You are on page 1of 50

LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

Lovassy-László-Gymnasium

Pedagógiai Program

Történelem
helyi tanterv

A bevezetés tanéve: 2020/2021-es tanév


A bevezetés évfolyama: 9. évfolyam
Alkalmazott osztálytípusok: matematika tagozat
német nemzetiségi tagozat;
informatika tagozat;
kiemelt angol nyelvi képzés,
általános képzés

2020.
Történelem
A történelemtanítás és -tanulás célja, hogy a tanuló megismerkedjen a történettudomány, valamint a
hagyomány által legfontosabbnak elismert történelmi tényekkel, szereplőkkel, eseményekkel,
történetekkel és folyamatokkal, valamint tudatosodjon benne nemzeti hovatartozása. Ismerkedjen
meg a kulturális kódrendszer legalapvetőbb elemeivel, amelyek lehetővé teszik, hogy azonosuljon
kultúránk alapértékeivel. A történelem tantárgy tantervének középpontjában a magyar nemzet és
Magyarország története áll.

A tantervi szabályozás irányítóelve, hogy a magyar történelmet általában kontinuitásában, az európai,


illetve egyetemes történelmet szigetszerűen tárgyalja. A kerettanterv több általános európai
jelenséget is konkrét magyar példákon keresztül mutat be. Ennek révén a tanuló a magyar történelmi
jelenségeket elsősorban nem általános modellek alapján, hanem a konkrét történelmi helyzet
jellegzetességeit figyelembe véve tanulmányozhatja. Ez a megközelítés hozzásegíti a tanulót, hogy
megértse és méltányolja a magyarság, a magyar nemzet, illetve Magyarország sajátos helyzetéből
adódó jelenségeket és folyamatokat, így alakulhat ki benne a tényeken alapuló reális és pozitív
nemzettudat, és ezáltal erősödhet benne a hazaszeretet érzése.

A történelem tantárgy a következő módon fejleszti a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott


kulcskompetenciákat:

A tanulás kompetenciái: A tanuló a történelemtanulás során különféle jellegű tudástartalmakkal és


különböző típusú feladatokkal találkozik, amelyek megtanulásához, illetve elvégzéséhez különféle
módszereket kell választania. A történelmi információk keresése és feldolgozása, a forráskritika, a
következtetések levonása és egyéb gondolkodási műveletek közvetítő hatásuk révén általában
fejlesztik a tanulási kompetenciákat. A történelmi értelmező kulcsfogalmak megértésén és állandó
használatán keresztül a tanuló fejleszti a lényeges és kevésbé lényeges elemek megkülönböztetésének
és rendszerezésének a tanulás során elengedhetetlenül fontos képességét.

A tanuló a történelemtanulás során megtapasztalja, hogy a történelemtudása az iskolán kívül, más


élethelyzetekben, illetve a jelen társadalmi, gazdasági és politikai jelenségeinek megértéséhez és
megítéléséhez is segítséget nyújt. Ez a tapasztalat – az iskolai történelemtanulás élményszerűsége
mellett – erős ösztönzést adhat az élethosszig tartó tanulásra vagy legalábbis a történelmi és
társadalmi kérdések iránti érdeklődésre.

Kommunikációs kompetenciák: A történelmi források feldolgozása a szövegértés fejlesztésének egyik


hatékony módja. A tanuló a felmerülő történelmi problémákról beszélgetéseket folytat, érveket gyűjt,
azokat írásban és szóban összefoglalja, digitális kommunikációs eszközök segítségével mutatja be. A
különböző típusú, más-más korokból és eltérő társadalmi közegekből származó források feldolgozása
pedig nagyban segíti a különféle kommunikációs környezetek (kontextusok) közötti magabiztos
eligazodást.

Digitális kompetenciák: A történelem tanulása során a digitális eszközök etikus, felelősségteljes


használatával a tanuló információkezelési és -feldolgozási készségei fejlődnek, ami elősegíti elemző és
mérlegelő gondolkodása kialakulását és elmélyítését is, aminek része a megszerzett információk
ellenőrzése, hitelességének vizsgálata. A történelmi forrásokat tartalmazó internetes portálok, hang-
és filmarchívumok és adatbázisok megismerése és használata, az itt talált források feldolgozása
elengedhetetlen feltétele a korszerű történelemtanulásnak. A digitális információfeldolgozás, illetve a

2
digitális kommunikáció fejlesztésének nagy szerepe van a közéleti tájékozódási készségek
kialakításában, így a felelős és aktív állampolgárrá nevelésben.

A matematikai, gondolkodási kompetenciák: A tanuló az információk, illetve a források feldolgozása


során problémákat azonosít, magyarázatokat fogalmaz meg, kiemeli a lényeget, következtetéseket von
le. A történelmi ismeretek, fogalmak elsajátításával, valamint a történelmi források és interpretációk
mérlegelésével, hipotézisek alkotásával fejlődik az elemző, problémamegoldó gondolkodása.
Mindezek együttesen segítik a differenciált történelmi gondolkodás kialakulását, melynek
következtében a tanuló képessé válik események, folyamatok és jelenségek különböző szempontú
megközelítésére, valamint bizonyos történések okainak és következményeinek több szempontú
feltárására.

A személyes és társas kapcsolati kompetenciák: A tanuló a különböző történelmi korok mindennapi


életének vizsgálatával, az életmód változatos formáinak, valamint történelmi életutaknak és
cselekedeteknek a megismerésével viszonyítási pontokat találhat, illetve követhető modelleket
adaptálhat saját életútjának tervezéséhez és szervezéséhez. A tanulóban tudatosul, hogy nehéz
élethelyzetekben is kialakíthatók cselekvési tervek, lehetőségek. Értékeli a válságos történelmi
helyzetekben megnyilvánuló bátorság, kitartás, önfeláldozás, segítségnyújtás és szolidaritás követésre
méltó példáit. A tanuló arra törekszik, hogy az emberi cselekedeteket, életutakat, élethelyzeteket,
társadalmi folyamatokat és jelenségeket árnyaltan értelmezze. A társadalmakra, közösségekre
jellemző magatartási és kommunikációs szabályok felismerése a tanuló alkalmazkodóképességét
fejleszti.

A kreativitás a kreatív alkotás, önkifejezés és kulturális tudatosság kompetenciái: A történelem


tanulása során a tanuló megismeri az emberiség, a magyarság kulturális örökségének fő elemeit.
Értékeli a kiemelkedő emberi alkotásokat és értelmezi azok technológiai, tudományos és művészeti
szerepét. Az egyes történelmi korszakok áttekintése során felismeri az értékteremtő alkotások
jelentőségét, és elemző gondolkodással feltárja azoknak az életmódra, a mindennapokra gyakorolt
hatását.

Munkavállalói, innovációs és vállalkozói kompetenciák: A tanuló megismeri és értékeli az alkotó


emberi tevékenységek változatos formáit. Értelmezi és elismeri a tudósok, kutatók és művészek
teljesítményét. Büszke a magyar tudósok, művészek, sportolók és más értékteremtő, alkotó emberek
kiemelkedő eredményeire, teljesítményeire. Az életmódtörténeti témakörök feldolgozása révén a
tanuló felismeri, hogy a munkavégzés az egyén, a család és a társadalom létfenntartását biztosítja;
belátja, hogy a munka sokszor küzdelmekkel jár, ugyanakkor személyiségépítő, társadalmi
összetartozást is erősítő tevékenység. A történelmi korszakok jellegzetes, egyedi vagy kiemelkedő
példái kiindulópontként szolgálnak a saját életút tervezésekor, akár a pályaválasztás során is.

A kerettanterv témakörönként határozza meg a javasolt óraszámot. Ezek összege megfelel az évi teljes
óraszámnak, amely elegendő a témák ismeretanyagának feldolgozásához és a tanulási eredményekhez
kapcsolódó kompetenciák elsajátításához. A kerettantervben meghatározott tanulási tartalmak
azonban átlagos esetben a javasolt órakeret kb. 80%-ában feldolgozhatók.

A helyi tanterv alapján a tanár a kerettantervből évente két témát mélységelvű feldolgozásra jelöl ki,
amelyre több idő, a javasolt időkereten felül összesen további 6–10 óra tervezhető. Ezeknek legalább
70%-a magyar történelmi témájú legyen. A mélységelvű tanítás lehetőséget ad az adott téma
részletesebb ismeretekkel, többféle megközelítési móddal és tevékenységgel történő feldolgozására.

3
A mélységelvű témák esetében nagyobb lehetőség nyílik a projektmunkára, illetve a múzeumi órák és
a témával kapcsolatos tanulmányi kirándulások szervezésére.

A Témakörönként megjelenő tantervi táblázatok magukba foglalják a hozzájuk tartozó Témákat, a


konkrétabb tartalmakat feltüntető Altémákat, valamint az egyes témakörökhöz kapcsolódó Fogalmak
és adatok/Lexikák címszó alatt a kötelezően elsajátítandó fogalmakat, személyeket, kronológiai és
topográfiai adatokat. Minden fogalmi elem csak egyszer fordul elő, annál a témakörnél, ahol kötelező
elemként először szerepel a tantervben. A táblázat utolsó oszlopában feltüntetett Fejlesztési feladatok
teljesítésével valósulnak meg az előírt tanulási eredmények.

A táblázat alatt témakörönként felsorolt Javasolt tevékenységek nem kötelező elemei a tantervnek, de
eredményessé tehetik a tananyag feldolgozását és a szaktanári munkát. Ezek köre természetesen
bővíthető különféle tanulási eljárásokkal, módszerekkel.

Külső kapcsolataink:
Megyei Levéltár, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprémi Honismereti szövetség, a helyi Német Nemzetiségi
Szervezetek, Öregdiák Baráti kör, Eötvös Károly Megyei Könyvtár, helytörténeti kiállítások, helyi
rendezvények, stb. Az aktualitásoknak megfelelően folyamatosan frissül.

A helyi tanterv kerettantervi megfeleltethetősége, szükséges speciális képesítések és tárgyi


feltételek
 történelem szakos egyetemi végzettségű tanár
 szertári alapkészlet
 szakkönyvek (iskolai könyvtár)
 térképek természet és gazdaságföldrajzi, valamint tematikus térképek
 továbbképzési lehetőségek

Jelen helyi tanterv az 5/2020. (I. 31.) Korm. rendelet alapján módosított 110/2012. (VI. 4.) Korm.
rendelet szerint az Oktatási Hivatal által 2020. tavaszán publikált kerettanterv alapján készült.

További megjegyzések:
A német nemzetiségi tagozaton az oktatás német nyelven, történelem szakos tanárral, bontott
csoportokban folyik.
Az egyes témáknál megjelenített óraszámokba minden esetben beleértendők az
összefoglalásokra és számonkérésekre fordítandó órák számai is.
Hangsúlyt fektetünk a helytörténetei és Európai Uniós ismeretekre is.
A tehetséges tanulók számára szakköri foglalkozásokat, tanulmányi versenyekre történő
felkészítéseket tartunk.
Részt veszünk tantárgyhoz kapcsolódó iskolai rendezvények szervezésében.
Fontosnak tartjuk az online tartalmak céltudatos, forráskritikával történő kezelését, a helyes
állampolgári magatartás, fenntartható fejlődés, környezettudatos életmódra készítést, valamint az
önálló tanulás, ismeretszerzés iránti vágy kialakítását.
Minden témakör esetében hangsúlyt fektetünk a helytörténetre.

A tanulók értékelése:
Alapelvei megegyeznek a Pedagógiai Program általános részében leírtakkal. A tantárgyi eredmények
értékelése a hagyományos 5 fokozatú skálán történik (100%-85% jeles, 84%-70% jó, 69%-55% közepes,
54%-40% elégséges,39% alatt elégtelen).
 legyen rendszeres, változatos, folyamatos,
 vegye figyelembe az életkori sajátosságokat,
 terjedjen ki az oktatási-nevelési képzési folyamat minden mozzanatára,

4
 a személyiségfejlesztés miden területéről szerezzen sokoldalú információkat a tanulóról,
 ismeretek alkalmazásának készségét is vizsgálja az emlékezeti teljesítmények mellett,
 legyen objektív: tükrözze az eredményeket és hiányosságokat,
 legyen konstruktív, nevelő jellegű elkerülve az ítélkezést és osztályzat-központúságot.
Negyedévente minimum a heti óraszámának megfelelő osztályzata legyen a tanulónak,
valamint (tekintettel a tárgy jellegére) egy félévben minimum egy jegyet szóbeli teljesítményére
kapjon.
Minden témából témazáró jeggyel kell rendelkezni a tanulónak. Elégtelen témazáró esetén a
szaktanár javítódolgozatot írathat. A témazáró dolgozatok dupla súllyal befolyásolják az év végi, illetve
a félévi osztályzatot.
A követelmények jelen helyi tantervben és a kétszintű érettségi követelményekben
meghatározott tartalmakhoz is igazodnak. Ezek értékelése megegyezik a korábban felsoroltakkal.
A Lovassy László Gimnázium belső vizsgarendszerébe a diákok a történelem tantárgyból is
bekapcsolódnak: a német nemzetiségi tagozat 10. évfolyamán a Pedagógiai Programban rögzített
általános elvek figyelembevételével. A szaktanárok a belső vizsga és a közös témazáró esetében az
időpontokat és a témákat szeptemberben ismertetik a tanulókkal, akik ezt rögzítik. A követelmények
jelen helyi tantervben és a kétszintű érettségi követelményekben meghatározott tartalmakhoz is
igazodnak. Ezek értékelése megegyezik a már felsoroltakkal.

Az értékelés főbb szempontjai és formái:


A/ szóbeli: pl: egy rövidebb téma szóbeli kifejtése, szóbeli feladat kiegészítése, kérdésekre
adott válaszok, összefüggő felelet, kiselőadás, fogalommagyarázat, topográfiai felelet, ábra, kép,
grafikon és táblázatelemzés, stb.
B/ írásbeli: pl: vázlat és feleletterv készítése, írásbeli feladatlap, témazáró feladatlap,
teljesítményteszt, stb.
C/egyéb: pl.projektek (pl. tablók, házi dolgozatok, színielőadások, kiadványok, makettek,
filmek, egyéb digitális anyagok) egyéni vagy csoportos elkészítése, online feladatok, tanórán kívüli
információszerzés, szorgalmi feladatok, tanórai munka, kutató- és gyűjtőmunka, tanulmányi
kirándulásokról, múzeumlátogatásokról készült jegyzőkönyvek, élménybeszámolók, egyéni és
csoportos képességfejlesztő feladatok (pl. szöveges forrás-, kép-, film-, ábra-, grafikon-,
diagramelemzés) megoldása, stb.
A szükséges speciális képesítések és tárgyi feltételek

A tankönyvek kiválasztásának elvei


A középiskolai korosztálynak olyan tankönyvet választunk, ami – a tantervi célkitűzésnek
megfelelően – a múltat a maga sokszínűségében, gazdag forrásanyagra támaszkodva, sokoldalúan és
összefüggéseiben mutatja be.
Lehetőséget teremt a tanulói érintettség felkeltésére, az ismeretszerzés és tanulási képességek
fejlesztésére, a problémaérzékenység, és az alternatívákban való gondolkodás kialakítására, a releváns
összefüggések feltárására, az egyedi jelenségekből következő általánosításokra, az ellentmondások
feltárására, megvitatására, valamint a szakszerű és árnyalt vélemények megfogalmazására.
A könyv tematikája továbbfejleszti a tanulók időbeni tájékozódási képességét, a feldolgozott
időszak dokumentumai (szövegek, képek stb.) a megjelenített korszak fontos és jellemző vonásait
tükrözik.
A tankönyv a feldolgozandó ismeretforrások megértését, elemzését változatos és
gondolkodtató kérdések, feladatok alkalmazásával segíti.
A tankönyv elsődlegesen nem a tananyag otthoni felidézésére szolgál, hanem a tanórai munka
legfontosabb eszköze. Ezért a képek, ábrák, térképek, adatsorok ne csupán illusztratív szerepet
töltsenek be: legyenek alkalmasak elemzésre, a tananyaghoz kapcsolódó irányított vagy önálló tanulói
ismeretszerzésre. A képekre, ábrákra, térképekre feltétlenül vonatkozzanak kérdések, feladatok.

5
A tankönyvi térképek funkciója más, mint a történelmi atlasz térképeié: egy-egy lényeges
dolgot hangsúlyozzanak.
A taníthatóság-tanulhatóság feltétele a tankönyv jó tagoltsága. A nagy fejezetek és a leckék
legyenek arányosak – már a könyv tagolása emelje ki a tárgyalt korszak sajátosságait. Különüljenek el
a különböző didaktikai funkciójú szövegrészek (pl. törzsanyag, kiegészítő anyag, források, kérdések,
feladatok). A tanulást különféle kiemelések segítsék. A túlzott tagoltság és sok kiemelés azonban már
nehezíti a tanulást. Előnyös, ha a leckéket egyszerű vázlatok és összegző kérdések zárják. A nagy
fejezeteket is zárják összefoglalások.
A könyv nyelvezete legyen érthető, olvasmányos a tanulók számára, mentes legyen a
fölöslegesen tartalmaktól (fogalmak, nevek, évszámok, topográfia), ugyanakkor biztosítson minél több
lehetőséget a tanulói tevékenységekre, a képességfejlesztésre.
Ösztönözze az önálló tanulói ismeretszerzés tankönyvön belüli (ebben fontos szerepet tölthet
be a tankönyv végi fogalomtár, névtár és az időrendi táblázat) és tankönyvön kívüli formáit.
A kiegyensúlyozott oktató-nevelő munkát segítheti, ha olyan tankönyvsorozatot választunk,
amelynek kötetei azonos didaktikai felépítésűek. A tankönyv képekkel, érdekes esetleírásokkal,
feladatokkal ösztönözze vitára, állásfoglalásra a tanulókat.
A tevékenykedtetés és a képességfejlesztés szempontjából fontos, hogy a tankönyv online
formában is elérhető legyen, valamint előnyös, ha megfelelő munkafüzet is tartozik. hozzá.
Minden tanévben a tankönyvek kiválasztását újragondolja a munkaközösség figyelembe véve az ezzel
kapcsolatos változásokat.

Javasolt tankönyvek, segédanyagok: Az aktuális tanévben engedélyezett NAT kompatibilis tankönyvek


és középiskolai történelmi atlasz.

6
9-12. évfolyam
A középiskolai történelemtanítás és -tanulás célja, hogy a tanulóban a történettudomány, valamint a
hagyomány által legfontosabbnak elismert történelmi tények és folyamatok, szereplők és események
ismeretének segítségével alakuljon ki önálló világkép és magyar identitástudat. Szerezzen mélyebb
ismereteket a magyar és az egyetemes történelem legfontosabb jelenségeiről és fordulópontjairól,
tudjon azonosulni a keresztény alapú magyar és európai kultúra értékeivel, legyen képes társadalmi és
kulturális téren hatékony, árnyalt kommunikációra. A történelemtanulás során végzett változatos
tevékenységek révén alakuljon ki a tanulóban a múltról, illetve a társadalmi kérdésekről való árnyalt
gondolkodás.

A középiskolai történelemtanítás az általános iskolában elsajátított ismeretekre és kompetenciákra


épül. Míg az általános iskolában a történetek elbeszélése, a régebbi korok és történelmi szereplők
szemléletes bemutatása az elsődleges, a középiskolai történelemtanításban mindez kiegészül a
források feldolgozásával, történelmi helyzetek és folyamatok több szempontú elemzésével, a
problémák azonosításával és megtárgyalásával. Az önálló információgyűjtés és –feldolgozás, a
történeti jelenségek értelmezése, elemzése, a különböző érvek mérlegelése, valamint a
következtetések levonása együttesen segíti a történelmi szemléletmód kialakulását. A tantárgy
tanulásának élményszerűségét már nemcsak a történetek izgalma vagy az érdekes feladatok nyújtják,
hanem azok az elemzések, viták, felismerések is, amelyek az egyes témák, problémák feldolgozása
során felmerülnek.

A tantárgy tantervének középpontjában a magyarság, a magyar nemzet és Magyarország története áll.


A témakörök mintegy kétharmada a magyar történelemhez kapcsolódik. Ez az egyes témák
részletezettségén túl abban is megmutatkozik, hogy az általános iskolai kerettantervhez hasonlóan
több általános európai jelenség bemutatásánál magyar és külföldi példák egyaránt előkerülnek.
Ugyanakkor az általános iskolainál nagyobb tér jut Magyarország, illetve a magyar nemzet történetét
befolyásoló európai és globális folyamatok és jelenségek bemutatására. Ezek eredményeként a tanuló
a magyar történelmi jelenségeket konkrét egyetemes történelmi helyzetekhez viszonyítva
tanulmányozhatja. Ez hozzásegíti őt, hogy megértse és méltányolja a magyarság, a magyar nemzet,
illetve Magyarország sajátos helyzetéből adódó jelenségeket, folyamatokat és törekvéseket, így
alakulhat ki benne a tényeken alapuló reális és pozitív nemzettudat. Alapvető cél annak érzékeltetése,
hogy a magyar nemzet történelmére számos nemzetiség és közösség (pl. német, zsidó) együttélése is
hatást gyakorolt. Fontos cél a magyarországi kisebbségek és nemzetiségek történetének bemutatása,
valamint kiemelt cél a határainkon túl kisebbségbe szorult magyarok történelmének átfogó
megismertetése.

A középiskolai történelemtanulás motiválja a tanulót arra, hogy felnőttként, a középiskola befejezése


után is érdeklődjék a történelem, illetve közéleti kérdések iránt. Hozzájárul továbbá ahhoz, hogy az
iskolából kikerülve hazáját szerető, a történelmi hagyományokat örökítő, demokratikus gondolkodású,
kisebb-nagyobb közösségeiért felelősséget vállaló polgárrá; a társadalom tevékeny és önálló tagjává
váljék.

7
A 9–12. évfolyamok tanterve spirális módon épül az 5–8. évfolyamokéra, és nem ismétli automatikusan
azokat. Természetesen a magyar és az egyetemes történelemnek meghatározó folyamatai, jelenségei
vagy eseményei az általános iskola után a középiskolában is előkerülnek, mivel a hozzájuk kapcsolódó
mélyebb ismeretek, illetve a témák forrás- és problémaközpontú tárgyalásmódja a középiskolai
korosztály számára válik részletesebben hozzáférhetővé.

A kerettanterv évenként 6–9 témakör feldolgozását írja elő; az egyes témakörök 2–6 témát foglalnak
magukba. A kerettanterv pontos témaleírásai tartalmazzák azokat az ismereteket, amelyeknek a
tanítása minden iskolában kötelező, ugyanakkor lehetőséget adnak esetleges új témák és tartalmak
bevezetésére a helyi tantervben.

Egy-egy téma feldolgozásához minimálisan 2–6 tanóra szükséges. Miközben az éves időkeret a korábbi
tantervekhez képest nem változott, a minimálisan kötelező témák, fogalmak és egyéb lexikai egységek
száma a korábbiakhoz képest csökkent. Mindez időt és alkalmat ad a tevékenységalapú tanulásra, az
ismeretek alkalmazására, a kompetenciák fejlesztésére, a kooperatív tanulási technikák alkalmazására,
továbbá a helyi tantervben megfogalmazott helytörténeti vagy egyéb témák tantervbe való
beépítésére. Így marad idő speciális foglalkozások (pl. múzeumi, könyvtári órák, közös filmnézés)
szervezésére, illetve tantárgyközi projektek megvalósítására is.

Az egyes témakörökhöz kapcsolódó Fogalmak és adatok/Lexikák címszó alatt a kötelezően


elsajátítandó fogalmakat, személyeket, kronológiai és topográfiai adatokat soroljuk fel. Az
egyértelműség kedvéért valamennyi olyan általános iskolában szereplő fogalmi elemet feltüntettünk
itt is, ami az adott középiskolai témakörhöz kapcsolható, értelmezése tovább mélyíthető. Ezeket
aláhúzással jelöltük. Az idegen személynevek a tantervben teljes névvel szerepelnek, de a diákoktól
csak a vezetéknevek ismerete és pontos helyesírása várható el.
A tanuló a 9-12. évfolyamon a következő kulcsfogalmakat használja:
Értelmező kulcsfogalmak: történelmi idő, történelmi forrás és bizonyítékok; ok és következmény;
változás és folyamatosság; történelmi jelentőség, történelmi nézőpont és interpretáció.
Tartalmi kulcsfogalmak:
– politikai: politika, állam, államszervezet, államforma, köztársaság, diktatúra, demokrácia,
parlamentarizmus, monarchia, önkormányzat, közigazgatás, hatalmi ágak, jog,
alkotmány/alaptörvény, törvény, rendelet, birodalom;
– társadalmi: társadalom, társadalmi csoport/réteg, népesedés/demográfia, migráció,
nemzet, etnikum, identitás, életmód;
– gazdasági: gazdaság, pénz, piac, mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, adó, önellátás,
árutermelés;
– eszme- és vallástörténeti: kultúra, művészet, vallás, hit, egyház, civilizáció,
eszme/ideológia, világkép.
FEJLESZTÉSI TERÜLETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TANULÁSI EREDMÉNYEK (ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK)

(A TÖRTÉNELMI ISMERETEK AZ EGYES ÉVFOLYAMPÁROKNÁL KERÜLNEK BEMUTATÁSRA.)

ISMERETSZERZÉS ÉS FORRÁSHASZNÁLAT
A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:

8
– önállóan tud használni általános és történelmi, nyomtatott és digitális információforrásokat
(tankönyv, kézikönyvek, szakkönyvek, lexikonok, képzőművészeti alkotások, könyvtár és egyéb
adatbázisok, filmek, keresők);
– önállóan információkat tud gyűjteni, áttekinteni, rendszerezni és értelmezni különböző
médiumokból és írásos vagy képi forrásokból, statisztikákból, diagramokból, térképekről
nyomtatott és digitális felületekről;
– tud forráskritikát végezni, és különbséget tenni a források között hitelesség, típus és
szövegösszefüggés alapján;
– képes azonosítani a különböző források szerzőinek a szándékát, bizonyítékok alapján értékeli
egy forrás hitelességét;
– képes a szándékainak megfelelő információkat kiválasztani különböző műfajú forrásokból;
– összehasonlítja a forrásokban talált információkat saját ismereteivel, illetve más források
információival és megmagyarázza az eltérések okait;
– képes kiválasztani a megfelelő forrást valamely történelmi állítás, vélemény alátámasztására
vagy cáfolására.
TÁJÉKOZÓDÁS IDŐBEN ÉS TÉRBEN
A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:
– ismeri a magyar és az európai történelem tanult történelmi korszakait, időszakait, és képes
azokat időben és térben elhelyezni;
– az egyes események, folyamatok idejét konkrét történelmi korhoz, időszakhoz kapcsolja vagy
viszonyítja, ismeri néhány kiemelten fontos esemény, jelenség időpontját, kronológiát használ
és készít;
– össze tudja hasonlítani megadott szempontok alapján az egyes történelmi korszakok,
időszakok jellegzetességeit az egyetemes és a magyar történelem egymáshoz kapcsolódó
eseményeit;
– képes azonosítani a tanult egyetemes és magyar történelmi személyiségek közül a
kortársakat;
– felismeri, hogy a magyar történelem az európai történelem része, és példákat tud hozni a
magyar és európai történelem kölcsönhatásaira;
– egyszerű történelmi térképvázlatot alkot hagyományos és digitális eljárással.
– a földrajzi környezet és a történeti folyamatok összefüggéseit példákkal képes alátámasztani;
– képes különböző időszakok történelmi térképeinek összehasonlítására, a történelmi tér
változásainak és a történelmi mozgások követésére megadott szempontok alapján a változások
hátterének feltárásával.
SZAKTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓ
A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:
– képes a történelmi jelenségeket általános és konkrét történelmi fogalmak, tartalmi és
értelmező kulcsfogalmak felhasználásával értelmezni és értékelni;
– fel tud ismerni fontosabb történelmi fogalmakat, meghatározás alapján;
– képes kiválasztani, rendezni és alkalmazni az azonos korhoz, témához kapcsolható fogalmakat;
– össze tudja foglalni rövid és egyszerű szaktudományos szöveg tartalmát;
– képes önállóan vázlatot készíteni és jegyzetelni;
– képes egy-egy korszakot átfogó módon bemutatni;
– történelmi témáról kiselőadást, digitális prezentációt alkot és mutat be;

9
– történelmi tárgyú folyamatábrákat, digitális táblázatokat, diagramokat készít, történelmi,
gazdasági társadalmi és politikai modelleket vizuálisan is meg tud jeleníteni;
– megadott szempontok alapján történelmi tárgyú szerkesztett szöveget (esszét) tud alkotni,
amelynek során tételmondatokat fogalmaz meg, szövegtömörítés és átfogalmazás
segítségével, állításait több szempontból indokolja és következtetéseket von le;
– társaival képes megvitatni történelmi kérdéseket, amelynek során bizonyítékokon alapuló
érvekkel megindokolja a véleményét, és választékosan reflektál mások véleményére, árnyalja
saját álláspontját.
TÖRTÉNELMI GONDOLKODÁS
A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:
– képes felismerni, megfogalmazni és összehasonlítani különböző társadalmi és történelmi
problémákat, értékrendeket, jelenségeket, folyamatokat;
– a tanult ismereteket problémaközpontúan tudja rendezni,
– hipotéziseket alkot történelmi személyek, társadalmi csoportok és intézmények viselkedésének
mozgatórugóiról;
– önálló kérdéseket fogalmaz meg történelmi folyamatok, jelenségek és események feltételeiről,
okairól és következményeiről;
– önálló véleményt tud alkotni történelmi eseményekről, folyamatokról, jelenségekről és
személyekről;
– képes különböző élethelyzetek, magatartásformák megfigyelése által következtetések
levonására, erkölcsi kérdéseket is felvető történelmi helyzetek felismerésére és megítélésére;
– a változás és a fejlődés fogalma közötti különbséget ismerve képes felismerni és bemutatni
azokat azonos korszakon belül, vagy azokon átívelően;
– képes összevetni, csoportosítani és súlyozni az egyes történelmi folyamatok, jelenségek,
események okait, következményeit, és ítéletet alkotni azokról, valamint a benne résztvevők
szándékairól;
– összehasonlít különböző, egymáshoz hasonló történeti helyzeteket, folyamatokat,
jelenségeket;
– képes felismerni konkrét történelmi helyzetekben, jelenségekben és folyamatokban valamely
általános szabályszerűség érvényesülését;
– összehasonlítja és kritikusan értékeli az egyes történelmi folyamatokkal, eseményekkel és
személyekkel kapcsolatos eltérő álláspontokat;
– feltevéseket fogalmaz meg, azok mellett érveket gyűjt, illetve mérlegeli az ellenérveket;
– felismeri, hogy a jelen társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális viszonyai a múltbeli
események, tényezők következményeiként alakultak ki.

9–10. évfolyam

A középiskola első két évfolyamának témakörei az ókortól a 19. század közepéig ölelik fel a magyar és
egyetemes történelem fontosabb folyamatait, jelenségeit, eseményeit, illetve az ehhez kapcsolódó
tanulási eredményeket és fejlesztési feladatokat. A magyar és európai identitásunk alapját képező
civilizációkhoz, korszakokhoz, történelmi eseményekhez tartozó témakörök az általános iskola után
ismét előkerülnek, ám új megközelítéssel és bővülő tartalommal. Míg a témák többsége 5–6.
évfolyamon a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően többnyire életmódtörténeti és portré

10
témakörökbe rendeződtek, a középiskolában előtérbe kerül a politikai, társadalmi, gazdasági és
kultúrtörténeti megközelítés, a hangsúly a korszakok gazdasági változásaira, társadalmi szerkezetére,
politikai modelljeire és világképére helyeződik.

Az egyetemes és a magyar történeti témák általában külön témakörökbe szerveződnek, mivel előbbiek
jobbára tematikus, utóbbiak pedig tematikus és eseménytörténeti jellegűek. A magyar történelem
eseményei és folyamatai az egyetemes történelem által felrajzolt háttér előtt, nemzetközi
összefüggésekbe ágyazva jelennek meg.

A strukturáltabb szempontok és bővebb ismeretek mellett az egyes témák feldolgozási módja is


változik. A szemléletes megjelenítés és a történetek tanítása mellett egyre nagyobb szerepet kapnak
az önállóan végzett információszerző és –feldolgozó tevékenységek, a forrásokkal végzett különböző
műveletek és a problémaközpontú tárgyalási mód.

FEJLESZTÉSI TERÜLETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TANULÁSI EREDMÉNYEK (ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK)


TÖRTÉNELMI ISMERETEK
A nevelési-oktatási szakasz végére a tanuló:
– ismeri az ókori civilizációk legfontosabb jellemzőit, valamint az athéni demokrácia és a római
állam működését, hatásukat az európai civilizációra;
– felidézi a monoteista vallások kialakulását, legfontosabb jellemzőiket, tanításaik főbb elemeit,
és bemutatja terjedésüket;
– bemutatja a keresztény vallás civilizációformáló hatását, a középkori egyházat, valamint a
reformáció és a katolikus megújulás folyamatát és kulturális hatásait; érvel a vallási türelem,
illetve a vallásszabadság mellett;
– képes felidézni a középkor gazdasági és kulturális jellemzőit, világképét, meghatározó
birodalmait, és bemutatni a rendi társadalmat;
– ismeri a magyar nép őstörténetére és a honfoglalásra vonatkozó tudományos elképzeléseket
és tényeket, tisztában van legfőbb vitatott kérdéseivel, a különböző tudományterületek
kutatásainak főbb eredményeivel;
– értékeli az államalapítás, valamint a kereszténység felvételének jelentőségét;
– felidézi a középkori magyar állam történetének fordulópontjait, legfontosabb uralkodóink
tetteit;
– ismeri a magyarság törökellenes küzdelmeit, azok fordulópontjait és hőseit; felismeri, hogy a
magyar és az európai történelem alakulását meghatározóan befolyásolta a török megszállás;
– be tudja mutatni a kora újkor fő gazdasági és társadalmi folyamatait, ismeri a felvilágosodás
eszméit, illetve azok kulturális és politikai hatását, valamint véleményt formál a francia
forradalom európai hatásáról;
– összefüggéseiben és folyamatában fel tudja idézni, miként hatott a magyar történelemre a
Habsburg Birodalomhoz való tartozás, bemutatja az együttműködés és konfrontáció
megnyilvánulásait, a függetlenségi törekvéseket és értékeli a Rákóczi-szabadságharc
jelentőségét;
– ismeri és értékeli a magyar nemzetnek a polgári átalakulás és nemzeti függetlenség elérésére
tett erőfeszítéseit a reformkor és az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc időszakában;
a kor kiemelkedő magyar politikusait és azok nézeteit;
– fel tudja idézni az ipari forradalom szakaszait, illetve azok gazdasági, társadalmi, kulturális és
politikai hatásait; képes bemutatni a modern polgári társadalom és állam jellemzőit és a 19.

11
század főbb politikai eszméit, valamint felismeri a hasonlóságot és különbséget azok mai
formái között.
A 9–10. évfolyamon a történelem tantárgy alapóraszáma: 136 óra, helyi óraszám 144 óra.
Két mélységelvű téma javasolt óraszáma: 6–13 óra, helyi óraszáma 12 óra.
A mélységelvű témák kijelölése az adott tanévben a munkaközösség döntése alapján történik:
(évfordulók, helyi események/helytörténeti vonatkozások/aktualitások, stb. Ezek meghatározását
minden tanév elején a munkaközösség dönti el és a tantárgy aktuális munkatervében, valamint a
szaktanárok tanmeneteiben rögzítésre kerül.

A témakörök áttekintő táblázata: 36 tanítási héttel, heti 2 tanórával számolva

Témakör Javasolt Helyi


óraszám óraszámok
9. évfolyam heti 2 óra heti 2 óra
Civilizáció és államszervezet az ókorban 13 13
Vallások az ókorban 5 5
Hódító birodalmak 6 6
A középkori Európa 10 11
A magyar nép eredete és az Árpád-kor 14 15
A középkori Magyar Királyság fénykora 13 16
Két mélységelvű téma 6
Összesen 68 72
10. évfolyam heti 2 óra heti 2 óra
A kora újkor 12 12
A török hódoltság kora Magyarországon 10 11
A felvilágosodás kora 7 7
Magyarország a 18. században 10 11
Új eszmék és az iparosodás kora 5 5
A reformkor 10 11
A forradalom és szabadságharc 8 9
Évente két mélységelvű téma 6
Összesen 68 72
Összes óraszám: 9-10. évfolyam 136 144

12
9. évfolyam
TÉMAKÖR: Civilizáció és államszervezet az ókorban
JAVASOLT ÓRASZÁM: 13 óra Helyi óraszám: 13 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:

RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A Közel-Kelet – Az állam működése Fogalmak: öntözéses – Az állam szerepének
civilizációi az Óbabiloni földművelés, fáraó, bemutatása
Birodalom példáján. piramis, hieroglifa, ékírás, Hammurapi
– Tudomány. múmia, Akropolisz, törvényeinek
– A pénz filozófia, jósda, olümpiai elemzésén keresztül.
megjelenése. játékok, városállam/polisz, – Az ókori civilizációk
A görög – A görög anyagi arisztokrácia, démosz, jelentőségének és
civilizáció kultúra öröksége. demokrácia, népgyűlés, kulturális hatásainak
– A filozófia és a sztratégosz, felismerése.
történetírás. cserépszavazás, rabszolga, – Az ókori civilizációk
– A görög patrícius, plebejus, consul, azonosítása térképen.
embereszmény. senatus, dictator, – Az ókori civilizációk
– A hellenisztikus néptribunus, császár, kulturális és vallási
kultúra elterjedése. amfiteátrum, gladiátor, jellemzőinek
Az athéni – Arisztokratikus provincia, légió, limes, bemutatása.
demokrácia köztársaság és polgárjog. – A különböző
demokrácia. civilizációk közötti
– Kleiszthenész és Személyek: Hammurapi, különbségek
Periklész. Kleiszthenész, Periklész, azonosítása.
– Az athéni Platón, Arisztotelész, – Pannónia jelentősebb
államszervezet és Hérodotosz, Nagy Sándor, városainak
működése. Julius Caesar, Augustus. azonosítása.
A római – Római – A római jog
civilizáció városépítészet, Kronológia: Kr. e. 3000 alapelveinek
amfiteátrumok, körül – Kr. u. 476 az ókor, felidézése és
fürdők, vízvezetékek Kr. e. 776 az első azonosítása.
és utak. feljegyzett olümpiai – Az athéni demokrácia
– A római jog néhány játékok, Kr. e. 753 Róma és a római
máig élő alapelve. alapítása a hagyomány köztársaság
– A birodalom szerint, Kr. e. 510 a működésének
kiterjedése és a köztársaság kezdete bemutatása.
provinciák Rómában, Kr. e. 508 – A Periklész-kori athéni
(Pannónia). Kleiszthenész reformjai, Kr. demokrácia

13
– A latin nyelv és írás e. 5. sz. közepe az athéni ellentmondásainak
elterjedése. demokrácia fénykora, Kr. e. feltárása.
A római – A vérségi, a vagyoni 44. Caesar halála, az ókori – A demokrácia és a
köztársaság és a területi elv. Izrael – Kr. u. 70 Jeruzsálem diktatúra
– A római köztársaság lerombolása, összehasonlítása.
államszervezete és Kr. u. 395 a Római – A demokrácia melletti
működése. Birodalom kettéosztása. érvek
– Köztársaságból megfogalmazása.
egyeduralom: Topográfia: Mezopotámia, – Az athéni demokrácia
Caesar és Augustus. Babilon, Egyiptom, Nílus, összehasonlítása a
Olümpia, Athén, modern
Alexandria, Itália, Róma, demokráciával.
Római Birodalom, – Caesar diktatúrája
Pannónia, Aquincum, előzményeinek,
Savaria, Jeruzsálem. okainak feltárása.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Képek gyűjtése a különböző civilizációk kultúrájának bemutatásához.
– Az ókori görög tudomány kulcsfogalmait bemutató idézetek, képi források gyűjtése.
– Információk gyűjtése egy pannóniai kulturális emlékről, régészeti feltárásról, épületről vagy
építményről.
– Ábra készítése az athéni demokrácia és a római köztársaság működési rendjéről.
– Ókori témájú filmek / filmrészletek elemzése, értelmezése.
– Római kori emlékek felkeresése.

TÉMAKÖR: Vallások az ókorban


JAVASOLT ÓRASZÁM: 5 óra Helyi óraszám: 5 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Politeizmus és – A politeizmus az Fogalmak: politeizmus, – A zsidó és a keresztény
monoteizmus ókori Keleten. monoteizmus, zsidó vallások jellemzőinek
– Görög és római vallás, Ószövetség/Héber összehasonlítása.
istenek. – A vallások a mindennapi
Biblia, Tízparancsolat
– A zsidó életre gyakorolt hatásainak
monoteizmus. próféta, jeruzsálemi megállapítása.
A – Jézus tanításai. templom, diaszpóra,, – A zsidó-keresztény
kereszténység – A páli fordulat. Messiás, keresztény hagyományok európai
kezdete – Keresztény- vallás, keresztség és kultúrára gyakorolt
üldözések, a úrvacsora, apostol, hatásának bemutatása.
kereszténység misszió, Biblia, – Bibliai történetek, személyek
elterjedése a felidézése.
Újszövetség, evangélium,
Római
Birodalomban. püspök, zsinat.

14
– A – A kereszténység
Szentháromság- Személyek: Kheopsz, terjedésének végigkövetése
tan. Zeusz, Pallasz Athéné, térképen.
– Az Ószövetség történelmi
Ábrahám, Mózes, Jézus,
szereplőinek, helyszíneinek
Szent Péter és Szent Pál azonosítása bibliai idézetek
apostolok, Constantinus alapján.
– Jézus életével és a
Kronológia: a keresztény kereszténység terjedésével
időszámítás kezdete (Kr. kapcsolatos filmek/
e. és Kr. u.), 313 a milánói filmrészletek, regények
elemzése, értelmezése.
rendelet, 325 a niceai
– Képzőművészeti, irodalmi és
zsinat. zenei alkotások gyűjtése és
elemzése bibliai témákról.
Topográfia: Jeruzsálem,
Kánaán, Júdea, Izrael,
Palesztina, Betlehem.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Képek, ábrázolások gyűjtése a különböző tanult vallások jellegzetes építményeiről.
– Képzőművészeti, irodalmi és zenei alkotások gyűjtése és elemzése antik mitológiai témákról.
– Áttekintő táblázat / tabló készítése a görög-római hitvilágról.
– Az Ószövetség történelmi szereplőinek, helyszíneinek azonosítása bibliai idézetek alapján.
– Jézus életével és a kereszténység terjedésével kapcsolatos filmek/ filmrészletek, regények
elemzése, értelmezése.
– Képzőművészeti, irodalmi és zenei alkotások gyűjtése és elemzése bibliai témákról.

TÉMAKÖR: Hódító birodalmak


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra Helyi óraszám: 6 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Egy eurázsiai – A nomád életmód, Fogalmak: – A népvándorlás
birodalom: a harcmodor és népvándorlás, hunok, irányainak és
hunok államszervezés. ortodox, iszlám, Korán, résztvevőinek nyomon
– A népvándorlás. követése térkép
kalifa.
– A Hun Birodalom. segítségével a Kr. u.
– Az ókor vége Nyugaton: Személyek: Attila, 4–8. sz. időszakában.
a Római Birodalom Justinianus, Mohamed, – A sztyeppei állam
összeomlása. Nagy Károly, I. Ottó. működésének,
– Róma örökösei Európa sajátosságainak
térképén. Kronológia: 476 a bemutatása.
Az Arab – Mohamed tanításai és a Nyugatrómai Birodalom – A kora középkori
Birodalom és Korán. Európa
bukása, 622 Mohamed
az iszlám – Az iszlám kultúra államalakulatainak
jellegzetességei. azonosítása térképen.

15
– Az Arab Birodalom és az Medinába költözése, – Az iszlám vallás és az
arab hódítás. 732 a poitiers-i csata. arab terjeszkedés
– Az arab hódítás közötti összefüggések
feltartóztatása feltárása.
Topográfia: Hun
Európában: Poitiers,
Bizánc. Birodalom,
Konstantinápoly, Bizánci
Birodalom, Mekka,
Poitiers, Frank
Birodalom, Német-
római Császárság.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– A Római Birodalom bukása külső és belső okainak összegyűjtése.
– A monoteista vallások (zsidó, keresztény, iszlám) összehasonlítása különböző szempontok
alapján.
– Kiselőadás, prezentáció készítése jellegzetes iszlám vallási épületekről, szokásokról.

TÉMAKÖR: A középkori Európa


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra Helyi óraszám: 11óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A parasztság – A hierarchikus Fogalmak: uradalom, – A középkor társadalmi,
világa világkép. földesúr, majorság, gazdasági, vallási és
– Az uradalom. jobbágy, robot, kulturális jellemzőinek
– A jobbágyok bemutatása.
kiváltság, rend, pápa,
kötelességei és – A társadalmi csoportok
jogai. érsek, cölibátus, közötti jogi különbségek
– Az önellátástól az szerzetes, bencés rend, azonosítása.
árutermelésig. ferences rend, eretnek, – Érvekkel alátámasztott
– Éhínségek, inkvizíció, kolostor, vélemény
járványok, katolikus, szent, kódex, megfogalmazása a
felkelések. román stílus, gótikus középkor világáról.
Az egyházi rend – Az egyházi – A középkor társadalmi
stílus, reneszánsz, lovag,
hierarchia, az berendezkedése és a
egyházi nemes, feudalizmus, rendi szemlélet
intézményrendszer. hűbériség, király, rendi értelmezése.
– Az egyházszakadás monarchia, keresztes – A jobbágyság jogainak
és a 11. századi hadjáratok, polgár, céh. és kötelességeinek
reform. rendszerezése.
– A szerzetesség. Személyek: Szent – Az egyház szerepének
– Az eretnekség. áttekintése a középkori
Benedek, VII. Gergely,
– Kultúra és oktatás, a Európában.
középkori Assisi Szent Ferenc, – A középkori kolostori
egyetemek. Aquinói Szent Tamás, élet bemutatása képi

16
– Román és gótikus Leonardo da Vinci, vagy szöveges források
építészet – európai Gutenberg, Dózsa segítségével.
és magyar példák. György. – A nyugati és keleti
A nemesi rend – Az uralkodói kereszténység
hatalom és korlátai összehasonlítása.
Kronológia: 476–1492 a – A lovagi életmód
(hűbériség,
rendiség). középkor, 1054 az jellemzőinek
– Lovagi eszmény és egyházszakadás, 1347 a azonosítása.
lovagi kultúra. nagy pestisjárvány. – A városok életének
– A keresztes bemutatása képek,
hadjáratok eszméje. Topográfia: Egyházi ábrák és szöveges
A polgárok – A középkori város és források alapján,
Állam, Anglia,
világa lakói. kitérve a zsidóság
Franciaország, levantei
– A város kiváltságai városiasodásban
(magyar példák kereskedelmi hálózat, játszott szerepére,
alapján). Velence, Firenze, Hanza valamint az antijudaista
– A céhek. kereskedelmi hálózat, törekvésekre.
– A helyi és távolsági Szentföld. – A céhek működésének
kereskedelem. jellemzése források
– A reneszánsz alapján.
építészet (európai
és magyar példák).
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Képek gyűjtése és rendszerezése román, gótikus és reneszánsz stílusú épületekről.
– Képek gyűjtése az ortodox egyház jellegzetes épületeiről, szokásairól.
– Áttekintő ábra készítése az egyházi hierarchiáról.
– Prezentáció, bemutató készítése valamely szerzetes, illetve lovagrendről.
– A város jellegzetes helyszíneinek, intézményeinek azonosítása egy fiktív középkori várost
bemutató ábrán.
– Kampányplakát készítése egy középkori témáról (pl. a keresztes háborúkban való részvétel
hirdetése).

TÉMAKÖR: A magyar nép eredete és az Árpád-kor


JAVASOLT ÓRASZÁM: 14 óra Helyi óraszám: 15 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Magyar – Az eredet kérdései, Fogalmak: finnugor, – A magyarság
őstörténet és a nyelvészet, a törzs, fejedelem, eredetére vonatkozó
honfoglalás régészet, a néprajz kabarok, vérszerződés, elméletek közötti
és a genetika különbségek
honfoglalás, kettős
eredményei. megállapítása.
– A magyar honfoglalás elmélete, – A mondák, a történeti
törzsszövetség az avarok, rovásírás, hagyomány és a
Etelközben. történettudomány

17
– A honfoglalás okai kalandozások, eredményeinek
és menete. székelyek, vármegye, megkülönböztetése.
– A kalandozások – a egyházmegye, érsekség, – A kalandozó
lovas-íjász hadjáratok céljainak
tized, nádor, ispán,
harcmodor. azonosítása.
kancellária, kettős –
Az államalapítás – Géza és I. (Szent) Géza fejedelem, I.
István kereszt, szászok, kunok, (Szent) István és IV.
államszervező tatárok/mongolok Béla uralkodásának
tevékenysége. jellemzése és
– A földbirtokrendszer Személyek: Álmos, értékelése.
és a Árpád, az Árpád-ház, – A kereszténység
vármegyeszervezet. felvétele és az
Géza, I. (Szent) István,
– Az egyházszervezés. államalapítás
Koppány, Szent Gellért,
A magyar állam – Szent László, az jelentőségének a
országépítő. Szent Imre, I. (Szent) felismerése.
megszilárdulása
– Könyves Kálmán László, Könyves Kálmán, – A korai magyar
az Árpád-korban
törvénykezési III. Béla, II. András, IV. történelmet és az
reformjai. Béla, Szent Margit. Árpád-kort
– A kül- és belpolitika megjelenítő
új irányai: III. Béla legfontosabb
Kronológia: 895 a
uralkodása. kulturális alkotások
– II. András kora: az honfoglalás, 907 a azonosítása.
átalakuló pozsonyi csata,
társadalom. 997/1000–1038 I.
– Újjáépítés a (Szent) István
tatárjárás után: IV. uralkodása, 1222 az
Béla. Aranybulla, 1241–1242
– Az Árpádok európai
a tatárjárás.
kapcsolatai.

Topográfia: Etelköz,
Vereckei-hágó, Kárpát-
medence,
Pannonhalma,
Esztergom,
Székesfehérvár, Buda,
Muhi, Erdély,
Horvátország.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Beszámoló készítése a magyar kalandozó hadjáratok irányairól, sikereiről és kudarcairól,
valamint a magyarok harcmodoráról IKT eszközök segítségével.
– A kalandozó hadjáratok jellegének megvitatása.
– Áttekintő ábra készítése a Szent István-i állam- és egyházszervezetről.
– Információgyűjtés Szent László kultuszáról a krónikák és néphagyományok tükrében.
– Tabló összeállítása az Árpád-kor legfontosabb kulturális emlékeiből.
– Folyamatábra készítése II. András politikai döntéseinek okairól és következményeiről.
– A 13. századi társadalmi rétegek azonosítása az Aranybulla szövegében.
– Az Árpádok európai dinasztikus kapcsolatainak ábrázolása térképen.

18
– A magyar igazságszolgáltatás gyakorlatának bemutatása Szent László és Könyves Kálmán
törvényeinek elemzésével.

TÉMAKÖR: A középkori Magyar Királyság fénykora


JAVASOLT ÓRASZÁM: 13 óra Helyi óraszám: 16 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
Az Anjouk – A királyi hatalom Fogalmak: aranyforint, – A 14–15. századi
újbóli regálé, kapuadó, kilenced, magyar uralkodók
megszilárdítása I. bandérium, perszonálunió, politikai
Károly idején. pályájának
sarkalatos nemesi jogok,
– A visegrádi felidézése.
királytalálkozó. fő- és köznemes, szabad – Érvekkel
– Az 1351-es királyi város, bányaváros, alátámasztott
törvények. mezőváros, kormányzó, vélemény
– Nagy Lajos szekérvár, végvár, szultán, megfogalmazása
hadjáratai. szpáhi, janicsár, rendkívüli az egyes
A török fenyegetés – Az Oszmán hadiadó, füstpénz, fekete személyek
árnyékában Birodalom. cselekedeteiről,
sereg, zsoldos, Corvina,
– Török hódítás a döntéseiről.
Balkánon. Szent Korona, Szent – A késő középkori
– Luxemburgi Korona-tan, Képes krónika. magyar állam és
Zsigmond, a az Oszmán
közép-európai Személyek: I. (Anjou) Birodalom főbb
uralkodó és a Károly, I. (Nagy) Lajos, összecsapásainak
török veszély. Luxemburgi Zsigmond, felidézése.
– Hunyadi János, a – Annak értékelése,
Hunyadi János, I. (Hunyadi)
politikus és hogy az Oszmán
hadvezér. Mátyás. Birodalom
– Hunyadi János terjeszkedő
törökellenes Kronológia: 1301 az Árpád- politikája milyen
harcai. ház kihalása,1308. I. Károly hatást gyakorolt a
Hunyadi Mátyás – Mátyás útja a uralkodásának kezdete, magyar
trónig. történelemre.
1335 a visegrádi
– A központosított – Mátyás hatalom-
királytalálkozó, 1351 gyakorlásának
királyi hatalom.
– Jövedelmek és I.(Nagy) Lajos törvényei, jellemzése.
kiadások. 1396 a nikápolyi csata, – A reneszánsz
– Birodalomépítő 1443–1444-es hosszú kultúra
tervek. hadjárat, 1444 a várnai bemutatása
– Aktív védelem a csata, 1453 Mátyás
török ellen. udvarában.
Konstantinápoly eleste,
A magyar középkor – Honfoglalás kori – A 14–15. századi
1456 a nándorfehérvári magyar
kulturális hagyatéka leletek.
– A Szent Korona. diadal, 1458–90 Mátyás történelmet
– Várak, királyi uralkodása. megjelenítő
udvar, fontos kulturális

19
kolostorok, Topográfia: Visegrád, alkotások
templomok. Lengyelország, Csehország, azonosítása.
– Magyar geszták, osztrák tartományok,
krónikák és
Nikápoly, Várna,
szentek legendái.
Nándorfehérvár, Kolozsvár,
Kenyérmező, Oszmán
Birodalom.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Nándorfehérvár ostromának rekonstruálása különböző írásos és vizuális források alapján.
– A korszak kiemelkedő személyiségeinek jellemzése, feltevések megfogalmazása a
cselekedeteik mozgatórugóiról. (Pl. Hunyadi Mátyás külpolitikája.)
– Hunyadi János és Mátyás híres ütközeteinek felidézése, bemutatása térképvázlatok és írott
források segítségével.
– Kiselőadás készítése 14–15. századi magyar történelem kulturális hagyatékának kiemelkedő
emlékeiről.
– A magyar középkor egy kiemelkedő helyszínének (pl. Pannonhalma, Diósgyőr, Székesfehérvár,
Visegrád, stb.) meglátogatása és jellemzőinek bemutatása.
– Gyűjtőmunka készítése Mátyás és a budai zsidók kapcsolatáról.

KÉT MÉLYSÉGELVŰ TÉMA


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6-13 ÓRA Helyi óraszám: 6 óra

10. évfolyam
TÉMAKÖR: A kora újkor
JAVASOLT ÓRASZÁM: 12 óra Helyi óraszám: 12 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A földrajzi − A portugál és Fogalmak: gyarmat, − A felfedezők céljainak
felfedezések spanyol világkereskedelem, és útjainak
felfedezések. abszolutizmus, infláció, bemutatása tematikus
− A korai térképeken.
manufaktúra, tőke, tőkés,
gyarmatosítás és − Információk gyűjtése a
következményei. bérmunkás, kapitalizmus, kialakuló
− A bank, tőzsde, részvény, világkereskedelem új
világkereskedelem örökös jobbágyság, útvonalairól,
kialakulása. reformáció, protestáns, fontosabb termékeiről
− Az abszolutizmus. evangélikus, református, és szereplőiről.
A korai − Az árforradalom. anglikán, unitárius, vallási − Az új munkaszervezési
kapitalizmus − A manufaktúrák. formák bemutatása és
türelem, ellenreformáció,
− Bankok és tőzsdék.

20
− Az európai katolikus megújulás, összehasonlítása a
munkamegosztás jezsuiták, barokk. céhes iparral.
és következményei − Az európai régiók
Reformáció − A reformáció közötti gazdasági és
Személyek: Kolumbusz
Európában és előzményei társadalmi
Kristóf, Vasco da Gama, különbségek
Magyarországon (humanizmus és az
egyházi reform Ferdinánd Magellán, felismerése.
igénye). Luther Márton, Kálvin − A reformáció okainak
− Luther és Kálvin János, Károli Gáspár, és következményeinek
fellépése. Pázmány Péter, Apáczai bemutatása.
− A protestáns Csere János, Habsburg- − A katolikus és a
egyházak protestáns tanítások
dinasztia, V. Károly,
megszerveződése és egyházszervezet
és a Loyolai (Szent) Ignác, XIV. összehasonlítása.
protestantizmus Lajos. − A reformáció egyes
elterjedése. irányzatai
− A reformáció Kronológia: 1492-től az terjedésének nyomon
eredményei újkor, 1492 Amerika követése térképen.
Magyarországon − Vallás és politika
felfedezése, 1517 a
„Hitviták − Vallási konfliktusok összefonódásának
reformáció kezdete, 1545
tüzében” Európában. felismerése.
− Etnikai sokszínűség a tridenti zsinat − Az erdélyi vallási
és vallásbéke megnyitása, 1568 a tordai türelem szerepének és
Erdélyben. határozat, jelentőségének
− A magyar 1648 a vesztfáliai békék. felismerése.
protestáns és − A katolikus egyház
katolikus iskolák. megújulási törekvései
Topográfia:
− A katolikus és a barokk művészet
Spanyolország, India, jellemzői közötti
megújulás és a
barokk Európában London, Párizs/Versailles, párhuzam felismerése.
és Sárospatak.
Magyarországon.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A felfedező utak irányainak követése és a korai gyarmatok elhelyezése térképen.
− Információk gyűjtése a korai gyarmatosítás módszereiről és következményeiről.
− Beszámoló készítése az európai és magyar reformáció kapcsolatáról (pl. peregrináció,
kulturális hatások, irányzatok).
− Interjú készítése különböző felekezetek papjaival, lelkészeivel az egyházak szerepvállalásáról
és hivatásukról.
− Kiselőadás készítése a reformáció korának valamely jelentős személyiségéről (pl. Szenci
Molnár Albert, Pázmány Péter).

TÉMAKÖR: A török hódoltság kora Magyarország


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra Helyi óraszám: 11 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok

21
Az ország három − A mohácsi csata és Fogalmak: rendi − A török
részre szakadása közvetlen országgyűlés, hadjáratoknak és
előzményei, a kettős hajdúszabadság. az ország három
királyválasztás. részre
− Az ország három szakadásának
részre szakadása. Személyek: I. Szulejmán, bemutatása
− A várháborúk és az II. Lajos, (Szapolyai) térképeken.
új végvárrendszer. János, I. Ferdinánd, Dobó − A végvári élet
A két magyar − A Magyar Királyság a István, Zrínyi Miklós (a felidézése
állam Habsburg szigetvári hős), Báthory különböző források
Birodalomban: rendi István, Bocskai István, (képek, irodalmi
és abszolutista alkotások és
Bethlen Gábor, Zrínyi
törekvések, filmek) alapján.
konfliktusok. Miklós (a költő és − A három részre
− Az Erdélyi hadvezér), I. Lipót, szakadt ország
Fejedelemség Savoyai Jenő. gazdasági
viszonylagos lehetőségeinek és
önállósága és Kronológia: 1526 a szerepének
aranykora. mohácsi csata, 1541 Buda értelmezése
A török kiűzése és − Magyarország az adatok, grafikonok,
eleste, 1552 Eger
a török kor európai diagramok alapján.
munkamegosztásban. védelme, 1566 Szigetvár − A török hódoltság
mérlege
− Háborús békeévek: eleste, 1664 a vasvári hosszú távú
másfél évszázad béke, 1686 Buda hatásainak
hódoltság és az visszafoglalása, 1699 azonosítása.
ország pusztulása. karlócai béke. − A 16-17. századi
− A török kiűzése. magyar
történelmet
Topográfia: Mohács, megjelenítő fontos
Kőszeg, Eger, Szigetvár, kulturális alkotások
Habsburg Birodalom, azonosítása.
Erdélyi Fejedelemség,
Hódoltság, Magyar
Királyság (királyi
Magyarország), Pozsony,
Gyulafehérvár, Bécs.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A mohácsi csata eseményeinek megvitatása különböző interpretációk alapján.
− Politikai portré készítése a korszak kiemelkedő személyiségeiről (pl. Bethlen Gábor, Zrínyi
Miklós).
− Államszervezeti ábrák készítése a Magyar Királyságról és az Erdélyi Fejedelemségről.
− Az országrészek és a fontosabb várak, csaták elhelyezése vaktérképen.
− A török kiűzése állomásainak nyomon követése térképen.
− A Habsburg-magyar konfliktusok okainak és eredményeinek vázlatos összegzése.
− Korabeli beszámolók gyűjtése a török kiűzéséről (pl. Bél Mátyás, Schulhof Izsák).

TÉMAKÖR: A felvilágosodás kora


JAVASOLT ÓRASZÁM: 5 óra Helyi óraszám: 7 óra

22
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A felvilágosodás − Tapasztalat és Fogalmak: felvilágosodás, − A középkor és a
értelem − a jogegyenlőség, hatalmi ágak felvilágosodás
felvilágosodás új megosztása, népfelség, világképének
világképe. összehasonlítása.
társadalmi szerződés, szabad
− A felvilágosodás − A felvilágosodás
államelméletei. verseny, alkotmány, államelméleteinek
− A szabad verseny alkotmányos monarchia, elnök, összehasonlítása
elmélete. miniszterelnök, felelős különböző
A brit − A parlamentáris kormány, cenzus, általános szempontok
alkotmányos rendszer: választójog, forradalom, alapján.
monarchia és az parlament és diktatúra, jakobinus, Szent − A brit és az
kormány. amerikai
amerikai Szövetség.
− Az elnöki államszervezetet
köztársaság rendszer: bemutató ábrák
működése kongresszus és Személyek: Nikolausz értelmezése.
elnök. Kopernikusz, Isaac Newton, − Az Emberi és
A francia − A forradalom Charles Louis Montesquieu, polgári jogok
forradalom és kitörése és az Jean-Jacques Rousseau, Adam nyilatkozatában
hatása Emberi és polgári Smith, George Washington, megjelenő
jogok felvilágosult elvek
Maximilien Robespierre,
nyilatkozata. azonosítása.
− A jakobinus Bonaparte Napóleon. − A forradalmi
diktatúra. gondolat és a
− Napóleon Kronológia: 1689 a legitimitás
birodalma: a Jognyilatkozat, 1776 a eszméjének
polgári Függetlenségi nyilatkozat, 1789 értelmezése,
berendezkedés azonosítása.
a francia forradalom, 1804–
exportja.
1814/1815 Napóleon
császársága, 1815 a waterlooi
csata.

Topográfia: Nagy-Britannia,
Amerikai Egyesült Államok,
Párizs, Oroszország, Waterloo.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Képek és irodalmi idézetek gyűjtése a felvilágosodás világképének bemutatásához.
− Vita a brit és az amerikai államszervezet sajátosságairól.
− Vita rendezése a francia forradalom pozitív és negatív hatásairól.
− Gondolattérkép készítése a francia forradalom okairól.

TÉMAKÖR: Magyarország a 18. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra Helyi óraszám: 11 óra

23
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A Rákóczi- − Magyarország a Fogalmak: kuruc, − A Rákóczi-szabadságharc
szabadságharc Habsburg labanc, céljainak és
Birodalomban. szabadságharc, eredményeinek
− A szabadságharc összevetése.
trónfosztás,
okai és céljai. − A szabadságharc katonai
− A szabadságharc amnesztia, történetének felidézése
politikai és katonai felvilágosult térképek, képek és
fordulópontjai. abszolutizmus, szöveges források
− A szatmári béke kettős vámhatár, segítségével.
kompromisszuma. úrbéri rendelet, − Magyarország
Magyarország − A belső vándorlás, a Ratio Educationis, újranépesülésének és a
újranépesülése szervezett folyamat eredményének
türelmi rendelet,
és betelepítés és az értelmezése tematikus
öntevékeny nyelvrendelet. térképek segítségével.
újranépesítése
betelepülés. − A felvilágosult
− A többnyelvű és Személyek: II. abszolutizmus eszmei és
többvallású ország. Rákóczi Ferenc, politikai hátterének,
− Gazdaság és Mária Terézia, valamint eredményeinek
életmód. II. József. azonosítása.
A felvilágosult − A Pragmatica − Mária Terézia és II. József
abszolutizmus Sanctio. politikájának
− A felvilágosult Kronológia: 1703– összehasonlítása.
reformjai
abszolutizmus céljai. 1711 a Rákóczi- − II. József személyiségének
− Mária Terézia: szabadságharc, 1711 bemutatása,
együttműködés és a szatmári béke, uralkodásának mérlege,
reform. 1740–1780 Mária értékelése.
− II. József − A 18. századi
Terézia uralkodása,
reformpolitikája és Magyarország legfőbb
1780–1790 II. József kulturális eredményeinek
kudarca.
uralkodása. azonosítása.

Topográfia:
Temesvár,
Határőrvidék,
Poroszország.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Összefoglaló készítése a szabadságharc okainak és eredményeinek összehasonlítására.
− Vita Magyarország és a Habsburg-dinasztia kapcsolatáról.
− Képek, térképek, irodalmi szövegek, kuruc nóták gyűjtése a Rákóczi-szabadságharccal
kapcsolatban.
− A Rákóczi-szabadságharc nemzetközi kapcsolatainak ábrázolása gondolattérképen.
− A népességmozgások és az egyes népcsoportok nyomon követése térképen.
− Magyarázó ábra készítése a kettős vámhatár működéséről.
− Beszélgetés az állami iskolarendszer létrejöttéről és működéséről a Ratio Educationis részlete
alapján.
24
TÉMAKÖR: Az új eszmék és az iparosodás kora
JAVASOLT ÓRASZÁM: 5 óra Helyi óraszám: 5 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
Liberalizmus, − Liberalizmus: jogegyenlőség Fogalmak: liberalizmus, − A 19. század
nacionalizmus és és alkotmányosság. nacionalizmus, politikai
konzervativizmus − Nacionalizmus: nemzetállam, eszméinek
nemzetépítés és azonosítása
konzervativizmus,
nemzetállam. szöveges
− Konzervativizmus: szerves reform, ipari források
reform és a forradalom forradalom, alapján.
elutasítása. munkanélküliség, − Az iparosodás
Az ipari − Az első hullám: textilipar, tömegtermelés, hullámainak
forradalom bányászat, kohászat. szegregáció. azonosítása és
hullámai − A közlekedés forradalma. összevetése.
− A második hullám: − Egy ipari
Személyek: James Watt,
elektronika és vegyipar. nagyváros
− A gyár és a futószalag. Thomas Edison, Henry életkörülmé-
− Az ipari forradalmak Ford. nyeinek
társadalmi és környezeti jellemzése.
hatásai. Topográfia: − Az ipari
Manchester, New York. forradalmak
ökológiai
következmé-
nyeinek
azonosítása.
− A 19. századi
demográfiai
változások
okainak
feltárása.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Az egyes politikai eszmék álláspontjai közötti különbségek megbeszélése.
− Grafikonok, adatsorok elemzése az ipari forradalmak társadalmi és demográfiai hatásairól.
− Kiselőadások tartása fontosabb találmányokról.
− Az ipari forradalom társadalmi hatásainak megvitatása.

TÉMAKÖR: A reformkor
JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra Helyi óraszám: 11 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák

25
A politikai élet − A Habsburg Fogalmak: alsó- és − A jobbágykérdés és
színterei Birodalom és felsőtábla, megoldási javaslatainak
Magyarország. érdekegyesítés, értelmezése szövegek és
− A rendi közteherviselés, adatok alapján.
országgyűlés és a jobbágyfelszabadítás, − A nyelvkérdés és a nemzetté
megyerendszer. örökváltság. válás bemutatása különböző
− A reformkori Pest- források segítségével. (Pl.
Buda. Személyek: József magyar államnyelv, a
− A nyilvánosság nádor, Klemens zsidóság nyelvváltása, Lőv
megteremtése, Metternich, Lipót)
politika és kultúra. Wesselényi Miklós, − A polgári alkotmányosság
Széchenyi István, programjának bemutatása
A reformkor fő − A magyar nyelv Kölcsey Ferenc, Deák politikai írások,
kérdései ügye és a Ferenc, Kossuth országgyűlési felszólalások
nemzetté válás. Lajos, Ganz és ábrák alapján.
− A jobbágykérdés: Ábrahám. − Széchenyi és Kossuth
örökváltság, társadalmi hátterének,
kárpótlás. Kronológia: 1830– egyéniségének,
− A polgári 1848 a reformkor, álláspontjának és
alkotmányosság 1830 a Hitel eredményeinek összevetése.
kérdése. megjelenése, 1844 − A nemzeti kultúra és a kor
− Széchenyi és törvény a magyar politikai törekvései közötti
Kossuth államnyelvről. kapcsolatok azonosítása
programja és példák alapján.
vitája. Topográfia: Pest- − A reformkor legfőbb
Buda. kulturális eredményeinek,
alkotásainak azonosítása
különböző típusú források
alapján.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Ábrák készítése a rendi államszervezet működéséről.
− Kiselőadások, prezentációk készítése a reformkor jelentősebb alkotásairól.
− Táblázatos összefoglaló készítése a reformellenzék, a konzervatívok és az udvar álláspontjáról
a főbb vitakérdésekben.
− A reformkor legfontosabb kérdéseinek, jellemzőinek azonosítása szépirodalmi művekben és
más szöveges forrásokban.

TÉMAKÖR: A forradalom és a szabadságharc


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra Helyi óraszám: 9 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák

26
A forradalom − Az európai Fogalmak: márciusi ifjak, − A reformkori
céljai és forradalmi sajtószabadság, cenzúra, elképzeléseknek, a
eredményei hullám és áprilisi törvények, forradalom
március 15. követeléseinek és az
népképviseleti országgyűlés,
− Az első magyar áprilisi törvényeknek
polgári politikai nemzet, nemzetiség, az összehasonlítása.
alkotmány: az honvédség, Függetlenségi − A forradalom
áprilisi nyilatkozat. eseményeinek
törvények. felidézése források
− A Batthyány- Személyek: Petőfi Sándor, segítségével.
kormány Batthyány Lajos, Görgei Artúr, − A szabadságharc
tevékenysége. néhány döntő
Bem József, Klapka György,
A − Harc a csatájának
dinasztiával és a Ferenc József, Julius Haynau. bemutatása térképek,
szabadságharc
főbb vele szövetkező beszámolók alapján.
nemzetiségekkel. Kronológia: 1848. március 15. − A szabadságharc
eseményei és
− A tavaszi a pesti forradalom, 1848. néhány kiemelkedő
kiemelkedő hadjárat. szereplőjének, illetve
április 11. az áprilisi törvények,
szereplői − A Függetlenségi vértanújának
1848. szeptember 29. a
nyilatkozat, bemutatása.
pákozdi csata, 1849. április–
kísérlet az önálló − A nemzetiségek és a
állam május a tavaszi hadjárat, 1849. kisebbségek
megteremtésére. április 14. a Függetlenségi részvételének (pl.
− A nyilatkozat, 1849. május 21. németek, szlávok, és
szabadságharc Buda visszavétele, 1849. zsidók) bemutatása a
leverése és a augusztus 13. a világosi szabadságharcban és
megtorlás. az azt követő
fegyverletétel, 1849. október
megtorlás során.
6. az aradi vértanúk és − A forradalom és a
Batthyány kivégzése. szabadságharc
eredményeinek
Topográfia: Pákozd, Debrecen, értékelése.
Isaszeg, Világos, Komárom, − A magyar forradalom
Arad. és szabadságharc
elhelyezése az európai
környezetben.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A szabadságharc főbb eseményeinek elhelyezése vaktérképen.
− Vita a szabadságharc vereségének okairól.
− Kisesszé készítése a forradalom és szabadságharc valamely vitatott kérdéséről.
− A forradalom és szabadságharc eseményeit megörökítő művészeti alkotások (képek, irodalmi
szövegek, filmek) gyűjtése és értelmezése.
− Mikrotörténeti kutatás: konfliktusos élethelyzetek és életutak bemutatása a szabadságharc
nemzetiségi vagy zsidó származású résztvevői köréből.

KÉT MÉLYSÉGELVŰ TÉMA


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6-13 ÓRA Helyi óraszám: 6 óra

27
11–12. évfolyam

A tanuló történelmi ismereteinek gyarapodása, információszerzési és forrásfeldolgozási


kompetenciájának, valamint gondolkodási és érvelő készségeinek fejlődése lehetővé teszi, hogy a
középiskola utolsó évfolyamaira birtokába kerüljön azoknak az általános kompetenciáknak, amelyek
hozzájárulnak a társadalmi életben való hatékony tájékozódásához és részvételéhez.

Az utolsó két év az érettségire való felkészülés időszaka. A különböző témakörök, összefüggések,


jelenségek összefoglaló áttekintése külön időkeretet igényel – ez a kerettanterv ajánlása szerint 22 óra
–, amit a helyi tantervek a vizsgakövetelmények figyelembevételével szabályozhatnak.

Az utolsó két év témakörei a 19. század közepétől a 21. század elejéig terjedő időszakot ölelik fel.
Feldolgozásuk során kiemelt szempont, hogy ez az időszak már közvetlen hatást gyakorol a jelen
társadalmi, gazdasági és politikai viszonyaira, ezért különösképpen alkalmas a problémaközpontú
megközelítésre. Az egyes témakörök, témák a korábbiaknál összetettebb feldolgozásra, komplexebb
fejlesztésre adnak lehetőséget.

A középiskolai történelemtanulás inspirációt nyújt arra, hogy a tanuló felnőttként, a középiskola


befejezése után is érdeklődjék a történelem, illetve közéleti kérdések iránt, valamint hozzájárul ahhoz,
hogy a tanuló az iskolából kikerülve hazáját szerető, demokratikus gondolkodású, kisebb-nagyobb
közösségeiért felelősséget vállaló polgárrá; a társadalom tevékeny és autonóm tagjává váljék.

FEJLESZTÉSI TERÜLETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TANULÁSI EREDMÉNYEK (ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK)

TÖRTÉNELMI ISMERETEK
A nevelési-oktatási szakasz végére a tanuló:

– ismeri és értékeli a magyar nemzetnek a polgári átalakulás és nemzeti függetlenség elérésére


tett erőfeszítéseit az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot követő időszakban; a kor
kiemelkedő magyar politikusait és azok nézeteit, véleményt tud formálni a kiegyezésről;
– fel tudja idézni az első világháború előzményeit, a háború jellemzőit és fontosabb
fordulópontjait, értékeli a háborúkat lezáró békék tartalmát, és felismeri a háborúnak a 20.
század egészére gyakorolt hatását;
– bemutatja az első világháború magyar vonatkozásait, a háborús vereség következményeit;
példákat tud hozni a háborús helytállásra;
– képes felidézni azokat az okokat és körülményeket, amelyek a történelmi Magyarország
felbomlásához vezettek;
– tisztában van a trianoni békediktátum tartalmával és következményeivel, be tudja mutatni az
ország talpra állását, a Horthy-korszak politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyait,
felismeri a magyar külpolitika mozgásterének korlátozottságát;
– össze tudja hasonlítani a nemzetiszocialista és a kommunista ideológiát és diktatúrát, példák
segítségével bemutatja a rendszerek embertelenségét és a velük szembeni ellenállás formáit;
– képes felidézni a második világháború okait, a háború jellemzőit és fontosabb
fordulópontjait, ismeri a holokausztot és a hozzávezető vezető okokat;

28
– bemutatja Magyarország revíziós lépéseit, a háborús részvételét, az ország német
megszállását, a magyar zsidóság tragédiáját, a szovjet megszállást, a polgári lakosság
szenvedését, a hadifoglyok embertelen sorsát;
– össze tudja hasonlítani a nyugati demokratikus világ és a kommunista szovjet blokk politikai
és társadalmi berendezkedését, képes jellemezni a hidegháború időszakát, bemutatni a
gyarmati rendszer felbomlását és az európai kommunista rendszerek összeomlását;
– bemutatja a kommunista diktatúra magyarországi kiépítését, működését és változatait, az
1956-os forradalom és szabadságharc okait, eseményeit, és hőseit, összefüggéseiben szemléli
a rendszerváltoztatás folyamatát, felismerve annak történelmi jelentőségét;
– bemutatja a gyarmati rendszer felbomlásának következményeit, India, Kína és a közel-keleti
régió helyzetét és jelentőségét;
– ismeri és reálisan látja a többpólusú világ jellemzőit napjainkban, elhelyezi Magyarországot a
globális világ folyamataiban;
– bemutatja a határon túli magyarság helyzetét, a megmaradásért való küzdelmét Trianontól
napjainkig;
– ismeri a magyar cigányság történetének főbb állomásait, bemutatja jelenkori helyzetét;
– ismeri a magyarság, illetve a Kárpát-medence népei együttélésének jellemzőit, példákat hoz a
magyar nemzet és a közép-európai régió népeinek kapcsolatára, különös tekintettel a
visegrádi együttműködésére;
– ismeri hazája államszervezetét, választási rendszerét.

A 11–12. évfolyamon a történelem tantárgy alapóraszáma: 186 óra.


Két mélységelvű téma javasolt óraszáma: 12–16 óra

11. évfolyamon a helyi óraszám középszinten 108 óra. Emelt szinten 180 óra.
12. évfolyamon a helyi óraszám középszinten 90 óra. Emelt szinten 150 óra.
A két mélységelvű téma óraszáma: 11. évfolyamon 6 és 13 óra. 12. évfolyamon 6 és 12 óra.

A témakörök áttekintő táblázata:

Témakör Javasolt helyi helyi


óraszám óraszámok óraszámok
K szint E szint
11. évfolyam heti 3 óra heti 3 óra heti 5 óra
A nemzetállamok születése és a szocialista eszmék 6 8 13
megjelenése
A dualizmus kori Magyarország 15 16 22
A nagy háború 14 15 22
Az átalakulás évei 13 14 23
A két világháború között 8 9 20
A Horthy-korszak 12 13 23
A második világháború 18 19 27
A két világrendszer szembenállása 6 8 17
Két mélységelvű téma 6 13

29
Összesen 36 hét 100 108 180
12. évfolyam heti 3 óra heti 3 óra heti 5 óra
Háborútól forradalomig 10 10 15
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 7 7 13
A kádári diktatúra 7 7 14
A kétpólusú világ és felbomlása 8 8 15
A rendszerváltoztatás folyamata 8 8 12
A világ a 21. században 6 6 12
Magyarország a 21. században 10 10 15
A magyarság és a magyarországi nemzetiségek a 20-21. 6 6 12
sz.-ban
Ismétlés, felkészülés az érettségire 22 22 30
Évente két mélységelvű téma 6 12
Összesen 30 hét 86 90 150
Összes óraszám: 11-12. évfolyam 186 198 330

11. évfolyam
TÉMAKÖR: A nemzetállamok születése és a szocialista eszmék megjelenése
JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra Helyi óraszám: középszinten 8 óra
emelt szinten: 13 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A szocializmus és a − Szocializmus: Fogalmak: − A nemzetállam
munkásmozgalom társadalmi egyenlőség polgárháború, polgári fogalmának
és tulajdonviszonyok. állam, szakszervezet, értelmezése
− A Kommunista politikai, gazdasági
társadalombiztosítás,
kiáltvány. és kulturális
− Szakszervezetek és monopólium, szempontokból.
munkáspártok. szocializmus, − A polgári állam
− Szociáldemokrácia és szociáldemokrácia, feladatköreinek és
kommunizmus. kommunizmus, eredményeinek
− Keresztényszocializmus. keresztényszocializmus, azonosítása.
A polgári − A nemzeti egység proletárdiktatúra, − A kommunista, a
nemzetállam megteremtése szociáldemokrata
osztályharc, cionizmus,
megteremtése (politika, gazdaság, és a
kultúra). emancipáció. keresztényszociális
(Németország,
− Alkotmányosság és eszmék
Amerikai Egyesült választójog. Személyek: Abraham azonosítása és
Államok, Japán) − Jogegyenlőség és Lincoln, Otto von összehasonlítása.
emancipációs Bismarck, Karl Marx.
törekvések.
− A polgári állam
Kronológia: 1861–1865
kiépítése.
az amerikai
polgárháború, 1868 a

30
Meidzsi-restauráció,
1871 Németország
egyesítése.

Topográfia:
Németország, Japán.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Egyetemes és magyar történeti példák gyűjtése a polgári állam feladatköreiről és társadalmi
hatásairól.
− Táblázat készítése a szociáldemokrácia és a kommunizmus céljainak, módszereinek,
lehetőségeinek összevetéséről.
− Vita a szocialista eszmékről, és hatásukról a korabeli közéletre.
− Az egységes Olaszország és a Német Császárság kialakulásának, valamint az Egyesült Államok
terjeszkedése főbb mozzanatainak követése a térképen.

TÉMAKÖR: A dualizmus kora


JAVASOLT ÓRASZÁM: 15 óra Helyi óraszám: középszinten 16 óra
emelt szinten: 22 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A kiegyezés és a − A kiegyezés és okai. Fogalmak: emigráció, − A kiegyezés
dualizmus − A közös ügyek passzív ellenállás, értékelése egykorú
rendszere rendszere. kiegyezés, közös ügyek, szempontok szerint,
− A magyar közjogi kérdés, húsvéti illetve másfél
államszervezet. cikk, dualizmus, nyílt és évszázados
− A pártrendszer, a titkos szavazás, történelmi távlat
választójog és a Szabadelvű Párt, nézőpontjából.
véderőviták. Függetlenségi Párt, − A dualizmus
A nemzeti és − A politikai nemzet Magyarországi államszervezetét
nemzetiségi koncepciója. Szociáldemokrata Párt, bemutató ábra
kérdés, a − A horvát-magyar népességrobbanás, értelmezése.
cigányság kiegyezés és a urbanizáció, − A dualizmus kora
helyzete nemzetiségi törvény. kivándorlás, dzsentri, kiemelkedő
− Asszimiláció és népoktatás, Millennium, szereplői életútjának
anyanyelvhasználat. asszimiláció, áttekintése,
− Autonómiatörekvések autonómia. értékelése.
és irredenta − A dualizmus kori
mozgalmak. Személyek: Andrássy nemzetiségi kérdés
− Zsidó emancipáció, a Gyula, Eötvös József, elemzése szöveges
zsidóság részvétele a Baross Gábor, Tisza források, adatsorok
modernizációban, Kálmán, Wekerle és etnikai térképek
polgárosodás és a Sándor, Tisza István, segítségével.
középosztály kérdése.

31
− Cigányok/romák a Semmelweis Ignác, − A dualizmus kori
dualizmus kori Weiss Manfréd. társadalmi és
Magyarországon. gazdasági változások
Az ipari − A gazdasági kiegyezés. Kronológia: 1848/1867– elemzése, értékelése
forradalom − A vasútépítés. 1916 Ferenc József adatsorok, szöveges
Magyarországon − Állami gazdaságpolitika. uralkodása, 1867 a és képi források
− Mezőgazdaság és kiegyezés, 1868 a segítségével.
élelmiszeripar. horvát-magyar − A dualizmus
− Modernizálódó ipar. kiegyezés, a nemzetiségi legkiemelkedőbb
Társadalom és − Demográfiai robbanás törvény, a népiskolai gazdasági és
életmód a és urbanizáció. törvény, 1873 Budapest kulturális
dualizmus − Kivándorlás Európából egyesítése, 1896 a teljesítményeinek
korában és Magyarországról. Millennium. azonosítása
− A földkérdés és a vidék. különböző
− A nagyvárosi életforma: Topográfia: Budapest, forrásokban.
Budapest a világváros. Osztrák-Magyar − A zsidók és németek
− Oktatás és kultúra. Monarchia, Fiume. szerepe a
− Életmód és szórakozás. polgárosodásban.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Vita Magyarország és a Habsburg-dinasztia dualizmus kori kapcsolatáról.
− Folyamatábra, készítése a dualizmus kori pártviszonyokról.
− A dualizmus kori nemzetiségi törekvések és ideológiai hátterük táblázatos összefoglalása.
− A Nemzeti Sírkert felkeresése (a 19. század szereplőihez kapcsolódó sírok, mauzóleumok
közös megtekintése).
− A korszakkal kapcsolatos emlékművek, emlékhelyek fölkeresése a lakóhelyen és környékén.
− Kiselőadás / tabló készítése a dualizmus korának kiemelkedő beruházásairól.
− Programajánló összeállítása egy a millennium korában Budapestre látogató turista számára.
− Tisza István lexikon szócikk készítése kormánypárti, illetve függetlenségi és szociáldemokrata
szemszögből.
− Ellenzéki és kormánypárti választási plakát készítése az 1905-ös választásokra.

TÉMAKÖR: A nagy háború


JAVASOLT ÓRASZÁM: 14 óra Helyi óraszám: középszinten 15óra
emelt szinten: 22 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Az első − A gyarmatosítás okai Fogalmak: − A gyarmati terjeszkedést,
világháború és céljai. villámháború, valamint az első
előzményei − Az imperializmus – a front, állóháború, világháború előtti
terjeszkedő tőke. feszültségeket bemutató
hátország, antant,
− Nagyhatalmi érdekek ábrák, térképek és
és konfliktusok. központi hatalmak,

32
− Az Osztrák-Magyar hadigazdaság, adatsorok elemzése,
Monarchia helyzete – hadifogság. értelmezése.
balkáni konfliktusok. − Az első
Az első − A világháború világháború frontjainak
Személyek: II.
világháború kitörése. azonosítása, bemutatása
− A hadviselő felek és a Vilmos, II. Miklós, térképeken.
frontok. IV. Károly. − Az első világháború
− Oroszország és a jellegzetességeinek
központi hatalmak Kronológia: 1914. azonosítása ábrákon,
összeomlása. június 28. a adatsorokon, képi és
Az első − Az állóháború és az szarajevói szöveges forrásokban.
világháború anyagcsata. − A front és a hátország
merénylet, 1914–
jellemzői és − A hadigazdaság és a körülményei, valamint a
háborús propaganda. 1918 az első háború okozta
hatása világháború.
− A hagyományos szenvedések felidézése
világrend felbomlása. korabeli beszámolók,
− A nők helyzetének Topográfia: Brit emlékiratok, naplók
megváltozása. Birodalom, alapján.
Magyarország a − Magyar frontok, nagy Szarajevó, − A háború kimenetelének
világháborúban csaták. Doberdó, Románia, értékelése a két hatalmi
− Az antant ígéretei a Szerbia, tömb erőviszonyainak és
Monarchia Olaszország. lehetőségeinek tükrében.
nemzetiségeinek. − A nagy háború
− Magyar hősök a világpolitikára gyakorolt
világháborúban. hosszú távú
− A hátország. következményeinek
− A magyar hadifoglyok felismerése.
sorsa.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A háború előzményeinek összesítése, a döntési alternatívák bemutatása saját szerkesztésű
ábrán.
− Példák gyűjtése a magyar katonák első világháborús hősi helytállásáról.
− Első világháborút bemutató múzeumok meglátogatása (pl. Hadtörténeti Múzeum, “Új világ
született” c. kiállítás).
− A lakóhelyen található első világháborús hősi emlékmű, katonasírok felkeresése, egy-egy hős
életének feltárása.
− Képek gyűjtése és elemzése a háború új jellegzetességeiről (fegyverek, intézmények,
jelenségek).
− Különböző internetes háborús témájú szövegek, propagandaképek, plakátok, karikatúrák
gyűjtése és elemzése.
− Családi történetek, fényképek gyűjtése feldolgozása, bemutatása az első világháborúból.

TÉMAKÖR: Az átalakulás évei


JAVASOLT ÓRASZÁM: 13 óra Helyi óraszám: középszinten 14 óra
emelt szinten: 23 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

33
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Szocialista és − A történelmi Fogalmak: bolsevik, − Közép-Európa első
nemzeti monarchiák bukása szovjet, örmény világháború előtti és
törekvések: a (Oroszország, népirtás, utáni térképének
Németország, összehasonlítása, a
birodalmak egypártrendszer,
Oszmán Birodalom). területi változások
bomlása − Forradalom és Kommunisták azonosítása és
kommunista Magyarországi Pártja indoklása.
hatalomátvétel (KMP), − A bolsevik
Oroszországban. tanácsköztársaság, hatalomátvétel és a
− Az újraszülető vörösterror, Lenin- lenini
Lengyelország. fiúk, ellenforradalom, proletárdiktatúra
− Az olasz fasizmus. működésének
fehér különítményes
Az Osztrák-Magyar − A Monarchia és a bemutatása és
történelmi megtorlások, “vörös értékelése források
Monarchia és a
Magyarország térkép,” kisantant, alapján.
történelmi
bomlása. jóvátétel, − Magyarország
Magyarország
− A forradalmi Népszövetség, megszállásának
szétesése átalakulás kísérlete és áttekintése
kisebbségvédelem,
kudarca. revízió, Rongyos térképek, szöveges
− Cseh és román források
Gárda.
támadás, a fegyveres segítségével.
ellenállás kérdése. − A Károlyi-időszak
A − A kommunista Személyek: Kemal kormányzati
tanácsköztársaság hatalomátvétel. Atatürk, Vlagyimir I. tevékenységének
és az − A proletárdiktatúra és Lenin, Woodrow értékelése.
a vörösterror. Wilson, Georges − A magyarországi
ellenforradalom
− Az északi hadjárat és Clemenceau, Benito
proletárdiktatúra
a tanácsköztársaság működésének
Mussolini, Károlyi elemzése források
veresége.
− Az ellenforradalom Mihály, Kun Béla, alapján.
győzelme. Horthy Miklós, − Az első világháborút
A Párizs környéki − A nagyhatalmi Apponyi Albert. követő területi és
békék érdekek etnikai változások
érvényesítése: az új áttekintése
Kronológia: 1917 a
világrend kialakítása. térképen.
bolsevik
− Az önrendelkezés elve − A trianoni
és a hatalmi érdekek hatalomátvétel, 1918. békediktátum
gyakorlata. október 31. okainak feltárása.
− Jóvátétel, hadsereg- forradalom − A trianoni
korlátozás, Magyarországon, békediktátum
határváltozások. 1919. március – értékelése a győztes
− A szétszabdalt közép- augusztus. a
hatalmak közép-
európai régió. európai
tanácsköztársaság, politikájának
A trianoni − A magyar ügy a
békekonferencián. 1920. június 4. a tükrében.
békediktátum
− A magyar delegáció trianoni − A trianoni
érvei. békediktátum. békediktátum
− Az ezeréves területi, népességi,
Magyarország gazdasági és katonai
következményeinek

34
felosztása, a döntés Topográfia: Kárpátalja, bemutatása
tartalmi elemei. Felvidék, Délvidék, szöveges és képi
− Az önrendelkezési elv Burgenland, források, ábrák és
megsértése adatsorok
Csehszlovákia,
− A békediktátum segítségével.
etnikai és gazdasági Jugoszlávia, Ausztria, − A trianoni határok
következményei. trianoni végigkövetése, a
− Az ellenállás példái: Magyarország. határmegvonás
székely hadosztály, konkrét okainak
Balassagyarmat, feltárása.
Sopron. − A vesztes hatalmak
területi
veszteségeinek
összehasonlítása.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Kiselőadás / prezentáció készítése a korszak meghatározó személyiségeiről.
− Példák gyűjtése az 1919-es rendezetlen politikai viszonyok bemutatására (pl. vörösterror,
román megszállás, különítmények, Rongyos Gárda).
− Bizonyítékok és adatok gyűjtése az elcsatolt területeknek az ezeréves magyar kultúrában
betöltött jelentős szerepéről (pl. történelmi személyiségek, művészek, tudósok, épületek,
művészeti alkotások, intézmények).
− Különböző internetes revíziós témájú szövegek, képek, plakátok, dalok gyűjtése és vizsgálata,
elemzése.
− A várpalotai Trianon Múzeum meglátogatása.

TÉMAKÖR: A két világháború között


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra Helyi óraszám: középszinten 9 óra
emelt szinten: 20 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A kommunista − A totális diktatúra Fogalmak: totális állam, − A sztálini
Szovjetunió és a pártállam többpártrendszer, Szovjetunió
kiépítése. egypártrendszer, személyi működésének
− A tervgazdaság és bemutatása és
kultusz, koncepciós per,
a kollektivizálás. értelmezése
− A terror eszközei GULAG, holodomor,
szöveges, képi
és áldozatai. államosítás, kollektivizálás, források, adatsorok,
A Nyugat és a − A tőzsde, a kulák, tervgazdaság, ábrák segítségével.
gazdasági hitelezés és a piacgazdaság, New Deal, − A világgazdasági
világválság világkereskedelem fasizmus, válság és a rá adott
összeomlása. nemzetiszocializmus, válaszok
− A bemutatása.
fajelmélet,
munkanélküliség. − A nemzetiszocialista
− Állami antiszemitizmus, Führer,
Németország
beavatkozás a SS, Anschluss. működésének
gazdaságba.

35
A − A bemutatása és
nemzetiszocialista nemzetiszocialista Személyek: Joszif V. Sztálin, értelmezése
Németország ideológia és Adolf Hitler. szöveges, képi
mozgalom. források, adatsorok
− A totális állam és ábrák
kiépítése. Kronológia: 1922 a segítségével.
− A terror eszközei. Szovjetunió létrejötte, − A totális diktatúrák
− Terjeszkedés a 1929 a gazdasági ideológiáinak és
háború előtt. világválság kezdete, 1933 a működésének
náci hatalomátvétel, 1938 összehasonlítása,
érvelés a totális
az Anschluss, a müncheni
diktatúrák ellen.
konferencia.

Topográfia: Szovjetunió,
Kolima-vidék, Leningrád
(Szentpétervár), Moszkva,
Berlin.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Visszaemlékezések, források gyűjtése és prezentáció készítése a sztálini terror
megnyilvánulásairól (pl. GULAG, holodomor, koncepciós perek).
− Különböző képi és szöveges források gyűjtése a sztálini diktatúra hétköznapjairól.
− Folyamatábra készítése a világgazdasági válság kirobbanásáról és kezeléséről, a folyamatábra
szemléltetése az Amerikai Egyesült Államok példáján.
− Prezentáció készítése a náci terror megnyilvánulásairól (pl. kristályéjszaka, GESTAPO,
koncentrációs táborok stb.).
− Statisztikai táblázatok, grafikonok, diagramok gyűjtése és tanulmányozása (pl. a német
választások eredményei 1928-1933 között; a munkanélküliség alakulása az Egyesült
Államokban 1929-1937 között).
− A korszakkal kapcsolatos dokumentum- és játékfilmek/filmrészletek megtekintése és
értelmezése.

TÉMAKÖR: A Horthy-korszak
JAVASOLT ÓRASZÁM: 12 óra Helyi óraszám: középszinten 13óra
emelt szinten: 23 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Talpra állás − A király nélküli Fogalmak: − A magyarországi
Trianon után alkotmányos királyság. kormányzó, Egységes korlátozott
− A korlátozott Párt, numerus parlamentarizmus
parlamentarizmus rendszerének
clausus, pengő,
rendszere a értékelése.
konszolidáció Magyar Nemzeti
szolgálatában. Bank, Szent István-i

36
− A gazdaság állameszme, magyar − A korabeli politikai
szerkezetváltása az népi mozgalom, berendezkedés
1920-as években. nyilasok. összehasonlítása
− A klebelsbergi oktatás- más (közép-)
és kultúrpolitika európai
eredményei. Személyek: Bethlen országokéval.
A 1930-as évek − A válság és hatása. István, Teleki Pál, − A bethleni gazdasági
Magyarországa − A belpolitika Klebelsberg Kuno, konszolidáció
irányváltásai. Gömbös Gyula, Weiss folyamatának és
− Életmód és Manfréd, Szent- eredményeinek
társadalom. Györgyi Albert. áttekintése képek,
− A földkérdés. ábrák és adatsorok
− Tudomány és alapján.
művészet a két Kronológia: 1920– − A magyarországi
világháború között. 1944 a Horthy- politikai irányzatok
− A külpolitika irányai és rendszer, 1921–31 azonosítása
lehetőségei – a revízió Bethlen szöveges források
első eredményei. miniszterelnöksége, alapján.
1938 az első bécsi − Szöveges források
olvasása és
döntés, 1939
értelmezése a
Kárpátalja Horthy-korszak főbb
visszacsatolása. társadalmi
kérdéseiről (pl.
oktatás, társadalmi
mobilitás,
antiszemitizmus,
földkérdés).
− A magyar külpolitika
céljainak,
lehetőségeinek és a
revízió
eredményeinek
értékelése,
elemzése térkép és
statisztikai adatok
alapján.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Kiselőadás / prezentáció készítése a korszak kiemelkedő szereplőiről (pl. Horthy, Bethlen,
Teleki).
− Kormánypárti és ellenzéki választási plakát készítése egy-egy fontos témakörben.
− A Horthy-korszak gazdasági fejlődéséről tanúskodó képek gyűjtése és bemutatása (pl.
Csepeli Szabadkikötő, villamosított vasútvonal stb.).
− Folyamatábra készítése a Horthy-korszak pártviszonyairól, korlátozott parlamentáris
rendszeréről.

TÉMAKÖR: A második világháború


JAVASOLT ÓRASZÁM: 18 óra Helyi óraszám: középszinten 19 óra

37
emelt szinten: 27 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A − Közép-Európa Fogalmak: Molotov– − A tengelyhatalmak 1939
tengelyhatalmak felosztása Ribbentrop-paktum, előtti terjeszkedésének
sikerei (Molotov- tengelyhatalmak, végigkövetése és
Ribbentrop értelmezése térkép
szövetségesek, totális
paktum): német és alapján.
szovjet megszállás. háború, kiugrási − A második világháború
− Nyugat-Európa kísérlet, zsidótörvények, főbb eseményeinek
lerohanása. munkaszolgálat, gettó, azonosítása térképeken.
− Német támadás a deportálás, − A második világháború
Szovjetunió ellen. koncentrációs tábor, jellegzetességeinek
− Japán támadás az haláltábor, népirtás, bemutatása ábrák,
Egyesült Államok adatsorok, képi és
holokauszt, partizán,
ellen. szöveges források
A szövetségesek − A keleti és a Vörös Hadsereg, jaltai
alapján.
konferencia, háborús
győzelme nyugati front. − A magyar területi revízió
− A csendes-óceáni bűn, malenkij robot. megvalósulásának
hadszíntér. bemutatása térképek,
Magyarország a − A területi revízió Személyek: Franklin D. képek, szöveges források
második lépései. Roosevelt, Winston és adatsorok alapján.
világháborúban: − A fegyveres − A magyar háborús
Churchill, Charles de
semlegesség. szerepvállalás
mozgástér és
− A Szovjetunió elleni Gaulle, Bárdossy László, legfontosabb
kényszerpálya háború. Kállay Miklós, Bajcsy-
eseményeinek és az
− A Don-kanyar. Zsilinszky Endre, ország veszteségeinek
− A német megszállás Edmund Veesenmayer, bemutatása térképeken,
és következményei. Szálasi Ferenc, Raoul képi és szöveges
A holokauszt − Az „Endlösung” Wallenberg, Salkaházi források segítségével (pl.
programja, a Don-kanyar, Árpád-
Sára, Apor Vilmos,
Wannsee-i vonal, tordai ütközet,
konferencia. Sztehlo Gábor, Richter
Budapest ostroma).
− Koncentrációs és Gedeon.
− A magyar szellemi és
megsemmisítő kulturális élet II.
táborok. Kronológia: 1938 az első világháború idején
− Deportálások, zsidótörvény, 1939 a bekövetkező
kísérlet a zsidóság veszteségeinek (híres
második zsidótörvény,
és a cigányság magyar tudósok,
1939–45 a második
megsemmisítésére művészek származásuk
Európában. világháború, 1939.
vagy politikai nézeteik
− A magyarországi szeptember 1. miatti emigrációja)
zsidótörvények. Lengyelország értékelése.
− A magyar lerohanása, 1940 a − A holokauszt
holokauszt. második bécsi döntés, folyamatának
− Felelősség és áttekintése képi források
1941. április Jugoszlávia
embermentés.

38
A második − A villámháború és megtámadása, 1941. és szöveges
világháború következményei. június 22. a Szovjetunió visszaemlékezések
jellemzői − Háborús bűnök és a megtámadása; 1941. feldolgozásával.
polgári lakosság
június 27. Magyarország − A nyilas terror
elleni terror. áttekintése források
− Az ellenállás deklarálja a hadiállapot
alapján.
formái. beálltát, 1941. − A tömeges deportálások
− A háború utáni december 7. Pearl és a szovjet
számonkérések és a Harbor bombázása, megszállás jellemzőinek
nürnbergi per. 1941 a harmadik és következményeinek
Az ország − A kiugrási kísérlet zsidótörvény, 1943. áttekintése képi és
pusztulása, és a nyilas uralom. szöveges források
január vereség a
deportálások a − A magyarországi segítségével.
Donnál, 1943. február a
GULAG-ra
hadszíntér, − A határon kívül rekedt
Budapest ostroma. sztálingrádi csata vége, magyarság második
− Megszabadulás és 1944. március 19. világháború végi
szovjet megszállás. Magyarország német tragédiáinak bemutatása
− Az ország megszállása, 1944. különböző források
kifosztása, szovjet június 6. partraszállás alapján.
deportálások és − Magyarország
Normandiában, 1944.
tömeges erőszak. világháborúbeli
− A határon túli október 15. a kiugrási
sorsának, szerepének és
magyarok kísérlet, 1945. április a mozgásterének
jogfosztása, háború vége bemutatása, valamint
megtorlások Magyarországon, 1945. összehasonlítása más
(délvidéki május 9. az európai közép-európai
vérengzés, országokéval.
háború vége, 1945.
kárpátaljai
augusztus 6.
deportálás,
felvidéki atomtámadás Hirosima
jogfosztás). ellen.

Topográfia: Sztálingrád,
Normandia, Pearl
Harbor, Hirosima, Észak-
Erdély, Don-kanyar,
Kamenyec Podolszk
Árpád-vonal, Auschwitz,
Újvidék, Drezda,
Szolyva.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A nagyhatalmak (Németország, Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország) világháború
kitörésében játszott szerepének megvitatása.
− Beszámoló készítése az európai és/vagy csendes-óceáni hadszínterek egyik jelentős
csatájáról.
− A korszakkal kapcsolatos filmek / filmrészletek megtekintése és értelmezése.
− A magyar honvédség háborús részvétele főbb helyszíneinek nyomon követése térképen.

39
− Családi történetek, fényképek, tárgyak gyűjtése feldolgozása, bemutatása a második
világháborúból.
− Híres magyar tudósok, művészek életművének bemutatása, akik származásuk vagy politikai
nézeteik miatt emigrációba kényszerültek.
− Kiselőadás készítése a budapesti gettó életéről visszaemlékezések alapján.
− Második világháborús emlékművek, emlékhelyek, sírok felkeresése a lakóhelyen és
környékén.
− A Holokauszt Emlékközpont meglátogatása.
− A felelősség és embermentés kérdéseinek megbeszélése.
− A Malenkij Robot Múzeum meglátogatása.
− Beszámoló készítése a határon túli magyarság körében folytatott etnikai tisztogatásokról
források alapján.

TÉMAKÖR: A két világrendszer szembenállása


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra Helyi óraszám: középszinten 8 óra
emelt szinten: 17 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A kétpólusú − Az ENSZ Fogalmak: Egyesült − A második
világ megalapítása. Nemzetek Szervezete (ENSZ), világháború után
kialakulása − A párizsi béke. kitelepítés, hidegháború, kialakult világrend
− Kitelepítések és áttekintése.
vasfüggöny, szuperhatalom,
lakosságcserék a − A gyarmati rendszer
háború után. Kölcsönös Gazdasági felbomlása főbb
− A szovjet-amerikai Segítség Tanácsa (KGST), állomásainak
szembenállás és a Észak-atlanti Szerződés felidézése.
két érdekszféra Szervezete (NATO), Varsói − A két német állam
kialakulása. Szerződés, kétpólusú világ, a létrejötte
− A két világrend berlini fal. folyamatának és
jellemzői. következményeinek
− A két Németország. bemutatása.
A hidegháború − A szuperhatalmak Személyek: Kliment J. − Az arab-izraeli
versengése: Vorosilov, Harry S. Truman, konfliktus főbb
fegyverkezés, Nyikita Sz. Hruscsov, John F. okainak és
űrprogram, Kennedy, Mahátma Gandhi, jellemzőinek
propaganda. Mao Ce-tung. feltárása.
− A szembenállás és − A nyugati és a keleti
enyhülés hullámai. Kronológia: 1945 az ENSZ blokk gazdasági,
− Hidegháborús létrejötte, 1947 a párizsi társadalmi és
konfliktusok (Korea, béke, a hidegháború politikai
Szuez, Kuba, rendszerének
kezdete, India függetlenné
Vietnam, összehasonlítása.
válása, 1948 Izrael Állam
Afganisztán).
megalapítása, 1949 az NSZK
A gyarmatok − India függetlenné és az NDK megalakulása,
felszabadulása válása.
kommunista fordulat

40
− Kommunista Kínában, 1955 a Varsói
fordulat Kínában. Szerződés létrehozása.
− A
gyarmatbirodalmak
Topográfia: Berlin,
felbomlása.
− Izrael megalapítása. Németországi Szövetségi
Köztársaság (NSZK), Német
Demokratikus Köztársaság
(NDK), Közel-Kelet, Izrael
Észak- és Dél-Korea,
Vietnam, Kuba, Afganisztán.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Beszélgetés a kollektív bűnösség elvéről.
− A kitelepítések irányainak és létszámának grafikus ábrázolása.
− Információk gyűjtése a főbb hidegháborús konfliktusokról (Korea, Szuez, Kuba, Vietnam).
− Beszámoló készítése a Mao Ce-tung-i diktatúra jellemzőiről (pl. „nagy ugrás”, kulturális
forradalom).
− Képek, idézetek gyűjtése Mahátma Gandhi életútjáról.

ÉVENTE KÉT MÉLYSÉGELVŰ TÉMA


JAVASOLT ÓRASZÁM: 18 ÓRA (8+8) Helyi óraszám: középszinten 6óra
emelt szinten: 13 óra

12. évfolyam
TÉMAKÖR: Háborútól forradalomig
JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra Helyi óraszám: középszinten 10 óra
emelt szinten: 15 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Az átmenet évei − A háború utáni Fogalmak: népbíróság, − Magyarország
Magyarországon újrakezdés: a háborús bűnös, földosztás, szovjetizálása főbb
kommunisták államosítás, forint, Magyar jellemzőinek
térnyerése és az bemutatása.
Kommunista Párt,
újjáépítés. − A korlátozott magyar
− A történelmi Független Kisgazdapárt, parlamentarizmus és
berendezkedés szalámitaktika, Magyar az egypárti diktatúra
felszámolása: Dolgozók összehasonlítása.
földosztás, Pártja, népköztársaság, − A demokrácia
népbíróságok, pártállam, internálás, felszámolása során
köztársaság. Államvédelmi Hatóság alkalmazott eszközök
− A korlátozott azonosítása konkrét
(ÁVH), tanácsrendszer,
többpártrendszer:

41
választások 1945, beszolgáltatás, példákkal
1947. aranycsapat. alátámasztva.
A szovjetizálás − Az egypárti − Annak felismerése,
Magyarországon diktatúra hogy Magyarország
Személyek: Tildy Zoltán,
kiépítése. szovjet megszállása
Kovács Béla, Mindszenty
− Államosítás és miként határozta meg
kollektivizálás. József, Rákosi Mátyás, Rajk az ország sorsát.
− Koncepciós László, Sulyok Dezső, − A kommunista
perek, Slachta Margit. diktatúra
egyházüldözés. sajátosságainak
− A keleti blokk. Kronológia: 1945 szovjet bemutatása a Rákosi-
A Rákosi- − Az erőltetett rendszer példáján.
megszállás, választás
diktatúra iparosítás. − A diktatúra kulturális
− A pártállam. Magyarországon, jellemzőinek
− A terror. földosztás, 1947 felismerése képeken,
− A diktatúra kékcédulás választások, művészeti
hatása a 1948 MDP megalakulása, alkotásokon.
mindennapi 1948–1956 a Rákosi- − A társadalom fölött
életre. diktatúra, 1949 gyakorolt totális
kontroll eszközeinek
kommunista alkotmány.
azonosítása
különböző források
Topográfia: Sztálinváros segítségével.
(Dunaújváros), Recsk
Hortobágy.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
 Választási plakátok gyűjtése és értelmezése.
 A kékcédulás választások feldolgozása adatsorok és a választási törvény értelmezésével.
 Beszélgetés az átmeneti időszak demokratikus jellegéről.
 Internetes gyűjtés a Rákosi-időszak vicceiből és karikatúráiból – a mögöttük kirajzolódó
korkép értékelése.
 Családi történetek, fényképek, tárgyak gyűjtése feldolgozása, bemutatása a Rákosi
időszakból.
 Egy kiemelkedő koncepciós per (pl. Mindszenty-per) feldolgozása.
 A Terror Háza Múzeum meglátogatása.
 Tanulmányi kirándulás a Recski Nemzeti Emlékparkba.
 Beszámoló készítése a diktatúra prominens szereplőiről, felelőseiről (pl. Rákosi Mátyás, Gerő
Ernő, Péter Gábor, Rajk László).
 Kommunista propaganda plakátok gyűjtése és értelmezése.
 A korszakkal kapcsolatos filmek / filmrészletek megtekintése és értelmezése.
 Beszámoló készítése a korabeli magyar sporteredményekről.

TÉMAKÖR: Az 1956-os forradalom és szabadságharc


JAVASOLT ÓRASZÁM: 7 óra Helyi óraszám: középszinten 7 óra
emelt szinten: 13 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:

42
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A forradalom − A forradalom okai és Fogalmak: MEFESZ, − Az 1956-os
közvetlen előzményei. pesti srácok, Molotov- magyar
− A forradalom céljai. koktél, munkástanács, forradalom és
− Békés tüntetésből sortüzek. szabadságharc
fegyveres felkelés – okainak és főbb
október 23. Személyek: Gerő Ernő, fordulópontjai-
− A nemzet forradalma Maléter Pál, Nagy nak bemutatása.
(Forradalmi Bizottságok, Imre, Iván Kovács − 1956
Munkástanácsok, nemzeti László, Pongrátz szimbólumainak
összefogás). Gergely, Kádár János. értelmezése.
A nemzet − Szabadságharc a − Az 1956-os
szabadságharca fővárosban és vidéken. Kronológia: 1956. magyar
− A fegyveres ellenállás október 23. a forradalom és
hősei. forradalom kitörése, szabadságharc
− Út a győzelemig és a 1956. október 25. a nemzetközi
kormánypolitika Kossuth téri sortűz, összefüggéseinek
változásai. 1956. november 4. a bemutatása.
− A szabadságharc szovjet támadás. − A forradalom és
nemzetközi háttere és szabadságharc
visszhangja a Topográfia: Kossuth értékelése.
nagyvilágban. tér és Corvin köz
− Szovjet intervenció: a (Budapest),
szabadságharc Mosonmagyaróvár,
utóvédharcai és leverése. Salgótarján.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Korabeli dokumentumok elemzése.
– A forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos archív- és játékfilmek/filmrészletek
megtekintése és értelmezése.
– Az 1956-os forradalom külpolitikai hátterének vizsgálata.
– Információk gyűjtése a forradalom és szabadságharc kiemelkedő hőseiről és mártírjairól.
– A Terror Háza Múzeum meglátogatása.

TÉMAKÖR: A kádári diktatúra


JAVASOLT ÓRASZÁM: 7 óra Helyi óraszám: középszinten 7 óra
emelt szinten: 14 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Javasolt
adatok/Lexikák tevékenységek
A pártállami − A megtorlások Fogalmak: Magyar – A megtorlás
diktatúra és időszaka, formái és Szocialista mértékének és
működése áldozatai. Munkáspárt (MSZMP), jellegének vizsgálata.
− A pártállam és
munkásőrség,
szervezetei.

43
− Az erőszakos Kommunista Ifjúsági – A „kádári alku”
téeszesítés – a Szövetség (KISZ), fogalmának
mezőgazdaság úttörő, értelmezése.
szocialista átszervezése.
termelőszövetkezet, – Az elnyomás
− Hamis társadalmi béke formáinak
– a kádári alku. háztáji, III/III.
bemutatása a Kádár-
− Az elnyomás változó ügyosztály, rendszer
formái. tervgazdaság, új időszakában.
Gazdaság, − A tervgazdaság és a gazdasági – A téeszesítés
társadalom, KGST. mechanizmus, eszközeinek
életmód − A gazdasági reform és a hiánygazdaság, összehasonlítása a
második gazdaság. Rákosi-diktatúra
maszek,
− A időszakával.
gulyáskommunizmus,
„gulyáskommunizmus”. – A gazdaság,
− Népesedési folyamatok. „három T”. társadalom és
− Kultúrpolitika, életmód főbb
korlátozott Kronológia: 1956– jellemzőinek
nyilvánosság. 1989 a Kádár- bemutatása a Kádár-
rendszer, 1958 Nagy rendszer idején.
Imre és társainak – A kultúrpolitika
jellemzőinek
kivégzése, 1968 az új
értelmezése,
gazdasági
módszereinek
mechanizmus bemutatása.
bevezetése.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Információk gyűjtése a kultúrpolitika jellemzőiről, módszereiről.
– Internetes gyűjtés a kádári időszak vicceiből. A mögöttük kirajzolódó korkép értékelése.
– Családi történetek, fényképek, tárgyak gyűjtése, feldolgozása, bemutatása a kádári diktatúra
időszakából.

TÉMAKÖR: A kétpólusú világ és felbomlása


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra Helyi óraszám: középszinten 8 óra
emelt szinten: 15 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A Nyugat a 20. század − A Nyugat gazdasági Fogalmak: jóléti – A fogyasztói
második felében eredményei és a állam, prágai társadalom és a
jóléti állam. tavasz, Szolidaritás. jóléti állam
− Emancipáció, jellemzőinek és
szekularizáció, problémáinak
individualizáció. Személyek: Nicolae felidézése.
− Az 1968-as Ceauşescu, Mihail – A társadalom, a
mozgalmak és a Sz. Gorbacsov, Lech demográfia és az
popkultúra. életmód

44
A szocializmus válsága − Az olajválság és Wałȩsa, VI. Pál, II. jellegzetességeinek
és megrendülése hatásai a tőkés, János Pál, Ronald bemutatása a
illetve szocialista Reagan, Helmuth nyugati világban.
országokra. – A tömegkultúra
Kohl.
− A kis hidegháború. jelenségeinek
− A katonai egyensúly bemutatása konkrét
felborulása: a Kronológia: 1975 a példák alapján.
Szovjetunió gazdasági helsinki értekezlet, – A kétpólusú világ
kimerülése. 1989 a berlini fal megszűnéséhez
− Az ellenzék lebontása, vezető okok
megszerveződése a rendszerváltoztatás felidézése.
szocialista – A közép-európai
Közép-Európában,
országokban. ellenzéki mozgalmak
A kétpólusú világ − Németország 1991 a Szovjetunió jelentőségének
megszűnése újraegyesítése – a felbomlása, 1991– bemutatása.
magyar 95 a délszláv – A délszláv háború
szerepvállalás. háború. okainak feltárása.
− A Szovjetunió – A közép-európai
felbomlása. Topográfia: régió államai
− A kommunista változásának
Szlovákia, Ukrajna.
diktatúrák bukása nyomon követése
Közép-Európában. térképen.
− Jugoszlávia
felbomlása, a délszláv
háború.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Esszé készítése Mindennapi élet a vasfüggöny két oldalán címmel.
– Tények és képek gyűjtése 1968 eseményeiből a nyugati és keleti tömbből. Párhuzamosságok
keresése.

TÉMAKÖR: A rendszerváltoztatás folyamata


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra Helyi óraszám: középszinten 8 óra
emelt szinten: 12 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A Kádár-rendszer − Az adósságválság Fogalmak: − A szocializmus
végnapjai kialakulása és adósságspirál, Magyar válságának
következményei. Demokrata Fórum elemzése (külső és
− Az állampárt válsága: belső tényezők
(MDF), Szabad
reformkommunisták feltárása)
és a Demokraták Magyarországon.
keményvonalasok. Szövetsége (SZDSZ), − A magyarországi
− Az ellenzék Magyar Szocialista Párt rendszerváltoztatás
megszerveződése (MSZP), Fiatal főbb állomásainak
− Az 1989-es év főbb Demokraták felidézése.
politikai eseményei, a

45
tárgyalásos Szövetsége (Fidesz), − A gazdasági
forradalom; Kereszténydemokrata rendszerváltoztatás
alkotmánymódosítás. Néppárt (KDNP), legfontosabb
− A harmadik Magyar kérdéseinek
Nemzeti Kerekasztal,
Köztársaság áttekintése és
kikiáltása. rendszerváltoztatás, értékelése.
A − Az új pártok – visegrádi − A gazdaság és a
rendszerváltoztatás különböző ideológiák. együttműködés, társadalom
− Az 1990. évi privatizáció, kárpótlás, átalakulása főbb
parlamenti és jogállam, tendenciáinak
önkormányzati Alkotmánybíróság, megfigyelése
választás. grafikonok és
sarkalatos törvények,
− Az Antall-kormány adatsorok alapján.
megalakulása. népszavazás. − A kádári diktatúra
− A rendszerváltoztatás és az új
ellentmondásai: alkuk Személyek: Pozsgay demokratikus
és kompromisszumok Imre, Németh Miklós, rendszer
(az elmaradt Horn Gyula, Antall összehasonlítása.
elszámoltatás). József, Göncz Árpád,
A piacgazdaság − A privatizáció –
Orbán Viktor.
kiépülése vesztesek és
nyertesek.
− A piacgazdaság Kronológia: 1987 a
kiépítése – a külföldi lakiteleki találkozó,
tőke szerepe. 1989–1990 a
− A külkereskedelem rendszerváltoztatás,
átalakulása. 1990 az első szabad
− Gazdasági
választások, 1991 a
szerkezetváltás.
szovjet csapatok
kivonulása
Magyarországról.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– A rendszerváltó pártok plakátjainak és jelszavainak elemzése.
– Kronológia készítése a rendszerváltoztatás legfontosabb történéseiről.
– Magyarország államberendezkedésének nyomon kísérése a 20. század folyamán.
– Interjú készítése egy családtaggal, ismerőssel a rendszerváltoztatás időszakáról.

TÉMAKÖR: A világ a 21. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra Helyi óraszám: középszinten 6 óra
emelt szinten: 12 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Az átalakuló világ − A világgazdaság Fogalmak: modern – A világgazdaság résztvevőinek
hagyományos kori migráció, elhelyezése a globális térben.
centrumai: az multikulturalizmus,

46
Amerikai párhuzamos – A transznacionális vállalatok
Egyesült társadalom, működésének bemutatása
Államok és népességrobbanás, konkrét példák alapján.
szövetségesei. – A globalizáció előnyeinek és
iszlamizmus ,
− A világpolitika hátrányainak, valamint
és terrorizmus, kockázatainak összevetése.
világgazdaság globalizáció. – A többpólusú világ főbb
új súlypontjai: jellemzőinek felidézése.
Oroszország, – A népességrobbanás és
Kína. népességfogyás problémáinak
− Óriásvállalatok áttekintése.
a globális – A migráció okainak feltárása
térben. (a gazdasági bevándorlás és a
menekültkérdés esetében).
– Válsággócok azonosítása
térkép segítségével (pl. Közel-
Kelet, Ukrajna).
A globális világ − Demográfiai
változások,
népmozgások.
− Az iszlamizmus
térhódítása.
− A
kereszténység
helyzete a
globalizálódó
világban.
− Válsággócok,
helyi
konfliktusok és
terrorizmus.
− Globalizáció és
kultúra.
− A hagyományos
és új
identitások –
értékek és
értékválság.
− Demokratikus
közbeszéd és
politikai
korrektség.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Vita a globalizáció előnyeiről és hátrányairól.
– A globalizációval kapcsolatos napi hírek gyűjtése és elemzése.

TÉMAKÖR: Magyarország a 21. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra Helyi óraszám: középszinten 10 óra
emelt szinten: 15 óra

47
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A demokrácia − Az Alaptörvény. Fogalmak: − Az Alaptörvény
működése − A hatalmi ágak és közvetett és fontosabb pontjainak
Magyarországon intézményeik, közvetlen felidézése.
önkormányzati − A rendszerváltoztatás
demokrácia,
rendszer. óta eltelt időszak főbb
− A választási rendszer. integráció, euró, eseményeinek
A magyar bel- és − A rendszerváltoztatás Európai Unió, azonosítása
külpolitika főbb óta eltelt időszak főbb Európai Tanács, különböző források
jellemzői fordulópontjai. Európai Unió alapján.
− Magyarország a Tanácsa, Európai − A rendszerváltoztatás
NATO-ban. Parlament, Európai óta parlamentbe
− Közép-európai jutott fontosabb
Bizottság,
együttműködés: a pártok politikai
visegrádi négyek. schengeni profiljának és
Magyarország és az − Az európai integráció egyezmény. céljainak áttekintése.
Európai Unió főbb állomásai: − Magyarország nyugati
mélyítés és bővítés. Személyek: integrációjának
− Az Európai Unió főbb Magyarország bemutatása a NATO
szervei és működésük. miniszterelnökei a és az Európai Unió
− Magyarország működésének
rendszerváltoztatás
csatlakozásának ismeretében.
folyamata. óta (a legalább − Eltérő álláspontok
− Az együttműködés négy évig bemutatása az
eredményei és hivatalban lévő Európai Unió
nehézségei. kormányfők). működésének
− Nemzetek Európája értékeléséről és
vagy föderatív jövőjéről.
Kronológia: 1957 a
Európa? − Érvelés a közép-
római szerződés, európai
1992 a maastrichti együttműködés
szerződés, 1999 mellett.
Magyarország
belép a NATO-ba,
2004 Magyarország
belép az Európai
Unióba, 2012 az
Alaptörvény
bevezetése.

Topográfia:
Brüsszel.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– A magyar alkotmányozás, alkotmányjellegű törvények (pl. Aranybulla, Tripartitum / Corpus
Juris Hungarici, Pragmatica Sanctio, áprilisi törvények) nyomon követése különböző
nyomtatott és internetes források segítségével.

48
– Vita az Európai Unió szerepéről életünkben.

TÉMAKÖR: A magyarság és a magyarországi nemzetiségek a 20-21. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra Helyi óraszám: középszinten 6 óra
emelt szinten: 12 óra

ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:


RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A határon túli − A politikai rendszerek Fogalmak: kitelepítés, − A határon túli
magyarok változásai és hatásaik a Beneš-dekrétum, magyar nemzeti
magyar kisebbség lakosságcsere, közösségek
helyzetére. küzdelmeinek
falurombolás, kettős
− Demográfiai jellemzők és áttekintése
folyamatok. állampolgárság, Trianontól
− Az asszimilációs politika diszkrimináció,. napjainkig.
megnyilvánulásai. − A kisebbségben
− Autonómia és kisebbségi Személyek: Esterházy élő magyarság
jogok kérdése. János, Márton Áron, egy kiemelkedő
− Anyanyelvű oktatás és Tőkés László. személyiségének
kultúra. bemutatása.
− Magyarok a nagyvilágban – − A magyarországi
a szórványmagyarság. Kronológia: 1944– németek
A magyarországi − A politikai rendszerek 1945 magyarellenes kitelepítésének
nemzetiségek, a változásai és hatásaik a atrocitások, 1990 felidézése
magyarországi nemzetiségek helyzetére. fekete március. források alapján.
− A cigányok/romák 20–21. − A magyarországi
cigányság
századi története. Topográfia: Csúrog, romák
− Demográfiai jellemzők és helyzetének,
Jarek, Duna-delta,
folyamatok. problémáinak
− Kulturális autonómia és Marosvásárhely, bemutatása
kisebbségi jogok a mai Székelyföld. napjainkban.
Magyarországon.
− Anyanyelvű oktatás és
kultúra.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Népszámlálási adatok, statisztikai adatsorok segítségével a határon túli magyarság
létszámadatainak a nyomon követése 1920-tól a közelmúltig, következtetések levonása az
adatokból.
– Információk gyűjtése a magyar kisebbségek önszerveződésének, érdekvédelmének
intézményeiről a 21. században.

Ismétlés, felkészülés az érettségire


JAVASOLT ÓRASZÁM: 22 óra Helyi óraszám: középszinten 22 óra
emelt szinten: 30 óra

49
ÉVENTE KÉT MÉLYSÉGELVŰ TÉMA:
JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra Helyi óraszám: középszinten 6 óra
emelt szinten: 12 óra

készítette: Bereginé Simon Ágnes munkaközösségvezető

Veszprém, 2020. 06.25.

50

You might also like