Az ige és csoportja

Dr. Dimény Piroska

Tartalom

1. Az igéről

2. A határozószók csoportja

3. Az igenevek csoportja

Meghatározás

Az ige az a szótári szó, amelynek - a névszókkal ellentétben – rögzített a szintaktikai szerepe, a

mondatban csak igei állítmány lehet. Az ige mindig egyszerű állítmány (akkor is, ha esetleg analitikus
szerkezetű: kinyithattad volna, meg fogod látni).

Az igei alaptagú szintagma vonzatokat és szabad bővítményeket egyaránt tartalmazhat. Vonzat lehet
az alany, tárgy és egyes határozók; az ige mindig előírja a főnévi vonzata alakját (elvesz vkitől vmit), a
határozói vonzatának azonban csak a jelentéskategóriáját határozza meg (lakik vhol).

Szerkezeti sajátosságait tekintve, igen gazdagon toldalékolható, legtöbbször jelekkel, ragokkal ellátott
szó. Lehet tőszó (néz megy), igen sokszor képzett szó (játszhat, kéret, gondolkodik), igekötős és
összetett szó (feltár, lót-fut), de igei értékű lehet a szónál nagyobb szókészleti egység is (szóba kerül,
kikel magából).

Néhány ige meghatározza a maga bővítményeit (félt vki vkit vmitől). Bizonyos igékhez kötelezően kell
tartoznia bővítménynek, míg más igék esetében ez fakultatív:

Kötelezően bővítendő igék: sejt (vmit), előhúz (valahonnan vmit)

Fakultatívan bővíthetők: olvas, ír (ǿ), de lehet olvas (vmit, vmiről, …)

Kommunikációelméleti megközelítésben:

a szófaji rendszer leginkább „megterhelt” csoportjáról van szó, ugyanis az ige által meghatározott
állítmányi szerkezet általában azonosítható az új információt hordozó réma-résszel.

A közlésben betöltött kulcspozíció, a jelentés szerinti bonyolultság, a változatos és gazdag

toldalékrendszer, mind-mind szerepet játszanak abban, hogy az ige szófaji jellemzőinek a kialakítása
ugyancsak több összetevős, árnyalt szempontrendszert igényel.

Az ige jelentéstartalma szerint

A cselekvést jelentő ige olyan tevékenységet fejez ki, amely az alany akaratától, tudatos
közreműködésétől függ (néz, gazdálkodik, tervez, juttat, …).

A történést-állapotot jelentő ige olyan eseményt, változást fejez ki, amely független
az alany akaratától, szándékától, tevékeny közreműködésétől (csendül, barnul, fogy, zúg, …).
 A létezést jelentő ige az alany létét vagy nemlétét fejezi ki (van, lesz, nincs).

Megjegyzendő
A jelentés szerinti osztályozást megnehezíti, hogy ugyanaz az ige is jelölhet egyszer
cselekvést, másszor történést-állapotot.

1 a Száll a versenyző a sárkányrepülővel. - cselekvés

1. b Száll a repülő. – történés

2. a Betörik az ablakot. - cselekvés

2. b Betörik az ablak.- történés

Az igei jelentés rendkívül bonyolult. Az ige fogalmi tartalmának különböző változatait,

árnyalatait az ige fajai fejezik ki.

Az igealany élő vagy élettelen volta sem közömbös az igefajták meghatározásában,

elhatárolásában (visz vki vmit — visz a víz vmit; fütyül az ember, a golyó, a szél), máskor meg
a tárgy különbsége mutat rá a jelentéstartalom különbségére (diktál: szöveget, tempót; olt:
embert, fát, meszet; húz: kötelet, időt, ujjat vkivel) stb. Több ismert nyelvtől eltérően a
magyar ige jelentésárnyalatait elsősorban képzők és igekötők fejezik ki.

A cselekvő és a cselekvés viszonya, az igealany szempontjából

cselekvő ige (verbum activum): ír, fogy

műveltető ige (verbum factitivum-causativum): csináltat, leültet

szenvedő ige (verbum passivum): adatik foglaltatik

visszaható ige (verbum reflexivum): mosakodik, tegeződik

ható ige (verbum potentiale): láthat kérhet

A cselekvés irányulása, a tárgy szempontjából

Az ige lehet tárgyas és tárgyatlan:

a) A tárgyas ige (verbum transitivum) tárggyal bővíthető: néz, ír. Ilyen minden
műveltető ige (leírat, megvizsgáltat) és a cselekvő igék egy része. A tárgyas ige lehet
határozatlan (alanyi) és határozott (tárgyas) ragozású (néz valamit, írja a levelet).

b) A tárgyatlan ige (verbum intransitivum) nem bővíthető tárggyal: megy, esik,

hajnalodik . Ilyen minden visszaható, minden szenvedő ige, illetve a cselekvő igék egy része.
A tárgyatlan igék csak alanyi ragozásúak lehetnek.
Megjegyzendő
A tárgyas és tárgyatlan igék csak az ún. lexikai szófaj-kategorizálás szerint (KESZLER et al.,
2006) különíthetők ily módon el. Ugyanis a mondattani, szintaktikai szófajiság ismérvei
szerint igen gyakran egymásba csúsznak: Jár az utcán. – tárgyatlan.

Járja a várost. – tárgyas. (Arra is érdemes külön felfigyelni, hogy ez utóbbi tárgy határozós).

A cselekvés, történés aspektusa, lefolyásának módja, az igejelleg, az

akcióminőség
A fenti alcímbe foglalt igen összetett szempontrendszer egy helyen való tárgyalását az teszi
szükségszerűvé, hogy ezek a jellemzők gyakran egymást befolyásolva jelentkeznek: a
befejezettséget meghatározza az ige jellege, az időtartam. Pl. egy mozzanatos ige csak
befejezett aspektusú lehet, ti. időben korlátozottan megy végbe: robban, toppan.

Az ige aspektusa
Az ige aspektusa szerint megkülönböztetünk: befejezett és be nem fejezett (folyamatos)
igéket. A befejezett ige (verbum perfectum) azt fejezi ki, hogy a cselekvés eléri célját
vagy időben korlátozottan megy végbe: villan, lejön, áthajt.

A be nem fejezett ige (verbum imperfectum) azt fejezi ki, hogy a cselekvés nem éri el
célját vagy időben korlátozás nélkül megy végbe: villog, jön, hajt.

A cselekvés, történés tartama, lefolyásmódja

Az ige befejezett vagy be nem fejezett voltával szorosan összefüggő szempont. Tartós-
huzamos és mozzanatos igéket különböztetünk meg.

A tartós-huzamos ige (verbum durativum, continuativum) azt fejezi ki, hogy a

cselekvés hosszabb ideig tart: jár, fest, találgat.

A mozzanatos ige (verbum momentaneum) azt fejezi ki, hogy a cselekvés egyszer
megy végbe vagy pillanatnyi ideig tart: lő, villan, megfutamodik.

A tartós-huzamos ige kategóriája két lehetőséget foglal magába:

1. folyamatos - a cselekvés, történés hosszú ideig, megszakítás nélkül tart: megy,

keres, ír.

2. gyakorító – a cselekvés, történés hosszú ideig tart ugyan, de közben, hosszabb-

rövidebb időre, megszakad: lépeget, eszeget

A mozzanatos igének ugyancsak két lehetősége van:

 1. kezdő jellegű: fellép, elindul

2. bevégzés jelentésmozzanatát kifejező: leír, megmond

A tartós-huzamos, ill. a mozzanatos igék közül jó néhány párba rendezhető: pereg-perdül,

kattog-kattan, robog-robban.

A CSELEKVÉS, TÖRTÉNÉS MÓDJA, AZ IGEMÓDOK

A beszélőnek, illetve a beszédbeli szereplőnek az igében kifejezett cselekvés-, történés vagy
létfogalomhoz való aktuális viszonyát fejezi ki.

Kijelentő mód: azt fejezi ki, hogy a cselekvés, történés végbemegy; nincs materiális
jele annak, hogy a beszélőnek milyen modális viszonya van az adott jelentéstartalomhoz. A
közlő szerepű mondatok igei állítmányának a szerepét betöltő igék: mos, színészkedik

Feltételes mód: azt fejezi ki, hogy a cselekvés, történés feltételtől függ, óhajtott,

esetleg bizonytalan; jele: -na, -ne, -ná, né; mosna (vmit) / mosná (a ruhát), kérne (egy
kávét)

/ kérné (a kávét) -- l. alanyi és tárgyas ragozás.

Felszólító mód: a beszélő akaratát, kívánságát vagy beleegyezését fejezi ki; jele: -j. ;

moss ← mos + j; színészkedj.

A cselekvés, történés ideje, az igeidők

Az igében nemcsak az fejeződik ki, hogyan viszonyul a beszélő az ige által kifejezett

jelentéstartalomhoz (szenvtelenül leírja, kijelenti, vagy belefoglalja a cselekvéssel,

történéssel

kapcsolatos vágyát, akaratát – l. igemódok), hanem az is megjelenítődik, hogy a benne

kifejezett jelentéstartalom ideje hogyan viszonyul a beszéd idejéhez. A három ismert igeidőt

az alábbi viszonylatok szerint különítjük el:

- a beszédbeli ige-előfordulással egyidőben cselekszik valaki, történik

valami, amit az ige megnevez (jelen idő)

- a beszédbeli ige-előfordulást megelőzte a szó által megnevezett jelentés

(múlt idő)

- a beszédbeli ige-előfordulást követi a szó által megnevezett igei

jelentéstartalom (jövő idő)

A CSELEKVŐ ALANY SZÁMA ÉS SZEMÉLYE, AZ IGE RAGOZÁSA

A magyar nyelvben az ige szótári tőváltozata a kijelentő mód, jelen idő, egyes szám III.
személyű, alanyi ragozású igealak: néz, megy, rajzol.

Minden más, ettől eltérő esetben az ige szóelőfordulásában valamilyen toldalékmorféma

szerepel (jel, rag). Az előbbiekben ismertettem az igemódok jeleit, majd az időjeleket. Az
alábbiakban a cselekvő(k) számát és személyét mutató személyragokkal ismerkedhetünk.

Az igei személyrag egyik igen fontos eleme -- az egyébként is agglutináló jellegű

magyar nyelv .--Toldalékrendszere általa kifejeződik, hogy az igei jelentéstartalom a
beszélő(k)re, a hallgató(k)ra vagy a kommunikáció aktív ágenseitől különváló személy(ek)re
vonatkozik.

Ez a magyarázata annak, hogy a magyar igehasználatban általában fölösleges a személyes

névmás használata. Csak olyan esetben indokolt, ha a mondatban nem az igei jelentés a
fontos, hanem az a személy, akihez ez a jelentés tartozik: „Én mondom, még nem nagy az
ember…” (József A.)

A magyar igerag-rendszer többfunkciós jellegét bizonyítja az a tény is, hogy a tárgyas igék
személyragjai, kijelentő mód jelen időben eltérő formákban jelennek meg, annak
függvényében, hogy a szószerkezetben / mondatban megjelenő tárgy határozott vagy
határozatlan, esetleg nincs is tárgy a mondatban.

„Nézem a hegyek sörényét…” határozott tárgy, határozott (tárgyas) ragozás.

„Hívok egy régi álmot”. határozatlan tárgy, általános (alanyi) ragozás

„Várok. Van-e már aranyod,” hiányzik a mondat tárgya, általános (alanyi) ragozás

Nyelvhelyességi tudnivalók
Néhány igéhez a műveltető képzőnek mindkét változata hozzájárulhat, de az így keletkezett
ige más-más jelentésű.

- újságot, folyóiratot járatunk,

- a kisgyermeket járni tanítjuk, jártatjuk.

- a kukoricát pattogatni lehet,

- ostort inkább pattogtatni

Az ige az egyik legalkalmasabb szófaja az élettelen dolgok megelevenítésének, a

megszemélyesítésnek.
Néhány ige kettős alakot enged meg (például hív ~ hí, lopódzik ~ lopakodik, hidd ~ higgyed,
hullt ~ hullott stb.). Sok hangutánzó igének van kettős tőalakja: pufog — puffan, lobog —
lobban. Egyes l végű igék bizonyos képzett alakjaiban megnyúlik a mássalhangzó: gyúl, fúl,
dűl — gyullad, fullad, dülled, gyullaszt, dülleszt (de: múlik — mulaszt). Néhány ige
írásmódjára külön is ügyelni kell: aggat, bólingat, hegeszt, iddogál, kacsingat, koccint,
küszködik, lélegzik, lyuggat, motoszkál, nyaggat, rángat, szabadkozik, szaggat, szerkeszt,
szitkozódik, tekinget, ülepedik stb.

A határozószó
A határozószónak, akárcsak az igének, rögzített a mondattani funkciója. Mondatrészként
mindig határozó, a határozóragos névszókhoz hasonló szerepet tölt be. Alig, vagy egyáltalán
nem toldalékolható, az objektív körülményfogalmat, többnyire a cselekvés helyét, idejét,
módját, esetenként a cselekvő állapotát, illetve valamely minőség fokát jelölő szótári szó.

A határozószó nem önálló jelentéssel rendelkező, valóságos szófaj. De nem is tekinthető

viszonyjelölőnek, a fogalom- és viszonyjelölés határán van. Különböző időkben és igen
változatos módokon jött létre.

Sokuk a mai nyelvérzék számára már oszthatatlan kövületként merevedett meg (ismét,
tüstént, elég). Többségük azonban fiatal alakulású önálló szó, részben vagy akár egészben is
elemezhetőek (kétfelől, újra, napszámra). Előfordulhat, hogy ragos névszó és határozószó
között — épp a lehetséges átmeneti helyzet miatt — nem könnyű az egyértelmű döntés. Az
éjjel és a nappal, a télen és a nyáron már a határozószóvá válás útján van, de a délben és a
hajnalban még ragos főnév

A határozószó rendszerszerűen nem toldalékolható, de egyesek kaphatnak képzőt, mások

fokjelet, megint mások határozóragot.

Több határozószó felveheti az -i, néhány az -s melléknévképzőt (mai, tegnapi, kinti, hazai,
otthoni, egyszeri, iménti, otthonos, önkéntes, ingyenes);

Néhány határozószó fokjelet kaphat (beljebb, legalább, legfeljebb, legmesszebb, legalul,

legfelül);

Bizonyos hely- és időjelölő határozószókhoz pedig ragok is járulnak (alulról, felülre, távolból,
sokáig, délutántól, mára). A hátrál, az odáz, a fellebbez és a távolít határozószóból képzett
ige.

A jelentés- vagy a viszonyjelölés „dominanciája”, valamint a keletkezésmódjuk alapján a

határozószóknak három nagy alcsoportját különíthetjük el.

I. A határozott fogalmi tartalmú határozószókban eléggé erős még a fogalmi

meghatározottság. Ezek jelölhetnek:
helyet (alant, alul, bent, egyhelyben, elöl, előre, felül, lent, fölfelé, hátra, hátul,

kétfelől, kint, kívül, közel, lefelé, lent, messze, otthon, távol);

időt (azonnal, egykor, egyszerre, éjféltájt, elvétve, folyton, hajdan, hamarabb,

holnap, holnapután, idén, időközben, imént, immár, jövőre, későn, korán, ma, maholnap,
mindjárt, most, nemrég, nemsokára, nyomban, örökre, rég, rögtön, soha, soká, tegnap,
tegnapelőtt, tüstént);

elvontabb körülményt (alattomban, alig, csak, egyedül, egyként, egymagában,

egyúttal, együtt, elég, elsősorban, éppen, főleg, gondolomformán, gyalog, hajadonfőtt,

hamar, hanyatt, hirtelen, inkább, jócskán, kétrét, kissé, külön-külön, legalább, mezítláb,
nagyjából, napszámra, négyfelé, nyugton, oldalt, örömest, sebtében, suttyomban, szaporán,
szemlátomást, találomra, vaktában, veszteg, visszafelé).

A névmási alapszavú határozószókban nyilvánvaló a névmási eredet és tartalom.

Ezek is jelölhetnek:

helyet (hol, merre, hova, meddig, honnan, itt, ott, emitt,

amott, ide, oda, ahol, amerről, néhol, valahol, bárhol, akárhova, mindenütt, sehol,
mindenhonnan);

időt (mikor, mióta, meddig, ekkor, akkor, amikor,

amióta, valamikor, néha, bármikor, soha)

c. elvontabb körülményt (hogyan, miként, miképpen, így,

úgy, ekképp, akképp, ahogyan, amint, némileg, bárhogyan, akármint, mindenképpen,

sehogyan).

A vonatkozó határozószók (amikor, ahogy, amint,…) nem valódi kötőszók is lehetnek, a

mutató névmásiak (akkor, addig, …) pedig az alárendelő összetett mondat főmondatában
utalószói szerepet is játszhatnak. Amint erre a nem tiszta szófajiság kérdésénél utaltunk, a
vonatkozó névmási kötőszók kereszteződő szófajiságot alkotnak a nem valódi kötőszókkal.

III. A személyragos határozószók a személyes névmások raggal, névutóval kiegészült alakjai

(nekem, tőled, róla, hozzánk, alattam stb.). Ugyancsak kereszteződő szófajok.

Szemléletbeli alapja van annak, hogy személyes névmásként vagy határozószóként

értelmezem.

Személyes névmások toldalékos alakjai: én + hoz hozzám -- a nyelvtörténeti és szó

szerkezetére figyelő vizsgálódás szerint. Ebben az „alakváltozásban” két sajátosságra
figyelhetünk fel: egyrészt a szótő (én), ill. a viszonyjelölő határozórag (-hoz) kapcsolódásának
rendje eltér a szokásos névszó + rag sorrendtől: pad + hoz. Valójában a határozórag
viselkedik szótőként, amihez a személyes névmás alakváltozatát (V)m kapcsolom. A
személyragos határozószók ugyanis a személyes névmásnak a határozóragos és névutós
alakjait pótolják. Nyomatékos formáikban ma is megjelenik rajtuk valamely személyes
névmás (énnekem, tetőled, őróla stb.).

A határozószók kategóriájába is be lehet sorolni őket. A mai, funkionális nyelvszemlélet

nézőpontjából elsődlegesen határozószók. Ezt a besorolást erősíti mondattani kötöttségük,
de a két-két alkotó elem (határozóraggal azonos eredetű tő + személyrag; névutó +
személyrag) megszilárdult kapcsolata is.

A magyar nyelvnek meglehetősen gazdag a határozószó állománya. A fogalom – és

viszonyjelölés határán lévő szófajként, gyakran mutat átfedéseket.

Nehezen eldönthető már, hogy az -an/-en és a -lag/-leg ragos mellék- és számnevek is még
ténylegesen toldalékos névszók, vagy (képzett) határozószók: (szépen, magasan, öten,
fájólag, stb.). Egyik-másik határozószó alakilag mutat variánsokat: (fenn ~ fent, benn ~ bent,
elöl ~ elül, épp ~ éppen, amikor ~ mikor, fentebb ~ föntebb, lentebb ~ lejjebb, előbbre ~
előrébb, közelebb ~ közelébb stb.).

A polifunkcionális jellegre mutat az a tény, hogy némely határozószónak három összetartozó

változata van, az irányhármasságnak megfelelően,

Előzmény jellegűek: innen, máshonnan, ettől

Tartam jelölők: itt, máshol, ebben

Véghatározó jellegűek: ide, máshova, eddig

Ugyancsak a gyakori szerepcserére utal az is, hogy egy helyet jelölő határozószó időt vagy
elvontabb körülményt is kifejezhet.

Eddig ért neki a víz. – pl. derékig (hely) – de: Eddig tartott az előadás. Pl. du. 6 óra (idő)

Arra indult. (hely) – de: Arra gondolt. (elvont tartalom)

Nyelvhelyesség, helyesirás
A rokon értelmű határozószók használatában ügyelni kell, hogy a jelentésárnyalatnak
megfelelő alakot használjuk. Pl. az egyből, hirtelen, egyszerre határozószók, bár szinonimák,
nem cserélhetők fel egymással.

Egyből megtalálta a pontos választ. – ti. gondolkodás, habozás nélkül.

Hirtelen megtalálta a pontos választ. – valószínűleg hosszas töprengés után, mintegy

váratlanul.
Egyszerre találták meg a pontos választ. -- ti. legalább ketten egy időben

A magyarországi nyelvjárások némelyikében megfigyelhető az ide helyett az oda névmási

határozószó használata. A nyelvjárási változat hibásnak minősíthető, ugyanis a magas – mély
alakpárok (ide – oda) a közelre – távolra mutatás jelentés-megkülönböztetését szolgálják

Add oda a pénzt nekem!

Add ide a pénzt nekem!

Alkalmanként az alakpárok között jelentéskülönbség alakulhat ki:

a fentebb, lentebb alakok elsősorban helyben létet fejeznek ki,

a feljebb és a lejjebb valahova irányulást.

A ma és a máma használatát illetőn, a nyelvhelyességi előírások kevésbé szigorúak: a

könnyedebb társalgás stílusában nem kifogásolható a – vélhetően a már ma szerkezetből
származó – alakváltozat sem.

A ritkábban használt vagy régies alakok a választékos, esetleg archaizáló stílus kedvelt
eszközei lehetnek (midőn, imígyen, legott).

A vonatkozó névmási határozószók hol hosszabb, hol rövidebb alakjukban használatosak. Az

amikor helyett például a mindennapi beszédben a mikor a gyakoribb.

A kinn, fenn, benn alakváltozatokban hosszú az n, a –t végűekben (kint, bent, fent) viszont
rövid.

Gyakori helyesírási vétség az elöl – elől alakpárok nem megfelelő használata.

Aki bátor, a harcban elöl jár, -- határozószó

és nem szalad el az ellenség elől. -- névutó

Igenevek
I. Főnévi igenév ( igető –ni )

II. Határozói igenév ( igető – va, -ve, - ván, - vén)

III. Melléknévi igenevek:

a) folyamatos melléknévi igenév: igető –ó, -ő

b) befejezett melléknévi igenév: igető – t, - tt (pl. Töltött káposzta)

c) beálló melléknévi igenév: igető – andó, - endő

Az igenevek egyszerre két szófaj tulajdonságait hordozzák magukon

Ezért átmeneti szófajnak nevezzük őket

Az igenév az egyetlen szófaj, amelynek minden alakja képzett szó

Minden szóalak felbontható egy igére és az igenév képzőjére

Főnévi igenév
- a főnév és az ige tulajdonságait hordozza

- igéből képezzük a – ni képző segítségével

A cselekvést és a történést elvont fogalomként nevezi meg

Jelentése hasonlít az igéből képzett – ás, -és képzős főnevekéhez ( nekilát a mosásnak –
nekilát mosni)

A főnévi igenév ragozható. Személyragja utal a cselekvést végző személyre (olvasnom,

olvasnod)

A főnévi igenév a főnévre jellemző mondatrészszerepeket tölti be, így elsősorban alany,
tárgy és határozó lehet

Határozói igenév
Képző segítségével alkotjuk igéből

Igei jelentést hordozva egy másik cselekvés, történés, dolog vagy személy körülményeit
nevezi meg.

Nem toldalékolható, képzője lezárja a szóalakot

A mondatban minden esetben határozó szerepét tölti be.

Melléknévi igenév
Az ige és a melléknév közötti átmeneti szófaj

A cselekvést történést tulajdonságként, minősítésként nevezi meg

Három típusát különböztetjük meg

Nem minden igéből képezhetünk mindhárom típusú melléknévi igenevet

A mondatban állítmány, határozó és jelző szerepét töltheti be.