Összehasonlító politika, ápr. 01.

Benelux államok politikai rendszere

A belga és a holland politikai rendszer érdekes lehet számunkra, hiszen habár területileg
kisebb, mint hazánk, lakosság száma közel azonos.
A két politikai rendszer rengeteg hasonlósággal bír.

Általános jellemzői
1. Kulturális ütközőzóna
2. Kereskedőállam
3. Oszloposodott társadalom (pillarizáció)

Kulturális ütközőzóna
A germán és az újlatin kultúrkör mentén helyezkedik el mind Belgium, mind pedig Hollandia.
Ez az ütközőzóna alapvető hatást gyakorolt a két államra. Etnikai feszültségek, viszonylagos
stabilitás, versenyelvű politika. A modern politikában új eszközöket kell találniuk.
A benelux államok három nagyhatalom köré szorulva élte életét.
Az államiság fenyegetettségét is jelentette.
Az első nemzetek feletti együttműködés ebben a térségben alakult ki.
Alapvetően a második világháború végéig a fenyegetettség jellemezte.

Kereskedőállam
Mind a belga, mind a holland társadalom volt legfőbb haszonélvezője a spanyol hódításoknak.
Erre épült rá a kereskedelmi flotta, a gyarmatbirodalom is, a nyitott kereskedőállam jelleg, a
szabad kereskedelem pozitívumokat hozott.
Multikulturalizmus, sajátos kultúra jött létre, mellyel együtt járt a tolerancia is – pl vallás.
Stabil és innovatív politikai rendszert hoztak létre, alakítottak ki.

Oszloposodás (pillarizáció)
A Benelux államok alapvető jellemzőjeként használják.
Alapvetően hármas tagozatúak, három nagy pillért lehet megfigyelni, amely a különböző
törésvonalak egyesítése mentén önálló intézményrendszert építenek ki.

katolikus/protestáns szocialista liberális

(városias, munkásosztály, nem vallásos)

Kiépítik a saját intézményrendszerüket. A XIX. században a tömegpárt volt az alaptípusa

annak, amely kilépett a Parlament falai mögül. Általános társadalomszervező, integráló erővé
válik a politika. Szélesebb, mivel iskolai-egyetemi hálózat is tartozik hozzá.
Leképezte a holland illetve belga társadalom egy-egy szeletét.
Belgium katolikus kultúrájú ország volt. A három oszlop stabilitást jelentett.
A három oszlop nemzeti elitje valójában maga korlátozta a versengést az által, hogy
korlátozta a versengést egyes elemekkel, pl. hogy nagy koalíciót hoztak létre a pártok.
Csökkenti a politikai versengés dezintegrációs hatását is. A XX. század második feléig
egészen jól működtek, azonban utána problémák merültek fel.

A holland oszlopok etnikailag homogének, a holland társadalom kulturálisan és ideológiailag

is megosztott, de homogénnek tekinthető. A XX. század második felében jelennek meg a
bevándorlók, a jóléti szolgáltatások miatt.
Belgium esetében keresztülszeli egy etnika-regionális törésvonal, a flamand-vallon ellentét.
Mára már konföderációként működik.

Mind a három állam parlamentáris monarchia, az uralkodó minimális szerepet játszik az állam
életében. Csak a formális kötelezettségeket látja el. Nem szól bele az államélet ügyeibe.
A klasszikus parlamentáris rendszerről beszélhetünk, többpártrendszerrel.
Erős kereszténydemokrata, szociáldemokrata, liberális párt jellemzi.

Belgium

Viszonylag gyenge kormány, erős parlament, viszonylag gyenge államfő jellemzi.

A végrehajtó hatalom kettéválik és alárendelten működik a törvényhozó hatalomnak.
A király csak reprezentatív feladatokat lát el, míg a kormányé a tényleges hatalom.
A miniszterelnöknek gyenge a hatalma.
Kétkamarás törvényhozás – felsőház (szenátus) régiók képviselői, Hollandiában megyék
képviselői alkotják. Az alsóházat megválasztják, a kormány is ide köthető.

1830-ig Hollandia és Belgium egy államot alkotott, későbbiekben kettéválik a két állam.
Belgium két eltérő tájegységből áll (északi-flamandok, déli-vallonok).
Flandria kereskedelmi, mezőgazdasági terület, a Belga kereskedő állam hasznai is itt
csapódnak le. Vallónia a nehézipar területe, acélipari nagyhatalom volt.
Szemben a flamand jelleggel a vallonok az ipari polgárságot és a munkásosztályt adták.
Flandria alárendelt szerepet játszik. A belga függetlenségi háború ösztönzői is a vallon
polgárok voltak, habár Brüsszel a főváros, a francia kultúra válik meghatározóvá, hivatalos
nyelv is a francia lesz.

A belga alkotmány a liberális alkotmányok alapja, unitárius államberendezkedés volt.

A probléma az 1930-as években kezdett jelentkezi, a gazdasági válság idején, amely
Flandriában okozott gondokat. A német megszállás alatt rájuk számítottak a németek.
Kiéleződtek az etnikai problémák a flamandok és a vallonok között.
Alapvetően a nyelvhasználat és kulturális autonómia területén vannak ellentétek.
1968, etnoregionális újjászületés, ez a poszmateriális értékrendnek köszönhető.
Megjelennek az etnoregionális mozgalmak.

Ezeknek a mozgalmaknak a fellángolása jelenik meg Belgiumban is, amikor a flamand-vallon

ellentét már a politikában is megjelenik.
Súlyos belpolitikai problémákhoz vezet, 1970-ben kezdődik és 1993-ban ér véget, sorozatos
alkotmánymódosítások következtében elkezd bomlani az unitárius államberendezkedés, a
végére koordinatív föderációt hozott létre. Ahol a szubnacionális szinten járnak el a
hatóságok, a szövetségi szint csak koordinál, összehangol.
A belga állam duplaszerkezetű föderáció. Kettős szerkezetet alakított ki.
Nyelvi közösségek és régiók jöttek létre 1993-ban. A nyelvi közösségek a kulturális
autonómia szervei. A régiók alapvetően az alkotmányos területi egységet működtetik, politikai
egységként is őket nevezik meg. Három nyelvi közösséget állapítottak meg
(holland-, francia-, németajkúak). Három régiót hoztak létre (Flandriát, Vallóniát, Brüsszel).
Úgy gondolták, hogy ez a hármas megoldás majd mindenkinek elnyeri a tetszését, azonban
nem teljesen alakult így.
Flandria mára emelkedőbb trendekkel rendelkezik, mint Vallónia, akit meg viselt a nehézipart
érintő vállság.
1993-ban létre hozták Flandriát, amely a hollandajkúakat tömöríti, politikai egységként is
megjelenik. A vallonok is létrehozták ezt a franciaajkúakkal.
Brüsszel egyre inkább nyeri vissza flamandságát.

Belgium két területi egységre bomlik szét, Flandriára és Vallóniára.

Etnikai kvótákkal szabályozzák a szövetségi szintet.
A párthovatartozás másodrendű, az etnikai tagoltság a meghatározó a kormányalakításnál.

Pártrendszer

Másabb felállású, mint az európai. Sem Belgiumban, sem Hollandiában sincsen erős, radikális
baloldal, nem volt kommunista párt.
A baloldalon jelen van egy erős szociáldemokrata párt, középen a kereszténydemokraták
foglalnak helyet (a katolikus kultúrájú országokban van ez jelen, szolidáris elvűbb),
jobboldalon találhatóak a liberális pártok (gazdasági szinten).
Döntő részben nagykoalíció jön létre ezekben az országokban.

Az 1990-es években megszűntek a belga pártok, és helyette létezik egy flamand illetve vallon
pártrendszer. Találkoznak a szövetségi választáson és az intézményrendszerben.
Kettéhasadt a belga pártrendszer az etnikai vonal mentén.
Megjelenik az etnikai párttömb is: a flamand (Flamand blokk – Flandria elszakadását
szeretnék) és a holland. Nem csak az állam, de maga a pártrendszer is kettő szakadnak.

Hollandia

1980-as években egy komoly gazdasági programmal átalakítják a holland politikát is.
Melynek lényege, hogy az uralkodó multinacionális cégek mellett megnyitották a kis- és
középvállalkozók számára is a piacot. Ez az átalakulás a politikában az oszlopok tetején
megfigyelhető együttműködés megtörik, ezért újra indul az elitek közötti versengés,
versengővé válik a politikai rendszer is. A bevándorlás kérdése az ezredforduló mentén jelenik
meg. Pártrendszer szempontjából is a benelux minta figyelhető meg, erős szociáldemokrata
párt, erős kereszténydemokrata párt, a holland politika jobboldalán megfigyelhetőek a
protestáns pártok, valamint a liberális oldal is.

Pim Fortuyn (Fortájn) 1997 és 1999 között szervezetett egy mozgalmat „Élhető Rotterdamért
mozgalom”. Ideológiailag nehezen volt beazonosítható. A bevándorlás kérdését volt hivatott
megjeleníteni. 1999-re már parlamenti párt, és szétverik a holland párt elhelyezkedést, a
pártoknak választaniuk kellett, hogy hol foglalnak állást. A mozgalom ugyan szétesett, de a
probléma ott maradt. Mára instabillá vált a holland belpolitika, feszült társadalom.