2020. augusztus 14.

péntek 10:00

Semmi ideiglenesség: állandósult amerikai

katonai jelenlét
Lengyelország is készülhet arra, hogy a nemzetközi terrorizmus célpontjává válik
Földi László

Az amerikai V. Hadtest Lengyelországba telepített egységeiről jelentették ki amerikai és

lengyel hivatalos személyek, hogy ezzel az intézkedéssel az amerikai katonai jelenlét
állandósul lengyel földön. És senki nem tiltakozott. Nem hisztiztek a szuverenitást máskor oly
hangosan féltő NGO-k, és csöndben vette tudomásul a brüsszeli politikai vezetés is az
amerikai bázisépítést. Közben persze azon elmélkedik a világelit egy része, hogyan lehetne
bármilyen eszközt felhasználva nemzetállamok nélküli közösséggé alakítani az európai
kontinenst, később az egész világot. Ennek megvalósításához természetszerűleg rendelkezésre
állnak majd azon amerikai hadtestek, amelyek a ma használt propagandaszólamokban a békét
kívánják védeni az állítólagos – leginkább orosz – végveszélytől.

Nem árt felidézni, hogy az USA és a Szovjetunió szárazföldi szembenállása utoljára harminc
évvel ezelőtt létezett a megosztott Németországban. Az amerikaiak az NSZK, míg a szovjet
erők az NDK területéről néztek farkasszemet egymással. Később, a német újraegyesülést
követően, amikor a szovjet csapatok hazamentek – miközben az amerikai hadosztályok
maradtak német földön –, gyakorlatilag nem tapasztaltuk, hogy a térség békéjét bármilyen
reguláris katonai erő fenyegetné. Mígnem 2020-ban hirtelen előbukkant a potenciális – vagyis
csak elképzelt, és nem konkrét tényekre alapozott – fenyegetettség, és Lengyelországba
települt az amerikai zöld – nem vörös – hadsereg, hogy ismét csak egy határ válassza el az
orosz és amerikai szárazföldi erőket. Felmerül a gyanú, hogy Amerika ezzel a lépéssel nem
elkerülni akarja a konfliktust, hanem annak kiélezésében érdekelt. Furcsa vízió egy olyan
korban, amikor a nemzetállamok fennmaradása egyébként is erős nemzeti tudatosságot kíván.
Furcsa, mert Lengyelország szuverén állam, mely képes önállóságát garantálni, hisz
Magyarországgal ellentétben a rendszerváltást követően nem zavarta szét a hadserege
személyi állományát, és nem zárta be hadiüzemeit.

Furcsa az amerikai törekvés csöndes elfogadása azért is, mert a szovjet katonai megszállások
idején a térség – volt szocialista országai – éppen azon fáradoztak, hogy területeiken többé ne
állomásozzon idegen hadsereg. A rendszerváltás idején jogvédők, politikusok nyertek
választásokat azzal a programmal, hogy követelték – nagyon helyesen – a szovjet csapatok
kivonását országaikból. De leginkább azért furcsa a lengyel bázisépítés, mert Oroszországnak
esze ágában sincs visszanyomulni azon területekre, melyről jogelődje, a Szovjetunió kivonult
a ’90-es években. És ha már a furcsaságoknál tartunk, az is ide kívánkozik, hogy a negyedik
generációs hadviselés, a hibrid háborúk korában miért gondolja bárki is, hogy a hagyományos
szárazföldi alakulatok stratégiai előnyt jelentenének egy esetleges fegyveres konfliktusban.

Az pedig nem is furcsa, hanem teljességgel érthetetlen, hogy az érintett országok,

Lengyelország mellett Románia – ahová már korábban telepítettek amerikai erőket –
közvéleménye miért maradt érdektelen az amerikai hadsereg hadosztályainak jelenlétét
illetően. Az „utca”, mely máskor oly érzékeny a politika vélt vagy valós agressziójával,
térfoglalásával szemben, most közömbösen veszi tudomásul ezen országokban, hogy
hazájukat puskalövés nélkül lefegyverezte egy világhatalom hadserege. Olyan korban történik
mindez, amikor a biztonságpolitikát egyébként is az instabilitás jellemzi. Elég csak az USA-ra
tekinteni, ahol dúl a polgárháború, és Trump elnök esetleges novemberi bukása, a Demokrata
Párt jelöltjének győzelme olyan helyzetet teremthet, melyben a nemzetállamok jelenlegi
formában történő megmaradása nem lesz egyszerű feladat. Egyáltalán nem közömbös tehát,
hogy a visegrádi négyek egyike, a kialakult helyzet miatt, kieshet a közös védelemből. Miként
aggasztó az a jövőkép, hogy Magyarországot két irányból – Románia, Lengyelország – érheti
kényszerítés az ott állomásozó amerikai alakulatok jelenlétére alapozva. Azt a tételt ugyanis,
hogy a hadsereg nem gondolkozik, hanem végrehajt, alapvetésnek kell felfogni. Ha a
demokraták vezetése úgy dönt, megszerezve az elnöki hatalmat, hogy nem ért egyet a közép-
európai államok stratégiájával, nem tévedünk, ha azt állítjuk: nem fog visszarettenni
semmitől, hogy akaratát érvényre juttassa. Mit és hogyan cselekszünk akkor és hogyan védjük
meg eltökéltségünket az önállóság létezésében? Egyértelműbben fogalmazva, Európában
nincs ok arra, így Lengyelországban sem, hogy a „béke védelme” szlogen árnyékában
bármikor fegyveres konfliktus provokálására alkalmas erőtér jöjjön létre. A világcsendőr
Egyesült Államok leginkább akkor segíti a valóban békére és szuverenitásra vágyó
nemzeteket, ha saját térfelére vonul, mely lépése korrektebb megoldás lenne, mint amit az
elmúlt harminc évben tett vagy tenni akart. Mert tényszerű, hogy az utóbbi évtizedek
konfliktusait – Afganisztán, Irak, Észak-Afrika, Irán kontra Szaúd-Arábia, hogy csak néhány
példát említsünk – mind az amerikai kül- és gazdaságpolitika érdekei mentén robbantak ki. A
következmény pedig az adott országokban bekövetkezett pusztítás, illetve olyan extrém
kitüremkedések, mint például a muszlim terrorizmus világméretűvé válása.

A XX. század vége a XXI. század eleje a befejezetlen háborúk kora lett, hisz időnként újra és
újra fellángolnak a harcok a már lerombolt térségekben. Így Lengyelország is készülhet arra,
hogy a nemzetközi terrorizmus célpontjává válik az állandó amerikai katonai jelenlét miatt.
Miért tűnik Washingtonból nézve elképzelhetetlennek, hogy Európát, annak békéjét, és persze
hagyományos kultúráját és identitását az érintett nemzetek képesek megóvni Amerikából
vezényelt hadsereg nélkül is? Ráadásul az amerikai mentalitás alapvetően idegen a
kontinensünkön, bár az internetnek köszönhetően erősen fertőz, ami ellen egyre kevésbé
tudunk védekezni. Akkor viszont ne feledjük azt a mondást itt Európa közepén, hogy
„barátainktól védj meg Istenem, ellenségeinktől majd megvédjük magunkat.”

A szerző titkosszolgálati szakértő