Mivel a most zajló harmadik világháború „második ukrán frontján”

módfelett drámai helyzet alakult ki, így nem annyira meglepő, hogy
Törökország olyan ENSZ határozati javaslatot nyújtott be, ami azonnali
tűzszünetre hívta a konfliktusban érintett feleket. Az ENSZ szinte minden
tagországa szavazott is, ám a szavazás eredménye talán még a kialakult
helyzetnél is drámaibb képet mutat.

Az talán nem olyan meglepő, hogy a tagországok döntő többsége igennel

szavazott, hisz logikusnak látszik, hogy egy véres konfliktus esetén a
többség a vérontás azonnal megszűnését szeretné, ezt kívánta a
tagországok több mint hatvan százaléka. Az is érthető, hogy a tagországok
csaknem egyharmada inkább tartózkodott, hisz egy igen kényes
világhatalmi kérdésről van szó, bár létezhet azért egy olyan logika is, hogy
egy, a világ jövőjét döntő módon befolyásoló kérdésben illendő volna
talán minden országnak egyértelműen állást foglalnia. Mint ahogy azt is
érteni véljük, hogy nem egészen tíz százalék a török határozati javaslat
ellen szavazott, élükön Izraellel és az Amerikai Egyesült Államokkal, és azt
is, hogy a „Monarchia” meghatározó része, vagyis Ausztria, Magyarország,
Csehország és Horvátország szintén ebbe a csoportba tartozott.

Még inkább elgondolkodtató az, ahogyan az Európai Unió 27 tagországa

szavazott, pontosabban „szétszavazott”. Mivel világhatalmi jelentőségű
kérdésről van szó, és az Európai Unió uralmi elitjei előszeretettel
hivatkoznak minden lehetséges alkalommal arra, hogy az egyetemes
emberi jogok s az európai értékek minden politikai állásfoglalásuk alapját
képezik, és ezek annyira egyértelműek, hogy szinte „automatikusan”
adódik minden ilyen kérdésben az abszolút egységes uniós döntés, így a
szétszavazás ténye igen kényes összefüggésekre mutat rá. Az önmagában
is szánalmas burleszk, hogy a tagországok majd hatvan százaléka
tartózkodott, élükön Németországgal. Vajon, ha annyira egyértelműen
egyetemes értékeken alapul az Európai Unió minden alapvető döntése
(márpedig itt a világhatalom legdöntőbb értékeire épülő kérdésről van
szó), akkor most mi ez a bizonytalanság? Franciaországgal az élen nyolc
ország szavazott igennel, elfogadva az azonnali tűzszünetre szólító török
javaslatot, és az említett négy „Monarchia” utódállam szavazott nemmel.

És akkor most tegyünk kísérletet arra, hogy feltárjuk, milyen rejtett

összefüggések határozzák meg azokat a tektonikus világhatalmi
törésvonalakat, amelyek ehhez az elég bizarr eredményhez vezettek.

Mindez azért nagyon nehéz feladat, mert a második ukrán fronton

kialakulni látszó egyre súlyosabb és egyben egyre reménytelenebb
helyzet valóságos mélyszerkezetének elbeszélésére nincs adekvát
értelmezési keret. Ahogy az Amerikai Egyesült Államok esetében sincs
olyan elbeszélési mód, amely lehetővé tenné az Egyesült Államok kettős
szerkezetének politikailag korrekt leírását, vagyis azt, hogy a nemzetállam
szintű Amerika „feletti” szimbolikus hatalmi térben „lakozik” Amerika,
mint világbirodalom. Izrael esetében is ugyanez a helyzet, van egy
nemzetállami és van egy világbirodalmi szint, csak még Amerika esetében
a nemzetállami szint is olyan komplexum, ami a maga kontinensnyi
kiterjedésével, India és Kína után harmadik legnagyobb népességével és
világelső gazdaságával hihetővé teszi világhatalmi státuszát, Izrael
esetében más a helyzet. Izrael, mint állam, területét, népességét, de még
gazdasági erejét tekintve is jelentéktelen kisállam, így elég nehéz
politikailag korrekt elbeszélési móddal megindokolni, hogy miért van, az,
hogy Amerika, Kína és Oroszország mellett Izrael a világhatalmi struktúra
legfelsőbb szintjének nagyhatalmi szintű reprezentánsa. Ez a mostani
helyzet, vagyis a világháború második ukrán frontjának a kiprovokálása
egy Hamász fantázianevű „bérgyilkos” közbeiktatásával nagy
valószínűséggel azért zajlott le, mert mind az amerikai világbirodalom,
mind az Izrael Állam által szimbolizált „kiegészítő” világbirodalomnak
fontos „tesztelési” lehetőséget nyújt.
A kialakult drámai helyzet ugyanis, mint az ENSZ-szavazás esetében is
látjuk, valamilyen formában állásfoglalásra kényszeríti a világot. Igaz ez az
állásfoglalás egyelőre nem túl kedvező sem az amerikai világbirodalom,
sem a „kiegészítő” világbirodalom számára, mert megmutatta, hogy a
világ országainak a többsége, akárcsak az első ukrán front esetében, nem
sorakozik fel látványos egyértelműséggel a világbirodalom stratégiája
mögött. Arra azonban mindenképpen alkalmas lehet az új front
megnyitása, hogy igaz, tengernyi véráldozattól kísérve, de hosszabb távon
megmutatja majd, hogy mire képes még az amerikai világbirodalom, mi
lehet a globális hatalmi státusza a világbirodalomként való lehanyatlása
után.

Ez is kényes kérdés, de ettől is sokkal kényesebb ugyanez a kérdés Izrael

nemzetállami és világbirodalmi státuszát illetően. Azért sokkal
bonyolultabb és kényesebb ez a kérdés, mint Amerika esetében, mert
Izrael nemzetállamként csak az amerikai világbirodalom évszázadában
mutatkozik meg, noha világbirodalomként az elmúlt évszázadokban is
jelen volt, ha némileg rejtettebb státuszban is. Az előttünk álló módfelett
kalandosnak ígérkező évtizedek során azonban valamilyen válasz fog
születni erre a világhatalmi szempontból legkényesebb kérdésre, és nem
mindegy, hogy e válasz milyen lesz, a világhatalmi szempontból
meghatározó szereplők vajon, hogy viszonyulnak a kérdéshez.

Mindezt nagy mértékben nehezíti, hogy nemcsak, hogy adekvát narratíva

nincs, hanem mint a szétszavazás is mutatja, egyelőre távolodunk ennek
esélyétől is.