Színstílus és színhangulat

Valamely kor és kultúra vizuális jeleinek

összessége, jellemző kifejezési módja a stílus. Az
egységes stíluskorszakokban minden vizuális
műfajnak (építészet, képzőművészet,
lakberendezés, tipográfia, öltözködés, használati
tárgyak stb.) megtaláljuk az azonos stílusjegyeit
színben, formában, díszítő- motívumokban. A
stílusok azonosítását a laikus számára is
megkönnyíti a díszítés (minta, ornamentika), vagy
ennek hiánya (Bauhaus, high-tech design). A
stílus egy kor esztétikai konvenciója –a vizuális
minőségek, kulturális kódok, szimbólumok
komplex együttese,– és benne a színek
meghatározó szerepet játszanak.

A stílus felismerése könnyebb, ha időben távol

vagyunk az adott korszaktól, és már van
„rálátásunk”. Saját korunk stílusát, vizuális
összhatását általában nehezen tudjuk
megfogalmazni, hiszen benne élünk. Az apró
változásokat alig vesszük észre, csak évtizedekkel
később fedezzük fel, mint az időszak vizuális
„sűrítményét”. Máskor, a felkavaró újdonságnak
számító vizuális változások utóbb belesimulnak
egy stíluskorszak fő áramlatába. A stílusok olykor
évtizedek, évszázadok múltával visszatérnek
(klasszicizmus, neoromán, neogótika, neobarokk
stb.). Ma a retro – az 1950-60-as évek vizuális
világának – kultuszát tapasztaljuk.

A színstílus fogalmát –bár sokféle meghatározása

ismert– itt egy „köznapi” értelemben használjuk:
a színasszociációk és a színhangulat fejezetekben
leírt jellemző színkarakterekösszbenyomását
értjük rajta. A stílusterv különféle inspirációkból
meríthet, az ihlet forrásának érdemes nevet is
adni. (Bálványos 1998; Sándor 2003)

Színstílusok

Nagy művészettörténeti korszakok ill. művészek

alkotásait felismerhetjük stílusukról, karakteres
színhasználatukról. Egyes földrajzi régiók táji
környezete, építészete, viselete is jellemző
színjegyeket hordoz. (Nemcsics 2001; Color Inspiration...)

Egy kor ill. régió színstílusát

meghatározó tényezők:
• Főbb szellemi áramlatok, eszmék (pl. vallás) és
ezeknek a színekhez való viszonya
• Uralkodó színszimbólumai és hagyományai
• Nagy művészei és műalkotásaik
• Az elérhető festékek és színtechnológiák
• Táji és természeti környezete, éghajlata
• Színpreferenciája (Nemcsics 1990:168)

Stíluskorszakok
Néhány stíluskorszak legjellegzetesebb színei:

• Az ókori Egyiptomban az arany, kék, vörös, fehér

és
narancs;
• A régi Rómában a vörös több árnyalata, fehér,
aranysárga;
• Bizáncban legjellegzetesebb az arany, bíbor, kék
és a zöld;
• A gótikában válik uralkodóvá a kék, gyakori a
piros, sárga, zöld is;
• A reneszánszban a tiszta, „racionális” színeket
használják, de még él a középkori tarkaság is;
• A barokk kor már tudatosan használta az
illúziókeltés és a drámaiság kifejezésére az
erőteljes, fény-árnyék kontrasztra (chiaroscuro)
épülő színeket. Gyakori a vörös, aranysárga,
fekete, barna;
• A kifinomult rokokóval kezdődik a pasztell
színek
kultusza: rózsaszín, világossárga, halványkék;
• A 19.század közepén indul a festékforradalom. A
színek
sosem látott választéka lett elérhető az élet
minden területén. Ez volt a technikai előzménye
és feltétele a különféle izmusok
(impresszionizmus, expresszionizmus, kubizmus,
futurizmus, Fauves csoport stb.) létrejöttének is.
• Az 1980-as évektől a számítógépes monitorok
szín-
felbontása már elég nagy volt ahhoz, hogy
elinduljanak a grafikai kísérletek: generált képek,
animációk, interaktív és nyomtatott
anyagok születtek rövid idő alatt. A nagy felbontás
és a színhasználat szabadsága eleinte
szükségképpen éktelen tarkaságot eredményezett.

Alább néhány képpel próbáljuk érzékeltetni a

különböző korok színhasználatát. A legjellemzőbb
színárnyalatokat kiemelve készül a „színkivonat”.
Míg a festményen egy adott árnyalat ún. „kötött
szín”, addig a színkivonatban ugyanaz már
„szabad szín”.
» Kötött- és szabad színek

Festmény és színkivonata, 1.
Lascaux-i barlangfestmény és 5 elemű színkivonata

Festmény és színkivonata, 2.

Óegyiptomi falfestmény és 8 elemű színkivonata

Festmény és színkivonata, 3.

Botticelli: Tavasz c. képe, és 11 elemű színkivonata

 Festmény és színkivonata, 4.

Degas: Táncosnők, a kép részlete és 10 elemű színkivonata

Festmény és színkivonata, 5.

Picasso képe a kék-korszakából, és a 7 elemű színkivonat

Festmény és színkivonata, 6.

Matisse: Zene c. képének részlete, és a 8 elemű színkivonat

 Számítógépes grafika és színkivonata

Mandelbrot halmaz (1980-90-es évek)

Színkutatók, belsőépítészek, és más kreatív

szakmák művelői türelmes gyűjtőmunkával
összeállították egyes korszakok
ill. régiók jellegzetes színmintáit. A gyűjtemények
forrása a fellelhető művészeti alkotások, viseletek,
tárgyak és természeti anyagok. A legjellemzőbb
színárnyalatokat statisztikai, esetleg intuitív
módszerekkel határozták meg, ebben kiemelve a
színezet, telítettség és világosság szerinti
leggyakoribb árnyalatokat. E paletták a gyakorlati
színalkalmazás számára is igen hasznosak. Némi
számítógépes grafikai ismeret birtokában bárki
előállíthat hasonló „színkivonatot” pl. kedvenc
festője képeiből.
(Miller 2001; McCloud 2004; Lenclos 1976)

A történeti stíluskorszakok színvilágára általában

akkor érdemes építeni, ha ezt a kontextus (forma,
tárgy- és anyaghasználat, tipográfia) igényli ill.
megerősíti. A klasszikus korok színvilága azonban,
mint egy kiérlelt stíluskorszak esszenciája,
bármikor lehet „ihlet” forrása.
 Színhangulat

Több szín –egy színcsoport– együttes asszociatív

hatása a színhangulat (vagy: színhangzat,
színélmény). Ilyenkor a színek hatása
összegeződik, és egy magasabb szinten
keletkezik színasszociáció (pl. a világoszöld és
rózsaszín együttese „tavaszi” hangulatot idéz).
Színcsoportokkal jobban irányítható az érzelmi
hatás és megfogalmazható a jelentés, mint egy-egy
színnel külön, melyről korábban megállapítottuk,
hogy mindig van pozitív és negatív
jelentéstartalma is.

Tavaszi hangulat

Fotó, 10 elemű színkivonattal

Kép forrás:
http://luanavergari.blogspot.com/2009_05_01_archive.html

A színkommunikációban rendszerint
meghatározott színhangulatot szeretnénk
kialakítani, melynek célja lehet pl. vonzó
benyomást kelteni; a funkciónak megfelelő, ezt
kifejező árnyalatokat összeállítani; a célközönség
számára preferált színeket kínálni, stb. Egy adott
színegyüttes befolyásolja az ember hangulatát, a
hatás pedig függ az együttesben szereplő színektől
és felületi méretüktől, minderről
a Színkompozíció c. fejezetben lesz szó.

Ahogy az egyes színek könnyebben

megragadhatóak a nevükkel, úgy a színegyüttesek
is: könnyebb elképzelni, fejben tartani őket
bizonyos hangulatokhoz, inspirációkhoz
kapcsolva. Néhány ötlet a kimeríthetetlen
választékból: évszakok, napszakok, égtájak,
alapízek, tájak stb. hangulatai. Asszociatív
készségre ebben az esetben is szükség van,
kiindulásnak és közvetlen segítségnek
használhatunk valós természeti látványt, színes
fotókat.

A színinspirációhoz egy palettában rögzíthető

karakteres színvilág tartozik. A színárnyalatok
összeválogatásához, a színhangulatok
létrehozásához szükséges lehet valamilyen
segédeszköz, de nem feltétlenül kell bonyolult
technika. A számítógépes grafikai program a
legkényelmesebb, (nincs „festékmaszat”), de
megfelel az iskolai festékkészlet, hobbiboltban
kapható festőszer, színminta, színkártya is.
Top of Form
Kompozíció
Bottom of Form

A kompozíció ([latin]: összetétel, összeállítás,

szerkezet) az egy képen szereplő
elemek elhelyezését, egymáshoz
való viszonyának meghatározását jelenti.
Mindig tudatos emberi tervezés, melyet
megkülönböztetünk a természeti-organikus és a
véletlen látványformák létrejöttétől.
Szemiotikai értelemben a kompozíció megfelel
a szintaktikának, vagyis annak a
szabályrendszernek, mely szerint az elemi
jelkészletből
bonyolultabb jelkombinációkathozunk létre. Ha a
képi elemeket (színeket, vonalakat, formákat stb.)
„szavaknak” tekintjük, akkor a kompozíció a
„mondat”.

Képi elemek

A képi elem kiterjedése szerint lehet:

• Pont (0 dimenzió):
Grafikai értelemben pontnak tekintünk minden
kis foltot, aminek két irányú kiterjedése közel
azonos. Formai variációi a kör, négyzet,
háromszög, egyenlő oldalú sokszögek, csillag és
keresztformák.
• Vonal (1D)
A vonal nemcsak folytonos és egyenes lehet,
hanem íves és szabálytalan, megszakításos (rövid
vonalakból összetett), hullámvonalat leíró és
pontok sorából álló is.
• Mező (2D)
Kétdimenziós képi elem, lehet zárt vagy részben
nyitott, határozott vagy határozatlan körvonalú.
Lehet kontúr- vonalakkal határolt (keret), felület,
a háttértől eltérő színű, mintázatú, lehet negatív
forma (a pozitív formák közötti terület).
Geometriai értelemben lehet szabályos síkforma
(kör, háromszög), vagy szabálytalan (amorf ,
organikus).

A képi alkotóelemek vizuális

tulajdonságaik szerint különbözhetnek egymástól
méretükben, formájukban, színükben stb:

Grafikai elemek vizuális tulajdonságai

Forma Méret

Szín Mintázat, textúra

Elhelyezkedés Irány
A kiinduló forma (háromszög) fontosabb vizuális változatai

Képfelület, képmező

A felület, ahol a képi elemeket komponáljuk lehet:

kép, fotó, film, rajz, prezentáció, weboldal,
tárgycsoport, belső berendezés, építészeti határoló
szerkezet, kirakat, öltözet stb. – lényegében a
vizuális kommunikáció valamennyi „csatornája”.
A kompozíciónak nemcsak síkbeli, hanem térbeli
(3D) tervezési elvei is vannak, itt azonban csak a
2D „szabályokat” említjük.
A képfelület (hagyományosan négyszög alakú, de
ettől eltérő is lehet) mindig korlátozott, és így új
vizuális „törvényeket” kíván. A képi látvány függ
elemeinek
• helyétől, elhelyezkedésétől,
• egymástól való távolságuktól,
• irányától,
• méretétől,
• színétől,
• hogyan viszonyulnak a képfelülethez,
• a képfelület széleihez, tengelyeihez.

A 2D kép vizuális „törvényeit” alkalmazva

kifejezhetjük a képi elemek között lévő
• térbeli,
• logikai,
• hangsúlybeli
• hierarchikus viszonyokat.
(Arnheim 1979; Kepes 1979a; Kent 2001:8)

A 2D képen adott a mező síkja és közepe, ezekhez

képest minden vizuális elem látszólag előre vagy
hátra, lefelé vagy fölfelé, jobbra vagy balra lép.
(Bálványos 1998:24 és 54; Király 1994:11)

A kép elemeinek elrendezése

A képi elemek egymáshoz viszonyított helye, mérete, színe

(valós vizuális tartalom nélkül is) kifejező lehet
 Harmadolás
A fotósok körében kedvelt, egyszerű kompozíciós
elv a harmadolás. A képet függőleges és vízszintes
irányban 2-2 vonallal egyforma részekre osztják: a
kép legfontosabb elemét valamelyik keresztezési
pontra vagy a középső mezőbe fókuszálják, a
horizontot pedig az alsó harmadra helyezik.
(Präkel 2009:25)

Harmadolás

A fotó legfontosabb eleme a bal oldalra,

a horizont az alsó osztásra került
Kép forrás:
http://blogs.law.harvard.edu/ethicalesq/2009/01/19/the-sun-sets-on-
the-bush-presidency/

Formakompozíciós elvek

A látvány vizuális minősége, a vizuális

kommunikáció hatása a
• formaelemek
• elrendezés
• méret és arány
• ritmus
• feszültség-nyugalom
• dinamika-statika
• színek
viszonyain múlik.

Alább a kompozíció főbb alapeseteit foglaljuk

össze. A látvány legfontosabb elemét (mely lehet
fotó, rajz, logó, szövegblokk, színfolt stb.) többféle
módon helyezhetjük el a nagyobb képmezőben. Az
elrendezés jelentését és jelentőségét meghatározza
az is, hogy a képmező milyen formátumú:
példáinkban álló és A méretarányú* képmező
látható. Ugyanaz az elrendezés fekvő, négyzetes,
kör vagy egyéb formátumú mezőben más-más
jelentést hordozna.
*Méretarány: szélesség-magasság
viszonya, A méretarány (1:1,414)

A példákban elvonatkoztatunk a valóságos látvány

tárgyi/anyagi tartalmától –a fő látványelemet egy
sötétebb szürkéskék folt jelzi,– és pusztán az
elrendezés alapeseteit tekintjük át.

Függőleges elrendezés:
A fő látványelem lehet középen, bal- vagy jobb
oldalt. Álló képformátum és arcot, emberi alakot
ábrázoló képi tartalom esetén ideális elrendezés.

Függőleges elrendezés

Középre, balra vagy jobbra igazított

Vízszintes elrendezés:
A fő látványelem lehet középen, fent vagy lent.
Széles horizontot ábrázoló képi tartalom esetén a
megfelelő elrendezés. A fent elhelyezett elem
dominanciát fejez ki, a lenti pedig a stabilitás
érzetét kelti.

Vízszintes elrendezés

Középre, a felső vagy alsó részbe igazított

Átlós elrendezés:
Az elrendezés irányulhat fentről lefelé és fordítva.
A balról jobbra író kultúrákban a bal oldal számít
kezdő zónának és ettől függ a lefelé vagy felfelé
tartó irány. Az átlós, ill. más ferde tengelyre
szervezett kép mindig figyelemfelkeltő, dinamikus
hatású.

Átlós elrendezés

Dinamikus hatás (lefelé ill. felfelé tartó irány)

Íves-centrális elrendezés:
Lehet kör formájú, ellipszis, karéjos vagy más,
ívekkel határolt képi elem, továbbá
forgásszimmetria is (lent, a 3. forma). A centrális
elrendezés és az íves forma körforgást, sugárzást,
örvénylést, bizonyos fokú zártságot fejez ki, erős
figyelemfelkeltő hatású.

Íves-centrális elrendezés

Íves,
Körforma Íves, karéjos
forgásszimmetrikus

Ritmus, sorolás:
A (közel) azonos méretű képi elemek sorolása
történhet egy vagy két irányban. A modulhálós
elrendezés (lenti ábra 3. része) is ritmust képez. A
ritmus, akárcsak a zenében, igen erős
figyelemfelkeltő.

Ritmus, sorolás
 Sorolás Ritmus Modulháló

Keretes elrendezés:
Lehet teljes keret vagy (ami gyakoribb) a négy
irány közül valamerre nyitott, és arrafelé
„végtelen”. A weboldalak gyakori kompozíciós
elrendezése.

Keretes elrendezés

Teljes keret és félkeretek

Szimmetrikus elrendezés:
A függőleges vagy vízszintes tengely menti
elrendezés – a tükörszimmetria – többnyire
statikus, nyugodt benyomást kelt. Az emberi arc
és test (szemből nézve) a függőleges tengelyre
szimmetrikus, ezért ez megszokott, ismerős
elrendezés a számunkra. A függőleges tengelyre
szimmetrikus elrendezés gyakoribb és inkább
érezzük harmonikusnak, nyugodtnak, mint a
 vízszintes tengelyre szerkesztett képet. A formától
és egyéb képi elemtől függően azonban a
szimmetria is kifejezhet feszültséget, mint pl. a
háromszög, kontrasztos színek.

Szimmetrikus elrendezés

Függőleges tengelyre Vízszintes tengelyre Szimmetrikus, de nem

szervezett szervezett statikus

Dinamikus elrendezés:
A dinamikus elrendezés feszültséget fejez ki, a fő
látványelem kiemelésére, hangsúlyozására szolgál.
Lehet: aszimmetrikus elrendezés, csúcsán álló
sokszög, csúcsok érintkezése (1.); centrumra
irányulás, nem a kép közepén lévő centrum (2.);
átlós tengelyre szervezett, hegyesszögekkel,
konkáv határvonalakkal, lendületes ívekkel
határolt (3.); stb.

Dinamikus elrendezés
 átlós tengely,
aszimmetria, centrumra irányulás,
konkáv határvonalak,
csúcsán álló sokszög, centrum nem a kép
hegyesszögek,
csúcsok érintkezése közepén van
lendületes ívek

Top of Form
Színkompozíció
Bottom of Form

Az előző pontban vázolt kompozíciós elveket a

színekre is vonatkoztatjuk. Az esztétikai értéket –
a színek harmonikus együttese és stíluskaraktere
mellett– a színértékekmennyiségi- és
méretviszonyai, továbbá elrendezése teremti meg.

A kompozíció és színkompozíció célja az

esztétikus összhatás, feladata a
látvány strukturálása, vagyis a figyelem
felkeltése és irányítása. (Bergström 2009:174)

Paletta

A kompozíció-szerkesztés kiindulásaként egy

(korlátozott elemszámú palettát állítunk össze
(szerkesztünk vagy válogatunk), majd ennek
elemeiből választunk. A paletta összeállítás
módszere változhat a színtechnikától (festék,
számítógép, anyagfajták stb.) függően, és itt van
lehetőség (az előző fejezetekben
ismertetett) színharmónia és színstíluselveinek
alkalmazására.

Paletta
 3 sarokszínből szerkesztett, 28 elemű paletta.
(Az ezen a lapon szereplő példák színelemei
mind ebből a palettából származnak)

Színhierarchia, színarány

Ugyanaz a színegyüttes más hatást kelt és mást

jelent attól függően, hogy a színelemek
mekkora felületen és
milyen elrendezésben kerülnek egymás mellé.
Érdemes megfigyelni, hogy különböző nagyságú
és arányú felületeken alkalmazva az ugyanabból a
palettából való színeket – eltérő színhangulat
keletkezik. A színelemek közül pedig akár egyet is
elvéve vagy kicserélve, megváltozik a
színegyüttesnek mind az esztétikai hatása, mind
a hangulata, mind az üzenete.

Színhierarchia, színarány
 Öt szín két különböző hierarchiában

Érdemes színhierarchiát kialakítani, vagyis egy-

két főszínt, „vezérszínt” választani, mellé néhány
másikat, de az összhatásukat mindig tesztelni kell.
A fő- és mellékszínek felületi méretükben
(arányaikban) különböznek majd a
színkommunikációs tervben. A kompozíció
színhangulatát a legnagyobb felületű szín fogja
meghatározni, a „vezérszín” ragadja meg a
figyelmünket legelőször.
(Gulyás 1977:226; Csavarga 2014:8)

Alapesetek

Az alábbi példákban elvonatkoztatunk a valóságos

tárgyi/anyagi látványvilágtól, és pusztán a szín-
komponálás alapeseteit modellezzük az alábbi
szempontok szerint:
• Kiterjedés
• Elrendezés
• Dinamika - statika

Kiterjedés

Kiterjedés – méret és mennyiség

A mennyiségi viszonyok (számosság,
méretkülönbségek) hierarchiát fejeznek ki. Az
egybefüggő nagy színfelületet hangsúlyosnak,
erősnek, a kisebb felületet alárendeltnek érezzük.
A színelemek mennyiségének változtatása
(növelése, csökkentése) alapvetően határozza meg
a kompozíció színhangulatát.
 Kiterjedés – méret és arány

A méretviszonyok hierarchiát fejeznek ki

Kiterjedés – mennyiség

A mennyiségi viszonyok hierarchiát fejeznek ki

Kiterjedés – dimenzió
A színek összhatása attól is függ, hogy a színfoltok
milyen kiterjedésű felületrészt foglalnak el.
Dimenzió szerint lehet pont, vonal, mező és ezek
különféle átmenetei és kombinációi. A kisméretű
pont és a vékony vonal színe kevésbé érvényesül,
mint a mező, ill. vastagabb vonal. Ugyanakkor az
egészen vékony vonal is módosítja színével a teljes
kompozíciót, ahogy azt a Bezold-jelenségben
bemutattuk.

Kiterjedés – dimenzió
 Különböző méretű pontok és vonalvastagságok

Elrendezés

Elrendezés: hierarchia
A színek helye a kompozícióban jelentéshordozó
erővel bír. A mennyiségi jellemzőhöz hasonlóan a
színek hierarchiáját jelzi, ha fent-lent, középen-
szélen, szemben-oldalt, vagy átlósan vannak
elhelyezve az árnyalatok.

Vertikális hierarchia

Ami fent van, az jelentősebb

Elrendezés: csoportosulás
A színek sohasem önmagukban hatnak, a
„szomszédok” befolyásolják egymást (ld. kontraszt
és harmónia). A közelségfontos elv a vizualitás és
a színek világában, egy adott szín különböző
színek mellett másképp hat és más a jelentése.

A közelség speciális esete a csoportosulás, amikor

az azonos vagy egymással rokon színek vannak
egymáshoz legközelebb, ennek hatása olyan, mint
egy nagy kiterjedésű színfolt. Általában a
csoportosuló színek határozzák meg a kompozíció
összhatását, amennyiben méretük, felületi
kiterjedésük megfelelő.
» Csoporthatás

Csoportosulás

A véletlenszerűen szóródott színek között az azonosak

csoportosulása a figyelemfelkeltő

Elrendezés: színritmus
Az azonos szín és forma szabályos ismétlődése
időbeli dimenziót ad egy színcsoportnak. A ritmus
minden művészeti ágban erős figyelemfelkeltő. A
színritmus a díszítő- és népművészetek ősi
eszköze. Valóságos időbeli ritmus a mozgó színes
elem (animáció, villogó fény, neonreklám), erre
különösen érzékeny a szemünk.

Színritmus

Egyszerű és összetett színritmus

Dinamika - statika

A dinamikus vagy statikus színkarakter (a

színfoltok elrendezésétől függetlenül is)
elsősorban a színkontraszterejétől függ.

Statikus
A statikus színkompozíció nyugodt, jellemző a
gyenge kontraszt, a tört és inkább (de nem
kizárólag) a hideg színek. A harmóniatípusok
közül a csoport- és az általános harmóniát
érdemes választani, ahol a színezetek
„rokonságban” vannak egymással.

Statikus
 Gyenge színkontraszt, csoportharmónia, tompa, hideg színek

Dinamikus
A dinamikus színkompozíció mozgalmas, jellemző
az erős kontraszt, az élénk és (inkább) a meleg
színek. A kontraszt nemcsak a színezetek, hanem
a világossági értékek között is szükséges. A
harmóniatípusok közül a komplementereket vagy
az egyenlő osztásúakat használjuk, ahol a
színezetek messze esnek egymással.

Dinamikus

Erős színezet- és világosságkontraszt, élénk és (főleg) meleg színek