You are on page 1of 8

A színek

Készítette: Gáspár Nóra


Köznapi értelemben a szín a környezet
tárgyainak látással érzékelhető azon
tulajdonsága, amit olyan fogalmakkal írunk le
mint a vörös, sárga, zöld és kék stb.

A különböző tárgyak a rájuk eső fényt különböző, rájuk jellemző módon nyelik el
illetve verik vissza. Az emberi látás a visszaverődő fények egyedi sajátosságát
(hullámhosszát) színként érzékeli. Agyunk pedig az érzékelt színt az adott tárgy
tulajdonságaként értelmezi. Tudományos szempontból a szín
olyan a látással érzékelhető
fiziológiai érzet, amelyet a látható
fény kelt, méghozzá a
hullámhosszától függő
minőségben.
A fényszínek
Newton fedezte fel, hogy a fény különböző hullámhosszúságú sugarak összessége. A fény útjába
állított prizma megtöri a sugarak útját, és a színek láthatóvá válnak (a szivárvány hét színe). A
tárgyak színe a visszavert fénysugaraktól függ, a többit az anyag elnyeli. Monokromatikus színes
fényt LED vagy lézer segítségével lehet előállítani. A LED fényforrások általában több
hullámhosszon is sugároznak, de ezt az emberi látás egyetlen színű fényként észleli.
Apertúraszín
Az apertúraszín észlelet, amelynek nincs térben
mélységbeli kiterjedése, mint például egy ernyő nyílásán
keresztül észlelhető színes jelenség.

Tárgyszín
A tárgyszín az, amely valamilyen tárgyhoz tartozónak
látszik.

Felületszín
A felületszín az, amely valamilyen felülethez tartozónak
látszik visszaverődés, vagy sugárzás formájában.

A festékszínek rendszerezése
A festők által használt színezékek alapját három főszín
alkotja: a vörös, a sárga és a kék. A kivonó színkeverés
során az egyik szín a hozzákevert másik színből bizonyos
fénysugarakat kivon, és a visszavert fénysugár már egy új
árnyalatnak látszódik. A fő- és a mellékszínek különböző
arányú összekeverésével további árnyalatok hozhatók létre.

Semleges színek: a fehér, a fekete és a szürke árnyalatok.


Tarka színek: a színkör tiszta színei és azok derített és
tompított árnyalatai.
Tónus (valőr)
A színek különböző világossági és sötétségi foka. Legvilágosabb a sárga, legsötétebb pedig az ibolya (sötét lila). A
valőr kifejezés a festészet gyakorlatában használatos.

Telítettség
a) Telt színek: a színkör tiszta színei, melyekhez sem fehér, sem fekete szín nincs hozzá keverve.
b) Tört színek: fehér hozzáadásával a telt színeket kivilágosítjuk, fekete hozzá adásával pedig sötétítjük. Tört
színeket kapunk akkor is, ha a tiszta színekhez szürkét adunk, vagy a kiegészítő színpárokat egymással
összekeverhetjük
Színek érzékelése
Az érzékelés és megfigyelés típusa szerint a következő
osztályokat állíthatjuk fel:

A megfigyelt szín
Fizikai leírása, pszichofizikai tulajdonságok
Osztályozás, rendszerezés, színminta atlaszok
Azonosítás, összehasonlítás, mérés
A cselekvő szín
Keverés, Színharmóniák: komplementer harmóniák, összetett
harmóniák
Színkontraszt: sötét–világos, hideg–meleg, komplementer,
mennyiségi, szimultán, szukcesszív színkontraszt
Az alkotó szín
Színöröm, színasszociáció, színszimbólum
Szín és az ember: művészeti, színkedvelési ismeretek
Szín és a tárgyi világ: struktúra, forma és tér
Számos kutatás is bizonyítja, hogy a nőknek és a férfiaknak, illetve az eltérő korúaknak és kultúrájú embereknek más
és más színnel lehet hatásosan információt átadni. A színek jelentése minden emberben közös, de kisebb mértékben
különbözhet a kulturális, nagyobb mértékben az egyedi jelentés. Elmondhatjuk, hogy minden színnek más lehet a
hatása. Az általuk felébresztett érzelmek függnek az adott szín árnyalatától, a személyiségünktől, hangulatunktól is.
Illetve, hogy milyen színeket látunk egymás mellett.

Színek típusai
 Telített színek
 Élénk színek
 Tört színek
 Pasztell színek
 Barna színek
Köszönöm a figyelmet!

You might also like