8.

Nyelv és kommunikáció fejlődése

I. A beszéd, a nyelv és a kommunikáció megkülönböztetése
II. A nyelvfejlődés elméleti megközelítése, érvek, ellenérvek; a gondolkodás és a
nyelvfejlődés viszonya az egyes elméleti megközelítésekben
III. A nyelvi fejlődés mérésének lehetséges módszerei, módszertani nehézségek
IV. A preverbális kommunikáció fejlődésének legfontosabb állomásai – az egyes fejlődési
állomások, jelenségek értelmezési lehetőségei, jelentősége a kognitív fejlődés
szempontjából
V. A nyelvfejlődés verbális időszakának bemutatása, legfontosabb állomások
VI. A nyelvi depriváció és hátrány problémája; nyelv és iskolai teljesítmény
I. A beszéd, a nyelv és a kommunikáció megkülönböztetése
A „kommunikálni” szó eredeti jelentése „megosztani” (közössé tenni). A nyelv esetében
akkor beszélünk kommunikációról, ha a beszélő és a hallgató az elmondottak közös
értelmezésére jut. A kisgyerekek nyelvhasználatának fő hiányossága azonban az, hogy sok
értelmezési munkát hagy a hallgatóra. Ebben az értelemben a gyereknyelv nem teljesen
kommunikatív. Az egyik készség, amit a gyerekeknek el kell sajátítaniuk ahhoz, hogy
nyelvüket kommunikatívvá tegyék, az a hallgató szempontjából egyértelmű jelentést
hordozó beszéd.

II. A nyelvfejlődés elméleti megközelítése, érvek, ellenérvek; a

gondolkodás és a nyelvfejlődés viszonya az egyes elméleti
megközelítésekben
A nyelvfejlődés elméleti megközelítései
Elméletek:
• nativista: Veleszületett tudást feltételez a nyelvelsajátítás terén is, amely következtében
átfedő, egységes tudás érhető el a gyermekek számára (pl. Chomsky).
• konstruktivista: Nyelvelsajátítás során a gyermek környezetéből építi fel a tudását, így
saját maga konstruálja fejlődését. Ebből adódóan a nyelvelsajátítás folyamata egyénileg
változó lehet, nem tökéletesen megegyező nyelvtan lesz a gyermekek fejében 
nincsen nyelvtan abszolutiság.
• tanuláselméleti megközelítés: A tanuláselméleti megközelítés a nyelvelsajátításban a
gyermek környezetének, a felnőttek által biztosított tanítási folyamatnak, az általuk
nyújtott modellnek tulajdonít lényeges szerepet.
• interakcionista elmélet: Kiegészíti az előző megközelítéseket azzal, hogy
megmagyarázza a nyelvelsajátítás és a kognitív teljesítmény kapcsolatát, illetve
kihangsúlyozza a társas kapcsolatok szerepét.

Nativizmus:
A nativizmus veleszületett tudást feltételez a nyelvelsajátítás területén, amely nézetet több
elmélettel és elvvel is alátámasztja:
 Chomsky: Mivel a gyermekek hatalmas mennyiségben képeznek olyan
mondatokat, amiket előzőleg nem hallottak, valószínűtlen, hogy a nyelvelsajátítás
klasszikus-, illetve operáns kondicionálás útján, illetve a Bandura-féle utánzás
alapján történik. De! Ez nem jelenti azt, hogy a tapasztalat nem járul hozzá a
nyelvelsajátításhoz! Chomsky elismeri, hogy a gyermekek verbális és nemverbális
viselkedéseik nagy részét mások megfigyelésével és utánzásával sajátítják el. Ám
ezek a faktorok nem elégségesek a nyelvelsajátítás magyarázatához. A nyelv
megértésének és elsajátításának képessége veleszületett, és azok az alapelvek,
amelyek a fejlődést meghatározzák, különböznek a többi emberi viselkedés
alapelvétől. Chomsky szerint az emberek által ténylegesen létrehozott mondatok a
nyelv felszíni struktúráját képezik. E felszíni struktúra szintjén a különböző nyelvek
grammatikája nagy változatosságokat mutat. Azonban szerinte létezik egy olyan
alapvető szabálykészlet, amely minden nyelvben közös. A nyelvtani szabályok e
szűk készletét, amelyből minden nyelv felszíni struktúrája ered, a nyelvi rendszer
mélystruktúrájának hívta, ami veleszületett.
Úgy gondolta, hogy a nyelvhasználat képessége a nyelvelsajátítási készüléknek
(LAD) nevezett mechanizmusnak köszönhető.
LAD (Language Acquisition Device – nyelvelsajátítási készülék):
• A LAD olyan, mint egy genetikai kód, amely a nyelv elsajátítására van
beprogramozva, és hogy a gyermek bármely nyelv hallatán felismerje a
mélyszerkezethez tartozó egyetemes szabályokat.
• A LAD születéskor még embrionális állapotban van, és a gyerek érésével és
a környezetével való kölcsönhatásaival párhuzamban érik a LAD is, ami
pedig azt teszi lehetővé, hogy a gyermek egyre összetettebb nyelvi
struktúrákat sajátítson el, amik így beilleszkednek a LAD eddig meglévő
struktúráiba.
 Ingerszegénység-elv (Chomsky): A nyelvi input önmagában nem elégséges és
nem megfelelő a nyelvtan megtanulásához. Erre példa, hogy az élőbeszéd tele
van nyelvi hibákkal, amit hall a gyerek, azonban mégsem helytelenül tanulja meg
a nyelvet. Továbbá túl komplex a nyelvtan ahhoz, hogy saját maga képes legyen
konstruálására. Végezetül a gyermek olyanokat is mond és megért, amit
korábban még nem hallott.
 Negatív bizonyíték hiánya (Brown és Hanlon): A nyelvtan felfedezése
komplikált, korrekciót igényelne, de a felnőttek csak akkor korrigálnak, ha nem
mond igazat vagy ha hangzóhibákat ejt a gyerek, ritka a negatív megerősítés a
nyelvtant tekintve, és ha mégis kijavítjuk a gyereket, általában nem érdekli, így
sikertelen a korrigálás.
 Nyelvi univerzálék: Úgy lehet a nyelvet genetikailag meghatározottnak venni,
hogy a nyelveken belül vannak általános szabályok (nyelvi univerzálék) pl.
szófajok, mássalhangzók és magánhangzók stb., melyek minden nyelvre igazak 
emiatt a szabályok összességének a fejünkben kell lennie, amiket a saját nyelvünk
függvényében kiválogatunk (~ hasonló Chomsky mélystruktúrájához).
 A nyelvelsajátítás, mint paraméterbeállítás: A nyelvek közötti változatosság
korlátozott, csak bizonyos paraméterekben különböznek pl. kötelező-e az
alany. Annyi a dolga a gyereknek, hogy beállítsa a paramétereket, amit az input
 vált ki. Gyorsan és erőfeszítésmentesen tanulják meg a nyelvet, még akkor is,
ha a bejövő ingerinformáció nem elegendő vagy nem kapunk korrekciót.
Azonban az ingerszegénységi elvnek és a negatív bizonyíték hiánya nézetének megfelelően
mégis sikeres a gyermekek nyelvelsajátítása, ami alátámasztja a veleszületett képességet,
amely mellett a következő érvek szólnak:
• Minden egészséges gyermek megtanul beszélni (/jelnyelvvel kommunikálni).
• A gyerekek ugyanazokon a nyelvelsajátítási fázisokon mennek át  univerzális.
• Kritikus periódus: társadalmon kívüli gyerekek nem sajátítják el a nyelvet, és később
sem tudják használni megfelelően pl. aveyroni vadfi.
• Egy állatot sem sikerült megtanulni az emberhez hasonló nyelvre.
• Saját helye van az agyban  szelektíven tudnak sérülni pl. afáziák, SLI, Williams-
szindróma.
Nativizmus kritikája:
• A gyerekek ugyanazokon a nyelvelsajátítási fázisokon mennek át.
 Ugyan sok a csoportszintű hasonlóság, de sok az egyéni különbség pl. 8
hónap és 2 év között jelenik meg az első szó.
• Van a nyelvelsajátításban kritikus periódus:
 Nincs a kritikus periódusra bizonyíték, mert a társadalmon kívüli
gyermekekről szóló leírások alapján nemcsak nyelvi problémákkal
rendelkeztek, hanem nem is tudtak integrálódni a társadalomba.
• Egy állatot sem sikerült megtanítani beszélni (emberhez hasonlóan):
 Ez önmagában nem érv, mert sok mindenben különbözik az ember az
állattól, lehet, hogy ez nem nyelvi kérdés.
Konstruktivista elméletek (Tomasello, 2000):
A konstruktivizmus nézőpontjából a gyermek a környezetéből érkező tapasztalatok
segítségével konstruálja nyelvfejlődését is. Ennek megfelelően a konstruktivisták úgy
vélekednek erről, hogy a csecsemő nem rendelkezik absztrakt tudással a nyelvtanra
vonatkozóan, sokkal inkább egyszerűbb és általánosabb tanulási mechanizmusokat
feltételeznek, miszerint a gyermek a bejövő információk alapján építi fel a nyelvet. Véleményük
szerint sem a veleszületett reprezentációk, sem a speciális elsajátító mechanizmusok nem
szükségszerűek, mert a nyelv ugyanolyan jellegű tudás, mint bármi más. Továbbá az
ingerszegénységi elv sem érvényes, hisz a gyerek korai megnyilatkozásai nagyon erősen
követik az általa hallott felnőtt megnyilatkozásokat.
Tanuláselméleti megközelítés
A tanuláselméleti megközelítés a nyelvelsajátításban a gyermek környezetének, a felnőttek
által biztosított tanítási folyamatnak, az általuk nyújtott modellnek tulajdonít lényeges
szerepet. A fejlődést előidéző mechanizmusok, a tanuláselméleti megközelítés alapján, a
következők:
 Klasszikus kondicionálás: A hangsor, mint inger kiváltja a gyermek orientációját, így
a gyermek a hangsor által jelölt tárgyra néz. A hangsort összekapcsolja a tárggyal,
 így megtanulja a jelentés egyik vonatkozását. Ezen elmélet tehát magyarázza a nyelvi
jelentések elsajátítását.
 Operáns kondicionálás: Skinner szerint a beszéd operáns kondicionálás révén
megvalósuló tanulásként modellezhető. Az alapbizonyíték erre az a megállapítás, hogy
a gyermek a gagyogás korai fázisában sokféle hangot ad ki, többé-kevésbé
véletlenszerűen. Ezek közül azok maradnak fenn, amelyeket a környezet megerősít.
 Utánzás: Bandura a beszédfejlődést a szociális tanuláselmélet alapján magyarázza. Ő
abból indul ki, hogy a gyermek a maga körül hallott nyelvet sajátítja el, azaz a
nyelvelsajátítás az utánzásnak egyik speciális formája.
Interakcionalista elmélet
Az interakcionalista felfogás a fő képviselői Bruner és Bates. Kiegészítik az előző
megközelítéseket azzal, hogy megmagyarázzák a nyelvelsajátítás és a kognitív teljesítmény
kapcsolatát, illetve kihangsúlyozzák a társas kapcsolatok szerepét. Ezek szerint a gyermek
beszédét környezetében hallott beszéd befolyásolja, ami működésbe hozza a
beszédpotenciált. Az interakcionalista megközelítés kulturális szempontú változatának
képviselői szerint a társas környezet eleve úgy szerveződik, hogy a gyermeket egy
nyelvhasználó csoport tagjává fogadja. Azok a kulturálisan meghatározott események,
amelyek segítik a gyermeket a nyelvtanulásban, alkotják a nyelvelsajátítást elősegítő
rendszert (LAS – Language Aquisition Support), amely a nyelvelsajátító készülék (LAD)
környezeti kiegészítése. Gopnik, Meltzoff és Kuhl szerint a felnőttek segítsége a
nyelvtanulás harmadik lényeges eleme, a nevelés és a velünk született mechanizmusok
mellett. A felnőtteknek sajátos módszerei vannak, hogy csecsemőiket bevezessék a beszélők
soraiba. Ehhez tartozik, hogy a tipikus felnőtt egész másképp beszél csecsemőjével, mint egy
másik felnőttel.

III. A nyelvi fejlődés mérésének lehetséges módszerei, módszertani

nehézségek
Utánmondásos teszt: Az utánmondásos teszt segítségével megtudható, hol tart a gyermek
a nyelvelsajátításban. A kísérletvezető felolvas egy mondatot, melyet a gyereknek el kell
ismételnie. Az ismétlésben jelentkező változtatások jelezni tudják, hogy a nyelv mely
területeit tanulja éppen vagy még nem sajátította el.
Megnyilatkozás átlagos hossza (MLU): A kisgyermekek nyelvfejlődésének vizsgálatában az
egyik leggyakrabban alkalmazott mutató. Az MLU-t úgy kapjuk, hogy az adott mintában a
szavak számát elosztják a megnyilatkozások számával.
Általános nyelvi tesztek (szókincs méret is): Kiválasztanak néhány nyelvi jegyet, például
mássalhangzók, nyelvtani szerkezetek vagy a szókincs elemeinek egy csoportját, és tesztelik,
hogy a gyermek mennyire képes ezeket használni vagy megérteni. Válaszait előre
kidolgozott kritériumok alapján pontozzák. Ahogy nyelvi képességei fejlődnek, egyre
magasabb pontszámokat ér el.
 Módszertani nehézség: ezeket a tesztek korai időszakokban még nem alkalmazhatók,
időigényességük miatt fárasztó lehet egy kisgyerek számára.
IV. A preverbális kommunikáció fejlődésének legfontosabb állomásai –
az egyes fejlődési állomások, jelenségek értelmezési lehetőségei,
jelentősége a kognitív fejlődés szempontjából
A preverbális kommunikáció állomásai
1. A gyerekek a nyelv iránti fogékonysággal (Chomsky) és az emberekkel való
kommunikáció hajlamával jönnek a világra. Már születéskor preferálják a
beszédhangokat másfajta hangokkal szemben, a születés után néhány nappal pedig már
el tudják különíteni saját anyanyelvük hangjait az idegen nyelvek beszédhangjaitól.
2. Az újszülöttek kommunikációs képessége kezdetben igencsak korlátozott: ennek
néhány arckifejezés és a sírás az eszköze. Habár a sírásmintázatok változatai nem
különösebben sokatmondók, a gondozó számára mégis nyújtanak némi információt.

3. Két és fél hónapos kor körül a csecsemők kommunikációja a szociális mosollyal

bővül. Hangkészletük kiterjed, és gügyögni, majd később gagyogni és halandzsázni
kezdenek. Ezek a változások egyre közelebb viszik a babát az azonosítható szavak
kiejtéséhez.

4. Ahogy a csecsemők egyre jobban megtanulják megkülönböztetni és használni a

nyelvi jelzéseket, úgy válnak egyre ügyesebbé a körülöttük lévő emberekkel és
tárgyakkal való interakciókban is. Három hónapos kor körül kialakul az elsődleges
interszubjektivitás képessége, amely lehetővé teszi, hogy a csecsemők viselkedésüket
egy másik személy viselkedéséhez igazítsák, illetve hogy közvetlen, szemtől szembe
interakcióban élményeiket megosszák. Erről van szó például az anya és csecsemő
közötti, kölcsönösen örömteli üdvözlés és mosolygás esetében.

5. Kilenc hónapos kor körül jutnak el a csecsemők a másodlagos interszubjektivitás

szintjére, aminek segítségével lelkiállapotukat megoszthatják egy másik személlyel
olyan helyzetekben, amikor a közös figyelem fókuszában egy harmadik személy,
cselekvés vagy tárgy áll. A másodlagos interszubjektivitás a nyelvelsajátítás döntő
előfeltétele: amikor a csecsemő és gondozója beszélget, a közös figyelmük fókuszában
lévő tárgyakról osztják meg tudásukat. A másodlagos interszubjektivitást jelzi az,
amikor a csecsemők kezdenek a tárgyakra mutatni. A mutatás, habár kezdetleges,
egyértelműen kommunikatív viselkedés, s az a célja, hogy közös figyelmi helyzetet
teremtsen. Pl. Amikor a 12 hónaposak egy távirányított autót látnak mozogni, először
rámutatnak, majd megnézik, hogyan reagál az anyjuk (szociális referencia).

Szociális referencia: Csecsemő megvizsgálja édesanyja egy ismeretlen személyre vagy

eseményre mutatott válaszát, és ehhez igazítja sajátját.

6. A mutatás funkciója 18 hónapos korban komplexebb módon válik

kommunikatívvá. A csecsemők most már először inkább az anyjukra néznek, hogy
lássák, nézi-e az autót, és csak azután mutatnak rá. Ez világosan bizonyítja a mutatás
kommunikatív célját.
Összegezve, ha a születéstől a harmadik év kezdetéig tartó fejlődést nézzük, láthatjuk, hogy a
gyerekek kommunikációs képessége igen fejlett, még mielőtt részt vennének
párbeszédekben.

V. A nyelvfejlődés verbális időszakának bemutatása, legfontosabb

állomások

A verbális nyelvelsajátítás fontos állomásai:

1. 6-10 hónapos csecsemő: szótagismétlés. A hangminták, amiket 6-10 hónapos koráig

produkál a csecsemő, minden nyelvben egyformák. Ezeknek a hangoknak a száma
sokkal nagyobb mint az, amit később a gyermek beépít beszédébe.

2. 10 hónapos-1,5 éves korukra egyszavas kijelentések, holofrasztikus szakaszok

jellemzők  az egyszavas kifejezések nem egy-egy szó, hanem egy egész kifejezés
helyett állnak. Ez az igazi gagyogás: halandzsa, amit csak ő és a szülő ért VAGY
egyből átvált a szavak kimondására, át tudja adni a jelentést.

3. 1,5-2 éves korukban már összeraknak 2 szót (kombinálják, módosítják), amik

többletinformációval szolgálnak. Nagyon korai kombinatorikus nyelv, nem teljesen
kimondott szavak. Szórobbanás jellemző.
Szótanulás: A gyerekek úgy tanulnak nyelveket, hogy az emberek megmutatják nekik a
megnevezett dolgot, és aztán megismétlik nekik a nevet  asszociatív tanulás.
Szótárrobbanás: Hatalmas léptékváltás: 2-3 hó alatt duplájára nő az ismert szavak száma.
Hirtelen megindul a szókincs 1,5 és 2,5 év között. Ezt bonyolult lenne sima asszociatív
tanulással megmagyarázni, ugyanis nagyon sok szót kellene naponta megtanulnia, ami
nagyon nehéz, hiszen a gyerek nemcsak szótanulással tölti az idejét.
Miért van és mi a szótárrobbanás?
Gopnik és Meltzoff szerint erős oki kapcsolat van a gyermek nyelvi tárgykategorizációs
képessége és a szóelsajátítás között. Egyre jobb és jobb kategóriák létrehozásában, egyre
jobban meg tudja különböztetni a tárgyakat és eseményeket, de ezek az új kategóriák
címkék nélkül maradnak. A szóelsajátítási tempó növekedésének motorja egy
általánosabb tanulási mechanizmus, a gyors leképezés képessége: minimális
mennyiségű, vagy akár egyszeri bemutatás alapján is megtanulhat kiinduló információkat a
szó jelentésére vonatkozóan.

4. 2-3 éves korban telegrafikus beszéd jellemzi őket: csak jelentés alapján legyen ott
minden. Képes komplexebb kifejezéseket is létrehozni, 3-4 szavas mondatokat
szerkeszteni konvencionálisan, megfelelő módon, viszont leegyszerűsítik ezeket.
Mások is megértik, nemcsak a szülők.
 5. 3-6 éves korra egyre hosszabb és bonyolultabb mondatokat használ, eltűnnek a
hangzóhibák, és egyre kevesebb a túláltalánosítás.

6. 6 éves kortól szókincsgyarapodás jellemző, ami folyamatosan még felnőttkorban is

tart. Elsőosztályos korra funkcionálisan expresszív (amiket megfelelően használni tud)
szókincse eléri a 2500+ szót.

VI. A nyelvi depriváció és hátrány problémája; nyelv és iskolai

teljesítmény
Nyelvi diszfunkció / nyelvi hátrány / kommunikációs zavar
A „nyelvi diszfunkció" kifejezés a beszédet, beszédmegértést, olvasást, írást,
jelnyelvhasználatot érintő rendszerszerű fogyatékosságra vonatkozik, amely
megakadályozza, hogy a személy egyenrangú félként vegyen részt a kommunikációs
helyzetekben. A diszfunkció lehet egészen enyhe, például a kiejtésben észlelhető apró hiba,
és jelenthet komoly károsodást, például súlyos agysérülés után, amikor szinte mindenfajta
kommunikáció lehetetlenné válik. Ezekben az esetekben a nyelv természetes, spontán,
öntudatlan működése megszűnik. A verbális kifejezés figyelmet és nagy erőfeszítést
igényel a sérült személytől, így a sérült nyelv inkább akadálya, semmint eszköze a
kommunikációnak. Ha a „nyelvi hátrányt" funkcionális fogalomként használjuk, a
bevándorlókkal, illetve más kisebbségi csoportokhoz tartozó személyekkel kapcsolatban is
beszélhetünk nyelvi nehézségekről. Ezen hátrány korlátozhatja az emberek
személyiségfejlődését, szociális kapcsolatait, valamint azt, hogy a közösség hasznos
tagjává válhassanak.
Fejlődési diszlexia és iskolai teljesítmény
A diszlexiás gyerekek, többéves iskolába járás után is nagyon rossz teljesítményt
nyújthatnak az olvasás-, írás- és helyesírás-feladatokban. Az ilyen gyermekek
anamnézisében gyakran szerepel megkésett beszédfejlődés, de 9 éves korukra vagy
körülbelül erre az időre látszólag ép nyelvi teljesítményt mutatnak, ugyanakkor
íráskészségük egy 5-6 éves gyermek szintjének felel meg. A diszlexiás gyermekek gyenge
az iskolai előmenetele abban az esetben, ha a diszfunkciót senki nem ismeri fel. Olvasásra
való képtelenségük - akár információszerzés, akár szórakozás az olvasás célja -, valamint
a napi kudarc az írásos feladatok elkészítésében rombolja tanulási teljesítményüket és
motivációjukat. Gyakran társulnak mindehhez számolási (a számjegyek körüli)
nehézségek, valamint rövid idejű memóriaproblémák, például az instrukciók követésében.
Gyenge írásbeli és helyesírási teljesítményüket sokszor a „tanulási nehézség" vagy az
intelligenciacsökkenés jelének tekintik, vagy ha a gyermeket normál intelligenciájúnak
ismerik, rossz eredményeit lustasággal, „akarathiánnyal" magyarázzák, amit iskolai
büntetések és egyre nagyobb otthoni feszültség követ. Ezek után nem meglepő, hogy sok
diszlexiás gyermek szorongóvá, visszahúzódóvá vagy agresszívvé válik - az egyre romló
viselkedése pedig oda vezethet, hogy nehezen beilleszkedőként kezdik őket számon tartani.