934. évi II.

törvénycikk indokolása
az ügyvédi rendtartás újabb
módosításáról *

Általános indokolás

A magyar állam törvényhozása az 1874:XXXIV. törvénycikkbe iktatott

ügyvédi rendtartásban alkotta meg azt az ügyvédi önkormányzatot, amely
lényegében ma is változatlanul fennáll és ugyanitt szabályozta, lényegében
ugyancsak mindmáig fennálló módon, az ügyvédi hivatást.
E törvénycikk III. fejezete szól az ügyvédi kamarákról; 17. §-a, amellyel a
III. fejezet kezdetét veszi, azt a rendelkezést tartalmazza, hogy az ügyvédi
kamarák számát, székhelyét és kerületét az igazságügyminiszter állapítja
meg olyképp, hogy mindegyik kamara legalább 30 ügyvédet foglaljon
magában és egy vagy több törvényszék kerületére terjedjen ki. E
rendelkezés alapján kialakult szervezet szerint a mai Magyarország
területén 18 ügyvédi kamara van, ezek közül a soproni, amely a legkisebb
létszámú, az 1932. év végén 54 tagot foglalt magában, amivel szemben a
legnagyobb létszámú budapesti ügyvédi kamarának az 1932. év végén 3191
tagja volt.
Az 1874:XXXIV. törvénycikk hatálybalépésekor a budapesti ügyvédi
kamara tagjainak száma csupán 700 körül volt.

A budapesti ügyvédi kamarának ilyen rendkívül nagy és megalakulásának

időpontjához képest több, mint négyszeresen megnövekedett létszáma
mellett a budapesti ügyvédi kamara közgyűlése az 1874:XXXIV. törvénycikk
alapján fennálló szervezetében ma már nem felelhet meg az ügyvédi
önkormányzat és hivatásképviselet valódi céljainak. Nehezen leküzdhető
nehézségekbe ütköznék a kamara közgyűlése számára olyan helyiséget
biztosítani, ahol a kamara valamennyi tagja jelen lehessen; de még ha
lehetne is ilyen célra megfelelő helyiséget találni, akkor is alig megoldható
feladat többezer tagból álló közgyűlés helyes vezetése, ilyenen a
tanácskozási rend fenntartása és annak biztosítása, hogy a határozatok a
közérdeknek és a kar valódi többsége akaratának megfelelően, továbbá a
valódi önkormányzat szellemében jöjjenek létre. Az utolsó évek
tapasztalatai a most részletezett nehézségeket a gyakorlatban is igazolták.
A 3000-et meghaladó taglétszámú budapesti ügyvédi kamara közgyűlésein
mindenkor csak néhány száz ügyvéd jelent meg, a közgyűlés termében nem
is jelenhetett meg több és így mindenkor fennállott az a lehetőség, hogy a
közgyűlésen nem a kar valódi többségének, hanem adott alkalommal
jelenlévő többségének akarata érvényesül és ennek megfelelő határozat
jön létre.

Az ismételt felterjesztések tanúsága szerint a budapesti ügyvédi kamara

választmánya maga is helyesen ismerte fel ezt a visszás helyzetet. Ez a
kamara az 1932. év december hóban levelezőlapon tagjaihoz is kérdést
intézett arra nézve, hatályban kívánják-e tartani az ügyvédi kamarai
közgyűlésnek fennálló rendszerét vagy e helyett képviseleti alapon
megalakítandó, vagyis olyan közgyűlést kívánnak-e, amelyen a kamara
valamennyi tagja helyett ezek sorából választott kiküldöttek vesznek részt.
A fentemlített válaszos levelezőlapon közöltek szerint a budapesti ügyvédi
kamara választmánya számos ügyvédi szervezet és több kamarai tag
részéről benyujtott indítvány alapján 1932. évi november hó 5. napján
tartott teljes ülésén hozott elvi határozatában már ki is mondotta, hogy a
kamarai közgyűlés reformját tartja kívánatosnak. Hangsúlyozza ezenfelül a
most ismertetett közlemény az indítványozóknak azt a felfogását és a
választmánynak határozatban kifejezésre jutott azt az álláspontját is,
amely szerint az ügyvédi kamara közgyűlésein az utóbbi évek során szerzett
tapasztalatok igazolják, hogy a közgyűléseken a fennálló szempontok vagy
tömeghangulat alapján vagy ad hoc véletlenül összeverődött többség által
jön létre és a közgyűléseken olyan lárma és fegyelmezetlenség
tapasztalható, hogy a közgyűlések lefolyása egyáltalán nem méltó a kar
hagyományaihoz, a nehéz időkhöz és a hivatás komolyságához. A budapesti
ügyvédi kamara választmányának a kar valamennyi tagjához intézett
közleménye világosan kifejezésre juttatja a budapesti ügyvédi kamara
választmányának a kérdésben elfoglalt említett álláspontját.
 A levelezőlapon hozzájuk intézett kérdésre a budapesti ügyvédi kamara
tagjaitól 1932. évi december hó 15-ig, amelyet a választmány a válaszadás
határnapjául jelölt meg, 2020 válasz érkezett. Ezekben a válaszokban
kifejezésre jutott szavazatok közül 1261 az ügyvédi kamarai közgyűlés
reformja mellett foglalt állást, 759 a közgyűlés fennálló rendszerének
továbbra is megtartását kívánta.

A budapesti ügyvédi kamara választmánya a most ismertetett szavazás

eredményét felterjesztésben közölte. Az ekként megismert választmányi
ülési határozat és szavazás megerősítette azt a meggyőződést, hogy az
ügyvédi kamara közgyűlése olyan nagy ügyvédi kamaránál, mint a
budapesti, sürgős reformra szorul.

A nagy taglétszámú ügyvédi kamarákban a képviseleti közgyűlés

rendszerének megalkotása az a megoldás, amely biztosíthatja azt, hogy a
kamara közgyűlésén az ügyvédi kar akarata a valódi önkormányzat és a
közérdek szellemének megfelelően érvényesüljön. Ilyen elgondolás szerint
ezen a képviseleti közgyűlésen az ügyvédi kamara valamennyi tagja helyett
csupán a kamara tisztikarát, választmányi tagjait és a kamara tagjainak
sorából választott kiküldötteket illetné meg a részvételi jog. Ilyen
megoldásra útmutatást tartalmaz a nagy taglétszámú szövetkezetek
közgyűléséről és a szövetkezeti üzletrészek névértékének felemeléséről
szóló 1923:XXVI. törvénycikk 1. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a
10,000 tagot meghaladó létszámú szövetkezeteknél az alapszabályok úgy
intézkedhetnek, hogy a szövetkezet közgyűlése a tagok által választott
képviselőkből (kiküldöttekből) álljon, akik a közgyűlésen mindazokat a
jogokat gyakorolják, amelyek a szövetkezeti tagok összességét a
szövetkezet ügyei tekintetében megilletik.

Ha a szövetkezetek működésével kapcsolatos nagy nemzetgazdasági és

egyéni érdekek, ezt a rendelkezést már egy évtizeddel ezelőtt indokolttá
tették, úgy nem kevésbbé indokolt most a nagy taglétszámú ügyvédi
kamaráknál is intézményesen biztosítani a képviseleti közgyűlés
formájában a közgyűlésnek a valódi önkormányzat szelleméhez és a
közérdekhez igazodó működését. Teljesen indokoltnak látszik ez, ha
számba jön az ügyvédi kamarának a közérdek szempontjából
nagyjelentőségű, sőt hatósági jogokat is magában foglaló hatásköre, amely
az 1874. évi XXXIV. törvénycikk 19. §-a szerint kiterjed a fegyelmi hatóság
gyakorlására, a kar erkölcsi tekintélyének megóvására, az ügyvédek
jogainak megvédésére és kötelességeik teljesítésének ellenőrzésére;
továbbá a jogszolgáltatás és ügyvédség terén mutatkozó hiányok orvoslása
és korszerű reformok életbeléptetése iránt véleményadásra és
javaslattételre. Az 1874:XXXIV. törvénycikk 21. §-a szerint ezt a hatáskört
széles mértékben gyakorolja az ügyvédi kamara közgyűlése. Ilyen irányú
munkássága elveszti az értékét akkor, ha a közgyűlésen történő
állásfoglalás nem a kamarai tagok többségének részvételével jön létre és
nem a tagok többségének a véleményét fejezi ki.

Az 1874:XXXIV. törvénycikk idézett §-aiban és egyéb rendelkezéseiben

meghatározott ügyvédi önkormányzat és érdekképviseleti tevékenység az
azóta eltelt közel hat évtized során, de különösen legutóbb, mind nagyobb
fontosságúvá vált azoknak a társadalmi átalakulásoknak a hatása
következtében, amelyek állandóan fokozódó jelentőséget adnak
mindenfajta érdekképviselet tevékenységének. Ma már általános
elismerésre talál az, hogy az érdekképviseleteknek olyan szervezetet kell
adni, amely mindenkor intézményesen biztosíthatja, hogy az
érdekképviselet körébe tartozók érdeke a közérdek keretében helyesen
érvényesülhessen; de ezen továbbmenően ma már általánosan
elismertnek kell tekinteni azt a tételt is, amely szerint a közvetlen
népképviseleten alapuló politikai berendezés mellett az érdekképviselet
szavának helyes kifejezése és meghallása, továbbá az ennek hatása alatt
létrejött intézkedések az állam közérdekű működésének alapvető
feltételei, illetőleg részei. Ennek a gondolatnak megfelelően fejezte ki
ennek a kormánynak mult évi október hó 26-án nyilvánosságra hozott
nemzeti munkaterve (47. pont), hogy a m. kir. kormány az érdekképviseletek
szerves, okszerű kiépítését szorgalmazni fogja a gazdasági élet minden
vonalán és az érdekképviseletek összhangzatos együttműködésével
kívánja előmozdítani az egyes termelési ágak egyensúlyát.

Nem szorul bővebb kifejezésre, hogy az ügyvédi kamara egyebek közt az

ügyvédi karnak gazdasági szempontból is igen jelentős érdekképviselete.
De egyébként is minden vonatkozásban fontos, hogy az érdekképviseletek
összhangzatos együttműködésének keretében az ügyvédi kamarák kellő
szervezeti biztosítékok mellett találják meg méltó helyüket.

Mindezek a megfontolások el nem odázható kötelességként tüntették fel,

hogy törvényalkotás kezdeményezze annak az állapotnak megszüntetését,
amely a budapesti ügyvédi kamarának 3000-et jelentékenyen meghaladó
taglétszámánál fogva ennek a kamarának közérdekű, hivatási
érdekképviselet és a más érdekképviseletekkel való együttműködés
szempontjából eredményes tevékenységét intézményesen a legkevésbbé
sem biztosíthatja és egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy mozgékony
kisebbség a közgyűlés alkalmi többségének formájában akaratát a
közömbös többségre rákényszeríthesse.

Az 1932. év végén Magyarországon az ügyvédek száma 628 volt; ezek közül

3191 volt a budapesti ügyvédi kamara tagja. A budapesti ügyvédi kamara
után legnagyobb taglétszámú szegedi ügyvédi kamarában csupán 470, az ez
után következő legnagyobb taglétszámú pécsi ügyvédi kamarában csupán
300 volt az 1932. év végén az ügyvédek száma. A többi ügyvédi kamara
mindenikében a tagok száma az 1932. év végén 300-on alul maradt. Ilyen
körülmények között ezidőszerint csak a budapesti ügyvédi kamara az,
amelynél a tagoknak túlságosan nagy létszáma következtében a képviseleti
közgyűlés rendszerére áttérést indokolttá tevő hátrányok fennállanak.
Mégsem volna helyes olyan megoldás, amely szerint a törvény kifejezetten
csupán a budapesti ügyvédi kamaráról rendelkeznék a képviseleti
közgyűlés rendszerére áttéréssel kapcsolatban. A törvényhozó célját ilyen
esetben is helyesebben fejezi ki, ha a törvény nem egyetlen intézményre
megállapított, de elvi alapon felépített rendelkezést tartalmaz; ez a
megoldás egyetlen intézményre alkalmazottnál jobban szolgálja a
fejlődést, rugalmasabb, de ezenfelül a most kifejtettek szerint elfogadott
megoldás felel meg annak a törvényes állapotnak is, amely szerint az
ügyvédi kamarák számát, székhelyét és kerületét az igazságügyminiszter
állapítja meg. Az 1874. évi XXXIV. törvénycikk 17. §-ában foglalt ennek az
alapelvnek áttörését eredményezné az, ha az egyik, t. i. a budapesti ügyvédi
kamara közgyűlésének szervezetéről külön törvény rendelkeznék és ezzel
az ezidőszerint fennálló 18 közül egyetlennek tekintetében törvény
tartalmazna a székhelyre és kerületre szükségkép kiható rendelkezést.