Színházi előadás elemzése

Én a Liliomfi című darabot néztem meg. Azért ezt az előadást választottam, mert az
összes előadás közül ez áll hozzám a legközelebb.
Egy hagyományos előadáshoz képest más volt a színpad elhelyezkedése, mert a
színpad nem elöl volt, hanem a nézőterek között kereszt alakban. A színpad elhelyezése
miatt a nézőtér és a színpad nem vált el egy mástól, ezért nem volt függöny sem, ami a
szétnyílva az előadás kezdetét jelezte volna. Az előkészületek a nézők szeme láttára
történtek a sötétben. Igazából nem lehetett észrevenni, hogy mikor kezdődött az előadás. A
nézők a színpad által négy részre osztott „rekeszekben” ültek. A nézők összetétele vegyes
volt, voltak felnőttek és gyerekek is.
A kereszt alakú színpad miatt nem volt háttérdíszlet, ezért csak egyszerű és
szimplán jelzés értékű tárgyak szerepeltek díszletként, mint például: egy ajtó, ablakkeret,
kerek kis asztal. Ezek a díszletek mobilisak voltak, ebből kifolyólag nagyon sokat
mozgatták őket, például ezzel jelezték, hogy a terek elválnak egymástól, mivel erre a
színpad nem adott eléggé lehetőséget. Ez a díszlet azért illeszkedik jól a műhöz, mert a mű
cselekményekben és fordulatokban gazdag, így egyik jelenet a másikba könnyen és
gyorsan átalakítható.
A jelmezek a díszlethez hasonlóan egyszerűek, jelzésszerűek voltak, akadtak
köztük modern és korhű darabok is. A jelmez jelezte a szereplők társadalmi helyzetét,
szerepüket. Például a gazdag nagybácsi, vendéglőben felszolgálók.
A világosításnak a darabban kiemelt szerepe volt, mivel mindig azt emelte ki, ami
fontos volt, ahol a jelenet játszódott, a színpad többi része pedig sötétben maradt. A fények
fehérek és sárgásak voltak és a fényforrások rejtettek.
A darab összességében nagyon hangos volt, például: színészek beszéde,
lábdobogás, kiabálás, tapsolás. Azok a hangok, amik a közönségben keletkeztek,
belehallatszottak az előadásba, például: köhögés, tüsszentés székrecsegés. A színdarabot
még élő zene is színesítette, a zenekar a nézőtéren volt, nem nagy, mindössze pár személyt
számlált. A darabban több ének is elhangzott a színészek előadásában.
A színészi alakítás lendületes és hatásvadász volt, nagy hangsúlyt fektettek az
érzelmek kifejezésére, azért is kiabáltak és hangoskodtak. Azt szerették volna, hogy a
nézők minél jobban átéljék a darabot. A színészek nem pont ugyanúgy játszották a
szerepüket, de azért voltak hasonlóságok is. Maguk a szereplők nagyon sokat mozogtak,
táncoltak, és nagyon hangosan, gesztikulálva fejezték ki magukat. A színdarab nem
ragaszkodik szigorú szabályokhoz, hanem laza, szabad, hirtelen és váratlan fordulatok
tarkítják. Az előadásban nagyon gyorsan történnek a cselekmények egymás után.
A színdarab egyik célja hogy a közönség minél jobban átélje a színészek játékát, és
hogy minél közelebb kerüljenek a nézők a színészekhez, ezt bizonyítja az is, hogy a
színdarab közben a színészek megkínálták a nézőket zsíros kenyérrel, és hogy nem egyszer
fordult elő, hogy egy színész megkért egy nézőt, hogy tegyen neki szívességet. A szünetet
például úgy jelezték, hogy az egyik színész szólt, hogy szünet van, ki lehet menni.
Nekem érdekes volt az első szünet, amiben a színészek táncoltak, énekeltek, és
zsíros kenyérrel kínálták a nézőket, és közben mindenki összevissza sétált, és a nézők
keveredtek a színészekkel, és teljesen barátian viselkedtek egymással, utána meg
elkezdődött az előadás, de ez a kezdés se volt határozott, se feltűnő, kicsit olyan érzés volt
az első szünet vége, mintha improvizálnának a színészek.
Nekem már a kezdésnél is feltűnt, hogy ez nem egy átlagos darab lesz, nagyon
furcsa volt számomra az, hogy nem lehetett tudni, mikor kezdődik el a darab. Viszont sok
kép megmaradt az emlékezetemben a műről, például amikor a főszereplő (Liliomfi) és
Mariska nevelőnője az ajtóhoz állnak két oldalról és egymást hallgatják. Nekem azért túl
gyors és bonyolult volt a darab elsőre, hogy bármit is megértsek a műből, meg kellet
néznem még egyszer. Így sem értettem meg mindent. Szerintem ez a darab arról szólt,
hogy a színészkedés milyen jó dolog. Legalább is a színészek nagyon élvezték. Én nem
feltétlenül értek velük egyet. Én az elemzésemnek azt a címet adnám, hogy „Színházi
előadás”.
Annak ellenére, hogy eredetileg nehezen vettem rá magam, hogy megnézzem az
előadást, nagyon tetszett nekem.