You are on page 1of 1

Dani naplója

A mikor elkezdtünk készülődni a farsangra, akkor osztályfőnöki órán a DÖK-képviselőnk

kihirdette, hogy a mi osztályunknak az antik görög világot kell megjelenítenie jelmezekben,
kis produkcióval. Szegény a-soknak az ősember jutott, de mi szerencsések voltunk, mert az
idén tanultunk az athéni demokráciáról, és nemrég olvastuk Prométheusz és Odüsszeusz
történetét is. Pénelopé a szépséges Cili volt, arról viszont komoly vita alakult ki, hogy kit
öltöztessünk be Odüsszeusznak. Szerettem volna, ha engem választanak, de végül a
legmagasabb tanuló, Gergő mellett döntöttünk. Erzsi néni a jelmezkészítéshez segítségül hívta
Anna anyukáját, aki varrónő. A fiúk hoztak sós süteményeket (én a kedvencemet, sajttal
töltött kiflit), a lányok gondoskodtak az édességről, üdítőt mindenkinek kellett hozni. A
farsangra meghívtak zenészeket, volt tánctanulás és táncverseny, rendeztek tombolát és
osztályok közötti jelmezversenyt, amelyet megnyertünk!

You might also like