Tamás apostol kezével meg akarta érinteni Krisztus testét

Mikor megkérdezték Einstein feleségét, érti-e a relativitáselméletet, azt

felelte: nem, de ismerem a férjem, s tudom, hogy meg lehet bízni benne. Nos,
a vallás kitekintést nyújt életünk és halálunk értelmére, a követendő útra, a
végtelenre; ez a kitekintés azonban nem lehet hiteles, ha nem támasztják alá
érvek, amelyek bizonyítják, hogy van isteni kinyi latkoztatás, s bízhatunk
Krisztusban.
Ezeket az érveket több csoportra oszthatjuk. Először is, rendelkezé sünkre
állnak tudományos érvek, amelyek a biológiai evolúció vagy a fi zikai
törvények racionalitásának elemzéséből adódnak. Vannak filozófiai érveink
is, például, hogy az ember mindig a jobbra törekszik, vagy, hogy elismeri
bizonyos erkölcsi értékek létét, amelyeket Kierkegaard, Maritain, Blondel és
mások is tanulmányoztak. Vannak továbbá szociológiai érvek, például, hogy
a társadalom, az ember Istentől való gyakorlati elszakadása után erkölcsi
hanyatlásnak indult. Vannak aztán etikai érvek is, például, hogy szükségszerű
a kapcsolat az Istenbe vetett hit és a mindenki által el fogadott erkölcsi
törvény közt; egzisztenciális érvek, például, hogy Krisz tus értelmet ad az
emberi létnek, s válaszol az élet legnagyobb problémái ra. Vannak történetiek
is, amelyek bizonyítják, hogy Krisztus valóban élt, s az evangéliumi
események valóban lejátszódtak; ebből a szempontból Krisztus csodálatos
személyisége maga is érvként szolgáik mint az őt kö vetők megtérése, a
ragyogó szentek, és a nagy keresztény alakok példája is. S azt javaslom, ne
hagyjuk figyelmen kívül a fenomenikus szintű jele ket sem, azaz a fizikai
csodákat, amelyekkel Isten megerősítette Krisztus kinyilatkoztatását, illetve a
bizonyított paranormális jelenségeket, melyek a lélek létezésére utalnak.
Nos, ma mégis sok ember ateista, illetve úgy él, mintha az lenne. S nem
azért, mert Isten előttük nem nyilatkozik meg, hanem mert közben más felé
fordulnak.
Egyes hívők jócskán hozzájárulnak, hogy ez az elferdült nézőpont meg
maradjon, életük bárkit meggyőzhet, hogy jobb másfelé nézni. Többnyire
mégis hitük milyensége az igazán visszatetsző: úgy hisznek Istenben, mint a
gyerekek a vasorrú bábában vagy Piroskában.

5
Az ateisták és szkeptikusok elemükben érzik magukat, hiszen - az emo cionális hívővel ellentétben - úgy léphetnek föl, mint a racionalitás képviselői.
Tulajdonképpen még a nagy ateista gondolkodók is - mint például Feuerbach, Marx, Freud, Nietzsche, Sartre - nagyszerű szolgálatot tettek a hitnek. Bár nem ez volt a szándékuk, mégis örök elismerést
érdemelnek azért, hogy megtisztították a földet minden kisszerű hitpótléktól, utánzat tól és álérvtől, s ezzel elegyengették a terepet századunk nagy keresztény gondolkodói előtt. Ok pedig befejezték a munkát:
pontosították és körül bástyázták a már meglevő érveket, vagy épp újakat fedeztek föl.
Az emberek nagy része nem ér rá, hogy figyelmesen tanulmányozza a nagy keresztény gondolkodókat; arra viszont van ideje, hogy egy kicsit mindenbe beleolvasson, ideértve az ateista gondolkodók műveit is. Fur
csa, de az a világ legelhagyatottabb bányája, amelyből olyan érveket áshat nánk elő, amelyek az életnek értelmet adó hitünket támogatják.
Ezért a hívők - vagy sokan közülük - tévedésből állnak a helyes olda lon. Körülbelül így gondolkodnak: a hit talán csakugyan alaptalan hipo tézisnek bizonyul, ha az értelemmel és a tények világával szembesítjük,
lelkűnkben mégis igaz. Talán irracionális, de vigaszt nyújt az, hogy hinni akarjuk, létezik egy jó Isten és a paradicsom; legyőzzük a reménytelensé get, megfékezzük az erkölcstelenséget, s erősödik bennünk az
emberi ösz szetartozás érzése.
Nos, az ilyen hívő ahhoz a csekk-könyvtulajdonoshoz hasonlít, aki óvakodik tőle, hogy megbizonyosodjék, van-e számláján fedezet: érvé nyesnek szeretné gondolni, mert ez biztonságérzetet ad neki. A nem hívők
pedig, akik látják, hogy a hívők hitének indítékai mily kevéssé kon zisztensek, továbbra sem hisznek, s számuk egyre nő.
Nekünk, lelkipásztoroknak gyakran nincs elég időnk felkészülni, hogy a híveknek megfelelően bemutassuk a hit mellett szóló érveket, s arra sincs, hogy tanulmányozzuk azt az anyagot, amely megannyi összetett
el lenvetés forrása lehet. Ezért választjuk a könnyebb megoldást szentbeszé deinkben: arról beszélünk, egyébként akár mély gondolatokat felsorakoz tatva, amit hinni kell, s eltekintünk az olyan „jelentéktelen”
részletektől, hogy miért higgyünk. Csinos villákat, tágas családi házakat építünk, vá lasztékos ízléssel, de ajtók nélkül.
Persze, találkozhatunk a katolikus teológiában is a hit racionális meg közelítésével, csakhogy az ilyen próbálkozások inkább harmadik emeleti ab lakok, mintsem ajtók a hit épületén. Nos, ez a könyv „ajtó” kíván
lenni, ame lyet a nem szakavatottak is könnyen kinyithatnak, ha nem sajnálják a fárad ságot, hogy lenyomják a kilincset. S minthogy széles olvasóközönséghez for
dúlok, hétköznapi nyelvet fogok használni. Az életből vett példákkal, párhu zamokkal szemléltetem majd mondandómat-jóllehet tudományos munkák ra, elsőrangú szerzőkre támaszkodom -, hogy ezzel is
könnyítsem, helyen ként talán élvezetessé tegyem az olvasást. Jómagam immár harminc éve fog lalkozom hit mellett szóló érvek kérdésével, s már a szakértőjévé váltam.
Kérem az olvasót, ne ijedjen meg, ha vállalkozásom első ránézésre tú lontúl nagyszabásúnak tűnik. Nem állíthatjuk be a fő- és mellékajtókat, ha nem ásunk pincét és alagsort: így azok az otthonkeresők, akik
megtekin tik majd az általunk épített házat, Tamáshoz hasonlóan kezükkel is meg bizonyosodhatnak, mennyire szilárdak az alapok, a pincézet. Tudjuk, a pincék általában sötétek és kevéssé vonzóak; mi
mindenesetre mindent megtettünk, hogy világosak és kényelmesek legyenek.
A következő sorrendben haladunk.
Az első fejezetben azt a kérdést tekintjük át, hogy van-e valóban olyan létező, akit Istennek nevezhetünk?
E kérdés tárgyalását annak a történeti helyzetnek az áttekintésével kezdjük, amelyben kialakult, s alig lelkesítő gyümölcsöket termett a kele ti és a nyugati konzumizmus; a két rendszer különböző módon, de egy
formán kiiktatta magából Istent. Ezután az „önmagam, és az életem értel me” nagy kérdéseire térünk rá, amelyeket senki sem tehet félre, ha ember akar maradni. Be fogjuk mutatni: ahhoz, hogy megokolt hitet
találjunk, egyesíteni kell az intuíciót és az értelmet, a férfi és a női értékeket, az ob jektív és a belső igazságot.
Meg fogjuk látni, hogy manapság a tudósok ismét felfedezik Istent, mégpedig nem egyéni, szubjektív indíttatásra, mint a régi korokban, ha nem a tudomány legújabb felfedezéseinek következtében. A biológiában
és az élet eredetének kutatása terén például azt fogjuk megmutatni, hogy Monod kazualista teóriáját sok kortárs biológus és paleontológus nem fo gadja el, mert igencsak vitatható módszertani tételből indul ki; s
hogy a finalizmus ma akkor is elfogadhatóbb, ha a tapasztalati tudományoknak nem feladata, hogy belőle valamilyen természet felett álló Intelligenciára következtessen. A véletlen és a természetes kiválasztódás
úgy alakíthatta ki az élőlényeket, hogy teleologikus (bizonyos célt szolgáló) természeti törvényeket, például testi szükségleteket, veleszületett vágyakat, ösztönö ket előfeltételez, ezek pedig csakis egy szervező
Intelligenciától eredhet nek. Meg fogjuk mutatni a lényegi különbséget az élőlény és bármely egyéb - akár biológiai - szerkezet között. S Teilhard de Chardin nyomán pontosan felvázoljuk majd az evolúció útját is.
A tudományos érvek után személyes területre, az alapvető bizalom té májához lépünk át. Mindenki elismeri, hogy olyan egzisztenciális maga

67
tartás ez, amely elengedhetetlen, ha emberként akarunk élni, s amely szin tén feltételezi az egy igaz Isten létét.
Ezután gyorsan áttekintjük a modern filozófiákat. Kitérünk egyfelől az ateista filozófiákra, e történeti tévutakra, másfelől a teista filozófiák újra éledésére is. Két, Istenhez vezető filozófiai utat tárgyalunk,
szándékunk szerint könnyen érthetően és részletesen. Elemezni fogjuk az istenhit és a panteizmus közti különbséget, s megvizsgáljuk a hinduizmus bizonyos ele meit, amely több szempontból hasonlít az
istenhithez.
Aztán belevetjük magunkat a világban létező rossz felkavaró talányába. „Ha volna Isten, nem lenne annyi rossz” - foglalhatjuk össze a sok évszá zados ellenvetést. Látni fogjuk, hogy sok baj az emberek bűneiből
szárma zik: a szabad akarattal való visszaélésből, amit Isten megenged, ez mind az ember lelki fejlődéséhez elengedhetetlen. Azok a szenvedések viszont, amelyeket a természet és a véletlen okozott, ösztönzik az
egyes ember vagy társadalom erkölcsi fejlődését, s ha bizonyos módon fogadjuk őket, valóban termékennyé válnak.
S itt vetünk egy pillantást a reinkarnáció tanára, amely szerint a szenve dés előző életünk következménye, és a keleti meditáció tradíciójára, amely a belső béke elérésére kínál módszert, bár ez a béke eléggé
körülírt. S itt arra a feltételezésre jutunk, hogy isteni kinyilatkoztatás nélkül nem lehet megoldást találni sem a fájdalomra, sem az élet más nagy gondjaira.
Könyvünk második része arra ad választ, hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy Krisztus egyfelől történeti létező, másfelől az isteni kinyi latkoztatás megtestesítője. Bemutatjuk az utóbbi ötven év evangélium
kritikáját, amely onnan indult, hogy Bultmann tagadta történeti hiteles ségüket, s azzal ér véget, hogy tanítványai megbízhatóságukat mutatják ki.
Látni fogjuk, hogy Krisztus alakja elég nagy, hogy erkölcsi bizonyossá got adjon nekünk arról, hogy Isten legfőbb szócsöve. Sőt, mint azt több féleképp is elmondta: Isten Fia, aki az Atyával egy, s azért lett
emberré, hogy vallási és erkölcsi szabadulást kínáljon azoknak, akik úgy döntenek, hogy követik őt.
Ezután a szociológia területére lépünk, ahol megfigyeljük: a nyugati társadalmakban olyan arányban nő az anyagi jólét, amilyen arányban csökkenek az erkölcsi és a lelki értékek. E makrojelenség egyik fő okát a
növekvő szekularizációban, illetve a terjedő ateizmusban jelöljük meg. Te gyük hozzá, hogy manapság sokan el sem ismerik a bűn és a morális vé tek fogalmát, különösen, ha róluk van szó. Tételünket többféle
példával bizonyítjuk majd, amelyek közt szerepel a kortárs irodalom, a maga eg zisztenciális hiányával, a modern pszichoanalízis, illetve az ENSZ és a Központi Statisztikai Hivatal felmérései is.
Bemutatjuk, milyen fontos szerepet játszik a hit ébrentartásában a csa ládi stabilitás, a férfi és a nő közti szeretet, amelyet a szexualitás túlérté kelése veszélyeztet; s fordítva, milyen fontos szerepet játszik e
szeretet sta bilitásának fenntartásában a hit.
Krisztus nemcsak kinyilatkoztatását hagyta ránk, hanem az intézményt is, amelyet felhatalmazott, hogy a tanítását hivatalosan értelmezze, s amely nélkül bízvást magánvélemények és „szekták” káosza fenyegetne
minket.
Látni fogjuk: ha valóban hinni akarunk Istenben, ki kell igazítanunk a hamis istenképzeteket.
A hit legnehezebb oldalának homályában manapság olyan tétova fé nyek derengenek, amelyeket a parapszichológia és a csodák bocsátanak ki (ez utóbbiakat nem azonosíthatjuk a paranormális jelenségekkel).
S végül, az ember hídja Isten felé továbbra is a Nő, s majd meglátjuk, hogy a nagybetű itt nem véletlen.
Mindeközben az olvasó meglehetősen távoli tudományágak együtt működésének lehet tanúja: olyasféle közös munkának, mint amely az ENSZ üvegpalotájában folyik, ahol a képviselők lényegében egyetértenek a
megszavazandó kérdésben, bár ezt mindenki a maga nyelvén fejezi ki. Nem valami erőltetett konkordizmus ez, mert tiszteletben tartjuk az ada tok értékét, s az egyes területek módszertanát, és mert csak szaktekinté
lyekre hivatkozunk, mindegyikre az általa vizsgált területen.
Lehet, hogy a hit várának jövendő lakói kicsit magasnak találják majd a lakbért, ám ha másféle lakások, családi házak után ezt is kipróbálják, bi zony elismerik majd, hogy megéri.
Mikor fiatalokkal találkozom, állandóan tapasztalom, hogy olyan hitet keresnek, amely nemcsak úgy létezik, mint belső, szubjektív való ság, s a testvéri szeretet forrása, hanem kívül is érvényes, mint igazolás
az objektív világban. Olyan hitet keresnek, amely nemcsak szívüket emeli föl, hanem értelmüket is. Olyan hitet, amely valóban jól felépí tett palotácskára hasonlít: nemcsak művészi értékével tűnik föl, hanem
realizmusával is, nemcsak magas kupoláival, de szilárd alapjaival is. Egyszóval, olyan hitet keresnek, amely nemcsak az evilági szeretet út ját mutatja meg, de megalapozott bizonyosságot ad Isten és az eljöven
dő élet kapcsán.
Tamás apostol meg akarta érinteni Krisztus sebét, mielőtt elhinné, hogy az. És megengedte neki.
Krisztus ma azoknak engedi meg, hogy elérjék, akik komolyan keresik a hit kézzelfogható igazságát: ha nem is az egész épületét, de az alapokét. Boldogok - mondja Jézus -, akiknek belső látás adatott, mert hinni
tudják, amit szemükkel nem látnak, kezükkel nem tapintanak. Tamást

89
azonban arra buzdította, hogy érintse meg őt. S ez számunkra azt jelenti, hogy jobb úgy hinni, mint Tamás, mint nem hinni, s elveszíteni azokat az értékeket, amelyektől úgy mostani, mint eljövendő életünk függ.

Modena, 1991. március 25.

P. Giovanni Martinetti S.J.

Ma már bizonyítható
a „Jézus-hipotézis”

Vittorio Messori hosszú, magányos vizsgálódás után, 1976 őszén publi kálta híres, Ipotesi su Gesü (Jézus-hipotézis) című könyvét. A kötet kirob banó sikert aratott: Olaszországban egymilliós példányszámot ért
el, 17 nyelvre fordították le, s a világ egyik legolvasottabb és legvitatottabb mű ve lett. Messori további könyvei, az 1982-es Scommessa sulla morte, illet ve 1987-as Inchiesta sül Cristianesimo is megismételték
első könyve nem zetközi sikerét.
A mai ember olyan értékekre éhezik és szomjazik, amelyek valamilyen irányt mutatnak neki az életben. Kell persze, hogy ezek az értékek konk rét tényeken alapuljanak, világos, életteli formában, számára
érthetően fogalmazódjanak meg, s a reklám révén mindenkihez eljussanak.
Az emberek többsége ma leginkább a dollárban és a RU 486-ban1 hisz; esetleg még a német márkában és a kokainban is. És úgy érzi magát, mint ha fulladozna.
Olyan társadalom felé haladunk, amelynek legértékesebb termékei azon kevesek lesznek, akik képesek elviselni.
Nos, én úgy gondolom, hogy amit Messori csak feltételezett, ma bebi zonyíhatjuk.

1 abortusz-tabletta, a ford. mj.

10 11

I. Rész

Van Isten?
1. A mai történeti helyzet

A nagy ateista ideológiák gyümölcsei

Szabadságodban áll, hogy ne vedd figyelembe a „Használati utasítást”, de nem szabad panaszkodnod, ha a készülék nem működik. André Frossard írja, hogy nagyapáink, apáink azzal az örömmel néztek az első
automobilra és repülőgépre, hogy olyan világban élnek, amelyet végre széppé és szabaddá tesz a tudomány, a technika, a demokrácia, a szexuális forradalom és az ateista humanizmus; s azzal a boldogsággal, hogy
látják: „annyi ember vonul a testvériség városa felé”, a jövő felkelő Napja alatt, „amely felé próféciák forgószele hajtja őket”.’ Marx kommunizmusa és Nietzsche ateista humanizmusa egyaránt azt ígérte, hogy ha
az ember elutasítja Istent, szabad és boldog lesz, sőt, ma ga válik Istennné. Ez a nagy hazugság mára darabjaira hullott. A vallás - írta Marx - a munka tőke általi elnyomásának eredménye és támasza, s ha a
kapitalizmust megdöntjük, a vallás magától eltűnik. „A ré gi létviszonyok felbomlásával a régi eszmék is felbomlanak”.2 Friedrich Nietzsche, a nyugat másik nagy prófétája így kezdi a Vidám tudomány ötödik
könyvét: „A legújabb események legnagyobbika - hogy ‘Isten halott’, hogy a keresztény Istenbe vetett hit elfogadhatatlan - már kezd árnyékot vetni Európára.”,,...Következményei ránk nézve egyáltalán nem
szomorúak és komorak, hanem inkább olyanok, mint egy nehezen megfogalmazható új fajta fény, boldogság, felüdülés, derű, vigasz, hajnal”.3 Nos, az 1989 végén Kelet-Európábán végbement változások, amelye
ket a berlini fal ledöntése szimbolizál, megmutatták, hogy nem a vallás, hanem épp az a kommunizmus bomlott fel magától, amely annyit erőlkö dött, hogy a vallást végleg eltörölje a Földről. A kétezer éves
keresztény vallás megmaradt, noha a legerősebb meggyőző- és kényszerítőeszközök kel próbálták elnyomni és üldözni, a kommunizmus ellenben olyan meg lepetésszerűen omlott össze, mint egy hetven éves ház,
amelyet alapok nélkül építettek.
Kelet-Európa népei végleg eltörölték a „mítoszt arról a jobb világról, igaz ságosabb társadalomról, valódibb demokráciáról, amely a kommunizmus tü zében kovácsolódott volna ki. Amit a marxisták a tömegeknek
ígértek, vagy hazugság volt, vagy tévedés: a tények ezt bőségesen igazolták”.4

15
Valami azonban eltűnőben van az egyre szekularizáltabb nyugati demok ráciákban is, ahol Nietzsche, Freud és Sartre tanai hódítanak, s ahol terjed a gyakorlati ateizmus: mégpedig az élet értelme és öröme. Olyan ez,
mint az szökőár: a víz hirtelen elönti és lerombolja a falakat. Minden nagy nyugati gondolkodó és író, legyen az Camus, Malraux, Moravia, Sagan, lonesco, Dürrenmatt, Greene, de Beauvoir, Marcuse, Toffler, Cox,
Delumeau vagy Fromm, félelmetes értékválságról beszél, amely az embert a termelés és a fo gyasztás elemévé alacsonyítja, és korrupció, lelki üresség, és kábítószerek rabjává változtatja a technikai civilizációnkban.
Malraux híres mondása - „Isten meghalt, s utána meghalt az ember is” -találóan írja le ezt a helyzetet.5
A kommunizmus tehát csődöt mondott. A hazai újságok épp ezzel egyi dejűleg tették közzé azt a felmérést, amelyet az olasz központi statisztikai hivatal készített a ’80-as években Olaszországban elkövetett
bűncselekmé nyekről. Eszerint az emberölések száma 1971 és 1987 között 51,7 %-kal emelkedett, az emberölési kísérleteké 53,5 %-kal, a vagyon elleni bűncse lekményeké 87,7 %-kal; külön a lopásoké 76 %-kal,
a nagyobb összegűeké pedig még ennél is nagyobb arányban, 87,1 %-kal nőtt. Szédületes mérték ben, 908,4 %-ot (csaknem ezer százalékkal) nőtt a rablások száma, s ugyan így a személyes szabadság megsértése is.
Ez a statisztika jól mutatja, hogy a személy elleni bűntettek száma főképp akkor nő különösen nagy arányban, ha vagyon elleni bűntett kötődik hozzájuk, s mindez az anyagi javaknak tu lajdonított elsődleges
értékére mutat.6 Hasonló ugrásszerű növekedés ta pasztalható a kábítószerfogyasztás, az AIDS-es megbetegedések, a válások, abortuszok és az öngyilkosságok terén. Hogy csak egyet említsünk, a válá sok száma
1971 és 1987 között megháromszorozódott.7
A szekularizáció is, a modern ateizmus is a szabadság félreértéséből származik, tehát abból a tévképzetből, hogy az ember Isten nélkül lenne valóban szabad.
Nos, a kedvünkre alakított erkölcs szerint valóban kitárul előttünk a szabadság, hogy egoisták, erőszakosak, igazságtalanok, élvhajhászok, kéj sóvárak és ősösztönösek lehessünk, s a tetszésünk szerinti
önrombolásba merüljünk.
Isten azonban nem olyan úr, amilyennek a hitrombolók képzelték. a Szeretet és a Szabadság eszményképe, mégpedig testet öltött eszményké pe. S bizony az egyetlen szakember, aki el akarja, s el is tudja látni az
embert e két nagy érték hiteles megvalósításához szükséges know how val, vagyis a legfontosabb technikai tudnivalókkal.
Isten nem zsarnok, s nem mondja, hogy ami nem tilos, az kötelező. Ő egyszerűen megalkotja az ember belső iránytűjét, amely aztán mindig az Igazság és a helyes irány felé mutat, hogy célt érhessen.
Az ateizmus ígéretei hamisnak bizonyultak, Krisztus szavai azonban to vábbra is érvényesek: „Világosságul jöttem e világba, hogy aki hisz ben nem, ne maradjon sötétségben.” (János 12,46)
Igaz: sok európai, noha szimpátiával gondol Krisztus személyére, úgy véli, méltatlan a XX. (lassan már XXI. századi) emberhez, hogy félmito logikus alakokon csüggjön, s vak és olcsó fideizmusba kapaszkodjon.
De vajon biztos, hogy az igazi keresztény hit fideizmus? Bár sok hívő nem tudja megmagyarázni, miért hisz, mégsincs rajta kívül ésszerű és konkrét tényeken alapuló hit.
S éppen ez az a kérdés, amely kapcsán több elsőrendű gondolkodó és tudós véleményét is megvizsgáljuk majd.
Jegyzetek az 1. fejezethez

' A. FROSSARD, Dió esiste, io l’ho incontrato, SEI, Torino, 13. kiadás, 1974., 69. old.
1 K. MARX és F. ENGELS, Manifesto dél partito comunista, Ed. di cultura operaia, Napoli, 1973, 55. old.
3 F. NIETZSCHE, Opere, V, 2., Adelphi, Milánó 1965, 204-205. old. 4 I. MONTANELLI, La grande menzogna cancelleta, (II Giornale, 1989. dec. 5.) 5 A. MALRAUX, Conferenze all’UNESCO, in Études, 1949, VI., 290. old. 6 Egyre
mohóbb és könyörtelenebb bűnözés (II Giornale 1989. nov. 29., 8. old.) 7 Rai 1 1989. dec. 2-ai híradójából

16
17

2. Az alapvető kérdések

Hajótörött, aki elvesztette iratait és emlékezetét

A 35 év körüli, súlyosan sebesült férfi a számára ismeretlen cél felé tartó, nagy hajó egyik turistakabinjában ébredt föl.
Öntudatlan állapotban volt, mikor fölvették bárkájából, amely az Azo ri-szigetek térségében sodródott. Mikor aztán magához tért, megdöbbent, hogy egy hajón van, s zavarodottan figyelte magát és környezetét.
Elvesz tette az emlékezetét: nem tudta, hogy hívják, mi a foglalkozása, honnan származik, hol lakik. Nem voltak iratai. Angolul beszélt, s tudott egy ki csit spanyolul is.
Amit viszont nem veszített el, az a gondolkodás képessége volt. Meg kérdezte hát, hova megy a hajó, és eltöprengett azokon a feljegyzéseken, amelyeket dzsekijében talált.
„Ki vagyok? Honnan jövök? Hova indultam? Hogy kerültem az Azo ri-szigetekhez?”
Bizonyos érdeklődéssel figyelte az orvost, aki vizsgálta. Kiderült, hogy sok orvosi szakkifejezést ismer. Megkedvelt egy argentin családot, s nagy szeretettel közeledett kislányukhoz. Lehet, hogy orvos volt, s van
egy kis lánya?

„Ki vagyok? Honnan jövök? Hová megyek? Van-e értelme az életnek? Vagy lehetséges, hogy a lélek legerősebb, legmélyebb törekvései célt érje nek? S lehetséges-e mindenki számára?
A hajótörött, aki nem tudja, hová megy, a mai ember. Az, aki nem ta lált megvilágosult hitet, olyan hitet, amelyet ésszerű szándékok és objektív tények alapoznak meg.

Miért kereshetnénk csak a részek célját?

Ne térj le utadról, hogy lepkék után futkoss. Az élet értelmének kérdése az alapkérdés, s előbbvaló minden más problémánál, amelyről parlamen tekben, újságokban, gyárakban vagy otthon vitatkozunk.
Egy napon, noha nem kértük és nem vártuk, ezen a tervekkel, ál mokkal és csalódásokkal megrakott hatalmas, bolygóközi űrhajón éb redtünk föl.

19
Vajon mi vár ránk az út végén: szétzúzódunk vagy szerencsésen lando lunk valamelyik ismeretlen bolygó felszínén? Okkal-joggal gondolhatjuk e, hogy tapasztalataink új helyeken folytatódnak, s e folytatás
milyensége, mint a vallások tanítják, attól függ, hogyan szerezzük a mostaniakat?
Ennél bizony sok „sürgősebb”, könnyebb, s legalábbis első ránézésre „hasznosabb” kérdés van: munka, család, pénzszerzés, karrier, barátsá gok, szórakozás, egészség... Mégis ez a legkonkrétabb, ez érint mindnyá
junkat egész közelről, titkon ez ragad el a legjobban, ez orientálja minden létfontosságú választásunkat.
Egyesek felületességből hagynak fel a kereséssel: közvetlen, jelenhez kötődő érdekek ragadják meg őket. Inkább gyűjtenek vadgyümölcsöket az erdőn, s szórakozzák el a maradék időt, minthogy fárasztó
munkával megművelnék földjüket, s ezzel biztosítanák maguknak a jövőt. Húszéve sen túl könnyelműek hozzá, negyvenévesen túl elfoglaltak, hatvanévesen túl fáradtak, nyolcvanévesen pedig már túl késő.
Mások, akik a modern materializmuson és agnoszticizmuson nőttek fel, úgy vélik, naiv és beteges dolog ilyen nagy kérdéseket feltenni, mert nincs rájuk megalapozott és ésszerű válasz, csak dogmatikus
megoldások, amelyeket vakon kell elfogadni.
Mindjárt meglátjuk, hogy ez nem igaz. Sőt, senki sem betegebb és nai vabb, mint aki egy gépezet egyes részeinek célját keresi, de az egész céljá ra nem kérdez rá.1

Az ökológia nem csak zöld

„Az emberek ma örömtelen jólétben élnek. A villany-, gáz- és telefon számlák hosszú sorát a temetkezési számla zárja.” (Bruce Marshall). Csakhogy „az élet nem méltó rá, hogy leéljük, ha csupán kényelmünk és
hasznunk növelésével töltjük” (Hans Urs von Balthasar). „Úgy viselkedünk, mintha elsőrendű igényünk a kényelem volna, pedig olyasvalamire van szükségünk, ami értelmet ad életünknek ” (Francois Mauriac).
Minthogy az életnek örök Igazság és Szeretet nélkül nincs értelme, na gyon erős érdekeknek kellene mozgatni az embereket, nem hogy elégsé ges ok nélkül is higgyenek, de hogy elégséges okot keressenek, hogy
hi hessenek.
Eric Fromm megjegyzi, hogy manapság az emberek többsége az „in dusztrializáció vallását” vallja, amely „az embert a gazdaság és egy maga csinálta mechanizmus rabszolgájává alacsonyítja ”, és a „kibernetika
vallá sát”, amelyben az ember gépeket tesz meg Istennek.2
Tehát a szennyezés nemcsak a levegőt és a vizeket sújtja, hanem a tu datot is; nemcsak a külső természetet érik veszteségek, de az emberi ter mészetet is.
Nagyhatású szerzők, mint Fromm, Franki, Cox, Marcuse, Delumeau, Szolzsenyicin és Toffler könyvei figyelmeztetnek: manapság mind gyak rabban kerül felszínre valamiféle általános kedvetlenség. Mindenhol
talál kozhatunk vele, az előkelő negyedektől az egyszerű házakig, a hivatalok tól, gyáraktól és iskoláktól a szórakozóhelyekig.
Nem olyan depresszió ez, amelynek oka valami nagy szerencsétlenség, súlyos kudarc lenne. Eletuntságról, különösebb ok nélküli csalódottság ról, célvesztésről van szó. Még azok is, akik nem fordulnak
különösebben magukba, akik élénk mindennapi tevékenységet folytatnak, s jókedélyű, társaságkedvelő embernek mutatkoznak, félnek egyedül maradni önma gukkal, s szembekerülni azzal a kérdéssel, amelyre
szerintük nincs válasz. Mi az élet értelme? Miért hoz létre az idő pokoli gépezete barátságot, egészséget, szerelmet, s aztán miért rombolja le mindezt, olykor egyetlen perc alatt?
„Talány. Ne gondoljunk rá. Ragadjuk meg gyorsan a szerencsét vagy azt a kevéske jót, amíg lehet. Utánunk a vízözön...” Ez az álláspont nemigen különbözik attól, hogy azt gondoljuk, az életnek nincs értelme, s
nem fog lal magába olyasféle feltevést, hogy van olyan magasabb érték, amely a le rombolt régi „fantazmagóriák” helyére léphetne.
E divatos agnoszticizmuson nevelkedett emberek ugyanis az gondolják, hogy a másvilág éppolyan fantáziaszülemény, mint a szirének és a szárnyas oroszlánok. Létét csupán bizonyos lelki igény igazolja: olyan
érték, amelyről némelyek továbbra is képzelegni kívánnak, mert reményt nyújt nekik, segít begyógyítani szívük fájdalmait, és valamelyest enyhíti a meg semmisülés borzalmát is.3
Könnyű megérteni, hogy aki állandóan lelki és főképp szellemi de presszió szélén egyensúlyoz, az élet első csapására összeomlik. Csak ugyan, honnan erednek a félelmek, fóbiák, neurózisok, ezek a nagyon za
varos és bonyolult lelki jelenségek, amelyeket a pszichiáterek nemigen tudnak kibogozni; honnan a sok feszültség, aggodalom, idegkimerültség, álmatlanság, neuraszténia, szorongás, reménytelenség? Mi az oka a
sok sok öngyilkosságnak, a kábítószerezésnek?
Van, ami még a drognál is súlyosabb és riasztóbban terjed. Ez az abszo lút értékhiány, amelyet a fogyasztói társadalom testál a fiatalokra. Fel kell ismernünk, hogy a világ, amelyben élünk, becsap minket is,
önmagát is. A jövedelmek egyre magasabbak, a szex is egyre szabadabb, az emberek azonban alap nélkül épült házakban laknak, cél nélkül men

20 21
nek az utcákon, és a kenyér, amelyet esznek, nem táplálja őket. Meg győződés nélkül járják
az élet őrült táncát, benyomásaik zavaros forgata gába keveredve, amely a dolgok
folytonos változását követve állandóan kavarog körülöttük.
„Igen, az ember vigasz nélkül él, mert az egyre növekvő tömegben perc ről percre
magányosabb.” (Franz Kafka).
„Emberi mivoltunk alapja a szorongás és végzetnek való alávetettsé günk tudata.
Minden félelmünk ebből születik, a halálfélelem is.” (André Malraux).
„Az ember fölösleges szenvedés és szenvedély.” (Jean Paul Sartre). „Saját
ürességünktől félünk.” (Cesare Pavese).
Az ember „olyan világ, amelyre a vak sors végzete és az ösztönös szen vedélyek rabsága
nehezedik.” (Carlo Levi).
A „fejlett” országok népeinek talán az az igazi nyomorúsága, hogy sem mi biztosat nem
tudnak arról a célról, amelyért „megalkottattak”.
Miért kell Istenben hinnünk,
miért nem elég, ha az emberben hiszünk?
„Kik vagyunk? Honnan jövünk? Merre tartunk? Mit remélünk? Mi vár ránk?” Ezekkel az
egyetemes emberi kérdésekkel kezdi Das Prinzip Hoff nung című főművét Erns Bloch, a
disszidens marxista filozófus, a lipcsei és a tübingeni egyetem docense.4
Vajon azok a válaszok, amelyeket a keresztény hit ad ezekre a kérdé sekre, tényeken és
észérveken alapulnak, vagy vakon kell őket elfogadni? S egyáltalán, megfontolandó, hogy a
kereszténység nem a végét járja-e, s hogy nem ugyanezt kell-e az istenhitről is mondanunk.
Nem lehet, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a vallásnak nincs jövője, s
hogy erkölcs lehetséges vallás nélkül is? S azt is mondják, hogy mind e cé lokhoz a
tudomány is elegendő, és hogy Isten lényegében az ember pro jekciója (Feuerbach), a nép
mákonya (Marx), a vesztesek hiú önvigaszta lása (Nietzsche), az infantilis szinten rekedt
emberek illúziója (Freud).
Lehet, hogy az ateizmus valóban igazolt hit. Hiszen a teológusok is fel hagytak már
azzal, hogy bizonyítékokat keressenek Isten létére, azt pedig csak nem várhatja senki, hogy
ok nélkül higgyünk oktalant.
Miért kéne Istenben hinnünk, miért ne hihetnénk egyszerűen az emberi értékekben: a
szabadságban, testvériségben, szeretetben? Mire jó, ha nem csak önmagunkra
támaszkodunk, hanem Istenben is bízunk, ha nemcsak dolgozunk, de imádkozunk is, ha
eszünkön kívül a Bibliát is használjuk, s az evilágon kívül a túlvilágban is hiszünk? Mit
jelent ma Istenben hinni?
Ezeket a kérdéseket nem fényűzési hajlamunknak vagy kíváncsiságunk nak engedve
tesszük föl: életünk lényegére vonatkoznak, éppen ezért nem lehetünk közömbösek irántuk,
s időt kell szakítanunk megfontolásukra.
S nem olyan problémákról van szó, amelyek eleve megválaszolhatatla nok, vagy
különleges filozófiai jártasságot igényelnének. Hétköznapi em berek milliói találták meg a
választ rájuk.
De nem is olyanok, amelyekre ki-ki csupán szubjektív és megindokol hatatlan választ
adhat, hiszen számos filozófus, tudós, gondolkodó és író világította meg az okokat,
amelyek miatt hisznek.
Olyan filozófusok, mint Kant, Maine de Biran, Mazzini, Rosmini, Gioberti,
Kierkegaard, Gratry, Öllé Laprune, Boutroux, Blondel, Scheler, Bergson, Jaspers, Marcel,
Csesztov, Bergyajev, Carlini, Guzzo, Lavelle, Le Senne, Maritain.
Olyan tudósok, mint Carrel, Einstein, Railegh, Severi, Fantappié, Mar coni, Cári Gustav
Jung, Teilhard de Chardin, Millikan, Eccles, Wald, Eigen, Kastler, Abdus Salam, Erikson,
Franki, Zichichi, Rubbia.
Olyan írók, mint Tolsztoj, Dosztojevszkij, Bloy, Péguy, Claudel, Berna nos, T. S. Eliot,
Chesterton, Mauriac, Szolzsenyicin, Graham Green, En do Suszaku, Okihito, Szolovjev,
Sigris Undset, Papini, Ungaretti, Cronin, Frossard, Testőri, Montherlant, Maximov,
Pomilio, Singer, Roth, Ulivi, Chiusano.
„Szerintem a mai ember alapvető tévedése - írja Jean Guitton -, hogy az «Isten-
problémát» hit, érzelem, esetleg fogadás kérdésének tekinti. Ezt a kérdést azonban az
észnek kell feltennünk”.5
Tegyük hozzá: annak is hasznos a hit mellett szóló racionális érvekkel számot vetni, aki
hitvallásával már állást foglalt ezekben a kérdésekben. Az ateizmus ma sokkal erősebb
kihívást jelent, mint ezelőtt bármikor. Ala posan meg kell vizsgálnunk hitünk alapjait, ha
segíteni akarunk azokon, akik még nem hisznek, és saját hitünk gyengülését is el akarjuk
kerülni. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak az érzéseinket kell vallatóra fognunk, hanem az
ellenőrizhető tényeket is, nemcsak az intuíciót kell megkérdez nünk, hanem az észt is.
 Blaise Pascal és a „szív” érvei technológia segítségével uralkodjunk fölötte. Másfelől, a pszichológia, etika, szociológia,
teoretikus filozófia, tudomá nyos parapszichológia, illetve a fundamentális teológia révén
Az ész, ahogy mi használjuk ezt a kifejezést, eredendően a matematiká hoz, illetve a
az emberi természetre és az élet értelmére vonatkozó igazságokat is feltár előttünk.
természettudományokhoz kötődik, s arra való, hogy megis merjük vele a külvilágot, s a

22 23
Az intuíció úgy ad globális áttekintést a dolgokról, hogy nem elemez zük tudatosan, egyenként aspektusaikat. Pascal azt írja, hogy az intuíció a matematika és a természettudományok területén is megelőzi az észt, s
megjelöli számára, hogyan bizonyítsa sejtéseit. Saját terepe mégis az em beri szellem, s az gyermekei a morális- és szellemtudományok (amelyek ben nagy segítséget jelent az ész számára), a létfilozófia és a
művészetek, a humanizmus, a mély barátság, a szeretet és a hit. Az intuíció elvezet az emberi lélek, s különösen saját énünk belső ismeretéhez, az ösztönök, ér zelmek és a magasabbrendű törekvések összetett
világába.
Pascal mondta ki először, hogy ha el akarjuk érni a keresztény hitet, az isteni megvilágosodás mellett az intuícióra is szükségünk van. Nem becsül te le az észt, amelyet ésprit de géométrie-nek nevezett, minthogy
maga is kiváló ésszel megáldott matematikus, filozófus és mérnök volt. Mégis, mi után 1664-ben mélységes és megvilágosodott hitet nyert, úgy nyilatkozott, hogy az ész önmagában nem elég az ilyen hithez, s hogy
a racionalizmus akadályozza a megtérést. A diszkurzív értelemmel azonban semmi baj sincs, feltéve, hogy együttműködik az ésprit de finesse-szel (az intuícióval).
E spirituális intuíciót Pascal „érzelemnek” vagy „szívnek” is nevezi; ez az érzelem vagy szív sem egyszerű emóció. Az emóció ugyanis vak, míg az intuíció lát. Látja, hogy spirituális lényünkhöz bensőségesen
hozzátarto zik a tisztesség, a szabadság, az igazságosság, illetve az annak megfelelő egyedi tettek, s hogy ezek nem hiányozhatnak az igaz emberből, még ha nagy áldozatot követelnének is. Úgy érzékeli ezt, hogy
azonnal átlátja, ér velés vagy tudományos bizonyítékok nélkül, s világosabban, mintha len nének ilyenek. Ezért az intuitív hitet nevezhetjük vallásos érzületnek.
Ami a hitet illeti, az intuíció e téren „ráérezhet”, ha egy adott tan ma gasrendű, megegyezik a lelkiismerettel, szükséges az erények gyakorlásá hoz és a lelki egészséghez. Belső béke és megelégedettség forrása lesz,
s egybevág a maga és mások lelki tapasztalataival. Átláthatja, ha összhang ban van a természet szépségével és az emberi értékekkel, ha lelki és gon dolkodásbeli előrelépést eredményez, bölcsebbé tesz, mély és
gyötrő eg zisztenciális kérdésekre ad magyarázatot, ha értelmet ad az emberi élet nek. Mindebből az következik, hogy egy ilyen doktrínának nemcsak saját vágyainkkal és tudatunkkal, de a rajtunk kívüli valósággal
is egybe kell vágnia. Más szóval, az intuíció megérzi, hogy az ilyen doktrína igaz-e.
Ebben az észben „a szívnék vannak érvei, miket nem ismer érvelő eszünk; ezt ezer dologból tudjuk” .6 „Nemcsak eszünkkel ismerjük meg az igazságot, hanem szívünkkel is”.7 „És az okoskodó észnek ezekre a
szívből és ösztönből fakadó ismeretekre kell támaszkodnia, ezekre kell alapoznia fejtegetéseit”.8
Nos, az erkölcsi értékek mai válsága a racionalizmus és a spirituális in tuíció hanyatlása révén a hit válságával is összefügg.
Az 1938-ban fizikai Nobel-díjjal kitüntetett Enrico Fermi, amikor a spi rituális intuíció értékét akarta illusztrálni, mindig megindultan mesélte, hogy egy umbriai tavaszi estén elsétált egy paraszt mellett, aki a füvön
fe küdt, s a csillagokkal teli eget nézve felkiáltott: Milyen szép! És mégis van nak, akik szerint nincs Isten! „Ez az umbriai paraszt - tette hozzá Fermi - még csak olvasni sem tudott, de lelkének, amely fölött
becsületes és dolgos élete őrködött, volt egy zuga, amelyet Isten fénye világított meg, a prófé tákénál csak kicsit gyengébb, a filozófusokénál viszont nagyobb erővel.”9

Nem repülhetsz fél szárnnyal

A hívők hite leggyakrabban csak intuitív hit, s nem tartoznak hozzá a hit mellett szóló explicit érvek. Mint Jean Guitton írja: „azoknak a kereszté nyeknek a száma, akik érvekkel is tudják hitüket igazolni,
elenyésző a hí vők teljes számához képest”.'"
Nos, ezt az egyszerű, tanulatlan emberek esetében meg is lehet érteni, s tegyük hozzá, a csak intuitív hitnek is megvan a maga erkölcsi érvénye és bizonyossága. Más azonban a helyzet, ha akár csak közepesen
művelt emberekről van szó, s a nyugati társadalmakban ők alkotják a többséget. Az ilyen hit aligha kielégítő.
Az esetükben a pusztán intuitív hit kétféle negatív hatással jár. Először is, könnyebben esnek áldozatul a félelemnek, hogy minden bizo nyosságuk szubjektív; nem tudják belső igazságukat külső tényekkel iga
zolni. A másik, hogy nem tudják a nem-hívőkkel folytatott dialógust a hit területén belül tartani, minthogy amazok az igazság fogalmát csak az ob jektív tényekre, illetve az érvekre hajlandók alkalmazni. Ez pedig
a nem hívőkben és bizonyos mértékig a hívőkben is megerősíti azt az elképze lést, hogy a hit csupán emóció és vak fideizmus. Ezért szerintünk téved nek azok a lelkipásztorok és teológusok, akik csak a hit
tartalmával fog lalkoznak, okaival pedig nem.
Az ésszerű hit saját belső énünk ismerős megtapasztalásából születik, de a külső tényeknek és az észnek is ellenőriznie kell. Éppen ez mutatja, hogy a lélek és a külvilág egyaránt Istentől származik, egyaránt magán
vi seli Isten jelenlétének nyomait és jeleit."
Pascal szerint ami e téren van, az „két véglet: kizárni az értelmet, és csak az értelmet fogadni el”.12
A hit indokoltságát valójában nem azonosíthatjuk azzal a racionális bi zonyossággal, amelyet a tudományos hipotézisek igazolási eljárásaival ér hetünk el.

24 25
Pascal nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy nemcsak a vallás, de a mindennapi élet legfontosabb kérdéseiben sem rendelkezünk racionális bizonyossággal, s kénytelenek vagyunk döntéseinket folyamatosan bi
zonytalanságban vagy nem bizonyított intuíciók alapján meghozni. „Ha csak a bizonyosságért kellene fáradoznunk, akkor a vallásért semmit sem kellene tennünk, hiszen a vallás nem bizonyos. Ám mennyi
mindent meg teszünk a bizonytalanért; tengerre szállunk, harcba indulunk! Én azt mondom, hogy egyáltalán semmit sem kellene cselekednünk, hiszen sem mi sem bizonyos; és hogy a vallásban több a
bizonyosság, mint abban, hogy megérjük a holnapot [...] Nos, amikor a holnapért és a bizonytala nért dolgozunk, ésszerűen cselekszünk, mert dolgoznunk kell a bizonyta lanért, a valószínűségszámítás
szabályának megfelelően”.13
Arról van szó, amit Kant majd gyakorlati észnek nevez, s aminek révén belátja, hogy van Isten, s van túlvilági élet. Mint Klüg írja: „Isten létezé sének vagy nem létezésének kérdésében nem a tiszta ész ítélete
szükségel tetik, hanem az egész személyiség döntése”.14
A modern filozófia egyik áramlata - Kanttól kezdve Wittgensteinen és Carnapon át Popperig és Kuhnig - diszkreditálta a rációt. Ahhoz persze nemigen fér kétség, hogy az ész jelentőségét éppen eszük
használatával próbálták gyengíteni. Mindebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy ha valóban annyire megbízhatatlan megismerési eszközről van szó, mint mondják, az okfejtésük sem sokat ér.
Tehát, ha valaki a rációt becsmérli, nem annyira az észre, mint saját ma gára mér vereséget. Igaz, hogy a „Ráció” nem istennő, mint a francia forra dalom és a racionalisták állították, de nem is vak gyufaárusleány,
mint azok bizonygatják, akik tőle vették a maguk pár szál tüzecskéjét.
Valahányszor helyes módon okoskodunk, láthatjuk, hogy mindig elju tunk az igazsághoz. S ez nemcsak a természet, hanem az erkölcs, a pszi chológia és társadalom kérdéseiben is így van.
Amit e filozófusok állítanak, valójában legfeljebb arra a tiszta észre igaz, amelyet nem egészít ki intuíció. Ez magában olyan, mint a fél lábú ember, aki nem tud járni; vagy az egyszárnyú madár, amely nem tud
röpülni.
Az ésszerű hit kapcsolatot tart a külvilág tényeivel és a tudományokkal. Adorno jogosan bírálja az olyan vallást és teológiát, amely negligálja a ter mészettudományos felfedezéseket. „Egy időben a vallás...
kozmológiai értelemben is kitartott a maga igazsága mellett; tudta, hogy egy ilyen fel tevés nem választható el konkrét anyagi tartalmától anélkül, hogy kárt szenvedne. Mihelyt lemond konkrét tartalmáról, az a
veszély fenyegeti, hogy tisztán szimbolikussá válik; ezzel viszont kétségessé válna arra való igénye, hogy igazságot fejezzen ki” .15
Az emberi észbe vetett végső hit abból az állandó tapasztalatból ered, jegyzi meg Einstein, hogy minden természeti törvény ésszerű, azaz megfe lel az ész kritériumainak: „Bizonyos, hogy minden igényes
tudományos munka azon a vallásos érzéshez hasonló meggyőződésen alapul, mely sze rint a világ észre alapozott és megérthető”.16

Tai-csi: az ellentétek kibékítése

A kínaiak úgy küszöbölik ki a ellentéteket, hogy összebékítik őket; ez egyébként a kínai kultúra kielégíthetetlen szenvedélye. A nyugati tradíció szerint viszont, mint Leonard Boff írja, az ellentétet egyik oldalának
kizárá sával kell megszüntetni. Egyik eljárás szerint az identitás az alapvető, a má sik szerint a kontradikció. A nyugati gondolkodás válsága láttán azt kell gondolnunk, hogy jó lenne megtanulnunk a befogadás
dialektikáját.
S a kínai kultúra éppen azon az elven működik, hogy az ellentéteket - mint ég-föld, férfi-nő, üres-teli, édes-sós stb. - egyaránt befogadja és ösz szehangolja.
Az ellentétek szimbóluma a Tai-csi: a kör, amely két halból fonódik össze, úgy hogy az egyik hal vége a másik fejéhez illeszkedik. A Tai-csi két hala, két ellentéte a Jin (a női princípium) és a Jang (a férfi
princípium): ezeknek mindig egyesülniük kell, s ki kell egészíteniük egymást. Bár nem gondolom, hogy a kínai gondolat maga tökéletes volna, mégis hadd je gyezzem meg, hogy az ésszerű hit éppen a férfi
princípium (racionalitás tudomány) és a női princípium (intuíció-érzelem) szintézise.
E dialektikus látásmód értelmében olyan egységes és identikus formát képezhetünk, amely egyszersmind nyitott és feszült, mert ellentétét is ma gába foglalja, s amely az emberre nézve azt jelenti, hogy egyezkedő
és di namikus legyen, s mindig új szintézisekre kész.
Ezt mondja Lao-ce a taoizmus alapkönyvében, a Tao te kingben: „A Tao (az Út) olyan, mint üres tartály, amelyben úgy merítkezhetsz meg, hogy meg sem töltőd. Nincs alapzata, és minden dolog belőle ered. Benne
min den keserűség édes lesz, minden csomó megoldódik, minden hullámzás elcsendesül, minden akadály elgördül. A Tao mély forrás, amely soha nem szárad ki”17.
Az emberi agynak két féltekéje van. A kutatások18 feltárták, hogy a bal agyfélteke végzi a racionális képességeket igénylő, illetve a technikai fela datok megoldását, és működtetése inkább a férfiakra jellemző, a
jobb fél teke ellenben az intuíció, az affektív és emocionális képességek helye, s ezzel a nők dolgoznak többet.
Annak az embernek azonban, aki szeretné, hogy személyisége teljesen kibontakozzon, hogy a lehető legjobban állja az életben adódó bajokat,

26 27
hogy elérje azt a kevés boldogságot, ami egyáltalán elérhető, s aki, ha ke resi Istent, az élet
legfontosabb céljára, az ésszerű hitre törekszik; nos, an nak bizony harmonikusan kell
használnia mindkét agyféltekét.
Éljen a nemek mássága
Számos pszichológus, például Jung és Badouin is megjegyzi, hogy a modernitásban a
nemek egyenjogúságának ellenére a férfimentalitás, a férfisztereotípiák dominálnak. A
múltban a nő megőrizte a maga női pszi chikumát, s szeretetével hatása alá vonta a férfit,
bár látszólag az játszott domináns szerepet. Ma ellenben a férfival való egyenlőségre
törekszik, nem csak a jogok és a munka terén, amint az helyes is, hanem a gondol
kodásában és érzéseiben is. Az egyenlőség helyett tehát a pszichikai uni formitás, azaz a
lelki egyformaság felé tart.
Ezáltal kultúránkban túlsúlyra kerültek a férfias vonások: az élet ra cionális, gazdasági,
törvényi és jogi vonatkozásai, a testi és csapongó sze relem, a konfliktusok, az erőszak, a
háború. Ugyanakkor sorvadóban vannak a női értékek: az érzékenység, a költészet, az
intuíció, az ízlés, a kitartó szerelem, a családi egyesülés, a testvériség, a vallásosság. A nyu
gati társadalmak válsága éppen ebben a veszélyes egyszerűsödésben gyökerezik.19
„Az Isten képmására teremtette őt: férfinek és nőnek teremtette őket (Tér. I. 27). A
Biblia tehát olyan emberi teremtményről beszél, amely any nyiban Isten képmása,
amenyiben nő és férfi. A köztük levő mélységes és állandó szeretet révén a kettő
azonosulhat egymással, érdekeik és vágya ik összekapcsolódhatnak, és kiegészíthetik
egymást; s ők maguk szellemi és lelki értelemben is kölcsönösen kiteljesítik egymást.20
Ma az uralkodó permisszív szellem következtében a szerelem testi ol dala vált
hangsúlyossá; a mély szeretet ritka, ha egyáltalán létezik, a férfi és nő kapcsolatából pedig
hiányzik egymás spirituális kiegészítésének mozzanata. A férfi és a nő elvesztette típusos
lelki karakterét: azokat az értékeket, amelyek egyesülése Isten képmását formázná.
Következéskép pen nehezebbé vált, hogy higgyenek benne.
Harmonikusabb társadalom
Talán akkor lesz megint egészséges a modern nyugati társadalom, ha újra harmóniába
rendezi és integrálja a férfi és női morális és szellemi értéke ket. Hadd mutassunk be
néhány tulajdonságpárt, amelyeknek, úgy tűnik, össze kell kapcsolódniuk, hogy az emberi
személyiség és társadalom továbbfejlődhessen, és az ésszerű hithez jusson el:
férfi nő tudományos ismeret intuitív hit objektivitás (a belső igazság értelmében
vett) szubjektivitás
a dolgok ismerete önismeret gyakorlatiasság szépség technika morális erények
cselekvés szemlélődés kifelé fordulás befelé fordulás igazság szeretet ésprit de
 mélység költészet nézzük őket, mindkettőből hiányzik valami alapvető, amely nélkül személyisége nem
géométrie ésprit de finesse pontosság analízis szintézis matematika
érzelem teljesedhet ki.
képzetek elkülönítése eszmék harmonizálása filozófia misztika értelem Az ész hozta létre, a spirituális intuíció nélkül, a modern racionaliz must, pozitivizmust,
család lélek agnoszticizmust, a közönyösséget, azt a roppant tu dományos és technikai fejlődést, amely
munka gazdaság felebaráti szeretet anyag törvény szabadság ész intuíció
tudomány hit igaz hit híján erkölcsi alulfejlett séghez és mélységesen rossz egyéni és társadalmi
közérzethez vezet.
A vallási intuíció pedig, ha nem társul hozzá a hit mellett szóló érvek ismerete, csupán
A technikus és a költőnő olyan hit forrása lesz, amely nem több, mint a hívők jó részét ma is jellemző fideizmus, és
Az ész és az intuíció olyan, mint a technikus és a költőnő: az egyik nagyon gyakorlatiasan amely nem más, mint magánügy, ma gánvélemény, amely számomra igaz, de nem
gondolkodik, de szárazon; a másik szárnyal, de képtelen a földön járni. Ha külön-külön mindenki számára, amely a lelkemben igen, de a tetteimben nem érvényesül, és amely a
nem-hívők szemében csupán mindenféle objektív alapot nélkülöző hinniakarás.

28 29
Krisztus és az apostolok azonban ésszerű hitet hirdettek, amely

a) külső tényeken és érveken alapul:

„Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött.” (Jn 5.36; 10, 25; 14,11).
„«Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bű nök megbocsátására!» ...«Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza.»” (Mt 9,6; Lk 5,20)
„A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni! Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni?” (Lk 12,56; Mt 16,3)
„Mert ami benne láthatatlan, arra a világ teremtése óta műveiből kö vetkeztethetünk.” (Róm 1, 20)
b) intuíción és isteni megvilágosításon alapul (amit Isten mindenkinek megad, aki őszinte szívvel keresi őt):
„Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18,37)
„Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza.” (Jn 6, 44)
„Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön.” (Jn 6, 45)

Nos, Isten országának szemlélésében intuíciónk értelem nélkül olyan, mint a puszta szem, amely távcső nélkül fürkészi a messzi hegyeket és a távoli horizontot; az értelem pedig intuíció nélkül igen kiváló
távcsőhöz hasonlít, amely mögött nincsen szem.2'
Jegyzetek a 2. fejezethez

1 V MESSORI, Ipotesi su Gesú, SEI, 1977, Torino, 22. old.

2 E. FROMM, Psicanalisi della societá contemporanea, Ed. Comunitá, 1976, Mi lano 339. old.
’ A. KNOWLES, Álla scoperta della fede, Elle Di Ci, Leumann 1986. (Torino) 4 E. BLOCH, Das Prinzip Hoffnung, Franfurt/M (1959) (trad. it. antol.: Dialet tica e speranza)
5 J. GUITTON, Pereké credo, SEI, 1973, Torino, 82. old. A szerző, Jean Guitton, a francia akadémia tagja, író, filozófus, napjaink kultúrális életének fontos képviselője.
6 B. Pascal, Gondolatok, Gondolat, 1983, Budapest, 277. paragrafus, 138. old. 7 uo, 282. paragrafus, 139. old.
8 uo.
’ M. MICHELI, E. FERMI és L. FANTAPPIÉ, Ricordi personali, in (Responsa bilitá dél sapere, 1979, XXXI. 23. old., idézi: C. FABRO, Le prove dell’esisten za di Dió, La Scuola, Brescia, 1989, 448. old.
10 J. GUITTON, Pereké credo, id. mű 91. old.
" Cf. B. WELTE, Cos’é credere, Morcelliana, 1983, Brescia; U. CASALE, Intro duzione alla fede, Elle Di Ci, Leumann 1979 (Torino); J. RATZINGER, Fede, in Elementi di teológia fondamentale, Morcelliana, 1986 Brescia
12 Pascal, Gondolatok, idézett kiadás, 253. paragrafus, 131. old. 13 uo, 234..paragrafus, 121. old.
14 H. KÜNG, Esiste Dió?, Mondadori, 1987, Milano, 79. old. 15 TH. W. ADORNO, Vernunft und Offenbarung, 1969, Frankfurt, 27. old. 16 A. EINSTEIN, Comment je vois le monde, Flammarrion, 1958, Paris, 210. old. 17 Tao Te King
(Kr. e. VI. sz.), 4. old.
Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes, mindennek ősatyja.
Élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.
(ford. Weöres S.)
18 Az 1981-ben Nobel-díjas californiai Roger Sperry neuropszichológus és kolle gái kutatása, Institute of Technology, Pasadena
19 AA. W, La donna nella Ckiesa oggi, Elle Di Ci, Leumann 1980 (Torino); P. Y. EMERY, Feminité de l’Église et Féminité dans l’Églisé, in (Études theologiques

31
30
et religieuses) 1978 (53) 94-95. old.; CH. B ADOUIN, Psicanalisi dél simbolo religioso, 1959, Róma.
20 R. PÍRÉT, Psicologia differenziale dei sessi, 1973, Róma.
21 A mai konvertiták és gondolkodók közt, akik beszámolnak hitük okairól is, megemlítendő: Verlaine, Brunetiere, Huysmans, Coppée, Claudel, A. von Ru ville, Joergensen, Agostino Gemelli, R.U. Bensőn, Stoddard, Thomas Merton,
Douglas Hyde, Pitigrilli (Dino Segre), Kari Stein, Maritain, Alexis Carrel, Chesterton, Papini, Michele Federico Scaccia, s a legújabbak Frossard és Muggeridge.

3. Modern tudomány és hit

A természet magán hordja Isten nyomait

Néhány teológus félretette az Isten létezése mellett szóló, igen egyszerű, a természet rendezettségéből és harmóniájából következő érveket; talán Monod és követői teóriája félemlítette meg őket. Ennek ellenére ma
azt látjuk, hogy egyre újabb és hitelesebb bizonyítékok és motívumok támo gatják az értelmet hittel folytatott dialógusában.
Nos, a hit természetesen nagyobb világosságot visz az élet értelméről szó ló elmélkedésbe, mint a biológiai, vagy általában a tudományos gondolko dás labirintusába. Az is igaz, hogy a természet ma már nagyrészt
feltárt cso dái szorosabb értelemben nem szolgáltatnak olyasféle bizonyítékokat Isten ről, amely elvenné a hittől a választás-jelleget, a morális választás rangját. Tegyük hozzá: a természetben érvényesülő
célszerűséget (azaz teleológiát, finalizmust) tagadó tudósok, a kazualisták véleménye korántsem elég, hogy félresöpörje a hit természetben felfedezhető támasztékait. Ok ugyanis nem bizonyították állításaikat,
amelyek tehát megmaradtak hipotézisnek, s ame lyeket ráadásul hasonlóan rangos tudósok meg is cáfoltak.
Ha egy kutató nem ismeri el a természet összetett és csodálatos szerve zeteinek szándékolt célszerűségét, ezt gyakran nyíltan is a XVIII. századi tudományosság szent módszertani elvére hivatkozva teszi: eszerint a
tudo mány a legkevésbé sem alapozhatja természeti tényeket magyarázó hipoté ziseit természeten kívüli, nem mérhető jelenségre.
Nos, Albert Einstein azt mondta, hogy a természet törvényeiben „olyan felsőbbrendű értelem mutatkozik meg, amelyhez képest az emberi gondol kodás és rendszerezés minden racionalitása jelentéktelen”.1
Jacques Monod ellenben azt állítja, hogy a természet harmóniája hamis hangok és melléfogások véletlenszerű összhatásának eredménye. Be kell vallanom - folytatja-, hogy ez meglehetősen abszurd elképzelés;
mégis, a tudományos módszer arra kényszerít bennünket, hogy ne tegyünk fel olyan kérdést, amelyre az „Isten” szóval kell felelnünk.2

A tudósok újra felfedezik Istent

Monod tehát a kazualizmust népszerűsítette. Erre aztán bizonyos teoló gusok úgy reagáltak, hogy félretették a biológiai és evolúciós problemati-

32 33
kát, s csupán a Bibliára koncentráltak; tehát olyan területre húzódtak, amelyen a tudósok többnyire nem kompetensek, s amelyre be sem akar nak lépni.
Csakhogy nem őszinte párbeszéd, de nem is őszinte igazságkeresés az, ha mindenki visszavonul a saját kertecskéjébe, s óvakodik tőle, hogy a szomszédhoz akár csak át is pillantson. így a hit és a tudomány két
külön világ lesz, amely közt nincs kapcsolat; két „párhuzamos igazság”, s az át lagember kísértésbe esik, hogy az előbbit szubjektív, az utóbbit pedig ob jektív igazságnak nevezze.
Nos, a Biblia tanúbizonysága szerint Isten létezését mindenekelőtt a természet harmóniája révén ismerhetjük föl, éppen abban a harmóniában, amelyet a tudomány vizsgál.
„Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és go noszságát, akik az igazságot elnyomják az igazságtalansággal. Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttünk, maga Isten tette
számunkra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, ar ra a világ teremtése óta műveiből következtetünk” (Róm. 1 18-20).
„Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt” (Bölcs.
13,1).
Egyébként e téma kapcsán J. Monod szava nem a tudomány utolsó sza va: vele egyenrangú tudósok ugyanis állítják, hogy az élet eredetére és fejlődésére vonatkozó elmélete több magyarázatra szorul, mint a
tények, amelyek magyarázatára hivatott.
A Le Nouvel Observateur című hetilap közvéleménykutatást végzett a francia tudósok körében, s ebből az derült ki, hogy többségük hisz Istenben. A Giovanni Agnelli Alapítvány szintén hasonló eredményeket
közölt olasz tudósokkal és az angol Fred Hoyle-lal kapcsolatban, aki a huszadik század egyik legeredetibb csillagásza, s aki szerint a világ és benne az ember nem lehet a véletlen és a szükségszerűség terméke, mint
Monod állítja.
„Minden újonnan felfedezett részecske - így Hoyle -legyen az a „dup la vé” vagy a „zéta zérus” nem gyanított architektonikára, igen szép ma tematikai arányokra mutat: a fizikai törvények olyan rendet és követke
zetességet tükröznek, hogy jóformán elkerülhetetlen, hogy tervszerűséget lássunk benne”.3
Az utóbbi évtizedekben hit és tudomány viszonya új formában körvo nalazódik, s ez részben az asztrofizikai, illetve az anyag összetételére vo natkozó nagy felfedezéseknek köszönhető. A tudomány mára
felismerte módszerének, valóságismeretének határait, s elfogadja olyan megismerési formák lehetőségét is, amelyek nem tisztán tapasztalati módszertannal
dolgoznak. Ez pedig olyan tereket nyit meg, amelyekben hit és tudomány nemcsak párbeszédet folytathat, de - a maguk dimenziójában - egymást kiegészítve munkálkodhat.
Újabban Gáspár Barbiellini Amidéi, a Corriere della Sera főszerkesztő helyettese, a torinói egyetem szociológia tanszékének professzora szögezte le, hogy hit és tudomány viszonyának sarkalatos pontja Isten
létezése. Egyik műve, a La riscoperta di Dió teljes egészében ezt a kérdést tárgyalja.4
A hetedik fejezetben például Antonio Zichichi professzor, napjaink egyik legjelentősebb atomfizikusa az anyag összetételét magyarázza, s a szubelementáris részecskék logikájára vonatkozó fejtegetések után így
zárja gondolatmenetét: „Aki a világot alkotta, mint Einstein mondta, vá lasztásait nem is fontolhatta volna meg jobban”5.
A modern tudomány immár nem helyezkedik szembe a hittel; sőt, mintha maga a tudomány - amelynek célja, hogy feltárja a természet tör vényeit és a világmindenség általános értelmét - mutatná meg a lehetősé
geket, amelyek felhasználásával bizonyíthatjuk Isten létezését. Érdemes felidézni Arno Penziasnak, az 1978-as Nobel-díjas asztrofizikusnak, az ős robbanás-elmélet (Big Bang) egyik kidolgozójának nyilatkozatát.
Miután megjegyzi, hogy „a tudományban soha semmi nem biztos és végleges”, azt is hozzáfűzi: „az igazi kérdés, amit felteszek magamban: mi az ember, hogy gondot viselsz rá (Zsolt 8, 5) ?”.6
A tudományos gondolkodás a materializmus, pozitivizmus és racionaliz mus uralta utóbbi két évszázadban megpróbálta az Istenben való hit „igé nyét” folklorisztikus témaként, vagy érzelmi kérdésként kezelni.7 A
kultú ra megfogalmazta az Isten létét hirdető vallási - s elsősorban a keresztény - igazsággal szemben a maga ellenigazságát, amely Isten tagadására épül.
A modern ateizmus vallással vívott harca, amelyet a tudományok előfel tevései nem támogatnak egyhangúan, mégis ilyen előfeltevésre épül: esze rint ami tudományosan nem igazolható, az nem létezik. (Tegyük
hozzá, hogy ez az állítás a maga területén univerzális, ám ebben az alkalmazásá ban jócskán túlterjesztik ezen a körön.)
Az igazolhatóság kritériuma a tudomány szempontjából mindössze előfeltevés, a vallásra alkalmazva azonban előítélet lesz. A modernitás, amely e kritérium alkalmazásából indul ki, többnyire kötelező küldetésé
nek érzi, hogy Istent kilakoltassa a történelemből, s a tudományos megis merés kapuját is bezárja előtte. Újabban viszont - mutat rá Barbiellini - ugyanaz a megismerés, a legrangosabb tudományos műhelyek sem
tekintik Istent kutatási módszertanuk és témáik érvényesülése elé álló fogalmi aka dálynak. Mi több, Barbiellini Amidéi alapgondolata szerint Isten léte olyan munkahipotézissé válhat a tudományban, amely
hozzásegít az ember és a

34 35
világmindenség értelmének alaposabb megismeréséhez: „Ha az ember Is tenre gondol, könnyebben megértheti önmagát és a környező világot”. „Aki nem csak puszta hittel, hanem értelmével is hisz Istenben - írja a
filozófus Evandro Agazzi - felmérheti, milyen előnyt jelent ez: a megisme rés, magyarázat és megértés terén azon a szinten mozog, mint akik nem hisznek, ám többletként felfogja az élet és emberi mivoltunk olyan
dimen zióit is, amelyeket amazok nem, s amelyek mellesleg az élet értelmét jelen tik. Tehát különösebb intellektuális gőg nélkül, de világosan kimondhat juk, hogy az Isten létéről szóló hipotézis ugyan nem
operatív tudományos feltevés, azt azonban segít megismerni, ami túl van a tudományon, s ami teljesebb értelmet adhat neki.”8 Sőt, a ’70-es évek elejétől a kísérleti tudo mányokban olyan tendenciát figyelhetünk
meg, amelyet „rávezetőnek” ne vezhetnénk: úgy tűnik, e tudományok „támogatják az istenközpontúság hoz való bizonyos visszatérést. Ezt a mai kultúrában kétségkívül új és jelen tőségteljes irányzatot «princetoni
gnózisnak» nevezik”.9 A tudományokon belül valóban „meglepő hajlandóságot” láthatunk rá, hogy felfedezéseik, illetve az általuk vizsgált törvényszerűségek alapstruktúráját egy „Legfőbb Okra”, egy Logoszra
vagy „Legfőbb Szándékra” vonatkoztassák; a világ ban ennek hatásai érződnének. A „racionalitás” a világmindenségben, amelyet elsősorban a fizikusok vizsgálnak, az ugyancsak fizikus Olivier Costa Beauregard
szerint talán az „örökkévalóságba vezet”. Nos, a prince toni, pasadenai és egyéb amerikai atomfizikai központok neves kutatói e kozmosszal együttjáró „racionalitás” tanulmányozása révén arra a megál lapításra
jutnak, hogy a világmindenség struktúrája egy Magasabb Racio nalitás létezését feltételezi. „Ok az elsők, akik a mindennemű metafizikát és teológiát elutasító pozitivizmus két évszázada után nyilvánosan ki merik
jelenteni, hogy a tudomány rávezeti őket, hogy higgyenek a világot elren dező értelemben”.10
John Polkinghorne, az ismert fizikus, aki előbb a Cambridge-i egye tem matematikaifizika-tanára volt, majd anglikán lelkipásztor lett, Tu domány és Hit című könyvében megjegyzi: manapság sok teológus óva
kodik tőle, hogy a teológiát Istennek a világmindenség rendjéből adó dó, racionális megközelítésére építse; inkább úgy mutatja be a transz cendenciát, mint az emberi lélek szükségletét. „A teológusok közt ma
nem népszerű a természeti teológia [vagyis Isten keresése a tudományon keresztül - a szerző megj.]... Tegyük hozzá, hogy a mai teológusok nagy része a modern tudományt illetően jókora tudatlanságról tesz
tanúbi zonyságot... Mintha ma inkább a tudósok lennének érdekeltek a termé szeti teológia művelésében, s nem a teológusok”.11 Paul Davies odáig jut, hogy leírja: „Bár különösnek tűnhet, nekem mégis az a
benyomá
som, hogy a tudomány nagyobb biztonsággal mutatja meg az Isten felé vezető utat, mint a vallás”.12 Azok a teológusok tehát, akik épp most hagynak fel a természetből meríthető objektív Isten léte melletti érvek
kel, leginkább azokhoz az ostromlottakhoz hasonlítanak, akik pont ak kor tűzik ki a fehér zászlót, amikor az ostromlók a maguk fehér zászló ját lengetve leteszik a fegyvert.

A tényeknek nagyobb tekintélyük van,

mint a londoni Lordmajornak
Az emberek nagy része extrovertált, „gyakorlatias”, kevésbé reflexív al kat. Az szemükben a modern teológusok gondolatmenetében feltűnő belső jelek vagy az élet értelméről szóló tisztán morális érvek nemigen
kü lönülnek el „a metafizikai szőrszálhasogatástól” (amely egyébként szerin tük a világ leghiábavalóbb időtöltése). Közös ugyanis bennük, hogy olya nok, mint általában a légvárak: csodaszépek, de tanácsos
lemenni a pin cébe, hogy lássuk az alapokat is. Ezeket pedig tényekből rakják le. A té nyeknek, mint az angol mondja, nagyobb tekintélyük van, mint a londo ni Lordmajornak. „Isten - állítja Polkinghorne - nem
annak praktikus rö vidítése, hogy kizárólag emberi szükségletekről fogunk beszélni. Ha elfe ledjük, hogy a természet nagy könyvének szerzője, szentesítjük az érte lem és a kinyilatkoztatás elválasztását”.13
„Egyetlen világban élünk - folytatja a Cambridge-i fizikus-teológus -, a teológia és a tudomány e világnak csupán különböző aspektusait tárja föl... Ám együttműködésre is képesek: a teológia úgy, hogy annak a
rend nek és struktúrának a forrását magyarázza, amelyet a tudomány kutatásai révén feltár és igazol; a tudomány pedig úgy, hogy meghatározza a világ létrejöttének keretfeltételeit, amelyeket a Teremtőről és
tevékenységéről szóló minden leírásnak ki kell elégítenie.”14
A természetben érvényesülő célszerűségnek és az élet értelmének témája kölcsönösen kiegészíti egymást. Tudatunk mélyéről származó saját motivá cióink is igazolják, hogy Isten léte nem csupán olyan gondolat,
amely meg magyarázza a világegyetem és az élővilág eredetét, hanem olyan is, amely az egyes ember konkrét életében gyökerezik, s meghatározza érzéseit, gondo latait, döntéseit, cselekedeteit és életének egész
értelmét. Ugyanakkor a ter mészetben érvényesülő célszerűség objektív megerősítést jelent, valami kéz zel is megérinthetőt, a „művész kézjegyét”: azaz külső, látható bizonyíték, hogy a hit nem pusztán emberi
szükséglet következménye.
Azokat az adatokat és érveket, amelyeket a természet teleológiájáról szóló fejezetben felhasználtunk, jórészt két olyan szakértőtől vettem át,

36 37
akik teljes életüket e témának szentelték. Az egyik Giovanni Blandino, aki a lateráni pápai egyetemen tudományfilozófiát tanít, s akinek könyveiből és a La Civiltá Cattolica című folyóiratban közölt cikkeiből
merítettem, a másik pedig Vittorio Marcozzi, aki a Gregoriánumban teológiát ad elő, s akinek szintén könyveit és cikkeit használtam föl.15
Én tulajdonképpen csak azt fogalmaztam meg - illetve azt egészítettem ki, kiváló tudósoktól vett idézetekkel, s néhány saját, mellékes megjegy zésemmel -, amit ők mondanak.
Ha van valami, ami a naphoz hasonló evidenciával világít, akkor az a technológiai és művészi színvonal, amely az élő struktúrák sajátja, s ame lyet az emberi alkotások még sohasem értek el.
Ami a technológiát illeti, az élőlények szabályok, mégpedig különféle szabályok szerint építkező struktúrák. Például ott a morfológiai szabá lyosság: az élőlények formáját lineáris alakzatok, szabályos felületek,
szimmetriák, ismétlődések (a levelek, virágok, szemek, tüdők, ízületek stb. sejtstruktúrájának ismétlődései) határozzák meg.
Az élőlényekre legjellemzőbb típus azonban a funkcionális szabálysze rűség: ezzel a nem-organikus természeti struktúrákban nem is találko zunk. A funkcionális szabályosság tulajdonképpen az egyes részek objek
tív célszerűsége, ahol is a cél az egész organizmus élete.
A célszerűség (célorientáltság) lehet objektív és szubjektív (azaz inten cionális).
Objektív célszerűség érvényesül az olyan struktúrákban (gépekben vagy élő organizmusokban), amelyek minden egyes része betölt bizonyos sajá tos funkciót, amely szükséges vagy hasznos, hogy az egész elérjen
egy meg határozott célt.
A szubjektív vagy intencionális célszerűség ezzel szemben azt jelenti, hogy ha valaki el kíván érni bizonyos célt, ehhez többé kevésbé megfelelő eszközöket választ.
Mi emberek a célorientáltságot közvetlenül is megtapasztalhatjuk saját tudatunkban, felismerhetjük mások megnyilvánulásaiban, illetve kikövet keztetjük egyesek viselkedéséből, vagy olyan struktúrákból,
amelyekben objektív célszerűséget látunk.
S még ha félre is tesszük azt a kérdést, hogy a természet objektív cél szerűsége vajon intencionális célszerűségből származik-e, vagyis hogy ez a teleológia is egy Teremtő létezését tanúsítja-e; azt mindenképpen
megál lapítjuk, hogy az élő struktúrákban bőségesen jelen van.
Holdbéli automata alumíniumkohó
Ebben a pillanatban is, mikor ön éppen olvas, bár aligha gondol rá, de szervezeteiének homályos és bonyolult világában izzik a munka, folyik a tervszerű gazdálkodás a maga technikai problémáival, projektjeivel,
kísér leteivel, sikereivel és kudarcaival együtt, s minden másodpercben új sejtek milliói készülnek, hogy helyettesítsék régi sejtjeit, amelyek már leszolgál ták a maguk idejét.
A sejtek néhány mikron (néhány ezredmilliméter) nagyságúak, s az em beri szervezet szinte felfoghatatlan mennyiséget (32xl012) tartalmaz belő lük. A sejtek az általuk betöltött sajátos szerep szerint
differenciálódnak, bár bizonyos lényegi uniformitás megmarad bennük. Ez azt jelenti, hogy vannak sejtjeink, amelyek 1-1 specifikus, a szervezet számára szükséges nedvet választanak ki; vannak, amelyek feladata,
hogy szükség szerint összehúzódjanak vagy megnyúljanak; amelyek ingereket továbbítanak; s amelyek vázat képeznek, tartást adnak a testnek, stb.
A gyárvárosok minden tevékenységének megvan a maga megfelelője a minden egyes sejtben zajló bonyolult folyamatban, amely gyártási, raktá rozási, javítási, kommunikációs, szállítási, ellenőrzési és
szabályozási, hul ladékürítési, igazgatási, hőszabályozási, adagolási munkálatokból áll. 16
Alfréd Kastler Nobel-díjas francia fizikustól megkérdezték, mit gondol az élőlények célszerűségéről. azt mondta: „Hadd éljek egy hasonlattal. Tegyük fel, hogy jövendő holdutazók átkutatják a Hold túloldalát,
amelyet még nem látunk ... S tegyük fel, hogy az űrhajósokat az a meglepetés éri, hogy egy tökéletesen automatizált alumíniumkohót találnak ott (ma már vannak teljesen automatizált gyáraink). Egyik végén
különféle lapátokat látnának, amint kiássák és begyűjtik a timföldet, a másik végén pedig a ki potyogó alumíniumtömböket. A két végpont közt pedig tipikusan fizikai berendezések lennének, például elektrolízis-
készülékek, mert az alumíniu mot a kriolitban oldott alumínuim-oxid (timföld) elektrolízisével állítják
elő. Más szóval, a gyár tanulmányozásából nem derül ki több, mint hogy ilyen-olyan oksági törvényekkel tökéletesen magyarázható normális fizikai jelenségek játszódnak le benne. Nos, mire gondoljanak
űrhajósaink: arra, hogy a gyár csak úgy, véletlenül állt össze, vagy inkább, hogy intelligens lé nyek megelőzték őket a Holdon, s felépítették ezt a gyárat?”
„Mindkét lehetőség fennáll. Mégis, kérdem én, mennyire jogos feltéte lezés, hogy a véletlen úgy egyesíti a molekulákat, hogy efféle gyárat alkos sanak? Senki sem fogadná el ezt a magyarázatot. Nos, egy élőlény
végte lenül összetettebb rendszer, mint bármely automatizált gyár. A feltétele zés, hogy a véletlen ilyen lényeket hoz létre, számomra abszurdum.”17

38 39
Minden sejt mintegy 53 milliárd fehérje- és 166 milliárd lipidmolekulát, 2900 milliárd „kismolekulát ”, például glicideket, továbbá 250.000 milli árd víz- és nukleinsav-molekulát tartalmaz. S ezek az anyagok
nemcsak egybe vannak gyűjtve, hanem igen finom struktúrákat alkotnak, amelyben mindnek megvan a maga meghatározott funkciója. A hialoplazma példá ul messenger-RNS-eket, szolubilis RNS-eket, cukrokat,
aminosavakat, nukleozidokat, nukleotidokat, intermediális vegyületeket és szervetlen só kat tartalmaz. Egyfajta raktár ez, ebből merítenek a riboszómák, mikor az RNS-ek segítségével előállítják a különféle
fehérjetípusokat. A sejtmag és a kromoszómák új sejteket hoznak létre, amelyeknek DNS-ük révén min den örökölt tulajdonságot átadnak. A mitokondriumok azt az energiát ál lítják elő, amely az adenozin-
trifoszfát működésében résztvevő összes fo lyamathoz szükséges. A lizoszómák tartalmazzák az enzimeket, amelyek külön-külön meghatározott anyagokat bontanak le.
„Minden kémiai reakcióhoz, a kémiai átalakulások legkisebb lépéséhez is van egy speciális katalizátor - jegyzi meg Francis Crick, a Nobel-díjas angol biokémikus -, amely azt és csakis azt a folyamatot gyorsítja...
A re akciók fantasztikus sebességgel mennek végbe, mi több, a természet a ma tematikai szabályokat is jobban ismeri, mint mi”.18 S bár a reakciók meg döbbentően összetettek és szinte elképzelhetetlenül gyorsak,
meglepően koordináltak is. S valóban, a biológiai jelenségekeket elképzelhetetlen összetettségükön túl épp a koordináció magas foka jellemzi - mondja Alessandro L. Covács.1’
Biológiai rendszerek
A soksejtű organizmusoknak több szervből tevődnek össze, s ezek igen összetettek, minthogy sokféle funkciót kell betölteniük. Bonyolult kémi ai, fizikai, mérnöki, mechanikai, hidraulikai, optikai problémákat
kell megoldanuk, s csodálatosan meg is oldják őket, úgy, hogy közben szerve ik működését is koordinálják, fenntartják a szervezet egységét. Az állatok számos „berendezésének” célszerűségét különféle késztetések
és ösztönök egészítik ki; hogy csak egy példát említsünk, ilyen az éhség. A készteté seknek és ösztönöknek megvan a maguk sajátos szerepe a szervezetben: szükséges eszközök fennmaradásához. Ha például nem
volna éhségérzet, emésztőrendszerünk nem tudná teljesíteni feladatát.
Az állatok és az emberek esetében a vegetatív és a tudatos lét közt szo ros kapcsolat van, lévén egymás függvényei. A vegetatív lét tudatos létünk szükségszerű feltétele, a tudat pedig ugyanilyen szükséges a
vegetatív funkciókhoz (az állat elpusztul, ha szenzoriális központjait kiiktatják).
Van azonban olyan biológiai célszerűség is, amely túlmegy az egyénen, amelyben a cél tehát nem az individuum, hanem mások élete. Tipikusan ilyen a szaporodás. Az ivaros szaporodáshoz (némely esetet kivéve)
két együttműködő egyedre van szükség: nemcsak egyetlen egyed ösztöneire és szerveire, hanem egy különnemű másik egyed megfelelő szerveire és ösztöneire is.
Az egyes élőlények közt ezen túl nagyon sok másféle viszony is lehet séges. A ragadozóknak például növényevőkre van szükségük, hogy élet ben maradjanak, a növényevőknek viszont természetszerűleg
növényekre. Növényekre persze mindkét csoportnak szüksége van, minthogy a zöld növények termelik a légköri oxigént. E magasabbrendű növények viszont alsóbbrendű növények nélkül nem létezhetnek, hiszen
ezek kötik meg a légköri nitrogént, illetve alakítják át a szerves nitrogénvegyületeket.20
A fenti összefüggések meglehetősen általánosak, de említhetnénk igen sok speciálisabb viszonyt is. Gondoljunk azokra a növényfajokra, ame lyeknél valamilyen állat végzi el a megporzást, illetve azokra a
rovarokra, amelyek a virágport szállítják. Ezekben az esetekben bizonyos élőlények létezése feltételezi más, meghatározott élőlények létezését. Azok az élőlények, amelyek az elsők közé tartoznak önmagukban
nem tudnak fennmaradni, szükségük van a második típussal való együttélésre.

Munkások, akik mindig szívesen túlóráznak

Megfigyelhetjük, hogy amíg a körülmények normálisak, az élőlények mű ködése és viselkedése változatlan. Ám ha a körülmények megváltoznak, a szervezetnek e változás arányában soron kívüli
követelményekkel és ve szélyekkel kell számolnia.
Például, az emberi szervezetben a fehérvértestek normális esetben kü lönösebb aktivitás nélkül cirkulálnak. De ha valahol - például egy sebben - mikrobák vagy baktériumok jelennek meg, a fehérvértestek
odasietnek, hogy megpróbálják elpusztítani a támadókat; s hacsak nincsenek túl kevesen, sikerrel is járnak. Ha azonban a harc kimenetele bizonytalan, be indulnak a megfelelő szervek, s annyi fehérvérsejtet
termelnek, amennyi re szükség van a győzelemhez. Viszont, ha vérveszteség éri a szervezetet, másféle vészintézkedések következnek. Először is, összehúzódnak a vér edények: ezáltal megnő a megmaradt vér
relatív értéke, szabályozódik a nyomás az artériákban, és folytatódhat keringés. A kötőszövetek és az izomszövetek szövetközi folyadéka áthatol a hajszálerek falán, és a kerin gési rendszerbe áramlik. A beteg erős
szomjúságot érez, s a víz, amit iszik, visszaállítja a vérplazma a eredeti térfogatát. A tartalék vörösvértest-men

40 41
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit

nyiség kilép az őt raktározó szervből. S végül, a csontvelő igen gyorsan termelni kezdi azokat a sejteket, amelyek a véráramba kerülve visszaállít ják a normális keringést.21
Többé-kevésbé minden állat rendelkezik regenerációs képességgel: en nek segítségével pótolja szervezetének bizonyos eltávolított részeit. Az imént említettük a vér újratermelődését; most tegyük hozzá a
legminden napibb, s egyben legcsodálatosabb jelenséget, a sebzáródást, amely a szer vezet normális működéséhez képest szintén sok változással jár.
A törött csontok olyan sejtek közreműködésével forrnak össze, amelyek részben a szervezet más részéből kerülnek oda, részben pedig másféle he lyi sejtek, de átalakulnak. Alexis Carrel, a Nobel-díjas anatómus
így írja le a jelenséget: „Az ütés következtében eltörött végtagban... a törött csont hoz közeli izom elporcosodik. A porcosodás aztán továbbterjed a csontvé gek közti, még lágy szövetben, és visszaállítja a
folytonosságot. A csont ép ségét ezzel a test saját anyaga állította helyre. A néhány hét alatt, míg a csont regenerálódik, végbemegy egy sor összekapcsolódó és egymást támo gató kémiai, neurológiai, keringési és
strukturális folyamat”.22
Röviden: a mesterséges tárgy olyan, mint az a gyár, amelyben minden munkás futószalag mellett dolgozik, mechanikusan mindig ugyanazt a munkát végzi; a természeti tárgy ellenben olyan munkásokkal működő
üzem, akik saját érdekükben dolgoznak, mert részesülnek a haszonból; következésképpen mindig készen állnak, hogy ha szükséges, túlórázzanak, vagy ideiglenesen más munkát végezzenek.
A helyettesítés képessége szintén a biológiai célszerűséget szolgálja. Ez az a képesség, amelynek révén az élőlények - a magasabb rendűek is - visz sza tudnak állítani olyan funkciókat, amelyek valamilyen szerv
eltávolítása vagy sérülése miatt részben vagy egészben kiestek, mégpedig úgy, hogy azt az adott szerv többi része teljesíti, illetve egy másik szerv veszi át.
Például, ha az egyik vesét eltávolítják, a másik oly mértékben meg gyarapodik súlyban és kiterjedésben, hogy a szervezetet végsősoron nem éri funkcionális veszteség. Ugyanígy igaz ez a tüdő, a hasnyálmi rigy
és a belső elválasztású mirigyek esetében is. Sőt, mint Penfield, a nagy idegsebész felfedezte és leírta, az agy több meghatározott terület re lokalizálható funkcióját az adott terület sérülése vagy eltávolítása
esetén más részei veszik át. A tapasztalat bebizonyította - írja George Cervos, a berlini egyetem neoropatológusa -, hogy az agyi lokalizáció egyáltalán nem merev, sőt, az ép területek egyike tökéletesen
helyette sítheti a sérült részt.23
A fiziológiai alkalmazkodás az élő szervezetnek az a képessége, hogy reagáljon az olyan külső vagy belső hatásokra, amelyek megpróbálják fel
borítani egyensúlyát: különféle módszerekkel és funkcióváltásokkal képes alkalmazkodni például a hideghez, a meleghez, az oxigénszegény magas lati levegőhöz, az oxigénfelesleghez, a víz- és a táplálékhiányhoz
stb.
A szervezet számtalan olyan hatásnak van kitéve, amely súlyos zavart, esetleg végleges felbomlást idézhet elő; ilyen hatás származhat fertőzést okozó baktériumoktól, a szervezet számára mérgező, vagy csupán
idegen anyagoktól is. A szervezet ezekre meghatározott viselkedéssel, vagy a megfelelő anyagok termelésével védekezik. Gondoljunk csak arra, hogy a köhögéssel idegen anyagokat távolítunk el; hogy a nyálban
lévő lizozim, vagy az emésztőnedvi sósav antiszeptikus hatással rendelkezik. Sőt, az epeváladék is antiszeptikus; s ha ezeknek az elhárító mechanizmusoknak ellenére néhány baktérium mégiscsak felszívódik a
belekben, majd eljut a májig, ott már várják a Kuppfer-sejtek, és bekebelezik őket.
Említettük már a fehér és a vörös vértestek védekező szerepét a vérben. A szervezet - egyelőre még ismeretlen módon - felismer bármilyen ide gen, más organizmusokhoz tartozó, vagy azok által létrehozott
anyagot, s minthogy az ilyen anyagok veszélyeztetik, ad hoc előállított antitestek se gítségével kiveti őket magából.24

Kazualisták és finalisták
Honnan ered hát a természet, ez a vég nélküli technikai és művészeti ta lálmánytár?
A származás kérdése pedig evidens módon veti fel a cél kérdését. Egy kor nem voltak élőlények, most vannak; mégpedig szinte kimeríthetetlen forma- és funkcióváltozatokban vannak. Felmerül a kérdés: hogyan,
mi ért jöttek létre?
Elfogadjuk Darwin és a modern tudomány evolúciós elméletét, és úgy gondoljuk, hogy az egyes állat- és növényfajok nem közvetlenül származ nak Isten teremtő aktusából, hanem hosszú és fáradságos evolúció
ered ményeként alakultak ki. Az evolúció mikéntjére vonatkozóan két alapvető elmélettípus ismeretes:
a) Az irányított természettörvények elmélete (ez a finalisták, a termé szet célorientáltságát vallók elmélete). Ennek az elmélettípusnak az az alapgondolata, hogy a puszta véletlen nem hozhatott létre olyan
szabályos és funkcionális struktúrákat, mint az élőlények. Ezt legfeljebb olyan vélet len tehette, amelyet az anyag törvényei irányítottak; olyan törvények, amelyek előirányozzák, de legalábbis előnyben részesítik
az egyre össze tettebb és tökéletesebb típusok kialakulását. Ezeknek az elméleteknek a lényege tehát az antikazualizmus.

42 43
A biológia leghíresebb művelői közül jónéhányan követik ezt a irány zatot, köztük a
fizikai Nobel-díjas (1966) Alfréd Kastler, (1967) Manfred Eigen, O. H. Schindewolf, az
orvosi Nobel-díjas Kari von Frisch (1973), G. Colosi, E. Guyénot, P. P. Grassé, J. Piveteau,
P. Leonardi és J. Hur zeler. Azt is hozzá kell tennünk, hogy nemcsak nagy biológusok,
hanem paleontológusok is ezt a nézetet vallják, márpedig ők kifejezetten az élő
struktúrák megjelenési sorrendjét tanulmányozzák. Itt például Schinde wolf, Leonardi,
Piveteau, Hurzeller, Zoller, A. Remane stb. nevét említ hetjük meg.25
b) A „véletlen-és-kiválasztás” elmélete (kazualisták, a természet vélet lenszerűségét
vallók elmélete). Az ebbe a csoportba tartozó elméletek nagy vonalakban a
következőképpen magyarázzák az élet eredetét, és az azt követő evolúciót. Tegyük föl,
hogy véletlenül kialakul egy kezdetleges, de önreprodukcióra képes élő struktúra. Egy
ilyen - a későbbi élőlényekhez viszonyítva igen egyszerű, valójában rendkívül összetett -
szervezet kiala kulása önmagában roppant csekély valószínűséggel rendelkezik, csakhogy
olyan hosszú időn át álltak fenn kialakulási feltételei a Földön, hogy eny nyi idő alatt
fokról-fokra mégiscsak kialakulhatott. Ha az első ilyen orga nizmus kialakul, az élet
megsokszorozódása és evolúciója elkerülhetetlen né válik. A belőle eredő egyes
organizmusokat érő sokféle, véletlenszerű hatás minden valószínűséggel öröklött
tulajdonságokat hordozó génjeik változásához vezet; ezek egy része előnyös, más része
hátrányos lesz. Az előnyös változást öröklő egyedek az életért folytatott harcban felülkere
kednek az előnytelen mutációk hordozóin. Ez jelenti az evolúciót, a vég nélkül folyó
fejlődést, amelynek során létrejött az a sokfajta életképes or ganizmus, amelyet mi is jól
ismerünk.
E kazualista vagy neodarwinista elmélet híve többek közt E. Padoa, G. Montanelli, G.
G. Simpson, J. Huxley, G. Herberer, s a legismertebb, Jacques Monod, az 1965-as orvosi
Nobel-díj birtokosa, az II caso e la ne cessitá című, igen népszerű könyv írója.26
Manfred Eigen és a puszta véletlen valószínűtlensége
Puszta véletlennek azt nevezzük, ha különféle okok együttes fönnállása és
együttműködése nem várt, újszerű hatáshoz vezet; tehát azt, ha semmifé le intelligens
lény nem tervezte, s nem is látta előre sem az okok találko zását, sem a hatás létrejöttét.
A. Cressy Morrison professzor, aki ma a New York-i Tudományos Aka démia elnöke,
1944-ben megjelent Mán does nőt stand alone (Az ember nincs egyedül) című könyvében
így írt: „Még csak a tudomány korának
kezdeteinél járunk, s minden új ismeretünk egyben újabb bizonyosságot jelent, hogy egy
intelligens Alkotó művével van dolgunk. Tegyünk a zsebünkbe tíz számozott korongot, s
jól keverjük meg őket. Most próbáljuk meg a számozás szerinti sorrendben előhúzni
korongjain kat, de úgy, hogy amelyiket kivettük, mindig rögtön visszatesszük, s a töb bi
közé keverjük. Egy a tízhez annak a matematikai valószínűsége, hogy először az egyes
számú korongot vesszük elő; az egyes-majd-kettes soro zaté pedig egy a százhoz; az
egyes-kettes-hármas sorozaté egy az ezerhez, és így tovább. Annak matematikai
valószínűsége, hogy a tíz korongot szá mozott sorrendben vesszük elő, egy a
tízmilliárdhoz.
Ugyanezt az érvelést az élet földi megjelenésének kérdésére is alkal mazhatjuk,
minthogy ennek annyi feltétele van, hogy egyszerűen nem áll hatnak véletlenül a
megfelelő konfigurációban.27
Ezen a ponton különbséget kell tennünk a puszta véletlen és a termé szetnek az élő
struktúrák keletkezését és fejlődését célzó, teleologikus tör vényei által orientált véletlen
közt.
Puszta véletlenről akkor beszélünk, ha úgy jön létre bizonyos jelenség, hogy nincs
olyan természeti tényező, amely megvalósulása irányában hat na. Hogy ezúttal ne
evolúcióval kapcsolatos példát mondjunk: ez törté nik a kaszinóban, mikor nyerünk a
ruletten, bár nem manipuláltuk a ke reket, s az magától sem romlott el úgy, hogy csak
bizonyos számokon áll jon meg.
Irányított véletlenről viszont akkor beszélünk, amikor egy jelenség bizo nyos
természeti tényezők hatására következik be. Az előbbi példánál ma radva, a véletlen akkor
irányított, ha valaki manipulálta a rulettkereket, s az mintegy véletlenül gyakran áll meg
bizonyos számokon.
Nézzünk egy másik példát is. Puszta véletlenről beszélhetünk, ha egy dobozban fehér
és fekete golyókat teszünk, s összerázzuk a dobozt, a go lyók mégis színenként
elkülönülnek, s tiszta fehér és tiszta fekete mezőt alkotnak benne. Irányított véletlenről
pedig akkor kellene beszélnünk, ha azért különülne el a két színcsoport, mert mondjuk
minden fehér golyót megmágneseztünk. Az egyes golyók ebben az esetben is véletlenül
talál koznának, ám minden „sikeres” találkozás megmaradna.28
A neodarwinisták szerint az első élő, önreplikációra képes molekula, a DNS kémiai
elemek tisztán véletlen kombinációjából jött létre. A Nobel díjas Manfred Eigen szerint
 azonban ez a feltételezés fizikus szemmel nem kielégítő, mégpedig statisztikai okok amelyeket 4-4 nuk leotid tölthet be. Annak matematikai valószínűsége, hogy a kémiailag
miatt. A DNS legegyszerűbb génje 300 aminosavból, illetve 300 pozícióból álló lánc, le hetséges, ám biológiailag „hibás” kombinációk milliárdjai helyett a mind

44 45
két szempontból helyes molekula alakuljon ki, l:72xl0108 -hoz, vagyis egy olyan törtszám, amelynek számlálója 1, nevezője pedig egy olyan szám, amelyben a 72 után 108 nulla áll, azaz, amely gyakorlatilag végte
len. (Ha az univerzumot, amelynek átmérője 20 millárd fényév, hézagta lanul megtöltenénk a legkisebb atommal, azaz hidrogénnel, az ehhez fel használt atomok száma a fenti szám 72-ed része lenne.29)
így hát annak valószínűsége - folytatja Eigen -, hogy az élet puszta vé letlen folytán jött létre, gyakorlatilag nulla: az első molekulához szüksé ges atomok sok milliárd fényévnyi távolságban vannak, és
találkozásuk hoz nem elég az egész univerzum fennállásának ideje sem.30

A puszta véletlen törvényei

A modern matematika tanulmányozta a puszta véletlent, s az általa re gisztrált törvényekből sokat merített a statisztika is. Említsünk meg né hány ilyen törvényt:
1. A puszta véletlen első törvénye a szabálytalanság.
Ha földobunk egy csomó pálcikát, van bizonyos esély, hogy némelyek majd valamilyen geometriai alakzatban hullnak vissza az asztalra. Ez a va lószínűség azonban annak mértani arányában csökken, ahogy egyre
bo nyolultabb és szabályosabb alakzatot veszünk, mígnem valószínűtlenség gé alakul.
2. A puszta véletlen egységellenes.
A puszta véletlen művéből mindig hiányzik az a szint, amely összehan golja és egyesíti a részeket, az a szint, amely nyilvánvalóan megvan az in telligens élőlények technikai és művészeti alkotásaiban. Erre az
esetre is igaz, hogy a részek számának, illetve a köztük levő egység növekedésének mértani arányában csökken annak valószínűsége, hogy a puszta véletlen rendezte volna egymás mellé őket.
3. A puszta véletlen szükségszerűen forgandó.
Ha a véletlen valami „csoda folytán” mégis olyan bonyolult együttest hozna létre, amelynek részei azonos cél felé tartanak, nyomban el is pusz títaná, mert vak erő mivoltával eleve ellentétes, hogy a sikerült
kombiná ciókat megőrizze, nem is szólva arról, hogy egyszer vagy sorozatban meg ismételje őket.
4. A puszta véletlenre nem jellemző a fokozatosság.
A kazualisták elismerik: végtelenül valószínűtlen, hogy egyszeri vélet len folytán akár az univerzum létezésének teljes ideje alatt létrejöjjön egy olyan szabályos struktúra, mint az élő sejt. Ugyanakkor feltételezik,
hogy lehetséges illetve valószínű, hogy ugyanez szelekció révén lassan és foko zatosan végbement.
Ez a kazualista feltételezés azonban nem helyes, ha a benne szereplő véletlen puszta, teleologikus természettörvények nélküli véletlen. S tény, hogy a valószínűségszámítás azt mutatja: sokkal valószínűbb, hogy egy
ipari komplexum a puszta véletlen folytán egycsapásra jöjjön létre, mint az, hogy ez fokozatosan történjen; úgy, hogy előbb egyszerű gépek állnak össze, amelyek nem bomlanak rögtön szét, hanem inkább
megmaradnak és tökéletesednek, sőt, kezdenek egyre összetettebb és hatásosabb beren dezésekké egyesülni, mígnem ipari komplexumot alkotnak.
A fokozatosság elve ugyanis feltételezi, hogy sorozatban reprodukálód nak olyan véletlenek, amelyek külön-külön is csodaszámba mennek, s amelyek egyre összetettebbek, mi több, egyazon fejlődési vonal mentén
helyezkednek el. Éppen ezért nyugodtan állíthatjuk, hogy a puszta vélet lenben nincs fokozatosság.31

Komputerizált mikroszkopikus gyár

Az élet bármely berendezés-együttes működésénél magasabbrendű funk ció, s ezért az organizmusokban megjelenő legnagyobb fokú szervezettség jellemzi.
Mint már volt róla szó, minden sejtben vannak bizonyos molekulák, amelyek mindenféle, az élőlény számára hasznos konkrét feladatokat el látnak, mint például a védelem, az anyagok átalakítása, a információ-to
vábbítás, katalizáció (kémiai reakciók gyorsítása), adagolás, szabályozás, ellenőrzés stb. Azok a molekulák, amelyek e kényes feladatok nagyobb ré szét végzik, fehérjék, s csak az emberi testben több mint százezer
fajuk van. Fehérjék az enzimek, a hormonok, az antitestek, a bőr keratinja, de az izmok összehúzódásához szükséges aktin és a miozin is.
Minden fehérje ugyanolyan alapstruktúrával rendelkezik, vagyis mind egyik egyszerűbb elemekből, aminosavakból tevődik össze. Valójában mind össze húsz különböző aminosav van, ezek azonban különböző
számban, és különböző pozícióban összekapcsolódva minden fehérjét képesek létrehoz ni. Az aminosavak olyanok, mint az ábécé betűi, amelyekkel végtelen szá mú eltérő könyvet írhatunk; vagy mint az elemi
alkatrészek, amelyekből összeállíthatnak mindenféle munkára alkalmas robotokat, vagy bármilyen elektronikus berendezést és gépet.
Tehát, a sejt úgy működik, mint valami mikroszkopikus méretű gyár, amely képes időről időre előállítani a számára szükséges „berendezéseket”, s amely ugyanakkor egy-egy olyan „berendezésre” is specializálódik,
amely a szervezet egészének igényeit szolgálja.
Az élet titka épp a szervezet „marketing-tehetségében” van, amellyel fel méri a „piac” igényeit, s megfelelő mennyiségben és időben megrendeli a

46 47
megfelelő berendezéseket. Mindez kényes és fontos feladat, s ez jól látszik a fehérjék összetettségén.32 A fehérjemolekulák képletét, kívánatos mennyisé gét és képződésük idejét egy nagymolekula formájú
„szoftver”, a dezoxi ribonukleinsav (DNS) rögzíti, amely minden egyes sejtben megtalálható.
A DNS tehát őrzi a kódolt információkat, amelyeket aztán egy másik speciális nagymolekula, a ribonukleinsav (RNS) hív elő, majd lemásolja, to vábbítja, leolvassa és alkalmazza is őket, azaz lehetővé teszi, hogy az
amino savak az épp szükséges fehérjének megfelelő alakzatba rendeződjenek.
Mikor egy szervezet átad utódszervezetének egy DNS-kettősspirált, amely valóban olyan, mint egy számítógépprogram, az utód is tökéletesen működőképessé válik, s a hasonló szükségleteinek és lehetőségeinek
meg felelően hasonló fehérjéket tud majd szintetizálni.33
Einstein és Piánk ésszerű hite
Max Perutz, 1962 kémiai Nobel-díjasa is olyan gondolatmenettel próbál kozott, amely Manfred Eigen későbbi számításaihoz hasonlóan kizárja azt a lehetőséget, hogy az első élő sejt véletlenül is kialakulhatott
volna.34
Eszerint, ha egyetlenegy fehérjemolekula, amely - tegyük föl - 539 pontosan meghatározott sorrendben következő aminosavból áll, a puszta véletlen folytán alakult volna ki, ehhez olyan méretű, mind a húszféle
aminosavval telis-teli tartályra lenne szükség, mint az univerzum, a fehér jeszintézis maga pedig évmilliárdokon át folyna.
Továbbá, mint az orvosi Nobel-díjas (1967) George Wald rávilágít, a puszta véletlen valamennyi hasznos és funkcionális kombinációt ugyanúgy el is tüntetne. „A spontán felbomlás sokkal valószínűbb, s ezért sokkal
gyor sabban végbe is megy, mint a spontán szintézis. Például rendkívül kicsi a va lószínűsége, hogy aminosavak egymáshoz kezdenek kapcsolódni, mégpedig olyan sorrendben, hogy a végeredmény valamely fehérje
lesz; az viszont nagyságrendekkel valószínűbb, hogy aminosavak szétváljanak, s ezért ez a folyamat sokkal gyorsabban le is zajlik. A fehérjék tulajdonképpen rosszabb helyzetben vannak, mint az Odüsszeuszt váró
Pénelopé szőttese volt: Péne lopé ugyan minden éjjel lefejtette, ami napközben elkészült belőle, ami vi szont az aminosavláncokat illeti, egy éjszaka alatt akár évszázadok munká ját is le lehetne rombolni”.35
Egyetlen fehérjemolekula ráadásul semmire sem lenne jó - folytatja Wald. „A fehérjék hatalmas, félelmetesen összetett és végtelenül változatos láncokat alkotnak, s épp ebben rejlenek a nehézsé gek. Nem elég,
hogy a fehérjék megfelelő mennyiségben és arányban legye nek jelen, az is szükséges, hogy megfelelő konfigurációba rendeződjenek”.36
John Tyler Bonner professzor, a princetoni egyetem neves biológusa többek között a planktont alkotó mikroganizmusokat is tanulmányozta,
amelyek alapjában véve azonosak az őstengerek egysejtűivel, az ősal gákkal. így ír erről: „Roppant bonyolult vegyi üzemnek látszik, amely sok-sok részből áll, különféle mechanizmusokkal és visszacsatolásokkal,
amelyek a stabilitást szolgálják. Korlátlan ideig képes magát fenntartani, elvesztett részeit újra tudja szintetizálni, növekedhet, mi több, olyasmit tud létrehozni, mint saját maga. Persze nincsenek bennük
berendezések vagy fogaskerekek, viszont van irdatlan mennyiségű fehérjemolekula, át lagosan mintegy 200 trillió. Ez bizony zavarba ejtő gondolat, amely oly annyira letaglózza a képzeletet, hogy minden terv,
amely ekkora egységet kitöltő, soktrilliónyi fehérjemolekula működésének kifürkészésére irá nyul, úgy tűnik, túlmegy az ember hatókörének és intellektusának határán.”37
Az alkotóelemek minden egyes fehérjében szigorúan meghatározott sorrendbe rendeződnek. Frederick Sanger, aki két ízben kapott kémiai Nobel-díjat; először az inzulin szerkezetének meghatározásáért (1958),
másodszor pedig a nukleinsavak bázisszekvenciájának kutatásáért (1980), így ír erről: „Ha az inzulint alkotó 96 aminosavból csak egynek a helyét is megváltoztatjuk, elveszti egész hatékonyságát: ekkor ugyanis
más fehér je jön létre, amelynek semmi köze az inzulinhoz, s nem is képes felügyel ni ugyanazt az anyagcsere-mozzanatot”.38 Nos, láttuk, hogy a puszta vé letlen a teleologikus természeti törvények ösztönzése
nélkül egyetlen fe hérjemolekulát sem lenne képes előállítani, Max Perutz számításaival pe dig azt is igazoltuk, hogy sem az egész univerzum tere, sem létezésének teljes ideje nem lenne erre elég. Hogyan is
kívánhatjuk, hogy az ősalgát alkotó sokmillió fehérjemolekula a helyes konfigurációba rendeződjön?
Tegyük hozzá, hogy a legnagyobb fehérjelánc bonyolultsága is semmi, ha a több milliárd nukleotidból felépülő DNS spirálhoz viszonyítjuk. Mi kor 1954-ben Crick és Watson felfedezte a DNS-t, nagy csapást mért
a kazualistákra. A DNS, amely nélkül az ősalga nem lett volna képes szapo rodni, a természet egyik legnagyobb csodája, létrejöttének kazualista ma gyarázata pedig a legnagyobb abszurdum.
Mint Isaac Bashevis Singer, a Nobel-díjas (1978) író mondja: „Néhány materialista gondolkodó több csodát és valószerűtlen egybeesést tulajdo nított az evolúció vak mechanizmusának, mint a világ összes
teológusa Istennek”39.
Étienne Gilson, a filozófus pedig így ír: „Amikor megkérdezik a kazua listáktól, hogyan jönnek létre ezek a lények, azt felelik, ez a véletlen mű ve. Nos, minden biliárdozónak lehet véletlenül remek lökése, ám ha
egy játékos százas sorozatban csinálja ezt, azt állítani, hogy mindez a véletlen műve, magyarázatnak kissé gyönge”40.

48 49
Albert Einstein - aki szintén számot vetett évmilliárdokkal és játéko sokkal ezt mondta: „Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nemigen ke rülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvények
nek nevezünk, valamilyen Szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb Szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek, a maga szerény képes ségeivel alázatot kell éreznie előtte”.41
Max Piánk pedig hozzáfűzi: „A fizikai kutatásokból vitathatatlanul ki derül, hogy a világ elemi építőkövei nem mindenféle összetartó erő nél kül, külön-külön csomókban hevernek egymás mellett, hanem egy
egysé ges terv szerint mind össze vannak kapcsolva; más szóval, hogy minden természeti eseményt egyetemes törvények uralnak, amelyek bizonyos pontig számunkra is megismerhetőek”42.
„Mi sem tiltja tehát, sőt egységes világfelfogásra törekvő intellektusunk meg is követeli, hogy e törvények közt felismerjük azt a két hatóerőt, amely csupa titok, de mindent áthat: a rendet, amelyről a tudomány, s
Is tent, amelyről a vallások beszélnek.”43

Jacques Monod: ellentmondások

Jacques Monod 1970-ben kiadott Le Hasard et la Nécessité című könyve pontos és világos áttekintést nyújt a legújabb genetikai felfedezésekről, s megpróbálkozik e felfedezések filozófiai magyarázatával is.
Monod tudo mányos teljesítménye elismerésre méltó, a könyvben bemutatott tények filozófiai interpretációja azonban számos filozófus és tudós véleménye szerint is meglehetősen gyönge.
Kiindulópontja, hogy bármely tudományos módszertan egyrészt előfeltételezi az „objektivitás elvének” elfogadását, másrészt magába fog lalja mindenféle teleologikus és szándékelvű magyarázat apriori és szisz
tematikus elutasítását.44 „Csakhogy ezt - írja a filozófiai antropológus Pedro Dalle Nogare - valóban módszertani, nem pedig asszertórikus alap elvnek kell tekintenünk. Vagyis: a tudósnak, mint olyannak
megfigyelései, kísérletei lefolytatásakor, kutatáskor nem kell foglalkoznia vizsgálati tár gya célokaival, teleológiájával, kizárólag azokkal a közvetlen és közeli okokkal, amelyek magyarázzák a jelenséget. Ebben
az értelemben elte kinthet, sőt, el kell tekintenie a teleológiától. Mindazonáltal nem is tagad hatja létét, ha más módon igazolják működését,45 vagy ha nemlétét nem bizonyítják be.
Nos, a legkevésbé sem bizonyították be, hogy a természetben nincs te leológia. Ezt maga Monod is elismeri: (az objektivitás princípiuma) „puszta posztulátum, amelyet soha nem lehet bizonyítani, minthogy nem
tudunk olyan kísérletet kigondolni, amely alkalmas lehetne annak igazo lására, hogy a természet adott pontján nem létezik terv és célszerűség, il letve terv és cél”.46 Monod tévedése abban áll, hogy nem
egyszerűen nem kutatja a teleológiát - mint az objektivitás elvének helyes értelmezéséből következik -, hanem rövid úton, határozottan elutasítja. Egyrészt elfogad ja, hogy a teleonómia (ahogyan „objektív
szeméremérzetből”47 a final izmust vagy teleológiát nevezi) az élőlények definíciójának esszenciális eleme, amelynek révén az univerzum minden egyéb létezőjétől elkülönül nek, másrészt tagadja ezt a „csodaszerű”
teleonómiát, mert az objektivi tás elvével ellentétes.48 „Más szavakkal, Monod szerint ez élőlények egyfelől csodálatos célszerűséget mutatnak, másfelől viszont az objektivi tás elve tiltja, hogy bármiféle
célszerűséget elfogadjunk”.49 Minden helyes érvelés alapszabálya, hogy ne állítsunk többet, mint amit bizonyítunk. Ha ezt a szabályt valaki megsérti, modern szakkifejezéssel azt mondjuk, hogy az illető extrapolál;
s épp ezt teszi Monod.
Nem érdektelen, ha ennek kapcsán megemlítjük Francois Jacob véle ményét, aki egyébként Monoddal megosztva kapott Nobel-díjat: „Az időadottságok és a matematikai törvények egyaránt kizárják, hogy az evo
lúciót egyedül mikroesemények egymásutánjának, eredményének, vélet len mutációk következményének tarthassuk. Ahhoz, hogy az egy emlős ben lévő, összesen mintegy százezer fehérjeláncot egyenként és
elemen ként egymás után kiemeljük, sokkal hosszabb időre volna szükség, mint amennyi ismereteink szerint a naprendszer életkora”.50 Monod szerint a természetes kiválasztódás a bioszféra teljes zenéjét a fehér
zaj forrásából merítette.51 Csakhogy a különféle késztetések és a hozzájuk kapcsolt ide ológia szükségszerűsége nélkül, hogy folytassuk a hasonlatot, a zörejek nem alkothatnának szimfóniát.
Darwin A fajok eredete című könyvében írta, hogy „(a természetes ki választódás) úgy munkálkodik minden élőlény tökéletesedésén, hogy ki veti mindazt, ami rossz, megtartja és összegyűjti viszont, ami jó”.52
(De olyan szükségszerűség nélkül, amely egyenesen azt célozná, amit „jó nak” nevezünk, nem lehet elvetni a rosszat, s nem lehet megtartani a jót.) Érdemes megjegyezni, hogy Lévi-Strausst a strukturalista elemzés
ve zette arra a felismerésre, hogy a természet teleológiája tudományos szem pontból teljesen legitim fogalom. „A strukturalizmus határozottan a ide ológia pártján áll. A finalitás, hosszú száműzetése után, amelyre
a még empirista és mechanicista tudományos gondolkodás kényszerítette, a strukturalizmustól újra megkapta az őt megillető helyet”.53 A természet teleologikussága olyannyira tagadhatatlan, hogy miután Monod
kidobta az ajtón, kénytelen volt - teleonómia álnéven - beenged

51
50
ni az ablakon. Kastler Jacobbal ért egyet, amikor a következő szavakkal kommentálja
Monodnak a természet teleologikusságával kapcsolatos ne gatív állásfoglalását: „(Francois
Jacob) tehát azt mondja, hogy a biológu sok majdnem olyan helyzetben találják magukat,
mint az a fiú, aki eljár ugyan a lányhoz, de nem akar beszélni róla. Ez a lányka a teleológia...
Csak a „program” fogalma ad legális formát ennek a titkos kapcsolat nak”. „Azt hiszem, ez
az igazság. Hogy ne kelljen finalizmusról beszélni ük, kitalálják a „teleonómia” szót. Monod
maga is kénytelen elfogadni a teleonómia, vagyis az élőlények evolúciója által megvalósított
program, terv létezését.”54
Vladimír Scserbak: a földönkívüliek
1970-ben Jacques Monod teljes biztonsággal állította, hogy a puszta vé letlen, amely négy
és fél milliárd éve, a Föld keletkezésétől fogva munkál kodott, alkotta meg az első élőlényt, a
többi élőlény pedig ebből fokoza tosan fejlődött ki, genetikai mikromutációk révén és a
természetes kivá lasztódás által. „Ez az egyetlen elképzelhető feltevés, mondta, mert mint a
megfigyelés és a tapasztalat mutatja, egyedül ez egyeztethető össze a tényekkel.”55 Magától
értetődik, hogy egyáltalán nem vitatjuk a neves tu dós tudományos állításait, szemben a
puszta véletlennel kapcsolatos hipo tetikus végkövetkeztetéseivel, amelyekkel Monod átlép
a filozófia terüle tére, becsületesen bevallva, hogy ott kevéssé kompetens. Egész pontosan,
mint Bergson apropóján írja: „Logikám foglya vagyok, s átfogó intuíció ra képtelen, ezért
illetéktelennek érzem magam”.
Illetéktelennek vallja magát, hogy Bergson filozófiájáról vitatkozzék; de azért nem mond
le róla, hogy megtegye -jegyzi meg Marc Oraison -, amint nem mond le arról sem, hogy
Teilhard de Chardin biologikus filo zófiáját vitassa, bár szerinte „nem éri meg, hogy
megfontoljuk”.
Bergson a filozófia révén jut el ahhoz az Intelligenciához, aki a bioló giai evolúciót
irányítja; Teilhard pedig a filozófia, s a vonatkozó tudomá nyok révén.
Perutz bizonyítása nyomán ma sok tudós elismeri: tekintettel a puszta véletlen
matematikai törvényeire, még ahhoz is nevetségesen kevés az a négy és fél milliárd év, mióta
a Föld egyáltalán létezik, hogy egyetlen fe hérjemolekula kialakuljon.
1989 februárjában a kazahsztáni Alma-Ata egyetemének kutatója, Vladimír Scserbak
nagy feltűnést okozott a világsajtóban; ugyanis kijelen tette, hogy véleménye szerint az első
egysejtű élőlényt földönkívüliek hoz ták létre, s hozták a Földre.
Scserbak feltevése csupán megerősíti a Nobel-díjas Francis Crick és Ró bert Watson
korábbi felismerését: eszerint az alapvető életjelenségek bio lógiai folyamatai annyira
összetettek, hogy eredetüket nem lehet a puszta véletlennel magyarázni.
Mint Giovanni Blandino, a lateráni Pápai Egyetem tudományfilozófia és ismeretelmélet-
tanára magyarázza, s mint minden finalista kutató is el ismeri: négymillió év csupán azért
volt elég az élet létrejöttéhez, mert a véletlent olyan természettörvények terelgetik, amelyek
kedveznek a bio lógiai struktúrák fokozatos kialakulásának.
Scserbak a maga magyarázatában fantom-földönkívüliekhez folyamo dik, noha senki
nyomukat se látta. Ha azonban mégis léteznének - mert az ismeretlen itt menedéket nyújt a
kazualizmusnak -, biztos, hogy nekik is teleologikus természettörvényekre lett volna
szükségük, hogy feltételes agyuk és testük megszerveződhessen. A probléma tehát
hipotetikusan sincs megoldva, csak máshova került.
Ma a tudósok nagy része egyetért abban, hogy körülbelül 15 milliárd évvel ezelőtt az
anyag többezer fokos hőmérsékleten, nagy nyomás alatt volt, s biztos, hogy életnek sehol a
világon nem volt lehetősége.
Tehát, a puszta véletlennek több ezermilliárd év hiányozott, hogy e fel tételezett
földönkívüliek első fehérjemolekuláit valóban kialakíthassa. Es ha egy ilyen molekula a
véletlen folytán mégis létrejött, ugyanilyen okból nyomban fel is bomlott. S mint tudjuk, a
legkevésbé sem elég egyetlen fe hérjemolekula. Több millióra van szükség, ráadásul a
megfelelő sorrend be rendezve, hogy létrejöhessen az első DNS-sel rendelkező, szaporodás
képes egysejtű, amelyből aztán feltételezett földönkívüli lényeink is kifej lődhetnek.56
Abdus Salam: a természet szépsége
A matematika arra kényszerít, hogy elforduljunk a földönkívüliektől, s visszatérjünk a
Földre. Egy pillanatra fogadjuk el, hogy a puszta véletlen hozta létre az első DNS-sel
rendelkező egysejtűt. Csakhogy ebben az eset ben hogyan magyarázzuk például az összetett
szervek létrejöttét, amelyek ben minden egyes eltérő és egymást kiegészítő rész koordináltan
létezik és működik együtt? Az evolúció, ha nem bizonyos irányokat előnyben részesítő
természettörvények mozgatják, hanem csak véletlenszerű tényezők és a természetes
kiválasztódás mentén halad, nem ad magyará zatot a működésképes szervek kialakulására.
Egy szerv akkor ad bármilyen minimális előnyt hordozójának a létért való küzdelemben,
ha már működik, még ha nagyon egyszerű, kezdetle ges módon is. A működésképesség
pedig megköveteli, hogy az adott
 53
52
szerv minden lényegi része kezdettől fogva egyszerre és a megfelelő po zícióban legyen.
Ezért ha véletlen genetikai mikromutáció révén egy élőlényben új szervkezdemény alakulna ki, a véletlen maga tüntetné el igen hamar, minthogy nem-kész formájában hordozójának semmiféle előnyt sem ad
hatna fajtársaival szemben.
A szerv fontos részeinek együtt kéne véletlenül felbukkannia, ami leg alább olyan valószínűtlen, mint hogy egy földrengésben hirtelen egy egész működőképes gyár bukkanjon föl.
S ez még mindig nem minden. A természet csodaszerű szépsége, az élőlények szerkezetének szimmetriája és esztétikai értékei szintén olyan tény, amelyet nem szabad elfelejteni vagy alulértékelni. Nem
mondhatjuk, hogy mindez az ember szubjektív kreációja, mert nyilvánvalóan rajtunk kívül levő struktúrák rendjét, harmóniáját, részeik egységét mutatja, és mert magában hordja a külvilág elemei és szubjektív
esztétikai ízlésünk pontos korrelációját. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a szépség egy beesik a célszerűséggel, bár ez az ember által alkotott szerkezeteknél álta lában így van.
Tehát azt kell feltételeznünk, hogy az autentikus, objektív szépség a vé letlen műve?
A véletlen rendetlenséghez, kaotikus kompozícióhoz vezet. Az elegan cia, a szimmetria, a formák és színek harmóniája nem ad semmiféle gya korlati előnyt az őket hordozó élőlénynek, mert nem segíti
különösebben sem az egyed fennmaradását, sem e vonások átörökítését.
Mint a Nobel-díjas Abdus Salam mondja, a természet esztétikumában és szépségében is Istent találhatjuk meg. A tudomány, ha bensőségesebb és mélyebb vízióval közelíti meg a természet szépségét, valódi vallási
tapasz talathoz jut el. Ez arra késztet minket, hogy túllépjünk a valóság „ter mészetesre” és „természetfelettire” való merev felosztásán.57

A földi élet kialakulásának és fennmaradásának feltételei A földi élethez számos összetett feltételnek kell teljesülnie: a.) A Föld az Egyenlítőnél 1600 km/óra sebességgel forog saját tenge lye körül.
Ha 160 km/órás sebességgel forogna, a nappalok és az éjszakák tízszer hosszabbak lennének, s a nap felperzselné a vegetációt, a hosszú éj szakák alatt viszont elfagynának az épen maradt növények. b.) A Nap
számunkra az élet forrása. Felületi hőmérséklete 5500 Celsi us fok. A Föld elég távol van tőle, hogy csak annyira melegítse fel, ameny nyire szükséges, nem jobban. Ha a Nap jelenlegi hőkibocsátása felét kül dené,
meghalnánk a hidegtől, ha ellenben a másfélszeresét, megégnénk.
c.) A földtengely 23,5 fokban tér el a vertikálistól, s ezért vannak év szakok. Ha a tengely nem hajolna el, az óceánok párája Észak és Dél felé tolódna, s itt jégkontinensekké alakulna.
d.) Ha a Hold mostani távolsága helyett mondjuk 80.000 kilométerre lenne tőlünk, az árapályok minden földrészt naponta kétszer elárasztaná nak, sőt, a hegyeket is hamar elmosnák.
e.) Ha az atmoszféra oxigénje a kőzetekbe tárolódna, a földkéreg alig három méterrel volna vastagabb, de az élet semmilyen formában sem lenne jelen.
f.) Ha minden szénsav és oxigén oldott állapotban az óceánokban len ne, a vizek csak egyetlen méterrel lennének magasabbak, de nem lenne növényi élet. 58

Az emberelvűség
A célokat kitűző és elérésükhöz megfelelő eszközöket használó Teremtő Értelem félreérthetetlen jele, ha tökéletes összhangot látunk az eredmé nyek és az őket létrehozó eszközök közt. Ezt a jelet a természetben
nem csupán a sejt- és szervstruktúrákban találjuk meg, ahol működik a termé szetes kiválasztódás és az evolúció, hanem ott is, ahol nem, azaz a fizika és kémia területén is. Olyan ez, mintha az atomikus és
szubatomikus tör vények uralta hatalmas gépezet minden darabja, minden egyes fogaske rék, hajtótengely, rugó, tengelycsonk, áttétel, biztosíték, csapszeg az „ÉÉC” - „Értelmes Életet Céloz” - védjegyet hordaná
magán, vagy mint ha egy automatizált gyár minden és mindenféle robotja csakis azért ké szült volna, hogy egyetlen autótípust szereljen össze.
Az emberelvűség elméletét elsőként a Princeton-i egyetem tanára, Róbert H. Dicke mondta ki, aki úgy látta, hogy a fizikai és kémiai törvé nyek mind pontosan úgy szerveződnek, hogy támogassák az értelmes
élőlények evolúcióját, hogy fönntartsák az ilyen életet.5’
Ezt követően Brandon Carter, a Cambridge-i egyetem tanára fogal mazta meg az emberelvűség elméletét, az alábbi formában: „Cogito, ergo mundus talis est”, azaz a Természet alapvető állandóit úgy jelölték ki,
hogy az Univerzumban megjelenjenek az öntudattal rendelkező lények.6"
Hasonló konklúzióra jutott Teilhard de Chardin is, aki a biológiai evo lúció vizsgálatából indult ki, amelyet aztán a kozmosz evolúciójának szé lesebb összefüggésébe kapcsolt.61
Giuseppe Arcidiacono, a perugiai egyetem tanára a következőket írja: „Az emberelvűség elméletének figyelembevételével jobban megérthetjük az Univerzum néhány fontos jellemzőjét. Nézzük meg őket
közelebbről:

55
54
a.) A kozmosz tágulási sebessége [...] Univerzumunk tágulási sebessége egyenlő az
anyag szökési sebességével. S ez tette lehetővé, hogy az anyag galaxisokba és csillagokba
tömörüljön. Ha a tágulás sebessége kisebb, mint az anyag áramlási sebessége, akkor az
Univerzum bizonyos kiterje dési fázis után összeomlik, mielőtt az élet egyáltalán
megjelenhetett vol na. Fordítva, ha a tágulási sebesség nagyobb, mint az áramlási, az anyag
még azelőtt eltűnik, hogy galaxisokba és csillagokba tömörülhetett volna.
b.) A gravitációs konstans értéke. Az emberelvűség abban a másik fon tos és
megmagyarázható tényben is érvényesül, hogy a gravitációs erő gyengébb, mint az
elekromágneses erő. Ha ugyanis a gravitáció erősebb, mint valójában, Napunk kihunyt
volna, mielőtt az ember megjelenik a Földön. Továbbá, a gravitációs erő intenzitása, s
ezáltal lehetséges érvelé sünk is szorosan összefügg az Univerzum nagyságával, tágulási
sebességé vel és korával.
c.) Az Univerzum kora és a gravitáció. Amint tágul az Univerzum, csök ken a sűrűsége;
és az anyag mennyisége és kora közt is szoros kapcsolat van. Ha az Univerzum sűrűsége
nagyobb lett volna, akkor a vonzás meg akadályozta volna tágulását, és összeomlott volna
még az Elet megjelené se előtt. Megfordítva, ha az anyag kevésbé lett volna sűrű, a tágulás
túl gyors lett volna, s nem alakultak volna ki a galaxisok, a csillagok és a bolygók.
Most térjünk át bizonyos fontos mikrofizikai és asztrofizikai „egybe esésre”:
a.) A protonok és neutronok aránya. A protonok és a neutronok köz vetlenül a Big-Bang
után jöttek létre, ám az előbbiek nagyobb számban, mint az utóbbiak. Ezért csak ötödannyi
hélium keletkezett, mint hidrogén [...] Ha a kezdet kezdetén egyenlő lett volna a protonok
és a neutronok száma, minden hidrogén rövid időn belül héliummá alakult volna. S ha a
csillagok élete a héliumégetési fázisában kezdődik, akkor néhány százmil lió év alatt véget
is ér, noha a bolygók kialakulásához és az Elet megjele néséhez évmilliárdok szükségesek.
Továbbá, ekkor a bolygókon sem lett volna hidrogén, azaz az élethez szükséges számos
kémiai anyag hiányzott volna, a vízről nem is szólva.
b.) A nukleárisenergia-kibocsátás. F. Dyson62 megállapította, hogy az élőlények
kialakulásának lehetősége nagyban függ a nukleáris sugárzás in tenzitásától. «Ha ez csak
kicsit is nagyobb lett volna, gyorsan hélium jött volna létre, azaz nem is alakultak volna ki a
Naphoz hasonló, az életet tá mogató energiát kibocsátó csillagok.»
Tehát, a modern tudomány észrevett bizonyos egybeeséseket, amelyek a «svájci vasutak
pontosságával^3 mennek végbe, s ezzel az emberelvűség
elméletéhez is eljutott. így «mikor a tudósok sok fáradtság után felértek a megismerés
legmagasabb csúcsára, ott találták a teológusokat, akik már századok óta derűsen várták
őket, és most szívélyesen gratuláltak nekik».”M
„A Big-Bang elméletét általános vonalaiban - írja Nicola Dallaporta, a padovai egyetem
csillagászprofesszora - a mai fizikusok nagy többsége elfogadja.”65
Nincs azonban ilyen egyetértés az elmélet időbeli extrapolációja kap csán, amely szerint
az univerzum vagy megfagy a tágulási fázis vége felé, vagy pár milliárd év múlva elég a
zsugorodási fázisban. Arra vonatkozó lag csak feltételezéseink lehetnek, hogy milyen volt
az univerzum állapo ta az ősrobbanás és a mai lassú tágulás előtt, amikor is az anyag
hőmérsék lete egyes feltevések szerint elérte a százmilliárd fokot. Az viszont nagyon is
elfogadható elmélet, hogy az univerzum attól a ponttól kezdve terjesz kedik, amelyet az
idő kezdetének nevezhetünk, s amely 15 milliárd évvel ezelőtt lehetett. Ez nyilvánvalóan
Az a.) csoportba tartozó állandók se nagyon vehettek volna föl más ér tékeket, ellenkező
esetben lehetetlenné tették volna az élet kialakulását. Például, „ha a nukleáris fúziót
szabályzó erős kölcsönhatási állandó érté ke néhány százalékkal alacsonyabb lett volna
mint amekkora, nem alakult volna ki a legegyszerűbb összetett atommag, az egy protonból
és egy ne utronból álló deuteron; ennek következtében pedig nem jött volna létre sem
hélium, sem a további nehézelemek (például a szén). Ha ellenben né hány százalékkal
magasabb lett volna az erős kölcsönhatási állandó, deu teron helyett két protonból álló
diproton alakult volna ki, ez pedig azzal járt volna, hogy a kozmikus atommagszintézis
folyamán csaknem a teljes hidrogénmennyiség héliummá alakul. Úgyhogy az első esetben a
szén, a másodikban a hidrogén hiánya miatt nem képződhettek volna szerves vegyilletek”.67
Néhány fizikus, hogy továbbra is kizárhassa a finalizmust, különös és meseszerű
feltételezéshez folyamodott: eszerint végtelen számú univer zum létezik, amelyek
„ugyanolyanok, amennyiben azonos típusú törvé nyek szabályozzák őket, ugyanakkor
eltérőek, amennyiben az alapvető ál landók univerzumonként más és más lehetséges értéket
vesznek föl. Egyetlen más univerzum állandói sem teszik lehetővé élet keletkezését, ki
véve a mienket, amely a végtelen számú egyéb állandó-konstelláció közül véletlenül épp a
megfelelő paraméterekkel rendelkezik.”68
„Fel kell tennünk a kérdést - folytatja Daliaporta - hogy a végtelen univerzumok
feltételezése vajon valóban fizikai, és nem metafizikai hipo tézis-e, minthogy nem
adatolható, s nem igazolható.”
Továbbá, ha az emberelvűség következményeinek magyarázatáért való ban a
metafizikához kell fordulnunk, nem jobb, ha az nem a végtelen szá mú univerzum
pszeudo-metafizikája, hanem az igazi metafizika? Ez pedig tekintetbe veszi, hogy az
olyan periódus, amelyben nem létezhe tett semmiféle élet.
Nem kell a Big-Bang elméletét egyfajta korszerűsített teremtéstörténet nek tekintenünk,
de minthogy ez a tudományosan legelfogadottabb hipo tézis, nem árt fontolóra venni, azt
sem feledve, hogy a csillagászat és a fi zika tanúsága szerint az emberelvűség elméletéhez
és finalizmushoz vezet.
„Közismert - folytatja Dallaporta - hogy a legáltalánosabb fizikai tör vények függenek:
a.) alapvető állandóktól - mint például a fénysebesség, a gravitációs kostans, a Plank-
állandó, az elektronok töltése és mennyisége, a proton mennyiség, az erős és gyenge
kölcsönhatások állandói -, amelyek mind pontosan mért, s jól defininiált értékkel
rendelkeznek;
b.) a kozmológiához bizonyos számú általunk mért elsőrendű adat is tartozik - Hubble
kozmosztágulási állandója, a csillagok és az Univerzum élettartama, a Nap, a Föld stb.
kora.”66
Nos, csakis ilyen adatok mellett alakulhatott ki az Univerzumban az élet, s utána az
emberi intelligencia. Egy olyan világ, amely más paramé terekkel rendelkezik, lakatlan
maradt volna.
Ha 15 milliárd évnél rövidebb idő nem lett volna elég, hogy a csillag nukleoszintézise
során létrejöhessen a megfelelő mennyiségű és fajtájú „nehézelem” (az oxigén, a
szénvegyületek), amelyek elengedhetetlenek a földet és az élő anyagot alkotó szerves
vegyületek kialakulásához. Vi szont, ha a rendelkezésre álló idő mondjuk százmilliárd év
lett volna, ez alatt minden csillag - a Nap is - vörös óriássá vagy fehér törpévé alakul, s
teljesen alkalmatlanná válik az élet támogatására.”
56 57
emberre nemcsak az okság logikai kategóriája ér vényes, hanem a cél kategóriája is, s ezért
sugallhatja, hogy az alapvető ál landók értékei éppen azért lettek olyanok, amilyenek, hogy
az élet meg jelenhessen a kozmoszban. Sőt, mi több, hogy a kozmosz talán éppen az zal a
céllal készült, hogy gondolkodó lény alakulhasson ki benne.”69
Az élőlény nem gép
Nem említettünk még egy, a finalizmus mellett szóló, s az eddig bemuta tott érveknél is
erősebb érvet. Az anyagi struktúrák és az ösztönök, a ké szülékek és az érzetek, a gépek és
az értelem, a szerkezetek és élőlények közti lényegi különbözőségről van szó.
Tény, hogy a fehérjék, a DNS, az RNS különösen összetett struktúrák, amelyek
összetettségi típusa szerint a nagy számítógépek összetettségéhez
Modern tudomány és hit
hasonlítható, s hogy mindez méginkább igaz a szemre, a fülre, az ideg rendszerre, a
keringési rendszerre, vagy éppenséggel az agyra. Ezek tehát bizonyos értelemben
biogépek, ám tegyük hozzá, hogy van bennük vala mi, ami lényege szerint más, mint
bármilyen gép. Egy berendezés, egy szá mítógép úgy működik, ahogy emberi igények
szerint beprogramozták, nem képes azonban fölfogni érzéseket és szükségleteket, bánatot
és örö möt, nem lát és nem vet fel problémákat, nem érti, amit tesz vagy mond.
Mindannyian tudjuk, s ezt a tudósok is megerősítik, hogy a számítógépek sosem érik el azt
a szintet, hogy lelki életük, öntudatuk, érzéseik legyenek. Mesterséges szerkezetek és élő
szervezetek közt lényegi különbség, szaka dék van. Még ha a puszta véletlen alkotott volna
 is egy DNS-sel ren delkező sejtet, csak gépet hozott volna létre, s nem életet, még kevésbé
olyan életet, amely megtermi az értelmet.
A gépek egységes volta külsődleges: a részek mintegy kényszerből mű ködnek együtt,
amelyet egy külső akarat szab rájuk. Az élőlények egysé gességét viszont saját javuk
követeli meg, minden részüket egyetlen egységesítő alapelv hatja át. Ezért az élőlények
egysége tökéletes és benső, az életelvből adódik, amely nem oszlik részekre, minthogy
éppen ez egye síti a részeket, s egészben van jelen minden élő szervezet egészében és
minden egyes részében. így hát a filozófusokkal együtt kimondhatjuk, hogy a szervezet
jóval több, mint szerkezet.
Csakhogy a kazualisták olyan visszataszítónak tartják, hogy magyarázó hipotézisben
természeti okokat szerepeltessenek, hogy inkább gondol kodnak egy véletlen-varázslóban,
aki az evolúció szép nagy kalapjából csukott szemmel színes zsebkendőt, élő nyulat, égő
gyertyát, röpülő galambot ránt elő, s még csak nem is rakta bele őket előzőleg senki.
van, hiszen a növényi és az állati élet közt nincs szakadék. Még a legegy szerűbb élőlények
is mutatnak olyan viselkedési formákat, amelyre a mo dern ember legkifinomultabb
berendezései is teljességgel képtelenek, noha évszázados technikai fejlődés eredményeként
jöttek létre.
Az állatokban van még valami, ami ennél is távolabb áll a gépi működéstől: az örömre
és bánatra való képesség, amelyeket saját javuk és káruk érzékeléseként értékelhetjük. S
végül, ott az érzékelő tudat is, amely ént, sőt, valamiféle éntudatot feltételez: rálátást
önnön bensőjére, képességet a kívülről és belülről származó információk önálló értékelésé
re. Semmilyen emberi intelligenciát utánzó számítógép nem közelíti meg - a legkisebb
mértékben sem - az ilyen tudat, lélek méltóságát.
S akkor még nem beszéltünk az ember értelméről, érzelmeiről, esz méiről, intuíciójáról
és felfedezéseiről, spirituális szükségleteiről, szabad akaratáról és erkölcsi választásairól.
Abban minden régi és modern spi rituálisra - legyen filozófus, vagy pszichológus (akiket a
kazualisták mintha nem is ismernének) - egyetért, hogy az emberi szellem vagy lé lek
alapvetően más, s magasabbrendű szinteken mozog, mint az érzet vagy az ösztönök
szintje. E gondolkodók közt említhetjük meg Szent Ágostont, Aquinói Szent Tamást,
Descartes-ot, Pascalt, Fichtét, Kantot, Hegelt, Schellinget, Rosminit, Blondelt, Leibnizet,
Spinozát, Bergsont, Crocét, Jasperst, Hartmannt, Marcelt, Heideggert, Horkheimert, Kier
kegaard-t, Maritaint, Mounier-t, Teilhard de Chardint, Jungot, Adlert és Frankit.
A természetes kiválasztódás
teleologikus természettörvényeket feltételez
A kazualisták azt állítják, hogy az élő szervezetet a véletlen és a természe tes szelekció
párosa alakította ki, továbbá, hogy a szelekció a puszta vé letlennek van alárendelve. Mi,
finalisták azzal egyetértünk, hogy itt bizo nyos páros működik, ám mi a természetes
szelekcióban az egyre nagyobb fukcionális fejlődés felé ható preferenciális
természettörvények kife jeződését látjuk, amelyek mind-mind szabályozzák az élő
szervezet visel kedését. Azt mondhatnánk, hogy az evolúciót a véletlenlnem-véletlen ösz
szefonódó kettőssége mozgatja.
A természetes kiválasztódás igényel bizonyos pszichikai mechanizmust is. Sőt, talán
elsősorban pszichikai mechanizmust igényel, amelyet irányí tott és teleologikus
természettörvények alkotnak. Ez tehát olyan nem anyagi szerveződés, amely minden
anyagi alakulatot felülmúl: ez az Élet, a maga teleologikusan irányított tendenciáival,
ösztöneivel.71
A kazualisták a mechanikus világszemlélet hívei. Monod írja: „A mo dernitás nagy
vívmánya, hogy tisztán mechanikai magyarázatot adtunk (a természetnek)”70.
Ez a mechanisztikus világszemlélet a kazualizmus logikus következmé nye: ha az
élőlények és az ember létrejötte a puszta véletlen műve, e „mű vek” nem is lehetnek mások,
mint gépezetek.
Egy számítógép nem érez örömöt
Az élet már legkezdetlegesebb formáiban is egész más, mint a gépi műkö dés, hát még ha az
állatokról vagy az emberről van szó. Olyan, mint egy láthatatlan igazgató, aki parancsokat
oszt, meg tudja és akarja változtatni akár minden, akár egyetlen rész viselkedését is, ha
ezzel gondoskodhat a közös szükségletek kielégítéséről, vagy így győzheti le a betolakodót.
Ez jobban látszik az állatoknál, de azért növényeknél is meg
58 59
A véletlen valójában azért tudta az évmilliárdok során létrehozni és tö kéletesíteni a
maga kifinomult alkotásait (a sejteket, szerveket, szervrend szereket, a szemeket, füleket,
szíveket, végtagokat, szaporítószerveket), mert az élők, legyenek mégoly kezdetlegesek is,
mind állandó ösztönzést éreznek, hogy élelmet keressenek, elfogyasszák, és saját lényükké
alakít sák; hogy leküzdjék a nehézségeket; alkalmazkodjanak a változásokhoz; legyőzzék
ellenségeiket; szaporodjanak; versenyezzenek a kedvező létfel tételekért; s elkerüljék az
olyan történéseket, amelyek halálukat okozhat ják. Egyszóval: azért, mert olyan állandó
ösztönök vezetik őket, amelye ket az élniakarás irányít és koordinál. Éppen ezek a
természettörvények, s az őket kísérő tendenciák hoznak létre - a véletlen hozzájárulásával
- egyre funkcionálisabb struktúrákat, s összességében mindazt, amit mi finalisták biológiai
finalizmusnak nevezünk.
Fel kell tehát ismernünk: a természetes kiválasztódás és a véletlenszerű genetikai
mikromutációk sohasem működnének, nem fejleszthetnék egy adott élőlény biológiai
szervezettségét, ha magában a lényben nem lenne bizonyos célra irányuló ösztönzés,
amely egyébként olyan Intelligenciát feltételez, amely kitűzte, s meg is kívánja valósítani
azt a célt. Ezt az ösz tönzést nevezhetnénk létezési kedvnek, élni akarásnak, az élet iránti
elő szeretetnek, s indíttatásnak a megtartásáért folytatott harcra.
Az az elv, amely a véletlen révén létrejött, vagy a mesterségesen létre hozott szerkezetet
mozgatja, a kényszer. Az élő szervezet ezzel szemben a vonzás elvén működik.
Ez tulajdonképpen egyfajta tudattalan hajlam, öntudatlan hajlandóság az öröm és a
szeretet többé vagy kevésbé kezdetleges formái felé, a jó fe lé, s végső soron Isten felé, aki
ezeknek az értékeknek a legteljesebb meg valósulása. Maritain, a filozófus így ír: „Tehát le
kell vonnunk azt a kö vetkeztetést, hogy semmiféle cselekvő alany nem tevékenykedne,
nem fordulna önnön célja felé, ha előzőleg már nem fordult volna a létező jó felé. A világ
minden aktív cselekvő alanya éppen azáltal tart önnön célja felé, hogy Isten - mint
transzcendens végcél - felé mozog, s természetes módon erősebb benne az Isten iránti
szeretet, mint az önszeretet.”
„Ezért határozottan szükségszerű, hogy olyan Intelligencia képzetéből induljunk ki,
akiben megvan mindazon cél magva, amely felé a dolgok, s a dolgok természete irányul.”72
Hans Driesch: az élet titka
Nos, a természetes kiválasztódás azért működött eddig is évmilliókon át, s azért fejleszti
ma is az élőlények struktúráját, mert - mint az az állatok esetében jobban látható - ezek a
lények nem csupán bizonyos részegysé
 60 61
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit

gek véletlenszerűen és szerencsésen összeállt halmazai. Van központjuk, van „lelkűk”, amely tökéletesen egyesíti részeiket, s amelyben megvan az életkedv és az élet vágya is, és a késztetés is a túlélésért való
harcra.
A célirányos mesterséges szerkezet és a természetes szervezet közti kü lönbséget a rabszolgacsapat és a szeretetben összeforrt család közti kü lönbség segítségével szemléltethetjük. A sejtek és szervek ugyanis
„csalá dot” alkotnak, ez pedig saját javára dolgozik, s az érdek és az a szeretet fogja össze, amelyet a különböző részek egymás iránt, illetve az őket egyesítő én iránt éreznek. Egy mindenkiért, és mindenki egyért.
Az élőlény „szereti önmagát”, az élőlény bizonyos „személyesség” is, abban az értelemben, hogy nem közömbös minden más dolog és tulajdon képpen önmaga iránt sem, mint a mesterséges szerkezetek.
Tevékenységé nek és preferenciáinak központja és kiváltságos tárgya saját maga, beleért ve ebbe a fogalomba gyermekeit és az őt körülvevő közösséget is.
A számítógépek részei viszont rabszolgákhoz hasonlíthatók: nem a cso port érdekéért dolgoznak, közömbösek egymás és a gazda iránt, akinek dolgoznak, semmi nem egyesíti őket, és nincs bennük sem szeretet,
sem hajlandóság.
A vitaiizmus olyan biológiai doktrína, amely (a mechanicizmussal szem ben) azt vallja, hogy az életfolyamatok nem egyszerűsíthetők fizikai és ké miai jelenségekre, minthogy ezek önálló és teleologikus
folyamatok, ame lyeket nem ugyanazok az erők kormányoznak, mint az élettelen anyagot.
A mechanicisztikus szemlélet szerint viszont az organizmus a gépekhez hasonlóan nem más, mint részeinek összessége, egysége pedig elemi fizi kai és kémiai folyamatok összeredménye, amely folyamatok a fizika
mód szereivel és elveivel tökéletesen elemezhetők.
A tudósok közt a 19. században a mechanicisztikus szemlélet diadal maskodott. A biológusok - például E. Haeckel, G. Moleschott, F. Le Dantec vagy J. Loeb - maguk is úgy gondolták, hogy az érzékelés, a látás,
sőt, maga az emberi gondolkodás is a sejtek fizikai-kémiai aktivitásának terméke, a sejtek pedig a maguk részéről kémiai gépecskék.
Ez az álláspont akkor az egész tudományos közösség álláspontja volt, mégpedig azért, mert a 19. századi tudomány materialista posztulátumra épült. Ez a posztulátum egyébként ma is sok biológus téziseit és
hipotézi seit befolyásolja.
A múlt század végén, e század elején azonban megrendült a tudomá nyos materializmusba vetett hit, s az életjelenségek kizárólagos fizikai-ké miai magyarázatának elvéről is hamar kiderült, hogy tévedés.
Ez különösen a berlini tudós, Hans Driesch (1867-1941) kutatásainak eredménye, aki néhány nagyon jellemző életjelenség új és mély elemzését
adta. A neves biológus és filozófus, a kísérleti embriológia megalapítója, kísérleteivel azt is megmutatta, hogy „nincs az a mechanikus folyamat, amely olyasmit tudna felmutatni, amely egyenrangú a biológiai
jelenségek értelmével”, mi több, „a organizmusokban mindig jelen van bizonyos ter mészetes, elemi faktor, egy önálló, vitális és nem-anyagi tényező, amely különbözik a nem-organikus jelenségeknél szerepet
játszó bármely tényezőtől.”73 Driesch kísérleteit és felfedezéseit a későbbiekben jónéhány szempontból is bírálták és helyesbítették; a kiegészítések azonban nem hogy tagadnák, de egyenesen igazolják
elgondolásainak vitathatatlan ta pasztalati eredetét.
Driesch mellett ma -többé vagy kevésbé teljes és pontos formában - sok más szerző is kimondja, hogy sem az élet, sem pedig a gondolkodás nem vezethető vissza a fizikai és kémiai törvényekre. Közéjük tartozik,
hogy csak néhány nevet említsünk, F. Alverdes, L. von Bertalanffy, A. Bizzarri, B. Dürken, J. S. Haldane, J. C. Smuts, J. V Uexküll, G. F. Wolff, W. Roux stb.
Mikor Moscall a 19. század materializmusát kommentálja, a követ kező, kissé gúnyos megjegyzést teszi: „Bár a tudós biztos volt benne, hogy az emberek mindössze ügyesen kifundált gépezetek, kutatási szabályai
mégis elismertek egy kivételt, tudniillik önmagát.”74 Polkinghorne pedig hozzáfűzi: „A redukcionista elmélet végül önmagától omlik össze. Nem csupán az ember esztétikai, erkölcsi és vallási élményeit és
tapasztalatait kezeli ugyanis másodlagos jelenségként, de kérdésessé teszi az őt megal kotó emberi értelmet is. A gondolkodás helyére elektrokémiai, neuro fiziológiai események kerülnek. ”75
Sok kutató, mikor felismerte, hogy a mechanicista szemlélet képtelen megmagyarázni az élet jelenségeit, kénytelen volt szembesülni azzal az ösztönös elutasítással, amellyel a pozitivista képzést kapott tudósok
visel tettek a metafizikai, azaz a pozitív kutatás hatáskörén kívül eső elvek al kalmazása iránt. Ekkor úgy próbálták megkerülni az előítéleteket, hogy az alapvető és egyszerű egység jelölésére, amely nem a
sejtekben zajló fizikai kémiai folyamatok eredménye, hanem maga alá rendeli és irányítja őket, bevezették a „hólizmust”: a „biológiai egység” vagy a „totalitás” (Ganz heitsbegriff) fogalmát. A biológiai jelenségek,
mint aztJ. S. Haldane meg jegyzi, más szinten zajlanak, mint a fizikai folyamatok, s hiábavaló min den kísérlet, hogy fizikai fogalmakra redukáljuk őket.
Továbbá, van az életjelenségeknek egy harmadik csoportja is, amely megint csak egészen eltér a másik kettőtől, azaz a fizikai és a biológiai jelenségektől. Ezzel a jelenségcsoporttal, amelyet tehát csakis saját, a töb
bitől eltérő premisszákból kiindulva érthetünk meg, a pszichológiai tudo mányok foglalkoznak.

63
62
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit

A mechanicisták gépet csináltak az emberből. „Arra a gondolatra jutot tak - írja Frossard
hogy a gondolkodás csupán epifenomén, az agyban zajló kémiai folyamatok
kísérőjelensége, s hogy tulajdonképpen úgy jár velük, ahogy a régi mozdonyok működése
gőzfejlődéssel járt. Az ilyen mechanikus vonatok persze sokáig jó szolgálatot tettek, viszont
ma már nem szállítanak túl sok utast, különösen mióta a „gőz” kitalálta a villany mozdonyt.
Kiinduló problémánk ettől függetlenül megvan: hogyan jöhet rá egy epifenomén arra, hogy
epifenomén, hogyan ismerheti föl magáról egy puszta kísérőjelenség, hogy puszta
kísérőjelenség?”76
A fizikai Nobel-díjas Dávid Bohm ellenben azt a kérdést teszi föl, me lyik lenne „az a
sajátos képességünk, amely lehetővé teszi, hogy elszakad junk önmagunktól, s attól, ami
körülvesz minket”, vagy épp „az az önál ló érzékelési aktus, amely nem valamely biológiai
struktúrára, sejtekre, molekulákra, atomokra és szubatomikus részecskékre épül?”77
Nos, mint Manfred Eigen mondja, ha életről beszélünk, akkor már nem anyagról
beszélünk. Az élet „információ”, amelynek a DNS, a kémia csupán anyagi kódja. Egy Bach-
szonáta információtartalma, jelentése nem a kottájában lévő hangjegyek összessége, a
hangjegyek csak materiális tá masztékot adnak neki. Bach szonátája a hangjegyek és a
kottát játszó ze nész elméje közti egyedi, szikrázó kapcsolatban kel életre. A biológiai élet
szintén sokdimenziós térben él, amelybe beletartozik a mi három dimen ziónk is, bár a maga
egészében is csak leegyszerűsített képet ad róla. Olyan ez, mint egy házat ábrázoló rajz,
amely kétdimenziós része egy há romdimenziós ház berendezésének.78
Ha az élőlény gép volna, az életnek nem lenne értelme. Az állatok éle tének értelme az
öröm és a jólét; az emberi életé pedig a lelki-szellemi elé gedettség és az istenszeretet.
Az anyagtalan princípium vitális
A vitalista filozófusok és tudósok azért tartják anyagtalannak a princípi um vitálist, mert az
élőlény tökéletes egység.
Bármilyen nem-élő struktúra (gép vagy véletlen alakulat) részei meg őrzik
autonómiájukat, s közömbösek a többi rész iránt. Ha tevékenysé güknek közös célja van, az
csak valamilyen külső kényszer következmé nye lehet.
Az élőlény viszont nagy sejtszáma ellenére is természetes egység, amelyben minden
makroszkopikus és mikroszkopikus rész elveszti auto nómiáját, és az egész nagy
harmóniájába olvad.
Van bizonyos belső ösztön vagy impulzus, amelyet az a terv, az a fina lisztikus
természettörvény irányít, amely minden résznek kiadja a felada
tát, s meg is változtathatja utasításait, ha épp valamilyen hiba vagy rend kívüli szükséglet
lép föl.
Mindez azt mutatja, hogy az az egyesítő princípium, amit mi „énnek”, szubjektumnak
nevezünk, a maga egészében minden egyes részben egyide jűleg van jelen. Erre pedig
egyetlen anyagi létező vagy erő sem képes. Vegyük például a látási tapasztalatot: a
szubjektum itt egyesíti az érzé kelt tárgy sokféle látási aspektusát; s eszerint a tárgyat nem
úgy érzékeli, mint sokféleséget, hanem mint egyetlen érzetet.
„Egy teremtő eszméje - vallja a Nobel-díjas Alfréd Kastler - nem áll tőlem távol, mert
nem tudom, és senki más sem tudja megérteni célkép zet nélkül az univerzumot.
Kétségtelen, hogy ez nem valami tudományos attitűd, s Monod meg is bírálna, hogy
figyelmen kívül hagyom az objek tivitás alapelvét.”79 „Csakhogy az oksági nézőpont sem
tudományos atti tűd. Ugyanis az egyetlen cél, amelyet a tudósok elismernek, korántsem az,
hogy megmagyarázzák a jelenségeket, hogy választ adjanak a «miértekre». Ok mindössze
a «hogyant» kívánják megismerni. A tudós nem óhajt túl menni az események leírásán.”80
Kategoriális gondolkodáshoz vakon ragaszkodó tudós Isten létéről még hipotetikus
formában sem tűnődhet, mert már ezzel is kategóriahi bát követ el: a jelenségek
magyarázatába olyan entitást von be, amely nem a fizikai szinthez tartozik.
Ezért a múlt, de még a ma sok tudósa is személyes, morális alapon, az élet értelmébe
vetett mélységes bizalommal indokolja istenhitét. Az ilyen érvek nem ingerlik agnoszticista
kollégáikat, mert szubjektív, a tapasztala ti valóságtól és a tudománytól független
választásra utalnak, amely tehát senkinek sem kötelező.
Csakhogy ma egy új attitűd is megjelent a tudományos világban, amely szerint Isten
eszméje magából a tudományból vezethető le, s amelynek előfutárai Teilhard de Chardin és
Einstein voltak. Mint Barbiellini Amidéi írja: „Beszéltem fizikusokkal, matematikusokkal,
A szubjektum, az én egyesíti testének különböző látási, hallási, szaglá si stb. érzeteit, s
összekapcsolja őket, egyetlen ismeretben foglalja múltbe li érzeteit (emlékképződés).
A princípium vitális, amelyet Driesch entelekheiának, azaz finalitásnak nevez, érzeteiben
minden részt egyesít, s ezzel bizonyítja, hogy minden egyes szervben jelen van. Tehát: nem
oszlik részekre, nincs kiterjedése, nincs anyaga.
Alfréd Kastler: a Teremtő eszméje
A régi tudomány ellenszenve az immateriális okok iránt
Anyagtalan princípium vitális és a természeti törvényeket orientáló érte lem: ez a két
eredmény - s különösen a második - határozottan és világo san következik a biológiai
tények vizsgálatából.
Más nézőpontból viszont mintha ez nem lenne olyan egyértelmű: a ku tatók ugyanis e
kérdések kapcsán két szembenálló csoportra - finalistákra és kazualistákra - oszlanak.
Egyáltalán nem kizárt, hogy a két csoport egyformán erős, sőt talán a kazualisták az
erősebbek, hisz többen vannak.
Ez a megfontolás azonban jócskán érvényét veszti, ha felidézzük: a princípium vitális és
a természettörvényeket orientáló Értelem eszméje abba a posztulátumba ütközik, amely nem
a tudomány, inkább egy elő ítéletrendszer része. Ez az a posztulátum, amelyet a 19. századi
tudomá nyosság tett meg szent és sérthetetlen elvnek, s amelyet még ma is sok tu dós fél
feladni; s azt mondja ki, hogy a világon előforduló jelenségek oka it kizárólag anyagi és
empirikus erők körében szabad keresnünk. Még a tudomány és filozófia közti
együttműködés is kizárt, tekintve, hogy a fi lozófia a költészet szegény rokona.
Azt mondhatjuk, hogy a finalista tudós kénytelen ár ellen úszni, s bele törődni, hogy
számos kollégája szemében lejáratja magát. Ha mégis ezt választja, azt azért teszi, mert a
bizonyítékok erre kényszerítik.
A finalizmus bizony olyan szerető lett, akiről a logikusan gondolkodó tu dós nem tud
lemondani, bár a nyilvánosság előtt szégyenkeznie kell miatta.
64 65
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit
számítógépes szakembe rekkel, neurofiziológusokkal, asztrofizikusokkal: akár a
szubatomikus ré szecskékről volt szó, akár a mesterséges intelligenciáról, akár az emberi
agyról (e nehezen megfejthető kis univerzumról a nagy univerzumban), vagy épp a
csillagok és galaxisok végtelen számáról és végtelen távolságá ról; a kutatók, akik a létező
összetettségét tanulmányozzák, mindig ugyanazt a dolgok értelméről szóló kérdést
kerülgették: honnan ered és hová tart mindez?”
„Van egy vágy, amelyet egyesek metafizika, mások filozófia vagy vallás utáni vágynak
neveznek, s amely igen gyakran jelentkezik tetteinkben és szavainkban, nem mint hiány, de
mint Isten felfedezésének tudata.”
„Az a hipotézis, hogy van Isten, sok tudós számára éppen azok felől az új ismeretek
felől tűnik elfogadhatóbbnak, amelyeket saját kutatásaik és kísérleteik tárnak föl.”81
A levelek lehullnak, és Istentől független sorrendben Van két olyan eszme a
Bibliában és a katolikus tanításokban, amely köny vünk szempontjából alapvető: az egyik,
hogy Isten teremtette a világot, az élőlényeket és az embert, a másik, hogy az ember
értelme révén is megra
gadhatja Istent. A kazualista tudósok ugyan tagadták ezt a két eszmét, s ezzel a háttérbe
 szorították őket, mi mégis azt gondoljuk, hogy jogos he lyük van a teológián belül, s a
modern hívőnek is el kell fogadnia őket, mint bibliai eredetű, s finalista természettudósok
által érvényes racionális érvekkel alátámasztott eszméket.
A egyetlen elmélet, amely a finalizmus és kazualizmus közti választás alternatíváját
jelenthette, a kreacionizmus volt. Ez a tan a Biblia téves, be tű szerinti értelmezése alapján
azt mondja ki, hogy Isten minden fajt kü lön aktussal, készre teremtett, s nem számol az
evolúcióval. Egy ilyen el méletet nem támaszt alá sem a tudomány, sem a Biblia, amely a
vallási, s nem a tudományos kinyilatkoztatást célozza.82
Nos, vajon valamiféle Intelligencia, vagy inkább a véletlen teremtett minket? A
kreacionista azt mondja, hogy egy Intelligencia, a kazualista szerint pedig a véletlen. A
finalista és a modern hívő válasza ellenben az, hogy külön-külön sem egyik, sem másik, de
mindkettő együtt, együttmű ködve.
Az emberi típusú értelem részekre bontja a feladatot, s kizárja, ami a legvalószínűbb, a
véletlent; ezért nagyon gyors. Tegyük fel, hogy nuklein savat akar létrehozni. Ezt a célt
makromolekulák összekapcsolásával old ja meg, makromolekulákat pedig még egyszerűbb
molekulák egyesítésével csinál majd, és így tovább. Minden terv szerint történik,
részleteiben is. Ugyanígy egy autókonstruktőr is alkatrészeket gyártat és összeállítja őket,
pontosan az előre elkészített tervrajz szerint.
Ami viszont a természetet illeti, antropomorfizmus lenne, ha a terem tést és a
gondviselést tervnek tekintenénk, amelyet Isten kombinációról kombinációra, eseményről-
eseményre megvalósít. A véletlen, amelyet pre ferenciális természettörvények vezettek, az
évmilliárdok során számtalan sikertelen eset mellett néha egy-egy olyan töredéket is
létrehozott, amely alkalmas volt, hogy funkcionális struktúra részévé váljon; az ilyen
töredé keket pedig a teleologikus természettörvények működése válogatta ki és tartotta
meg.
A világ irányítása kapcsán sem tűnik pontosnak, ha azt mondjuk: min den, ami történik,
Isten akarata, abban az értelemben, hogy Isten minden egyes eseményt előre eltervezett és
meghatározott volna.
Polkinghorne írja: „Olyasvalakinek, mint Donald Mac Kay83 a «vélet len» szó csupán «az
ismeretlen ok» kifejezés rövidítése. O voltaképpen azt hiszi, hogy minden, ami történik,
egy olyan terv lépése, amelyet Isten tö kéletesen ellenőriz. Ez az álláspont logikailag ugyan
megdönthetetlen, de nem egészen meggyőző. Miért rejtette volna el kezét Isten az
esetlegesség látszata mögé? Még csábítóbb Peacocke84 nézőpontja, amely szerint Isten

66 67
Modern tudomány és hit
Modern tudomány és hit

tervén belül a véletlen, a lehetőségek realizálójának pozitív szerepét játssza. ”85

Azt mondják, „levél sem hullhat le Isten akarata ellenére”, a levelek azonban véletlenül hullanak. És véletlenül történnek a szerencsétlenségek is, ha épp nem emberi bűn okozza őket. A véletlen természeti
események összekapcsolódása, és talán emberi akaratoké is, amelyek egy irányban mozognak, hogy olyan hatást hozzanak létre, amely az emberek számára nem látható előre. Isten ellenben előre látja és
megengedi őket, mármint az esetek többségében, mert látja a végső jót, amely minden jóakaratú em berre hoznak.
Isten nem tervez és nem is dönt el háborúkat és egyéb jogtalan emberi cselekedeteket, sőt az emberi tudatba velük ellentétes finalisztikus tör vényt oltott, az erkölcsi törvényt, s képességet adott az embernek, hogy
uralkodjék ösztönös szenvedélyein.
Ha bizonyos természettörvények kárt okoznak nekünk, más finalisz tikus törvények, amelyeket Isten az emberi lélekbe oltott, szintén műkö désbe lépnek, például mint képesség, hogy értelmünkkel leküzdjük a
rosz szat, mint hajlam, hogy ha anyagi veszteségek érnek, a lelki javak felé for duljunk kárpótlásért, s mint ösztönzés, amely a jókat a szerencsétlenek megsegítésére indítja.
Akik hittel elfogadják földi sorsukat és életük eseményeit, járjanak bár szenvedéssel, akkor is tudnak Isten akaratához alkalmazkodni, ha az ilyen események nem csupán saját döntéseikből adódnak, hanem más
emberek akarata vagy a véletlen folytán történnek. Isten akarata ugyanis, amit el fogadnak, s kegyelme segítségével arra használnak, hogy elérhessék az emberi élet elsődleges célját. A Biblia azt tanítja, hogy Isten
maga nyújt a megpróbáltatás keménységéhez mért belső megerősítést és lelki támaszt, segítséget, hogy aki benne bízik, az szenvedését olyan lelki fejlődéssé ala kíthassa, amely sokkal mélyebb és tartósabb örömöt
ad, mint amit ebben az átmeneti időszakban nélkülöz.
A mi álláspontunk köztes helyzetet foglal el Mac Kay és Peacocke vé leménye közt, s evangéliumi hitük folytán többnyire ezt vallják a teológu sok is. Isten általában hagyja hatni a természeti okokat. Ha azonban
olyan eseményekről van szó, amely meghatározó szerepet tölt be egy ember lel ki életében, beavatkozik, hogy az eseménysor bizonyos irányt vegyen, amely néha keserves, de mindig az adott ember és általában az
igazak végső javát szolgálja. Ekkor Isten keze vezeti a véletlent; erről azonban máshol több szót ejtünk.
A véletlen önmagában káoszba vet minket, ha Isten irányít, hazaérünk.
Kedves Darwin, a véletlen nem minden
Véletlen és teremtés nem zárja ki egymást. Egy példa megmutathatja, mi re gondolunk. Tegyük föl, hogy a város szélén átadnak egy új lakótelepet, ahol egyelőre még nincsenek üzletek. Ha egy diktatúra bizonyos
polgá roknak megparancsolná, hogy nyissanak boltot, s pontosan meghatároz ná, hol, mikor, és mit adjanak el, a boltok az előirányzat szerint rendre megjelennének. Ez a kreacionista elképzelésekkel analóg eset
lenne.
S most tegyük fel, hogy senki nem ad érdemi parancsokat (tehát a bol toknak véletlenül kéne felbukkanniuk), de a boltnyitást nem támogatják gazdasági érdekek (azaz hiányoznak az irányított természeti
törvények). Nagyon valószínű, hogy ebben az esetben sosem nyílnak itt boltok, s a la kosok a szomszéd negyedekbe járnak majd bevásárolni. Itt olyan helyzet állna elő, amilyet a kazualisták feltételeznek.
S végül vegyük azt az esetet, mikor a hatóság nem ad ki boltokkal kap csolatos rendeletet, mert jól ismeri a piac működését. Egész biztos, hogy a lakótelepen pár hónapon belül minden alapvető cikket lehetne
kapni, sőt néhány luxuscikket is. A piaci érdekek úgy hatnak, mint az irányított természettörvények és a természetes kiválasztódás: mert ezekben is műkö dik az élni akarás, a jobb körülményekre való vágy és
törekvés, s az erősebb lesz a túlélő. Ez a finalizmus.
Mint többek közt A. R. Peacocke, az angol biofizikus gondolja, Isten mintha úgy döntött volna, hogy kimondottan a véletlent használja föl, hogy a teremtésben rejlő potencialitást megvalósítsa. „A világegyetem gi
gantikus lottóhúzás, amelyet azért rendeznek, hogy a lehetőségek mérhe tetlen tömegéből véletlenszerűen választhassanak egyet-egyet, s feltűnhes sen a nyertes számsor, amely ugyanakkor Isten szándékát is
kifejezi.”86
A véletlen csupán segédmunkás
A finalisták szerint az evolúciót olyan genetikai mutációk vitték előre, amelyek véletlenszerűnek látszanak, s olyan természetes kiválasztódás irá nyította, amely teleologikus törvényeken alapul. Nos, a legutóbbi
tudo mányos felfedezések még ezen is túlmennek, s a finalistáknál is finalistább irányba mutatnak. Ezek értelmében ugyanis a genetikai mutációk sem mindig véletlenszerűek: bizonyos esetekben olyan törvények
mozgatják őket, amelyek az adott élőlény kedvezőtlen környezeti változásokhoz va ló alkalmazkodásának irányába hatnak.
„Az evolucionista biológia felfedezései - írja Lodovico Galleni, a pisai egyetem tanára -rövid úton megcáfolnak jónéhány, az evolúció darwinis ta magyarázatában alapvető hipotézist.”87 Mikor az élőlénynek új
környe

68 69
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit

zethez kell alkalmazkodnia, egyfelől bizonyos transposon-ok a genom88 egyik helyéről a másikra kerülnek, s ez hasznos változásokat eredményez a szervek alakjában és működésében, másfelől az is előfordulhat,
hogy bi zonyos gének igény szerint duplikálódnak. A stresszhelyzetekre az a szer vezet válasza - folytatja Galleni -, hogy sokszorosára szaporítja azokat a géneket, amelyek szükségesek a stresszhelyzet
leküzdésében résztvevő en zimek termeléséhez.”!...] Mindez célirányos válaszmechanizmusra enged következtetni. ”89
A pisai tudós ebből azt a következtetést vonja le, hogy „az evolucionis ta biológia legújabb eredményei a genom megdöbbentő és váratlan evolú ciós képességeire derítettek fényt, amelyek a véletlen szerepét mind
lej jebb szorítják evolúciós hipotéziseinkben. A genom evolúciója pontos tör vények szerint zajlik, amelyek mintegy kanalizálják az evolúciót.”90 A vé letlen tehát, amely eleinte az evolúció főmérnöke, később
pedig munka társa volt, ma ebből az új perspektívából segédmunkásnak látszik.
Manfred Eigen, a Nobel-díjas német biofizikus fogalmazta meg A játék című könyvében azt a tézist, amelyet ma a legtöbb biológus elfogad, s amely ellentétes Monod puszta véletlenjével. Már az alcím is
programsze rű: „A véletlent a természettörvények irányítják.”9' Vagy, mint maga Eigen írja a német nyelvű Monod-kiadás bevezetőjében: „Amennyire a véletlen szülötte az individuális forma, annyira
kiválasztódás és az evolúció folya mata is szükségszerű hozzá. Nem jobban, de nem is kevésbé. Ez nem csu pán véletlen.”91
Mint Rupert Riedl, a bécsi biológus írja: „Az olyan Isten, aki mindösz sze kockákat dobál, egyszerű kockajátékos lenne; egy művének sem vol na értelme. Ez volt az, ami Einsteint is zavarta. Csakhogy az olyan
Isten, aki sosem játszana kockajátékot, csak gépeket alkotna; egy műve sem len ne szabad. Nos, játszik Isten kockajátékot, vagy sem? - teszi föl Manfred Eigen a kérdést. - Igen! De mindig betartja saját
játékszabályait.”93
Egyszóval - mint Eigen mondta Milánóban, 1987-ben - elbúcsúzha tunk attól az elgondolástól, hogy az élet úgy jelent meg az élettelen vi lágban, mint a véletlen árva leánya, hogy a mínuszból, a kaotikus anyag
ból megszületett a plusz, a szépség, az intelligencia, a szeretet. Az élet ez zel szemben úgy jött létre, hogy egy matematikai tervezet szigorát és csil logását követte; az evolúció zene, amely a szabadságból nőtt az
összetett ség felé, a kezdetleges baktérium «szólójából» az ember szimfonikus ze nekara felé.”94
Ugyanebben az évben, augusztusban Carlo Rubbia (aki 1986-ban fizi kai Nobel-díjat kapott), azt a kijelentést tette, mégpedig nagy nyilvános ság előtt, a Marina di Pietrasanta-i Versiliana Hotel
konferenciatermében,
hogy: „A fizikai és biológiai törvények harmóniája és ésszerűsége láttán nem lehet nem elismerni, hogy van egy szervező Intelligencia.” Barbiellini Amidéi levonja a következtetést: „A pozitivizmus korának
megvolt a maga egységes, bár leegyszerűsítő képe a valóságról, amely sze rint csak az anyag létezik, mindnyájan és teljes egészünkben anyag va gyunk. Más utakon egységes képhez juthatunk, anélkül, hogy
túlzott le egyszerűsítéseket alkalmaznánk. Ilyen lehetőség például, ha félretesszük a materialista rögeszméket. Ilyen lehetőség, ha a modern tudomány sajátos realizmusát vesszük elő, vagy ha a vallások
realizmusát, amely szavakból, szertartásokból és imákból áll.”95

Teilhard de Chardin: az Omega Pont vonzása Elsősorban Teilhard de Chardin (1881-1955) tudós, filozófus, és teológus felfedezése volt, hogy az anyag és az élőlények evolúciójában egyetlen ál
landó menetirány van, bizonyos „egyértelmű orientáció, privilegizált tengely ”96, „együttes, amelynek világos irányultsága van, s amely a legegy szerűbb atomtól a legfejlettebb élőlényekig emelkedik.”97
A törvényeket, amelyek megszabják ezt a csodálatos felfelé emelkedő parabolaívet, olyan formában fejezhetjük ki, mint például „valami felé irányuló folytonos impulzus”, „lökés valami felé”, „valahova-
gravitálás”, bizonyos cselekvésre való ösztön, bizonyos célok, adott vágyak és veleszü letett törekvések szükséglete.
Olyan ez, mint egy számítógép-programja, mint az a software, amely a szükséglet vagy természetes vonzás szóban foglalható össze. Az irány is megfogalmazható, amely felé ez a szükséglet hajt: az útirány mind
nagyobb „összetettsége és egysége” felé vezet. „Egy dolog összetett sége alatt azt értjük, hogy
1 .) nagyszámú elemből áll,
2 .) ezek az elemek szorosan összekapcsolódnak.
Tehát, nem csupán sokféleségről van szó, hanem szervezett sokfélesé gről. Nem csupán bonyolultság, hanem egy központ köré rendeződő bony olultság.”93
Az evolúció, az egész univerzum, a teljes emberi történelem úgy jelenik meg, mint egységesen kibontakozó üzenet, mint egy Nagy Gondolat meg nyilatkozása.
Az evolúció üzenete, hogy az egész világot és anyagot bizonyos belső egységesülési szükséglet (kvázi-szeretet öntudatlan formája) vezeti, s mi után a tudat megjelent, egyre nagyobb lett a pszichikai és spirituális
egyesülés szükséglete, amely a tökéletes, egyetemes és örök Szeretet fe lé irányul.

70 71
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit
Az evolúció lassan és fokozatosan halad, a véletlen közreműködésével; a puszta sokféleségből - a káoszból - indult ki, s az egyre nagyobb funk cionalitás, szépség, szervezettség és közösségi szellem felé tart.
Teilhard nyomán most elkülönítjük az evolúció lépéseit, amelyek minőségi ugrással jártak.

Az anyag élővé tétele

A modern tudomány sajátos vonzódást lát a szubatomikus részecskékben és az atomokban: egyfajta „szükségletet”, hogy összekapcsolódjanak előbb bizonyos molekulákká, majd olyan makromolekulákká,
amelyeket szerves anyagnak nevezünk, mert ez alkotja az élő szöveteket. A fizikai vi lágot állandó késztetés mozgatja a biologikum felé. A véletlen számtalan atom- és molekulakapcsolatot alkot, amelyek
túlnyomó része fölösleges, de mert a kapcsolódást magát célirányos ösztönzés támogatja, végül meg születik az első egysejtű élőlény.
Az anyag benne eléri az összetettség-egység első fokát, hiszen itt már többmillió fehérjemolekula és a sejt sok-sok része működik együtt egyet len cél, a sejt élete érdekében.
Mindig a szükséglet irányítja az élőlény minden tevékenységét: annak szükséglete, hogy minden részt egységben és működésben tartson; hogy táplálkozzon bizonyos anyagokkal; hogy átalakítsa őket, s így pótolja
elve szett energiáit; bizonyos hőmennyiség szükséglete; az önfenntartási ösz tön; az önvédelmi ösztön; a külső feltételek változásához való alkalmazko dás készsége; az esetlegesen károsult funkciók kijavításának
és helyettesí tésének képessége; szaporodási ösztön. Ezek mind természetes és veleszü letett irányultságok, s nélkülük nem működhet a természetes kiválasztódás.

Az élőlény szerveződése
Hogy az élőlény jobban kielégíthesse túlélési és szaporodási szükségletét, megvan a képessége, hogy a létért való küzdelemben felhasználjon bizo nyos véletlen genetikai mikromutációkat, s utódainak is
továbbadja őket. Ez a képesség nem alkalmas új testrész vagy szerv képzésére, hiszen akkor sokezer hirtelen és együttes genetikai mutációra lenne szükség, ráadásul a megfelelő sorrendben. Igen hasznos lehet
viszont, ha kezdetleges, de azért már működő testrészek és szervek tökéletesítéséről van szó. „Ha egy szerv kifejlett, szelektív értéke van; de vajon segít-e a szelekció, hogy mind na gyobb legyen, ha mint testrész
még születő stádiumban van? [...] A sok féle példa jól mutatja, hogy az ortogenezisben a szelekciótól független tényező is szerepet játszik.””
A szervképződés kiindulóponja nem lassú evolúció, hanem azonnali makromutációk; a szervek azonnali megjelenése újabb érv a kazualizmus ellen. Sok neves paleontológus szerint, az evolúciós lépések csak az
állat tani családoknál látszanak, a többi nagy csoport, az egyes fajok, osztályok, rendek hirtelen jelennek meg: az Infrakambriumban (kb. 600 millió évvel ezelőtt) a gerinctelenek, az Ordovíciumban (480 millió
évvel ezelőtt) az első halak, a Triászban (190 millió éve) az első emlősök. Még olyan ré gebbi kövületek sincsenek, amelyek valamilyen szempontból meg előlegeznék őket.100
Az az élőlény, amely szervezett, és sok szervből tevődik össze, immár magasabb szinten összetett és egységes, mint az egysejtűek: az organizmus egészének javáért együtt munkálkodik minden szerv minden része,
s min den szerv maga is.

A tudat
Az élőlény, amit mindig a túlélés és szaporodás finalisztikus ösztöne vezet, érzékszerveket alakít ki, hogy érzékelje más lények melegét, szagát, ízét, formáit és színeit.
A genetikai mikromutációk itt sem elégségesek ehhez, hiszen a legkez detlegesebb szerv is nagyon összetett, s minden részének egyszerre kelle ne felbukkannia; a szerv tökéletesítésében ellenben hasznosak.
Az érzékelés növeli az élőlény összetettségét-egységességét, az állat ugyanis általa önnön egységét és javát (örömét) is érzékelheti, illetve ér zékei révén könnyebben kerülhet kedvezőbb túlélési és szaporodási felté
telek közé, s a megismerés és a kölcsönös szimpátia kapcsolata egyesíthe ti fajtársaival.

Ivaros szaporodás
Az irányított szükséglet és az azt irányító Intelligencia a hatékony szapo rodás érdekében két egymást kiegészítő és nagyon összetett szervből álló sorozatot alkot, s ugyanígy két komplementer ösztönt is.
Ezáltal nő az összetettség-egységesség, mert a hím és a nőstény állat olyan formában egyesül, amelyen jobban érződik a megismerés, a szimpá tia és az együttműködés: ez a forma a szeretet, bárha alsóbbrendű, és
ke véssé tudatos is.

Az ember
Az állandóan fejlődő élet finalizmusa, s az irányító Intelligencia eljuttatja az élőlényt a tudatosság szintjére. Ez minőségi ugrást jelent az érzékelés

72 73
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit

hez képest, olyasmit, ami attól lényegileg különbözik és magasabbrendű. Ez az emberi típusú intelligencia, amelyet öntudat, racionalitás, az intuí ció, és a tökéletesedésre való törekvés jellemez, olyan törekvés
tehát, amely a lélek megjelenésére utal.
Miután létrejött a lélek, fejlődésében a véletlen is hathatósan együtt működött, minthogy az ember a kedvező körülmények mellett viszontag ságokkal is találkozik (szárazsággal, éhínséggel, árvizekkel,
betegségekkel, korai halállal), mindez arra ösztönzi, hogy erősítse intuícióit, értelmét, akarata állhatatosságát, hogy megalkossa a szenvedés és halál ellen küzdő tudományt és technológiát.
Az összetettség-egység megint csak nagyobb lett, s ez az embert a meg ismerés, a szimpátia, a nemek közti barátság és szerelem olyan szintjére emeli, amely sokkal magasabb és hitelesebb, mint az állatok
esetében.

A társadalom
Az embert finalisztikus ösztöne egy jobb élet és a társaival való kooperá ció felé viszi. így jön létre a mezőgazdaság, az ipar, a falvak, a törzsek, a birodalmak, a törvények, a tudományos és technikai fejlődés, az
államok és a demokráciák.
A véletlen itt is kedvező feltételeket teremt az emberi élet számára, s itt is utat ad a fent említett drámai vagy tragikus helyzeteknek; ezáltal az em bert nagyobb szolidaritásra és kölcsönös segítségre sarkallja.
Világos, hogy a társadalom létrejöttével az összetettség-egységesség jelentősen emelkedik. Inkább az érdek, mint a szeretet motiválja, mégis olyan átfogóbb és mélyebb formációk irányába indítja el az embert, ame
lyek az univerzális szeretet felé vezetnek.

A bolygó
A szállítási és kommunikációs eszközök fejlődésével a társadalom világ méretűvé válik, s ez nyilvánvalóan egy magasabb szintű összetettség-egy ségességet hoz létre.
„A modern világban folyó totalizáció - írja Teilhard - csupán annak a csoportképzési folyamatnak a természetes eredménye és tetőpontja, amely alapvető a szervezett anyag kialakításában [...] Először is, az anyag
élővé tétele a molekulák csoportképzésének eredménye. Ezt követi a hominizáció, amelyhez a sejtek szuper-csoportosulása szükséges.
S végül az emberiség planetizációja, amely az emberek egyetlen zárt csoportját feltételezi: egyetlen hipersűrített, hiperközpontosított, hiperöntudatos főmolekulát.”1"'
Erkölcsi fejlődés
Az embert mozgató finalisztikus ösztön, már a társadalomalkotás kezdetei idején sem csupán a túlélésre, a szaporodásra és az anyagi jólétre irányult. Hiszen a Lélektől megvilágosodott emberben lelki szükségletek
születnek: törekvés az egyre nagyobb igazságosságra, az élete értelmének valódi isme retére, belső szabadságra, s főleg valódi és egyetemes testvéri szeretette.
A véletlen egyformán hoz szerencsét és szerencsétlenséget, szegénysé get és gazdagságot, egészséget és betegséget, hosszú és rövid életeket, s ez zel erős ösztönzést ad a gondolkodó embernek, hogy olyan erkölcsi
érté keket keressen, mint például a barátság, a család, a munka, a társadalmi igazságosság, a politikai és szólásszabadság, a szolidaritás. Ezek valóban sokféleképpen ellensúlyozzák a fizikai javak bizonytalanságát,
s mélyebb, lelki elégedettséget adnak.
Az ilyen értékek és közös eszmények sokkal szorosabban és szilárdab ban egyesítik az embereket, mint az érdekközösség, vagy a gazdasági vagy technológiai együttműködés; vagyis az erkölcsi fejlődéssel
párhuzamosan az összetettség-egységesség foka is emelkedik.
„Az emberi közösség egységéneknek szabad emberek közt létesülő egy ségnek kell lennie - írja Teilhard -, azaz az egyetértés, a szimpátia, s vé gül, a szeretet egységének.”102

Vallási fejlődés
De még az erkölcsi értékek sem tudják tökéletesen kielégíteni a lélek sa játos, végtelen vágyakozását, hiszen a világban majdnem minden tökélet len és töredékes formában valósul meg, még ez a tökéletlen lét is
véget ér a halállal. Ezért lesz a vallási vágy az emberi lélek legfőbb szükséglete és legmélyebb természetes törekvése, hiszen az a tökéletes, az abszolút esz mény és a végtelen felé irányul, a teljes és örök
igazságosság, az igazság és szeretet, azaz Isten felé.
A véletlennek és a szenvedésnek itt is megvan a maga feladata: a vélet len révén így vagy úgy mindenki megtapasztalja, hogy a fizikális értékek rövid ideig vannak birtokunkban, teljesen el is tűnhetnek, s hogy az
erköl csi értékek abszolút elégtelenek. A frusztráció és a fájdalom arra kénysze ríti az embert, hogy olyasmit tegyen, amit még soha: elutasítsa a földi ér tékeket, s inkább az isteni értékeket keressen.
„Ezen a ponton, mikor az evolúciónak immár hominizált környezetben kell működnie - írja Teilhard - az evolúciós elméletbe be kell kapcsol nunk Isten, mint az evolúció motorjának, sűrítőjének és megszilárdítójá
nak fogalmát.”103

74 75
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit

Isten, e személyes központ, a tudat utolsó pólusa, akit Teilhard maga omega-pontnak nevez, azért kell, hogy megadja az evolúció lendületét és sikerét. „A kollektivitás mint olyan szerethetetlen... Nem tudjuk
magun kat átadni valaminek, ami személytelen.”104 Az emberiséget nem tudjuk úgy szeretni, mint emberiséget, ha ez a kollektvitás nem kap középpontot egy élő emberben. „Azt a teremtő princípiumot, amely
egységessé teszi a Földet, nem csupán az igazság szemléletében kell keresnünk, s nem is csak a vágyakozásban, amit valaki kelt bennünk, hanem abban a vonzásban is, amit ez a valaki mindnyájunkra gyakorol.”105

Az előbbi megfontolások mérlege

Giovanni Blondino írja: „Tudjuk, hogy az intelligens lény természetének az felel meg, ha szabályos és állandó világot hoz létre, ha funkcionális cél szerűségeket ültet el benne, s ha a célját a lehető legelegánsabb
módon - minél hatékonyabb és egyszerűbb eszközökkel - éri el .
S az az univerzum, amelyet megtapasztalunk, valóban állandó, számos szabályosság és célszerűség érvényesül benne, formagazdagsága kimerít hetetlen és bővelkedik szellemes megoldásokban. Ez az univerzum
nem egy középszerű intelligencia, hanem az igazi zsenialitás tevékenységének eredménye.
Éppen ezért a világ egyáltalán nem olyan, amilyennek a kazualista hipotézis szerint lennie kellene, hanem olyan, amilyennek akkor kell len nie, ha a teremtő intelligencia hipotézise az igaz.”106
így hát Isten nem ott van, amit még nem értünk, nem „rejtőzik” el a tudomány hézagaiban, hanem ott, ami már tudományosan bizonyított, s az élőlények evolúciójának egységes irányában és törvényeinek racionali
tásában jelenik meg.
A természeten mindenütt jelenlévő csilllogó szépség, amely tökéletesen közömbös az evolúciós mechanizmusok és a természetes szelekció számá ra, szintén az intelligencia félreérthetetlen nyoma; márkajelzés
minden darabon, mert viszonyt hordoz a formák, színek, hangok és az emberi lé lek esztétikai szükséglete közt.
Teilhard de Chardin gondolatmenete szerint Isten nem csupán a világ és az evolúció hatalmas gépezetét mozgató szükségletek és vágyak oka, hanem elsősorban az a végcél, amely felé ezek a szükségletek és vágyak
tartanak. Az evolúció ebből a szempontból olyan vonat, amely ismerős tartományt szel át, s számos ismerős állomáson megáll. Mi ugyan nem lát tuk azt az állomást, ahonnan indult, de a későbbiket ismerjük, s
értel münk meggyőz róla, hogy volt ilyen. így vezethetjük le Istent, mint a finalizmus és az evolúció okát.
A vonat aztán elhagyja az általunk ismert vidéket, és a horizonton túl folytatja útját; ha nem is látjuk a végállomást, amely felé tart, tudjuk, hogy van ilyen. így vezethetjük le Istent, mint az emberi lélek legma
gasabbrendű szükségleteinek és vágyának végcélját.
Nos, ezek a tények és gondolatok aligha jelentenek tudományos bizo nyítékokat, s ezért matematikai igazolás alapjául sem szolgálhatnak: Isten nem esik az érzéki tapasztalás hatókörébe, tehát léte tapasztalatilag
nem bizonyítható. Másféle erős bizonyítékokat adnak, amelyek elvezethetnek az erkölcsi bizonyosságig, ami az alapja lehet egy ésszerű hitnek. Ezek után bekövetkezhet Isten lelki megtapasztalása, s ez a tökéletes
látás nél kül is megszilárdítja majd a bizonyosságot.
S pontosan erről beszél Andrej Szaharov is, a világhírű, 1975-ben No bel-díjjal kitüntetett fizikus, a peresztrojka elindítója, aki sokat tett azért, hogy az értelem fénye a totalitarizmus éjszakájának sötétjében se
aludjon el, s aki oly nagy árat fizetett ezért a bátorságért: „Nem tudom olyan prin cípium nélkül elgondolni az Univerzumot és az emberi életet, amely értel met ad nekik, sem olyan lelki „melegséget 11 adó forrás
nélkül, amely az anyagon és annak törvényein túl tör fel. Azt hiszem, ez az érzés vallásos nak mondható.”107

A tudomány elismeri, hogy az univerzumnak kezdete van? Edwin Powell Hubble, amerikai csillagász fedezte fel, hogy a galaxisok olyan sebességgel távolodnak egymástól, amely arányos tőlünk
való távol ságukkal. Ezután megalkotta az univerzum tágulásának elméletét, amely szerint az univerzum egy 15 milliárd évvel ezelőtti hatalmas ősrobbanásból származó lendület folytán tágul. Ma ugyan a kutatók
néhány évmilliárddal kevesebbről beszélnek, de ettől függetlenül a nemzetközi tudományos kö zösségben a Big-Bang elmélete ma is a legelfogadhatóbb feltételezés az uni verzum eredetét illetően, még ha nem is
nevezzük a korszerű teremtéstör ténetnek, lévén, hogy nem minden kutató fogadja el. Egyébként azok a csillagászok, akik ellenvéleményt fogalmaznak meg, nem az ősrobbanás, és nem is a 15 milliárd éves
időtartam kapcsán teszik, hanem a robbanás előt ti anyag állapotáról van más elgondolásuk. Abban pedig mindenki egyet
ért, hogy 15 milliárd évvel ezelőtt semmilyen biológiai élet nem volt.108 Az élet kezdetét úgy 5 milliárd évvel ezelőttre teszik, s ettől kezdve az evolúció kizárja a hátraarcot, a visszafejlődést.
Tegyük hozzá, hogy „a hidrogén minden csillagban héliummá és más ele mekké alakul, s ez az átalakulás visszafordíthatatlan, más elemek felbomlá sával ugyanis nem keletkezik értékelhető mennyiségű
hidrogén.”109 Ha az univerzum öröktől fogva létezne, a hidrogén már rég elfogyott volna.

76 77
Modern tudomány és hit
Modern tudomány és hit

Mi több, az energiamegmaradás törvénye a világban lévő' mindenféle - mechanikai, kémiai, elektromos, hő - energia végösszegére vonatkozik. Ezek közt az energiaformák közt van egy „degradált” típus, a
hőenergia, amely nem képes teljes mértékben átalakulni más energiává (ez az entró pia törvénye). „Ebből arra kell következtetnünk, hogy az univerzumnak van kezdete. Ha az univerzum öröktől fogva létezne, a
benne lévő ener giamennyiség öröktől fogva átalakulás útján lenne; ekkor mára minden energiának már hőenergiává kellett volna alakulnia. Ezáltal az univerzum minden pontja egyenlő hőmérsékletű lenne,
mindenféle aktivitást lehetet lenné téve ezzel.”110
Nos, mindebből az következik, hogy az anyag, de legalábbis ez a mai evolúciója nem öröktől folyik, tehát kellett egy teremtőerő, hogy létezni kezdhessen.

Tudomány és hit: válás utáni megbékélés

Vallás és tudomány századokon át olyan közelségben élt, mint férj és fe leség. Később viszálykodás és vita támadt köztük, mígnem a múlt század ban „szétköltöztek”, s ma sok teológus javasolja, hogy jogilag is
véglege sítsék ezt a döntést.
Csakhogy ma új szimpátia kezd támadni köztük, és feltűnnek a kölcsö nös megértés bizonyos jelei is. Azt ugyan egyikük sem gondolja már, hogy ugyanazt mondaná, mint a másik, csak más nyelven; azt sem
gondolják, hogy a tudomány bizonyíthatja Isten létét, hanem feladatmegosztásra haj lanak, mint két olyan diszciplína, amelyeknek szükségük van egymásra.
Az a grandiózus kép, amelyet Teilhard vázolt az evolúcióról, és amelyet az imént ismertettünk, nem tudományos istenbizonyíték: a tudományos igazolás mindig kvantitatív, s a racionális és geometriai gondolkodás
ter méke; mi viszont a lélekről beszélünk, ez pedig olyan filozófiai, kvalitatív érvelést igényel, amellyel a tudomány nem kíván foglalkozni, de nem is tud, mert ezek az intuíció és az esprit de finésse gyermekei.
Mindazonáltal érvelésünk az Istenhit olyasféle ésszerűségére mutat, amely nem teljesen független a jelenségektől és a tudománytól, minthogy Isten sem fordít hátat annak, ami az érzékelhető világban történik.111
Friedrich von Weizsácker, az atomfizikus és filozófus írja: „Egy dolgot szeretnék mondani a teológusoknak, egy olyan dolgot, amit ők tudnak, másoknak pedig tudniuk kéne: ők őrzik azt az egyetlen igazságot,
amely sokkal mélyebb, mint az atomkorszakot irányító tudományos igazság. Olyan ismeretet őriznek az emberi természetről, amelynek a gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak, mint a modern kor racionalitása.”112
Másrészt a tudomány és a hit szembeötlően kiegészíti egymást. Warren Weaver, az amerikai matematikus így ír Science and imagination™ című könyvében: „Ezzel a két csillogó gömbbel (a tudománnyal és a
hittel) zsonglőrködtem: hol egyik, hol másik kezemmel kaptam el őket. Több nyire a tudományra gondoltam, csakhogy olykor a vallás is mély és meg hatott örömöt keltett bennem. így lettem harminc éves; s csak
akkor kezdtem feltenni magamnak a kérdést, logikai alapú tudományos fogal maim megférnek-e ösztönös vallási meggyőződéseimmel.
Sokat gondolkodtam erről, s arra a szilárd meggyőződésre jutottam, hogy tudomány és hit nem ellenségek. Meg vagyok róla győződve, hogy tudomány és hit közti tökéletes megértésnek nagyon hasonló módja
van, mint a házasságtársak közti szerencsés összhangnak: mindkettő akkor si kerül, ha a felek tisztelik egymást, s rászánják a megfelelő időt és energi át, hogy megértsék egymás nézőpontját.
(...) A tudomány igen alkalmas rá, hogy megválaszoljon olyasféle kér déseket, mint például, hogyan jön ez vagy az létre; hogyan tanulhatjuk meg szabályozni; hogy termékenyül meg egy sejt; mi kell hozzá, hogy
egy repülő repülni tudjon; milyen messzire vannak a csillagok. Ha viszont azt kérdezed, mi a dolgok értelme, mit jelent az élet és az erkölcsi értékek, a tudomány hallgat [...].
S pontosan ez a fontos különbség a tudomány és a hit között. A vallás a tudománytól eltérően a miértekre keres választ. Miért kell szenvednie a testnek és a léleknek? Miért, jaj miért vannak olyan gyermekek, akik
tes ti vagy értelmi fogyatékosságokkal születnek? Mi az élet értelme és célja? Miért legyek igazmondó, tisztességes, önzetlen? Mit számít ez? Számít va lami egyáltalán?
Továbbá, bár a tudomány mindig arra törekszik, hogy elemezze a dol gok (állatok, emberek) viselkedését, az viszont egyáltalán nem érdekli, melyik viselkedési forma jó, s melyik rossz. Ezt a kérdést ráhagyja a
filo zófiára, az etikára és a vallásra. Csakhogy, ha az ember teljes és felelősség teljes életet akar élni, meg kell tartania az egyensúlyt érdekei és erőforrá sainak céljai közt, amelyek inspirálhatják, megnemesíthetik,
irányíthatják életét, mint például a művészet minden formája, a filozófia, a tudomány és a vallás.”
Cesare Olíva, a milánói egyetem fiziko-kémiai professzora így ír: „Egy tudományos elgondolás minőségét kizárólag annak alapján ítélhetjük meg, milyen mértékben alkalmas rá, hogy megmagyarázzon bizonyos
ta pasztalati jelenségeket, illetve képes-e előrejelzést adni velük analóg egyéb jelenségekről. Egy metafizikai elképzelésről ellenben kizárólag annak alapján ítélhetünk (...), milyen szinten képes válaszolni az ember
végső

78 79
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit

kérdéseire, arra, hogy miért él, miért van a világ, miért vannak örömei és szenvedései. S nem hiszem, hogy egy materialista metafizika meg tudna felelni ezekre a kérdésekre, s ezért azt sem hiszem, hogy jó
metafizika lenne.”"4
S ne feledkezzünk meg Sir John Eccles véleményéről, aki az egyik leg nagyobb ma élő tudós, az 1963-as orvosi Nobel-díj birtokosa, 11 egyetem díszdoktora. Eszerint: „Az ember nagy titok. Agyának sokmillió
sejtje olyan gépezet, amelyet csakis egy lélek működtethet, még ha a lélek olyan faktor is, amelyet eddig a legkifinomultabb eszközök sem tudtak kimutat ni. Úgy vélem, hogy énünk természetfölötti erők műve, az,
amit a vallás „léleknek11 nevez. Kutatásaim révén értettem meg, hogy az egyes ember egyedisége Isten műve.”115

Jegyzetek a 3. fejezethez

1A. EINSTEIN, Mein Weltbild, C. Seelig gondozásában, Stuttgart-Zürich-Wien 1953., 21. old.
2 J. MONOD, összefoglalva in J. RATZINGER, Creazione e peccato, Ed. Paoline, 1987., Cinisello Balsamo (MI), 24. old.
3 G. M. PACE, Cercando Dió nei buchi neri, La Repubblica c. napilap, 1990. jan. 11., kulturális rovat
4 G. BARBIELLINI AMIDÉI, La riscoperta di Dió oggi, Rizzoli, 1984, Milano 5 Uo., 100. old. Idézet Zichichi prof. Egyik cikkéből, II Tempó 1984. nov. 27. 6 A. PENZIAS, in Corriere della Sera, 1985. jan. 5., 7. old.
7 G. BARBIELLINI AMIDÉI, id. mű 17. old
8 E. AGAZZI, Quando Dió aiuta a capire, in Corriere della Sera, 1985. jún. 23. ’ R. RUYER, La Gnose de Princeton, Fayard, 1974., Paris
10 G. BARBIELLINI AMIDÉI, id. mű, 25. old. Ugyanezt hangozott el nyilvános konferencián a végtelen nagyról illetve a végtelen kicsiről Remo Ruffininak, a római La Sapienza egyetem asztrofizika-tanárának illetve Giuliano Prepara
tának, a milánói egyetem szubatomikusfizika-tanárának szájából.
" JOHN POLKINGHORNE, One world: the interaction of Science and theology, SPCK, 1986., London
12 P. DAVIES, God and the New Physics
13 J. C. POLKINGHORNE, La scienza ha successo grazié a Dió, Corriere della Sera, 1986. aug. 6., 11. old.
14 J. C. POLKINGHORNE, id. mű
151 . 34. old.
16 G. SIEGMUND, Scienza ed esistenza di Dió, Ed. Paoline, Álba 1967. 17 A. KASTLER, idézi: V MARCOZZI, Caso e finalitá, Massimo, Milano 1976., 30-31. old.
18 ugyanott, 38. old.
19 A. L. COVÁCS, La fisica e la biológia, in Rinascita, 1975. nov. 7, 24. old. Ugyanott 38. old
201 . K. von FRITSCH, Larchittetura dei viventi, Mondadori, Milano 1975. 21 V MARCOZZI, id. mű 40. old.
22 A. CARREL, L’Homme, cet Inconnu, Plon, Paris 1936., 240. old. 23 L. BINET, Les défenses de l’organisme, Presse Univers. Franc., Paris 1961.; W. PENFIELD és L. ROBERTS, Langages et mécanismes cérébraux, PU.F., Paris 1963.,
99. old.
24 A. L. BURNETT és T. EISNER, Ladattamento negli animali, Zanichelli, Bolog na 1970.
25 V MARCOZZI, Caso e finalitá, id mű, 169-170. old.
261 . V MARCOZZI, id. mű, 27. old.
27 A. CRESSY MORRISON, Mán does nőt stand alone, New York 1944. G. BLANDINO, II finalismo biologico, in Civiltá Cattolica, 1985., II., 147. old. 29 M. BLONDET, Darwin addio, la vita non naque dal Caso, II Giornale, 198.7
okt. 30., Manfred Eigen milánói előadása.
30 M. EIGNER és R. WINKLER, II gioco. Le leggi naturali governano il caso, Adelphi, Milano 1986.; G. BLADINO, The Causes of Evolution. K. Critic of Darwinism, in ACCADENIA NAZ. DEI LINCEI, Rendiconto déllé scienze
fis., matemat. e natúr., 79. szám, 1986. máj. 10.
31 G. BLANDINO, Il caso e l’anticaso. Lerrore dél Darwinismo, in Civiltá Cattolica, 1988 aug., 256-268. old.
32 A. G. LOEWY, P. SIEKIVITZ, La cellula, struttura e funzione, Zanichelli, Bo logna 1974., 29. old.
33 V MARCOZZI, id. mű, 30. old.
34 MAX F. PERUTZ, The Emoglobine Molecule, in Scientific American, 1964. nov. 35 G. WALD, L’origine della vita, Zanichelli, Bologna 1968., idézi: D. RAVALICO, La creazione non é una favola, Ed. Paoline, Cisenello Balsamo (MI)
1987., 92. old. 36 D. RAVALICO, id. mű, 96. old.
37 J. TYLER BONNER, Le idee della Biológia, Mondadori, Milano 1964., idézi: D. RAVALICO, La creazione non é una favola, 97. old.
38 F. SANGER, idézi: D. RAVALICO, id. mű, 106. old.
39 Geo c. folyóirat, 1983. febr.
40 E. GILSON, Dió e la filosofia, Massimo, Milano 1984., 1114. old. 41 A. EINSTEIN, The Humán Sídé, Princeton University Press, N. J., 1979., idé zi: AA. W, Parapsicologia e sopravvivenza, Ed. Mediterranee, Róma 1984., 28. old.
42 M. PLANK, Scienze Filosofia Religione, Ed. Fabbri, Milano 1973., 163. old. 43 Ugyanott, 167. old.
44 J. MONOD, Il caso e la necessitá, Mondadori, Milano 1972., 29. old.
80 81
45 P. DELLA NOGARE, Umanesimi e antiumanesimi, Coines, Castello d’Agogna (Pavia) 1980., 258.
old.
46 J. MONOD, id. mű 30. old.
47 Monod kifejezése az 1968-as megnyitó ülésen
48 J. MONOD, id. mű, 29. és 138. old.
49 P. DELLA NOGARE, id. mű, 259. old
50 F. JACOB, La logica dél vivente, Einaudi, Torino 1971., 360. old. 51 J. MONOD, id.
mű, 99. old.
52 C. DARWIN, L’origine déllé spécié, Milano 1925., IV fejezet, 95. old. 53 C. LÉVI-
SRAUSS,L’uomo nudo, II Saggiatore, Milano 1974., 649. old. 54 C. CHABANIS, Dió esiste ? No,
rispondono..., Mondadori, Milano 1974., 27. old. 55 J. MONOD, id. mű, 96. old.
56 G. BLANDINO, Dall’ordine all’Ordinatore, in Civiltá Cattolica 1985., IV 31. old. 57 A. SALAM,
Sienza e belezza (A. M. Baggio által készített interjú) in Nuova Umanitá, 1988., május-június, 33-47
58 C. A. MORRISON (a New York-i Tudományos Akadémia elnöke), Mán does nőt stand alone, New
York 1944.
59 G. GALE, 11 principio antropico, „Le Scienze“, n. 162. 1982. február. 60 B. CARTER, Large
numbers coincidences and the Anthropic Principle in Cos mology, az M. A. Longair gondozásában
(Reidel Publ. 1974) megjelent Con frontation of cosmological theories with observational data
kötetében. 61 P. TEILHARD DE CHARDIN, Le phenoméné humain, Éd. du Seuil, Párizs 1955.
62 F. DYSON, Turbare l’Universo, Boringhieri, Torino, 1981.
63 R. JASTROW, a Goddard Űrközpont igazgatója, a Dió e gli astronomi, Arcidi acono id., id. mű.
173. old. RóbertJastrow a híres Mount Wilson-i (California) csillagászati Obszervatórium
kiemelkedő asztrofizikusa.
64 G. Arcidiacono, Creazione, Evoluzione, Principio antropico, II Fuoco, 1983., Róma, 216. o. és köv.
A szerző a felső mechanika professzora, s kiterjesztett re lativitáselmélettel kapcsolatos kutatásaiért
megkapta a Naz. dei Lincei Akadé mai matematikai díját, szerepel a Who’s who in the Worldben és
a Dictionary ofInternat. Biographyban is.
65 N. DALLAPORTA, L’ istante iniziale dél tutto, in „Avvenire“, 1989. december 28., 13. old.
66 uő., Le origini deli’ universo, 1990. január 18., 13. old., Cf P. DAVIES, God and the New Physics,
Penguin Book, 1983., BRANDON CARTER, Large number coincidences and the anthropic
principle in cosmology, Ed. Longair, Reid, 1974.
67 N. DALLAPORTA, Le origini deli’ universo, in „Awenire“, 1990. január 18., 13. old. 68 U.o.
69 U.o.
70 J. MONOD, II caso e la necessitá, id., 43. old.
71 G. BALNDINO, II caso e l’ anti-caso, in „Civiltá Cattolica” 1988. augusztus, 256. old.
Modern tudomány és hit
Modern tudomány és hit Modern tudomány és hit
72 J. MARITAIN, Álla ricerca di Dió, olasz ford., Ed. Paoline, Róma 1972., 59., 64. old.
73 H. DRIESCH, Analytische Theorie dér organischen Entwicklung, Leipzig 1894. 74 E. L.
MASCALL, Christian Theology andNatural Science, Longman 1956., 9. old. 75 J. POLKINGHORNE,
Scienza e Fede, 1987., id., 137. old. 76 A. FROSSARD, Dió, le domande deli’ uomo, Piemme, Casale
Monferrato 1990., 82. old.
77 D. BOHM, La plenitude de l’ universe, Edition du Rocher, Paris, id. A. FROS SARD, id. mű. 85.
old., aki Bohm könyvének bevezetőjét idézi. 78 M.Eigen által Milánóban 1987. október 29-én tartott
előadás, a „Montedison Progetto Cultura” konferencia keretében, melyet Maurizio Blondet tesz közzé
az „11 Giornale” 1987.10. 30-ai számában: Darwin addio, la vita non naque dal Caso. 79 A. KASTLER
in C. CHABANIS, Dió esiste? No, rispondono... , Mondadori, Milano 1974., 28. old.
80 U.o. 29. old.
81 G. BARBIELLINI AMIDÉI, La riscoperta di Dió, Rizzoli, Milano 1984., 113. old. 82 Maga a Biblia
sugallja, hogy ne értelmezzük betű szerint az egyes részleteket, s ezért két egymástól igen eltérő
Teremtés történetet hoz: Tér 1 és 2. 83 D. M. MAC KAY, The Clockwork Image, Oxford University
Press, 1974., Science, Chance and Providence, Oxford University Press, 1978.
84 A. R. PEACOCKE, Creation and the World ofScience, Oxford University Press, 1979.
85 J. POLKINGHORNE, Scienza e Fede, id. 103. old.
86 D. J. BARTOLOMEW, Dió e il caso, SEI, Torino 1987., 180. old., A. R. PEA COCKE, Creation
and the World of Science, Clarendon Press 1979., c. 3. 87 L. GALLIENI (a Pisa-i egyetem zoológia
tanára, az „II futuro deli’ uomo“ c. lap igazgatója) Cosa resta di Darwin. Le nuove teorie deli’
evoluzione, „Avvenire", 1990. október 27., 13. old.
88 egy ember teljes génállományai
89 U.o.
90 L. GALLENI, id. cikk, „Avvenire“ 1990. október 27.
91 M. EIGEN - R. WINKLER, Das Spiel, München - Zürich 1975. 92 M. EIGEN, J. Monod német
nyelvű kiadásának bevezetője, Zufall und Not wendigkeit. p. XV
93 R. RIEDL, Die Strategie dér Genesis, München - Zürich 1976., 122. old 94 M. EIGEN 1987. október
29-i előadása, melynek kivonatát az „II Giornale1' 1987. október 30-ai száma közölte le.
9S G. BARBIELLINI AMIDÉI, La riscoperta di Dió, id. 117. old. 96 R TEILHARD DE CHARDIN,
Le Phénoméne humain, 1940., Éditions du Seuil, Paris, Oeuvres 1, 154. old.
97 uő., Vie et Planétes, Ouvres 5, 139-140. old., olasz ford. 13 kötetben, 11 Saggia tore, Milano.
98 uő., Vie et Planétes, Ouvres 5, 137-138. old. 98
99 Simpson, Rytme et modalités de l’évolution, Albin Michel, 1950., Párizs, 244.0 100 V MARCOZZI,
Caso e finalitá, id. 188. old., E. GUYENOT, L’ origine des espéces, Publications Universit. Francaises,
Paris 1966., 23. old., V. CAPPEL
82 83
LETTI, L’ interpretazione dei fenomeni della vita, II Mulino, Bologna 1973., E LEONARDI, La
evolúción biológica, ford. olaszból..., Ediciones Fax, Madrid 1957, 76. old., E E GRASSÉ, L’
evoluzione dél vivente, Adelphi, Milánó 1979., 124. old.
101 E TEILHARD DE CHARDIN, Vie et Planétes, Oeuvres 5, 147. old. 102 uő., Le
Phénoméne humain, Oeuvres 1, 29. old.
103 uő., Le groupe zoologique humain, Oeuvres 8, 162. old.
104 uő., Le Phénoméne humain, Oeuvres 1, 297. old.
105 uő., Réflexions sur le progrés, Oeuvres 5, 99. old.
106 G. BLANDINO, Dali’ ordine all’ Ordinatore, in „Civiltá Cattolica”, 1985., IV, 40. old.
107 A. D. SACHAROV, Memorie, SugarCo, Milano 1990, id. „Corriere della Sera“, 1990 dec. 2., V
STRADA cikke, Andrej Sacharov, dalia bomba alla libertá, 5. old.
108 L’ istante iniziale dél tutto, N. DALLAFORTA értekezései a Fadovai egyete men, „Avvenire“
1989. december 28-tól kezdődően, 13 old., négy cikk. 109 C. TRESMONTANT, L’ esistenza di Dió
oggi, Ed. Paoline, Modena 1970, 34. old. 110 Dió, l’ uomo, l’ universo, J. Bivort de la Saudée
gondozásában, Marietti, Tori no 1952. 96-98. old
111 A. R. PEACOCKE, Creation and the World of Science, Clarendon Press, 1979. 112 C. F. von
WEIZSACKER, Die Werantwortung dér Wissenschaft im Atom zeitaler, Göttingen 1957., 11. old.
113 W. WEAVER, Science and imagination, összesűrítve a „Selezione“-ban, 1955. szeptember.
114 C: OLÍVA, Atomi, molecole e il paradosso della vita, Cittá Nuova, Róma 1989., 126. old.
115 Boris Luban Plozza interjú riportja a „Riza psicosomatica“-ban, 1983. április, 26. szám 17. old.,
hasonló kijelentések a L’ io e il suo cervello kötetben, Ed. Armando, Róma 1981., III. kötet 670. és
674. old., id. in AA. W, Parapsico logia e sopravvivenza, Ed. Mediterranee, Róma 1984., 27. old.
4 . Az alapvető bizalom
Ha van Isten, miért történnek szerencsétlenségek?
Teilhard világképében egységbe kerül és harmóniát alkot anyag és szel lem, tudomány és
hit, világ és Isten. Minden egységes, minden megkapja a keresztény hittel és a
legmodernebb tudománnyal is összhangban lévő magyarázatát. Teilhard ereje
integrálóképességében van: egyetlen elemet sem hagy ki, hanem mindet egyetlen dinamikus
és egységes képbe fogja össze.
Ebből a képből kiindulva sok olyan ellenvetést válaszolhatunk meg, amelyek első látásra
cáfolják az istenhit lehetőségét. Miért születnek tes tileg vagy szellemileg sérült gyerekek, s
miért fordul elő ennyi borzalom? Miért van az, hogy a világ csodák és szörnyűségek,
harmónia és disszo nancia, rend és káosz kibogozhatatlan gubanca?
Az ilyen kérdésekre lehetetlen megfelelni, ha úgy gondoljuk, hogy a vi lág már rég kész
van, s hogy minden egyes esemény felől Isten döntött; Isten akarata, hogy megtörténjen. Ez
az Isten az, akit az ateisták elutasí tanak: a láthatatlan „bábjátékos”, aki áttetsző fonalakkal
mozgatja a ter mészetet és az embereket. A sikert Isten adja; a szerencsétlenség is az
akarata. „Egyetlen levél sem hullik le, ha azt Isten nem akarja.” „Olyan Isten, aki
gyerekeket kínoz...”
Egész más a helyzet, ha abból indulunk ki, hogy az egyes eseményeket külön-külön a
véletlen határozza meg, s Isten csupán az egész sorozat vég célját jelöli ki.
A felvázolt kép szerint az evolúcióról, Isten a tevékenységét normá lis esetben nem a
természet, még kevésbé a történelem egyedi történé seit meghatározó rendelésekkel fejti
ki, hanem a dolgok és az élőlények belsejében hat, a természettörvények, a velünkszületett
hajlamok és a vágyak révén, és teret hagy a véletlennek és a szabad emberi választás nak is.
A természetes hajlamok is, Isten emberi lélekre gyakorolt hatá sa is arra irányul, hogy a
biológiai és történeti fejlődés, valamint az egyes ember spirituális fejlődése végén
elérhessük a végső harmóniát és boldogságot.
Az evolúciós folyamatokat mindig a végeredmény, és nem a közbülső fázisok alapján
lehet bemérni. A világ teremtése sohasem fejeződik be.1

85
84
Az alapvető bizalom Az alapvető bizalom

A véletlen, az emberi hibák és a bűnök támogatják Isten céljait, mert olyan irányított törvények és belső megvilágosodások korrigálják őket, amelyek mind bizonyos típusú megoldást támogatnak.
Ebből a nézőpontból, amelyet sok modern gondolkodó is magáénak vall, a világban lévő rossz nem egy bölcs és jó Isten, csupán egy antropo morf módra bölcs és jó Isten képével ellentétes. A helyzet persze tovább
ra is nehezen érthető, s különösen egy szenvedő nézőpontjából marad tisztázatlan, mégis kínál bizonyos kiutat, s nem áll olyan határozottan szemben Istenbe vetett hitünkkel.2
Ellentétes természeti jelenségek hatnak mindenkire, napfény és eső iga zakra és gonoszokra egyaránt hull. Az igazakra mindez Isten lelki segítségé vel megtisztulást és fejlődést hoz, a gonoszok esetében viszont
gyógyhatású büntetésként foghatjuk föl, mert ha alázattal fogadják, akkor az a megtérés hez vezet.

A lepke szárnyai a bábban készülnek

Elméletünkből, amely a véletlennel együtt működő finalizmus eszméjét fej tette ki, egy további fontos észrevételt is levezethetünk. Feuerbach, Freud és más nem-hívők úgy gondolták: az, hogy az istenhit emberi
szükségletre épül, már önmagában is minősíti, leértékeli.
Erre azt felelhetjük, hogy a technika és a természet szépsége, kézzelfogható tények és érvek Isten léte mellett, s nem egyedülálló ahogy mindenféle vallási szükséglettől függetlenek. S egyúttal álljunk meg mi is a
szükséglet fogalmánál, s jegyezzük meg, hogy ez veleszületett és termé szetes törekvés, sőt, egyben a legfőbb törekvésünk is. S mint ilyen, bizo nyos értelemben ez is új objektív érv Isten léte mellett.
Azt, hogy veleszületett és természetes szükségletről van szó, jól mutat ja az a tagadhatatlan tény, hogy vallások minden történelmi időben és mindenhol voltak és vannak. S hogy ez a legfőbb törekvés, az akkor lát
szik, ha felmérjük többi késztetésünkhöz való viszonyát: ha a túlélési, éle lemszerzési, szaporodási ösztönünkkel, a nagyobb jólétre való törekvé sünkkel, a barátság, az igazságosság, az igazság és szabadság utáni
vá gyunkkal együtt szemléljük, azt látjuk, hogy a vallási szükséglet minden fenti érték szükséglete is, csak határtalan és örök formában.
Vittorio Marcozzi azt írja: „Ha természetes hajlamunk van valamire, az azt jelenti, hogy valami felé törekszünk, mozgunk. S hogyan törekedhe tünk valami felé, ha az a valami egész egyszerűen nem létezik? Ha az
ösz tön tárgya nem létezik, az ösztön maga nem alakult volna ki.”
„Egy hiábavaló természetes hajlam mint olyan felfoghatlan... A lepkék ben már bábkorukban megvan a repülési ösztön, de ez az ösztön attól még
nem hiábavaló... Az embrió az anyai öl sötét barlagjában fejlődik, s olyan szervei vannak, amelyek... csak a születés után találják meg céljukat... A vándormadarak ösztönöknek engedelmeskednek... olyan utakra
indulnak, amelyet még sosem jártak be, s amik csalhatatlanul céljuk felé vezetik őket.”
„Minden természetes ösztönnek van tárgya, minden ösztönnek van cél ja. Az emberben megvan a természetes vágy az örök életre, megvan az el fojthatatlan ösztön a boldogságra.”3
Másrészt, ezek a törekvések ezen a világon nem találnak olyan tárgyat, amely kielégítené őket. Ha nem hajiunk az abszurditásra, s nem feltételez zük, hogy minden más élőlénnyel ellentétben kizárólag az
embernek van nak tárgytalan ösztönei, azt a következtetést kell levonnunk, hogy bizo nyos törekvéseink adekvát célja Isten, a vele való tökéletes egyesülés, és ez cél a maga tökéletességében csak a halál utáni
életben érhető el.

Isten nem biztosítótársaság

Nos, jó: a finalisztikus törvények irányította véletlen elmélete összhangba hozza Isten létezését a tudományos tényekkel, de vajon ugyanolyan jó ma gyarázat az evangéliumokban szereplő istenatyaság tányéré is?
Néhány ol vasónak esetleg az lehet a benyomása, hogy a bemutatott elmélet szinte teljes mértékben a véletlenre bízza a világ kormányzását; akkor pedig kér dés, hogy mi a Gondviselés szerepe? Mit számít, ha
imádkozunk, hogy megszabaduljunk a szerencsétlenségektől? S ugyanígy, vajon törődik-e Is ten bármelyikünkkel is?
Azt feleljük, hogy ez az elmélet valóban ellentétes egyfajta naiv, bizto sítótársaság-jellegű Istenfogalommal, teljes összhangban van viszont az Evangélium tanításával, s az egyházi evangélium-magyarázatokkal.
Isten mindnyájunkkal törődik, elsősorban a természettörvények, azaz az általa belénk plántált törekvések és képességek révén. A véletlen nem olyan esemény, amely a természettörvények működésének eleve
elrende zett eredménye lenne, hanem Isten, aki mindenki életében előre látta ilyen események bekövetkeztét, mindenkinek megfelelő erőt és képessé get is adott, hogy kilábaljon a legkülönfélébb helyzetekből.
Másodszor, Isten lelki segítségével kíséri minden teremtmény útját: po zitív gondolatokkal, érzésekkel és akarattal tölti el őket. Az imádság, mint az Evangélium tanítja, elsősorban arra szolgál, hogy elérjük Isten
bennünk lévő országát, azaz a belső változást, saját képességeink fejlődését, azt a spirituális fejlődést, amely lehetővé teszi, hogy a velünk történt esemé nyek erkölcsi fejlődéshez vezessenek.
A Dadus-Gondviselés helyett, aki légkondicionált bölcsiben-oviban őrizne minket, egy Túlélőiskola-Gondviselés bontakozik ki előttünk, amely

86 87
Az alapvető bizalom Az alapvető bizalom

ellátja tanítványait a nélkülözhetetlen felszereléssel, majd kalandtúrára, ke mény és
szépséges vállalkozásrba küldi őket, egyedül és segítség nélkül. Bár az sem kizárt, hogy
Isten bizonyos esetekben beavatkozzon, mégpe dig ritkán megnyilvánuló
természettörvények révén, lelkünk paranormális energiáinak fizikai hatása által: ilyen a hit
erejéből létrejött gyógyulás. S végül nem kizárt az igazi csoda sem, vagyis hogy Isten
közvetlenül be lenyúljon egy természeti törvény működésébe, hogy hitünk felszínre ke
rüljön és erősödjön. André Frossard azt mondja, hogy egynémely modern emberek
elfogadják, hogy van Isten, feltéve, ha nem nyilatkozik meg. Na gyobb kedvvel hinnének
zöld emberkékben, akik repülő csészealjakkal ér keznének, mint egy olyan Istenben, aki
természeti törvényekben és cso dákban mutatkozik meg.
Csakhogy az Evangélium igenis beszél csodákról: ezek a hit mellettszó ló jelek
azoknak, akik hisznek Istenben, s képviselik a hitet a nem hívők számára. Az egyház, bár
nagyon elővigyázatosan és mértéktartóan kezeli ezt a kérdést, elismeri, hogy ma is
történhetnek csodák. Az egyik ilyen eset 1989. júliusában történt, mikor a catániai püspök
és a Nemzetközi Orvosi Bizottság hivatalosan elismerte a hatvanötödik lourdesi csodát. De
a csoda célja, úgy tűnik, elsősorban a jeladás; egyéni szenvedésünket alapvetően az az erős
belső segítség enyhíti, amelyet imádság révén nyer hetünk, vagy olyan külső segítség,
amelyet mások könyörületessége és együttérzése nyújthat számunkra.
Tehát: abban a tudományos képben, amelyet a véletlen, a célszerűség és a
természettörvények határoznak meg, Gondviselés és Isten minden teremtményt megillető
figyelme továbbra is a központban áll, s legfőbb tevékenységét az emberi lélekben fejti ki.
Az ember megkapta a ter mészettől a megfelelő képességeket, s a Kegyelemtől továbbiakat
is kap, hogy uralkodni tudjon a rosszon, s legyőzhesse az élet nehézségeit. A ter
mészettörvényeknek menniük kell a maguk útján. A hívő pedig tapaszta latból tudja,
mikor fogad Isten végtelen szeretetébe és tisztaságába min ket, s ízlelted meg egy
pillanatra velünk azt a világot, ahol minden sze retetté oldódik, ahol a tragédia dráma lesz,
a csapás edzés, a szerencsét lenség pedig kegyelem.4
A feltaláló olyasmit szerkeszt, aminek van értelme
Ha választunk kazualizmus és a finalizmus közt, végrehajtunk egyszer smind egy
általánosabb választást is, mégpedig az élet értelme és értelmet lensége közt, a
bizalmatlanság és mély bizalom közt.
Hogy mit értünk „az élet értelmén”?
Egy beszélgetésről akkor mondjuk, hogy értelmes, ha igaz dolgot fejez ki logikus
formában. Egy autónak akkor van értelme, ha szükségletet elé gít ki, ha időt és fáradságot
takarítunk meg, és ha nem kerül többe, mint amennyit hoz. Egy vállalkozásnak pedig akkor
van értelme, ha nem igényel több áldozatot és munkát, mint amennyit a várható eredmény
megér.
Nos, az emberi életnek akkor van értelme, ha minden ember kielégít heti minden
veleszületett emberi szükségletét, különösen ami a legmé lyebb késztetéseket illeti; ha
pedig egyes szükségleteinket fel kell áldoz nunk, kárpótlásul mások, amelyeket
fontosabbnak és magasabbrendűnek tartunk, kielégülnek.
Az ember legmélyebb veleszületett késztetése, amely csakis az övé, és amely
megkülönbözteti minden állattól, az a törekvés, amely az egyre jobb, egyre tökéletesebb
felé hajtja. Ez ösztönzi a technika fejlesztését, s főképp, hogy mi magunk fejlődjünk
igazságosságban, igazságban és szere tetben. Ez a szükséglet tette a civilizáció létrejöttét, ez
alapozza meg a tu dományba, a művészetbe, a családba, a szociális igazságosságba és
szabad ságba vetett emberi hitet.
Ez a szükséglet legteljesebben az autentikus vallásos hitben fejeződik ki, amely az
emberi élet értelmes voltába vetett mély bizalomból ered, va gyis a természetes, minden
emberi lényben meglévő vágyból, hogy legyen egy olyan világ, amelyben igazságosságra,
tökéletes szeretette, igazságra, teljes szépségre, békességre és bizonytalanságtól mentes
örömre való tö rekvéseink célba érnek. S ez a világ legyen minden jóakaratú ember szá
mára elérhető, s ne csupán a szerencséseknek adassák meg.
Van kapcsolat biológiai finalizmus és az élet értelme közt. Életünknek attól függően
van, vagy nincs jelentése, hogy honnan származunk. Ha vak, fizikai-kémiai erők
gyermekei vagyunk, biztosan nincs tényle ges értelme az életnek: miért is hozna létre egy
értelem nélküli hatalom olyasmit, aminek van értelme. 5
Ég és a föld különbség, ha egy nagy művész-feltaláló alkotta az embert. Meglenne a
lehetősége, mi több, a valószínűsége, hogy spirituális harmó niában éljünk, s hogy lelkünk
végtelenre való törekvése egyensúlyba ke rüljön e vágy kielégítésének reális lehetőségével.
Egy intelligencia nem teremtett volna minket ok nélkül, s nem is hagyott volna
magunkra; egy intelligencia, ha igazság- és szeretetszomjat ültet be lénk, a megfelelő
eszközökkel is ellát, hogy elérhessük legfőbb célunkat.
Az a logikus gondolat, hogy mint egyének véletleneknek és szerencsétlen ségeknek
vagyunk kitéve, az isteni intelligencia azonban olyan célzott erőkkel látott el minket, amik
segítségével mindenki legyőzheti, s hasznára fordíthat ja a nehézségeket, s általa érhet el olyan
eredményt, amelynek van értelme.
 88 89
Az alapvető bizalom
Az alapvető bizalom

Ha a természet teleologikus, az emberi életnek is értelmesnek kell len nie. S fordítva, ha az ember fizikai és spirituális tapasztalatai révén meg érzi, megsejti, hogy az emberi életnek minden szenvedés ellenére is
van értelme, hajlani fog arra is, hogy elismerje a biológiai finalizmus melletti érvek érvényességét.

Ellenkező irányba rohanó vonatok:

bizalom vagy bizalmatlanság
Ha az élő természetben, minden egyetlen cél felé tart, ez érvényes lesz az emberi életre is. És az ember legfőbb veleszületett törekvése, a tökéletes és nem változó igazságosságra, igazságra és szeretette irányul; tehát
ha követi az „utasításokat”, bizonyos út után minden ember elérheti minden szükség letének és törekvésének teljes és tartós kielégítését, beleértve a legfőbbet is, a folyamatos boldogságot.
Két úton juthatunk ezekhez a „naiv és utópisztikus” következtetések hez. Az első racionálisabb és tudományosabb, és a finalizmuson át vezet, a másik ellenben a mély bizalom útja, s ez intuitívabb, és a magunk,
illet ve mások életéhez fűzött reflexióinkból származik. 6
Az alapvető bizalom vagy bizalmatlanság közti választás a következő helyzethez hasonlít. Képzeljünk el egy hatalmas pályaudvart, ahová min den embernek be kell lépnie, s vonatot kell választania. Csak két járat
van, két végállomás, ami felé óránként indulnak vonatok; ellentétes irányba tartanak, s két olyan terület felé visznek, amik minden tekintetben egy más szöges ellentétei.
Sok ember van, aki nem dönt, inkább várakozik a pályaudvaron. Azt figyeli, nem állítanak-e össze olyan szerelvényt, amely köztes irányba in dul, azaz kevésbé radikális és totális választást jelent; ám látva, hogy
nincs ilyen, kénytelen a kettő közül választani.
Az első vonat derűs és bizakodó emberekkel van teli, de nagyon ké nyelmetlen, az ülések kemények, vagy egyáltalán nincsenek. „Naiv és utópisztikus” tartományokon át halad, amelyek neve: férfi és nő közti
változatlan szeretet, család, erkölcsös gyermeknevelés, romlott világ ban is megtartott őszinteség, munka iránti elkötelezettség, társadalmi igazságosság, mindenki szabadsága, erkölccsel és hittel művelt tudo
mány és technika. Ezek után még „valószínűtlenebb és fantasztiku sabb” tartományok következnek, mint például „Visszatérés az arany korba”, „Az elveszett Paradicsom megközelítése”, „Új humanizmus”,
„Szemlélődő imádság”, „Önmegtartóztatás”, „Elszakadás az anyagi ja vaktól”, „Felelősségteljes jótékonyság”. Ezek közül jónéhány csak
repülővel közelíthető meg. Az utolsó repülőtér neve a „Megvalósult eszmények országa: Isten”.
A második vonat el van látva olyan kényelmi eszközökkel, amik, leg alábbis kezdetben, minden igényt kielégítenek, s olyan emberekkel van te le, akiktől távol áll mindenféle holdkóros eszmény, akik két lábbal
állnak a földön, és pontosan „tudják, mi az élet, s hogy mennek a dolgok”. Az út első szakasza a következő tartományokon át visz: üzlet, piaci törvé nyek, szexuális szükségletek, vallási közömbösség, erkölcsi
relativizmus, szabad szerelem, puszta tudomány, realizmus, túllépés jó és rossz, igaz és hamis megkülönböztetésén. Aztán repülőre kell átszállni, a „hamis ideá lok” leleplezése, szkepticizmus, cinizmus és végül a
nihilizmus felé. A végállomás neve „A puszta technológia és ösztön városa: Pokol”.

A perecet is lásd, ne csak a lyukat

Furcsa, de azok az „utópisták” állnak a realitás pártján, akik hisznek az eszményekben, a „realisták” ellenben, akik csak a fizikában hisznek, a dolgok valódi állása ellen szavaznak.
A filozófus Peter Wust mutatta be elsőként az „eredendő bizalom és bi zalmatlanság” közti alapvető választást.7 Wust úgy találja, hogy az ere dendő bizalom együtt jár az erkölcsi eszmények elismerésével, ezért a
bi zalom álláspontjához hozzátartozik az igazságra és jóra irányuló akarat is; a bizalmatlanság ellenben olyan elvakultság, amelyet többé-kevésbé az egoizmus és rosszakarat befolyásol.
Ám Hans Küng, s vele együtt mi sem akarjuk az embereket két részre osztani, és azt sem gondoljuk, hogy minden „bizalmatlanság per definí ció” bűnös.
Azt viszont elismerjük, hogy vannak olyanok, akik azért hangoztatnak mindenféle elméleti ellenvetéseket, hogy ne kelljen a hitet gyakorolniuk, s azért vonják kétségbe, hogy jók a hit gyümölcsei, mert a szüret
fárado zással jár.
Az alapvető bizalom kérdését Hans Küng fejlesztette tovább. O így lát ta az alapvető választást:8
„Ha az ember az alapvető bizalmatlanság oldalán áll, alapvető nemet mond saját maga és a világ problémáira is; ezt azonban lehetetlen a gya korlatban koherens módon megvalósítani. Ezzel a «nemmel» az ember el
zárkózik a valóság elől: mélységesen negatív attitűd ez, olyan nihilizmus sal egyenértékű, amely rögeszmésen ragaszkodik hozzá, hogy a realitás semmis, s ugyanakkor olyan feneketlen bizonytalanság is, amely
vonatko zik minden emberi tapasztalatra és viselkedésre.”

90 91
Az alapvető bizalom
Az alapvető bizalom

„Az ember, mint olyan, magától nem hajlik a «nemre»: van benne va lami, ami szembeszegül az alapvető negatív alternatívával”, amely szerint az életnek nincs értelme, s nincs rá lehetőség, hogy célhoz érjen az
igaz ságra, szabadságra és igazságosságra való emberi törekvés... „Az ember azonban szabad, akár abban is, hogy nemet mondjon: a szkepticizmus és nihilizmus kísértése valódi és komoly. S ez a kísértés
tulajdonképpen ...a realitás totális problematikusságában gyökerezik”: eszerint a jóhoz min dig rossz keveredik, sőt, a rossz néha kifejezetten felülkerekedik; az em ber pedig kísértést érez, hogy inkább a rosszat
hangsúlyozza, s ne bízzon a jó győzelmében.
„A «nemet» lehetetlen következetesen átvinni a gyakorlatba. Azt per sze mindig el lehet mondani, hogy az élet egésze abszurd, csak az egyes lépéseknek van értelme. De hogyan érezhetnünk az egyszeri eseteknél bi
zalmat, ha ‘per definíció’ bizalmatlanok vagyunk? Hogyan lehet egy-egy lépés okos, ha az egész út abszurd? Aki nihilista módon a semmit választ ja, a gyakorlatban állandóan az élet adósa marad... Még a
legbizalmatla nabb embernek is van bizonyos mértékű bizodalma abban, hogy más em berekben van némi őszinteség és becsületesség, s hogy önnön tetteinek és életének van valamilyen értelme.” Ha nem,
számára csak az öngyilkosság marad.
„Ha viszont az ember az alapvető bizalom álláspontján áll, a maga problematikusságában is igenli az életét és önmagát, s ezt a gyakorlatba is következetesen át tudja vinni. Ez az «igen» nyitást jelent a világ felé:
alapvetően pozitív attitűd, amely minden emberi tapasztalatot és viselke dést, legyenek azok bármennyire problematikusak, alapvetően antini hilista meggyőződéssel fogad. ”
„Az ember, mint olyan, az «igen» felé hajlik, s nem marad közömbös egy ilyen alternatíva kapcsán. Káosz és a kozmosz közé, az abszurditás és intelligencia, érték és az értéktelenség, létezés és a nemlét közé
állítottak, s én eredendő, természetes vonzalmat érzek az egyik oldal iránt: szeret nék látni, megérteni, vágyakozni, sikert elérni, boldog lenni”...
„Ezért anélkül, hogy engedményeket tennék egy olcsó optimizmusnak, határozott igent mondok e problematikus világra”...
„Az «igen» következetesen átültethető a gyakorlatba is. Míg a világra mondott «nem» egyre nagyobb ellentmondásokhoz vezet, az «igen»... ak kor is meg tud maradni, ha csupa álnokság közt kell mozognunk. Az
egyes esetekben fölmerülő bizalmatlanság a legkevésbé sem ellentétes az egész be vetett alapvető bizalommal”... „De még ha meg is van az alapvető bi zalom, természetesen mindig szembekerülünk bizonyos
nehézségekkel és kétségekkel, s keserűségnek és kiábrándultságnak vagyunk kitéve; ám ha
állhatatosan ragaszkodunk alapvető választásunkhoz, minden nehézséget legyőzhetünk ”...
„Ebben az értelemben az «alapvető bizalom» reményt jelent, s nem csak ilyen vagy olyan konkrét reményt, hanem az alapvető reményt, ame lyet semmiféle csalódás nem kezdhet ki, és amely egy valóban emberi
élet lehetőségének feltétele, tehát a reménytelenség szöges ellentéte.’”
Egyes esetekben lehetek pesszimista: szerelmeim, családom, egész evilági boldogságom kapcsán, vagy a munkámat, vállalkozásomat illetően; esetleg a kor, a politikai rendszerek és az emberi kapcsolatok miatt.
Ugyanakkor érezhetek alapvető bizalmat Istenben, a végső jóban és a fáradságosan elnyert bűnbocsánatban.

André Malraux: Isten halála

Ha nincs Isten, az erkölcsi értékeknek sincs semmi alapjuk, gyökerük és támasztékuk. Ha tagadjuk Istent, s ugyanakkor logikára és elvhűségre tö rekszünk, szükségszerűen az alapvető bizalmatlanság, a nihilizmus
mellett kell döntenünk.
Camus Sziszifusz mítoszában vázolja a modern ateista vigasztalan ké pét a létről, s megpróbál válaszolni arra az alapvető kérdésre, hogy meg éri-e az élet, hogy leéljük, vagy sem. „Ha olyan világba kerül az ember,
amelyből váratlanul eltűnnek az illúziók és a fények, idegennek érzi ma gát, s erre a száműzetésre nincs orvosság, mert még emlékeink sincsenek az elvesztett szülőföldről, s reményeink sem az ígéret földjéről.”10
Az ellentét, sőt összeütközés, amely abból adódik, hogy a világban lévő értékek hiányosak, ellenben a tökéletes értékek iránt érez erős vágyat; önnön múlandóságának tudata, miközben sürgető ösztön hajtja az
abszo lútum felé; a fájdalom és a halál fenyegető kínja, noha az örök szerete tet szomjazza olthatatlanuL íme, ezek az ellentmondások zárják képtelen börtönbe a mai ateistát.
A keresztény az Istenre és az emberre gondol, a modern ember azonban választani akar: vagy Isten, vagy az ember. S „önnön dicsőségére” az em bert választja. „A 19. század végén - írja Malraux - Nietzshe
bejelentette, hogy Isten halott. Ez azt jelenti, hogy immár az ember országának eljöve telére várunk... emberi eszközök révén az emberi lét fog fölragyogni.
Jó, de mi lett ebből? Azelőtt az ember Isten felé igyekezett, most pedig önnönmagát kellett volna elérnie, mi több, meghaladnia. Csakhogy in kább bizonyos ellaposodást tapasztalunk: kényelemben és
élvezetekben végig heverészett polgári életet, megnyugtató művészetet, amely nem megy túl a természeten, s nem teremtés már, és nem is hódítás. Isten ha lála után az ember is meghalt”.1'

93
92
Az alapvető bizalom Az alapvető bizalom

Ma, amikor a tömegek is szekularizálódtak, az emberek többsége csak akkor viselkedik korrekt módon másokkal, ha azt gondolja, hogy más képp azonnali emberi szankciókba ütközne.
Az Isten nélküli erkölcs nem kötelező érvényű, mert az a lelkiismeret, amely megteremtette, módosíthatja, sőt el is törölheti. Ez az erkölcs nem is helyes, mert nem különbözteti meg a tisztességes és a rosszakaratú
embert.
Szolzsenyicin így ír: „Teljes mértékben megszabadultunk a keresztény századok erkölcsi örökségétől, a könyörület és áldozat végtelen erőfor rásától. Társadalmi rendszereink mind erőteljesebb materialista vonáso
kat vettek föl. Végső soron azt mondhatjuk, hogy a Nyugatnak sikerült ugyan nagyvonalúan megvédenie az emberi jogokat, de ezalatt az ember ből kiveszett úgy a társadalom iránti, mint az Isten előtti felelősség
bármi féle érzete. Az utolsó pár évtizedben végleges győzelmet aratott a nyuga ti filozófia legalisztikus egoizmusa, a világ pedig sürgető spirituális válság ba került, és politikai zsákutcába jutott. Az oly igen
ünnepelt haladás min den technikai sikere az űrhajózással együtt sem képes kiemelni minket ab ból az erkölcsi nyomorúságból, amelybe a XX. század zuhant.”12
Ez a gyakorlatban is bizonyítja, hogy Isten nélkül nihilizmus vár ránk, az a meggyőződés, hogy minden semmis, ellentmondásos, az emberi élet pedig értelmetlen és értéktelen.

Üveg, egy korty itallal

Egyfelől, az élet nem elégíti ki az emberi vágyat a tökéletes értékek után. Minden ember előbb vagy utóbb elmondhatja: „Másképp képzeltem a szerelmet. Nincs tökéletes barátság. Minden csoda három napig tart.
Nincs mindenkinek igazság a földön. A demokrácia nem tartja meg, amit ígért. A szocializmus becsap.”
Másfelől, vannak azért itt jelentés-darabkák, értéktöredékek, morzsák az élet értelméből: egy kis őszinteség és becsületesség, valamilyen mérték ben megvalósult igazságosság, az őszinte szeretetnek néhány szép
példája, a békesség és az igazi öröm néhány pillanata.
Megtalálhatunk ezt-azt, de korántsem mindent. Olyan ez, mintha ke zünkbe kapnánk egy majdnem üres palackot, „örömelixír” felirattal. Len nének, akik csalódottságot éreznének, amiért szinte üres; mások heves
érdeklődést, hiszen még van benne valami. Az előbbiek azt gondolják: ha nincs meg minden, olyan, mintha semmi sem volna. Az utóbbiak ellenben azt: igyuk meg, ami jutott, és elégedjünk meg vele; hülyeség
lenne tökéletességről álmodozni.
Akik viszont az alapvető bizalmat választják, ezt gondolják: bármennyi ital van az üvegben, az annak a jele, hogy valahol valaki gyárt ilyet. Ha
keressük, megtalálhatjuk. Addig is, igyuk meg azt a keveset, amit kaptunk, s próbáljunk meg felelősségteljesen munkálkodni világunk fejlődésén. Mindazonáltal ne felejtsük el megkeresni, honnan való ez a
részleges ér ték, s arról a velünkszületett ösztönről se mondjunk le, amely az abszolút és a tökéletes felé hajt.
Az ember olyan, mint az a fiú, aki örökké sötét és magányos helyen élt, soha nem látott se napot, se színeket, soha nem hallott zenét, nem voltak igaz barátai, és soha nem látott még lányt. Veleszületett vágyai azt
az ér zést keltik benne, hogy vannak ilyesféle dolgok, sejti, hogy a természet bi zalmat érdemel. Ha van szomjúság, víznek is kell valahol lennie. Ésszerű reményeit bizonytalan pislákoló fény táplálja, halványan
felsejlő színek, hangok, és a vágyakozás valaki után, aki olyan mint ő, és mégis más, akit sosem látott, de érzi, hogy létezik.
Ehhez hasonlít az istenhit is, és az alapvető bizalom, amelyből szárma zik. Az áruminta valamilyen gyárra enged következtetni. Egy szobor töredékeiből felismerhetjük a művészt. A patakok és folyók, amelyek a
messziségbe futnak, eszünkbe juttatják a tengert. Ha aranyszemcséket ta lálsz a patakban, levonhatod azt a következtetést, hogy fenn a hegyen, a sziklákban aranytelér van. Ha a sűrű felhők mögül elővillan pár
fénysu gár, bízvást gondolhatjuk, hogy ott valami fényforrás van.
Az alapvető bizalmatlanság szempontjából a perec két lyukból áll, a zebra pedig lényegében fekete állat. Aki ellenben az intuitív hit, a világba vetett bizalom pártján áll, azt is hozzáteszi, hogy zebrának fehér csíkjai
is vannak, a lyukakat pedig tészta szegélyezi. S azzal folytatja: kell, hogy le gyen itt egy szakács, aki a pereceket csinálja, s ad még egyet annak, aki nek túl kevés jutott. Bár elismeri, hogy a világnak szembetűnő,
olykor óri ási hiányosságai vannak, mégis talál pozitívumot, ami olyan csodálatos, mint egy gyenge rózsaszín fénysugár a keleti égen, amely az elképzelhe tetlen fényesség előjele.

Az élet Ariadné-fonala
Az alapvető bizalom álláspontja szerint arra a kérdésre is van válasz, ame lyet már Leibniz is feltett: Miért a „valami” van, s nem a „semmi”? A bizakodók és mélyen bizalmatlanok válasza közt nincs értékegyen
lőség, nem kerül egyensúlyba a mérleg. Végtelenül nagy a különbség a két serpenyő közt: a „valami” súlyát nem vethetjük össze a „semmi” súlyával. Különösen akkor nem, ha ez a valami szervezett, pozitív
minőségei és ér téke van, mint a mi esetünkben is. Ami szervezett, az intelligenciára utal, valami szépre, örömtelire, igazra, szeretetteljesre; feltételez bizonyos esz tétikai, erkölcsi és jóakarat-forrást, egy spirituális
forrást.

95
94
Az alapvető bizalom
Az alapvető bizalom

Ha egy sivatagban nem találok semmi érdekeset, azt nem kell magya rázgatni: ez volt az, amit várni lehetett, a sivatagok már csak ilyenek. Ha viszont találok egy demizsont egy kevés kitűnő borral, ebből ésszerűen
adódik a következtetés, hogy van valahol egy szőlőskert és egy szőlősgaz da is. A bizalmatlanok szerint a demizson majdnem üres, de nincs joguk a hiányzó részre alapozva tagadni a szőlősgazda létét. Nincs
egyenlőség a demizson teli és üres része közt. Az éppen csak valami is végtelenül több mint a semmi.
Az viszont jogos ellenvetés, hogy ez a teli rész nem elég, hogy átkeljünk a sivatagon, s az emberi élet örömei nem egyenlítik ki a sok aggodalmat és fájdalmat. Azt azonban senki sem tagadhatja, hogy ha megkeresi
a cím kén szereplő gazdaságot, további készleteket szerezhet be.
Egy olyan autótól, amelynek már csak egy-két alkatrésze működik, a többi pedig meghibásodott, szinte semmilyen teljesítmény nem várható; igazolja azonban gazdája alapvető bizalmát, hogy van valahol egy
műhely, ahol meg tudják javítani, vagy másik működőképes autót adnak neki.
„Az alapvető bizalom - írja Hans Küng - a legkevésbé sem irracioná lis. Ez a választás jellegéből adódik. Vajon itt két azonos lehetőség közül választunk? Nem: ez nem olyan, mintha piros és zöld között, vagy
fehér és fekete között választanánk, hanem olyan, mintha fény és sötétség, ra gyogás és homály között! Nem is olyan, mint Herkules híres választása az elágazásnál. Itt tulajdonképpen nem az öröm és az erény, a
hajlam és a kö telesség, hanem a lét és nemlét között kell választani.”13
Az alapvető bizalom Ariadné fonala, amely arra a felismerésre vezet, hogy minden ember életének kell, hogy legyen értelme. Dag Hammarskjöld, ENSZ-főtitkár, az 1961-es Béke Nobel-díj birtokosa a következőt
írta Pünkösd 1961 című cikkében, négy hónappal halála előtt. „Nem tudom, hogy ki, vagy mi tette föl a kérdést. Nem tudom, mikor tette föl. Még azt sem tudom, válaszoltam-e rá. De egyszer igent mondtam
valaminek, vagy valakinek”.
„Abban a pillanatban megszületett a bizonyosság, hogy az életnek van ér telme, és én engedelmeskedem ennek, így az én életemnek is van célja.” „Ettől a pillanattól tudtam, mit jelent, hogy «ne nézz vissza», s ne ag
gódj a holnap miatt.”
„Ariadné fonala vezetett az élet labirintusában, s volt olyan idő és hely, amikor rájöttem, hogy az út győzelemre visz, s hogy az a szakadék, amely felé vezet, maga a győzelem; megértettem, az elkötelezett élet
jutalmazá sa szentségtörés, és hogy a legmélyebb megaláztatás szüli a legnagyobb el ragadtatást. Attól kezdve a «bátorság» értelmét vesztette, mert semmi nem foszthatott meg tőle.”14
A boldogság nem ezen a világon van, de néhány kortyot itt is megízlel hetünk. Ez ésszerű reményt ad; ha a helyes utat követjük, a forrást is el érhetjük.
Jegyzetek a 4. fejezethez

1D. Bartolomew, Dió e il caso, SEI, 1987., Torino

2 M. J. LANGFORD, Providence, SCM Press, 1981., London. 3 V MARCOZZI, Il probléma di Dió e le scienze, Morcelliana, 1974., Brescia 241. old. A természetes ösztönök objektív értékéről sok teológus és filozófus is ugyanígy
vélekedik, köztük pl. Garrigoue- Lagrange, A. D. Sertillanges, stb. 4 P. T. GEACH, Providence and Ew7,University Press, 1977., Cambridge 5 A. JAGER, Dió, Marietti, Casale Monferrato 1984.
6 M. POCHET, Dió esiste... per fortuna, Cittá Nuova, 1984., Róma 7 P. WUST, Ungeurissheit und Wagnis (1937), 1962., München. 8 H. KÜNG, Dió esiste? olasz ford. Mondadori, Milano 1987., 496. old.-tól ’ U.o. 498. old-tól
10 A. CAMUS, Il mito di Sisifo, Bompiani, 1947., Milano, 30. old. 11 A. MALRAUX, UNESCO-konferencia, Revue Fontaine 1947., in Études, VI, 1949., 290. old.
12 Ld. A Moszkvai írószövetség rehabilitálta a Szolzsenyicin című cikket, in Avve nire, 1989. július 6.
13 H. KÜNG, Dió esiste?, id. 501. old.
14 D. HAMMARSKIÖLD, Aeicben am Weg, 1965., München-Zürich 170. old.

96 97

5. Filozófiák

Feuerbach, Marx, Nietzsche: az ember, mint Isten

„Mikor mai embereknek, mai fogalmak segítségével akarunk Istenről be
szélni - írja Giovanni Marchesi - nem szabad megfeledkeznünk két, ma igen
elterjedt nézetről: az ateizmusról és a vallás iránti közömbösségről.' Nos, igen.
De hogyan kerülhetett szembe az ember Istennel? Milyen kul turális és
filozófiai tényezők határozták meg azt a radikális elgondolást, amely abból
indult ki, hogy nincs Isten, s odáig jutott, hogy a tökéletesen autonóm embert
tekinti új abszolútumnak?
A folyamat Hegeltől indult el, s Feuerbech, Marx és Nietzsche írásai
nyomán gyorsult föl. Isten létének általános elfogadásától az istentagadá son
át mára az ember „istenné tételéig” jutott.
„Csillagos égen felettünk” kihunytak azok a fények, amelyek megvilá
gították, ami a szívünkben van, s az ember, aki immár «nagykorú», «érett» és
nem szorul külső segítségre, tekintetét kizárólag a rábízott föld felé irá nyítja.
Az ateista humanizmus százféle formában elmondta: „Istennek meg kell
halnia, hogy az ember éljen!”2
Nos, a Biblia szerint valóban az ember áll a teremtés középpontjában, mint
annak királya és ura; csak azért ajánlatos mégis engedelmeskednie Isten
akaratának, hogy az elvezethesse őt a dicsőség és a boldogság legma gasabb
csúcsára, ahová Isten meghívja. A keresztény kinyilatkoztatás sze rint tehát
Isten azért lett emberré, hogy az ember istenné lehessen.
Az ember nem repülhet, ha nem tartja be a repülés szabályait, melyeket az
aerodinamika tudománya foglal össze. Igazi célja, melyet Isten jelölt ki
számára, az, hogy Istenné váljon maga is, de nem a saját, hanem Isten
szabályai szerint.
A modern antropocentrizmus megalkotója, amelyet az emberi méltó ság
megmentéseként fogtak föl egy Hegel-tanítvány: Feuerbach, akinél a teológia
feloldódik az antropológiában: nála a vallás eredete, középpont ja és célja
egyaránt az ember. „Isten nem más, mint az emberi lény evolú ciója és
kinyilatkoztatása.”3 „A modernitásra hárul az a feladat, hogy rea lizálja és
humanizálja Istent, s a teológiát feloldja az antropológiában, az az
 antropológiává alakítsa. „Az ember istenképe nem más, mint emberké pe,
istenismerete pedig saját önismerete.”4

99
Filozófiák
Filozófiák

Más-más indíttatásból csatlakoznak Feuerbachhoz a „kétely nagymes terei”: Marx, Freud és Nietzsche. A vallás, és különösen a kereszténység mindhármójuk számára „elidegenedés” (Marx), „illúzió” (Freud), „az
élet ellensége” (Nietzsche), amelytől az embert meg kell szabadítani, s új er kölccsel kell helyettesíteni.
Kari Marx Feuerbach humanista ateizmusából indult ki, mestere gon dolatainak világméretű publicitást ad, és elterjeszti az „új evangéliumot”, vagyis az új humanizmust, amely az ateizmusra és a kommunizmusra
épül. „Az ateizmus a vallás felszámolásával elért humanizmus, a kommunizmus a magántulajdon eltörlésével elért humanizmus.”5
A gyakorlati kritika feladata, hogy küzdjön az ellen a „fejre állt világ” (a kapitalista állam és társadalom) ellen, amelynek a vallás (e szerzők sze rint a „nép ópiuma”) egyfajta spirituális esszenciája, dicsfénye.6
„Marx-szal - folytatja Marchesi - sötétség borul a nyugati metafiziká ra: a valóság egésze a praxisra redukálódik. És a vallás? Marx maga azt gondolta, hogy a vallás a kommunista társadalom fejlődésével,
természe tes úton tűnik el, és csak későbbi interpretátorai tették nem csupán kriti ka, de erőszakos üldözések céltáblájává; mindazonáltal Marx gondolatai nak köszönhető, hogy az ateizmus világszerte elterjedt.”7
„A modern ateizmus legszélsőségesebb következményeit - folytatja Marchesi - Friedrich Nietzsche műveiben és tragikus életében láthatjuk... Ecce Homo című, felkavaró könyvében, amelyet személyes
katasztrófájá nak küszöbén adott ki, s amelyet összes művei egyfajta bevezetőjének és mérlegének szánt, így ír: „először találtam rá az igazságra, mert először felismertem a hazugságot, mint hazugságot, és
elutasítottam.”* A „hazug ság” szóval nem csupán a vallás valamely aspektusára utal a maga törté neti formájában, hanem magára a kereszténység lényegére...
„Európát bevilágítja korunk legnagyobb eseménye. Isten meghalt, a ke resztény Istenbe vetett hit elfogadhatatlanná vált. ” „Új hajnal sugarai ad nak világosságot nekünk.’”
Nietzsche radikális istentagadása, és az ellenisten - vagyis a szuperember - eljövetelét illető feltételezése az lm ígyen szála Zarathustra című könyvé ben körvonalazódik. Ebben arra törekedett, hogy az egész múltat
kalapács csal lerombolja; megjósolta - egyben másokkal együtt előkészítette - azt a szörnyű szerencsétlenséget, amelybe századunk zuhant. Erőfeszítéseinek végkifejleteként elméje is az őrület szakadékába hullott.
A semmi filozófiája - folytatja Marchesi - mint az emberi lét értelmet lenségének, az élet abszurditásának gondolata mélységesen befolyásolja a modernitást... A végeredmény a reménytelen magányba merült
„ember halálának” drámai tapasztalata, minthogy Isten híján az ember mindunta
lan saját fájdalmas felfedezésébe, az emberi élet értelmetlenségébe bot lik... Mindez könyörtelenül torkollik a lét elembertelenedésébe, amely J. P. Sartre ateista és reményt nem ismerő egzisztencializmusában
fogalma zódik meg.
A kereszténység számára Nietzsche paradox módon ma is provokációt, kihívást jelent, hogy a hívők még következetesebben tegyék át hitüket az életünkbe, hogy egyre adekvátabb módon, s úgy beszéljenek
Istenről, hogy közben ne fokozzák le az egyszerű vigasztalóeszköz szerepére. Marx, Freud és Nietzsche is, bár azt hitték, hogy csapást mérnek a keresz tény hitre, hozzájárultak, hogy leleplezzük bizonyos
meghamisításait, s ki javítsuk némely félreértelmezését. Ez magyarázza, hogy keresztény oldal ról olyan sokan - különösen pedig Marcel, Mounier, Maritain, Papini, Scheler, Guardini, de Lubac, von Balthasar -
foglalkoztak Nietzschével, s miközben bírálták, megragadták az „Isten meghalt”-vízió provokatív ér telmét is.10
„Az az elmélet - fejezi be Marchesi -, amely azt hiszi, képes tökélete sen autonóm tervezetként megvalósulni, ha tagadja Isten létét, végül - mint a közelmúlt drámai eseményei mutatják -, zsarnokian akar rendel
kezni az emberrel.”

Az ateizmus kémcsöve: 70 évnyi kísérletezés a népekkel A társadalmi kommunikációs csatornák az Istentől való függetlenség és autonómia eszméjével nemcsak egy-egy kísérleti nyulat, hanem az
egész nyugati társadalmat oltották be.
Ma már senki nem kételkedik abban, hogy a nácizmus a XX. század szégyene Nietzschétől kölcsönözte eszméit.
Ma, a gorbacsovi peresztrojka és glasznoszty után már a kommunisták is tudják, hogy Marx eszméi az emberi szabadság és méltóság leghosszabb, végtelenül széles körű elnyomását valósították meg. A jól
szervezett ateista propaganda, az üldöztetés és a vérrontás is kevés volt a hit kiirtására.
„Ha azt kérnék tőlem - írja Szolzsenyicin -, hogy jelöljem meg a hat vanmillió honfitársamat elnyelő katasztrofális forradalom legfőbb okát, én sem mondhatnék mást, csak hogy: «Az emberek megfeledkeztek
Isten ről, ezért történt minden.» Ha az emberi lelkiismeretből hiányzik az iste ni dimenzió, bizony könnyen eléri majd határait, s ez meghatározó szere pet játszott századunk minden súlyos bűnében... Az ateizmus
és önrombo lás áradata elborítja az egész huszadik századot. Ez a katasztrófa olyan vo násokat mutat, amelyek nem függenek sem valamely politikai rendszertől,

101
100
Filozófiák Filozófiák

sem bizonyos gazdasági és kulturális fejlettségi szinttől, sem nemzeti karaktertől.”11

A nyugati szekularizált, fogyasztói társadalmunkat is, bár távol áll a sztálini és nácista gyalázattól, súlyosan fenyegeti az elembertelenedés. Jól tudjuk, hogy a XIX. század naiv hite a tudományban és a technikában,
amely fölöslegesnek tartotta az istenhitet, ma már tárgytalan, s egy szót sem szól a végső és döntő problémáról: azokról az értékekről, amelyek ér telmet adnak az emberi életnek.

Augusto dél Noce: a két fogadás

Az 1989-ben elhunyt Augusto Del Noce, a római egyetem filozófiatanára készített egy hatékony, a legmodernebb kort is átfogó filozófiatörténeti szintézist.12 Az emberi gondolkodás Descartes után, mint ebben
írja, két ágra szakadt: racionalista és vallási hangvételű filozófiára. Az előbbi sze rint az ember, Istentől függetlenül, csupán saját értelmére támaszkodva is meri meg az élet értékeit. Az utóbbi a Biblia nyomán azt
hangsúlyozza, hogy a világ önmagában ugyan jó, minthogy Isten teremtette, de a bűn következtében megromlott, s ezért az emberi értelemnek is szüksége van az isteni kinyilatkoztatásra, hogy eljuthasson a
jósághoz és az igazsághoz.
Az autonóm emberbe vetett bizalom Marxnál éri el tetőpontját. Itt Is ten nemléte annak feltétele, „hogy az ember tökéletesen megvalósíthassa önmagát, mint önteremtő lényt (posztulátumjellegű ateizmus). ”
Marxnál az autonóm szubjektum e filozófiája - annak tudatában, hogy a történelmet nem az egyén irányítja - a társadalmi emberre való fogadás sá alakul: a történelmet megváltó Istenre való fogadás mellé kerül,
mint alternatíva. A társadalmi ember megváltoztatja a világot, s ezt leginkább azért teheti, mert tagadja Istent...
„A marxizmusnál tartunk, amely Del Noce szerint az ateista racionaliz mus legteljesebb formája. A marxizmus ezen túl világosan megmutatja a racionalista javaslat opcionális jellegét, minthogy azt kívánja, hogy
az eredményei alapján ítéljék meg: valójában ez egy fogadás-javaslat, amely nem valamiféle absztrakt elméletre épül, hanem egy kifejezetten gyakor lati tervezet. A marxizmus többek között nem racionális
érvekkel akarja bebizonyítani, hogy nincs Isten, inkább esélyről vagy esélytelenségről be szél. Az utóbbi kategóriába tartozik természetesen Isten léte is.”
A marxizmus századunkban nem csupán sok államot hódított meg; Noce szerint „a maga történelmi-materialista-társadalmias nézőpontjával meghódította ellenfelét, a burzsoáziát is, jóléti társadalmakban tipikus,
materialista alapú társadalmi relativizmusával együtt. ”
Két alapvető alternatíva van: a vallás és racionális ateizmus, és mint hogy az utóbbi végső és teljes formája megbukik, Del Noce szerint elke rülhetetlenné válik, hogy visszatérjünk az elsőhöz.13

Martin Heidegger: Isten keresése

Feuerbach, Marx és Nietzsche úgy tekintett az istenhitre, mint olcsó me nekülésre a valóság és a nehéz történeti-társadalmi kötelezettségek elől, s ez a gyanú ma is tovább él sok félhívő gyakorlati attitűdjében.
Kérdéses, hogy ez a lehetőség valóban maradéktalanul kimeríti-e a kereszténység lé nyegét. Nem arról van-e inkább szó, hogy ez csupán egy részleges, törté neti verzió, amelyre az emberi gyengeség és
következetlenség redukálta a végtelenül gazdag keresztény üzenetet?
A gyanakvás mesterei lerombolták a régi értékeket, ám a legkevésbé sem nem tudták újraszőni azt a szövetet, amelyet olyan szenvedélyes gonddal szálaztak szét. Egyazon történeti folyamat zászlóvivői és lépései a
századunk történelmét felforgató totalitarizmusok, illetve az erkölcsi ér tékeket, a családot és az élet értelmét érintő, a mai fogyasztói társadalmat mérgező morális válság is: s ez a folyamat lerombolja az embert.
Martin Heidegger, a filozófus a maga hosszú egzisztenciális elemzésé ben éppen arra törekedett, hogy meghaladja a gyanakvás mestereinek ni hilista, ateista eszméit. A gondolkodása biztosan nyitott Isten felé, de
va jon ténylegesen, filozófiailag eljut-e hozzá? Kifejezésmódjának homályos sága és bonyolultsága miatt még legjobb ismerői sem tudnak válaszolni er re a kérdésre.14
Véleményem szerint ennek magyarázata egyrészt a megismerő ész irán ti bizalmatlanság lehet, amelyet Heidegger Kanttól és Hegeltől vett át, másrészt a kirkegaardi intuíciókizárás. Más kortárs filozófusok tisztán
bölcseleti úton egészen világosan eljutnak Istenhez, úgy, hogy csatlakoz nak Aquinói Szent Tamás és a ma is eleven tomista iskola realizmusához.15
„Heidegger a nyugati metafizikát teljes „létfelejtéssel ” vádolta - írja Marchesi -, s a legkevésbé sem vette észre, hogy Szent Tamás az önma gában vett létet gondolja el, s filozófiailag úgy éri el Istent, mint a lét
teljességét...
Vajon ismerte- e Heidegger az igazi tomizmust? Úgy tűnik, inkább Duns Scotus univocitás-e\mé\ete révén formált véleményt a skolasztiká ról, ez pedig igen távol áll Tamástól.
Azt a teológiakezdeményt, amelyet Heidegger körvonalazott, keresz tény gondolkodók folytathatnák, hogy a kinyilatkoztatás fényében meg-

’A lét eszerint „univoce” - azonos értelemben - állítható mindenről.

102 103
Filozófiák Filozófiák

adják eredendő tartalmának teljességét, amelyet Heidegger a maga alap kérdésével olyan szenvedélyesen kutatott. Ez a teljesség csak az Isten felé való közvetlen nyitottságban jöhet létre, csak a személyes
találkozásban Isten misztériumával, ami a lét teljessége, az emberi lét és a világ létének abszolút alapja, a történelem és az emberi élet végső értelme.”16

Kant: ész iránti bizalmatlanság

A járdán egy asszony ült és nyöszörgött. „Mi baja lehet?”- dünnyögte egy járókelő. Az asszony erre ránézett, és így szólt: „Az a bajom, hogy ado mányra van szükségem, ugyanis születésemtől vak, süket és néma
vagyok.”
Kant megpróbálja az ész segítségével bebizonyítani, hogy az emberi ész vak, süket és néma Istenre, mert nem tud az érzéki tapasztaláson túli igaz ságra lelni.
A realista és neo-tomista filozófusok, akik számos érvet sorolnak föl az ész védelmében, többek közt azt felelik Kantnak, hogy ha igaz, amit bizo nyítani akar, akkor hamis, amit bizonyítani akar. S valóban: Kant
éppen azzal az ésszel akar egy filozófiai tézist (valamit, ami biztosan nem érzéki tapasztalat kérdése) bebizonyítani, amelyet maga az érzéki tapasztalaton túlmenő igazság megragadására képtelennek tart.
A filozófus, ha kimondja azt a tételt, hogy nem hisz az ész megismerő erejében, akkor hisz benne, mert minden filozófiai tétel túlmegy az érzé ki világon.
A vitát félretéve, a realizmus megmutatja, hogy az ember sokszor olyan kérdésekben is eljut a teljes bizonyosságig, amelyek igazsága az érzékszer vek számára nem hozzáférhető, s bizonyosságát igazolni is tudja, s
mind ez az ész képességeinek közvetlen tapasztalatát adja neki. így hát, ha ma az észt védik, egyben egy nem pusztán szubjektív hitet is védenek.17
Thomas Corbishley atya egyik oxfordi katolikus tanároknak tartott előadássorozata elejére olyan előadást tett, amely arról szólt, hogy az em beri értelem eljuthat jó néhány érzékfeletti (extrasensible) igazság
ismere téhez, s ezek közt ott van Isten léte is. „Nyomban az elején mondjuk ki nyíltan - kezdi Corbishley -, hogy nem abszolút szükséges, hogy az ész jo gait bizonyítsuk, sőt, ez tulajdonképpen lehetetlen is.
Minden megállapí tásom szükségszerűen igazolja majd saját jogát, szemben egy szkeptikus állításaival, amelyek irányuljanak bár kifejezetten az ész támadására, még is csupán az ész kikezdhetetlenségét
igazolják.”
Vannak olyan igazságok, amelyekben mindnyájan biztosak vagyunk, bár nem tudjuk őket tapasztalattal igazolni. S éppen amint egy ilyen érve lésben biztos konklúzióra jutok, érzékelem, hogy eszem képes
megismer
ni az igazságot. „Minden olyan esetben, mikor tudom, hogy tudok, egé szen bizonyossá válik számomra, hogy tudom, hogy rendelkezem a meg ismerés képességével.”18 A bölcs ember az élet minden fontos
döntését a valószínűség, vagy a morális bizonyosság alapján hozza, a tapasztalati iga zolás csak később jön el.

Aquinói Szent Tamás: a realizmus

A nagy filozófiai áramlatok közül kettő jutott el Isten létének erkölcsi bi zonyosságára: a tomista ihletésű realizmus és az ágostoni inspirációjú eg zisztencializmus. Az előbbi az embert körülvevő külvilág
vizsgálatára he lyezi a hangsúlyt: azt állítja, hogy az ész felismerheti és feltárhatja benne Isten kezének nyomait. Az utóbbi ellenben az emberi tudatot vizsgálja, s ott találja meg Isten jelenlétének biztos jeleit.
Mindkét irányzat végighúzódik az emberi gondolkodás történetén, s arra törekszik, hogy minden század gondolkodóinak hozzájárulását és kri tikáját felhasználja. Ez történt például Kant és a modern idealizmus
megismerőképességünkkel kapcsolatos kritikai filozófiájával is, amely a realistáknak felszólítást jelentett, hogy olyan ismeretelméletet és realista kritikát hozzanak létre, amely képes az idealista ismeretkritikára
meg felelő választ adni.
A neotomista realizmus, más néven modern esszencialista tomizmus különbséget tesz tapasztalati tudomány (a jelenségek és fizikai okaik is merete) és filozófia (az érzékek számára nem hozzáférhető valóság és té
nyek révén létrejött ismeret) közt. Ám a filozófiában is rámutat az embe ri megismerés objektív értékére, amelyet a kanti kritikát sem feledve az zal a pszichikai mechanizmussal magyaráz, amelynek révén a
dolgok lé nyegét (esszenciáját) kivonjuk a valóságból, s mint tartalmat érintetlenül megőrizzük az ideában (vagyis a fogalomban, képzetben).
A tudomány, a filozófia és a történelem igazi támaszt nyújtanak a hit nek, s igazolják, egészen a morális bizonyosság szintjéig jutva, hogy van Isten, és Krisztus a legfényesebb kinyilatkoztatása. A hit Krisztusra ha
gyatkozva túlmegy a tudományon, a filozófián és a történelmen; követi Krisztus tanítását, ahol ésszel belátja fenségét, s nem különben azokon a pontokon, ahol számunkra nem érthető világosan.
A tomista realizmus azonban elkerüli az emberi gondolkodás Szkülláját és Kharübdiszét: egyfelől a racionalizmust, amely a puszta rációban bízik, elutasítja a hit misztériumét, és ma relativizmusba,
pozitivizmusba, szkep ticizmusba és nihilizmusba torkollik; másfelől a fideizmust, amely egye dül a hitre hagyatkozik, tagadja, hogy az észnek bármilyen megismerő

104 105
Filozófiák Filozófiák

értéke lenne a jelenségeken túl, és ezzel elutasítja az értelem és hit közti belső harmónia lehetőségét.
Az elmúlt két évszázadban a tomizmus újjászületett: megtisztult a régi skolasztika megkövesedett tanaitól, képes szembenézni a kanti kriticiz mussal, és olyan ismeretelméletet hozott létre, amely számításba veszi a
megismerés minden aspektusát.
Századunk első felében a neotomizmus jelentős mesterei sorra jelentek meg a különböző egyházi és világi egyetemeken. Néhány ezek közül: Pontificia Universiti Gregoriana (Róma), Milánói Katolikus Egyetem,
Late ráni Pápai Egyetem, Aloysianum (Gallarate), s egyéb katolikus egyetemek: Louvain-ben (Belgium), Tübingenben és Freiburgban (Németország), Nym wegenben (Hollandia), Lyonban, Toulouse-ban,
Strasbourgban és Párizs ban (Franciaország), Salamanca és Comillas (Spanyolország), Washington, Georgetown, New York, Philadelphia, Boston, St.Louis (Egyesült Álla mok) és számos állami intézményekben, az
olaszok közül említsük meg a torinói, genovai, milánói, palermói, padovai egyetemet...
S hadd nevezzük meg a legnagyobb tomista és neotomista mestereket: Aquinói Tamás (1193-1274), Albertus Magnus (1193-1280), Francisco de Vitoria (1492-1546), Pedro Soto (1495-1560), Domingo Banez
(1528- 1604), Luis de Molina (1536-1600), Francisco Suárez (1548-1617), Ro berto Bellarmino (1542-1621), Athanasius Kircher (1601-1680), Luigi Taparelli D’Azeglio (1793-1862), Matteo Liberatore (1810-
1892), Gaetano Sanseverino (1811-1865), Joseph Kleutgen (1811-1883), Til mann Pesch (1836-1899), Konstantin Gutberlet (1837-1928), Salvatore Tongiorgi (1820-1863), Louis Billot (1846-1931), Albert
Farges (1848- 1926), Désiré Mercier (1851-1926), Antonin Sertillanges (1863-1948), Joseph Maréchal (1878-1944), Guido Mattiussi (1852-1925), Edith Stein (1891-1942), Jacques Maritain (1882-1973).
S végül, említsük meg kortársaink közül: Charles Boyer, Paolo Dezza, R.Garrigou-Lagrange (Róma), Joseph van Steenberghen és Raeymaeker (Louvain), Claude Tresmontant (Franciaország), Olgiati, Masnovo és
Vanni Rovighi (Milano), Gustavo Bontadini, Virgilio Melchiorre továbbá a Milánói Katolikus Egyetem jelenlegi rektora Adriano Bausola, Ottobello és Righi (Genova), Cornelio Fabro (Perugia), Carlo Giacon
(Padova), M. Limbeck, K. Rahner és A. Krempel (Németország), Bemard Lonergan (Toronto), N. Incardona és L. Jamarrone (Palermo), Michele Sciacca és Carlo Arata (Genova), Angel Luis Gonzalez, Tomas
Alvira, Juan Sanguineti, Alejandro Llano a navarrai egyetemről stb.
Walter Kasper:
a hit ma épp a világtól való menekülés ellentéte
A keresztény filozófia nem kínál kötelező érvényű utat, nem keresi Isten lété nek abszolút bizonyítékát, a hit ugyanis így nem lenne hit. Az Istenhez vezető utakat, mint a Biblia is hangsúlyozza, az élet, a nagy próféták és
Krisztus tanú ságtétele, a régmúlt és a jelen hiteles keresztényei mutatják meg. A Biblia ezen túl a természet útjára is felhívja a figyelmet, s a neotomizmus ezen halad.
Az ember ezek nélkül óhatatlanul a reménytelenség, és a közöny szaka dékába zuhanna. S hogy Isten valójában ki, azt ma úgy fogalmazhatnánk meg, hogy akit nemcsak filozófia révén érhetünk el, hanem - az
esetek többségében - átfogó egzisztenciális intuíció által, amely nem más, mint az élet abszurditásának tagadása és értelmének igenlése.
Isten az a hatalom, amely lehetővé teszi, hogy reménykedjünk az emberiség jövőjében, amely megszabadít az életuntságtól, s bátorságot ad, hogy jobbá tegyük a világot. A hit tehát épp a világtól való mene külés
ellentéte: a hit nemhogy nem csökkenti az ember kutatásait, ter veit és küzdelmeit, hanem ihleti és megerősíti őket. Nem pótlék, amely vigaszt nyújt a csalódásokban, hanem reményforrás, a teljes értékű élet
bátorítója. Ha a hit megtalálta saját autentikusságát, abban az ateista kritikának is nagy szerepe volt, minthogy segítettek elválasztani az ocsút a tiszta búzától.
Ha ma meg akarjuk mutatni, mi a hit lényege, azzal az egyetlen, döntő kérdéssel is megelégedhetnénk, hogy melyik attitűd van nagyobb össz hangban az emberi élettel: a hit vagy a hitetlenség?
Mindenki szabadon dönthet, s ebből a nézőpontból egész biztosan nem mondhatjuk, hogy a hit távol áll a modern ember tapasztalataitól és érdeklődésétől.19
A filozófia, amely a külső valóságból indul ki, nem számol közvetlen kap csolattal, belső tapasztalással, amelyet az intuíció kínál, és még mikor meg győző is, csupán hideg, absztrakt és távoli képet nyújt a „legfőbb
lényről”.
Mindazonáltal, hogy senki ne gondolja a hitet pusztán szubjektív szük ségletnek, amelynek nincs alapja a minket körülvevő külvilágban, bemu tatok két filozófiai utat Istenhez, mégpedig közérthető és egyszerű
formá ban. így azok is megérthetik, akik nem járatosak a filozófiában, én pedig más érvekre, esetleg ezek részletesebb változatára hagyom, hogy a techni kai és szakmai jellegű részleteket pontosan kidolgozzák.

106 107
Filozófiák Filozófiák

Üres pénztárcából nem hullanak milliók

Martin Heidegger, az egzisztencialista filozófus Bevezetés a metafizikába című könyvét a következő kérdéssel kezdi: „Miért vannak a dolgok, mi ért vagyok én, miért van a világ, miért nem inkább a semmi van?”
Abban mindnyájan egyetértünk, hogy ha valami megtörténik, kell len nie egy vele arányos oknak is. Nem tapasztalati jelenség kutatásakor, ta nulmányozásakor, eredetének feltárásakor pedig az elégséges ok
menedé kéhez fordulunk.
A más bolygókon élő értelmes lények létét nemcsak akkor ismernénk el, ha látnánk őket. Elég lenne, ha „értelmes” rádióadást vennénk, ame lyek például matematikai formulákat közölnének, vagy nem ember alkot
ta funkcionális tárgyakat találnánk. A régi idők népeiről, művészeiről és feltalálóiról is képet alkothatunk, bár nevüket sem ismerjük, ha az általuk készített tárgyakat szemléljük.
A csillagászok, például Le Verrier az elégséges ok elvének, illetve saját számításaiknak felhasználásával olyan égitesteket fedeztek fel, amelyek nem látszanak a távcsöveken. Rutherford behatóan tanulmányozta az
atom viselkedését, bár a legkiválóbb mikroszkóppal sem látta.
Nem kell, hogy az okot láthassuk vagy érinthessük. Az ultraibolya és infravörös sugarak, a gravitációs erő, a rádióhullámok, a nukleáris sugár zás mind-mind jól ismert okok, ám senki nem látta őket. Elég, ha
hatásai kat tapasztaljuk.
Értelmünk igazolja, hogy az elégséges ok elve a materiális világon túl is érvényesül, a spirituális események is igazolják. Ha egy esemény megtör ténik, mindig megvan a vele arányos oka. Semmi nem lesz a
semmiből.

Joseph van Steenberghen:

Istenhez az élet nagy értékein át vezető út
Joseph van Steenberghen, aki ma már a Louvaini Egyetem filozófiai do cense, írta le az Istenhez vezető alábbi utat.20

Első lépés:
Kell, hogy legyen egy örök létező, amely nem okozata semminek éssenkinek. Egyelőre tegyük félre azt a kérdést, hogy vajon az anyag, az univerzum, a természet, a lélek, Isten, vagy valami más ez a létező. Kell
azonban va lami olyannak lennie, ami önmagától létezik, aminek nincs más teremtő je, vagy lét-oka. Nevezzük ezt a valamit abszolút létezőnek, mivel nincs rajta kívül eső oka, nem függ más létezőtől: eloldott (ab-
solutum) vala mely ok befogadásától, valamely más létezőtől való függéstől.
Tökéletesen elképzelhetetlen számunkra egy olyan létező anyag, amelynek ne volna kezdete, s létezése kiterjedne a felfoghatatlan örökké valóságra, vagy ami éppúgy elgondolhatatlan, egy vég nélküli időbe.
Az ész mindazonáltal éppen ezt követeli. Ha nem lenne örök létező, ak kor csakis olyan lények lennének, amilyenekről tapasztalatunk van, vagyis lét-okkal és időbeli kezdettel rendelkező lények. Ha azonban ezt a
lehe tőséget közelebbről is megvizsgáljuk, képtelennek bizonyul.
Minden lény kapná ugyanis a létét, de nem lenne olyan, aki legelőször adná. Olyan helyzet alakulna ki, mint abban a csatárláncban, amelynek tagjai vízzel teli vödröket adogatnak, de hiányzik az első, aki telemeríti
a vödröt. Vagy más hasonlattal, mint olyan tükrök esetében, amelyek a sor ban előttük lévő fényét tükrözik vissza, de a sorozat elejéről hiányzik a fényforrás; esetleg, abban a végtelen telefon- vagy tévéhálózatban,
amely szavakat és képeket közvetít, de a vonal végén, vagy a kamerák előtt nincs senki. Egyszóval, létrehozók és létrehozottak láncolata elképzelhetetlen olyasmi nélkül, mint első-létrehozó-forrás.
Ezek a példák sejtetik azt a totális és végtelen különbséget, amely az abszo lút, illetve az általunk érzékelt minden létező közt van, ideértve magunkat is. Szükségszerű, hogy legyen a létnek valamely legelső eredete,
amely nem mástól kapta létét, minthogy maga a lét forrása; létezésének magyarázata nem valamely más létezőben van, hanem benne magában. O a totálisan más. Ha az örökkévalóságban, az idők kezdete előtt
semmi nem létezett volna, abszolút létező sem, akkor most sem létezne semmi, mert A SEM MIBŐL SEMMI NEM LESZ.
Tehát az ész megköveteli ezt a létforrást, s olyasvalaminek tartja, ami bármely létező fajtára érvényes, nemcsak a földi jelenségekre.
Második lépés:
A nem-teremtett lénynek magában kell hordoznia minden tökéletessé get, amelyet érzékelünk vagy érzékelhetünk.
A nem-teremtett lény tehát öröktől fogva létezik. Nem azért létezik, mert valami más létrehozta, mint mindent, amit magunk körül látunk, ha nem mert a létezés önnön lényegének része.
Nyilvánvalóan ez a lény minden létező - élőlény és ember -lét-oka. Ha pedig minden dolog tőle származik, akkor a létezők - élőlények és embe rek - tökéletességeinek is forrása lesz: köztük a természet
szépségeinek, az élő testek változatos biológiai szervezettségének, képességeinek, erőinek és készségeinek, az intelligenciának, az intuíciónak, az érzékeny ségnek, az örömnek és gyönyörűségnek, az élni
akarásnak, a bátorságnak, a mások iránti odaadásnak, a bizalomnak, a szilárdságnak, a szeretetnek

108 109
Filozófiák Filozófiák

és barátságnak, a becsületességnek és őszinteségnek, az igazságosságnak, a nyugalomnak, a belső békének, humorérzéknek, a megismerés és tapasz talás gazdagságának, a szabadságnak stb...
Ez a lény legalább potenciálisan magában hordozza mindezeket a töké letességeket; amint a magban benne rejlik a növény, vagy a gyermekben egy intelligens felnőtt lehetősége. Amiből nem lehet egy adott létezőt
lét rehozni, az nem származhat a létezőtől.2'
Az, aki állítja, hogy a tökéletesség az idők folyamán saját magától jön létre a semmiből, semmilyen konzisztenciát és realitást sem tulajdonít ne ki. Azzal egyetértünk, hogy az élők tökéletessége gyakorlás révén
fejlődik ki, mindazonáltal ez nem történhetne meg, ha nem volna meg bennük az öntökéletesítés lehetősége.
Az első létező nem csupán potenciális formában tartalmazza az élet és az emberi lélek tökéletességeit. Egy olyan létező ugyanis, amely potenci álisan rendelkezik valamely tökéletességgel, egy másik létezőt
feltételez, amely kifejlett formában hordozta azt, és átadta neki.
Úgy a potencialitás, mint a kifejlett tökéletesség érték, s valami reális do log. Az intelligencia a felnőttben kifejlett tökéletesség, a gyermekben poten cialitás; a kődarabokban vagy a gázokban ellenben sem egyik,
sem másik.
A potencialitás éppoly valós dolog, mint egy aranybánya, s bár másfé leképpen, de talán még inkább reális. Ha nincs bányám, nem tudom sem magamnak, sem másnak megadni, és nem tudom az idők során a sem
miből kifejleszteni. Teremtés révén megkaphatunk valamely potenciali tást, de akkor a teremtő létezőnek rendelkeznie kell vele. Senki és semmi nem adhat olyasmit, ami nincs neki.
Mítosz, légből kapott állítás, hogy potencialitások a semmiből jönnek létre, s aztán idővel kifejlődnek. Minden potencialitás (lehetőség és ké pesség) egy másik létezőben már aktuális (valóságos) tökéletességet
felté telez, amely biztosítja őket.22
A szépség az anyagba oltott harmónia sejtelme. A technikai szervezés olyan eszmék sorozata, amelyek egy meghatározott cél érdekében koor dinálják az eszközöket. Az intelligencia képesség a dolgok
természetével való azonosulásra és lényegük átlátására. A türelem egyik eleme a vá gyakozás valami után, a másik, hogy sokáig képesek legyünk tevékeny kedni érte és várakozni rá. A szeretet a másikkal és a
másik javával va ló azonosulás adománya. És így tovább. A definíciók persze sosem tel jesek, ám attól az adott tökéletesség és a neki megfelelő potencialitás még valóságos, és mint ilyen nem keletkezhet a
semmiből, még évmilli árdok alatt sem. Nulla intelligenciából és szeretetből nulla intelligencia vagy szeretet keletkezik.
Azt a potencialitást és tökéletességet, amelyet ma a világban találunk, azt a nem teremtett létező oltotta belé, aki senkitől nem kapott semmit, hanem mindent öröktől magában hordozott. adományozta a létezők
sokféle potencialitását, s olyan feltételek közé helyezte őket, hogy az idők folyamán kifejlődhessenek.
Jacques Maritain ezt így foglalja össze: „Minthogy a jóság, a szépség, az élet, az ismeret, a szeretet és végeredményben maga a létezés is külön böző fokon jelentkezik a létezőkben, szükségszerű, hogy valahol
megle gyen ezeknek az értékeknek legfelsőbb, legmagasabb foka is...” „Minden jó és szép dolog csak részlegesen és részesülés útján lesz szép és jó”.
„Bármilyen létezőt veszünk, ha jósága származékos, akkor azt egy má sik létezőtől kapta. Itt is el kell jutnunk egy legelső, eredő okhoz, amely lényegénél fogva, azaz önmagában véve jó.”23

Jacques Maritain: az erkölcs, mint Istenhez vezető út A helyes erkölcsi döntés útja mindenki számára elfogadható filozófiai út Istenhez.
A becsületes ember nem károsítja meg hazugság révén a másikat. S nem azért nem teszi, mert nem származik belőle haszna vagy mert fél, hogy ki derül az igazság: egyszerűen csak mert tudja, hogy ez rossz.
„Mit rejt ez a cselekvés?” - kérdi Maritain. „Az ilyen ember intelligen ciája ismeri a jó és a rossz közti különbséget, és tudja, hogy a jót azért kell tennie, mert jó. Ez formális indíték, amely legyőzi a hasznossági és
gya korlati szempontokat.”
«A jót önmagáért tenni»-elve szükségszerűen feltételezi, hogy van egy eszményi és kötelező érvényű, rendet és emberi cselekvést szabályozó olyan törvény, amely a tények rendje fölött áll.”
„S hogyan létezhetne a gyakorlat fölött álló törvény... ha eredete nem egy mindennél magasabbrendű létező, a Jóság maga?”
„Hogyan közeledhetnék egész lényemmel e transzcendens törvénynek való megfeleléshez, ha ugyanakkor nem közelednék még elmélyültebben a Jó felé, s nem rendelném életemet a Jó alá, ami az én javam?”
„Előfordulhat, hogy valaki, akiben megvan az az erkölcsi ismeret, amelyről szó volt, de nem válik tudatossá, nemcsak hogy tudatos értelmé vel nem ismeri el Istent, hanem ugyanez a tudatos értelem tagadja Isten
létét, s e félreértésnél, vagy tévedésnél fogva az ateizmus mellett foglal ál lást. Ateistának hiszi magát, de valójában nem lehet az, ha a jót válasz totta, mégpedig az erkölcsi alapállás szintjén, önmagáért.”24

110 111
Filozófiák Filozófiák
Modern filozófusok útja Istenhez
Jó néhány modern filozófus és gondolkodó jut el Istenhez, egyesek in kább racionális, mások inkább intuitív úton.

Immánuel Kant (1724-1804)

Kant és kritikai filozófiájának követői ugyan tagadják, hogy a tiszta ész el juthat a transzcendenshez, azt azonban elismerik, hogy Isten nélkül az erköl csi törvénynek nem lenne alapja; nem lehetne az a kategorikus
imperatívusz, amely minden ember számára kötelező. Továbbá, egyetlen igazságos törvény sem lehetne, hiszen a halál után a gazemberre és a hősre ugyanaz várna.
A gyakorlati ész pedig oda vezeti a német filozófust, hogy elfogadjon bizonyos posztulátumokat, mint az erkölcs lehetőség-feltételeit. Ezek a következők: van szabad akarat, a lélek halhatatlan, van Isten, aki igazsá
gosan ítél az emberi cselekedetekről.25

Marie-Francoise Maine de Biran (1766-1824)

Belső érzékünk azt mondja, hogy létezik egy minden dolgot elrendező lény, vagyis Istent a világmindenség rendjében mutatja meg.26

Giuseppe Mazzini (1805-1872)

Az egoizmus eltakarja Istent, a haza és az emberiség szeretete viszont megmutatja. Isten nélkül az anyagiasság és az egoizmus diadalmaskodik, elbuknak az eszmények.

Antonio Rosmini (1797-1855)

Minden ember természetes intuícióval rendelkezik az Ideális Létezőről. Az erkölcsi törvény az istenszeretetben teljesedik ki, az abszolút létezőt pedig abszolút módon kell szeretnünk.27
Vincenzo Gioberti (1801-1852)
Elménk közvetlen, egyenes úton fogja fel Isten létét, és ez az intuíció tesz értelmes lénnyé minket. A tökéletes Létezőről való eredendő intuíci ónk által ismerjük meg a többi létezőt a maga valóságában,
amennyiben princípiumuk megvan Istenben.28

Sorén Kierkegaard (1813-1855)

Az egzisztencialisták mestere introspekcióval (saját lelkének belső meg figyelésével) jut el Istenhez. Saját lelkében az ember nem istenbizonyíté kot talál, hanem valami fontosabbat: felfogja a hozzá, mint egyénhez
in tézett szavakat.29
Alphonse Gratry (1805-1872)
Az embernek vannak külső érzékei, amelyekkel a térbeli létezőket ér zékeli; van belső érzéke, amellyel önmagát és felebarátait ismeri meg; s végül, van istenérzéke, amely által önmaga gyengeségét felismerve
lelké ben megtalálja Istent.
Léon Öllé Laprune (1839-1898)
Ez a filozófus is elismeri a nyugodt és komoly introspekció alapvető fontosságát, amelyhez az erkölcsi értékek gyakorlati kutatásának kell tár sulnia. Az az ember, aki e két érték által teljes önismeretre jut, rájön
arra is, hogy vágyainak és tetteinek mozgatórugója a jobbra, a végtelenre, az Istenre való belső törekvés.30
Maurice Blondel (1861-1949)
Felfedezett egy olyan utat Istenhez, amely különösen a modern ember nek szólhat. Eszerint minden emberi cselekvés Isten felé törekszik, még akkor is, ha ez a törekvés nem feltétlenül tudatos.
Az ember rendelkezik a végtelen eszméjével, s ehhez mér mindent, s ta lál mindent kevesebbnek, mint amilyen a vágya volt. Blondel pszichológi ai alapon igazolja, hogy a természetfeletti nem egyszerűen nem
lehetetlen vagy fölösleges, de szükségszerű kiteljesítője az embernek.31
Etienne Boutroux (1845-1921)
A tudomány személytelen, hűvös és objektív képet fest az embert körülvevő világról. Az élet azonban hisz az értékekben (a társas kapcsola tok, a művészetek, az erkölcs stb. értékeiben). Nem elég a tudomány,
hogy értéket válasszunk, hogy szeressük: hinnünk is kell benne. Hit, ide ál, lelkesedés: ezek az emberi cselekvés feltételei, egyfajta abszolút embe ri szükséglet. Ugyanakkor, egyben a vallás építőkövei is. A hit
eszményt, az eszmény Istent feltételez.32
Max Sheler (1875-1928)
Dolgok és személyek csak akkor nyernek spirituális értéket, ha a transzcendencia fényében nézzük őket. E nélkül az érték nélkül az életnek nem lenne értelme, s nem lenne érdemes leélni.33
Henri Bergson (1859-1941)
Az igazi ismeret az intuíció, s ez a dolgok belsejének átélése. A teljes való ság örök folyam, s ezt rögzített, merev fogalmaink nem tudják visszaadni. Az élet folyamának Isten a kimeríthetetlen forrása, szűnhetetlen
élete; így jele nik meg a keresztény misztikusok életében és tapasztalataiban.34

112 113
Karljaspers (1883-1969)
Filozófiák
Az ember a metafizika kudarcában és saját lelkiélete örök ellentmondá saiban megérzi
egy nála hatalmasabb létező jelenlétét: az ember misztéri uma bizonyítja Isten létét.35
Jean Paul Sartre
Sartre ateista, a maga módján mégis igazolja Isten szükségszerűségét. Eszerint az ember
Istenné akar válni: ez alapvető vágya, ám minden ezirányú erőfeszítése hiú, minden
szenvedése hiábavaló. Az ember lénye ge a hasztalan szenvedély, ezért undorodik magától és
a világtól is.36
Martin Heidegger
Azt vallja, hogy Isten és túlvilág nélkül az életnek nincs értelme. Számára az evilági lét a
semmivel egyenlő, hiszen minden dolog a halál felé tart, és el vész benne. Innen származik az
egzisztenciális szorongás és Isten keresése.37
Gábriel Marcel (1889-1973)
A filozófia megélt belső tapasztalat, amely által észrevesszük, hogy nem mi magunk
vagyunk a lét, hanem csupán egy felsőbb princípiumban részesülünk, s hogy ha önmagunkat
megtagadjuk Istenért, megnyílunk a szeretet előtt.38
León Csesztov (1866-1938)
A spekulatív filozófia nem tárja fel az élet értelmét. Az csak Isten és a hit által érhető el.3’
Nyikolaj Bergyajev (1864-1948)
Az igazi filozófus nem arra törekszik, hogy megismerje az univerzum szerkezetét, hanem
hogy meggyógyítsa az emberiséget. Az ilyen filozófus vallási tapasztalatairól beszél, az
ilyen filozófus elhivatott.40
Louis Lavelle (1883-1951)
Az ember a filozófiai introspekció révén tudatára ébred, hogy folyama tosan részesül,
merít a Létezőből. Önismeretre szert tenni annyi, mint megismerni Istent önmagunkban. 41
René Le Senne (1882-1954)
Az értékek az emberi cselekvés normái. Az értékeket egy abszolút ér tékhez, Istenhez való
közelségük alapján értékeljük. A lelki üdvösség hite az értékekben és az abszolút értékben
van.42
Filozófiák Filozófiák
Sok filozófus választotta ezt az utat Isten megközelítésére, például Kari Löwith (Német-ország), Paul Ricoeur (Sorbonne), Vittorio Mathieu (To rino), Luigi Stefanini (Padova), Teodorico Moretti Costanzi, Tina
Manfredini és Maurizio Malaguti (Bologna), Antonio Padovani (Padova).
Filozófiák
Jacques Maritain (1882-1973)
114
Az Istenhez vezető út olyan tapasztalat, amelyet a jó választásával nye rünk, illetve
amelyet Isten barátai, azaz a misztikusok mutatnak. A mo dern tudományok fényében
vizsgálja felül Szent Tamás híres öt útját, majd mutat egy hatodik utat is, az intuitív
tapasztalatét, amelyet jórészt új spe kulatív alapra helyezett.43
Augusto Guzzo
A torinói egyetem tanára volt. A lélek szerinte lényegében olyan erköl csiség, amelyet
egy kötelező érvényű és univerzális eszmény vezet, mely nek nem kell materiálisán is
léteznie. Ez az etikai esemény mutatja meg Is ten létét és szükségességét.44
Luigi Pareyson
is a torinói egyetem tanára volt. A filozófiának megvan a képessége és a
kötelezettsége, hogy Istennel foglalkozzon, s ehhez olyan gondolko dási formát használjon,
amely alkalmas a vallási tapasztalatok kezelésére, s megvilágítja mélységesen emberi
jelentésüket és egyetemes érvényüket. A legnagyobb filozófiai kérdés, a rossz problémája is
csak Krisztus szemé lyében és szenvedésében oldódik meg.45
Cornelio Fabro
A perugiai egyetemen tanított. Szerinte minden igazság értéke és jelen tése a legelső
igazságban, az abszolútumban rejlik, az emberi lélek pedig mindaddig nem talál békét, míg
meg nem nyugszik ebben a legfőbb igaz ságban, tehát Istenben.46
Angel Luis Gonzalez
A navarrai és pamplonai egyetem tanára. A filozófiai gondolkodás úgy közelíti meg
Istent, mint a világegyetem ős-okát, s az ebből következő tö kéletességeket és
attribútumokat tulajdonítja Istennek.47
Emmanuel Lévinas
A Sorbonne tanára, az egyik legismertebb kortárs filozófus. Szerinte az etika Isten
felfedezésében a metafizika előtt jár. Őrá utal a más, a másság arculata, és a rajta megjelenő
erkölcsi törvény.48
Augusto dél Noce
A római Egyetem tanára volt (meghalt 1989-ben). Szerinte a modern filozófia két nagy
ágra, egy vallásos és ateista irányzatra szakadt. Az utób bi legteljesebb kifejezése a
marxizmus. A marxizmus, mint filozófia mára azonban kudarcot vallott, s ez megemeli a
vallásos áramlatot.4’
Jegyzetek az 5. fejezethez
4

1 G. MARCHESI, Dalia negazione di Dió alla divinizzazione deli’ uomo, in„Civiltá Cattolica”, 1982., I, 17-32. old.
1 C. FABRO, Introduzione all’ateismo, Stúdium, Róma 1969. A. DEL NOCE, II probléma dell’ateismo, II Mulino, Bologna 1964., AA, W, Dibattito sull’ateis mo, Morcelliana, Brescia 1967., H. De LUBAC, Ateismo e senso dell’uomo,
Cittadella, Assisi 1968., AA. W, L’ateismo contemporaneo, SEI, 1967-70. 4 kö tet, A. GANOCZY, Parlare di Dió nella societá odierna, Paideia, Brescia 1980., J. B. LOTZ, II probléma di Dió oggi, in „Civiltá Cattolica” 1981., II 250-
262 old.
3 L. FEUERBACH, L’ essenza deli’ cristianesimo, Universale Economica, Milano 1949., 17., 103., 158. old.
4 ID., La filosofia dell’avvenire, Laterza, Bari 1975., 93., 18., 20. old. 5 K. MARX, Manoscritti economici-filosofici dél 1844, in Opere scelte, Editori riuniti, Róma 1960. 157. old.
6 ID., Per la critica della filosofia dél diritto di Hegel, 57-5. old. 7 G. MARCHESI, id. cikk 27. old.
8 F. NIETZSCHE, Ecce homo, in Opere, Adelphi, Milano 1970., VI. kötet, III. 375. old. 9 ID., La gaia scienza, in Opere, id., V kötet, II. 204-205. old. 10 Cf Y. LEDURE, II pensiero cristiano di fronté alla critica di Nietzsche, in
„Concilium” 1981., 5, 745-759. old.
11 A. SZOLZSENYICIN, cikk a „National Review”- ból, 1983. július 22., New York. 12 A. BAUSOLA, (a Milánói Katolikus Egyetem rektora), Del Noce, sfida all’ ateismo, „Avvenire” 1990. január 10. és 20.
13 U.o.
14 Cf C. FABRO, Introduzione all’ ateismo moderno, id. 944-973. old., J. LOTZ, Né ateismo né teismo nella filosofia di M. Heidegger, in AA. W, L’ ateismo con temporaneo, SEI, Torino 1968., AA.W, Heidegger et la question de
Dieu, Grasset, Paris 1980., M. HEIDEGGER, Lettera suli’ umanesimo, G. Vattimo gondozásában, SEI, Torino 1975.
15 M. HEIDEGGER, Che cos’ é la metafisica?, La Nuova Italia, Firenze 1953., Dell’ ssenza della veritá, Bocca, Milano 1952.
16 G. MARCHESI, II probléma di Dió da Nietzsche a Heidegger, in „Civiltá Cattolica”, 1982., II, 545-559. old. Cf J. LOTZ, Uomo-essere-tempo-Dio: sül dialogo tra Heidegger e Tommaso d’ Aquino, in „Rassegna di teológia”, 1978.,
306. old. Az egész kötet Heideggernek szentelt.
17 Néhány a kritikai realizmus számos neo-tomista szövegéből: S. BRETON, Ap proches phénoménologiques de l’etre, Viite, Paris 1959., L. CHIESA, La base dél realismo e la critica neokantiana, Univ. Lateranense, Róma 1969., A. DE
CONNINCK, L’ unité de la connaissance humain et la fondement de són valeur, Louvain-Bruges 1943., E. GILSON, Réalisme thomiste et critique de la connaissance, Paris 1939., E. JACQUES, Introduction au probleme de la con
naissance, Pubblications Universitaires, Louvain 1953., B. LONERGAN, In sight, a study of humán understanding, Longmans, London 1963., J. MAREC HAL, La critique de Kant, Le Thomisme devant la philosophie critique, Paris
1947., R. MASI, L’ essere e la veritá, Morcelliana, Brescia 1957., J. VAN STEENBERGHEN, Epistémologie, Louvain 1945., stb.
18 T. CORBISHLEY, Perché la ragione ragionevole, Ed. 11 seme, Milano 1962. 20-21. old., L. BOGLIOLO, Antropologia filosofica: alla scoperta deli’ uomo, Univ. Lateranense, Róma 1972.
” Cf W. KASPER, (a Tübingeni és Münsteri Egyetem docense) Introduzione alla fede, olasz ford., Queriniana, Brescia 1973.
20 J. F. VAN STEENBERGHEN, Come sappiamo che Dió esiste, olasz ford., Ró ma 1966.
21 E. GILSON, Dió e la filosofia, Massimo, Milano 1984., C. FABRO, Le prove deli’ esistenza di Dió, La Scuola, Brescia 1980.
22 U. BENEDETTI, Dió. II senso della storia, Vita e Pensiero, Milano 1983. 23 J. MARITA1N, Alla ricerca di Dió, Ed. Paoline, Róma 1972., 50-51. old. 24 J. MARITAIN, Approches de Dieu, olasz: Alla ricerca di Dió, Ed. Paoline, Ró
ma 1972., 89-94. old.
25 Fondazione della metafisica dei costumi, 1785.
26 Fondamenti della morálé e della religione, 1818.
27 Principi della scienza morálé, 1831.
28 La teória dél soprannaturale, 1838.
29 Aut-aut, 1843., Timore e tremore, 1843., Stadi nel cammino della vita, 1845. 30 Della certezza morálé, 1881., Il valore della vita, 1895.
31 II pensiero, 1934., L’ essere e gli esseri, 1935., L azione, 1936., La filosofia e lo spirito cristiano, 1944., Le esigenze filosofiche dél Cristianesimo, 1950.

117
116
Filozófiák

32 Scienza e religione, 1908.

33 Dell’ eterno nell’ uomo, 1921.
34 L’ evoluzione creatrice, 1907., Le due sorgenti della morálé e della religione, 1932.
35 Filosofia, 1932.
36 L essere e il nulla, 1943.
37 L essere e il tempó, 1927.
38 Diario metafisico, 1927, Homo viator, 1943.
39 Atene e Gerusalemme.
40II senso deli’ atto creatore, 1916., Spirito e libertá, 1934., Cinque meditazioni suli’ esistenza, 1936.
41 Dell’ essere, Dell’ atto.
42 Introduzione alla metafisica, 1925.
43 Alla ricerca di Dió, olasz ford., 1972.
44 Veritá e realtá, 1921., Idealismo e Cristianesimo, 1936.
45 Filosofia ed esperienza religiosa, 1985., La filosofia e il probléma dél male, 1986, Un discorso temerario, il male in Dió, 1988.
46 Introduzione al probléma teologico, 1953., Introduzione all’ ateismo moderno, 1969.
47 Filosofia di Dió, 1988.
48 E. LEVINAS, Totalitá e infinito, 1961., Altrimenti ebe essere, 1978., De Dieu qui vient á l’ idée, 1982.
49 A. DEL NOCE, II probléma deli’ ateismo, II Mulino, Bologna 1964.

6. Hinduizmus és panteizmus

Ha minden Isten, akkor semmi sem az

Azok az ideológiák, amelyek a nyugati társadalom mai értékválságát okozták, panteizmusra és ateizmusra épülnek.
Az ateizmus és a panteizmus közeli rokonságban áll: ha az anyagi világ az Isten, középpontban az emberrel, akkor Isten nincs is. Krisztus kinyilatkoztatása szerint az embert arra rendelte a Teremtő, hogy Isten
utasításait követve, vele tökéletes szeretetközösségre lépve ter mészetének részévé váljon. Nos, ettől ma még nagyon messze vagyunk. Sok mai szekta szerveződik alapvetően panteisztikus elképzelések kö ré:
eszerint az Univerzum maga az Isten, az „én” pedig ennek része. A szenvedést úgy győzhetem le, ha tudatára ébredek saját isteni mivoltom nak. Minden jó, és a bűn nem létezik.
A „panteizmus” kifejezés a görög „pan” (=minden) és „theós” (=Isten) szavak összetételéből származik, s azt jelenti: minden Isten. így hát az „univerzum”, a „természet” és az „emberiség” lesznek azok a legfelsőbb
értékek, amelyek a többi érték forrásai. Ez olyan világra utal, amely ön magában is elég, azaz magában hordozza magyarázatát, maga teremti meg önmagát és törvényeit, tehát „isteni”, és nincs szüksége külső,
transzcen dens teremtőre.
A természetet és a nircisztikus ember: ez minden antik és modern po gányság és bálványimádás lényege, forogjon a Nap-Isten, Föld-Istennő, Háború-Isten, Szex-Istennő, Haszon-Isten, Párt-Isten vagy az
Emberiség Isten körül. Minden bűn lényege, hogy magam akarom kijelölni legfőbb törekvésemet, életcélomat. A Biblia első lapján megmutatja, mert „enni a rossz és jó tudásának gyümölcséből” azt jelenti, hogy a
magam számára én döntöm el, mi a jó és a rossz. „Isten jól tudja, hogy amely napon a tudás almájából esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat”. (Tér. 3,5)
A panteizmus, az ateizmus és a bűn olyan elektromos készülék, amely konnektor és elem nélkül is működik, vagy olyan tévékészülék, amely úgy mutat képeket, hogy nincs összeköttetésben semmilyen tévéadóval.
Olyan ember, aki az igaz Isten segítsége nélkül óhajt megistenülni.

119
118
Hinduizmus és panteizmus Hinduizmus és panteizmus

Üres kalapból nyulat...

A panteizmus ellentmondásossága
A krisztusi kinyilatkoztatás szerint Isten alkotta a természetet és az em bert, de mindkettőben kárt tett az emberi bűn. Isten jelen van a természet ben és az emberben, de nem azonos egyikkel sem. Imádni valakit,
aki velünk lakik egy összedűlő házban, és akitől segítséget várunk a felújításhoz, nem ugyanaz, mint az összedűlő házat imádni.
Az imént megmutattuk, és érvekkel is alátámasztottuk, hogy az Univer zum története nem véletlenszerűn alakul, épp ellenkezőleg: maga a „Nem-véletlen” irányítja, aki végső soron nem más, mint a vallások Iste
ne. A panteisták szerint ez a „Nem-véletlen” nem a kozmosz felett áll, ha nem teljesen azonos vele. Ne felejtsük el, hogy annak a „véletlennek”, amely az első ultravírust létrehozta, és továbbalakította egészen
Beetho venig és Einsteinig, legalábbis el kellett érnie ez utóbbiak intellektuális színvonalát. Claude Tresmontant, a neves francia filozófus így ír: „A szer vező formának, amely az anyagból szervezetet és
gondolkodó lényt csinál, legalábbis egyenlő szinten kell állnia az általa elért legmagasabb ered ménnyel.” Vagyis, minimum emberi személyesség, öntudat és gondolko dás jellemzi, minthogy alkotta az embert. Ez
annyit jelent, hogy leg alábbis azt el kell ismernünk benne, ami az emberben is megvan: a sze mélyiséget és a gondolkodást.'
A panteizmus viszont, mint Tresmontant mondja, „a világban immanens értelemnek, a benne működő Abszolútumnak tulajdonképpen magának kell világgá alakulnia. Azzá lesz, amit megvalósít. A kozmogónia
egybeesik a teogóniával. A természet fejlődése magának Istennek a fejlődése... Az Abszo lútum eszerint kezdetben befejezetlen, tökéletlen, és fokozatosan előrehal adva találja ki saját magát; továbbá, a puszta anyag
szintjén nincs öntudata vagy élete, mindez csak az emberiséggel alakulna ki.”2
Tresmontant idézett művében a panteizmusban lévő ellentmondásokat is bemutatja:
1. A több, ami a kevesebből ered. A panteisták szerint Isten matéria púra (puszta anyag) volt, mielőtt útjára indította az életet és az intelligen ciát. És az volt örök idők óta, korszakok végtelen milliárdjain át.
Nos, ebből az az abszurditás következik, hogy az anyag egyszer csak mindenféle ok és cél nélkül fejlődni kezdett, elindította a saját evolúció ját, s egy adott pillanattól kezdve évmilliárdokon át ugyanabba az
irányba, ugyanazon tökéletesedés felé haladt anélkül, hogy bármilyen terv vagy céleszmény irányította volna. Továbbá, hogy intelligencia hí ján is értelmes lényként viselkedett, és olyan természeti törvényeket
al
kötött, amelyek élő szervezeteket hoztak létre, bár ennek egyáltalán semmi esélye sem volt. Ez az anyag gazdagodott olyan összetevőkkel, amelyek előzőleg nem voltunk benne, és később sem kerültek bele.
Olyan ez, mintha egy tehén diplomát szerezne, fizikai, kémiai, vagy bio lógiai Nobel-díjat kapna. Hát, ez lényegesen nagyobb csoda volna, mint a bibliai teremtés.
„Az az állítás, hogy az anyag képes számot vetni saját helyzetével, összetettségével, egyszerű paralogizmus (logikai hiba). Ahhoz az állításhoz hasonlít, hogy a szorzás, mint olyan megmagyarázza azokat az
összetett műveleteket, amelyben alkalmazzuk, és amelyek része. Ez az egész olyan, mintha a többet akarnánk a kevesebbel magyarázni.”3
2. Különböző és ellentétes intelligenciák. A panteizmus szerint az Uni verzum nem egyetlen lény, hanem különböző lények milliárdjaiból tevődik össze. Ezek közt vannak értelmesek, vannak becsületesek és becs
telenek, s vannak mások irányába jó- és rosszakaratúak. „Ha az emberek értelme valóban az egyetlen értelem lenne, amely irányítja a világot, min denkinek az egyetlen kozmikus intelligencia egyetlen elméjét és
gondola tát kéne tükröznie és ismételnie. Ámde látnunk kell, hogy hatalmas meny nyiségű olyan intelligencia van, amely egymástól teljesen különbözik, sza bad, és a legkevésbé sem vezethető le egy közös
alapstruktúrából.”''
Ilyenformán a rossz ugyanúgy Isten része lenne, mint a jó; a bűn ugyanúgy tőle származna, mint az igaz szeretet; Auschwitz éppúgy isteni lenne, mint Názáret; és a hóhérok is ugyanúgy Istenek lennének, mint a
szentek.
Nos, egy ilyen Isten aligha érdemeli meg, hogy imádják. 3. „Isten”, aki szokásai rabja. A természet - legalábbis a panteisták sze rint - ma már rendelkezik intelligenciával, eredetiséggel, kreativitással, éppannyira,
mint az ember. Csodálnunk kell, hogy évezredek óta, mióta az ember kutatja Isten törvényeit, pontosan úgy viselkedik, mint valami gépezet. Hát nem botrányos, hogy egy ilyen intelligens és tökéletes létező,
mindig oly szabályszerűen és törvényekhez hűen működik; akkor sem vál toztat viselkedésén, ha világos: törvényeinek és szabályainak követése ok vetlenül katasztrófához vezet. Ha személy volna, azt kéne
mondanunk, hogy szörnyen kegyetlen és makacs szokások menthetetlen rabja; ha vi szont gépezet, akkor csodálatra méltó darab.
Nos, tényleg van intelligencia, de csak abban, aki a természetet megal kotta, és ellátta olyan törvényekkel, amelyek jórészt érvényesülnek. A ter mészeti katasztrófák jelentik a legvilágosabb bizonyítékát, hogy a
termé szet olyan automata, amely értelmet csupán az általános jólét vonatkozá sában nyer, s nem az egyedi esetekben.

120 121
Hinduizmus és panteizmus
Hinduizmus és panteizmus

4. Az ösztönök -írja Vittorio Marcozzi - nem ritkán bonyolult műkö dések, amelyeket
csodálatos pontosság és tökéletesség vezérel bizonyos cél felé, amely lehet például a
fészekrakás, a nemzés, az utód gondozása, a létfenntartás stb... Az ilyen ösztönös
viselkedés, éppúgy, mint a vegeta tív életműködések is, magasan teleologikusak,
ugyanakkor megmagyaráz hatatlanok is, ha nem ismerjük el egy Intelligencia létezését. Az
Intelligen cia azonban nem a természetben van.”5
„Ha az intelligencia a természetben, vagy az adott ösztön szerint cse lekvő állatban
lenne, függenie kéne a tapasztalattól, csakhogy megelőzi azt. Már az a tény is ezt bizonyítja,
hogy az ösztönviselkedések többsége születéstől adott, mikor még nem is volt idejük, hogy
akár egyetlen ta pasztalatot is szerezzenek.”
Marcozzi itt rengeteg példát hoz az állatok életéből, majd így folytat ja: „A személyes
tapasztalat a személyes értelem gyümölcse, és nem örök lődik. Az ösztön ellenben igen,
tehát nem egyéni intelligencia eredménye, s nem is az ősök intelligenciájának terméke... Ez
az érv önmagában is elég, hogy bizonyítsa: az értelem hiányzik az állatból és a természetből
is.”
Az „ösztöncselekvések még olyankor is alapvetően állandóak és válto zatlanok, amikor
feleslegesek, esetleg károsak, és mikor az állatnak egyéb ként megvolna a fizikai lehetősége,
hogy a helyzethez alkalmazza őket...” Tehát, az ösztöncselekvés „nem a természet, és nem
az adott szervezet in telligenciájának gyümölcse.”
A másik érv, hogy az állatok nem tökéletesednek. „Ha az ösztön a ter mészet vagy az
egyes szervezetek intelligenciájának függvénye lenne, azt kéne mondanunk, hogy ez az
intelligencia egyenesen rendkívüli. Az élő szervezetek olyan bonyolult problémákat
oldanak meg, amelyeket az em ber csak többezer év vizsgálódásai után képes. Gondoljunk
azokra az ana tómiai, matematikai vagy mérnöki problémákra, amelyeket oly természe
tesen és elegánsan old meg minden homoknád, szivarsodró szőlőeszelény, vagy a hálót
szövő pókok.”
„Egy ilyen grandiózus értelemnek gyors ütemben kellene fejlődnie, leg alábbis műveiben
fokozatos tökéletesedésnek kellene végbemennie. Ezzel szemben minden állat alacsonyabb
rendű, mint az ember, s ösztöncselek vésükben kezdettől napjainkig nincs újdonság, nincs
egyetlen lépésnyi fejlődés sem.”6
Mint minden gépezet, a természet is épp eléggé funkcionális és éssze rű, hogy egy
intelligens okra mutasson, s ugyanakkor eléggé repetitív és mereven szabályozott, hogy
bizonyítsa: ez az ok nem maga.
A panteizmus megöli a szeretetet
A panteizmus önimádást, önszeretet, önirányítást, önmegváltást foglal magába. Az embert
nem szeretik, és sem szeret Valaki nála hatalmasab bat, ellenben szereti nagyságos
önmagát, s az emberiséget. Az igazi érték nem Isten, hanem mások.
Az embert nem Felsőbb Értelem vezeti egy olyan boldogság felé, amely fölötte áll,
hanem ki-ki maga - vagy a maga közösségével - választja meg legfőbb célját.
Ha az ember a rossz szakadékába zuhan, nincs olyan Valaki, aki meg szabadítaná: vagy
megmenti önmagát, vagy mások sietnek segítségére, de előfordulhat, hogy nem tud
szabadulni. Az emberiség egyedül van, csak saját erejére hagyatkozhat. Nem emeli föl egy
hatalmas kéz, magát kell hajánál fogva kihúznia.
Az ártatlanok szenvedésére a panteizmus szerint nincs segítség, hiszen a rossz része
Istennek. Az ilyen Isten nem bölcs, nem hatalmas és nem jó ságos; leginkább bukott
teremtménynek látszik.
Van azonban egy olyan indíték, amely miatt a modern ember könnyen elfogadja a
panteizmust. Claude Dagens, a kortárs teológus így ír erről: „A modern ember szabad akar
lenni. Egy teremtő Isten azonban veszélyeztet né, esetleg megszüntetné az ember
szabadságát.”7 S most szabadságon a mindenkire egyenlően vonatkozó közlekedési
szabályok hiányát értjük.
A panteistáknál viszont a kétpólusú (én-Isten) szeretet önszeretetre re dukálódik,
minthogy Isten és ember közt nincs különbség. Maga a természet az Isten, vagyis Isten
csinálja a katasztrófákat, tragé diákat. A bűnök és szörnyűségek mindig neki - az
tudatlanságának vagy kegyetlenségének - róhatok föl.
Az emberi középszerűség és önzés szintén Istenhez tartozik, egy erköl csileg még
fejletlen Istenhez.
Nos, azt hiszem, hogyha az univerzumot és az embert kell az egyetlen igaz Istennek
tartanunk, nemigen csodálkozhatunk, hogy annyi az ateista.
Bhakti és a karitász
Mint láttuk, a tiszta panteizmus olyan, mint az ateizmus, hiszen egyedül az anyagi világot
veszi tekintetbe, s tekinti önnön istenének. A panteiz musnak azonban olyan formái is
vannak, amelyek talán közel állnak a krisztusi tanításhoz. A hinduizmus egyik irányzata azt
tanítja, hogy Isten (Brahman) minden dolog, tehát minden dolog Isten: „Valójában e világ
 kezdetben Brahman volt. Csak önmagát ismerte... Ezért a Mindenséggé alakult. Aki
Hinduizmus és panteizmus
olyan irányzat is, amely Ramanuja tanítását követve úgy véli, hogy a pan teizmus kizárja
Isten imádását, hisz senki sem imádhatja önmagát. Ezért azt gondolják, amit mi,
keresztények: hogy Isten és ember különböző do log, s még akkor is az, ha a szeretet
(Bhakti) megpróbálja egyesíteni őket, s arra törekszik, hogy ember Isten minden javát
élvezhesse. Ez a tenden cia a Bhagavad Gitában úgy jelenik meg, mint teljesen érett
teizmus, mint az individuális én teljes ráhagyatkozása a szerető és mindenható Úrra. Ez a
szent könyv a bizalomteljes hit (sraddha) és a szeretet (bhakti) útját ta nítja: e kettő
szabadítja meg az embert a bűntől, s vezeti, hogy elérje a lé lek békéjét, és hogy belépjen
az Úr örök békéjébe.
Ez ahhoz hasonlít, amit Péter a következőképpen fogalmaz meg: „hogy általuk
részeseivé legyetek az isteni természetnek” (2Pét. 1,4), vagy amit János ír: „hozzá leszünk
hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.” (Íján. 3,2), sőt, amit Jézus maga is mond: „Azon a
napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek.” (Ján. 14,20)
„Isten nem a tenger, a tengerben van; ragyog
mint a hold a vízben, vagy mint fehér
vitorla jelenik meg;
...a Szeretet tiszta folyója,
mely öröktől folyik
ömöljön a szívembe. Szárítsd ki,
Istenem, zavaros forrását
az olyan hitnek, amelyben nincs szeretet!”
(Antonio Ruiz Machado)
Jegyzetek a 6. fejezethez
1 C. TRESMONTANT, L’ intelligenza di fronté a Dió, Jaca Book, 1966, Milano 68. old.
2 U.o. 67. old.
3 C.TRESMONTANT, id. mű 77. old.
4 M. PÁRISI, Dal cosmo a Dió, Ed. La Parola, Róma 1980., 67. old. 5 V MARCOZZI, II probléma
di Dió e le scienze, 10. bővített kiadás, Mor celliana, Brescia 1974., 137. old.
6 U.o. 138-143. old.
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája
ványimádásról különösen, amely különböző mértékben és formában min dig létezett, és amelyet ma ateizmusnak és szekularizációnak nevezünk. Sok hívő számára a rossz megoldhatatlan misztérium, s ezért Isten
Brahmanná tud válni, e Mindenséggé alakul.”8 Van azonban
122 123
7 Idézi Vittorio Messori in Vivaio, Avvenire, 1989. július 18., 12. old. 8 Brihad-aranyaka
Upanisad 1,4.
7. A rossz nagy problémája
Kozmikus krimi
Frangoise Sagan a következő történetet meséli Avec mon meilleur souve nir című
könyvében. Tizennégy éves korában Lourdes-ban véletlenül be ment egy hajnali misére.
Mellette körülbelül vele egyidős, de valószínűleg egész életére ágyhoz kötött lány
zokogott. A későbbi írónő „erős ellen szenvet érzett az Isten iránt, aki ilyesmit megenged”.
Máshol Sagan meg említi azt is, hogy ezidőtájt látott egy dokumentumfilmet Dachauról.
Az ártatlan szenvedése után, látva a gonoszságot és borzasztó következmé nyeit is, úgy
döntött, hogy kizárja életéből Istent.1
Már a történelem előtti időkben megtalálták az univerzum szörnyű családi titkát, s
nyomban elkezdték kutatását, ám még ma sem fejtették meg. Az egész emberiség részt
vesz a keresésben, klikkekre, pártokra sza kadva, mindennapos vitákkal és szónoklatokkal.
Hogyan magyarázzuk meg annak a szenvedését, aki az olyan rossz kö vetkezményeit
viseli, amelyet nem követett el; hogyan magyarázzuk az ár tatlan szerencsétlenségét, az
anya baját, aki gyermekét földrengésben veszti el, annak a balsorsát, aki szellemi vagy testi
fogyatékosnak született, aki vak, néma vagy süket?
Van, aki szerint e téren Isten az elsőszámú gyanúsított. Vagy tán nem mindenható?
Tehát, minden tőle származik, Isten akarata nélkül egy levél se hullik le...
Az ateisták szerint Isten fő alibije, hogy nem létezik. Ok azt mondják, hogy a rossz oka
egyszerűen a véletlen, a szerencsétlenség, amint a jó is véletlen, csak szerencse kérdése.
A történelem folyamán sokan hitték, de legalábbis mondták, hogy min den rossz oka
Ádám és Éva bűne, vagy Pandora szelencéje, esetleg a Sá tán, vagy mint a manicheisták
gondolták, a Jó Istenével örökös harcban álló Rossz Istene.
A Biblia úgy mutatja be a rosszat, mint a gőgös ember bűnének követ kezményét, aki
istenné akar válni, aki magában elégségesnek gondolja magát, közömbös Isten adományai
iránt. Az utóbbi ötven év bibliai gene zise azt mutatja, hogy a Teremtés könyvének
eredendő bűnről szóló elbe szélése szimbolikus képet kíván adni az emberi bűnről
általában, s a bál
124 125
jó ságába és igazságosságába vetett vak hittel fogadják el, amelyet mindig a hitvesztés veszélye kísér.
A rossz szerintünk is misztérium, de mikor az elme nyugodt, az Evan géliumon meditálva és gondolkodva találhat olyan lehetséges okokat, amelyek miatt Isten megengedi, hogy övéi (a szentek, az ártatlanok) áldo
zattá váljanak, mint Krisztus.
Nem igaz, hogy ha Isten nem akarja, még egy falevél sem hullik le. Erős érveink vannak amellett, hogy jó sok levél lehullik anélkül, hogy Isten ki fejezetten akarná, s ezek éppen a rossznak mérgező levelei.
Megengedi nekik, hogy lehulljanak, mert helyettük új hajtást növeszt, amely majd jó gyümölcsöt terem.

Isten Auschwitz után

1755. november 1-jén Lisszabonban megremegett a föld: a város fele romba dőlt, harmincezer ember meghalt. A katasztrófa után egy évvel Voltaire Poéme sur le désastre de Lisbonne című híres művében
filozófiai problémaként kezelte a földrengést, s a korabeli Európát uraló leibnizi optimizmus egyértelmű cáfolatának tekintette. Szerinte ezután nem mondhatjuk, hogy a mienk a létező világok legjobbika, és azt az
állítást, hogy „minden jó”, nem fogalmazhatjuk meg jeíenidőben, hisz legfeljebb a jövőre nézve lehet igaz.
„A reménység az, hogy egy napon minden jó lesz, az illúzió pedig, hogy már most is az.” Voltaire szerint csak a remény tarthatja fenn az is teni gondviselésbe vetett hitet, de nem könnyű remélni, ha látjuk, milyen
egyenlőtlenül oszlik meg a jó és a rossz az univerzumban.
Luigi Pareyson, a jeles filozófus a következőképpen mutatja be a rossz problémáját: „Ha elég volt Lisszabon, ahol csak a természet mutatta meg kegyetlen oldalát, hogy másképp tekintsünk Istenre, mit mondjunk
arról a feneketlen rosszról, amelybe az emberiség zuhant az utolsó háborúban, amikor megtörténhetett a Holokauszt, és emberek okoztak ördögi per verzitással más embereknek borzalmas szenvedéseket.
Lisszabon esetében az emberek kivételes szenvedésnek voltak kitéve, Auschwitzban ehhez ki vételes emberi gonoszság járult. A bűn teljes egészében az emberé, ám a tiltakozást Istenhez címzik, s szorongva
kérdik, hogyan engedhetett meg az az Isten, akit jónak és irgalmasnak mondanak, ilyen borzalmas gaztet tet, s hogyan lehet, hogy csak asszisztált hozzá, s nem avatkozott bele?
Isaac Bashevis Singer elbeszéléseinek gyakori szereplői olyan zsidók, akik túlélték a Holokausztot, s elborzadva kiáltanak föl: „Nincs Isten”, „Isten egy gyilkos”.
„A kérdés azonban sokkal összetettebb - folytatja Pareyson -, mint hogy olyan gyors és egyszerű megoldást kaphasson, mint a káromlás vagy az ateizmus.”... „Egy fontos filozófus, Hans Jónás, aki
Németországban Heidegger, később Amerikában Whitehead tanítványa volt, s aki egy fele lősség-etikát alakított ki, egyik tanulmányában, amely olaszul Carlo An gelino remek bevezetőjével jelent meg, merész
vállalkozásba fogott.2 Jó nás, mint zsidó és filozófus veti föl a problémát. Mint filozófus, a filozó fiai teológia feladatait bízza a gondolkodásra, amelynek a mai helyzetben kell átgondolnia rossz problémáját,
mégpedig a bűn és a fájdalom aspek tusát is.”...
„Miféle Isten engedhette meg a Holokausztot? Jónás válasza az argu mentum Epicuribói indul ki, amely különféle megfogalmazásokban fel felbukkan a teológiatörténetben is, Lactantiustól egész Lutherig, a filozó
fiatörténetben is, Hume-ig és Schopenhauerig. Az érv arra a dilemmára épül, hogy Isten nem lehet egyszerre jóságos és mindenható, mert a rosz szal nem tesz semmit: vagy meg tudná szüntetni, de nem akarja,
vagy meg akarja szüntetni, de nem tudja. És minthogy Isten jóságát nemigen von hatjuk kétségbe, nincs más hátra, mint hogy mindenhatóságát tagadjuk vagy korlátozzuk. Egyszóval, ha Isten nem avatkozott be
Auschwitzban, akkor nem volt abban a helyzetben, hogy megtehesse.”
„Aki hisz Isten létében, ezt az állítást zavarbaejtőnek fogja találni, s ta lán az is, aki kételkedik Benne. Meg kell azonban látnunk Jónás gondola tának valódi értelmét, amely abban áll, hogy mikor Isten éppoly
szabad dá tette az embert, amilyen szabad maga, felkínálta magát a szenvedés nek. A teremtő aktus egyben áldozat is, mert Isten, hogy helyet készítsen az embernek és szabadságának, önszántából korlátozta
önmagát. Továbbá az ember, a maga elfogadni és elutasítani is képes szabad akaratával két ségbe vonhatja Isten létét, s az nem lenne Isten, aki nem fogadja el ezt a kihívást, és eleve kizárja az emberek támadásait.”
„Ebben a szenvedésben áll az isteni mindenhatóság «korlátozása». Isten hatalma nem kényszerítő erejű, amely tévedhetetlenül célhoz ér, hanem meggyőző jellegű, minthogy elismeri az ember szabadságát, s
miközben felkínálja a jót, kész elfogadni a rosszat. Isten nem megengedi, hanem el szenvedi a rosszat: ereje a türelemben nyilvánul meg. A visszavonultság tökéletes belátásával tiszteli az embert, úgy is, mint
bűnöst, abban az ér telemben, hogy elismeri szabadságát, azaz ráhagyja a rossz választásának teljes felelősségét.”3

126
127

A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

Isten a rossznak nem szerzője, hanem áldozata, mint mi Isten
mindenhatósága nem abban áll, hogy lesújt a gonoszokra, vagy el hárítja a katasztrófákat,
hanem abban, hogy az igazak segítségére van, hogy a gonoszság és a katasztrófák által is
lelki javakat nyerjenek.
„Isten jeleit sokáig a szokatlanban, a különlegesben, a csodálatosban lát ták - írja Jean
Delumeau. A tudomány fejlődése azonban megváltoztatta tekintetünk irányát. A Teremtő
felé fordulva... ott a természeti folyamatok végtelenül összetett működése... A «gyanakvás
mestereinek» - Marxnak, Nietzschének, Freudnak és utánzóiknak - érvelését «talpára kell
állíta nunk». Ok ugyanis azt hitték, hogy korlátozhatják, sőt eltörölhetik «a hit terét». Ez a tér
a mi szemünkben azonban végtelenül kiterjeszthető.”4
Az ókori népek úgy gondolták, az istenség világot uraló erő, aki már ebben az életben
megbünteti a rosszakat, s megjutalmazza a jókat. A ke resztény kinyilatkoztatás valóságos
forradalmat jelentett, hiszen alapesz méje az Isten alázata.
Isten ereje ritkán mutatkozik meg a természet törvényeit átlépő látvá nyos kivételekben,
állandóan megmutatkozik azonban tevékenysége, amelyeknek révén lélekbe oltott rejtett
erőkkel (bizalom, türelem, az ín ség elleni folyamatos küzdelem, együttérzés a
szenvedőkkel) segíti a ben ne hívőt.
„Ami az Ószövetségben csak sejtelem - folytatja Delumeau - az Újszö vetségben
állandóan előkerül, s az «isteni», «alázatos», «törékeny» immár nem ellentétes. Az Emberfia
éjszaka egy istállóban születik... Nem sok kell hozzá, hogy Heródes katonái megöljék.
Azután harminc évig ismeretlen ségben él... A megszokott istenkép átalakulása Jézus
életének utolsó sza kaszában éri el tetőpontját, a nagycsütörtöki lábmosás, a letartóztatás, az
isteni Bárány halálra ítélése révén.”5
 „Az istenfogalom radikális változása kell, hogy az emberek fel tudják fogni Istent a
kereszten, elhagyatottságában” - írja Moltman.6 „Egy olyan igazság eszméje -jegyzi meg
Emmanuel Lévinas -, amely a maga megalázottságában nyilatkozik meg, az üldözött igazság
eszméje lesz, s ez a transzcendencia egyetlen lehetséges modusza (s ez azt jelenti, hogy egy
olyan Jézus, akit nem üldöznek, nem bizonyíthatta volna a transzcendens Isten létét).
Alázatosnak lenni, a legyőzött, a szegény, az ül dözött szövetségesének lenni annyi, mint
nem belépni a rendszerbe... Az alázat teljesen megzavar... Az üldözés és a megaláztatás,
amelyekben meg nyilatkozik, az igazság moduszai.”7
„A kinyilatkoztatás egész története - írja Francois Varillon - mind erősebb elfordulás az
erő Istenétől a szeretet Istenéhez.”8
Dietrich Boenhoffer egyik börtönben írt verse így jellemzi a kereszté nyek imádságát:
„Az emberek Istenhez mennek az szükségében
azt találják, szegény és megalázott, nincs otthona és nincs kenyere, azt látják, bűnök,
gyengeség, halál súlya nehezedik rá,
A keresztények Isten mellett állnak az szenvedésében.’”
Egy olyan Mindenható botrányának, aki a mártírokat nem szabadítja meg
szenvedésüktől, az olyan Isten iránti csodálattá kell alakulnia, aki maga is mártíriumot
szenved, és belső, titkos nyelve révén emberfeletti spirituális nagyságot ad a mártíroknak,
amely örök szövetséget jelent köz te és köztük.
Isten nem más, mint szeretet. Csak arra képes, amire a szeretet képes. Isten attribútumai -
a mindenhatóság, bölcsesség, szépség, végtelenség, béke, öröm az áldozatban is - a szeretetet
A Nap nem oka egyszerre fénynek és sötétségnek. A sötét oka, hogy a Nap hiányzik, vagy
sugarai gátba ütköznek. A betegség oka nem egészsé ges életerő, a tudatlanságé nem a hiteles
tanító, a hidegé nem a tűz. E pél dákban mindig megjelenik egy külső elem: egy ember, aki
hátat fordít a fénynek, vagy falat húz elé; a kórokozó, és aki a szervezetbe juttatja, a di ák, aki
nem hallgat a tanárra, az az ember, aki nem gyújt tüzet, vagy nem húzódik mellé.
A Teremtő szabad választást adott, hogy elfogadjuk vagy elfojtsuk az erkölcsi törvényt, e
szabadság nélkül ugyanis nem lenne emberi méltóság, lelki érték, felelősségtudat, igaz
szeretet, személyes erény.
A szabad választásból azonban, visszaélés, bűn, becstelenség, gonoszság is származhat.
Isten int, figyelmeztet, belsőleg buzdít, de nem kényszerít. Aki azzal vádolja Istent, hogy a
világ teremtésekor óriási baklövéseket követett el, a legkevésbé sem bizonyított feltevésből
indul ki, vagyis ab ból, hogy nem az emberek tették tönkre pár évezred alatt a maguk szám
talan súlyos bűnével a nekik teremtett világot. A legsúlyosabb és tartósabb bűnök
következményei a DNS-ben, a genetikai örökségben is megmutat koznak, és talán a külső
természetben is van negatív hatásuk, mint azt a kopogtató szellemek jól dokumentált fizikai
jelensége sugallja. Ebből is látszik, hogy az emberi pszichének titokzatos ereje van a fizikai
törvények fölött, s ez természetesen jóra és rosszra egyaránt fordítható. Több mint valószínű,
hogy az ember miután megkapta az „élet készülékét”, kidobta a „használati utasítást”.
Valóban, ha az emberi lények csupán robotok lennének, olyan automa ták, amelyeket
hatókörükön kívüli parancsok mozgatnak, a felelősség azért, ami a világban történik, a
Teremtőé lenne. De úgy néz ki, hogy a dolgok másképp állnak: az ember alapvonása, mint
azt megállapítja a fi lozófia, még modern filozófia is, és alátámasztja a tapasztalat, hogy
jellemzik, amikor végtelen.
Elromlott a kozmosz gépezete?
A hit olyan, mint Maigret egyik nyomozása: még nem mondhatjuk ki, hogy Isten ártatlan a
rossz kapcsán, de már találtunk értékelhető nyomokat. Ralph Waldo Emerson írta: „Amit
látok, meggyőz róla, hogy bízzak Teremtőmben, bármennyire nem látom.” A mondat jól
visszaadja a hit természetét: se nem vak, se nem tökéletes látó.
A világban jót látok: a természet általános rendjét és teleológiáját; az emberiség egy
részében derűt és erényt, még az ártatlanul szenvedőkben is; szépséget, szerető és áldozatos
anyaságot és apaságot, mély szeretetet, hősiességet, jótékonyságot, az eszmény iránti teljes
odaadást, az igazság kutatását, erkölcsi törvényt azok szívében, akik nem fojtják el. Mindez
a Teremtőbe vetett bizalomra serkent: a pozitív értékek ugyanis sosem vak, véletlenszerű
erőktől, hanem jóakaratú és igazságos értelemtől erednek.
Nem mindig látom viszont a világban az igazságnak és igazságosságnak győzelmét a
csalás, az önzés és a zsarnokság felett. Gyakran épp az ellen kezőjét látom. Az erényt nem
jutalmazza kellőképpen a tiszta lelkiismeret, a betegségek nyomorítják és csonkítják fiatalok
és ártatlanok életét, sok becstelen ember, büntetlenül károsíthat vagy ölhet meg őszinte,
szeretet re méltó embereket.
Nem látom a két oldal egyensúlyát, ez azonban nem indít arra, hogy tagadjam a teremtő
Jóságot és Igazságot: a nem-értékek lét-okai vak, vé letlenszerű erők lehetnek, s ezek mások,
ellentétesek az értékek alkotójá val. A rossz nem a jó forrásából jön.
128 129
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája
maga építi föl szabad döntéseivel saját sorsát. És éppen ebben különbözünk a többi állattól.
Ha valami nem működik, az nem mindig a számítógép hibája. Van olyan bizonyíték,
amely igazolja, hogy a gyártó cég nem felelős a hibáért, nevezetesen az, hogy a gépet lehet
rosszul kezelni.
Ha a patakban sáros víz folyik, az nem mindig a forrás bűne. Több mint emberi alkotóerő
kell, hogy embert teremtsünk egy virágzó ligetben, de ahhoz, hogy megöljük, a legkevésbé
sem kell. Az erkölcsi törvény olyan, mint az a könyvecske, amelyet minden áru vásárlásakor
kezünkbe nyomnak. Az áll rajta, hogy „Kezelési útmu tató”, vagy „Felhasználói
kézikönyv”, vagy ha gyógyszer, akkor „Beteg tájékoztató”.
Ezek után is valószínűtlen, hogy számos elődünk súlyos bűnei („ere dendő bűn”), s az
ehhez adódó személyes bűneink szétzilálták az emberi természet mechanizmusait?
Nem látszik első ránézésre is, hogy bűnös módon magunk okozzuk a minket sújtó
szerencsétlenségeknek legalább a felét?
Ambícióink vagy haszonvágyunk miatt állandó stresszben élünk, s íme, mienk az
idegesség, a szívbaj, a májbaj, neurózisok, a modernül gyors el használódás, a korai halál.
Mienk a mások iránti érzéketlenség, s az ebből származó sok értetlenség, összetűzés,
keserűség, veszekedés, árulás, csa lás, házasságtörés, gyilkosság... Bűnös ostobaságok, s íme
az eredmény: minden rendű és rangú szerencsétlenség. Mohóság evésben, dohányzás ban,
stb.: mindez előkészíti a talajt a „fátumnak”. Pénz- és kéjsóvárság: széteső társadalom.
Szánalmas társadalmi és politikai egoizmus: a közös ség marakodó kutyákra hasonlít. És még
nem is beszéltünk az AIDS-ről...
 Miért nem ismerjük el, hogy az emberi bűnök szétdúlták a Teremtő kí vánta rendet, és
elferdült törvények közé kényszerítették az embert? Mikor arról van szó, hogy ki kell
választani az útirányt, az ember saját abszolút autonómiájára hivatkozik, mikor aztán
elsüllyed a mocsárban, Is tenre hárítja a felelősséget.
S az isteni bölcsesség meg is engedi, hogy az ember figyelmen kívül hagyja útmutatását, s
a mocsárban landoljon, mígnem megtanulja, hogy kövesse a jelzéseket, és hazataláljon.
A rossz elleni harc a emberi evolúció motorja A Gondviselés nem folytonos
csodák útján működik, mint akkor kellene, ha minden ártatlant meg akarna szabadítani
minden szerencsétlenségtől. Sokkal inkább az emberi lélek folytonos mozgatóereje révén,
Az erkölcsi rossz leránt, a viszontagság emelkedésre sarkall. Az ember, az evolúció
versenyfutásában a többi résztvevő elől csodála tos díjakat vitt el. Megnyerte az Értelem
Kupát, a természet uralma, a szo lidaritás, a civilizáció, a vallás és az erkölcsi erény díját, a
hősiesség, a tu domány, a technika, a művészet és a demokrácia serlegét. Mindez azért volt
lehetséges, mert a Teremtőtől a jobb iránt való vágyakozást kapott, s útján nem csupán
kedvező feltételeket, de nehéz akadályokat is talált. Egy tény: az emberi értelem az
évezredek során a „megoldhatatlan” problémák (éhínség, aszály, járványok, zord klíma és
sokféle nyomorúság) leküzdése során fokról fokra élesedett, a tudományt kényszerítő problé
mák keltették életre, ezek fejlesztették, és mindenekelőtt ezek ösztökél ték. A szükség
élesítette az elmét.
A szükség, ha az ember él a maga mozgatóerejével, megedzi és erősíti az akaratot: a
szívósság, a kitartás és a bátorság mind olyan akadályokkal szemben születtek, amelyek
leküzdhetetlennek látszottak.
Miközben az ember küzdött a nyomorúság ellen, vagy megtanulta böl csen elviselni, és
nem megadni magát neki, megvilágosodott az erkölcsi érzéke, és tudatára ébredt önnön
méltóságának.
Mások megértése, a kölcsönös segítségnyújtás, s a testvéri szeretet is az elszenvedett
fájdalomból, vagy a közös sors átéléséből és leküzdéséből származik.
Mire jó a szenvedés? Hogy ösztönözze az embert: Isten segedelmével és karja erejével
küzdjön ellene, s valahányszor egy kis győzelmet arat raj ta, spirituálisabb és istenibb lénnyé
váljon.
A jobbra való vágyakozás az evolúció motorja, a természetes viszontag ság pedig
üzemanyag e motorhoz.
Az ember a veszélyekre reagálva fejlődik
Dávid J. Bartolomew a London School of Economics matematikai-sta tisztika-professzora.
Egyik tanulmányában, amely a legátfogóbb az álta lunk tárgyalt témában, azokat az érveket
tekinti át, amelyek a természet látszólagos véletlenszerűségét használják föl, hogy
megingassák az isten hitet. Ám Bartolomew elemzése alapján arra a következtetésre jut,
hogy a véletlen, amely éppúgy irányított, mint maguk a preferenciális természet törvények,
amelyek meghatározott cél felé vezetik, a legkevésbé sem cá folja az univerzum rendezett és
célszerű voltát, hanem épp ahhoz az Isten teremtette világhoz vezet, amelyben a
keresztények hisznek.10
vagyis, az alapvető bizalom, a bátorság, a viszálykodás elleni küzdelem és a vágy út ján, hogy
segítséget adjunk és kapjunk. Nem menti meg az igazat a szen vedéstől, de segít, hogy
legyőzze, miközben erkölcsileg is fejlődik.
Ezért nem szabad a természeti katasztrófákat, viszontagságokat egy ka lap alá vennünk az
erkölcsi rosszal, ami olyan rendetlenség, szerencsétlen ség és szorongás, amely kizárólag
emberi bűnből származik. Ezek ugyan is egymástól teljesen eltérő szenvedésfajták. Az
utóbbi fájdalmas és mér gező, lelki betegségeket okoz az én legbelsőbb részében, amelyek
vissza hatnak az érzelmekre és a testre. A természeti viszontagságok ellenben csak fájdalmat
okoznak, amely az ember külső részét, a testet, illetve a középső, érzelmi részt sújtja, és ha
felhasználjuk azt a mozgató erőt, amit Istentől kaptunk, a lelki tökéletesedés és az isteni
javakból való részesedés felé vezet majd minket.
130 131
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája
„A keresztény istenkép számára - írja -, amely szerint Isten szerető Atya, talán a nem
megérdemelt szenvedés jelenti a legkomolyabb kihívást.
A földrengések, ínségek és más természeti katasztrófák bizony nem valla nak olyasvalakire,
aki gondoskodik minden egyes emberről, s a javukat akarja. A kritika ereje valamelyest
csökken, ha nem kell minden egyes ese ményben Isten rendelését látnunk.”11
„Jézus mennyei Atyáról beszél «aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igaznak
is, bűnösnek is» (Mt 5,45) Az időjárás semleges, min denkit egyformán érint, s ugyanez a
semlegesség és pártatlanság jellemzi a véletlenszerű jelenségeket is.” A zsidók Krisztus
idejében „azt gondol ták, hogy az egyéni szerencsétlenségek oka közvetlenül Isten. Mikor
Silo ám tornya ledőlt, s agyonütött tizennyolc ártatlan embert, úgy vélték, en nek megvan a
maga magyarázata. Jézus azonban világosan megmondta, hogy nem voltak bűnösebbek
másoknál. (Lk 13,4) Ugyanez vonatkozik a Pilátus által lemészárolt emberekre (Lk 13,12), a
béna asszonyra (Lk 13,16), a vakon születettre. (Jn 9,3) Mindezekben az esetekben Jézus ta
gadta, hogy az adott esemény vagy helyzet az adott emberre irányuló szándékolt büntetés
lett volna.”12
„...Bemutattuk, hogy valódi véletlen előfeltétele az emberi szabadság nak és érettségnek,
s mivel a szabadság elengedhetetlen ahhoz a teljesebb élethez, amelyre rendeltettünk
Istenben, a véletlenszerű eseményeket nem lehet elkerülni. ” „A véletlen események,
amelyek génmutációhoz, vagyis az élet fejlődéséhez vezetnek, aránytalanságot, szenvedést is
okozhatnak. A szenvedés elkerülhetetlen, amint Jézus szavai is kifejezik: „Ezeknek be kell
következniük.” (Mk 13,7 Id. még Mt 18,7)
Világképünk nem zárja ki, hogy úgy gondoljuk, Isten makroszinten meghatározza a
univerzum végcélját és törvényszerű voltát, ugyanakkor mikroszkopikus szinten (az egyedi
esetek szintjén) indetermináltságot tartson fönn... Dacolva azzal, hogy esetleg evidenciát
ismételgetünk, hadd mondjuk el még egyszer, hogy a rossz problémája gyakorlatilag megold
hatatlan egy determinisztikus világegyetemben, ahol Isten közvetlenül felelős lenne minden
egyedi esetért...”13
„A változatosság és a bizonytalanság ösztönző, kihívásokkal teli kör nyezetet jelent,
amely teljes teret ad az emberi fejlődésnek, ha az egyedek használják intelligenciájukat,
hogy reagáljanak a világra, amelyben élnek. Noha Istent végső soron felelősnek tekintjük
minden egyes részletért, mégsem gondoljuk, hogy személyesen irányít minden atomot és szu
batomikus részecskét előre meghatározott céljuk felé. Az Isten céljait in kább a véletlen
folyamatok statisztikai tendenciájában, általános irányá ban kell felismernünk.
Isten olyan világ teremtése mellett döntött, amelyben vannak véletle nek, mert ebben
 vannak meg azok a feltételek, amelyek szükségesek, hogy

132 133
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

barátságára méltó élőlényeket alkothasson. Ezeket a lényeket környeze tük kihívásai edzik meg, s vetik próba alá, mígnem a halál révén tökélete sebb egységre lépnek Istennel...
Az ember helyzete olyan, mint a pilóta helyzete, aki először repül egye dül. Ki van téve mindenféle veszélynek, s ahogy reagál rájuk, saját ügyes ségét fejleszti. Lehet rádiókapcsolata a repülőbázissal, s az adhat
neki uta sításokat vagy tanácsokat, de nem változtathatja meg az időt, nem hárít hatja el a műszaki hibákat.”1'’

Az etika érdek nélküli

A csapások megkülönböztetés nélkül sújtanak bűnösre és ártatlanra, s ép pen ez ösztönzi és sürgeti ma is az ember intellektuális, technikai, akara ti és morális fejlődését.
Ha a szerencsétlenségek csak a tisztességteleneket és az erőszakosakat sújtanák, az emberek mozgósítanák leküzdésükre alkalmas rejtett képes ségeiket, s megpróbálnák elkerülni a tisztességtelenséget és az erősza
kosságot. Erre nem a jó szeretete serkentené őket, hanem az önzés és a szerencsétlenségtől való félelem.
Igazolódna Trilussa verse: „Gyakran inkább az okosság, mint a megbe csülés tanácsolja neked a hódolatot” Isten törvénye iránt. így az ember a legalacsonyabb polgári, erkölcsi, értelmi szinten maradna: az óvodás
gyermek szintjén, aki azért kerül el bizonyos cselekedeteket, mert fél a büntetéstől.
A túlvilági örök élet és kárhozat nem jutalom vagy büntetés, amit egy bíró mér ránk viselkedésünk szerint, hanem morális döntéseink belső, ter mészetes következménye, érzésvilágunk és gondolkodásmódunk
immár állandósult és visszafordíthatatlanná vált folytatása. Az örök élet egyete mes szeretet és egyesülés az Istennel, aki maga is a szeretet, az öröm és bé ke, amely ebből ered. A kárhozat pedig az igaz szeretet
hiánya, Istentől való elkülönültség, és az erős, rossz érzés, amely ebből származik.
Bizony nagyon alacsony szintű jutalmazás vagy büntetés lenne, ha az igazak és ártatlanok ezen a világon különleges, fizikai védelmet élvezné nek, a gonoszokra pedig nyomorúságok sorozata várna. Az erkölcsi
dön tés ekkor jövedelmező befektetés volna, s némi utánaszámolással a maffia főnök maga is úgy találná, hogy Isten törvénye jó business. Vagyis, nem önmagáért választanánk Istent, s nem igazi karitásszal
szeretnénk feleba rátunkat, hanem az anyagi előnyökért, amelyekkel járna. A jó nem volna saját jutalmára, a rossz sem maga belső büntetésére. Nem az ember alakí taná ki önnön erkölcsi értékét (az isteni
kegyelem segítségével). Az ember nem lenne tökéletesen szabad erkölcsi választásában.
„Az igazi véletlen a valódi emberi szabadság és érettség feltétele, s mi vel a szabadság nélkülözhetetlen része a teljesebb életnek Istenben, amely re rendeltettünk, a véletleneket nem lehet elkerülni”...
Aki „szenved, azt nem túlzottan vigasztalja az a tudás, hogy bizonyos statisztikai törvény megköveteli, hogy valaki szenvedjen. Nos, bármennyi re igaz ez, a szenvedést csak súlyosbítaná az a meggyőződés, hogy
szándé kosan mérték rájuk. A keserűség, amelyet azok éreznek Isten iránt, akik azt gondolják, hogy szenvedéseik tőle származnak, csak arra jó, hogy nö velje fájdalmukat.15

A gyermekek szenvedése
Hadd jegyezzük meg, hogy a fájdalom nem csupán az emberiséget, hanem az egyént is támogatja és segíti, hogy keresse a fejlődés lehetőségeit. Ép pen a szerencsétlenség sújtotta egyén kénytelen megmozgatni
intelligenciá ját és akaratát, hogy megállja a próbát. S ha a szerencsétlenség jóvátehe tetlen, megint csak az egyén az, aki ösztönzést, majdnem kényszert érez, hogy közeledjen az erkölcsi és vallási értékekhez,
amelyeket eddig több nyire nem becsült eléggé.
E nélkül a szükséglet nélkül szinte senki nem venné észre azt a ragyo gást, amelyet a minden emberi életnek értelmet adó javak árasztanak. Mi kor minden simán megy, még az igazak is csak a bánya szegényes
felszíni rétegét aknázzák ki.
Ha valaki megpróbáltatást élt át, ösztönzést érez, hogy lelki értékeket keressen: eleinte mintegy az elveszett fizikai vagy érzelmi értékek pótlé kaként, később rájön, hogy ezek az igazi értékek, s csakis ezek adnak
tel jes értelmet az életnek. így a relatív rossz abszolút jóvá alakul át.
Egyetlen olyan eset van, amely, úgy tűnik, nem igazolható: ez pedig a nagyon kicsi gyermekek esete. Ha ők szenvednek, nem tudhatják elő nyükre fordítani szenvedésüket: ez ugyanis felszíni, kicsit olyan, mint az
állaté, minthogy nem képesek még önreflexióra.
Úgy gondolom, az ilyen öntudatlan szenvedés kevésbé fájdalmas, mert nem sebzi meg énünk középpontját, a lelket. Ha nem gondolkoznánk, át élhetnénk ezernyi szenvedést, mégis úgy vennénk a dolgokat, ahogy
jön nek: ez van, és kész.
A gyermek fájdalma mások számára nem haszontalan: a szülők, az isme rősök és az emberiség számára erős ösztönzést jelent egyfelől olyan eszkö zök kutatására, amelyek enyhülést vagy gyógyulást hozhatnak,
másfelől lel ki értékek keresésére, amelyek a megértéséhez és elviseléséhez szükségesek. Keresztény felfogás szerint ezt a szenvedést bőségesen kárpótolja az Isten nel való közösség örökké tartó öröme, amelyre a
gyermek rendeltetett.

135
134
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája
A világ általános képén belül a szenvedés csupán egyetlen összetevő, a gyermek fájdalma pedig ennek az összetevőnek egyik eleme. Kiiktatására állandó csodákra lenne szükség, de mint látjuk, Isten a világot
természeti törvények révén kormányozza.
A gyermek szenvedése talán a emberiség többi részével való szolida ritás szférájába tartozik. Azt sem zárnám ki, hogy vannak olyan pszichi kai védelmi mechanizmusok, amelyek a gyermekben is, az állatban is
enyhítik a szenvedést, s elsősorban a fizikai reflexek működésének ad nak teret.

Az állatok szenvedése
A természetben a fizikai fájdalom az életnek nem ellensége, hanem a leg erősebb szövetségese, együtt a fizikai örömmel.
Az élvezet az állat mozgató ereje, robotpilótája: nélküle az állat nem tudná, mi hasznos neki, hiszen nem képes gondolkodni. Az élvezet jelzi, mik az élethez hasznos cselekvések: mikor egyen, mennyit és mit;
mikor igyon; mikor és hogyan párosodjék; mikor pihenjen; mikor mozogjon; miféle meleget keressen, stb. S nemcsak jelzi mindezt, de ösztönzésül szol gál az állat számára, hogy megtegye mindezt.
Ezzel szemben a fizikai fájdalom automatikus védelmi mechanizmus, amely arra készteti az állatot, hogy elmeneküljön attól, ami kárt okozhat na neki, illetve gondoskodjon szükségleteiről.
Igaz, hogy a fizikai fájdalom rossz, ám a nagyobb jó felől kell néznünk, s akkor relatív rossz lesz, a világegyetem gépezetének része. S amit az ál latokról mondtunk, nagyrészt az emberekre is igaz. Ha nem lenne
fizikai öröm és fájdalom, az emberi faj kihalt volna rögtön a legelején. Ha nem lenne halál, nem lenne talpalatnyi helyünk sem a földgolyón.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az emberek zsarnokian tovább kínozhatnak bizonyos állatokat, mint azt gyakran teszik. Ez Isten előtt igazi bűn. A természet képén belül azonban a szenvedésnek megvan a ma
ga helye: sohasem történik szükségtelenül, javító szándék és kompenzáció nélkül, s mindig ott van a nagyobb jó, amelynek eszköze.

A hit semlegesíti a fájdalom mérgét

Egyeseknek csökken a hite, mert van szenvedés, másoknak a szenvedése csökken, mert van hit.
Az emberi lélek azáltal fejlődik, hogy küzd az élet nehézségeivel, illet ve, ha elkerülhetetlenek, elfogadja őket, mint olyan terv részét, amely az általános jót szolgálja.
S akkor tudjuk békével elfogadni az elkerülhetetlent, ha megvan az az Istenbe vetett explicit hitünk, amelyet Krisztus nyilatkoztatott ki nekünk. Másféle, nem elkerülhetetlen viszontagságok ellen akkor is
felvehetjük a harcot, ha hitünk implicit marad; az explicit hit azonban erősebb, s na gyobb a megtartó ereje.
Implicit istenhitnek nevezem azt az alapvető bizalmat, amelyet az em bernek az őt ért legsúlyosabb szerencsétlenségek idején sem szabad elve szítenie, ha nem akar csődöt mondani, összeroskadni. Ez bizalom
önma gunkban, felebarátunkban, a természetben, s a világban, amely máskor alapvetően jónak, s nagyvonalakban mindenki számára kedvezőnek mutatkozott.
Ha valakiből hiányzik ez a bizalom, minden kihívást viszontagságnak lát, a hívő ember ellenben minden viszontagságot kihívásnak. Ez a mentálhigiéné, ez a világrendbe és az emberi faj erőforrásaiba ve tett
bizalom bizonyos szabad választás függvénye, s annak az elszántság nak, amellyel azt a gyakorlatba átültetjük. A hit nem olyasmi, ami min denkivel veleszületne, de mindenkivel veleszületik az a vázlatos térkép,
amely segítségével megtalálhatja a hitet.
Az alapvető bizalom impliciten, de egyértelműen magában foglalja a hitet egy lényegileg jóakaratú Értelemben, aki kigondolta és lassú evolú ció révén kialakította az embert és világát.
A véletlen a káosz testvére; a vak véletlenben nincs szabályszerűség és abszolút nincs benne semmilyen célszerűség vagy jóra törekvés. Nem táp lálhatunk semmiféle bizalmat egy véletlen szervezte rendszer iránt.
Mi több, a véletlen nem is hoz létre semmiféle rendszert.
Ha ma az öngyilkosok és kábítószer-élvezők szemlátomást egyre töb ben vannak, ennek oka, hogy az iskola is, a társadalom is azt tanítja, hogy a világ a véletlenből ered.
Annál erősebb lesz az életbe vetett hitünk, s annál erősebben hajt, hogy felvegyük a harcot az igazságtalanságokkal és a szerencsétlenségekkel, mi nél jobban látjuk, hogy az emberi életet egy olyan Értelem hozta
létre és irányítja, amely mindenki javára törekszik.

A hit növeli az értelmet

Ugyanazt a csapást másképp látják a hívők és a nem-hívők: az utóbbiak mint a sors, a szörnyű végzet támadását, az előbbiek pedig mint kemény felkészülést a kozmikus versenyre.
Az emberi értelem az évezredek során abban a harcban növekedett, amelyet a balsors, az éhínség, a nyomor, a betegség, a járvány, a vadálla

136 137

A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

tok és az ellenség támadása ellen vívott, s amelyben egyre tökéletesebb eszközöket, egyre
mélyebb szolidaritást alakított ki.
Mikor az embereket közös csapás, vagy egyéni szerencsétlenség ért, ha egy kicsit is
hittek önmagukban, az életben, az Istenben, e hitük arra ösz tönözte őket, hogy orvoslást
keressenek a bajra, felkészüljenek a védelem re, s megtalálják azokat az eszközöket,
amelyek segítségével kezelhetik a helyzetet. A hit ösztönzést jelentett, hogy használják
értelmüket, amely az edzés során egyre erősebb és csiszoltabb lett; ezzel együtt a
gyermekek ok tatása is egyre ésszerűbbé vált, hogy folytathassák szüleik fejlődését.
A hit minden felfedezést, találmányt, társadalmi és erkölcsi haladást megelőzött.
A hitre támaszkodik az a technológia, tudomány és értelem, amelynek nevében sok mai
ember igyekszik romba dönteni éppen a hitet. Az ilyen ember ahhoz az építészhez hasonlít,
aki szándékosan aláássa felhőkarcoló alapjait, amelyet épít. A tudomány ma valóban kezd
az emberiség életben maradása ellen hatni, s az értelemnek lassan már önmagában sincs
bizo dalma.
„A pszichiáter - írja Erikson - aligha tudja nem észrevenni, hogy sok millió ember nem
tud élni vallás nélkül, s hogy akik vallástalanságukkal dicsekednek, gyakran olyanok, mint
a sötétben éneklő gyermekek.”16
Azt az embert, aki hisz egy olyan logikában, amely a világot - irányí tott természeti
törvények révén - a végső jó felé kormányozza, a nehézsé gek a múltban is, ma is arra
serkentik, hogy leküzdésükre egyre hatéko nyabb eszközöket keressen. Szerencsére az
ateista gyakran hisz implicit módon a világ racionalitásában, vagyis síkra száll a rossz ellen.
Ám, ha egy ateista valóban következetes a maga ateizmusában, azt kell gondolnia, hogy
nem érdemes küzdeni, mert mindent a vak véletlen - a szerencse és a szerencsétlenség -
teremtett és irányít. Az ateizmus, mint világkép a fa talizmust erősíti, ha pedig olyan rossz
dolog történik, amely evilágon helyrehozhatatlan, az a reményvesztettséget.
„Az Istenre mondott igen - jegyzi meg Hans Küng - azzal az alapvető bizalommal vág
egybe, amely végső soron a reálisan megalapozott: az is tenhit, mint az alapvető bizalom
radikális formája... tudja, miért bízhat a valóságban.”17
„Nem bizonyításból indul ki, s nem is Isten létének racionálisan kényszerítő
megnyilvánulásából, hogy a második lépés a hit legyen... In kább egyfajta belső
racionalitásról van szó, amely legitimálja az alapvető bizonyosságot: ha az ember bátran
megbízik Isten valóságosságában, s eszerint cselekszik, ki van ugyan téve a kételyek
kísértésének, mégis meg tapasztalja bizalmának ésszerűségét, amelynek gyökerei a végső
azonos
Ságban, a valóság értelmének és értékének végső teljességében, saját ere dendő alapjában,
értékében és jelentésében vannak.”18
Aki szem előtt tartja azt az isteni célt, amelyre rendeltettünk, annak számára a tragédia
színdarab lesz, a végzet kaland, a szerencsétlenség pe dig a kegyelem lépcsője.
Aki hisz, az bízik az életben, s tudja, miért
A termelés első részlegében vagyunk
Egyazon ár lehet nagyon magas, de nevetségesen alacsony is: ez attól függ, hogy egy
fagylaltot, vagy egy egész fagylaltüzemet akarunk venni. Ugyanez a helyzet, ha valaki csak
a földi életet nézi, s egyes tragikus sorsok megbotránkoztatják: nagyon sok ember él át
hosszú és sokrétű szenvedést, amelyet nem tud egyensúlyozni a ritka és szegényes öröm,
amelyben részük van.
Nagy vigaszt jelent, hogy mindez nem Istentől származik, hanem régi és mai emberi
bűnökből, az anyag szükségszerű tökéletlenségéből, továbbá abból a szükségszerűségből,
hogy az emberi evolúció ösztönzést kapjon.
A fájdalmat csak dicsőséges, túlvilági cél magyarázhatja, s ha valaki ezt nem utasítja
vissza, el kell ismernie, hogy az élet értelmetlen. Vegyük azt a látogatót, aki mondjuk egy
automatizált FIAT traktor gyárba lép be, s megnézi az első óriási szerelőcsarnokot, s benne
üzem anyagot és vezetékeket, s látja, hogy a végeredmény salak és égéstermék. Ha ezzel be
is fejezi látogatását, s nem lát más csarnokot, könnyen arra a következtetésre jut, hogy az
A hit nem csupán az éhség, a munkanélküliség, az igazságtalanság és a hir telen halál elleni
harcból áll. Ha az élet egy jóakaratú Értelemtől szárma zik, akkor azoknak a törekvéseknek,
amelyekre a természet indítja a lel ket, előbb utóbb célba kell érniük, kezdve a nagybetűs,
teljes és örökké tartó Szeretette való vágyakozással, („tied vagyok egészen” , „mindig sze
retni foglak”)
Implicit hitünknek (alapvető bizalmunknak, hogy evilágon minden or vosolható, és hogy
nem minden rossz ártalmas) nagy mozgósító erőt je lent minden fogyatékos gyermek, rákos
fiatal feleség és anya, családok százait elpusztító földrengés, hogy fáradtságos kutatásra
fogjon minket.
Aki nem próbálja implicit hitét explicitté tenni, mert nem akar a misz térium kutatásán
fáradozni, elvesztheti azt a hitet is, amivel eddig rendel kezett. Aki viszont elindul ezen az
ösvényen, határtalan csodálkozással fe dezheti föl, hogy Jézus korántsem az a vigasztaló
pótlék, aminek eddig gondolta, hanem óriási esemény, amely megvilágosítja a világot.
Igen: minden ellen van orvosság, még halál ellen is. Igen: aki bízik Isten ben, annak
semmi rossz nem árthat. Igen: van összhang természetes vágya ink és a valóság közt, mert az
emberi sors evilágon nem fejeződik be.
A valódi és tartós boldogság az erkölcsi evolúció gyümölcse, amely itt kezdődik, de a
túlvilági életben folytatódik és teljesedik ki. A gonoszt is sújthatja szerencsétlenség, s akkor
mindössze tehetetlen dühöt érez. Aki viszont ártatlan, szenvedése arra készteti, hogy
töreked jen azokra az értékekre - a bizalomra, meditációra, felfedezésre, amelyek a lét
központi célját szolgálják.
Az implicit hit remélte, hogy földi úton eléri a fizetségét, mikor azon ban óceán állt elé,
repülőteret kellett keresnie.
Amikor istenhite nem volt mély, az életbe vetette bizalmát, de nem tud ta, miért. Aki
hisz, bízik is, s tudja, hogy miért.
138 139
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája
egész géppark tökéletesen értelmetlen. Felté telez más részlegeket is, egészen az utolsóig,
amelyben a késztermék gör dül le a szalagról.
Ha valaki nem veszi észre azt a magasabb rendű és örök végcélt, amit Isten jelölt ki az
emberi élet számára, s amelyet lassú lelki fejlődéssel ér hetünk el, szükségszerűen úgy
találja, hogy az élet értelmetlen. Az embe ri szenvedést csak akkor tudjuk megmagyarázni,
ha elismerjük, célunk nem a földi életben van.
Az Uránusz pályagörbéjét csak úgy lehetett megmagyarázni, ha feltéte lezték: van ott
egy láthatatlan bolygó, és hatást gyakorol rá. Urban Le Verrier csillagász 1846-ban
kikövetkeztette létét, s kiszámolta pozícióját, 1847-ben pedig távcsövével fel is fedezte. Le
Verrier persze arra a követ keztetésre is juthatott volna, hogy ezeknek a pályaeltéréseknek
nincs okuk, s így a fizikai törvényeknek nincs egyetemes értékük.
Ami a szenvedést illeti, az ésszerű hit érvét a következőképpen össze gezhetjük: életbe
vetett hit nézőpontjából még a legártatlanabbul szenve dett és legkegyetlenebb fájdalmat is
meg kell tudnunk magyarázni. Ezt azonban csak akkor tudjuk megtenni, ha hiszünk benne,
hogy van Isten és túlvilág. Tehát: van Isten és van túlvilág.
 A nem-hívő szerint - aki épp ellenkezőleg, az élet iránti bizalmatlanság ból indul ki -, az
ártatlanul elszenvedett erős fájdalom indokolhatatlan, igaz ságtalan és értelmetlen. Ha
azonban az élet igazságtalan és értelmetlen, nem származhat semmiféle Intelligenciától.
Tehát nincs Isten, és nincs Túlvilág.
Az élet hat alapelve
Úgy tűnik, az emberi életet is, a szenvedést is csak a következő alapelvek révén
magyarázhatjuk meg.
1. A velünkszületett elsőrendű cél elve
Minden ember úgy jön világra, hogy megvan a maga alapvető hivatá sa, veleszületett
elsőrendű célja, s ez lényegileg azonos mindenki eseté ben, mert az emberi természetből
következik. Ez felismerhető abban a magasrendű tevékenységben és vágyakozásban,
amelyre mindenkiben, aki követi a „Használati utasítást”, megvan a megfelelő képesség és
eszmény. Mindenki megállapíthatja és megtapasztalhatja, hogy ez a legfőbb vágya kozás és
képesség, maga a mély, egyetemes és tökéletes szeretet.
Korlátlan szeretet, „teljes szívvel, teljes lélekkel, minden erővel”, s köl csönös, kapott és
viszonzott szeretet is, amely köztünk és aközött a sze mély között létesül, aki a
legmagasabb szinten hord magában minden ér téket. Olyan szeretet, amely e valakin át
affelé nyílik, hogy a gyakorlat ban is szeressünk barátokat, ismerősöket, az egész
emberiséget, s minden élőlényt. Olyan szeretet, amely nem csupán érzelem, hanem jót
tévő, tö rések és gyengeség nélkül örökkön élő akarat is.
Ez a szeretet a cél, amelynek kedvéért a világra jövünk. Minden egyéb javat úgy kell
tekintenünk, mint e szeretet eszközét. A Paradicsom nem hely, hanem e szeretet
tökéletessége.
„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez a
legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját
magadat.” (Máté 22,37) Tehát: sose engedd, hogy a fa eltakarja előled az erdőt.
2. Az instrumentális javak elve
Hogy elérjük az abszolút boldogságot, vagyis velünk született elsőrendű célunkat,
minden egyéb javat - az egészséget, emberi szeretetet, munkát, családot, pénzt, sikert,
élelmet, lakást, sportot, barátságokat, szó rakozást, tudományt, művészetet, stb. - mindig
eszköznek kell tekinte nünk. Vagyis úgy kell velük élni, hogy az egyenesen arányos legyen
képes ségünkkel, amellyel segítségünkre lehetnek elsőrendű célunk elérésében, s fordított
arányban azzal, amellyel ebben hátráltatnak minket.
Tehát: „Senki sem szolgálhat két úrnak.” (Máté 6,24)
3. Az érdekarányosság elve
Az érdek-index, amely az élet alapértékei felé, tehát a velünkszületett elsőrendű cél felé
irányít minket, fordítottan arányos azzal az érdekkel,

140 141
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

amely az anyagi javak irányába terel. Minél több vizet öntesz a B csator nába, annál kevesebb jut az A csatornába.
Tehát: minél többet ülsz a televízió előtt, annál kevesebb időd jut tanu lásra vagy munkára.

4. A feltételes automatizmusok elve

Minden érdekünket olyan látási, hallási vagy képzeleti stimulusok táplál ják, amelyek vágyakat és impulzusukat keltenek. E vágyak az ingerek szá mával és erősségével arányban növekednek, mígnem
irányíthatatlanná vál nak. Az „én” akarata hatáskörébe vonhatja ezt a folyamatot, amennyiben
a.) elháríthatja a megfelelő ingereket (inger-visszaszorító taktika), b.) kialakíthat alternatív érdekeket (promocionális taktika). Tehát: ne ébreszd föl az alvó oroszlánt.

5. Az alapvető távlatok felborulásának elve

Ha az egyén nem tartja ellenőrzése alatt az instrumentális érdekeket, felfordul a természet rendje: a velünkszületett elsőrendű cél lesz eszköz jellegű, vagy mellékes, s az anyagi javak lesznek elsőrendű céllá, vagyis
bálvánnyá, és ez legbensőbb énünk kielégületlenségével jár.
Tehát: ne azért élj, hogy egyél, hanem azért egyél, hogy élj.

6. A gyógyító fájdalom elve

Ha elfogadjuk perifériális javaink elvesztését vagy fogyatkozását, mint hogy az elsőrendű célra tekintünk; veszteségünk, lett légyen fizikai (pél dául egészségünk, gazdasági javaink, érzéki örömeink csökkenése)
vagy pszichikai (például érzelmi jólét, siker) jellegű, terapeutikus hatást tesz ránk, mert csökkenti a fogyatkozó anyagi javak vonzását, és segítségünk re van, hogy figyelmünket az elsőrendű célra
összpontosíthassuk.
Tehát: ha a szülők lekapcsolják a televíziót, segítenek a gyereknek a há zi feladatban.

Általános iskola, középiskola és egyetem

Isten nem küld szerencsétlenségeket: hagyja a természet törvényeit mű ködni. Mikor azonban szerencsétlenség történik, megpróbálja felhasznál ni az elsőrendű cél érdekében.
Isten olyan, mint egy focicsapat edzője: nem kéri játékosait, hogy rúgjanak öngólt, vagy adassanak az ellenfélnek tizenegyest, de ha már megtörtént, kihasználja a helyzetet, hogy tanácsokat osszon és javítsa a
játékot.
A szenvedés, mint az eső, részrehajlás nélkül hull szentekre, köznapi emberekre, bűnözőkre. Egyik csoportot sem hagyja ki. Ha ezt a Teremtő megengedi, azért van, mert az elsőrendű cél szempontjából a szenvedés
olyan, mint a különböző szintű iskolák.
Akik nem tudtak bekerülni a középiskolába, vagyis, akiknek különösen piszkos a lelkiismerete, azok számára a szenvedés Isten fenyítése. A szó szoros értelmében persze nem az, mivel a szentek is szenvednek.
Átvitt ér telemben mégis annak nevezhetjük: a szenvedés ugyanis a jókat továbbfej lődésre ösztönzi, a gonoszokat pedig megrázza, hogy térjenek meg. Terapeutikus fenyítésről van szó, amely nem a bosszúra,
hanem a gyógyí tásra irányul. A szerencsétlenség közepette még az a bűnöző is kénytelen elgondolkodni rajta, milyen múlandó javakba fektette tőkéjét, akinek morzsányi hite sincsen.
A lagymatag hívők nagy tömege a középiskola alsóbb és felsőbb osztá lyába jár. Ők képviselik az átlagot: többé vagy kevésbé közömbösek, em beri értelemben ugyan jók, de nem teszik első helyre az elsőrendű
célt. Nagyvonalakban szem előtt tartják az erkölcsi törvényt, s kerülik a legsú lyosabb bűnöket, mégis, inkább csak a külsődleges követelményekre fi gyelnek, s érdeklődésük és vágyaik az instrumentális javakra
(családra, pénzkeresésre, egészségre, szerelemre, sikerre, kultúrára, barátokra stb.) irányulnak, válnak életük céljává. Ők Isten cliensei, akik az Urat arra hasz nálják, hogy általa különféle földi értékekhez jussanak,
ahelyett, hogy a földi értékeket használnák fel, hogy az Urat elérhessék.
Úgy gondolják, hogy az imádság elsősorban arra való, hogy „kiszedjék” Istenből azt a minimális jólétet, azt a csapásoktól való mentességet, amely már elég, hogy bálványaiknak élhessenek. A drámai vagy tragikus
eset, amely velük is megtörténhet, s amit ők felháborodva meg nem érdemelt fenyítésnek tartanak, arra szolgál, hogy lázadásuk múltával a gyakorlatban tanítsa meg nekik, hogy súlyosan tévednek, ha végső célnak
tekintik az autentikus érték felé segítő, felcserélhető eszközöket. A múlandó javak ár folyam-zuhanása figyelmezteti őket, hogy jobb, ha sokkal értékesebb és stabilabb vállalkozásba fektetnek.
„Az Úr fedd és meggyógyít” - mondják a Zsoltárok. Ez azt jelenti, hogy ha a lagymatag keresztény bálványai összeomlanak, s elfogadja Is ten feddését, és visszatér hozzá, megérzi majd Isten vigasztalását is, segít
ségét is, hogy többet ne alkosson más bálványt magának.
Végül, vannak még egyetemisták is, akik diploma előtt állnak, s diplo mások is, akik posztgraduális képzésben vesznek részt. Ők azok, akiknek gazdag és mély hitük van, akik már végeztek az addigi tananyaggal,
nagy mennyiségű kegyelmet gyűjtöttek, s immár minden szerencsétlenségről le

142 143
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

tudják választani a szenvedés keserű-savanyú komponensét, s beleolvaszt ják az interperszonális egyesülés új vegyületébe. Ókét is érheti balsors, ez azonban Krisztus világot megváltó szenvedéséhez csatlakozik.
Számukra a Szent Kereszt sosem elviselhetetlen, sosem fosztja meg őket békéjüktől, mert állandóan tapasztalják az új életet és a jólétet Istenben, amely által egész belső lényük megújul. Isten legnagyobb csodája
éppen a szentek va lódi öröme a legnehezebb megpróbáltatások közt.
Ebben a fényben látjuk meg a Gondviselés működését. A vallások szent könyvei, de különösen a Biblia, úgy értelmezik az isteni Gondviselést, mint az embert vezető isteni cselekedetet, aki kéri ezt és
együttműködik vele e világ örömein és nyomorúságain keresztül, a Vele való szeretetkö zösséggel és az Ö lelki javaiban való részesüléssel.
„A hajnalra! Az éjszakára, amikor minden csendes! Nem hagyott el té ged a te Urad, és nem gyűlöl téged, és a másik élet jobb lesz, mint ez az első, és meg fogja adni Isten, és megelégülsz véle. Nem talált-e téged
ár vának, s nem adott-e menedéket? Nem talált-e tévelygőnek, és nem mu tatta-e meg az utat? Nem talált-e szegénynek, és nem tett-e gazdaggá té ged? Az árvát azért ne nyomorgasd! A koldusra rá ne förmedj!
Inkább be széld el mindenkinek a te Urad jóságát!” (Korán 93. szúra)
„Maga az Úr vezérel szüntelen” (Izajás 58,11). „Az Úr fölemeli a megalázottakat” (Zsoltárok 147,6). „...Tud segíteni azokon, akik kísér téssel küzdenek” (Zsid. 2,18). „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”
(Róm. 8,14).

Isten walkie talkie-ja

Ha Isten mindig hagyja, hogy a természet törvényei szabadon érvényesül jenek, akkor miben áll a Gondviselés? Mire jó az imádság? Sokan teszik föl ezt a kérdést, főleg a felszínes hívők közül, akik azt gondolják,
hogy a Gondviselés azért nem foglalkozik az autóbalesetek megakadályozásával, gyógyíthatatlan betegek meggyógyításával, tisztelői lottónyereményének elrendezésével, mert túlságosan elfoglalt, s azt hi szik,
hogy az imádság éppen arra jó, hogy megindítsa a Gondviselést, s rá vegye, hogy tegye meg ezeket az apróságokat.
Csakhogy az ima arra való, hogy megértesse velünk, hol ered Isten fo lyója. Ez a legmagasabb energiaforma, amely a rendelkezésünkre áll - ír ta a Nobel-díjas Alexis Carrel, aki megtérése után nap mint nap átélte
ezt.
Nem tilthatjuk meg a fájdalom madarainak, hogy fejünk fölött röpköd jenek, azt azonban elkerülhetjük, hogy hajunkban rakjanak fészket; ezt pedig az imádságnak köszönhetjük.
Az ima nem arra szolgál, hogy Istent igazítsuk akaratunkhoz, hanem leggyakrabban arra, hogy akaratunkat igazítsuk Istenhez. Ez Isten adatbankjának password)e, ha ezt tudjuk, akkor tudjuk termi nálunkon Isten
válaszát elolvasni.
Ez az a rádiótelefon, amelyen közölhetjük pozíciónkat a mentőheli kopterrel, ha lezuhantunk, vagy amelyen hívhatjuk az irányítótornyot, hogy segítsen a szükséges iránykorrekcióba, ha repülünk.
Persze, egyáltalán nem tilos imánkban gyógyulást, munkahelyet, jó vizsgaeredményt, vagy érzelmi segítséget kérni. Néha az Úr a természeti törvények révén teljesíti e kéréseket, amennyiben úgy látja, hogy haszno
sak lehetnek lelki fejlődésünkben. De a csoda sem kizárt, jóllehet Isten ar ra tartja fenn az ilyen ritka kivételeket, hogy mindnyájunk hitét segítsék.
Az imádság igazi célja mégis az, hogy ráhangolódjunk Isten hullám hosszaira, s fogjuk az adásait, mint Szolzsenyicin verséből is kitűnik:

Az imádság
Milyen könnyű veled élni, Uram!
Milyen könnyű benned hinni!
Mikor értelmem zavarodott
Meghátrál vagy megfogyatkozik,
Mikor a legokosabb emberek
Nem látnak túl a mai estén
Nem tudják, mit tegyünk holnap,
Te világos bizonyságot adsz nekem
Hogy létezel és aggódsz értem
Hogy ne legyen eltorlaszolva
Minden, jó felé vezető út.
A földi dicsőség hegygerincén
Meglepve fordulok hátra,
Hogy innen nézzek vissza
A kétségbeesésből megtett útra
Innen adatott meg, hogy közöljem
Az Emberiséggel sugaraid visszfényét.
Add meg nekem, ami kell hozzá,
Hogy továbbra is visszatükrözhesselek.
S arra, amit nem tudok
Tudom, mást rendeltél
megtenni.'9

144 145

A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

Nem tudok neked pónilovat venni
Nem tanácsos kihívni a tűzoltókat, csak mert muskátlit akarunk locsolni. Az imádság olyan
telefonvonal, amelyen nem múlandó javainkat, hanem elsőrendű célunkat érintő
problémákról tehetünk bejelentést.
„Mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentjeiket azoknak, akik kérik tőle.”
(Lukács 11,13)
Az imádság nem annyira azért van, hogy beszéljünk Istenhez, mint in kább, hogy
hallgassuk őt. Nem annyira azért, hogy bizonyos felszínesen érdekes dolgokat megkapjunk,
hanem hogy azzal ékesítsük magunkat, ami mélységesen érdekes.
„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és aj tót nyitnak nektek”
- mondja Jézus; e mondások értelme azonban sokkal csodálatosabb és tündöklőbb, mint azt
az emberek általában értelmezik.
“Fokról- fokra - írja Kathleen Norris regényírónő - eluralkodott raj tam a csodálatos
bizonyosság, hogy nincs imádság, amely meghallgatásra ne találna. A válasz, amit kapunk
rá, olykor kiábrándítónak tűnhet, sőt, akár megalázónak is. Az imádság sokszor teljesen
váratlan módon hallgat tatik meg, esetleg olyankor, mikor az imádkozó már rég elfelejtette
az egészet. Ami elviselhetetlen volt, elmúlt, ami tűrhetetlen volt, drága és he lyes lett, az
aggodalom derűre vált.”20
Isten nem azt hallgatja meg, amit mondtunk, hanem amit mondani akartunk. Az, amit
bensőnkkel kerestünk, lépés lett egy olyan valódi és végleges boldogság felé, amelynek
lehetőségét még felszíni tudatunkban sem tételeztünk fel.
Akkor tesszük az első lépést a lélek ereje felé, amikor mindenki megér ti, hogy nem
találhatjuk meg a helyes ösvényt az életben, ha belsőnkben egyedül vagyunk. Amikor az
egyedüli forrás felé fordulunk, s tőle kérünk irányítást és vezetést; amikor már szokásunk,
hogy saját szavainkkal imádkozunk; amikor naponta nem egyszer, de sokszor kérjük az Urat,
hogy adja tudtunkra szeretetét, s mutassa meg nyomban azt az utat, ame lyet követnünk kell,
és töltsön el minket követése vágyával; nos, akkor imádságunk meghallgattatik.
„Kicsi koromban - írja Margaret Blair Johnstone - egy pónit kér tem születésnapomra:
ezt minden esti imámban elmondtam, s a szüle imnek egy nap nyugtot sem hagytam vele.
A lovacskát sosem kaptam meg, de most már tudom, hogy akkor valami sokkal értékesebb
felé indultam.
Végül édesapám azt mondta: «Nézd, kislányom, meg kell értened, én nem tudok neked
pónilovat venni!». Erre én: «Hátha csoda történik». A cso
da egész más, mint elérni, amit szeretnénk - felelte édesapám. Néha sok kal nagyobb csoda
történik, mikor nem kapunk semmit”... Minden imádság meghallgattatik. Biztos, hogy Isten
nem mindig mond igent rájuk. De mindig válaszol. Sokan felhagynak az imádsággal, mert
csalódottnak érzik magukat. Talán bizonyos helyzetben mások egészségé ért imádkoztak, aki
kedves volt nekik, vagy hogy erőt találjanak saját gyengeségük legyőzésére, esetleg, hogy
megkapjanak egy állást; de látták meghalni szeretteiket, nem tudtak úrrá lenni magukon, és
más szerezte meg a munkahelyet. „Mire jó akkor az ima? - mondják - Isten nem hall gatott
meg.”
Aligha gondolunk arra, hogy a legjobb orvosság, ha véget ér ábrándo zásunk,
megszabadulunk tévhitünktől, különösen, ha úgy képzeljük el Is tent, mint a Télapót, akit
rávehetünk, hogy rakja a csizmánkba, amit sze retnénk.
Hogy akkor mi az imádság? Az a meghatározás, amely a legtöbbet se gíthet, hogy
válaszolni tudjunk, s amelyet évszázadokkal ezelőtt Alexand riai Kelemen fogalmazott meg,
így hangzik: „Az imádság: beszélgetés Is tennel”.
A beszélgetés dialógust jelent: beszélést és hallgatást. „Kevesen értik, mi az imádság: nem
tartjuk meg a dialógusformát.” Monológot csinálunk belőle. „Ultimátumot nyújtunk be.”
„A legsötétebb elkeseredés sem tud sokáig satuban tartani, ha kiönthet jük szívünket
valakinek, aki megért minket.” - mondta egy filozófus. Ez a titka annak a terápiának, amely
szorongó léleknek való: keressen olyan tanácsadót, akire szabadon rábízhatja bűneit. Ez az
oka, hogy a töredel mes szív meggyógyul, ha ahhoz a tanácsadóhoz fordul, aki előtt „minden
szív nyitva áll, minden vágy feltárul, s egy titok sem titok.”
Ez pedig azért van így, mert ez a tanácsadó oltotta lelkűnkbe a legfőbb vágyat, amely
minden más vágyat is magába foglal, s nem kíván semmi mást, csak minket teljességébe
elvezetni.
 „Az imádság valójában a lélek őszinte vágyakozása, s közülünk kevesen érik el maguk a
csodát, mert nem fogjuk föl, mire is vágyunk leginkább. Néha addig nem is kezdjük
megérteni, míg egész világunk össze nem om lik, s nem vagyunk kénytelenek más
„Ha olyan szomorú vagy, hogy nem bírsz szomorúbb lenni, Kiálts!
Fájdalmas veszteségedre fölszikrázik majd
A nyüzsgő tömeg Jákob lajtorjáján
Amely az Eget és Charing Crosst köti össze.
Igen, éjjel, ó, lélek, lányom,
Kiálts!
Kapaszkodva az Égbe,
Ruhája szegélyébe.
És íme, Jézus, aki vizen jár
De nem a Genezáret, hanem a Temze vizén.”22
Ragadjuk meg a szenvedést
Aki hisz Istenben, meg kell magyaráznia, miért szenvednek az ártatlanok. Aki viszont nem
hisz, annak meg kell magyaráznia minden mást. (Dennis Prager)
Aki nem hisz, annak nem csupán meg kell magyaráznia minden asztro nómiai, hő-, eső-,
ökológiai, keringési, légzési, csont-, izom-, idegi-, anyag csere, érző-, pszichológiai,
gazdasági, szexuális, ösztönjellegű és társadalmi folyamatot, s a köztük lévő
kölcsönhatásokat, hanem ezen túl az esztétikai, értelmi és erkölcsi értékeket, a sikeres
emberi személyiséget, a hősöket, az emberiség jótevőit és a szenteket. S azt is, hogy sok-sok
hívő, még ha a leg súlyosabb szerencsétlenség sújtja is, meg tudja őrizni derűjét és békéjét,
mi több, fájdalma alkalmat és ösztönzést jelent, hogy csodálatos lelki fejlődést éljen át. Ha
az ártatlanok nem szenvednének, s nem lenne meg az a titkos isteni nyelv, amely megerősíti
és megtartja őket, az a ragyogóbb erkölcsi szépség, az az isteni boldogság sem volna, amelyet
elértek.
A fájdalom malomkő: tőled függ, hogy összezúz vagy kicsiszol. Olyan, mint egy nagyon
éles kés: ha az élét fogod, rosszul jársz, ha a nyelét, kenyeret szelhetsz vele.
A nyomorúság nehéz bőrönd, de elbírod, ha a fogantyújánál fogod meg.
A gyöngédség még nem szeretet
A szenvedés másképp hat mindenkire, mint a meleg is, amely megsava nyítja a tejet, s
megédesíti a mézet.
Sokan hiszik, hogy az imádság arra való, hogy megszerezzünk egy jó ál lást, megnyerjük
a totófőnyereményt, vagy hogy ne arra a repülőre száll junk, amelyik lezuhan. Ennek a naiv
szemszögből nézni az életet.”21
Az imádság ilyen értelemben Isten gyakorlati válasza annak, aki ártat lan, és szenved.
147
146
A rossz nagy problémája
A rossz nagy problémája
hitnek azonban nincs alapja a Bibliá
bán. Isten nem függeszti fel a természeti törvényeket. Nem kizárt, hogy egyik törvény
semlegesíti a másikat, s így megszabadít bizonyos fizikai sérülésektől. De ez valószínűleg
nem mindig lehetséges. Az imádság első sorban arra való, hogy közösségre lépjünk azzal,
aki bátorságot ad, hogy küzdhessünk a nyomorúság ellen, s hogy békével tudjuk fogadni az
elke rülhetetlen csapásokat, s ezáltal eltávolodjunk e világ múlandó javaitól, s majdan biztos
boldogságot nyújtó értékekkel gazdagodjunk.
Isten megjavítja a megtört szívet, feltéve, hogy minden darabját átad juk neki. Azt
azonban nem könnyű megmagyarázni, hogyan viseli el a sze retet Istene, hogy gyermekei
szíve előbb összetörjön. Látnunk kellene a lélek világának végtelen horizontjáit, amint látja,
azt a vidéket, amely felé az ember nem vonzódik, amíg a földi javak kötik le. A sas messzebb
re lát a hangyánál.
Az apák és anyák ma nagyon engedékenyek gyermekeikkel: nem tud ják elviselni a
gondolatot, hogy gyermekük szenvedhet, esetleg áldoza tot kell hoznia. Az efféle nevelés
következményei azonban nem túl lel kesítőek.
Nem lehet a gyermekeknek úgy mindent megadni, hogy ebbe az una lom és a bűn ne
tartozzon bele. A kényeztető és a szerető szülő közt az a különbség, hogy az előbbi
elsősorban arra figyel, hogy gyerek ne szenved jen, az utóbbi ellenben arra, hogy erkölcsileg
fejlődjön. A fejlődéshez pe dig szenvednie is kell.
Isten olyan, mint a gazdag apa, aki látja, hogy fia olyan kényelmes és könnyű élethez
vonzódik, amely nem igényli, s nem is engedi meg, hogy nevezetes adottságait
kibontakoztassa. Ezért nem alkalmazza saját cégé nél, hanem ajánlás és protekció nélkül
kerestet vele állást; azt akarja, hogy fia támogatás nélkül eltartsa magát. Tanácsokat ugyan ad
neki, ez azon ban inkább erkölcsi segítséget jelent, azt viszont hagyja, hogy maga talál ja fel
magát a nehézségek közepette.
A nem egyenlő talentumok botránya
Nem is azt a legnehezebb megmagyarázni, hogy az ártatlanok szenved nek, hanem hogy
némelyikük sokkal többet szenved, mint mások, tehát nem egyenlő az osztályrészük.
Krisztus példabeszédében is van, aki tálentumot kapott. Egyfelől ki váltságosokat látunk,
akik kiváló biofizikai, genetikai, temperamentum béli adottságokkal rendelkeznek, szüleik
szeretetteljesen és értelmesen ne velik őket, arányos értelmi, erkölcsi, vallási képzést, valódi
barátságokat, megfelelő munkahelyet, jó családot, elégséges gazdasági javakat kapnak, s
életük békés mederben folyik.
 148 149
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

Másrészt vannak emberek, akiknek erős örökletes hajlamuk van bizo nyos bűnökre, vagy depresszióra, akik családi szeretet nélkül nőttek fel, gyermekkorukban senki nem nevelte őket igazán, mindig elnyomta
őket valaki, rossz társaságba keveredtek, vagy valamelyik primitív néphez tar toznak, esetleg mentális betegségek, nyomor vagy éhínség sújtja őket, tel jes tudatlanságban élnek, folyamatos kimerítő munkára
hajszolják őket, kegyetlen gazdák elnyomott rabszolgái, esetleg olyan nők, akiket férfiak eszközként kezelnek, stb.
A probléma bonyolult, mert sokezer tényezőből áll, s ezek közül jó né hányat nem is ismerünk. Mint láttuk, az emberi bűnök mindenképp jelen tős részt képviselnek, s tudjuk, hogy Isten nem akarja, de kénytelen
elvi selni őket. A számlát majd a végén kell kiegyenlítenünk. Az sem feltétle nül igaz, hogy akik evilágon szerencsésnek tűnnek, valóban boldogok is, hiszen az elsőrangú szupertehetségek nemegyszer éppen
annyit szenved nek, mit bárki más. A szerencse szintkülönbségei kiegyenlítésére vannak bizonyos pszichikai korrekciók: így az egyik túlzottan érzékeny, s nem tud aludni egy matrac alatti borsószemtől, másik meg
édesdeden alszik a puszta földön is.
A szenvedésből mi csak külső jeleket látunk: panaszkodást, fizikai ki merültséget. Egyáltalán nincsenek kémlelőink, elektronikus szenzoraink, objektív műszereink, amelyek kilengő mutatói mérnék a szenvedést.
Tud juk, hogy egyesek ugyanazt a bajt teátrálisabban élik át, azonos esemény re erősebben reagálnak, mint mások. Tudjuk azt is, hogy ugyanattól a szerencsétlenségtől egyesek jobban, mások kevésbé szenvednek,
s ez az érzékenységtől, karaktertől, hittől, gondolkodásmódtól, probléma megoldási startégiáktól függ. Ezért aligha fogunk olyan műszert feltalál ni, amely mérni tudja a szenvedést.
Minthogy pedig nincsenek az emberek szenvedéséről belső összeha sonlító adataink, úgy tűnik, legjobb, ha azt gondoljuk, hogy Isten a hide get ruhától függően küldi, tehát a megpróbáltatással arányos belső segít
séget ad, s erős kötelezettséget ró arra, akinek van ruhája, hogy a hideg gel arányban, adjon másoknak is. Azért különbözünk, hogy ha úgy adó dik, segítsünk egymásnak, s fogjunk össze.
Akiből hiányzik az Isten és a gondviselés iránti alapvető bizalom, an nak mindig számolnia kell azzal, hogy ha szerencsétlenség fenyegeti, az be is következhet. S azt sem tagadhatjuk, hogy a szerencsétlenség-érzet
na gyon önkényes és szubjektív benyomás, amelyet sokak akár egy sikertelen vizsga miatt is átéreznék.
Utókezelés a halál után
Ha igaz, hogy egyes ártatlanok többet szenvednek, mint mások, az bizto san nem igaz, hogy ezek a mások mindörökre felmentést kaptak a szüksé ges megtisztulás alól. Ők ugyan ártatlanok, de azért nem
habtiszták, mert az ember elsőrendű célját életükben a második vagy harmadik helyre so rolják, azaz bálványaik mögé helyezik. Még ha életükben nincs is semmi féle rendkívüli, drámai szenvedés, a katolikus
hagyomány és a halál utáni megtisztulás gondolatköre szerint a purgatórium (purifikatórium), ha úgy tetszik, túlvilági tisztulás várja őket.
Minthogy az elsőrendű cél az Isten életéből való részesedés, dicsősége és ragyogása bőségesen igazolja mindazt a fáradságot és áldozatokat, ame lyeket megkíván. Krisztus földbe rejtett kincsnek nevezi, amelyért
érde mes mindent eladni. (Id. Mt. 13,44)
A szentek és a következetes hívők (akik elég kevesen vannak), ezt a próbát spontán módon teljesítik: legyőzik saját akaratukat, hogy igazán szeressék Istent és embertársaikat. Olyanok ők, mint az a munkás, aki ma
gas összegeket fizet az önkéntes magán-nyugdíjpénztárba, hogy majd ha eljön az ideje, magas nyugdíjat kapjon. A halál után biztos nem kell soká ig a purgatóriumban lenniük.
Aki ártatlan, de nem szent, s evilági szenvedése több mint az átlagé, olyan munkáshoz hasonlít, akinek nyugdíjjárulékát automatikusan vonják a fizetéséből. Rájuk is igaz, mármint ha igyekeznek elfogadni a szenve
dést, és elszakadni bálványaiktól, hogy nem kell majd sokáig a purgatóri umban maradniuk.
Akik ártatlanok, de nem szentek s evilágon keveset szenvednek, olyan munkásokhoz hasonlítanak, akik nem léptek be az önkéntes nyugdíjpénz tárba, tb-nyugdíjjárulékuk pedig kevés. Mikor nyugdíjkorba érnek,
még mindig nem fizettek be annyit, amennyi a nyugdíjhoz kell. Ezt a Purgató riumban teszik majd meg.
Mindezt azonban nem olyasféle kereskedői logika szabályozza, amely szerint „fizetek, hogy kapjak” , hanem az ingyenesség elve, az isteni élet képe, ám az ajándék annyira magasztos, hogy birtokba vétele
fáradtságot és áldozatot igényel.
Talán még jobban látszik, ha az egyetemi hallgatók példájával szemléltetjük. A szentek és a következetes hívők olyanok, mint az a diák, aki mindig tanul, s így optimális előmenetelt ér el. Ők is feláldozták magukat
ebben az életben: nincs szükségük Tisztítótűzre.
Az ártatlanok, de nem szentek, akik többet szenvednek a földi életben, olyan tanulók, akik az első félévben elégtelent kaptak, s a másodikban na

151
150
A rossz nagy problémája A rossz nagy problémája

gyón kell tanulniuk, hogy év végén megfelelő osztályzatot kapjanak, és így felsőbb osztályba léphessenek. Ok evilágon töltik le purgatóriumukat. Végül, azokat, akik szintén ártatlanok de nem szentek, akik nem
hoz tak fejlődésükért semmmilyen áldozatot, olyan diákok szimbolizálják, akik év közben elhanyagolták a tanulást, tehát az így elfecsérelt időt nyá ron, mi több, évismétléssel pótolják majd be.
A diákok hasonlata jól mutatja, hogy a „paradicsom”, a „purgatóri um”, és a „kárhozat” (Pokol) tana, mint a Biblia alapján igazolhatjuk, a belső lelkiség jegyében áll.
Aki meghallgatja Isten igéjét, s tettekre is váltja - mondja Krisztus - olyan házépítőhöz hasonlít, aki sziklára rakta az alapot: a vihar nem ráz za meg, szilárdsága bensőleg, lényegileg fakad az építő
tevékenységéből. Aki azonban az igét nem hallgatja, nem valósítja meg, homokra építi há zát. Házának részleges vagy teljes összeomlása a vihar alatt nem büntető rendelet Isten részéről, nem külső fenyítés, hanem
választásának belső, el kerülhetetlen következménye. (Lk. 6,47)
Jegyzetek a 7. fejezethez
1 suli’ anima.
F. SAGAN, Avec mon meilleur souvenir, Bonjour tristesse, La piacé Brahms?, Líviái
2 H. JÓNÁS, II concetto di Dió dopo Auschwitz, II Melangolo, Genova 1989. ’ L. PAREYSON, La divina impotenza, „II Giornale”, 1989. 07. 25., 3. old. 4 J. DELUMEAU, Le ragioni di un credente, id. mű 33. old.
5 U.o. 37. old.
6 J. MOLTMANN, Le Dieu crucifié, Cerf, Paris 1978., 178. old. 7 E. LÉVINAS, Un Dieu hőmmé, in „Recherches et débats”, n. 62,1968., 186-192. old. 8 F. VARILLON, Gioia di credere, pioia di vivere, Ed. Dehoniane, Bologna 1984. ’ D.
BONHOEFFER, Resistenza e resa, Bompiani, Milano 1969., 298. old. 10 D. J. BARTOLOMEW, Dió e il caso, olasz ford., SEI, Torino 1987. 11 U.o. 186. old.
12 U.o. 197. old.
13 U.o. 287. old.
14 U.o. 252. old.
15 U.o. 287. old.
16 H. ERIKSON, Identitát, 74. old.
17 H. KÜNG, Esiste Dió?, Mondadori, Milano 1987., 637. old. 18 U.o. 639. old.
19 A. J. SZOLZSENYICIN, La preghiera, az Incontri e scontri con CristoAxA , Ferro Ediz., Milánó 1971., 717. old.
20 A We Believe in Prayer-ből, L. BRINGS gondozásában.
21 M. B. JOHNSTONE, Non c’é preghiera senza risposta, da „Better Homes and Gardens”.
22 F. THOMPSON, Liriche religiose inglesi, ford. A. Castelli, Morcelliana, Brescia 1948., 153. old.

152 153

8. A reinkarnáció

Hol a nagyobb igazság?

Nemcsak a zsidó, keresztény és iszlám vallás ismeri el, hogy halál utáni sorsunk életünk morális döntéseinek belső és elkerülhetetlen következmé nye („ő kinek-kinek tettei szerint fizet ” Róm.2,6., lPét.1,1-17.
stb.): ez jelenik meg a hindu vagy a buddhista karma, illetve reinkarnációtanban is amelyet ma Európában is, Amerikában is sokan elfogadnak.1
„Akik helyes életvitelt folytatnak, méltó újjászületésben lesz részük: papok, harcosok, kereskedők lesznek. Akik rosszul viselkednek, rossz új jászületést érdemelnek ki: kutyák, disznók, vagy kaszton kívüli páriák
lesznek.2 Amint a lélek mindig ugyanaz marad, bár átmegy a gyermekség, fiatalság és öregség állapotán - szó szerint: „felveszi”, „magához csatolja” őket -, ugyanaz marad a testek váltakozása mögött is”.3
Első látásra a reinkarnáció segít megérteni, miért szenvednek az ártat lanok, miért olyan botrányosan egyenlőtlenek az emberi sorsok, s úgy tű nik, erre legalább olyan, vagy talán még jobb magyarázatot kínál, mint
a bibliai tanítás.
„Miért születik - kérdi John Curt Ducasse -, egyik ember zseninek, a másik idiótának? Miért szép az egyik, és csúnya a másik? Miért egészsé ges az egyik, s torz a másik? Az az elgondolás, hogy újjászületünk a föl
dön, miután bizonyos köztes időt azzal töltünk, hogy végétért életünk emlékeiből leszűrjük mindazt a bölcsességet, amelyet gondolkodási képes ségünkkel egyáltalán le tudunk szűrni, módot ad rá, hogy higgyünk
az univerzum igazságosságában.”4
„A legjobb emberek sem érik el haláluk pillanatára azt a morális vagy intellektuális tökéletességet, amely méltóvá tenné őket, hogy egyenesen az égbe szálljanak... Ez általánosan elismert probléma, amelyet kétféle
képpen oldhatunk meg. Az első lehetőség, hogy halálunk pillanatában olyan különleges előrelépést teszünk, amely túlfut minden életbeli mér cén, lehetőségen... A másik, valószínűbbnek tűnő megoldás, hogy pilla
natnyi testünk halála után (a reinkarnációval) mindegyikünkben megin dul a fokozatos tökéletesedés folyamata”.5
Miért vannak az emberek közt szembeötlő különbségek tehetség, ké pesség, egészség, jólét és szerencse terén, sőt, az erényre vagy bűnre való
155
A reinkarnáció A reinkarnáció

hajlamban is, ráadásul életük kezdetétől fogva? Azért - válaszol a reinkarnációtan mert minden ember maga alakítja saját sorsát. Kínzó és gyötrő életeken át nyújt engesztelési előző életében elkövetett bűneiért, s
alapvetően jóság és jólét színezte életeken át szüreteli le elmúlt életei er kölcsi erőfeszítései gyümölcsét, s készül fel az örök Életre.
A reinkarnáció tanában találunk olyan gondolatot, amely összhangban van a krisztusi tanítással is, például hogy
- az embert Isten teremtette, azzal a nagy céllal,
- hogy halála után az isteni élet részese legyen,
- s hogy erre képes legyen, fejlődnie kell, s különösképpen erkölcsileg, - az ember halál utáni sorsa korábbi erkölcsi döntéseinek belső és el kerülhetetlen következménye.
A reinkarnációtan ennek ellenére nagyon messze áll az Evangélium ta nításától, amennyiben megvetést és közönyt ír elő a nincstelenek, fogya tékosok, krónikus betegségben szenvedők iránt: ők így bűnhődnek
előző életükben elkövetett súlyos bűneikért, s ebben nem is szabad meggátolni őket. Indiában ez az elmélet hozta létre, és tartja fenn ma is a társadalmi kasztrendszert.
A reinkarnáció nem ismeri el a véletlent, a tudomány viszont arról győz meg, hogy el kell fogadnunk; szerepet játszik úgy az ember létrejöt tében, mint az egyén sorsában. Nos, tegyük fel, hogy az emberek első föl
di életükben ugyanarról a pontról indulnak, egyenlő eséllyel a jóra és a rosszra. Ekkor teljesen jogos lenne, hogy előző életeinkben megtett útja ink szerint, ki közelebb, ki távolabb lenne a céltól. Csakhogy véletlen
és szerencse az evilági sorsok kijelölésében mindig is uralkodó szerepet ját szott, s ezért a reinkarnáció csupán állandósítja a kezdeti szerencsét vagy szerencsétlenséget.
Ebből a szempontból Krisztus egészen mást mond: Isten lelkileg legin kább a szegényekről, a kivetettekről, a szerencsétlenekről, az utolsókról gondoskodik. Ez azt jelenti, hogy közömbösíti azt a kezdeti hátrányt a
végső boldogság felé vezető úton, amelyet a véletlen hozott létre, nem pe dig közvetlenül akarta.
Krisztus tanítása szerint Isten nem az események egyszerű nézője. Az ember ugyan valóban saját szerencséjének kovácsa, de csak amennyire ka pott képességei megengedik. Krisztus egyáltalán nem úgy mutatja
be az emberi élet célját, mintha olyan evolúciós folyamat végpontja lenne, amelynek motorja kizárólag az ember.
Igaz ugyan, hogy az Evangélium szerint Isten elvárja a tehetséggel meg áldott emberektől, hogy fejlesszék és állítsák mások szolgálatába képessé geiket, hogy nem múló boldogságra jussanak; az elvárások mértéke
azon
bán mindig arányos a kapott képességekkel. A szolga, aki két talentum mellé másik kettőt szerzett, ugyanúgy bemehetett ura örömébe, mint az, aki öt talentum mellé nyert másik ötöt. (Mt. 25,14-30) A
szőlőművesek, akik önhibájukon kívül csak egy órát dolgoztak, ugyanazt a fizetséget kap ták, mint a többiek. (Mt. 20,1-16)
Isten életünk evolúciós előrelépéseit nem annyira annak alapján érté keli, hogy milyen eredményeket, milyen külső teljesítményeket értünk el, hanem hogy milyen erőfeszítéseket tettünk, hogy jobbá váljunk, s
hogy hittel és bizalommal nyíljunk meg felé.
Ebből a kiindulópontból érthetjük meg azok helyzetét, akik e világban nem léphetnek a kielégítő pszichikai, értelmi, morális fejlődés útjára. Ok a szegények: szegények anyagi javakban, fizikai vagy szellemi
egészség ben, életidőben, netán fejlődési képesség tekintetében. Ha ők megtették, amit tehettek, akkor Isten közvetlen segítsége folytán, s a krisztusi erkölcs szépségével való egyesülés hatására minden
fokozatosság nélkül nyomban elérik létük átalakulását. Erre példa a „jobb lator” esete, aki élete korlá tozott lehetőségeinek arányában megnyílt Krisztus előtt, s az ezt mondta neki: „Még ma velem leszel a
Paradicsomban.” (Lk. 23,39-43)
A jeles teológus, Stuttgart püspöke, Walter Kasper a következőképpen foglalja össze a reinkarnációtan és a keresztény hit összeférhetetlenségét: a.) „Az első érv a bibliai idő- és történelemszemléletből ered... A Bib
lia ugyanis különös nyomatékkai hangsúlyozza, hogy Isten tevékenysége a történelemben egyedi és megismételhetetlen... Az ember, hogy bölcs le hessen, számot kell, hogy vessen a napokkal (Zsolt. 81,12), az
időt jól kell felhasználnia (Ef. 5,16 és Kol. 4,5)... mert «az a rendelkezés, hogy az em ber egyszer haljon meg és utána ítéletben legyen része» (Zsid. 9,27)... Az élet nem elkötelezetlen játék, az életben végleges
döntéseket kell hoz nunk.” A reinkarnációtan erősen támogatja azt az emberben egyébként is meglévő hajlamot, hogy ne harcoljon komolyan a vétkek és bűnök ellen, hiszen elkövetkezendő életeiben
ellensúlyozhatja őket.
b.) „A második érv abból a keresztény felfogásból fakad, hogy test és lélek egységet alkot... A lélek a test forma substantialisa, a test pedig a lé lek kifejezési formája, természetes jele... Hogyan garantálhatjuk egy
adott lélek, avagy személyiség identitását, ha egymás után más-más testi for mákban jelenik meg? Továbbá, ez végső soron a test teljes leértékelését je lenti, hiszen eszerint az csupán külső burok, amely végül
egyszerűen levá lik?” A reinkarnációtan nem törődik azzal a ténnyel, amelyet a modern tudomány bőségesen igazol; hogy a memória, az érzelmek, a szerzett fo galmak, az uralt és hasznosított hajlandóságok a test
örökségéhez tarto znak, a test maga örökre az adott személyiség integráns része lesz.

156 157