20

16 február–március

995 Ft

Orosz avantgárd Budapesten, Bécsben és Jekatyerinburgban Egy rejtélyes Francis Bacon-mű a

Nemzeti Galériában Beszélgetés Szilviczky Margittal Alföldi Róbert fotógyűjteménye Beke László az
Érmezei Zoltán-kiállításról Essl Award 2015 Wahorn forever Körkérdés 2015 fontos eseményeiről
 Te Deum
Lélek – Fény – Kép

Olasz Ferenc
fotográfus életmĦ-kiállítása
2016. február 26. (péntek) 18 óra
Pesti Vigadó, Földszint
(1051 Budapest, Vigadó tér 2.)
tar talom
Fény-nyomokk
Fény-nyomo
A múlt szabadsága
Alföldi Róbert fotógyűjteménye
P . S Z A B Ó E R N Ő ————36
Rejtélyes ország a semmi korszakában
Jelentéseltolás, jelentéstulajdonítás,
jelentésfelügyelet – Esterházy Marcell,
Forgács Péter, Gerhes Gábor
R Ó Z S A T . E N D R E ————40
Palimpszeszt-játékok
Esterházy Marcell – Gerhes Gábor – Forgács Péter:
Jelentés
S Z É P L A K Y G E R D A ————43
Helló, haver. Megosztom veled a tudatomat
Időalapú médiaművek a kortárs képzőművészetben 46
M U L A D I B R I G I T T A ————

Köz té r
Köztér
Múltat teremteni
Beszélgetés Nagy Csaba képzőművésszel
Organikus pont és Idősíkok
című plasztikai munkáiról
N A G Y A N N A ————49
A borító Lóska Lajos Regős Istvánról írt kismonográfiája A malomkőasztal körül
címlapjának felhasználásával készült. A kötet a HUNGART kortárs 90 éves a Régi Művésztelep
képzőművészekről szóló könyvsorozatának egyik új darabja. C S A N Á D I - B O G N Á R S Z I L V I A ————52
A most megjelent kötetekről számunk 80-81. oldalán olvashatnak.
A hangok különbözősége
Essl Art Award CEE 2015
P . S Z A B Ó E R N Ő ————54
Szex-tett
Wahorn András gyűjteményes tárlata
L Ó S K A L A J O S ————58

Avantgárd a (fekete) négyzete

négyzetenn Maszkos képek és óraszobrok
Orbán Attila és ifj. Szlávics László tárlata 62
Pofán csapjuk a közízlést! L Ó S K A L A J O S ————
Orosz avantgárd az 1910–1920-as években
R Ó Z S A T . E N D R E ————4 Másik világ kapujában
Kótai Tamás kiállítása
Szerelem forradalom idején N A G Y T . K A T A L I N ————64
Az orosz avantgárd művészpárjai
P . S Z A B Ó E R N Ő ————10 Varrott szobrok
Pokorny Attila: Szárító
Rjazanytól Krasznojarszkig K E S E R Ü K A T A L I N ————66
Felfedezésre érdemes avantgárd művek
orosz vidéki múzeumokban
P A T A K I G Á B O R ————12 Írók a képzőművészetről
képzőművészetrő l
Álommunkák, új mitológiák Porcelán kitinváz
Beszélgetés a jekatyerinburgi székhelyű Az Első Magyar Látványtár Kutyavilág,
UVG art gallery vezetőjével Budapesten 14 macskajaj és más állatságok című kiállítása
E G E D D A L M A ———— W I R T H I M R E ————68
Kép és szöveg találkozása
A semmi nyomába
nyomábann Beszélgetés Horváth Viktor íróval
S I R B I K A T T I L A ————70
Egy nem létező festmény
Francis Bacon Budapesten
L A J T A G Á B O R ————16 Körkérdéss
Körkérdé
Körkérdés
Crea tor
to r A 2015-ös év képzőművészeti
eseményeinek értékelése 73
Nyugtalan természet vagyok… Szerkesztette: M U L A D I B R I G I T T A ————
Beszélgetés Szilvitzky Margittal 85. születésnapja okán 20
F I T Z P É T E R ————
Olvasóó
Olvas
Revitalizálás
Beszélgetés Beke Lászlóval, a kiállítás koncepciójának Folytatása következik
kidolgozójával Érmezei Zoltán tárlata kapcsán HUNGART művészeti kismonográfiák 27–30
P A T A K I G Á B O R ————24 D . U D V A R D Y I L D I K Ó ————80
Lassú, okos ragyogás
Záborszky Gábor: Fúgák / guida – risposta–repercussio 28 Last minut
minutee
T O L N A Y I M R E ————
Tektonikus játszóterek
Kortárs művek a szakralitás jegyében Barabás Zsófi és Shunsuke François
Bondor Csilla és Menasági Péter Exit című kiállítása 32 Nanjo Játszótér című kiállítása
U S Z K A Y T E K L A ———— S I N K Ó I S T V Á N ————84
Az alkotó lélek Red
Creator Spiritus VI. Attalai Gábor kiállítása
A N D O R A N N A ————34 F E H É R D Á V I D ————85
ajánló
Zárt kert / Hakni
Mar tinkó Márk és
Karácsonyi László
kiállítása
Kor társ Művészeti Intézet, Dunaújváros,
2016. február 6. – március 4.
A Zárt kert című kiállítás Martinkó Márk első önálló
megjelenése a Kortárs Művészeti Intézetben.
A tárlaton fotósorozatokat és videoinstallációkat
láthatnak tőle a látogatók, melyek a természet, az
ember és az épített környezet viszonyait, a tech-
noszféra természetét járják körül. Kísérleteinek
K A R Á C S O N Y I L Á S Z L Ó : Puhatollazás, 2015
eredményeként folyamatosan tágítja a fotó
határait, keveri a felhasznált eszközöket, hordo-
zókat. Képei minden esetben a valós, fizikai világ
lenyomatai, nem utólag készített, manipulált
beállítások. A digitális technikák tekintetében kife-
jezetten a hibákra koncentrál, azokon keresztül
bontja fel a virtuális világot.
A festő szakon végzett Karácsonyi László, vagyis Les
Xmas (Leslie Christmas) ösztönszerűen válogat a
műfajokból, nem téve különbséget a tradicionális
és az újszerű között. Gyakran hoz létre objekteket,
gyerekjátékokból épít kompozíciókat, a humort
sem nélkülözve. A Kortárs Művészeti Intézetben
rendezett Hakni című, első önálló kiállításán
videomunkáiból, festményeiből, objektjeiből
látható válogatás annak a fesztelen kreativitásnak a
jegyében, mely művészetét alapvetően jellemzi.
Legendás fotók
Steve McCurr y munkái
Műcsarnok, 2016. február 25. – április 3.
McCurry többéves szabadúszó tevékenység után
egy hátizsáknyi ruhával és filmtekerccsel keresztül-
kasul utazta Indiát, miközben fényképezőgépével
fedezte fel az országot. Többhónapos utazás
után lépte át a pakisztáni határt, ahol egy afgán
menekültekből álló csoporttal találkozott. Akkor
S T E V E M C C U R R Y : Egy szabó varrógépét viszi a monszun
idején, 1983, National Geographic, 1984/december
csempészték át Afganisztánba, amikor a szovjet
megszállók épp lezárták az országot a nyugati
újságírók előtt. Azóta számtalan országban készí-
tett lenyűgöző felvételeket; elsősorban a konfliktus
sújtotta területek, eltűnőben lévő kultúrák, ősi
hagyományok, valamint a kortárs kultúra érdekli.
Az ember minden képén elsőrendű fontosságú
– az afgán lányról készült, méltán híres képe is
ennek köszönheti elemi erejét.
McCurryt a fotóművészet legrangosabb díja-
ival tüntették ki: Robert Capa-aranyérmet,
Nemzetközi Sajtófotó Díjat kapott, a World
Press fotóversenyen pedig, egyedülálló módon,
négy fődíjat is nyert. A francia kultuszminiszter
a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi
Rendjének lovagi fokozatát adományozta neki,
nemrég pedig a londoni Royal Photographic
Society tüntette ki a Centenáriumi Életműdíjjal.
2 20
Veggie Buddhist
Eco Prince
Jakub Hošek kiállítása
Tr a f ó G a l é r i a , 2 0 1 6 . f e b r u á r 2 0 . – m á r c i u s 2 7 .
A Trafó Galéria ad otthont a cseh Jakub Hošek
(1979) első magyarországi önálló kiállításának.
Hošek a fiatal prágai művészeti szcéna egyik lege-
gyedibb és legérdekesebb alakja, totális művész,
aki egyszerre festő, zenei promóter és kiadó is.
Számos felületes jelző ragadt rá az évek során a
J A K U B H O Š E K : Let the fire burn low cause we like it that
We let the ash flow down, 2015, akril, vászon, 150x125 cm
proto-hipszteren keresztül a góton át, egészen az
anarchistáig. Hošek a Prágai Művészeti Egyetemen
(AVU) végzett festőként. 2005 óta kétszer is jelölték
a cseh sztárcsináló díjra, a Jindřich Chalupeckyre,
2011-ben pedig megnyerte a nemzetközi Strabag-
díjat. Hošek festészetének egyik fő kiindulópontja
a néhol már-már absztrakcióba hajló expresszív
kalligrafikus stílus, ami a zenei tipográfiából is
eredeztethető. Hošek legújabb festményei doboz-
szerűek, a művész mindhárom dimenziójukat
kihasználja. A kiállítás egyébként legújabb művein
kívül kis válogatást is bemutat a budapesti közön-
ségnek a művész korábbi ciklusaiból.
16 február–március

Quadruplum
Négy szobrász Kortárs magyar fotográfia
m21 Galéria, Zsolnay Negyed, Pécs,
2016. február 28-ig
A Quadruplum című kiállítás Lengyel Péter, Szabó
Ádám, Szász György és Tóth Zsuzsa szobrászművész
életművéből válogat. Mindannyian a középgene-
rációhoz tartoznak, ami másfél évtizedes alkotói
életutat jelent: kezdeti kísérleteket, útkeresést,
felismeréseket és markáns megnyilvánulásokat.
Részletek a kiállításból
Szabó Ádám a szobrászat hagyományos kézműves
formáit használja, de mindezt a fikció és a tudo-
mány határmezsgyéjén egyensúlyozva ötvözi a
médiaművészettel is. Egyenes vonalat húz a múlt,
a jelen és a jövő művészete között. Szász György
szellemes képzettársításai mindig új, meglepő
formában jelennek meg művein. Tóth Zsuzsa
elsősorban légnemű anyagok (például víz, gőz,
füst) szobrászi analizálásával foglalkozik, a tapintás
számára formával nem rendelkező motívumokból
hoz létre meggyőző szobrászi formarendet.
Lengyel Péter figyelme a síkgeometrikus formák
után az íves-geometrikus formákra helyeződött,
tömbszerűbb, kevésbé törékeny szobrokat készít,
a kő mellett más anyag nem vagy kevésbé domi-
nánsan jelenik meg. A kiállítás azt kívánja bemu-
tatni, hogy a négy szobrász milyen – akár egymást
érintő – alkotói ívet tud felmutatni.
3 20
összeállította: Rudolf A nica
13 tükör Zúzott terek
PA F k i á l l í t á s a
P r o s p e k t o G a l e r i j a , Vi l n i u s , A r t . S a l o n : Tá r s a l g ó G a l é r i a ,
2016. február 3. – március 5. 2016. február 11. – április 15.
Az utolsó 25 év fontos változásokat hozott a PAF (Pintér András Ferenc) tárlata a művész a
fotográfiában a világon, különösen a közép- Pécsi Tudományegyetem végzett doktori képzését
európai országok és köztük Magyarország lezáró mesterkiállítása, amelynek festészeti anyaga
fotográfiájának a történetében. Három technikai a lírai és a geometrikus absztrakció vegyítésére
jellegű újdonság (a digitális kamera, a GSM- tesz izgalmas kísérlet. Korábbi munkáit harsány
kommunikáció, az internet) mellett a volt szocia- kolorit, változatos faktúra jellemezte. A gesz-
fotó: Borsos Mihály (misi)
S Z A B Ó D E Z S Ő : Elektromos mező, 2012, P A F : Vertical I., 2015, vászon, vegyes technika, 90x90cm
c-print, 35x46 cm, 1/5
lista országokon belül az 1989-es rendszerváltás tusfestészet PAF számára az esetlegesség és a
meghatározó jelentőségű volt: gazdasági, politikai tudatosság, a káosz és a harmónia közti határvonal
és kulturális átalakulás. A kiállítás azt a kérdést keresésének vagy még inkább folytonos elmoz-
állítja középpontba, hogy a különböző generációk dításának kifejezési formájává vált az évek során.
alkotói hogyan reagáltak minderre, hogyan válto- Élénk színekkel és térrétegekkel telített képei
zott a szemlélet, a médium, a fontosnak tartott végül tisztulni kezdtek a műveken egyre hangsú-
témák. A 70-es években (vagy korábban) szüle- lyosabb szerephez jutó geometriai alakzatok által.
tetteknek alkalmazkodniuk kellett az új társadalmi A mostani kiállításra szánt festmények letisztult
és kulturális feltételekhez, a nyílt társadalomhoz, struktúrájú vászonképek, amelyek immár nem
a sokkal liberálisabb és egyben versengőbb csupán az alkotó lelki kivetüléseiként meghatá-
szemlélethez, míg a 80-as évek generációjának a rozható gesztusrendszerekként működnek. Habár
feltételek adottak voltak. a művek továbbra is a festék anyagszerűségének,
önállóságának bűvöletében élnek, elmozdulnak
Kiállító művészek: Bognár Benedek, Czigány
az általánosság felé a formai önreflexió eszközével.
Ákos, Drégely Imre, Eperjesi Ágnes, Gerhes Gábor,
A kiállítást katalógus kíséri.
Gőbölyös Luca, Kerekes Gábor, Kovalovszky Dániel,
Kudász Gábor Arion, Péter Ildikó, Szilágyi Lenke,
Szabó Dezső, Telek Balázs.
Kurátorok: Somosi Rita, Surányi Mihály
16 február–március
Avantgárd a (fekete) négyzeten

Pofán csapjuk a közízlést!

Orosz avantgárd az 1910–1920-as években
M a g y a r N e m z e t i G a l é r i a , 2 0 1 6 . I . 2 9 . – V. 1 .
RÓZSA T. ENDRE

A Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum kölcsönbe adta De előtte is a vezető múzeumok gyűjteményei között vándorolt
avantgárd gyűjteményét Budapestnek. Mégpedig három Malevics alkotása: utoljára a New York-i Guggenheimben volt, előtte
hónapra, ami roppant méltányos gesztus. Valószínűtlen, Brüsszel, Bern, Róma, Frankfurt és Berlin legjobb múzeumai tudhatták
hogy akár egyszer is elhagyta volna Oroszország területét a magukénak. Látjuk, kapós és kívánatos Malevics alkotása. És egy
a teljes gyűjtemény. Márpedig, ha ez így van, akkor vilá- még fantasztikusabb Malevics van most itt a Nemzeti Galériában.
gújdonság érkezett Budapestre. A legnevesebb nyugati Az 1915-ben festett Szuprematizmus (80x80 cm, olaj, vászon) című
múzeumok kurátorai is boldogan nyalnák meg mind a tíz festménye bármely árverés csillogó sztárja lenne, 45–50 millió dollár
körül vagy afölött ütné le az árverési kalapács.

Teljesen méltányosak a roppant magas árak, és ennek több

oka van. Hamarosan kifejtem az okokat, de először képedjünk
el azon, hogy egy ennyire jelentős anyag rejtőzködött eddig
Jekatyerinburgban. Természetesen a művek szellemi értékéről
beszélek, amit nem a piaci ár, hanem a művészettörténeti rang
fémjelez. Fél évszázadnál hosszabb ideig takarta el a rangos gyűj-
temény darabjait a múzeumi raktárak mély homálya. Nagy szeren-
csénkre. A muzeológusok észnél voltak, és elrejtették. Több száz,
esetleg több ezer avantgardista műtárgy kallódott el vagy sérült
meg helyrehozhatatlanul a sztálini diktatúra komor és véres évtize-
deiben. A veszteségek pótolhatatlanok. Nagyon meg kell becsül-
nünk, ami megmenekült. Biztos jelek mutatják azonban, hogy még
© Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum, fotó: Berényi Zsuzsa

sok rejtett kincs lappang a kelet-oroszországi vidéki múzeumokban,

magángyűjteményekben vagy egyszerűen a lakások falain.

Jekatyerinburg nevét az tette ismertté, sőt hírhedtté, hogy az ottani

Ipatyev-ház pincéjében lőtték agyon az utolsó Romanovokat,
II. Miklós cárt és családját. Olyan messze van Szentpétervártól
Jekatyerinburg, mint Budapesttől Madrid. A távolság hatalmas,
az Urálon túli nagyipari, vasúti és katonai gócpont Szibéria
határán, Európán túl, már Ázsiában fekszik. Hogyan kerülhetett
Jekatyerinburgba, ahogy mondani szokás, az Isten háta mögé az
orosz avantgárd eme lenyűgözően nagy gyűjteménye? A válasz
egyszerűnek tűnik: Anatolij Lunacsarszkij kulturális népbiztos
ALEKSZANDR KUPRIN: ujjukat, ha náluk lenne most kiállítva a gyűjtemény. (Majd jóvoltából. A túl rövid válasz viszont épp a lényeget fedi el, kis
Csendélet, 1917
lesz később, diadalkapuval.) A Nemzeti Galériában kiállí- kitérőt kell tennünk a helyzet megértéséhez. A kisnemesi családból
tott anyag piaci értéke több százmillió, és nem forintban, származó Lunacsarszkij a zürichi egyetemen filozófiát tanult, és a
hanem dollárban. Amikor egy-egy jelentősebb mű radikális-pozitivista Richard Avenarius tanítványi köréhez tartozott.
felbukkan az orosz avantgárd csúcskorszakából, a nemzet- Avenarius saját filozófiai irányzatát tapasztalatkritikának, empíri-
közi műkereskedelemben magasra teszik a mércét, s teljes okriticizmusnak nevezte. Ugyanebben az időben Lunacsarszkij
joggal. Néhány hónapja Malevics egyik festménye, az a szintén Zürichben élő Lenin köréhez csatlakozott, akit viszont
1920 körül festett Misztikus szuprematizmus, fekete kereszt annyira feldühített Avenarius és Mach elmélete, hogy egész
vörös oválison (100,2x59,2 cm, olaj, vászon) című kép a könyvet írt az empíriokriticizmus ellen. A vitairat mellesleg dilettáns
New York-i Sotheby’s árverésén 37,8 millió dollárért kelt mű, akárcsak Lenin többi filozofáló írása. Lunacsarszkij előbb-utóbb
el, az amszterdami Stedelijk Múzeum vásárolta vissza. alkalmazkodott Leninhez, és így lehetővé vált, hogy a bolsevikok

4 20
16 február–március
© Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum, fotó: Berényi Zsuzsa
hatalomra jutása után kulturális népbiztosnak nevezzék
ki. Az igazsághoz tartozik, hogy nem Lunacsarszkij akart
karriert, az új vezetésnek kellett nagyon Lunacsarszkij,
akár egy falat kenyér. Végre egy sok nyelven magabiz-
tosan beszélő, Európa-konform benyomást keltő, ottho-
nosan művelt és kulturált értelmiségi, aki párizsi évei
alatt sok nyugati művésszel került közeli ismeretségbe.
fotó: Berényi Zsuzsa
5 20
KAZIMIR MALEVICS:
Szuprematizmus, 1915
Lunacsarszkij erősen hitt abban, hogy az avantgárd művészet forra-
dalmasítani tudja az ipari munkásságot, a legmodernebb technikai
eszközöket használó propaganda pedig a parasztságot. Agitációs
vonatok járták az országot, agitációs hajók a folyókat, és mindenfelé
forradalmi felvonulásokat, ünnepségeket rendeztek az avantgárd
művészek lelkes közreműködésével. A Lunacsarszkij irányítása
alatt álló minisztérium utópisztikus neve is önmagáért beszél:
A cári család
16 február–március

NAGYEZSDA UDALCOVA:
Felvilágosodásügyi Népbiztosság. Az avantgardizmussal
Konyha, 1915
meghitt viszonyt ápoló Lunacsarszkij Párizsban szerzett
barátját, David Sterenberget nevezte ki a képzőmű-
vészeti főosztály élére. Még az első világháború előtti
időkben barátkoztak össze a Montparnasse legendás
műteremházában, a Ruche (Méhkaptár) épületében.
Mindketten ott laktak, Lunacsarszkij orosz lapokat
tudósított, Sterenberg festett. A Ruche-ben élt akko-
riban Chagall, Modigliani, Archipenko, Zadkine, Leger,
Delaunay, Soutine is, hogy csak a legnevesebbeket
említsem, vagy egy Szegeden született jó szobrász,
Csáky József. Az olcsó, falusias és bohém Montparnasse
nemzetközi légköre sok magyar művészt is magához
vonzott. Czóbel Béla, Réth Alfréd, Perlrott-Csaba
Vilmos, Farkas István szintén a Montparnasse-on bérelt
műtermet. Vagy Berény Róbert, akit azért emelek ki
külön, mert David Sterenberg és Berény Róbert művé-
szetében különös motívumrokonságot vélek felfedezni.
Feltételes módban fogalmazok, mert az első világháború
erős válaszfalat emelt közéjük, és a cezúra miatt beható
kutatásra lesz szükség az igazoláshoz vagy a kizáráshoz.
A Nagyezsda Udalcova, Ljubov Popova és Szobotka Imre
közti személyes kapcsolathoz viszont szemernyi kétség
sem fér, mindhárman a La Palette Akadémián tanultak,
6 20
Henri Le Fauconnier és Jean Metzinger irányításával,
és bizonyos házassági tervekről is rebesgetett a fáma.
A világháború kitörésekor azonban Szobotkát a fran-
ciák internálták, Udalcova és Popova pedig rövid úton
visszatért Oroszországba. Többé nem látták egymást.
Művészetük egymásra hatása viszont kétségtelen.
Az Alap kapja a kassza kulcsát
Oroszországban javában dúlt a polgárháború, de már
1918 nyarán fontosnak tartották, hogy létrehozzanak egy
Állami Művészeti Alapot. David Sterenberg lett annak is
a vezetője. Igen jelentős pénzösszeget bocsátottak az
Alap rendelkezésére, hogy kortárs művészek alkotása-
iból vásároljanak, és hogy országos múzeumi hálózatot
hozzanak létre, főként a nagy iparvárosokban. Az Alap
vásárlási bizottságában többséget alkottak a konstruktív
irányzatok képviselői, Tatlin, Malevics, Rodcsenko és
© Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum, fotó: Berényi Zsuzsa
követőik, akik elméleti síkon vadul birkóztak egymással,
ezért a bizottság elnökének a mértéktartó, vitákat kerülő
Vaszilij Kandinszkijt nevezték ki. Több mint háromezer
alkotást vásárolt az Alap, és három év alatt több tucat
városban hozott létre új múzeumot. Többek között
éppen Jekatyerinburgban. Hozzávetőleg 50–60 alko-
tást utaltak ki az új múzeumok számára a központi
Alap állományából, minden ellenszolgáltatás nélkül.
A Jekatyerinburgi Múzeum páratlan avantgárd gyűj-
teménye is így jött létre. A Nemzeti Galéria mostani
vendégkiállítását tehát a közel száz évvel ezelőtt közpon-
tilag kiutalt alkotások bőkezű adománya tette lehetővé.
Hatalmas ünnepségek köszöntötték 1913-ban a Romanov-ház
uralomra jutásának háromszázadik évfordulóját. Az ország poli-
tikai elitje abba az (alaptalan) hitbe ringatta magát, hogy a súlyos
verességgel végződött 1904-1905-ös orosz-japán háború fájó
emléke már a múlté, és az I. Napóleon hadseregét legyőző Orosz
Birodalom újra rátalált a nyers erőn alapuló terjeszkedés útjára.
Ha Oroszország nem keveredik bele az első világháborúba, való-
színűleg így is történik. De belekeveredett. Az Osztrák-Magyar
Monarchia sorsát is ugyanebben a forgatókönyvben pecsételték
meg. Mind a két impérium önként és dalolva, minden kényszer
nélkül írta alá a saját halálos ítéletét. A képzőművészet érzékeny
szeizmográfja a 19. század végétől jelezni kezdte a közelgő föld-
rengést. Először Párizsban, majd Németországban, Olaszországban
és másutt kezdtek kilengeni a műszerek. Például Magyarországon
és Oroszországban. A magyar Vadak, a Nyolcak, a nagybányai
neósok, a moszkvai Káró Bubi (az orosz Vadak) vagy a szentpétervári
és a moszkvai kubo-futurista csoportok művészei ebbe a körbe
tartoznak. Vagy az olasz futuristák és orosz követőik, a Majakovszkij
körül csoportosuló kör. A Larionov–Goncsarova-házaspár is csat-
lakozott hozzájuk. A nagy szervező Larionov mindenhol ott volt,
ahol történt valami. Kiáltványuk címe: Pofán csapjuk a közízlést!
(Interneten: Slap in the Face of the Public Taste. A régebbi magyar
fordítás illedelmesebb: ott csak egy „pofon” csattan el.) A provokatív
16 február–március
manifesztumból sajnos az is kiviláglik, hogy a késő cári
időszak harsány kutúrcsibészei kevesen voltak, és nagy
utálatba ütköztek. Vékony jégen táncolt a társaság, és
ugyan miből sejthette volna bárki, hogy Majakovszkijt
és a többieket öt év múlva az államilag támogatott
hivatalos művészet piedesztáljára emelik majd? A nagy
pofáncsapás annyira mellészállt, hogy a környezet
náthát kapott a huzattól.
Oroszországi művészek névsorai következnek. Akit
nem érdekelnek a nevek, ugorja át a listát. A fő szer-
vező többnyire a bohém Mihail Larionov, feleségével,
Goncsarovával kiegészülve. Az 1910–17 között műkö-
dött Káró Bubi csoport tagjai: a Larionov–Goncsarova-
házaspár, Koncsalovszkij, Rozsgyesztvenszkij,
Kandinszkij, Lentulov, Kuprin, Falk, Maskov, Malevics, és
később Tatlin is becsatlakozott. Vendégként a német
Die Brücke csoport néhány művésze, Franciaországból
Fernand Léger és néhány más művész állított ki az
évenkénti Káró Bubi tárlatokon. 1913-tól újabb csopor-
tosulás alakult, a kubo-futurista mozgalom. Néhány név:
az elmaradhatatlan Larionov–Goncsarova-házaspár,
Malevics, Tatlin, Rozanova, Popova. Az átláthatóság
kedvéért mindkét csoportból csak azokat soroltam fel,
akiknek alkotása szerepel a Nemzeti Galéria kiállításán.
Két nevet teszek még hozzá a listához: az egyik Szonya
Terk, aki a férje, Robert Delaunay után Sonia Delaunay
néven lett hamarosan művészeti mérföldkő Párizsban.
Még találkozhattam vele a rue de Saint Simon 16 alatti
műteremházban; Kassák után érdeklődött. Robert és
Sonia Delaunay stílusát Apollinaire orfizmusnak nevezte
7 20
el. Ugyanebben az időben a Larionov–Goncsarova-házaspár megal-
kotta a rayonizmus festői nyelvét. Mindkét irányzat egymás rokona, az
orfizmus és a rayonizmus a fény kitüntetett festészeti szerepét kutatta.
Oroszország és Franciaország fej-fej mellett haladt. Magyarországnak
sem kellett szégyenkeznie, Tihanyi Lajos, a fiatal Szobotka Imre,
Perlrott-Csaba Vilmos és mások ott jártak az élbolyban. Valamint
Kassák és Moholy-Nagy, de ők már az avantgárd egy újabb fejeze-
tének protagonistái. Akár csak a késő cári, korai szovjet művészet
korszakában Tatlin, Malevics és Lisszickij. Utolsóként egy olyan külön-
leges kubo-futuristáról szólok, aki önmaga szovjet jövőjébe mutatott.
Az ötszörös Sztálin-díjas Vera Muhina szobrász 1937-ben készült sarló-
kalapácsos Munkás és kolhozparasztnő című szocreál szobrát rendkívül
sokan ismerik. Ez volt a Moszfilm Stúdió filmfőcíme, háttérben a Kreml
vörös csillaggal díszített tornyával.
Malevics jön, Chagall repül
Az orosz avantgárd világjelentőségű fordulata már a késő cárizmus
vége felé, 1915-ben megtörtént. Tatlin készíteni kezdte zseniális
kontrareliefjeit. Előzménye, hogy 1913-ban Picasso párizsi műter-
mében járt, ott ismerkedett meg a kubista relief lehetőségével. Tatlin
képesnek bizonyult rákontrázni Picassóra, architektonikus térstruktú-
rákat, valós kontrareliefeket szerkesztett, amiket általában síkra vagy
homorú, néha derékszögben kiálló sarkokra épített fel. A 10-es évek
végén készítette el a 400 méter magasnak elképzelt Tatlin torony
makettjét, amit a III. Internacionálé (1919–20) szimbólumának szánt.
Viktor Sklovszkij találóan fogalmazott: a tornyot acélból, üvegből és
forradalomból tervezte Tatlin. A makett 1925-ben aranyérmet nyert
Párizsban, ironikus módon azon a kiállításon, ahonnét a tatlini elvekkel
tökéletesen ellentétes art deco stílus áradt szét a nagyvilágba.
A másik nagy megújító 1915-ben a lengyel származású
Kazimir Malevics. Radikálisan új teóriáját szuprematiz- V L AG Y I M I R TAT L I N
musnak nevezte el. A francia felvilágosodás alkotta meg a a III. Internacionálé
emlékművének makettje előtt,
deista legfőbb lény, az „etre supreme” fogalmát. Malevics 1920 körül.
fanatikusan hitt abban, hogy felfedezte a legfőbb formák
és a legvégső igazságok felé vezető utat, és hogy a Fekete
négyzet fehér alapon (79,5x79,5 cm, olaj, vászon, 1915,
Tretyakov Galéria, Moszkva) című képével megtalálta az
új festészet nullpontját. Szentpéterváron (Petrográdon) az
év végén nyílt meg a híres 0.10 című kiállítás. A rendezés
során Tatlin és Malevics vadul összeszólalkoztak, annak
minden következményével együtt. Az elmélyülő elvi ellentét
két szembenálló táborra osztotta a konstruktív művészeket,
misztikusokra és racionalistákra, és mindenkinek színt kellett
vallania. A holland De Stijl csoport, Piet Mondrian, Theo
van Doesburg vagy Huszár Vilmos (aki eredetileg Hollósy
Simonnál kezdett!) M. Schoenmaekers, a holland neop-
latonista filozófus hatására a transzcendencia felé hajlott,
míg Kassák és Moholy-Nagy szigorú racionalisták maradtak.
Egyedül az építészmérnök végzettségű El Lisszickij hajózott
fotó: Berényi Zsuzsa
ide-oda a két társaság között. Neki lehetett, minden vitán
felül álló géniuszát elismerték.
16 február–március
 1918 őszén, a szovjet éra elején Chagallt a vityebszki
kormányzóság kulturális népbiztosának nevezték ki.
Lefoglalt egy nagy házat Vityebszkben, és Művészeti
Iskolát indított benne. Mint igazgató, meghívta
egykori tanulótársát, Liszickijt a tanári karba, és
Liszickij meghívatta Malevicset. Chagall szempontjából
végzetes helyzet alakult ki, neki befellegzett. Malevics
kiszorította, majd leváltatta Chagallt, és átvette tőle
az iskola igazgatását, és szuprematista mozgalmát,

© Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum, fotó: Berényi Zsuzsa

amit UNOVISZ-nek nevezett el, az iskola tananyagává
tette. A hallgatók lelkesen követték a karizmatikus
Malevicset. Liszickij kidolgozta saját elegáns stílusát, a
PROUN-t és nemzetközi sikerre vitte, de a korábbi, stili-
záltan figuratív jiddis stílusát is folytatta.

A katalógus írója téves képet rajzol Lisszickij pályá-

járól. Baán László bevezetőjében helyesen ismerte
fel a nyugat-oroszországi erős zsidó közösségek

ALEKSZANDER hagyományainak jelentőségét. Két Lisszickij létezett,

R O D C S E N K O : Absztrakt
kompozíció, 1919
Kiállítási enteriőr
fotó: Berényi Zsuzsa
ezt kell megérteni: a szovjetorosz közegben a cirill
LL betűszignót használó Lazar Liszickij és a jiddisben
héber alef-lamed vagy ajin-lamed szignót használó A kubo-futurista Trockij
Eliezer Liszicki. A tévedések elkerülése végett a Lazar
A 1917-es forradalom féktelen lelkesedést és vad művészi eufóriát
és az Eliezer neveknek semmi közük egymáshoz. Latin
robbantott ki. Sok zsidó művész hinni kezdett a végleges megsza-
betűs használatra a jiddis eredeti alapján dolgozta
badulásban. Elissa Bemporad kiváló könyvében (Becoming Soviet
ki az El Lissitzky névalakot, de időnként cirillikával is
Jews) azt elemzi, hogyan váltak az orosz zsidók szovjet zsidóvá.
használta. Ezen a néven lett világhíres, és nem kevéssé
Az eredmény kiábrándító. A konstruktivitáson belüli vitát is erősen
Moholy-Nagy László inspirálója. A 20-as évek első
befolyásolta a felforrósodott légkör. Mint említettem, a szuprema-
felében Liszickij megszakításokkal hosszabb időt töltött
tisták tárgynélküli világa új vallássá vált, és Malevics lett a hívek
Németországban, főleg avantgardista kiállításokat szer-
főpapja. Tatlin és Rodcsenkó viszont a társadalmi hasznosság, a
vezett, és dolgozott. Emellett együttműködött a berlini
közösségi feladat szempontjából adta meg az utilitárius alaphangot.
Milgroim (Gránátalma) nevű gyönyörű jiddis képzőmű-
Szerintük a modern művészek legfőbb hivatása, hogy a jövő
vészeti folyóirattal és ivrit (héber) nyelvű testvérlapjával,
mérnökei legyenek. Néhányan viszont unni kezdték az örökös haj-
amelynek a címe – Rimon – szintén gránátalmát jelent.
tépést. A Larionov–Goncsarova-házaspár Párizsba utazott az Orosz
D. Sterenberg és más avantgardisták is publikálták írása-
Balett kíséretében. Többé nem tértek vissza. Kandinszkij a német
ikat, műveiket a két folyóiratban.
Bauhausban vállalt tanári állást, majd haláláig Franciaországban

8 20
16 február–március
 dolgozott. A Pevsner fivéreknek is elegük lett a romló írókat. Sokkal jobban féltek az íróktól. Egyedül Gustav Kluciszról tudom,
légkörből, Antoine Pevsner Franciaországba ment, sokat hogy 1938-ban letartóztatták, és felesége semmiféle hírt nem kapott
köszönhetett neki később Vasarely. Testvéröccse, Naum felőle. Évtizedek múlva derült ki, hogy azonnal agyonlőtték.
Gabo előbb Angliában telepedett le, majd az Egyesült
Oroszország az 1915 utáni röpke 8–10 év alatt elképesztően sokat tett
Államokban futott be nagy karriert. Chagall is gyorsan
hozzá a világ képzőművészetéhez. Hiába tiporták el a nagy Utópiát,
elpályázott az eldurvuló Szovjetunióból.
hibába térdepeltették le a nyakon csípett avantgardistákat, a külföldre
Malevics diadalünnepet ült Lengyelországban és eljutott művek és a külföldre menekült alkotók munkássága új medret
Németországban, mégis visszatért. Vesztére. A ható- nyitott a nyugati világ képzőművészete számára, amihez azután Kassák,
ságok megvádolták, hogy a németeknek kémkedik, Kepes György és Moholy-Nagy művészete révén a magyarok is jelen-
és letartóztatták. Kiengedték azután, de hamarosan tősen hozzátették a magukét.
meghalt. Rodcsenkót és a szintén visszatért El Lisszickijt
A kiállítás kurátora, Gergely Mariann jól átgondoltan osztotta valós össze-
félreszorították. Megkeseredve haltak meg vagy magá-
függésű csoportokra az anyagot, ami nem volt könnyű feladat, miután
nyosan és elfeledve, mint Tatlin. A 37 éves Majakovszkij
számtalan ismeretlen mű került elő szinte a semmiből. A kurátor egy
öngyilkosságba menekült, de létezik olyan teória is,
nagyon beleillő elgondolással megsegítette a gyönyörű, de mégsem
hogy ügynökök lőtték le, búcsúlevele hamisítvány.
könnyen értelmezhető anyag befogadását. Vizuálisan jó ritmusban
A teória valószínűleg alaptalan, de a rettegés légkörét
korabeli filmek futnak több képernyőn, folyamatosan. A nagyszerű Dziga
árasztja. Sztálin leváltotta Lunacsarszkijt, és elküldte
Vertov (korábban David Kaufman) és öccse, Mihail Kaufman operatőr
messzire, nagykövetnek nevezte ki Madridba, azonban
harsány és lendületes művet készítettek 1926-ban, magyar címe: Előre,
állomáshelyére soha nem érkezett meg. Útközben
szovjet! A jóval kevésbé jelentős Eszfir Sub 1927-ben régi híradókat vágott
meghalt, rejtélyes körülmények között. Trockij nekro-
újra, így készített propagandafilmet a Romanov-dinasztia bukásáról. A film
lógjában azt írta róla: „Lunacsarszkij idegen test maradt
dokumentumértéke nagy, a keringőző fehérzubbonyos tisztek jelenete
a sorainkban”. Alig hét évvel később egy tűhegyes
akár Jancsó Miklóst is inspirálhatta. Brüsszelben minden idők 12 legjobb
acél jégcsákányt juttatott be Trockij agyába Ramón
filmje közé választották be az ukrán Alexander Dovzsenko 1930-as alko-
Mercader, Sztálin ügynöke. Az lett a valódi idegen test.
tását, címe: A föld. Natalja Goncsarova 1911-ben készítette a Kaszálók
Az 1924-es Velencei Biennále orosz pavilonjában főhe-
című képét (106x132 cm, olaj, vászon). A festmény és a film egymás
lyén függött Trockij állóalakos kubo-futurista portréja,
közelségében rímelnek, hatnak egymásra. Meglepetések azonban mindig
Jurij Annyenkov műve, az 1928-as Biennálén azonban
akadnak: Budapesten került elő hét szovjet rövidfilm, az egyiken Trockij.
már új szelek fújtak, tarolni kezdett a szocreál. A sztálini
A Tanácsköztársaság idején küldték hozzánk a filmeket, propagandacélból,
rémtettek egyik csúcsa az ún. Meggyilkolt költők éjsza-
a bukás után lefoglalták és archiválták, így maradhattak fenn.
kája. Titkos pert követően 1952. augusztus 12-én éjszaka
tizenhárom értelmiségit végeztek ki a Lubjankában. A tisztaszívű orosz avantgárd korszakának disszonáns szovjet záróköve
A halálos ítéletek kihirdetése után a tizennegyedik közismert. A moszkvai Lenin-mauzóleum épületét Alekszej Scsuszev
vádlott kómába esett, abba halt bele, így őt nem tervezte 1930-ban. A gránitból és márványból emelt sírépítmény egy
tudták agyonlőni. Sokuk könyvét, verseskötetét Chagall, óbabiloni zikkurat és az avantgárd ebédjéről megmaradt, odakozmált
Liszickij és más avantgardista művész illusztrálta. konstruktív formaelemek zagyva keveréke. Földalatti mélyében a
Képzőművészeket jóval ritkábban végeztek ki, mint bebalzsamozott fáraó múmiája nyugszik, üvegkoporsóban. Kiállítási enteriőr
fotó: Berényi Zsuzsa

9 20
16 február–március

P. S Z A B Ó E R N Ő
GUS Z TAV K LUCIS Z :
Plakátterv: Szüntessük meg
országunkban a szénhiányt!, 1933,
színezett ezüstzselatin-nyomat,
10x7,5 cm, Galerie Priska Pasquer
(Köln) jóvoltából
ALEKSZANDER
RODCSENKO:
Kioszkterv,1919, gouache, papír,
51,5x34,5 cm, magántulajdon
Szerelem forradalom idején
Forradalmi időkben a szerelem is gyorsan kibontakozik.
Alig néhány hónapja ismerte egymást a két művésznö-
vendék, Alekszander Rodcsenko (1891–1956) és Varvara
Sztyepanova (1894–1958), már a közös életről szőttek
terveket, közös otthonról, amelyben minden olyan,
amilyen csak a legmerészebb művészi képzeletben
lehet, s amelybe nem hatolhat be a nagyvilág lármája,
erőszakossága vagy éppen közönye. Ahogyan az
akkor még a Kazanyi Művészeti Iskolában tanuló fiatal-
ember írta az időközben megismerkedésük városából
Moszkvába költözött, Konsztantyin Juon és I. Dugyin
rajz- és festőiskolájában és Ilja Maskov magániskolá-
jában tanuló lánynak, „fantasztikusan fogunk élni, ugye,
10
Az orosz avantgárd művészpárjai
Kunstforum, Bécs, 2016. I. 31-ig
fotó: © Galerie Priska Pasquer, Köln © Bildrecht, Wien, 2015, HUNGART © 2016
Naguatta? Különleges módon élünk majd. A valóságot álommá
változtatjuk, és az álmot valósággá… Saját világunkban élünk majd,
ahol rajtunk kívül senki nem lesz”.
Nos, az álmok bizonyosan megmaradtak, csak éppen a külvilágot
fotó: © A. Rodtschenko & W. Stepanowa Archiv Kunstwerk: © Bildrecht, Wien, 2015, HUNGART © 2016
nem sikerült kirekeszteni a saját életükből. De nem is akarták
immár. A két fiatal művész lázasan vetette bele magát a forradalom
utáni évek művészeti életébe, Rodcsenko minden területen kiválót
alkotott, vezető szerepet vállalt a művészeti élet átszervezésében,
minden jelentős kiállításon ott volt – amíg csak lehetett. Akárcsak
Sztyepanova, míg azonban a feleség még a 30-as években is vezető
lapok szerkesztője és tervező grafikusa maradhatott, férje művé-
szete akkoriban már nem jelenhetett meg a nyilvánosság előtt.
Közös munkájuk, amely a 20-as években a többi között filmdísz-
letek és jelmezek tervezésében nyilvánult meg, már csak a textildi-
zájnra szorítkozhatott. Életművének gazdagsága csak halála után
vált nyilvánvalóvá, ahogyan közös tevékenységük különös értékei is
csak akkor lettek köztudottak.
A többi között éppen egy bécsi kiállításnak köszönhetően, amelyet
1991-ben rendeztek a MAK-ban (Österreichisches Museum für
Angewandte Kunst), amely a moszkvai Puskin Múzeummal együtt-
működve megrendezte közös emlékkiállításukat Egyetlen célunk a
20
16 február–március
jövő címmel. Bécs számára később is fontos tájékozó- és Kandinszkij forma- és
dási pontot jelentett a szovjet-orosz avantgárd művé- színkompozíciói mellett
szete, pontosabban jelentett már korábban is, hiszen az absztrakt művészet
az emlékezetes budapesti kiállítást a MAK-kal együtt- harmadik erős tartóoszlopát
működve rendezték meg a Műcsarnokban 1987-ben. jelentették. Olga Rozanova
Mintha csak az idők változását érezték volna meg (1886–1918) vizuális költé-
Budapesten is a nagyszabású Művészet és forradalom szete és szuprematista vari-

fotó: © A. Rodtschenko & W. Stepanowa Archiv, HUNGART © 2016

című tárlat anyagának bemutatásával! Ha így is volt, ációi a költő férjjel, Alekszej
arról nyilvánosan nem sok szó esett, hiszen ahogyan Krucsonihhal (1886–1968)
a katalógusban olvashatjuk, a tárlatra az úgynevezett szoros együttműködésben
nagy októberi szocialista forradalom hetvenedik évfor- születtek. Nem mellesleg a
dulója tiszteletére került sor. férj (Malevics, Hlebnyikov
és Matyusin társaságában)
A bécsi kiállításváltozat katalógusából természetesen
egyik alkotója volt az orosz
hiányzott az inkriminált mondat, az azonban bizo-
avantgárd egyik kulcsmű-
nyos, hogy a következőkben a budapestinél nagyobb
vének, a Pofon a közízlésnek
figyelmet fordítottak az orosz avantgárd értékeire.
című futurista operának.
A Wien Museum 1999-ben például Chagall, Kandinszkij
Emblematikus alkotás az
és… címmel a Puskin Múzeum rajzainak és akvarellje-
ugyancsak korszakhatárt VARVAR A SZ T YEPANOVA :
inek bemutatásával tisztelgett az „orosz kísérlet” előtt. Rodcsenko-karikatúra, 1922,
jelentő kiállítás, az 5x5=25, című 1921-es seregszemle katalógu- tusrajz, 23,5x18 cm,
Egy évvel korábban a Kunstforum a szentpétervári magántulajdon
sában szereplő mű, Alekszandr Vesznyin (1883–1959) munkája
Állami Orosz Múzeummal együttműködve rendezte
is, amely azt is jól érzékelteti, ahogyan a fiatalon elhunyt feleség,
meg a Vörös az orosz művészetben című bemutatót,
Ljubov Popova (1889–1924) színházi és textiltervezői munkássága
amely ugyan a 15. századi ikonfestészetig visszanyúlva
is, hogy az orosz avantgárd művészete nem ismerte a határokat
mutatta be a vörös szín domináns szerepét az orosz
műfajok, művészeti ágak, az élet és a művészet között. GUS Z TAV K LUCIS Z :
festészetben, de természetesen elsősorban a 20. század Rádióközvetítés, Lenin beszél,
1922, tus és ceruzarajz,
első két évtizedére koncentrált. Azokra az évekre, Talán csak az álmok körül nem volt rendben valami.
26,4x17,1 cm,
amelyekben az El Liszickij-i Vörös ékkel üsd a fehéret! Legalábbis ezt sejteti a legfiatalabb „álompár”, Valentyina Staatliche Tretjakow- Galerie,
Moszkva
felkiáltás szabta meg a teendőt a művészet és az élet Kulagina (1902–1987) és
számára egyaránt. Most majdnem egyszerre újabb Gusztav Klucisz (lettül:
két jelentős kiállítást kínált, kínál Bécs a 20. század Klutsis) (1895–1938) törté-
elejének orosz avantgárd művészetével kapcsolatban. nete. Villámgyorsan felívelő
Az Albertina Chagalltól Malevicsig címmel százharminc pályájuk, grafikai elemekkel
alkotás bemutatásával tekinti át a század első három kombinált fotómontázsaik
évtizedének történéseit (február 26. – június 26.), azzal a fogadtatása fényes jövőt
céllal, hogy a homogén orosz avantgárdról, annak line- jósolt nekik a sztálini biro-
áris, egydimenziós fejlődésvonaláról alkotott leegyszerű- dalomban, melynek sikereit
fotó: © Staatliche Tretjakow- Galerie, Moszkva, Kunstwerk: © Bildrecht, Wien, 2015, HUNGART © 2016

sített kép helyét egy összetettebbel váltsa fel. A modern plakátjaikkal annyiszor
nyugati művészek századforduló körül jelentkező megénekelték, dicsőítették.
hatása, a neoprimitivizmus, a kubo-futurizmus, a szup- Ám 1938. január 17-én
rematizmus éppen úgy megjelenik ezen a kiállításon, az éppen a New York-i
mint azon a másikon, amelyet szintén a Kunstforumban világkiállítást előkészítő,
láthattunk 2015. október 14. és 2016. január 31. között utazni készülő Kluciszt
Szerelem a forradalom idején (Liebe in Zeiten der letartóztatták. Kulaginának
Revolution) címmel az orosz avantgárd többé vagy sohasem mondták meg, mi
kevésbé ismert művészpárjainak az alkotásaiból. történt a férjével, egészen
haláláig azt hitte, hogy
Rodcsenko és Sztyepanova mellett az előbbi csoportba
szívrohamban halt meg a
tartozik Natalja Goncsarova (1881–1962) és Mihail
börtönben. Csak 1989-ben,
Larionov (1881–1964), akiknek útja a Párizsban megis-
két évvel a halála után derí-
mert impresszionista, posztimpresszionista irányza-
tették ki, hogy nem sokkal
tokon, a neoprimitivizmuson keresztül vezetett az
letartóztatása után Sztálin
avantgárd felé. Larionov 1912-ben mutatta be első
parancsára kivégezték.
rayonista képeit, amelyek Malevics szuprematizmusa

11 20
16 február–március
 Rjazanytól Krasznojarszkig
Felfedezésre érdemes avantgárd művek
orosz vidéki múzeumokban
PATAKI GÁBOR

A jekatyerinburgi (idősebbeknek: Ivanovo ,

Szverdlovszk) múzeum impozáns orosz- Művészeti Múzeum
szovjet avantgárd anyagát szemlélve bizo-
A Moszkvától észak-keletre
nyára sok látogatóban felmerül a kérdés:
fekvő egykori textil-
miként tehetett szert ez az uráli, Moszkvához
ipari centrum, az „orosz
és Szentpétervárhoz nem túl közel eső
Manchester” avantgárd

HUNGART © 2016
nagyváros múzeuma ilyen komoly gyűjte-
kollekciójából feltétlenül
ményre? A válasz elsősorban a Lunacsarszkij
ki kell emelni Malevics
vezette Közművelődési Népbiztosság
Szuprematista kompozícióját
HUNGART © 2016

(Narkomprosz), pontosabban annak képző-

(1916), Rodcsenko és felesége,
művészeti részlege (Narkomprosz-Izo)
Sztyepanova műveit, Rozanova Treff bubiját (1916) és Színkompozícióját
környékén keresendő, melynek a hőskor-
(1917), valamint a szovjet-orosz „forradalmi porcelánok” gyűjteményét.
szakban olyan munkatársai voltak, mint
GONCSAROVA:
Fahordó paraszt, 1910, Tatlin, Malevics, Kandinszkij és Rodcsenko. Nemcsak propa-
Krasznodar
Kazany , a Tatár Köztársaság Állami Művészeti Múzeuma
gandavonatokkal, plakátokkal, ROSZTA-ablakokkal kívánták
T A T L I N : Önarckép, A város jelentőségéhez képest nem túl nagy számú az avantgárd
terjeszteni a kultúrát, hanem műalkotások vásárlásával,
1910-es évek eleje, olaj, kollekció, de azért itt is őriznek egy szép Kandinszkij Improvizációt
vászon, Kosztroma s különböző múzeumokba való eljuttatásával is. 1920-ra
(1913), néhány fontos művet Larionovtól és Goncsarovától (például Táj
már több ezer kép és szobor gyűlt össze erre a célra, s az
vonattal, 1913 k.), jó Lentulovokat (például Nő gitárral, 1913 k.).
ország különböző gyűjteményeiben őrzött modern/avant-
gárd anyagnak ez az egyik legfontosabb forrása.
Kosztroma , Múzeum-Műemlékegyüttes
A szocreál fordulat után persze a raktárak mélyére A Volga felső folyása mentén fekvő, a Romanovokat a cári trónra repítő
süllyedtek ezek a művek, de legalább nem semmisítették város múzeuma azon kivételek közé tartozik, ahol a 20-as évek elején
meg őket, s a 70-es, 80-as évek fordulójától felerősödő összegyűjtött anyag jó része elkallódott. A megmaradtak közül kiemelkedik
LENTULOV: nemzetközi érdeklődés lassan kicsalta őket a depókból. Tatlin 10-es évek eleji önarcképe, Rozanov Sörivó című 1914-es kubo-futu-
Táj vörös házzal, 1917 k., Most ezekből válogatunk, a teljesség igénye nélkül.
olaj, vászon, 103x98 cm, rista műve, valamint az alig ismert V. Bart izgalmas Kettős önarcképe (1911).
Szamara

VESZNYIN: Irkutszk , Krasznodar, F. A. Kovalenko Művészeti Múzeum

Síktanulmány 1917,
olaj, vászon, 76x53,5 cm,
V. P. Szukacsev Területi Művészeti Múzeum
A dél-oroszországi, kubányi város múzeuma különösen gazdag kollek-
Szamara
Csak két érdekesség a kollekcióból: a futurista Burljuk ciót őriz a Gyagilev és az Orosz Balett részére készített díszlettervekből
ROZANOVA: Groszhoz és a német dadaistákhoz mérhető kíméletlen
Repülőgép, 1916, olaj, vászon, (tbk. Golovin, Rerrich, Benois). Sok alkotás képviseli a Káró Bubi csoport
118x101 cm, Szamara abszurditással festette meg nagyapja portréját (1910). tagjait (Falk, Lentulov, Kuprin, Koncsalovszkij) is. Kiemelkedik az anyagból
E K S Z T E R : Színkonstrukció, Popova „arcképe” viszont architektonikus jellegű mértani Goncsarova Fahordó parasztja és Larionov Falusi fürdőzők című képe.
1921, Szaratov
formák összessége (Portré, 1916).

12 20
16 február–március
Krasznojarszk ,
Szurikov Művészeti Múzeum
A Magyarországnál huszonháromszor
nagyobb kelet-szibériai terület központi
múzeumában őrzik többek között
HUNGART © 2016
Kandinszkij 209-es sorszámot viselő könnyed
Improvizációját és Malevics Zongorán játszó nő
című festményét.
Nyizsnyij Tagil , Városi Művészeti Múzeum
Az Ural keleti oldalán fekvő, a világ legnagyobb tank-
gyártó üzemét magának tudó város képtárában is
őriznek néhány avantgárd művet, így Alekszandra
Ekszter Mozgás a felületen című korai konstruktivista
művét (1916–18), Rozanova Kompozícióját vagy Borisz
Ender konstruktivista Liebknecht-portréját.
Omszk , Vrubel Művészeti Múzeum
A nyugat-szibériai nagyváros kollekciójából érdemes
kiemelni Javlenszkij kilenc, még Oroszországban szüle-
tett művét, Kandinszkij murnaui tájképét, Goncsarova
nagyszabású Aratását (1911) és a kevésbé ismert Pável
Manszurov Szuprematista
kompozícióját (1918).
Perm , Állami
Művészeti Galéria
Az Ural európai perem-
vidékén, a Káma partján
fekvő város gyűjteménye
remek darabokat őriz a
Káró Bubi tagjaitól (Falk,
Koncsalovszkij). Igazi különlegessége azonban a kubo-
futurizmus speciális orosz leágazásához, a lucsizmushoz
(„fényizmus”) köthető néhány mű (Goncsarova s a
külföldön kevésbé ismert Sevcsenko, Csekrigin, Palmov
alkotásai). De vannak itt szuprematisták (Kljunkov) és
konstruktivisták (Rodcsenko) is.
Rjazany , I. P. Pozsalosztin Művészeti Múzeum
A Moszkvától dél-keletre fekvő város képtárában is van
néhány kiemelkedő mű. A preavantgárd Kék Rózsa és
Káró Bubi csoport művészei mellett itt őrzik David Burljuk
Nő tükörrel című izgalmas futurista kollázsfestményét
és Kandinszkij 1915 körül készült Absztrakt akvarelljét,
Lentulov 1917-es Nők gyümölcsökkel című diptichonját.
Szamara , Területi Művészeti Múzeum
A szovjet időkben Kujbisev nevét viselő milliós Volga-
menti város múzeumában külön részleget kapott az
orosz avantgárd. A „szelídebb” képek között találhatjuk
Lentulov Táj vörös házzal (1917) című művét, mellette
13
HUNGART © 2016
a korai síkkonstruktivizmus egyik kiemelkedő
korai példáját, Rozanova Repülőgépét (1916)
vagy Vesznyin Síktanulmányát (1917). Malevics
Élet a nagyvendéglőben című kubo-futurista
képét sokáig egy „Ismeretlen vityebszki
mesternek” tulajdonították, csak a röntgen-
vizsgálatokkal felfedezett aláírás tette bizo-
nyossá az attribúciót.
Szaratov, Ragyiscsev Múzeum
D . B U R L J U K : Nő tükörrel,
A Volga melletti város gyűjteménye, olaj, vászon, bársony, csipke,
Oroszország első, a széles publikum előtt megnyílt múzeuma (1885) tükörcserép, 37,8x57,5 cm,
Rjazany
külön részlegében több mint 70 avantgárd művet őriz. Köztük
G O N C S A R O V A : Táj vonattal,
Lentulov nyolc festményét, Kandinszkij és Chagall rajzait, Tatlin 1913 k., Kazany
akvarelljét (A kínai és a tengerész), Malevics egy korai, még szeces- JAVLENSZKIJ:
sziós városképét és a Négy négyzet (1915) című végsőkig szublimált Csendélet tarka terítővel,
1909, olaj, karton, Omszk
szuprematista főművét. Az ismertebb nevek (Ekszter, Sztyepanova)
mellett olyan felfedezésre érdemes alkotók is szerepelnek a
kollekcióban, mint a kubo-futurista Pesztyel, Zagoszkin, Cigerszon,
Poljakov vagy a proletkultos Bogdanov harcostársa, Jusztickij.
Uljanovszk , A. A. Plasztov Területi Művészeti Múzeum
L E N T U L O V : Nő gitárral,
Lenin szülővárosában, az egykori Szimbirszkben a szinte „kötelező” 1913 k. Kazany
Goncsarova–Larionov-művek mellett érdemes kiemelni Rozanova
Játékkártya-sorozatának Pikk dáma című darabját vagy Malevics
tanítványának, Menykovnak a saját maga által „érzelmes szuprema-
tista” felfogásként aposztrofált műveit (például Újság, 1918).
Vlagyikavkaz , Tuganov Művészeti Múzeum
A kaukázusi, észak-oszét főváros inkább a csecsen háborúból
ismert, de jó tudni, hogy egy jelentős szecessziós kollekció
R O Z A N O V A : Pikk dáma, 1915,
mellett itt őrzik Larionov Pulykakakas című korai főművét. Uljanovszk
L E N T U L O V : Maljutyin portréja,
S ahogy azt oroszul mondják: i tak dalse… 1918, Szaratov
20
16 február–március
 Álommunkák, új mitológiák Beszélgetés a jekatyerinburgi székhelyű
UVG ar t galler y vezetőjével Budapesten
EGED DALMA
Tavaly nyáron nyitott új galériát a jekatyerinburgi
székhelyű UVG art gallery Budapesten, a Falk Miksa
utcában. A galéria művészeti vezetőjét, Marina
Alvitrt kérdeztük arról, hogy milyennek látja az Ural
Vision Galéria szerepét a budapesti műkereskedelmi
szférában, és hogyan értékelné az elmúlt fél évet.
M A R I N A A L V I T R : Az UVG egyik legfontosabb célja,
hogy dialógust hozzon létre az orosz és a magyar, illetve
a közép-európai művészek munkái között. A galéria
keresi a lehetőséget a kulturális együttműködésre
Magyarország, Oroszország és tágabb értelemben
Az UVG art gallery Közép-Európa alkotóival. Többféle médiummal szere-
belső tere, Budapest
tünk dolgozni, és nagyon fontos számunkra a bemuta-
tott művek esztétikai és konceptuális minősége.
Lars Schwander dán fotográfus január 28-án
nyílt tárlata már a galéria ötödik kiállítása.
Mondana pár szót arról, hogy milyen irányvo-
nalat követtek az eddigi kiállításokkal?
M . A . : Az első kiállításunk, a Szépség és szigor,
egyidőben került bemutatásra az Abszolút szépség
– Szentpétervári új akadémizmus című tárlattal, melyet a
Ludwig Múzeummal közösen szerveztünk. Ekkor csak
14
orosz művészek munkáit mutattuk be. A két kiállítás koncepciója
az volt, hogy míg a Ludwig Múzeumban a szentpétervári új akadé-
mizmus emblematikus művészei állítottak ki, addig itt a galériában
az irányzathoz köthető fiatalabb nemzedék mutatkozott be. A cél
az volt, hogy érzékeltessük, miként viszi tovább, hogyan használja a
következő festőgeneráció az új akadémizmust.
Terveznek még hasonló együttműködést a Ludwig Múzeummal?
M . A . : A jövőben elképzelhetőnek tartjuk, de jelenleg nincs
semmilyen konkrét elképzelés. Nyitottak vagyunk az együttmű-
ködésre. De visszatérve az eddigi tárlatainkra, az ezt követő Új
Mitológia című kiállításunk Olga
Tobrelucnak, az új akadémizmus
egyik jelentősebb alakjának
retrospektív fotókiállítása
volt, amely egy tárlatsorozat
utolsó kiállításaként korábban
már több múzeumban, így a
moszkvai Modern Művészetek
Múzeumában, a római
VISIVA Múzeumban vagy a
rovinji Zavičajni Muzejben is
látható volt. A kiállítás másik
fotó: Miklósy Krisztián – az UVG art gallery jóvoltából
érdekessége, hogy a tárlatot
Arkagyij Ippolitov, az Ermitázs
egyik legnevesebb kurátora
rendezte. Ezután következett
az Új Akadémizmus – Abszolút
szépség Post Scriptum kiállítás,
amely a ludwigos tárlat lezáró
eseménye volt. Itt a korábban
a múzeumban látható neves
művek közül válogattunk, és ezeket egészítettük ki a már említett
fiatalabb generáció munkáival.
A Post Scriptum után egy kicsit másféle irányban indultunk, azt
is mondhatjuk, hogy a Dream Works – Álommunkák című kiállítás
egyfajta továbblépés számunkra az új akadémizmus irányzatától.
Ezen a tárlaton fiatal moszkvai konceptualista művészekkel dolgoz-
tunk együtt, s elképzelésünk az álom mibenlétének kutatása volt.
Be akartuk mutatni, hogy hogyan jelennek meg különböző témák
egymást követő generációk művészetében, hogyan dolgozzák fel
és viszik tovább a fiatal művészek egy nagy előd – jelen esetben
Pavel Pepperstein orosz konceptualista művész – munkásságát.
20
16 február–március
 Továbbra is nyitottak vagyunk az olyan műfajokra, mint
a performansz: a megnyitó előtt például a tárlat kurá-
tora, Szása Karpova és a csoport egyik művésze, Matvej
Szegal rítusokat hajtottak végre a kiállított képekkel,
majd a galériában töltötték az éjszakát. Az ezt követő
reggelen a művész megfestette közös álmukat.
Az eddigi tárlatokhoz képest miben hoz újat a jelenlegi?
M . A . : Azt mondhatjuk, hogy a mostani kiállítás
ugyancsak fordulópont. A január 28-án nyílt Belső
reflexió című tárlattal még messzebb kerültünk az orosz
művészettől, most egy elismert európai fotográfus, Lars
Schwander több mint ötven műve látható nálunk.
A jövőben terveznek tárlatot nyitni magyar
művészek munkáiból is?
M . A . : Már a budapesti galéria megnyitása előtt is
dolgoztunk magyar művészekkel. 2014-ben például
Asztalos Zsolt önálló kiállítással szerepelt jekatyerin-
burgi galériánkban. Koncepciónk nemcsak az volt,
fotó: Miklósy Krisztián – az UVG art gallery jóvoltából
hogy Budapestre hozzuk a fiatal orosz művészek
munkáit, hanem hogy közép-európaiak alkotásait is
bemutassuk Oroszországban. Nyitottak vagyunk a
fiatal, főleg kelet-európai alkotókkal való együttmű-
ködésre, és a közeljövőben egészen biztosan magyar
művészek munkáit is be fogjuk mutatni itt, a budapesti
galériában is. Még nem tudok semmi biztosat mondani
a következő tárlatról, de azt elmondhatom, hogy most
éppen egy orosz és egy magyar művész grafikáit
bemutató kiállítását tervezzük.
15
Hogyan figyelnek fel egyik-másik, még isme-
retlen művész munkáira?
M . A . : Elég hosszas keresés előzi meg a tényleges együtt-
működést. Szeretnénk, ha galériánk egyik fő profilja a fiatal
feltörekvő művészek felkarolása lenne, ezért is fektetünk
nagy hangsúlyt a legfrissebb generáció bemutatására.
Emellett különböző vásárokon találkozunk először a művé-
szekkel, de más alkotók ajánlásaira is nagyon odafigyelünk.
2015-ben az UVG art gallery már szere-
pelt az Art Marketen. Más európai vásá-
rokon is megjelentek?
M . A . : Most, hogy a budapesti galériával úgymond
bekerültünk az európai műkereskedelmi miliőbe,
sokkal több lehetőségünk van megjelenni a különböző
európai vásárokon. Igen, az Art Market mellett már a
tavaly is részt vettünk például a viennacontemporaryn,
a Cosmoskow-n vagy az Art Cologne-on. Még nincs
végleges tervünk, de az biztos, hogy ezeken a vásá-
rokon ismét szeretnénk részt venni.
UVG art gallery Budapest
Szeretnének a jövőben Nyugat-Európa felé is terjeszkedni?
M . A . : Persze, gondolkodunk más nyugat-európai nagy-
városokban is, de egyelőre itt Budapesten szeretnék jobban
megvetni a lábunkat. Most erre a galériára koncentrálunk, és az
eddigi tapasztalataink alapján elég optimisták vagyunk. Mikor
megnyitottunk, teljesen ismeretlenek voltunk Közép-Európában,
de mára azt látjuk, hogy a budapesti közönség egyre nyitot-
tabb felénk. Ha mégis meg kellene nevezni nyugat-európiai
városokat, akkor azt mondanám, hogy számunkra Bécs és
Düsseldorf lenne a legmegfelelőbb.
20
16 február–március
A semmi nyomában

Egy nem létező festmény Francis Bacon Budapesten

LAJTA GÁBOR

Francis Bacon-festményt ritkán láthatunk illusztrációként láttam, ám ott a címe: Triptichon, 1981-82, bal
Magyarországon. 1987-ben a Műcsarnokban A 80-as oldali tábla. Tovább kutatva felfedezem azon a videón, amelyik
évek brit festészete és szobrászata című kiállításon fő az El Kazovszkij-kiállítás rendezésén készült („Francis Bacon
helyen szerepelt a Mozduló alak című kétméteres vász- festménye megérkezett a galériába”), s amelyen Rényi András, a
nával, s ha jól emlékszem, a 70-es években, ugyancsak kiállítás kurátora büszkén mutatja be, immár mint egy „háromré-
a Műcsarnokban, egy csoportos tárlaton is feltűnt szes nagy triptichon bal oldali tábláját”. Bár furcsállom, hogy egy
FRANCIS BACON: kockaszobába zárt figurájával. Több alka-
Triptichon (bal oldali tábla?), lomról nem tudok. Épp ezért szenzációnak
1981-82, olaj, vászon,
198x147,5 cm számíthat, hogy a Nemzeti Galéria El
Kazovszkij-életműkiállításának egyik lesö-
tétített termében, oldalfalon, spotfénnyel
kiemelve, vastag laparannyal borított
üvegezett keretben váratlanul elénk tárult
egy Bacon-kép, akárcsak egy előre be nem
jelentett, magas rangú vendég.

Ritka szereplése ellenére Baconről

aránylag sok publikáció jelent meg a
magyar művészeti szakirodalomban, s
még többször hivatkoztak rá, valamint a
képzőművészekre is komoly hatást gyako-
rolt évtizedek óta. El Kazovszkij sem tért ki
hatása elől, s noha ő nem követte látvá-
nyosan formavilágát, annál elementári-
sabban érintette meg személyében, olyan
húsbavágóan közelinek érezte magához
az angol festő emberi és alkotói habitusát.
fotó: Magyar Nemzeti Galéria, © The Estate of Francis Bacon. All rights reserved. DACS 2016, HUNGART

A kiállítás szervezői azért kértek kölcsön

egy eredeti Bacon-művet, hogy reprezen-
tálják ezt az alkotói rokonságot.

A magyar-orosz festőművész életműtár-

latán vendégeskedő 198x147,5 centimé-
teres Bacon-kép címe a falon és a kísérő-
füzetben egyszerűen: Triptichon. Valami
baj lehet a címmel, gondoltam a feliratot
böngészve, mert csak egyetlen képet látok
három helyett. A festmény, amely élénk
narancsvörös háttér előtt egy torzított
romboéderben lógó kopasztott csirkét
és összegyűrt újságpapírt ábrázol, vala-
honnan ismerősnek tűnik: a Francis Bacon
Incunabula (szerzői: Rebecca Daniels, Martin
Harrison, 2009) című könyvben szöveg közti

16 20
16 február–március
triptichonból csak az egyik táblát hozzák el, szívesen
látnám a többit is, hiszen a triptichon három ugyan,
de mégis egy egész, elhessegettem az elégedetlen-
ségemet, hiszen így is nagy dolog, meg ezúttal bizo-
nyára inkább szimbolikus értéke s nem első sorban
esztétikai jellegzetességei okán választottak ki egy
Bacon-művet a magyar festő kiállítására.
A helyzet azonban bonyolultabb. Az említett triptichon
ugyanis nem létezik. Sőt: a bal oldali tábla „sem létezik”.
Ez egy „megsemmisített kép”. De ne szaladjunk előre.
Csak módszeresen, ahogy Columbo szokott nyomozni.
Az interneten a mű egy helyütt bukkan csak fel, s a
címe ezúttal: Triptych November 1981 – January 1982
(left panel), oil, pastel and transfer lettering on canvas,
17
198x147.5 cm, private collection, the Estate of Francis Bacon. Tehát
ezúttal is „left panel”, vagyis bal tábla. A festményt a Francis Bacon
Alapítvány 2014 januárjában kiállításra adta kölcsön a Tate Modern
múzeumnak, s az adatok innen származnak. De vajon hol maradt
a triptichon többi része? A bal szárny mintha az ismeretlenségből
bukkant volna fel, és semmi sem utal a kép előéletére. Honnan
került elő? Semmit sem tudunk róla. Hogyan találjuk meg a
nyomát? Két útjelzőnk lehet: az évszám és a narancs szín. 1981
körül Bacon minden korábbinál kiterjedtebben kezdte használni
kedvenc kadmiumnarancs színét, porpasztellel dúsítva az olaj-
festéket, hogy ezáltal még ragyogóbb hatást érjen el. Párizsban
és Madridban a nagy Bacon-retrospektíveken láttam ezekből a
narancshátteres képeiből jó párat. A Pompidou Központ 1996-os
Bacon-katalógusát lapozva az egyik narancsszínű kép (Tanulmány
az emberi testről, 1982) kísérőszövegében meglepően érdekes
20
16 február–március
 közlésre bukkanok: „Eredetileg ez a festmény középső
táblája volt egy nagy triptichonnak, melyet a művész
1982. január 28-án fejezett be”, és „a kép egy fotódo-
kumentáción látható volt”. A triptichon, amelyet a
Marlborough Galériában még annak az évnek a tava-
szán be is mutattak, „mindkét oldalsó tábláján geomet-
rikus konstrukcióba foglalt, kopasztott baromfit és
összegyűrt újságpapírt ábrázolt. Az időközben megsem-
misített bal oldali táblán egy felfüggesztett szárnyas
volt látható, amelyre vörös nyíl mutatott. A jobb oldali
táblán, amely (valószínűleg a triptichon feldarabolása
után) Tanulmány az Eumenidákhoz címet kapta, a
baromfi átváltozott valami másféle lénnyé…”
Megvan hát az „időközben megsemmisített”
budapesti kép! A bal oldali tábla a kopasztott
Francis Bacon csirkével. De ha megsemmisült volna, akkor
rekonstruált műterme,
Hugh Lane Gallery, Dublin mégis, mi az, amit látunk? Az említett kataló-
gusban még idéznek abból a levélből, melyet
Francis Bacon a Pompidou Központnak küldött
a korábbi triptichon középső táblájával össze-
függésben (a festményt a múzeum megvásá-
rolta): „Az volt az érzésem – írja Bacon –, hogy a
középső tábla jobban működik egyedül, és nincs
18
szükség az oldalsó képekre. A bal oldali tábla megsemmisí-
tésre került. A jobb oldali, ahogy hallottam, egy New York-i
magángyűjteményben található.”
Bacon nagy képmegsemmisítő hírében állt. Nem dühében pusztított,
hanem gondos mérlegelés után hasogatta a munka közben vakvá-
gányra futott vásznakat éppúgy, mint a mások számára olykor már
befejezettnek tetsző, kész műveket. Ennek magyarázata legfőképpen
az, hogy az alapozatlan vászon, amelyre festett, nem teszi lehetővé
a folyamatos továbbfestést és javítást, sőt a lekaparást sem, amely
az alapozott vásznon minden nehézség nélkül elvégezhető. A másik
ok pedig az, hogy Bacon önmaga legszigorúbb kritikusa volt. A kis
vásznakból, portrékból saját kezűleg vágta ki az arcot, a kétszer másfél
méteres képeket általában segítséggel apríttatta, majd a hulladékot el
is kellett égetni. Barátja, John Edwards egy alkalommal húsz nagymé-
retű, teljesen befejezettnek látszó festményt semmisített meg a festő
fotó: Perry Ogden, HUNGART © 2016
utasítására. A külső támogatás talán növelte is Bacon elszántságát,
hiszen nem könnyű művelet ez, s nem elsősorban fizikailag, hanem
lelkileg nehéz; aki alkotóként tett már ilyet, tudhatja.
Bacon hulladéktelepre emlékeztető műterme egyébként a pusztí-
táshoz illő helynek látszik. A 20. század második felének sztárfestője
Londonban egy 4x6 méteres koszlott műteremben dolgozott,
korhely életét pedig az „aranyozott szennycsatorna lakójaként”,
20
16 február–március
ahogy önmagáról kedélyesen beszélt, ugyanitt élte,
több milliós bankbetéteivel együtt, a szoba-konyhás,
fürdőszoba nélküli garzonban.
Egy alkalommal a ház körül kisegítő mindenesét hívta el
késő este a kocsmába, ahol iszogatott, s nehéz elhatá-
rozásra jutva hazaküldte a feladattal: semmisítse meg a
két nagy méretű, egészalakos portré közül a bal oldalit.
A mindenes jóbarát el is végezte egy Stanley-késsel a
piszkos munkát, s nyugovóra tért, mígnem hajnalban
üvöltő telefonhang verte fel: „Nem azt vágtad szét,
amelyiket kellett volna, te szerencsétlen!” Kiderült, hogy
különbözőképpen értelmezték a balt és a jobbot.
Visszatérve a Budapesten kiállított képhez, immár
a szövegek ismeretében joggal kérdezhetjük: ha ez
az a kép, amiről szó esett, akkor Bacon vajon hazu-
dott, netán megtévesztették, vagy pedig mégsem
az a kép az? Levelet írtam a Bacon Alapítványnak,
mondanák meg, ha tudják.
Az alapítványtól még aznap érkezett e-mail Martin
Harrison művészettörténész szavait tolmácsolta:
„Az említett műnek nagyon összetett a története…
A triptichont valóban szétszedték, azonban annak elle-
nére, hogy Bacon máshogy nyilatkozott a levelében, a
bal oldali szárny – ahogy Ön is látta – nem semmisült
meg. A ’megsemmisítés’ szó Bacon számára meglehe-
tősen képlékeny kifejezés volt, hasonlóan az ’elhagyott’
szóhoz: mindkettő kifejezés további kutatást kíván.”
Érteni vélem az eufemisztikus szavakat. „Összetett”,
„képlékeny”, „további kutatást kíván”. Vagyis sok minden
történhetett. „Fű alatt” eladta a művész, vagy elaján-
dékozta, eldugta, valakire rábízta, ellopták tőle, egy
másikat semmisítettek meg helyette… – mindegy
volna, és mégsem az, legalábbis az alkotó szemszö-
géből, míg élt, nem lett volna teljesen mindegy.
Tudunk arról az esetről, amikor Bacon még az 50-es
években sikerületlen vásznaiból egy fiatal festőnek
ajándékozott néhányat, hogy fessen rájuk, majd a vász-
nakat ellopták, s amikor később Baconként értékesíteni
próbálták valamelyiket, ötvenezer fontért (ma több
százezer, ha nem millió) ő maga vásárolta vissza, majd
szétvágta, és a kukába dobta. Tehát nem mindegy.
A Bacon Alapítvány levele így zárul: „A műről további
információk, származás és kiállítási előzmények a
2016. április 28-án megjelenő Francis Bacon: Catalogue
Raisonné-ban találhatók.” Talán megtudjuk majd, mi
történt a képpel, talán nem.
1964-ben, amikor az eleddig egyetlen teljes életmű-
katalógus megjelent Baconről, a szerzők, John
Rothenstein és Ronald Alley arra panaszkodtak,
19
hogy Francis Bacon nehéz ember, s nem működik együtt velük
megfelelően. Netán az volt a baj, hogy a festő nem járult hozzá
megtagadott, eldobott, elhagyott képeinek felkutatásához és
legalizálásához?
Természetesen szó sincs arról, hogy mindig az alkotó lenne a
legjobb bíró saját műveit illetően. Gondoljunk csak Manet-re, aki
rendre kisebb darabokat vágott ki nagy kompozícióiból, melyeknek
egy része halála után a fészerben a farakás alatt végezte, miután
a családtagok még kisebb darabokra vágták őket. Degas mentett
meg néhány töredéket és kasírozta új vászonra, ahogy ma a múze-
umban láthatjuk például a Miksa császár kivégzésének egyik válto-
zatán. Mellesleg Baconnek épp ez a Manet volt az egyik kedvenc
képe a National Galleryben, igaz, éppen azért, mert töredék.
A művek sorsa akár az embereké.
Összegezve „Bacon-triptichonunk” eddigi történetét: a rövidéletű
középső tábla önálló képként Párizsban, a Pompidou Központban
látható; a jobb oldali szárny, amelyet annak idején Bacon, tőle
igencsak szokatlanul, átfestett, módosított, eddig még nem került
a nyilvánosság elé, ha egyáltalán megvan még; a bal oldali tábla,
amiről a művész azt állította, hogy megsemmisítette, mint tudjuk,
Budapesten vendégeskedett az elmúlt néhány hónapban.
Zárásként azonban talán ideje elmondanom, milyennek is látom
ezt a képet. Ha nem tudnám, hogy oldaltábla, akkor talán csak
annyit éreznék, hogy szerényebb mű, mint a Baconök általában,
így viszont a visszafogottságot betudom az oldaltábla jellegnek,
mert a bal oldali képszárnyak általában előkészítik a középsőt
vagy rezonálnak rá. Ami a képen kissé furcsán s talán gyengítően
is hat, az a szinte naturálisan ábrázolt csirke, amely némileg kilóg
a kép egészéből, nem a kompozíció miatt, mert abban a helyén
van, hanem azért, mert a kép többi részéhez, az organikus, szinte
antropomorfizált újságpapírhoz vagy az abszurd ketrechez képest
a realitás más fokán áll. Ám mindezek a kifogások egy reproduk-
ciót nézve jogosabbak lehetnek, míg az eredeti előtt állva az
elégedetlenségünk csökkenhet, mert a lépték, a méret teljesen
megváltoztatja a kép egészének sugárzását. A formák ugyan vala-
mivel elaprózottabbak, mint Bacon szokásos monumentális formái,
azonban a kiterjedt narancsszín sugárzása tökéletes. A festő egész
pályája során kifogástalanul érezte a méret, a lépték szerepét, s
tudta, hogy a színhang a formától és a mérettől nem független.
Klausztrofóbiás műtermének szorításában kénytelen-tudatosan
emberléptékűre szabta képeit, saját testéhez, fizikai teréhez
igazítva alakította ki a képek arányait, s „a szigorúan rendezett
káosz”, amit a vásznon létrehozni kívánt, kiszabadulva a műtermi
fogságból, folyamatosan ontja vissza a beléje sűrített energiát.
És akkor még nem beszéltünk a kiegészítő színek mesterien redu-
kált, végletesen finomított felhordásáról, vagy arról, ahogy a nyers
vászon faktúráját és színét kihasználva a hírhedten „brutális festő” a
legapróbb nüanszokat is képes érzékeltetni.
Minden Bacon-festmény különleges élmény, még egy furcsa sorsú
„visszavont” képe is. Azt hiszem, erre Kazovszkij is rábólintana.
20
16 február–március
Crea tor

Nyugtalan természet vagyok…

Beszélgetés Szilvitzky Margittal 85. születésnapja okán
FITZ PÉTER

Szilvitzky Margit pályafutása műfajaiban rendkívülien

sokszínű, a kortárs textilművészet meghatározó alakja,
mind műveivel, mind pedig elméleti tevékenységével;
hosszú időn át az Iparművészeti Főiskola, majd egyetem
tanára és professzora. Könyvek szerzője, papírmunkák,

fotó: Berényi Zsuzsa

könyvmunkák alkotója, a soft art egyik fontos hazai
előfutára, grafikus és festő.

mert amikor az ember nagyon sokféle dolgot csinál úgy, hogy

kísérletezés és nem tanulás nyomán hoz létre eredményeket, akkor
maga a folyamat is egyfajta tanulásnak, iskolának számít.

A textilről ma már nem szeretek túl sokat beszélni, mert napja-

inkig túl sokszor volt szó a „textil aranykoráról”. Arról a mintegy
tíz évről beszélünk mindig, amelynek az egyik csúcspontja
valószínűleg a Plusz-mínusz gobelin című biennálé volt 1980-ban.
Tulajdonképpen a gobelinesek jöttek ki a legjobban ebből a
fejlődési folyamatból. Korábban festők tervezték a kárpitokat, de
ebben az időben már a textilesek maguk szőtték a gobelineket,
s minden kreativitásukat mozgósították, megújították a technikát
(a sűrű felvetések, a különböző vastagságú fonalak beleszövése, a
legkülönbözőbb anyagok, mint a papír vagy éppen a filmszalag
gyapjúval való kombinálása). Mire elérkeztünk a 80-as évekhez,
már kicsit önállóbb hangot ütött meg a gobelin.

Margit, maga soha nem készített szövött műveket. Nagyon

fotó: Berényi Zsuzsa

határozott, geometrikus művek fűződnek a nevéhez.

S Z . M . : A 60-as évek végétől a 70-esek végéig tartó időszak

nagyon izgalmas és mozgalmas volt. Talán még egy kicsit később

Három területről szeretnék kérdezni, először a is, hiszen egyéni kiállításokon lehetett szerepelni, sőt nemzetközi
S ZILV IT ZK Y M ARG IT:
Kihajtogatott kép – L 3., 2008, textilművekről, azután az oktatásról és elméleti kiállításokon is be lehetett mutatni a munkákat, lehetett utazni.
akril, dobozkarton, 20x20 cm
tevékenységéről, harmadszor pedig a festészeti, a Számomra a legtöbbet a szimpozionok, beszélgetések adták. Az a
rajzi, a grafikai, tehát az úgynevezett képzőművé- szeretet, amivel például Szombathelyen fogadtak minket, igen
szeti aktivitásáról. Nagyon izgalmas az a vonat-
fontos volt. Reggel hat órakor találkoztunk a Déli pályaudvaron, már
kozás is, hogy ez a sokféle tevékenység hogyan
a hosszú utazáson remek beszélgetések bontakoztak ki a művészek
kapcsolódott össze pályafutása során…
és a művészettörténészek között.
S Z I L V I T Z K Y M A R G I T : Sokszor felmerül bennem
Valóban páratlan egybeesés volt, hogy egy viszonylag fiatal, de
is, hogy miért történt mindez így… eléggé nyugha-
már a pályakezdésen túl levő művészcsoporthoz kapcsolódott
tatlan természet vagyok, és egy idő után félek attól is, egy fiatal művészettörténészekből álló társaság, s ebből remek
hogy sematikussá, megszokottá válik, amit csinálok. munkakapcsolat alakult ki.
Ha nagyon mélyen benne van egy témában az ember,
S Z . M . : Igen, volt olyan alkalom, amikor tíz művészettörténész
azt folytatja, még jobban kibontja, s kialakul valamiféle
is velünk volt Forgács Évától Gyetvai Ágiig, Hajdu Istvántól Beke
rutin is, bár az én munkáimra ez nem annyira jellemző,
Lászlóig. Aztán ott volt Bán András és maga is.

20 20
16 február–március
 Nagymaroson az alkotóházban arról beszélgettünk, hogy kevés ez
a sálfestés kategóriájú tevékenység – félreértés ne legyen, nagyon
sok munka volt, ez nem panasz egy ruhatervező részéről, hiszen a
hiánygazdaság miatt óriási igény volt a munkánkra. Nem is kellett
megalkudni sem különösen, mert szinte minden tervet elfogadtak
és megcsináltak, amit szerettünk volna. Az Iparművészeti Vállalat jó
fotó: Berényi Zsuzsa

háttér volt, biztosította a megélhetést. De úgy éreztük, hogy valami

több kell és máshogyan kell csinálni. Ekkor jött ez a 68-as kiállítás
S Z ILV I T Z K Y M ARG IT:
az Ernst Múzeumban, amit Frank János rendezett. Ő el volt ragad- Színátló, 2015,
tatva a Textil Falkép 68 című kiállítás felhozatalától, s innen számí- acril, vászon, 100x130 cm

Engem Bán András csalt el 1977-ben, azt
mondta, hogy ami fontos ma a kortárs művé-
szetben, az Velemben történik, jöjjek oda.
Ugyanezt fogalmazta meg Németh Lajos, aki
1978-ban a Folyamatok elnevezésű biennálén
valami olyasmit mondott, hogy ami ma a képző-
művészetben történik, nem olyan korszakalkotó,
mint ami a textilművészet területén zajlik.
tódik a textil aranykora. Ez mai szemmel persze nagyon különös,
ha megnézem a katalógust, alig értem már, de akkor rendkívül
fontosnak és korszakalkotónak tűnő változásokat mutatott be.
Ebben a kiállítási anyagban benne volt még minden hagyo-
mány, hiszen nem lehet rögtön gyökeres változást teremteni,
de ekkor kezdtünk el valóban beszélgetni arról, hogy mi is a

S Z . M . : Valahogy szeren-
csések voltak a körülmények,
volt Szombathelyen egy
kitűnő tanácselnök, Gonda
György, aki fantasztikusan
támogatta ezt a dolgot,
a biennálét és Velemet is.
Búzás Árpád és Attalai Gábor
tárgyaltak vele, s mindvégig
sokat segített.

Számomra akkor is a legér-

dekesebb az, hogy Szilvitzky
Margit szigorú, konstruktív
műveket hozott létre,
textilből. Nyilván a hajto-
gatás, a nyitott folyamatok
kezelése teremtette meg ezt
a lehetőséget.
fotó: Berényi Zsuzsa

S Z . M . : A pop art nyomán

igen nagy szabadság alakult
ki a különféle anyagok hasz-
nálatában, merészen lehetett
a legkülönfélébb anyagokhoz nyúlni. Ezt először a
60-as évek elején tapasztaltuk meg, amikor egy öttagú
textiles delegáció Lengyelországba utazott – ez nagy
dolog volt akkor. A lengyelek sokkal nyitottabbak
voltak, például működött náluk a Projekt című folyó-
irat, ami művészeti – irodalmi, színházi, építészeti – és
mindenféle témákban fontos forrásunk volt akkoriban.
Elmentünk különböző textiles műhelyekbe, akkor
még Abakanowicz is szőtt, de számos olyan kísérletet
láttunk, ami új volt számunkra. Valahogy összeadódott
bennünk ez a sokféle anyaghasználat és kísérlet tapasz-
talata, és ez hozta létre a „robbanást”. Emlékszem rá,
hogy Szenes Zsuzsival, Szabó Mariannal, Németh Évával
S Z ILV I T Z K Y M ARG IT:
textil, ha nem képet akarunk létrehozni, akkor milyen lehető- Siena emléke, 2008,
akril, vászon, 70x100 cm
ségek rejlenek ebben az anyagban. Emlékszem egy éjszakára,
Szenes Zsuzsiéknál a Virágárok utcában, ahol Attalai Gáborral
hármasban összeállítottunk egy nagyon hosszú listát, egy dekla-
rációt, hogy a textil milyen szerepet tölt be. Kijelöltük a szük-
séges feladatsorokat, a pólyától a rostokig, a szálaktól a nemezig
minden lehetőséget sorba raktunk. Aztán ezt a nagy feladat-
listát megvitattuk a textilszakosztállyal is, s lassan aztán ebből
megszülettek a biennálék. Természetesen nem mindenki értett
egyet, mindig voltak ellenzők – ez volt az a korszak, amikor a
Lektorátustól kezdve sokfelől beleszóltak még a dolgokba. Volt
zsűri, és kezdetben elég keményen vitatkozni kellett, hogy a
szokatlan dolgok is bekerülhessenek a válogatásba.

21 20
16 február–március

S ZILV IT ZK Y M ARG IT:
Hajtogatott szalag ezüstszállal,
1977, varrott vászon, 20x20 cm
S ZILV IT ZK Y M ARG IT:
Kihajtogatott kép – Ovál No. 2.,
2008, akril, dobozkarton,
28,5x34 cm
forma, nagy asszociatív tartalma van,
attól függően, hogy milyen geomet-
rikus környezetbe kerül, mást és mást
tud jelenteni. Ha felteszek valamit a
vászonra, a papírra vagy bármilyen
anyagra, akár a kihajtogatott dobozra,
az már meg is határozza, hogy a kép
hogyan fog elrendeződni. Az egyik
elemet a másikhoz való viszonyához
ítélem meg, az arányok egymáshoz
való kapcsolata szinte szükségszerű, és
addig alakítom, festem át, amíg nem
lesz az arány az én belső igényemnek
megfelelő. Ez a belső igény biztos
biológiai, fizikai vagy akár iskolázott-
sággal összefüggő képesség, a gondo-
latainkkal, életvitelünkkel kapcsolatos
adottság. A kreativitás, a létezés és
a világ egyenlítőjén van az, amit
az ember csinál. És akkor abszolút
mindegy, hogy az textil vagy rajz, fest-
mény vagy könyvmunka.
A rajz számomra elég fontos dolog,
állítólag elég jól rajzolok, ezt már főis-
fotó: Berényi Zsuzsa
kolás koromban is megállapították,
de ez a festményeimben viszonylag
kevéssé jön elő. Szigligeten szoktunk
Nekem ez egy termékeny és nagyon jó időszak volt, ráta- nyaralni, s az a környezet télen-
láltam a kemény, fehér vászonra, elkezdtem levasalni az nyáron arra sarkalja az embert, hogy rajzoljon. Ez nem megjele-
élet, kinyitottam az összehajtott anyagot, s ekkor valami nítés, valami fontosnak a megragadása pár vonallal. A festésnél
gyönyörű vonal és fény-árnyék jelent meg! Ekkor jöttem nem ez az improvizáció a fontos. Ott a belülről jövő formák,
rá, hogy a vonal nemcsak ceruza és vonalzó, hanem viszonylatok és a festék maga, ami mindent meghatároz. A festék
nagyon sok formában meg tud jelenni. Sok ilyen kísér- sűrűsége, a színe, ahogy kijön a tubusból; az igazi színérték a
letet csináltam, éleket vasaltam, kereszteztem. Ezt még legkisebb foltban is ott van. A nézőnek is bele kell illeszkednie
megelőzte a Négyzet megtalálása, ahol egy amorf papír- a festő világába, meg kell találnia, meg kell értenie azokat a
lapot kezdtem el hajtogatni: a sorozat végére egy négyzet formákat, amiket jelekként tud értékelni. Nem verbálisan, hanem
születik a hajtogatás nyomán. Számomra szinte filozófiai saját érzetein keresztül juthat el a megértéshez. Ez a folyamat izga-
jelentőségű gondolat volt, hogy nem kell nekem körző tott, rendkívül kíváncsi voltam, hogy ezt az állapotot hogyan lehet
és vonalzó, hogy ki tudjam hajtogatni, bontani a négy- elérni, festői eszközökkel megteremteni.
zetet. Megvan annak a belső szabálya, hogy hogyan lehet
négyzetet előidézni, létrehozni. Attól kezdve a négyzet
nekem ikonszerű formává vált, és azóta is majdnem
minden munkámban megjelenik valamilyen pozícióban.
Ugyanilyen jelentőségű számomra az egyenes vonal is és
az ebből alkotható forma. Mindig szerettem a munkáimban
– és ez a festményekre is érvényes – a rendteremtést,
hogy ne csak véletlenszerűen legyen ott valami, miközben
elismerem a véletlen rendkívüli szerepét is, de mindig arra
törekedtem, hogy belső harmóniát, belső rendet teremtsek.
fotó: Berényi Zsuzsa
Nagyon sok mindent csináltam az évek folyamán, de
az alapformáim azonosak voltak: a vonal, a négyzet és
mostanában nagyon érdekel az ovál. Az ovál izgalmas
22 20
16 február–március
1986-ban rendezték a Laufer című
kiállítást a Műcsarnokban (nagy-
méretű, egyforma fajta vásznakra
festettek), akkor kezdtem el komo-
lyan festeni, bele kellett komponálni
a kapott vászon anyagát a műbe.
Két kis vázlatomat csináltam meg
nagyban. Perneczky Gézától kaptam
egy orosz avantgárd katalógust,
abban szerepelt Rozanovának egy
kollázsreprodukciója, s meg voltam
döbbenve, mert képén ugyanúgy
volt elhelyezve két négyzet, mint az
enyémen. Én textilből készítettem el
a nagyon hasonló kompozíciót, de
pontosan lehetett látni, hogy milyen
azonos arányokban gondolkozunk.
Az orosz avantgárd megismerése
esetemben nagyban Körner Évához
is fűződik. Ott voltam egy zebegényi
művésztelepen tartott előadásán,
együtt utaztunk haza, ő hívta fel a
figyelmemet az orosz avantgárdra.
Elsősorban a gondolkodásmód
fotó: Berényi Zsuzsa

tetszett, hogy teljesen horizon-

tális áttekintéssel tudtak a világra
gondolni, amiben minden benne
volt: hímzés, ruha, építészet és művé-
szet együtt. Akkor én már a főiskolán
tanítottam, és ezt az átfogó szemléletet, a jól tervezett
dolgok fontosságát nagyra értékeltem. Körnertől sokat
tanultam, rendkívül széles skálán gondolkodott, és
nagyon inspiratív volt a munkám végiggondolásában is.
Talán azt is mondhatom, hogy ekkortól született meg az
az elhatározásom, hogy mindig tovább kell lépni, akár
más műfajokhoz is.
Nagyon hosszan tanított. S Z ILV I T Z K Y M ARG IT:
Átlendülés, 2015,
acril, vászon, 100x100 cm
S Z . M . : Igen, a 60-as évek elejétől. Pogány Frigyes engem
szemelt ki arra, hogy a képzőművészet és az iparművészet
közötti kapcsolatot szorosabbá tegyem. Nagyon bántotta, hogy
nem volt elég korszerű az oktatás az Iparművészeti Főiskolán, a
különféle ágazatok között nem volt szoros a kapcsolat, az építé-
szet, a formatervezés, a textil és a többi szak között kevés volt az
átjárás. Nyilván voltak történeti előzmények, Wiener Werkstätte,

A farmertől az ünneplőig című könyvem 1980 táján Gödöllő, Bauhaus vagy a finnek – az ő példájuk alapján akarta

jelent meg, az egy élénk időszak volt, Körner Éva a megteremteni a műfajok összhangját. Kezdetben ez nagyon

Corvinától kért meg, hogy írjam meg. Ismertem ezeket nehéz volt számomra, így a természeti elemek tanulmányozá-

a textiles lányokat. Mindenki saját műhelyt csinált, sára koncentráltam elsősorban.

remek dolgokat hoztak létre, és mindent el is tudtak Jó fiatalokkal dolgozni, nyitottak és igen kreatívak, s számos
adni, mert hiánygazdaság volt, és minden design komoly tehetséggel találkoztam oktatási pályám során. Sajnos az
ritkaságnak számított. Nem mentek el gyárba tervezni, is előfordul, hogy aztán a csillogó tehetségek elhalványodnak – az
pedig akkor még voltak textilgyárak. élet, a megélhetés, a körülmények okán.

Itt van a falon az Air Mail című kollázsom. Egy
barátnőm küldött egy documenta-katalógust légipos-
tával, és a csomag kartondoboza olyan gyönyörűen
volt hajtogatva, rajta az air mail-felirattal és a docu-
menta pecsétjével, hogy azonnal csinálnom kellett
vele egy művet. A véletlen a kezembe tett valamit,
amit érdemes volt átformálni. Máig nagyon szeretem.
És az ilyenek vittek mindig tovább.
Aztán fokozatosan a formák és a rendszerek kerültek előtérbe –
vonal, sík, struktúra, faktúra, tér –, és szép lassan megszilárdultak az
alapok. Ez már a 70-es évek közepén párhuzamosan zajlott, például
a Velemi Alkotóműhely kísérleti tevékenységével. Az ott dolgozók
jó része már a főiskolán részt vett az ilyen típusú stúdiumokban,
Pauli Anna, Lovas Ilona, Nagy Judit, Szabó Verona és Kelecsényi
Csilla mind a velemi műhely fontos szereplői lettek. Az oktatás és a
későbbi alkotómunka kölcsönösen hatottak egymásra.

23 20
16 február–március
 Revitalizálás
Beszélgetés Beke Lászlóval,
a kiállítás koncepciójának kidolgozójával
Érmezei Zoltán tárlata kapcsán
Ludwig Múzeum – Kor társ Művészeti Múzeum, 2016. II. 5. – III. 27.
PATAKI GÁBOR

Nagyon sokat foglalkozol mostanában az ún.
„posztművészettel”, és ha jól tudom, Érmezei Zoltán
az elsők egyike volt, aki magát egyfajta „posztkép-
zőművészként” tételezte fel. Mindez az egybeesés a
véletlen műve?
B E K E L Á S Z L Ó : Amikor megtaláltam azokat a doku-
mentumokat, melyekben deklarálja azt, hogy ő posztmű-
vészeti síkon kíván dolgozni, akkor nagyon meglepődtem.
Utánanéztem: akkor már, ha más nem, de a posztmodern
fogalma ismert volt, léteztek posztkonceptuális kiállítások
is. De ahogy Zoli, aki végső soron nem volt igazán auto-
didakta, hanem – bárkivel is dolgozott együtt – szuverén
gondolkodó, így kisakkozta magának ezt, az fantasztikus.
A koncepciójában még az is benne van, hogy azért kell
egy művészet utáni periódus, mert olyan korban élünk,
ahol tulajdonképpen minden hanyatlik, nincsen semmi,
de ezt a korszakot neki túl kell élnie.
Beszél arról is, hogy a művészet az élet egyik
nehezen elkülöníthető része. Tulajdonképpen szere-
tett volna eltávolodni a művészettől, szeretett volna
háttérbe vonulni, észrevétlennek, eltűntnek lenni, és
ez bizonyos értelemben sikerült is, mert valóban csak
egy kisebb-szűkebb körben volt ismert, s tényleg
É R M E Z E I Z O LTÁ N : nem volt benne a fősodorban. Ez is tudatos döntés,
Feltárás, installáció, részlet tudatos stratégiai megfontolás volt a részéről?
B . L . : A kérdés az, hogy mi a kezdet. Megjelenik egy fiatalember,
aki tele van tettvággyal, és be akar kapcsolódni a művészet fő vona-
lába, ami akkoriban mindenekelőtt az avantgárdot és azon belül is
a konceptuális művészetet, a mail artot jelentette. Többek között
hozzám is fordult ilyen ügyekben, de neki akkor már volt egy hatá-
rozott életprogramja, és annak kereste a megvalósulását. De még
ezelőtt jelentkezett a színház világában, ott akart tenni valamit, és
képzőművészeti szakkörökben is közreműködött néhány évig – tehát
már gimnazista korában elkötelezte magát a művészet mellett.
Rajzolt, szénrajzokat készített, csendéleteket festett…
B . L . : Igen, de erről utólag alig lehet tudni valamit.
Tulajdonképpen nem is tudom pontosan, hogyan ismertem
meg. Úgy emlékszem, hogy először mail art levelekkel kezdett
bombázni engem, de akkor még nem igazán tudtam, hogy kiről
van szó, aztán felbukkant Pauer Gyulánál. Talán abban vagyok
„bűnös”, hogy amikor 1991-ben meghalt, akkor a munkásságáról
szóló első számvetésemben azt találtam mondani, hogy ő „segítő
művész” volt. Sokat segített Pauer Gyulának, de az egész Altorjai
Sándorral kezdődött, akihez Erdély Miklós küldte. Ebbe a „megren-
delői körbe” Megyik János is beletartozott, és a végén az egész a
Rauschenbergerrel való együttműködésben csúcsosodott ki. Ez
bizonyos értelemben megnehezíti a rekonstrukciót, mert hogyan
lehet valaki kitűnő művész, ha mindig háttérben van? Állandóan

fotó: Berényi Zsuzsa

24 20
16 február–március
 lagos analógiákon, a gipszből készült pop artos öntvényeken. Ez
az életmű egy hatalmas ív, de ezt egy olyan szellemi ívnek tartom
elsősorban, amelyben az élet a végén összeér a művészettel.

Szőke Anikó az 1990-es kiállítás katalógusába írott tanulmá-

nyában megpendítette, hogy a konceptuális művészetben eleve
van valamiféle vonzódás, nyitott átjáró a transzcendencia felé,
elég itt Sol LeWittre, Kawarára, Kosuthra gondolni. Érmezei

fotó: Berényi Zsuzsa

azt kell bizonyítani, hogy önállóan is fantasztikus
műveket hozott létre, és még inkább: fantasztikus
gondolatokat írt le a papírra.
első ismertebb művészeti megnyilvánulásai (a fiktív halálhír,
a csepeli gyárban észrevétlenül megrendezett kiállítás, a
fényképek, feljegyzések) talán még csak csírájukban rejtik
magukban a transzcendenciát, de ahogy leírtad, ez egy út, ez BEKE LÁSZLÓ
egy fejlődés volt a transzcendencia elfogadása, megismerése
felé. Vagy már mindez eleve benne rejlett a különböző megkö-
zelítésekben? Lehet úgy interpretálni az életművet, hogy művé-
szete valamilyen szempontból az Istenhez vezető út lett volna?

Még egy kérdés erejéig térjünk vissza

erre az általad pontosan megfogalma-
zott „segítő művész” szerepkörre. Nekem
egy kicsit a középkori céhek céhlegényei
jutottak eszembe, bár talán van egy
fontos különbség. Ebben az esetben nem
annyira mester-tanítvány viszonyról
van szó, hanem a szó szoros értelmében
vett segédről, segítőről, háttérbe vonuló
munkatársról. Ha jól értem, elsősorban
nem tanulni akart tőlük, hanem
dolgozni szeretett volna velük.

B . L . : Akár azt is felelhetném, hogy

igen, de azért ez bonyolultabb dolog.
Hadd hivatkozzak ezzel kapcsolatban
Thomas Mertonra, a 20. század nagy
katolikus bölcselőjére, misztikusára. Azért
mondom ezt Zolival kapcsolatban, mert
ő elsősorban nem művészeti sikerekre
törekedett, hanem szellemi fejlődésre.
fotó: Berényi Zsuzsa

Ahogy Thomas Merton is már fiatalon

kiváló költő és filozófus volt, az irodalom
és a középkori filozófia szakértője. Mindez
azonban nem elégítette ki, továbblépett,
és trappista szerzetes lett. Nagy megle-
petésére azonban visszaparancsolták a rendből, hogy
fordítson misztikusokat. Munkássága példa arra, hogy
miként lehet összeegyeztetni a kontemplativitást, a
remetei magányt a világ dolgaival való törődéssel és
a művészettel. Volt egy olyan énje is Zolinak, hogy
miközben kereste az útját, úgy csinált, mint mi, bölcsé-
szek a magunk idején. Szabad idejében könyvtárba járt,
listát készített magának a fontos könyvekről, és elkezdte
olvasni azokat. Filozófiát, pszichológiát, teológiát,
művészetelméletet, esztétikát. Önképzéssel jutott el
egy olyan szellemi szintre, amely egyrészt beízelődött
a neoavantgárd művészek szellemi érdeklődésébe,
másfelől azonban messze maga mögött hagyta őket.
Amikor az élete vége felé korpuszokat csinált – rend-
kívül tudatosan –, akkor már messze túl volt a látszó-
B . L . : Erre direkt módon hadd ne válaszoljak! Mindenesetre É R M E Z E I Z O LTÁ N :
Tükörkép, 1990-1991,
ennél a pontnál felmerülhet a művészettörténész szerepe, fele- olaj, vászon, 140x180 cm
lőssége is, ahogy azoké is, akik most élnek. Nagyon fontos, hogy
Anikó még frissiben leírta az utolsó pillanatban azt a gyárkiállítást,
hiszen arról szinte senki sem tudott. Talán három-négy embernek
beszélhetett róla Zoli, de a „közönség” ebből semmit nem vett
észre. Jellemző módon tulajdonképpen nem létező dolgokat
deklarált kiállításnak meg koncertnek… Az megint más kérdés,
hogy ez nagyon beleillik a korba. Most a gondos művészettörté-
nészek összeszedik az összes ilyen elhallgatási kísérletet, ravasz
ötletet, törekvést, melyet utólag művészeti akciónak nyilvání-
tanak, pedig annak idején észre se vettünk. Megint egy analógia,
amiről szerintem Zoli már tudhatott: Erdély Miklósnak az 56-os
tevékenysége, amit ő 25 évvel később kiáltott ki művészetnek
vagy például Joseph Beuys születése, amiről 40 évvel később azt
mondta, hogy ez volt az első akciója.

25 20
16 február–március

É R M E Z E I Z O LTÁ N
P. É . R .Y. P U C I :
A nagyon festett Dráva-part, 1986,
olaj, vászon, 180x360 cm és
Háromórás Dráva-parti festmény,
1986, olaj, vászon, 180x360 cm
A kérdésedre pedig azt válaszolom, hogy mivel olyan
világban élünk, ahol a közvélemény és a művészetről
gondolkodók igen nagy többsége megpróbálja szekula-
rizálni a művészetet, én senkit sem akarok befolyásolni.
Nézze meg a látogató a kiállítást, olvassa el a katalógust, a
kutatók kutassák végig az életművet, és azután döntsenek.
Nagyon sok mindenről lehetne ennek kapcsán
beszélni, például a fiktív művész, P.É.R.Y Puci neve alatt
készült drávai tájképekről, a Rauschenberger Jánossal
közös tükörrajzolásokról, az önlenyomatokról és a
bemozdult szobrokról, a fiziognómiai tanulmányokról,
a Feltárás „leleteiről”, s persze a korpuszokról s utolsó
akciójáról 1990-ben a Lajos utcában. Most mégis az
„Egészről” szeretnélek kérdezni, arról az életműről,
melyről még mindig elég keveset lehet tudni. Az interjú
előtt említetted nekem például a naplóit, melyeket
megtaláltál, s régóta olvasod őket.
B . L . : Tekintélyes az a papírmennyiség, ami
tevékenysége nyomán fennmaradt. Ha nem is
mérhető köbméterekben, de úgy saccolom, hogy
ezren felüli önálló lapról, céduláról van szó, azon
26
kívül hosszabb írásokról, füzetekről, dossziékról és egyebekről.
Ezek segítségével „sapienti sat” alapon sok minden kideríthető.
Igen ám, csak jön a kutatónak vagy az archiváriusnak a dilem-
mája: eszméletlenül sokat olvasgattam ezeket a cédulákat
és papírokat, és most már kezdem otthon érezni magam a
hagyatékban, de még mindig nagyon messze vagyok attól,
hogy bizonyos összefüggéseket felismerjek. Most szembe-
sültem egy egyáltalán nem holt anyaggal. A céduláinak igen
nagy része olvasmányélményekre adott reflexió, de tele igen
kreatív gondolatokkal. Úgy gondolom, hogy csupán ebből
az anyagból akár egy teljes értékű kiállítást lehetne csinálni,
ennek amúgy a divat is kedvezne. Gondolj olyan kiállításokra,
mint 2002-ben a Pompidou Központban Roland Barthes
bemutatója, aki nem is művész volt, hanem filozófus, és kiál-
lított a céduláival dokumentálták azt, hogy hogyan gondol-
kodik. Vagy Bob Wilsonnak a Louvre-ban 2013-ban nyílt Élő
szobák című installációegyüttese, ahol a saját gyűjtését, saját
gondolatait, csecsebecséit, tárgyait rakta ki egy olyan kontex-
tusba a Louvre királyi kápolnájában, hogy maga az életmű, az
életív magasztaltatott fel a kiállítás segítségével.
Érmezei céduláit lapozva időnként azt érzem, hogy itt bizony
műalkotások vannak, ahol valójában kibontakozik valami
csodálatos szépségű gondolati struktúra. Lehet, hogy ez egy
konceptuális mű, lehet, hogy egy tervezet, de az is lehet,
hogy egy komplex életprojekt? Ha rigolyás lennék, szigorúan
művészettörténeti szempontból vagy kurátorként, mond-
hatnám azt, hogy ez nem tartozik bele a történetbe, csak
kiegészítés, háttérinformáció. De éppen azt gondolom, hogy
pontosan ennek a háttértörténetnek a bemutatása, sőt ennek
az anyagnak a felmagasztalása tudná megnyitni az emberek
szemét. Persze rögtön felmerül egy ellentmondás, hiszen hol
van az a néző, hol az a kiállításlátogató, aki hajlandó több órát
szentelni annak, hogy végigolvasson különféle papírokat?
Kissé ironikusan úgy is fogalmazhatnék, hogy kétféle pozí-
cióba jutottam el a másfél-két éves munka során. Egyfelől
fotó: Berényi Zsuzsa
20
16 február–március
fotó: Berényi Zsuzsa

„kívülállóként”, filológusként megpróbálom minél Tehát rekonstruálod valamilyen módon őt magadban? É R M E Z E I Z O LTÁ N :
Corpus – jobb lator, 1991,
jobban megismerni az életművet – nemcsak a gipsz, 210 cm,
B . L . : Hogy is fogalmazzak? Revitalizálni szeretném, és ugyan- Corpus – Elvégeztetett!
művészetét, hanem a háttértörténeteket is –,
akkor beszélgetni is akarok vele. Dialógusokat folytatok vele János evangéliuma 19.30, 1990,
másfelől igazából és hitelesen ezt csak úgy tudom gipsz, 200 cm,
anélkül, hogy spiritiszta lennék. Ezt egy lehetséges kutatói magatar- Corpus – bal lator, 1991,
megcsinálni, ha belehelyezem, beleérzem magam gipsz, 210 cm
tásnak tartom, azaz, hogy beleélem magam abba a személybe, aki
az ő helyzetébe.
ezeket csinálta. Pillanatnyilag ez a módszerem.

É R M E Z E I Z O LTÁ N -
RAUSCHENBERGER JÁNOS:
Kiterítés, gipszrelief, 1988,
107x141x20 cm
fotó: Berényi Zsuzsa

27 20
16 február–március

TOLNAY IMRE
ZÁBORSZKY GÁBOR:
Szűkülő tér, 1997,
fémbevonat,
üvegszállal erősített papír
Lassú, okos ragyogás
Záborszky Gábor: Fúgák / guida – risposta–repercussio
Ludwig Múzeum – Kor társ Művészeti Múzeum, 2016. I. 28. – II. 28.
Bár a tavasz felé tartunk, a címadó idézet Radnóti
Miklós Októbervégi hexameterekjéből származik. Azt
írja a költő, a napot „csak a lassú, okos ragyogás tartja
az égen, hogy le ne hulljon”, majd pedig, hogy „lassú,
okos vagyok én is e lassú, okos ragyogásban”. Valami
különös ragyogás jön Záborszky Gábor képeiből, melyek
28
olykor éppen a képiség határterületeit feszegetik rusztikus, sokszor
eszköztelen jellegükkel, szakrális atmoszférájukkal, plaszticitásukkal.
Míg e sorok íródnak, a felkelő nap országának hegyeiben már a
tavasz kezdetét emlegetik. Záborszky egy japán művész barátjával,
Jiro Okurával 1990 körüli levelezésében utalt a tavasz közeledtére,
így: „The Spring is coming, day by day”. A természetre hagyatkozó
távol-keleti alkotótárs egyébként nemcsak a várva
várt kikeletre, hanem az épp akkor közelgő hazai
rendszerváltásra is gondolt válaszában. A Ludwig
Múzeumban az utóbbi négy évtizede munkás-
ságát reprezentáló anyaggal szereplő Záborszky
műveinek építkezése a mostani tárlatcímmel-
alcímmel fémjelezve ugyanakkor valóban zenei.
Ha azonban műveit szemlélve a csendet és
az állandóságot engedjük megszólalni, akkor
közben a ragyogás kapja a főszerepet: valami
sötét, izzáson túli (vagy inneni) ragyogás és a
transzcendencia aranya, a mennyei Jeruzsálemé.1
[a megismételhetetlenség
lenyomatai]
Néhány évvel a Képzőművészeti Főiskola elvég-
zése után Záborszky kialakította érdeklődési terü-
letét, melyben fontos szerepet kapott a többféle
műfajra alapuló vizuális nyelvezet. A 70-es évek
közepének Magyarországán ez nem kis teljesít-
mény volt egy fiatal művész részéről.2 A világ
történéseire és saját érdeklődésének szellemi
territóriumaira két jelhagyási mód pillérére épít-
kezve reagált: a racionális redukció eszközeként
is értelmezhető geometriával és az emocionális
késztetéseket megjelenítő gesztussal, illetve ezek
szembesítésével. E két képi tényező mindmáig
művészete tengelyét jelenti, az ütköztetésük
teremtette kihívások és szunnyadó-ébredő
erők alakítják munkásságát a 80-as években
készült képein. Már jellemző ezekre a művekre
az a festészet határterületeit feszegető, grafikai,
fotográfiai és plasztikai elemekre egyaránt építő,
intermediálisnak is nevezhető szemlélet, mellyel
fotó: Berényi Zsuzsa
– a világ akkor legérvényesebb vizuális megnyil-
vánulásait is integrálva – személyes, egyéni
hangot szólaltat meg.
20
16 február–március
[föld-mesék]
Bár a narrativitás és főleg a képi
bőbeszédűség egyáltalán nem sajátja
Záborszky művészetének, miként a
romantikus-reflektív szemlélet sem,
a 80-as, 90-es évek táján több olyan
művet készít, melyek finom humorral,
jelképiséggel, a figuralitás és az
absztrakció határán egzisztálnak.
Miként egyik ekkori művének címe is
utal rá, föld-mesék ezek, szabálytalan
geometriába gyúrt, teremtetésükben,
evolúciójukban tetten ért, esendő
lényekkel (állatokkal).3 Az időszak
másik szegmensét képező munkái
pedig hommage-ok, személyes
emlékművek néhány Záborszky
számára fontos alkotóelőd előtt tisz-
telegve. Joseph Beuys-emlékműve
és El Grecónak címzett képtáblái egy
talán sosemvolt aranykort idéznek,
egy időpontot, a kairoszt, azaz a
kitüntetett pillanatot ragadják meg,
az Ahet Hufut, azaz Hufu (Kheopsz)
fényét, horizontját. Wehner Tibornál
jobban-szebben nem igazán tudnánk
fogalmazni: „Úgy ítélünk, hogy a
kopott arany ragyogásában és az üres
fehér tündöklésében mintha szer-
teszóródott, sohasem volt gazdag-
ságunk, illúziókká foszlott aurea
aetasunk tétova reményei öltenének
testet, pedig csak a megfoghatatlan
átmenet: a transzcendencia való-
sággá, a valóság transzcendenciává
alakulásának szerény tanúi vagyunk.”4

[misztérium-leplek]
Puhaságot sugárzó kicsi vagy monu-
mentális, önmagukba visszahajló
formák, aranylón vagy ezüstlőn
ragyogó fénykapuval a közepükön.
(Mindennapi) kenyerünk tésztájára is
emlékeztető, titkokat, misztériumot
őrző-csomagoló leplekként is olvas-
ható, intimitást és monumentalitást
fotó: Berényi Zsuzsa

egyaránt hordozó tárgyakat látunk. Hol

ünnepélyesen nyitottak és ragyogók,
hol pedig az enyészet, az idő anyaga-
ival-rétegeivel átitatottak. Záborszky
a 90-es évek második felében készült
papírmunkái Babilont, a Stonehenge- Z Á B O R S Z K Y G Á B O R : Álom az Etnán 3-4., 2005, vegyes technika

29 20
16 február–március

ZÁBORSZKY GÁBOR:
Noli me tangere circulos meos 2.,
2007, vegyes technika
Kiállítási enteriőr
[az Ő sara]
Igen, a Teremtő sara lehet az. De ehhez a sárhoz nyúl ő is, a sarat, az
anyagot, az agyagot ismerő és művé formáló, teremtésre „vetemedő”
művész is. A fentebb már említett képi szélsőértékek (geometria,
gesztus) mellett szellemi és érzéki énünket érinti, spirituális és mate-
riális entitásokat idéz meg. E keskeny mezsgyéről írja a bevezető-
jében a kiállítás rendezője, Fitz Péter, hogy „keskeny ösvényt használ,
az esztétizálás és a képi brutalitás határán jár folyamatosan. Durva
természeti anyagai és csillogó szépségű faktúrái kimért, különös
egyensúlyt képesek teremteni”. Teológiai közelítésben fogalmazva:
a relatívum küzd a teremtett anyaggal, s feszegeti a matéria és
önmaga határait, kapcsolatot keresve az abszolútum világával.
Záborszky képteremtő metódusát az anyag és a felület iránti tisz-
telet és alázat jellemzi, erre utal az is, hogy tanulmányokként neve-
sítette némely sorozatát. A Szent Ferenc – Tisztelet Zeffirellinek egy
korábban megkezdett, 2002-es győri retrospektív kiállításán már
részben szerepeltetett sorozatának folytatása, utalás az olasz film-
rendező 1972-es művére. Ugyanakkor a középkori szerzetes-szent
spirituális örökségét radikális tömörséggel interpretálja korunknak.
fotó: Berényi Zsuzsa
[sötét ragyogások]
A 2000-es évek elején Záborszky elkezdett színek és papírtáblák
kölcsönhatásával kísérletezni. Ez egyfelől radikális, másfelől klasszikus
et, a Távol-Keletet, kora középkori apszisokat vagy az őrségi
festői magatartás, miközben a színek használata, előhívása feletti
pajtákon besütő napot közrezáró személyes, szakrális
gyermeki öröm tovább tágította anyagrepertoárját: kőzúzalékok,
kapuk, kétdimenziós (?) dolmenek. „Megszállottan akar az
fémreszelékek kerültek a festékbe, és társultak eleinte papírtáblákkal,
arany- és ezüstlemez alkalmazásával olyan szituációt előál-
majd nagyméretű fotóprintekkel.7 Mélyből, sötétből fakadó ragyo-
lítani, amelyet személyesen vagy egy fotográfián látott: a
gások ezek, az égettségben szunnyadó fény engramjai, emléknyomai.
felkelő (lemenő?) Nap átsüt azon a bizonyos architektúrán,
A fény a sötétségben ébredő vágy szülötte, gondoljunk csak a fényt
amely lehet kapu, de lehet folyosó is” – írta róla Néray
kapott fotópapírra, a szén feketéje által hordozott izzásra, a római
Katalin akkoriban.5 De Záborszky kapui nem belépésre
villák közepének fénnyel teli átriumára, mely eredetileg a füstös,
hívnak, nem azt mondják, hogy „nyitva van az aranykapu,
fekete tűzhely, az ater helye volt. E sötét ragyogásokról írt és beszélt
csak bújjatok rajta”, hanem „csak” felnyitja szemünket, szem-
Földényi F. László is a megnyitójában8, és ezek az antikvitásban és a
besít fényt rejtő és feltáró kapuival, papírtárgyai tehát nem
középkorban egyaránt eredő utak és források nyíltak meg, öltöttek
perspektivikusak, hanem inkább csak frontálisak. Az ároni
testet Záborszky markáns földgeometriájában (Noli me tangere circulos
áldás leplei és ajtói sorjáznak előttünk: „Ragyogtassa rád
meos 1-2.), Tájékozódási pontjaiban és Műtermi mozgásaiban.
orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!”6
fotó: Berényi Zsuzsa
30 20
16 február–március
fotó: Berényi Zsuzsa

[személyes Bizánc, személyes Kelet] Lehet, hogy Záborszky korábbi, kisebb foglalatú bemutatkozásai, ZÁBORSZKY GÁBOR:
Képkapcsolás I., 1983,
intimebb, homogénebb, de sajátosabb atmoszférájú terekbe vitt poliészter, föld, fotóvászon
A művész saját alkímiájába avatta be a nézőt 2003-as
műegységei helyenként (pl. a Kiscelli Templomtérben) nagyobbat
veszprémi kiállításán9, későbbi sorozatain pedig valami
szóltak. Most viszont több és többféle ragyogást vonultatott fel és
felsőbb alkímia imaginációit láttatja és szembesíti.
társított egyidejűleg, ahogy egy 1992-es műve címében fogalmazott:
Mindenekelőtt egymással, fontos neki, hogy művei egymás
Több fényt adott. Fényben és sötétségben, sárban és aranyban merül
között is jól érezzék magukat (egymást). Az alkotói szembe-
és merít alá újra meg újra, hogy a beavatás egyre teljesebbé váljon.
sítés azonban akkor jó, ha radikális és összetett: Záborszky
Jegyzetek
a „fény-képeket” festői hordozón (vászon)nyomatként 1 Jelenések Könyve 21,10
megjelenítve, festői anyagfelületekkel társítja – a printek 2 in: Jade Niklai: Záborszky Gábor / Budapest, 2001
3 Hegyi Lóránd, 1998
mellett egek és földek (felhő- és sárélmények) anyagba 4 Wehner Tibor, 1998
dermedéseit látjuk, az immanensben rejtőző-szunnyadó 5 Néray Katalin, 1998
6 4 Móz, 6,25
transzcendens tartalmak imaginációit, Bizánctól a Távol- 7 Ébli Gábor, 2004
Keletig feszülő fényívek képpé rendeződését. 8 Földényi F. László megnyitóbeszéde, 2016. január 28.
9 Tolnay Imre: Áhítat sárban és aranyban. In: Új Művészet, 2003/11 Kiállítási enteriőr
fotó: Berényi Zsuzsa

31 20
16 február–március
 Kortárs művek a szakralitás
jegyében
Bondor Csilla és Menasági Péter Exit című kiállítása
Szent István-bazilika, Lovagterem, 2016. III. 11-ig
USZKAY TEKLA
Nagy potenciállal bíró kiállítóhely szerveződik a
Szent István-bazilika kupolatere mellett elhelyezkedő
úgynevezett Lovagteremben. A magas árkádokkal és
pillérekkel tagolt nyers téglafalak egy nagyobb teret és
több kisebb zugot ölelnek körbe, a természetes fény
BONDOR CSILLA: a tetőablakokon keresztül áramlik be. A kiállítóhely
Exit, 2014/15, installáció
(video loop, asztal, terítő, pohár, voltaképpen egy átjáró, a kupolatér előcsarnoka, ahol
vegyes technika), a panorámára vágyó látogató akarva-akaratlan egy
260x300x500 cm
kiállításra bukkanhat. A kezdeményezés Bukta Norbert
festőművész érdeme, aki a jövőben kortárs képzőművé-
BONDOR CSILLA:
Átkelő, 2015, szek munkáiból kíván tematikus, a szakralitáshoz valami-
falétra, fólia, akril,
260x100x380 cm
képpen kötődő tárlatokat rendezni.
fotó: Menasági Péter

Elsőként 2015 szeptemberétől 2016 márciusáig (az Ars Sacra Fesztivál

programjaként) Menasági Péter és Bondor Csilla EXIT című kiállítását
láthatjuk. Az első tapasztalatok szerint a helyszín adottságai miatt arra
lehet számítani, hogy a kiállított művek egy élő, pulzáló közegben
lesznek; a tér természetes részét képezik, mintha csak köztéri művek
lennének. Ez az adottság, illetve a „hely szelleme” lehetőséget rejt a
kiállítók számára, hogy helyspecifikus művekben gondolkozzanak.

Menasági Péter három korábbi és két, erre a kiállításra készült

munkát mutatott be, Bondor Csilla pedig a helyszín és a téma köré
válogatott korábbi munkáiból, egyet pedig ez alkalomra készített.
Bár a kiállítás vezérmotívuma a szakralitás, nyilvánvalóan nem a
hagyományos értelemben vett egyházi művészetről van szó, két
egészen eltérő alkotói szemlélettel találkozunk.

Menasági szobrászatát az eszme, az anyag és a jelkép tömör egysé-

geként tudnám megragadni. Ezek a jelzők már csak azért is ide
kívánkoznak, mert alkotásain szembeütköző az a szinte nyers, tény-
szerű közlés, amely a nemes anyagok és a tiszta forma egységéből
fakad. Művészetének lényege azonban nem a precíz felületek,
letisztult formák minimal artos reduktivista szemléletével azonosít-
ható, éppen ellenkezőleg. Az alkotásban megtestesülő célzottan
szellemi tartalomhoz szimbólumait a vallásos művészetek gazdag
fotó: Menasági Péter

ikonográfiai hagyományából meríti, továbbá a műnek fontos része

maga a munkafolyamat (faragás, vésés, csiszolás, öntés). A kiállí-
táson az életműben domináló andezit-gránit korszakot idéző, de

32 20
16 február–március
 karcolva) hulladék deszkákból készített reliefeket. Témáit a köznapi MENASÁGI PÉTER:
Napkút, 2015,
életből vett tárgyakkal bontotta ki, melyeket izgalmas perspek- borovi fenyő, üveg, sárgaréz,
vas, paraffinolaj, arany
tívában, önmagukban vagy virtuális teret létrehozva egymással
porfesték, ledszalag,
összefüggésbe hozott.3 A víz archetípusa közvetlenül vagy a 250x110x110 cm

hozzá tartozó tárgyi világ révén szüntelen jelen van Bondor művé-
szetében, bizonyára annak gazdag szimbolikája miatt.4 Az Állóvíz
(2015) egy a számos metaforikus kifejezéssel apelláló munka
közül. Az Átkelő (2015) című installáció a valóság és a látszat, az
életszerű és a transzcendens közti átmenetet ragadja meg erősen
szakrális felhanggal.5 Mint fent említett két műve is jelzi, munkás-
sága az elmúlt évtizedben lassanként egyre konceptuálisabb lett.
Az egyértelműen bibliai vonatkozású 12 pohár (2015) a helyszínen
dobogóra helyezve Az utolsó vacsora ikonográfiáját használja fel;
mélyebb filozófiai dimenzióját tekintve egy korábbi, (itt nem kiállí-
tott) A mélység felszínén (2011) című munkával mutat rokonságot.
A nézőpontváltás továbbélése – a profán és a szakrális minőségek
határán – az erőteljes és komplex, ugyancsak konceptuális Exit
(2015) című videoinstalláción érhető tetten.6

Ezeknek a műveknek kézenfekvő helyük van itt a templom egy

fotó: Menasági Péter

letisztult szegletében, ahol önálló életre kelnek, szinte megfosztva

MENASÁGI PÉTER:
műtárgy jellegüktől, lényegüket kibontakozva. Ábel tornya, 2015, bükkfa,
260x70x70 cm
Jegyzetek
1 A 90-es évek végének és a
már a szimbólumok által uralt időszakból származik a 2000-es évek első felének
szobrait szinte kizárólag
tematikát tekintve ideillő Küszöbkő (2011) című szobor.1 kemény kőzetekből faragta.
Mozgáskísérleteivel dinamikát
Ebben az időszakban már jócskán használta a fát és a vitt a nehézkes testekbe is,
később pedig a szimbolika egyre
fémet, legalább olyan hangsúllyal, mint a követ, ennek nagyobb hangsúlyt kapott a
fából készült szobrok mellett a
példája a terem egyik szegletébe kihelyezett Imamalom kőmunkákon is.
2 Napkút (2015) című installációja
(2008-2009) című alkotás. Jól nyomon követhető, egy hagyományos fa kút leké-
ahogyan szobrászata az elmúlt évtizedben nem csak pezése, azzal a módosítással,
hogy a víz helyett a kútban arany
az anyaghasználatban, de kifejezésmódjában is sokat folyadék van, a vödör pedig
stabilan van fellógatva a kút
változott. Míg a 2000-es évek első felében technikai kávája fölé, melyet aranylóan
kiáramló misztikus fény világít
(mozgás, dinamika, rögzített állapot) problematikákon meg. Az Ábel tornya (2015) ihletői
azok a fedeles faládák voltak,
keresztül foglalkozott egy-egy témával, az évtized vége amelyeket Menasági egy néprajzi
kiállításon látott, és amelyeknek
fele geometrikus formakincsét készen kapott szimbó- elkészítési módja megra-
gadta figyelmét. Személyes
lumokkal bővítette ki, és nyelvezete egyre elbeszélőbb aspektusában a stabilitást, a
lett (Napról napra, 2014). A Bazilikában bemutatott kitartást, az elmélyültséget és
a felfelé törekvést jelképezi,
két 2015-ös munkája, a Napkút-installáció és az Ábel másképp a mű a barokk
Szentháromság-oszlopokat idézi.
tornya teljesen szakít a tőle megszokott formai, tech- 3 Részletes tanulmány ennek az
időszaknak a munkásságáról:
nikai bravúrokkal, és a hétköznapi tárgyak leképezése, Sturcz János: Nyitottság és felül-
nézet. Bondor Csilla műveiről.
átértelmezése révén szimbólumkészletét megőrizve, Műértő, IX. évf., 2007/4
„figuratívvá” válik.2 4 Már egészen fiatal korában rátalált
a „csónakra” mint szimbólumra,
de 2011-től kezdve reliefjeinek
Bondor Csilla számára a szakralitás egészen személyes és installációinak fő motívumává
válik a formátlan (tenger, tó) és
transzcendenciát jelent. Reliefjein, installációiban privát, formát öltött víz archetípusával
együtt. A női és férfi princípiu-
intim tartalmakat ősi szimbólumokban gazdag meta- mokat megtestesítő szimbólumok
saját spirituális útjából sejtetnek
forikus képi nyelvezettel ragad meg és emel művészi egy-egy állomást.
dimenzióba, érzékletes műcímei pedig éppen erre a 5 A létra fokai a keresztény
művészetben az erényes
hangvételre erősítenek rá. élet állomásait jelképezik, de
a létra más értelmezésben
a szellemi út szimbóluma.
A kiállításon két alkotás − A híd (2009) és a Benned a
fotó: Menasági Péter

„S lám, Isten angyalai le- és

feljártak rajta. Íme az Úr
létra (2009) − képviseli azt a meghatározó, bő egy évti- fölötte állt” (Ter 28,12–13)
zedet, amikor formázott, különbözőképpen megmun- 6 Első változata a Karinthy Szalon
2014-ben Vízió címmel rendezett
kált (nyersen, finom lazúrosan festett felületkezeléssel, kiállításán volt látható.

33 20
16 február–március
 Az alkotó lélekCreator Spiritus VI.
Hírös Agóra, Kecskemét, 2016. II. 4–24.
ANDOR ANNA

Hatodik kiadásához érkezett a Creator Spiritus – Teremtő-

alkotó lélek című kiállítássorozat, amelyet szervezője és
a kezdetektől gondozója, Balanyi Károly grafikusművész
2000-ben azzal a céllal indított el, hogy az ökumenikus,
keresztény szellemű bemutatók „járuljanak hozzá a keresz-
tény képzőművészet megtépázott szakmai rangjának a
helyreállításához”, ezzel pedig segítsenek csökkenteni
B A L A N Y I K Á R O LY: azt a távolságot is, amely a kortárs művészet és a művek
Isten bárányai, 2015,
zománcozott acél, 140x80 cm potenciális nézői között mintha az exponenciális függ-
vények gyorsaságával nőtt volna az utolsó évszázadban
Magyarországon. Mintha véglegesen elváltak volna
egymástól a dolgok, amelyek nagyon is összetartoznak.
Ahogyan azt a néhány évvel ezelőtt a debreceni
MODEM-ben rendezett Istenem című kiállításról szóló
egyik kritika tételesen is megfogalmazta, a kritikust már
az is zavarba ejtette, hogy hitről, vallásról, általa magán-
ügynek tartott kérdésekről esett szó.

Mindezek tükrében a Creator

Spiritus című sorozatnak
legalábbis jelzésértéke van,
a helyzet változásáról, javu-
lásáról beszél. Arról, hogy az
fotó: Balanyi Károly

indulás óta eltelt több mint

másfél évtizedben – talán
részben a Creator Spiritus
kiállításainak a hatására is –
történt néhány dolog a szak-
ralitás és a kortárs képző-
művészet kapcsolatának
erősítésében. 2002-ben
elindult Kecskeméten, és
ma is folytatódik a szakrális
fotó: Sulyok Miklós
A sorozat az ezredfordulón a Teremtő-alkotó lélek című „keresztény
képzőművészeti kiállítással” indult, amelyen nagyjából ki is alakult
az a mag, amely köré azóta is épülnek az egyes rendezvények:
Balanyi Károly, Balanyi Zoltán, Bardócz Lajos, Gulyás Géza, Kalmárné
Horóczi Margit, Szabó Pál rendszeresen részt vesz a Creator Spiritus
bemutatóin – s nem mellesleg az első kiállításhoz kapcsolódva

megjelent egy katalógus is, amely jól kézbe vehető formája,

biennálék sorozata, 2007- jellegzetes tipográfiája és nem utolsósorban tartalmassága révén
től pedig megrendezik a a rendezvény kiváló kísérőjévé vált. A remény évezrede címet kapta
szakrális művészetek hetét. a 2003-as bemutató, a mostani kiállítók közül akkor csatlakozott
Új, elsősorban a szakrális a rendezvényhez Aknay János és Damó István, míg Budaházi Tibor
FÖLDI PÉTER: művészetre összpontosító kiállítóhelyek jöttek létre nevét a 2009-es Credo című tárlat kiállítói között fedezhetjük föl
„Én istenem én istenem…”, 2002,
vászon, farost, olaj,
Budapesten, a Szent István-bazilikában és Esztergomban, először. Közben, 2006-ban egy első pillantásra akár kakukktojásnak
151x121 cm a szeminárium épületében, megújultak a kiállítóhelyek a látszó tárlattal folytatódott az eseménysorozat, Kodály Zoltán
tihanyi és a pannonhalmi apátságban, és olyan összegző életműve azonban olyan gazdag egyházzenei és szakrális vonatko-
kiállításra is sor került, mint az említett Istenem című tárlat zásban, hogy az öröksége előtt tisztelgő művek is harmonikusan
a debreceni MODEM-ben. illeszkedtek a többi, kimondottan szakrális tematika alapján készült,

34 20
16 február–március

fotó: Balanyi Károly
illetve a tárlatra beküldött alkotás közé. 2012-ben
Corpus Christi címmel került sor a bemutatóra, majd
most, némi csúszással, három helyett négy év után foly-
tatódik a rendezvénysorozat.
Ezúttal tizennégy, különböző generációhoz tartozó
alkotó több mint félszáz alkotása kerül közönség elé,
különböző műfajok, anyagok, technikák, stílusok, alko-
tómódszerek párbeszédét követhetjük figyelemmel.
S nyilván az sem véletlen, hogy miközben a tárlat
nem szorosan értelmezett tematikai megkötések
alapján szerveződik, a bemutatott művek kimondva-
kimondatlanul éppen a Feltámadás címszava köré
fotó: Balanyi Károly
35
csoportosulnak. A Megváltó töviskoszorús fejét,
a sírt őrző, a Megváltó feltámadását bejelentő
angyal alakját látjuk Aknay János festményén,
a harmadnapra bekövetkező feltámadás jelenik
meg Balanyi Károly zománcozott acél kompo-
zícióján. Földi Péter megfeszített Krisztusa,
Budaházi Tibor keresztjei, Gulyás Géza Corpusa,
Gyalai Béla Feltámadása különböző, de érvé-
nyes választ jelent a hívószóra, más kiállítók
művei pedig annak az egyetemességnek a
jegyében készültek, amelynek a krisztusi szen- G U LYÁ S G É Z A :
Angyalok hona, 2014,
vedéstörténet a legfontosabb részét jelenti. vegyes technika, 29x40 cm
A teremtés gesztusa, az élet, a fény születése
jelenik meg Damó István, Bardócz Lajos lapjain,
az égiek és földiek, a spirituális és a materiális
értékek kerülnek egymás mellé Balanyi Zoltán
plasztikáin és Zsolczai Balázs fakturális
értékekben gazdag festményin,
Lakatos Pál Sándor bárkái a hit
erejét, az életnek a vízözön
utáni újrakezdését sejtetik.
Izgalmas, egymástól látszólag
nagyon távoli, alapjában azonban
a népi vallásosság emlékeihez,
értékeihez való kötődésük révén
egymással nagyon is rokonítható
képi nyelvek inspiráló hatását
fedezhetjük föl a
kiállítók egy részének
művein. Hollósy Katalin
zománcmunkáit a
balatonudvari temető
jellegzetes, szív alakú
sírköveinek formája,
hangulata inspirálta,
Kalmárné Horóczi
Margitnál egyszerre van
jelen a kereszténység és az
ősi magyar hitvilág, a népi
textília és a régi, megfakult
fotográfia, míg Szabó Pál fest-
ményei az ikonfestészet képi világával
tartanak kapcsolatot. Ily módon az egyetemesség, BA L A N Y I Z O LTÁ N :
PNEUMA, 2016,
a nyelvi, nemzetiségi, földrajzi határokat nem ismerő bazalt, kvarckavics, 80x55x47 cm
hit, szakralitás, az „Úrban való boldogulás”, a megváltás,
a megtisztulás lehetőségét sugallják. Vagy, ahogyan
Hollósy Katalin másik alkotásának a címe mondja, a
„boldog feltámadást” ígérik-igénylik a kiállított munkák,
egyben pedig egy olyan kortárs művészet megerősö-
dését, amely számára a hit, a megváltás lehetősége- SZ ABÓ PÁL :
Foltok, faktúrák, 2016,
lehetetlensége nem magánügy, hanem a legalapvetőbb vegyes technika, 120x80 cm
kérdések közé tartozik.
20
16 február–március
Fény-nyomok
P. S Z A B Ó E R N Ő
KEREKES GÁBOR:
Halott vagy alszik I., 2013
A múlt szabadsága
Alföldi Róber t fotógyűjteménye
Vécsy Attila Komplexus című, vörös kartonra nyomott
1975-ös alkotása látható az egyiken, Tót Endre
A kommunizmus tett boldoggá című 1979-es munkája
szerepel a másikon, vörös alányomásban – a két,
majdnem azonos nagyságú könyv borítóján repro-
dukált művek rokonsága s a tipográfia is azt sugallja,
hogy szoros kapcsolatban állnak egymással akkor is,
ha megjelenésük között majdnem kilenc év telt el.
Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák a magyar
fotóművészetben 1965–1984 című kötete 2007-ben
36
M a i M a n ó H á z , 2 0 1 6 . I V. 1 3 - i g
látott napvilágot az Új Mandátum Könyvkiadó gondozásában.
A másik, A múlt szabadsága – válogatás Alföldi Róbert fotógyűj-
teményéből című könyv 2015 végén jelent meg az ARTneo
kiadásában a Mai Manó Házban megnyílt azonos című tárlathoz
kötődve. Az utóbbi alighanem sohasem született volna meg az
első nélkül, de az első kötet szerzője számára is fontos megerősí-
tést, igazolást jelenthet az utóbbi, hiszen A múlt szabadsága egy
olyan magángyűjteményt mutat be, amelynek anyaga számos
pontos azonos az első könyvben tárgyaltakkal.
Maliciózusan azzal is folytathatnánk, hogy talán
akkor sem született volna meg a második kötet,
ha Alföldi Róbert, a kitűnő színész és rendező,
akinek képzőművészeti gyűjteménye is számot-
tevő, történetesen nem akart volna moziba
menni, hogy a Harry Potter és a bölcsek köve
című filmet megnézze, vagy ha éppen nem egy
széles választékkal rendelkező könyvesboltnak
is helyet adó plázában tekinti meg a filmet.
A könyvesbolt egyik polcán bukkant rá Szilágyi
Sándor kötetére (meg egy kis könyvecskére,
amely Kerekes Gábor munkáit mutatta be), s ez
sorsdöntőnek bizonyult. Alföldi számára a szó
szoros értelmében megrendítő volt a találkozás a
művekkel, amelyekben önmagára ismert, amelyek
egy olyasféle alkotói és emberi hozzáállást érzé-
keltettek, „amit én nagyon szeretnék elérni, de
nem nagyon sikerül. Tényleg nincs más, csak az
adott alkotó és az, amit létrehoz, amit megtalál,
és nem fél magában egyre mélyebbre menni,
és nem fél szembesülni azzal, amit talál, vagyis
nem fél szembenézni önmagával. Akár személyes
mikrovilág értelemben, akár társadalmilag”.
Így fogalmazta meg a találkozás élményét nyolc
évvel később, a kiállítást és a könyvet az érdeklődők
figyelmébe ajánlva. A képekben „nem a politikai
értelemben vett társadalmi szabadság, hanem
a nagyon belső, nagyon személyes szabadság”
ragadta meg, „az a feszültség, az a szabadság hatott
© Kerekes Gábor jogörököse
rám elsősorban, amely a művekből áradt. Nagyon
kemény korszak volt az, amelyben születtek, az
1960-as, 70-es, 80-as évek Magyarországa, s éppen
ez teszi még erősebbé a művekben megfogal-
20
16 február–március
fotó: Vető János, © Hajas Tibor jogörököse
mazódó mondandót. Én ezt a korszakot nem éltem
meg, csak a legvégét kaptam el, úgy 16-17 évesen, a
80-as évek végén, amikor eszmélkedtem. Ezekben a
művekben az alkotói szabadság végtelensége árad,
nincsenek elvárások, nincsenek világtrendek, nincs
igazodás, megfelelés, szabadság van, azt hiszem, a
keresés, felfedezés közben e művek között magamból is
megismerek valamit.”
Arról a korszakról, amelyben a találkozásra sor került,
nem beszélt, noha a 2000-es évek első évtizede a
kortárs magyar fotóművészet, azon belül az expe-
rimentális fotó szempontjából igen izgalmasnak,
egyfajta átmeneti időszaknak volt nevezhető. Azoknak
az alkotóknak a művei, akik a magyar neoavantgárd
fotó első korszakának meghatározó alakjai voltak, már
jóval korábban a figyelem középpontjába kerültek.
Nagy Zoltán mérnökien pontos kompozícióinak, Koncz
Csaba fekete-fehér drámai ellentétére épülő organikus
absztrakt képeinek fotótörténeti rangja jó ideje nyil-
vánvaló volt, s Lőrinczy György New York New York című
kötete olyannyira könyvészeti ritkasággá vált, hogy a
Vintage Galéria megjelentette a hasonmás kiadását is.
Ugyanakkor továbbra is csak szűk körben tudatosult,
hogy a fotó éppen olyan műtárgy, mint a festmény, a
grafika vagy a szobor, amit a nemzetközi műtárgypiaci
37
árak is igazolnak. A hazai fotó-műkereskedelemben éppen Szilágyi HAJAS TIBOR:
Kép, 1980 körül
Sándor könyve megjelenésekor következett be az áttörés – ezt az
a szenzációs leütés is jelzi, amely Tóth György fotóművész egyik
képéhez kötődött: a Kieselbach Aukciósház fotóaukcióján kétmillió
forintért ment el ez az alkotás, olyan áron, amely még a világ fejlett
fotókultúrájú országaiban is figyelmet keltett volna. Szilágyi Sándor
könyve Tóth pályáját éppen úgy felvázolta, mint ahogyan bemu-
tatta azt a közeget is, amelyben a képek megszülettek: a puhuló,
de a kísérletező fotóval szemben még mindig túlságosan kemény
kádári-aczéli diktatúra időszakát. Haris László 1971-es munkája, a
Törvénytelen avantgárd tökéletesen kifejezi, milyen viszonyban állt
egymással a művészet és a hatalom. Jól jellemzi ezt a viszonyt,
hogy Nagy, Koncz és Lőrinczy is emigrálni kényszerült, s a folytatást
is tiltások, zsákutcák, kitérők nehezítették, ami persze magában
rejtette a művek megsemmisülésének a lehetőségét is.
Ezért is kulcsfontosságú Szilágyi Sándor vaskos kötete, amelynek
anyagát, pontosabban annak egy részét egyébként néhány
hónappal korábban kiállításon is bemutatta, mégpedig a Lajos
utcai galériában, ott, ahol a 80-as években a kortárs fotó jó néhány
izgalmas tárlatára sor került. Fotóakciók, szekvenciák, térkonst-
rukciók, városvíziók, fényrajzok, önarckép- és portrékonceptek,
megrendezett fotók, képzőművészeti fotóhasználatok – több mint
harminc fotográfus mintegy négyszáz képe szerepelt kötetében,
a fenti címszavak köré csoportosítva, az előzmények között szó
esett az expresszív dokumentarizmusról, a Kitekintés című feje-
20
16 február–március
 a művek alkotóit, mert nem mindegyikük foglalkozott hivatássze-
rűen a művészettel. Akik élnek, azok közül mindenkivel találkozott,
járt náluk. A legtöbben először csodálkoztak, el sem hitték, hogy
komolyan érdeklődik, de azután, ahogy múltak az évek, híre kelt
gyűjtőtevékenységének, és egyre többen kifejezetten várták, hogy
megkeresse őket. Szakmai támogatást elsősorban Kincses Károly
fotótörténésztől kapott – olykor egyszerűen csak egy e-mail érke-
zett egy névvel, de ezeknek az útmutatásoknak a fontosságát jelzi,
hogy Kincses révén ismerkedett meg például a szombathelyi fotó-
klub tagjaival, akiknek ide vonatkozó tevékenysége szinte teljesen
ismeretlen volt még a szűkebb szakmai körökben is. Segítette a
gyűjtést az acb, a Vintage, a Neon Galéria, így válhatott a merítés
egyre nagyobbá, szélesebbé. De a legfontosabb mindvégig a
személyes kapcsolat volt: a kezdetben sok művészben meglévő
furcsa fenntartások megszűntek, s megnyíltak azok a sokszor a
szó szoros értelmében vett titkos fiókok, feltárultak a szekrénymé-
lyek, amelyek az akár évtizedeken át ott tárolt, gyakran elfeledett
műveket rejtették. Voltak művek, amelyeket a padláson talált meg
abban a Skála áruházas reklámszatyorban, amelyben felvitték
oda tíz-húsz évvel ezelőtt. A Dániában élő Vető Jánosnak például
skype-on keresztül mutogatta a műveket, amelyek létezéséről már
alkotójuk sem tudott.
© Haris László

Mondhatni, hólabdaszerűen fejlődött a dolog, a gyűjtő pedig

kezdte felismerni, hogy ennek az időszaknak a története fehér foltot
jelent, a korszak kísérleti, neoavantgárd fotója egyszerűen nincs
HARIS LÁSZLÓ: zetben pedig az autonóm riportról is. Olyan alapmunka
Törvénytelen avantgarde, 1971 benne a magyar köztudatban, így minél szélesebb szegmensben
született a több éves kutatómunka eredményeként,
kell azt megmutatnia a gyűjtemény révén. Ez az a pont, ahol a
amely a fotótörténet egyetemi szintű oktatásához is
gyűjtés feladattá, misszióvá vált számára, ahogyan a gyűjtőterület
kiváló tankönyvként szolgálhat. Remélhető, hogy a mű
határainak pontosabb meghúzása is. Személyes érdeklődésének,
második része is elkészül, amely az 1980–1990 közötti
habitusának megfelelően lemondott az olyan művek gyűjtéséről,
posztmodern törekvéseket ismerteti majd. Ahogyan a
amelyek, legyen a mű bármilyen kvalitásos vagy alkotója bármilyen
dátumok jelzik, időbeli átfedés van a két kötet között,
VETŐ JÁNOS: ami abból adódik, hogy a kétféle szemléletmód jó ideig
Psyche, Udo Kier, 1979
együtt élt. Szüntelen kölcsönhatásban voltak, vannak
egymással a fotósok képzőművészeti ihletésű alkotásai
és a képzőművészek fotót használó, fotóalapú művei.

Nos, Alföldi Róbert gyűjteménye, amelyet nevezhetünk

hiánypótlónak, de éppen egyedülállónak is, ezt a képet
tágítja tovább. Jelenleg 83 alkotó 520 munkáját foglalja
magában, ezeknek mintegy fele szerepel a kötetben és
harmada a Mai Manó Ház kiállításán. A könyv, a tárlat
tanúsága szerint nincs az országban gyűjtemény, amely
az övéhez hasonló teljességgel mutatná meg a magyar
neovantgárd fotóművészet nemzetközi mércével mérve
is figyelemre méltó teljesítményeit. Pedig nem tartozik
azok közé, akik szisztematikusan gyarapítják gyűjtemé-
nyüket, inkább szenvedélyes gyűjtőnek mondja magát.
Nem az volt a fontos a számára, hogy művészetről
van-e szó egyáltalán, vagy nem, hanem arról, hogy
milyen erős a hatás, amelyet a képek gyakorolnak rá.
A reprodukciók keltette élmény hatására kezdett bele a
© Vető János

gyűjtésbe, sorban felhívta a művészeket, pontosabban

38 20
16 február–március
elismert, emberi alak nélküli környezetet, motívumokat
ábrázolnak. „Nincs a gyűjteményben land art, nincs
benne kései koncept, és nincs benne sok minden más
sem. A kiállítás, illetve a hozzá kapcsolódóan megjelent
album képanyaga, azt hiszem, világosan érzékelteti,
hogy az ember vagy az emberhez közvetlenül kapcso-
lódó tárgyak érdekelnek, illetve az olyan képek, amelyek
hozzájuk kötődnek” – mondja.

A Mani Manó Házban rendezett kiállításon (kurátor

Kolozsváry Mariann, ő szerkesztette a könyvet is) a
magyar alkotók mellett szép számmal szerepelnek az
osztrák akcionisták – Arnulf Rainer, Günther Brus, Hermann
Nitsch –, más külföldi kortársak, például Joel-Peter
Witkin, Thomas Ruff, Roman Pyatkovka művei. A fotog-
ráfiák mellett más műalkotások, például Lakner László
könyvtárgya, Paizs László pleximunkája is láthatóak,
nem beszélve arról a barokk Szent Sebestyén-szoborról,
amellyel szemben mintegy ellenpontként a német
Ottmar Hörl fröccsöntött Marx-szobra áll a kiállító-
térben. A „fotóműalkotás-gyűjtemény”, ahogyan Szilágyi
Sándor Haláltánc című tanulmányának alcímében
olvassuk, három kulcskategória köré épül. A Testiség,
a hozzá kapcsolódó mediális kérdések szempontjából
az egyik legfontosabb része a gyűjteménynek Hajas
Tibor body art műveinek a sora. Bár szinte parallel
készültek olyan kortárs külföldi művészek alkotásaival,
mint a gyűjteményben is szereplő Brus, Schwarzkogler,
Nitsch, Arnulf Rainer, de a különbségeket is érzékelni
lehet, nevezetesen, hogy Hajas esetében nem egyszerű
színészi produkcióról, hanem a szó szoros értelmében
húsba vágó kérdésekről volt szó. Vető János előbb
dokumentátorként, később alkotótársként dolgozott
együtt Hajassal, velük szinte párhuzamosan készített a
testiség és medialitás összekapcsolása szempontjából
© Ujj Zsuzsi

fontos műveket Gellér B. István, Halász Károly, Vécsy Attila,

Stalter György, Pinczehelyi Sándor, Tóth Gábor, Tolvaly Ernő,
s a 80-as évek egyik legmegragadóbb teljesítménye Ujj
Van a gyűjteménynek egy része, amely még az egészében is UJJ ZSUZSI:
Zsuzsié. A gyűjtemény kiemelkedő értéke Haris László Repülő II., 1986
kiemelkedő jelentőségűnek mondott kollekción belül is megkü-
Törvénytelen avantgárd című munkája, amely mintegy
lönböztetett figyelmet érdemel: Kerekes Gábor alkotásainak az
a balatonboglári kápolnatárlatok hatóság általi bezárá-
együttese. Az 2014-ben elhunyt fotóművésztől mintegy hatvan
sára készült rekviem, s amelyet Alföldi a képen szereplő
alkotást őriz a gyűjtemény, sem más magán-, sem közgyűj-
eredeti újságkivágattal együtt állít ki az Identitáskeresés
temény nem mondhat magáénak ekkora anyagot – közöttük
egyik legpregnánsabb példájaként. A rejtőzködés és a
több olyan igen fontos művet, amelyek a fotográfus élete utolsó
képroncsolás – az előbbiektől olykor alig elválasztható
éveiben keletkeztek, s melyekben az emberi lét alapproblémái,
– kategóriájába sorolhatók például Baranyay András fotót
az élet és a halál, a kiszolgáltatottság, az identitás, a szexualitás
és rajzot ötvöző sorozata, Jokesz Antal fényeffektusokra
kérdései olyan intenzíven jelennek meg, mint kevés kortársánál.
épülő portréi, Szilágyi Lenke, Kelemen Károly, Ladik Katalin
Ezeket a még szűkebb szakmai közönség előtt is ismeretlen
képei. A gyűjtő számára a művekben megjelenő közös
munkákat még életében vásárolta meg Alföldi Kerekestől,
értékek is igen fontosak, melyek révén érzékelni lehet,
ahogyan Szilágyi Sándor fogalmaz, „nem pusztán a betegség
hogy a motívumok, a témák, a megközelítési módok
anyagi terhein enyhítve ezzel: a művésznek minden bizonnyal
hogyan csúszkálnak ide-oda az alkotók között, „hogyan
rendkívül jólesett a társművésztől jött elismerés is.”
működnek együtt” az alkotások.

39 20
16 február–március
 Rejtélyes ország a semmi korszakábanJelentéseltolás, jelentéstulajdonítás, jelentésfelügyelet
– E s t e r h á z y M a r c e l l , F o r g á c s P é t e r, G e r h e s G á b o r
Capa Központ, 2015. XI. 17. – 2016. III. 16.
RÓZSA T. ENDRE

ESTERHÁZY MARCELL
Jelentéseltolás című kiállítása
– enteriőrfotó a Tourner la Page
és a Propaganda című munkákkal
GERHES GÁBOR:
Vallási téboly – Isten kellemetlen
közelsége, 2015
Írásom címe manipulált kollázs, két szövegrészletet
illesztettem össze: Esterházy Marcell Propaganda-instal-
lációjából emeltem ki, és valamennyit módosítottam
rajtuk. Az alapul vett szövegek azonban eleve manipu-
lált kollázsok. Az 50-es, 60-as években készített propa-
ganda-diaképek szövegeiből vett ki részeket Esterházy,
és a töredékeket összekapcsolta. Az eredeti diakép-
diaszöveg arányt megőrizve felnagyította mondatait,
és a vak diaképnek tekinthető 17 fekete lap aljára
nyomtatta. A manipulált kollázs elvét továbbmanipu-
lálva alkotta meg végül a kiállítási installációját. Ha utcai
plakátokra újabb plakátokat ragasztanak, majd csíkokat
tépkednek le róluk, véletlenszerűen szakadoznak le a
plakátrétegek, ami a kollázs tagadása, vagyis dekollázs.
Ebben az összefüggésben írásom címe is, Esterházy
installációja is, dekollázs.
Megbéklyózza, hátrányos helyzetbe hozza viszont az Esterházy
családhoz tartozás, annak minden jó és rossz konnotációjával. S
mellette ott van apjának az árnyéka. A vállalt szembenézés, az egyre
manipuláltabb, szofisztikáltabb kapcsolódás a nagyszülőkhöz, az apa
írásaihoz, a távolabbi rokonsághoz kezdik félretolni az örökölt terhet.
Az elidegenítő médiaeffektusok használata is sokat segített ebben
Esterházynak. Gerhes Gábornak másféle teher az öröksége. Zokszó (és
hencegés) nélkül bevállalja felmenői kádermúltját. Egy díszített, kézzel
festett herendi tálon a kétéves cuki kis Gerhes Gáborka fotórealista
képe, nyakában kiskacsás partedlivel. A gyár ajándéka a művész nagy-
anyjának, a vezető káder státuszú funkcionáriusnak. Lekenyerezés.
Az alattvalói behódolás mint a korrumpálás első lépcsőfoka.
Vélhetően ma is nyomaszthatja Gerhest a nem kívánt múlt, hiába
lehetett haszonélvezője bizonyos előnyöknek a Kádár-rezsim vidám
barakkjában. Gerhes két munkája is az önkényuralom és a diktatúra
legagresszívebb alakját, a nácizmust idézi meg. Az egyik Viktor

Mindennapi értelemben a „décol-

lage” a repülőgép felszállását
jelenti, a gép elszakadását a kifu-
tópályától, take-off. Vagy lift-off,
ha űrhajó indul útnak. Művészeti
fogalomként a Párizsban tanuló
Wolf Vostell vezette be a dekollázst
egy 1954-ben történt repülőbal-
eset nyomán. Fölszállt egy gép
(décoller), majd azonnal lezuhant.
A gondolatmenet továbbvitele
vezetett el a happeninghez, az
antiarthoz és a Fluxus mozga-
lomhoz. A 60-as, 70-es években
Erdély Miklóst erősen foglalkoz-
tatták a dekollázst továbbfejlesztő,
termékenyítő alkotómódszerek, a
feloldhatatlan logikai önellentmon-
dások, a hazugságok átcsúsztatása
igazságba és megfordításuk, a lét
ironikus lekezelése, az átmásolások
és az identitások elbizonytalanítása,
megkérdőjelezése. Erdély későbbi
műveiben ezek nagy szerephez
fotó: Berényi Zsuzsa

fotó: Berényi Zsuzsa

jutottak. Esterházy tanult Erdélytől,

és jó mestert választott.

40 20
16 február–március
fotó: Berényi Zsuzsa
Klemperer könyve nyomán (magyar címe: A Harmadik
Birodalom nyelve) az önkényuralom szódemagógiáját
szedi darabokra. Az eredeti német kiadásnak már a címe
is ironikus – LTI (Lingua Tertii Imperii) – a náci korban
divatozó német betűszavakat idézi meg, de latinul. Másik
munkája egy végtelenített videó Adolf Ziegler tripti-
chonját ismétli meg, élő szereplőkkel. Négy naturalista
női akt, akik a négy elemet (tűz, víz, föld, levegő) szimbo-
lizálnák, de ez szemfényvesztés, tömény giccs, kulturális
pornográfia. Hitler kedvenc festménye volt, képeslapok
tízezrein népszerűsítették. 1937 nyarán Münchenben a
„Német művészet” tárlatát Hitler, egy nappal később
az „Elfajzott művészet” kiállítását Ziegler nyitotta meg.
Az egybeesés nem véletlen. Az egyik bemutató a náci
41
propagandát terjesztette, a másik az avantgárd művészetet akarta GERHES GÁBOR:
Motherland, 2015
nevetségessé tenni. Ziegler nem csak képeket festett, háborús
bűnöket is elkövetett. Ezek részletezése nem ide tartozik.
A harmadik kiállító művész Forgács Péter és áttételesen a test-
vére, Forgács András. Kiállított és olvasható könyve: Élő kötet nem
marad (Jelenkor, Budapest, 2015). A „jelentés” ebben az esetben
brutális nyíltsággal tesz közszemlére olyan jelentéseket, amiket
„Pápainé” fedőnév alatt írtak a belügynek. „Pápainé” lánykori neve
Bruria Avi-Shaul, Mordechai Avi-Shaul izraeli író, költő és műfordító
lánya. Jeruzsálemben született és Magyarországra költözött át,
amiből utóbb sok bonyodalom keletkezett. Férjhez ment Forgács
Marcellhez, aki a Magyar Rádióban az én műsoraimat is cenzúrázta. GERHES GÁBOR:
A négy elem – Az erő
Beosztását akkoriban szuperlektornak nevezték, fanyar humorú, a szépség útja, 2015
20
16 február–március

G E R H E S G Á B O R : Érzelmek
monokultúrája – A szavak helyes
használatának helyreállítása, 2015
cinikus és mégis jóindulatú emberre emlékszem vissza,
soha rosszabb cenzort. Hogy valamiféle meghason-
lottság bujkált benne, mindig érződött rajta. Néhanapján
a feleségével is találkoztam, emlékeim szerint művelt,
kulturált asszony volt, visszafogottan kellemes. És most
jön a baj. A gezeresz. Forgács Péter nagyszerű video-
művész, és Forgács András kiváló író, dramaturg, de a
két „Pápai fiú” túl korán lépett. Képek, dokumentumok
három sorban. Felül családi fotók és egyebek, középen
„Pápainé” jelentései a BM-nek, alul az akkori évek
szubkultúrája. Bereményi Géza és unokatestvére, Dixi,
Halász Péter lakásszínháza, a szintén Jeruzsálemben
született Haraszti Miklós, Hajas Tibor barátom, akivel egy
fotó: Berényi Zsuzsa
bokszklubba jártunk, a szuggesztív, de végül alkoholba
fulladt Hajnóczy Péter. Vagy a remek filmeket készítő
FORGÁCS PÉTER:
Pápainé és fiai, 2015 Zsilka-tanítvány, Bódy Gábor, akiről vad besúgó múlt
42
fotó: Berényi Zsuzsa
derült ki. Rá jellemző brutalitással menekült öngyilkosságba.
Az akvárium és benne a halak, mondogatta erről a szubkultúráról
Hajas Biki. A „Pápai fiúk” elhamarkodták a dolgot. Nem a tettesek
kerültek a falra, hanem a megzsarolt áldozat. Stockholm-szindróma,
az áldozat azonosult a túszejtőkkel. Az „arab elvtársak” cinkosaival.
„Pápainé” feljelentő levele, amit önszorgalomból írt Rapcsányi
László jámbor izraeli útikönyve ellen, egy összegubancolódott
és megbomlott tudat kórképe. Nagyon hiányzik a negyedik sor,
„Pápainé” főnökeinek képmásai. A megbízók nevei, a seregnyi tartó-
tiszt, a túszejtők sunyi tekintetű arcai. A férgek, a tetvek, a taknyok.
Igen, a művészetben hatásos a kitárulkozás. Márai is bevallotta, ha
egyedül van, piszkálja az orrát. Itt azonban jóval többről van szó.
„Pápainé” végzetesen meghasonult szülőföldjével, férjével együtt
ebbe kényszerítették bele szovjetista elvtársai. Nemcsak őket, de
lehetőleg az érintetteket is. „Pápainé” magántragédiája a kádárizmus
alattomos politikai játszmáinak egyik megrendítő fejezete.
20
16 február–március

Esterház y Marcell – Gerhes Gábor – Forgács Péter: Jelentés
Capa Központ, 2015. XI. 17. – 2016. III. 16.
SZÉPLAKY GERDA
Az írásbeliség kezdetén a papirusztekercsekről, illetve
a pergamenkódexek lapjairól tej vagy titkos főzetek
segítségével áztatták le az írást, ha azt akarták, hogy
a hordozóanyagra új üzenet kerüljön. Az egyszer már
megfogalmazott textusokat ilyenkor kiszorította egy
újabb elmondásra váró történet, avagy egy újabb kano-
nizálásra váró igazság. Így vette kezdetét kultúránkban a
felejtés játéka. Majd megfordult a folyamat: a felső réteg
törlését immár a megőrzés jegyében végezték el, jelen-
tőséget tulajdonítva az emlékezésnek is. A felejtés-emlé-
kezés, illetve az újraírás-visszakaparás ezen diszkurzív
eseményében teremtődött meg a palimpszeszt alakzata,
amely egymásra rakódott rétegeket rejt magában.
Mai kultúránkban a jelentések palimpszesztekként
viselkednek: sohasem pusztán a jelenből bontakoznak
ki, hanem a múltból is, a különféle korok, az egymásra
íródó textusok dialógusainak dekódolt jeleiből – egy
adott szubjektum értelmezéseként. A Jelentés című
kiállítás éppen ezt a jelenséget járja körbe: az egymástól
elkülönböződő értelemalakzatok nem vezethetők vissza
egyetlen referenciára. Nincs egyetlen igazság.
Az egykori Ernst Múzeum épületében (mely Capa
Központként maga is a jelentésátírás szimptomatikus
esete) tulajdonképpen három különböző kiállítást
43
Palimpszeszt-játékok
látunk egymás mellett: három művész jelentéskeresési kísérletét.
Látszólag mindhárman a hatalom és az egyén viszonyrendszerét
kutatják, jóllehet más és más perspektívában, ugyanakkor mind-
hárman saját személyes történeteiket mesélik. Különleges esztétikai
élménnyé abban a pillanatban válik a kiállítás, amikor rádöbbe-
nünk: a három különböző narratíva csak egymásba íródva tudja
megfogalmazni a maga nagy kérdését, melyet mindazonáltal szán-
dékosan nyitva hagy: hová tűntek az életünket orientáló igazságok?
Mi segít a ma emberének eligazodni – akár a privát, akár a hatalmi
szférában – itt a kelet-európai végeken?
Három, egymástól elkülönített tárlatot látunk, mégis egyetlen beve-
zetés fogad: Forgács Péter két videoműve. Ezek a művek szervesen
kapcsolódnak a művész harmadik alkotásához, a Pápainé és fiai
című installációhoz, csakhogy törést okoz a közbeékelődő Gerhes-
tárlat. A videoművek együttesét ilyen módon szükségszerűen az
egész kiállítás előszavaként kell értelmeznünk, és nem csupán
a Jelentéstulajdonítás címmel ellátott Forgács-projekt részeként.
Mindkét műben a művész családtagjai és barátai a szereplők, akik egy
Kafka-levélből olvasnak fel részleteket – ez adja a verbális narratívát.
A törések és a mondatok ismétlése révén már itt is érzékeljük azt,
ami a vizuális képsorokban még kifejezettebbé válik: a tér- és időpil-
fotó: Berényi Zsuzsa
lanatok megszakítását, összekeverését, egymásba helyezését, azaz
az idő- és térpalimpszesztek létrejövetelét. A Tudok én is nevetni című
FORGÁCS PÉTER:
videó egy végtelenített képspirál. Alapja az az 1982/83-ban forgatott Pápainé és fiai, 2015
20
16 február–március
 filmanyag, amelyet az alkotó egy későbbi, 85-ös filmnél
(Spinoza rükverc) használt fel oly módon, hogy a képkoc-
kákat felnagyította, előmontírozta. A 2015-ös munkában
ezt az anyagot továbbrétegelte: szétszedte elemeire, majd
újra összeállította, de immár felborítva a kronologikus
rendet, az időbeli szegmensek egymásra helyeződésének
látványát teremtve meg. A másik videomunkában térben
is egymás mellé montírozta a szereplőket.
Gerhes Gábor kiállítási projektje, a Jelentésfelügyelet is
magánmitológiai akkorddal indít. Elsőként azzal a szín-
padiasan installált, falba épített műtárggyal találkozunk,
egy herendi porcelántányérral, amelyen a gyermek
Gerhes megfestett portréja látható (A jelentéktelenség
nagyravágyó igyekezete). A tányért a művész a szocia-
lizmusban vezető pozíciót betöltő nagymamája kapta
ajándékba egy – minisztériumi hivatalvezetőként az
ellenőrzése alá tartozó – kerámiagyártól. A mű a privát
emléken keresztül a kádárizmusban működő társadalmi
gyakorlatokat reprezentálja: a hatalomhoz való viszonyt
a pártállami hierarchia különböző lépcsőfokain.
A Motherland is pop artos objekt, de alumíniumból
(„magyar aranyból”) kiöntött csontdarabként szobrászati
megfogalmazást nyer. Rajta feliratként a címadó kifejezés
olvasható. A magává az üzenetté lényegülő médium
a nemzeti identitás kérdéseit feszegeti („anyaföld”), s
látszólag evidens választ kínál. Ugyanakkor ez az üzenet
telítődik a vizuális metaforához kapcsolódó jelentésré-
tegekkel is, melyek új kontextusokat nyitnak fel: a csont-
darab egyaránt értelmezhetővé válik hivalkodó dísztárgy-
ként, szakralitást hordozó ereklyeként vagy nevetséges
trófeaként. Ekként megnevezhetetlen tárggyá lényegül,
ESTERHÁZY MARCELL:
Cui prodest, 2015 mely fölött a jelentések ide-oda mozognak.
Az elmozdulást szó szerinti
értelemben is megtapasz-
taljuk A négy elem – Az erő
a szépség útja című vide-
óban, amely Adolf Ziegler
triptichonját (Hitler egyik
kedvenc művét) parafrazeálja.
Gerhes az eredeti, a giccs
közérthetőségéből táplál-
kozó mű jelentéstartalmait
nem számolja fel, azonban
megkérdőjelezi azokat a
mozgóképes eszközök révén.
A festményt élőképként
rendezi be: nem fotót, hanem
majdnem mozdulatlanná
fotó: Berényi Zsuzsa
dermesztett filmet nézünk.
Az élő, mezítelen modellek
és a körülöttük lévő tárgyak
44
alig észrevehető mozgásba lendülnek: repdes a műfáklya lángja,
meglibben a lepel, a haj, remeg a fej és a váll. Mindeközben az
élet négy alapelemét szimbolizáló attribútumok is kicsúsznak az
alól, hogy örökkévalóként állítódjanak be, ahogyan az értékek is
kitérnek a diktátum felügyelete alól.
Ugyanez valósul meg az Érzelmek monokulturája – A szavak helyes
használatának helyreállítása című alkotásban a képszavak esetében.
Az alkotás Viktor Klemperer A Harmadik Birodalom nyelve című
művére reflektál. A zsidó származású drezdai professzor a náci hata-
lomátvételt követően készített ironikus feljegyzéseket naplójába
a kialakuló terror jelenségeiről, pontosabban arról, miként lehet
egy társadalom „tudatát” megszállni a szavak jelentésén keresztül.
A nyelv a legfőbb kommunikációs-manipulációs eszköz, ahhoz,
hogy hatékonyan működjön, hogy a tömegek számára is értel-
mezhető legyen, minél szegényesebbé kell tenni: a referenciális
tartalmat meg kell fosztani a lehetséges, de nem kívánatos jelenté-
salakzatoktól. Ezért kell megteremteni a nyelven keresztül a monolit
hatalmi struktúrát is reprezentálni képes egyhangúságot. Gerhes
mindezt kritikai attitűddel reprezentálja. Az 54 darab feketére
festett, szorosan egymás mellé helyezett üvegtáblán Klemperer
művének egy-egy meghatározó kifejezése olvasható: több nyelven.
És a többnyelvűség – vizuális leképezése ennek a különböző
tipográfia alkalmazása – megfosztja a szavakat az egyhangúságtól,
melyek így elmozduló jelentésekként tárulnak elénk.
Ahogyan miden egyes szavunkra, úgy magára a „jelentés” kifejezésre
is igaz, hogy a különböző nyelveken, a különböző kultúrákban más
és más értelmet nyernek. Az angol „meaning” szó nem tartalmazza
azokat a jelentésrétegeket, amelyek a diktatúrában hosszú ideig élő
társadalmak nyelveiben hozzáadódott. Jelentést a diktatúrákban a
sebezhetősége révén elcsábított, megzsarolt, erkölcsileg megron-
tott egyén írt, aki a hatalomtól felhatalmazást kapott arra, hogy a
másik privát életének, élete egyes mozzanatainak jelentőséget tulaj-
donítson. Forgács Péter egy egész termet betöltő installációja ezt az
elnyomó hatalommal való együttlétezést mutatja be egy nő életén
keresztül. A közel ötszáz darabos privát fotógyűjteményből kibonta-
kozó képi narratíva főszereplője a videoművekben már megismert
édesanya, Avi-Shaul Bruria, beszervezési nevén: „Pápainé”.
Pápainé két fia évtizedekkel később szembesült a szeretett
személy „árulásával”. Művészként őket ez a saját identitásukkal
való szembenézésre kényszeríti. Ezért kaparják vissza és írják
újra azt az 1975 és 1986 közötti időszakot – családjuk, barátaik,
közvetlen környezetük privát történelmeként –, amelyben az anya
a III/I-es ügyosztálynak dolgozott. Saját múltjukat kell újraértel-
mezniük és új jelentéssel felruházniuk.
A szembenézést „Pápai Péter” a Jelentéstulajdonítás című projekten
keresztül, „Pápai (Forgách) András” pedig annak a regénynek a
megírása révén hatja végre, amely – afféle talált tárgyként – helyet
kapott a tárlaton is. Az Élő kötet nem marad című regény elbeszélő
főhőse a fiú, aki a szeretetét nyilvánvalóan nem tudja felszámolni,
ezért bár a bűnt elkövető ügynököt és a bűnre kényszerítő rendszert
egyaránt vádolja, az anyát valamiképpen mégis fel kell mentenie,
20
16 február–március
és ezt csak vallomásos keretek között tudja megtenni.
Vallomásnak tekinthető a monumentális fotóinstalláció
is. S ahogyan az irodalmi, úgy a képzőművészeti reflexió
sem a történelmi kor felmutatása felől ragadja meg
Pápainé történetét (habár a III-as ügyosztály hivatalos
dokumentumairól készített fotók is megtalálhatók a
falon), hanem a személyes élet felől, amelybe a hatalom
aljas módon beavatkozott. A mű éppen arra mutat rá,
hogy maga a beavatkozó gesztus, a hatalom és az egyén
közötti távolság felszámolása az, ami a diktatúrákban
elrabolja az emberektől a saját életükhöz való jogot.
Alighanem ezért hajtja végre ezt a beavatkozó gesztust
a fotókon a művész is, mégpedig visszafelé: „beleront” az
élet korábban szépnek tetsző, idealisztikusan megörö-
kített pillanataiba, belerajzol, áthúz, kitöröl – végső
soron nevetségessé tesz. Vagy nevetést mímel. Ám ez
a nevetés sokkal inkább perlekedésként, kétségbeesés-
ként vagy, azt is mondhatnánk, sírásként visszhangzik.
A jelentések szüntelenül újraíródnak. Esterházy Marcell
Jelentéseltolás című projektje ezt a jelenséget járja
körbe. A Propaganda című műben az alkotó 50-es és
60-as évekbeli diafilmeket használ fel, de a diafilmekből
csak a manipulatív mondatokat őrzi meg (mind a stilisz-
tikai, mind a tipográfiai sajátosságokat megtartva), a
dekoratív képi tartalmat negligálja. Maradnak a propa-
gandisztikus üzenetek – fekete plakátok aljára hófehér
betűkkel felírt mondatokként –, melyek azonban
korántsem az egyértelmű üzenetek megfogalmazását
célozzák, ellenkezőleg, a gazdag jelentéstartalmakkal
felruházott, múltbeli idézetek mintha szánt szándékkal
állítanák nehéz hermeneutikai szituáció elé a befogadót,
őt magát is jelentéseltolásra kényszerítve.
45
„Majd egyszer egy írás ezen a ponton fog befejeződni” – ez a fakéregre
írt mondat egy másik műalkotáson olvasható, reflexió gyanánt a művész
részéről édesapja egy korábbi művére, amelyben ő Roskó Gábor egyik
korábbi rajzára reflektált, aki pedig szintén valaki más korábbi munkájára
reflektált stb. Esterházy Péter megidézett szövegét a következő mondattal
fejezte be: „Majd egyszer egy írás ezen a ponton fog elkezdődni.” A művé-
szek egymásra való reflexiója palimpszesztként viselkedik. De itt különös
szituáció teremtődik: a fiú sajátítja ki az apa örökségét. Avagy, amit az apa
elkezdett, azt a fiú fogja befejezni. A jelentések átírásának, megváltoz-
tatásának szándékolt dimenziója mellett azonban mindig van egy ural-
hatatlan réteg is, amit mintegy a sors, a véletlen idéz elő. Nevezetesen:
Esterházy Marcell a szülei kertjében álló jegenyefa törzsébe véste bele a
saját mondatát, amelyről a fotót készítette. De nem számolt előre azzal a
ténnyel, hogy a mű kiállításának idejére az édesapja megbetegszik, s így
az általa kódolt jelentéstartalom szándékolatlan vonatkozásokkal telítődik.
Mint ahogy a három művész sem számolhatott előre azzal, hogy
projektjeik egymás mellé helyezése révén milyen jelentéstöbblet
szabadul fel a kiállításon. Hogy privát történeteik és az azokon keresztül
reprezentált társadalmi-politikai narratívák miképpen olvadnak össze
egy közös múlttá és egy közös jelenné. Hozzátehetjük: a három művész
művekben megnyilvánuló, erőteljesen konceptualista, illetve intellektu-
ális jelenléte aligha bírt volna el egy erőteljes kurátori jelenlétet. Mucsi
Emese nem is törekedett erre: megfontolásaival háttérbe húzódott, s
pusztán arra vállalkozott, hogy az egyes alkotásokat minél autentiku-
sabb tér- és műkapcsolatokkal vegye körül.
De mi is a hiányzó jelentés(ek) jelentése? A kiállítás roppant ironikus
megfogalmazásokon keresztül vezet el a válaszhoz, ami, mindazonáltal,
kérdés marad. Ha nincsen többé abszolút igazság, mely eligazítást
adhatna, akkor a világról alkotható ítéleteink referencia nélkül
fotó: Berényi Zsuzsa
maradnak, s a szavak elveszítik biztos jelentésüket. És nemhogy azt
nem tudjuk, miképpen találhatnánk meg újra az elveszett Jelentést,
ESTERHÁZY MARCELL:
hanem azt sem, hogy egyáltalában elveszítettünk-e bármit is. Propaganda, 2015
20
16 február–március
 Helló, haver.
Megosztom veled a tudatomat
Időalapú médiaművek a kor társ képzőművészetben
1

Bálna, Új Budapest Galéria, 2016. III. 20-ig

MULADI BRIGITTA
A videotechnika világpremierje az 1936-os
berlini Olimpiai Játékok élő közvetítése
volt, de történeti előzményei között
előkelő helyen áll az 1977 júniusában
rendezett documenta 6, amit három
művész, Joseph Beuys, Douglas Davis és
Nam June Paik videoakcióval nyitottak
meg. A performanszot műholdon
keresztül művészeti programként világ-
szerte először lehetett fogni. „A WDR
(Westdeutscher Rundfunk) és a HR
(Hessischer Rundfunk) által készített, kilenc
fotó: Berényi Zsuzsa

estét betöltő, huszonnyolc videoszalagból

álló sorozat a művészetet közvetlenül
KO M O R Ó C Z K Y TA M Á S :
Bluten Tag!, 2014, legalább négyszázezer néző otthonába
videó, hang, 14 perc
juttatta el: így a documenta nemcsak
Kasselben, hanem az otthoni tévékészü- anyagának random feldolgozása, és úgy készült, hogy összideje
2 éppen 101 évet és 17 napot ad ki, vagyis 885 768 órát, egy kép így
lékeken is látható volt.” Ez a megoldás akkor futuriszti-
kusnak tűnhetett, ma, a videomegosztók idejében már 59 percig látható. A film vetítése 2012. február 17-én kezdődött, és
másképpen van: még csak adó sem kell ahhoz, hogy a 2113. március 7-én fejeződik majd be.
közönség otthon nézzen végig egy kiállítást, ahogy az
A kiállítás szimbolikájának kulcsdarabja Maurer Dórának az
Időalap egyes művei „karosszékből” nézhetők, a keresőbe
Időmérés/Timing (1978–80) című kísérleti filmje és annak koncep-
csak címüket kell beírni, sőt a QR-kód segítségével a
tuális fotója. „A Timing Maurer egyik főműve, a ’képzőművészeti
mobiltelefonon hazafelé a villamoson is befejezhetjük a
film’ egyik legtisztább filmje. Témája hihetetlenül egyszerű: Maurer
kiállításon elkezdett filmek megtekintését.
egy lepedőt hajt össze, félbe, majd megint félbe és így tovább,
amíg lehet, csakhogy a lepedő a filmvászonnal azonos méretű, és
Időalap
a hajtogatás közben a vászon is feleződik, negyedelődik, nyolca-
A kiállítás a mindenkori idő vizualizálására és folya- dolódik… és a kétféle osztódás természetesen nem esik egybe. Ez
matban való érzékelésére tett kísérleteket gyűjt egybe. a film ’abszolút film’ (…) egyúttal az időről (időbeosztásról, időfel-
A legnagyobb vállalkozás közöttük egy 101 évnyi osztásról) is szól, melyben az idő tagolását a felület (a tér) tagolása
emberi élethosszt érzékeltető alkotás, Gróf Ferenc és a szabályozza, és viszont.4 Idézet Beke Lászlótól.
Société Réaliste videója, amelybe bármikor bekapcso-
lódhatunk; az Egy életen át nézni című film 885 768 óra Illúzió, a technika csodája
fotó: Berényi Zsuzsa

hosszúságú. A film Leni Rifenstahlnak, a Hitler propa-

SZIRTES JÁNOS: A háromdimenziós eszközök, a néző totális valóságélményét fokozó
gandafilmjeit3 készítő rendezőnő filmjeinek összes,
Pro/Contra, 2013–2015, filmek ma már a mozi egyik mindennapi attrakciójaként vannak jelen.
akciók, performanszok, 901 985 képkockájának és teljes 601 percnyi hang-
videoválogatás A művészet és a tudomány határterületén azonban ez egy remek

46 20
16 február–március
 kísérleti terep, és a két terület oda-vissza hatásban van
egymással. Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton
Promenád (1998–2002) című interaktív virtuális valóságins-
tallációja a valós és a virtuális tér, a mozgás és a mozgásil-
lúzió kérdéseivel foglalkozik. A filmben megélt passzivitás
helyett itt egy vezeték nélküli, zseblámpával kombinált
lézeres „joystick” és a 3D-s szemüveg segítségével a néző
maga alakíthatja ki az általa bejárt teret, aminek a határait
természetesen a két művész animálta számára.
A művészeket az érdekelte, hogy „a háromdimenziós
térérzetet és annak kétdimenziós leképezésének sajátos
viszonyát” miként képesek létrehozni. Ha a látogató
elég időt szán rá, akkor egy sajátos kétdimenziós világ
nyílik ki a szeme láttára, amelyben, mint egy sétatérben,
promenádon, új dimenziókat tárhat ki saját maga előtt,
saját érzéki csalódását élheti meg a perspektíva eltúlzá-
sával elért mélységekben és illúziókban gyönyörködve.
A mi időnk – a jelen és az emlékezet
A jelenünknek és az emlékezet abban elfoglalt
idejének és a terének poétikus-filozófiai aspektusait,
az elmúláshoz való viszonyunkat, belső időnk szerke-
zetét, személyes vízióinkat, ritmusunkat szimulálja, az
idő múlásának visszafordíthatatlanságát ellensúlyozza
Szemző Tibor filmjeiben, amelyek érzékeny költői-
séggel és hatalmas műgonddal készülnek, többnyire
a társművészetek bevonásával, performanszszerűen
előadott zenei-irodalmi-filmi élmény egymásra
halmozásával. Ilyen a Kőrösi Csoma Sándor-jelen-
ségről készült filmje, Az élet vendége. Amit ott hang,
álló- és mozgókép egymásra úsztatásával, emlékkép-
fotó: Berényi Zsuzsa
47
szerű megjelentetésével és költői narrációjával nyújtott, ezúttal
Forgách Andrással közös művében, a Kafka utolsó szerelmében
éppen ugyanígy hatott. A film 25 percben meséli el Kafka utolsó
napjait, ahogy kedvese, Dora Diamant és az orvosa, Klopstock
Róbert ápolják és lényükkel körülveszik az írót egy Bécs melletti
szanatóriumban. A sztori nem lineáris, hanem párhuzamosan
megélt belső történetek egymásutánisága. Franz Kafka, aki – mint
a szerelmes nő szavaiból megtudjuk – azon túl, hogy gyönyörű,
mediterrán alkatú, sudár férfi volt, „nem csak írásművészetével
vívta ki az utókor csodálatát. Még különlegesebb az a hatás,
amelyet személyében gyakorolt a hozzá igazán közel állókra, akik
a vele való együttlétet a barátság csodájának élték meg.”5
Hasonlóan, de szikárabb jelekkel dolgozik Komoróczky Tamás, aki
sűrítményét adja a 20. század történetének egy, az életünk alapvető
feltételét megteremtő anyagnak, a vérnek mint életszimbólumnak
a képi feldolgozásával. Ez a szokatlan történelmi lecke „a jövőből
tekinti át napjaink és a 20. század vérrel kapcsolatos fogalmait,
megtörtént eseményeit, kifejezéseit. A felolvasó narratíva a kívülálló
pozíciójából idézi és próbálja értelmezni a vérrel kapcsolatos bioló-
giai, természettudományos vagy a náci időkben kreált és történel-
mivé vált, vérre vonatkozó fogalmakat” – áll a képcédulán. A film
egyúttal egy nyelvlecke is, amely narrált és feliratozott definíciókon
keresztül igyekszik megértetni a tanulóval az ismeretlen, német
nyelvű kifejezéseket. A film vizuális része maga a vér szövete,
mintázata, mint egy minden teret kitöltő fluidum jelenik meg a
hatalmas kivetített felületen.
Produkció, performansz: irónia és komolyság NÉMETH HAJNAL:
Összeomlás – Passzív interjú /
„A közvetlen visszatükrözés, az önreflexió, a felvett anyag állandó Crash – Passive Interview, 2011
kísérleti operafilm 12 részben,
ellenőrzése”, a magunkkal való folytonos szembesülés, narcisztikus újravágott verzió: 72 perc, full
önszaporítás, de egyben erős önirónia, humor és szarkazmus HD, sztereó
írta és rendezte: Németh Hajnal
20
16 február–március

SZEGEDY-MASZÁK
Z O L T Á N –F E R N E Z E L Y I
M Á R T O N : Promenád /
Promenade, 1998–2002
interaktív virtuális
valóságinstalláció,
sztereó változat
fotó: Berényi Zsuzsa
– a művészi produkció során a jellemzői Szirtes János
videoművészeti és performer munkásságának. Ezúttal
a Pro/Contra, című 2013 és 2015 között keletkezett, az
eddig eljátszott 200 (!)-ból kiválogatott performansz
etűdjeit láthatjuk egybegyűjtve. A munkák között vannak
remake-ek és mai aktualitások ihlette akciók is, amelyeket
„zömmel egy elhagyott iskolai tanterem kopott padlóján
és üres fala előtt, néhány esetben külső terepeken” készí-
tett. „Az első időkben a munkák címei határozták meg
hozzáállásomat. A Pro elnevezésűek azok a gondolatok,
amelyek mellé tudok állni, a Contra és az Against elneve-
zésűeket azért hoztam létre, hogy az ellenérzéseimet is
ki tudjam fejezni… Témaválasztásaimban a belső megér-
zéseimet követtem, de az utóbbi időkben egyre inkább
társadalmilag is aktuális tartalmakkal foglalkozom” – írja a
fali magyarázó szövegben.
Szellemiségében rokon Monhor Viktória tiltakozó
performansza, a Magyarország német megszállása
1944. március 19. című emlékmű előtt található inte-
raktív szökőkút közepe volt.
Maga a „zenemű” is zavarba ejtő: Dick Higgins Danger
Music (1960) című partitúrasorozatának a 17. darabja,
melyet 2014. szeptember 19-én valósított meg az
Eleven emlékmű – az én történelmem nevű társadalmi
mozgalom részeként a Szabadság téren. A művész
saját maga adta elő a művet, amely tulajdonképpen
egy véget érni nem akaró üvöltés, s igaz, hogy „csak”
18 perc, de nemcsak az arra járókat, de a művészt is
alaposan próbára teszi.
A megrendítő akció online megosztón 47 200 néző-
számot generált, és szinte kezelhetetlen „kommen-
táráradatot”. A művész folyamatosan dolgozza fel
és elemzi a hozzászólásokat, ezzel a nyílt társadalmi
diskurzusnak a legsötétebb árnyoldalaiba, a szélső-
jobbos retorikába lát bele. Ezzel egy nem remélt,
de nem várt eredményt ért el, a társadalmi szintű
figyelem felkeltését az ellentmondásos folyamatokra,
ami éppen az Eleven emlékmű fő célkitűzése.
48
Önmegismerés, a személyiség megkettőzése
A videó, a film a legalkalmasabb médium önmagunk reprodukálására,
kívülről való szemlélésre. Ezt a lehetőséget ragadta meg Kis Judit a
Megelégedettség című többfilmes videomunkájában, amely 15 perces
etűdök formájában jár végig egy saját maga által eljátszott – kétség-
telenül kissé romantikus ízű, narcisztikus – önismereti kurzust, ami
által önmaga elemezhetővé válik. Kis a párkapcsolati dilemmáinak
feloldására alkalmazott tudatos vizsgálattól eredményt is elvárt, azt,
hogy megértse és maga számára elfogadhatóvá tegye a történéseket.
Saját szavaival „olyan mentális és érzelmi állapotot hozzon létre,
melyben az élethelyzetek elfogadása révén a boldogság egy formája
valósul meg.” Ezt az állapotot az egészséges önértékelésben, reális
önmeghatározásban látja. Az egyetemi évek alatt készült kisfilmek a
Szeretlek, Elég, Távolság, Kiábrándulás, Elengedés, Megtisztulás, Odaadás,
Megfelelés, Megelégedettség címet kapták.
Waliczky Tamás ezzel szemben szenvtelenül teszi bele magát egy
vizuális játékba, amelyet nem kísér pszichológiai elemzés, pusztán
egy tüköreffektust hoz létre a film eszközeivel, amikor is a testünk
körvonala mint asztráltest olvad bele a téri környezetbe, nem
megzavarva, csak némileg átalakítva a szövetét. A Tükröződések
(2014) egy költői kérdés vizualizálása, amelyet Waliczky egy Jan
Assmann-idézettel verbalizál: „Önmagunk megtapasztalása mindig
közvetett, csak másoké közvetlen. Arcunkhoz hasonlóan belső
önmagunkat sem láthatjuk másként, mint tükörben. Ez a tükrö-
ződés, re-flexio a tudatosítás és a reflexivitás szerkezetét mutatja.
Tehát nem egyszerű szójátékról van szó. A másokkal való érintkezés
egyúttal érintkezés önmagunkkal. Önmagunkra, vagyis személyes
identitásra csak kommunikációban és interakcióban tehetünk
szert. A személyes identitás egyrészt önmagunk tudata, másrészt a
többiek, a mások részéről velünk szemben támasztott elvárások és
az ebből fakadó felelősség tudata.”6
Az Időalap/Timebase kiállítás lehetetlen vállalkozás mind a szer-
vezők, mind a nézők, mind a cikkíró szempontjából. Ha valamit fel
lehet róni neki, az éppen az erénye is. Túl nagy falat. Nemcsak az
időnket, szellemi kapacitásainkat veszi igénybe, tágítja, aktivizál
és elgondolkodtat, de bevezet a videoművészet rejtelmeibe,
oktatásába (Rigó Mária-kurzus), a 19. szabadfogású számítógépes
versenyt is bemutatja. Nem utolsósorban pedig a C3 médiain-
tézet újabb vállalása – része az eddig több mint száz kiállításban,
eseményben realizálódó rendezvények sorozatának (például
Pillangó-hatás, Perspektíva, Média Modell, Látás, Kempelen,
Pillanatgépek). A C3 eddigi munkájának gyűjtőhelye, online kataló-
gusa a catalog.c3.hu adatbázisban érhető el.
Jegyzetek
1 Clifford D. Simak: Ha megáll az idő, Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 1993
2 A szövegben a külön nem jelölt idézetek forrása: http://www.intermedia.c3.hu/
mszovgy1/herzogen.htm (Forrás: Videokunst. Ein neues Medium – aber kein neuer
Stil. Videokunst in Deutschland 1963-1982. Vrlg Hatje 1982 Stuttgart 10-25. lap,
Fordította: Zwickl András)
3 Leni Riefenstahl: A hit győzelme (1933); Az akarat diadala (1934)
4 Beke László: Maurer Dóra mozgóképei. Az összehajtogatott idő, lásd http://www.
filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9769
5 Szemző Tibor–Forgách András: Kafka utolsó szerelme, képfelirat
6 Jan Assmann: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai
magaskultúrákban. Ford. Hidas Zoltán, Budapest, Atlantisz, 2013, 138.
20
16 február–március
Köztér

Múltat teremteni
Beszélgetés Nagy Csaba képzőművésszel
Organikus pont és Idősíkok című plasztikai munkáiról
NAGY ANNA

Téged leginkább grafikusként ismer és ismer el a el, azonosulsz az ideológiájával, de ez később visszafordíthatatlanná
szakma, erről tanúskodnak díjaid is, és kiállítá- válik. Nem érezzük a jelenben a felelősséget, amikor véleményt
saidon is elsősorban filozofikus-meditatív hangu- kellene formálnunk. Mit csinálunk? Félünk valamitől, egy démoni
latú, nagyméretű fametszeteiddel találkozhatunk.
félelem van bennünk, hogy akkor nem lesz megbízás. Ez a
Az elmúlt két évben azonban két köztéri plasztikai
munkával is jelentkeztél, s bár nem szokatlan tőled, legrosszabb, hogy nem tudjuk, nem merjük vállalni mások előtt
hogy különféle műfajokban kísérletezel, ez a két a látásmódunkat. Pedig nincsenek tehetségesebb vagy tehet-
munka (Organikus pont, Idősíkok) most mégis ségtelenebb képzőművészek Magyarországon, mint máshol a
mintha nagyobb figyelmet kapott volna a koráb- világban, csak mások a dimenziók. Angliában például nagyobbak
biaknál. Hogyan született meg ez a két mű, milyen a léptékek. Egy Anthony Gormley például lehet sztárszobrász, mert
kérdések, problémák foglalkoztattak?
van mögötte egy olyan gazdasági háttér, egy olyan kulturális közeg,
N A G Y C S A B A : A térrel, a tájjal, a természeti és amely igényt tart arra, hogy korszerű, vállalható dolgok jelenjenek
a mesterséges környezettel való játékhoz, egyfajta meg a köztéren. Van egy polgári réteg, egy befogadói közeg, amely
„kertépítéshez” mindig is vonzódtam, és grafikai az életminőségét abban is meg akarja élni, hogy számot tart a jó
munkáimban is folyamatosan térproblémákba művészetre. Ez nálunk nagyon összetett. Egyrészt tudjuk, hogy az
bonyolódom. A látható és érzékelhető téri minőségek egész társadalmi helyzetünk megosztott, másrészt meg azt látjuk,
révén, azoknak mintegy önnön határukként persze hogy egyre inkább lecsúsznak az emberek, elfogy a polgári réteg.
mindig jelenvalóvá lesz valami láthatatlan
is, melyhez az időtlenség képzete társul.
Munkáimban így megjelenik a térrel
relációban álló idődimenzió is.* És ugyan-
akkor – jóllehet kevésbé absztrakt módon
– mindig is foglalkoztatott, miként lehetne
közösségi tereket létrehozni, olyan élhető
helyeket, ahol szakemberek döntik el, mi
kerüljön a köz terére.

Mi lehet az oka annak, hogy

Magyarországon szinte képtelenség
kizökkeni abból a zsánerfelfogásból,
amely eluralja a köztéri szobrászatot,
legyen szó akár egy emlékműről, akár
egy város nyilvános terébe felállított
alkotásról? Miért ragaszkodnak a
megbízók (polgármesterek, önkor-
fotó: Nagy Csaba

mányzati képviselők) a feltételezett

közízléshez néha még akkor is, ha
személyes preferenciáik, választásaik
esetleg egészen mások lennének?
N . C S . : Azért, mert megosztott a
magyar társadalom, és a képzőművészeti élet szereplői
maguk is. Nem véletlen, hogy van egy MMA. Ez olyan,
mint Németország az 1930-as, 40-es években, amikor
sokan asszisztáltak egy gondolkodásmódhoz. Lehet,
hogy csak finoman, csak apró elemeiben, észrevétlenül
szolgálod ki a „felsőbb erőt” – épp hogy kicsit fogadod
NAGY CSABA:
Organikus pont, 2014,
Neked ezzel a két munkával szerencséd volt. corten acél, rozsdamentes
cső, vörösfenyő járófelület,
720x310x265 cm
N . C S . : Amiben nekem szerencsém volt, az az, hogy az Bükfürdő, Kneip park
önkormányzat meggyőzhető volt. Mindkét munka Bük város
megbízásával készült, és nem ragaszkodtak a „jól bevált” sémákhoz,
nem féltek az újítástól, a merészebb formanyelvtől. Azt hiszem,
ez abszolút pozitív példa lehet. Már az Organikus pont című

49 20
16 február–március
 objektem esetében is volt jó pár szempont, ami szerint
gondolkodhattam. Azonban ez egyfajta felelősséget
is jelent, hogy milyenné alakítom a rendelkezésre álló
teret, benne magával a „műtárggyal”. Értem ez alatt
például az anyagválasztást. A coorten acél, ami ma már
nagyon elterjedt anyag a köztereken, olyan fémötvözet,
amelynek felületén vékony oxidréteg keletkezik, és ez
védőréteget képez a felületén, másrészt egy nemes
patinát ad neki. Egyfajta archaikus jelleget, ugyanakkor
korszerű megjelenést kölcsönöz a tárgynak, és ez úgy is
tűnhet, mintha egyenesen a természetből nőtt volna ki.
Gondolom, a cím is erre utal. Nem pusztán megidézed
a természetet, hanem egyúttal természetté is formálod
a mesterségesen kialakított környezetet. Egyfajta
reorganizációt hajtasz végre, melyet mi sem bizonyít
jobban, hogy a látogatók nagy élvezettel veszik a
birtokukba a munkádat. Olyan műről van szó, ami
használati tárgy is. De ugyanakkor maga a címadás
gesztusa azt jelzi, hogy számodra fontos ezeknek a
munkáknak a „műtárgy mivoltja”.
N . C S . : Igen, ez a kettősség valóban jelen van,
hiszen ez a műtárgy egy Kneip parkban van felál-
lítva, ami a regenerálódást szolgálja, ennek része az a
„taposóút”, amelyen mezítláb kell végigjárni. Ebbe a
parkba szerettem volna egy olyan tárgyat elhelyezni
(elsősorban használati tárgyra gondoltam), amely egyúttal
közösségi színtérként is működhet, amely alkalmat
ad a beszélgetésre. A félgömbök direkt úgy vannak
felfüggesztve, hogy bennük egymás felé is tudjunk
fordulni. Ezek a rozsdamentes acél félgömbök, mint
afféle „pihenőgubók” függnek a testen. Nem olyan nagy
újdonság ez, de azért formailag ki kellett találni. És a
funkció adta a formát. A gumókat tartó test szerkezete
N A G Y C S A B A : Idősíkok, 2015,
alumínium lemez, 20 db 80x80cm
gránitlap, 1700x520x210 cm, Bük
fotó: Nagy Csaba
50
öntartó, több elcsúsztatott, egy sugárpontból kiinduló, negyed
köríves pillérekből áll, melyeket egy fémháló köt össze. Ez a szövedék
a kosárfonás hagyományára is utal. Ez egyrészt a stabilitást szolgálja,
másrészt kapaszkodó a pillérekhez ültetett futónövények számára is.
A testet tekinthetjük fémpergolának is. A futónövényekkel az volt a
célom, hogy azok lassan, folyamatosan alakítva fonják be a felületet,
vegyék birtokba a szerkezetet, idővel szerves egységet teremtve a
környezettel, és csak itt-ott tűnjön elő a konstrukció.
Ez a kontrasztokból előálló harmónia van jelen abban is, ahogy
a meghajló, patinásodó fém szinte fává változik, vagy ahogy
a víz hullámzását is felidéző acélgömbök az anyaméh óvó,
védelmező képzetét hívják elő. Egy műtárgy, ami a közös játékra
és a magányos meditációra egyaránt csábít.
N . C S . : Azon kívül csomópont is, hiszen a fürdőhöz készült, és szer-
ettem volna, ha idővel annak karakteres, felismerhető jelképévé válik.
Másik munkád is Bükhöz, a lakóhelyedhez kötődik.
A város 2015-ben ünnepelte alapításának 750. évét, és
ebből az alkalomból került sor az Idősíkok című térplasz-
tika elkészítésére és felállítására. Úgy tudom, a város
önkormányzata köztéri alkotást eredetileg nem tervezett
a „BÜK 750” programsorozatba, de te jelentkeztél egy
koncepcióval. Kaptál-e végül szabad kezet a tervezésnél?
Megfogalmazódtak elvárások a megrendelő részéről?
N . C S . : Valóban jelentkeztem egy tervvel – a hezitálás során
az önkormányzat kifutott az időből, nem volt már lehetőség egy
meghívásos pályázat kiírására –, mert úgy gondoltam, hogy az
alkalom indokolttá teheti, hogy a város köztereinek egyikére térplasz-
tikát állíttasson, hiszen a közterek alakításának koncepciója fontos
városstratégiai kérdés. A tervet végül elfogadták. Egy komplex
térkialakításról szólt a megbízás, beleértve a világítást és a növényzet
kialakítását is. Izgalmas lehetőség! Sok más szempont mellett szer-
ettem volna, hogy az emberek érezzék magukénak a teret, használják
20
16 február–március
és mozogjanak ebben a térben otthonosan. Úgy hiszem,
ez sikerült: a térfigyelő kamerák tanúsága szerint sokan
nem csak újra és újra bejárják a teret, de nagy kedvvel
szelfiznek is a szobor előtt, amely talán egy emblematikus
színhellyé alakulhat idővel.
A négy hasábból kettőre rá lehet ülni, a legmagasabbon
jelenik meg az a szöveg, amely a települést elsőként
említő, 750 éves oklevélből való. Nem akartam sem
formailag, sem tartalmilag klasszikus emlékművet, és
a koncepciót a környezet adottságai is indokolták.
Nemrég újították fel az önkormányzat épületét, és
az alumínium jobban illeszkedett az épített térhez.
Az új technológiák vizuális nyelvre gyakorolt hatása
elkerülhetetlen, és kell az a fajta nyitottság, korszerű
gondolkodás, hogy tudjunk nem hagyományos
eszközökkel „múltat teremteni”, idézni.
Mi volt az elképzelésed?
N . C S . : A klasszikus emberi alak ábrázolása helyett,
olyan formai megoldást terveztem, amelyben a
figura egy „szelvényekből” kialakított tömb, és ez
a szelvényszerűség jelképezi a 750 év időtávlatát,
a folytonos emberi jelenléttel. Ehhez a formai
megoldáshoz autentikus anyagnak az alumínium lemezt
tartottam, amely légies, lágy megjelenésével ráadásul
jobban is illik egy szubtilisebb emlékezéshez.
Ugyanakkor az alak mégis állandóságot sugall.
Engem az archaikus görög szobrokra emlékeztet, de
nem valamiféle öröklétet, sokkal inkább a monoton és
könyörtelenül múló idő bizarr statikusságát sugallja.
Így a jövő „emlékhelye” is egyben, hiszen ez által a
változásban jelenlévő változatlansággal szembesíthet.
51
N . C S . : A rétegzett vagy lemezekből, elemekből építkező szobor
ugyanakkor nem ismeretlen a kortárs szobrászatban, gondoljunk
csak David Černy vagy Park Chan munkáira. Az idő annyira
megfoghatatlan és áttetsző, és ez a megoldás – különösen este,
amikor lámpák világítják meg teret és az alakot – felerősíti ezt az
érzést, mintegy anyagtalanít. Az emberi jelenlétet pedig a lehető
legegyszerűbben akartam megjeleníteni. Számomra természetes
módon adódott ez a formaképzés, semmiféle tudatos utalás vagy
reflexió nem volt az említett munkákra.
Térszervező szerepükön túl milyen megfontolásból
döntöttél a földből különböző magasságokba
kiemelkedő hasábformák mellett?
N . C S . : A természetes horizontális kiterjedés mellett a vertikális
tárgyelemek az ember környezetalakító, azzal kölcsönhatásban
működő természetét szimbolizálják. Az áttört formák – ahogy a
velük megegyező alapterületű gránitlapok, melyek tónusukban
ugyanakkor az alumíniumot idézik – az ember által generált
folyamatos változásra, alakulásra, növekedésre utalnak. A gyerekek
pedig, magától értetődő módon ugróiskolaként is használják.
Ezért a természetességért és közvetlenségért tűnik úgy,
mintha az alak is a fűben állna?
N . C S . : Igen, szándékosan rejtettem el az alapzatot. Ahogy a
hasábok organikus áttörése arra az illúzióra figyelmeztet, hogy
a jelenlét egyfajta illúziónak is tekinthető. Bük nem Róma, nin-
csenek kultúrrétegei. Csak ezek az írásos emlékei vannak. Azokra
a névtelenekre is gondoltam, akiknek ugyanúgy megvolt a saját
történetük, ők is kellettek ahhoz, hogy mi itt legyünk, és mi is
kellünk ahhoz, hogy az utánunk következők itt legyenek.
fotó: Nagy Csaba
Jegyzetek
* Nagy Csaba A tér metafizikája című kiállítása január végéig volt látható
Szombathelyen, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának N A G Y C S A B A : Idősíkok, 2015,
Zéró Galériájában. alumínium lemez, 20 db 80x80cm
gránitlap, 1700x520x210 cm, Bük
20
16 február–március
 A malomkőasztal körül 90 éves a Régi Művésztelep
MANK Galéria, Szentendre, 2016. II. 24-ig
CSANÁDI-BOGNÁR SZILVIA

A MANK Galéria Tisztelet az alapítóknak – 90 éves a Régi

Művésztelep című kiállítása cím a jubileumra hívja fel a
figyelmet. A cím azonban a kiállítás tartalmát illetően
mégis félrevezető, hiszen a Művésztelep 1972-es átala-
kítása utáni idők művészeinek alkotásaiból mutat be
egy-egy munkát, illetve a jelenlegi tagok műveiből,
körülbelül egyenlő arányban. Hely hiányában persze a
90 évet átfogó kiállítást nem is várhatunk, és a megvaló-

fotó: Bojti Márton

BOJTI MÁRTON: sult válogatást így is épp eléggé izgalmassá teszi, hogy
Ecsetvonások, 2016,
színezett műgyanta, a műtermek és a galéria felújítása és a telep szervezeti
34x28x18 cm
átalakítása óta ez az első bemutatkozás. A meghívó
fotója legalább szimbolikusan kárpótol a címben ígért A munkák mindenesetre tarka összképet mutatnak. A kiállítótér
visszatekintésért. Baksai József talányos képe ugyanis majd felét a konstruktív hagyományban gyökerező vagy abból
a művésztelep alapításának idejéből származó, talán táplálkozó művek töltik be. Ezek olyan erősek és olyan magától
egyetlen, minden átalakítás nélkül megmaradt kövét értetődő az idősebb generáció és a fiatalabbak műveinek egymás-
örökíti meg, a malomkövet, amit kerti asztalként hasz- mellettisége, hogy hozzájuk képest a figurális munkák már-már
náltak a művésztelep lakói az elmúlt kilenc évtizedben. zavarbaejtőek. Keserü Ilona gazdag életműve ebben a közegben a
konstrukció felől is értelmezhetővé válik, és megmutatja oldottabb,
A kiállítók körét tovább szűkítette a kurátor, Bereznai
gesztusokból építkező képe (Rügy) morfológiai rokonságát a nálánál
Péter azzal, hogy csak a még élők munkáit mutatják
be. Ez nemcsak egy megkérdőjelezhetetlen válogatást
jelent, hanem aktualitást is kölcsönöz. Igaz, az értelme-

fotó: Bojti Márton

BAKSAI JÓZSEF: zést némileg nehezíti, hogy egyik munka mellett sem
Tisztelet az alapítóknak, 2016,
fotó találunk évszámokat, nem derül ki, hogy a művészek
tényleg az utóbbi években készült munkákat mutatják-e
ILONA KESERÜ ILONA: sokkal szigorúbb szerkezetű Balogh László-művel (Maghasadás).
Rügy, 2010, be. Mindenesetre a kérdés a jubileum miatt és az együtt
olaj, vászondomborítás, De Baskai József, Csík István, Klimó Károly és Aknay János művei is
vegyestechnika, fa, 60 cm bemutatkozó régebbi és újabb tagok miatt is ott lebeg:
ismerten és a várakozásnak megfelelően bővítik ezt a hagyományt.
teremt-e valamiféle alkotói közösséget még a művész-
A különleges ebben a felállásban inkább az lehet, hogy a fiatalok
telep? Jelen van-e a sajátosan szentendreiként aposztrofált
munkái közül néhány milyen természetesen illeszkedik közéjük. Bojti
művészet ma is? Van-e jelentése ma ennek a kifejezésnek,
Marci apró színes szobrai (Ecsetvonások) a maguk játékosságában
a földrajzi meghatározáson túl: szentendrei művészet?

52 20
16 február–március
fotó: Bojti Márton

mintha csak Keserü képéről másztak volna a poszta-
mensre. Bereznai Péter erősen Korniss csurgatott képeire
utaló objektje (Fekete kép – Két part között) mellé szinte
oda kívánkozik Nagy Barbara vésett felületű fekete struk-
túrája a maga Vajdára utaló vonaljátékával és elképesztő
nagyvonalúságával. Közöttük Haász István Objektje
nemcsak ellenpontot képez, de önkorlátozó geometriá-
jával művészi tartásában is közel áll hozzájuk.
Másfajta hagyományt jelent a játékos humor, amelyik
kétségtelenül Korniss révén vált olyan jelentőssé, és
erőteljes a jelenléte a telephez kötődő Vajda Lajos stúdiós
művészeknél, így Szirtes János szerkezeti és színjátékán
(Hi) vagy Vincze Ottó munkáin. Ehhez a képi humorra
építő világhoz csatlakozik Pető Barna munkája (Nyugtával
dicsérd a napot!), és talán távolról, az újonnan érkezők
közül Martin Henrik itt kiállított szobra (Két szoborfülke) a
szakralitás és a modern technika ironikus illesztésével.
náluk. Az egyéves műteremhasználat a Derkovits-ösztöndíj KRIZBAI SÁNDOR:
Éden, 2015,
mellé igényelhető, és voltaképpen annak a tradíciónak a olaj, vászon,
darabonként 119x99 cm
folytatása, ahogyan a 70-es évektől a Fiatal Képzőművészek
Stúdiója adott egy-egy évre lehetőséget egy fiatal művésznek
a Régi Művésztelepen való alkotásra. Noha a szerződések
hosszabbíthatóak, elvileg lehetővé válik egyfajta dinamizmus,
a telep egyfajta nyitottsága. Az idősebb generáció és a fiata-
labbak aránya nagyjából fele-fele, így a folytonosság és a
megújulás lehetősége is adott. A szentendrei művészet és a
Régi Művésztelep eredményei kétség kívül munkálnak, valódi
folytonosságot azonban az igényesség és a progresszivitás
együtt jelenthet. A konstruktív örökséghez illeszkedő újabb

A többi műben szentendrei rokonságot keresni valószí-

nűleg komoly retorikai gyakorlat volna, bár a történeti
reflexió több munkánál rendkívül tudatos, és ennek
a jelentősége éppen egy olyan történetileg gazdag
vagy terhelt környezetben válik nyilvánvalóvá, mint
a Régi Művésztelep. Valószínűleg Csáki Róbert remek
posztromantikus tájképe (Alkonyat) nem a szentendrei
tájból táplálkozik, noha az alapja a historikus utalás,
ahogyan Podmaniczky Ági síkbeli átmosódásokat
létrehozó tájképe (Oázis) sem értelmezhető a plain air
kontextusa nélkül, akár a fényhatások festésének térbeli
fotó: Bojti Márton

kísérleteként. Krizbai Sándor torz, szimbolikus elemeket

taglaló festészete (Éden) is inkább az expresszionizmus
újraértelmezése, és így nem kérhető számon rajta a hely
szelleme, magas minőségigénye és intenzitása azonban
a művészeti múlt feldolgozását célozza. munkák és a történetiségre reflektáló művek arra hívják fel C S ÁK I R Ó BER T:
Alkonyat, 2013,
a figyelmet, hogy a hagyomány őrzése a szemben állásban, olaj, vászon, 160 cm
A Művésztelep jelenlegi 12 tagja egy-, illetve
a reláció felállításában, a viszony meghatározásában rejlik, e
hároméves szerződésben áll a kezelővel, Aknay
nélkül elképzelhetetlen a konvenciómentes alkotás.
kivételével, aki hosszabb szerződéssel dolgozik

53 20
16 február–március
 A hangok különbözősége Essl Ar t Award CEE 2015
Essl Múzeum, Klosterneuburg, 2015. XII. 4. – 2016. III. 6.
P. S Z A B Ó E R N Ő

Az Essl házaspár nagy álma, azaz hogy gyűjteményüket
a bécsi Museumsquartierben helyezzék el, mégpedig
abban a toronyban, amelyet a negyed kialakításakor
fölépíteni terveztek, nem valósulhatott meg – a város-
védők ellenállása, talán nem is indokolatlanul, olyan erős
volt, hogy a toronyról végül le kellett mondani. Karlheinz
és Agnes Essl azonban e szimbolikus építmény nélkül
is igen magasra jutott a gyűjtők, művészetpártolók,
mecénások képzeletbeli ranglétráján: majd fél évszázad
alatt nem csak az egyik legjelentősebb ausztriai kortárs
gyűjteményt hozták létre, s nem csak olyan múzeumot
az Essl Award, s megrendezték a díjat elnyert művészek tárlatát
Klosterneuburgban, ahol az Essl Múzeum található. No meg a
Schömer-ház, amelyben a műgyűjtésről, művészetpártolásról szóló
történet elkezdődött, sok-sok évtizeddel ezelőtt. A negyvenegyné-
hány éves múltra visszatekintő Essl-gyűjtemény ugyanis elválaszt-
hatatlan a Schömer-kollekciótól, amely jóval régebben jött létre,
s amelynek válogatott anyaga ma is a Schömer-házban látható,
mondhatni, a nagy irodaházban elhelyezet művek az élet (az ott
dolgozók mindennapjai) részét jelentik. S valóban, nem is szeretne
mást a kiváló gyűjtő házaspár a jövőben sem, mint azt, hogy a
múzeum, a mindig alaposan előkészített, tudományos igényű
katalógusokkal kísért kiállí-
tásaival „minél több ember
számára teremtse meg a
lehetőséget a művészettel
való találkozásra, amely
gazdagítja az életet”.

Ez a múlt, no meg számos

jelentős időszakos kiállítás
hitelesítette a szándékot,
amellyel a közép-kelet-
© Irina Ghenu, fotó: Irina Ghenu, HUNGART © 2016

IRINA GHENU:
Fregoli Cotard-szindróma, 2013,
fotó, 993 digitális nyomat,
egyenként 33,7x60 cm
építettek, amelynek időszaki kiállításai a legrangosabbak
közé tartoznak ma is, de a fiatal művészek legfontosabb
ausztriai támogatóinak a sorában is ott találjuk őket.
A törekvés, hogy Közép-Kelet-Európa fiatal művészeit
támogassuk, s lehetőséget teremtsünk számukra, hogy
nemzetközi, muzeális kontextusban mutathassák be
alkotásaikat, ahhoz a gondolathoz vezetett, hogy a
bauMax támogatásával egy művészeti díjat alapítsunk,
amelyet minden második évben adnak át – Karlheinz
Essl professzor röviden így foglalta össze azokat az
elképzeléseket, amelyek alapján 2005-ben megszületett
európai képzőművészeti
egyetemi hallgatók számára
Agnes és Karlheinz Essl
2005-ben díjat alapított.
Az Ausztria leggazdagabb
polgárai közé tartozó – nem
mellesleg a nálunk is igen
sokáig sikeresen működött,
de itteni áruházláncát a
közelmúltban megszüntető
bauMax tulajdonosaként ismert – házaspár kezdeményezése már
az induláskor igen nagy figyelmet keltett, hiszen nem egy, hanem
egyszerre öt országban (Csehország, Horvátország, Magyarország,
Szlovákia, Szlovénia) hirdették meg a pályázatot, amelynek
országonkénti nyertese négy-, második helyezettje háromezer
eurót kapott. A nyertesek – körvonalazódott a szisztéma már
2005-ben – a pályázaton részt vett tíz-tíz legjobb munkát kiállító
hazai tárlat után ősszel Klosterneuburgban közös kiállításon vesznek
részt, az anyagot angol és német nyelvű katalógusban is publi-
kálják. A föltételezés szerint, aki ezen a pályázaton sikerrel szerepel,
alighanem a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkelti, annál

54 20
16 február–március
© Daniel Ghercă, fotó: Daniel Ghercă, HUNGART © 2016

DANIEL GHERCĂ:
Az utópia diagramja, 2014,
fotó, tintasugaras nyomat

is inkább, mivel a klosterneuburgi gyűjtemény tulajdo- Chalupecky-díjat, aminek köszönhetően lett egy olasz galériásom,
nosai nem csak gyűjtők, de kiváló művészetszervezők is, és a helyzetem drámai módon megváltozott. Teljes energiámmal
vásárolnak a pályázaton szerepelt művekből is és nem a munkámnak szentelhettem magam. Kiállításaim nagy részére
csak díjazott alkotóktól. A díj jelentőségét jól érzékelteti külföldön került sor, és nagyszabású terveket tudtam realizálni
a cseh Katerina Seda nyilatkozata, aki 2005-ben kapta köztereken, amelyekre Csehországban nem lett volna lehetőségem.”
meg az elismerést, néhány hónappal azelőtt, hogy a
Hogy milyen szoros a kapcsolat a gazdasági élet és a művészet
prágai Képzőművészeti Akadémián diplomázott, s aki
támogatása között, azt az Essl Award kapcsán legfeljebb részben azon
bébiszitterként, éjszakai áruházi árumozgatóként és
mérhetnénk, hogy a ma érvényes szisztéma szerint a nyertesek 3500
szállodai takarítóként dolgozott. „El sem tudtam képzelni
eurót kapnak, második díj pedig nincs. Másrészt azon, hogy mintegy
– olvassuk vallomását a jubileumi, 2015-ös kiállítás
ötszázan pályáztak 2015-ben az elismerésre. 2009 óta Csehország,
katalógusában –, hogy a diploma után mihez kezdek,
Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia után Románia
hogyan folytatom a munkát. A díjjal járó pénz átsegített
művészeti egyetemistái is beküldhetik műveiket a pályázatra, illetve, a
e nehéz perióduson, és segített befejezni tanulmánya-
pályázati kiírás szerint az első körben dokumentációt nyújthattak be –
imat: nem kellett különböző munkákat elvállalnom, és
ennek alapján választottak ki országonként tíz résztvevőt az „elődön-
minden energiámat a terveim megvalósítására fordít-
tőbe”, azaz az egyes országokban rendezett nemzeti tárlatokra (a zsűri
hattam. Nem sokkal később megkaptam a Jindřich
magyar tagja immár többedik alkalommal Ébli Gábor művészettör-

BERNÁTH DÁNIEL :
Felszámolás, 2014,
videó, 1’ 36”
© Bernáth Dániel, fotó: Bernáth Dániel, HUNGART © 2016

55 20
16 február–március
 ténész, a Moholy-Nagy-egyetem docense), s az ezeken Közöttük van a kiállítás egyik legszellemesebb műegyüttesét
szerepeltek közül kerültek ki azok, akik a nemzetközi zsűri bemutató Dariusz Gwizdala (Magyar Képzőművészeti Egyetem),
alapján műveikkel a klosterneuburgi Essl Múzeumban, aki a mindennapi élet legbanálisabb tárgyai és a közvetlen emberi
illetve a tárlatot kísérő katalógusban szerepelhetnek. környezet közötti kapcsolatot vizsgálja-alakítja kísérleti bútorszobrai-
val: az elemekből álló fogas szét-, majd az eredetitől eltérő módon
Nemcsak az ad különös jelentőséget a legutóbbi kiállí-
való összeszerelése révén ennek a viszonynak új és új aspektusát
tásnak, hogy a díjalapítás tizedik évfordulóján rendezték
mutatja meg. Meghatározó szerepet kapnak az átalakított bútorda-
meg, s hogy a résztvevők között immár törökországi
rabok a szlovén Maruša Meglič installációjában is. A török Evrim Terkesi
művészeti intézményekben tanuló fiatalok is találha-
ugyancsak az emberi környezet tárgyait, jelesül a keleti szőnyeget
tóak, hanem az is, hogy újabb szakaszába lépett az Essl
használja fel, hogy rákérdezzen a hagyományos női szerepekre a
házaspár kezdeményezését mindig is támogató Vienna
családban, a társadalmi környezetben. A szlovén Ana Jagodic rágó-
Insurance Grouppal való együttműködés. A társaság
gumiból, műkörömből épít táblaképeket, a szlovák Peter Sit narancs-
2009-ben külön elismerést alapított, amelyet az Essl
héjból rak katedrálist, miközben földre szállt meghatározhatatlan
Awardra nominált országok egy-egy képviselője kaphat
repülő objektumával némi humort is becsempész a múzeum falai
meg. A díj 1000 euróval jár, valamint egy kiállításon
közé. A legközönségesebb irodai berendezés jelenik meg a cseh Iveta
való bemutatkozás lehetőségével a bécsi Ringturmban.
Čermáková Different points of view című 2013-as videoinstallációjában,
A legutóbbi alkalommal ezt a bizonyos VIG-díjat az
a jubileumi Essl Award egyik legizgalmasabb munkájában. A videó
Essl Awardtól függetlenül ítélték oda, s ilyen módon
szereplői egykori irodai dolgozók, akik évtizedekkel korábbi törté-
a klosterneuburgi Essl Múzeumban rendezett tárlaton
nésekre emlékeznek vissza beszélgetés közben, felidézve az egykori
a VIG-díjasok nem is szerepelnek. Szerepel viszont a
közös iroda berendezésének a változását, a bútorok áthelyezését egy-
tárlaton néhány olyan fiatal munkája is, akiket nem az
egy vezetőváltás vagy más esemény kapcsán. Ily módon a beszél-
Essl Award nemzetközi zsűrije választott ki, hanem a
getés terében demonstrációként újra és újra áthelyezett bútorok,
gyűjtő személyes meghívottjaként mutatkozhatnak
illetve az adott helyzetet rögzítő jelek együttese a szavakat kiegé-
be. Korábban ez a „collectors invitation” Agnes Essltől
szítve idézi meg a közösség életében bekövetkezett változásokat, a
érkezett, az utóbbi években menye, az őt a díjátadással
magántörténelem aspektusából szemléltetve a rendszerváltozáshoz
kapcsolatos terhektől egyre inkább mentesítő Eva
vezető, illetve az azt követő történelmi átalakulást.
Wirlitsch-Essl választja ki a meghívottakat.

NÉMETH KRISZTIÁN:
Törékeny, 2011,
installáció (120 kristálytárgy),
100x250 cm

© Németh Krisztián, fotó: Németh Krisztián, HUNGART © 2016

56 20
16 február–március
© Végh Júlia, fotó: Végh Júlia, HUNGART © 2016
Diversity of Voices – A hangok különbözősége: a kiállítás
címét érzékeltetik a már említett munkák is, amelyekben
egymáshoz nagyon hasonló eszközök hordoznak igen
eltérő mondanivalót, utalva egyrészt a tárlaton bemu-
tatott művek változatosságára, másrészt egy-egy kiállító
törekvésein belül is megfigyelhető pluralitásra. A kiírás
szerint a hagyományos műfajok, a festmény, a szobor, a
grafika, a fotó mellett szerepelhetnek a beküldött művek
között videók, illetve különböző médiák ötvözésével
készült alkotások, ennek megfelelően a papírkivágástól
a videoinstalláció legkülönbözőbb formáiig terjed a
bemutatott művek műfaja, s a legtöbb résztvevő szinte
párhuzamosan dolgozik a különböző eszközökkel.
Bernáth Dániel például kiállít egy plasztikát, amelyet akár
tárgykollázsnak is nevezhetünk, hiszen egy rusztikusan
megmunkált oszlop, posztamens, egy fémserpenyő és a
pitypang finom szárnyas magjai kerülnek egymás mellé
Sense of Common cím alatt. Aufräumen című videójában
a takarítás alatt álló műterme részletei jelennek meg, az
Image exist only in your mind című munkájában pedig
múzeumi képraktárat látunk, amelynek befordított vász-
naira valóban akármit ráképzelhetünk. A mű, a művészet,
a művészélet mibenlétére kérdez rá több kiállító is,
például a Bukarestben végzett, de Poznanban dolgozó
román Irina Ghenu (I /dont’t/ want to be a Polish Artist), a
cseh Filip Dvořák (Matchstick maker, Aria), aki egyenesen a
festő a romantikában kialakult szerepének érvényességét
vizsgálja a Caspar David Friedrich festményein megjelenő
részletek felidézésével. Az én, az egyén és a külvilág foly-
tonosan változó kapcsolatát, a rejtezkedés és a megmu-
tatás dialektikáját mutatják meg a román Irina Ghenu,
a horvát Nina Kamenjarin és Alen Kasumović videói,
illetve utóbbi negyvenkilenc képből álló „pszichológiai
önarckép-variációja”.
57
VÉGH JÚLIA:
Aukció (A Valóság
fikciója című sorozat
része), 2014,
akrilkollázs
műanyagtáblán,
20x30 cm
A hétköznapok banalitása és a műalkotásban megörökítendő
életszeletek között teremt kapcsolatot festményein a bolgár
Kalina Mavrogyeva elhanyagolva, teljesen elhagyva a lényeg-
telennek ítélt, hangsúlyozva a fontosnak ítélt részleteket.
Never Petrović szülővárosa, Pozsega részleteiből épít kulisszát,
a bolgár Miglena Joncseva-Nikolova monokróm tájképei,
nagyvárosi részleteket ábrázoló videója pedig a változás és a
maradandóság párbeszédén keresztül az idő érzékelésének
szubjektív voltát hangsúlyozzák. A bolgár Angel Csobanov
kucslyukain keresztül feltáruló látvány a nők kiszolgáltatottsá-
gára figyelmeztet, a szlovákiai Németh Krisztián a nemi iden-
titás, pontosabban a homoszexualitás és az egyház viszonyára
kérdez rá. Egyszerre nagyon aktuális és filozofikus a török
Baran Çağinli összeállítása, hiszen miközben a Glorified Turkish
History című videó a török történelem és identitás ellentmon-
dásaira hívja fel a figyelmet, más munkái az erőszak konkrét
megjelenéséről, a közel-keleti háború és a migránsok töme-
gének tragikus sorsáról beszélnek. Fiction of Reality, képzelet
és valóság ötvöződik tökéletes egységgé ezeken a műveken is,
ahogyan Végh Júlia azonos című sorozatának kisméretű képein
is. A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója a
katalógusban (és honlapján is) André Bretont idézi az álomnak
és a valóságnak, e két látszólag oly ellentmondásos állapotnak
egy abszolút realitásban való feloldódásával kapcsolatban, s
maga is látszólag egymással szöges ellentétben álló részle-
teket helyez egymás mellé, állít szembe egymással a vásznon.
A pápa és egy imám állig felfegyverzett rendőrök előtt,
Cézanne-kép a hadikikötőben, egyensúlyozók a betegszállító
kocsin – bármilyen abszurd is az elemek együttese, valamilyen
módon mindegyik ahhoz a posztszocialista világhoz tartozik,
amelyben élünk. És persze amelynek elemei még csiszolódnak
egy ideig, amíg csak megközelítően is tökéletesen kezdenének
egymáshoz illeszkedni.
20
16 február–március
 Wa h o r n A n d r á s g y ű j t e m é n y e s t á r l a t a
LÓSKA LAJOS
A vibrálóan színes, a 70-es, 80-as évek alternatív
tipográfiáját megidéző katalógus arról tudósít, hogy a
zenész, a képzőművész, a filmes, a performer Wahorn
András „első retrospektív” kiállítását tekinthetjük meg
a MissionArt és a B55 Galériában. A két helyszín tisz-
WAHORN ANDR ÁS: teletet parancsoló mennyiségű, nagyjából másfélszáz
Ott van a Kati, 2012,
akril, vászon, 100x70 cm művet sorakoztat fel. A Falk Miksa utcában rajzokat és
58
Szex-tett
MissionArt; B55 Galéria, 2016. II. 3–28.
nyomatokat, a Balaton utcai hatalmas kiállítóban festményeket,
objekteket és néhány egészen friss rajzot láthatunk a több mint
negyvenesztendős alkotópálya terméséből. A felhozatal tehát
pazar, ennek ellenére a bemutató nem mondható retrospek-
tívnek. Biztos, ami biztos, megnéztem az Idegen szavak és kifeje-
zések szótárában, hogy jól emlékszem-e a retrospektív kifejezés
jelentésére. Az egyik jelentéseleme, a visszatekintő, még rendben
lenne, de a második – „egy-egy művész/kor
egész fejlődését bemutató” – már csak részben
igaz jelen esetben, ugyanis Wahorn egyetlenegy
közgyűjteményben, múzeumban őrzött munkája
sem szerepel most, ebből következően több
kulcsművet (A miniszter Mercedese elhalad az
1124. számú italbolt előtt, 1977; Férfi nőt dob a
vízbe, 1990 és még folytathatnám) is hiányolha-
tunk. A szervezőket, a Mission Art Galéria tulaj-
donosait, Jurecskó Lászlót és Kishonthy Zsoltot
meg lehet érteni, hogy a hírverés érdekében
némiképpen túloznak. Bocsánatos bűn ez, hiszen
huszonöt esztendeje foglalkoznak a művész
munkáinak bemutatásával és értékesítésével,
tehát ismerik az életművet. E jóindulatú túlzástól
még érdekes a kiállítás, mert – noha minden
eladó a teremben − missziót teljesít, hozzájárul a
kortárs művészet megismertetéséhez, népszerű-
sítéséhez. Ezen kívül értelmezhetjük úgy is, hogy
az összegyűjtött kollekciónak, amelynek legré-
gebbi darabja 1973-ban készült, a legújabb pedig
2015-ben, kifejezett erénye, hogy a festő, grafikus,
zenész oeuvre-jének egy eddig kevéssé ismert,
sőt ismeretlen szegmensét láthatjuk.
Wahorn András, mint köztudott, autodidak-
taként indult, miképpen a Vajda Lajos Stúdió
tagjai közül oly sokan. Akkoriban, az 1970-es
évek közepén kifejezésmódját a szürrealizmus,
a mágikus realizmus, a neodada stílusirány-
zatok határozták meg, éppen úgy, mint a hozzá
stilárisan legközelebb álló efZámbó Istvánét és
feLugossy Lászlóét. Az idők folyamán azután
fotó: Wahorn András
mindhárman kialakították karakteres ábrázo-
lásmódjukat. efZámbó inkább a pop art felé,
feLugossy a dada felé orientálódott, míg Wahorn
20
16 február–március
fotó: Wahorn András
a graffitik (forma)világának irányába, de a képregé-
nyek stílusa is hathatott rá, hiszen legtöbb lapján
megjelenik, fontos szerepet játszik az írott szöveg.
Wahorn grafikusnak indult, pályája elején elsősorban
rajzolt, sorozatokat készített. Ebből az időszakból
való a Hogyan készül a fekete műmalac című (1978),
három gondolkodó, kísérletező és repülő tudós
figurát és egy fekete sertést megörökítő groteszk
ceruzarajza. A művész mindig is elsősorban grafi-
kusnak tekintette magát, többször nyilatkozott úgy,
hogy a színes körvonalakból felépülő festményei is
elsősorban grafikák. A síkban ábrázolt sokszorosított
munkákat szinte a kezdetektől a tiszta színek, az
erotikus jelképek (karnyi hosszúságú fallosz) és az
elnyújtott, geometrizáló alakzatok (fűrészfogszerűen
vagy derékszögbe hajlított kéz vagy láb, háromszög
alakú női mell vagy lábfej) jellemezték. (Férfi és nő
repülővel, 1988; Anyahajó, 1993; Woman frightened
a cat, 1994). Rajzai hazatérte után sem veszítettek
ötletességükből, kvalitásukból, ami már nem mindig
mondható el festményeiről. Meggyőző bizonyítéka
ennek az 2008-ban készült Erős illat kúszik be az ubor-
kaszobába című munkája.
59
Wahorn festeni az 1980-as évek közepén kezdett, és ahogy TÖT TÖS K ATA–
WAHORN ANDR ÁS:
már utaltam rá, festményei is ugyanolyan grafikusak, vonalra A Tapasztalt Ecsetek a „Kati a
gumicápán” című dalt játsszák,
épülőek, síkba szerkesztettek, mint a rajzai. A falfirkákhoz
2015, akril, vászon, 200x270 cm
vagy gyerekrajzokhoz hasonló kompozíciók többnyire két
örök vagy öröknek hitt, világot mozgató témáról szólnak:
a szexről, illetve kisebb részt és áttételesen a politikáról. Ez
utóbbi tulajdonságuk abból adódott, hogy a kultúrpolitika a
neoavantgárd művészetet a szocialista országokban akarva-
akaratlan politikussá tette. Az Aczél György nevével fémjel-
zett szocialista kultúrpolitika minden neoavantgárd irányzatot
nyugati dekadens művészetnek tekintett, ami megmételyezi
a pozitív szocialista művészetet, és ezért fel kell lépni ellene.
Ez a buzgalom ma már kicsit nevetségesnek tűnik. A 60-as
évek végén induló, színes, geometrikus formákkal dolgozó
síkkonstruktivizmusnál, a hard edgenél apolitikusabb képző-
művészeti irányzatot például elképzelni sem lehet, eleinte
mégis elítélte a kulturális irányítás. A jó fél évtizeddel később
pályára kerülő Wahorn, valamint a Vajda stúdiós társai tevé-
kenységével már más volt a helyzet. Ők a konvenciók, a tabuk
(a szocialista erkölcs és ideológia) ellen lázadtak, a hatalom
által felállított direktívák határait feszegették műveikkel és –
talán még hatékonyabban – a fiatalok körében igen népszerű
zenéjükkel. Ez az extravagancia, a populáris és provokatív
20
16 február–március

WAHORN ANDR ÁS: hangnem, a művészetet az élettel azonosító szem-
Erős illat kúszik be az
uborkaszobába, 2008, lélet határozta meg Wahornnak és a Vajda Lajos
tus, akvarell, papír,
Stúdió művészeinek pályáját egészen az 1989-es
19,3x19,7 cm
rendszerváltásig. Később a nagy műcsarnoki
összegző tárlatuk (2002) után lassacskán nyil-
vánvalóvá vált, hogy a Vajda Lajos Stúdió pozitív
szerepének vége. A kritizált rendszer megszűnt,
általános művészeti és formai kérdések pedig nem
nagyon foglalkoztatták a tagokat.
fotó: Berényi Zsuzsa
60
Nagyrészt ezt az 1975 és 1992
közötti periódust tárja elénk a
Balaton utcai kollekció is, melynek
egyik legrégebbi darabja egy
1973-ban készült barnakabátos,
szétrobbanó fejű figurát ábrázoló
képzeletbeli mellkép (Cím nélkül,
1973). Ez után az entrée után
pedig sorra feltűnnek a kisebb-
nagyobb, színesebb és rajzosabb
graffitis és némiképpen szürrea-
lisztikus, direkt módon erotikus
vásznak (Kék varázs, 1981; Zene
az élet, 1982; Kék férfi sárga nővel,
1991; Szerelmesek, 1994 stb.)
Ugyancsak a nagy kiállítóban
látható a művész néhány objektje
is. Közülük mindenképpen említést
érdemel az asztallapszerű poszta-
mensre helyezett, megdőlt fával és
más repülő motívumokkal a szél
fúvását demonstráló Ott megy a
szél (1975) című korai tárgykollázs.
A János halat melegít (2007) ezzel
szemben egy cizellált szürrealisz-
fotó: Wahorn András
tikus szobor.
Egy ismert szlogennel szólva,
amint Magyarországról kimentek
a tankok, bejöttek a bankok. Ebből
következett aztán, hogy ezen átmenti korban egy, a művészeket
és a művészetet egyáltalán nem tisztelő, mindenható hatalom,
a pénz vette át az uralmat kicsiny országunkban. Ez a fordulat, a
rendszerváltás is hozzájárult ahhoz, hogy a képzőművész-zenész a
90-es évek elején elhatározta, hogy szerencsét próbál Kanadában
és az Egyesült Államokban. Több mint egy évtizedet töltött a
tengerentúlon, miközben megtapasztalta, hogy az Egyesült
Államokban a képzőművészet társadalmi szerepe elenyésző,
20
16 február–március
továbbá nem olyan egyszerű híres, befutott művésszé
válni. Ámbár vannak pozitív példák is, gondoljunk csak
a Wahorn névválasztását inspiráló, Közép-Európából
kivándorolt felmenőktől származó Andy Warholra.
Nem csoda tehát, hogy miután Amerikában – New
Yorkban és Los Angelesben − nem jött el a kívánt
siker, több mint egy évtized elteltével hazatért. Bukta
Imre invitálására 2006-ban Mezőszemerén telepedett
le, ahol már szinte egy egész kis művészkolónia él.
Ismét elkezdett festeni, és újabban Töttös Kata festő-
művésszel közösen is készít kompozíciókat. Számomra
azonban úgy tűnik, hogy ezek − bár igen nagymé-
retűek − még nem elég kiforrottak. Sajátos, hogy
a hazatérte után született alkotásait nem nagyon
befolyásolták az amerikai élmények, bár néhányukon
– Kacsanő, 2007; Pénz (Idegen kovbojnak táncoló nő),
2009 – nagyon áttételesen feltűnik egy-egy motívum.
Újabb képei szellemiségükben, témaválasztásukban
– szex, zene, állatok – nem sokban különböznek
a régiektől (Jajgató nyuszikirály + kutya, 2010).
Megállapíthatjuk tehát − és ezt a kiállítás is dokumen-
tálja −, hogy Wahorn underground művészetének a
legjelentősebb, legmeghatározóbb korszaka az 1973
és 1992 közötti húsz esztendő volt. Az ezredforduló
után készült anyag azonban már inkább vissza-, mint
fotó: Wahorn András

előretekintő. Jó példa erre a katalógus retró tördelése

is. A kiadványnak azonban nem ez a fő hiányossága,
hanem az, hogy inkább képes magazin, mint doku-
mentumokat és adatokat tartalmazó, tudományos
igényű katalógus. Sem életrajz, sem műtárgy- és A bemutatott anyag leginkább arra döbbenti rá a látogatót, WAHORN ANDR ÁS:
Jajgató nyuszikirály + kutya, 2010,
irodalomjegyzék nincsen benne, nehéz azonosítani hogy az elmúlt huszonöt esztendőben − akárhogy is nézzük − akril, vászon, 100x120 cm
a képeket, a művésszel készült interjúk jegyzékéből sok minden megváltozott. Megszűnt a kommunista rendszer,
több adat is hiányzik, idéznek úgy, hogy a szerző neve a művészet is átalakult. A nőművészet jellemzőbb a mindent
nincs feltüntetve (lásd a 167. oldalon az általam készí- meghatározó, harsány férfi szexualitásnál, a populárissal szemben
tett Szabadszájú falfirkák című beszélgetést: Új Tükör, a fogalmi művészet vált elfogadottabbá. Az ellenben tagadha-
1989. 1. 15.). Nem irigyelem tehát a majdani Wahorn- tatlan, hogy az 1975 és 1992 között készült művek ereje ma is
életművet kutató fiatal kollégákat, akik forrásanyag- lenyűgöző. Ismételjük meg tehát mi is lelkesen azt, amit a kiállítás
ként szeretnék használni a kiadványt. címe állít: Wahorn forever.
fotó: Berényi Zsuzsa

fotó: Berényi Zsuzsa

61 20
16 február–március
 Maszkos képek és óraszobrok Orbán Attila és ifj. Szlávics László tárlata
LÓSKA LAJOS
Egy festő és egy szobrász munkái, Orbán Attila archaikus
pálcika figurái és maszkos festményei, illetve ifj. Szlávics
László óraobjektjei és dobozai láthatók a télutón a belvá-
rosban a Budapesti Építészeti Központ FUGA galériájában.
A művészeket különösebben nem kell bemutatnom,
hiszen mindkettőjük mögött több évtizedes alkotói
pálya áll. Annyit azonban mégis el kell mondanom, hogy
Orbán Attila nagyjából a transzavantgárd lecsengése
O RBÁN AT TIL A :
előtt, az 1980-as évek végén került a pályára, és a művé-
Utak, 2013,
akril, vászon, 230x160 cm szet mágikus gyökereit kutató festményeinek színes-
magántulajdon
fotó: Orbán Attila
62
FUGA, 2016. II. 21-ig
ségét a new wave gátlástalan kolorizmusa inspirálta. Tematikája
viszont inkább az avantgárd kifejezésmódjaival (Picasso, Braque)
és az afrikai maszkokkal rokon. A rituális maszkok az évezredek
folyamán szinte minden kultúrában fontos szerepet játszottak,
gondoljunk csak a több ezer éves kő és arany halotti, valamint a
különböző mitikus szertartások kellékeiként használt, fából faragott
afrikai maszkokra. Ez utóbbiak az európai klasszikus avantgárd képvi-
selői mellett a magyar művészetben is számos alkotót megihlettek
Kassák Lajostól Vajda Lajosig. Napjaink festői közül Orbán Attilánál
jelennek meg szisztematikusan, aki képeivel a mítoszok fontosságát
hangsúlyozza mítoszok nélküli korunkban.
Orbán Attila munkáiból az évek folyamán több mint negyedszáz
önálló kiállítást rendeztek. Az elsőt 1989-ben a Fiatal Művészek
Klubjában, a mostanit megelőzőt pedig 2014-ben a Bálnában.
Indulása idején mindenekelőtt szénnel és pasztellel dolgozott.
Ezt követően kezdte festeni expresszív szikla- és barlangraj-
zokhoz hasonló hosszú-vékony sziluett figuráit, őslovakat,
rénszarvasokat megjelenítő kompozícióit, színes, kubisztikus
maszkjait, amiket a geometrikus és gesztusfestészetet idéző
formák egészítenek ki. Művészetének e máig tartó második
periódusában technikát váltott, áttért az akrillal való festésre.
Pályája alakulásának szempontjából mindenképpen meg kell
még emlékeznünk a 90-es évek második felében tett ausztráliai
útjáról, amelyen, többek között, megismerkedett a helyi törzsi
művészettel. Ezt követően egyre gyakrabban tűntek fel képein
vörös, okkersárga, fehér és fekete tónusok.
Festményeinek direkt, intenzív színhatását erősíti, hogy nem
alapozza le a vásznat, s gyakran a rusztikusabb felületű visszáját
használja. Legtöbbször matt plakátfestékkel és fényes ezüstfes-
tékkel dolgozik, ettől egyszerre matt és csillogó koloritúvá válnak
munkái. A motívumok ritmusát a körülöttük megjelenő, zaklatott
gesztusok fokozzák. A nagyobb méretűek mellett kisebb téglafor-
májú dobozképeket is bemutat a tárlaton. Ezek térbeliségét azzal
emeli ki, hogy a keret tetején és oldalán is folytatódnak a képfelü-
letről induló alakzatok. A jelen tárlat az elmúlt több mint tizenöt
esztendőből, a 2008 és 2015 között időszakból válogat.
Az érmész, szobrász, ötvös ifj. Szlávics László művészete egészen
máshonnan, a klasszikus éremművészet felől indult, és munkássá-
gának nagyobbik részét máig ez a műfaj teszi ki. Az 1970-es évek
óta állítja ki öntött és vert érméit. Korai, az 1970-es évek végén
született plakettjeit lenyomatszerű zsúfolt formák jellemzik, de
20
16 február–március
 A dobozműveket az eltérő méretű és
funkciójú más kollázsoktól az különböz-
teti meg, hogy a hétköznapi tárgyakból
fotó: Orbán Attila

kialakított kompozíció elöl nyitott szek-

rénykére, fiókra emlékeztető, körülzárt
térbe kerül. Szlávics László ezen alkotásai

fotó: ifj. Szlávics László

is, akárcsak az óraobjektjei, a múló időt
O R B Á N A T T I L A : Kerek szájú, 2012,
akril, vászon, 30x20x5 cm magántulajdon idézik, ugyanis a dobozaiban különböző
nagyságú, stílusú és korú ébresztőórák,

összegezve elmondhatjuk, hogy napjainkig szinte réz fogaskerekek zsúfolódnak össze festői

minden stílust és anyagot kipróbált e műfajban a összevisszaságban.

kubisztikus Van Gogh-plakettektől kezdve a konst- Igen aktuális, napra kész tárlatot láthat a
ruktív formavilágú Haraszty István-féle hommage- FUGA-ba betérő, amely a mítoszok hiányáról
okig. Két alkalommal is elnyerte a soproni Országos és a tárgyak diadaláról szól, így egyszerre
Érembiennále Ferenczy Béni-díját. Az érmeken kívül tükrözi korunk mítoszok nélküli világát és
készített Arany János-, Örkény István-, Széchenyi Ödön- annak tárgyfetisizmusát.
mellszobrokat, amelyeken érezni az ötvösmesterség
aprólékosságát. A jelen kiállításon az elmúlt néhány
évben kivitelezett óraobjektjeivel, művészdobozaival
szerepel. Hat esztendeje foglalkozik velük, és annyira
megszerette a témát, hogy máig nem tud betelni vele.

Plasztikáival túl akar lépni azon a klasszikus esztétikai

tételen, amely szerint az irodalmi mű az időben jelenik
meg, míg a képzőművészeti a térben. Óraszobrai
tárgyak, tárgykollázsok ugyan, de utalnak az idő múlá-
sára is, nemcsak jelképesen, óra voltukból adódóan,
hanem valóságosan is, hiszen faoszlopokra, újabban
fémlábakra vannak állítva, rugós, fogaskerekes szer-
kezetek, nincsenek tokba rejtve, járnak, sőt ütnek
is. Az első talált vagy kész tárgyat, mint közismert,
Duchamp állította ki jó száz esztendővel ezelőtt, de
napjaink művészetében is közkedveltek, elég Samu I FJ. S Z L ÁV I C S L Á S Z L Ó :
Géza népi használati tárgyakból, fateknőből, köpülőből Emlékeim, 2015,
fa, fém, vegyes technika,
fotó: ifj. Szlávics László

vagy Lois Viktornak mosógépdobból, bicikli- vagy 80,5x20x17 cm

írógépalkatrészekből és más fém alkatrészekből össze- I FJ. S Z L ÁV I C S L Á S Z L Ó :
állított szobraira utalnom. Ezen egyszerre direkt és Óraszobor, 2015,
fa, vas, vegyes technika,
poétikus objektek közé sorolhatók Szlávics Lászlóéi. 177x45x40 cm

63 20
16 február–március

NAGY T. K ATALIN
KÓ TA I TA M Á S :
Szén és grafit III., 2015,
szén, grafitt, pitt, 60x80 cm
Másik világ kapujában
A 20. század eddig még nem teljesen feltárt szellemi
kalandja a neosámánizmus, melynek vonásait olyan
alkotóknál lelhetjük fel, akiket vonzott az okkultizmus
és a miszticizmus. Ismertebb képviselői közt ott vannak
a dadaista festők vagy költők, például Rimbaud. A festő
Kandinszkij pedig úgy tartotta, hogy minden művész
sámán. Még sokakat említhetnénk, de talán Joseph
Beuys művészetében volt a legerősebb ez a neosámán
gondolkodás. A 60-as, 70-es években ez egyfajta kiutat
jelentett, megszabadulást a kapitalizmus negatív hatá-
saitól. A kulturális krízisből való kilábalás egyik útja a
beatnemzedék, a Woodstock-generáció által megterem-
tett szubkultúra, mely igyekezett elrugaszkodni a való-
ságtól, attól a valóságtól, amelynek egyik legvisszataszí-
64
K ó t a i Ta m á s k i á l l í t á s a
Petőfi Irodalmi Múzeum, 2016. I. 14. – III. 31.
tóbb megnyilvánulása a vietnámi háború volt. A miszticizmus iránti
általános érdeklődés megerősödését a sámánizmussal kapcsolatos
kutatások fellendülése is mutatja; ekkor kezd el ezzel foglalkozni
Mircea Eliade, és ekkor jelenik meg – az azóta is igen ellentmon-
dásos figurának tartott – Carlos Castaneda első, óriási hatást kiváltó
könyve, mely egy jaki varázslóval való megismerkedést és kapcso-
latot ír le, s amely könyvet Castaneda tudományos antropológiai
munkának szánta. Az 1969-ben megjelent Don Juan tanításait
a Másik világ kapujában követte 1971-ben, magyar fordításban
azonban csak 1991-től kezdve jelentek meg Castaneda könyvei.
Hogy az írót valóban tanítványául fogadta-e egy látó indián, ezt
többen kétségbe vonták és vonják ma is. A kétkedő és szkeptikus
hangok ellenére Castaneda nagy hatással volt nemzedékére, hívei
fotó: Kótai Tamás
20
16 február–március
között volt John Lennon, Federico Fellini, Jim Morrison
és Alejandro Jodorowsky. A szürrealista író, rendező,
színész Jodorowsky, miután Mexikóban találkozott
Castanedával, azon a véleményen volt, hogy Don Juan
létező személy volt, de Castaneda több varázslóval
is találkozhatott, és a figura megalkotásában óriási
szerepet kaptak az író vallástörténeti, filozófiai és antro-
pológiai kutatásai. A Zen, az Upanisádok, a Tarot vagy az
álomteóriák nyomai éppúgy benne vannak műveiben,
mint az a tudás, amit a jakiktól kapott. Ha ez egy hoax,
akkor egy szent hoax – mondta Jodorowsky.

Kótai Tamás művei, melyeket a Petőfi Irodalmi

Múzeumban állítottak ki, nem illusztratív módon
kapcsolódnak Castanedához. Abból a képi rendszerből,
motívumvilágból, melyből a művész a 90-es évek fotó: Kótai Tamás

első felétől építkezik, mára egy sajátos képi jelbe-

széd teremtődött, melynek szellemi forrásai között
Castanedának fontos helye van.

A látott, valós vagy annak hitt világ úgy viszonyul Kótai A másik kérdés a jelek megfejthetősége. Talán egy sohasem volt
saját látványvilágához, mint Castanedánál a fikció és a kultúra motívumkincse kódolódott a művész mélytudatába.
K Ó T A I T A M Á S : részletek
törzsi varázslás kutatása. A Kótai-művekre jellemző hihe- Lehetséges, hogy vidéki elvonulásának egyik oka éppen az, hogy a Szén és grafit I–II–III. lapokról,
2015, szén, grafitt, pitt
tetlen precizitás, nagy műgond, az anyag iránti alázatos tisztább környezetben fogadhassa a legtávolabbi és a legbelsőbb
tisztelet már-már zavarba ejtő. Van valami lehengerlő szférákból jövő képeket.
magabiztosság a képeiben, valami felsőbbrendűség, Ha minden művész
holott az ide-oda csúszkáló alakzatok látszólag véletlen- sámán, mert olyanra is
szerű elhelyezkedését éppen hogy bizonytalanságnak van antennája, melyre
hihetnénk. De ennek az ellenkezőjét érezzük – a dolgok másnak nincs – ahogy
ott vannak, ahol lenniük kell. Ha azt állítjuk, márpedig Kandinszkij tartotta –,
többen leírták már, hogy Kótai magába szívott rengeteg akkor Kótai a legérzéke-
ősi jelkincset, akkor egy valamit biztosan nem tett nyebb jelfogók egyike.
magáévá, ami a legtöbb ilyen mágikus-szimbolikus
Miközben kutatók ezrei
jeleket hordozó tárgy- és képi kultúrában meghatározó:
foglalkoznak régvolt
nem tette magáévá a dekoratív és a világot egyen-
kultúrák motívumkin-
súlyban tartó szimmetriát.
csének megfejtésével,
Az egyetlen helyszín, ahol a motívumok elrendezését és sokszor nem lehetnek
nem az átgondolt komponálás határozta meg, a biztosak benne, hogy jó
barlangfestészet – talán azért, mert itt volt a legerősebb úton járnak, addig Kótai
a kép mágikus szerepe. Kótai pedig hisz a képmági- megteremtett egy olyan
ában, de tudja és művei is ezt sugallják: a bizonyosság képállományt, mellyel
mögött mindig ott leselkedik a bizonytalanság, a titok. mintha a befogadóban,
Leginkább ez a különös komponálásmód izgatott, vagyis a bennünk
szerettem volna magamnak valamiféle magyarázatot lappangó, sok ezer
találni, ha mégoly ingoványosat és bizonyíthatatlant éves embert tesztelné.
is, de magyarázatot. A kiállítás címét adó Castaneda- Valójában nem értjük
könyvben van egy történet a lehulló falevélről, amelyik e jeleket, de nagyon
újra és újra lehullik. S bár ez a történet az idő linearitá- szeretnénk megér-
sának tagadását hivatott illusztrálni, engem a látvány teni, mert azt hisszük,
fogott meg, a hulló falevelek jól ismert látványa. Ez segí- hogy értenünk kell
tett megérteni Kótai kompozícióit. Alakzatai a végtelen – pedig lehet, hogy úgy
fotó: Kótai Tamás

térben, mintha ugyanígy kiszámíthatatlanul, váratlanul működnek, hogy „csak”

hullanának alá, mintha a művész egy kötött látósávban nagyon nézni kell őket.
állna lesben, hogy fogadja a lejövő jeleket.

65 20
16 február–március
 Varrott szobrok
Pokorny Attila: Szárító
Budapest Galéria, Lajos utcai kiállítóterem, 2016. II. 14-ig
KESERÜ KATALIN

Miért figyelünk egy kortárs művészre? Munkáinak

sora, tehetsége és mesterségbeli tudása (annak
folytonos gyarapítása), önállósága, egyéni útja és
gondolkodása, melyben minden összefügg, és
mégsem kiszámítható – ezek miatt.

Technikailag „megmunkáló szobrászat” lenne a

hivatalos neve a Lajos utcában kiállított műveknek,
ami a meglévő anyag „alakítását” (ez esetben egy
kemény fémszövetét és lágyabb variánsaiét) jelenti.
Ez sem nem faragás, sem nem mintázás (vagyis a
szobrász nem vesz el belőle, s nem is ad hozzá).
Nem kalapál, nem trébel (azaz ver), miként a régiek
tették, hanem kézzel formál, össze- és rávarr. Utóbbi
azért is érthető, merthogy javarészt ruhaszerű tüne-
ményeket látunk. Tünemény – mert transzparens –,
de valójában szobor: test nélküli, de test formájú; és
árnyéka van, mely a tüneményhez nem, a szoborhoz
viszont hozzátartozik. A mintázás-öntés klasszikus
szobrászati folyamatának eredményeként ismerünk
test nélküli testeket: ezek a realitás művészi illúziói.
Azonban az illúzió anyagi természete miatt nem
transzparens a bronzszobrok sokasága. S nem azok
az illúziót felszámoló pszeudo közvetlen testönt-
vényei (Pauer Gyula munkái) sem. A klasszikus és
fotó: Pokorny Attila

az avantgárd (a vagy-vagy) dualitása most egy

„harmadik útban” oldódik fel.
POKORN Y AT TIL A :
Szárító, 2015,
inox, rostaszövet, életnagyság Pokorny Attila anyagának és technikájának
közvetlen eredete egy marosvásárhelyi lovas
Kolozsvári szobrásznövendékként Pokorny diplomamunkája jege-
figura, melyet múzeumi installációként készített, s
nyefából, kar nélkül, drapériaként faragott, a lábat is elrejtő női
amely egy történelmi öltözet és fegyverzet bemu-
testekből állt (2001). A drapéria tovább is foglalkoztatta: kőből
tatására szolgál. Mégis, önmagában is tökéletes. Ha
faragott „rongyait” (Lepel, Pokróc, 2006) pécsi DLA-sként készítette
a kortárs művészet történetében keressük a tech-
Bencsik István mellett. Érdekelte a nyomhagyás plasztikai-gondo-
nika – az anyag elsődlegessé válásának – példáit,
lati kérdése, a testnyomok a textil lágy anyagán, természetesen
Jovánovics György konceptuális kérdésfelvetései
kőből (Ülés, 2013, gránittömb, Szárhegy). Új vashálószobrai
(drapériák gipszöntvényei, 1960-as évek) váltak itt
egyszerre nyomok (negatívok) és könnyűnek tűnő pozitív jelen-
(50 év múlva) új szempontból megválaszolhatóvá,
létek. A klasszikus, az élő, mozgó testet dicsőítő szobrászat és
folytathatóvá. Másfelől felmerülhetnek a jelenlét-
szabályai (az álló alak kontraposztja, testének csavarodása stb.)
hiányt megfogalmazó, egzisztencialista művészet
minősülnek át, de mivé?
összerakott (Jovánovics: Az ember) és/vagy elrej-
tett testjei (Schaár Erzsébet: Az utca), az élő testet A karakteres ruhák (egy-egy női kabátka „puha” gyűrődései, a
a tudomány segítségével újrafelépítő-rekonstruáló hentes köténye, sortok és trikók, zakók, nadrágok, egy szerzetes
Bencsik István fakockaszobrai is. kámzsája, női fehérneműk) testeket, mozdulatokat idéznek meg,

66 20
16 február–március
 akár nevesíthető alakokét is. A megidézés pőre tech-
nikája (és játéka) által azonban a konkrét személyek
kikerülnek félelmeink azon köréből, melyekkel az
élőket – halandókként – övezzük, s ki a mumifikálódott
embereket őrző katakombák horrorisztikus tárgyiassá-
gából, rendszerezettségéből is.1 Érzéki, de „anyagtalan”
voltuk új közelítés „a másik testéhez”: nem anyag, nem
tárgy, nem eszköz; nem birtoklás és nem is idol, de
annak a megragadása, amit egymásnak jelenthetünk,
fotó: Pokorny Attila
adhatunk. A másik teste itt ajándékként jelenik meg:
áttetszősége az a többlet, mely emlékeinkből, érzel-
meinkből, a világhoz való viszonyunkból fakad. Ha
ugyanis elfogadjuk, hogy a másik (sőt a magunk) teste
is adomány, egy olyan ökonómiát fedezhetünk fel a
világban, melyben nincs szükség az eltárgyiasításra és a
megkülönböztetésre. Ha a másik embert adományként
fogadjuk, magunk is azzá válunk: egymásnak „adódásról”
(Jean-Luc Marion szavával interdonationről), kölcsönös
megadatásról lesz szó. Pokorny technikai reduk-
ciója megengedi, hogy erről és „a másik”: a jelenség
(fenomén) telítettségéről beszéljünk.
67
A fenomenológia olyan radikális empirizmus, amely nem kizárólag
az érzéki szemléletre korlátozódik, hanem elfogadja az ereden-
dően adományozó szemléletet is.2 Benne az egzisztenciálisan
létező helyébe az „adott” lép, akinek/aminek nincs szüksége
semmilyen kauzalitásra. Pokorny Attilának az utóbbi nyolc évben
készült művei közt számos olyant találunk, melyek a romlandó,
töredező anyagi világot tartják össze a varrással (a pécsi Zsolnay
gyár összevarrt oszlopa és fala, 2008). Ez a plasztikus „varrás”:
sebgyógyítás, segítségül hívja nemcsak a ruháit magának varró
édesanyja, de a hímző nők munkájának emlékét is, melyet a POKORN Y AT TIL A :
Szárító, 2015,
világot egységbe varró ornamentika fenntartójaként értelmez- inox, rostaszövet, életnagyság
hetünk.3 Művei pedig a művészi ökonómia példái. Hiszen nem
vesz el, javarészt nem is tesz hozzá a természethez, de összeköti,
egységbe köti, és magát is belevarrja a „megadatott” természetbe.
A ruha mint a test metaforája transzparens szövedékű szoborként
ennek a megadatottságnak lehet az áttetsző közvetítője. Pokorny
Attila a művészet és a természet szerencsés fia.
Jegyzetek
1 Pokornyra erős hatással volt fiatal édesanyja elvesztése és a palermói kapucinus
kolostor katakombáinak látványa is.
2 Harmati Gergely Marion-értelmezése.
3 Lásd: Hannes Böhringer.
20
16 február–március
Írók a képzőművészetről
WIRTH IMRE
S Z E M A D Á M G Y Ö R G Y : Ibisz
RÁCMOLNÁR SÁNDOR:
Önmagát néző IKEA-macska
Első Magyar Látványtár
– Kutyavilág, Macskajaj és más
állatságok
Állatábrázolások a gyűjteményben
VÖRÖSVÁRY ÁKOS
gyűjteménye
Az Első Magyar Látványtár
Porcelán kitinváz
Kutyavilág, macskajaj és más állatságok című kiállítása
Vízivárosi G aléria, 2016. III. 3–25.
Amikor birtoka szívében vendégül látott a gyűjtő, akinek az
egyik kutyája már teljesen vak volt, váratlanul megtapasz-
talhattam, mit jelent az, ha valaki az idő lakatlan területére
tévedve elbizonytalanodik szavai kifejező erejét illetően.
Így jobbára szótlanul ültem vendéglátóm társaságában,
s magabiztosságom képzetét legfeljebb a kezemben
tartott kristálypohár idézte elém, ahogy az alkonyi napfény
felszikrázott a vörösbor hűs cseppjei és a metszett üveg
fénytörésének játékában. Pedig világéletemben nagy hang-
fotó: Tellér Mária
fotó: Tellér Mária
súlyt fektettem a pontosságra, mondataim ezért gyakran
úgy sorakoztak egymás mellett, mint gránitszilárd alap-
kövek, vagy még inkább, mint a smaragd gyíkok a tenger-
part átforrósodott kövei között: mozdulatlanul sütkérezve
egy talán csak elképzelt ragyogás fényében.
Borges egyik novellájáról beszélgettünk, amiben régi
atlantiszi mítoszt elevenített fel a labirintusba zárt, félig
ember szörnyetegről, akinek homályos útvesztőiből
senki sem tért vissza. A vak író olyan részvéttel ábrázolta
ezt a rémet, esendőnek sejtetve folyosómélyi magányát,
hogy vendéglátóm képzeletbeli árnya mind gyakrabban
vetült rám, s már a hajszálpontosan járó barokk órák
halk harangjátékában is őt hallottam, ahogy a szőnyegei
hangtalan elnyelik lépteit.
fotó: Schichmann Béla
A vendéglátóm által felkínált nyugalom, labirintus-
szerű, hatalmas gyűjteményének lélegzete s a fojtóan
édes rózsaillat nem enyhítette szorongásomat, míg
68 20
16 február–március
szobáról szobára járva, nyomomban a kutyával, fest-
mények, fóliánsok, rozsdás fejfák, molyrágta pokrócok
között bizonytalanul elhaladva egy folyosóról nyíló
kisebb helyiséghez nem értem. A polcokon, falakon,
mindenütt állatképek, metszetek, litográfiák, térben és
időben, esztétikumban és giccsben szétszálazhatatlanul
összetartozva: antropomorf tükörképek szomorúsága,
az elveszett fenség és magabiztosság rekvizitumai.
A 19. század reményei: a dülledt szemű macska először
lát békát, bogarat, majd a kutyák sivataga. Dohánytartó
medvék, öngyújtókutya, csokoládépapír-szőrű macska,
légypapírok a disznóólból. Porcelánok, szarvas- és
orrszarvúbogarak kitinvázai.
Mintha Timotheosz rendezte volna el torzultában is
ismerős és esendő képmásainkat, aki I. Anasztasziosz
császár uralkodása idején a 6. században az ókori
szerzők műveinek felhasználásával írt könyvet az
állatvilág érdekességeiről Peri zóón tinón idiotétosz
(Egyes állatok sajátságai) címmel. Timotheosz művének
lényegét az utókor egyértelműen nem rendszertani,
hanem etológiai-morális célkitűzésként értelmezte, mint
ahogy ezt A farkasról című leírás is igazolja:
- a farkas, ha előbb lát meg valakit, néhány órára
némává és beszédképtelenné teszi;
- a farkas természeténél fogva ellenséges a bárányokkal,
és mikor elragadja őket, azokat gyakran farkával osto-
rozva hajtja, és a bárányok önként követik;
- a farkas, ha mértéktelenül sokat eszik, megdagad a
nyelve és elszorítja a torkát;
- a farkas annyira ellenséges a bárányokkal, hogy a
lanton a báránybélből készült húrt is felismeri, még
akkor is, ha éppen nem pengetik;
fotó: Schichmann Béla
69
- a farkas szereti a papagájt, ahogyan az őz is a fogolymadarat;
- a farkasnak nincsenek csigolyái, hanem csak egy csontja van, mint
az oroszlánnak vagy a hiénának, ezért is egyenes a futása;
- a farkas tart a tengeri hagymától, amint az oroszlán a magyal-
tölgytől és a párduc a somfától.
És végül: hogyha valaki a varangyos béka csontját fogja,
elaltatja a farkast.*
Ahogy végigpergettem képzeletemben Timotheosz állat-
seregszemléjét, az öröm és a bánat, a humor és a gyász, a
groteszk és az abszurd panoptikumaként szemléltem immár
vendéglátóm szobáinak összes rejtett zugát, az állatoktól való
bocsánatkérés és a színpompás madarakkal égig emelkedés
megfejtésre, megértésre váró dokumentumaként. Hiszen
amikor a vak író, Borges azt állította, hogy a szörnyeteget
megszerette Ariadné, én ezzel ugyanúgy nem számoltam,
mint azzal, hogy a távolban morajló repülőgépek foszlá-
nyokká téphetik az ég horizontját.
A mellettem halkan szuszogó loncsos, vak kutya nedves
orrát hozzányomta csuklómon a finomművű lánchoz,
megérintve az oktaéder formájúra csiszolt gyémántot a
világot szimbolizáló gyűrűben. Ez lesz az idő újabb cáfolata,
mondta vendéglátóm, mintha visszafelé játszanánk le egy
tangót, egészen addig a pillanatig, hogy megérintenéd egy
nő barna bőrét. És akkor a kutya fénytelen szemébe nézve,
akárha rejtett tó víztükre csillant volna fel a fodrozódó
felszínen összemosódó esetlen, görnyedt testben, s mint
smaragdfényű gyík az átforrósodott kövek között, az éppen
lesújtó kardban egyszerre ismertem magamra.
Jegyzet: Első Magyar Látványtár
* Kádár Zoltán – Tóth Anna: Az egyszarvú és egyéb állatfajták Bizáncban. Budapest, – Kutyavilág, Macskajaj és más
Neumann Kht., 2004 állatságok
Állatábrázolások a gyűjteményben
VÖRÖSVÁRY ÁKOS
Az írás a megnyitóbeszéd szerkesztett változata.
gyűjteménye
20
16 február–március
 Kép és szöveg találkozása Beszélgetés Hor váth Viktor íróval
SIRBIK ATTILA

2015 végén jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában a

Villa Negra alkotóközössége munkáinak és Horváth Viktor
ezen munkákra „reagáló” regényének egymásbaoltása. Ez
lett a Möbion. Idézem Kuti Lászlót és Lelkes Márkot: „Tizenöt
éves a Villa Negra. Ebből az alkalomból készítettük ezt a
könyvet, amely megmutatja a munkáinkat, ám nem hagyo-

fotó: Horváth Gábor

mányos katalógus. Kérésünkre Horváth Viktor írt regényt a
KUTI LÁSZLÓ: művekhez, így született meg a Möbion.
Compact felhő, 2011-2012,
tardosi mészkő, 40x48x32,5 cm
A festmények és szobrok fotói hűen adják vissza az
anyag szépségét és az alkotói koncepciót, a mellettük Hogyan kerültél kapcsolatba a Villa Negrával, és hogy
lett ebből regény?
futó mese pedig nem a műtárgyakról beszél, hanem
viszonyba kerül velük; az odaátról szól. Az esszenciát H O R V Á T H V I K T O R : A Villa Negra művészetek közötti fúziót
kutatja, miként Dante, és ahogy mi, a művek alkotói akart a jubileumi katalógusába; Kuti László és Lelkes Márk szob-
is. Nehéz meghatározni ennek a könyvnek a műfaját rászok megkérdezték Ágoston Zoltánt, hogy szerinte kivel írat-
– regénykatalógus, katalógusregény –, de nem is ez a hatnának regényt, többek között én jöttem szóba, és végül én
fontos, hanem a közegek társalgása, a fúzió, a találkozás, vállaltam. Örömmel és elvből.
ahol valami életre kel; mint egy madár, vagy inkább
Közel áll hozzád a képzőművészet?
négyszárnyú lény, mely így messzebb repülhet. Mi annak
örülünk, ha repül. A Villa Negra Egyesületet és a hétköz- H . V. : Annyira közel, amennyire a többi művészet, beleértve az
SZEKÓ GÁBOR: napokat Ágoston Zoltán írása és műhelyfotók mutatják irodalmat is. A képzőművészet szakmai részéhez keveset értek,
Tűzhely, 2014, be.” A kötetről, az író képzőművészethez való viszonyáról, viszont az arányok és méretek minden közegben, minden művé-
carrarai márvány, süttői mészkő,
25x33x30 cm a szöveg és kép összeférhetőségéről beszélgettünk. szeti ágban egyformán játszanak, a szerkezetek és mintázatok
poétikája meg a jelképek és az irónia is azonos elvek alapján
működik mindenhol. Azt mondom, hogy aki irodalommal akar
foglalkozni, az figyeljen a többi művészetre, tanulmányozza az
építészetet, a zenét, a filmet, a képzőművészetet, a színházat, a
táncot és persze viszont. Legyünk profik a saját közegünk techniká-
jában – ha már létrejött ez a furcsa szétválasztottság, és lett külön
zene, irodalom, hitélet, tudomány, politika meg a többi –, tehát kell
a saját területünk fölényes ismerete és a szaktudás, de ez az általá-
nosabb érdeklődéssel együttdolgozva működik jól. Tehát közel áll
hozzám a képzőművészet.

Mi a kapcsolat a regény és a képek között? A szöveg

illuzórikus, mitikus térre utal vagy összeér a képzőművé-
szeti alkotások valóságával?

H . V. : Mindenkinek úgy, ahogy olvassa. Ahogy olvassa a szobrokat

és festményeket külön-külön, a regényt külön, és ahogy olvassa a
regényt és a műtárgyakat együtt. Én a szándékainkról beszélhetek
– többes számban, mert bár a szobrok és a festmények korábban
fotó: Horváth Gábor

készültek, tehát eredetileg nem tudnak erről a kötetről, viszont úgy

alakultak a dolgok, hogy végül tudniuk kellett egymásról. Szóval
kapcsolatot akartunk, de nem direkt, hanem asszociatív kapcsolatot.

70 20
16 február–március
A Gutenberg-galaxis hagyománya
szerint a képek illusztrálják az írást,
tehát a szöveg uralkodik, a kép
pedig alárendelt. Most a képző-
művészek adtak nekem megbí-
zást, tehát már az alaphelyzet
fordított volt, én lettem volna az
illusztrátor, azonban az alkotók
világa heterogén, tehát nem
tudtam volna egységes szöveget
produkálni, így elhatároztuk,
hogy uralatlanságra törekszünk,
szóval olyasmire, ahol vizualitás és
irodalom kollaborál egymással.

Mindenesetre a regény megáll

fotó: Horváth Gábor

magában is – lesz is önálló

kiadása. Ahogy a szobrok és a
festmények is önmagukban állnak.
Ugyanakkor ezek a festők és szob-
ezzel a megbízással kaptam egy lökést az enyémhez, és ezért LUK ÁCS IST VÁN:
rászok a szó szoros értelmében Vánkos (részlet), 2013,
is együtt dolgoznak, hiszen nyaranta heteket töltenek hálás vagyok a Villa Negrának. Lehet, hogy nem is lett volna carrarai márvány, 8x48x32 cm

együtt a zalaszentgróti alkotóházukban, és ott nemcsak beilleszthető az ötletem, csak elkezdtem komolyan venni a

festenek és faragnak, hanem beszélnek is egymással, beilleszthetőségét, ezért az szépen hozzásimult az adottsá-

tehát akár akarják, akár nem, gondolom, a műveik is gokhoz. Mindenesetre valahogy biztosan társult a művekkel,

hatnak egymásra. Ahogy rám is hatottak, hiszen jó mert amikor az alkotók elolvasták a regényt, nem kergettek el

sokat nézegettem őket.
Volt, amikor elbizonytalanodtál? Amikor a tér és
időbeli biztonság szertefoszlott, amikor hirtelen
nem volt mibe kapaszkodni, vagy az alkotások
keltette asszociációk mindig kisegítettek abban,
hogy eggyel tovább tudj lépni?
vele. Voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy megrökönyödtek,
de nem dobtak ki. Összegezve: az alkotások leginkább az elején
hatottak rám, írás közben pedig már a mese vitte magát.
Számoltál írás közben a befogadóval? Alakította a szöveget
annak tudata, hogy az olvasód egyszerre fogad majd be
vizuális felületeket és egy regényt?

H . V. : A képzelgéseinkbe kapaszkodunk, és akkor
bizonytalanodunk el, amikor nem hisszük el őket. Ennél
rosszabb, ha csak bennük hiszünk. Bizonytalanságra
nem emlékszem, csak problémára. Előbb nézegettem a
szobrokat és a festményeket meg a grafikákat, és kialakult
bennem valami benyomás olyasmiről, ami összeköti az
alkotókat. Különböző stílusú és eszköztárú képzőművé-
szekről van szó más-más világlátással és mentalitással,
mégis kialakult bennem valami homályos körvonalú
tabló arról, ami társítja őket: a mitikus-transzcendens
érdeklődés. Lehet, hogy nem is ilyenek ők, csak a magam
hajlamait vetítem bele ebbe, mert engem érdekel a határ-
átlépés, a mítoszok, az idő és a világok közötti mozgás,
érdekel a giccs, a póz és a szent művészet problémája.
Vagy lehet, hogy nemcsak ők ilyenek, hanem általában
minden művészetet az idő és az átlépés érdekel. Meg a
kezdet, a tudat, a túlvilágok, szóval ilyen tök egyszerű és
könnyen megoldható dolgok.
Mindenesetre rájöttem, hogy a művek világa
illeszthető egy régi ötletemhez – sok ötletünk
van, de csak keveset tudunk megcsinálni –, én
H . V. : Írásban válaszolok a kérdéseidre, így sajnos van időm javít-
gatni. Itt most írtam, aztán kitöröltem egy hosszú és okos előadást
arról, hogy a modernitás előtt természetes volt, hogy az író az olva-
sónak dolgozik, és emiatt nem vált kétségessé a mű minősége, mert
az alkotó egyetemes elvekre figyelt. Akkor mégis röviden. A zseni
csak mítosz, a művészet nem szent, modernitás (maiság) szétfosz-
lott. Az ment meg bennünket, ha újra felfedezzük az olvasót.
A befogadó kifejezés egyirányúságra utal, úgyhogy találjunk
ki mást: olvasó, megrendelő, közönség, felhasználó, félreértő,
visszaélő, merénylő, aberrátor. Számoltam ezekkel az emberekkel;
úgy számoltam, hogy a Gonosz születésének története sokukat
érdekli, és hogy sokan akarják az „itt és most”-ból való menekülésre
használni az olvasással kombinált képnézegetést. Gondoltam, a
folytatás, az Ördög megtérése végképp érdekli majd őket. Mi lesz
velünk, ha egy újabb túlvilági kataklizma ráébreszti, hogy nem akar
vesztes maradni? Vagy ha simán csak meggondolja magát? Hogyan
alakul át az emberi világ? Hogyan függ össze ez a régi mese, ez a
jelkép a saját hétköznapi öndestrukciónkkal? Az intézményekkel és
a hatalommal? Ez érzékeny filozófiai, lélektani kérdéskör; az érzé-
kenység azon mérhető, hogy az egyház többnyire elégette azokat,
akik felvillantották ennek a lehetőségét.

71 20
16 február–március
 Éppígy érdekes minden megoldás, ami az agyunk működését model-
lezi – az álom, az ébrenlét és a képzelgés határainak bizonytalansága,
a vonalszerű cselekmény önmagába hajlása. Ha a képeket sikerült a
cinkosommá tenni ezekhez, akkor jól számoltam a közönséggel.

A Möbion ugyanabból indul ki, mint amire utal, mintegy

körkörös mozgást végezve, vagy ez lehetetlen?

fotó: Horváth Gábor

H . V. : Nem lehetetlen. A cím a Möbius-szalagra, tehát a végte-
lenre utal. Vagy a ciklikusságra. Mégsem úgy végződik, ahogy
kezdődött. Remélem. Az előrehaladó történet megmutathatja,
hogy az egymásutániság csak emberi találmány.

Számomra ennek a regénynek a szövegtere némileg olyan, mint

egy gyógyuló seb, amely csak utal a fájdalomra vagy annak
emlékére, de sohasem egyenlíthető ki azzal. Kiegyenlíthető, fuzi-
onálható kép és szöveg, vagy csakis a kísérletben tetten érhető
aktus, a kísérletre irányuló akarat marad?

H . V. : Biztosan valahol az „akarat marad” és a kiegyenlítés között

billegünk. Látvány és beszéd nem egyenlő. Vagy tekintsük a
beszédet és a képeket az illúzióinknak, amelyek más, hasonlóan
képtelen ötleteinkre utalnak, és akkor már szinte egyenlőek.
Igazából ilyen komoly dolgok nekem eszembe sem jutottak, eltar-
tott egy darabig, mire felfogtam, hogy mi a kérdésed.
fotó: Horváth Gábor

Engem az érdekelt, hogy érthetően leírjam a Sátán megtérésének

történetét anélkül, hogy leírnám a Sátán nevét. Van, aki szerint
sikerült, és van, aki szerint nem sikerült tökéletesen; néhol zsúfolt
a szöveg, túl sűrűn kavarognak a hősök és az akciók. Ebből az a
tanulság, hogy ami a szerző számára természetes és érthető, az
gondot okozhat az olvasónak – az olvasás nem úgy megy, ahogy
azt mi írás közben elképzeljük.

Szerinted nyelvi úton képesek vagyunk megfejteni a képek

mögött rejtőzködő világot?

H . V. : Szerintem jobb, ha nem megfejteni akarjuk, hanem örülünk

annak a világnak, és hagyjuk, hogy hasson ránk. Persze szórakozha-
tunk különféle megfejtésekkel – ezt szélsőséges esetben művészettu-
dománynak hívjuk –, de a legjobb, ha ez játék marad, ha fenntartjuk
a magunk számára hasznos félreértések lehetőségét, szóval ha
használjuk a művészetet. És ha tisztában vagyunk vele, hogy annyi
megfejtés lehet, ahány ember, hogy egymással ellentétes megfej-
tések is érvényesek, és hogy minél több a megfejtés, annál jobb. Ez
éppúgy áll egy szalonnázó juhász nippre, ahogy egy Joyce-regényre,
egy olcsó krimire vagy egy Malevics-festményre, egy egyházi szertar-
tásra, bírósági tárgyalásra, munkahelyi értekezletre, kivégzésre vagy
szeretkezésre, focimeccsre, békeszerződésre vagy tengeri csatára.

Tehát igen, képesek vagyunk megfejteni egy kép vagy egy

mondat világát. Addig jó, amíg a megfejtést nem hisszük egye-
dülinek és véglegesnek.
fotó: Horváth Gábor

I F J . H I D I E N D R E : Orrszarvú, 2013, tardosi mészkő, 35x85x35 cm

M E S Z L É N Y I - M O L N Á R J Á N O S : Hempergő, 2006, verde guatemala
szerpentin, 30x40x25 cm

J Ó Z S A P Á L : Szárnyas torzó II., 2010, tardosi mészkő, 115x85x45 cm

72 20
16 február–március
Körkérdés
A 2015-ös év képzőművészeti eseményeinek ér tékelése
Szerkesztette: M U L A D I B R I G I T T A
Idén is megkérdeztük kollégáinkat – művészettörté-
nészeket, esztétákat, kurátorokat, képzőművészeket,
írókat – arról, hogy hogyan értékelik az elmúlt év képző-
művészeti eseményeit.
Melyik 2015-ös kiállítást/fesztivált/eseményt/
kezdeményezést találja a legkiemelkedőbbnek, a
legjobbnak, és miért?
Melyik kiállítást/fesztivált/eseményt/kezde-
ményezést találja a legproblematikusabbnak,
legrosszabbnak, és miért?
ÁFRA JÁNOS (író, költő, kritikus)
Szeretem, ha egy tárlat képes kimozdítani a prekoncep-
cióimból. A túlélő árnyéka című MNG-s El Kazovszkij-tárlat
nagyívűsége, gondos installálása, didaktikus átgondolt-
sága felhívta a figyelmemet egy olyan életmű érdekessé-
geire, amelynek addig nem tulajdonítottam különösebb
jelentőséget. A MODEM Antal–Lusztig-gyűjteményből
válogató, Újratervezés című kiállítása túl hosszúra nyúlt
ugyan – ami a tárlat címe által is reflektált intézményi
helyzettel magyarázható –, de szakmai igényessége
fotó: Péter Bence
73
Körkérdés
aligha kérdőjelezhető meg; különösen a harmadik szint minimalista
és gesztusfestészeti munkákra koncentráló, színbeli és felületi saját-
ságok alapján elrendezett anyaga volt rám nagy hatással.
A legelementárisabb erejű kiállítási élményt mégis a 90-es
évek elejétől Magyarországon élő, japán származású festőmű-
vész, Fukui Yusuke Tesla című tárlatának köszönhetem. Keresve
sem találhattak volna ennek a különleges, delejező erejű
anyagnak a Kiscelli Múzeum hatalmas templomterénél ideáli-
sabb környezetet. A technológiai mechanizmusok esztétikája
és a technikának való alárendeltség veszélyei egyszerre váltak
érzékletessé itt. A 2011-es fukusimai atomkatasztrófa hatására
született képek sokszor két kézzel, párhuzamos, ellenirányú
mozgásokkal létrehívott vonalrendszerekből álltak, a részben
szimmetrikus felületek a Tesla-tekercsek által keltett villámokra
emlékeztető erőtereket idézték meg. A nagyerejű képcsoport
kisebb darabjai erős kontrasztokra épültek: fekete lapokon
tűntek fel a fehér krétavonalak.
A helyenként a látogatók fölé magasodó monumentális fest-
ményeken pedig izgalmas struktúrákká álltak össze a kék és
F U K U I Y U S U K E Tesla című
szürke árnyalatokat használó, nonfiguratív hatású foltok és tárlata a Kiscelli Múzeumban
20
16 február–március

F U K U I Y U S U K E : Tesla
EL KAZOVSZKIJ:
Hegyek szirénekkel,
olaj, farost, 59x79 cm
HUNGART © 2016
vonalhálók. Nem láttam még
ennyire szép szintézisét a nyugati
konceptualizmusból eredeztethető
gondolatiságnak és a japán kalli-
gráfia hagyományából megörökölt
vonalcentrikus formanyelvnek.
A Műcsarnok Schöffer-kiállításának
szomszédságában bemutatott
Vörösváry Ákos- és Csertő Lajos-tárlatok
zavarba ejtő befogadói szituációba
kényszerítettek. Bármennyire is igye-
keztem az MMA által preferált művé-
szetszemléletről leválasztani, majd érté-
kelni mindazt, amit láttam, képtelenség
volt. Próbáltam paródiaként tekinteni az anyagra, de
önreflexiónak nyoma sem volt. Ahhoz túl zavaros, életlen
és átgondolt koncepció nélküli volt az installálás. Az
egy dolog, ha egy kiállításról hiányzik az invencionalitás
– mellesleg egyes tárgyak kifejezetten érdekesek voltak,
csak épp belekeveredtek a giccserdőbe –, de sokkal súlyo-
sabb problémák is látványossá váltak: a néprajzi, nemzeti
és keresztény jelképeket megalomániába burkolva
kisajátító tétnélküliség. Ha a talált tárgyak újrakontex-
tualizálásában gondolkodó Vörösváry Ákos kéttucatnyi
– Szűz Máriát vagy Jézust ábrázoló – szentképet kereszt
alakba rendez, ráadásul kiemelt helyen, a Műcsarnok
apszisában, az engem inkább elkeserít, mint gondolko-
dóba ejt, ettől szájbarágósabban már nem is lehetne
fogalmazni. Vagy mégis? Pick szalámis zacskó kokárdával?
Kéttucatnyi – külön-külön értékes etnográfiai értéket
képviselő – kelengyés láda halomba pakolva? Köcsögök
meg boroskannák százszámra a polcokon? Egyszerűen
74
nem szabadna ennyire semmitmondó, eklektikus, hanyag módon
elrendezett tárlatoknak teret kapnia ilyen adottságú kiállítóhelyeken.
Mert ha ez megtörténik, az csak visszaigazolja a szakma képviselőinek
félelmeit, hogy itt már tényleg mindegy a minőség, az ideológiának
alárendelt installálás pedig szép dolgokat is képes tönkrevágni, s ez
adott esetben önmaga paródiájába fordíthat át egy kiállítást.
CSÉKA GYÖRGY (esztéta, kritikus)
Számomra két kimagasló eseménye volt a 2015-ös évnek, mivel
igen különböző jellegű események, nem összemérhetőek, így két
helyezettem lenne az egyetlen helyre. Az egyik az OFF Biennále, ami
egyfajta mérföldkő a magyarországi művészeti rendezvények piacán:
először jött létre nem állami pénzből egy független, nemzetközi
résztvevőket is bevonó, friss, aktuális és gazdag biennále, amelynek
fontosságát az is adja, hogy egy olyan művészetet is megpróbált arti-
kulálni, ami nem egy időtlen, esztétikai szférában lebeg, hanem ami
ezer szállal kötődik aktuális politikai pozíciókhoz.
A másik rendezvény A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-
élet/mű című kiállítás, ami egyértelműen nemcsak az éves
hazai kínálatból magaslik ki, hanem nemzetközi szinten is
összemérhető bármilyen tárlattal. Az egyébként páratlan
súlyú, jelentőségű életmű újraolvasása, prezentálása, tálalása
abszolút példaértékűnek, átgondoltnak, mélynek és mégis
közönségbarátnak nevezhető.
Az év leggyengébb kiállítása a LUMÚ Fényképezte Zsigmond
Vilmos című tárlata volt. Tisztában vagyok az alkotó filmtörté-
neti jelentőségével, ám fotográfiai kvalitásai a középszerűnél
is alacsonyabbak. A tárlat kábító méretben, luxuskiadásban
prezentált egy vagy tökéletesen epigon (fiatalkori művek), vagy
teljesen jelentéktelen, olykor bosszantóan amatőr, műkedvelő
fotográfiai „életművet”.
20
16 február–március
HUNGART © 2016

FEHÉR DÁVID (művészettörténész) Műcsarnok Nemzeti Szalon kiállítása, amelyekről már jóval korábban BORSOS LŐRINC:
Mozdíthatatlan ország, 2010,
is tudni lehetett, hogy a részvétel és/vagy a távolmaradás úgy hoz installáció
Kevés kétségem van afelől, hogy 2015 legfontosabb
kényszerhelyzetbe művészeket, és úgy kezeli a szereplésüket politikai
művészeti rendezvénye Magyarországon az OFF-Biennále
állásfoglalásként, hogy ez sokak akaratától független. Ezt támasztották
Budapest volt, így ha egyetlen eseményt nevezhetek meg
alá a közösségi oldalakon a művészek között folyó, olykor személyes-
a tavalyi évből, akkor mindenképp ez lenne az. Ugyan
kedésig is fajuló viták, és ennek megfelelően alakult a két esemény
számos probléma és dilemma felvethető az OFF-fal
kritikai reflexiója, amely mintha nem is tudott volna eltekinteni a
kapcsolatban (ahogy erre korábban egy másik körkér-
programokra nehezedő politikai tehertől. A túlpolitizáltság és az a
désben magam is kitértem), mégis sikerült a szervezőknek
tény, hogy egyes alkotók nem ott szerepeltek, ahol „a helyük lett
egy olyan közeget teremteniük (emlékezetes kiállítá-
volna”, meglehetősen nehéz helyzetbe hozta azokat, akiknek művé-
sokkal, meghívott külföldi szereplőkkel és vendégekkel),
szeti, esztétikai szempontból kellett volna értékelniük a programokat.
amely egy-egy pillanatra feledtetni tudta az egyre provin-
Ahogy az alapító, Somogyi Hajnalka nyilatkozott, „az első OFF-ot elvitte
ciálisabbá váló budapesti légkör visszásságait.
a saját létrejöttének sztorija” és ugyanez áll a Szalonra is, amely forma-
Ezúttal nem szeretnék egyetlen kiállítást sem negatív ilag még csak meg sem felelt a szalonkiállítások rendjének (hiszen
példaként kiemelni, viszont általános negatívumként egyetlen kurátor válogatta az anyagot). Ha minden igaz, legközelebb
említeném, hogy egyre kevesebb olyan – nemzet- nem találkozik a két esemény, talán akkor lesz mód az értelmükkel,
közi kontextusban is releváns – kiállítás látható lényegükkel foglalkozni.
Magyarországon, amely pozitív értelemben kiemelhető
lenne. Ez a tény sokat elárul az egyre rezignáltabb és
beletörődőbb közeg és az egyre rosszabb állapotban
lévő művészeti intézményrendszer általános helyzetéről.

GRÉCZI EMŐKE
HUNGART © 2016

(a MúzeumCafé főszerkesztője)

A Capa-beli Jelentés és az időkeretbe éppen hogy bele-

férő El Kazovszkij-kiállítás besorolása a legjobbak közé
szinte evidens, mégis (vagy talán éppen ezért) a Privát
nacionalizmus című kiállítást választom, mert annyira
okos, finom, stílusos, tanulságos, nyitott és európai
volt, amennyire sok egyéb budapesti fesztivál és vásár
lehetne – vagy szeretne lenni. Példaértékű volt a két
helyszín (a Fővárosi Képtár és a Budapest Galéria Lajos
utcai kiállítóhelye) összekapcsolása, a rétegérdeklődésre
számot tartó kiállítás kreatív marketingje, a figyelem
folyamatos fenntartása, ami ma már elengedhetetlen,
ha valaki tényleg hatni akar a közönségre. A problé-
mafelvetés aktualitása, a kurátori munka precizitása, az
ismert művek itthon még nem látott ismeretlenekkel
való összekapcsolása többször átélhető és minden alka-
lommal újragondolható élményt kínált.
Rossznak semmiképpen, viszont problematikusnak
találom az április végi időszakot, amikor szinte egyszerre
indult az OFF Biennále rendezvénysorozata és nyílt meg a
GYŐRFFY LÁSZLÓ (képzőművész) OFF-Biennále,
DAN PERJOVSCHI:
The OFF Drawing, 2015
A Lengyel Intézet Platán Galériájának amúgy is megbízható prog-
ramjai közül kiemelném Aleksandra Urban és Horror Pista Crowd
Pleasers című kiállítását, amely sajnálatosan reflektálatlan maradt
a hazai művészeti sajtóban. Horror már jól ismert pszeudo-infan-
tilis táblaképei és diorámái a „lengyel-magyar betegség” (Nemes
Z. Márió) jegyében jól illeszkedtek Urban kísértetiesbe forduló
meséihez: a fiatal wroclawi festőművész friss és ropogós gótikus
pop univerzuma több figyelmet érdemelt volna, akár már olyan
nemzetközi karriert befutott harmincas művészek tükrében, mint
Jakub Julian Ziolkowski.
Számomra a regionális együttműködésekben (ezen belül pl. a
visegrádi konstrukcióban) való hálózatos gondolkodás egyébként
is járható stratégiának tűnik a magyar művészek nemzetközi
vérkeringésbe történő bekapcsolására, ám feltűnő az a figyelem-

75 20
16 február–március
 hiány – és ezzel áttérnék a negatívumként jelentkező
hiányzó reflexiókra, ami ugyan nemcsak a 2015-ös
évre jellemző, hanem általános probléma – és amely
általában az ismeretlenebb külföldi nevek hazai bemu-
tatóit kíséri a szakma részéről.

MUL ADI BR I G I T TA (művészettörténész)

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű számomra

nemcsak az elmúlt év, hanem az évtized kiállítása volt,
ami így 2016-ra átnyúlva minden mást lemosott volna a
pályáról, ha ezzel a kérdéssel nem jutott volna eszembe a
fény éve. Így három kiállítást említenék meg. El Kazovszkij
életműkiállításán a szakmai tudáson és a szellemi energi-
ákon túl (nehéz ezt egy szakmai közegben kimondani, de)
valóságos érzelmekkel is megteltek a termek. A kurátorok,
Rényi András, Jerger Krisztina és Százados László mind-
hárman szinte baráti kapcsolatban álltak a művésszel.
Több alkalommal is meghallgattam, ahogy a tárlatve-
zetések, előadások, könyvbemutatók szereplői, például

HUNGART © 2016
Alföldi Róbert, Horváth Károly, Szilágyi Ákos amolyan
A L E K S A N D R A U R B A N és misztériumjátékot adtak elő személyes élményeikről, El
HORROR PIS TA
Crowd Pleasers Kazovszkij személyiségétől erősen érintettként színezve
mondandójukat és a közönségnek a tárlatban töltött Éve számos magyar alkotót helyezett tágabb összefüggésrend-
estéit. A siker titka természetesen a művész munkás- szerbe, és hívta fel rájuk a figyelmet, míg másokat, mint Szvet Tamást
ságában rejlik, de a merész színek, a mozgalmas, bátor, Mélycsarnoki Fényidézés című kiállításával emelt ki a sokaságból.
dinamikus rendezés sokat hozzátett mindehhez.
A fény évében ismerhettük meg Orosz Márton művészettörténész
A második helyre nekem a fény évében rendezett két kiál- kiterjedt fényművészeti kutatásait is, aki az egri Kepes Intézetben
lítás került: az első, a Több fény! az Új Budapest Galériában rendezte meg Fény(ny)elvek című kiállítását egy széles körű nemzet-
Paksi Endre Lehel kurátor koncepciója alapján valósult közi fényművészeti anyagból.
meg. Hatalmas energiával teremtett szinte egy új kategó-
riát a kiállítások között, s az volt az érzésem, mintha ennek Az év csalódása is sajnos ehhez a remek tárlathoz kapcsolódott,

B O LYG Ó B Á L I N T: nyomán jött volna létre egymás után több remek tárlat amiből kiderült, hogy a kultúratámogatás gyengeségei mennyire
Crystallized, 2013, rányomják a bélyegüket az egyéni és az intézményi produkciókra.
alumínium, akril, lézer, elektronika is. Persze ez csak látszat, de tény, hogy A Fény Nemzetközi
A Kepes Intézet szűkös lehetőségei nem engedték meg a megfe-
lelő reklámozást, az igényes bemutató így szinte nézők és vissz-
hang nélkül került lebontásra. Nemcsak a katalógus hiánya volt fájó,
de a honlapon sem volt megfelelő információ, és a helyszínen sem
találtam a kiállításhoz tartozó szöveges dokumentációt.

NAGY GÁBOR GYÖRGY (képzőművész)

Egy olyan alkotótelepet emelnék ki, amiről kevesen tudnak, bár

igen régen működik a horvátországi Krapanj szigetén. Remélem
ír majd valaki részletesen is az itt készült munkákról, én viszont
egy bizonyos itt készült munkát emelnék ki: Koronczi Endre csíkos
nejlonzacskókból emelt „tutajának” prototípusát évekkel ezelőtt
láttam egy videón, amit az alkotó a Facebookon osztott meg,
és ahol a főszereplő a „minitornádóban” keringő, elszabadult
nejlonzacskó volt. Aztán 2015 januárjában az Inda Galériában
állította ki Koronczi a Ploubuter Park soron következő darabját. Itt
már nemcsak egy nagyszabású installációt láthattunk, hanem az
alapötlet reinkarnációi világító dobozokban elhelyezett akciófotók
formájában is elemi erővel fejlődtek tovább. A csúcs viszont a
„krapanji tutaj” volt, ahol a négy elemből legalább három találkozik.

76 20
16 február–március
fotó: Koronczi Endre

Látva, ahogy a lebukó nap átvilágítja a vízen egyensú-
lyozó, szél dagasztotta zacskótutajt, olyan érzésem van,
mintha újraéledtek volna az egykor az Adriát szántó
csíkos vitorlás gályák, az egészet pedig az ötödik elem, a
hatalmas szeretet keltette volna életre… Menő munka!
Továbbra is érthetetlen történet számomra a
Dunakorzóra kihelyezett Roskovics Ignác zsánerfes-
tőről készült szobor, amit ajándékba kapott Ungvártól
az önkormányzat. A „bácsi” soha nem festett itt. De
mindegy is. Sokat gondolkodtam, hogy könnyed eltávo-
lítás helyett hogyan lehetne a helyzetet „megmenteni”
– befesteni Van Gogh-os színekkel, vagy mögé, mellé,
elé bronzból érdeklődő, fotózkodó turistákat tenni.
Remélem ezzel a bejegyzéssel mindenki fantáziája
beindul kicsit, mert ami most ott áll, az nagyon nem jó.
P. S Z A B Ó E R N Ő (művészettörténész)
aligha szerepeltek még együtt. Mindez együtt izgalmas képet KORONCZI ENDRE:
Ploubuter Park, 2015,
rajzolt a 20. századi magyar művészet egyik utolsó nagy mesteréről OpenAir installáció,
Krapanj (Horvátország) közelében
– a festőről és a pedagógusról egyaránt.
Az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye volt a
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum pop art kiállítása,
hiszen a Ludwig goes Pop című tárlatot korábban olyan rangos
intézményekben mutatták be, mint a kölni, majd a bécsi Ludwig
Múzeum. Az aacheni gyűjtő, Peter Ludwig és felesége, Irene a
bécsi tárlat tanúsága szerint a világ egyik legfontosabb gyűjtemé-
nyét építette fel a témában – izgalmas vállalkozás lett volna ezt
a budapesti közönséggel is tudatosítani. Hogy ez nem sikerült,
annak alapvetően az az oka, hogy a tárlat nem a pop artnak a
kollekcióban meglévő értékeire koncentrált elsősorban, hanem
arra, hogy a gyűjteménnyel semmilyen kapcsolatban nem lévő KEMÉNY GYÖRGY:
kelet-európai művek bemutatásával, egy úgynevezett East Side Gyerekkori önarckép, 1968,
farostlemez, vegyes technika,
Storyval toldja meg a kínálatot. A kevesebb néha több – érde- assemblage, 140x100x8 cm

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum Barcsay

Jenő, a művész, a tanár című kiállítása akár az év
meglepetéstárlata is lehetett volna, ha az utóbbi évek
vásárhelyi történései nem sugallták volna már korábban
is, hogy kiemelkedő jelentőségű bemutatókat nemcsak
fővárosi múzeumoktól, kiállítóhelyektől várhatunk.
A kiállítás jelentőségét nem egyszerűen az adta, hogy a
több mint háromszáz mű bemutatásával sikerült a több
mint hat évtizedes pálya legkülönbözőbb aspektusait
megmutatni, hanem az, hogy a kurátor, Szabó Noémi
elég bátor volt ahhoz, hogy addig kevésbé értékelt
periódusok fontosságát hangsúlyozza, a 30-as évek
Szentendre környéki táj inspirálta kompozíciói közül jó
néhány olyan művet bemutatva, amelyek évtizedek óta
nem szerepeltek kiállításon. Lappangó műveket kutatott
fel, s az anatómia közismert lapjai mellett olyanok is
közönség elé kerültek, amelyek így, ilyen teljességben

77 20
16 február–március

Kiállítási enteriőr az
E L K A Z O V S Z K I J -kiállításról
mesebb lett volna az eredeti történetnél, Ludwigék és
a pop kapcsolatánál maradni. De ha már így történt,
semmiképpen nem ártott volna látogatóbarát módon
prezentálni a műveket: az egyes alkotásoktól távol
elhelyezett képcéduláknak „köszönhetően” olykor még
a munkák azonosítása is megoldhatatlan feladat elé
állította a látogatót.
SINKÓ IST VÁN (képzőművész, művészeti író)
A 2015-ös év számomra a nagy kulturális intézmények
reprezentációjáról szólt, hisz elsősorban az év végéhez
közeledve – a Műcsarnok, a Magyar Nemzeti Galéria,
a Ludwig Múzeum is – ütős nevekkel, reprezentatív
emlékkiállításokkal vagy épp összefoglaló tárlatokkal
jelentkezett. Közülük kettőt vártam különös érdeklő-
déssel a személyes érintettség okán. Mindkét alkotót
ugyanis barátomként és nagyszerű kollégaként tisz-
teltem életükben, s sok közös beszélgetés, kiállítás
fűzött hozzájuk: fiatalságom meghatározó alakja
volt Samu Géza, és stúdiós életem kezdetétől fontos
kollégája El Kazovszkij. Így talán nem csoda, ha az
emlékük előtt tisztelgő tárlatok várakozással töltöttek
el. Mindkét kiállítás életműkiállításként jelezte magát,
s bár Samu Géza anyagának összeállításához már a
művek megtalálása, begyűjtése sem ment könnyen,
várható volt, hogy nagyszabású felidézése lesz a
magyar művészet e kiemelkedő alakjának. Nem lett az.
A tárlaton barangolva (magam voltam a Vigadó Galéria
termeiben) az foglalkoztatott, miért ez a kudarc, hisz a
művek jók, az alkotások nagy része összegyűlt, mégis,
bár Samu Géza szobrait – s két-három installációjának
rekonstrukcióját – láttam, ő maga nem volt jelen.
A spirituális „Én” eltűnt. Eltüntette a genius loci, a hely
78
fotó: Berényi Zsuzsa
szelleme, mely minden kortárs kiállítást levet magáról. A Vigadó
Galéria, „a magyar művészet felkent temploma” (idézet F. Gy.-
től) alkalmatlan a mai magyar művészet bemutatására. A rideg,
hodályszerű emeleti termek, a falak osztottsága, a beépíthetet-
lenség, a steril eklektikus építészeti tér még egy Lossonczy- vagy
akár egy Picasso-kiállítást is megölne, hát még egy organikus,
anyagban, földben, növényben gondolkodó installációs művészt,
mint ami Samu Géza volt. Minden megadatott (?) a szobrászt
bemutatására, csak nem szerepelt a közeg, az anyag, a „rögva-
lóság”, mely ezeket a szobrokat sámáni erővel hatja át. Kisebb-
nagyobb plasztikák, egy-két monumentálisabb darab, címek, egy
igényes katalógus. Ennyi. Aki ebből kívánná megismerni a 70-es,
80-as évek organikus forradalmárát, a magával, az anyaggal és
közeggel egyaránt viaskodó Samu Gézát, az másutt keresse őt.
A tájban, a velemi művésztelepen, Nagyatádon, a Stúdió régi,
Rottenbiller utcai termeinek füstjében. Ma is ott van.
El Kazovszkij viszont váratlanul beköltözött a Várba. Az ő kiállí-
tásnak sikere nem az alkotó extrémnek tartható személyiségéből,
az erre épülő bulvárszerű megközelítésekből fakad, hanem abból
a kurátori és anyagi áldozatosságból, amivel a személyiséghez s
nem a művekhez nyúlva létrejött egy valós apoteózis. Egy olyan
alkotó „megdicsőülése”, aki fontos volt mint gondolkodó, érző
szellem, izgalmas volt mint képben, térben, színpadban, installá-
cióban egyként alkotó művész, s mint többlaki ember, különös
személyiségű lenyomata korunknak. A kiállítás egyetlen El
Kazovszij-képpé, művé összeállva valós, nem idealizált – bár talán
kicsit túlságosan megemelt – képet adott e bonyolult szemé-
lyiség alkotói területeiről. Nem volt nyoma kronológiának, még
a képegyüttesek sem csupán mű- vagy témacentrikus módon
jelentek meg. Egyszerűen felmutatták a teljes El Kazovszij-oeuvre-
t egy sajátos, de tőle nem idegen optikán át. Vele találkoztam,
minden egyes ottjártamkor. Jót beszélgettünk filmekről, szín-
házról, meg arról, hogy a lelke hová utazik.
20
16 február–március

fotó: Berényi Zsuzsa
SZÉPLAK Y GERDA (esztéta, EKF Vizuális Művészeti
Intézet docense)
A legjelentősebb képzőművészeti eseménynek a
Csontváry-tárlatot tartom, ám elfogultságomra hivat-
kozva valami mást emelnék ki. Mégpedig az elmúlt
év legizgalmasabb kortárs képzőművészeti projektjét,
a Jelentés című kiállítást. Ambíciózus vállalkozás volt
a Ludwig Múzeum pop art-kiállítása, vagy a Magyar
Nemzeti Galéria El Kazovszkij-tárlata is, azonban a
rendezést mindkét esetben problematikussá tette a
látványt piedesztálra emelő installálás (előbbi valami-
fajta „lakberendezői stílust” alkalmazott az így gyakorta
nézhetetlenné tett képek felaggatásakor; utóbbi aláren-
delte az egyes mű autonómiáját az alkotói személyiség
fotó: Eln Ferenc, Hungart © 2016
79
érzéki bemutatásának). A Capa Központ tárlatán viszont Mucsi
Emese háttérbe húzódó kurátori munkája dialogikus, szép térfelü-
leteket eredményezett, és ami fontosabb: a művészek – Esterházy
Marcell, Forgács Péter, Gerhes Gábor – a hatalom és az egyén viszo-
nyának ma is aktuális problémáit esztétikailag érvényes módon,
katartikus erővel tudták megfogalmazni.
A Műcsarnok kiállításpolitikáját látom a legproblematikusabbnak,
hiszen immár több mint egy évszázados koncepciója szerint kortárs
képzőművészeti teljesítményeket kellene bemutatnia. A 2015-ös
tárlatok azonban azt bizonyítják, hogy ennek az identitásnak az
intézmény többé nem kíván megfelelni. Képzőművészeti, építé-
szeti, iparművészeti, néprajzi érdekeltségű kiállításokat tekinthet-
tünk meg olyan, mára már klasszikussá vált alkotóktól, mint amilyen
Zala György, Jože Plečnik, Schickedanz Albert, Aquila János vagy a
csak két évtizede elhunyt, de a modernizmus örökségét képviselő
Nicolas Schöffer. Sajnálatosnak tartom, hogy a kortárs, progresszív
képzőművészet Magyarországon elveszítette az egyik legjelentő-
sebb bemutatkozási helyét. Részlet a Jelentés című kiállításból,
G E R H E S G Á B O R munkája
TO P O R T ÜNDE (művészettörténész, az Artmagazin
főszerkesztője)
Nekem az OFF Biennále a tavalyi év leginkább nagyra becsült
kezdeményezése, és pont amiatt, mert példát mutatott a függet-
lenedésre és arra is, hogy létezhet szakmai összefogás, illetve meg
tudta mutatni, hogy van támogató közeg.
De az is az OFF-hoz kapcsolódik, amit a legnagyobb problémának
látok: a kommunikációképtelenséget a szakmán kívüli világgal.
Bizonyos helyzetekben, pont ha a szélesebb közönség megnyerése
a tét, meg lehetne próbálni mások fejével gondolkodni, és olyan
nyelven beszélni és írni, ami nem riasztja el az egyébként érdek-
lődő laikusokat. De a kritikám nem csak a nyelvezetre vonatkozik:
szerintem a válogatás is lehetne lelazultabb, nyitottabb a más
szemléletű művek, eseménytervek iránt.
PAC SIK A RUD OLF:
Illetékesség, 2015
(installáció a 1053 Budapest,
Henszlmann Imre utca 5. számú
ház udvarán)
20
16 február–március
Olvasó
Folytatása következik
H U N G A R T m ű v é s z e t i k i s m o n o g r á f i á k 2 7–3 0
D. UDVARDY ILDIKÓ
A HUNGART-kismonográfiák sora a budapesti Art
Marketen bemutatott legújabb négy kötettel tovább
gazdagodott, s 2015-ben elérkezett a harmincadik
kötetéig. A sorozat gondozói, szerkesztője és szerzői
méltán lehetnek rá büszkék, hogy részesei lehetnek
a kortárs magyar művészet hiánypótló feldolgozását
nyújtó monográfiák munkálatainak. A 2009-óta évente
3–5 új kötettel jelentkező sorozat a magyar képző-,
ipar és fotóművészek legjavának bemutatását tűzte ki
célul. Felesleges hangsúlyoznunk a feladat nehéz voltát,
hiszen rengeteg kitűnő, önálló bemutatásra érdemes
művészünk van, de a kiadványokhoz rendelkezésre
álló pénzügyi keret nem teszi lehetővé valamennyiük
munkásságának feldolgozását.
A válogatáskor kezdetben a HUNGART-ösztöndíjat
elnyert alkotókra esett a választás – különös tekintettel
azokra, akikről még nem jelent meg monográfia –,
majd a feltételek változása és az ösztöndíjak megszű-
nése után a művészek szélesebb körének bevonására
80
nyílt lehetőség. A sorozat elsődleges célja, hogy segítsen a kortárs
művészek életpályájának megismertetésében itthon és a nemzet-
közi színtéren egyaránt, ezzel lehetőséget teremtve számukra, hogy
a rövid ideig látható kiállítások mellett maradandó dokumentáció
készüljön munkásságukról. Ezt a célt jól szolgálja a kiadványok
felépítése is. A bevezető tanulmányt a művészek életrajza, kiállítá-
saik jegyzéke és bibliográfia követi, s külön egységben találhatók
az alkotásokról készült igényes reprodukciók. A szövegek természe-
tesen mind magyarul, mind angolul olvashatók. A legújabb négy
kötet szerzői közül Bódi Kinga fiatal művészettörténész és Lóska
Lajos művészettörténész elsőkötetes a sorozatban. Szeifert Judit
művészettörténész, a sorozat szerkesztője immár négy (Dréher
János, Szemadám György, Szurcsik József ), Wehner Tibor művé-
szettörténész pedig hat (Zsemlye Ildikó, Szabó Tamás, T. Doromby
Mária, M. Novák András, Haraszty István) kötet szerzője.
Bódi Kinga Valóságszemléletek Fehér László festészetében címmel
írt tanulmányának bevezető része a realizmus fogalmának sokféle
változatát elemzi mint egyfajta kulcsszót Fehér László (1953) művé-
szetének megközelítéséhez. Írását öt részre tagolja, melyekben nem
20
16 február–március
csupán a művész speciális idő- és történelemszem-
léletét elemzi, hanem folyamatában is végigvezeti az
olvasót a festő munkásságának különböző állomásain.
Az egyes részek címei a festő adott időszakokban a
valósághoz való viszonyának karakteres vonásaira
reflektálnak (Fátyolos valóságszemlélet, Felidézett való-
ságszemlélet, Absztrahált valóságszemlélet, Felnagyított
valóságszemlélet, Valószerűtlen valóságszemlélet). „…
azt kívánom megvizsgálni, hogy módosult időről időre
Fehér László valóságszemlélete, azaz a valóságról felfo-
gott képe, s mindez hogyan ágyazódik be az adott kor
és régió (festészet)történetébe”.
Szeifert Judit művészettörténész, sorozatszerkesztő
újabb kötete, Metafizikus archaizmus címmel, Gaál József
(1960) festő, grafikus, szobrász, művészeti író sokoldalú
munkásságát mutatja be a művész fejplasztikáinak
segítségével, mintegy folytatva és kitágítva a művészről
korábban megjelent tanulmányában felvázolt gondolat-
kört: „Jelenlegi írásom vezérfonalául, a rendelkezésre álló
rendkívül sokoldalú festészeti, grafikai és szobrászati soro-
zatok közül Gaál József fejplasztikáit választottam. Általuk
és hozzájuk kapcsolódva a velük párhuzamosan készülő
festészeti és grafikai sorozatokon keresztül mutatom be
Gaál művészi gondolkodásmódját, amely a plasztikái
’szemszögéből’, azok mentén fejthető ki legszemlélete-
sebben” – írja. Szeifert Judit tanulmánya szintén több,
önálló címmel is tagolt fejezeten keresztül (Marszüasz
maszkjai, A metagenezis maszkjai, A metamorfózis maszkjai,
Metafizikus misztériumok, Memento mori) nyújt segítséget
Gaál művészetének feltárásához.
81
Regős István (1954) képzőművész, festő 1985-ben rendezte első kiállítását
Szentendrén, a Vajda Lajos Stúdió kiállítótermében. Múltidéző reáliák című
írását Lóska Lajos művészettörténész, kritikus a 80-as évek művészeti világának
bemutatásával kezdi. Ezután kilenc szakaszra bontva konkrét művek, sorozatok,
témák (kastélyok, széltípusok, évszakok, órák, rádiók, autók, hajók, vonatok stb.)
elemzésével értelmezi Regős besorolhatatlan művészi világát, melynek legka-
rakteresebb elemei a kollázsok, képtárgyak sorai. „Sajátosan autonóm, jó érte-
lemben vetten lokális kifejezésmód az övé, amelynek lényege, hogy a tradíció
újragondolása révén teremt hagyományt.”
Prutkay Péter (1947) 1969-ben a Szürenon csoporttal mutatkozott be először
a Kassák Művelődési Házban, Budapesten. Wehner Tibor művészettörténész
A visszafelé pergő idő című írásában nem csupán Prutkay életével, művészetével
és gondolkodásmódjával ismertet meg, hanem széles művészet- és kortörté-
neti távlatot nyit az olvasó előtt az alkotó kötődéseinek, indíttatásainak megis-
meréséhez, melyek egyik legfőbb jellemzője mindvégig a történeti és a jelen
korra való reflexióval kevert igazságkereső attitűd maradt. „Munkáimban újra
meg újra visszatér a történelem: korábban grafikáimon, s újabban, mintegy tíz
esztendeje objektjeimen, a dobozokba zárt képekből és tárgyakból szerkesz-
tett kollázsaimon is…” – vallja a művész.
A 2015-ben megjelent négy monográfia újabb fontos lépést jelent
a kortárs magyar művészetet bemutatni és megismertetni kívánó
HUNGART-sorozat életében. A kiadványok szerkesztője és szerzői
munkával ünnepelnek: már készülőben vannak a legújabb kötetek:
2016-ban öt új művész – Aknay János, Bohus Zoltán, Méhes László,
Nádler István és Lakner László – munkásságát feldolgozó kiad-
vánnyal bővül a sor. Kívánjunk hát a művészeknek és a könyvek
szerzőinek is (további) jó munkát!
20
16 február–március
Szélesvászon
Egy magyar szobrász
művét avatták fel
Rómában
Németh Pál Egy híd vajúdása című művét avatták
fel Rómában az Emlékezés Múzeuma udvarán.
A két méter magas terrakotta- és bronzalkotás
úgynevezett bezárt állapotában egy falat látunk,
amelyet bronzelemek törnek át a születést idézve.
Kívülről azonban látszik, hogy a bronzelemek hidat
formálnak, amelyek további hidakhoz kötődnek.
A második világháborús fogságból és internálásból

forrás: La Biennale di Venezia

visszatértek és családtagjaik olaszországi egyesülete
(ANRP) által fenntartott Emlékezés Múzeumának
célja az emlékezet őrzése mellett az emberi jogok
védelme művészeti alkotások erején keresztül.

H I E R O N Y M U S B O S C H : Szent Antal megkisértése CHRISTINE MACEL

Új Bosch-képet Velencei Biennále

azonosítottak 2017
Újabb képpel bővült Hieronymus Bosch műveinek
listája, miután amerikai kutatók bejelentették,
hogy az eddig Bosch műhelyének tulajdonított
Szent Antal megkísértése című festmény minden
valószínűség szerint mégis a mester munkája.
fotó: Németh Pál
Kinevezték a 2017-es, 57. Nemzetközi
Képzőművészeti Velencei Biennále igazgatóját.
Paolo Baratta elnök Christine Macelt jelölte meg
a januárban tartott sajtótájékoztatón. A francia
művészettörténész korábban a Pompidou Központ

A bejelentés érdekessége, hogy egybe esik a főkurátoraként tevékenykedett, és 2013-ban ő volt

művész halálának 500. évfordulója alkalmából a francia pavilon kurátora a Velencei Biennálén.
tartott emlékévvel, valamint Bosch szülőhelyén
’s-Hertogenboschban ez alkalomból megrende-
NÉMETH PÁL :
Egy híd vajúdása (részlet), 2015, bronz, terrakotta zett, egyedülálló kiállítással. A Beyeler idei
programja is változatos
2015-ben rekord számú érdeklődő tekintette meg a Paul Gauguin-kiállítást
a Beyeler Alapítványban – a 481 ezer összlátogatóból csaknem 370 ezren
voltak kíváncsiak a posztimpresszionista mesterre, amellyel az intézmény
Svájc leglátogatottabb múzeumává vált. A siker a remények szerint idén
sem marad el: a Beyeler Jean Dubuffet-, Alexander Calder-, Fischli/Weiss-,
forrás: GYIK

Kandinszkij-, Marc- és Der Blaue Reiter-kiállításokkal készül 2016-ban.

A Fondation Alapítvány épülete. Tervező: R E N Z O PIANO

GYIK 40
A GYIK (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Kör) immár 40 éve működik a
Magyar Nemzeti Galéria falai között. A négy évtized során sok ezer gyermek és
több mint ötven oktató, művész, pedagógus volt jelen a Várpalota harmadik
fotó: Mark Niedermann

emeletén kialakított alkotó stúdióban. A műhely Szabados Árpád és Várnagy

Ildikó és az akkori főigazgató helyettes, Csorba Géza közös találmánya. A GYIK
40 című kiállítás február 28-ig látható a FUGA-ban, a jubileum alkalmából
megjelent Táj-tér-tár című kiadvány beszerezhető a GYIK Műhelyben.

82 20
16 február–március
 összeállította: Rudolf A nica
fotó: Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet
still a Refuges című videóból
forrás: spheresvr.com,

Migráció és művészet
– Art Fair, új formában
A Regent’s Park elegáns szállodája, a Meliá White
Nádas Péter Bukarestben
Hotel folyosói műtárgyakkal telnek meg egy hétre, Nádas Péter fotóiból nyílt kiállítás Bukarestben a Balassi Intézet bukaresti központjának székhelyén. A Petőfi
a hotelbe költözik ugyanis az Artrooms 2016 Irodalmi Múzeum tulajdonát képező fényképeket tavaly már Stuttgartban is kiállították, szintén a Balassi
nevű nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár. Intézet szervezésében. A tárlat 47 fényképből áll, ezeket a pályáját fényképészként kezdő író 1959 és 2003
80 művész érkezik Nagy Britanniából, Európából, között készítette, tárgyukat tekintve többnyire szociofotók, portrék, természetképek és csendéletek.
Amerikából és Ázsiából, közöttük Taro Karibe japán
fotós, Margot Roulleau-Gallais szobrász, aki Madam
fotó: Magyar Néprajzi Múzeum

Toussauds viaszbábuit formálja, Paola Minekov

bolgár festő. A nem hagyományos formában
megvalósuló vásárra a beérkező pályázatokat
egy független szakemberekből álló zsűri bírálja
el. A közönségtalálkozókkal, beszélgetésekkel
színesített vásár egyik rendezvénye a Refuges
című kiállítás, amelyen Asztalos Zsolt (Zolt Asta) is
részt vesz, a Le Dame Art Gallery rendezésében.
Második fordulóhoz érkezett Néprajzi
A migrációs krízis hatásait feldolgozó kiállításon
új technikákkal dolgozó művészeket mutatnak
Múzeum új épületének pályázata
be. Hanginstallációk, filmek, installációk mellett a Megnevezték azt a tizenöt pályázatot, amelyek továbbjutottak a Néprajzi Múzeum épületére kiírt pályázat
szenzáció a londoni SpheresVR csoport 360 fokos, második tervezési fordulójába. A több világhírű és magyar pályázók között van Zaha Hadid is, aki nemrég
Oculus Rift-technológiával készített interaktív első női építészként elnyerte a legrangosabb brit díjat, a Royal Institute of British Architect által átadott
videofelvétele, amely Európába érkező migránsokat Royal Gold Medalt. A beérkező pályaművek közül egy 11 tagú magyar és nemzetközi szakemberekből
dokumentált, költői részletekbe menő közelségből. álló zsűri fogja kiválasztani a nyertes pályázatot, amelyet várhatóan 2016 májusában jelentenek majd be.

Magyar művészé lett a brit díj

Tihanyi Anna fotográfus elnyerte a kifejezetten női fényképészek számára kiírt Julia
Margaret Cameron-díjat. Az amatőr és profi fotósok számára egyaránt nyitott pályá-
zatra érkezett műveket az idén Laura Noble, a londoni L A Noble Galéria kurátora
bírálta el. Tihanyi Anna teljes berlini sorozatát beküldte a válgatásra, a zsűri ebből
választotta ki a nyertes fotót.

A kép Berlin egyik nagyon autentikus termében készült a Clarchens Ballhaus emeletén.
A párkapcsolati átmenetiség, a magány érzése inspirálta, illetve Nádas Péter Berlini
Hungart © 2016

szürke című művének egy a színpadiasságról és a színjátékról szóló részlete.

Az idén 15 nemzetközi női fotós munkáját választották ki, amelyeket a negyedik

TIHANYI ANNA fotója Fényképészeti Biennálén fognak kiállítani Berlinben. A díj névadója, Julia Margaret
Cameron 1879-ben elhunyt brit fotós, aki nagy hatással volt a világ fényképészetére, elsősorban a portréfotózásra. Számos hírességet megörökített a XIX.
század második felének angol közéletéből, többek közt Charles Darwint, Alfred Lord Tennysont és Robert Browningot.

Tihanyi Anna a pécsi egyetem kommunikáció szakán diplomázott, majd kísérleti fényképezést tanult. Munkái gondosan megkomponáltak, minden részletében megter-
vezettek. Szinte színpadszerűen berendezett terekbe helyezi alakjait. 2012-ben elnyerte a New York Art Residency and Studios Foundation ösztöndíját. 2014-ben az E. On
Creative Award jutalmaként a német fővárosban dolgozott Berlin bhf. című projektjén. A fotósorozatért az American Photographic Artists/Lucie Alapítvány

83 20
16 február–március
 Last minute

Tektonikus játszóterek
Barabás Zsófi és Shunsuke François Nanjo Játszótér című kiállítása
Fa u r Z s ó f i G a l é r i a , 2 0 1 6 . I I . 4 . – I I I . 1 7 .
SINKÓ ISTVÁN

A föld hatalmas játszótérré alakul Barabás Zsófi és

a japán-francia alkotótárs, Shunsuke Francois Nanjo
művein. A japán-francia alkotó egy valóságos játszótér-
látványt is elhelyez a kiállítás képei között, ám valójában
az emberi test, a földi morfológia, a geometrikus és
organikus felületek adják e Játszótér igazi terepét. A két
BARABÁS ZSÓFI: művész találkozása Japánban – ahol Barabás ösztöndí-
Felhő / Cloud, 2015,
jasként dolgozott néhány hónapot – eredményesnek és
150x160 cm,
vegyes technika egy szellemi kapcsolat alapjának tekinthető.

Mindketten a szerkezetet és annak feloldását, a

geometria és a természet találkozási pontjait kutatják. fotó: Csudai Sándor

Barabás Zsófi régóta foglalkozik az örvénylő, rajzos

áramlások és a térformák transzparenciájával, színvilá-
gában egy hideg valőr ütközik a sötét vonalhálókkal,

Ez kettőjük közös munkáiban – négy ilyen kis festményt is bemu-

tatnak – szinte szövetségre lép ég és föld, kozmosz és annak
parányi része, ez a mi sártekénk.

Különös módon a két művész munkáiban a keleties jelleg épp

Barabás javára fordul meg. Az ő vásznai idézik – számomra legalábbis
– Hiroshige, Utamaro és más klasszikus japán mester színezett famet-
szeteinek szín- és formanyelvét. Ahogyan a színek közé behatoló
vonalstruktúrák átszövik és ezáltal drámaivá is emelik a finom színezetű
formákat, az a keleti érzékenység, a távolságtartó dráma hatását idézi.

Shunsuke játszótérképe is objektív, ahogy objektívén keresztül a

testek, a földfelszínt vagy épp egy égitest krátereit vizsgálja, ám
ezekre a felületekre ráemeli pókhálószerű vonalait, esetleg a színes
fotó: Csudai Sándor

plasztikus formákat, s így egyfajta személyességgel, harmónián

túlmutató érzelmességgel él képein.

A témaválasztások, a két művész alkatától függetlenül, megle-

hetős összhangban vannak itt ezen a bemutatón, s valószínűleg
SHUNSUKE FRANCOIS NANJO: csakúgy, mint Shunsuke csillagkép szerkezetein
A kölyök kapitány, 2016, elsősorban az azonosságokat mintsem a különbségeket keresték,
130x162 cm, acril, vászon – melyek hol fotózott női hátaktokon, hol festmények
a tárlat rendezésekor. A közös munkák lazasága a kiállítás egészét
részeként bukkannak elő. A fiatal japán munkássá-
jellemzi. Finomhangú párbeszéd ez két érzékeny, tehetséges és
gában fontos szerepet játszik a vonal, a szerkesztő
határozott festői, képzőművészeti programmal dolgozó alkotó
vonal, ami akár építészeti gondolkodásra vallhatna,
között. Kortárs elemek és a klasszikus modernizmus egyként
ám Shunsuke érzékeny vonalhálói inkább a galak-
hatnak mindkettőjükre, de ezeket a hatásokat egyéni hangvétel,
tikus világkép összefüggéseinek vetítését idézik.
szemlélet dolgozza át személyes nyelvvé. Ennek eredménye ez a
Míg Barabás határozottan „földjegyű” alkotásaiban a
finom hangú, szinte zenei érzékenységű kiállítás. Valóban, mintha
természeti forma találkozik a létrehozott, a mértani
a shamizen húros csendülései és a japán dobok mély kongásai
formával, Shunsuke egy éteribb látásmódot képvisel.
kísérnék a tektonikus játszótéren barangoló nézőt.

84 20
16 február–március
 Attalai Gábor kiállítása
Red
Vintage G aléria, 2016. II. 26-ig
FEHÉR DÁVID

Attalai Gábor művészetében rendszeresen visszatér a gravitáció törvényszerűségeinek engedelmeskedő anyag mozgásait
vörös szín, még azokban az esetekben is, amikor hiányzik. vizsgálják, ám olykor többlettartalmakkal is telítődnek. A Rosario
Az életmű emblematikus alkotása, a hóból kiásott ötágú (1969) című „sarok-objektum” mintha a szobasarokra komponált
csillag, negatív formaként, a hiány efemer alakzataként tatlini kontrareliefek minimalista variánsa lenne. Az alakzat ugyan-
jelenik meg, amelyhez önkéntelenül is hozzáképzeljük akkor egy hétköznapi töltényöv Claes Oldenburgra emlékeztető,
a hiányzó vörös árnyalatot. Más esetekben Attalai nem stilizált, „puha” felnagyításaként is szemlélhető, miközben a címadás
eltünteti, hanem „túladagolja” a vöröset: felülfesti, festékbe (és a domináns vérvörös szín) a rózsafüzérre utal, ambivalens törté-
mártja, és ekként – a művész kifejezését idézve – „red-y nelmi és társadalmi tapasztalatokat is megidézve.
made”-dé nyilvánítja a mindennapi élet tárgyait. Egy
A filc-environmentek és „tértextilek” összeolvashatók a haarlemi
konceptuális szövegében Attalai arra utalt, hogy a vörös
Gallery Loába – a művész 1977-es önálló kiállítására – tervezett, falra
festék alatt akként tűnik el a tárgy, ahogy a festmény alatt
festett vörös sávokkal, melyek imaginárius objektumokként tagolták
a vászon. Attalai „red-y made” sorozata egyrészt a Marcel
a teret. A helyspecifikus installációt ugyan lefestették, elbontották,
Duchamp-i ready made, másrészt az Yves Klein-i monok-
ám a művek az átfestett fotóvázlatokon tovább léteznek.
rómia iróniától sem mentes kelet-európai továbbgondo-
lásaként is felfogható, ugyanakkor a vörös
objektumok a művész hétköznapi tapasz-
talatait is tükrözik: „itt minden piros volt,
kimentél május elsején, akárhova mentél,
mindenütt piros, piros, piros” – fogalma-
zott egy ízben Attalai Gábor.

A Vintage Galéria kiállítása a 70-es

években készült Attalai-alkotásokból
válogatva mutatja be a domináns
vörös szín különféle megjelenéseit az
életműben. A bemutatott konceptuális
szövegsorozat ugyan látszólag a fekete
és a vörös „természetes” kontextusait
vizsgálja, burkoltan mégis az ősi „fekete-
piros” színpár kultúrtörténeti és ideo-
lógiai implikációira utal. Megidézi a –
fotó: Sulyok Miklós

művész által tanulmányozott – népmű-

vészeti alkotások színvilágát, az orosz
avantgárd vörös árnyalatait, illetve a
különféle politikai rendszerek, diktatúrák
vizuális kódrendszereit, ahhoz hasonlóan, ahogy Mladen
Attalai Gábor a 70-es években nemzetközi szinten jegyzett, A T T A L A I G Á B O R RED című
Stilinović és Raša Todosijević tette iróniával teli kritikai kiállítása a Vintage Galériában
ám később méltatlanul elfeledett életművét az utóbbi
vizsgálat tárgyává a politikai propaganda kellékeit.
években egyre nagyobb és egyre szélesebb körű érdeklődés
Attalai kiindulópontja azonban mégsem a politikai övezi. A Vintage Galéria jelen kiállítása is hozzájárulhat
design, hanem inkább egy minimal artra jellemző abszt- ahhoz, hogy Attalai Gábor vörös objektumai hosszú idő után
rakt formarendszer – vörös és fekete színű filc-environ- újra megfelelő (művészet)történeti összefüggésrendsze-
mentjei elsősorban Robert Morris alkotásaival vethetők rükben jelenhessenek meg.
össze. A néhol megrogyó, máshol kifeszülő alakzatok a

85 20
16 február–március
kiállítások
acb Galéria (VI. Király u. 76.)
Kendell Geers I. 15–III. 3.
Záborszky Gábor I. 28–II. 28.
Érmezei Zoltán II. 4–III. 27.
Magyar Ispita (Nefelejcs köz 3.)
Zilia–Hamlet–Szindbád III. 19–V. 15.
acb Attachment (VI. Eötvös u. 2.) Mai Manó Ház (VI. Nagymező u. 20.) Hódmezővásárhely
Halász Péter Tamás I. 15–III. 3. Válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből I. 16–IV. 3.
Tornyai János Múzeum (Dr. Rapcsák András út 16-18.)
A38 Kiállítóhely (Petőfi híd budai hídfő) rögtön(zött) PORTRÉK – insARC project I. 28–II. 28.
Kingéci Tallérélet II. 28-ig
Falusi second hand II. 16–II. 29. Magyar Nemzeti Galéria (I. Szent György tér 2.) Szövött álmok II. 28–III. 26.
Art9 Galéria (IX. Ráday u. 47.) Káldor László, Kassowitz Félix és Macskássy Gyula reklámgrafikái Mártélyi fűz II. 28-ig
Szabó Nelli forma/üvegtervező III. 2–III. 18. 2015. XI. 27–II. 28.
Orosz avantgárd az 1910–1920-as években I. 29–V. 1. Kaposvár
Szabó Károly III. 22–IV. 8.
Magyar Nemzeti Múzeum (VIII. Múzeum krt. 14-16.) Kapos Art Galéria és Kaposvári Egyetem Művészeti Kar KB
Art Salon/Társalgó Galéria (II. Keleti K. u. 22.) Galéria (Bajcsy Zs. u. 32)
PAF/Zúzott terek II. 12–IV. 15. Fotó: Hemző 2015. XII. 4–III. 15.
Stösszel Nánda és Lőrincz Róbert II. 19–III. 31.
2B Galéria (IX. Ráday u. 47.) MET Galéria (XI. Bölcső u. 9.)
Hulló Fogak Villanó Fények II. 12–III. 19. Fényforrások I. 3–II. 26. Kecskemét
Petőcz András III. 3–III. 18.
B32 Galéria é Kultúrtér (XI. Bartók Béla út 32.) Mojzer Tamás III. 12–IV. 8.
Schéner Mihály II. 3–26.
Molnár Ani Galéria (VIII. Bródy Sándor u. 22. 1. em.)
Budapest Galéria (III. Lajos u. 158.) Ernszt András II. 17–IV. 8.
Süveges Rita II. 26–IV. 3.
MissionArt Galéria (V. Balaton u. 4.)
Új Budapest Galéria (IX. Fővám tér 11-12.) Wahorn András II. 2–27.
Időalap 2015. XII. 9–2016. III. 20.
Műcsarnok (XIV. Dózsa György u. 37.)
Barabás Villa (XII. Városmajor u. 44.) Légvonal I. 26–IV. 3.
Talent Tour II. 10–III. 6. Steve McCurry II. 25–IV. 3.
FRISSEN közvetlenül a műteremből II. 27–III. 26.
Néprajzi Múzeum (V. Kossuth Lajos tér 12.) Cifra Palota
A székelykaputól a törülközőig II. 28-ig Japán fotográfia II. 6–III. 1.
Élő népművészet III. 27-ig
Miskolc
Óbudai Társaskör Galéria (III. Kiskorona u. 7.)
Orosz Klára II. 17–III. 6. Miskolci Galéria – Rákóczi-ház (Rákóczi u. 2.)
Kohán Ferenc III. 17–IV. 17. Kövesi István titkos gyűjteménye IV. 25-ig
Capa Központ (VI. Nagymező u. 8.) Miskolci Galéria – Feledy-ház (Deák tér 3.)
Jelentés 2015. XI. 17–III. 13. Osztrák Kulturális Fórum (VI. Benczúr u. 16.)
Erik Norden & Csordás Dániel III. 9-től Seres László II. 28-ig
Kőrösparti Beatrix és Vég András II. 2–29.
34. Magyar Sajtófotó III. 25–V. 14. Platán és Latarka Galéria (VI. Andrássy út 32.) Paks
Chimera Project (VII. Klauzál tér 5.) Platán Galéria
Kupcsik Adrián III. 3–11. Hinta II. 25-ig
Fridvalszki Márk III. 24–IV. 22. Transitions III. 31-ig
Deák Erika Galéria (VI. Mozsár u. 1.) LATARKA
Tárgyak előtt állni II. 4–III. 5. Önkép III. 3-ig
Bullás József II. 11–IV. 2. Álom vadászok III. 31-ig
Gaál Imre Galéria (XX. Kossuth u. 39.) Szatyor Bár és Galéria (XI. Bartók Béla út 36.)
Szávoszt Katalin I. 20–III. 6. Az arcomat naponta elfelejtem II. 12–III. 11.
Szinte János I. 27–III. 6. Paksi Képtár (Tolnai utca 2.)
TAT Galéria (VI. Semmelweis utca 17.)
Bak Imre III. 6–VI. 26.
Galéria Neon (VI. Nagymező 47.) Hegedűs Ioan Andrei II. 12–IV. 24.
Tót Endre III. 6–VI. 26.
Korodi Luca II. 12–III. 8. Tárt Kapu Galéria (X. Hőgyes Endre u. 2.)
Godot Galéria (XI. Bartók Béla út 11-13.) Határtalan párbeszéd II. 10–IV. 8. Pécs
Wächter Dénes II. 4–27. Trafó Galéria (IX. Liliom u. 41.) Pécsi Galéria (Széchenyi tér)
Faur Zsófi Galéria (XI. Bartók Béla út 25.) Kollázsok II. 10–III. 4. Pécs-Baranya Művészeinek Társasága kiállítása I. 28–III. 13.
Játszótér II. 4–III. 17. Jakub Hośek II. 20–III. 27. M21 Galéria (Zsolnay negyed)
Fészek Galéria (VII. Kertész u. 36.) Lengyel Péter, Szabó Ádám, Szász György és Tóth Zsuzsa I. 22–II. 28.
Hopp-Halász Károly II. 9–III. 4. Szeged
Kontra Ágnes II. 16–III. 18. REÖK (Tisza L. krt. 56.)
FISE Galéria (V. Kálmán Imre u. 16.) Kováts Lehel I. 22–III. 13.
Kovács Máté III. 1–17. Jézus élete II. 11–III. 20.
FUGA Építészeti Központ (V. Petőfi Sándor u. 5.) Paul Potts II. 25–III. 17.
GYIK 40 II. 12–29. Privát axiómák II. 19–III. 13.
Trapéz Galéria (V. Henszlmann Imre u. 3.) Geometrikus kiállítás III. 18–V. 8.
Kortárs dán építészet 2.0 II. 23–III. 15.
Klenyánszky Csilla I. 26–III. 4.
Meantime/Zwischenzeit II. 25–III. 13. Szentendre
Várfok Galéria (I. Várfok u. 11.)
Haas Galéria (V. Falk Miksa u. 13.) Ferenczy Múzeum–Barcsay Terem (Kossuth L. u. 5.)
Herman Levente II. 25–III. 26.
Modern klasszikusok – klasszikus modernek XII. 2015. X. 16–X. 11. Madeline Stillwell II. 18–V. 1.
KUT – Könyv bemutató és kiállítás III. 3–V. 21. Várfok Project Room (I. Várfok u. 14.)
Hegyvidék Galéria (XII. Városmajor u. 16.) Nemes Anna II. 25–III. 26. Székesfehérvár
Rácz Aladár II. 26–III. 18. Várkert Bazár – Testőrpalota (I. Ybl Miklós tér) Csók István Képtár (Bartók Béla tér 1.)
Károly Ernő IV. 5–28. Koszta József 2015. XII. 11–V. 1. Magyar-francia történelmi kapcsolatok III. 15.-ig
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum (VI. Andrássy út 103.) Vigadó (V. Vigadó tér 2.) Szombathely
Gendzsi herceg nyomában IV. 17-ig Te Deum II. 27–IV. 10.
5. Nemzetközi Textilművészeti Triennále II. 23–III. 27. Szombathelyi Képtár (II. Rákóczi Ferenc u. 12.)
Inda Galéria (VI. Király u. 34.) Kékesi Gábor 2015. XII. 10–II. 28.
Having a Life with You II. 16–III. 11. Viltin Galéria (VI. Vasvári Pál u. 1.) Melchior Hefele I. 21–IV. 3.
Iparművészeti Múzeum (IX. Üllői út 33-37.) Kaliczka Patrícia I. 27–III. 5. Akt-kiállítás a Szombathelyi Képtár gyűjteményéből II. 4–III. 13.
Tektonika és dekoráció 2015. IX. 31–IV. 3. Takács Szivia III. 9–IV. 16.
Vízivárosi Galéria (II. Kapás u. 55.) Veszprém
Józsefvárosi Galéria (VIII. József krt. 70.)
Művészet-Dizájn, Dizájn-Művészet II. 19–III. 11. Első Magyar Látványtár II. 3–25. Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény (Vár u. 3-7.)
Végh András III. 1–22. Fény, Szín, Forma – állandó kiállítás
Debrecen Csikász Galéria (Vár u. 17.)
Mar Vicente II. 13–III. 26.
MODEM (Baltazár Dezső tér 1.)
Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből IV. 17-ig Dubniczay-palota – László Károly gyűjteménye (Vár u. 29.)
Hajós Balogh János III. 12–IV. 24.
DMK Tímárház (Nagy Ignác u. 6.)
Sebestyénné Győrfi Anna I. 22–III. 18. AUSZTRIA
Karinthy Szalon (XI. Karinthy Frigyes út 22.) DMK Kismacsi Közösségi Ház (Napraforgó u. 16.) Bécs
Péterffy Ábel III. 30–IV. 17. Kismacsi Retró II. 11–III. 10. Provokáció. Japán radikális fotó Albertina, V. 8-ig
Kassák Múzeum (III. Fő tér 1.) Hal Köz Galéria (Hal köz tér 3.) Chagalltól Malevicsig Albertina, II. 26-VI. 26.
Vízizrí – Munkáskultúra a Duna partján III. 4–VI. 5. Joseph Szabó II. 13–III. 19.
Kogart Tihany (Kossuth Lajos u. 10.) Dunaújváros
Dante – az Isteni színjáték három művész értelmezésében
II. 5–IV. 24.
ICA-D (Vasmű út 12.)
A dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep négy évtizede III. 12–IV. 8.
Knoll Galéria (VI. Liszt Ferenc tér 10.) Karácsonyi László II. 12–III. 24.
A egész és a maradék II. 4–IV. 2. Martinkó Márk II. 5–III. 5.
Liget Galéria (XIV. Ajtósi Dürer sor 5.)
Győr Anselm Kiefer Albertina, III. 18-VI. 19.
A lélek és a tánc (Paul Valery) II. 12–III. 10.
Napóleon-ház (Király u. 4.) Balthus Bank Austria Kunstforum, II. 24-VI. 19.
LUMÚ (IX. Komor M. u. 1.) 125 év a Ringstrassén Kunsthistorisches Museum, III. 8-IX. 11.
Határokon át I. 29–II. 28.

86 20
16 február–március
A hangok különbözősége. Essl-díjasok Essl Museum, III. 6-ig Bettina Rheims Maison Européenne de la Photographie, III. 27-ig Frankfurt 20
16
A totális automatizmus ígérete Kunsthalle, III. 11-V. 29. Kerámiák Rodintől Schüttéig La Maison Rouge, III. 9-VI. 5. Az erőszak mechanizmusai Kunstverein, IV. 17-ig

Egy, nulla, százezer Kunsthalle, V. 22-ig
Kubizmus, konstruktivizmus: Bécs–Prága
Unteres Belvedere, III. 10-VI. 19.
Ólafur Eliassson Winterpalais, III. 6-ig
A hatalom ragyogása Winterpalais, III. 18-VI. 26.
Johann Peter Krafft Orangerie, II. 28-VI. 5.
Peter Piller KunstHaus, V. 22-ig.
Krems
Festmény a térben KunstHalle, III. 13-VI. 19.
Linz
Nincs egy nyugodt hétvégém. René Block gyűjteménye
Lentos, III. 18-VI. 5.
BELGIUM
Brüsszel
Theo van Doesburg BOZAR, II. 26-V. 29.
Daniel Buren: Freskó BOZAR, V. 22-ig
André Serrano: Cenzúrázatlan fotók
Musée Royaux des Beaux-Arts, III. 18-VIII. 21.
Susan Hiller MoTInternational, III. 26-ig
CSEHORSZÁG
Plzen
Előtte-most-utána Galerie mesta, IV. 3-ig
Prága
Ai Weiwei: Zodiákus fejek NG Veletrzny palác, VIII. 31-ig
Frantisek Kupka: Kék mozgások Muzeum Kampa, V. 22-ig
A pénz lelke DOX Centre for Contemporary Art, VI. 6-ig
DÁNIA
Koppenhága
Gerda Wegener Arken Museum, V. 16-ig
Niki de Saint-Phalle Arken Museum, VI. 12-ig
Intimitások a művészetben Statens Museum for Kunst, V. 8-ig
EGYESÜLT ÁLLAMOK
Los Angeles
Szex és test a 80-as években County Museum of Art, III. 20-VII. 31.
New York
Degas: különös szépség MoMA, III. 26-VII. 21.
Fischli&Weiss Guggenheim, IV. 20-ig
Unortodoxia (tbk. Anna Margit, Tót Endre)
The Jewish Museum, IV. 27-ig
Anri Sala New Museum of Contemporary Art, IV. 10-ig
Brassai: Graffiti-fotók Higher Pictures, III. 5-ig
San Antonio
Corita Kent és a pop art Museum of Art, V. 8-ig
ÉSZTORSZÁG
Tallin
Romantikus és progresszív. „Sztálinista impresszionizmus” a
Baltikumban KUMU, V. 1-jéig
Kortárs izlandi művészet KUMU, III. 20-ig
FRANCIAORSZÁG
Lille
Modigliani Métropole, II. 27-VI. 5.
Montpellier
Az automata anatómiája La Panacée, II. 28-ig
Párizs
Remekművek Budapestről Musée de Luxembourg, III. 9-VII. 10.
Picasso-mánia Grand Palais, II. 26-ig
Karambolok. Művészeti „ütközések” Grand Palais, III. 2-VII. 4.
február–márc ius
12 kínai művész Fondation Vuitton, V. 2-ig
Leverkusen
J-H. Alberola Palais de Tokyo, V. 16-ig
Az enteriőr mint portré Museum Morsbroich, IV. 24-ig
Azilumok ideje. Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteménye
Magyar Intézet, III. 10-V. 21. München
J. Sorolla Kunsthalle der Hypo-Kulturstiftug, III. 4-VII. 3.
GÖRÖGORSZÁG Nitsch és a színház Villa Stuck, V. 8-ig
Athén Appel: papírmunkák Pinakothek der Moderne, IV. 17-ig
67 nőművész Frissiras Museum, VII. 30-ig Stuttgart
HOLLANDIA
Amszterdam
Anish Kapoor és Rembrandt Rijksmuseum, III. 6-ig
Macskaséta. Divatfotók Rijksmuseum, II. 20-V. 15.
Isa Genzken Stedelijk, III. 27-ig
Seth Siegelaub Stedelijk, IV. 17-ig
Otterlo
Barbara Hepworth Kröller-Müller Museum, IV. 17-ig
Rotterdam
Dürer és Lucas van Leyden Staatsgalerie, IV. 3-ig
Mindenki múzeuma: outsider art Kunsthal, III. 5-V. 12. Giorgio de Chirico Staatsgalerie, III. 18-VII. 3.
Ugo Rondinone Museum Boijmans van Beuningen, V. 29-ig
OLASZORSZÁG
Utrecht
Állam nélkül. A menekültek és a művészet (tbk. Société Réaliste) Firenze
Bazis voor Aktuelle Kunst, V. 1-jéig A báj szigora Giardino del Boboli, V. 17-ig
HORVÁTORSZÁG Genova
Az impresszionizmustól Picassóig. Remekművek Detroitból
Zágráb Palazzo Ducale, IV. 10-ig
A Hanžiković-gyűjtemény Umjetnecki pavilon, III. 6-ig Eltérő identitások Palazzo Bianchi, III. 5-ig
Kaotikus szenvedélyek Villa Croce, III. 20-ig
LENGYELORSZÁG
Modena
Krakkó
Kortárs lengyel művészet Galleria Civica, III. 19-VI. 5.
Nemes Csaba MOCAK, III. 23-ig
Róma
Varsó
A cinquecento Pármában – Correggiótól Parmigianinóig
Kortárs autszájderek Museum of Modern Art, IV. 1-jéig
Scuderie del Quirinale, III. 1-VI. 1.
Posztművészeti idők Museum of Modern Art, V 1-jéig
Botero és a Passió Palazzo delle Espozisioni, V. 1-jéig
Kenyér és rózsák Museum of Modern Art, V. 1-jéig
A dolgok tárgyai CAC Ujazdowski, II. 26-VII. 31. ROMÁNIA
LITVÁNIA Bukarest
REMX – gyors szemmozgás (több magyar művész) MNAC, III. 20-ig
Vilna
Sepsiszentgyörgy
8 művész Magma, II. 28-ig
SPANYOLORSZÁG
Barcelona
Humán+. Kiborgok, klónok, szuperemberek CCCB, IV. 10-ig
Kortárs fekete-afrikai dizájn CCCB, III. 23-VIII. 28.
Bilbao
Andy Warhol Guggenheim, II. 26-X. 2.
Kortárs brit művészet CAC, III. 13-ig Louise Bourgeois Guggenheim, III. 18-IX. 4.
Jasper-Malinowski: Halka-Haiti CAC, III. 13-ig Madrid
Ingres Prado, III. 27-ig
NAGY-BRITANNIA Ulisés Carrión Reina Sofia, III. 15-X. 10.
London Madridi realisták Museo Thyssen-Bornemisza, V. 22-ig
Delacroix és a modern művészet National Gallery, V. 22-ig Az informel, 1945-65 Fundación Juan March, II. 26-VI. 5.
Botticelli és a preraffaeliták V&A, III. 5-VII. 3.
Paul Strand V&A, III. 29-VII. 3. SVÁJC
Alexander Calder Tate Modern, IV. 8-ig Ascona
Kertek – Monet-tól Matisse-ig Royal Academy, IV. 20-ig Duchamp – Dada és neodada
Giorgione és kora Royal Academy, III. 12-VI. 5. Museo Comunale d’Arte Moderna, VI. 26-ig
A művészek és a Brit Birodalom Tate Britain, IV. 10-ig
Britannia – külföldi fotósok szemével Bázel
Reinhard Mucha Museum für Gegenwartskunst, III. 19-X. 10.
Barbican Art Center, III. 16-VI. 19.
Elektronikus szupersztráda Whitechapel Gallery, V. 15-ig Bern
Kovács Attila The Mayor Gallery, III. 31-ig Kortárs kínai művészet a Sigg-gyűjteményből
Kunstmuseum, VI. 19-ig
NÉMETORSZÁG
Zürich
Berlin Tzara és a Dada Kunsthaus, V. 1-jéig
Markus Lüpertz Bode-Museum, III. 20-ig Pipilotti Rist Kunsthaus, II. 26-V. 8.
Cindy Sherman meCollectors Room, IV. 10-ig A játszótér-projekt Kunsthalle, V. 15-ig
Pollock: a látható energia Deutsche Bank Kunsthalle, IV. 10-ig
Helmut Newton Museum für Fotografie, V. 22-ig SVÉDORSZÁG
A fekete évek: 1933-45 Hamburger Bahnhof, VII. 31-ig
Günter Brus: zavarzónák Martin-Gropius-Bau, III. 12-VI. 6. Stockholm

Klee és Aguéli Moderna Museet, IV. 24-ig

Seydou Keita Grand Palais, III. 31-VII. 11.
Anselm Kiefer Centre Pompidou, IV. 18-ig
A Vámos Rousseau Musée d’Orsay, III. 22-VII. 17.
Lee Miller Martin-Gropius-Bau, III. 19-VI. 12.
Puklus Péter C/O, IV. 24-ig
Nguyen Trinh Thi daadgalerie, III. 19-ig
Kiterjesztett mezők Nymphius Projekte, IV. 16-ig
Bréma
Perneczky Géza Weserburg, IV. 24-ig
Per Kirkeby Paula-Modersohn-Becker-Museum, VI. 5-ig
SZLOVÁKIA
Kassa
Halász-Hradil Elemér Muzea V. Löfflera, III. 13-ig
Pozsony
C.L. Attersee Dunacsúny, Danubiana, II. 28-ig
Jiři Kolář Galeria mesta, III. 6-ig
Szalay Lajos-Koloman Sokol-Picasso Galeria mesta, III. 13-ig

87 20
16 február–március
A lapító főszerkesztő Sinkovits Péter

Következő számunk tartalmából

A N S E L M K I E F E R Torinóban, Párizsban és Bécsben

Museé du Luxemburg:
válogatás a Szépművészeti Múzeum magyar anyagából
Interjú B A R K I G E R G E L Y kurátorral
Kiadja ÚJ MŰVÉSZET AL APÍT VÁNY a San Franciscóban rendezett kiállításról
Vezető szerkesztők PATAK I G ÁB O R pataki.gabor@ujmuveszet.hu Krakkó: a 80-as évek lengyel művészete

P. S Z A B Ó E R N Ő p.szabo.erno@ujmuveszet.hu
Japán fotó Bécsben

Számunk szerzői
Rovatszerkesztők LÓSKA LAJOS Kortárs magyar képzőművészet:
C S A N Á D I - B O G N Á R Szilvia művészettörténész, esztéta.
festészet, szobrászat, grafika, műfaji seregszemlék
D. U D V A R D Y I L D I K Ó művészettörténész, a Pesterzsébeti
loska.lajos@ujmuveszet.hu
Múzeum igazgatója.
MUL ADI BR I G I T TA Kortárs külföldi E G E D D A L M A esztéta, PhD-hallgató (Szegedi Tudományegyetem).
képzőművészet, magyarok külföldön, vásárok, F E H É R D Á V I D művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum
műgyűjtés muladi.brigitta@ujmuveszet.hu munkatársa.
F I T Z P É T E R művészettörténész.
Olvasószerkesztő RUDOLF ANICA Ajánló rovat, a művészeti élet
K E S E R Ü K A T A L I N művészettörténész (ELTE Művészettörténeti
aktuális eseményei rudolf.anica@ujmuveszet.hu
Intézet).
Fotó BERÉNYI ZSUZSA berenyi.zsuzsa@ujmuveszet.hu L A J T A G Á B O R képzőművész, művészeti író.
Szerkesztőségi titkár KÖRMENDI KRISZTINA info@ujmuveszet.hu N A G Y A N N A esztéta, a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója.
Lapterv KORONCZI ENDRE N A G Y T. K A T A L I N művészettörténész.
R Ó Z S A T. E N D R E művészeti író.
Nyomdai munka PHARMA PRESS Nyomdaipari Kft.
S I B R I K A T T I L A író, a Symposion című folyóirat szerkesztője.
Felelős vezető Dávid Ferenc S I N K Ó I S T V Á N képzőművész, művészeti író, művészetpedagógus.
Szerkesztőség 1065 Budapest, Nagymező utca 49. II. em. 2. S Z É P L A K Y G E R D A filozófus, esztéta, az Eszterházy Károly Főiskola
(Eger) oktatója.
+36 1 341 5598, +36 1 479 0232, +36 1 479 0233
TOLNAY IMRE képzőművész, művészeti író, a Széchenyi István
Terjeszti L A P K E R Z R T . , 1092 Budapest, Táblás utca 32. Egyetem (Győr) docense.
+36 1 347 7300, +36 1 347 7303, info@lapker.hu U S Z K A Y T E K L A művészettörténész.
és A L T E R N A T Í V T E R J E S Z T Ő K . W I R T H I M R E író, irodalomtörténész.

Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalban és a Magyar

Helyreigazítás
Posta Zrt. Üzleti és Logisztikai Központjában
Folyóiratunk 2015/decemberi lapszámában Térey János a Vörösváry-
(Budapest, VII. Vörösmarty utca 16–18.)
gyűjteményről szóló írásánál, a 67. oldalon a képcímek nem voltak
közvetlenül vagy postautalványon, valamint
pontosak. A képadatok helyesen:
átutalással az Új Művészet MKB Zrt.-nél vezetett
• A Csobánc-szőlőhegy télen (részlet)
10300002-20337629-70073285 számú számláján. • Munkadal a Kenyérdagasztástól (részlet) és Román György Ablakok c. képe
Egy példány ára: 695 Ft • Ládatoryok az Életöröm című installációból (részlet)

Előfizetés egy évre: 7800 Ft Az Új Művészet 2016/januári számában Széplaky Gerda Rendezetlen
nőügyek c. cikkénél a fotóknál nem tüntettük fel P Á H I - F E K E T E
Előfizetés fél évre: 4200 Ft
NOÉMI és A L E X MARTIN fotóriporterek nevét. Az érintettektől
A megjelent szövegek másodközlése csak az
elnézést kérünk.
Új Művészet és a szerzők jóváhagyásával lehetséges.

© Új Művészet Tisztelt Szerzők!

Az Új Művészet 2013-tól csak saját névre vagy cégre kiállított számla ellenében tudja
kifizetni a cikkeikért járó honoráriumot. Megértésüket köszönjük.
© Szerzők

www.ujmuveszet.hu

HU ISSN 08662185 Támogató

Huszonöt évünk elszelelt – parafrazeálhatnánk most József Attilát –,
s bár más művészeti területeken akadnak ennél jóval hosszabb életű
folyóiratok is, az Új Művészet bekötött példányai immár jó néhány
folyómétert foglalnak el a könyvtárak polcain. Ilyen alkalmakkor
bizonygatni szokás, hogy a múltba révedés helyett inkább optimista
hittel tekintünk az eljövendő, minden bizonnyal sikeres évek felé,
valójában szinte majdnem mindenki szeret ünnepelni, visszanézni
kicsit. Talán nem lesz meglepő, hogy ez alól mi sem vagyunk kivételek.

A kötetben összefoglaló tanulmányok, közel 40 beszélgetés és a lap

25 évfolyamának legérdekesebb cikkei olvashatók.

nulmányok
tanulmányok
nul
anu
tan
ta

elvények
szemelvények

Rendelje meg a kiadónál kedvezményes áron, most 3000 forintért,

online vagy telefonon az alábbi elérhetőségek bármelyikén.
www.ujmuveszet.hu • info@ujmuveszet.hu • +36-1 341 5598 • +36-70 626 2392
 Tavaszi előfizetési kedvezmény!
Április 30-ig kedvezményesen
egy évre 6000 forintért
fél évre 3500 forintért
fizethet elő az folyóiratra.
Megrendelését online és telefonon is
leadhatja, de ha személyesen
fárad be a szerkesztőségbe,
ajándékba könyvet adunk
az Új Művészet Kiadó kiadványaiból.

www.ujmuveszet.hu
info@ujmuveszet.hu
+36 1 341 5598
+36 70 626 2392