Titus Burckhardt

A szent Grál temploma

Legyen szó Chartres-ról vagy Beauvais-ról, a gótikus katedrálisok alaprajzaiból világosan kitűnik a
szándék, hogy a ragyogó baldachinok által teremtett tér egy középpont köré rendeződjék. Ez soha-
sem sikerülhetett teljesen, mivel a tér liturgiai középpontja nem lehet azonos a geometriai közép-
ponttal, minek következtében a templom mindig megőriz valamit abból a jellegéből, hogy egy o l-
tárhoz vezető «út». Albrecht von Scharffenberg egy költeményében, a Titurelben, mely a lovagi
misztikának volt az egyik hajtása, azt olvashatjuk, hogy a gótikus formában megvalósítani kívánt
koncentrikus szerkezet eszményképe nem más, mint a Grál temploma. Albrecht e művét 1270 körül
írta német nyelven; de minthogy elődjéhez, Wolfram von Eschenbach- hoz hasonlóan, ő is francia
forrásokra támaszkodott, joggal feltételezhető, hogy kapcsolat van közte és az ez idő tájt francia
földről származó gótikus szerkezet között. Természetesen nem volna helyes, ha a Grál templomá-
nak költői leírásában egy igazi építmény tükröződését vagy bázisát látnánk; e leírás értéke abban
van, hogy világos módon fejezi ki azt a szimbolikus látásmódot, melyet e kor templomainak archi-
tektúrája csak burkoltan sejtet.

A Grál temploma kör alakú; a Grál ugyanis nem csak az épület szakrális középpontját jelöli, hanem
egyben a világ szakrális centruma is. A Grál a szívnek, az isteni tudás kelyhének szimbóluma. Ere-
detét tekintve egy pre-keresztény szimbólumról van szó, mely a keresztény középkorból a kelta
hagyományig nyúlik vissza. Amikor Chrétien de Troyes a Grált azzal a serleggel azonosítja, amely-
be Arimateai József felfogta és megőrizte a Krisztus sebeiből kifolyó vért, akkor egy ősi szimbólum
bár kései, mindazonáltal teljesen jelentőségteljes változatával állunk szemben; e szimbólum ily mó-
don az eucharisztia serlegének jelentését is felveszi, ugyanakkor megmarad valami másnak is.

Albrecht költeményében Titurel a következőiket mondja:

1
Ki tolmácsolhatná tökéletesen a Grál szimbolikus nyelvét:
Nincs oly száj, sem nyelv. Jegyezd meg jól: a nevükhöz hű Keresztényekért,
Magam rendeltem el, épüljön Templom igaz tudomány szerint, hogy
a Templomnak hívői gyanánt, Isten igaz jeleit benne megláthassák.

A szent Mennyország Jeruzsálemének képében

Áll Grálunk temploma, mi úgy másolja
E mintaképet, miként az égő szalmaszál fénye a napot,
Világot gyújtván a világnak a sötétségben.

Önnön tiszta állapotában az ember, mint a Templom. Szépségre vágyik ekkor,

mert a szépségben Isten egybe kíván kelni az emberi lélekkel,
s mint kedves vendéget fogadja Házába.
Ébredj hát nemes emberi szív: váltsd naggyá tested nemes erényekben!

Albrecht elmeséli miként építtette fel Titurel a templomot egy minden csúcs fölé tornyosuló hegy
tetején, mely aljától a tetejéig egyetlen ónixból állt fűvel és növényzettel borítottan. E hegy nem
más, mint a legendáriumok világhegye, melyet az arabok Qáfnak, a perzsák Alborjnak, az indiai-
ak Merunak neveznek. Ez az a tengely, mely körül az égitestek forognak, és mint ilyen egyben a
változatlan szellemnek, az univerzum valódi centrumának is a szimbóluma. A Király - folytatja
Albrecht - parancsot adott, hogy az ónix felszínét, mely több mint hatszáz láb széles volt és a hegy
csúcsát alkotta, tisztítsák meg és addig csiszolják, míg úgy nem ragyog, mint a hold. Ahogy elk é-
szültek, a Grál titkos erejének köszönhetően az eredeti méretben megjelent rajta a templom tervra j-
za. Az ónixhegy tükörsima felülete arra utal, hogy a szellem vagy az intellektus készen áll befogad-
ni az isteni sugallatot. E történet a jeruzsálemi templom felépítésére emlékeztet, melynek tervrajzát
és dimenzióit Dávid egy látomásban kapta meg.

Az alapzatnak, melyet már kiásva talált,

Kör alakja volt, akár egy rotunda.
Szélességben és mélységben hetvenkét kórust számlált,
Mind kör alakú és mind kápráztatóan szép volt.

2
 A keleti irányba néző főszentély kétszer szélesebb a többinél és a Szent Szellemnek, a templom
patrónusának van ajánlva. Közvetlenül mellette áll egy, a Szent Szűznek ajánlott szentély, és egy
másik, Szent János evangélistának ajánlva. A kör alakú épület közepén, mint egy kisebb, gazdagon
díszített templomban áll a Grál szentélye. A rotundának három ajtaja van: egy déli, egy nyugati és
egy északi. Délfelé van a palota és a templomot védelmező templomos lovagok dormitóriuma. Az
épület boltívei bronzpilléreken nyugszanak; a falpillérek e boltívei pillérről pillérre futnak, és ezek
fölött helyezkedik el a boltozat.

A szentély fölött egy központi torony emelkedik, körülötte nyolcszögű harangtornyok girlandja áll,
mindegyikük két-két kórust fedve. Mindegyik harangtornyoknak hat szintje van, a nyolcszögletű
szintek mindegyik falában pedig három ablak helyezkedik el. E számok egyértelműen az épület
ciklikus jelentőségére utalnak: a hetvenkét kórus, a harminchat torony, és a tornyok hatszor huszo n-
négy ablaka; mindegyik a tizenkettő többszöröse. Ha figyelembe vesszük, hogy mindegyik kórus-
ban - s erről a későbbiekben még szó lesz - tíz tömjénégető ég, szorzással a 25920 számjegyet kap-
juk, amely az évek szempontjából a napéjegyenlőségek teljes precesszióját fejezi ki. Ez az a nagy
kozmikus ciklus, amelyre a mennyei Jeruzsálem apokaliptikus leírásában is utalás történik; amiként
ez, úgy a Grál temploma is a kozmosz egyik képmása. A tornyok ablakainak száma, nevezetesen
száznegyvennégy, a mennyei város falainak magasságáva l egyezik meg. Továbbá a hat, a nyolc, a
harminchat és a hetvenkettő - melyekre fentebb utaltunk - a középkori császári korona megépítésé-
nél is szerepet kapott, ami azért sem meglepő, mert a korona is a mennyeknek vagy a mennyei vá-
rosnak a kerületét jelképezi. A Grál templomának boltozatát tiszta zafír borította, mely kék volt
mint a búzavirág; e ragyogó gránátkövek csillagokként helyezkedtek el szétszórtan. Ezeken kívül
volt rajta egy arany nap és egy ezüst-fehér hold; egy láthatatlan óra által mozgatva saját pályájukon
keringtek.

Ilyen szerkezetek nem egyszer előfordulnak a Titurelben; a középkori olvasóban ezek nem keltettek
olyan bizarr hatást, mint mibennünk; a középkor embere még a kozmikus dimenziót látta meg a
mechanikus törvényekben, számára egy óra körforgásában az egyetemes rend tükröződött. Albert
von Scharffenberg szándékosan gyermekies módon, hasonló képekben utal a Grál templomának
kozmikus jelentőségére.

A templom alapzatán nála a világtenger mechanikusan működtetett képe látható. Az ónixból a le g-

különbözőbb fajta halak és más tengeri lények voltak kifaragva, melyeket hagytak, hagy csúszká l-
janak a talajon; egy kristályfedél takarta őket. Egy fújtató a kristályfedél alá kívülről levegőt pum-
pált, mi által az alakok mozgásba jöttek, mintha élnének a hullámok közt:

A kristálytakaró látványa elhitette a szemmel

Hogy alatta tenger hullámzik, mit «jég» borít.
Az ember ezen láthatott keresztül: és micsoda tömege
Volt itt halaknak, állatoknak és tengeri furcsaságoknak.

A négy szél által mozgatott és szörnyekkel teli világ-tenger képe, mellyel nem egy középkori minia-
túrán találkozhatunk, itt egy mechanikus játékszerként jelenik meg. Ellentmondásnak tűnhet, hogy
épp a templom padlózata a tenger, ami egy hegy tetején helyezkedik el; tulajdonképpen a padlózatot
kellene körülölelnie. Azonban a szimbolikus költemény könnyedén átsiklik ilyen ellentmondá s-
okon. Ugyanis, itt csak az a fontos, hogy az épület, melynek mennyezete a mennynek felel meg, az
a mélységek felett nyugodjon, a világtengeren. Léteznek olyan pre-keresztény templomok, melyek -
mennyezetfestményeivel és padlómozaikjaival - a dolgok ugyanilyen látomását példázzák. Néhány
ázsiai templomot és szakrális helyet, például a lhászai Potalát, szintén vízzel körülvett, vagy teljesen
azon nyugvó, szent hegyeknek tekintették; a víz vagy a világ-tenger, mintegy a múló jelenségek
anyaga, mely fölött a szellem múlhatatlan temploma emelkedik.

3
A Grál templomának ennek megfelelően nincs kriptája:

Hol vannak itt a kripták? Bizonyára Isten tilthatta meg,

Hogy a földalatti kriptákban a tisztaságot be ne szennyezhesse a hamisság,
Mert könnyen megeshet ez. A keresztény hitet
S a keresztény kötelességet nap világosságán kell hirdetni!

E nézőpont a már említett tipikusan gótikus fény iránti szenvedély egyik példája. Ama tény is emel-
lett szól, hogy a Grál templomát színes ablakok világították meg:

Az ablakok nem hamuszürke üvegből voltak,

Hanem ragyogó kristályokból; hitvány árunak nem volt itt hely.
Berillek és kristályok töltötték be az üveg helyét.

Minthogy a kristályokon áthatoló fény a szem számára túl erős volt, csiszolt drágakövekkel boríto t-
ták be őket: zafírral, smaragddal, ametiszttel, topázzal, jácintkővel, szardonixszel, rubinnal, karne-
olagáttal, krizoprasszal, és még sok minden mással. E drágakövek nemcsak megannyi színt szolgál-
tattak, de bizonyos erényeket is képesek voltak felébreszteni, melyről a költemény egy másik részé-
ben találunk leírást. Valamiféleképpen ugyanis az összes drágakő nemcsak, hogy önmagába gyűjt
egy bizonyos animikus vagy pszichikus minőséget, hanem emellett egy bizonyos szellemi fénynek
is a fókusza, mely fókusznak meg van az a képessége, hogy e fényt kisugározza illetve átadja.
Mondják, a zafír, ha jól bánnak vele, rendelkezik azzal az erővel, hogy a lelket meg tudja tis ztítani a
bűntől, minthogy segíteni tud benne hogy - mint víz, mely hegynek felfele fut - vissza találjon Is-
tenhez. Belül a kórusok között drága anyagokból készült választófalak álltak, mindegyik két ajtóval.
Falaikat csavart pillérek díszítették, melyeket boltívek kötöttek össze. Fölöttük madarakkal telt
aranyfák emelkedtek. A boltíveken aranyindák fonódtak egymásba; fent egybe futottak, aztán le-
hulltak a tőre. Ezek nyújtottak árnyékot a smaragddal borított falak tűző ragyogása ellen.

A lombozat oly sűrű volt, hogy ha szellő érintette valahol,

Az ember bátran hallhatta édes csilingelésüket,
Mintha ezer sólyom gyűlt volna seregbe,
És arany harangok csengenének rajtuk.

A paradicsom kertjének milyen sajátságosán fémes képe! Hasonló benyomást kelt a nyugati bejáró
fölött látható aranyfa alakú orgona; éneklő madarakkal telt, melyek «hangnemtől függően» külö n-
böző hangon énekelnek.

Négy angyal állt az ágakon, mindkét végen kettő,

Feddhetetlenül; mindegyik kezében aranykürt,
Melyet nagy hangon fújtak,
Másik kezükkel intve szóltak: ébredjetek mind, ti holtak!