5. Mechanikai alapismeretek III.

5.1. Nyomás, hidrosztatika, felhajtóerő

Nyomásnak nevezzük azt a hatást, amely akkor jelentkezik, ha egy erő valamely felületre hat. A p nyomás
az erő F nagyságának és az A felületnek a hányadosa:
F
p . (5.1)
A
A nyomás a fizikai-kémiai rendszerek egyik állapothatározója, SI-mértékegysége a pascal (Pa). 1 Pa
nyomást fejt ki 1 N nagyságú erő, ha 1 m2 nagyságú felületre hat.

Az (5.1) egyenletből látszik, hogy a nyomás egyenesen arányos az erő nagyságával, és fordítottan arányos a felülettel. Ezt használjuk ki abban
az esetben, ha ugyanakkora erőkifejtés mellett a nagyobb nyomás érdekében csökkentjük a felületet (pl. éles kést, szikét, hegyes tűt
használunk), vagy a nyomás csökkentését a felület növelésével érjük el (pl. vízágyra fektetjük a beteget, hogy a testsúlyt nagyobb felületen
eloszlatva megakadályozzuk a kelések kialakulását, illetve létrát fektetünk a vékony jégfelszínre, és azon keresztül közelítjük meg azt a
személyt, aki alatt beszakadt a jég).
A nyomás skaláris mennyiség, így nincs iránya, mégis a köznapi szóhasználatban sok esetben (helytelenül!) irányt kapcsolunk hozzá. Ennek
oka, hogy a p nyomás által valamely dA felületelemre kifejtett erő:

dF = p  dA  n , (5.2)

ahol n a felületre merőleges egységvektor, az ún. normálvektor. Ha tehát a felületelem irányítását megváltoztatjuk, megváltozik a nyomás
következtében kifejtett erő iránya, de vegyük észre, hogy maga a nyomás változatlan marad.

A folyadékok súlyából származó nyomást hidrosztatikai nyomásnak nevezzük.

Gondolatban jelöljünk ki egy folyadékot tartalmazó edény fenekén egy A felületet, amely fölött h magasságú vízoszlop helyezkedjen el. A

felületelem feletti vízoszlop térfogata V = A  h , tömege m =   V =   A  h , ahol ρ a folyadék sűrűsége. Ha ezt az (5.1) egyenletbe
helyettesítjük, a folyadékoszlop G súlyából (mint erőből) származó nyomás:

G mg   Ahg
p= = = , (5.3)
A A A
ahol g a gravitációs gyorsulás.

Egy (homogén) anyag ρ sűrűségének az anyag egységnyi térfogatának tömegét, azaz szilárd testek esetén
a test m tömegének és V térfogatának hányadosát nevezzük:
 m
 . (5.4)
V
A sűrűség SI-mértékegysége a kg/m3, de a gyakorlatban sokszor használjuk a g/cm3 mértékegységet is
(1 g/cm3 = 1000 kg/m3). Az (5.5) egyenlet inhomogén testek esetén a test átlagsűrűségét adja. Időnként
használják a fajlagos (vagy faj-) térfogatot, amely a sűrűség reciproka. (A sűrűséget és a fajtérfogatot
egyaránt gyakran nevezik (helytelenül!) fajsúlynak, amely utóbbi a test súlyának és térfogatának
hányadosa.)
Az (5.3) egyenletből a megfelelő egyszerűsítések elvégzésével következik, hogy a phidr. hidrosztatikai
nyomás egyenesen arányos a folyadék ρ sűrűségével és a folyadékoszlop h magasságával:

phidr. =  gh , (5.6)

ahol g a gravitációs gyorsulás.

Az (5.6) egyenletből látható, hogy a hidrosztatikai nyomás nem függ a tárolóedény bármely geometriai
paraméterétől. Ezt a megállapítást hidrosztatikai paradoxonnak nevezzük (az elnevezés abból a
látszólagos ellentmondásból ered, hogy különböző kialakítású – ezáltal eltérő térfogatú –, azonban azonos
szintig feltöltött edények alján ugyanakkora hidrosztatikai nyomás mérhető, ha ugyanazzal a
folyadékokkal töltjük meg az edényeket). A hidrosztatika másik, gyakorlati szempontból is fontos
jelenségére a PASCAL-törvény mutat rá, amely szerint az összenyomhatatlan folyadékok a rájuk ható
nyomást egyenlő mértékben továbbítják a tér minden irányába. Ezen az elven működik a hidraulikus sajtó
(prés) és az autóemelő, amelyeknél két összekapcsolt, azonban eltérő keresztmetszetű hengerben tud
elmozdulni az összenyomhatatlannak tekinthető folyadékmennyiség. Mivel a PASCAL-törvény és az (5.7)
egyenlet értelmében az erő és a keresztmetszet hányadosának állandónak kell lennie, a kisebb
keresztmetszetű dugattyúra kifejtett erőt a keresztmetszetek arányával megsokszorozódva képes a
nagyobb keresztmetszetű dugattyú kifejteni. (Vegyük észre, hogy az energiamegmaradás tétele ilyenkor
sem sérül, ugyanis a nagyobb erőhöz kisebb elmozdulás társul, azaz a két dugattyúnál – a veszteségektől
eltekintve – azonos a munkavégzés.)

A PASCAL-törvény következménye az is, hogy a szemfelszínt érő nyomás (például erős levegőáram) a retina sérüléseihez vezethet, hiszen a
csarnokvíz az így keletkező túlnyomást gyakorlatilag gyengítetlenül a retinához vezeti.

Hétköznapi tapasztalat, hogy a folyadékba (vagy gázba) merített testek könnyebbnek tűnnek. Ennek oka,
hogy a folyékony vagy légnemű közegben lévő testekre egy, a gravitációs erővel ellentétes irányú Ffelh.
felhajtóerő hat, amelynek nagysága egyenlő a kiszorított folyadék súlyával:
 Ffelh. = mkisz. g =  foly.Vtest g . (5.8)

Ez ARCHIMÉDESZ törvénye. Az (5.8) egyenletben g a gravitációs gyorsulás, mkisz. a kiszorított folyadék

tömege, ρfoly. a kiszorított folyadék sűrűsége és Vtest a test folyadékba merülő részének(!) térfogata.

5.2. A folyadékok áramlása

A folyadékáramlásokat számos szempont szerint csoportosíthatjuk, mindenekelőtt az áramló folyadékok

tulajdonságai alapján. Kompresszibilitás szempontjából megkülönböztetünk összenyomható
(kompresszibilis), illetve összenyomhatatlan (inkompresszibilis) folyadékokat.

A folyadékok gyakorlatilag inkompresszibilisnek tekinthetők, hiszen a folyadékok kompressziómodulusa (azaz a térfogatuk egységnyi
megváltoztatáshoz szükséges nyomás) igen nagy. Az itt tárgyalt áramlási törvényszerűségek jó része azonban a gázok áramlására is igaz, és a
gázok a folyadékokkal szemben jól komprimálhatók.

A folyadékok másik fontos jellemzője a viszkozitás, amely az anyagok folyási tulajdonságait számszerűsíti.
A Newton-féle súrlódási törvény szerint az A felületű folyadékrétegek egymás feletti elmozdulásakor
ébredő F erő, valamint az egymástól Δx távolságban lévő rétegek közötti Δv sebességkülönbség között a
következő összefüggés írható fel:
F v
= , (5.9)
A x
más szavakkal a folyadékokban ébredő F/A nyírófeszültség egyenesen arányos a rétegek között kialakuló
Δv/Δx (helyesebben dv/dx) sebességgradienssel. Az előbbi két mennyiség közötti η arányossági tényezőt
nevezzük a folyadék viszkozitásának, amely anyagi minőségtől és a hőmérséklettől is függő paraméter. A
viszkozitás SI-mértékegysége a Pa·s. A viszkozitás az anyagok folyékonyságának mértéke, a nagy
viszkozitású anyagok (pl. a méz) nehezen, míg a kis viszkozitású anyagok (pl. a víz) könnyen folynak. A (5.9)
egyenletet követő folyadékokat newtoni folyadékoknak nevezzük.

A folyadékok erőtérmentes környezetben a felületi feszültségnek köszönhetően gömb alakot vesznek fel,
azaz a lehető legkisebb térfogatra törekszenek. A felületi feszültség következménye a cseppképződés és a
kapillaritás, valamint az a jelenség, hogy bizonyos tárgyak és állatkák nem süllyednek a folyadék felszíne
alá, holott a sűrűségük nagyobb, mint a folyadéké. A felületi feszültség kialakulásának oka, hogy míg a
folyadék belsejében a folyadékrészecskékre szimmetrikusan hatnak a körülötte lévő részecskék által
kifejtett vonzóerők (az. ún. kohéziós erők), a folyadék felszínén ez a szimmetria megtörik, és a felületi
részecskéket a folyadék belseje felé igyekszik vonzani. A felületi feszültség a felület egységnyi hosszúságú
vonalában ható erővel (N/m), vagy az egységnyi nagyságú felület létrehozásához szükséges munkával
(J/m²), az ún. felületi munkával definiálható.

A folyadékok áramlásának gyorsasága legkézenfekvőbb módon az I térfogati áramlási intenzitással (vagy

áramerősséggel) jellemezhető, amely számszerűen az áramlási cső teljes keresztmetszetén egységnyi idő
alatt áthaladó folyadék ΔV térfogatát adja meg:
V
I= . (5.10)
t
Természetesen az átáramlott folyadék mennyisége más fizikai mennyiségekkel is jellemezhető, így a számlálóban szerepelhet az átáramlott
folyadék tömege vagy anyagmennyisége is, ennek megfelelően a mennyiség mértékegysége m3/s vagy ℓ/s helyett például kg/s vagy mol/s
is lehet. A továbbiakban azonban áramlási intenzitáson hallgatólagosan mindig térfogati áramlási intenzitást fogunk érteni.

Az áramlási intenzitás nem alkalmas különböző átmérőjű csövek folyadékhozamának közvetlen

összehasonlítására, hiszen ugyanakkora áramlási sebesség mellett egy nagyobb átmérőjű csövön
időegység alatt nagyobb folyadékmennyiség ömlik át, mint egy kisebb átmérőjű csövön. Ezt küszöböli ki a
J térfogati áramsűrűség, amelynél a fentiekben definiált áramlási intenzitást – az áramlási cső A
keresztmetszetével elosztva – egységnyi keresztmetszetre normáljuk:
I V
J= = . (5.11)
A A · t
A folyadékok áramlásának törvényszerűségei közül először két olyan összefüggést ismertetünk, amelyek
ideális folyadékokra vonatkoznak. Az ideális folyadékok összenyomhatatlanok, és nincs belső súrlódásuk,
azaz viszkozitásuk zérus. Összenyomhatatlanságuknak köszönhetően a tömegmegmaradás tétele a
„térfogatmegmaradás tételeként” alkalmazható rájuk, hiszen a sűrűségük állandó. Ezen alapul az ún.
kontinuitási egyenlet.

1. ábra
 A kontinuitási egyenlet szemléltetése.

A 1. ábra alapján látható, hogy amennyiben változó keresztmetszetű csőszakaszon adott idő alatt
ugyanakkora térfogatú folyadékmennyiségnek kell keresztülhaladnia, az azt vonja maga után, hogy a
folyadék áramlási sebessége a nagyobb keresztmetszetű szakaszon kisebb lesz, a cső beszűkülésével
azonban felgyorsul az áramlás. Megmutatható, hogy az áramlási cső keresztmetszete és a folyadék
áramlási sebessége egymással fordítottan arányos, azaz a kontinuitási egyenlet értelmében az A
csőkeresztmetszet és a v áramlási sebesség szorzata, vagyis az I áramlási intenzitás az áramlási cső mentén
mindenhol állandó:
I = A · v = konstans. (5.12)
A kontinuitási egyenlet alapján értelmezhető például az injekciós fecskendő működése, valamint az áramlási sebesség megváltozása,
miközben a vér az aortából a kapillárisokba áramlik (itt figyelembe kell venni, hogy a kapillárisok összkeresztmetszete nagyobb, mint az
aortáé, ezért áramlik az aortában gyorsabban a vér).

A Bernoulli-törvény ugyancsak ideális folyadékokra vonatkozik (hiszen nem számol a súrlódási

veszteségekkel), és az energiamegmaradás tételén alapul.

2. ábra
sA kontinuitási egyenlet szemléltetése.

Ha abból indulunk ki, hogy a mechanikai energia megmaradásának, valamint a munkatételnek az

értelmében (megfelelő előjelezési szabályokat alkalmazva) a folyadékon végzett térfogati munkának
(p·V), valamint a folyadék helyzeti energiájának (mgh) és mozgási energiájának (½mv2) az összege állandó,
a V térfogattal leosztva kapjuk a Bernoulli-törvényt:
1 2
p +  gh +  v = konstans, (5.13)
2
ahol p a statikus nyomás, a ρ·g·h szorzat a hidrosztatikai nyomás, az áramlási sebességből származtatott
½ρv2 kifejezést pedig dinamikus nyomásnak nevezzük. A fenti képletekben m, ρ, V és v rendre a folyadék
tömege, sűrűsége, térfogata és áramlási sebessége, h valamely referenciaszinttől mért magasság, g pedig
a gravitációs gyorsulás. A Bernoulli-törvény értelmében tehát az áramlási cső mentén a fenti három
nyomás összege állandó, azaz bármelyik tag csak valamelyik másik rovására növekedhet.

A Bernoulli-törvény segítségével értelmezhető például a vízsugárszivattyú működése, valamint (a kontinuitási egyenlettel kombinálva) az a tény,
hogy az aneurizma (értágulat) önerősítő folyamat.

A harmadik gyakran alkalmazott hidrodinamikai összefüggés a Hagen–Poiseuille-törvény, ez azonban már

a reális, viszkózus folyadékokra vonatkozik. Ez az összefüggés azt mondja ki, hogy a belső súrlódással
rendelkező folyadékok I áramlási intenzitása egyenesen arányos a Δp/L nyomásgradienssel (L az áramlási
cső hossza, Δp pedig a két csővég között uralkodó nyomáskülönbség), fordítottan arányos a folyadék η
viszkozitásával, valamint egyenesen arányos a cső R sugarának negyedik hatványával:

 p R 4
I= · · . (5.14)
8 L 

Élettani szempontból az áramlási intenzitás csősugártól való igen erős függése bír különös jelentőséggel, ez teszi lehetővé ugyanis, hogy a
vazodilatáció és a vazokonstrikció (az erek kitágulása és összehúzódása) olyan hatékonyan képes szabályozni a vérellátottságot. Ez azonban
egyben azzal is jár, hogy érszűkület (pl. plakklerakódás) esetén már minimális keresztmetszet-csökkenés is komoly kihatással van az átáramló
vérmennyiségre. A Hagen–Poiseuille-törvényből vezethető le, hogy a viszkózus folyadékok áramlása parabolikus sebességprofillal
rendelkezik, azaz a középtengely mentén a legnagyobb a folyadék áramlási sebessége, majd ez a csőfal felé haladva négyzetesen csökken
nullára.
5.3. A deformálható testek mechanikája

Eddig a kiterjedt testek említésekor hallgatólagosan merev testeket értettünk, amelyek alakja külső erők
hatására nem változik meg, azaz a test pontjai a kölcsönhatások során állandó távolságban maradnak
egymástól. A kiterjedt testek másik csoportjának erő hatására megváltozik az alakja, ezeket a testeket
deformálható testeknek nevezzük.
Az erőhatások és a rugalmas test adott felületi normálisa(i)nak relatív helyzete szerint különböző
típusú erőhatásokat különböztetünk meg. A húzó- és nyomóerők párhuzamosak a felület normálisával, a
nyíróerők merőlegesek a felületi normálisra, a hidrosztatikai (jellegű) erők pedig minden irányból
egyformán hatnak a testre.

húzó-/nyomóerő nyíróerő hidrosztatikai erő

3. ábra
Erőtípusok.

A deformálható testek leírásához használt fontos idealizált modell a rugalmas (HOOKE-féle) alakváltozás.
Az ideális rugalmas alakváltozást leíró HOOKE-törvény az alakváltozás okaként a testet érő mechanikai
feszültséget jelöli meg, és feltételezi, hogy a test nem szenved maradó alakváltozást, azaz a mechanikai
feszültség (illetve az erőhatás) megszűntével visszanyeri eredeti alakját. A test relatív alakváltozásán az
erőhatás irányába eső hosszirányú méret Δℓ megváltozásának, valamint az ugyanezen irányú, kiindulási ℓo
méretnek a Δℓ/ℓo hányadosát értjük; a mechanikai feszültség pedig az erő F nagyságának és a test erőre
merőleges A keresztmetszetének F/A hányadosa. Ezekkel a jelölésekkel a HOOKE-törvény:
 1 F
=  (5.15)
E A
azaz a test relatív alakváltozása egyenesen arányos a testre ható mechanikai feszültséggel. Az arányossági
tényező reciprokát az adott anyagra jellemző E rugalmassági modulusnak (vagy YOUNG-modulusnak)
nevezzük. A relatív alakváltozásnak nincs mértékegysége, a mechanikai feszültség SI-mértékegysége a
N/m2 = Pa. A szerkezeti anyagok többségének a rugalmassági modulusa a GPa-os tartományba esik.
Vegyük észre, hogy a spirálrugók Frugó rugóerejének leírására használatos

Frugó = D  x (5.16)

összefüggés (ahol D a rugó direkciós állandójavagy rugóállandója és Δx a rugó hosszváltozása) tulajdonképpen ekvivalens az (5.15)

egyenlettel, ha a rugó geometriai és anyagi paramétereit a D  EA / állandóba foglaljuk.

A relatív alakváltozásra gyakran alkalmazzák az ε jelölést, míg a mechanikai feszültséget sokszor jelölik a σ betűvel. Ezzel a
jelölésrendszerrel a HOOKE-törvény rövidített írásmódú, ám talán még szemléletesebb alakja:

 = E (5.17)

Hasonló összefüggések fogalmazhatók meg a (rugalmas) nyírásra és a kompresszióra is.

4. ábra
Nyírás és kompresszió.

A nyírás során a deformáció oka a   F / A nyírófeszültség, a deformáció pedig a   x / l = tan szögelfordulással jellemezhető.
Ezekkel a jelölésekkel az (5.17) HOOKE-törvény nyírásra vonatkozó alakja:

 = G, (5.18)

ahol G a test nyírási modulusa.

Kompresszió esetén a deformációt a testet körülvevő közeg p  F / A nyomása idézi elő, a deformációt pedig a   V / V relatív
térfogatváltozás jellemzi. Az (5.17) egyenlet kompresszió esetén a következő alakot ölti:

p = –K   , (5.19)
ahol K a test kompressziómodulusa (a negatív előjel a nyomás hatására bekövetkező térfogatcsökkenést tükrözi).