You are on page 1of 3

Zsidó gyermek örökbefogadása

Miután a zsidó törvény nem tekinti a gyermeket a szülők tulajdonának, egyszerűen nem is ismeri az
örökbefogadás fogalmát mint a gyermekre formált jognak valaki másra való átruházását. A törvény
szemében a vér szerinti szülők és utódaik közötti viszony megmásíthatatlan.
Elfogadott viszont a szellemi szülői intézmény. „Aki másnak a gyermekét neveli, azt olyannak kell
tekinteni, mintha ő maga hozta volna a gyermeket a világra…” (Megilá 13a., Szánhedrin 19b.) A
jótékonyság legnemesebb formája az olyan gyermekről való gondoskodás, akinek a szülei nem
akarják vagy nem tudják teljesíteni gyermekükkel szembeni kötelességüket.
Az örökbefogadással nem változik meg a zsidó gyermek vallási „besorolása”, tehát kohén, lévita
vagy Izrael fia marad. Nem változtat az örökbefogadás azon sem, hogy kell-e számára pidjon
hábént csinálni, vagy nem.
Ha a vér szerinti apa kohén vagy lévita volt, a gyermek megtartja ezt a megjelölést, még ha örökbe
fogadó apja nem tartozik is ebbe a besorolásba.
Ha a fogadott gyermek vér szerinti anyjának elsőszülött fia, az örökbe fogadó szülőknek kell pidjon
hábént csinálniuk számára.
A szorosabb kötődés érdekében a fogadott gyermeknek szabad az örökbe fogadó szülők nevét
átvennie. Lánynak a zsinagógában kell nevet adni, fiúnak a körülmetélés alkalmával. Ha a fiút az
örökbe fogadás előtt körülmetélték, de nem volt rendes britje, hátáfát dám britet kell tartani, és
akkor lehet nevet adni neki.
A kohén vagy lévita örökbe fogadó apa nem ruházhatja át besorolását a fogadott gyermekre.
Zsidó anya gyermekének örökbefogadása alkalmával tehát a legfontosabb a vér szerinti szülők
helyzetét tisztázni, és választ kapni az alábbi kérdésekre:
• Ha a gyermek fiú, vajon elsőszülött fia-e anyjának?
• Az anya kohén vagy lévita lánya-e?
• Zsidó-e a vér szerinti apa? Ha igen, nem kohén vagy lévita-e?
• Adtak-e a családból másik gyereket örökbe? (Ha igen, meg kell tudni, hogy kihez, nehogy a
testvérek elszakadjanak egymástól.)
A fogadott gyermek köteles káddist mondani elhunyt örökbe fogadó szülőjéért. A gyászolás
törvényeit úgy kell betartania, mintha vér szerinti szülőjét gyászolná.

Nem zsidó gyermek örökbefogadása és betérése


A zsidó családok egyre több olyan gyermeket fogadnak örökbe, akik nem zsidó anyától születtek.
Érdemes részletesebben foglalkozni a zsidó törvénynek azokkal az alapelveivel, amelyek erre az
eddig nem túl ismert problémára vonatkoznak.
Az a gyermek, akinek szülőanyja nem zsidó, a zsidó törvény szerint nem számít zsidónak,
függetlenül attól, hogy apja zsidó-e, vagy sem.
Az ilyen gyermek a vallás szempontjából nem válik automatikusan zsidóvá attól, hogy zsidó család
fogadja be vagy adoptálja.
Ahhoz, hogy a nem zsidó fogadott gyermeket a vallás szempontjából zsidónak lehessen tekinteni,
be kell térnie. Ha a gyermeket zsidóként nevelik, és a legjámborabb, legortodoxabb emberré válik
is, akinek zsidó hite megkérdőjelezhetetlen, aki feltétel nélkül teljesíti vallási kötelességeit, akinek
hívő voltához és a zsidó nép iránti odaadásához nem fér kétség, akkor sem számít zsidónak, míg el
nem végezte a betérés szertartásait.
Nem elég a nem zsidó gyermeknek héber vagy jiddis nevet adni, még ha a zsinagógában történt is a
névadás, mert ennek a vallás szempontjából semmi jelentősége nincs, és nem változtatja meg a nem
zsidó gyermek státusát.
A gyermek betéréséhez a három személyből álló rabbinikus bíróság, a bét din jóváhagyása és
jelenléte szükséges. A bét dint csak akkor lehet összehívni, ha az örökbe fogadó szülők megtették a
betéréshez szükséges intézkedéseket.
A fiúk betéréséhez az alábbi szertartásokat kell elvégezni:
• A gyermeket betérés szándékával körül kell metélni. A mohélnak tudomására kell hozni ezt a
szándékot, hogy összehívhassa a bét dint, és a megfelelő áldásokat mondja.
• Ha a gyermeket egészségügyi okból már körülmetélték, a mohél akkor is elvégzi a jelképes
körülmetélést, a hátáfát dám britet, amelynek során tűszúrással egy csepp vért serkent ki. A
betéréssel kapcsolatos és a szövetség – a brit – megerősítésére való imákat kell elmondani.
• Ha a gyermek már egyéves vagy idősebb, meg kell meríteni a rituális fürdőben, a mikvában.
(Egyévesnél kisebb gyermeket veszélyes lehet megmeríteni.) A bét din tagjai mondják el „a
betértek merítkezésével” kapcsolatos áldásokat.
A kislányok betérése csak a megmerítkezésből áll. Ilyenkor is a bét din tagjai mondják el „a
betértek merítkezésével” kapcsolatos áldásokat.
Szokás a merítkezés után adni a gyermeknek héber nevet a bét din közreműködésével.
Ha elmaradt a megmerítkezés a kóser mikvában,(1) vagy ha nem történt meg a körülmetélés (vagy
helyette a hátáfát dám brit), akkor a betérés érvénytelen, függetlenül attól, hogy az így „betért”
őszinte lelkű, és hittel tartja a vallást. Ha az ilyen hiányosságra utólag fény derül, pótolni kell a
betérési eljárás elmaradt szakaszát.
A gyermek betérésének formalitásait nevelésnek és oktatásnak kell követnie, amelynek folyamán
kialakul benne a hit iránti mélységes szeretet, ösztönzést kap az Örökkévaló parancsolatainak
betartására, és hűséges, hívő zsidóvá válik.
Az érvényesen betért fogadott gyermeket ugyanúgy zsidónak kell tekinteni, mint a született
zsidókat; ugyanúgy meg kell felelnie a zsidó hit követelményeinek és fegyelmi szabályainak, és
ugyanazok az előjogok illetik meg.
Lábjegyzet (1): Az úszómedence nem felel meg mikvá gyanánt.

A betérés
A judaizmusba betérő felnőtteknek ugyanazok az elsődleges tennivalóik, mint amiket a gyermekek
betérésénél felsoroltunk, azzal a különbséggel, hogy a felnőtteknek a betérési szertartásokat
megelőzően tanulmányozniuk kell a judaizmust, erőt kell meríteniük a hit alapelveiből, szívbéli és
tudatos elhatározással be kell tartaniuk előírásait, és a mindennapi életben is követniük kell őket.
A felnőtt betérésének érvényessége azon áll vagy bukik, hogy hajlandó-e a zsidóság jármát viselni,
és „a parancsolatok igájába hajtani a fejét”. Ha ennek nem tesz eleget, a betérés értelmetlen, puszta
komédia. Ha viszont elfogadja a feltételeket, a betérési szertartás nemcsak értelemmel, hanem
érvénnyel is bír számára. A parancsolatok jármának elfogadása dönti el, hogy igaz betért-e – gér
cedek -, vagy sem.
A felnőttek zsidóságba való betéréséhez időre van szükség. Hogy mennyire, az attól függ, milyen
háttér áll a betérő mögött, mennyi tanulásra van szüksége, és mennyi időt szán a felkészülésre.
Ritkaság, hogy az eljárás hat hónapnál kevesebb időt venne igénybe: általában egy év, néha
hosszabb idő szükséges hozzá. A hitbe való befogadással a betérőt a zsidóság családjába is
befogadják, a zsidó nép tagjává válik. Héber nevében nem mint vér szerinti szüleinek fiát vagy
leányát jelölik meg, hanem mint Ábrahám atyánk gyermekét.

You might also like