You are on page 1of 1

A logopédia célja, a beszédhibák, nyelvi zavarok megelőzése, illetve a már kialakult

beszédhibák, nyelvi zavarok és azok következményeként fellépett másodlagos elváltozások


korrekciója: ép, működőképes beszéd és nyelvi struktúra létrehozása.
A Református EGYMI logopédusai országos szakmai protokoll alapján végzik munkájukat, mely
az aktuális jogszabályokhoz, a szakszolgálati alapprotokollhoz és a helyi sajátosságokhoz
igazodik.

Az 15/2013 (II.26.) EMMI rendelet módosítása szerint a logopédiai ellátás keretében


kötelezően el kell végezni a harmadik és ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és
nyelvi fejlettségének szűrését. A hároméves kori szűrés a nyelvi fejlettségre (receptív és
expresszív nyelv), az ötéves kori szűrés elsősorban a beszédartikulációra, illetve az írott nyelvi
(írás és olvasás) készültségre irányul.

Az első osztályos gyermekek esetében lehetőség van logopédiai szűrésre, mely artikulációs-
(hanghibák kiszűrése), grafomotoros- (rajzkészség) vizsgálatot és a nyelvi fejlettség felmérését
jelenti. A szűrés megvalósításához szükség van a szülők írásos hozzájárulására.

A 3 év alatti korosztálynál és a felsőbb évfolyamos tanulóknál is lehetőség van a logopédiai


ellátást igénybe venni. Beszédprobléma esetén a logopédust személyesen, telefonon vagy az
osztályfőnökön keresztül el tudják érni a vizsgálat és a terápia megbeszéléséhez.

A logopédiai szűrések és vizsgálatok eredményéről a szakember minden esetben személyes


tájékoztatási lehetőséget nyújt a szülők, gondviselők számára. Itt részletesen beszámol a
gyermeknél esetlegesen felmerülő problémákról, a megállapított diagnózisról, a további
teendőkről és a javasolt terápiás formáról. A részletes logopédiai szűrés/vizsgálat és a
logopédiai vélemény alapján történik a gyermekek logopédiai ellátásának megszervezése, ha
a szűrés és a logopédiai vizsgálat eredményei alapján erre szükség van. A logopédiai vélemény
egy példányát Intézményünk átadja a szülőknek, törvényes képviselőknek. A logopédiai
foglakozások helyszíne a gyermek intézménye.

További kapcsolattartási lehetőség a logopédusok heti fogadóórája, melyre előzetes


egyeztetéssel jelentkezni lehet.
A terápia hatékonyságát és időtartamát jelentősen befolyásolja az otthoni rendszeres
gyakorlás a szülőkkel, gondviselőkkel. A gyermek fejlődésének kulcsa a szülők, a pedagógusok
és a szakemberek sikeres, összehangolt együttműködése.

You might also like