Vers

•
Egy csendes holdfényes éjszakán, Szívemben dalok válnak szárnyaló álmokká. Költői szavak szövődnek
rímekbe, Mint a varázslat, mely a lelkembe vészbe'!
• A hajnalpírban szunnyadó csillagok, Suttogva mesélnek égi történeteket, A világ titkait elrejtve árnyak között,
Miket csak a költői szív tud igazán értőn érzékelni.
• Koronázatlan király az ihlet, mely átölel, Verseimben varázslatos képek születnek. Szavaim táncolnak a
papíron, mint színvonalak, Megidézve az érzelmek mélyét, hangtalan szavakkal.
• Lobogó szárnyakkal repül a képzelet, Szabadon kószál a végtelen költői mezőn. Megérinti a múzsa ajka a
homlokomat, S úgy érzem, az idő lelassul és végtelenül hosszú.
• A vers folyója örök tűzzel ég bennem, Kifejezve minden érzést, minden emléket. Szavaimban dallamok
születnek, mint égi ének, S elhozzák a lelkekhez a szépség és a reményeket.
• Így szövök én szavakból élet-himnuszt, A költő lantján játszva dallamokat. Versszőnyegeimen táncolnak a
gondolatok, S boldoggá tesz, hogy az üzenetem érted találhat.
• Egy csendes holdfényes éjszakán, Verseim szárnyra kelnek, mint madarak. A költő élete egy végtelen kaland,
Melyet szavakba zárva örökítünk meg az időnek átadva