You are on page 1of 12

BOGA BÁLINT DR.

AZ IDŐS EMBER ÉS A NARRATÍV IDENTITÁS


„No story, no self.”
Jerome Bruner

Bevezetés A téma kibontása

Az idős ember szembesül azzal a ténnyel, hogy A narratív identitás fogalmában tehát három,
biológiai, pszichológiai, szociális változások követ- egymással szoros, dialektikus és reciprok kapcso-
keztek be életében, egyre többet gondol élete előző latban levő dimenzió találkozik: a személyiséget
periódusaira, egyre többet beszél róluk. Az életidő kifejező identitás, a belső világot megfogalmazó,
nagyobbik része elmúlt, ezt úgy éli meg, mint egy kifejező narráció és mindezek bázisát képező múlt
hosszú utazás részvevője az út végéhez közeledve emlékezete, tudati képe. Nézzük sorra ezeket! Át-
(homo viator, Marcel 1951). Múlt egyáltalán azál- tekintésünknél a három fogalom elkerülhetetlenül
tal keletkezik, hogy az „ember viszonyba lép vele” átszövi egymást és mindegyik tétel az időskorból
(Assmann 2004:31). Felmerül benne a kérdés: az visszatekintve kap igazi, gazdag értelmet.
maradtam-e, aki és ami voltam, ki és mi vagyok Az identitást 3 megközelítésben határozhatjuk
most, mi az életem értelme; azaz erősödik benne meg:
az introspekció. Ennek alapján mondható, hogy az 1. jellemző tulajdonságok halmazának együt-
öregedés folyamata önmagában spirituális termé- tese, amely által egy dolog, személy felismerhető:
szetű, az öregség: „természetes kolostor” (Moody ez filozófiai, szociológiai definíció, külső aspektust
cit. Randall 2008:3). Az idős ember múltjának fejez ki,
eseményei alakítják személyiségét, ezek rakódnak 2. egy egyén elkülöníthető személyisége, amely
rá és módosítják veleszületett adottságait, sőt egy egy folyamatosan fennálló egységnek tekinthető: ez
kor után meghatározóak lesznek. A személy – 50. pszichológiai és még mindig külső megközelítés,
életéve után, megfelelő mélységben általában 65-70 3. a magunk érzete, ami adja az azonosságot
éves kora táján – áttekinti, számbaveszi, összegzi, és folytonosságot a személyiségnek az időben: ez
magyarázza, értékeli ezeket, a történésekben szemé- is pszichológiai, de belső, saját magunk megélését
lyét elhelyezi, mindezt megpróbálja megfogalmaz- kifejező meghatározás. Első, lényegét feltáró leíró-
ni, verbálisan (esetleg non-verbálisan) kifejezni és ja Erikson (1998) volt: pszichoszociális identitás: a
gyakran el is mondani. Ezen folyamat – amely nem szocializáció folyamán kialakult énazonosság tuda-
ennyire komplett formában életünk korábbi szaka- ta, amelyben az én és nem-én dialektikus kapcso-
szaiban is jelentkezik – vezetett a narratív identi- latban van.
tás fogalmának megalkotásához (McIntyre 1984; A fogalom tudományos és mindennapi hasz-
McAdams 1985; Ricoeur 1990, 1999). Az élet nálatakor legtöbbször ebben az utóbbi értelemben
lényegében „elbeszélt (illetve elbeszélhető) történe- jelenik meg. A narratív identitás is ehhez az értel-
tek szövedéke” (Ricoeur cit. Tengelyi 1998:32), az mezéshez kapcsolódik.
ember „történetmesélő állat” (story-telling animal, Az identitás-elemzéssel több összetevőre bont-
McIntyre 1984:201), aki ezáltal saját maga króni- ható (Nagy 2009, Ricoeur alapján):
kásává, történészévé válhat („his/her own annalist”, – testkép
Mink 1981). Mindezek alapján nemcsak biológiai – én-kép
értelemben öregszünk, hanem életrajzi értelemben – önértékelés
is, tehát az öregedés narratív folyamat is (Randall – csoporttagság: család, hivatás, nemzet, vallás
2008). Gullette (1997) ezt mint a „hanyatlás nar- – énazonosság folytonossága.
ratíváját” (narrative of decline) nevezi meg. Ilye- Ez utóbbiban fejeződik ki, hogy ontológiailag
ténképpen beszélhetünk narratív gerontológiáról is én vagyok az az egy, ami nem más, amiből nincs
(Kenyon – Clark – de Vries 2001). több és testi létem megszűnése után is fel nem cse-
rélhető (numerikus identitás, Perry 1978). Ricoeur
(1995, 1999) pedig elkülönítette az identitáson be-
lül a megszakítás nélküli folytonosságnak (mêmeté,

IV. folyam IV. évfolyam 2013/III. szám 47


Öregedés, oktatás, tanítás

dologi azonosság, „ugyanazonosság”) és az azonos- a tapasztalatnak személyes (person-in-flux) vagy


ság mélyebb értelmének (ipszeitás, emberi azonos- kulturális összefüggésben (Sandelowski 2001:162).
ság, „őmagaság”) fogalmait, amelyek azonban a Fontos tehát a múlt, jelen és jövő közti kapcsolat,
személyen belül állandó interakcióban vannak egy- ezt mintegy „elkapni” az idő futó pillanatában és
mással, átfedik, metszik egymást. Assmann (2004) a kulturális-szociális miliőt ebben a vonatkozás-
különbséget tesz az „én”-en belül egyéni (minden- ban értékelni. Már Arisztotelész azt állította, hogy
ki mástól megkülönböztető vonások) és személyes a narrációban imitáljuk magunkban az említett
(a társadalomban megjelenő szerepek, képességek) akciót (mimesis praxeos, „a cselekedet utánzá-
identitás között. sa a történet”, Arisztotelész 1974:15). A narráció
Neisser (1988) az önmagunkról való tudás 5 rendszerezett megjelenése már átvezet a narratív
válfaját választotta szét, amelyek az életút esemé- identitás területére: az események mikronarratívái
nyeinek identitást formáló hatásánál külön elem- (részcselekmények sokszoros szálai) egységes ér-
zést igényelnek: telmet nyerve a személyiség általunk vélt lényegét
1. ökológiai én: környezettel való kapcsolat, körvonalazzák, pszichológiai egységet teremtenek.
2. személyközi én: érzelem, kommunikáció, „A történések történelemmé állnak össze” (Frankl
3. kiterjesztett én: múlt (emlékezet), jövő, 2005:290). A személyiségünket a történeteink-
4. személyes én: ami bennem van, tudatom, ből absztraháljuk (McIntyre 1984). „Személyes
5. konceptuális én: szerepek, attitűdök. azonosságunk élettörténetünk egységében áll”
Az identitás mélyén húzódik meg a „self ”, (Tengelyi 1998:16). Heidegger és Husserl szerint
énünk legbelsőbb tartalmi része, a személy mástól is az élettörténet az önazonosság kibontakozásá-
elkülönülő lényegi része, a személyiség rezervoárja, nak terepe (Tengelyi 1998:41). A múlt esemé-
a kognitív és affektív tulajdonságok hordozója, a nyei nyújtják, jelentik tehát az identitást formáló,
személyiség egységbe integráltságát fejezi ki. Van tu- narratívában megjelenő történés-sort, amelynek
datos és tudatalatti része, mely bennünk matrixként alapja az én-élmény azonossága és folytonossága,
kapcsolódik egymáshoz, a „core identitas”-t al- ami biztosítja a belső koherenciát (Pataki 2011).
kotva (Pintér 2012), másutt úgy határozzák meg, „A múltam az az önmagában létező, ami én va-
hogy a személyes tulajdonságok hordozója, amit a gyok, mint már meghaladott valami” (Beauvoir
szerepek, a külső meghatározottságok kontextusa 1972:577). Az identitás-összetevők szinkrón, szi-
(vagy „térképe”, vagy „kagylóhéja”) vesz körül (Jo- multán, azaz egy időmetszetben történő vizsgálata
nes – McEwen 2000) („mag-identitás”, a magyar szűk képet nyújt, csak a metakrón, tehát külön-
nyelvben a „magam” szó is valószínűleg etimológiai böző idősíkokat, „időkapszulákat” magába fogla-
vonatkozásban a mag szóhoz köthető). Részletes ló, azaz az élet eseményeire visszatekintő narratív
felbontás alapján a self 8 különböző én-aspektust elemzés, önelemzés ad a személyiség igazi mélyét
foglal magába: feltáró eredményt. A kutatók többsége vallja, hogy
1. a testi én, az identitás csak ebben a formában valósul meg.
2. jelenlegi helyem a térben, Az önismeret a múlt „kisajátítása” (appropriation),
3. az észlelő én, aki mint középpont látja a kör- magunkévá tétele; a múlttal való kapcsolat meg-
nyezetét, szűnése az identitás elvesztéséhez vezet (Crites
4. magamnak, mint észlelő lénynek a tapasz- 1986). McAdams (1985:20) definíciója szerint a
talása, narratív identitás: belsővé vált, fejlődő története
5. én, mint cselekvő és önkontrolláló személy, a self-nek, amely a személy életét az egység kép-
6. önéletrajzi folyamatosság éntudata, zetével, céllal és értelemmel látja el. Ezzy (1998)
7. magamról gondolkodó én, szerint az önfolytonosság érzetét adja, amint szim-
8. morális, önértékelő én. bolikusan integrálja a megélt tapasztalat eseménye-
A narráció elbeszélést, elmesélést, magyarázó it a személy által elmondott élettörténet cselekmé-
szövegmondást jelent. Az ember egyik jellemző bel- nyébe. Nem csak felidéz, hanem főleg rekonstruál,
ső motivációja a történetmesélés (impulzus mesélni, újjá alakít, „áramló fenomén” (Pintér 2012:72).
„impulse to narrate” White 1980:5, autobiográfiai Struktúra, színhelyek, jellemek, cselekmények,
imperatívusz, Randall 2008). Az egyszerű, lingvisz- témák, összefüggések fogalmazódnak meg benne.
tikai jelentésétől (mesélés) eltérően a tudományos, Egész életen át minden beépül (ha nem is minden
pontosított, modern definíciója szerint: események tudatosan), integrálódik, így az identitás összegző-
időbeli rendbe helyezése és kísérlet értelmet adni dés eredménye (identity cumulation hypothesis,

48 Kultúra és Közösség
Boga Bálint dr.: Az idős ember és a narratív identitás

Thoits 1983). El kell azonban tehát az elemzésben 6. jelenlegi megítélése, jelentősége,


különítenünk azt, ahogy az események valóságos 7. hogyan fogalmazom meg, mondom el.
hatásaik által alakítják az identitást (cselekvő és Az 1. megközelítés pszichológiailag nem is lé-
esemény kapcsolata, Ricoeur 1999) és azt, ahogy tezik (life itself ), filozófiailag is nehéz elképzelni
az emlékek összerendezése alapján később a narra- (Bruner 2004). Ez van a történelemírás paradoxona
tívában mi teremtjük meg. Tudatunk folyamatosan hátterében is: aki benne van a történésben, elfogult,
értelmet adhat az életnek, narratív súlypontokat mert valamelyik oldalról érintett; aki később akarja
alakítunk ki, a múlt rekonstrukciójával az elképzelt leírni, csak áttételes adatokkal dolgozhat.
jövőt is formáljuk. Az ilyen típusú narráció már a A fokozatok végiggondolása jelenti viszont
serdülőkorban megjelenik, a történések folyama- az „önösszemérés” személyes aktusát (Pataki
tosan táplálják egész életünk folyamán, minden 2011:237), amelyben benne van az állandó módo-
esemény folyamatosan formálja identitásunkat sítás elkerülhetetlen folyamata is.
(„a self egy állandóan újraírt történet”, Bruner Erikson (1998) az élettörténet áttekintéséhez
2003:95). „Az egyén élettörténete egyúttal mindig fontosnak tartja három összekapcsolódó, de tartal-
identitás-története is” (Pataki 2004:65). A teljesség milag eltérő időfogalom szem előtt tartását:
felé közelítő ív 60 év körül kezd kialakulni, tehát – életidő: kronológiai sorrend,
a narratív identitás igazán időskorban ad komplex – életciklus: szakaszok különböző szerepekkel,
képet. Az „élet elbeszélt egysége” („unité narrative – életút: minden, amit átéltünk.
de la vie”, Ricoeur 1999:403) ekkor teljesebb ké- Az egyén múltjának elbeszélésben történő ösz-
pet ad, amelyben az élő tapasztalat és a meseszövés szerendezésében Mandler (1984) szerint a követke-
keveréke valósul meg. A legtöbb emlékezést kiváltó ző rendező elveket alkalmazza, természetesen sok-
adalék 15 és 25 év között rakódik le, a még tabula szor nem tudatosan:
rasa-ként üres területeket mutató tudatunkba (a 1. kategorizálás hasonlóság alapján,
szakirodalom ezt a reminescence bump idejeként 2. matrix: függetlenek egy csoportban, időbeli
tartja számon, Draaisma 2003; Baars 2007), ekkor együttes,
„gyülekezik” a legtöbb „első alkalommal-emlék”. A 3. szeriális: egymás után következés,
tudattalan identitással is kell számolnunk („rejtett 4. sematikus: egy nagyobb fogalomhoz kap-
mély”, Freud), így a lelki trauma, a nosztalgia gyak- csolhatók.
ran csak szimbolikus nyomot hagy (Pintér 2012). Freeman (1984) szerint pedig a következő elvek
Egyes vizsgálatok szerint viszont a fiatalkori trau- alapján:
mák 70 év felett már nem bírnak jelentőséggel. 1. oki gondolkodás,
Az alapképlet egyszerű alakja tehát így fest: 2. történeti megértés (akkori jelentősége),
helyzet/állapot –> esemény –> helyzetváltozás/ 3. morális értékelés,
állapotváltozás. 4. politikai: régi történés jelentőségének mosta-
Az időskori narratívában megjelenő régi életese- ni elismertetése.
ménynek azonban – a fentiek alapján – több vetü- A narrációban, a régi történések és az öregedés-
lete van, Bruner (1984) szerint: be torkolló identitás megítélésében a self dichotó-
a megélt: life-as-lived, miát mutat (James 1890): két részre válik, úgymint:
a megtapasztalt: life-as-experienced szubjektum, a megismerő, az értékelő: I as
az elmesélt: life-as-told (először a személy ön- subjective knower (tiszta én)
magának meséli el). objektum, a megismert, az értékelt: me as object
Magam részéről én még több irányú elemzés that is known (empirikus én).
eredőjének tartom az időskori elbeszélésben meg- Tehát énem egyik fele elmondja a másik felé-
jelenő korábbi jelentős esemény személyiség-alakító nek gyakorlati életét, ez értékeli azt. A self részei-
képét: nek dialógusa zajlik. Az „I” csinál helyet a „me”-
1. az esemény, mint a történés maga (Ding-an- ben a szerepek számára. A visszaemlékező én
sich), (remembering self ) kapcsolatba kerül a felidézett
2. akkori megélése: jelentősége, érzelmi énnel (remembered self, Barclay 1994). Jung is el-
konnotációja, választja az Ego-t, az önös kis ént és a mély magot
3. későbbi megítélése, jelentő nagy ént, a teljes tudat alanyát, a Selbst-et.
4. ennek felülbírálata, Az önéletírásokban mindig megtaláljuk a narrátor
5. hogyan emlékszem az eseményre most, és a főhős közötti távolságot, „distanciát”, olykor

IV. folyam IV. évfolyam 2013/III. szám 49


Öregedés, oktatás, tanítás

keverednek az elbeszélés folyamán, de mindig meg- értelem- vagy inkább érzelem-irányított-e. Újab-
jelenik a történés és nézőpont kettőssége (Szávai ban azonban nem választják el élesen a két típust
1978). („szinergetikus nézet”), de az érzelmi elköteleződés-
Visszatekintésnél itt lép be az emlékezés, felejtés nek alapvető szerepe van az identitás alakulásában.
tényezője, az emlékképek teszik belső élménnyé a Az aktuális hangulati tényezők is befolyásolják az
lényegét tekintve változhatatlan múltat (németül emlékezet válogató működését. Mindettől függet-
emlékezni=erinnern etimológiailag azt jelenti, hogy lenül az élettörténetben vannak később is kiemel-
belsővé tenni). Az emlékezés szelektáló szerepe kedőnek tartott csúcspontok (tipping points),
azonban lényeges, egyszerűen biológiai alapon (a amelyek után kisebb jelentőségű időszakok követ-
kép idővel szegényedik), vagy a tudatalatti vonzó keznek. Tengelyi (1998:199) sorseseményről beszél,
illetve hárító hatása következtében. A szakadozott amely „magától meginduló, uralhatatlan módon le-
memória hézagait a tudat kiegészíti, „újra csoma- játszódó, föld alatti értelemképződésre utal, amely
golja” (repackaging, Pennebaker – Seagal 1999). az élettörténetben új kezdetet jelent”. Ezek az idő-
Az emlékezés tartja fenn ennek értelmében az pontok, mint temporális mérföldkövek (temporal
identitást: azok vagyunk lényegében, azok vagyunk landmarks, Shum 1998), mint csúcsélmények
tudatunkban, amire emlékszünk, hogy voltunk, (peak-experience, Frankl 2005), mint az életciklus
vagyunk (autonoetikus emlékezet, Markowitsch – határkő-eseményei (Pataki 2009), mint sűrűsödési
Welzer 2009). A self és a memória szimbiózisban pontok (Pataki 2011), mint sorstörténések (Ancsel
van (Beike – Lampinen – Behrend 2004). „A saját 1995) segíthetnek az utólagos időstruktúra alakítá-
múltunk óriási tárházának kezelője az emlékezet sában (rendező csomópontok), egyéb események el-
… sajátos önmozgással rendelkezik. Az emléke- helyezésében az életív vonalán, úgy, hogy azok előtte
zés munkája szelektál …Az emlékek küzdelme az vagy utána vagy két kiemelt esemény között történ-
idővel szinte állandó …” (Losonczi 2009:145). Az tek-e (terminus ante quem, terminus post quem).
emlékezés viszont rögtön átvisz a narráció terüle- Igen fontos az elbeszélő számára a jelentőség szerin-
tére: az emlékezés-elmondás-meghallgatás triászá- ti kapcsolása az eseményeknek, ilyen – sokszor nem
hoz, az emlékezés semmit nem ér elmondás nélkül. tudatos – szempontok: megítélés a jelen vagy egy
Az elmondás pedig semmit nem ér anélkül, hogy értékelt végpont szempontjából, rangsorolás követ-
meghallgatnák (Ricoeur 1999). Az egymást követő kezmények alapján, oksági láncolatok felismerése,
fázisok így jelennek meg: az emlékezés behozza a elválasztó momentumok. Ezekben megjelenik az
tudatba a történetet, nagyrészt vizuálisan, ezt rész- esemény személyiségre kifejtett, tehát identitás-
ben belső verbalitással leírjuk magunknak, adott formáló hatása (én-esemény interakció, ezek lénye-
helyzetben megfogalmazzuk és elmondjuk másnak, gében a 60. év előtt jelentősek), de az események
ez általában nem az általunk teljesen körülírható, egymásra is hatnak, konkrét lefolyásukban, főleg a
elmondható történet, mert a helyzet rövidítésre, következmények tekintetében (esemény-esemény
módosításra, hangsúlyok kiemelésére késztet, ezt interakció).
valakik meghallgatják, próbálják saját mentalitá- Lényeges tétel – amit már James (1886), az
suk, attitűdjük szerint értelmezni, elraktározni. Eb- identitás-koncepció már említett 19. századi nagy
ben már a self és a nyelv kapcsolata is megnyilvánul. reprezentánsa is vallott –, hogy személyes identitás
Assmann (2004) szerint az időnek az emlékezés csak külső referenciákhoz képest alakulhat ki, illet-
kultúrájában, a térnek az emlékezés művészetében ve, hogy lényegében a személy és a társadalom köl-
van szerepe, az előbbi a tervezésben, az utóbbi a ta- csönhatása fejeződik ki benne. Ennek magyarázatá-
nulásban segít. ra számos elmélet született (Pataki 1982). Schapp
Az események között különbségek vannak ab- (1976, cit. Snaevarr 2007) szerint életünket mint
ban a tekintetben, hogy milyen szerepük volt az másokhoz kapcsolt „sztorik vendége” éljük át, ezen
élet fő vonalainak meghatározásában és általában kívül nem is létezünk, a világ sem más, mint e tör-
ezen súlyuk alapján jelennek meg a narratívában, ténetek hálója (narrative web).
amit befolyásol az is, hogy számunkra mi a kedves, Az identitás tehát csak közösségben, mások-
mi mozgatta meg maradandóan érzéseinket („fee- kal megvalósuló interakciókban tud létrejönni.
ling memory”) illetve mi foglalható be kialakított Ricoeur (1995) külön könyvet írt a mások ben-
önképünk keretei közé. Ebben jelentősége van an- nünk megjelenő hatásairól: magam, mint más
nak, hogy a személy kogníció-konzisztens-e vagy (soi-même comme un autre, oneself as another): itt
affektus-konzisztens (Pataki 2004), azaz inkább átlépjük (transcend) magunkat, egyrészt a self úgy

50 Kultúra és Közösség
Boga Bálint dr.: Az idős ember és a narratív identitás

viszonylik magához, mint máshoz, másrészt a mást adott (Frankl 2005). Az időskori narrációban min-
úgy nézem, mint magamat, így jutok el az empá- denképpen ez a leggyakoribb szándék. Randall és
tiához. Proust (1969:52) megfogalmazza, hogy „a Kenyon (2004) az öregedésnek 3 narratív aspektu-
mi társadalmi énünk mások elméjének az alkotása”. sát különíti el: időbeli (történeti idő), poetikus (a
Ebből következik, hogy ezt érzékelve, ezt tükrözve, fázisok tartalma) és spirituális (értelmezés, identi-
erre reagálva is alakul személyiségünk: hogyan kell tás-képzés) vonulatát. Erikson (1998) epigenetikus
kinézzünk másoknak, változtatjuk magunkat, vagy modelljének 8. fázisa az időskor, melyben az ember
ellenállunk (looking glass self, tükör-én, Cooley az érettség, a kiegyensúlyozott, integrált öregség
1902). „Egymás sorsa vagyunk” (Ancsel 1989:51). vagy a kétségbeesés, a veszteségek megélésének stá-
Egy idős ember élete folyamán hány emberi kap- diumába jut, illetve az öregkor kihívásának pozitív
csolat részese volt! Így igen sokféle jelzést kapott vagy negatív kimenetelét képes megteremteni. Az
másoktól, melyek alakították akár elutasító, akár életív tudatos értékelése – akár reális, akár torzult
elfogadó értelemben. Tágabb értelemben saját formában – adja ehhez az alapot.
történelmünkbe vagyunk ágyazva, mint kortárs
szereplők és mint „szociális tudósok”, ebben a vo- „Nem vagyok jó már semmire,
natkozásban beszélhetünk metanarratív identitásról Csak arra, hogy magamat tisztán lássam”
(Somers 1994) és a nemzedéki sors hordozói is va- (Csoóri Sándor: Várom az őszi esőket)
gyunk (Pataki 2011).
Gyakran a személy nem sorolható be tisztán
„…emlékezetünk végül biz egybeolvad egyik vagy másik kategóriába, hanem egyes életele-
az emberiség emlékezetével.” meket, a hozamokat és veszteségeket külön vizsgálva
(Illyés Gyula: Őrködők) átmeneti fokozatba helyezhető (nyereség/veszteség
arány) illetve helyezi magát. Lényeges momentum,
hogy az ember több a tetteinél (Ancsel 1989:24),
A narráció jelentősége az idős személy különösen, ha egy hosszú életútra tekinthet vissza.
számára „Embernek lenni azt jelenti, hogy az ember mindig
túlnő önmagán” (Frankl 2005:107).
1. A narráció egyszerűen az életesemények, oly- Az ún. sikeres öregedés biológiai, mentális, szo-
kor csak néhány, máskor az egész életív áttekintését ciális triászánál az életelégedettség („belső béke”)
jelenti, amelyben azonban – mint utaltunk rá – érzése, ennek az életútban megtalált spirituális-eg-
még a legprimitívebb ember számára is megjelenik zisztenciális dimenziója fontosabb lehet (tudatos/
valamiféle értelmezés, ezért a „narratív” fogalmába öntudatos öregedés, conscious ageing, Moody
ilyen használatánál mindig az értékelés momentu- 2002). Az életöröm az értelem megtalálásának kö-
mát is bele kell értsük. Az idős életének nagyobb vetkezménye. Mélyebb gondolkodású embernél az
része lezajlott és gyakorlatilag mindig túl van mind életút végiggondolása az élet globális értelmének
biológiai, mind szociális értelemben élete akméján, megsejtéséhez is elvezethet (Übersinn, felettes ér-
több tény emlékét gyűjtötte magába, ezért az igazi, telem, Totalsinn metafizikai fogalma, Frankl 1975,
teljesebb identitást kifejező, azt leíró szerepe idős- 2005), a világegész (Weltganz) transzcendentális ér-
korban van. Ekkor lehet az életívnek sorssá alaku- telme azonban Frankl szerint igazolhatatlan (Frankl
lásáról beszélni (Hankiss 2012). „Az embert sorsta- 1975:178).
pasztalatai teszik azzá, ami lényegét alkotja” (Ancsel 3. A múlt eseményeinek távlatba helyezése, az
1995:81). Egyúttal önmagának a múltidézésnek az említett többrétegű elemzése elősegíti a kedvező
idősödéssel szemben énerősítő hatása van. Az em- életösszegzés belső kialakítását. Ez a tendencia a nar-
lékező tudás az elmúlás ellen hat (Losoncz 1998). ratívák elemzésénél egyértelműen kimutatható. Az
Az öregek „a vénüléssel járó lefokozódással valami ember korosodva egyre inkább úgy érzi, hogy meg-
változatlan, örök lényeget szegeznek szembe, és fá- közelíti kívánt tulajdonságainak birtoklását (fejlődési
radhatatlanul mesélnek maguknak arról, aki voltak, optimizmus, Bauer –McAdams – Pals 2008). Az 50
s aki tovább él bennük” (Beauvoir 1972: 579). év felett megfogalmazott narratívában több a pozitív
2. Az élet értelmének keresése primer embe- tónus, az integratív jelentés. Ha disszonanciát ér-
ri motiváció, racionálisan nehezen található meg, zünk az önéletrajzi emlékekben, korrekciót végzünk
inkább intuitív módon és a mindennapok kis tör- (disszonancia-redukció, Pataki 2004:62). A negatív
ténései szintjén érhető el, ez mindenki számára életesemény túlélése, elviselése, feldolgozása, esetleg

IV. folyam IV. évfolyam 2013/III. szám 51


Öregedés, oktatás, tanítás

abból származó előnyös következmény miatt a sze- világ részére, de ez a maszk is a valóság része. „A
mélyiség erejét, ügyességét bizonyító tényezővé vál- szívem fiatal maradt, szerepet játszom, a hetvenéves
hat, a nehéz sors elviselése, átalakítása énerőt bizonyít szerepét” (André Gide). Az öregedő én mintha egy
(„nehéz út a jó élethez”, King 2001). másik személy lenne fiatalon maradt belső énemhez
3. A kutatók egy része kiemeli a narratívák al- képest.
kalmazásának mindig jelenlevő aktuális szerepét: a
narratívának lehet pszichológiai, szociológiai funk- Egy öreg ember ül a szokott helyemen,
ciója (McAdams 1985), mindig célra irányul (goal- az asztalnál, a fotelben, a székben,
oriented endeavour, Schachter 2010): az egyén a az ő haja őszül a fejemen, …
szituációnak, énes érzelmeinek megfelelően állítja (Orbán Ottó: A rejtőző rokon)
be a történetet, megjelenhet ént szolgáló ferdítés
(self-serving biases, Neisser 1988). Így többszörös, Ennek a belső érzetnek a pszichológiai kuta-
egymástól némileg eltérő önéletrajzi elbeszélések tások némileg magyarázatát adják: a személyiség-
lehetségesek egy adott személynél is, amelyek bizo- vonások többsége az öregedés folyamatában kon-
nyos pontokon kapcsolódnak azonban egymással tinuitást mutatnak, azaz több egyéni tulajdonság
(internarratív identitás, Maan 2009). változatlan marad.
4. A narratíva etikai jelentősége kiemelkedő fon- 8. Az öregedésben megjelenő hanyatlásnál a
tosságú lehet, sokszor önigazoló jellegű, akár külső múlt, a fiatalkori lényünk nosztalgikus fájdalom-
bírálattal, akár saját önvádlásával szemben, mintegy mal jelenhet meg, mely már csak emlék és a jelen, a
kimagyarázza a személy magának egy régebbi, mo- jövő már csak üres időszak. A múlt időszak önma-
rálisan nem teljesen tiszta döntés körülményeit. Eb- gában is gazdag lehetőségeket nyújtó periódus volt
ben a felelősség élessége a magyarázat kimunkálása („aranyévek”). A múlt és a jelen között áthidalhatat-
által tompul, sőt fel is oldódhat. Ekkor a narráció lan ellentét feszülhet. Az érdemleges életesemények
katartikus szerepet tölthet be. „A lelkiismeret az ér- ideje lejárt, az elbeszélni-valók időszaka lezárult
telem érzékszerve” (Frankl 2005:168). (narrative foreclosure, Bohlmeijer et al. 2011), már
5. Az önértékelésnek van egy a reális ént, an- csak az epilógus ideje van hátra.
nak történetét az ideális énnel összevető kritikai
vonulata, amelyben a sikeres élet, a sikeres öregedés „Ti nem tudjátok ám, ki voltam én,
elérését gátló tényezőket veszi számba – szubjektív A láng …
módon – az idős személy. Itt merül fel az a gondo- Vagy voltam tán, akár a trombiták szava …”
lat, hogy bizonyos döntéseket másként kellett volna (Füst Milán: Álom az ifjúságról)
meghozni. Az elrendelésben hívő könnyebben eljut
a belenyugváshoz. Utólag is láthatjuk úgy, hogy a „Bennem csak az él, ami volt,
döntés egyértelműen személyiségünk és a körülmé- Az igaz csak, ami már nem lesz”
nyek összejátszásából fakad, így nem lehetett más (Csoóri Sándor: Megint egy év)
(lásd Max Frisch: Biographie, ein Spiel című drámá-
ját). Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy az Az élettörténet áttekintése és a jelen beszűkült
ember önmaga számára nem mindig nem minden testi-lelki képességeinek felmérése a nagy személyi-
szempontból az, aki és ami (Beauvoir 1972:588). ségeknél is különböző, jövőjükre vonatkozó elhatá-
6. Az élettörténet fordulóinál, megrendítőbb rozásokra vezettek (lásd Churchill és XVI. Benedek
eseményeinél megjelenhet az egyén számára a min- pápa példáját).
dennapi élet alatt/felett a sors valamilyen transz- Személyiségtől és a sorstörténésektől függően
cendentális villanása, ekkor lesz – Hankiss szavaival időskorra különböző életút-folytatási modellek ala-
(2008) – transzparens az esemény. Esetleg csak ké- kulhatnak ki. Hankiss (2008) a következő típuso-
sőbb a narrációban válik ez tudatossá. kat különítette el:
7. Az élettörténetet gyakran mint külső törté- 1. the Cadillac man: gazdag, elismert személy,
nések kavalkádját éljük meg, melyben bensőnk, a 2. az alapítványi elnök: köztiszteletben álló köz-
„real self ” mindig fiatal marad. Az öregség maszk, életi személy,
mely elfedi az igazi identitást (a James-féle I-t), a 3. professor emeritus: tovább dolgozó tudós,
látvány-életkor nem azt fejezi ki, amik belül va- 4. az előadóutak sztárja: pozíciójából kikerülve
gyunk (Featherstone – Hepworth 1997). A maszk tapasztalatát terjeszti,
olyan lehet, mint egy kalitka a fiatalnak érzett belső 5. a memoáríró: életösszegző,

52 Kultúra és Közösség
Boga Bálint dr.: Az idős ember és a narratív identitás

6. a kertész: hobbi-tevékenységben találja meg domináns. A multiplex személyiség teóriájának is


kiteljesedését, vannak hívei (Thoits 1983), már Freud is utalt az
7. a nagymama: családi feladatoknak engedi át identitás-pluralitásra, de van, aki csak kóros esetben
magát, fogadja el (lásd dr. Jekyll és mr. Hyde szépirodalom-
8. a sakkjátékos: homo ludens hajlamának en- ból ismert történetét). Maga Ricoeur is azt állítja,
ged, hogy az ember nem esik egybe önmagával, az iden-
9. az újságolvasó: a világ történéseinek híreibe titás nem stabil entitás (cit. Ancsel 1995:80). Ancsel
merül el, Éva (1989) megalkotja az „aszimmetrikus ember”
10. a zarándok: készül, általában vallásos átélés- fogalmát, az aszimmetria (teljességvágy és fogyaté-
ben, az élet befejezésére, kosság) megnyilvánul tudásban, vágyban, mora-
11. a bölcs: filozofikus elmélyültségben figyeli litásban, az ember soha nem ismerheti meg magát
az élet eseményeit és fogadja el az elmúlást. teljesen, rejtőzködő lény: homo absconditus (43).
(Tehát a Gnóthi sze auton csak vágy vagy szándék
lehet!) „Cselekvő lény az ember, de tettei nincsenek
Az egységes énkép dilemmái szinkrónban vele” (Ancsel 1989:6) és egyúttal több
a tetteinél. Ugyancsak Ancsel Éva (1995) mondja,
Az egységes énkép (koherencia) megjelenítése a hogy az élet „ismeretlen történet”, mivel az ember
narratív identitásban alapvetőnek tűnik, de az em- „szétszóratik saját életében” (34), „mindenhová va-
ber gyakran dilemmákkal találja szemben magát. lami mást visz el önmagából” (53), vannak árnyék-
Ritka az egy ideológia vagy egyirányú eseménysor zónáink (101), különösen a modern korban igaz
mentén megvalósuló életút vagy sors. Snaevarr ez, amikor belső koherenciát igen nehéz elérni, bár
(2007) az ilyen elkötelezettségben élő embert don – szerinte – az identitás eleve nem is feltételez egy-
Quijote-i embernek (homo quixotiensis) nevezi, séget. „Minden biográfia csak erősen megközelítő
szemben a fordulatos életet élő sartre-i regényhőssel lehet” (Ancsel 1995:98). Hasonló gondolat húzódik
(homo roquentinensis: Antonin Roquentin Az un- meg Gergen és Gergen (1983) szaturált identitás fo-
dor szereplője). Az identitás általában kontinuitás és galmában: a modern kor kimosta az egyéniség kon-
diszkontinuitás mentén teremtődik (Baars – Visser zisztens tartó pilléreit, a szociális élet követelményei
2007). Roland Barthes „az életképek bámulatos miatt belső egység ritkán érhető el, ehelyett az én
variabilitásáról” beszél. Egyrészt előfordul, hogy az fragmentált és multiplex. Mindenkinek több bio-
identitás egyes részelemei más-más irányú fejlődést gráfiája is lehet – ahogy már említettük. A modern
mutattak az idő előrehaladása során, ezáltal nincse- kor történelmének gyors ütemű változásai az egyént
nek harmóniában egymással (pl. elöregedett külső, is – olykor éppen az önmagához való hűség talaján –
fiatalos szellemi mozgékonyság), másrészt – és ez je- kapcsolataiban, kötődéseiben teljes fordulatra kény-
lent nagyobb önmeghatározási problémát – az élet- szerítik, ezt nevezem én Bajcsy-Zsilinszky jelenség-
út folyamán nagy irányváltások következhetnek be, nek, a nevezett politikus életrajzának ismeretében.
amelyek egyenes vonalba állítása nehéz vagy lehetet- Máskor – amire sok történelmi példát ismerünk –
len. Az identitás kutatói – persze – ezt is beillesztik valami megvilágosodásszerű felismerés fordítja át a
az emberi psziché, vagy self felépítési, fejlődési és személyt cselekedeteiben is más életeszmény felé, a
reaktív formái közé (rugalmas én, Cohler 1991). Itt folytonosság megszakad, konverzió következik be,
említhető Eysenck (1981) többszintű (multi-level) sokszor ez transzcendentális élményvilághoz kapcso-
és McAdams, Pals (2006) többrétegű (multi-layer lódhat, pl. a bűnös kegyes, másokat segítő életre tér
personality) személyiséget elemző teóriája is. Lifton át (Saul-Paul: pálfordulás, Pataki 2009, vagy a Gyó-
(1971) „próteuszi ember”-ről (Protean man) beszél, nás című film – rendező B. Mirman, 2011 – családja
ugyanis a környezet változására életfeltételei megőr- tagjait korábbi életében öngyilkosságba és gyilkolás-
zése céljából az embernek reakciói, szerepei, maga- ba hajtó szerzetese). Az ilyen típusú, tehát pozitív
tartása megváltoztatásával kell reagálnia. Hasonlóan fordulatot hozó életút az önéletrajzban megjelenhet,
közelíti a témát Pataki (2009), aki szerint a hely- mint egy szerves, ellenpontozásban fejlődést mutató
zeti működő ének folyamatosan konstruálódnak, történéssor, mint pl. szent Ágoston Vallomásaiban.
az énmintázatok pluralizálódása tény, ezáltal az én Úgy tűnik, hogy valamiféle gondolati egységet – az
többszintű szerveződés, „megszakított folytonosság” ellentmondások és összetettség ellenére – az emberek
(2011:240). Hankiss (2005) szerint az énnek ezer többsége, nem csak a kivételes személyiségek, meg
arca van, amelyek között – természetesen – van egy tud teremteni. Ricoeur (1987/1991) szerint létezik

IV. folyam IV. évfolyam 2013/III. szám 53


Öregedés, oktatás, tanítás

egy ún. narratív intelligencia, amely azt a képességet 5. gyakorlatias (tapasztalat felhasználása),
jelenti, hogy egy személy mennyire tudja az elkülö- 6. integratív (filozofikus feldolgozás).
nülő, széttartónak látszó eseményeket és heterogén
epizódokat egységbe foglalni, egységes értelemmel Záró, összegző gondolat
felruházni, az eseményeknek kezdetet, véget, azaz
teljességet adni, a kapcsolat és ellentmondás közt Alapvető emberi attitűd a folytonosság vágya,
összefüggést találni. Itt megjelenik a hallgató, az ol- ezért eredetünk, múltunk jelenbe és elképzelt jö-
vasó is, akire a narrációban mindig gondolni kell és vőbe futó történésfolyama létünket képezi le tuda-
aki számára a szöveg elképzelt világa és az ő aktuális tunkban, ennek verbális megjelenítése így identitá-
világa közt kell átmeneti kapcsolat kiépüljön. sunk kifejeződése. Emellett ez a narráció maga is
Pennebaker és Chung (2011) szerint az igazi – megjelenő formájában és kísérő affektív környe-
narratív identitás csak a leírt életelbeszélésben jele- zetével – nem csak felidéző, hanem identitás-alakító
nik meg, itt lesz strukturált a múlt, ez szervezi a folyamat (self-making narrative, Bruner 2003:95).
tapasztalat emocionális hatásait, az igazi értékelés Életünk ebben a vetületben egy „megszakítás nél-
és az értékelés értékelése ebben jelenik meg széles küli monológ” (Polkinghorne 1988:160), mely az
megközelítésben és ekkor válik igazán gyógyító ha- embert némileg kiemeli materiális valójából. „El-
tásúvá. mondani történeteinket azt jelenti, mint átlépni a
személyest, belépni a megszenteltek birodalmába”
(Atkinson 1995:11).
A narráció, mint gyógyító aktus

Az életutat elemző narráció önmagában is le- Felhasznált irodalom


het gyógyító hatású az idősödést egyeseknél kísérő
elkeseredés (lásd Erikson-elmélet, 1998), depresz- Ancsel Éva 1989 Az aszimmetrikus ember. Kossuth
szió, önfeladás esetén. A segítő mediátor pedig elő Könyvkiadó, Budapest.
tudja hozni és megfelelő megvilágításba helyezni a Ancsel Éva 1995 Az élet mint ismeretlen történet. At-
pozitívan értékelhető életmotívumokat, élménye- lantisz Könyvkiadó, Budapest.
ket, tudatossá teszi az idősödés életúttal kapcsolat- Arisztotelész 1974 Poétika. (ford. Sarkady János)
ba hozható értékeit. Ez akár retrospektív módon Magyar Helikon, Budapest.
megteremtheti az örömteliséget magába foglaló Assmann, J. 2004 A kulturális emlékezet. (ford. Hi-
„áramlatélményt” (Csíkszentmihályi 2010). Kü- das Zoltán) Atlantisz Könyvkiadó, Budapest.
lönböző metodikájú ún. remineszcencia-terápiákat Atkinson, R. 1995 The gift of stories: Practical and
ismerünk, melyek többsége egészen a gyerekkor spiritual applications of autobiography, life stories
eseményeiig megy vissza. Világszerte ismert But- and personal mythmaking. Bergin and Garvey,
ler (1963) Life Review módszere: az eseményeket Westport, CT.
újraolvassák, új keretbe helyezik, a veszteségeket Baars, J. – Visser, H. 2007 Aging and Time.
integrálják a személyiségbe, de az életstílus fenn- Multidisciplinary Perspectives. Baywood Publ.
tartását és a pozitívumok előtérbe helyezését céloz- Comp. Inc., Amityville, NY.
zák meg, azzal, hogy a mély én (az „I”) konstans, Barclay, C. R. 1994 Composing protoselves through
csak az empirikus én változik. A módszer fázisai: improvisation. In Neisser, U. – Fivush, R. The
előhívás, elmerülés, érzelmi reakció felelevenítése, Remembered self. Construction and Accuracy in
új értelmezés kialakítása, integrálás. A Frankl-féle the Self-Narrative. Cambridge University Press,
logoterápia (2005) (logosz=értelem) az élet értel- Cambridge, 55-77.
mének megtalálása által nyújt megnyugvást kriti- Bauer, J. J. – McAdams, D. P. – Pals, J. L. 2008
kus élethelyzetben. Narrative identity and eudaimonic well-being.
Wong és Watt (1991) az explorációk során a J. Happiness Studies 9:81-104.
múlt megjelenítésének következő típusait különí- Beauvoir, S. de 1972 Az öregség. (ford. Pődör Lász-
tették el: ló) Európa Könyvkiadó, Budapest.
1. kényszeres (egy történet állandó ismétlése), Beike, D. – Lampinen, J. – Behrend, D. 2004 The
2. menekülő (a régi „aranykorba”), self and memory. Psychology Press, NY.
3. mesélő (a múlt csak sztori),
4. oktató (másokat instruál),

54 Kultúra és Közösség
Boga Bálint dr.: Az idős ember és a narratív identitás

Bohlmeijer, E. T. – Westerhof, G. J. – Randall, W. Gergen, K. J. – Gergen, M. M. 1983 Narratives of


et al. 2011 Narrative foreclosure in later life: the self. In Sabin, T. R., Scheibe (eds) Studies in
Preliminary considerations for a new sensitizing social identity. Praeger, NY.
concept. J.Aging Studies 25:364-370. Gullette, M. 1997 Declining to decline. University
Bruner, E. M. 1984 Introduction: The opening of Virginia Press, Charlottesville, VA.
up of anthropology. In Plattner, S. – Bruner, Hankiss Elemér 2005 Az ezerarcú én. Osiris Kiadó,
E. M. Text, play and story. The construction Budapest.
and reconstruction of self and society. Am. Hankiss Elemér 2008 Ikarosz bukása. Lét és Sors az
Ethnological Society, Princeton NJ. európai civilizációban. Osiris Kiadó, Budapest.
Bruner, J. 2003 Making Stories: Law, Literature, Hankiss Elemér 2012 A Nincsből a Van felé. Osiris
Life. Harvard University Press. Kiadó, Budapest.
Bruner, J. 2004 Life as narrative. Social Research James, W. 1890 The Principles of Psychology. Henry
71(3):691-710. Holt, NY (Wikipediából).
Butler, R. N. 1963 The life review: An interpretation Jones, S. R. – McEwen, M. K. 2000 A Conceptual
of reminescence in old age. Psychiatry 26:65-76. Model of Multiple Dimensions of Identity. J.
Cohler, B. J. 1991 The life story and the study Coll. Student Development 41(4):405-414.
of resilience and response to adversity. J. of Kenyon, G. – Clark, P. – de Vries, B. 2001 Narrative
Narrative and Life Story 1:169-200. gerontology: Theory, research, practice. Springer,
Cooley, Ch. H. 1902 Human Nature and the Social NY.
Order. Scribners, NY (cit: Wikipedia). King, L. A. 2001 The Hard Road to the Good Life:
Crites, S. 1986 Storytime: Recollecting the past The Happy, Mature Person. J. Human. Psych.
and projecting the future. In Sarbin, T. R. ed 41(1):51-72.
Narrative Psychology: The storied nature of hu- Lifton, R. J. 1971 Protean Man. Arch. Gen.
man conduct. Praeger, NY, 152-173. Psychiatry 24(4):298-304.
Csíkszentmihályi Mihály 2010 Flow, az áramlat. Losoncz Alpár 1998 Az emlékezés hermeneutikája.
(ford. Legéndyné Szabó Edit). Akadémiai Ki- Fórum Könyvkiadó, Újvidék.
adó, Budapest. Losonczi Ágnes 2009 Az ember ideje. Holnap Ki-
Draaisma, D. 2003 Miért futnak egyre gyorsabban adó, Budapest.
az évek. (ford. Balogh Tamás) Typotex, Buda- Maan, A. K. 2009 Internarrative Identity: Placing
pest. the Self. 2. edit. Rowman and Littlefield
Erikson, E. 1998 The life cycle completed. W. W. Publishers, Lanham.
Norton, NY. Mandler, J. M. 1984 Stories, Scripts and Scenes:
Ezzy, D. 1998 Theorizing narrative identity: Aspects of Schema Theory. Lawrence Erlbaum
symbolic interactionism and hermeneutics. The Assoc., Hillsdale NJ.
Sociological Quarterly 39(2):239-252. Marcel, G. 1951 Homo Viator: Introduction to
Eysenck, H. J. 1981 A model for personality. Metaphysics of Hope. Henry Regnery Comp.,
Springer-Verlag, Berlin. Chicago.
Featherstone, M. – Hepworth M. 1997 Az öre- Markowitsch, H. J. – Welzer, H. 2009 The
gedés maszkja és a posztmodern életút. (ford. development of autobiographical memory.
Erdei Pálma) In: uők, Turner B. S.: A test. Társa- Psychological Press, Holt UK, NY.
dalmi fejlődés, kulturális teória. Jószöveg Műhely McAdams, D. P. 1985 Power, intimacy and the
Kiadó, Budapest. life story: Personological inquiries into identity.
Frankl, V. E. 1975 Antropologische Grundlagen der Guilford Press, NY.
Psychotherapie. Bern/Stuttgart. McAdams, D. P. – Pals, J. L. 2006 A new Big
Frankl, V. E. 2005 Az ember az értelemre irányuló Five: Fundamental principles for an integrative
kérdéssel szemben. Jel Kiadó, Budapest. science of personality. Am. Psychologist 61:204-
Freeman, M. 1984 History, narrative and life-span 217.
developmental knowledge. Human Developm. McIntyre, A. 1984 After Virtue: A Study in Moral
27:1-19. Theory. Univ. Notre Dame Press.

IV. folyam IV. évfolyam 2013/III. szám 55


Öregedés, oktatás, tanítás

Mink, L. O. 1981 Everyman his or her own annalist. Ricoeur, P. 1987/1991 Life: A story in search of a
Chicago Journals Critical Inquiry 7:777. narrator. In Doeser, M. C. – Kraay, J. N. (eds)
Moody, H. R. 2002 Conscious Aging: A Strategy Values: Philosophical reflection from Western and
for Positive Development in Later Life. In Non-Western perspectives. Martinus Nijhoff,
Ronch, J. – Goldfield, J. eds Mental Wellness: Dordrecht.
Strength-based Approaches. Human Services Ricoeur, P. 1990 Time and Narrative. Vol I. Univ. of
Press. Chicago Press, Chicago – London.
Nagy Ildikó 2009 Pszichológia jegyzet. www. Ricoeur, P. 1995 Oneself as another. University Chi-
szocialis-gondozó.lapunk.hu cago Press, Chicago.
Neisser, U. 1988 Five kinds of self-knowledge. Phil. Ricoeur, P. 1999 Az én és az elbeszélt azonosság.
Psych. 1(1):35-59. In uő: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok.
Pataki Ferenc 1982 Az én és a társadalmi azonosság- (ford. Jeney Éva) Osiris, Budapest, 373-412.
tudat. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Sandelowski, M. 1991 Telling Stories: Narrative
Pataki Ferenc 2004 Érzelem és identitás. Új Mandá- Approaches in Qualitative Research. Image: J.
tum Könyvkiadó, Budapest. Nursing Scholarship 23(3):161-166.
Pataki Ferenc 2009 Változó én a változó világ- Schachter, E. P. 2010 Narrative identity construction
ban. Stabilitás és/vagy változás. Pszichológia as a goal-oriented endeavor: Reframing the
29(4):299. issue of „big” vs „small” story research. Theory
Pataki Ferenc 2011 Stabilitás és változás az én-rend- and Psychol. 21(1):1-7.
szerben. M. Pszichológiai Szemle 66:229-268. Shum, M. S. 1998 The temporal landmarks in
Pennebaker, J. W. – Seagal, J. D. 1999 Forming a autobiographical memory processes. Psychol.
story. The health benefits of narrative. J. Clin. Bull. 124(3):423-442.
Psych. 55:1243-1254. Snaevarr, S. 2007 Don Quixote and Narrative Self.
Pennebaker, J. W. – Chung, C. K. 2011 Expressive Philosophy Now 60:(March/April).
Writing: Connections to Physical and Mental Somers, M. R. 1994 A narrative constitution of
Health. In Friedman, H. S. (ed.)Oxford identity: A relational and network approach.
Handbook of Health Psychology. Oxford Univer- Theory and Society 23:605-649.
sity Press, NY. Szávai János 1978 Az önéletírás. Gondolat, Buda-
Perry, J. 1978 Dialogue on Personal Identity. Hacket pest.
Publishing Co, Cambridge, Indianapolis. Tengelyi László 1998 Élettörténet és sorsesemény. At-
Pintér Judit Nóra 2012 A tudattalan identitás. Imá- lantisz Könyvkiadó, Budapest.
gó Budapest 2:67-72. Thoits, P. A. 1983 Multiple identities and
Polkinghorne, D. E. 1988 Narrative knowing and psychological well-being. A reformulation of
the human sciences. State University of NY the social isolation hypothesis. Am. Sociol. Rev.
Press, Albany. 48(2):174-187.
Proust, M. 1969 Az eltűnt idő nyomában. Swann. White, H. 1980 The value of narrativity in the
Európa Könyvkiadó, Budapest. representation of reality. Critical Inquiry 7:5-
Proust, M. 2005 Az eltűnt idő nyomában. Albertine 27.
nincs többé. Osiris, Budapest. Wong, P. T. – Watt, L. M. 1991 What types of
Randall, W. L. – Kenyon, G. M. 2004 Time, Story reminescence are associated with successful
and Wisdom: Emerging Themes in Narrative aging? Psychol. Aging 6(2):272-279.
Gerontology. Can. J. Geront. 23(4):333-346.
Randall, W. L. 2008 Letting Our Stories Go: A
Narrative Pespective on Spirituality in Later
Life (előadás szövege) Third North American
Conference on Spirituality and Social Work,
www.stu.ca/-spirituality/…/WilliamRandall-
LettingOurStoriesGo_001pd

56 Kultúra és Közösség
Boga Bálint dr.: Az idős ember és a narratív identitás

Összefoglalás Summary

A narratív identitás fogalmában három tényező In the notion of narrative identity three
találkozik: a narrativitás (az élettörténet elmondá- components concur: narrativity (telling of life
sa), a személyiség (mélyén a self ) és az ezek alapját story), personality (in its depth the self ) and
képző emlékezés. Az elmondott élettörténet teremti remembrance giving the basis for them. The told
meg az önazonosság és önfolytonosság képzetét. Az life story creates the idea of self-sameness and self-
idős ember áttekinti és értékeli élete folyamatát és perpetuation. Old people look over and appreciate
próbál annak egységes értelmet adni, a hosszú életív the process of their life, and try to give unified
megadja a sorsként értelmezés lehetőségét. Az egy- meaning to that, the long life arc offers such a
séges értelmezést a változást okozó sorsesemények possibility of interpretation of that as the fate.
nehezíthetik. A narrativitásban nem csak a felidé- The unified interpretation can be impeded by fatal
zés, hanem a rekonstruálás, az újjá alakítás is megje- events causing relevant change. In the narrativity
lenik, aminek aktuális célja is lehet. Az élettörténet not only recalling appears but also reconstruction
áttekintése és célzott értékelése bizonyos esetekben and recreation. It can have an actual goal. Review
gyógyító hatású lehet. and targeted appreciation of the life story can be of
healing impact in some cases.

IV. folyam IV. évfolyam 2013/III. szám 57

You might also like