A nyelvelsajátítás az ember lélektanának egyik legrejtélyesebb jelensége.

Két fő forrásaként a
biológiai örökséget és a környezet szerepét tartjuk számon. A gyermeknyelvi kutatások arra keresik a
választ, hogy miként jut a gyermek a nyelvi rendszer birtokába: teremti, utánozza vagy rekonstruálja
a nyelvet.(Lengyel 1981) Magyarázatként több elmélet is született az ókortól napjainkig. Az
alábbiakban csak a legelterjedtebbekre utalunk.

Tanuláselméletek, empirista (behaviorista, konstruktivista) magyarázatok szerint a gyermek tudata

tabula rasa „üres lap”, ezért csupán a tapasztalás által, vagyis a környezet, a nevelés, a tanulás és az
utánzás révén sajátíthatja el a különböző készségeket, köztük a nyelvet is. Bár nem tagadják, hogy a
fejlődésnek vannak biológiai feltételei, a fejlődés során tapasztalható változások okait a külső
környezetben jelölik meg és ennek jutalmazó, büntető, formáló szerepét hangsúlyozzák. A képviselői
szerint pl. Skinner, Elkonyin, Miller, Dollard, Staats stb. a nyelv a tapasztalás eredményeként épül ki
agyermek fejében. Nincs nyelvspecifikus agyi modul. A produktivitás korlátozott, és csak nagy
mennyiségű tapasztalat leszűrése után lesz képes a gyermek az általánosításokra az elemenkénti
tanulást követően. A tanuláselmélet képviselői a kezdeti behaviorista nézeteken túllépve ma már a
konstruktivista elképzeléseket részesítik előnyben. A tabula rasa ideájával szemben a kompetens
csecsemő jellemzőit hangsúlyozzák és számolnak a fejlődő idegrendszer jelentőségével is.

A nativista (innáta) magyarázatok. A nyelvelsajátítás folyamatában az öröklött, biológiai

adottságokat hangsúlyozzák. Nem utasítják el teljesen a tapasztalat és a tanulás szerepét, de úgy
vélik, hogy atapasztalatnak csak annyi a szerepe, hogy tartalommal megtöltse, illetve felélessze és
aktivizálja atudás velünk született kereteit és formáit. Ennek eredménye lesz a különböző mentális
képességek kibontakoztatása, így az anyanyelv elsajátítása is. A nativisták szerint az emberi tudás –
legalábbis alapjaiban – velünk született, mai szóhasználattal genetikailag kódolt. Noam Chomsky
(1957) generatív elmélete szerint a természetes nyelvek – felszíni különbségeik ellenére – mögöttes
szerkezeti azonosságokat mutatnak. Közös magként magukba foglalnak egy univerzális nyelvtant,
tehát egyetemes nyelvtani kategóriák (UG Univerzális Grammatika) léteznek és a nyelvek csak
bizonyos paraméterekben különböznek. Minden gyermek egy „nyelvelsajátító készülékkel” (LAD
LanguageAquisition Device) születik, mely arra van beprogramozva, hogy felismerje az univerzális
nyelvtani szabályokat és a nyelvi paramétereket beállítsa. Ez a nyelvi modul nem függ egyéb kognitív
vagy perceptuális folyamatoktól. A nativista modellek – melyet többek között Chomsky, Lenneberg,
Mehler, Christope stb. is követett– a tanulásban az önfejlődésre, a szenzitív periódusra és a szelekciós
folyamatokra helyezik a hangsúlyt.

Az interakcionalista elméletek a nativista és a tanuláselméleti magyarázatok között képeznek hidat.

Az öröklés és a környezet szerepét egyaránt fontosnak tartják a nyelvelsajátítás folyamatában.

a) A kognitív szempontú interakcionalista magyarázatok a kognitív teljesítményeket tekintik a

nyelvelsajátítás forrásának. Képviselőik szerint pl. Piaget, Cponik, Meltzoff, Snyder, Bretherton, Bates
stb. a nyelvi képességeink gondolkodásunkra épülnek, azzal szoros egységben fejlődnek ésegymástól
függenek. Ezért nincs nyelvi megfelelője annak a fogalomnak vagy jelenségnek, amely még nem
alakult ki a gyermekben. pl. tárgyállandóság (főnevek), sorba rendezés (kisebb-nagyobb).

b) A kulturális szempontú interakcionalista magyarázatok a nyelvelsajátítást a kulturális tanulás egy

fajtájának tekintik. A gyermekre, mint egy már meglévő nyelvhasználó csoport tagjáratekintenek.
Hangsúlyozzák a nyelvtanulás szociális kontextusát, különösen azon társas tevékenységek szerepét,
melyben a felnőtt és a gyermek együtt vagy egymásnak csinálnak valamit.pl. kukucs játék, fürdetési
és elalvás előtti szertartások stb. Képviselőik pl. Vigotszkij, Bruner, Harkness, Nelson, Tomasselo stb.
kommunikációt jelölik meg a nyelvi fejlődés motorjaként. Bruner (1983) meglátása szerint a társas
tevékenységek egy„nyelvelsajátítást elősegítő rendszert" (LASS Language acquisition Support System)
alkotnak, amely környezeti kiegészítése a nativisták által hangsúlyozott veleszületett, biológiai
nyelvelsajátító készüléknek.

Az alábbi összefoglaló ábra a gyermeknyelv értelmezésének és vizsgálatának változásait

demonstrálja.