Professional Documents
Culture Documents
Wilbur Smith 1933. január 9-én született az akkori Észak-Rodéziában, a mai Zambiában. 18 hó
kisbabaként Wilburt megtámadta a malária és az orvosok szerint, ha túléli, az agya is sérü
Természetesen túlélte, és ahogy felnõtt, osztotta édesanyja érdeklõdését a regények iránt.
eskörû volt, kalandregényeket is szívesen olvasott, amiket a fiatal Wilbur csakúgy falt.
A lenyûgözõ természet, amiben felnevelkedett, összhangban ezekkel a kalandozásokkal a képze
világában intenzíven tudatosították benne az õt körülvevõ környezetet: a vadvilágot, a hat
ereket, a szabadságot az ország átkalandozásához, és a politikai feszültségeket is.
A vágy, hogy írjon, eloször akkor mutatkozott meg, amikor fiatalember korában elkötelezte
magát az újságírás mellett, azzal a céllal, hogy folyamatosan tudósíthassa a világot dél Af
san változó társadalmi helyzetérõl.
De merev, viktoriánus apjának, aki életében egy könyvet sem olvasott, más tervei voltak fiá
. "Ne légy bolond" - mondta - "Éhen fogsz halni. Menj és keress egy rendes állást."
Így Wilbur vonakodva bár, de adóellenõr lett. Elsõ házassága 24 évesen - "Túlságosan fiatal
l végzodött.
Hogy enyhítse a fájdalmát annak az életszakasznak, amire késõbb, mint élete legalsóbb pontj
ezett, Wilbur elkezdett regényeket írni. Hirtelen sikerült elmenekülnie az élet és a munka
alósága elõl, belemerülni szereplõinek életébe és azok életének színhelyeibe.
Hirtelen egy olyan világban találta magát, ahol mindent õ irányíthatott.
Így, miközben még mindig a Salisbury Inland Örökségi Hivatalának vezetõjeként dolgozott, éj
pközben pedig távol tartotta az álmosságot és az unalmat, ekkor írta meg az Amikor az orosz
zabál-t. A könyv gyorsan elnyerte a Reader's Digest díját feszes tempója és ellenállhatatl
atmoszférája révén. Miután eladták a filmjogokat, Wilbur rájött, hogy most már nyugodtan ép
karrierjét, mint regényíró.
A regény minden
Mikor Wilbur Smith leül, hogy elkezdjen egy újabb regényt, még nem tudja, hogy fog a történ
t alakulni. Úgy gondolja, emiatt mûvei igazak és életerõsek. A történet folyamata tudatalat
an van mikor ír és az elbeszélés minden egyes fordulatánál az események kényszerítik a szer
hogy cselekedjenek.
"Elég régi módi vagyok" - mondja a munkáiról - "Hiszek a jó gyõzelmében a rossz felett, és
szeretet mindent legyõz. Sosem vagyok igazán cinikus."
Afrika inspirálja õt. Meglátása szerint azok az események, amik itt történtek ezen a kontin
en évtizedekkel ezelõtt, még mindig befolyásolják az itt lakók életét. Ezeket az eseményeke
zi Wilbur mûvei középpontjába, mindegy, hogy dél Afrika határtalan vidékén vagy a misztikus
yiptomban játszódik.
Courtney család
AMIKOR AZ OROSZLÁN ZABÁL - When The Lion Feeds
Amikor az oroszlán zabál
Sean Courtney gyönyörû férfi volt, erõs és hatalmas, mint maga Afrika. Ikerbátyjával, Garry
gyütt a vadon törvényeinek és a zuluk dárdáinak árnyékában nõtt fel. Sorsukat kezdettõl meg
alál közelsége.
A regény Sean útját kiséri nyomon véres háborúkon, az aranyláz viszontagságain, gazdagságon
n, boldog és tragikus barátságokon, szerelmeken át. Igazi oroszlán õ, az élet királya, akit
m hagynak el követõi.
"- Akkor is követtek, ha nyomomban halottak, maradnak és szomorúság? - kérdezte Sean. Hlub
i ünnepélyes komolysággal válaszolt.
-Valami mindíg meghal, amikor az oroszlán zabál, és mégis - mindíg marad ott elég hús azokn
kik követik.
Sean némán ült és a völgy aranyló páráját nézte. Aztán Pretória felé fordította lovát és a
tt a nyakára."
MENNYDÖRGÉS - The Sound of Thunder
Sean Courtney olyan vad, kíméletlen és hatalmas volt, akárcsak szülohelye, Afrika. Barátai
be mentek volna érte, ám ellenségeiben is tûz égett: az iránta érzett gyûlölet tüze'. Ellen
sokan voltak. Közöttük saját fia, aki sosem kapott tõle elég szeretetef; bátyja, akit elár
továbbá a Búr Hiadsereg, vezére, akivel Afrika legvéresebb háborújában találkozott össze.
Sean legelszántabb ellenfele mégis egy asszony volt. Egy szerelmes, majd gyûlölködõ asszony
akit a háború szörnyûségei sem tartottak vissza attól, hogy bosszút álljon, hogy megpróbál
nni Sean testét és lelkét...
A BOSSZÚ - A Sparrow Falls
Egzotikus országban, a titokzatosságával ma is bizsergetõ kíváncsiságot ébresztõ Dél-Afriká
ilbur Smith izgalmas regénye. A történet hátteréül az I. világháború emberpróbáló élménye,
delmek, a lázas tempóban meginduló gazdasági fejlõdés és a lélegzetállítóan szép, ám létébe
ttebb õserdõ szolgál. A fiatal Mark Anders saját sorsán tapasztalja meg a világ farkastörvé
uralta embertelenségét. Mély belsõ lelkiereje révén, azonban az életét fenyegetõ veszélyben
meg hinni az igaz emberi érzések erejében és a természettel harmóniában élés eszményében.
által rárótt feladat, hogy megbosszúlja nagyapja halálát, és hogy megõrizze a civilizáció
z õserdõ gazdag élõvilágát, a mitikus Chaka király egykori vadászterületét.
RAGADOZÓ MADARAK - Birds of Prey
Wilbur Smith ezúttal a fékezhetetlen Courteneyk újabb nemzedékét mutatja be, páratlanul izg
lmasan ábrázolva szerepüket a hatalomért és gazdagságért folytatott tengeri harcokban.
1667-et írunk. Sir Francis Courteney és fia, Henry hadihajója a délafrikai partoknál cirkál
A holland (Cetet-indiai Társaság hajójára lesnek, amely fûszerekkel, fûrészáruval, arannya
yéb kincsekkel megrakodva tér vissza a mesés Keletrõl.
Így kezdõdik a kalandos hajsza a hadizsákmányért, amely Afrika déli csücskétõl egészen észa
iai Nagy Szarvig sodorja oket egy olyan korszakban, amikor a nemzetközi tengerjog
még megengedte a késõbb már halálbüntetéssel járó kalózkodást, a nemi erõszakot és a gyilko
MONSZUN - Monsoon
Wilbur Smith legújabb regénye a RAGADOZÓ MADARAK Folytatása. A XVIII. század elején járunk,
felfedezett világ legtávolabbi pontján. Az erõs és hatalmas Kelet-India Társaság katasztrof
károkat szenved a kalózok támadásaitól. Sir Henry Courtney kapitány négy év szolgálat kihag
ete legveszélyesebb útjára készülõdik.
- DICSÕSÉG vagy HALÁL- ezt a választást rejti magában küldetése. Halnak négy fa sorsára is
kell. A fiúk nagyon különböznek egymástól, de mindegyik nagyon fontos szerepet játszik a C
tney dinasztia sorsának alakulásában. A véletlen szele választja el õket a kaland és a szen
y irányítja jövõjüket.
KÉK HORIZONT - Blue Horizon
A Monszun azzal fejezÕdik be, hogy Tom Courtney és fivére, Dorian új életet kezdenek a Jóre
ység-foki holland gyarmaton.
Húsz évvel késõbb életük ismét fordulóponthoz ér, miközben a kalandvágyó Courtneyk újabb ne
l magának Dél-Afrikát. Izgalmas és veszélyes utazást tesznek az érintetlen vadonban, melyne
orán nemcsak vadállatokkal és harcias bennszülött törzsekkel találkoznak...
A Ballantyne történetek
A SÓLYOM RÖPTE - A Falcon Flies
A férfi világcsavargó, a tengerek ura, a törvényeknek fittyet hányó rabszolga-kereskedõ. Ha
kerít mindenkit ? legyen bár férfi vagy nõ -, akit kiválaszt magának. Az asszony orvos, ak
eltûnt apja nyomát kutatva, behatol Afrika rejtelmes vadonjába. Nemcsak testi enyhülést,
hanem lelki vigaszt, Isten igéjét is viszi a bennszülötteknek.
Robyn Ballantyne és Mungo St. John, mint két õsellenség esik egymásnak. Dühüknél csak a sze
erõsebb, amely egymáshoz hajtja oket, szinte akaratuk ellenére, a sors parancsára. Együtt
élik át a nagy kalandot és a lángoló szerelmet, miközben átvágnak a fekete kontinensen, a
ad második felében, a gyarmatbirodalmak aranykorában.
IGAZI FÉRFI - Men of Men
Zouga Ballantyne õrnagy valamelyik vad fekete királytól zsákmányolta a "Ballantyne koncess
ziót" amellyel ezer évre jogot szerzett egy hatalmas terület minden ásványi kincsére az afr
kai kontinens belsejében.
A mérhetetlen gazdagságért vívott küzdelem azonban csak a király halálával, és a harcosok b
zedékének pusztulásával érhet véget. A fékezhetetlen szenvedéllyé fajult becsvágynak iszony
sz az ára. De fekete Afrika szellemei bosszút állnak a gyõzteseken. A történet színhelye Dé
ika, a nagy gyémánt-láz idején, azokban az években, amikor a hevenyészett, járvány sújtotta
ból, kialakul a gyémántbányászat központja, Kimberley. Amikor a frissen fölfedezett, kincse
ejtõ dombokat elözönlik a nagyvonalú üzletemberek, a kisszerû gazemberek és a pénztelen gyé
. És dúl a harc a fekete kontinensért.
AZ ANGYALOK ZOKOGNAK - The Angels Wheep
Londonban Viktória királynõ uralkodik. Ralph Ballantyne Afrika felderítetlen térségeibe ind
l. Hajtja õt a hatalomvágy, a kincsszerzés ösztöne, a pionírok nyugtalansága.
Száz esztendõ múltán a Ballantyne- nemzetség döntõ ütközetre készül. A tét: a vérrel szerze
artása Afrika szívében. Az új Ballantyne-generáció és Rodézia jövõje immár azonos.
Hatalmas földet foglaltak el. Birtokba vették az édes füvû legelõket, a szépséges hegyvonul
t, a remek erdõket, az erdõ vadjait... és a kemény, szikár, fekete embereket. Végül, pedig
elképesztõ kincseket.
Küzdelmük két erõs nemzet harca, a fehéreké és a feketéké, meg a tájé, mely ezen a néven em
Zimbabwe.
A LEOPÁRD SÖTÉTBEN VADÁSZIK - The Leopard Hunts in Darkness
Craig Metlow, az afrikai bestseller iró kiapadni érzi alkotó energiáit. Talán nem is írna m
r újabb könyvet, ha össze nem találkozna Sally-Anne-nel, a szép és tehetséges fotográfusnõv
döbbenetes képekben tárja fel a nemrég függetlenné vált Zimbabwe szépségét és nyomorúságát
mcsak a törzsi háborúk dúlják, nemcsak az orvvadászok mészárolják kincset érõ vadjait, de a
om is igyekszik rátenni a kezét. Vajon a Világbank pénze fenyegetõbb-e vagy egy Moszkvából
yelt államcsíny? A helyi érdekviszonyok kuszaságában sokáig Craig sem ismeri ki magát. Ki a
rát és ki az ellenség? Honnan fenyeget éppen halálos veszély? Semmi sem biztos, csak a szer
lem, mely közte és a lány között szövõdik, s amelynek kis híján véget vet az utolsó nagy ka
ok utáni hajsza. A rengeteg gyémántot, a legenda szerint, a királyi sírkamra õrzi, egy szin
e megközelíthetetlen sziklabarlangban. Üldözõik elõl menekülve ide veszik be magukat Craig-
ogy egyszerre küzdjenek a kincsért és saját életükért. Ha tervük sikerül, az nemcsak nekik,
egész zimbabwei nép számára szabadulást jelent...
Egyiptomi történetek