Szabadság

„A szabadság más szóval annyit jelent, hogy nincs mit veszítenünk.”

E hangzatos és sokatmondó gondolat akár egy szentírásból is származhatna. El kell mondanom azonban, hogy a
szerzõje – habár, igen, egy költõrõl, egy mûvészrõl van szó – nem a legerkölcsösebb életû hölgy volt: név szerint
Janis Joplin.

Az idõsebb korosztálynak talán többet mond a neve, mint a mai fiatalok többségének, mivel a 60-as évek zenei
dívája volt. Korszakalkotó mûvészi produkcióival az akkori és a késõbbi nemzedékek fiataljainak ezreit ragadta
magával. Forradalmi töltetû dalszövegei, polgárpukkasztó magaviselete ugyancsak távol állt az átlagember
világától. Szerelem, szabadság, béke, „utazás”, élet és halál. Ilyen és hasonló eszmék bátor hirdetõje volt –
mûvészetében és életstílusában egyaránt.
A Bhagavad-g¦t§ban az áll, hogy bármit is tegyen egy vezetõ személyiség, az emberek követni fogják. Ebben
az esetben sem volt másképp. Rajongói boldogan ünnepelték istennõjüket. A koncertjei szertartások voltak, ahol
minden perc maga volt az extázis mennyei ajándéka. Sokaknak õ volt a remény, a példa, a forradalmiság
vezéregyénisége. Aztán egy szép csendes napon Janis Joplin meghalt – kábítószer-túladagolásban.
Hogy miért írom mégis ezeket a sorokat? Mert Janis kimondta azt, ami valójában az élet minden problémáját
megoldaná. Õ maga nem tudta megvalósítani, de kimondta. Lehet, hogy csak egy hangzatos mondatot keresett az
egyik dalához, de ebben a mondatban – még ha maga Janis nem is tudott róla – benne rejlik a világ békéjének, a
várva várt üdvösségnek a titka. Bár õ maga a kábítószer és az alkohol rabja volt, a szabadság definícióját adta
meg nekünk. Ez a definíció tökéletesen egybevág a védikus írások alapigazságaival. A Bhagavad-g¦t§
elmagyarázza, hogy az egyéni lélek Isten (K¥¢£a) örök, szerves része, ám amikor elhanyagolja Istennel való
kapcsolatát, megannyi kötöttség, szabály, szokás és szenvedély rabjává válik. Sokan nem is tudunk ezekrõl a
lényünket és létünket fogva tartó béklyókról. Csak éljük az életünket, leláncolva, anélkül, hogy értenénk, hová is
keveredtünk valójában. Rabjai vagyunk a világnak, a társadalomnak, a vágyainknak, a testünknek. Nem
hagyhatjuk az autónkat a lejtõn, ha nincs behúzva a kézifék, mert elgurul. Nem ihatunk víz helyett sósavat, mert
az végezne velünk. Nem hajthatunk át a piroson, mert belénk jönnek. Az ilyen fajta megkötéseket persze nem
rossz betartani, de mi van azokkal, amelyek kevésbé hasznosak? Az alkoholizmus, a dohányzás, a kéjvágy, a
káromkodás, az anyagi dolgok utáni sóvárgás – mind-mind megannyi kötelék. Mennyien próbáltak már leszokni
róluk? S vajon milyen eredménnyel? Rabjai vagyunk a világról alkotott elképzeléseinknek, a félelmeinknek, a
saját egónknak, az önimádatunknak.
Itt visszakanyarodok Janis gondolatához: a szabadság más szóval annyit jelent, hogy nincs mit veszítenünk.
Mikor mondhatjuk magunkat szabadnak? Csak akkor, ha nem vagyunk megkötve. Ahhoz, hogy
megszabaduljunk a kötelékeinktõl, meg kell találnunk azt a személyt, akinek jogában áll eloldozni minket.
Ahogy a börtönben a börtönigazgató, a világban Isten az, aki ezt megteheti. A lélek és Isten közti kapcsolat
elhanyagolása okozza rabságunkat, e kapcsolat felelevenítése tehát a szabadságunk kulcsa. Ezért át kell
értékelnünk a világról és önmagunkról alkotott képünket, s meg kell értenünk, hogy milyen kapcsolat fûz
bennünket K¥¢£ához. Ennek eredményeképpen arra is ráeszmélünk majd, hogy Õ a tulajdonosa mindennek. Ha
semmi sem a miénk, nincs mit veszítenünk.

Vai¢£ava d§sa