Domján Edit

Az Omerta gender szemszögből

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 38. szám, 2017. szeptember 22.

Nagy kedvvel olvastam az ÉS 37. számában Károlyi Csaba közvetlen, személyes hangú és elismerő
recenzióját Tompa Andrea új regényéről, az Omertáról (Virágzó életek, szept. 15.). Örültem, hogy a kritikus
nem talált komoly kifogást (talán csak annyit, hogy beérte volna kevesebb rózsanemesítési ismerettel), s
jólesőn nyugtáztam azt is, hogy az eddig megjelent kritikákhoz képest nagyobb szerepet tulajdonított
Eleonóra alakjának. Úgy érzem, a ferences szerzetes(nő) kulcsfigura a műben, s ahogy Károlyi Csaba
jelezte, életfelfogása és sorsa egyszerre ellentétes és párhuzamos is a férfi főhős Décsi Vilmoséval. Károlyi
egy mondata azonban szöget ütött a fejembe. „Azért az érdekes, hogy három nőt kell Vilmos mellé állítani,
nem elég egy” – írta, és a Fejtől s lábtól című regényre hivatkozott, ahol egy-egy a férfi és női elbeszélők
aránya. Az állításból azt vélem kiolvasni, hogy a nők ebben a regényben kisebb formátumúak, azért kell
belőlük három.

Jómagam úgy gondolom, ez az „aránytalanság” ahhoz kell, hogy a nők alárendelt szerepe kiemelődjön. Az
ötvenes–hatvanas években ugyanis a hatalom egyenjogúságot hirdetett, de csak a hagyományos férfi-, női
szerepeket tűrte meg. Jellemző például, hogy Décsi Vilmos, aki a szereplők közül egyedül kap szót a
közéletben, csak egyetlen politikusnőről tud (Anna Paukerről), és az is elég gyorsan börtönbe kerül. A
három női főhős természetesnek tartja, hogy a politikára még rálátása sincs, nemhogy befolyása,
miközben mindegyiküknek megvan a maga jellegzetes viszonya a hatalomhoz. Kali gúnyos-ironikus
szemlélője a férfivircsaftnak, Annuska lázadna az igazságtalanságok ellen, Eleonóra nővér pedig
bebörtönzött apácaként elszenvedője a politikai önkénynek.

Tompa Andrea, aki a múltban a jelen gondjaira is választ keres, érzésem szerint az ötvenes évek
képmutatásában, hatalmi viszonyaiban lehetőséget látott, hogy a társadalmi nemekkel kapcsolatos mai
dilemmákat koncentráltan vesse fel. Ez a problémakör ugyan már a Fejtől s lábtól című kötetben is jelen
van (tetten érhető a feminin és a maszkulin kategóriák fellazításában), az Omertában azonban mintha már
résztémává vált volna. Mindenesetre lehetséges egy gender olvasat. Az enyém ilyen.

A regény azzal a figurával indít, akinek a férfiképe a leginkább felesel a hagyományokkal. Kali, a cselédnek
álló széki parasztasszony és gazdája, Décsi Vilmos viszonyában lesz meghatározó Kali szubverzív
gondolkodása. Ő kiforgatja a nőkről és a férfiakról ránk örökített nézeteket. Ha a nő az angyali szűz és a
csábító hetéra kettősségében létezik bizonyos férfifejekben (például Vilmos gazda fejében), hát csavar
egyet az ideán, s a férfiakra vonatkoztatja: „Mert az utcán minden férfi, mint az arkangyal. Szép is, kedves
is. Aztán otthon! Meg a kocsmába! Meg a setétbe! Mint a disznyó!” (30.) Hogy nem marad egyedül a
maszkulin nézőpontú narratívák megkérdőjelezésében, annak jelzésére Annuskától, a harmadik
elbeszélőtől idézek. Décsi Vilmosról tűnődve a lányka hallani véli anyja figyelmeztetését: Vigyázz, Annus!
„Mert aztán befon, mint a hínár, s levisz a tó fenekére, s úgy jársz, mint Juhos Annus.” (404.)

Kalit a kettős erkölcs is felháborítja: a nővel szigorú, a férfival megengedő. Mert a férfi „nem tud bogot
kötni rá”. Kali, a széki mesék tolmácsolója, átalakítja a mesék egy részét is: nála az ördög nem a lányok
erkölcsét teszi próbára, hanem a legényekét. Az ő „szájalása” felér egy obstrukcióval, de csak azzal. Élni
akar, s ezért viselkedését lényegében ő is a fennálló uralmi rendhez igazítja. Ha például az egyébként
általa is megkedvelt gazda, Décsi ráigazítja magát Kali testére, „elveszi, mi a férfinak való” (55.), akkor
Kali megadóan tűri, bár nem szereti a „sifitelést”. Neki nincs meg már „ott lent” „az asszonyi fickándozás”
(69.). Frigiditása mögött húszévi rossz házasság sejlik föl. Életmeséjében fel-felidéz egy-egy múltbeli
emléket, köztük megnyomorító verést, nemi erőszakot is, de két szökési kísérletének elbeszélésén túl nem
bocsátkozik részletekbe. A testi alávetettség traumatikus tapasztalatára éppen az elhallgatás utal a
beszédében, s egy hiány: hajdani férje nevét Kali soha ki nem ejti. Körülírással vagy metaforikusan szól
róla: „az én kutya uram” (33.), „a rossz széki ember a nagy házában” (43.).

A beszéd és a hallgatás férfiak és nők interakcióiban gyakran hatalmi viszonyokat tükröz. Aki
megengedheti magának, hogy hallgasson, az van hatalmon belül. Décsi például – Kali nagy bosszúságára –
sokat hallgat. Általában is igaz a regény világában, hogy a férfiak a hallgatósabbak. Méltóságon alulinak
tartják, hogy panaszkodjanak vagy kiadják szégyellt dolgaikat. Ám így a beszéd öngyógyító funkcióját is
nélkülözniük kell, marad számukra a sírás (Décsi Vilmos) vagy az ivás (Kali férje, Annuska apja). Az
alkoholizmus s nyomában az erőszak mind a három női elbeszélésnek motívuma. Az apák ütik a
gyermekeiket, a férjek ütik a feleségüket. A női pletykák többnyire épp az erőszakkal s az erőszak
következményeivel (a lányok, asszonyok öngyilkosságával) kapcsolatosak. Nem csoda, ha a férfiak (Kali
apja, Décsi) elítélik a pletykázókat.

Mindhárom nő megpróbál valamelyest autonómmá válni, s magát a férfi–nő viszonyon túl meghatározni.
Kali tudja a legkevésbé, tehetsége révén ő a mesemondásban találhatná meg az élete célját, de csak a
fiának és Décsinek mesélhet. Annuska piacozó zöldségtermelőként, hóstátiként akar leginkább magára
gondolni, ezért is rendül meg a hírre, hogy államosítják a hóstáti kerteket, blokkházakat építenek a jó
földekre. Egyedül Eleonóra nővér, a regény legszubtilisebb alakja az, aki hivatása révén felül tud
emelkedni a férfi–nő oppozíción. Igaz, számára a fent és a lent uralmi kategóriái se nagyon léteznek, mivel
ferencesként a krisztusi tanokat komolyan veszi. Nemigen ismer alá- és fölérendeltséget, csak
testvériséget. Nem véletlen, hogy egy önkéntes alapon szerveződő vallási közösség, a Rózsafüzér Társulat
tagja. A hallgatás és beszéd alternatíváiban a köztes utat választja: a meghallgatást vagy a közösen
mondott imát. (Így válhat a regény rózsaszimbolikájában a „Peace”, más néven „Gloria Dei” emberi
megfelelőjévé épp ő, aki nem is ismeri ezt a francia nemesítésű rózsát.)

Kétségkívül a nemiségnél férfi és nő esetében is fontosabbnak látszik az Omertában az emberi minőség.

Ám azt, hogy emberként milyen lehetőségeink vannak, messzemenőkig befolyásolja a társadalom
(nyelvben, szokásokban, kultúrában megmutatkozó) elvárásrendszere: mit tilt, tűr és támogat a férfiak, s
mit a nők esetében.

(A szerző középiskolai tanár)