Szilágysomlyó

rendezett tanácsú
város

Szilágysomlyó rendezett tanácsú város tisztviselői

(az első világháború előtti időkben)
Polgármester: Gencsy Sándor (1883-1896)
Lukácsffy Ödön (1896-1914)
Donogány János (1914-1918)
Polgármester helyettes: Lukácsffy Ödön
Főjegyző: Virág Lajos
Aljegyző: Faragó Sándor
Városi tanács:
Közigazgatási tanácsos: Udvari József
Gazdasági tanácsos - főmérnök: Ábrahám Sándor
Városi rendőrség
Rendőrkapitány: Wolner Antal, Bölöny Bálint
Örmester: Vida József, Tizedes: Józsa Dániel
Számvevőség
Főszámvevő: Récsy Zsigmond
Adóhivatal
Végrehajtó: Farkas Károly
Pénztárnok: Gassner Károly
Városi iktató-kiadó: Saalhausen Nándor
Napidíjasok: Hatfaludy János, Temesvári Mariska
Orvosi hivatal
Körvos: Markovits Jakab
Állatorvos: Neszveda János, Schleiffer Kálmán
Tiszti orvos: Kálmán Ignác, Berényi Dezső

1
 Képviselő testület
Választott tagok (1906):
Az I. kerületben rendes tagok: Láng József, Merk János, Nagy
Ferenc, Szabó István, Lengyel László, Oláh Károly; póttagok: Szélessy
Kálmán és Kovásznay János.
A II. kerületben rendes tagok: Dr. Keller Samu, Lázár János, Porjesz
Sámuel, Szarvady Imre, Fásy István, Farmathy István, póttagok: ifj. Tóth
Károly és Száva Márton.

Szilágysomlyó r. t. város képviselőtestülete az 1914-ik évre

következőleg alakult meg:
I. Választottak: Ajtai Endre dr., Veverán György dr., Szilágyi Sándor
dr, Szabó György, Barboloviciu Alimp, Madár János, Bálint Lajos, Farkas
Ödön, Páskuj István, Weisz Salamon, Tankó Károly, Markovics Jakab dr.,
Farkas István, Kattra Endre; Kálmán Isván, ifj. Tóth Károly, Frankovics
Ignác, Révész Arthur, Kállai József, Oláh Károly, Bölöni Sándor, Páskuj
Antal, Weisz Samu dr., Szabó István.
II. Virilisek: Kórössy Endre, Keller Samu dr., Weinberger Jakab,
Gáspár Gyula dr., Weinberger Kálmán, Porjesz Sámuel, Simay Miklós, Móni
Gyula, V. Szabó Lajos dr., Lukátsffy Ödön, Nádudvari Jenő dr., Löwbeer
Arnold, Szaplonczay Sándor, Brüll Zsigmond, Salamon Áron, Rosenberg Mór,
Herschkovits Leopold, Ruszka Ignác, Weisz Áron, Láng Jakab dr., Brüll
Sámuel, Nuszbácher Salamon, Goldglancz Mór, Berger Adolf.
III. Tisztviselők: Donogány János polgármester, Hegedűs Sándor
főjegyző, Horváth Endre dr., közig, tan., Bölöny Bálint rendőrkapitány,
Abrahám Sándor gazd. tanácsos, Faragó Sándor t. ügyész, Kálmán Ignác dr. t.

2
orvos, Kedves János pénztárnok, ifj. Faragó Sándor aljegyző, Récsy Zsigmond
számvevő.

*
Az ipartestületek működőse Magyarország területén
A XIX. század derekán a városi kézművesipar fejlődésével, az
iparosok számának emelkedésével, a piaci kereslet növekedésével, egyre
erősebb igényként merült fel nemcsak a céhen kívüli iparosok, hanem a rendek
részéről is a céhek kezében összpontosuló monopóliumok csökkentése. A
gazdasági életben egyre erősebb igényként jelentkezett az iparszabadság
bevezetésének szükségessége, ez elől a kormányzat sem térhetett ki többé.
1857-ben egy császári rendelet megvonta a céhektől az iparűzés
engedélyezését, és ezt a jogot a közigazgatási hatóságok kapták meg.
A céhek tagjai ugyan „foggal-körömmel" próbáltak ragaszkodni a
több évszázados kiváltságaikhoz, de a törvényhozás, ha lépésenként is, végül
folyamatosan megszüntette a céhprivilégiumokat.
Az Iparrendtartás megszüntette a céheket, mint szervtípust, helyettük
az iparosok szervezeteként az iparszabadságon alapuló „iparos testületek",
azaz ipartársulatok létrejöttét rendelte el az egész birodalom területén.
Az 1872-ben elfogadott VIII. tc. úgy rendelkezett, hogy a céheknek a törvény
életbe lépése után három hónapon belül meg kell szűnniük. Az ipartörvény
kötelezővé tette a céhtagok összehívását, a végső számadások elkészítését. A
volt céhek tagjait azzal is az ipartársulatokká való átalakulásra ösztökélte.
A kormány és a törvényhozás idejében meggyőződött első
ipartörvényük hiányosságairól és 1884-ben megalkották a XVII. tc. mely kevés
változtatással egy fél évszázadig maradt érvényben.
Az ipartestületek az 1884. évi XVII. tc. rendelkezései alapján a következő
iparhatósági teendőket végezték:
1. Az ipartestület állította ki az ipartestületi tagoknál alkalmazott
segédek munkakönyveit (100. §).
2. Az ipartestületnek a kiállított munkakönyvekről folyószámmal ellátott
pontos jegyzéket (lajstromot) kellett vezetni, és e folyószámot a kiállított
munkakönyveken is fel kellett tüntetni (102. §).
3. Az ipartestületi tagoknál alkalmazott ipari segédszemélyzet
munkakönyveit a munkába lépés napjától számított 14 napon belül, a
lajstromba való bevezetés és a munkakönyvbe tett bejegyzés igazolása végett,
az ipartestületnél be kellett mutatni. Az ipartestület a bejelentést pecsétjével,
aláírásával és a bejelentés keltének feljegyzésével igazolta (103. §).
4. Az ipartestülethez tartozó iparos köteles volt segédjének esetleges
kilépését 14 napon belül az ipartestületnél bejelenteni (106. §).
5. Az alkalmazás során bekövetkezett változást az előírt két hétnél
később bejelentő iparos ellen az ipartestületnek a rendőri büntető bíróságnál
ipari kihágás címén kellett feljelentést tenni, és a kihágási ítéletet a
munkakönyv megfelelő rovatában is fel kellett jegyezni.

3
 6. A 39.266./1884. F.I.K.M. sz. rendelet 36. §-a szerint a segéd is
köteles volt kilépését nyolc napon belül az ipartestületnél bejelenteni, hogy a
szolgálati viszony megszűnését a lajstromba bevezessék és a munkakönyvben
igazolják.
7. Az ipartestület állította ki a testületi tagoknál alkalmazott segéd
munkakönyvének másolatát az eredeti elvesztése esetén (105. §).
8. Az ipartestületi tagoknál alkalmazott segéd munkaviszonyában
beállott minden változást az ipartestületnek kellett igazolni. Ha a munkába
állást hosszabb betegség vagy egyéb körülmény megszakította, e körülményt a
segéd igazolására az ipartestületnél fel kellett jegyezni. Az ipartestület által
igazolt minden adat egyúttal az általa vezetett lajstromba is bekerült (107. §).
9. Az ipartestületnek az ipartestületi tagoknál alkalmazott segédekről
lajstromot kellett vezetni, melyben a munkakönyv adatai pontosan szerepeltek
(109. §).
Az ipartestületek a fentieken kívül a tanoncüggyel kapcsolatban elláttak
közigazgatási feladatokat is, vagyis a törvény 127. §-a szerint a hozzájuk
tartozó iparosokra és a segédszemélyzetükre nézve az elsőfokú iparhatóságnak
a törvény ül. fejezete A/ A tanoncokról, B/ A tanonciskolákról, Cl A segédekről
pontok alatt meghatározott teendőit végezték. A 140. § alapján javaslatot tettek
a törvényhatóságnak az iparosok és segédek közti viszonyt, valamint a
tanoncok ügyeit rendező szabályrendeletekre vonatkozóan, és az ily módon
alkotott szabályrendeleteket végrehajtották. Az ipartestületekbe tömörülő
iparosok így tehát két elsőfokú iparhatóság alá tartoztak. Az ipartestületek
hatósági jogkört élveztek a tanoncok és a segédek tekintetében, valamint a
mesterek és a segédek közötti viszályok rendezése kapcsán. A mesterek és
segédek, illetve tanoncok között felmerülő vitás kérdések megoldására írta elő
a törvény 141. §-a a békéltetőbizottságok megszervezését az ipartestületeken
belül. A bizottság tagjai egyenlő arányban kerültek ki a mesterek és a segédek
közül, a bizottság elnöki tisztét az iparhatósági biztos töltötte be. Ezt a
tisztséget a törvény 139. §-a hívta életre, a hatósági biztos feladata volt
ellenőrizni, hogy a ipartestület az alapszabályai és a törvény határozatai
értelmében működjék. Az iparosokkal összefüggő többi hatósági teendőben
viszont a közigazgatási szervek, községekben a járási főszolgabíró, városokban
a tanács vagy a rendőrkapitány járt el. Ők döntöttek az iparengedélyek,
iparigazolványok, telepengedélyek iránti kérelmek elbírálásakor, és határoztak
az ipari kihágási ügyekben. Ez utóbbiakat tekintve az ipartestületek jogköre a
véleményezésre és indítványozásra korlátozódott.
Meg kell végül említeni, hogy a törvény 149. §-a megengedte olyan
kereskedő- vagy ipartársulatok alakítását is, amelyek mint társadalmi
egyesületek az önkéntes tagság elvén álltak, és semmilyen hatósági jogkört
nem élveztek. Ezek az érdekvédelmi célú ipartársulatok csak nevükben
azonosak elődjeikkel..
A fentiek alapján láthatjuk, hogy az 1884. évi ipartörvény sem rendelte
el kötelezően az iparosok részére az ipartestületben való részvételt. Így ezek az
intézmények - különösen vidéken - vagy meg sem alakultak, vagy gyenge,
anyagilag szegény, ezért életképtelen, kitűzött céljukat el nem érő szervezetek
4
voltak. Azonkívül hiányzott az ipartestületeknek egy olyan összefogó szerve,
amely egységbe foglalta volna, és központi irányításával hatékonyabban
segítette volna szervezeteiket. E tényezők miatt sürgették a kézművesek és az
Ipartestületek Országos Tanácsa az ipartestületi reform megvalósítását. Több
éves vita után végül megszületett az 1932. évi VIII. tc. az Ipartestületekről és
az Ipartestületek Országos Központjáról.
A fővárost kivéve, az iparhatóságilag egy működési területhez tartozó,
különféle képesítéshez kötött mesterséget űző iparosok egyetlen vegyes
ipartestületbe tömörültek. A különféle szakmák képviseletét a szakosztályok
biztosították.
Az ipartestületek alapszabályaikban leírt rendelkezések alapján
működtek. Az alapszabályaikat az alakuló közgyűlésen a tagság fogadta el,
majd az elsőfokú iparhatóság hagyta jóvá. Az alapszabályok módosítása
mindenkor csak a szavazóképes közgyűlés előtt történhetett. A testületek
önkormányzati szervei a közgyűlés, az elöljáróság, az elnök és az alelnökök
voltak. Az ipartestület adminisztrációs munkáját a jegyző végezte, a pénztárosi
feladatok ellátására külön pénztárost is alkalmazhattak. Rendes évi közgyűlést
évente általában egyszer tartott a testület, az év elején, februárban.
A közgyűlést az elöljáróság hívta össze. Előre nem látott esemény
bekövetkezésekor (pl. az elnök vagy az alelnök lemondása, elhalálozása stb.)
szintén az elöljáróság által összehívott rendkívüli közgyűlésre került sor. A
testület operatív irányító szerve az elöljáróság volt, az elnök vezetésével. Az
elnököt távolléte esetén az alelnök helyettesítette. A testületek általában két
alelnököt választottak. Az elnököt és az elöljáróság tagjait a közgyűlés
választotta. Általában havonta egyszer tartottak elöljárósági ülést a folyó
ügyek megvitatására és elintézésére. Esetenként egyes kérdések
megtárgyalására rendkívüli gyűlést is tartottak. Évente egyszer az elöljáróság
beszámolt a munkájáról a rendes évi közgyűlés előtt, ekkor történt a
zárszámadás és a költségvetés megtárgyalása és elfogadása is. Az
ipartestületek mind a közgyűlési, mind az elöljárósági ülésekről írásos
jegyzőkönyvet vezettek.
Az ipartestületek választott szervei voltak még a békéltető bizottság
(iparosok és segédek közötti vitás ügyek elintézésére), a munkaügyi bizottság
(az iparosok és segédek közötti munkaügyi kérdések megvitatására) és az
ipartestületi szék (az iparosok közötti tisztességtelen verseny ellenőrzésére,
szakmai összetartás erősítésére).

5
Foto: Vida János

6
Szabó István

1872-1950

7
 Szabó István írásai

Megjelentek a Szilágysomlyó című társadalmi és politikai hetilapban

Szilágysomlyón. A lap1883. március15-én indult, 1944. július 1-én szűnt
meg.
Alapító-főszerkesztője Nagy László volt, 1923-tól Udvari József,
társszerkesztője B. Józsa Gyula. Kiadótulajdonosa 1940-ig Bölöni
Sándor (Bölöni György apja), s az ő nyomdájában nyomták, 1940 után
laptulajdonosként új név jelenik meg: a Lázár Gézáé. Főmunkatársként 1940-
41-ben Somlyói Eller Gizella, 1944-ben néhány hónapig Fügedi Péter szerepel
a lap impresszumán. Utolsó száma 1944. július 1-jén hagyta el a nyomdát.
Itt közöljük e lapban megjelent Szabó Istvánnal kapcsolatos írásokat
is.
*

Nyilvános számadás és köszönet

A szilágysomlyói Polgári műkedvelők által karácsony harmadnapján
rendezett színi előadás összes bevétele volt 330 korona 72 fillér, kiadás 225
korona 08 fillér volt, maradt tehát tiszta jövedelem 105 korona 64 fillér.
Felülfizettek: Konyárszegi Lajos Deés, Bádon Mihály 4-4 koronát.
Szabó István, Lengyel László, Besenczy Gyula, Szabó György,
Hermann Lajos, Tankó Károly, Izsák Adolf 2-2 koronát.
Schönstein Amál, Farmati István, Madár János, Merk János, Nagy
József, dr. Zsilinszky Lajos, Valaki, Kovács József, Kovács Lenezi 1-1
koronát.
Sájter Béla, Simó Károly 60-60 fillért.
N. N., Czine Péterné, Angyalfi Ferenczné 40-40 fillért.
Leopold József 20 fillért.
Midőn a lelkes Polgári Műkedvelőknek ipartestületünk nevében
egyenként és összesen, – de különösen Katona Sándor és Konecsny János
uraknak önzetlen és kitartó fáradozásaikért elismerő és hálás köszönetet
mondunk, úgyszintén a szíves felülfizetőknek is.
Szilágysomlyó, 1903. január 6-án.
Szabó György, ipartestületi elnök. Szabó István, ipartestületi jegyző.
Szilágy-Somlyó, XXI. évfolyam 2. szám - 1903. január 8.

Tisztelt közgyűlés!
A nagyváradi országos kongresszus a magyarországi kisiparosok
pusztulásának ismételten felhangzott vészkiáltását talán meghallja már
kormányunk is, nem fog késni soká az ipartörvény megfelelő módosításával,
melytől azonban nem szabad mindent reménylenünk.

8
 Midőn még egy fontos eseményt vagyunk szerencsés a tisztelt
közgyűlésnek jelenteni, ugyanakkor kérő szavunkat is hallatjuk, hogy buzgó
vezetőink kezdeményezésére egy testületi zászlóalapot is teremtettek, mely
már 133 korona 08 fillér alappal bír. Ezen testületi életünkre fontos mozzanat
támogatására egyenként felhívjuk iparos társaink figyelmét, hogy annak idején
mindnyájan együtt, Szilágysomlyó 300 iparosának közös vállvetett munkája
eredménye legyen az, ha zászlónkat, mely ma még csak a képzelet szárnyain
lobog, de már ez év folyamán megvalósítva kezünkbe ragadhassuk s
felszentelhessük városunk összes iparossága dicsőségére.
Tisztelt közgyűlés!
Nyolc havi működésűnknek főbb mozzanatait röviden vázoltuk, még
csak azt említjük meg, hogy működésünk kezdetén át vettük a pénztárt 53
korona 30 fillér pénzzel és 61 korona adóssággal.
Ezzel szemben működésünk 1902. december hó 21-ik lezárta
alkalmával volt 499 korona 26 fillér tiszta pénztári maradvány!
Mint megvalósítandó terv előttünk lobog egy állandó otthon létesítése
és egy utas szálló berendezése is, melyek azonban még a jövő feladatai.
Örömmel kell még ezen évi jelentésünkben felemlíteni azt is, hogy az
elmúlt év viharai között is oly meleg érdeklődést tanúsítottak iparos társaink az
ipartestületi intézmény iránt, amely fényesen igazolja Szilágy somlyó város
iparossága érettségét és azon körülményt, hogy mindnyájan erős várunknak
tekintjük a testületi intézményt. Adja az Isten, hogy e lelkesedés beláthatatlan
időkig maradjon fent e testület tagjai között s elenyésztesse az egyenetlenséget
a különböző szakok között, mert egyet meg kell jegyeznünk, akárkik legyenek
azok, kik a vezetés gyeplőjét kezükben tartják, azok mind az iparosság
bizalmából gyakorolják e jogot és egy sem lesz közöttük olyan jelenbon, ki az
iparosság romlására törne s amit pedig alkotnak, azt saját bélyegükkel el nem
látják, történik minden, Szilágysomlyó összes iparosságáért és annak nevében.
A testület belső működésére szolgáljanak a következő adatok. .
Testületi tagjaink száma volt 1901. végén 238, a változások keresztül
vezetése után maradt 1902. év végével 285.
Nyilvántartott segédek száma volt 1901. végén 70. Évközben bejelen-
tetett 191, törültetett 111. Maradt az év végével 80.
Tanonc lajstromunk feltüntetett 1901, év végén 56 tanoncot, felvétetett
1902. év folyamán 57. Felszabadult 25, töröltetett 10. Maradt az év végével 80.
Tartatott az év folyamán 1 rendes, 2 rendkívüli közgyűlés és 10 elől
járósági gyűlés, melyen összesen 62 ügydarab intéztetett el, a szegődtetések és
szabadítások kivételével,
Békéltető bizottsági gyűlés 2 esetben hí ivatott össze, ahol is a
panaszok mind békés úton intéztettek el. Elnökileg 26 panaszos ügy intéztetett
el.
Az iroda ügyforgalom 212 volt, melyek mind érdemlegesen
elintéztettek.
Pénztári, illetve vagyoni állapotunkat és az 1903. évi költségvetést
feltüntetni midőn van szerencsénk, egyben kérjük, hogy ezen jelentésünket
tudomásul venni szíveskedjenek.
9
 Az elöljáróság nevében:
Szabó István, Szabó György,
jegyző. elnök.
Szilágy-Somlyó, XXI. évfolyam 15. szám - 1903. április 9.

A szilágysomlyói ipartestület elöljárósága az indokolatlan mozgalom

által felkorbácsolt állapot lecsillapítása céljaiból folyó hó 20-án, vasárnap
délután a városi színházban a szociál-demokraták törekvéseit, azok káros
hatását, izgatásaiknak indokait és veszedelmes irányát megismertetni célzó
szabad előadást tervezett. A színház zsúfolásig megtelt hallgatósággal,
közöttük a város intelligenciája is nagy számban volt jelen.
Szilágy-Somlyó, XXI. évfolyam 31. szám - 1903. július 30

Nyilvános köszönet
Mindazoknak, kik a szilágysomlyói ipartestület január hó 31-iki
táncmulatságán annak erkölcsi és anyagi sikerét előmozdítani közreműködtek,
ez úton is köszönetet mond az előjáróság nevében Szabó György elnök és
Szabó István jegyző.
Szilágy-Somlyó, XXII. évfolyam 6. szám - 1904. február 11.

Felhívás Szilágysomlyó város közönségéhez

A szilágysomlyói ipartestület november hó 27-én tartott rendkívüli
közgyűlése egyhangú lelkesedéssel mondta ki, hogy elaggott és
munkaképtelenné vált iparos tagjainak segélyezésére, esetleg eltartására és
eltemettetésére is egy menházalapot létesít. E nemes cél biztosítására
gyűjtőívek kibocsátása is kimondatott, melynél fogva a közgyűléstől nyert
megbízatás alapján azon kérelemmel fordulunk a nemes szívű ember-
barátokhoz, szíveskednének bármily csekély összegű adományaikkal
megkezdett munkákban segíteni. Kérjük különösen iparos társainkat, hogy
adományaikkal tegyenek bizonyságot városunk értelmiséggel felruházott
iparosainak nemes lelkületéről s hogy önmaguk megtisztelése az, ha a
szegények, nyomorultak sorsát szívükön viselve, azok sorsáról is
gondoskodnak. Midőn kérő szavunk újból felemeljük, kérjük egyszersmind,
hogy adományaikat az ipartestület pénztárához címezve küldjék be, mely
adományok nyilvánosan nyugtázva lesznek.
Szilágysomlyó, 1904. november 29.
Szabó György, elnök. Szabó István, jegyző.
Szilágy-Somlyó, XXII. évfolyam 34. szám - 1904. december 1.

10
 Nyilvános köszönet
A szilágysomlyói iparos és kereskedő ifjúság által, az elaggott iparosok alapja
javára rendezett táncmulatság tiszta jövedelme 221 korona 58 fillér volt.
Fogadják a rendezők fáradozásukért az ipartestület hálás köszönetét.
Szabó György, elnök, Szabó István, jegyző.
Szilágy-Somlyó, XXIII. évfolyam 9. szám - 1905. március 2. után

Egyleti élet
Városunk egyik legrégibb egylete, az „Első Temetkezési Egylet” 1905.
évi április hó 2-án, vasárnap délután 2 órakor tartotta meg rendes közgyűlését.
Elnök Nagy Ferenc miután meggyőződött, hogy a tagok kellő számban
megjelentek, a közgyűlést megnyitotta s felkérte Némethy Zsigmond jegyzőt
az évi jelentés felolvasására. A kimerítő jelentést a közgyűlés tudásul vette. E
jelentésből kitűnik, hogy 1904. év folyamán az egylet tagjai sorába bevettek:
15 tagot, elhalt 27 tag, s így az egyleti tagok száma 1904. év végén 720.
Az 1904. évi bevétel volt: 10.041 korona 74 fillér, – kiadás 5204
korona 80 fillér, pénztári állás 4836 korona 94 fillér. Ezek után a közgyűlés
Farkas István pénztárosnak a felmentvényt megadta. Ezek után következett az
üresedésbe jött tisztviselői és választmányi tag helyek betöltése.
Miután Nagy Ferenc elnök és Farkas István pénztáros eddig viselt állá-
saikról lemondottak, a közgyűlés nekik eddigi buzgó működésükért
jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. Elnöknek Merk János eddigi alelnököt,
pénztárnoknak Lengyel László, alelnöknek Erdődy László választattak meg,
közfelkiáltással. Az üresedésben lévő négy választmányi tagsági helyre Nagy
Ferenc, Farkas István, Szabó György és Szabó István szintén közfelkiáltással
választattak meg.
Szilágy-Somlyó, XXIII. évfolyam 14. szám - 1905. április 6.

Az ipartestület évi jelentése

Az elmúlt 1904-ik év, lapjai lezárva, melyről beszámoló jelentésünket
megtenni ez alkalommal is kötelességünknek ismerjük, – egyike volt a
legküzdelmesebbeknek; de eredményekben is a legtartalmasabb évieknek. A
testületi jövő fejlődésének biztos alapvető munkái nyertek befejezést s hoztak
létre újabb alkotásokat.
Nevezetesen a múlt évi jelentésünkben is jelzett állandó otthonunk,
ipartestület székházunk nyert befejezést s 1904. Május hó 23-án ünnepélyes
felszentelés után adatott rendeltetésének.
Örömünnepünk volt ezen nap, teljesedésbe menvén régi vágyunk, –
otthonunkban elhelyezve olvasókörünk, hitelszövetkezetünk és utas szállónk.
Felszentelési ünnepélyünk fényét emelte főtiszt. Kőrössy Endre r. kat.
Plébános-helyettes úr és szövetkezetünk elnökének magas szárnyalású, kiváló
szép alkalmi felolvasása, melyért e helyen is köszönettel adózunk.
11
 Jóleső megnyugvással jelenthetjük, hogy testületi házunk vétele és
építésére szükséges 16.000 korona összegnek kölcsön útján művelete reális
számításunk folytán, reményünk felett sikerült, amennyiben mint az 1904. Évi
zárszámadásban is kitüntetve van, az elmúlt évben 3172 kor. 99 fillér töke és
kamattörlést teljesítettünk s így ma már csak 13.609 korona 02 fillér
tőkeadósságunk van, dacára annak, hogy ezen kívül még adó és illetékre,
kályhák beszerzésére is szintén tekintélyes összeget kellett ez évben
fordítanunk.
Az elért eredmények után már oly biztos alapon dolgozhatunk tovább,
miképp 8-10 év alatt tartozásunk teljesen ki lesz fizetve, anélkül, hogy a
rosszakaróink által terjesztett híresztelések, t. i. hogy a ház vétele
tagdíjemeléssel fog járni, arra szükség lenne.
Testületünk közel két évtizedes történetében s talán jövő egész
életében az 1904. év lesz az, mely az alkotások örökbecsű művei között,
testületi zászlónk beszerzését, páratlan sikerű zászlószentelési ünnepélyünkkel
létrehozta. Az 1902. évben vettetvén meg zászlónk beszerzésének alapja s hála
lelkesedésünk tüzének, megtermé gyümölcsét, mert már 1904. augusztus hó
20-án zászlónk készen, felszentelve volt. Kezünkben volt s ünnepeltünk.
Ünnepünk volt, örömünnep s vele ünnepe volt Szilágysomlyó város egész
közönségének. Zászlónk, melyet a budapesti Oberbauer cég kiváló művészi
becscsel készített el, Besenczky Gyula építész, elöljáróságunk tagja eredeti
tervezése alapján, méltó dísszel, méltóságos Ugron Gáborné zászlóanya és
szeretett képviselőnk, Ugron Gábor fővédnöksége mellett szenteltetett fel.
Zászlónkra a védnök és zászlóanya igen értékes szalagot
adományozott, melyért köszönetünket, s hálánkat e helyen is leróni el nem
mulaszthatjuk. Köszönetünk s hálánknak, tisztelt közgyűlés, szintén első
helyen kell kifejezést adnunk Móni Gyula kir. közjegyző, dr. Nádudvary Jenő
ügyvéd és Lukátsffy Ödön városunk polgármestere uraknak, kiknek lelkesült
közreműködése volt biztosítéka ünnepélyünk fényének.
Mulasztást követnénk el, azonban ha meg nem említenék, hogy
akkor, a midőn hazánk ipartestületeinek, ipartársulatainak nagy része a nekik
felajánlott és megküldött szegeket szebb és szebb jelmondatok kíséretében el-
helyezni megbízatásokat adtak, sajnos, csak a helybeli csizmadia ipartársulat
volt az, ki a neki megküldött zászlószeget nem óhajtotta zászlónk rúdjába
elhelyeztetni.
Az 1904. év alkotásai között szintén kiemelendőnek tartjuk a
november hó 27-iki rendkívüli közgyűlés határozatát, mely kimondta, hogy az
ipartestület elaggott és munkaképtelenné vált iparos tagjai felsegélyezésére és
eltartására egy menházalap létesíttessék. A közgyűlés lelkesedése azonnal,
megveté alapját e humánus intézménynek 41 korona rögtönzött adománnyal.
Ezen alapnak további növelése biztosítására 12 db. gyűjtő ív bocsátatott ki, s
hisszük, hogy már a közeljövőben tekintélyes összeg fog gyümölcsözőileg
kezeltetni. Hogy azonban e humánus intézmény biztos alapon tovább
fejlődhessen s a hozzá fűzött remények megvalósíthatók legyenek,
előljáróságunk egyik buzgó tagja, Keller Ferenc bádogos iparos indítványára

12
kizárólag a menház-alap céljára felhasználandólag az évi két korona tagsági
díjnak 40 fillérrel való felemelését kimondotta.
Ugyancsak e közgyűlés döntött az eléljáróságnak a testület dísz,
pártoló, avagy rendes tagjai halálozásuk esetén a testület zászlója alatti
kivonulás tárgyában kidolgozott javaslata fölött s azt több módosítással el is
fogadta. E közgyűlési határozatok, melyeknek nagy erkölcsi hordereje a
testület jövő működésének is irányítója lesz, nem fog szó lenni a pusztában,
hanem testet öltve, már a közel jövőben segíteni s felemelni fogja az
elbukottakat. Nem szabad tehát, hogy legyen közöttünk oly elfogult, szűkkeblű
iparos, ki saját osztálya elaggott és munkaképtelenné vált tagjai menháza
céljára nem adná szívesen fillérét. Nem szabad tehát, hogy legyen közöttünk
olyan szűk látókörű, egyesek bosszúművei által félrevezetett iparos, ki saját
intézménye ellen törjön, s ha van olyan még is, ki ez alkotások ellen tör, lázit
és beszél, az meghasonlott kell, hogy legyen, ki megkülönböztetni a jót, a
nemest, a rossztól már nem tudja.
Valamint van egyén az egyesek, – úgy testületünk szakszervezete
között is van, fájdalom, társulat, mely alkotásunk megsemmisítését
megkísérlette.
Midőn jelentésünk keretében ezt csak megemlítjük, nem célunk vad
haraggal perbe szállni, hisz az igazságot a hamisság le nem győzheti. E helyett
kérelemmel fordulunk a csizmadia ipartársulat összes tagjaihoz, lássák be
végre, hogy az ipartestület intézménye az össziparosságot magába foglaló s
ezen egész osztály ipari közigazgatását végző oly hatósági joggal felruházott
testület, mely nemcsak terheket ró, büntet és ostoroz, hanem az iparosok
vagyoni és társadalmi érdekeit védő közcélt szolgálni van hivatva. Fejleszteni s
ápolni az ipari érdekeket feladata, nem pedig vagyonuk elkobzása, sem
társulati élőtök megbontása. Hivatott védője testületünk egyeseknek, valamint
társulatoknak is. Nem szabad tehát ellenségei lennünk egymásnak, mert a
testvérharc mindig áldatlan volt. Ne engedje a társulat többsége magát egy
néhány, talán egy ember bosszúja kielégítésére felhasználni engedni, hisz ha
valamely összeütköző, szerintük sérelmes határozat hozatnék is, jóakarata
felvilágosítások után a felmerült sérelmek orvosolhatók volnának közöttünk
békésen, a helyett, hogy egymást durván támadni kénytelenittetnénk.
Múlt évi közgyűlésünk határozatából kifolyólag, alapszabályunk
módosítása tárgyában kérelmünkre a nagymélt. kereskedelemügyi miniszter úr
72.127 1905. számú rendeletében már nem emelt kifogást a módosítás ellen, s
így most már remélhető, hogy ezen óhajunk teljesedésbe megy.
Az ipari szervezetek között első helyen kell kiemelnünk
szövetkezetünk áldásos működösét s annak biztos alapú fejlődését.
Számadatokkal igazolva, megalakulásakor volt szövetkezetünknek 162 tagja
345 üzletrésszel 17.250 korona értékben. Húsz havi működés után 1904.
december 31-én volt 399 tag 588 üzletrésszel, melyből már 16.344_ korona 80
fillér van befizetve. Betétként 3656 kor. 53 fillért kezeltünk. A tagoknak
103.785 korona 35 fillér kölcsönt nyújtottunk részben váltóra, részben
kötvényekre, melyből 73.559 kor. 50 fillért a központi hitelszövetkezet által
nyitott hitelből fizettünk ki.
13
 Az 1904. év tiszta nyereménye 1010 kor. 98 fillér, melyből az
üzletrészek osztalékára 3% fog fordíttatni, a fennmaradó rész pedig a
tartalékalap növelésére fog felhasználtatni, mellyel a tartalékalap 1565 kor. 57
fillért fog kitenni.
Örömmel kell még jeleznünk, hogy akkor, a midőn szövetkezetünk
alakításánál iparos társaink egy része kétkedő kishitűséggel nem bízott emez
intézményben, sőt még ma is vannak olyanok, kik abban hisznek, hogy ez az
iparosok által vezetett intézmény fenn nem állhat, annak maholnap meg kell
buknia. No hát igen tisztelt hinni és bízni nem tudó iparos társaink,
feltevésükben csalódni fognak. Csalódni fognak, mert szövetkezetünk
igazgatósága helyes és körültekintő vezetését igazolja azon körülmény, hogy a
kihelyezett 100.000 koronát meghaladó összeg esedékes törlesztési részletei
mindég pontosan fizettetnek be s hogy majdnem két évi működés alatt sem
váltó óvatolás, sem per esete nem fordult elő.
A pénzviszonyok kedvező alakulása folytán sikerült szövetkezetünk
igazgatóságának az orsz. központnál kamatláb leszállítást kieszközölni,
melynél fogva az eddigi 7 % kamatlábat 6½ %-ra 1904. júliustól kezdve le-
szállítottuk. Iparosaink hiteligényeit így képesek vagyunk 1½ %-al olcsóbban
kielégíteni, mint egyes pénzintézetek. Világos tehát ezek szerint, hogy azon
iparos tag, ki bármely okból nem tagja szövetkezetünknek, ha hitelét másutt
elégíti ki, 1½ %-al több kamatfizetéssel bünteti meg önmagát.
Iparos tagjainknak a szövetkezet által nyújtható előnyök jelentésünk
szűk keretében nem részletezhetők, de kiemelendőnek tartjuk azonban a múlt
évi jelentésünkben jelzett szakcsoportok szükséges és el nem odázható
alakítását és pedig a bőripari és faipari szakcsoportokat, A cipész és csizmadia
iparosok összevonásával lenne megalakítandó a bőripari szakcsoport. Ezen
szak külön nyersanyag beszerző és ipari termékeit értékesítő raktárt állítana
fel. Csizmadia iparosaink jövő boldogulásának kulcsa ez, mert a szövetkezet
olcsóbb s jobb hozzávalót adna, az értékesítő, raktár pedig kész áruját váltaná
be, avagy arra megfelelő hitelt nyújtana, miáltal nem kényszeríttetnék egy
iparos sem arra, hogy a megélhetés legszükségesebb elemi részeinek
biztosítása céljából munkáját vásárról vásárra vigye s ott esetleg az előállítási
áron alól is eladni kényteleníttessék. Avagy a kiesebb tőkével dolgozó
iparosaink, ha hitelöket kimerítették, kész munkájukban heverő tőke hiánya
miatt termelőképességük megszűnvén, az őszi szezonra nincs elegendő áruja,
mert idejét a nyers-anyag hiánya miatt más foglalkozás, avagy éppen
tétlenséggel kellett eltölteni.
Faipari szakcsoport alakításával pedig kádár iparosaink
emancipálhatnák magukat, éppen az ó ipari termékeivel üzérkedő tőke
nyomása alól, mert nem lennének kénytelenítve kész árujukat úgy eladni,
ahogy éppen egy pár tőkepénzes annak az árát megszabja. Az előállítási és az
értékesítési ár közötti különbözeten nincs joga osztozni a tőkének, a munka
verejtékének gyümölcse az iparost illeti.
Meg van tehát a kiindulási pont egyes szakmák s vele iparosaink
összességének ipari előhaladása s vagyonosodása fejlesztésére, csak ne legyen
az iparos iparostársának ellensége, – ne egymás ellen, hanem egymást
14
támogatva dolgozzunk, mert csak így győzhető le a tőke, a gyáripar, a szabad
verseny káros, a szervezetlen kisiparos osztályt elnyelő hatalma.
Az országos érdekű ipari viszonyokra nézve sajnosan kell jeleznünk,
hogy az ipartörvény rég vajúdó s annyira várt revíziója még mindig késik s így
nem áll módunkban jelenteni oly alkotásokat, mely a jelenlegi mostoha ipari
viszonyokat javítaná, vagy átalakítaná.
Mi azonban minden lehetőt megtettünk helybeli iparosaink érdekei
megóvására. Sürgettük ez évben is a vármegyei vásártartás szabályrendelet
módosítását, mely tárgyban a Szilágy vármegye tekintetes alispáni hivatala a
polgármester úr útján közölte, hogy ezen ügy még 1904. április hó óta a m. kir.
kereskedelemügyi miniszter úrnál van elintézetlenül. E rég húzódó s
iparosaink egy részét igen károsító állapot megszüntetése végett, úgy látszik,
elkerülhetetlen lesz a minisztériumhoz közvetlen felterjesztéssel élnünk.
Tanoncaink oktatását ez évben is figyelemmel kísértük, sajnosan kell
azonban jeleznünk, hogy iparosaink között most is vannak, kik az iskoláztatás
fontosságát kicsinyelve, tanoncaik pontos iskoláztatását elhanyagolják.
Tanoncainkat iskolázni, nevelni ép oly kötelességünk, mint őket
iparunkban kiképezni. A mai iparos osztálynak a törvény szigora és kötelező
ereje nélkül is meg kell, hogy tegyen mindent arra nézve, hogy tanoncából oly
iparost neveljen, ki nemcsak szak, de szellemi tudásával is állja meg a maga
helyét annak idején. Éppen azért a törvényes intézkedések alkalmazását
mellőznünk a múlt évben sem lehetett s így tanonctartó iparosainkat tanoncaik
pontos iskoláztatására koronként figyelmeztettük. A rossz magaviseletű
tanoncok megrendszabályozása érdekében két esetben a tanoncidő
meghosszabbításával kellett eljárnunk.
Mulasztást követnénk el, ha az iparos tanonciskola igazgatóságának
és tanító karának tanoncaink szakszerű oktatásáért köszönetet nem
mondanánk. Sajnosan kell azonban megemlítenünk, hogy a rendes évzáró
vizsgák iránt iparosaink kevésbé érdeklődtek s hogy a tanonc munkakiállítás
rendezése az elmúlt évben elmaradt.
Elöljáróságunk ismerve e kiállítások fontosságát, már a jövő évi
költségvetésében tekintélyesebb összeget vett fel jutalmak kiosztására, s kérni
fogja az említett iskola igazgatóságát ezen kiállítások együttes rendezésére.
Az ipari alkalmazottak bejelentését ez évben is szigorúan ellenőriztük
s a kontár-ipar megszüntetése végett hatóságunkat esetenként megkerestük.
Ezen megkeresésünk azonban sajnos, városunk I. fokú iparhatóságának
közönye, vagy tenni nem tudása miatt eredményre nem vezetett, ugyannyira,
hogy az áttett ügydarabjaink érdemleges elintézését biztosítandó, az alispáni
hivatalt újból megkeresni kénytelenek voltunk. Hatóságunknak ezen
működésünk bénító indolenciája miatt már 1902. november hó 15-ike óta
állandóan panaszolunk s ma is ott vagyunk, hol 1902-ben. Ne vegyék azért
rossz néven hatóságaink, ha ezen tarthatatlan állapot megszüntetése végett
ismét panaszolni leszünk kénytelenek.
Midőn ez alkalommal testületi életünk múlt évi fontosabb
mozzanatait röviden vázoltuk, – annak belső működésére nézve adatainkat
következőkben azzal terjesztjük elő, hogy programunk marad a régi: szolgálni
15
városunk iparos osztályának érdekeit híven, önzetlenül, hogy a testületi élet
izmosodása által az összetartás érzete megszilárduljon, mert csak e szilárd
alapon állva, annak hatalmas erejével győzhetők le mindazon nehézségek,
melyek a kisiparos osztály-társadalmi fejlődését gátolják.
Testületi taglétszámunk volt az elmúlt év elején 294. Az év folyamán
új ipart nyert 23, időközben töröltetett 5, maradt az év végével 317 iparos.
Segédváltozás 407 esetben jelentetett be, ezek közül az áprilisi
közgyűlés után 347 bejelentés történt.
Tanonclajstromunk feltüntetett az év elején 102 tanoncot, felvétetett
évközben 54, felszabadult 27, töröltetett évközben 11, maradt az év végével
121 tanuló.
Tartatott az elmúlt évben 1 rendes, 1 rendkívüli közgyűlés és 12
elöljárósági ülés.
Békéltető bizottságunk 5 ülést tartott, hol is a felmerült panaszok
mind határozatokkal intéztettek el.
Elnökileg 86 panaszos ügy intéztetett el.
Az iroda ügyforgalma 311 drb. volt, melyek közül elintézést nyert
308 drb., elintézés alatt állott 3 drb.
Munkakönyv kiadatott 3 drb.
Pénztári, illetve vagyoni állapotunkat és az 1905. évi költségvetést
midőn feltüntetni szerencsénk van, tesszük ezt a becsülettel teljesített munka
édes nyugalmával, mert a reánk bízottakat nemcsak teljesíteni, hanem az
évtizedes semmittevést, mulasztást lehetőleg helyrehozni, pótolni igyekeztünk.
Nem a mi érdemünk az, hanem mindnyájunké, kik működésűnkben eszménket
pártolni, megvalósítani segítettek.
Szilágysomlyón, 1905. évi április hó 9-én.

Szabó István, Szabó György,

jegyző elnök

Szilágy-Somlyó, XXIII. évfolyam 17. szám - 1905. április 27

Nyilvános köszönet
A szilágy-Somlyói ipartestület elaggott és munkaképtelenné vált
iparosok menháza javára Gerece András gyűjtőívén Major György (Perecsen) l
koronát, N. N. (K.-Horváth) 3 koronát, Farmathy György 40 fillért, Balogh
Sándor (Perecsen) 1 koronát voltak szívesek adományozni, melyért úgy az
adakozóknak, valamint a buzgó gyűjtőnek e helyen is köszönetet mondunk. Az
elöljáróság nevében: Szabó György, elnök. Szabó István, jegyző.
Szilágy-Somlyó, XXIII. évfolyam 28. szám - 1905. július 13.

16
 Nyílt levél Lukátsffy Ödön Szilágysomlyó város polgármesteréhez
Tekintetes polgármester úr!
Elöljáróságunk a helyi iparosok érdekeinek megvédése céljából 1903.
évben kérelemmel fordult Szilágysomlyó város képviseletéhez a vármegyei
vásártartási szabályrendelet módosítása végett. A képviselet a módosítást
kimondta s hozott határozatának érvényt szerzendő, az iratokat 1903.
december 18-án Szilágyvármegye tek. alispáni hivatalának megküldte.
Köztudomású, hogy vármegyénk törvényhatósági bizottsága 66l –1903. számú
határozatával Szilágysomlyó város képviseletének e tárgybani kérelmét
elutasította s azt is tudjuk, hogy városunk képviselete ezen elutasító határozatot
megfellebbezte. A fellebbezés iratai az 1904. évi április 28-án 5029 – 1904.
kig. szám alatt a kereskedelemügyi miniszter úrhoz döntés végett felterjesz-
tettek az alispáni hivatal által.
Ezen legmagasabb helyről a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara
véleményadásra hivatott fel s a kamara a szilágysomlyói iparosok kérelmét
jogosnak a pártolandónak véleményezte. Miután ezen véleményadás után már
egy egész év is eltelt, s miután nem tudjuk, hogy hozatott-é végső határozat ez
ügyben, vagy sem, – ez úton kérjük tekintetességedet, szíveskednék az 1903.
évben hozott képviseleti határozatnak érvényt szerezni, illetve a képviseleti
közgyűlésnek e tárgyban jelentést téve, a további eljárásra utasítását kérni,
mert a hozott határozatnak érvényt szerezni, valamint iparosaink érdekeit
megvédeni nemcsak közóhaj, de kötelesség is.
Szilágysomlyó, 1905. július 17.
Az ipartestület elöljárósága nevében:
Szabó István, Szabó György,
Jegyző elnök.
Szilágy-Somlyó, XXIII. évfolyam 28. szám - 1905. július 13.

Az ipartestület temetkezési szabályzata

Ismertettük e lap múlt évi 48-ik számában a helybeli ipartestület által
létesíteni szándékolt temetkezési szabályzatot.
A szabályzat szerint az ipartestületnek minden tagja köteles a testületi
tagnak temetésén megjelenni, vagy távolmaradásának elfogadható módon nem
igazolása esetében a testület pénztárába csekély – alig néhány fillér –
büntetéspénzt befizetni. A büntetéspénzek az elaggott és munkaképtelen
iparosok s ezek családja segélyezésére fordítandók.
A temetkezési szabályzat célja az ipartestületi tagok között az
egymással való érintkezést megkönnyíteni, arra alkalmat adni s ezzel is a
testületi szellemet és összetartást erősíteni, az önsegélyezést ezzel is megva-
lósítani.
A csizmadia ipartársulat az ipartestületiek eme határozata ellen a városi
tanácshoz fellebbezett. A városi tanács a fellebbezést a következő határozattal
utasította el:

17
 A szilágysomlyói csizmadia ipartársulat által a szilágysomlyói
ipartestület ellen a temetkezési szabályzat megalkotása, tagsági díjak
felemelése, a segédek ki- és belépésekor szedendő díjak megállapítása és a
tanoncok felszabadulásakor fizetendő díjak szedése elleni panaszával
elutasíttatik.
Indokok: Az ipartestület által alkotott temetkezési szabályzat az
iparosok összetartását és az egymással szemben tanúsítandó kölcsönös
megbecsülés ápolását óhajtja elérni.
Miután pedig a szabályzatban a tagok megjelenési kötelezettsége
időszakonként sorrendbe van beosztva és miután a sorrendben megjelenő
tagoknak a temetésen való megjelenésben netalán előforduló akadályai elég
méltányosan vannak körülírva, a temetkezési szabályzat elleni panaszt a városi
tanács, mint I. fokú iparhatóság elutasítandónak találta.
A tagsági díjaknak 10 koronára történt felemelését a nagym.
kereskedelmi miniszter úr 19.283. sz. alatt 1905. március 23-án jóváhagyta.
Ha netalán az ipartestület ezen felemelt tagsági díjat a jóváhagyást
megelőzőleg szedte volna, a fennebb körülirt jóváhagyás idejéig szedett díjak a
befizető részére visszautalandó, esetleg elszámolandó.
A segédek be- és kilépésekor, valamint a tanoncok felszabadulásakor
követelt díjaknak az ipartestület pénztárába kellvén befolyni, annak hova
fordításáról az ipartestület minden egyes tagja meggyőződést szerezhet.
Miután pedig a segédek és tanoncok be- és kilépése, valamint a
tanoncok felszabadulása nemcsak a testületnek díjtalanul alkalmazott
tisztviselőinek munkáját veszi igénybe, hanem a különböző nyilvántartások és
szerződésminták beszerzése készpénzkiadással is járnak, a fennebb részletezett
díjak szedhetését a városi tanács, mint elsőfokú iparhatóság, szintén
jóváhagyandónak találta.
Ezen tanácsi határozatot a csizmadia ipartársulat az alispánhoz
fellebbezte meg.
Mint illetékes helyről tudjuk, az alispán a városi tanács s közvetve az
ipartestület határozatát az abban felhozott indokoknál fogva mindenekben
helybenhagyta s megerősítette.
(szignó nélkül)
Szilágy-Somlyó, XXIII. évfolyam 30. szám - 1905. július 27.

Városatyák választása
Szilágysomlyó város képviselő testületében a megbízási idő lejáratával
megürült helyek 1905. év december hó 29-én megejtett választáson töltettek
be.
Legtöbb szavazatot nyertek:
I. kerületben rendes tagságra: Láng József 127, Merk János 129, Nagy
Ferencz 115, Szabó István 129, Lengyel László 127, Oláh Károly 129,
póttagságra Szélessy Kálmán 129, Kovásznay János 129.
II. kerületbe Dr. Keller Samu 134, Lázár János 144, Porjesz Sámuel
140, Szarvady Imre 130, Fásy István 145, Farmathy István 140, póttagságra ifj.

18
Tóth Károly 141, Száva Márton 144 szavazattal. Ezeken kívül alig
egynéhányan kaptak 1-2 szavazatot.
A választás eredménye tehát az, hogy dr. Ajtai Endre választási elnök
az itt felsoroltakat jelentette ki megválasztott városi képviseleti rendes, illetve
póttagoknak. Mint értesülünk, dr. Szakács Balázs és több társai a választás
megsemmisítését kérelmezték, azon indokon, hogy a választók névsora nem
lett volna szabályosan összeállítva, a választás napja pedig kellő módon
közhírré téve.
Szilágy-Somlyó, XXIV. évfolyam 1. szám - 1906. január 4.

Az ipartestület 1905 évi jelentése

Ipartestületünk 1903. március hó 29-én tartott közgyűlése által
kitüntető bizalmuk folytán a testület ügyeinek vezetésére nyert megbízatásunk
ez alkalommal midőn lejárván, beszámolunk, ez évi utolsó sáfárkodásunkról s
ezt tesszük most is ama kötelességérzetből, mellyel működésűnk eredményéről
nyílt színen beszámolni önöknek tartozunk. Sajnosán kell azonban
bevallanunk, hogy ez alkalommal sem mondhatunk önöknek újat, nem
állhatunk elő oly országos vívmányokkal, melyek a már eléggé
agyonsanyargatott kis iparos osztályt a fokozatos pusztulástól nemcsak
megvédené, de ki is emelné. Nem mondhatunk újat, mert az áldatlan politikai
viszonyok folytán önvédelmi harcot kell vívjunk a német zsarnokság ellen s
így lehetetlenné vált a magyar kisiparos osztály életszükségletét az elavult és a
rendeletek halmazával agyonreparált 1884. évi XVII. t.-cikket hatályon kívül
helyezni.
A modern céhek az ipartestületi intézményekben a 22 év előtti
korszellem béklyói alól fel nem szabadulhatván, cselekvési szabadságuk,
rendelkezési s hatósági joguk korlátozott volta miatt, nem fejthették ki azt az
erőt, nem érhettek el olyan eredményt, melyet ma már az iparos osztály
nemcsak megvárna, de joggal meg is követelhetne az ipartestületektől.
Ipari forgalmi viszonyaink a lefolyt évben némi javulást mutattak
ugyan, ez azonban egyedül azon körülménynek tudható be, hogy az előző
évinél kedvezőbb termésviszonyok voltak, mely körülménynél fogva
gazdaközönségünk vételkedve fokozódván, így iparosaink az előző évek
pangásaiért némileg kárpótlást nyertek.
Ha gazdasági viszonyaink némi javulást mutattak is, iparosaink
vállalkozási kedvét azonban igen alább szállították a munkások részéről
fokonként támasztott túlkövetelések, melyek az elmúlt év július hó 4-én a
kőmives és ács segédek egy pár napi bérharcában csúcsosodott ki, s amelyet
akkor sikerült egyezséggel megszüntetni.
A munkások túlkövetelései már-már tűrhetetlenek s alig van szakma
városunkban is, melyben villongások ne lennének. Bizony ütött már 12-ik
órája annak, hogy a munkaadó iparos osztály is szervezkedjen, mert ha még
soká hanyagolja, egy nap csak arra virrad, hogy a szervezett munkások nem
követelni, de egyenesen diktálni fognak.
Ugyanazért fontos mozzanata volt az elmúlt évnek a hazai
ipartestületeknek 1905. szeptember hó 8., 9. és 10. napjain tartott országos
19
kongresszusa, mely testületünket is közelről érinti, amennyiben azon Szabó
György elnök, Merk János alelnök és Szabó István jegyző, a testület
képviseletében részt vettek s melyen a testületek országos szövetségének
fontos kérdéséhez kiküldötteink indítványt terjesztettek be, hogy: „mondja ki a
kongresszus, hogy az ipartestületek országos szövetségét ezúttal is
szükségesnek, a hazai ipartestületek között egy központi tömör szervet
létesíteni hézagpótlónak ismerve, mint ilyen, annak megalakítását ezúttal is
kimondja s utasítja a végrehajtó bizottságot, hogy a szövetség alapszabálya 10.
§-a az ipartestületek évi tagjárulékát a testületek taglétszáma arányában,
átalányösszegben állapítsa meg. “Ezen indítványt dr. Horváth János, a
Központi Hitelszövetkezet ipari osztályának főnöke, behatóan ismertetvén,
melyhez kiküldötteink közül Szabó István testületi jegyző is hozzászólván, –
az egyhangú határozattal el is fogadtatott. Ezen szövetségbe testületünk is
belépett, mely belépés némi terhet ró ugyan testületünkre, de tekintve a
szövetség rég érzett hiányát, s azt, hogy ez nemcsak szorosan a testületekre
válik előnyössé és hasznossá, de egyes testületi tagoknak is, mert a központi
iroda egyesek ügyeiben is szívesen közre jár s teljesíti a védelmet.
Az ipari munkások országos szervezetével szemben lesz hivatva a
szövetség, hogy a munkaadó iparosok is e szövetségben szervezve legyenek.
Az országos ipari érdekekre az eddigieknél azért bír nagyobb
fontossággal e kongresszus, mert azon hazánk jelesei s a politikai élet
kitűnőségei s mintegy 20 országgyűlési képviselő volt jelen s tettek ígéretet,
hogy az előttük elhangzott panaszokat, sérelmeket orvosolni fogják. A mai
politikai viszonyok s újabban már ősi alkotmányunk válságos helyzete
megakaszt minden ipari és gazdasági fejlődést, mely alászállítja a forgalmat s
létében támadja az iparos osztályt is.
A politikai élet ily küzdelmes harcában, iparosaink miként hosszú
évtizedeken keresztül, ismét türelmükre vannak utalva. Ezzel pedig mi, ne
elégedjünk meg, hanem szervezzük az összetartást és az egyetértést közöttünk.
A türelem sem erőssé, sem naggyá senkit sem tett; de az összetartás, az egyet-
értés már népeket tett hatalmassá és naggyá. Ezen elv irányítson minket is,
szeressük, pártoljuk azon intézményünket, mely a társulásra, a szoros össze-
tartásra egyenesen felhív, s a mely áldozatot nem kér, nem követel, de segít,
támogat és fölemel, hol az egyes gyengesége, a szegény fillére erőforrásává
válik úgy a köznek, mint az egyeseknek.
Ipari szervünkben ilyen intézmény a hitelszövetkezet.
Három évvel ezelőtt, midőn 1903. évi március hó 12-én a szövetkezet
működését megkezdte, gondoltuk-e, hogy ez új, előttünk is akkor még idegen,
ismeretlen intézmény úgy fejlődhessen, hogy már 1905. évi december hó 31-
én 24.000 korona, nagyobbára iparosok által befizetett üzletrész tökéje, az ál-
lamsegéllyel pedig összesen 36.000 kor. alaptőkéje és 3.000 kor. külön
tartalék- alapja legyen. Ezen kívül 76.000 korona bekebelezett és 47.000
korona személyi, illetve kezesek által biztosított kölcsönt nyújtott a tagoknak.
Az 1905. év pénztári forgalma 352.000 korona volt. Betétként 7.000
korona kezeltetett. Különösen kiemelendő, hogy 3 évi üzletmenete alatt a
nyújtott kölcsönökből leírásra még egy fillér sem került.
20
 Íme, az összetartásban rejlő erő mily eredményt képes felmutatni. Nem
lehet eléggé méltatni szövetkezetünk úgy erkölcsi, mint anyagi hasznát akkor,
amikor alkalmat és módot nyújt arra, hogy a legszegényebb iparos is
szövetkezeti részvény jegyzésével, heti 40 fillér befizetéssel, majdnem
észrevétlenül megtakarított tőkéhez jusson, s ez által hozzászokjék a
takarékossághoz is. Ama 24.000 korona készpénz, melyet a részvényes tagok
eddig már befizettek, s mely összeg felett, mint saját megtakarított
vagyonukkal rendelkeznek, – ha szövetkezetünk nem lett volna, ez az összeg
megtakarítva sem lenne.
Fényes példaadásul szolgál tehát ez az eredmény mindazon iparosok
számára, kik szövetkezetünknek még nem tagjai. Míg egyfelől az iparos a
legelőnyösebben gyűjthet magának tőkét részjegy jegyzéssel, addig, ha
kölcsönpénzre, ipara űzéséhez, vagy más célra is szüksége van, 2, sőt 4%-al is
olcsóbban kaphatja meg azt, mint egyes takarékpénztárakban.
Sajnosán kell azonban még mindig tapasztalnunk, hogy a társulás, a
szövetkezés eszméje, mely ma már a legfélreesőbb néprétegeket is áthatja, –
csak éppen nálunk, a mi intelligens iparosaink egy részénél nem tudja legyőzni
az elfogultságot, a bizalmatlanságot, mely elfogultság némelyeket még mindig
visszatart.
E bízni s hinni nehezen tudó része iparos osztályunknak még mindég
várja s talán lesi is azon időpontot, midőn szövetkezetünk megszűnik élni,
mozogni, hogy öntelt kárörvendéssel mondhassák: „ugye, nem hiába féltünk s
voltunk bizalmatlanok, hisz tudtuk mi azt, hogy az iparosok által vezetett
intézmény nem állhat fenn, s nem lehet életképes, mert azt és abban a vezetést
iparosok látják el!”
No, hát tisztelt kétkedő iparos társaink, kiknek bizalmuk csak a nem
iparossal szemben azonnal előlegeire van, csak várják bukását intézményünk-
nek s várakozásukban nagyon csalódni fognak. Csalódni fognak, mert nem le-
vegőbe építettünk s nem ígértünk olyat, melyet meg is ne adhatnánk s kik
szolgáljuk ez ügyet önzetlenül, azt hűtlenül cserben sem fogjuk hagyni!
A bizalmatlankodás helyett mi szeretettel ajánljuk minden iparos és kis
gazda figyelmébe és jóindulatába szövetkezetünket; – a ki csak teheti, lépjen
be, jegyezzen üzletrészt, mert az iparosok társulása, csatlakozása, egyetértése
nemcsak társadalmi erőt biztosit, de kinek-kinek anyagi előmenetelét és bol-
dogulását is kedvezően befolyásolja. Szövetkezetünknél az iparos az ő üzlete
fejlesztéséhez szükséges pénzt úgy bekebelezés, mint kezes biztosíték mellett
is 6½% kamatra kapja és semmi más díjat fizetni nem kell. Azok a nem tagok
tehát, kik kölcsönpénzt szoktak igénybe venni, 2%-tól 4, sőt 6%-al magasabb
kamatfizetéssel büntetik meg önmagukat, hogy nem tagjai a szövetkezetnek.
Nem célunk a szövetkezet ügye, illetve annak érdekében reklámot
csinálni, – de kötelességünk reá mutatni azon erőforrásra, honnan az iparos
gyors és kedvezőbb segítséget kaphat. Múlt évi jelentésünkben is jelzett fa- és
bőripari szakcsoportok alakítása előmunkálatai is folyamatban vannak s az
érdekelt szakiparosok is megfelelő érdeklődést tanúsítanak, a mi nem is csoda,
mert hisz csak e szakcsoportok üzembe helyezésével használhatják ki

21
iparosaink a szövetkezet által nyújtható előnyöket, a nyersanyag beszerzésnél,
a kész árura való kölcsön nyújtásánál és azok értékesítésénél.
Az iparos segítésére egyes szakok útján meg van tehát a kiindulási pont
g van érdekei előmozdításán dolgozó szervezet is, csak legyünk összetartok, s
ne legyen az iparos iparos társának ellensége, mert csak így győzhetjük le,
vagy legalább is mérsékelhetjük a tisztességtelen verseny, a gyár és szabad
ipar káros hatását.
Fő célunk az elmúlt évben is a testületi hatáskör lehető fejlesztése,
anyagi érdekeinek fokozatos előre vitele mellett iparosaink jólétének
elősegítése, érdekeinek megvédése, melyek szolgálatéban minden alkalmat
megragadtunk, hogy azt a köz javára hasznosíthassuk. Mint ilyen, az elmúlt év
elején 41 korona alappal bíró munkaképtelenné vált iparosaink menháza
alapját közel 400 koronára emeltük, székházunkat terhelő adósságból
tekintélyes összeget törlesztettünk, dacára annak, hogy az elmúlt év terhére
esik a testületi házon szükségessé vált s pár száz koronát meghaladó átalakítási
munka és beruházás eszközlése is.
Mint örvendetes eseményt kell jeleznünk, hogy a testület régi
alapszabályának a belépési díj és közgyűlések létszámának újabbi
meghatározása iránti évtizedes óhajunk kitartó fáradozásainkra 1905. március
havában a m. kir. kereskedelemügyi miniszter által jóváhagyatott.
Sürgettük ez évben a vásártartó szabályrendelet módosítását, a mely
ügyben a kereskedelemügyi miniszter megsemmisítette városunk
fellebbezésére a vármegye e tárgyban elutasító határozatát s újabb
határozathozatalra utasította El nem hallgathatjuk azonban, hogy
megbotránkozásunknak kifejezést ne adjunk ez alkalommal, akkor, a midőn
heti vásárainkról az idegen iparosok kitiltásának iparosainkat közelről érdeklő
fontos kérdése, a vármegye jóvoltából már három éve húzódik.
Iparosaink szaktudománya fejlesztése érdekében ez évben is kértük
szabó és cipész iparosaink részére e szaktanfolyam engedélyezését, mely a
szabó iparosok részére az 1906. évre engedélyezve is lett a miniszter által.
A tanoncképzés és nevelés fontos ügyét is éber figyelemmel kísértük, a
tanoncok pontos iskoláztatása felett őrködtünk s a rossz magaviseletű tanoncok
megrendszabályozása érdekében is szigorral jártunk el.
A tanonciskola évzáró vizsgájával kapcsolatban rendezett tanonc
munkakiállítás szervezésében részt vettünk s ezen célra még mindég korlátolt,
de az eddigieknél tekintélyesebb összegű jutalomdíjakat osztottunk ki. Úgy a
munka- kiállítás rendezése, valamint tanoncaink sikeres tanításának
teljesítéséért az ipariskola tanén karának köszönettel adózunk. Kívánat, volna
azonban, hogy iparosaink úgy az ipariskola egész tartama alatt, valamint az
évzáró vizsgák s az azzal kapcsolatosan tartani szokott munkakiállítások iránt
fokozottabb mérvben érdeklődnének.
Az iparűzés körüli visszaélések tárgyában kifejtett ellenőrzésünk
következtében több feljelentést tettünk az I. fokú iparhatóságnál azok
megbüntetése iránt.
Az ipari alkalmazottak bejelentését, valamint a tanoncok szabályszerű
szerződtetését biztosítandó ellenőrzést is kellő szigorral gyakoroltuk.
22
 Sajnálattal jelentjük még azt is, hogy az elmúlt évben Schönstein
István, elöljáróságunk egyik buzgó tagja elhalt.
Múlt évi jelentésünk záró szavaival élve, midőn ez év fontosabb
mozzanatait röviden vázoltuk, annak belső működésére nézve adatainkat a
következőkben azzal terjesztjük elő, hogy programunk marad a régi: szolgálni
híven, önzetlenül városunk iparos osztályának érdekeit, hogy a testületi élet
izmosodása által az összetartás érzete megszilárduljon, mert csak e szilárd
alapon állva, annak hatalmas erejével győzhetők le mindazon nehézségek,
melyek a kis iparos osztálytársadalmi fejlődését gátolják.
Iparigazolványt nyert 31 képesítéshez kötött iparos. Iparbeszüntetés,
részint halálozás és eltávozás folytán, töröltetett 25, maradt az év végén 308
iparos.
Segédváltozás 540 esetben jelentetett be.
Tanonclajstromunk az év elején feltüntetett 121-et, felvétetett évközben
62, felszabadult 34, évközben töröltetett 30, maradt az év végén 119 tanonc.
Utas szállónkon 56 utas hált meg.
Tartatott a múlt évben 1 rendes közgyűlés és 9 elöljárósági ülés.
Békéltető bizottságunk 8 ülést tartott, hol 12 ügy határozattal lett elin-
tézve. Bírói útra tudomásunk szerint egy sem került.
Elnökileg 93 panaszos ügy intéztetek el.
Az iroda ügyforgalma 225 db. volt, mely mind elintézést nyert.
Munkakönyv 40 db. adatott ki.
Szabó István, jegyző Szabó György, elnök

Felhívás
Szilágysomlyó város és vidéke hazafias közönségéhez!
A magyar nemzetgazdasági érdekek megóvása, másfeléi a hazai s vele
a helyi ipar pártolása és védelme érdekében szólunk városunk minden egyes
hazafias polgárához, kérjük arra, hogy a külföldi s különösen az osztrák
iparcikkek hazánk területéről leendő sikeres kiküszöbölése érdekében tartsa
becsületbeli kötelességének mindenki, hogy akkor, a midén úgy magán, mint
köztársadalmi szereplésében ipari terméket beszerezni, vagy szereztetni
kénytelen, szükségletét csak honi ipari termékekből fedezze.
Ne legyen közöttünk sem nő, sem férfi, a kit át ne hasson ma már a
hazafias kötelesség teljesítésének érzete. Ugyanazért a kérdésnek gyakorlati
oldalát véve, szüntessük meg vásárlásainkat mindazon iparosok és ke-
reskedőknél, kik elfogadható módon nem igazolják árujuk eredetét.
Bojkottot mindenre és mindenhol, a mi nem honi termék! Dobjuk el
saruinkat, tépjük meg ruháinkat, de magyar ember testét ne Födje osztrák
rongy s fejét ne díszítse sem cseh, sem német süveg.
Hogy pedig szavunk ne csak kiáltó szó legyen a pusztában, alakítsuk
meg városunkban a „Magyar Védő- Egyesület” Szilágy vármegyei fiókját s
mondjuk ki, hogy a hazai és a helyi ipart és kereskedelmet pártoló országos
mozgalmat teljes erővel támogatni óhajtjuk s ezek védői sorába belépünk és
hozzányúlunk ahhoz a fegyverhez, melynek nyomában nem hull, nem pusztul
ember, harcos, de elpusztulnak a kapzsi osztrákok sok ezrei. Addig is, míg a
23
megalakítandó szilágysomlyói osztály szervezése érdekében az alakuló
közgyűlés összehívatnék, aláírási íveket bocsátunk ki s a védőegyesület üdvös
célját ismertető alapszabályok terjesztését is megkezdtük. Kérjük azért
megindított akciónk iránti csatlakozást a hazaszeretettnek azon melegével
biztosítani, melyet törekvésünk minden magyar embertől ma méltán elvárhat.
Egyben szíves tudomásukra hozzuk, hogy irodánkban mindenkinek
szívesen rendelkezésére bocsátjuk a hazai beszerzési források címtárát,
továbbá a valódi hazai gyártmányú ruhakelmék mintakártyáit is.
Felhívásunk sikerét közönségünk ismert jó hazafiságára alapítjuk s
kérjük annak szíves támogatását.
Szilágysomlyó, 1906. március 25.

A szilágysomlyói ipartestület nevében:

Szabó István, Szabó György,
Jegyző. elnök.

Szilágysomlyó, XXIV. évfolyam 13. szám - 1906. március 29.

Iparosaink figyelmébe
Ipartestületünk elöljárósága folyó hó 9-én tartott ülése határozatából
értesítjük a tanonctartó iparosokat, valamint azon szülőket, kik gyermekeiket
ipari pályára óhajtják adni, hogy a tanoncszerződtetések csak akkor
foganatosíttatnak és a tanoncok csak akkor vétetnek fel, ha azokra vonatkozó
elemi iskola négy osztálya elvégzéséről iskolai bizonyítvány, keresztlevél és
himlő újraoltási bizonyítványok felmutattatnak. Iparos pályára eddig az iskolai
képzettségre való tekintet nélkül korlátlanul vétettek fel tanoncok.
Ma már iparunk fejlettsége s a társadalmi életben is fokozottabb
mértékben való érvényesülés elengedhetetlen kötelességévé teszi
Magyarország összes ipartestületeinek s így nekünk is, hogy egy felől korlátot
emeljünk a legmegbízhatatlanabb és iskolázatlan elemek előtt, másfelől a
legelemibb alapvető képesítést biztosítunk a jövő iparos nemzedék számára az
iskoláztatásban. Egyben figyelmeztetjük tanonctartó iparosainkat arra is, hogy
tanoncaikat a törvényes következmények terhe alatt szeptember hó 8-ig a
tanonciskolába írassák be, mert az iskolai oktatás már szeptember 9-én este 5
órakor kezdetét veendi.
Kormányhatósági szigorú rendelet kötelez arra, hogy ellenőrizzük a
tanoncok pontos iskoláztatását, valamint azt, hogy a tanoncok az iskolában
kellő tisztasággal jelenjenek meg. E körülményt szigorúan betartani kérjük
annyival is inkább, mivel ezeket nemcsak a törvény száraz §-ai, de tanonc
nevelésünk fontos érdeke is megkívánják.
Szilágysomlyó, 1907. augusztus 23.
Szabó György, elnök. Szabó István, jegyző.
Szilágysomlyó, XXV. évfolyam 35. szám - 1907. augusztus 29.

24
 Közönség köréből1)
Tekintetes szerkesztő úr!
Szilágysomlyó város javadalmainak 1907. november 3-iki árverésén
történt visszaélések leleplezése alkalmából egy kitartott helyi lap részéről
otromba támadásnak tétettem ki.
Nem célom s becses lapja színvonalával sem egyeztethető össze, hogy
hírlapi polémiába azokkal bocsátkozzam; de a közönség tájékoztatása s
jóhiszeműségének megóvása érdekében szükségesnek tartom ez ügyben egyet-
mást röviden elmondani, melynek ezúttali közzétételéért esedezem.
Szilágysomlyó város javadalmainak és jogainak bérbeadásánál az
árverésen ígérendő összeget eddig nagyobbára az érdekeltek előzőleg másutt
állapították meg. Az egészséges verseny e mesterséges lenyomásával a város-
éveken keresztül tetemes anyagi kárt szenvedett. E tapasztalatokból leszűrt
meggyőződés után rég elhatározott dolog volt közöttünk, hogy jövőre az
árveréseken aktív részt véve, nem engedjük a város megrövidítését.
Ezen álláspontom igazolja a Frankovits-féle boltnak árverés
mellőzésével történt bérbeadását illető képviseleti határozatnak általam még ez
óv elején történt megfellebbezése is. Ama hírhedtté vált november 3-iki árve-
résen is ilyen célból jelentünk meg s a visszaélések leleplezésétől eltekintve,
hogy az árverésen megjelentünk, cirka 4000 korona évi jövedelem többletet
sikerült biztosítanunk a város részére.
Eme ténykedésünk után tett feljelentésemre, hogy nagy riadalom
támadt egy kiváltságos osztályban, – azt hiszem, érthető, – úgyszintén az is,
hogy ama kitartott lap vad dühvel ront nekünk, mondván: „hogy a tisztességes
emberek megélhetését veszélyeztetjük.”
Üvöltsenek bármit reám, arra nem reagálok. A megindított bírói eljárás
lesz hivatott ez ügyben ítéletet mondani. Azonban személyemet illető
gyanúsításokat csúf rágalmaknak minősítem, valamint az ellenem támadóknak
azon valótlan állítását is, mintha megkísérlettem volna a Frankovits és Kálló-
féle block beváltását.
Szándékosan elhallgatták és félremagyarázták az ellenem való hajsza
érdekében azt, hogy bárha a block 1400 korona megállás mellett lett volna
kötelező, én még is 1400 koronán felül is 1402 korona 01 fillérig árvereltem,
vagyis a blokkal szemben még többszöri felül ígéretet tettem. Ezt az árverés
jegyzőkönyve igazolja. Azt hiszem, bárki megértheti, hogy emez árverési
ígéretek részemről nem azért történtek, hogy a blokkot szívesebben beváltsák.
No de hát a jelszó ki van adva: „engem meg kell semmisíteni.”
Azon ellenvetésre, hogy miért nem árvereztem e tárgyra még tovább,
feleletem egyszerű. A vesztegetési kísérlet leleplezésével csak tudnom kellett
annyit, hogy az árverés is meg fog semmisíttetni. Üres szalmát csépeljek hát
tovább?
Hogy a 3-iki árverés után a feljelentést csak 6-án írtam meg s 7-én
adtam be a polgármesteri hivatalba, oka egyszerű. Ez ügyben nemcsak egyedül
voltam érdekelt, így csak napok múltán tudtunk megállapodásra jutni arra,
hogy feljelentésem nyilvános utón, vagy bírósághoz, avagy a képviselethez
tegyem meg. Sajnálom, hogy ebbe társaim szabad kezet nem engedtek.
25
 Bizonyítani fogom a bíróság előtt szavahihető tanukkal, hogy a
vesztegetési kísérlet leleplezési tervünket már 4-én többekkel közöltük, mit
pedig, ha feljelentésünket nem akartuk volna megtenni, azt hiszem, inkább
elhallgatni lett volna érdekünkben.
A titkos maffiának ellenem minden téren megindított hajszája utamról
le nem térit, megyek azon tovább s az sem lep meg, ha utamon tövisek
véreznek meg, mert aki a közpályán halad, annak mindég ki van téve.
Cselekedeteim megtérésénél soha sem néztem azt, hogy vele jó barátaim, vagy
ellenségeim száma szaporodik.
Vagyok a tekintetes szerkesztő úrnak alázatos szolgája
Szilágysomlyó, 1907. november 19.
Szabó István.

Ezen rovat alatt közérdekű felszólalásokat díjtalanul közlünk. A

felelősség a beküldőt terheli. Szerk.
Szilágysomlyó, XXV. évfolyam 47. szám - 1907. november 21.

A halotti társulatról
Így nevezi a mi népünk a majdnem 40 éves temetkezési egyletünket,
mely, mint az idei közgyűlési meghívóból is látszik, végéhez közeleg, többé
reperálni, életét megnyújtani meddő próbálkozás, a feloszlás a közgyűlés
tárgysorozatába fel van véve.
Minthogy temetkezési egyletünk tagjai nagyobbára a legszegényebb
sorsúak közül valók, kik közül igen sokan egy hosszú életen keresztül 2–300
koronát is fizettek be idáig s mert midőn egy része megöregedve,
keresetképtelenség előtt áll, talán a maga és családja által elvontakból
befizetett filléreinek elvesztése nemcsak az egyén vesztesége többé, hanem
vesztesége mindnyájunknak, mert sok százan, külső okok miatt csalódtak az
egyesülés, a társulás eszméjében, mely így már az eszme rovására a társadalom
vesztesége lehet.
E kérdés felett nem szabad egyszerűen napirendre térni. Nem, mert sok
szegény társulati tag által befizetett díjak, melyek a tagokra a feloszlás esetén
örökre elvesznek, elveszni még se engedjük, továbbá az egyesülés eszméjének
bukását megelőzni kötelességünk.
Nem célom az egyesület feloszlását előidéző okokkal foglalkozni, bár
jól ismerem azokat, csak általánosságban jegyzem meg az egyesület bukása,
alapszabályában rejlett okok, a régi vezetőségnek a jelent élvező, a jövőre nem
gondoló s a fejlődő társadalmi élethez való alkalmazkodás hiányára valló szűk
látóköre miatt jutott a bukás szélére.
Van azonban mód, mellyel meg lehet menteni úgy az egyesülés eszmé-
jét, mint az egyesek elveszettnek hitt pénzét, illetve segélyösszegét.
Ez pedig következőkép valósítható meg:
Mondja ki a temetkezési egylet közgyűlése az egylet feloszlatását.
Mondja ki a közgyűlés a 3401 korona 81 fillér alaptőkének és azok
tartozékainak alap-szabályszerű felosztását.
A felosztási tervezetnek szakértő általi megkészíttetését.
26
Mondja ki a közgyűlés, hogy az esetben, ha 4 hónapon belül egy újabb, korunk
kívánalmainak megfelelő temetkezési társulat alakulna, úgy az egyénekre
felosztott tőkeösszeggel ki-ki az új társulatba átlép, ha azon társulat vezetősége
a cél eléréséről, az átviendő egyének befizetéséről, valamint 100, azaz egyszáz
koronának, mint a felek befizetésén felüli segélyösszegnek halálesetenkénti ki-
fizetéséről biztosítékot nyújt.
Mondja ki a közgyűlés, hogy egy ilyen újabb alakulás esetére egy 3
tagú bizottságot már most választ, (kik, mint felszámoló bizottsági tagok is
működhetnének) kiket megbíz, felhatalmaz és utasít arra, hogy a fent
körvonalazott időn belül alakulandó társulattal csatlakozás és belépés iránt
tárgyalásba bocsátkozhassák, s erről jelentést tegyen. Amennyiben a fent
körvonalazott újabb társulat nem lenne szervezhető, 4 hó elteltével a felosztott
alaptőke kinek-kinek fizettessék ki.
Azt hiszem, e határozat meghozatalát a társulat elnökségének
indítványára a közgyűlés minden aggály nélkül kimondhatná, hisz amúgy is
kell idő a felosztási tervezet elkészíttetésére.
Most reá térek az egyesülés eszméjének megmentésére.
Egy újabb temetkezési egylet alakítandó a következő elvek szerint:
A társulat, viszonyainkhoz képest, 600 taggal alakulna. Belépne, illetve
az új társulat átvenné a régi társulat tagjait korkülönbség nélkül s kiegészülne
az újonnan belépő tagok által, ez lenne az alakulás. (Tagjai mindig csak a meg-
állapítandó 500, 600, vagy 700 lehet.) Megújulna minden egyes tag halála,
vagy kilépése alkalmával felvett új taggal.
Új tagok felvehetők 24 évet meghaladt, 50 évet túl nem élt korúakból.
Minden egyes tag befizet halálesetenként 40 fillért mindaddig, míg 200
halálesetet befizet. Azontúl több járulékot nem fizet soha. Halálozása esetén
minden tag örököse kap 100 korona temetkezési segélyt, valamint az elhalt tag
által minden időben befizetett díjat. Vagyis mindenkinek, ki az új társulatba
belép, örököse kap 100 korona segélyt, azonfelül egy fillérig visszakapja azt az
összeget is, amit az elhalt tag időközben befizetett.
A befizetések külön pénzbeszedő által házanként szedetnek fel és ki-ki
tartozik azt, vagyis 40 fillért 8 nap alatt befizetni. Ellenesetben kitöröltetik és
befizetett pénzét vissza nem követelheti.
Azon tag, ki 200 halálesetért részben, vagy egyszerre 80 koronát
befizetett, nyugalmazott taggá lesz, a bekövetkezhető halála esetén 180 korona
segélyben részesül utódja,
Tervezetem szerint tehát beáll 600 tag. Befizet 2 korona 50 fillér
belépési díjat, mely tőkésítendő, az első évben már 1500 korona. A 600 tagból
az első alkalommal elhal az első tag, ki nem fizetett még csak belépési díjat,
utódja kap 599 X 40 = 239 korona 60 fillérből 100 korona segélyt. A társaság
pénztára javára marad az első haláleset után 139 korona 60 fillér. A 2-ik
halálesetben a tag utódja kap 100 koronát és a befizetett 40 fillérjét. A pénztár
javára marad 40 fillérrel kevesebb, vagyis 129 korona 20 fillér s így tovább.
600 taglétszámnál átlag egy évre 20 halálesetet véve, az első évben
befizettetnék 240 X 20 = 4800 korona, kiadatnék segélydíjra 2066 korona,
kezelő személyzetnek cirka 700 korona, az első év maradványa lenne 2034
27
korona, második évben halálesetre fizetnénk 2216 koronát, kiadás 700 korona,
maradna ismét 1900 korona.
E terv szerint 10 év alatt 20.000 koronánál több alaptőkéje lenne az
egyesületnek.
Tervezetem alapja komoly munka eredménye s ily alapokon 100.000
koronás tőkével rendelkező egyletek is vannak tőlünk nem is messzire.
E tervezettel alakítandó társulat szervezése folyamatban is van s
hiszem, hogy nem sokára az érdekeltség azt nyilvánosságra is hozza.
Ugyanazért a halotti társulat minden egyes tagjához, különösen
vezetőihez szól kérésem, sok szegény ember fillérét, reményét menthetik meg
s meg az eszmét melynek érdekében munkálkodni, dolgozni mindnyájunk
kötelessége kell, hogy legyen.
Szabó István.
Szilágysomlyó, XXVI. évfolyam 8. szám - 1908. február 20.

Újabb veszedelem a kisiparosokra az új ipartörvény tervezetben

Mindenütt, hol elégedetlen egy társadalmi osztály sorsával, hol a
védelemre és támogatásra hivatott tényezők évtizedes ígérgetései sem
javítottak helyzetükön, elfásult lelkűknek egész keserűsége kellett akkor
ahhoz, hogy odahagyva műhelyét, családját, egyik része más hazát keresve,
kivándoroljon, másik része itthon maradva, három évenként elsírja, panaszolja
baját kongresszusaikon, kérve, követelve revízióját az elavult, hiányos
ipartörvénynek. Ez az osztály Magyarország kézműves kis iparos osztálya, a
mindenkori kormányok mostoha gyermeke.
Érthető tehát, ha jogos kíváncsisággal, türelmetlen érdeklődéssel,
mintegy lestük már az új törvénytervezet megismerését. Végre megkaptuk s
mondhatom, lázas kíváncsisággal olvastam el Szterényi József államtitkár
előadói tervezetét, melyben az első olvasásra föl lelhető egy oly rendelkezés,
melyet egy egész fejezet tárgyal, mely ha megvalósulna, úgy az olyan lenne,
mint a szőlőn a szőlő-tetű, kiszívná a kézműiparos vérét, levetkőztetné
önállóságát, elvenné önérzetét, büszkeségét s lesüllyesztené oda, hol a házaló
koldus él, kilincselve házról-házra, faluról falura, egy egész országon
keresztül, hogy mint az útszéli drótos, ő is kiabálva találjon munkát.
Az előadói tervezetnek ez az új rendelkezése a VI. fejezetnek 88-ik §-
ától a 117. §-ig tárgyaló része.
Elismerem, sőt mindnyájan tudjuk is, hogy az úgynevezett házalókat,
házaló iparosokat, illetve e kérdést, melyről eddig az új ipartörvény nem
intézkedett, rendezni kell. Azonban e rendezés ne legyen annyira modern,
hogy tőle különösen a vidék kis iparos osztálya megsemmisüljön. Mert a
tervezett 90. §-a 2-ik bekezdésében ezt mondja: Foglalkozását csak vándor
iparengedély alapján gyakorolhatja az, ki állandó telephely nélkül ipari munkát
vándorolva végez.
A 94. §. feljogosítja a vándor iparost, hogy iparát segédekkel is
űzhesse.
A 98. §. arra, hogy egy személy több foglalkozási ágakat is űzhessen.
28
 A 97. §. kimondja, hogy vándor iparengedély csak egy évre adható.
A 101. és 102. §. azonban a megújítást megengedi. E rendelkezéssel
azonban már az előbbi korlátozás illuzoriussá válik.
A 105. §. már egészen világosan kimondja, hogy a képesítéshez kötött
iparág egész terjedelemben való gyakorlása csak képesített vándor iparosoknak
engedhető meg. a képesítés kimutatását azonban a kereskedelemügyi miniszter
egyes iparágakra el is engedheti.
A 111. §. már a 20 ezer lakost számláló községekben, melyekben a
letelepedett iparosok oly számban vannak, hogy az ottani közönség igényét
kielégíthetik, a vándor ipari tevékenység szabályrendeleti utón eltiltható.
A legalább 10 ezer lakost számláló községekben a jelzett tevékenység
egy folytán csak bizonyos számú napokra korlátozható.
A lokális érdekű óvintézkedést is illuziórussá teszi a kereskedelemügyi
miniszter azon joga, hogy az eltiltás dacára is megengedje a vándor ipar
űzését. A 114. §. koronázza a többi §-okat, mert azt mondja: Igazolt
szegénység esetén az illetékes elsőfokú iparhatóság saját illetékességének
területén telephellyel bíró iparosoknak, vagy legalább egy év óta ott lakó és
egyéb keresetre képtelen más személyeknek saját illetékességi területére nézve
megengedheti, hogy az engedélyben szabatosan megjelölendő árukat házról
házra járva, vagy köztereken árusíthassák, illetőleg ipari munkát vándorolva
végezhessenek.
A 117. §. e vándor ipar gyakorlását külföldi honosnak is megengedi, ha
külállamok is a magyar honosokkal igazoltan hasonló eljárást követnek.
Eddig szól a tervezet e kifogásolt része.
De most lássuk a különbséget, mely az utóbbi félszázad ipartörvényei
keretében fenn állott.
A régi céhrendszer szerint az 1872. év előtti időkben a kézműves
iparosok a céhekben voltak kötelező módon szervezve, mely céheknek királyi,
utóbb császári privilégiumai voltak. Az ipari közigazgatás nagyobbik részét, a
képesítést, a tanoncnevelést, a segéd és alkalmazottak közötti jogviszonyt
szabályozták. A tisztességtelen versenyt kifejlődni nem engedték, egymást
támogatva segítették. Iparjogot csak az nyerhetett, ki igazolta, hogy legalább 3
szab. kir. városban a meghatározott időkön állandóan dolgozott és segédi idejét
eltöltötte, és ha a céhek előtt le is remekelt. Ez időben munkaadó és alkalma-
zottai egymást családtagnak tekintették s az erkölcsökre különös féltő gonddal
őrködtek.
Az 1872. évi törvény azonban megszüntette a céhrendszert s behozta a
szabad ipart, a szabad versenyt.
Tizenkét évnek romboló munkája kellett ahhoz, hogy a kormány végre
belássa, hogy a haladás jelszava alatt alkotott törvények egyenesen
megsemmisítik a kézműipart s annak védelmére megalkotta az 1884. évi XVII-
ik törvénycikkben az ipartörvényt.
Ez utóbbi időkben napjainkig kis iparosaink életét ismerjük s bár
iparuk űzését sok esetben a legnagyobb nélkülözések és önmegtagadások árán
folytathattak, a töke és a tisztességtelen verseny, utóbb a gyáripar versenye
miatt is sokat szenvedtek. Azonban még napjainkban is a törekvő iparos
29
tisztességesen megél és boldogul. Megrendelői üzlete telepén felkeresik, vagy
szükségleteiket más utón szerzik meg s igen sok esetben a megrendelés
felvételére meghívják az iparost, de még nem süllyedt annyira, hogy házalóvá
legyen.
Az ipartörvény tervezetében azonban Szterényi államtitkár e fejezet
megszerkesztésével a kézműves ipart fejleszteni, támogatni akarván, biztosítja
neki a házalást, behozza, törvénnyel biztosítja neki a jogot, hogy akár a világot
nyakába véve, vándorolva is űzhesse iparát.
Méltóságos államtitkár úr, Magyarország ipari történetében ezzel egy
új korszak nyílna, a vándorlás korszaka, melyből bármennyire is modern
legyen az a törvény, igazán nem kérünk. Ha igazán a kézműves ipar, a
gyáripar, stb. védelmire és fejlesztésére készült e törvény, akkor töröltessék ki
e fejezet egészen, illetve oly módosítással bővíttessek ki, hogy a képesítéshez
kötött iparokat vándoriparként űzni tilos legyen.
Nem hihetem, hogy az államtitkár úr áthatva a modern törvény alkotás
szellőimtől annyira előzékeny akart lenni Magyarország közönségének azon
része előtt, mely a kézműves ipart igénybe szokta venni, hogy megelőzze
óhajukat, mit talán titkon sem gondoltak még, hogy nem kell jövőben cipőt
javítani küldeni sehová, helyűnkbe jön a vándor iparos, magyar, tót, német,
szerb és még igen sok náció, belőlük lehetni fog naponként választhatni
nemzetiség szerint is.
Foglalkozzunk azért e törvénytervezettel komolyan, különösen a vidék
kis iparosai, rendezzünk minden héten vitaestet s különösen foglalkozzon e
tárggyal az ipartestület vasárnapra összehívott közgyűlése is.
Nem tűr halasztást e tárgy, mert már e hó közepe táján az ipartestületek
bevonásával kamara kerületenként lesz a törvénytervezet tárgyalva, így
szükséges ezt megismerni, erről minden iparosnak kell tudnia.
A törvénytervezet, mint az államtitkár úr is mondja, még csak egyéni
vélemény, résen legyünk azért, hogy annak hiányai és sérelmes rendelkezései
még ideje korán kiegészíttessenek, orvosoltassanak.
Szabó István
Szilágysomlyó, XXVI. évfolyam 10. szám - 1908. március 5.

A járdaépítésről
Válasz Ábrahám Sándor városi mérnök és gazdasági tanácsos úrnak.
Városunk gyalogjárdáinak aszfalt burkolattal való kiépítése tárgyában
koronként írott cikkeimet, illetve arról a július 16-iki számban írott
közleményemet Ábrahám Sándor városi mérnök úr személyét illetőleg találva,
saját szavaival élve „orvul támadva” találván, erre válasz „−ó” úrnak című,
lapunk 23-iki számában személyemet diffamáló és dumán sértő cikkben nekem
támad, letér a jogos kritikának érvekkel való megdöntése egyedüli helyes
útjáról, a személyeskedés, sértegetés terére lép. Legyen szabad e támadást
visszautasítva, arra megjegyzéseimet megtenni.

30
 Tisztelt mérnök úr! Én e térre, a személyeskedés terére nem követem
önt, azt ízlésem is tiltja. Önnek, mint új embernek városunkban, nem a
személyeskedés terén kellett volna bemutatkoznia, hanem műszaki tudásának
megismertetésével. A jogos kritikát nem durva erőszakkal, hanem a
gyakorlatban tenni tudással, vagy e helyen érvekkel győzze le. A közpályán
szereplők működésének ellenőrzése nemcsak a felettes hatóságok egyedüli
jogköre, melyre oly nagy garral történik hivatkozás, hanem a nyilvánosságé is.
És ön, mérnök úr, nem „−ó* úrnak, illetve a neheztelt cikk alulírott
szerény írójának tartozik felelősséggel, hanem a nyilvánosságnak, a
nagyközönségnek is. Azonban ön, mérnök úr, nagy bölcsen diplomájába
burkolózva, megnyugtat a felől, hogy az ellenőrzés jó, hogy kifogástalan
módon épül a járdatest, jól van elhelyezve a Bem-téri csatorna és - hogy a
Rákóczi-utcai úttesten a hegy nyúlványa oly természetes képződmény ott,
hogy annak el nem távolításáért önt, avagy az építési bizottságot jogosan gáncs
nem érheti.
Hát én, igen tisztelt mérnök úr, ezen bölcs megnyugtatásokra még
nyugtalanabb leszek és megpróbálom zörgetni ismét azt a bizonyos harasztot
még akkor is, ha annak zörgetése önnek nem tetszik, hogy annak „moraja”, ha
kell „zúgása” gondolkodóba ejtse önt mérnök úr s meggyőzze arról, hogy a
haladás szelleme a műszaki tudás világító fáklyájának az út és egyéb testek
szabályosságát, vagy célszerű kihasználását zavaró oly geológiai nyúlványokat
már nem tűri meg, lemetszeti, elhordja, felrobbantja ha kell, de nem épít reá
aszfaltjárdát.
Lehet ön mérnök úr a föld alatt kutató lángeszű bányamérnök, de a föld
feletti ily munkája már csak a tapogatózára vall, ha e part le nem vágattatását
még műszakilag is jóváhagyja, sőt támogatja.
Közönyös reám nézve, hogy azokkal a „baráti jóindulatokkal” mit
csinál; azonban az nem közönyös, hogy műszaki véleményét a bizottságnak,
vagy fölöttes hatóságának is oly annyira alá rendeli, – sőt többet mondok, ha
azok tévedéseit, még támogatja is.
Vagy van műszaki véleménye bizonyos dolgok műszaki ellátását
illetőleg, s a mellett következetesen kitart, vagy nincs s akkor fejbólintó
Tamássá válik, még ha mérnök is valaki.
Tudja-e azt mérnök úr, hogy városunk képviselete a mérnöki állást,
csak az ön által lekicsinyelt tömeges panaszok által keletkezett „morajok”
hatása alatt töltötte be? Tudja-e azt, hogy a vállalat folyamkavics helyett
magurai csillámpalával akarta megépíteni a betontestet? Tudja-e azt, hogy a
Megyeház-utcai gyalogjáró baloldali egész vonala a Bem-térig mosatlan, sáros
folyamkavicsból készült? Tudja-e azt, hogy vízi porond helyett bányahomokot
használtak s tudja-e azt, − szemtanuk állították − hogy a keverési arányt nem
tartották be, stb.?
Tudja-e, hogy a vállalat ezen szerződésszegései csak erélyes
felszólalásaink és panaszainkra szűntek meg?
Tudja-e, azt mérnök úr, hogy a gőzfürdői egy méteres nyílású csatorna
betonfala az építés folyama alatt többször összeomlott, állítólag a kevés
cementkeverék hiánya miatt, tudja-e azt, hogy a Rákóczi-utcán több helyen
31
tanuk jelenlétében a megépített járda betonalapját esernyőm hegyével
bontottam meg, több héttel annak építése után.
Tudja-e azt, hogy a Fábri-féle ház sarkánál a járdateste egymástól
elválva, felbomlott s az aszfalt lap alatt a betonalapot szintén tanuk előtt
esernyőm hegyével könnyen szúrhattam át és bonthattam fel.
Az előbbi visszaélések az ön működési ideje előtt, a további vonalakon
azonban már az ön felügyelete és ellenőrzése mellett történtek. Mások is
meglátták ezeket, sőt nagyobbára az én figyelmemet is mások hívták fel reá.
Azt hiszem ezek után, hogy a közönség elégületlenségét nem kell mesterséges
utón felkelteni, sajnos, a bő okok folytán a „moraj“ magától is „morajlik”.
Nem személyeskedő, de a közérdeket védő felszólalásomnak jogos
alapja volt, amiért nincs mit érzékenykedni senkinek s legkevésbé a mérnök
úrnak.
Személyemet kvalifikálatlan módon sértő cikkében azt állítja mérnök
úr, hogy az ellenőrzés teljes és jó, hogy a bizottsági tag urak közül Tankón
kívül más mindenki elégedett. Az ellenkezőjét bizonyítandó, hivatkozom
Porjesz Sámuel bizottsági tag úrra is, ki előttem többször kijelentette, hogy
már bizottsági ülésre sem lehet menni, mert ott észrevételeiket hiába teszik
meg stb.
Cikkében azt írja a mérnök úr, hogy az általam felvetett műszaki
kérdések megbeszélésé nem tartozik ide, – de nem is reflektál olyanokra,
melyek a legnagyobb „naivitást” árulják el. Hát kedves mérnök úr, itt álljunk
meg egy kissé, hogy elülhessen háborgó lelkének haragja, s hogy figyelmébe
ajánlhassam, hogy a ferdítés nem úri dolog. Mi volt cikkemben, melyet ön úgy
igyekezett elmagyarázni? Szóról-szóra ez: „A Bem-téri csatorna patakvizének
levezetésére épített mellékcsatornát a kocsi úttest alá helyezte csak azért, mert
ott volt akkor a Bem-tér legmélyebb része. A nyitott bukóaknát a kocsiúttest
közepe alá tette s nem a járda szélére, mert akkor, vagy ötvenkoronányi
földtöltés kellett volna, hogy a tér vize a járda szélére szorittassék.”
Ki beszélt itten térrendezés, planírozás munkájáról, mérnök úr? Én
nem. De beszéltem arról, hogy 50 koronányi földtöltéssel a mellék- csatorna a
kocsiúttest közepéről a járda szélére lett volna helyezhető. Ezt fenntartom még
az Ön műszaki véleménye ellenére most is. 50 koronából 100 köbméter
bányatörmeléket lehetett volna fuvarozni a Tóth András által felajánlott
kőbányából, mely cirka 400 méternyire van a Bem-tértől s e töltéssel és nem a
Bem-tér planírozásával a csatorna megfelelő elhelyezése megoldható lett
volna.
Nem kell ehhez mérnöki tudomány, még egy suszterinas is
megmondja, hogy a Vizi Ferenc háza előtti kocsiúttest vízfogó medencéjévé
alakított mélyedést feltölteni s az ott elhelyezett bukó aknát kasszírozni kell.
De nem folytatom tovább, bár járdáink építésénél a tervezés és kivitel
műszaki botlásainak halmazát is sorolhatnám elő, csupán a legnagyobbra, a
legfeltűnőbb hibára mutatok reá, hogy járdáink egy összefüggő egészet egy
utcán sem képeznek, − hol itt, hol amott áll feljebb egyik járda a másiktól,
hogy hirdesse mindenha mérnökünk és a bizottság szépérzéke hiányosságát.

32
 Ami mérnök úr azon alaptalan vádaskodását illeti, mintha én hetenként
adnék be a polgármester úrhoz, bizottsághoz és alispáni hivatalhoz
kérvényeket, hivatkozom városunk iktató hivatalára, honnan még a mérnök úr
is meggyőződhetik, hogy sűrű kérelmeimmel − ha azokat annak lehet nevezni
− mit akartam. 1906-ban indítványt adtam be az adóhivatali telek, a Bánffy-rét
és postákért megvételére, amit a közgyűlés elfogadott. 1907. augusztus 10-én
indítványt adtam be a város szabályozási tervének és a kapcsolatos építési
szabályrendeletnek elkészíttetése iránt, mit 151−1907. számú közgyűlési ha-
tározattal elfogadtak.
198−1907. számú közgyűlési határozattal elfogadtatott a város
területén elhúzódó kocsiút kiköveztetése tárgyában beadott indítványom.
197−1907. sz. közgyűlési határozattal a távírda póznáknak a
gyalogjárdákról eltávolítása iránti indítványom fogadtatott el.
69 −1908. sz. határozattal közlegelő létesítése iránti indítványom
fogadtatott el.
1268. és 1296-1908. kig. szám alatt a járdaépítésnél felmerült
visszaélések megszüntetése, de különösen a vállalat által készíttetett járda
építési vonalának és nivellirozásának tervét a város mérnökével újból
átdolgoztatni javasoltam, ezt azonban elvetették. Pedig hogy a nivellirozási
tervek átdolgozására mily nagy szükség lett volna, most már, mikor a kajsza,
ízléstelenül épített és különösen a Vármegyeház-utcai közlekedési
útvonalunkat beláthatatlan időkre tönkre tevő járdák készen vannak és
nemcsak a szakértők gúnyos megjegyzéseit, hanem a laikusok sajnálkozását is
kihívják, − azt hiszem, a mérnök úr is be fogja látni, ha nyíltan be nem ismeri
is, hogy ezen indítványom sem volt alaptalan és éppen nem volt olyan, amivel
a járdabizottságnak tüzetesebben foglalkoznia érdemes ne lett volna.
Mérnök úr szerinti vádaskodó beadványaimnak tárgyai ezek. Hogy
városunk közérdekeit jobb lélekkel és igyekezettel ki szolgálja, a nagy
közönség ítéletére bízom.
Szabó István
Szilágysomlyó, XXVI. évfolyam 31. szám - 1908. július 30.

33
 Csak legyünk tárgyilagosak
Mielőtt a gyalogjárónk építése ügyében az építés tervezete és az építés
folyamata alatt történt egyes visszaélések megszüntetése céljából írott
közleményeimre, az építés ellenőrzésére és annak műszaki vezetésére fölvett
Ábrahám Sándor mérnök úrnak személyemet érintő újabb támadására
megjegyzéseimet megtenném, vessünk rövid visszapillantást az egész ügyre.
Akkor, amidőn évek hosszú sora alatt, sok küzdés után, városunk
gyalogjáróinak műburkolattal való kiépítését városunk képviselete által
sikerült megszavaztatnunk, bizonyos félelemmel voltunk eltelve, hogy vajon a
városunkra nagy teherrel járó munka kivitelénél nem fognak-é oly hibák
elkövettetni, melyek eddig a város minden egyes nagyobb szabású építkezése
létesítésekor előfordultak. Ezen aggodalmunk a múltakban szerzett ta-
pasztalatok után és különösen a városunk vezetésében hiányzott alkotó erő és
műszaki közeg hiánya miatt nem is volt alaptalan. Sajnos, azt ma már a tények
igazolják.
A képviselőtestületnek az építést kimondó határozata után első
teendője lett volna egy teljesen független, szakértő mérnökkel (ki a
városrendezés és útépítés technikájában is szakértő) egy egészséges jó tervet
készíttetni s csak e terv megkészíttetése után kötni szerződést és fogni a mű
megépítéséhez.
Azonban mi történt? E mű létesítésének tervét – költségkímélésből, a
takarékosság istenített elvének hódolva – a vállalat mérnökével készíttette el a
város. Lehet-e feltételezni oly vállalkozót, ki saját közegével ne oly tervet
készíttessen, mint a mely ne az ő érdekét fedné? Lehet-e feltételezni, hogy ott,
hol az egész város társadalmában egy ahhoz értő ember nem volt, hogy ott
azon terv készítője játszi könnyedséggel ne tudjon oly tervezetet készíteni és

34
elfogadtatni, mely túlnyomólag a vállalat érdekeinek feleljen meg legjobban?
Hogy lehetett, sajnos, ezt szintén már tények igazolják.
Mi, a közönségnek az a része, kik a dolgok folyását csak távolról
szemlélhettük s mint a belső ügyekben avatatlanok, az elkészített tervezetet
sem ismerhettük. Azt láttuk csak, hogy építenek s hogy az kezdetben ki nem
elégített. Hibás tervre nem is gondoltunk.
Később azonban, midőn láttuk, hogy ott, hol a járda testét tölteni
kellene, még alább szállítják, érdeklődtünk a terv után. Kisült, hogy a
munkavezető csak a terv után dolgoztat, a helyzettel rögtön tisztába voltunk s
azonnal kértük az építés beszüntetését, műszaki közeg alkalmaztatását és azzal
a tervek újbóli átdolgoztatását s több szerződésszegő visszaélés
megszüntetését.
Ezen beadványomra a határozat mi lett, nem tudom, velem nem
közölték. Hogy azonban erélyesebb sürgetés után az ellenőrzésre mérnököt
vettek fel, a kedélyek lecsillapodtak s magam is várakozó álláspontot foglaltam
el, annyival is inkább, mert feltételeztem az új mérnökről, hogy mint szak-
ember, felismeri gyorsan a terv hiányait és a kivitelnél elenyészteti azokat.
Azonban hol itt, hol amott, hallottam továbbra is panaszokat.
Hallottam, hogy a város mérnöke magánmunkálataival is elfoglalva lévén, a
kellő felügyeletet nem gyakorolja. Hallottam panaszokat a járdaépítési bi-
zottság egyes tagjaitól, hogy jogos felszólalásaik a bizottság előtt
eredménytelenek maradnak. Hullottam és láttam visszaéléseket az építésnél.
Láttam az építés idője alatt egyesek szája íze szerint való eltérések enge-
délyezését. Láttam még ama hiányos terv egységes keresztülvitelétől való
ingadozó eltérést. Láttam, amit Magyarország egyetlen városában sem láttam
ez időig, hogy az úttest hosszában elfutó két járdatest felülete
összefüggéstelenül egyik oldalon lenn, másik oldalon fenn marad. Láttam az
utca egyenes vonalától eltérő és az épített házsorok alakulatát követő, cikk-
cakkos műút vonalát. Láttam, mint kell vitát provokálni a város mérnökével a
gőzfürdői csatorna vonalának egyenesítése érdekében. Láttam az ipartestület
épülete előtti gyűjtőcsatorna elhelyezésénél a szükséges előrelátás hiányát.
Összegezve mindezeket, láttam az egységes terv nélkül való építkezést és
kapkodást mindenütt.
Ily előzmények után és behatások alatt írtam a mérnök úr által annyira
nehezményelt cikkemet.
Mi, kik adófizetői és ősi jogon tősgyökeres polgárai vagyunk e
városnak, − mi, kiknek adó- filléreiből épül e járdatest, − mi, a lekicsinyelt II.
rangú „mesterek”, − mi, a minden előképzettség nélkül való és a magasabb
képzettségű kiváltságos „mesterek” különös kegye által lettünk csak a város
ideiglenes mérnöke által annyira lekicsinyelt „iparos mesterek”, mi nekünk ez
osztálybelieknek nincs joga hozzá szólni a város közügyeihez s így nekem
sincs. Nem tagadom meg iparos voltomat s nem szégyellem azt, valamint nem
szégyenli senki iparos voltát e város társadalmában. Gúnyos hangnemét az
iparos osztály nevében is visszautasítom. Nem kérdte a mi iparos osztályunk,
honnét jött Ábrahám Sándor, kicsoda-micsoda, − de örvendett, hogy végre
mérnöke lesz a városnak.
35
 A személyemet érintő s nekem címzett válasza prefációjában ironikus
kritikát mondó személyeskedését ismételten visszautasítom. Megjegyzés
nélkül azonban nem hagyhatom, mit már múltkori cikkemben is tenni akartam,
hogy megbotránkozásomnak nyíltan is kifejezést ne adjak, hogy tárgyilagos
közérdekű felszólalásomra oly alacsony nívójú, személyeskedő, sértegető,
arrogáns hangú közleményében, mint a város egyik tisztviselője és annak
nevében is nyilatkozik. Azonban szóvá eddig nem tettem, mert nem hittem,
hogy erre mandátuma lett volna. Azonban a kihívó hangmodor ellenkezőjét
sejteti velem.
A felszólalásomban felhozott műszaki megjegyzéseimet alaptalan
vádaskodásoknak és kósza állításoknak minősíti és az egész ügyet a
személyeskedésben mesteri kézre valló ügyességgel arra tereli. Piaci zajt
csapva, megfélemlíteni akar, hogy e zajban provokálásomra műszaki dologban
való nyilatkozatának elmaradása fel ne tűnjék.
Azért én, mérnök úr, számon kérem jártasságát az útépítés
technikájában öntől, mint köztisztviselőtől, az adózó polgárok jogán. Mi
„mesterek”, amit elvállalunk, becsülettel igyekszünk annak megfelelni. Miként
felelt ön meg hivatásának a járdaépítésnél? Művének koronáját szemlélte-e
már? Látta-e az útátjárókat, mélyen a földbe temetve, − látta-e már, hogy mily
műágyat vettetett ön a sárnak, piszoknak az átjáróknál? Azt hiszem, e helyeket
kerüli ön, mérnök úr! Mert művében az iszap és sár alatt nem
gyönyörködhetik. Alaptalan vádaskodás-é, kósza állítás-é ez is, mérnök úr?!
A vasúti bejárónál a járda mindkét oldala földbe süllyesztve van: Reá
folyt az utca sara vastag porond és iszapréteggel van az nagyobbára borítva. A
városi szálloda előtt, a Veréczy Lajos kereskedése, a Veres Károly kereskedése
és a Balta Elemér háza előtti részeken, mindenütt elsüllyesztve építették meg
az átjárókat.
Ez átjárók építésének megszemlélésére midőn a közfigyelmet
fölhívom, egyben kérem az építési bizottságot, hogy a minden előre látás
nélkül épített átjárókat szedesse fel és annak költségén, ki az elsüllyesztett
építésben hibás, újból csináltassa meg.
A műszaki vezetés botlására mutatok reá a piaci sorboltok előtti
aszfaltjáró megépítésénél is. A Piactér vize a tér természetes esésénél fogva a
sorboltok elé folyik s az ottan sürgősen készítendő vízelvezető árok a
Rosenberg Armin-féle bolt előtt az aszfalt-járda tetejére vezeti a csatornatér
vizét, mert átereszről diplomás mérnökünk gondoskodni elfeledett. Mérnök úr
szerint ezek is kósza állítások és alaptalan vádaskodások úgy-e?
Vegye, ahogy akarja. Nekem és igen sokaknak művéről már meg van a
magunk nézete és kiváló szakmérnök véleményét is volt szerencsém hallani,
kinek kritikája még sem lenne talán kósza állítás.
E felmerült hírlapi vitában midőn a mérnök úrral több szavam nincs,
csak annak kijelentésére szorítkozom még, hogy idegen helyről beszakadt és
ideiglenes minőségben levő mérnökünk köztisztviselő, ki e város közterheihez
még egy fillérrel sem járult, kinek jövőbeni működése és polgárjoga is csak a
sok esélyekkel járó választástól függ, − kire aszfaltjárónk jó, avagy rossz
megépítése igen közömbös lehet s ki már a jövő évben esetleg egy más város
36
polgárságát fumigálhatja, hát akkor egy bizonytalan időre felvett köztisztviselő
működését éber figyelemmel kísérni, ellenőrizni, meggyőződésem, hogy nem
volt felesleges.
Szabó István
Szilágysomlyó, XXVI. évfolyam 34. szám - 1908. augusztus 20.

Új városatyák
Szilágysomlyó város képviselőtestülete választott tagjai fele részének
megbízatása lejárván, az új bizottsági tagok választása hétfőn, folyó hó 7-én
történt meg. Mikor következők lettek megválasztva.
Az I. kerületben. Rendes tagok: Dr. Veverán György, Páskuj István,
Bálint Lajos, Madár dános, Farkas Ödön, dr. Szilágyi Sándor. Póttagok:
Szélessy Kálmán, Szabó Ferencz.
A II. kerületben. Rendes tagok: Szabó György, Szabó István, Tanké
Károly, Barbolovics Alimp, dr. Ajtai Endre, Weisz Salamon. Póttagok Ifj.
Tóth Károly, Orosz István.
Szilágy-Somlyó, XXVI. évfolyam 50. szám - 1908. december 10. 2. old.

A temetkezési egyletek segítése

Az 1902. XIV. t.-cikk megalkotásakor annak 27. §-ában a
törvényhozás felhatalmazást adott az Országos Gazdasági Munkás- és
Cselédsegélypénztár igazgatóságának, hogy az erre hajlandó vidéki
temetkezési egyleteket beolvaszthassa és tagjaikból külön segélyezési
csoportokat alakíthasson.
A törvényhozást ez intézkedésében nemcsak az az indok vezérelte,
hogy sok ilyen egyletnél visszaéléseknek jöttek nyomára, hanem az a
körülmény, hogy az utóbbi években mind sűrűbben fordult elő, hogy ily
egyletek vagyonilag megbuktak és tagjaik százait károsították meg, úgy hogy
ezek évek során át befizetett filléreikért semmit sem kaptak.
Részünkről nem is a visszaélésekkel s azok nemeivel akarunk
közelebbről foglalkozni, mert hiszen szó sincs róla, hogy visszaélések a
legjobb szándékú intézményeket is megbéníthatják, hanem elismerve, hogy ez
egyletek legnagyobb része a legtisztább szándékkal s kezek által vezettetik,
elsősorban azt a kérdést óhajtottuk megvilágítani, mi az oka annak, hogy a
legkorrektebb kezelés dacára ezek az egyletek, úgyszólván kivétel nélkül,
teljes biztossággal haladnak a bukás felé, amit élénken illusztrál az a kö-
rülmény, hogy az utolsó egy-két évben is mintegy 100 ily egyletnek kellett
megszűnnie.
Vidéki temetkezési egyleteink története a múlt század második
felében kezdődik. A legrégibb ilyen egyletek alapszabályai mondatról-
mondatra megegyeznek egymással. Látszik, hogy az ország legkülönbözőbb
részeiben ugyan egy mintáról másoltattak le azok. Az újabb egyletek is némi
stiláris módosítással lényegileg még mindig teljesen ezt a régi mintát veszik
alapul.
Nem tudnánk számot adni arról, hogy az első mintát először melyik
községben használták fel, s hogy honnan szerezték. De utána néztünk más
37
országokban is és valóban meglepő eredményre jutottunk. Olaszországban
ugyanis régi időtől fogva léteznek teljesen ilyenféle biztosítási alapszabályok,
csakhogy ott – bár nevetségesen hangzik, kénytelenek vagyunk idejegyezni – a
házi barmok elhullása ellen való biztosítást eszközük ugyanoly számítási
alapon, mint aminőre a mi vidéki temetkezési egyleteink az emberek haláleseti
biztosítását.
Ez a számítási alap nagyon egyszerűnek látszik. A lényege az, hogy
bizonyos számú tag összeáll, és ha egy közülük elhal, a többi befizet az egyleti
pénztárba néhány fillért s az így begyült összeget az egyleti tisztviselők
díjazásának és némi tartaléknak levonása után kiadják segélyül az elhalt tag
családjának.
Ez a rendszer nagyon jól beválhatik ott, ahol a biztosítást nem
maguknak a tagoknak elhalálozására, hanem házi barmaik elhullására
alkalmazzák. Hiszen tudjuk, hogy minden gazda igyekszik túladni kivénült
barmán, mely azután a mészárosnál leli kimultát, helyébe a gazda ismét
lehetőleg fiatal barmot szerez be, úgy hogy a házi barmok sorában idők
múltával az elhullásnak nem kell okvetlenül szaporodnia, hanem el lehet
mondani, hogy a házi barmok elhullása elleni biztosítás mindig csak a véletlen
szerencsétlenségek esetére szól.
Az emberek biztosításánál ellenben már egészen másként áll a dolog.
Az elöregedett családtagokat nem lehet fiatalokra felcserélni. A tagok az egylet
fennállásának éveivel együtt öregszenek és mind közelebb jutnak a sírhoz s az
évek múltával a természet rendje szerint mind sűrűbben fordul elő sorukban a
halálozás. Ezáltal mindig több és több lesz az a járulék, amit egy-egy tagnak az
egyleti pénztárba befizetnie kell, úgy hogy a fiatal embereknek már nem
érdemes egy régebben működő egyletbe belépni, hanem miként erre, bőven
van példa, ugyanabban a községben inkább megalakítják a második, harmadik
és még további egyleteket. A régi egyletből kihalnak a tagok, az utóbb elhalt
tagokért, nincs, aki fizessen, az összegyűjtött csekély tartalék is egy-két év
alatt elfogy, úgy hogy éppen azoknak családja marad segély nélkül, akik az
egyletnek legtovább voltak tagjai, tehát az egyleti pénztárba legtöbbet fizettek
be. így követi azután a csendes kimúlásban és a tovább élő tagok
megkárosításában az első egyletet a második s a többi is idővel, de teljes
bizonyossággal.
Ehhez nem kell visszaélés, előáll ez a káros állapot a
legtisztességesebb kezelés mellett is, mert a hiba az egyszerűnek látszó, de
valójában tarthatatlan rendszerben fekszik.
Szóval nem valami hasznos dolgot művelt az, aki az olaszok házi
barmainak biztosítási rendszerét nálunk az emberek biztosítására honosította
meg.
Az ezúton előállott káros állapotok orvoslására vonatkozó törvényes
feladatának teljesítését a segélypénztár csendben megkezdte.
Felhívásokat intézett a vidéki temetkezési egyletek elnökségeihez,
melyekben figyelmeztette őket ezen bizton bekövetkező bajokra, s arra, hogy
ha az egylet a bajok közeledtét maga is belátja, forduljon a segély- pénztárhoz
orvoslásért.
38
 Számtalan egylet folyamodott a segély- pénztárhoz felvilágosításért,
de utóbb igen nagy részük elejtette a tárgyalás fonalát, mert a beolvasztásnál a
helyi nagyságok befolyása és apró magánérdekek táplálása, mint például az
egyleti pénzbeszedők és tisztviselők jövedelmei megszűnnek. A segély-
pénztár mindent a központból a községi elöljáróságok útján adminisztrál, oda
tehát nem kell külön díjazott helyi tisztviselő, pénzbeszedő, stb. Akiket
kicsinyes magánérdekek fűznek ahhoz, hogy az egylet bármi módon is, csak
minél tovább önállóan működjék, természetesen a beolvadás legnagyobb
ellenségei. Nem veszik tekintetbe, hogy a tagok százai és ezrei bizton
megkárosulnak e mellett a rendszer mellett, csak az ő apró jövedelmeik, vagy
hiúsági érdekeik forrása el ne apadjon. Megtörtént több egylettel, hogy
vezetőségének rövidlátása és szűkkeblűsége a beolvadás iránti tárgyalás
megszakításával inkább a felosztáshoz vezette az egyletet, s a tagokat a
befizetéseik teljes elvesztéséhez, semhogy állásaitól megvált volna, holott, ha
nem késik a pénztár által feléje nyújtott segítő kezet azonnal megragadni, még
menthette volna a tagoknak évek során át keservesen teljesített befizetéseit.
Voltak azonban olyan egyletek is, amelyeknek vezetősége idejekorán
számot vetett e bajokkal s a tagok érdekeit nem áldozta fel hiúságának és
kicsinyes magánérdekeinek. Ezek kellő időben megcsinálták a beolvadást s
ezúton nemcsak mindazt megmentették a tagok javára az egyleti vagyonból,
ami még megmenthető volt, hanem azt is elérték, hogy a beolvadás révén
tagjaik segélye tekintélyes hányaddal pótoltatott meg a segélypénztár által az
erre szolgáló államsegélyből.
Az első ily egylet volt a kabai III. nagy temetkezési társaság. Ez az
egylet 1888. óta működött. A már említett okból az utóbbi időben új tagokat
nem tudott szerezni. Amidőn tehát vezetősége azt látta, hogy tartalék- vagyona
egy-két év alatt elfogy s a tagok segély nélkül maradnak, bölcs előrelátással
sietett a beolvadást keresztülvinni. Átadta tehát mintegy 6400 koronát kitevő
vagyonát és 220 tagját a segélypénztárnak, mely a tagokból külön segélyezési
csoportot alakított. Őket minden további kötelezettségek alól felmentette és
nekik haláleseti segélyről szóló kötvényeket adott. A segélyek nagyságát a
segélypénztár akként szabta meg, hogy akik az egyletnek régibb időtől voltak
tagjai, azok részére az igazságnak megfelelően valamivel több segélyt
biztosított, mint azoknak, akik abba csak utóbb léptek be, tehát annak va-
gyonához kevesebbel járultak hozzá. A legrégibb tagok 70 koronás haláleseti
kötvényt kaptak. Ez az összeg valamivel kevesebb, mint amennyit annak
idején az egylet ígért, de több mint amennyit a tagok az egylet pénztárába évek
során befizettek és szamba kell azt is venni, hogy az átvétel után ezen tagok
egyike sem fizet több díjat, és hogy ha az egylet tovább haladt volna a maga
útján, akkor – miként már említettük – a tagok jó része segélyt egyáltalán nem
kapott volna. Az ötven éven aluli fiatalabb tagokat, szám- szerint
negyvennégyet, a segélypénztár besorozta az évi 2 korona 60 fillér tagsági
díjat fizető III. csoportbeli rendes tagjai közé, oly módon, hogy ezeknek az
egyletnél eltöltött tagsági éveik arányában pár évig tagsági díjat nem kell
fizetniük s mégis biztosítva vannak azokra a magasabb – 60 koronától 200
koronáig terjedő – haláleseti segélyre, amelyet a törvény előír.
39
 A nagybányai „Kegyelet” temetkezési egylet, mely 1894-ben alakult,
átadott mintegy 5600 korona vagyont és 263 tagot. Itt a tagok, miután
majdnem ötven évesnél öregebbek voltak, kivétel nélkül felmentettek a tagsági
díjuk további fizetése alól, s mindenikűk egyformán 40-40 koronát haláleseti
segélyről szóló kötvényt kapott.
A gyomai II. temetkezési egylet, mely még 1873-ban alakult és
tartalékvagyonának már csak romjai voltak meg, kapuzárás előtt sietett
mintegy 3300 korona vagyonát és 656 tagját átadni. Itt a kabai egyletnél
követelt eljárás mintájára 161 ötven éven aluli tag vétetett át a továbbfizető III.
csoportbeli rendes tagok sorába, a törvényben megjelölt 60 koronától 200
koronáig terjedhető halálesett segély biztosítása mellett, míg a többi ötven
éven felüli tag 10 koronás kötvényt kapott.
A háromfalusi első magyar temetkezési egylet, mely még csak 1890.
óta működött, kellő időben átlátta a veszély közeledtét és mintegy 16.700
korona vagyont tudott még átadni s752 tagot, kik közül csak 25 soroztatott be
a továbbfizető III. csoportbeli rendes tagok közé, míg a többi tagok mind
felmentettek a további díjfizetés alól és kötvényeket kaptuk, még pedig tagsági
éveik arányában a legrégibb tagok 50 koronás kötvényeket.
A dunaföldvári első keresztény temetkezési egylet, mely 1886-ban
alakult, körülbelül az előbbivel egyenlő feltételek mellett olvasztatott be.
Átadott mintegy 14.100 korona tartalékvagyont és 682 tagot. A legrégibb
ötven éven felüli tagok itt is 50 koronás díjmentes kötvényeket kaptak, de itt
275 ötven éven aluli tag folytatja tovább a befizetést, mint rendes tag, a
törvényben előírt feltételek mellett.
A pankotai első temetkezési egylet, mely már 1868. óta állott fenn,
úgy menekedett meg a fizető tagok megfogyatkozása folytán már közvetlenül
fenyegető romlástól, hogy vagyonának maradványát, mintegy 5000 koronát és
185 tagját átadta, kik közül harminckilencen – a legújabb és legfiatalabb tagok
– a továbbfizető III. csoportbeli rendes tagok közé soroztattak, a régi tagok pe-
dig további fizetés kötelezettsége nélkül 60 koronás kötvényeket kaptak.
Végül a beolvadás útján a tokaji polgári temetkezési egyletnél érték el
aránylag a legszebb eredményt, aminek oka abban található fel, hogy ebben az
egyletben voltak aránylag a legtöbb fiatal tagok, dacára annak, hogy az egylet
még 1872-ben létesült, itt átadtak mintegy 36.500 korona vagyont és 572 tagot,
kik közül a legrégibb tagok – számszerűit 369-en – az egylet által Ígért 80
koronás temetési segély helyett 120 koronát, az ezeknél újabb tagok 80 korona
helyett 100 koronát kapnak és csakis a legutóbbi években belépett tagoknak,
akik az egyletbe még nagyon keveset fizettek be, hagyatott meg és nem lett
felemelve az egylet által ígért 80 korona, de ezek a tagok is egytől-egyig
felmentettek bárminő díjak további fizetéseinek kötelezettsége alól.
Ha már most összegezzük az eredményeket s azt kívánjuk látni, hogy
mit nyújt a segélypénztár az ilyenformán átvett tagoknak az illető egyletnél
évek során befizetett filléreikkel szemben, akkor mindenekelőtt figyelembe
kell vennünk, hogy a továbbfizető III. csoportbeli rendes tagok közé besorozott
egyleti tagok mindenikének elengedtetett a felvételi díj, az orvosi vizsgálat díja
s az egyletnél teljesített befizetéseik arányában több-kevesebb tagsági díj; tehát
40
az ezen elengedett díjak fedezésére fordított összegek az átvett egyleti
vagyonok végösszegéből mindenekelőtt levonásba helyezendők. Ezen levonás
figyelembevételével a fent elsorolt hót egyletnél a segélypénztár átvett a to-
vábbi fizetés kötelezettsége alól felmentett egyleti tagok segélyezésére
fordítható mintegy nyolcvanezer koronát. Ezzel szemben ezen tagok
elhalálozása során ki kell fizetnie összesen mintegy százötvenezer koronát.
Már pedig, ha tekintetbe vesszük, hogy a tokaji egyletet kivéve, hol az ötven
éven aluli tagok is mind felmentettek a további fizetés kötelezettsége alól, a
többi egyleteknél mind csupa ötven éven felüli, jórészt 60-70 éves egyének
haláleseti segélyének kifizetésével lesz dolga, akik életkoruknál fogva már
igen közel állanak a sírhoz s így a reájuk eső vagyonrész kamatozására már
alig lehet számítani, akkor nagyon is kiviláglik, hogy a segélypénztár az
egyleti tagokkal szemben igen szépen teljesítette azt a feladatát, hogy az általa
élvezett államsegélyt azon előrelátó, gondos emberek támogatására fordítsa,
akik a jövőről, illetőleg ennél a fajta biztosításnál arról kívántak gondoskodni,
hogy elhunytuk alkalmával családjuk segély nélkül ne maradjon.
Nem első alkalom, hogy a segélypénztár e téren való nemes
törekvéseire és csöndben folytatott tevékenységére rámutatunk. Úgy véljük,
hogy ezúton mi is kivettük részünket az eddig elért eredmények
előmozdításában. De ezeket a kézzel fogható példákat indokoltnak tartottuk
közreadni abban a reményben, hogy e sorokat olvasva, az eseti díjak
rendszerén működő vidéki temetkezési egyletek vezetőségei között mind
számosabban akadnak, akik fontolóra veszik ezt a kérdést s a cikkünk elején
elmondott okoknál fogva, belátván azt, hogy amely rendszer alkalmas lehet a
barom-biztosításra, addig fognak igyekezni az előbb-utóbb bizton várható
romlást megakadályozni, amíg fejük felett össze nem csap a hullám.
Szilágy-Somlyó XXVII. évfolyam 1. szám - 1909. január 7.

A városi képviselőválasztókhoz
A következő sorok közlésére kérettünk fel:
A 1908. évi december hó 7-én tartott városi képviselőválasztásból
folyólag egy bizonyos érdekeltség a választás eredményével nem lévén
megelégedve, képviselőtestületi taggá való megválasztatásomat
megsemmisíttetni akarja azon a címen, hogy a városban több Szabó István
lévén, a választás nem reám esett. A választás érvénytelenítése végett Lipcsei
Jakab és Lakatos József csizmadia iparosok és társaik által beadott panaszirat
támogatására a II-ik kerületi választóknál egy aláírással házaltak a reám leadott
szavazatok visszavonatása céljából. Minthogy nem hiszem, hogy lenne
választóim között olyan, ki jelölésemet illetőleg tévedésben lett volna, s aki ne
tudta volna, hogy melyik Szabó, Istvánra adta volna szavazatát. Így arra kérem
ez úton II-ik kerületi választóimat, hogy a fent nevezett urak és érdektársaik
által ellenem megindított hajszájukkal magukat megtéveszteni ne engedjék,
41
minden ilyen kísérletről értesíteni szíveskednének annyival is inkább, mivel ez
érdekeltség még hatósági közeget is felhasznált az aláírások gyűjtésében s így
az adatok előttem igen értékessé válhatnak.
Szabó István, ipartestületi jegyző.
Szilágy-Somlyó XXVII. évfolyam 2. szám -1909. január 14.

A Poigári Olvasókör tisztújítása

A Polgári Olvasókör vasárnap délután tartotta meg tisztújító
közgyűlését, melyen egyhangúlag a következőképen alakították meg az új
tisztikart: Elnök lett Bogdán István, alelnök Szabó György, jegyző Szentkirályi
Zoltán, aljegyző Ladányi Ödön, pénztárnok Némethy Zsigmond, ellenőr Tankó
Károly, könyvtáros Borbola Kornél, háznagy Szarvady Imre.
Választmányi tagok lettek: Kőhalmi Mihály, Katona Sándor, Oláh
Károly, Szabó István, Erdődy László, Oravecz János, Merk János, Horváth
Zsigmond, Szélessy Kálmán, Szabó Mihály, Karsay Sándor, Szabó József.
Szilágy-Somlyó XXVII. évfolyam 2. szám -1909. január 14.

Szilágy-Somlyó város képviselőtestülete 1909. január 20-án tartott

közgyűlésén
Interpelláció
A tárgysorozatban foglalt ügyek letárgyalása után Szabó István városi
képviselő intézett interpellációt a polgármesterhez a városi tenyészállatok
használhatatlanságára, a hivatalos órák pontosabb betartására, az építési
szabályrendelet és a városrendezés tervének előkészítésére vonatkozólag,
végül a város kötelékbe való felvételről szóló szabályrendelet körültekintő
alkalmazása iránt.
Szilágy-Somlyó XXVII. évfolyam 4. szám -1909. január 28.

Az ipartestület közgyűlése
A szilágysomlyói ipartestület vasárnap délután tartotta meg évi rendes
közgyűlését Szabó György elnöklete alatt. A tagok nem valami nagy
érdeklődést tanúsítottak a közgyűlés iránt, amely különben a múltban
tapasztalható szokástól egészen eltérően, – minden incidens nélkül fojt le.
Elnökké újra megválasztották Szabó Györgyöt, alelnök lett M e r k János,
jegyző Szabó István, aljegyző Báthory Géza, számvevő Kattra Endre, Vas s
Antal (új) és Ivarsay Sándor (új), elöljárók pedig: Kállay József (új),
Kovásznay János, Szabó Ferenc, Szellő István újj), ifj. Somogyi József (új),
Oláh Károly, Tankó Károly, ifj. Tóth Károly. A közgyűlés elfogadta az
előterjesztett temetkezési szabályzatot, melynek kiemelkedőbb intézkedése
szerint minden vagyontalan és hozzátartozók nélkül elhunyt testületi tag
temetését díjtalanul fogja az ipartestület végeztetni.
Szilágy-Somlyó XXVII. évfolyam 14. szám -1909. április 1.
42
 Egy megsemmisített választás
A közelebbről megejtett városi képviselői választás alkalmával Szabó
István ipartestületi jegyző neve is a legtöbb szavazatot nyerők között került ki
a választási urnából. Választása ellen azonban Lipcsei Jakab és társai panaszt
emeltek. Ezen panasz felett folyó hó 15-én határozott a Török István alispán
elnöklete alatt dr. Keller Samu, Száva Márton, Láng József és Lázár János
tagokból alakult igazoló választmány, kimondván, hogy a panasznak helyet ad,
Szabó István ipartestületi jegyző, takarékpénztári tisztviselőnek megválasztását
megsemmisíti és elrendeli, hogy az ezen megsemmisítéssel megürült helyre a
legtöbb szavazatot nyert Fehrentheil Frigyes hivassék be.
Ezt a megsemmisítési véghatározatot városunk polgársága nagy
megütközéssel fogadta, mert mindenki előtt kétségtelenül áll az, hogy jelen
esetben egyedül csak az ipartestületi jegyző, Szabó István megválasztásáról
lehet szó.
Nagy visszatetszést szült a bizottság eljárása, amennyiben a
határozathozatalt megelőzőleg sem a választási elnököt, sem az eljárásnál
szereplő férfiakat ki nem hallgatta, sem pedig más módon meg sem kísérlette a
személyazonosság megállapítását.
A kérdés eldöntése az abban szereplői egyének személyiségére való
tekintet nélkül igen nagy befolyással lehet városunk közéletének fejlődésére.
Éppen azért nagy érdeklődéssel nézünk a felsőbb fokú hatóságoknak ez
ügyben meghozandó határozatai elé.
Addig is sajnálkozásunknak adunk kifejezést, hogy az ilyen álruhába
bujtatott panaszokkal egyesek tülekedő leleményessége a törvény holt betűibe
kapaszkodással a közönségnek a törvényekbe vetett bizalmát rendíti meg és
társadalmi közéletünkben olyan zavargásokat idéz elő, amelyeknek
lecsendesítéséhez évek lesznek szükségesek.
A véghatározat, amelyre alkalmilag még visszatérünk, következő:
Szilágysomlyó r. t. város 1909. április 15-én, az igazoló
választmánynak Török István vármegyei alispán elnöklete alatt tartott gyűlése
jegyzőkönyvéből kivonat: 1836-1909. kigsz.
T á r gy: Lipcsei Jakab és társai szilágysomlyói lakosok panasza az
1908. évi december hó 7 napján megtartott képviselő választás alkalmával
Szabó István városi képviselővé történt megválasztása rendjén elkövetett
szabálytalanság miatt.
Véghatározat: Az igazoló választmány Szabó István szilágysomlyói
lakos ipartestületi jegyző és takarékpénztári tisztviselő megválasztása ellen
beadott panasznak helyet ad és nevezettnek képviselővé történt megválasztását
az elnöklő alispán által elrendelt szavazás alapján szavazattöbbséggel
megsemmisíti és az így megüresedett képviselőtagsági helyre a városi
képviselőválasztás alkalmával sorrend szerint legtöbb szavazatot nyert
Fehreintheil Frigyesnek behívását határozza el.
E véghatározat panaszlók képviseletében Szilágyi Sándor dr.
szilágysomlyói lakosnak, továbbá Szabó István ugyancsak szilágysomlyói
lakosnak, jogerőre emelkedés után pedig a város polgármesterének és pedig
43
előbbieknek azzal, hogy az ellen az 1901. XX. t.-c. 6. §-a értelmében a
kézbesítéstől számított 15 nap alatt fellebbezni jogukban áll, kézbesítendő.
I n d o k o k: A beadott panasz szerint Szilágysomlyón 1908.
december 7-én, lefolyt képviselő választás alkalmával a város II. kerületében
képviselővé választott Szabó István, nem azonos a hasonló néven ismert
ipartestületi jegyzővel és takarékpénztári tisztviselővel, a mely néven több
szilágysomlyói választó van az I. és II-ik kerületben 1908. évre érvényes
választók névjegyzékében fölvéve.
Az igazoló választmány annak megállapítása után, hogy a
Szilágysomlyó várost képviselő választók névjegyzékében az I. kerületben
360. sorszám alatt Szabó István háztulajdonos, a II. kerületben 468. sorszám
alatt Szabó István, ugyanottan a 470. sorszám alatt pedig K. Szabó István van,
mint választó fölvéve, a megejtett városi képviselő választás alkalmával
beadott szavazó lapokon pedig Szabó István minden közelebbi megjelölés
nélkül szerepel: a beadott panasznak helyet ad, Szabó István ipartestületi
jegyző és takarékpénztári tisztviselő megválasztását nem igazolja, azon
indokból, mert a választók névjegyzékében tényleg két Szabó István van
felvéve, a betekintett szavazati lapok pedig nem jelölik meg közelebbről,
melyik Szabó István a beválasztott képviselő s miután pedig a választás titkos,
így nem állapítható meg kétségtelenül, melyik Szabó István lett képviselővé
megválasztva s így a közelebbi megjelölés nélkül megválasztottnak kijelentett
Szabó Istvánnak személyazonossága sem volt megállapítható.
Miután az igazoló választmány abból a felfogásból indul ki, hogy
éppen az elmondott okokból Szabó István a választási elnök által
megválasztottnak nem is volt kimondható és ebből kifolyólag mivel már a
választási elnöknek is a Szabó István után legtöbb szavazatot nyert Fehrentheil
Frigyest kellett volna megválasztott képviselőnek kijelenteni, ennélfogva az
igazoló választmánynak helyette eme vitás esetben a rendes tagsági helyre a
legtöbb szavazatot nyert Fehrentheil Frigyesnek behívását kellett kimondani.
Szilágy-Somlyó XXVII évfolyam 17. szám -1909. április 29.

[Lovag Fehrentheil Frigyes a szilágysomlyói m. kir. földműves iskola

igazgatója – 1910-ben főbe lőtte magát.]

Ipariskolánk 25 éves fennállásának ünnepélye

A szilágysomlyói iparos tanonciskola folyó hó 20-án, vasárnap, délután
25 éves fennállásának évfordulóját ünnepelte, az állami iskola helyiségében.
A tulajdonképpeni ünnepélyt az évzáró vizsgálatok elűzték meg,
melyek 4 óráig tartottak. Ezután zöld lombokkal díszített terembe vonult a
tanuló ifjúság, a tanítói kar s az érdeklődő közönség, hogy a negyedszázados
múltnak szép emlékeivel megtelve, a jövő szép reményeit rejtsék szívök és
lelkűk mélyébe. S úgy hisszük, hogy akinek érzéke van az iparkultúra
fontosságának megértéséhez, az nem csalódottan hagyta el az ünnepély
helyiségét, hanem igenis azzal a büszke tudattal, hogy iparosaink legtöbbjében
benne él az előretörés eszménye, mely kedves hazánk boldogulásának leend a
jövőben egyik szép s hasznos forrása. Csak az a munkakiállítás már elegendő
44
lenne megdönthetetlen bizonyítéknak, hogy a fejlődés rohamos haladását
megértsük. De a lelki hatást fokozottan érlelte az ünnepély szépsége,
magasztossága is, melynek programpontjai a következők voltak:
1) A tanulóság énekelte „Hazádnak rendületlenül. . .”
2) Két iparos tanuló elszavalta Hegedűs Sándor, városunk
főjegyzőjének gyönyörű eszmemenettől csillogó „Haza” című dialógját, mely
bizony a hazát szerető, a hazáért élő lelkeket nem hagyta érintetlenül. 3)
Bogdán István igazgató-tanító olvasta fel az iskola 25 éves történetét, mely
tömör érdekességével bilincselte le a hallgatóság figyelmét.
4) A tanulóság énekelte „Isten áldd meg a magyart ...”
5) 480 koronaértéket tevő pénz és könyvek kiosztása a jobb tanulók
között.
6) Dr. Ajtai Endre, az ipariskola felügyelő bizottságának elnöki
bezárója, melyből a buzdítás lángoszlopai igaz, megkapó valódisággal törtek a
szívek felé.
Nem volt az ünnepély csillogó, nem volt utána terhelt terítékű dús
asztal, nem folyt a hegy leve; de a lelkünk, hogy táplálkozott, azért hála és
köszönet illeti iskolánk igazgatóját, Bogdán Istvánt, a buzgó iparosainkat,
közöttük Szabó István ipartestületi jegyzőt és Szabó György elnököt, dr. Ajtai
Endre lelkes felügyelő bizottsági elnököt, Hegedüs Sándor főjegyzőt, ki a
városi elöljáróságot egyedül képviselte, – nem hivatalból, hanem – önként,
mert hisz ő elhozta nemcsak a testét, hanem a lelkét is. Pedig iskolánknak ez
ideig neve: „Államilag segélyezett községi iskola”. Fáj felemlítenünk a lelki
hatás rovására, de kénytelenek vagyunk vele, midőn kérdezzük: miért olyan
mostoha apa a város, ha erről van szó iskola?
Sz– i. A–t.
[Szabó István és Ajtai Endre]
Szilágy-Somlyó, XXVII. évfolyam 25. szám -1909. június 24.

Az Ipartestület és Polgári Olvasókör nyári táncmulatsága

A szilágysomlyói Ipar- testület és Polgári Olvasókör folyó hó 4-én
tartotta meg szokásos nyári táncmulatságát a malomerdői mulatóban. Mint
minden évben, a mulatság az idén is úgy anyagilag, mint erkölcsileg kitűnően
sikerült. Bónis Gyula zenekarának közreműködése mellett egész éjjel jókedv-
vel folyt a tánc, a nagyszámú közönség csapán a késő reggeli órákban oszlott
szét. A sikerült táncmulatságért az elismerés a rendezőséget – élén Szabó
István ipartestületi jegyzővel – illeti. Sajnálattal kell konstatálnunk azonban,
hogy az intelligencia ismét távol tartotta magát.
A mulatság anyagi oldaláról lapunk más helyén van szó.
Szilágy-Somlyó, XXVII. évfolyam 27. szám -1909. július 8.

Városi közgyűlés 1909. szeptember 4.

Szabó István és Oláh Károly tulajdonát képező u. n. Bánffy-rétnek a
város részére való megvásárlása ügyében, határozatát elhalasztotta az
október 9-én tartandó közgyűlésre.
45
 Vitás bizottsági tagválasztás
Szilágysomlyó város közelebbi képviselőtestületi tag választása
alkalmával Szabó István ipartestületi jegyző is megválasztott képviselőnek lett
a választási elnök által kijelentve. Ennek folytán Szabó István a
képviselőtestületben helyet elfoglalta, a pénzügyi bizottságba is beválasztatott,
szóval tagsági jogait gyakorolta. A választás ellen panasz adatván be, a városi
képviselő-testület igazoló választmánya a Szabó István megválasztását – azon
az indokon, hogy a választók névsorában három Szabó István lévén fölvéve,
nem lehet megállapítani, hogy a három közül melyik Szabó Istvánra adták a
választók szavazataikat, – megsemmisítette. Fellebbezés folytán az ügy a
vármegyei közigazgatási bizottság elébe került és az, a város igazoló-
választmányának indokainál fogva az alsóbb fokú határozatot helybenhagyva,
Szabó István megválasztatását szintén megsemmisítette. Amint értesültünk,
Szabó István a közigazgatási bizottság véghatározata ellen a közigazgatási
bírósághoz fordult orvoslásért. Ezen panaszban azt adja elő a többek között,
hogy a választók névsorában az ő neve „Szabó István háztulajdonos”, a másik
Szabó István „ács”, – a harmadik pedig „K. Szabó István”megjelöléssel van a
névsorban bevezetve. A szavazati cédulákon kivétel nélkül mindeniken csak az
áll: „Szabó István.” Mivel tehát a szavazó lapok szerint sem az „ács”, sem a
„K. Szabó István”-ra nem adtak szavazatot, kétségtelen, hogy a választok
bizalma a minden előnévbeli és foglalkozásból megkülönböztetés nélkül
bevezetett Szabó István háztulajdonosra esett és őt helyesen mondotta ki a
választási elnök megválasztottnak. Ezen álláspont helyessége mellett szól a
választási jegyzőkönyv is, amennyiben abban nyoma sincs annak, hogy a
szavazatok összeszámlálásakor és az eredmény kihirdetésekor, akár a bizalmi
férfiak, akár valamelyik választó polgár részéről – akik akkor ott több százan
jelen voltak – a megválasztottnak személyazonossága ellen kifogás, vagy
felszólalás tétetett volna. Hivatkozik még egy nyilatkozatra is, a melyet 195
választó – a szavazók abszolút többsége – írt alá, annak igazolásául, hogy a
választás alkalmával a másik két Szabó István megválasztásáról, vagy csak
jelöléséről is szó sem volt. Azzal fejezi be panaszát, hogy nyilvánvaló, misze-
rint sokan vannak, akik azért szeretnék a választás megsemmisítését, mert
eminens érdekükben áll a szabad véleménynyilvánítást a fórumtól távol tartani.
Nagy az érdeklődés a város választópolgárai között és mi is kíváncsian várjuk,
hogyan fog a kérdésben dönteni a közigazgatási bíróság.
Szilágy-Somlyó, XXVII. évfolyam 48. szám -1909. december 2.

A városi tanácsnak a Szabó István és társai tulajdonát képező vadkerti

ingatlan (Bánffy-rét) megvásárlását javasoló előterjesztését a közgyűlés
névszerinti szavazással, 4 igennel szemben 15 „nem” szavazattal elutasította.
Részlet az 1909. December 18-án tartott városi közgyűlés beszámolójából.
Szilágy-Somlyó, XXVII. évfolyam 51. szám -1909. december 23.

46
 Városi közgyűlés
…Szabó István és társai kérelmére a Mikszáth Kálmán-utca eddig még
kövezetlen nyugati részletének a Bocsánczy Adolf-tértől az első töréspontig
1911. évben eszközlendő kikövezését a közgyűlés elrendelte, azonban csak
arra az esetre, ha a többi kövezési munkálat elvégzésére felvett összegből az
előirt munkák befejezése után fedezet marad. A kért három villamos lámpának
felállítását a város szorult anyagi helyzetére hivatkozással megtagadta…
Szilágysomlyó, XXVIII. évfolyam 41. szám -1910. szeptember 29.

Harminc éves mulasztás

Véletlen folytán kezembe akadt Szilágysomlyó város iparhatóságának
1908. évi november hó l8-ikán tartott ülésében hozott határozata, amely többek
között a kővetkezőket is tartalmazza:
„N N szilágysomlyói lakos elles építési engedély nélkül való építkezése
ügyében megindított kihágást eljárást beszüntetni kellett.
Indokok: A kihágási eljárást beszüntetni kellett, mivel a városnál
jelenleg álló 499-1875. száma építkezési szabályrendelet a m. kir.
belügyminiszter úrnak 33.990-1880. sz. rendelete értelmében annak idején
megerősítés végett felterjesztve nem lett s így az 1891. február 28-án hatályát
vesztette, a városnak pedig más építkezési szabályrendelete nincsen.”
Ezen határozatból kitűnik, hogy városunknak 1881. év óta, tehát 30
éve semminemű építkezési szabály-rendelete nincs.
Kitűnik, hogy eme szabály- rendelet hiányában építkezési engedély
nélkül való építésért senkit megbüntetni nem lehet.
Kitűnik, hogy az engedélyek megszerzése ügyében 30 év óta a
közönség ok nélkül költött és fáradott, hisz az nem kötelező.
Kitűnik, hogy városunk szépészeti bizottsága (ha ugyan van ilyen és
volt-e) nem okolható, ha 30 év óta utcáink nem-hogy egyenesedtek volna, de
elgörbültek. (Lásd a megyeház-utcai baloldali építkezéseket.)
Nem okolható, mert hiszen ki-ki úgy is oda rá úgy épített, ahova, és
ahogyan akart.
Kitűnik ebből, hogy ma is oda építhet mindenki, ahová akar, rá erre engedélyt
sem kell kérnie.
Hogy a városunk fejlődésének alapelveit magában foglaló, általam
már évek óta sürgetett építkezési szabályrendelet máig sincs meg. az nemcsak
a város tanácsának, a város vezető-tisztviselőinek harminc esztendő óta évről-
évre mind súlyosbodó mulasztása, – de figyelmen kívül nem hagy ható
mulasztása ez a vármegye alispánjainak is, akiknek az évenként megismétlődő
hivatalvizsgálatok alkalmával föltétlenül tudomást kellett volna szerezni eme
szabályrendelet hiányáról.
És ha a harminc év alatt kormányzó és felügyelő alispánok tudomást
nem szereztek a szabályrendelet hiányzásáról, nagyon, nagyon fogyatékosnak
kell tartanom a város ügyeiben való hivatalos vizsgálatokat; ha pedig
tudomással bírtak az építkezési szabályrendelet nélkül való állapotról, még

47
nagyobb súllyal nehezedik úgy a volt, mint a jelenlegi alispánnak is fejére a
felelősség.
Felszólalásom célja, hogy felhívjam a városunk fejlődésére rendkívül
fontos eme kérdésre a közfigyelmet és igazoljam, hogy mennyire indokolt volt
a város képviseletéhez 1910. év december havában intézett, ezen ügyre
vonatkozó sürgető kérelmem.
Évekkel ezelőtt az én indítványomra utasította a képviseleti közgyűlés
a városi tanácsot, hogy az építkezési szabályrendelet 60 napi záros határidő
alatt készítse el és mutassa be. Mégis az én sürgető kérelmemet a decemberi
közgyűlés minden különösebb utasítás nélkül adta ki a tanácsnak. Tehát a
képviseletnek az építkezési szabályrendelet megalkotása nem fontos, legalább
is még most 30 év után sem sürgős.
Minthogy azonban eme szabályrendelet megalkotásához igen sok és
nagyon fontos kőz- és magánérdek helyes elintézésének kérdése fűződik, és
mert Szilágysomlyó város a hivatalos erőknek szaporítása, javadalmazásuk
emelése állal anyagi erejéhez mérten óriási áldozatok hozatalával lehetővé
tette, hogy a város ügyei kellő ellátásban részesüljenek, – joggal várhatnók
meg, hogy ez a szabály-rendelet az immár nagyon sokszor betelt 60 nap után
felsőbb meghagyás bevárása nélkül is elkészüljön.
Félünk, hogy várakozásunkban ismét csalódni fogunk.
Szabó látván
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 3. szám - 1911. január 19.

A városi képviselőtestület névsora

Szilágysomlyó r. t. város képviselő testületének tagjai az 1911-ik évre
következők :
Választottak: Ajtay Endre dr., Veverán György dr., Szilágyi Sándor dr.,
Szabó György, Barbolovics Alimp, Madár János, Bálint Lajos, Farkas Ödön,
Páskuj István, Weisz Salamon, Tankó Károly, Lázár János, Markovics Jakab
dr., Száva Márton, Farmati István, Keller Samu dr., Láng József, Kálló Gyula
Páskuj Antal, ifj. Bartha Antal, Szarvadi Imre, Mátéh László, Oláh Károly,
(Egy hely üres; illetőleg a kir. közigazgatási bíróság előtt döntés alatt áll.)
Virilisek: Hubert Jenő, Barta Károly, Kőrössy Endre, Simái Miklós,
Láng Jakab dr., Moni Gyula, Salamon Áron, Frankovics Ignác, Tankó
Bertalan, Nádudvari Jenő dr., Balta Elemér, Weinberger Kálmán, Révész
Arthur, Brüll Sámuel, Gáspár Gyula dr., Halliárazki Samu, Szaplonczay
Sándor, Ruszka Ignác, Porjesz Sámuel, Berger Adolf, Bölöni Sándor, Farkas
István, Brüll Lipót, Ajtay K. Pál dr.,
Tisztviselők. Lukátsffy Ödön, Hegedüs Sándor, Udvari József, Bölöny
Bálint, Abrahám Sándor, id. Faragó Sándor, Kálmán Ignác dr., Kedves János,
ifj. Faragó Sándor, Récsy Zsigmond.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 4. szám - 1911. január 26.

Mulatság
A szilágysomlyói Ipartestület és Polgári Olvasókör részben az elaggott
iparosok menháza, részben pedig az Olvasókör pénztára gyarapítására, február
48
hó 19-én, a színház összes helyiségeiben jótékony célú táncvigalmat rendez.
Belépti díj személyenként 1 kor. 20 fillér. A mulatság az előjelekből ítélve,
nagyszabásúnak mutatkozik s bizonyára méltó lesz az az ipartestületi bálok
hagyományos hírnevéhez.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 9. szám - 1911. február 16.

Ipartestületi közgyűlés
A „Szilágysomlyói Ipartestület” folyó hó 17-én tartotta meg évi rendes
közgyűlését az ipartestület tagjainak élénk részvétele mellett. A gyűlés
módosította az alapszabályoknak az évi tagdíj mennyiségét meghatározó 9-ik
§-át. Idáig minden iparos 2 K. tagdíjat volt köteles fizetni. Ezután 2 koronát
fizetnek azok az iparosok, kik segéd, vagy tanulók nélkül dolgoznak. Azok az
iparosok, kik egy segédet, vagy egy tanulót tartanak, 3 korona tagdíjat, akik 2
segédet és 2 tanulót tartanak, 4 korona tagdíjat, – akik pedig 2 segéddel és
kettőnél több tanulóval dolgoznak, – 6 korona tagdíjat kell, hogy fizessenek.
A gyűlés legfontosabb tárgya az ipartestület jelenlegi házas telkének
eladása, ezzel kapcsolatban új telek vásárlása és erre ipartestületi új székház
építése volt. Szabó István ipartestületi jegyző alapos tájékozottsággal
ismertetve a kérdést, előadta, hogy a Lengyel László-féle telek megvásárlása
céljából a közgyűlés jóváhagyásának feltétele mellett az elnökség már
lépéseket is tett. Erre a telekre egy nagyobb szabású épületet emelnek,
amelyben az ipartestület részére szükséges helyiségeken kívül a
hitelszövetkezet és a polgári olvasókör helyiségeinek és egy kávéháznak,
illetve vendéglőnek is helye lesz. A közgyűlés az elnökség előterjesztését
egyhangúlag elfogadta és megbízta az elnökséget, hogy a tervek kiviteléhez
szükséges intézkedéseket tegye meg. Végül a közgyűlés Szabó György
elnöknek és Szabó István jegyzőnek az ipartestület és az iparosság érdekében
kifejtett tevékenységükért egyhangúlag elismerését fejezte ki.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 18. szám - 1911. április 20.

Ipartestületi közgyűlés
A „Szilágysomlyói Ipartestület” folyó hó 17-én tartotta meg évi rendes
közgyűlését az ipartestület tagjainak élénk részvétele mellett. A gyűlés
módosította az alapszabályoknak az évi tagdíj mennyiségét meghatározó 9-ik
§-át. Idáig minden iparos 2 K. tagdíjat volt köteles fizetni. Ezután 2 koronát
fizetnek azok az iparosok, kik segéd, vagy tanulók nélkül dolgoznak. Azok az
iparosok, kik egy segédet, vagy egy tanulót tartanak, 3 korona tagdíjat, akik 2
segédet és 2 tanulót tartanak, 4 korona tagdíjat, – akik pedig 2 segéddel és
kettőnél több tanulóval dolgoznak, – 6 korona tagdíjat kell, hogy fizessenek.
A gyűlés legfontosabb tárgya az ipartestület jelenlegi házas telkének
eladása, ezzel kapcsolatban új telek vásárlása és erre ipartestületi új székház
építése volt. Szabó István ipartestületi jegyző alapos tájékozottsággal
ismertetve a kérdést, előadta, hogy a Lengyel László-féle telek megvásárlása
céljából a közgyűlés jóváhagyásának feltétele mellett az elnökség már
49
lépéseket is tett. Erre a telekre egy nagyobb szabású épületet emelnek,
amelyben az ipartestület részére szükséges helyiségeken kívül a
hitelszövetkezet és a polgári olvasókör helyiségeinek és egy kávéháznak,
illetve vendéglőnek is helye lesz. A közgyűlés az elnökség előterjesztését
egyhangúan elfogadta és megbízta az elnökséget, hogy a tervek kiviteléhez
szükséges intézkedéseket tegye meg. Végül a közgyűlés Szabó György
elnöknek és Szabó István jegyzőnek az ipartestület és az iparosság érdekében
kifejtett tevékenységükért egyhangúan elismerését fejezte ki.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 18. szám - 1911. április 20.

Az ipartestület
A szilágysomlyói ipartestület e hó 17-én megtartott XXII-ik évi rendes
közgyűlésének lefolyásáról lapunk múlt heti számunkban emlékeztünk meg.
Nem vagyunk barátai a hangzatos nagy szavaknak, csillogó
frázisoknak, — éppen azért félve vesszük kezünkbe a tollat, hogy ennek a
városunk fejlődésének, iparos osztályunk előhaladásának erős támaszát,
mondhatnék fenntartó alapját alkotó testületnek működésére felhívjuk ol-
vasóink figyelmét.
Hogy mi volt ezelőtt XXII. évvel a szilágysomlyói ipartestület, még
elképzelni is nehéz dolog. Annyira csekély jelentőségűnek tartották, hogy
nemcsak az iparos osztály ügyei iránt egyáltalában nem érdeklődő
nagyközönség, de maguk a testülethez tartozó egyének is alig vették komolyan
figyelembe, sőt élénken emlékezhetünk reá, hogy megalakulása mennyi sok és
nehéz akadályba ütközött.
Társulatok, nagy társadalmi osztályok életbevágó érdekeit érintő
egyesületek életében csekély idő ez az elmúlt pár évtized s mégis a kitartó
szorgalmas munka, az ügyszeretet és egy kitűzött magasztos cél elérésére való
együttes törekvés és tervszerű munkálkodás egy pár évtized alatt is minő
meglepő szép eredményeket tudnak elérni, minő szép alkotásokat létesíteni,
meglepő örömmel szemlélhetjük a szilágysomlyói ipartestület rohamos előre
haladásánál, fejlődésénél, amely előhaladás önmagával hozza az ipartestület
tagjainak anyagi és szellemi fejlődését, előhaladását is.
Elismeréssel adózunk e nagyra hívatott, életrevaló testület vezetőinek a
céltudatos munkásságért és kitartó fáradozásért. Vajha az annak kebelében
most élő példás egyetértés és önzetlen munkásság s az eljövendő évtizedeken
is fenntartaná és erősítené ezt a magyar nemzeti állam- eszme megvalósítására
és az iparos osztály érdekei megvédelmezésére, a polgárságban az összetartás
eszméjének gyakorlati kivitelére legalkalmasabb, a város polgárságában
gyökerező magyarságot fenntartani első sorban hivatott testületet, melynek
működéséről és jelen állapotáról világos képet nyújt a Szabó György elnök és
Szabó István jegyző által a közgyűléshez bemutatott következő évi jelentés:
Testületi életünk tovatűnt 1910. év rövid történetét közreadni az
alábbiakban van szerencsénk:
Hazánk majdnem félezer ipartestületeinek szokásos évi
beszámolójában hosszú évek során meg-megújított panaszaink ez évben sem
maradtak el, – ez évi jelentésünkben is benn kell, hogy foglaltassanak azok;
50
hisz ez a panasz már oly megszokott dolog tőlünk, hogy ha véletlenül
kimaradna az a jelentésünkből, talán jól sem esnék minekünk. Ez a sorsa a
magyar kisiparos osztálynak 1872. óta, ez a folytonos küzdés és sokszor a
nyomor. Ha tehát előtör keblünkből a sok elfojtott keserűség s ha ismételten
panaszra nyílnak ajkaink, nem-e megokolt azon közönyben, mely az ipari
érdekek szolgálatát ama hossza évtizedes posványból kiemelni nem bírja, nem
engedi. Ipari életünkben gyökeres változást egyfelől az elavult ipartörvények
revíziójától várhatunk; másfelől pedig az eddig széthúzó erők egyesülésében
lelhetnénk oly erőforrásra, mely a magyar kisiparos osztályszellemi és anyagi
megerősödését biztosíthatná.
Az ipartestületek keretében foglalt Magyarország iparos osztályának
tömörülnie kell az ipartestületek útján egy nagy, hatalmas szervezetben. E
központ szerve: az Ipartestületek Országos Szövetsége kell, hogy legyen, mely
már eddig is az ipartestületek jó részét hozta szerves kapcsolatba és fejtett ki
elismerésre méltó tevékenységet az iparos érdekekért.
Az ipartestületek országos szövetsége kell, hogy kifejlődjön egy
hatalmas központi szervvé, hogy az egyesek összehozásával egy tömör teltté
gyúrja hazánk iparos osztályát, hogy lefelé szolgálja azok értékeit, – fölfelé
pedig kérjen, követeljen, ostromot intézzen, ha kell, míg elposványosodott
ügyünk megfelelő, – érdekeink kielégítő módon kielégítve nem lesznek
Sorompóba kell álljon hazánk iparos közönsége s szervezettsége biztos
tudatában helyet kell kérjen, követeljen az ország törvényhozásában is.
Az évtizedes panasz meg-megújulásában önmagunkban rejlő nagy hiba
is van. Mit tettünk helyzetünk javítására? Alig valamit. Mástól, felülről vártuk
mindig helyzetünk javítását biztosító intézkedéseket. Magunk apáinktól
öröklött maradiságban élünk, – nem akarjuk belátni, hogy a rohanó kor a mai
iparos közönségtől több tudást, több műveltséget és több akaraterőt követel. A
fejlődés gyors léptekkel halad előre és elsepri az ingadozót, ha egymaga küzd;
de ha társul, tömörül, szak- és más szövetkezetek keretében igénybe veszik a
fejlett technika által tökéletesített munkagépeket, mellyel a termelést olcsóbbá
teszik, — s ha kellő kereskedelmi érzékkel és ismeretekkel látnak az
értékesítéshez, nem bukik el a magyar kisiparos osztály, hanem élni és fenn-
maradni fog.
Mert sorsunk siralmasan gyarló, panaszra azért van még mindig okunk.
A múlt év szorosan minket érdeklő történetéből a következőket kell
kiemelnünk:
Felterjesztéssel éltünk a kereskedelemügyi minisztériumnál az 1907.
évi munkásbiztosító tőrvény reformja érdekében.
Részt vettünk az Ipartestületek Országos szövetségének Zsolnán tartott
nagygyűlésén, melyen a Szterényi-féle 800 §-os törvénytervezet ellen és a
munkásbiztosító törvény mielőbbi revíziója érdekében foglaltunk állast. Ezen
nagygyűlés eredménye, hogy a Szterényi-féle §-halmaz félretétetett.
Gondoskodtunk és figyelemmel kísértük tanoncaink oktatását, a
jelesebb előmenetelt tanúsító tanulók között ez évben is tekintélyes összegű
jutalmat osztottunk ki. Tanoncaink oktatását ellátó tanítói karnak
lelkiismerettel teljesített munkásságukért e helyen is köszönettel tartozunk.
51
 Ellenőriztük egyik-másik szakmák rákfenéjeként szereplő kontár
iparosokat, velük szemben esetenként kellő szigorral jártunk el. Figyelemmel
voltunk egyes szakmák speciális kívánalmaira, – így a tímár iparosoknak
gépsegély nyújtása, a faiparosok részére pedig egy nagyobb szabású közös
gépműhelytelep felállítása ügyében történtek kezdőlépések.
A faipari gépműhely ügye szépen halad előre, melyhez Szilágysomlyó
városa egy ingyen telek adományozásával jön segítségünkre. S ha ahhoz a kért
államsegélyt is megkapjuk, felállítása is biztosnak mondható. E törekvésűnket
a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara is támogatja, melyért a kamarának
csak hálával tartozunk.
Megemlítés nélkül nem hagytatjuk még egyik legfontosabb
intézményünket, az ipari hitelszövetkezetnek igazán örvendetes, sikeres
működését. A szövetkezet legszebben virágzó intézményünk egyike, a mely 7
éves fennállása óta 10.000 koronát meghaladó tartalékalapot gyűjtött évi
nyereményeiből s az eddigi forgalma a 2.000.000 koronát meghaladta.
Tagjainak száma 632, – 946 üzletrésszel. A tagoknak 263.523 K hitel lett
folyóvá téve. Ezen körülmény kétségtelen bizonyítékát szolgáltatja annak,
hogy testületünk, tagjai társadalmi függetlenítésére megfelelő intézménnyel
rendelkezve, a közgazdasági érdekeket is hathatósan szolgálta.
Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal sem felhívni azon iparos
társainkat, kik még nem tagjai szövetkezetünknek, hogy lépjenek be oda, hogy
minden iparos élvezhesse annak áldásos előnyeit.
Testületi életünk izmosodása, erősödése társadalmi életünkben is
nyomot hagyva maga után, azon tapasztalatra vezetett, hogy gondoskodnunk
kell egy oly otthonról, melyben a fejlődő követelményeknek megfelelő
elhelyezkedést nyerhessen olvasókörünk, hitelszövetkezetünk és a testület
hivatala is. Továbbá régóta nélkülözünk egy nagy gyűléstermet, hol mulat-
ságaink is megtarthatók lehetnének, valamint gyűléseinkre és tanfolyamok
tartására is megfelelő helyiség állana rendelkezésünkre.
E tárgy körül való vitatkozással zártuk be az évet s azzal kell kezdjük
az újat, mert hisz városunk iparos társadalmának fejlettsége megköveteli, hogy
megfelelő belső elrendezése mellett az ipartestület otthona külső szemlélhető
részében kidomborítsa önállóságát, szervezettségét.
Nehéz feladat lesz, az igaz, de ha csak egy kis jó akaratú
lelkesültséggel és áldozat- készséggel találkozunk, az eszme testet fog ölteni.
Tagjaink közül a múlt évben Katra Mihály teknikus, Bikfalvi András,
testületünk egykori elnöke, Fejér Dániel kőmives és Farmathy György
csizmadia iparos, volt társulati elnök haltak el. Pártoló tagjaink közül pedig
Bogdántfy Mártonné úrnő.
Hivatalunk ügyforgalma a következő volt:
1.) Iktatóra érkezett és beiktatva lett 356 drb., mely mind elintézést
nyert.
2.) Kiállíttatott 46 drb. munkakönyv és 3 drb. ideiglenes igazolvány.
3.) Tanoncszerződés köttetett az év folyamán 81 drb., felszabadult 46
tanuló.
4.) Nyilvántartott tanoncaink száma az év végén 152.
52
 5.) Idegen helyre posta útján 118 levelezés lett teljesítve.
6.) Iparigazolványt 22 képesítéshez kötött iparos nyert.
7.) Megszüntette iparát 18. Maradt az év végén 334 iparos.
8.) Segédváltozás 658 esetben jelentetett be.
9.) Tartottunk az év folyamán 1 rendes, 1 rendkívüli közgyűlést és 9
elöljárósági ülést.
10.) Békéltető bizottságunk 2 ülést tartott, hol 3 ügy lett határozattal
elintézve.
11.) A hivatal ez évben is több százra menő panaszos ügyben
egyeztette ki a feleket.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 19. szám - 1911. április 27.

Városi közgyűlés
A város képviselőtestülete a múlt héten tartotta ez évi első rendes
közgyűlését. A gyűlés május 18-ikára volt kitűzve, az 56 pontból álló
tárgysorozattal azonban nem tudtak egyszerre végezni a városatyák s így az
ügyek jórészének elintézése május 20-ikára maradt.
…
Szabó István és társai indítványára a közgyűlés utasította a város
tanácsát, tegyen lépéseket az iránt, hogy a városban katonaság nyerjen
állandó elhelyezést.
…
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 23. szám - 1911. május 25.

Egy közigazgatási bírósági ítélet tanulságai

Az 1908. évi december hó 7-én megtartott Szilágysomlyó városi
képviseleti tagválasztás kérdése sokáig foglalkoztatta városunk közügyeivel
foglalkozó polgárait. Nemcsak foglalkoztatta, hanem nyíltan kimondhatjuk,
egyenesen botránkoztatta, azon oknál fogva, mert a város legutolsó embere is
tudta, hogy a lefolyt választáson Szabó István ipartestületi jegyző, takarék-
pénztári tisztviselő volt az, aki az I-ső kerületben lefolyt szavazásnál, mint
legtöbb szavazatot nyert egyén, a városi képviselet tagjává megválasztva lett.
Azonban ennek dacára, az 1909. évi április 15-én, Török István alispán
elnöklete alatt tartott igazolóválasztmány, később ugyanannak elnöklete alatt
1909. évi október hó 14-ik napján tartott ülésében Szilágyvármegye
közigazgatási bizottsága is – azon álláspontot foglalva el, miszerint a választók
névsorába fölvett Szabó István háztulajdonos, Szabó István ács és K. Szabó
István közül nem lehet megállapítani, hogy a pusztán „Szabó István” jelzéssel,
más, tüzetesebb meghatározás nélkül beadott szavazatok, a három közül
melyik Szabó Istvánra vonatkoznak, vagyis a legtöbb szavazatot nyert Szabó
István „személyazonossága” nem volt megállapítható, – kimondotta, hogy a
választási elnök által nem lett volna Szabó István megválasztottnak
enunciálható, ha nem az ezután legtöbb szavazatot kapott Fehrentheil Frigyest

53
kellett volna megválasztott képviselővé kijelentenie, - egyben emez indokok
alapján a Szabó István megválasztatását megsemmisítette.
A közigazgatási bíróság ezen ügyben folyó évi május hó 30-án hozta
meg és július hó 4-én küldte le a városhoz a következő ítéletét:
1936–1911. K. szám. Ő felsége a király nevében a magyar királyi
közigazgatási bíróság Szilágyvármegye közigazgatási bizottságának a
szilágysomlyói községi képviselőválasztás ügyében 1909. évi október 14-én
1397. szám alatt hozott határozata ellen Szabó István részéről beadott panaszt
1911. évi május hó 30. napján tartott nyilvános ülésében az 1896. évi XXVI.
t.-c. 25. szakasza alapján tárgyalás alá vevén, következőleg ítélt:
A magyar királyi közigazgatási bíróság a panasznak helyt ad és a
szilágysomlyói községi I. kerületi névjegyzék 366. száma alatt felvett Szabó
Istvánnak a II-ik választókerületben községi képviselővé választását igazolja s
ennek következtében Szilágysomlyó rendezett tanácsú város képviselőtestülete
243–1909. számú határozatának Fehrentheil Frigyes póttag behívására
vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi.
Indokok: Az igazoló választmány és a közigazgatási bizottság
egybehangzó határozataikkal Szabó Istvánnak a II-ik választó kerületben
községi képviselővé történt megválasztását abból az okból semmisítették meg,
hogy az I. választó kerület névjegyzékében 366. szám alatt Szabó István
háztulajdonos, a II-ik kerületi névjegyzékben 468. szám alatt Szabó István ács,
és 470. szám alatt K. Szabó István vannak választókul felvéve; s miután a
szavazat-lapokon minden megkülönböztetés nélkül csupán a Szabó István név
fordul elő, a 191. szavazatot nyert Szabó Istvánnak a névjegyzékbe felvett 3
Szabó István valamelyikével való azonossága nem állapítható meg.
Az a körülmény, hogy a választók névjegyzékében a megválasztott
jelölttel több hasonló nevű egyén is fordul elő, egymagában a választás
megsemmisítésére okul nem szolgálhat, ha különben megállapítható, hogy a
hasonló nevű választók közül melyiknek megválasztására irányult a választók
akarata.
A jelen esetben abból, hogy a Szabó István név kettőnek kivételével
egyenlő nyomtatott szavazatlapokon fordul elő, a választóknak a jelölt
személyében való egyenlő megállapodása következtethető.
A II-ik kerületi névjegyzékben 468., illetve 470. sorszám alatt felvett
Szabó István ács, és K. Szabó István választók 1909. január 6-án kiállított
nyilatkozatukban kijelentették, hogy az ő jelölésük egyáltalán szóban sem volt
és ők maguk is, ha a szavazásról el nem késnek, Szabó István ipartestületi
jegyzőre adták volna szavazatukat.
Lipcsei Jakab, Lakatos József, Weisz Arnold és dr. Szilágyi Sándor a
választást abból az okból támadták meg fellebbezésükkel, hogy ők nem Szabó
István ipartestületi jegyzőre, hanem a névjegyzékben előforduló más hasonló
nevű jelöltre szavaztak és hogy a megválasztott azonossága nem igazolható,
közülök azonban Lipcsei Jakab és Lakatos József 1909. január 20-án kelt
nyilatkozatukban felebbezésüket azzal a kijelentéssel vonták vissza, hogy
kétségtelenül meggyőződtek, hogy Szabó István néven a szavazatok Szabó

54
István ipartestületi jegyzőre adattak s más Szabó István a választásnál még
említésben sem volt.
Tekintve végül, hogy dr. Szilágyi Sándor és Weisz Arnold
fellebbezők az 1468–1909. számú beadványukban kijelentették, hogy
fellebbezésük támogatására a választók névjegyzékén kívül saját részükről más
bizonyítékot nem is ajánlanak, minden bizonyítékok mérlegelésével a bíróság
megállapította, hogy a Szabó Istvánra esett 191 szavazat az I. kerületi
névjegyzékben 366. szám alatt fellett Szabó Istvánra adatott s ezért annak
megválasztását igazolta.
A bíróság ezen határozat három példányát a 352-1911. Számú
felterjesztés mellékleteivel együtt Szilágymegye közigazgatási bizottságának
azzal a felhívással adja ki, hogy annak egy-egy példányát az érdekelteknek
kézbesítesse. Kelt Budapesten, a magyar királyi közigazgatási bíróságnak
1911. éri májas hó 30. napján tartott üléséből. Wlassics, elnök. Gózony László,
előadó.
Egész őszinteséggel és teljes meggyőződésből állítjuk, hogy Szabó
István ipartestületi jegyzőben egy olyan értelmes, közügyek iránt érdeklődő
munkás tagot nyert a város képviselőtestülete, akinek, munkásságának,
mindenre kiterjedő figyelmének hiányát régóta erezi képviselőtestületünk, –
akinek agilitása városunk közelebbi években való adminisztrációjának
átalakulásában, szervezésében, egész hatósági működésének némi részben
való fejlesztésében, meg kell vallanunk, már eddig is tekintélyes része volt.
De nem ezért hozzuk felszínre újból ezt a választási ügyet, hogy itt a
megválasztottnak érdemeit felsoroljuk, hanem azért, hogy a közigazgatási
bíróság ítéletére reámutatva, figyelmeztessük a közbizalom által a közügyek
vezetésére állítottakat, polgárokat és tisztviselőket, igazoló bizottsági tagokat
és alispánokat, hogy mégsem éppen úgy megyen ma már a vármegyék és
városok ügyeinek elintézése, mint a régi pátriárkába világban, mikor
cimboraságból, viccből egyik-másik megválasztottat mirnix-dirnix, egyszerűen
kinullázták. Ma már itt van a közigazgatási bíróság, amely tekintélyes testület
nem engedi meg, hogy vicceket csináljanak a közügyekből, a polgárság
politikai jogaiból, hanem túlteszi magát az egyoldalú befolyások hatásán és ítél
úgy, amiként egy független bíróságnak ítélnie kell.
Másik oldala is van a dolognak. Ez az, hogy egyáltalában nincsen
indokolva az, hogy mint jelen esetben is tették, mindjárt a választási elnökben
keressenek bűnbakot s midőn a választás eredményével, akár politikai, akár
más okokból megelégedve nincsenek, – mindjárt csak a választási elnököt
vegyék elő s azt hibáztassák, mint a jelen esetben is, – amikor pedig a
közigazgatási bíróság ítélete nagyon is fejökre olvasta, hogy egyáltalában
nincsen igazuk.
Ha a küldöttségek tarjaival, a választási elnökökkel ilyen igaztalanul
bánunk el, – ha azok esetenként a közigazgatási legfelső bíróságnál
kénytelenek oltalmat keresni: akkor ne csodálkozzanak, ha nem kapnak
tagokat a kiküldött bizottságokba s főként nem fog akadni, aki az elnökséget
elvállalja.

55
 Még egy tanulság, amit talán legelső helyen kellett volna említeni, az,
hogy a közigazgatási bíróság ítéletéből kiolvashatja, aki úgy tud és úgy akar
olvasni, ahogy kell, azt is, hogy Szilágysomlyón még nem jutottunk odáig,
hogy a város polgárságának politikai jogai gyakorlásánál járszalagot
köthessenek a nyakára és oda vezethessék, ahová egyes alakulatoknak, ha nem
pusztán egyéni érdekei is, de távolról sem a tiszta közérdek szent eszméi
vezérelnék, – az ítélettel bizonyítottnak látjuk, hogy hála Istennek, még messze
vagyunk attól a magyar nemzeti dekadenciától és a közéletünk irányítására,
mondhatni ajtóstul rohanó társaság diadalmas bevonulásától, amelynek
fenekedő lovagjai a szóban forgó választás megsemmisítése érdekében eget-
földet megmozdítottak ugyan, de csúfos verességgel kellett visszavonulniok.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 29. szám - 1911. július 6.

A szilágysomlyói iparos tanonc-otthon

Olvasóink – legalább is résiben – bizonyára hallottak már arról a
törekvésről, mely városunkban egy iparostanonc-otthon létesítését tervezi.
Ebben az ügyben járt lenn Kolozsvárról folyó hó 28-án Vargha, kereskedelmi
és iparkamarai titkár s tárgyalt a megvalósítás módozatai felett az ipartestület
vezetőségével. Az értekezleten a szükséges felvilágosításokkal az ipartestület
részéről Szabó György és Szabó István adták meg a kamarai titkárnak. A
városi tanács részéről jelen volt Udvari József, közig, tanácsos is. A tanonc-
otthon – az eddigi tervek szerint az ipartestület fölépítendő új házában nyerne
elhelyezést s körülbelül 40 személyre lenne berendezve. Egy-egy személy
táplálási és gondozási díja évi 300 K körül volna. A berendezés költségeinek
fizetését az államtól kéri az ipartestület a kamarai titkár már előre is a
legmelegebb pártfogást és támogatást ígérte a kamara részéről, melynek
véleményét előre kérte a kereskedelemügyi kormány. Az évenkénti fenntartási
díjak felét szintén az államtól kéri a testület. S ugyancsak kérelemmel járul
városunk képviselőtestületéhez és a vármegye közönségéhez, hogy legalább
két-két gyerek évenkénti díjait hordozzák, illetve ennek adományozásával
járuljanak az otthon fenntartáséhoz. Hisszük, hogy sem városunk, sem
vármegyénk kulturországban, Magyarországon is már több városban belátták a
tanonc-otthon létesítésének szükségét s ahol már megteremtették ezt az
intézményt, mindenütt érzik ennek üdvös, jótékony eredményét, moly a
munkaadókra, tanoncokra egyaránt kihat. Az előbbi megszabadul a tanoncok
nevelésének és gondozásának terhétől, a tanoncok maguk pedig helyesebb,
rendesebb s iparosokhoz illő irányban nevelődnek és fejlődnek. Őszintén
örvendenénk, ha a létesítés sikere útján győződnének meg erről közönsége
nem tagadja meg azt az igazán csekélynek mondható segítséget.
Magáról az eszméről csak a legmelegebben nyilatkozhatunk, mert
igazán fontos intézményt létesítenénk megvalósításával. Minden a mi
iparosaink, akik megyénkben ez irányban az első kezdeményező lépéseket
teszik meg.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 37. szám - 1911. augusztus 31.

56
 Városi közgyűlés
… Aztán bemutatta a polgármester a városi virilisek névjegyzékének
összeállítására kiküldött bizottság munkálatát. Szabó István, azzal az
indokolással, hogy a bizottság a névjegyzék összeállításánál nemcsak a város
területén fekvő ingatlanok után fizetett ház,- és földadót, hanem a III. o.
kereseti adót s egyéb adónemeket is figyelembe vette, indítványozta, hogy a
munkálatot adják vissza a bizottságnak. A gyűlés azonban az indítvány
elvetésével a választás alá nem eső képviselők névjegyzékét a bizottság
munkálata alapján állapította meg…
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 40. szám - 1911. október 1.

Városi közgyűlés
A legutóbbi, a múlt héten lopunk zártakor még folyamatban levő városi
közgyűlésről hosszabb tudósítást közöltünk. Tudósításunkat az alábbiakkal
egészítjük ki:
A város 1912. évi költségvetését tárgyilagos és higgadt vita után,
majdnem változatlanul elfogadva a tanács javaslatát, – a közgyűlés 147.908
korona 14 fillér bevétellel, – 242.477 korona 14 fillér kiadással, – 94.544
korona hiánnyal állapította meg. A hiány fedezésére 80% pótadót szavazott
meg.
Szabó István és társai indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a
gyömölcsénesi körjegyzőség községeinek a szilágysomlyói kir. járásbíróság
illetékességi körében meghagyása érdekében az igazságügy miniszterhez
feliratot intéz és megindítja az eljárást Sarmaság községnek a közigazgatás és
törvénykezés tekintetében Szilágysomlyó város körzetéhez csatolása érde-
kében.
Végül a közgyűlés a magánérdekű kisebb ügyeket, közs. pótadó
törléseket stb. intézett el.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 46. szám - 1911. november 2.

Városi közgyűlés
…Szabó István és társainak egy nyilvános jellegű közkórház
létesítésére vonatkozó indítványát magáévá tette a közgyűlés és utasította a
polgármestert, hogy a jelenlegi, inkább járványkórház jellegével bíró városi
kórház helyett egy a kor igényeinek megfelelő, nyilvános jellegű kórház
létesítése érdekében a kezdeményező intézkedéseket (jog megszerzése,
költségvetés, stb.) tegye meg.
Szilágysomlyó XXIX. évfolyam 50. szám - 1911. november 30.

Nyilatkozat*
Több napi távollétem óta csak ma érkeztem haza s csak most
értesültem arról, hogy Hegedűs Sándor úr zokon vette, hogy nagyképűsködő
módon írt közleménye egy részét valótlan és rosszakaratú állításnak
57
minősítettük s hogy a „Szilágysági Újság” utóbbi számában nem átallotta a
személyeskedés piszkos útjára térni s minthogy én e téren nem szándékozom
őt követni, idő hiányában röviden csak azt jelentem ki, hogy a magántulajdon
ellen orvul támadókkal szemben az ököljog használata sokszor szükségesnek
bizonyult.
A hatósági vizsgálat eredményét magam is várom, ízléstelen
személyeskedésétől pedig undorral fordulok el.
Hivatkozott közleményében foglaltak nagy részét most is hazugságnak
minősítem.
A hivatalos hatalommal való fenyegetőzés a főjegyző úrra
mindenesetre jellemző; de én attól meg nem ijedek.
Szilágysomlyó, 1912, március 13.
Szabó István
*) Az e rovatban közlőttekért nem vállal felelősséget a szerk.
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 11. szám - 1912. március 14.

A szilágysomlyói ipartestület folyó hó 17-én délután 2 órakor, a

városháza tanácstermében tartotta XXIII-ik évi rendes közgyűlését Szabó
György ipartestületi elnök elnöklete mellett. A gyűlésen vajmi kevés iparos
jelent meg, pedig elég érdekes volt a tárgysorozat.
A múlt évi jelentést és az 1912. évi költségelőirányzatot egyhangúlag
tudomásul vették és elfogadták. Ezután a közgyűlés a lemondott tisztikart
választotta meg. Elnökké egyhangúlag újból Szabó Györgyöt, alelnökké Merk
Jánost, jegyzővé Szabó Istvánt, pénztárnokká Lengyel Lászlót választotta meg.
Elöljárósági tagokká megválaszttattak: Kovásznay János, Szabó Ferenc, Szellő
István, ifj. Surányi József, Tankó Károly, ifj. Tóth Károly, Schönstein Antal,
Tass István, számvizsgáló bizottsági tagokká Karsay Sándor, Katra Endre és
Molnár József. Az előirányzott költségvetés annyiban szenvedett változást,
hogy a jegyzői csekély fizetést a közgyűlés felemelte 300 koronáról 600
koronára olyképpen, hogy a hitelszövettel együttesen egy könyvelői állást
szerveznek, amely mindkét egylet könyvelői és jegyzői teendőit fogja végezni.
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 12. szám - 1912. március 21.

Házasság
Szabó István, a Kőzép-Szolnokmegye-zilahi takarékpénztár szilágy-
somlyói fiók-intézetének pénztárnoka, ipartestületi jegyző, – folyó hó 25-én
házasságot kötött Kunszt Jolán okl. óvónővel, Kunszt János ig. tanító kedves
leányával a nyitramegyei Felső-Elefánt községben.
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 22. szám - 1912. május 30.

58
 Interpelláció
1912. június 26-án a városi közgyűlésen
A tárgysorozat letárgyalása után Szabó látván képviselőtestületi tag,
kérdést intézett a polgármesterhez az árvízkárosultak segélyezése tárgyában.
Interpelláló tudomása szerint ugyanis a belügyminiszter nem zárkózott el az
elől, hogy az árvízkárosultak részére a város garanciája mellett olcsó
kamatozású kölcsönt eszközöljön ki. Az volna tehát a kérdés, hogy hajlandó-e
az ilyen kölcsönökért felelősséget vállalni a város.
Az interpellációra a polgármester azzal válaszolt, hogy az ily
kölcsönkérelmeket esetről-esetre fogja a közgyűlés elé terjeszteni s mindenik
kérelemre külön-külön fog dönteni a képviselőtestület.
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 26. szám - 1912. június 27.

Városi közgyűlés
A város képviselőtestületének ez évi első rendes közgyűlését szombat
délelőtt 10 órára hívta össze a polgármester. A gyűlés 80 pontból álló
tárgysorozatába az új városház ügyét is beillesztették. Bár előre volt látható,
hogy kenyértörésre ezúttal sem kerül a dolog, a városi képviselők tömegesen
vettek részt a közgyűlésen. Déli 1 óráig le is tárgyalták a fontosabb ügyeket s a
tárgysorozat apró-cseprő illetőségi, adótörlési stb. ügyei hétfő délelőttre
maradtak el. A közgyűlés második napja iránt azonban megcsappant az
59
érdeklődés – annyira, hogy mindössze két városi képviselő: Farkas Ödön és
Paltsik István szerepelnek a tanács nehány tagján kívül a „jelenvoltak“
névsorában.
Bizottságok.
A közgyűlés elsősorban az állandó választmány és a különböző városi
bizottságok megalakításával foglalkozott s az eddig működő bizottságokon
kívül még egy újabb bizottságot: közegészségügyi bizottságot is alakított.
Az állandó választmány tagjaivá Farkas Istvánt, Szabó Györgyöt, dr.
Keller Samut, Donogány Jánost, dr. Szilágyi Sándort, Huberth Jenőt, dr.
Gáspár Gyulát, Kőrössy Endrét, Farkas Ödönt, Simay Miklóst, Szaplonczay
Sándort, Faragó Sándort választották meg.
A bizottságok a következőképpen alakultak :
Jogügyi bizottság tagjai: Móni Gyula, Bölöni Sándor, dr. Keller
Márton, dr. Veverán György.
Gazdasági és pénzügyi bizottság tagjai: Révész Arthur, Farkas Ödön,
dr. Ajtai Endre, Szabó István.
Közegészségügyi bizottság tagjai: dr. Ajtai Endre, dr. Kálmán Ignác,
dr. Láng Jakab, dr. Markovits Jakab, Tankó Károly, Szabó György, dr.
Veverán György, Frankovits Ignác, Kőrössy Endre, Szaplonczay Sándor,
Balás Zsigmond, Neszveda Károly, Mahalcsik Bónó, Orosz Simon, Schvarcz
Ignác, Illyés Gizella, Barboloviciu Alimp, Zsigmond Károly, Ehrenreich
Simon.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 6. szám, 1913. február 6.

Az 1913. évi költségvetés

– Bürokratizmus túltengése a városházán –
Szilágysomlyó város költségvetését a napokban fogja tárgyalni a
város képviselete. Nem lesz érdektelen, ha most a város teherbíró képességét
és az arra épített költségvetést bonckés alá vesszük s pőrére vetkeztetjük e
költségvetési javaslatot, hadd lássa e város minden polgára, hogy annak a rém
sok fizetnivalónak, mely közterhek alakjában minden évben fokozottabb
módon szakad nyakunkba, nagy részét a bürokrácia túltengése következtében
elszaporodott tisztviselői kar mind fokozottabb és fokozottabb igényeinek
kielégítései okozzák.
Súlyos szót mondtam ki, de állom érte a sarat. Adataim a kezemben
megdönthetetlen számok alakjában igazolják állításomat s dacára annak, hogy
most háromszorta többet adunk évenként tisztviselő fizetésekre, az
adminisztráció azért ma is a tehetetlenségben sínylődik. Nincs és hiányzik az
egyöntetű vezetés, – erős kéz és reátermettség nélkül pedig nem lenne szabad
egy percig sem adminisztrálni minálunk.
De beszéljenek a számok. 1902. évben, tehát 10 évvel ezelőtt a
tisztviselői összefizetések 27.854 koronát tettek ki.
Ma az 1913. évi költségvetési javaslat szerint arra 88.173 koronát kér
a város tanácsa.
1902. évtől 1907-ig, tehát 5 év alatt a tisztviselői fizetések csak 6482
korona emelkedést mutatnak. 1907-ben már mintegy 35.000 korona, 1908-ban
60
40.616 korona, 1909-ben már 53.145 korona volt a fizetések summája és 1912-
ben már 59.358 korona. Ez azonban mind szerény emelkedés az idei
kívánalmakhoz képest, mert míg az eddigi évi emelkedés maximuma csak
8443 koronát tett ki, addig ma 28.815 koronát tesz ki az évi emelkedés. Vagyis
ma fizetésemelés, helyesebben rendezés címen többet kér a városi tanács, mint
volt 1902-ben az összes fizetése a tisztviselőknek.
Ezen adatok leközlése után oly színben fogok a tisztviselő urak előtt
feltűnni, mintha én nem ismerném a mai élet drágaságát, avagy talán ellensége
lennék a tisztviselőknek.
Hát bocsánat uraim, kinek-kinek a munkássága előtt meghajlok,
ellenséges indulattal sem vagyok senki iránt, sőt magam is szerény fizetésű
tisztviselő lévén, éppen úgy érzem az élet terhét, mint akármelyik városi
tisztviselő.
A megélhetés nehézsége engem is úgy nyom, mint bárki mást.
Azonban adózó polgár is vagyok, és itt jövök ellentétbe nem a tisztviselő
urakkal, hanem azzal a tehetetlen rendszerrel, mely nem számol az adózó
polgárok teherbíró képességével, hanem fejlődni engedi a bürokratizmust oly
mértékben, melynek súlya alatt vagy összeroppanunk, vagy a közköltőket
egyedül erre a célra használva, nem építhetjük tovább az utcáinkat, nem
fejleszthetjük a világítást, nem áldozhatunk közbiztonsági, közegészségi
célokért. Nem áldozhatunk városrendezési, kulturális és olyan művek
építésére, melyek elől, ha ki nem térhetünk is, azokat csak újabb és újabb
kölcsönökből csinálhatjuk meg.
A bürokratizmus korlátozását és rendszerváltozást követelünk tehát;
mert ha ennek gátat nem vetünk, úgy a városnak minden életerejét a
tisztviselői fizetések fogják felemészteni.
E költségvetési javaslat ellen erélyes állás-foglalást kell, kifejtsen a
város képviselőtestülete. Elvárja a város minden adófizető polgára minden
városi képviselőtől, hogy e javaslat ellen állást foglalva, megjelenjen a
közgyűlésen, nehogy azt lássa a közönség, hogy a képviselői megbízatást csak
az egyéni hiúság kielégítésének tartják némelyek.
Törölni kell a 28.815 korona fizetésemelésre beállított tételeket.
Törölni kell annyival is inkább, mivel ezen igényeik kielégítést nyernek és
nyertek eddig is az államsegélyből. Minthogy pedig az államsegély a város
költségvetésébe beállítva nincs, nem szabad megengednünk, hogy ezen közel
30% pótadó értékét fizetésjavításokra fordítsák.
A város lakosságát ez évben oly sok csapás és oly ínséges gazdasági
esztendő sújtotta, hogy teherbíró képessége meg kell, hogy inogjon, – és ez,
sajnos, kétségbevonhatlanúl gyengült is.
Ily viszonyok között és akkor, midőn a főbb utak és alig 5
mellékutcán kívül a város többi összes utcái járhatatlanok a sártengertől,
akkor, midőn a város több épülete düledezőben, akkor, midőn egy becsületes
ivóvizet szolgáltató közkútja nincs, akkor, midőn közvilágítása is csak szűk
területre van szorítva, – akkor, midőn közegészségi, szépészeti, kulturális és
más egyéb gazdasági befektetésre áldozni képtelen – akkor 30% pótadó árán
fizetéseket rendezünk.
61
 Elismerem és tudom, hogy csak jól fizetett és megelégedett
tisztviselői kartól várhatunk jó közigazgatást.
De kérdem, vájjon 1907-től kezdve amióta közel 20.000 koronával
emelkedett a fizetések végösszege, – láttunk-e csak némi javulást is a városi
ügyek vitelénél? Sajnos, nem! S ha még megdupláznék az összes fizetéseket,
akkor sem lenne jobb közigazgatásunk e mellett a rendszer mellett.
Önző volt a város tanácsa a költségvetés tárgyalásánál és ez az önzése
abban nyilvánul, hogy a közérdek rovására, a fejlődő igények ellenére
mindazon tételeket, hol a közönség számára is jutott volna valami, vagyis a
közvagyon fenntartására, gyarapítására szolgáló tételeket leszállította, vagy
törölte, – azért, hogy takarékoskodjon s nehogy magasabb pótadó légyen
100%-nál.
Hát tekintetes városi tanács, a takarékosság elvét miért nem
alkalmazták a fizetések megállapításánál is? Hiába írja elő a városi törvény,
hogy egyes tisztviselőnek mennyi fizetése kell, legyen, ha mi a város, azt nem
bírjuk előteremteni.
Ugyanazért kérjük, követeljük a rendszerváltozást és a vezetést erős,
biztos kezekbe letenni.
Kérünk és követelünk egészséges városfejlesztési politikát, mellyel a
város magánjövedelme és a közterhekből befolyó javak és jövedelmek egyenlő
arányban hasznosíttassanak fel, hol megkapja a közönség is a maga igényei
némi kielégítését a kövezet, világítás kiterjesztésében, közegészségi
intézmények és más dolgok létesítésében. Ezen igények kielégítésével parallel
haladhat aztán majd a fizetések rendezése is.
Az esetben, ha a költségvetés így változatlanul elfogadtatnék, s
amennyiben az államsegély pedig a bevételek közzé most fel nem vétetnék, az
államsegély jövőre is felosztódnék, akkor közel 40.000 koronával emelkednék
a fizetések összege 1913. évben.
A költségvetést összeállító számvevő, avagy az azt első sorban
elbírált fórum, a város tanácsa bizonyosan nemcsak tévedésből hagyta ki az
államsegély 17.000 koronát tevő összegét a költségvetésből. Az kimaradt
szándékosan. Annyi felületességet nem tételezek fel ügyes számvevőnkről,
hogy annak beállítását a bevételek közzé elnézte volna. Ha pedig kimaradt,
akkor vagy nem biztos annak befolyása és ez esetben a szabályrendelet is csak
e feltételtől függőleg módosítható, – vagy a fizetésemelésen kívül még ennek
felosztását is elérni akarták.
Hogy az a költségvetésben felvéve nincs, ez tény. Minthogy pedig a
tanács javaslata a költségvetésen oly módosításokat ajánl, hogy utcakövezés
címen beállított 12.000 korona helyett csak 3000 koronát világításfejlesztésre
semmit, - városi épületek fenntartására 8000 korona helyett 5000 koronát
javasol, -- ott takarékoskodik, hol a közönség éppen többet várna és e
megtakarítás 10% pótadócsökkenést idézne elő. Hát tek. városi tanács, ez
botrányos javaslat!
Építsük tovább a postai áteresz csatornát. Fejlesszük a járdaépítést,
adjunk villamvilágitást az Újvárosra, Oláh-utcára, több helyen, kövezzük ki az
Újvárosra vezető utat és tegyünk járhatóvá még sok más utcát, csináljunk a
62
Várkerttel valamit, építsünk vízvezetéket, zabolázzuk meg a Kraszna medrét,
stb., – mindenekelőtt pedig tegyünk érdemleges elhatározó lépést a városház
mielőbbi felépítésére, – és ha a közjövedelmek és pótadók nagyobb részét
ezekre fordítják, akkor ha pár évig 100% is a pótadó, valahogy csak elviseljük,
– de megbotránkozunk, ha a magas pótadó nagyobb részét a közcéltól elvonva,
tisztviselői fizetések rendezésére fordítják.
Szabó István
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 26. szám - 1912. október 31.

Még néhány szó a város közállapotáról

Több mint öt éve nem foglalkoztam nyilvánosan e lapok hasábjain
városunk közállapotaival. Azóta hallgattam és megpróbáltam odaállni a tanács,
a városi tisztviselői kar háta mögé, hol eszméket vetettünk fől és abba életet
önteni igyekeztünk.
A 25%-os pótadónak 50, 75 és 100%-ig való emelése, bár
mindnyájunkat sújtott, kik a fejlődés, haladás szolgálatában állottunk s bár
akkor is mindig tiltakozhattunk volna annak szertelen növekedése ellen, –
hallgattunk, mert tudtuk, éreztük, hogy a haladás, a fejlődés pénzbe kerül; de
kaptunk ellenértéket egyidőre a villanyvilágítás és az aszfalt-gyalogjárók
létesítésében.
Hogy a fejlődő kor a tisztviselői fizetések rendezését is megkövetelte,
elismertük annak jogosságát és azt rendeztük szabályrendeletileg az 1907. évi
új szabályrendeletben, hol új állások is kreáltattak.
A jogos igények kielégítése elől soha sem zárkózott el városunk
képviselőtestülete, sőt anyagi és teherbíró képességéhez mérten súlyos
áldozatokat is hozott, abban a hiszemben mindig azonban, hogy ezzel a város
kátyúba akadt szekere előrehaladni, a gyenge adminisztráció pedig javulni fog.
Ebben azonban csalódtunk. A város vezetőségében az ide-
odakapkodás és a tehetetlenség rendszere vezet. Sőt a tavalyi hivatalvizsgálat
megállapítása szerint kritikán aluli állapotok uralkodnak.
Ezen állapotokra az 1912. évi január 4-én tartott közgyűlés reá is
nyomta bélyegét, midőn egyhangú határozattal mondta ki, hogy: ”sajnálattal
veszi tudomásul az 1331-1911. közig. szám alatt elrendelt fegyelmi vizsgálat
megindítását: de a hibát nem a dologtalan tisztviselőkben látja elsősorban,
hanem – a vezetés és az ellenőrzés hiányában és gyengeségében”
Ez az a baj, mely előidézi az állapotok tarthatatlanságát és azt, hogy
foglalkoznunk kell a nyilvánosság előtt a közügyekkel, – ellenőrzést
gyakorolva, hogy a város javainak összes jövedelmét és a 92% pótadót mily
célra használják fel.
E lapok október 31-iki számában közreadott cikkemben azonban
tévedés volt. Abban azt írtam, hogy a város adminisztrációja 88.173 koronába
kerül az 1913. évi előirányzat szerint. Hát ezen összeghez átalányok és egyéb
illetmények, fűtés, irodaszerek, városház bérlete, írógépekre, stb. még 31.172
korona van előirányozva, így az évi adminisztráció 88.173 + 31.172 = 119.345
koronát tesz ki. Na most nézzük az ezen horribilis kiadás mint teher fedezetét,
a város jövedelmét. Értékpapír és tőkék jövedelme: 10.126 K 13 fillér.
63
Ingatlanok jövedelme: 56.566 K, jogok és javadalmakból: 27.209 K 71 fillér,
vegyes bevételekből: 1344 korona 50 fillér. Összesen 95.244 korona 64 fillér,
– vagyis 24.101 koronával többe kerül a váron egy évi adminisztrációja, mint
amennyi az összes bevétele a város javainak.
Ezen számbeli adatok csak annyiban változnak 1913-ra, amennyit
sikerült nekem és 7 képviselőtársamnak a költségvetés tárgyalásakor (mert
csak 8-an voltunk) a kiadások előirányzatából leütni.
Hát ugye szép kis helyreigazítás. Még sötétebbre festem a múltkori
cikkemben vázolt állapotoknál a valóságot. Ez pedig így van. Minden
jövedelme kicsi ahhoz a városnak, hogy elszaporodott tisztviselőit abból
elláthassa.
Mire kell hát a pótadó? Kell először arra, hogy 545.000 korona
adóság kamat és tőke törlésére évenként 15.747 korona 90 fillért ebből
fizessünk, továbbá aszfaltjáró és villanyvilágításra, adó- és illetékekre,
közlegelő deficitjének fedezésére, személyi pótlékok és fizetések kiegé-
szítésére, aztán ha marad, utcák javítására, épületek jó karban tartására és még
száz, meg száz olyan dolgokra, mik egy város életében előfordulnak.
Csoda-e hát, hogy pótadónk ez évben is 100% körül mozog?
Városunk jövő fejlődésére, utcák, terek szabályozására, vízvezeték, kórház,
vágóhíd, csatornázás, vízszabályozás, színház, városházépítés, utak
továbbépítése és még sok más, a fejlődéssel járó dologi kiadásokra. – ugye
nem jut egy fillér sem? Ezt mind, illetőleg ha ezt kölcsönvesszük, pótadóból
kell, hogy fedezzük és visszafizessük.
Ilyen viszonyok között, ha feljajdul az adózó nép s látja, hogy
filléreiből alig jut egy morzsa utcái járhatóvá tételére, ne essék az zokon, ha
koronként reámutatunk azon tarthatatlan helyzetre, melybe a vezetés és az
ellenőrzés hiánya miatt nagyra nőtt bürokratizmus belesodort.
A már említett cikkem másik tévedése pedig az volt, hogy az
államsegély 17.000 korona összegét elnézve, azt nem vettem a bevételek közzé
fel s azt írtam róla, hogy ez szándékosan maradt ki, valószínű, hogy annak
idején a tisztviselők ezt is önmaguk között fel akarják osztani.
Hát elismerem, e tévedés súlyos hiba volt tőlem, önmagam ellen is,
hisz ezzel briliáns alkalmat adtam arra, hogy e közérdekű cikkemért a városi
tisztviselők helyi és hivatalos lapjának szerkesztője vezeklő bűnösként oly
örömmel próbált pellengérre állítani lapja legutóbbi számában.
Szerencse azonban, hogy mindkettőnket ismernek e városban s
„cikkeket írni” egy iskolában tanultunk, azzal a különbséggel, hogy királyi
kegyelemből csekély személyem nem emeltetett fel ama felsők közzé, hol a
tisztelt szerkesztő úr magát látni véli.
De bocsánat, ha majdnem személyes térre ragadott a közügy
szolgálatában hevem. Ezt éppen nem akartam. El voltam és el vagyok reá
készülve, hogy a közpályán szereplők bére legtöbbször nem kellemes, – de
vigasztal az a tudat, hogy ha tévedtem is, haszontalan munkát még sem
cselekedtem.
Szabó István
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 46. szám - 1912. november 14
64
 Ne rejtsük véka alá a világosságot
A „Szilágysági Újság” november 17-iki számában Hegedűs Sándor
városi főjegyző úr, az 1913. évi költségvetés előirányzatából vett adataim
cáfolatába bocsátkozott s cikkében azzal vádol, hogy én a költségvetés adatait
egyszerűen elnéztem s olyan adatokat tálaltam fel a hiszékeny közönségnek,
melyek egyszerűen valótlanok.
Hát bocsánat, főjegyző úr; amit írtam, nem tévedés, az való.
Én a város ingatlanai, tőkéi, értékpapírjai, jogok és javadalmak és
vegyes bevételek nettó hozadékát állítottam be, vagyis oly jövedelmeket
vettem fel, melyek a cselekvő vagyon jövedelmei és azok nem
közszolgáltatásból valók.
Világosan írtam s csak az nem érti és nem tudja megérteni, aki nem
akarja. Én nem az évi bevételek összegét, hanem a város cselekvő vagyonának
összes jövedelmét számoltam és azok, sajnos, nem tesznek ki többet 95.244
korona 64 fillérnél. A jogok jövedelme 42.809 korona ugyan, de ne feledjük,
hogy abból a teher oldalon 16.600 koronát kell fogyasztási adó címen az
államkincstárnak fizetni, így a bruttó bevételből ezen összeg levonása csak
még is helyes nemde? A fogyasztási adó jövedelme 28.600 korona ugyan, de
tálán elméltóztat hinni, hogy abból a fenti összeget, vagyis 15,600 K-t meg a
város ki kell fizessen.
A vegyes bevételek 24.135 korona 78 fillér összege sem állhat meg,
mert az részben államsegély és közszolgáltatásból származván, nem képezheti
a város javainak jövedelmét.
A többi címletek jövedelmét, mint például óvodai vagyon, kórház
jövedelme, térítmények és kölcsön felvételek, járdaépítés részletei, melyeket
háztulajdonosok fizetnek adó alakjában, a legélesebb finánczseni sem
sorozhatja a város javai és ingatlanai jövedelméhez.
Így állván a dolog, nem én ferdítettem, hanem azt ön magyarázta el,
főjegyző uram!
Semmi szükség nincs arra, hogy közönségünket újságcikkekkel
megriasszuk, – meg vannak azok eléggé riasztva azon magas terhektől,
melyeket az évi adminisztráció költsége e város közönségére nyom.
A reális vagyon jövedelmét hozza ki legalább kétszeresére főjegyző
úr akkor, ha a város adminisztrációja 119.000 koronát tesz is ki, nem baj, mert
bírja a közvagyon jövedelme.
Nem fogunk akkor zúgni, panaszkodni, mert bírja a város vagyona.
De ahol az oly kevés és terhelt, ott lassabb tempóban is lehetne a fizetések
kiegészítését forszírozni.
Azon minden alapnélküli vádjára, hogy cikkeim kortes célokat
szolgálnak, nem is reagálok, hisz köztudomásúak azok a szomorú és
tarthatatlan állapotok a városnál, anélkül, hogy ha arról írunk, hát mindjárt
kortes célokat szolgálnánk.
Többi részére cikkének csak azt jegyzem meg, hogy tőlem ugyan az
égig is nőhet valakinek a nagysága, nem irigylem s magam is becsülni tudom a
65
munkával kiküzdött tudást, – azonban a valódi tudás sem adhat jogcímet arra,
hogy mást semmibe véve, a tudást egyedül maga részére sajátítsa ki.
Azzal előre tisztában voltam, hogy cikkem érzékeny oldaláról találja
önt és nem lepett meg azon hangnem, mellyel engem cikkeiben a közönségnek
bemutat, – mert hisz mint előbb írtam, – ismernek e városban mindkettőnket
elég jól. Egy iskolát végeztünk. Ön is szokott latin citátumokkal előhozakodni.
Engedje meg, hogy én is idézzek egyet: „propria laus sordet”.
Különben emeljék csak tovább a fizetéseket és szaporítsák a
tisztviselők számát, s ha majd nemcsak a város törzsvagyonának összes
jövedelmét, de a pótadókat is saját céljukra, tisztviselői fizetésekre használják
fel, el fog jőni az az idő, midőn elsöpri egy egészséges áramlat azokat, kik e
városnak életerejét a magok számára akarnák kisajátítani.
Szabó István.
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 47. szám - 1912. november 21.
[Laus propria sordet - Az öndicséret bűzlik. Szerk.]

Porlepte közgyűlési határozatok

Még élénk emlékezetében lehet mindenkinek, kik a város közügyeivel
foglalkozni nem restéinek, hogy ez év második felében, talán július és
augusztus hónapokban, elhatározta a város képviselete, hogy több függő
kérdés elintézése végett a város polgármestere, főjegyző és mérnökből álló
küldöttséget meneszt Budapestre, hogy ott az illető szakminisztériumokban
lehetőleg járják ki a posta telekcsere, katonaság elhelyezése, kórház, színház,
vízszabályozás állami segély ügyeit.
Úgy tudom később, talán augusztus 23-án Bölöni Sándor és társai
indítványára ismét utasította a város képviselete a polgármester urat arra, hogy
egy küldöttség menjen Budapestre és a kereskedelemügyi m. kir.
minisztériumba, feliratot adjon be és élőszóval is indokolja, hogy a város
területén végighúzódó állami utat gránitkő-kockákkal burkolják ki.
E határozatok azonban csak határozatok maradtak, a mai napig
végrehajtva nem lettek, – figyelemre se méltatták, hogy e lapok hasábjain
szeptember 12-én vezető cikkben volt ennek végrehajtására városunk
polgármestere felhívva.
A helybeli viszonyokkal nem ismerős azt gondolhatja, hogy a város
vezetősége semmibe sem veszi a képviselet utasítását, – azt csinál, amit akar.
Dehogy!
Egyszerűen nem ért reá.
Fontosabb dolga volt ott mindenkinek, – már pár hónapja hivatal
vizsgálatra készülnek.
A közgyűlési határozatok végre nem hajtásának oka tehát nem
nemtörődömség, nem elnézés, nem semmibevevése a közgyűlés utasításának;
– egyszerűen hivatalvizsgálatra való készülődésen múlt.
Nem tudott tehát egy pár napi időt szakítani a város polgármestere
ezen fontos városi ügyek elintézésére, pedig azok nagy részének sürgős
elintézése sokkal fontosabb lehet Szilágysomlyó város közönségére, mint az,

66
hogy a hivatalvizsgálatra az akták feldolgozva legyenek s nehogy ismét a
restanciákért baj legyen.
Azonban főjegyző lapja egyik közelebbi számában azt olvasám, hogy
azért a tanács dolgozik lázasan, szorgalmasan és becsületesen. Ez utóbbiban
nem, talán még az előbbi állításokban sem kételkedem.
Azonban sehogy sem tudom felfogni, hogy e lázas és szorgalmas
munkásság után miért van mégis a fentebb említett két közgyűlési határozatnál
még jóval több elintézetlen, avagy csak részben elintézve.
Csak egy rövid évet kapok ki s a fontosabb és közérdeket inkább
szolgáló határozatokból elintézetlen az 1911. október havában a költségvetés
tárgyaláskor hozott azon határozat is, melyben utasíttatik a polgármester, hogy
a vízkérdés, illetőleg a vízvezeték létesítése, illemhelyek felállítása a
forgalmasabb útrészeken, valamint a szemétfuvarozás városi vállalatba vétele
tárgyában tegyen a közgyűlésnek jelentést.
1911. november 21-én a városi nyilvános jellegű kórház felállítása
tárgyában hozott határozatot, – ennek a sorsa is ismeretlen.
Ugyancsak az 1911. december 28-iki közgyűlés Kocsis György és
társai kérelmére arra utasította a polgármestert, hogy az Újváros útainak
kijavítása és kövezése ügyében tegyen jelentést.
Az 1912. április 27-én tartott közgyűlés pedig a szegényház mielőbbi
felépítése ügyében részletes programúi és költségvetés beterjesztésére
utasította. Az 1912. június 6-án tartott közgyűlés a pünkösdi árvízkatasztrófa
alkalmából az ármentesítéshez államsegély kérését határozta el.
Habár ez utóbbi ügyben történt is fel- terjesztés, mindazonáltal ezen
fontos közügyek bizonyos elposványosodás stádiumába jutottak.
Szomorú állapotok biz ezek. Lehetetlen szemet hunyni, elnézni, hogy
a közre egészen kicsinyes dolgok miatt háttérbe szoruljanak az életbevágó
fontos kérdések. Úgy látszik, a város képviselete nem az a fórum, hol számon
kérnek. Az nagylelkű, elnéz és megbocsát.
Szabó István.
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 47. szám - 1912. november 21.

Közállapotainkról
E lapok 1905. évi október 26-iki száma került véletlenül a kezembe s
abból olvasom a következőket: „Lemondani, vagy dolgozni!
Nem lehet másutt kezdeni, mint a képviselőtestületnek 1905. október
10-14. napján az 1906. évi költségvetése alkalmából tartott közgyűlésen. Mert
frivol játék az, másnak nem nevezhető s bűnös könnyelműség, másnak nem
minősíthető az a szembetűnő közöny, melyet a város képviselete 3-4 tagján
kívül a képviselő urak összessége a város ügyeivel szemben tanúsít.
Vádolom a képviselő urakat és felelősségre vonom. Vádolom, mert
Szilágysomlyó város közönsége akkor, mikor bizalmával képviseletében az
urakat megbízta, egyben kötelezettséget is rótt önökre!

67
 Kötelezettséget arra nézve, hogy a város fejlődésének ügyeit
tehetségük szerint fogják szolgálni. Önök e bizalommal visszaéltek, stb.“
E régi lappéldány eszembe juttatta a jelenlegi állapottal való
összehasonlítást és sajnos, ezen 7 évvel ezelőtt írott cikknek minden betűje
illik a város jelen képviseletére is. Most is költségvetést tárgyaltak e hó 4-én.
Költségvetést, melyen a város összes bevételeinél a kiadási előirányzat
108.399 K 98 f.-el több összeggel lett 1913. évre előirányozva. Költségvetést,
mely közel 100% pótadót, mint elkerülhetetlen szükséges mentőeszközt
javasol a deficit ellenszeréül.
1905-ben csekély 20-25% pótadórém volt a képviselet előtt, ma
azonban 100%.
1905-ben a képviselet 4-5 tagja volt jelen e fontos aktusnál; a
november 4-iki költségvetést tárgyaló közgyűlésen előbb jóidéig szintén 4-6-
an, később aztán szállingóztak még vagy öten, összesen így a képviselet 48
tagja közül összesen 11 képviselő volt jelen s ebből a 24 választott
képviselőből név szerint jelen voltak: dr. Ajtai Endre, Farkas Ödön, Révész
Arthur, Szabó György, Katra Endre és e sorok írója, összesen tehát hatan, míg
öt képviselő a legtöbb adót fizetők közül való volt.
Mi tűnik ki ez összehasonlításból, nem egyéb, mint az, hogy
közönségünket (helyesebben a közönség képviselőit, a városatyákat) a
közönyből még a 100% pótadó sem tudja kizökkenteni.
Ma is illik reájuk ez a mondás: vagy lemondani, vagy dolgozni!
A város életében évenként a legfontosabb mozzanat az évi
költségvetések letárgyalása. Itt dől el évenként sorsa a közrovatalok
magasságának. Itt e közgyűléseken szabhatnának gátat a folytonos
teherszaporulatnak, viszont alapozhatnák meg azon közszükségletek
kielégítését, mellyel a közönség igényei is részben kielégíttetnének, például:
kövezetfejlesztés, világítás kiterjesztése, közkút, vagy vízvezeték létesítése
által, stb.
Ahelyett, hogy a képviselő urak nagy része pár órát feláldozna
magánidejéből, ahelyett, hogy részt venne szegény városunk tehertől
roskadozó ügyeinek előre vitelében, ahelyett, hogy teljesítené ki-ki kö-
telességét, mellyel nemcsak választóinak, de önmagának, mint városi
polgárnak is tartozik, – ahelyett távol marad és engedi szabadon nőni azon
beteges irányzatot, mely nem az erők és az idő helyes kihasználásában látja a
restanciák és a jó közigazgatás orvosszerét, – hanem engedi, sőt maga segíti
elő a személyzet oly mérvű szaporítását, mely nemcsak teherbíró
képességünket teszi próbára, de egyenesen katasztrófáiig válság elé juttatja
társadalmunkat. Tíz évvel ezelőtt a város cselekvő vagyonának értékpapír és
jogok jövedelmeiből közel 60.000 korona jövedelme volt és ezzel szemben
bele került a város adminisztrációja 27-28.000 koronába. Ma a város
ugyanazon javainak jövedelme egyharmaddal gyarapodott; azonban az
adminisztráció kiadása háromszorosan múlta felül a 10 év előttit.
A közigazgatási tisztviselők munkaideje napi 6 órában van
belügyminiszteri rendelettel megállapítva. Vájjon nem-e őrült pazarlása-e a
közvagyonnak az a rendszer, melyet most a városházán elkövetnek, hogy a
68
hivatalos munkaidőt csak a délelőttre szorították s ezen délelőtti órákon is a
komolyabb munkára alig jut idő hol egy, hol más ok miatt.
A város szervezeti szabályrendeletének 51. §-a a közgyűlés
hatáskörébe utalta a hivatalos órák megállapítását, hogy azonban a jelenlegi
csak 8-tól 1-íg való munkaidőt a közgyűlés állapította-e meg, erre kíváncsi
vagyok.
Közállapotaink e siralmas voltának oka tehát nemcsak a vezetésre
hivatott kéz és erő hiánya, hanem abban ép oly hibás a város képviselete is.
A magán és az egyéni érdekek istápolóba ma éppen úgy béklyójában
tartja az embereket, mint évtizedekkel ezelőtt. A magánérdekek szolgálata reá
fekszik a közre s nem engedi érvényesülni az ideális közérdekű tevékenységet.
Szájunkon hordozzuk csak a közérdek szolgálatát, üresek nagyobbára
közgyűlési termeink s a képviselőválasztásokon eme tisztségek elnyerése után
oly nagyon törtetők ha meg is jelennek olykor-olykor a közgyűléseken, inkább
uszályhordozói e tehetetlen rendszernek, mint ellenőrzői a közjavak és
közszolgáltatások hasznos felosztásának.
Hasznos szolgálatot teljesít tehát mindenki s különösen a sajtó, hogy
közállapotunk bajainak tárgyalására teret és alkalmat ad.
Ha bizonyos „hivatásos újságíró” önzőérdeke szolgálatában a jogos
kritikát rút támadásnak is minősíti s ha e lapok szerkesztőjét is ízléstelen
módon támadja, nem némul el az a törekvés, az a vágy mindnyájunk szívéből,
hogy minden kortes célok szolgálatának mellőzésével siettessük azon időt,
hogy oly kezekben lássuk letéve városunk ügyeinek vezetését, kinek nemcsak
tisztakezű becsületessége és jó szíve, de a vezetésre reátermettsége is lesz.
Ki nem ellensége e városnak, erre törekednie is kell.
Szabó István.
Szilágysomlyó XXX. évfolyam 48. szám - 1912. november 28.

Szilágysomlyó r. t. város képviselőtestületének és tisztviselőinek

névsora az 1913-ik évre.
Választottak: Dr. Ajtay Endre, dr. Veverán György, dr. Szilágyi
Sándor, Szabó György, Barbolovics Alimp, Madár János, Bálint Lajos, Farkas
Ödön, Páskuj István, Weisz Salamon, Tankó Károly, dr. Markovics Jakab,
Farkas István, Kattra Endre, Kálmán István, ifj. Tóth Károly, Frankovics
Ignác, Révész Arthur, Kállay József, Oláh Károly, Bölöni Sándor, Páskuj
Antal, dr. Weisz Samu, Szabó István.
Virilisek: Huberth Jenő, Kőrössy Endre, Simay Miklós, Móni Gyula,
dr. Keller Samu, dr. Nádudvary Jenő, Weinberger Kálmán, Donogány János,
Weinberger Jakab, Porjesz Sámuel, dr. Gáspár Gyula, dr. Keller Márton, Brüll
Sámuel, Lőwbeer Arnold, dr. Láng Jakab, Szaplonczay Sándor, Rosenberg
Mór, Salamon Áron, Ruszka Ignác, Paltsik István, Kozma Endre, Weisz Áron,
Brüll Zsigmond, Berger Adolf
Tisztviselők: Lukátsffy Ödön polgármester, Udvari József kig. tan.
helyettes polgármester, Hegedűs Sándor főjegyző, Bölöny Bálint
rendőrkapitány, Abrahám Sándor gazd. tan., Faragó Sándor tiszti ügyész, dr.

69
Kálmán Ignác tiszti orvos, Kedves János pénztárnok, ifj. Faragó Sándor
aljegyző, Récsy Zsigmond számvevő.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 7. szám, 1913. február 13.

Az ipartestület közgyűlése
A szilágysomlyói Ipartestület húsvét másod- napján tartotta
huszonnegyedik évi rendes közgyűlését.
A gyűlés, miután az Ipartestület helyiségei szűknek bizonyultak – a
városi színház helyiségeiben ment végbe. Az elnöki tisztet Szabó György, az
Ipartestület agilis elnöke töltötte be.
A közgyűlés meghallgatta az ipartestület elöljáróságának szokásos évi
jelentését, melyből a következőket emeljük ki :
A múlt 1912. év a megpróbáltatások kínos és nehéz éve volt. A
politikai és gazdasági élet bizonytalanságaihoz társul szegődött az abnormis,
minden mezőgazdasági terményt nagy részben megsemmisítő, vészteljes, túl
csapadékos időjárás s harmadik csapásnak jött a háború veszély réme, és hogy
teljes legyen a megpróbáltatások éve, jött hozzá a hitel korlátozása, sőt annak
teljes megvonásával a pénzkrízis.
Gazdasági életünk berendezésének falait oly erővel rázkódtatá meg ez év, hogy
a világ nagy cégeitől le a kisemberig lettek és jutottak csődbe rövid napok
alatt, mely „krach” romboló munkájával bénává tette ipari, kereskedelmi és
gazdasági életünket is.
Testületi életünket is oly súlyosan érinté e válságos idő. – Iparos
tagjaink munkásaikat elbocsátva, sok esetben teljes tétlenségre voltak
kárhoztatva, végső erőfeszítéssel küzdenek a létfenntartásért. Sajnos, e kietlen
sivárságban még mindig nincs egy reménysugár, bel- és külpolitikai életünk
feldúlt, rendezetlen, napjainkat megbénítja még most is a bizonytalanság, –
senki sem tudja, mit hoz a jövő.
Ily súlyos viszonyok között testületünk is le kellett tegyen az
ipartestületi székház újraépítéséről, valamint a tanoncotthon létesítéséről is. A
folyamatban levő dolgokat azonban, mint a milyen a faiparosok közös
gépműhelye, befejeznünk kellett s bár nagy erőmegfeszítéssel járt, – de
sikerült a gépműhely ügyét befejezni s annak épületét tető alá hoznunk.
Mint minden ebben az évben, úgy ez sem ment simán. Hol itt, hol ott merültek
fel komplikációk s két ízben kellett Budapestre utazni az elnökségnek, hogy a
gépek engedélyezése elé gördült akadályokat elhárítsuk. Ma már a gépek
engedélyezve, sőt ide szállítása is folyamatban van s ezek befogadására
szolgáló épületet megépítettük azon az egy holdat kitevő telken, melyet
Szilágysomlyó városa e célra testületünknek ingyen adományozott.
A gépműhely ügyrendje a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara
hathatós segítsége révén már miniszterileg jóvá van hagyva s a közműhely
telep 1913. év tavaszán működését megkezdheti.
Nem mulaszthatjuk el, sőt kedves kötelességet teljesítünk, midőn e közműhely
telep létrehozása körül teljesített hathatós támogatásért a kolozsvári
kereskedelmi iparkamarának,
70
valamint az egy holdnyi telek adományozásáért Szilágysomlyó városának ez
utón is ne mondanánk köszönetet.
Iparosaink továbbképzésének ügyét szolgáltuk még, midőn július
hónapban cipészipari és augusztus hóban szabóipari tanfolyamot tartottunk. E
tanfolyamok jeles eredménye tanúságául szolgál annak, hogy iparosaink a kor
színvonalán állva, igyekeznek megragadni minden alkalmat szaktudásuk
fejlesztésére.
E tanfolyamok ünnepélyesen nyitottak meg és rekesztettek be
hatóságunk és a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara képviselői a szak-
ellenőr és az érdekeltek jelenlétében.
Iparos-közönségünk jótékony gazdasági erőforrása még a testületünk
kebelében működő hitelszövetkezet is, mely ma már több millióra menő
forgalmával hozzájárul ahhoz, hogy e gazdasági krízis idején is tagjainak a
legolcsóbb pénzzel, hitelforrással álljon rendelkezésére. Szövetkezetünk
tagjainak száma folyton nő, ma már 717 tagja van 1137 üzletrésszel, melyből
már közel 50.000 korona be van fizetve s tartalékalapja is már a 14.000
koronát meghaladja.
Ma, midőn szövetkezetünk hatalmas fejlődése igazolja, hogy arra szükség volt,
– ma, a 10 éves múlt küszöbén, büszkén tekintünk ez alakításunkra, óhajtanók,
hogy a szövetkezet 10 éves fennállása meggyőzze e testület minden tagját
arról, hogy ez az intézmény az, mely minden testületi tagnak anyagi érdekeit
szolgálni nemcsak képes, de arra hivatott is.
A közgyűlés az évi jelentést egész terjedelmében, elfogadta s az Ipartestület
vezetőségének – feleletül azokra a támadásokra, melyek legutóbb egyes
névtelenül megjelent hírlapi cikkekben érték – egyhangúlag bizalmat
szavazott.
Az 1913. évi k ö l t s é g v e t é s t és az 1912. évi zárszámadást szintén
elfogadta a közgyűlés, a tisztviselőknek a felmentvényt megadta.
A számvizsgáló bizottság tagjaivá Katra Endrét, Molnár Józsefet és Szabó
Mihályt választotta meg.
A gyűlés egyéb mozzanatai közül fel kell említenünk egy indítványt,
melyet az ipartestület több tagja nyújtott be avégett, hogy az Ipartestület mint
erkölcsi testület is foglalkozzék azzal a nyomasztó gazdasági helyzettel,
melyben a város és annak polgársága s különösen éppen az iparos osztály a
városi adminisztráció tehetetlensége következtében belejutott. Az indítvánnyal
s a gyűlés határozatával külön fogunk foglalkozni.
(Ezen írás alatt ugyan nincs szignó, de feltételezzük, hogy Szabó István
mint az Ipartestület jegyzője részt vett a megszerkesztésében.)
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 13. szám, 1913. március 27.

Városi közgyűlés
Április elsőjére közgyűlésre hívta össze a polgármester a város
képviselőtestületét. A közgyűlési meghívónak nem nagy eredménye volt: alig
egynéhány városi képviselőtestületi tag, s a városi tisztviselők vettek részt a
közgyűlésen.

71
 Pedig a tárgysorozat sokkal nagyobb érdeklődésre tarthatott volna
számot: mindjárt az első pont a városházépítés ügyben kiküldőtt bízottság
jelentése volt. A jelentés a Robelly és Bród-cég már ismeretes ajánlatáról
szólott. A közgyűlés a városházépítés dolgába legutóbb elfoglalt
álláspontjának megfelelőleg az ajánlatot, mely eltérő tolt a pályázati
feltételektől – nem fogadta el s a letett 29.500 K bánatpénzt a vállalkozóknak
kiadni rendelte.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 14. szám, 1913. április 3.

Az ipartestület a városhoz
Az ipartestület közelebbi közgyűléséről lapunk múlt heti számában
közölt tudósításunkban jelzett, Katra Endre és társai által benyújtott – és a
közgyűlés által elfogadott indítványt alábbiakban szószerint közöljük:
„A Szilágysomlyói Ipartestület kebelében tömörült kézműiparosság
sajnálattal látja, hogy a város vezetőségében a jelenlegi nyomasztó
helyzet megjavítására, enyhítésére szolgáló oly irányú törekvés hiányzik, mely
a teljes megsemmisüléssel fenyegető ipari, kereskedelmi és gazdasági pangás
enyhítésére alkalmas lenne. Sajnálattal látja, a mindezen tényezők, melyek
hivatottak lennének e város ipara és kereskedelmébe életet önteni: hiányzanak;
nincs akarat és teremtő erő arra, hogy e nehéz helyzetben és a
középítkezésekkel (városháza gimnázium, posta, adóhivatal stb. építése) mun-
kát és így kereseti forrást nyújtsanak iparosainknak, – e helyett azt látjuk, hogy
túlteng a bürokratizmus s a város helytelen ipari és gazdasági politikája folytán
ma már oly gazdasági krízis előtt állunk a legnagyobb megterhelések
közepette, hogy avval számolni, segítő mentőeszközről gondoskodni nemcsak
az iparosok e testületében, de mind ott, hol gazdasági helyzetünk javításán,
megmentésén dolgozni lehet, avagy az kötelesség, akcióba lépni kell.
Ugyanazért kimondja az ipartestület közgyűlése, hogy Szilágysomlyó
város jelenlegi ipari és gazdasági politikájával megelégedve nincs, nem
helyesli ily nehéz időben a középítkezés teljes kikapcsolását, a városház építés
elhalasztását, – nem helyesli, hogy7 a város vezetősége erejének teljes súlyával
nem lép közbe, hogy a postatelek cseréjének, – ezzel a posta-palota építésének
ügye is dűlőre jusson, nem helyesli, hogy akkor, midőn a város anyagi erején
felül 85.000 koronás telket már most megvett és a főgimnázium céljára is át-
adott, – a főgimnázium építkezése elodázását nem akadályozza meg. Nem
helyesli, hogy tétlenül nézi az árvízveszély csapásait és nem sürgeti a
szabályozást felsőbb helyen is, mely egyfelől munkát adna, másfelől a
lakosság életén vagyonbiztonságát óvná meg.
Ugyanazért felirattal fordul a város képviseletéhez, hogy e nyomasztó
gazdasági helyzetben a középítkezések biztosítása érdekében hozzon
határozatot, ipari és gazdasági politikájának új irányt szabva, jöjjön
megmentésére városunk iparos közönségének.“
A közgyűlés a felolvasott indítványt egyhangúlag teljes egészében
elfogadta és utasította az elnökséget arra, hogy az jegyzőkönyvi kivonatban a
város képviselőtestületének sürgősen küldessék meg.

72
 Az egyhangú határozat meghozatalában következő ipartestületi tagok
vettek részt: Szabó György elnök, Lengyel László pénztárnok, Merk János
alelnök, Ambrus Elek, Kálmán Iátván, Balogh János, Tóth György, Molnár
József, Szellő István, Lakatos József, Szőnyi József, Orosz György, Bartha
József, ifj. Farmati János, Nagy Imre, Sziszik György, Varjasi János, Vass
István, Szabó Zsigmond, Madarassy Sándor, Csillag Károly, György András,
Rencz István, Roszi Vilmos, Bogdán János, Kálló Kristóf, Szarvady Imre,
Szabó Mihály, Dácz János, Dácz József, Roszi Károly, Deák Albert, Zaha
Tódor, Lipcsei Jakab, Kupkai Albin, Karsay Sándor, Széki Sándor, Csupák
József, Frank Mihály, Mikola Sándor, Fekete Lajos, Újvárosy Sándor, Smaltig
György, Kismarjai Ferenc, Pénzes István, Gocz József, Barbóczky János,
Csillag Mihály, Fülkei József, Kulcsár Károly, Száva Márton, ifj. Surányi
József, Csécsei Imre, Asztalos Gábor, Kovács Lőrincz, Farkas József,
Kovásznai János, Kecskeméthy Árpád, Szőke Ferenc, Jéger Márk, Máthé
László, Leopold József, Simó Károly, Turóczy Sándor, Nagy Mihály, Nagy
Sándor, Madár János, Balla Ferenc, Szélesy Kálmán, Nyiszli József, Katra
Endre, Farmati István, Krizsán Gyula, Kelemen István, Nagy József, Szodorai
László, Kovács László, Papp Imre, Papp Iván, Topán Albert, Vass Mihály,
Dobos Lajos, id. Farmati János, Kállay Károly.
Jegyzett: Szabó István.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 14. szám, 1913. április 3.

Rendszerváltozást
Szilágysomlyói város tarthatatlan köz-adminisztrálása és
vagyonkezelése miatt közelebbi időkben több oldalról hangzottak el az
elégedetlenség kifakadásai. Emez elégedetlenségnek volt következménye,
hogy Lukátsffy Ödön polgármester a múlt évben már szabályszerűen be is
nyújtotta volt lemondási, illetve nyugdíjaztatási kérelmét. Eme szándékától
azonban később elállott, a kérelmet, még mielőtt az a képviselőtestület elébe
került volna, visszavette.
A város ügyeinek vezetésével elégedetlenkedők azonban nem hagyták
elaludni a mozgalmat, sőt az elégedetlenek száma mind többre és többre
szaporodván, e hó 27-én Szabó György városi képviseleti tag és társai
összehívására a városi színház termében értekezletre gyűltek össze.
Több mint négyszáz városi polgár vett részt az értekezleten, melyben
valóságos forradalmi hangulat uralkodott.
Az értekezlet lefolyását, az abban hozott határozatot, a fölvett
jegyzőkönyvnek szó szerint való közlésével következőkben ismertetjük:
Jegyzőkönyv. Felvétetett Szilágysomlyón, 1913. évi július hó 27-én a
városi színház termében Szilágysomlyó város polgárai által a Szabó György és
társai városi polgárok meghívása következtében, a város közigazgatási s
gazdasági állapotának megbeszélése, megfelelő intézkedés tétele tárgyában
tartott értekezletről.
Szabó István, miután a tanácskozó termet megtöltő nagyszámban
megjelent polgároknak, ily szép számban való megjelenésükért a közügyek

73
iránt tanúsított érdeklődésüket megköszönte s őket üdvözölte, indítványozta:
hogy az értekezlet vezetésére elnököt és jegyzőt válasszanak.
Az értekezlet elnökévé Móni Gyula, jegyzőjévé Szabó István, az
egybegyűlt polgárok által egyhangúlag megválasztattak.
A megválasztott elnök és jegyző a megbízást elfogadván, Móni Gyula
elnök az értekezletet megnyitotta s felhívta a gyűlés összehívóit a tárgy
előterjesztésére. Mire Szabó István előterjesztette, hogy távol áll tőle
Szilágysomlyó rendezett tanácsú városi szervezetének nagyközségi szervezetté
való átalakítását erőszakolni; úgyde a városi közigazgatásnak teljesen fejetlen
volta miatt úgy látja, hogy a város polgárainak éppen a rendezett tanácsú
városi szervezet fenntartó érdekében a jelenlegi állapotokat tűrni nem lehet.
A felemelt fizetéssel ellátott tisztviselők reájok bízott feladatokat nem
közmegnyugvásra teljesítik. A polgárokat érdeklő s rendszerint sürgős
természetű magánügyek késedelmesen intéztetnek el s a súlyos anyagi
áldozatokért a városi hatóság részéről még azt sem érték el, hogy a
közigazgatási ügyek gyorsabban intéztessenek, már pedig az a polgárság,
amely tisztviselőinek helyzetük javítására vonatkozó kívánságait, a súlyos
gazdasági viszonyok mellett is teljesítette s érdekükben anyagi áldozatot
hozott, méltányosabb eljárást és nagyobb előzékenységet jogosult követelni. A
város gazdasági dolgait illetőleg pedig a polgárság azt tapasztalja, hogy a
meggondolatlan, minden számítás nélkül való gazdálkodás, a város
polgárainak közérdekét veszélyezteti. A költségvetésből kiírt adatokkal
igazolja, hogy az előirányzott bevételek a valóságban nem folynak be a város
pénztárába. A kiadások pedig ennek dacára éppen úgy folyósíttatnak, mintha
minden előirányzott bevétel készpénz volna, általában a város vagyonával való
gazdálkodásnál hiányzik a megkívántató körültekintő számítás különösen
pedig a jelen nyomasztó gazdasági viszonyok közt megkívántató szigorú
takarékosság és ellenőrzés. Mindezeknek az eredménye nem lehet egyéb, mint
az, hogy a hiányzó bevételek s a meggondolatlanul, ok nélkül teljesített
kiadások, a már is igen magas pótadónak fölemelésével pótoltassanak, amely
újabb terheket pedig a városnak fizetésképtelenségbe jutott közönsége most
már elviselni nem képes s így a rendetlen gazdálkodás miatt bekövetkezik a
város fizetésképtelensége is. A rendezett tanácsú városi szervezet fenntartásá-
hoz megkívántató szellemi és anyagi képesség hiánya pedig okvetlenül maga
után vonja, a legközelebbi időben kilátásba helyezett államosítás alkalmával, a
rendezett tanácsú városi szervezet megszüntetését.
Teljes erélyre, hozzáértésre van szükség a közigazgatás vezetésében,
hogy fokozottabb odaadó munkával a városi közigazgatás feladatinak elég
tétessék a körültekintő számításra, szigorúbb takarékosságra és ellenőrzésre
van szükség, hogy a rendezett tanácsú városi szervezet a polgárok vagyoni
érdekének megóvása mellett fennmaradhasson. Éppen ebből a célból elérkezett
tehát az ideje annak, hogy az ok nélkül való panaszkodások helyett, a város
polgárai cselekedjenek. Kéri az értekezletet előterjesztésének tárgyalás alá
vételére és megfelelő határozat hozatalára.
Az értekezlet Szabó István előterjesztését beható tárgyalás alá vevén,
annak érdekében dr. Keller Samu által tett s Donogány János által kiegészített
74
indítványnak egyhangú elfogadásával kimondja, hogy Szilágysomlyó város
tanácsát a vezetés teljes hiányában a reá bízott feladatok teljesítésére
képtelennek tartja, a különösen pedig a jelen súlyos gazdasági viszonyok közt,
a város vagyonával való gazdálkodásnak a köteles ellenőrzés és megkívántató
körültekintő számítás és szigorú takarékosság nélkül való vitele által úgy a
városnak, mint az adózó polgároknak vagyoni érdekét veszélyeztetve látja,
mindezen bajoknak haladéktalanul leendő orvoslásáért az elsősorban
felelősséggel tartozó városi képviselő-testülethez előterjesztéssel járul.
Megbízza az értekezlet elnökét, hogy ezt a határozatot a képviselőtestületnek
minden egyes tagjával közölje e egyidejűleg a képviselőtestület tagjait, még
mielőtt az előterjesztés a képviselőtestületben a polgármester által tárgyalásra
kitűzetnék, előkészítő tanácskozás céljából értekezletre összejönni kérje fel, s a
jelen határozat alapján beadandó előterjesztésnek a képviselőtestületben minél
előbb tárgyalásra való kitűzését, szükség esetén a felsőbb hatóságnál is
szorgalmazza.
Kelt, mint fent.
Móni Gyula, sk., az értekezlet elnöke. Szabó István, sk., az értekezlet
jegyzője.
Az újabb értekezletre a képviselőtestület tagjait Móni Gyula tegnap
délutánra hívta össze. Móni Gyula, Szabó György, dr. Keller Samu, Szabó
István, Simay Miklós, Tankó Károly, Révész Arthur, id. Páskuj István, Katra
Endre, Donogány János, id. Páskuj István, Páskuly Antal s még több
képviselőtestületi tag jelent meg az értekezleten. Abban történt a
megállapodás, hogy rendkívüli közgyűlést hívatnak össze, s minthogy
általánosságban hangoztatott panaszok alapján a képviselőtestületnek nem áll
módjában érdemleges határozatot hozni, javasolják a közgyűlésnek, hogy a
panaszok konkretizálása céljából a közigazgatási ügymenetnek és a város
gazdasági helyzetének, a város vagyonával való gazdálkodásnak vizsgálata s a
tapasztalt hiányok okainak felderítése végett bizottságot küldjön ki, 30 napi
jelentéstétel kötelezettsége mellett.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 31. szám, 1913. július 31.

Aknamunka Szabó István ellen

Szabó Istvánt, a Középszolnok megye-zilahi takarék-pénztári
részvénytársulat szilágysomlyói fiók-intézetének pénztárnokát úgy ismerik a
szilágysomlyóiak, mint bátor, szókimondó tagját a városi képviselőtestületnek,
aki a városatyák túlnyomó többségének sajnálatos nemtörődömségével
szemben érdeklődéssel kíséri a város közügyéit s kötelességének ismeri
munkálkodni a városnál uralkodó rettenetes állapotok szanálásán.
Működésével természetesen nemcsak jóbarátokat, de ellenségeket is szerzett
magának. Ez utóbbiak sorából kerülhettek ki azok a névtelen feljelentők, akik
a Középszolnok megye- zilahi takarékpénztár igazgatóságát akarják eszközül
felhasználni arra, hogy Szabó Istvánt visszavonulásra presszionálják a városi
politika színteréről. Azt mondják ugyanis a névtelen levelek, hogy Szabó
István városházi működésével árt a takarékpénztárnak és Szilágysomlyón
tarthatatlanná teszi a takarékpénztár helyzetét. Semmi egyéb kívánsága nincsen
75
a levél küldőjének, mint az, hogy a takarékpénztár egyszerűen tiltsa el a
pénztárnokot a közéleti szerepléstől. Nem hisszük, hogy a takarékpénztár
igazgatósága felülne az ilyen képtelen állításoknak s bármi irányban hatni
igyekezne agilis pénztárnokára a tekintetben, hogy közéleti szereplésével
hagyjon fel. Hiszen a Szilágysomlyón alaposan meggyökerezett fiókintézetnek
nem árthat, de használhat az, ha tisztviselői nemcsak közgazdasági, de egyéb
téreken is előakarják mozdítani ennek a városnak az érdekeit s gondoljuk azt
is, hogy az intézet igazgatósága az Urnak 1913-ik esztendejében tisztviselői
magán-ügyeibe mert ez Szabó Istvánnak magánügye az intézet szempontjából
– nem kíván beleavatkozni. Mi is csak azért teszünk említést a dologról, hogy
egyik szomorú példájára mutassunk annak, hogy itt a vidéken is kísért már a
Tiszák pressziós rendszere.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 33. szám, 1913. augusztus 14.

Városi közgyűlés
1913. augusztus 28-án a városi közgyűlés Lukátsffy Ödön
polgármesternek négy hónapi szabadságidőt engedélyezett.
Bizottságot küldött ki a város ügyei vezetésének megvizsgálására. A
bizottság tagjaiul Bölöni Sándor képv. tag indítványára Móni Gyula,
Donogány János, dr. Keller Samu és Szabó István választattak meg, mely
bizottság a dr. Kálmán Ignác indítványára még Kálmán Istvánnal és Máthé
Lászlóval egészíttetett ki. Felkéretett az alispán, hogy a bizottság munkála-
tának elősegítése végett a központból egy aljegyzőt és egy számvizsgálót
küldjön ki.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 36. szám, 1913. szeptember 4.

A bizottság nem ült össze, mert a megye nem küldött képviselőt a

bizottságba és valaki megfellebbezte a város határozatát a bizottság
kiküldésével kapcsolatban.
Októberben rendkívüli közgyűlést hívtak össze, lemondott Udvari
József helyettes polgármester majd a visszahívott polgármester is.

Városi közgyűlés
Szombat délelőtt újra összegyűlt a városi közgyűlés.
Szabó látván képviselőtestületi tag egy erélyes hangú beszédben
egyenesen a városi tanácsot hibáztatta s a képviselőtestületi tagok helyeslése
közben éles kritikát gyakorolt a városi ügyek vitelében uralkodó rendszer
ellen. Példákkal is szolgált: felemlítette a többek között, hogy egy 600-700
koronás bika megvásárlása dolgában csak utazásokra 700 korona körüli
összeget költöttek el, – csatornákat építenek ott, ahol felesleges a csatorna, –
árlejtés mellőzésével, egyes favorizált vállalkozóknak borsos áron adják ki a
városi munkálatokat, holott a képviselőtestület már 1912-ben határozatot
hozott arra nézve, hogy minden 200 koronán felüli munkát árlejtés útján kell
vállalatba adni.
A közgyűlés tudomásul vette a jelentéseket. A pénztári hivatalt az
adóhátralékok erélyes felhajtására, a tanácsot takarékosságra utasította, a
76
Szabó István által említett esetekre pedig a már kiküldött bizottság figyelmét
hívja fel. Szóval papiroson rendben van az ügy.
Szilágysomlyó XXXI. évfolyam 44. szám, 1913. október 30.

Szilágysomlyó r. t. város
A közgyűlés kebelében működő bizottságokat a képviselőtestület a
következőképpen alakította meg:
Az állandó választmány tagjai: Dr. Láng Jakab, Szabó György, dr.
Keller Samu, Révész Arthur, dr. V. Szabó Lajos, Ruszka Ignácz, dr. Gáspár
Gyula, Kőrössy Endre, Farkas Ödön, Simay Miklós, Szoplonczay Sándor,
Faragó Sándor t. ügyész.
A gazdasági és pénzügyi bizottság tagjai: Nusbácher Salamon,
Farkas Ödön, dr. Ajtai Endre, Szabó István.
A jogügyi bizottság tagjai: Moni Gyula, dr. Nádudvary Jenő,
Lukátsffy Ödön, dr. Veverán György lettek.
Szilágysomlyó XXXII. évfolyam 3. szám, 1914. január 15.

Szilágysomlyó r. t. város képviselőtestülete az 1914-ik évre

következőleg alakult meg:
I. Választottak: Ajtai Endre dr., Veverán György dr., Szilágyi Sándor
dr, Szabó György, Barboloviciu Alimp, Madár János, Bálint Lajos, Farkas
Ödön, Páskuj István, Weisz Salamon, Tankó Károly, Markovics Jakab dr.,
Farkas István, Kattra Endre; Kálmán Isván, ifj. Tóth Károly, Frankovics
Ignác, Révész Arthur, Kállai József, Oláh Károly, Bölöni Sándor, Páskuj
Antal, Weisz Samu dr., Szabó István.
II. Virilisek: Kórössy Endre, Keller Samu dr., Weinberger Jakab,
Gáspár Gyula dr., Weinberger Kálmán, Porjesz Sámuel, Simay Miklós, Móni
Gyula, V. Szabó Lajos dr., Lukátsffy Ödön, Nádudvari Jenő dr., Löwbeer
Arnold, Szaplonczay Sándor, Brüll Zsigmond, Salamon Áron, Rosenberg Mór,
Herschkovits Leopold, Ruszka Ignác, Weisz Áron, Láng Jakab dr., Brüll
Sámuel, Nuszbácher Salamon, Goldglancz Mór, Berger Adolf.
III. Tisztviselők: Donogány János polgármester, Hegedűs Sándor
főjegyző, Horváth Endre dr., közig, tan., Bölöny Bálint rendőrkapitány,
Abrahám Sándor gazd. tanácsos, Faragó Sándor t. ügyész, Kálmán Ignác dr. t.
orvos, Kedves János pénztárnok, ifj. Faragó Sándor aljegyző, Récsy Zsigmond
számvevő.
Szilágysomlyó XXXII. évfolyam 3. szám, 1914. január 15.

Városi közgyűlés
Tankó Károly és társai a Mikszáth Kálmán-utca külső részének
kikövezését kérték. Az állandó választmány – fedezet hiányában a kérelem
elutasítását javasolta. A közgyűlésen Szabó István, a kérelmezők nevében
Tankó Károly az utcarész járhatlan állapotára hivatkozással a kérelem
teljesítése mellett emelték fel szavukat. Donogány János polgármester azonban
77
megnyugtatta őket, hogy a Kraszna szilágysomlyói részének szabályozása a
közel jövőben a megvalósulás státumába jut, – s ennek megtörténtével az utca
teljes rendbehozatala is lehetségessé válik. Addig is a rendelkezésére álló
eszközökkel gondoskodik az utca járhatóvá tételéről. A közgyűlés erre levette
a napirendről a kérést.
1914. február 13, hétfő

Kérelem
Tisztelettel fölkérem nagyra becsült vevőimet, hogy folyó hó 3-án, azaz
vasárnap, üzletemben bevásárlásaikat reggel ½9 óráig szíveskedjenek
elintézni, mivel a bérmálási szertartásnál többekkel szemben kötelességet
vállaltam, – üzletemet ½9 órakor bezárom.
Tisztelettel: Csernecz József.
Szilágysomlyó, XXXII. évfolyam 18. szám, 1914. április 30.

Telekvásárlás
Donogány János polgármester abból a célból, hogy a városnak a Bosánczy
Adolf-téren levő telkét saroktelekké kikerekítse, a szomszédos s a jelenlegi
viszonyok között olcsón megszerezhető két telek megvásárlására kért
felhatalmazást. A közgyűlés érdemleges határozatot még nem hozott, hanem a
telkek s tartozékaik megszemlélésére bizottságot küldött ki, melyben a
polgármester elnöklete alatt Abrahám Sándor gazdasági tanácsos, Farkas
Ödön, Porjesz Sámuel és Szabó István városi képviselők fognak részt venni.
Szilágysomlyó XXXII. évfolyam 20. szám, 1914. május 14.

A városi képviselőtestület választott új tagjai. A folyó évi december

3-án megejtett városi képviselőtestületi tagválasztáson legtöbb szavazatot
nyertek s az 1915-1921-ik évekre megválasztattak:
Az I-s ő kerületben
Rendes tagok: dr. Ajtai Endre 104, Farkas Ödön 103, Muzsay János* 102,
Szabó György 101, Simonok Gottbárd* 101,Madár János 92 szavazattal.
P ó t tagok: Schőnstein Antal 100, Horváth Zsigmond 88 szavazattal.
A Il-ik kerületben.
Rendes tagok: Ruszka Kálmán* 96, dr. Veverán György 80, Mahalcsik
Bónó* 80, Szabó István – pénztárnok – 57, dr. Gethie Sándor* 46, Nuszbacher
Salamon 43 szavazattal.
Póttagok:
Krizsán Gyula 58,
Szélessy Kálmán* 30 szavazattal.
A *-gal jelzettek új tagok, a többiek az előző ciklusban is tagjai voltak
a képviselőtestületnek.
Szilágysomlyó XXXII. évfolyam 50. szám, 1914. december 10.

78
 Osztrák-Magyar Bank – Hubert Ferenc tervei alapján épült 1915-1918
között

Nyílttér *)
1913. B. 587/4.
Ő felséges király nevében!
A szilágysomlyói kir. járásbíróság, mint büntető bíróság becsületsértés
vétsége miatt vádolt Schönstein Erzsébet elleni bűnügyben Szabó István
főmagánvádló által emelt vád felett Szilágysomlyói 1913. évi december hó 11.
napján Csiszár Gábor kir. járásbíró, Halliárszky Albert joggyakornok, mint
jegyzőkönyvvezető, dr. Veverán György ügyvéd, védő részvételével
megtartott nyilvános tárgyalás alapján a vád és védelem meghallgatása után a
következőleg ítélt:
A kir. járásbíróság Schönstein Erzsébet vádlottat, aki 42 éves, róm.
kath. vallású, szilágysomlyói születésű és lakos, hajadon, vagyonos, írni,
olvasni tud, magánzó, – azért, mert Szilágysomlyón 1913. aug. 29-én Gál Péter
Középszolnokmegye-zilahi tak. pt. rt. igazgatójának feladott levélben, Szabó
István nevezett intézet szilágysomlyói fiókjának pénztárnokáról a következő
tényállításokat írta: Szabó István a magánéletében olyan üzleteket, adósságokat
csinál, amelyek az intézet jó hírnevének ártanak, szélhámos, tót felesége
mindenbe beleviszi.
Bűnösnek mondja ki a B. t. k. 261. §-ban meghatározott becsületsértés
vétségében és azért a B. t. k. 261. §. alapján az 1892. évi XXVII. t.-c. 3. §-ban
meghatározott célokra fordítandó s 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe
mellett ezen kir. járásbíróság vezetőjénél fizetendő és behajtatlanság esetén a
B. tk. 53. §. értelmében 5 napi fogházra átváltoztatandó 25 korona
pénzbüntetésre ítéli.

79
 Kötelezi vádlottat, hogy 15 nap alatt ezen ítéletet egy Szilágysomlyón
megjelenő lapban a saját költségén egyszer közzé tegye, továbbá, hogy az
ezután felmerülendő bűnügyi költségeket 15 nap alatt az 1890. évi XLIII. t.-c.
9. §-ban írt módon a kir. kincstárnak fizesse meg, – dr. Veverán György
ügyvéd díját 26 koronában állapítja meg saját megbízójával szemben.
Indokok.
Vádlott beismerte, hogy a B. a. levelet írta és a bíróságnál próbaírást is
végzett, azonban tagadta, hogy az A. a. és a többi leveleket is ő írta volna.
A B. a, és a próbaírást az A. a.-val összehasonlítva, nem szakértő is
megállapíthatja az azonosságot és a hites szakértő is minden kétséget kizáróan
ezt állapította meg. Ezt tényként elfogadta a bíróság, és mert a panaszolt
kifejezések, miután a többek jelenléte a sértés elkövetésénél hiányzik, az a R. t.
k. 261. §-ban meghatározott becsületsértés vétségének tényálladékát kimeríti,
öt ebben bűnösnek kimondani és a rendelkező rész szerint, mint bűnössége
fokával arányosnak talált büntetésre ítélni kellett, ugyanezen §. alapján.
Enyhítő körülményül szolgált vádlott büntetlen előélete. A vád a
tárgyaláson elő lett határozottan terjesztve, a próba-írás vádlott javára is
szolgálhatott volna; az újabb szakértői bizonyítás is előreláthatólag célra nem
vezetne, – ezért a semmiségi panaszok alaptalanok.
A költségekre vonatkozó intézkedés a B. P. 479. 480. és 485. §§-ain
alapul. ,
Szilágysomlyón, 1913. évi dec. 11-én.
Csiszér s. k.,
kir. járásbíró.
Ezen ítélet jogerősségét igazolom.
Szilágysomlyón,1915. január hó 30.
Csiszér,
P. H. kir. járásbíró.
*) Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőséget a szerk.
Szilágysomlyó, XXXIII. évfolyam 5. szám – 1915. február 4.

Hogyan lehet bortermelésünket megkétszerezni

Szándékosan tettem e közleményem elé e hangzatos címet,
szándékosan, hogy minden bortermelő olvassa el s hasznosítsa, mert ma,
midőn még soha nem éltünk ilyen nehéz időket, a termelés fokozásával
lehetünk csak jövőben, abban a helyzetben, hogy azon áldozatokkal, melyeket
tőlünk a honvédelem szent kötelessége élénkbe szab, – megbirkózhassunk.
A szőlő és bortermeléssel foglalkozó közönségünk között éppen most
szüretkor hallottam igen sok panaszt a nem sikerült szüret miatt. Elkeseredés
ül nem egyes ajkakon, hisz harmadik éve már, hogy hiába, majdnem deficitre
dolgozunk. E panaszkodóknak különösen és azoknak is, kiknek nem
közömbös, ha holdanként 10 hektó helyett 20 hektót termelhetünk, elmondom
15 éven át kipróbált metszési eljárásom, melynek alkalmazása mellett minden
évben, ha abnormis idő nem jár, biztos termést érünk el.
Ez pedig azon gyakorlati fogáson áll, hogy ősszel messük meg
szőlőinket. Az azokon hagyandó szálvessző, csercsap, vagy más metszési mód
80
szerint kezelt tőkén minden csapot, vagy rudat lehetőleg duplán, és hosszában
metszve, hagyjuk ősszel és tavasz beálltával szőlőink közzé május 15-ig késsel
se járjunk. Május 15-20-ika között aztán messünk minden tőkét vissza, annak
erőssége szerint és ezen úgynevezett „zöld“ metszéskor ledobunk minden
felesleges csapot és egy rudat; de szigorúan ügyelve arra, hogy csak azt
messük le, amelyiken nincs, avagy kevesebb gerezd van. Ha pedig minden
csapon és rúdon egyformán van termés, akkor a szabályos tőkeképzés elérése
végett azt dobjuk le termésestül, melyik e célnak kevésbé felel meg.
A rúdra metszést ősszel még a Magurán levő szőlőkben is bátran
csinálhatjuk, hisz tavaszéval, ha másként a csapok elég termést hoztak,
ledobhatjuk, ha pedig a csapok nem hoztak volna termést, úgy az erősebb
tőkéken a rudak meghagyásával termésünket biztosíthatjuk.
Minthogy pedig a betelelésnél minden eshetőség ellen védekeznünk
kell, a csapokat 1-2 szemmel hosszabbra és rúdrendszernél (szálvessző) egy
rúd helyett kettőt hagyunk 1 méter hosszban. Fedéskor 1 rudat lehúzunk a föld
alá, egyet fenn hagyunk. Ennek az a célja, hogy a téli „kipállás”, vagy az
ólmos esők ellen védekezzünk. Ha az időjárás folytán kipállik a rúdon lenn,
vagy az alsó szemek romlottak el, így a csapokon künn levő szemek és a fenn
hagyott rúd adott termést, ha pedig a fenn levő rúd és szemek romlottak el, a
letakart anyag adott termést. A májusi zöld metszéskor a termést nem hozott,
vagy elromlott csaprészeket biztos kézzel vághattam le, hisz nem vaktában
találomra metszek, mint metszenek azok, kik az alvórügyek között tapogatva,
tavasszal próbálják megkapni, megkeresni azt a csapot, melyik – hátha hoz
termést is!
E közlemény rövid keretében nem térhetek ki mindarra, mellyel
hajszálnyi pontossággal körülírhatnám e metszési eljárást, viszont e metszési
mód és az őszi metszés előnyös voltát is hosszabban tárgyalhatnám, – e helyett
csupán azt hozom fel, hogy egy holdnyi beültetett szőlőm termése évi 30-40
hektó s most, midőn a tavaszi fagy áprilisban az egész szőlőm területén
végigszántott, a tőkefejekről leszedte a termést és 30% kárt tett, szálvesszőim
mégis adtak 30 hektoliter bort.
Minthogy 1898. és 1899-ben én is félve vettem a metszőollót ősszel a
kezembe s azon 3-4 év alatt, midőn e metszési rendszeremmel kísérleteztem,
nem mondom, én is álltam ki egy kis drukkot.
Ma azonban másfél évtizedes gyakorlatom igazolja, hogy nem szabad
félni az őszi metszéstől, s aki még biztos termést is akar, az ne féljen és ne
sajnáljon zölden is metszeni. A szőlőművelés mai előhaladt korszakában mind
többen és többen metszenek ősszel, sőt már a „Borászati Lapok”-ban is
olvastam ez év folyamán a zöldmetszésről, tehát már mások is követik e
gyakorlati fogást, mellyel csak azt akarom igazolni, hogy ne féljünk tőle,
bátran fogjunk hozzá most a metszéshez és ne hagyjuk azt tavaszra.
Ha valamely szőlőbirtokostársamnak e tárgyban aggálya volna, félne
követni tanácsom, nagyon szívesen szolgálok felvilágosítással, mert hisz nem
lehet közönyös reánk nézve különösen ma, hogy fát, avagy bort termesszünk.
Szabó István
Szilágysomlyó, XXVI. évfolyam 45. szám – 1915. november 15
81
 Városi közgyűlés
Szilágysomlyó r. t. város képviselőtestülete január hó 8-ik napján
tartotta első rendes közgyűlését, amelyben Donogány János gyöngélkedése
miatt Horváth Endre közigazgatási tanácsos elnökölt.
A meglehetős csekély érdeklődés mellett lefolyt gyűlésben az állandó
választmány tagjaiul megválasztattak: Weisz Samu dr., Szabó György, Bölöni
Sándor, Frankovits Ignácz, Simonek Gott- hárd, Ruszka Ignácz, GAspár Gyula
dr., Lipcsey Gyula, Farkas Ödön, Simay Miklós, Szaplonczay Sándor és
Faragó Sándor; a jogügyi bizottságba Móni Gyula, Nádudvary Jenő dr.,
Lukátsffy Ödön, Kozma Endre; a gazdasági és pénzügyi bizottságba
Nuszbacher Salamon, Farkas Ödön, Ajtai Endre dr, és Szabó István városi
képviselők.
Szilágysomlyó, XXXIV. évfolyam 2. szám – 1916. január 13.

Háborús jótékonyság
A Hadigondozó Hivatal többféle utón publikált fölhívásán felbuzdulva
városunk három nemeskeblű hölgye, Sohlecht Lajosné, Szabó Istvánné és
Szalay Hedvig eléggé nem dicsérhető buzgalommal és fáradhatatlansággal
gyűjtögettek városunk közönsége körében különböző fehérnemüeket fronton
küzdő hős katonáink enemü szükségleteinek kielégítésére. A lankadatlan
buzgalom szép sikert eredményezett. Négy hatalmas láda telt meg az
összegyűjtött adományokból, melyeket a múlt héten el is küldtek a
Hadigondozó Hivatal óiméra. Isten áldása jutalmazza a nemes szívű gyűjtőket
és az áldozatra kész adakozókat!
Szilágysomlyó, XXXVI. évfolyam 29. szám – 1918. augusztus 29.

A városi pénztár egy menházi szegény után napi 6 lejt fizet Gláznénak.
Havi 180 lejből kell egy-egy embert kenyérrel, étellel, mosással ellátni a
ezenkívül gondozni, takarítani, ápolni. Egy hónapra 2700 lej tizenöt emberért
Lehetetlen dolog! A város azt mondja, hogy ő ennél többet nem tud adni.
Ámde, a régi, akkor is szegényes szegényházi felszerelések teljesen
elpusztultak, utánpótlás úgyszólván nem volt. S ma az a helyzet, hogy napi 6
lej mellett muszáj hivatalos pecsét alatt éheztetni a menháziakat, de nincs egy
ágylepedőjük, nincs takarójuk, az egész tizenöt részére mindössze 8-10 darab
változó van, egy részük mindig inspekciós – az alsóruha-nélküliségben. Az
ágynak nevezett fatákolmányokban még boldog az, aki nyomor-ráncolt, öreg
testét valami ronggyal tudja eltakarni. Rettenetes helyzetben vannak.
Hiábavaló itt a Glázné türelme és jóra- valósága, hiábavaló a dr.
Markovics pontossága és emberszeretete.
A Boszorkánysortól le a menházig ezt a borzasztóan nagy
nyomorúságot valahogy rendezni kell. A városi tanácsnak is gondoskodnia kell
egy rendszeres, céltudatos szegényügyi program kidolgozásáról és keresztül
viteléről. Az üres kassza nem lehet egyetlen perdöntő argumentum e

82
kérdésben. De magának a társadalomnak is segítséget kell nyújtania s az
enyhítés és a mentés érdekében különösen a nőegyleteknek kellene egyöntetű
akciót kezdeniük.
Egy lelkes emberbarát, Szabó István, bankpénztáros, minden dicséretet
megérdemlő fáradozást fejt ugyan ki, hogy főként a szegényházi ruha-kérdést
megoldja, de egymagára izoláltan az ő tevékenysége is korlátolt eredményű. A
hivatalos megértésre és a társadalom szívére van itt szükség.
...Groteszk figura egymás mellett a két-három millióval befejezett új
városház és az özv. Lukácsné boszorkánysori omladozó barlang-odúja.
Szilágysomlyó XLII. évfolyam 4. szám -1924. január 24.

1924. március 25-én megalakult a Szilágysomlyói Protestáns Nők

Egyesülete. Az alakuló ülésen a vezetőség a következőképpen alakult
meg: elnök özv. Bartha Ivánné, ügyvezető elnök Páskuly Antalné,
alelnök Madár Jánosné, ügyvivő alelnök Handléry Kálmánné, titkár
Sebő Ilona. A választmányi tagok között Schönstein Istvánné.
Örökös pártfogó tagul jelentkezett Szabó István földbirtokos évi 100 lej
tagsági díjjal.
Szilágysomlyó XLII. évfolyam 22. szám -1924. május 29.

Hosszú József kereskedőt, a Silvania-bolt üzletvezetőjét. Nemrégiben temette

el édesanyját, most pedig a múlt héten édesapját, Hosszú Lászlót kísérte ki
utolsó útjára. A 72 éves, visszavonultan élő, csöndes öregúr rövidesen követte
hitvesét, aki nélkül már nem tudott sokáig élni.

Ugyancsak a Hosszú József családját érte a másik gyász is, úgyszólván

egyidőben. Hosszú Józsefnének és a Szabó István, bankpénztáros feleségének
édesanyja, Kunszt Jánosné e hó 8-án a csehszlovákiai nyitramegyei
Felsőelefánt községben meghalt. Halálát kiterjedt, nagy rokonság gyászolja.
Szilágysomlyó 1924. augusztus 14.

Ötvenéves tanítói jubileum

Csendes, intim családi körben szépen és meghatóan ünnepelte meg egy
érdemes tanítómester, Kunst János, s csehszlovákiai hornélefantovcei
igazgató-tanítói működésének 50-edik évfordulóját Szilágysomlyón.
Ötvenesztendei szakadatlan szolgálat, kitartó, hűséges, becsületes munkával,
nagy idő az idegölő tanítói pályán. A kiváló öreg pedagógust városunkkal
nexusba az a körülmény hozza, hogy egyik leánya Szabó István, somlyói
bankpénztárnoknál van férjnél, a másik pedig, Hosszú József, kereskedőnél s
az ősz tanítómester itt gyűjtötte össze gyermekeit, hogy egy munkás, érdemes
élet jubiláns évfordulójának méltó megelégedettségét és örömét
legközvetlenebb hozzátartozóival megossza.
A kedves, szép ünnepség a Szabó István házában folyt le s a jubiláns
gyermekei és vejei vettek azon részt: Hosszú József és neje Kunst Margit,
Szabó István és neje Kunst Jolán, Bodocan Teodor és neje Kunst Ica
83
Romániából, Kunst Ferenc, Kunst Bohdar és neje Bohnviera Steklikova
Csehszlovákiából. A jubiláns családi banketten négy nemzet gyermeke ült az
asztalnál, a családban négy nemzet volt képviselve román, magyar, szlovák és
cseh.
Szilágysomlyó, 43. évfolyam 32. szám, 1925. augusztus 6.

A mi magyar ref. egyházközségünkről

E lapok legutóbbi számában a református egyházunk e hó 7-én-tartott
képviseleti közgyűléséről szóló közlemény után indíttatva érzem magam arra,
hogy ügyeivel itt, a nyilvánosság előtt is foglalkoznom kell, mert ezek a bajok,
melyek ez ősi egyház bel békéjét kikezdték, csak úgy szűnhetnek meg, ha
azokat a nyilvánosság tisztitó-tűzének kitesszük s a bel-béke helyreállítását
akadályozó okokat az egyház egész közönségével megismertetjük.
Mindenekelőtt leszögezni kívánom, hogy nem értek egyet azokkal a
református hittestvéreimmel, kik az egyházunk bel békéjét dúló okok
megszüntetését egyházunk felsőbb hatóságaitól várják. Nem értek egyet azon
egyszerű oknál fogva, mert egyházunknak önkormányzati joggal bíró
szervezete van, – a maga baját igazítsa el önmaga. Felsőbb hatóságainknak is
megvannak a maguk ügyes-bajos dolgaik. Ne terheljük tehát őket.
Egyházunk közönsége előtt eléggé ismeretesek a viszály magvai,
azokkal nem foglalkozom. De tárgyalni kívánom a bel béke helyreállítását,
gátló okokat. Nevezetesen:
Egyházközösségünk tanácsa nem vesz tudomást a haladó életről, nem
veszi észre, nem látja az egyház tagjai óhajtását, vágyát, megfeledkezik a
törvényes formák betartásáról, javaslatot tesz felsőbb hatóságának, hogy
például a gondnok választását mellőze, további időre azt kinevezteti, – ezzel
egyházunk alkotmányán oly csorbát vág, melyet szépíteni nem lehet,
önrendelkezési jogunktól fosztja meg egyházunkat.
De menjünk tovább. Midőn egyházunk közössége feleszmél, látja e
játékot, melyet az egyháztanács űz az egyház közönségével, formát keres,
hogy tiltakozását felemelje, de nincs rá mód, nincs törvényes alkalom, mert
egyházunk alaptörvényei az egyháztagoknak nem adta meg a jogot, hogy
bármely ügyben közgyűlést hívathasson egybe. Várni kellett tehát, míg
alkalom adatik, hogy bármely ügyben közgyűlést hívathasson egybe. Várni
kellett tehát, míg alkalom adatik, hogy tiltakozásának kifejezést adhasson. Ez
alkalom volt a március 7-i képviseleti közgyűlés.
A képviseleti közgyűlés határozata ismeretes. Az egyház tanácsának
bizalmatlanságot szavaztak. E bizalmatlansági határozat folytán az
egyháztanácsnak felmondott. S mi történt azután? S mi történik most? Hát
semmi egyéb, mint az egyház elnöksége el kezd kilincselni és a 12 lemondott
egyháztanácstag közül sikerül visszaszívatnia lemondását 2–3 taggal s el van
készülve arra, hogy ide bizalmatlanság, oda bizalmatlansági határozat, de
rendületlenül vezetik tovább gondnok nélkül és felére leapadott számban is az
egyház ügyeit, a felsőbb hatóságtól pedig védelmet kér, mert az egyház

84
ellenzéki tagjai jogaikat merik gyakorolni. Hát, édes református keresztyén
hittestvéreim, ez a helyzet.
A közgyűlés nem fogadja el az évi számadásokat, nem fogadja el a
költségvetést, ex-lexes helyzet állott elő. De erről nem vesz tudomást az
egyháztanács le nem mondott fele. Őket s bizalmatlanság nem érinti. Náluk
más a morál, ők hű követői elnököknek, nem tudják, nem érzik azt, hogy az
egyház békéje egyenesen megköveteli azt, hogy azok a férfiak, akik a
szerencsétlenségben idáig követték vezetőjüket, ne várják azt, hogy egy
második bizalmatlansági szavazat ébressze fel álmaikból.
Ki a felelős, hogy a dolgok idáig jutottak? Látják-e az egyháztanács
tagjai, hogy templomunk hova-tovább néptelenedik? Látják, tudják-e, hogy
egyes egyháztagok már a szomszédos községekben kénytelenek kielégíteni
lelki szükségleteiket? Tudják-e ezt, hogy naponta szaporodik azoknak száma,
kik egyházunkból kilépni szándékoznak? S ha bölcs szolgai megalázkodásuk,
melyekkel szolgálták egyházunk ügyeit, ily eredményeket szült, mit
gondolnak, jól van ez így? Nem fog-e ez a türelmes egyházközség közönsége
beleunni végre ebbe a helyzetbe?
Éppen azért, mert egyházamat szeretem, s mert mint volt gondnoka, jól
ismerem a baj okát, kérve-kérek minden egyes egyháztagot, ne nézzük többé
közönnyel ezt az áldatlan állapotot, fogjunk össze s lépjünk a cselekvés terére.
Teendőnk pedig a következő. Az egyház közönsége közgyűlésre
összehívandó, hol:
I. kimondandó, hogy minden egyháztag választó- jogosultsággal bír, ki
a kitűzendő választást megelőző napig egyházi adóját kifizette.
Az így kimondott határozatból kifolyólag az 1925 évben készült
választók névjegyzékét – tekintettel arra, hogy abban nem egészen az
egyháztagok hibájából csak 50 választó van felvéve – hatályon kívül helyezi s
a választást a fenti elv kimondása mellett ejteti meg.
II. Gondnokválasztás kitűzése.
III. Presbitérium össztagjainak választása.
IV. Képviselőtestület össztagjainak választása.
Minthogy az egyház önkormányzatára hivatott szerv a vele szemben
megnyilvánult bizalmatlanságból folyó okból, de meg a belső béke biztosítása
érdekében is feltétlen megszűntnek tekintendő, avval érdemben tanácskozást
folytatni nem lehet, az egyház közösségének kel kezébe vegye az ügyet, –
intéző tanácsot alkotni, amely elrendeltesse és lefolytathassa a választásokat.
Ez lenne tehát szerintem a teendőnk, amennyiben egyházunk tagjai javaslatom
elfogadnák. Arra kérem önöket, nyilatkozzanak itt, vagy más úton. Vegyük
kezünkbe az ügyek megoldását s a magunk baját magunk intézzük el. Ne
várjunk, és ne kérjünk mástól segítséget.
Szabó István
Szilágysomlyó, 44. évfolyam 10. szám, 1926. március 11.

Az új magurai útról
E lap hasábjain több ízben jelent meg közlemény az új magurai útról.

85
 Ez az út egyesek szerint még az 1926. évben több mint 50.000 lej és
ebben az évben 20-30.000 ezer lej költségébe került a városnak.
Ezt az utat megtekintettem és a megtekintésre az impulzust azok a
beszélgetések adták, amelyeket vasárnaponként a város közterein
csoportonként összetalálkozó ama városi polgárok folytatnak, akik a
Maguráról való fuvarozással szoktak foglalkozni. A Magurát sokszor és
állandóan járó gazda- és fuvaros polgártársaimtól hallottam én először a
magurai útról (hiszen őket érdekli a legközelebbről!), és arról, hogy az új út
által elért eredmény sokkal labilisabb, semhogy az útra fordított nagy
kiadásokat megérdemelné.
Gazdatársaim véleménye abban szűrődött le, hogy új út vágása
szükségtelen volt, mert van régi út, amely néhány ezer lej költséggel
helyrehozható lett volna, s ha mégis megcsinálták az újat, ez legfeljebb
azoknak lesz jó, akiknek arrafelé van szőlőbirtokuk. De nem szolgálja a
közérdeket, mert nem felel meg azon kívánalomnak, hogy ezen az új úton a
magurai erdők fája könnyen hozzáférhető legyen.
A folyton a Magurát járó gazdatársaim egyöntetű véleménye az, hogy a
régi út, amelynek alapja a természet adta szikla és nem múlékony rőzse,
századok óta van használatban, századok viharjait állotta ki, azt víz el nem
mossa, s ha időnként meg is rongálódik, évenkénti fenntartása és javítása pár
ezer lejből kitelik. Az új út azonban minden nagyobb záporeső után javításra
szorul, sőt csapadékos időben egyáltalán járhatatlan, évi fenntartása pedig
10.000 lejből sem fog kitelni. (Hiszen bizonyára tud arról a városi tanács, hogy
az idén készült új út – noha mostanában igazán nem sok eső volt – mégis már
mintegy 3 héten át javítás alatt állott.)
Hallván e folytonos kritikákat egy városi köz-munka létesítéséről és
elvégzéséről, a mait napokban egy társasággal együtt volt szerencsém bejárni
az új utat.
Közbevetve ki kell emelni a városi tanácsnak ama jóakaratú szándékát,
hogy az új út mint vélt könnyebb hozzáférhetési lehetőség által a fuvarbéreket
csökkenteni s ennek segítségével a faárakat a közönség részére olcsóbbá tenni
akarta, e sorokkal nemhogy rosszallni akarnék, hanem hálás köszönettel
honoráljuk, de mert nem a szándékban, hanem a kivitel módjában lehet a hiba,
ezért föl kell tennünk a kérdést: vajon csakugyan megoldatott-e ezzel az úttal a
magurai feljáró út kérdései? Jobb-e ez az út, mint a régi? Beváltak-e ez
útépítéssel a hozzá-fűzött remények?
Hozzáférhetőbbé és olcsóbbá tette-e a magurai fa lefuvarozását?
Szilárd-e az úttest építménye, a szükséges technikai szakértelem
szempontjából megfelelő tervek alapján és kellő körültekintés mellett készült-e
az el? Nem fogja ó az utat egy pár nyári zivatar elmosni, járhatatlanná tenni?
És így tovább.

Sajnos, az út bejárása bennem is azt a felfogást keltette, hogy a

fuvarozó gazda-társaimtól hallott kritikáknak van alapja s e felfogást csak
alátámasztotta egy teljesen kompetens szakember véleménye is.

86
 Az út megszemlélésének eredménye elszomorító és lesújtó. Ez út
építésénél nem vétettek figyelembe az eddigi utak építésének előírásai. Az új
úttest nem egy szilárd építmény, hanem a hegyoldalba vágott egyszerű szezon-
út, amelynek terve és elkészítése a laikus napszámos-ember tudásánál
magasabbat nem igényel. Egy szezonon keresztül szolgálhatja azt a célt,
amelyre szánták, de semmi esetre sem lehet állandó és tartós rendeltetésű
útépítésnek nevezni. Alépítményé az út mentén döntött fákból és rőzsékből van
s több méter magas kavics- és törmelékből képződött partot tart fent s minden
lehet, csak állandó nem. Áthidalások és vízlevezető árkok hiányában pedig
minden nagyobb eső annyira meg fogja rongálni, hogy addig a pár évig is,
amíg fenntartásába a város bele nem un, csak nagy költséggel hozható helyre.
Egy ilyen hegynek vezető út tervezése alkalmával az lejt méretezésnél
a 15, sőt 18 percentes emelkedést a tervező mérnöknek, vagy más
szakembernek meg kell, látnia s ekkor az utat úgy vezeti, hogy az emelkedés
csökkenthető legyen. Minthogy azonban a jelen esetben ezen emelkedések
figyelembe nem vétettek, és mert nagyobb csapadék az úttest egyes szakaszait
elmoshatja, az út építésénél – sajnos – alapvető technikai szempontok
maradtak számításon kívül.
És, vájjon, számításba vétetett és megállapíttatott-e, hogy a régi
Csorgó utca, amelynek az új magurai utat be kell vezetnie a városba, olyan
állapotban van-e jelenleg, hogy az elbírja évi 2–3000 méter tűzifának és a
Sólyomkőről esetleg 4–500 szekér kőnek kereken való le-fuvarozását? Vajon
az a szilárd burkolat nélküli, vízmosások által feltúrt, szétszaggatott Csorgó
utca megbírja-e jelenlegi állapotában a rendes napi forgalmon felül még azt a
télen és nyáron át tartó rendkívüli magterheltetést, amellyel a magurai fa
lefuvarozása ezen a nyomorult utcán át termeltetett ki? Vájjon nem a Csorgó
utcánál kellett volna-e kezdeni az útépítést s csak azután menni új út vágásával
be a Magurába?
És az új út kigondolásánál számításba lett-e véve az a körülmény,
hogy amikor a Magura oldalait az új út helyén megbontották az onnan talajt
kötő nagymennyiségű fákat és cserjéket vágtak ki, ezáltal nagy területen lazult
meg a talaj olyannyira, hogy esőzések alkalmával lezúduló vizek óriási
mennyiségű törmeléket fognak lehozni a Csorgó utcára az ezen át be a város
belseje felé?
Valahol hiba történt.
Egy ily út létesítésének elemi része, hogy: azt szakember először
lejtmérés, – másodszor a transszírozás, – harmadszor szelvényezés, –
negyedszer földmunka-kiszámítás,–V-szőr költség-előirányzat. (A felsorolás
arra utal, hogy a cikk szerzője útépítési szakdolgozatokat tanulmányozott. A
transszírozás – román megfelelője a trasare – az út nyomvonalának a terepen
való kijelölését jelenti. A szerkesztő megjegyzése)
A városi tanács előtt, amikor az új út építését elhatározta, bizonyára
ott feküdt a városi mérnöki hivatal által előre kidolgozott ily részletes terv,
mert e terv hiányában bizonyára meg sem szavazta volna a tanács a magurai út
építésére szükségeltetett tekintélyes összeget, amikor jelentéktelen summák se
tellenek arra, hogy a város belsejében a szétdúlt utcákon valamit javítsunk.
87
 Valószínű, hogy erre az új útra a város az utóbbi pár év alatt elköltött
már vagy 70-80.000 lejt. Körülbelül 1 és 1/2, holdat tesz ki az erdőterület,
amelynek mintegy 200 erdei métert kitevő és 20.000 lejre értékelhető
faállományát az úttestért és annak céljaira le kellett tarolni. Az idei esőzések
utáni karba hozatal is megkívánt vagy 3-4000 lejt, úgy, hogy ez az út közel
100.000 lejébe van máris a városnak.
Hogyan történhetett meg mégis, hogy az új úthoz fűzött eredmény
nem éri meg ezt a nagy kiadást?
A városi tanács bizonyára felülvizsgálta az út építését, de –
véleményem szerint – jól teszi, ha még egyezer felülvizsgálja, mielőtt további
kiadásokat eszközölne e célra. A felülvizsgálat könnyű lesz: a tanács kezébe
veszi ez előre elkészített műszaki és költségvetési tervezetet s ezt
összehasonlítja a most már meglévő kész úttal, amelyről azt mondják, hogy
nem lesz tartós és újabb és újabb nagy áldozatokat fog kívánni annak
fönntartása, anélkül, hogy céljának megfelelne.

Ha aztán a felülvizsgálat azt állapítja meg, hogy az új út technikai tervei és

számításai a gyakorlati kivitelben és az út fenntartásában oly hiányokat
mutatnak, amelyeknek pénzügyi áthidalását a városi pénztár teljesíteni
képtelen, de a jól felfogott közérdek szempontjából sem vállalhatja tovább,
akkor a városi vegye ki a további kombinációból az új magurai utat, egy fillért
se engedélyezzen rá, hanem javíttassa meg a régi utat, hogy a magurai fát
mentül kevesebb veszéllyel lehessen lefuvarozni a hegyről.
Az új utat illetőleg pedig a városi tanács is, mi is legfeljebb maradunk
a tervekkel, az eddigi számlákkal és a tanulsággal.
Szabó István.

*) Az új magurai útról sok vitát hallottunk mostanában s tekintettel a kérdés

közérdeke voltának, helyt kellett adnunk annak a felfogásnak is, amelyet ez a
cikk képvisel. Természetesen lapunk nyitva áll az ellenkező álláspont
megvitatására is. – Szerk.

Megjelent a Szilágysomlyó című hetilap 46-ik évfolyam 33-ik számában, 1928.

augusztus 18-án.

88
 A Vadkert 1918 után

Egyesületi élet
Műkedvelői előadás a Ref. Nőszövetség javára A város műkedvelőinek egyik
gárdája kedden – március 28-án – este 9 órai kezdettel a Városi Színházban
műkedvelői előadást rendez a Ref. Nőszövetség javára. Fall Leó gyönyörű
operettje, az “Elvált asszony“ kerül bemutatásra. A szerepeken a hölgyek
közül Ajtay Éva, Vásárhelyi Ica, Balla Ilonka, Varga Erzsi, Zomora Irma,
Thorday Manci és Vásárhelyi Klári, – a férfiak közül pedig Sziszik Ferenc, M.
Thorday Sándor, Török László, Krell Ernő, Szabó Gyula, Orosz György,
Varga László, Handlery Viktor, Ladányi Albert, Lakatos Gábor, Karsay László
és Menegóni Gyula osztozkodnak. Tehát a szereposztás kitűnő s így a
szorgalmas előkészület után minden garancia megvan e műkedvelői repriz
teljes sikerére. A közönség körében az érdeklődés általános az előadás iránt.
Szilágysomlyó hetilap 51. évfolyam 13. szám -1933. március 25.

Ipartestületi közgyűlés
A Szilágysomlyói Ipartestület a múl vasárnap – március 26-án –
tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelyen az iparhatóság részéről dr. Balta
Zoltán, városi főjegyző jelent meg. A közgyűlésen Bród Ferenc, építész el-
nökölt.
A közgyűlés tudomásul vette az Ipartestület múlt évi működéséről
bemutatott elnöki jelentést s tárgyalta az előző évi zárszámadást és az idei
költségvetést.
A gyűlésen, amely népes volt, a legnagyobb érdeklődést az üres
választmányi tagsági helyek betöltése váltotta ki. A titkos szavazás
89
eredményeképpen a Bród Ferenc elnök által benyújtott hivatalos listával
szemben az ellenzék listája győzött nagy szótöbbséggel.
Választmányi tagok lettek: Kattra Endre, Nagy István, Kincses István,
Papp János, Weisz Salamon, Nagy Béla, Molnár József, Vilistein Ferenc 3
évre, Torday Lajos 2 évre és ifj. Száva Márton 1 évre. Számvevők pedig 1 évi
időtartamra: Kálié Kristóf, Karancsi Ferenc és ifj. Dobos István.
Szilágysomlyó hetilap 51. évfolyam 14. szám -1933. április 2.

Városházi hírek
A bánffy-rétiek kőburkolatú gyalogjárót akarnak építeni
A Bánffy-rét lakosai – Szabó Istvánnak és társainak az aláírásával –
kérelmet adtak be a városi tanácshoz, hogy engedélyezze és tegye lehetővé a
tanács egy egyszerű kőburkolatú gyalogjárónak a kiépítését, amelyik
gyalogjáró a Piaţa Mihai Viteazul-ról (a volt Bem-térről) a régi Mosetigné-féle
kávéház melletti utcán vezetne be a Bánffy-rétre s elágaznék az utóbbi pár
évtized alatt ott épült házsorok előtt. A „velenceiek” csak egyszerű flasztert
akarnak, ezt is nagyobb részben a maguk pénzén akarják, mert beadványuk
szerint ők viselnék a költségek 75%-át s csak 25%-os hozzájárulást kérnek a
várostól. A városi mérnöki hivatal szerint az egész járdaépítés cirka 35.000
lejbe kerülne, amelynek egynegyede terhelné a város pénztárát. Ha csak ez lesz
a költség, akkor aligha lesz a városi tanácsnál akadálya a kérelem
teljesítésének. Elvégre is a város egy kis darab részen tűrhető és még sokáig
használható módon rendbe hozhatja az utcáját jórészben a más pénzén. Így
csak lesz valami utcajavítás, mert más módon – a városi pénztár erejéből – úgy
se telik, Isten tudja, mióta.
A kimaradhatatlan sokszor elismételt panasz – panasz marad még
beláthatatlan időkig. Ronggyá, közveszélyes szakadékokká váltak a bent a
város kellős közepén lévő s igen forgalmas mellékutcáink. Amint egyszer már
megírta e lap: a Csorgó-utcán maholnap holtan se lehet felszállítani a somlyói
embert, pedig, pl. a Bökényben, ha az Isten tavasszal egy jó hóolvadást ad,
még élve se tud majd járni, mert a Bökényt menthetetlenül elmossa a víz.
Hogy a város földmíves-negyede – az Elve-, Kraszna-, Újváros- és kör-
nyékbeli utcák – milyen állapotban vannak, az egyszerűen elképesztő. A
csereseiek könnyebben kibújnak a falujukból hosszú-esős szezonban, mint a
somlyói ökrös gazda a rövid májusi permeteg idején. A nagytanács nemsokára
tárgyalni fogja a költségvetést, – gondoljanak a tanácsbeli urak ezekre a
lélekvesztő, lábtörő utcaroncsokra és az eddiginél valamivel vegyenek fel
többet a költségvetésbe utcajavításokra. Lehet, hogy a városi pénztár megint
nem tudja majd kifizetni az előirányzott összeget, de legalább a hű emlékezet
dokumentálásáért legyen meg a jóakarat. Legalább: a hű emlékezet virrasszon
a városban nyújtózkodó utca-tetemek fölött.

90
 Részlet Szabó György nekrológjából
...Életének első – fiatalabb – szakaszában maga is aktív iparos, kitűnő
kovácsmester, majd később vagyoni helyzete oda fejlődött, hogy letehette a
kalapácsot, de nem vonult félre akkor sem az iparostársadalomtól, sőt éppen
ekkor lett igazán ideje, alkalma, függetlensége ahhoz, hogy olyan kedvvel és
szeretettel szentelje munkásságát az iparos- osztály szolgálatára, ahogyan
abban neki őszinte öröme és szívbéli óhaja teljesedett. A Szabó György neve,
személye ott volt mindig az élen és hűséges, jeles munkatársával, Szabó
Istvánnal (kiemelés a szerkesztőtől) együtt évtizedeken át dolgoztak
mindazon, amit alkalmasnak, jónak, szükségesnek láttak e város
iparostársadalmának erkölcsi, anyagi, szakmabeli, kulturális javának
megvalósítására. Szabó György volt az elnöke hosszú időn át az iparosság
előbbeni életében oly fontos és üdvös szerepet betöltő, de ma már
megszüntetett ipartestületnek. Az ő korában ez a testületi élet erőteljes, izmos,
lendületes volt s hogy ilyen legyen, ahhoz a Szabó György munkája is kellett,
hiszen ő volt az is, aki megértésével és áldozatkészséggel az ipartestületet
hozzásegítette, hogy állandó székházul a mai Mihai Viteazul-téren lévő, de pár
év óta törvény szerint a váradi Munkakamara tulajdonába átment épületet
megvehesse s abban az iparostársadalom több intézményét elhelyezhesse. A
Szabó György mindig elöljáró példamutatását és kifogyhatatlan lelki készségét
és áldozatkészségét minden iparos megmozdulásban ott látjuk évtizedeken át,
vezető szerepe és része van a régi Iparos Olvasókörben, az ipari
hitelszövetkezet s a fogyasztási szövetkezet megalakításában, a faipari
gépműhely beállításában a többi kisebb és nagyobb tevékenységekben,
amelyek a város iparosságának közös érdekét voltak hivatva előmozdítani.
Természetes, hogy mint az iparosság vesetője élénk részt kapott a városi
közélet minden más területén is s kétségtelen, hogy pozíciójánál fogva a
háború előtti városi képviselőtestületnek egyik legsúlyosabb és
legtekintélyesebb tagja volt. Nem hiányzott Szabó György sehonnan sem, ahol
közérdeket kellett szolgálni és előbbre- vinni. Ami jó, szükséges és hasznos
ügynek mutatkozott, abban Szabó György tiszta, makulátlan önzetlenséggel
mindig kapható és hűséges munkatárs volt...
Szilágysomlyó, LV. évfolyam 29. szám - 1938. november10.

Szabó István 1950-ben halt meg. Akkor már más szelek fújtak. Az
iparosok társadalma is megszűnőben volt. Nekrológját, amelyik nagyon
hasonlított volna a fentebb közölt Szabó Györgyéhez – kivel együtt
tevékenykedett az ipartestületben és a városi képviselőtestületben – nem
közölte a kommunista újság. Talán nem is volt már ki megírja. Özvegyét a
kulák listára tették, mert a fennmaradt kis tégla gyárában 19 családnak
kenyeret biztosított.

Bús emlékezés Nagyapámra, ki egy volt velem.*)

részlet

91
 Anyám apja, e büszke bús csavargó
– Kit nem ismertem, mert már rég halott –
Büszke, nagyúrnak e züllött fia,
Nagyapám, drága, sírva üdvözöllek.
Meghaltál rég, de magamba föllellek,
E nagy, bús, álmodó szemem Tieid,
Hajamnak tőled loptam fürtéit,
Megrokkant a vállam
Megbotlott a lábam
Nékem is.
----------------------------------------------
Fűvel benőtt, roskadt sír, elhagyott,
Valóságodból, mint Emlék meghagyott.
S egy régi, sárgult lapu írott könyv,
Minek betűit el-elmosta könny,
Címe „Családi Emlékiratok!”
----------------------------------------------
Téli estén, mikor a lámpa fénye
Glóriát sző az álmodozó fejére,
Vagy nyáron, mikor forrón tűz a nap,
S oly jó a hűs gesztenyék alatt,
Félve nyitottam ki a könyvedet.
Az Élet, sok elmúlt Emberé,
Zúdult ki egyszerre rámszakadtan,
S a sorok közt, hogy előhaladtam,
Belém sajdult, – nem halt meg a Nagyapám!

*)Eller Gizella ”Ember vagyok csak” című verseskönyvéből.

92
Szilágysomlyó - Bród Ferenc és Szabó István tégla gyárának kubikja.
Iván József felvétele 1970.

93