Középkor-egyetemes: számonkérhető lexika emelt szinten

Mohamed tanításai és a Korán; az arab hódítás és feltartóztatása Európában

Fogalmak
Iszlám: A 7. században Mohamed által alapított monoteista vallás, amely alapvetően a
zsidóság és az arab pogány hitvilág elemeit ötvözte, de a kereszténység is befolyásolta. Szent
könyve a Korán. Követőit muszlimnak nevezzük.

Korán: Az iszlám szent könyve, amely alapvető hittételeit és öt fő parancsát tartalmazza. A

Korán mellett az iszlám vallás fontos forrása még a szunna (a szokásjogon alapuló gyakorlat)
és a hadíszok (Mohamed próféta és társainak a szájhagyomány útján fennmaradt mondásai,
tettei)

Kalifa: Mohamed utóda, az iszlám legfőbb vallási vezetője. Az állam és a vallás

összefonódása miatt egyfajta despotikus úr is.

Dzsihád: A dzsihád iszlám vallási kifejezés, amely az Isten útján való küzdelmet, törekvést
jelenti. Nem hivatalosan – elsősorban nyugati társadalmakban – mint az iszlám hatodik
pillérét emlegetik.

Személyek
Mohamed: Az iszlám vallás alapítója, 622-ben Mekkából Medinába
menekült (hidzsra), ez az iszlám időszámítás kezdete. Később
visszafoglalta Mekkát és a vallás központjává tette.

Kronológia
622 Mohamed Medinába költözése,
732 a poitiers-i csata

Topográfia
Mekka, Poitiers, Arab Birodalom

Az uradalom, a földbirtokosok és jobbágyok kötelességei és jogai

Fogalmak
Uradalom: A feudalizmus gazdasági és igazgatási egysége, amelynek tulajdonosa a földesúr,
aki bíráskodott is az uradalomban élő népek felett. Központja a vár vagy udvarház. Az
uradalom több falut és a hozzájuk tartozó területeket is magában foglalhatja.

Majorság: A földesúr saját használatban tartott birtokrésze, amelyet a jobbágyok robotban

műveltek.

Nemes: Tág értelemben kiváltságokkal rendelkező személy. Legfőbb kiváltságai az

adómentesség és a törvény előtti megkülönböztetés a nemtelenektől, amelyekért cserébe
katonai szolgálattal tartozott az uralkodónak.

Földesúr: Nagyobb földbirtok(ok) és jogok tulajdonosa, aki a földjén élő jobbágyok felett is
joghatósággal rendelkezik, bíráskodik.
Jobbágy: Túlnyomóan földműveléssel foglalkozó társadalmi réteg, amely függő viszonyban
állt a földesúrral. A megművelt földnek nem tulajdonosa, csak használója volt, így ezt egyéb
terhekkel (adó, robot stb.) kompenzálnia kellett. A középkor során a társadalom döntő
többsége jobbágy jogállású volt.

Robot: Ingyenmunka. A jobbágy egyik kötelezettsége, amely során a földesúr földjeit saját
eszközeivel kellett megművelnie bármiféle ellenszolgáltatás nélkül. Egyes esetekben a robot
építkezésen való segítséget vagy éppen szállításban való segédkezést is jelenthetett.

Kiváltság: Más néven privilégium, amely minden olyan jogosítványt magában foglal, amely
eltér az általános jogoktól. A középkorból hozható példa a nemesi adómentesség joga.

Kronológia
476–1492 a középkor

A középkori város és lakói, a város kiváltságai, a céhek, a helyi és távolsági

kereskedelem

Fogalmak
Polgár: Eredeti értelme szerint valamely város lakója, elsősorban a gazdagodó kereskedőkből
és kézművesekből kialakuló réteg. A polgárság egyre nagyobb gazdasági súlyra tett szert a
középkor folyamán, ezt pedig kamatoztatni is tudta, elismert renddé vált. Polgárjogot születés
révén lehetett szerezni, illetve, ha valaki 1 évig és 1 napig a városban tudott maradni, a
„városi levegő felszabadította”.

Céh: Főleg a városokban jelen lévő érdekvédelmi szervezet és termelési forma a középkorban.
A céhek tagjai azonos mesterséget űztek, a munkát és a versenyt közös szabályokkal
korlátozták. A termelésre jellemző volt, hogy a mester egy-egy terméken dolgozott,
munkamegosztás nélkül. Hogy valaki céhmester legyen először inasként, majd legényként
kellett tanulni, majd ezután, egy műremek elkészítésével érhette el a legfelső fokozatot. A
város életében is szervesen részt vettek az egyes céhek: védelmi, rendfenntartási vagy
szociális feladatokat is elláthattak.

Szabad királyi város: A szabad királyi városok csak a királynak voltak alávetve, a király
tulajdonát képezték. A szabad királyi városok lakóinak kiváltságához tartozott a
mezővárosokkal szemben, hogy joguk volt fallal bekeríteni a települést. A beköltözőknek
polgárjogot adhattak. Plébánosaikat maguk választhatták.

Bányaváros: A bányavárosok elsősorban a nemes ércek kitermelésére alapított városok,

amelyek részleges önkormányzatisággal, városi jogokkal rendelkeztek. A 16. századtól ezek a
városok a szepesi kamara, illetve az udvari kamara közvetlen irányítása alatt álltak.

Mezőváros: A mezőváros elnevezés arra utal, hogy e településeknek nem volt joguk
városfalat építeni, így általában a nyílt mezőn álltak a falvakhoz hasonlóan, esetleg palánkkal
vagy földsánccal kerítették őket.

Topográfia
Levantei kereskedelmi hálózat, Velence, Firenze, Hanza kereskedelmi hálózat, Szentföld,
Sopron, Kassa, Nagyszeben
Az uralkodói hatalom és korlátai (hűbériség, rendiség, rendi monarchia)

Fogalmak
Feudalizmus: Más néven: hűbériség. Olyan társadalmi, politikai és gazdasági rendszer,
amelynek alapja a földbirtoklás és a kiváltságok. A társadalom egyes csoportjai között nincs
jogegyenlőség, a kiváltságok megléte (nemesek) vagy hiánya (szolgák, jobbágyok)
meghatározza az egyén helyét és lehetőségeit a társadalomban.

Hűbériség: Alapja a magánjogi kapcsolatokból kialakuló hűbéri lánc, amelyben a hűbérúr

(senior) földet ad hűbéresének, így lekötelezi őt. A feudum (birtokért) cserébe a vazallus
(hűbéres) katonai szoláglattal és hűséggel tartozik urának. A hűbéresi kapcsolatot a
legidősebb fiú örökli.

Hűbérúr, vazallus: A hűbéri rendszer Nyugat-Európában alakult ki; két főszereplője a

hűbérúr, akinek földbirtoka van, és a vazallus (hűbéres), aki örökletes használatra megkapja a
földet. A hűbérúr megvédi a vazallusait, és igazságot szolgáltat nekik, a vazallus pedig
szolgálatokkal tartozik neki.

Király: Világi uralkodói cím, a császárnál alacsonyabb rangú. A középkorban a hűbéri lánc
tetején álló személy. Kezében összpontosul a törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalom.
Rendszerint szakrális szereppel is rendelkezik.

Rend: A feudális társadalom tagozódása, amely Nyugat-Európában a XIII. századtól, Közép-

Európában a XV. századtól jellemző. A gazdasági és politikai fejlődés révén az azonos
helyzetű és azonos kiváltságokkal rendelkező társadalmi csoportok rendekbe szerveződtek és
érdekeikért egységesen léptek fel.

Rendi monarchia: Olyan feudális államforma, amelyben a rendek és a király együtt

kormányoznak. A hatalommegosztás a rendek általi adómegajánlásban és a törvényhozásban
jelentkezik.

Despotizmus: A despotizmus olyan kormányzati forma, amelyben az uralkodó korlátlan

hatalommal rendelkezik; olyan hatalomgyakorlási forma, amelyben az uralkodó és az
alattvalók viszonya a rabszolgatartó és a rabszolgák közötti kapcsolathoz hasonló.

Magna Charta Libertatum: A Magna Charta Libertatum („Nagy szabadságlevél”) az 1215.

június 15-én Földnélküli János angol király által aláírt, a rendi jogokat biztosító
szabadságlevél, az angol alkotmányfejlődés egyik legfontosabb állomása.

Kronológia
476 a Nyugatrómai birodalom bukása

Topográfia
Anglia, Franciaország
Az egyházi hierarchia, az egyházi intézményrendszer, a szerzetesség Európában és az
Árpád-kori Magyarországon

Fogalmak
Pápa: Róma püspöke és a római katolikus egyház feje, amelyet a 13. századtól a bíborosok
gyűlése (konklávé) választ.

Pátriárka: A pátriárka egyházi szóhasználatban püspököt – pontosabban az egyházmegyei

székvárosban (metropolisban) székelő püspököt – jelent, aki fokozatosan püspöktársai fölé
emelkedett és metropolita hatóságot nyert.

Érsek: A katolikus egyház fő egyházmegyéje élén álló személy, aki felügyelte a neki
alárendelt egyházmegyék életét.

Káptalan: A káptalan (latin capitulum) a katolikus egyházigazgatás testületi szerve, mely egy
püspökséghez vagy egyházmegyéhez tartozik. Tagjai a kanonokok, vezetője a prépost.

Szerzetes: A világtól visszavonult személy, aki vallási, erkölcsi tökéletességre törekszik.

Általában zárt közösségekben, szerzetesrendekbe tömörülve igyekeztek elérni a
tökéletességet. A korai szerzetesközösségek közül mintaadó volt a Szent Benedek által a 6.
században alapított bencés rend. Eleinte csak a kereszténységben használták a kifejezést,
manapság széles körben elterjedt.

Bencés rend: Katolikus monasztikus szerzetesrend, amelyet Szent Benedek alapított Monte
Cassino hegyén 529 táján. A bencések életüket Nursiai Szent Benedek regulája, azaz
szabályzata alapján élik. Jelmondatuk: „Ora et labora!” („Imádkozz és dolgozz!”) Jellemzően
elvonultan éltek. Szerepük jelentős a középkori Európa tudományos életében.
Magyarországon a Pannonhalmi Főapátság és a Tihanyi Apátság is a bencésekhez tartozik.

Ferences rend: A ferences rendet Assisi Szent Ferenc alapította a 13. század elején.
Jelmondatuk: „Pax et bonum!” („Béke és jóság!”) Ellentétben az addigi szerzetesrendekkel
nem önellátásra rendezkedtek be, hanem kolduló rendként éltek – jellemzően a városokban –,
tehát az emberek adományaira bízták magukat.

Kolduló rend: A koldulórendek (más néven mendikánsok) katolikus szerzetesrendek,

melyeknek közös jellemzője, hogy a monasztikus rendektől eltérően nem vonulnak ki a
társadalomból a tökéletességet keresve, hanem a világiak között élnek és tevékenykednek.
Ilyenek pl. a ferencesek és a domonkosok (dominikánusok). Tagjaik a létfenntartáshoz
szükséges dolgokat koldulással gyűjtötték össze.

Kolostor: A kolduló szerzetesrendek szállásául szolgáló épületegyüttes. Nem tévesztendő

össze a monostorral, amely a monasztikus rendek (pl. a bencések) esetén lát el hasonló
feladatot.

Katolikus: Eredeti jelentése: egyetemes. A kereszténység reformáció előtti nyugati

irányzatának elnevezése.

Szent: Olyan személy, akiről a katolikus és/vagy ortodox egyház elismeri, hogy földi élete
jutalmaként a Mennyországba jutott. Jellemzően példamutató életet élőket vagy a hitükért
életüket adó mártírókat avatnak (először boldoggá, majd) szentté. A szentekhez csodák is
kapcsolódnak.

Inkvizíció: Az inkvizíció a történelem során többször, többféleképpen létrehozott katolikus

egyházi intézmény, amely az eretnekek, tehát az aktuálisan hivatalos egyházi nézetekhez és a
római katolikus társadalomhoz képest másként gondolkozók, illetve a más vallásúak és a
hitetlenek elleni fellépést tekintette feladatának.

Személyek
Szent Benedek: A bencés rend megalapítója, a bencés regula megalkotója a 6.
században. Szerepe jelentős a pápaság megerősödésében, a térítőmunka és a
latin írásbeliség fellendülésében.

Assisi Szent Ferenc: Gazdag itáliai textilkereskedő fiaként jött a világra,

azonban szembefordult a világ hiúságaival. 1210-ben megalapította
Ferences-rendet, amely koldulásból tartotta fenn önmagát. A szerzetesi
közösség óriási szerepet játszott abban, hogy megújult a középkori
vallásosság, mivel közvetlen kapcsolatot tartott a keresztény hívőkkel.

Topográfia
Pannonhalma

Egyházi és lovagi kultúra, a középkori egyetemek Európában és Magyarországon

Fogalmak
Legenda: Vallási tárgyú kisepikai műfaj. Általában egy vallási szempontból fontos személy,
szent, mártír, pap, vallásalapító életéről szól. Eredetileg a szentté avatásra készült élettörténet,
amely később a szerzetesek, apácák olvasmányául szolgált. Fő eleme a csodatételek és a szent
erényeinek felsorolása, ezáltal a legfontosabb erkölcsi tanítások, példák bemutatása.

Skolasztika: A skolasztika a XI. században születő és a XV. századig uralkodó bölcseleti,

logikai módszer. Korlátok közt elismeri a tudományos vizsgálódást, de úgy tartja, hogy a
világ végső megismeréséhez csak a hit által lehet eljutni.

Lovag: Tág értelemben olyan középkori – jellemzően földbirtokkal rendelkező – férfi, aki
megengedheti magának a nehézpáncélos lovas hadviselés költségeit. A lovagság nem alkot
egységes társadalmi csoportot, azonban erkölcsi kódexük mindenkire vonatkozott.

Személyek
Aquinói Szent Tamás: A 13. Században élő Domonkos-rendi
szerzetes, hittudós. Skolasztikus filozófiájának leglényegibb pontja,
hogy az anyagi világ megismerhető a tudomány által, az ezen felüli
kérdésekre pedig a hit ad választ (vitás kérdésekben a hit elsődleges).
Tanításaiban elismerte a tudományos vizsgálódás létjogosultságát.

Topográfia
Bologna, Oxford, Krakkó, Pécs, Óbuda
Az egyházszakadás, a nyugati és a keleti kereszténység fő jellemzői

Fogalmak
Ortodox: Az ortodox, mint melléknév általános értelemben a régi hagyományokhoz,
valamilyen tanhoz, elmélethez mereven ragaszkodó szemléletet, személyt jelent.

Cölibátus: Papi nőtlenség, szexuális önmegtartóztatás. A római katolikus egyházban az

apostoli hagyomány által kialakított intézmény. Az áldozópapok szentelésükkor tisztasági
fogadalmat tesznek.

Személyek
VII. Gergely: A 11. század második felében uralkodó pápa. Az
invesztitúraharc első szakaszának egyik főszereplője. Fellépett a szimónia
ellen (az egyházi méltóságok pénzért való kiosztása) és a cölibátus (papi
nőtlenség) erősítése mellett. IV. Henrikkel szembe átmeneti sikereket ért el
(Canossa-járás).

III. Ince: A katolikus egyház történetének 176. pápája. A történetírók

egyöntetűen őt tekintették a középkor leghatalmasabb pápájának, akinek
pontifikátusa alatt állt a katolikus egyház hatalmának tetőpontján. Sikerült
elérnie, hogy Európa minden fejedelme és uralkodója elismerje a pápa
elsőségét, és az egyetemes egyházon belül is sikerült ezt biztosítania.

Kronológia
1054 az egyházszakadás

Topográfia
Német-római Császárság, Egyházi Állam, Bizánci Birodalom, Konstantinápoly

Román, gótikus és reneszánsz építészet – európai és magyar példák

Fogalmak
Román stílus: A 11–13. században uralkodó korstílus, amely ötvözi a római és a bizánci
építészet elemeit. Építészetének jellemzői a vastag falak és az apró, lőrésszerű ablakok.
Román stílusú például a jáki templom.

Gótikus stílus: A 12–15. századot meghatározó korstílus. Építészetére jellemzői a vékony,

magas falak, amelyeket támpillérekkel erősítenek; a csúcsíves boltozatok és a rózsaablakok.
Gótikus stílusú például a párizsi Notre Dame-székesegyház és a budai Mátyás-templom.

Reneszánsz: Jelentése: újjászületés. A 14–16. század uralkodó korstílusa. Itáliából eredt, és az

ókori görög-római művészetből merített ihletet. Építészetére jellemzők a vízszintes tagolások,
oszlopsorok, kupolák és a timpanon. Művészetében újra megjelennek az antik műfajok és
vonások, például a mitológiai alakok.
Személyek
Leonardo da Vinci: A 15–16. században élt itáliai reneszánsz polihisztor.
Maradandót alkotott az anatómiában, szobrászatban, festészetben és kiváló
mérnöki terveket is hátrahagyott az utókor számára.

Michelangelo: Leonardo da Vinci és Raffaello mellett az olasz reneszánsz

leghíresebb képzőművésze.

Mediciek: A firenzei városállam leghíresebb nemzetsége sikeres vállalkozásai révén – főként

gyapjúüzleteknek köszönhetően – gazdagodott meg a 14. században, politikai befolyását a 15.
században erősítette meg Itália több városában nyitott bankfiókjaival. A Mediciek közül
többen is kiemelkedtek kiváló politikai tehetségük, illetve a tudományok és a művészetek
pártfogása révén. Elsőként Cosimo, aki 1434-től harminc éven át, egészen haláláig volt a
Firenzei Köztársaság feje, uralma alatt a város rohamléptekkel fejlődött.