Vörösmarty Mihály: Ábránd

Vörösmarty számára a magánélet boldogsága sokáig nem adatott meg. A szerelmi szenvedély
újbóli fellángolása pedig hőfokát tekintve már nem hasonlítható az Etelka-szerelem
szenvedélyéhez. A Laurához írott versek közül az Ábránd és A merengőhöz című
költemények a legszebbek.

„Az Ábránd (1843) – a világirodalom alighanem egyik legszebb romantikus szerelmi

költeménye – kérés, lecsendesülő és orkánerővel felzúgó rimánkodás a szerelemért. Egyetlen
szenvedélyes kitörésnek ily dimenziókban, képekben és hanghatásban variálódó költői
kifejezését nem találni még egyszer a magyar irodalomban” (Szauder József). A vers
egyszerre idő feletti és általános emberi, illetve konkrét léthelyzethez és időhöz kapcsolható
és nagyon is egyedi megfogalmazása a szerelem mindenek felett álló érzésének.

A romantikus végletesség és ellentétesség poétikai eszközei építik fel a verset. „A

viszontszerelem heves vágya, a mindent legyőző szenvedély önfelajánló gesztusa alakítja a
vers szerkezetét” (Mohácsy Károly). A négy versszakot retorikus keretbe foglalja a nyolcszor
ismétlődő „Szerelmedért”. A versszaknyitó és a záró formula közé ékelt részek a romantikus
költészet toposz értékű képei.

1. versszak 2. versszak 3. versszak 4. versszak

„Feldúlnám eszemet” „Fa lennék bérc fején” „Lennék bérc-nyomta kő, „Eltépett lelkemet”

„Eltépném lelkemet” „Eltűrném villám s vész „Ott égnék földalatti „Dicsőbb erénnyel

haragját,” lánggal,” ékesítném,

S örömmel nyújtanám

neked”

A vers nyomtatott képe is a kiáradó szenvedély ábrázolásának fogható fel. A versszakok

sorhosszúságának megválasztásakor a tudatos szerkesztés és hatáskeltés bizonyítja, hogy a
heves szenvedély és a költői teremtés mennyire egybevág. A 4–6–9–9–6–4 szótagos sorok
rímrendszere is követi a keretességet: abccba.

1843-ben született A merengőhöz című költemény. Vörösmarty ezt a verset vitte

jegyajándékul menyasszonyának, Laurának 1843 márciusában a Komárom megyei Csépre.

toposz: ősi jelkép, állandósult, közkinccsé vált költői kép, amelyet különböző korok költői
egyaránt használnak, így teremtve meg a jeles szellemek közti kapcsolatot