Az éhség hatása a fenntartott vizuális figyelemre

Teleki Zalán

Bevezetés:
Azért választottam ezt a témát, mivel gondolkodtam már azon, hogy vajon milyen
hatása is lehet az éhségnek a figyelemre és a teljesítményre. Vajon rontja azt, mivel az
embernek kielégítetlen szükséglete van közben, vagy pont javítja azt mert az ember
jóllakottan nem tud figyelni? Ezen kérdések megválaszolását tűztem ki célul ezen rövidke
vizsgálatomban.

Szakirodalmi áttekintés:
A figyelemnek négy alapvető komponense folyamata van, melyek a munkamemória, a
„kompetitív” kiválasztás (competitive selection), a „top-down szenzitivitás kontrollja” (top-
down sensitivity control) és a kiugrások szűrése. (Salience filters) (Knudsen, 2007). A
munkamemória, a memória egy olyan dinamikus formája, amely pillanatnyilag tárolja el az
adott információkat, lehetővé téve, hogy azokkal mentális műveleteket végezzünk (Baddeley,
2003). A „kompetitív” kiválasztási folyamat határozza meg, hogy mely információk jutnak a
munkamemóriába (Desimone & Duncan, 1995). A Top-down érzékenység kontroll
szabályozza a munkamemóriába jutásért versengő információs csatornák relatív jelerősségét
(Egeth & Yantis, 1997). A kiugrás szűrők feladata növelni a veleszületett vagy tanult
fontossággal bíró, vagy ritkán előforduló ingerekre való érzékenységet. (Koch & Ullman
1985).

Egy evolúciós pszichológia megközelítés értelmében az érzelmek olyan információ-

feldolgozási programok, melyek koordináljak a szervezet adott specifikus adaptivitási
problémák megoldására (Al-Shawaf, Conroy-Beam, Asao, Buss, 2015; Cosmides, Tooby,
2000; Tooby Cosmides, 1990; 2008). Tooby és Cosmides (1990, 2008; Cosmides, Tooby,
2000) modelljében az érzelmek koordináló hatása 14 mentális programra terjed ki:
perceptuális mechanizmusok; figyelem; emlékezet; kategorizáció; motivációs prioritások;
jelenlegi célok; információ gyűjtő adaptációk; specializált következtetési mechanizmusok;
kommunikáció és kifejezés; tanulási mechanizmusok; reflexek; energiaszint, hangulat és
erőfeszítés elosztás; fiziológia; és viselkedés.
 Az éhség értelmezhető úgy, mint a táplálék bevitelt facilitáló hajtóerő, érzelem. Az
éhség szubjektív élményét lehet mérni többek között vizuális analóg- vagy kategorikus
skálákon, illetve nyílt végű kérdőívekkel. Ezen skálák hátránya, hogy nem feltételezhető
mögöttük az, hogy az azonos válaszok az egyének között - vagy akár egyéneken belül is, ha
ismételt mérésről van szó – ugyanazt a minőségű éhséget jelzik. A nyílt végű kérdőívek
átfogóbb leírásokat adhatnak, viszont reliabilitásuk megkérdőjelezhető. (Mattes, Fridman,
2008).

Afridi, Barooah és Somanathan (2019) az éhség hatását vizsgálták a tanulói

teljesítményre Indiai diákokkal. Mindez egy étkeztetési program keretében történt. A diákok
teljesítményét kognitív feladatban mérték a program megkezdése előtt és után, illetve
ebédszünet előtt és után. Azt találták, hogy az étkeztetés 13-16%-ban javította a diákok
teljesítményét.

(Az éhség és a figyelem kapcsolatáról sajnos nem találtam sehol konkrét kutatást)

Hipotézisek:
 A vizsgálati személyek figyelemfenntartási képessége éhesen rosszabb lesz, mint
jóllakottan.
 A vizsgálati személyek fenntartott figyelmi teljesítménye éhesen annál rosszabb lesz
minél fáradtabbnak érzik magukat.
 A vizsgálati személyek fenntartott figyelmi teljesítménye jóllakottan annál rosszabb
lesz, minél fáradtabbnak érzik magukat.
 Éhesen fáradtabbak lesznek a vizsgálati személyek, mint jóllakottan.

Vizsgálat bemutatása:
Vizsgálatom legfőbb témája az éhség hatása volt a figyelem fenntartásra. A figyelem,
mint függő változó méréséhez Pieron-tesztet használtam (Toulouse és Pieron, 1972), mely a
fenntartott vizuális figyelmet méri. A Pieron teszt felvétele során a kitöltő egy lapon dolgozik,
amelyen ábrák láthatóak sorban. Ezek kicsi négyzetek, melyeknek valamely oldalukból vagy
kiáll egy rövid egyenes vonal, vagy nem. A lap 20 sort tartalmaz, minden sorban 20
négyzettel. A kísérleti személyeknek a kitöltésre 5 percük állt rendelkezésre, melyet stopperrel
mértem. A két függő változó, amit ebből a tesztből származtatni lehet, azok az elemszám (N)
- ami azt jelöli, hogy a vizsgálati személyek hány ábrát néztek át összesen - és a teljesítmény
százalék (T%) - mely azt mutatja, hogy az összes átnézett ábrákra az esetek hány
százalékában adták a helyes választ.
 A tesztet kétszer vettem fel minden kísérleti személlyel, ezek közül az egyik
alkalommal akkor, mikor már régóta nem ettek, a másik alkalommal pedig közvetlen az után,
hogy ettek. Az éhezéses tesztfelvétel felvétel esetében gondoskodtam arról, hogy az idő,
amióta nem ettek, a teszt felvétele időpontjában minden vizsgálati személy esetében 3-3,5 óra
között legyen. A jóllakott helyzetben 5 perccel az étkezés befejezése után töltötték ki a tesztet.

Mivel feltételeztem azt, hogy a gyakorlás javíthatja a teljesítményüket, és ezért a

második kitöltés során jobban fognak teljesíteni, két egyenlő mintanagyságú csoportba
osztottam a vizsgálati személyeket. Az egyik csoport elősször éhesen, aztán jóllakottan
töltötte ki a tesztet, a másik csoport elősször jóllakottan aztán éhesen. A két kitöltés között
minden esetben gondoskodtam arról, hogy minimum 1 nap elteljen. Így úgy gondolom a
gyakorlás hatását az eredményekre amennyire lehetett kizártam.

Nyugalmas környezetet a teszt felvételéhez, sajnos nem tudtam minden esetben

biztosítani, mivel így is minden kísérleti személlyel külön egyeztetni kellett, hogy pont akkor
egyenek, vagy pont akkor legyen az, hogy három órája nem ettek, amikor a tesztet felvesszük.
Ebből kifolyólag (és abból, hogy az intézet könyvtára volt, amikor zárva volt) volt, hogy a
pszichológiai intézetben tudtuk csak felvenni a tesztet, pont akkor amikor szünet volt, és bent
a kelleténél kicsit nagyobb zaj volt. Erre sajnos nem tudtam eléggé odafigyelni. Amikor
sikerült nyugodt környezetet biztosítani, akkor vagy órák után töltötték ki, vagy a főépületben,
vagy pedig a kollégiumi szobámban.

A kísérleti személyek a feladat előtt tájékoztatva lettek arról, hogy adataikat

bizalmasan fogom kezelni, és kitöltéseik teljes mértékben anonimek maradnak. A 3 óra
éhséget önként vállalták el, megkérdezésemre. A vizsgálat végén (miután mind két tesztet
kitöltötték) jutalomban részesültek (egy kis darab csoki), de erről előzőlegesen nem tudtak,
így eredményükre nem lehetett hatással.

A vizsgálat során rögzítettem demográfiai változókként a vsz.-ek életkorát, nemét,

családi állapotát, legmagasabb iskolai végzettségét, illetve, hogy milyen típusú településen él.
Ezeken felül még három ordinális skálájú függő változót mértem, melyek a fáradtság -
melyet külön mértem éhesen és jóllakottan is -, illetve az éhesen mért éhség. Az éhséget
jóllakottan is, azonban mivel jóllakottan minden vsz. esetében nullát kaptam értéknek, ezért
az nem került be végül az adatok közé (de az éhesen mért éhség bekerült).

A fáradtság mérését azért tartottam indokoltnak, mert feltételeztem, hogy az is

befolyásolhatja a vizuális figyelmi fenntartásra való képességet, így ki akartam küszöbölni
 annak a lehetőségét, hogy esetleg úgy legyen szignifikáns hatása az eredményekre, hogy arról
nem tudok. Azáltal, hogy mérhetővé tettem, remélhetőleg kiküszöbölhető is lett ez.

A fáradtságot úgy mértem, hogy a teszt kitöltése után arra kértem a vizsgálati
személyeket, ítéljék meg, hogy egy egytől tízes skálán mennyire érzik magukat fáradtnak,
ahol az egy az egyáltalán nem fáradt és a tíz a nagyon fáradt. Az éhség mérésére ugyanezt a
módszert alkalmaztam, csak fáradt helyett éheset mondtam.

Eredmények bemutatása:
Az adatokat a Jamovi nevű programba vittem fel, és értékeltem ki. Összesen 10
vizsgálati személyem volt (minta nagysága, n=10). Leíró statisztikák terén a Pieron tesztben
az átlag elemszám éhesen 298, a medián 274 lett. A jóllakottan az átlag elemszám 306 a
medián 301 lett. Éhesen a teljesítményszázalék átlaga 96.2, mediánja 97.2 lett. Jóllakottan a
teljesítményszázalék átlaga 96.3, mediánja 97.3 lett. Az átlag fáradtság érték éhesen 5.40 lett,
a medián pedig 6.00. Az átlag fáradtság érték jóllakottan 3.80 lett, a mediánja pedig 3.50. Az
átlag éhség éhesen 6.00 lett, az éhség mediánja 6.50. Ezen változókkal normalitás vizsgálatot
végeztem (Shapiro-Wilk teszt). Normál eloszlású lett: az elemszám jóllakottan (W=0.922;
p=0.372), a teljesítményszázalék éhesen (W=0.848; p=0.055), a teljesítményszázalék
jóllakottan (W=0.875; p=0.114), a fáradtság éhesen (W=0.942; p=0.573) és az éhség mértéke
éhesen (W=0.900, p=0.219). A többi változó nem lett normál eloszlású.

N éhesen N T% éhesen T% fáradtság fáradtság éhség

jóllakottan jóllakottan éhesen jóllakottan éhesen
Mintanagysá 10 10 10 10 10 10 10
g
Átlag 298 306 96.2 96.3 5.40 3.80 6.00
Medián 274 301 97.2 97.3 6.00 3.50 6.50
Shapiro-Wilk 0.822 0.922 0.848 0.875 0.942 0.729 0.900
W
Shapiro-Wilk 0.027 0.372 0.055 0.114 0.573 0.002 0.219
p
 Ezután egy páros Wilcoxon próbát végeztem az elemszám éhesen, elemszám
jóllakottan változókkal, mivel azok közül az éhesen mért nem volt normál eloszlású. Ennek
eredménye nem mutatott ki szignifikáns különbséget a két mérés között (t=21.0; p=0.906). A
teljesítményszázalék éhesen, teljesítményszázalék jóllakottan változókra egy páros t-próbát
végeztem el, amely szintén nem mutatott ki szignifikáns különbséget (t=-0.0342; df=9.00;
p=0.973)

1. Ábra – Páros Wilcoxon próba

N éhesen - N jóllakottan
2. Ábra – Páros t-próba

T% éhes - T% jóllakott

Mindezek után még egy páros Wilcoxon tesztet csináltam, ezúttal az éhesen érzékelt
fáradtság és a jóllakottan érzékelt fáradtság elemei között. Az eredmény alapján a vizsgálati
személyek éhesen szignifikánsan fáradtabbnak érezték magukat, mint jóllakottan (t=40.0;
p=0.042)
3. Ábra – Páros Wilcoxon próba

fáradtság éhesen - fáradtság jóllakottan

A korrelációs vizsgálathoz a Spearman féle rangkorrelációt használtam, mivel az nem

paraméteres. Szignifikáns korrelációkat találtam az éhesen elért elemszám és a jóllakottan
elért elemszám között (r=0.647; p=0.043), az éhesen elért elemszám és az éhesen érzett
fáradtság között (r=-0,762; p=0.010), a jóllakottan elért elemszám és az éhesen érzett
fáradtság között (r=-0.673; p=0.033), legvégül pedig a jóllakottan elért teljesítményszázalék
és az éhesen elért teljesítményszázalék között (r=0.758; p=0.016).
Korrelációs vizsgálatok
N éhesen N jóllakottan T% éhesen T%
jóllakottan
N jóllakottan Spearman- 0.647
rhó
p érték 0.043
T% éhesen Spearman- -0.148 -0.207
rhó
p érték 0.683 0.567
T% Spearman- -0.265 -0.353 0.758
jóllakottan rhó
p érték 0.458 0.318 0.016
Fáradtság Spearman- -0.762 -0.673 -0.148 0.025
éhesen rhó
p érték 0.010 0.033 0.684 0.946
Hipotézisvizsgálat:
Az első hipotézisem („a vizsgálati személyek figyelemfenntartási képessége éhesen
rosszabb lesz, mint jóllakottan”) nem bizonyult igaznak, hiszen az elvégzett próbák alapján,
éhesen a figyelmi teljesítmény egyik mért értékén sem értek el szignifikánsan kevesebbet. Se
nem szignifikánsan alacsonyabb elemszámot, se nem szignifikánsan alacsonyabb
teljesítményszázalékot nem mutattak a vsz.-ek.

A második hipotézisem („a vizsgálati személyek fenntartott figyelmi teljesítménye

éhesen annál rosszabb lesz minél fáradtabbnak érzik magukat”) részlegesen igaznak
bizonyult, mivel a fáradtság mértéke éhesen szignifikánsan és negatívan korrelált az éhesen
elért elemszámmal. Azonban az éhesen elért teljesítményszázalék és az éhesen érzett
fáradtság között nem volt kimutatható szignifikáns korreláció.

A harmadik hipotézisem („a vizsgálati személyek fenntartott figyelmi teljesítménye

jóllakottan annál rosszabb lesz, minél fáradtabbnak érzik magukat”) nem nyert megerősítést,
mivel nem volt kimutatható szignifikáns korreláció a figyelmi teljesítmény jóllakottan mért
mutatói (N és T%) és a jóllakottan érzett fáradtság között. Érdekes eredmény, hogy
szignifikáns, és negatív irányú korreláció jelent meg a jóllakottan elért elemszám és az éhesen
érzett fáradtság között. Tehát valaki minél inkább fáradtnak érezte magát akkor, amikor
éhesen töltötte ki a tesztet, annál kevesebb elemig jutott el nem csak akkor, amikor éhesen
töltötte ki a tesztet, de akkor is, amikor jóllakottan.

A negyedik hipotézisem („éhesen fáradtabbak lesznek a vizsgálati személyek, mint

jóllakottan”) megerősítést nyert, mivel éhesen szignifikánsan fáradtabbnak értékelték magukat
a vizsgálati személyek, mint jóllakottan.

Összegzés és diszkusszió:
Összességében elmondható, hogy kiderült ebből a vizsgálatból, hogy az emberek
éhesen fáradtabbnak is érzik magukat, illetve, hogy ha valaki jóllakottan jobban teljesít, mint
mások jóllakottan, akkor az valószínűleg éhesen is jobban fog teljesíteni, mint mások éhesen.
Az a feltételezés, hogy az éhség rontaná a figyelmi teljesítményt nem került bebizonyításra.
Ennek okában állhat az is, hogy a vizsgálat nagyon alacsony mintaszámmal rendelkezett. Az
is elképzelhető, hogy három óra étkezés nélkül nem volt elegendő idő, ezért, ha a jövőben
meg kéne ismételnem mindenképp magasabb időt szabnék (persze csak etikus szintig).
Érdekes eredmény még, hogy minél fáradtabb volt valaki, annál kevesebb elemet tudott
átnézni, azonban a pontosságára a fáradtság nem volt hatással. E mögött elképzelhetőnek
tartom azt feltételezni, hogy a fáradtság a feldolgozási sebességet csökkentette, de a
feldolgozás minőségét magát fenn tudták tőle tartani az egyének. Erre vonatkozóan további
kutatások lehetnének szükségesek. Ugyanakkor abban, hogy azok, akik éhesen fáradtabbnak
érezték magukat, jóllakottan is kevesebbet írtak, valamiféle rejtett változó megléte is
feltételezhető. Mivel a fáradtság mérése önbevallásos módon történt, ezért nem kizárt azt
feltételezni, hogy a mögött, hogy ki mennyire mondta magát fáradtnak akár valamilyen
személyiségváltozó is állhat. Ha létezik egy ilyen személyiségváltozó, és az mondjuk hatással
van, vagy összefüggésben van azzal, hogy ki milyen gyorsan halad át az elemeken, az talán
megmagyarázhatná ezen eredményeket. Erre vonatkozóan is elképzelhető, hogy további
vizsgálatokra lenne szükség, hogy jobban megértsük a jelenséget.
Hivatkozások
Knudsen E. 2007. Fundamental Components of Attention. Annual Review of Neuroscience
30:1, 57-78

Baddeley A. 2003. Working memory: looking back and looking forward. Nat. Rev. Neurosci.
4:829–39

Desimone R, Duncan J. 1995. Neural mechanisms of selective visual attention. Annu. Rev.
Neurosci. 18:193–222

Egeth HE, Yantis S. 1997. Visual attention: control, representation, and time course. Annu.
Rev. Psychol. 48:269–97

Koch C, Ullman S. 1985. Shifts in selective visual attention: towards the underlying neural
circuitry. Hum. Neurobiol. 4:219–27

Al-Shawaf L. 2016. The evolutionary psychology of hunger. Appetite, 105, 591-595

Al-Shawaf, L., Conroy-Beam, D., Asao, K., & Buss, D. M. (2015). Human emotions: An
evolutionary psychological perspective. Emotion Review.

Cosmides, L. & Tooby, J. (2000). Evolutionary psychology and the emotions. In M. Lewis &
J. M. Haviland-Jones (Eds.), Handbook of emotions, 2nd Edition (pp. 91-115). New York:
Guilford.

Tooby. J., & Cosmides. L. (1990). The past explains the present: Emotional adaptations and
the structure of ancestral environments. Ethology and Sociohiology, 11, 375-424.

Tooby, J. & Cosmides, L. (2008). The evolutionary psychology of the emotions and their
relationship to internal regulatory variables. In M. Lewis, J. M. Haviland-Jones & L. F.
Barrett (Eds.), Handbook of emotions, 3rd Edition (pp. 114-137). New York: Guilford.

Richard D. Mattes, Mark I. Friedman; Hunger. Dig Dis 1 February 1993; 11 (2): 65–77.

Afridi F, Barooah B, Somanathan, R. 2019. Hunger and Performance in the Classroom. IZA
Discussion Paper No. 12627.
Mellékletek