Középkor – fogalmak

Közép:
iszlám: mohamedán vallás, amelyet az arab legendák szerint Mohamed az i.sz. 7. század elején
alapított.

Korán: A Korán az iszlám elsődleges forrása és szent irata, az iszlám tantételei szerint Isten Mohamed
prófétán keresztül kinyilatkoztatott szava, mely öröktől való.

kalifa: A kalifa az iszlám legfelsőbb vallási vezetője, hatalma eleinte világi főhatalommal is párosult.
Mohamed próféta utódja, leszármazottja

feudalizmus: A feudalizmus (vagy hűbéri rendszer, hűbériség) olyan társadalmi, jogi, gazdasági és
politikai berendezkedés (függési rendszer), amely a föld birtoklásán alapul. Szigorú alá-fölérendelt
tagolódás jellemzi: a hűbérurak, vazallusok és szolgák közötti kölcsönös magánjogi kapcsolatok
rendszerére épül. Kialakulását az V-X. sz. közötti fél évezredre tehetjük.

(az uralkodó földbirtokokat adományoz a földesuraknak, akik cserébe hűséggel, szolgálatokkal

tartoznak. A földeken dolgozó jobbágyok személyesen függenek a föld birtokosától, aki a birtokán
nagy személyes hatalommal rendelkezik, és királyi belegyezéssel övé az ottani igazságszolgató
hatalom is.)

hűbériség: A feudalizmus, a feudális függés alapja. A hűbéres hűbérurától bizonyos földterületet

kapott, amelyért/amellyel urának katonai és egyéb szolgálatokkal tartozott. A vazallus tarthatott
további hűbéreseket, így alakult ki a hűbéri láncolat. Kialakulása a X.-XI. századra tehető.

uradalom: A középkori földesúri birtok gazdasági és igazgatási egysége. Több falut és az azokhoz
tartozó szántókat, legelőket, erdőket foglal magában. Központja a vár vagy udvarház, ahová az
uradalom népeinek adóját gyűjtötték össze. A földesúr az uradalmon élő népek felett bíráskodási
joggal is rendelkezett.

földesúr: Földbirtokos. A középkori társadalom uralkodó osztályának tagja, nagyobb földterület

tulajdonosa (a rajta levő falvakkal és ott élőkkel együtt). A birtokkal együtt járó kiváltságok élvezője;
lehetett király, fejedelem, nemesember, egyházi személy, de lehetett város vezető testülete is.

majorság: Földesúr saját birtokrésze a feudalizmus idején, a jobbágyi gazdálkodás korában.

Mezőgazdasági gazdálkodási központ, amely egy nagyobb gazdaság, mezőgazdasági üzem
rendszerint a határban kint levő része a hozzá tartozó földekkel együtt, ahol gazdasági épületek
(istállók, magtárak) és más építmények, esetleg lakóházak vannak.

jobbágy: A jobbágy a földbirtokos joghatósága alatt állt, az ő tulajdonában lévő földeken telket
birtokolt (jobbágytelek). A földhasználat fejében urának különböző szolgáltatásokkal tartozott, ezek
közül a legfontosabb a terményjáradék (terményeik egy részét beszolgáltatták), a munkajáradék vagy
robot (az allódium megművelése saját szerszámokkal és állatokkal, szállítás) és a különböző
ajándékok.

robot: A jobbágyok munkaszolgáltatásának elnevezése a középkori Európában. A jobbágy

kötelezettsége volt a földesúr saját kezelésben maradt földjeinek (allódium vagy majorság)
megművelése, de lehetett a robot várépítés, erdőirtás és a földesúr terményeinek elszállítása is.
A robotot a jobbágy a saját eszközeivel és állataival végezte. Kötelező ingyenmunka a földesúr vagy a
vármegye részére.

kiváltság: Előnyös helyzet, előjog, amely egy személy vagy közösség számára több jogot biztosít, mint
a társadalom többi részének.

lovag: Olyan ember, aki megengedhette magának a nehézpáncélos lovas hadviselés személyes
költségeit. A magas költségek miatt ezek csak földbirtokosok és családtagjaik lehettek. A lovagság a
középkorban egyfajta életmód is volt, a lovagok háború esetén az uralkodó szolgálatában fegyveres
erejének jelentős fegyvernemeként is rendelkezésre álltak. A lovagok megkülönböztető jeleket
viseltek (övet, ruhájukon címert stb.)

nemes: A nemesség kiváltságokat jelentő rang és jogállás, illetve az ezekkel rendelkező társadalmi
osztály volt Európa nagy részén. A középkorban és az újkorban a társadalom uralkodó csoportját
alkotta és a fő politikai és gazdasági hatalmat birtokolta.

rend: A feudális társadalom tagozódása, amely Nyugat-Európában a XIII. századtól, Közép-Európában

a XV. századtól jellemző. A gazdasági és politikai fejlődés révén az azonos helyzetű és azonos
kiváltságokkal rendelkező társadalmi csoportok rendekbe szerveződtek és érdekeikért egységesen
léptek fel.

polgár: A középkori városok törvényei szerint a polgár (latin: civis) a város közösségének teljes jogú
tagja volt és rendelkezett minden ehhez kapcsolódó joggal és kötelességgel. A városok
népességének a polgársághoz nem tartozó korlátozott jogokkal rendelkező részét a lakosság többi
tagja képezte. Polgár a középkorban csak férfi lehetett, nő az akkori jogállás szerint polgár nem
lehetett és polgári státuszhoz kapcsolódó hivatalt nem viselhetett. Azt, hogy valaki polgár lehessen
alapvetően az adott személy vagyoni állapota határozta meg. A legtöbb középkori városban (Hanza
városok, magyarországi bányavárosok) ez közvetlenül az adott személynek a városban található
adóköteles ingatlanához kapcsolódott. Ennek megfelelően a középkori városok lakosságának csak a
kisebbsége nevezhette magát polgárnak. A polgárság a nemesi címektől eltérően nem örökletes vagy
élethosszig tartó cím volt, hanem szorosan kapcsolódott az illető vagyoni helyzetéhez. A vagyon
(ingatlan) elvesztése, az ingatlan eladása, üzlet vagy műhely átadása (akár az illető saját
gyermekének is) a polgári cím elvesztésével járt. Amennyiben a vagyont a cím viselőjének gyermeke
kapta, az folyamodhatott polgárságért. A városok kormányzása a polgárok közül választott városi
tanácsok feladata volt. Ennek tagjai általában köztiszteletben álló polgárok voltak, akiket városi
tanácsosnak vagy városi tanácsnoknak hívtak. A városi tanácsok élén a polgármester állt.

céh: Zárt érdekvédelmi szervezet, amely a feudalizmus idején (a hűbéri társadalomban) az

ugyanazon iparághoz tartozó kézművesiparosokat, illetve kereskedőket fogta össze. Saját
önkormányzata volt.

katolikus: Keresztény (vallás), amely tanításait a Bibliára, és ezzel közös gyökerű hagyományokra
alapozza, külön felszentelt papi rendje van, és a római pápát (Róma püspökét) tekinti az egyház
fejének.

ortodox: Az ortodox kereszténység, másnéven pravoszláv egyház, mind történelmileg, mind híveinek
létszámát tekintve a kereszténység egyik fő irányzata (a keleti keresztény egyházakon belül), amely
elsősorban az egykori Keletrómai Birodalom területén, illetve attól keletre számít meghatározónak.
Ezt a kifejezést a 9. században alapított keleti keresztény vallási doktrína osztályozására használják,
mint ortodox apostoli katolikus egyház vagy egyszerűen az ortodox egyház, amikor elválasztották a
római apostoli katolikus egyháztól. Ortodox meggyőződés szerint a keresztény egyház egyetlen papja,
pásztora és tanítója maga Krisztus. Egyedül Ő vezeti népét, Ő uralkodik fölötte. Egyedül Ő bocsátja
meg a bűnöket, és Ő az, Aki közösséget ajánl fel Istennel, az Atyával.

pápa: A legmagasabb rangú egyházi vezető a római katolikus egyházban, akit más magas rangú
vezetők (a bíborosok) választanak meg maguk közül, ha az előző pápa meghalt. Székhelye Róma,
illetve ezen belül Vatikán város. Ő Róma püspöke.

érsek: Az érsek a római katolikus egyházban általában a főegyházmegye élén álló megyés püspök, aki
legtöbbször az érsekségéhez tartozó egyháztartomány vezetője is.

egyházmegye: Egyházkormányzati egység a történelmi keresztény egyházakban. A katolikus és

ortodox egyházakban a püspök vezeti, ezért másik neve püspökség.

érsekség: A római katolikus egyházban a főegyházmegye, melynek élén a megyés püspök, az érsek
áll, aki egyben az érsekségéhez tartozó egyháztartomány vezetője is. Az érsek az adott érseki székhez
tartozó alárendelt egyházmegyék megyés püspökeinek elöljárója. Saját egyházmegyéje a
főegyházmegye, amely a többi alárendelt egyházmegyével együtt alkotja az egyháztartományt.

tized: A tized középkori keresztény meghatározás szerint a jövedelem tizedrészének Isten munkájára
való „felajánlását” jelenti, vagyis az egyház munkájának anyagi támogatását. A tized szónak
szinonimája még a „dézsma”, amely a latin decima (tized) szóból alakult ki.

cölibátus: Nőtlen papság. A papok és szerzetesek kötelező nőtlensége a római katolikus egyházban.
Célja, hogy a pap (szerzetes, püspök) minél tökéletesebben tudjon ragaszkodni Krisztushoz és a szent
szolgálathoz.

szerzetes: A világi élettől visszavonult, a vallási és erkölcsi tökéletesség elérésére törekvő ember, aki
valamely zárt közösség (rend) tagja.

bencés rend: Oktató-nevelő szerzetesrend. Szent Benedek-Rend. A Római Katolikus Egyház Szent
Benedek előírása szerint működő, a 6. század elején alapított szerzetesrendje. Szervezetileg önálló
rendházakból áll, amelyek egy adott területen laza kapcsolatban vannak egymással. Minden olyan
személy ide tartozott aki a benedeki regula alapján élt.

A regula jellemzői:

 Megszüntette a korábbi remeteség és szerzetesség felemás állapotát.

 Kötelezővé tette az állandóságot, ezzel megszüntette a szerzetesek önkényes vándorlását,

amely sok visszaélést szült.

 Behozta a szerzetesi fogadalmakat.

ferences rend: A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc alapította, mely 1209-ben szóban,
majd 1223-ban írásban is pápai megerősítést nyert.

pálos rend: A pálos rend magyar alapítású férfi remete szerzetesrend, amely a mai napig működik.
Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje. A rendet Boldog Özséb esztergomi
kanonok alapította, amikor 1250-ben egyesítette a Patacs-hegyi és a pilisi remetéket.

kódex: Kézzel írott középkori könyv. A kódex anyaga kezdetben pergamen (hártya), később papír. Az
elkészült íveket fatáblák közé helyezték.
eretnek: Elítélt tant valló (ugyancsak Krisztusban és a Bibliában hívő más személy, csoport), akit a
római katolikus vagy a görögkeleti egyház hitbeli tévedésben levőnek nyilvánított. (az egyház
tanításával ellentétes nézeteket hirdető személy; az ilyen tanítással kapcsolatos: eretnek eszmék)

inkvizíció: A hit és az erkölcs tisztaságának védelmére létrehozott egyházi bírósági intézmény a

középkorban. Az eretnekségek mellett foglalkozott minden olyan, az egyház belső életét érintő
problémával, mely a hit továbbadását komolyan akadályozhatta.

kolostor: A szerzetesek lakhelyéül szolgáló épületegyüttes. A szerzetesi mozgalommal együtt az V.

században alakult ki Egyiptomban a remeték lakásaiból.

szent: a keresztény egyházban vallásos tiszteletben részesített személy.

román stílus: XI-XII. századi nyugat-európai, egyházi stílus. Stílusjegyei, épülettípusai elterjesztésében
a szerzetesrendek (bencések, premontreiek, ciszterek) játszottak jelentős szerepet. Főleg
templomokat építettek. (Cluny apátsági templom, wormsi székesegyház, Jáki templom)

Jellemzői:

 A román épületet a zártság jellemzi.

 A formák tömbszerűek, az arányok vaskosak, a szerkezet világosan tagolt.
 A félkörív jellemző kívül-belül. Lehet boltozati elem, ablak, ajtó íve vagy díszítő szerepű
galéria.
 A templom alaprajza meghatározott formát követ. Jellemző típus a háromhajós bazilika. A
főhajó kereszthajóval bővülhet, a kereszthajó négyezeti toronnyal. A szentélyt olykor
kápolnakoszorúval veszik körül.
 A homlokzat súlyos zárt tömegét a bélletes-oszlopos főkapu és a kisméretű ablakok tagolják.
A homlokzatot tornyok fogják közre.
 Legegyszerűbben a dongaboltozatot lehetett megépíteni. Két dongaboltozat derékszögű
áthatásából született meg a keresztboltozat.
 A templombelsőben oszlopok és pillérek váltják egymást.
 Az épületek veszélyeztetett pontjai voltak a homlokzat és a mellékhajók falai is, a problémát
a falak megvastagításával és vaskos támfalak alkalmazásával igyekeztek megoldani.

gótikus stílus: Az európai középkor második nagy nemzetközi stíluskorszaka, mely a XII. századtól a
XVI. század elejéig tartott. A gótika Franciaországban született.

Jellemzői:

 csúcsív, bordás keresztboltozat, támszerkezet támívekkel és támpillérekkel, mérmű,

fiatorony, rózsaablak.
 A gótikus templomok építészeti szempontból a következő elveknek feleltek meg:
megtartották a bazilika alaptípusát, egységesebb és nagyobb belső térre törekedtek.
 Az alaprajz kereszt alakú, a kereszthajó rövidebb és szorosabban kapcsolódik a főhajóhoz.
 A főbejárat a kereszt hosszanti szárnyának nyugati oldalán van, a szentély keletre néz.
 A főhajó általában magasabb a mellékhajóknál.
 A főhajót a mellékhajóktól pillérkötegeken és féloszlopokon nyugvó csúcsíves árkádok
választják el.
 A boltozat megterhelését pillérkötegeken vezetik le.
Legfontosabb újítás:

 a boltozati terhelést nem a falak hordják, hanem a boltozatot zárókövétől kezdve bordákon
és pillérkötegeken át az épület külsejéhez illesztett támszerkezet hordozza.
 Égbe szökő pillérek, karcsú arányok, csúcsívek, mérműves üvegablakok, elegáns, könnyed
szobrok, magas boltozat.

Katedrálisok: Notre Dame, Reims, Amiens, Chartres, Párizs, Köln, Bécs.

reneszánsz: A művelődési újjászületés korszaka az európai történelemben a 15. század elejétől

kezdve. Elsősorban az élet szépségét, a természethez, az emberi élethez visszatérést hirdette, az
előtte uralkodó vallásos szemlélettel szemben. Ezt a korszakot az ókori szövegek, ismeretek
művészeti és tudományos értelmű ismételt felfedezése jellemezte.

törzs: Az állam létrehozását megelőző szinten levő társadalmak valós vagy vélt vérségi alapon
szerveződő nagyobb egysége. A törzsek nemzetségekre, azok nagycsaládokra oszlanak. A
vadásznépek és a nomád népek jellemző szerveződési formája.

fejedelem: Törzs vezére, nemzetség vagy ezek szövetségének feje.Mástól függő uralkodó; a királyság,
császárság korában kisebb területen királyi jogok nélkül, a nála hatalmasabb uralkodóval szemben
függőségi viszonyban uralkodó személy.

honfoglalás: Új hazába költözés; esemény, amely során egy nép elfoglalja azt a területet, ahol a
későbbiekben hosszabb időre letelepszik. A magyar honfoglalás 895 körül volt, amikor az ősmagyarok
a mondák szerint a 7 vezér vezetésével elfoglalták a Kárpát-medencét.

kettős honfoglalás elmélete: elmélet, mely szerint a IX. század végén betelepülő magyar törzsek a
Kárpát-medencében finnugor, azaz magyar nyelven beszélő népességet találtak, a hét törzs érkezését
tehát meg kellett előznie egy előző honfoglalásnak. A kettős honfoglalás elmélete jóval László Gyula
(1940-es években megsejtett és az 1980-as években kifejtett) elmélete előtt, már a középkorban
megfogalmazódott.

avarok: Az eurázsiai sztyeppe nomád népe, akik a VI–VIII. század között egy Kárpát-medencei
központú, erős birodalmat irányítottak. Kárpát-medencei történetük során korai avar kort és késő
avar kort különböztethetünk meg. A késő avarok egy részét a kettős honfoglalás elmélete
magyaroknak tartja (onogur magyarok).

kabarok: Három altörzsre oszló hun néptörzs, amely a Levédiában élő hun (ma kazár)
törzsszövetségből kivált és Etelközbe települt, végül a honfoglaló magyar törzsek egyik jelentős részét
alkotva a mai Magyarország területére jött. 7 törzsbe beletartoztak

vérszerződés: A hét magyar törzs vezérének szövetsége, amelynek célja az volt, hogy közös erővel
találjanak maguknak új hazát. A vezérek megvágták kezüket és vérüket egy közös edénybe
csorgatták, amellyel azt jelezték, hogy már testvérek, nem elválaszthatók.

rovásírás: Régi írás, amelyet faragható vonalakból álló betűkkel véstek be egy botra, kemény
felületbe.
kalandozások: kalandozó hadjáratoknak vagy kalandozásoknak nevezik azokat a magyar hadjáratokat,
amelyeket a honfoglalást követően a magyarság vezetett Európa különböző vidékeire. 862 és 970
között bizonyosan legalább 47 hadjáratot indítottak a magyar seregek, ebből 38-at nyugati, 9-et déli
irányba.

székelyek: A székelyek magyar tudatú és magyar nyelvű népcsoport. A középkori székelységet még
két csoportra lehetett osztani, a nyugati és a keleti székelységre. A valószínűleg kisebb létszámú
nyugati székelység a 14. századra azonban teljesen beolvadt a magyarságba. A keleti székelység az
áttelepítései során, hasonlóan más nemzetiségekhez – besenyők, szászok, kunok – az ország más
közrendű népeitől eltérő sajátos-kiváltságos jogot (mai fogalmak szerint: önkormányzatot) kapott. A
15. századtól kezdve Erdélyben külön rendi nemzetnek minősült.

király: Egy állam uralkodója, aki többnyire a középkorban volt hatalmon. (választották, öröklődés)

vármegye: Szent István által elsősorban frank mintát követve létrehozott igazgatási egység. Pontosan
meghatározott területű közigazgatási, katonai, bíráskodási szervezet volt, élén a király által kinevezett
ispánnal.

nádor: A király után a legfontosabb világi méltóság. Bírói és katonai feladatai országosak voltak.

ispán: Legismertebb jelentésében a vármegye király által kinevezett első embere a középkorban,
ilyen minőségében megfelelt a grófi rangnak. Ispán állt a királyi udvartartás (udvarispán), a királyi
kápolna (kápolnaispán), a pénzügyigazgatás különböző szintjei (harmincadispán, pénzverőispán,
sókamaraispán, urburaispán) élén is.

szerviens: Olyan személy, aki urának – a királynak vagy a földesúrnak – kizárólag katonai szolgálattal
tartozik (vitéz, milites), ennek fejében adománybirtokot kap. A királyi szerviensek Magyarországon
átmeneti réteget alkottak az uralkodó osztályba tartozó nagybirtokosok és a közvitézek között.
Rendelkeztek földbirtokkal, valamennyi szolgával, ezért nem süllyedtek az alávetett osztályba, viszont
birtokaik nagysága nem tette lehetővé, hogy az uralkodó osztályba tartozzanak. Közszabadságukat
biztosította, hogy a királynak teljesítettek katonai szolgálatot, hadba vonuláskor sem az ispán, hanem
a király vezetése alatt álltak. Nem az ispán, hanem a király bíráskodási joghatósága érvényesült
felettük.
(olyasmi, mint a zsoldos, csak zsold helyett adománybirtokot kap. Ezzel egy új nemesi réteg épült ki, a
köznemesség (vagyis olyan nemes, aki egyébként nem nemes vérű, mégis nemesi jogokkal
rendelkezik (földbirtok, adómentesség)).

ellenállási záradék: Az ún. ellenállási záradék a püspökök és főurak jogává tette az ellenállást, ha a
király az Aranybulla rendelkezéseit megszegné.

sarkalatos nemesi jogok (Tripartitum, 1514):

 személyes szabadság: szavatolja a személyi szabadságot, az Aranybulla rendelkezései alapján.

A köznemességet védi.
 királyi bíróság alá tartozás: ez a rész utal a bíróságok és a jogi út fontosságára. A törvényben
lefektetett jogokkal kívánja a nemesség védelmét fokozni. A nemesség a megkoronázott
fejedelem uralmát elismeri: „a megkoronázott fejedelmen kívül, senki hatalmának nincsen
alávetve”.
 adómentesség: vámok és más illetékek fizetése alóli felmentés
 ellenállási jog: tulajdonképpen az Aranybulla híres 31. cikkelye

kunok: Egy török nyelvű népekből álló törzsszövetség volt, amely a XI. században jött létre és sokáig
nyugtalanította támadásaival a szomszédos orosz, magyar, lengyel, bizánci és délszláv területeket. A
törzsszövetséget a XIII. században a mongolok verték szét. A kunok egy része ezután Magyarországon
telepedett meg és asszimilálódott a magyarságba.

tatárok/mongolok: A tatárok mongol nyelvű törzs voltak, akiknek neve kelet-ázsiai törzsszövetségek
névadóiként 8. századi türk feliratokban jelenik meg először.

szászok: Szászoknak nevezik az erdélyi németeket és a szepességi „cipszereket” (németül Zipser) is,
akiknek ősei a XII. századtól telepedtek le a Magyar Királyság e területein. Ezeknek a
népcsoportoknak azonban csak a nevük azonos a németországi szászokéval, mivel többségük nem a
szász területekről, hanem a nyugatabbi Rajna-vidékről vagy a délebbi területekről származott.

aranyforint: Károly Róbert által bevezett új fizetőeszköz firenzei mintára, több európai országban
forgalomban volt aranypénz a közép- és újkorban. Magyarországon 1325-től vertek aranyforintot,
mely 1727-ig 3,52 g tiszta aranyat tartalmazott, ezután az osztrák aranypénz (dukát)
aranytartalmához igazodott. 1881-ben az aranyforint verése megszűnt.

regálé: Az államkincstárt illető, királyi felségjogon szedett jövedelmek, melyek egy részét később a
földesurak, illetve a városok kapták meg. Fontosabb regálék: urbura vagy bányajövedelem volt a
kitermelt ércek (arany, ezüst, réz) után fizetendő illeték neve, nemesércek felvásárlásának
monopóliuma, pénzverés egyedüli joga, a kamara haszna, amely az évi kötelező pénzbeváltásból
származó nyereséget jelentette, a sótermelés és sóvágás jövedelme, be- és kiviteli vámok, szabadok
és székelyek adója, rendkívüli hadiadó, városi adó, a zsidók évi egyösszegű adója.

kapuadó: új adónem, amelyet Károly Róbert vetett ki a kamara haszna pótlására. Összegét minden
olyan paraszti porta után fizetni kellett, amelynek kapuján egy megrakott ökrösszekér képes volt
áthaladni.

kilenced: A jobbágyok földesúrnak fizetett terményadója, mely a termés tizedét jelentette. A név
onnét származik, hogy az egyháznak fizetendő tized után ez volt a kilencedik tized. Nagy Lajos 1351-
es törvényei előírták, hogy a kilencedet minden nemesnek kötelező beszednie jobbágyaitól. Az
uralkodó a jobbágyi szolgáltatások egységesítésével azt akarta elérni, hogy a középnemesi birtokokról
a munkaerő ne költözzön át a bárók birtokaira.
bandérium: Saját zászló alatt harcoló csapat; katonai alakulat, kisebb-nagyobb sereg, amelyet a király
vagy a főurak saját vagyonukból szereltek fel; földesúri zászlóalj.

perszonálunió: Két (esetleg több) független állam olyan szövetsége, amelyet csak a közös uralkodó
személye kapcsol össze.

fő- és köznemes: fő: a nemességnek bárói v. annál magasabb (grófi, őrgrófi, hercegi stb.) címet viselő
tagja. köz: a magyar rendi társadalom harmadik rendje. A közepes vagy kisbirtokkal rendelkező,
szegényebb nemes.

szabad királyi város: A szabad királyi városok csak a királynak voltak alávetve, a király tulajdonát
képezték. A szabad királyi városok lakóinak kiváltságához tartozott a mezővárosokkal szemben, hogy
joguk volt fallal bekeríteni a települést. A beköltözőknek polgárjogot adhattak, plébánosaikat maguk
választhatták. Fontos volt a vásártartás joga és az árumegállító jog. A polgárok szabadon
végrendelkezhettek, adóikat a királynak évente egy alkalommal, egy összegben fizették.

bányaváros: A bányák mellett létrejött, elsősorban nemesfémbányászattal foglalkozó, városi

szabadságjogokkal felruházott települések összefoglaló neve.

mezőváros: A mezőváros földesura által kiváltságokkal felruházott település volt. A kiváltságok

konkrét tartalma, kiterjedése minden esetben egyedileg alakult ki, a földesúr döntésétől, illetve az
általa a közösséggel kötött megállapodástól függött. A legfontosabb, tulajdonképpen a mezővárosi
rangot biztosító kiváltság a vásártartási jog volt. A mezőváros elnevezés arra utal, hogy e
településeknek nem volt joguk városfalat építeni, így általában a falvakhoz hasonlóan a nyílt mezőn
álltak, esetleg palánkkal vagy földsánccal kerítették őket.

rendi monarchia: feudális állam olyan formája, ahol a rendek és a király együttesen kormányoztak. A
hatalommegosztás az adómegajánlásban és a törvényhozásban jelentkezett.

rendi országgyűlés: Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún.
rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi
városok képviselői is helyet kaptak. Az uralkodó hívta össze, terjesztette be és szentesítette a
törvényeket, azokat azonban már a rendek vitatták meg.

kormányzó: A magyar történelemben, jogtörténetben 1446-ban hozták létre ezt az intézményt. A

kormányzó vezette az országot, ha nem volt törvényes király vagy még kiskorú volt. A tisztség így
egyenértékű volt a régenssel.

szekérvár: A szekérvár egy olyan védekező jellegű hadi taktika, amikor a sereg szekereit a tábor körül
védelmi pozíciókba rendezik.

végvár: A végvárak az oszmán hódítás elleni magyar védelmi rendszer alapvető egységei voltak. Az
ország déli határövezetében, majd a török uralom időszakában a Hódoltság peremén alkottak többé-
kevésbé egybefüggő védővonalat. A végváraknak kettős funkciójuk volt. Egyrészt a körülöttük,
mögöttük fekvő területeket védték és a környékbeli lakosság számára nyújtottak menedéket a betörő
ellenséggel szemben, másrészt a nagyobb hadseregek hátában az utánpótlási útvonalak zavarására,
megszakítására is volt elegendő erejük. (Egy ország határszélén épített vár)

szultán: mohamedán ország uralkodója, különösen a régi Törökországé.

szpáhi – janicsár: török katonák a középkorban, a szpáhit lovas katonák voltak, akik szolgálataikért
földadományokat kaptak; a janicsárok gyalogos katonák voltak, akiket keresztény gyerekekből
képeztek ki.
rendkívüli hadiadó: Állami adónem háborús kiadások fedezetére, melyet Hunyadi Mátyás kezdett el
beszedni. Ez az állami adónem portánként egy forint befizetésével sújtotta a lakosságot. Az adót
évente kétszer is beszedhették.

füstpénz: A kamara hasznát, azaz a kapuadót a Hunyadi Mátyás 1467-es pénzügyi reformja során
bevezetett királyi kincstár adója elnevezésű adó, azaz a füstadó, más néven füstpénz váltotta fel.

fekete sereg: Hunyadi Mátyás állandó zsoldoshadseregének elnevezése. Nehéz- és

könnyűlovasságból, gyalogságból és tüzérségből állt. A mozgékonyságáról és fegyelmezettségéről
híres sereg fönntartása megterhelte a kincstár költségvetését.

zsoldos: Olyan katona, aki pénzt kap azért, hogy harcoljon valaki ellen. bérelhető személy.

Kancellária: középkori magyar központi kormányzat oklevélkiadó hivatala III. Béla (ur. 1172-96)
idejétő l 1526-ig, a legfő bb hiteleshely. Hatáskörébe tartoztak az írásbeliséget igénylő közigazgatási,
adományozási, bíráskodási, diplomáciai ügyek.

Corvina: Mátyás királynak a budai várpalotában elhelyezett könyvtára. A corvinák pedig Hunyadi
Mátyás híres könyvtárából, a Bibliotheca Corvinianából származó kódexek.

Szent Korona: A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet legalább a
12. századtól napjainkig. A Szent Korona két részből áll: az alsó rész az abroncs, a görög korona
(Corona Graeca), a latin koronának nevezett felső rész pedig drágakövekkel szegélyezett
aranypántokból áll. A korona tetején lévő kereszt valószínűleg csak a 16. században került rá. A
történelmi hagyomány szerint I. István király a halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én a Szent
Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának.

Szent Korona-tan: A Szent Korona-tan a középkorban kialakult magyar hagyomány.A tan

kiindulópontja, hogy a magyar államot a király és a nemzet alkotja. (A korban a nemzethez tartozást
nem az anyanyelv határozta meg, hanem hogy valaki nemes volt-e vagy sem.) Az állam két fő
személyi összetevője – a király és a nemzet – együtt a „Szent Korona egész teste”. A legfőbb
államhatalom a Szent Korona egész testét illeti meg.
Emelt
Dzsihád: Szent háború, fegyveres harc; vallási vezető jóváhagyásával viselt háború a hitetlenek ellen;
a védekező háborúban minden hívő részvétele kötelező, a támadóban nem, ott másféle
közreműködés (pénzadomány, helyettes küldése) megengedett. Vallás: iszlám

Despotizmus: Önkényuralom, törvényekkel nem korlátozott hatalom, zsarnokság, önkényuralom.

Általánosan minden olyan rendre alkalmazzák, amely törvénytelenségen, önkényen vagy erőszakon
alapszik.

Úriszék: A földesúr bíráskodása jobbágyai felett.

Hűbérúr: Olyan személy, aki szolgálat fejében földbirtokot ad alattvalóknak, cserébe személyes
hűséget és szolgálatokat vár.

Vazallus (hűbéres): A hűbéri rendszerben a hűbérúr (senior) által adományozott földbirtokért

függőséget vállaló személy. A hűbéres esküt tett a hűbérúr iránti hűségre és kötelezettségei
betartására. A kötelezettségek közül a legfontosabb a fegyveres szolgálat volt, de ide tartozott a
tanácsadás és a fogságba esett hűbérúr kiváltása is. A hűbérúr bíráskodott hűbérese fölött, valamint
védelmet nyújtott neki. A hűbéres kapcsolatot a hűbérbirtokkal (feudum) együtt a legidősebb fiú
örökölte.

Magna Charta Libertatum: Nagy Szabadságlevél. Az angol bárók 1215-ben ebben az okiratban
kényszerítették Földnélküli János angol királyt a törvénytelen adók beszüntetésére és a közös
döntéshozatalra.

Ősiség: Az öröklött (tehát ősi) nemesi birtokok öröklődésének szabályozása Magyarországon. Nagy
Lajos 1351-es törvénye eltörölte a szabad végrendelkezést, és kimondta, hogy az öröklött birtok
automatikusan az egyenes vagy oldalági férfi utódra száll. Ha a család fiúágon kihalt, akkor a birtok
visszaszállt a királyra (háramlási jog). Nagy Lajos törvénye – amely 1848-ig érvényben maradt – védte
a nemesi birtokot a bárókkal szemben, s a háramlási jogon keresztül növelte a király jövedelmeit.

Familaritás: A hűbéri függés magyarországi változata, amely a XIII. század folyamán alakult ki.
Sajátos kapcsolat, függőségi viszony a nagybirtokosok és a kisebb birtokosok között. A kisebb birtokos
a nagyúr szolgálatába állva annak tágabb értelemben vett családjához (famíliájához) tartozott
(familiáris). Részt vett ura birtokának igazgatásában, szolgált hadseregében, ezért védelmet és
természet- vagy pénzbeli juttatásokat kapott. A familiáris nem állt ura joghatósága alatt, birtokait
sem urától, hanem a királytól kapta, s az szabadon szállt utódaira. Ezért a familiaritás nem keverendő
a hűbériséggel.

Vármegye: A vármegye vagy megye a magyar közigazgatás alapvető területi egysége I. István király
óta. Feladata, hatásköre (gazdasági, katonai, jogi ügyek) az évszázadok során sokat változott.

Kolduló rendek: Olyan katolikus szerzetesrendek, melyeknek közös jellemzője, hogy a többi
szerzetesrendtől eltérően nem vonulnak ki a társadalomból a tökéletességet keresve, hanem a
világiak között élnek és tevékenykednek. Ilyenek pl. a ferencesek és a domonkosok (dominikánusok).
Tagjaik a létfenntartáshoz szükséges dolgokat koldulással gyűjtötték össze.

Pátriárka: Ősatya. A zsidó pátriárkák: Ábrahám, Izsák, Jákob és József.

Keresztes hadjáratok: A katolikus egyház és a pápa által szentesített, a keresztes lovagok

részvételével folytatott hadjáratok a XI–XIII. Században.
Képes Krónika: A magyarok történetét latin nyelven elbeszélő, kézzel írott, festett képekkel díszített
könyv a Kr.u.14. századból.

Skolasztika: A skolasztika a XI. században születő és a XV. századig uralkodó bölcseleti, logikai
módszer. Korlátok közt elismeri a tudományos vizsgálódást, de úgy tartja, hogy a világ végső
megismeréséhez csak a hit által lehet eljutni.

Legenda: Vallási tárgyú kisepikai műfaj. Általában egy vallási szempontból fontos személy, szent,
mártír, pap, vallásalapító életéről szól. Eredetileg a szentté avatásra készült élettörténet, amely
később a szerzetesek, apácák olvasmányául szolgált. Fő eleme a csodatételek és a szent erényeinek
felsorolása, ezáltal a legfontosabb erkölcsi tanítások, példák bemutatása.

Finnugor: A magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozik, és csak azon belül a finnugor nyelvcsaládba,
bár gyakran mondanak finnugort az uráli helyett is. Az uráli nyelveknek ma 24 millió beszélőjük van.
Körülbelül 15 nyelv tartozik ide.

Magyar Nagyfejedelemség: A Magyar Fejedelemség, egyesek szerint Magyar Nagyfejedelemség az

első államnak tekintett képződmény volt a Kárpát-medence területén, amelyet a honfoglalás után,
895 környékén alapítottak meg, és amelynek államisága az egy évszázados léte folyamán fokozatosan
alakult ki. Egészen a Magyar Királyság megalapításáig, 1001-ig állt fenn, amely uralkodóháza révén
ennek jogutódja. Mindkét államalapítási esemény ugyanahhoz az dinasztiához kötődik, az első Árpád
fejedelem, a második I. István király személyében.

Primogenitúra (elsőszülöttség): Olyan öröklési rend, melyben a szülők tulajdonát, birtokait vagy
rangját az elsőszülött fiúgyermek örökli. I. István a primogenitúrára hivatkozva vette át a hatalmat
apja, Géza fejedelem halála után. Koppány, Géza fivére a levirátus elvére hivatkozva követelte a trónt
és Saroltot (Géza feleségét).

Bán: A bánok a középkori Magyar Királyság különleges területi hatalommal felruházott tisztségviselői
voltak. A középkori Horvátország és a Magyar Királyság déli határterületei, az úgynevezett bánságok
felett a királyt helyettesítő széles jogkörrel rendelkeztek. Hadat is gyűjthettek veszély esetén
előzetes királyi engedély nélkül. Területükön az ispánok nekik tartoztak engedelmességgel, nem a
királynak. A báni cím a középkori Magyar Királyság felbomlásával megszűnt, kivéve a horvát bán
tisztségét, amely egészen 1918-ig létezett.

Káptalan: Vezetők testülete egy katolikus egyházmegyében, amely az egyházmegye kormányzásában

segédkezik, és egyes szertartásokban is részt vesz.

Kettős kereszt: Az általában halmokon álló kettős /apostoli/ kereszt mintegy hétszáz éve része a
magyar címertörténetnek. A téli napfordulónak, a nap újjászületésének, a termékeny és gazdag
korszak eljövetelébe vetett hitnek jelvénye ez.
Politikai szimbólumként a kettős kereszt azt jelképezi, hogy a középkori magyar királyság nem
egyszerű, közönséges királyság volt, hanem főkirályság, a többi fölé emelt, megszentelt ország.

Honorbirtok: Az ország fő tisztségei és a hozzájuk kapcsolt birtokok, jövedelmek és a bírói

joghatóság, melyeket az uralkodó tetszése szerinti időtartamra adományozhatott híveinek. A honor
további igazgatásáról a megadományozott gondoskodott. Ő szedte be a honorbirtok jövedelmeit,
melyeket tetszése szerint használt fel. Magyarországon Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos idején
létezett, Zsigmond alatt fokozatosan háttérbe szorult és megszűnt.

Nagy pestisjárvány: Az 1347-49. évi nagy pestisjárvány volt Eu. népesedéstörténetének máig
legnagyobb katasztrófája. Mo-on kevésbé pusztított, mint Eu. városaiban és gazdagabb részein; 1349
tavaszán érkezett hozzánk, erejéből már sokat veszítve. A Rákóczi-szabharc utolsó éveiben, 1708-tól
hatalmas pestisjárvány pusztított. Becslések szerint az egész szabharcban 80 ezer ember halt meg, a
járványban 410 ezer.