You are on page 1of 3

Életrajz:

1883-1941
Születési hely: Szekszárd
Apja: Babits Mihály
Édesanyja: Kelemen Auróra
4 testvére volt, ő volt a legidősebb
1901: Budapesti Egyetem
○ Magyar és latin szakon végzett
○ Négyesy László egyetemi professzor egyetemi szemináriumra járt
Baján kezd el tanítani
1908: Holnap című folyóiratban 5 verse jelenik meg
Fogaras-Ovidius-Tomi
1908-1911-ig Fogarason tartózkodik
○ Itt kb 50 verset ír
○ Filozófiával is elkezd foglalkozni
○ Fogarason írt versek: A Levelek Iris koszorújából-1. kötete volt
Visszakerül Budapestre, ahol egyetemi katedrát kap
Megismerkedik Tanner Ilonával, aki Török Sophie néven írt
Gyermekük nem születik, azonban Ilona testvérének a törvénytelen gyereket
magukhoz veszik és felnevelik
Baumgarten Ferenc végrendeletében alapítványt hozott létre és Babits lett a kurátora
József Attilának nem adja oda a Baumgarten-díjat
A Nyugat szerkesztője lesz Móricz Zsigmonddal
1933-41-ig a lap szerkesztője
1934: gégedaganata lesz
1937-ben gégemetszést hajtottak rajta végre
○ Innentől nem tud beszélni, ezért Beszélgető füzetekkel kommunikál
1941.augusztus 4-én hal meg

Alkotói tevékenysége:
Lírikus
● A klasszikus modernség irányzatai jelennek meg a költészetében:
○ Szimbolizmus
○ Impresszionizmus
○ Parnasszizmus
○ Szecesszió
Prózaíró
Regényei:
● A gólyakalifa
● Tímár Virgil fia
● Kártyavár
● Hold fiai
● Elza pilóta
Tanulmányokat is írt:
● Az európai irodalom történetéről
● Vörösmarty
● Petőfi
● Arany
Drámája:
● Laodameia
Műfordításai:
● Dante: Isteni színjáték (San Remo díjat kapott)
● franciából és latinból is fordított

Levelek Iris koszorújából (1909)


● Koszorú:
○ Babérkoszorú—Poeata Lauretaus
○ Az élet körforgása
○ ünnepek jelentése
● Iris:
○ görög-római mitológiai istennő
○ Hírnök
● Levelek:
○ Hír
○ Metaforikus megnevezése a kötetben szereplő versnek

In Horatium (Horatius ellen)


● Aiolosz: a 4 égtáj szeleinek ura
● Thanatosz: a halál megtestesítője
● Horatius: római, aranykori költő
● Tibur: latin város, Horatius szülőbirtoka
● Aurea mediocritas: arany közép
● Hérakleitosz: a dialektika “atyja” —> “Nem léphetsz be kétszer ugyanabba a
patakba”
● Dialektika: változás filozófiája
● Alkaiosz: görög költő

A levelek Iris koszorújából (1909) című kötet nyitóverse


Tudatosan komponálta a köteteit, ezt nevezzük kötetkompozíciónak
Meghatározza a költő pályáját, hitvallását
● Ars poetica
Cím: Horatiusban/Horatius ellen
“Hadd dalljam rajt ma himnuszát én
a soha-meg-nem-elégedésnek” ez Babits 1.pályaszakaszának ars poeticaja
A vers felütésében egyszerre idézi meg Horatiust és tagadja is meg
1-4 sor Horatiustól való idézet~tiszteletadás
A vers szabályos 4 soros alkaioszi strófából áll
A vers formailag egytömbű
Változást hozó képek:
● barna cigány ködök
● ég, levegő, víz, láng
alakzatok:
● soráthajlások
● ellentétek
● alliteráció

A lírikus epilógja

1903-ban keletkezett
Záróverse a Levelek Iris koszorújából kötetnek
Kötött versforma: petrarcai szonett
● 1.-2. vsz: a;b;a;b
● 3.-4. vsz: c;d;e
Műfaj: elégia
Filozófia kérdések:
● agnoszticizmus
● Nietzsche
● Schopenhauer
valóság—vágyak
a világ—én
én metaforák és hasonlatok
● versemnek hőse
● első és utolsó
● vak dió
● bűvös kör
● börtön
● alany és tárgy
● az ómega és az alfa

You might also like