A fogágy szerkezete (Varga István - Vályi Péter)

A fogágynak (parodontium) azon szövetek összességét nevezzük, amelyek biztosítják a fogak

rögzítését és elhorgonyzását a fogmederben. A parodontium részét képezi az íny (gingiva), a
gyökérhártyarostok, a fogak gyökereit borító cement, és az alveolaris csont. Ezen rögzítő
apparátus további fontos feladata a rágónyomás felvétele és továbbítása, valamint káros
hatásainak közömbösítése is (1.21. ábra).

A fogágy szerkezete

GINGIVA

A fogágy makroszkópos szerkezete

A gingiva makroszkópos szerkezete 1.22. ábra

 szabad ínyszél (gingiva marginalis)A fogmeder szélétől koronálisan elhelyezkedő

ínyterület, amely 1-2 mm-es szegélyt képez a fog nyaka körül, kialakítva a sulcus
gingivae-t.
 Feszes íny (gingiva propria)A feszes íny a szabad ínyszél közvetlen folytatása. Az
átmenet gyakran sima, nem mindig vehető észre. Apikálisan a laza alveolaris
 nyálkahártyától a mucogingivalis junctio-val határolódik el. Feszesen tapad az
alveolaris csonton, illetve a fognyaki cementen. Normális körülmények között nem
mozdítható el.

 Interdentalis gingivaKét szomszédos fog között elhelyezkedő ínyrészlet. Alakját a

fogak formája, illetve a fogköz szélessége határozza meg. Megfelelő fogérintkezés
esetén a teljes kontaktpont alatti területet kitölti.

1. ÍnypapillaAz interdentalis gingiva kontaktpont esetén egy orális és egy

vestibularis részre különül el. Fogak közötti rés esetén az ínypapilla hiányzik.

2. Col areaAz oralis és vestibularis ínypapillák között kialakuló konkáv terület. A

kontaktponttól apikálisabban helyezkedik el. Elsősorban a premoláris és
moláris fogak között figyelhető meg.

 Mucogingivalis junctioHullámos lefutású határvonal, amely elválasztja egymástól a

feszes ínyt és a laza alveoláris nyálkahártyát.

 Laza alveoláris nyálkahártyaSima, fénylő, vékony el nem szarusodó nyálkahártya,

amely lazán kapcsolódik az alatta elhelyezkedő fogmederhez. Ez a nyálkahártyatípus
borítja továbbá az orca és az ajak belső felszínét, az áthajlást és a szájfeneket is.

A szabad ínyszél és a feszes íny színe halványrózsaszín. Ez annak köszönhető, hogy ezek a
nyálkahártya részek a rágáshoz speciálisan adaptálódtak, és keratinizáltak. A laza alveoláris
nyálkahártya ehhez képest vörösebb színű benne a kötőszövetben elhelyezkedő erek jobban
kirajzolódnak. Az ínyen megfigyelhetőkegészséges esetben is pigmentált részek (1.23. ábra)

Pigmentáció az ínyen egészséges állapotban

Az íny formája és lefutása számos esetben egyedi variációt mutat. Módosító tényezőként
szerepelhet a fogak alakja és elhelyezkedése a fogívben, valamint a kontaktpontrendszer
megléte, vagy hiánya. Megfelelő anatómiai viszonyok esetén, az ínyszél késpengeszerűen
elvékonyodva tapad a fognyakon, és jól látható vonallal különül el a feszes ínytől (1.22. ábra).

A gingiva a szabad ínyszél kivételével szorosan tapad az alatta elhelyezkedő csonton, és

fogon. Az íny felszínén kis kráterszerű behúzódások, az úgynevezett narancshéjrajzolat
látható (1.22. ábra). A behúzódások csecsemőkorban még nem láthatók, először a gyermek 5
éves kora körül jelennek meg. Felnőttkorban megjelenésük egyre erőteljesebb, majd
időskorban fokozatosan eltűnnek.

Az íny mikroszkópos szerkezete

Az íny epitheliumból és kötőszövetből áll. Háromféle hámot találhatunk az ínyben: az orális
felszínt borító oralis epitheliumot (OE), amely többrétegű elszarusodó laphám, az
ínybarázda belső felszínét borító oralis sulcularis epithelium (OSE), amely el nem
szarusodó, többrétegű laphám, valamint a sulcus gingivae alját borító, a foggal kapcsolatot
alkotó, köbhámsejtekből álló, junctionalis epitheliumot (JE) 1.24. ábra. Az ínybarázda belső
és külső felét alkotó hámrétegekre (OSE, OE) jellemző, hogy a bazális rétegtől a külső felszín
felé haladva, a sejtek laposonak, belső szerkezetük egyszerűsödik, és a sejtek közötti
desmosomális kapcsolat sűrűbbé válik. A junktionalis epithelium sejtjei között állandóan
változó, desmosomalis kapcsolati struktúra létezik, amely átjárhatóvá teszi a hámot a
védekezőrendszer elemei számára.

A gingiva kötőszövete kétharmadrészt kollagénrostból áll, 20-25% az alapállomány,

amelyben erek, idegek is futnak, és kb. 5%-a sejtes elemekből (fibroblast, PMN leukocyta,
hízósejt, makrofág, limfocita) áll. A gingiva gazdag rostrendszere részben a csonthoz
(alveologingivalis, periostogingivalis rostok), részben a foghoz (dentogingivalis rostok)
rögzítik az ínyt, valamint az ínyben futva, résztvesznek annak tónusának fenntartásában
(circularis, semicircularis, interpapillaris, intercircularis, intergingivalis, transseptalis rostok).
A junctionalis epitheliumot a supracrestalisan elhelyezkedő gingivalis rostok támasztják alá
amelyek fontosak a fog rögzítése, az íny egészsége szempontjából. A Junctionalis epithelium
és a supracrestalis rostrendszer alkotja együtt az un. biológiai szélességet, amelynek átlagos
apico-coronalis kiterjedése 2,07 mm. A restaurátumok apicalis kiterjesztésénél nem szabad
megsérteni ezt a területet.

Az íny hámjának és kötőszövetének mikroszerkezete

A: Zománc, B: Cement, C: Alveolaris csont, D: Íny, E: Parodontális rostok, f: dentogingivalis

rostok, g: gingivalis rostok, h: alveologingivalis rostok, i: periostogingivalis rostok, j: JE, k:
OSE, l: OE, p: laza alveolaris nyálkahártya, q: feszes íny, r: szabad ínyszél, s: sulcus gingivae
(ínybarázda)

IG: intergingivalis rostok, TG: transgingivalis rostok, IC: intercircularis rostok, C: circularis
rostok, DG: dentogingivalis rostok,

A GYÖKÉRHÁRTYAROSTOK

A gyökérhártyarost (ligamentum parodontale) egy olyan specializált kötőszövet, mely a fogat

az alveoláris csonthoz, ínyhez és szomszédos fogakhoz rögzíti. A rostrendszer kitölti a fog és
a csont közötti 0,2-0,25 mm-nyi rést. A gyökérhártyarostok erekben, idegekben és kötőszöveti
sejtekben gazdag állományban helyezkednek el a gyökérhártyarésben.

A rostrendszert lefutásuk, és elhelyezkedésük alapján csoportosíthatjuk (alveolusszéli,

horizontális, ferde és periapikális). A ferde (fő) rostok alkotják a gyökérhártya fő tömegét,
amelyek egyik vége a cementben, másik vége az pedig az alveolaris csontban rögzül (1.25.
ábra).

A parodontális rostok

A gyökérhártyarostok fő funkciója, a rágásból származó erők közvetítése a csontra, a

nyomóerők átalakítása a csont számára kedvezőbb húzóerővé és a fogak felfüggesztése az
alveolusban.

A gyökérhártya a szenzoros idegrostokon keresztül képes továbbítani a nyomás- és

fájdalomérzetet. A periapikális területről és az alveolaris csonttól érkező idegkötegek a
parodontális területre a hajszálerekkel megegyező úton érkeznek. Az érhálózat rendszerén
keresztül pedig tápanyagokkal látja el a cementet, az alveoláris csontot és a gingivát is.

A CEMENT
A cement olyan speciálisan kalcifikálódott szövet, amely a fogak gyökereit borítja, és
szorosan tapad a dentinen. Nem tartalmaz ereket, idegeket. Négy fő típusát különböztetjük
meg: a gyökér koronális kétharmadát borító acellularis fibrillaris (extrinsic) cement, a gyökér
apikális harmadát és a gyökéroszlás területén található cellularis fibrillaris cement kevert
rostos változatát, a külső felszívódás helyén képződő belső cementrostokat tartalmazó
cellularis cementet és az acelullaris afibrillaris cementet, amelyek szigetszerűen, a zománc-
cement határ közelében helyezkedhetnek el.

A cementréteg átlagos vastagsága100-400 µm között van, a kevert rostos cellularis fibrillaris

cement appositionalis úton fokozatosan vastagszik Megfigyelhető a cementrétegen
felszívódás is, amely számos általános és helyi okra vezethető vissza (okklúziós trauma,
fogszabályozó kezelés, ciszta, fogvisszaültetés, stb.).

AZ ALVEOLARIS CSONT

Az alveolaris csont képezi a fogak csontos támasztékát, amelyben a fogak gyökerei

rögzülnek. Kifejlődése és léte a fogak jelenlétéhez kötött. Ha a fogat eltávolítják az alveolaris
csont az inaktiválás miatt reszorbeálódik. Tömör és szivacsos csontszövetből épül fel. Benne
állandó összehangolt csontátépülés zajlik. Az alveoláris csont anatómiai régiói, az
alveolusszél (az avleolaris csont legkoronálisabban elhelyezkedő része), az interdentalis
csontszeptum (egyes alveolusüregeket egymástól elválaszó csontos fal) és az
interradikuláris csontszeptum (ugyanazon fog gyökereit egymástól elválasztó csontléc) az
alábbi 1.26.ábrán látható:
 Az alveoláris csont szerkezete

Az alveoláris csont szerkezetére jellemző, hogy a fog felé néző oldalát (belső) és a
fogmedernyúlvány külső oldalát borító (lamina corticalis) réteg között spongiosa található.
A belső corticalis réteg sűrűn perforált, vér- és nyirokerek, idegek haladnak át rajta (lamina
cribrosa). A szivacsos állomány az állcsontokban viszonylag kis mennyiségben fordul elő,
legvastagabb az interdentális septumoban, viszonylag vastag a molaris tájék processus
alveolarisaban, de gyakran hiányozhat is, gyakran az alsó frontfogak, felső szemfogak és
premolárisok oralis és vestibularis csontlemezei között. A velőűrben általában sárga csontvelő
található, de vörös csontvelő figyelhető meg a Tuber maxillae területén és mandibula molaris
régiójában.

Gyakran fordul elő, hogy a fogak buccalis felszínét nem teljesen borítja csont: ha az alveolus
marginális része ép és csak a gyökér középső, vagy csúcsi része felett hiányzik a csont,
fenestratio-ról, ha a gyökér nyaki része denudált, dehistentia-ról beszélünk (1.27. ábra). Ezen
állapotok fiatalkori ínyrecesszió kialakulásához vezethetnek, illetve a parodontális sebészeti
eljárások sikerességét csökkenthetik.
 Az alveolaris csont régiói, dehistentia, fenestratio

A FOGÁGY ÉRELLÁTÁSA, BEIDEGZÉSE, NYIROKKERINGÉSE

Szabad ínyszél vérellátását a processus alveolaris feletti érfonat adja, a JE és OSE az alatta
lévő capillárishálózatból, a dentogingivális plexusból kap vért amely a gyökérhártyaerek
folytatódása. A feszes íny a periosteális erekből amelyek anastomosis-t alkotnak a
gyökérhártyaerekkel. A periapicális terület a pulpális erek mellékágából kapja ellátását.
(Lásd még 1.1. fejezet)

A nyirokkeringés során az alsó frontfogak gingivájából a submentalális nyirokcsomókba, a

palatinális gingivából a mély nyaki nyirokcsomókba, az alsó moláris, premoláris fogak
területéről, valamint a maxilla moláris régiójának bukkális része a submandibuláris
nyirokcsomókba vezetődik el a termelődött folyadék. A fogaktól és parodontális
ligamentumokból a submandibuláris nyirokcsomóba vezetődik el a nyirokfolyadék, kivéve
a bölcsességfogakat: a jugulodigastrikus nyirokcsomó felé vezetődik el. Alsó frontfogaktól
pedig a submentális nyirokcsomókba.

A fogágy beidegzését a nervus trigeminus látja el (V/2. és 3. ág). A maxilla esetében: a

gyökérhártyát, fogmedret a nn. alveolares superiores; a gingivát: nn incisivi (frontfogak
palatinalis része), n palatinus major (premolárisok, molárisok palatinális területe), és a n.
labialis erioris (bukkális terület). A mandibula esetében: a csont, gyökérhártya: n. alveolaris
inferior., a gingiva: n. lingualis (nyelv felöli területen), n. mentalis (frontfogak,
premolárisok bukkális része), és a n. buccalis (molárisok bukkális oldala