„ Téged nem ajégnek szántak, s nem fájdalomra születtél,

nem lehetsz része a világnak, mi a bensőmben él,

kastély vár rád, s hogy napfényben élj, a hidegtől, mi bennem van, menekülj, félj!

mégis maradsz, kitartasz mellettem, a kezed nyújtod,

hogy ellökjem.

Nem a hidegségnek szántak, te mégis adsz, itt maradsz,

velem maradsz,

a jég betölti ereim, és nem érzek fájdalmat, a melegséged

iszonyú félelemben tart.

Nem érezhetem ezt, nekem jég kell, mely ledermeszt,

a te melegségedben elveszek, mert mindent felolvaszt, s

tudom, nem bírom ki azt.

így ellöklek, s a neved üvöltöm, nem kelthetsz nekem, te

mégis adsz,

s itt maradsz, velem maradsz, a karod nyújtod, bár ellököm azt.

Nem a hidegséget szánták neked, mégis maradsz, velem

maradsz.

A sötétség az én pajzsom, mellyel magam oltalmazom.

Te a fény vagy, mely elől rejtőzöm, s nem engedhetem,

hogy velem időzzön.

Körülöttem sötétség, mint ereimben jég.

A z én gyógyítóm: a hidegség. S te itt a nem szívesen látott

vendég.

Gyűlöllek, mégis szeretlek, nem akarlak, mégis szükségem van rád.

A sötét lesz mindig köpönyegem, s te fenyegetsz, így menj.

Menj, és tüntesd el az emlékedet.

Szembe kell néznem az életemmel, melyet nekem, szántak. Ne maradj, és pusztítsd el

minden vágyad.

Nem lehet a tiéd a lelkem, én nem vagyok ember.

Üres a testem, a meleget nem érezhetem. Ellöklek téged,

menj el örökre, kedvesem!

De te mégis te maradsz. Velem maradsz.”

„Azt szeretnéd, ami nem lehet a tiéd, látom a szemeden.

A fájdalom, mely betölti éjszakáid, az én hazugságaim tengere. Kinyitottam neked az

ajtót, hogy menj el, szaladj! Hidd el,

jobb lesz így, habár szeretném, hogy maradj. Törvényt szegtem, a

helyes útról letértem, de tudom, miattad megérte. Kérlek, engedj

mennem, mielőtt még túl késő nem lesz, s a szerelem gyűlöletbe

nem vész.

Menj el tőlem, mielőtt még nem tesz tönkre a vád, hogy nem

viszlek magammal oda, hová jönnöd lehetetlen, a poklon át.

Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem, mert ahová viszlek, az

nem a való, s az az út számodra nem járható. Nincs rá mód,

hogy velem tarts. A z életet adtam, kedvesem, amikor a halálod

volt kezemben. Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem.

Ahogy látom az életed', tudom, hogy itt boldog leszel. Ez az,

amit érdemelsz, te ide tartozol, az én világomban elveszel. Am ikor megismertelek, azt

hittem, hogy én mentettelek meg, de nem,
valójában te mentettél meg engem. Most elfordulok, és hagylak,

menekülj el tőlem, bár képtelen vagyok feledni a szenvedélyt, mi

érintésedtől lángra lobbant bennem. Bántani nem akartalak, de

másképp elűzni nem tudlak.

Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem, míg nem tesz tönkre a vád, hogy magammal
vittelek a poklon át. Menekülj el

tőlem, kérlek, fuss el előlem, míg nem tesz tönkre engem a vád,

hogy magammal vittelek a poklon át. Ezt az utat csak egyedül

járhatom, hogy velem tarts, azt nem várhatom. Eletet adtam,

kedvesem, amikor halálod volt kezemben. Menekülj el tőlem,

kérlek, fuss el előlem!”

„Lemegy a nap, és én csak téged figyellek.

Leszáll a sötétség, és úgy elmondanám neked,

Hogy bármi is történjék, mindig veled leszek.

De elbújok előled, és csak suttogok neked.

Szavakat, amiket nem mondhatok, de úgysem kell hallanod.

Szavakat, amiktől sehogy sem szabadulhatok.

Most már nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.

Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.

A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.

A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.

Elgyengülök és erőre kapok a karodban.

A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.”

„Nem is tudhatod, hogy mit kívánsz tőlem.

Tehetetlen vagyok, neked nem állhatok ellen.

Nem akarok semmi mást, csak hogy mosolyogni lássalak.

Soha nem lehetek a szerelmedre méltó alak.

Csoda, hogy megláttad, ki vagyok, és mégis maradtál.

Egész életemben igyekszem majd az lenni, akit akarnál.

Most már nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.

Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.

A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.

A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.

Elgyengülök és erőre kapok a karodban.

A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.”

„A tekintetedben tűz lobog.

Megbabonáz minden gondolatod.

Sosem tudom előre, mi jár a fejedben,

De sütkérezni akarok a melegségedben.

Te sosem tehetnél semmi rosszat.

Minden szempontból tökéletes vagy.

Most már nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.

Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.

A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.

A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.

Elgyengülök és erőre kapok a karodban.

A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.”

„Lemegy a nap, és én a távolból figyellek. Sötétbe borul az ég, de csak téged erezlek.
Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni. El kéne hagynom téged, de nem
akarok szabadulni. Úgy vonzol, mint a gravitáció, nem lehetek elég közel. Te lettél a
mindenem, a szívem már csak neked felel. Nincs már más parancs, csak a te szavad. Nem
tudom, hogy az utunk innen hová vezet. De ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a
kezed. Ó-ó-ó-ó, igen. Ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a kezed. Ó-ó-ó-ó. Ó-ó-ó-ó,
igen. A lelkednek nem ez lett volna a sorsa. Kettőnk világa sosem találkozhatott volna.
Jobb, ha menekülsz, amíg még van hova. Messze kéne lennem tőled, de nem bírok
elszakadni. El kéne hagynom téged, de nem akarok szabadulni. Nincs már más parancs,
csak a te szavad. Úgy vonzol, mint a gravitáció, nem lehetek elég közel. Te lettél a
mindenem, a szívem már csak neked felel. Nincs már más parancs, csak a te szavad. Nem
tudom, hogy az utunk innen hová vezet. De ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a
kezed. Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni