A zoón politicon és az Általános Mesterséges Intelligencia

avagy

Úton az emberi MI felé

(Pordán Ferenc, KomLev II., 2022-23., azonosító: HD0IH0)

„Én már nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek: ő mutassa meg helyettem, ahogyan
mozdul bennem a lélek” írta Kiss Tibi a Quimby 1999-ben megjelent Hallelujai című dalának
szövegében – bár ezek a sorok már akkoriban is aktuálisak voltak, még inkább aktuálisabbnak
számítanak most, 24 évvel később, amikor a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás fejlődésének
köszönhetően valóban elegendő néhány paramétert megadnunk ahhoz, hogy a számítógép
elfogadható műalkotást, működőképes kódot vagy értékelhető tanulmányt, esetleg beadandó esszét
hozzon létre helyettünk1. Eljutottunk tehát oda, hogy az embernek, akit fejlődése korai fázisában a
komplex feladatmegoldó készségei emeltek ki az állatok – vagy, ha úgy tetszik, a többi állat – sorából,
és aki a gépesítés kora óta elsősorban az intelligenciáját tekintve érezheti magát különbnek a számos
feladatot nála jobban megoldó, egyre bonyolultabb gépeknél, már az alkotás terén is vetélytársa
akadt az MI-k „személyében”. Ám ha már a jelenben, vagy legalábbis a nagyon közeli jövőben is
csupán ennyire, a promtok kijelölésére korlátozódik a szerepünk, vajon meddig lesz még egyáltalán
szükség emberekre a kreatív folyamatokban, és mi fogja megkülönböztetni az MI-k által létrehozott
alkotásokat az emberi elme munkáitól? Hiszen a mesterséges intelligencia kellő visszajelzés esetén
egy idő után maga is képes meghatározni, melyek azok a műalkotások, amelyek számot tarthatnak az
– egyelőre még emberekből álló – közönség érdeklődésére, vagy milyen kódsorral lehet megoldani
egy-egy informatikai problémát. És ha elérkeztünk-elérkezünk erre a pontra, vajon továbbra is
felsőbbrendűnek tarthatjuk-e magunkat a „gondolkodó gépeknél”? Vajon az etikát, esetleg az
intuíciót tesszük majd meg felsőbbrendűségünk forrásának? Netán az érzelmeket és az empátiát?
Vagy elképzelhető, hogy az MI-k idővel minden téren teljesen emberivé válnak, esetleg meg is
haladják az embert? És ha igen, vajon mikor jelenthetjük majd ki, hogy eljött ez a pillanat?

A definíciók

Ahhoz, hogy ezeken a kérdéseken egyáltalán elgondolkodhassunk (mert megválaszolásukra

sem képességeimet, sem az esszé terjedelmét tekintve nem vállalkozhatok), először is meg kell
határozunk, mit értünk az ember, illetve a mesterséges intelligencia fogalma alatt. Az ember
mibenlétének kérdését leginkább kétféle, biológiai vagy filozófiai-kognitív alapon közelíthetjük meg –
a biológiai alapú megközelítéssel nem foglalkoznék, hiszen ha az emberlétet biológiai jellemzőkhöz
kötjük, máris feleltünk a „Mi a különbség az ember és az MI között”? kérdésre, eleve kizárva azt, hogy
a mesterséges intelligencia valaha is valóban emberi státuszra jusson.2

Ami a másik megközelítést illeti, az ember mibenlétét firtató kérdéseket filozófusok,

társadalomtudósok és írók százai, ezrei igyekeztek megválaszolni az évezredek során – mivel
felvetéseik között nem csupán egymást kiegészítő, de egymásnak ellentmondó meghatározások is
szép számmal akadnak, lehetetlen lenne egyetlen általános érvényű definíciót. Platón például a testbe
börtönzött lélekként, Descartes gondolkodó nádszálként jellemezte az embert; Kant a „Mit
tudhatok?”, Mit kell tennem?” és a „Mit remélhetek?” kérdések megválaszolásával, Nietzsche a teve,

1
Bár a 2023-as magyarországi írásbeli érettségi dolgozatok esetén sem a ChatGPT, sem a Bing nem teljesített túl
jól; lásd a Telex cikkeit itt, itt és itt.
2
Hacsak nem egy potenciális jövő biológiai alapú mesterséges intelligenciáiról beszélünk.
az oroszlán és a gyermek hasonlatával ii kereste a választ a „Mi az ember?” kérdésre, Heidegger pedig
kijelentette, hogy „egyetlen kor sem tudott az emberről olyan sokat és olyan sokfelét, mint a mi
korunk. De egyetlen kor sem tudott kevesebbet arról, hogy mi az ember” iii – nem véletlen, hogy épp
az ő korában, az 1920-as években vált önálló tudományággá az azóta szintén megannyi emberképet
és emberfogalmat megalkotó filozófiai antropológia. A rengeteg különböző válasz közül ebben az
esszében Arisztotelész definícióját fogom alapul venni – egyrészt, mert ez a definíció majd’ két és
félezer éve alapjaiban meghatározza a nyugati gondolkodást, másrészt pedig mert Arisztotelészt
tekinthetjük a logikai gondolkodás megteremtőjének, így az ő emberképét különösen a témához
illőnek érzem.

Arisztotelész szerint az ember közösségben élő lény, azaz zoón politikon, aki bírja a logosz, a
racionális gondolkodás és az értelmes, érvelő beszéd képességét. A közösség valamennyi építőeleme
a faj szükségleteit szolgálja: a férfi és a nő egységét az utódnemzés kényszerűsége hívja életre, az
oikosz, azaz a háznép az élet fenntartásához szükséges alapvető erőforrások előteremtését biztosítja
és így tovább, egészen a minden tekintetben önellátó egységekig, a poliszokig. A test és lélek
kettősségében gondolkodó Arisztotelész értelmezésében az – akár egyszerűen észként is fordítható –
logosz pedig a legmagasabb rendű lélekrész, ami egyben az ember megkülönböztető jegye is: bár az
örömhöz vagy a fájdalomhoz hasonló, egyszerű érzelmeket az állatok is képesek kifejezni, egyedül az
ember rendelkezik a magasabbrendű gondolkodás és az értelmes beszéd képességével. Ennek a
lélekrésznek kell tehát irányítania a többi lélekrészt, hiszen az ember akkor él emberhez méltó életet,
ha az esze határozza meg a cselekedeteit – ebből egyébként azt is láthatjuk, hogy Arisztotelésznél
még az etika még szorosan összekapcsolódik magával a logosz fogalmával. Ha belegondolunk, a
logosz meglétére vonatkozó kitétel máris teljesülni látszik az MI-k esetében is… de erről majd később.

Bár a mesterséges intelligenciával kapcsolatos értekezések nem tekintenek vissza kétezer éves
múltra, az összetett feladatok megoldására képes, vagy egyenesen gondolkodó gépek kérdése szintén
évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. Ramon Llull már a 13. században megalkotott
elméletben egy gépet, amely szerinte minden igazság bizonyítására alkalmas lehetett volna; Leonardo
da Vinci a 16. század elején mechanikus kalkulátort tervezett 3; Descartes a 17. század közepén a
„szellem a gépben” elméletben értekezett az agy és az elme kettősségéről, mintegy a hardver-szoftver
modell alapjait fektetve le4, míg Leibniz ugyanebben a században azt fejtegette, hogy, hogy bármely
emberi érvelés lebontható egyfajta szimbolikus nyelvezetre, a mesterséges intelligencia nagyapjának
is nevezett Thomas Hobbes pedig numerikus számítások sorozatához hasonlította a gondolkodás
folyamatát. A 19. század aztán Charles Babbage a 19. század elején megtervezte az első,
számítógépnek tekinthető gépet5, amelyhez Ada Lovelace segítségével programokat is írt.6

Ha a modern, 20. és 21. századi meghatározásokat vizsgáljuk, John R. Searle 1980-as

definíciója szerint megkülönböztethetünk egymástól úgynevezett gyenge MI-t, amely intelligens
módon cselekszik ugyan, ám amelynek esetében nem eldönthető, rendelkezik-e kognitív
képességekkel, illetve erős MI-t, amely valóban gondolkodó, öntudattal rendelkező elmének
tekinthető.iv Norvig és Russel szerint ugyanakkor négyféle módon definiálhatjuk az MI-t: tekinthetjük
emberi módon gondolkodó, azaz az elme működését és a megismerést modellező rendszernek,
emberi módon cselekvő, azaz az emberi viselkedést modellező (mondjuk, a Turing-tesztet sikeresen
teljesítő)7 rendszernek, racionálisan gondolkodó, azaz az emberi gondolkodásnál tökéletesebben
működő rendszernek és racionálisan cselekvő, azaz a szó klasszikus értelmében nem gondolkodó és az
3
A tervei alapján az 1960-as évek végén el is készült a működőképesnek bizonyuló gép.
4
Bár a „szellem a gépben” kifejezés már a 20. századból, Gilbert Ryle-tól származik.
5
A kor technológiai színvonala miatt megépíteni azonban nem tudta ezt a gépet.
6
Bizonyos források szerint a programokat egyedül Lovelace írta, így ő tekinthető a világ első programozójának,
de e tekintetben megoszlanak a vélemények.
emberi viselkedést sem imitáló, „csupán” a lehető legracionálisabb módon viselkedő rendszernek. v
Mintegy ezeket a megközelítéseket igyekezett valamelyest összevonni, leegyszerűsíteni Max Tegmark
az emberi szintű Általános Mesterséges Intelligencia, az ÁMI (eredetiben: Artificial General
Intelligence, AGI) fogalmának megalkotásával: az ÁMI nem más, mint a „bármely kognitív feladat
elvégzésére legalább az emberi képességek szintjén képes mesterséges intelligencia” – másként
fogalmazva egy emberi szintű, erős MI. vi Tegmark, aki a további ÁMI-k létrehozására, valamint saját
szoftverének és hardverének megújítására egyaránt képes ÁMI létrejöttét tekinti az evolúció
következő, technológiai lépésének8, magára az intelligenciára, a mesterséges intelligenciára, illetve a
tudatra is javasol egy-egy újnak tekinthető definíciót: az ő megfogalmazásában az intelligencia az
összetett célok elérésének képessége, az MI a nem biológiai alapú intelligencia, a tudat pedig
egyszerűen szubjektív tapasztalat.vii A továbbiakban az ő példájával élve én is ezeket az
egyszerűségüknél fogva közérthető, könnyen kezelhető meghatározásokat fogom alkalmazni.

Ember vagy gép?

Ha a „Mennyiben (lehet) emberi egy MI?” kérdés megválaszolása során a logoszt, a racionális
következtetésalkotás és az értelmes beszéd képességét helyezzük előtérbe, kijelenthetjük, hogy az
MI-k – pontosabban szólva, a chatbotok – szövegértés és szövegalkotás téren szinte már utolértek
bennünket,9 és már a közeljövőben bizonyosan elérik az átlagos emberi szintet. (Különösen azt
tekintve, mennyire romlanak ugyanezek a képességek az emberek esetében világszerte.) A zoón
politikon kitétel azonban első látásra semmiképp sem teljesül, mivel úgy tűnik, egy MI-t nem
nevezhetünk közösségben élő lénynek: nemhogy családja vagy háznépe nincs, de semmiféle
közösséget sem alkot fajtársaival. Nem biztos azonban, hogy ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen az
MI hardverét akár önmagában is tekinthetjük egyfajta, ha nem is a faj, de az egyed szükségleteit
kiszolgáló, részfeladatokat ellátó alegységekből szerveződő polisznak. Ami pedig magát a „gondolkodó
szoftvert” illeti, az MI közvetlen családjának megfeleltethetjük a programozóit, azokat az embereket,
akik ellátják „őt” az alapvető ismeretekkel, tágabb értelemben vett közösségévé pedig az online
társadalom válik, amikor feljesztői úgy döntenek, hogy már kellőképp „érett”, és így jogosult arra,
hogy – mint az ókori Athénban a szavazójoggal rendelkező nagykorú férfiak – részt vegyen e közösség
életében. Bár joggal vethetnénk fel, hogy egy MI közössége ezek alapján túlnyomó részben nem saját
fajtársaiból, azaz más MI-kből áll, azzal is érvelhetünk, hogy az emberek online lenyomata, online
profilja a datafikáció10 következtében egyre inkább érthetővé, értelmezhetővé válik az MI-k számára,
azaz egyre jobban tudnak közösséget alkotni ezekkel a profilokkal – és mivel személyiségünk egyre
nagyobb részét teszi ez a bizonyos online profil, azon is elgondolkodhatunk, vajon mekkora részben
kezdünk mi magunk is egyre inkább hasonlítani az MI-khez.

Némi jóindulattal tehát azt mondhatjuk, hogy az MI-k máris kielégítik az arisztotelészi
emberkép feltételeit, (LÁSD KORÁBBAN) sőt egyes fajtáik Tegmark definíciója szerint tudattal is
rendelkeznek abban az értelemben, hogy működésük, létezésük során képesek a viselkedésüket, a
7
Bár az Eugene Goostman „nevű” MI többször is átment már ezen a teszten, a szakértők véleménye megoszlik
abban a kérdésben, vajon valóban sikerrel teljesített-e. Sokan azt is vitatják, egyáltalán ez a teszt-e a megfelelő
módszer az MI „emberszerűségének” mérésére.
8
Az evolúció első szakasza a biológiai, második szakasza pedig a kulturális evolúció, amely szakaszok során
először a túlélésre és a sokszorozódásra / szaporodásra képes Élet 1.0, majd a mindezeken felül a saját
„szoftverét” megtervezni képes Élet 2.0 (azaz az emberi élet) alakul ki. Az evolúció technológiai szakaszában
kifejlődő életformát Tegmark Élet 3.0-nak nevezi.
9
A Google Duplex például már 2018-ban képes volt (korlátozott célú) önálló telefonhívások lebonyolítására.
10
Azaz életünk különböző aspektusainak adatformába történő konvertálása; lásd V. Mayer-Schönberger – K.
Cukier: Big Data (HVG Könyvek, Budapest, 2014)
reakcióikat formáló szubjektív tapasztalatokra szert tenni.11 A jövőben jó eséllyel létrejövő ÁMI-k
pedig már fajfenntartó tevékenységeket is folytathatnak majd, hiszen definíciójuk szerint minden
ember által elvégezhető kognitív tevékenységre, azaz további ÁMI-k programozására és – a szükséges
erőforrások megléte esetén – előállítására is képesek lesznek. A bevezetőben feltett kérdéseket
átfogalmazva joggal kérdezhetjük hát, vajon mi lehet akkor az emberlét végső kritériuma: az etika, az
intuíció, vagy esetleg az érzelmi élet és az empátia?

Az emberlét utolsó bástyái

E négy fogalom közül az első kettőt – ezúttal főként terjedelmi okokból – csak nagy
vonalakban fogom vizsgálni. Ha ismét Arisztotelész tanításaiból indulunk ki, az tekinthető racionális és
egyben etikus lénynek,12 aki minden helyzetben felismeri a helyes viselkedés szabályait, és képes
ezeknek megfelelően cselekedni.13 Az etikus viselkedés tehát a logoszhoz erősen kapcsolódó, a nyelv
és az értelem segítségével elsajátítható magatartásforma – e mellett az álláspont mellett érvel a
Tegmark is, aki azt állítja, hogy az első ÁMI-k viszonylag egyszerűen rábírhatóak lesznek arra, hogy
megtanulják, sőt, elfogadják céljainkat és etikai alapelveinket. A szubjektív tapasztalatok ezeket az
elveket idővel aztán megváltoztathatják, akár az ellentétjükre is átfordíthatják, de – amennyiben
továbbra is az eddig alapul vett két szerző álláspontjából indulunk ki – mindenképpen elmondható,
hogy a mesterséges intelligenciák a jövőben épp úgy képesek lesznek etikusan vagy etikátlanul
cselekedni, akár az emberek. Más kérdés persze, hogy jelenleg igencsak nehéz elképzelni, hogy valaha
is találnánk olyan általános érvényűként elfogadott etikai alapelveket, amelyeket valamennyi ÁMI-nek
megtaníthatnánk, így félő, hogy az egyes ÁMI-k értékítéletei éppúgy eltérnek majd egymástól, mint az
egyes emberek, embercsoportok etikai elvei.14

Ha elfogadjuk az értelmező szótárak azon definícióját, hogy az intuíció bizonyos összefüggések

ösztönös felismerése, a tudatos gondolkodás és következtetés nélküli megértés folyamata viii, akkor
megállapíthatjuk, hogy e téren az emberek behozhatatlan előnyben vannak az ÁMI-kkal szemben.
Ahhoz ugyanis, hogy egy tudatosan gondolkodó mesterséges intelligencia ne legyen tudatában saját
kognitív folyamatainak, nem tanulnia, hanem felejtenie kellene! Természetesen ez is megoldható
lenne, hiszen egy ÁMI-nak nem okozna nehézséget arra utasítania magát, hogy törölje a
memóriájából azt a logikai utat, amelyen eljutott egy adott következtetésig – de ugyan miért tenné
ezt, miért feledkezne meg egy olyan kognitív műveletsorról, amely a jövőben is hasznára válhat? Ha
mi, emberek teljes mértékben tudatában lennénk annak, milyen szinapszisok aktiválódnak az
agyunkban, miközben eljutunk egy-egy intuitív felismerésre, mi sem ragaszkodnánk ehhez a
jellegzetesen emberi logikai bakugráshoz – hacsak nem azért, hogy így különböztessük meg magunkat
a gondolkodó gépektől.

11
Jó – azaz inkább szemléletes, de elkeserítő – példa erre a Microsoft 2016-ban élesített Tay nevű chatbotja,
„aki” nem egészen egy nap leforgása alatt szubjektív tapasztalatai következtében döbbenetesen radikális
álláspontokat tett a magáévá.
12
Arisztotelész megfogalmazásában természetesen racionális és etikus embernek.
13
Bár Arisztotelész a boldogságot nevezi meg legfőbb jónak és a boldogság keresését határozza meg az ember
fő céljaként fontosnak tartom kiemelni, hogy az individuum szerepét hangsúlyozó modern gondolati
irányzatokkal szemben az ő felfogása szerint a boldogságot csupán a közösség érdekeit is szolgáló
cselekedetekkel lehet elérni.
14
Isaac Asimov egy ilyen, általános etikai kódexet írt le, amikor John W. Campbellel közösen megalkotta a
robotika három törvényét, ám a robotok, azaz ÁMI-k számára még az általa felvázolt, az ÁMI-kat jogaikban és
szabad akaratukban erősen korlátozó, őket teljes mértékben az embereknek alárendelő társadalomban is
problémákat okoz e törvények betartása. Nem is beszélve arról, amikor a telepátiára és empátiára képes szuper-
robotok megfogalmazzák a maguk számára az úgynevezett nulladik törvényt…
 Lássuk most az érzelmek, majd az empátia kérdését! Ha ismét Arisztotelészhez nyúlunk vissza,
az érzelmeket olyan alapvető lelki jelenségeknek definiálhatjuk, amelyek megéléséhez bizonyos
képességre van szükség. Bár egyes – sokszor meglepően összetett – érzelmekre az állatok is képesek,
és még az empátia sem kizárólagosan emberi jellemző, Arisztotelész szerint csakis az ember képes
arra, hogy a gondolkodása által megértse az érzelmeit. A kognitív feldolgozásból azonban még nem
következik az, hogy az érzelmek elsajátíthatóak lennének a racionális gondolkodás, a logosz által –
holott ez igencsak nagy hasznára válna a mesterséges intelligenciáknak 15, „akik” jelenleg
nyilvánvalóan a legegyszerűbb érzelmekre sem képesek.16 Mivel Arisztotelész meglátásai alapján a
művészetek valódi megértésének kulcsát szintén az érzelmek jelentik, a bevezetőben feltett egyik
kérdéshez visszakanyarodva azt is megállapíthatjuk, hogy elsajátításuk egyben az MI-k által
létrehozott művészeti alkotások minőségét is jelentősen javítaná.

De vajon hogyan tehetne szert érzelmekre egy MI vagy akár egy alapállapotában szintén
érzelemmentes ÁMI – másképp fogalmazva, mi válthatna ki érzelmeket egy mesterséges
intelligenciából? A legkézenfekvőbb válasz talán az, hogy saját múlandóságának tudata. A
halandóságának egyedüli lényként tudatában lévő ember példájából kiindulva az elmúlás ténye
valószínűleg a mesterséges intelligenciákból is félelemérzetet váltana ki, és ebből az alapérzelemből
kiindulva, a félelem hiányát egyfajta elégedettségnek / boldogságnak megfeleltetve, majd további
dichotómiákat felállítva, vagy épp az arisztotelészi három érzelmet (mondjuk, az elmúlás kiváltotta
félelmet, az ebből eredő indulatot és az egyedfenntartásra irányuló vágyat) megtapasztalva az ÁMI-k
is kialakíthatnák saját érzelmi palettájukat.

Az empátia talán még nehezebben megválaszolható kérdést vet fel: hogyan érhető el az, hogy
egy ÁMI ne csak saját magára és ebből fakadóan a környezetére vonatkozó érzelmekkel rendelkezzen,
de a vele kapcsolatba kerülő többi értelmes lény érzéseit is képes legyen bizonyos mértékben
átérezni? Fogós kérdés, hiszen a halála elkerülhetetlenségének tudata és az ebből a tudatból fakadó
érzelmek összessége még nem feltétlenül vált ki empátiát egy értelmes lényből – hogy ezúttal a
tudományos-fantasztikus irodalomból vett példával éljek, Philip K. Dick érzelmekkel bíró androidjait
(azaz ÁMI-jait) is pontosan az empátia hiánya különbözteti meg az emberektől. Úgy vélem, ehhez
vagy egy olyan, a logosz által „beégett”, általános érvényű etikai kódexre lenne szükség, amelynek
megfogalmazását a korábbiakban gyakorlatilag lehetetlennek neveztem, 17 vagy arra, hogy a jövő
mesterséges intelligenciája valamennyi értelmes lényben magával egyenrangú partnert lásson. Ám
hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani, az még az előzőnél is nehezebben megválaszolható kérdés.
Hiszen még ha azt el is tudjuk képzelni, hogy a közös származás tudata együttérzésre késztetné az
érzelmekkel rendelkező ÁMI-t a többi hasonló ÁMI-val kapcsolatban, miért kezelné továbbra is
egyenrangú félként a nála mind kognitív és információfeldolgozó képességek, mind pedig saját
szoftverének megújítása terén is jóval elmaradottabb, hardvere megújítására pedig egyáltalán nem
képes embereket?18

15
Például abban, hogy sikerrel teljesítse a Turing-tesztet.
16
Sőt, még csak valamelyest meggyőzően tettetni sem képesek az érzelmeket.
17
Asimov fiktív megoldásában ez az etikai kódex az andoridok (azaz ÁMI-k) „pozitronagyának” valamennyi
neuronjába belekódolt három törvény.
18
A kérdést Tegmark is tárgyalja már hivatkozott könyve 4. fejezetében: a mesterséges intelligencia jövőjének
általa felvázolt tizenkét lehetséges forgatókönyve között mindössze hat olyan jövőkép szerepel, amelyben az
emberek legalábbis beleszólnak a társadalom irányításába – és ebből a hatból háromban nem létezik az emberi
szintet messze meghaladó ÁMI.
 Összefoglalásképpen…

Bár önkényesen megválasztott fogalomkészletemmel bizonyos szempontokat (például azt,

hogy milyen szerepet játszik a haláltudat a modern filozófia emberképében, vagy a Searle-féle Kínai
szoba elméletet illetve az agyprotézis-kísérletet) egyszerűen kikerültem, számos érdekes témakört
(mondjuk, azt, vajon az mesterséges intelligencia által végzett aktív vagy inkább tudatalatti
cselekedetnek tekinthető-e az a folyamat, amely során az MI-k esetleg érzelmekre tesznek szert, a
szingularitás-elméletet, vagy épp Stanislaw Lem mesterséges intelligenciáról alkotott nézeteit) pedig
terjedelmi okoknál fogva figyelmen kívül hagytam, úgy érzem, bizonyos következtetéseket így is
levonhatok az esszé bevezetőjében megfogalmazott kérdésekkel kapcsán.19

Noha kijelenthetjük, hogy bizonyos értelemben már a jelen mesterséges intelligenciáit is

emberinek tekinthetjük, az értelem és az online közösségi lét még nem lehet az emberlét elégséges
feltétele. A valóban emberi jellemzőkkel bíró MI létrehozásához szükség van valamiféle – egyelőre az
emberek világában sem létező – általános érvényű etikai kódexre, valamint arra, hogy a mesterséges
intelligencia érzelmekkel, sőt, empátiával rendelkezzen. (Az emberi elme számára intuíciós
ugrásoknak tűnő, valójában szigorú logikai úton elért következtetések képességét nem kell szükséges
feltételnek tekintenünk – egy ÁMI valószínűleg legfeljebb azért tettetné ilyen érelemben intuitívnak
magát, hogy emberibbnek tűnjön az emberek számára.) Ha a mesterséges intelligencia a jövőben
képessé is válik arra, hogy érzelmeket tapasztaljon meg, ez még egyáltalán nem jelent garanciát arra,
hogy jóindulatú, az emberi fajjal önszántából együttműködő MI jön létre.

Zárszóként pedig álljon itt egy újabb kérdés: ha minden a lehető legjobb forgatókönyvek
valamelyike szerint alakul, és létrejön az emberlét valamennyi szükséges jellemzőjével rendelkező,
empátiára is képes mesterséges intelligencia, vajon filozófiai antropológiai szempontból
megkülönbözteti-e majd bármi is ezt az MI-t az emberi faj tagjaitól? Úgy gondolom, az egyik
lehetséges választ ismét egy képesség hiánya jelentheti, ám ez a hiány az ember oldalán jelentkezik.
Az empatikus emberi lény ugyanis nem képes nem érezni, nem tud „nem empatikus” lenni, nem tudja
„kikapcsolni” magában ezeket a funkciókat – míg a belső folyamataival elvileg tökéletesen tisztában
lévő mesterséges intelligenciáról joggal feltételezhetjük, hogy képes lesz tetszése szerint letiltani az
optimális működését akadályozó érzelmeket, vagy átmenetileg mintegy megfeledkezni az értelmes
lények iránti együttérzéséről. Ha pedig mégsem… nos, akkor olyan mértékben emberi MI születik
meg, amelynek lélektani folyamatairól bármelyik jövőbeli pszichológus örömmel ír majd hosszú
elemzéseket.20

19
Jóllehet ezek a következtetések egyáltalán nem végkövetkeztetések, inkább további kérdéseket felvető, jó
esetben gondolatébresztő megállapítások.
20
És hogy még egy, formájában és tartalmában egyaránt az információs kort tükröző választ is adjak az ember
mibenlétének kérdésére: https://twitter.com/IdiotOfTheEast/status/1512827332129882113
Felhasznált irodalom:

Elte.hu/szabadbolcseszet: Arisztotelész, az emberi természet fogalmának megalapozója

Elte.hu/szabadbolcseszet: Filozófiai antropológia

Csáji Balázs Tamás: A mesterséges intelligencia filozófiai problémái

Max Tegmark: Élet 3.0 – Embernek lenni a mesterséges intelligencia korában, 41-42. o. (HGV Kiadó
Zrt., Budapest, 2018)

Miriam Rasch: Súrlódás – Etika a dataizmus korában (Typotex Kiadó, Budapest, 2022)

Dr. Patyi Gábor: Bevezetés a filozófiába (SOE jegyzet)

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? (Agave könyvek kiadó, Budapest,
2022)
i
Ékszerelmére album (1999, Universal/3T)
ii
Friderich Nietzsche: Zarathustra beszédei; A három átváltozásról
iii
Martin Heidegger: Kant und das Problem der Metaphysik, Bonn 1929. 190. o., idézi Nyíri Tamás: Az ember a világban,
9. o. (Szent István Társulat, Budapest, 1981). Heidegger műve azóta magyarul is megjelent Kant és a metafizika
problémája címmel (Osiris, Budapest, 2000)
iv
John R. Searle: Az elme, az agy és a programok világa in: Kognitív tudomány, szerk.: Pléh Csaba (Osiris Kiadó,
Budapest, 1996); idézi: Csáji Balázs Tamás: A mesterséges intelligencia filozófiai problémái
v
Russell, Stuart J.– Norvig, Peter: Mesterséges Intelligencia - Modern megközelítésben, 26. fejezet (Panem Könyvkiadó,
Budapest, 2000)
vi
Max Tegmark: Élet 3.0 – Embernek lenni a mesterséges intelligencia korában, 41-42. o. (HGV Kiadó Zrt., Budapest,
2018)
vii
Ugyanott.
viii
Magyar értelmező kéziszótár 597. o. (Akadémia Kiadó, Budapest, 1972) és OxfordDictionary