© Baráth Viktória, 2018

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó

Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Kiss Nikolett

Szerkesztette: Komor Kata
Korrektúra: Hoppe Adrienn
Tördelés: NovaBook

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2018

Felelős kiadó: Nagypál Viktor
Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar

ISBN 978-615-576-378-6
– A kurva életbe – morogtam magam elé, miközben kezemmel a
térdemen támaszkodva fogtam a fejem. Tudtam, hogy nem sok időm
van összeszedni magam, de amint kilépek az ajtómon, maximális
koncentrációra lesz szükségem. Akkor is száz százalékot kellett
nyújtanom, amikor legbelül semmi erőm nem volt. Így jártam aznap
is. Az előző éjszaka eseményei rendesen rányomták bélyegüket a
reggeli hangulatomra. A fejem lüktetett, a gyomrom tartalma pedig
úgy liftezett fel-le a nyelőcsövemben, mintha nem tudná eldönteni,
kint vagy bent érezné-e jobban magát. De nem hagyhattam, hogy a
rosszullét maga alá gyűrjön. Senkinek sem hagytam, hogy
felülkerekedjen rajtam, és ez a saját testemre is vonatkozott.
Az órámra pillantottam. Mindig korán keltem, de aznap valamiért
képtelen voltam időben kimászni az ágyból. Vehettem volna
figyelmeztetésnek vagy jelnek, de én nem hiszek ezekben a
faszságokban. Ezeket csak az idióták és a lusták találták ki, akik nem
akarják vállalni a felelősséget a saját életükért. Akik félnek a
kockázatoktól. Én pedig nem ilyen vagyok.
Pillanatnyi gyengeségem gondolatára felszívtam magam, és azzal a
lendülettel felálltam az ágyamról, hogy egy gyors zuhany után
nekilássak az aznapi teendőimnek.
A szobámból kilépve egyből Rick látványa fogadott. Elkeserítő volt,
hogy nem egy csini szőke az első, akit ébredés után megpillantok,
hanem egy százötven kilós, borostás izomagy.
– Jó reggelt, főnök! – köszönt rám.
Arca ekkor is kifejezéstelen volt, mint mindig. Érzelmeket sosem
láttam rajta, és ez volt az a tulajdonsága, amit igazán kedveltem
benne. Történhetett bármi, ő akkor is sziklaszilárdan állt mellettem.
– Reggelt – vágtam oda félvállról, majd elindultam a konyha felé,
Rick pedig követett. – Van valami változás?
– Majdnem minden a megbeszéltek szerint halad – morogta.
– Felhívtad Healyt?
 – Nicky beszélt vele. Valami közbejött neki, ezért csak később tud
fogadni.
A szememet forgattam. Nem szerettem, ha keresztülhúzzák a
számításaimat, ha másokhoz kell alkalmazkodnom. Pláne mindezt
másnaposan.
– Azt hiszem, el kell vele beszélgetnem – sziszegtem dühösen.
– Majd én – vágta rá Rick.
Fél szemmel rápillantottam.
– Igazad van, te sokkal kommunikatívabb vagy, mint én.
Rick nem volt a szavak embere, ellenben minden mocskos melót
rábízhattam, ő pedig szó nélkül elvégezte. Sosem kérdezett, nem
kérdőjelezte meg a döntéseimet, csak tette a dolgát.
Nicky már befejezte a reggelit, mire leértem az étkezőbe. A
homlokát ráncolva nézett fel rám, ahogy a helyemre sétáltam. Előre
láttam, hogy fel fogja tenni az idióta kérdéseit, amikhez nekem
kurvára nem volt kedvem. Ő pont Rick ellentéte volt. Mindenbe
beleütötte az orrát, még akkor is, amikor semmi köze nem volt hozzá.
Nagyot sóhajtva öntöttem magamnak kávét.
– Nyúzott vagy – szólalt meg, majd ő is a szájához emelte a
bögréjét. – Nem aludtál jól?
– Sose alszom jól – morogtam.
– Azt hittem, hogy a kokó és a kurvák jó hatással vannak erre a
problémára – felelte cinikusan.
Majdnem mindennap sikerült már korán reggel felbasznia az
agyamat. Nem tudtam eldönteni, hogy direkt csinálja-e, vagy csak
nem képes felfogni, hogy mennyire idegesít.
– Nem szoktam kurvázni – válaszoltam higgadtan. – Sosem fizetek
a szexért, mindig akad önként jelentkező. Azok pedig még
lelkesebbek is.
Valamiért nem tetszett neki a válaszom, de legalább befogta a
száját. Sértődötten tette le a bögréjét, majd úgy vonult ki az
étkezőből, mintha ő lenne a ház asszonya. Megfordult a fejemben,
hogy talán emlékeztetnem kéne arra, hol a helye, mert az utóbbi
időben nagyon elszaladt vele a ló. De amíg a munkáját kifogástalanul
végezte, addig nem akartam vitába szállni vele. Amúgy is felesleges
lett volna. Egy nővel sem voltam hajlandó vitatkozni, mert
mindegyikük feldühített a naivitásával és ostobaságával. Nicky volt
az egyetlen, akit elviseltem magam körül, mert benne láttam azt,
hogy némi intelligencia is megbújik abban a szőke fejében. De akkor
is csak egy nő volt. Jobb, ha tudja, ki a főnök.
Rick már a kocsinál várt, hogy belekezdjünk az aznapi teendőkbe.
A Navigator ablakáról egyenesen a szemembe tükröződött a nap, ami
nem tett jót a hasogató fejfájásomnak. Egy pillanatra elkaptam a
fejem, de végül visszafordultam a fény felé, és hagytam, hadd járja át
az egész testemet a fájdalom. Emelt fővel ültem be az autóba, ami
egyenesen Albuquerque felé vette az irányt. Utáltam azt a várost.
Tele volt pökhendi seggfejekkel, akik arra verték magukat, hogy
apuci pénzeli őket. Persze egy percig sem panaszkodhattam emiatt,
hiszen én ebből a rétegből éltem; az elkényeztetett ficsúrokból, akik
attól érezték magukat nagyfiúnak, hogy minden éjjel drogra és
kurvákra szórták el a pénzt. És ha már kurvák… A nők sem voltak
jobbak. Úgy tették magukat az utcákon, mintha semmi másból nem
állna az élet, csak fodrászhoz járásból és vásárolgatásból. Milyen
üresek lehetnek.
Egy piros lámpánál lassítottunk, én pedig az ablakon kinézve
megláttam két nőt, akik épp egy ruhaszalonból léptek ki. Egyikük
fehér bőrű, szőke, a másik sötétebb bőrű és egészen sötétbarna hajú
volt. Nem ritka látvány ez Új-Mexikóban, de annyira rikítottak
egymás mellett, hogy még én is felkaptam rá a fejem. Tökéletes
megjelenésükkel vonzották a tekinteteket. Több férfi is megfordult
utánuk, de ahogy jobban szemügyre vettem a helyzetet, világossá
vált, hogy nem a szőke liba az, akiért annyira nyújtogatják a
nyakukat. A mellette sétáló latin szépség rázta úgy a seggét, hogy az
mindenkit megbolondított maga körül. Bevallom, engem is rendesen
megmozgatott, ahogy riszálta magát. Ahogy a mellette elhaladó férfi
utánafüttyentett, a nő megfordult, és olyan indulatosan mutatott be
neki, amitől egyből látszott, hogy nem az albuquerque-i elit tagja.
Nagy valószínűséggel csak jól házasodott. Engem azonban az sem
érdekelt, ha férjnél van. Megfordult a fejemben, hogy megkérem
Ricket, lassítson le mellette, hátha van kedve kocsikázni egyet, de
akkor jócskán lekéstem volna a megbeszélt időpontjaimat. Bár abban
biztos voltam, hogy megérte volna. Még a fejfájásom is elmúlt, ahogy
az összes vér lefelé tódult a testemben. Nem akartam álló farokkal
megjelenni a tárgyaláson, ezért elkaptam a tekintetem, és kicsit
fészkelődtem a helyemen, hogy ne szorítson annyira a nadrágom.
Nem vonhatta el a figyelmemet egy cafka, amikor fontos
megbeszélésre készültem. Szerencsére gyorsan zöldre váltott a
lámpa, így már indultunk is tovább, azonban félig oldalra fordított
fejjel, a szemem sarkából még egyszer megnéztem őt magamnak.
Legbelül éreztem, hogy képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni, így
amikor már kikerült a látószögemből, fellélegeztem. Féltem, hogy
nem tudok parancsolni magamnak.
Amikor megérkeztünk, az étterembe csak Rick ment be, én a
kocsiban vártam. Nem tettem be a lábam olyan helyre, ahol nem
adják meg a kellő tiszteletet, amit Ricardo az utóbbi időben elég
fukarul mért, mint ahogy a pénzt is. Először csak Rick szokta
figyelmeztetni őket, hogy rosszul járnak, ha nem úgy viselkednek,
ahogy kéne. Nem is akartam tudni, ilyenkor mi folyik odabent, de a
következő találkozásra már az összes féreg megtanulta, hogy kivel áll
szemben. Ezzel nem azt akartam tudatni velük, hogy én felettük
állok, csupán emlékeztetőnek szántam, hogy egyenrangú felek
vagyunk. Egy üzlet sem működik, ha nincs meg a kellő bizalom és
tisztelet a másik iránt.
Rick a kezét törölgetve lépett ki az épületből. Beszállt a kocsiba, a
véres rongyot pedig az anyósülésre dobta maga mellé.
– Legalább a kesztyűtartóba tedd azt a szart! – förmedtem rá
undorral az arcomon.
– Bocs, főnök.
Lomha mozdulattal hajította be a rongyot, majd beindította a
motort.
– Minden rendben ment? – kérdeztem.
– Igen. Megmondtam, hogy Ryan Walsh üdvözletét küldi.
Rick ritkán szólalt meg, de akkor minden szavának súlya volt.
Pont, mint az ütéseinek.
Lassan kezdtünk el gurulni a kocsival, de amikor épp sávot váltott
volna, kinéztem az ablakon, ahol megláttam egy kisfiút az egyik üzlet
előtt. Szakadt ruhája koszosan lógott rajta, miközben szomorú
szemekkel a pékség kirakatát bámulta. A dühtől, ami elöntötte az
agyamat, még a pulzusom is megemelkedett.
– Állj meg! – szóltam rá Rickre, aki abban a pillanatban a fékre
lépett.
– Baj van? – nézett rám hátra a visszapillantóban.
– Van egy kis dolgom. Két perc, te várj meg itt!
Nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót, és indultam meg a fiú felé. A
többi járókelő még csak rá se nézett, mintha észre se vennék őt.
Mintha láthatatlan lenne. És ettől még jobban lüktetni kezdett a
fejem.
– Szia – köszöntem rá, ahogy odaértem mellé.
Nem lehetett több 7 évesnél. Szőke haja sártól volt barna, a cipője
pedig olyan szakadt volt, hogy csoda, hogy még a lábán maradt. Ijedt
tekintettel nézett fel rám, majd alaposan megvizsgált.
– Jó napot – köszönt vissza illedelmesen.
– Hol vannak a szüleid? – kérdeztem.
– Nincsenek szüleim – szegte le a fejét. – A mama elment az égbe,
a papa pedig elutazott. Nem tudom, hova.
A kezem ökölbe szorult. Ha megtalálnám azt a rohadékot…
– És most hol laksz?
Felemelte a fejét, és az utca túloldalán lévő sikátorra mutatott. A
kuka mögött látszódott néhány takaró és kartondoboz, amit szépen
rendben tartottak. Nehezen fújtam ki a levegőt, miközben
visszafordultam felé. Ő már ismét a kirakatot nézte, ahova épp friss
péksüteményeket pakoltak ki. A gyomra olyan hangosan korgott,
hogy még én is hallottam. Éreztem az éhséget, a hideget, a magányt,
amit neki is át kellett élnie. Olyan dühös voltam, hogy a szívem csak
úgy zakatolt, de ezt nem mutattam ki, mert nem akartam
megijeszteni őt. Kezemet a hátára tettem, és óvatosan az üzlet
bejárata felé tessékeltem.
– Gyere – szólaltam meg olyan nyugodt hangon, ahogy csak
tudtam.
Meglepetten nézett fel rám, némi rémülettel keveredve, de elindult
velem együtt. A pékségbe lépve köszöntem, az eladó a homlokát
ráncolva nézett rajtunk végig, ahogy a többi vásárló is. Nem tudtam
eldönteni, hogy a fiú zavarja őket, vagy azon lepődtek meg, hogy
velem látják. Azonban nem foglalkoztam velük, egyenesen a pulthoz
léptünk, ahol a péksütemények sorakoztak. Leguggoltam, és a vitrin
felé böktem.
– Melyiket szeretnéd? – kérdeztem a fiútól.
Nem mert rám nézni. Bele se mertem gondolni, mi járhat a
fejében, de hamar leeshetett neki, hogy ez egy olyan lehetőség, amit
nem szabad elszalasztania.
– Azt – mutatott egy cukormázas kuglófra.
Mély levegőt vettem, majd kiegyenesedtem. Az eladó közben
odalépett hozzánk, így rögtön felé fordultam.
– Abból kérnénk egyet – mutattam a sütire.
A nő még mindig kidülledt szemekkel nézett rám.
– Egy szeletet? – kérdezett vissza.
– Nem, az egészet.
Zavartan vette ki a pultból az egész kuglófot, de nem mert
ellenszegülni. Papírba csomagolta, majd felém nyújtotta, mire én
felvont szemöldökkel néztem rá.
– És a doboz? – kérdeztem.
A levegő is belészorult. Egy pillanatra lefagyott, de végül elővett
egy nagy papírdobozt, amibe az ilyenfajta süteményeket szokták
csomagolni. Szépen belehelyezte, majd újból átcsúsztatta nekem.
Biccentve jeleztem, hogy így már sokkal jobb. Végül fizettem, és
megfogtam a dobozt, amit átadtam a fiúnak. Szóhoz sem jutott, de az
arca egyből felragyogott. A tekintetében azonban még mindig ott
rejtőzött némi félelem. Kitereltem az üzletből, és magam felé
fordítottam. A zsebemből előhúztam pár ötdollárost, mert tudtam,
hogy egy százassal sehol sem vennék komolyan. Átfutott az agyamon,
hogy melyik kurva bugyijában lehettek előtte, de attól még
ugyanolyan fizetőeszköz volt mind, mint a többi. És ő nagy
valószínűséggel bele se gondolt ebbe. A kezébe nyomtam nagyjából
60 dollárt.
– Ezt jól dugd el, a legjobb, ha mindig nálad van. Ne tedd le
sehova, és úgy húzz elő belőle, hogy mások ne lássák, mennyi pénzed
van. A legjobb, ha mindet felváltod, így csak az aprót kell majd
elővenned.
 Olyan értetlenül és meglepetten nézett rám, hogy azt hittem,
lefagyott.
– Köszönöm, uram – szólalt meg vékony hangján. – De nem
fogadhatom el. Nem szeretnék csinálni érte semmit… És a nővérem
se.
Szíven ütöttek a szavai. Bele se akartam gondolni, miket kellett
átélnie az utcán, miket láthatott, és mikre vehették rá némi pénzért.
A testvéréről már nem is beszélve.
– Nem is kell, csak tedd el – vágtam rá, mielőtt még félreérti. –
Nem kérek cserébe semmit. Csak annyit, hogy vigyázz magadra és a
nővéredre. Most te vagy a férfi a családban. Neked kell rá vigyáznod,
megértetted?
Lassan bólogatva nyomta a zsebébe a pénzt.
– Helyes. Maradjatok a közelben. Jövök még erre.
Ezzel sarkon fordultam és visszasétáltam a kocsihoz. Amikor
beszálltam hátra, becsuktam az ajtót, és Rick felé fordultam.
– Nem láttál semmit – morogtam.
Nem is szólt semmit, de a visszapillantóban láttam a szemét. Rám
pillantott, majd vissza a volán felé. Mély levegőt vettem. A kezeim
még mindig ökölben voltak. Igyekeztem elfelejteni az előbbi kis
közjátékot, de a fejemben csak az járt, hogy az a kisfiú hogyan élhet a
testvérével az utcán. Legalább hideg nem volt, de olyan veszélynek
voltak kitéve, amibe az átlagember bele se gondol. Én ismertem azt a
mocskos világot, tudtam, hogyan működik, mik a szabályok. Még egy
felnőttnek is sok, nemhogy egy gyereknek.
Felszívtam magam, és újra Rick felé fordultam.
– Most megyünk Healyhez – közöltem vele.
– De főnök, azt mondta, hogy…
– Leszarom, hogy mit mondott! – vágtam közbe. – Odamegyünk,
és fogadni fog. Egy percet sem várok tovább!
Rick erre már nem válaszolt, csak bólintott, majd kitette az
indexet, és besorolt a haladó sávba.
Healy irodájába érve kiléptünk a liftből, ahol egyből a szőke
titkárnője ugrott elénk. A nevére már nem emlékeztem, de lehet,
hogy sosem kérdeztem. Az viszont egészen élesen élt az
emlékeimben, hogy kimondottan jólesett a hasáról felszívni a
csíkokat.
– Mr. Healy még nem ér rá – mondta idegesen. – Csak kettőre volt
megbeszélve a találkozó.
Úgy pattogott előttünk, hogy azt hittem, kiugrik a szilikon a
melleiből.
– Erre jártam, hamarabb kell vele beszélnem – közöltem.
– Nem engedhetlek be – rázta a fejét.
– Nem is kell az engedélyed – vontam fel a szemöldököm. Egészen
közel léptem hozzá, és az állánál fogva megemeltem a fejét, hogy
mélyen és szigorúan a szemébe nézhessek, miközben csak pár centi
választotta el az arcunkat. – Most szépen félreállsz az útból –
szólaltam meg nyugodt hangon. – Én pedig bemegyek abba az
irodába. Megértetted?
Tekintetében rettegés és határtalan vágyakozás keveredett
egymással. Általában ilyen hatással voltam a nőkre. Féltek tőlem,
miközben már tolták volna le a bugyijukat, hogy minél hamarabb az
enyémek lehessenek. És pont ez volt az, amiért a legtöbbször hidegen
hagytak. Ők is tárgyként kezelték önmagukat, ezért én sem
tekintettem rájuk másként. Nem izgatott fel, amikor tálcán kínálták
magukat, főleg nem józanul. Ha dugni akartam, én választottam ki,
hogy kit, mikor és hogyan. Ezért nem tudott megmozgatni ő sem. Egy
vadászt sem izgat fel, ha a préda önként összeesik a lábai előtt. Ahhoz
viszont tökéletes volt ez a hatás, hogy elérjem a céljaimat.
Résnyire nyílt ajkakkal szívta be a levegőt, miközben alig láthatóan
biccentett.
– Ezt már szeretem – bólogattam helyeslően.
Lassan engedtem el, majd léptem hátra, de ő még mindig
ugyanúgy állt, mint előtte. Magamban elégedetten mosolyogtam, de
kívülről ugyanolyan mereven tekintettem rá. Az ajtó felé fordultam
és bekopogtam – mert hát úriember vagyok –, hogy minél hamarabb
a tárgyra térhessünk.
– Igen? – hallottam a hangot bentről.
Kinyitottam az ajtót, és egy határozott mozdulattal beléptem.
Healy az asztala mögül pillantott fel, és amikor meglátta, hogy én
vagyok az, egyből felpattant a helyéről.
 – Ryan – ráncolta a homlokát. – Azt hittem, hogy csak délutánra
beszéltük meg.
– Frank – kezet fogtam vele. – Te mondtad a délutánt, de akkor
nekem más programom van. Remélem, tudsz rám szánni pár percet.
– Persze – bólogatott zavartan. – Foglaljatok helyet!
Az asztala előtt álló két székre mutatott. Leültem az egyikre, Rick
pedig megállt az ajtóban, amíg Healy visszament a helyére.
– Hogy megy az üzlet? – próbált csevegni.
– Nem panaszkodom. És nálad mi a helyzet?
– Minden a legnagyobb rendben. Csak a menyasszonyom
rosszallja kicsit, hogy nem töltök otthon elég időt.
– Gondolom, azért megvan nélküled.
– Persze – legyintett. – Most is épp a városban vásárolgatnak a
barátnőjével. De térjünk is a tárgyra – vett egy mély levegőt –, miről
lenne szó?
Nem kedveltem túlságosan a pasast, de értette a dolgát, ezért
félretettem az ellenszenvemet. Gyűlöltem a fajtáját, de szükségem
volt rá és a munkájára. Kényelmesen hátradőltem a bőrszékben, és
keresztbe tettem a lábamat.
– Pénzre van szükségem – jelentettem ki egyenesen.
– Nem gond. Mennyire? Tízezer? Ötven? Száz?
Kihúzta a fiókját, hogy elővegye a fekete könyvet, amiben a
kiadásokat kezelte.
– Negyvenötmillióra – vágtam közbe higgadtan, mire a keze
megállt a levegőben.
Pár másodpercre teljesen lemerevedett. Megrázta a fejét, mint aki
nem jól hall, és lassan visszafordult felém.
– Mennyi? – kérdezett vissza.
– Negyvenöt. Millió – ismételtem.
A levegő mintha megfagyott volna körülöttünk. Szótlanul bámult
rám, én pedig álltam a tekintetét. Nem értettem, hogy miért lepődött
meg annyira, elvégre is az én pénzemről volt szó. Nem kölcsön
akartam kérni, csupán hozzájutni a saját vagyonom egy részéhez.
Megköszörülte a torkát, és idegesen rendezgetni kezdte az asztalán
fekvő iratokat.
– Valami gond van? – kérdeztem.
 – Nem, dehogy – rázta a fejét. – Talán új házat akarsz venni?
Befekteted a profitot?
– Hogy mihez kezdek a pénzemmel, ahhoz neked semmi közöd.
Csak intézd el, hogy minél hamarabb hozzájussak.
Nem nézett rám, továbbra is a papírjaival babrált. Kezdett egyre
jobban felidegesíteni a viselkedése.
– Mikorra kéne?
– Holnap reggelre.
Az arca egészen elsápadt. Nem értettem, miért ekkora probléma,
hogy megszerezze az összeget, de annak tudtam be, hogy sok munkát
igényel, hogy hozzájuthasson. Nem teljesen értettem, hogyan lesz a
piszkos pénzből tiszta, de nem is érdekelt. Azt viszont el tudtam
képzelni, hogy nem egy egyszerű folyamat, és bizony az asszony
aznap este sem fogja időben otthon látni őt. Ezt viszont magasról
leszartam. Fizettem eleget a szolgáltatásaiért, épp itt volt az ideje,
hogy megdolgozzon a pénzéért.
– Hát… – dadogta. – Nem biztos, hogy sikerülni fog holnapig.
Tudod, a biztonsági időkorlátok, meg a…
– Nem érdekelnek a kurva kifogások. Intézd el, hogy meglegyen! –
Nem is szaporítottam tovább a szót, felálltam a székemből. – Rick
holnap reggel eljön érte. Addigra legyen meg.
Healy még mindig tátott szájjal és rémült arckifejezéssel nézett
rám. Határozottan léptem ki az irodájából, és nem foglalkoztam
azzal, hogy ez neki mennyi munkát jelent majd. Abban a percben
semmi más nem érdekelt, csak az, hogy a régóta tervezett első
lépéseket megtegyem a célom felé. Az üzlet szépen ment, rendesen
megszedtem magam az évek során, de egy pillanatra sem felejtettem
el, honnan indultam. A kezdőtőke pont elég volt arra, hogy
megvegyem azt a régi kollégiumot, amit egy ideje már nem
használtak. Nagyjából 200 gyereknek lett volna benne hely, plusz a
foglalkoztatótermek. Tudtam, hogy ez még mindig kevés, de első
körben ez is megtette. Aztán, ha beválik a program, további
létesítményekkel bővíteném. Évek óta vártam erre a pillanatra, és
végre eljött. Holnap végre kézhez vehetem a pénzt, ami nem csak az
én jövőmet változtathatja meg.
 – Rick, ma este bulizni megyünk – mondtam a liftben, amíg lefelé
zötykölődtünk.
– Gratulálok, főnök.
Ő volt az egyetlen, aki tudott a tervemről. Véletlenül látta meg a
tervrajzokat a kollégium átépítéséről, bennem pedig akkor legalább
öt tequila és három csík volt. Eljárt a szám, de azóta nem beszéltünk
róla. Egy félmondattal sem említette meg, de sejtettem, hogy
emlékszik rá. És jólesett, hogy tényleg emlékezett.

***

Rickkel és még három sráccal megérkeztünk a város egyik

legfelkapottabb klubjába, ahol Healy várt minket az egyik VIP-
asztalnál. A sötét berendezés és a sejtelmes fények exkluzív
megjelenést kölcsönöztek a helynek. Mindig az aktuális trendnek
megfelelő zenét és italokat kínálták, de nekem a kedvencem mégis az
volt, ahogy a pincérlányok hordták körbe az italokat. Falatnyi
szoknyában lejtettek körülöttünk, és lerítt róluk, hogy bármire
kaphatóak, mégsem nyomultak. Igazi vadászterep volt. Csak
megmutatták nekünk a felhozatalt, ugyanis minden rendelésnél
valaki más jelent meg az asztalunknál. Jim rögtön kiszúrta magának
az első kiscsajt, akivel nem sokkal később el is tűntek valahol a
mosdóknál. A másik két srác is hamar lecsapott a lányokra, így
hármasban maradtunk az asztalnál. Rick sosem hagyott magamra.
Előfordult, hogy nem volt kedvem dugni, ezért hazamentünk anélkül,
hogy bárkit is meghúztunk volna, ő pedig nem ellenkezett.
Megvártuk a többieket, és szépen elindultunk. Azon az estén viszont
más volt a helyzet. Tényleg ünnepeltünk, és azt akartam, hogy ebből
ő se maradjon ki. A hangos zene miatt közelebb hajoltam hozzá, hogy
hallja, amit mondok.
– Az a fekete hajú egész rendben volt.
– Idehívjam neked? – kérdezett vissza.
– Nem, dehogy – ráztam a fejem. – De te bepróbálkozhatnál nála.
– Jó nekem itt, köszi.
Hajthatatlan volt. Persze én is vizslattam a felhozatalt, ezért
tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy rátaláljak a megfelelő jelöltre.
Hátradőltem a bokszunkban, és figyeltem a táncoló tömeget. Az
asztalunkhoz folyamatosan hordták az italokat, de valamiért egyik
csajhoz se jött meg a kedvem. Pedig volt már bennem pia rendesen,
és ebben az állapotban pillanatok alatt rá szoktam gerjedni egy
csinosabb példányra. Ekkor viszont úgy éreztem, hogy az alkalomhoz
illően valaki különlegeset kell keresnem. Valaki olyat, aki nem
hétköznapi.
– És téged vár otthon valaki?
Healy csevegési kísérlete kizökkentett a vadászatból. Nem
szerettem, ha megzavarnak, de tudtam, hogy a jó üzleti kapcsolat
titka az, ha magánemberként is a maximumot nyújtjuk. Őt se
érdekelte igazán a válasz, de tisztában volt azzal, hogy minél többet
tud rólam, annál szorosabb lesz a kapcsolatunk.
– Nem vagyok a monogámia híve – fészkelődtem a helyemen. –
Nem hiányzik, hogy bárki is számonkérjen, szeretek a magam ura
lenni.
– Nem olyan rossz az, ha valaki vár otthon. Az én drágám mindent
megtesz azért, hogy jól érezzem magam, ha érted, mire gondolok.
Egy hosszú nap után jólesik arra hazaérni, hogy egy gyönyörű nő vár
a vacsoraasztalnál, aki lesi minden kívánságodat.
– Ha egy ilyen társat kívánnék magamnak, akkor inkább kutyát
vennék – feleltem gúnyolódva, majd megemeltem a poharamat, hogy
belekortyoljak a tequilámba. – Akkor is ilyen lelkes, amikor az
éjszaka közepén esel haza részegen és nőszagúan?
– Tisztában van vele, hogy az üzleti partnereimmel néha
munkaidőn kívül is találkoznom kell. Okos lány, nem kell neki
magyarázkodnom.
Ha valóban annyira okos lenne, már rég otthagyta volna ezt a
seggfejet. Bár Healy mesélt róla néhány dolgot, és ha valóban ő
szerezte meg neki az állampolgárságot, akkor lehet, hogy mégsem
olyan ostoba lány. Tudja, hogyan helyezkedjen, még ha ezért cserébe
el is kell viselnie ezt a faszkalapot. Még az is lehet, hogy ő is ugyanúgy
kiélvezi az életet, mint a vőlegénye. Talán aznap nem is vásárolgatni
volt, csak ezzel a szöveggel rázta le. Egyre jobban kezdett érdekelni ez
a nő. Az járt a fejemben, hogy ha csak fele olyan jól néz ki, mint az,
akit délelőtt a városban láttam, akkor tényleg maga lehet a
főnyeremény. Még most is átjárt az a kellemes bizsergés, ha csak
elképzeltem magam előtt, és ettől az érzéstől beugrott, hogy mit is
akarok valójában. Amíg Healy a pohár fenekére nézett, én még
egyszer végigfuttattam a szemem a táncoló tömegen, amíg meg nem
akadt a tekintetem a pulton. Egy karamellbőrű lány rendelt épp
magának koktélt. Azonnal kiszúrtam magamnak, az alakja és a haja
is épp tökéletes volt. Az arcával nem igazán törődtem, ennyi épp elég
volt ahhoz, hogy tudjam, ő kell nekem.
– Beszélhetnénk egy kicsit az üzletről? – kérdezte Healy habozva.
Újból elvonta a figyelmemet, amitől egyre ingerültebb lettem. Nem
akartam szem elől téveszteni a kiscsajt, márpedig semmi másra nem
vágytam aznap este, mint hogy behúzzam végre a mosdóba, és
lerángathassam róla a bugyiját. Az üzlet viszont mindig, mindennel
szemben prioritást élvezett.
– Miről van szó? – sóhajtottam.
Előrehajolt, és kezeivel megtámaszkodott a térdén, hogy ne kelljen
kiabálnia, bár a hangos zenétől így is kénytelen volt felemelnie a
hangját. Rövid ideig habozott, mire végre megszólalt.
– A pénzről, amit ma kértél. Nem hiszem, hogy okos dolog lenne
ennyit kivenni a pénzáramból. Bizonyára van egy olyan felhalmozott
tőkéd, amihez bármikor hozzányúlhatsz.
Kezdett irritálni a bizonytalansága. Előtte minden flottul ment
köztünk, de ez az ügy valamiért felborította ezt az egyensúlyt.
– A legtöbb pénzem forgótőke. Egy ekkora összeghez le kellene
állítanom valamelyik csatornámat, amit nagyon nem szeretnék. Egy
pillanat alatt átveszik az uralmat ezek a patkányok a városban, ezt
pedig nem engedhetem. Nem azért dolgoztam keményen, hogy ilyen
egyszerűen lemondjak a hatalmamról.
– És ha csak késleltetnéd? Mármint az összes kivételét. Szerintem
sokkal jobban járnál, ha várnál még pár hónapot…
Mindenáron le akart beszélni arról, hogy hozzájuthassak a saját
pénzemhez. Nem tudom, mit képzelt magáról, de nekem senki sem
mondhatta meg, hogy mit tegyek. Elhatároztam valamit, amiért
évekig harcoltam, és nem voltam hajlandó tovább várni rá. Minden
célomat elértem, amit kitűztem magam elé, és ebben senki sem
hátráltathatott.
 – Nem érdekel, hogy mit gondolsz – vágtam rá, majd
belekortyoltam az italomba. – Holnap reggel Rick elmegy a pénzért,
addigra legyen összekészítve. És most, ha megbocsátasz, dolgom van.
Egyre kevesebb kedvem volt hozzá, ezért letettem az üres
poharamat az asztalra, és felálltam a helyemről. Egyenesen a pult felé
indultam, ahol az a karamellbőrű szépség ringatta a csípőjét, amíg az
italára várt. Nem akartam neki megadni a lehetőséget a menekülésre,
ezért nem vettem fel vele a szemkontaktust. Kellett nekem, meg
akartam szerezni, és tudtam, hogy ha elszalasztom az alkalmat, akkor
az egész éjszakámnak lőttek. Képtelen voltam kiverni a fejemből azt a
nőt, akit a városban láttam, de mivel őt nem kaphattam meg, vele
kellett beérnem. Pedig ő lett volna ennek a napnak a fénypontja. A
tökéletes befejezése annak a napnak, aminek eljövetelét hosszú évek
óta vártam. Az a tüzesség, ami a mozdulataiból áradt, elvette az
eszemet. Úgy éreztem, meg akarom őt keresni, ugyanakkor
megrémisztett az a vágy, amit bennem keltett. Izgattak már fel elég
rendesen más nők is, őt mégsem tudtam kiverni a fejemből. Csak
reméltem, hogy ez a kis bige képes lesz arra, hogy elterelje a
figyelmemet.
Ahogy mellé léptem, felém fordította fejét. Csinos pofiján
szégyenlős mosoly húzódott, ahogy a szemembe nézett. Nem volt
olyan szép, mint a másik nő, de a célnak tökéletesen megfelelt.
– Szia – köszöntem rá, mire szélesebb mosolyra húzta vastag
ajkait.
– Szia – köszönt vissza, majd a szájába vette a poharából kilógó
szívószálat.
Én akartam birtokba venni azokat az ajkakat, mégpedig minél
hamarabb.
– Nézd, nem akarom húzni az időt – mondtam, majd közelebb
hajoltam hozzá, hogy egészen a fülébe beszélhessek az üvöltő zene
mellett. – Meg akarlak dugni. Keményen. Úgy, hogy utána egy hétig
remegjen a lábad, és legalább egy évig ne tudj más pasira gondolni,
csak rám.
Ahogy elhúzódtam tőle, kiegyenesedtem és újból a szemébe
néztem. Döbbenten tekintett rám vissza, talán kicsit ijedten, de nem
pofozott fel, és nem öntötte a képembe az italát. Ekkor már tudtam,
hogy nyert ügyem van, csak kéreti magát, amitől még jobban
begerjedtem.
– Csak így? – kérdezett vissza kacagva.
– Csak így – vontam meg a vállam.
Olyan mélyen néztem a szemébe, ahogy csak tudtam. Szinte már
szuggeráltam, mire az arcáról eltűnt a vidámság, és az alsó ajkát
beszívva nézett rajtam végig.
– A barátnőimmel jöttem, nem lenne szép, ha magukra hagynám
őket.
– Őket is hívhatod, ha nagyon akarod.
Az ajánlatomra újból szégyenlősen kuncogni kezdett, de amikor
észrevette rajtam, hogy nem viccelek, a szája is tátva maradt.
Szerettem ezt a játékot, de ekkor semmi türelmem nem volt hozzá.
– Ünnepelni jöttem ide – szólaltam meg újból –, az est csúcspontja
pedig te lehetnél. Ha benne vagy, akkor most rögtön hátramehetünk.
Addig a barátnőid odaülhetnek az asztalomhoz, kapnak piát,
társaságot, aztán maradéktalanul visszaszolgáltatlak nekik.
Még mindig tátott szájjal nézett rám, ezért a pultoshoz fordultam.
– Rodriguez, adj egy üveggel!
A tequilát fél pillanat alatt megkaptam, hozzá pedig két poharat.
Töltöttem mindkettőnknek, majd a sajátomat gondolkodás nélkül
lehúztam, utána pedig az üveg felé böktem.
– Ezt vidd oda a barátnőidnek, és mondd meg, hogy hármas asztal.
Téged pedig a második fülkében várlak a női mosdóban. Öt percet
kapsz.
Sarkon fordultam, és már indultam is a hátsó folyosó felé. Egy
pillanatig sem kételkedtem abban, hogy utánam jön, attól viszont
kicsit tartottam, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát.
Ismertem a klubot, tudtam, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha
bemegyek a női mosdóba, hiszen mindenki oda járt a kétes kis ügyeit
elintézni. A második fülke épp szabad volt, ezért átvágtam a tükrök
előtt álló sminkelő és kokózó ribancok hadán, és beléptem az ajtó
mögé. A nadrágom már úgy feszített, hogy legszívesebben rögtön
ledobtam volna magamról, de nem akartam megfosztani a szerencsés
kiválasztottat ettől az élménytől. Hogy mi volt a neve? Nem is
érdekelt. Se a kora, se a nemzetisége, sem az, hogy egyedülálló vagy
férjezett. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél hamarabb
benne akarok lenni.
Még le sem telt az öt perc, már nyílt is a fülke ajtaja, a testemben
pedig szétáradt a győzelem édes érzése. Kicsit tartózkodóan ugyan,
de behúzódott mellém. A szemében láttam a félelmet, amiből arra
következtettem, hogy nem gyakran szokott ilyet csinálni. Ez azonban
nem okozott gondot. Annál jobban élveztem, hogy megszereztem
magamnak. Olyan törékenynek és szégyenlősnek tűnt, hogy egy
pillanatra kizökkentett a hangulatból. Nem olyan volt, mint az a nő.
Jobban hasonlított egy szende kislányra, és ez nagyon nem tetszett.
Ezért, amikor kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, a
mutatóujjamat az ajkaira helyeztem.
– Egy szót se – adtam ki az utasítást, amit megszeppenve vett
tudomásul. – Szedsz gyógyszert?
Némán biccentett. Pár pillanatig szótlanul álltam előtte, majd
megragadtam a csípőjét, és egy határozott mozdulattal
megfordítottam, hogy nekem háttal legyen. Így már sokkal jobban
tetszett a látvány. A felsőtestét előrenyomtam, hogy nekitámasszam
az elválasztó falnak, mire homorítva nyomta felém a fenekét.
Végigsimítottam az oldalán. Ahogy a kezeim között éreztem a vékony
derekát és széles csípőjét, a merevedésem már szinte
elviselhetetlenné vált. Egy percet sem akartam tovább várni.
Felgörgettem a ruháját, és egy határozott mozdulattal toltam le a
bugyiját a bokájáig. Széttoltam a lábait, hogy könnyebben
hozzáférjek, miközben gyorsan kigomboltam a nadrágomat. Ahogy
végre kiszabadítottam magam, megragadtam a csípőjét, és egy
hirtelen lökéssel beléhatoltam. Már az első mozdulatnál
megfeszültek az izmaim. Szükségem volt néhány pillanatra, hogy
összeszedjem magam. Lehunytam a szemem. Újra az utcán voltam,
láttam magam előtt azt a nőt, ahogy az ő bőrébe mélyesztem az
ujjaimat, ahogy éppen benne vagyok, miközben kéjesen vonaglik
alattam. Láttam az arcát, a szemeit, a melleit. Mindent alaposan
megjegyeztem. Sose csináltam még ilyet. Talán a kokó tette, talán a
pia, de az is lehet, hogy az az édes érzés, amit az aznap történtek
okoztak. Abban a pillanatban azonban nem érdekelt, csak az, hogy
olyan gyönyört okozott a gondolat, hogy nem bírtam parancsolni
magamnak. Átkaroltam a lányt, hogy a melleibe markolhassak, de a
szemem nem nyitottam ki. Az egész testem felett átvette az irányítást
a vágy, a mozdulataim egyre gyorsabbá váltak. Nem volt célom
elhúzni, csak arra volt szükségem, hogy minél nagyobb élvezettel
fejezzem be. Ahogy pedig egyre jobban összpontosult a testemben a
feszültség, tudtam, hogy közel a vége. A lábaim megremegtek, és
elvesztettem az uralmat a tetteim felett. Előredőlve nyomtam neki a
falnak a csajt, én pedig a nyakát harapdálva egyre hevesebben
mozogtam benne, míg az összes felgyülemlett vágy egyszerre robbant
ki belőlem. Megszédültem, a világ pedig megszűnt körülöttem. Meg
kellett támaszkodnom, mert úgy éreztem, összeesem az erőteljes
orgazmustól. Fejemet lehajtva, nagyokat zihálva igyekeztem
összeszedni magam.
Nem volt tökéletes, de megtette. Egy ilyen nagy nap után legalább
egy ilyen dugás dukált.

***

Reggel ismét átkoztam magam, hogy annyi tequila csúszott le. Korán
keltem, hogy Rickkel megbeszéljem a részleteket a pénzzel
kapcsolatban. Adtam mellé három másik embert, és a lelkére
kötöttem, hogy Healy után egyből haza jöjjön. Addig is a nappaliban
szürcsölgettem a kávémat, hátha magamhoz térek. Aznapra
beterveztem az ingatlanirodát is, valamint a találkozót az építésszel.
Csak arra vártam, hogy Rick hazaérjen a pénzzel. Az volt az én nagy
napom. Az a nap, amikor minden megváltozik, amikor az életem új
fordulatot vesz, amikor learathatom a győzelmem babérjait. Amikor
visszaadhatok valamit azoknak, akik nem olyan szerencsések, mint
én.
Az órát lesve ültem a kanapén, igyekeztem lefoglalni magam a
munkával, de mindig azon kaptam magam, hogy a mutatók járását
figyelem. Már rég vissza kellett volna érkeznie. Tízre ment Healyhez,
tizenegyre már haza kellett volna érnie. Egyre idegesebb lettem. A
találkozókat így is el kellett csúsztatnom, de amikor végre
meghallottam az ajtó nyílását és csukódását, izgatottan pattantam fel
a kanapéról. Hangos dobogások szűrődtek fel a nappaliba. Az ajtó
felé fordultam, ahol pár másodperc múlva Rick jelent meg. Az arca
ekkor sokkal fehérebb volt, mint máskor, a szemeiben pedig
kétségbeesést láttam. Ez nem vallott rá. Ideges lettem, ahogy
megláttam az ábrázatát. A kezére pillantottam, amiben nem volt
semmi.
– Hol a pénz? – kérdeztem értetlenül.
Mély levegőt vett, mielőtt megszólalt volna.
– Főnök – nyögte ki végül –, nagy gáz van.
 Tartalomjegyzék
Címoldal
Copyright
novella