Shantel Tessier

THE RITUAL
A SZERTARTÁS
 Én esküszöm.
Te esküszöl.
Mi esküszünk.

ZENÉK LISTÁJA Make Hate to Me – Citizen Soldier Needles –

Seether
Like Lovers Do – Hey Violet
Numb – 8 Graves
Killing Me Slowly – Bad Wolves
Guest Room – Echos
I Don’t Give a Fuck – MISSIO, Zeale Everybody Gets High – MISSIO
Taste of You – Rezz, Dove Cameron
Sick Like Me – In This Moment
Bad Intentions – Niykee Heaton Mirrors – Natalia Kills, Migos, OG Parker
If You Want Love – NF
Broken – Lifehouse
Honesty – Halsey
Oh Lord – In This Moment
All The Time – Jeremih, Lil Wayne, Natasha Mosley
FIGYELMEZTETÉS

Azok számára, akiknek ismeretlen a műfaj, szeretném jelezni, hogy ez a

dark romance a képzelet műve, és semmiképpen NEM hunyok szemet a
szereplők közötti bármiféle helyzet vagy cselekedet fölött. Következzen a
prológus, de ne feledjük: én szóltam. Aki NEM vakon szeretne a mélybe
ugrani, az olvassa el az alábbi, felkavaró tartalomra vonatkozó
figyelmeztetéseket: A szerző megjegyzése: Ebben az egész könyvben
semmit sem szabad komolyan venni. Szigorúan csupán a képzelet műve, és
célja csakis a mocskos gyönyörkeltés.
A Szertartás egyesek számára felkavaró tartalmú lehet.
A felkavaró tartalom többek között az alábbiakra is vonatkozhat:
erőszakos tartalom, beleegyezés nélküli közösülés, megkérdőjelezhető
beleegyezéssel történő közösülés, billogozás, fantáziálás szexuális
kényszerítésről, drog- és alkoholhasználat, maszkok, légzéskontroll-játékok,
kikötözés, emberrablás, anális játékok.

Akinek kérdése van, nyugodtan írjon nekem e-mailt, és valaki – vagy az

egyik asszisztensem, vagy én – válaszol rá.
shanteltessierassistant@gmail.com

Amit érdemes tudni A Szertartás című könyvről:

Nem úgynevezett „fordított hárem”-regény
A történetet két különböző szemszögből olvashatjuk
Komoly túlzásokba eső férfi főhős
Birtokló és féltékeny férfi főhős
Egyetemi dark romance
 PROLÓGUS
L.O.R.D.

Egy Lord komolyan veszi esküjét. Csak a vér által kötelezi el magát arra,
hogy azokat szolgálja, akik teljes odaadást követelnek tőle.
Egy Lord a Láncolat igazi részének tekinti magát, a közösség
Oszlopának, hisz a Rendben, és tudja, hogy övé lesz a Diadal.
Egy Lordot be kell avatni ahhoz, hogy tag lehessen, de bármikor
bármilyen okkal el lehet távolítani. Ha túljut
a beavatás három fázisán, akkor örökre megismeri a hatalmat és a vagyont.
Azonban nem minden Lord egyforma. Egyesek erősebbek, okosabbak,
kiéhezettebbek a többieknél.
Feladatuk az, hogy kiderítsék, milyen messzire képesek elmenni a hűség
terén.
Elmennek a legvégsőkig, hogy bizonyítsák odaadásukat.
Hajlandók bebizonyítani elkötelezettségüket.
Egy áldozat sem elegendő, csak az életük.
A korlátokat kitoljuk, az erkölcsöket sutba dobjuk.
Egy Lord lehet bíró, esküdtszék és kivégző is. Senkiéhez nem fogható
hatalommal bír, ugyanúgy, akár a testvérei.
Ha sikerül a beavatás összes próbatételét kiállnia, akkor elnyeri jutalmát
– megkap egy Kiválasztottat. Ez a Kiválasztott lány az ajándéka
szolgálatáért.
 ELSŐ FEJEZET
BEAVATÁS

RYAT
HŰSÉG
Az első év a Barrington Egyetemen

A sötét, homályos szobában térdelek, húsz másik fiúval. Kezemet bilincs

fogja össze a hátam mögött. Pólóm tépett, és vér csöpög felszakadt
ajkamról. Lihegek, próbálok újra normálisan lélegezni, a szívem vadul ver a
mellkasomban. Alig hallok valamit a fülemben dübörgő vértől, és
erőteljesen izzadok.
Az éjszaka közepén rángattak ki az ágyunkból, hogy szolgálatukra
legyünk. Az elsőéves óráink két hét múlva kezdődnek a Barrington
Egyetemen, de már most ki kell mutatnunk hűségünket a Lordok iránt.
„Mindig bizonyítanod kell a rátermettségedet” – mondotta egyszer apám.
– Mindannyian kaptok egy küldetést – jelenti ki a férfi, aki fel-alá járkál
előttünk. Fekete bakancsa minden egyes lépésnél döngve csapódik a
betonpadlónak, a hangot visszaverik a falak. – Ölj vagy megölnek. Hányan
vagytok képesek teljesíteni?
– Én képes vagyok rá! – jelentem ki, és felszegem államat a meleg és
ragacsos levegőben. A verekedés után izzadság ül a szemöldökömön. A
küzdelmet megbundázták. Veszítened kell. A cél az, hogy kifárasszanak.
Hogy lássák, mennyit vagy képes adni magadból. Milyen messzire vagy
hajlandó elmenni. Én ügyeltem arra, hogy megnyerjem a saját csatámat.
Került, amibe került.
A férfi úgy vigyorog rám, mintha tréfálnék.
– Ryat! Látom, nagyon magabiztos vagy!
– Pontosan tudom, mire vagyok képes – mondom fogcsikorgatva. Nem
szeretem, ha kételkednek bennem. Mindannyiunkat úgy neveltek, hogy ez a
végcélunk: Lordnak lenni.
A vagyonunk által tartunk ott, ahol tartunk.
Mégis, mire mindennek vége, az elszántságunk fog megkülönböztetni
minket egymástól.
 A férfi a balomon álló srácra pillant, majd bólint. A fiú mögém lép, és a
pólóm hátát megragadva felállít. Leoldja a bilincset, én pedig áthúzom a
fejemen a szétszaggatott pólót, majd kezemet az oldalam mellé ejtem,
holott legszívesebben megdörzsölném sajgó csuklómat.
Sose mutass gyengeséget. Egy Lord nem érez semmit. Valódi gép.
A férfi, kezében késsel, odalép hozzám. A nyelével előre nyújtja felém,
fekete szemében szinte ragyog az izgalom.
– Mutasd meg nekünk, mire vagy képes!
Elveszem a fegyvert, és odalépek a padlóhoz szögezett székhez.
Lerántom a véres leplet, alóla egy székhez kötözött férfi bukkan elő. Keze
bilincsben lóg a háta mögött, két lábát szétvetve a szék lábaihoz kötözték.
Nem lepődök meg azon, hogy ismerem – az egyik Lord. Vagyis csak
volt. A tény, hogy itt van, megkötözve, azt súgja, hogy már nem az. De ez
nem változtat a parancson, amit kaptam.
Kérdés nélkül ölj.
Hatalmat akarsz? Akkor tudnod kell, hogy fenyegetést jelentesz azok
számára, akik a pozíciódra törnek. Ahhoz, hogy sikerrel járj, nem
erősebbnek kell lenned, csak gyilkosabbnak.
A férfi a fejét ingatja, barna szeme könyörgőn tekint rám, hogy kíméljem
meg az életét. Száját több sor ragasztószalag fedi – itt elhallgattatják azokat,
akik elárulják a titkokat.
A férfi ide-oda veti magát a székben.
Odalépek mögé, és lepillantok bilincsbe vert csuklójára. Jobb kezén
gyűrűt visel: a minta kör alakú, középen három vízszintes vonallal. Ez a
hatalmat jelképezi.
Nem mindenki tudja, mit jelent, de én igen. Mert az én gyűrűm is
ugyanilyen. A teremben mindenkinek ilyen van. De az, hogy kaptál egyet,
még nem jelenti azt, hogy meg is tarthatod.
Lenyúlok és megragadom a férfi kezét. A ragasztószalag mögül
megpróbál kiabálni, küzdeni ellenem, de könnyedén lehúzom a gyűrűjét,
majd megkerülöm és odaállok elé.
– Ezt nem érdemled meg – mondom neki, és a gyűrűt a zsebembe
süllyesztem. – Elárultál minket, a fivéreidet, saját magadat. Ennek zsoldja a
halál.
Amikor hátraveti a fejét, és beleüvölt a ragasztócsíkba, a nyakához
nyomom a kést, közvetlenül az állvonala alatt. Lihegése betölti a termet,
teste megfeszül, várja az első bemetszést.
Egy Lord nem mutat könyörületet. Azoktól, akik elárulnak minket, vért
és könnyeket követelünk.
A kés pengéjét a nyakához nyomom, és csak annyira szúrom át a bőrét,
hogy vékony vércsík kezdjen el csordogálni a sebből.
Zokogni kezd, már így is véres arcán könnyek folynak végig.
– Elvégzem a kötelességemet. Mivel Lord vagyok. Ami szolgálatomat
illeti, nem ismerek határokat. Engedelmeskedem, szolgálok és uralkodok –
idézem eskünket. – Társaim számára testvér vagyok. Életemet adom érted,
vagy elveszem. – A kést a jobb combjába döföm, leragasztott ajka mögül
elfojtott kiáltás tör fel, majd kirántom, hagyom, hogy a vér átáztassa a
farmerjét, miközben a kés hegyéről az élénkvörös cseppek a betonpadlóra
hullanak. – Mert mi vagyunk azok, akik után mások csupán vágyakoznak. –
Átmegyek a másik oldalára, a kés hegyét végigfuttatom az alkarján,
ugyanúgy felsértve a bőrt, ahogy a nyakán is. – Felelősséggel tartozunk a
tetteinkért. – A bal combjába is beleszúrok, majd kirántom a kést, ő pedig
tovább zokog. – Mert ők képviselik azt, akik igazán vagyunk.
Megragadom a pólója nyakát, felszakítom, így feltárul mellkasa és hasa.
Ugyanaz a minta, ami a gyűrűnkön van, a mellkasába van égetve. Amikor
átesünk a beavatáson, mindannyiunkat megbillogoznak. Megragadom a
bőrt, és amennyire lehet, kifeszítem a jobb kezemmel, majd balkézzel
áthaladok rajta a pengével: kivágom a testéből.
A férfi zokog, orrából folyik a takony, a tátongó sebből ömlik a vér.
Egész testében rázkódni kezd, keze ökölbe szorul, és ide-oda veti magát a
széken. A bőrdarabot lehajítom a földre, a lábához. Szuvenír, a későbbiekre.
Odalépek mögé. A teremben az egyetlen hang a ragasztószalag mögötti
fojtott zokogás. A hajába markolok, hátrarántom a fejét, arra kényszerítem,
hogy csípője felemelkedjen a székről. Amikor nyel, ádámcsutkája fel-le jár.
Belenézek könnyes szemébe.
– És te, testvérem… te áruló vagy. – Ezzel a pengét végighúzom a nyaka
mentén: hatalmas seb keletkezik. Teste elernyed a széken, a vér zuhatagként
patakzik a sebből és azonnal átáztatja a ruháját.
– Lenyűgöző! – szólal meg a férfi, aki korábban a kést adta nekem, és
tapsolni kezd; a teremben csend honol. Ahogy elindul felém, feldobom a
véres kést a levegőbe, elkapom a pengénél fogva, és átnyújtom neki.
A férfi hirtelen megáll, és ördögien elmosolyodik.
 – Tudtam, hogy rád érdemes odafigyelni.
Ezzel elveszi a kést, megfordul és elmegy.
Csak állok, és még mindig hangosan lihegek; most már nem csak a saját
vérem terít be, hanem egyik társamé is. Fölemelem a fejemet, és egyenesen
belenézek az emeleti erkély kétoldalú tükrébe: tudom, hogy figyelnek, és
azt is tudom, hogy kiemelkedő eredménnyel teljesítettem az első próbát.
 MÁSODIK FEJEZET
BEAVATÁS

RYAT
ODAADÁS
A második év a Barrington Egyetemen

Az eső szakad, teljesen átáztatja a ruhámat, ami a testemhez tapad. A

csoport közepén térdelek. A véremmel elkeveredő víz ott örvénylik
körülöttem a földön.
Egy másodpercig próbálok normálisan lélegezni és kicsit újra erőre
kapni, mert az eső miatt nehezebben tudok koncentrálni. Ellenfelem ott áll
velem szemben, felemelt ököllel, eltakarja az arcát, miközben egyik lábáról
a másikra ugrál, mint egy ketrecharcos, akinek milliókat fizetnek azért,
hogy megmutassa a világnak a fizetős csatornán, hogy miként tud küzdeni.
Azt hiszem, valamilyen szempontból ez is műsor, egyfajta show. Csak
nem közvetíti a tévé. És nincs győzelmi serleg a végén. Csupán annyi, hogy
élhetsz tovább.
– Állj fel! – üvölti felém ellenfelem. – Állj már fel, bazdmeg, Ryat!
Elmosolyodom, talpra állok, leengedem két karomat, hogy azt higgye,
megadom magam. Mintha olyan kibaszott gyenge lennék, hogy ne szálljak
szembe vele!
Rám rohan, de ahogy ellenfelem behúzza a vállát, az utolsó pillanatban
balra lépek. Kirúgok a lábammal, és elgáncsolom. Arccal előre zuhan a
pocsolyába, és a tömeg felhördül.
– Na mondd, Jacob! Mennyire vágyod a halált? – tudakolom, és a
többiek felnevetnek a kérdésem hallatán.
A közönségre mindig szükség van. A testvériség többi tagjának látnia
kell odaadásodat. Máskülönben nem létezik.
Jacob talpra áll, megfordul, hogy szembenézzen velem. Felmordul, rám
vicsorog, majd ismét támadásba lendül. Most nem állok el az útjából, mi
több, az öklöm találkozik vele. Az ütéstől megtántorodik, vér kezd folyni a
szájából. Ujjpercem felszakad a heves ütéstől.
Számhoz emelem a kezemet, és lenyalom róla a vért és az esőcseppeket.
 – A győzelem ízét érzem – gúnyolódom.
Jacob letörli a vért felszakadt bőréről, megtántorodik, sűrűn pislog. Elég
komoly ütés érte.
– Te… – hörgi nehézkesen. – Te…
– Ryat vagyok – mondom ki a nevemet, mert úgy tűnik, elfelejtette.
Ismét támadásba lendül, de most sokkal lassabban, mint az előbb. Oldalt
lépek, felelem a karomat, hagyom, hogy nekirohanjon. Alkarom találkozik
az ádámcsutkájával, így Jacob hátrazuhan és hanyatt esik.
Az oldalára gördül, köhög és a torkát markolássza. Kihasználom az
alkalmat, arcon rúgom, betört orrából szivárogni kezd a vér.
Letérdelek és ráülök. Kezem a torka köré szorul, elzárom a levegő útját.
Tehetetlenül a kezemet csapkodja, rúgkapál, ide-oda veti a csípőjét, de
esélye sincs. Ahogy egyre hevesebben szorítom a nyakát, kidülled a szeme.
– Engem nem fogsz legyőzni! – morgom.
Amikor egy Lord küzd, a végsőkig küzd. Végül egyetlenegy győztes van.
Csak egy marad talpon. És az csakis én leszek.
HARMADIK FEJEZET
BEAVATÁS

RYAT
ELKÖTELEZETTSÉG
A harmadik év a Barrington Egyetemen Olyan halkan surranok be a házba,
akár egy kisegér. Egyszerű volt a parancs. Kaptam egy chicagói címet, egy
nevet
– Nathaniel Myers – és egy fotót.
Végezz vele.
Végighaladok a folyosón, felmegyek a kanyargós lépcsőn az emeletre.
Jobbra fordulok, és megállok egy csukott ajtó előtt. Felnyúlok, ujjamat az
ajkamra nyomva csendre intem Mattet. Ez a barom úgy viselkedik, mint
elefánt a porcelánboltban. A küldetéshez mindenki kapott egy párt, hogy
lássák, miként tudunk együttműködni, de én jobb szeretek egyedül
dolgozni. Most nem csupán saját magamra kell vigyáznom, hanem Mattre
is.
Matt bólint, megdörzsöli az arcát, majd fölemeli fegyverét, készenlétben
áll. Matt és én lassan három éve vagyunk barátok. Amióta beköltöztünk a
Lordok házába, és együtt járunk a pennsylvaniai Barrington Egyetemre. De
ez nem jelenti azt, hogy együtt akarok dolgozni Matt-tel. Egyszerűen
jobban teljesítek egyedül.
Kinyitom az ajtót, és belépek a szobába: az ágyon egy férfi és egy nő
fekszik, a takaró a derekukig lecsúszott. A nő félmeztelen, tekintélyes
méretű, plasztikázott melle teljesen fedetlen. A jobb melle alatt tetovált
rózsa díszeleg. A férfi a hasán fekszik, kezét a párna alá dugta. Biztos
vagyok benne, hogy a párna alatt mindig ott lapul egy fegyver. Valószínűleg
úgy alszik, hogy az ujja a ravaszon van.
Odalépek az ágy széléhez, a hangtompítóm csövét a fejéhez nyomom, és
meghúzom a ravaszt, hogy túllegyek rajta. Húzhatnám az időt, de minek
kockáztatni? Túl sok minden üthet ki balul. És a kreativitásért nem kapunk
pluszpontot.
 Az asszony most megrezzen, Matt átmegy az ágy túloldalára, és lerántja
róla a takarót. A nő teljesen meztelen.
– Matt! – sziszegem oda. – Menjünk!
Matt kihúzza a kését a hátsó zsebéből és kipattintja.
– Ez a nő…
– Nem szerepel a listán! – suttogom dühösen. Nem térhetünk el a
parancstól.
Matt odanyúl, megragadja a nő mellét, aki megmozdul és felnyög.
Megkerülöm az ágyat, odalépek Matt mögé, és a hangtompító csövét a
fejéhez nyomom.
– Tűnjünk el innen! Most rögtön! – követelem.
Matt felnevet, és megadón felemeli a kezét.
– Hadd szórakozzak már egy kicsit, Ryat! – Megfordul, szembenéz
velem, én azonban a pisztolyt továbbra is kék szeme közé szegezem. – Nem
unod már, hogy mindig azt csináljuk, amit a Lordok mondanak? Nem
akarsz egy kis puncit?
Szinte csikorgó fogakkal szólalok meg.
– Hidd el, a szabályokat okkal hozták meg.
Nem azt mondom, hogy a szabályoknak van értelme, de most már túl
messzire mentem ahhoz, hogy megszegjem őket.
– Szarok a szabályokra! – csattan fel Matt hangosan, amitől a nő átfordul
a másik oldalára. Matt lenyúl, kigombolja a farmerjét, és lehúzza a sliccét. –
Én megbaszom! Te meg azt csinálsz a farkaddal, amit csak akarsz! – rántja
ki az övét a farmerjéből, és szembefordul a nővel.
A hangos sikolytól mindketten összerezzenünk. A nő átmászik halott
férjén, és kirohan a szobából.
– Büdös ribanc! – üvölt fel Matt, és utánarohan.
Égnek emelem a tekintetemet. Pontosan ezért szeretek egyedül dolgozni.
Követem őket a folyosóra, és látom, hogy Matt ott áll a korlátnál. Odalépek
mellé, egyik kezemmel leengedem a fegyveremet, míg a másikkal a
korlátba kapaszkodom. Lenézek, és látom, hogy a nő arccal lefelé hever a
földön, a vér lassan szétterjed körülötte a fehér márványpadlón.
Matthez fordulok.
– Átzuhant, vagy te hajítottad le? – tudakolom.
– Kurvára lezuhant – csattan fel Matt, aki rögtön védekezik.
Fogcsikorgatva ingatom a fejemet.
 – Gyere! Tűnjünk el innen, és jelentsük a dolgot, hogy jöjjenek és
takarítsák el ezeket!
NEGYEDIK FEJEZET
BEAVATÁS

RYAT
EGYIKÜK
A negyedik év a Barrington Egyetemen

A térdem hátsó részét éri az ütés, amitől térdre rogyok.

A fogamat csikorgatom, nehogy bármiféle hang is elhagyja a számat,
amikor a betonon érek földet. Vér dübörög a fülemben, szívem vadul ver a
mellkasomban.
Én ezért élek!
A száguldó adrenalin semmihez sem fogható, amit eddig tapasztaltam –
ez maga a függőség. Olyasmi, amit nem lehet megvásárolni az utcán, vagy
kiinni egy üvegből.
A csuklyát letépik a fejemről, kábultan pislogok, körülnézek, hogy szokja
a szemem a sötétséget. Egy tágas szoba közepén állok. A székeken férfiak
ülnek, több ezer dolláros öltönyben. Ha az utcán találkozol velük, nem jössz
rá, hogy mind gyilkos. A termet a hatalom szaga tölti be. Van köztük
szenátor, mások viszont több milliárd dollárt érő cégek vezérigazgatói. Egy
Lord azért létezik, hogy másokból táplálkozzon. Mindenütt ez van –
valakinek a csúcson kell lennie, másnak viszont a piramis alját kell tartania.
De mégis, rendkívüli hatalmat ad. Diploma után mindannyiunkat
stratégiailag olyan helyre helyeznek, ahol leginkább beleillünk a világba.
Pillantásom a terem közepén álló madárfürdőre esik, melynek közepén
kisebb tűz lobog, és lélegzetem felgyorsul.
– Kötözzétek meg! – szólal meg valaki.
Arccal előre a földre löknek. Karomat a hátam mögé rántják, és
megbilincselik. Ahogy ismét térdeplő helyzetbe húznak, felmordulok.
Nyakamba bőrövet hurkolnak és hátulról meghúzzák, miközben csizmás láb
nyomódik a hátamba, a lapockáim közé.
Vicsorgok, próbálok nagy levegőt venni.
 – Ryat Alexander Archer, a beavatás mindegyik próbatételét kiálltad.
Szeretnéd folytatni?
– Igen, uram – nyögöm ki nagy nehezen.
A férfi bólint, és kezét a hátamra helyezik.
– Vegyétek le az ingét!
Egy másik férfi lép hozzám, felszakítja a pólómat, majd derékig feltépi.
Az anyag ott lifeg a vállamon, a férfi pedig hátralép.
Az ösztönömnek engedelmeskedve küzdök a bilincs ellen, de a
mögöttem álló férfi még szorosabbra húzza
a szíjat, csizmás lába még erősebben mélyed a hátamba, és eközben elzárja
a levegő útját. Ökölbe szorítom bilincsbe vert kezemet, és végignézem,
ahogy a férfi egy forró vasat tol a tűzbe.
– Egy Lord mindent és mindenkit feláldoz saját címéért. Meg kell
mutatnia erejét, birtokolnia kell mindazt, ami ehhez szükséges. – A férfi
kiemeli a forró vasat a lángok közül, és szembefordul velem; a vasrúd vége
vörösen izzik. – Ha kiderül, hogy nem vagy méltó Lordként elfoglalt
pozíciódhoz, elvesszük azt, amit kiérdemeltél.
Jobbra pillant, majd hozzáteszi:
– Némítsátok el!
Egy kéz rántja hátra a hajamat, így kénytelen vagyok
a fekete mennyezetet bámulni. Ha tudnék lélegezni, rámorognék arra a
seggfejre, aki hozzám ért. Egy rongydarabot tömnek a számba, én pedig
ráharapok; jól tudom, mi vár rám.
– Ryat Alexander Archer, üdv a Lordok között! Ki mint vet, úgy arat: te
is learatod majd áldozatod babérjait! – Majd a forró vasat a mellkasomhoz
nyomják, és megbillogoznak a címerrel.
 ÖTÖDIK FEJEZET

RYAT

Belépek az üres irodába, és kinézek a pamlag mögül a padlótól a

mennyezetig érő ablakokon. A városi fények bevilágítják az éjszakát.
Hajnali egy óra van, és én most először vagyok itt.
Végigmegyek a folyosón, és bekopogok az utolsó ajtón.
– Szabad! – szól ki egy férfihang.
Belépek, és becsukom magam mögött az ajtót. A padlótól a mennyezetig
érő ablak előtt egy férfi ül, íróasztala mögött. Az asztal sarkán egyetlen
kislámpa ég, és eltűnődöm, hogy ez azért van-e, hogy az emberek ne tudják,
hogy ilyenkor éjszaka még az irodájában van.
– Látni óhajtott, uram?
– Ülj le, Ryat – mutat a vele szemben álló székre.
Azt teszem, amit mond, majd karba teszem a kezem.
A Lorddá avató végzős ünnepségem három héttel ezelőtt volt. Az órák két
hét múlva kezdődnek a Barrington Egyetemen. Három hosszú éven át
folyamatosan bizonyítottam a Lordok előtt. És most én is Lord vagyok.
Azonban ma reggel egyik Lordtársam magához hívatott. Ez nem szokatlan,
de természetesen nagyon kíváncsi lettem, hogy mi a faszt akar tőlem.
A férfi Armani öltönyének zsebéből egy fényképet húz elő, és
átcsúsztatja a fekete asztallapon.
– Az első küldetésed.
Felemelem a fotót, megnézem, de hamarosan ismét felpillantok.
– Mi van vele? – tudakolom zavartan.
– Ez a lány a tiéd lesz.
Ajándékom – egy Kiválasztott.
Az első évben mindannyian esküt tettünk, és tudtuk, hogy lehet, hogy
nem mindannyian kerülünk be a körbe. A negyedik évben szolgálatunkat
szexszel jutalmazzák. Megengedik, hogy több Kiválasztottat is magunkhoz
vegyünk. Ha úgy akarjuk, osztozhatunk rajta a többi Lorddal. Ez gyakran
előfordul. Nem is tudom, hány istenverte orgiát néztem végig az utóbbi
három évben. Amint megvan a Kiválasztottunk, onnantól ránk nem
vonatkoznak a szabályok. Csak a nőkre. Ha elfogadják – mert önkéntesen
kell megesküdniük, hogy hozzánk tartoznak –, akkor a tulajdonunkká
válnak. Ha egy barátunk elkéri Kiválasztottunkat egy éjszakára,
hatalmunkban áll igent vagy nemet mondani neki. De ha a lányt
megcsaláson kapják, megbüntetik.
A megalázás itt kulcsfontosságú.
Felhorkanok a válasz hallatán, és leejtem a képet.
– Nem, most komolyan…
A férfi világosbarna szeme csak bámul rám, álla merev vonalat formáz.
Túl fiatalnak tűnik egy ilyen pozícióhoz. Nincs túl sok ránc az arcán, jó
formában van, sűrű, sötét haját hátrasimítva hordja. De egy Lord már csak
ilyen.
Az első három évünk az egyetemen a kemény munkáról szól. De amint
elvégezzük a Barringtont, mi uralkodunk.
Elkapom a pillantásomat, végigszántok a hajamon,
és alaposan megválogatom a szavaimat.
– Ez a lány nem az én tulajdonom.
– De most már igen… egyelőre – biccent a férfi.
A lány harmadéves a Barringtonon. Láttam már korábban, de még sosem
beszéltem vele. Nem volt miért. Mint említettem, nem az én tulajdonom.
A másik férfi tovább hallgat, így felsóhajtok, majd újra felemelem a
fotót. A lány a parkoló közepén áll, a fehér Audi R8-asa mellett. Épp a
mobilját bámulja, fogalma sincs arról, hogy valaki figyeli, fotókat készít
róla. Alacsony derekú farmert és fehér pólót visel. Sötét haját kibontva
hordja,
a szél az arcába fújja a tincseket.
– Ez valami tévedés – mondom sürgetőn, a fejemet ingatva. – Ez a
lány…
– Megtagadod az egyenes parancsot? – tudakolja a férfi félrehajtott fejjel.
A fogamat csikorgatom.
– Nem. Én csak…
– Jól van – emelkedik fel a férfi, és kikapja a fényképet
a kezemből. – Tedd, amit tenned kell, mégpedig mielőbb!
Biccentek, és én is felállok.
– Igen, uram. – Majd megfordulok, és kilépek az irodájából; tudom, hogy
megteszem, amit tennem kell.
 Blakely Anderson az enyém lesz.

BLAKELY

Szó szerint végigrohanok a folyosón, hogy megtaláljam, hol lesz az első

órám. Egyik kezemben könyvek, másikban az órarend. A táskám lecsúszott
a vállamról, és most a karhajlatomra nehezedik. Megállok a terem előtt,
ahol elvileg az órám lesz, és meggörnyed a vállam. 125-ös terem. Nekem a
152-es terembe kellene mennem.
– Jaj! – vetem hátra a fejemet. – Basszuskulcs!
Harmadéves vagyok a Barrington Egyetemen, úgyhogy az ember azt
gondolná, mostanra már kiismertem az épületet, de ez nem így van. Ez az
egyetem akkora, mint egy kisebb város: több, mint tizenkét
négyzetkilométert ölel fel. Az órákat húsznál is több épületben tartják,
emellett vannak lakások és házak is, mert itt nincsen kollégium.
Az ugyanis a gazdagok számára elfogadhatatlan.
Megfordulok, hogy elinduljak a másik irányba, de nekiszaladok egy
téglafalnak. Az ütközéstől egyenesen fenékre esem. A könyvek szanaszét
repülnek, a papírommal és a táskámmal együtt.
– Figyelj már oda, merre lépsz, baszki!
Felpillantok a földön ülve – egy srác magasodik fölém. Smaragdzöld
szeme olyan sötét színben játszik, hogy szinte félelmetes a tekintete. Sötét
haját oldalt rövidebbre nyírták, a fejtetőn meredező hosszabb tincsek
kócosak, amolyan „most bújtam ki az ágyból” hatást kelt. Orra egyenes, és
szépen formált, sima álla enyhén rángatózik. Sötét farmert visel, mely
rásimul a combjára, teniszcipőt, fekete pólója kiemeli széles vállát és izmos
karját. Ryat Archer velem szemben áll, és láthatóan nagyon dühös – mint
mindig.
– Bocsánat – mormolom, és visszatolom a szemüveget az orromra. Ma
reggel késésben voltam, nem akartam a kontaktlencsémmel bajlódni.
Utálatos vacak.
A kezemet nyújtom, azt várom, hogy megragadja, és felsegítsen.
Ryat karba tett keze most a nadrágzsebébe siklik, jelezve, hogy nem
számíthatok a segítségére. Pillantása a mellkasomra esik, és félrehajtott
fejjel néz végig a hasamon és meztelen lábamon. Lassan siklik végig
tekintete a pólómon és farmer rövidnadrágomon. Szaporábban veszem a
levegőt, és gerincem mentén végigkúszik a félelem – mintha egy pók
mászna a bőrömön. Ryat úgy néz rám, mintha valami elintézendő probléma
lennék. Valami, ami megakadályozza abban, hogy meghódítsa az egész
világot.
Nyakamon felágaskodnak az apró pihék, mellbimbóm megmerevedik,
ahogy Ryat pillantása megáll a lábam között. Ösztönöm azt súgja, hogy
meneküljek – bármelyik más nő ezt tenné – de én ott heverek a földön, akár
egy idióta. A levegő megsűrűsödik köztünk, szinte lihegek, amitől a cicim
fel-le ugrál, amikor végre sikerül mélyet lélegeznem.
Ryat előrelép, cipője hegye összekoccan az én cipőm talpával.
– Vannak vadállatok, akik ugyanezeket a folyosókat járják. Ha nem
vigyázol, még elkap valamelyik! – Ryat fenyegető pillantása az enyémbe
mélyed, és lemosolyog rám. Mosolya sem barátságosabb, mint a tekintete.
Mi több, azt érzem, hogy legszívesebben feltépné a torkomat tökéletesen
fehér fogaival – bár igazi, egymillió dolláros mosolya van.
Idegesen nagyot nyelek, hirtelen kiszárad a szám.
– Én…
– Blakely? Egek, mi ez, Blakely? – hallok meg egy ismerős hangot. –
Mit keresel te a földön? – Matt jelenik meg mögöttem. Lehajol, karjával a
hónom alá nyúl, majd talpra állít. – Mi történt?
Nem válaszolok. Matt összeszedi a könyveimet, a táskámat és az
órarendemet, én pedig csak állok, és úgy bámulom Ryatot, ahogy megriadt
őz bámul bele az autó fényszórójába. Mióta kimondta a fenyegetést, Ryat
tekintete egy pillanatra sem hagyta el arcomat. Tökéletesen értem. Erre
lehet számítani bárkitől, aki a Barringtonra jár.
Kegyetlenség.
Gonoszság.
Istenkomplexus.
Ez történik akkor, amikor egy gyermek úgy nő fel, hogy mindent
megkap, amit csak akar. És nem a bolti játékmackóról beszélek. Nem,
hanem a ritkaságnak számító, kétmillió dolláros kocsiról még azelőtt, hogy
jogosítványa lenne.
– Minden rendben van? – tudakolja Matt.
 Lepillantok, és látom, hogy szépen egymásra tornyozta a könyveimet a
lábunknál. Mattre nézek, aki viszont minden idegszálával Ryatet figyeli.
Ezek ketten nem barátok. Vagyis már nem. Valaha jóban voltak, de tavaly
történt valami, és maradjunk annyiban, hogy most gyűlölik egymást.
– Blakely? – csattan fel Matt, amitől összerezzenek.
Ahelyett, hogy válaszolnék, pillantásom ismét Ryatre siklik.
Ryat felvonja egyik sötét szemöldökét, zöld szemének tekintete még
mindig az enyémbe mélyed. Pillantása most már kevésbé fenyegető, inkább
játékos. Ez az egész csak játék neki. Minden rendben van?
– Igen – válaszolom Mattnek.
Nem ismerem túl jól Ryatet, csak a hírét. Senki nem akar a feketelistáján
lenni.
Ryat pislog, megtöri a szemkontaktust, és Mattre pillant. Letörli a
mosolyt az arcáról, és odalép hozzá. Visszafojtom a lélegzetemet, ahogy
Matt hátralép.
– Tartsd pórázon a szukádat! – veti oda neki. Majd rám pillant, gyorsan
ismét végigmér, amitől szaporábban veszem a levegőt. – Máskülönben még
azt hiszi valaki, hogy egy kis kóborka. – Figyelme ismét Mattre irányul. –
És fogalmazzunk úgy, hogy te aztán pontosan tudod, hogy valaki bármikor
úgy dönthet, hogy elveszi tőled.
Ezzel Ryat a falnak löki Mattet, majd elhalad mellettünk, és megy a
dolgára.
– Mi a fasz volt ez? – sziszegi Matt, ahogy ellép a faltól, és figyeli a
távolodó Ryatet, aki a továbbiakban egyetlen pillantásra sem méltat minket.
– Blakely? – helyezi kezét a vállamra. – Ryat lökött el? – futtatja végig
kezét a karomon.
– Nem… nem igazán. – Továbbra is Ryat után bámulok. A folyosón
nincsenek túl sokan, de még ha tömeg is lenne, könnyedén észre lehetne
venni. Legalább két méter magas, százhúsz kiló színtiszta izom. Könnyedén
mozog, úgy, mintha övé lenne a világ.
– Hozzád nyúlt? – morogja Matt.
Ryat előhúzza a mobilját a zsebéből, és elkezd írni egy üzenetet, majd
jobbra fordul a folyosón. Eltűnik a szemünk elől.
– Blakely?
– Mi van? – csattanok fel, és most, hogy Ryat elment, megfordulok, hogy
Mattre nézzek.
 – Mégis mi a fasz történt itt? – tudakolja. – Ryattel beszélgettél? –
méricskél résnyire húzott szemmel, gyanakvón.
Na persze. Most Matt rám dühös. Egy másik pasi veszélyt jelenthet a
párkapcsolatára, és ez persze az én hibám. Mindig minden az én hibám.
– Semmi – hárítok. – Mi történt köztetek? – tudakolom, és karba teszem
a kezemet. A két fiú ugyanabban a házban lakik – a Lordok házában.
Mindketten a L.O.R.D. rend tagjai, melynek jelentése: Láncolat, Oszlop,
Rend és Diadal. Ezt a titkos társaságot több évszázaddal ezelőtt alapították
olyan férfiak, akik így táplálták egoista és nőgyűlölő lelkületüket. Azt a
keveset, amit tudok, Matt-től tudom, aki az utóbbi három évben csak
nagyon kevés dolgot mesélt nekem, szinte semmit. A tagok esküje tiltja,
hogy bármit is elmondjanak.
– Honnan a francból tudjam? – vonja meg a vállát Matt.
Szkeptikusan méregetem.
– Azt mondod, fogalmad sincs, miért gyűlöl? – Ezt nehezen hiszem.
– Ryat egy seggfej – teszi hozzá Matt, mintha ezt már nem tudnám.
Igen, de Matt teljes mértékben kikerülte a kérdésemet.
– Mindegy. Elkések az órámról.
Otthagyom Mattet, folytatom a napomat, és megkeresem a megfelelő
termet. Ahogy felmegyek a lépcsőn az auditórium felső sorához, leülök a
legjobb barátnőm, Sarah mellé, akivel óvoda óta jóban vagyunk, és
megdörzsölöm a könyökömet. Fáj az esés után.
– Hol jártál? – tudakolja Sarah.
Bólintok.
– Közbejött valami.
Sarah égnek emeli a tekintetét.
– Kitalálom: Matt?
– Valami olyasmi.
– Hé, nézd, mit találtam! – nyúl a zsebébe Sarah, és kihúz egy papírlapot.
Széthajtja, és leteszi a padomra.
– Mi ez?
– Az első hivatalos partink harmadévesként – sikkantja Sarah.
Felemelem, és elolvasom. Fekete papírlap, rajta fehér betűkkel a felirat:
A Szertartás
Úgy tudom, a Lordok ezt a partit minden évben megrendezik. Itt-ott
hallottam, hogy a lányok beszélnek róla, de amikor Mattet kérdeztem, azzal
hárított, hogy hallgatást fogadott.
– Nem lenne titkos ez a társaság, Blakely, ha mindenkinek elmondanánk,
mi folyik a köreinkben – mondta egyszer Matt, én pedig égnek emeltem a
tekintetemet.
Elkezdem olvasni a papírlapot.
Én esküszöm.
Te esküszöl.
Mi esküszünk.
A szertartás az, amin mindenkinek részt kell vennie, hogy Kiválasztott
lehessen.
A Kiválasztottnak hajlandónak kell lennie mindenben alávetni magát.
Sarah-ra pillantok, és felvonom egyik szemöldökömet.
– Ez a baromság most komoly? – Sarah tudja egyáltalán, mit jelent ez?
Még sosem láttam ilyen röplapot, amin szerepelnének a szabályok. Azt
gondoltam, hogy a pletykát biztos egy csaj indította útjára, hogy
kívánatosnak érezze magát. Egyesek bármit megtennének, hogy faszhoz
jussanak.
Sarah bólint.
– Remélem, hogy az.
Égnek emelem a tekintetem, majd ismét a papírra bámulok.
A Kiválasztott a szertartás alatt védettnek minősül. Mindenkinek
védettként kell bánnia vele.
– Na nem – gyűröm össze a papírlapot, és Sarah felé hajítom. – Ez
baromság! Vagy valami totális perverzió! Bárhogy is, tudod, hogy nem
mehetek oda. – Matt megölne, ha megjelennék a Lordok házában.
– Matt nem mondhatja meg, hogy mit csinálj, vagy mit ne csinálj,
Blakely! – érvel Sarah.
Nem törődöm vele, figyelmemet a terem elején álló tanárra fordítom.
Elkezdek azon merengeni, amit Ryat mondott
a folyosón. Kóborkának nevezett. Azt mondta, hogy talán valaki úgy
dönthet, hogy magával visz. Ami ostobaság, mert Ryat tudja, hogy Matt-tel
vagyok.
– Várj! – mondom kissé túlságosan hangosan, és lejjebb csúszom a
székemen, amikor a mellettem ülő srác lepisszeg. – Add vissza! – suttogom.
Végigsimítok a papíron, a lehető legjobban próbálom kisimítani a
gyűrődéseket. – Ki az, aki választ? – tudakolom Sarah-tól, és végignézek a
papíron.
– Nem tudom – vonja meg a vállát a barátnőm, majd odahajol, és jobban
megnézi.
Az előttünk ülő lány haragos pillantással fordul meg
a helyén.
– Bocs! – suttogom.
A lány pillantása a papírlapra esik, majd visszafordul, és a vállára rázza
szőke haját. Előveszem a mobilomat, és gyorsan írok Mattnek. Tudom,
hogy ilyenkor nincs órája. Úgy volt, hogy a könyvtárban tölti az idejét.
Én: Mit jelent az, hogy egy Lord kiválaszt valakit?

***

Kilépünk a teremből, én pedig ismét előhúzom a mobilomat, hogy

megnézzem, válaszolt-e Matt. Rögtön elolvasta, de még nem írt vissza.
Felsóhajtok, és visszateszem a telefont a hátsó zsebembe.
Sarah a karomba kapaszkodik.
– Na, légyszi, menjünk már el arra a partira! – nyafogja. – Lemaradunk
minden jóról! Ez a harmadik évünk! Az egész nyarat otthon töltöttük.
Megesküdtünk, hogy ez a tanév más lesz. Hogy mindenféle szuper dolgot
fogunk csinálni. Ez csak egy parti. Mi rossz van benne? Nem mintha nem
érnénk rá amúgy is!
– Én…
– A szertartásról beszélgettek? – tudakolja az a lány, aki korábban
előttem ült.
– Igen – válaszolja Sarah.
– A helyetekben én nem mennék el – szorítja a könyveit a mellkasához. –
Beteges dolog. Gonosz. Perverz. Azok a srácok, akik ott lesznek, igencsak
fennhordják az orrukat, és szeretnek elszórakozni a csajokkal.
– Miről beszélsz pontosan? – tudakolom kíváncsian. Volt valami abban,
amit Ryat mondott Mattnek, ami felkeltette a kíváncsiságomat. Nem lehet
elvenni olyasmit, ami nem a tiéd.
– Tyson Crawford – jelenti be a lány úgy, mintha tudnunk kellene, kiről
van szó.
 Nem tudjuk.
– Az kicsoda?
– Pár évvel ezelőtt a Barringtonra járt. Whitney Minsont jelölte meg a
Kiválasztottjának. Miután Whitney részt vett a fogadalmi ünnepségen… –
A lány hangja elhalkul, szeme ide-oda jár, mintha azt próbálná felmérni,
hallgatózik-e valaki a közelben. Amikor látja, hogy senki nem figyel ránk,
közelebb lép. – Tyson arccal lefelé az ágyhoz kötözte Whitney-t meztelenül,
kipeckelte a száját és bekötötte
a szemét. Egész napra ott hagyta, miközben ő elment az egyetemre.
Kamerákat szerelt fel a szoba különböző pontjain, amik élőben
közvetítették az eseményeket a telefonjára. Aztán amikor hazament,
megbaszta Whitney-t, amit szintén videóra vett, és elküldte Whitney
pasijának – annak, akit Whitney megcsalt, miután megfogadta, hogy Tysoné
lesz.
– Basszus! Ez brutál! De nagyon bírom! – nevet fel Sarah.
A másik lány résnyire húzott szemmel méregeti.
– Ez undorító! – veti oda.
– Aztán mi történt? – tudakolom. Úgy érzem, van itt még más is.
– Nos, Whitney Tyson tulajdona lett. Ő volt a Kiválasztottja – meséli a
lány, égnek emelve a tekintetét.
– Ez mit jelent? – tudakolom, mert még mindig nem értem ezt a
kiválasztásos baromságot. – Senki nem döntheti el valakiről, hogy a
tulajdona lesz! – jelentem ki magabiztosan. – Egy nőt nem lehet birtokolni.
A lány hangja suttogássá halkul, ahogy folytatja.
– A Lordok kurvára azt tesznek, amit csak akarnak.
Az esküjük ezt lehetővé teszi számukra.
– Ezt honnan a picsából tudod? Kiválasztott voltál?
– tűnődöm.
– Basszus, dehogy! – nevet fel a lány úgy, mintha a feltételezés is
sértené. Majd megfordul, és szó szerint úgy rohan el, mintha az is bűn
lenne, hogy egyáltalán velünk látták.
– Ó, tuti elmegyünk a bulira! – jelenti ki Sarah tárgyilagosan.
– Szertartás? Fogadalmi ünnepség? Ez valami beteges baromságnak
hangzik – ingatom a fejemet.
– Matt is csoporttag. Mennyire lehet már gáz, mi? – kacag fel Sarah. –
Matt egy gyáva nyúl!
 Ezzel nem vitatkozom. Amikor felpillantok, Ryat sétál el mellettünk két
másik sráccal, a nevük Gunner és Prickett. Szintén a Lordok közé tartoznak.
A Lord-rend tagjait mindig könnyű felismerni, mert gyűrűt viselnek – rajta
egy címer szerepel. De persze aki nem Lord, nem tudja, mit jelent a jelkép.
Jelenleg a három fiú egyáltalán nem foglalkozik
a környezetével, elmélyülten beszélgetnek. Úgy gondolom, mindig ilyenek.
Érinthetetlennek hiszik magukat.
Ökölbe szorítom a kezemet, és ismét gombóccá gyűröm a papírlapot.
Amiket Ryat Mattnek mondott…, amit ez a lány az imént mesélt… Tudom,
hogy esküt tesznek – egy ostoba esküt, de nem tudom, hogy ez a
Kiválasztottakkal kapcsolatos hülyeség pontosan micsoda. Sosem érdekelt,
hogy mi zajlik a Lordoknál a zárt ajtók mögött. A tagoknak kötelező együtt
lakniuk, és a lakhelyük nem az egyetem közelében van.
Végül döntök, és végigszaladok a folyosón. Elhaladok a fiúk mellett,
majd megállok, megfordulok és odalépek eléjük, amitől mindhárman
megtorpannak.
– Ó, helló, szexi! – mosolyog rám a jobb oldalt álló Gunner, és
világoskék szemének tekintete végigsiklik meztelen lábamon.
– Szuka vagyok, nem emlékszel? – tudakolom Ryattől, aki középen áll,
és karba teszem a kezemet. Ryat Matt szukájának nevezett, pedig kurvára
tudja a nevem.
Ryat szája sarka felfelé görbül, elvigyorodik, most sokkal játékosabbnak
tűnik, mint korábban.
– Látom, az a szánalmas fiúka még mindig nem tette föl rád a pórázt. –
Ryat döbbenetesen szép zöld szemével a nyakamra pillant, és a fejét rázza,
ciccegő hang kíséretében. – Nem mondhatja, hogy nem szóltam.
Forróság önti el egész testemet, és zavaromban elvörösödöm. Miért
éreztem ezt újabb fenyegetésnek? És a szívem miért kezd el vadul verni a
gondolattól, hogy a prédája lehetek?
– Szabad préda? – tudakolja a bal oldalon álló Prickett.
Villámgyorsan pillantok rá.
– Micsoda? – vetem oda. Biztos vagyok benne, hogy most először
hallottam ezt a srácot megszólalni. Nem szoktam beszélni vagy együtt lógni
más Lordokkal. Matt az egyetlen, akit személyesen ismerek. Mindig távol
tartott tőlük, amennyire csak tudott, és én ezt sosem bántam.
– Mindig az – biztosítja Ryat.
 – Nicsak, ki van itt? – tudakolja Sarah, és odalibben mellém.
– Sarah – emeli fel Gunner a kezét, hogy megdörzsölje az állát, míg
tekintetével szinte felfalja barátnőmet. – Jó újra látni téged.
– Látszik – pillant le Sarah Gunner ágyékéra, én pedig égnek emelem a
tekintetemet.
– Hogy értetted azt, hogy valaki más kiválaszthat engem? – tudakolom
Ryattől, és előretolom a csípőmet.
Mindhárom fiú megmerevedik, résnyire húzott szemmel méregetnek.
Ryat előrelép, befurakodik a személyes terembe. Remegve fojtom vissza a
levegőt, amikor előrenyúl, megfog egy hajtincset és a fülem mögé tűri. Ujja
gyengéden súrolja a bőrömet, és megremegek az érintésétől. Lehajol, zöld
szemének tekintete az enyémbe fúródik, amikor azt suttogja: – Miért nem
kérdezed meg Matt-től, hogy miért nem választhat téged?
Elhúzódok tőle, hátralépek, és összevonom a szemöldökömet.
– Matt a szerelmem. – Mit jelent az, hogy nem választhat engem? És mi
a fenére kéne kiválasztania?
– Mondogasd csak úgy, mintha jelentene valamit – jegyzi meg Ryat,
amitől a többiek felkacagnak.
Elhúzom Sarah-t a közelükből, bár nem igazán tudom, mit akarok ezzel
elérni. De mindenképp beszélni fogok erről Matt-tel.
Ahogy végighaladunk a folyosón, Sarah visszanéz a válla fölött.
– Ryat úgy bámulja a seggedet, mintha bele akarna harapni – nevet fel.
– Aha… na, az nem fog megtörténni.
HATODIK FEJEZET
RYAT

Figyelem, ahogy a barna hajú lány végigszáguld a folyosón, és a lehető

legtávolabb kerül tőlem. Blakely pontosan olyan, amilyennek gondoltam.
Hosszú, sötét haj, világoskék szem, melyet fekete keretes szemüveg mögé
rejt. Babaarcával és napcsókolta bőrével ártatlannak tűnik. Meglehetősen
nagy mellek, tekintve, hogy egyébként milyen picike, és kemény fenék. A
ribancos magas sarkúban sem lehet több százhatvan centinél.
Tudom, ki ez a lány. Azt is tudom, hogy nem számít, hogy odaígérték
Mattnek. Matt feldühítette a Lordokat, és elveszítette azt az esélyt, hogy
Blakely lehessen a Kiválasztottja.
Prickett szerint a lány szabad préda, de ez áll a legtávolabb az igazságtól.
Ő az enyém.
Nem volt véletlen, hogy ma összeütközött velem a folyosón.
Szándékosan álltam útját, és megvártam, amíg felpillantott és észrevett.
Azóta követem, hogy két hete megparancsolták, hogy őt válasszam.
Kiderítettem, milyen a napirendje, hová jár. Nagyon unalmas életet él, az
egyszer biztos.
Azonban meglepett, hogy tetszik a külseje, az is tetszett, ahogy a földön
ülve felbámult rám. Sebezhető. Könnyű préda.
– Ő Matt csaja? Még mindig együtt vannak? – tudakolja Gunner, és
előhúzza a mobilját a zsebéből.
– Matt láthatóan úgy gondolja. – De már nem sokáig vannak együtt.
– Ott volt a kezében a szórólap – jelenti ki Prickett.
– Láttam. – Egyébként a szórólap gyűrött volt, és szerintem nyugodtan
feltételezhetjük azt, hogy Blakely nem jön el. Kijelentésem a kóborkákról
és a kiválasztottakról biztosan felkeltette az érdeklődését. Jól van. Azt
akarom, hogy nyomozni kezdjen, és pontosan derítse ki, ki vagyok. Biztos,
hogy keményebb férfi, mint Matt. Csak meg kell kérdeznie tőle.
– Tesó, szerintem még tutira szűz! – röhög fel Gunner. – Komolyan
ilyennel akarsz kezdeni? Aki teljesen tapasztalatlan?
 – Ezt kétlem – mormolom.
Tudom, hogy Blakely és Matt eddig nem szexeltek, de ez még nem
jelenti azt, hogy Blakely mással sem feküdt le. De ez lenne a hab a tortán,
nem? Ha lenyúlom Matt csaját, és azelőtt dugom meg, mielőtt neki esélye
lett volna rá. Emellett Blakely így tízszer érdekesebb számomra. És a
farkam még jobban sajog utána.
– Szerepel a listán – teszi hozzá Gunner, és végigpörgeti a neveket a
mobilján.
Már tudtam, hogy ott van a neve a listán. Blakely Rae Andersont
kiválasztják. Csak nem az, akire számít, de biztos, hogy így jobban jár.

BLAKELY

– Matt? – szólítom meg, amikor megpillantom a könyvtárban az egyik

asztalnál. És mit látnak szemeim? Épp üzenetet ír valakinek. – Remélem,
hogy éppen nekem írsz!
– Sss! – int csendre Matt, majd feláll, és a zsebébe csúsztatja a mobilját.
– Halkabban! – ragadja meg a karomat, és beránt két polc közé, ahol
kettesben vagyunk. – Mit csinálsz? Nincs ilyenkor órád?
– Miért nem írtál vissza? – tudakolom.
– Sok a dolgom, Blakely – morogja Matt, és ellép mellőlem.
– De annyira nem, hogy másoknak üzengess! – sziszegem.
– Ezt nem akarom most megbeszélni – szánt végig Matt sötét haján. –
Nincs időm…
Megragadom a karját, de leráz magáról.
– Miért nem tudsz engem választani?
Matt haragosan pillant le rám, álla megfeszül, egészen közel lép, hátamat
a könyvespolcnak nyomja.
– Hogy mit kérdeztél?
Nagyot nyelek, kezemet a mellkasára helyezem, próbálom kicsit eltolni
magamtól. Matt nagydarab srác. Imád edzeni. A fizikai megjelenés nagyon
fontos számára. A gimiben négy éven át focizott. Én túlságosan gyenge és
pici vagyok ahhoz, hogy egyáltalán megmozdítsam. – Miért nem tudsz
engem választani? – kérdezem halkan. – Egyáltalán mit jelent ez?
 – Ezt csak egyszer mondom el – morogja Matt, és még közelebb lép.
Mindkét kezét a könyvespolcra helyezi mögöttem, két kinyújtott karja
satuba fog. – Felejtsd el! Most azonnal. Ez nem rád tartozik!
Miért kerüli a témát? Mennyire lehet veszélyes ez a dolog?
– De Ryat…
– Leszarom, mit mond az a kis szemét, Blakely! Tartsd távol tőle
magadat! És a Lordok házától is! – löki el magát a könyvespolctól, és
hátralép. – Amúgy meg kurva gyorsan menj az órádra!
HETEDIK FEJEZET
RYAT

A harmadik év a Barrington Egyetemen

A székemen ülök, a jobbomon Matt helyezkedik el. Egyetlen szót sem

beszéltünk egymással a tegnapi, chicagói este óta. Egyetlen célpontunk volt,
és a végén az illető feleségével is végeztünk.
Az ajtó kinyílik, én pedig kiegyenesedem.
– Mi a fasz történt? – tudakolja Lincoln.
– Teljesítettük a küldetést – csattan fel Matt; azonnal védekező
üzemmódba kapcsol, ahogyan tegnap is velem szemben, a házban.
Abban a pillanatban, hogy telefonon jeleztük, hogy végeztünk, egy privát
gépen találtuk magunkat, ami visszahozott Pennsylvaniába a Lordok
házába, majd bekísértek ebbe a szobába, ahol várnunk kellett. Ami sosem
jó. Láttam férfiakat bejönni ide, akik utána soha nem léptek ki innen.
– Megöltétek a feleségét! – érvel Lincoln. – A nőnek életben kellett volna
maradnia. Nem tudom, ez mennyiben tekinthető teljesített küldetésnek.
Matt felmordul.
– Az utunkban volt.
– Igaz ez, Ryat? – pillant rám Lincoln. – A nő probléma volt, akadályozta
a feladat teljesítését, így kénytelenek voltatok vele is végezni? – Egyik
szemöldöke a magasba szalad, várja a válaszomat.
Csak nézek rá, és karba teszem a kezemet. Nem vagyok áruló, de hazudni
sem fogok Matt kedvéért. Matt túllépett egy határt. Vannak szabályok,
amelyeket be kell tartanunk. Máskülönben mi a faszt keresünk itt? Én nem
szeszélyből ölök. Azt teszem, amit tennem kell. És kész.
Lincoln felsóhajt, és végigsimít az arcán. Láthatóan ideges.
– Próbaidőn vagy, Matt.
– Micsoda? – pattan fel Matt. – Mi a franc ez, Linc? Tudod, hogy ez
baromság!
 – Azt tudom, hogy végeztetek egy igencsak befolyásos ribanccal! –
csattan fel Lincoln, egészen közel hajolva Matthez. – És most nekem kell
összetakarítanom utánatok!
– Ki a picsa volt ez a nő? – tudakolja Matt.
– Ahhoz neked semmi közöd! – harsogja Lincoln az arcába hajolva.
– Azt mondtad, befolyásos – akadékoskodik Matt.
– Takarodj az irodámból, Matt, még mielőtt megfosztalak a lordi
címedtől! – üvölti Lincoln, és az ajtóra mutat.
Matt megfordul, hátralöki a széket, majd kicsörtet a szobából, és bevágja
maga mögött az ajtót.
Felállok a karosszékből, és megfordulok, hogy én is távozzak.
– Várj, Ryat! – morogja Lincoln.
Szembefordulok vele, ő pedig lezökken az íróasztala mögé.
– Tudnom kell, mi történt – kulcsolja össze az ujjait az asztalon.
Nem szólok semmit.
– Az Isten verje meg! – sziszegi Lincoln, és hátradől
a székében. – Mondj már valamit!
– Én azt tettem, amit kértek tőlem. A célszemély halott
– mondom egyszerűen.
Lincoln bólint.
– Szóval Matt ölte meg a nőt.
Elkapom a pillantásomat, és a fogamat csikorgatom. Már így is sejtették,
hogy Matt volt az, de ezzel csak visszaigazoltam. Pont ezért nem akartam
megszólalni.
– Nem igazán tudom, mitévő legyek, Ryat – szólal meg Lincoln.
Visszanézek rá, ő pedig félrehajtott fejjel gondolkozik
a következő lépésen.
– Téged is próbaidőre kötelezhetnélek.
Ökölbe szorul a kezem, de annyira nem lepődöm meg. Sejtettem, hogy
megbüntetnek majd azért, hogy szóra bírjanak. Ekkor Lincoln megnyom egy
gombot az irodai telefonján.
– Küldjétek be!
Az ajtó kinyílik, és belép egy férfi. Személyesen nem ismerem, de
hallottam már róla. Roppant hosszú azok listája, akikkel eddig végzett. Egy
szadista állat. Negyedévesen három embert ölt meg a testvériségből. A
Lordok házában mindenki félt tőle. Igazi legenda.
 – Ryat Archer? – nyújtja felém a jobbkezét.
– Igen, uram – ismétlem meg a mozdulatot, és kezet rázunk.
Int, hogy üljek vissza a helyemre, így engedelmeskedem.
– Miről van szó? – tudakolom, és pillantásom egyik férfiről a másikra
esik.
– Nos, fiam… – helyezkedik el a férfi a bőrkanapén, és kigombolja fekete
öltönyzakóját –, fogok kérni tőled egy szívességet.
Előrehajolok, és a combomra könyökölök. Komolyan így akarnak
rávenni, hogy köpjek? Azzal fenyegetnek, hogy próbaidőre tesznek, majd
szívességet kérnek tőlem? Cserébe azt kérem, hogy ne legyek próbaidős.
– És mit kapok cserébe?
A férfi hátravetett fejjel felkacag, egész teste rázkódik
a nevetéstől. Majd Lincolnra pillant.
– Tetszik nekem ez a srác!
– Mondtam én – válaszolja Lincoln rejtélyesen.
– A Lordok segítenek azon fivéreiknek, akik hajlandók mindent megtenni
– dől hátra a férfi, és kényelmesen elhelyezkedik. – Nos, Ryat… a valódi
kérdés itt az, hogy te mit akarsz?

Hátradőlök W Motors Lykan HyperSportomban, ami Blake apartman

komplexumának parkolójában áll. A komplexum rögtön az egyetem területe
mellett helyezkedik el.
Amikor az ember Lord lesz, először azt tanulja meg, hogy miként lehet
információt szerezni. Minden lehetőséget át kell gondolni, amely azzal az
előnnyel kecsegtet, hogy győzhetsz.
A hálószobájában felkapcsolják a lámpát, én pedig kiegyenesedem,
amikor Blake elhalad az ablaka előtt; végre hazajött. Megáll, lenyúl, és a
fején keresztül áthúzza a pólóját. A farkam azonnal megkeményedik, ahogy
a mozdulatot figyelem, mert a haja a hátára libben.
Nem számít, hogy csak az árnyékát látom. Nekem elég. Egyelőre.
Blake kikerül a látóteremből, a szomszéd helyiségben is világosság lesz,
ami a fürdőszoba. Elég régóta figyelem ahhoz, hogy ismerjem a lakása
elrendezését. A színes üvegablakon nehezebb keresztüllátni, de azért
oldalról jól kirajzolódik telt melle. Szépen ívelt, telt kebel, lapos has,
kemény fenék.
 – Bassza meg! – húzom le a farmerem cipzárját, és kiveszem a farkamat.
A tenyerembe köpök, lassan elkezdem simogatni, azt képzelem, hogy Blake
hajába túrok, miközben a szájába tömöm a farkamat.
Blake belép a zuhany alá, és látom, hogy víz spriccel a testére.
Lehunyom a szememet, kezem egyre gyorsabban jár, ahogy elképzelem,
amint ott térdel a víz alatt. Gyönyörű kék szemével feltekint rám, és
könyörög, hogy basszam meg.
– Amit csak akarsz – lihegem, és csípőm ide-oda tekergőzik a
vezetőülésen.
Belemarkolok nedves, sötét hajába és farkamat forró, nedves szájába
csúsztatom, majd szopatni kezdem.
– Blake – nyögök fel, és kezem egyre gyorsabb iramot diktál, ahogy
magam elé képzelem szép, könnyes kék szemét, miközben a szájába
élvezek.
A golyóim megfeszülnek, egyre hangosabban lihegek, és beleélvezek a
markomba.
– Bassza meg! – szisszenek fel, majd leveszem a pólómat és
összetakarítom a rendetlenséget.
Felnézek az ablakára, látom, hogy a fürdőben lekapcsolja a villanyt,
aztán a hálószobában is.
Mély lélegzetet veszek, nekidőlök a fejtámlának, és próbálom csitítani
vadul dobogó szívemet.
– Hamarosan, Blake. Hamarosan. – Hamarosan már nem kell a kezemet
vagy a képzeletemet igénybe vennem.
Ott lesz a szája, a puncija és a feneke, amit használhatok.
Kurvára birtokolni fogom.

Harmadév

Kilépek a szobából, és elindulok a folyosón a hálószobám felé. Kivágom az

ajtót, és amikor becsukom magam mögött, Mattet találom az ágyamon.
– Takarodj! – lépek el mellette, hogy belépjek a szomszédos
fürdőszobába.
Matt talpra ugrik.
– Mi a faszt mondtál Lincolnnak?
 Megfordulok, és mellkason taszítom.
– Nem mondtam neki semmit!
Matt megtántorodik, majd a fejét ingatja, és durván felnevet.
– Remélem, van annyi eszed, hogy falazol nekem!
– Neked meg lehetett volna annyi eszed, hogy nem nyúlsz a nőhöz! –
kiáltok fel.
– Ha hagytad volna, hogy megbasszam…
– Úgy érted, megerőszakold? – javítom ki. – Bassza meg, Matt! Mi a
szart képzeltél? – Az önmegtartóztatás az eskünk része, egészen negyedikig
tart, amikor is miénk lehet a Kiválasztottunk. Ha elmondtam volna
Lincolnnak, hogy Matt meg akarta erőszakolni a nőt, biztosan
megfosztották volna a lordi címétől.
Matt végigszánt a haján, és bosszankodva felsóhajt.
– Nem tudom, öregem. Blakely meg én mostanában elég sokat
veszekszünk…
Felhorkanok, és a szavába vágok.
– Veszekszel a barátnőddel, ezért úgy döntesz, hogy megtagadod a
Lordok egyik parancsát? Ki fognak rúgni!
– Nem lesz gond – legyint Matt. – Mit mondott neked Lincoln azután,
hogy kijöttem?
Csak Lincoln után kérdezősködik, ami azt jelenti, hogy nem tudja, hogy
behívtak egy másik férfit is, hogy elbeszélgessen velem.
– Nem köptelek be – kerülöm ki a kérdését.
– Akkor mi a szart mondtál neki? – csattan fel Matt.
– Ahhoz kurvára semmi közöd! – fordítok hátat, és ezzel befejezettnek
tekintem a beszélgetést.
Matt megragadja a pólómat, és visszaránt a fürdőszobából a
hálószobába. Megpördülök, egész testemben elfordulok, öklöm találkozik az
állával.
– Ne próbálgass engem, Matt! – morgom, kezemet ökölbe szorítom, majd
kiengedem; máris érzem, hogy kezd megduzzadni az ütéstől.
Matt az állkapcsát dörzsölgeti, odalép hozzám, egymással szemben
állunk, én pedig kicsit meggörnyedek, készen állok arra, hogy üssek, amikor
megszólal.
– Ha megtudom, hogy átbasztál, kinyírlak, Ryat!
Ezen elmosolyodom.
 – Szeretném látni!
Matt megfordul és kimegy a szobámból, majd bevágja maga mögött az
ajtót.

BLAKELY

Péntek este van, és az ágyamon fekve egy horrorfilmet nézek a Netflixen,

miközben a közösségi oldalamat pörgetem. Nem látok semmi érdekeset,
becsukom az appot, és bekapcsolom a tévét; átgondolom a Barrington
Egyetemen töltött időmet azóta, hogy két hete megkezdődtek az órák.
Mostanában nem kerültem semmiféle kellemetlen helyzetbe. De mióta
berontottam a könyvtárba, és válaszokat követeltem Matt-től, azóta furán
viselkedik velem. És válaszokat azóta sem kaptam. Elég gyakran szóba
hozza Ryatet. Minden nap megkérdezi, hogy találkoztam-e, beszéltem-e
vele. Amikor nemet mondok, azt feleli, rendben van, de látom a szemén,
hogy nem hisz nekem. És ez kezd zavarni. Még soha nem csaltam meg,
soha nem flörtöltem mással, úgyhogy rohadtul bosszant a tény, hogy
megkérdőjelezi a hűségemet.
Én vagyok az, aki szexért könyörög, és ő az, aki elutasít. Mindig azt
mondja, hogy megígérte a szüleimnek, hogy megvárjuk a nászéjszakát. Ez
baromság! Ki a franc vár manapság addig? Pettingeltünk már, de mindig
megáll, mielőtt túl messzire mennénk, azonban a testem követeli
a folytatást.
– Megyünk a partira – jelenti be Sarah, ahogy belép a szobámba, és leül
az ágyam végén.
– De…
– Semmi de – ingatja a fejét Sarah. – Állandóan itthon ülünk, és nem
azért jöttem el Texasból, hogy itthon savanyodjak! Emellett Matt sincs a
városban – kacsint rám.
Matt hazautazott a hétvégére. Meg akartam kérdezni tőle, hogy engem
miért nem hívott meg, de a szüleimmel nem akartam találkozni, így
hallgattam.
– Mi köze ennek bármihez is?
 – Végre lazíthatsz és jól érezheted magad úgy, hogy Matt nem vádol
azzal, hogy dugni akarsz Ryattel!
Sarah az utóbbi hetekben több veszekedésünket is végighallgatta. Túl
vékonyak a lakás falai. Vagy mi veszekszünk túl hangosan.
– Kérlek! – fogja könyörgőre Sarah, amikor továbbra is az ágyon ülök, és
csak bámulom. – Most az egyszer… egyetlen egy kis parti…
Régóta nem volt Sarah-val csajos esténk. Matt valahogy sosem szerette a
legjobb barátnőmet. Azt mondja, szerinte mindenkivel flörtöl. Az évek
során többször is egyértelműen kifejezte, mennyire utálja Sarah-t. Amikor
mindannyian otthon voltunk Texasban, Matt mindig megjelent vagy
programot szervezett nekünk a szüleivel, így kénytelen voltam a Sarah-val
közös terveimet lemondani. Sarah emiatt sosem volt dühös rám. Fura, hogy
pont most jövök rá, hogy Matt ezt művelte.
– Jól van – mordulok fel, és felhajtom a takarót. Szívesen elmegyek egy
kicsit bulizni. – Kiderítjük, mi ez a kiválasztásos baromság – teszem hozzá.
– Ez az! – pattan fel Sarah. – Megyek öltözni! – száguld ki a szobámból,
és még átkiabál a válla fölött. – Vegyél fel valami ribiset!
Felnevetek, és belépek a gardróbomba.
Egy órával később érkezünk meg a Lordok háza előtti nyitott kapuhoz.
Egy kétsávos út közelében van, negyedórányi autóútra a Barrington
Egyetemtől. Korábban szálloda volt, amit a Lordok kaptak meg. Az
egyetemi évek alatt a tagoknak kötelező a házban lakni. Matt elsőévesként
költözött be. Vendégeket csak a partik ideje alatt fogadnak. Máskülönben a
kapu zárva van, és a területre kívülállóknak tilos a bemenet.
Két férfi áll a kapu két oldalán, fekete öltönyben és fehér maszkban; úgy
festenek, mint a csontvázak.
A hosszú és kanyargós autófeljáró végén egy épület magasodik. Az
újjáépített szálloda négyemeletes, hatalmas ablakokkal. Fehér tégla, fekete
zsalugáterrel – láthatóan a gazdagok számára tervezték. Hat, fekete
girlandokkal ékesített oszlop áll előtte. A földön jól kiszámított pontokon
spotlámpákat helyeztek el, hogy megvilágítsák a parti helyszínét.
Hatalmas, kör alakú területen zajlik a buli, középen kis tó, két oldalán
vízeséssel, valamint fehér, boltíves sétánnyal. A sétányon férfiak és nők
álldogálnak, pohárral a kézben, néhányan dohányoznak.
Miután leparkoltunk egy bal oldali parkolóhelyen, kiszállunk a kocsiból.
– Biztos meghívtak minket ide? – tudakolom.
 – Persze – legyint Sarah. – Mindenkit meghívtak.
– De Matt sosem engedte meg, hogy belépjek ide. – Még a partik idején
sem. Azt mondta, hogy annak ellenére, hogy én tiltott terület vagyok, nem
akarja, hogy a tagok közelébe kerüljek. Sosem értettem, mire célzott ezzel,
és amikor rákérdeztem, mindig dühös lett, rám kiabált, majd napokig került.
Jól hallani, hogy a Citizen Soldier Make Hate to Me című száma üvölt a
benti hangszórókból.
Mindkét üvegajtó tárva-nyitva áll, és mi belépünk.
A márványpadló, a drága berendezés és a műtárgyak láttán tátva marad a
szám. Az is igaz, hogy egész gyermekkoromban körülvett a vagyon: apám
több millió dollárt érő cég tulajdonosa, és bár anyám közel sem olyan
gazdag, mint apám, az egész világon ismert a bikinis fotói miatt. A szüleim
így ismerkedtek meg. Apám meglátta anyám egyik fényképét, és
körbeutazta a fél világot csak azért, hogy meghívja egy kávéra. Három
hónap múlva házasok voltak. Én hat hónap múlva születtem. Biztos vagyok
benne, hogy anyám szándékosan csináltatta fel magát a legelső éjszakán –
ez amolyan „csaljuk tőrbe a gazdag palit”-szitu volt. A születésem után a
szüleim nem vállaltak több gyereket. Sokszor könyörögtem, hogy legyen
egy testvérem. Mondjuk nem mintha egy testvér sok időt vett volna el az
idejükből. Engem is házitanítók és bébiszitterek neveltek fel. De ez a ház
egy egészen más szint.
Minden hófehér és tökéletesen makulátlan. A falakat fehérre festették,
fekete-fehér fényképek díszítik. Balra tőlem az egyik fotó az Eiffel-tornyot
ábrázolja. Többször is jártam már az Eiffelnél, de még életemben nem
láttam szebbnek, mint ezen a képen. Előttünk hatalmas, fekete szőnyeggel
burkolt lépcső nyújtózik, hozzáillő korláttal. Az emeleten a lépcsősor
kettéválik, így jobbra és balra is tovább lehet menni; a felső rész szintén
nyitott középen, így felpillanthatunk a magas, feketére festett mennyezetre,
ahonnan kristálycsillárok függenek. Több ajtót is látok, mindegyik egy-egy
terembe vezet. A bal sarokban lift helyezkedik el, ami felvisz a harmadik és
negyedik emeletre.
– Csodálatos ez a hely! – suttogja álmélkodva Sarah.
– Telefonokat, kulcsokat és személyi igazolványokat!
Ahogy megfordulunk, jobbra tőlünk egy férfi áll egy pult mögött. Fekete
maszkot visel, a szeme helyén X-jellel, ajka helyén varrott száj díszeleg,
öltözéke fekete köpönyeg.
 Odalépek hozzá, és átadok mindent, amit kért.
– Miért? – tudakolja Sarah.
– Mert ez a szabály. Vagy beledobod a cuccodat a zacskóba, vagy
eltakarodsz a picsába! – vakkantja oda a pasas, és a mellettünk álló srácnak
átad egy zacskót. A srácnak nem kell kétszer mondani, máris kiüríti a
zsebeit és mindent a zacskóba pottyant. Majd behúzza a cipzárat, és
visszaadja.
A maszkos pasas ráfirkant valamit, majd a mögötte lévő falon
elhelyezkedő kis fachba teszi.
– Gyere már! – rebegteti Sarah csábosan a pilláit. – Mi rossz történhet
itt? Jó móka lesz! – majd elkezdi bepakolni a holmiját a saját zacskójába.
– Ugye? – Mi rossz történhet itt? Hiszen ezt akartam. Idejönni és
válaszokat kapni.
Visszaadom a pasasnak a zacskót, aki két papírcetlit nyújt át.
– Írjátok rá a neveteket, és tegyétek a ruhátokra. – Majd felkattintja a
tollat és átadja nekem.
Lehajolok, ráírom a nevemet, majd átadom Sarah-nak, hogy ő is így
tegyen.
– Ez nagyon durva! Még sose voltam ilyen partin
– ragadja meg Sarah a karomat, és izgatottan ugrál fel-le.
– Lesz tombola is? – tudakolja a férfitól.
A férfi hátravetett fejjel fölkacag. Az arcát nem látjuk, de ebből a szögből
is feltűnik, hogy ádámcsutkája fel-alá mozog a nevetéstől.
– Ez a szertartás kezdete – mondja, miután lenyugodott.
– Pontosan mi az a szertartás? – tudakolom, mert még mindig nem
kaptam rá egyértelmű választ.
– Ne aggódjatok ezen túl sokat. Amúgy kétlem, hogy bármi miatt is
aggódnotok kellene – válaszolja a férfi rejtélyesen, majd elenged minket, és
a következő csapat lányhoz fordul, akik az imént érkeztek.
– Gyere, keressünk valami alkoholt! – vonszol végig Sarah egy folyosón;
végül a konyhában lyukadunk ki. A helyiség hatalmas, tele ipari méretű,
rozsdamentes acél háztartási gépekkel. Jobbra bárpult helyezkedik el,
körülötte emberek ülnek.
Úgy fest az egész, mint bármelyik egyetemi parti. Az egyetlen különbség
az, hogy némelyek úgy öltöztek fel, mint a kint álló pasas – maszkot és
köpönyeget viselnek.
 – Kik ezek az emberek? – suttogom félhangosan Sarah fülébe a Seether
Needles című száma alatt.
Sarah vállat von.
– Ha nálam lenne a telóm, meggugliznám.
Valami azt súgja, hogy a Google szart sem tud arról a helyzetről, amibe
belecsöppentünk. Szertartás? Valami vallási dolog lehet, vérrel meg
áldozattal. Eltűnődöm, vajon csak a Lordok öltöztek-e másként, mint a
többiek. Amennyire én tudom, a Barringtonon nem titok, kik a tagok.
Keveset lehet róluk hallani, de annyit tudok, amennyit Matt mondott, ami
pedig nem valami sok. Mindig is azt feltételeztem, hogy olyan lehet ez az
egész, mint valami egyetemi klub.
Odamegyünk a bárpulthoz, és látom, hogy kis üvegtálak sorakoznak
egymás mellett. Mindegyik különféle színű és méretű tablettákat tartalmaz.
Némelyiket felismerem
– Xanax, Percocet és Adderall. Anyám ezeket szedi időnként, amikor
stresszes vagy fáj a feje.
– Mit kérsz? – tudakolja Sarah, ahogy a felsorakoztatott italok felé
pillant.
– Egy rumos kólát kérek szépen.
Sarah biccent, majd tölt nekem egy italt. Utána magának is kever egyet.
Ezután koccintunk. Amint belekortyolok, köhögésben török ki.
– Szent ég! – szisszenek fel. – Meg akarsz ölni?
Sarah felnevet.
– Nem. De egy jó kis alkoholkóma jól hangzik!
Sarah a gimi alatt kétszer volt elvonón. Amikor elsős volt, az anyja
egyszer arra ért haza, hogy a lánya a saját hányadékában fekszik a földön.
Bekapott pár Oxit. Nincsenek öngyilkos hajlamai, de az anyja szerette
volna, ha kivizsgálják. Amikor ez nem vált be, Sarah elment egy buliba,
iszonyatosan berúgott, majd felcsavarta az apja ritkaságnak számító autóját
egy fára. Még nem is volt jogosítványa.
Egyértelművé vált, hogy a rehabnak nem sok értelme volt. Szerintem
Sarah szülei örültek, hogy a lányuk végre egyetemre ment. „Végre valaki
másnak a problémája”, így tekintettek rá.
– Gyere, nézzünk már körül egy kicsit ezen a helyen! – ragadja meg a
karomat Sarah, és kihúz a konyhából egy folyosóra. Egy nyitott térbe
érkezünk. Azt hiszem, valaha bálterem lehetett, mert egészen elképesztő a
belmagassága. A falak árnyalatai a fehér és a szürke között váltakoznak.
A fekete gránitpadlón fehér indák kanyarognak. Gyönyörű, mint minden,
amit eddig itt láttam.
A zene itt hangosabb. A terem elején DJ ül az egyik sarokban, ő is fekete
maszkot és hozzáillő köpönyeget visel. Egy hosszú, huszonnégy férőhelyes
asztal mellett csak az egyik oldalon van teríték. Tizenkét ember ül egymás
mellett, mindenkin ugyanaz a fekete maszk és köpönyeg van, és a termet
szemlélik.
– Mi a fasz ez? – suttogom Sarah fülébe a Hey Violet Like Lovers Do
című száma alatt.
– Nekem tetszik – bólogat Sarah gyorsan, és kortyol egyet az italából. –
Olyan titokzatos!
Nem lehet olyan vészes, nem? Így, hogy Matt is benne van… Matt
amolyan „piképólós, félcipős, golfozós” srác, nem az a titokzatos,
„végigkergetlek egy sikátoron és kinyírlak” alkat.
– Olyan ez az egész, mint valami szekta – mormolom Sarah-nak. – Ha
megpróbálnak megbillogozni minket, menekülőre fogjuk. – Leszarom a
kulcsomat, a mobilomat meg a személyimet. Majd lesz másik.
Sarah úgy kacag fel, mintha valami jó poént mondtam volna.
NYOLCADIK FEJEZET
BLAKELY

Két órával és három pohár alkohollal később mattrészeg vagyok. Sarah is

kábé totál kész van. Nevetgélünk és táncolunk Melanie Martinez Mad
Hatter című számára.
Hirtelen elkap az a gerincemen végigfutó borzongás, és abbahagyom a
táncot. Gyorsan körülnézek, de képtelen vagyok bármire is összpontosítani.
A hajam az arcomba csapódik, megpróbálom a fülem mögé tűrni, de ismét
előrehullik.
– Mi a baj? – tudakolja Sarah, és megáll. – Rosszul leszel?
– Nem, én… – Pillantásom megállapodik a bálterem elülső részén
elhelyezkedő asztalnál. Az asztal egy emelvényen áll, így a nála ülők
tökéletesen rálátnak a tömegre. Ketten álldogálnak az asztal mögött,
egymással szemben. Kézmozdulataik arra utalnak, hogy elmélyülten
beszélgetnek. Az asztal túlsó végénél álló figura a telefonján pötyög
valamit, én pedig eltűnődöm, hogy vajon nekünk miért kellett leadnunk a
sajátunkat. De ott az a középső alak. Férfi. Már abból látszik, ahogy ül.
Hátradől a székén, jobb keze a maszkja oldalán nyugszik. Köpönyege oldalt
félrecsúszik, látom a fekete-ezüst órát a csuklóján. A táncoló fény
megcsillan rajta, úgy érzem, majdnem megvakít.
A mellette ülő odahajol, és biztosan mond neki valamit, mert a férfi
maszkja fel-le mozog, mintha helyeselne.
Azok a különös érzések visszatérnek, gyorsabban veszem a levegőt, és a
férfit bámulom. Ajkamhoz emelem a poharat, belekortyolok, de valaki
meglök hátulról, így előreesem, és az ital végigfolyik az arcomon és a
ruhámon.
– Mi a szar? – pördülök meg.
– Bocs… Blakely?
Pislogva bámulok az előttem álló, szintén fekete köpönyeges, maszkos
férfira.
– Mégis honnan…
 Letépi a maszkját, és belebámulok kék szemébe, mely azonnal résnyire
húzódik, ahogy pislogok.
– Blakely? – morogja. – Mégis mit… mit keresel te itt?
Képtelen vagyok megszólalni. Ehelyett pillantásom a platinaszőke lányra
esik, akit még mindig ölelget. A lány úgy csüng rajta, ahogy a részegek
szoktak, akik képtelenek egyenesen állni.
– Mi a faszom ez? – tudakolja Sarah, ahogy előrelép.
– Ki a picsa ez? – Sarah mindig lobbanékony, ha részeg.
A gimiben negyedikben nagyon berúgott, és behúzott egyet a volt pasijának
azért, mert nem volt nála rágógumi. A zsarukat kihívták, a szülők is
megjelentek. Kész rémálom volt.
– Helló! – vihogja a szőke. – A barátnője vagyok.
– Nem! – csattan fel Sarah, majd karon ragad és előrehúz. A poharamból
megint kilöttyen az ital és végigfolyik a ruhámon. – Ő a kibaszott barátnője!
A lány a homlokát ráncolva pillant fel.
– Mi? Szivi, miről… hukk… Miről beszél ez itt?
– Semmiről – nyugtatja Matt.
Sarah felnevet, de hangjában semmi vidámság nincs.
Matt szavai kirángatnak kábulatomból. Elsőéves korom óta járunk,
amikor Texasból Pennsylvaniába költöztem az egyetem miatt. Már gimiben
ismertük egymást, ugyanabban a városban nőttünk fel, de akkoriban a
szüleim még nem engedték, hogy bárkivel is járjak. „Majd ha egyetemre
kerülsz, Blakely. Annyi idősen már megérted, mivel jár egy párkapcsolat”,
magyarázta anyám.
Matt miatt maradtam szűz. Könyörögtem neki, hogy feküdjön már le
velem, de minden egyes alkalommal elutasított. Itt vagyok, húszévesen, és
eddig összesen egy dildóval keféltem, aminek a használatában nem vagyok
teljesen biztos, meg egy vibrátorral, ami folyamatosan üzemre készen áll,
ha megkönnyebbülésre vágyom. Matt másodikos gimnazistaként megdugta
Gabby Simmonst. Azóta egyre több és több csaj van a listáján. És úgy fest,
nem állt le.
Matt előrelép.
– Blakely…
Kikapom Sarah kezéből a poharát, és tartalmát Matt arcába löttyintem.
Szerencsére az övében több volt, mint az enyémben. Matt levegő után
kapkod, a barátnője a szája elé kapja a kezét, hogy tompítsa nevetését.
 – Bassza meg! – morogja Matt, de próbálja letörölni magáról a
folyadékot, és felveszi a maszkját, mintha ismét leöntéssel fenyegethetném.
– Végeztünk! – jelentem ki.
– Blakely…
– Jó szórakozást! – vetem oda a lánynak, Matt szavába vágva, amolyan
„baszódj meg”-mosollyal, majd otthagyom őket.
Kimegyek a konyhába, és megállok a konyhaszigetnél. Két kezemet az
asztallap peremére helyezem, lehajtott fejjel állok. Izzadt, kócos hajam az
arcomba hullik, szipákolok, próbálok nyugodtabban lélegezni. Nem fogok
itt bőgni. Nem most látom Mattet utoljára. Év végén diplomázik, így addig
sajnos kénytelen leszek elviselni.
– Tessék – simítja hátra Sarah a hajamat szabad kezével, a másikkal
pedig egy pohár italt nyújt felém. Vodka illata van. Elveszem és felhajtom,
nem érdekel, mennyi folyik le nedves ruhámra. – Matt amúgy is egy faszfej.
Bazdmeg! Mármint nem te. De érted…
Mit fognak szólni a szüleim, amikor hazamegyek az ünnepekre, és Matt
nincs velem? Hogy magyarázom meg? Bár gyűrű és aláírt házassági
szerződés nincs, ez a jegyesség már előre el van rendezve. Talán Matt ezért
csalt meg. Hiszen történjen bármi, úgyis mellette fogok kikötni. A két
családból egy lesz.
– Gondolod, hogy ezért nem engedte, hogy idejöjjek? – tudakolom
Sarah-tól. – Mert végig ezzel a csajjal volt?
Sarah elkapja a tekintetét, és felsóhajt, ugyanarra gondol, amire én is.
Ezért kérdezgetett Matt állandóan Ryatről? Azt mondják, általában az a
hunyó, aki a másikat megcsalással vádolja. Mióta lehet együtt a csajjal?
Hetek, hónapok, évek óta? Bármelyik igaz lehet.
A lány nem tűnt ismerősnek. De a Barrington hatalmas. Talán nem is ide
jár. Matt szedte fel a csajt? Amikor Sarah kijavította, hogy én vagyok a
barátnője, nem mondott semmit. Lehet, hogy soha nem is voltam a
barátnője?
– Dögöljön meg! – sziszegem.
– Ez az! – vigyorog rám Sarah spiccesen. – Menjünk, táncoljunk még
egy kicsit! Oké? Mutassuk meg annak a faszfejnek, kit hagy ki!
– Oké! – kortyolok bele az italomba, majd leteszem, mert nem akarom,
hogy megint leöntsenek.
RYAT

Hátradőlök, és Blakelyt figyelem a maszkomon keresztül, ahogy

visszamegy a táncparkettre. A szék vibrál a fenekem alatt a hangszórók
dübörgésétől, a 8 Graves-től szól a Numb. Jobb térdemet várakozásteljesen
rázogatom.
Én választottalak téged!
Azt hiszem, mióta arcul öntötte a seggfej pasiját, akinek a karjába egy
csaj kapaszkodott, tekinthetem úgy, hogy Matt már nincs a képben.
Ez megkönnyíti a dolgomat. Nem mintha hagytam volna, hogy az a
barom keresztülhúzza a terveimet. Az ő vesztesége az én nyereségem.
Blakely magától fogja hagyni, hogy elvegyem, ami az enyém. Sose becsüld
alá egy nő bosszúvágyát. Bármit megtesz majd, hogy az expasija megbánja,
hogy nem értékelte őt eléggé.
Nem gondoltam, hogy Blakely idejön, de ez akkor sem alakulhatott volna
jobban, ha eltervezem. Blakely itt van, míg Matt Ashley-vel van. Matt
sosem hagyta volna, hogy Blakely eljöjjön a házba. Nem akarta, hogy lássa,
mi folyik itt. Hogy működnek a Lordok. Amennyire lehetett, távol tartotta
őt a rend tagjaitól. Tudta, hogy nem garantált, hogy Blakely az övé lesz,
legalábbis a diplomáig nem. Feleségül fogja venni, mert az apja
megparancsolta neki, és Blakely gyűlölni fogja őt, mert egy szar alak.
Szilárd alap ez egy házassághoz, ha engem kérdeznek.
Blakely a magasba emeli a kezét, csípőjét ringatja a zenére, amitől
nedves felsője felcsúszik. Pillantásom piercinges köldökére esik, majd
végignézek meztelen bőrén, egészen a csípőjén alacsonyan ülő
farmernadrágig. Végigfuttatom nyelvemet a fogsoromon, bár jobb lenne, ha
az a teste lenne.
– Eddig háromszázhuszonöt – súgja a fülembe Lance.
Bólintok, de nem szólok semmit. Döbbenetes, mit meg nem tesznek
egyes gazdag kölykök egy kis izgalomért! A Barrington végzős
hallgatóiként egy egész évszázados hagyománynak teszünk eleget azzal,
hogy évindításként megrendezzük ezt a partit.
A Szertartás egy játék, amit a Lordok találtak ki, hogy elüssék vele a
kibaszottul lassan múló időt.
 Képzeld el, hogy több pénzed van, mint amennyit valaha el tudsz költeni.
Több, mint amennyit az unokáid el tudnak költeni. Vagy a dédunokáid… de
biztos érthető.
Valahol, valakinek meg kell adnia magát. Diploma után felveszed új
szerepedet a világban mint Lord, és lehorgonyzol valami ribanc mellett, aki
minden adandó alkalommal kefél a medencét takarító sráccal. A dadákkal
nevelteti fel a hálátlan kölykeiteket, míg te röpködsz a világban, keményen
dolgozol, és a penthouse lakásodban kúrod meg az egyéjszakás kalandodat,
akit egy bárban szedtél fel, és akinek
a nevét sem jegyzed meg.
Igen, cinikus vagyok. Szerelem nem létezik. Csak kényelem.
Legtöbbünknek már most megvan, hogy ki lesz a házastársunk, az, aki majd
pokollá teszi az életünket. Van oka annak, hogy a gazdagok azok is
maradnak – már azelőtt megszervezték a dolgot, mielőtt megszülettünk
volna. Birodalmakat olvasztanak össze, hogy továbbra is elpusztíthatatlanok
maradjanak. Szerződéseket írnak alá, ígéreteket tesznek, szövetségeket
kötnek azért, hogy biztosítsák, a jövőnk továbbra is fényes lesz.
Tekintetem ismét rátalál Blake-re, ahogy megfordul, és kimegy a
bálteremből.
– Figyeld a táncparkettet! – szólalok meg, és felpattanok.
– Rendben – int Chance.
Lelépek az emelvényről, és áthaladok a tömegen. Blakelyt a folyosón
találom, figyelem, ahogy benyit egy ajtón és bebotorkál. Majd azonnal
kilép. Látom, hogy holtrészeg. Azóta figyelem, mióta a táncparkettre lépett.
Volt egy pillanat, amikor tudom, hogy megérezte, hogy nézem. Vajon mit
gondolna, ha tudná, miket akarok művelni vele?
Kinyit még egy ajtót, és gyorsan elkapja a tekintetét.
– Bocsánat – mormolja annak, akit arca pírjából ítélve kefélésen
kaphatott.
Elmosolyodom.
Lassan botorkál előre, tenyerét a falra helyezi, hogy ne dőljön teljesen
neki. Benéz a következő szobába, belép, én pedig ugyanezt teszem. Mennyi
volt az esélye? Ez az én szobám.
Becsukom magam mögött az ajtót, és felkapcsolom
a villanyt.
KILENCEDIK FEJEZET
BLAKELY

– Sarah... – fordulok meg, mert arra számítok, hogy ő jött utánam, de

amikor megpillantom az egyik maszkos férfit, megmerevedek. – Ó, ööö… –
pillantok az ajtó felé, ahogy hátralépek, és nekiütközöm az ágy lábának.
Az ismeretlen odalép hozzám, én pedig mélyen beszívom a levegőt,
ahogy felemeli a kezét, hogy hátrasimítsa a hajamat. Tágra nyílt szemmel,
félig bénultan nézem, ahogy leengedi a kezét, a ruhámhoz ér, az anyagot
gyengéden a mellkasomra simítja. A mellemhez nyúl, és félrehajtja a fejét.
Ahogy a melltartóm a mellbimbómhoz nyomul, az megkeményedik.
Amikor leszedi a névkártyámat, levegő után kapkodok. Összegyűri és
lehajítja – a lábunknál ér földet.
– Matt…? – nyelek nagyot, nyelvemet nehéznek érzem.
Az ismeretlen a fejét ingatja, én pedig felnyögök. Miért gondolom azt,
hogy ez nem Matt? És miért nem érdekel?
– Bocsánat… – nyalom meg zsibbadt ajkamat. – Nem kellett volna…
máris megyek – nyögöm ki nagy nehezen, ahogy meg akarom kerülni.
De az ismeretlen váratlanul kinyújtja a kezét, megmarkolja a csuklómat,
és hátamat a mellkasához húzza. Hirtelen kimegy a tüdőmből a levegő.
– Jobb, ha nem teszed! – suttogja durván a fülembe.
Azon jár az agyam, hogy ismerős-e a hangja, de a Bad Wolves Killing
Me Slowly című dala túl hangos, én pedig kábult vagyok.
Borzongás fut végig a gerincem mentén. Az illető engedély nélkül
felrántja a felsőmet, majd meleg tenyerét a hasamra teszi. Szívem vadul
verni kezd, amikor keze felfelé vándorol a bordáimon, majd a
melltartómhoz ér.
Idegesen nagyot nyelek, combom megfeszül, amikor a melltartó alá nyúl,
és megérinti érzékeny mellemet. Két okból is zavartnak kellene lennem.
Egy: ez egy idegen, és kettő: a mellkasom nedves a ráömlött alkoholtól. De
nem így áll a helyzet. Ahogy fejemet ismét a mellkasára hajtom, nyögés
hagyja el zsibbadt ajkamat. Végigfuttatom rajta a nyelvemet arra az esetre,
ha netán csorogni kezdene a nyálam. Elképzeltem, milyen lenne, ha
megérintenének. Milyen lenne ennyi idő után végre tudni, hogy kívánnak.
Jó lenne, ha nem lennék ilyen részeg, hogy még tudatosabban átéljem, ami
történni fog.
– Korábban már figyeltelek – suttogja a maszkos férfi szégyentelenül a
fülembe. – Hidd el, már túlvan rajtad. Hadd segítsek, hogy te is túllegyél
rajta!
A szavai ismét azt sugallják, hogy nem Matt az. De látott minket? Ezért
éreztem azt, hogy figyelnek minket, még mielőtt Mattet rajtakaptam volna
azzal a lánnyal? Ő figyelt?
– Én…
– Sss! – siklik le a keze a derekamról a farmeremre. Ujjai lassan ide-oda
mozognak az anyagon, és egész testemben libabőrös leszek. – Megengeded,
hogy segítsek?
A fejem kábult, a szoba forog velem. Szívem vadul ver, testem lángol.
Hirtelen mindenem tűzforró lesz. Csodálatosnak tűnik a gondolat, hogy
levetkőzzek. Bólintok, és azt suttogom:
– Igen.
Miért is ne? Most már szingli vagyok. Mattnek van valakije. Miért ne
tehetném meg? Hiszen nem is szerettem őt. Ráadásul kurvára megcsalt,
pedig még csak nem is volt hajlandó kefélni velem.
– Maradj, ahol vagy! – hangzik el a parancs. – Megértetted?
Nagyot nyelek, hogy a vodka maradék íze is eltűnjön a számból, és azt
válaszolom:
– Igen.
Elenged, én pedig nézem, ahogy kilép mögülem, és az ajtóhoz megy.
Bezárja, majd szembefordul velem.
Felpillantok rá. Hófehér maszkja van, tele vékony, fekete vonalakkal –
olyan hatást kelt, mintha ráncos vagy repedezett lenne. A szem körül fekete
körök vannak, a száj ugyanilyen fekete. Valamilyen oknál fogva nem olyan
ijesztő, mint kellene. Talán az alkohol az oka. Még soha nem csináltam
ilyen merészséget. Még soha nem voltam ilyen könnyelmű. Soha nem
csináltam olyat, ami száz százalékban az én döntésem lett volna.
Anyám biztosan kiverné a balhét, ha megtudná, hogy részeg voltam egy
partin, ráadásul bezárkóztam egy szobába egy vadidegennel, aki nem
mutatja meg az arcát.
 Az ismeretlen odalép hozzám, felemeli a jobb karját, ismét végigsimít
arcomon és nyakamon, majd megáll a pulzuspontomon. Szívem vadul ver.
Szaggatottan veszem a levegőt. Úgy érzem, mindjárt elájulok. A férfi
leengedi
a kezét, ismét mögém lép. Hallom, ahogy kinyit egy fiókot. Majd sötétség
fedi el a szememet.
Fölemelem a kezemet, hogy levegyem.
– Mi a…
Az anyag a lábamhoz hullik, de keményen megragadják a karomat, és a
hátam mögé rántják. Majd rádöntenek az ágyra. Sikítanék, de a hang elakad
a torkomban. Egyik csuklóm keresztezi a másikat az idegen kemény
szorításában, és fém kattanását hallom, amint valami hideget erősít a
csuklómra.
– Maradj így! – morogja, majd érzem, hogy elhúzódik tőlem.
Lihegek, egész testemben remegek, míg várok, akár egy engedelmes
kutya, és kicsit megrántom azt, amiről azt gondolom, hogy egy bilincs.
Néhány másodperc múlva a fekete anyagot ismét a szememre helyezik, így
nem látok semmit. Csomóra kötik, ami szorosan ül a helyén.
A férfi megragad a hajamnál fogva, megránt, hogy álljak fel, én pedig
felkiáltok; meglepődöm, hogy a kötés nem jött le a szememről.
– Csak akkor veheted le, ha már végeztem veled. – Hangja keményebb,
mint egy másodperccel ezelőtt volt. Szinte haragos.
Lábam megfeszül, puncim lüktetni kezd. Megadón felnyögök,
elfogadom, amit ez az idegen tenni akar velem. Testem éveken át némán
sikoltozott azért, hogy valaki végre megérintse. A magáévá tegye. Én nem
tudom magamat kielégíteni. Úgy nem, ahogy vágyom rá. Olyan ez, mint
egy viszkető seb, amit egyszerűen képtelen vagy elérni. Vagy mintha
megpróbálnál a víz alatt segítségért kiáltani, és pontosan tudod, hogy senki
nem hall.
Matt számtalan alkalommal elutasított. Egyszer megpróbáltam
elcsábítani a golfpályán, és amikor visszaértünk a szülei házához, üvöltözni
kezdett velem, hogy kínos helyzetbe hoztam a barátai előtt, amikor
hozzásimultam a fenekemmel. Senki nem figyelt ránk, és egyébként sem
voltam meztelen. Szoknyát viseltem. Csak fel kellett volna emelnie, hogy
megérintsen.
A férfi a fenekemre csap, amitől összerezzenek és felkiáltok.
 – Válaszolj! – suttogja követelőn a fülembe.
Feltett egy kérdést? Próbálom törni elködösült fejemet, de semmi nem jut
eszembe, így csupán ennyit mondok:
– Igen.
A farmerom elejéhez nyúl, és lehúzza a cipzárt.
– Igen – ismétlem, ha esetleg nem hallotta volna, és megszólal az Echos
Guest Room című száma. Tudom, hogy beleegyezek mindenbe, amit ez az
idegen tenni akar velem. Remélem, képes megmutatni, hogy mire
teremtették a testemet, mert úgy érzem, kimaradok valamiből.

RYAT

Az ágyra dobom Blake-et, és a hátára fektetem. Amikor összekötözött

csuklójára zuhan, felkiált. Lerántom a maszkomat, és a földre hajítom, majd
leveszem magas sarkú cipőjét, és lehúzom a farmerjét.
– Igen – nyögi, és ívbe feszül a háta.
A bugyiját is lehúzom, és a zsebembe gyömöszölöm. Nem fogja
visszakapni. Felmászom az ágyra, széttolom a lábát, és kezem felsiklik a
combján. Remeg a lába, ő maga pedig liheg. Elképzelem, hogy így feküdt
Matt mellett is, és ujjaim a bőrébe vájnak. Remélem, az a rohadék látta,
hogy Blakely nyomába eredek, ahogy elindult a táncparkettről.
Ahogy nyöszörögni kezd, az arcába nézek, és fölé ereszkedem.
Széjjelebb tolom a lábát, lehajolok és a puncijára pillantok. Teljesen
szőrtelen és máris csillog, amitől azonnal összefut a számban a nyál.
Végigsimítok rajta a hüvelykujjammal, szétnyitom és odahajolok,
végignyalom azt a szép kis pináját.
Csípőjét felfelé nyomja, én pedig keményen leszorítom.
– Ó, egek… – szólal meg elakadó hangon.
Nedves, így könnyedén becsúsztatom egyik ujjamat. Forró és olyan
kibaszottul szűk! Megmerevedek, ahogy eszembe jutnak Gunner szavai
nem is olyan régről.
– Blakely… – mondom, és még egy ujjamat belenyomom, amitől
felszisszen.
Ívbe feszül a nyaka, liheg és nyöszörög.
 – Igen? – Túlságosan részeg ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a nevén
szólítottam.
– Megbasztak már valaha? – kérdezem, és kihúzom az ujjamat, újra
benyomom, és elforgatom, majd lassan felfelé tolom. Szép óvatosan, mert
nem akarok fájdalmat okozni szegény kislánynak. Még nem. De ha már a
Kiválasztottam lesz, nincs kegyelem.
Erre van az eskü – az önmegtartóztatás miatt. Át kell gondolni a
dolgokat, és túl kell élni az ellenfeledet. Ki kell fárasztani. Nem szabad
könyörületesnek lenni. Mi vagyunk az erősebbek.
– Nem – tolja fel Blakely a csípőjét.
– Bassza meg! – mordulok fel, majd fogamat a combjába mélyesztem,
amitől halkan felkiált, összerezzen. Olyan kurvára kemény a farkam, hogy
fájdalmasan a farmeremhez nyomódik. Három éven át azt tettem, amit
kértek tőlem. Most nem szeghetem meg ezt a fogadalmat. Már csak egy
kicsit kell várnom.
Kihúzom az ujjamat, a nyelvem kerül a helyére, megnyalom nedves
punciját, amitől felnyög. Újra és újra végignyalom, és átvetem a lábát a
vállamon, hogy hozzáférjek tekergőző testéhez, míg megmutatom neki,
hogy miért én vagyok a jobb választás számára.
Matt gyűlölni fog, mert meg fogom baszni a leendő feleségét. Ő lesz a
Kiválasztottam, és olyan sokféleképpen fogom használni, amilyenről még
nem is álmodott. Olyan hegeket hagyok rajta, amiket Matt naponta lesz
kénytelen látni, és tudni fogja, hogy egyszer Blakely az én tulajdonom volt.
TIZEDIK FEJEZET
BLAKELY

– Komolyan nem emlékszel? – tudakolja Sarah, ahogy hétfő reggel

végigsietünk a Barrington folyosóján.
– Nem – válaszolom.
Sarah a homlokát ráncolja, félrehajtott fejjel elgondolkodik. Hosszú
hallgatás után szólal meg.
– Na, ez gáz.
– Ugye? Na és te?
Sarah a fejét ingatja.
– Biztosan szuperül éreztük magunkat.
Ahogy barátnőm elmosolyodik, én is felnevetek. Megengedtem egy
idegennek, hogy bekösse a szemem, és megbilincseljen, és nem vagyok
biztos benne, hogy szexeltünk-e. Arra emlékszem, hogy az ágyra dobott, és
kinyalt. Kurvára felsikítottam, vagy legalábbis magamban felsikítottam,
ahogy ráélveztem az arcára. Aztán azt hiszem, elájultam.
Másnap a saját ágyamban ébredtem, Sarah is az övében, a kocsim pedig
az apartmanház parkolójában állt. A mobiljaink, a személyi igazolványaink
és a kocsikulcsom a konyhapulton hevert, mindenféle magyarázat nélkül.
Azonban a bugyimat sehol sem találtam, de egyébként az előző napi
ruhámat viseltem.
Egész nap nem csináltunk mást, csak feküdtünk a kanapén, takaróba
burkolódzva, zsírban tocsogó sajtburgert ettünk, és próbáltuk leküzdeni a
macskajajt. Sarah a nap nagy részében rosszul volt, én pedig azt éreztem,
meghalok. Szerencsére ma már sokkal jobban éreztük magunkat.
– Hallottál Matt felől? – tudakolja Sarah.
– Ismét nem a válasz – morgom. Azonban jól emlékszem arra a
rohadékra és a barátnőjére. Ő a legfőbb oka annak, hogy hagytam, hogy
egy idegen megérintsen. Sokkal dühösebb vagyok Mattre, mint amennyire
bosszant az a tény, hogy lehet, hogy elveszítettem a szüzességemet úgy,
hogy nem is emlékszem az egészre. Amikor szombat reggel az ágyamban
ébredtem, eléggé fájt a lábam köze, és harapásnyomok voltak a combomon.
– Még fel sem hívott, hogy kimagyarázza magát? Hogy bocsánatot
kérjen?
A fejemet ingatom.
– Micsoda szarcsimbók! – csattan fel Sarah, majd ellágyul a hangja. –
Bocsáss meg…
– Semmi gond. – Ismerjük a mondást: jobb most megtudni, mint öt év
múlva, három gyerek után.
A telefonom megszólal a hátsó zsebemben; ahogy előveszem, látom,
hogy anyám keres.
– Órán találkozunk. – Elindulok, és beleszólok a telefonba. – Halló?
– Jó reggelt, drágám! Hogy állnak a dolgaid?
Azon tűnődöm, azért hív-e, mert Matt anyja értesítette
a szakításunkról. Legjobb barátnők.
– Jól – mondom kissé tétován.
– Nincs semmi híred számomra? – tudakolja anyám olyan hangon,
amiből sejtem, hogy már tud valamit.
– Nincs – hazudok.
Anyám hangosan felsóhajt.
– Az előbb beszéltem Kimberlyvel, és azt mondja, úgy tudja, te meg Matt
összevesztetek a hétvégén.
– Összevesztünk? – horkanok fel; az a gyáva alak hazudott az anyjának.
– Matt megcsalt engem, anya! Szakítottunk. – Miért kéne eltitkolnom, hogy
milyen is Matt valójában? Ráadásul könnyebb anyámnak mindezt
telefonon, mint személyesen elmondani. Képes lenne szobáról szobára
kergetni, márpedig elég nagy a házunk. Most elmondhatom neki, amit
érzek, majd leteszem, és folytatom a napomat.
– Ugye tudod, hogy egyetlen kapcsolat sem tökéletes?
– tudakolja anyám.
Eltátom a számomat. Az nem lehet, hogy ez a célzás arra vonatkozik,
amit gondolok…
– Ugye, nem mondod komolyan?
– Dehogynem, drágám. Azt hiszem, apád és én hamis képet nyújtottunk
neked arról, hogy milyen is egy házasság.
– Szóval szerinted maradjak meg egy hűtlen alak mellett? – csattanok fel.
 – Úgy gondolom, egy házasságban vannak bizonyos áldozatok, amiket…
– Nos, szerencsére még nem vagyok a felesége! – vágok anyám szavába;
szinte forr a vérem. Nem tudom, miért vagyok dühös, hiszen tudhattam
volna, hogy így reagál. Pontosan ezért féltem elmondani a történteket.
– Az esküvőt attól még megtartjuk, Blakely – jelenti ki anyám.
Jövő nyáron akarja, a diplomaosztóm után. Kimberlyvel évek óta
tervezgetik.
– Anya…
– Elég sok időd van helyrehozni a dolgokat. Ez igazán nagyszerű
lehetőség számodra.
Csak pislogni tudok. Lehetőség?
– Mire? – tudakolom.
– Majd meglátod. – És leteszi.
Eltartom a telefont a fülemtől, és csak bámulom. Mi a fenére célzott
anyám? Milyen lehetőség? Hogy lássam, mire képes Matt, csak hogy
megbocsássak neki? Az a rohadék még csak nem is keresett! A csend
többet mond bármilyen ajándéknál, amit egy férfi adhat. Ha akarná,
megtenné, satöbbi. Ha egy nő figyel, akkor egy férfi mindent elmond neki
anélkül, hogy egyetlen szót is szólna.
Anyám egyszer két hétig még csak nem is pillantott apámra. Ezután
apám vett neki egy nyaralót – egy óceánra néző birtokot Hampton déli
részén. Anya gyorsabban megbocsátott, mint ahogy egy pakli kártyát
elsodor a szél. Most már értem.
Lehetőségem van, hogy lássam, mit tudok kicsikarni Mattből. Kár, hogy
ez a rohadék semmit nem nyújthat nekem, ami elfeledtetné velem, hogy
megcsalt.
Lenémítom a telefonomat, majd visszasüllyesztem a zsebembe, és ismét
elfog az a furcsa érzés. Mintha valaki figyelne.
Felpillantok, és egy smaragdzöld szempár bámul rám. Ryat nekidőlt a
szemközti falnak. Egy rövid hajú, hidrogénszőke lány áll előtte, beszél
hozzá, de Ryat engem néz. Láthatóan nem zavarja, hogy rajtakaptam, hogy
figyel.
Aztán, mintha meg sem látta volna, hogy ott állok, lenéz a lányra, aki
folytatja vele a társalgást. Párszor bólint, majd elkezd mozogni a szája, de
nem hallom, miről beszélnek.
 Egy srác véletlenül nekem jön, félrelök, de nem is kér elnézést.
Megfordulok, végignézek a folyosón nyüzsgő arcokon. Szaporábban
veszem a levegőt, eszembe jut az a hétvége a Lordok házában. Bárki
lehetett az illető. Jó ideje nem gondoltam arra az éjszakára, de most, hogy
józan vagyok, eltűnődöm. Mi van, ha tényleg Matt volt? Megkérdeztem, és
nemet mondott, de attól még nem biztos, hogy ez igaz is. Basszus, hiszen
máskor is hazudott nekem! Mit számít eggyel több hazugság? Próbálom
felidézni az illető hangját, de nem megy. Arra emlékszem, hogy azt mondta,
Matt túllépett rajtam.
Az az illető figyelt engem. De talán Matt így akarja a tudtomra adni, hogy
valóban leírt engem. Nem tetszett neki, hogy rajtakaptam, és otthagytam.
Szüksége volt arra a hatalomra.
Vagy túlgondolom, és tényleg valaki más volt. Aki talán nem is a
Barringtonra jár. Ez egy egyetemi város Pennsylvania hegyei között, ami
nem jelenti azt, hogy gonosz emberek nem nyaralhatnak itt. Egyes
kunyhók, amik itt bújnak meg a hegyekben, több millióba kerülnek, és csak
egyórányira vagyunk egy nagyvárostól. Sokan járnak ide a hétvégére. De
minek kellett a maszk és a köpönyeg? Semmi értelme. Csak a Lordok
öltöznek így, vagy valaki más volt az?
A logikus válasz az, hogy Matt volt. Tudta, hogy ott vagyok. Tudta, hogy
dühös vagyok rá, és így akarta kiegyenlíteni a számlát. Megbasz valakit, és
elhiteti velem, hogy én is lefeküdtem valakivel. Nincs harag. Szóval Matt
szépen átvágott.
– Szia!
Megfordulok, és látom, hogy Matt áll előttem; mintha megidéztem volna.
– Szia?! – nevetek fel hisztérikusan. Biztos vagyok benne, hogy
ideösszeomlást kaptam. Az első dolog, amit Matt mond nekem azután, hogy
megcsaláson kaptam, az, hogy szia?
– Beszélnünk kell – húzza össze résnyire vádlón a szemét.
Beszélni? Mit kell itt még beszélni? Eszembe jut, amit anyám mondott,
és úgy döntök, kihasználom a lehetőséget. Csak nem úgy, ahogy anyám
gondolta.
– Szerintem a partin eleget mondtunk – teszem karba
a kezemet.
Matt végigszánt a haján.
 – Beszélni akartam veled… – majd hirtelen elhallgat, és átnéz a vállam
fölött, saját válla kissé meggörnyed. Aztán ismét belenéz a szemembe. –
Ashley rosszul lett, és muszáj volt elmennünk a buliról, még mielőtt
megkereshettelek volna.
– Tessék? – emelem fel a kezem. – Akkor utána nem is találkoztunk? –
Meg sem lepődöm, hogy Ashley-vel ment haza.
Matt összevonja a szemöldökét.
– Nem.
Tehát nem neki tettem szét a lábamat. Valamiért ettől jobban érzem
magam. Inkább egy vadidegen, mint Matt.
– Miért? – tudakolja.
– Csak úgy kérdeztem – legyintek, és el akarok lépni, de megragadja a
karomat és megállít.
– Mi a faszt jelent ez, Blakely? – morogja, egészen közel lépve hozzám.
Megnyalom az ajkamat, és édesen rámosolygok. Baszd meg, Matt!
– Az előbb jöttem rá, hogy nem veled keféltem aznap éjszaka. – Oké,
szóval nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy szexeltem aznap
éjszaka, de ezt akartam elhitetni Matt-tel. Nem csupán megcsalt, de
hazudott is, mert azt mondta, hogy Texasba utazik a hétvégére. Azt
gondolta, biztonságban lesz a Lordok házában, mert tudta, hogy én nem
leszek ott. Basszus, mi lett volna, ha nem megyek el? Meddig titkolózott
volna még előttem? Még mindig úgy tennénk, mintha egy pár lennénk?
– Micsoda? – kiáltja Matt, és szorosabban markolja
a felkaromat. – Hogy micsoda?
– Ne, ez fáj! – próbálok elhúzódni, de Matt közelebb ránt magához.
Arcát az enyémhez tolja, és felcsattan.
– Remélem, csak hülyéskedsz, Blakely! Mert Istenre esküszöm, hogy…
– Valami gond van?
Odapillantok, és látom, hogy Ryat csatlakozik a beszélgetéshez, aki most
ott áll mellettünk.
– Menj el! – morogja Matt.
– Nem hozzád beszéltem – pillant rám Ryat zöld szemével, majd karba
teszi a kezét. – Talán zaklat téged ez az ember? – A hangjából semmi
aggodalom nem csendül ki. Teljesen ellentmond a kérdésének.
Matt felhorkan.
– A pasija vagyok. De ezt te is tudod. Szóval húzz el, Ryat!
 – Nem, nem vagy a pasim. És igen, zaklat – válaszolok. Végre kirántom
a karomat Matt szorításából, és megdörzsölöm érzékeny bőrömet.
– Az előbb ismerted be, hogy megcsaltál, és most azt mondod, hogy
velem van a gond? – harsogja Matt, amire sokan felkapják a fejüket.
– Te csaltál meg engem! – bököm meg ujjammal kemény mellkasát. –
Ezért dobtalak ki, te hazug szemétláda!
Matt végigszánt a haján, majd hangosan kifújja a levegőt. Teste
megfeszül, úgy fest, mint aki mindjárt beleöklözik valamibe.
– Tudtam én, hogy csak egy kibaszott ribanc vagy! Évek óta próbálsz
rám mászni.
Szeretném kínosan érezni magamat attól, hogy azt mondta, hogy
könyörögtem neki a szexért, de nem teszem. Túlságosan is megdöbbent,
hogy dühös rám azért, mert megcsaltam, holott ő volt az, aki megcsalt
engem. Szakítottam vele, aztán kavartam egy idegennel. Nem pedig
fordítva történt.
Ryat visszanéz Mattre, és félrehajtja a fejét.
– Úgy fest, valaki kiválasztotta a szukádat – vonja meg Ryat hanyagul a
vállát. – Mondtam, hogy így lesz.
– Te rohadt ge…
– Matt?
Mi a szent szar? A barátnője szintén csatlakozik a beszélgetéshez. Lehet,
hogy a Barringtonra jár? Ha igen, hányadéves?
– Mi folyik itt? – tudakolja a lány, aki odalép hozzánk, és kutatón néz a
szemünkbe.
Matt összeszorítja a száját. Várok, hogy ellökje a lányt, hogy
megmagyarázza nekem a történteket. Azt mondta, beszélnünk kell, és ennél
jobb alkalom még soha nem nyílt rá. Végre elmondhatja ennek a csajnak,
hogy mi van köztünk, én pedig megtudhatom, hogy mióta dugja.
Ehelyett Matt megragadja a lány kezét, és végigrángatja a folyosón. A
lány aggodalmas pillantást vet rám a válla fölött, én pedig egy pillanatra
megsajnálom. Lefogadom hogy nem tudott rólam.
– Hihetetlen! – mormolom magamban, és halkan felnevetek. Mégis mit
vártam Matt-től? Már bebizonyította, miféle ember. Csak eddig nem tűnt
fel. De most már tisztán látok.
A szemem sarkából látom, hogy Ryat ajka a fülemhez simul. Nevetésem
abbamarad, visszafojtom a lélegzetemet, ahogy azt suttogja:
 – Mondtam én neked, hogy túlvan rajtad.
Élesen beszívom a levegőt, ahogy elhúzódik tőlem. Lassan végigsimít a
hajamon, míg kutató tekintete az enyémbe mélyed. Szóhoz sem jutok. Nem!
Az nem lehet! Vagy mégis?
Ryat volt az? Ha igen, előre eltervezte? Amiatt, mert úgy gyűlöli Mattet?
Félrehajtott fejjel néz, pillantása az ajkamra esik.
– Megkérdezted, mit jelent, hogy valaki Kiválasztott. – Ismét a
szemembe néz. – Csak ennyit kell tudnod – lép oda hozzám, és gyengéden,
a hajamnál fogva hátrahúzza a fejemet, így kénytelen vagyok felnézni rá.
Idegesen nagyot nyelek. – Ez azt jelenti, hogy amit veled tettem, az csak
a kezdet volt. – Fülemhez illeszti ajkát, és hozzáteszi: – Birtokolni foglak,
Blake. – Lerövidíti a nevemet, szabad kezével felnyúl, és végighúzza a
nyakamon, száguldó pulzusom mentén, amitől egész testemben libabőrös
leszek. – És azt hiszem, te is pontosan ezt akarod. – Ezzel hátralép, én pedig
csak nézem, ahogy távolodik; puncim tiszta lucsok, és megdöbbent a
gondolat, hogy ő volt az.

RYAT

Egy hét telt el a Lordok házában tartott parti óta, és minden nap minden
pillanatában Blakely jár a fejemben. Néha megpillantom, de nem közelítek
hozzá. Nem kell. Az, hogy kerül, mindent elárul, amit tudnom kell – gondol
rám. Kétlem, hogy sok mindenre emlékezne arról az éjszakáról. Részeg
volt, és ha úgy vesszük, én több szempontból is kihasználtam. És még csak
nem is sajnálom.
Felmegyek a lépcsőn a második emeletre, és belépek a könyvtárba a
Barringtonban. Péntek este van, elmúlt tíz óra, és Blakely, amilyen rendes
kislány, itt tanul.
Körülnézek, végigpillantok a több sornyi asztalon és az üres székeken. A
diákok ilyenkor lerészegednek és kefélnek. Itt senkinek nem kell tanulnia.
A szülők fizetnek azért, hogy a csemetéik erre az egyetemre járhassanak,
mert tudják, hogy ez tökéletes jegyeket biztosít nekik. De Blakely… róla
tudom, hogy itt van. Mindig pontosan tudom, hogy hol van. Ha nem
követem, akkor megfigyelem.
 Farmerem első zsebébe dugom a kezemet, és elindulok
a könyvespolcok mentén, mind a két oldalon keresem.
Ahogy elhaladok az utolsó előtti mellett, megállok és hátralépek. Blakely
a sor végén áll, kezében nyitott könyv, azt bámulja, elmerül saját kis
világában. Micsoda ostoba húzás! Bárki megragadhatná, és elrabolhatná,
sikítozhatna, rúgkapálhatna, ahogy akar, és soha senki nem tudná meg.
Egyszerűen csak köddé válna. Püff! Varázsütésre. Szerencséje, hogy nem
fogok ilyet tenni. Inkább előhúzom a mobilomat, és lefotózom. Aztán
elküldöm neki.
Hallottam hétfőn a Matt-tel folytatott beszélgetését a folyosón. Azt hitte,
ő volt az, akinek megengedte a partin, hogy kinyalja. Azt akartam, hogy
megtudja, hogy én voltam. Én tettem. Ez csak a kezdete volt annak, hogy
mi mindent tehetek meg vele. A lehető legkevesebb információt adtam meg
neki ahhoz, hogy többet akarjon. Már kíváncsi, de azt akarom, hogy
kívánjon. Könyörögjön azért, amit Matt eddig képtelen volt megadni neki.
Nem hallom, hogy a telefonja jelez, de Blakely átveszi a könyvet az
egyik kezébe, míg a másikkal megragadja a mobilját. Megnyitja, és egész
testében megfeszül, amikor megpillantja a bejövő képüzenetet. Figyelem,
ahogy beszívja a levegőt, melle megremeg, és megnyalom az ajkamat.
Blakely felszegi a fejét, tágra nyílt kék szemének pillantása találkozik az
enyémmel.
– Ryat? – tudakolja idegesen, és mögém néz. Ott állok a polcsor végén,
és foglyul ejtem a könyvespolcok és a fal között. Nincs hová menekülnie. –
Mit keresel te itt?
Muszáj lesz abbahagynom a vigyorgást. Blakelyt nem érdekli, hogy
elmentettem a telefonszámát aznap este. Inkább az aggasztja, hogy mit
keresek itt. Követem őt. Nem válaszolok, de elindulok felé. Megfordul,
hogy szembenézzen velem, de hátralép pár lépést. Nagy hiba. Így csak még
közelebb van a falhoz, ezért több esélyem van sarokba szorítani.
Kitépem a könyvet a kezéből, és a földre ejtem, kettőnk közé. Felnéz
rám, szép kék szemének tekintete kutatón mélyed az enyémbe. Ma este
szemüveget visel, amit kurvára szexinek találok. Odalépek hozzá,
tenyerembe veszem az arcát, szabad kezem a derekára siklik, hogy
magamhoz húzzam. Lehajolok, ajkamat végighúzom a fülén, és szinte
elolvad a karomban. Lágy, mégis ruganyos teste az enyémnek simul, én
pedig azt suttogom:
 – Még mindig érzem az ízedet a nyelvemen.
Élesen beszívja a levegőt szavaim hallatán, és megragadja a pólómat.
– Olyan ízed volt, mint a méznek – morgom, és kezemmel beletúrok
hosszú, sűrű hajába. – Kurvára édes volt!
– Blakely felnyög. – Kurvára függést okoz! – Farkam keményen ágaskodik
a farmeromban. Itt és most azt akarom, hogy leszopjon. Nem is értem, hogy
volt képes Matt valaha is megtagadni tőle a szexet.
– Várj! – lihegi Blakely. Megpróbál eltolni, és én hátralépek. E
pillanatban arra van szükségem, hogy elfogadjon. A fogadalmi ünnepség
után arra kényszeríthetem, amire csak akarom.
Karom az oldalam mellé hullik, de nem szólalok meg. Inkább csak
bámulom. Figyelmesen nézem, ahogy elpirul, szája elnyílik, és egyre
gyorsabban szedi a levegőt. Elképzelem, ahogy ugyanezt csinálja,
miközben a földhöz szegezem, lábát a derekam köré kulcsolja. A farkam azt
a szűk puncit dugja, Blakely a nevemet sikoltozza, én pedig kihúzom a
farkamat, és ráélvezek arra a szép kis arcára.
Lehajtja a fejét, és haját a füle mögé tűri. Ideges. Olyan édes, hogy ideges
a közelemben. Főleg mivel már a nyelvemet megjárattam a puncijában.
– Tudni akarom, hogy értetted, amit mondtál – pillant fel rám sötét
szempillája alól, és megigazítja a szemüvegét.
Értetlenséget színlelek.
– Mivel kapcsolatban?
– A Kiválasztottságról. – Megnyalja az ajkát, és karba teszi a kezét. – Ez
mit jelent? Nem értem, hogy…
– Nem is kell értened – vágok közbe.
Összeszorítja ajkát, és bosszúsan elkapja a tekintetét.
– Miért akarná bárki is önként átadni magát valakinek, akit egyáltalán
nem ismer?
Szóval ezért van itt? Könyveket keres a Lordokról? Bár megértem
aggodalmát, ez még nem jelenti azt, hogy annyira együttérzek vele, hogy
megadjam neki, amit akar. Mint Lord, nem tudunk mindig mindent. Egy
másik Lord nem oszthat meg titkokat olyasvalakivel, aki nem tag nálunk.
Úgyhogy még a saját apám sem mondhatott sokat az egészről. Egyszerűen
muszáj volt megtennem. Blakely sem más számomra
– egyértelmű parancs, amit végre kell hajtanom. Nem fogom miatta
elveszíteni a lordi címemet. Túl keményen dolgoztam meg érte, és túl sok
mindent áldoztam fel ahhoz, hogy hagyjam kisiklani a kezem közül. Ezért
mondok neki valamit, amin elgondolkodhat.
Alaposan megválogatom a szavaimat, amikor felteszem a kérdést.
– Nem akartál még soha valamit csak önmagad miatt megtenni?
Égnek emeli a tekintetét.
– Dehogynem.
Tudom, hogy amikor végzek vele, Matt felesége lesz. Nem számít,
gyűlöli-e vagy sem. Élete végéig Mattet fogja szolgálni. Előtte viszont
engem.
– Próbáltam utánanézni a neten…
Fölnevetek, de szúrós pillantással néz rám.
– A neten semmit nem találsz majd sem a Lordokról, sem a
Kiválasztottakról.
Blakely felmordul, és toppant.
– Akkor hol keressem?
Ismét odalépek hozzá, kezemet a falra helyezem a feje két oldalán.
Megmerevedik, élesen beszívja a levegőt.
– Sehol nem találsz rólunk semmit. A Lordok nem tárgyalják meg az
életüket kívülállókkal – jelentem ki egyszerűen.
Kidugja a nyelve hegyét, majd megnyalja alsó ajkát, és harapdálni kezdi.
– Ha én… – Elhallgat. – Úgy döntök, hogy a Kiválasztottad leszek. –
Halkabban folytatja, suttogva. – Fájdalmat fogsz okozni nekem?
Rávigyorgok, és az igazságnak megfelelően válaszolok.
– Igen.
Felnyög, és lehunyja a szemét.
– De… kényszeríteni foglak, hogy élvezd.
Kinyitja a szemét, és rám bámul. Látom rajta. Kurvára kíváncsi. Blakely
Anderson olyasmire vágyik, amit nem akármelyik férfi tud megadni neki.
De én igen. Megmutatom neki azt, amit Matt nem volt hajlandó.
– Matt nem kívánt téged, Blake – jelentem ki. Elveszem a kezemet a
falról, végigfuttatom a nyakán, érzem, hogy vadul száguldozik a pulzusa. –
De én igen.
Ez tulajdonképpen nem teljesen hazugság. Lehet, hogy nem néztem
volna meg kétszer magamnak ezt a lányt, ha nem érkezik vele kapcsolatban
egy parancs. De most már látom. És Blake pontosan az, amire szükségem
van. Egy játékszer, amit használhatok. Egy test, amit megbaszhatok. Maga
az édes, kibaszott bosszú.
– Csak Matt miatt kívánsz – jelenti ki Blakely, és felszegi az állát, mintha
olvasna a gondolataimban.
Elmosolyodom, de nem javítom ki. Blakely okos lány. Inkább így szólok:
– És pontosan ez az oka annak, hogy úgy döntesz majd, hogy az enyém
leszel. – Ezzel ellököm magamat a faltól, a hátamat mutatom neki, és
otthagyom, hadd gondolkozzon el a beszélgetésünkről.
TIZENEGYEDIK FEJEZET
BLAKELY

Hétfő délután belépek a lakásba, majd bemegyek a szobámba. Hosszú

napom volt. Kimerült vagyok, nem vágyom másra, mint lefeküdni és aludni
egy nagyot. Egész hétvégén alig aludtam. De ehelyett csak fekszem, és
azon gondolkozom, amit Ryat mondott a könyvtárban péntek este.
Több dologban is igaza van. De abban tévedett, hogy csakis Matt miatt
akarok az övé lenni. Túl sokáig hagytam, hogy Matt diktáljon az életemben.
De miért? Egy színlelt párkapcsolatért? A gondolat, hogy Ryat
Kiválasztottja legyek, csak ennyit jelent – hogy az övé vagyok.
Leveszem a kapucnis pulcsimat, az ágyra dobom, de amikor
megpillantok egy kis fekete dobozt, megmerevedek.
– Sarah? – kiáltok fel. Úgy tudom, még órán van.
Ez a doboz reggel még nem volt itt. Odalépek, kinyitom, és találok benne
egy igyál meg feliratú cédulát egy átlátszó folyadékkal teli üvegcse mellett.
Még soha nem láttam ilyet. A gimiben bekaptunk pár bogyót Sarah-val, de
az alkoholon kívül más folyadékot nem ittunk. Azonban valami azt súgja,
hogy ez nem vodka.
Az üvegcse alatt egy fotó van. Felemelem, és kinyitom. A kép engem
ábrázol a könyvtárban – ugyanaz, amit Ryat átküldött nekem, mielőtt
váratlanul megláttam őt. Felkapom a fejem, gyorsan körülnézek a
szobámban. Szívem vadul ver, és lenézek a fotóra a kezemben.
– Hahó? – kiáltok fel ismét. – Van itt valaki?
Semmi válasz.
– Ryat? – kérdezem idegesen. Ő készítette ezt a fotót, biztosan ő hagyta
itt ezt a dobozt is. Hogy jutott be? Megkérte Sarah-t, hogy segítsen neki?
Amikor megcsörren a telefonom, összerezzenek. Visszaejtem az ágyra az
üvegcsét és a fotót, és fogadom a hívást.
– Halló? – szólok bele, és igyekszem csillapítani szívem vad dübörgését.
– Kellemetlen helyzetbe hoztad? – csattan fel anyám
a telefonban.
 – Tessék? – tudakolom, és még egyszer körülnézek a helyiségben. A
szekrényhez lépek és belenézek, de üres.
– Mattet – morogja anyám. – Kimberly szerint pénteken kellemetlen
helyzetbe hoztad Mattet a barátai előtt.
– Ezt nem tárgyalom meg veled, anya – mondom, és belépek a
fürdőszobába. Még mindig sehol senki.
– Nem tudom, mi a fene folyik itt, de vésd jól az eszedbe, amit mondani
fogok, Blakely Rae! Nem rontasz el mindent a családunk számára! Matt
felesége leszel! Ha így folytatod, sokkal előbb lesz az esküvő, mint
terveztük! – És ezzel leteszi.
Visszamegyek a szobámba, és lezöttyenek az ágyra.
Az üvegcse ott hever mellettem, és könnyek szöknek a szemembe. Nem
tudom megakadályozni. Nem tudok uralkodni fölöttük. Az életem soha nem
volt az enyém. Hogy is képzelhettem, hogy most az lesz? Történjen bármi,
Mrs. Blakely Winston leszek. A gondolat bénító, mert tudom, hogy
szerelem nélküli házasság lesz osztályrészem. Korábban tápláltam érzéseket
Matt iránt. Időbe telt, de belenyugodtam abba, hogy az idők végezetéig a
társa leszek.
De most? Most megvetem. Soha nem fogom tisztelni, és soha nem fogok
a saját elhatározásomból feleségül menni hozzá. Ha így van, anyámnak a
hajamnál fogva kell elrángatnia az oltárig.
És Ryat? Vajon hirtelen támadt érdeklődésének köze van Matthez? Teljes
mértékben. Érdekel ez engem? Nem. Ami engem illet, Matt tehet egy
szívességet. Ha Matt azt csinálhatja, amit akar, akkor ez rám is vonatkozik.
És ebbe az is beletartozik, hogy engedem, hogy Ryat azt tegyen velem, amit
akar.
Döntök, felnyitom az üvegcsét, és felhajtom a szagtalan, szappanos ízű
folyadékot.
Bassza meg!

RYAT

Belépek a lakásába, tudom, hogy egyedül van itthon. Erről gondoskodtam.

Benyitok a hálószobájába, és ott találom az ágyon. A hátán fekszik, keze a
feje mellett. Lehunyt szemmel, mélyeket lélegzik. Totálisan kész van.
Elfogyasztotta a Ginát.
Sejtettem, hogy így lesz. A mi világunkban mindenki szeretne
elmenekülni a valóság elől. Muszáj még egyszer megízlelnem Blake-et, de
a szabályokat okkal hozták meg.
Odalépek az ágy széléhez, lehúzom a takarót, és látom, hogy mielőtt a
cucc hatni kezdett, átöltözött: túlméretezett póló van rajta. Megmarkolom
az anyagot, arra gondolok, hogy a csalárd pasijáé lehet. Felrántom: alatta
fekete csipkés bugyit visel. Elengedem a pólót, kezemet lapos hasára
helyezem, és ujjam hegyét az anyag alá csúsztatom. Ingerlem magam.
A farkam kemény, ágaskodik a nadrágomban. Annyira meg akarom
baszni! Mióta összeütköztünk a folyosón, és felnézett rám a földön ülve,
nem akarok mást, mint belemarkolni a sötét hajába és lenyomni a farkamat
a torkán, hogy könnybe lábadjon az a szép, kék szeme.
A Szertartás szabályai egyszerűek.
A Kiválasztottnak kell felajánlania magát. Blakely kimutatta
érdeklődését azzal, hogy megjelent a partin. Ha volt valaha bármi kétségem
afelől, hogy mit keresett ott, az, ami a hálószobámban történt, bizonyítja,
hogy akart valamit. Még akkor is, ha az egész csak bosszú volt Matt-tel
szemben. Ezt elfogadom. Később majd felhasználhatom.
Jellemző módon a Kiválasztott és a Lord ismerik egymást. Barátok, vagy
jártak is. Ritkán fordul elő olyasmi, ami Blakely és köztem van – hogy a
Lordot arra kényszerítik, hogy egy bizonyos Kiválasztottat válasszon.
Vannak lányok a Barringtonon, akik ölni tudnának azért, hogy
Kiválasztottak lehessenek. Egy Lordot szolgálni megtiszteltetés. Matt jó
okkal nem árult el semmit. Nem akarta, hogy Blake megtudja, mi folyik a
köreinkben. Azt gondolta, mindez nem számít, és Blakely biztosan az övé
lesz. Ez most már nem így van. Úgyhogy Matt indoka, hogy továbbra is
tudatlanságban tartsa Blakelyt, megváltozott.
Nem mondanám, hogy elsőre őt választottam volna, mert soha nem
gondoltam rá így. Dögös a csaj? Igen. De tudtam, hogy tiltott terület. Még
azután is voltak aggályaim, hogy megkaptam a parancsot. Ez addig tartott,
amíg el nem kezdtem belemerülni Blakely életébe. Most már hetek óta
folyamatosan a nyomában vagyok. És miután belekóstoltam, most már
összefut a számban a nyál, ha meglátom, és még többre vágyom. Ha azon
az estén, a hálószobámban, fölfedtem volna magamat, nem hagyta volna,
hogy megérintsem.
Ha a Kiválasztott elfogad, addig a tiéd, amíg többé nem tudod hasznát
venni. Ha már az enyém lesz, annak a faszfejnek a neve sem fog eszébe
jutni.
Lassan a bugyija szélébe akasztom az ujjaimat, és lehúzom napbarnított
lábán, ujjbegyem lágy bőrét simogatja. Megragadom a két combját,
széttolom, és felmászom az ágyra, hogy közé térdeljek. Lepillantok szép,
sima puncijára, a bugyit az orromhoz emelem. Beleszagolok, farkam
megmozdul a nadrágomban. Bassza meg, annyira benne akarok lenni, de ez
ma este nem történhet meg. Még nem.
A szabályok egyértelműek, de arról nem szólnak, hogy ne
játszadozhatnék el vele. Épp annyit engedélyeznek nekünk, hogy kibírjuk.
A Lordok mindig próbára tesznek minket.
A bugyit a földre hajítom, és végigsimítok a combján, kezem felcsúszik a
puncijáig. Ajkamba harapok, és széthúzom a redőket.
– Egek! – suttogom, és benyomom egyik ujjamat.
Nem nedves, de nem is vártam, hogy az legyen. Ujjamat a számhoz
emelem, végignyalom, egészen az ujjpercekig, majd ismét visszanyomom,
gyengéden betolom, míg pillantásom visszatér az arcára.
Fejét balra hajtja, sötét haja szétterül a párnáján, és ugyanolyan
egyenletesen lélegzik. Szabad kezemmel felhúzom a pólóját, így elém tárul
a mellkasa. Elmosolyodom azon, hogy nem visel melltartót. Elképesztően
gyönyörű a melle. Kerek és kemény, tökéletesen illik a tenyerembe szép,
rózsaszín mellbimbójával és kis bimbóudvarával.
Lepillantok a puncijára, és látom, hogy egyre nedvesebb. Kihúzom az
ujjamat, és benyomok még egyet. Blake még mindig nem mozdul.
Bebizonyította, hogy az enyém, és én alig várom, hogy megmutassam
neki, hogy ez mit jelent.
Mozdulataim egyre durvábbak. Feje a másik oldalra billen, halk nyögés
hagyja el ajkát. Mivel kicsi és vékony, nem túl nagy adag bódítót adtam
neki. Nem akartam, hogy túl sok mellékhatást kelljen megtapasztalnia.
Csak az kellett, hogy kábult legyen, ne legyen magánál, hogy egy kicsit
eljátszadozzak vele. Emellett a Gina növeli a szexuális vágyat is.
Blakely háta ívbe feszül, ajka szétnyílik, én pedig figyelem, ahogy
mellbimbója egyre keményebb lesz, miközben puncija összeszorul az
ujjaim körül.
Megfordulok az ágyon, bal kezemet a feje mellé helyezem. Teljes
súlyommal ránehezedem, miközben egy harmadik ujjat is bekényszerítek
szűk puncijába. A farkam várakozásteljesen remeg, alig várja, hogy benne
legyen. Hogy az első legyen ott, azon a helyen. Hogy birtokolhassa.
Blakely lélegzete eláll, én pedig gyengéden megcsókolom a szája sarkát.
– Szépségem…
– Ryat – nyög fel.
– Igen, Blake. Én vagyok az – mondom, ő pedig felnyöszörög. Még így,
kábultan, félig öntudatlanul is tudja, hogy én vagyok az, aki megérinti.
Vadul ujjazni kezdem, hüvelykujjam a csiklójával játszik. Teste előre-
hátra ring, cicije fel-le ugrál, az ágy pedig nyikorog. Amikor a puncija
összerándul, felkiált, és elélvez az ujjaimtól.
Bizonyos értelemben hatalommal ruház fel az, hogy így birtoklom,
teljesen uralom a testét. A tudat, hogy szándékosan fogadott el valamit,
amit én adtam neki, úgy, hogy fogalma sem volt arról, mi az. Arra vágyik,
hogy birtokoljam, hogy uralkodjak fölötte, hogy az enyém legyen.
Leállok, és Blake továbbra is lehunyva tartja a szemét. Ujjamat a
szájához emelem, végigdörzsölöm szétnyílt ajkán, szétkenem rajta a
nedvességet, mintha cukorszirup lenne.
– Nemsokára, kicsikém – ígérem, majd ujjaim a saját számba tömöm, és
tisztára nyalom. Megízlelem azt a kibaszott mézet, ami után annyira
vágyom, miután megadta magát nekem a hálószobámban.
Fölemelkedem az ágyon, beülök remegő lábai közé. Lenyúlok,
megragadom a túlméretezett póló nyakrészét, és az anyag közepéig
feltépem.
– Ezt elégetem – mondom magamnak, ahogy kihúzom belőle a karját;
tudom, hogy egy lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy birtokoljam őt, és
Mattnek még a nyomát is kitöröljem.
A hátsó zsebembe nyúlok, előveszem a kártyát, és az éjjeliszekrényére
helyezem. És most várok.
TIZENKETTEDIK FEJEZET
BLAKELY

Kiválasztott
Elolvasom a fehér kártyát, amit otthagyott az éjjeliszekrényemen hétfő
este, miután ő látogatott meg.
Felpillatok a székesegyházra, és idegesen harapdálom alsó ajkamat. Az
épület olyan, amilyennek elképzeli az ember
– hatalmas, a középkort idézi magas falaival és tornyaival.
A semmi közepén helyezkedik el, a kétsávos út mellett. Kicsit olyan,
mintha egy horrorfilmből bukkant volna elő, amiben a gyerekek
felfedezőútra indulnak a kísértetházban. És végül mindannyian holtan
végzik, különféle szobákban, a haláluk oka egy tompa tárgytól kapott ütés,
és a gonosztevő szétkeni a vérüket a falon.
Oké, talán mostanában túl sok horrorfilmet nézek.
Egy régi, fehér kereszt függ a főbejárat fölött. A falon az elszíneződés
miatt látni lehet, hogy egykoron hol volt, de aztán lezuhant. A szél
gyengéden ide-oda lebegteti, így nyikorgó hangot ad ki, ami felerősíti
idegességemet. Ez a hely akkor sem lehetne ijesztőbb, ha egy horrorfilm
díszlete lenne.
Ma este hideg van. Egész testem remeg, fogaim összekoccannak, ahogy
mély dekoltázsú, fekete miniruhámban álldogálok, amely alig fedi a
fenekemet; piros, Gucci magas sarkút viselek. Teljes súlyommal a
talppárnáimra nehezedek. Máskülönben a cipősarkam besüppedne a puha
talajba.
Erőteljes a sminkem: füstös szemek, vastag szemceruza, és vörös rúzs.
Valószínűleg úgy nézek ki, mint egy olcsó kurva, aki az utcákat járja új
kuncsaft után. De én nem kapok pénzt azért, amit tenni fogok. Nem. Én
ingyen adom oda. Odaadom egy olyan embernek, akiről tudom, hogy
használni fogja. Ki fogja használni.
Visszapillantok a kártyára, és megfordítom.
A Szertartás fogadalmi ünnepsége
 Ez áll a kártyán egy cím mellett, amit kénytelen voltam beütni a
keresőbe. Pontosan harminc percre volt az egyetem területéről, a nagy
semmi közepén. Alatta a következő szöveg áll: amint a Kiválasztott
elfogadja kötelességét, szolgálnia kell urát.
A Lordok „szertartásának” része leszek. Tudom, hogy elég ijesztően
hangzik, de szükségem van valami újdonságra az életemben. Amióta az
eszemet tudom, hiányzik valami. És Ryat segítségével rájöttem, mi az.
„Nem akartál még soha valamit csak önmagad miatt megtenni?”
Sokat gondolkoztam a könyvtárban feltett kérdésén. Egészen kiskoromtól
fogva álmodozom a jövőmről, de a szüleim egyik tervemet a másik után
lőtték ki. A Stanfordra akartam felvételizni, de erre nem volt lehetőségem.
– A Barringtonra fogsz járni, és kész – jelentette ki anyám tizenkét éves
koromban. És nem volt vita.
Félreértés ne essék, szeretem a Barringtont, de nem ezt választottam
volna elsőnek. Egyszer az életben normális akartam lenni. Egész életemben
magániskolába jártam, ezért a Barrington sem tűnik másnak. Pennsylvania
közepén áll, egy eléggé elszigetelt helyen. Gazdag fiatalok járnak ide – az
elit. Olyanok, akiknek több kilométer hosszú a priuszuk, amit a bírók a
szőnyeg alá söpörtek, mert az „apucik” fizettek. Mi üthet ki balul, ha ezeket
a srácokat mind egy helyre terelik be? Ezek a fiúk és lányok arra születtek,
hogy egy napon átvegyék a családi vállalkozásokat. A diploma csupán
formaság. Szükség van papíron az elért eredményekre, annak ellenére, hogy
az egyetem elvégzése után egyszerűen tálcán nyújtják át nekik a több
milliárd dolláros birodalmakat.
Azt hiszem, ez egy újabb ok, ami elvezetett ide, a semmi közepére, ehhez
a székesegyházhoz – a tény, hogy belehalok az unalomba. Az egész életem
minden egyes napját eltervezték számomra. Kitalálták, milyen sportot
végezhetek, milyen érdemjegyet szerezhetek. Kihez mehetek feleségül.
Mindez fájdalmasan kimerítő. Az ember nem akarja ezt az egészet
kizárni? Hogy ne kelljen az élete következő másodpercén agyalni? Nem
lenne jó elmenni egy előre el nem tervezett kirándulásra? Egyéjszakás
kalandba bonyolódni a helyes sráccal, akit végigpörgettél az idővonaladon?
A közösségi oldalak elhitetik veled, hogy végtelenül szabad vagy, pedig ez
nem így van. Egyáltalán nem. Egy kütyüt tartasz magad előtt, amin
végignézed, ahogy a többiek megvalósítják az álmaikat. Hamis mosolyokat
és drága ruhákat posztolsz a szelfiken, abban a reményben, hogy valaki
irigyelni fog. Biztosít arról, hogy mennyire jó neked. Miközben gyűlölöd az
életedet.
– Mosolyogj, szívem, sosem tudhatod, ki figyel – szokta mondogatni
anyám.
A kétségbeesés azonban sosem vonzó.
Ryat az én kiutam. Az, hogy kiválasztottak, a menekülés egyik formája.
Legalábbis egyelőre. Ki tudja, meddig fog tartani? Az is lehet, hogy csak
színjáték az egész, de én végig akarom csinálni.
Mély levegőt veszek, és elindulok felfelé a lépcsőn. Belököm a nehéz
ajtót, mely nyikorog, jelezve érkezésemet.
Szívem vadul ver a mellkasomban, míg végighaladok a főhajón. Mindkét
oldalon sötét alakok ülnek a padokban. Fekete köpönyeget és fehér maszkot
viselnek. Engem nem neveltek vallásosnak, ezért még sosem jártam
templomban. Mindig azt hittem, hogy ott minden aranyból van – fényes és
értékes –, hogy a végtelen nyugalom érzetét keltse az emberben. Azonban
mi sem áll távolabb az igazságtól.
Ódon egy épület ez. A magas boltozat ugyanolyan színű, mint a sötét
éjszaka. Látni lehet, hogy a falakon valaha festmények voltak, de idővel
szinte felismerhetetlenné koptak. A padlón levelek és faágak hevernek.
Ugyanolyan hideg van, mint kint, és a régi katedrál üvegen át hangosan
fütyül a szél.
Elöl hatalmas színpad és oltár helyezkedik el. Két oldalán hosszú
lépcsősor visz fel egy galériára, ahonnan rálátni a teljes gyülekezetre. A
galéria közepén, a perem mentén egy keresztelőmedencét süllyesztettek a
padlózatba. A felénk néző oldala színtiszta üveg, hogy a padsorokban ülők
is mindent jól láthassanak. Minden oldalon három lépcsőfok vezet a vízbe,
a medence legalább százhúsz centiméter mély.
Remegő lábakkal botorkálok előre, a padlón heverő rothadó faágak és
levelek megcsikordulnak a sarkam alatt. Ez a hely régi, idejétmúlt és
nagyon úgy fest, mintha igencsak elhanyagolták volna – szöges ellentéte
annak a szállodának, ahol a Lordok élnek. Eltűnődöm, hogy miért
használják egyáltalán bármire is.
Megállok elöl, és észreveszem, hogy az első két sorban a köpönyeges és
fehér maszkos férfiak mellett nők ülnek.
A nők egyike sem visel maszkot. Hozzám hasonlók. Mindegyiken ruha és
magas sarkú van. A túlsó végén ülő lányra felfigyelek.
 Sarah az.
Elindulok felé, de amikor meglátom a mellette ülő nőt, megtorpanok. Az
a szőke lány a partiról. Matt barátnője.
Matt is itt van? Ha igen, köpönyeget és maszkot visel. Tarkómon
felágaskodnak az apró pihék, arra gondolok, hogy Matt biztosan figyel, de
figyelemre méltó, hogy a lányok kezét vagy karját nem lehet látni. Ahogy
közelebbről megnézem őket, rájövök, hogy biztosan a hátuk mögött van.
Szívem vadul ver, a vér ott dobol a fülemben a hatalmas épületben honoló
különös csendben. Fülsiketítő.
Amikor hátulról egy kéz nehezedik a vállamra, összerezzenek.
Megpróbálok megfordulni, de a kéz nem engedi. Ehelyett lassan végigsimít
a karomon, és tudom, érzi, hogy remegek. Amikor a csuklómhoz ér,
gyengéden a hátam mögé vonja.
Lehunyom a szememet, elfogadom azt, ami következik. Bármi is történik
itt ma este, mindez azért lesz, mert kockáztattam. Én döntöttem úgy, hogy
itt leszek. Úgy döntöttem, az övé leszek, addig, amíg úgy dönt, hogy akar
engem.
Egyik kezébe fogja mindkét csuklómat, majd hallom a fém kattanását.
Mellkasom minden egyes lélegzetvételemmel zihálva emelkedik és süllyed.
Sarah-ra pillantok, aki lehajtott fejjel ül, a földet bámulja. Gyorsan az első
padsorra siklik
a tekintetem, és látom, hogy minden lány ugyanígy tesz.
A hideg fém a csuklómra szorul, és úgy igazítják a bilincset, hogy szúrja
a bőrömet, amitől felnyögök.
– Talán túl szoros? – hallom Ryat hangját; lesöpri a hajamat a vállamról.
– Igen – válaszolom halkan.
– Jó. – Még egyszer kattan a bilincs, én pedig felszisszenek.
– Fájdalmat fogsz okozni nekem?
– Igen.
Arra számítok, hogy fájdalmat fogok érezni, és bizonyos szempontból
izgatott vagyok. Ryat megragadja a felkaromat, és hátrahúz.

RYAT
Felvezetem a lépcsőn, ujjaim belevájnak felkarja puha bőrébe. Túlságosan
régóta várok erre. Úgy érzem, egy örökkévalóság telt el azóta, hogy
közölték velem, hogy ő lesz a Kiválasztottam. De végre eljött ez a nap.
Felérünk az emelvényre, odahúzom a kis, medencéhez hasonló
építményhez, amit a szertartás miatt építettek számunkra.
Ez az épület nagyon régen került a Lordok birtokába. Az első dolguk az
volt, hogy a belső részét teljesen lecsupaszították. Ez nem egy átlagos
székesegyház. Bizonyos dolgok bekerültek, hogy általuk hűek
maradhassunk hagyományainkhoz.
Blake meg akar állni a medence szélénél, hallom, hogy egyre
hangosabban veszi a levegőt. Már majdnem szólok neki, hogy ereszkedjen
bele a vízbe, de végül magától előrelép. Elfojtok egy mosolyt. Nekem
akarja adni magát, én pedig alig várom, hogy a magamévá tegyem.
Általában a Szertartás során a Kiválasztott mezítelen, de Blake teljesen
felöltözve esik át a fogadalomtételen. Nem akarom, hogy más is lássa a
testét. A Szertartás célja az, hogy megtisztítsa a Kiválasztottat korábbi
szexuális partnereitől, de én rendkívül birtokszemléletű vagyok azt illetően,
ami az enyém. Az utóbbi három évben végignéztem, ahogy a Barringtonon
a csajok fűvel-fával keféltek, arra számítva, hogy majd Kiválasztottak
lesznek. A dolog úgy áll, hogy Blake még soha nem szexelt senkivel.
Azonban a fogadalmi ünnepségnek le kell zajlania, hogy megerősítse magát
a szertartást. Matt csókolózott vele, átölelte, és biztosan pettingeltek is.
A legapróbb nyomát is le akarom törölni Blake testéről.
Az ünnepség részeként meg kell mutatnunk, hogy mi birtokoljuk a
Kiválasztottat. Meg kell dugni őt – szájba, punciba vagy seggbe. De nem
azért, hogy örömet okozzunk neki. Hanem hogy a birtokunkba vegyük.
Ezért mivel én önző vagyok, és nem vagyok hajlandó eldicsekedni azzal,
amim van, nekem elég lesz Blake szája. Amint itt végeztünk, hátraviszem
és megbaszom azt a szűk puncit az erdőben, a földön fekve vagy egy fának
döntve. Nem számít. A harapásnyomokból a lábán és szívásnyomokból a
nyakán mindenki tudni fogja, hogy az enyém.
Blake egy Lord tulajdona lesz. És én teszek róla, hogy ezt mindenki
tudomásul vegye.
Blake megteszi az utolsó lépést, a meleg víz egészen a mellkasáig ér,
ahogy odaállok mellé. Elengedem a felkarját, odanyúlok, és kisimítom sötét
haját az arcából, benedvesítem az ujjammal. Olyan csinos most, sminkben,
elegáns frizurájával. Készen állok arra, hogy tönkretegyem.
– Mondd el a fogadalmadat! – utasítom.
Egy pillanatra tágra nyílik a szeme, és idegesen megnyalja az ajkát.
Aztán mély lélegzetet vesz.
– Én esküszöm.
Jó kislány. Odafigyelt a röplapra, amit összegyűrt.
– Te esküszöl – jelentem ki, és biccentek, hogy az utolsó részt velem
együtt mondja el.
– Mi esküszünk – mondjuk egyszerre.
Hirtelen megragadom a haját, kirúgom a lábát, és a víz alá nyomom. És
lent tartom. Blake azonnal küzdeni kezd. Olyan keményen viaskodik velem,
hogy a víz átbugyog a peremen és túlfolyik.
Felrántom, és amint arca a vízfelszín fölé ér, fuldokolva köpködni kezdi a
vizet. A jobbomon elhelyezkedő lépcsőhöz rángatom, ráülök a legfelső
lépcsőfokra, és egy pillanatra elengedem Blake-et, hogy kicsatoljam az
övemet, majd kigomboljam a farmeromat.
Blake levegő után kapkod, ugyanakkor vizet köhög fel. Ez az egyetlen
hang a templomban. Odalent mindenki némán ül, türelmesen várják, hogy
magamévá tegyem a Kiválasztottamat. Matt is várja. Remélem, az a
rohadék látja, hogy Blake mennyire akarja ezt az egészet. Mennyire akar
engem.
Blake igyekszik úgy helyezkedni, hogy a feje ne legyen a vízben, nedves
haja szétterül körülötte. Nem tud semmit tenni, mert a keze még mindig
bilincsben van a háta mögött.
Kihúzom merev farkamat, párszor végigsimítok rajta, időt adok Blake-
nek, hogy újra normálisan tudjon lélegezni, mert tudom, hogy amit tenni
fogok, attól csak még kevésbé fog tudni levegőt venni. Majd odanyúlok,
gyengéden kisimítom a haját az arcából, hogy megnézzem magamnak.
Fekete sminkje csíkokban folyik végig az arcán. Nedves szempillája
összeragad, elnyílt ajka remeg, állán víz csorog. Szép kék szeme piros, és
ellenkezés lángol benne.
Már késő, kicsikém. Most már hozzám tartozol.
Benyúlok a vízbe, hosszú, sötét haját összefogom a tarkójánál. Amint az
egészet a kezem köré tekertem, megmarkolom és magam felé rántom.
 – Térdelj le! – parancsolom, és Blake a harmadik lépcsőfoknál térdre
esik, felnyög. – Nyisd ki a szádat!
Pillantása a farkamra siklik, és elmosolyodom attól, hogy milyen
rémülten bámul rám. Még egyszer mély levegőt vesz, majd megnyalja az
ajkát, és kinyitja rúzsos száját. Megragadom a farkam tövét, és a szájába
nyomom.
Semmi gyengédség nincs a mozdulatban.
Blake öklendező hangja betölti a templomot, és a víz ismét túlfolyik a
peremen, ahogy irányítom a fejét. Fel-le csúszkál a farkamon. Próbál
küzdeni ellenem, elhúzódni, de én nem engedem, még keményebben
megmarkolom a haját, hogy még mélyebbre fogadja be a farkamat a
torkába. Szorosan lehunyja a szemét, és elfintorodik, ahogy a torka hátsó
részébe érek, amitől ismét öklendezni kezd.
– Nézz rám! – parancsolom.
Kinyitja a szemét, és látom, hogy vizes arcán könnyek csorognak végig.
– Lazulj el, és nyisd ki szépen! – suttogom, és lassítok a ritmuson, adok
neki egy pillanatot, hogy lélegzethez jusson. Pislog, és újabb könnyek
folynak le az arcán. Előretolom
a csípőmet, fenekem a lépcső széléhez nyomom, hogy jobb pozíciót vegyek
fel.
Kihúzom a farkamat, és Blake hangosan levegőt vesz.
– Nyisd ki szép nagyra! – mondom halkan, és szabad kezemmel letörlöm
a könnyeket az arcáról, elmaszatolom a lefolyt sminket. – Nyújtsd ki a
nyelvedet, és lélegezz az orrodon keresztül!
Blake nagyot nyel, de amennyire tudja, kinyitja a száját és kidugja a
nyelvét.
Lejjebb húzom a fejét, szája ismét befogad. Hátradöntöm a fejemet,
lehunyom a szememet, nem akarom nézni, csak el akarok élvezni. Elérem a
torka hátsó részét, teste küzd ellenem, miközben újra öklendezni kezd. Most
nem engedem el.
Golyóim megfeszülnek, egyre szaporábban veszem a levegőt. Még
egyszer, utoljára lenyomom a fejét, és lent tartom, ahogy elélvezek, arra
kényszerítve, hogy lenyelje.
TIZENHARMADIK FEJEZET
BLAKELY

Levegőért kapkodok, ahogy az ondója, víz és nyál csorog végig az államon.

Testem megállíthatatlanul remeg, térdemet lehorzsolták a lépcsőfokok.
Mindenem fáj attól, hogy megfeszült a testem, és kezem elzsibbadt a
bilincstől.
Továbbra is térdelek, ahogy elenged és feláll. Most is potyogó
könnyeimen keresztül felpillantok rá, és figyelem, ahogy még mindig félig
kemény farkát visszagyömöszöli nedves farmerjába, majd felhúzza a
cipzárt. Nagy
a szerszáma – vastag és hosszú. Az állam fáj attól, hogy tátva kellett
tartanom a számat, és a torkom is Ryat durva mozdulataitól.
Ryat lehajol, megragadja a felkaromat és talpra állít. Fogalmam sincs,
tudok-e járni; lábam borzalmasan remeg. Kiemel a vízből és felállít a
lépcsőre. Lepillantok csuromvizes cipőmre míg folyik a víz átázott
ruhánkból.
Elengedi a karomat, megragadja a hajamat, felrántja
a fejemet, én pedig felnyögök.
– Ne szégyelld, Blake! – suttogja a fülembe. – Te vagy az én
Kiválasztottam. Légy büszke! Én tudom, hogy én az vagyok.
Levezet a lépcsőn, az alján balra fordulunk, én pedig némán hagyom,
hogy végighúzzon egy folyosón; megállunk egy ajtó előtt.
Kilépünk az épületből. Ahogy körülnézek, nem sok mindent látok. Sötét
van, és az épületről csak egyetlen egy lámpa világítja meg ezt a területet.
A székesegyházat erdő veszi körül, én pedig pislogok, próbálok átlátni a
fák között. Feltámad a szél, megborzongok. Csuromvizes ruhám a testemre
tapad, a víz még mindig csordogál a lábamon.
– Mégis mit…
Ryat hozzám fordul, megragadja a vállamat, megfordít, háttal nekilök az
épületnek. Felkiáltok, ahogy hátrabilincselt karom nekiszorul a templom
falának. Ryat kioldja a bilincset, majd tenyerét a számra tapasztja.
 Odahajol a fülemhez, szájába veszi a fülcimpámat és szívogatni kezdi,
amitől borzongás fut végig a gerincemen. Ahogy elhúzódik, durván a
fülembe suttog:
– Itt és most meg foglak baszni. Az a száj az enyém.
Az a segg az enyém. Az a pina az enyém. Kurvára az enyém vagy!
Felnyögök, ahogy puncim lüktetni kezd szavai hallatán. El sem tudom
képzelni, milyen durván bánik majd a testemmel azok után, amit a számmal
művelt. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy szexeltünk-e
korábban, hiszen az első alkalommal elájultam, a másodiknál pedig
begyógyszereztem magam.
Ryat smaragdzöld szeme tűzben ég. Felfordul a gyomrom, amikor
rádöbbenek, hogy mi mindent akar tőlem. És mennyire meg akarom adni
neki.
– Most már hozzám tartozol, Blake. És én elveszem, ami az enyém.
Kezét elhúzza a számról, én pedig beszívom a levegőt. Ryat hátralép, én
nekidőlök az épületnek. Nem tudom, a lábam elbírja-e még a súlyomat.
Ryat megragadja a ruhám alját, és egészen derékig felrántja. Kihagy a
lélegzetem, amikor belemar a tangám pántjába, lehúzza remegő lábamon,
segítenie kell, hogy ki tudjak lépni belőle.
– Kérlek… – könyörgök, és egy kicsit elhúzódom a faltól, hogy ne fájjon
úgy a karom. A csuklóm sajog, térdem kezdi felmondani a szolgálatot, így
csak botladozom
a magas sarkúban. – Nyisd ki a bilincset…
Ryat a bugyimat a számba tömi, majd rászorítja a tenyerét, és fejemet az
épületnek dönti. Vízzel telik meg a szám, öklendezem, testem ismét
rángatózni kezd, küzdök a rosszullét ellen. Pislogok, Ryat pedig látja, hogy
újra patakzani kezdenek a szememből a könnyek.
Újra fülemhez tapasztja ajkát, miközben szabad keze
a testünk közé csúszik, és megtalálja a puncimat.
– Még nem tudod, mit jelent az, hogy hozzám tartozol. De mindjárt
megtanítom neked, kicsikém – húzza végig ajkát a nyakam oldalán, én
pedig félrehajtom a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen. – Senki nem
hallhatja, ahogy megbaszlak, és senki nem nézheti végig soha, ahogy
megbaszlak!
Az orromon át veszem a levegőt, átázott bugyimból egyre több vizet
nyelek.
 – De mindenki tudni fogja, hogy hozzám tartozol – dörzsölgeti Ryat
gyengéden a csiklómat, amitől nyöszörögni kezdek. – Körbehordozom
majd az én diadalserlegemet, aki tele lesz kék-zöld foltokkal, amiket én
ejtettem rajta.
– Szétnyitja a puncimat, és benyomja egyik ujját, így kénytelen vagyok
lábujjhegyre állni. – Látni fogják a fogam nyomait. – A nyakamba harap,
egész testemben libabőrös leszek, miközben felkiáltok a számban lévő
ruhadarab ellenére is. – Te most értem élsz – nyalja végig a nyakamat
egészen a fülemig. – Én pedig érted. – Még egy ujját belém nyomja,
hangosan beszívom a levegőt az orromon át, és lehunyom könnyes
szememet. – Te szolgálsz és engedelmeskedsz nekem. Én pedig
megvédelek és birtokollak téged.
Már remeg a lábam, sajog a lábfejem, és a karom is, mert a falhoz szorít,
de a puncim tiszta lucsok. És nem azért, mert percekkel korábban még a
vízben voltam. Még soha nem bántak velem így. Soha nem uralkodtak
rajtam. Testem remeg a várakozástól, alig várom, hogy megtudjam, mit fog
tenni velem. Erre vágyik. Arra, amit elképzeltem, amilyen lesz. Igaz, hogy
sosem feküdtem le Matt-tel, de elégszer játszadoztam magammal – a
kezemmel és a segédeszközeimmel –, és teljesen készen állok rá.
– Akkor most… tedd szét a lábadat, hadd basszam meg azt a puncit, ami
az enyém!

RYAT

Kis teste ismét remegni kezd, de azt teszi, amit mondok.

A legszélesebbre tárja a lábát, én pedig elmosolyodom, ahogy nedves
testéhez érek.
Az enyém!
Tökéletes Kiválasztott lesz belőle. Sóvárog a tudás után. Vágyik arra,
hogy megadja magát. Kihúzom az ujjaimat
a puncijából, és felnyög.
– Ne köpd ki! – parancsolom, és elhúzom a kezemet
a szájáról.
 Röviden bólint. Ha lenne nálam ragasztószalag, a szájára nyomnám, de
nincs. Emellett ez próbája annak, hogy mennyire veszi komolyan azt a
felelősséget, ami egy Kiválasztott vállán nyugszik.
Lenyúlok, kigombolom a farmeromat és előhúzom a farkamat. Egész
végig úgy állt, mint a cövek. Fáj a karja meg a csuklója? Ki kéne próbálnia,
milyen férfinak lenni! Néha úgy áll a farkunk, hogy a kínok kínját éljük át.
Ha nem vigyázol, még a végén térdre rogysz tőle.
Előrelépek, megragadom a jobb combját, és felhúzom. Lábát a
csípőmhöz vonom, lenézek, és figyelem, ahogy a farkam hegye benyomul
abba az édes, kibaszott kis puncijába.
Az enyém!
Én vagyok az első, aki ott jár.
Elfojtott kiáltása hallatán elmosolyodom, ahogy beljebb nyomulok.
Olyan kibaszottul szűk! Ebben a pozícióban ez a legtöbb, amit tehetek. Jobb
lenne, ha égnek emelné a fenekét, hogy igazán mélyre tudjak hatolni, de azt
majd akkor, ha visszamegyünk a szobámba.
Nem tréfáltam, amikor azt mondtam neki, hogy mindenki tudni fogja,
hogy hozzám tartozik. Az egész éjszaka az enyém, úgy teszem magamévá,
ahogy csak akarom. Megjelölöm a területemet. Alig várom, hogy lássam
Matt pofáját, amikor visszaviszem Blake-et a Lordok házába. Mattnek
komolyan kellett volna vennie figyelmeztetésnek álcázott fenyegetésemet.
Én nem fogom elkövetni azt a hibát, amit ő. Olyan kibaszottul rövid
pórázon fogom majd ezt a csajt, hogy az engedélyem nélkül még levegőt se
fog venni.
Arcomat a nyakához nyomom, megcsókolom nedves bőrét, hajszálai az
ajkamhoz tapadnak, ahogy hátrahúzom a csípőmet, majd előrenyomom, így
újabb érthetetlen kiáltások törnek fel a bugyi mögül a torkából.
– Bassza meg, Blake! – Amúgy is szűk puncija összeszorul a farkam
körül, és egyre gyorsabban veszem a levegőt. Szabad kezem a másik
combjára szorul, azt is felemelem, testemmel nekinyomom az épület
falának. Gyors mozdulatokkal kezdem baszni, mindenféle védekezés
nélkül. Soha nem fogok óvszert használni vele. Nincs miért. Én tiszta
vagyok, és tudom, hogy ő is az.
Több, mint három éve nem szexeltem – mióta az első év előtti nyáron
fogadalmat tettem. Ezért született meg ez a hagyomány. Megmutatja, hogy
milyen megérezni a hatalom ízét. Blake birtoklása csupán tört része annak,
amit akkor fogok birtokolni, ha egyszer elvégzem a Barrington Egyetemet.
A Lordok nem akarják, hogy az egyetemi éveink alatt a szex elvonja a
figyelmünket. Bizonyítanunk kell hűségünket a Lordok iránt, és ez
fontosabb, mint a farkunk.
El is felejtettem, milyen jó érzés punciban lenni. Milyen meleg, lágy és
rugalmas, igazodik a méreteimhez. És Blake olyan nedves, mégis kissé
ellenál, így egy kicsit erőszakosabban kell mozognom. Eláll tőle a
lélegzetem. A kezem már nem volt elég.
Golyóim önmaguktól is megfeszülnek, a fogamat csikorgatom, nem
akarom, hogy véget érjen. De nem volt a legjobb ötlet kihozni ide. Mindig
van rá esély, hogy valaki kilép és észrevesz minket, de a Lordok még
mindig odabent vannak, még tart a szertartás. Azért akartam ma este én
lenni az első, mert már kurvára nem akartam tovább várni.
Érzem, hogy nem bírom tovább, így elengedem a lábát, és kihúzom a
farkamat, mert bármelyik pillanatban elélvezhetek.
Hátralépek, megragadom a ruháját és előrerántom, így térdre esik.
Benyúlok a szájába, kihúzom a bugyiját, a tövénél megragadom a haját, és
hátrahúzom a fejét.
– Nyisd ki a szádat! – parancsolom fogcsikorgatva.
Ajka szétnyílik, és felbámul rám, könnyek folynak végig sminktől
maszatos arcán.
Kurvára gyönyörű. Tudtam, hogy ilyen lesz.
Szabad kezemmel megragadom nedves farkamat, és még időben
dörzsölöm meg, mert hangos nyögéssel Blake arcára élvezek. Olyan erővel
tör rám a gyönyör hulláma, hogy majdnem térdre esem. Előrehajolok,
kénytelen vagyok elengedni a haját, megtámaszkodom az épület falán, hogy
továbbra is egyenesen álljak.
Bassza meg!
Megérte. Megérte, hogy vele éljem át. Tudom, hogy képes vagyok
bármire, amit csak akarok, amikor csak akarom. Ez aztán igazán
egosimogató pillanat! Már ez is olyan hatalomérzéssel ruház fel, hogy
majdnem olyan, mintha a puncijában lennék.
Ellököm magamat a faltól, próbálok újra normálisan lélegezni, ahogy
lepillantok a farkamra. Nem látok egyértelmű vérnyomokat. De az egyetem
előtt elég csajt keféltem meg ahhoz, hogy tudjam, hogy nem mindegyik
vérzik. Azt gondoltam, csekély az esélye, hogy Blake vérezni fog. Mikor a
parti után kiraktam a lakásán, átkutattam a fiókjait, és megtaláltam a
segédeszközöket, amikkel, gondolom, magát szokta kényeztetni. Az évek
során bármelyik kitágíthatta a szűzhártyáját. Emellett nem vérzett, amikor
megujjaztam. A farmeromba gyömöszölöm a farkamat, és felhúzom
a sliccemet.
Letérdelek mellé, odanyúlok, és végighúzom ujjamat az ondón, ami az
arcára kenődött.
– Nyújtsd ki a nyelvedet! – parancsolom.
Nagyot nyel, majd szétnyitja ajkát és engedelmeskedik.
– Jó kislány! – dicsérem, és Blake felnyög, egész testében megremeg.
Ujjamat végighúzom a nyelvén, beletörlöm. Aztán három ujjamat
végigfuttatom az arcán, még több nedvet kenek rá, majd a szájába nyomom,
a torka mélyére, és hátranyomom a fejét. Öklendezni kezd, szemébe ismét
könnyek szöknek, de nem próbálja elhúzni a fejét. – Csukd be!
Ajkát összezárja az ujjaim körül, amennyire csak tudja, és nyelve köréjük
fonódik; ahogy szívogatja, felnyögök, újra arra vágyom, hogy farkam a
szájában legyen. Amikor jól csinálják, egy száj még többet nyújthat, mint
egy punci. Lassan kihúzom a kezemet, és hagyom, hogy ismét tisztára
nyalja.
Elégedett vagyok engedelmességével, főleg mivel ilyen tapasztalatlan,
ezért felállok és a hátsó zsebembe nyúlok, előhúzom a bilincs kulcsát.
Blake lehajtja a fejét, és halkan felzokog, mert tudja, hogy csuklója
hamarosan megszabadul a kínzó fémbilincstől. Odalépek mögé,
megragadom a felkarját, és felállítom. Felkiált, előreesik magas sarkújában,
de én megtartom. Megszemlélem a csuklóját és a karját, és csak utána
engedem el. Egy kis vér csorog végig a kezén, mert a bilincs belevájt a
bőrébe, és elkékült a keringés hiányától.
Ezt magának köszönheti.
A Lordok színe előtt megkérdeztem tőle, hogy nem túl szoros-e. Az
egész csak a színjáték miatt volt. Amikor igent mondott, nem mutathattam
gyengeséget, ezért még jobban megszorítottam. De őszintén szólva, teljesen
hiába volt. Ha nemet mondott volna, akkor is megszorítom.
A Szertartás teljesen egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy miként bánunk
Kiválasztottunkkal a fogadalmi ünnepség idején. Az, amit zárt ajtók mögött
művelek vele, teljesen más. De nem fogok gyengéden bánni vele. Az nem
én vagyok.
 Egy Lord-társam végezte a kiképzésemet, és Ty megtanította azt, amit
elvártak tőle. Ezeket a lányokat egy magasabb cél érdekében képezzük ki.
Még én sem menthetem meg Blake-et a jövőjétől. Csak annyit tehetek,
hogy felkészítem rá.
Megismeri majd a poklot, de egyelőre én leszek számára az ördög.
Kioldom a bilincset, és Blake halkan felkiált, majd az arca elé kapja a
kezét. Visszarángatom a ruháját a helyére, majd felkapom a bugyiját, és a
zsebembe gyömöszölöm.
– Menjünk! – mondom, és megragadom a karját, majd megkerülöm vele
az épületet, és kimegyünk az elöl álló kocsijához.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
BLAKELY

Beültet a kocsim anyósülésére, ő pedig a vezetőülésre zökken le. A

kulcsomat a kocsiban hagytam, a táskámmal és a mobilommal együtt; Ryat
elindítja a motort, és magunk mögött hagyjuk az épületet. A semmi közepén
voltunk, úgyhogy nem aggódtam amiatt, hogy bárki bármit is ellopna tőlem.
Hallgatok, és összedörzsölöm a két tenyeremet. Ahogy az érzés végre
visszatér az ujjaimba, mindenem bizsereg. Csuklómon véres horzsolások
éktelenkednek. Még mindig ondótól ragad az arcom, a hajam és a
mellkasom. Nem tudom, letörölhetem-e. Rettentően fázom, a vizes
ruhámban ülök, a bugyim Ryat zsebében van. A combom sajog, a puncim
fáj. Egyáltalán nem volt olyan fájdalmas, mint vártam, és emiatt
elgondolkodom, hogy lehet, hogy már szexeltem vele. Azok után, ami a
harmadév kezdete óta történt, nem bánom meg, hogy úgy döntöttem, hogy
úgy élem az életemet, ahogy akarom.
Igen, egyesek biztos azt mondanák, hogy az, hogy beleegyeztem, hogy
Ryat Kiválasztottja leszek, megfoszt minden döntéstől, amit a testemmel
kapcsolatban meghozhatok, de én máshogy látom. Felszabadító a tudat,
hogy hozzá tartozom. Valakihez, aki fizikailag kíván engem. Bizonyos
mennyiségű elutasítás után az ember óhatatlanul is felteszi magának a
kérdést: miért? Mi a baj velem?
– Hová megyünk? – suttogom, és idegesen alsó ajkamba harapok; nem
tudom, mi vár rám.
Ryat egy pillanatra rám néz, majd ismét az útra függeszti tekintetét.
– A Lordok házába – szólal meg, majd a kocsiban szétárad MISSIO és
Zeale I Don’t Give A… című száma.

***
Áthaladunk a szálloda kapuján, és Ryat leparkolja a kocsit, majd kinyitja
előttem az ajtót.
Ahogy belépek, különös érzés fog el, mert most úgy vagyunk itt, hogy
nincs tömeg. Nincsenek villódzó fények, se hangosan dübörgő zene. Csak a
csend.
– Még mindenki a fogadalmi ünnepségen van – szólal meg Ryat;
pontosan tudja, mire gondolok.
Kézen fog és bevezet a hálószobába, ahol egyszer ott találtam az én
maszkos idegenemet. Belép egy másik ajtón, ami a hálóból nyíló
fürdőszobát rejti. Egy hosszú tükör helyezkedik el előttünk, dupla mosdós
pulttal. A jobbra vezető ajtó a vécébe nyílhat. Balra a zuhanyzó van, ami a
fürdőszoba teljes hosszán végigfut. Az egész színtiszta üveg, és három
zuhanyfejet pillantok meg. A két szélén egyet, egyet pedig középen. A
padló fehér, a falak sötétszürkék. A pult fekete. Különös, hogy teljesen üres,
nincs tele piperecuccokkal, mint az enyém.
Ryat elengedi a kezemet, megfordul, és smaragdzöld szeme az enyémbe
mélyed. Ahogy belenézek, elakad a lélegzetem.
Ryat kiéhezett.
A szeme mindent elmond, amit tudni akartam. Tudom, hogy amit az
erdőben műveltünk, csupán ízelítő volt abból, amit tőlem akar.
– Zuhanyozz le! – pillant ondótól ragadós, sminktől maszatos arcomra,
majd végignéz rajtam. – Mosakodj meg! – majd kimegy, és bezárja az ajtót.
Nem mondta, hogy siessek, ezért lassan és alaposan zuhanyozom. A
víztől sajog a csuklóm, de nem elviselhetetlenül. Állok a középső zuhanyfej
alatt, élvezem a meleg vizet, majd hajat mosok Ryat samponjával. A
tusfürdőjét is kipróbálom, és eltűnődöm, hogy ezért hozott-e ide. Talán ez
újabb módja annak, hogy a magáénak mondjon. Nehéz letagadni egy férfit,
ha körbeleng az illata.
Elzárom a vizet, kilépek a zuhany alól és megszárítkozom egy fehér
törülközővel, ami a fogason lógott; a csuklóm körül különösen óvatos
vagyok. Körülnézek, és rádöbbenek, hogy nem tudok mit felvenni, de úgy
érzem, hogy ez szándékos.
Kinyitom az egyik mosdó alatti szekrényt, és szájvizet találok benne.
Lecsavarom a kupakot, és belekortyolok. Megjáratom a számban, majd a
mosdókagylóba köpöm. Nyeltem vizet, amiről fogalmam sincs, mi volt
benne, és persze ondót is. Többször is. Szeretnék fogat mosni, de egyelőre a
szájvíz is megteszi.
Mély levegőt veszek, kinyitom az ajtót, és átmegyek Ryat hálószobájába.
Olyan, amilyennek egy Ryat-féle srác hálóját elképzelem – a sötét falak
csupaszak, az ágyon fekete lepedő, fekete takaró és két párna, egymáshoz
illő huzattal. Sötétszürke, magas komód és szekrény áll a sarokban. Tévét
vagy tükröt nem látok. Nem is néztem körül, mikor legutóbb itt jártam.
Túlságosan részeg voltam, és szemkötő volt rajtam.
Ryat a magas komód mellett áll, háttal nekem. Még mindig a nedves ruha
van rajta, és látom, hogy az inge a hátára és a karjára tapad. Minden egyes
izmot lehet látni. Ahogy mozog, megfeszülnek az izmok; keres valamit.
Megköszörülöm a torkomat, ő pedig azonnal becsukja a fiókot.
Megfordul, kidugja a nyelvét, és megnyalja az ajkát, míg zöld szemének
tekintetét végigjártatja rajtam.
– Dobd le a törülközőt! – parancsolja, és szívem gyorsabban kezd verni.
Felnyúlok, kibontom a hónaljam alatt megcsomózott törülközőt, és
hagyom, hogy a lábamhoz hulljon. Tudom, hogy már mindent látott rajtam.
Megittam azt a folyadékot, átöltöztem, befeküdtem az ágyba, és órák múlva
meztelenül ébredtem. Ő vetkőztetett le.
Ryat odajön hozzám, de végig a mellemet nézi. Megáll, kinyúl, jobb
mellemet a tenyerébe veszi; ahogy megszorítja, felnyögök. Egyáltalán nem
gyengéd, de én élvezem. Amikor Matt-tel pettingeltünk, ő gyengéd volt. Én
azonban mindig azt éreztem, hogy többre vágyom.
Ryat elenged, és rácsap a mellem oldalára. A bőröm bizseregni kezd, a
hang visszhangzik a szobában.
Hátrahőkölök, beszívom a levegőt, ahogy szinte villám csap a puncimba,
amitől lüktetni kezd; fölemelem a kezemet, és védekezőn a mellem elé
kapom. Kegyetlen mosoly ül ki Ryat arcára, mert pontosan tudja, mit tett
velem. A háta mögé nyúl, kihúzza a bilincset a hátsó zsebéből, én pedig
nyöszörögni kezdek; a puszta látványától ismét lüktetni kezdenek a
csuklómon a bemélyedések.
– Tedd a kezedet oldalra, különben megint a hátad mögé teszem!
Döntés. Önként vagy kényszerrel. Miért akarom, hogy kényszerítsen?
Tétovázásom láttán felvonja egyik szemöldökét, és közelebb lép, de az
utolsó pillanatban úgy döntök, leengedem a karomat.
 – Olyan ügyes kislány vagy! – suttogja kedvesen, ahogy az ágyra hajítja
a bilincset.
Különös csalódottság önt el, hogy elgyávultam. Azt mondta, fájdalmat
fog okozni, és én is azt akarom. Ha nincs fájdalom, akkor honnan tudod,
hogy életben vagy?
– Ugye az vagy? – tudakolja. Fölemeli a kezét, ujjperceit végigfuttatja a
mellem hegyén, így gondolataim máshová szállnak. Mellbimbóm
megkeményedik, ahogy keze egyre lejjebb csúszik.
Jó kislány akarok lenni, de rossz értelemben.
– Igen – lihegem. Még soha nem éreztem ennyire élőnek a testemet. Soha
nem sóvárogtam így valamiért, amit már egyszer megkaptam. Nem
élveztem el, amikor megbaszott. De azt gondolom, hogy ez volt a lényeg.
Megmutatta, hogy birtokol engem, még akkor is, amikor senki nem figyelt.
Pillantása a nyakamra siklik.
– Kinek az ügyes kislánya vagy?
– A tiéd – válaszolom halkan.
– Az enyém – helyesel.
Ismét rácsap a mellem oldalára, én pedig felkiáltok. Most nem üt olyan
erővel, mint először, de nagyon meglep. Felemelem a kezemet, de aztán
rögtön le is engedem.
Ryat szája sarka lassan felfelé görbül, majd rám villantja csodálatos
mosolyát. Már ettől nedves leszek a lábam között. Ez a pasi pontosan tudja,
mit csinál.
Megint megüt, most keményebben, én pedig hátravetem a fejemet,
lehunyom a szememet, és felkiáltok. De nem azért, mert fáj. Hanem mert
olyan jó érzés.
A másik mellemet is megüti, most felnyögök, testem épp egy kicsit
rándul meg, kezd hozzászokni a fájdalomhoz.
– Ezt élvezed, ugye, Blake? – Hangja szinte csöpög a gyönyörtől. – Az
én Kiválasztottamban olyan sok lehetőség rejlik!
Nem tudom pontosan, hogy ez mit jelent, és nem is fogom megkérdezni.
– Nézz rám! – parancsolja, és minden vidámság eltűnik a hangjából.
Kinyitom a szememet, lehajtom a fejemet, ránézek. Pillantása a mellemre
esik. Odanyúl, mindkét merev mellbimbómat az ujjai közé veszi, és
megszorítja. Keményen. Lábujjhegyre állok, felkiáltok, ő pedig a
mellbimbóknál fogva magához ránt. Lihegek, ahogy megtart. Kezem
ökölbe szorul a testem mellett, és mélyen beszívom a levegőt.
Ahogy elengedi a mellbimbókat, ismét felkiáltok az érzéstől, amit kelt
bennem. Jó érzés volt. Nagyon jó.
– Vedd fel a magas sarkúdat! – biccent mögöttem a fürdőszobaajtó felé,
majd megfordul, és odalép a komódhoz.
Ahogy belépek a fürdőszobába, a magas sarkú cipőmet ott találom, ahol
letettem még zuhanyzás előtt. A cipő még mindig nedves, kiöntöm belőle a
maradék vizet a mosdókagylóba, majd visszamegyek a hálóba.
– Vedd fel! – parancsolja Ryat; még csak rám sem néz.
A falnak támaszkodva becsúsztatom a lábfejemet a tizennyolc centi
magas, Gucci magas sarkúba. Hideg, mert vizes, és a lábam már így is
sajog, mert korábban feltörte a cipő. De ezt nem mondom meg Ryatnek.
Élvezem a fájdalmat.
Ryat megfordul, és észreveszem, hogy van valami a kezében. Az ágyra
hajítja. Odapillantok, hogy lássam, mi az, de odanyúl, megragad és maga
felé húz.
Megbotlok a magas sarkúban, nekiesek, ő pedig elkap. Odavisz az ágy
lábához, megfordít, úgy, hogy szembenézzen velem, és könnyedén rácsap a
fenekemre.
– Tedd szét a lábadat! Amennyire csak tudod.
Látom, hogy a bugyimat az ágy közepére hajította. Ismét a fenekemre
csap, hogy rá figyeljek. Kezemmel megtámaszkodom az ágy fekete
támláján, és a lehető legszélesebb terpeszt produkálom. Ryat lehajol a bal
bokámhoz, és én figyelem, ahogy benyúl az ágy alá, és előhúz egy láncot. A
lánc rövid, fekete bőrbilincshez csatlakozik; a másik végét az ágy lábához
kötözi, a bilincset a bokám köré erősíti. Meghúzom, hogy mennyire lehet
mozgatni. Semennyire. Ryat átmegy a másik lábamhoz, még jobban
kihúzza az ágy másik sarkához, és megismétli a mozdulatsort.
Mögém áll, kezét a hátamra helyezi, és lenyom, hogy hajoljak az ágy
támlájára. Az kicsit magasabban van, mint a csípőm így kénytelen vagyok
lábujjhegyre állni, így nem nyomja a hasamat.
Abban a pillanatban, hogy arcom az ágyhoz ér, érzem, hogy a testhelyzet
miatt a lábam izmai megfeszülnek. Beszívom a levegőt, próbálok más
pozícióba helyezkedni, de semmi értelme. Ezt a pozíciót nem kényelemre
találták ki.
 Ryat balra lép, és lehajol, majd kiemel még egy láncot az ágy alól.
– Jobb kar!
Bal karomat csúsztatom oda neki, és csak bámul rám.
– Jobb kar…? – szólalok meg tétován, megismételve, amit mond, de ő az
ágy bal oldalán áll.
Ryat odahajol, megragadja a jobb karomat, és maga felé húzza, keresztül
az ágyon. Ráhelyezi a bőrpántot, megkötözi, én pedig nehezen állom meg,
hogy ne mosolyodjak el attól, amilyen érzést ez kelt bennem. Egyáltalán
nem olyan vészes, mint a bilincs. Átmegy a másik oldalra. Most nem szól
semmit. Csak megragadja a bal karomat, átveti a jobbon, és azt a csuklót is
kibiztosítja.
Egész testem erősen megfeszül, felsőtestem kicsavarodik, akár egy perec.
Nyakam és állam a két, egymásra helyezett felsőkaromon nyugszik, ami
megnehezíti a levegővételt.
Ryat kinyitja az éjjeliszekrény felső fiókját, és kihúz egy kis tekercs
szigszalagot. Szaporábban veszem a levegőt. Eltűnik mögöttem,
megpróbálok átnézni a vállam fölött, de nem tudok. A keresztbe vetett
karom akadályozza a fejem mozgását.
Nedves farmerje a combomnak dörzsölődik, ráhajol a hátamra, csípőmet
még keményebben az ágytámlának nyomja, amitől felnyögök.
Ryat felkapja a bugyimat. Szabad kezével megragadja az arcomat,
elhúzza a karomtól. Kényszerít, hogy a nyakam fájdalmas szögben nézzen
felfelé. Anélkül, hogy egy szót szólna, a bugyimat a számba tömi, aztán
meghallom, hogy letép egy darab ragasztószalagot. Az ajkamra nyomja,
rátapasztja, hogy a bugyi a számban maradjon. De legalább most nem
csuromvíz, bár még mindig nyirkos.
Összefogja a hajamat a nyakszirtemen, és hátrarántja a fejemet.
– A Kiválasztottnak meg kell értenie a türelem erényét.
Próbálom mozgatni kitekeredő testemet, de meg sem tudok moccanni.
– Meg kell értenie az engedelmesség erényét. – Szabad keze a nyakamra
szorul, ujjai a bőrömbe vájnak, elszorítja a levegő útját.
Testem megfeszül, próbál ellenállni, amitől a láncok csörögnek, az ágy
pedig rázkódni kezd.
– És meg kell értenie, hogy a teste többé nem az övé.
– Megcsókolja a nyakamat, és elengedi a torkomat. Arcom ismét a karomra
simul, és az orromon keresztül mélyen beszívom a levegőt.
 Keze megérinti belső combomat, amitől összerezzenek.
– Minden érintés, minden csók, minden pillanatnyi gyönyör, amit a tested
érez, ezután tőlem fakad majd
– futtatja végig kezét Ryat gyengéden a lábamon, és hüvelykujja benyomul
még mindig sajgó puncimba.
Felnyögök, hozzádörgölődzöm, egész testem lángol. Vadul ver a szívem,
érzem, ahogy a vér száguldozik az ereimben.
– Még magadhoz sem nyúlhatsz – húzza ki Ryat a hüvelykujját, majd két
ujját dugja be, egészen az ujjpercekig; élvezem a fájdalmat. Nyöszörgök,
könnyek égnek a szememben. – Ha megszeged a parancsot, megbüntetlek,
kicsikém.
Próbálom elfordítani a csípőmet, ahogy a keze lassan ki-be mozog.
Tudom, hogy ingerel, azt akarja, hogy nedves legyek, hogy sóvárogjak.
Kihúzza az ujjait, letérdel. Aztán meleg, nedves nyelvét végigfuttatja
lüktető puncimon.
Amikor végignyalja, felnyögök. Keze a fenekemre simul, megragadja a
két partját, széthúzza. Megfeszülök, ahogy nyelve lassan felfelé araszol.
Már majdnem szólok, hogy hagyja abba, de ahogy megrántom a szíjat,
rájövök, hogy semmi értelme, csak értelmetlen zagyvaság hagyja el a
számat.
Ujjai egyre keményebben szorítják a fenekemet, nyelve végigsiklik hátsó
bejáratomon. Aztán ugyanilyen gyorsan abbahagyja. Gyengéd csókot lehel
rá, majd elenged. De én nem lazulok el. Feszültebb vagyok, mint valaha.
Nem, nem, nem, ingatom a fejemet. Matt meg én soha nem pettingeltünk
ott. Ő soha nem próbálta, én pedig úgyis nemet mondtam volna rá.
Ryat vonakodásom láttán felnevet.
– Nincs értelme küzdeni ellene, Blake – csap rá játékosan a fenekemre,
majd hozzáteszi: – Ott is birtokba foglak venni.

RYAT

Belépek a székesegyházba, és a karórámra pillantok. Talán még egy óra van

hátra.
 Az egyik hátsó padban foglalok helyet, és a támlára helyezem a karomat.
A Lordok között az a szabály, hogy végig kell nézni, ahogy a fivéreid
elfogadják Kiválasztottjaikat. Máskülönben nem lenne szükséges a jelenlét.
Egy üres terem előtt nincs értelme bemutatni, hogy ki birtokol kit. Emellett
a fiatalabb tagok így még kiéhezettebbek lesznek. Az ünnepség felidézi
számukra, miért kell három évig tartózkodniuk attól, hogy elélvezzenek.
Felpillantok a galériára, ahol az egyik társam a vízben áll. Fekete kámzsa
fedi Kiválasztottja fejét, akit épp hátulról dug. A lány teljesen meztelen,
plasztikázott cicije a négyszögletű medence oldalához tapad, keze
bilincsben a háta mögött.
Erről eszembe jut Blakely. Otthagytam az ágyamon, kikötözve, szájában
a bugyival, hogy visszajöhessek ide.
A srác elélvez, és kirántja a lányt a medencéből. Most, hogy kiszálltak,
látom, hogy a vízszint milyen alacsony. Még derékig sem ér. Ha egy
medencében dugsz, az ezzel jár.
A víznek valahol távoznia kell.
– Hol van a csajod? – tudakolja Gunner, aki leül az előttem lévő padba.
Megfordul, hogy rám pillantson.
– Nincs itt – jelentem ki. Kurvára semmi köze ahhoz, hogy hol van.
Gondosan bezártam a hálószobám ajtaját, hogy senki ne férhessen hozzá.
És ugyanezért tömtem a bugyit a szájába. Nem akarom, hogy bárki is
meghallja, hogy odabent van. Igaz, a Lordok itt vannak, de a házban van
személyzet. Most, hogy a negyedévesek végre használhatják a farkukat,
állandósulni fognak a kibaszott orgiák. Egyik szobáról a másikra adják
majd Kiválasztottjaikat, míg más csajok is csatlakoznak hozzájuk. – És, hol
van a tiéd? – kérdezek vissza. Gunner Blakely legjobb barátnőjét, Sarah-t
választotta.
– Ájultan fekszik a kocsim csomagtartójában – mosolyodik el Gunner.
– Hány van még vissza? – kérdezem, és körülnézek a teremben. Az
elsősök, másod- és harmadévesek még mindig maszkban és köpönyegben
ülnek.
– Kettő – válaszolja a karórájára pillantva Gunner.
Ekkor meghallok egy női hangot.
– Én esküszöm. – És belép a vízbe.
– Te esküszöl – mondja Prickett.
 – Mi esküszünk – mondják kórusban, majd Prickett a víz alá nyomja a
lányt, lábát a hátára helyezi, fejét lenyomja egészen a medence aljáig.
Visszanézek Gunnerre, aki ismét az óráját nézi.
– Mi az, talán dolgod van?
– Sarah fél óra múlva magához tér – válaszolja.
Értem, bólintok. Begyógyszerezte, és a szer hatása hamarosan elmúlik.
Hallom, ahogy a lány levegő után kapkod, ahogy Prickett kiemeli a
vízből, azonnal kihúzza, és rögtön seggbe kúrja. A három év alatt elég
Lordot láttam megkúrni a Kiválasztottját ahhoz, hogy többet ne akarjak
látni. Nem érdekel, ki hogyan kefél meg kit.
Most, hogy kiválasztottam az enyémet, igazából semmi más nem érdekel.
Ki sem akarok vele mozdulni a hálószobámból. Basszus, ki akarok költözni
a Lordok házából, és elvinni Blakelyt valami távoli helyre! Ahol csak
ketten vagyunk, ahol kilométereken át sehol senki nincs. Akkor nem kéne
semmit a szájába tömni, hanem órákon keresztül hallgathatnám, ahogy a
nevemet kiáltozza.
Prickett meg a csaja végeznek, Prickett kihúzza a zokogó lányt a vízből.
Elhitetjük ezekkel a lányokkal, hogy eldönthetik, kiválasztjuk-e őket vagy
sem. De nem mindenki dönthet. Kapunk egy listát, ahonnan még azelőtt
választanunk kell, hogy megkezdődik a negyedik év. A manipuláció nem
nehéz. Ha valaki többször is elmondja neked azt, hogy valami szuper, akkor
végül ki akarod majd próbálni.
Még egy.
Előveszem a mobilomat, megnyitom az élő adást az appomon. Blake
még mindig ott fekszik, ahol hagytam. Erre számítottam, de azért nem árt
megnézni. A szobámban tíz kamerát helyeztem el, hogy minden szögből
láthassam. Emellett kettőt a fürdőszobában is. A házban mindenütt kamerák
vannak. Minden Lordnak megvan ugyanaz az app, mindenkinek ugyanúgy
van lehetősége, hogy megfigyelje Kiválasztottját. Blake nem küzd. Nem
lennék meglepve, ha teljesen ki lenne ütve. Hosszú napunk volt, és még
hosszabb éjszaka vár rá.
– Én esküszöm.
Bezárom az appot, az ölembe ejtem a telefont, és felpillantok a galériára.
Matt áll a vízben Ashley-vel.
– Te esküszöl – morogja Matt.
Elmosolyodok. Szánalmas, idióta pöcsfej!
 – Mi esküszünk – mondják, és Matt megragadja a lány nyakát, majd
arccal lefelé a vízbe nyomja. Ashley ellenkezik, mindenhová szétfröcsköl a
víz. Matt a lány kezét kábelkötegelővel a háta mögé kötözte, ahogy a
bokáját is. Nincs írott szabály arra, hogy miként kell megkötözni a
Kiválasztottunkat. Csak legyen megkötözve. Ha valakit a víz alá nyomnak,
az illető küzd ellene, így a kötelék arra jó, hogy ne karmolják össze az
arcunkat. Emellett újabb módszer arra, hogy uralkodjunk fölöttük. Ashley
meztelen, és Matt már a nyakába tett egy nyakörvet.
Ahogy Matt továbbra is a víz alatt tartja Ashleyt, kiegyenesedem. Matt
úgy vicsorog, mintha dühös lenne Ashley-re. Mintha a lány hibája lenne,
hogy Matt elcseszte, és elveszítette a játékszerét.
Ashley ereje fogyóban van, teste végül teljesen elernyed. Mi a faszom…?
Talpra ugrok.
– Matt! – kiáltok fel figyelmeztetőn.
A székesegyházban mindenki felém fordul. Az arcukat nem látom a
maszk miatt, de biztos vagyok benne, hogy tágra nyílt szemmel merednek
rám. Egy Lord soha nem mondja meg egy másik tagnak, hogy miként
bánjon Kiválasztottjával. Matt gyűlölködő pillantást vet rám, majd a hajánál
fogva kirántja Ashley-t a vízből. Ashley feje hátracsuklik, egy másodpercig
teljesen mozdulatlan, majd víz folyik ki a szájából. Mély levegőt vesz, és
köhögőrohamban tör ki.
Lordnak lenni nem arról szól, hogy bántalmazzuk a Kiválasztottunkat. A
Kiválasztott maga a jutalom. Ha megtöröd vagy megölöd, nem kapsz
helyette másikat. Ezt Matt is tudja.
Nem mondom, hogy még soha nem fordult elő olyasmi, mert előfordult.
Mióta a rend tagja vagyok, többször is. Ezek a lányok eltűnt személyként
végzik, és soha nem keresik őket. Amikor a nagyközönségnek fogalma
sincs arról, hogy egy titkos társaság egyáltalán létezik, senki nem gyanítja,
hogy te követted el a bűnt.
Megfordulok, és kisétálok a székesegyházból, hogy visszamenjek és
tovább játszadozzak Blakelyvel. Amikor bezuhanok a kocsimba, megszólal
a mobilom.
– Halló? – szólalok meg, hagyom, hogy a Bluetooth vegye fel, miközben
elindulok a kavicsos úton.
– Végül kit választottál? – tudakolja apám köszönés helyett. Apám is
Lord. A rend legtöbb tagja a vérvonal miatt kerül ide. A fiam vagy fiaim is
Lordok lesznek egy napon és így tovább. Ez részemről soha nem volt
döntés, sokkal inkább elvárták tőlem. Azonban én tökéletesen készen álltam
rá, hogy elfogadjam a kihívást.
– Blakelyt – válaszolom, és kihajtok az útra.
– Jól van, fiam – mondja apám mély levegővétellel.
– Miért, kételkedtél bennem? – tudakolom tréfásan.
Apám felnevet.
– Nem. Csak odafigyelek arra, hogy megtedd, amit meg kell tenned.
– Mindig.
– Akkor hétvégén találkozunk. – Apám bontja a hívást, elégedett a
beszélgetésünkkel, és a MISSIO Everybody Gets High című száma tölti be
a kocsit.
Matt nem fog Blakely közelébe kerülni. Csak akkor, amikor én magam
nyújtom át neki diploma után. És akkor már nem marad semmi, amit
elvehetne tőle.

***

Elfordítom a kulcsot a bejárati ajtómban, belépek, és látom, hogy Blakely

még mindig meztelen, rádől az ágytámlára, szájában a bugyi, szeme csukva
van.
Úgy döntök, hagyom még pár percig aludni, így bemegyek a
fürdőszobába, és megszabadulok még mindig nyirkos ruhámtól. Muszáj
lezuhanyoznom. Belépek a zuhanyfülkébe, becsukom magam mögött az
ajtót, és lebámulok kőkemény farkamra. Némi tusfürdőt nyomok a
kezemre, és lenyúlok. A tövénél megmarkolom, végigsimítok rajta, kezem
olyan fájdalmasan szorul össze rajta, hogy eláll a lélegzetem.
– Mi a… – hagyom abba, és elengedem, majd mindkét kézzel
megtámaszkodom a falon, és belépek a vízsugár alá. Olyan sokáig kellett
magamnak csinálnom, hogy szinte már szokássá vált. Az utóbbi években
annyi pornót néztem, hogy attól egy prosti is elpirulna. Nem beszélve arról,
hogy hányszor néztem végig szexuális aktusokat itt, a Lordok házában.
Amikor elsősök lettünk, tudtuk, mi vár ránk, mit várnak el tőlünk. Tizenöt
éves koromban veszítettem el a szüzességemet a szomszéd lánnyal, aki
velem egykorú volt. Egyáltalán nem jártunk. Mindketten dugni akartunk, és
könnyű volt a döntés. Azután végigkeféltem a gimnáziumi éveket.
A Barrington előtti nyáron annyi csajt húztam meg, amennyit csak tudtam,
mivel tisztában voltam azzal, hogy egy ideig nem lesz rá lehetőségem. De
semmi értelme nem volt. Abban a pillanatban, hogy megérkeztem, és
tudtam, hogy magamnak kell csinálnom, elkezdtem sóvárogni a punci után.
Mondd azt valakinek, hogy nem kaphat meg valamit, és nézd végig,
ahogy mindent megtesz, ami a hatalmában áll, csak hogy megkaparintsa.
Főleg ha már megtapasztalta, tudja, hogy milyen jó érzés. Mi itt
mindannyian árgus szemmel figyeljük egymást. Férfiakat rúgtak ki innen,
fosztottak meg a címüktől, és zártak ki emiatt örökre a sorainkból.
A Lordok nem viccelnek. Itt a zéró tolerancia elve működik. Nincs második
esély. Az egyetemi évek alatt bármelyik pillanatban úgy dönthetnek, hogy
közlik veled, hogy pakolj össze és takarodj a picsába. Ha elfogadod, Lord
leszel, és utána cseszed el… nos, maradjunk annyiban, hogy levadásznak és
kinyírnak.
Végzek a zuhany alatt, megszárítkozom, és kilépek a hálószobából; úgy
döntök, ideje felébreszteni Blake-et. De előbb kinyitom az éjjeliszekrényt,
és kiveszem a síkosítót. Majd odalépek az ágy végéhez. A törülközőt a
lábamhoz ejtem, félrerúgom, és ujjamat végigfuttatom a punciján. Nem túl
nedves, de ezt nem is vártam el. Némi síkosítót kenek az ujjamra,
gyengéden szétkenem a punciján és a fenekén. Mielőtt elmentem a
fogadalmi ünnepségre, és megérintettem az ánuszát, megrémült, de meg
fogja tanulni, hogy ott is birtoklom, és birtokomba is veszem. Még akkor is,
ha ez azt jelenti, hogy nem hagy más lehetőséget nekem, mint hogy
erőszakkal tegyem meg.
Egyik ujjamat a puncijába nyomom, és figyelem, hogyan reagál. Amikor
sehogy, bedugom még egy ujjamat, és Blake feje kissé megmozdul.
– Ébredj, Blake!
Kihúzom az ujjaimat, megragadom a farkamat, és benyomom, nem
várok. Blakely összerezzen, meghúzza a kötelékeket, magához tér. A
fenekére csapok, hallom elmormolt nyögését. Lepillantok, figyelem, ahogy
a farkam ki-be mozog benne. Most mélyebbre tudok hatolni, és
keményebben tudok mozogni. Megragadom az ágyat a teste két oldalán, és
pontosan ezt teszem. Nem pazarolom az időt. Tudom, hogy itt-ott fáj neki,
de ha lassan haladok, azzal semmi jót nem teszek. Emellett az nem jellemző
rám. Nem ringatom abban a hamis reményben, hogy ez valami másról szól.
Én birtoklom őt.
Puncija összeszorul körülöttem, még erősebben nyomulok előre, az ágy
fejtámlája minden egyes lökésnél a falnak döccen. Fölé hajolok,
megragadom a haját, és felrántom a fejét. Szabad karomat a nyakára
nyomom, és lent tartom. Keresztbe tett karjai megfeszülnek, keze ökölbe
szorul.
– Érzed ezt? – tudakolom, amitől nyöszörögni kezd.
– Milyen kibaszottul nedves vagy, mi? – húzom ki a farkamat, és
előrenyomom a csípőmet. – Imádom! – mondom, ahogy puncija
összeszorul körülöttem. Belemorgok a fülébe, csípőm előrenyomul, és
Blake egyre gyorsabban veszi a levegőt, teste megfeszül. Ahogy elélvez,
fojtott nyögés tölti be a szobámat.
Lassítok a ritmuson, elengedem a haját és a nyakát. Amikor teljesen
kihúzom a farkamat, arcát a karjára hajtja, és az ágyra rogy. Hüvelykujjamat
nedves puncijába nyomom, majd helyét ismét a farkam veszi át.
Amikor hüvelykujjamat a fenekéhez csúsztatom, küzd ellene, de nincs
esélye. Végigsimítok síkosítótól tocsogó fenekén, és enyhe nyomást
gyakorlok.
– Lazulj el! – mondom, és a combjára csapok szabad kezemmel. – Akkor
kevésbé fog fájni. – Nyöszörög, de nem küzd többé. Kihúzom a farkamat a
puncijából, és lassan ismét behatolok, míg hüvelykujjam elkezd a feneke
körül körözni, és kicsivel nagyobb nyomást gyakorlok rá. – Jó kislány! –
mondom, és mindkét mozdulatot megismétlem. – Csak lélegezz!
Blake liheg, egész testében remeg. Figyelem, ahogy a hátizmai
megfeszülnek, küzd a kötelékek ellen. Amikor benyomom a
hüvelykujjamat a fenekébe, visszafojtott nyögés hallatszik letapasztott szája
mögül.
– Micsoda szép, szűk kis fenék! – mondom fogcsikorgatva. Csodálatos
érzés lesz birtokba venni! – Magamévá foglak ott tenni, Blake – közlöm
vele. – Az ondóm teletölti majd ezt a szűk kis segget, ahogy a puncidat is.
Bent hagyom a hüvelykujjamat, míg a csípőm ismét egyre gyorsabban
mozog – a farkam a punciját bassza. Mindjárt elélvezek.
Egyre gyorsabban lihegek, a hangok betöltik a szobát, a fejtámla
ritmikusan döngeti a falat. Próbálom visszafogni magamat, de túlságosan
rég nem szexeltem. Azzal nyugtatom magamat, hogy ott van még a holnap
meg a holnapután meg az azután is. Blake az enyém, a diplomáig.
Annyiszor csinálhatom vele, ahányszor csak akarom.
Érzem, hogy a golyóim összeszorulnak, még egyszer, utoljára teljesen
benyomom a farkamat. Izmaim megfeszülnek, farkam ott lüktet édes
puncijában, ahogy elélvezek.
Először a hüvelykujjamat húzom ki a fenekéből, teste az ágyra rogy,
majd kihúzom a farkamat is. Egy percig így hagyom, majd lehajolok,
felkapom a törülközőt, amit a földre dobtam, és végigtörlöm,
megtisztogatom. Amint kész vagyok, a földre ejtem, és Blake fölé hajolok.
Letépem a szájáról a ragasztószalagot, és kihúzom a bugyit a szájából.
Eloldozom a karját és a lábát, belépek a fürdőszobámba, és hozok pár szem
gyógyszert. Ahogy kilépek, látom, hogy ott ül az ágyam szélén, lehajtott
fejjel, keze az ölében. A csuklóját dörzsöli.
– Tessék! Ezt vedd be! – nyújtom oda a tenyeremet.
Rám pillant, és fáradt szemében izgatottság csillan meg.
Érdekes.
– Advil, segít, hogy ne fájjon annyira.
– Ó – mondja, és válla meggörnyed a csalódottságtól, amikor szétnyitom
a tenyeremet, hogy megmutassam neki.
– Azt hitted, megint begyógyszerezlek – jegyzem meg.
Elvörösödik, de elveszi a pirulákat. Pillantása a földre esik, képtelen a
szemembe nézni.
Odalépek hozzá, gyengéden tenyerembe fogom az arcát, felemelem, így
kénytelen rám nézni.
– Mondd ki! – Valami jár a fejében. Blake-nek meg kell értenie, hogy
nem létezik olyasmi, amiről nem beszélhet nekem. Nem az a fajta pasi
vagyok, aki rögtön a barátaihoz rohan, hogy elmesélje, mit műveltünk. Ha
egyvalamit érdemes tudni rólam, az az, hogy tudok titkot tartani. Mi több,
egyszer majd sok titkot viszek magammal a sírba. Az, amit Blake-kel
csinálok, a többi titok mellé fog kerülni.
– Szexeltünk azon az éjszakán? – suttogja. – Amikor meg kellett innom
azt a cuccot?
Félrehajtott fejjel bámulom. Nem azt gondolta, hogy a mai volt neki az
első?
Mivel nem szólok semmit, Blake felsóhajt.
 – Nekem ööö… másnap nagyon fájt odalent, és…
– Nem – válaszolom. Persze, hogy fájt neki. Elég durván bántam vele.
Nem szívesesen közlöm vele, de mostantól mindig fájni fog.
– Ó. – Ismét csalódottan veszi tudomásul a válaszomat.
– Azt mondtad a parti estéjén, hogy még szűz vagy. – Nem fogom
elmondani neki, hogy nem ezért nem keféltem meg. Mert őszintén szólva,
ez nem állított volna meg. Hanem az út miatt, amit választottam magamnak.
A Lordok képesek kivetni maguk közül, megfosztani címedtől és
hatalmadtól. És bármennyire is magamévá akartam tenni Blake-et, az, hogy
az egész negyedik évre az enyém lehet, sokkal jobb, mintha csak egyetlen
egyszer dughattam volna meg.
Blake szeme tágra nyílik, arca elvörösödik a gondolattól, hogy közölte
velem ezt az információt.
– Matt egyszer sem feküdt le velem – suttogja.
Gyűlölöm, hogy kimondja a nevét, de megértem, hogy Matt fontos
szerepet játszott Blake életében. Még a gondolatát is kitörlöm az
emlékezetéből. Amikor visszaadom neki, azt sem fogja tudni, ki az a Matt.
– Nem kell kellemetlenül érezned magad – mondom.
– Örülök, hogy én vagyok az első, aki megbaszott – engedem el az állát, és
hüvelykujjamat végigfuttatom az ajkán.
Kicsit gyorsabban veszi a levegőt, ahogy megkérdezi:
– Mit csináltál velem… azon az éjszakán a lakásomon?
– Megmutathatom. – Nagyon szeretném, ha végignézné velem azt, ahogy
eljátszadoztam vele, amíg kiütve feküdt. Kíváncsi vagyok, felizgatja-e. Van
egy olyan érzésem, hogy begerjedne tőle.
– Tényleg? – pillant rám tágra nyílt szemmel, és mellbimbója
megkeményedik a gondolattól.
– Igen, de nem ma este – takarom be a paplannal, ő pedig meztelenül
alábújik. Odafekszem mellé, Blake hozzám simul. El akarom tolni
magamtól, de nem teszem. Inkább közelebb húzom, mert tudom, hogy
ebben a házban majdnem száz pasi nyüzsög, és bármelyik örömmel elvenné
tőlem.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

BLAKELY

Másnap reggel végigmegyünk az apartmankomplexum folyosóján, és

megállunk az ajtóm előtt. Előtte két doboz áll. Ryat lehajol, hogy felemelje
őket, elveszi tőlem a kulcsot, kinyitja az ajtót, majd szélesre tárja előttem.
– Mi van a dobozokban? – tudakolom, ahogy belépek.
– Függönyök – válaszolja Ryat, és miután becsukta az ajtót, be is zárja.
– Függönyök? – csodálkozom. – Miért hozattál függönyt a lakásomra?
– Mert felkerülnek az ablakokra.
Követem a konyhába, ahol Ryat kinyitja a felső fiókot, kihúzza az ollót,
és felvágja a doboz tetejét, amitől az kinyílik.
– Honnan tudtad, hol tartom az ollót? – kérdezem, de Ryat nem törődik
velem, megismétli a folyamatot a második dobozzal is. – Ez minek kell?
– Egy órád van elkészülni – enged el.
Csak állok, lepillantok a függönyökre, és azon gondolkozom hogy mi a
fenét csinál Ryat, amikor váratlanul megfordít, és játékosan a fenekemre
csap.
– Menj, készülődj! – parancsolja meg.
– Nem kell nekem egy óra – mondom, és próbálok rájönni, hogy mi a
fenét csinál.
– Csomagolj be, nem itthon éjszakázol.
Semmilyen holmim nem volt a lakásán, így ma reggel kénytelenek
voltunk beszaladni hozzám a reggel tízkor kezdődő órám előtt. Elkezdek
körbejárni a szobában, de megállok, és rápillantok.
– Itt maradhatunk?
Ryat abbahagyja a vacakolást a függönyökkel, és felnéz rám. Összevont
szemöldökkel tudakolja:
– Itt?
Bólintok.
– Igen, a házban rengetegen vannak. – És Matt is ott van.
– Nem maradhatnánk itt? Legalább néha. Vagy ez szabályellenes? –
Fogalmam sincs arról, hogy a Lordoknak mit szabad és mit nem. Matt
sosem mondott semmit. Azt gondoltam, azért, mert meg akar védeni, de
most már azt gondolom, hogy egyszerűen csak eltitkolt előttem dolgokat.
– Nem. Nem szabályellenes – válaszolja Ryat, én pedig elmosolyodom
őszinteségén, azonban feltűnik, hogy nem válaszolta meg első kérdésemet.
– Menj, készülődj! – fordul vissza ismét az új függönyökhöz, amitől égnek
emelem a tekintetem.
Felteszek némi sminket – alapozót, spirált és pirosítót. Megfésülöm a
hajamat, a végén végighúzom egy kicsit a hajvasalót, mivel tegnap este
nedves hajjal aludtam el, majd fekete pántos trikót és szoknyát veszek fel.
Kicsit hasonlít egy teniszszoknyára a széles derékrésszel és a rakott
szoknyával. Az anyag könnyű és lágy. Áthajolok a pult fölött, piros rúzst
kenek fel, és úgy gondolom, ennyi elég.
Belépek a hálószobámba, Ryat ott áll az ablak előtt, és a fekete
függönyben gyönyörködik, amely most már az ablakomon lóg. Biztosan
akkor akasztotta fel, amíg a fürdőben voltam.
– Kész vagyok.
Átpillant rám a válla fölött, majd teljes testtel megfordul, csípőre teszi a
kezét. A mellkasomon kezdi, majd lassan lefelé halad a lábujjamig,
pillantása sötétzölddé fordul át.
– Öltözz át! – parancsolja.
Felnevetek, és kimegyek a konyhába.
– Iszom valamit, és indulhatunk. – Lehajolok a hűtőhöz, és kiveszek egy
üveg vizet. Kiegyenesedek, megfordulok és becsukom. – Oké… – kiáltok
oda, de Ryat ott áll mögöttem, amitől összerezzenek. – Jézusom, Ryat…
Ryat megragadja a hajamat, és előreránt. Felkiáltok, és elejtem a vizet.
Lenyom a földre a derekamnál, majd visszarángat a hálóba, és arccal lefelé
az ágyra nyom. Megpróbálok felállni, de a hátam mögé rántja a kezemet. –
Ryat…
– nyögöm lihegve, és amikor a combomra ül, az ágyhoz szegez, pontosan
tudom, mi fog történni. Karomat hátrahúza, egy kézzel tartja, ujjai a
bőrömbe marnak. Majd hallom, hogy szabad kezével lecsatolja a övét.
Párszor áttekeri az alkaromon, majd szorosan megköti.
Arcom az ágytakaróba nyomódik, és az a kevés sminkem is elkenődik,
amennyit feltettem. Ryat leszáll a combomról, és rácsap.
– Told fel az én seggemet a levegőbe! – parancsolja.
 Lehunyom a szememet, szívem még mindig vadul ver attól, hogy
berángatott ide. Igyekszem úgy fordulni, ahogy utasította, letérdelek, és a
lehető legszélesebb terpeszt produkálom, mert tudom, mit akar. Az egész
testem fáj a tegnap éjszakától. A combomban izomláz van amiatt, amilyen
testhelyzetben ott hagyott. A vállam fáj attól, hogy a karomat a testem elé
kényszerítette. A hátam sajog, mert az ágytámlára kellett hajolnom. A
csípőm tele zúzódással. A lábfejem is fáj a magas sarkútól. De a puncim?
Az lüktet, könyörög, hogy megérintsék. Hogy megbasszák. A lehető
legcsodásabban fáj, és remélem, hogy ez így is marad. Felidézi bennem azt,
amit Ryat tesz velem.
Összerezzenek, amikor megérinti a combomat. Ujjai a fenekemig futnak
a szoknyám alatt, majd felemeli a lágy agyagot, és visszafelé halad a
hátamon. Ujját a bugyim szélébe akasztja, szépen lassan fel-le húzgálja az
anyag belsején az ujjait, alig ér a puncimhoz.
Remegve beszívom a levegőt, amikor széttolja a két farpofámat, így elé
tárul az alfelem.
– Tiszta nedves – dicsér, én pedig arcomat az ágytakaróba temetem, hogy
ne hallja szánalmas nyöszörgésemet. Mindig is tudtam, hogy felizgat, ha
uralkodnak fölöttem.
– Látod, milyen könnyű? – folytatja. – Hogy valaki lássa, mi van a
birtokomban nekem, és elvegye tőlem? – Majd hallom, ahogy lehúzza a
sliccét.
Nem ad esélyt, hogy felkészüljek a farkára. Semmi ujjazás. Semmi
nyelvezés. Csak belém nyomja a kemény farkát, folyamatosan tágít
hatalmas szerszámával, én pedig felsikoltok. Fáj. Ugyanúgy fáj, ahogy
tegnap éjjel is. Odalent sajgok és érzékeny vagyok, de el akarok élvezni.
Hallani akarom, ahogy a nevemet nyögi. Imádom, hogy nem tud uralkodni
magán. Hogy ott lobog benne ez az ösztönös vágy, hogy a magáévá tegyen.
Újra és újra.
Lábával még széjjelebb tolja a combomat, és az új testhelyzettől a
fenekem kicsit lejjebb csúszik. Ráhajol a hátamra, megragadja a hajamat,
hátrarántja a fejemet, és addig basz, amíg mindketten elélvezünk, és
könnyek folynak végig az arcomon.

RYAT
Amikor végzek, kihúzom a farkamat, és Blake az ágyra roskad. Lerántom
róla a szoknyát, és kicsatolom az övemet. Kinyújtózik és szipog. Ülő
helyzetbe segítem, majd odamegyek a komódjához, kihúzom a harmadik
fiókot és előveszek egy farmernadrágot.
– Ezt vedd fel! – dobom az ágyra. – A bugyi marad. – Azt akarom, hogy
egész nap az ondómtól tocsogó bugyit viselje. Később majd a szájába
gyömöszölöm. Hadd emlékeztesse arra, mit tettem vele, amikor
ellenszegült. Elindulok, hogy kimenjek a szobából, de megállít.
– Honnan tudod, hol tartom a farmereket?
Visszafordulok, és rábámulok. Elmaszatoltam a sminkjét, haja kócos
sörény amiatt, hogy párszor belemarkoltam, beletúrtam. A húszperces
baszás során nagyjából mindent tönkretettem rajta, amit előtte megcsinált.
Nekidőlök az ajtófélfának, és karba teszem a kezem.
Pillantása a szoknyára esik a kezemben.
– Ryat? – Szinte vakkantja a nevemet. – Tudod, hol tartom az ollót. És
most a farmert. – Hangja élesebb lesz.
Elmosolyodom. Édes, amikor dühös. Ezt majd észben tartom.
– Mondd, te… te átkutattad a szobámat, amíg nem voltam itt?

Leteszem öntudatlan testét az ágyra. Odaállok mellé, figyelem, ahogy

alszik. Abban a pillanatban elaludt, amikor elélvezett a számtól az ágyamon
a Lordok partiján. Felöltöztettem, betettem a kocsijába, és visszahoztam a
lakásába, miközben Gunner követett, kocsijában a részeg, ájult Sarah-val.
Blakely nem sok mindenre fog emlékezni holnap. Ez van, ha túl sokat
iszol.
– Felkészültél? – lép Blakely szobájába Gunner, hogy megkérdezze,
készen állok-e arra, amiért idejöttünk.
– Csak egy pillanat – válaszolom. Belépek Blakely hálószobájába,
kinyitom a fiókokat, keresek valamit, ami nagyon fontos lesz, amikor
eldöntöm majd, hogy az enyém lesz.
Leguggolok, kinyitom a mosdókagyló alatti szekrényt, ahol a hajápolókat
és a hajvasalót tartja. Majd felemelkedem, és kinyitom a mosdókagyló
melletti fiókot. – Aha! – húzom elő a halvány rózsaszín dobozkát. Kinyitom:
ott lapul benne a fogamzásgátló, és ellenőrzöm, hogy a megfelelő napnál
tart-e. Csak mert tart itthon ilyet, még nem biztos, hogy használja is. De
használja. Pont ezt akartam tudni. Most, hogy tudom, hogy Blakely még
szűz, meg akarok bizonyosodni arról, hogy nem kell óvszert használnom.
Már csak az hiányzik, hogy teherbe ejtsem!
Visszateszem a dobozt oda, ahol volt, kilépek a szobájából, és belépek a
nappaliba. Előveszem Blakely mobilját, kulcsát és a személyijét a hátsó
zsebemből, és mindet a konyhapultra ejtem.
– Készen állok – nyújtom a kezemet Gunner felé, aki szintén kipakolja a
zsebéből Sarah holmiját.

– Nem – mondom az igazságnak megfelelően. – Akkor néztem át, amikor

hazahoztalak a Lordok partijáról. – Azonban nem egyszerűen átnéztem a
holmiját…
Pillantása a földre szegeződik, összevonja szemöldökét.
– Tegnap este… tegnap este azt mondtad, megmutatod nekem, amit
akkor csináltál velem, amikor megittam azt a cuccot – pillant ismét rám. –
Azon az éjszakán kamerákat is elhelyeztél itt?
– Igen. – Sosem találja meg őket. Gunner meg én felkészültünk, és alapos
munkát végeztünk. Több, mint két órát töltöttünk a lakásban.
– Hány kamera van? – tudakolja Blakely, és feláll, de meginog, alig áll a
lábán, olyan gyenge. Lerúgja a magas sarkúját, hogy szilárdabban álljon a
talajon.
– Elég!
– Ryat! – rohan felém támadóan Blake. – Nem volt jogod hozzá!
Előrenyúlok, megfogom a nyakát, az ajtó melletti falnak préselem.
Arcomat az arcába nyomom, orrunk szinte összeér. Remegve fújja ki a
levegőt.
– Bármennyire is tetszik a viselkedésed… – Blake világoskék szeme
résnyire húzódik –, időre megyünk. Öltözz fel, hozd rendbe magadat, és
indulás!
Ezzel elengedem, és kimegyek a konyhába, hagyom, hogy egyedül
készülődjön. Kinyitom a mosogató melletti fiókot, kiveszek egy öngyújtót,
a szoknyához tartom, majd a mosogatóba ejtem. Túl rövid volt, és túl
könnyen alá lehetett nyúlni. Blake azt hitte, vicceltem, amikor közöltem
vele, hogy öltözzön át. Nem tréfáltam. Nagyon hamar megtanulja majd,
hogy nem szoktam viccelni, és ezt könnyedén be is bizonyítom neki.
 Akár a függöny esetében. Azért vettem, mert egyszer a kocsimban ülve
kivertem magamnak, miközben végignéztem, ahogy meztelenül járkál a
lakásában, majd lezuhanyozik. Nem engedhetem, hogy egy másik férfi
ugyanezt tegye. Ezért újabb védelmi vonalat biztosítok.
Amikor belép a nyitott nappali-konyha részbe, legyezni kezd a kezével a
füst miatt. Most az a farmer van rajta, amit én választottam. A sminkjét
helyrehozta, de a haját csak feltornyozta a feje tetejére, semmit nem kezdett
vele.
– Mit gyújtottál meg? – tudakolja.
Amikor nem válaszolok, körülnéz, pillantása a mosogatóra esik.
– Az ott a szoknyám? – morogja.
– Csak volt a szoknyád – helyesbítek, és Blakely keze ökölbe szorul a
teste mellett. – A hétvégén el kell utaznom a városból – mondom, témát
váltva. Valószínűleg nem ez az utolsó ruhadarabja, amitől meg kellett
szabadulnom.
Blake félrehajtja a fejét, és ingerülten felsóhajt.
– Miért? – Hangja azt jelzi, hogy nem igazán érdekli
a válasz. Csak úgy érzi, muszáj megkérdeznie.
– Ne menj a Lordok házába!
Teljesen figyelmen kívül hagyom a kérdését; zavarában ajka kissé lefelé
görbül.
– Mi? De miért nem…
– Csak ne menj oda! – vágok a szavába.
– Jól van, rendben – bólint, mintha elhinném az ostoba hazugságot, ami
az imént szaladt ki a száján.
– Ez nem elég jó, Blake – csattanok fel.
Blake felhorkan.
– Sarah is ott van. Miért nem mehetek oda, hogy találkozzak vele? Te
nem leszel a városban. Mi mást csinálhatnék?
Ettől féltem. A Lordok házában minden kibaszott hétvégén buli van a
fogadalmi ünnepség után. Se köpönyegek, se maszkok. Csak kibaszott
orgiák. Mindenki ott lesz. Nem bízom Mattben, ha Blake közelében van. És
nem bízom Blake-ben sem, hogy nem lesz részeg Sarah mellett. A fenébe
is, mikor legutóbb berúgott, hagyta, hogy egy pasi megkötözze és kinyalja –
és itt most nem számít, hogy az a pasi én voltam. Pontosan tudom, mire
hajlandó Blake. Régebben vágyakozik a fizikai érintés után, mint én. Én
tudtam, hogy nem kaphatom meg; őt azonban visszautasították. Nem
okolom azért, hogy most kívánja, de félek, hogy túlságosan barátságosan
fog viselkedni valakivel. Vagy valaki egyszerűen kihasznál egy ájult, részeg
lányt. Megkérhetném Prickettet vagy Gunnert, hogy figyeljenek rá, de
Blake nem az ő felelősségük. Hanem az enyém.
Odalépek hozzá, megmerevedik, arra számít, hogy a földre lököm, vagy
megkötözöm és megbaszom. Ehelyett annyit mondok:
– Elég sok parti lesz még ott, amin részt vehetünk. Csak ígérd meg, hogy
nélkülem be sem teszed a lábadat a Lordok házába! Soha. – Hacsak nem
kéz a kézben lép be oda velem, semmi keresnivalója nincs ott. És kész.
Blake kék szemének tekintete kutatón mélyed az enyémbe, majd
megnyalja az ajkát, és bólint; lágyabb hangon szólal meg.
– Megígérem. – Ez sokkal hihetőbbnek hangzik.
Tenyerembe fogom az arcát, odahajolok, és megcsókolom a homlokát,
miközben azt suttogom:
– Jó kislány. – Ettől nyöszörögni kezd.
Arra tanítottak, hogy büntessek és megalázzak, amikor az szükséges. De
a dicséret fontosságát is megmutatták. Blakely azt is megtanulja majd, hogy
ugyanúgy vágyjon a dicséretem, mint a büntetésem után.
TIZENHATODIK FEJEZET
BLAKELY

Némán ülök az anyósülésen, Ryat kocsija Barrington felé száguld. Az

apartmanom nem az egyetem területén van, de elég közel, hogy ha akarom,
gyalog is átmehessek.
– Megmutatod, mit csináltál velem azon az éjszakán a lakásomon? –
tudakolom, megtörve a kellemetlen csendet.
Ryat hallgat, áthalad a számos parkoló egyikén, üres helyet keres. Karba
teszem a kezemet, és kifújom a levegőt. Ahogy üres helyet talál, betolat. Az
ajtó után nyúlok, amikor felém nyújtja a mobilját. Megmerevedek, és
rápillantok. Bólint, hogy vegyem el.
Kiveszem a kezéből, és látom, hogy megállított egy videót. Elindítom.
A felvétel engem mutat a hálószobámban. A hátamon fekszem ájultan,
kezem a fejem mellett. Ryat lép a szobába, odamegy az ágy széléhez.
Felhúzza a felsőmet, kezét a hasamra helyezi, majd lejjebb siklik, benyúl a
bugyimba. Mellbimbóm megkeményedik, ahogy nézem, amint lehúzza a
bugyimat, majd szétfeszíti a lábamat. Felmászik az ágyra, és beül a lábam
közé. Elkezd ujjazni, és én egyre gyorsabban veszem a levegőt, ahogy a
testem reagál a videón látottakra.
Figyelem, ahogy ujjaitól tekergődzni kezdek az ágyon, testem magától
életre kel. Egyre durvábbak a mozdulatai, testem előre-hátra mozog, arra
kényszerít, hogy elélvezzek. Kihúzza a kezét, és az ajkamhoz dörzsöli,
majd tisztára nyalja az ujjait.
Ahogy nézem, lihegni kezdek. Ez az egyetlen hang, ami a kocsiban
hallható, miközben összeszorítom a combom. Szerencsére a videón nincs
hang.
Ryat végül letépi rólam a pólót, és kilép a képből. A videó leáll. Szó
nélkül az ölébe hajítom a mobilját, kinyitom az ajtót, és kiszállok.
Átrohanok a parkolón, be az épületbe; minél távolabb kell kerülnöm tőle.
Nem lett volna szabad így felizgulnom ettől a videótól. De a ténytől,
hogy nem voltam tudatában annak, hogy Ryat ott van, elöntött a veríték.
Attól, hogy tudta, mire van szükségem, mit élvezek.
Bemegyek az első órámra, leülök Sarah mellé. Sarah széles mosollyal
fogad.
– Milyen éjszakád volt?
Elpirulok, és az asztalt bámulom. Természetesen tudja, hogy nem
feküdtem le Matt-tel, de próbálkoztam nála.
– Jó. A tiéd?
Sarah az asztalára könyököl, állát a tenyerébe támasztja.
– Csodálatos!
Az előttünk ülő lány haragos pillantással fordul hátra.
– Kérlek, mondjátok, hogy nem…
– Törődj a saját dolgoddal! – szól rá Sarah.
– Talán ne beszéljetek olyan hangosan! – csattan fel az előttünk ülő.
Majd visszafordul, és megint hátraveti a haját, pont úgy, ahogy a múltkor.
Épp kifelé tartunk az óráról, amikor megpillantom Ryatet a folyosó túlsó
végén. Ahogy korábban, most is Gunnerrel és azzal a szőke lánnyal áll.
– Ebéd? – kérdezem Sarah-t, mielőtt elmenne.
– Persze – szól vissza a válla fölött.
Próbálok közelebb jutni hozzájuk úgy, hogy ne tűnjön hallgatózásnak. Az
oldalsó folyosóhoz sietek, és bekukkantok.
A lány ott áll a fiúk előtt, kezét csípőre teszi. Platinaszőke haja magasan
ülő lófarokban lóg, rövidnadrág és póló van rajta, fekete magas sarkúval.
Háttal áll nekem, így nem látom az arcát. Gunner vigyorog, Ryat pedig
unott arcot vág, ahogy visszabámul a lányra.
– Cindy Williams – hallok meg egy ismerős hangot.
Összerezzenek, és odapillantok – Matt észrevett, ahogy hallgatózom.
Bassza meg! Rajtakapott. Pont ő?!
– Hogy ki? – tudakolom, és karba teszem a kezemet, nem várok választ.
Matt elmosolyodik; hideg és számító ez a mosoly. Mintha ez lett volna a
terve, hogy rávegyen, hogy beszéljek vele.
– A legidősebb bátyja… öt évvel idősebb nálam. Egy napon ő lesz az
Egyesült Államok elnöke.
– Aha, persze – kacagok fel ezen és az egész, különös beszélgetésen.
Most először áll szóba velem a folyosói veszekedésünk óta.
– És Ryat… – Megfeszülök, ahogy meghallom a nevét.
– Ryat Archer lesz New York leghíresebb és legkönyörtelenebb bírója.
Vagy talán egész Amerikáé.
Összevont szemöldökkel pillantok rá.
– Miért mondod el ezt nekem? – Miért áll egyáltalán szóba velem? Nem
volt ott a fogadalmi ünnepségen azzal a lánnyal, akivel a Lordok házában
volt? Nem tudja, hogy most már Ryathez tartozom?
Matt felhorkan.
– Cindy Williams egy napon Mrs. Cindy Archer lesz.
Szavai hallatán gyorsabban ver a szívem. Most már értem, miért
beszélgetünk. Azt képzeli, fájdalmat okozhat nekem. Azt hiszi, hogy olyan
szánalmas, magányos picsa vagyok, aki máris beleszeretett Ryatbe, egyetlen
kibaszott éjszaka után. Ez most komoly? Szerelmesnek kéne lennem abba a
pasiba, aki végre megkefélt?
Matt közelebb lép hozzám, a falnak nyomja a hátamat.
– Matt… – figyelmeztetem.
Matt a fülemhez hajol, és belesuttogja:
– Cindy lesz a felesége. Ő szül neki gyerekeket. És ő lesz az, akit az
ágyához kötöz, miközben megbassza.
Borzongás fut végig a gerincemen. Nem Matt szavaitól, hanem attól,
ahogy mondja. Hangjának sötét tónusa figyelmeztető remegéseket kelt a
gerincem mentén.
Matt elhúzódik tőlem, és lemosolyog rám.
– Ahogy te is megteszed majd ezt a három dolgot nekem – ragad meg
egy elszabadult tincset kócos kontyomból.
– Érezd jól magad, amíg alkalmad van rá, Blakely. Lehet, hogy most Ryat
az, aki megkefél, de én leszek, aki a szánalmas életed végéig melletted lesz.
És soha nem fogom engedni, hogy meglásd a napfényt. – Előrehajol,
megnyalja az arcomat, amitől keserű epe ízét érzem a számban. – És
megfizetsz azért, amit velem tettél! Ne feledd, hogy Ryat most csak
szórakozik veled, de én birtokolni foglak! Míg a halál el nem választ. És az
szerencsétlenségedre csak sokára lesz. – Pillantása a nyakamon éktelenkedő
szívásnyomokra esik, majd a karomon és a csuklómon látható zúzódásokat
szemléli meg. – Lehet, hogy most Ryat ribanca vagy, de egy napon az én
értéktelen kurvám leszel. – Azzal elmegy.

RYAT
– Miért nem engem választottál? – tudakolja Cindy csípőre tett kézzel. –
Tudom, hogy a nevem szerepelt a listán!
– csattan fel.
Nem szólok semmit. Nem minden lányt választanak ki. Idén tizenöt
végzősünk van, és több száz csaj szerepel a listán. Ezért több Lord egynél
több lányt is választ.
A Kiválasztott pozíciója után ácsingózó lányok sora végeláthatatlan.
Gunner felnevet Cindy szavai hallatán.
– Mi a faszért választott volna téged? Diploma után élete végéig téged
basz, amíg meg nem hal. Miért hosszabbítaná meg ezt a börtönbüntetést?
Cindy dühödten rávicsorog, majd felmordul, sarkon fordul, és
végigviharzik a folyosón.
– Öregem, kurvára utálni fogod, ha már a férje leszel. Hisztis picsa lesz!
– vereget vállon Gunner, de azért nézi, ahogy Cindy ringó fenékkel
végighalad a folyosón.
– A helyedben én napi huszonnégy órában kipeckelném a száját, és egy
deszkához szíjazva tartanám az alagsorban.
– Ez az egyetlen tervem vele. – A szüleim évekkel ezelőtt eldöntötték,
hogy Cindy Williams lesz a feleségem. Akkor voltam negyedikes
gimnazista, Cindy pedig harmadikos. Mi New Yorkban éltünk; ő a szüleivel
Kaliforniában.
A két család együtt vakációzott az Alpokban. Mindkét apa a Lordok rend
tagja. Cindy két bátyja is. Az apja azt akarta, hogy Cindy egy Lord felesége
legyen, és mikor apám közölte vele, hogy a következő iskolaévben lesz a
beavatásom, hirtelen megkondultak az esküvői harangok.
Két hetet töltöttünk az Alpokban. Az első ott töltött éjszakán Cindy
belopózott a szobámba, és arra ébredtem, hogy a farkam a szájában van.
Több időt töltöttem keféléssel, mint síeléssel. Ha tele van a szája, Cindy
egészen elviselhető, máskülönben csak jártatja. Állandóan jártatja.
– És, mihez fogsz kezdeni? – tudakolja Gunner, amitől újra rá figyelek.
– Mivel?
– Hókirálynővel. Valószínűleg már most az apjával beszél telefonon és
beköp, hogy Blakelyt választottad helyette.
Csak legyintek.
– Hadd beszéljen. Semmit nem tehetnek ellene. – Apám tudta, hogy
közölték velem, Blakelyt válasszam. Tudja, hogy nem volt más
választásom, és azt is tudja, hogy az, amiben a Williams családdal
megegyezett, úgy lesz, ahogy eltervezték. Jelenleg az a feladatom, hogy
tönkretegyem Mattet meg a szánalmas életét. – Az lett az enyém, akit
akartam.
Gunner mellkason legyint.
– Ha már a csajodnál tartunk… – és a folyosó végére mutat.
Látom, hogy Blakely az ellenkező irányba sétál, lehajtott fejjel, és egy
csomó könyvet szorít a mellkasához.
– Találkozunk a Lordok házában! – vetem oda Gunnernek, majd
végigrohanok a folyosón. – Blake? – kiáltom oda, de ő megy tovább. –
Blakely! – szólítom a teljes nevén, amikor továbbra is ügyet sem vet rám.
Ahogy utolérem, megragadom a vállát, és megfordítom. Felpillant, és
könnyes a szeme. Összehúzom a szemöldökömet. Egy órája szállt ki a
kocsimból, és azóta kerül. Tudtam, hogy felizgatja majd az, hogy látja a
videón, ahogy eljátszadoztam vele.
– Mi a baj?
Visszanéz oda, ahol korábban álltam a többiekkel, és ismét rám pillant.
Majd válasz nélkül továbbindul.
– Blake? – csattanok fel, és megragadom a karját. Megpróbál elhúzódni
tőlem, így még szorosabban fogom, behúzom egy közeli terembe, ami
éppen üres.
– Ne nyúlj hozzám! – sikolt fel Blake, és az összes könyv a földre esik,
ahogy becsukom magunk mögött az ajtót.
– Mi a fasz bajod van? – tudakolom, és egészen közel hajolok hozzá.
Résnyire húzza a szemét, majd lekever nekem egy pofont.
– Baszd meg! – kiáltja Blake. Ismét megindul a keze, de elkapom a
csuklóját, megfordítom, és szabad kezemmel átfogom a mellkasát. Mindkét
karját leszorítom, háta a mellkasomnak szorul. – Basszátok meg
mindannyian! – szipog, majd egész teste elernyed, és sírni kezd.
– Hé! – engedem el, és megfordítom, hogy szembenézzen velem, mert
tudom, hogy valami komolyan nem stimmel. Lehajtja a fejét, én pedig
megragadom az állát, kényszerítem, hogy felnézzen rám. – Most azonnal
mondd meg nekem, hogy mi bajod van!
Véreres szemének tekintete az enyémbe mélyed, majd a fejét ingatja,
orrcimpái kitágulnak.
 – Megesküdtem rá, hogy hagyom, hogy megbasszál, Ryat. De semmi
mással nem tartozom neked.
Fogamat csikorgatom dühömben.
– Ez nem így működik…
– Ezt ki mondja? – veti oda Blakely, és kirántja magát a szorításomból. –
Te? – pillant a cipőmre, majd felnéz a farmeromra és a pólómra. Amikor
találkozik a tekintetünk, szeméből csak úgy sugárzik a megvetés. Majd
gyorsan felkapja a könyveit, és elsiet mellettem az ajtó felé.
Odalépek elé, felemelem a karomat, elállom az útját.
– Blake…
Rám pillant, kék szeme szinte lángol. Valami történt, ami kurvára
feldühítette, és nagyon nem tetszik, hogy nem árulja el, mi az.
– Hacsak nem akarod letépni a ruhámat, és rádönteni az egyik asztalra,
mi ketten végeztünk! – jelenti ki, és felvonja egyik szemöldökét.
Ez a ribanc provokál.
A farkam már így is keményen áll attól, ahogy viselkedik, de most
szóhoz sem jutok. Ki hitte, hogy ilyen tűzrőlpattant? Én biztosan nem. Matt
elmondása alapján Blakely egy kis mimóza, akit még a széltől is óvni kell.
Elengedem az ajtót, megadón felemelem a kezemet, és oldalt lépek.
Hagyom, hogy elmenjen, mert jobb ötletem van arra, hogy miként juttassam
eszébe, hogy is állnak kettőnk közt a dolgok. Én nem Matt vagyok. Én nem
tűröm az ilyesmit.
Blakely feltépi az ajtót, és kirohan, cipősarka hangosan kopog a padlón,
ahogy döngve becsapódik mögötte az ajtó, én pedig egyedül maradok.
TIZENHETEDIK FEJEZET
BLAKELY

A lakásunk konyhai bárjánál ülök, és egy rumoskólát kortyolgatok. A

harmadikat. A többi órát kihagytam ma. Nem érdekelt, ott vagyok-e vagy
sem.
Matt jól felbosszantott. Igaza volt. Mindegy, kivel kefélek ma, holnap
vagy a jövő héten. A vége ugyanaz lesz. Az övé leszek. És most
felbosszantottam. Matt tulajdonképpen azt közölte velem, hogy a
szexrabszolgájaként ketrecbe fog zárni egy sötét szobában.
Mi a francot ártottam én neki? Ő csalt meg engem! Még a Szertartásról
sem mesélt soha! Hogy is fogadtam volna meg, hogy az övé leszek, ha nem
tudok róla semmit? Ryat engem választott, de Matt semmilyen érdeklődést
nem tanúsított irántam. Csak leendő férj és feleség vagyunk. Ráadásul Isten
tudja, mióta van együtt azzal a lánnyal!
Még egyet kortyolok, és amikor a szívószál szörcsögő hangot ad,
rádöbbenek, hogy elértem a pohár alját. Ryat olyan magas lóról beszél
velem… Semmit nem mondok el neki Mattről és rólam. Már így is
birtokolni és irányítani akar. Ha megtudná, miket mondott nekem Matt,
valószínűleg rajtam verné el a port, és azt nem fogom hagyni. Semmi
rosszat nem tettem.
Felállok, bemegyek a konyhába, hogy töltsek magamnak még egy italt,
de rájövök hogy az üveg üres.
– Remek! – hajítom be a mosogatóba, és összetörik, szilánkjai a földre
potyognak. Hátralépek, nem akarom megvágni magam, majd felemelem a
mobilomat a pultról, hogy felhívjam Sarah-t.
– Szia, csajszi! – veszi fel második csörgésre.
– Elmegyünk bulizni? – tudakolom köszönésképpen. Vagy jön, vagy
nem. Nincs időm vacakolni.
– Igen! – válaszolja izgatottan. – Gunner meg én a…
– Csak te meg én – vágok közbe. – Szükségem van egy csajos estére. És
légyszi, ne mondd meg Gunnernek, hová megyünk! Szándékosan kerülöm
Ryatet.
– Rendi – válaszolja Sarah habozás nélkül. – Otthon vagy?
– Igen – bólintok.
– Húsz perc és ott vagyok. – Leteszi. A pultra helyezem a mobilomat,
átmegyek a szobámba, és belépek a gardróbba; nem söpröm össze a
szilánkokat. Elkezdek keresgélni
a ruháim között, a legcsábítóbb cuccot keresem. Az a szemétláda
felgyújtotta a szoknyámat. Dögöljön meg!
Mosolyogva emelem le a kiválasztottat a fogasól.
– Tökéletes!
Levetkőzöm, belebújok a szoknyába, és meghúzom a derekamnál. Majd
felemelem a két részből álló anyagot, és megkötöm a nyakamnál.
Megfordulok, megszemlélem magamat a tükörben a keresztpántos, derékig
érő kivágású ruhában. A dekoltázs egészen leér a hasamig, látszik a
mellkasom és az egész hátam. Az anyag épphogy fedi a mellemet. Lenézek,
és meghúzom a jobb combomon a zsinórt, így
a szoknyarész még rövidebb lesz.
Húsz perccel később besétálunk a Blackoutba, ami egy négyemeletes
klub a külvárosban.
– Jártál már itt? – tudakolom Sarah-tól, míg letesszük a holminkat a
ruhatárban. Biztos nem cipelek ennyi mindent magammal, amíg táncolok és
iszom. Emellett nem lenne okos dolog részegen magamnál tartani a
mobilomat. Nem akarok hajnali kettőkor, szexre kiéhezetten üzenni
Ryatnek. Vagy ami még rosszabb: elküldeni a puncim fotóját a vécéről.
– Nem. A múltkor Janice mesélt róla.
Bólintok. Persze, a szomszédunk. Tavaly Sarah és én hajnali háromkor
arra ébredtünk, hogy a zsaruk Janice ajtaján dörömbölnek. Drogot találtak a
lakásán, és három hetet töltött a sitten. Addig mi etettük a macskáját, és
locsoltuk a virágait.
Átfurakodunk a tömegen, én megragadom a bárpultot, hogy szilárdan
álljak a lábamon. Jobb lett volna lapos sarkú cipőt húzni. Már így is nagyon
sokat ittam, zárás után négykézláb megyek majd haza.
Egy pultos lép hozzánk.
– Mit kértek? – kiáltja oda.
Mielőtt átadnám neki a bankkártyámat, hogy kezdje strigulázni az
italainkat, a mellettem álló srác egy százast csúsztat át a pulton.
 – Én állom a hölgyek fogyasztását, Benny.
Felpillatok; sötét szempár bámul vissza rám. Mosoly ül ki borostás
arcára, és pillantása a mellemre esik.
– Nem, kösz – fordulok el, és lecsapom a kártyámat a bárpult tetejére.
A srác felhorkan.
– Ne már, legyetek a vendégeink ma estére!
– A vendégeitek, többesszámban? – tudakolja Sarah.
– A nevem Nathan – mutatkozik be a Sarah jobbján ülő srác, majd
alkarjával a pultra támaszkodik. – Ő pedig a haverom, Mitch – mutat a
mellettem állóra.
– Nos, kösz az ajánlatot, Nathan és Mitch, de nem élünk vele – pillantok
a pultosra. – Rumos kólát kérek. Kettőt.
– Hé, ne már! – emeli fel a mellettem álló srác a bankkártyámat, és
szabad kezével megragadja az alkaromat.
– Hálásak lehetnétek, hogy álljuk a ma estéteket! – Az a vigyor visszatér a
képére. – Majd később meghálálod.
A szavai felbosszantanak. Arra számít, hogy négykézláb állva csókoljuk
meg a cipője orrát csak azért, mert felajánlotta, hogy kifizeti a… mit is? Pár
száz dollárt költ a piánkra ma este?
– Nem, kösz – ismétlem, és elrántom a karomat, majd a bankkártyámat is
kikapom a kezéből.
– Hé…
– Ez nem célzás volt, seggfej! – csattan fel Sarah, elhallgattatva a srácot.
– A válaszunk nem. Keressetek másik két csajt! – ragadja meg a kezemet,
és elrángat a bártól. – Gyere! – morogja. A klub belsejében van még másik
bárpult is, ahol rendelni lehet.
Visszanézek a vállam fölött, és látom, hogy egy harmadik srác is
csatlakozik hozzájuk, de mivel háttal áll, nem látom az arcát. Azonban egy
tetoválást pillantok meg a tarkóján: mintha az inggallérja mögül egy pók
bújna elő. A Mitch néven bemutatkozó fiúra pillantok, aki haragosan bámul
rám. Hátat fordítok, és átvetem a hajamat
a vállamon.
Baszódjon meg!

RYAT
Utálom a klubokat. Nem szeretek partizni. Még a gimi alatt sem voltam túl
sok buliban. Általában utálom az embereket. Plusz némi alkohol és drog, és
egyszerűen elviselhetetlen az egész.
A Lordok házában állandóan megy a buli, és ugyan elviselem az ilyesmit,
ilyenkor nem szoktam inni. Túl sok a lehetőség, hogy valami balul üssön ki.
Jobb szeretem, ha tiszta fejjel tudok gondolkodni, és én irányítok. Így ha
valami gáz van, józanul tudok dönteni.
Úgyhogy az a tény, hogy Gunner és én a Blackoutban vagyunk, nem tesz
jót alapvetően sem túl rózsás hangulatomnak. Blakelyt otthagytam a
Barringtonon a kis hisztije után, de aztán Gunner felhívott, hogy helyzet
van. Nem voltam túl boldog.
A látványtól, hogy az egyik emeleti erkélyen állok, és lenézek a
földszintre, ahol egy másik férfi a tulajdonomhoz ér, vörös köd ereszkedik
az agyamra.
Ellököm magamat a korláttól, végigsietek a folyosón; ketten állnak a
túlsó korlát mellett. Mind a kettejük fegyvertáskájában töltött pisztoly van.
– Ryat – biccent az egyik.
Odalépek hozzájuk, és rámutatok Blakelyre és Sarah-ra a földszinten. A
hátsó bárpultnál egyik rövidet húzzák le a másik után.
– Látjátok azt a két lányt? Az egyik fehér ruhában van,
a másik feketében.
– Igen. Mi van velük?
– Senki nem érhet hozzájuk. Világos?
Az őr bólint.
– Hogyne, uram.
Elégedett vagyok, mert tudom, hogy ez elég lesz arra az esetre, ha
történik valami, majd megállok a folyosó végén elhelyezkedő ajtó előtt.
Beütöm a kódot és belépek.
Ty a szoba közepén épp egy pincérnőt kefél.
A lány barna szeme tágra nyílik, amikor meglát engem és Gunnert
belépni. Felsikít, tenyerét az asztalra nyomja, amire Ty rálökte, és
megpróbál felegyenesedni. Ty megragadja a lány tarkóját, arccal lefelé az
asztalba nyomja, és tovább kúrja hátulról.
– Hagyd, hadd nézzék! – közli a lánnyal.
– Ty…
 Ty átnyúl a lány háta fölött, tenyere a lány szájára tapad, majd kétoldalt
egy-egy ujj benyomul az ajkai közé, szétfeszíti a száját, hogy ne tudjon
tovább vitatkozni.
– Fogd be a szádat, bazdmeg! – morogja.
A lány elfintorodik, zavarában lehunyja a szemét. Igen, Ty már csak
ilyen. Mindig is jól tudott megalázni másokat. Ő tanított meg mindenre,
amit tudok.
Ty döfködi a csajt, csípőjük az asztalnak ütközik, amitől az ütemesen
remeg.
A lány önkéntelenül is felnyög, ujjai az asztallapot markolják,
belekapaszkodik. Küzd az elkerülhetetlen ellen. Sötétre festett ajka mögül
vékony nyálcsík csordogál az asztalra. Haja részben elfedi az arcát, és a
szoba megtelik érthetetlen hangokkal, amiket Ty kényszerít ki belőle. Aztán
fennakad a szeme, ahogy Ty még egyszer, utoljára behatol – és mindketten
elélveznek.
Ty kihúzza a farkát, lerántja az óvszert, és az asztala melletti szemetesbe
hajítja, majd leül.
– Most pedig húzz a faszomba! – veti oda a lánynak, aki örömmel
engedelmeskedik: elsiet mellettünk, majd szinte kizuhan az ajtón. – Mit
tehetek értetek, srácok?
– Az alagsor – térek a lényegre. – Használhatjuk?
Ty ránk mosolyog.
– Persze. Sosem kell kérdeznetek. – Kiegyenesedik, és az asztalra
könyököl. – Csak mutass rájuk, és máris elintézem, hogy levigyék őket.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
BLAKELY

Három órája vagyunk a klubban. Piáltunk, rövidet ittunk, és széttáncoltuk

az agyunkat.
– Akarsz beszélni róla? – tudakolja Sarah, ahogy odalépünk a bárpulthoz
egy újabb italért. Nem tudom, hogy az alkohol vagy a villódzó fények
okozzák-e, de egyre homályosabban látok.
– Nem. – Az én gondom nem az ő gondja. És még mindig bizonytalan
vagyok ezzel az egész Szertartás-dologgal kapcsolatban. Ha Gunner
rákérdez, Sarah-nak muszáj elmondania? Vajon önként is elmondaná neki,
úgy, hogy nem kérdezi meg? Imádom a barátnőmet, de ezt az egészet
megtartom magamnak. Amúgy sem tud segíteni rajtam.
– Oké – mondja Sarah; nem aggasztja, hogy valamit titkolok előtte. –
Csak tudd, hogy itt vagyok, ha szükséged van rám.
– Parancsoljanak, hölgyeim. A bárpult végénél álló urak vendégei – tesz
le a pultos elénk két rövidet.
Jobbra pillantok, hajam az arcomba hull, arra számítok, hogy megint azt
a két seggfejet látom viszont. Szerencsére a fiúk azóta békén hagynak
minket, mióta Sarah elküldte őket melegebb éghajlatra. De meglepetten
látom a rám bámuló, smaragdzöld szempárt. Csak áll, whiskyvel a kezében.
Mellette Gunner sörözik. Nevetésben török ki, amitől Ryat résnyire húzott
szemmel bámul rám. Vicces. Még csak nem is vagyok dühös vagy
meglepett, hogy ez a rohadék rám talált.
– Esküszöm, nem én mondtam meg neki! – biztosít róla Sarah, és
megveregeti a vállamat.
– Semmi gond – bólintok, és felemelem a poharamat. Egy pillanatig
bámulom, majd egy hajtásra kiiszom. Egy kicsi kifolyik a szám szélén, a
hideg ital végigcsorog a mellemen, amit ma este közszemlére tettem.
– Rohadjanak meg, Bee! Azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat.
Te meg én. Menjünk táncolni! – javasolja Sarah, amikor leteszem az üres
poharat.
 – Te menj elöl! – mondom félig tréfálkozva. Részeg vagyok és kurva jól
érzem magam. Ryat ma nem teheti tönkre az estémet. Basszus, még Matt
sem tud feldühíteni.
Sarah megragadja a kezemet, és a táncparkettre húz. Átfurakodunk az
embereken, egyiknek-másiknak neki is megyünk, amíg beérünk középre. A
fejem fölé emelem
a karomat, és elkezdem mozgatni a csípőmet Rezz és Dove Cameron Taste
of You című számára.
A fények villódznak, amitől nehezen tudok bármire is összpontosítani.
Lehunyom a szemem, leengedem a kezem, végigsimítok a csípőmön,
fejemet oldalra döntöm, hajam az arcomba hull. Érzem, ahogy a basszus
végigdübörög a testemen. Az erős fények megmelengetik a bőrömet.
Valaki odalép mögém, és kemény farmeranyag nyomódik a combomnak.
Majd két kéz megragadja a derekamat, aztán a csípőmet. Ahelyett, hogy
ellökném, megfogom, és előrehúzom, mert pontosan tudom, kié a kéz. Ryat
nem tudja, hogyan tartsa távol magát tőlem. Nekidőlök, fejemet a
mellkasára hajtom, még mindig lehunyt szemmel.
Keze lesiklik csupasz hasamra, másik keze végigsimít a testemen. Ujjai a
torkomra fonódnak, és felnyögök. Fenekem hozzásimul kemény farkához a
nadrágon keresztül.
Ryat lehajol, a fülembe harap, én pedig felnyögök.
– Basszus, ez az!
Szívem vadul ver, szédülök. Már azelőtt nagyon sokat ittam, hogy
ideértünk volna. Szeretném elengedni magam, érezni a zenét, a vibrálást és
az izzadtságot, ami egész testemet beborítja. Az egész túl sok.
Ryat keze megszorít, egy pillanatig nem kapok levegőt, és a bugyim
nedves lesz. Ajkam szétnyílik, nem tudok lélegzeni. Talán lehet, hogy el is
ájulok. Amikor enyhül a szorítása, hirtelen csalódottság lesz úrrá rajtam.
Ryat keze a torkomról az arcomra siklik. Másik keze lejjebb csúszik, a
ruhám alá.
– Ez az! – nyögök fel. – Kérlek…
– Nagy bajban vagy – morogja a fülembe, amitől megborzongok.
– Büntess meg! – mondom, és hátranyúlok, hogy belemarkoljak a hajába.
Amikor meghúzom, belesziszeg a fülembe.
Ezen a ponton már semmi nem érdekel. Matt semmit nem tehet. Ryat ezt
teljesen világossá tette – senki nem érhet hozzám. Senki nem hall meg.
Egyelőre Ryat tulajdona vagyok. És lubickolni fogok ebben az érzésben.
– Vigyázz, mit kívánsz, kicsikém! – csókolja végig
a nyakamat, majd beleharap.
Levegő után kapkodok, előretolom a csípőmet, érzem, hogy az ujjai a
puncimon köröznek. Olyan nedves vagyok, hogy a tangám tiszta lucsok. A
zene vált, jön az In This Momenttől a Sick Like Me, és Ryat megfordít, keze
a csípőmre simul, hogy ne forduljak meg túlságosan.
Két kezébe fogja az arcomat, félresimítja a hajamat, és hüvelykujja
végigsimít szétnyílt ajkamon, miközben csípőnk egymáshoz dörzsölődik.
Kinyújtom a nyelvemet, és az ujja köré fonom, majd behúzom a számba.
A villogó, foszforeszkáló fények hatására elsötétül a szeme, és érzem,
hogy a mellkasából feltörő morgás végigvibrál a testemen. Lehunyom a
szemem, és az ujját szívogatom, míg másik keze a tarkómra simul.
Megragadja a hajamat, hátrarántja a fejemet, és hüvelykujját kihúzza
a számból. A nyakamhoz hajol, és megcsókolja a bőrömet.
– Ryat… – nyöszörgöm, és körmömet a pólójába vájom. Ez a
büntetésem? A tánc? Az incselkedés? – Kívánlak
– nyögöm, és hasam kemény farkához ér. – Bassza meg!
– nyúlok az öve után, de elhúzódik, megragadja a csuklómat, hogy
megállítson.
Átpillant a vállam fölött, és kurtán bólint. Gondolom, Gunnernek jelez.
Majd megragadja a kezemet, és lehúz a táncparkettről. Részeg lábam
képtelen tartani az iramot
a tizennyolc centis sarkú cipőmben. Odavisz a ruhatárhoz a bejáratnál,
kikéri a táskámat, kulcsomat és mobilomat. Azt hiszem, mégsem kellett
volna küldenem neki egy fotót a mosdóból.
Ismét megragadja a kezemet, és kivezet hátul, elindulunk a kocsija felé.
Botladozok, homályosan látok. Pislogok, de az sem segít.
– Te… te begyógyszereztél? – tudakolom, ahogy odavisz az anyósülés
melletti ajtóhoz. Ryat és Gunner meghívott minket egy italra. Simán
kinézem belőlük, hogy valamit beletettek a piánkba.
Ryat az ajtónak nyomja a hátamat, és beáll a két lábam közé. Megragadja
az arcomat, arra kényszerít, hogy felnézzek.
– Nem – válaszolja, és zöld szeme kutatón néz rám. Amikor belenéz a
szemembe, ördögi vigyort villant rám, amitől még a homályos parkolóban
is felragyog az arca.
– Azt akarom, hogy éber legyél, és minden apróságra emlékezz, amit ma
este csinálok veled.
Felnyögök, és összeszorítom a combomat.
– Kezdve ezzel – fordít meg, és nekinyom az autónak, érzem a hideg
fémet meztelen hasamon, amitől megborzongok. Hátrarántja a kezemet, és
a benti hangos zenétől még mindig cseng a fülem, így nem hallom a
kézbilincs kattanását. Most is nagyon erősen húzza meg.
Odahajol, kinyitja az ajtót, és besegít. Felkiáltok, mert a karom az
ülésnek szorul.

RYAT

Beszállok a vezetőülésre, és elindítom a kocsimat. Tudtuk, hogy idefelé

Sarah vezetett, így én Gunnert hoztam el, hogy mindketten vissza tudjuk
vinni a lányokat. Áthajolok Blake-en, és becsatolom a biztonsági övét.
– Félórás az út – nyafogja, és próbálja kényelmesebben elhelyezni a
karját a háta mögött.
– Gondoltál volna rá előbb. – Amíg meg nem láttam, mit visel, nem is
voltam olyan dühös. Egy kibaszott fürdőruha többet takart volna. És tudom,
hogy a korábbi veszekedésünk miatt öltözött fel így. Odanyúlok, és
megrántom mindkét pántot, így szabaddá válik a melle. Megragadom a balt,
és megszorítom. Hátraveti a fejét, és liheg. Áthajolok
a középső konzolon, mellbimbóját a számba veszem, amitől
megkeményedik. Bár rajta van a biztonsági öv, amennyire tudja, megemeli
a csípőjét.
Elhúzódom, rácsapok a mellére, amitől ismét felkiált. Ha a kocsi elég
nagy lenne, simán megkúrhatnám itt és most, mert az ablakai sötétítettek.
De több helyre van szükségem. Mire visszaérünk a lakásra, valószínűleg
már úgyis ki lesz ütve.
Felemelem a szoknyáját, és félretolom a bugyiját.
– Na, mennyire vagy nedves, Blake? – tudakolom, és végigsimítok a
punciján.
– Nagyon – nyög fel.
Benyomom egyik ujjamat, és nem hazudik.
 – Kinek? – tudakolom.
– Neked – mondja, és rángatja a vállát, próbálja kiszabadítani a kezét.
– Kinek vagy a csaja? – kérdezem, és még egy ujjamat benyomom.
Levegő után kapkod, melle fel-le ugrál, ahogy még jobban széttárja a
lábát.
– A tiéd.
– Az enyém – idézem fel, és elkezdem megujjazni a kocsim anyósülésén.
Felkiált, lába megmozdul, csípője fel-le jár, feje a háttámlának ütődik.
Nem tömöm be a száját. Tetszik, ahogy a nevemet sikoltja.
Ujjaim ki-be járnak, szabad kezemmel a mellbimbóját csipkedem. Háta
ívbe feszül, puncija összeszorul az ujjaimon, ahogy elélvez.
Kihúzom a kezemet, és Blake az ülésre rogy. Liheg, próbál újra
normálisan lélegezni. Kisimítom arcából a hajtincseket, és ujjamat a szájába
nyomom.
– Nyald le! – parancsolom meg.
Orcája behorpad, ahogy lenyalogatja a nedvességet, és hangos
cuppanással húzom ki a szájából. Megragadom az arcát, arra kényszerítve,
hogy rám nézzen. – Ilyet soha többet ne csinálj! Megértetted?
Szeme ködös, mellkasa zihál, teste remeg. Legszívesebben odahúznám az
ölembe, és a szájába nyomnám a farkamat. Durva akarok lenni vele.
Felidézni, hogy ki vagyok én, hogy hozzám tartozik, de nem teszem.
Megnyalja zsibbadt ajkát, és bólint.
– Igen.
Miután elengedem, hátradőlök a vezetőülésen, párátlanítom az ablakokat,
majd sebességbe teszem a kocsit, és elindulok.
***

Mire leparkolok a lakása előtt, bódultan fekszik – ezt is vártam. Kicsatolom

a biztonsági övét, kisegítem a kocsiból, és beviszem – keze még mindig
bilincsben van a háta mögött.
Beviszem az ajtón, és a szobája felé indulok, de megállok, ahogy
elhaladok a konyha mellett. Valami megragadja a figyelmemet a földön –
üvegszilánkok. Szanaszét hevernek mindenütt; összevonom a
szemöldökömet. Mi a fasz történt itt? Tudtam, hogy itthon volt, mert
néztem a kamerán, de aztán elhívtak egy megbeszélésére a Lordokhoz. A
végén Gunner szólt, hogy a lányok bulizni mennek. Mire újra ránéztem
Blake-re, már úton volt a klubba.
A szobájába lépve arccal lefelé az ágyra helyezem. Egyetlen hangot sem
ad ki. Leveszem a cipőjét, oldalt fektetem, hogy levegyem a pántos felsőt,
majd végigcsúsztatom a testén, és a földre hajítom.
Ezt is el fogom égetni. Végigsimítok kerek fenekén, és gyengéden
rácsapok.
Arcát a párnába temeti, ahogy megmozdul, felnyög. Kisimítom a haját az
arcából. – Jó éjszakát, kicsikém – mondom, és elindulok a fürdőszoba felé.
– Ryat? – nyög fel.
A vállam fölött átpillantok rá.
– Igen?
– A csuklóm? – tudakolja, és még mindig lehunyt szemmel megnyalja
kiszáradt ajkát.
– Az fent maradt – közlöm.
Felnyög, majd ismét a párnába fúrja a fejét. Visszamegyek hozzá.
– Azt képzelted, hogy egy orgazmus lesz a büntetésed?
– Nagyon szorít – hagyja figyelmen kívül a kérdésemet.
– Jó – mondom, majd szünetet tartok, mert eszembe jut valami. – De
levehetem. Ha… elmondod nekem, mi történt ma.
Elfordul tőlem, és azt mormolja:
– Jó éjszakát!
Felvonom a szemöldökömet. Mi a franc történt, amiről nem akarja, hogy
tudomást szerezzek?
– Mi történt a konyhában? – próbálkozom máshogy.
Semmi.
– Oké – nyúlok le, és kioldom az övemet. Nem hagy mást választást.
Marokra fogom, majd rácsapok vele a felső combjára.
Felsikolt, és egész teste megfeszül.
Megint rácsapok.
– Feneket a magasba! – parancsolom.
Arcát nyöszörögve temeti a párnába, de nehézkesen feltérdel, és ívbe
feszül a háta.
Leteszem mellé az övet az ágyra, odanyúlok és megdörzsölöm
kivörösödött bőrén a hurkákat. Blake megmozgatja a fenekét, én pedig
megragadom a bugyiját, és letépem. Végigfuttatom a kezemet a fenekétől a
puncijáig.
– Utolsó lehetőség. Mondd el, mi történt ma! – mondom, és két ujjamat
benyomom már így is nedves puncijába.
Felnyög, csípőjét a kezemnek nyomja.
– Semmi…
Kihúzom az ujjaimat, és rácsapok a csiklójára.
Felkiált, teste megfeszül, és összeszorítja a térdét.
– Ne merészeld! – figyelmeztetem, és megmerevedik, majd lassan ismét
széttárja a lábát. – Hazudsz nekem, Blake – sóhajtok fel, és figyelmeztetőn
megpöckölöm a punciját, amitől összerándul. Bal kezem a bilincset
összefogó lánc után nyúl, megragadom, és a feneke felé húzom.
Felemeli a fejét az ágyról.
– Ryat! – lihegi. – Kérlek…
Megint megpöckölöm, majd ismét benyomom két ujjamat.
– Itt te irányítasz – mondom. A manipuláció nagyon fontos. – Csak
annyit kell tenned, hogy elmeséled, mi történt, és leveszem a bilincset.
Blake hallgat, amitől kurvára bedühödök.
Harmadik ujjamat is benyomom a puncijába, ki-be jár, miközben a
csiklóját simogatom. Előre-hátra ringatózik a teste, nyöszörög attól, amit a
kezemmel csinálok. Egyre hevesebben mozgatom, még keményebben
megfeszül a bilincs.
Blake liheg, teste előre-hátra ring, úgy próbálja magába fogadni az
ujjaimat, mintha a farkam lenne. Puncija összeszorul körülöttem, és
kihúzom a kezemet. Teste összerándul, majd felnyög.
Megint rácsapok a puncijára, és visszanyomom a kezemet.
– Egész éjjel tudom csinálni, kicsikém – közlöm mosolyogva.
Nagyon közel jár az orgazmushoz, így abbahagyom. Felkiált, fejét a
párnába fúrja, kezd ingerült lenni. Megint rácsapok a puncijára, és
újrakezdem az egészet.
Amikor épp elélvezne, leállok.
– Oké, oké – lihegi. – Kérlek… csak hadd… – elhallgat, én folytatom, és
most megengedem, hogy elélvezzen. Kihúzom az ujjamat, és ajkamhoz
emelem. Ekkor szólal meg pihegve. – Matt.
Megmerevedek.
– Micsoda? – Komolyan a volt pasija nevén szólít?
 Kinyújtja a lábát, egész teste kiegyenesedik az ágyon, és azt suttogja:
– Matt megfenyegetett.
– Megfenyegetett? – mordulok fel. – Mikor? Mi a faszt mondott?
– Nem számít – sóhajt fel Blake. – Egyáltalán nem számít.
Kihalászom a bilincs kulcsát a hátsó zsebemből, és kinyitom. Még
mielőtt megmozdulhatna, a hátára nyomom, és leülök mellé. Odanyúlok, és
kisimítom a haját az arcából.
– Mondd el, mit mondott! – Elég részeg, és nem tudom, mire fog
emlékezni a mai estéből, ha holnap felkel. Ezért ki kell használnom a
lehetőséget, hogy mindent kiderítsek, mielőtt kijózanodik, és ismét felhúzza
azt a téglafalat, amit ma egyszer már megtett.
Lehunyt szemmel fekszik, hangosan zihál. Bármikor elájulhat.
– Blake? – vetem oda, és Blake kinyitja elnehezült szemhéját.
– Ma. Korábban. – Megnyalja a száját, és végigszánt
a haján. – Láttalak beszélgetni a feleségeddel.
Összevonom a szemöldökömet.
– Matt rajtakapott, ahogy végignéztem, ahogy a leendő feleségeddel
beszélgetsz – nevet fel. – Szerintem Matt azt hitte, féltékeny vagyok. Azt
hiszi, már most szerelmes vagyok beléd. – Megint nevet, úgy, mintha
valami lehetetlen dolgot mondott volna. – És azt mondta, hogy most a tiéd
vagyok, de ha rám unsz, a halálom napjáig az övé leszek. És pokollá teszi
majd az életemet. – Ásít és összeakadó nyelvvel mesél tovább. – Valami
olyasmit mondott, hogy nem fogom látni a napot. A te ribancod, az ő
kurvája… – hirtelen elhallgat.
– Blake…
– Nekilökött a falnak, és megnyalta az arcomat – borzong meg Blake. –
Azt hittem, elhányom magam.
– Hogy mit csinált? – csattanok fel, és egész testem megfeszül,
vérnyomásom az egekbe szalad. De Blake figyelmen kívül hagyja
kirohanásomat. – Mi a faszomért nem mondtad ezt el akkor, amikor
kérdeztem?
Blake felnéz rám. Szép, kék szeme fókuszálatlan és fáradt.
– Nem tudom, mi történt köztetek, de azt tudom, hogy Matt miatt
választottál engem.
Felsóhajtok. Nem jár messze az igazságtól.
– Blake…
 – Nem büntethetsz olyasmiért, amit Matt követett el, Ryat – mondja
halkan. – Megbaszhatsz, de azt mondtam magamnak, hogy Matt soha az
életben nem diktál nekem többé.
Vallomása hallatán végigszántok a hajamon. Nem téved. Matt miatt
kellett őt választanom. De nélküle nem történt volna meg.
– Miért hagytad, hogy kiválasszalak? – tudakolom.
Halványan rám mosolyog.
– Mert veled azt éreztem, hogy kívánnak.
Matt bolond, és halott.
– Mindenkit gyűlölök – folytatja Blake, és ismét lehunyja a szemét. –
Anyámat, mert kényszerít, hogy Matt felesége legyek. Mattet, mert engem
okol amiatt, hogy te gyűlölöd őt. És téged… – hallgat el, majd azt suttogja:
– Ha végeztél velem, úgyis megszököm tőled.
Felállok, lebámulok rá, kezem ökölbe szorul. Mi a faszomért állt szóba
vele Matt? Azt mondta neki, hogy Cindyt veszem feleségül? Ez talán igaz,
de ilyenekről nem szoktunk beszélni. Mégis honnan tudja?
Amikor Blake halkan horkolni kezd, az éjjeliszekrényére helyezem a
bilincset, majd betakarom a pléddel, és búcsúzóul homlokon csókolom.
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
BLAKELY

Csodálatos őszi nap van itt, Texasban. A Bad Intentions szól Niykee
Heatontól a fülemben, amíg futok a régi ösvényen a szüleim háza mögött. Itt
nőttem fel. Egész életemben ugyanabban a házban laktam. Apám irodája
Dallas belvárosában áll, de mi elég messzire lakunk onnan, nyolc hektárnyi
földterületen. Apám ingázik, de nagyrészt alig tartózkodik az államban.
Sokat kell utaznia a munkája miatt.
A tarkómon felágaskodnak az apró pihék, és megállok. Hangosan lihegve
szedem ki a fülemből a fülhallgatót.
– Hahó! – szólalok meg, ahogy körülnézek. Balra kis tó helyezkedik el.
Attól eltekintve csak fákat látok. – Paranoiás vagy, Blakely. – Matt
állandóan rágja a fülemet amiatt, hogy ezen az ösvényen futok. Szerinte
nem biztonságos.
Visszateszem a fülest, és ismét futásnak eredek. Majdnem félórája futok.
Mindjárt elérek oda, ahol vissza szoktam fordulni. A zene vált, elkezdődik a
Mirrors Natalia Killstől, az ösvény jobbra kanyarodik, én pedig
megpillantok valamit a szemem sarkából.
– Mi a… – állok meg, és kitépem a fülest, megfordulok, hogy
visszamenjek. – Hahó! – kiáltok fel. – Van itt valaki? – Errefelé láttak
hiúzokat, szóval talán valami állat volt az.
Megállapítom, hogy nyilván megbolondultam, hiszen nem látok sehol
semmit, így visszateszem a fülest és megfordulok, hogy folytassam utamat.
Amikor meglátok valakit, aki ott áll előttem, az ösvény közepén,
összerezzenek. Szívem vadul ver. Egy férfi az, fekete farmert és fekete, rövid
ujjú pólót visel. Széles terpeszben áll, karját leereszti a teste mellett.
Legalább százkilencven centi magas, és bakancsot visel.
Combom megfeszül, azon tűnődöm, mióta követhet.
A fülesben még mindig bömböl a zene, felnyúlok, hogy kivegyem, hátha a
férfi épp beszél hozzám. A pasas maszkot visel – fehér maszkot –, így nem
látom az arcát, de van benne valami ismerős.
 Egyet lép felém, én pedig hátrálok. Megáll, én nagyot nyelek, mert
gombóc keletkezik a torkomban, bár a mellbimbóm megkeményedik.
Nem. Nem. Nem.
Jaj ne, már megint!
Érzem, hogy pillantása végigsiklik a lábamon. Ma reggel úgy döntöttem,
rövidnadrágban futok. Pulzusom szinte száguld, egyre gyorsabban lélegzek,
amitől a mellem fel-le hullámzik sportmelltartómban.
– Már egy ideje figyellek. – Puncim lüktetni kezd a vallomástól, és
könnyek égetik a szememet. Még a hangja is ismerős. Hol hallottam már? –
Minden nap itt futsz – hajtja félre a férfi maszkos fejét.
– Kérem… – nyöszörgöm, és feltartom a kezemet. – Csak szeretném
befejezni a futásomat – mondom, és lassan hátralépek, ahogy hirtelen
melegem lesz a gondolattól, hogy teljesen egyedül vagyunk itt.
– Nos… – nevet fel a férfi a maszk mögött – nem tudom, hogy te
befejezed-e, de én igen. – És rohanni kezd felém.
Megfordulok, hogy futásnak eredjek, de nekiütközik a hátamnak, a földre
lök. Megragadja a kezemet, valamit
a csuklóm köré kötöz, a hátam mögött megszorítja, és érzem, hogy
nedvesség keletkezik a lábam között.
Istenem, ne!
Megragadja a hajamat, talpra ránt, és levonszol az ösvényről. Egyre
mélyebbre visz az erdőben. Megbotlok, és a földre zuhanok. Kisebb-nagyok
ágak szúrják meztelen lábamat. Megpróbálok felállni, de ököllel a hátamba
üt, amitől ismét lerogyok.
– Maradj a földön, ribanc! – parancsolja, és arcomat
a durva talajra nyomja.
Könnyek folynak végig arcomon, ahogy letépi a rövidnadrágomat,
lehúzza a lábamon a bugyimmal együtt. Majd széttolja a combomat. Amikor
a puncimhoz ér, felkiáltok.
– Óóó, hiszen te nedves vagy! – mondja meglepetten.
Felzokogok, egész testem remeg.
– Szereted, ha elrabolnak, ugye, te kis kurva? – ragadja meg a hajamat,
és lehajol. – Ne félj, úgy tűnik, mégis csak be fogod tudni fejezni.
Hirtelen felülök, levegő után kapkodok a sötétben. Ahogy a lámpa után
tapogatózom, leverek pár tárgyat a földre. Amikor megnyomok egy
gombot, a szoba hirtelen fényárban úszik, és látom, hogy otthon vagyok, a
lakásomon, meztelenül, az ágyamban. Egyedül.
– Jaj ne, már megint! – lihegem. Előrehajolok, tenyerembe rejtem
arcomat, és próbálok nyugodtabban lélegezni. A mobilomra pillantok, ami
szerint nem sokkal múlt hajnali három óra. Hogy kerültem haza? A klub…
az iszogatás Sarah-val… Ryat. Megjelent a klubban. Biztosan ő hozott haza,
ő hozott fel a szobámba.
Hanyatt fekszem, és felbámulok a mennyezetre. A szám száraz, alkohol
halvány ízét érzem. Felhajtom a takarót, remegő lábbal kiszállok az ágyból,
és kinyitom a hálószobaajtót. Kilépek, és megtorpanok, amikor Ryatet
pillantom meg a kanapén; kezében a mobilja, és egyenesen rám bámul.
– Ryat? – kiáltok fel, és hátralépek. – Te, ööö… mondd, mit keresel itt? –
motyogok, mert még mindig nem kapok rendesen levegőt.
Pillantása kemény mellbimbómra esik, én pedig karba teszem a kezem.
Majd a lábamat nézi, amit szintén összezárok, és a hálószobám
ajtófélfájának támaszkodom.
– Mit csináltál? – vág vissza, és felvonja egyik szemöldökét.
– Semmit – vonok vállat hanyagul, de Ryat pillantása végigsiklik a
testemen, és pontosan tudja, hogy kamuzok. Ajkamba harapok, nehogy
felnyüszítsek. Jaj ne, már megint! Ez nem történhet meg már megint!
– Csináltál valamit – áll fel Ryat, majd zsebre dugja a mobilját, és odalép
hozzám.
Nagyot nyelek, hogy ne érezzem a gombócot a torkomban.
– Aludtam. – Ez nem teljesen hazugság. Szó szerint így ébredtem.
Ryat megáll előttem, és kiadja a parancsot:
– Nyisd szét a lábadat!
Ryattel kapcsolatban csak egyvalami biztos: mindig megszerzi, amit akar.
Történjen bármi. Ellököm magamat a faltól, és szétnyitom remegő lábamat,
miközben elönt
a megalázottság érzése.

RYAT
Szó szerint kirohant a szobájából, hangosan lihegve, kőkemény
mellbimbóval, remegő lábbal. Úgy nézett ki, mint aki most maszturbált egy
jót. És meglepetten látta, hogy még mindig itt vagyok. Tudja, hogy nem
szabad magához nyúlnia.
Lehajtja a fejét, lehunyja a szemét, és mély levegőt vesz. Láthatóan
szégyenkezik. Kezemet a belső combjára helyezem. Összerezzen, de nem
húzódik el. Végigfuttatom kezemet a lába között, és tenyeremet a puncijára
helyezem, majd becsúsztatom a középső ujjamat. Tiszta lucsok.
– Magadhoz nyúltál? – tudakolom. Tulajdonképpen nagyon szeretném
végignézni, ahogy maszturbál.
A fejét rázza, és még mindig a földet nézi.
– Rettentően lucskos vagy ahhoz képest, hogy csak aludtál.
Továbbra is hallgat.
– Áruld el! – mondom, és széthúzom a punciját, benyomom egyik
ujjamat, mert látom, mennyire fel van ajzva.
– Álmodtam valamit – suttogja.
– És?
– Semmi és. Csak álom volt – suttogja révülten.
– Valami mégis volt – nyomom bele egy második ujjamat, amitől
felnyög. – Mesélj róla!
Gyengéden játszadozom a csiklójával hogy ellazuljon. Már így is teljesen
felizgult. Semmi szükség előjátékra.
– Futottam az erdőben. – Nagyot nyel. – Mármint kocogtam egy
ösvényen. És valaki követett.
– Igen? – húzom ki az ujjaimat, majd kezem a hasára és a mellkasára
siklik, és szétkenem rajta a nedvességet. Lehúzom a karját a teste mellé, és
elkezdek a mellbimbójával játszani.
– Az az ember… – Blake felnyög, majd elhallgat.
– Mi van vele? – tudakolom, és azt mondogatom magamnak, hogy ne
legyek féltékeny. Csak egy álom volt. – Mit csinált?
Egy hosszú másodpercig hallgat, és csak utána válaszol, suttogva.
– Lelökött a földre, a kezemet a hátam mögé szorította, lerángatott az
ösvényről. – Ismét szünetet tart, majd reszketve beszívja a levegőt. – És…
– És mi? – hajolok oda, és megcsókolom a nyakát, érzem verejtéke sós
ízét. Elhúzódom, majd megnyalom az ajkamat, hogy ismét megkóstoljam.
– És megbaszott – suttogja.
 – Vagyis megerőszakolt – javítom ki.
Felnyög, és eltakarja az arcát a kezével.
– Hé! – ragadom meg a karját, és elhúzom. A fejét ingatja, lehajtja, és a
földet bámulja. Megragadom az állát, és kényszerítem, hogy rám nézzen. –
Ne szégyenkezz, Blake! – Soha nem szoktam senkit a perverziója miatt
megalázni. Mindenki valami mást szeret. A hozzánk hasonlóknak kicsit
több idő kell, hogy elélvezzenek. A hozzánk hasonlóknak a fantáziálás
tekintetében élénkebb a képzelőerejük, mint másoknak.
Blake szipog.
– Nem először álmodtam ilyet.
– Mikor álmodtad utoljára?
– Még a nyáron. Matt és én otthon voltunk, és Matt ott aludt nálunk. –
Nagyot nyel. – Amikor felébredtem, tiszta nedves voltam, és nagyon
kívántam a szexet. Felébresztettem Mattet, hogy elmeséljem neki. Akartam
egy kicsit pettingelni. Matt akkor otthagyott, és két hétig nem beszélt velem
– fut le az első könnycsepp Blake arcán. – Azt mondta, valami nem stimmel
velem. És hogy betegesen perverz vagyok. – Eltakarja arcát a kezével, és
sírni kezd.
Semmi gond nincs azzal a lánnyal, aki arról fantáziál, hogy szexre
kényszerítik. Matt igazi seggfej. Ahogy egyre többet megtudok a kettejük
kapcsolatáról, kezdem azt gondolni, hogy Matt kiképezte Blake-et. Azt
hittem, komoly érzelmeket táplált iránta, de igazából más okai voltak
annak, hogy mellette maradt. És én kiderítem, mik ezek az okok.
Magamhoz húzom Blake-et, és átkarolom.
– Jó kislány – dicsérem meg azért, hogy elmondta nekem, és érzem, hogy
mennyire remeg a teste. Lehajolok, karomat a lába alá csúsztatom,
felemelem és visszaviszem a szobájába. Az üzenet, amit épp fogalmaztam,
várhat.
HUSZADIK FEJEZET
BLAKELY

– Matt? – lököm meg a vállát.

– Mi az? – mormolja még mindig lehunyt szemmel.
– Ébredj, szivi! – csókolom meg a mellkasát. – Gyere, bújj már ide…
– Blakely… – nyitja ki Matt a szemét, és megnézi a mobilját az ágy
melletti éjjeliszekrényen. – Éjfél múlt…
– Tudom – emelkedem föl, és elhelyezkedem rajta lovaglóülésben.
Megfogom a kezét, és a mellemre helyezem. – Csak volt egy álmom…
–Igazán? – nevet fel Matt, és magától megszorítja a mellemet. – Biztos jó
álom volt. Mit csináltunk?
– Hát, kocogtam…
– Azon az ösvényen, amiről azt mondtam, hogy ne használd? – vág közbe
Matt.
Égnek emelem a tekintetem.
– Igen, igen. Futottam, és egy férfi követett. Azt mondta, hogy már egy
ideje figyel. – Puncimat a farkához dörzsölöm. A bokszeralsóján keresztül is
érzem, milyen kemény. Nem fog megbaszni, de mást azért szoktunk csinálni.
A testem szexre vágyik. Nagyon. Nem tudom, meddig vagyok képes még
várni. – Na szóval, amikor el akartam futni előle, megkergetett, a kezemet a
hátam mögé kötözte, és bevonszolt a fák közé…
Matt keze lehullik a mellkasomról.
– Mi?
Aggodalmas hangja hallatán csak legyintek.
– Én akartam. Volt benne valami izgató. És én…
– Azt álmodtad, hogy megerőszakoltak? – csattan fel Matt.
Idegesen alsó ajkamba harapok. Szívem vadul ver, vállam meggörnyed.
– Jézusom, Blakely! Van fogalmad róla, milyen érzés ez nekem? – pillant
rám haragosan Matt.
– Neked? – kérdezem sűrű szempillám alól értetlenül pislogva.
 – Igen. Nekem – lök le magáról, és kiszáll az ágyból. – Ha majd egy srác
úgy dönt, megerőszakol, te szépen hagyni fogod. Sőt, még be is pörögsz
tőle!
Tizenöt éves korom óta felbukkan az életemben ez az álom. Először
undorodtam magamtól. Miért álmodik az ember ilyesmit, miért izgul fel
tőle, attól, amitől mások, akik ezt valóban átélték, egy életre
traumatizálódtak?
– Nagyon sok nő fantáziál arról, hogy szexre kényszerítik – szállok
vitába. Miután ötödször is ezt álmodtam, elkezdtem utánanézni a dolognak,
és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül.
Azért nevezik szexuális kényszerítésnek, mert a nemi erőszak agresszióval
jár. És azok a nők, akik erről fantáziálnak, teljesen bezsonganak attól, hogy
valaki ilyen szinten kívánja őket. Nem tudnak nemet mondani. Inkább a
dolog domináns aspektusa izgatja őket.
Matt felhorkan, és felrántja a farmernadrágját.
– Ugyan már! Senki nem szeretné, hogy megerőszakolják, Blakely!
Összerezzenek.
– Csak azért, mert erről álmodtam, még nem jelenti, hogy azt akarom,
hogy a való életben is megtörténjen. Velem. Vagy bárki mással. – Az
általam olvasott tanulmányok szerint azok, akik ilyenről fantáziálnak, a
leginkább nyitottak és kalandvágyók erotikus szempontból. Én sem nyitott,
sem kalandvágyó nem vagyok, hiszen még szűz vagyok. Azt hiszem, azért
álmodom ezt, mert azt akarom, hogy Matt magáévá tegyen. Azt akarom,
hogy uralkodjon fölöttem, de minden alkalommal visszautasít.
Azt hiszem, azért álmodom, hogy azon az ösvényen történik meg, mert
Matt figyelmeztetett, hogy az nem egy biztonságos hely. És én valahogy
összekötöttem a kettőt.
Matt áthúzza a fején a pólóját, és lepillant rám. Szinte vicsorog, undorral
ingatja a fejét.
– Ez kurvára beteges, Blakely. Te betegesen perverz vagy. – Ezzel kilép a
szobámból, és bevágja maga mögött az ajtót.

Ryat letesz az ágyra, én pedig elfordulok, képtelen vagyok most ránézni.

Hallom, hogy lehúzza a farmerjét és a pólóját, majd bemászik mögém az
ágyba.
 Az ágy besüllyed, ahogy lefekszik.
– Blake – helyezi kezét a vállamra, és megfordít, hogy szembenézzek
vele. – Semmi baj nincs veled – mondja, és végigsimít az arcomon, kihúzza
a hajtincseket könnyáztatta arcomból.
Nagyot nyelek, próbálok normálisan lélegezni.
– Ez nem helyes – suttogom. A történtek után azt mondtam magamnak,
hogy soha többé nem akarom ezt álmodni, és ha mégis, akkor küzdeni
fogok, sikoltozom, harapok, és gyorsabban futok. De most egyiket sem
tettem. Hagytam, hogy elkapjon, és ha nem ébredek fel túl hamar, minden
percét kiélveztem volna.
– De, de helyes – száll vitába velem Ryat. – Ez csak egy fantázia.
Mindenki fantáziál. És ez normális.
– Én nem az erőszakra vágyom – mondom az igazságnak megfelelően. –
Bár szeretem a durva szexet, azt hiszem, inkább az tetszik, hogy egy férfit
annyira elsodor az irántam érzett vágy, hogy megállíthatatlanná válik. És az
a tény is bepörget, hogy nincs semmi beleszólásom abba, amit tesz. Attól,
hogy azt érzem, nincs kontroll, úgy érzem, én irányítok. Hagyom, hogy
elkapjon, annak ellenére, hogy futok. Hagyom, hogy megtegye, annak
ellenére, hogy küzdök ellene – hadarom, mert próbálok gyorsan túllenni a
vallomáson. Matt nem akarta meghallgatni, mit érzek, és soha többé nem
hozta szóba.
Ryat tekintete az enyémbe mélyed, és én ismét félrenézek, szégyent
érzek.
– Tudom, bután hangzik – suttogom.
– Nem, nem igaz.
– Csak nehéz elmagyarázni – nyalom meg száraz ajkamat.
– Szerintem tökéletesen érthető.
Alsó ajkamba harapok, és hozzáteszem:
– Szerintem az a férfi te voltál.
Ryat fészkelődik egy kicsit, majd felkönyököl az ágyban.
– Miért gondolod ezt?
– Mert egészen mostanáig a férfinak nem volt arca. Mindig homályos
volt. Vagy sosem emlékeztem rá, amikor felébredtem.
– És most engem láttál? – tudakolja Ryat, és zöld szeme az arcomat
kutatja. A legkevésbé sem tűnik úgy, mintha undorodna attól, amit
elmondtam neki.
 – Nem. Maszkot viselt. Olyat, amilyet te – válaszolom halkan. Csak azon
a partin, a Lordok házban láttam maszkot viselni, és akkor azt sem tudtam,
hogy ő volt az.
Ryat felsóhajt, szabad keze könnyedén simogatja a karomat.
– Nos, azután, amit a Lordok buliján műveltünk, amikor maszk volt
rajtam… aztán ájultan feküdtél, amikor hozzád nyúltam itt, a lakásodon…
igen, értem. Érthető, hogy engem képzelsz a férfi helyébe. Én domináltalak
téged. És te ezt szereted.
Elvörösödöm, és Ryat két tenyerébe fogja arcomat.
– Semmi baj, Blake. Minden rendben van veled. És nagyon szívesen
megadom neked, amit akarsz.
Szívem hirtelen hevesebben ver szavai hallatán, tágra nyílt szemmel
bámulok rá.
– Ezt hogy érted?
– Mondd el, mire vágysz, milyen korlátokat szabsz, és én valóra váltom.
Mondd el, mi az, ami még belefér neked.
– A fantáziámat? – kérdezem lassan.
Ryat bólint.
Combom megfeszül a gondolatól. Rengeteg lehetőség… különféle
helyzetek… eddig csak egyetlen jelenetet láttam magam előtt, újra és újra.
– Majd átgondolom – ígérem, és még mindig kissé kényelmetlenül érzem
magam attól, hogy elmeséltem neki. Nem tudom, képes leszek-e elmondani,
hogy mire vágyom. Vagy mit gondolok, hogy mire vágyom. Abban sem
vagyok biztos, hogy pontosan tudom, mi az.

RYAT

Homlokon csókolom, és magamhoz húzom. Nem fogok hazudni neki, de a

fantáziája felizgat. Sejtettem, hogy szereti, ha uralkodnak rajta, de ez a
fantázia valami egészen elképesztő. Ezt a képzelgését örömmel váltom
valóra.
Matt szánalmas, és semmit nem tud a szexről. Három szexmentes év, és
ez a barom semminek nem néz utána? Egyszer sem gondolt arra, hogy a
barátnője talán valami olyasmire vágyik, aminek érdemes lenne
utánamenni?
Egyetlen nő sem arra vágyik, hogy megerőszakolják – ez a fantázia az
alárendeltségről szól. Blake azt akarja, hogy uralkodjanak rajta, mégpedig
olyan módon, amiről tudja, hogy élvezni fogja. A kierőszakolás az, amitől
beindul.
Nem vagyok biztos benne, mikor kezdődött ez az álom, és szexterapeuta
sem vagyok, de talán az a tény, hogy Matt olyan sokszor visszautasította,
szerepet játszik abban, hogy Blake arra kényszerítette magát, hogy élvezze
azt, amire a teste vágyott. Imádtam, amikor megitta a cuccot és átadta
magát nekem, miközben nem tudta, hogy mit fogok tenni vele. Sőt, azt
hitte, hogy akkor elvettem a szüzességét.
Számára ez csak egy módja volt annak, hogy átadja magát valaminek,
amiről tudta, hogy nem fogja tudni irányítani. De ettől ez még az ő döntése
volt.
Matt megpróbálta megerőszakolni a célszemélyünk feleségét, de leoltotta
Blake-et amiatt, hogy erről fantáziál? Ennek semmi értelme. Bár a kettőt
nem lehet összehasonlítani. És Matt mondja Blake-nek, hogy perverz?
Ismerek olyan Lordokat, akik szívesen végignézik, hogy más férfiak
megkefélik a Kiválasztottjukat. Én ezt sosem engedném, de ez még nem
jelenti azt, hogy ez helytelen. Basszus, ez akár azt is jelentheti, hogy
bizonytalan vagyok, és ez teljesen rendben van! Ez az én bajom, nem másé.
Ki a francot érdekel? Amíg mindkét fél beleegyezik, mindenki azt csinál,
amit akar.
Elhúzom mellkasomat az arcától, lepillantok, és látom, hogy lehunyt
szemmel, elnyílt szájjal fekszik – visszaaludt. Végigsimítom lágy haját, és
eltűnődöm, miről álmodhat. Rólam és önmagáról? Arról, hogy újra ott
vagyunk, azon az ösvényen?
Szeretném, hogy maszk nélkül lásson, hogy tudja, hogy tőlem pontosan
azt kapja, amire vágyik. Ha szerepjátékot akar, benne vagyok. Annyit mesél
el, amennyit szeretne. Mindegy, jó a képzelőerőm, és gondoskodom róla,
hogy bármit találok ki, tetszeni fog neki.
Újra hozzábújok, lehunyom a szemem, és arra gondolok, hogy a
szexuális kényszerítés-fantázia valóra váltása kurva jól hangzik.
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
BLAKELY

A fürdőszobámban állok, készülődöm, amikor Ryat lép be

– már felvette az előző napi ruháit.
– Ma nincs is órád – mondom. Pénteken nincs órája. Most, hogy
belegondolok, sosem látom órára menni, a suliról sem beszél soha. Lehet,
hogy az iskola területén van, de sosem csinál semmit. Eltűnődöm, hogy
vajon a Lordoknak kötelező-e iskolába járni?
– Van egy kis dolgom ma reggel, még mielőtt felszáll a gép – mondja
titokzatosan, és odalép hozzám. Rácsap
a fenekemre, és lebámul rá. Még mindig meztelen vagyok, nedves a hajam.
Most szálltam ki a zuhany alól. – Bassza meg, ez a segg…
– Te választod ki – vágok a szavába.
Odalép mögém, és felnyúl. Gyengéden lesimítja a hajamat a
mellkasomról és a vállamról, a hátamra söpri, és lehajol, hogy megcsókolja
a nyakamat, míg pillantása találkozik az enyémmel a tükörben.
– Mit választhatok ki? – lehel csókot ismét a nyakamra.
– A fantáziát – suttogom idegesen.
Szabad keze a nyakam köré szorul, míg a másikkal masszírozni kezdi a
mellemet.
– Mi van vele?
– Tegnap este azt mondtad, hogy meséljem el, mit akarok, hogy
megvalósítsd a fantáziámat. – A tegnap esti beszélgetésünk levett
valamiféle terhet a vállamról. Amikor felébredtem, könnyebbnek éreztem
magamat, magabiztosabb voltam, pontosabban tudtam, mit akarok.
– Így van – helyesel Ryat, és foga a bőrömbe mélyed.
Elfojtom nyögésemet és arra összpontosítok, amit mondani akarok, még
mielőtt elgyávulnék.
– Most azt mondom, hogy azt akarom, hogy válaszd ki.
– Azt, hogy miként valósítom meg? – pontosít Ryat.
– Igen – bólintok.
 Ryat elvigyorodik, tekintetünk találkozik a tükörben.
– Utolsó esély.
Homlokomat ráncolva nézek rá.
– Mire?
– Hogy átgondold. – Már majdnem megkérdezem, hogy érti, amikor
folytatja. – Mert lehet, hogy nem kéne ilyen hatalmat adnod a kezembe.
Idegesen nagyot nyelek, de bólintok.
– Biztos vagyok benne. – Nem hátrálok meg. Az agyam meg tudja
különböztetni a jót és a rosszat, de a testem a rosszra vágyik. És bármilyen
keveset is tudok Ryatről, azt tudom, hogy bízhatok benne. A testem reagál
az érintésére, az ajkára, a domináns viselkedésére. Világéletemben arra
vágytam, hogy Matt irányítson. Ostoba lennék nem használni Ryatet,
amikor pontosan ezt az esélyt ajánlja fel.
– Korlátok? – tudakolja. – Van valami, amiről szó sem lehet?
Ajkamba harapok, eszembe jut az a valami.
– Tilos az anál. – Nyilvánvaló, hogy Ryat szereti a popsit. Azt viszont
szeretném inkább lassabban megtanulni.
– Rendben van. – Újra megcsókolja a nyakamat, majd elhúzódik tőlem. –
Akkor vasárnap találkozunk. – Megpaskolja a fenekemet, majd megfordul,
hogy kimenjen a fürdőszobából.
– Várj. Mikor csináljuk?
Ryat megáll, szembefordul velem, félrehajtott fejjel gondolkozik.
– Szeretnéd tudni? Vagy inkább lepjelek meg?
A gondolattól, hogy nem tudom, szívem vadul verni kezd, és bizsereg a
bőröm. Ez még egy döntést vesz el tőlem, amiről nem is tudtam, hogy át
akarom adni Ryatnek.
– Lepj meg!
Bólint, majd megfordul és kimegy.

RYAT

A Lordok házának parkolójában leállítom a kocsit. Belépek a dupla ajtón,

és megnézem az órámon a pontos időt. Apám magángépe két óra múlva
indul New Yorkba. Utálok késni, de ezt nem halogatom tovább.
 – Helló, hol jártál? – tudakolja Prickett, amikor belépek. Egyik kezében
alma, másikban a mobilja. Egyértelmű, hogy Gunner nem mesélte el neki,
mint csináltunk este a Blackoutban. De ezt nem is vártam el. Nem a
Lordokkal függ össze. Csak két, túlságosan féltékeny srác vagyunk, akik
bármit megtesznek, hogy megértessenek valamit.
– Matt itt van? – tudakolom Prickett-től, kikerülve
a kérdést. Igazából jobb szeretek Blake lakásán lenni. Nem vagyunk úgy
elszigetelve, mint szeretném, de jobb, mint ez a hely, ami tele van
kibaszottul kanos pasikkal.
– Igen, az edzőteremben – néz össze Prickett Gunnerrel.
Felszaladok a lépcsőn, és az emeleten balra fordulok. Majd
végigszáguldok a folyosón a végén elhelyezkedő szárnyas ajtóig. Benyitok,
és észreveszem, hogy Prickett és Gunner mögöttem jön.
Az edzőterem hatalmas, mindenféle gép található benne, mindenből
annyi, hogy kényelmesen lehessen edzeni. Amikor majdnem száz pasinak
azt mondják, hogy nem dughatnak, akkor sokan szétedzik magukat, hogy ne
gondoljanak arra, amit igazán akarnak. Szerencsére most a legtöbben már
órán ülnek, vagy alszanak.
Jelenleg Matt az egyetlen az egész helyiségben. A sarokban dolgozik, a
szabad súlyokkal. Amikor a padlótól a mennyezetig érő tükörben találkozik
a tekintetünk, elvigyorodik.
– Szerintem ezek a súlyok túl nehezek neked – tréfálkozik.
Odalépek hozzá, fölemelek egy tizenöt kilós súlyzót a padról,
meglendítem, és fejbe csapom vele.
Megtántorodik, elejti a súlyzót, amit fogott.
– Bassza meg… – nyög fel, és a sebhez kap, amiből dőlni kezd a vér.
Remélem, csillagokat lát.
Gunner szeme tágra nyílik, míg Prickett a földre ejti az almáját. Nem
törődöm velük, belemarkolok Matt hajába, és a fekvenyomó padhoz
rángatom. Arccal lefelé lenyomom rá.
– Pakoljátok meg! – parancsolom meg Prickettnek és Gunnernek. Ha már
műsort tartok nekik, akár munkára is foghatom őket.
Matt még mindig kábult a fejét ért ütéstől, így nem teljesen érti, mit
csinálok. Teste ernyedt, lassan reagál. Feje lelóg a pad szélén, karja oldalt
leér a padlóra.
 Prickett és Gunner a rúd két végére huszonöt-huszonöt kilót pakol, majd
felemelik. Matt hátára nyomom, a padhoz szegezem vele, de keményen
megtartom, amitől felnyög.
Leguggolok az arca mellé, mert a feje még mindig lelóg a padról.
– Láttam, hogy tegnap beszélgettél a csajommal. – Egyértelmű, hogy
Blake nem emlékszik a tegnapi beszélgetésünkre, amit azelőtt folytattunk,
hogy elájult, mert ma nem említette. Nem fogom felidézni neki, de nem is
fogom beárulni Mattnek. Mattnek azt kell hinnie, hogy én láttam meg őket,
és nem Blake mesélte el, hogy mit művelt. Mert tudom, hogy ha nem
kényszerítem rá, sose mondta volna el. És ez nem tetszik.
Gunner és Prickett lenyomja a súlyt a rúd két végén, ami még jobban
Matt hátába váj, aki némán vicsorogni kezd. Köhögésben tör ki,
elvörösödik, de pontosan tudja, mi történik.
– Blakely nem a tiéd – sikerül Mattnek fogcsikorgatva kinyögnie. –
Kurvára mindegy, mit csinálsz. Az enyém lesz!
Ezzel nem szállok vitába, mert ez az igazság. Ami még nem jelenti azt,
hogy tetszik.
– A következő a helyzet, Matt. Ezt leszarom. Momentán Blake az enyém.
És kurvára nem osztozom rajta. Úgyhogy vésd az eszedbe… – állok fel, és
belemarkolok csatakos hajába. Felrántom a fejét, és a térdemmel
belenyomok, hallok egy reccsenést, és Matt felkiált. Teste megrándul, és a
srácoknak erősebben kell fogniuk a súlyt, hogy a helyén tartsák.
Továbbra is a haját markolom, és újra leguggolok mellé, hogy
belesuttogjak a fülébe.
– Ezt azért kaptad, mert megnyaltad az arcát a kibaszott nyelveddel. Ha
még egyszer megteszed, kivágom! – engedem el, és Matt vérző arccal a
padra zuhan.
– Tartsd távol magadat tőle, Matt! Ez az első és utolsó figyelmeztetésem.
Egyszer már elvettem tőled, és még egyszer meg tudom tenni. – Ezzel a
fiúk elengedik a rúd két végét, és az Matt hátának jobb felén gurul le, de
egész testét magával rántja.
Megfordulok, és elindulok a szárnyas ajtó felé, amikor meghallom Matt
kiáltását. – Nem hozzád tartozik! Az én feleségem lesz! – kiabálja, ahogy
az ajtó becsukódik mögöttem. Lemegyek a földszintre, és a szobám felé
veszem az irányt, hogy összepakoljak a hazaútra.
– Mi a fasz volt ez? – ront be Prickett a szobámba, nyomában Gunnerrel.
 – Semmi – hazudok. Nincs kedvem ezt megtárgyalni velük. Egész
testemben remegek, olyan dühös vagyok Mattre. És Blakelyre. Tudom,
hogy nem az ő hibája, de rettentően bosszant, hogy talán nem is szereztem
volna tudomást az egészről. És még csak meg sem mondhatom neki, mert
akkor rájönne, hogy az este elmesélte nekem. Bassza meg!
– Mi a szar volt ez, Ryat? Ez nem éppen semmi volt!
– csattan fel Gunner.
A táskámat az ágyamra hajítom, és szembefordulok velük.
– Nem kértem a segítségeteket. Úgyhogy legközelebb ne gyertek utánam,
ne avatkozzatok bele!
Gunner felhorkan, Prickett pedig végigszánt a haján.
– Figyelj… – lép oda hozzám Prickett. – A dolgok megváltoztak, mióta
tavaly te meg Matt visszajöttetek Chicagóból. Ezt mindannyian tudjuk.
Mind látjuk. Nem tudom, mi a fasz történt ott, de össze kéne szedni
magadat! Szembeszállsz a Lordokkal egy Kiválasztott miatt…? – csóválja a
fejét.
– Senki nem akar ilyen helyzetbe kerülni.
Odalépek hozzá, nem akarok meghátrálni. Testvérként szeretem
Prickettet, de attól még simán eltöröm az állkapcsát.
– Akkor Matt ne nyúljon ahhoz, ami az enyém!
– Jézusom, Ryat! Mi van, beleszerettél? – tudakolja Gunner tágra nyílt
szemmel.
– Basszus, dehogy! – szisszenek fel az ostoba kérdés hallatán. – Ez az
egész arról szól, hogy Matt olyan helyre nyúlt, ahová nem lenne szabad
neki! – kiáltok fel. – Nem adtam neki engedélyt…
– Na itt és most hagyd abba! – vág a szavamba Prickett, felemeli a kezét,
és hátralép, némi teret adva. – Matt megbaszta a csajt?
– Nem. – Simán megöltem volna azt a szánalmas rohadékot az
edzőteremben, és felakasztottam volna a hulláját, hogy bizonyítsam
igazamat.
– Akkor hagyd őt békén, Ryat! Ha nem tett valamit a Kiválasztottaddal
az engedélyed nélkül, a Lordok szerint nincs jogod balhézni.
– Balhézni? – nevetek fel gúnyosan.
– Mi másnak neveznéd? – von vállat Gunner.
Dühömben a fogamat csikorgatom, mert magyarázhatnám
százféleképpen, akkor sem értenék meg.
 Valaki bekopog a szobám ajtaján, én pedig felcsattanok.
– Mi van?
Az ajtó résnyire kinyílik, és Sarah dugja be a fejét. Pillantása rólam
Prickettre, majd Gunnerre vándorol.
– Megyek órára – közli vele.
Gunner rá pillant, majd rám néz. Egy hosszú másodperc után felsóhajt.
– Kikísérlek. – Majd magamra hagy Prickett-tel.
– Én…
– Menj el, Prickett. – Befejeztem ezt a beszélgetést.
Prickett lehajtja a fejét, és megdörzsöli a tarkóját.
– Remélem, tudod, mit csinálsz, Ryat. Nem örülnék, ha egy picsa miatt
elveszítenéd mindazt, amit eddig elértél!
– Majd ő is megfordul, és otthagy; pokolian dühös vagyok.
Egy óra múlva felszállok apám magángépére, amikor a mobilom
megcsörren a zsebemben. Helyet foglalok a fehér bőrülésen, és látom, hogy
számomra ismeretlen számról hívnak, és név sem tartozik hozzá. Nem
szokatlan.
– Halló? – szólok bele.
– Helló, Ryat.
Azonnal felismerem a hangot, és kiegyenesedek a helyemen. Azóta nem
beszéltem vele, mióta az éjszaka közepén találkoztunk az irodájában, és
közölte, hogy Blakelyt válasszam.
– Uram…
– Hallom, ma reggel volt egy kis gond a Lordok házában.
A fogamat csikorgatom. Honnan a faszomból tudja? Prickett és Gunner
talán nem érti meg, amit tettem, de nem besúgók. Az edzőteremben nem
volt más. És tudom, hogy Sarah nem tudja, mi történt. Így csak egy
lehetőség maradt. Matt. Máris eljárt a szája apucikának. Talán azt gondolja,
hogy ha engem kiraknak a Lordoktól, előbb megkaparintja Blakelyt. Talán
egész végig ez volt a terve. Megkeresi Blake-et, megfenyegeti, mert azt
hiszi, hogy Blake majd hozzám rohan, és én megtámadom Mattet. Bassza
meg, ha ez volt a terve, én a kezére játszottam, és megadtam neki azt, amit
akart!
– Igen, uram. Nem fog többé előfordulni – hazudok. Mattet meg kell
leckéztetni. Ha újra meg kell tennem, megteszem. Ha eljön az ideje,
szembenézek a következményekkel.
 – Arra nincs szükség – mondja a férfi megengedőn.
Homlokomat ráncolva ismétlem meg.
– Nincs?
– Így van. A részleteket nem tudom, nem is érdekelnek. De tisztázni
akarok valamit. – Szünetet tart, majd megköszörüli a torkát. – Tedd, amit
kell, de tartsd távol Mattet Blakelytől. És én tenni fogok róla, hogy ezek a
mocskos pletykák senkihez ne jussanak el.
Elvigyorodom. Mi a faszt művelt Matt, hogy így feldühítette ezt az
embert?
– Érthető? – szólal meg hallgatásomra reagálva.
– Igen, uram.
Katt.
Hátradőlök, ahogy a gép motorja életre kell, és még szélesebben
mosolygok, szinte fáj tőle az arcom. Ez a játék még sokkal mókásabb így.

***

A limuzin megáll a New York állam felső részében álló, viktoriánus kúria
előtt, ahol felnőttem.
Kiszállok, fogom a táskámat, és felsietek a lépcsőn. Még mielőtt elérném
az utolsó lépcsőfokot, az ajtó kitárul. Anyám felkiált, majd kezét a szája elé
kapva odaszalad hozzám.
– Ryat! – kiáltja kissé túl hangosan a fülembe, ahogy szorosan megölel.
Elejtem a táskámat, hogy viszonozzam az ölelést.
– Szia, anya!
– Ó, Istenem, de jó, hogy itthon vagy! – húzódik el, és két tenyerébe
fogja arcomat. – Igazi felnőtt lettél! – Látom, hogy könnyek gyülekeznek
világoskék szemében.
Sose járok haza. Nem apám vagy anyám miatt. Egyszerűen úgy döntök,
hogy máshol vagyok.
– Csak hétvégére jöttem – emlékeztetem.
Anya rám mosolyog.
– Tudom. De hamarosan ismét itt fogsz élni.
Erre nem válaszolok.
 – Fiam! – szól ki apám a házból.
– Apád már nagyon várt – mondja anyám halkan.
Arcon csókolom, lehajolok, felkapom a táskát, majd bemegyek.
– Ezt elveszem – kapja ki a kezemből a táskát. Amikor utánanyúlok,
hozzáteszi: – Beteszem a szobádba. – Ezzel megfordul, és szó szerint
felrohan a lépcsőn.
Nagy levegőt veszek, majd végigmegyek a folyosón, és a jobb oldali
ajtón belépek apám dolgozószobájába. Apám az íróasztala mögött ül, és a
gépén dolgozik.
– Örülök, hogy haza tudtál jönni, fiam – mondja felpillantva, majd ismét
a képernyő felé fordul.
Lerogyok a barna bőrkanapéra.
– Azt mondtad, fontos.
Apám telefonja megcsörren, így fölemelkedik.
– Egy pillanat. – Kilép a szobából, közben fogadja
a hívást.
Előveszem a mobilomat, beütöm a kódot, majd megnyitom az appot,
amin látom Blake lakásának belsejét. Az ágyban fekszik. Az első óra után
biztos még visszafeküdt egy kicsit. Tudom, hogy fáradt. Amilyen részeg
volt éjszaka, ráadásul az álma után felébredt – nem sokat aludt.
A jobb oldalán fekszik, az egyik kamerával szemben.
A takaró az ágyvégnél van. Csak tangabugyit visel. Ruhája az ágy mellett
hever, a földön.
– Bocsáss meg – lép vissza apám a szobába, én pedig lezárom a
mobilomat, még mielőtt meglátná, mit nézek.
– Semmi gond – süllyesztem a zsebembe a telefont, pedig folyton Blake
jár a fejemben; igyekszem nem törődni álló farkammal.
Apám visszaül az íróasztal mögé, kigombolja Armani zakóját, zöld
szemének pillantása találkozik az enyémmel.
– Mr. Williams hívott.
Égnek emelem a tekintetem.
– Nem mondom, hogy meglepő. Biztosan azt is tudom, hogy mit akart.
Apám bólint.
– Cindy elmesélte neki, kit választottál, és tudni akarta, hogy miért.
– Megmondtad neki, hogy semmi köze hozzá? – mordulok fel. Egek, de
idegesítő az a család! A gondolattól, hogy benősülök hozzájuk, fejfájást
kapok. És egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy Cindyt senki nem
választotta. Ennek kéne lennie a legelső jelnek. Láttam már olyat, hogy
Lordok háborúztak egymással egy Kiválasztott miatt, és nem akartak
osztozni rajta.
– Nos, Cindy a feleséged lesz…
– De ez nem az én döntésem – vágok apám szavába,
és fölemelkedek.
Apám hangosan felsóhajt.
– Az előre elrendezett házasságok nem szokatlanok a mi köreinkben,
Ryat.
Odalépek az ablakhoz, és kinézek. Látni innen a karámokat. Anyám
imádja a lovait. Gyerekkora óta lovagol. Apám csak azt a lovat szereti, ami
pénzt hoz neki a lóversenyen.
– Igen, ha a házassági szerződésben nincs benne az, hogy hűnek kell
maradnunk egymáshoz – pillantok apámra jelentőségteljesen. –
Egyikünknek sem. – Cindy azzal kefél, akivel akar, és én is azzal kefélek,
akivel akarok. Nem akarom, hogy rajtakapjanak letolt gatyával, és nem
akarom, hogy Cindy mindent megpróbáljon elvenni tőlem.
Apám végigsimít az arcán.
– Jelenleg nem a Williams családdal van gond.
– Akkor mivel? – tudakolom, ahogy kinézek az ablakon.
– Matt-tel.
Megfeszülök. Apám vajon tudja, mit műveltem ma reggel? Hogy Blakely
gondot okoz? Tudja, hogy őt kellett választanom, de vajon tudja, hogy
miért? Úgy döntök, az a legjobb, ha játszom a hülyét azzal kapcsolatban,
amit Matt-tel tettem ma az edzőteremben.
Felhorkanok.
– Matt-tel mindig gond van.
– Komolyan beszélek, Ryat. Matt kezd aggódni. Pénzt ajánlott.
Apámra pillantva felmordulok.
– Mennyit? – Szóval késégbeesett attól, hogy a térdem találkozott az
orrával? Azt gondolja, van esélyem rá, hogy elveszem tőle Blakelyt.
– Ötvenezret.
Égnek emelem a tekintetem.
– A Winston család mindig is kibaszottul zsugori volt.
– Azt mondod, többet akarsz ajánlani?
 Visszamegyek a kanapéhoz, leülök, és felvonom egyik szemöldököm.
– Ez mióta lehetséges? – Apám biztosan tréfál, de majd meglátom,
meddig jutok ezzel.
Apám vállat von.
– Ez nem rólad szól. Hanem Mattről. – Előrehajol, és az íróasztalra
könyököl. – Tehát felteszem a kérdést… mennyivel többet ajánljunk?
– Úgyis Cindyt veszem feleségül – érvelek. – Miért tennék ajánlatot egy
olyan nőre, akit utána úgyis félredobok? – Apám logikájának az égvilágon
semmi értelme nincs.
– Ezt nem árulhatom el – mondja egyszerűen.
Égnek emelem a tekintetem.
– Persze, hogy nem. Honnan tudod egyáltalán, hogy Matt ki akarja
vásárolni Blakelyt? A jövőjét akarja bebiztosítani most, hogy
megfenyegettem, hogy megfosztom tőle. Sosem Blakely kellett neki. Csak
azért veszi feleségül, mert az apja közölte vele, hogy ezt kell tennie. Más
oka nincsen. Most persze beszart a kis rohadék! Elvettem a játékszerét, és
pontosan tudja, hogy ha végeztem vele, már nem lesz tiszta és ártatlan.
Nem, mocskos lesz és elhasznált. Minden elképzelhető módon használni
fogom.
Amikor Blakely a szájába veszi majd Matt farkát, vagy ráül, úgy, hogy
Matt beleszédül, az első gondolata az lesz, hogy „ezt vajon Ryat tanította
neki?”. Bizony, én tanítottam, te szemétláda!
– Kaptam egy telefonhívást – mondja apám rejtélyesen.
Nem teszek föl több kérdést, mert tudom, hogy úgysem kapok rá választ.
– Úgyhogy még egyszer megkérdezem – szólal meg apám, így megállok
és ránézek. – Mennyit ér neked az a lány?
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
BLAKELY

Fekszem az ágyban pólóban és szürke férfibokszerben, egy Halloween-

filmet nézek, popcornt majszolok, és bort iszogatok. Nos, igazából üvegből
iszom. Olyan jó ötletnek tűnt.
Sarah a Lordok házában van, és én azért vagyok itthon, mert Ryat
elutazott a hétvégére. Még csak péntek este van, és én már most
megbolondulok az unalomtól. Mindig is szerettem itthon kuckózni, de
Sarah nélkül magányos vagyok. Mindig együtt kuckóztunk itthon. És a
fogadalmi ünnepség óta minden napot Ryattel töltöttem. Fura egyedül itt
lenni. Olyan nagy a csend.
Megszólal a mobilom, felveszem, és látom, hogy Ryat hív.
– Halló? – veszem fel, majd belekortyolok az üvegbe. Messze nem
vagyok részeg. Még a fél üveg megvan.
– Szia, kicsikém – üdvözöl Ryat. – Mit csinálsz?
– Fekszem az ágyban. – Igazi partiarc vagyok.
– Ó, tényleg?
– Igen. Rohadtul unatkozom. Nem engeded, hogy bulizzak. – Titkon
tetszik, hogy Ryat ilyen domináns és birtokló. Olyan, mintha így kiélné
valami vágyát. De kegyetlenség, hogy ezt elmondja nekem, aztán egyedül
itt hagy. Ha már házi őrizetben vagyok, sokkal szívesebben lennék vele.
Ryat felnevet.
– Ha ott lennék, biztos nem unatkoznál.
Gyorsabban veszem a levegőt, és még egyet kortyolok.
– Mit csinálnál velem, hogy ne unjam el magam? – tudakolom.
– Nos, először is letépném rólad azt a pólót a bugyiddal együtt. És
elvenném tőled azt az üveget.
Felpillantok; el is felejtettem, hogy bekamerázta a helyet. Még mindig
fogalmam sincs, hol helyezkednek el a kamerák. De van egy olyan érzésem,
hogy nem csupán a hálószobámban vannak. A tudattól, hogy Ryat néz,
felizgulok. Kényelmesen elhelyezkedem az ágyon, lejjebb csúszok.
 – És még?
– A hátad mögé húznám az összekötözött kezedet, aztán hanyatt
fektetnélek, hogy a kezed a tested alá szoruljon. – Felnyögök, ahogy
elképzelem a jelenetet. – Aztán áthúználak az ágyon, hogy a fejed lelógjon
oldalt. Megparancsolnám, hogy nyisd ki a szádat, hogy megbasszam.
– Ryat – nyögöm a nevét, ahogy megnyalom az ajkamat, és elképzelem a
farkát számban. Eddig csak a fogadalmi ünnepségen szoptam le.
– Széttennéd a lábadat a kedvemért, míg egy vibrátort használnék a
nedves puncidon. És úgy élveznél el, hogy a farkam a torkodban van.
Olyan vulgárisan közli velem, hogy mit akar és hogyan akarja! Ezt
nagyon szeretem benne. Bárcsak én is ilyen nyitott lennék! Nekem sokkal
több idő kell, hogy elmondjam, mire vágyom. Azt hiszem, ez Matt gyakori
visszautasításának köszönhető. Mindig azt éreztette velem, hogy mocskos
vagyok. Nem csak a fantáziálásaim miatt, hanem bármikor, amikor
szexuális vágyat mutattam felé. Azt hiszem, ezért tetszik az, ahogy Ryat
kérdés nélkül átveszi fölöttem az irányítást.
Felnyúlok, megmarkolom az egyik mellemet a pólómon keresztül, mert
tudom, hogy kőkemény a mellbimbóm.
– Blake! – figyelmeztet Ryat. – Ne nyúlj magadhoz!
A fejemet az ágytámlába verem.
– Ez nem fair! Szándékosan húzol fel! Vasárnap mikor jössz vissza? –
váltok témát.
– Csak hétfőn jövök – válaszolja.
– Mi? Vasárnapot mondtál. – Ma péntek van. Kora reggel utazott el, de
nem mondta meg, hánykor ér haza vasárnap. Én kora reggelben
reménykedtem.
– Valami közbejött – mondja Ryat homályos célzással.
Úgy tűnik, ez nála elég sűrűn előfordul.
– Nos, akkor azt hiszem, hétfőn találkozunk. – Próbálom elűzni
hangomból a szomorúságot vagy a kétségbeesést. Húsz évig elvoltam szex
nélkül. Három napot simán kibírok.
Elköszönünk egymástól, én pedig lefekszem, elhelyezkedem, és
felhangosítom a filmet.

RYAT
Kinyitom az ajtót, és belépek. Gyorsan az órámra pillantok, látom, hogy
mindjárt hajnali egy óra van. Belépek a hálószobába, Blake a bal oldalán
fekszik, mélyen alszik. A popcorn még mindig az ágyon hever, a tévé a
Netflix nyitóoldalát mutatja, és az üres borosüveg az éjjeliszekrényen áll.
A zsákot leejtem az ágyra, és kinyitom. Benyúlok, kiveszek mindent,
amire szükségem lesz. Majd odalépek
a komódhoz, és előhúzok egy átlátszó tangát. Visszamegyek az ágyhoz,
megragadom a takarót, és lerántom. Blake megmozdul, átfordul a hasára.
Tökéletes.
Az ágyra térdelek, megragadom a karját, gyengéden a háta mögé húzom,
és egymásra helyezem a két csuklóját. Felnyög, a feje megmozdul.
Felkapom a kábelkötegelőt,
a csuklója köré tekerem, és keményen megszorítom.
– Mi a…? – mormolja álmosan.
Ekkor felnyúlok, belemarkolok a hajába, és felrántom az arcát a párnáról.
Felsikít, most már teljesen ébren van. Ráülök a hátára, lenyúlok, a tangát a
szájába gyömöszölöm, és azonnal felkapom a szigszalagot. Letépek egy
darabot a fogammal, a szájára tapasztom, majd rányomom, miközben Blake
folyamatosan rúgkapál és a tapaszon keresztül is beszélni próbál.
Arcát a párnába nyomom, míg szabad kezemmel megragadom a fekete
szemeteszsák húzókáját. Egy pillanatra elengedem a haját, mire felemeli a
fejét, hogy az orrán keresztül beszívja a levegőt, én azonban a fejére húzom
a zsákot, és meghúzom a szalagot, megkötözöm a nyakán, hogy a helyén
maradjon, de annyira lazán hagyom, hogy alulról bejusson a friss levegő.
Ahogy leszállok róla, megpróbál átfordulni, hogy kiszabaduljon, de
megragadom a lábát, és a bokáit is összekötözöm a kábelkötegelővel. Majd
átvetem a vállamon, és kiviszem a lakásából.
Az oldalsó kijáraton megyek ki, ahol már ott várakozik a dzsipem.
Kinyitom a hátsó ajtót, és hasra fektetem az ülésen. Felemelem a kötelet,
ami már ott vár hátul, és gyorsan az összekötözött csuklói köré csúsztatom,
majd áthurkolom
a bokáin, és erősen meghúzom – gúzsba kötöm.
Hátralépek, figyelem, ahogy küzd a kötelékek ellen, amitől elfárad.
Érthetetlen szavakat mormol, és egész testében remeg. Nem lát a fején lévő
zsák miatt. A halláson kívül minden érzékelési lehetőséget elvettem tőle. És
még az is korlátozott a benne száguldozó adrenalin miatt – a vér ott
dübörög a fülében.
Kezemet a vállára helyezem, az oldalára lököm, és feltépem a pólóját,
hogy láthatóvá váljon meztelen melle. Odanyúlok, egyik kezem a torka
köré szorul, míg a másik
a mellét szorítja meg. Odahajolok, és azt suttogom:
– Sikíts, ahogy csak akarsz, kicsikém! Most már az enyém vagy!
Majd lecsapom a csomagtartó tetejét.

***

Harminc perc múlva lehajtok az autópályáról egy kavicsos útra, és

megállok a ház előtt. Kiszállok, és megkerülöm a kocsit. Blake még mindig
az oldalán fekve viaskodik a kötelékek ellen. A zsebembe nyúlok, elvágom
a kötelet, de
a kábelkötegelőt fent hagyom. Lába a talajt éri, ahogy a karjánál fogva
kihúzom, majd ismét a vállamra vetem, és beviszem a házba.
Végighaladok a folyosón, felnyúlok, és a fenekére csapok, amitől
felnyög.
Berúgom a hálószobaajtót, és az ágyra hajítom. Korábban már jártam itt,
és mindent előkészítettem: levettem az ágytakarót és a paplant, és mindent
elhelyeztem, amire csak szükségem lesz. A hasára fektetem, elvágom a
karját összefogó kábelkötegelőt, majd a hátára fordítom, és meglovaglom a
mellkasát.
A szájába tömött bugyi ellenére sikoltozik, és vadul hadonászik.
Könnyedén megragadom a bal kezét, átbújtatom a csúszócsomón, amit már
korábban készítettem a kötélen, és amit az ágykerethez erősítettem. Majd
ugyanezt elvégzem a jobb kezével is.
Leszállok az ágyról, de Blake összekötözött lábbal is rúgkapál, jobbra-
balra tekergőzik a testével. Odalépek az ágy lábához, és azt a köteléket is
elvágom. Majd mindkét bokáját az ágyvéghez rögzítem egy-egy kötéllel, jó
széles terpeszben, így a teste X-alakot formáz. Aztán megállok az ágy
végében, és megszemlélem. Szoknyája felcsúszott, kilátszik piercinges
köldöke. Pillantásom a szürke bokszeralsóra esik. Nedves folt van rajta.
 Tudta, hogy így lesz. Hiszen éppen erről fantáziált. Rohadjon meg Matt
amiatt, hogy azt éreztette vele, hogy szégyellnie kell magát azért, amit
kíván!
Átlépek az ágy bal oldalára, fogom a kést, és a belső combjához
szorítom. Megmerevedik, már nem sikoltozik. Hangos lihegése betölti a
szobát. Felfelé csúsztatom a pengét, óvatosan, nehogy megvágjam, és
felérek a bugyijáig. Az anyag és a bőre közé tolom, és egy mozdulattal
elvágom.
Felnyög, egész teste remeg. Kezemet a lába közé helyezem, tenyerem
rásimul nedves puncijára. Blake háta ívbe feszül, fojtottan felkiált.
Tenyeremet a szeméremcsontjába nyomom, rámarkolok. Három ujjamat
benyomom, majd gyorsan kihúzom, és rácsapok a puncijára.
Teste megrándul az ágyon, és ezt fojtott kiáltás követi. Ismét rácsapok, és
ő ide-oda dobálja magát, próbálja összezárni a lábát.
Nem fog menni, kicsikém.
Felmászok az ágyra, és odaülök mellé. Kicsit feljebb tolom a fekete
zsákot, hogy kilátszódjon a nyaka, és bal kezemet rányomom, leszorítom a
matracra, de nem veszem el a levegőt. A kést magam mellé ejtem, jobb
kezemmel ismét rátenyerelek a puncijára, és most elkezdem ujjazni. Teste
előre-hátra ring, érthetetlen szavakat mormol.
Hamarosan puncija összeszorul az ujjaim körül, és elélvez.
Kihúzom a kezemet, és egyesével tisztára nyalom az ujjaimat.
Megízlelem azt az édes, kibaszottul édes ízt.
Majd elvágom a lábát összefogó kötelet. Összeszorítja a combját, és
felhúzza a térdét. Elmosolyodom, kezemmel szétfeszítem, és odaülök a lába
közé. Lehúzom a sliccemet, és előveszem a farkamat. Azóta áll keményen,
mióta a visszaúton felhívtam a magángépről. Nem maradtam túl sokáig
New Yorkban. Miután beszéltem apámmal, ki akartam szabadulni onnan, és
újra együtt lenni Blake-kel. Tudtam, hogy ezt a lehetőséget nem akarom
elszalasztani. Ma reggel a fürdőszobájában zöld utat kaptam, hogy a
fantáziáját bármilyen módon valóra válthatom. A legjobb az egészben az
volt, hogy Blake azt hitte, nem is vagyok
a városban.
Ahogy végignézek rajta, amint a fekete zsákkal a fején ott fekszik
megkötözve, betömött szájjal, tudom, hogy használom, és ugyanolyan
felajzott vagyok, mint ő.
 Megragadom a farkamat, és benyomom. Puncija szinte magába szippant,
és a nyelvembe harapok, nehogy felnyögjek a gyönyörtől.
Bassza meg!
A kést a nyakához szegezem, és Blake ismét megmerevedik. Elvágom a
szalagot, és letépem a szemeteszacskót a fejéről. Szaporán pislog a
hálószoba éles fényében.
– Szia, kicsikém! – mondom, és elmosolyodok, ahogy
a farkam megmozdul a testében.
Ismét pislog, szép kis arca csupa könny. Odanyúlok, gyengéden
kisimítom a haját, de a szigszalagot nem veszem le. A hétvégén még elég
időm lesz hallani, ahogy a nevemet kiáltozza.
– Olyan gyönyörű! – mondom.
Nyöszörögni kezd.
A kés hegyét visszahelyezem a nyakára, háta ívbe feszül, az orrán
keresztül veszi a levegőt. Végighúzom a kést a pólóján, ami így
kettészakad. Majd a földre ejtem.
Csípőm köré fonja a lábát, és előrehajolok. Megragadom az állát, oldalt
fordítom a fejét. Lenyalom a könnyeket az arcáról, és csípőm mozogni
kezd.
– Ügyes kislány vagy, elélveztél a kedvemért! – mondom. – Tudtam,
hogy így lesz.
Hátrahúzódom, és előrelendülök. Blake kötele, mely a karját fogja,
megfeszül. Keze elkékül attól, hogy ennyire sikerül megfeszítenie magát. A
könnyű hozzáférés miatt használtam csúszócsomót, mert nem akartam
begyógyszerezni. Azt akartam, hogy éber legyen, és tudatában annak, ami
történik. Így a lehető legegyszerűbben akartam megkötözni, miközben azért
tud majd harcolni ellenem. A céltalan küzdelem során még jobban
kifeszülnek a kötelek.
Lehajolok, egyik mellbimbóját a számba veszem. Szívogatom, ahogy ki-
be jár a farkam. Az ágy olyan keményen csapódik a falnak, hogy lehet,
hogy el is törjük.
Csatakos puncija még egyszer összeszorul körülöttem, és elélvez.
– Ügyes voltál! – mondom, és nyelvemmel felfelé araszolok a mellkasán
egészen a nyakáig. Megcsókolom vadul lüktető pulzuspontját, és szabad
kezemet a feje alá csúsztatom. Megragadom a haját, keményen leszorítom,
míg fogamat a nyakába mélyesztem, érzem a sót a bőrén, szívogatom,
tudom, hogy óriási folt marad majd utána.
Végül elengedem, csókokat hintek az arcára és a szigszalagra, így már a
szájánál vagyok. Megcsókolom, majd elhúzódom tőle. Könnyes, kék
szemének pillantása találkozik az enyémmel, majd lehunyja.
– Nézz rám! – parancsolom meg halkan.
Újra kinyitja a szemét, én pedig megragadom a térdét, széttolom a lábát,
pillantásom a farkamra siklik, ahogy ki-be jár benne, és szinte tocsog Blake
nedvében. Ajkamba harapok, újra behatolok, amitől Blake melle fel-le
ugrál, és lehunyja a szemét. Újra elélvez, ahogy én is.
HUSZONHARMADIK FEJEZET
BLAKELY

Ryat leveszi a szigszalagot az arcomról, amitől összerezzenek, és kihúzza a

bugyit a számból. Azonnal zokogni kezdek. Kioldozza a karomat, és
magához húzza remegő testemet.
Már akkor tudtam, hogy Ryat az idegen, mielőtt megszólalt. Tudom,
milyen érzés, ha a puncimhoz ér. Amikor az ajka hozzám simul. És tudom,
hogyan kefél. A testem még soha nem volt ilyen éber. Még soha nem
élveztem ekkorát. Azt hiszem, ez nem valami nagy dolog, hiszen rajta kívül
még nem feküdtem le mással. De még akkor sem élveztem el így, amikor a
múltban erről fantáziáltam.
– Csitt! – nyugtat Ryat, én pedig az oldalamon fekszem, arcomat az
ingébe temetem ebben az ismeretlen hálószobában. – Minden rendben van –
dörzsölgeti meztelen hátamat.
Szorosan lehunyom a szemem, próbálok újra normálisan lélegezni,
hagyom, hogy úgy öleljen magához, mintha fontos lennék neki.
– Bűntudatom van – ismerem be halkan.
Elhúzódik tőlem, és kezével végigsimítja az arcomat, letörli a könnyeket.
– Ne! Ne tedd ezt magaddal, Blake.
– Felizgultam – nyelek nagyot, hogy szűnjön a gombóc a torkomban. –
Élveztem – fut át rajtam a szégyenkezés súlyos hulláma.
– Semmi baj – mondja Ryat. – Ez csak egy fantázia, Blake. Azt akartam,
hogy élvezd.
Lényem kis része megkönnyebbül, hogy élveztem, de leginkább
szégyellem a dolgot. Annak köszönhetően, hogy elvette tőlem a látás és a
beszéd képességét, és megkötözött, egész testem szinte sikoltozott a
gyönyörtől. Ott feküdtem a kocsi hátuljában, sírtam és belelihegtem a
fejemre húzott zsákba, mert olyan felajzott voltam. Állandóan Matt hangját
hallottam, ahogy azt mondja, hogy milyen elcseszett vagyok. Hogy
mennyire helytelen, hogy a testem ezt élvezi.
Ryat elhúzódik, és az éjjeliszekrény felé nyúl. Majd átad egy üveg vizet.
 – Tessék, idd meg!
Felülök, belekortyolok, de a kezem úgy remeg, hogy kilöttyintem, és a
víz meztelen mellkasomra folyik. Nagyot kortyolok, majd visszaadom
Ryatnek, és megdörzsölöm könnytől maszatos arcomat. Újra hátradőlök,
szipogok, Ryat visszafekszik mellém, és ismét magához húz, átölel.
– Sajnálom – suttogom, bár nem igazán tudom, miért kérek bocsánatot.
Úgy érzem, valamiért most ezt kell mondanom.
– Ne sajnáld! – sóhajt fel Ryat. – Nincs mit sajnálnod. A fantáziálás
senkinek sem árt, Blake. – Megérzem ajkát a hajamon; gyengéden
megcsókol. Lehunyom a szememet, és hagyom, hogy öleljen, míg próbálok
újra nyugodtan lélegezni, és abbahagyni a sírást. Úgy érzem, órák teltek el,
a testem lassan ellazul. Mindenem fáj. A testem kimerült. Elhúzódom tőle,
hanyatt fekszem, és felbámulok a mennyezetre.
– Jól vagy? – tudakolja, majd megdörzsöli a hasamat.
Bólintok.
– Hol vagyunk?
– A házamban.
Rápillantok, és smaragdzöld szeme élénken figyel.
– A tiéd?
– Igen. Pár éve vásároltam, de még soha nem laktam itt. Mindig a Lordok
házában alszom. Azért gondoltam, hogy idehozlak, mert nem akartam a
lakásodon végigcsinálni. El akartalak vinni onnan, új környezetet akartam
adni neked. Azt mondtad, hogy az álmodban az a férfi berángat az erdőbe.
Azt akartam, hogy használd a képzelőerődet, találd ki, hová vinne el. Hogy
legyen némi irányításod afelett, hogy mit találsz ki, hogy hová visz.
Felülök, kezemet Ryat pólójára helyezem, és rájövök, hogy még mindig
ruhában van.
– Köszönöm – mondom. Olyasmit tett, amire Matt nem volt hajlandó.
Ryat egyszerűen meghallgatott. Nem ítélkezett. Megkérdezte, mit akarok,
és aztán pontosan azt adta meg nekem.
Ajkához emeli a kezemet, és megcsókolja ujjperceimet.
– Hogy érzed magadat?
– Jobban – válaszolom az igazságnak megfelelően.
– Mesélj! – sürget Ryat. – Volt benne olyan, amit nem élveztél?
Elpirulok; jó lett volna, ha lekapcsolja a lámpát, hogy ne lássa az
arcomat.
 – Nem.
– Van olyan, amit szeretnél megismételni belőle?
Bólintok, és idegesen harapdálom alsó ajkamat.
Ryat odanyúl, kiszabadítja ajkamat a fogam közül, és hüvelykujjával
végigsimítja. Pillantása követi mozdulatát, majd belenéz a szemembe.
– Mit csináljak máshogy?
– Nem tudom.
– Blake… – sóhajt fel Ryat. – Boldogan megteszem, amit szeretnél, de
meg kell mondanod, hogy mi az.
Elkapom a pillantásomat, érzem, hogy ismét mardosni kezdenek a
szégyen könnyei.
– Én… – Azt a gombócot újra a torkomban érzem, és úgy érzem, most
nem tudom megszüntetni.
Ryat gyengéden megfogja arcomat, és kényszerít, hogy ránézzek.
– Igen?
– Nem akarom a választás lehetőségét – suttogom.
A testem élvezi, ha uralkodnak rajta. Bármit csinál Ryat, jó nekem.
Felszabadító. Semmi értelme az egésznek, de így a legjobb. Sejtettem, hogy
élvezem a meglepetés-tényezőt, de kiderült, hogy végül attól gerjedek be a
legjobban.
Ryat bólint.
– Oké – hajol oda hozzám, majd gyengéden homlokon csókol, és
magához húz. – Azt élvezted, hogy közben beszéltem hozzád? Azt akartam,
hogy tudd, hogy én vagyok az, de mégsem akartam elrontani az egészet.
– Már azelőtt tudtam, mielőtt megszólaltál – mondom.
– Igen? – vonja fel Ryat egyik szemöldökét. – Nos, ezt bóknak tekintem.
Felnevetek, próbálok témát váltani.
– Miért jöttél vissza?
– Előbb jöttem vissza, miattad – válaszolja ásítás közben.
Felvonom a szemöldököm.
– Még huszonnégy órát sem voltál távol.
– Gyűlölöm New Yorkot – jelenti ki.
Nem említem meg, hogy Matt azt mondta, hogy Ryat egy napon bíró lesz
New Yorkban. Kétlem, hogy Matt mindent tud. Valószínűleg csak hazudott,
hogy manipulálja a gondolataimat.
– Éhes vagy? – tudakolja Ryat.
 – Nem – ásítok nagyot, és kinyújtóztatom nehéz tagjaimat.
– Pihenj egy kicsit! Biztos fáradt vagy – mondja Ryat, és elhúzódik
tőlem, jelezve, hogy nem bújik ágyba velem.
– Hány óra van? – kérdezem, mert hirtelen teljesen kimerültnek érzem
magam.
Ryat a mobiljára pillant.
– Mindjárt fél három. – Lehajol, és felemeli az ágytakarót. Az ágyra
helyezi, majd ugyanezt csinálja a sarokban hagyott pokróccal is.
Lehunyom a szemem, és újra ásítok. Majdnem elalszom, de végül
kinyitom a szememet, és látom, hogy Ryat az ajtó felé tart.
– Hé, Ryat?
Ryat szembefordul velem.
– Igen?
– Köszönöm – ismétlem meg.
– Nem kell megköszönnöd, kicsikém – mondja, majd lekapcsolja a
lámpát, és kilép a szobából.
A falnak fordulok, nyakig felhúzom a takarót, és lehunyom a szemem.
Hallom, hogy becsukja az ajtót kifelé menet, eszébe sem jut most
lezuhanyozni.

RYAT

Vasárnap este a fürdőszobában állok, a mosdókagylónál fogat mosok.

Kiköpöm a fogkrémet, megfordulok, és Blakelyt figyelem, aki a kádban ül.
Hátradől, feje a fehér párnán nyugszik, lehunyja a szemét. Haját kócos
kontyba tűzte fel. Néhány nedves tincs kiszabadult az arca körül. Bal térdét
behajlítja, így kiemelkedik a jacuzzit megtöltő buborékos vízből.
Odalépek mellé, és ráülök a kád szélére. Kezemet a térdére helyezem,
végigcsúsztatom a belső combján, kezem a tűzforró vízbe merül. Blakely
összerezzen, szemhéja felpattan az érintéstől.
– Aludtál? – tudakolom.
– Nem – válaszolja ásítva.
Felnevetek a füllentés hallatán.
 – Gyere! – kocogtatom meg a combját. – Nem akarom, hogy elaludj és
vízbe fulladj!
– Óóó, milyen gondoskodó vagy! – mosolyodik el.
– Halott csajjal nem lehet kefélni – tréfálkozom. – Vagyis lehet, csak az a
perverzió nem az én asztalom.
Blakely rám fúj pár buborékot, amik a pólómon landolnak.
Felegyenesedem, ő pedig utánam nyúl, megállít.
– Itt tölthetjük az estét? Korán reggel felkelünk, hogy visszaérjünk.
– Persze. – Amúgy sem akartam ilyen későn elindulni. Tudom, hogy
fáradt, és őszintén szólva én is az vagyok. Kilépek a fürdőből, átmegyek a
hálószobába. Amikor lefekszem az ágyra, a telefonom jelez az
éjjeliszekrényen. Felemelem, látom, hogy Prickett írt.
Kapcsold be a tévét!
Homlokráncolva emelem fel a távirányítót a telefon mellől, és a falon
lógó sík képernyős tévé felé irányítom.
A képernyő életre kel, és még csak csatornát sem kell váltanom. Egy
híradós stáb áll egy helyi, pennsylvaniai ház előtt. Rendőrautók,
mentőautók és a halottkém kisteherautója áll a háromemeletes, hófehér,
robosztus ház hatalmas kocsifeljáróján.
– Mi történt? – tudakolja Blake, ahogy kilép a fürdőszobából.
Rápillantok; csak egy rövid törülközőt visel, és első gondolatom az, hogy
az ágyra dobom és megdugom.
De inkább újra a tévé felé fordítom figyelmemet.
– Még nem tudom – válaszolom őszintén.
Barna hajú nő lép a kamerák elé, és mikrofont emel
a szájához.
– Kiadták a körözést – jelenti be. – Mögöttem látható a rendőrség és az
FBI a Mallory-család rezidenciája előtt…
– Ó, basszus! – suttogom, és kiegyenesedek.
– Kik ezek? – tudakolja Blake. – Ismered őket?
Válaszul bólintok.
– Egyelőre csak annyit tudunk, hogy betörtek a házba,
a támadásnak egyetlen áldozata van…
– Basszus! – sziszegem, és a fejemhez kapok.
– Mi az? – tudakolja Blake. – Mi a baj?
 Ha ez az, amire gondolok, akkor itt fejek fognak hullani. Gregory
Mallory rettentően befolyásos Lord itt, Pennsylvaniában. Se szeri, se száma
azoknak, akik holtan akarják látni. A pozíciója miatt sok ellensége szeretné,
ha eltűnne a föld színéről.
– Ryat! – csattan fel Blake, és próbál választ kicsikarni a kérdésére, de
nem törődöm vele.
Három FBI-ügynök lép ki a házból, és a riporterhez siet.
– Álljanak le! – veti oda az egyik a riporternőnek.
– Jane vagyok, az Egyes híradótól. Engedélyt kaptunk, hogy…
Az egyik ügynök azzal hallgattatja el a nőt, hogy kikapja kezéből a
mikrofonját, míg a másik a földhöz vágja a kamerát. A kép elhomályosul,
majd ismét a stúdiót mutatják.
Lekapcsolom a tévét.
– Ryat, mi folyik itt? – akarja tudni Blake.
Az, hogy megcsörren a telefonom, alkalmat ad arra, hogy ne válaszoljak
neki. Amikor látom, hogy apám keres, fogadom a hívást.
– Halló? – szólok bele a készülékbe, kiszállok az ágyból, majd belépek a
nappaliba.
– Láttad azt a szart? – morogja apám.
– Igen. Mi a fasz történt? – tudakolom, és megpillantom Blake-et a
nappaliban, a folyosó végén; karba tett kézzel vár rám.
– Végezniük kellett volna Gregoryval. De nem volt otthon…
– Várj! – vágok a szavába. – Azt mondták, egy áldozat van. Akkor ki a
francot öltek meg?
– Remyt – válaszolja apám.
A kanapéra rogyok, arcomat a tenyerembe temetem.
– Bassza meg! – sóhajtok fel. Még rosszabb, mint vártam.
– Igen – helyesel apám.
A készülék rezegni kezd, így elhúzom a fülemtől. Üzenetem jött.
A Lordok Házába. Most!
– Mennem kell – közlöm apámmal, és nem is várom meg a válaszát.
Felállok, és Blake-re pillantok. – Öltözz! Indulunk.
Blake széttárja a karját, és a törülköző a földre esik.
– Mit vegyek fel? Nincs egy ruhám sem. Szétszabdaltad a felsőmet és a
bugyimat is – vonja fel egyik szemöldökét, majd kezét keskeny csípőjére
teszi.
 Egy pillanatig végignézek a testén éktelenkedő zúzódásokon és
fognyomokon. Két helyen is kiszívtam – a nyakán és a belső combján. Az
egész hétvégét itt töltöttük, a kunyhóban, nem csináltunk mást, csak
keféltünk, és még mindig áll a farkam.
– Tudok ruhát adni – mutatok a hálószoba felé, nem törődve ágaskodó
farkammal. Most nem ennek van itt az ideje. Indulnunk kell. – Vegyél ki a
szekrényemből egy pólót és egy melegítőnadrágot! Öt perc múlva indulunk.
Szerencsére nem vitatkozik velem tovább, hanem indul öltözni.
– Elmondanád végre, mi folyik itt? – tudakolja akkor, amikor a kocsim
már az autópályán száguld a Lordok háza felé.
– Nem mondhatom meg – mondom őszintén.
– Nem mondhatod meg, vagy nem is fogod? – csattan fel, láthatóan kezd
ingerült lenni.
Fészkelődni kezdek a helyemen.
– Nem mondhatom meg. Megesküdtem rá…
Blake felhorkan.
– Matt is mindig ezt a baromságot mondogatta. Már akkor is hazugság
volt.
Gyorsan rápillantok, és látom, hogy haragosan kibámul az anyósülés
melletti ablakon. A tény, hogy egyáltalán szóba hozta Mattet, rettentően
feldühít.
– Nézd, akkor sem mondanám el neked, ha tehetném, mert rohadtul
semmi közöd hozzá – csattanok fel.
– Értem – pillant rám Blake. – Néha muszáj emlékeztetned engem arra,
hogy csak azért kefélsz velem, hogy felbosszantsd Mattet.
A kezem rászorul a kormánykerékre.
– Blake…
– Úgyhogy nagyon kösz, Ryat! – teszi hozzá élesen.
– Blake! – csattanok fel figyelmeztetőn.
Blake hangosan kifújja a levegőt, keresztbe teszi a karját, és hátradől az
ülésen.
Felhangosítom az NF-től az If You Want Love-ot, hogy elfojtsam
gondolataimat, és minden mást, amit Blake még mondhatna.

***
Éppen belépünk a Lordok házába, amikor összefutunk Sarah-val és
Gunnerrel. Sarah óvatosan végigmér, én pedig azon tűnődöm, hogy
pletykálnak-e rólam és Mattről a házban, amíg távol vagyok.
– Merre jártatok? – tudakolja Sarah, és Blakelyre pillant. – Egész
hétvégén nem láttalak titeket.
– A lakásban voltunk – válaszolja Blake.
– Épp tegnap jártunk ott – pillant Sarah Gunnerre. – Már kezdtem
aggódni. A szobád kész káosz volt. Felborogatva minden. Olyan volt,
mintha valaki szétverte volna a lakást.
Blake elvörösödik, és ebben a pillanatban Matt fordul be a sarkon.
Feltűnő a fekete monokli, amit a legutóbbi találkozásunkkor szerzett a
térdemtől.
– Elmentünk a kunyhómba a hétvégére – válaszolom meg Sarah korábbi
kérdését, és le sem veszem a pillantásomat Mattről addig, amíg eltűnik egy
másik folyosón még azelőtt, hogy Blake észrevenné.
– Elég sietősen távoztunk – tréfálkozik Blake.
– Nagyon örülök, hogy visszajöttetek – mosolyog rá Sarah.
– Igazából csak elhozunk pár cuccot, aztán visszamegyünk a lakásba –
közlöm velük.
– Ó – komorodik el Sarah. – Egész hétvégén üzengettem meg
hívogattalak, de nem reagáltál – mondja Blake-nek.
Blake összevonja a szemöldökét, én pedig Gunnerre pillantok. Úgy tesz,
mint aki nem hall semmit, és a hosszú lépcsőt kezdi vizslatni.
– Hm – szólal meg Blake. – Az én telefonomra semmilyen jelzés nem
érkezett. Talán nem volt térerő. A nagy semmi közepén voltunk.
Megragadom Blake kezét, véget vetek a beszélgetésnek, elhúzom, és
végigviszem a folyosón a szobámig.
Miután becsukom az ajtót, odafordulok hozzá.
– Egy megbeszélésre kell mennem – közlöm.
Blake csak bámul rám, szép kék szemében még mindig harag csillog a
korábbiak miatt. Mióta az idevezető úton ráförmedtem, egyszer sem szólt
hozzám.
– Maradj itt. Ha végeztem, visszajövök. – Ezzel megfordulok, és kilépek
a szobából; a folyosón megpillantom Sarah-t és Gunnert.
– Sarah ott marad Blakelyvel, amíg dolgunk van – jelenti ki Gunner.
 Bólintok, és kinyitom a szobám ajtaját Sarah előtt, aki úgy lép be, hogy
rám sem néz. Kicsit túl hangosan csapom be mögötte az ajtót.
Gunner felnevet.
– Mi az, máris zűr van a mennyországban?
– Legyünk túl már ezen a megbeszélésen! – mondom ügyet sem vetve rá,
és elsietek mellette.
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Gunnerrel kilépünk a liftből, és az alagsorba érkezünk meg. A bunkert

azután építették, hogy a szálloda a Lordok tulajdonába került. Kész
fegyverraktár van itt. Több pisztoly, töltény és fegyver, mint amennyire
valaha szükségünk lesz. Emellett itt tartjuk a fontosabb megbeszéléseket is.
A falakat mindenhol matt feketére festették, a túlsó oldalon fegyverek
lógnak, jobbra különféle méretű és színű kések.
A terem közepén fekete asztal áll. Legalább ötvenen elférnek mellette.
Észreveszem, hogy csak a negyedévesek vannak jelen. Lezöttyenek Prickett
mellé, és figyelemre sem méltatom Mattet, aki velem szemben ül. Gunner
tőlem jobbra foglal helyet.
Lincoln lép a helyiségbe, és nem pazarolja az időt. Tapsol, és azonnal
belekezd a mondanivalójába.
– Azt hiszem, mostanra már mindenki látta a híradót, és tudja, mi történt.
– Igen – mondjuk kórusban.
Lincoln helyet foglal az asztalfőn.
– Két önkéntest kérek egy küldetéshez. Többet nem mondhatok, mint azt,
hogy a munka igénybe vehet egy napot, de akár három hetet is. Ez attól
függ, hogy mennyi időbe telik elvégeznetek.
Már majdnem jelentkezem, amikor Matt szólal meg.
– Ryat és én elintézzük.
Gunner tágra nyílt szemmel bámul rám, míg Prickett megdörzsöli az
arcát.
– Ryat? – pillant rám Lincoln, és hátradől a székében; a válaszomat várja.
Nem mondhatok nemet. Ha megteszem, minden jelenlévő számára
bizonyossá válik, hogy valami gondom van Matt-tel.
– Jól hangzik, uram – mondom, de a kezem ökölbe szorul az ölemben. A
geciláda!
– Tökéletes. Távozhattok! – emelkedik fel Lincoln, majd kisiet. Biztosan
jelentkezni fog a küldetéssel kapcsolatos részletekkel.
 – Ez most komoly? – csattan fel Prickett abban a pillanatban, hogy
kilépünk a teremből és beszállunk a liftbe. Szerencsére csak mi ketten meg
Gunner vagyunk a fülkében. A többiek hátramaradtak.
– Mit kellett volna mondanom? – mordulok fel.
– Nemet. Hogy nem vagy hajlandó együtt dolgozni vele.
Felhorkanok.
– Nyilván át akar vágni – folytatja Prickett.
– Hadd vágjon! – vonom meg a vállamat.
– Ryat…
– A faszomat se érdekli momentán Matt – csattanok fel Prickett felé,
majd Gunnerhez fordulok. – Szívességet kérek tőled.
– Már el is intéztem – bólint, mert tudja, mit akarok kérni.
– Kösz, cimbi. – A lift csilingel, és megáll a földszinten. Kiszállunk, és
Lincoln ott várakozik.
– Van egy perced? – szólít meg.
– Természetesen – vágom rá, ahogy Gunner és Prickett elindul a
folyosón, így kettesben maradunk. – Mi a helyzet?
– Biztosan vállalod? – tudakolja Lincoln.
– Kételkedik bennem? – vonom fel egyik szemöldökömet.
Lincoln felnevet.
– Soha. – Majd elkomorodik, és az órájára pillant. – Csak annyit tudok,
hogy öt órád van. Úgyhogy ügyelj arra, hogy mielőtt elmész, a barátnőd
otthon legyen és mélyen aludjon az ágyában!

BLAKELY

– Minden rendben van? – tudakolja Sarah, ahogy Ryat ágyán ülünk.

– Igen.
– Miért érzem, hogy hazudsz nekem? – kacag fel halkan Sarah.
Felsóhajtok, és kihúzom a hajgumit a hajamból. A laza konty amúgy is
szétesőben volt.
– Gunner mond neked bármit is a Lordokról?
– Nem – rázza a fejét Sarah. – És ez részemről teljesen oké. Bizonyos
dolgokat jobb nem tudni.
 – Én megőrülök ettől – vallom be. – Mi a francot csinálhatnak, ami
annyira titkos?
– Figyelj, Blakely… – fogja Sarah kezébe a kezemet.
– Bármi is jár a fejedben, engedd el. Oké? Amíg itt voltam, hallottam pár
dolgot, és hidd el, jobb, ha nem tudsz semmit!
– Miket hallottál? – tudakolom.
Sarah elengedi a kezemet, és egy hajtincset a füle mögé tűr.
– Ezek…
Az ajtó kinyílik, és Sarah felugrik; felpillantok, és látom, hogy Ryat és
Gunner lép a szobába.
– Szia, szivi! Gyere! – Gunner az ajtóban áll, kitárja, nyilván el akarja
távolítani mellőlem Sarah-t.
Bólintok, nagyon bosszant, hogy Sarah nem tudta elmondani, amit akart,
de azt hiszem, nem olyan vészes, hiszen csak reggelig kell várnom.
Ryat belép a fürdőszobájába, én pedig felállok, és utána megyek. Kinyitja
a csapot, a mosdókagyló fölé hajol, vizet locsol az arcára.
– Ma este itt maradunk? – tudakolom.
– Nem – jön a kurta válasz, majd lekap egy törülközőt az akasztóról, és
szárazra dörgöli az arcát. – A lakásodra megyünk – halad el mellettem, és
visszamegy a szobámba.
– Meddig csináljuk még ezt? – kérdezem, ahogy a nyomában vagyok.
– Ne, Blake! – csattan fel. – Most nem vagyok olyan hangulatban.
– Talán én meg nem vagyok olyan hangulatban, hogy elviseljem a
faszságaidat!
Ryat megfordul, keze a torkomra szorul, nekilök a falnak. Olyan erővel,
hogy a levegő kiszorul a tüdőmből. Arca az enyémhez közelít, ajkunk
majdnem összeér, zöld szeme résnyire szűkül, szögletes állán rángani kezd
egy izom.
El is felejtettem milyen ijesztő tud lenni. Olyan kedves volt mostanában,
szinte megértő. De erről eszembe jut, hogy ez az egész csak egy egyezség,
és semmit nem jelentek neki. Ahogy a kocsiban is mondtam, csak azért
vagyok itt, hogy felbosszanthassa Mattet.
– Mondtam, hogy ezt most nem csinálom. És komolyan is gondoltam.
Úgyhogy, ha nem akarsz nagyon dühösnek látni, javaslom, hogy állítsd le
magad! – Halkan beszél, fojtottan, de a keze remeg a torkomon, ami
leleplezi valódi érzelmeit.
 Eltűnődöm, hogy rám haragszik-e, vagy mással van baja. Felszegem az
államat, és összeszorítom a számat.
– Értem.
Elengedi a nyakamat, és ellép tőlem.
– Menjünk!
Kilépünk az ajtón, és átnézek a folyosón, ahol Mattet pillantom meg, épp
kilép egy szobából. Találkozik a tekintetünk, rám mosolyog. Ettől a
mosolytól a tarkómon égnek merednek a pihék. Matt kék szeme most
Ryatre pillant, és észreveszem, hogy csúnya monoklija van. Mi a fene
történt vele? Ryat csinálta? Verekedtek? Ezért olyan ideges Ryat? Matt
mondott neki valamit rólam? Nem mintha Matt tudná egyetlen titkomat is.
Sosem volt alkalmam semmi őrültséget csinálni vele.
– Nemsokára találkozunk – mondja Matt, és még mindig mosolyogva
bólint Ryat felé.
Ryat megragadja a kezemet, és végigrángat a folyosón. Visszanézek a
vállam fölött, és még látom, ahogy a platinaszőke lány kilép Matt
szobájából, visszahúzza Mattet, majd becsukja maguk mögött az ajtót.
Amikor később belépünk a lakásomba, nagyon feszült vagyok. Nem
szeretem, ha nem tudom, mi a helyzet. Főleg, ha engem is érint.
– Mire célzott Matt? – tudakolom Ryattől, ahogy belépünk a
hálószobába. – Miért találkozik veled hamarosan?
– Ne most! – sóhajt fel hangosan Ryat, és megvakarja a tarkóját.
– Ryat…
– Blake! – csattan fel Ryat, és haragos pillantásától földbe gyökerezik a
lábam. Felsóhajt, majd lassan elindul felém.
Meg se mozdulok. Odaér hozzám, beletúr a hajamba, és megnyalja az
ajkát.
– Nem feküdnénk le? Hosszú volt a hétvége, és a mai nap még hosszabb.
Majd holnap megbeszéljük.
Kutatón nézek a szemébe, és gyűlölöm, hogy nem tudom eldönteni,
hazudik-e vagy sem. Mattet elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, hogy ki
akar-e kerülni egy beszélgetést, vagy csak engem kerül. Ryattel azonban
nehezebb dolgom van.
Bólintok.
– Persze.
Ryat hozzám hajol, és gyengéden megcsókol.
 – Hozok neked vizet – húzódik el, kimegy a konyhába, én pedig
leveszem a pólóját és a melegítőnadrágját, majd bebújok a hideg ágyba.
Fáradt vagyok. Azt hittem, a kunyhóban elalszom, de az utána következő
eseményektől hirtelen nagyon éber lettem.
– Tessék – mondja Ryat, ahogy belép a szobába, kezében egy pohár
vízzel.
– Köszönöm – veszem el, és több, mint a felét kiiszom; nem is tűnt fel,
milyen szomjas vagyok.
Ryat elveszi a poharat, az éjjeliszekrényre helyezi, majd bebújik mellém
az ágyba.
– Jó éjszakát, Blake! – csókolja meg ismét a homlokomat, és hátamat a
mellkasának húzza.
Utolsó gondolatom az, hogy azt a beszélgetést biztos nem folytatjuk le
reggel.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

RYAT

Pár perc múlva hallom Blake halk horkolását. A gyógyszer gyorsan hatott.
Órák óta nem evett. A konyhában beledobtam egy altatót a vizébe. Muszáj
volt kiütnöm, hogy amikor elmegyek, ne tegyen föl kérdéseket. Elegem van
abból, hogy nem tudom megválaszolni őket. Nemcsak azért, mert
megesküdtem, hanem kurvára fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz a
feladatom. Nem mertem a Lordok házában hagyni, így kénytelen voltam
visszahozni ide, és elintézni, hogy mielőbb álomba merüljön.
Kibújok Blake mellől, de meg se mozdul. A bejárati ajtón Gunner és
Sarah lép be.
– Egy pillanat – szól oda Gunner a lánynak, aki bemegy a lakás túlsó
végében elhelyezkedő szobájába.
– Ki van ütve. Egész éjjel aludni fog – közlöm Gunnerrel.
Gunner bólint.
– Amint tudom, elmondom, mi a helyzet. – Gunner megsejtette, hogy azt
akarom, hogy ő és Sarah maradjanak Blake-kel, amíg távol vagyok. Talán
nem fogom tudni irányítani Blake-et, ahogy azt sem, hogy hová megy.
Annak ellenére, hogy Matt is távol lesz, nem akarom, hogy Blake a Lordok
házában maradjon, így muszáj volt okot adnom arra, hogy távol tartsam. Az
egyetlen használható ötletem az volt, hogy Sarah mellette legyen.
– Persze. Csak légy óvatos! – pillant Gunner a csukott hálószobaajtóra. –
És ne aggódj Blake miatt! Ügyelni fogok rá, hogy semmi ne történjen, amíg
odavagy.
A mobilom rezegni kezd a zsebemben – ismeretlen számról érkezett
üzenet.
Megnyitom, és látom, hogy a székesegyház címét küldték el. Szó nélkül
kilépek a szobából, és elindulok.

***
Harminc perc múlva belépek az erdő mélyén megbújó székesegyház
szárnyas ajtaján. Körülnézek, látom, hogy egyedül vagyok. De örömöm
nem sokáig tart, mert mögöttem megcsikordul az ajtó, és Matt lép be.
– Olyan lesz, mint a régi szép időkben – vigyorog rám ez a faszkalap,
ahogy szembefordulok vele.
– Ez alkalommal próbálj meg nem kinyírni egy ártatlant! – szúrok oda.
Matt ahelyett, hogy megsértődne, felröhög.
Az ajtó kinyílik, mindketten szembefordulunk a három belépő férfival.
Fekete kámzsát viselnek, és fehér maszk rejti el arcukat.
Szívem hirtelen gyorsabban ver, az adrenalin szétárad az ereimben.
Elfelejtettem, mennyire hiányzott ez. Az akció.
A Lordoknál ezt imádom. Nem teszek úgy, mintha nem élvezném az
erőszakot. Imádom.
– Uraim – szólal meg a jobb szélső férfi.
Matt lép egyet feléjük.
Mindhárman fegyvert szegeznek ránk.
– Kezeket fel! – parancsolja meg az egyik.
Feltartom a kezemet, ahogy Matt is.
– Megfordulni! Hasra feküdni, kezeket a hátatok mögé! – követeli a
középső.
Azt teszem, amit mondanak, és magamban elmosolyodom. Kezdődjék a
játék!
HUSZONHATODIK FEJEZET
RYAT

Felrántanak, és belöknek egy székbe; mindkét csuklómat a testem mellett a

szék lábaihoz kötözik. A bokámat szintén bilincs rögzíti a szék két első
lábához. Lerántják a csuklyát a fejemről, mély levegőt veszek, pislogva
nézek körül.
Valamiféle raktárban vagyunk. Gyorsan körülpillantok, és konstatálom,
hogy a föld alatt lehetünk. Se ablak, se ajtó. Csak egy lift a hatalmas terem
túlsó végében. Betonpadló és falak.
Próbálom kicsit ide-oda ringatni a széket, hogy lássam, mennyi kellene
ahhoz, hogy eltörjön, de semmi értelme. Azt a rohadt széket bebetonozták a
padlóba. Az előttem álló acélasztalról is lefogadom, hogy szintén
betonalapja van.
– Ez kissé túlzás – mondom, és kicsit megrántom a bilincseket, de
igaziak, keményen tartanak. Tudom, hogy Blake titkon szereti a bilincset,
bár fel nem foghatom, miért.
– Szükséges ez? – morogja Matt, aki a mellettem lévő széken ugyanilyen
helyzetben ül. Az ő láncai is megcsörrennek, ahogy szabadulni próbál.
Miután megbilincseltek és csuklyát borítottak a fejünkre, kirángattak a
székesegyházból, és valamilyen járműbe raktak.
A rendőr, aki tőlem jobbra áll, csípőre teszi a kezét, hallgat. Még egyszer
körülnézek, rájövök, hogy az a három maszkos alak, aki idehozott minket,
köddé vált. Ők csak a fuvarozók voltak, semmi több.
A lift csilingel, mindketten odakapjuk a fejünket; nyílik a liftajtó.
Gregory Mallory lép ki a fülkéből. Még sosem találkoztam vele. Sokan
szeretnék holtan látni ezt a könyörtelen, teljhatalmú rohadékot. Az a
szerencsétlen, aki megpróbálta megölni, jól elcseszte a dolgot. Gondolom,
ezért vagyunk itt. Gregory mögött két férfi lépdel. Úgy néznek ki, mintha az
FBI emberei lennének – háromrészes fekete öltöny, napszemüveg, füles.
Azonban egyik sem hasonlít a tévében látott figurákra.
 Gregory kihúzza az asztal túlsó végén álló, egyetlen széket, és helyet
foglal. Feltűnő, ahogy mozog. Kihúz egy fényképet Tom Ford Windsor
zakója zsebéből, lecsapja az asztalra, majd elénk csúsztatja.
– Erik Bates. Tanuljátok meg a nevét, véssétek jól az eszetekbe! –
parancsolja.
Lepillantok a képre. A pasasnak hollófekete haja, fehér bőre van, és egy
kibaszott kínai csillag alakú tetoválást visel az arcán. Ez az arc nem
könnyen felejthető.
– Rendben – mondom.
– Ne játssz velem, kisfiam! – pattan fel Mallory a helyéről, a széke
hátraesik, és olyan erővel üt arcon, hogy ha nem betonozták volna le a saját
székemet, hanyatt estem volna.
Mély levegőt veszek, és haragosan pillantok rá.
– Azt mondtam, hogy rendben.
– A fejét akarom! – bök rá a fotóra egy ujjal. – A kibaszott tökét!
Darabokban akarom viszontlátni! – csap le ököllel az asztalra, amitől az
megremeg.
– Még valami? – tudakolja Matt gunyorosan.
Gregory Mattre vicsorog.
– Ha nem intézitek el, teszek róla, hogy életetek végéig egy legfelsőbb
biztonságú börtönben rohadjatok! – figyelmeztet.
Matt felnevet.
– Én szeretem az anált. És te, Ryat?
– Csak ha én vagyok az aktív fél – kontrázok, belemegyek Matt játékába,
bármi is az.
– Naná! – teszi hozzá Matt, majd Gregoryra pillant. – Biztos találunk
valakit, aki önként lesz a köcsögünk.
Gregory átnyúl az asztal fölött, megragadja Matt ingét, és megpróbálja
maga felé húzni, de Matt nem hajol előre. Amikor Mallory rájön, hogy
Mattet a székhez bilincselték, Matt arcát az asztalba veri.
– A fejeteket veszem, ti kis pöcsök…
A rendőr megköszörüli a torkát, így Gregory elhallgat. Elengedi Mattet,
aki visszaesik a helyére. Matt nagyon lassan elfordítja a fejét, majd
előrehajol, és némi vért köp a betonpadlóra.
– Intézzétek el! – Ezzel Mallory megfordul és a lifthez siet, két embere
szorosan a nyomában.
 A rendőr kiveszi a bilincs kulcsát a zsebéből, először
a csuklómat, majd a bokámat szabadítja ki. Felállok, kinyújtózom,
miközben Mattet is kiszabadítja.
– Ne örülj nagyon – szólal meg végre a rendőr, és hozzáteszi: – mindjárt
visszarakom.

BLAKELY

Felébredek, felnyögök, átfordulok a másik oldalamra. Minden porcikám fáj.

A puncim duzzadt és sajog. Azt hiszem, azért, mert Ryat csapkodta. De
basszus, olyan csodás érzés volt!
Felkapom a mobilomat, és látom, hogy kicsivel múlt reggel tíz óra.
Miután Ryat felébresztett a szobámban és elrabolt, még aludtam hét és fél
órát. Felkelek, kimegyek a fürdőszobába.
A tegnap esti szex után nem is fürödtem. Azon a ponton nem igazán
érdekelt.
Miután könnyítek magamon, és finom, meleg zuhanyt veszek, kilépek a
hálóból, és Ryat keresésére indulok.
– Hahó! – szólalok meg, végigmegyek egy hosszú folyosón. Amikor
belépek egy szobába, felkiáltok és átkarolom meztelen testemet. Az a
nappali.
Nagy belmagasság és óriási ablakok. A gondolattól, hogy valaki
megláthat, hátraugrok, hogy a folyosón rejtőzzek el. De ahogy jobban
körülnézek, látom, hogy kint az erdő vesz körül.
– Ryat? – szólítom, de csak a csend felel.
Visszamegyek a hálószobába, felkapom az ágy végéből a lepedőt, és
magam köré csavarom. Odalépek a mennyezetről lelógó, sötétszürke
függönyhöz, és elhúzom, így a padlótól
a mennyezetig érő ablak túloldalán még több erdő üdvözöl. Csodálatos a
táj. Két üvegajtó vezet egy hátsó verandára. Megmarkolom a kilincset, de
visszafogom magam, mert először Ryatet kell megtalálnom.
Végigmegyek a folyosón, a csupasz falakat bámulom.
A bútorzat fekete bőr. Sehol egy szőnyeg, festmény vagy bármilyen műtárgy.
Ha nem tudnám, hogy Ryat a ház tulajdonosa, azt hinném, senki nem lakik
itt.
A konyha minden séf álma – rozsdamentes acél háztartási gépek, három
sütő, két hűtő, és egy nagy fagyasztó. A kamra akkora, mint a saját
hálószobám.
Elindulok felfelé a lépcsőn, de rájövök, hogy nincs nálam a mobilom.
Visszamegyek a hálóba, felkapom, és felhívom Ryatet.
– Halló? – veszi fel az első csörgés után.
– Merre vagy? – tudakolom, és úgy nézek körül a szobában, mintha
bármikor megjelenhetne.
– El kellett mennem Barringtonba. Nem akartalak felébreszteni.
Ó.
– Az milyen messze van innen?
– Fél órára. Pár óra múlva otthon vagyok.
– Oké. Akkor később. – Letesszük, kimegyek a konyhába, főzök egy kávét.
Szükségem lesz rá. Most azonnal vissza tudnék aludni.
Amint lefőtt a kávé, kinyitom a tolóajtót, kimegyek a hátsó verandára, és
leülök egy székbe. Körülnézve látom, hogy a veranda a ház teljes hátulsó
részét körülöleli. Lefogadom, hogy az elejét is.
Amikor balra pillantok, onnan, ahol ülök, rálátni egy kavicsos
kocsifeljáróra. Amikor megpillantom Ryat dzsipjét ott parkolni, hevesebben
kezd verni a szívem.
Ryat itt van.
Ezzel a kocsival hozott ide. Nem a saját kocsijával vagy az enyémmel,
mert hátra rakott be. Ezt a belső tér méretéből gondolom.
Hangosan zihálni kezdek, a telefonom pittyen – lepillantok, és látom,
hogy fotó érkezett.
Megnyitom, és a kép engem ábrázol egy másodperccel ezelőtt, ahogy a
verandán ülök a kávémmal. Ismeretlen számról jött, valahonnan
madártávlatból fotózták.
Leteszem a csészét az asztalra.
– Hahó! – kiáltok fel.
Az egyetlen hang, amit hallok, a madarak trillázása.
A telefonom ismét pittyen, elolvasom az üzenetet.
Gyere, keress meg!
 A telefont a csésze mellé helyezem, és lemegyek a lépcsőn. Meztelen
talpam alatt puha a fű. Végigmegyek az ösvényen, egyre közelebb érek a
fákhoz. Felnézek oda, ahonnan a képet készíthették, de nem látok senkit.
– Hahó! – szólalok meg, és megfordulok, hogy megnézzem magamnak a
házat. – Ryat? Tudom, hogy itt vagy! – mosolyodok el, mert hirtelen
megértem, miért hozott el ide. Ezen a hétvégén többször is valóra váltjuk a
fantáziámat.
Valaki áll a hátsó verandán – fekete farmert és pólót visel, fehér maszk
rejti el arcát.
Szívem hevesebben kezd verni, ahogy egyet előrelép. Agyam azt súgja,
hogy Ryat az, de a bőröm bizseregni kezd, mert nem lehetek teljesen biztos
benne.
Második lépés, harmadik lépés. Lassan lépked lefelé. Amikor bakancsa a
fűhöz ér, megáll.
Nyakamon felágaskodnak az apró pihék, érzem, hogy néz. Szorosabban
markolom magamon a lepedőt, mert tudom, hogy alatta meztelen vagyok,
sebezhető. Mi lesz, ha valaki meglát minket? A gondolattól összerándul a
puncim.
Megteszi felém az első lépést, én pedig megfordulok, elfutok előle a fák
közé. Hátranézek a vállam fölött, és látom, hogy nincs sehol.
Megállok, szívem vadul ver, lihegek a rövid futástól. Elfordítom a fejemet,
érzem, hogy hajam az arcomba csap. Odanyúlok, kisimítom, amikor valaki
a hátam mögött belemarkol.
Felsikoltok, fejbőröm bizsereg. A férfi elkezd hátrafelé húzni, a hajamhoz
kapok, a lepedő a földre esik, teljesen meztelen leszek.
A férfi megáll, és a földre lök. Sikerül a hátamra gördülni, ő pedig térdre
esik, és rám nehezedik.
Keze a nyakamra szorul, és csak szorítja, nem kapok levegőt, kiáltani
sincs időm.
Kezem a puszta földet markolássza, csípőm a magasba lendül, hátam
ívbe feszül. Puncim lüktet, a férfi széttolja a lábamat. Meztelen talpammal
rúgkapálok, rúgom a földet és a kisebb gallyakat, próbálok levegőhöz jutni.
Arcom lüktet,
a vér dübörög a fülemben, de a puncim lucskos, és a mellbimbóm keményen
áll. Apró pöttyök kezdenek táncolni a szemem előtt, látásom elhomályosul.
 A férfi most elenged, én pedig köhögésben török ki, ahogy remegve
beszívom a levegőt. Lehúzza a sliccét, előveszi kemény farkát. Megragadja
a lábamat, közelebb húz, hátam csúszik az egyenetlen talajon, ő pedig
minden előjáték nélkül behatol. Felkiáltok, de keze ismét a torkom köré
szorul, amitől eláll a lélegzetem.
Ott fekszem az erdő közepén, ő pedig kefél, úgy, hogy mindkét keze a
torkomra szorul. Az ágak és a kövek, amiken fekszem, felkaristolják
meztelen testemet. Elélvezek, de képtelen vagyok egyetlen hangot is kiadni.
A szemem előtt villódzó pöttyök egyre nagyobbak lesznek, a fejem
erősebben lüktet, és még mielőtt fennakadna a szemem, a férfi állatias
morgás kíséretében megmerevedik, ahogy elélvez bennem.
Ahogy kihúzza a farkát, lecsukódik a szemem. Képtelen vagyok kinyitni,
nemhogy lélegezni, és közben érzem, ahogy a karjába vesz és visszaviszi
ernyedt testemet a házba; tudom, hogy most újra le kell majd zuhanyoznom.

Felpattan a szemhéjam, és felülök az ágyamban. Párszor pislogok, várom,

hogy a szemem megszokja a sötét szobát.
A lakásomban vagyok. Lágy fény szűrődik be a fekete függöny alól, amit
Ryat helyezett el az ablakomon.
Fölkelek, kimegyek a fürdőszobába. Miután pisilek, megnyitom a csapot,
vizet locsolok az arcomra. Az álomtól, attól, amit a kunyhóban műveltünk,
a testem teljesen életre kelt.
Szombaton és majdnem egész vasárnap semmi mást nem csináltunk, csak
basztunk. Sőt, Ryat éjszaka kétszer is felébresztett. Még soha életemben
nem sajgott így a puncim. Biztos vagyok benne, hogy valami húgyúti
fertőzésem is van, mert fáj, amikor pisilek. Persze ez azért is lehet, mert az
erdő kellős közepén kefélt meg. A gallyak, a göröngyök meg a kosz… talán
nem volt a legjobb ötlet.
Elzárom a vizet, megtörlöm az arcomat, és kilépek a fürdőből. Le akarom
kapcsolni a lámpát, de megtorpanok. Az erős fény bevilágítja a szobámat,
és megállapítom, hogy egyedül feküdtem az ágyban.
Ez furcsa, de nem szokatlan. Ryat biztosan a nappaliban vagy a
konyhában van. Ez a srác sose alszik, az tuti. Addig kefél, amíg beájulok, és
amikor felébredek, ő már fent van.
 Az ágyamhoz lépek, felemelek egy pólót, és felveszem, mielőtt kilépnék
a szobámból. Felsikoltok, amikor Gunnert pillantom meg a konyhámban. A
cicimhez kapok, kiment a fejemből, hogy felvettem egy pólót.
– Mi a baj? – rohan ki a folyosóra Sarah.
– Ráhoztam a frászt – jelenti ki Gunner mosolyogva. Élvezi a helyzetet.
Helyeslőn felhorkanok.
– Nem számítottam rá. – Majd gyorsan körülnézek, összehúzom a
szemöldökömet, amikor nem látom sehol azt, akit keresek. – Hol van Ryat?
– tudakolom.
– Kapott egy feladatot – válaszolja Gunner.
Értetlenül nézek rá.
– Miféle feladatot?
– Nincs itt, és kész.
– Csak úgy elment? – kérdezem, mert próbálom felfogni, amit mond. Ma
kicsit nehezen fog az agyam.
Gunner bólint.
– Igen. Ha végzett, visszajön. – Ezzel elindul kifelé a konyhából.
– És mikor jön vissza?
Gunner vállat von.
– Nem tudom. De ne próbáld keresni. Nem fogja felvenni a telefont.
Mi a szent szar? Fogta magát és elment? El sem köszönt? Semmi „hé,
majd jövök”? Semmi?
Berontok a konyhába, hogy igyak valamit, mert úgy érzem, vattát köpök,
amikor megpillantok a pulton egy gyógyszeres fiolát. Fölemelem,
elolvasom a címkéjét. Altató. Anyám is ezt szedi.
– Csak nem… – Hirtelen elhallgatok, amikor eszembe jut, hogy este vizet
hozott nekem. Mindig szokott, de most pohárban hozta. Nem is tűnt fel.
Túlságosan megbíztam benne.
– Gunner? – csattanok fel.
– Igen? – lép be Gunner a konyhába.
Fölemelem a fiolát.
– Ryat tegnap este már tudta, hogy el kell utaznia emiatt a feladat miatt?
Gunner rám néz, majd Sarah-ra, aki összefont karral áll, és felvonja egyik
szemöldökét. Gunner végigszánt a haján, láthatóan zavarban van, hallgatása
megválaszolja a kérdésemet.
 – Francba is! – mordulok fel, és áthajítom a fiolát a szobán. Az a falnak
csapódik, a tabletták szétgurulnak. Rohadjon meg!
HUSZONHETEDIK FEJEZET
RYAT

Belöknek egy székbe, kezemet megbilincselik a hátam mögött, lábamon is

láncok lógnak.
A rendőrnő lenéz rám, és elmosolyodik.
– Sok szerencsét, szépfiú! – nevet fel, majd kimegy.
Három órával ezelőtt hoztak ide. Ennyi ideig tartott, amíg nyilvántartásba
vettek, megmotoztak és új, narancssárga kezeslábast kaptam. A Gregoryval
zajlott megbeszélés után Mattet és engem megbilincseltek, rendőrautóba
ültettek, kitalált bűncselekmények alapján hivatalosan is letartóztattak, és
álnéven nyilvántartásba vettek. Kiderült, hogy a célpontunk épp börtönben
ül. Ilyen a mi szerencsénk…
Az ajtó nyílik, Gregory lép be.
Pillantásom a jobb felső sarokba esik, látom, hogy a kamera pirosan
villogó fénye most nem világít; kikapcsolták. Gregory leül velem szemben.
– Egy este kétszer is – szólalok meg, eltűnődöm, vajon miért látom
viszont ezt az embert. Nem mondott el a raktárban mindent, amit kellett?
Máskülönben miért nem rögtön itt beszélt velünk, miért ott?
– Úgy hallom, te vagy a legjobb, Ryat – mondja Gregory és előrehajol.
– A maga helyében nem hinnék el mindent, amit hallok – vágok vissza.
Gregory felhorkan.
– A legjobbak közül kerülnek ki a legszemtelenebbek.
– Mit akar? – térek a tárgyra.
– Szeretném, ha megértenéd a helyzetet.
Félrehajtott fejjel nézem, nyelvemet végigfuttatom a felső fogsoromon.
– Annyit tudok, hogy bosszút akar állni azon a rohadékon, aki megölte a
fiát. – Nem is okolom érte. Az a rohadék, aki meg akarta ölni Malloryt,
helyette a hatéves kisfiát, Remyt ölte meg. El sem tudom képzelni, mit
érezhet most ez az ember. Én sosem bíznám másra a bosszút. Magam
végeznék a tettessel. Végig akarnám nézni, ahogy kihuny a szemében az
élet, ahogy a saját kezem által belefullad a saját vérébe.
 Mallory felpillant, ellenőrzi, hogy a kis piros fény valóban nem villog,
majd előrehajol.
– Kiadtam a parancsot, hogy végezzenek vele. De a rendőrök, akik
rátaláltak arra a rohadékra, letartóztatták és nyilvántartásba vették.
Összevonom a szemöldökömet. Matt-tel és velem egyetlen részletet sem
közöltek, szóval ezt most miért mondja el? Főleg, hogy Matt nincs is itt.
Miután végeztek a nyilvántartásba vételünkkel, őt egy másik helyiségben
helyezték el.
– Azt gondolja, hogy a teljes rendőrség Bates zsebében van?
Mallory felsóhajt.
– Fasz se tudja, mit gondoljak.
– Miért mondja el nekem mindezt?
– Megtudtam, hogy Batest magánzárkában helyezték el.
– Miért tennék magánzárkába? – Ezeknek az embereknek a nagy részét
Gregory tette hűvösre. Akkor miért bújtatnák a fia gyilkosát? A legtöbben
dicsérnék Malloryt. Semmi értelme annak, hogy rejtegetik. Főleg, ha
Gregory parancsa ellenére letartóztatták, pedig végezniük kellett volna vele.
Kérdés nélkül. Egy halott ember nem tudja megvédeni magát.
– Nem is tudom. Csak arra tudok gondolni, hogy tudják, hogy beküldök
majd valakit, aki megcsinálja a melót, amire ők nem voltak képesek.
Ezt megértem, és bólintok.
– Rendben.
Mallory feláll, megkapta tőlem, amit akart.
– Amint megvan, elengednek titeket. Erre a szavamat adom. Senki nem
fogja tudni, hogy egyáltalán megtörtént. – Kimegy a szobából, majd egy
rendőr lép be, és segít felállnom.
Végigvezet a folyosón, kiérünk egy nagyobb, nyitott helyiségbe. Van
emelet is, középen kis pulttal. Valaki füttyent, odapillantok – egy férfi dől
neki a cellája rácsának. Csókot dob felém.
Ahogy a rendőr megállít, elvigyorodok. Kinyitja a rácsot, belépek, a
rendőr leveszi a bilincset, majd fordul a kulcs a zárban.
– Épp ideje volt.
Ahogy megfordulok, Mattet pillantom meg az emeletes ágy felső részén.
Leugrik. – Te hol jártál?
Nem törődök a kérdésével.
 – Ez volt a terved? Hogy bezárjanak velem egy közös cellába? – Nem
tudott többet a küldetésről, mint én, de tetszik, hogy szívatom.
Matt vállat von.
– Ha itt vagy, akkor nem vagy ott.
Előrelépek.
– Oké, most nem dughatom meg Blake-et, de amint kikerülünk innen,
megteszem.
– Te rohadt…
Elkapom a fejét, és a bal oldali, fehér téglafalnak lököm. Azonnal elered
az orra vére, telefröcsköli a falat. Újra beleverem a fejét. És újra.
Hallom, hogy az őrök kiabálnak odakint, a többi börtönlakó is lármázni
kezd. A földre lököm Mattet, és arcon rúgom, rugdosom, dőlni kezd belőle
a vér.
A cellaajtó kinyílik, valaki lebirkóz a földre, ismét megbilincselnek.
Amikor kivisznek, elvigyorodok – magánzárkába kerülök. Nem azért
vagyok itt, hogy papás-mamást játsszak Matt-tel. Hanem azért, hogy
teljesítsem a küldetésemet, és visszamehessek Blake-hez.

BLAKELY

Ryat három napja eltűnt. És én egyre dühösebb vagyok, ahogy némaságban

telnek a napok.
Ilyen lehet a ghosting? Senki nem szívódik fel csak úgy. De Ryat mintha
köddé vált volna. Mintha ez a szemétláda soha nem is létezett volna.
Képtelen vagyok figyelni az órákon. De nem azért, mert hiányzik. Hanem
mert kibaszottul mérges vagyok.
A nap minden pillanatát azzal töltöm, hogy elképzelem, miket fogok
mondani neki, ha valaha is viszontlátom.
De azt nem teszi zsebre!
– Helló! – lép be hozzám Sarah.
Felpillantok az ágyamról. Egy dokumentumfilmet nézek,
sorozatgyilkosokról. Ötleteket ad, hogy miket műveljek Ryattel álmában, ha
egyáltalán még visszatér.
 – Szia. – Nem sokat beszélgettem mostanában Sarah-val. Gunner meg ő
itt vannak, de nem sűrűn látom őket. Túlságosan lefoglalja őket, hogy
nagyrészt Sarah szobájában dugnak. Onnan tudom, hogy hallom őket.
– Elmegyünk vacsorázni. Van kedved velünk jönni?
– tudakolja Sarah.
– Nem, kösz. – Nincs kedvem bármit is enni.
Sarah felsóhajt.
– Gunner azt mondja, ez összefügg azzal, hogy ők Lordok.
– Vettem – fordulok el Sarah-tól, és a tévét kezdem bámulni.
– Blakely…
– Nem akarok bunkó lenni, de szeretnék egyedül lenni – vágok a
szavába.
Sarah bólint, megfordul, és becsukja maga mögött az ajtót. Bevackolom
magam az ágyba, és felkapom a mellettem heverő telefont. Kikeresem Ryat
nevét, ujjam ott köröz a szám fölött. Legszívesebben azt írnám neki, hogy
„rohadj meg”, vagy azt, hogy „légyszi, hívj fel”.
És amilyen hülye vagyok, megnyomom a Hívás gombot.
– Itt Ryat üzenetrögzítője… – Amint meghallom a szöveget, bontom a
hívást, és hangos kiáltással áthajítom a készüléket a szobán. Ryat láthatóan
nem akarja, hogy bárki is elérje a külvilágból, beleértve engem is.
A hasamra fekszem, a párnába fúrom a fejemet, és felüvöltök, olyan
hangosan, ahogy csak tudok. Utálom, ha levegőnek néznek. Ezt utálom a
legjobban, és Matt pontosan ezt csinálta, amikor föltettem neki egy olyan
kérdést, amit nem akart megválaszolni.
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Nekem soha nem volt fontos igazán senki, ezért nem izgat, hogy
magánzárkában vagyok, amit hivatalosan adminisztratív elzárásnak
neveznek. Egyvalami izgat: hogy távol vagyok Blake-től.
Még hazudni is képtelen vagyok magamnak. Megszoktam, hogy
állandóan a közelemben van. És a szex… basszus, vágyom az illata, az
érintése, és édes, kibaszott teste után!
Napi huszonnégy órából huszonhármat egy hatszor kilencméteres,
ablaktalan betonkockában töltök. Az ajtón még rács sincsen – acélból van,
rajta egy rés, amin becsúsztatják a kaját. Életemben ez az egyetlen eset,
amikor azt kívánom, bárcsak nagyobb lenne az alvásigényem – legalább az
éjszakát át tudnám aludni. De nem, az éjszaka nagy részében ébren vagyok.
Állítólag ha egy férfi ehhez hasonló helyzetben találja magát, fejben
elkezd regényt írni. Vagy számtanpéldákat old meg, vagy dalolgat magában,
hogy elterelje a figyelmét, és könnyebben menjen az idő. Azok, akiket
hosszabb ideig tartanak bent így, hallucinálni kezdenek.
Én? Minden nap minden egyes másodpercét azzal töltöm, hogy
felidézem a hétvégémet a kunyhóban Blake-kel.
– Smith!
Felülök, és látom, hogy nyílik az ajtó. A Henry néven ismert őr lép be.
Öklén bilincs lóg.
– Itt az ideje zuhanyozni – vigyorog rám.

BLAKELY

Az ágyban fekszem, olyan érzés, mintha mostanában mindig ezt csinálnám.

Ha nem órán vagyok, itthon fekszem, és egyedül tévézek. Gunner és Sarah
ma este egy partin van a Lordok házában. Sarah engem is hívott, de kösz,
nem. Inkább egyedül berúgok az ágyamban, egy szál pólóban. Nem akarom
kisminkelni magamat és úgy tenni, mintha kedvelném az embereket.
Ryat elérte, hogy mindenkit meggyűlöljek. Hat napja, hogy elment. És
még mindig semmi kontaktus.
De mindegy, azt mondogatom magamnak, hogy már túlvagyok rajta.
Végül biztos elkezdek majd hinni benne.
Meghallok a szobámon kívülről egy hangot, és lenémítom a tévét.
– Sarah? – kiáltok ki.
Gyorsan a mobilomra pillantok, látom, hogy még éjfél sincs. Kizárt,
hogy már megjöttek. Vállat vonva újra felhangosítom a tévét, amikor nyílik
az ajtó.
Abba a smaragdzöld szempárba bámulok, amit lassan egy hete nem
láttam. Ryat ott áll, ugyanabban a ruhában, amiben akkor este volt. A szeme
fölött vágás éktelenkedik, rajta rászáradt vér. Ajka felszakadt, ujjpercei
véresek.
Résnyire összehúzott szemmel méregetem, szívem hevesen kezd verni.
Gyűlölöm, hogy ilyen fontos nekem az, hogy hogy néz ki. Látva, hogy
verekedett, egymillió kérdést akarok feltenni, de biztos vagyok benne, hogy
egyetlen egyre sem fog válaszolni.
Belép a szobámba, és becsukja maga mögött az ajtót.
– Lezuhanyozom – jelenti be, és belép a fürdőszobámba.
– Mi a… – Váratlanul elhallgatok, felugrok az ágyból, berontok a
fürdőbe.
Ryat nekidől a zuhany falának, és megnyitja a vizet.
– Takarodj a lakásomból! – vetem oda.
Ahelyett, hogy végrehajtaná, amit mondok, felnyúl, lehúzza a pólóját, így
láthatóvá válik a mellkasa. Pillantásom a bordái fölötti zúzódásra esik.
Mintha beletérdeltek volna egy kibaszott bakanccsal. Jézusom, mi a faszt
csinált?
Hátat fordít nekem, kigombolja a farmerjét, és a bokszeralsójával együtt
letolja. A lábán és a hátán újabb zúzódások. Idegesen nagyot nyelek, lépek
egyet felé, azonban ismét kinyitja a zuhanyzó ajtaját, és belép.
Beáll a vízsugár alá, megtámaszkodik a falon, és lehajtja a fejét.
Figyelem, ahogy a hasa emelkedik és süllyed, mélyen beszívja a levegőt, a
bordái még inkább kiemelkednek. Láthatóan fájdalmai vannak.
 Meghozok egy döntést, amit később valószínűleg bánni fogok: leveszem
a pólómat és a bugyimat, és belépek mellé.
Kezemet a hátára helyezem, megmerevedik az érintésemtől.
– Jól vagy? – tudakolom halkan. Tudom, buta kérdés, de muszáj, hogy
jelezze, jól van.
Azonban Ryat szembefordul velem, és egyszerűen rám zuhan. Elkapom,
de a térde felmondja a szolgálatot, és én nem vagyok elég erős, hogy
megtartsam. A zuhanyzó padlójára esek vele együtt, Ryat fejét a falnak
dönti, és lehunyja a szemét.
– Olyan fáradt vagyok! – mormolja.
A zuhanyrózsából ömlik ránk a víz, ezért szaporán pislogni kezdek.
– Mi történt veled? – kérdezem, és kisöpröm vizes hajamat az arcomból,
úgy fordítom, hogy ne érje közvetlenül a víz.
Feje jobb oldalra csuklik, kinyitja nehéz szemhéját, és a szemembe néz.
– Semmi baj. Csak aludnom kell egy kicsit.
A hazugság hallatán a fogamat csikorgatom. Láthatóan a szart is kiverték
belőle. Majdnem egy hétig volt távol. Aludt egyáltalán ezalatt?
– Ryat…?
– Jól vagyok, Blake – paskolja meg a combomat. – Csak szeretnék
lezuhanyozni, és lefeküdni.
Hangosan kifújom a levegőt, és bólintok.
– Oké.
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Valami kemény éri a hátamat, amitől minden levegő kiszorul a tüdőmből.

Térdre löknek, arcomat a zuhanyzó nedves padlójára nyomják.
Belebámulok egy halott, barna szempárba.
A kínai csillagtetoválást nézem az arcát.
Erik Bates.
Megvagy.
Megöltem a rohadékot! Több nap kellett hozzá a magánzárkában, de
csak egyetlen alkalomra volt szükségem, amit meg is ragadtam. Nem
vagyok ostoba. Ezt valaki megrendezte, és tett arról, hogy ugyanakkor
legyek itt, amikor Bates is. Még csak levetkőzni sem volt időm. Abban a
pillanatban, hogy megláttam, már mozdultam is.
Talpra rántanak, kirángatnak a zuhanyzóból, végig a folyosón. A
derekamról leoldják a láncot, de a kezem továbbra is bilincs fogja össze.
Nyílik az ajtó, és belöknek a cellámba. Az ajtó bezárul mögöttem, fordul a
kulcs a zárban. Ahogy felnézek, egy ismeretlen férfit pillantok meg az
ágyamon.
Felvont szemöldökkel teszem fel a kérdést.
– Mióta jelölnek ki szobatársat magánzárkába?
A férfi a párnám alá nyúl, kivesz egy rövid kést, ami korábban nem volt
ott.
– Csodálatos, mit meg nem engednek nekünk akkor, amikor azt akarják,
hogy elintézzünk valamit.
Feltűnt, hogy az őrök úgy löktek be ide, hogy még mindig bilincsben
vagyok. Ez csapda. Akárcsak az, aminek segítségével megöltem azt a
rohadékot.
– Ki küldött? – tudakolom. Biztosan nem Gregory. Megtettem, amire
jelentkeztem. Ha Gregory beköp, kivégzik.
A pasas elvigyorodik, kilátszik ronda, barna fogsora.
Jó ideje van a sitten. Valószínűleg életfogytos.
 – Mondjuk, hogy egy barát szeretne üzenni neked.
– Barát?
A férfi felemelkedik, én pedig hátralépek, de ebben a betondobozban nem
sok mozgásterem van.
– Nem tudom, mit műveltél, de a barátod azt akarja, hogy szenvedj.
Az a szemét Matt! Biztos róla van szó! Összevertem, és otthagytam a
cellánkban. Nyilván összebarátkozott a többiekkel, míg én egyedül voltam
itt. Jól tette. Ajkam mosolyra húzódik, sőt, vigyorogva vallom be: –
Megkúrtam a csaját.
A pasas halkan felnevet.
– Ja, ez kábé stimmel. – Felemeli a kést, és végignéz rajta. Amilyen
elszíneződött a pengéje, biztos vagyok benne, hogy ha megvág vele, muszáj
lesz tetanuszoltást kapnom. Nyilván nem én vagyok az első, akin használni
fogják. – Megérte a puncika? – néz a szemembe a pasas.
– Abszolút!
A férfi rám támad, nekilök az acélajtónak. Leengedi a kést az
oldalamhoz, sikerül kikerülnöm, de szabad keze találkozik a bordáimmal,
amitől eláll a lélegzetem. Hátralép, én pedig kétrét görnyedek.
– Talán nekem is ki kéne próbálnom a csajt – röhög fel, miközben
köhögésben török ki. – Azt mondta, ha végeztem veled, megkóstolhatom. –
Haragosan pillantok fel rá. – Barna hajú? Kék szemű? A nevét nem
értettem. Amúgy is, mindegy. Az én ribancom lesz…
Összegörnyedt vállal nekirontok, vállam a hasfalának ütközik, nekilököm
a szemben lévő falnak. A kis tér miatt nem túl nagy a lendületem, de ennyire
vagyok képes. A kés csattanva esik a földre, elkezdem csépelni a pasast, de
így, bilincsben elég nehéz mozogni. Muszáj lesz valahogy levinnem a földre.
Öklével a mellkasomba csap, elgyengül a térdem, a földre zuhanok.
Próbálok újra felállni, de hallom, ahogy felnevet, miközben fölém
magasodik.
– Azt mondja, a csajnak frankó a cickója is.
Megpillantom magam mellett a kést. Felkapom, és beleszúrom a
lábfejébe.
– Így van.
A pasas hátravetett fejjel felüvölt, én felállok, és gyomron rúgom. Kétrét
görnyed, ekkor a földre lököm. Arccal lefelé. Rálépek a hátára, bilincses
kezemet a nyaka köré hurkolom, hátrahúzom, így elvágom a levegő útját.
 A dulakodás közben kiadott gurgulázó hangjai betöltik a cellát. De nem
engedem el. Addig nem, amíg a rohadék meg nem döglik, mert biztos
vagyok benne, hogy senkit nem engedek Blake közelébe. Ő az enyém. Ezt
majd Matt számára is újra egyértelművé teszem.
A férfi teste elernyed, hamarosan a földre zuhan. Még mindig küzdök, a
bilincs a bőrömbe vág, amikor hallom, hogy résnyire kinyílik az ajtó.
Felpillantok, és látom, hogy Gregory lép a cellámba.
– Mi a fasz? – szólal meg tágra nyílt szemmel, ahogy észreveszi a fickót,
akin ülök.
– Halott? – nyögöm ki nagy nehezen.
Gregory letérdel, kezét a férfi nyakára nyomja.
– Igen – válaszolja.
Elengedem a pasast, lerázom magamról, majd hosszan felsóhajtok.
– Ki a következő? – tudakolom tréfásan, de Mallory nem nevet. Majd
elnehezülő szemhéjam lecsukódik.
Ahogy felébredek, egy teljes másodperc is eltelik, mire képes vagyok a
mellettem alvó Blakelyre összpontosítani. Végigsimítok sötét haján, mely
szétterül a párnán.
Az a rohadék Matt megpróbált megölni, amíg szétválasztottak minket.
Ezt nem lehet büntetés nélkül megúszni. Vannak dolgok, amik fölött szemet
hunyhatok, de ez nem az. Matt ezért drágán megfizet. És pontosan tudom,
hogy mi a legjobb bosszú. Itt fekszik mellettem.
Lehúzom róla a takarót, látom, hogy meztelen. Amikor hazaértem,
annyira meg akartam baszni, de a testem egyszerűen nem
engedelmeskedett. Lezuhanyozni is alig tudtam, nemhogy dominálni Blake-
et, de most már jobban vagyok. Feltöltődtem. A szobába beszűrődő fény azt
jelzi, hogy kora reggel van. Emellett vasárnap, ami azt jelenti, hogy az
egész napot vele tölthetem.
Végigsimítom a hátát, tenyerem rásimul kerek fenekére, és röviden
rácsapok. Blake megmozdul, felnyög.
Közelebb húzódom hozzá, kezem a lába közé csúszik, a puncijára. A
hátára gördülne, de szabad kezemmel lenyomom, hogy hason feküdjön.
– Ryat? – suttogja.
Ajkamat a hátára nyomom, gyengéden csókolgatom puha bőrét, míg a
másik kezemmel benyúlok puncija redői közé. Benyomom egyik ujjamat,
érzem, hogy még közel sem tart ott, ahol akarom.
 Végigcsókolom a bőrét egészen a nyakáig, ahol beleharapok, amitől
megborzong.
– Ryat? – szólal meg, most sokkal éberebben.
– Ébresztő, kicsikém! – suttogom, és ismét benyomom az ujjamat.
– Tessék? – Át akar fordulni, de most teljesen lenyomom a hasára. –
Ryat! – csattan fel, amitől elmosolyodom. – Olyan dühös vagyok rád!
– Jó – húzom el a kezemet a két lába közül, majd beülök közéjük, a
térdemmel széttolom.
Blake felkönyököl, én megragadom mindkét kezét és egy kézzel a háta
mögé húzom. Másik kezemmel rácsapok a fenekére, míg arcát a párnába
temeti.
– Baszd meg, Ryat! – sziszegi, és teste küzd alattam.
Felnevetek.
– Azt is fogom tenni. – Kezem ismét a lába közé csúszik, és mosolyogva
érzem, hogy már nedvesebb. – Hiányoztam.
– Utállak! – morogja.
– Azt még kibírom – nyomom bele a második ujjamat, és teste előre-
hátra ring, ahogy valami morgáshoz és nyöszörgéshez hasonlító hang tör fel
belőle. – Ez az, Blake! Lovagold meg a kezemet, ügyes kis ribanc vagy!
Mutasd meg, mennyire akarod, hogy megbasszanak!
Blake háta még élesebb ívbe feszül szavaim hallatán, a puncija még
nedvesebb lesz. Ha eszembe jut a cellámban ülő pasas, bedühödök. A tény,
hogy Matt felkínálta neki Blake-et cserébe azért, hogy megszabaduljon
tőlem, iszonyúan feldühít. Hány embert fog még rám küldeni, hogy Blake
közelébe kerüljön?
Hogy valaki más megbaszhassa azt, ami az enyém. Az én farkam az
egyetlen, ami ott járt. És ez így is fog maradni.
Kihúzom az ujjaimat, és Blake az ágynak dől. Megragadom a farkamat,
benyomom, nem akarok tovább játszadozni. Baszni akarok.
– Ez a pina az enyém – jelentem ki.
– Igen – helyesel nyögdécselve Blake. – A tiéd.
Kihúzom és újra benyomom, amitől felkiált.
– Ezt ne feledd, Blake – ismétlem meg a mozdulatot.
– Sose felejtsd el, kinek vagy a tulajdona!
– Soha! – kiáltja Blake.
Szerencsére elég időm van az eszébe vésni, ha netán elfelejtené.
 ***

A konyhában állok, joghurtot eszem egy szál törülközőben.

– Jövő hétvégén ünnepségünk van – mondom olyan hangosan, hogy
Blakely is hallja a szobájából.
Kidugja a fejét a nyitott ajtón. Látom, hogy még mindig dühös rám, de
kíváncsi is.
– Ünnepség? Még egy? – vonja fel egyik szemöldökét.
– A székesegyházban?
– Nem – ingatom a fejemet. – Ezt a Lordok házában tartják.
Blake kilép a szobájából, megigazítja a hóna alatt a törülközőt, így gyors
pillantást vethetek a mellére. Egy órával ezelőtt ráélveztem, majd
harmadszorra is lezuhanyoztunk azóta, hogy tegnap este hazaértem.
– Milyen ünnepség lesz?
– Olyan, ahol el tudok dicsekedni veled – mondom az igazságnak
megfelelően.
Blake idegesen az ajkába harap, lepillant meztelen lábára.
– Kell majd… valamit csinálnom?
Szexuális értelemben kérdezi.
– Csak legyél az enyém – mondom egyszerűen.
Bólint, majd megfordul, és visszamegy a szobájába.
Még egy falatot eszem a joghurtból, de meghallom, hogy a lakása
bejárati ajtajában fordul a kulcs, majd másodpercek múlva kinyílik. Arra
számítok, hogy Sarah vagy Gunner az, de egy platinaszőke nő lép be. Zöld
szeme azonnal rám tapad. A törülközőre, mely alacsonyan ül a csípőmön,
és nem sok mindent bíz a képzeletre. Lassan felfelé vándorol a V-vonalon,
megáll a hasizmomon, felkúszik a mellkasomra. Mikor a szemembe néz,
résnyire húzza a szemét, úgy, mintha én lennék az, aki rossz helyre tévedt.
– Ki a fasz vagy te? – tudakolja.
Újabb kanál joghurtot lapátolok a számba.
– Te ki a fasz vagy? – kérdezem, bár már tudom.
– Mit vegyek fel a… – Blake elhallgat, ahogy kilép a szobájából. Szeme
tágra nyílik. – Anya? – sikolt fel. – Mit keresel te itt?
– Blakely – sziszegi a nő, ahogy a lányára pillant. Tekintete megpihen a
nyakát és a karját tarkító harapásokon és foltokon. Majd a lábára siklik.
Mindenütt otthagytam a nyomomat az én kis tulajdonomon.
Blakely rám néz, tátott szájjal bámul, még mindig tágra nyílt szemmel.
Végzek a joghurttal, majd a szemétbe hajítom. Elsietek az anyja mellett, és
odalépek Blake-hez. Tenyerembe fogom az arcát, lehajolok, és gyengéden
homlokon csókolom.
– Ne maradj sokáig. – Majd belépek a hálószobába, és becsapom magam
mögött az ajtót.

BLAKELY

– Anya! – kiáltok fel. – Mit keresel te itt? – tudakolom pislogva. A tény,

hogy Ryat homlokon csókolt, kizökkentett álmodozásomból.
– Úgy fest, épp időben értem ide – csattan fel anyám csípőre tett kézzel.
– Ki a franc volt ez, és mit művelsz vele?
Égnek emelem a tekintetemet.
– Ahhoz semmi közöd, és…
Anyám durva nevetése megakasztja szavaimat.
– Ezt a lakást és az egyetemet én fizetem, ifjú hölgy! Mindenhez van
közöm, amit csinálsz. És jó ideje próbállak elérni telefonon. Ezért nem
vetted fel? Mert ezzel a fiúval voltál?
Összevonom a szemöldököm.
– Egyetlen hívás sem jött a telómra.
– Na persze, hogyne! – horkan fel anyám. – És hol a francban van Matt?
– Sötétzöld szeme úgy pásztázza
a lakást, mintha elrejtettem volna valahol Mattet. Mintha kúróbajnokságot
rendeztem volna Ryattel és Matt-tel.
Kezem ökölbe szorul.
– Matt meg én már nem vagyunk együtt. Megmondtam neked, hogy
dobtam. Megcsalt – emelem fel a hangomat.
– Én pedig megmondtam neked, hogy attól még feleségül mész hozzá! –
csattan fel anyám.
Égnek emelem a kezemet.
– Tudod mit? Én ezt nem csinálom! – Miután Ryat eltűnt, majd
visszajött, olyan volt, mint akit félholtra vertek, és úgy tett, mintha mi sem
történt volna. Annak ellenére, hogy felébresztett és egész délelőtt dugtunk,
még mindig dühös vagyok. Ryatre, anyámra, magamra, hogy hagytam,
hogy ez az egész így történjen. – Nem kényszeríthetsz arra, hogy vele
legyek! Nem! – Csak a diplomáig kell kibírnom. Utána megszökök. Addig
elég pénzt teszek félre ahhoz, hogy eltűnjek, úgy, hogy ne sejtsenek semmit.
Minden nap félreteszek egy kis pénzt, így nem kell majd a bankkártyámat
használnom, nem hagyok magam után semmi nyomot.
– Miért? Azt hiszed, ez a srác jobb, mint Matt? – kérdi anyám, és a
csukott hálószobaajtómra mutat. – Nem szeret téged.
Szavai hallatán összerezzenek. Annak ellenére, hogy tudom, hogy igaza
van, utálom, hogy úgy viselkedik, mintha engem nem szerethetne senki.
Úgy beszél, mintha Matt lenne a legjobb lehetőségem, és ezt el kéne
fogadnom.
– Ne aggódj, anya, nem fogom hazahozni karácsonyra. Ez csak szex.
Anyám pofon üt, én pedig levegő után kapkodok a döbbenettől.
– Te hálátlan kis kurva…
Hallom, hogy nyílik mögöttem a hálószobaajtó, és anyám hátralép,
amikor Ryat kiront a szobából. Keze anyám torka köré fonódik, háttal a
falnak löki.
– Soha többé ne nyúljon hozzá! – Majd elrántja a faltól, és ismét
nekilöki, így a Sarah-t és engem ábrázoló kép leesik a szögről, és
összetörik, üvegszilánkok lepik el a padlót. Ryat egészen közel hajol
anyámhoz. – Megértette? – tudakolja.
Anyám igyekszik bólintani, és tágra nyílt szemmel Ryat alkarját
markolássza. Nem kap levegőt.
– Blake nem fogja felvenni, ha maga hívja, és az üzeneteire sem fog
válaszolni. Úgyhogy ne is próbálja elérni!
– Elengedi. – Most pedig takarodjon a picsába! – parancsolja meg,
miközben anyám a nyakát dörzsölgeti.
– Nem vagyok köteles…
Ryat belemarkol anyám hajába, aki felsikít, miközben végigráncigálják a
folyosón, az ajtó felé. Kinyitja, és kilöki az előcsarnokba.
– Te szemét kis…
– Ne merjen visszajönni! – Majd becsapja az ajtót anyám orra előtt, és el
is fordítja a kulcsot. – Ma lecseréltetem a zárat.
 Földbe gyökerezett lábbal állok, kezemet lüktető arcomhoz nyomom,
szemem ég a könnyektől.
– Jól vagy? – tudakolja Ryat, ahogy tenyerébe fogja az arcomat,
kényszerítve, hogy felnézzek rá.
– Igen – füllentek. Szégyenkezem, és kínosan érzem magam attól, amit
anyám tett. Még soha nem ütött meg. Jó lenne tudni, miért vált Matt a
rögeszméjévé.
– Biztos? – tudakolja Ryat, és smaragdzöld szeme kutatón mélyed az
enyémbe, majd pirosló arcomra pillant.
Bólintok, elkapom a tekintetemet, és azt suttogom:
– Köszönöm.
Ryat odalép hozzám, ismét gyengéden kényszerít, hogy felnézzek rá. A
szememben gyülekező könnyek miatt nem vagyok teljesen biztos benne, de
mintha aggodalmat látnék az arcán.
– Nincs szükséged anyádra, Blake. Így nem, hogy itt vagyok neked én –
hajol előre, homlokon csókol, és maga után húz a hálóba, hogy nekilássunk
a negyedik menetnek.
Nem szívesen gondolok bele, de egyértelmű hogy Ryat épp időben jött
vissza.

***

Hétfőn reggel épp a folyosón bandukolok Sarah-val, amikor megkérdezem:

– Üzentél mostanában nekem?
Sarah összevonja a szemöldökét.
– A múlt hétvége óta nem. Miért?
Egyetlen üzenet sem jött tőle, bár ott volt a lakásomon. A szombat estét
kivéve. Miután elmentek a Lordok házában tartott buliba, Gunnerrel nem
jöttek haza. Valami azt súgja, Gunner tudta, hogy Ryat visszajött, és békén
akart hagyni minket.
– Anyám tegnap reggel megjelent a lakásunkon…
– Hogy micsoda? – visít fel Sarah. – És mit akart?
– Épp ez az. Azt mondta, csomószor hívott meg üzent is, de nem jött
semmi értesítés. És te is mondtad, hogy amikor Ryattel a kunyhóban
voltunk, küldtél nekem üzenetet és nem válaszoltam.
Sarah bólint.
– Egy rakás üzenetet küldtem, és semmi.
Próbálom máshogy tartani a könyveket.
– Ez fura… nem?
Sarah vállat von.
– Szerintem inkább áldás. Mármint nem az, hogy nem tudtalak elérni, de
az igen, hogy anyukád sem ért utol.
– De nem kellett volna megkapnom az üzeneteidet, miután helyreállt a
térerő? – tudakolom, hangosan gondolkodva.
– Talán. De szerintem ez attól függ, hogy meddig nem voltál elérhető.
Egész hétvégén távol voltál.
– De… de mégis volt térerő. – Amíg ott voltam, beszéltem Ryattel
telefonon. Felhívtam, aztán megjött az üzenete. Lehet, hogy a telefonom
lemerült, amikor éjszakára bedugtam? Nem emlékszem. Amikor Ryattel
vagyok, minden figyelmemet neki kell szentelnem. – Felhívnál most?
– kérem meg Sarah-t.
– Persze. – Mindketten megállunk, Sarah előhalássza a mobilját a hátsó
zsebéből. Rámegy az előzményekre, és megnyomja a számomat. A
telefonom azonnal kicsöng.
– Hm. – Kinyomom a hívást.
– Látod? Ahogy mondtam. Áldás, hogy anyád nem tud elérni –
tréfálkozik Sarah.
– Lehet – teszem hozzá szkeptikusan. Azért ez fura.
– És, mit mondott még? – folytatja Sarah.
– Sok mindent. Ránk nyitott, Ryattel nem sokkal azelőtt jöttünk ki a
zuhany alól.
Sarah hátravetett fejjel felkacag.
– Hát ez zseniális! Bár láttam volna! És, mit mondott?
– Totál bepöccent rám. Azzal jött, hogy úgyis Matthez megyek feleségül,
és… – Elhallgatok, nem akarom elmondani, hogy anyám felpofozott. Így is
elég kínos, hogy Ryat látta.
– Egek, micsoda egy büdös ribanc! – sóhajt fel Sarah. Szembefordul
velem, és kedvesen elmosolyodik. – Örülök, hogy ott van neked Ryat.
Bárhogy is, sokkal jobban bánik veled, mint az a pöcsfej. Hiszen – folytatja
Sarah – a fogadalmi ünnepség óta szinte nem is hagyott magadra. Kivéve,
amikor a Lordokhoz kellett mennie. Emellett pontosan tudod, hogy nem
csal meg, és ez már így is több, mint amennyire Matt valaha képes volt.
Sarah nem téved azzal kapcsolatosan, hogy Ryat nem néz levegőnek,
mint Matt régebben, de ez nem jelenti azt, hogy Ryat nem kefél más
csajokkal is, nem? Egyáltalán nevezhető ez megcsalásnak? Hiszen ez nem
valódi párkapcsolat. Inkább amolyan egyezség. Én az övé vagyok, ő
pedig… az enyém? Ekkor eszembe jut még valami. Mi van, ha a Lordok a
küldetés miatt valaki mással hozzák össze? Minden egyes másodpercet
velem töltött, így nem lenne nagy mellényúlás azt gondolni, hogy a Lordok
parancsára Ryat ezt mással is megtette, nem?
A féltékenység végigkúszik a hátamon, forrni kezd a vérem. Annak
ellenére, hogy nincs jogom kijelenteni, hogy Ryat az enyém, a gondolat,
hogy más nőhöz ér, még mindig iszonyú haragot gerjeszt bennem. Keserű
lesz a szám, így nagyot nyelek.
– Te meg Gunner hogy vagytok? – tudakolom, és témát váltok. Próbálom
azt ismételgetni magamnak, hogy ez nem számít. Nem vagyok szerelmes
Ryatbe, és a Lordokkal kapcsolatban soha nem mondana el nekem semmit.
– Anyám, csajszi… – nyalja meg Sarah az ajkát, és továbbindulunk. –
Minden olyan kurva jó…
Felnevetek.
– Elég jó a szex, mi? – Amíg a múlt héten Ryat távol volt, kénytelen
voltam végighallgatni, hogy úgy basznak, mint a nyulak.
– Abszolúte! Nagyon tudja, mit csinál. – Megállunk a terem előtt. –
Tegnap éjszaka szó szerint az ájulásig fojtogatott.
Tágra nyílt szemmel bámulok rá.
– Szex közben? – Tulajdonképpen Ryat is ezt csinálta velem kint, az
erdőben.
Sarah bólint.
– Imádja a fojtogatós játékokat.
Fojtogatós játékok? Ez valami perverzió?
– Száz százalékban kibaszottul durván jó. Iszonyú nagyot élveztem,
mielőtt elájultam. – Ezzel Sarah kinyitja a terem ajtaját, és belép.
– Blake? – szólít valaki a nevemen. Oda sem kell fordulnom, tudom, ki
az.
– Máris megyek – kiáltok Sarah után.
 Ahogy megfordulok, látom, hogy Ryat közeledik; épp zsebre dugja a
telefonját. Farmert visel, egyszerű, fehér pólót és egy megfordított baseball
sapkát. Egyetlen pasinak sem szabad ilyen jól kinéznie ilyen egyszerű
öltözékben. Utálom, hogy egyszerre vagyok dühös rá és akarok szexelni
vele.
– Mi a szitu? – tudakolom karba tett kézzel. Mi van, ha ez valamiféle
játék, amit játszom velük? Tudom, hogy Ryat Matt miatt választott engem,
de mi van, ha Matt mondta, hogy engem válasszon? Mi van, ha így akarnak
elszórakozni velem? Ryat túlságosan is megértőn fogadta mindazt, amit
akarok. Akkoriban úgy gondoltam, hogy ez nagyon szép tőle, de mi van, ha
nem így áll a helyzet? Aztán egyszerűen fogja magát, és minden
magyarázat nélkül lelép. És úgy jön vissza, mintha mi sem történt volna.
– Ma este nem leszek otthon.
Minden gondolatot darabokra tört ez az öt szó, ami az előbb azzal
kapcsolatban járt a fejemben, hogy biztosan nem dug mással. Komolyan azt
hittem, én vagyok az egyetlen? Ryat egy kibaszott Lord. Megmondták,
hogy egy Lord azt csinál, amit akar – ezt az esküje is megerősíti.
– Persze – horkanok fel, amitől Ryat összevonja a szemöldökét. –
Kitalálom: a Lordok?
– Nem. Ez személyes ügy.
Oké, erre ugrok, mert iszonyú kíváncsi vagyok.
– Hová mész?
– Történt valami – mondja homályosan.
Hogyhogy nem sejtettem? Hányszor kerülte ki a kérdéseimet? Hányszor
történt valami titokzatos dolog? Lefogadom, hogy van valakije. Még jó,
hogy nem vagyok szerelmes belé. Én nem leszek igazi ostoba picsa, aki
mindent elhisz, amit egy pasi mond, mert azt akarom hogy olyan legyen,
amilyen egyébként nem is. Utálom, hogy anyámnak igaza volt.
– Oké. – A kilincs után nyúlok, de Ryat odalép elém, elállja az utamat. –
Ryat…
– Mi a baj? – tudakolja, ahogy kutatón az arcomba néz.
– Semmi – hazudom.
Ryat hangosan felsóhajt.
– Ne hagyd, hogy anyád befolyásoljon, Blake!
Most nem horkanok fel. Naná, hogy azt hiszi, hogy az egész anyámmal
függ össze! Igen, szemét tud lenni, de sosem hitette el velem, hogy nem az,
aki. Itt Ryat a szemét. A hazug. Én pedig ostoba liba vagyok, hogy sosem
kérdőjeleztem meg semmit. Ahelyett, hogy helyesbítenék, bólintok.
– Majd túlleszek rajta.
Ryat ellép előlem, és kinyitja az ajtót.
– Reggel találkozunk.
Nem válaszolok, belépek a terembe, és helyet foglalok Sarah mellett.
Sarah a mobilján írogat. Én is előveszem a sajátomat a zsebemből, és
beírom a keresőbe a fojtogatós játékok kifejezést. Talán eltereli a
gondolataimat, ha egy kicsit kutakodok.
HARMINCADIK FEJEZET
RYAT

Besétálok a Dallas belvárosában elhelyezkedő irodába nyomomban az

ügyvédemmel, és körülnézek az üres helyiségben. Ilyen későn már senki
sincs itt. Elmúlt éjfél. Ez egy nem hivatalos találkozó, olyan, mint a
múltkori.
Ahogy végighaladunk a hosszú folyosón, a hátsó irodából nevetés
szűrődik ki. Kinyitom az ajtót, belépek, s ott találom apámat és egy másik
férfit, akit mostanában kicsit jobban megismertem.
– Ryat – emelkedik fel a férfi. – Örülök, hogy csatlakozol hoz…
Ahogy meglátja a mögöttem belépő ügyvédet, elhallgat.
– Garrett – szólal meg végül apám, és szintén feláll.
– Mr. Archer – bólint az ügyvéd, kezében aktatáskájával.
Lezökkenek egy magas támlájú székbe, apám mellé.
– Én vagyok, aki összehívta ezt a megbeszélést. – Ideje tisztázni végre
bizonyos dolgokat. Megbizonyosodni arról, hogy az emberek megértik,
hogy mit akarok, és meg is fogom szerezni.
Phil visszaül a helyére, és nagyot sóhajt.
Apám felvont szemöldökkel mered rám.
– Mit keresünk itt, Ryat? – Majd a családunk ügyvédjére pillant, aki már
a születésem előtt is nekünk dolgozott.
Miután Matt átvert a börtönben, meghoztam egy döntést. De Blake
anyjának kis húzása megerősített abban, hogy pontosan mit is kell tennem.
– Gondolom, a feleségem miatt vagyunk itt. Sokat mesélt rólad – dől
hátra Phil Anderson a székén. – Azt mondta, kezet emeltél rá: fojtogattad,
majd kidobtad a lakásból.
– Így van. Miután felpofozta az ön lányát.
Phil álla megfeszül, és az asztalra csap.
– Ezt nem is említette.
– Miért is nem lepődök meg? – mordulok fel. Az a ribanc soha többé
nem nyúlhat hozzá! – Azért vagyok itt, hogy tegyek egy ajánlatot – térek rá
az üzletre, és intek Garrettnek.
A szobára csend borul. Mikor utoljára New Yorkban voltam, apám
megkérdezte, mennyit lennék hajlandó fizetni, hogy legyőzzem Mattet.
Nem adtam határozott választ, mert nem voltam biztos benne. Most már az
vagyok.
Garrett az aktatáskát Phil íróasztalára helyezi, kinyitja,
és kivesz egy paksamétát.
Mr. Anderson felteszi a szemüvegét, és átfutja.
– Ezt most nem értem…
– Ötszázezer – vágok a szavába, hogy ne kelljen keresgélnie.
Mr. Anderson megköszörüli a torkát, leveszi a szemüvegét és rám pillant.
– A Winston család…
– Baszódjon meg a Winston család! – csattanok fel. Nincs aláírt
szerződés arra nézve, hogy Blake köteles Matt felesége lenni. Onnan
tudom, hogy utánanéztem a dolognak. – Akarom őt. – Egyszer már átadta
nekem, megparancsolta, hogy Blake legyen a Kiválasztottam. Nem
gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, de most minden eshetőségre felkészülten
érkeztem.
Mr. Anderson félrehatott fejjel bámul rám.
– Pontosan mennyi időre?
– Garrett – szólalok meg parancsolón, és az ügyvéd újabb paksamétát
vesz elő és leteszi az asztalra.
Mr. Anderson ismét felteszi a szemüvegét, felemeli, és azt is elkezdi
olvasni.
– A házasságig – válaszolom egyszerűen.
Apám egyszer sem szól közbe, ami azt jelenti, hogy átgondolta a
dolgokat, és nem fog vitába szállni velem. De azt hiszem, nem érti, mit
jelent mindez. Blake-et fogom feleségül venni, ő lesz a nejem – örökre.
Nem Cindy.
Phil sötét szempillája alól bámul rám.
– És az egyezség a…
– Aláírt egyezséget a Winston családdal? – tudakolom, bár már tudom a
választ.
– Dehogy – horkan fel Phil. – Az a feleségem dolga volt.
Pontosan.
 – Csak szóbeli egyezség történt – vonom meg a vállamat. – Ezért nem
lehet perelni. És ha olyan fontos lett volna magának, egyáltalán nem
kényszerített volna arra, hogy Blake legyen a Kiválasztottam!
Mr. Anderson elkapja a pillantását, és Blakely fotóját bámulja, ami ott áll
az íróasztalán. Felemeli, és mély levegőt vesz.
Kiegyenesedek, és rákönyöklök a térdemre.
– A Winston család birodalma összeomlóban van. Kimberly, Matt anyja,
elment az ön feleségéhez, és megpróbált megegyezni vele. – Azonban
egyikünk sem tudja pontosan, mi állt abban az egyezségben. – Felkeresték
az Anderson családot abban a reményben, hogy a kettejük birodalmát össze
lehet olvasztani. Hogy megmentsék. Nem fordítva történt. – Matt apja
Blakely családja hátán akar életben maradni. Ha Matt elveszi Blake-et, Matt
segíthet irányítani a vállalkozást. Egy nap az apja majd nyugdíjba vonul,
Matt lesz száz százalékban a tulajdonos, és ügyelni fog arra, hogy a
Winston család a legfelsőbb kaszt tagja maradjon.
– Nekem nem kell a maga cége – teszem hozzá. – Amiről úgy dönt, hogy a
halála után Blake-re száll, az Blake-é is lesz. Én csak Blakelyt akarom. –
Nem vagyok biztos benne, hogy Blake mit kezdene az apja vállalatával.
Egyetlen gyermek, úgyhogy gondolom, eladná. Amennyire én tudom,
Blakely soha nem dolgozott korábban az apjának.
– Házassági előszerződés? – tudakolja Phil, aki meg akar bizonyosodni
arról, hogy mindent leírjunk.
Felnevetek.
– Nem lesz házassági előszerződés. – Ami azt feltételezné, hogy a
házasságunk tönkre is mehet, de az egyszerűen nem fog megtörténni. – De
van itt egy másik szerződés… – csettintek Garrettnek, aki újabb paksamétát
emel ki az aktatáskájából. – Ebben mindez szerepel. – Ügyeltem arra is,
hogy kihagyjam azt a részt, hogy Blakely azzal kefél, akivel akar – ezt
kérésemre apám belefoglalta a Cindy-féle szerződésbe. Blakely csak az én
farkamat fogja megismerni, minden testnyílásában.
– Hosszú időbe telt elfogadnia, hogy feleségül kell mennie Matt-hez.
Hogy győzöd meg arról, hogy hozzád kell mennie? – tudakolja apám.
– El fogja fogadni. Ebben nem kételkedem – emelkedek fel, mert már
szeretnék túllenni az egészen. Blakelynek fogalma sincs arról, hogy sietve
Texasba kellett utaznom. Ma New Yorkba repültem, hogy találkozzak
Garrett-tel, hogy minden rendben legyen, elkészüljenek a szerződések,
aztán ide kellett repülnünk, erre a találkozóra. Én akartam meglátogatni
Blake apját, nem akartam, hogy fordítva történjen.
Úton idefelé ellenőriztem a kamerákat Blake lakásán; ájultan alszik az
ágyában.
– Mint látja, már mindent előkészítettem – húz elő Garrett egy tollat a
zakójából. – Csak annyit kell tennie, hogy aláírja. Már ha egyetért,
természetesen. Ha nem, készen állok megtárgyalni az esetleges kérdéseket.
– A szerződés egyértelműen leírja, mit akarok és hogyan – csak Blakelyt,
semmi mást. – Amint aláírja, átküldöm az összeget a számlájára.
Phil bólint, elfogadja egyetlen lánya sorsát. Blakely lesz a feleségem. És
kinyírok mindenkit, aki az utamba áll.
– Mikor lesz az esküvő?
– Amilyen hamar csak lehet – válaszolom az igazságnak megfelelően.
– De még mindketten egyetemre jártok…
– Ez miért gond? – tudakolom félrehajtott fejjel. Nagyon sokan
házasodnak még egyetem előtt vagy egyetem alatt. Ha idén lediplomázok,
Blakelynek nem kell a Barringtonra járnia. Nincs szüksége a diplomára, és
az biztos, hogy nem fog dolgozni. Én leszek az egyedüli családfenntartó.
Blakely mindenben tőlem függ majd, és megadom neki, amit csak akar.
– Csak olyan gyorsnak tűnik – von vállat Phil.
– Nos, biztos vagyok benne, hogy ha a felesége elérte volna, amit akar,
Blakely már most Matt felesége lenne
– morgom.
Mr. Anderson mélyet sóhajt, mintha ebben ő is bizonyos lenne. Majd
ismét elkezdi átolvasni a szerződést, és most apám szólal meg.
– Ha ezt akarod…
– Ezt akarom – jelentem ki határozottan.
Blakely apja feláll, és megigazítja a zakóját.
– Szereted a lányomat? – tudakolja.
Mióta ott találtam magamat a börtönben, és csak a gondolataim voltak a
társaim, milliószor feltettem magamnak ezt a kérdést. És minden
alkalommal ugyanarra
a válaszra jutottam.
Nem!
Azt mondják, a szerelem türelmes és gyengéd. Ha Blakelyről van szó, én
egyik sem vagyok. Irányító vagyok, birtokló és őrülten féltékeny. Ami csak
egyvalamit jelenthet: Blakely a rögeszmém lett. Olyan mértékben, hogy el
akarom rejteni a világ elől. Még azt sem akarom, hogy bármilyen férfi
ránézzen, nemhogy beszélgessen vele. Matt ezt megértette velem.
Úgyhogy ahelyett, hogy hazudnék a leendő apósomnak, felteszem a
kérdést:
– Maga szerette Valerie-t, amikor feleségül vette?
Phil csípőre teszi a kezét, és hangosan felsóhajt. Tudom, hogy az ő
házasságát is előre elrendezték. Ezt Blakely nem tudja, de én igen.
– Idővel megszerettem – válaszolja végül.
Odalépek az íróasztalához, rátenyerelek, és közelebb hajolok hozzá.
– Megígérem, Mr. Anderson, hogy Blakely jó kezekben lesz. Nem kell
szeretnem őt ahhoz, hogy megígérjem, hogy meg fogom védeni. És ez több,
mint amit Matt megtenne.
Mr. Anderson bólint.
– Igazad van. De… – szünetet tart. – Nekem nem kell a pénz. Mindent
aláírok. A tiéd lesz. De egy centet sem fogadok el tőled érte. Ha úgy dönt,
hogy feleségül megy hozzád, akkor a tiéd.
Elmosolyodom. Ó, engem fog választani, abban biztos lehetsz.
– Ez roppant nemes öntől.
– Nem leszek olyan mint Valerie – ingatja a fejét Mr. Anderson. Majd
jobb kezét felém nyújtva hozzáteszi: – Isten hozott a családban, fiam!

BLAKELY

A fürdőszobámban állok, kontúrceruzával kihúzom a számat, amikor látom,

hogy nyílik az ajtó, és Ryat lép be. Nem szólok semmit, újra a tükörben
vizslatom magamat. Már így is késésben vagyok. Átaludtam az ébresztőket.
A testem olyan kimerült volt, hogy sikerült kialudnom magamból a Ryat
iránt érzett haragomat.
Nem akartam lezuhanyozni, de rájöttem, hogy muszáj hajat mosnom, így
újabb húsz perccel toldottam meg a késésemet.
Ryat odalép mögém, pillantása a körém tekert törülközőre esik. Kinyújtja
a kezét, és lerántja rólam.
– Nincs időm – közlöm, és elhúzódom. – Elkések.
 – Na és? – vonja fel a szemöldökét, és rácsap a fenekemre, amitől
összerezzenek.
– Nem hagyhatok ki órát. – Anyám már így is dühös, hogy nem szexelek
Matt-tel. Őrjöngeni fog, ha megtudja, hogy Ryat miatt az óráimra sem
járok.
– Rohadjon meg a Barrington! – ragadja meg Ryat a csípőmet, és
magához húz.
– Ryat…
Ryat belemarkol a hajamba, amitől hangosan felszisszenek. Tekintetünk
találkozik a tükörben, hangja mély morgássá halkul.
– Hajolj előre, és tedd szét a kibaszott lábadat, Blake!
Szívem vadul ver, egyre jobban melegem van. Legszívesebben a pokolba
kívánnám. Vagy visszaküldeném ahhoz, akivel az éjszakát töltötte. De
ahogy az a smaragdzöld szempár csillog… nem teszem. Talán túlgondolom
az egészet. Talán nem mással töltötte az éjszakát. Ha így lenne, miért
akarna még mindig engem? Nem csak akkor mászik rám, ha Matt a
közelünkben van. Mi több, szinte sose látjuk.
– Blake – figyelmeztet Ryat, kizökkentve gondolataimból.
Elengedi a hajamat, én ráhajolok a pultra, és széttárom a lábamat, ahogy
megparancsolta. Ahogy hozzámér a hideg pult, megborzongok, Ryat keze a
lábam közé csúszik.
Amikor egyik ujját belém nyomja, lábujjhegyre állok, és nyöszörögni
kezdek. Majd kihúzza, és hallom, hogy kicsatolja az övét, lehúzza a sliccét.
Így szokta megnézni, hogy elég nedves vagyok-e. Aztán a farka hegye
belém nyomul.
Lihegek. Tenyeremmel a pultra támaszkodom, a fejem mellett, míg a
csípőm elfordul.
Ryat egyetlen másodpercet sem veszteget. Hangos lihegésem betölti a
szobát, miközben kefél. Amennyire tudom, kifújom a hajamat az arcomból,
és tudom, hogy újra kell sminkelnem, amikor egyszer csak belemarkol a
hajamba, és talpra állít.
Felkiáltok, a tükörben figyelem, ahogy ajkát a fülemre tapasztja,
miközben engem bámul.
– Gyere hozzám feleségül!
Legszívesebben felnevetnék, de a farka éppen egy kényes pontot ér el
bennem, így csak elnehezülő szemhéjjal bámulok rá, miközben egyre
szaggatottabban lihegek.
Orrát végighúzza a nyakamon, s beleharap a kulcscsontomba, míg szabad
keze végigsiklik a testemen, szinte égeti a bőrömet. A mellemet
masszírozza, keze a nyakamra tapad. Idegesen nagyot nyelek. Eszembe jut
minden, amit a fojtogatós játékokról olvastam a neten. Megnyalom az
ajkamat, és azon tűnődöm, milyen lenne, ha megint elzárná a levegő útját.
Mintha olvasna a gondolataimban, felnyúl, keze a számra tapad.
Nyöszörgök, puncim összeszorul körülötte. Az orromon keresztül mélyet
lélegzek, azt kívánom, hogy bárcsak ettől a légzési lehetőségtől is
megfosztana.
Miért? Miért akarom, hogy úgy bánjanak velem, mint a ronggyal?
Bárcsak megérthetném, hogy a testem miért akarja, hogy uralkodjanak
fölötte! Miért álmodozok róla?
– Gyere hozzám feleségül, Blake! – ismétli meg Ryat, majd befogja az
orromat, így ott sem kapok levegőt.
A tükörben ismét találkozik a tekintetünk, miközben úgy érzem,
felrobban a fülem, egész testem összerándul. Ryat tenyere szorosan az
arcomra tapad, miközben próbálok
a számon keresztül levegőt venni.
Ryat gyorsít a tempón, testem elülső része a pultnak csapódik, és tudom,
hogy biztos kék-zöld leszek tőle. Térdem a szekrénynek szorul.
Megpróbálom megragadni a karját, de meg se moccan. Tüdőm ég,
szemembe könnyek szöknek. Ryat továbbra is kefél, miközben végig engem
néz a tükörben, engem viszont elönt a pánik, de a testem reagál, ahogy az a
bizonyos érzés úrrá lesz rajtam.
Próbálom letépni az arcomról a tenyerét, de szabad kezével elengedi a
hajamat, karját a karhajlatom és a hátam közé csúsztatja, leszorít, és azt
suttogja:
– Majd azután vehetsz levegőt, ha elélveztél a kedvemért!
Szívem vadul ver, könnyek csorognak a szememből, de az a bizonyos
hullám egyre közeledik. Olyan mélyen húz majd le, hogy soha nem fogok
tudni visszajutni a felszínre.
A szoba forog, lehunyom a szemem, ahogy a gát átszakad és a hullám
magával sodor. Pontosan tudtam, hogy így lesz.
HARMINCEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Abban a pillanatban, hogy lehunyja a szemét, elveszem a kezemet a

szájáról. Remegve szívja be a levegőt, amikor kihúzom a farkamat, majd
felemelem remegő kis testét, és beviszem a hálóba. Leteszem, és beülök
széttárt lába közé. Szeme nyitva van, de üres tekintettel néz körül, próbál
magához térni.
Ha az ember három évig nem szexelhet, miközben végignézi, ahogy
mások igen, az durva dolgokat tud művelni az aggyal. Minden létező
perverziónak és fétisnek utánanéztem. Ráadásul minél tovább kell
visszafognod magad, annál mocskosabb lesz a fantáziád, hogy valahogy
kibírd. Az erotikus aszfixáció nagyon veszélyes tud lenni. Egyesek azt
szeretik benne, ha elájulhatnak. Mások csak azt, ha pár másodpercre
megfosztják őket a levegőtől. Megint mások a fojtogatás fizikai részét
élvezik. A teljes megadás izgatja őket.
– Olyan gyönyörű vagy, Blake! – hajolok le, és arcon csókolom,
megízlelem a könnyeit. Visszaülök, kemény farkamat lucskos puncijába
nyomom, amitől egész testében megremeg.
Figyelem, csípőm lassú és egyenletes ritmust diktál, így esélyt adok,
hogy újra magához térjen. Kék szeme kissé jobban fókuszál, ahogy rám
pillant. Felnyúl, átkarolja a nyakamat, és magához húz.
Kissé elfordítom a fejét, és csókokkal halmozom el karcsú nyakát.
– Készen állsz? – kérdezem.
– Igen – válaszol lihegve.
– Vegyél mély levegőt! – vezénylek. Azt teszi amit mondok, és újra a
szájára tapasztom a tenyeremet. Így nem tudom befogni az orrát, de arra
ügyelek, hogy a tenyerem rátapadjon. Csípőm egyre gyorsabban mozog.
Testünk egymásnak csattan, Blake körme a hátamba váj, felszisszenek,
ahogy megérzem, hogy nyomában kiserken a vér.
Blake ívbe feszíti a hátát és a nyakát, míg a testemmel folyamatosan
leszorítom. Érzem forró leheletét, ahogy megpróbálja kifújni a levegőt,
miközben szűk puncija újra és újra összeszorul körülöttem.
Elveszem a tenyeremet a szájáról, felülök és két kezembe fogom az arcát.
Levegő után kapkod.
– Nézz rám! – parancsolom.
Szeme ismét nem fókuszál, és megindulnak a könnyek is.
– Mit gondolsz, kicsikém? – kérdezem, és letörlöm őket.
Blake pislog, szép szemének tekintete rám talál.
– Matt ribanca akarsz lenni életed végéig, vagy az én ügyes kicsikém? –
Itt az egyetlen esély, hogy engem válasszon. Gond nélkül rá tudnám
kényszeríteni, vagy csellel rávenni, hogy legyen a feleségem. De sokkal
jobb, ha ő maga dönt úgy, hogy Matt helyett engem választ.
– A tiéd – lihegi Blake.
– Az enyém – helyeslek.
Kihúzom a farkamat, és Blake karja lehull a teste mellé. Nagyon gyenge,
még mindig próbál magához térni a szédítő magasságok után. A hasára
fordítom, felhúzom a csípőjét a levegőbe, és széttolom a térdemmel a két
lábát. Visszacsúszok lucskos puncijába, magamra húzom, így fordított
cowboyülésben helyezkedik el rajtam. Előrenyúlok, egy kézzel
megragadom a mellét, amitől felnyög. Feje visszaesik a mellkasomra, míg
másik kezemet ismét a szájára tapasztom, két ujjammal befogom az orrát,
és kefélem, úgy, hogy az ágy a falat döngeti.
Teste most elég hamar elernyed, már így is kimerült. Még néhány lökés,
és elélvezek benne.
Elveszem a tenyeremet az arcáról, és ő élesen beszívja a levegőt, teste
még mindig ernyedten hever rajtam. Gyengéden leteszem, a hátára
fordítom, megtámasztom a fejét a párnán, majd leszállok az ágyról. A
hátizsákomhoz lépek, és kiveszem a dobozkából a hatkarátos, princess
csiszolású gyémántot, amit tegnap New Yorkban vettem, és az ujjára
húzom.
– Ezt azért kapod, mert örökre az enyém leszel – mondom, és nézem,
ahogy alszik.

BLAKELY
Ahogy felnyitom elnehezült szemhéjamat, látom, hogy
a szobámban sötét van. Nyöszörögve nagyot nyújtózom, egész testem
sajog. Csak fekszem, a plafont bámulom, és hallgatom, ahogy az eső veri az
ablakot.
Nehéz megmagyarázni, de úgy érzem, újjászülettem. Soha nem élveztem
el ilyen erősen, még soha az életben. Úgy érzem, lebegek. Pöttyöket láttam
magam előtt, és abban a pillanatban, amikor azt hittem, elájulok, Ryat
elengedett, és teljesen magamhoz tértem. Testem minden egyes porcikája
bizsergett. Ilyen magasságokat nem lehet elérni máshogy, csak droggal.
A testem helyenként még mindig bizsereg. Mintha még mindig égne
bennem a tűz, amit nem lehet eloltani.
Úgy döntök, muszáj felkelnem, így kitakarózom, és remegő lábakkal az
ajtóhoz lépek. Ahogy kinyitom, látom, hogy Ryat a kanapén ül, mobilja a
fülénél. Smaragdzöld szeme azonnal rám villan.
– Majd visszahívlak – teszi le, meg sem várva, hogy a vonal túlsó végén
lévő elköszönjön. Feláll, elindul felém, én pedig csak állok az ajtóban, és
nem tudom eldönteni, hogy a lábam elég erős-e, hogy odamenjek hozzá.
Ryat hozzám lép, és megcsókolja a homlokomat.
– Hány óra? – tudakolom. A telefonom nem volt ott az
éjjeliszekrényemen.
– Kicsivel múlt délután kettő.
A homlokomat ráncolom.
– Lemaradtam az órákról.
Ryat bólint.
– Szükséged volt a pihenésre.
– Ryat – mordulok fel. Meglököm, de meg se mozdul. Nem tudom, hogy
azért-e, mert a testem iszonyú gyenge, vagy mert Ryat ilyen erős. – Anyám
meg fog ölni! – Sarkon fordulok, átvágok a szobámon, belépek a
fürdőszobába. Kicsit elszédülök, meg kell kapaszkodnom a mosdóban.
Olyan érzés, mint amikor az ember gyorsan kiugrik a forró fürdőből,
elszédül, és kis pöttyök ugrálnak a szeme előtt.
– Semmi baj – mondja Ryat, aki bejön utánam.
– Te könnyen beszélsz! – csattanok fel, és felemelem a bugyimat a
pultról. Fel akarom húzni, de Ryat kitépi a kezemből.
– Ryat! – kiáltok fel, és utána nyúlok, de ő áthajítja
a fürdőszobán.
 Felsóhajtok.
– Micsoda érett viselkedés! – Amikor a bugyi után indulok, Ryat
megragadja a karomat, megfordít, és a falnak nyom. – Ryat…
– Nyugodj meg – mondja halkan, és kutatón az arcomba néz. – Egy
semmiség miatt így felhúzni magad…
– Anyám…
– Baszódjon meg anyád! – vág a szavamba hangos mordulással.
Úgy érzem, legszívesebben toporzékolnék, akár egy gyerek.
– Te ezt nem érted!
– Mindent értek. Anyád azt hiszi, irányíthat téged.
– Mert irányít is – mondom fogcsikorgatva; kellemetlen beismerni, hogy
igaza van. – Ezt a lakást ő fizeti.
– Költözz ki!
Úgy folytatom, mintha meg sem hallottam volna ezt az ostoba javaslatot.
– Anyám fizeti a Barringtont.
– Hagyd ott az egyetemet!
– Te megőrültél? – tudakolom, Ryat pedig csak nevet.
– Én nem vagyok Lord, Ryat! – csattanok fel, és ő megmerevedik. – Nem
tehetem azt, amit csak akarok!
Megragadja az államat, így a fejem a falnak szorul, és kénytelen vagyok
felnézni rá, ahogy közelebb lép.
– Te az enyém vagy, Blake. És ez elég nagy hatalommal jár.
Elengedi a nyakamat, végigsimít a karomon, amitől libabőrös leszek.
Megragadja a bal karomat, az ajkához emeli, megcsókolja az ujjpercemet.
– Ez nem ilyen egyszerű…
Váratlanul elhallgatok, ahogy megpillantom a gyűrűt az ujjamon; szívem
hevesebben kezd verni.
– Ryat… – pihegem. – Mi ez?
A mai reggel emlékei úgy rohannak meg, akár kisvárost a hurrikán.
– Gyere hozzám feleségül, Blake!
– Matt ribanca akarsz lenni életed végéig, vagy az én ügyes kicsikém
akarsz lenni?
– A tiéd.
– Az enyém.
– Ez… – csókol meg ismét Ryat – ez a válasz minden problémádra,
Blake. Egyedül rám van szükséged. Majd én vigyázok rád.
 – De… de te nem mondtad komolyan… – nyögöm ki nagy nehezen, bár
alig kapok levegőt. Olyan, mintha ismét az orromra és a számra tapasztaná
a kezét. A pöttyök újra ott táncolnak a szemem előtt, én pedig próbálom
pislogással elhessegetni őket.
– Miért ne mondanám komolyan az ilyesmit? – tudakolja Ryat
félrehajtott fejjel.
– Mert te… te más csajokkal is találkozol. – Ez az egyetlen érv, amit
mondani tudok.
– Ezt ki a fasz mondta neked? – veti oda Ryat, amitől összerezzenek.
Lehet, hogy tévedtem?
– Te. A viselkedésed. Állandóan eltűnsz – hadarom, de folytatni már nem
tudom.
Ryat elhúzódik tőlem, így teljes testtel a falnak dőlök. Remegő térdem
felmondja a szolgálatot, lecsúszok a hideg járólapra, míg Ryat fel-alá járkál
a fürdőszobámban.
– Valahányszor megkérdezem, hová mész, nem válaszolsz – folytatom,
mivel hallgat, mert őszintén szólva elkezdtem kételkedni magamban.
Komolyan megkért, hogy legyek a felesége? Az ujjamon a gyűrű azt jelzi,
hogy igen. – És te csak Matt miatt vagy velem. – Erre sem mond semmit,
még csak nem is hazudik. – És Lord vagy.
– Matt is Lord, és úgy volt, hogy feleségül mész hozzá
– érvel Ryat, még mindig fel-alá járkálva.
– Nem. Nem így volt – ingatom a fejemet.
– Ja, elfelejtettem. El akartál menekülni – horkan fel Ryat. – Megnézném,
ahogy tőlem elmenekülsz… – szorul ökölbe a keze. – Nem jutnál messzire,
Blake…
– Várj – szántok végig az arcomon. – Honnan tudtad, hogy… – Frissen
felhorgadó haragomból erőt merítek, és talpra ugrok. – Honnan tudtad,
hogy mit tervezek? – Ezt még Sarah-nak se mondtam el. Túlságosan féltem
attól, hogy elárulná Gunnernek.
Ryat megáll, és szembefordul velem. Nem tudom, miért, de rossz érzést
kelt bennem, hogy ő teljesen fel van öltözve, én pedig meztelen vagyok.
Sebezhetőnek érzem magam. Ami ostobaság. Ez a pasi megkötözött,
kipeckelte a számat, bekötötte a szememet, és fojtogatott. Nem tudom,
miért olyan fontos most az, hogy ki visel ruhát és ki nem.
– Mert elmondtad nekem.
 – Nem, nem mondtam el.
– De, igen. Azon az éjszakán, amikor olyan részeg voltál, és
hazahoztalak a Blackoutból – emeli fel a hangját Ryat.
– És mit mondtam még? – tudakolom.
– Eleget – csattan fel Ryat, majd hozzám lép, és ismét a falnak nyomja a
hátamat. Felemeli a kezét, tenyerébe fogja arcomat, és haragosan rám
pillant. Remegve mély lélegzetet veszek. – Csak hogy tudd, Blake. Ha
megpróbálsz elmenekülni előlem, megtalállak. És ha megtalállak,
megbánod még azt a napot, amikor elhagytál! – Pillantása ellágyul,
fenyegetőn rám mosolyog. – Az enyém voltál tegnap, ma és holnap. –
Gyengéden homlokon csókol. Ez a gyengédség ellentétben áll fenyegető
szavaival. – És örökkön örökké az enyém leszel!
Szeretnék rettegni, de nem félek. Ryat Archer birtokol, irányít, és
mindeközben rendkívül féltékeny. Kibaszottul toxikus személyiség. De nem
tudom az egészért csak őt okolni. Talán én vagyok toxikussága oka. Talán
az én rossz szokásaim váltják ki belőle mindezt. Sőt, lehet, hogy tévedek, és
ezek Ryat legjobb személyiségjegyei.
Azt akarom, hogy a keze a torkomra fonódjon. Hogy a teste a földhöz
szegezzen, és ő is ugyanúgy sóvárogjon utánam, ahogy én vágyok rá.
Akkor ki itt a toxikus személyiség?
– Nem megyek sehová – közlöm, de még én is tudom, hogy ez hazugság.
Egy napon elege lesz belőlem, és én Matthez tartozom. Mindent megteszek,
ami hatalmamban áll, hogy ne unjon rám.
Ryat elengedi az arcomat, ujjperce végigsimít az államtól a nyakamig.
– Szerintem te hazudsz. – Hangjában elégedettség cseng, amitől
megborzongok.
Idegesen nagyot nyelek. – Nem…
– Szerintem te menekülni akarsz, Blake – néz kutatón az arcomba, és a
szája sarka felfelé görbül. – Csak azért, hogy elkaphassalak.
Szívem vadul ver a mellkasomban, két combom összepréselődik. Miért
hangzik ez jó mókának? Miért izgulok fel attól, hogy Ryat a keresésemre
indul? A gondolattól, hogy ha egyszer megtalál, meg fog büntetni?
– Ezt akarod, Blake? Hogy megkergesselek?
– Igen – csúszik ki a válasz önkéntelenül is a számon.
Pillantása a mellkasomra esik, végigsimít a mellemen és kemény
mellbimbómon.
 – Játszhatjuk azt a játékot is. De előre szólok… – néz bele ismét a
szemembe – ha egyszer elkaplak, azt csinálok veled, amit akarok. –
Gyomrom görcsbe rándul az izgalomtól a fenyegetés hallatán. – És miután
visszarángatlak ide… – emeli fel a kezemet, összefonja az ujjainkat, a fejem
fölé emeli, majd a falnak nyom – a feleségem leszel.
Megnyalom szétnyílt ajkamat, mély levegőt veszek, próbálok nyugodtan
lélegezni.
– Ahhoz előbb meg kell találnod.
Ryat odahajol hozzám, és arcon csókol.
– Tetszik, amilyen esélyekkel indulok – jelenti ki Ryat, majd elenged, és
elhúzódik tőlem. Karom ólomsúllyal hullik a testem mellé. – Nemsokára
találkozunk. – Még egyszer végignéz csupasz testemen, majd kilép a
fürdőszobából.
Felemelem a kezemet, végigsimítok az arcomon, majd hangosan kifújom
a levegőt. A gyűrűre pillantok, bámulom a nagy, négyzet alakú gyémántot,
amit kisebb gyémántok vesznek körbe. Az én ízlésemnek kissé hivalkodó,
de azért gyönyörű. Végigfuttatom rajta az ujjbegyemet.
Mi lesz a leendő feleségével? Miért akar hirtelen engem?
A szüleim önszántukból soha nem egyeznének bele abba, hogy Matten
kívül bárki másé legyek. Na jó, apám talán igen. Anyám az, aki görcsösen
ragaszkodik Matthez.
De mi van, ha Ryatnek adom magam, mielőtt feleségül kell mennem
Matthez? Az lenne számomra a kiút. Anyám gyűlöli a válás gondolatát,
pontosan annyira, amennyire azt gyűlöli, hogy Ryat meg én együtt
vagyunk. Tehát ha úgy döntök, hogy Ryat felesége leszek, akkor anyámnak
nincs más választása, mint hogy elfogadja Ryatet. Utálatos lenne számára a
tudat, hogy a lánya az esküvője után pár héttel már elvált asszony lenne. Az
roppant kellemetlen színben tüntetné fel anyámat.
Mosolyogva odalépek a pulthoz, és megnézem magam a tükörben.
Egyelőre menekülök Ryat elől, de ha utolér, feleségül megyek hozzá. Ha
másért nem, hát azért, hogy anyámat bosszantsam.
Belépek a hálószobámba, és elkezdem feltúrni az ágyat a mobilomat
keresve. Felhívom apámat, leülök az ágy szélére, várom, hogy felvegye.
– Szia, kicsim!
– Szia, apa – mondom mosolyogva. – Hogy állnak a dolgok nálatok?
 – Jól. Na és nálad? – tudakolja apám óvatosan. Mióta ebben a félévben
elkezdődtek az órák, alig beszéltem vele. De nem szokatlan, hogy hetekig
nem hallunk egymásról. Apám mindig is elfoglalt ember volt.
– Nálam is jól – mondom, és a telefont a fülem és a vállam közé
szorítom. – Szeretnék kérni egy szívességet.
Apám egy hosszú másodpercig hallgat.
– Oké. Miről van szó?
– Szükségem lenne a magángépre – válaszolom, és alsó ajkamba
harapok. Nem most fordulna elő először, hogy használom.
– Ööö… hová utazol? – tudakolja apám aggodalmas hangon. – Minden
rendben van?
– Igen. Igen. Sarah meg én elmegyünk pihenni egy kicsit. Csajos túrára –
hazudok könnyedén.
– Mi lesz az órákkal? – veti fel a kérdést apám.
Bassza meg!
– Csak pár napról van szó. A tanárokkal már megbeszéltük.
– Oké. – Apám megköszörüli a torkát. – Biztos, hogy minden rendben
van?
– Igen – válaszolom.
– Holnapra ott van nálad.
Az nem lesz jó.
– Nem lehetne még ma este? – Apám hallgat. – Már összecsomagoltunk,
és reggel a tengerparton szeretnénk kezdeni…
– Persze, szívem. Megtankoltatom, és máris küldöm.
Vállam elenged, felsóhajtok.
– Kösz, apa. – Leteszem, és még csak nem is kezdem el a kamerákat
keresgélni. Inkább teljes mértékben figyelmen kívül hagyom Ryatet.
Tudom, hogy néz, de nem hall. Úgy tudom, a kamerán nincs hang. És még
ha lenne is, akkor sem tudná meg, hová megyek.
HARMINCKETTEDIK FEJEZET
RYAT

A kocsimban ülök, és Blake-et figyelem a szélvédőn át. Olyan ez, mint a

régi szép időben. Amikor két héten keresztül mindenhová követtem. Mielőtt
azt akartam, hogy megtudja, hogy az enyém lesz.
Kiszáll a kocsiból, fehér, mélyen kivágott nyári ruhát visel, sötétlila
magas sarkúval és fekete esernyővel védekezik a rendületlenül zuhogó eső
ellen, míg egy pasas kiemeli
a három táskát a csomagtartóból.
Érdekes.
Blakely azt hiszi, nem találok rá. Megspórolhattam volna neki a
csomagolással járó időt és fáradságot, mert semmilyen ruhát nem fog
viselni, amíg távol vagyunk. Eltekintve a bilincstől és esetleg a
szemkötőtől.
Felmegy a lépcsőn, hogy felszálljon az apja magángépére, én pedig
kiveszem a táskámat az anyósülésről, majd kiszállok a kocsiból. A vállamra
vetem, és elindulok a gép felé, lerázom magamról az esővizet, és
körülnézek. Az apjának egy kétfedélzetes, széles törzsű repülőgépe van,
ami ötven főt is tud szállítani. A gép belsejében mindenütt fehér szőnyeg,
fehér bőrülések, barna faberakással és aranyozással – meglátszik rajta a
több millió dolláros befektetés.
– Ó, jó napot, uram! – üdvözöl mosolyogva a huszonegy évesnél biztosan
nem idősebb platinaszőke légikísérő hölgy. Barna szemével végigmér. –
Nem is tudtam, hogy lesz még egy vendégünk. Óhajt egy törülközőt, hogy
megszárítkozzon?
– Hol van? – tudakolom, mert nem érdekel a nő, és a lényegre akarok
térni.
– A hátsó lakosztályban, uram – válaszolja a lány, és pillantása petyhüdt
farkamra esik a farmeromban.
– Kérdezze meg tőle, kér-e pezsgőt! – parancsolom.
 A lány bólint, hátramegy, belök egy ajtót. Hallom, hogy felteszi a
kérdést:
– Óhajt valamit inni még felszállás előtt, kisasszony? Van pezsgőnk.
– Igen, kérek szépen – hallom Blake édes hangját. Szinte éneklő.
Meglehetősen büszke magára. Alig várom, hogy lássam az arcát, amikor
megpillant.
– Máris hozom – csukja be a lány az ajtót, és visszajön hozzám.
Kibontok egy üveg pezsgőt, és kitöltöm egy pezsgőspohárba. Majd
kiveszem az áttetsző üvegcsét a zsebemből, és teljes tartalmát a pohárba
ürítem. Fogok egy kést, megkeverem, majd már így is nedves nadrágomba
törlöm. Felemelem, és odanyújtom a szöszinek, hogy vegye el.
A lány tágra nyílt szemmel bámul rám, majd a pohárra pillant, idegesen
nagyot nyel, és kezét beletörli szűk, fekete ceruzaszoknyájába.
– Valami gond van? – tudakolom.
– Nincs – ingatja a fejét a lány. – Öö, semmi gond nincs, uram. – Elveszi
tőlem a poharat, és visszamegy a szobába. Nyitva hagyja az ajtót, hallom a
beszélgetésüket. – Parancsoljon, Miss Anderson.
– Köszönöm.
– Nagyon szívesen. – Becsukja az ajtót, és visszajön hozzám, idegesen a
füle mögé tűr egy képzeletbeli tincset.
– Ki van rúgva – közlöm.
– Micsoda? – bámul rám tágra nyílt szemmel. – De…
– Szedje össze a holmiját, és takarodjon erről a gépről! – hajolok közel
hozzá, és hallom, ahogy élesen beszívja a levegőt. – Vagy ötvenezer láb
magasról hajítom ki!
A lány elhúzódik tőlem, felkap egy táskát, és szó szerint lerohan a gépről,
mielőtt az ajtó becsukódik.
Előveszem a mobilomat a hátsó zsebemről, és küldök Philnek egy
üzenetet.
Az imént kirúgtam a légikísérőjét. Majd felveszek valakit, aki megfelelőbb
a feladatra. Egyébként itt vannak az új koordináták, amiket megadhat a
pilótájának. Gunner meg én kicsit megbuheráltuk a csajok kis kirándulását.
Aztán kikapcsolom a telefont, és ismét a zsebembe süllyesztem. A
szöszinek fogalma sincs, ki vagyok, mégis végignézte, ahogy beleöntök
valamit Blake italába, majd felszolgálta neki. Felőle akár elvihetném egy
másik országba és eladhatnám szexrabszolgának egyetlen kibaszott
dollárért, vagy akár egymillióért is.
Ez teszt volt, és a lány elhasalt rajta.
Lordként többek között megtanultam azt is, hogy ha valakinek elegendő
mennyiségű kötelet adsz, a végén mindig felakasztja magát.
Visszamegyek a hátsó helyiségbe. Elfordítom az ajtógombot, lassan,
hogy ne vegyen észre azonnal.
Blakely az ágy végénél áll, amit a jobb oldali falnak toltak. Balra egy
asztal van, mellette pedig egy másik ajtó vezet a privát mosdóhoz. Háttal áll
nekem, egy fekete-fehér Dior táskában turkál. Pillantásom az üres
pezsgőspohárra esik.
– El kell beszélgetnünk arról hogy nem szabad idegenektől italt
elfogadnod.
Blake összerezzen, megpördül, amitől a ruhája fellibben, és megmutatja
kerek fenekét. Kezével a mellkasához kap, és levegő után kapkod.
– Jézusom, Ryat! Mi a faszt keresel te itt? – pásztázza kék szemének
tekintete a nagy teret, mintha azt gondolná, hogy nem egyedül jöttem. –
Hogy találtál rám?
Belépek a helyiségbe, becsukom magam mögött az ajtót, és nekidőlök,
elzárva az egyetlen kijáratot. Annak ellenére, hogy tudom, hogy pár
másodperc múlva úgyis öntudatlan lesz.
– Tudod, azért kissé sértő, hogy milyen keveset gondolsz rólam.
Blake felhorkan.
– Kérlek… – lép előre, megbotlik, de kiegyenesedik, visszanyeri
egyensúlyát. Rám pillant.
– Jól vagy? – tudakolom minden aggodalom nélkül.
Blake a fejéhez nyúl, pillantásom meztelen lábára esik.
– Gondolom ezt a ruhát a kedvemért vetted fel. Mivel sosem engedem,
hogy így lépj ki a házból. – A ruhának mély kivágása van, megmutatja
tökéletes, kibaszottul kerek mellét. Legszívesebben lerántanám az anyagot,
és szívogatni kezdeném. Megjelölném a kéznyomommal. Imádja, amikor
pofozgatom a cicijét. Tiszta lucsok lesz tőle. Újabb ok, amiért ezt a ruhát el
kell égetnem.
– Ryat… – pislog Blake, és próbál fókuszálni. – Te… te
begyógyszereztél?
– Igen.
 Blake közelebb lép, megint megbotlik, én pedig elkapom.
– Csak óvatosan, nehogy sérülést okozz magadnak! – Megfordítom,
háttal az ajtónak nyomom, és nekiszegezem. – Az az én reszortom.
Blake felnyög, lassan pislog elnehezülő szemhéjával.
– Mit? Mit akarsz tenni velem? – nyalja meg az ajkát.
A szája kezd kiszáradni.
– Azt, amit akarok – emlékeztetem egyezségünkre.
– De csaltál – suttogja. – Valahogy…
– Nem, én győzök – helyesbítek. – És te, Blake – simítok végig a haján –,
te vagy a jutalmam.
Hosszú, sötét szempillája megremeg, lehunyja a szemét. Ezután már nem
nyitja ki. Teste elernyed, rám dől, én pedig felemelem, majd az ágyra
helyezem.
A hasára fordítom, derékig feltűröm a ruháját, alatta világos rózsaszín
pamuttangát visel. Lehúzom a lábán, zsebre dugom, majd leveszem a magas
sarkút. Aztán felkapom az egyik fehér párnát, és a csípője alá teszem, így
feneke magasan áll a levegőben. Odalépek az egyetlen táskához, amit
hoztam, és kiveszem a fekete szilikon análdugót, majd visszamászok az
ágyra, és beülök Blake széttárt lába közé.
Végigsimítok sima combján, belevájok a bőrébe, masszírozom. Nem
tudok betelni vele. Minden nap minden egyes percében baszni akarom. És a
kevés alvásidőmben róla álmodom.
Ő az új rögeszmém.
A puncijába nyomom egyik ujjamat, hogy megnézzem, mennyire nedves.
Még nem eléggé.
Feltérdelek, lehúzom a sliccemet, kiveszem a farkamat. Olyan kibaszottul
kemény! Azóta az, hogy megmondta nekem, hogy azt akarja, hogy
kergessem. Ez a csaj imád játszadozni.
Beleköpök a jobb tenyerembe, megfogom a farkamat a tövénél, míg
másik hüvelykujjamat a számba nyomom, hogy benedvesítsem. Újra
elhelyezkedem Blake lába között, széjjelebb tolom, így a feneke és a
puncija magasan áll a levegőben, hogy eljátszadozhassak velük.
Elkezdem simogatni kemény farkamat, míg szabad kezem a fenekére
simul. Végigfuttatom hüvelykujjamat az ánuszán, majd gyengéden
belenyomom. Felnyögök attól, hogy milyen szűk. Milyen kibaszottul jó
érzés lesz, ha végre benne leszek!
 Szaporábban lélegzek, és a farkamat is egyre ütemesebben húzogatom.
Szinte fáj, olyan keményen markolom, és felszisszenek.
Elveszem a hüvelykujjamat, ráköpök a fenekére, majd ismét benyomom
az ujjamat. Addig dolgozok rajta, míg úgy döntök, a második ujjam is
csatlakozzon hozzá.
Végignézek a testén, megkeményednek a golyóim. Imádom, hogy
hagyja, hogy úgy játsszak vele, ahogy akarok.
Kihúzom az ujjaimat, majd ismét benyomom. Folyamatosan a fenekét
nézem, ahogy szép lassan enged nekem. Felnyögök, arra gondolok, milyen
jó lesz benne lenni.
A golyóim feszülnek, egész testem megmerevedik, ahogy még párszor
végigsimítok a farkamon, majd gyorsan kihúzom az ujjamat, és ráélvezek
Blake puncijára és fenekére.
Lihegve nyúlok az análdugó után, végighúzom a lába között, hogy a
fekete szilikon tocsogjon az ondóban. Majd gyengéden széthúzom a feneke
két partját, és benyomom.
– Bármit, amit csak akarok – mondom olyan hangosan, mintha hallana.
A sarkamra ülök, és lepillantok. Szép, csupasz puncija és a fekete
gyémánt a fenekében.
Az egész az enyém!
– Gyönyörű! – Teste annyira ellazult, amennyire csak lehet. Itt a tökéletes
alkalom, hogy felkészítsem arra, amit később tenni fogok vele. De ügyelni
fogok rá, hogy akkor ébren legyen. Lényem beteges része azt akarja, hogy
fájjon neki, és tudom, hogy Blake valahol ezt imádni fogja.
Ő egyszerűen ilyen.
Kiveszem a párnát a csípője alól, lefektetem az ágyra, és odabújok mellé.
Kisimítom a haját az arcából, végigsimítom ujjperceimmel, és arra
gondolok, hogy Matt milyen arcot vág majd, amikor meglátja az
ünnepségen a gyűrűmmel az ujján, és rájön, hogy Blake örökre az enyém.
Rádöbben majd, hogy velem nem érdemes baszakodni, mert mindig én
nyerek.

BLAKELY
Felnyögök, és beletemetem arcomat egy puha, levendula illatú párnába. A
hátamra gördülök, kinyitom a szememet, és amikor felpillantok, ismeretlen,
fekete mennyezetet pillantok meg.
– Mi ez? – Egy másodperc, mire a szemem ismét fókuszálni tud. A
szemközti falon üvegajtós kandalló, fölötte tévé lóg. Jobbra üveges tolóajtó.
Pislogok, de nem látok mást a túloldalán, mint havat.
– Mi történt? – kérdezem magamtól, és a fejemhez kapok. Minden olyan
ködös, mindenem sajog. Olyan, mintha berúgtam volna, és leestem volna a
lépcsőn. Nem először fordult volna elő. Elég ügyetlen tudok lenni.
– Elkaptalak.
Átnézek a nyitott hálószobaajtóra, és látom, hogy Ryat az ajtófélfának
támaszkodik. Karba tett kézzel áll, farmert és fehér, feltűrt ujjú, kapucnis
pulóvert visel. A fehér színtől izmos alkarja még napbarnítottabbnak tűnik.
Smaragdzöld szeme élénken csillog, ajka megrándul, mintha mosolyogni
akarna, de nem hajlandó ezzel az egyszerű gesztussal elárulni, hogy milyen
jól szórakozik.
– Csaltál! – mondom, és pillantása a mellkasomra esik. Lepillantok,
rájövök, hogy meztelen vagyok. – Hol van a ruhám? – tudakolom, és
végigsimítok a hasamon. A bugyimat már meg sem kérdezem. Biztosan
letépte.
– Elégettem – mondja minden megbánás nélkül.
– Ryat! – mordulok fel, és figyelem, ahogy ellöki magát az ajtótól, és az
ágyhoz lép. Lassan végignéz csupasz testemen, és nyelvével megnyalja az
ajkát. – Nem égetheted el állandóan a ruháimat! – Igyekszem úgy beszélni,
mintha bántana, hogy elégetett egy drága ruhadarabot, de ahogy lángoló
tekintete végigsöpör rajtam, nem igazán érdekel, hogy mit csinált.
Amikor felülök, forogni kezd velem a szoba, de hirtelen megérzek
valamit, és megmerevedek.
– Mi a… – Elhallgatok, amikor az eddig palástolt mosoly teljes fényében
ragyog fel Ryat arcán.
Ryat felvonja egyik szemöldökét.
– Valami gond van?
– Mit csináltál? – tudakolom, és elönt a rémület attól, amit a fenekemnél
érzek. Van ott valami.
Ryat megdörzsöli frissen borotvált állát.
– Az, amit én is tenni fogok.
 Eltolom az útból, próbálok kikászálódni az ágyból, de
a lábam nem engedelmeskedik, rádőlök Ryatre.
Felnyúl, belemarkol a hajamba, hátrarántja a fejemet, és megtart.
Felszisszenek a határozott mozdulattól, de remegő lábakkal megállok,
azonban Ryat szabad keze a derekamra simul, magához húz, hogy
megtartson. Ajka a nyakamat súrolja, ahogy azt suttogja:
– Csak szépen, lassan, kicsikém! Még tart a nyugtató hatása.
Amint elenged, nagy nehezen kibotorkálok a fürdőszobába. A hosszú
pult végén egy-egy mosdókagyló helyezkedik el. A pult alatt nincs más,
csak matt feketére festett fiókok. Három sor függőlegesen, négy sor
vízszintesen.
A pult teteje fehér márvány, illik a padlóhoz. A magas tükör tetején lámpák
sorakoznak; az éles fénytől érzékeny szemem azonnal pislogni kezd.
Kinyitom a túlsó mosdókagylónál a csapot, fölé hajolok, de
megmerevedek. A tükörbe pillantok, amikor Ryat belép mögöttem, és
szívem egyre hevesebben ver. – Ryat? – szólalok meg remegő hangon.
Hátranyúlok, ahogy odalép mögém. Megragadja a csuklómat, magához
húz, lenyom a fehér márványpultra. Reszketve kifújom a levegőt, hajam
szétterül a sima felszínen.
– Ryat? – ismétlem, és szívem most már vadul ver.
– Ssss! – érzem leheletét a fejem oldalán. Elenged, feláll, de kezét a
hátamra helyezi, hogy továbbra is a pultra hajolva tartson.
Szabad keze a lábam közé csúszik, megnyomja a fenekemet, és érzek
valamit… magamban? Megfeszülök.
– Csináltam már olyat veled, amit nem élveztél?
– mereng el.
– Nem. – Szívem vadul ver, agyam pedig próbálja felidézni hogy mi a
franc történhetett, amíg nem voltam magamnál.
– Megbízol bennem? – kérdi, és ott érzek nyomást, ahol eddig még
sosem.
– Igen – nyöszörgöm, és most már lihegek. Jobban bízok Ryatben, mint
bárkiben, és még én is tudom, hogy ez milyen szánalmas.
– Amíg nem voltál magadnál, betettem neked egy análdugót.
– Hogy mit csináltál? – sikítok fel, és megpróbálok felemelkedni, de a
keze nem engedi.
 – Nyugodj meg! – csap rá a combomra, én pedig felkiáltok. – Seggbe
foglak kúrni, Blake. Ideje megkapnom, ami az enyém.
Belemarkol a hajamba, felállít, és neki háttal magához húz. Szabad keze
hátulról a torkomra szorul, kényszerít, hogy felszegjem az államat.
Az új testhelyzettől megérzem a dugót. Felnyögök attól, amilyen
érzéseket kelt bennem. Szokatlan, mégis jó érzés. Nem csak a fenekemben,
hanem a puncimban is érzem.
A puszta gondolat, hogy ott van, még erősebben az alárendeltség érzését
kelti bennem.
– Azzal ellentétben, amit rólam gondolsz, nem akarlak bántani, Blake –
mondja, és pillantása az enyémbe mélyed a tükörben. – Kicsit ki kellett
tágítanom a fenekedet, hogy felkészítsem a farkamra.
Nagyot nyelek. Fenekem önkéntelenül is megfeszül, hogy érezzem,
valóban ott van-e. Szeretném megérteni, miért izgat fel a gondolat. Már
most úgy érzem, tele vagyok, el sem tudom képzelni, milyen lesz, ha Ryat
bennem lesz ott.
– Ígérem, jó lesz! – csókol arcon Ryat, mintha olvasna a gondolataimban.
Könnyek égetik a szememet, de felfogom, amit mond. Lényem egy része
meg akarja adni neki ezt. Az a beteges részem, amit Matt annyira szégyellt.
– Megbízom benned – suttogom minden erőmet összeszedve.
– Ügyes, okos kislány! – Ajka az arcomtól a fülemig csúszik, kicsit
harapdálja, amitől felnyögök. Ahogy elhúzódik, tekintetünk ismét
találkozik a tükörben. – Maradj itt. – Majd megfordul, és kisétál a
fürdőszobából.
Kicsit előrehajolok, újra összeszorítom a fenekemet, és érzem magamban
a dugót. Jó érzés, ugyanakkor kellemetlen is. Elfog a sürgető vágy, hogy
kinyomjam, de nem teszem. Inkább megtámaszkodom a pulton, és próbálok
újra normálisan lélegezni.
Másodpercek múlva Ryat visszatér, kezében kötéllel.
A vér vadul dübörög a fülemben, ahogy tenyerét a hátamra teszi, és
mellkasomat a pultra nyomja. Majd megragadja a csípőmet, kicsit elhúzza a
pult szélétől, hogy legyen köztük egy kis szabad tér.
– Tedd szét a lábadat! – parancsolja, és a fenekemre csap.
Verejték üt ki a homlokomon. Nagyot nyelek, és amennyire tudom,
szétteszem, mert úgyis megkapja a fenekemet, és el fogja érni, hogy
élvezzem.
HARMINCHARMADIK FEJEZET
RYAT

Az egyik kötelet duplán hajtom, átcsúsztatom a jobb szélső fiók ezüst

fogantyúján, és áthurkolom Blake bokáján, majd csomóra kötöm, és a
fiókhoz erősítem. Odalépek a másik bokájához, és ugyanezt elvégzem,
hogy jó széles terpeszben álljon.
Odaállok mögé, elkapom mindkét csuklóját, felemelem karját a pultról,
jobb oldalra. Alkarja lelóg a peremen túl. A csuklókkal ugyanezt teszem,
egy felső fiókhoz erősítem őket. Majd a bal oldalon is megismétlem.
Odapillantok rá, ahogy megkötözve áll, széttett lábakkal, a fekete
análdugóval a seggében, és összefut a számban a nyál. Azóta álmodoztam
erről, hogy megláttam a Barrington folyosóján, amikor összeütköztünk. A
repülőút több, mint négyórás volt. Kétszer is volt alkalmam kicserélni a
dugót. Muszáj volt felkészítenem magamra. Bármennyire is szerettem volna
simán csak belenyomni a farkamat, azt akartam, hogy ő is élvezze.
Végigfuttatom a tenyeremet a combján, és keményen rácsapok a bal
farpofájára.
Összerezzen és felnyüszít.
A másik oldallal ugyanezt teszem.
Lélegzete egyre szaporább, betölti a nagy helyiséget. Tenyerem a
puncijára simul, kicsit megmozgatja a fenekét, én pedig benyomom egy
ujjamat.
– Már most olyan nedves vagy! – mondom, és kihúzom az ujjamat, majd
rácsapok a puncijára.
Blake felkiált. Belemarkolok a hajába, felhúzom arcát a pultról, és
ránézek a tükörben.
– Tudod, miért itt kötöztelek meg, és nem az ágyban?
– Nem – suttogja. Könnyektől csillogó szeme olyan szép!
Tudtam, hogy nem fogja tudni.
– Mert azt akarom, hogy végignézd, ahogy elélvezel
a farkammal a seggedben.
 Blake élesen beszívja a levegőt.
– Mert el fogsz élvezni – ígérem. Benyúlok a farmerem első zsebébe, és
előhúzok egy rózsaszín gumi vibrátort – a LOVENSE Lush 2-t. Múlt héten
vettem, de még nem volt alkalmam kipróbálni rajta. Most viszont itt a
remek alkalom.
A másik zsebemből kiveszem a mobilomat, és megnyitom az
alkalmazást. Bekapcsolom a vibrátort, és a csiklóját kezdem izgatni vele,
míg a mobilomat leteszem a feje mellett álló éjjeliszekrényre. Blake
megmozdul, a kötelékeket rángatja. Gyengéden köröket írok le rajta, csak
izgatom. Most a legalacsonyabb fokozatra állítottam, még nem akarom,
hogy elélvezzen.
Amikor benyomom két ujjamat, lábujjhegyre áll, és fojtott kiáltás hagyja
el szétnyílt ajkait; ahogy ki-be járok benne, egyre nedvesebb lesz. Kezem
még gyorsabban dolgozik, erőteljesebb mozdulatokkal. Amikor úgy érzem,
készen áll, kihúzom az ujjaimat, és teste a pultra rogy.
Fogom a vibrátort, nedves puncijához dörzsölöm, hogy jó síkos legyen,
mielőtt bevezetem. Blake liheg, arca egyik fele a pulton nyugszik, szemét
lehunyja.
– Ryat… – kiált fel, ahogy felemeli a fejét, és tágra nyílt szemmel mered
rám a tükörben.
Tudom, hogy korábban már használt vibrátort. Láttam néhányat a
lakásában, az éjjeliszekrénye fiókjában. Azonban más magadon használni,
és egészen más az, ha valaki más használja rajtad. Itt nem ő irányít. Hanem
én.
Kicsatolom az övemet, lehúzom a sliccemet, és előveszem a farkamat.
Majd fogom a síkosítót, és az egész farkamat bekenem vele, hogy
mindenütt vastagon legyen, míg a végén szinte csöpög.
Odanyúlok, megfogom a dugót, és lassan, az óramutató járásával
megegyezően elfordítom. Blake beszívja a levegőt, egész teste megfeszül.
– Lazulj el! – figyelmeztetem, és rácsapok a fenekére.
– A vibrátorra összpontosíts!
Gyengéden meghúzom a dugót, és Blake felnyög. Mielőtt teljesen
kivenném, óvatosan visszanyomom, és Blake felnyög.
– Ez az! – mondom, és megismétlem a mozdulatot.
Blake még hangosabban liheg, és a köteleket rángatja, melyek
segítségével megnyílik előttem.
 Most teljesen kihúzom a dugót, és a mosdókagylóba hajítom, amibe még
mindig ömlik a víz, mivel Blake korábban nyitva hagyta a csapot. Mivel
korábban bekentem a farkamat a síkosítóval, a két ujjam is nedves, amit
most benyomok a fenekébe.
– Vegyél többször mély levegőt!
Könnyes kék szeme találkozik pillantásommal a tükörben, az ajkát
biggyeszti, mély levegőt vesz, majd ellazul, ahogy kifújja, én pedig egy
harmadik ujjamat is benyomom. Felkiált, így kihúzom.
– Még egyszer – közlöm.
Az első könnycsepp végigfut az arcán, de azt teszi, amit mondok.
Megismétlem, de most csak két ujjal, és tudom, hogy készen áll.
Elengedem, felrántom a kapucnis pulcsit, áthúzom a fejemen, majd a
földre dobom. Nem akarom, hogy útban legyen. Megfogom a farkamat,
közelebb lépek hozzá, és végighúzom a hegyét a fenekén, lassan fel-le
húzgálom, szétkenem rajta a síkosítót.
– Még egyszer – mondom, és tudatosítom magamban, hogy lassan kell
haladnom. Ha bereped, sokat kell várnom, hogy újra megkúrhassam ott.
Amikor beszívja a levegőt, belenyomom a farkam hegyét, amitől kitágul
szűk feneke. Felkiált, én pedig alsó ajkamba harapok, amikor megnyílik
előttem.
Kihúzom, és újra benyomom, de csak a hegyét. Hagyom, hadd szokja az
érzést.
– Ryat… – sír fel Blake halkan, és a teste már most is remeg alattam.
Benyúlok a teste és a pult közé – ezért hagytam egy kis helyet –, és
elkezdem a csiklóját ingerelni. Feje hátracsuklik a pultra, én pedig kihúzom,
majd újra benyomom, de most mélyebbre hatolok.
Megrántja a köteleket, és felnyög.
– Az Isten verje meg! – nyögök fel, mert képtelen vagyok türtőztetni
magam. Kihúzom, majd újra benyomom, ismét kicsit mélyebben.
Blake levegő után kapkod, én pedig csak nehezen állom meg, hogy
elélvezzek. Összeszorítom a fogamat, kihúzom a farkamat, és figyelem,
ahogy a feneke megnyílik, ahogy ismét behatolok, most erőteljesebben,
mélyebbre merülök benne.
– Már félig bent vagyok– mondom inkább magamnak, mint neki.
A fiókok nyikorognak a Blake-re erősített kötelektől,
a térde a szekrénynek ütődik.
 – Olyan jól csinálod! – dicsérem, amitől nyöszörögni kezd. – Olyan
ügyes vagy, Blake! – Kihúzom a farkamat, és ismét benyomom, miközben a
vibrátort is mozgatom, ha esetleg túlságosan a fenekére összpontosítana.
Ahogy hozzám dörgölőzik, megérzem, hogy a kis figyelemelterelés bevált.
Újra megcsinálom, és most tövig nyomom a fenekébe a farkamat.
Elengedem a vibrátort, a mobilom után nyúlok, a legmagasabb fokozatra
állítom, majd nekidőlök a hátának. Belemarkolok hosszú, sötét hajába,
felhúzom arcát a márványpultról, hogy a szemébe nézhessek a tükörben.
Arca nedves a könnyektől.
– Baszd meg, csodálatos vagy, Blake! – mondom, és megcsókolom az
arcát, megérzem rajta a sós könnyeket.
– Az én ügyes kicsikém!
Ajka elnyílik, és liheg. Teste már most megállíthatatlanul remeg.
– Most pedig seggbe kúrlak – figyelmeztetem, és mielőtt bármit
mondhatna, mozogni kezdek.

BLAKELY

Fáj, de emellett jó érzés is. Alig kapok levegőt. A farka a seggemben, a

vibrátor a puncimban, alig tudok bármire is összpontosítani.
Először olyan érzés volt, mintha nagyvécézni kellene.
A testem ellenkezik, nyomni akarok – visszautasítani Ryatet. De aztán
elkezdett mozogni, és dögöljek meg, ha nem volt jó érzés. Gyűlölöm, hogy
igaza van.
– Érzed, milyen mélyen vagyok a seggedben, Blake?
– morogja a fülembe. Zöld szeme belenéz az én kék szemembe a tükörben.
– Érzed, milyen szűk?
Csípőm a pult szélének csapódik, hátam furcsa szögben feszül ívbe,
végtagjaimat széthúzzák a fiókok. Cicim alám szorul, így még nehezebb
levegőt venni.
– Bassza meg! – morogja Ryat, és megragadja a hajamat, amitől
bizseregni kezd a fejbőröm. – Olyan kurva jó érzés a farkam a seggedben! –
Nagy nehezen mélyet lélegzek.
– Tudtam, hogy ilyen lesz!
 Arcom alig néhány centire van a tükörtől, valahányszor levegőt veszek,
apró párafolt jelenik meg a felületen, majd eltűnik. Csak a hajamba markoló
keze akadályozza meg, hogy az arcom minden egyes lökésnél az üvegnek
ütődjön.
Mindent olyan intenzíven érzek. Tízszer akkorának érzem a farkát, mint
amikor a puncimban van. Izzadtság ül ki a hátamra és a mellkasomra,
testem csúszkálni kezd a márványpulton. Kezem zsibbad a csuklóm körüli
köteléktől, de nem tehetek róla. Testem reagál Ryat farkára a fenekemben,
és a vibrátorra a puncimban.
Ajkam mögül nyögés tör fel, lehunyom a szemem.
A hang, ahogy Ryat teste az enyémnek csattan, betölti a helyiséget, és Ryat
nyögéseit is hallom. Ezektől a nyögésektől még jobban felizgulok. Attól,
hogy ő is ennyire élvezi, még nedvesebb leszek. Puncim összerándul a
bennem lévő segédeszköz körül, és biztos vagyok benne hogy kicsordult a
nyálam is, képtelen vagyok becsukni a számat.
Ez az egész olyan állatias. Mintha Ryat képtelen lenne türtőztetni magát.
Muszáj volt behatolnia oda. Mint amikor elmeséltem neki, hogy álmodom a
szexuális kényszerítésről. Ez az igazi megadás. Lényem utolsó morzsáját is
átadom neki.
Egyik kézzel elengedi a hajamat, ujjai a nyakam köré fonódnak.
– Nyisd ki a szemed! – követeli morogva. – Kibaszottul nézni fogod!
Felnyitom elnehezült szemhéjamat, megindulnak a könnyek. Nem is
értem, miért sírok. Nem fáj annyira, mint gondoltam. Testem önkéntelenül
is megfeszül, szokatlan érzés kezd formálódni a lábam között. Puncim és
fenekem lüktetni kezd az összehúzódásoktól. Mintha egymillió kis pók
mászna rajtam – lassan közeleg a robbanás.
Ryat még erősebben fog, a szoba szinte elhomályosul, látásom elsötétül,
annak ellenére, hogy nyitva a szemem. Úgy érzem, szédülök, egész testem
remeg.
– Ez az, Blake! – hallom Ryat rekedtes hangját a fülemben, ahogy
pontosan azt teszem, amit mondott, és elélvezek – szinte hihetetlen hang tör
fel a torkomból. Az orgazmus hulláma nehéz és forró, a maradék levegőt is
kiszorítja a tüdőmből.
Testem elernyed, Ryat ismét behatol a fenekembe. Farka lüktet bennem,
ahogy felér a csúcsra.
 Ahogy kihúzza, felnyögök. Majd kiveszi a vibrátort is, a földre hajítja. A
játékszer továbbra is működik, ahogy Ryat lekap egy ezüstrúdra helyezett
törülközőt, és megtöröl remegő lábam között, megtisztogat. Majd kioldozza
a köteleket. Ahhoz sincs erőm, hogy felemelkedjek a pultról.
Az arcom könnyekben és izzadtságban fürdik.
Ryat megragadja a vállamat, álló helyzetbe húz, még mielőtt a földre
zuhannék, felemel és bevisz a hálószobába. Háttal az ágytámlának leül, és
az ölébe von.
Testem olyan vadul reszket, mintha epilepsziás rohamom lenne.
Egyáltalán nem vagyok ura motorikus képességeimnek. Amikor
megnyalom az ajkamat, rádöbbenek, hogy még mindig sírok.
– Csitt! – ringat Ryat gyengéden előre-hátra. Egyik karjával átölel, a
másikkal a fejemet simogatja. – Nagyon ügyes voltál, Blake! Ügyes kislány
voltál!
Megragadom a pólóját, ami még mindig rajta van, beletemetem az
arcomat, szorosan lehunyom a szemem, mert az érzéseimen sem tudok
uralkodni.
HARMINCNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Abbahagyta a sírást, teste elernyedt, hallom egyenletes lélegzetvételét.

Megint nincs magánál. Először nem volt elég sokáig kiütve. Amikor
felébredt, egyértelmű volt, hogy a gyógyszer még mindig dolgozik a
szervezetében.
Hallom, hogy a mobilom megcsörren a mosdóban. Gyengéden az ágyra
helyezem, betakarom, majd kimegyek a fürdőbe. Megnyitom a csapot,
felemelem a vibrátort, lekapcsolom, és felkapom a mobilomat a pultról. Az
Apa szó villog a kijelzőn.
– Halló? – szólok bele.
– Fiam! – üdvözöl apám. – Az imént beszéltem Phillel. Azt mondja, te
meg Blakely valami utazáson vagytok.
Nem volt időm megnézni a kamerákat Blake lakásán, így nem tudtam,
hogy felhívta az apját. Gyors menekülésre volt szüksége, és a magángép
volt az egyetlen lehetősége. Azonban az úticél nem az lett, ami Blake
eredeti terveiben szerepelt – nem Hamptonsba mentünk. Megmondtam
Philnek, hogy jelezze a pilótának az új célállomást, és tudjon róla, hogy én
meg Gunner átvesszük az irányítást. Phil még csak kérdőre sem vont.
– Így van – válaszolom.
– Nos…
– Nem szöktünk el, hogy titokban megesküdjünk, ha erre gondolsz. –
Nem mintha egyébként meghívnám az esküvőre.
Apám felsóhajt, jelezve, hogy valami jár a fejében.
– Tudod, hogy teljes mértékben támogatlak. Csak szeretnék
megbizonyosodni arról, hogy valóban ezt akarod.
– A szerződést aláírtuk. Az egyezséget megkötöttük.
– Blake a feleségem lesz.
– De a Lordok… – Apám hirtelen elhallgat. – Blake-nek át kell esnie a
beavatáson, ha a feleséged lesz. Biztos ki akarod őt tenni ennek?
 – Akkor is végig kellett volna csinálnia, ha Matthez megy hozzá – vonom
meg a vállamat, nem értem a problémát. Sem a különbséget. Azon kívül,
hogy Blake új vezetékneve Archer lesz.
– Matt nem rendelkezik majd azzal a címmel, amivel te fogsz – morogja
apám.
Egy Lord felesége sokkal másabb, mint egy Kiválasztott. A
feleségemként Blake érinthetetlen lesz. Legyőzhetetlen. Annyi hatalmat
adok neki, amennyit csak akar. Matt csak a ribancává tette volna.
Valószínűleg bárkinek felkínálta volna, aki csak megkívánja. Blake által
akarta megszerezni azt, amit pusztán a címe által nem lett volna képes.
Egyetlen egy ember sem érhet ezután Blake-hez, csak én.
– Ki fogja bírni – mondom apámnak.
– Mindketten tudjuk, hogy ha Matt nem veszi feleségül Blake-et, akkor
nem jut egyről a kettőre. Az apjának szüksége van az Anderson család
pénzére, hogy fennmaradjanak.
– Mit akarsz ezzel mondani? – csattanok fel, mert kezdek ingerült lenni.
Apám úgy beszél, mintha még nem kértem volna meg Blake-et az apjától,
nem kaptam volna meg az engedélyét. Mintha ma egyszerűen csak
felkelnék, és félrehajítanám Blake-et. Ez volt az eredeti terv, de már nem az.
Az után nem, amit Matt tett velem, amíg a börtönben Gregorynak
dolgoztunk.
– Azt, hogy ha a vezetéknevedet Blakelynek adod, az nem ugyanaz,
mintha Matt vezetéknevét kapná meg.
– Csak azért hívtál fel, hogy felbosszants? – vetem oda.
Apám hangosan kifújja a levegőt.
– Én csak… szeretnék megbizonyosodni arról, hogy tisztában vagy azzal,
mit csinálsz. Egy Lord nősülése nem is hasonlít ahhoz, amikor a
Kiválasztottat veszi magához. Nem dobhatod félre Blakelyt, amikor már
nem akarsz vele tovább játszadozni!
– New Yorkban nem bántad, hogy pénzt ajánlok érte – emlékeztetem
apámat. Amíg otthon voltam, kétszer is megkérdezte, mennyit fizetnék érte.
– Annak Matthez volt köze. Nem hozzád – érvel apám.
Lehajolok, felemelem a kapucnis pulcsimat, és az ajtóhoz lépek, majd
nekidőlök. Pillantásom az ágyban alvó Blake-re esik. Mindent elsöprő
féltékenység vesz rajtam erőt a gondolattól, hogy valaki más ajka csókolja a
testét. Más keze siklik végig lágy bőrén, nedves punciján. Más bassza úgy,
ahogy én. Más nevét nyögdécseli. Másnak a farkáért könyörög.
Blake az enyém. Ez ilyen egyszerű.
Rögeszmém lett a mosolya, az, ahogy hozzám ér.
A hangja. Az, ahogy a nevemet mondja. Ahogy az illatát ott érzem a
ruháimon, amikor nem vagyok vele. Egész lényével táplálja bennem azt az
éhséget, amely soha nem csillapodhat. Én tudom, és ő is tudja. Itt nem az a
kérdés, hogy szeretem-e Blake-et vagy sem. A kérdés az, hogy képes
lennék-e átadni őt Mattnek a diploma után? Bassza meg, nem! Talán önző
vagyok, de senkinek nem tudom odaadni.
– Tisztában vagyok a különbséggel, apám. Köszönöm az aggodalmadat,
de Blakely Anderson lesz a feleségem. – Leteszem, mielőtt apám bármit
mondana még arról a döntésemről, hogy feleségül vegyem.
Visszamegyek az ágyhoz, és ujjperceimet végigfuttatom Blake arcán.
– Ryat? – suttogja, és a hátára fordul.
– Igen, kicsikém? – simítom végig a nyakát, és kitapintom a
pulzuspontját.
Elnehezült szempillája egy pillanatra felnyílik, világoskék szemének
tekintete az enyémbe mélyed, majd ismét lecsukja.
– Aludjunk egy kicsit!
– Ahogy akarod – mondom, majd levetkőzök, és bebújok mellé az ágyba.
Hátat fordít nekem, odabújok meleg testéhez, és magamhoz húzom.
Másodpercek múlva ismét alszik.

BLAKELY

Arra számítottam, hogy egészen más érzés házasnak lenni. Mindig úgy
éreztem, hogy ha hozzámegyek Matthez, a fejem fölött fenyegetően lógó
fekete felhő megnyílik, és belefulladok abba, ami rám záporozik. Ryat
feleségének lenni közel sem ilyen érzés.
Felszabadító, olyan, amit szinte lehetetlen elmagyarázni. Ahhoz tudom
hasonlítani, amikor az ember úszik, és feljön levegőt venni. Az égő érzés a
tüdőben, a feszülés a mellkasban. Mint amikor feljössz a felszínre, először
levegőt veszel, és megérzed a napot az arcodon. Ezt jelenti számomra Ryat.
 Ő az én napom. A levegőm.
A macska-egér játékkal két napot töltöttünk, amikor nem csináltunk
mást, csak szexeltünk. Ezt tulajdonképpen megtehettük volna a lakásomon
is, vagy Ryat kunyhójában az erdőben. Azonban Ryat megparancsolta a
pilótának, hogy vigyen a szülei egyik nyaralójába, a nagy semmi közepére.
Az idő hideg volt, nyirkos, és havazni kezdett. Minden másodpercet
odabent töltöttünk, minden létező helyiségben dugtunk. Hazafelé úton még
a „Mérföld Magas Klubba” is beléptünk. Ez volt életem legjobb nyaralása,
de egyetlen, napozással eltöltött órával sem dicsekedhettem. Éveken át
éltem tévedésben, hogy Sarah-val a tengerparton ücsörögtünk.
Abban a pillanatban, hogy leszálltunk Pennsylvaniában, beadtuk a
kérelmet, hogy össze akarunk házasodni. Három nap múlva a városházán
megesküdtünk.
Lepillantok a gyűrűre az ujjamon, és végigsimítom a hüvelykujjammal.
Még mindig nehéz felfognom. Olyan ez, mint egy álom. Álom, amit el sem
tudtam volna képzelni. Azt hiszem, az a hétvége volt a nászutunk, mert
mióta kimondtam az igent, nem volt időnk elutazni.
Ott állok Ryat fürdőszobájában a Lordok házában, és
a tükörben nézegetem magamat. Hajamat kontyba fogtam, sminkem élénk:
ezüst és fekete szemhéjpúdert használtam, alsó és felső szemhéjamat vastag
fekete szemceruzával emeltem ki, különösen hangsúlyos a szempillám és
mattvörös az ajkam.
Végigsimítok a fehér szaténruhán, és mély lélegzetet veszek. Ma este van
az ünnepség. Az enyhe kifejezés, hogy ideges vagyok. Fogalmam sincs,
mire számíthatok. De egyvalami biztos: már nem Blakely Anderson
vagyok. Most már Blakely Archer a nevem – Ryat felesége lettem.
Nem nehéz kimondani vagy felfogni. Felfogom, hogy mit tettünk. Azt is
megértem, hogy sosem fogom elhagyni. Tartozom neki ennyivel. Az
elköteleződésemmel. A testemmel. A szívemmel? Szeretnem is kell? Vagy
a többi elég?
Az, hogy hajlandó volt megmenteni Matt-től, nekem elegendő.
– Blake, készen vagy? – hallom Ryat hangját, ahogy belép a szobába.
– Igen – mondom, és megfordulok, hogy megálljak a fürdőszoba
ajtajában, ahogy megjelenik.
Megtorpan, smaragdzöld szemének tekintete ruhám uszályára siklik,
lassan végignéz a méretre szabott ruhakölteményen, ami körülöleli a
testemet. Jobb lábamon a ruha olyan magasra van sliccelve, hogy nem
tudtam bugyit venni, mert a csípőm fölött ér véget. A szaténanyag teljesen
elfedi a mellkasomat, elöl magasan záródik, a nyakamon két selyemszalag
tartja egy nagy masnival, és a szaténszalag többi része a hátamon omlik le.
Valahányszor megmozdulok, érzem, hogy a lágy és hűvös anyag
megmozdul a bőrömön, amitől megborzongok. A ruha hátul teljesen
fedetlen, a fenekem tetejénél kezdődik a szoknyarész.
A városházán nem ruhát viseltem, hanem fehér nadrágkosztümöt.
Azonban ma este ki akartam öltözni Ryat kedvéért. Egyszer azt mondta
nekem, hogy a fogadalmi ünnepség után büszke volt, hogy a
Kiválasztottjának mondhat. Azt akartam, hogy ma este is így érezzen,
abban a tudatban, hogy már a felesége vagyok.
Szívem vadul ver, szaporán veszem a levegőt attól, ahogy rám néz.
Smaragdszínű szemét többször is végigjártatja rajtam.
Felnyúl, megigazítja a csokornyakkendőjét, és megköszörüli a torkát.
Lép egyet felém, én hátralépek, ő pedig megáll.
– El fogod égetni? – tudakolom idegesen. A ruha meglehetősen sokat
mutat: meztelen hátamat, lábamat, csípőmet, és egy kicsit oldalt a
mellemből. De valahogy annak ellenére, hogy a testem többi részét elfedi,
mégis csupasznak érzem magam.
Ryat elindul felém, és most nem hátrálok meg.
Odalép hozzám, tenyerébe fogja az arcomat, és kutatón néz a szemembe.
– Nem – suttogja, és pillantása fedett mellkasomra esik. – Blake…
csodálatosan nézel ki!
Elpirulok, hangosan kifújom a levegőt, és lehajtom a fejemet, mert
önkéntelenül is mosoly ül ki arcomra.
Kopognak az ajtón, majd kitárul.
– Ryat?
Felnézek és Ryat felcsattan:
– Mi az?
– Várnak, öregem – közli Gunner, majd rám pillant. Kacsintva felemeli a
hüvelykujját. – Dögös a nejed!
Elvörösödök. Még mindig nem akarom elhinni, hogy összeházasodtunk.
– Gunner… – szólal meg Ryat.
– Nem megyek ki – lép be Gunner a szobába, és karba tett kézzel,
csibészes mosollyal megáll.
 Ryat mély hangon felmordul, és szembefordul velem.
– Odakint megvárlak. – Arcon csókol, majd megfordul és kimegy.
Egy másodpercig befelé figyelek, lehunyom a szemem, és mélyet
lélegzek, próbálom elérni, hogy szívem lassabban verjen. Kilépek a
szobából, ügyelek rá, hogy becsukjam és bezárjam magam mögött a
hálószobaajtót, majd a kulcsot a borítéktáskába süllyesztem, amelyben a
telefonom is alig fér el.
Átmegyek a bálterembe, Ryatet vagy Sarah-t keresem, de egyiküket sem
látom. A terem tömve van. Fehér, villódzó lámpák szolgáltatják a világítást,
halk zongoraszó hallatszódik. Olyan más, mint amikor először voltam itt!
– Kér egy pohár pezsgőt, kisasszony?
Nemet akarok mondani a pincérnőnek, a legutolsó ilyen élményem miatt.
Most nem akarok részeg lenni, és azt sem akarom, hogy
begyógyszerezzenek. Azonban a lány előttem bontja fel az üveget, és tölti
ki az italt egy pohárba.
– Igen, kérek.
Ahogy átadja, megköszönöm, és belekortyolok.
A fények elhalványulnak, a zene abbamarad, ahogy
a beszélgetés is.
– Jó estét, hölgyeim és uraim!
Szembefordulok a színpaddal, és látom, hogy középen ott áll Ryat,
mikrofonnal a kezében.
– Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy eljöttek
a Lordok éves ünnepségére!
Még egyet kortyolok az italból.
– Hosszú négy év volt ez – mondja, és elgondolkozva simít végig az
állán.
Homlokomat ráncolva azon tűnődök, mire célozhat.
– Lordként azt tanították nekünk, hogy ne fogadjuk el a vereséget. Sose
mondjunk le arról, amit akarunk.
Pillantása most elnéz mellettem, átnéz a vállam fölött. Megfordulok,
hogy lássam, mit néz, de abban a pillanatban meg is bánom. Mattet nézi.
Matt ott áll, öltöny-nyakkendőben, akárcsak a többiek, a barátnője mellette,
fekete flitteres ruhában, melynek mély dekoltázsa kiemeli formás idomait.
Hátat fordítok nekik, ismét a színpad felé fordulok.
 – Néhányan közülünk sosem ismerik majd meg a vereséget. Mások
számára viszont a győzelem marad ismeretlen – folytatja Ryat. – Én annyit
mondhatok, hogy aki nem próbálja ki magát, sosem fogja megtudni, mire
képes.
Belekortyolok a pezsgőbe.
– Blakely – szólal meg Ryat.
A torkomon akad az ital, harákolva kiköpöm, majd gyorsan letörlöm, és
azon imádkozom, hogy ne legyen foltos a ruhám. Jaj ne, már megint!
Mikor a múltkor távoztam innen, akkor is alkoholban úsztam.
Tágra nyílt szemmel bámulok Ryatre.
Ott áll, drága szmokingjában a befolyásos férfi mintaképe: haját
hátrafésülte, arca frissen borotvált. Olyan jóképű!
– Azoknak akik esetleg nem tudják, Blakely a Kiválasztottam.
Mit művel? Kezemben remegni kezd a pezsgőspohár.
– Néha az embernek szerencséje van. És én elmondhatom magamról,
hogy ebben a teremben én vagyok a legszerencsésebb.
Ó, istenem! Ne, ne, ne!
– Nézzenek csak rá! – mutat rám Ryat bal kezével, és pillantásom
azonnal a jegygyűrűjére esik. A gondolattól, hogy az enyém, pillangók
kezdenek röpdösni a gyomromban. – Blakely csodálatos, lélegzetelállító,
jószívű és száz százalékban az enyém.
Ne csináld…
– És tegnaptól elmondhatom magamról azt is, hogy ő a feleségem.
Hallom ahogy körülöttem többen meglepetten levegő után kapkodnak, és
visszafojtom a levegőt.
– Barátaim, bemutatom az elbűvölő Mrs. Blakely Rae Archert! – mutat
be Ryat a több száz fős tömegnek.
Bizonytalanul elmosolyodom a kitörő taps hallatán, és azt kívánom, bár
megnyílna alattam a föld.
Ryat lejön a lépcsőn, és odajön hozzám; az emberek ellépnek az útjából.
– Mit művelsz? – sziszegem oda halkan.
Ryat kiveszi az italt a kezemből, és átadja egy arra haladó pincérnek.
Megfordít, magához ölel, de nem válaszol.
 HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

RYAT

Dögöljenek meg mind, dögöljenek meg!

– Ryat – suttogja Blake, és végignéz a helyiségen.
Elkezdjük a táncot. Egyik kezem meztelen hátán nyugszik, a másik az
arcát veszi kézbe, ahogy megszólal a bálterem hangszóróján a Lifehouse
Broken című száma.
Blake idegesen harapdálja az ajkát, pillantása továbbra is a termet
pásztázza, az embereket nézi, ahogy minket figyelnek.
Megállok, végigsimítok az arcán, majd az állán, és felfelé billentem a
fejét. Megnyalja az ajkát, megnedvesíti a matt, piros rúzst. Végigsimítom a
száját, lehajtom a fejemet. Szép, kék szemével rám bámul, és olyan, mintha
mindenki más megszűnne létezni körülöttünk. Csak engem lát, de mindenki
őt nézi. A feleségemet.
Sosem gondoltam igazán a házasságomra. Mert soha nem érdekelt.
Inkább szerződésnek tekintettem. És bár ez is pontosan az volt, most sokkal
többnek érzem.
Blake ismét megnyalja rúzsos ajkát, én pedig lehajolok, és szájon
csókolom. Megcsókolom. Legelőször tegnap csókoltam meg a városházán,
amikor összekötöttük az életünket. Korábban egyszerűen eszembe sem
jutott. De most? Most nem tudok betelni vele. Mindegy, miket műveltünk
egymással, a csók sokkal intimebb, mint bármilyen más testi közelség.
Blake nyelve találkozik az enyémmel, érzem rajta a pezsgő ízét. Olyan
édes, amilyen ő maga is. Olyan szenvedéllyel, olyan hévvel csókol! Mintha
én lennék számára a levegő.
Alig pár hete ugyanitt állt, és csak arra tudtam gondolni, hogy elveszem
őt attól az embertől, akit gyűlölök. Most csak arra tudok gondolni, hogy
életem végéig magam mellett akarom tudni.
Nyakához emelem a kezemet, ügyelek rá, hogy mindenki lássa a
gyűrűmet, arcomat az arcához érintem, és kinyitom a szemem. Mattet
pillantom meg, ott áll Blake mögött – előre tudtam, hogy így lesz.
Remélem, a szemem mindent elmond, amit gondolok.
 Én győztem, bazdmeg!
Látom, hogy Matt megérti az üzenetet, mert keze ökölbe szorul, résnyire
húzott szemmel mered rám. Megragadja Ashley kezét, megfordul, szinte
menekülve hagyják el a termet.
Kicsit lassítok a csókon, elhúzódok. Blake lassan kinyitja a szemét, és
felnéz rám. – Tartoztam magának egy tánccal, Mrs. Archer – válaszolom
meg végre a kérdését, és egész testével hozzám simul. Színtiszta imádat ül
édes babaarcán, amitől elmosolyodom. Ezt sokkal többet akarom látni rajta.
Nem árt, ha az emberbe beleszeret a saját felesége, nem igaz?
Úgy érzem, már nem kell sok hozzá.

BLAKELY

Végigmegyek a folyosón Ryat hálószobájáig. Mivel megittam három pohár

pezsgőt, és számtalan emberrel fogtam kezet, akik gratuláltak nekünk, most
már nagyon kell pisilnem. Kulcsom fordul a zárban, kinyitom, majd
becsukom magam mögött. Épp kezet mosok, amikor hallom, hogy nyílik és
csukódik a szobaajtó.
– Nem láttad ma este Sarah-t? – tudakolom, ahogy elzárom a csapot, és
felkapok egy törülközőt.
Ahogy megfordulok, belépnék a szobába, de valaki odalép elém, elállja
az utat. Már majdnem felsikoltok, amikor a falnak lök és tenyere a számra
szorul.
Felpillantok, és belenézek világoskék szemébe. A tenyere mögött kiáltás
tör fel ajkamról.
– Csitt, Blakely! Csak beszélni akarok veled! – veszi el a tenyerét, s
mindkét kezét a magasba emeli.
Hangosan beszívom a levegőt.
– Mit keresel itt, Matt? – csattanok fel. Ha Ryat itt találja, szétrúgja a
seggét.
– Beszélnem kell veled.
Meglököm a mellkasát, de meg se mozdul.
– Nincs miről beszélnem veled – verem meg ököllel.
 Matt felsóhajt, hátralép, kienged a fürdőszobából. Átsietek a szobán, és
már a kilincsen van a kezem, amikor megszólal.
– Ötszázezer dollárt fizetett apádnak, hogy feleségül vegyen.
Megtorpanok, és szembefordulok vele. Nevetés készülődik a
mellkasomban, de visszafojtom.
– Hazudsz. – A férfiak nem megvásárolják a feleségüket. Ilyesmi csak
filmekben van.
Matt folytatja.
– A telefonod. Nyomkövetőt tett rá, hogy lássa, merre jársz.
Szívem hirtelen vadul verni kezd.
– Nem…
– A bejövő hívások és üzenetek… blokkolja őket – mordul fel Matt.
Érzem, hogy megrogy a lábam, szavai ökölcsapásként érnek, de sikerül
állva maradnom.
– Biztos, hogy nem… – kezdek el vitába szállni.
– Gondolj bele! Anyukád azt mondta, nem tud elérni. Én is próbáltalak
hívni, üzenni. – Lép egyet felém, de szoborrá dermedve állok. – Azon a
hétvégén, amikor New Yorkba utazott, de korábban jött haza, blokkolta
Sarah számát, hogy ne tudjon felhívni téged, hogy menj el bulizni.
Könnyek kezdenek gyülekezni a szememben attól, hogy milyen logikus,
amit mond, mégsem akarom elhinni.
– Nem. Hogy tehetné…
– Az első éjszakán itt, a partin… amikor rajtakaptál Ashley-vel… Mielőtt
hazavitt téged, kikérte a ruhatárból a mobilodat, a kulcsodat és a
személyidet. Letöltött a mobilodra egy olyan alkalmazást, amivel
mindenhez hozzáférhet. Még ahhoz is, amit beütsz a keresőbe. Minden
hívást végighallgat, minden üzenetet olvas. Lenyomozza, mit csinálsz.
A fejemet ingatom, könnyek patakzanak a szememből, nem akarom
elhinni azt, amiről pedig tudom, hogy az igazság. Biztos, hogy ez az
igazság. Túlságosan is logikus.
Matt felsóhajt.
– Tudom, hogy kettőnk számára már nincs remény.
De gondoltam, jobb, ha tudod, kihez mentél feleségül – pillant a gyűrűmre.
– Honnan… – köszörülöm meg a torkomat. – Honnan tudod mindezt?
– Mert én is ezt tettem Ashley-vel – válaszolja Matt egyszerűen. –
Minden Lord ezt teszi a Kiválasztottjával. Mit gondolsz, miért kérünk meg
mindenkit, hogy a partin adja oda a mobilját? Így hozzáférünk mindenhez
akkor, amikor az embereket lefoglalja a bulizás.
Nagyot nyelek, hogy szűnjön a gombóc a torkomban. Igaznak kell lennie,
nem? Olyan sok mindent megmagyaráz! Hogy anyám miért nem tudott
elérni. Miért nem tudott Sarah elérni, amikor elvileg Ryat itt sem volt, de
érdekes módon akkor elért, amikor visszajöttünk a kunyhóban töltött
hétvégéről. Hogy Ryat miként talált rám apám magángépén. És azt, hogy
miután beírtam a keresőbe a „fojtogatós játék” kifejezést, másnap a tenyerét
a számra tapasztotta.
– Honnan tudod, hogy pénzt adott apámnak? – tudakolom remegő vállal.
Matt megvakarja a tarkóját.
– Onnan tudom, hogy… – elhallgat, karját leengedi a teste mellé, és
felsóhajt. – Hogy én ötvenezret ígértem.
A számhoz kapok, hogy elfojtsam feltörni készülő zokogásomat. Tudtam,
hogy Ryat nem szeret, de ez? Az egész csak játék volt neki. Nem voltam
más, mint egy jól fizetett prostituált. Apám eladott a legtöbbet ígérőnek.
– Blakely… – lép felém Matt, én pedig hátralépek, és a hálószobaajtónak
ütközök. Matt megáll. – Én annyira…
– Kifelé! – kiáltok fel. Még soha nem éreztem magamat ennyire
megalázva. Szégyellem, hogy azt hittem, valami jót teszek, amikor a világ
legnagyobb ostobaságát vittem véghez.
– Blakely…
– KIFELÉ! – üvöltöm, ellépek az útjából, és kinyitom neki az ajtót.
Elindul, de az ajtónál megáll.
– Ryatnek egyvalamiben igaza volt. Tényleg csodálatosan nézel ki. –
Majd kilép a szobából, én pedig hangosan becsapom mögötte az ajtót és be
is zárom.
A földre ülök, térdemet a mellkasomhoz húzom, kezemet az ajkamra
tapasztom, nehogy hangosan felzokogjak.
Mindenki kiárusít engem ezen a világon. Mindenki. Senki nem áll
mellettem. Sose kérdezik meg, mit akarok.
Elhúzom a kezemet a számtól, lepillantok a gyűrűmre, és elkezdem
leráncigálni. Végül lejön, és áthajítom a szobán. Odakúszok hozzá drága
ruhámban és felemelem. Majd Ryat ágyához lépek, és odateszem a
közepére.
 Belépek a fürdőszobába, megszemlélem magamat a tükörben. A
sminkem teljesen elmaszatolódott. Azt gondoltam, hogy az este egy adott
pontján, később, valóban így fogok kinézni, de egészen más okból. Le sem
törlöm, csak felkapom a borítéktáskámat, benne a mobilommal, és tudom,
hogy egy, egyetlenegy esélyem van a szökésre. Mert ha mindaz, amit Matt
mondott igaz, Ryat valóban perceken belül rám talál.
HARMINCHATODIK FEJEZET
RYAT

– Gratulálok a házasságkötéshez, Ryat! – lép hozzám Gregory, és kezet

rázunk.
– Köszönöm, uram! – kortyolok bele a pezsgőbe.
– Ne feledd, mit mondtam – biccent felém. – Ha bármire szükséged van,
szólj. Az adósod vagyok.
Biccentek, majd előveszem a mobilomat a zsebemből. Feltűnt, hogy
Blake jó ideje van távol. A zsebembe süllyesztem, felpillantok, és
körülnézek a tömegben. Sarah-t és Gunnert a terem túlsó végében fedezem
fel, a bárpultnál.
Odafurakodok hozzájuk, és elveszek egy újabb teli poharat.
– Hé, nem láttátok Blake-et? – kérdezem.
– Nem – válaszolja Sarah a homlokát ráncolva. – Már kétszer is üzentem
neki, de semmi válasz.
Gunner a fejét ingatja.
– Egyébként… király voltál, tesó! – int a színpad felé, a kis műsoromra
célozva.
Elvigyorodok, de amikor megpillantom Mattet a terem túlsó végében,
lefagy arcomról a mosoly. Háttal áll a falnak, kezében egy pohár ital. De a
mosolya az, amitől egyszerűen meghűl az ereimben a vér. Ahogy ott áll és
engem bámul, megszólal a fejemben a vészcsengő.
Megcsörren a mobilom, előveszem, nem törődök többé Matt-tel. Látom,
hogy ismeretlen számról hívnak, ezért megfordulok, és kilépek az üveges
tolóajtón. Az úszkáló, fehér lámpásokkal bevilágított, ötvenméteres
medencét bámulom a hátsó teraszon állva, és fogadom a hívást.
– Halló?
Hosszú csend fogad a vonal végén.
– Halló? – kérdezem ismét, de semmi válasz. – Ki az?
– tudakolom.
– A feleséged.
 A jéghideg hangon kiejtett két szótól borzongás fut végig a hátamon, és
földbe gyökerezik a lábam.
– Blake?
– Hogy tehetted? – szólal meg remegő hangon, ami azt sugallja, hogy
dühös.
– Mit hogy tehettem? – pillantok fel, és végignézek
a szépen nyírt pázsiton. – Hol vagy most?
Rekedtesen felnevet.
– Ellenőrizni akarod, hogy azt kaptad-e, amiért fizettél?
Felkapom a fejemet, és a pulzusom vadul száguldani kezd.
– Blake…
– Hogy tehetted? – tombol Blake. – Sosem vártam el azt, hogy szeress!
De voltam olyan ostoba, hogy azt képzeltem, hogy legalább tisztelsz!
– Hol vagy most? – kérdezem fogcsikorgatva. Megpördülök, feltépem az
ajtót, és belépek a bálterembe.
– Rég nem vagyok ott, Ryat.
– Hol vagy? – tudakolom, ahogy végigrohanok a báltermen és a folyosón
is.
– Játszadozni akarsz, Ryat? Én is tudok játszani. Egész nap képes vagyok
játszani.
Felérek a szobámhoz, és kivágom az ajtót. Ahogy körülnézek, sehol nem
látom. – Jobb lesz, ha…
– Mi? – vág a szavamba Blake. – Ha visszajövök, és megalázkodok
előtted? Esélytelen, Ryat.
Megpillantok valamit az ágyon. Odalépek, és látom, hogy a jegygyűrűje,
a táskája és a mobiltelefonja. A kibaszott kurva életbe! Megszökött.
– Megtalállak – nyögöm ki nagy nehezen. – Egyszer már megmondtam
neked… és Blake… – veszek mély lélegzetet, mert érzem, hogy remeg a
kezem. – Ha megtalállak, a hajadnál fogva rángatlak vissza ide, hiába
rúgkapálsz és sikoltozol. – Megteszem, amit csak kell. – Ne akard elérni,
hogy bántsalak.
Blake halkan felnevet, mintha egy szavamat se hinné.
A hang úgy ér, mintha forró lávával öntöttek volna végig, égeti a bőrömet,
és még dühösebb leszek tőle.
– Azt nem találhatod meg, amit nem tudsz lenyomozni, Ryat.
Ó, dehogynem.
 – A viszontlátásra, Mrs. Archer.
– Nem. Nem lesz viszontlátás. – Katt.
– Az Isten verje meg! – kiáltok fel, és áthajítom a telefont a szobán; a
falnak csapódik, és a kijelző millió darabra törik.
Hangosan lihegek, beletúrok a hajamba. Mindegy, hogyan került az
ujjára az a gyűrű – Blake hozzám tartozik. Ez semmin nem változtat. Vissza
fogom hozni, de az, ahogyan visszahozom, nem fog tetszeni neki.
HARMINCHETEDIK FEJEZET
RYAT

A fekete bőrpamlagon ülök, és a térdemre könyökölök. Jobb kezemmel

szórakozottan forgatom a jegygyűrűmet.
A gyűrű belsejében a következő felirat szerepel: Míg a halál el nem
választ – akárcsak a feleségem gyűrűjén.
Két napja, hogy elment. Egyetlen szó, egyetlen jel nem utal arra, hová
mehetett. És fogalmam sincs, hol kezdjem el keresni. Eltűnt – huss! –, akár
egy kísértet.
Ha megtalálom – márpedig megtalálom –, minden erőmre szükségem
lesz, hogy ne öljem meg. Ilyen dühös vagyok.
Új telefonom megrezzen a zsebemben; ahogy kihúzom, látom, hogy
ismeretlen számról érkezett az üzenet.
Semmi.
Újra lezárom a készüléket, a fogamat csikorgatom. Nos, ez érdekes. De
most nincs időm arra, hogy ezzel foglalkozzak. Egyszerre csak egy
problémát oldok meg.
– Mit tudunk? – tudakolja apósom a Dallas belvárosára néző irodájában.
Ismételten az éjszaka közepén vagyunk itt.
– Semmit – szólal meg a jobbomon ülő Prickett.
Nem beszéltem sokat, mióta megtudtam, hogy Blake úgy döntött,
megszökik. Értelmetlen lenne, mert nem sokat tudok mondani.
– Nem ment vissza a lakására, a kocsija ugyanott parkol, ahol eddig, és a
mobilját a Lordok házában hagyta, a jegygyűrűjével együtt – közli a
balomon ülő Gunner.
Apám felsóhajt, ott áll a padlótól a mennyezetig érő ablakok mellett.
– Egyszerűen eltűnt.
– Egy ember nem tűnhet csak úgy el! – csap ököllel Blake apja az
asztalra. Biztos vagyok benne, hogy Phil is legszívesebben megfojtaná. –
Pénzre van szüksége ahhoz, hogy túléljen!
– Akkor szerez magának egy állást – mondja Prickett.
 – Életében egyetlen napot nem dolgozott. Mégis milyen képességei
vannak? – veti oda Phil. – De ha van állása, azt valahol be is jelentik.
– Nem, ha készpénzben kapja a fizuját, feketén dolgozik – jelenti ki
Gunner, és hátradől a kanapén. – Vegas meg a vetkőzős csajok, ez jut
eszembe.
Ökölbe szorul kezem a szavaitól, legszívesebben a puszta gondolatért
behúznék neki.
– Matt átverte – jelenti ki apám, és megfordul, hogy szembenézzen
velünk. – Rájött, hogy minden esélye szertefoszlott azzal, hogy elveszítette
Blake-et, ezért úgy döntött, tönkreteszi a házasságát Ryattel. – A szemembe
néz. – Valószínűleg arra számított, hogy Blake majd hatalmas jelenetet
rendez mindenki előtt, de valami jobb hullott az ölébe így, hogy Blake
inkább megszökött.
Amikor harminc perce megérkeztünk, megnéztük a hálószobámban
készült felvételt Mattről és a feleségemről. Mostanra többször láttam, mint
ahányszor meg tudom számolni. Az ember azt hinné, ennyi idő után már
felfogom, hogy nem derül ki belőle, hová szökött.
Azonban a felvétel semmit nem változtat azzal a helyzettel kapcsolatban,
amiben Blake minket hagyott. Leszarom, milyen dühös rám; megfizet az
egészért. Ahogyan Matt is, de ő csak később. Egyelőre Blake a
legfontosabb számomra.
Phil az arcát dörzsölgeti, és hangosan felsóhajt.
– Találd meg! – néz egyenesen a szemembe. – Találd meg, és hozd
vissza! Bármilyen módszerrel, amit csak megfelelőnek ítélsz!
Bólintok. Amúgy is így terveztem, de kösz az engedélyt.
– A legnagyobb fenyegetést Blake számára azok jelentik, akik ártani
akarnak Ryatnek – folytatja Phil. – Egy Lord feleségét fel lehet használni
ellenünk. És a házasságot az egész istenverte világ számára bejelentettétek.
A Lordok közötti házasságok mindig azért köttetnek, hogy még nagyobb
befolyáshoz juthassunk. Előfordult már, hogy feleségeket raboltak el
váltságdíjért. Egyeseket megerőszakoltak, másokat meggyilkoltak.
Bármelyik ellenségünk láthatja, kit birtoklunk, és el is veheti tőlünk.
Mindegy, hogy az illető pár tagjai szeretik-e egymást vagy sem. Ez attól
még kihat a világunkra. A feleség egyrészt játékszerünk, másrészt a gyenge
pontunk is.
 – Blake nagyon sebezhető, ha egyedül van a nagyvilágban – emelkedik
fel Phil, és lesöpri a számítógépét az íróasztaláról. – BASSZA MEG! –
tenyerel az íróasztalra, és hangosan zihál. – Ezzel nem fordulhatunk a
sajtóhoz. Nem fedhetjük fel az eltűnését a nagyközönség számára.
Kibaszott nagy háborút hozna a fejünkre. Valaki megláthatja, és még azelőtt
elrabolhatja, hogy mi rátalálnánk. – Kihívó pillantása mintha provokálna,
hogy szálljak vitába vele. Nem teszem. – Mire megtaláljuk a holttestét, késő
lesz.
Igaza van. Nem bízhatunk senkiben, aki nem ebben a helyiségben van.
– Megtalálom – mondom nyugodtan, és végre megtöröm eddigi
hallgatásomat. De azt senki nem tudja, hogy jelenleg én jelentem a
legnagyobb fenyegetést Blake számára.

BLAKELY

– Megcsókolhatja a menyasszonyt.
Mióta összefutottam Ryattel a Barrington folyosóján, ezek a legijesztőbb
szavak, amiket valaha hallottam.
Csók? A gondolat úgy ért, mintha egy darab téglával vágtak volna fejbe.
Szinte alig állok a lábamon. Még egyszer sem csókoltuk szájon egymást.
Őszintén szólva, eddig nem gondoltam rá. Eszembe sem jutott, hogy ennek
meg kell történnie.
Ryat közelebb lép, jobb kezével megfogja az arcomat, pihegő ajkamra
pillant, én pedig mélyen beszívom a levegőt, ahogy mellkasa az enyémnek
simul.
Félrehajtott fejjel nézek rá. Szívem vadul ver, a tarkómon kiütközik az
izzadság. Miért vagyok ilyen ideges? Már csókolóztam pasival. Sőt, egyszer
Sarah-t is megcsókoltam.
De Ryatet? Olyan intimnek tűnik megcsókolni ezt a férfit, aki most már a
férjem – szinte tiltott dolog.
De képtelen vagyok megállítani. Meg kell történnie – hagyomány, mely
megpecsételi a házasságot. Ajkát az enyémre nyomja, lehunyom a szemem,
ahogy szétnyitom az ajkam. Érintése gyengéd, ajka szinte sóvárgó. Kinyitom
a számat, megadom neki az utolsó dolgot, amit még adhatok, és a testem
beleolvad az övébe, ahogy szabad keze a derekamra simul, és szorosan
átölel.
Nyelve behatol a számba, gyengéden találkozik az enyémmel, én pedig
felnyögök, többet akarok. Szükségem van a benne mindig megbújó
agresszióra. Kezem felcsúszik a hátán, megragadom az inge hátsó részét, és
belekapaszkodom. Közelebb akarom érezni magamhoz.
De elhúzódik, én pedig kinyitom elnehezült szemhéjamat, és elönt a
csalódottság, hogy ezt eddig miért nem tettem meg.
Máris a szemembe néz, és úgy nyalja meg az ajkát, mint aki készen áll
arra, hogy ismét megízleljen. Az arcomra simuló kéz ujjpercei végigfutnak
rajtam, ahogy azt suttogja:
– Most már örökre az enyém, Mrs. Archer.

– Kisasszony?
– Tessék? – pislogok, próbálom kiűzni az emlékezetemből az esküvőnk
napját. Mióta elhagytam, folyamatosan ez jár a fejemben.
– Kaphatok egy Bud Lightot? – szólal meg a férfi, és felemeli a kezét.
Bólintok.
– Hogyne. Még valamit? – Szedd össze magad, Blakely! Oka volt annak,
hogy elhagytad.
A férfi halványan rám mosolyog, borostyánszínű szemének pillantása
szűk rövidnadrágomra téved.
– Egy nyeletet belőled.
Cuki! Felnevetek, mintha valami jó viccet mondott volna, megfordulok,
és a pulthoz lépek, hogy leadjam a rendelését.
– Új asztal – szólal meg mögöttem Janett, a pultos és egyben tulaj, és
biccent.
Átnézek a vállam fölött, és látom, hogy három férfi ül le.
– Egy Bud Lightot kérek – mondom, és Janett kinyit egyet. A tálcámra
helyezem, átadom a pasasnak, majd odalépek az új asztalomhoz. – Mit
hozhatok, uraim? – tudakolom, és
a kerek tálcát a jobb csípőmnek támasztom.
Ez most az életem. Pincérnő vagyok egy ócska bárban a kibaszott semmi
kellős közepén. Három hete tűntem el. Se mobil, se kocsi, semmi kötődés a
külvilághoz, azokon kívül, akikkel itt találkozom, és ez így pont jó nekem.
Nem tudom, meddig ér el a Lordok keze, már ami a rendőrséget meg
a szövetségi nyomozókat illeti.
De Ryat még mindig itt él a fejemben, és ezt gyűlölöm.
Amikor kirohantam a Lordok házából, mindent hátrahagytam. Tudtam,
hogy sose térek vissza. Ahhoz, hogy megszökhessek, új életre volt
szükségem. Bár volt némi félretett készpénzem, de nem tudtam visszamenni
a lakásomra, hogy elhozzam, így amíg nem szedek össze egy kis tartalékot,
találnom kellett egy melót, amivel nem keltek feltűnést.
Jelentkeztem ide, és Janett azonnal felvett. Azt hiszem, a fehér
szaténruhámból és az elmaszatolódott sminkemből rájött, hogy menekülök
valaki elől. És persze abból is, hogy nem tudtam megadni neki semmilyen
elérhetőséget, még a személyimet sem tudtam megmutatni. Janett kisegített.
Az adósa vagyok.
– Én egy Coronát kérek – szólal meg az egyik pasas, túlkiabálva a zenét.
A második is bólint. – Igen, ez jól hangzik. Legyen kettő. – A harmadik
leteszi az étlapot, és felnéz rám. Sötétkék szeme fehér, kivágott felsőmre
tapad. A felső különösen szűk, összeráncolódik a fekete melltartó fölött,
amit alatta viselek – ciki, tudom.
Feketére festettem a hajamat a közeli kínai boltban vásárolt festékkel.
Ezer dolgot kitaláltam, amit megváltoztathatnék magamon, ha esetleg a
nevemet vagy a fotómat ott látom a híradóban. De meglepetésemre ez nem
történt meg.
Minden egyes nap, mióta megszöktem, egyre idegesebb vagyok. Mintha
lassan fogyna az időm. Nem tervezek sokáig itt maradni. Tudom, hogy
folyamatosan mozgásban kell lennem ahhoz, hogy elkerüljem a múltamat.
Már most is úgy érzem, figyelnek. De azt mondogatom magamban, hogy ez
őrültség. Ha Ryat itt lenne, és tudná, hol vagyok, már felfedte volna magát
előttem. Nincs elég türelme ahhoz, hogy megbújjon az árnyékban, és engem
figyeljen.
– Hogy hívnak? – tudakolja a férfi, és az asztalra könyökölve előrehajol.
– Rae – mondom a középső nevemet. Még most is óvatos akarok lenni.
Amúgy meg itt mindenki ezen a néven ismer.
– Rae – futtatja végig nyelvét hófehér fogán. – Nos, mit javasolsz, Rae?
– Attól függ, mit akar – vonom meg a vállamat. Errefelé nem
különösebben kísérletezők a pia terén. A vendégek általában a megszokottat
szeretik. Nem fogom felmondani a teljes itallapot, ha már egyszer ott van
előtte.
– Téged akarlak – dől hátra a férfi a székén, és a rövidnadrágomra pillant,
mint az előző pasi, én pedig nehezen állom meg, hogy égnek emeljem a
tekintetemet. De így kapok borravalót.
– Állj le, haver! – csap rá a haverja a karjára, és felnevet. – Szerintem
biztos van pasija.
Sőt, férje.
Ha mázlim van, Ryat érvényteleníttette a házasságunkat, de ezt kétlem.
Inkább az a fajta, aki hamis papírokkal igazolja, hogy borzalmas
körülmények között hunytam el. Ez a minimum, amit az a szemétláda
megtehetne értem.
– Na? – nevet fel a fickó a haverja megjegyzésén. – Mit szólsz, szexi
mami? Randizunk, ha vége a műszakodnak?
Mami? Létezik nő, akinél ez a duma beválik?
– Csak hajnali három után végzek – közlöm. Már maga a tény is sértő,
hogy azt képzeli, hogy megcsalnám az elképzelt pasimat. Egyértelmű, hogy
csak baszni akar. Hajnali három órakor senki nem megy randira.
Nem mondom, hogy nem gondoltam még rá. Kurvára szar, hogy ekkora
az ugrás onnan, hogy Ryattel állandóan szexeltünk, és a nagy semmi között.
Ma reggel kénytelen voltam befeküdni a kádba és széttenni a lábamat a
rohadt csapnál, hogy a megfelelő ponton érjen el, miközben maximumra
állítottam a vízsugarat. Semmilyen szexuális segédeszköz nincs nálam, és a
saját kezemtől nem tudok elélvezni. Baromira bosszantó.
– Semmi gond – fonja össze a pasas a két kezét, majd a tarkójára teszi, és
rám vigyorog. – Megvárom, amíg végzel. Utána mehetünk.
– Mit kér inni, uram? – tudakolom, és visszafojtok egy sóhajt.
A barátja még hangosabban nevet.
– Öregem, rendeld már meg a kibaszott italodat, és hagyd békén a lányt!
– Lepj meg! – mondja végül a pasas.
Hátat fordítok nekik, és a bárhoz lépek.
– Három Coronát kérek.
Janett bólint, és elindul a sörökért, Ryat pedig szokás szerint ismét betör
az emlékeim közé.
– Ryat! – sikkantom, amikor lehajol és felkap, a kocsifeljáró közepén a
karjába emel. – Mégis mit…
– Hagyomány, hogy a vőlegény átemeli az arát a küszöbön – jelenti be
Ryat, ahogy belépünk a kunyhóba.
Felmosolygok rá.
– Sosem hittem, hogy olyan típus vagy, akit érdekel a hagyomány.
Belép a hálószobába, az ágyra dob, és még mielőtt felemelkedhetnék,
lovaglóülésben ráül a csípőmre, kezével megtámaszkodik a fejem két
oldalán, és az ágyhoz szegez.
– Azt hiszem, hamar rájön majd, hogy tele vagyok meglepetésekkel, Mrs.
Archer.

– Parancsolj – helyezi Janett az italokat a tálcámra, és ezzel ismét visszahúz

a jelenbe.
– Kösz – mormolom.
– Mondd, jól vagy? – tudakolja, és megállít, mielőtt elindulnék.
– Igen – hazudom, de a világosbarna szempár szkeptikusan mér végig. –
Vagyis jól leszek.
– Nézd – hajol előre Janett, és alkarjával a bárpult tetejére könyököl. –
Nem ismerem a sztoridat, nem is kell ismernem, de hidd el, jobb így neked!

***

– Még nem mehetek el – mondja Janett a mobiljába, a bár mögött állva.

Már egy jó órája bezártunk, nemsokára végzünk a takarítással. – Nem –
mondja fogcsikorgatva.
– Még van egy kis dolgom…
– Nyugodtan menj haza, ha gondolod – mondom.
Janett felnéz rám, és remélem, nem haragszik azért, hogy füleltem egy
kicsit. Csak ketten vagyunk, és a zene most nem szól, csend van.
– Jó, oké – mondja hosszú szünet után. – Máris indulok. – Zsebre dugja a
mobilját, majd rám pillant. – Biztos vagy benne?
– Igen – bólintok. – Semmi gond. Majd én bezárok.
 – Kösz, Rae. Szuper vagy! Holnap találkozunk! – kapja fel Janett a
táskáját a bárpult alól, majd a kulcsot a pultra dobja nekem, és kiszáguld az
ajtón.
A kulcscsomóval előremegyek a bejárati ajtóhoz, hogy belülről bezárjam.
Majd a bárpult előtt összegyűlt szemeteszsákokhoz ballagok. Nem sietek
vissza a szállodai szobámba. Szar hely, és olcsó. De persze nem feltűnő.
Elfogadnak készpénzt is. A mellettem lakó nőnek állandóan látogatói
vannak, és abból ítélve, ahányszor az ágy a falnak ütközik, jól megfizetik az
idejét.
Felemelem a két szemeteszsákot, kissé ügyetlenül kihúzom őket a hátsó
sikátorban álló konténerhez. Leteszem, kinyitom a fedelét, és egyesével
behajítom őket. Rácsapom a fedelet, majd összeütöm a tenyeremet, hogy
leporoljam, és amikor megfordulok, ott áll előttem valaki.
Összerezzenek, és hangos sikollyal hátraugrok.
– Szia, Rae! – szólal meg a ma esti pasas. Ott áll az ajtóban, és nem
enged bemenni.
– Nagyon megijesztett – lihegem, és kezemet vadul dobogó szívemre
helyezem. – Mit… mit keres maga itt?
– Téged vártalak.
Hátralépek, lábam a büdös konténernek nyomódik. Több, mint egy órája
bezártunk. Egész eddig rám várt?
– El kell mennie – közlöm, és megpróbálom kikerülni, de a fickó oldalra
lép, és ismét elállja az utamat.
– Ne csináld már! – vigyorodik el. – Komolyan azt hiszed, nem tudom, ki
vagy?
A gyomrom összeszorul, de megpróbálom kivágni magam.
– Nem tudom…
– Te Blakely Rae Archer vagy.
Eláll a lélegzetem attól, hogy a teljes nevemet tudja.
A jobb kezére pillantok, de nem látom azt a gyűrűt, amiről tudom, hogy
Ryat is viseli, rajta a Lordok címerével. Ez a pasas vajon a Lordok közé
tartozik?
– Ryat küldött? – tudakolom remegő hangon.
A fickó mosolya még szélesebb lesz.
Ha ez valamiféle teszt, úgy érzem, megbuktam.
– Csak mondja neki azt, hogy nem talált rám. Kérem…
 Megragadja a felsőmet, és szembefordít magával. Hátamat a bár hátsó
ajtajának szorítja, és egészen közel lép.
– Miért tennék ilyet?
– Kérem! – rimánkodok. Nem mehetek vissza. Átgondoltam, de túl sok
idő telt el. Ryat megölne. Nem kétlem, hogy túlléptem egy határt, és ezt már
nem lehet visszacsinálni. És abban a pillanatban, hogy menekülőre fogtam,
tudtam, hogy egész életemben nem fogok mást tenni, csak menekülni. De
ez jobb, mint az, ami rám várt. Ryat, anyám, apám, Matt, mindenki
bolonddá tett. Ostoba liba voltam, aki azt hitte, hogy talán mégis érhet
valamit.
– Mit tennél meg érte? – tudakolja.
Nagyot nyelek, pedig gombóc van a torkomban.
– Van egy kevés készpénzem…
A pasas hátravetett fejjel nevet fel.
– Nem kell a pénzed, ribanc! – csattan fel, én pedig felnyögök. – Nem, én
azt akarom, ami Ryaté. – Egyet hátralép, így elég helyem van ahhoz, hogy
felemeljem a térdemet, és tökön rúgjam.
– Bassza meeeeg! – kap a lába közé, majd kétrét görnyed.
Ellököm magamat a faltól, hogy végigrohanjak a sikátoron. De egy kéz a
hajamba markol, és a földre ránt.
– Szállj le rólam! – kiabálom, és rúgkapálok, de ő lovagülésben rám ül,
teljes súlyával a hideg, egyenetlen talajra szorít. Korábban esett az eső,
ezért a víz átitatja vékony ruhámat, és a hajam is nyirkos.
– Csak akkor, ha megkapom, amivel tartozik nekem!
– morogja, mindkét kezét a torkomra teszi, és csak szorítja.
Hátam ívbe feszül, az alkarját markolászom, kinyitom a számat, próbálok
levegőt venni, de elszorítja a légcsövemet. Cipőm a betont rugdossa, arcom
lüktet, akár a dob. Könnyek szöknek a szemembe, alig látok valamit.
– Darabokban küldelek vissza hozzá! – morogja a férfi, és megráz.
Pöttyök kezdenek el villódzni a szemem előtt, mellkasom levegőért küzd,
testem kezdi feladni a harcot. Kezem a betonra hullik, szemhéjam
elnehezül. Amikor már azt hiszem, meg fogok halni, valaki hátrarántja a
pasas fejét, én pedig végignézem, ahogy végighúznak egy kést a torkán.
A nyílt sebből vér spriccel, teljesen beterít, és a férfi keze lehull rólam,
elenged.
 Harákolva próbálok rákjárásban arrébb mászni, mert a teste néhány
másodperc múlva pont oda zuhan a földre, ahol az imént feküdtem.
Próbálok újra lélegzethez jutni, csuromvizes vagyok, vérben úszom, és
felnézek a mögötte álló férfira, amitől elszorul a gyomrom. Sokkal
ijesztőbb, mint az, aki az imént próbált végezni velem.
Ryat Alexander Archer rám talált.
HARMINCNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Lebámulok Blake-re, és azok a gyönyörű, kék szemek teljes és tökéletes

döbbenettel merednek rám. Pontosan olyan csodálatosan szép, ahogy
emlékszem rá. A haja sötétebb, de ettől eltekintve ugyanaz a barna hajú,
babaarcú lány, aki a rögeszmém lett. Fehér, kivágott felsőjét és arca egy
részét most vér borítja. Tetszik, nagyon jól áll neki – kiemeli a szemét és
piros ajkát.
A földön ül, hangosan liheg, telt melle fel-le ugrál, próbál újra
normálisan lélegezni, miután ez a rohadék majdnem megfojtotta.
Ha valaki megöli, akkor az én leszek. Ez az én kiváltságom. Ő a
feleségem. Majd én eldöntöm, hogy mikor lesz elegem belőle, de a
farmeromban mocorgó farkam azt jelzi, hogy ez még nagyon messze van.
Felemelem a kést, mindkét combomon beletörlöm
a farmeromba, hogy lejöjjön róla a vér.
Blake négykézláb hátrafelé mászik, majd felpattan. Megfordul, hogy
eliramodjon, de Prickett és Gunner áll a sikátor végén, elállva az útját. Rám
pillant, majd a hátsó ajtón keresztül visszarohan a bárba.
– Gunner, intézd a biztonsági kamerákat! – szólok oda neki, és Gunner
bólint. – Prickett, te velem jössz!
Kinyitom a hátsó ajtót, belépek, tudom, hogy itt már nincs hová
menekülnie. A bejárati ajtókat kívülről úgyis leláncoltuk. A lánccsörgés
hangjától elmosolyodok. Legalább most megérti, hogy a tetteinek milyen
súlyos következményei vannak.
Blake a válla fölött átnéz ránk, haja az arcába csapódik. Rohanni kezd, de
Prickett megragadja, rálöki egy asztalra, ahonnan a földre zuhan, néhány
széket is magával ránt.
Arccal lefelé fekszik, hangosan felnyög, és ügyetlenül megpróbál
felemelkedni. Azonban Prickett felrántja a földről, lenyomja az asztalra, és
fél kézzel Blake két csuklóját a háta mögé rántja. Másik kezével hátsó
zsebébe nyúl, és kiveszi a bilincset. Blake lassan visszanyeri erejét, és
sikoltozni kezd, míg küzd Prickett ellen, aki azonban megbilincseli, és
olyan szorosan meghúzza, hogy Blake fájdalmasan felkiált.
Odalépek az asztalhoz, és felemelem az egyik széket, ami leesett.
Megfordítom, hogy háttal legyen a támla, lovaglóülésben elhelyezkedem
rajta ott, ahol Blake feje lelóg az asztalról. Prickett továbbra is ott áll
mögötte, alkarját Blake hátára nyomja, leszorítja a faasztalra.
Felemelem a kést, gyengéden a homlokához nyomom, és egész teste
megmerevedik. Lassan végigsimítok a pengével az arcán, félresimítom a
haját, hogy a szemébe nézhessek. Haragosan bámul rám.
– Helló, Blake! – mondom kedvesen.
– Inkább ölj meg, bazdmeg! – mondja fogcsikorgatva.
Félrehajtott fejjel végigsimítok a késsel az állán, majd rányomom a
bőrére, úgy, hogy kénytelen legyen kissé feljebb szegni az állát, nehogy
megvágjam.
– Mégis miért ölnélek meg? Hiszen szeretlek.
Felhorkan a hazugság hallatán, egy kósza tincs ellibeg az arca előtt.
Elveszem a kést az álla alól, kicsit lehajtja a fejét, én a zsebembe nyúlok,
és előveszem a jegygyűrűjét.
– Gondolom, szeretnéd visszakapni – emelem az arca elé.
– Egyvalamit szeretnék, és az a válás – villantja meg szépséges, hófehér
fogait. Az asztal rázkódik, ahogy vergődik Prickett szorításában.
El is felejtettem, mennyire élvezem Blakely ezen oldalát. Mielőtt
elszökött, kicsit túlságosan kényelmessé kezdtek válni köztünk a dolgok.
Különféle érzések törtek fel bennem csak amiatt, hogy milyen csodásan
festett abban a ruhában. Még jó, hogy újra sínen vagyunk.
– Míg a halál el nem választ, Blake. És én még nem állok készen arra,
hogy megöljelek.
Blake keményebben kezd küzdeni Prickett ellen, aki azonban továbbra is
leszorítja. Elveszi alkarját a hátáról, és egyszerűen ráfekszik, belemarkol a
hajába, és felrántja a fejét. A mozdulattól Blake felsikolt, én pedig
megragadom az alkalmat, hogy előkapjam a két szem gyógyszert
a zsebemből, a szájába tömjem, és rászorítsam a tenyeremet, hogy bent
maradjon.
Blake ide-oda veti magát, én pedig felemelkedek a székről, és kirúgom
magam alól. Odakuporodok elé, kezemet karcsú nyakára teszem, és ott
tartom, de nem szorítom el a nyakát.
 Arcom néhány centiméterre van tőle, figyelem, ahogy könnyek gyűlnek a
szemébe, ahogy próbálja a fejét ingatni.
– Mindegy, hogy lenyeled vagy feloldódik, Blake.
Az eredmény ugyanaz.
Blake pislog, a könnyek végigfolynak az arcán a kezemre, és a sikátorban
megölt férfi vére még jobban elkenődik rajta. Orrcimpája kitágul, majd
lenyeli a gyógyszert, miközben a kezem továbbra is a nyakán van.
– Ügyes kislány! – dicsérem meg, amitől felnyüszít.
Mindkét kezemet elveszem, és bólintok Prickett felé, aki elengedi Blake
haját, és felemelkedik róla, majd odalép, hogy segítsen Gunnernek, mivel
hamarosan indulunk.
Kiegyenesedek, Blake-et a hátára fordítom, bilincses karja a teste alá
szorul. Kisimítom haját könnyáztatta, véres arcából. Pislog, és látom, hogy
máris elnehezül a szemhéja.
– Gyűlöllek! – suttogja.
– Tudom – válaszolom, és végigsimítok a nyakán, majd a mellkasán,
egészen csupasz hasáig. Fogyott egy kicsit. Elgondolkodom, hogy mennyi
mindenről mondott le azért, hogy ne találjam meg. – De az sem érdekel.
Blake ismét felnyüszít, elkapja rólam a pillantását,
a mennyezeztre bámul, és lassan pislog, ahogy újra könnyek csorognak
végig az arcán.
– Hogyan? – szipogja, mielőtt megnyalja az ajkát.
Lemosolygok rá, ujjpercemmel letörlöm a könnyeket.
– Mondtam neked, hogy… nem menekülhetsz előlem. – Lehajolok,
megcsókolom az arcát, és végighúzom rajta a nyelvemet. Bassza meg,
annyira hiányzott! Mióta eljött, nem sokat aludtam, folyton az járt a
fejemben, hogy miket művelek majd vele, ha viszontlátom. Most, hogy itt
van, le akarom kötözni az ágyamra, és fel akarom idézni neki, hogy
mennyire imádja, ha birtokolják. – Mindig megtalállak.
Amikor lehunyja elnehezülő szemhéját, utána már nem nyitja ki. Teste
elernyed, egyenletesen veszi a levegőt.
A nyakán kék-zöld foltok jelzik, hogy az a rohadék meg akarta ölni. A
maradék ruházata vizes és vérfoltos. Majd leszedem róla, és elégetem.
A karommal alányúlok, felemelem ernyedt testét az asztalról, Prickett és
Gunner megjelenik hátul.
– Menjünk! – adom ki a parancsot.
BLAKELY

Felülök, levegő után kapkodok. A mellkasomhoz nyúlok, rádöbbenek, hogy

már nem a pincérnőruha van rajtam, hanem egy túlméretezett póló.
Kótyagosan körülnézek, és látom, hogy egy ágyban fekszem. Egy
túlságosan is ismerős ágyban. Ryat parfümje olyan, mintha egy füstfelhő
fojtogatna.
Visszahozott. A gondolat bénító. Kudarcot vallottam. Annak ellenére,
hogy mindent helyesen csináltam, mégis sikerült elkapnia.
– Jó reggelt, Mrs. Archer!
Balra kapom a fejemet, és látom, hogy Ryat áll az ajtóban – a szobájából
nyíló fürdőszoba ajtajában, itt, a Lordok házában. Kitakarózom, és kiugrok
az ágyból. Olyan bizonytalanul állok a lábamon, hogy nekiesek a
komódnak, ami megremeg.
– Tartsd magadat távol tőlem! – figyelmeztetem; hangom rekedtes attól,
hogy az a titokzatos férfi meg akart fojtani, meg attól, amit Ryat lenyomott
a torkomon. Agyam még mindig kicsit ködös, de azt felfogom, hogy
veszélyben vagyok.
Ryat felnevet, kezét a farmerja zsebébe süllyeszti, tökéletesen
összeszedettnek és nyugodtnak tűnik, ahogy nekidől az ajtófélfának.
– Az nehéz lesz, mivel házasok vagyunk, Blake.
– Megmondtam, hogy el akarok válni – mordulok fel.
Ryat ellöki magától az ajtótól, én pedig a hálószobaajtó felé indulok, de ő
gyorsabb, a testem még gyenge, így oda tud ugrani elém. Felemeli a kezét,
én pedig lehajtom a fejemet, felnyüszítek, remeg a kezem.
– Csitt! – mondja, és gyengéden az arcomhoz ér, arra kényszerít, hogy
felnézzek rá. – Nem foglak bántani, Blake!
– De, fogsz – szívom be szaggatottan a levegőt. Az elején megígérte,
hogy bántani fog. Kiderült, hogy igaza volt, és én élveztem.
– Ezt akarod? – tudakolja, és szeme kutatón mélyed az enyémbe, én
pedig idegesen nagyot nyelek. El is felejtettem, milyen élénk a tekintete. –
Azt, hogy megbüntesselek?
– Nem – suttogom, de szívem vadul ver a gondolattól. Testem tudja, mire
képes Ryat, és olyan kibaszottul hiányzott nekem!
 – Biztos vagy benne? – húzza végig a kezét az arcomtól egészen a
mellemig. – A farkamnak hiányoztál, kicsikém – hajol közelebb, majd
homlokon csókol, én pedig visszafojtom a lélegzetemet. – A puncidnak,
ami az enyém, hiányoztam?
– Nem – hazudom, pedig a combom megfeszül a gondolattól, hogy a
lábam között érezzem. Még akkor is róla álmodtam, amikor rettegtem, hogy
rám talál. Magam előtt láttam az arcát, hallottam a hangját, éreztem
magamon a testét. Elképzeltem, hogy megtalál, elrabol és megbasz
– ahogy a kényszerítéses fantáziámban –, de ezt sose fogom elmondani
neki.
Ryat a homlokát ráncolja.
– Nagy kár. – Ujja a mellbimbómon köröz, ami kemény lesz érintésétől a
pólón át, és rájövök, hogy levette a melltartómat. Miután elégedetten látja
testem reakcióját, a hajamba túr, és lassan hátrahúzza a fejemet. – De csak
hogy tudd…
– hajol oda a fülemhez, és belesuttogja: –, nemsokára szépen letérdelsz, és
kinyitod a szádat. Szétteszed előttem azt a puha, szexi lábadat. És aztán
seggbe kúrlak. – Elhúzódik tőlem, zöld szeme elsötétül, tekintete az
enyémbe mélyed, amitől a szívem hevesebben kezd verni. – Megbaszom
a feleségemet. Akkor és úgy, ahogy csak akarom.
Nagyot nyelek, pedig gombóc van a torkomban ettől a fenyegetéstől,
miközben a puncim lüktetni kezd. Végem van!
Ryat elhúzódik.
– És bármennyire is szeretném ezt most rögtön megmutatni neked,
késésben vagyunk. Egy kis megbeszélésünk van. – Majd megragadja a
kezemet, kihúz a szobából és végigrángat a folyosón. Beszállunk egy liftbe,
és megnyomja az A betűt: az alagsorba tartunk. Amint a liftajtó becsukódik,
kirántom a kezemet a szorításából. Meglep, hogy hallgat. Arra számítottam,
hogy a sarokba szorít idebent, de lehet, hogy már mindent elmondott, amit
akart.
– Hol van a pincérnő ruhám, ami rajtam volt? – tudakolom.
– Elégettem – válaszolja Ryat, és még csak nem is pillant rám.
Rohadt szemét…
Az ajtó kinyílik, kilépünk egy előcsarnokba, és egy csukott ajtó felé
tartunk. Ryat kinyitja előttem, oldalt lép, hogy én menjek be elsőnek.
Ahogy átlépem a küszöböt, megtorpanok. A lábam képtelen tovább vinni.
Apám egy széken ül, mellette egy ismeretlen férfi foglal helyet.
– Blakely – morogja apám, majd felpattan.
Megpördülök, hogy távozzak, de Ryat előretol, majd becsukja az ajtót;
foglyul ejt.
– Van fogalmad róla, mit tettél? – csattan fel apám, és megkerüli a hosszú
asztalt.
– Én? – kapkodok levegő után. – Te adtál el engem!
Apám felhorkan.
– Egy vasat sem fogadtam el érted!
Homlokomat ráncolom.
– De Matt…
– Matt dühös volt, mert Ryat nyilvánosan is bejelentette a
házasságotokat. Azt mondta, ami eszébe jutott, csak hogy rávegyen téged a
menekülésre – szólal meg az ismeretlen férfi, aki továbbra is ülve marad.
Sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint apám – eltűnődöm, ki lehet, és mit akar.
Nem! Matt nem csupán meggyőző volt, de amit mondott, az teljesen
logikus. Mintha a kirakós teljes képe összeállt volna. De hogy teljesen
megbizonyosodjak róla, megfordulok, hogy szembenézzek Ryattel.
– Szóval nem ajánlottál pénzt értem?
Ryat továbbra is a csukott ajtónak dől, mintha el akarná állni az utamat
arra az esetre, ha ki akarnék rohanni. Karba tett kézzel válaszol.
– De igen. Ajánlottam.
Tátva marad a szám. Tudtam, úgy tudtam!
– Nem vagyok ribanc, Ryat.
Ryat nem szól semmit, de apám folytatja.
– Mindig is tudtam, hogy Matt egy igazi, szánalmas kis pöcs. Ezért
kényszerítettem Ryatet, hogy téged válasszon, hogy te legyél a
Kiválasztottja.
Csak pislogni tudok. Nem hiszem el, amit mond.
– Hogy micsoda? – Visszanézek Ryatre, aki most sem szól semmit. Csak
bámul, úgy, mint akkor, amikor a folyosón a földön fenékre ültem, amikor
nekiütköztem. Egyszerre közönyös és fenyegető. A játékos és gondtalan
Ryat, aki az esküvőnk estéjén volt, eltűnt. Ismét csak az üzlet a fontos neki.
Csak egy kibaszott parancs vagyok
a számára.
 – De Ryat úgy döntött, feleségül vesz téged – teszi hozzá apám.
– Mi? – lépek egyet hátra, hogy mindkettőjüket egyszerre lássam. A
tarkóm sajog, valószínűleg azért, mert Prickett leszorított az asztalra.
Elegem van abból, hogy tekintetem ide-oda jár apám és a férjem között. –
Úgy beszélsz, mintha hálásnak kéne lennem érte! – csattanok fel apámnak.
Mit vár tőlem, mit tegyek? Térden állva rebegjek hálát Ryatnek, hogy
feleségül vett, mert így nem kell egy életet leélnem Matt mellett? Miért
Ryat a jobb választás? Miért kettejük között kell döntenem?
– Hálásnak is kéne lenned! – jelenti ki apám, és odalép hozzám.
Egy kéz ragadja meg a felkaromat, oldalt penderít, egy kemény testnek
ütközök, majd Ryat átkarolja a vállamat.
Apám hangosan kifújja a levegőt.
– Én nem emelek kezet Blakelyre úgy, ahogy a feleségem.
Pislogok, próbálom követni a hirtelen témaváltást.
– Ezt honnan tudod? – Biztosan Ryat mesélte el, hogy mi történt. Ő az
egyetlen, aki tudja.
Apám legyint, nem is válaszol.
– Most, hogy visszajöttél, el kell intéznünk pár dolgot
– jelenti ki.
– Mégis mit? – tudakolom vadul dobogó szívvel. Mégis mit kell
elintézni?
– A beavatási szertartásodat.
Ettől összeszorul a gyomrom.
– Mire gondolsz? – kérdezem lassan, és elhúzódok Ryattől. Szerencsére
elenged.
– Arra, hogy Ryat befolyásos ember lesz…
– Igen, igen, elismert New York-i bíró – vágok közbe.
– De mi közöm ehhez nekem?
A másik férfi felemelkedik a helyéről.
– Ezt ki mondta neked? – tudakolja, és haragos pillantását Ryatre veti a
vállam fölött.
– Matt – válaszolom.
A szobára csend borul, amitől gyorsabban veszem a levegőt. Ezt talán
nem lett volna szabad tudnom? Ha így van, mit tesznek velem most, hogy
tudom?
 – Nem mondtam el senkinek – teszem hozzá gyorsan.
– Még Ryat se tudta, hogy tudom.
– Igaz ez? – tudakolja a férfi Ryattől.
– Igen – nyögi Ryat.
Francba is! Most már még dühösebb rám? El kellett volna mondanom
neki, amit tudtam?
– Ez… ez miért titok? – teszem fel a kérdést.
A férfi helyet foglal, és haragos pillantása most rám nehezedik.
– Nos, a Ladyk között is különféle szintek vannak, akárcsak a Lordok
között – folytatja, mintha meg sem hallotta volna a kérdésemet. – A lehető
legelőkelőbb körökben forogsz majd. Egy Lady mindig méltó a Lordjához.
Megdörzsölöm a halántékomat, és egy pillanatra lehunyom a szemem.
– Kibaszottul fáradt vagyok, és egy kicsit lelassultam attól, hogy
begyógyszereztek. – Felpattan a szemhéjam.
– Úgyhogy megmagyarázná végre valaki, hogy mi történik itt, ahelyett,
hogy rébuszokban beszéltek? – csattanok fel. – Mi a fasz az a Lady? És mi
köze van ahhoz, hogy Ryat pedig Lord?
– Kapsz majd egy üzenetet egy névvel, időponttal és címmel – kezd bele
apám. – Tartalmazza majd a beavatásod parancsait.
Felhorkanok.
– Nem leszek semmilyen titkos társaság tagja. – Ezeknek elment az
eszük! – Nem akarom, hogy bármi közöm legyen a Lordokhoz!
A másik férfi ismét talpra ugrik.
– Azt teszed, amit mondunk, vagy…
– Hagyj magunkra minket! – vág Ryat a férfi szavába.
A pasas kirohan, de apám lassan, komótosan áll fel. Odalép hozzánk,
kezét Ryat vállára helyezi.
– Remélem, tudod, mit csinálsz. – Ezzel kimegy.
– Mi folyik itt, Ryat? – tudakolom abban a pillanatban, hogy az ajtó
becsukódik mögöttük. – És ne hazudj nekem!
Ryat kihúzza az egyik fekete bőrszéket az asztalnál, és int, hogy üljek le.
Égnek emelem a tekintetem, de lezökkenek. Ryat kihúzza a mellettem álló
széket, és megfordítja, így egymással szemben ülünk. Előrehajol, és a
térdére könyököl.
– Mi már házasok vagyunk, Blake – emlékeztet rá. – Ha nem intézzük el
a beavatásodat, akkor eltávolítanak mint Ladyt.
 Tágra nyílt szemmel bámulok rá.
– Szóval elválhatunk? – Talán mégis van remény.
– Nem! – csattan fel Ryat, amitől összerezzenek. Lehajtja a fejét, és
végigszánt a haján. Egyértelmű jele annak, hogy kezd ingerült lenni.
Ahogy egy pillanatra ránézek, látom, milyen fáradt az a zöld szempár.
Eltűnődöm, hogy vajon ő sem alszik-e rendesen. Vajon gondolt-e rám úgy,
ahogy én rá?
– Nem értem – szólalok meg halkan. – Az előbb azt mondtad…
– Vagy ölsz, vagy megölnek – mordul fel, a szavamba vágva.
Ezen felnevetek, de amikor haragosan pillant rám, elhallgatok.
– Ez valami vicc, ugye?
– Ez kikerülhetetlen – csattan fel Ryat, és talpra ugrik.
Nem mondhatja komolyan. Lehet, hogy még mindig kábult vagyok.
Talán rémálmom van. Vagy esetleg hallucinálok.
– Én képtelen vagyok…
– De, képes vagy! – bólint Ryat. – Tudtam, hogy mit kell majd
megtenned, ha belemászol ebbe az egészbe.
– Hogy tehetted? – suttogom, és érzem, ahogy elszorul a torkom. Egy
küldetés voltam, amit Ryat megpróbált kivásárolni. És most Lady vagyok,
akinek meg kell ölnie valakit?
– Mindannyian áldozatokat hozunk annak érdekében, hogy
megszerezzük, amit akarunk – jelenti ki Ryat.
Remegő lábakkal felállok, kezem ökölbe szorul a testem mellett.
Odalépek hozzá, Ryat lebámul rám, zöld szemét még soha nem láttam ilyen
hidegnek. Rádöbbenek, milyen pokolian jó színész, és milyen ostoba
voltam.
– Úgy tűnik, nem fogod fel, hogy már nem akarok a feleséged lenni,
Ryat. És nem akarok csatlakozni az idióta titkos társaságodhoz sem! Szóval
nem, nem akarok semmit sem feláldozni érted, mert nem akarok veled
lenni! – Szívem vadul ver a mellkasomban, a vér dübörög a fülemben a
hazugságtól. Nem szabad megtudnia, mennyire hiányzott nekem. Az
ünnepség estéjén éreztem valamit iránta, de aztán Matt mindent elrontott
azzal, amit elmondott nekem. Mattet is gyűlölöm. Talán Sarahnak volt igaza
– jobb volt, amíg nem tudtam semmit.
Ryat tenyerébe fogja az arcomat.
– Mindez egyáltalán nem számít, Blake.
HARMINCKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Blake azóta hallgat, mióta azt mondtam neki, hogy már nem számít, mit
akar. Kegyetlenség volt, de ez az igazság. Elegem van abból, hogy
titkolózom előtte. Tudnia kell, mi folyik a Lordok világában. Talán nem fog
tetszeni neki, de megtanul majd együtt élni vele.
Vér, halál, és titkok – ebből áll az életem. Az övé ugyanilyen lesz.
Gyorsan odapillantok rá, ahogy ott ül a W Motors Lykan HyperSport
anyósülésén. Feje félrecsuklik, szeme lehunyva. Abban a pillanatban
elaludt, hogy elhagytuk a Lordok házát. Nem adtam túl nagy adagot neki,
mikor este rátaláltam abban a lepukkant bárban. Dühös voltam rá, és
tudtam, hogy végig küzdeni fog ellenem, ezért az volt a legjobb döntés,
hogy begyógyszerezem, mert így nem sérül meg. Csak pár szem altatót
kapott. Általában nem hatott volna így, de számítottam arra, hogy nagyon
kimerült. Mostanra eléggé kiismertem az én szép kis feleségemet. Nem
sokat aludt, mióta szökésben volt.
Befordulok a kocsifeljáróra, leállítom a motort, ő pedig megmozdul.
– Itthon vagyunk – közlöm.
Kinyitja a szemét, sűrűn pislog.
– Miért vagyunk itt? – tudakolja, és körülnéz az erdős területen.
– Mert itt lakunk.
– Nem… a lakásom…
Kiszállok, megkerülöm a kocsit, és kinyitom az ajtaját.
– Az a lakás már nincs meg – jelentem ki, majd megragadom a kezét, és
kihúzom a kocsiból. – Az összes holmidat áthoztam a kunyhóba. – Miután
elszökött, szétvertem a lakását. Nem vagyok rá valami büszke, de
próbáltam felkutatni a legapróbb nyomot is arra nézve, hogy hová mehetett.
Miután leültem, végignéztem a pusztításon, azt mondtam, baszódjon meg
mindenki, és felkértem egy költöztetőcéget, hogy az összes holmiját pakolja
össze és hozza ide. Tudtam, hogy ha rátalálok, úgysem megy vissza oda.
 Mióta beléptünk a házba, egyetlen szót sem szólt. Végighúzom a
folyosón, a hálószobámból nyíló fürdőszobába viszem, mert mindkettőnkre
ráfér a zuhanyzás.
Ahogy belépünk a fürdőbe, kinyitom a csapot, majd odaállok elé.
– Emeld fel a karodat! – parancsolom. Megteszi, amit mondok, a feje fölé
emeli. Lehúzom a pólót, amit ráadtam, majd letolom a lábán a
melegítőnadrágomat és a bugyiját is. – Állj be alá! Hozok törülközőt.
Odalépek a szekrényhez, kiveszem, amire szükség lesz, és leteszem a
földre, majd gyorsan levetkőzök, és beállok mellé. Háttal áll a falnak,
lehajtott fejjel, kezét összefonja a melle előtt. Nedves haja a nyakára és a
mellkasára tapad. Szipog, ahogy a véres víz végigfolyik a testén, és eltűnik
a lefolyóban. Miután visszatértünk a Lordok házába, nem töröltem meg.
Letéptem az egyenruháját, elégettem, és ágyba dugtam, ráadtam pár
ruhámat, majd kivártam, amíg felébred.
– Blake – mondom halkan, és felnéz rám, könnyek folynak végig az
arcán.
– Megölted – suttogja remegő szájjal.
Eltűnődtem, vajon mikor fogja fel a történteket. Mikor lesz egy
másodperce végiggondolni, hogy mit tettem a bár mögötti sikátorban.
Akkor és ott félt tőlem, és túlságosan lefoglalta az, hogy magát mentse.
Most, hogy visszavettünk a tempóból, és a gyógyszerek hatása már nem
érződik, teljes erővel csapja arcul a valóság.
– Megöltem.
Ismét szipákol.
– Elvágtad a torkát. – Reszket a válla, tágra nyílt szemmel,
kétségbeesetten dörzsöli a vért zúzódásokkal teli nyakáról és mellkasáról. –
Ez az ő vére…
– Csitt! – ragadom meg az arcát, kényszerítve, hogy felnézzen rám, hogy
többé ne azzal az emberrel foglalkozzon. – Muszáj volt. – A fejét ingatja,
de én keményen megmarkolom mindkét kezemmel. – De igen. – Teljes
testtel hozzásimulok, és hozzáteszem: – Hozzád ért. És ez elfogadhatatlan.
– Minden rohadékot megölök, aki megérinti a feleségemet. Ez ilyen
egyszerű.
Akkor nagyon dühös voltam rá, de megkönnyebbültem attól, hogy
időben érkeztünk. Mi van, ha nem találok rá Blake-re? Most halott lenne.
Ha egy másodperccel később érkezek, már csak a holttestét találom a
sikátorban. Ettől még dühösebb lettem. Azzal, hogy elszökött, veszélybe
sodorta az életét.
Blake felzokog, én elhúzom a faltól, és átölelem. Egyik karommal
magamhoz szorítom, szabad kezemmel végigsimítok nedves haján, míg
belezokog a mellkasomba.
– Most már biztonságban vagy, Blake! – nyugtatom. – Megígérem.
– Sajnálom! – zokogja.
Felsóhajtok, és érzem, hogy minden eddigi, iránta érzett dühöm
szertefoszlik. Az egész épp annyira az én hibám, amennyire Matté is.
Használtam Blake-et, majd ezt Matt arcába vágtam, így az egyetlen
eszközzel támadt rám, amivel tudott: beszélt Blake-kel. Ezt a játékot azóta
játsszuk, hogy Blake-et kaptam küldetésemnek. De az, hogy házasságot
kötöttünk, emelte a tétet.
Most már túl sok a veszítenivalóm, és ezt Matt is tudja. Ahogy apám
mondta Blake-nek, ő most már fontos a Lordok számára. Matt nem érintheti
meg, de elintézheti, hogy valaki más a nyomába eredjen. Ez rémít meg a
legjobban. Az évek során túl sok ellenséget szereztem. A Lordok sorai közt
túl sok olyan tag van, akik nem jutottak el a beavatásig azóta, hogy négy
éve elkezdtem az egyetemet. Hányuktól tagadták meg ezt a kegyet csak
azért, mert én legyőztem őket?
– Ryat? – suttogja Blake, és elhúzza a fejét a mellkasomról, majd
felpillant rám.
– Igen? – kérdezem, és a hajába túrok.
– Köszönöm, hogy megmentettél! – suttogja, és ugyanolyan csodálattal
bámul rám, ahogy a Lordok házában, azon a partin. Mielőtt minden
szétesett.
– Ne köszönd meg, Blake – mondom, és a nyakán éktelenkedő foltokra
pillantok. A feleségemért háborút is indítanék. Ez az egyetlen egy ember
semmiség volt. – Mindig meg foglak védeni.
Szempillái alól újabb könnyek buggyannak ki, majdnem lehajolok, hogy
megcsókoljam, de nem teszem. Inkább elhúzódok, és leveszem a szappant a
párkányról, hogy lemosdassam.
Hallgat, ahogy mindketten végzünk a zuhanyozással. Minden porcikáját
végigcsutakolom. Még a haját is megmosom, és csak utána mosakodok le
én is. Amint megvagyok, elzárom a vizet, és segítek megtörülközni. Olyan,
mintha automatikus lenne minden mozdulata – jelen van, de mégsincs itt.
 – Fáradt vagyok – mondja halkan, és ásít egyet.
Kivételesen én is fáradt vagyok. Kimerített az alváshiány, a stressz, és az
érzés, hogy nem tudom, mire számíthatok. Kilépek a fürdőszobából,
leveszem az ágyról a takarót. Blake bebújik, meztelenül, vizes hajjal.
Lefekszem mellé,
a hátamra. Odabújik hozzám, átkarol, én pedig felsóhajtok, és lehunyom a
szemem.
Olyan pokolian hiányzott! Erre csak most döbbenek rá. Minden nap
minden egyes pillanatában kerestem, de leginkább az bántott, hogy
megszökött tőlem. Nem azért, mert akartam. Hanem inkább azért, mert
hozzám tartozik, és meg kellett találnom. De most rájöttem, hogy ennél
többről volt szó.
A telefonom pittyen, odanyúlok és elveszem az éjjeliszekrényről. Üzenet
jött. Megnyitom, elolvasom, és a fogamat csikorgatom.
Bassza meg!
Úgy döntök, nem foglalkozok vele, ezért lezárom és visszateszem, majd
átölelem Blake-et és lehunyom
a szemem.

BLAKELY

Felébredek, és kinyújtóztatom nehéz tagjaimat. A testem még mindig

kimerült, de a fejem tiszta. A szobába nem szűrődik be fény, ezért úgy
gondolom, még nincs reggel. De tulajdonképpen elveszítettem az
időérzékemet. Felőlem akár három napot is aludhattam.
Kiszállok az ágyból, Ryatet szólítom, de csak a csend felel. Úgy döntök,
a keresésére indulok, ezért belépek a nappaliba, és felkattintom a világítást.
Ryat a kanapé közepén ül, farmerben és pólóban. Két karja a párnázott
háttámlára simul, kezében egy pohár whisky. Összevonom a
szemöldökömet. Még sosem láttam inni, azt az egy alkalmat kivéve, amikor
Gunner meg ő követett engem és Sarah-t a Blackoutba. Haja száraz,
tökéletesen beállítva égnek mered, ahogy általában hordani szokta.
Emlékszem, hogy ledőltem vele zuhanyzás után, de úgy fest, mint aki órák
óta ébren van.
 – Ryat?
Pillantásom az előtte elhelyezkedő dohányzóasztalra esik. Rajta van a
mobilom, a jegygyűrűm, a borítéktáskám – minden, amit otthagytam az
ágyán, amikor elmenekültem. Az asztal túlsó szélén légpárnás boríték
hever.
Szívem a látványtól hevesebben kezd verni. A zuhany alatt
megköszöntem neki, hogy megmentett, és komolyan is gondoltam. Ha nem
talált volna meg ott és akkor, most halott lennék.
– Mit csinálsz? – suttogom. – Gyere vissza velem az ágyba!
Ryat felemeli jobb kezét, a poharat az ajkához emeli, és kiissza az italát.
Pillantása rám esik, tekintetében harag csillog.
– Jól vagy? – tudakolom, és tétován lépek egyet felé, pedig már érzem,
hogy valami nem stimmel. Ryat nem túl ügyesen palástolja az érzéseit.
Rekedtesen felnevet, és a hangtól a tarkómon figyelmeztetőn
felágaskodnak a pihék.
– Három hét, Blake. Három kibaszott hét – hajol előre, és a kezében lévő
üres poharat bámulja.
Nagyot nyelek, mert tudom, hogy nem lesz könnyű. Nem fog
megbocsátani.
– Matt…
– Matt azt akarta, hogy hagyj el engem! Ne mondd, hogy nem tudtad, mit
csinál! – vág a szavamba Ryat. – Mindketten tudjuk, hogy nem vagy
ostoba. És ahelyett, hogy odajöttél volna hozzám, te megszöktél!
Karba teszem a kezemet meztelen mellem előtt.
– Hazudtál nekem. Mégis miért mentem volna oda…
Ryat feláll, és a poharat az égő kandallóba hajítja, amitől megnémulok. A
csörömpölő hangtól ijedten rezzenek össze.
– Ne rám legyél dühös egy olyan helyzet miatt, amit csak magadnak
köszönhetsz! – kiáltom, és leengedem a karomat. – Száz esélyed volt hogy
tisztázd velem a dolgokat! Hogy elmondd, hogy mi a franc történik!
Döntöttél, és most nem tetszik a döntésed következménye! – Megfordulok,
hátat fordítok neki, és berohanok a hálószobába.
– Igazad van – sóhajt fel hangosan Ryat.
Szavai hallatán megtorpanok. Soha életemben nem gondoltam volna,
hogy Ryat Archer olyan ember, aki beismeri, hogy rajta kívül másnak is
igaza lehet. Lassan szembefordulok vele, és Ryat lerogy a kanapéra.
 – Szeretnéd tudni, mi történt? – teszi oldalra mindkét karját ismét a
kanapé támláján, és szétveti a lábát. Testtartása és résnyire húzott szeme azt
sugallja, hogy egyáltalán nem bán semmit. – Eleinte csak egy feladat voltál
nekem, semmi más. Próbáltam visszaadni. Azt mondtam, nem tartozol
hozzám. De nem tehettem meg, hogy visszautasítsalak.
A Lordoknak nem lehet nemet mondani – mondja félrehajtott fejjel, és
pillantása végigsiklik meztelen mellkasomon. – Ezért követtelek.
Kitanultam a rutinodat – nevet fel halkan. – Vagy legalábbis a rutinod
hiányát. Aztán léptem.
Összevonom a szemöldököm.
– Hogy érted, hogy…
– Komolyan azt hitted, véletlenül ütköztél össze velem a folyosón? –
ingatja Ryat a fejét. – Szándékosan álltam eléd, Blake. Így léptem be az
életedbe. Akkor jött el az idő, hogy megláss. Hogy megkívánj.
Kezem ökölbe szorul a vallomásától.
– Te…
– Gunner tett róla, hogy Sarah megtalálja a röplapot. Egyébként csak
kettőtök miatt csináltattuk.
Nem csoda, hogy korábban egyet sem láttam.
– Pontosan annyi információt adagoltam neked, hogy kíváncsivá
tegyelek.
Könnyek gyűlnek a szemembe attól, hogy milyen ostoba voltam. Semmi
nem volt véletlen. Az egész csak egy kibaszott játék volt. Ryat szép lassan
átvert engem.
Elvigyorodik.
– Olyan kiéhezett voltál, Blake! – Szívem összeszorul a szavai hallatán. –
Matt olyan sokáig visszautasított, hogy nem kellett sokat adnom neked
ahhoz, hogy könyörögj
a folytatásért.
Az első könnycsepp végiggurul az arcomon, és Ryat végignézi. Majd
elkapja a pillantását, és undorodó vigyor ül ki ajkára.
– Nem te vagy az egyetlen ostoba itt, Blake – teszi hozzá. – Én is
elkezdtem valamit érezni irántad – horkan fel saját vallomásától. – Mert jól
néztél ki egy kibaszott ruhában. Azt gondoltam, mi baj lehet abból, ha az
embert szereti a felesége? Akkor talán mégis lenne egy esélyünk.
 Gyűlölöm, hogy szívem vadul kezd verni a gondolattól, hogy Ryat
esetleg tényleg szerethet engem. Mindig is ezt akartam. Hogy valaki
önmagamért szeressen. Elfogadjon. Azt hittem, Ryat szeret, de az egész
csak játszma volt.
– Azután elmenekültél… és ez felidézte bennem, hogy mi ez az egész.
Egy feladat. A haragom egy pillanatra minden mást maga mögé utasított.
Nagyot nyelek, hogy szűnjön a gombóc a torkomban, és ismét a pamlag
felé lépek.
– Ryat…?
– A zuhany alatt rájöttem, hogy kurvára elgyengültem veled
kapcsolatban, Blake. Tudod, miért? – Nem hagyja, hogy válaszoljak. – Mert
sírtál. Mert egy másik férfi bántani próbált. Ettől akartalak megvédeni.
Nekem kellene a legnagyobb fenyegetést jelenteni számodra. De ehelyett
beléd szerettem.
Szívem vadul ver, a vér dübörög a fülemben. Nem akarom, hogy a szavai
hassanak rám, mégis ez történik.
– Ryat…
– Kiskorom óta arra tanítottak, milyen fontos az engedelmesség –
folytatja Ryat, mintha nem is vallotta volna be, hogy szerelmes belém. –
Hogy a hatalom és a megalázás kéz a kézben jár. Végignéztem, ahogy
Lordok megtörik a Kiválasztottjaikat, vagy a Ladyjeiket, hogy kordában
tartsák őket. És te? Te elsírsz néhány könnycseppet, én pedig kurvára
ellágyulok.
– Sajnálom! – mondom annak ellenére, hogy elszorul
a torkom.
– A bocsánatkérés nem elég – ugrik talpra hangos kiáltással Ryat.
– Büntess meg! – ajánlkozom, és még egyet lépek felé.
Ryat szép szemében érdektelenség tükröződik, ahogy rám bámul. Vége.
Elveszítettem azt a kis haladást is, amit előző este sikerült elérni. És
gyűlölöm, hogy sajog a szívem. Hogy egyáltalán megérint ez az egész. Az
előbb vallotta be, hogy az egész csak játszma volt.
– Cuki – horkan fel Ryat.
– Komolyan mondom – lépek felé ismét egyet, mert kétségbeesetten
szeretnék belekapaszkodni abba, amitől az utóbbi három hétben
folyamatosan menekültem. Igen, követett el hibákat, ahogy én is. Nem
vagyunk tökéletesek. De igaza volt. Én is ugyanezt éreztem a partin, mielőtt
Matt odajött és mindent tönkretett. Mielőtt úgy döntöttem, elszököm,
ahelyett, hogy megpróbáltam volna megérteni azt, amit Matt tett.
Ryat pillantása meztelen lábamra siklik, végigmér, majd tekintete
megpihen a mellkasomon, és ismét a szemembe néz.
– Már nem érdekel.
Vallomásától elönt a pánik.
– Mit akarsz, Ryat? Hogy könyörögjek? Vagy meg akarsz leckéztetni?
– Nem, Blake. Már semmit nem akarok tőled – hajol előre, felemeli a
légpárnás borítékot, és feláll. Odalép hozzám, a kezembe nyomja, jéghideg
tekintete a szemembe mélyed. – Vedd úgy, hogy ez a nászajándékod! –
mondja, majd lekapja bőrdzsekijét az állítható támlájú székről, és kisétál,
becsapva maga után az ajtót, amitől összerezzenek.
Lerogyok a kanapéra, és remegő kézzel kinyitom a borítékot. Ahogy
kihúzok egy rakás papírt, érzem, hogy újra könnyek gyűlnek a szemembe.
Válási papírok. Végiglapozom, és belesajdul a szívem, amikor látom, hogy
már alá is írta.
Amikor lecsapom a paksamétát a dohányzóasztalra, a sarka a gyűrűmhöz
ütődik. Elolvasom a gyűrű belsejében a feliratot: Míg a halál el nem
választ. Felhúzom az ujjamra, de a gyomrom összeszorul.
Hogy jutottunk el idáig? Ezt akartam, de most mégsem ezt akarom. Igen,
minden hazugságon alapult. De nem vagyok ártatlan. Csak Matt miatt
lettem Ryat számára én a Kiválasztott. Ryatnek igaza volt. Miután Matt
sarokba szorított Ryat hálószobájában, ahelyett, hogy megkerestem volna
Ryatet, elmenekültem. Akármilyen dühös vagy zavart is voltam, nem az
volt a megoldás, hogy elmenekülök a gondjaim elől. Még én is tudtam,
hogy a végén úgyis utolérnek.
Előrehajolok, a combomra könyökölök, arcomat a tenyerembe temetem,
és nagyot nyelek, a torkomat megülő gombóc ellenére is. Miért érdekel,
hogy Ryat el akar hagyni? Azért, mert kudarcot vallottam? Teljes valómban
átéreztem azt, amit a Lordok partijának éjszakáján tett, és ezért fájt úgy,
amit Matt mondott. Mert azt hittem, hogy végre megkapom, amire minden
lány vágyik – a szerelmet és az elfogadást.
Ryat addig járt a nyomomban, míg megtalált. Megölt értem egy embert.
Megmentett. Még soha senki nem tett értem ilyen sokat. Ryat a zuhany alatt
megígérte, hogy most már biztonságban vagyok. Hogy megvéd. És aztán
ez? Nem vagyok hajlandó ilyen könnyen kiengedni a karmaim közül!
 Rohadjon meg ő is, meg ez a rakás papír is!
Felugrok, felkapom a paksamétát, és a tűzhöz lépek. Beledobom, és
figyelem, ahogy az egyetlen menekülési útvonalam hamuvá porlad.
„Míg a halál el nem választ”, mondta egyszer Ryat. És én el fogom érni,
hogy beváltsa ezt az ígéretet. Visszamegyek a közös hálószobánkba,
belépek a gardróbba, és végignézek a ruháimon, amiket a lakásomból
elhozatott. Felkapok egy pólót és egy fehér pamut rövidnadrágot. Miután
felöltözöm, fogat mosok. Épp a számat öblítem ki, amikor hallom a bejárati
ajtó csapódását.
Visszamegyek a nappaliba, csípőre teszem a kezemet, felkészülök a
harcra, arra számítok, hogy Ryat érkezett meg. Visszajött. Ő is meggondolta
magát. Nem gond, ha vitatkoznom kell vele.
– Ryat? – szólal meg egy női hang, miután becsukódott a bejárati ajtó.
Aztán belép a nappaliba az, akire a legkevésbé számítottam. A lány
megtorpan, és tágra nyílt szemmel bámul rám. – Blakely? – kapkod levegő
után, majd idegesen nagyot nyel.
Pillantásom magas sarkújára esik, majd tekintetem lassan felfelé
vándorol fekete ballonkabátjára, és már most tudom, hogy valószínűleg
nem visel alatta semmit. Fekete bőr dizájner retikül lóg a jobb karján.
– Mit keresel te itt? – tudakolom, és a bőröm bizseregni kezd az egész
testemen végigszáguldó féltékenységtől. Agyam olyan gyorsan jut bizonyos
következtetésekre, amilyen hevesen a szívem ver.
– Ryathez jöttem – mosolyodik el. A tökéletesen sminkelt arcon már
nyoma sincs meglepetésnek. – Te mit keresel itt?
– Én itt lakom – szegem fel az államat.
Felnevet.
– Nos, az utóbbi három hétben egyszer sem voltál itt, amikor jöttem.
Nem! Egyetlen szót sem hiszek el abból, ami elhagyja a száját. Ryatre
sok mindent lehet mondani, de csélcsapnak nem nevezhető. Egyáltalán nem
olyan, mint Matt. És nem vagyok hajlandó hagyni, hogy ez a ribanc hasson
rám. Még egyszer nem követem el ezt a hibát.
– Hazudsz!
– Jaj, ne már, Blakely – nevet fel, és egyet lép felém.
– Ugye nem képzelted, hogy hű marad hozzád, azután, hogy elhagytad, mi?
Ott maradok, állva, egy helyben, hagyom, hogy ő jöjjön oda hozzám.
 – Egy Ryathez hasonló férfinak megvannak a maga igényei – futtatja
végig a nyelvét szépen fehérített felső fogsorán. – Olyan igényei, amiket te
nem elégítettél ki, hiszen itt sem voltál. – Megáll, és előretolja jobb
csípőjét. – Valakinek muszáj volt segítenie, hogy kielégüljön.
– Akkor, gondolom, köszönetet kéne mondanom neked, nem? – vonom
fel egyik szemöldökömet.
– Nekem kéne köszönetet mondanom neked – érinti mutatóujját az orrom
hegyéhez, és minden erőmre szükségem van, hogy le ne harapjam. – Ha
nem menekülsz el, mert ilyen gyáva nyuszika vagy, Ryat sosem hívott volna
fel engem.
Lenyúlok, jobb kezem megfordítja a jegygyűrűmet a bal kezem gyűrűs
ujján, majd teljes erőből lekeverek neki egy pofont. Szükségem van valami
megkönnyebbülésre. Egy cicaharc talán segít ebben.
Levegő után kapkod, az arcához kap, földre ejti a táskáját – gondolom, az
ittalvós holmija van benne. Ahogy elhúzza a kezét, a vérre pillant, ami a
gyűrű vágta sebből buggyant ki.
– Ribanc! – sziszegi oda.
– Bocsáss meg, talán csak nem felsértett a jegygyűrűm? – tudakolom
bocsánatkérő mosollyal.
– Te kibaszott ribanc! – kiáltja, és felém rohan.

***

A kanapén ülök, Cindy ballonkabátjában. Miután végeztem vele,

kisminkeltem magam, a hajamat is megcsináltam, majd hátradőltem, hogy
megvárjam a férjemet, aki Isten tudja, hol járt eddig. Úgy érzem, az életem
nagyrészt ebből fog állni – várni fogok rá. Úgy, hogy nem tudom, mit
csinál, vagy hogy hol van.
Amikor meghallom a bejárati ajtót nyílni és csukódni, alig tudom
palástolni mosolyomat. Pár másodperc múlva Ryat lép a nappaliba,
ugyanabban a ruhában, amiben elment, és rögtön megtorpan.
– Mit keresel még itt? – tudakolja, ahogy végigmér. Látom a szemében,
hogy fellobban benne a vágy, ami azt súgja, hogy annak ellenére, hogy
dühös, még mindig megbaszna.
 Akkor jó.
– Töltöttem neked egy italt. – Nem törődöm a kérdésével, előrehajolok,
majd felemelem a skót whiskyt az asztalról.
Ryat haragosan, mozdulatlanul pillant rám. Biztos vagyok benne, hogy
azt hiszi, megtaláltam a titkos gyógyszerraktárát, és megpróbálom kiütni
vagy megmérgezni.
– Hát, jó – vonom meg a vállamat, és kiiszom az égetően erős italt. Egy
része lefolyik az államon a mellkasomra.
– Hoppá! – mondom, és széjjelebb húzom a ballonkabátot, hogy jobban
lássa. – Nem akarod lenyalni rólam? – tudakolom.
– Mit keresel még itt, Blake? – csattan fel. – Megkaptad, amit akartál.
Szedd össze a holmidat, és takarodj!
Felmosolygok rá, nem vagyok hajlandó hagyni, hogy a szavai hassanak
rám. Ryat egész eddig folyamatosan provokált, és most én is ezt teszem
vele.
– Mi van, ha valami mást akarok?
Ryat maga mögé nyúl, előveszi a tárcáját, kivesz egy százdollárost.
– Mi az, pénz kell, hogy elszökhess? – hajítja a bankjegyet az ölembe.
Úgy pöccintem le magamról, akár egy undok férget, és nem törődök a
sértéssel: nem sokra mennék egy százassal. Felállok.
– Nem megyek el, Ryat – jelentem ki.
Ryat agresszíven végigszánt a haján.
– Blake…
– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy dugtam valakivel, amíg távol
voltam?
Ryat fogai összekoccannak, megfeszül a válla. Pontosan erre a reakcióra
számítottam.
– Nem dugtál – érvel.
– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy két pasival is dugtam? – emelem fel
a kezemet, és bemutatom neki a hüvelyk- és mutatóujjamat.
– Blake – morogja a nevemet, amitől gyorsabban kezd verni a szívem.
Nem fogja fel, hogy pontosan azt adja meg nekem, amire szükségem van. –
Remélem, hazudsz!
– És ha nem? – tudakolom felvont szemöldökkel. Csapdát állítok neki.
Ryat utánam nyúl, és magához ránt.
– Akkor bántani foglak.
 Önkéntelenül is kiül az arcomra egy elégedett vigyor. Nem úgy tűnik,
mint aki válni akar. Azt az embert, akinek elege van a feleségéből, nem
érdekli, mit csinál a nő, nemhogy az, hogy kinek a farkán pörög.
– Ez így fair, szivi. Te puncit kapsz, én pedig faszt.
A homlokát ráncolja, gyönyörű arcára zavar ül ki.
– Mi?
Elhúzódok tőle, és belépek a mosókonyhába. Kinyitom az ajtót,
benyúlok, és kihúzom a szöszit, akit két órával ezelőtt megkötöztem és
belöktem oda. Hála az égnek, hogy volt valami ruha rajta a ballonkabát
alatt, különben fel is kellett volna öltöztetnem.
– Nesze! – lódítom meg Ryat felé.
A lány megbotlik, Ryat a kezét nyújtja felé, még mielőtt arccal előreesne.
Szánalmas.
– Mi a szar ez, Blake? – csattan fel Ryat, aki a zokogó és összevissza
beszélő Cindyt tartja. Szerencsére a szájára erősített ragasztószalag miatt
nem tud túl nagy zajt csapni.
– Vedd úgy, hogy ez a nászajándékod! – ismétlem meg Ryat szavait, és
karba teszem a kezem.
– Mi a faszt csináltál? – tudakolja Ryat, és letépi Cindy szájáról a tapaszt.
– Ryat… Ryat, kérlek… – könyörög Cindy, és nagy krokodilkönnyek
hullanak a szeméből, tönkretéve valaha makulátlan sminkjét; arcát a
gyűrűm okozta sérülés megszáradt vére borítja. – Segíts! Ez komplett
őrült…
– Cindy megjelent a szokásos esti kúrásra. Tudod, mióta három hete
eltűntem, minden este megkapja, és most meglepődött, amikor meglátott –
hallgattatom el a hadaró Cindyt.
Ryat rám néz, zöld szeme hitetlenkedve tágra nyílik. El sem tudom
mondani, mennyire megkönnyebbülök, amikor Ryat visszaigazolja, amit
már egyébként is tudok. Hozzá sem ért Cindyhez.
– Ez most komoly? Tényleg azt hiszed, dugom Cindyt?
Vállat vonok.
– Ez az, ami. Tekintsd úgy, hogy most már egálban vagyunk.
– Te kibaszott őrült! – visítja Cindy, és küzd Ryat szorítása ellen. – Te
kibaszott ribanc…
Ryat ekkor a falba veri Cindy fejét, ami teljesen kiüti, én pedig
igyekszem palástolni elégedett mosolyomat. Elengedi Cindyt, aki a földre
zuhan, átlép rajta, odajön hozzám. Én egy helyben állok, és nem félek tőle.
Már nem félek.
A férjem befolyásos, de ha Lady leszek, akkor fel kell emelkednem az ő
szintjére. És ezt azzal kezdem, hogy fej-fej mellett haladok vele.
– Nem volt viszonyom vele – morogja egészen közel hajolva hozzám.
– Cindy mást bizonyít – mutatok az ájult lányra.
– Szóval Cindynek hiszel, úgy, ahogy korábban Mattnek hittél?
Az egyetlen dolgot mondom, amiről tudom, hogy még mélyebbre taszítja
Ryatet. – Nos, Matt nem tévedett. – Matt azt mondta, hogy Ryat ötszázezret
fizetett apámnak, de ez nem igaz. Azonban Ryat valóban ennyit ajánlott
értem. Tehát ha engem kérdeznek, szerintem igaz. A telefonomban a
nyomkövető, az, hogy ellenőrizte, kivel beszélek, mind igaz volt.
Ryat odalép hozzám, az orrunk szinte összeér. Gyerünk! Mindent
beleadok. Nem a semmiért hajítottam a tűzbe a válási papírokat. Ryat egy
Ladyt akar? Majd én adok neki egy kibaszott Ladyt!
NEGYVENEDIK FEJEZET
RYAT

Próbálom felfogni mindazt, amire hazajöttem, és a fejemet ingatom.

– Több mint három éve basztam vele utoljára.
Még mielőtt fogadalmat tettem. Blake az egyetlen nő, akivel lefeküdtem
azóta, hogy elsőévesként csatlakoztam a Lordokhoz a Barringtonon.
– Persze. És én se dugtam senkivel, amíg távol voltam
– kacsint rám Blake, és játékosan harapdálja alsó ajkát.
Mi a fasz ez?
Blake hátat fordít nekem, elindulna, de kinyúlok, megragadom a felső
karját, és megfordítom. Szabad kezemmel ráfogok a nyakára.
– Remélem, hazudsz, bazdmeg! – Megkeresem és miszlikbe aprítom azt,
akihez hozzáért. Majd addig verem kékre-zöldre azt a szép kis seggét, amíg
meg nem tanulja, hogy kié az a segg.
– Ezt akarod, Ryat? – folytatja Blake. – Nyitott házasságot?
– Egyáltalán nem…
– Azzal kefélsz, akivel akarsz – mondja félrehajtott fejjel, pillantása a
pólómra esik, és olyan szexi mosolyt villant rám, amilyet még életemben
nem láttam. – És én is azzal kefélek, akivel akarok.
A kezem kibaszottul reszket. A vérem forr.
– Osztozhatunk… lehet, hogy szeretnéd végignézni, ahogy egy másik
pasi megkúr.
Megfordítom, és hátát a falnak döntöm. Lehunyja
a szemét, ajka szétnyílik, felnyög.
– Azt hiszem, az a három hét elfeledtette veled, milyen is vagyok, Blake.
Hadd idézzem fel! – Felemelem, a vállamra vetem, és beviszem a
hálószobába, ahol az ágyra dobom, arccal lefelé.
Felnevet, amitől kemény farkam várakozásteljesen megmozdul. Bele sem
gondolok abba, hogy most a kezére játszom. Blakely pontosan tudja, mivel
tud haragra gerjeszteni, és meg is tette.
 Kinyitom az éjjeliszekrényt, előveszem a bilincset. Kezét a háta mögé
rántom, amilyen szorosan csak tudom, meghúzom rajta a bilincset, és
hallom a halk nyögést, amit palástolni próbál. Ettől elmosolyodom. A háta
fölé hajolok, és belesuttogom a fülébe: – Azt akartad, hogy
megbüntessenek. Ezt ne feledd!
Majd felállok, a hátára fordítom, keze a teste alá szorul, amitől felkiált.
Kemény farkam ismét megmozdul. Az a három év, amíg nem szexelhettem,
semmi nem volt ehhez a három, nélküle eltöltött héthez képest.
Kibaszott kínzás volt.
Lehúzom a farmerem cipzárját, előveszem merev farkamat, és kibontom
a ballonkabát övét. Letépem róla, hogy meztelenül láthassam, háta ívbe
feszül, megpróbálja mozgatni a karját, hogy enyhítse a fájdalmat. De ez
nem segít.
Felmászok az ágyra, térdemmel széttolom a lábát, kezem a puncijára
simul. Nedves. Tudtam, hogy az lesz. Már így is felajzott volt, szinte
könyörgött, hogy basszam meg.
Minden előjáték nélkül behatolok. Lényem egy része fájdalmat akar
okozni neki. Miután végzek, azt akarom, hogy még mindig ott érezzen a
lába között. Ráfekszem, még jobban az ágyhoz szegezem, amitől könnyek
szöknek a szemébe.
– Hiányoztál, Blake – mondom őszintén, és ajkamat végighúzom az álla
vonalán. – És mindjárt meg is mutatom, mennyire.
Csípőm keményen, gyorsan mozogni kezd. Testünk egymásnak csapódik.
Blake ívbe feszíti a hátát, szétnyílt ajkáról kiáltás szökik fel. Felülök,
kezemet a nyaka köré fonom és megszorítom, elzárom a levegő útját,
miközben lucskos punciját döngetem. Figyelem, ahogy elködösül a
tekintete, ajka elkékül. Amikor szeme lecsukódna, elengedem, és ő zihálva
beszívja a levegőt, majd köhögni kezd.
Lassítok a tempón, érzem minden egyes porcikáját, ahogy körém
fonódik.
– Nézz rám! – követelem, és megragadom az állát, hogy az arcát
szorosan tarthassam.
Könnyes szemével rám bámul.
– Ha egy másik férfi valaha is hozzád ér, megölöm, Blake! – nyalom fel
egyenként a könnycseppeket, érzem a sós ízt a számban. – Fájdalmasan…
lassan. – Megcsókolom a szája sarkát, ajka elnyílik. – Mindegy, hogy
kívántad-e vagy nem – közlöm. – És aztán emlékeztetlek arra, hogy hozzám
tartozol. – Durván behatolok, amitől felnyög.
– Megértetted?
Ismét felülök, figyelem, ahogy ki-be jár a farkam csupasz puncijába.
Pillantásunk találkozik, várom a válaszát, de továbbra is lehunyja a szemét.
Rácsapok a melle oldalára, amitől puncija összeszorul a farkam körül.
– Válaszolj! – követelem, majd rácsapok a másik mellére is.
– Igen! – nyögi. – Megértettem.
– Kihez tartozol? – morgom, és csípőm ismét gyorsabb tempót diktál.
– Hozzád!
– Az enyém vagy, Blake! – ragadom meg a lábát, ujjaim a combjába
marnak, és széthúzom, hogy még mélyebbre temetkezhessek bele. Újra és
újra behatolok, míg végül összeszorul körülöttem, és elélvez.
Én azonban nem lankadok. Az ágy ritmikusan a falnak csapódik, a
szobában csak Blake kiáltásai hallatszanak, teste izzadtságban úszik. Ahogy
gyorsítok a tempón, a golyóim összerándulnak.
– Ryat… – lihegi Blake. – Ryat, én nem…
Fölé hajolok, és tenyeremet a szájára tapasztom. Elhallgattatom,
pontosan tudom, mit akar mondani, de nem érdekel. Még egyszer
behatolok, és elélvezek benne.
Még egy másodpercet várok, ahogy ott fekszik alattam, remegő testtel, és
próbál újra normálisan lélegezni. Kihúzom a farkamat, és az ágyra rogyok,
Blake mellé, arra számítok, hogy kiabálni fog velem, de nem teszi.
Megszólal az ajtócsengő, mire felülök, hasára gördítem Blake-et, és
kinyitom a bilincset.
– Öltözz fel! – vetem oda, majd rácsapok a fenekére, és kilépek a
hálószobából, mert tudom, hogy még van dolgom. A mi küzdelmünk
várhat.

BLAKELY

Visszaveszem a pólómat és a pamut rövidnadrágomat, kilépek a

hálószobából, és végigmegyek a folyosón. Ryatet ott találom a kanapén,
apám egy állítható támlájú székben ül, a Lordok házában látott férfi vele
szemközt foglalt helyet.
Haragosan pillantok Ryatre, leülök a kanapéra, de a túlsó végére. Ismét
iszonyatosan dühös vagyok rá.
– Máris gond van? – tudakolja az ismeretlen vidáman.
– Ki a fasz maga? – tudakolom karba tett kézzel. Dühös vagyok, hogy
elveszítettem a csatát Ryattel szemben. Provokáltam, abban a hiszemben,
hogy én győzök, és a rohadék még így is legyőzött.
– Blakely…
– Nem, semmi gond – vág az idegen apám szavába. – Egy Ladyben
legyen tűz, ha sikeres akar lenni – pillant Ryatre.
Idegesen nagyot nyelek. Elfelejtettem, hogy nemcsak a férjem, hanem a
Lordok előtt is bizonyítanom kell. Úgy érzem, őket sokkal nehezebb lesz
meggyőzni, mint azt a pasit, akivel kefélek.
– A nevem Abbot Archer – jelenti be büszkén az ismeretlen, nekem
pedig összeszorul a gyomrom.
Bassza meeeeeg!
– És az apósod vagyok – emelkedik fel a székről, majd odalép hozzám.
Szempilláim alól nézek fel rá, kezet nyújt, megfogja a bal kezemet.
Visszafojtom a lélegzetemet, ahogy hüvelykujját végigfuttatja a
jegygyűrűmön.
– Gondolom, nem írtad alá a papírokat.
– Hogy? – tudakolom tágra nyílt szemmel. – Mégis honnan…
– A kandallóba hajította – vág a szavamba Ryat.
Odapillantok rá, a kanapé végébe, de éppen üzenetet ír a mobilján.
– Jól van – dicsér meg Abbot.
Ismét felpillantok rá.
– Ezt nem értem…
– A beavatás első próbatételét kiálltad – bólint apósom, majd elengedi a
kezemet, mely csupasz combomnak csapódik.
A beavatás első próbatételét? Azt hittem, egy üzenetet kapok majd
névvel, időponttal és címmel. Senki nem mondta, hogy több fordulós lesz.
Hány ilyen próba lesz összesen? Ryat azt mondta, tűzbe dobtam a
papírokat. Ez így van, de akkor ő már kiment a szobából.
– Mégis honnan…
 Hirtelen elhallgatok, próbálom összerakni az utóbbi huszonnégy óra
eseményeit. Azt hittem, tiszta a fejem, de nyilván tévedtem. Körülnézek a
hatalmas nappaliban, kipillantok a padlótól a mennyezetig érő ablakon,
mely mögött a sötét éjszaka vár. Ryatnek biztosan itt is vannak kamerái.
Naná, hogy vannak. Sejthettem volna. Matt azt mondta, hogy mindig
figyelnek. Kitalálta ezt a válási papír dolgot, majd jól összeveszett velem.
Szüksége volt egy menekülési stratégiára, és miután kiment, valahol
megbújt, és figyelte, mit csinálok.
– Becsaptál – mondom Ryatnek, és teljes testtel felé fordulok, ahogy ott
ül a kanapén.
Még mindig a telefonján pötyög. Odanyúlok, kiveszem a kezéből, és
áthajítom a szobán. Ahogy az ablaküvegnek csapódik, a hang betölti a
szobát, és titkon azt remélem, hogy eltörtem azt a vackot. Ryat résnyire
húzott szemmel mered rám.
– Blake…
– Hozzád beszélek, bazdmeg! A minimum az, hogy úgy teszel, mintha
figyelnél rám! – csattanok fel.
– Ó, tetszik a kislány! – hallom Mr. Archer suttogását apám felé.
Felállok, és haragosan pillantok Ryatre.
– Tehát minden, amit a szobában mondtál, hazugság volt. – Honnan
tudjam, hogy mikor mi igaz?
Ryat álla megfeszül, orrcimpája kitágul.
– Átvertél! Elhitetted velem, hogy válni akarsz! Mi lett volna, ha
aláírom? – És aztán? Azt kudarcnak tekintették volna. Hazajött volna, és
megölt volna, ott és akkor?
– Nem írtad volna alá – horkan fel Ryat, mintha lehetetlen lenne, hogy
faképnél hagyom. Azt hiszem, az a tény, hogy elégettem a papírokat, az ő
igazát támasztja alá.
– És ha aláírom, Ryat? Akkor mi van? – kiáltok oda.
Két lépést előrelép, így megszűnik köztünk a távolság. Ujját az állam alá
helyezi, gyengéden végigsimít szétnyílt ajkamon.
– Ha egy másodpercre is azt hitted, hogy engedem, hogy elhagyj, akkor
emlékeztetnem kell rá, ki vagyok… már megint – ül ki ismét mosoly a szája
sarkára.
Szaporábban veszem a levegőt, és elhúzódok tőle. Érintése és szavai túl
intimnek tűnnek ilyen közönség előtt. Főleg mivel ők az apáink.
 – De te aláírtad – érvelek.
– Kénytelen voltam – morogja Ryat, és hátat fordít nekem. – A Lordok
megparancsolták…
– A Lordok? – nevetek fel durván. – Meddig irányítják még az életedet,
Ryat? – csattanok fel, és erre Ryat megpördül, hogy szembenézzen velem. –
Mi? És mi lesz akkor, ha azt közlik veled, hogy el kell hagynod engem?
– Nem fogják – ingatja Ryat a fejét.
– Honnan tudod?
– Mert nem fogják! – üvölti Ryat.
– Nem hiszem el! – kiáltok vissza. – És te hozzájuk vagy hű! Nem
hozzám!
– Blake… – sóhajt fel Ryat, és végigszánt a haján. – Fogalmad sincs,
miről beszélsz.
– Tégy próbára! – mondom, és széttárom a karomat. Legyünk túl rajta, itt
és most. Tegyen próbára a Lordok feltételei szerint, és ha kiállom, akkor az
egésznek vége.
– Nem lehet – morogja Ryat fogcsikorgatva. – Ez nem így megy.
– Ez most komoly? – csattanok fel. – Mióta összeütköztem veled a
Barrington folyosóján, minden egy kibaszott próba volt, semmi más, és
hirtelen azt mondod, „nem lehet”! Ennek kurvára semmi értelme, Ryat!
– Változtak a dolgok.
– Mi a szar változott? Mert nekem úgy tűnik, hogy ez a kibaszott játék
ugyanolyan, mint volt! – Kifakadásom után csend borul a szobára.
Lerogyok a kanapéra. A térdemre könyökölök, arcomat a tenyerembe
temetem, és mélyet sóhajtok. – Hogyan bizonyítsam be az irántad érzett
hűségemet, ha nem bízod rám a titkaidat? – nézek fel rá, és Ryat most ott áll
a padlótól a mennyezetig érő ablakok előtt. Lehajol, felemeli a mobilját,
majd a farmerja zsebébe teszi.
– Van egy…
– Nem! – vág Ryat az apja szavába, és megfordul.
– Micsoda? – pattanok fel.
– Semmi – csattan fel Ryat.
– Hazudsz! És már megint titkolsz valamit előlem!
– Nem teszem kockára az életedet! – üvölti Ryat kivörösödve.
Mélyen beszívom a levegőt, és odalépek hozzá.
– A Lordokért teszed. Én miért fogadjam el, és te miért nem teszed?
 – Mert én választottam ezt az életet, Blake – morogja Ryat.
– Én pedig téged választottalak akkor, amikor elégettem a válási
papírokat. Úgyhogy a kellős közepén vagyok egy…
– Már nem – vág a szavamba Ryat. – Az utolsó beavatási feladatot azért
fogod elvégezni, mert én ott leszek, hogy minden simán menjen, és utána
vége lesz. Igazi Lady leszel, a feleségem. Ennyi.
Még nincs vége. Közelről sincs. Ryat az egész életét így fogja leélni, és
pokolian megrémít a tudat, hogy ekkora befolyásuk van fölötte.
– De a Lordok még így is megkereshetnek azzal, hogy végezz el
számukra bizonyos feladatokat!
– Igen, erre esküdtem fel – helyesel Ryat.
Ezt hallva még idegesebb leszek a jövőnket illetően.
– És mi van azzal, amit én akarok?
– Már megmondtam, és ismét azt mondom: nem számít, mit akarsz. –
Most Ryat pillantása ellágyul, szinte megbánás tükröződik benne, mintha
fájdalmas lenne ezt kimondania.
Megfordulok, apámra nézek, reménykedem, hogy ki tud segíteni.
– Apa…
Felemeli a kezét, megállít, vállam meggörnyed.
– Attól tartok, igaza van, hercegnő. Nem foglak még nagyobb veszélybe
sodorni, mint amilyet már átéltél. Ez az egész miattam kezdődött el, és én is
fogok véget vetni neki.
Hirtelen zihálni kezdek.
– Ezt hogy érted?
Apám Ryatre pillant.
– Beszélhetnénk négyszemközt?
– Nem – válaszolok Ryat helyett. – Nem beszélhettek.
– Persze – válaszol Ryat úgy, hogy nem is törődik velem, és kinyitja az
üvegajtót. – Menjünk ki.
Utánuk rohannék, de Mr. Archer megállít.
– Hadd mondjam el, hogy voltak kétségeim téged illetően.
Megfordulok, és ránézek, ahogy ott ül az állítható támlájú székben. Jobb
könyöke a bal térdén nyugszik.
– Sosem kedveltem különösebben Cindyt – vonja meg Ryat apja a vállát.
– Ezért nem szálltam vele vitába akkor, amikor kijelentette, hogy téged
akar.
 Cindy nevének említésére körülnézek, és látom hogy már nincs itt. Hol
lehet? Talán magához tért, és sikerült elmenekülnie, míg Ryat meg én
szexeltünk a hálóban? Erről eszembe jut még valami. Miért tűnt Ryat olyan
meglepettnek, amikor itt találta, mikor visszajött, hiszen nyilván
végignézte, hogy elégetem a válási papírokat?
– Hol van? – tudakolom, és körbefordulok Cindyt keresve.
– Kicsoda? – tudakolja elgondolkozva, fejét félrehajtva Mr. Archer.
– Cindy.
– Honnan tudjam? – kérdezi vállát megvonva.
– Ez valami újabb próbatétel? – kérdezem idegesen.
Mr. Archer feláll a székből, és megigazítja az öltönyzakóját.
– Szerintem szükséged van egy kis pihenésre, Blakely. Sok minden
történt mostanában.
– Nem – ingatom a fejem. Nem bolondultam meg… csak nem találok
valakit, aki nemrég még itt volt. Én kötöztem meg a kezét. Én tettem a
szájára a szigszalagot, amit Ryat levett, aztán a falba verte a fejét, amitől
Cindy elájult. – De hiszen…
A kinyíló üvegajtó hangját hallva elhallgatok.
– Abbot, tűnjünk el innen! Hagyjuk magukra a fiatalokat! – szólal meg
apám, ahogy belép.
Odalép mögém, kezét a vállamra helyezi, és megcsókolja a hajamat.
– Holnap felhívlak. Pihenj egy kicsit!
Majd a két férfi szó nélkül távozik.
Lassan megfordulok, és Ryatet pillantom meg, ahogy ott áll a csukott
üvegajtó előtt. Karba tett kézzel, haragosan bámul rám.
– Nem ment el az eszem – jelentem ki, mintha ilyesmivel vádolt volna.
Egyáltalán nem reagál arra, amit mondtam. Még csak nem is pislog.
– De hiszen az előbb még itt volt! – lépek oda a falhoz, ami mellett
nemrég Cindy a földön feküdt. – Te ütötted ki. Majd bevittél a hálószobába.
Most sem érkezik válasz.
– Hová lett Cindy, Ryat? – tudakolom.
– Ne aggódj miatta – szólal meg végre Ryat, és ellöki magát az ajtótól.
– Ryat… Cindy…
– Blake! – lép oda hozzám Ryat, és tenyerébe fogja az arcomat. – Ne
aggódj miatta.
NEGYVENEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Gyűlöltem, hogy kénytelen voltam rávenni, hogy írja alá a válási papírokat.
Sosem fogom elmondani neki, de valahol azt gondoltam, hogy alá fogja
írni. Dühös volt rám, és a Lordok ezt tudták. Próbára akarták tenni őt, és én
nem mondhattam nemet. Be kellett bizonyítania irántam való hűségét,
ahogy nekem is be kellett bizonyítanom a Lordok iránti
elkötelezettségemet. Ezért olyanokat mondtam, amikről azt gondoltam,
hogy Blake ellent fog mondani nekem. Muszáj volt feldühítenem. Blakely
szereti a küzdelmet. Muszáj volt, hogy összeszedje magát, és
szembeszálljon velem.
Miután kirohantam a házból, másfél kilométert előrementem a
kocsimmal, majd félreálltam, és a mobilomon figyeltem őt a nappali
kameráján át. El sem tudom mondani, milyen büszke voltam rá, amikor
láttam, hogy határozottan a tűzbe dobja a papírokat. Inkább kényszerű
vallomás volt ez, mint szívből jövő, de attól még elfogadom.
Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, mit tettem volna, ha aláírja.
De amikor azt mondtam neki, hogy sosem hagyom elmenni, igazat
mondtam. Valószínűleg én is tűzbe dobtam volna a papírt, hogy aláírásának
minden bizonyítékát eltüntessem.
Miután végignéztem, ahogy elégeti, kikapcsoltam a telefont, és
elindultam a Blackoutba. Ty-jal volt találkozóm. Egy új probléma miatt,
amit el kellett simítanom.
– Ryat – suttogja Blake idegesen. – Mondd meg! – markolja meg a
pólóm anyagát. – Könnyedén ráveszel engem, hogy bizonyítsam hűségemet
a Lordok felé, de azt nem hagyod, hogy előtted is bizonyítsam!
– Már bizonyítottad – mondom, és végigszántok sötét, hosszú haján,
érzem, milyen selymes.
Elkomorodik, és pillantása a földre szegeződik. Ellépek tőle,
megfordulok, hogy zuhanyozni menjek, amikor megszólal; megtorpanok.
– Tudtam, hogy nem feküdtél le vele.
 Megfordulok, és rápillantok.
– Honnan tudod?
Remegve szívja be a levegőt.
– Mert te egyáltalán nem olyan vagy, mint Matt.
– Igazad van – mordulok fel – tényleg nem vagyok olyan.
Odalép hozzám, karját a nyakam köré fonja, és magához húz.
– Itt az alkalom, Ryat. Hogy bebizonyítsd nekem, mennyire bízol
bennem.
Elkapom róla a pillantásomat, a nagy, padlótól a mennyezetig érő ablakot
bámulom, ami a hátsó udvarra és az erdőre néz – az erdőre, amiről tudom,
hogy elrejti titkaimat.
– És ha nem fogod kibírni? – tudakolom, és visszapillantok rá. – Nem
dönthetsz úgy, hogy szépen elsétálsz, ha esetleg olyasmit látsz, ami nem
tetszik – mondom őszintén. Mert azt nem hagyom.
– Ki mondta, hogy el akarok sétálni? – tudakolja félrehajtott fejjel. –
Nem akarnál inkább olyan feleséget, aki tudja, hogy ki vagy valójában, és
úgy dönt, hogy melletted marad, mint olyat, aki úgy tesz, mintha valaki más
lennél?
Hangosan kifújom a levegőt, és elgondolkodom a szavain. Igaza van.
Jobb, ha tudja, ki vagyok. Egy Lord befolyásos, azonban egyedül van egy
férfiakkal teli világban. A Kiválasztottak csak a szexet és a partikat ismerik.
A Ladyk többet tudnak, de még így sem eleget. A legtöbb Lady jobbnak
látja, ha szinte semmit nem tud. Apám sose titkolta anyám előtt, hogy ki is
ő valójában, de gyakran láttam anyámat kimenni a szobából, mert nem akart
végighallgatni olyan beszélgetéseket, amiket apám bizonyos emberekkel
folytatott. Nem is okolom érte. Egyesek nem akarják tudni, mennyi
gonoszság van a földön.
Cindy ugyanilyen lett volna – nem akart volna tudni semmiről. Csak a
hatalom és a vagyonommal járó életstílus érdekelte volna, semmi más.
Ezért nem kellett nekem.
De Blake? Tetszik, hogy szeretne szerepet vállalni a világomban. Még
úgy is, hogy soha nem engedném, hogy túl közel kerüljön a tűzhöz. Nem
kockáztathatom az életét, de megoszthatom a sajátomat vele.
Meghozok egy döntést, és bólintok.
– Oké.
 Blake arca felderül, alsó ajkába harap, hogy palástolja mosolyát, de
sikertelenül.
– De… – teszem hozzá –, ha egy adott ponton úgy érzem, nem fogod
bírni, akkor jogom lesz leállítani téged.
– Ez…
– Az egyezség – vágok közbe, mielőtt befejezné a mondatot.
Égnek emeli a szemét, de válaszol.
– Rendben. Megegyeztünk.
– Gyere! – mondom, és kihúzom az üveges ajtón, majd lemegyek a
lépcsőn.
– Ryat, koromsötét van odakint! – suttogja úgy, mintha bárki
meghallhatna minket. A legközelebbi szomszéd is öt kilométerre lakik.
– Semmi baj. Tudom, hová megyünk. – Blake némán jön mellettem az
erdőben, végighaladunk az ösvényen, amit az évek során kitapostam.
Előveszem a mobilomat a zsebemből, és miután a hátsó veranda fényei már
túlságosan messze vannak, az elemlámpa segítségével keresem meg a
dombba vájt ajtót.
Odalépek az ajtóhoz, beütöm a kódot, és bemegyünk.
– Vigyázz, hová lépsz! – figyelmeztetem Blake-et, és hagyom, hogy ő
lépjen be elsőnek, de továbbra is fogom a kezét. Amint az ajtó becsukódik
mögöttem, megállítom,
és felkattintom a lámpát.
A fény bevilágítja a föld alatti bunkerbe vezető lépcsősort. Most én
megyek elöl, ő mögöttem lépked lefelé.
Amint elérjük a lépcsőfordulót, elengedem a kezét, és felkapcsolom a
másik lámpát, hogy bevilágítsa a helyiséget, majd odafordulok Blake-hez.
Megtorpan, a nagy teret betölti halk zihálása. Tágra nyílt szemmel bámulja
a hátsó falat – láncok, kések és fegyverek lógnak különféle akasztókról
vagy hevernek szanaszét a polcokon. Jobb oldalt ketrec áll, ami jelenleg
üres. De Blake figyelmét a szoba közepén álló szék kelti fel. Cindy ül rajta
megkötözve, fekete csuklyával a fején. Küzd a kötelékek ellen, a száját fedő
szigszalag mögül alig lehet érteni, mit mond.
Az asztalnak dőlök, karba teszem a kezemet, és óvatosan figyelem a
feleségemet. Tágra nyílt szemmel bámul Cindyre.
– Hogyan…?
 – Apád segített lehozni ide, amíg átöltöztél – közlöm. Meg kell értenie,
hogy nem én vagyok az egyetlen, aki meg fogja őt védeni. Mr. Anderson
ezt illetően teljesen egyértelmű volt, amikor a hátsó verandán
beszélgettünk, mielőtt apámmal együtt távoztak. Minden, a lányát érintő
fenyegetést ki kell iktatnom. Ezzel teljes mértékben egyetértettem.
Blake lassan megfordul, végre belenéz a szemembe.
– Mindezt azért, mert azt hazudta, hogy lefeküdt veled?
Majdnem elmosolyodok az ártatlanságán. Ez volt az egyik oka annak,
hogy nem akartam neki ezt megmutatni. Néha tetszik, hogy milyen ártatlan
volt, amikor összeütközött velem azon a folyosón.
– Ez volt az ürügy arra, hogy idejöjjön, Blake.
– Tudtam, hogy hazudik… de nem értem – nyalja meg ajkát.
Ellököm magamat az asztaltól, és szembefordulok vele. Felemelem a
fekete dizájnertáskát, fejjel lefelé fordítom, és tartamát az asztalra ürítem.
– Ezt hozta ide a házunkba.
Blake odalép hozzám, és megszemléli a holmikat. Felemel egy tiszta
folyadékkal teli fecskendőt.
– De… azt mondta, hogy hozzád jött.
– Azért jött ide, hogy téged bántson.
Blake a homlokát ráncolva pillant fel rám.
– Ezt hogy érted?
– A házat két éve vettem, Blake. Soha nem hívtam át Cindyt. El akarta
hitetni veled, hogy többször is járt itt, nálam, de ez hazugság volt. Az
egyetlen célja az volt, hogy ártson neked, amíg én távol vagyok.
Blake homlokán elmélyülnek a ráncok, és leteszi a fecskendőt.
– Akkor honnan tudta, hol van a kunyhó?
Elmosolyodok.
– Ez jó kérdés. Tegyük fel neki is! – lépek oda a székben ülő Cindyhez,
és lehúzom a kámzsát a fejéről.
Cindy azonnal elkezdi ide-oda vetni magát a székben. Keze kötéllel van a
szék karfáihoz erősítve, lába széles terpeszben a széklábakhoz van kötözve
kábelkötelgelővel. Letépem a tapaszt a szájáról.
Hátraveti a fejét, és felüvölt úgy, hogy csöngeni kezd
a fülem.
– Itt senki nem hall – közlöm vele.
Amennyire tud, előrehajol, hogy Blakelyre nézzen.
 – Segíts! Kérlek! – könyörög. – Ez egy őrült!
Blake nem törődik vele, és felemel egy guriga szigszalagot, ami Cindy
táskájában volt.
– Ezzel mi volt a szándékod? – tudakolja.
– Hallottad? – kiáltja Cindy. – Meg fog ölni! – Könnyek folynak végig az
arcán, ahogy kétségbeesetten rángatja a kötelet.
Blake leteszi a szigszalagot, és felemeli a fecskendőt.
– Mi van ebben?
– Te kibaszott ribanc! – sziszegi Cindy. – Hallgass már ide!
– Lássuk csak! – lép oda hozzánk Blake, és Cindy zokogni kezd. Blake
megáll, és felpillant rám. – Mindegy, hová szúrok?
Vállat vonok.
– Nem hinném. – Valószínűleg valamiféle nyugtató. Kétséges, hogy
Cindy egy ápolónő tudásával rendelkezne, és tudna vénát szúrni. Főleg ha
Blake küzdött volna ellene.
– Oké – szúrja bele Blake a fecskendőt Cindy felkarjába, és hüvelykujja
megáll a dugattyú fölött.
– Várj, várj, várj, elmondom! – hadarja Cindy. – Csak ne add be! Kérlek!
Elmondom! Bármit, amit tudni akarsz!
– mondja, és közben könnyek folynak végig az arcán.
– Hallgatlak – mondja Blake, de nem húzza ki a tűt Cindy karjából.
– Matt mondta el, hol laksz – zokogja Cindy.
– És ő honnan tudta? – tudakolom. – Még egyikőtök sem járt itt. –
Apámon kívül Blake volt az egyetlen, akit idehoztam. És most már Mr.
Anderson is.
Cindy szipog.
– Azt nem mondta meg. Annyit mondott, hogy tudta, hogy idehoztad
Blake-et akkor, amikor New Yorkban kellett volna lenned.
– Honnan a faszból tudta, hogy nem maradtam New Yorkban? – vetem
oda, amitől Cindy összerezzen.
– Nem tudom – nyöszörög Cindy. – Kérlek, húzd ki!
Blake kihúzza a tűt, Cindy összehúzza magát a székben, és halkan sír.
Elkezdek fel-alá járkálni. Honnan a faszomból tudta Matt, hogy nem
utaztam el? Lehet, hogy…
– Matt megfigyelt engem – szólal meg Blake.
Megtorpanok.
 – Ezt hogy érted? Miből gondolod?
Blake visszateszi a kupakot a tűre.
– Azon az estén, a Lordok partiján, a szobádban elmondta nekem, hogy
azon a hétvégén, amikor előbb érkeztél haza, mikor New Yorkban kellett
volna lenned, blokkoltad a bejövő hívásaimat és az üzeneteimet Sarah-tól,
hogy ne menjek el a Lordok házába. – Blake a szemembe néz.
– Mi van, ha engem figyelt, és meglátta, hogy visszajöttél, és elhoztál ide?
Kezem ökölbe szorul a gondolattól, hogy Matt megfigyelte Blake-et.
Azért jöttem előbb haza, hogy valóra váltsam a fantáziáját, de mi lett volna,
ha nem jövök haza? Mit tett volna Matt?
– Szexeltünk a szabadban. Az erdőben – jelenti ki Blake idegesen. – Azt
üzented, hogy keresselek meg, és…
– Mégis miről beszélsz? – vágok a szavába.
Blake Cindyre pillant, aki némán sír, majd visszanéz rám.
– Amikor felhívtalak. Hazudtál, azt mondtad, hogy el kellett menned
Barringtonba.
– Azt kérdezem, hogy mikor üzentem neked! – csattanok fel.
Blake nagyot nyel, és megismétli.
– A telefonhívás után küldtél egy üzenetet. Hogy keresselek meg.
– Blake – lépek oda hozzá. – Nem küldtem semmilyen üzenetet.
– De, de igen – tiltakozik Blake.
– Mutasd meg! – robban ki belőlem.
Blake felsóhajt, és a lépcsőre mutat.
– A telefonom a hálószobában van.

BLAKELY

Hogyan feledkezhetett el arról az üzenetről?

– Felmegyünk érte – morogja Ryat, majd megragadja
a kezemet, és a lépcső felé húz.
– Én voltam – zokogja Cindy halkan.
– Micsoda? – kiált fel Ryat, amitől Cindy összerezzen.
Cindy könnyes szempillája alól néz ránk.
 – Az üzenet tőlem jött. Matt az én mobilomat használta. Ő üzent. Azt
mondta nekem, hogy Ryat blokkolta az ő számát Blakely mobiljáról. A
hívásai és az üzenetei nem mennek át, így megkért, hadd használja az én
mobilomat. Akkor még nem tudtam, hogy mit akar mondani neked.
– Nem… – ingatom a fejemet, mert ezt nem akarom elhinni. – Ryat
üzent.
– Mi volt a szám? – tudakolja Ryat, és szembefordul velem.
– A… – Amikor elhallgatok, szívem vadul dübörög
a mellkasomban.
– Mi volt a szám, Blake? – csattan fel Ryat. Mindkét vállamat
megragadja, és haragosan pillant rám.
– Ismeretlen szám volt – suttogom.
– A rohadék! – kiáltja Ryat, és ellép tőlem. – Mi a faszomért gondoltad,
hogy én voltam?
– Ki más lett volna? – kérdezem, és megnyalom a számat. – Korábban
már elküldted azt a fotót rólam a könyvtárban. – Vállat vonok, és
hozzáteszem: – Azt mondtad, elmentél, de a dzsiped ott állt a kocsifeljárón.
Aztán amikor a keresésedre indultam az erdőben, megláttalak a verandán. –
Tudtam, hogy Ryat volt az. Ő volt, aki megkefélt, és bevitt a házba. Levette
a maszkját, és lezuhanyoztunk. Miért kérdőjeleztem volna meg az üzenetet?
– Azt hittem, csak szórakozol velem.
– A rohadék! – kiált fel Ryat, és Cindy felé fordul.
Cindy összehúzza magát a székben, és lehajtja a fejét. Ryat megragadja
az állát, és kényszeríti, hogy felnézzen, amitől nyöszörögni kezd.
– Te tudtad, hogy Matt itt volt…
– Nem! – zokog fel Cindy, és könnyek folynak végig az arcán. – A
Lordok partiján, azon az éjszakán kért meg arra, hogy használhassa a
mobilomat. Megkérdeztem, vele mehetek-e, és nemet mondott, azt mondta,
sokáig lesz távol, és reggel visszaadja a telefonomat.
Ryat szorítása erősödik, és Cindy szipogni kezd.
– Mikor visszaadta, megnéztem, és láttam, hogy kinek üzent. Volt egy
videó is…
– Mi a fasz volt azon a videón? – akarja tudni Ryat.
Cindy félrehajtott fejjel próbál a szemembe nézni, de Ryat rákiabál.
– Válaszolj!
 – Egy videó… rólatok, ahogy szexeltek az erdőben
– zokog fel Cindy.
Ryat elengedi Cindy arcát, és visszamegy az asztalhoz, az asztallapra
könyököl, és lehajtja a fejét. Fehér pólója megfeszül széles mellkasán és
hátán, látom kemény izmait.
Földbe gyökerezett lábbal állok, próbálom felfogni, amit Cindy mond.
Matt végignézte, ahogy aznap este szexeltünk az erdőben… de mi van, ha
többet is látott? Lehet, hogy ott ült a lakásom előtti parkolóban, amikor
Ryat megjelent és elrabolt engem? Biztosan ott ült, nem? Máskülönbem
honnan tudná, hol van a kunyhó? Ha igen, arról is van felvétele?
– Nem értem – suttogom Cindy zokogását túlkiabálva. – Miért mondaná
nekem azt, hogy keressem meg, amikor tudja, hogy te itt vagy velem?
Senki nem válaszol. Ryat lesöpri Cindy összes holmiját az asztalról, ami
hatalmas csörömpöléssel ér földet a betonpadlón, és Cindy összerezzen. A
szobára csend borul, és biztos vagyok benne, hogy Cindy visszafojtja a
lélegzetét.
Ryat lassan megfordul, és ismét nekitámaszkodik az asztalnak. Karba
teszi a kezét, résnyire húzott zöld szeme Cindyt vizslatja.
– Egy esélyed van. Honnan tudtad, hogy Blake ma este itt van?
Cindy válla legyőzötten meggörnyed.
– Matt felhívott, és közölte, hogy Blake újra a városban van. Tudta, hogy
a Lordok házában voltatok, és ha valaha is van esélyem nálad, akkor az
most van.
– Ezt hogy értette? – morogja Ryat.
Cindy felszegi a fejét, kék szeme könyörgőn mered Ryatre, de még én is
tudom, hogy kár bármire is számítani tőle.
– Úgy, hogy meg kellett volna szabadulnom Blake-től. De nem…
Ryat ellöki magát az asztaltól, és Cindyhez lép.
– Ne, Ryat! – sikoltja Cindy, és ide-oda veti magát a székben. – Kérlek,
értsd meg, hogy…
Ryat elhallgattatja, amikor odalép a szék mögé, és a dizájnertáskából
kivett kötelet Cindy nyaka köré hurkolja. Keményen meghúzza, amitől
Cindy kapálózni kezd, kezével összevissza hadonászik. Csípője
felemelkedik, míg megpróbál küzdeni a kötél ellen, ami elzárja a levegő
útját.
 Ryat lehajol, ajka Cindy füle mellett van, zöld szeme engem figyel.
Egyre szaporábban veszem a levegőt, ahogy Ryat belesuttog Cindy fülébe:
– Nézz a feleségemre, Cindy! Azt akarom, hogy ő legyen az utolsó, akit
látsz.
Gyűlölöm, hogy ennyire felizgultam. Hogy legbelül felfogom, hogy Ryat
bárkit a pokolra küld, aki ártani akar nekem. Sajnálnom kellene Cindyt, de
nem teszem. Tudta, hogy az útjában állok, mert ha itt vagyok, nem tudja
megszerezni azt, amit akar. És bármit megtett volna, hogy megkapja Ryatet.
Lényem egy része nem is kárhoztatja érte. Én is ezt tenném.
Cindy egyre erőtlenebbül küzd, arcából minden szín kifut, ajka elkékül.
Figyelem, ahogy fennakad a szeme, teste elernyed, míg Ryat a kötelet a
nyakán tartja, és elveszi az életét. A második életet veszi el értem,
legalábbis kettőről tudok.
Szeretném megkérdezni, hány embernek kell még meghalnia, hogy én
élhessek, de ha Ryat tenné fel nekem ezt a kérdést, én azt mondanám, hogy
annyinak, amennyinek kell.
Ryat leveszi a kötelet Cindy nyakáról, és az élettelen test lecsúszik a
székről. Odalép az asztalhoz, és ráhajítja a kötelet.
– Menj fel a házba! Egy perc és jövök én is – parancsolja meg háttal állva
nekem.
– Soha többé nem parancsolhatsz nekem, Ryat! – nyögöm ki, és behúzom
a vállamat. A férjem az imént mutatta meg nekem, hogy kicsoda ő
valójában. Most rajtam a sor.
Ryat felmordul, és megfordul.
– Blake…
Odarohanok hozzá, megérintem az arcát, lábujjhegyre állok, szájon
csókolom, hogy ne legyen ideje elmondani azt a baromságot, amit akar.
Nem számít. Vannak helyzetek, amikor a szavaknak nagyobb hatása van az
emberekre, de ez nem az a helyzet.
Ryat nem tétovázik. Megmarkolja a combomat, és felemel. Megfordít, és
fenekemet leteszi az asztalra.
Elhúzódok tőle, hátrahajtom a fejemet, csókokkal hinti be a nyakamat,
foga érzékeny bőrömbe mélyed, amitől megborzongok.
– Ryat… – lihegem.
– Bassza meg, Blake! – nyögi Ryat, és feltépi a pólómat, így előbukkan
csupasz mellem. – Bassza meg, tökéletes vagy! – ragadja meg bal
mellemet, és megszorítja, amitől felnyögök. – Feküdj hanyatt! – parancsolja
meg, majd rácsap a combomra, és ezt a parancsot szívesen teljesítem.
Hanyatt fekszem a hideg fémasztalon, megborzongok, amikor lehúzza a
rövidnadrágomat és áthajítja a vállam fölött. Széttolja a combomat a
lábával, és lehúzza a sliccét. Mikor előveszi a farkát, már kőkemény, és
eltűnődöm, hogy Cindy miatt kemény-e, vagy miattam. Vajon felizgatta,
amit tett? Vagy csak attól izgult fel, hogy én felizgultam tőle?
– Te, Blake… – morogja Ryat. – Mindig te vagy az oka, bazdmeg! – teszi
hozzá, mintha olvasna a gondolataimban, majd behatol, és úgy kitágítja már
sajgó puncimat, hogy felkiáltok. Keze a torkomra szorul, de nem zárja el a
levegő útját.
– Még mindig tiszta ondó vagy attól, amikor az előbb dugtunk – mondja,
és csípője vadul nekem csapódik.
Megtámaszkodom az asztal szélén, hogy egyenesen tartsam magunkat.
– Most megint teletöltelek, Blake. A puncidból folyamatosan szivárogni
fog, és nedves lesz tőle a bugyid. Ez majd emlékeztet arra, hogy ott jártam,
és a puncid az enyém.
Megértem, hogy uralkodni akar rajtam az után, amit Cindy mondott arról,
hogy Matt meglesett engem. A fenébe, ezért kívántam őt. Hogy felidézzem
számára, hogy a felesége vagyok. Hogy bármennyire is akarta őt Cindy,
Ryat hozzám tartozik. Azonban már nem szedem a fogamzásgátlót. Amikor
elszöktem, nem vittem magammal. És három hétig távol voltam. A
hálószobában ezt próbáltam az értésére adni, de nem hagyott szóhoz jutni.
– Ryat, én nem… – Keze a torkomra szorul, ujjai a nyakam két oldalába
vájnak, megint elzárja a levegő és
a szavak útját.
Ryat rám néz, és mosoly ül ki ajkára.
– Tudom, Blake, de kurvára nem érdekel.
Ha tudnék, most felnyögnék, de a torkomra szoruló kéz megakadályoz
ebben. Ryat egyre gyorsabb tempót diktál, kezem lecsúszik az asztal
pereméről, szemhéjam elnehezül az oxigénhiánytól. Elengedem magam,
hagyom, hogy azt tegye velem, amit akar. Rábízom az életemet.
Olyan keményen döfköd, hogy a fejem lecsúszik az asztal pereméről, és
fejjel lefelé látom a halott Cindyt a székben. Arca nedves a könnyektől, haja
kusza lobonc. Testén pöttyök kezdenek ugrálni, ahogy elfog a szédülés.
 Lehunyom a szemem, a vér ott dübörög a fülemben, így nem hallom Ryat
nyögéseit. Testem lebeg, úgy emelkedik felfelé, akár egy léggömb. Egyre
magasabbra tör az ég felé.
A fájdalomtól még nagyobb az élvezet, még édesebb a döntés, hogy szabad
kezet adok Ryatnek az irányítás terén.
Ez olyan függőséget okoz, amilyet csak egy drog nyújthat. Vidám
vagyok, olyan, mintha be lennék tépve. Puncim összeszorul Ryat körül, aki
beszívja a levegőt, ahogy a testem reagál rá, és elélvezek a farkától. Az
orgazmus hulláma végigsöpör rajtam, és Ryat elengedi a torkomat.
Beszívom a levegőt, köhögni kezdek, de ez nem lassítja Ryatet. Érzem,
hogy a vér visszatér a fejembe, és a maradék fókuszt is elveszítem. Ryat
még egyszer, utoljára belém hatol, és elélvez bennem. Elélvez, úgy, ahogy
ígérte.
NEGYVENKETTEDIK FEJEZET
RYAT

Lenézek és látom, ahogy félkemény farkam kicsúszik belőle, az ondó

csordogálni kezd nedves puncijából. Végighúzom rajta a kezemet, majd
benyomom, amitől felnyög.
– Minden egyes cseppet megkapsz – mondom, és előre-hátra mozgatja a
csípőjét az ujjamon. Micsoda kiéhezett kis ribanc!
– Ryat… – köhögi Blake a nevemet, próbálja visszanyerni az erejét, teste
megállíthatatlanul reszket.
– Csitt! – intem le, és kihúzom a kezemet. Odahajolok, és megcsókolom
lapos hasát. A hajamba túr, én végigcsókolom puha bőrét, egészen a
puncijáig.
– Alig várom, hogy várandósan lássalak, Blake! – suttogom a bőrének, és
megnyalom a punciját, érzem rajta a saját ondóm és az ő gyönyöre ízét.
Szavaim hallatán felnyög.
Sose gondoltam arra, hogy gyerekem legyen. Persze azt tudtam, hogy
egyszer majd lesz. De mióta Blake visszatért, csak erre tudok gondolni. A
domborodó hasára és egyre teltebb mellére. Azt akarom, hogy Blakely Rae
Archer az én gyerekemmel legyen várandós, és ezt el is fogom érni.
Remegő lábát a vállamra vetem, letérdelek a betonpadlóra az asztal
mellett és belényomom a nyelvemet. Nyitott szemmel figyelem, ahogy ide-
oda veti magát. A mellét markolássza, és belecsíp kemény mellbimbójába.
Szereti, ha egy kicsit fáj. Ettől indul be.
Nem állok le. Újra és újra végig tudnám nézni, ahogy elélvez, sose
unnám meg. Mondhatnám, hogy ez a kontrollal függ össze, de többről szól.
Arról, hogy én vagyok az egyetlen, aki valaha is így látta őt. Ilyen
sebezhetőnek, olyannak, aki képtelen irányítani a vágyát.
Ő lett az én rögeszmém, én pedig az övé.
Ide-oda veti magát az asztalon, átnyúlok a lába fölött, hüvelykujjam a
csiklójával játszik, míg csípőjével meglovagolja az arcomat. Háta ívbe
feszül, légzése ismét szaporává válik, combja satuba fogja arcomat, egy
helyben tartja, és másodszor is elélvez.
Úgy szívogatom a punciját, mintha a saját, külön bejáratú nyalókám
lenne, szám teli van az édes ízzel. Blake az asztalra rogy, lábát leveszi a
vállamról. Ahogy elhúzódok, az asztal fölé hajolok, a teste fölé, és
megragadom az arcát. Ködös szemmel pillant fel rám. Még mindig
fókuszálatlan a tekintete amiatt, hogy a torkát szorongattam, elzártam a
levegő útját. Megszorítom orcáját, és megérti, mit akarok, kidugja nyelve
rózsaszín hegyét, lassan végignyalja az ajkát, majd szétnyitja. Ahogy
lehajolok, beleköpök a szájába.
– Ízleld meg magadat! – parancsolom, és figyelem, ahogy a saját
gyönyörének nedve végigfolyik a nyelvén, le a torkába. Becsukja a száját,
nagyot nyel, én pedig ajkamat az övére tapasztom, ismét meg akarom
kóstolni.
Felnyög, nyelve gyors csók erejéig találkozik az enyémmel, majd
elhúzódom, és élesen beszívja a levegőt.
Felnyúlok, megragadom a pólóm alját, és áthúzom
a fejem fölött.
– Tessék, ezt vedd fel, amíg átviszlek a házon!
Hagyja, hogy segítsek neki felülni, és ráadom a pólómat. Most, hogy
tudom, hogy Matt pontosan tudja, hol lakom, ügyelnem kell arra, hogy
Blake sose legyen a szabadban őrizetlenül, se éjjel, se nappal. Ez azt is
jelenti, hogy blackout függönyt kell vásárolnom a nappali összes ablakára.
Túl sok lehetőség van arra, hogy Matt figyelje.
Lehet, hogy most is odakint ül, mert tudja, hogy Cindy itt volt.
– Bassza meg! – sziszegem. Teljesen megfeledkeztem Cindyről.
– Mi az? – tudakolja Blake, és teste megfeszül.
– Elintézem – mondom, és lehúzom a pólóját, hogy elfedjem a testét.
– Mit intézel el? – kérdi, majd pillantása a halott lányra esik. – Segíteni
akarok neked.
– Blake…
– Ryat, hadd segítsek!
Hangosan felsóhajtok, és bólintok. Amúgy sem maradhat itt egyedül. Ma
este több elintéznivaló is vár rám. Blake nem tudja, de ismét próbára fogom
tenni. Most azonban nem fogom hibáztatni azért, ha elbukik a teszten.
– Rendben. Először is el kell mennünk a kocsimért.
 ***

A kétsávos úton száguldunk, a fényszóró megvilágítja az utat, amikor

megszólal a mobilom, és felemelem, hogy gyorsan rápillantsak.
Készen van!
Pontosan ezt akartam látni. Amíg Blake összecsomagolt mindkettőnk
számára, elintéztem egy telefonhívást. Nem megyünk vissza ma este a
kunyhóba, sőt, valószínűleg egy jó ideig máshol leszünk. Kilépek Gunner
üzenetéből, és visszaejtem a telefont az ölembe. Lefordulok a főútról,
és bekanyarodok egy nyitott kapun.
– Mit keresünk itt? – egyenesedik ki a helyén Blake.
– Elintézünk valamit – mondom homályosan. Hamarosan úgyis
megtudja. Elénk tárul a székesegyház, én pedig beállok egy parkolóhelyre.
Csak mi vagyunk itt.
– Gyere! – mondom, és leállítom a motort.
Kiszállunk, a kocsi hátuljához lépünk, kinyitom a csomagtartót.
– Fogd meg ezt! – nyomom Blake kezébe az ásót. Majd felemelem a
műanyagba csomagolt holttestet és átvetem a vállamon.
– Jól vagy? – pillantok rá, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem akar
elrohanni vagy itt maradni ahelyett, hogy követne.
Blake válaszul bólint.
Megigazítom a vállamon a terhet, és elindulok, az épület oldalsó része
felé tartok. Blake némán jön a nyomomban. Elhaladunk a hely mellett, ahol
a fogadalmi ünnepség után először megbasztam, majd továbbmegyünk.
Ahogy távolodunk a székesegyháztól, úgy lesz egyre sötétebb.
– Mindjárt ott vagyunk – nyugtatom.
Ahogy egy régi, kovácsoltvas kapu elé érünk, megállok.
– Nyisd ki, kérlek! – mondom.
Blake elrohan mellettem, leemeli a törött láncot, és kinyitja a kaput – a
nyikorgó hangtól összerezzen, és gyorsan körülpillant, nem hallotta-e
valaki.
Belépünk a temetőbe, én pedig jobbra indulok, mert tudom, hogy ott van
az a hely. A földre ejtem a testet, és az ásó után nyúlok.
Blake szó nélkül átadja, és elkezdek ásni.
BLAKELY

Ryat nyögve nyomja bele az ásót a földbe, majd rátapos, és ásni kezd. Sírt
ás. Egy másodpercbe telt rájönnöm, miért is vagyunk itt.
Körülnézek a temetőben, és látom, hogy majdnem minden sír egyforma –
kicsike, rajta keresztnév és vezetéknév, valamint a születés és halál
időpontja. Semmi „szerető apa” vagy „imádott édesanya” – semmi olyasmi,
amit általában látni lehet. Egyes sírkövek teljesen üresek.
– Mi ez a hely? – tudakolom.
– Egy régi temető – válaszolja Ryat, majd folytatja az ásást, és félredobja
a földet.
– Miért ide temetjük? – kérdezem. – Nem félsz attól, hogy valaki rátalál?
– A székesegyházat a fogadalmi ünnepségre használják, de lehet, hogy más
funkciókat is ellát.
– Lordok, Kiválasztottak és Ladyk nyugszanak itt… Vagyis nem ez a
teljes igazság. Ennél bonyolultabb – hagyja abba Ryat az ásást, és felnéz
rám. Így, a holdfényben szeme egészen sötét smaragdzöld színben játszik.
Vagy talán csak én gondolom így, mert végignéztem, mit művelt Cindyvel.
– A legtöbb sír olyanoké, akik hűtlenek lettek az esküjükhöz, de ha a
rend egy tagjának meg kell ölnie valakit, azt is itt temetjük el. Ha egy
tagunk természetes halállal hal meg, azt ott temetik el, ahol óhajtja – von
vállat hanyagul Ryat, és folytatja az ásást. – Vagy elhamvasztják. A haláluk
előtt abban a kiváltságban részesülnek, hogy eldönthetik.
Alsó ajkamba harapok.
– Hány embert temettél ide?
Ryat ismét megáll, benyomja az ásó végét a talajba és rákönyököl,
rátámaszkodik. Homlokán vékony csíkban már kiütközött az izzadság.
– Hetet.
Nagyot nyelek, és bólintok.
– Hány volt közülük Lord?
– Nagyjából a fele.
Miért ölne meg valakit, aki nem Lord? Megparancsolták neki, hogy
gyilkoljon? Tudom, hogy az a férfi, aki meg akart ölni engem, nem Lord
volt, és Ryat elvágta a torkát. Úgyhogy ez egy, akiről tudok. Már ha azt az
embert idehozták és itt temették el.
– Hány volt közülük nő? – tudakolom.
– Ő az első. Van még kérdés? – veti oda felvont szemöldökkel Ryat, én
pedig a fejemet ingatom.
Látom rajta, hogy fáradt. Én is kibaszottul kimerült vagyok. Hosszú volt
az éjszaka, és azok után, amiket Ryat a föld alatti bunkerben művelt velem,
legszívesebben elaludnék. De nem akartam egyedül maradni a kunyhóban,
azok után, amiket Cindy mondott. Még most is úgy érzem, hogy valaki
figyel. De ezt nem mondom el Ryatnek. Nem akarom, hogy aggódjon, vagy
ami még rosszabb, azt gondolja, hogy ez az élet nem nekem való.
Ryat végez, félrehajítja az ásót, és a becsomagolt holttestet a sírba
gördíti. Majd ismét felemeli az ásót, hogy rálapátolja a földet.
Némán állok, előre-hátra ringok karba tett kézzel, próbálom melengetni
magam. Mielőtt elmentünk, csak egy vékony jóganadrágot, teniszcipőt és
Ryat egyik kapucnis pulóverét vettem fel.
Amint Ryat végez, a vállára veti az ásót, és némán elindulunk vissza, a
székesegyház és a kocsija felé. De nagyon meglepődök, amikor kinyitja az
épület egyik hátsó ajtaját, és maga után húz.
Végigmegyünk egy folyosón egy ajtóig, amit belök. Valamiféle irodába
érkezünk. A koszos ásót a földre hajítja, és szembefordul velem.
– Mégis mit…
Összerezzenek, ahogy kinyílik mögöttem az ajtó, szívem vadul kezd
verni a mellkasomban, és felsikoltok, amikor Gunner dugja be a fejét.
– Készen állunk! – mondja vidáman.
Ryat bólint.
– Kösz.
Gunner belép, egy dobozt helyez a földre, majd csak áll, és engem néz.
Tágra nyílt szemmel bámulok Ryatre.
– Mi folyik itt? – tudakolom.
Ryat odalép hozzám, koszos kezébe fogja arcomat, és megnyalja az ajkát.
– Megbízol bennem?
– Igen – mondom tétovázás nélkül, bár egész testem remeg az
idegességtől. Ez valami újabb próbatétel? Mi van, ha elbukom?
Ryat kutatón pillant rám.
– Akkor menj el Gunnerrel!
 – Mi? – sikoltok fel. – Ne, Ryat…
– Bízz bennem, Blake! – bólint Ryat. – Kérlek, menj el Gunnerrel!
Gyomrom összeszorul, agyamban egymást kergetik a képek azzal
kapcsolatban, hogy hová vezethet mindez. Miért akar megszabadulni
tőlem? Nem bizonyítottam elégszer, hogy képes vagyok elviselni, bármit is
csinál? Hogy megteszem, amit egy Ladynek meg kell tennie?
– Oké – suttogom, mert tudom, hogy nincs értelme vitatkozni vele. És
nem hazudtam. Tényleg megbízom benne. Ha azt akarja, hogy menjek el
Gunnerrel, akkor megteszem.
Ryat odahajol, és gyengéden homlokon csókol, majd hátralép. Keze az
oldalához hullik, én pedig megfordulok, és követem Gunnert, aki kimegy a
szobából.
Némán lépkedek Gunner nyomában, ahogy végigmegyünk a folyosón, és
megállunk egy újabb ajtó előtt.
A székesegyház hatalmas, de ezen a folyosón egyszer már jártam. Legutóbb
csuromvíz voltam, kezemet bilincs fogta össze a hátam mögött.
Gunner megáll, és kinyit egy ajtót.
– Hölgyeké az elsőbbség – int, hogy először én lépjek be.
Ahogy belépek, egész testemben megmerevedek, amikor megpillantom a
padsorokban elhelyezkedő Lordokat. Mindenki köpönyeget és maszkot
visel, némán ülnek. Biztosan akkor érkeztek meg, amikor mi a temetőben
voltunk, mert mikor ideértünk, a parkoló üres volt. Ryatnek egy jó órára
volt szüksége ahhoz, hogy eltemesse Cindyt. Talán még tovább is tartott.
Csak annyit tudok, hogy örülök, hogy idebent melegebb van, mint odakint
volt.
Gunner kézen fog, kényszerít, hogy ólomsúlyú lábakkal, botladozva
elmenjek az első padsorig. A végén van egy üres hely, közel a folyosóhoz.
Lerogyok és felpillantok, arra számítok, hogy Gunner mond valamit,
amiből kiderül, hogy mi folyik itt, de csak hátat fordít, és visszamegy az
oldalajtón, így egyedül maradok.
Lábam fel-le jár idegességemben, forgatom a jegygyűrűmet, amikor az
emeleti erkélyről hangokat hallok. Felpillantok, és két, köpönyeges,
maszkos férfit pillantok meg, akik egy lányt rángatnak be középre, a
keresztelőmedence közvetlen közelében álló székhez.
A lány csak egy pólót és bugyit visel, fejére pedig egy fekete csuklyát
húztak. Küzd a Lordok ellen, rövid pólója alól kivillan a hasa. A két férfi
belöki a székbe, kábelkötegelővel rögzítik a két kezét a szék karfájához,
majd gyorsan ugyanezt megteszik a bokájával is.
Idegesen nagyot nyelek, végignézek a padokban ülő Lordokon, hátha
reagálnak valamit arra, ami itt folyik. De felőlem akár szundikálhatnak is,
hiszen az arcukat nem látom.
Ez egy újabb ünnepség? Ha igen, én leszek a következő? Mit kell
megfogadnunk?
A két Lord ellép a lány mellől, az egyik leemeli a csuklyát a fejéről. A
számhoz kapok, de így is döbbent sóhaj szakad fel belőlem. Ashley az –
Matt barátnője.
Körülnézek a színpadon, figyelem, ahogy mindkét férfi hátralép, majd
karba tett kézzel megáll.
A teremben ajtó nyikordulása hallatszik, és jobbra pillantok. Mikor
meglátom, hogy Ryat érkezik meg, összeszorul a gyomrom. Rajta nincs se
köpönyeg, se maszk. Farmert, pólót és bakancsot visel. Koszos, tiszta sár,
és pólója nedves attól, hogy a szabadban ásott.
Lassan felmegy az erkélyre, olyan lassan, mintha végtelenül ráérne.
Ashley megpillantja, és elkezdi ide-oda vetni magát a széken. Ryat megáll
mellette, én megfeszülök.
Mégis mit csinál?
Miért bántaná Ashley-t? Nem ő a felelős Matt tetteiért.
Ryat megfordul, odalép egy asztalhoz, ami a sarokban áll, és felemel egy
kést. Szólni akarok, hogy tegye le, de mindkét kezemet a szám elé kapom,
mielőtt bármit is mondhatnék. Azt kérte, bízzak meg benne. Talán csak rá
akar ijeszteni.
– Ashley – szólítja a nevét, és Ashley felnyüszít, meghúzza a kötelékeit.
A száját takaró szigszalag miatt nem tud beszélni. – Gondolom, tudod,
miért vagy itt.
Ashley a fejét ingatja, könnyek folynak végig az arcán.
Ryat odalép hozzá, és letépi a szigszalagot.
– Te faszfej! – sikítja Ashley. – Matt meg fog ölni! – Folyamatosan rázza
a fejét, platinaszőke haja az arcába hullik.
– Fura, hogy azt képzeled, hogy fontos vagy neki
– mondja Ryat, és ezen az összes Lord felnevet.
Ashley rávicsorog.
– Jobban szeret engem, mint valaha is szeretni fogja azt a ribancot!
 Elveszem a kezemet a szám elől. Biztosan rólam beszél.
– Akkor biztosan ezért akarja ennyire – bólint Ryat.
– Hogy bebizonyítsa neked, hogy téged jobban szeret.
– Kinyúl, a kés hegyét Ashley nyakához szegezi, aki amennyire tudja,
elfordítja a fejét. – Most pedig játszani fogunk – jelenti ki Ryat. – A játék
neve: gyóntatószék. Illik a helyzethez, mi? Felteszek neked egy kérdést, és
valahányszor nem vagy hajlandó válaszolni, vagy hazudsz, ejtek rajtad egy
vágást.
– Semmit nem fogok mondani! – ordítja Ashley.
– Mind ezt mondják – futtatja végig Ryat a kés hegyét Ashley füle alatt,
és a sebből azonnal kibuggyan a vér, miközben Ashley velőtrázó sikolya
végigvisszhangzik a magas falak között.
– Könnyű kérdéssel kezdjük – mondja Ryat. – Tudtad, hogy Matt és
Blakely együtt vannak, amikor megismerted a Lordok partiján?
– Igen – veti oda Ashley.
Kiegyenesedek. Tudta, ki vagyok? Matt mesélt neki rólam?
– Mégis belementél abba, hogy Matt Kiválasztottja legyél, még azelőtt az
éjszaka előtt? – tudakolja Ryat félrehajtott fejjel.
– Matt mindent elmondott róla. Az a kis kurva rögeszmésen odavolt érte.
A fogamat csikorgatom szavai hallatán, bár nem értem, miért lepődök
meg. A Matt-féle pasik mindig úgy adják elő a dolgokat, mintha minden nő
csak rájuk vágyna. Én azért tettem, mert ennyit engedtek meg nekem. Ha
lett volna több lehetőségem, biztos, hogy másvalakit választottam volna,
mással jártam volna.
– Blakely kétségbeesett volt. Egy kibaszott, kiéhezett kis ribanc, aki nem
értett a szóból! – kiáltja Ashley. – Te biztos tudod, hiszen az első pasihoz
hozzáment, aki megkefélte.
Azt hiszem, Ashley ezzel Ryatet akarta megsérteni, de ő csak rámosolyog
– büszke arra, hogy ő vette el a szüzességemet.
A kezem ökölbe szorul. Eddig sajnáltam Ashley-t, azt hittem, talán nem
tudja, miféle ember Matt, de most kiderült, hogy tudta, hogy Matt meg én
egy pár voltunk. Tudta, hogy szűz voltam. Mit mondott még neki Matt?
Hátradőlök a padban, karba teszem a kezem, és kíváncsian várom, mit fog
még Ryat kiszedni belőle.
NEGYVENHARMADIK FEJEZET
RYAT

Mosolyogva emelem a kést a nyakához, Ashley előrehajtja a fejét, mellkasa

minden lélegzetvétellel emelkedik és süllyed. Bármilyen tökös csajnak is
próbálja mutatni magát, látom, hogy retteg.
– Folytassuk – jelentem ki. – Tudtad, hol volt Blake, amikor elszökött? –
Nem fogom sokáig fecsérelni az időnket. Gunner és Prickett a show miatt
hívták ide a Lordokat, úgyhogy nekik szól a műsor.
– Nem – morogja Ashley.
Leengedem a kést, és kikanyarítok egy darab bőrt
a vállából.
– Hazudsz!
Ashley felsikolt, vér folyik le a karján és a széken, ahogy a bőrdarab a
földre hullik, a cipőm mellé.
Ha Matt tudta, hogy Blake visszajött, és elküldte Cindyt, hogy eltakarítsa
őt az útból, akkor Mattnek végig tudnia kellett, hol volt Blake, ami teljesen
logikus. Ez a kirakós újabb darabja, amire szükségem volt. Mivel most már
nálam van Cindy mobilja, sok titkukhoz hozzáférhetek. Mindegyiknek a
feleségemhez van köze, és ahhoz, hogy őt távol tartsák tőlem.
– Megismétlem. Tudtad, hol volt Blake, amíg távol volt?
– Igen – nyögi ki Ashley nagy nehezen, és előrebukik a feje.
Na, ez már valami.
– Honnan tudtad?
Ashley szipog, lenyalja a felső ajka fölötti taknyot és könnyeket, és így
válaszol: – Matt elmondta, hogy beszélni fog vele a szobádban. És Blakely
utána el fog szökni… azt mondta, kövessem, és szóljak neki, hogy hová
ment.
Gyűlölöm a gondolatot, hogy Matt túljárt az eszemen. Tudtam, hogy
azért mondta el mindazt Blake-nek, amit elmondott, hogy elérje, hogy
elszökjön, de pontosan tudta, mit fog tenni, és figyeltetni akarta. Azt hittem,
csak arról akart megbizonyosodni, hogy Blake elhagy engem, de Matt azt is
tudni akarta, hol van, mialatt én nem tudtam elérni.
– Ezt nem találtad különösnek? – intek a véres késsel a levegőbe. – Hogy
a Lordod azt akarja, hogy kövesd a volt csaját?
– Matt… Matt azt mondta, csak meg akar bizonyosodni arról, hogy Blake
nem jön vissza. – Ashley rángatni kezdi a kötelékeit, vér kezd folyni a
csuklópántok alól. A keze kezd elkékülni. Folyamatosan ökölbe szorítja,
majd kiengedi.
– De Blake visszajött – teszem hozzá. – Mert én rátaláltam és
hazahoztam.
– Nem – rázza a fejét szaporán Ashley, így ide-oda repked a haja. – Matt
miatt jött vissza.
Homlokomat ráncolom.
– Ezt miből gondolod?
Ashley halkan felzokog.
– Matt mondta. Azt mondta, Blake miatta jött vissza. Hogy el akar válni
tőled… – Ez nem teljesen hazugság, hiszen én hoztam vissza Blake-et
erőszakkal. – És hogy segítenem kell neki elintézni őt.
Matt azt mondta Cindynek, hogy Blake a Lordok házában van – ami igaz
volt –, és ha engem akar, akkor el kell tennie Blake-et az útból. Ez a pasas
minden ismerős csajt ráállított a feleségemre, abban a reményben, hogy
valamelyik megöli. Csak a testemen keresztül!
– Cindy nem ezt mondta nekem.
Ashley felkapja a fejét, könnyes szemének tekintete az enyémbe mélyed.
Nem tudja, hogy a legjobb barátnőjével már eljátszottam ezt a játékot.
– Cindy… ne…
Végighúzom a kés hegyét a karján, felsértem a bőrt, és Ashley felkiált.
– Próbáld meg újra!
– Hagyd abba! – sikoltja. – Kérlek… ezt nem érted…
Cindy is ezt mondta.
– Magyarázd el nekem a legegyszerűbben!
Amikor megszólal, mindenhová fröcsög a nyála.
– Amíg Blake távol volt, állandóan hívogatta Matt-et.
– Újabb hazugság… – markolok bele a hajába, és előrenyomom a fejét,
majd végigfuttatom a kést a nyakán, de csak a bőrt sértem fel, nem vágok
túl mélyre, nehogy megsértem a gerincvelőt. – Mondd meg az igazat! –
kiáltok fel, mert már most elegem van az egészből.
Ashley felzokog.
– Nem tudom…
Most a csupasz combját hasítom fel. Nem szúrok bele, mert nem akarom,
hogy meghaljon. Még nem. Csak azt akarom, hogy elkezdjen vérezni.
Ahogy megkerülöm a széket, fekete bakancsom vérben tocsog, s
vérnyomokat hagyok a szék körül. Nem törődök Ashley zokogásával,
odalépek az asztalhoz és felemelem a mobilt, amit Gunner odatett.
Megnyitok egy beszélgetést, és hangosan felolvasom.
– Tudod, hogy Ryat újra keresni fogja Blake-et, írja Cindy Mattnek –
olvasom fel a beszélgetés közepét. Nem kell az egészet felidéznem. Ashley
is benne volt, úgyhogy biztosan emlékszik rá.
– Igen, számítok rá. Most nem lesz mázlija. Csak annyit fog látni Blake-
ből, amennyi a videófelvételeken szerepel, amiket elküldök majd neki. Ez
amúgy a pasid volt – tisztázom
a dolgot Ashley előtt, aki csak ül, vérzik és sír. – Itt kezd érdekes lenni a
dolog – görgetek kicsit lejjebb. – Te is belépsz a beszélgetésbe, Ashley.
– Adhatok neki valami nyugtatót. Így nem kell dulakodnod vele. Egy
bökés, és elájul. És egy alvós emojit küldtél mellé.
– Ne adj neki túl sokat. Még megölöd. Azt akarom, hogy elájuljon, nem
akarom megölni, válaszolja Matt Cindynek
a kedves kis ötletedre.
– De hogyan küldjem el hozzád Blake-et?, kérdezi Cindy a pasidtól.
– A közelben leszek. Csak üzenj, ha végeztél, válaszolja Matt.
Leengedem Cindy mobilját, és Ashley-re pillantok.
– Na, folytassam?
Ashley résnyire húzott szemmel mered rám, ajkát felhúzza, szinte
vicsorog.
– Tönkretetted Mattet! – morogja. Azt hiszem, most tört meg. Jó. Végre
haladunk. – Az esélyét, hogy befolyásos Lord legyen! És aztán a barátnőjét
választod ki magadnak? Mindketten megérdemlitek, amit kapni fogtok!
– És te boldogan döntöttél úgy, hogy segítesz neki?
– tudakolom félrehajtott fejjel.
– Persze! – csattan fel Ashley. – Egy Lady mindig a Lordja mellett áll.
 – Óóó! – bólintok. – Most már értem. Matt nem csupán visszavágást ígért
neked, hanem a Lady státuszt is. – Ami persze hazugság volt, mert Matt
még akkor is azt tervezte, hogy Blake-et veszi feleségül. Egy Lord sok
mindent megtehet, de felesége csak egy lehet. Házasságon kívül annyi
nővel dug, amennyivel akar, de jogilag, papíron csak egy felesége lehet.
– Blake-nek nem is kellett volna visszajönnie. Én megbújtam, három
kibaszott héten át figyeltem Matt kedvéért. Nap mint nap, amíg abban a
lepukkant bárban dolgozott, és abban az ócska motelben lakott – horkan fel
Ashley. – Majd közöltem Matt-tel, hogy elegem van, indulok haza, erre
odaküldte Dereket, hogy ő figyelje tovább Blakelyt. – Ashley dermesztő
mosolyt villant rám. – Derek bosszút akart állni rajtad, és hidd el, Blake
volt a legjobb fizetség, amit Matt adhatott neki.
Ashley mélyet lélegzik, majd magasba emeli orrát, én pedig végighúzom
a véres kést a farmeremen; a vér összekoszolja a nadrágot.
– Úgyhogy baszódj meg, Ryat! – csattan fel Ashley, és pillantása lefelé
siklik. – Matt pokollá teszi majd Blakely életét, és tesz róla, hogy
végignézd! – Véreres szemével rám pillant.
– Ez elegendő információ volt. Köszönöm a játékot
– mondom, mert most már mindent tudok, amit akartam. Tulajdonképpen
mindezt már tudtam, de szükségem volt a vallomására ahhoz, hogy
végezhessek vele itt, a Lordok előtt. Megragadom a szék támláját. – Ezért
jutalmad a halál.
– Ne…, várj! Matt…
Előrelököm a széket, ami a keresztelőmedencébe zuhan, úgy, hogy
Ashley még mindig rá van kötözve. Sikoltása betölti az egész
székesegyházat, majd elmerül. A vér azonnal vörösre festi a vizet, olyan,
mintha vörösbor lenne, és Ashley ide-oda veti magát a széken, ahogy leér a
medence aljára.
Tudom, kissé hatásvadász műsor. A szokottnál is színpadiasabb, de azt
gondoltam, költői lenne úgy megölni, ahogy Matt majdnem végzett vele a
fogadalmi ünnepségen. Kár volt felpattannom és megállítanom. Kemény
lecke volt, de tanultam belőle.

BLAKELY
Zsibbadtnak érzem magam.
Még csak nem is vagyok szomorú, hogy Ryat megkínozta a csajt, sem
attól, hogy láthatóan élvezte.
Ahogy itt ülök, rádöbbenek, hogy minden hazugság volt. Lényem egy
része már tudta, de ezt gondolni és megbizonyosodni róla két külön dolog.
Egyszerűen ostobának érzem magam. Egész végig, amíg Matt barátnője
voltam, neki volt valakije. Aki tudott rólam. Mindent tudott, és úgy tett,
mintha nem tudná, ki vagyok. Segített Mattnek, amikor elszöktem. Úgy
figyelt, mintha a legnagyobb rajongóm lett volna.
A Lordok felállnak, és egyesével kisorjáznak a székesegyházból, én
pedig csak ülök, képtelen vagyok megmozdulni. Inkább az üveget figyelem,
ami a keresztelőmedence oldalát fedi.
Ashley holtteste a medence alján hever, még mindig a széken ül, a vörös
vízben. Az utóbbi hónapokban életem minden percét mások előtt éltem, és
közben kényszer hatására cselekedtem.
Az egyetlen valós döntés, amit meghoztam, az volt, hogy Ryat felesége
maradok. Őt is kényszerítették hogy engem tegyen meg Kiválasztottjának.
Úgy éreztem, kényszer alatt lettem a felesége, hogy mentsem magam Matt-
től. Ryat azt mondta, nem figyeltem arra, ha azt hittem, hogy el akar válni
tőlem, de úgy döntöttem, nem írom alá a papírokat. Küzdeni akartam érte.
Kettőnkért. Egy csalással és ámítással teli világban Ryat valami valódit
jelent. A szerencse által jutottunk ide, de saját döntésünk alapján vagyunk
még mindig együtt.
Nem tudok eléggé hálás lenni neki azért, hogy rám talált, miután
elszöktem. Azt hittem, Ryat figyeltet, amíg távol voltam, de kiderült, hogy
Matt volt az. Végig szemmel tartott, és amikor rájött, hogy Ryat már közel
van, lefizetett valami Derek nevű idiótát, hogy végezzen velem.
– Blake?
Pislogok, lenézek és látom, hogy egy zöld szempár figyel. Ryat ott térdel
előttem. Nem szólok semmit. Az ajkam nem mozdul.
Ryat mélyet sóhajt. Kinyújtja a kezét, hüvelykujját végigfuttatja az
arcomon, majd beletörli véres farmerjébe. Talán sírok? Nem tudom, miért
sírnék. Semmit nem érzek a ribanc iránt, akit az imént ölt meg.
– Gyere! – ragadja meg a kezemet, felállít, de a lábam felmondja a
szolgálatot, így felemel, és a karjába vesz.
 Fejem a vállára csuklik, és ahogy felpillantok, látom, hogy Gunner és
Prickett kihúzza Ashley élettelen testét a vízből. Még mindig köpönyeget
viselnek, de maszkjukat a földre dobták. Nézem, ahogy elvágják a
kötelékeket, és a holttest hangos csattanással zuhan a földre, majd Ryat
kilép az ajtón, velem a karjában, és többé nem látom Ashley-t. A lelkem
mélyén szeretném végignézni, ahogy eltemetik. Kielégítő a tudat, hogy
Cindy a föld alatt van, egy olyan sírban, ahol senki nem keresné. Ezt az
elégedettséget Ashley-vel kapcsolatban is érezni akarom.
Ryat a dzsipje anyósülésére ültet, bekapcsolja a biztonsági övemet, majd
becsukja az ajtót. Nekidőlök a hideg ablaküvegnek, míg Ryat bekapcsolja a
motort, és elindulunk
– Isten tudja, hová.
Nem is figyelek arra, hogy merre tartunk. Ryat mobilja kétszer is
megszólal, beszél valakivel Bluetoothon, de arra sem figyelek oda.
Számít egyáltalán még valamit… az Élet?
Matt holtan akar látni. Különösen most. Mi lesz, ha sikerrel jár? Több
időt akarok tölteni Ryattel. Azt akarom, hogy gyerekeink legyenek.
Megkaphatom? Megérdemlem? Nem. Nem vagyok különb azoknál, akik
meg akarnak ölni.
De emellett mindenki megtesz mindent, amit csak tud, hogy megszerezze,
amit akar. Én is ezt fogom tenni.
„Vagy ölsz, vagy megölnek”, Ryat egyszer ezt mondta nekem. Akkor
nem értettem, mennyire igaza van, de most már tudom. Az egész egy játék,
és ki tudja, életben leszünk-e még, amikor véget ér.
NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

A Blackout parkolójában állítom le a kocsit, és kiszállok. Blake egész úton

nem szólt egy szót sem, ami őszintén szólva aggaszt. Kiveszem hátulról a
táskát, a vállamra vetem, majd a túlsó kocsiajtóhoz lépek, és felemelem
Blake-et az ülésről. Becsukom az anyósülés felőli ajtót, és ahogy áthaladok
a parkolón, a klub hátsó ajtaja kivágódik. Ty kinyitja előttem, majd lepillant
Blake-re.
– Jól van?
– Igen – füllentem, de inkább magamat próbálom meggyőzni. Azt
mondogatom magamnak, hogy csak hosszú volt ez az éjszaka, és kész.
Veszekedés, kamu válás, szex a bunkeremben, két gyilkosság – Blake-nek
egyszerűen pihenésre van szüksége.
A klubban tombol a buli, de még Halsey Honesty című száma sem rázza
fel Blake-et. Felviszem a lépcsőn, majd lifttel felmegyünk a negyedikre, és
végigmegyünk egy hosszú folyosón, ahol Ty kinyit előttem egy ajtót.
– Tessék – dugja a kulcsot a hátsó zsebembe, mivel épp tele van a kezem.
– Kösz, cimbi.
– Szívesen. Addig maradtok, ameddig akartok – csukja be mögöttem az
ajtót, így kettesben maradunk. Átviszem Blake-et a nagy hálószobán,
egyenesen a fürdőszobába tartok. Muszáj lezuhanyoznom. Nem csupán
vérfoltok éktelenkednek rajtam, de a sírásás miatt nagyon koszos is vagyok.
Leteszem Blake-et a fekete márványpultra, és elkezdem vetkőztetni;
továbbra is hallgat. Tekintete ködös – engem néz, de nem igazán lát.
– Le kell zuhanyoznunk – mondom, és lassan, helyeslőn bólint. Hallja,
amit mondok, tehát valószínűleg nem veszítettem el teljesen.
Otthagyom a pulton, belépek a zuhany alá, és megnyitom a vizet. Miután
levetkőztettem, felemelem és beállok vele a víz alá. Állva tartom, de a
testemmel gyengéden nekiszorítom a fehér csempének, hagyom, hogy a
forró víz végigömöljön rajtunk, lemossa rólunk a holttestekkel teli éjszakát.
Blake pislog, szeme végre rám fókuszál.
 – Ez az, kicsikém – lihegem megkönnyebbülten, végigsimítok nedves
haján, és rámosolygok.
– Hiszel a pokolban és a mennyországban? – kérdi halkan, és látom,
hogy kék szeme könnyel telik meg. – Én eddig nem is gondolkoztam
ezen… – nyalja meg ajkát. – De valami jobbnak kell lennie odaát, nem?
Olyan sok a gyűlölet. Olyan sok a hazugság. Honnan lehet tudni, mi igaz és
mi hamis?
– Nem – válaszolom meg őszintén a kérdését. – Nem hiszek a halál utáni
életben. – Kutatón pillant rám, és kivételesen utálom, hogy ilyen
sebezhetőnek látszik – szinte megtörtnek. Én azt akarom, hogy újra teljes
egész legyen. A férjeként ez a feladatom. Hozzám tartozik, mégis még
mindig Matt uralja az érzéseit, és mindent megkérdőjelez. – A Lordok
megmutatták számomra, hogy létezik a sötétség. Hogy nem kell meghalnod
ahhoz, hogy elégj. És aztán megjelentél te… – veszem két tenyerem közé
nedves arcát, és Blake pislog, hagyja, hogy az első könnycsepp
végigfolyjon az arcán. – Láthatlak, érezhetlek és megcsókolhatlak – törlöm
le a könnyet a hüvelykujjammal. – Szerethetlek – pillantok telt ajkára, és
alsó ajka megremeg. – Te, Blakely Rae Archer, te vagy számomra a
mennyország. – Elengedem az arcát, felemelem bal kezét, ajkamhoz
emelem, megcsókolom a jegygyűrűjét. – Megfogadtam, hogy megvédelek,
Blake, és aki ártani akar neked, annak megmutatom a saját, külön bejáratú
poklomat.
Felgyújtanám az egész világot, magamat is beleértve, ha ez azt jelentené,
hogy őt megmenthetem.

BLAKELY

Ez valódi!
Ezt akartam. Végig ezt akartam. Elfogadást, szerelmet, megértést. Mi
van, ha Ryatnek igaza van, és csak ennyi jut nekünk? És ha meghalsz,
akkor… mindennek vége. Végül senki nem emlékszik majd rád.
Ezzel együtt tudok élni, ha Ryat az enyém.
Átkarolom a nyakát, közel húzom az arcát. Keze a falnak támaszkodik,
alig marad hely az ajkunk között. Végigtekintek határozott állán, a szája
formáján, zöld szemén – más a szeme, most, hogy tudom, ki is ő valójában
– szexibb, olyan, hogy felforr a vérem.
Tudom, ki vagy, Ryat Alexander Archer. Nem félek attól, amit látok, és
nem is szégyenkezem.
Sötét haja nedves, a hosszabb tincsek az arcába és a szemébe hullanak,
ahogy a víz végigfolyik rajtunk. Előrehajol, ajkát az enyémre akarja
tapasztani, de én elhúzódok, épp annyira, hogy a szemébe nézhessek, és azt
suttogom:
– Szeretlek, Ryat.
Ajka lecsap a számra, szétnyitom előtte, hagyom, hogy átvegye az
irányítást. A csók egyszerre szenvedélyes és sóvárgó. A ránk zubogó víztől
ajkunk síkos, csapzottan csókoljuk egymást. Fogunk összekoccan,
felnyögök, azt akarom, hogy a bőrömbe harapjon, heget hagyjon rajtam,
hogy örökké emlékezzek erre a mai estére.
Azt hittem, ha hozzámegyek Matthez, tudom, milyen a szerelem. Nem
az, amiről álmodtam, de elviselhető. Ryat megmutatta, hogy ez ennél sokkal
többről szól. Már nem elégszek meg valamivel; nem, már elveszem, amit
akarok.
Ryat egyik keze nedves hajamba túr, felemelem a lábamat, hogy a dereka
köré kulcsoljam.
– Baszd meg, Blake! – morogja, és elhúzódik tőlem. Ajka a nyakamra
tapad, én pedig félrehajtom a fejemet. – Olyan pokolian szeretlek!
Remegve szívom be a levegőt.
– Én is sze…
Ajka ismét lecsap az enyémre, egyik kezével közénk nyúl. Majd belém
nyomja kemény farkát. Fejem a falnak csapódik, levegő után kapkodok,
ahogy szétfeszít. Még mindig érzékeny vagyok odalent, de nem fogom
visszautasítani.
Se most. Se máskor.
Ryat Archer gyilkos, és én csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak
bebizonyíthatnám neki, mennyire szeretem, úgy, ahogy ő is bebizonyította
nekem. Ennyit megérdemel. Vért vérért. Olyan sok vért ontott értem! Én
nem félek elvérezni érte.
Lihegek, körmöm a bőrébe váj, érzem, hogy izmai megfeszülnek, ujjai a
fenekembe marnak, ahogy felemel.
 – Igen – lihegem, ahogy kihúzza a farkát, majd ismét belém nyomja;
hátam a falnak ütődik. – Ó, egek! – hunyom le a szemem, Ryat pedig
gyorsít a tempón, pont úgy kefél, ahogy szeretem.
A zuhanyfejből víz folyik szétnyílt ajkamra, lenyelem, próbálok
normálisan lélegezni. Ha ilyen érzés megfulladni, akkor nem akarok a víz
fölött lenni.
A fürdőszoba megtelik Ryat nyögéseivel, egymásnak csapódó testünk
hangjával. Egyre szorosabban kulcsolom lábamat a csípője köré,
összezárom a bokámat, csúszós bőrét kaparom. Nem tudok elég közel
kerülni hozzá, nem tud elég mélyre hatolni belém. Azt akarom, hogy
teljesen felemésszen. Elvegye tőlem azt a kicsit is, amim még maradt, és
teljesen magáévá tegyen.
Nem az a nő vagyok, akinek tudnia kell, ki vagyok. Csak annyit kell
tudom, hogy ki vagyok mellette. És pontosan tudom, ki vagyok – az övé
vagyok. Semmi más nem számít.
Ryat újra behatol, farka eléri azt a pontot, amitől egész testemben azt
érzem, hogy lángok borítanak el. Egyre hangosabban nyögdécselek,
erőteljesen zihálok.
Ryat elránt a faltól, csak azért, hogy a szemköztinek döntsön, amitől
önkéntelenül is felkiáltok.
– Ezt akartam hallani! – morogja. Szája a nyakamra tapad, érzem, ahogy
a bőrömet szívogatja.
– Ryat! – kiáltom a nevét, szívem vadul ver, a tűz vadul lobogni kezd.
Egyre keményebben, durvábban csinálja, tudja, hogy mindjárt elélvezek.
Lehunyom a szemem, hagyom, hogy a hullám végigszáguldjon rajtam,
tudom, hogy már-már fuldoklok. Miért ne hagyjam, hogy teljesen magával
sodorjon?

***

Fekszem az ágyban, hallgatom az alattunk dübörgő zenét. Nem vészes a

hangerő, de azért mindenképp hallható.
– Vissza kell mennem a kunyhóba – jelentem ki.
 – Nem mész vissza – mondja Ryat, ahogy csípőjén törülközővel belép a
szobába. Izmos mellkasán és hasán vízcseppek folynak végig. Karja piros
attól, hogy a körmömet belevájtam a zuhany alatt.
– El kell hoznom a könyveimet a holnapi óráimra. – Hétfő van, vissza
kell mennem a Barringtonra. Basszus, olyan sok mindent kell bepótolnom!
Mostanra elég gyatra jegyeket szedtem össze. Olyan sok mindenről
lemaradtam, pedig nem érte meg. Korábban nem akartam visszamenni, de
úgy volt, hogy egész életemben menekülni fogok. Most már nem így áll a
dolog.
Ryat épp a hajából csavarja ki a vizet, de megáll. Mosoly játszik az ajkán,
aztán nevetésben tör ki.
– Mi olyan vicces? – ülök fel.
– Számodra véget ért az egyetem, Blake – jelenti be.
– Micsoda? – tudakolom.
– Eljöttél. Azt hiszed, az embereknek nem tűnik fel, hogy nem jársz be?
Őszintén szólva, ezen még nem gondolkodtam. Amikor az ember az
életét menti, és menekül, az egyetemi órák valahogy értelmüket vesztik.
– Na és? Nem tehetem meg, hogy nem megyek vissza. Ryat, szükségem
van a diplomára! – És a szüleim megölnek. Talán apám ezért is volt olyan
dühös rám, hogy elutaztam a városból.
– Ne aggódj, már elintéztem – legyint Ryat.
Felvonom egyik szemöldökömet, és lassan megismétlem.
– Elintézted?
Ryat bólint.
– Ez meg mi a fenét jelent? – Muszáj, hogy elmagyarázza, hogy pontosan
mit is csinált.
– Mindenkinek azt mondtam, hogy egy hétre elutaztunk nászútra – vonja
meg a vállát Ryat. – Friss házasok vagyunk. Logikus.
– Mi? – bámulok rá tátott szájjal. – És a másik két hét?
– Lefizettem valakit, hogy játssza el a szerepedet. Év végéig ott lesz
helyetted az órákon – magyarázza könnyedén Ryat. Mintha nem lenne nagy
ügy, hogy valaki helyettem jár egyetemre.
– Ryat… – mordulok fel, de elhallgatok, visszakanyarodok ahhoz, amit
előtte mondott. – Te többes számban beszéltél? Te sem jártál be az első
héten?
– Egyetlen napot se jártam be.
 Levegő után kapkodok.
– Ryat! Mi a faszért nem jártál be?
– Azt vártad, hogy ott folytatom az életemet, ahol abbahagytam? Ülök a
kibaszott órákon, míg te menekülőben vagy, veszélyben? – nevet fel Ryat
keményen.
Felhorkanok.
– Okés voltam.
Ryat tágra nyílt szemmel bámul rám a hazugság hallatán; hangjából
minden játékosság eltűnik.
– Ezt most komolyan mondod, bazdmeg?
Nem akarok újra hazudni, így karba teszem a kezem.
– Az a pasas meg akart ölni téged – morogja Ryat.
– Csak miattad – vetem oda.
Ryat megmerevedik, szeme elsötétül.
– Hogy micsoda?
Hogy merészel meghozni egy ilyen fontos döntést nélkülem? De nem
igazán tudom, miért lepődök meg. Tekintve, hogy miként jutottunk el
idáig…
– Az a pasas azt mondta, tartozol neki. És darabokban fog visszajuttatni
hozzád. Úgyhogy csakis miattad voltam veszélyben! – Ez nem újdonság
számára. Ryat elérte, hogy Ashley bevallja, hogy egy Derek nevű pasast –
azt hiszem, így hívták – küldtek utánam, hogy megfigyeljen. De én nem
mondtam el eddig Ryatnek azt, amit Derek mondott nekem.
– Ilyeneket mondott neked, és csak most szólsz? – kiált fel Ryat dühtől
vörösen.
Felemel egy lámpát, és áthajítja a szobán. A falnak csapódik, összetörik,
és én elhallgatok. Csend áll be köztünk, az egyetlen hang a halkan dübörgő
basszus, ami felszűrődik a klubból; meztelenül ülök az ágyon, vállam
meggörnyed.
Ryat megfordul, rátámaszkodik a komódra, és fölé hajol. Figyelem,
ahogy a hátizmai mozognak – karmolásnyomok látszanak rajta –, próbál
újra normálisan lélegezni.
– Tudom, hogy nem a te hibád volt – mondom halkan. Matt hibája volt.
Mindennek ő volt az oka. – Te megmentettél…
– Mégis az én hibám volt – vág a szavamba Ryat, és megfordul. – Mit
gondolsz, én hogy találtam rád?
 Homlokomat ráncolom.
– Én… nem tudom.
Ryat az arcát dörzsöli, majd nekidől a komódnak.
– Emlékszel arra az éjszakára, amikor Gunner meg én megtaláltunk
titeket Sarah-val itt, a Blackoutban?
Bólintok, és összevonom a szemöldököm.
– Igen, de mi köze ennek bármihez is?
– Pár srác leszólított titeket a bárban – teszi hozzá Ryat.
Kiegyenesedek.
– Honnan tudsz erről? – Ezt nem meséltem el neki. Talán Sarah mondta
el Gunnernek.
– Mi is itt voltunk, az emeleten, figyeltünk titeket, és láttuk, ahogy
megkörnyékeznek – vallja be Ryat.
– De honnan… – Bólintok. – A mobilom. Lenyomoztál, hogy idejöttünk.
Elgondolkoztam, hogy találtál ránk. – Basszus, tudhattam volna! Ha
kinyitom a szemem, akkor talán nekem is összeáll a kép.
– Az a helyzet, hogy Gunner meg én kinyírtuk őket
– vallja be Ryat úgy, mintha valami csip-csup dolgot mesélne el.
– Micsoda? – kapkodok levegő után. – Ryat…
– Cucc volt náluk, Blake. Ez azt bizonyította, hogy nem csak egy italra
akartak meghívni titeket – csattan fel Ryat, majd hangosan felsóhajt.
– Ezt az előtt vagy az után derítetted ki, hogy megöltétek őket? –
tudakolom.
– Utána.
– Jézusom, Ryat! – szántok végig még mindig nedves hajamon. – Azt
megértem, hogy esetleg bántottak volna minket, de Ryat még azelőtt
végzett velük. – Nem ölhetsz meg embereket csak úgy!
– Megölöm, aki hozzáér ahhoz, ami az enyém, Blake!
– jelenti ki Ryat tárgyilagosan. Majd halkabban folytatja.
– A két srác egy haverral volt ott, volt velük egy harmadik srác is. Látta, mi
történt, tudta, hogy elintéztük azt a kettőt. Persze akkor még nem tudtam,
hogy Ashley követett téged, amíg szökésben voltál, de Ty véletlenül
meghallott egy beszélgetést a Blackoutban, hogy az a srác tudta, hogy hol
vagy. Követtük. Arra gondoltam, hogy talán Matt elmondta neki, és a srác
egyenesen elvezetett hozzád.
 – Ne… – elhallgatok, próbálom összerakni a kirakós darabjait. Biztosan
az a srác volt, akinek a nyakán volt az a tetoválás. Az arcát nem láttam ott a
bárban, Sarah-val, de ez így érthető.
Ryat bólint.
– Matt küldte, amikor Ashley megunta, hogy téged figyeljen. A srác
tudta, hol vagy. Talán akkor nem akart elkapni téged. Csak ki akarta várni,
hogy mit fogok tenni, miután megszöktél. Akkoriban inkább én voltam neki
fontos, nem te.
– De… most tudtuk meg, hogy…
Ahogy közönyös arcába nézek, elhallgatok. Ezt az egészet már tudta, de
azt akarta, hogy Ashley bevallja a Lordok előtt, így legyen indoka megölni
őt.
– Ezt nem hiszem el!
– Pontosan mire gondolsz?
– Az egészre – csattanok fel, és szempilláim alól nézek fel rá. – Egek,
Ryat, hány titkot rejtegetsz még előttem?
– Már nem számolom – jelenti ki, és zöld szemének tekintete az enyémbe
mélyed.
– Ez csak játék neked? – tudakolom, ahogy letolom magamról a takarót,
és kiugrok az ágyból.
– Nem. Mindent, ami rád vonatkozik, kurvára komolyan veszek –
válaszolja, és ellöki magát a komódtól.
Odalépek hozzá, és haragosan pillantok rá.
– Mit kell még elmondanod nekem momentán?
– Semmit.
– Kurvára hazudsz!
Odahajol hozzám, ajkán mosoly játszik, és így szól:
– Bizonyítsd be!
Lendül a kezem, hogy felpofozzam, de egyik kezével elkapja a
csuklómat, a másik a torkom köré szorul, nekilök a legközelebbi falnak.
– Megpróbálod még egyszer, Blake?
– Baszd meg, Ryat! – morgom.
Amikor elengedi a csuklómat, karom lehullik a testem mellé, ahogy
közelebb ér, orra az orromhoz ér.
– Nagyon szívesen… – csúszik fel keze meztelen csípőmön a bordámig.
– Nem tudok betelni veled! – morogja, és hangja egészen rekedtessé válik.
 Szívem hevesebben ver szavai hallatán, de még mindig dühös vagyok rá,
ezért így szólok:
– Jól van! Mert a nyakadon maradok a halálod napjáig!
Ryat kissé elfordítja a fejét, és gyengéden megcsókolja az orrom hegyét.
– Nem is akarok mást.
– Te aztán igazán romantikus vagy, mi? – mondom, és próbálok
normálisan lélegezni. Nem akarom tudatni vele, hogy a combom máris
megfeszül. Csak a törülközője választ el minket egymástól. Már meztelen
vagyok.
– Blake, rajtam kívül semmi másra nem lesz szükséged.
 NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET

RYAT

Gunner meg én lemegyünk a Blackout alagsorába. Ty zöld utat adott, hogy

használhassuk, és Gunner megmutatta a két srácot, akik ráhajtottak a
csajainkra. Most itt fekszenek
a betonpadlón, betört, vérző orral.
– Köszönöm, uraim – bólintok a két biztonsági őr felé, akiken blackoutos
póló van. – Innentől átvesszük.
Mindketten bólintanak és kimennek, felsietnek a lépcsőn; magunkra
hagynak.
– Mi a fasz ez már, mi? – tudakolja az egyik srác, és feltérdel. Felnyúl,
szétkeni a vért az arcán.
– Bazdmeeeeg – mordul fel a másik, és a hátára gördül.
– Szerettek olyanhoz nyúlni, ami nem a tiétek? – tudakolom felvont
szemöldökkel.
– Mégis miről beszélsz? – emelkedik fel az a srác, aki eddig térdelt.
– A két lányról, akiket fel akartatok szedni a bárnál – világosítom fel
őket, mivel tudom, hogy a kidobók kicsit megdolgozták őket, mielőtt
lehozták ide. – Akiktől nem voltatok hajlandók nemleges választ elfogadni.
A srác felhorkan.
– Baszd meg azt a két ribancot…
Öklöm találkozik az arcával, amitől a feje hátracsuklik. Átesik a másik
srácon, aki épp felállna, de most visszazuhan a földre.
– Azok a ribancok hozzánk tartoznak – jelenti ki Gunner, és könnyedén
nekidől a falnak. – És nem, nem osztozunk veletek.
Ma nincs kedvem vért ontani. Főleg úgy, hogy ha felfedem magam, Blake
úgyis rájön. Ezért a hátsó falnál leemelem a láncot a kampóról. Odalépek
ahhoz a sráchoz, akit leütöttem, a nyaka köré tekerem párszor, majd a
falhoz húzom és talpra állítom.
– Mi a fasz? – morogja a földön a másik, és talpra áll, nézi, ahogy a
barátja kapálózik, miközben a láncot a fali kampóra erősítem. – Mi a faszt
csinálsz? – Nekem akar rontani, de Gunner ellöki magát a faltól, és egy
ütéssel ismét a földre teríti.
– Hol van a barátotok? – tudakolja Gunner.
– Ki? – csattan fel az egyik. – Te most…
Gunner az arcába rúg, és a srácnak vér spriccel ki a szájából.
– Hárman voltatok a bárpultnál.
– Baszd… meg…
Gunner a kezére tapos, amitől felüvölt.
Amint fellógattam a srácot, a földön elhelyezett kampó köré tekerem a
láncot. Bámulom, ahogy ott lóg, majd a zsebébe nyúlok, kiveszem a
kocsikulcsát, a tárcáját és a mobilját.
– Ez mi? – tudakolom, ahogy kihúzok egy gyógyszeres fiolát. A címkét
lekaparták róla. De hamar rájövök, mi az a fehér pirula – flunitrazepám.
– El akartátok kábítani őket – jelentem ki. Ezért akarták olyan
erőszakosan meghívni őket egy italra.
– Add ide! – mutat Gunner a másik láncra. Odadobom neki, és ugyanezt
végigcsinálja a saját emberével. Tőle is elveszi a személyes tárgyait.
Kimegyünk az alagsorból, felsietünk a lépcsőn, és megkeressük a két
biztonsági őrt, akik egész eddig fent álltak, ügyelve, hogy senki ne zavarjon
meg minket.
– Adjatok nekik egy órát – mondom, mire bólintanak.
– Hadd lógjanak a kis rohadékok!
– Igen, uram – mondják kórusban, és bólintanak.
Blake és én három napja lakunk a Blackout fölötti lakásban, és utálom.
Nem szoktam bujkálni, de ez az egyetlen esélyünk. A kunyhóban és a ház
körül új kamerákat helyeztettem el. Még egy teljes héten át nézem a
felvételeket, hogy Matt odajár-e megfigyelni. Eddig semmi. De Matt a
Lordok házában sem járt. Vagyis az a szemétláda szintén bujkál. De már
nem sokáig teszi, úgyhogy a kérdés az, hogy vajon mire vár?
Milyen alkalomra van szüksége ahhoz, hogy lépjen?
És mit fog tenni? Elveszi tőlem Blake-et? Vagy csak megöli és otthagyja a
holttestét, hogy megtaláljam? Bármelyik kitelik tőle.
Utálom azt, hogy nem tudom, és Blake is kezd begolyózni. Vissza akar
menni a kunyhóba, szabadulni akar a klubból. Nem fogja fel, hogy
szerintem is sokkal jobb lenne, ha a semmi közepén lennénk kettesben, mint
itt?
 Azt mondogatom magamnak, hogy még egy kicsit ki kell bírnunk. Matt
hamarosan lépni fog, és én ott leszek, hogy leválasszam a fejét a testéről.
A Blackout első emeletén állok, az erkélyen, figyelem, ahogy a lányok
lent táncolnak. Gunner ma áthozta Sarah-t. Arra gondoltam, hogy egy kis
alkohol majd ellazítja Blake-et, emlékezteti arra, hogy nem fogolyként él
itt.
Nem sok cuccot hoztunk magunkkal, ezért Sarah egy ruhával és egy pár
magas sarkúval érkezett. Persze nem hagytam jóvá, de Blake-nek most
nincs mit felvennie. Ha később letépem róla, majd visszaadom Sarah-nak.
Meglep, hogy Gunner még nem égette el.
A mobilom rezegni kezd a zsebemben, előhúzom, és elolvasom az
üzenetet.
Holnap este; Blackout.
Basszus! Visszanézek a feleségemre, aki mosolyog – egyik kezében ital,
másikban a mobilja. Rávettem, hogy tartsa magánál. Abbahagyja a táncot,
iszik egy kortyot, majd felemeli a telefonját. Elolvassa az üzenetet, és egész
testében megmerevedik. Majd megfordul, és felnéz rám.
Alkarommal a korlátra támaszkodom, áthajolok és lebámulok rá;
igyekszek úgy tenni, mintha nem hatott volna rám az imént érkezett üzenet.
Blake tulajdonképpen készen áll. Bebizonyította, hogy többet képes
elviselni, mint gondoltam.
A sötét fények megcsillannak szép kék szemében, és innen is látom, hogy
mennyire felzaklatta a dolog.
Sarah megkocogtatja a vállát, de Blake nem törődik vele. Egy másodperc
múlva leteszi az italát, és elindul a lépcső felé. Ellököm magamat a
korláttól, hogy találkozzunk.
– Megjött az üzenetem – mondja lihegve, mert magas sarkúban rohant fel
a lépcsőn.
– Tudom. Az enyém is. – Az övé más, mint az enyém, de ugyanazt
jelenti. A beavatásával kapcsolatos.
Blake megnyalja az ajkát.
– Ryat, mi van, ha…
– Minden rendben lesz! – helyezem a kezemet a vállára. – Engem nem
fogsz látni, de ott leszek, jó? – Gyorsan bólint. – És a székesegyháznál
találkozunk – emlékeztetem rá, és ismét bólint. – Hé! – húzom magamhoz.
– Ez csak holnap este van, úgyhogy menj szépen, érezd jól magad Sarah-
val! – El sem akarom hinni, hogy ezt mondtam. Jobban örülnék neki, ha
ágyban lennénk, mint hogy itt rázza a seggét a táncparketten, ahol más
pasik bámulhatják. A hatalmas gyémánt az ujján persze nem árt. Olyasmit
akartam, ami azt sugallja, hogy „takarodjatok – férjnél vagyok, és a férjem
kibelez”, és ami messziről is látszik. Azt hiszem, a megfelelő döntést
hoztam.
– Oké – áll lábujjhegyre Blake, majd ajkát az enyémre nyomja. –
Szeretlek!
Végigsimítok kócos, izzadt haján.
– Én is téged, kicsikém.
Megfordul, és lemegy a lépcsőn, sokkal lassabban, mint ahogy feljött.
Ismét a korlátra támaszkodom, és figyelem, ahogy Blake átvág a tömegen,
visszamegy Sarah-hoz. Bólint, és új italt kérnek ki.
– Hát nem cuki pár vagytok?
Jobbra pillantok, látom, hogy Ty lépett oda hozzám.
– Holnap van a beavatása. Itt, a Blackoutban.
– Mit akarsz, mit tegyek? – kérdi Ty habozás nélkül.
– Tartsd szemmel!
Ty bólint.
– Ez természetes. Csak üzend meg, hogy mikor lesz, és teszek róla, hogy
végig szemmel tartsam.
Ellököm magamat a korláttól, és kinyújtom a jobb kezem.
– Kösz, öregem!
– Szívesen – ölel át férfiasan Ty, és hátba vereget. – Mielőtt elmennétek,
gyertek be az irodámba! Várok egy telefonhívást, ami talán megoldás lehet
a Matt-problémára. – Mielőtt válaszolhatnék, elindul az irodája felé.
Hirtelen megsajnálom Ty-t. Azért, amije valaha volt, és amit elveszített. El
sem tudom képzelni, min ment keresztül. Láttam a dühét. A harag nagyon
hosszú ideig irányította őt, amíg rájött, hogy képes bosszút állni. És bosszút
is áll – hamarosan.
Mi mindig bosszút állunk. Erre képeztek ki minket.

BLAKELY
Gunner a táncparketten talált ránk, és magával vitte a barátnőmet, így ezt
jelnek gondolom, hogy számomra is véget ért az este. Elindulok a lépcső
teteje felé, látom, hogy Ryat még mindig ott áll, ahol az utóbbi három
órában is. Engem figyel. És remélem, hogy nem öli meg azt a két pasit, akik
odajöttek, hogy beszélgessenek Sarah-val és velem. Nagyon kedvesek
voltak, és tényleg csak beszélgetni akartak. Sosem jártak még itt, szerették
volna tudni, hogy hol van a legközelebbi szálloda a Blackout környékén.
– Gyere! – ragadja meg a kezemet Ryat.
– Hová megyünk? – tudakolom, amikor nem a lakás felé indul, ami
jelenleg az otthonunkat jelenti.
– Beszélnem kell Ty-jal – válaszolja titokzatosan.
A folyosó végén szabad kezével beüt egy kódot, majd belöki az ajtót.
Ryat belép, és engem is maga után húz. Amikor megpillantok egy nőt
egy pamlagon, megmerevedek. Egy férfi lovaglóülésben helyezkezik el
rajta, farka a nő szájában, míg egyik keze leszorítja a nőt a párnákra, a
másikkal a nő haját markolja a feje tetején.
A nő pillantása találkozik az enyémmel, és valamit mormol, miközben a
férfi piercinges farka a szájában van. Elkapom a pillantásomat, Ryat felé
fordulok, aki rezzenéstelen arccal áll mellettem.
Mi a fasz ez?
Miért nem kopogott Ryat?
A férfi gyorsít a tempón, és a nő öklendezni kezd. Elfordítom a fejemet,
átnézek a vállam fölött, figyelem, ahogy a férfi durván szopatja a nőt, majd
végül teljesen lenyomja
a farkát a torkába, és felmordulva elélvez.
Gyorsan elhúzódik tőle, a nő szájára tapasztja a tenyerét, és odaveti a
parancsot: – Nyeld le! – A nő felnéz rá, szaporán pislog, könnyek folynak
végig az arcán elmaszatolva
a sminkjét. Megpróbálja a fejét ingatni, de a férfi nem engedi, és hozzáteszi:
– Ha nem nyeled le, felnyalod!
Ismét elkapom a tekintetemet, elvörösödök a szavaktól. Basszus, részeg
vagyok és felajzott. Mit keresünk itt?
– Jó kislány! – dicséri meg a férfi, amitől a nő nyöszörögni kezd.
Értem én, csajszi. Én megértem. Miért vágyunk erre? Hogy olyasmiért
dicsérjenek meg, amit mások lealacsonyítónak találnak? Elég sok beteges
és perverz dolgot megtennék Ryatnek, ha tudnám, hogy megdicsér érte.
Állandóan Ryat kedvére akarok tenni. És amikor azt mondja, hogy ügyes
kislány vagyok, akkor az olyan, mintha minden, amit érte tettem, jelentene
számára valamit.
– Most pedig menj vissza dolgozni! – veti oda a férfi, és hallom, ahogy
felhúzza a sliccét.
A lány elrohan mellettem, kimenekül az ajtón.
– Ryat – üdvözli a férfi izgatottan a férjemet. – Az utóbbi időben
másodszor kapsz rajta letolt gatyával – neveti el magát.
Másodszor? Szent egek, azt hittem, hogy gáz, hogy nem kopogott. Mikor
tanulja már meg végre?
– Azt hiszem, el kéne kezdenem kopogni – tréfálkozik Ryat, én pedig
nagy nehezen, de megállom, hogy ne emeljem az égnek a tekintetemet.
– Tudod, hogy imádom a közönséget.
Ez logikus. Megfordulok, és kiegyenesedek, és a férfi most leül az
íróasztala mögé. Fekete bakancsát felteszi az asztalra, két keze a tarkóján
nyugszik, arca nyugodt és gondtalan. Van arcszőrzete, de nem túl erős –
enyhe borosta fut végig határozott álla vonalán. Fekete, sűrű, borzas haja
olyan, mintha jó ideje nem járt volna fodrásznál. Eltűnődöm, hogy
szándékosan ilyen-e, vagy egyszerűen nem érdekli. Világoskék szeme
engem vizslat, a legkevésbé sem zavarja, hogy kellemetlenül érzem magam
attól, hogy rajtakaptuk.
– Blake, végre megismerhetlek! – mondja mosolyogva.
Ismernem kéne ezt az embert? Tudom, hogy Ryat párszor említette.
Tudom, hogy az övé a Blackout, és kölcsönadta nekünk a klub fölötti
lakását, de összesen ennyit. Az utóbbi pár napban szinte fogoly voltam
abban a lakásban.
– Blake, ő Tyson Crawford. Ty, ő a feleségem, Blake.
A név hallatán szívem hevesebben kezd verni. Tágra nyílt szemmel
bámulok Ryatre, aki összevont szemöldökkel néz le rám.
– Ööö… – köszörülöm meg a torkomat. – Örülök, hogy végre
megismerhetlek – mondom, mert rájövök, hogy milyen udvariatlan vagyok.
– Köszönöm, hogy itt lakhatunk!
Ó, istenem! Sarah vajon tudja, hogy az övé a Blackout?
– Szívesen, Ryatért és a feleségéért bármit – emelkedik fel Ty a székéből,
és megkerüli az asztalt. Nekidől a peremének, keresztbe veti a bokáját, és
karba teszi a kezét. Pillantása
a férjemre vándorol. – Minden készen áll. A holnapi műszakban dolgozók
közül mindenki ismeri a helyzetet.
Összevonom a szemöldökömet. Vajon miről beszél?
– Kösz, tesó. Elvileg simán fog zajlani, de ha mégse…
– Megértem – vág Ty Ryat szavába. – Sosem lehetsz elég óvatos azzal
kapcsolatban, akit szeretsz.
– Igen – mondja Ryat fojtottan. – Van valami hír Mattről?
Erre felfigyelek. Ez a férfi is Lord, tehát ismernie kell Mattet.
– Nincs – érkezik a szűkszavú válasz. – De állítólag már pletykálnak –
két őröm hallott pár srácot beszélgetni arról, hogy elloptad a Kiválasztottját.
Lehet érezni, ahogy más lesz a levegő egy helyiségben? Fel lehet ismerni
a pillanatot, amikor a hangulat megváltozik? Mert én ebben a pillanatban
érzem. A levegő sűrűbb lesz, a hőmérséklet emelkedni kezd, ahogy ennek a
férfinak a viselkedése megváltozik abban a pillanatban, hogy szóba kerül
az, amit Ryat tett. Vagy talán csak én érzem így. Félek attól, hogy mi fog
történni a férjemmel akkor, amikor Matt úgy dönt, hogy felfedi magát.
Ryat elmosolyodik, és felszegi az állát. Büszke magára. És valami
beteges, perverz módon én is büszke vagyok rá. Ez az ember bármit
megtesz azért, hogy ne csupán megvédjen, hanem szeressen is.
– Matt nem bujkálhat örökké – teszi hozzá Ryat.
– Igen, Matt egy kis szarjankó, és megérdemli, hogy fellógassák a
székesegyház kellős közepén, hogy a Lordok végignézzék, ahogy lassan
elvérzik – jelenti ki Tyson; a hangjában bujkáló komorságtól a tarkómon
felágaskodnak az apró pihék.
Annyira, hogy odanyúlok és megdörzsölöm a bőrt, mintha az segítene.
– Ó, majd én megleckéztetem! – helyesel Ryat, ugyanolyan fenyegetőn.
– Ott akarok lenni, mikor megteszed – bólint Tyson, és szája szadista
mosolyra húzódik.
– Naná! – helyesel Ryat.
– Szólj, ha valamire még szükséged van, tesó – nyújtja ki Tyson a jobb
kezét, és Ryat megrázza. Tyson magához húzza egy férfias kézfogásra és
egy ölelésre, majd szabad kezével hátba veregeti. – Aludjatok egy kicsit ma
este. Holnap kemény napotok lesz!
NEGYVENHATODIK FEJEZET
RYAT

Kinyitom a lakás ajtaját. Oldalt lépek, hagyom, hogy Blake lépjen be

először, majd becsukom magam mögött, és be is zárom.
– Jól vagy? – tudakolom. – Hosszú éjszaka volt, és Blake elég sokat
ivott.
Bólint, majd elindul a nagy hálószoba felé.
– Hé! – sietek utána. – Mondj valamit! – Látom rajta, hogy valami baja
van.
– Tyson? – teszi fel a kérdést, ami nagyon meglep. A héten történtek és a
holnapi program mellett a legkevésbé arra számítottam, hogy egy olyan
pasiról érdeklődik, akire rányitottunk kefélés közben.
– Mi van vele? – kérdezem.
– Ő is Lord?
Na, erre már felfigyelek. Ty nem hordja a gyűrűjét. Már nem. Diploma
után a legtöbben nem hordják nyilvánosan. Csak akkor, ha különleges
esemény van a Lordok házában. Máskülönben inkább beleolvadnak a
tömegbe.
– Igen.
– Onnan ismered? – kérdi lassan.
Bólintok.
– Miért övé ez a klub?
Egyre kíváncsibb vagyok, hová akar kilyukadni.
– Mit számít, hogy Ty-é a Blackout?
– Azt hittem, a lordi pozíció lényege a hatalom. Ez csak egy klub.
Bólintok.
– Így is van. De nem mindegyik Lord szeret egy toronyház irodájában
ücsörögni a város felett. A Lordok bárhol lehetnek. Ty úgy döntött, az élet
sötét oldalát választja, és a mocskosabb féltekén mozog. – Ty mindig
szerette bemocskolni a kezét. Könyörtelen volt. Évfolyamelsőként végzett.
Bármilyen foglakozást választhatott volna, mégis a Blackoutban akart lenni.
– A Blackout birtoklásának megvannak az előnyei a Lordokra nézve –
biztosítom róla Blake-et.
Blake idegesen megnyalja az ajkát.
– Hallottam már Ty-ról… a Barringtonon.
Összevonom a szemöldököm.
– Mit hallottál? – Nem szokatlan, hogy beszélnek a Lordokról. Mindenki,
aki a Barringtonra jár, a Lordok tagja akar lenni. Nem az egyetemen vele
járó státusz miatt, hanem amiatt, amit azután kapsz, hogy diploma után
kilépsz a nagyvilágba. És azok, akik nem jutnak be közénk, csak jártatják a
pofájukat arról, amit sejtéseik szerint tudnak. Ezért vesznek rá a Lordok
arra, hogy gyilkoljunk – ez a biztosítékuk. Ha még diploma előtt rúgnak ki,
akkor nem fogod jártatni a szádat, ha terhelő bizonyítékuk van rólad.
Láttam már ilyet, és azokat a szerencsétleneket szó szerint élve ásták el a
székesegyház mögött.
– Hogy a Kiválasztottja megcsalta a pasiját, hogy Ty Kiválasztottja
lehessen…
– Ne higgy el mindent, amit hallasz, Blake! – vágok a szavába, majd
lehúzom a pólómat. Megfordulok, és a földre hajítom; egyáltalán nem
érdekel.
Blake keze a felkaromba mar, magához ránt, hogy szembenézzek vele.
Végigsimítok az arcomon, ő pedig haragosan pillant rám.
– Te tudod, hogy mi történt?
Persze, hogy tudom.
– Nem számít, mi történt.
– Ryat! – morogja Blake. – Mondd el! Mikor otthagytál engem Gunnerrel
és Sarah-val, utánanéztünk Ty Kiválasztottjának, de az a csaj nem létezik.
Mármint a közösségi oldalakon nincs nyoma. Semmi jele annak, hogy
valaha is a Barringtonra járt. Mintha nem is létezett volna.
Felsóhajtok.
– Pedig létezett, Blake. – A Lordok képesek elérni azt, hogy valaki ne
létezzen többé. Ha akarják. És hamar meg akartak szabadulni annak a
lánynak még az emlékétől is. Tulajdonképpen a Lordok cserben hagyták őt
és Tysont is. Csak addig garantálják a védelmünket, amíg hűek vagyunk az
eskünkhöz. Ez Ty esetében nem így volt. De persze ki garantálhat egy
életet? Senki. Ilyen életet, amilyet mi élünk, senki.
– Múlt időben? – tudakolja Blake tágra nyílt szemmel.
 Bólintok.
– Igen, de nem csalta meg a pasiját Tysonnal. Mert nem is volt pasija. Az
a srác egy perverz kukkoló volt.
Blake pislog, ajka szétnyílik.
– Kukkoló?
Bólintok.
– Igen.
– Mi… mi történt a lánnyal? – Akadozva törnek fel belőle a szavak,
megnyalja ajkát, és sejtem, hogy mivel sokat ivott, lassabban forog a
nyelve.
Nem részletezhetem, hogy mit műveltek azzal a lánnyal. Elég kemény
volt végignézni, ahogy Ty átélte, nemhogy újra elmondani. Tenyerembe
fogom Blake arcát, és így szólok: – Ty bosszút fog állni érte.
Blake homlokát ráncolva tudakolja:
– Hogy érted ezt? A kukkolón?
A fejemet ingatom.
– Néha a legjobb bosszú az, ha megszerezzük azt, amit az ellenségünk
annyira szeret, ahogy mi szerettük egyszer.
– Ezt nem értem – ráncolja Blake a homlokát.
Megcsókolom, és magamhoz húzom. Én is pontosan ezt tenném, ha
olyan helyzetbe kerülnék, amilyenbe Ty. Csak én nem várnék ilyen sokáig.
A lordi pozíció türelemre tanít, de még nekem sem lenne ennyi erőm.
– Menjünk lefeküdni – mondom, és véget vetek a beszélgetésnek.

BLAKELY

Egy telefon csörgésére ébredek.

– Ryat? – mormolom, és odanyúlok, hogy felébresszem, és felvegye.
Biztosan az ő telefonja szól. Engem sosem hív senki. Nyilván azért, mert
Ryat szinte mindenkit letiltott.
– Ryat! – mordulok fel, amikor a telefon tovább csörög a néma szobában.
Kezem tovább tapogatózik, és nem érzek semmit. Majd megérintem a
párnát – még mindig semmi.
– Mi a…
 Felülök, elfordulok, hogy elvegyem az éjjeliszekrényről a telefonomat,
hogy azzal világítsak, és ekkor rájövök, hogy az csörög.
Arcomhoz emelem, és becsukom a szemem, olyan éles a készülék fénye.
– Halló? – szólok bele ásítva. Amikor senki nem válaszol, elhúzom a
fülemtől, és pislogva bámulom a kijelzőt. Az ENYÉM felirat villog rajta, és
égnek emelem a tekintetemet – Ryat így mentette el a nevét, amíg távol
voltam. – Ryat, mit csinálsz? – dőlök hanyatt. – Gyere vissza az ágyba! –
Késő délelőtt vagy kora reggel van. Hajnali egy óra után feküdtünk le, és
még mindig érzem az alkohol enyhe ízét a számban.
– Leszel az én ügyes kicsikém? – tudakolja Ryat azon a szexi, mély
hangon, amitől lüktetni kezd a puncim.
Lehunyom a szemem, kinyújtóztatom a lábamat az ágy szélén, kis híján
felnyögök. Ezektől a szavaktól elgyengülök. Még jó, hogy fekszem.
– Mindig.
– Tudod, mit csinálnak az ügyes kislányok, ugye? – folytatja.
– Mi lenne, ha elmondanád?
– Oké – mondja, és hallom a hangján, hogy mosolyog, belemegy a
játékba. – Azt teszem veled, amit akarok, és te elfogadod.
– Elfogadom, mit? – fordulok át a hátamra, és felbámulok a sötétségbe,
szabad kezemmel a hajamat csavargatom.
– Olyan kedvedben vagy, hogy fájdalmat okozz nekem?
– Igen.
Ettől az egy szótól borzongás fut végig a gerincemen, mellbimbóm
megkeményedik, és lábam magától széttárul. Mély levegőt veszek, és így
szólok: – Nagy szavak attól, aki nincs is itt.
Ryat halkan felnevet.
– Ó, itt vagyok, Blake.
– Hol a…
– De… – vág a szavamba – mielőtt elkezdjük, mondd ki!
Mit mondjak ki? Még mindig kicsit lassan forog az agyam, az ajkam
zsibbadt. Elég sokat ittam, majd teljesen kidőltem, és nem aludtam ki
magam rendesen. Szabad kezemmel kisöpröm a hajat az arcomból.
– Mégis mit? – nyögöm ki nagy nehezen.
– Hogy tegyem veled, amit csak akarok – válaszolja egyszerűen.
Igen, kérlek.
 – Tégy velem, amit csak akarsz – mondom habozás nélkül, mert tudom,
hogy játszani fog velem. Hirtelen már nem is vagyok olyan fáradt. Persze
részleteket nem mond. Ryat szereti, ha nem tudok mindent, mint amikor
elrabolt annál a szexuális kényszerítés-fantáziánál.
– Kelj fel, és vonszold le ide a seggedet, Blake! Most!
– parancsolja, majd leteszi; hangjából minden játékosság eltűnt.
Telefonomat az ágyra ejtem, ingatag lábakkal felállok és kisietek a
fürdőszobába. Gyorsan fogat mosok, szájvízzel próbálom eltüntetni a rumos
kóla maradékát. Aztán felveszem Ryat egyik pólóját, és bugyit, mert nem
akarok meztelenül lemenni. Persze kettesben vagyunk, de inkább felveszek
valamit, nem akarok meztelenül átsétálni a klubon. Emellett azt sem tudom,
mit jelent az, hogy le ide. Meg kell keresnem Ryatet.
Kinyitom a lakás ajtaját, lassan becsukom az ajtót, de nem tolom rá a
reteszt – Ryatnek van kulcsa hozzá, nekem nincs. Végigmegyek a folyosón
a liftig, majd amikor rögtön kinyílik előttem a fülke ajtaja, belépek.
Megnyomom a legalsó szint gombját, és némán várom, hogy leérjünk.
Beletörlöm a tenyeremet a pólóba. Kezd izzadni. Ideges vagyok, mert
Ryatnél sosem lehet tudni, mit akar. Főleg itt. Lehet, hogy a táncparketten
akar megbaszni? A bárpultra döntve? Vagy a kis emelvényen, ahol a
zenekar különleges eseményeken fellép?
A lift megáll, az ajtó kinyílik. Megszólal az In This Momenttől az Oh
Lord című szám. Figyelem a dalszöveget, és tudom, hogy bármit megadok
az én Lordomnak, amit csak akar, és ettől a szöveg még szexibb lesz.
Valami azt súgja, hogy figyelmeztetésként választotta ezt a számot.
A villódzó neonfények úgy égnek, mintha a klub nyitva lenne, de egész más
úgy itt lenni, hogy csak ketten vagyunk.
A táncparkettre lépek, körülnézek – a bár kihalt, az asztalok körül üres
székek állnak.
– Ryat? – kiabálom túl a zenét. Hangosabb, mint lenni szokott, legalábbis
azt hiszem. Vagy talán kezdem érezni a másnaposságot.
Lesimítom a pólómat, és rádöbbenek, hogy a mobilomat odafent
hagytam, az ágy mellett.
– Basszus! – szisszenek fel. Mikor felnézek, hátravetem a hajamat, és a
szívem vadul verni kezd attól, amit egy sarki bokszban látok.
Sötét van, a fény odáig nem jut el, de azért látom az ott ülő alakot. Fekete
köpönyeget visel, és combom megfeszül, ahogy meglátom a fehérséget az
arcán – rajta van a maszkja.
Játszani akar!
A gondolattól a fülemben várakozásteljesen dübörögni kezd a vér. A zene
elhallgat, majd elkezdődik Jeremih és Lil Wayne All the Time című száma,
és figyelem, ahogy Ryat lassan kilép a bokszból, majd a táncparkettre megy.
Hátralépek, ő csak áll, és félrehajtott fejjel néz. Jobb kezével elvesz
valamit az asztalról. Keze a teste mellé hullik, és a fény megcsillan a fémen
– egy bilincs az.
Bassza meg! Egész testem bizseregni kezd, úgy érzem, alig kapok
levegőt. Észreveszem, hogy valami más is van
a kezében – olyan, mint egy fekete bőröv. Nem, az nem lehet! A
folyamatosan villódzó fényben nehéz kivenni, mi az.
Próbálok pislogni, de a következő pillanatban rájövök, hogy egész végig
felém lépkedett, és egyre közelebb ér. Hátralépek, erre megáll.
Ez egy tánc. Ki mozdul elsőnek? Szívem vadul ver, tenyerem izzad. Azt
akarom, hogy kergessen. Én ezt szeretem, és ezt ő is tudja. Ő pedig szeret
visszarántani magához.
Így megadom magunknak azt, amit mindketten akarunk. Megfordulok, és
futásnak eredek, mert tudom, hogy úgyis el fog kapni.
NEGYVENHETEDIK FEJEZET
RYAT

Utolérem, belemarkolok a hajába, amitől megáll.

Hangja az üres klubban a zenén túl is jól érthető.
– Nem voltál elég gyors – morgom a fülébe, majd odapenderítem a
bárhoz. Rátenyerel a pultra, én megragadom a két csuklóját, a háta mögé
rántom, és megbilincselem, jó szorosan, úgy, ahogy szereti.
Aztán felrántom, hogy felálljon, megfordítom, és a vállamra vetem. A
testhelyzettől felnyög, én pedig elindulok a folyosón végén elhelyezkedő
ajtó felé.
Pontosan tudtam, mit kell mondanom a feleségemnek ahhoz, hogy
lejöjjön ide. Figyeltem a reakcióit, figyeltem azt, ahogy a teste reagál rám,
és arra, amit teszek vele. Blake fétise a dicséret. Már korábban is feltűnt, de
ma, amikor Ty irodájában voltunk, megéreztem abból, ahogy a teste az
enyémhez simult, amikor Ty megdicsérte a nőt, hogy lenyelte a spermáját.
Tudom, hogy izgul a ma esti beavatás miatt, és szerettem volna valamivel
elvonni róla a figyelmét. Semmi nem hatásosabb figyelemelterelés, mint a
baszás. Úgyhogy azt teszem vele, amit akarok, majd megdicsérem, hogy
megengedte.
Kinyitom az ajtót, érzem, hogy kissé fészkelődik a vállamon, ahogy
leviszem az alagsorba. Ty megadta a Blackout kameráinak kódját, így
kikapcsoltam őket, mielőtt felhívtam Blake-et, hogy jöjjön le a földszintre.
A kültéri kamerák azonban működnek, mert nem akartam megengedni,
hogy bárki bejöjjön, amíg ébren vagyunk, vagy visszamenjen és holnap
megnézze.
Egyszer már voltam itt lent, miután Blake kiütötte magát, és mindent
előkészítettem számára. Megmutatom annak a sötét oldalát, amit
mindketten úgy szeretünk.
Talpra állítom, és Blake élesen beszívja a levegőt. Biztos vagyok benne,
hogy a vállam, ami a hasát nyomta, megnehezítette számára a légzést abban
a testhelyzetben. Felnéz rám, szemében színtiszta vágy lobog. Készen áll
arra, amit elterveztem – legalábbis így gondolja. Lehet, hogy utána
máshogy fog érezni.
Előhúzom zsebemből a kést, és felpattintom.
– Ryat… – zihálja Blake, és hátra akar lépni, azonban én odanyúlok,
megragadom a pólóját, magamhoz húzom.
– Ne mozdulj! – parancsolom, és felhasítom az anyagot középen, majd
levágom a ruhaujjakat is, hogy az egészet el tudjam távolítani.
Pillantásom szép, rózsaszín mellbimbójára esik, látom, milyen kemény.
Nem csak az kemény…
– Tedd szét a lábadat! – mondom, és engedelmeskedik. Félrehúzom a
bugyiját, és végigsimítok a punciján. – Ezt szeretem érezni! – Könnyedén
nyomulok bele, mert érzem, hogy máris tiszta lucsok. Ha végzek vele,
csöpögni fog az ondótól.
Amikor a második ujjamat is benyomom, levegő után kapkod, de
egyelőre csak tapogatózom. Játszadozok vele. Majd kihúzom az ujjamat,
megragadom a bugyit, és lassan lehúzom a lábán; kilép belőle.
Meztelenül áll előttem, keze a háta mögött bilincsben, én pedig
lemosolygok rá. – Gyönyörű vagy! – dicsérem meg, és Blake szeme
elködösül. – De én azt akarom, hogy mocskos legyél.
Amikor kinyitja a száját, hogy megkérdezze, ezt hogy értem,
belemarkolok a hajába és behúzom a helyiség közepére, amitől felsikolt.
Térdre kényszerítem, Blake nyöszörög, és odatérdelek mögé. Felemelem
a földbe erősített rövid láncot és a túlsó végét a bilincseket összekötő
lánchoz erősítem – a betonpadlóhoz.
Felállok, és megkerülöm, hogy lenézzek rá. Vállát hátrahúzza, kitolja
egyébként is nagy mellét, mely minden egyes lélegzetvételnél megremeg.
– Ryat… – nyög fel, és rám néz, kicsit megmozdítja
a térdét.
– Csitt! – mondom, és letérdelek elé. Végighúzom ujjamat szétnyílt
ajkán. – Hidd el, jó lesz! – ígérem.
Remegve szívja be a levegőt, elhúzom a kezemet a szájától, hogy
elővegyem azt, ami a zsebemben van.
– Nyisd ki a szádat! – parancsolom.
Tágra nyílik a szeme, amikor meglátja, mit tartok a kezemben, de
habozás nélkül engedelmeskedik. Elhelyezem a szájpecket, amihez kicsit
erősebben kell szétnyitnom az állkapcsát, így az O-alakú gyűrű befér a
szájába. Aztán lehajolok, és megerősítem a tarkóján, úgy megszorítom,
hogy magától ne tudja levetni.
Visszaülök a sarkamra, és megnézem. Szeretem kipeckelni a száját.
Általában a bugyiját tömöm a szájába, és szigszalagot teszek rá, de most
valami másra vágytam. Használni akartam a száját, de úgy, hogy
ugyanakkor korlátozom a hangját.
Ez a speciális szájpecek nyitott szájhoz készült, ami arra kényszeríti a
delikvenst, hogy szélesre tátsa a száját, így könnyen használható. Nem
mondom, hogy kényelmes, de a fémgyűrűn és a pántokon bőrborítás van,
így nem okoz fájdalmat. Blake nyelve szabadon mozoghat a szájában;
tökéletes, fehér fogsorára pillantok, és máris látom a nyálat a torkában.
Megpróbálja lenyelni, amennyire tudja, és ekkor döbben rá, hogy ez nehéz
lesz.
Végigsimítok az arcán és a bőrpánton. Lehunyja a szemét, teste próbál
küzdeni a talajhoz erősített bilincsek ellen.
Benyúlok a másik zsebembe, és kihúzok egy alkoholos filctollat. Blake
kinyitja a szemét, megpillantja, és még jobban küzd a kötelékek ellen, de
csak a nyögdécselését hallom.
Lepattintom a kupakot, és kézbe veszem a bal mellét. Addig szorítom,
amíg valami kiáltáshoz hasonló hangot ad, és keményen álló mellbimbója
köré egy szívet rajzolok. Majd megismétlem a másik mellével. Aztán
kezemet a térdére helyezem, és széttolom. Ismét érthetetlen hangok törnek
fel a torkából. A puncijához, a szeméremcsontja fölé odaírom, hogy
ENYÉM.
– Így már jobb – mondom, és Blake teste megremeg.
Áthajítom a szobán a filctollat, mert már nincs szükségem rá, és
végigsimítom a punciját, mivel szélesre tárta a lábát.
– Ó! – mondom, és a szemébe nézek. – Tiszta lucsok, Blake!
Hátracsuklik a feje, könnyes szemmel pillant a mennyezetre, próbálja
elkerülni, hogy rám nézzen, mintha túlságosan szégyellené magát ahhoz,
hogy felvegye a szemkontaktust.
Az nem fog menni.
Szabad kezemmel felnyúlok, hüvelykujjamat az álla alá helyezem, két
ujjamat betolom a szájába és lefelé nyomom a fejét.
– Nézz rám!
 Mélyen beszívja a levegőt, egész testében remeg. Nyelve két ujjam alatt
van, megpróbálja eltolni, de nem megy. Azt mondta, azt csinálhatok vele,
amit akarok, és ma este azt akarom, hogy az én kis feleségemből az én kis
ribancom legyen.
Használni akarom!
Tövig belenyomom két ujjamat a puncijába, és összerándul. Benyomok
egy harmadikat is, és hangos zihálása betölti a szobát. Elkezdem ujjazni,
csípője előre-hátra ring a ritmusban, képtelen visszafogni. Össze akarja
zárni a térdét, de én testhelyzetet váltok, és odatérdelek elé, a térdemmel
tolom szét a térdét, amennyire csak tudom. Meg sem tud moccanni, hangja
sincs, így nem tehet mást, mint térdel és élvezi.
Teste megmerevedik, puncija összerándul az ujjaim körül, és elélvez.
Kihúzom az ujjaimat a puncijából és a szájából, így térdre rogy. Felemelem,
és megszemlélem
a nedves kezemet. Szeretném lenyalni, de nem teszem.
Ez az orgazmus nem értem volt.
Felállok és lenézek rá. Egy kis nyál van az állán, de közel sem elég.
– Azt akarom, hogy a szád olyan lucskos legyen, mint a pinád! – Blake
felnyög. Könnyben úszó, kék szeme felragyog, ahogy rám pillant.
Jobb kézzel megragadom a haját, hogy egyenesen tartsam a fejét, majd
két ujjamat a szájába nyomom, rajta a saját nedvességével. Lassan
végigfuttatom ujjaimat a száján az egyik orcájánál, majd a másiknál.
– Nyújtsd ki a nyelvedet! – parancsolom halkan.
Kinyújtja a nyelvét a gyűrűn keresztül, én pedig végigsimítok a hegyén,
ujjaimat lenyomom a torkába, amitől öklendezni kezd, teste rángatózik.
Megismétlem a mozdulatot, de lent tartom az ujjaimat.
Teste küzd ellenem, a láncok csikorognak, ahogy rángatja őket.
– Az orrodon keresztül vegyél levegőt! – utasítom.
Nincs sok tapasztalata a szopás terén. Csak egyszer volt a farkam a
szájában, a fogadalmi ünnepségen. Egy nőnek gyakorlásra van szüksége,
hogy elsajátítsa a mélytorok technikát. Egyesek viszont – de nem a
legtöbben, akikkel együtt voltam – maguktól képesek rá. Mintha otthon
dildókon gyakoroltak volna, mielőtt pasijuk lett volna, hogy aztán
mesterfokon űzzék ezt a tudományt.
Blake próbál nyelni, én pedig végigfuttatom ujjaimat a nyelvén, majd
lenyomom a torkába – megismétlem a korábbi mozdulatot. Ismét
öklendezni kezd, újra könnyek folynak az arcán, szaporán pislog.
Teljesen kihúzom a kezemet, Blake köhögni kezd, nyál spriccel a
szájából. Végigfolyik az állán, ráfolyik tökéletes mellére és lapos hasára,
ahogy újra és újra mély levegőt vesz.
– Na, ezt már szeretem!
Amennyire tudja, lehajtja a fejét, nyálcsík csorog a földre a szájából, én
pedig figyelem, ahogy teste megremeg a kielégültségtől.
A csajom.
A feleségem.
A mocskos kis ribancom.
Leveszem a maszkot, és a fölre hajítom, majd a köpönyegtől is
megszabadulok: így már egész kényelmes.

BLAKELY

Nem érzem sem a kezemet, sem a lábamat. Mindenem zsibbadt. A testem

izzadtságban és nyálban úszik, és sajog az állkapcsom.
Kinyitom elnehezülő szemhéjamat, látom, hogy Ryat széles terpeszben
áll előttem, és tudom, mi következik.
A cipzár hangja csak megerősít ebben.
A hajamba markol, felemeli a fejemet, és hátranyomja. Könnyes
szemmel nézek fel rá, ő lepillant rám, szemében színtiszta dominancia
fénylik.
Imádom!
Ezt akarja a testem. Erre van szüksége. Hogy az övé legyek. Lehetsz
valakinek a felesége úgy, hogy attól még azt akarod, hogy használjanak.
Ryat sosem érezteti velem, hogy ezért szégyenkeznem kéne, vagy kínosan
érezni magam.
Próbálom lenyelni a torkomban összegyűlt nyálat, de nem megy. Ryat az
alsó ajkába harap, párszor végigsimítja kemény farkát, majd odalép
hozzám.
Becsúsztatja szerszámát a számba, a nyál oldalt kifolyik, végigcsorog a
bőrömön, és a mellemre csöpög. Egész testem nedves – ha nem az
izzadtságtól, akkor a nyáltól vagy az ondótól a lábam között.
 Ryat farka végigcsúszik a számon, próbálom szopni, ahogy csak tudom,
de nem megy, mert nem tudom összezárni körülötte az ajkamat.
– Baszd meg, Blake! – morogja Ryat. Elengedi a fejemet, letérdel,
lehajol, hatalmas keze a tarkómra simul, egy helyben tartja a fejemet,
miközben szopat, mert tudja, hogy nem tudunk sokáig így maradni.
A torkom hátsó részébe nyomul, amitől öklendezni kezdek, a testem
küzd a hányinger ellen, ugyanakkor próbálok normálisan lélegezni.
Pislogok, könnyek folynak végig az arcomon, és Ryat lenéz rám, zöld
szeme kissé fátyolos, vágy sugárzik belőle. Végigfuttatja nyelvét az alsó
ajkán, majd visszahúzza a foga közé, és ráharap.
Lucskos puncim összerándul, arra vár, hogy megbasszon.
Ahogy teljesen kihúzza a farkát a számból, a nyál megint végigfolyik
rajtam, majd ismét a számba nyomja, most keményebben, egészen a
torkomig. Ahogy öklendezni kezdek, visszahúzza. Gyorsan beszívom a
levegőt, de Ryat azonnal előretolja a csípőjét. Keze a fejemen akadályoz
a mozgásban. Nem tudok küzdeni ellene.
Nem. Az övé vagyok, úgy használ, ahogy akar. És a mellbimbóm ettől
megkeményedik, és a puncim könyörög, hogy végre basszon meg.
Az ő ügyes kicsikéje.
Folyni kezd az orrom, és patakzanak a könnyeim. Csak elképzelni tudom,
milyen borzalmasan festek, de Ryat úgy néz rám, mintha még sosem látott
volna szebbet.
Kihúzza a farkát, majd ismét benyomja, és amikor lehunyja a szemét,
tudom, hogy úgy fogja megbaszni
a számat, mintha a puncim lenne.
– Az isten verje meg! – nyögi hangosan.
Térdelek, megbilincselve, szájpecekkel a számban arra várok, hogy
használjon, küzdök a hányinger ellen, és időnként próbálok normálisan
lélegezni.
A hajamba markol, és az oxigénhiánytól fennakad
a szemem, amikor hirtelen kihúzza a farkát a számból, és egy állatias
morgás kíséretében az ondója a számra, az arcomra és a testemre spriccel.
A földre rogyok, próbálok normálisan lélegezni, amikor hallom, hogy
felhúzza a sliccét. Kinyitom elnehezült szemhéjamat, és könnyes
szempillám alól nézek fel rá.
 Ott térdel előttem, és hangosan liheg. Tenyere a torkomra fonódik, de
nem szorítja el. Még szerencse, mert még mindig próbálok levegőhöz jutni.
– Ügyes kislány vagy, Blake! Ügyes kislány!
Lehunyom a szemem, és a dicséret hallatán érthetetlen nyöszörgés hagyja
el ajkamat. Megérte.
NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Odalépek mögé, és kinyitom a bilincshez erősített láncot. Teste elernyed,

mintha azt hinné, mindjárt kiszabadítom a bilincsből, de nem így áll a
helyzet.
Kezemet a hátára nyomom, és kiadom a parancsot:
– Arccal a földre! – Tudom, hogy csak nehezen mozdítja meg sajgó
testét, így megragadom a vállát, hogy segítsek. Arccal lefelé az ondóval és
nyállal beterített földre fekszik, széttárja a lábát, megmutatva azt a csillogó
puncit.
Odatérdelek mögé, tenyerem a fenekére simul, ő pedig kicsit
megmozgatja a farpofáit. Két ujjamat a puncijába nyomom, és kicsit igazít a
térde pozícióján. Tudom, hogy a betonpadló kemény és kegyetlen, de épp
ez a lényeg. A feleségem imádja, ha a gyönyör mellé egy kis fájdalom is
társul.
Benyomok egy harmadik ujjat, és még mindig kipeckelt szájából fojtott
kiáltás tör fel. Odahajolok, ráköpök a fenekére, ujjam a puncijából felfelé
vándorol. Ismét igazít a testtartásán, én pedig rátenyerelek a hátára.
– Ne moccanj, Blake! – figyelmeztetem.
Annak ellenére, hogy az előbb élveztem el, ismét áll a farkam. Mindig
készen állok rá. Történjen bármi. Megint lehúzom a sliccemet, előveszem
még mindig nedves farkamat, és lábammal széttolom a lábát, hogy még
nagyobb terpeszben álljon, és a háta még erősebben ívbe feszüljön.
Behatolok nedves puncijába, közben felnyúlok és keményen
megmarkolom a bilincseket összekötő láncot, míg másik kezem a derekára
siklik, és hüvelykujjam benyomul a fenekébe.
Blake megmozdul, érthetetlen hangok törnek fel nyitott szájából a
szájpecek mögül, én pedig elmosolyodok. Semmilyen figyelmeztetésben
nem részesítem, semmilyen esélyt nem adok neki, hogy magához térjen
abból, amiben eddig részesítettem. Inkább úgy teszem magamévá a
feleségemet, mintha fizetnék neki, hogy használhassam – keményen és
gyorsan.
Testünk csattanva feszül egymásnak. Térdem sajog a betonpadlótól, így
tudom, hogy az egész teste fájhat. De azért újra elélvez, most a farkamtól.
Én sem járok messze az orgazmustól.
Kihúzom a farkamat, felállok és Blake kinyújtózik, hanyatt fekszik.
Kiveszem a kulcsot a zsebemből, kinyitom a bilincseket, majd a szájpecket
is leoldom. Amikor kiveszem a szájából, felkiált.
– Fordulj meg! – parancsolom meg halkan. Teste ernyedt, de azt teszi,
amit mondok, és elnehezülő szemhéja alól pillant fel rám.
Lehajolok, remegő teste alá helyezem a karomat, és felemelem,
felviszem az alagsorból a lakásba.

***

Kisegítem a kádból, miután megmostam a haját, és egész testét

beszappanoztam. Becsavarom a törülközőbe, majd a karomba veszem.
Látom rajta, hogy hamarosan kidől. A kis alagsori szeánszunk a maradék
erejét is felemésztette. Leteszem az ágy szélére, még egy kicsit megtörlöm,
majd lefekszik, bebújik a takaró alá.
– Tessék – nyújtok oda két fájdalomcsillapítót, mert tudom, hogy
biztosan sajog az álla, ahogy minden más testrésze is. Nem akartam sokáig
odalent tartani, tekintve a kényelmetlen testhelyzetet.
Beveszi a tablettákat, és átadja a vizesüvegét. Az éjjeliszekrényre teszem,
majd befekszem mellé az ágyba.
– Feküdj hasra! – parancsolom.
Lovaglóülésben ráülök, összedörzsölöm két tenyeremet, felmelegítem, és
csak utána helyezem a bőrére. Amikor elkezdem masszírozni, felnyög.
Talán egy perc is eltelik, mire meghallom halk horkolását, de tovább
masszírozom a hátát, karját és lábát, abban a reményben, hogy nem fog úgy
sajogni, amikor reggel felkel.
Miután végzek, lefekszek, és magamhoz húzom. Megcsókolom nedves
haját, és azt suttogom:
– Szeretlek.
 Remélem, még hallja, majd lehunyom a szemem.
Azonban amikor meghallom a telefon hangját, felpattan a szemhéjam.
Nyögve nyúlok az éjjeliszekrényhez, és felemelem
a készüléket.
Kötelező gyűlés a Lordok házában.
Lezárom a készüléket, és felsóhajtok. A gyűlés ma éjszaka van.
Szerencsére még elég korán van ahhoz, hogy elmehessek rá és visszaérjek a
Blackoutba, mielőtt Blake-nek részt kell vennie a beavatásán.

BLAKELY

Kicsit spicces vagyok. Talán jobban, mint kellene, de szükségem van némi
folyékony bátorságra ahhoz, hogy megtegyem ma este azt, amit meg kell
tennem. Nem az a baj, hogy úgy kell tennem, mintha flörtölnék egy férfival.
Hanem hogy tudom, hogy a férjem mit fog művelni vele utána. Miért kell
ennek a férfinak meghalnia? És miért őt választották a beavatásomra?
Ezeket az embereket véletlenszerűen választják ki?
Megint Sarah egyik ruhája van rajtam, és Ryat szó szerint felmordult,
amikor meglátta rajtam, de nem szólt semmit. Még egy italt lehúzok, majd
leteszem a poharat. Gyorsan körülnézek, próbálom megtalálni Ryatet a
tömegben, de túl sokan vannak, és ma nem az emeleti erkélyen áll.
Nem érzem a jelenlétét úgy, ahogy szoktam. Eltűnődök, hogy ez vajon
azért van-e, mert olyan ideges vagyok.
A tegnap esti kúrásmaraton az alagsorban eléggé kifárasztott, ma délig
aludtam. Amikor felébredtem, mindenem rettenetesen sajgott, és újabb
forró zuhanyra volt szükségem ahhoz, hogy fájó izmaim ellazuljanak. Ami
sikerült is. Most azonban fáj a lábam a magas sarkú cipőben. Nem beszélve
arról, hogy még mindig ott van a szívecske a mellemen, a puncim fölött
pedig ott díszeleg az ENYÉM felirat. Vajon az alkoholos filc meddig marad
meg a bőrön?
– Hú!
Amikor valaki a fülembe ordít, összerezzenek. Megfordulok, és Sarah áll
előttem.
– Te meg mit keresel itt? – tudakolom tágra nyílt szemmel, és átölelem.
 – Elhoztam a kocsidat.
– Tényleg? – Sarah bólint. – Köszönöm. – Úgy hiányzott Sarah! Mióta
idén elkezdődtek az órák, alig láttam. Kicsit eltávolodtunk egymástól,
hiszen ott van ez az egész a Lordokkal, az, hogy elszöktem és valaki
megpróbált megölni. Most még távolabb érzem magamtól, mint akkor,
amikor Matt-tel jártam.
– Persze. Azt hiszem, a Lordok gyűlést tartanak
a házban…
A homlokomat ráncolom. Ezt nem is tudtam.
– Ryat ma reggel felhívta Gunnert, megadta neki a kunyhó pontos címét,
és megkérte, hogy hozzuk fel ide
a kocsidat. Ezért Gunner elvitt engem oda, és azt mondta, hogy miután a
háznál végeztek, Ryat kocsiján érkezik.
Ryat azt ígérte, hogy itt lesz.
– Mikor van vége a gyűlésnek? – tudakolom.
– Szerintem mindjárt – pillant a mobiljára Sarah. – De én segíteni
akartam neked – kacsint rám.
Vajon Sarah tudja, mit csinálok? Tudja, hogy mit tett Gunner ahhoz, hogy
Lord legyen. Én azt sem tudom, hogy eddig Ryatnek mit kellett megtennie.
És valószínűleg sosem fogom megtudni.
A mobilom rezegni kezd a zsebemben, én pedig kihúzom. Megnyitom az
üzenetet, mély levegőt veszek, mert azt gondolom, hogy közlik velem, hogy
az illető megérkezett, de az üzenetet Ryat küldte.
Gyűlésünk volt a Lordoknál. Már úton vagyok.
Oké. Nemsokára tali.
– Amíg várunk, kiszaladok a kocsimhoz.
A csomagtartómban van egy pár lapos sarkú cipő, fel akarom venni, ha
ennek itt vége. Gyűlöletes a gondolat, hogy a kis bőröndből öltözködjek,
amit magunkkal hoztunk. Ha tudom, hogy többé nem megyünk vissza
azután, hogy Cindyt eltemettük, több cuccot hozok magammal.
– Veled jövök.
Sarah elmeséli, miket művelt vele Gunner a múlt héten, és hangosan
nevetünk, ahogy kisétálunk a Blackoutból a kocsimhoz. Kedves volt Sarah-
tól, hogy idehozta. Valamiért olyan érzés, mintha kicsit visszakaptam volna
a szabadságomat. Majdnem egy hónapja nem vezettem a saját
kocsimat.
 Amikor elszöktem, hátrahagytam, és négy napja itt bujkálunk. A kocsi
láttán szélesen elmosolyodom.
Sarah kinyitja a kocsit, ami pittyen egyet, de barátnőm hirtelen megáll.
– Basszus!
– Mi a baj?
– Azt hiszem, a pulton hagytam a mobilomat. – Végigtapogatja a ruháját,
pedig pontosan tudja, hogy nincs zsebe. Felpattintja a borítéktáskáját, és
elkezd kutatni benne.
A vezetőülésre rogyok.
– Szállj be! A hátsó ajtónál megállok. Így nem kell gyalogolnod. –
Amúgy meg minél előbb odaér, annál jobb. Nem akarom, hogy valaki
ellopja a telefonját.
Beszállok, majd áthajtok a parkolón, mivel a legutolsó sorban áll a kocsi
– a klub ma este tömve van –, és az ajtóval párhuzamosan állok meg.
– Itt várlak – mondom Sarah-nak, ahogy kiugrik. Becsukja az ajtómat, én
pedig felemelem a mobilomat a pohártartóból, legszívesebben felhívnám
Ryatet, de nem teszem. Nem akarom állandóan a pasimat hívogatni. Úgyis
mindjárt találkozunk.
A kocsiajtó kinyílik, és látom, hogy Sarah bezuhan az anyósülésre.
– Ez gyors volt…
Egy kéz ragadja meg a hajamat, és arcomat keményen beleverik a
kormánykerékbe. Rám tör a fájdalom, azonnal megérzem a vér ízét. Majd
hátrarántják a fejemet, és még sikoltani sincs időm, mert egy kéz szorul a
számra, és elhallgattat.
– Nagyon elfoglalt vagy mostanában, Blakely – mordul egy férfihang a
fülembe.
A szemem az ütéstől könnybe lábadt, így próbálok ránézni, de csak egy
homályos alakot látok, bár tudom, ki az. A fejemet ingatom, sikoltani
akarok, de szorítása csak erősödik a hajamon – mintha ezer tű szurkálná a
fejbőrömet.
– Ne félj, nem foglak megölni. Még nem. Ez csak figyelmeztetés –
engedi el a számat, és a fejemet ismét a kormánykerékbe veri. Most minden
elsötétül előttem, ismét vérrel lesz tele a szám. Köhögni kezdek, a vér a
műszerfalra és a szélvédőre spriccel.
Egyik keze továbbra is a hajamat markolja, míg a másik
a torkomra szorul, és elveszi a maradék levegőmet is.
 – Tudod… – hajol előre, és nedves nyelve végigfut lüktető arcomon,
ahogy felitatja a könnyeimet –, még valóra kellett volna váltanom azt az
erőszak-fantáziádat. – Már így is vadul dübörgő szívem kihagy egy ütemet,
próbálok a kocsiajtó után nyúlni, a tüdőm ég az oxigénhiánytól, pöttyök
táncolnak a szemem előtt.
Mielőtt lecsukódna a szemem, elhúzza a kezét, szaggatottan beszívom a
levegőt, majd ismét kiköpök egy adag vért.
– Ryat meg fog… meg fog ölni… – zihálom.
Felnevet, a hang betölti a kis kocsit.
– Mondd meg a férjednek, hogy várni fogok rá. – Majd még egyszer,
utoljára a kormányba veri a fejemet.
Amikor elenged, testem elernyed a vezetőülésen, nem hallok mást, csak a
fejemben dübörgő vért. Olyan, mintha a szívem az arcomban lüktetne, és
nem tudok nyelni. A szám sarkából vér és nyál csordogál. Nem látok
semmit, de azt sem érzem, hogy nyitva van-e a szemem.
– Blakely! – kiáltja valaki a nevemet. – Ó, istenem!
Összerezzenek a hangtól. Nem… nem akarok mást, csak aludni.
– Segítség! – sikolt fel ismét a női hang. – Minden rendben lesz –
zokogja.
– Mi a fasz ez? – szólal meg egy másik hang.
Mi a baj? Nem értem, kiről beszél.
Kezek ragadják meg a vállamat, durván kirántanak a kocsiból. Ha Matt
úgy döntött, meggondolja magát, és visszajön értem, nem tudok küzdeni
ellene. Ott tartok, hogy ha aludni hagy, akkor az övé vagyok.
– Szállj be a kocsiba! Indulás! – adja ki a parancsot a másik hang, majd
felemel. Ahogy a sötétség körülölel, végre egy kis békére és nyugalomra
találok.
NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Az autópályán száguldunk, pillantásom folyton visszatér a műszerfalon lévő

órára. A gyűlés a szükségesnél tovább tartott. Most kénytelen vagyok
visszamenni a Blackoutba, ügyelve arra, hogy még azelőtt visszaérjek, hogy
Blake megkapja az üzenetet a beavatásáról.
A telefonom hangos csörgése visszhangzik a hangszórókból. Látom,
hogy Ty hív. – Halló? – fogadom a hívást.
– Ryat! – kiáltja Ty, és azonnal hevesebben kezd verni a szívem. – Nem
tudom, mi történt! Öregem, egy másodperc volt az egész, és…
– Hadd beszéljek Blake-kel! – vágok közbe.
– Nem tudsz – sóhajt fel Ty hangosan. – Ryat, Blake…
– Mi a fasz történt, Tyson? – csattanok fel, és Gunner máris előhúzza a
mobilját a zsebéből, hogy Sarah-t hívja.
– A kórházban vagyunk. Gyere ide. Mennünk kell!
– majd leteszi.
– Sarah nem veszi fel – morogja Gunner, és elveszi
a mobilt a füléről.
– Kapaszkodj! – taposok bele a fékbe, hogy kihajtsak azon a kijáraton,
ami mellett már majdnem elhaladtunk; megfordulok, és az ellenkező
irányban megyünk tovább.
Alig húsz perc múlva a dzsipem csikorgó kerekekkel áll meg a kórház
sürgősségi bejárata előtt. Gunner és én kiugrunk. Ahogy belépek, rögtön a
nővérpulthoz rohanok.
– Blakely Rae Archer – kiáltom a nevét, és a pultra csapok. – A
feleségem!
– Ryat? – kiáltja valaki a nevemet a folyosó végéről.
– Hagyja! – mondom a hasznavehetetlen nővérnek, és futásnak eredek.
– Uram, itt nem lehet…
Nem törődök vele, és Tyson felé rohanok. A folyosó közepén áll.
 – Mi a fasz történt? – csattanok fel, de pillantásom Ty véres pólójára esik,
és pislogni kezdek, próbálom felfogni, amit látok. Az nem lehet a feleségem
vére. Egész életemben vér vett körül, de most úgy érzem, mindjárt
elhányom magam. A gondolat, hogy valami történt vele akkor, amikor
mellette kellett volna lennem…
Tyson felemeli a kezét.
– Nem tudom, mi történt. Kimentem, és Sarah… Sarah segítségért
sikoltozott. Blake… tiszta vér volt…
– Hol van most? – tudakolom, mert legszívesebben behúznék egyet a
legjobb barátomnak, mivel egyetlen értelmes mondatot nem tud kinyögni.
– Ott – mutat Ty az ajtóra, ami előtt állunk. – Épp Gavin az ügyeletes,
már megvizsgálta.
Belököm az ajtót, berontok a szobába, ahol a feleségem egy kórházi
ágyon fekszik, mellette Sarah ül, és fogja a kezét. Arca duzzadt és tele van
zúzódásokkal, és itt-ott össze is varrták.
– Sarah – mondom halkan. Sminkje elkenődött, arca piros és foltos.
– Jaj, Ryat! – engedi el Sarah Blake kezét, majd odarohan hozzám, és
olyan lendülettel karolja át a nyakamat, hogy majdnem hanyatt esek.
Bénultan megpaskolom a hátát, ahogy az öntudatlanul fekvő feleségemet
nézem. Olyan kicsi és sebezhető, ahogy ott fekszik az ágyon! Még nem
mosdatták le, arcán és nyakán megszáradt vérnyomok éktelenkednek. Még
a karjára meg a kezére is jutott.
Az ajtó kinyílik mögöttem, és Sarah elhúzódik tőlem.
– Gunner! – rohan oda hozzá, én pedig odalépek az üres székhez, és
lerogyok rá. Kezembe veszem Blake meleg kezét, és megszorítom. – Mi
történt? – tudakolom abban a reményben, hogy valakitől megtudok valamit.
– Ki akart venni valamit a kocsijából… kimentünk.
De én bent hagytam a mobilomat – kezd bele Sarah, és elhúzódik
Gunnertől. – Blake odavitt az épület hátsó részéhez – karolja át magát
Sarah. – Csak pár percre szaladtam be. Mikor visszajöttem, Blake a
vezetőülésen ült… így. Sikoltozni kezdtem – ingatja a fejét Sarah. –
Segítségért kiabáltam. Ő meg csak ült ott, és tiszta vér volt. – Blake-re
pillant, és könnyek folynak végig az arcán. – Ekkor jött oda hozzánk az a
srác…
– Ki? – szakítja félbe Gunner.
Sarah az ajtóra mutat.
 – Az a srác, aki kint van, a folyosón. Azt sem tudom, ki az. Ő húzta ki a
kocsiból, és odarohant egy másik autóhoz. Azt mondta, szálljak be, nekem
kellett vezetnem, amíg ő Blake-kel ült hátul. – Újra zokogni kezd, és
Gunner magához húzza, szorosan átöleli.
Az ajtó ismét kinyílik, arra számítok, hogy Ty az, és kinyitom a számat,
hogy közöljem vele, hogy takarodjon, de egy másik Lord lép be.
– Ryat. Gunner – biccent felén.
– Dr. Gavin – mondom, és elengedem Blake kezét, majd leteszem az
ágyra.
– Készítettünk pár röntgenfelvételt, amit szeretnék megmutatni, ha van
egy perced. – Kezében ott van a film.
– Persze – bólintok zsibbadtan.
– Mindjárt jövünk – mondja Gunner, majd kihúzza
a zokogó Sarah-t a szobából.

BLAKELY

Hallok hangokat, de valahogy olyan távolról jönnek. Mintha egy alagút

végén állnék, a többiek pedig a túlsó végén lennének – minden
visszhangzik a fejemben. A fejem úgy lüktet, mintha valaki ütemesen
dobolna rajta.
– Mondtam, hogy ez lesz…
Kicsit tisztábban hallom a hangokat.
– Mondta, hogy máshogy kellett volna próbára tennünk – szólal meg egy
másik hang a szemem mögötti dübörgés közepette.
– Ez nem a beavatás miatt volt! – csattan fel egy ismerős hang.
– Nem! Az a szemétláda volt, akihez kis híján hagyták, hogy
hozzámenjen! – érvel egy újabb hang, amit felismerek. Ryat hangja.
– Azt sosem engedtem volna! – kiáltja a másik férfihang. – Mit gondolsz,
miért kényszerítettelek, hogy őt válaszd?
– Ez apám hangja. – Mi? Biztos, hogy nem a két szép szemedért!
– De nem adott választ, amikor rákérdeztem.
Kinyitom elnehezült szemhéjamat, és elém tárul a szoba. Kórházi ágyon
fekszem. Ryat áll a jobbomon, fehér pólót, farmert, fekete, megfordított
baseball sapkát és teniszcipőt visel; nekidől az ablakpárkánynak.
Apám egy pamlagon ül mellette, szénszürke öltönyben, kezében a
mobilja. Ahogy balra pillantok, látom, hogy az apósom fel-le jár a nagy
szobában, és szintén olyan az öltözéke, mintha egy igazgatósági ülésről
rohant volna el.
– Ha vitatkozunk, azzal nem jutunk előre – jelenti ki Abbot, és mélyet
sóhajt.
– Igen – nyögöm ki nagy nehezen. – Csak… még jobban fáj a fejem.
– Blake! – löki el magát Ryat az ablaktól, és odalép hozzám. – Hogy
érzed magad? – Mielőtt válaszolnék, az apjára pillant. – Szólj a nővérnek! –
Abbot megfordul, és kisiet.
– Szia, hercegnőm! – mondja apám kedvesen, és szintén az ágyhoz lép.
– Én… – Lehunyom a szemem, fáj a fénytől.
– Kapcsoljuk le a lámpát! – parancsolja Ryat, és hallom a kapcsoló
kattanását. Ahogy kinyitom a szemem, a fény most gyengébb, a lámpát
lekapcsolták. – Jobb így? – tudakolja Ryat, kezébe fogja a kezemet és
gyengéden megszorítja.
Bólintok.
– Igen.
Az ajtó kinyílik, és Abbot lép be, nyomában a nővérrel.
– Jó estét, Blakely. Hogy érzi magát?
Felnyögök. A nővér túlságosan vidám, széles a mosolya, platinaszőke
haját csinos kontyban viseli, barna szeme pedig gyorsan végigsiklik a
férjemen, és csak utána tér vissza rám.
– Azt mondja, fáj a feje – válaszol Ryat, amikor rájön, hogy nem törődök
a nővérrel.
– Adhatok fájdalomcsillapítót – bólogat a nővér lelkesen. Majd ismét
Ryatre pillant. – Mindjárt hozom is.
Ahogy kimegy, lehunyom a szemem.
– Mi történt?
– Megtámadtak – válaszolja Abbot.
Ryat ismét megszorítja a kezemet.
– Nem emlékszel rá?
– Nem – válaszolom, kinyitom a szememet, és felnézek rá.
Kimerültnek látszik. Szép zöld szeme nem csillog úgy, ahogy emlékszem
rá. Álla borostás, és tudom, hogy nem mosott hajat, mivel sapka van rajta.
 – Mióta vagyok itt? – tudakolom, és megnyalom cserepes ajkamat.
– Három napja – válaszol apám.
– Tessék, neked hoztam, amíg a nővért hajkurásztam – nyom Abbot egy
bögre jeget Ryat szabad kezébe.
Ryat elengedi a kezemet, és pár jégkockát helyez a számba. Hagyom,
hogy megolvadjanak, inkább vízre vágyom, mintsem hogy elropogtassam a
jégkockákat. Olyan szomjas vagyok! Nyelés után végigfuttatom a
nyelvemet alsó és felső fogsoromon hogy mindegyik fogam megvan-e.
Amikor megbizonyosodok, hogy igen, kicsit megkönnyebbülök.
– Kérsz még? – tudakolja Ryat, én pedig bólintok.
A nővér egy fecskendővel tér vissza, és megint az az idióta mosoly ül a
képén.
– Ettől kicsit álmos lesz. Valószínűleg hol magához tér, hol…
– Nem! – vágok a szavába. Három napja fekszem így?
Az túl sok. – Nem akarom…
– Semmi baj, Blake – mondj Ryat, és felpillant a nővérre, majd bólint.
Aztán visszanéz rám. – Itt leszünk, amikor felébredsz. – Majd lehajol,
gyengéd csókot lehel az ujjperceimre, ahogy szemhéjam lassan elnehezül.
ÖTVENEDIK FEJEZET
RYAT

Kilépek Blake szobájából, és végigmegyek a folyosón. Szükségem van egy

kibaszott energiaitalra! Sőt, inkább kössenek be nekem egy koffeines
infúziót. Teljesen úgy érzem magam, mint amikor Blake megszökött, de
most tudom, hogy itt van előttem, nem tűnt el.
Bár tulajdonképpen el is tűnhetett volna. Matt könnyedén elrabolhatta
volna. És nem igazán értem, miért nem tette. Mármint hála az égnek, hogy
nem így történt, de miért? Mi a faszomra készül?
Így játszik az étellel, mielőtt megeszi?
Így akarja elhúzni ezt a kínzást. Megöltem a két szövetségesét, és amikor
alkalma nyílt volna elrabolni Blake-et, hogy megfizessen a bűneimért,
akkor otthagyta.
Odalépek egy automatához, betolok egy ötdolláros bankjegyet, és
megnyomom az energiaital gombját, holott tudom, hogy szart sem ér majd.
Nem vagyok benne biztos, miben sántikál Matt, de nem tetszik nekem az
egész. Az sem, hogy Blake egy kórházi ágyon fekszik.
– Gyerünk már! – csapok rá az automatára, mert még mindig nem adta ki
az italt. – Te rohadék!
– Én nemrég egy húszast toltam bele, de semmit nem adott ki.
Odapillantok, és látom, hogy Ty áll mellettem; hangosan felsóhajtok.
– Mit keresel te itt? – Azt ígérte, vigyázni fog rá. Én vagyok az, aki
cserben hagyta Blake-et azzal, hogy mástól vártam azt, hogy gondoskodjon
a biztonságáról.
Ty zsebre dugja a kezét, előre-hátra hintázik a sarkán, majd lehajtja a
fejét.
– Képtelen vagyok hazamenni, mert tudom, hogy még itt vagy.
Égnek emelem a tekintetem, és elindulok. Rohadjon meg az öt dollár, de
Ty szavai megállítanak.
– Te is itt voltál velem… – veszi ki a kezét a zsebéből és végigszánt
kócos haján. Pillantásom a pólójára esik és rájövök, hogy még mindig azt a
ruhát viseli, amiben behozta a feleségemet. Onnan tudom, hogy látom rajta
a vért. Én nem mentem haza, de szerencsére Gunner hozott nekem egy
váltás ruhát. – Nem gondoltam, hogy egyedül kéne lenned, ha esetleg… –
elhallgat.
Ökölbe szorul a kezem.
– Ha esetleg meghal? – fejezem be helyette a mondatot. Túlságosan
drámai vagyok. Beszéltem Gavinnel, aki szerint minden rendben van,
Blake-nek nincsenek komoly sérülései. Nincs belső vérzése. Eltört az orra,
itt-ott vágások és horzsolások tarkítják, de sokkal rosszabbul is
végződhetett volna.
Ty válla meggörnyed.
– Nem tudtam, hogy…
– Mit, Ty? – emelem meg a hangomat. – Hogy Matt ott van? Mert Matt
tudta, hogy Blake ott van. – Egész héten ott laktunk. Nem mintha nehéz lett
volna rájönni. Hagytam, hogy előző este a klubban táncoljon Sarah-val,
szerettem volna, ha jól érzi magát. Pedig el kellett volna menekülnöm vele.
– Nem a te hibád – mondja halkan Ty, én pedig durván felröhögök.
– Kösz, de nem kértem a véleményedet! – fordítok hátat.
– A Lordok csak magukat védik, Ryat – szól utánam Ty.
Ismét megtorpanok, a fogamat csikorgatva fordulok szembe vele, de nem
szólok semmit.
– Meg akarod menteni? – lép oda hozzám Ty. – Ezt csak úgy teheted
meg, ha elengeded, mert még akkor is a Lordok birtokolnák, ha holnap
holtan esnél össze.
Gerincem megmerevedik Ty szavai hallatán.
– Az apja nem fogja tudni megmenteni. Ahogy a te apád sem. Ezek
könyörtelenek, Ryat.
Haragosan bámulok Ty-ra.
– Akkor miért vagy még mindig a rend tagja, Ty?
– vonom fel egyik szemöldökömet, majd folytatom. – Áruld el az esküdet,
és majd ők meghozzák helyetted azt a döntést!
Ty elvigyorodik, bal kezét a vállamra helyezi.
– Mit gondolsz, miért választottam azt a poklot, amiben élek? – Ezzel
kétszer megveregeti a vállamat, majd elmegy.
Bámulom az energiaitalt, amit kifizettem, de nem kaptam meg, és a
fogamat csikorgatom. Ty a Blackoutról beszélt. A Lordoktól kapta meg a
klubot. Megvásárolták a földet, felhúzták rá az épületet, majd átadták neki –
teljesen ingyen. Elgondolkozom, hogy vajon mit kell megtennie Ty-nak,
hogy az övé maradjon.
A fejemet ingatva azt mondogatom magamnak, hogy nem kell törődnöm
Ty problémáival. Valaha törődtem. Itt ültem a váróban vele, de tudom, mi
lett annak az ügynek a vége. Sokkal szörnyűbb volt, mint az én mostani
élményem.
Én tudom, hogy Blakely haza fog jönni, és tudom, hogy soha nem fogom
elengedni. Láttam, mire képesek a Lordok, de azt is tudom, hogy miként
bánnak a rend tagjaival – mintha a királyi család tagjai lennének.
Megteszem, amit tennem kell, ügyelni fogok arra, hogy megfelelően
gondoskodjak Blakelyről és a születendő gyermekeinkről, és el tudjanak
majd rejtőzni abban az esetben, ha történne velem valami. Ez a legtöbb,
amit tehetek értük.
Visszamegyek az automatához, ráhajolok, homlokomat a hideg üvegnek
döntöm, és hangosan felsóhajtok.
– Bassza meg! – Majd felállok, hátranyúlok, megragadom a pólómat
hátul, áthúzom a fejemen, és közben leverem a sapkámat, ami a földre esik.
– Ó, istenem! – halad el mellettem a nővér Blake szobájából. – Mit… mit
művel, Mr. Archer? – tudakolja elvörösödve. Pillantása a hasizmomra
szegeződik, ahogy megfeszül a lihegéstől.
Nem törődök a nővel, a kezem köré csavarom a pólómat, és belecsapok
az üvegbe.
A nővér felsikít, és hátraugrik.
– Ryat!
Kihúzom a kezemet az üvegből, ő pedig tágra nyílt szemmel bámul,
ahogy letekerem a pólómat, kirázom belőle az üvegszilánkokat, és újra
felveszem, a sapkámmal együtt.
Ismét benyúlok, és kiemelek két energiaitalt.
– A keze! – lép felém a nővér. – Hiszen maga vérzik!
A karomon vér folyik végig, megvágtam magam. Nem nagy ügy.
– Össze kellene varrni…
– Nem kell, kösz! – jelentem ki. Verekedésben csúnyábban is
megsérültem már.
– De… – nyúl utánam a nő, és megragadja a karomat.
– Lehet, hogy vannak benne szilánkok!
 – Akkor majd én kiveszem! – rántom el a kezemet.
– Menjen, végezze a kibaszott munkáját, amiért fizetik, és segítsen
azoknak, akik kérnek a segítségéből!
A nővér úgy hápog, mintha megsértettem volna, pedig nem sértésnek
szántam. Tényleg ez a munkája. Ott hagyom, ahogy tátott szájjal áll, majd
végigmegyek a folyosón a váróig, ahol észreveszem, hogy Ty még mindig
itt van.
Felsóhajtok, és lezöttyenek mellé, majd anélkül, hogy egy szót szólnék,
átadom neki az egyik energiaitalt a betört automatából.
Felnevet, de átveszi. Tőlem ennél komolyabb bocsánatkérésre ne
számítson. A feleségem az egyetlen, aki a számból a „bocsánat” szót hallani
fogja. De megértem, hogy ez az egész nem Ty hibája volt. Hanem az
enyém. És amikor Blake végre hazajön, kitalálom, hogy miként végzek
Matt-tel azért, mert kezet mert emelni a feleségemre.
– Sarah az én kocsimmal hozott ide minket – szólal meg Ty. – Úgyhogy
átkutathatod Blakely kocsiját, ott áll, ahol hagyta. Hátha rábukkansz valami
nyomra.
Nagyot nyelek, tudom, hogy nem fog tetszeni mindaz, ami a kocsiban
fogad majd azok után, amit Matt művelt Blake-kel. De Ty-nak igaza van,
muszáj utánanéznem, hogy nem hagyott-e Matt valami nyomot, ami alapján
megtalálhatom még azelőtt, hogy újra a feleségemhez érne.
– Kösz.

BLAKELY

– Ryat! – mordulok fel. – Én is meg tudom csinálni!

– Tudom, hogy meg tudod csinálni, Blake – hazudja. Ha azt gondolná,
hogy képes vagyok rá, akkor hagyná, hogy én csináljam.
Ellököm a kezét, és amikor nem mozdul, feladom, és hagyom, hogy
visszakísérjen az ágyhoz. Az orrom tört el, nem a lábam.
Befekszem az ágyba, és felsóhajtok.
– Mikor mehetek haza? – tudakolom. Úgy érzem, öt nap túl sok egy
összetört arc miatt. Állandóan vizsgálatnak, és minden eredményem
megfelelő.
 – Azt mondták, valamikor holnap.
– Miért nem ma? Jól vagyok – mondom, és előrebiggyesztem felszakadt
alsó ajkamat abban a reményben, hogy némi együttérzést csikarok ki vele.
Persze nem járok sikerrel.
– Ha az orvos azt gondolná, hogy már ma hazamehetsz, akkor elengedne
– jelenti ki tárgyilagosan Ryat.
– Olyan ez, mint a börtön – panaszkodok, hátravetem a fejemet a párnára,
Ryat pedig felnevet. – Mi olyan vicces?
– Hidd el nekem, én megjártam a börtönt, ez egyáltalán nem olyan.
Már a nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem, mikor tartóztatták le,
de nyílik a szobaajtó, és az apáink lépnek be. Gondolom, most már világi
nagy cimborák. Mindig együtt vannak. Mindig itt vannak. Talán ez mindig
is így volt, csak én nem tudtam róla.
Anyámmal nem is beszéltem. Biztos vagyok benne, hogy apám
megmondta neki, hogy tartsa távol magát tőlem azután, hogy Ryat
elmesélte, hogy felpofozott. Tulajdonképpen ez jó, de valahol szomorú is,
hogy egyáltalán nem hiányzik.
– Jól van, úgy fest, a kunyhónál minden rendben van
– mondja apám Ryatnek.
– Hogy érted? – tudakolom.
– Új kamerákat szereltettem fel. Kint és bent is – válaszol Ryat. – Azért
küldtem oda apáékat, hogy nézzék meg, jól működnek-e.
– Miért gondolod, hogy nem működnek jól? – kérdezem, és egy szem
sült krumplit tömök a számba, amit Abbot hozott.
– Egy hete figyelem őket, és semmilyen mozgást nem látok – jelenti ki
apám, és leül a kanapéra.
– Ez nem jelent jót?
– Az ember sosem lehet elég óvatos – mondja apám titokzatosan.
Még egy szem sült krumplit veszek a számba, lehunyom a szemem, és
felnyögök. Olyan kibaszottul finom! Ahogy kinyitom a szemem, látom,
hogy mindenki engem bámul.
– Mi az? – tudakolom idegesen.
Apám végigszánt a haján.
– Azt hiszem, itt az ideje…
– Phil… – köszörüli meg Abbot a torkát. – Megegyeztünk, hogy…
– Meggondoltam magam – vág a szavába apám.
 Ryatre pillantok, és úgy von vállat, mint akinek fogalma sincs arról, hogy
miről beszélnek.
– Oké – egyenesedek fel az ágyban. – Mi a fene folyik itt?
– Nos… – nyel nagyot apám. – Valamit el kell mondanom neked.
– Akkor mondd el! – Olyan elegem van a titkolózásból! Mondja már ki
végre! Ki vele!
Apám hangosan beszívja a levegőt, és felnyúl, leveszi a nyakkendőjét. Ó,
ez most komoly lesz. Kigombolja elegáns inge legfelső gombját, és így szól:
– A Barringtonon jártam egy lánnyal, LeAnne Mayesszel. Ő volt a
Kiválasztottam.
Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, apám is Lord. Az a tény, hogy ott volt
a Lordok házában azután, hogy Ryat visszahozott, ennek a legegyértelműbb
jele volt. Azonban azt különösnek találom, hogy sosem foglalkoztam igazán
az életével. Vagy azzal, hogy nem mondta el. Anyámmal nagyon sokszor
utaztak el üzleti ügyben. Amikor kénytelen volt kihagyni egy szülinapot
vagy egy nyaralást – lehet, hogy azért volt, mert a Lordok rábíztak egy
küldetést?
A név hallatán a homlokomat ráncolom, nem tűnik ismerősnek, és
eltűnődöm, hogy miért olyan fontos ez hirtelen. Ryatre pillantok, aki a
földet bámulja, és úgy fintorog, mintha azt próbálná eldönteni, ismeri ezt a
nőt vagy sem.
– Tudnom kéne, hogy ki az? – tudakolom.
– Nem – ingatja apám a fejét, de Ryatre pillant, majd visszanéz rám.
– Miért olyan fontos ez a nő? – kérdezem, és végignézek a helyiségen,
férjem azonban még mindig mélyen koncentrálva ízlelgeti a nő nevét.
– Mert szerelmes voltam belé – jelenti be apám, és széles válla
meggörnyed, mintha hatalmas súlyt cipelne.
Oké. Egyáltalán nem gondoltam, hogy apám nem ismert volna mást is,
mielőtt megismerte anyámat. Egyiküket sem hallottam mesélni a korábbi
kapcsolataikról, de ez nem jelenti azt, hogy nem is léteztek. Ezért nem
vagyok biztos benne, hogy ez miért újdonság.
– Anya tudja? – kérdezem.
Apám kissé elsápad, és kigombol még egy gombot.
– Már korábban másnak ígérték… LeAnne-t – jelenti ki apám, nem
törődve a kérdésemmel. Megint úgy beszél, mintha ennek jelentenie kéne
valamit számomra. Vagy bármelyikünk számára. – De anyád… tudod, hogy
nem sokkal az együttjárásunk után összeházasodtunk, igaz?
– Igen – válaszolom lassan.
– Nos… – vakarja meg apám a tarkóját – a miénk előre elrendezett
házasság volt.
– Nem, nem az volt – szállok vitába, és nevetéssel próbálom elütni a
dolgot.
Apám felsóhajt.
– De, az volt. Hazudtunk neked.
– Miért… Várj! – egyenesedek ki az ágyban. – Miért hazudtatok a
házasságotokkal kapcsolatban? – Apám a földet nézi, én pedig Ryatre
pillantok, aki a pamlagon ül. Engem néz, és valamiféle szánalom ül a
tekintetében. – Te tudtad, hogy hazudtak nekem?
– Igen – válaszolja habozás nélkül.
Zavaromban elfintorodok.
– Miért találtatok ki ilyesmit?
Apám vállat von.
– Anyád mindenkinek ezt a történetet mesélte, és ahogy nőttél, ez lett a
közös megegyezés.
Ryatre pillantok, aki élénken figyel. Elgondolkodom arról, hogy milyen
lesz, ha gyerekünk születik. Elmeséljem majd neki, hogyan ismerkedtünk
meg? Meséljek a Szertartásról? A fogadalmi ünnepségről? A Lordok
házáról? Kizárt!
– Azt megértem, hogy egy gyerek előtt ezt titkolni akartátok, de az
utóbbi években nyugodtan elmondhattátok volna nekem. Főleg úgy, hogy
velem is ugyanezt akartátok megtenni.
Apám felsóhajt.
– Én soha nem akartam, hogy Matt felesége legyél. Ez anyád műve volt.
– Mondhattál volna nemet – érvelek. – Tudtad a véleményemet az előre
elrendezett házasságokról. És hogy mennyire nem akartam.
Apám újabb gombot gombol ki az ingén.
– Nem tehettem. Anyád megfenyegetett, hogy… – Itt elhallgat, én pedig
az apósomra nézek, aki mindenkinek háttal áll, és zsebre dugott kézzel
bámul ki az ablakon.
– Mivel fenyegetett meg? – tudakolom, ahogy egyre hosszabb a csend. –
Mégis mivel tudtak a Lordok zsarolni, ami olyan gázos volt, hogy képtelen
voltál kiállni értem? – Anyám tulajdonképpen megzsarolta apámat. Ez nem
meglepő. Igen, igazi számító ribanc.
– Nos… – nyel nagyot idegesen apám, és látom, hogy homlokán
izzadtság ütközik ki. – A Kiválasztottam... olyan régen volt mindez. És… –
Még soha életemben nem hallottam apámat így dadogni.
– Azt a kurva életbe! – sziszegi Ryat, és talpra ugrik.
– Mi az? – tudakolom, ahogy figyelem, amint fel-alá járkál.
Ryat nem törődik velem, és dühösen végigszánt mindkét kezével a haján.
Miről maradtam le?
– El sem akarom hinni! – mormolja Ryat magában. – Mayes…
– Gondolom, most már érted, miért akartuk elmondani a Lordoknak a
történteket! – csattan fel Ryatnek apám. Megragadja az alkalmat, hogy
kikerülje korábbi kérdésemet, nyilván tudja, hogy Ryat mit értett meg az
imént, és mi az, amit én nem értek. – De itt a nagy alkalom. Mondd el
apádnak és nekem, hogy mi történt!
Ryat megáll és szembefordul vele. Nem szólal meg, de feszült teste
beszél helyette. Nagyon dühös.
– Tudjuk, hogy nem te követted el – mondja Mr. Archer, és visszafordul,
hogy szembenézzen a fiával. – Csak tudnunk kell.
– Nem vagyok spicli! – kiáltja Ryat.
Hűű! Mi a francról maradtam le? Úgy érzem, sok mindent nem értek.
– Apa – szólalok meg, próbálom lenyugtatni mindkettőjüket, de apám
nem törődik velem.
– Spicli? – nevet apám keserűen Ryat felé. – Komolyan beszélsz? Hiszen
Matt már nem is Lord! Szökésben van, és megfosztották a címétől! Ez már
túlmutat ezen az egészen! Matt miatt került a lányom – a feleséged –
kórházba! Mit képzelsz, mégis miért kértem, hogy őt válaszd? Mi? –
tudakolja. – Nem akartam, hogy Matt a közelében legyen!
– És Matt ezért megfizet – morogja összeszorított fogakkal Ryat.
– Vagy miért nem fogadtam el a pénzt, amit ajánlottál, hogy megvásárold
a jogot, hogy feleségül vedd!
Résnyire húzott szemmel meredek Ryatre, mert ez még mindig kicsit
rosszul érint.
– Megtiszteltetés volt átadni Blakelyt neked – teszi hozzá apám
kedvesebb hangon.
Bassza meg, úgy viselkednek, mintha itt sem lennék!
 – Egész végig tudtad! – ingatja a fejét Ryat undorral a saját apja felé, aki
nem is tagad.
– Mattet ki kell iktatni. És még mindig van alkalmad rá
– sóhajt fel apám. – Csak annyit kell tenned, hogy megmondod…
– Nem azért dolgoztam ilyen keményen, nem azért áldoztam fel az
életemet a kibaszott Lordoknak, hogy Matt miatt elveszítsem előttük a
hitelemet! – kiáltja Ryat apám szavába vágva.
– Inkább kockára teszed a feleségedet? – kiáltja apám Ryat arcába.
Ryat mellkasa felemelkedik, ahogy beszívja a levegőt.
– Nem – ingatja a fejét, és most halkabban beszél, amitől apám
elmosolyodik; elégedett a válasszal. – Én nem leszek olyan, mint maga. – A
mosoly eltűnik apám arcáról. – Maga volt az, aki úgy döntött, hogy eltitkol
bizonyos dolgokat Blake elől. Maga volt az, aki kockára tette az életét
azzal, hogy megengedte, hogy Valerie megszervezze az előre elrendezett
házasságot. – Ryat szinte vicsorogva méri végig apámat. – Az a nő úgy bánt
vele, mint egy darab szarral. És maga képtelen volt kiállni a saját lányáért!
– fortyan fel Ryat. – És még maga nevezi magát Lordnak?
– Na ide figyelj! – lép közel apám Ryathez, de a férjem meg se moccan. –
Fogalmad sincs, mit tettem a családomért!
– Nem is kell, hogy fogalmam legyen! – hátrál Ryat, és rám mutat, én
pedig felülök az ágyban. – Tudom, hogy mi az, amit nem tett meg! – talál
rám zöld szemének pillantása. – Sajnálom, Blake. – Szívem vadul verni
kezd a hangjából kicsendülő őszinteségtől. Ryat sosem kér bocsánatot. – De
apád egész életében hazudott neked. Nem Valerie az édesanyád.
– Micsoda? – hebegem, és pillantásom ide-oda jár apám és a férjem
között. – Ryat? – suttogom. – Miért… miért mondasz ilyeneket? – A
szobára csend borul, és Mr. Archer végigsimít az arcán. – Apa? – pillantok
apámra. – Mondd, hogy téved! – Mellkasom elszorul, ahogy egyre
hosszabb a csend. Bármenyire is utálom anyámat, ilyesmiben nem
hazudnának. Ugye?
ÖTVENEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Kurvára tudhattam volna. Követelnem kellett volna, hogy többet akarok

tudni. A kibaszott Lordok megakadályozták, hogy minden információt
megtudjak. Őket nem lehet megkérdőjelezni.
– Végeztetek egy igencsak befolyásos ribanccal! – Ezt kiabálta Lincoln
Mattnek, miután próbaidőre bocsátotta és kihajította az irodájából. LeAnne
csupán Phil Anderson által lett az. Mr. Mayes nem helyezkedett el olyan
magasan a Lordok létráján. Ezért nem kérdőjeleztem meg soha, hogy miért
kellett meghalnia. Elárulta az esküjét. Ilyen egyszerű volt.
– Miért mondod ezt? – tudakolja Blake, és alsó ajka remeg. – Ezt… nem
értem.
Végigsimítok borostás arcomon.
– Amikor kihajítottam Valerie-t a lakásodból, kitéptem pár hajszálát, és
elvégeztettem egy DNS-vizsgálatot, ahol összevetették a te hajaddal. –
Akkor kaptam meg az eredményt, amikor apám irodájában ültem Dallas
belvárosában, miután Blake elszökött. Nem volt időm utánanézni, meg nem
is érdekelt annyira, hogy ki a biológiai anyja.
Blake tágra nyílt szemmel, pislogás nélkül bámul rám.
– Nem… – suttogja.
– Tudtam az elrendezett házasságról. Ez kötelező annak, aki Lord –
teszem hozzá sietősen. – Volt egy megérzésem.
– Micsoda meglepetés: nem illettek egymáshoz, de mostanáig fogalmam
sem volt arról, hogy LeAnne volt Blake szülőanyja. Miután Phil kimondta a
nevét, pár percbe telt, mire az agyamban összeállt a kép.
– Blake… – lépek oda az ágyához; térdét felhúzza a mellkasáig, most az
apját nézi, némán könyörög, hogy magyarázzon meg neki mindent. Majd én
megmagyarázom, basszus!
– Blake? – ülök le az ágya szélére, magamhoz húzom, majd kezembe
fogom a kezét. Könnyes szemének tekintete lassan rátalál az enyémre. –
Harmadikban Matt és én kaptunk egy közös küldetést. Az volt a
beavatásunk. Egy nevet és egy címet közöltek velünk. Hogy öljünk meg
egy Lordot, aki elárulta az esküjét.
– Én nem… – suttogja Blake, és nagyot nyel. – Mi köze ennek…
anyámhoz, LeAnne-hez?
– Valami… – Nem adom meg nekik azt az elégtételt, hogy elmondassák
velem azt, ami valójában történt. – Valami balul ütött ki, és a Lord felesége
is holtan végezte.
Blake az apjára pillant, aki túlságosan is gyáva ahhoz, hogy
szembenézzen vele. Inkább a földet bámulva a nyakát dörzsölgeti.
– Mikor visszajöttünk a küldetésről, Mattet próbaidőre helyezték. Aztán a
következő évben, két héttel az órák kezdete előtt, nem sokkal a
fogadalomtételem után apád megkért, hogy találkozzak vele személyesen és
közölte velem, hogy téged kell választanom.
– Csak meg akartalak menteni Matt-től – szólal meg Blake apja elcsukló
hangon. – Tudtuk, hogy Matt ölte meg LeAnne-t. – Kis ideig hallgat. – És
időre volt szükségünk, hogy bebizonyítsuk.
Érzem, hogy Blake pillantása szinte lyukat éget a tarkómba. Azt hitték, le
tudnak beszélni róla, megtörnek, és végül feladom Mattet, de nem történt
meg. Sem akkor, sem most. Arra van a gyóntatószék. Amikor fellógatom
majd Mattet a székesegyházban úgy, ahogy Tyson javasolta, Matt nem
csupán vért fog köpni, de az összes titka kibukik majd belőle a Lordok
színe előtt. Ő lesz az, aki mindenki előtt felfedi, hogy mit követett el azon
az éjszakán.
– Szóval… – vonja össze Blake a szemöldökét – Matt ölte meg a Lord
feleségét?
– Igen – morogja az apja. – LeAnne volt a Kiválasztottam… és az
édesanyád. Szerettem őt – halkul hangja suttogássá. – Még ma is szeretem.
Szinte sajnálom ezt a rohadékot. Ismét csend üli meg a szobát, és az első
könnycsepp végigfolyik Blake zúzódásokkal teli arcán.
Hallom, ahogy az apja felsóhajt.
– Blakely, meg kell értened…
– Kérlek, menj el! – vág a szavába Blake suttogva.
Az apja megkerüli az ágyat.
– Tudom, hogy most zaklatott vagy…
– Kérlek! – mondja Blake úgy, hogy közben oda sem figyel rá, szép kék
szemét felém fordítja. – Kérlek, mondd meg nekik, hogy távozzanak!
 Elengedem Blake kezét, és felállok, szembefordulok az apjával.
– Mutassam meg a kijáratot? – tudakolom felvont szemöldökkel.
Phil kiegyenesedik, és felkapja a zakóját és a nyakkendőjét a szék
háttámlájáról, majd kirohan. Apám követi.
Előrehajolok, és homlokon csókolom Blake-et.
– Mindjárt jövök.
Végigrohanok a folyosón, majd megállok a nővérpultnál, ahol
mindketten várakoznak.
Blake apja felsóhajt.
– Ryat, ha majd apa leszel, te is megérted.
Odalépek elé, mellkasom az övéhez ér.
– Értse meg, hogy ha legközelebb Dallas belvárosában találkozóm lesz
magával hajnali két órakor, akkor behúzok magának egy kurva nagyot!
– Ryat! – sziszegi apám.
Mintha érdekelne, mit mond! Nem érdekel. Végig tudta, hogy miért
akarta Mr. Anderson azt, hogy a lányát válasszam. Apám ezt sosem
kérdőjelezte meg. Még fel is hívott a szertartás után, hogy
megbizonyosodjon arról, hogy Blake-et választottam. Amikor New
Yorkban voltam, megkérdezte, mennyit ajánlanék érte… és az életemet
tenném fel rá, hogy ezért nem kényszerített arra, hogy Cindyt vegyem el. Ez
volt a tervük.
Ökölbe szorul a kezem, legszívesebben most azonnal leütném. Mi a
faszért várjak Isten tudja, meddig?
De ekkor megpillantom Miss Platinaszőkét a nővérpultnál, aki a telefont a
füléhez szorítva, tágra nyílt szemmel bámul rám. A biztonsági szolgálat
valószínűleg szerepel a gyorshívás listáján. Az a ribanc azóta ilyen lekezelő
velem, hogy pár napja feltörtem azt az automatát. Úgyhogy inkább
odalépek hozzá.
– Azt akarom, hogy ezeket az embereket vegyék le a feleségem
látogatóinak listájáról! Többé nem léphetnek be a szobájába!
– Ryat! – mordul fel Phil. – Nem tarthatsz távol tőle!
– Csak figyeljen! – fordulok meg, és visszamegyek Blake szobájába.
Ahogy belépek, látom, hogy háttal fekszik nekem magzatpózban, és sír.
Lekapcsolom a villanyt, és odalépek az ágyához. Amikor bebújok mellé
megfordul, hozzám bújik, és még hangosabban zokog.
 – Sss! – próbálom nyugtatni azzal, hogy a hátát simogatom. Tudom, hogy
ha túlságosan elragadja a sírás, megfájdul a feje.

BLAKELY

Ahogy belépek a kunyhóba, minden olyan… más. A mennyezetről fekete

függönyök lógnak, így a padlótól a plafonig érő ablakokon át nem lehet
kilátni az erdőre. Emiatt az egész ház sötétebbnek tűnik. A Blackoutra
emlékeztet.
– Mikor tetted fel ezeket? – tudakolom.
Ryat a dohányzóasztalra helyezi a táskámat, amit Sarah hozott be a
kórházba.
– Megkértem Gunnert és Prickettet, hogy tegyék fel, amíg a klubban
laktunk.
– Miért?
– Mert azt gondoltam, hogy Matt talán errefelé bujkál, és nem akartam,
hogy belásson a házba.
Megértem, és bólintok.
Ryat felsóhajt, majd odalép hozzám, és megcsókolja
a hajamat.
– Nem lesznek fent örökké – ígéri, mintha tudná, hogy gyűlölöm ezeket a
függönyöket.
Ryat bemegy a konyhába, én pedig a fürdőszobába, mert szeretnék egy
forró fürdőt venni. Testileg és lelkileg is kilúgozottnak érzem magam.
Levetkőzök, leveszem a pólómat, majd a bugyimmal együtt letolom a
rövidnadrágomat. Megfordulok, hogy szembeálljak a tükörrel. Azóta nem
néztem meg magamat, mióta Matt beleverte a fejemet a kormánykerékbe.
Nem akartam látni azt, amit már úgyis tudtam – Matt elcsúfított.
Ez volt a célja. Hogy Ryat megundorodjon tőlem. Matt azt akarja, hogy
Ryat eldobjon magától. Nem arról van szó, hogy Matt engem akar. Nem.
Nem tudta legyőzni Ryatet, így most ellenem akarja fordítani. Ez az
egyetlen ütőkártyája, amit még kijátszhat.
Ryat lép be a fürdőszobába, én pedig lehajtom a fejemet, képtelen vagyok
a szemébe nézni.
 – Hé… – Érzem ujjbegyét a nyakamon, egyik kezével félretolja a
hajamat, míg a másikkal elhúz a pulttól, hogy szembenézzek vele. – Blake,
nézz rám!
Legyőzöttnek érzem magam, de azért felemelem a fejemet.
– Fáj valami? – tudakolja, mert aggasztja, hogy látja, ahogy a
könnyeimmel küzdök.
– Nem – suttogom.
Ryat bocsánatkérő mosolyt villant rám.
– Sajnálom a dolgot apukáddal.
Elkapom róla a pillantásomat, a fehér mennyezetet bámulom, nem
vagyok hajlandó hagyni, hogy kibuggyanjanak a könnyeim. Pedig nem
kellene sok.
– Blake! – követeli Ryat magának a figyelmemet. – Mondj valamit!
Nyelek, hogy szűnjön a gombóc a torkomban, és nem küzdök többé Ryat
ellen.
– Azt akarja, hogy dobj el engem – suttogom.
– Hogy érted, hogy dobjalak el? – kérdi zavart arckifejezéssel Ryat. –
Kiről beszélsz?
– Mattről. El akart csúfítani, hogy elhagyj engem.
– Blake… – sóhajt fel Ryat. – Komolyan így gondolod?
– Nem gondolom, tudom.
Ryat odalép hozzám, két kézzel a hajamba túr, és keményen megtartja a
fejemet. – Szeretlek – mondja, amitől szipogni kezdek. – Te vagy az
egyetlen nő, akinek ezt kimondtam. És ez a halálom napjáig így lesz. Az
arcod meggyógyul, a hegek elhalványulnak majd, de az irántad érzett
szerelmem nem fog változni. Úgyhogy bármit is mondott neked Matt,
bármit is éreztetett veled, ne hagyd, hogy hasson rád! Mert Matt ezt akarja.
Érted?
Szavaival eléri azt, amit el akartam kerülni, és a könnyek kibuggyannak a
szememből, igaz, teljesen más okból.
Az a bizonyos éjszaka még mindig elég ködös előttem. Tudom, hogy Matt
volt a tettes, de nem igazán emlékszem semmiféle beszélgetésre köztünk,
még akkor sem, ha valóban megtörtént. Tudom, hogy biztosan ez volt a
terve. Azt akarja, hogy távol kerüljek Ryattől, és tudja, hogy én sosem
hagynám el.
 Ryat lehajol, lágy csókot nyom az ajkamra, érzi a könnyeimet rajta.
Mikor elhúzódik, megragadom a pólóját, nem hagyom túl messzire menni.
– Beülsz velem a kádba?
– Persze.

***

– Van kérdésed? – tudakolja, ahogy ott ül velem szemben a hatalmas

jacuzziban. Teletöltöttem egy csomó buborékkal. Felemeli a lábamat, a
combjára helyezi és elkezdi masszírozni.
– Miről?
– Arról az éjszakáról, amikor Matt és én megkaptuk azt a küldetést.
– Azt mondtad, nem árulod el. – Nem vagyok biztos benne, hogy tudni
akarom. Azt sem tudtam, hogy LeAnne létezik, és most hallgassam végig,
hogy a volt pasim hogyan végzett vele? Ez még nekem is durva.
– Bármit elmondok – ajánlkozik Ryat.
– Bármit? – vonom fel a szemöldökömet, és Ryat felnevet, ajkára játékos
mosoly ül ki.
– Ez valószínűleg rossz válasz volt – nevet még hangosabban Ryat.
– Te ajánlottad fel.
Bólint.
– Rendben. Bármit.
– Meséld el, milyen volt, amikor börtönbe kerültél! – Mióta azt a
megjegyzést tette, nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy elképzeljem őt
bilincsben. Biztos, hogy épp olyan dögös lenne, mint a képzeletemben.
– Az megragadta a figyelmedet, mi? – engedi el Ryat egy pillanatra a
lábamat, és felnyúl, végigszánt a haján, benedvesíti, amitől égnek áll. –
Emlékszel, amikor gyógyszert tettem a vizedbe, és lefektettelek az ágyadba,
majd eltűntem? – nyúl ismét a vízbe, és folytatja a lábmasszázst.
– Igen… – Mi köze ennek bármihez is? – Várj… akkor letartóztattak?
Azért kerültél börtönbe? – Prickett azt mondta, Ryat küldetést teljesít, és ne
hívjam, ne is üzenjek, mert nem elérhető.
– Nem szó szerint tartóztattak le. Erre a küldetésre Matt ajánlott fel mind
a kettőnket.
 Összevonom a szemöldökömet.
– Miért tenne ilyet?
Újabb őrült terv lenne?
– Épp ez az – mondja Ryat, amivel még inkább összezavar. – Emlékszel,
mikor azt mondtam, hogy itt voltunk, mielőtt visszamentünk hozzád, és
ment nálam a tévé? Volt egy lövöldözés. – Bólintok. – Egy bíró házában
történt. Az a bíró Lord is. Ki akarták nyírni. Valaki betört hozzá, de a bíró
épp nem volt otthon. Erre kivégezték a hatéves
kisfiát.
A szám elé kapom a kezemet, és levegő után kapkodok.
– Ezért voltál olyan szemét velem? – tudakolom, mert eszembe jut, mit
mondott nekem a Lordok házában a megbeszélés után.
„Mondtam, hogy ezt most nem csinálom. És komolyan is gondoltam.
Úgyhogy, ha nem akarsz nagyon dühösnek látni, javaslom, hogy állítsd le
magad!”
Ryat bólint.
– Sürgős megbeszélésünk volt a Lordok házában. Két önkéntesre volt
szükségük. Jelentkezni akartam, amikor Matt megelőzött, és mindkettőnket
felajánlott a küldetésre.
A srácok akkor már nem voltak jóban, szóval miért tette?
– És te mit csináltál?
– Igent mondtam – von vállat Ryat.
– És mi történt azután?
– Öt órám volt mindent elintézni, és ez rád is vonatkozott. Altatót tettem
a vizedbe, muszáj volt, hogy épp aludj, amikor eljövök. Matt és én a
székesegyháznál találkoztunk, ahol elraboltak minket, a bíró találkozott
velünk, és…
Hátrdőlök, és végighallgatom amit a börtönről mesél, ahol Matt-tel volt,
miközben végig a lábfejemet masszírozza. Minden szótól egyre hevesebben
kalapál a szívem. Hogy képes minden egyes napját így élni? Hogy tud
vakon elvállalni egy olyan küldetést, amiről fogalma sincs? Vagy miért kell
megtennie?
– Várj! – állítom le. – Amikor visszajöttél a lakásomra, alig álltál a
lábadon. Akkor engedtek ki?
– Igen – bólint Ryat. – Matt megpróbált megöletni odabent. Azért
ajánlott fel engem is, hogy eltávolítson a közeledből, de mikor rájött, hogy
túl hamar végeznék, új tervvel kellett előállnia.
Hangosan kifújom a levegőt, ahogy összeáll a kép.
– Hihetetlen! – ingatom a fejemet.
– Mi?
– Ezért vettél feleségül – jelentem ki tárgyilagosan.
– Mert Matt megpróbált megölni téged. Új fegyverre volt szükséged,
amivel harcolhattál ellene. – Ryat élénken figyel, így folyatom. – És hol
máshol jelenthetted volna be, mint a Lordok szokásos partiján, mindenki
előtt? – Az egészet előre eltervezte. Még dühös sem tudok lenni rá. Nagyon
jól kitalálta.
– Így van – bólint Ryat. Előrenyúl, megfogja a kezemet, maga felé húz,
arcunk majdnem összeér, szétpukkannak a buborékok. – Mindig is önző
voltam, Blake. Hajlandó voltam bármit megtenni, amit kell, hogy elérjem,
amit akarok. És bármit is tettem egész eddigi életemben, te vagy a
legnagyobb jutalom az önzésemért.
ÖTVENKETTEDIK FEJEZET
RYAT

A hátamon fekszem a hálószobánkban. Talán már éjfél is elmúlt,

koromsötét van idebent. Csak a mennyezeten járó ventilátort lehet hallani,
na meg a kinti mennydörgést.
Blake az oldalamhoz bújva alszik, egyik karomat a fejem alatt
nyugtatom, feltámasztom, míg a másikban a mobilomat fogom. A házat
kívül-belül pásztázó kamerákat figyelem az alkalmazásban. Az eső folyik a
csatornából, és a talajon is hömpölyög a víz. Időnként villám cikázik át az
égen.
– Ryat… – suttogja Blake. – Nem vagy fáradt?
– Nem – mondom, és tekintetem az elülső udvar egyik részére siklik, ami
gyanúsnak tűnik. Mintha lenne valami vagy valaki a kocsifeljáró végén. A
másik kamerára pillantok, ahonnan jobban látom, és felsóhajtok, amikor
rájövök, hogy csak a kuka az, amit Gunner kivitt helyettem.
A telefont kikapják a kezemből.
– Blake… – Hallom, ahogy a készülék nagy csattanással ér földet.
Blake lerántja rólam a takarót, és lovaglóülésben rám ül.
– Ha ébren vagy, akkor rám figyelj! – simítja végig lassan a mellkasomat,
körmét gyengéden végighúzza a bőrömön, amitől megborzongok.
Tenyeremet meztelen csípőjére helyezem, és megszorítom. Mindig
meztelenül alszunk. Amikor házon kívül vagyunk, jobb szeretem, ha tetőtől
talpig ruha borítja, de idebent – semmi.
Előrehajol, ajkát a nyakamra nyomja. Az ablakban villám cikázik, és
megvilágítja a szobát a függönyön keresztül.
– Blake… – figyelmeztetem, és kezem felcsúszik az oldalán, kitapintom
a bordáit.
– Igen? – tudakolja ártatlanul.
– Nem lehet – mondom, mert dühös vagyok, mivel már érzi, hogy milyen
kemény a farkam.
 – Miért? – suttogja, és megcsókolja a fülcimpámat, miközben kezem
végigsiklik a hátán, és beletúrok a hajába.
– Mert most jöttél ki a kórházból – mondom, de ebben
a pillanatban elkezdi tekergetni a csípőjét.
Bassza meg!
– Mi az, csak nem gyengéden bánsz velem? – Érzem Blake meleg
leheletét, ahogy suttog, és tudom, hogy mindjárt megadom magam.
– Nem – mondom, és átgördülök, magammal húzva őt is.
Meglepetten felkiált, én pedig magam alá gyűröm.
– Jól van.
Ismét villám cikázik át az égen, megvilágítja a szobát,
és látom, hogy Blake mosolyog.
– Nem akarok fájdalmat okozni neked – hajolok le, és ajkamat a nyakára
tapasztom. Amíg én vagyok felül, tudom irányítani, hogy mit és hogy
csinálunk.
– És mióta?
Élesen felnevetek. A feleségem megpróbál kihozni
a sodromból.
– Nem fog menni, Blake.
– A te ügyes kicsikéd akarok lenni.
Felnyögök attól ahogy mondja… olyan készséges!
– Az vagy – mondom.
– Akkor basszál meg a farkaddal! – mondja halkan.
– Blakely! – morgom a teljes nevét, hátha megérti, hogy komoly az
elszántságom.
– Ryat! – vág vissza, majd beletúr a hajamba és gyengéden meghúzza. –
Basszál meg! – parancsolja kétségbeesetten, majd felemeli a csípőjét, hogy
találkozzon az enyémmel.
Érzem, hogy a maradék önuralmam is porrá omlik. Közénk nyúlok,
megragadom a farkamat és nedves puncijába csúsztatom. Már készen állt
rám, úgy, ahogy én is rá.
Ívbe feszíti a hátát, olyan hangot ad ki, amit leginkább diadalmas
kiáltásnak lehet nevezni, én pedig ígéretet teszek magamnak, hogy lassan és
gyengéden bánok vele. Képes vagyok szeretkezni a feleségemmel.
BLAKELY

Három hete engedtek ki a kórházból. Az élet végre újra visszatér a normális

kerékvágásba. Már amennyire ezt el lehet mondani. Mióta elszöktem,
semmi nem a régi. Furcsa, hogy már nem járok a Barringtonra.
Ryat ebben nem ismer pardont. Esküszik rá: az, akit felbérelt, hogy
helyettem bejárjon, színjeles tanuló. Amikor megkérdeztem, hogy ő maga
hogyan akar lediplomázni úgy, hogy nem jár órákra, a következő volt a
válasza:
– Lord vagyok. Nekünk nem kell bejárni az órákra. Történjen bármi, mi
akkor is lediplomázunk.
Azt hiszem, ez érthető. Feladatokat kell végrehajtaniuk – hűnek kell
maradniuk az esküjükhöz –, és egyesek emiatt napokig, sőt, akár hetekig
távol vannak. A Barringtont a Lordok tartják fent. Mindig is tudtam, hogy
ez az egyetem gáz. De Ladyvé kellett lennem, hogy megértsem, mennyire
az.
Ryatnek igaza volt – az arcom meggyógyult, nem is látszanak a hegek.
Időnként még azért fáj a fejem, és Ryat a hét elején elvitt Gavinhez újabb
vizsgálatokra, de mindent rendben talált. Azt mondta, remélhetőleg idővel
egyre ritkábbak lesznek ezek a fejfájások.
– Mindjárt kész vagyok – jelenti be Sarah, én pedig Ryat
fürdőszobájának plafonját bámulom a Lordok házában, míg Sarah a
nyakamon dolgozik.
Halloween van, és az egyetemen nagy partit rendeznek.
A szálloda több száz holdnyi területen helyezkedik el, felépítettek egy
kísértetjárta házat, lehet szénásszekéren utazni az erdőben és átmenni a
tükörlabirintuson. Elég menő az egész. Könyörögnöm kellett Ryatnek, hogy
eljöjjünk. Esküszöm, látom rajta, hogy lassan megbolondul attól, hogy a
kunyhónál ül és a kamerákat figyeli. Azóta nem láttam Mattet, hogy
találkoztam vele a Blackoutnál a kocsimban. Olyan, mintha felszívódott
volna.
– Kész! – lép el Sarah mellőlem.
Lehajtom a fejemet, elfordulok, hogy belenézzek
a tükörbe.
 – Szuper! – mosolyodok el a látványtól.
Áldozatnak öltöztem be. Ez a legperverzebb, ami eszembe jutott. A
Halloween lényege elvileg az ijesztgetés. Nem akartam ilyen cuki-muki
csajszikának beöltözni. Az ellenkezője mellett döntöttem.
Félreértés ne essék, még mindig úgy nézek ki, mint egy ribanc. Úgy fel
akarom húzni a férjemet, hogy amikor később kettesben maradunk, letépje
rólam a ruhát, mert elege lesz abból, hogy mások így látnak. Imádok az ő
ügyes kicsikéje lenni, de azt is élvezem, ha megbüntetnek. Eljutottam arra a
pontra, hogy szükségünk van némi izgalomra. Muszáj elvonnom a
figyelmét Mattről, és pontosan tudom, mit kell tennem.
Tudom, mit gondol Ryat a Lordokról – egész életét nekik szentelte.
Szeretném megmutatni neki, hogy erre én is képes vagyok. Olyan sok
mindent feláldozott, hogy eljusson oda, ahol most tart, és ezt továbbra is
folytatnia kell. Még a Barrington elvégzése után is. Ezért feláldozom
magam neki.
Matt elcseszte a beavatási szertartásomat, és Ryat a múlt héten azt
mondta, hogy a Lordok nem kérnek meg arra, hogy pótoljuk. A lelkem
mélyén azért csalódott vagyok. Szerettem volna megmutatni Ryatnek, hogy
én is lehetek az, amire egy Lordnak szüksége van. Másrészt viszont azon
merengtem, hogy nem ez volt-e Matt terve – hogy ne essek át a beavatáson,
remélve, hogy a Lordok majd elűznek maguktól. Bárhogy is alakult, ez a
terve sem jött be.
– Végeztek – mondja Sarah, ahogy elolvas egy üzenetet a mobilján.
Amikor ideértünk, a Lordok épp megbeszélést tartottak az alagsorban.
Így volt időnk elkészülni.
– Oké. Menjünk, találkozzunk velük kint. – Ha Ryat így talál idebent, ma
nem megyünk sehová.
Felkapom a mobilomat a pultról, lekapcsolom a lámpát, és egyik
lábamról a másikra ugrálok, ahogy a magas sarkúba préselem őket,
miközben áthaladok Ryat szobáján az ajtóig.
– Megírtam Gunnernek, hogy a bálteremben találkozunk – mondja Sarah,
ahogy bezárom magunk mögött az ajtót.
– Oké.
Áthaladunk a szállodán. A dekoráció valami egészen fantasztikus. Az
egész folyosó olyan, mintha pókhálós lenne. Némelyik egészen alacsonyan
függ a mennyezetről, így le kell hajolnunk, hogy áthaladjuk alatta. A padlón
füstgépek működnek, hogy még kevésbé lehessen látni.
– Előbb igyunk valamit – kiabálja túl Sarah a zenét, én pedig helyeslőn
bólintok.
Igen, ha lehet. Ryat és én nem használunk óvszert, és már nem szedem a
fogamzásgátlót, de semmi jele annak, hogy terhes lennék. A kórházban
szóltak, hogy a szabályzat szerint el kell végezniük egy terhességi tesztet, és
az eredmény negatív volt. Emellett múlt héten menstruáltam. Őszintén
meglep a dolog. De nem aggódok. Legalább így elvégezhetem az
egyetemet, az még egy év.
Belépek a konyhába, Sarah valami kevert italt tölt mindkettőnknek –
mintha egy boszorkány üstjéből adagolná a gyümölcspuncsot. Miután
megittuk, visszamegyünk a szállodába és a bálterembe. A terem elején és
hátsó részén egy-egy DJ ül, ahogy az itt töltött, legelső estémen is.
Látok néhány fiatalabb Lordot, ahogy tálcákkal körbejárnak, italokat és
nasikat szolgálnak fel. Ma este nem köpönyeget és maszkot viselnek.
Mindannyian feketében vannak, arcuk felét csontvázminta díszíti.
Mielőtt elindultunk a kunyhóból, én magam festettem ki Ryat arcát.
Kénytelen voltam hazudni, és azt mondtam, hogy Sarah majd megcsinálja
az enyémet. Én magam is megcsinálhattam volna, de Ryat nem tudta, minek
öltözök be.
A számhoz emelem a szívószálat, hosszan beleszívok, remélve, hogy
nem maszatolom el a rúzsomat. Amikor megérzem, hogy Ryat belép a
terembe, csendesen elmosolyodok.
Egy kéz meglehetősen nagy erővel csap a fenekemre.
– Azt akarod, hogy megbasszam ezt a kis segget, hogy eszedbe
juttassam, ki birtokolja? – morogja a fülembe.
Az ötlettől még erősebben szívom a szívószálat. Megfordulok, hogy
szembenézzek vele.
ÖTVENHARMADIK FEJEZET
RYAT

Bassza meg!
A sminkje hangsúlyosabb, mint szokott lenni. Fekete szemhéjpúder, sűrű,
hosszú, fekete műszempilla. Olyan, mintha felül pókháló ülne a szeme
körül, és fekete tussal van kihúzva a szemhéja. Ez nagyon jól kiemeli kék
szemét. Ajka sötétvörös színben játszik.
Pillantásom a nyakára esik: ott is ki van festve, olyan, mintha elvágták
volna a torkát. A sebből művér folyik, rácsorog a mellére, amit kiemel a
mély dekoltázsú ruha. Mellkasa közepén egy felfordított kereszt van –
akárcsak a székesegyház bejárata fölött.
Odanyúlok, végigfuttatom rajta az ujjperceimet, és becsúsztatom kezemet
a ruhájába, hogy érezzem, amit már így is tudok – nem visel melltartót.
Felvont szemöldökkel szólalok meg.
– Te komolyan ki akarod húzni nálam a gyufát, mi?
– Talán – veszi vissza a szájába a szívószálat, és erősen megszívja.
– Bizonyos dolgok hiányoznak.
Blake abbahagyja az ivást, és töprengve pillant rám.
– Például?
Odahajolok hozzá, és ajkamat a fülére tapasztom.
– Az a nyitott szájpecek, meg hogy a tested ússzon a saját nyáladban meg
az én ondómban. – Ahogy elhúzódom tőle, lepillantok rá, ő pedig nagyot
nyel.
Bassza meg, kurva jól néz ki! Le fogom tépni róla azt
a ruhát, kikötözöm, teljesen meztelen lesz, és kipeckelem a száját is a
bunkerben – ez tökéletesen hangzik. Szívesebben tölteném vele az estémet,
mint itt.
Pillantása fekete farmeromra esik, tökéletesen kivehető kemény farkam
körvonala.
– Igen – mondom, ahogy felpillant rám. – A farkam olyan kemény,
amilyen nedves a te puncid. – Ebben biztos vagyok.
 – Ryat – csap a mellkasomra, és felnevet; azt hiszi, tréfálok.
Megragadom a kezét, magamhoz rántom, testünk összeér. Felemelem a
kezemet, arcát a kezembe fogom, hüvelykujjammal végigsimítom festett
ajkát.
– Tudom én, mit művelsz.
– És? – suttogja, majd szétnyitja ajkát. Nyelve kicsusszan, és
hüvelykujjamat beszívja a szájába.
– Bevált – mordulok fel.
Elhúzódok, kihúzom az ujjamat, és Blake felmosolyog rám.
– Majd később bebizonyíthatod. – Ezzel megfordul, hátat fordít, és
Sarah-val kezd el beszélgetni.

BLAKELY

Áthaladok a hátsó udvaron, cipősarkam belesüllyed a puha talajba. Idekint

hideg van, de muszáj egy kicsit összeszednem magam. Bent már túl nagy a
hőség és a tömeg. Több mint egy órája vagyunk itt, a zene túl hangos. Ryat
Gunnerrel és Prickett-tel beszélget, így egy pillanatra kiszöktem.
Balra pillantok, látom, hogy ott áll a szekér és a tréler, amivel az
embereket a kísérteties kocsikázásra viszik. Egészen elöl helyezkedik el a
kísértetház a tükörútvesztővel. Azt tervezem hogy ma este Ryat
mindegyiket megmutatja nekem.
Számhoz emelem a legfrissebb italomat, amit Ryat készített,
belekortyolok, és megtorpanok, amikor jobbról nevetést hallok.
– Tyson! – sikkantja egy lány nevetve.
Pislogva bámulom, ahogy Tyson felemeli a lányt, és a vállára veti. A fák
vonala felé halad vele, én pedig önkéntelenül is követem őket. Amikor
megállnak, én is azt teszem, ügyelek arra, hogy elég távol maradjak, ne
lássanak meg
a fákkal sűrűn benőtt területen.
Tyson leteszi a lányt, aki hátraveti szőke haját, és felnéz rá. Tyson kiissza
italát, majd az üres poharat a földre hajítja.
– Térdelj le! – parancsolja Tyson. – A lábadat húzd magad alá!
 Ajkamat biggyesztve nagyot kortyolok az italomból,
és egy fatörzsnek dőlve kényelmesebben elhelyezkedek.
A lány azt teszi, amit mondanak neki: előbb lerúgja a magas sarkúját,
majd letérdel a miniruhájában, és a sarkára ül. A feje tetején cicafüles
hajpántot visel – orra hegye rózsaszín, arcára cicabajuszt festett, fekete
szemhéjfesték és vastag szemhéjtus egészíti ki a cicajelmezt.
Tyson lenyúl, kicsatolja az övét, én pedig még egyet kortyolok az
italomból; igazi, perverz kukkolónak érzem magam. Tyson letérdel a lány
elé, átcsúsztatja az övet a lábszára alatt a földön, majd a combja felső részén
szorosan becsatolja és meghúzza, amitől a lány felnyög.
Innen látom, hogy mennyire kifeszül a bőre. Tyson lenyomja a lány
vállát, nekinyomja a vékony fatörzsnek, ami előtt térdel. Majd felemelkedik
és elővesz egy bilincset a hátsó zsebéből.
Ismét nagyot kortyolok, már nem is zavar a torkomat égető érzés. Nem
emlékszem, hány pohárral ittam meg azóta, hogy megérkeztünk.
– Bal kar – követeli Tyson, és a lány kérdés nélkül emeli fel. Tyson
ráhelyezi a bilincset és úgy meghúzza, hogy a lány felkiált. Mellkasa
gyorsan emelkedik és süllyed. Tyson felemeli a lány karját, és a vékony fa
törzse mögé húzza. – Másik kar – csettint Tyson, és a lány a jobb karját is
felemeli. Tyson azt is megbilincseli a lány feje fölött, majd a fa mögött is.
Ebben a testhelyzetben a lány teste ívben megfeszül, mellkasa kiemelkedik,
és még itt is hallom hangos zihálását.
Tyson odalép a lány elé, letérdel, kezét végighúzza az arcán. A lány
közelebb hajol, ajka szétnyílik, nyelvét kinyújtja, majd Tyson két ujját a
lány szájába nyomja, aki öklendezni kezd, hangosan liheg, aztán Tyson
kihúzza, és felpofozza a lányt, aki felnyög.
Puncim lüktetni kezd, és még egyet kortyolok. Vissza kéne mennem…
– Nyisd ki! – parancsolja meg Tyson, és a lány ismét kinyitja a száját. –
Ügyes kislány! – dicséri meg Tyson, és én nagyot nyelek, combom
megfeszül. Tyson két ujját ismét a lány szájába nyomja, aki lassan
végigfuttatja rajta a nyelvét, majd kidugja.
Ismét nagyot kortyolok az italomból, de a szívószál szörcsögő hangot ad
ki – megmerevedek, remélve, hogy nem hallották meg. A lány öklendezik,
Tyson ujjazza a száját, szerintem nem hallottak semmit.
– Tartsd nyitva a szádat! – parancsolja Tyson, kihúzza az ujjait, és feláll.
Lehúzza a sliccét.
 Nem! Megfordulok, hogy berohanjak, de nekiütközök egy falnak, amitől
felkiáltok.
– Csitt! – markol bele egy kéz a hajamba és gyengéden felemeli a
fejemet. Smaragdzöld szempár bámul vissza rám.
Ryat az. Bassza meg!
– Én…
– Csitt! – suttogja, majd átnéz a fejem fölött, és tudom, hogy tisztában
van azzal, hogy eddig mit néztem. – Nézni akarod őket? – tudakolja, és
pillantása találkozik az enyémmel.
A fejemet ingatom, de nem tudom kimondani. Bénult ajkam képtelen a
hazugságra.
Ryat elhúzódik tőlem, megfordít, kezét a vállamra helyezi. Látom, hogy a
lány még mindig ott térdel megbilincselve, Tyson előtte áll, fekete
bakancsát a lány megkötözött lába két oldalán helyezte el. Egyik kezével a
lány haját markolja, másikkal a farkát fogja, amit a lány nyitott szájába
nyom.
– Ryat… – suttogom.
– Semmi baj – nyugtat meg Ryat mély hangon, majd érzem, hogy ajka a
fülemre simul. – Nem érdekel, ha nézed őket. Az érdekel, ha valaki más
nézi végig, ahogy megbaszlak.
Nagyot nyelek, érzem, hogy hátul lassan felhúzza a ruhámat. A lábam
közé nyúl, és félrehúzza a bugyimat.
– Nézd végig, ahogy szopatja, Blake, én pedig eljátszadozok a punciddal!
ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET
RYAT

Azon gondolkoztam, hová a francba tűnt a feleségem. Hamarosan

megtaláltam odakint. Láttam, hogy követi Tysont és Nickit az erdőbe.
Ami a szexet illeti, Blake mindig is kíváncsi volt. Nagyon nyitott, bármit
hajlandó kipróbálni. És bár sosem osztoznék rajta, és azt sem hagynám,
hogy valaki végignézze, ahogy megbaszom, ő szeret másokat nézni. Akkor
vettem észre, amikor először megleptük Tysont és a pincérnőjét a
Blackoutban. Blake szinte szégyellte, hogy felizgult tőle.
Elég sötét van odakint, és olyan helyen állunk, ahol senki nem lát minket.
Mármint Tyson meglátna, ha felnézne, de most túl elfoglalt. Amúgy meg
szereti a közönséget.
– Nedves vagy – mondom, és Blake felnyög, teste remegni kezd.
Amennyire ebben a helyzetben tudom, széthúzom a punciját és egyik
ujjam besiklik az édes nyílásba, amitől Blake élesen beszívja a levegőt.
– Ryat… én…
Szabad kezem a torka köré szorul, elhallgattatom. Előttem nem kell
magyarázkodnia.
– Csak nézd őket! – parancsolom, és érzem a tenyerem alatt, ahogy
nagyot nyel. Még nem fosztom meg a levegőtől.
Tyson kihúzza piercinges farkát Nicki szájából, nedvességben úszik, a
lány mellkasára nyál folyik, ahogy továbbra is tátott szájjal térdel, és
amennyire tud, felnéz rá. Háta és feje a fának feszül, mivel a csuklója a fa
törzse mögött van összekötözve.
Ki-be jár az ujjam Blake puncijában, majd még egyet benyomok, amitől
lihegni kezd. Mögöttünk a házból kiáradó fény épp elég ahhoz, hogy lássuk
őket a fák között.
Tyson letérdel, ismét Nicki szájába nyomja az ujját, fura szögben tartva a
fejét, és Blake puncija összeszorul az ujjam körül.
Nicki öklendezik, mellkasa zihál. Tyson kihúzza az ujját, és ismét
felpofozza.
 – Kérlek! – könyörög Nicki, ahogy küzd a bilinccsel.
– Mit kérsz? – tudakolja Tyson, majd nyálas kezét a lány összekötözött
lába közé nyomja. – El akarsz élvezni?
– Igen! – bólogat Nicki szaporán. – Istenem, igen! – kiált fel, amikor
Tyson megtalálja, amit keresett.
Blake felnyög, csípője előre-hátra ring a kezemen.
Tyson szabad kezét Nicki torka köré fonja, és a fának dönti a fejét.
– Mit tennél meg érte? – tudakolja Tyson. Alkarján megfeszülnek az
izmok, ahogy ujjazza a lányt.
– Bá-bármit… – nyalja meg nedves ajkát Nicki.
Harmadik ujjamat is becsúsztatom, és mielőtt Blake bármilyen hangot
kiadhatna, kezem a torkáról a szájára csúszik, hogy elhallgattassam.
– Csitt! – suttogom a fülébe. – Nem akarjuk megzavarni őket – mondom.
Blake a fejét ingatja, és az orrán keresztül beszívja a levegőt.
Tyson kihúzza a kezét Nicki lába közül, aki csalódottan görnyed össze.
– Amikor én elélvezek, akkor élvezel el te is! – jelenti ki.
Nicki kinyitja a száját, megérti, mit akar. Tyson megragadja a lány
orcáját, odahajol, és beleköp a szájába.
– Csak akkor nyeld le, amikor szólok, megértetted?
– parancsolja.
Nicki nem tud válaszolni, mert akkor be kéne csuknia a száját, így
amennyire tud, bólint, miközben Tyson a lány könnyekben fürdő arcát
markolja.
– Azt akarom, hogy a farkam tocsogjon a nyáladban!
– teszi hozzá.
Nicki pislog, arcán újabb könnycseppek folynak végig, és Tyson
elengedi, hogy felálljon. Megragadja a haját a feje tetején, farkát újra a
nyitott szájába nyomja, semmiféle kíméletet nem mutat felé.
Blake egyre hangosabban zihál, teste előre-hátra ring, miközben
ugyanolyan keményen ujjazom, ahogy Tyson keféli Nicki száját.
Blake bugyijában tiszta lucsok lesz a kezem, puncija megfeszül, teste
megmerevedik. Izmai összerándulnak, másodpercek múlva érzem, ahogy
elélvez. Elveszem a kezemet a szájáról, kihúzom a másik kezemet, majd a
szájához emelem.
– Nyald le! – vetem oda durván.
 A farkam olyan kibaszottul kemény; nagyon jó lett volna, ha arra élvez
rá, mert akkor lenyalatnám vele.
Tyson hangosan felmordul, és beleélvez Nicki szájába.
– Nyeld le! – parancsolja, és ekkor érzem, hogy Blake lába felmondja a
szolgálatot.
A térde alá nyúlok, felemelem, és visszaviszem a házba. Azt hiszem, elég
volt ebből a Halloween-buliból. Ideje hazavinni a feleségemet, hogy
elélvezhessek.

BLAKELY

Ryat és én a kunyhó nappalijában, a padlón fekszünk.

A kandallóban ég a tűz, felmelegíti a szobát. Annak ellenére, hogy izzadt
vagyok, takaró borul rám. Még a hálószobába sem értünk be. Amint
beléptünk a házba, ráugrottam. Már ennyi várakozás is kínszenvedés volt.
Ha én döntök, akkor a Lordok házának a parkolójában, Ryat kocsijában
szexeltünk volna.
Ryat a hátán fekszik, egyik keze a feje mögött, a másikkal szórakozottan
simogatja a hajamat, fejem meztelen mellkasán nyugszik. Ujjammal
végigsimítok a Lordok címerén.
– Ezt mikor csinálták? – tudakolom.
– Pár héttel az órák kezdete előtt – válaszolja.
– Idén?
– Igen.
Felülök, keze lehullik a hajamról meztelen hátamra. Lepillantok rá, és
megkérdezem:
– Fájt?
Ryat halkan felnevet.
– Hát, nem volt kellemes.
– Nekem is kell csináltatnom?
Ryat felül, arcomat a tenyerébe fogja. Zöld szeme kutatón pillant rám.
– Ezt miből gondolod?
Vállat vonok.
 – Ha a Lordoknál van valamiféle billogozás, akkor gondoltam, hogy a
Ladyknél is van.
– Nincs…
– És ha én szeretnék egyet? – tudakolom halkan.
Csend borul ránk, végül elkapom a pillantásomat. Pillantásom ismét a
címerre esik.
– Blake… – túr bele a hajamba Ryat, és kényszerít hogy ismét ránézzek.
– Miért szeretnéd?
Megnyalom az ajkamat, és őszintén válaszolok. Az alkohol megkönnyíti
a dolgomat.
– Szeretném valahogy kimutatni az odaadásomat. Bebizonyítani, hogy
bármit megadok neked.
– Már bebizonyítottad – vonja össze Ryat a szemöldökét, szabad kezével
a bal kezem után nyúl, felemeli és megcsókolja a jegygyűrűmet.
– Szerinted – sóhajtok fel.
– Nekem ennyi elég – jelenti ki Ryat.
Elhúzódok tőle, felállok, szorosabbra vonom magam körül a takarót,
hogy átmenjek a nappaliból a hálónkba, de Ryat felugrik, és karon ragad.
– Hé! – mondja halkan. – Előttem nem kell semmit bizonyítanod.
Megértetted?
– Te is bizonyítottad – emlékeztetem.
– Az akkor volt – enged el Ryat, és végigszánt a haján. – Most pedig
most van.
– És? – pillantok ismét a címerre. Egy kör, rajta három vonal. Tudom,
hogy a hatalmat jelképezi. Azonban egy Ladynek nem sok hatalma van.
– Én pedig tudom, hogy mit érzel irántam.
Belenézek a szemébe. Ostobának érzem magam, hogy egyáltalán
eszembe jutott. Persze, egy Lady nem kaphatja meg ugyanazt a címert, amit
egy Lord. Mi alattuk helyezkedünk el, ugye? A legtöbb Lord előre
elrendezett házasságot köt. Mi, nők eldobhatók vagyunk.
– Butaság az egész – mondom, és butának is érzem magam. – Csak azt
hittem… szerettem volna bebizonyítani, hogy mennyire szeretlek, úgy,
ahogy vagy. Még azt a részedet is, ami elvesz tőlem. – Ryat hallgatásától
idegesen megnyalom az ajkamat, és hozzáteszem: – Egyszer azt mondtad,
hogy te választottad ezt az életet. Meg akarom mutatni, hogy én is ezt
választom.
 Ott akarom hagyni, de hátulról átkarol, hátam a mellkasának szorul.
Lesimítja a hajamat a vállamról, gyengéden megcsókolja a nyakamat a
fülem mögött.
– Feküdj a földre! – hallom a parancsot.
Szívem hevesebben kezd verni, egyre gyorsabban lélegzek. Tétovázás
nélkül elhúzódok tőle, és azt teszem, amit mond.
Ryat odalép a kandallóhoz, felkapja a kampóról a csipeszt, és lehúzza
jobb kezéről a Lord-gyűrűt. Szívem vadul ver, ahogy figyelem, hogy a
csipesz végére helyezi a gyűrűt, és a tűz fölé tartja, hogy felhevítse.
 ÖTVENÖTÖDIK FEJEZET

RYAT

Megpróbáltam lebeszélni magamat róla. Büszkévé tesz, hogy azt akarja,

hogy a Lordok címere díszelegjen a mellkasán. Ez újabb módja annak, hogy
a magaménak mondhassam. Megmutathassam, hogy az enyém. Ez a jel
nem fog idővel kifakulni, nem lehet lemosni vízzel és szappannal, ahogy az
alkoholos filcet, amit a Blackout alagsorában használtam.
Blake ott fekszik a tűz mellett, a takaró a mellkasára simul, az anyagot
markolja. Bármennyire is szeretné, mégis ideges. Ami érthető.
– Vedd le a takarót!
Szétnyitja, megmutatja meztelen testét, én pedig nehezen állom meg,
hogy ne morduljak föl meztelen feleségem láttán. Még mindig a
Halloween-sminket viseli, nyakán a művérrel és a fejjel lefelé fordított
kereszttel a melle között.
Kihúzom a gyűrűt a tűzből, odalépek hozzá és letérdelek, Majd
felemelem a földre hajított tangáját.
– Vedd a szádba. Harapj rá az anyagra! – parancsolom.
Blake kiveszi a kezemből, és azt teszi, amit mondok. Bal kezemet a
mellkasára helyezem, és lenyomom.
– Kulcsold össze a tarkódon az ujjaidat, és vegyél mély levegőt!
Megtámasztja a fejét a kezén, és lepillantok a testére, figyelem, ahogy a
mellkasa megemelkedik – nem figyelmeztetem, hanem gyűrűmet a bőrére
nyomom, a bal melle alatt, a bordái közé. Ívbe feszül a háta, és a bugyival a
szájban hangosan felkiált. Teste remegni kezd, míg néhány másodpercig ott
tartom, majd elhúzom.
Félredobom a tangát és a gyűrűt, elhúzom a kezemet, amivel
leszorítottam. Felkapom, a karomba emelem, és elveszem tőle a bugyiját.
Szemét szorosan lehunyja, könnyek folynak végig az arcán.
– Nagyon ügyes voltál, Blake! – dicsérem meg.
Hosszú, sötét szempillái megrezzennek, könnyes kék szemének pillantása
találkozik az enyémmel.
 Ajkamat az ajkára nyomom, érzem a sós könnyeket. Szétnyitja a száját,
így elmélyítem a csókot. Kényelmesebben elhelyezkedem a földön, a lába
közé fekszem, széttolom, így alattam hever.
– Olyan kibaszottul ügyes voltál! – dicsérem, és Blake felnyög, a
hajamba túr, körme a fejbőrömet karistolja, amitől felnyögök.
Szabad kezem a testünk közé nyúl, becsúsztatom a farkamat, amitől
felszisszen. Ajkam rátalál az övére, és nem engedem. Fogva tartom, amíg
csípőm ki-be mozog – birtokomba veszem.
Azt akarom, hogy tudja, hogy nem a semmiért adta magát nekem.
Elveszek tőle, de közben megadom neki mindazt, amim van. Amennyire
birtoklom, annyira szükségem is van rá.
– Szeretlek – húzom el ajkamat a fülétől annyira, hogy megszólaljak,
majd ismét lecsapok rá, úgy, hogy eláll a lélegzete.

BLAKELY

Hat hete volt Halloween éjszakája. Ami meglehetősen kalandosra

sikeredett. Végignéztem, ahogy Tyson egy csajt szopat az erdőben. A
férjem megbillogozott, mintha valami haszonállat lennék, ami az övé. De
nem bánom. Szerettem volna, hogy tudja, milyen mély az iránta érzett
szerelmem.
A dolgok azóta jól mennek. Olyan életet alakítottunk ki, ami már
majdnem normálisnak tűnik. Moziba járunk, vacsorázni megyünk. Mintha
igazi házaspár lennék, akik nem egy titkos társaság tagjai. Ez persze
őrültség, hiszen tényleg férj és feleség vagyunk. Néha emlékeztetnem kell
magamat arra, hogy Ryat a férjem, mert ez túl szép ahhoz, hogy igaz
legyen.
Ryat kinyitja a kunyhó bejárati ajtaját. Belépek az előszobába, de
megtorpanok, amikor megpillantom Mattet a nappali barna bőrkanapéján.
Hátradől, nyugodtnak látszik, karját kétoldalt a párnákon nyugtatja.
– Holnap este Ty-jal vacsorázunk – emlékeztet Ryat, ahogy belép
mögöttem. – Szólj, hogy ne hagyjam itthon azt az üveg whiskyt, amit
szeret!
 Ha nem lennék olyan rémült, elpirulnék attól, hogy egy olyan pasival van
programunk, akit végignéztem szex közben. Ehelyett nagyot nyelek.
– Ryat? – nyögöm ki nagy nehezen, pedig elszorul a torkom, és
átpillantok a vállam fölött rá, ahogy bezárja
a bejárati ajtót.
– Buli van! – szólal meg vidáman Matt.
Ryat felpillant, és megáll mellettem. Mattet figyeli.
– Mi a faszt keresel te itt? – tudakolja.
Hogy a fenébe kerülte ki a kamerákat?
Matt előrehajol, és a térdére könyököl.
– Eljöttem azért, ami az enyém – pillant rám.
A fejemet ingatom, képtelen vagyok tovább tartani a táskámat, ami a
földre esik. – Nem – mondom elcsukló hangon.
Ryat a mellkasomra teszi a karját, hogy maga mögé toljon, de Matt talpra
ugrik, egy fegyvert húz ki a nadrágja derekából, és rám fogja.
– Ne mozdulj, vagy lelövöm! – figyelmeztet.
– Matt! – mordul fel Ryat, és maga elé emeli a kezét.
– Engedd el! Ez az egész a kettőnk dolga. Te rám vagy dühös. Neked én
kellek.
– Ne… kérlek…
– Igaza van, Blakely. Én téged akartalak. Mégis hozzá mentél feleségül!
– kiált fel Matt, és a fegyver megremeg a kezében. – És bármennyire
undorom is ettől… – Testem remeg, de meg sem tudok moccanni. Pedig az
agyam azt üvölti, hogy tegyem meg. Mégsem tudom itthagyni Ryatet. – Ha
az enyém nem lehetsz, akkor senki másé se legyél!
Olyan ütés ér, mintha egy kamion gázolna el. A hatalmas erőtől nekiesek
a bejárati ajtónak. Testem úgy remeg, mintha földrengés lenne, és hangos
robaj hallatszik a háttérben. Nem kapok levegőt. Egész testemet hatalmas
erő nyomja össze. Ahogy felemelem a karomat, valami lágy anyagot érzek.
Kinyitom a szememet, fehérség van előttem. Ahogy felpillantok, egy zöld
szempárral találkozom.
– Ryat… mi az?
Rádöbbenek, hogy Ryat az, aki az ajtónak nyom. Teljes testével
hozzászorít. Valami nedveset érzek a mellkasomon.
– Mi az? – pillantok le, és látom, hogy a pólóm tiszta vér.
 – Jól vagy – biztosít róla Ryat, és szaggatottan beszívja a levegőt. – Jól
vagy – ismétli, mintha mindkettőnket próbálna meggyőzni.
Hófehér pólójára pillantok, és meglátom rajta a vért.
– Ó, istenem! – kapkodok levegő után. – Ryat! – Eltalálták.
– Blake… – nyúl az arcom után, keze hideg és nyirkos. – Sajnálom…
Könnyek égetik a szememet, ahogy próbálok normálisan lélegezni.
– Ne… ne csináld ezt…
– Szeretlek, Blake… – suttogja.
– Ne. Ne. Ne. Ne! – kiáltom és megragadom vértől átázott felsőjét. –
Miért? – Miért csinálja ezt velünk? Velem?
– Azt hiszed, ölnék érted, de nem halnék meg érted? – ingatja a fejét
gyengéden. – Kis buta. – Hangja egyre halkabb. A fülemben dobogó vértől
alig hallom.
– Ryat… – zokogom.
– Jobbat érdemeltél – suttogja.
Könnyek folynak végig arcomon, megnyalom nedves ajkamat.
– Sajnálom, hogy nem voltam jobb.
– Ryat? – zokogom. – Kérlek! Ne hagyj itt! – Vér kezd folyni az orrából.
– Kérlek… – Szinte rimánkodok, hogy abbamaradjon a vérzés, hangom
elcsuklik.
Ryat elmosolyodik, én pedig nézem, ahogy a vér lassan kifut jóképű
arcából. Elsápad, és homlokát az enyémnek dönti. Én átkarolom,
megpróbálom megtartani, de a térde felmondja a szolgálatot, vele együtt a
földre zuhanok. Fölé hajolok, látom, hogy a vér kezd tócsába gyűlni
körülöttünk a járólapon. Felemeli a kezét az arcomhoz.
– Miért tetted? – tudakolom, és megmarkolom a pólóját.
– Mert… szeretlek – mondja köhögés kíséretében, majd a keze oldalt a
teste mellé hullik.
– Ryat! – kiáltok fel. Ököllel verem a mellkasát. – Ry-at? Hangom
elcsuklik, ahogy testemet rázza a zokogás.
– Állj fel! – ragadja meg Matt a hajamat, fel akar húzni a férjem mellől.
– Nem! Ne hagyom itt! – sikítom, és küzdök a szorítása ellen.
– Emeld fel a seggedet a földről! – követeli Matt, majd lehajol, és egyik
karját a nyakam köré kulcsolja. Hátraránt, és én önkéntelenül is elengedem
Ryat pólóját.
 Matt felemel, fojtogat, én pedig rúgkapálok. Némán sikoltozok,
miközben Ryat holtteste ott hever a padlón. Szeme lehunyva, feje
félrecsuklik, felém fordul.
Matt a fülemhez hajol.
– Önként adott át nekem, Blakely. Kurvára értelmetlen volt az életét
adnia érted. Legalábbis neki. Nekem a mindenséget jelenti.
Majd kirángat a házból.
Ujjaim az alkarjába vájnak, abba, amelyikkel fojtogat. Lábammal a port
és a gallyakat rúgom, így porfelhő keletkezik mögöttünk. Matt beszáll egy
kocsiba, engem is magával vonszol. Valaki becsukja az ajtót, míg Matt
elengedi a nyakamat. Levegő után kapkodok, ahogy az anyósülésre dob,
majd térdét a mellkasomba nyomja, és előretolja.
Próbálok sikoltani, de nem megy. Matt kihúz egy fecskendőt a zsebéből,
és a fogával leszedi a kupakot. Némán zokogok, ahogy megragadja az
arcomat, és oldalt fordítja. Majd megérzem a szúrást a nyakamon. Testem
azonnal elzsibbad, karom és lábam hirtelen ólomsúlyú lesz. Matt kihúzza a
térdét a mellkasomból, zihálva mély levegőt veszek. Keze az arcomon
elmozdul, így amikor felnézek, őt látom. Lemosolyog rám.
– Mindig én nyerek, Blakely. És mindig is úgy volt, hogy az enyém
leszel – enged el, majd ujjpercét végighúzza az arcomon.
– Kiütötted már? – hallok egy hangot a távolból.
Pislogok, minden erőmre szükségem van, hogy nyitva tartsam a
szememet.
– Majdnem – válaszol Matt.
– Jó sokáig tartott! – csattan fel a hang.
Próbálom megdolgoztatni ködös agyamat. Olyan ismerős ez a hang.
– Elintéztem, és kész – csattan fel Matt.
Mikor ismét lecsukom a szemem, nem nyitom fel.

***
Ahogy magamhoz térek, az oldalamra gördülök. A fejemhez és a
gyomromhoz kapok, hirtelen rosszullét kerülget. Hányingerem van.
Kinyitom ólomsúlyú szemhéjamat, látom, hogy egy ágyon fekszem, egy
ismeretlen szobában. Elég nagy, a berendezés lila és fehér. Felkelek,
átmegyek az innen nyíló szobába. Szerencsére egy fürdőszoba. Lerogyok a
vécé mellé, átölelem miközben hányok; hallom, hogy nyílik a
hálószobaajtó.
A fenekemre ülök, és letörlöm a számról a hányadékot.
– Nicsak, nicsak, a kis kurva felébredt!
Megint rosszullét tör rám. Amikor úgy érzem, vége, ismét leülök,
hátamat a jacuzzinak döntöm, és ahogy felnézek, látom, hogy Matt áll a
fürdőszobában. A mellette álló nő az anyám.
– Te… – nyögöm ki nagy nehezen. – Te segítettél neki véghezvinni? –
Tudtam, hogy ismerős az a hang. A kibaszott anyám az?
– Túl sokat adtál neki! – csattan fel anyám, nem törődve a kérdésemmel.
– Kevesebbet a javasolt adagnál – vitázik Matt. – Ennie kell valamit. –
Kimegy a fürdőszobából, majd másodpercek múlva visszatér egy tálcával,
ami valószínűleg már korábban is a hálószobában volt. Egy tányéron egy
szelet pirítós, lágytojással. Az egész állottnak néz ki.
Mióta vagyok itt?
És Ryat? Ó, istenem, Ryat! Az emlék úgy ér, mintha arcul ütöttek volna.
Megölték. Talán nem anyám húzta meg a ravaszt, de ott volt, ő segített
Mattnek. Könnyek égetik
a szememet, torkom elszorul.
Matt a tányért a pultra teszi, és felém hajítja a pirítóst.
A földre esik, pont elém.
– Edd meg! – veti oda.
Lassan felnézek rá, könnyes szemmel, és azt kívánom, bárcsak
felgyújthatnám.
– Baszd meg! – morgom fogcsikorgatva.
Matt elvigyorodik.
– Ó, majd arra is rátérünk. De előbb egyél.
– Nem – mondom. Ryat halott. Anyám segített Mattnek megölni őt, és
segített engem elrabolni. Miért tennék meg bármit is, amit Matt mond
nekem?
Matt felhorkan.
Anyám felsóhajt.
– Enned kell…
– Baszd meg! – sikítom a szavába vágva. A torkom ég,
a fülem cseng.
 – Na jó, elég! – indul felém Matt, és felemeli a pirítóst a földről. Fél
kézzel megragadja a hajamat, hátrarántja a fejemet, és lenyomja a pirítóst a
torkomon.
Harákolni kezdek, mindenfelé ételdarabok röpködnek.
– Ezt ne csináld! – sziszegi oda anyám, és elhúz Matt közeléből.
Épp időben szaladok vissza a vécéhez, hogy ismét hányjak.
– Orvos kell neki – hallom Matt morgását.
– Én tudom, mi baja – jelenti ki anyám.
– Én is, két napig ki volt ütve. Ennie kell.
– Nem – ellenkezik anyám.
Leülök a földre, és letörlöm a nyálat az államról.
– Terhes.
Még nem is hivatalos. Várni akartam még néhány napot, hogy
megcsináljak egy tesztet, mert történt már olyan, hogy pár napot késett.
Még akkor is, amikor szedtem a fogamzásgátlót, és nem akartam nagy
reményeket fűzni a dologhoz. Lebámulok a földre.
– A rohadék! – sziszegi Matt. – Te ostoba szuka, hagytad, hogy
felcsináljon! – üvölti felém. – Az Isten verje meg azt a kibaszott
szemétládát! – rúg bele a szekrénybe.
Könnyes szemmel pillantok fel rá, olyan heves hullámokban tör rám a
hányás, hogy elerednek a könnyeim.
– Ryat a férjem – kiáltok vissza Mattnek. Majd mosoly ül ki ajkamra,
ahogy hozzáteszem: – És azt csinál velem, amit akar.
Matt dühében elvörösödik.
– De hiszen halott, Blakely! Ahogy az a gyerek is az lesz! – kezdi el
feltűrni az ingujját. Majd egyik öklével a másikba csap, és odalép hozzám.
Anyám kezét Matt mellkasára helyezi, és megállítja.
– Mit képzelsz, mi a fenét csinálsz?
– Megszabadulok a kölyöktől! – válaszolja szusszanva Matt.
Ellököm magamat a vécétől, hátamat a kád falának vetem, térdemet
felhúzom a mellemig. Tágra nyílt szemmel bámulok egyikről a másikra.
Lehet, hogy Ryat halott, de azt nem engedem, hogy a kisbabánkat bántsák.
Valahogy kijutok innen. Csak időt kell nyernem.
– Nem nyúlsz hozzá! – szegi fel anyám az állát.
– Nem mondhatod komolyan! – mutat rám Matt.
– Hiszen terhes, bazdmeg! Nekem nem kell Ryat kölyke! Ne mondd, hogy
egy kibaszott Archer-kölyköt akarsz!
– De igen, akarok! – teszi karba kezét az anyám. – Kapok vele egy
második esélyt. Hogy most helyesen cselekedjek
– pillant rám, és undorral elmosolyodik.
– Nem! – ingatja a fejét Matt.
– De igen! – sziszegi anyám. – Még nem látszik, tehát fiatal a terhesség.
Huszonegy évet kibírtál nélküle. Kibírsz még hét hónapot.
Matt hangosan kifújja a levegőt.
– Ez újabb bonyodalmakat hoz magával.
– Majd én elintézem. Hozok egy séfet, aki különleges étrendet állít össze.
Szerzek orvost, vitaminokat kell szednie, kell ultrahang is. Minden rendben
lesz…
– Elment az eszed, ha azt hiszed, hogy átadom neked a gyerekemet! –
mondom fogcsikorgatva. Ezért lépett oda Ryat elém? Mert tudta, hogy
babát várunk? Talán olyan jeleket látott rajtam, amiket én nem vettem észre,
ő viszont igen. – Főleg mivel nem is te vagy a biológiai anyám!
Arra számítottam, hogy ez feldühíti, de csak lemosolyog rám, Matt pedig
felhorkan.
– Az ég áldjon, szívem! – mondja anyám leereszkedőn. – Én magam
vágom ki belőled azt a gyereket, aztán ami megmaradt belőled, átadom
Mattnek.
Szavai hallatán elszorul a gyomrom. Könnyes tekintettel körbenézek a
fürdőszobában, azt latolgatom, van-e itt olyan tárgy, amit használhatok
ellenük. Körül kell néznem a hálószobában is. Biztos, hogy van valami,
amit nem vettek észre, és aminek segítségével megszökhetek.
– Jól van – emeli Matt égnek a tekintetét. – Tartsa meg a gyereket, de
miután megszületett, Blakely meg én eltűnünk!
Anyám bólint.
– Rendben.
Mindketten megfordulnak, és kimennek a fürdőszobából. Hallom, hogy
csapódik a hálószobaajtó, majd több zárat is bezárnak, így rádöbbenek,
hogy bárhol is vagyok, ennek a két szobának vagyok a foglya.
Sírni kezdek, eszembe jut Ryat. Hogy tehette ezt velem? Szándékosan
meghalt, itt hagyott! Ezért tette, amit tett? Mert tudta, hogy terhes vagyok?
Mit képzel, hogyan tudnék élni nélküle? Ismét érzem, hogy keserű epe tör
fel a számban, és visszarohanok a vécéhez.
ÖTVENHATODIK FEJEZET
RYAT

Pitty… pitty… pitty…

Felnyögök, a fejemhez kapok, rányomok, próbálom megszüntetni a
szemem mögött dübörgő fejfájást.
Pitty… pitty… pitty…
– Valaki lekapcsolná végre ezt a szart? – tudakolom rekedtesen, és úgy
érzem, mintha fűrészport nyeltem volna.
– Ryat? – tudakolja egy rémült hang.
– Igen. – Ahogy kinyitom a szemem, egy ködös alakot látok magam
előtt. – Blake? – nyúlok felé, de a kezem csak a levegőt érinti, semmi mást.
Pitty… pitty… pitty…
– Kapcsolják már le! – csattanok fel, és összerezzenek
a saját hangomtól, mert visszhangzik a fejemben.
– Nem lehet. Ez az egyetlen dolog, ami azt jelzi, hogy élsz – ismerem fel
Gunner hangját.
– Beszélek, nem? – mordulok fel.
– Egy hete nem mondtál semmit – jelenti ki Gunner.
Tenyeremet a szememhez nyomom, és ismét megdörzsölöm. Most kicsit
könnyebb összpontosítani. Látom, hogy Gunner egy pamlagon ül, Prickett
egy ablak mellett áll, Sarah pedig az ágy lábánál kuporog.
– Hol van Blake? – tudakolom, ahogy körülnézek.
A szobában csend lesz.
Pitty… pitty… pitty…
Mivel nem látom sehol Blake-et, a gép jelzése felgyorsul.
– Hol a faszomban van Blake?
Sarah elkapja a pillantását, hallom, ahogy szipog. Fel akar állni, de
megragadom az alkarját, és visszahúzom a kórházi ágyra.
– Hol a faszomban van? – kiáltok fel.
– Blake… elment.
– Sarah! – csattan fel Gunner.
 Sarah eltakarja az arcát, és zokogni kezd.
– Hogy a francba érted, hogy elment? Hová ment?
– Matt… – zokogja Sarah. – Matt elrabolta.
Pitty. Pitty. Pitty.
Elengedem Sarah-t, aki zokogva rohan ki a szobából. Felülök, nem
törődök azzal, hogy zúgni kezd a fejem, és minden elhomályosul. Elkezdem
lerángatni magamról a zsinórokat és elektródákat.
– Ryat! – figyelmeztet Gunner. – Nem mehetsz el! Négyszer lőttek rád…
– Jól vagyok!
– Nem, nem vagy jól! – érvel Prickett. – Pihenned kell.
A testednek fel kell épülnie.
– Blake-re van szükségem! – kiáltok fel. – Hol van?
Gunner felsóhajt, Prickett végigszánt a haján.
– Hol van? – Mellkasomat vasmarokkal szorítja össze
a pánik. Ez nem lehet! Komolyan egy hete vagyok itt?
– Nem tudjuk – válaszolja Prickett halkan. – Amikor megérkeztünk a
kunyhóhoz, egy autó épp akkor indult el… beléptünk, és ott találtunk téged
holtan az előszobában. Gunner elkezdte az újraélesztést, Sarah hívta a
mentőket, én pedig a kocsi után indultam. De addigra már késő volt. A
kocsi eltűnt. Miután átkutattuk a házat, rájöttünk, hogy Blake biztosan a
kocsiban volt. A padlón lévő vérnyomokból úgy gondoltuk, hogy
valószínűleg kirángatták a házból.
Két lábamat a földre lendítem, megpróbálok felállni, azonban térdem
felmondja a szolgálatot. Elesek, de az ágy szélében megkapaszkodok.
– Ryat… – rohan oda Gunner, és megragadja a karomat, hogy segítsen
felállni.
Ellököm. Vagyis megpróbálom ellökni, de nem mozdul.
– Kérem a telefonomat. Meg kell szereznem…
– Nem!
– De igen! Nem lehetek itt. – Így nem, hogy Blake tulajdonképpen bárhol
lehet. Biztosan magányos. Elveszett. Rémült. Vele kellene lennem. Meg
kellene védenem.
– A mobilom…
– Ryat! – csattan fel Gunner, ahogy Prickett kisiet a szobából.
Kirántom az infúziót a karomból, és vér spriccel az ágyra.
– Ryat, feküdj vissza az ágyba! – parancsolja Gunner.
 – Nem, szükségem van a telefonomra! – Miért nem hallgatnak meg? – A
farmeromban volt…
Az ajtó kivágódik, nekicsapódik a külső falnak, Prickett lép be néhány
ápolónő társaságában. Esélyt sem adnak megmagyarázni.
Prickett könyökét a hátamba nyomja, így kénytelen vagyok az ágy
oldalára hajolni, amikor egy csípést érzek a csípőmön. Ahogy lecsukom a
szemem, kimondom a nevét.

***

– Mi a… – Ismét kábult vagyok. A fény vakító. Pislogok, félrehajtom a

fejem. Meg akarom dörzsölni a szememet, de rájövök, hogy csuklómat a
kórházi ágyhoz kötözték.
Felsóhajtok.
– Ugye, ez valami hülye vicc? – mormolom.
– Attól tartok, ez az egyetlen lehetőség, amit hagytál nekik.
Kinyitom a szemem, és apámat pillantom meg az ágy mellett.
– El kell mennem innen! – mondom, és érzem, hogy
a nyelvem a szájpadlásomra tapad.
– Meg kell gyógyulnod – érvel apám.
– Miért mondogatja mindenki ezt? Blakely…
– Megtaláljuk.
Kinyitom a szemem, és látom, hogy apósom lép be a szobába két csésze
kávéval. Vele akarok a legkevésbé találkozni, de talán ő az egyetlen, aki
ugyanolyan kétségbeesetten meg akarja találni, ahogy én is.
– Én tudom, hol van – mordulok fel. – Ha végre valaki odaadná a
kibaszott mobilomat…
– Nálam van – húzza ki apám a hátsó zsebéből. – Miután benyugtatóztak
téged, Gunner visszarohant a kunyhóba, és kivette a farmerodból. Azt
hiszem, amikor a mentők kiérkeztek, kénytelenek voltak levágni rólad a
nadrágot. Még mindig a zsebében volt.
A mobil után nyúlnék, de a rohadt kötelékek megakadályoznak. Fejemet
a lapos párnába nyomom, összeszorítom a fogamat, hogy ne üvöltsek fel.
Nem akarom, hogy megint benyugtatózzanak.
 – Nyisd meg – morgom. – Van egy alkalmazásom, ami nyomon követi
Blake-et.
Apám átpillant az ágy fölött az apósomra, aki a balomon áll.
– Ööö… – kezdi apám. – Ryat, Blake mobilja is ott volt a kunyhóban.
Nem tudod lenyomozni.
Lehunyom a szememet, utálatos érzés, hogy el kell magyaráznom, amit
tettem, ugyanakkor örülök, hogy megtettem.

Gavin felsóhajt.
– Meg kell kérdeznem, Ryat. Ezeket a sérüléseket te okoztad?
– Nem! – csattanok fel. Durva vagyok Blake-kel szex közben, de fizikailag
soha nem ütöm meg. Matt verte a fejét a kormánykerékbe, nem én.
Gavin felvonja egyik szemöldökét.
– Miért tagadnám le? – Nem kerülök bajba akkor sem, ha én voltam. A
Lordok kifejezetten szeretik a jog képviselői közé ültetni tagjaikat. Sajnos az
asszonyverés nem bűncselekmény. Nem akarják, hogy ha egy Lordra
szükség van egy küldetés miatt, akkor testi sértésért vagy házastárs elleni
fizikai erőszakért börtönbe kerüljön.
– A legelső vizsgálatnál – folytatja Gavin – észrevettem az alkoholos
filccel készült feliratokat a testén. Arra gondoltam, talán kissé elfajultak a
dolgok köztetek.
Még csak dühös sem vagyok amiatt, hogy azt képzeli, hogy ezt én
követtem el, de a gondolattól, hogy meztelenül látta, ökölbe szorul a kezem.
– Nem – ismétlem. – Nem én vertem össze a feleségemet.
– Tudod, hogy megy ez a Lordok meg a Kiválasztottjaik között – teszi
hozzá Gavin. – Húsz éve végeztem a Barringtonon, azóta láttam itt egyet s
mást. – Felteszi a röntgenfelvételeket a falra, és felkapcsolja mögöttük a
világítást, így a film kivilágosodik. Mellkastól felfelé látom Blake csontjait.
Gavin fog egy tollat, és rámutat egy pontra Blake jobb válla és a nyaka
között. – Ez itt az, amire gondolok?
– Igen – mordulok fel, majd hozzáteszem: – Hagyd ott!
Gavin bólint.
– Azt is el akartam mondani, hogy elvégeztünk egy terhességi tesztet.
Negatív volt.
 Nem számítottam arra, hogy hamar összejönne, de azért fogunk
próbálkozni.
– Ez is a vizsgálat része – teszi hozzá Gavin.
– Amikor a szökése után visszakaptam Blake-et, a nyaka és a válla közé
bekerült egy nyomkövető implantátum – pillantok fel az apjára. – Szóval
hacsak Matt nem értesült róla és vágta ki belőle, még mindig ott van.
Senki nem tudott róla.
Phil végigszánt a haján, és bólint. Valószínűleg magában azt latolgatja,
hogy ez mennyiben volt erkölcstelen tett, ami viszont most megmentheti
Blake életét. Nem akartam, hogy még egyszer elmeneküljön.
– Oké. Igen, oké – helyesel végre. – Nyomozzuk le, és elmegyek érte!
– A francokat! – ülök fel, de megfeszülnek a kötelékeim. – Magával
megyek!
– Csak akkor hagyod el ezt a kórházat, amikor kiengednek! – csattan fel
apám.
– Maga nem megy nélkülem sehová! – érvelek. Magamhoz akarom
szorítani Blake-et, a karomba venni, tudni, hogy abban a pillanatban
biztonságban van. Nem akarom, hogy úgy telefonáljanak, hogy megtalálták,
és csak telefonon tudjak beszélni vele. Vagy ami még rosszabb: mi van, ha
csak a holttestét találják meg? Nem. Azt nem tudom elhinni. Nem halt meg.
Életben van, és erről a saját két szememmel fogok meggyőződni.
– Csak az időt pazaroljuk! Vegyük már le ezeket, és induljunk!
Ki tudja, miket művel vele Matt? De van száz ötletem, hogy én mit fogok
művelni Matt-tel. Egyik sem fog tetszeni neki.
Apám kezét a vállamra helyezi.
– Csak akkor, ha a tested már meggyógyult.
– Blake várandós – jelentem ki.
A szobára csend borul.
– Ezt ő mondta neked? – tudakolja apám.
– Nem.
– Akkor nem biztos, hogy…
– De én tudom, oké? – csattanok fel. Néhány hete jöttem rá. Azt hiszem,
Halloween estéjén történt. Azon az éjszakán háromszor szexeltünk, mire
végre elmentünk aludni. Voltak jelek. Nem vagyok biztos benne, hogy
Blake észrevette őket, de voltak. Jobban ismerem a feleségem testét, mint ő
maga.
 Apám felsóhajt, és megdörzsöli az arcát.
– Megpiszkáltad a fogamzásgátlóját?

A feleségem lovaglóülésben ül rajtam, én hanyatt a kunyhó hálószobájában,

a kezemmel támasztom meg a fejemet. Végigfuttatja ujjait a mellkasomba
égetett címeren, és gyengéden megsimítja.
– Hat hónap múlva el kéne válnunk. Anyám megkattanna.
Felhorkanok a gondolattól.
– Az nem fog megtörténni.
Blake ujja megáll, és pillantása végigsiklik a mellkasomról az arcomig,
majd a szemembe néz.
– Én értem, miért tettük ezt, Ryat.
– Ó, igen? Akkor világosíts fel! – Szeretném hallani, hogy mit gondol,
miért tettem örökre magamévá.
– Te nem szeretsz engem – vonja meg Blake a vállát. – Én sem szeretlek
téged. Azért akartál feleségül venni, hogy Matt orra alá dörgöld. És én
azért mondtam igent, mert nem kellett nekem Matt, és ráadásul ez az egész
oltárira feldühíti majd az anyámat. Tudom, hogy egyikünk sem gondolta
komolyan azt a holtomiglan-holtodiglan fogadalmat ott a városházán – ásít
nagyot, majd fejét meztelen mellkasomra hajtja.
Még mindig áll a farkam. Egész éjjel tudnám kefélni, de hagyom pihenni.
Végül is az egész élet előttem áll, hogy kefélhessek a feleségemmel. Mert
bármit is gondol, amikor ma fogadalmat tettem, az örökre szólt. Hosszú
percek múlnak el csendben, Blakely keze lecsúszik a testemről, lélegzése
egyenletessé válik.
Elaludt.
Kihúzom kezemet a fejem mögül, végigszántok begöndörített haján. Majd
gyengéden átfordítom, és leteszem magam mellé. Felállok, és bemegyek a
fürdőszobába. Elveszem a fogamzásgátlóját, majd helyére teszem a levél
gyógyszert, amit a szekrény aljában tartok a hátizsákomban. Kinyomom
rajta a már elhasznált dátumokat, és a placebót visszateszem a fiókba.
Blakely nem megy sehová. Ha életünk minden napján terhesnek kell lennie,
akkor terhes lesz.
– Igen… nem… – vetem oda. Majd hangos sóhajjal hozzáteszem: – Amikor
megszökött, nem vitte magával. – Azon az éjszakán volt az ünnepség a
Lordok házában, amikor elhagyott. Mikor visszahoztam, már nem adtam
oda neki a placebót. A feleségem amúgy sem akarta többé szedni.
Mr. Anderson kávéscsészéjét az ágyam melletti tálcára helyezi, majd
kioldozza a bal csuklómat.
– Mit csinálsz? – tudakolja apám, amikor a másikat is eloldozza.
– Nem hallottad, mit mondott? A lányom várandós. Azonnal meg kell
találjuk! A nyomkövető egyenesen elvezet hozzá.
– Ryatnek orvosi felügyeletre van szüksége – vágja oda apám.
– Majd felbérlek egy orvost. Gavint. Megfizetem, hogy utazzon velünk!
Végre! Valaki megérti!
– Kérem a mobilomat! – parancsolom meg apámnak, míg apósom kilép a
szobából, magunkra hagy.
Apám elhúzza a készüléket.
– Ryat…
– Ne kezdj prédikálni nekem! – csattanok fel, majd megrándulok. Szabad
kezemmel az oldalamat fogom, hogy szűnjön az égető nyomás, amit érzek.
Nem sokat ér.
– Hogy a francba akarod megmenteni? – tudakolja apám. – Ryat,
súlyosan megsérültél! Tudom, hogy szereted, de ha kockára teszed az
életedet azért, hogy Blake életét megmentsd, azzal csak mind a kettőtöket
veszélybe sodrod! Már megint!
Dühödten acsarogva pillantok fel rá.
– Add már ide a rohadt mobilomat!
Az ajtó kivágódik, és apósom jön vissza Gavinnel.
– Teljes mértékben ellenzem, hogy…
– Kurvára elhúzok! – vágok az orvos szavába. Hangos lihegésem betölti
a szobát, beszívom az orcám belső részét, hogy ne nyögjek fel az oldalamba
vájó fájdalomtól. Bassza meg, alig kapok levegőt!
– Adok fájdalomcsillapítót, de Ryat… nem mehetek veled – közli Gavin.
– Nem… nem baj – nyögöm ki nagy nehezen. Úgy kapkodom majd a
gyógyszert, mintha cukorka lenne. Ha elég gyógyszer van benned,
legyőzhetetlennek érzed magad.
Apám dühösen végigszánt a haján, káromkodásban tör ki.
– Az Isten verje meg, Ryat! Azt sem tudod, hogy egyáltalán él-e még!
 Na tessék. Ezért nem akarja, hogy kockára tegyem érte az életemet –
mert azt gondolja, hogy nem éri meg.
– A Lordok kedvéért újra és újra kockára teszem az életemet – mondom
sóhajtva. – A feleségemért sem teszek meg kevesebbet. Megérdemli. –
Ennek az egésznek én vagyok az oka. Miattam került bele ebbe a világba.
És én leszek, aki megmenti.
Egy hosszú másodperc után apám felém nyújtja a mobilomat, én pedig
elveszem tőle. Hangosan kifújom
a levegőt, imádkozom, hogy Matt ne találja meg a nyomkövetőt. A Lordok
között nem szokatlan ilyesmit használni. Véleményem szerint kötelezővé
kéne tenni. De persze én valóban szeretem a feleségemet.
Aztán apám szó nélkül elfordul az ágytól, felemeli a zakóját a pamlagról,
és kisiet.
– Ryat…
– Adj egy százast! – vágok Gavin szavába. Egy hosszú másodperc után
engedelmeskedik.
– Egy órára van szükségem.
– Húsz perced van! – csattanok fel. Hanyatt fekszem az ágyon, Gavin is
kirohan, apósom pedig követi.
Megnyitom a mobilomat, és rámegyek az alkalmazásra.
– Légyszi, légyszi, légyszi! – ismételgetem. Amikor meglátom a piros
pontot, a szemem bizseregni kezd, és hangosan kifújom a levegőt – észre
sem vettem, hogy eddig visszatartottam. Fejemet a párnára hajtom, és
szipákolok. – Megvagy, Blake. Jövök. – Majd kikeresek egy kontaktot, és
felhívom.

BLAKELY

Az ágy közepén ülök, előre-hátra ringatózok. Kezdek teljesen biztos lenni

benne, hogy lassan megbolondulok. Addig sírtam, amíg végül elkezdtem
hányni. Többször is. Ryat odaugrott elém, és az ajtónak lökött, hogy élő
pajzsként védelmezzen. Most… most azonban dühös vagyok rá. Olyan
kibaszottul dühös vagyok, hogy hagyta, hogy Matt győzzön, és itt hagyott
engem.
 Felállok az ágyról, bemegyek a fürdőszobába, hogy vécére menjek. Ez az
életem. Magány és unalom.
Eltűnődöm, hogy Ryat is így érzett-e azokon a napokon, amikor
börtönben volt. Azonban ő tudta, hogy a küldetés végén szabadon engedik.
De én? Én egy életre itt ragadtam. És anyám azt tervezi, hogy nem
csupán a karomból ragadja el a gyermekemet, hanem a testemből is kivágja.
Azt nem engedhetem meg! Nem fogom. Van egy tervem, de nem tudom,
hogyan fogom kivitelezni. Mi lesz, ha megpróbálom és kudarcot vallok?
Mit fognak tenni velem?
Végzek a mosdóban, a mosdókagylóhoz lépek kezet mosni. Miután
megszárítkozom, visszaindulok a szobába, hogy ma is egész délután a falat
bámuljam. Még tévém sincs. Azt hiszem, azért, hogy ne tudjam, mi folyik
odakint a világban.
Ahogy kilépek a fürdőszobából, felkiáltok, mert Mattet pillantom meg az
ágy mellett; a reggelim maradékát vizslatja. Szó szerint le kellett nyomnom
a torkomon. Nem vagyok éhes, de a gyermekem nem fog éhezni.
Matt odafordul, én pedig visszalépek a fürdőszobába. Matt felnevet, az
ajtóhoz lép, nagydarab teste elzárja az egyetlen menekülési útvonalamat.
Remek, Blake! Nagyon okos.
– Mit akarsz? – tudakolom.
Matt kék szemének pillantása végigsiklik meztelen lábamon, felkúszik a
combomon a rövidnadrágom széléig. Majd a pólómon.
– Szerintem pontosan tudod, mit akarok.
A fejemet ingatom.
– Anyám…
Matt kinyújtja a kezét, ami a torkom köré fonódik, és a jobb oldali falnak
nyom. Teste az enyémnek szorul,
és csupán attól, hogy megérzem a farmerjában kemény farkát, ismét a
hányinger kerülget.
– Anyád kurvára nincs itt – mosolyog le rám. – Emellett beléd
élvezhetek, és nem kell azzal törődnöm, hogy felcsinállak-e.
Nyöszörögni kezdek, próbálom letépni a kezét a torkomról, de hasztalan.
Matt lehajol, végignyalja az arcomat, én pedig öklendezni kezdek, könnyek
égetik a szememet.
– Tudod… úgy tettem, mintha undorodnék attól a rögeszmédtől, hogy
megerőszakoljanak.
 – Szexuális kényszerítés a hivatalos neve – mondom fogcsikorgatva. – Te
seggfej!
– Nem – int a fejével Matt. – Én a nemi erőszakról beszélek, Blakely.
Mert meg foglak ríkatni – néz résnyire húzott szemmel rám. – Nem fogod
élvezni, és nem is fogsz felizgulni tőle. Nem olyan lesz, mint az, amikor
végignéztem, ahogy Ryat elrabol a lakásodból, majd az, amikor az erdőben
voltatok. – Matt felhorkan. – Fájdalmat fogok okozni neked, összeverlek és
megalázlak.
Gyomrom elszorul a gondolattól, hogy miket fog művelni velem, ha
alkalma lesz rá. És attól is, hogy amit tervez, árthat a kisbabámnak.
– De adok neked egy kis előnyt – engedi el Matt a torkomat, és hátralép.
A falnak dőlök, beszívom a levegőt, és a nyakamat dörzsölöm.
– Csak azért, mert tudom, mennyire imádod, ha kergetnek – pillant a
mellkasomra.
– Én nem…
– Tíz perc – jelenti ki, majd felemeli a karját, és az órájára pillant.
– Matt! – csattanok fel. – Nem fogok…
Matt arcul üt, amitől a fejem félrecsuklik. Levegő után kapkodok,
kezemmel a falnak támaszkodok, hogy ne essek neki.
A hajamba markol, odavisz a pulthoz, nekinyomja a csípőmet, én pedig
segítségért kiáltok. Pedig jól tudom, hogy itt senki nem siet a segítségemre.
Matt keményen tart, szabad keze ismét a torkomra szorul.
– Miért, Blakely? – sóhajt fel szinte csalódottan. – Hiszen Ryatnek
hagytad, hogy eljátszadozzon veled. – Megremegek, próbálok elhúzódni
tőle. – De azt hiszem… – rántja félre a fejemet, és elkezdi az arcomat
csókolgatni. – Ha nem akarsz játszani, akkor itt és most megbaszlak.
– Nem. Nem. Nem! – lihegem hangosan. – Játszok.
– Próbálok bólogatni, könnyes szemem a tükörben könyörög még egy
esélyért. – Játszani fogok!
– Jól van – lép hátra Matt, és a hajamnál fogva belódít
a hálószobába. – Jól van. Indul az óra!
Kirohanok a hálószobából, becsapom magam mögött az ajtót. Nyerek
egy másodpercet, ha Mattnek ki kell nyitnia. Szükségem lesz erre a
másodpercre. Fogalmam sincs, hol vagyunk, de úgy döntök, lerohanok a
lépcsőn abban a reményben, hogy ki tudok jutni a házból. Amikor a
lépcsőfordulóhoz érek, megbotlok a szőnyeg sarkában, és arccal előreesek.
Felpattanok, a bejárati ajtóhoz rohanok, és megpróbálom kinyitni.
Bassza meg! Zárva van. Rángatom a reteszt, és újra megpróbálom.
Hiába. Mi a szar? Ahogy felpillantok, észreveszek még egy zárat, ami túl
magasan van, nem érem el.
– Ó, egyébként minden ajtón plusz retesz van. És csak nálam van kulcs.
Megpördülök, hajam az arcomba csapódik. Ahogy felpillantok, látom,
hogy Matt áthajol az erkély korlátján, kezében kést fog, és lassan
végighúzza az arcán a pengét, mintha borotválkozna.
– És az összes ablak golyóálló – vigyorog rám ijesztőn.
– Volt időm felkészülni a hazajöveteledre, szivi.
Ellököm magam az ajtótól, visszarohanok a házba. Matt gonosz nevetése
végigvisszhangzik a falak között, mindenhová elkísér. Megpillantok még
egy lépcsőt, úgy döntök, felrohanok, mert Matt azt gondolja, hogy lent
vagyok. Megragadom a fakorlátot, hogy tompítsak a lendületemen, és
megfordulok, hogy felrohanjak, de ekkor nekiütközök Mattnek.
A lendülettől a földre zuhanok. Amikor az oldalam a kőkemény padlónak
ütődik, felkiáltok, és hasra fordulok, hogy eltávolodjak tőle.
– Hát nem jó móka? – röhög fel Matt. Keze a bokám köré fonódik, és
elkezd végighúzni a földön.
Sikoltozok, próbálok belekapaszkodni valamibe, de csak egy szőnyeget
vonszolok magammal, és lerántok egy asztalt, amit a falnak támasztottak.
Matt elengedi a lábamat, fel akarok állni, de a hajamba markol, felállít,
majd arccal előre keményen a falnak taszít. Nagy testével hátulról a falhoz
szögez.
– Matt… – zokogok. – Kérlek…
– Csitt, Blakely! – mormolja vigasztalón a fülembe.
– Semmi baj, kicsikém. Ez csak játék. Itt mindketten nyerni fogunk.
Próbálom a fejemet ingatni, de még erősebben hátrarántja, így a
mennyezetet bámulom. A falba öklözök, próbálom eltolni magam, teret
csinálni köztünk.
– Anyád azt tervezi, hogy megtesz bármit, amit kell, hogy kiszedje
belőled azt a kölyköt – nyomja Matt a kés pengéjét az oldalamba, én pedig
megmerevedek, lélegzetem kihagy. – Úgyhogy amíg távol van, játszani
fogunk. Így én megkapom, amit akarok. És ő is megkapja, amit akar.
 – Valerie nem az anyám. Te ölted meg az anyámat!
– morgom, és gyűlölöm, hogy milyen kibaszottul tehetetlen vagyok.
Gyűlölöm Ryatet, hogy ezt tette velem. Velünk. Pedig azt ígérte, megvéd.
Matt a fülembe röhög, én ismét ott érzem a hányadék ízét a számban, így
nagyot nyelek.
– Csak egy kicsit meg akartam kóstolni. De életem végéig fogom kefélni
a lányát. Ott feküdt, meztelenül, várakozón. Könyörgött, hogy basszák meg.
Melyik pasi hagyná ki a lehetőséget, hogy anyát és lányát is megdughassa?
– A férjem – vetem oda.
Matt még hangosabban nevet.
– Ryatnek fogalma sem volt róla, ki volt az a nő. De ha tudta volna,
lefogadom, meggondolta volna magát!
– Te beteg vagy! – sikítom. – Te kibaszott szemét! – Matt elhúz a faltól,
és olyan keményen lök előre, hogy megbotlok és térdre esek.
Ekkor megérzem magamon a kezét. Háttal a földre lök, lovaglóülésben
rám ül. Feltolja a pólómat, kibukkan alóla a melltartóm, én pedig lekeverek
neki egy pofont. Elkapja mindkét csuklómat, és oldalt a földhöz szegezi.
– Ugye tudod, hogy a szüleidnek önszántukból kellett jelentkezniük,
hogy felajánlják, hogy Kiválasztott legyél?
– Nem tudtam – nyögöm ki nagy nehezen.
– Akármilyen nők nem kerülhetnek a Lordok közelébe. Csak a listán
szereplők közül választhatunk. – Matt keze egyre erősebben szorít, én pedig
felnyüszítek. – Még a szüleid is tudják, mekkora kurva vagy.
Ívbe feszül a hátam, segítségért kiáltok, de kirobban belőlem a zokogás.
– Ne sírj, szivi! Erről álmodoztál. Ezt akarod.
– Nem! – zokogok fel, és hajam nedves arcomra ragad.
– De igen. Láttam Ryatet. Láttam, ahogy vitt téged, összekötözve,
kipeckelt szájjal, betett a dzsipje csomagtartójába, kezedet-lábadat
összekötözte. Még a pólódat is felhúzta, eljátszadozott a melleddel. Aztán
az erdőben… na, az érdekes volt. Azt akartam, hogy rám találj, de helyette
őt találtad meg. Úgyhogy végignéztem, ahogy megkapta azt, aminek az
enyémnek kellett volna lennie. Végignéztem, ahogy megdug az erdőben –
suttogja Matt. – És tudod mit csináltam? Kivertem magamnak,
végignéztem, ahogy elélvezel, néztem, ahogy baszott és fojtogatott. Minden
másodpercét imádtad annak, hogy ribancként bánt veled, mivel egyébként
is egy kis ribanc vagy. Alábecsültelek, szivi. De semmi baj. Én képes
vagyok elismerni a hibáimat.
Felnyögök.
– Felsorakoztatom majd eléd a Lordokat – nyalja végig Matt az arcomat,
én pedig megpróbálom elfordítani a fejemet, de nem tudom, mert olyan
erősen szorít. – Az én Ladym majd a Lordok kedvére tesz. Mindenki rólad
fog…
– Te nem is vagy Lord! – kiáltom oda. Hallottam, hogy valaki azt
mondta, hogy megfosztották a címétől. Amíg menekülőben volt, miután
Ryat megölte Cindyt és Ashley-t.
Matt arca eltorzul, elvörösödik a dühtől, olyan közel hajol hozzám, hogy
a homloka az enyémhez ér, és azt üvölti:
– ÉN LORD VAGYOK!
Csak annyira mozdítom el a fejemet, hogy fogamat az orrába
mélyesszem. Amilyen erősen csak tudom. Érzem, hogy felszakad a bőr és
törik a csont. Matt vérével telik meg a szám, hátrarántja a fejét, hogy
szabaduljon, én pedig kiharapok egy darab bőrt. Majd az arcába köpöm.
Matt letérdel, arcához kapja remegő kezét, és felüvölt fájdalmában.
– Dögölj meg! – fordulok az oldalamra, majd bal kézzel felkönyökölök,
fejbe rúgom, így még távolabb kerül tőlem. – Te faszfej!
Matt hátraveti a fejét, karját felemeli, vér folyik az arcából és olyan
hangosan üvölt, hogy csöngeni kezd a fülem.
Talpra ugrok, megfordulok, és kirohanok a folyosóra, de egy újabb
folyosóra érkezek. Egyik ajtó következik a másik után. Mindegyiknek
megrángatom a kilincsét, muszáj elbújnom valahová. Össze kell szednem
magam. Meg kell törülköznöm. Matt vére teljesen beborít. Az arcomról a
padlóra csöpög. Így látni fogja, merre mentem. Emellett a hányinger
kerülget tőle.
Végre enged az egyik ajtó, ami egy lépcsősorhoz vezet. Becsukom
magam mögött, lerohanok, az utolsó három lépcsőfokot átugrom. Ahogy
földet érek, megbotlok, de sikerül talpon maradnom. Jobbra egy ajtót látok,
amit kinyitok. Amikor becsukom magam mögött, bezárom és hallom a saját
lihegésemet.
A szobában koromsötét van. Végigcsúsztatom a kezemet az ajtó melletti
falon, kapcsoló után tapogatok, de amikor megtalálom, megmerevedek. Az
ajtó alól egy kicsit bevilágít a folyosóról a fény. Nem kapcsolom fel, hogy
ne áruljam el magam.
– BLAKELY! – hallom Matt üvöltését.
A sötétben a szám elé kapom a kezemet, hogy ne zokogjak fel, és hátrálni
kezdek az ajtótól.
– Te kibaszott ribanc! – folytatja Matt. – Térden állva fogsz könyörögni
nekem! A kibaszott térdeden állva, TE RIBANC!
Még egyet hátralépek, valami keménynek ütközök, de szerencsére a
kezem elfojtja sikolyomat. Egy fal van mögöttem.
Mellkasomat rémület szorítja össze, szembefordulok a fallal. Félőrülten
tapogatózom kilincs, vagy valamiféle kijárat után. Azonban amikor a szoba
ajtaja felpattan, minden reményem füstbe megy.
Ahogy megfordulok, látom, hogy a vérben úszó Matt lép a szobába. A
folyosóról beszűrődő fényben csak az alakja körvonala látszik.
– Megtaláltalak, te kis kurva!
Próbálom visszafojtani a lélegzetemet, de képtelen vagyok. Mellkasom
zihál, oldalam fáj a futástól.
– Tudtam, hogy szereted a küzdelmet! – lép közelebb Matt, majd a háta
mögé nyúlva kivesz egy bilincset a hátsó zsebéből; a látványtól gombóc
keletkezik a torkomban. Matt elvigyorodik. – Meglátjuk, milyen keményen
küzdesz majd, ha ez rajtad lesz!
ÖTVENHETEDIK FEJEZET
RYAT

– Hallottad ezt? – tudakolja Phil, és felemeli a kezét, hogy figyeljünk.

Távoli a hang, de hallom.
– BLAKELY!
– Ez Matt – tudatosítom azt, amire mindketten számítottunk.
– Igen. – És dühösnek tűnik. – Menjünk tovább!
A nyomkövető szerint Blake az Ontario-tó környékén, a Niagara
közelében van. Kocsival nagyjából négy órányira. Phil magángépével egy
óra alatt ott vagyunk. Fogalmunk sincs, Matt miért választotta ezt a helyet,
de az a gyanúm, hogy valamikor Kanadába akarja szállítani Blake-et.
Hála egy másik Lordnak, sikerült megszereznünk az alaprajzot, és láttuk
a ház szerkezete alatt végigfutó csatornarendszert. Szerencsére sikerült
behatolnunk. A tervek nem mutatták teljesen elkészültnek az építményt.
Jobb kezemmel a combomhoz szorítom a fegyvert, ahogy befordulunk
jobbra. Hátamat a falnak vetem, felemelt ujjal jelzem Ty-nak, hogy
maradjon csendben. Mielőtt bekukkantanék a sarkon, Ty megragadja a
karomat és azt suttogja:
– Valaki jön.
Megállok, figyelek, és valóban, lépteket hallok. És… csak nem dúdol
valaki? A hang egyre közelebb ér, ahogy a léptek is. Mintha valaki magas
sarkúban lépkedne. Átpillantok apósomra, aki vállat von. Ki a franc lehet itt
velük? Különösen egy nő…
Egyre közelebb és közelebb érnek. Lehunyom a bal szemem, felemelem
a fegyvert. Nem lövöm le, bárki is az, de szeretném elhitetni vele, hogy
megtenném.
Még meghallom az utolsó lépést, majd meglátom az illetőt.
– Szétlövöm a fejed…
Az illető megpördül, és azonnal leengedem a karomat és a fegyvert is.
Tágra nyílt, zöld szemekbe nézek bele.
– Valerie! – suttogja Phil, és teljes döbbenettel néz a feleségére.
 Bassza meg!
Valerie hátralép, Phil pedig előre. Látom, hogy Valerie szája sikolyra
nyílik, amikor Phil előrenyúl és magához rántja, megfordítja, így a nő háttal
van neki.
– Add ide a fecskendőt! – parancsolja Phil, és megfordítja Valerie-t, hogy
szembenézzen velem.
Belenyúlok a táskába, előveszem a gyógyszereket, és a fogammal húzom
le a tűről a kupakot. Mr. Anderson elfordítja a nő fejét azzal a kezével,
amelyikkel tartja, és Valerie belesikolt a tenyerébe. Beleszúrok a nyakába,
benyomom az adagot. Teste azonnal elernyed, és Phil hagyja, hogy
a földre zuhanjon.
– Bassza meg! – sziszegi Phil, végigszánt a haján. – A ROHADÉK!
– Halkabban! – sziszegem. – Ha mi halljuk Mattet, ő is hallhat minket.
Phil fel-alá járkál, és a haját markolássza.
– Tovább kell mennünk – mordulok fel. – Nincs túl sok időnk. Vigyük
vissza…
– Nem! – vág a szavamba Phil, és rám pillant.
– Vissza a kocsihoz – követelem, mert nincs kedvem vitatkozni az
apósommal, de megteszem, ha nincs más módja. – Én majd elkapom
Mattet.
– Kellene egy…
Hangos sikoltás szakítja félbe, én pedig ökölbe szorítom a kezemet.
– Csak pazaroljuk a drága időt! – csattanok fel. – Vigye vissza ezt a
kurvát a kibaszott kocsiba, és várjon meg minket! – Ezzel hátat fordítok,
nem is ellenőrzöm, hogy engedelmeskedik-e.

BLAKELY

Matt a hajamba markolva rángat fel a lépcsőn a ház középső részébe. Amint
behúz az ajtón, előrelök, én pedig elterülök a földön.
– Bassza meg! Nem is hittem, hogy ilyen jó móka lesz ez, Blakely! –
nevet fel a hátam mögött.
Négykézláb állok, megpróbálok arrébb mászni, de Matt megragadja a
bokámat, és visszaránt. Zokogásban török ki, próbálok valamibe
belekapaszkodni, de semmit sem találok, testem végigsiklik a hideg
járólapon.
Végre megállunk, és Matt ismét a hajamba markol, felránt, és bevonszol
a nappaliba. Megpillantok valakit a magas támlájú karosszékben, de a
hajam az arcomba hullik, alig látok tőle.
A pamlagra löknek, és Matt a hátam mögé csavarja a kezemet, majd
megbilincseli, és minden eddigi reményem elszáll.
Zokogni kezdek, és Matt felránt, keze hátulról a nyakam köré fonódik.
– Csitt, Blakely! Semmi baj. Ez csak egy farok. Neked már ismerős.
Lehunyom a szemem, a szám belsejébe harapok, nem akarom megadni
neki azt az elégtételt, hogy sírni lásson.
Matt előrehajol, és belesuttog a fülembe.
– Végignéztem, ahogy Ryat megbaszott, szivi. Egyáltalán nem bánt
gyengéden veled.
– Blakely ezt szereti.
Ahogy felpillantok a karosszékben ülő ismerős arcra, majdnem
felzokogok az örömtől.
– Tyson…
Matt elhallgattat, tenyere hátulról a számra tapad.
– Láttad volna, mit művelt vele Ryat az alagsorban,
a Blackoutban! – pillant Tyson a lábamra.
Mellkasom összeszorul. Szóval Ryat megengedte neki, hogy végignézze.
Pedig megígérte…
– Mi a faszt keresel te itt? – csattan fel Matt.
Tyson felemeli a kezét, hogy Matt lássa, nincs nála fegyver, majd
összefonja a karját a mellkasán.
– Blakelyért jöttem.
Matt felránt a pamlagról.
– Mégis honnan… – Majd felhorkan. – Ryat egy kibaszott nyomkövetőt
rakott bele…
Tágra nyílt szemmel bámulok rá.
– Nem Ryat volt, hanem én – vigyorodik el Tyson kegyetlenül, amitől
jóképű arca gonosz fényt kap.
Matt felhorkan.
– Mi a francért akarod te tudni, hol van Ryat felesége?
– Mert ez a csaj egy ajándék.
 A fejemet ingatom, egy pillanatig nem hiszek neki. Ryat sose tenne
ilyet…
– Ajándék? Most higgyem el neked, hogy Ryat átadja neked?
– Ó, Jézusom! Dehogy! – kacag fel hátravetett fejjel Tyson. – Nem,
Blakely ajándék, a Lordoktól.
Matt megfeszül mellettem, én pedig próbálok nyugodtan lélegezni, hogy
a fülemben dübörgő vér ellenére felfogjam, amit mond.
– Tudod… – pillant körül a szobán Tyson – a Lordok tartoznak nekem
egy feleséggel. – Megvonja a vállát, végigmér, majd felhúzza az ajkát. –
Nem ő lenne az első választásom, de… – Tyson hanyagul vállat von. –
Tudod, hogy megy ez. Amint egy Lady özvegy lesz, tovább ajándékozzák
egy másik Lordnak.
Ez nem lehet igaz. Nem vagyok hajlandó elhinni.
Matt halkan elkáromkodja magát, nekem pedig ismét könnyek égetik a
szememet.
– Én tudtam, hogy végül úgyis elintézed Ryatet. Szépen hátradőltem és
kivártam. Tudod, hogy türelmes vagyok
– simít végig borostás arcán. – Emellett az adósom vagy – vet haragos
pillantást Mattre, majd feláll. – Azért a kis műsorért ott, a Blackout előtt.
Matt felnevet.
– Tudtam, hogy tetszeni fog.
Micsoda? Tyson végig tudott az egészről?
– Ismétlem, tudtam, hogy megérkezel majd azon az éjszakán – folytatja
Tyson. – Ryatet túlságosan elvakította Blakely ahhoz, hogy logikusan
gondolkodjon. Te sosem engedted volna, hogy Blakely átessen a beavatáson
és Lady legyen. Egyetlen férfi sem szereti, ha egy nőnek nagyobb hatalma
van nála.
Matt próbálja kacagással elvenni a megjegyzés élét, de legalább nem
tiltakozik.
– Miért nem raboltad el Blake-et? Ez volt az egyetlen hiba a tervedben.
Tökéletes alkalmad nyílt rá, és kihagytad ezt a ziccert. Miért? – tudakolja
Tyson félrehajtott fejjel.
– Azt akartam, hogy Ryat tudja, hogy egész végig az orra előtt voltam. És
ha akartam volna, megszerezhettem volna Blake-et – válaszolja Matt.
– Ryat halott. Úgyhogy már nem kell bizonyítanod semmit. Legalábbis
neki nem. Add át a csajt! – parancsolja meg Tyson, és közelebb lép
hozzánk.
– Ez még jó móka lehet – hallom Matt szavait, melyek megpecsételik
sorsomat, és hirtelen minden levegő kiszorul a tüdőmből. – Mi ketten és ő.
Megpróbálom kirántani a fejemet Matt szorításából, de csak erősebben
fog.
– Mondd el neki, Blakely! – sürget Matt. – Meséld el, hogy arról szoktál
fantáziálni, hogy megerőszakolnak!
Felzokogok a szavai hallatán, zavarban vagyok és rettegek.
– Így, hogy ketten vagyunk, még jobb lesz – folytatja Matt, miközben
Tyson engem bámul. – Ó, és imádja a fojtogatós játékokat – fogja be az
orromat Matt, így nem kapok levegőt. – Úgyhogy addig szoríthatjuk a
nyakát, amíg elájul.
Pislogok, újra könnyek folynak végig az arcomon, és látom, hogy Tyson
égnek emeli a tekintetét.
– Nem valami jó móka megdugni olyan csajt, aki nincs eszméleténél. De
nem hinném, hogy ezt felfognád. Mindig is egy lusta dög voltál.
Matt csak nevet a sértésen.
– Ez jó móka lesz. Enyém a pinája. A tiéd meg… Mindig is imádtad a
csajok száját.
Tyson lehajol, és belenyúl egy táskába, amit eddig észre sem vettem,
majd kiemel egy tekercs szigszalagot. Felnyögök, lábam felmondja a
szolgálatot, de Matt keményen tart, míg pöttyök kezdenek villódzni a
szemem előtt, mellkasom ég, próbálok levegőt juttatni a tüdőmbe.
– Talán ráérek most egy kicsit – bólint Tyson.
Eggyel sem tudok megküzdeni, nemhogy kettőjükkel.
– Szeretek eljátszadozni a kis játékaimmal – jelenti be Tyson, és letép
egy darab szigszalagot a fogával. – Na és te, Matt? – A ragasztódarabot a
karjára helyezi, majd letép még egy csíkot. Aztán még egyet. Végül
összesen négy csíkot szed le.
Elkezdek küzdeni a szorítása ellen, fojtott hangon sikoltozok, érzem,
hogy Matt farka kőkemény. Meg fognak ölni, de előtte megerőszakolnak.
– Az a legjobb része – helyesel Matt. – Egész pontosan mire gondolsz? –
Ezzel előrelök, és sikerül még gyorsan felkiáltanom, mielőtt megütöm
Tysont, és keze a torkom köré szorul, elvágva a levegő útját.
Tyson valaha szép kék szemének pillantása az enyémbe fúródik. Keze
fájdalmasan megszorítja a nyakamat, felemel és rálök egy nagy
dohányzóasztalra, úgy, hogy a karom ismét alám szorul.
Rúgkapálok és fészkelődök, de most sincs semmi haszna. Tyson kinyújtja
a jobb karját, rajta a négy csík ragtapasszal.
– Hallgattasd el! – parancsolja Mattnek.
Matt letépi a csíkokat és egyesével a számra helyezi őket – mindegyik
úgy ér, akár egy ökölcsapás. Tudom, hogy nem fogom tudni leszedni.
Amikor az utolsó csík is a helyére kerül, Tyson elengedi a nyakamat, én
pedig mélyen beszívom a levegőt annak ellenére, hogy folyik az orrom.
Tyson hátralép, én pedig oldalra gördülök, testem átfordul a
dohányzóasztalon, a földre zuhanok.
– Basszus, örülök, hogy csatlakoztál hozzánk! – röhög fel Matt, és hátba
veregeti Tysont.
Tyson nem törődik vele, belemarkol a hajamba, majd talpra állít.
– Öt perced van! – közli, majd előretaszít.
Matt nevetése egyre hangosabb, és tudom hogy veszítettem. Vége van. A
legszörnyűbb rémálmom most kétszer olyan borzalmas lett. Tyson végig
átverte Ryatet. Újabb hazugság. Ismét valami, amit nem sejtettem előre.
Megfordulok, hajam könnyáztatta arcomba csapódik, kirohanok a
nappaliból, tudom, hogy nincs hová mennem de azért megpróbálom.
Végigrohanok egy folyosón, amikor valaki megragadja a pólóm hátulját
és behúz egy elsötétített szobába.
Belesikoltok a szigszalagcsíkokba, ahogy a hátamat a falnak lökik, és egy
kemény test szorul az enyémnek.
– Sss, Blake! Én vagyok az!
ÖTVENNYOLCADIK FEJEZET
RYAT

Blake megmerevedik, abbahagyja a sikítást, de hangosan liheg.

– Én vagyok az, Blake! – ismétlem meg. Majd odanyúlok, és
felkapcsolom a lámpát. Blake többször is pislog, mire szép kék szemének
pillantása rám talál.
Végigsimítok véres és szigszalagos arcán.
– Ezt most leveszem, oké? De csendben kell maradnod!
Blake bólint, pislog, könnyek folynak végig az arcán. Mind a négy réteg
szigszalagot letépem, amilyen gyorsan csak tudom.
– Ó, istenem! Ryat, hogyan… mit…?
Kezemet a szájára tapasztom.
– Csendben kell lennünk! – figyelmeztetem. Ismét bólint, és elveszem a
kezemet. Mélyen beszívja a levegőt, de azt teszi, amit mondok.
– Ügyes kislány vagy!
Blake felnyüszít, én pedig elhúzom a faltól. Rövidnadrágja első zsebébe
nyúlok, kihúzom a bilincs kulcsát, elfordítom, majd kinyitom a zárat.
– Ryat… – zokogja Blake halkan, és remegő kezével
a szájához kap, hogy csillapítsa sírását. – Én nem…
– Később megmagyarázom, oké? – csókolom homlokon.
A pólómba kapaszkodik. – Bassza meg, úgy hiányoztál, Blake! – suttogom,
és magamhoz húzom, majd szorosan átölelem.
– Szeretlek! – zokogja, és arcát a mellkasomba fúrja.
– Én is szeretlek! – húzódok el, majd kezembe fogom könnyáztatta arcát.
– Kérlek, maradj itt!
– Mi? Nem! – ül ki arcára a rémület, és szeme tágra nyílik. – Ryat… ne!
– Kérlek, maradj itt! A sötétben. Mindjárt visszajövök, jó?
– Kérlek! – zokogja, és térde felmondja a szolgálatot. Elkapom, mielőtt a
földre zuhanna, fogamat csikorgatom az oldalamba vágó fájdalomtól. A
gépen ülve bekaptam pár szem fájdalomcsillapítót, de nem sokat érnek.
 – Megígérem, Blake. Nézz rám! – parancsolom, és durván megragadom
az arcát. Várom, hogy a szeme az enyémre fókuszáljon. – Megígérem, hogy
hamarosan hazamegyünk. De el kell kapnom Mattet.
– Jó, de Tyson…
– Tyson velem jött. Azért van itt, hogy segítsen nekünk.

A kórházi ágyamon fekszem, várom, hogy Phil visszatérjen a

fájdalomcsillapítókkal, hogy eltűnhessünk, és a fülemhez emelem a
mobilomat.
– Halló?
– Szia, Ty, én…
– Bassza meg, Ryat! De jó hallani a hangodat!
– Szívességet kérek – mondom a beszélgetés lényegére térve. Momentán
nincs túl sok időm.
– Mondd! – szólal meg habozás nélkül.
Nem voltam tisztességes vele szemben. Ami aznap éjjel Blake-kel történt
a Blackoutban, nem Ty hibája volt. Emellett miután Blake elszökött tőlem,
Ty-tól jött a nyomkövető ötlete. Remélem, ha megtalálom Blake-et, nem az a
látvány vár, ami annak idején Ty elé tárult.

Blake szipog, és bólogat. Lekapcsolom a lámpát, bezárom magam mögött

az ajtót, hogy Matt csak úgy léphessen be oda, ha berúgja.
– Itt vagyunk! Aki bújt, aki nem, megyünk! – hallom Matt izgatott
kiáltását.
Kihúzom a Glockot a nadrágom derekából, két kézzel keményen
megragadom. Minden erőmre szükségem van, hogy ne célozzak Matt
kibaszott két szeme közé, tekintve, hogy mit művelt Blake-kel.
Legszívesebben azt mondanám, hogy hagyjuk a gyóntatószéket és
szabaduljunk meg Matt-től itt és most. De az a könnyebbik út lenne szá-
mára.
– Hé, Ty? – hallom Matt hangját a folyosón.
– Igen? – szólal meg Ty.
– Hogy jutottál be ide? – tudakolja Matt, én pedig a fogamat
csikorgatom. Bassza meg! Azt hittem, több időnk lesz. Azt terveztük, hogy
Mattet jobban lefoglalja a hajsza, mint hogy azon agyaljon, hogy miként
jutott be Ty.
– A csatornarendszeren át – érkezik a szűkszavú válasz.
Ahogy a folyosó végére érek, látom, hogy Matt még mindig a nappaliban
áll, csípőre tett kézzel.
– Mikor volt alkalmad kettesben lenni Blake-kel úgy, hogy nyomkövetőt
tettél bele a tudomása nélkül? – tűnődik ismét Matt.
– Ez most komoly, Matt? – vakkantja oda Ty, aki a kanapé mögött áll;
egy nyakörvet és egy pórázt emel ki a táskájából. – Kérdezz-feleleket
játsszunk, vagy inkább eljátszadozunk azzal a ribanccal?
A fogamat csikorgatom a gondolattól, hogy Ty a feleségemhez nyúljon,
de megértem, hogy ez szükséges. Attól még nem tetszik.
– Ó, el fogunk játszadozni vele! – biztosítja róla Matt.
– De te nem fogsz hozzáérni.
Mi a szar? Tágra nyílik a szemem, amikor meglátom, hogy valaki belép
a helyiségbe Tyson mögött. Kirohanok a szobából, felemelem a
fegyveremet és a férfira fogom.
– Ne moccanj, bazmeg!
Matt szembefordul velem, arcán döbbenet ül.
– Ryat! – morogja.
– Lépj hátra! – parancsolom meg a férfinak, aki pisztolyt szegez Ty
tarkójának.
– Jézusom – sziszegi a férfi, de a helyén marad. – Egyetlen kibaszott
melót sem tudsz elvégezni, Matt?
Matt álla megfeszül.
– Mikor otthagytam, halott volt, apa.
– Apa? – nevet fel Ty, és teste elernyed, már nem tekinti fenyegetésnek a
mögötte álló férfit. – Maga is benne volt?
– Persze, hogy benne volt – horkan fel Matt. – Blake-nek kellett volna
megölnie.
Összevonom a szemöldököm.
– Ez mit jelent? – vetem oda. – Blake mégis miért…
– A beavatása – vág közbe Ty, és megfordul, szembenéz Jake
Winstonnal. – Úgy volt, hogy maga ott lesz a Blackoutban. Maga az oka,
hogy Matt eleve ott volt.
 Jake a fegyvert Ty mellkasába nyomja, és lenyomja
a kanapéra.
– Az a ribanc túl sok gondot okoz ahhoz képest, hogy csak egy kis picsa
– csattan fel.
Blake csak a beavatást megelőző este kapta meg az első üzenetét. A
kórházban ellenőriztem a mobilját, és nem láttam a második üzenetet,
amiben a támadás éjszakáján elvégzendő küldetés részleteinek kellett volna
szerepelnie. Most már értem, miért. Matt ezért nem ölte meg, vagy rabolta
el, mert ez csak figyelemelterelés volt. Csak az apját próbálta menteni.
– A Lordok miért akarják a maga halálát, Jake? – tudakolom. – Mit
követett el?
Jake vérfagyasztó mosolyt villant rám.
– Azért akarják, amit tenni fogok – emeli fel a fegyverét, és egyenesen
Ty szeme közé céloz.
Meghúzom a ravaszt, a fegyverem elsül, éles csattanás hallatszik, Jake
kezét találom el. Jake felkiált, a fegyver kiesik a kezéből, és Ty egyetlen
ökölcsapással leteríti.
Matt megfordul, vadul nekem ront. Ismét meghúzom a ravaszt, de Matt
már rajtam van, és ahogy kirúgja alólam
a lábamat, a golyó a mennyezetbe fúródik. Háttal a dohányzóasztalra lök,
amitől eláll a lélegzetem. Fájdalom hasít belém az oldalamnál, és valami
égő érzés, amitől mindenütt apró pöttyök kezdenek el táncolni a szemem
előtt.
Bassza meeeeeeeeg!
– Ne félj, Ryat! – röhög bele Matt az arcomba. – A feleséged a ribancom
lesz!
Nem!
– Csak a testemen keresztül! – hörgöm.
Matt felnevet, nem törődik velem, és hozzáteszi:
– Én nem leszek olyan önző, mint te. Én teszek róla, hogy mindenki
megkóstolhassa! – Ahogy leszáll rólam, köhögni kezdek, szaggatottan
beszívom a levegőt. A hátamon valami nedvességet érzek, és tudom, hogy a
becsapódástól történt valami egyébként is sérült testemmel. El fogok
vérezni. Valószínűleg felszakadtak a varratok. Lehet, hogy itt és most
meghalok, de Mattet is magammal viszem.
 Fogcsikorgatva behúzok egyet Mattnek, aki hátraesik, de közben tudom,
hogy egyre kevesebb időm van elvégezni azt, amiért idejöttem.

BLAKELY

Ahogy meghallom a lövéseket, kilépek a fürdőszobából. Ryat azt mondta,

maradjak itt, de képtelen vagyok. Ryat életben van. Eljött értem. Segítenem
kell neki. Úgy, ahogy tudok.
Végigrohanok a folyosón. Dulakodás hangjait hallom – férfiak
nyögdécselnek. Megállok, látom, hogy Tyson egy férfit rugdos, aki
összegörnyedve fekszik a nappali padlóján, a pamlag mellett. Ty még egy
utolsót rúg bele, a férfi a hátára gördül, fájdalmasan nyögdécsel, arca tiszta
vér, és véres kezét a mellkasához szorítja.
Tyson lehajol, felvesz a földről egy fegyvert, és kiegyenesedik, majd
célba veszi a férfit, akit csak most ismerek fel
– Mr. Winston az, Matt apja.
– Ha a Lordok holtan akarják látni, akkor maga már halott! – dördül el
Tyson fegyvere, arcon találva Jake-et.
Felkiáltok, hátraugrok, a fülem csengeni kezd.
– APA! – ordít fel Matt és odarohan hozzá.
Tyson hátralép, a fegyvert leengedi a teste mellé.
Matt térdre esik, ököllel kezdi ütni apja mellkasát. Hangos zihálása
betölti a szobát, kézfejével megtörli saját, véres arcát.
Elmosolyodom, mert a jelenet túlságosan is ismerős. Én is ezt tettem
Ryattel, amikor Matt rálőtt. De most tudom, hogy Ryat nem halt meg. Jake
azonban halott. Az, hogy hiányzik a fél arca, ennek biztos jele.
– Szar ügy a karma – jegyzem meg, de nem hinném, hogy bárki is hallja.
Matt talpra ugrik. Rátámadna Tysonra, aki ismét felemeli a fegyvert és
Matt mellkasának szegezi. Matt megtorpan, orrcimpája kitágul, mellkasa
zihál.
– Te rohadék! Kinyírlak! – harsogja Matt.
– Mindig is egy hasznavehetetlen Lord voltál – szólal meg Tyson
félrehajtott fejjel. – Évekkel ezelőtt végezniük kellett volna veled!
Matt elvörösödik, kék szeme résnyire szűkül Tyson szavai hallatán.
 – Tedd meg! – csap a mellkasára, akár egy gorilla. – Ölj meg, te rohadt
szemétláda! – kiáltja Matt.
– Nemsoká – közli Tyson nyugodtan.
– Nincs hozzá merszed, bazdmeg! – gúnyolja Matt, és a fegyver csöve
elé lép.
Tyson fogja a fegyvert, és arcul üti vele Mattet. Olyan keményen, hogy
térdre esik tőle.
– Pont neked kéne tudnod, hogy a Lordok senkinek nem engedélyezik a
könnyű menekülést! – guggol le Tyson Matt mellé. – Minket arra
kényszerítenek, hogy mindenki másnál többet szenvedjünk. – Majd
felpillant, és meglátom, ahogy Ryat odalép Matt mögé.
Belemarkol Matt hajába, hátrarántja a fejét, majd egy tűt szúr a nyakába.
Matt a földre zuhan, halott apja mellé.
– Ryat! – lihegek, és odarohanok hozzá.
– Blake! – mormolja, amikor egymáshoz ér a testünk.
Átkarolom, de Ryat megtántorodik. A hajamhoz ér, de nem ölel át olyan
szorosan, ahogy én őt.
– Hé! – ragadja meg Tyson a karomat, és elhúz Ryattől.
– Mi a baj? – tudakolom, és letörlöm az arcomon csorgó könnyeket. Csak
most döbbenek rá, hogy sírok.
– Fel kell vinnünk a gépre – csattan fel Tyson, és felsegíti a halottsápadt
Ryatet a kanapéra. Leül mellé, és csak ekkor veszem észre, hogy vérzik.
– Ó, istenem! Rendbe fog jönni? – tudakolom, és rémület szorítja össze a
mellkasomat. Mi történt? Matt megint rálőtt?
– Semmi bajom… – köhögi Ryat.
Tyson pillantása azonban az ellenkezőjéről árulkodik.
– Ty…
Tyson kezét a vállamra helyezi és egy kicsit megráz.
– Segítened kell, oké?

***
– Felteszem Mattet a gépre, biztonságba helyezem, aztán visszajövök
Ryatért – közli Tyson.
– Oké – bólintok, és végigsimítok Ryat sötét haján, ahogy feje az
ölemben nyugszik. – Nem hiszlek el! – mondom dühösen. Nem is lett volna
szabad idejönnie. Még nem állt készen arra, hogy elhagyja a kórházat.
– Bajban voltál – nyögi zihálva Ryat.
– Igazad van. Te vagy bajban – csattanok fel. – Veszélybe sodortad az
életedet! Már megint!
Ryat köhög.
– Te is… ezt tetted… – emelkedik fel az ölemből.
– Ryat. Várnod kellene…
– Tudok járni, Blake – nyitja ki a kocsiajtót, és kiszáll.
– Basszus! – ugrok ki, és még épp időben érek oda, hogy lássam, amint a
térde felmondja a szolgálatot. – Segítek!
– ragadom meg a karját, és a vállamra húzom, megtartom.
– Mondtam, hogy várj! – csattan fel Tyson, és lerohan apám
magángépének lépcsőjén.
– Az ő ötlete volt – morgom, és úgy segítem a férjemet a járásban, akár
egy totyogóst.
Tyson odaér hozzánk, megragadja Ryat karját, és átveszi a helyemet.
Amennyire tudok, segítek felmenni a lépcsőn és beszállni a gépbe, de úgy
érzem, egyszerűbb, ha egy ember végzi.
– Nyisd ki a hálószoba ajtaját! – int Tyson állával a gép hátsó része felé.
Előrerohanok, kinyitom az ajtót, és megtartom, amíg beviszi Ryatet. Leteszi
az ágy szélére.
– Maradj itt! – Majd rám pillant. – Ne hagyd, hogy lefeküdjön! Ülnie
kell. – A zsebébe nyúl, és kivesz egy zsebkést. – Vágd le róla a pólóját!
Elveszem a kést, és bólintok.
– Oké.
– Blake – suttogja Ryat, ahogy ott állok.
– Tudom – szipákolok, és próbálom kinyitni a rohadt kést. A földre
ejtem. – Basszus! – emelem fel.
Ryat véres kezét remegő karomra teszi. Összenézünk, szemében
kimerültség ül.
– Sajnálom.
Ryat összevont szemöldökkel pillant rám.
Elszorul a torkom.
– Sajnálom ezt az egészet… és téged is. Ez az én hibám… – szipogok,
alsó ajkam remegni kezd.
– Nem, nem a te hibád, Blake – int a fejével Ryat.
 Egy könnycsepp folyik végig arcomon.
– Köszönöm, hogy megmentettél! – Még mindig nehezen hiszem el,
hogy életben van és itt áll előttem. Túl sokszor láttam magam előtt, ahogy
ott hever a kunyhó padlóján holtan, hogy elfogadjam, hogy ez itt a valóság.
Hogy kaptam még egy esélyt, hogy vele legyek.
– Megmondtam neked – vigyorog rám amolyan igazi Ryat-féle
mosollyal. – Mindig megtalállak.
A szobaajtó kinyílik, és megint Tyson lép be; egyik kezében egy üveg
whisky, a másikban gyógyszer.
– Ezt vedd be! – nyomja Ryat kezébe, majd kinyitja az üveget és átadja.
Aztán kemény kék szemével rám pillant.
– Le kéne szedni róla azt a felsőt.
Óvatosan belevágok a póló elejébe, nehogy véletlenül megvágjam
Ryatet. Amint kész vagyok, Tyson feltépi az anyagot, majd a földre hajítja.
– Állj oda elé! Muszáj lesz egy helyben tartanod.
– Hogyhogy egy helyben? – dadogom.
Tyson nem törődik a kérdésemmel, inkább felmászik az ágyra, és odaül
Ryat mögé.
– Ryat, cimbi, ezt most össze kell zárnom.
–Tudom – jelenti ki Ryat, és még egyet kortyol az italból.
Tyson kinyit egy kisebb kézitáskát, és én tágra nyílt szemmel bámulom a
tartalmát. Bár nem tudom, miért. Sejthettem volna, hogy apám magángépén
van valami hasonló, hiszen mégiscsak Lord. Biztos, hogy ilyesmi gyakran
adódik a küldetések során.
– Van tűm és cérnám, de az túl sokáig tartana. A másik lehetőség a
kapcsozás…
– Égesd ki! – mordul fel Ryat, a szavába vágva. – A kauterizálás a
leggyorsabb.
– Mi? – tudakolom, és mellkasomat elszorítja a rémület. – Ne! Kell, hogy
legyen valami más…
– Azt akarod, hogy elvérezzen? – csattan fel Tyson, mire nagyot nyelek,
és a fejemet ingatom.
– Hé! – fogja kézbe Ryat remegő kezemet, magához húz és felnéz rám.
És csak arra tudok gondolni, hogy a fájdalomcsillapító nem fog elég
gyorsan hatni. Ezt most érezni fogja.
 – Van valami érzéstelenítőd? – tudakolom, és megnyalom ajkamat. Az a
cucc kellene, amit Ryat akkor adott nekem, amikor megszöktem. Majdnem
azonnal kiütött. Tyson
a fejét ingatja, fel sem néz rám.
– Minden rendben lesz. Ígérem – nyugtat Ryat, amikor látja, hogy
megfeszül a vállam.
– Kérem a piát! – intézkedik Tyson, és az ágy melletti székre mutat. – Ezt
nyomd a szájába! – ad át egy kis törülközőt.
Mielőtt bármit is tehetnék, Ryat kikapja a kezemből és
a szájába tömi, majd átkarolja a derekamat, én pedig szétvetett lába közé
állok. Remegve nagyot sóhajtok, átkarolom, a fejét a mellkasomhoz
szorítom.
Tyson fog egy öngyújtót, végighúzza a kés hegyén, felforrósítja a fémet,
amivel majd elállítja a vérzést. Pislogok, hagyom, hogy kibuggyanjanak a
könnyeim, hogy tisztábban lássak.
Ty a foga közé veszi a kés markolatát, majd felemeli a whiskyt és
végigönti a férjem hátán. Ryat megfeszül, ajkai közül fojtott kiáltás tör elő.
Felnyögök, és Tyson olyan haragos pillantást vet rám, mintha csak
rontanék a helyzeten.
Gyengéden simogatom Ryat fejét, magamhoz ölelem, tudom, hogy érzi,
ahogy remegek. Tyson ismét felforrósítja a kést, majd a pengét laposan
tartva rányomja a férjem hátán tátongó vágásra; Ryat egyre szorosabban
ölel engem.
Az égő hús szagától legszívesebben elhánynám magam.
A gondolattól, hogy mindezt a férjem szenvedi el, öklendezni kezdek. De
sikerül visszanyelnem.
Tyson végül leejti a kést, majd kivesz valamit a táskából, és leragasztja a
sebet.
Felpillantok a mennyezetre, hátha így megszűnik a könnyek árja, mielőtt
ismét Ryat szemébe kell néznem. Nem akarom, hogy ilyen zaklatottnak
lásson.
– Ez elég addig, amíg eljutunk a kórházba. Szólok a pilótának, hogy
készen állunk. Ügyelj arra, hogy hason feküdjön! – és ezzel Tyson
magunkra hagy minket.
 ***

Kilépek a hálóból, nyitva hagyom az ajtót, hogy halljam, ha Ryatnek

szüksége van rám. Végigmegyek a folyosón, elérek oda, ahol Tyson ül. A
mobilján pötyög, amikor leülök vele szemben; úgy gondolom, fura lenne
máshová ülni, hiszen csak mi ketten vagyunk ébren.
– Alszik – közlöm, és Tyson bólint, de nem néz rám.
– Nem néztem végig az alagsorban, hogy mit csináltatok Ryattel –
mondja váratlanul Ty.
Homlokomat ráncolva szólalok meg.
– De azt mondtad Mattnek…
– Én adtam meg Ryatnek a kódot, amivel kikapcsolhatta a biztonsági
kamerákat. Tudtam, hogy azon az éjszakán lent voltatok az alagsorban,
amikor Ryat kikapcsolta a kamerákat a klub összes többi, benti kamerájával
együtt.
Szavai hallatán felsóhajtok. Ryatnek igaza volt – Tyson teljes mértékben
mellettünk állt.
Furcsa csend ereszkedik ránk, nem igazán tudok mit mondani. Ostobának
érzem magam, hogy hittem neki.
De mentségemre legyen mondva, hogy nagyon hihető volt.
– Én… köszönöm – nyújtom felé a zsebkését.
Végre felnéz, de nem nyúl, hogy elvegye tőlem.
– Balszerencsét hoz, ha becsuksz egy kést, amit valaki más nyitott ki.
Sóhajtva becsukom, kinyitom, majd ismét átnyújtom. Most elveszi.
Végez az üzenettel, amit írt, majd elteszi a mobilját, hátradől a helyén, és
felemel egy üveg whiskyt, ami a köztünk lévő asztalon van. Észreveszek
még egy poharat.
– Töltöttem neked egy italt.
Csak bámulom, amitől Tyson felnevet, és hozzáteszi:
– Nem tettem bele semmit.
– Pedig jó lenne! Rám férne egy rendes alvás. – Majd pillantásom
végigsiklik az üres repülőgépbelsőn. – Hol van Matt?
– Ahol a helye van – a csomagtérben.
Visszanézek a pohárra, majdnem belekortyolok, de eszembe jut, hogy
talán terhes vagyok. Bár kétlem, hogy Tyson tudná. Eltűnődöm, vajon
tudja-e, hogy tudom, mi történt vele. Vagy hogy ismerem a pletykákat a
Kiválasztottjáról.
– Adhatok egy tanácsot? – tudakolja Ty.
Szempillám alól bámulok fel rá.
– Igen.
Őszintén szólva úgy érzem, fuldokolok. Kint vagyok az óceán kellős
közepén, úgy, hogy a kezemet összekötözték a hátam mögött. A férjem itt
fekszik a szomszéd szobában ájultan, mert a barátja egy felhevített késsel
próbálta elállítani a vérzést, amit a volt pasim által kilőtt golyó okozott,
mivel a volt pasim megpróbált megölni. Bassza meg, ez az! Hadd halljam a
tanácsaidat!
– Sose kényszerítsd választásra.
Összevonom a szemöldökömet.
– Ezt most nem ér…
– Közted és a Lordok között.
Miért hiszi azt, hogy választásra kényszeríteném Ryatet? Tudom, hogy
esküt tett a kedvükért. És ha elárulja az esküjét, halál jár neki.
– Én soha…
– De, meg fogod tenni. Talán nem akarod, de veszekedni fogtok. Minden
pár ezt teszi – kortyol bele Ty az italába. – És amikor dühös leszel, ő
kiabálni fog, fájdalmas dolgokat fog mondani, aztán el kell majd utaznia
valamilyen küldetés miatt. És mikor dolgoznia kellene, a mobilját fogja
nézegetni, hogy válaszoltál-e az öt bocsánatkérő üzenetére. – Ty az ablakra
pillant, a whiskyspohár a térdén nyugszik. – Nem azt mondom, hogy ha
ilyen helyzetbe hozod, akkor nem téged választ, hanem a Lordokat. –
Pillantása visszatér rám. – Azt mondom, hogy téged fog választani. És
emiatt végezni fognak vele. Tudom, hogy ez önzés. Önzés azt mondani
neked, hogy felejtsd el az érzéseidet, és mindig Ryat érzéseit helyezd
előtérbe.
– Nem ezt teszi az, aki szerelmes? – tudakolom halkan.
Ty ajkához emeli az italát, felhorkan, majd belekortyol.
– Nincs két ember, aki egyformán szeret. És mindenki mást gondol arról,
hogy tulajdonképpen mi is a szerelem.
Felsóhajtok. Igen, Ryat és én szoktunk veszekedni. Elég sokat. Ez most
már mindig így lesz? Ha már minden lapot kiterítünk, és nincs több titok,
akkor is mindig egymás torkának esünk majd? Nem tudom megválaszolni
ezeket a kérdéseket, de azt tudom, hogy Tyson nem téved. Ryat
megkattanna, ha el kéne utaznia, én pedig dühös lennék, és nem törődnék az
üzeneteivel.
– Milyen sűrűn fogják elvenni tőlem?
– Nincsenek megadott dátumok. De Ryat az egyik legjobb, és ezt a
Lordok is tudják. Lehet, hogy évente háromszor, de az is lehet, hogy
hússzor – von vállat hanyagul Ty. – Lehet, hogy reggeli után elhívják, és
vacsorára már otthon is van. Vagy lemarad a karácsonyról, az évfordulókról
és minden gyereketek születéséről. – Tyson felemeli az italt, és felhajtja.
Majd leteszi az asztalra, végigsimít ajkán és borostás arcán. – Egy Lord
akkor szolgál, amikor hívják. Gépek vagyunk, akiket háborúra képeztek ki.
És valahol valaki mindig háborút akar szítani.
Tyson válaszától nem érzem jobban magam. De eltűnődöm, honnan tudja
mindezt. Tapasztalatból? Tudom, hogy történt valami a Kiválasztottjával, de
még jegygyűrűt sem visel. Amitől elfog a kíváncsiság, hogy miért nem
lépett tovább soha.
– Feltehetek egy kérdést?
– Persze – érkezik meglepetésemre habozás nélkül
a válasz.
– Te idősebb vagy.
Ravasz mosoly ül ki Ty arcára, amitől kék szeme még élénkebben
csillog.
– Ez nem kérdés.
Idegesen nagyot nyelek.
– Három évvel vagy idősebb Ryatnél. Miért nincs melletted egy Lady? –
Ty csak bámul rám, a mosolya eltűnt, és úgy érzem, magyarázattal tartozom
neki. Fészkelődni kezdek a helyemen, egy hajtincset a fülem mögé tűrök. –
Azt gondoltam, hogy szinte minden Lord előre elrendezett házasságot köt,
még mielőtt elvégezné a Barringtont.
Ty bólint.
– Ez így van. A Lordok szerint egy férfi nagyobb megbecsülést vív ki
egy feleséggel az oldalán. A külvilág számára így megbízhatónak és
bizalomgerjesztőnek tűnik.
– Szóval számodra sosem helyeztek kilátásba előre elrendezett
házasságot? – Nem vagyok biztos benne, hogy a Kiválasztottja csak a móka
kedvéért volt, vagy feleségül is akarta venni, de ezt nem fogom
megkérdezni tőle.
– De igen – dől hátra Tyson a bőrülésen. – De a körülmények változnak.
És felmerült egy lehetőség. A Lordoknak szükségük volt valakire, aki
elvégzi helyettük a piszkos munkát.
– A Blackout? – tudakolom, hogy jól értem-e, amit mond.
Ty bólint.
– Úgy volt, hogy öltönyös-nyakkendős üzletember leszek, több millió
dolláros vállalkozással a hátam mögött, gyönyörű feleséggel, kutyával, két
gyerekkel. – Legyint.
– A szokásos baromság. Amiről egy adott ponton azt gondoltam, hogy
akarom. De mint minden másban, ebben is meggondoltam magam, és
odaálltam a Lordok elé egy ajánlattal. Egyetlen okból vállaltam el a
Blackoutot.
– És mi az? – kérdezem lassan; azon tűnődöm, nem ások-e túl mélyre, de
Ty önként közli velem mindezt. Ryat sose mesélne Tysonról, és ezt
tiszteletben tartom. De ez még nem jelenti azt, hogy nem akarom tudni.
– Belementek, hogy én döntsem el, kit veszek feleségül. Ha eljön az ideje
– ül ki lassú, ördögi mosoly Ty arcára, és megvillantja tökéletes, fehér
fogsorát.
Homlokomon elmélyülnek a ráncok.
– Annyira meg akartad kapni a szabadon házasulás lehetőségét, hogy
feladtad azt, hogy Lordként magasabb címed legyen?
Mosolyába most valami gonoszság vegyül.
– Olyan ember vagyok, aki a földön csúszva nyalja le a cipőről a sarat,
mint a paraszt, aki alamizsnáért könyörög
a király színe előtt. Hogy elhitessem vele, hogy gyenge vagyok. De csak
azért, hogy amikor senki nem figyel, elvághassam a torkát.
ÖTVENKILENCEDIK FEJEZET
RYAT

Kinyitom elnehezült szemhéjamat, és már azelőtt megérzem a steril szagot,

mielőtt meglátnám a fehér falakat – rájövök, hogy egy kórházi ágyon
fekszem. Fel akarom emelni
a jobb karomat, de nem mozdul.
– Már megint! – Odapillantok, arra számítok, hogy az ágyrácshoz
kötöztek, de egy barna hajú lány fekszik mellettem, pont a karomon.
Blake! Hála az égnek! Lehajolok, megcsókolom a homlokát, ajkam
elidőzik egy kicsit a bőrén.
Blake szeme kinyílik, és egy egész másodperc is eltelik, mire rám
fókuszál.
– Ryat? – kapkod levegő után. – Magadhoz tértél! – Fel akar kelni, de
visszahúzom.
– Ne, Blake…
– De doktor Gavin…
– Ne, kérlek! – húzom oda magához. – Maradj itt! – Beszívom a haja
illatát, az ismerős eperillattól elmosolyodok.
– Maradj itt velem! Még egy kicsit.
– Oké, Ryat – pillant fel rám, és gyengéden arcon csókol.
– Egek, mennyire hiányoztál! – mondom, és Blake szeme könnyekkel
telik meg.
– Soha többet ne csinálj ilyet! – morogja Blake. – Csak hogy tudd: ha
hazaérünk, szétrúgom a seggedet!
Felnevetek, és homlokon csókolom.
– Mondd, jól vagy?
– Igen.
Ahogy válaszol, észreveszem a zúzódást a szemén.
– Megütött?
– Jól vagyok – húzódik el Blake.
 – Blake! – mordulok fel. – Mondd el, mit művelt veled! – Kényszeríteni
fogom Mattet, hogy a gyóntatószékben elmondja LeAnne-nel kapcsolatos
bűneit, de azt nem fogom kiszedni belőle, amit Blake-kel tett. Nem akarom,
hogy mindenki megtudja, min ment keresztül a feleségem.
Blake felsóhajt, és végigsimít a haján.
– Azt mondta, hogy kezdjek el menekülni.
Összevonom a szemöldökömet, eszembe jut valami egy játékról.
– Mégis miért…
– Meg akarta valósítani a fantáziámat – suttogja Blake idegesen. – Azt
mondta, hogy fussak el előle. El akart kapni, hogy megerőszakoljon.
A fogaim összekoccannak, izmaim megfeszülnek, így is sajgó testem
még jobban fáj.
– Először még sikerült távol tartanom magamtól. Aztán elkapott, és ott
volt Tyson…
– El kellett hitetnünk Matt-tel, hogy Tyson miattad volt ott
– közlöm. Bárhogy is történt volna, Matt gyanakodott volna, de mi tudtuk,
hogy nem hagyta volna ki a plusz segítséget, hogy használhassa Blake-et. –
El kellett játszania egy szerepet.
Blake felhorkan.
– Nagyon ügyes volt. Tyson elhitette velem, hogy része volt a Blackout-
beli támadásban. Sőt, rálökött a dohányzóasztalra…
– Kénytelen volt a közeledbe férkőzni – mondom, bár gyűlöletes
számomra a tény, hogy Ty hozzáért Blake-hez. Nem azért vagyok dühös,
mert durván bánt vele, hanem azért, mert megérintette. És mert Matt
komolyan azt gondolta, hogy ő és Tyson megerőszakolhatják a feleségemet.
– Mi tudtuk, hogy Matt valahogy meg fog kötözni téged. Kötéllel,
kábelkötegelővel vagy bilinccsel.
Blake a homlokát ráncolja, összevonja a szemöldökét.
– Ezért volt a kulcs a zsebemben?
Bólintok.
– Tyson csúsztatta bele, amíg a dohányzóasztalon feküdtem.
Abban a pillanatban, hogy Tyson meglátta, hogy Blake bilincsben van,
kénytelen volt közel kerülni hozzá.
– Sajnálom, Blake!
– Jól vagyok – ragadja meg a kezemet Blake. Lágyan rám mosolyog, és
hozzáteszi: – Matt nem ért hozzám.
 Hazudik. A nyomok az arcán arra utalnak, hogy Matt rátette a kezét,
mielőtt odaérhettem volna.
– Megmentettél. Megint.
Puha arcát a tenyerembe fogom, hüvelykujjamat végigfuttatom meleg
bőrén. Nem tudom, mihez kezdenék, ha többé nem láthatnám viszont.
– Szeretlek, Blake!
– Én is szeretlek téged! – hajol előre Blake, és ajkát gyengéden az
enyémre nyomja.
Amikor elhúzódik, körülnézek, de még mindig csak ketten vagyunk.
– Hol van Matt? Kérlek, ne mondd, hogy megint megszökött!
– Nem. Tyson vigyáz rá a Blackout alagsorában. Megkért, hogy
mondjam meg neked, hogy ha készen állsz, odaviszi a székesegyházba.
Elkezdek felemelkedni.
– Ma este megcsinálhatjuk.
Blake kezét a mellkasomra helyezi, és visszanyom.
– Nem!
– Blake…
– Nekem az kell, hogy újra a régi legyél. És Ryat, az akkor fog
megtörténni, ha már meggyógyultál.
– Blake – mordulok fel. Na ne, most már ő is…
– Szükségünk van rád.
– Nincs időnk a… – Hirtelen elhallgatok. – Szükségünk?
Többesszámban?
Blake elmosolyodik, és bólint.
– Igen, többesszámban, Ryat. – Odanyúl, felemel egy fekete-fehér képet,
és odanyújtja, hogy jobban lássam.
– Ikreink lesznek. És szükségünk lesz rád…
– Ikreink? – ismétlem meg, hogy biztosan jól hallottam-e.
Blake bólint, gyönyörű mosoly ül ki tökéletes arcára. Még sose láttam
ilyen ragyogónak a szemét. Végül én eredtem az ő nyomába, de ő volt az,
aki visszahozott. Ez a nő hihetetlen. És én vagyok a világ legszerencsésebb
embere, hogy a magaménak mondhatom.

BLAKELY
Ryat három hete fekszik kórházban. Újabb műtéten esett át belső vérzés
miatt. Túlerőltette magát, és sok pihenésre van szüksége. Én ügyelek rá,
hogy ez meglegyen. Meglep, hogy ilyen szófogadó. Biztosan szüksége volt
a pihenésre, tekintve, milyen makacs. De mi ketten olyanok vagyunk, mint
a borsó meg a héja. Ladyként megértem, hogy mit kell megtennie az én
Lordomnak. Azt is megértem, hogy még neki is vannak korlátai. És
hamarosan lesz két kis ember, akiről gondoskodnunk kell. Muszáj száz
százalékban felépülnie.
Minden pillanatot itt töltöttem vele. De tudom, hogy amint ma
hazaengedik, az irányítás ismét kicsúszik a kezem közül. Ryat egy jó ideje
nyughatatlan. Bosszúra szomjazik, ahogy én is.
Kiköpöm a fogkrémet, megtörlöm a számat, kilépek Ryat privát
fürdőszobájából, és bemegyek hozzá.
A kórházi ágy mellett áll, félmeztelenül, épp a nadrágját húzza fel.
Nekidőlök az ajtófélfának, és csak nézem. Ryat Alexander Archer teste
kidolgozott. Szépen formált hasizma, széles mellkasa, izmos karja – maga a
mennyország. És én egy jó ideje vágyakozom rá.
Felpillant, elvigyorodik, észreveszi, hogy nézem. Majd benyúl az ágyon
heverő zsákba, és kihúz egy ruhát.
– Ezt vedd fel! – parancsolja.
Felnevetek, mintha viccelne. Majd kinézek az ablakon,
s látom, hogy a talajt és az épületet hó borítja.
– Ryat, tegnap esett a hó. Ebben szétfagyok.
Ryat odalép hozzám.
– Majd én megmelengetlek.
– Komolyan mondom.
– Én is – vonja fel a szemöldökét, provokál, hogy merek-e visszaszólni.
Felhorkanok.
– Amúgy ezt hogy sikerült becsempészned ide? – Meglep, hogy még
nem égette el.
– Megkértem Sarah-t, hogy csomagoljon neked valami szexi cuccot.
– Kicsit sokat mutat, nem?
– Talán látni akarom, ami az enyém.
Felsóhajtok és tudom, hogy Ryat ismét tökéletesen a régi, és az ilyen
csatákban a nyerési esélyem a nullával egyenlő.
 Égnek emelem a tekintetem, leveszem a pulóveremet, hagyom, hogy a
földre hulljon, majd kigombolom a farmerem, letolom és félrerúgom.
– Emeld fel a karodat! – vezényel Ryat, én pedig a fejem fölé emelem,
hagyom, hogy feladja rám a ruhát. A hűvös anyag lágyan simogatja a
bőrömet. – Tökéletes! – dicsér meg, és ujjhegyét végighúzza a mellemen,
ahol kilátszik
a V-alakú kivágásból, én pedig elpirulok.
Két kezét a combom közé nyomja, tenyere a puncimra simul. Felnyögök,
mert ott akarom érezni. Magamon akarom érezi. Nem tudom, a terhesség
teszi-e, de legszívesebben folyton szexelnék. A szokásosnál is többször.
Talán az az oka, hogy amíg lábadozott, nem lehettünk együtt.
– Gyere ide! – ragadja meg a kezemet, és az ágyra húz. Lesöpri róla a
táskát a földre. – Hajolj rá, és tedd szét a lábadat! – morogja a fülembe.
Nem vitatkozok. Inkább hálát mondok Istennek. Amikor lehajolok,
felhúzza a ruhámat és a fenekemre csap.
Arcomat az ágyba temetem, így ha valaki elhalad az ajtó mellett, nem
hall meg minket. Ujját a tangámba csúsztatja, és végigsimít lucskos
puncimon. Hátratolom a csípőmet.
– Valaki nagyon készséges! – mondja halkan Ryat.
– Kérlek! – könyörgök, mert tudom, hogy bármennyire próbál lassan
haladni, ő is ugyanúgy szexelni akar.
Nem válaszol, de a cipzár hangján kívül mást nem is akarok hallani.
Másodpercek múlva belém nyomja a farka hegyét, és érzem, hogy betölt,
hogy szokjam a méretét.
Az érzéstől majdnem fennakad a szemem. Túlságosan sok idő telt el, mióta
utoljára szexeltünk.
Tövig benyomja, amitől eláll a lélegzetem. Majd ráhajol a hátamra, kezét
a torkomra fonja, megszorítja, de annyira nem, hogy ne kapjak levegőt.
– Bassza meg, Blake! – morogja, ajka lecsap a nyakamra, a bőrömet
szívja, míg csípője felveszi az iramot, az ágy szélének döntve ritmikus
mozdulatokkal dönget.
Kezemet a számra nyomom, hogy elfojtsam a feltörő, érthetetlen
hangokat, amiket kikényszerít belőlem. Foga a bőrömbe mélyed, majd
megmerevedik, és belém élvez.
Kihúzza és az ágynak dől.
– Ez nem fair! – nyafogok.
 Felnevet, a combomra csap, elönt az égő érzés.
– Még nem végeztél – térdel oda mögém.
– Mégis mit…
– Maradj így! – Rácsap a puncimra, én felkiáltok, majd arcomat ismét az
ágyba fúrom.
Ujjai szétnyitnak, beszívom a levegőt, amikor megérzem, hogy valami
hideg, gumiszerű anyagot nyom belém.
– Ryat – mi a…?
– Csak egy kis móka – áll fel Ryat, és engem is felsegít.
HATVANADIK FEJEZET
RYAT

– Mondd, éhes vagy? – tudakolja Blake, ahogy kinéz a kocsim anyósülése

melletti ablakon, amit Gunner a kérésemre reggel leparkolt a kórház elé.
– Rád éhezek – válaszolom, és tekintetem végigsiklik lágy és izmos
lábán. A farkam kemény, tudom, hogy az ondóm épp most folyik ki a
puncijából.
Blake égnek emeli a tekintetét.
– Rendes ételre. Be kell szaladnom a boltba úton hazafelé. Mit kérsz
vacsorára?
– Eléldegélnék a puncidon, Blake – nyúlok oda, és becsusszan a kezem a
combja közé.
– Ryat! – tiltakozik, és rácsap a kezemre. – Vezetsz!
– Megint körülnéz, és megkérdezi: – Hová megyünk? – A fejét forgatja,
mert elhagytuk a szokásos kijáratot.
– El kell mennem valakihez, mielőtt hazamegyünk – válaszolok
rejtélyesen. Tudom, hogy vitatkozni fog velem, ezért felemelem az ölemben
heverő mobilomat, és megnyitom az alkalmazást.
– Ryat! – sikkant fel másodpercek múlva, amikor a puncijában életre kel
a vibrátor.
– Harminc perc autózás vár ránk, Blake – jelentem ki, és elvigyorodok,
amikor látom, hogyan fészkelődik. – Ennyi idő alatt hányszor tudsz
elélvezni?
– Ezt nem mondod komolyan! – nyög fel Blake, és fejét
a fejtámlának dönti, ahogy az autópályán száguldunk.
– De, igen – ejtem a mobilomat az ölembe; a kis játékszer tovább
dolgozik.
– Bassza meg! – nyögi Blake, és csinos nyári ruhájának szélét
markolássza. Amint hazaviszem a feleségemet, letépem ezt róla és
elégetem. Igaza volt. Túlságosan sokat mutat, de ez egy bizonyos célt
szolgál.
 Nem bírok magammal, megint benyúlok a ruhája kivágásába, és
megszorítom a mellét.
– Ryat, kérlek! Nem tudom…
– De igen, tudod, és fogod is! – mondom, és megcsavarom kemény
mellbimbóját, majd elhúzom a kezemet. – Azt akarom, hogy a bugyid az én
ondómtól meg a te nedvességedtől legyen lucskos! Kibaszottul lucskos,
Blake!
Blake keze saját combját markolássza, csípője előre-hátra ring. Amikor
megbasztam a kórházi szobában, nem engedtem, hogy elélvezzen.
Szándékosan húztam az időt, tudtam, hogy alig várja, hogy a csúcsra
jusson.
Hátraveti a fejét, ívbe feszíti a hátát és a torkából feltörő hangban
keveredik a színtiszta kín és megkönnyebbülés, majd az ülésnek dől.
– Ez egy – kezdem el a számolást, és Blake ismét azonnal elhelyezkedik.

***

Befordulok a Blackout parkolójába, és leállítom a kocsit. Amikor bezárom

az alkalmazást, Blake teljesen kimerülten dől hátra az ülésen.
Odahajolok, és kezemet a lába közé nyomom.
– Tökéletes! – dicsérem, és ujjaim fel-le járnak a tangáján. Olyan
lucskos, amilyennek érezni akartam. A combjára csapok, majd odavetem a
parancsot: – Tedd szét a lábadat! Még jobban!
Blake lehunyja a szemét, nagyot nyel, és azt teszi, amit mondok.
Félrehúzom a bugyiját, megragadom a vibrátort és lassan kihúzom.
Felnyög, mintha máris hiányolná.
Nem bírok magammal, a számhoz emelem a játékszert, megnyalom,
lenyalom róla azt az édes mézet, amit úgy imádok. Majd a földre ejtem, és
kiszállok. Odalépek az ajtajához, kinyitom előtte, és kisegítem.
A vállamra vetem, ő pedig felsikolt. Rácsapok meztelen fenekére,
átviszem a parkolón, így nem lesz nedves a magas sarkúja. Minden tiszta
hó, saras pocsolyák állnak itt-ott.
Ahogy belépünk az oldalajtón, leteszem a földre, és teljes testtel a
feketére festett falnak nyomom.
 – Na, ki vagy te? – tudakolom, és végignézek szép kis arcán. Még mindig
azon igyekszik, hogy újra normálisan lélegezzen.
– A te ügyes kicsikéd – válaszolja halkan.
– Igen, az vagy – ragadom meg az arcát, majd megcsókolom, hogy
megízlelhesse, mit műveltem vele a kocsiban. Szétnyitja ajkát, én pedig
elmélyítem a csókot, majd gyorsan elhúzódom. Aztán lehúzom a lépcsőn,
és belépünk az alagsorba.
Tyson ott áll a helyiség közepén, szétvetett lábbal, kezében locsolócső, és
a megbilincselt Mattet locsolja.
– A társaság miatt muszáj jól kinézned – közli Matt-tel.
– Baszódj meg! – kiáltja Matt, és kiköp egy adag vizet.
Matt a helyiség közepén egy székhez van kötözve.
A betonpadlón végig lefolyók helyezkednek el, pontosan ezért.
– Látom, semmi nem változott – jelentem be érkezésünket. – Gondoltam,
benézünk, hadd lássuk, hogy vagy. Mármint mielőtt kibelezlek.
Matt ide-oda veti magát a széken.
Mielőtt Blake ma reggel felkelt, én már egyeztettem Tysonnal. Be
akartam nézni, hogy adjak Mattnek egy kis ajándékot, mielőtt megölöm.
– De előbb… szerettem volna adni neked egy kis apróságot. – Tyson és
én a feleségemhez fordulunk, aki nekidől a túlsó falnak, karba teszi a kezét,
arcán bizonytalanság tükröződik; nem érti, mit keresünk itt. – Vedd le a
bugyidat!
Blake tágra nyílt szemmel bámul rám, nagyot nyel. Azonban csak egy
pillanatig habozik, majd a falnak támaszkodva letolja a tangáját még mindig
remegő lábán. Odamegyek hozzá, ő pedig vöröslő arccal nyújtja át.
Visszafordulok Matthez.
– Szeretted volna megkóstolni. – Kis időbe telt, de Blake és én a
kórházban időmilliomosok voltunk. Elmeséltettem vele minden apró
részletet, ami köztük történt, amíg Matt fogságában volt. – Azt gondoltam,
megadom ezt neked. Tekintsd az utolsó vacsorádnak – nyomom Blake
ondóval átitatott bugyiját Matt szájába. Rátapasztom a tenyeremet, Tyson
pedig letép némi szigszalagot, és miután elveszem a kezemet, több csíkot is
Matt arcára helyez.
Matt teste rángatózni kezd, mintha küzdene a hányinger ellen, és az ellen,
hogy megfulladjon saját hányadékától.
Megragadom Matt arcát, és kényszerítem, hogy felnézzen rám.
 – Fél órája megbasztam azt az édes kis pináját, és bele is élveztem –
vigyorgok rá ördögien, és meglátom szemében a rémületet. – Ha esetleg
azon merengenél, hogy miért is olyan nedves.
Matt elvörösödik haragjában, és dühösen bámul rám.
Azt mondtam a feleségemnek, hogy senki nem fogja látni vagy hallani
azt, amikor megbaszom, és ezt komolyan is gondoltam. De azt nem ígértem
meg, hogy egy másik férfi nem fogja megízlelni az ondómat, ami kifolyt a
puncijából és benedvesítette a bugyiját. Ezért haraptam a nyakába,
és csaptam rá a belső combjára a kocsiban. El akartam dicsekedni vele
Mattnek. Megmutatni, hogy mi az, ami soha nem lesz az övé. Történjen
bármi is. Emlékeztetnem kell rá, hogy Matt ugyanúgy a birtokomban van,
ahogyan ő kívánja azt, hogy Blake legyen az ő birtokában. Beleélvezhettem
volna egy csészébe is, majd kényszeríthettem volna, hogy megigya, de ez
édesebb. Ez, hogy megkapja Blake-et, de csak velem együtt – a feleségem
és én egy csapat vagyunk. A Lord és a Ladyje.
Pofon ütöm Mattet, amitől összerándul.
– Hamarosan találkozunk.
Ezzel megfordulok, megragadom Blake kezét és kilépek a szobából;
Tyson utánunk jön.
– Mikor akarod megkapni? – tudakolja, miután bezárta az ajtót.
A feleségemre pillantok, látom, hogy tűzpiros az arca,
a földet nézi, és tudom, hogy muszáj lesz kibékítenem.
– Vasárnap estére.
Ma csütörtök van, így két hétköznap és az egész hétvége a
rendelkezésemre áll, hogy a feleségemmel otthon kettesben felidézhessem,
hogy hozzám tartozik. Míg a halál el nem választ.

BLAKELY

Vasárnap este a székesegyházban lévő dolgozószoba kanapéján várok. Ryat

némán ül az íróasztalnál, amikor kopognak.
– Gyere be! – szólal meg Ryat.
Ahogy felpillantok, látom, hogy Tyson lép be. Nem tudom, miért, de arra
számítottam, hogy köpönyeget és maszkot visel majd, de nem így van.
Fekete farmer és fekete, V-kivágású póló van rajta. Sötét haja ugyanolyan
kócos, mint szokott lenni.
– Készen áll.
Ryat bólint.
– Köszönöm. Máris megyek.
Tyson rám pillant, úgy érzem, mintha provokálna. Ez azon alkalmak
egyike, amikor félre kell tennem az érzéseimet a férjem kedvéért. Tyson
kimegy, és becsukja maga mögött az ajtót.
A szobában csend honol, és amikor a jegygyűrűmre pillantok, Ryat
megszólal.
– Blake, neked nem kell…
– Maradok – vágok közbe, és belenézek a szemébe.
Ryat összeszorítja ajkát, de bólint.
– Adj nekem egy percet – kéri, majd folytatja a telefonján a pötyögést.
Ismét kopognak, és Ryat sóhajtva csapja le a mobilját.
– Mi van? – csattan fel.
Az ajtó kinyílik, apám lép be, majd becsukja maga mögött. Felállok.
– Azt hiszem, én most megyek.
– Várj! – nyújtja ki apám kezét megadón.
Megállok, és a földet bámulom. Azóta nem beszéltem vele, hogy a
kórházban voltam. Még csak meg sem próbált felhívni vagy üzenni. Nem
tudom, hogy ez az ő döntése volt-e, vagy Ryat blokkolta a mobilomról.
Ezen a ponton már meg sem kérdezem.
– Inkább nem – jelentem ki, és elhaladok mellette. De amikor megfogom
a kilincset, megállok és megfordulok. Férjem az íróasztalnál ül, ujjait
összekulcsolja a tarkóján, lazít a széken, pillantása rám tapad. Apám
azonban úgy fest, mint egy eltévedt kiskutya; a földet bámulja. – Meg kell
kérdeznem valamit.
– Bármit – találkozik apám tekintete az enyémmel, és egyet lép felém.
– Matt azt mondta, egy Lord nem választhat akármilyen nőt. Hogy egy
listán kell szerepelnie.
Apám idegesen nagyot nyel, de bólint.
– Így van – suttogja.
Durván felnevetek, amitől apám összerezzen.
– Szóval te prostituáltál engem? – csattanok fel, mert azt gondoltam,
hogy Matt hazudott. De nem. Ez volt a kibaszott igazság. – Mert egy
Kiválasztott ez, apa: nem más, mint ribanc. – Akkoriban nem értettem.
Basszus, még most sem értem teljesen, de egyértelmű, hogy ezek a szülők
kölcsönadják a lányokat a Lordoknak, hogy használják őket. Nem vagyunk
mások, mint trófeák. Felajánljuk szolgálatainkat. Mi van, ha lányaim
születnek? Sosem fogom hagyni, hogy ez történjen velük! Vagy ha fiaink
lesznek? Kurvára nem akarom, hogy a fiainknak Kiválasztottat kelljen
választania. Basszus, azt sem tudom, mi történt Tyson Kiválasztottjával, de
azt tudom, hogy nem ő volt az első, aki belehalt ebbe az egészbe.
– Nem – ingatja apám szaporán a fejét, és még egyet lép felém. – Nem
így történt.
– Akkor hogy történt? – tudakolom.
Ryat elveszi a kezét a tarkójáról, és feláll.
– Blake…
– Nem. Majd én – emeli fel apám a kezét a férjem felé. Karba teszem a
kezemet, előretolom a csípőmet, és türelmetlenül várakozok. – Anyád…
vagyis Valerie… – helyesbít gyorsan. – Azért íratott fel téged a listára, mert
azt akarta, hogy Matt-tel legyél. Ez volt Kimberlyvel a tervük. Amikor
rájöttem, összevesztünk. Nem akartam, hogy Kiválasztott légy, de már túl
késő volt. Nem tudtam megakadályozni. Az egyetlen lehetőségem az volt,
hogy közbeavatkozok. Így Ryatre bíztam a feladatot, mert tudtam, hogy
hűséges a Lordokhoz, és nem utasítja el a kérésemet. – Ismét lép egyet
felém, én is hátralépek, hátam az ajtónak ütközik, és apám elkomorul. –
Sosem hittem, hogy idáig fajul ez az egész. Kérlek, Blakely! Hinned kell
nekem! Én csak meg akartalak menteni Matt-től!
Ryatre pillantok, aki az íróasztala mögött áll, zsebre dugott kézzel.
Smaragdzöld szemének tekintete semmit nem árul el. Talán megbánta? Ez a
legnagyobb félelmem. Tudom, hogy nem véletlenül jutottunk idáig.
Kényszer alatt cselekedtünk. Mégis szerelmes vagyok belé, történjen bármi.
Mi van, ha csak a Lordok iránti hűsége miatt csinálja végig? Ha csak játék
vagyok számára, amiben nem hajlandó veszíteni? Játék, amit végigjátszik,
kerül, amibe kerül.
– Adjon nekünk egy percet! – kéri Ryat apámat.
Apám felsóhajt, válla meggörnyed, az ajtó felé indul, én pedig ellépek,
hogy ki tudjon menni.
Némán a jegygyűrűmre pillantok, amikor Ryat odalép hozzám, megfogja
az arcomat, és gyengéden kényszerít, hogy felnézzek rá.
 – Hagyd abba! – parancsolja.
El akarom fordítani a fejemet, de a keze megakadályozza.
– Látom az arcodat, Blake. Szeretném, hogy tudd, hogy… bármi is
hangzik el odakint, bármit is teszek… tudnod kell, hogy szeretlek.
Bólintok, könnyek égetik a szememet.
– Komolyan mondom – húz magához Ryat, és gyengéden homlokon
csókol. – Lehet, hogy az elején feladat voltál számomra, de most már te
vagy az életem – teszi tenyerét a pocakomra, és gyengéden végigsimítja. –
Ti hárman vagytok az életem. És ti mindig elsőbbséget élveztek majd.
Megértetted?
Szavaitól gyorsabban kezd verni a szívem, és idegesen nagyot nyelek.
– Szeretlek – suttogom.
Gyengéden szájon csókol, kinyitja az ajtót, és belépünk a
székesegyházba. A Lordok ott ülnek a padsorokban, köpönyeget és maszkot
viselnek. Ryat a legelső padsorhoz vezet, én pedig ugyanott foglalok helyet,
ahol utoljára akkor ültem, amikor végignéztem, hogy megkínoz valakit, aki
megpróbálta tönkretenni a vele közös életemet.
Ryat felmegy a lépcsőn, és odalép egy fekete lepedőhöz, ami a
mennyezetről lóg le. Felnyúl, lerántja, és meglátjuk azt, ami mögötte van –
Mattet.
A plafonhoz erősített kötélen függ, karját összekötözték a háta mögött.
Lábát széttárja, mert a földhöz láncolták, és csak bokszeralsót visel.
Matt tiszta vér, és eltűnődöm, vajon mit tett vele Tyson az utóbbi egy
hónapban, amíg Ryat lábadozott. Nem eleget ahhoz, hogy megölje, de azért
tele van zúzódásokkal és rászáradt vérrel.
Ryat odalép a keresztelőmedence mellé, és szembefordul a gyülekezettel.
– Lordok, véleményem szerint ez mindenki számára kijózanító pillanat –
kezd bele. – Ő itt a társunk, egy Lord, aki úgy döntött, elárulja esküjét és
hűtlen lesz hozzánk!
Matt felemeli a fejét. és haragosan bámulja Ryat tarkóját.
– Mi a büntetése? – teszi fel a kérdést Ryat.
– Halál! – zúgja kórusban a gyülekezet, amitől összerezzenek.
– Csak tessék! – mordul fel Matt. – Semmit sem fogok mondani!
Ryat arcán mosoly terül szét.
– Nem is kell… majd ő mond.
 A hatalmas helyiségben hallani, ahogy nyílik, majd csukódik egy ajtó, és
látom, hogy apám Valerie-t vonszolja fel a színpadra. Kiegyenesedek, és
azonnal Ryatre pillantok. Engem néz. Megpróbálta elmondani nekem, hogy
nem kell itt lennem ma este. Ez volt az oka? Azt gondoltam, meg akar
kímélni attól, amit Matt-tel fog tenni, de talán engem védett attól a nőtől,
akit olyan sokáig anyámnak hittem.
Apám megállítja Valerie-t és térdre kényszeríti. Valerie a szájpecek
mögött felnyög. Apám odalép hozzá, kiveszi a pecket, és Valerie
hangosabban kezd kiáltozni. Apám belemarkol a hajába, és hátrarántja a
fejét.
– Egyetlen esélyt kapsz, hogy kimagyarázd magad!
– mondja nyugodtan.
Mióta Ryat visszahozott, tudom, hogy apám Lord, de sosem hittem, hogy
látni fogom akcióban. Erről akart beszélni velem az irodában? Elő akart
készíteni arra, amit tervezett? Talán ő maga sem akarta, hogy itt legyek.
Valerie zokog, egész testében reszket.
– Ő ölte meg azt a nőt!
– Valerie! – csattan fel Matt. – Fogd be a pofádat, te ostoba picsa!
Ryat odalép hozzá, és kivesz valamit a hátsó zsebéből. Egy fekete, gömb
alakú szájpecket. Benyomja a gömböt Matt szájába, majd a tarkóján
megkötözi.
– Később te is sorra kerülsz – nyugtatja.
– Semmi gond – simít végig apám Valerie haján, aki rémülten megremeg
az érintésétől. – Folytasd!
Valerie szipog.
– Én… megtudtam, hogy kommunikálsz LeAnne-nel. El akartátok
mondani Blakelynek, hogy ki ő – néz könnyes szemével a szemembe. – Azt
nem hagyhattam. Nem hagyhattam…
A földet bámulom, nem törődök tovább vele. Egész életemben azt
gondoltam, ő az anyám, és bár szerettem, most nem tudok túllépni azon,
hogy el akarta venni tőlem a kisbabáimat. Hogy azt gondolta, hogy olyan
csúnyán cserben hagytam, hogy újra akarja kezdeni az egészet.
– Folytasd! – sürgeti apám. Még mindig kedvesen a haját simogatja, de
Valerie úgy reszket, akár a nyárfalevél.
– Csak rá kellett volna ijesztenie a nőre. De Matt túlzásba esett –
zokogja. – És megölte…
 – Pontosan – lép egyet hátra apám, és Valerie válla megkönnyebbülten
meggörnyed. Azt hiszi, apám megjutalmazza majd azért, hogy igazat
mondott. – Matt valóban túlzásba esett – helyesel, és bólint. – Azonban
LeAnne nagyon is életben van.
Ryatre pillantok, aki apámra bámul, arcán értetlenség ül, ami azt jelzi
számomra, hogy ugyanúgy nem tudott semmit, ahogy én sem.
– Nem – ingatja a fejét Valerie. – Matt megölte…
Ahogy mögöttem kitárul a szárnyas ajtó, felsikoltok.
A padsorokban mindenki megfordul, hogy lássa, ki lépett be, de én képtelen
vagyok megmoccanni. Szobormereven ülök. Felnézek a karzatra, a
férjemre. Egyébként is kemény álla megfeszül, teste merev, szeme elsötétül.
Csak azt hallani, hogy női magas sarkú kopog a betonon, ahogy valaki –
egy nő – végighalad rajta. Védelmezőn növekvő hasamra teszem a kezemet,
nem tudom, mire számítsak, és könnyek futják el a szememet.
– Miattam ne hagyjátok abba – szólítja meg egy női hang a gyülekezetet.
Ettől a hangtól mellkasom fájdalmasan összeszorul.
Nem. Nem. Nem. Nem hiszem el.
– LeAnne – mondja apám, és elmosolyodik. – Gondoltam, szívesen részt
veszel a mókában.
Pislogok, és könnyek folynak végig arcomon.
Matt küzd kötelékei ellen, míg Valerie térden állva zokog.
Látom a szemem sarkából, hogy egy alak lépked felfelé a bal oldali
lépcsőn. Önkéntelenül is odanézek. Hosszú, sötét haja hullámokban omlik
végig a hátán. Öltözéke olyan, mintha temetésre készülne. Széles, fekete
kalapot visel, fél arcát fekete csipkefátyol takarja. Szűk, fekete ruhát visel,
hosszú uszállyal. Ahogy belép, szembefordul a tömeggel, és hallom, hogy a
padsorokban ülő Lordok tátott szájjal csodálják szépségét. Ordít róla a
hatalom, és csak úgy sugárzik belőle a vagyon. Döbbenetesen gyönyörű
napcsókolta bőrével és nagy, kék szemével. A száját láthatóan
megcsináltatta – bár nem túl nagyra –, és tűzvörös színben pompázik.
Pontosan úgy festek, mint ő.
– Ezt nem értem – szólal meg elsőnek Ryat. – Láttam magát meghalni.
– Nem. Azt láttad, hogy a földön fekszem. Nem ellenőrizted, hogy
meghaltam-e – helyesbít LeAnne.
Ryat megvakarja a tarkóját, és hátralép. A ténytől, hogy valóban zavarba
ejti a helyzet, még idegesebb leszek.
 LeAnne odalép Valerie elé, és karcsú csípőjére teszi
a kezét.
– Meg akartál öletni. – Hangos csattanással pofon üti Valerie-t. – Mert
nem akartad, hogy Blakely megtudja az igazat. – Felnevet, megragadja
Valerie arcát, és hátranyomja a fejét, így az kénytelen felnézni rá. – Ha én
nem lennék, soha nem lett volna esélyed anyává lenni. Nem az én hibám,
hogy kudarcot vallottál – löki el LeAnne Valerie-t.
Valerie zokog, feje előrecsuklik.
– Na és te… – lép oda LeAnne Matthez, aki továbbra is ide-oda veti
magát a széken. – Te meg akartál erőszakolni. A férfiak mindig azt
képzelik, hogy a farkuk hatalommal ruházza fel őket. – Keményen benyúl
Matt két lába közé, aki hátraveti a fejét, és beleüvölt a szigszalagba. – Ez
gyengévé tesz titeket. – Csettint, és apám odalép hozzá, kezében késsel.
LeAnne felé nyújtja, aki épp időben engedi el Mattet, hogy széttárt lába
közé döfjön a késsel. A Lordok egy emberként hördülnek fel, amikor
LeAnne kirántja a kést, és vér folyik végig Matt lábán, aki üvölt a
szigszalag mögött. – És tisztázzuk a dolgot: te löktél le a lépcsőn.
Ryatre pillantok, aki láthatóan összeszedte magát. Ökölbe szorított keze
és hangos lihegése mutatja, hogy milyen dühös az események ilyetén
alakulásától.
– Mégis hogy…
– Tudtam, hogy jössz – vág LeAnne a férjem szavába, és apámra pillant.
– Előre szólt nekem – nevet fel halkan.
– Én parancsoltam meg, hogy végezzenek Nathaniellel. Én kértelek
kifejezetten téged – nyomja hegyes, feketére festett körmét férjem
mellkasának, én pedig fogamat csikorgatom attól, hogy hozzáér. – Aztán
Phil közölte, hogy van egy társad. Rögtön rájöttem, miért szegődött melléd.
A feleséged miatt.
Ryat megmerevedik, de ellöki LeAnne-t, én pedig kiegyenesedek, és
LeAnne rám pillant.
– Hozzátok fel!
Két férfi ragadja meg a felkaromat, felrántanak a helyemről.
– Ne nyúljanak hozzám! – kiáltok fel, és próbálom kiszabadítani a
karomat, azonban így is felrángatnak a lépcsőn.
– Mi a fasz? – veti oda Ryat, és odasiet hozzám, amint a
lépcsőfordulóhoz érünk. Kiszabadít a két férfi szorításából.
 – Semmi gond – szólal meg LeAnne rám mutatva, és Ryat maga mögé
húz, véd engem és a kicsiket. – Nem azért vagyok itt, hogy őt bántsam.
– Akkor a kibaszott kutyáid ne nyúljanak hozzá! – csattan fel Ryat.
– Épp ellenkezőleg – emeli fel LeAnne a kést, amin még ott van Matt
vére, és nyéllel felém nyújtja oda. – Azért vagyok itt, hogy megadjam neki
azt, amit akar. Bosszút.
Szívem vadul ver, az adrenalin száguldozik bennem. Nagyot nyelek,
kilépek Ryat mögül és LeAnne-re pillantok. Remegő kézzel veszem el tőle
a kést.
– Ez… ez valami beavatás? – tudakolom remegő hangon. Ez egy
próbatétel? Ha igen, Ryat miért nem tud róla? Ryat dühösnek és zavartnak
látszik.
– Nem – lép hátra LeAnne. – Ez csak a móka kedvéért van, szívem.
Anyuci eladott téged Winstonéknak, hogy megőrizzék azt a titkot, hogy
Mattet küldte utánam, hogy megöljön.
Tágra nyílt szemmel nézek Valerie-re. Még mindig zokog, térden állva
előre-hátra ringatózik.
– Ezért akartál olyan rögeszmésen férjhez adni Matt-hez? – tudakolom. –
Önként átadtál volna neki, mert apa még időnként szóba állt a
szülőanyámmal?
Valerie felszegi a fejét, arcát takony és könnyek áztatják.
– Én vagyok az anyád! Te hálátlan kis picsa! – LeAnne-re pillant, aki
láthatóan unottan csípőre teszi véres kezét. – Csak annyit kellett volna
tenned, hogy hozzámész feleségül!
– De nem kellettem neki! – sikítok fel.
Valerie felhorkan, és megnyalja az ajkát.
– Azt hiszed, nekem kellett a kibaszott apád? A Lordokért muszáj
meghozni bizonyos áldozatokat.
Remeg a kezem, de egyre szorosabban fogom a kést.
– El akartad venni a kisbabámat! – Nem akarom, hogy bárki is megtudja,
hogy ikreket várunk. Ez csak rám és a férjemre tartozik.
– Hogy micsoda? – tudakolja Ryat, és közelebb lép.
Ryat azt hiszi, mindent elmondtam neki, ami azalatt történt, amíg Valerie
és Matt foglya voltam, de nem. Nem törődök vele, és közelebb lépek
Valerie-hez.
 – Azt mondtad, magad fogod kivágni belőlem a gyereket, és ami maradt
belőlem, azt meghagyod Mattnek! – futják el dühös könnyek a szememet. –
Egy anya sose mondana ilyet a gyerekének!
Valerie egy mordulással felszegi az állát.
– Még jó, hogy nem vagyok az anyád. – Ryatre pillant, aki a balomon áll.
– Kurvára nem szeret téged. Csak játékszer vagy, Blakely. Mattnek. Neki is.
Kurvára szívességet tettem volna neked. – Zöld szemének pillantása a
hasamra siklik.
– Megérdemlem azt a gyereket. Megérdemlem az esélyemet. És meg is
fogom kapni…
Elhallgattatom, mert térdre esek és vízszintesen belemártom a kést a
hasába. Valerie szája elnyílik, egyetlen pihegés száll fel szétnyílt ajkáról,
majd megforgatom a nyelet, átvágom a hasát – kibelezem – úgy, ahogy ő
tervezte velem.
Ahogy előtte térdelek, érzem a vért a bőrömön, ami beleivódik a
farmeromba. Nézem, képtelen vagyok elkapni a tekintetemet – figyelem,
ahogy az élet kihuny zöld szeméből –, és remélem, hogy Ryat tévedett a
mennyországgal és a pokollal kapcsolatosan. Mert remélem, hogy Valerie a
pokol tüzén ég el. Amikor eljön az a nap, hogy Isten színe elé kell járulnom,
örömmel megyek pokolra egy örökkévalóságra azért az életért, amit
választottam, mert így megmentettem két másik életet. A gyerekeim
megérdemelnek egy esélyt egy olyan életre, amit ők akarnak. Nem egy
olyanra, amilyet ez a ribanc diktált volna.
HATVANEGYEDIK FEJEZET
RYAT

– Csodálatos! – tapsikol az őrült ribanc, és szembefordul a gyülekezettel. –

Távozhatnak, Lordok – jelenti be LeAnne. – Ez itt családi ügy. Hess! –
küldi el őket egyetlen mozdulattal.
Nem törődök vele, és a feleségem mellé térdelek. Még mindig térdel,
remeg, és a kés markolatát tartja, ami a halott Valerie-ben áll.
– Blake? – mondom halkan, és hátrasimítom a haját a hátára, hogy
jobban megnézhessem az arcát. – Blakely?
– Blakely jól van – nevet fel LeAnne, mintha valami jó viccet mondott
volna.
Felpillatok rá, résnyire húzott szemmel.
– Maga is elmehet.
LeAnne kinyitja a száját, de Phil odalép hozzá.
– Gyere! Hagyjuk őket magukra.
– De…
– Lesz még időd beszélni Blakelyvel – biztosítja Phil LeAnne-t, és csak
az jár a fejemben, hogy csak a testemen keresztül! Az a ribanc nem fog a
feleségem közelébe kerülni! Nem bízom benne.
– Jól van – bólint LeAnne és átpillant a véres, de nagyon is élő Mattre,
aki még mindig kötelékein lóg. – De mi lesz a…
– Majd én elintézem – csattanok fel, és talpra ugrok.
– Takarodjanak!
LeAnne arca megkeményedik, és odalép hozzám.
– Na idefigyelj, kisfiam! – nyomja ujját az arcomba.
– Mindent, ami a tiéd, nekem köszönhetsz! Csak ennyi, és elveszem… –
csettint az ujjával, én pedig csak nehezen állom meg, hogy ne tekerjem ki a
kibaszott nyakát.
– Ejnye, ejnye-bejnye! Hosszú napunk volt – ragadja meg Phil LeAnne
vállát, és elhúzza tőlem. – Most elmegyünk
– bólint, majd a nő kezét fogva a lépcső felé húzza.
 – Blake? – vetem oda kissé élesebben, mint szándékomban állt. De meg
se rezzen tőle.
Blake a sarkán ül, ruhája véres, és szipog.
– Gyere! – hajolok oda, megragadom a hónalja alatt és talpra állítom.
– Én… megöltem… én…
Szembefordítom magammal, és két kézzel megfogom az arcát.
– Nézz rám!
Könnyek futnak végig rajta, elmaszatolják valaha csinos sminkjét.
– El akarta venni a kisbabáinkat… – hadarja Blake.
– Hé! – mondom halkan.
– Azt nem… nem engedhettem meg – nyalja meg nedves ajkát.
– Nem kell magyarázkodnod, Blake. Semmi baj.
– És Matt… – pillant könnyes szemmel Matt véres testére. – Matt hagyta
volna, hogy megtegye!
– Nem érhetnek hozzád, Blake. Soha többé! – nyugtatom meg, amikor a
szemem sarkából megpillantok valamit. Gyorsan odanézek, arra számítok,
hogy LeAnne az, de Ty csatlakozik hozzánk.
– Megígérem! – tör ki zokogásban Blake. – Megígérem, hogy vigyázok
rájuk… – ejti a kést a földre, majd keze védelmezőn a hasára simul.
A szívem elfacsarodik. Milyen bizonytalannak érezheti most magát!
Mennyi hazugságot kellett végighallgatnia élete során! A fenébe is, még én
sem számítottam arra, hogy LeAnne életben van! Ez aztán igazi csavart
labda volt.
– Tudom. – Úgy döntök, kimondom. Tudom, hogy most semmi mással
nem tudnám megnyugtatni. – Ügyes voltál, Blake – mondom, és
végigsimítok hosszú, sötét haján.
– Te vagy az én ügyes kicsikém.
Véres ujjai megragadják a pólómat, beletemeti az arcát. Átkarolom
remegő testét, és magamhoz húzom. Odapillantok Tysonra, aki Matt mellett
áll, és bólintok.
A mai este nem a terv szerint alakult, de most már csak arra vágyom,
hogy véget érjen. Haza akarom vinni a várandós feleségemet, lemosdatni,
és továbblépni a közös életünkkel.
Ty felemel egy kötelet az asztalról, és Matt mögé lép. Többször is a
nyaka köré tekeri, majd feldobja az egyik gerendára. Kihúz egy kést a
zsebéből, lehajol, és elvágja a bokákat összefogó kötelékeket. Majd
megigazítja a nyaka köré tekert kötelet, és felhúzza meztelen talpát a
földről.
Blake térde alá nyúlok, majd átkarolom, felemelem és leviszem a
lépcsőn, miközben hallom, ahogy Matt nyögdécsel, aztán némaság borul a
székesegyházra.
 EPILÓGUS

RYAT
TÍZ HÉTTEL KÉSŐBB
Belépek a kunyhóba.
– Blake? – kiáltok fel, de csak a csend fogad. – Blake?
– mondom kissé hangosabban, de most sem érkezik válasz. Amikor
besietek a hálónkba, az ajtó a lendülettől nekicsapódik a belső falnak. –
Blakely? – mondom ki a teljes nevét.
Még mindig semmi.
Amikor belépek a fürdőszobába, felsóhajtok, ahogy meglátom a
zuhanyból áradó gőzt. Elkezdem lerúgni a cipőmet, lehúzom a farmeremet,
majd a pólómat. Kinyitom az üvegajtót, és látom, hogy Blake háttal áll
nekem, feje a víz alatt van.
Átkarolom és felemelem, amitől felsikolt.
– Ryat!
Megfordítom, háttal a falnak szegezem, amitől felnevet.
– Megijesztettél!
– Bocsáss meg! – mosolyodok el, és Blake úgy néz rám, mint aki tudja,
hogy a legkevésbé sem sajnálom. – Mennyire szeretsz? – simul kezem
növekvő pocakjára. A múlt héten tudtuk meg, hogy ikerfiaink lesznek.
Nincs nálam boldogabb ember, de kicsit sajnálom a feleségemet. Együtt fog
élni velem, és két fiúval, akik olyanok, mint én… még jó, hogy Blake
makacs és keményfejű.
Arca elkomorodik, és egész testében megmerevedik.
– Mit csináltál?
– Hazudtam – ismerem be.
– Mivel kapcsolatban? – morogja.
Azt mondtam neki, hogy kora reggel megbeszélésem van a Lordok
házában, de az utóbbi két órát nem ott töltöttem.
– Megbeszélésem volt, de nem a Lordokkal.
Blake a homlokát ráncolja.
 – Miért hazudtál erről? Nem bizonyítottam még neked eleget, Ryat?
Hogy képes vagyok elviselni ezt az életet?
– Ó, dehogynem. – Nem akartam hiú reményeket kelteni benne arra az
esetre, ha mégsem sikerül, de sikerült. És most alig várom, hogy
elmondhassam neki. – Gregory Malloryval volt megbeszélésem.
Blake homlokán elmélyülnek a ráncok, félrehajtja a fejét.
– Én… várj, nem ő az a bíró, aki miatt börtönbe mentél?
Bólintok.
– Tartozott nekem egy szívességgel.
– Miféle szívességgel? – tudakolja szkeptikusan Blake.
– Emlékszel, hogy azt mondtad, hogy ha tehetnéd, itt laknál, a
kunyhóban, Pennsylvaniában?
– Igen – válaszolja lassan Blake.
– Nos, szaván fogtam a bíró urat.
– Ezt nem értem – nyalja meg Blake nedves ajkát.
– Gregory nemsokára nyugdíjba megy, és akkor én veszem át a helyét. –
Ha az ember Lord, akkor a karrierje egyszerűen szárnyal. De még így is
legalább tíz év, mire bíró lesz belőlem. Addig viszont borsos áron dolgozó
ügyvéd leszek, hogy megszerezzem az ehhez szükséges tapasztalatot. Ha
rögtön magas pozícióba kerülök, akkor az túl sok kérdést vetne fel.
Blake élesen beszívja a levegőt, és a szájához kap.
– Ez komoly?
Bólintok.
– Igen.
– Itt maradunk? – döngeti meg izgatottan a mellkasomat. – Nem kell
New Yorkba mennünk?
– Nem – rázom meg a fejemet.
Blake vidáman fel-le ugrál, majd ajka lecsap a számra. Beletúrok nedves
hajába.
Sosem akartam New Yorkba menni. Feleségem vonakodása csak
megerősítette ezt az elhatározásomat. Bárhová megyek, mindenhol
befolyásos vagyok. A Lordok azt akarják, hogy bíró legyek, így az leszek,
de azt nem határozták meg, hogy hol kell élnem. Mindenki arra számított,
hogy hazaköltözöm, de a dolgok változtak. Ez a nő jelenti számomra az
otthont. A fiaimmal várandós. És lesz még több gyerekünk is. Egy
szekérderék kölyköt akarok. Blake folyamatosan várandós lesz.
Megérdemli, hogy megadjam neki azt az életet, amire vágyik. És az itt van,
ebben a kunyhóban, velem és növekvő kis családunkkal.
Nem garantálhatom, hogy együtt öregszünk meg, de amíg élek, minden
egyes nap minden pillanatában bebizonyítom neki, hogy számomra ő a
legfontosabb, történjen bármi.

BLAKELY

Belépek a házba, ahol felnőttem, Texasban. Becsukom magam mögött az

ajtót, és végigmegyek a folyosón apám dolgozószobájáig. Lenyomom a
kilincset, de megmerevedek és inkább kopogok.
– Szabad! – szól ki egy hang.
Mély levegőt veszek, belépek. Apám íróasztala mögött LeAnne ül, olyan,
mint királynő a trónján: fekete, vállpánt nélküli ruhát visel, plasztikázott
melle szinte kibuggyan belőle. Sötét haját szoros kontyba fogta.
Gyűlölöm, hogy ennyire hasonlítok rá. Csak eszembe juttatja, milyen
ostoba voltam olyan sok éven át, amíg elhittem az anyámról mondott
hazugságokat.
– Ryat tudja, hogy itt vagy? – üdvözöl kérdőn LeAnne.
– Persze. – Hazugság. – Nem szoktam titkolózni a férjem előtt. – Az
biztos, hogy nem engedte volna meg, hogy nélküle látogassam meg
LeAnne-t. Gyűlöli. Nem bízik benne. Én ugyanígy érzek, azonban mégsem
voltam képes elutasítani azt a kérését, hogy ma látogassam meg. Tegnap
késő este Ryatnek el kellett utaznia egy küldetés miatt, és úgy éreztem, ez
nem lehet véletlen. Valami azt súgja, hogy ennek a nőnek komoly befolyása
van a Lordokra. Csak imádkozni tudok, hogy Ryat túlságosan elfoglalt
legyen ahhoz, hogy ellenőrizze a chipet, amit a kérésére ültettek belém. A
lelkem mélyén legszívesebben kitépném magamból. Másrészt viszont
tudom, hogy egyszer megmentette az életemet, és az a tény, hogy Lady
vagyok, azt jelenti, hogy sosem vagyok igazán biztonságban.
LeAnne elmosolyodik, és az íróasztalával szemközt álló szék felé int.
– Megtanulod majd, hogy egy házasságban néha csakis saját magadban
bízhatsz.
 – Mondja az a nő, aki elhagyta a családját – vetem oda. Apámat is
sajnálom. Nem én vagyok az egyetlen, akit elhagyott. De apámat átverte.
Tekintve, hogy láthatóan még mindig szereti.
LeAnne kinyit egy fiókot az asztalban, s átnyújt egy papírlapot.
– Mi ez? – tudakolom, és kezemet az ölemben tartom.
– Nézd meg!
Elveszem és elolvasom. Házassági anyakönyvi kivonat, rajta LeAnne és
apám nevével.
– Nem értem.
– Apád és én akkor házasodtunk össze, amikor apád negyedéves volt a
Barringtonon.
Összevonom a szemöldökömet.
– Mi köze ennek hozzám? – hajítom az asztalra, és hátradőlök a székben.
– Ez még inkább azt bizonyítja, hogy nem csupán a lányodat, de a férjedet
is elhagytad.
– A bigámia minden államban törvénybe ütközik – válaszolja anyám.
Pillantásom a gyűrűsujjára vándorol – hatalmas gyémánt csillog rajta.
– Tehát elváltál, és máshoz mentél feleségül? – bólintok.
– Nem értem, miért volt ez olyan fontos. – Emlékszem, hogy Tyson és Matt
arról beszéltek egyszer, hogy egy Lord halála után a Ladyjét új Lord kapja
meg. Nem tudom, LeAnne apámat kérte-e, mivel Ryat tavaly megölte a
férjét, most, hogy Valerie is halott.
– Világéletemben egyetlen férfi felesége voltam, Blakely – nyit ki anyám
egy másik fiókot, kiemel belőle egy fotót és elém helyezi az asztalra.
Felemelem, és látom, hogy anyámat ábrázolja fiatalon, de olyan, mintha
én lennék. A mellette álló férfi apám.
– Én… nem – hajítom félre a fotót. – Neked az a férfi volt a férjed, akit
Ryat megölt. – A neve nem jut eszembe, nem tudom, hogy valaha is
megmondták-e nekem.
Anyám félrehajtott fejjel bámul rám.
– Apád Valerie-vel kötött házassága volt a hazugság. Nem volt törvényes,
mivel mi akkor már házasok voltunk.
Végigszántok a hajamon.
– Miért számít ez még most is?
– Mert azt akartam, hogy tudd az igazságot.
Felhorkanok.
 – Az igazság nem létezik. Nekem világéletemben csak hazugságokkal
tömték a fejemet.
– Azt hiszed, hogy apád miatt hagytalak el téged. Azért mentem el, mert
a Lordok magukhoz hívattak. És a Lordoknak soha, de soha nem lehet
nemet mondani.
– Miért mondták azt neked, hogy hagyd el? – nevetek fel. Tudom, hogy a
Lordoknak kötelező hűnek lenni saját esküjükhöz, de nem tudtam, hogy el
Ladynek is ezt kell tennie.
– Mert Nathaniel Myers volt az én küldetésem.
Válasza hallatán gerincem megfeszül.
– A küldetésem, amely végül sokkal tovább tartott, mint kellett volna.
Ezért akartam megöletni. Elegem volt, azt akartam, hogy vége legyen.
Nagyot nyelek, és fészkelődni kezdek a helyemen.
– Még mindig nem értem, mi köze van ennek hozzám.
– A férfiak jönnek-mennek, Blakely. De a gyermeked?
A gyermekkel tudnak megfogni. Ezek a Lordok azért részesítik előnyben az
előre eltervezett házasságokat, mert nem hajlandóak beleszeretni a
feleségükbe, mert akkor gyengeséget mutatnának – horkan fel anyám. –
Egy pasi bárhol és bármikor kaphat puncit. Egy nő bárhol és bármikor
kaphat faszt. A gyerekek miatt leszünk vademberek. Te ezt már
bebizonyítottad azzal, ahogy elintézted Valerie-t a gyóntatáson. Magadra
vetted, amikor megfenyegetett, hogy elveszi a gyermekedet.
Beismerem, hogy utána pánikba estem. De ha alkalmam lenne újra
megtenni, megtenném? Természetesen. Egy szempillantás alatt.
– Szóval ez a terved? Arra kényszerítesz, hogy tegyem meg, amit akarsz,
vagy elveszed a gyermekemet?
– Dehogyis – horkan fel anyám, mintha valami abszurdumot mondtam
volna. – Csak szeretném, hogy megértsd, hogy amit tettem, azt… érted
tettem.
Haragosan az asztalra csapok.
– Ne hazudozz már! – pattanok fel, és áthajolok az asztalon. – Húsz éve
nem láttunk téged. Semmit nem tettél értem!
Anyám hátradől a helyén, keresztbe teszi a lábát, egyáltalán nem zavarja
kirohanásom.
– Ryat.
 Ahogy piros rúzsos szájával kimondja a férjem nevét, gyorsabban kezd
verni a szívem.
– Mi van vele?
– Az én voltam – mondja félrehajtott fejjel.
– Nem! – Ezt nem vagyok hajlandó elhinni. – Apa…
– Valerie kérésére kerültél fel a Kiválasztottak listájára, hogy megfizesse
a tartozását Mattnek azért, mert megölt engem. De mit gondolsz, hogy
kerültél Ryat közelébe?
A székre rogyok.
– Apa kényszerítette Ryatet, hogy válasszon…
– Azt a döntést én hoztam meg.
Nem. Az nem lehet. Apám azt mondta, hogy tudta, hogy Ryat a jobb
választás. Megmentett engem Matt-től. De apám többször is hazudott már
nekem. Ennek a nőnek, aki azt mondja, ő a szülőanyám, nincs oka hazudni,
ugye?
– Miért? – vetem oda.
– Láttam, milyen volt Ryat azon az estén. Bejött, elvégezte a feladatot, és
senkinek sem mondta el, mit tett Matt. Vagy mit próbált tenni. Ilyen egy
igazi Lord.
Égnek emelem a tekintetem.
– Kurvára elegem van a kibaszott Lordokból!
– És Janett? – nevet fel anyám. – Komolyan azt képzelted, hogy az a nő
munkát ad neked? Semmi tapasztalatod nem volt. Se személyid, se pénzed.
Semmid. Nem beszélve arról, hogy még nem voltál huszonegy éves sem,
tehát kiskorúnak számítottál – tárja szét két karját. – Én intéztem el, hogy
Janett felvegyen.
– Nem… – suttogom. Apám nagyon dühös volt, amikor visszamentem. –
Senki nem tudta, hol vagyok. – Ha anyám tudta, hogy hol vagyok, apám is
tudott volna róla. Sosem hagyták volna, hogy ilyen sokáig maradjak távol.
– Ó, én tudtam. De természetesen senkinek nem árultam el – mosolyog
rám. – Szerettem volna látni, hogy milyen messzire hajlandó Ryat elmenni,
hogy rád találjon. Nem okozott csalódást. Ekkor már tudtam, hogy helyesen
döntöttem.
Mereven ülök és hallgatom. Ez a ribanc, ő áll az egész mögött, az egészet
ő vezényelte le! Az egész csupán játék volt számára.
 – És az, hogy apám és Mr. Archer azt akarta, hogy Ryat vallja be, hogy
mit tervezett veled Matt? – teszem fel a kérdést. Ennek semmi értelme.
Amikor kórházban voltam, apa azt akarta, hogy Ryat ismerje be. Ha tudták,
hogy LeAnne él, akkor már azt is tudták, hogy mit tett Matt azon az
éjszakán.
LeAnne hátraveti a fejét, és úgy kacag, mintha valami ostoba liba lennék,
aki nem ért meg valamit, ami egyébként pofonegyszerű.
– Csak próbára tették. Tudod, a Lordok mindig arra kényszerítenek más
Lordokat, hogy bizonyítsák rátermettségüket. És, nos, az a tény, hogy Ryat
nem volt besúgó, az mentette meg az életét.
– Szóval az apja próbára tette, pedig tudta, hogy ha kudarcot vall, akkor
megölik? – Ezt teszik azzal a Lorddal, aki megszegi az esküjét.
Anyám szépen manikűrözött kezével legyint, mintha semmiség lenne az
egész. Él vagy hal, neki mindegy volt, mi történik a férjemmel.
– Nem tehetett mást.
Ryat is ugyanezt mondta, amikor rákérdeztem nála a válási papírokra. A
Lordok megparancsolták, és kész, vége.
LeAnne felemel egy cigarettát és meggyújtja. Ajkához emeli, mélyen
beleszív, de én kikapom a kezéből, és eloltom az íróasztal felszínén.
– Terhes vagyok, bazdmeg! – idézem fel neki.
– Ja, igen – mosolyodik el LeAnne. – Az ikerfiúkkal, az unokáimmal.
Lassan hátradől, és ahogy az arcomra pillant, kitör belőle a nevetés.
– Mindent tudok – mondja szárazon.
– Mit akarsz? – tudakolom, és könnyek gyülekeznek a szemembe. –
Elegem van a játszmákból. Csak mondd meg, hogy miért akartál ma
találkozni velem!
Anyám végighúzza nyelvét a felső fogsorán, majd lágyan elmosolyodik.
– Egyszerűen látni akartalak.
Összevonom a szemöldököm.
– El akartam mondani szemtől szemben, hogy milyen büszke vagyok rád.
Utálom, hogy a szívem hevesebben kezd el verni ezektől a szavaktól.
Nem ismerem ezt a nőt. És nem is akarom megismerni.
– Nincs szükségem a visszaigazolásodra!
– Tudom, de ettől még elmondhatom neked – vonja meg a vállát.
– Hihetetlen! – állok fel nehézkesen a székből, és az ajtó felé indulok.
 – Egy Lord mit sem ér a Ladyje nélkül – szól utánam anyám, ezért
megtorpanok. Megfordulok, hogy szembenézzek vele. – Nélküled Ryat nem
más, mint egy közönséges férfi. – Felemelkedik, megkerüli az asztalt, és
odalép hozzám. – Te teszed őt Lorddá, Blakely. – Élesen beszívom a
levegőt, amikor kezébe fogja egyik hajtincsemet. – Sose azért térdelj le,
mert azt gondolod, szolgálnod kell őt. Azért térdelj le, mert szolgálni akarsz
neki. – Idegesen nagyot nyelek. – Megvan hozzá a hatalmad, hogy általad
azt hallja, azt lássa és azt higgye el, amit te akarsz. Ezt ne feledd, amikor azt
mondja neked, hogy szeret.
Ellököm a kezét, és felhorkanok.
– Egyáltalán nem vagyok olyan, mint te, anya. Nem hagyom hátra a
családomat, és a férjemet sem fogom manipulálni!
– Talán most még nem – helyesel anyám, és pillantása növekvő hasamra
siklik. – De mire a gyermekeid készen állnak a beavatásukra, majd fogod.
Pofon ütöm, és a hangja visszhangzik apám dolgozószobájában.
Odalépek hozzá, mellkasom az övének szorul, forr a vérem, annyira
haragszom azért, amit mondott.
– Kurvára tartsd magadat távol tőlem, a férjemtől és
a gyerekeimtől! Megértetted?
Anyám az arcát dörzsöli, és halkan felnevet.
– Elkerülhetetlen.
– Nem. – Ezt nem vagyok hajlandó elhinni. – A gyerekeimből nem lesz
se Lord, se Lady. Nem vagyok hajlandó…
– Ezzel az egyetlen gond az, drágám, hogy ezt a döntést nem te hozod
meg. – Mellkasom megfeszül. – Mit gondolsz, apád meg én miért nem
akartuk, hogy tudj az életünkről? – vonja fel anyám a szemöldökét. – A
valódi történetünkről? – A fejét ingatja, arca ellágyul. – Nem tarthatod őket
távol tőle, bármennyire is szeretnéd. Akár most rögtön el is fogadhatod.
Az első könny kibuggyan a szememből, mert tudom, hogy igaza van.
Tudom. Ryat nem hagyhatja ott a Lordokat, és én sem tudom őket kizárni a
jövőnkből.
– Megteszem, amit tennem kell – mondom végül.
Anyám úgy mosolyog, mint a macska, amelyik belenyalt a tejfölbe.
– Éppen ezért pontosan olyan vagy, mint én, akár tetszik, akár nem.
 MÁSODIK EPILÓGUS

RYAT
TIZENNYOLC ÉVVEL KÉSŐBB
A konyhánkban állok öltönyben, egyik kezemben egy csésze kávé, a
másikban egy paksaméta papír. Ma délután a bíróságon leszek. Egy olyan
tárgyaláson, amiről már most tudom, hogy hónapokig el fog tartani. Egy
Lord elcseszte. De a nagyvilág számára csak egy milliárdos vállalkozó, aki
megérdemli, hogy a pokolban rohadjon meg. Már most tisztában vagyok
vele, mivel fog végződni a tárgyalás, de meg kell adnunk a világnak a
műsort, amire vágyik. Amint elítélik és elfelejtik, úgyis végzünk vele.
Ahogy eddig minden más Lorddal, aki elárulta az esküjét.
Felpillantok, és Reign lép be, nem visel mást, mint a kosármezéhez
tartozó rövidnadrágot; úgy fest, mintha napokig nem aludt volna.
– Elárulnád, miért jött nekem egy értesítés, hogy hajnali háromkor
lekapcsolták a riasztót? – tudakolom, és csészémet a pultra helyezem.
Reign elvigyorodik.
– Szerintem ne akard tudni. – Kinyitja a hűtőt, kiemel egy kancsó tejet,
és pohár nélkül, egyenesen a kancsóból iszik. Tudja, hogy az anyja ki nem
állhatja az ilyesmit.
– Bárki is a lány, remélem, már elment – közlöm vele, mikor leereszti a
kancsót.
Reign ismét elvigyorodik. Zöld szemének pillantása egyértelműen jelzi,
hogy a lány még mindig a házban van.
– Tíz perced van – figyelmeztetem.
– Csak két perc kell neki – lép be Royal, Reign ikertestvére, de ő sem fest
sokkal jobban. Haja kócosan mered az égnek. Csupasz hátán
karmolásnyomok, nyakán harapások éktelenkednek. Nem visel mást, csak
melegítőnadrágot.
– Anyátok bármelyik pillanatban megérkezhet a húgotokkal, de én nem
fogok falazni nektek! – ingatom a fejem.
A két fiú felhorkan, próbálnak úgy tenni, mintha nem aggasztaná őket a
dolog. A maguk százkilencvenöt centijével könnyedén a százhetven centis
Blake fölé magasodnak, azonban a feleségem már többször is
megsemmisítette őket a pillantásával.
– Hé, az én szobámban csak egy csaj van. Ennél a hülyénél viszont kettő
is! – mutat Reign Royalra.
Blake és én mindig is nyíltan beszéltünk a fiúkkal a szexről. Tudtuk,
hogy ez meg fog történni. Most negyedikes gimnazisták, nemsokára
érettségiznek, de ettől még Blake nem engedélyezi az ilyesmit nyíltan a
házunkban.
– Roy…
– Már elmentek a csajok – nyugtat meg Royal.
– Figyelj, apa… – dől neki Reign a szemközti pultnak, és szembefordul
velem; már tudom, mi következik. – Mindketten beszélni szeretnénk veled.
Royal a fejét ingatja, kócos haja a szemébe hullik.
– Nem szeretnénk. Csak a magad nevében beszélj.
Reign égnek emeli a tekintetét, majd ismét belenéz a szemembe.
– Mindjárt itt az érettségi. Alig három hét. A Barringtonon nyáron
kezdődik a beavatás, és…
– Ezt a beszélgetést akkor folytassuk, amikor anyátok is itt van! – vágok
a szavába.
– Tudjuk, mit gondol anya a Lordokról – sóhajt fel Reign. – De mi
szeretnénk csatlakozni hozzájuk.
– Nem! – taszítja vállon játékosan Royal. – Te akarsz csatlakozni
hozzájuk. Mi a francért mondanék le a szexről csak azért, hogy
bebizonyítsam, hogy igazi férfi vagyok? – horkan fel, majd hozzáteszi: –
Ahhoz túlságosan szeretem a puncit.
Végigsimítok borotvált arcomon.
– Fiúk…
– Talán ha öt percig nem kefélnél, akkor képes lennél a nagy egészet
látni! – csattan fel Reign. – Ha Lord vagy…
– Az egészet túlértékelik – pillant rám Royal. – Nem sértés volt, apa…
Vállat vonok.
– Nem vettem annak. – A lelkem mélyén büszke vagyok arra, hogy
Reign csatlakozni akar, de azért inkább azt szeretném, hogy önmaga legyen.
Hosszú időbe telt rájönnöm, hogy a Lordok milyen mértékben irányították
az életemet. Már jóval a beavatásom előtt mindent feláldoztam nekik. De
történjen bármi, nem bánom meg azt a döntésemet, hogy beléptem soraikba,
mert így ismertem meg Blake-et.
– Én…
A bejárati ajtó csapódása elhallgattatja Reignt, és ajka keskeny vonallá
préselődik attól, hogy az anyja hazajött. Blake egyértelműen megmondta,
mit gondol arról, hogy a fiúk csatlakozzanak a Lordokhoz: szó sem lehet
róla.
Az évek során többször is meséltünk nekik a rendről. Természetesen
bizonyos érzékeny részleteket nem mondtunk el, de azt akartuk, hogy
tudják, milyen gonoszság létezik a világban. Hogy az ördög valóban a
legcsábítóbb formájában lép elénk.
– Jó reggelt! – lép be a feleségem a konyhába, sarkában a lányunkkal.
Sötét haját kibontva viseli, göndör fürtökben hullik alá, sötétszürke kosztüm
és fekete magas sarkú van rajta. Még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint
akkor, amikor a Barringtonon összeütköztünk a folyosón.
– Jó reggelt! – fogom kezembe a kezét, és magamhoz húzom,
tenyerembe veszem az arcát. – Hiányoztál! – Csak két napig volt távol, de
nekem egy örökkévalóságnak tűnt.
– Te is nekem – áll lábujjhegyre magas sarkújában, gyengéden szájon
csókol, és elhúzódik.
– Milyen volt a Stanford? – tudakolom a lányunkra pillantva. Ryann
pontosan úgy néz ki, akár az anyja, de nincs félnivalóm, mert Royal és
Reign a közelébe sem enged egyetlen fiút sem. Úgy védelmezik, ahogy én
az édesanyjukat. Jó érzés, hogy van némi segítségem. Ryann most
harmadikos gimnazista. És teljesen olyan, mint Blake – alig várja, hogy
eltűnjön innen.
Mikor megismertem Blake-et, valami más életre vágyott, mint amilyet a
szülei engedélyeztek neki. És mi mindent megtettünk, ami hatalmunkban
áll, hogy a lányunk kapjon egy esélyt arra, amit igazán akar.
– Csodálatos – mosolyodik el Ryann.
– Ugye, nem gondoljátok komolyan, hogy elengeditek a Stanfordra? –
tudakolja Reign. – Azt hittem, ez valami vicc.
– Nem mindenki akar itt maradni anyuci meg apuci mellett! – teszi
csípőre a kezét Ryann. – Egyeseknek vannak álmaik…
Reign felnevet.
– Kábé harminc órányira innen…
 – Inkább negyven – helyesbít Royal.
– Képzeld el, létezik manapság repülőgép – vágja oda Ryann
gunyorosan. – Nekünk is van egy. Bármikor meglátogathattok. – Most
Royalra pillant. – Egy csomó jó csaj van ott. Gondoljatok bele – nyári
meleg, tengerpart, bikinik…
– Komolyan? – vonja fel Royal érdeklődve sötét szemöldökét.
– Ha már a lányokról van szó, látom, összeverekedtél egy fával – méri
végig Blake Royalt, és helytelenítőn pillant a karmolásnyomokra.
Reign felnevet, Ryann az ajkát biggyeszti, de Royal csak a fejét ingatja.
– Valami olyasmi.
– Remélem, védekeztek – jegyzi meg Ryann.
– Mi a fasz, Ry? Neked még nem kéne ilyenekről tudnod! – torkollja le
Reign.
– Miről? Arról, hogy létezik óvszer? – tudakolja Ryann félrehajtott fejjel.
– Nem, arról, hogy létezik szex – vág vissza Royal.
– Tizenhét éves vagyok, nem tíz – veti hátra sötét loboncát Ryann, majd
kimegy a konyhából.
– Apa… – pillant Reign rólam az anyjára, és biccent.
– Később megbeszéljük – mondom, ahogy Blake kisiet a konyhából.
Utánamegyek a folyosóra, és belépek a hálószobánkba.
– Ez a későbbi megbeszélés az ikerlányokra vonatkozik, akik most
hajtottak ki a kocsifeljárón vagy arra a lányra, aki az oldalajtón osont ki?
Elmosolyodom; Blake mindent észrevesz.
– Nem. Reign csatlakozni akar a Lordokhoz.
Blake egész testében megmerevedik.
– Nem – ingatja a fejét.
– Blake…
– A válaszom nem, Ryat. Tudod, mi a véleményem róla – veszi le a
blézerét, és az ágyra hajítja.
– Mindannyian tudjuk, de attól még Reign ugyanúgy szeretne csatlakozni
hozzájuk, ahogy te akartál annak idején a Stanfordra járni. – A feleségem
sosem akart a Barringtonon tanulni, de persze neki nem volt más választása.
Az utóbbi két hónapban Blake és Ryann egyik egyetemről a másikra
zarándokolt, hogy eldöntsék, hogy jövőre érettségi után
a lányunk melyiket válassza. Eddig úgy tűnik, a Stanford a nyerő.
– Ez nem fair – teszi csípőre Blake a kezét, és haragosan pillant rám.
 – Tudom.
– Nem, úgy értem, velem kapcsolatosan nem fair.
Az egyik dolog a tanulásról szól, a másik miatt viszont meg is ölhetik! –
csattan fel Blake.
– Mindig azt mondtuk a gyerekeknek, hogy meghallgatjuk a
kívánságaikat – emlékeztetem rá.
– Ezt leszámítva – húzódik el tőlem Blake, és hátat fordít.
– Teljesen logikátlan vagy.
Blake megpördül, és tátott szájjal bámul rám.
– Te pedig láthatóan mindent elfelejtettél, amin keresztülmentél miattuk!
Odalépek hozzá, megragadom a csípőjét, egy helyben tartom.
– A fiunknak nincs szüksége az engedélyünkre.
Blake alsó ajka remegni kezd.
– Tudom – suttogja. – Csak nem akartam, hogy igaza legyen…
– Kinek? – vonom össze a szemöldökömet.
– Mindegy… – tér ki Blake a válasz elől.
Kopognak, majd a lányunk lép be.
– Figyi, a kocsimból kifogyott a benzin…
– Már megint – kiált be Royal a folyosóról.
– Úgyhogy a fiúk visznek suliba – közli Ryann.
– Oké – bólint Blake. – Biztos, hogy eleget aludtál a gépen?
– Igen – mosolyog ránk Ryann. – Szeretlek titeket! Suli után találkozunk.
– Szeretlek! – mondjuk kórusban Blake-kel.
Blake hátat fordít nekem, hallom, ahogy szipog. Felsóhajtok.
– Blake…
– Elmentünk! – dugja be a fejét Reign az ajtón.
– Várj! – kiáltja Blake, majd megtörli az arcát, és csak így fordul szembe
a fiával. – Apád azt mondja, a Lordokról akarsz beszélni velünk.
Reign haragos pillantást vet rám, majd ismét az anyjára néz. Kissé
meggörnyedt vállal válaszol: – Igen, így van.
Blake egyik kezét csípőre teszi, a másikkal végigszánt
a haján, és bólint, de inkább magának, mint Reignnek.
– Oké. Ha hazaérsz, beszélhetünk róla.
– Komolyan? – tudakolja Reign felragyogó arccal.
– Komolyan – érkezik a válasz.
 – Kösz, anya! Szeretlek titeket! – Ezzel kirohan, és mindketten csak
állunk, hallgatjuk az ajtócsapódást, a gyerekek vitáját. Majd Royal kocsija
felbődül, és elhajtanak. Ismét csend borul ránk.
Odalépek Blake-hez, aki könnyes szemmel néz fel rám.
– Nem akarom, hogy Reign meggyűlöljön! – zokog fel.
Magamhoz húzom, szorosan átölelem, és belecsókolok a hajába.
– Sosem tudna gyűlölni, Blake.
Blake elhúzódik.
– Én olyan sokáig gyűlöltem apát és Valerie-t azért, mert nem értettem,
mi történik velem! Azt gondoltam, az a helyes, ha mindent elmondok nekik.
– Az is volt.
– Hogy érted ezt? – mutat Blake az ajtóra. – Reign azt hiszi, az egész
csak játék.
– Nem. Nem hiszi azt. – Reign többet megért a Lordok dolgairól, mint én
az ő korában. Én úgy vetettem bele magamat az egészbe, hogy fogalmam
sem volt, mire számíthatok. Mivel tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, a
lehető legtöbb információval próbáltam meg felvértezni a fiamat. – Csak
annyi a dolgunk, hogy figyelünk. Még van pár hónap, mire megkezdődik a
beavatás.
Blake bólint, és végigszánt a haján.
– Igen… – mondja halkan. – Egyszerűen úgy érzem, kényszerpályán
vagyok, meg van kötve a kezem…
– Meg is lesz – pillantok le végig gombos selyemblúzára, ahogy teste
hozzám simul.
– Ryat… – löki meg a vállamat Blake, én pedig elkapom a csuklóját, és
magamhoz húzom. Teste az enyémhez simul, így elhallgat.
Elengedem egyik kezét, beletúrok hosszú, sötét hajába, kicsit meghúzom
a lágy tincseket, hogy felemelje a fejét és belenézzen a szemembe.
– Az egész ház a miénk, és van még pár órám, mielőtt el kell mennem. –
A feleségem két napig volt távol, és az a tervem, hogy bepótoljuk az
elvesztegetett időt.
Blake nagyot nyel, szép kék szeme kutatón mélyed az enyémbe.
– Mit csináljunk?
Elmosolyodok, és ajkamat a nyakára tapasztom.
– Én tudok egy-két dolgot, amit csinálhatnék… – Az első az lesz, hogy
letépem róla ezt a kibaszott ruhát.
 Miután Blake megölte Valerie-t és Matt-et is elintézték, lassan elültek a
hullámok. Az életünk egyfajta normál kerékvágásban folytatódott – már
amennyire egy Lordról és egy Ladyről ez elmondható. Felajánlottam Blake-
nek, hogy tartsunk nagyszabású esküvőt – amolyan igazán nagyot – a
családdal és a barátokkal. Azt akartam, hogy az egész világ lássa, milyen
mérhetetlenül szerelmes vagyok a feleségembe. Végül is, Lordként
megtanultam, hogy ha egy cselekedetnek nincs közönsége, akkor az meg
sem történt.
Blake azonban nem kért belőle. A feleségem pontosan tudja, mennyire
szeretem őt, és ehhez nem volt szüksége közönségre. Ehelyett fotózott.
Állandóan fotózott. Engem és saját magát. Az ikerfiainkat és a lányunkat.
Nagy családot szerettem volna, de amikor Blake Ryann-nel volt terhes,
komplikációk léptek fel nála, a vége sürgősségi császár és méheltávolítás
lett. És bár én szerettem volna még gyerekeket, tökéletesen boldog vagyok
ezzel a családdal, ami megadatott nekem.
Azért vettem meg ezt a kunyhót a semmi közepén, hogy itt csak magunk
legyünk. Hogy mindentől eltávolodjunk. A feleségem otthont varázsolt
belőle. A valaha üres ház most tele van az évek során készült fotókkal
nyaralásokról, randikról, a gyerekek különféle fontos iskolai és
sporteseményeiről. Az életünk történetét meséli el.
Természetesen ez az élet nem mindig volt szép. Nem is számítottam rá,
hogy az lesz. Blake ugyanolyan makacs tud lenni, mint én vagyok.
Veszekedtünk a Lordok miatt, a karrierem, a gyerekek miatt. Egyszer
megkérdezte, hiszek-e a halál utáni életben. Hogy létezik-e valami, ami
ennél jobb. Közel húsz év után is ugyanaz a válaszom.
Kényszerítettek, hogy őt tegyem meg Kiválasztottamnak, de Blake
folyamatosan, nap mint nap engem választ. Én ezt nevezem
mennyországnak. Mert Blake nélkül az életem maga lenne a pokol.

VÉGE

Felelős kiadó a kiadó ügyvezetője Sorozatszerkesztő: Kepets András Előkészítő: Szalay Zsuzsanna
Tördelés: Györkös Máriusz
 Korrektor: Kiss Anikó
Nyomás és kötés Alföldi Nyomda Zrt.