You are on page 1of 3

A gép mint kreatív alkotótárs.

A mesterséges
intelligencia alkalmazása a mozgóképek
készítésében
SPITZER NOÉMI FRUZSINA

ha a részleteiben kifejtenéd a saját gondolataidat, meglátásaidat a választott szakszöveggel


kapcsolatban.

A választott szakszövegem az AI és a kreatív munkákat öleli fel, remekül felvezeti a


mesterséges intelligencia és a mozgókép készítés kapcsolatát. Hiszen a mai világba egyre
nagyobb terepet foglalnak el ezek a technikák.
A mesterséges intelligencia ötlete régre nyúlik vissza, ahogy a szöveg is említi már az ókori
görög mítoszokban is megjelentek robot munkák, automata szerkezetek. Az AI maga
számítógépalapú, egy új fajta tudományág és ezzel együtt a napjaink digitális forradalmának
egyik alap pillére. Már Alan Turing által létrehozott Imitation Game, avagy Turing-teszt (mai
elnevezése) is jelentőséggel bírt, hiszen már Turing is úgy fogalmaz “a sikeres működés nem
egyenlő a gondolkozással”. Az AI-t sikeresnek lehet tekinteni már akkor is ha képes
leutánozni egy ember viselkedését bizonyos körülmények között. Emiatt is sok ember képes
komfortosan érezni magát egy AI géppel, hiszen úgy vélik hogy megfelelő hallgatóságra
találtak, még ha a visszajelzések szegényesek is feléjük, ezt a hatást akár a 2008-ban
létrehozott Cleverbot is képes volt hozni (amivel még én is próbálkoztam gyerekként). Vagy
akár a hatvanasévekben készült ELIZA nevű program is, aki egy pszichológiai chatbot volt.
Kapott válaszok alapján adott visszajelzéseket másoknak, és hiába a gép olyan céllal készült
hogy bemutassa hogy nem képes az emberek helyett minden feladatot ellátni, a
visszajelzések pozitívok voltak, több ember is szívesen beszélgetett a programmal. Maga a
mesterséges intelligencia már a mindennapjainkat is átszővi, megjelenik a hirdetésekben is
amiket napi szinten kapunk, hiszen a korábbi tevékenységeinket képes feldolgozni és ezáltal
ezek egyre személyre szabottabbak lesznek. Megjelenik ugyan úgy a fordítószoftvereknél, az
oldalaknál található virtuális asszisztenseknél és az okosrendszereknél szintúgy, de még a
kiberbiztonságnál is jelen van. Az AI robotok különböző iparágakban már fontos szerepet
játszanak, hiszen képesek egyéb automatizált folyamatokat ellátni (önvezető targoncákkal
már találkoztam a nyár folyamán). Ezáltal hogy egyre több munkaterületre képes be
integrálódni, sok területet kényszerít fejlődésre, felkészülésre.
Éppen ezért a művészeknek is szükséges lépést tartani a megjelenő új médiumokkal,
hiszen ők is szembesülnek ezeknek az erejével. Ahogy a Spitzer Noémi is írta, az interneten
nagyrészt olyan tartalmak vannak jelen amiket az emberek alkottak meg, de viszont egyre
elterjedtebb less a gépek által generált könyvek, zenék, képek. Sokan tartják úgy hogy ez az
emberiség hasznára fog válni, hatékonyabbá tehet munkafolyamatokat. Viszont én is a
pesszimistább oldat támogatom, akik úgy vélik, ez egyre több veszélyforrást generál, és a
végén akár embereket is képes teljes mértékben helyettesíteni. Emiatt nem meglepő, hogy
több felmérés szerint is a művészek egyik nagy félni valója, hogy a mesterséges intelligencia
egyre jobban fejlődik és hogy emiatt elveszíthetik a munkahelyüket.
Mesterséges intelligencia a film és mozgókép világba is képes beilleszkedni. A 2010-
es évek körül több próbálkozás is kezdődött, mikor már a kamerák és grafikai szoftverek
világába is elkezdték belevinni. Szerepük a forgatókönyvírásba és dialógusszerkesztésbe
ekkor kezdődött igazán. Manapság már akár az előkészületekbe, a script írásba, speciális
effekteknél de még a filmek eladásánál is bevethetőek. Így alakult hogy a legújabb Indiana
Jones filmben például Harrison Fordot „öregedésmentesítésére” vetették be a mesterséges
intelligenciát. De hogy az egyszerűbbeknél maradjunk, egyéb kreatív munkákba már
többször is bevetették az AI-t, ahogy a Disney+-on megjelenő Titkos Invázió című műnél is,
több művész dolgozott együtt hogy a mesterséges intelligenciával alkothassanak. Rengeteg
előnnyel jár, sok mindent képes megkönnyíteni. A művészeknek rengeteg lehetőséggel
szolgálhat, ha kitudják használni. A számomra ez egy nagy kérdés, mennyire fogja megérni,
ha ennyire gépiesítjük a film készítést? Számomra ez a koncepció elég keserédes, nagy
félelmeim vannak azzal kapcsolatban hogy mennyire fogja elidegeníteni a szakma
„szépségeit”. A május-június környékén kialakult tüntetés hullám Hollywoodban is eléggé
bebizonyítja hogy több embernek vannak kétségeik ezzel a technikai újdonsággal. Az írok
céhhe nyújtott be a mesterséges intelligenciák ellen csoportoskeresetet. Akik úgy érzik hogy
munkájuk fellett használva a ChatGPT tanítására, az írók jogosan érzik úgy hogy munkájuk
nélkül nem tartana ott az AI ahol, tekintve hogy műveikkel lett tanítgatva a program. Több
forgatókönyvíró hagyta abba a munkát, hogy fellépjen többek között a mesterséges
intelligencia által rájuk jelentett veszélyek ellen. Ez kihatással van több filmre, sorozatra a
közeljövőben, ekkor fog csak igazán feltűnni a hiányuk, mikor késni fognak ezek az alkotások.
Ezután nem sokkal a Hollywood-i sztrájkba a színészek és előadóművészek is beléptek,
egységes támogatást jelentett amikor a SAF-AFTRA ( Amerikai Televízió és Rádióművészek
Szövetsége) elnöke is meghirdette a fellépést. Egyik jellegzetes momentuma volt az
Oppenheimer díszbemutatója, ahonnan a színészek feltűnően, tiltakozások jeléül kisétáltak
róla, ezzel is felhívva a figyelmet.
A művészek félelmei nem alaptalanok. Hiszen már több helyen feltűnt az a metódus
hogy háttérszínészeket beszekennelték, jogosan merül fel bennük hogy vajon ezekkel az
anyagokkal miket fognak csinálni. A sztárszínészek könnyen elveszíthetik az irányítást a saját
„arcuk” felett, hiszen már most szembe jön rengeteg olyan próbálkozás (Akár TikTokon,
YouTubeon) ahol színészek arcával hoznak létre ijesztően pontos képeket(deepkfake
technológia), videókat vagy az AI segítségével meghallgathatjuk például Jenna Ortega
hogyan énekli el a legújabb slágereket. Ezeket egy bizonyos pontig jó szórakozásnak lehet
tekinteni, de szerintem egyikünk se örülne ha esetleg a képünket egy pornógráfiára
használnák fel. De ha jobban belegondolunk, ha ez így halad tovább, egyáltalán lesz e
szükség színészekre? Hiszen a nagycégeknek ez egy költségcsökkentő megoldás lehet, hogy a
kezdő/háttérszínészeket beadaptálják az AI rendszerébe, és bármikor előtudják őket húzni a
kalapból. Egyértelműen számukra ez oclsóbb megoldás lenne mint fizetni és irányítani 100
embert. De ha belegondolunk ezek a statisztaszerepek rendkivül fontosak egy színész
életébe, itt szerzi a tapsztalait, itt nyer betekintést a háttérmunlába, hogyan is zajlik egy
forgatás, lehetőségük van kapcsolatokat építeni. Így teljesen elszemélytelenedne maga a
színészijáték. Erre egy kezdetleges próbálkozása már volt persze több cégnek is, egyik talán a
legelterjedtebb az egyik új Disney Show ahol egy egész sor AI által generált színész jelenik
meg. Egyértelmű a morbid próbálkozás alapján hogy még egészen gyerekcipőbe jár az e
technika, de ezzel együtt roham léptekben nő.
Jelenleg a mesterséges intelligencia egyértelműen az jelen korunk betáplált informácbóiból
képes építkezni, úgy ahogy az írók munkájából és bármi alapján ami a felhőkben
megtalálható. Ellehet velük érni közel emberi munkákat, de ezek jelenleg elég sok munkát
igényelnek. Ahogy a Jetson/Benjamin munkájából is lejött, hogy nagy részt már meglévő
kifejezéseket képes használni. De vajon eljön az a pillanat amikor ez a technológia teljes
öntudatot kap? Egyáltalán képes lesz e valaha tudatosan gondolkozni vagy sem.

Szerintem bármilyen, még ennél is nagyobb, technikai újítás előtt, az emberiségnek


határokat és szabályokat kéne szabnia, hiszen nem lehet mindenkit bele erőltetni a
mesterséges intelligencia által generált tényekbe. Nem szabad hagyni hogy teljesen
elidegenedjünk a már meglévő művészeti iparágaktól. És ha jól megfigyeljük, akkor ezekkel a
módszerekkel az emberek igazából soha nem fognak többé új műfajokat, típusokat látni,
hiszek ezek a gépek a régi bevált módszerekből nyerészkednek.
Azért is választottam ezt a témát mert érdekesnek tartom az AI fejlődését, de ugyanakkor
apokaliptikusnak tartom a jövőt vele. Mindenképpen rengeteg előnye is van, hiszen sok
munkafolyamatot megtud könnyíteni, sok háztartásban hasznos lehet, a mindennapi életből
már elképzelhetetlen lassan. Rengeteg új kaput nyíthat meg a művészetben is, hiszen nem
ismer határokat. Ám mégis elborzaszt a tény maga hogy miket lehet még belőle kihozni, és
mindenképp nagy felelősség kell hozzá. És ha jól megfigyeljük, akkor ezekkel a módszerekkel
az emberek igazából soha nem fognak többé új műfajokat, típusokat látni,
valószínűsíthetőleg.

You might also like