Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika I, II, VI

 
Arisztotelész: Kr. e. 4. sz., Platón tanítványa és filozófiai ellenfele
Ránk maradt művei: jegyzetek a Lükeiónban tartott előadásairól
ezoterikus művek
De az
eredeti
értelemben!

Exoterikus művek: sajnos elvesztek.

Peripatetikus iskola: Kr. e. 1. századtól
Keresztény középkor: 13. sz.-tól (Aquinói Tamás, skolasztika)
Editio princeps: Immanuel Bekker, Porosz Tudományos Akadémia, 1831-37
Bekker-számok: oldalszám, hasáb betűjele (a,b)
Etika:
Hogyan éljünk?
Mi a helyes cselekedet?
Mi a boldogság?
Mire kell törekednünk?
Kezdeményezői: Szókratész, Platón
Arisztotelész: 3 etikai mű
Nikomakhoszi etika: fiának címezve
Módszer, habitus, stílus:
Arisztotelész: Platón:
egyenes kifejtés kérdve-kifejtő módszer
értekező próza dialógus
vita korábbi szerzőkkel vita megszemélyesített
ellenféllel
alapelvek, definíciók leszögezése (?) alapelvek, definíciók keresése
esetszétválasztás, apró részletek követése a cél: az egész
minden tudományt kutat a matematikával kapcsolatban
van, de nem elsődleges
a dialektika alárendelt a bizonyító a dialektika a megismerés
tudományhoz képest legmagasabb formája
dogmatikus szkeptikus
A bizonyító tudomány jellemzése (Második Analitika, Anal. Post.):
Elsődleges igazságokból indul ki.
(Háromszorosan is: megismerhetőség, oksági lánc, létezés).
Ezekből logikai úton vezeti le a további tételeit.
Ezért a tételek igazságát a kiinduló elvek (princípiumok, arkhék) igazsága és
a logika tévedhetetlensége együttesen garantálja.
Logika: a szillogizmusok elmélete (Első Analitika).
Platón: mindig készen kell állnunk a legelső kiindulópontunk felülvizsgálatára
amíg csak el nem érkeztünk a Jó ideájának ismeretéhez.
1. könyv: mi a jó? 2.: mi az erény? 6.: egyes észbeli erényekről

1. könyv : A jó és a boldogság
Jó az, amire minden irányul (Eudoxosz)
Minden tudatos cselekedetnek célja van.
A célt valamiért választjuk, tehát valamire jó.
Jó: az, ami közös minden célt kitűző cselekvő és a célja viszonyában.
(absztrakciós lépés)
Vö. Az állam a jóról.
A jó, az valamilyen közös vonás, ami minden jó dologban benne van?
‘Jó’: minden kategóriában mondható.
Kategóriák:
Csoportosítjuk az állítható dolgokat aszerint, hogy mit válaszolnak meg:
Létező (mi?), minőség (milyen), mennyiség (mennyi?), stb. (10 kategória)
Ezek a legfelső állíthatók.
Platónnál egy legfelső állítható van: a Jó (avagy Létező)
Az ideaelmélet kritikája (Amicus Plato …)
Más dolog az, ha valaki cipésznek jó, és ha ugyanaz a személy emberként jó.
Amit keresünk: az emberi értelemben vett jó.
Azaz a boldogság.

I. 6. :
„… minden munka csak akkor jó, ha a cselekvő alany sajátos természetére
jellemző kiválóságnak megfelelően megy végbe. Akkor mindezek alapján
megállapíthatjuk, hogy az emberi értelemben vett jó nem más, mint a léleknek
erény szerinti – ha pedig több ilyen erény van, a legjobb és a legtökéletesebb
erény szerinti – tevékenysége.” (1098 a)

Erény: eredetiben areté, inkább „kiválóság”

 
Boldogság és erény viszonya:
„[N]em is lehet erényes ember az, aki nem örül, ha erényes cselekedeket hajthat
végre; aminthogy senki nem mondhatja igazságos embernek azt, aki nem leli
kedvét az igazságos tettekben, sem nemes lelkű adakozónak azt, aki nem
örvend a nemes lelkű adakozásnak;…” (1099a)
Anti-Kant?

A boldogság csak tartós állapot lehet.

Érheti-e az embert holtában szerencsétlenség? Elveszíthetik-e a halottak a
boldogságukat?
2. könyv: az erény
Az erények (kiválóságok) két fő csoportja: észbeli és erkölcsi.

Arisztotelészi definíció: legközelebbi nem (genus proximum) + fajalkotó

különbség[ek] (differentia specifica)
Amit definiálunk, az egy faj (species), azaz dolgok egy bizonyos osztálya.
Nem, faj: viszonylagos fogalmak/dolgok tágabb, ill szűkebb osztálya.
Az erény távolabbi neme: lelki jelenségek.
A lelki jelenségek egyik faja a lelki alkat. (A többi az érzelem és a képesség.)
[Tehát a lelki alkat a lelki jelenséghez, mint nemhez képest faj, az erényhez
képest viszont nem (genus)]
Differentia specificák:
1. Akarati elhatározásra vonatkozik.
2. A helyes közepet találja meg, pl. a gyávaság és a vakmerőség között a
bátorságot, az élvhajhászás és az érzéketlenség között a mértékletességet.

Közép:nagyon jellemző
Arisztotelészre!
II. 6.: 
„Az erény tehát olyan lelki alkat, amely az akarati elhatározásra vonatkozik, abban a
hozzánk viszonyított középben áll, amely egy szabálynak aránynak megfelelően
határozható meg, mégpedig azon aránynak megfelelően, amely szerint az okos
ember határozná meg.” (1107a)

A kérdéses szó: logosz. 

A gondolat: a közép azt jelenti, hogy a két véglettől: a túlzástól és az elégtelenségtől
megfelelő távolságra vagyunk.
Persze nem érvényes mindenre: nem lehet valaki túlzó (vagy elégtelen) mértékben
gyilkos vagy parázna.
6.könyv: az észbeli erények
Bevezetés: az értelmes lélekrészről és annak felosztásáról.
Ezekre nézve a kiválóság („erény”) olyan lelki alkat, amely igaz
gondolkodással párosul. Ötöt sorol fel:
Tudomány: változatlan dolgokra vonatkozik, bizonyít.
Következtetésen és „rávezetésen” (epagógé, indukció) alapul.
Mesterség: létrehozásra vonatkozik.
Okosság (phronészisz):
A helyes megfontolás, mérlegelés képessége, a saját személyünket és
embertársainkat illető dolgokban.
Cselekvésre vonatkozik.
Mértékletesség: „megmenti” az okosságot, a gyönyör és a fájdalom [vagy:
az élvezet és a szenvedés] eltorzítja.
Ész: A tudomány legelső alapelveire vonatkozik (pl. az ellentmondástalanság
elve).
Bölcsesség: „A természettől fogva legbecsesebb dolgokra irányuló tudomány
és ész.”(1141b)
Az egyes észbeli kiválóságok egyenkénti megtárgyalása után: egymáshoz
való viszonyuk.
Az okosságot sokszor a saját ügyeinkre vonatkoztatjuk. Ezért a kiváló, bölcs
ember néha nem tűnik okosnak.
(Euripidész: Philoktétész:)
„ ’Hogy is volnék én okos, mikor módomban lett volna szép csendben, a
sereg közemberei közé elvegyülve, a többivel egyenlő részt élveznem?! Mert
aki nagyobbra lát és többre vágyik …’” (1142a)
 
„ … az okosság az ésszel éppen ellentétes szerepet játszik; az ész ugyanis
azokra a határt alkotó tételekre vonatkozik, amelyek nem okolhatók meg, az
okosság viszont a végső egyedi esetre vonatkozik, amelyet nem ragadhat
meg a tudomány, hanem csak az észlelés; nem az egyes érzékszervek sajátos
tárgyaira vonatkozó észlelés, hanem olyanfajta észlelés, amilyennel a
matematikában azt észleljük, hogy az előttünk álló egyedi alak háromszög
…” (1142a)
 
Tudománya csak az általánosnak van
A tudományban használatos következtetés (szillogizmus) általános
terminusok közötti viszonyokat mutat ki.
A következmények egyedi esetre való alkalmazásának képessége: okosság
„… még a jó eredményt is el lehet érni hamis következtetéssel, éspedig úgy, hogy
amit meg kell tenni, azt eléri ugyan az ember, csakhogy nem avval, amivel kellene,
hanem úgy, hogy a következtetés középfogalma hamis.” (1142b)
Szillogizmus:
1. premissza: Az A és B terminusok („fogalmak” ) Q viszonyban vannak.
2. premissza: B és C között R viszony áll fenn.
Konklúzió: A és C között S viszony van.
A: főfogalom, felső v. nagyobb terminus.
B: „középfogalom”.
C: kisebb terminus.
„A középfogalom hamis”: valamelyik premissza hamis.
A szillogizmus azt garantálja, hogy ha igazak a premisszák, igaz a konklúzió is.
De hamis premisszákból is lehet helyes következtetésre jutni. Például:
Minden hal vízben él.
A bálna hal.
Tehát a bálna vízben él.
A ‘hal’ volt a rossz középfogalom.