Rémhíresek VII.

A Vasálarcos

Egy alkalommal a tv csatornáit váltogatva belepillantottam egy filmbe; három barokk

ruhás idióta bohóckodott a képernyőn, majd (tadamm!) feltűnt egy rongyos ruhájú
alak, aki vasból kovácsolt fejfedőt viselt, és az az arcát is takarta. Mivel rövid időn
belül sokadszorra, és minduntalan más változatban láttam a filmet, úgy döntöttem,
utánanézek egy kicsit. A legendák szerint a Vasálarcos nem volt más, mint a
Napkirály, XIV. Lajos fivére/ikertestvére, és így akkor a trón jogos birtokosa, vagy
egy angol nemes, aki a király feleségével cicázott, vagy éppen Moliére, aki
tiszteletlen darabjai miatt bűnhődik így.
1789-ben, amikor a francia forradalmárok kezére került a Bastille, egy megláncolt
csontvázat leltek az egyik cellában; őt nevezték ki vasálarcosnak…
De hogy ki volt valójában, hogyan élt, hogyan halt, arra sem akkor, sem ma nem
derült fény.

Čtienne du Junca, őfelsége kapitánya, aki a Bastille börtönben szolgált, 1698. szept
18-án délután három órakor látta először az új foglyot. Ez egy koros férfi volt, akit
hordszéken hoztak, s aki álarcot viselt; Bénigne d’Auverne de Saint-Mars, az új
börtönkormányzó hozta magával. Mint a kapitány feljegyzéseiből kiderült, a fogoly
már csaknem harminc éve raboskodott Párizsba érkezése előtt Pignerolban. Még
további öt éven át volt a Bastille foglya; az álarc sohasem került le róla, s a neve is
homályban maradt, mígnem a templomból visszatérve egyszerre csak rosszul lett,
összeesett a cellában, s 1703. november 19-én este tíz órakor a férfi meghalt. Még
aznap éjjel megsemmisítettek mindent, ami a fogolyra utalt; a bútorzatot, csekély
személyes holmiját elégették, a falakat újravakolták. Du Junca későbbi feljegyzései
szerint a St. Paul-temetőben földelték el; neve az egyházi nyilvántartás szerint M. de
Marchiel volt, s életkora nagyjából negyvenöt év…

Ahhoz, hogy értsük ezt a történetet, ismernünk kell egy kicsit a korszakot; az
abszolutizmus a fénykorát érte, s a történelemben aligha akadt a Napkirályhoz
foghatóan teljhatalmú uralkodó. 1643-ban ötévesen lett király; Mazarin bíboros, a
régens halála után, 1661-től egy személyben vállalta a felelősséget a
kormányzásért. Bárkit lefogathatott, bárkit börtönbe vettethetett, s senki nem merte
vagy akarta felelősségre vonni.

A legújabb elméletek szerint ennek az abszolút hatalomnak talán legismertebb

áldozata, a Vasálarcos, nem volt más, mint Ercole Antonio Mattioli. IV. Károly, a
mantuai herceg minisztere; az ő felügyelete alá tartozott Casale Monteferro, azon
határvidéki erőd, melyre XIV. Lajos olyannyira áhítozott. Mattioli, aki 1677-ben
Párizsban járt, értékes ajándékokat kapott a francia királytól, s nyilván ennek fejében
járt közbe azon ügyben, hogy a Casale Monteferro százezer koronáért áruba
bocsáttassék. Ám hiába volt titkos az ügylet, miután a követ hazatért, hirtelen
Európa-szerte megtudták a koronás fők, mire is törekszik a Napkirály; nyilvánvalóan
Mattioli szája járt el. Tény, hogy a megszégyenített uralkodó kénytelen volt
visszavonni vételi ajánlatát.
Ezt megbosszulandó, XIV. Lajos 1679-ben elraboltatta az olasz udvaroncot, s
álarcban Saint-Marshoz vitette, Pignerolba. Valószínűsíthetően ő volt az 1694-ben
Ste. Marguerite szigetére vitetett három fogoly közül az álarcos; itt is Saint-Mars volt
a parancsnok, s innen vitették 1698-ban Párizsba. Ezek a részletek egybevágnak Du

1
Junca feljegyzéseivel, és a St.-Paul parókia iratai szerint az 1703-ban eltemetett rab
neve Marchioly volt, amit Du Junca hibásan Marchielként írt le. A Mattioli név
tipikusan franciásan eltorzítva hangzik így…
Ellentmond azonban, hogy a Marchioly név előfordul néhányszor Saint-Mars
levelezésében is, holott ez titoknak kellett volna, hogy számítson… és hogy 1694-
ben, egy hónappal azután, hogy Ste Marguerite szigetére érkezett, meghalt egy
inassal rendelkező fogoly. Márpedig ezen kiváltságra csupán Mattioli volt érdemes a
pigneroli rabok közül… S még egy apróság; Mattioli 1703-ban pontosan
hatvanhárom éves lett volna…

Egy másik régi, igen tetszetős s az előbbihez hasonlóan bizonyítékokkal is

rendelkező elmélet szerint a Vasálarcos valóban a Napkirály ikertestvére volt.
Richelieu bíboros emlékiratai szerint Ausztriai Anna, XIII. Lajos hitvese 1638-ban
ikreket hozott a világra; déltájt a későbbi Napkirályt, akit azonnal trónörökösnek
nyilvánítottak, majd később, estefelé a királyné ismét vajúdni kezdett, s megszületett
egy másik fiúcska is. Ám ez komoly bonyodalmakat okozott… volna, ugyanis a
korabeli szokások szerint a másodszülött számított az idősebbnek. Ám mivel már
XIV. Lajost már kinevezték dauphinnek, nem akartak további kavarodást; a kisfiút
átadták a dajkának, s a királyné tudomására hozták, hogy második fia meghalt. A két
testvér egymásról mit sem tudva nőtt fel, mígnem az eltagadott fiú hasonlatossága a
trónörököshöz nyilvánvaló nem lett; idegen földre küldték ekkor, Angliába, ahol
Henrietta Mária, apai nagynénje, I. Károly hitvese királyi nevelésben részesítette.
Az ezen tényekre alapuló részletes és tényekre épülő elmélet szerint a balsorsú
ikerfivér végül megtudta, kicsoda, s elhatározta, megszerzi a jog szerint neki járó
trónt. 1669-ben szövetséget kötött egy Roux de Marsilly nevezetű francia
hugenottával, aki egy Franciaország elleni protestáns szövetség titkos ügynöke volt,
ám ezt a férfit áprilisban XIV. Lajos titkosszolgálata elfogta, s a kínvallatás során
fény derült ezen szövetségre is; halála előtt elárulta, hogy a férfi, aki inasaként
szerepelt Angliában Eustache Dauger néven, nem más, mint a Napkirály ikerfivére,
a jog szerinti trónörökös.
A férfit csakhamar letartóztatták, július 19-én, Dunkerque környékén, Louvois márki,
a királyi hadügyminiszter parancsára. Ugyanezen a napon a hadügyminiszter
levélben közölte Saint-Marssal, hogy különlegesen fontos foglyot küld hozzá, akit
szigorú őrizetben kell tartania. Dauger vele tartott minden új állomáshelyére. Mindig
nemesúrnak kijáró bánásmódban részesült, ám mikor látogatók érkeztek a börtönbe,
bársonyálarcot kellett viselnie. 1703-tól pedig eltűnik mindenfajta feljegyzésből.

Dauger vagy Mattioli? Mindkét elméletre számos bizonyíték van; mindketten 1703-tól
tűnnek el az életből, és mindketten hasonló bánásmódban részesültek.
Ám hogy kettejük közül ki volt a vasálarcos, azt már soha sem fogjuk megtudni.