You are on page 1of 116

A közvetlen emberi kommunikáció

A közvetlen emberi kommunikáció elméletei

Szerző: Boronkai Dóra


Lektor: Horányi Özséb

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Bevezető
Ebben az elektronikus tananyagban Ön megismerkedhet a közvetlen emberi
kommunikáció elméleteinek rendszerével, az empirikus és az értelmező
perspektíva hasonlóságaival és különbségeivel, illetve a kommunikációkutatás
főbb elméleti hagyományaival, irányzataival. Ez utóbbiak közül a tananyagban
tárgyalt elméletekhez való kapcsolódása okán elsősorban a szociálpszichológiai,
a szociokulturális és a fenomenológiai hagyományról lesz szó (1. lecke). A
tananyagban a közvetlen emberi kommunikáció elméleteinek csoportosítása
három fő szempont alapján történik. Szó lesz a kapcsolatra, viszonyra fókuszáló
elméletekről, amelyeken belül külön rész tárgyalja a társas kapcsolatok
kiépítésének elméleteit és a kapcsolatra, viszonyra fókuszáló elméleteket (2. és 3.
lecke).
A második csoportban a társalgásra, az emberi interakciókra irányuló elméletek
következnek, szó lesz a szerep/arculat- és homlokzatelméletről, az udvariasság-
elméletéről, a beszédkódokról, az interperszonális megtévesztés és az elvárások
megsértésének elméleteiről (4. lecke). A harmadik blokkban a kommunikáló
egyénre irányuló elméletek kapnak helyet, különös tekintettel a konstruktivista
elméletre, illetve a szorongás/bizonytalanság kezelésének elméleteire (5. lecke).

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Tartalom
• Első rész: A közvetlen emberi kommunikáció elméleteinek rendszere: az
empirikus és az értelmező perspektíva, a szociálpszichológiai, a
szociokulturális és a fenomenológiai hagyomány.
• Második rész: A kapcsolatra, viszonyra fókuszáló elméletek - a társas kapcsola
tok kiépítésének elméletei:
a kapcsolatelmélyülés elmélete, a lépcsőzet elmélet.
• Harmadik rész: A kapcsolatra, viszonyra fókuszáló elméletek - a kapcsolat ka
rbantartásának elméletei:
a kapcsolati dialektika, az érzelemcsere-elmélet, a kötődés-elmélet, a
kommunikáció megőrzésének elmélete.
• Negyedik rész: Az interakcióra irányuló elméletek: szerep/arculat- és
homlokzatelmélet, együttműködési alapelvek, az udvariasság-elmélete,
konverzációelemzés, a beszédkódok elmélete, az elvárások megsértésének
elmélete, az interperszonális megtévesztés elmélete.
• Ötödik rész: A kommunikáló egyénre irányuló elméletek: elképzelt
interakciók elmélete, konstruktivista elmélet, GPA/CTCS elmélet, a
szorongás/bizonytalanság kezelésének elméletei.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Első rész

A közvetlen emberi kommunikáció elméleteinek rendszere

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Milyen legyen egy kommunikáció-elmélet?
Három féle megközelítés:

• Episztemológiai: mi a tudás? Hogy jön létre?


• Ontológiai: emberi és társas létezés létrejötte és
természete
• Axiológiai: a tudományban mennyire vállaljuk az
értékelést

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Episztemológiai kérdések

• Mennyire kell biztosnak lennie a tudásnak?  biztos


legyen / sosem biztos
• Milyen folyamat hozza létre a tudást?  a
tapasztalás / nem a tapasztalás
• Mennyire legyen explicit a tudás?  legyen explicit /
nem kell annak lennie
• A tudásra részeiben vagy egészében kell –e
tekintenünk?  darabonként / egészében

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Ontológiai kérdések

• Milyen mértékben tud az ember valóban választani?


 választ, nem megjósolható eredménnyel / nem
képes választani
• Az emberi viselkedés állapotként vagy folyamatként
írható le jobban?  nem megjósolható / megjósolható
• Milyen mértékben egyéni vagy társas dolog a
tapasztalás?  viselkedése nem egyéni / egyéni
• Milyen mértékben függ a kommunikáció a
szituációtól?  nem egyetemes / egyetemes

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Axiológiai kérdések

• Lehet –e értéksemleges a tudomány?  értéksemleges


/ értéktudatos
• A vizsgáló személye hat–e a vizsgált területre? 
nem hathat/ minden vizsgálat hat az alanyra
• A tudomány mennyiben törekedhet társadalmi
változásokra?  nem törekedhet / törekedhet

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az empirikus perspektíva
A tudományos kutatások alapja a különböző elméletek felállítása, amely
során feltevésekkel élünk és általános elveket felállítására törekszünk.
Az elmélet felállítása azonban nem elegendő, emellett empirikus
tesztekkel kell igazolni, ellenőrizni azt, hogy az elmélet megfeleljen a
tudományos objektivitás követelményének is.
Az empirikus perspektíva célja az emberi viselkedés megértése, mert
annak birtokában már következtetni lehet a várható viselkedésekre.
Az empirikus perspektíva jellemzése valójában a tudomány jellemzése,
hiszen jellemzői néhány kivétellel minden tudományra érvényesek.
Ezek a jellemzők a következők:
• Az empirikus perspektíva célja a megértés, a vizsgált jelenséget,
problémát alapjaiban kívánja megérteni.
• Az empirikus perspektíva a megértés érdekében elméleteket
konstruál.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az empirikus tudományok jellemzői

• Az elmélet magyarázatul szolgál a megfigyelt jelenségre vagy


problémára. Az elmélet maga a megértés.
• Az elméletek fontos összetevői az általános elvek. Arra törekszik,
hogy sok kis szabály és megfigyelésen alapuló állítás helyett kevés
számú általános elvet fogalmazzon meg, és ezekből vezesse le a
jelenségeket.
• Az elmélet predikciókat, vagyis következtetéseket, előrejelzéseket
tesz pl. az emberek várható viselkedésére.
• Az elmélet empirikus, tapasztalatokon alapuló megfigyeléseket
végez.
• Az elmélet empirikus tesztekkel (is) ellenőrzi az elvek és a
predikciók helytállóságát.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az empirikus elméletekkel szemben támasztott követelmények

Az adatok magyarázata: a tudományos elmélet adatokat használ.


Egy adat valamely állítás bizonyítására vagy cáfolatára való.
A jövőbeli események előrejelzése: nem minden predikció
jövőbeli előrejelzés, bár minden előrejelzés predikció.
Viszonylagos egyszerűség: ez biztosítja a takarékosság elvét.
Ellenőrizhető hipotézisek: ezt szolgálják az összegyűjtött adatok.
Gyakorlati haszon: Az eredmények gyakorlatban való
alkalmazhatóságát jelenti, ez a követelmény az empirikus
elméleteken kívül semmilyen más tudományos elméletre nem
érvényes.
A fenti követelmények valamilyen formában minden tudományos
elméletre érvényesek, nem csak az empirikusakra.
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
A közvetlen emberi kommunikáció empirikus elméletei

• A kapcsolatelmélyülés elmélete
• Lépcsőzet elmélet
• Homlokzat/arculat elmélet
• Interperszonális megtévesztés elmélet
• Az elvárások megsértésének elmélete
• A szorongás/bizonytalanság kezelésének elméletei
• Konstruktivista elmélet
• Kötődés-elmélet
• Udvariasság-elmélet
• Beszédkódok elmélete

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az értelmező perspektíva
Az értelmező elmélet kutatója nem tudós, hanem retorikus, aki értelmezi
tanulmányának tárgyát. Az értelmezők értelmező analízist folytatnak.
Empirikus kontra értelmező perspektíva:
• A megértés nem perspektíva, hanem elmélet kérdése
• A különböző perspektívák valójában különböző elméletek, amelyek
alapfeltevéseikben térnek el egymástól. Ezek lehetnek tárgytudományos,
azaz a kérdéses jelenséggel kapcsolatos feltevések, és lehetnek
metaelméleti, vagyis tudományelméleti feltevések, amelyek a tudomány
céljával kapcsolatosak.
• Értelmezés nem létezik elmélet nélkül, csak valamely elmélet keretein
belül lehetséges.
Az értelmező perspektívához kapcsolható elméletek:
• Kapcsolati dialektika
• Az elképzelt interakciók elmélete

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Összegzés: empirikus és értelmező szemlélet
A tudomány kevés számú alapfeltevésre épített elméletek
megkonstruálása, folyamatos ellenőrzése és módosítása
valamely jelenség vagy probléma mélyebb megértése
érdekében.
Az elméletek megértésünk szintjét, minőségét képviselik. A
tudományos elméleteket az teszi tudományossá, hogy szigorú
követelményeket kell kielégíteniük. A legfontosabb ezek közül
a konzisztencia, vagyis az ellentmondás-mentesség.
Az elméletek predikciókat tesznek. Bármely fogalom és állítás
csak az őt tartalmazó elméleten belül értelmezhető.
A tudományos megismerés elméletvezérelt.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kommunikációkutatás hagyományai

A kommunikációs elméletek területének hét tradícióját


különbözteti meg a szakirodalom. Osztályozásuk azt is
megmutatja, hogy miért van egyes tradícióknak közös alapja,
míg mások az egymással szembenálló célok és feltételezések
miatt teljesen elszigetelődnek egymástól.
A hét irányzat a következő:
• A szociálpszichológiai hagyomány: a kommunikáció mint
interperszonális befolyásolás
• A kibernetikai hagyomány: a kommunikáció, mint
információfeldolgozás
• A retorikai hagyomány: a kommunikáció, mint jól
megszerkesztett nyilvános beszéd
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
A kommunikációkutatás hagyományai

• A szemiotikai hagyomány: a kommunikáció, mint a jelek


segítségével történő jelentésátvitel folyamata
• A szociokulturális hagyomány: a kommunikáció, mint a
társadalmi valóság létrehozója és megtestesítője
• A társadalomkritikai hagyomány: a kommunikáció, mint
intellektuális kihívás az igazságtalan diskurzus ellen
• A fenomenológiai hagyomány: a kommunikáció, mint
önmagunk és mások felfedezése a dialóguson keresztül
A közvetlen emberi kommunikáció elméletei a fentiek közül
elsősorban három hagyományra, a szociálpszichológiai, a
szociokulturális és a fenomenológiai hagyományra épülnek.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szociálpszichológiai hagyomány
A szociálpszichológiai tradíció alapvetően az empirikus
perspektívát képviseli. Azok az empirikus kutatók, akik ezt a
tradíciót követik, úgy vélik, hogy vannak olyan kommunikációs
igazságok, amelyek gondos, módszeres vizsgálattal feltárhatók.
Olyan ok-okozati összefüggéseket keresnek, amelyek megjósolják,
miikor lesz sikeres egy bizonyos kommunikációs viselkedés, és
mikor nem.
A szociálpszichológiai hagyományhoz sorolható irányzatok a
következők: a kapcsolatelmélyülés elmélete, a lépcsőzet-elmélet, a
kötődés-elmélet, az udvariasság-elmélet, a megtévesztés elmélete,
az elvárások megsértésének elmélete, szerep/homlokzat- és
arculatelmélet, interperszonális megtévesztés elmélet, az elképzelt
interakciók elmélete, a konstruktivista elmélet és a
szorongás/bizonytalanság kezelésének elméletei.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szociokulturális hagyomány
A szociokulturális tradíció azon feltételezésen alapul, hogy az
emberek a kultúrát beszéd közben teremtik újra és újra. A
szociokulturális felfogás szerint a valóságról alkotott képünket
erősen befolyásolja az a nyelv, amit gyerekkorunk óta használunk.
A nyelvi relativitás Sapir-Whorf féle elmélete azt állítja, hogy egy
kultúra nyelvének szerkezete formálja az emberek gondolatait és
tetteit. Elméletük szembeszáll azzal a feltevéssel, hogy minden
nyelv hasonló, és a szavak csupán a jelentés hordozására szolgáló
eszközök. A kortárs szociokulturális kutatók azt állítják, hogy a
valóság létrehozása, fenntartása, helyreállítása és átalakítása a
kommunikációs folyamaton keresztül valósul meg.
A szociokulturális hagyományhoz sorolható irányzatok a
következők: szerep/homlokzat- és arculat elmélet, beszédkódok
elmélete

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A fenomenológiai hagyomány
A fenomenológia kifejezés a mindennapi élet elemzésére utal, amelynek
vizsgálata az azt megélő személy szempontjából történik. A
fenomenológiai tradíció nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az emberek
hogyan értelmezik saját szubjektív tapasztalataikat. Egy személyes
történet fontosabb és megbízhatóbb, mint bármely kutatási hipotézis
vagy kommunikációs axióma.
A sikeres kommunikáció három alapfeltételének a következőket tartja:
• A kongruencia egy személy belső érzései és külső megnyilvánulásai
közötti összhang.
• A feltétel nélküli pozitív odafordulás a teljesítménytől, a másik
megnyilvánulásaitól független elfogadó attitűd.
• Az empatikus megértés annak képessége, amivel átmenetileg
félretesszük saját nézeteinket és értékeinket, és előítélet nélkül
belépünk egy másik ember világába.
A fenomenológiai hagyományhoz sorolható irányzatok a következők:
kapcsolati dialektika.
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
A közvetlen emberi kommunikáció elméleteinek rendszere

Szociál- Szociokulturális Fenomenológiai


pszichológiai

A empirikus
kapcsolatelmélyülés
elmélete

Lépcsőzet elmélet empirikus

Kapcsolati értelmező
dialektika

Kötődés-elmélet empirikus

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A közvetlen emberi kommunikáció elméleteinek rendszere

Szociál- Szociokulturális Fenomenológiai


pszichológiai
Elképzelt értelmező
interakciók elmélete

Konstruktivista empirikus
elmélet

A empirikus
szorongás/bizonyta-
lanság kezelésének
elméletei

Szerep/homlokzat- empirikus empirikus


és arculatelmélet

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A közvetlen emberi kommunikáció elméleteinek rendszere

Szociál- Szociokulturális Fenomenológiai


pszichológiai
Udvariasság elmélet empirikus

Beszédkódok empirikus
elmélete

Az elvárások empirikus
megsértésének
elmélete

Interperszonális empirikus
megtévesztés
elmélete

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Hivatkozott források:
Griffin, Em 2001. Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest. 7-
48.

Horányi Özséb (szerk.) 2003. Kommunikáció I-II. Budapest: General Press. (I.
kötet: 213-255, II. kötet: 13-153).

Terestyéni Tamás 2006. Kommunikációelmélet. A testbeszédtől az internetig.


Budapest: Typotex. 131-163.

Buda Béla 1994. A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei.


Budapest: Animula.

Forgas, Joseph P. 1997.A társas érintkezés pszichológiája. Budapest: Gondolat.

Hartey, Peter 1999. Interpersonal Communication. London: Routledge.

Littlejohn, S.W. – Foss, K.A. (eds.): Encyclopedia of Communication Theory

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Második rész
A kapcsolatra, viszonyra fókuszáló elméletek: a társas kapcsolatok
kiépítése

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kapcsolatelmélyülés elmélete

Irwin Altman és Dalmas A.Taylor


(1930 - ) és (1933 – 1998)

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kapcsolatelmélyülés elmélete

Az elmélet a kommunikáció
során történő önfeltárást
helyezi a középpontba. Az
embereket hagymához
hasonlítja, ezzel a
hasonlattal a személyiség
többrétű természetére utal.
A személyiség rétegei
között megkülönbözteti a
nyilvános és a személyes
réteget.
A nyilvánoshoz tartoznak például az életrajzi adatok, az öltözködés
vagy a zenei ízlés. A személyes részhez pedig olyan fogalmak
köthetők, mint a hitbeli meggyőződésünk, céljaink, félelmeink,
vágyaink stb.
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
A kapcsolatelmélyülés elmélete

A modell szerint egy kapcsolatban a rétegek közé való behatolás


mértéke adja meg az intimitás mértékét. Ennek törvényszerűségei a
következők:
• A felszínen lévő adatok gyakrabban és gyorsabban cserélődnek,
mint a privát információk.
• A feltárulkozás kölcsönös folyamat.
• A behatolás kezdetben gyors majd befelé haladva egyre jobban
lelassul.
• A visszavonulás szintről-szintre történő fokozatos folyamat.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kapcsolat elmélyülésének következményei: nyereség-veszteség elv

A feltárulkozást a kapcsolat elmélyülésének mértékét a kapcsolatból


származó nyereség és veszteség aránya határozza meg.
Nyereség – veszteség elv (Minimax alapelv, J. Stuart Mill): az emberek
maximalizálni szeretnék a nyereségüket és minimalizálni a
veszteségüket.
Ha a kölcsönös előnyök túlsúlyba kerülnek a sebezhetősséggel
szemben, a kapcsolatelmélyülés folyamata tovább folytatódik.
Amennyiben a kölcsönös nyereség magasabb, mint a feltárulkozással
járó kiszolgáltatottság ára, a szociális behatolás elkezdődik. Minél
magasabb a következmény értéke, annál inkább hajlunk a
feltárulkozásra.
Következmény = nyereség – veszteség.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kapcsolat elmélyülésének következményei: CL és CLalt

Kelley: „Az emberek megpróbálják felbecsülni egy barátság, egy


interakció kimenetelét, még mielőtt az elkezdődne.”
Összehasonlítási szint: minden kapcsolatban van egy minimális érték,
amelyet egy következménynek meg kell haladnia ahhoz, hogy a
kapcsolat vonzó legyen – CL (Comparison Level). Az
összehasonlítási szintet eddigi kapcsolataink, tapasztalataink stb.
határozzák meg.
Alternatív lehetőségek összehasonlítási szintje: ezt a szintet az adott
kapcsolaton kívüli, kecsegtető és eltérő alternatív lehetőségek
határozzák meg – CLalt (Comparison Level of alternatives). Vonzó
lehet egy kapcsolat akkor is, ha azt nem csak kielégítőnek ítéljük
(CL), hanem úgy gondoljuk, hogy jelenleg nincs más alternatíva, más
kapcsolat, amely nagyobb előnyökkel kecsegtetne (Clalt).

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A gazdaságos viselkedés elmélete

A gazdaságos viselkedés elmélete szerint az ideális szituációban a


következő modell érvényesül:
Következmény > CLalt>CL
Például ha egy nő nem válik annak ellenére hogy férje folyton
terrorizálja:
Következmény > CLalt: vagyis az egyedülléttől még jobban fél mint a
rossz kapcsolatban elszenvedett dolgoktól.
De amint a CLalt változik: CLalt > következmény, vagyis a nő lát más,
jobb lehetőséget a jövőjére nézve, gyorsan változtatni fog,
valószínűleg kilép a kapcsolatból.

Videofilm (előadás): Social Penetration Theory

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az elmélet kritikái
Az önfeltárulkozás nem feltétlenül a kezdeti szakaszban a
legintenzívebb, VanLear szerint a bizalmas, középső szakaszra
jellemző.
A feltárulkozás sokszor nem fokozatosan történik, hanem hirtelen.
A nők nyitottabbak, mint a férfiak.
A kapcsolat fokozatos leépítése a valóságban nem mindig érthető
tetten, például a problémás párkapcsolatokban a kapcsolat
utolsó szakaszában fokozódhat az önfeltárás, és a felek gyakran
olyan dolgokról is beszélnek nyíltan, amelyekről addig
hallgattak.
Az önfeltárás nem minden esetben vezet a kapcsolat
elmélyítéséhez, van olyan eset is, amikor valaki ki szeretné
önteni a lelkét egy olyan személynek, akivel többet nem is
találkozik.
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
Az elmélet kritikái

A hagyma-hasonlat túlságosan merev, a belső szféránk határai


nem ennyire nehezen hatolhatóak át, gyakran változnak.
Az elmélet gazdasági megközelítése miatt nem tudja
megmagyarázni az emberi kapcsolatokban rejlő, önzőnek, vagy
pragmatikusnak nevezhető elemeket: pl. együttérzés,
altruizmus, törődés, tisztesség stb. Az emberi kapcsolatokat
nem lehet gazdasági tranzakciókká degradálni.
A baráti kapcsolat idővel átminősül, az egyének nem a saját
nyereségüket keresik, hanem a barát sikerének is örülnek –
átmenet az "én"-ből a "mi"-be.

Kiegészítő anyag: A kapcsolatelmélyülés elmélete

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A lépcsőzet elmélet
Mark L. Knapp és Anita L. Vangelisti
(1938-) (1962-)

Életrajz Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A lépcsőzet elmélet
Knapp és Vangelisti megalkották a lépcsőzet elméletet. Az
elmélet szerint az emberi kapcsolatoknak beazonosítható
fázisai vannak, amelyek alapvetően a következők:
• Iniciáció: ‘beavatás’, a kapcsolat elején történő észrevétel,
megfigyelés
• Bonding: ‘összekapcsolás’, a résztvevő felek párként való
identifikációja, a kapcsolat tetőpontja
• Elválás: a kapcsolat megszűnése.
Az egyes fázisok között több átmeneti szakasz található. A
folyamat lényege, hogy az egyes fázisok során a felek
kölcsönösen hatnak egymásra, ezért mindegyik résztvevő
folyamatosan változik. Ebből adódóan soha nem ugyanaz az
„én” fog távozni az adott kapcsolatból, mint aki belement.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A társas kapcsolatok kiépítésére vonatkozó filmek
Általános:

Négy esküvő egy temetés (részlet)

A kapcsolat-elmélyülés elmélete:

A McMullen testvérek

A szerelem hullámhosszán

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Hivatkozott források:
Horányi Özséb 2001. A személyközi kommunikációról. In. Béres István – Horányi
Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest. 57—86.

Baxter, Leslie A. – Braithwaite, Dawn O. (eds.) 2008. Engaging in Interpersonal


Communication. Multiple Perspectives. Thousand Oaks, CA. Sage.

Erving Goffman 1981. A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Gondolat. Budapest.


103-179.

Griffin, Em 2001. Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest. 127-


137.

Horányi Özséb (szerk.) 2003. Kommunikáció I-II. Budapest: General Press. (I.
kötet: 213-255, II. kötet: 13-153).

Buda Béla 1994. A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Budapest:


Animula.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Felhasznált ábrák:
21. dia: Irwin Altman
http://www.socialpsychology.org/client/profilehint.php

22. dia: A személyiség szerkezete a kapcsolatelmélyülés szempontjából


http://szolgatars.uw.hu/10'04/tanszemle2.htm

29. dia: Knapp és Vangelisti


http://en.wikipedia.org/wiki/File:Mark_Knapp_Rhino_Cake.JPG
http://commstudies.utexas.edu/faculty/interpersonal-communication/anita-vangeli
sti

31. dia: Négy esküvő egy temetés


http://www.port.hu/
negy_eskuvo_es_egy_temetes_four_weddings_and_a_funeral/pls/fi/
films.film_page?i_film_id=1813

31. dia: A szerelem hullámhosszán


http://www.port.hu/a_szerelem_hullamhosszan_sleepless_in_seattle/pls/fi/films.fi
lm_page?i_film_id=18081
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
Harmadik rész
A kapcsolatra, viszonyra fókuszáló elméletek: a kapcsolatok
karbantartása

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Kapcsolati dialektika – Relational Dialectics Theory
Leslie Baxter és Barbara Montgomery

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Kapcsolati dialektika
Az elmélet azzal foglalkozik, hogy a kommunikáció hogyan alkotja és
alakítja folyamatosan a közeli, szoros kapcsolatokat.
Baxter szerint nem létezik olyan törvény, amely előre jelezné a
személyközi vonzalmat, vagy olyan, amellyel leírható lenne az
emberi konfliktus valószínűsége („súrlódási hányados”).
A két szerző a romantikus párkapcsolatok elemzéséből, a partnerek által
megnevezett ellentmondások katalogizálásából indult ki.
Eredményeik szerint a társadalmi élet az ellentmondások dinamikus
és bonyolult rendszere, az ellentétes és ellentmondásos tendenciák
szakadatlan összjátéka.
A kapcsolati dialektika a szoros emberi kapcsolatok feszültségét, belső
vívódásait hangsúlyozza ki, és arra a következtetésre jut, hogy az
emberi kapcsolatok többségében egymásnak ellentmondó
diskurzusok sokaságát lehet megfigyelni.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Kapcsolati dialektika
Megfigyeléseik alapján az ellentmondás akkor jelenik meg, ha, az alábbi
két elv egyszerre érvényesül:
• az egység dialektikus elve: két erő vagy tendencia egymástól
kölcsönösen függ
• tagadás dialektikus elve: a két erő kölcsönösen tagadja egymást
A partnerek közötti kommunikáció egy kötélhúzáshoz hasonlítható: ez
egy feszültségi állapotban lévő „kapcsolati kötél”.
A kapcsolati dialektika nem azt jelenti, hogy nem tudunk két lehetőség
közül választani. A szerzők azokra az ellentmondásokra utalnak,
amelyek a felek közötti viszonyban helyezkednek el, és amelyeket a
felek közös kommunikációs cselekvései termelnek újra. A dialektikus
feszültségek konstruktív jellegűek is lehetnek.

Videofilm: Kapcsolati dialektika – Meghasadt képek

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Kapcsolati dialektika
A kutatók három, a szoros kapcsolatokat különösen befolyásoló
kapcsolati dialektikára összpontosítanak:
• Integráció-elkülönülés
(integration-separation)
• Állandóság-változás
(stability-change)
• Kifejezés-a kifejezés
hiánya (expression-
nonexpression)

Ezeket a dialektikus ellentétpárokat a kommunikációban részt vevők két


különböző kontextusban tapasztalják meg: a kapcsolaton belül és a pár
illetve közössége, társadalmi környezete között.

Kiegészítő anyag: Kapcsolati dialektika

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Kötődés-elmélet
John Bowlby
(1907-1990)

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kötődés-elmélet
A kötődés elmélet alapkoncepciójának leírása John Bowlby angol pszichiáter
nevéhez főződik. Evolúciós gondolatkörbe helyezi el a kötődés jelenségét,
de elképzeléseiben felhasználja az etológia, a pszichoanalitikus elképzelések
és a kognitív pszichológiára által nyújtott ismeretek rendszerét is.
A kötődést alapvetően egy ösztönalapú viselkedéses mintázatnak képzeli el,
amelynek biológiai funkciója a biztonság és a védelem biztosítása.

Szerinte az ember bioszociális ösztönnel


születik, amely arra készteti, a csecsemőt,
hogy az őt gondozó személlyel (kötődési
személy) szoros kapcsolatot alakítson ki.
A gyermek számára a kötődési személy
jelenti a megoldást a fenyegető
veszélyforrások ellen.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kötődés típusai
Kötődési stílusok csecsemő- és kisgyermekkorban:
• Biztonságos
• Ambivalens
• Elkerülő
• Zavarodott
Az utóbbi három típus a bizonytalan kötődési stílusok közé tartozik.
Az egyéves kori mintázatok kicsit módosulva, de hat évesen is jelen
vannak. Változás a zavarodott stílusú gyerek viselkedésében állhat
be.
A bizonytalan kötődésen való túljutás esélye: ha az ember olyan
személyt talál, akivel biztonságos kötődés kialakítható. Ezt nehezítik
a bizonytalan kötődés viselkedési jellemzői, amelyek elriasztanak
másokat, ez pedig a bizonytalan kötődés megerősödését eredményezi.
Kiegészítő anyag: A kötődés
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
A kötődés-elmélet felnőttkorban
Felnőttkori jellegzetességek a partnerkapcsolatban:
Biztonságos kötődésű: boldogabb, megbízhatóbb, hosszabb szerelmi
kapcsolat, amely kölcsönösen függésre, elkötelezettségre, bizalomra
épül.
Ambivalens: hullámhegyek és völgyek a szerelemben, gyakori
féltékenység, az elvakult, függő kapcsolatok, amelyek nem
bizonyulnak tartósnak.
Elkerülő: az ilyen személyek ritkán szerelmesek, szerintük a
szerelem nem lehet tartós, kritikusak partnerükkel szemben.
A különböző kötődésű emberek viszonya egymáshoz: a biztonságosak
a legelégedettebbek, és ők jönnek ki a legjobban egymással.
Mindketten elégedetlenek, ha vagy a férfi elkerülő, vagy a nő
ambivalens, de ezek a legtartósabb kapcsolatok. Elkerülő az
elkerülővel, ambivalens az ambivalenssel ritkán lép kapcsolatba.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A társas kapcsolatok karbantartására vonatkozó filmek
Kapcsolati dialektika, viszonydialektika:

Csavard be, mint Beckham

Egy kisebb isten gyermekei

Partok

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Felhasznált ábrák:
35. dia: Leslie Baxter
http://www.uiowa.edu/commstud/people/faculty/baxter/baxter.shtml

38. dia: Kapcsolati dialektika


http://vimeo.com/41704021

39. dia: John Bowlby


http://www.sciencemuseum.org.uk/broughttolife/people/johnbowlby.aspx

40. dia: Kéz a kézben


http://www.babaradio.ro/?p=3389

43. dia: Csavard be mint Beckham


http://www.hotdog.hu/Angelinna

43. dia: Egy kisebb isten gyermekei

http://www.port.hu/egy_kisebb_isten_gyermekei_children_of_a_lesser_god/pls
/fi/films.film_page?i_film_id=48786
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
Hivatkozott források:
Horányi Özséb 2001. A személyközi kommunikációról. In. Béres István –
Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest.
57—86.

Baxter, Leslie A. – Braithwaite, Dawn O. (eds.) 2008. Engaging in Interpersonal


Communication. Multiple Perspectives. Thousand Oaks, CA. Sage.

Erving Goffman 1981. A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Gondolat.


Budapest. 103-179.

Griffin, Em 2001. Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest.


168-180.

Horányi Özséb (szerk.) 2003. Kommunikáció I-II. Budapest: General Press. (I.
kötet: 213-255, II. kötet: 13-153).

Forgas, Joseph P. 1997.A társas érintkezés pszichológiája. Budapest: Gondolat.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Negyedik rész

Az interakcióra irányuló elméletek

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Szerepelmélet
A szerepkategória keletkezése: az 1930-as években Linton, Mead
és Moreno munkássága indította el. A szerep olyan analitikus
fogalom, amely a társadalmi-kulturális struktúrát és az egyéni
viselkedés szabályozását társadalmi természetű és társadalmilag
közvetített viselkedési előírásokkal, norma együttesekkel írja le.
A szerepmegvalósítás során a társadalmi normák szerint előre
meghatározott viselkedésmódokat kell „eljátszani”. A szerepek
csak szerepek rendszerében funkcionálnak, a szerepet
gyakorolni kell.
Banton: szerep és járulékos szerepfogalmak, amelyeket
Lintontól, a szerepelmélet megalapítójától vett át. A szerep a
státusz dinamikus aspektusa, a státusz pedig valamely kulturális
együttesben elfoglalt helyzet, amelyhez meghatározott jogok és
kötelezettségek tartoznak.
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
Szerepértelmezések

Nadel: a társadalmi struktúrában elkülönített pozíciók és az


ezekhez kapcsolódó normák empirikusan léteznek.
Thomas: szubjektív helyzet- és szerepdefiníció, a viselkedés
pragmatikai oldala.
Szimbolikus interakcionizmus: (G. H. Mead) a humán
interakciókba olyan „dramaturgiai” változók lépnek be,
amelyek az adott helyzetben az interakciós szerepek sajátos
arculatának kialakulásáért felelősek. Ide tartozik pl. a helyzet
vagy a másik személy interpretálása.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szerepek elsajátítása
A G. H. Mead-i szerep-internalizációs koncepcióból az individuális
elem működése több irányba is kiterjeszthető. Az internalizált szerep
beépül az énbe, a személy énidentitásának, önazonosságának részévé
válik.
Pszichológiai szempontból a társas interakcióban az egyén fontos része
az identitás. Az identitást két oldalról határozhatjuk meg:
• A társak az egyént elhelyezik a társadalmi kategóriák egyikébe.
• Az egyén önmagát azonosítja valamilyen szociális terminussal.
A különböző szerepek internalizáltsági foka eltérő lehet; a fontosságuk
is más lehet az egyén számára. Felerősödnek a szereppel kapcsolatos
személyiségvonások is.
A partnerben lezajló folyamatot szerepintegrációnak, a helyzetben
kialakuló szerepet internalizált szerepnek nevezzük.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Szerepkonfliktus
A konfliktus mindig az egyén élményvilágában lejátszódó
folyamat. A szerepkonfliktus hagyományos értelmezése a
szerepelvárásokat elemzi, megkülönbözteti az előírásokat az
érvényesítés érdekében kifejtett nyomástól, és különbséget tesz
az elvárások jogossága és jogtalansága között is. Ragaszkodik a
tradicionális szerepstruktúra elképzeléséhez.
A szerepkonfliktusok két alapvető típusát különböztethetjük
meg:
• Belső szerepkonfliktus: ha a személynek olyan viselkedési
alternatívák közül kell választania, amelyek mögött
egymásnak ellentmondó motívumok állnak, és ezek
keresztezik egymást.
• Külső szerepkonfliktus: a szerepküldő ellentmondó
elvárásaiból fakad.
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
A külső szerepkonfliktusok típusai
Konfliktus, amelyet egy szerepküldő ellentmondó elvárásai okoznak:
Pl.: a tanártól elvárja az igazgató, hogy menjen továbbképzésre, de
iskolai kötelességeinek hanyagolása miatt meg is rója egyidejűleg.
Konfliktus, amelyet több szerepküldő ellentmondó elvárásai okoznak:
• a központi szerephez a háló több pontjáról érkeznek egymásnak
ellentmondó elvárások.
• a szerepküldőktől nagyszámú jogos elvárás érkezik, amelyek
túllépik a személy idő- és energiakapacitását, ez a
szereptúlterheltség konfliktusa. Ráadásul ebben az esetben a
szerepküldők között is lehet ellentmondás.
A szerepek közötti ellentmondás: a személy lehet egy időben a
társadalom számos eltérő alrendszerének is tagja, számos szerepet
teljesíthet, ezek pedig ellentmondásba kerülhetnek egymással (pl.:
családi szerep ütközik a hivatásbeli szereppel)

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Szerepambiguitás

Szerepambiguitás: ha a személy szerepküldői a viselkedésére,


cselekvésére vonatkozó előírásokat nem határozzák meg
pontosan, viszont esetleges hibáiért utólag szigorúan
megbüntetik. A központi személynek az ellentétes viselkedések
között nagy kockázattal kell választani.
A külső szerepkonfliktust eredményező ellentmondó
szerepelvárásokat egyidejűség jellemzi. Ilyen esetekben
bekövetkezhet az elvárások szelektív észlelése, vagyis a
perceptuális hárítás. A szélsőséges és ellentétes elvárásoknak
való megfelelési képtelenség a személyt patológiás állapotba is
sodorhatja.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szerepkonfliktusok elhárítási stratégiái

Időleges visszavonulás: az az eljárás, amely során a személy


szerepfunkcióit minimálisra csökkenti, míg az ellentmondó
elvárások nem tisztázódnak.
Egymás ellen kijátszás: a személy a szerepküldőket egymás
ellen kijátszhatja, ha a konfliktus egy szerepegyüttesen belül
van.
Lokomóciós kezelési mód a manipulációs konfliktuskezeléssel
szemben. Ez az elkerülő magatartás regresszív megoldásnak
tűnhet, de pozitív változáshoz vezethet.
Szereptávolítás (Goffman): a szerepet viselő függetleníteni
igyekszik magát a szerepben előírt viselkedéstől.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Arculat- és homlokzatelmélet
Erving Goffman

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Arculat- és homlokzatelmélet
A verbális és a nem verbális cselekedeteknek azt a mintázatát, amely
a szituációról, a résztvevőkről és a magunkról alkotott
értékelésünket juttatja kifejezésre Goffman alapján vonalnak
nevezzük. Annak a pozitív szociális értéknek a megjelölésére
pedig, amelyet e vonal révén egy adott kontextusban magunknak
megkövetelünk, a face (arc, homlokzat) terminust használhatjuk.
Nem más ez, mint társadalmilag megerősített tulajdonságok által
körvonalazott énkép, egy olyan konstruktum, melyet a pillanatnyi
szituációval és a tágabb társadalmi kontextussal összefüggésben
tart fent az ember,.
Homlokzatunk egyrészt negatív, mely a cselekvési szabadságunkat
nem korlátozó igényeinket, másrészt pozitív, mely a
kívánságainkat kívánatosként feltételező igényeinket juttatja
kifejezésre.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Homlokzatvédés, homlokzatfenyegetés
A homlokzat megóvása, a vonalak kölcsönös elfogadása feltétele az
érintkezésnek, érdeke az interakció résztvevőinek. A homlokzatot a
verbális vagy nem verbális aktusok különféleképpen fenyegethetik.
Például az utasítások, tanácsok, figyelmeztetések, ígéretek, bókok stb. a
hallgató negatív homlokzatát, a helytelenítés, kritika, ellentmondások, a
tiszteletlenség a hallgató pozitív homlokzatát veszélyeztetik.
Egyes aktusok a beszélő, mások a hallgató homlokzatát támadják. A
homlokzatfenyegető aktusok kontextusában bármely racionális
cselekvő vagy a szóban forgó aktusok elkerülésére törekszik, vagy a
fenyegetés minimalizálására irányuló s ezzel egyidejűleg bizonyos
típusú nyereségekkel járó stratégiák alkalmazásához folyamodik,
mégpedig azonos feltételek között.

Kiegészítő anyag: Benyomáskeltési stratégiák

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Együttműködési alapelvek
Paul Grice
(1913 – 1988)

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Együttműködési elv
• Az együttműködési elv kimondja, hogy az általad folytatott
beszélgetés céljának, irányának megfelelően működj közre
a társalgás során.
• Ez a cél lehet rögzített, a társalgás során kialakult cél.
• A cél mellett szükség van a partnerek együttműködésére, s
arról is megegyeznek, hogy milyen stílusban folyjon a
beszélgetés mindaddig, amíg közösen meg nem egyeznek a
befejezésében.
• Ezek alapján négy maximát, négy elvet kell szem előtt
tartani a társalgás során.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Maximák

• A mennyiségi maxima azokra az információkra


vonatkozik, amiket a beszélő nyújtani akar, és a
következők esnek hatálya alá: csak annyit mondj,
amennyit a társalgás pillanatnyi céljai megkövetelnek,
és ne legyél a szükségesnél kevésbé vagy jobban
informatív.
• A minőség maximájának alapelve: „Próbáld
hozzájárulásodat igazzá tenni!”, azaz ne mondj
olyasmit, amiről tudod vagy hiszed, hogy hamis, nem
igaz, és olyat se mondj, amire nézve nincs megfelelő
bizonyosságod.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Maximák

• A kapcsolat, azaz a viszony, az odatartozás maximája


nem más, mint a „Légy releváns!” elve, azaz amit
mondasz, legyen odaillő.
• A modor maximája nem azzal kapcsolatos, hogy mit
mondunk, hanem azzal, hogyan mondjuk. GRICE a
„Légy érthető!” szupermaximát sorolja ide, valamint
azt, hogy kerülni kell a kifejezés homályosságát, a
kétértelműséget, a szükségtelen bőbeszédűséget, és
rendezettnek kell lennünk.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Maximák
• Mennyiség elve: Csak annyira légy informatív, amennyire a cél
megköveteli!
• Minőség elve: Mondj igazat! Ne mondj olyat amit hamisnak vélsz, és
olyat se, amiről nincs bizonyítékod!
• Relevancia elve: Légy releváns (odaillő)!
• Mód elve: Vagyis hogyan mondjuk, amit mondunk. Légy érthető!
1. Kerüld a homályosságot!
2. Kerüld a kétértelműséget!
3. Légy rövid, tömör!
4. Légy rendezett, tartsd a sorrendet!

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Kapcsolat a társalgási implikatúrák és a maximák közt

A fenti maximákat többféleképpen lehet megsérteni.


• Csendesen, feltűnés nélkül
• Kibújhatok a maxima és az együttműködési elv alól, és ezt explicit
módon ki is fejezem.
• A maximák konfilktusba kerülnek egymással, s az egyik
teljesíthetetlen lesz.
• Kicsúfolhatok egy maximát.
• Kiaknázhatok egy maximát, hogy implikáljak valamit.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Társalgási
implikatúrák

Társalgási impikatúráról beszélünk akkor, ha például egy beszélő


A (dolog) kimondásával B (dolgot) impikál, akkor ebben az
esetben B lesz a társalgási implikatúra, ha az alábbi feltételek
teljesülnek:
• A beszélő betartja a maximákat
• Tudja, hogy B-re szükség van azért, A kimondása egységes
legyen a maximákkal
• A beszélő feltételezi, hogy a hallgató ki tudja találni, hogy
a 2. pontban említett feltételre szükség van.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Udvariasság-elmélet
Geoffrey Neil Leech
(1936-)

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Udvariasság-elmélet

Paul Grice fölhívja a figyelmet azokra a körülményekre, amelyek a


társalgást annak tárgyától függetlenül irányítják. Feltételezése szerint
bármilyen beszélgetés résztvevői közös célt követnek, s ezt
együttműködési alapelvnek (Cooperative Principle, CP) nevezi el.
Leech úgy véli, hogy a Grice által vázolt keret nem minden társalgási
jelenség értelmezéséhez elegendő, ezért szükség van más,
udvariassági maximák feltételezésére is. Az udvariassági maximák a
szerző által az együttműködési alapelvhez csatolt udvariassági
alapelv (Politeness Principle, PP) alkategóriái.
A PP lényegében arra vonatkozik, hogy növeljük minél nagyobbra az
előzékeny aktusok udvariasságát („pozitív udvariasság”), és
csökkentsük a lehető legkisebbre az udvariatlan megnyilvánulások
következményeit („negatív udvariasság”).

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az udvariassági alapelvek

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A magasabb rendű elvek
Leech bevezet még két, ún. magasabb rendű elvet (az irónia és az
ugratás elvét), valamint további két, az udvariasság körétől független
maximát a túlzó és eufemisztikus megszólalások számára.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A konverzációelemzés/ társalgáselemzés tudománya

A konverzációelemzés legfontosabb előzménye a szociológiából eredő


etnometodológia tudománya.
Az etnometodológia a gyakorlati gondolkodás hétköznapi módszereit kutatja. A
beszédbe elegyedés, a beszélőváltás, a beszédlezárás stratégiáit tanulmányozza.
A beszélgetések célja a valóság létrehozása és fenntartása, vagyis nem a
szociális környezet határozza meg mindennapi cselekedeteinket, hanem azok
által alakul ki a minket körülvevő szociális világ.
Az etometodológia egyik altudományaként alakult ki a hétköznapi beszéd
rendezettségének, a beszélgetőpartnerek viselkedési, reagálási módszereinek
vizsgálatára specializálódó etnometodológiai konverzációelemzés
(conversation analysis).

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A konverzációelemzés célja
A konverzációelemzés képviselői a beszélt nyelvi társalgásoknak,
párbeszédeknek sajátos törvényszerűségeket tulajdonítanak, amelyek nem a
nyelv, hanem a beszélgetés szerkezeti mechanizmusaiból erednek.
A kutatások tárgya általában a természetes közegben zajló, spontán hétköznapi
kommunikáció, amelyet a kutatók magnetofonszalagra vagy diktafonra
rögzítenek, és transzkripció útján nyelvi elemzésre alkalmassá tesznek.
A társalgások témája igen változatos, a rendőri kihallgatásoktól kezdve a tanórai
kommunikáción és a családi társalgásokon keresztül az állásinterjúk vagy a
terápiás beszélgetések is képezhetik a vizsgálat tárgyát.
A konverzációelemzés arra helyezi a hangsúlyt, hogy a résztvevők mit mondanak,
és azt milyen szabályszerűségek alkalmazásával teszik.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Konverzációs jellemzők
A beszélgetések a partnerek aktív, alkotó tevékenysége során keletkeznek, annak
eredményei.
Olyan időben zajló események, melyek a partnerek aktivitásának
egymásutániságában jönnek létre.
A felek interaktív tevékenységének eredményei.
A partnerek tipikus, kulturálisan elfogadott módszereket használnak a
beszélgetés szervezésében.
A beszélgetés egyéni és közös célokat követ, s ezek eléréséhez problémákat old
meg.
A konverzációelemzés szempontjai:
• a belebonyolódási és kihátrálási stratégiák
• a beszélőváltások mechanizmusa
• a szekvenciális rendezettség
• a hibajavítások diskurzusszervező szerepe
• a társalgások sémája

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A belebonyolódás jellemzői
A személyközi kommunikáció első lépése, a kommunikáció felépülésének
folyamatát foglalja magába.
A nyelvi tevékenység e szakaszában kerülnek a résztvevők partneri kapcsolatba
egymással, a kapcsolat kialakítása során definiálják saját szerepüket,
felkínálnak és elfogadnak/elutasítanak egy sajátos szerepet vagy
szerepmegvalósítást, meghatározzák a szituációt, és a témákat vagy azok
sorrendjét.
Szerkezete:
• köszönés
• a kapcsolat kezdeményezésére irányuló kérdés
• a kommunikációra való felszólítás
• a szituáció meghatározása, szituációra kérdezés vagy utalás
• felvezető témák
• a téma kijelölése

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Szekvenciális rendezettség

A beszélgetést felépítő szomszédsági párok (szekvenciák), egymás után


következnek, különböző beszélőtől származnak, sorrendjük meghatározott, egy
adott nyitó rész egy meghatározott záró szekvenciát kíván meg maga után
A szomszédsági párok típusai
• üdvözlés – üdvözlés
• kérdés – válasz
• ajánlat – elfogadás/elutasítás
• kérés – teljesítés/tiltakozás/visszautasítás
• parancs – engedelmeskedés/tiltakozás/visszautasítás
• vád – beismerés/tagadás/védekezés
• bók – elfogadás/visszautasítás

Hanganyag: Társalgások

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A beszélőváltás

A forduló: az egy beszélő által elmondott szöveg

A beszélőváltás fajtái:
• külválasztás
• önkiválasztás
• a beszédjog megtartása
• a beszédjog megszerzése
• a beszédjog (erőszakos) átvétele
• együttbeszélés, átfedés

Hanganyag: Társalgások

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Hibák és hibajavítások
A hibák forrása:
• a beszélő artikulációs hibái
• az anticipációs vagy perszeverációs nyelvbotlások
• a percepciós és memóriazavarok
• a hallás problémái
• a szomszédsági párok hibás szerkesztése
• a szórend- és szótagcserék
A hibák típusai: A hibajavítás módjai:
• ismétlés
• hezitálás és szünet önjavítás
• téves kivitelezés és újrakezdés
• megszakítás küljavítás

Hanganyag: Társalgások

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kihátrálás jellemzői

A társalgás lezárásának előkészítése, kihátrálási stratégiák, szigorú szabályok


jellemzik.
Kezdetére általában nonverbális vagy intonációs jelzések utalnak, vagy
személyes, levezető jellegű közlés megfogalmazása, külső kényszerítő
körülmény megnevezése.
Többlépcsős lezárás: a hasonló szekvenciapárok ismétlődéséből alakul ki
A kommunikáció nem természetes módon történő megszűnése: elidegenítő
támpontok alkalmazása.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A beszédkódok elmélete
Gerry Philipsen
(1944-)

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A beszédkódok elmélete
A beszédkód mint megkülönböztető jegy: egy sajátos kultúrához minden
esetben egy sajátos beszédkód társul.
A beszédkódok természete: egy beszédkód magában foglal bizonyos
kulturális vonatkozású pszichológiai, társadalmi és retorikai
különbségeket. A beszédkód kultúrától függetlenül feltárja az egyén, a
társadalom és a cselekedetek szerkezetét.
A beszéd jelentései: a beszéd jelentősége függ a beszélő és a hallgató által
használt beszédkódoktól, amelyeket abból a célból alkalmaznak, hogy
segítségükkel létrehozzák és értelmezzék kommunikációjukat.
A beszédkódok színtere: a beszédkódot meghatározó fogalmak, szabályok,
premisszák bele vannak szövődve magába a beszédbe.
A beszédkódok diszkurzív ereje: egy közös beszédkód mesteri
alkalmazása elegendő feltétel ahhoz, hogy előre jelezzük, értelmezzük
vagy kontrolláljuk a kommunikációs viselkedés érthetőségéről,
tisztaságáról és moráljáról folyó diskurzust.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A társas interakcióra vonatkozó filmek
A beszédkódok elmélete:

Farkasokkal táncoló

Krémer kontra krémer

Hoop dreams

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Interperszonális megtévesztés elmélet
David J. Buller és Judee K. Burgoon

Életrajz Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Interperszonális megtévesztés elmélet
Az elmélet a hazugságot és a megtévesztést vizsgálja, és három
lehetőséget különít el:
• Meghamisítás: kertelés nélkül hazudik
• Elhallgatás: igazat mond, csak kihagy néhány fontos részletet
• Mellébeszélés: szándékosan ködösít, kitérő választ ad
A kigondolt megtévesztés mentális erőfeszítést igényel. A
megtévesztés az információ manipulálásával jön létre.
Jelzések, amelyek a hazugságra utalnak:
• Bizonytalanság és határozatlanság - semmitmondó válasz
• Távolságtartás, visszahúzódás és bezárkózás – kibújás a válaszadás alól
• Elhatárolódás - elhatárolódunk attól, amit tettünk, felelősség megosztás
• Énkép és kapcsolat-védelmező viselkedés - tudatos törekedés a
testbeszéd leleplezésére
Kiegészítő anyag: Interperszonális megtévesztés-elmélet
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
Interperszonális megtévesztés elmélet – egy példa

A kisfilm a megtévesztés elméletét


dolgozza fel.
A kitalált sztori, szerepek, jellemvonások
és kontextus célja az volt, hogy
rávilágítsanak arra, milyen mentális
erőfeszítésekkel jár egy ilyen szituáció,
és milyen nehézségekbe ütközik a
valóságot megszépítő fél az
utópisztikus események kitalálása
közben.

Videofilm: A herceg fehér lovon?

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A társas interakcióra vonatkozó filmek
Interperszonális megtévesztés elmélet:

Játékok háza

A nagy balhé

Titkok és hazugságok

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az elvárások megsértésének elmélete

J. Burgoon első modellje szerint a személyes tér megsértése


elutasításhoz vezet, kivételt képeznek azok, akiktől elfogadjuk ezt a
viselkedést.
Később az elméletet továbbfejlesztette, a kibővített kutatás pedig már
nem csak a térközökkel foglalkozik, hanem más nonverbális, később
verbális kommunikációs formákkal is.
Próbálja kideríteni az összefüggést a szokatlan interperszonális
megnyilvánulás, a vonzalom, a hitelesség, a meggyőzés és az
elkötelezettség között.
Az elméletben alkalmazott alapfogalmak: elvárásaink, az elvárások
megsértésének mértéke, a kommunikátor hasznosságának mértéke

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Elvárások

Ami megjósolhatóan történni fog, ehhez ismerni kell a kontextust,


a kapcsolat típusát, a kommunikátor jellemzőit.

• Kontextus: kulturális szabályok, például a személyes tér


nagysága, a beszélgetés helye.
• Kapcsolati tényezők: hasonlóság, bizalmas viszony,
szimpátia, relatív státus. Például a magasabb státuszú
emberek általában elvárják, hogy az alacsonyabb státusú
személyek nagyobb távolságot tartsanak.
• Kommunikátor jellemzői: demográfiai jellemzők,
megjelenés, kommunikációs stílus, személyiség.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az elvárások megsértésének mértéke
Az elvárások megsértésének mértékével kapcsolatban az alábbi
kérdések és szempontok merülnek fel:
• Milyen jelentőséget tulajdonítunk elvárásaink
megsértésének?
• Hogy érint ez a “megsértés” bennünket?
• Ha a beszélgetőpartner valenciája pozitív, nagyobb a
“megsértési” tér, mint ellenkező esetben.
• A viselkedések egy része félreérthető de a legtöbb esetben a
nonverbális jelzések a kontextus ismeretében egyértelművé
válnak .

Kiegészítő anyag : Az elvárások megsértésének elmélete

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kommunikátor hasznosságának mértéke

Hajlamosak vagyunk másokat az alapján értékelni, hogy milyen


potenciális hasznot jelenthetnek számunkra.
Felvetődik a lehetséges nyereség vagy veszteség kérdése, ha
valaki nem az elvárásainknak megfelelően viselkedik.
A kommunikátor hasznossága azon pozitív és negatív
tulajdonságok összessége, amelyekkel belép egy találkozásba,
valamint a jövőbeni jutalmazásra és büntetésre való képessége.
Általánosan pozitív, vagy ennek tartott tulajdonságok, amelyek
növelik a kommunikátor (vélt) hasznosságát: státus, vonzó
külső, jó képességek.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A társas interakcióra vonatkozó filmek
Az elvárások megsértésének elmélete:

Afrika királynője

Észak-északnyugatra

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Hivatkozott források:

Boronkai Dóra 2010. Diskurzuselemzés, Konverzációelemzés. (Szócikkek)


In: Adamik Tamás (főszerk.): Retorikai enciklopédia. Kalligram Kiadó, Pozsony.

Boronkai Dóra 2008. Konverzációelemzés és anyanyelvtanítás I. Anyanyelv-


pedagógia. 2008. 1. évf. 2. sz.

Boronkai Dóra 2008. Konverzációelemzés és anyanyelvtanítás II. Anyanyelv-


pedagógia. 2008. 1. évf. 3. sz.

Boronkai Dóra 2007. A konverzációelemzés szemiotikája. In: Balázs—H.


Vargha (szerk.): Szemiotika és tipológia. Magyar Szemiotikai Tanulmányok 12—14.
Magyar Szemiotikai Társaság, Líceum Kiadó, Budapest—Eger.

Boronkai Dóra 2009. Bevezetés a társalgáselemzésbe. Ad Librum. Bp.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Hivatkozott források:
Horányi Özséb 2001. A személyközi kommunikációról. In. Béres István –
Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest.
57—86.

László János 1998. Szerep, forgatókönyv, narratívum. Scientia Humana, Bp. 9-


23.

Goffman, E. 1981. A hétköznapi érintkezés szociálpszichológiája. Gondolat, Bp.


109-111.

Nemesi Attila László 2000. Benyomáskeltési stratégiák a társalgásban. Magyar


Nyelv, 96: 418–436.

Griffin, Em 2001. Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest.


80-104.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Felhasznált ábrák:
58. dia: Erwing Goffmann
http://www.nndb.com/people/682/000117331/

61. dia: Paul Grice


http://hu.wikipedia.org/wiki/Herbert_Paul_Grice

68. dia Geoffry Leech


http://www.ling.lancs.ac.uk/profiles/296

70. dia: Leech


http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-4/nemesi.htm

71. dia: Leech


http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-4/nemesi.htm

80. dia: Gerry Philipsen


http://news.gonzaga.edu/2011/philipsen-to-deliver-communication-leadership-
studies-visiting-scholar-lecture-feb-2
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
Felhasznált ábrák:
82. dia: Farkasokkal táncoló
http://filmtrailer.hu/film/farkasokkal-tancolo-dances-with-wolves/

82. dia: Krémer kontra Krémer


http://www.port.hu/kramer_kontra_kramer_kramer_vs._kramer/pls/fi/
films.film_page?i_film_id=1423

83. dia: David J. Buller


http://einside.kent.edu/?type=art&id=91269

83. dia: Judee K. Burgoon


http://teoriadelenganointerpersonal.blogspot.hu/2010_09_01_archive.html

85. dia: A herceg fehér lovon


http://klaudia75.blogspot.hu/2010/08/herceg-feher-lovon.html

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Felhasznált ábrák:

86. dia: House of Games


http://www.jonathanrosenbaum.com/?p=7751

86. dia: A nagy balhé


http://www.pestiest.hu/film/17368/a_nagy_balhe

91. dia: Afrika királynője


http://www.port.hu/afrika_kiralynoje_the_african_queen/pls/fi/films.film_page?
i_film_id=57714

91. dia: Észak-északnyugat


http://www.weboid.hu/article/eszak-eszaknyugat/

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Ötödik rész

A kommunikáló egyénre irányuló elméletek

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az elképzelt interakciók elmélete
Az elképzelt interakció az utolsó szalmaszál, amellyel önmagunkba,
elképzelt önmagukba kapaszkodunk.
Az elmélet szerint az emberek gyakran csak a képzeletükben
folytatnak le különböző párbeszédeket, amelyek során
megfogalmazzák véleményüket, és különböző alternatívákat
állítanak fel a másik fél lehetséges, elképzelt válaszai alapján.
Ilyen interakciókra általában akkor kerül sor, ha valamilyen
tényező, például az interakció kimenetelétől való félelem
akadályozza a valós diskurzust.
Az elképzelt interakciók következményeképpen gyakran növekszik
az önbizalom és a valós interakcióra való képesség.

Videofilm: Elképzelt interakciók elmélete – Elképzelt szerelem

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A konstruktivista elmélet
Jesse Delia elmélete szerint képesek vagyunk kultúránk,
benyomásaink és kommunikációnk összehangolására. Ez a felfogás
személyes konstrukciók rendszerén keresztül értelmezi a világot.
Ezek a konstrukciók olyan minták, vagy sablonok, amelyet a valóság
fölé helyezünk, hogy rendet teremtsünk a káoszból.
Minél nagyobb a kognitív komplexitás, annál kifinomultabb a
kommunikáció. A kognitív komplexitás részei:
• Megkülönböztetés: személyiségképek
• Absztrakció: belső vonások, hajlamok
• Integráció: egymással szembenálló benyomások felismerésével és
összehangolásával kapcsolatban

Kiegészítő anyag : A konstruktivizmus

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A konstruktivista elmélet
A konstruktivista irány képviselői több vizsgálattal bizonyították, hogy az
emberek általában jobban érzik magukat egy társalgásban, ha partnerük
velük közel azonos verbális készségekkel rendelkezik.
A konstruktivisták ezt kognitív komplexitásnak nevezik, s ennek segítségével
már megtehető a hatékonyság érdekében a következő lépés, nevezetesen az,
hogy a vevő felé úgynevezett „személyre szabott üzeneteket” továbbítson
a feladó. Ez, mivel feltehetőleg igencsak igazodik a vevő elvárásaihoz,
ismét csak valamiféle megelégedettséget eredményez.
A konstruktivista szemlélet szerint alapvetően háromféle módon igyekeznek
közlendőjüket sikerre vinni, s közben elvárják, hogy velük szemben is
ugyanezt a módszert alkalmazzák. A három módot „üzenettervező
gondolkodásmódoknak” nevezik.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az üzenettervező gondolkodásmód

Az üzenettervező gondolkodásmód típusai:


• expresszív tervező gondolkodásmód: ami a szívén, a száján
• konvencionális tervező gondolkodásmód: figyelembe veszi a
társadalmi szabályokat
• retorikai tervező gondolkodásmód: az expresszívhez hasonlóan jól
kommunikál, de emellett még a konfliktust is tompítja,
megegyezést, harmóniát keres
A kifinomult kommunikáció hasznos hatása:
• vigasztaló üzenetek
• a kapcsolat fenntartása
• a szervezési hatékonyság

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Az üzenettervező gondolkodásmód
Az expresszív tervező gondolkodásmód: az ezt használó emberek
szerint a nyelv pusztán a gondolatok kifejezésére szolgáló eszköz,
azaz ők egyszerűen azt közlik, amit gondolnak, s ezt is várják el
másoktól. A feladó erre hamar rájöhet, s így könnyen azonosulhat a
vevő gondolkodásmódjával.
A konvencionális tervező gondolkodásmód lényege, hogy a beszélő
az adott igényeknek megfelelően olyan üzeneteket hoz létre, amelyek
szinte mindent megtesznek a cél érdekében. Ekkor bókolhat,
hízeleghet, egyáltalán bármit megtehet, ami a partner
együttműködésének, meggyőzésének feltételeihez igazodik.
A retorikai tervező gondolkodásmód esetén a beszélő egyrészt
igazodik az adott helyzet által megkívánt társalgási szabályokhoz,
másrészt viszont hatástalanítja is az esetlegesen fennálló konfliktust.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kommunikáló egyén elméleteire vonatkozó filmek
A konstruktivizmus elmélete:

Ne bántsátok a feketerigót

Anne of Green Gables

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szorongás/bizonytalanság kezelésének elméletei
A bizonytalanság csökkentés elmélete – Charles Berger

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A bizonytalanság csökkentés elmélete
Az új kapcsolatok kezdeténél idegenek állnak egymással szemben, a
„személyes kapcsolatok kezdetben tele vannak bizonytalansággal”.
Berger „elmélete középpontjában az a feltételezés áll, hogy amikor
ismeretlenek találkoznak (…) a bizonytalanságérzet csökkentésére
törekszenek vagy arra, hogy saját és az interakcióban résztvevő többi
partner viselkedését minél pontosabban megjósolhassák.”
Amikor másokkal, idegenekkel találkozzunk legalább két típusú
bizonytalansággal találkozunk:
• Viselkedéssel kapcsolatos: ezeket többnyire szabályozzák a hétköznapi
illemre vonatkozó normák.
• Kognitív kérdések: Minek örülne a másik személy? Milyen barátai
vannak? Milyenek a politikai nézetei?
A kognitív bizonytalanság csökkentésével rendet teremtünk a
feltételezések zavaros szövevényében és így sikerül megfelelő
kapcsolatot kialakítani a beszélgetőpartnerrel.
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
A bizonytalanság csökkentés elmélete - axiómák
Verbális kommunikáció: mivel a kapcsolatok kialakulását kezdetben
nagyfokú bizonytalanság jellemzi, ezért az idegenek közötti verbális
kommunikáció mennyiségével arányosan mindkét fél bizonytalansági
szintje csökken. A bizonytalanság további csökkenésével nő a
verbális kommunikáció mértéke.
Nonverbális közvetlenség: ahogy a nonverbális kifejezőerő erősödik,
úgy csökken a bizonytalanság mértéke a kapcsolat kezdeti
szakaszában. A bizonytalanság csökkenése ugyanakkor erősíti a
kapcsolatteremtés nonverbális megnyilvánulásait.
Információkeresés: a magas fokú bizonytalanság felerősíti az
információkereső viselkedést. Ahogy a bizonytalansági szint csökken,
gyengül az információkereső viselkedés.
Önfeltárás: a nagyfokú bizonytalanság a közvetlenség (bizalmasság)
csökkenését idézi elő a kapcsolatban.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A bizonytalanság csökkentés elmélete - axiómák
Kölcsönösség: a nagyfokú bizonytalanság növeli a kölcsönösséget.
Az alacsony szintű bizonytalanság alacsony fokú kölcsönösséghez
vezet. A kölcsönös „sebezhetőség-felajánlás” főként a kapcsolatok
kezdeti szakaszában fontos, csak annyit árulunk el magunkról,
amennyit a másik személy is, nehogy ő kerüljön hatalmi
pozícióba.
Hasonlóság: az emberek közötti hasonlóság csökkenti a
bizonytalanságot, míg a különbözőségek növelik azt.
Vonzalom: a bizonytalanságérzet növekedésével csökken a
szimpátia, a csökkenő bizonytalanságérzet növeli a szimpátiát.
Közös kapcsolatháló: a közös ismeretségi kör csökkenti a
bizonytalanságérzetet, míg annak hiánya növeli a
bizonytalanságot.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A bizonytalanság csökkentés elmélete
Amikor az emberek egymással találkoznak, elsődleges gondjuk az, hogy
csökkentsék a másikra, saját magukra és a kapcsolatra vonatkozó
bizonytalanságérzetet. Ahogy a verbális kommunikáció, a
nonverbális közelség, az önfeltárás, a hasonlóság és a közös
kommunikációs hálózatok megléte erősödik a bizonytalanság
csökken (és fordítva).
Az információkeresés és a kölcsönösség pozitív korrelációban van a
bizonytalansággal. A bizonytalanságcsökkentés hétköznapi
tudománya a társadalmi túlélés egyik alapfeltétele.

Kiegészítő anyag :
A bizonytalanság csökkentés
elmélete

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kommunikáló egyén elméleteire vonatkozó filmek
A bizonytalanság-csökkentés elmélete:

Miss Daisy sofőrje

A deltában

Ezer hold

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szorongás/bizonytalanság kezelésének elméletei
A szorongás/bizonytalanság kezelésének elmélete – William
Gudykunst

Életrajz

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szorongás/bizonytalanság kezelésének elmélete
Gudykunst szorongás- és bizonytalanságkezelésről szóló elmélete az
adott kulturális csoport tagjai és az idegenek közti találkozásokkal
foglalkozik.
A szorongás és bizonytalanság kezelésére vonatkozó elméletet
Gudykunst érvényesnek tartja minden olyan helyzetben, amikor az
emberek közötti különbségek kétségeket és félelmeket szülnek.
Gudykunst feltételezése szerint két kultúra találkozásakor legalább
egy személy idegennek minősül. A kezdeti kritikus pillanatokban az
idegenek a szorongás és a bizonytalanság érzését élik át - nem érzik
magukat biztonságban és nem tudják, hogyan viselkedjenek. Az
individuális különbségek jelentőségének rovására hajlamosak
túlhangsúlyozni a kulturális identitás hatását az idegen kultúra
tagjainak viselkedésében.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A szorongás/bizonytalanság kezelésének elmélete

Gudykunst a hatékony kommunikáció kifejezéssel a félreértések


csökkentésének folyamatára utal.
Két idegen kommunikációja akkor hatékony, ha mindketten egyaránt
előre kiszámíthatnák és megmagyarázhatnák egymás viselkedését,
mégpedig olyan mértékben, amilyen mértékben ezek a cselekedetek
megbeszélésüket érintik. Más szóval, ha nem okoznának egymásnak
nagy meglepetéseket.
Gudykunst szerint a félreértés csökkentése nem könnyű feladat,
különösképpen akkor, ha az idegen egy teljesen eltérő kultúra tagja.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


A kommunikáló egyén elméleteire vonatkozó filmek
A szorongás/bizonytalanság kezelésének elmélete:

A kiválasztott

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Hivatkozott források:
Horányi Özséb 2001. A személyközi kommunikációról. In. Béres István –
Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest.
57—86.

Goffman, E. 1981. A hétköznapi érintkezés szociálpszichológiája. Gondolat, Bp.


109-111.

Griffin, Em 2001. Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest.


111-122, 138 – 149, 401 – 412.

Horányi Özséb (szerk.) 2003. Kommunikáció I-II. Budapest: General Press. (I.
kötet: 213-255, II. kötet: 13-153).

Forgas, Joseph P. 1997.A társas érintkezés pszichológiája. Budapest: Gondolat.

http://janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/interkult_komm/infoblokk.html

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”


Felhasznált ábrák:
103. dia: Ne bántsátok a feketerigót
http://mno.hu/grund/unneplunk-100-eves-a-universal-studio-1043847

103. dia: Anna of Green Gables


http://brookewithane.wordpress.com/quotes-3-anne-of-green-gables/

104. dia: Charles Berger


http://educ5102.wikispaces.com/Uncertainty+Reduction+Theory+(Berger)

108. dia: Kapcsolati háló


http://mathador.hu/portal/index.php?
option=com_content&view=article&id=54&Itemid=67&lang=hu

109. dia: Miss Daisy sofórje


http://www.port.hu/miss_daisy_soforje_driving_miss_daisy/pls/fi/
films.film_page?i_film_id=9624
TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”
Felhasznált ábrák:
109. dia: Ezer hold
http://www.port.hu/ezer_hold_a_thousand_acres/pls/fi/films.film_page?
i_film_id=3214

110. dia: William Gudykunst


http://calstate.fullerton.edu/news/2005/116_gudykunst.html

113. dia: A kiválasztott


http://www.port.hu/a_kivalasztott_-_az_amerikai_latnok_early_edition/pls/fi/
films.film_page?i_film_id=43256

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0091 „INFORMÁCIÓ - TUDÁS – ÉRVÉNYESÜLÉS”

You might also like