Pszichológia alapjai

Dietetikus, védőnő,
népegészségügyi ellenőr
hallgatóknak

21. – 22. előadás

Bálint Mária
mesteroktató
Motiváció, érzelmek:
(az előadáshoz felhasznált irodalom)

Atkinson: Pszichológia
292-299. 307-332.
Motiváció, érzelmek

Olvasd: NEPTUN
tantárgyi program
Motiváció, érzelmek
 Motiváció
Motiváció: Az élőlények viselkedésének mozgatója. A
viselkedés energetizálásáért és irányításáért felelős tényezők.
Motivációs folyamatok határozzák meg a célirányos
viselkedések irányát és intenzitását.
Szubjektíve tudatos vágyakként éli meg motivációit az ember.
Számos ember képes dönteni: vágyai szerint cselekszik?
Talán még arra is képesek, hogy tudatosan ne gondoljanak
azokra a vágyakra, amelyekről lemondtak.
Sokkal nehezebb (talán lehetetlen), hogy motivációkat
közvetlenül befolyásoljanak. A tudatos döntések sokkal
inkább tűnnek a motivációs állapotok következményeinek
mint okainak.
 Belső és külső tényezők
Az alapvető motívumok (éhség, szomjúság,
szexuális vágy) tárgyalásában a pszichológusok
hagyományosan a motiváció kétféle elméletét
különböztetik meg. Ezek között a különbség
abban áll, hogy honnan származik a motívum,
mi okozza, és miként befolyásolja a viselkedést.
Az egyik oldalon állnak a késztetésre alapuló
elméletek, amelyek a motivációban a belső
tényezők szerepét hangsúlyozzák. A másik
oldalon állnak az ösztönzésre alapuló elméletek,
amelyek külső események vagy tárgyak
motivációs szerepét hangsúlyozzák.
 Elsődleges és másodlagos
megerősítők
Sok ösztönző működik jutalomként: megszerzésük
élvezetet okoz, ezért megerősíti az ahhoz vezető
viselkedést.
Egyes ösztönzők elsődleges megerősítők, azaz
előzetes tanulás nélkül is képesek jutalomként
működni. Más ösztönzők másodlagos
megerősítők, amelyek ezt a minőségüket részben
más eseményekhez fűződő viszonyuk megtanulása
révén nyerik el.
 Homeosztázis
Belső világunknak az élettani korlátok által
megszabott szűk sávban tartása érdekében
olyan szabályozófolyamataink vannak, amelyek
fenntartják homeosztázisunkat. A homeosztázis
valaminek az állandó szinten tartását jelenti, és
a homeosztatikus szabályozás az a rendszer,
amely ezt az állandó szintet fenntartja.
A homeosztatikus szabályozás lehet
pszichológiai, élettani vagy mechanikai.
 Drive-redukciós elmélet
Amikor a homeosztatikus egyensúly felborul, a szervezetben
valamilyen hiányállapot lép fel (pl. csökken a vércukorszint),
aminek helyreállítása érdekében megjelenik egy szükséglet (pl.
táplálék iránti igény).
A szükséglet kielégítésére hajtóerő (drive) keletkezik (pl. éhség),
mely valamilyen viselkedésre indítja, motiválja a szervezetet (pl.
evés).
A viselkedés arra irányul, hogy a keletkezett drive-ot
csökkentse, redukálja, és így ismét helyreálljon a belső
egyensúly (homeosztázis). Ezen a drive-redukciós elven
alapulnak ez elsődleges motivációk, mint az éhség, szomjúság,
hőmérsékletszabályozás, stb.
 Hőmérséklet és homeosztázis
Az agy több különböző helyén, elsősorban az agyalapján elhelyezkedő
hipotalamusz preoptikus (elülső) területén találhatók olyan idegsejtek,
amelyek lényegében idegi termosztátok (Satinoff, 1983) Ahogy
hőmérsékletünk változik ezek az idegsejtek másképp kezdenek viselkedni. E
sejtek egyaránt szolgálnak hőmérőként és homeosztatikus stabilizációs
pontként. Amikor hőmérsékletük eltér a normális szinttől, anyagcseréjük
megváltozik, ami módosítja aktivitásukat (tüzelési mintázatukat). Ez olyan
élettani mechanizmusokat hoz működésbe, amelyek segítenek
hőmérsékletünk kiigazításában. Mindemellett a fázás és hőség tudatosuló
érzékletét is generálja, ami arra késztet minket, hogy felöltözzünk vagy
árnyékban menjünk (viselkedéses megoldás). Egyes betegségek a
stabilizációs pontot több fokkal a normális fölé emelik (láz). Fázunk a
stabilizációs pont magasabb értékének eléréséig.
 Szomjúság mint homeosztatikus
motívum 1.
A víz elengedhetetlen az emberi élethez (is). A szomjúság a víz iránti
szükséglet pszichológiai megnyilvánulása.
Mi szabályozza a szomjúságot?
A sejten belüli víztartalékot intracelluláris folyadéknak nevezzük. A
sejteken kívüli víztartalékot a vér és egyéb testnedvek foglalják magukba. Ezt
extracellutáris folyadéknak nevezzük. Testünk akkor veszít vizet, ha
sokáig nem iszunk, vagy sok testmozgást végzünk melegben. A vese által
kiválasztott vizelet, a bőr által kibocsátott verejték, a légzés közben
kiengedett pára formájában a szervezetből távozó vízmennyiség a vérből,
tehát az extracelluláris folyadékból származik. A vesében, szívben , főbb
vérerekben található nyomásérzékelők észlelik a vérnyomás enyhe
csökkenését és olyan jeleket küldenek az agyba, ami a szomjúság érzését
eredményezi. A hipotalamusz sejtjei az agyalapi mirigybe küldenek
impulzusokat, amely antidiuretikus hormont (ADH) választ ki a
véráramba. Az ADH arra ösztönzi a vesét, hogy több vizet tartson vissza a
vérben miközben szűri.
 Szomjúság mint homeosztatikus
motívum 2.
Emellett az agy olyan jelet küld a vesébe, amely a renin nevű hormon
kibocsátását eredményezi. A renin a vér egyik alkotóelemével kölcsönhatásba
lépve egy további hormont, angiotenzint alkot és ez a szomjúság
megjelenésének végső és közvetlen oka. (Az ivás iránti vágyat fokozza.)
FONTOS: Az erősen vérző sérültek intenzív szomjúságot éreznek
nyomásérzékelők aktivációja következtében.
Intracelluláris szomjúságrendszer: Csak egy kevés a
hipotalamuszban elhelyezkedő sejt képes szomjúságérzetet kelteni
intracelluláris folyadékának csökkenése következtében. Mivel a
hozzáférhető víz mennyisége minden idegsejt számára közel azonos, így ez a
néhány idegsejt képes az agy általános állapotát nyomon követni. Az
intracelluláris szomjúságot az ozmózis hozza létre, azaz a víz azon
tulajdonsága, hogy ahol sok van onnan odaáramlik, ahol kevés. A nátrium-,
káliumionok koncentrációja határozza meg, hogy sok vagy kevés víz
van-e jelen. A vér sósabbá válik, a vér kiszívja a hipotalamusz sejtjeiből a
vizet. E sejtek aktivációja okozza az ozmotikus szomjúságot. Ezért
szomjaznak meg az emberek sós ételek fogyasztása után.
 Éhség
Az éhség szabályozása sok olyan homeosztatikus elemet tartalmaz mint a
szomjúság, mégis az evés sokkal összetettebb jelenség. Amikor szomjasak
vagyunk általában csak vízre van szükségünk ezért szomjúságunk bármire
irányulhat ami ezt kielégíti. Ezzel szemben nagyon sok féle dolgot kell ennünk,
hogy egészségesek maradjunk. Megfelelő egyensúlyt kell tartanunk a
táplálékok között. Evolúciós örökségünk segítségével a szükséges
táplálékokat kiválaszthatjuk, és segít a mérgező dolgok elkerülésében is
(ízpreferencia).
A táplálékpreferencia legfontosabb tényezője a zamat. Van ízlelési és szaglási
alkotóeleme. Az édes íz preferenciáját kihasználva az élelmiszeripar
túlfogyasztásra ösztönöz. A keserű íz a mérgek egy természetes típusának a
címkéje. Az ízpreferenciák kialakulásának másik módja a az egyéni és
társas tanulási mechanizmusokon keresztül vezet. Ezek egyike a
zamathoz társuló emésztési következményekre alapozódik. Egy élelem
táplálóhatásának megtapasztalása az élelem ízének megszeretéséhez vezet egy
lényegében klasszikus kondicionálásnak tekinthető folyamaton keresztül. A
tanult undor csak akkor erős és tartós, ha az étel új volt.
 A homeosztázis és az ösztönzés
kölcsönhatása az éhségben
Testünk energia-homeosztázisának fenntartása érdekében ennünk kell. Azt elégetve
megtermelik a szükséges energiát. A testben zsírként vagy más formában is
raktározódik energiahordozó. Az agy által használt legfőbb energiaforrás az egyik
egyszerű cukor, a glükóz. Enélkül az idegsejtek működésképtelenek. Az étkezés feltölti
az agyi idegsejtek és a test egyéb sejtjei által használt üzemanyagkészletet. A
mozgósítható energia alacsony szintje éhséget gerjeszt, míg az üzemanyagtöbblet
gátolja az éhséget. Nem csak a homeosztázis fontos azonban, hanem az ösztönzők is.
A homeosztatikus késztetés csökkentése és az ízek, valamint más ösztönzők közötti
kölcsönhatás vizsgálatát végezte Miller és Kessen (1952) patkányoknál. Az eredmény: A
jutalom ízére és éhség csökkentő hatására is egyaránt szükség van ahhoz, hogy az
élelem vonzó motívum legyen.
A tanulási folyamatok fontos részét képezik az éhségérzetet szabályozó élettani
éhségjelzések és az evés ösztönző ingerei közötti kölcsönhatások megteremtésének.
Tanult telítettség hipotézise: az étkezés után érzett jóllakottság legalább részben
tanulás eredménye.
Alliesztézia: Az ételnek jobb íze van akkor, amikor éhesek vagyunk. Az éhség, illetve a
telítettség élettani állapotai módosítják az ösztönző ízek jutalmazóértékét.
 Az éhség élettani jelei 1.
Amikor éhesek vagyunk a gyomrunk néha korog, ilyenkor a gyomor
falának izmai összehúzódnak, ami a gyomortartalom bugyogását eredményezi.
Azonban az éhségnek nem a gyomor összehúzódásából származó érzetek az
okai. (Akiknek a gyomrát eltávolították, szintén éreznek éhséget.) A
gyomorban vannak olyan érzékelők, amelyek fontosak az éhségérzet
szempontjából, de ezek elsősorban vegyi és nem nyomásérzékelők. A vegyi
érzékelőknek, amelyek a cukrok és egyéb tápanyagok ingerelnek több közük
van a jóllakottság mint az éhség érzéséhez. Az éhség élettani jelzése
közvetlenebbül kötődik az ideg- és egyéb sejtek valóságos energiaforrásához, a
glükóz és egyéb táanyagok szervezeti szintjéhez. Amikor az agytörzsben és
hipotalamuszban levő idegsejtek glükózszintje lecsökken, az
aktivitásuk zavart szenved. Ez jelez az agy többi részének és éhséget kelt.
(Glükóz felvétel gátlásával is kiváltható éhségérzet kísérleti körülmények
között, bár az állat valójában nem éhes, mert előtte evett.)
 Az éhség élettani jelei 2.
Perifériás jelzések:
Az éhség bizonyos mértékig annak az érzete, hogy nem vagyunk jóllakva.
Evés utáni jóllakottság érzésünkhöz több rendszer is hozzájárul.
1. Gyomor és belek. A gyomor fizikai kitágulása és az ételben levő
vegyületek aktiválják a gyomorfalban levő receptorokat. Jelzéseik a
bolygóidegen keresztül az agyba jutnak.
2. Nyombél. Vegyi jelzés, kolecisztokinin (CCK) hormon kiválasztására
készteti a nyombelet a táplálék. A CCK a véráramba kerül, amelynek az
emésztés feladatán kívül pszichológiai hatása is van. Az agyba eljutva a
speciális receptorok érzékelik jelenlétét, ami telítettségérzetet okoz.
3. Máj. A tápanyagok szintjének a vérben az emésztés folyamán bekövetkező
változásaira rendkívül érzékenyek a májban található receptorok.
Ingerületei szintén a bolygóidegen keresztül jutnak el az agyba. A máj
képes legpontosabban megbecsülni az energia összmennyiséget, így az agy
jobban támaszkodik a máj, mint a saját (glükózból történő) jelzéseire.
 Az éhségjelzések agyi integrációja 1.
Az agy az éhség és telítettség jelzéseit két lépcsőben alakítja át evési
motivációvá. Először az agy éhségreceptorainak jelzései, majd a
gyomorból, májból származó telítettségjelzések az agytörzsben
összeadódva meghatározzák a tápanyagszükséglet szintjét. Ezek kapcsolatban
vannak az ízsejtekkel, amelyek válaszkészsége az éhség és telítettség eseteiben
megváltozhat. (Jobban ízlik az étel, ha…) Az agytörzs éhségjelzései az előagy
központjaiban további feldolgozásra kerülnek, tudatos éhségérzetté és
élelemkereső viselkedéssé válnak. Ennek fő helye a hipotalamusz amelynek
két része a laterális (oldalsó) és ventromediális (alsó-középső). Ezek
manipulációja drámai hatással van az éhségre. A lateriális hipotalamusz
roncsolásának eredménye az étvágy teljes hiánya, amíg az agy többi része
fel nem épül (lateriális hipotalamusz szindróma). A terület ingerlése túlzott
evést indít be.
A ventromediális hipotalamusz roncsolása hatására az állatok mohón
esznek nagy mennyiséget, különösen ha ízletes a táplálék (ventromediális
hipotalamusz szindróma).
 Az éhségjelzések agyi integrációja 2.
Bizonyos vegyületek (neuropeptid-y, opiátok pl. morfium) ventromediális
hipotalamuszba történő fecskendezése serkenti az evést. Más szerek (pl.
amfetamin szüneteltethetik az evést a laterális hipotalamuszba
fecskendezve. Egyes fogyókúrás szerek amfetaminhoz hasonló vegyületek.
A hipotalamusz területein kívül más agyi rendszerek is befolyásolják éhség,
jóllakottság érzetünket (pl. mezolimbikus dopaminrendszer). Ennek
bizonyítéka az, hogy az evést nem lehet egyetlen központ
roncsolásával megszüntetni.
Patkányok laterális hipotalamuszának roncsolása után az állat egy
alacsonyabb szintű stabilizációs ponton éri el a homeosztázist.
A ventromediális terület roncsolásakor megállnak egy új elhízott testsúlynál.
 Kövérség és soványság
Evési viselkedésünk számos eltérést mutat a homeosztázistól.
Kövérnek tekintik azt akinek a testsúlya 30%-kal nagyobb a testfelépítésének
és magasságának megfelelő értéknél. A fejlettebb államokban az alsóbb
rétegekben elterjedtebb, a fejlődő országokban a magasabb társadalmi
osztályokban.
A kövérség hozzájárul a cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegségek
gyakori előfordulásához. A kövérség társadalmi bélyeg: gyengeséget,
akaraterő-hiányt tulajdonítanak nekik.
Valójában a kövérség összetett probléma: genetikai, anyagcserével
kapcsolatos, táplálkozási, pszichológiai, szociológiai, és környezeti tényezőket
is magában foglalhat.
A kövérség nem egy betegség, hanem betegségek sokasága, amelyek
mindegyikének a kövérség a fő tünete.
 A kövérség örökletes tényezői 1.
Azokban a családokban ahol egyik szülő sem kövér a gyerekek 10%-a kövér,
ahol az egyik szülő kövér, a gyerekek 40%-a kövér, ahol mindkettő az, a
gyerekek 70%-a elhízott.
Az örökletesség bizonyítékai:
1. Ikervizsgálatok. Kísérleti helyzetben korlátozott fizikai tevékenység
esetén az ikrek súlygyarapodása azonos volt és hajlamosak voltak
ugyanoda felszedni a fölösleget. A súly és súlygyarapodás elsődleges
meghatározói a gének.
2. Zsírsejtek. Vizsgálati mintában a kövér emberek 3x annyi zsírsejttel
rendelkeztek mint a soványak. A zsírsejtek mérete az elégetetlen kalóriák
felhalmozásával nő. Kapcsolat van a gének és a zsírsejtek száma között és a
zsírsejtek száma és a kövérség között.
 A kövérség örökletes tényezői 2.
Fogyókúra és stabilizációs pont:
A fogyókúrás szerek a vagy az étvágyat csökkentik, vagy a
stabilizációs szintet szállítják lejjebb. Amikor az egyén abbahagyja a
gyógyszer szedését, visszaszerzi elvesztett kilóit.
Egyes drogok (pl. nikotin) megemelik a sejtek anyagcsere sebességét.
Egereknél találtak „kövérség-gént”, ami a zsírsejtek azon képességét kódolja,
hogy vegyi „telítődésjelzést” bocsássanak ki. Amelyik egereknél ez hiányzik,
elhíznak.
Az az elképzelés, hogy a szervezet megpróbálja a test zsírtartalékát
azonos szinten tartani megmagyarázhatja, hogy a fogyókúrában elvesztett
kilók miért térnek vissza.
Összegezve: a gének a sok és nagy zsírsejt teremtésével, magasabb
stabilizációs ponttal és alacsony anyagcsere sebesség beállításával
lehetnek felelősek az elhízásért.
 Túlzott evés és kövérség
A túlzott evés is okozhat elhízást.
Mely pszichológiai tényezők jellemzik a fogyni szándékozók étkezését?
1. A tudatos önmérséklet összeomlása. Sokan azért maradnak kövérek,
mert a fogyókúrát követően nagyokat lakmároznak. Mivel a fogyókúra tudatos
önkorlátozás, a szabályozás összeomlása a megnövekedett kalóriabevitel egyik
tényezője.
Kérdőív alapján az emberek két csoportba sorolhatók a táplálkozáshoz,
étkezéshez való viszony alapján: evést tudatosan korlátozók és
korlátozás nélkül evők. A visszafogottan evők evési magatartása (eltekintve
az aktuális súlyuktól) közelebb áll a kövérek, mint a korlátozás nélkül evők
magatartásához. Akik korlátozással esznek és elnyomják normális
késztetéseiket, hogy többet egyenek, elnyomják a jóllakottság érzését is, amely
normálisan megszüntetné a további evés vágyát. (Korl. nélkül: turmix több,
fagylalt kevesebb; korlátozó: turmix több, fagyi több.)
 Túlzott evés és kövérség 2.
2. Érzelmi felfokozottság. A túlsúlyos személyek gyakran számolnak be
arról, hogy többet esznek amikor feszültek, vagy nyugtalanok. (Normál
személyeknél fordítva.) Más kutatások azt találták, hogy bármilyen érzelmi
felfokozottság növeli a táplálékbevitelt. (filmek, + vagy - érzelmek, evés
fokozódik)
3. Külső jelzésekre való érzékenység. A kövérek sokkal érzékenyebbek
lehetnek az éhség külső jelzőingereire (látvány, illat, íz) és kevésbé érzékenyek
a belső jelzésekre (belekből jövő telítődési jelek).
Kísérletben a túlsúlyos személyek a kiválónak ítélt fagylaltból sokkal többet
ettek. Más kísérletek azt mutatták, hogy mindkét súlycsoportban lehetnek
externális személyek, a kövérséggel gyenge a korreláció.
 Fogyókúra
Bár az örökletes tényezők behatárolják, a túlsúlyos emberek mégis képesek
fogyni súlyszabályozó programok segítségével.
A fogyókúra korlátai: A legtöbb sajnos nem sikeres, visszaszedik az
elvesztett kilókat. Mindez részben az élelemhiányra adott két alapvető emberi
reakció következménye. (Megmagyarázhatók evolúciós megközelítéssel.)
1. Az élelmektől való megfosztás későbbi túlzott evéshez vezet. (patkányoknál
is!)
2. Az élelemmegvonás lassítja az anyagcsere sebességét. (Minden egyes
fogyókúrára az anyagcsere csökkentésével reagál a szervezet.)
 Súlyszabályozás
Súlyszabályozó programok: A súlyszabályozás érdekében az embereknek
új étkezési és mozgásbeli szokásokat kell kialakítaniuk.
Kövérek kezelése történt 6 hónapon át az alábbiak egyikével: a) evési és
mozgásbeli szokások módosítása, b) gyógyszeres kezelés étvágycsökkentővel, c)
viselkedésmódosítás és gyógyszeres terápia.
A kontroll csoportok a kezelésre váró illetve hagyományos orvosi kezelésre járó
személyekből kerültek ki. Mindhárom csoport több súlyt adott le mint a
kontroll, de a viselkedésmódosítást gyógyszeres terápiával kombinálók a
legtöbbet. A csak gyógyszeres kezelésben részesültek majdnem annyit fogytak,
de a csak viselkedésmódosításban részesült csoport szignifikánsan kevesebbet
fogyott. Viszont egy évvel később fordulat következett be: a csak
viselkedésmódosításban részesült csoport sokkal kevesebb súlyt szedett vissza.
Ennek oka, az énhatékonyság érzésének megerősödése (Saját
erőfeszítésük eredménye a fogyás.) A gyógyszeres kezelésben részesülők nem
élték meg ezt és nem voltak felkészülve a kezelés befejezése után fellépő
erősebb éhségérzetre sem.
 Anorexia
Szélsőséges mértékű önszándékú fogyás jellemzi. Legalább 15%-kal könnyebbek
mint a legkisebb normális súlyuk. (Néhányan a normál súly 50%-át is
elvesztik.) Nőknél a menstruáció hiánya is jellemző. Számos veszélyes
mellékhatása lehet a súlyvesztésnek (kóros soványság, fertőzésekre
fogékonyság), amelyek halálhoz is vezethetnek. A betegség nőknél gyakoribb
(tizenévestől 40 évesig). Legtöbbjük fehér, felsőbb, vagy középosztálybeli. A
személy szinte csak az ételekre összpontosít, kiszámolja kalóriájukat.
A testkép torzulása. Tagadják, hogy problémájuk lenne. Gyakran úgy vélik,
túl kövérek. Vizsgálatokban mások megítélésénél nem torzítottak.
Egyetemistákkal végzett kísérlet bizonyította, hogy a lányok tévesen hiszik, hogy
a fiúknak a nagyon sovány lányok tetszenek.
Lehetséges okok: személyiségtényezők, társas normák, fiziológiai folyamatok.
Személyiségtényezők: stresszkeltő családi követelményrendszer, elvárások.
Tagadott szexualitás – hiányzik belőlük a nőies forma.
Szociális tényezők: társadalmunk nagy hangsúlyt fektet a nők soványságára.
Biológiai ok: a hipotalamusz rossz működése (menstruáció leállása
súlyvesztés nélkül is bekövetkezik).
 Bulimia
Zabálások (nagy mennyiségű étel elfogyasztása gyorsan, rövid időn belül)
ismételten visszatérő epizódjai jellemzik, amiket az étel eltávolításának
kísérletei követnek hányás vagy hashajtók segítségével. (Am.-i nők 5-10 %-a.)
A zabálások gyakoriak és szélsőségesek. (4800 kalória)
A zabálást követő megtisztulások miatt a személy testsúlya viszonylag normális,
ezért a viselkedés rejtve maradhat. A viselkedésének nagy élettani ára lehet,
felborul a kálium egyensúly, kiszáradás, szívritmuszavar, vizeletszervi
fertőzések lehetségesek.
Lehetséges okok: személyiség-, biológiai, társadalmi tényezők.
Személyiség: depresszió, alacsony önértékelés. Az étel a hiány kitöltésére
szolgál.
Biológiai: szerotonin nevű neurotranszmitter hiánya áll a depresszió és
bulimia hátterében. Az éhség élettani tényezőivel is kapcsolatos lehet – a
kolecisztokinin (CCK a jóllakottság érzéséért felelős) alacsonyabb a vérükben.
Társadalmi tényezők: soványabb női ideál túlhangsúlyozása.
Pszichoterápiák, viselkedésterápiák hatékonyak a kezelésben.
 Humán szexualitás
A női nemi hormonok (ösztrogén, progeszteron) és a férfi nemi hormonok
(androgének felelősek a pubertáskori testi változásokért, de a humán
szexualitásban meglehetősen csekély a szerepük.
Felnőttkori szexualitásra jelentős hatással van:
- Szülőkkel, társakkal való korai szociális kapcsolat.
- Kulturális normák.
- Attitűdök.
A szexuális irányultság vizsgálata nem tárta fel egyértelműen, hogy milyen
biológiai, genetikai, hormonális, vagy idegi tényezők határozzák meg, hogy
az egyén heteroxeuális vagy homoszexuális lesz-e, illetve, hogy a biológiai
tényezők közvetlenül, illetve személyiségvonások kialakításával
közvetetten befolyásolják-e a szexuális irányultság fejlődését.
 Optimális arousal elmélet
Vannak drive-redukcióval nem magyarázható motivációk is, ilyen a
kíváncsiság, az exploráció (a környezet felfedezésére, új ingerek
keresésére irányuló késztetés, motiváció). Ilyenkor nem a belső
egyensúly felborulása indítja el viselkedést. Ezeket a motivációkat az
optimális arousal elmélettel tudjuk megmagyarázni.
Az arousal a szervezet éberségi, aktivációs szintje. Ébredéskor igen
alacsony, míg erős stresszhelyzetben nagyon magas.
Leghatékonyabbak akkor vagyunk, ha az arousal szintünk optimális
(ennek értéke egyénenként változó), mert a túl alacsony és a túl
magas arousal egyaránt alacsony teljesítménnyel jár együtt
(teljesítmény és arousal összefüggése: fordított U alakú görbe).
 Optimális arousal elmélet
Környezeti ingerek hatására az arousal szint emelkedik. Ha túl magas az
arousal szintünk, akkor nem vágyunk újabb ingerekre, inkább megpróbáljuk
csökkenteni a minket érő hatásokat és relaxálni, pihenni. Ha azonban az
arousal szintünk túl alacsony, akkor új ingerek keresésével (kíváncsiság,
exploráció) igyekszünk azt növelni, és így a számunkra optimális arousal
szintet elérni.
Az optimális arousal elmélet segít megmagyarázni, hogy egyes emberek
miért keresnek intenzíven új és izgalmas élményeket, veszélyeket,
kalandokat (ők a szenzoros élménykeresők), míg
mások inkább szeretik a magányos, nyugodt tevékenységeket és kerülik az
izgalmakat. Jól tűrik, ha megfosztják őket mindenfajta külső ingerléstől
(szenzoros izoláció).
A szenzoros élménykeresők (extrovertált) alap arousal szintje alacsony, így
állandó külső ingerek kellenek ahhoz, hogy elérjék az optimális arousal
szintet. Ezzel szemben az introvertált (befelé forduló, zárkózott) emberek
magas arousal szinttel jellemezhetők. Ők inkább kerülik a külső ingereket,
hiszen nyugalomra van szükségük ahhoz, hogy optimális arousal szintjüket
tarthassák.
 Teljesítménymotiváció
Az előbbiekben említett motivációkon kívül vannak olyanok, amik csak az
emberekre jellemzőek, és az állatvilágban nem fordulnak elő. Ilyen
humánspecifikus motiváció a teljesítménymotiváció is.
A teljesítménymotiváció kiváló teljesítményre, sikerességre irányuló erős
késztetés, a saját teljesítmény állandó emelésére és mások túlszárnyalására
motivál.
Megkülönböztetünk két típusú embert: a sikerorientált és a
kudarckerülő személyt.
A sikerorientált személy sikerre törekszik, reális és elérhető célokat tűz
maga elé, amelyekért meg kell küzdeni, de a siker valószínűsége nagy
(közepesen nehéz feladatot választ magának).
Ezzel szemben a kudarckerülő személy minden áron szeretné elkerülni a
kudarcot, így olyan feladatot választ, amit biztosan meg tud csinálni
(könnyű feladat), vagy pedig irreálisan nehéz célt tűz maga elé (nehéz
feladat), hiszen így a sikertelenséget nem éli meg kudarcként.
 Külső és belső motiváció
A motivációkat osztályozhatjuk a szerint is, hogy külső
vagy belső forrásból származnak-e.
A belső motiváció nagyobb teljesítményt, kitartóbb
munkát eredményez, így elsősorban ennek felkeltése a cél.
A külső motiváció valamilyen környezeti jutalomból,
elismerésből fakad, és ennek megszűnésével a motivált
viselkedés is lecsökken.
Ha egy belső motivációból végzett viselkedést
megjutalmazunk (vagyis külső motivációt adunk hozzá), a
személy a jövőben ritkábban fogja végezni az adott
viselkedést, hiszen úgy átfogalmazza a helyzetet,
miszerint amit ő eddig szívesen csinált, most a jutalomért
teszi (a belső motiváció átalakul külsővé).
 Érzelmek
Az alapvető érzések, amelyeket mindannyian átélünk, nemcsak olyan
motívumokat tartalmaznak, mint éhség vagy nemi vágy, hanem olyan
érzelmeket, mint öröm vagy harag.
Az érzelmek és a motivációk szorosan összetartoznak. Hasonlóságuk
ellenére a motivációkat és érzelmeket megkülönböztetik.
A különbségtevés leggyakoribb alapja szerint az érzelmek kívülről
irányítottak, míg a motivációk belülről aktivizálódnak. Azaz az
érzelmeket rendszerint külső események váltják ki. Ezzel szemben
a motivációk belső eseményeknek a következményei, és
természetüknél fogva a környezet bizonyos tárgyai (mint étel, víz vagy
fajtárs) felé irányulnak.
Az érzelmek és a motivációk közötti másik különbség: az érzelmek mindig
aktiválják a vegetatív idegrendszert, a motívumok nem.
 Az érzelmek összetevői - 1
Egy érzelemnek több általános összetevője van.
• Az érzelmekben legtöbbször felismert alkotóelem annak szubjektív
élménye – az érzelem állapotához kapcsolódó belső érzéseink.
• A második összetevő a testi reakció.
• A harmadik összetevő az érzelemmel együtt járó, automatikusan
előjövő gondolatok és vélekedések összessége.
• Az emocionális élmény negyedik összetevője az arckifejezés.
• Az ötödik alkotóelem az érzelemre adott általános válasszal
kapcsolatos: a negatív érzelmek például sötétebb színben tüntetik fel
a világot.
• A hatodik összetevőt az érzelmekhez kapcsolódó cselekvéses
tendenciák alkotják, azok a viselkedések, amelyeket az emberek az
adott érzelem átélésekor hajlamosak véghezvinni. A düh például
agressziót szülhet.
 Az érzelmek összetevői - 2
Az érzelem összetevőinek listája röviden:
1. Az érzelem szubjektív élménye
2. Belső testi válaszok, elsősorban a vegetatív
idegrendszer reakciója
3. Az érzelemről és a helyzetről alkotott gondolatok
4. Arckifejezések
5. Érzelmi reakciók
6. Cselekvéses tendenciák (viselkedés)

Önmagában ezen összetevők egyike sem érzelem.

Ezeknek az alkotóelemeknek az együttese alkotja az egyes
érzelmeket.
 Arousal és érzelmek
Arousal: a szervezet éberségi, aktivációs szintje; mennyire vagyunk
éberek, aktívak, mennyire tudunk teljesíteni.
Amikor egy olyan intenzív érzelmet élünk át, mint a félelem, vagy a
harag, rendszerint számos testi változásnak vagyunk tudatában. Az
érzelmi arousallal együtt járó fiziológiai változások többsége a
vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivációjából származik.
A szimpatikus idegrendszer a következő változásokért
felelős:
1. A vérnyomás és a szívritmus nő.
2. A légzés felgyorsul.
3. A pupillák kitágulnak.
4. Az izzadás fokozódik, miközben a nyálelválasztás és a mucin (a
nyálkahártyák váladéka) elválasztása csökken.
5. A vércukorszint emelkedik, hogy több energiát biztosítson.
6. A vér gyorsabban alvad a sebeknél.
7. A vér a gyomorból és a belekből az agyba és a vázizmokba áramlik.
8. A szőrzet feláll, „libabőrt okozva”.
 Arousal és érzelmek

Amint az érzelem csillapodik, a paraszimpatikus

idegrendszer felülkerekedik, és visszaállítja a
szervezet normális állapotát.
A vegetatív idegrendszernek ezeket a működéseit az agy
bizonyos területeinek – például a hipotalamusznak és a
limbikus rendszer egyes részeinek – aktivitásai váltják
ki.
 Különböző érzelmek
Az érzelmi élmény intenzitásához a vegetatív arousal egyértelműen
hozzájárul. De ez különbözteti-e meg az érzelmeket? Létezik-e az
örömre vonatkozó külön fiziológiai mintázat, vagy másik a dühre,
harmadik a félelemre és így tovább?
William James azt állítja, az érzelem szubjektív élménye a testi
változások észlelése.
Nagyjából ugyanabban az időben Carl Lange dán fiziológus hasonló
állásponton volt, de számára a testi változásokba a vegetatív arousal
is beletartozott. Kombinált elképzelésük, mely James-Lange-
elméletként ismert, a következőképpen szól: mivel a vegetatív
arousal (és talán más testi változások) észlelése alkotja egy érzelem
élményét, és mivel a különböző érzelmeket különbözőnek érezzük,
mindegyik érzelemhez kell legyen egy külön vegetatív aktivitási
mintázat. A James-Lange-elmélet tehát azt állítja, hogy a vegetatív
arousal különbözteti meg az érzelmeket.
 Kogníció és érzelmek
Amikor egy eseményt vagy cselekedetet észlelünk, személyes céljaink
és jóllétünk szempontjából értelmezzük a helyzetet: a kiértékelés
eredménye egy vélekedés, mely pozitív, vagy negatív. Ezt a
mérlegelést nevezzük kognitív kiértékelésnek. Egy helyzet
értelmezése természetesen hozzájárul érzelmi élményünkhöz.
Schachter és Singer adrenalin injekciós kísérlete:
Az adrenalin vegetatív arousalt okoz erős szívritmus- és légzésszám-
növekedést, izomremegést és fokozott izgalmi állapotot. Azoknak a
személyeknek a szubjektív élményét, akiknek arousaljükre
vonatkozóan fiziológiai magyarázat állt rendelkezésre (tudták, hogy
az adrenalininjekciótól van), kevésbé befolyásolta a helyzet (a
beépített ember viselkedése), mint azokét, akiknek nem volt ilyen
magyarázatuk (az ő szubjektív érzelmeiket a helyzetről alkotott
kognitív kiértékelés határozta meg).
 Érzelmek kommunikációja
Bizonyos arckifejezéseknek egyetemes jelentésük van
függetlenül attól a kultúrától, amelyben az egyén felnevelkedett.
Amikor öt különböző országból származó embereknek
öröm, bánat
félelem, düh
undor, meglepődés

arckifejezéseit tükröző fényképeket mutattak, nem okozott

gondot az érzelmek azonosítása.
Bizonyos érzelmek kifejezésének egyetemessége alátámasztja
Darwin állítását: az érzelmek evolúciós történettel rendelkező,
veleszületett válaszok. Darwin szerint az érzelemkifejezések
többsége öröklött mintázatú, és eredetileg valamilyen túlélési
értékük volt.
 Az érzelmek intenzitása és
megkülönböztetése
A faciális feedback hipotézis:
Azt az elképzelést, amely szerint az arckifejezések kommunikatív
funkciójukon túlmenően az érzelem élményének létrejöttéhez is
hozzájárulnak, a faciális feedback hipotézisnek nevezik. A hipotézis
szerint, ahogyan visszajelentést kapunk a vegetatív arousalről, ugyanúgy
visszajelentést kapunk arckifejezésünkről is, és ez a visszajelentés az
érzelem más összetevőivel kombinálódva még intenzívebb élményt idéz
elő. Ebből az következik, hogy ha erőltetetten mosolygunk, és ezt több
másodpercig fenntartjuk, akkor boldogabbnak kezdjük magunkat érezni,
míg ha morcosan nézünk, akkor feszültek és dühösek leszünk.
A hipotézis mellett szól, hogy azok, akik érzelemkiváltó helyzetekben
eltúlozzák saját arckifejezésüket, érzelemtelibb válaszokról számolnak be,
mint mások.
 Vérkeringés és agyhőmérséklet
Az arckifejezések melyik vonatkozása teszi pozitívvá vagy negatívvá
az arckifejezéseket?
Egy lehetséges válasz abban rejlik, hogy bizonyos arcizmok
összehúzódása befolyásolhatja a szomszédos véredényeket.
Ez az agyi vérkeringésre hathat, ami meghatározza az agy
hőmérsékletét, ez pedig serkenteti vagy gátolhatja a különböző
neurotranszmitterek (ingerület átvivő anyagok) kiválasztását,
amely az érzelmeket megalapozó kérgi aktivitás része lehet. Amikor
például mosolygunk, az arcizmok elrendezése csökkentheti az agy egy
olyan területének hőmérsékletét, amelyben szerotonin választódik ki.
 Érzelmi állapotra adott
általános reakciók
Energizálás és megzavarás: Az érzelemi állapot néha energiát kölcsönöz,
máskor viszont megzavar miket – az élmény erősségétől, az egyéntől és az
állapot hosszától függően.
Az intenzitásra vonatkozóan azt mondhatjuk, hogy az emocionális arousal
közepes szintje segíti legjobban az éberség és az érdeklődés fenntartását.
A teljesítmény az arousal mérsékelt szintjén optimális, magas
szintjein azonban hanyatlani kezd, feltehetően azért, mert a személy nem tud
elegendő kognitív erőforrást fordítani a feladatra.
Az arousal optimális szintje és a teljesítmény különböző feladatoknál eltérő.
Egyszerű, jól begyakorolt rutinfeladat sokkal kevésbé érzékeny az
emocionális arousal általi megzavarásra, mint a bonyolultabb
tevékenységek, melyek számos gondolkodási folyamat integrációjától
függenek.
Intenzív félelem pillanatában valószínűleg képesek lennénk kiejteni a
nevünket, de nem sakkoznánk jól. Az emberek különböznek egymástól abban a
tekintetben, hogy mennyire magasra szökik érzelmi arousal szintjük
válsághelyzetekben, és az mennyire zavarja meg viselkedésüket.
 Az agresszió, mint érzelmi reakció
Az érzelmek nemcsak általános reakciókat eredményeznek, de
specifikusakat is. Nevetünk, amikor örülünk, visszahúzódunk,
amikor félünk, agresszívvé válunk, ha dühösek vagyunk, stb.
Ezek közül a tipikus érzelmi reakciók közül a pszichológusok
legkiterjedtebben az agressziót tanulmányozták.
Agresszión olyan viselkedést értünk, amely
szándékosan sért egy másik embert (fizikailag vagy
verbálisan), vagy rombol tárgyakat.
Ebben a meghatározásban a szándék a kulcsforgalom. Ha valaki
véletlenül rálép lábunkra a zsúfolt villamoson, és azonnal
elnézést kér, viselkedését nem értelmezzük agresszívnak: de ha
valaki odalép hozzánk, amikor íróasztalunknál ülünk, és rátipor
lábunkra, nem habozunk, hogy cselekedetét agresszívnak
címkézzük.
 Az agresszió, mint drive
Freud korai pszichoanalitikus elmélete szerint cselekedeteink
többségét ösztönök, elsősorban a szexuális ösztönök határozzák
meg.
Ha ezen ösztönök kifejeződését gátolják, agresszív drive
(hajtóerő) keletkezik.
Későbbi pszichoanalitikus elméletalkotók ezt a frusztráció-
agresszió hipotézist tovább szélesítették: amikor a személyt
akadályozza valami célja elérésében, agresszív drive keletkezik,
amely az illetőt arra motiválja, hogy megsértse vagy
megsebesítse a frusztrációt okozó akadályt.
Ennek az állításnak két kritikus pontja van: az egyik: az
agresszió oka rendszerint frusztráció; a másik: az agresszió az
alapvető motivációk tulajdonságaival rendelkezik: energizálja a
viselkedést és mindaddig fennmarad, amíg a célját eléri.
 Agresszió mint tanult válasz
A szociális tanuláselmélet az emberek közti interakciókkal foglalkozik
és a megfigyeléses tanulás jelentőségét hangsúlyozza. Számos
viselkedési mintát úgy tanulunk, hogy mások viselkedését figyeljük és
megjegyezzük: milyen következményekkel jár számukra. Példa: a gyermek,
aki látja idősebb testvére fájdalmas arckifejezését a fogorvosi székben,
feltehetően szorongani fog, amikor elérkezik első fogorvosi vizsgálatának
ideje.
A szociális tanuláselmélet a modellek szerepét hangsúlyozza mind a
specifikus viselkedések, mind az érzelmi válaszok átvételében.
A szociális tanuláselmélet bizonyítékainak egyik forrását azok a kutatások
szolgáltatják, amelyek kimutatják, hogy az agresszió, más válaszokhoz
hasonlóan, utánzás útján tanulható.
A szociális tanuláselmélet másik forrását azok a demonstrációk jelentik,
amelyek szerint az agresszió ugyanúgy érzékeny a megerősítésre,
mint más válaszok.
 Agresszió
Freud, szociális tanulás
A szociális tanuláselmélet agresszió elmélete különbözik a
freudi hipotézistől: az agressziót tanult viselkedésnek tartja
(nem veleszületett ösztönnek).
A szociális tanuláselmélet szerint az agresszió kiélése
növeli a jövőbeli agresszív cselekedetek
valószínűségét (elsősorban a megerősítések miatt).
Az agresszió közvetett kifejezése és megfigyelése hasonló
hatású: gyerekeknél a televízióban látott erőszak mennyisége
és agresszív cselekedeteik mértéke között pozitív összefüggés
található.
Nem áll a pszichoanalitikus nézőpont katarzis elmélete: az
agresszió levezetése megnyugvást okoz és az agresszív drive
megszűnésével jár együtt.
Köszönöm a figyelmet!