KAREL ČAPEK: A fehér kór

Őszintén megvallva nagy elvárásaim a külföldi daraboktól efféle fesztiválok keretén

belül nemigen szokott lenni. Sokszor abba a hibába esek, hogy előre megítélem a darabokat
és esélyt sem adok nekik a bizonyításra: a fejemben már előre megformálom a véleményem
és valamikor már a szereposztás alapján döntök. Ez alkalommal sem volt ez másképp, viszont
ez eset fordulópontja éppen az én meglepettségemben rejlett, ugyanis ez a cseh darab
különösen elnyerte tetszésemet és szivem szerint nem is engedtem volna haza a társulatot,
csakhogy még egyszer láthassam a darabot.

A mű kiindulópontja Karel Čapek híres, 1937-ben írt drámája, amely a Csehország és

Németország közötti feszültséggel teli korszakban íródott, amikor a cseh irodalom művészeit
nagyban foglalkoztatta a hitleráj, a náci törekvések megszaporodása és a háború veszélye. A
mű hasonló témákat dolgoz fel, burkolva a valóságban kialakuló helyzetet egy meg nem
nevezett közép-európai hazában. Egy erőteljes párhuzamot épít fel két ideál között,
alátámatszva a gondolatokat erőteljes művészi képek, díszlet és zene segítségével. Az élet és
a háború közötti döntésre kényszerülnek a Hazát irányító és dicsőítő polgárok, hozzáállásaik
pedig igen színesek, megdöbbentőek.

A világot megfertőzte egy kínai származású gyógyíthatatlan betegség, amely a 46 év

feletti embereket támadja meg, akik pár hónap alatt mind meghalnak. A híres orvos, Sigelius
szerint e fertőzés elől senki sem menekülhet, a középkorú személyek egyhamar mind
áldozatai lesznek. Reménytelenül ápolja betegeit a híres orvos, de látszólag ő sincs a legjobb
formájában…Egy napon a semmiből felbukkan egy idős kollégája, aki azt állítja, hogy van
ellenszere a kór ellen. Sigelius persze először nem hisz neki, túl sok törekvő tudóst látott már
ilyen hóbortokat állítani, de a tény, hogy az öreg őszintén válaszolt kérdéseire a betegséggel
kapcsolatban felkeltette az érdeklődését. Utólag megtudta, hogy az ő apósát jól ismerte az
idegen, így a rokonszenv benne egyre csak nőtt. Kisvártatva adott az orvosnak egy szobát,
hogy azon a betegeken próbálja ki gyógyszerét, lássák mi lesz. Igen különös figurának tűnt ez
a szereplő számomra: nem volt hajlandó semmilyen kompromisszumot kötni Sigeliusszal, a
gyógyszert pedig nem volt hajlandó odaadni senkinek. Nemigen tudtam elképzelni mi lehet a
szándéka, de viselkedése sugallta, hogy tudatosan cselekszik. Bárki is kérdezte, hogy miből
áll össze a gyógyszer ő a legkissebb információt sem volt hajlandó megosztani az orvosokkal,
ami első látásra önzőségre vall, becsvágyra, de hamar kiderült, hogy az akartos doktor
valójában az ki is volt: egy elhivatott, leleményes idealista.
 Egy idő után a háború kezd körvonalazódni. Megjelenik ugyanakkor egy új
értelmezése az előbbi párhuzamnak, hogy az emberek jobban félnek a fehér kórtól, mint a
háborútól, sőt a harcot a legtöbben támogatják, mint a hősi eposzokban. Galén, az új doktor
feltételt szab a gyógyításhoz: csak szegényeket hajlandó befogadni és nem adja oda senkinek
az ellenszert ameddig az országok nem kötnek örök békét. Erős mondat volt ez tőle, Sigelius
minden fenyegetése ellenére a specialista talpán maradt és nem engedett. Hamarosan a
háború fontos emberei, a tisztek és hadvezérek is betegek lesznek és Galén segítségét kérik.
Az orvos hajlandó meggyógyítani őket is, csak egyet kér cserébe: állítsák le a háborús
előkészületeket és kiáltsák ki a világbékét. Hogy gondolhat ilyet, ugye? Ez járhatott akkor a
fejükben a nagy hazafiknak, akik számára a háború egyfajta becsülethízlalás volt, a nezmetek
megmérettetése. Természetesen egyikük sem hajlandó kompromisszumot kötni Galénnel, a
doktor pedig hagyja őket szenvedni. Ez sem felel meg az ország nagyjainak, félnek a haláltól,
de talán a békétől is. Egyikük még sunyi, alattomos cselhez is folyamodik, koldusnak álcázza
magát, hogy bejusson a klinikára. Galén eszén viszont nem jár túl az úgynevezett Krüg báró
és megtagadva az orvos kérését főbelövi magát. Következik a tábornagy, aki szintén elutasítja
az orvost, de a végén lánya unszolására beleegyezik, hogy a háború ellen induljon.

Galén doktornak nagy sikerei vannak orvosi téren, viszont az emberek az ő

gondolkodásmódját igen elítélik. Pacifizmusát hazaárulásnak hiszik és egy perverz
mániákusnak nevezik, mintha kérése szentségsértés lenne. A világ lassan ellene fordul annak
ellenére, hogy ő valójában érte folyamodott a drasztikus lépésekhez, a társadalom
újjászülétését hirdeti, egy olyan világ megalakulását amely a békén és a tolerancián alapszik.
Galén ebből a szempontból egy igen naív magatartásra vall, hiszen követelései
kivitelezhetetlennek bizonyulnának bármely században: a háború ugyanis bele van kódólva a
valóságba az emberi kapzsiság és hatalomvágy által, ezt eltörölni nem lehet. Ahogy a
darabban is mondták, a békeidő nem más mint tűzszünet, amely pedig az előkészület egy
újabb háborúra. Ez az ördögi kör folyamatosan üldözi az embert amíg a fogja, mint a báró, a
tábornok vagy a könyvelő.

Demagógia a szegényeket ápolni, Galén szerint viszont a gazdagok a háború

támogatói. Az emberiségért küzd miközben ellentmond minden társadalmi ideológiának,
terve viszont bármennyire is önzetlen célú volt az elején, nem sikerült. Galén az emberiség
zárkózottságának áldozata lett, halála után pedig gyógyszer eltűnt, mintha nem is lett volna.
Egy fantasztikus jelképe az emberi létnek e dráma, ahogy vánszorgunk a nyomorban és a
félelemben nap mint nap és amikor felkínálnak nekünk egy szebb jövőt mi megtorpanunk és
olyan eszményeket támogatunk amelyekeben talán nem is hiszünk.

Két háború folyik itt: egyik az országért, másik az emberiségért, az életért. A

harmadik pedig maga az emberben zajlik le, hogy melyik utat válassza. A díszlet maga
sugározza ezt az őrületes harcot az országon belül és kívül, minden mozdulat pedig az ember
félelmeit sugallja. A piros és fehér kontraszt amibe a karakterek árnyai olvadnak be a kétfajta
szenvedés jelképei, két harc szimbólumai amikből az ember sosem kerül ki győztesen. A zene
és az ének egy igen magas színvonalat nyújt a darabnak és egy erőteljesebb löketet ad neki,
mintha minden mélyebben behatolna a nézőbe és a dalok által sujtana le ránk a legjobban,
hogy mindemögött ott húzódik az igazság, hogy e darab a puszta leképezése a valóságnak
melyben élünk.

Számomra a mű katartikus, tragikus és igen élménydúsnak bizonyult, egy üde és nem

túl bonyolult formában tálalta elénk a társadalom rejtett szeszélyeit és rávilágított olyan
dolgokra, melyek napjainkban igen aktuálisak. Ebből a szempontból nagyon jó választás volt
a fesztiválhoz és szerintem örökre elfeledtette velem tévhiteim. Nem hiszem, hogy valaha is
látni fogom még egyszer, ami számomra igen szomorú, mert hozzászoktam, hogy többször
megnézem a darabokat ameddig már a fülemen jön ki minden apró kis részlet.

A darab után úgy érzem, hogy mélyen legbelül mindannyian képesek lennénk vakon
hinni a háborúban, a gyilkolásban. Ez a gondolat gyakran üldöz és nem hagy békén,
megrémít a világban jelenlevő kétszínűség. Az, hogy mindenkiben van egy Galén, aki a
harmóniáért küzd és egy Krüg báró, aki bele képes szaladni a vesztébe csak azért,
hogy...miért is? Ami az igazán félelmetes viszont, hogy valamikor Krüg báró is Galén volt.