Őrült álom-mese 

Mostanában gyakran találkozom gombákkal. Először csak itt ott láttam felbukkanni őket amikor a bokrok közül leselkedtek rám. Nem féltem tőlük!
Tudtam, hogy nem akarnak bántani.
Aztán egy nap rengeteg érkezett belőlük a városba. Pontosan nem tudom mikor korán reggel lehetett, azt hiszem én még aludtam. Délután találkoztam
velük először, amikor psylocibe márkájukkal egy páran a piacra érkeztek.
Különleges piacunk volt, ultra modern. Műanyag nénik árultak mesterséges dolgokat. Itt mindent lehetett kapni! Programozható paradicsomot,
időzíthető krumplit, újratölthető uborkát, zenélő dinnyét óragép lehetőséggel.Rengeteg különféle dolgot árultak, amiről nem lehet tudni, hogy mire való,
amíg az ember meg nem vásárolta. Haszontalan dolgok, amelyek vásárlás után új tulajdonosok számára hasznossá váltak.
Ott láttam meg a gombákat, amint számomra ismeretlen fűszereket vásároltak 1 idős kínai bácsitól. Sokan voltak mindenféle színű kalapban, a kalap
színétől elütő nyakkendőben. A piacról a folyó felé indultak, nem tudtam ellenállni a kíváncsiságomnak, így utánuk mentem. Láttam, hogy nem vagyok
egyedül, többen követték őket halkan beszélgetve.
Forró délután volt, kabócák kiabálásától zengett a környék. A folyópart homokos fövenyén megálltak, és egy koncentrikus körben táborhelyet kezdtek
kialakítani egy középpont körül. Leültem a homokra, és a lábamat a vízbe lógatva arra gondoltam, hogy nem érek rá, hiszen rengeteg dolgom van, ez
azonban egyre kevésbé érdekelt. Elálmosodtam a délutáni melegben, elterültem a forró homokon, és egy perc múlva elaludtam.
Álmomban hód voltam, igazán jó dolog hódnak lenni. Fákat döntögettem, várat építettem, halat ettem. Arra ébredtem fel, hogy a hód nem eszik halat,
és a nap is lenyugvóban van.
A gombák raktak 1 nagy tüzet és főzni kezdtek, 1 barna kalapos szórta bele a fűszereket a bográcsba. Úgy próbáltam tartani a fejemet, hogy elérjen a
gőze, kellemes illata volt, és örültem neki, hogy finomat főznek. Azt is megmosolyogtam, hogy a tűzből kipattanó szikrák csilingelve szétszaladtak a vízen,
egy kis fehér gomba leült mellém, én meg megkérdeztem, mi fog történni. Azt válaszolta, hogy utazni fogunk, és hogy már történik.
Arra gondoltam, hogy ha már utazni fogunk, nem ártana összecsomagolni, de mire a gondolat végére értem, elfelejtettem az elejét. Kértem inni,
kaptam. Azt hiszem, tea volt. Színes virágok úszkáltak benne, amik néha csoportokba rendeződtek, majd szétváltak, és újabb formákat alakítottak ki. Arra
gondoltam, hogy nem lenne rossz úszkálni a teában a virág szirmokba kapaszkodva. Besötétedett, körülöttem más emberek is teáztak, és örömmel
állapítottam meg, hogy a barátaim is itt vannak, mosolyogtak, beszélgettek. Amikor elkészült a vacsora, mindenki kapott belőle, fatálban szolgálták fel, ami
egy félbe vágott kókusz dióhoz hasonlított.
A leveshez digitális paradicsomokat kaptunk, amelyek félbe vágva zenélni kezdtek. Kicsit félve kóstoltam meg a levest, de a félelmem hamar
szertefoszlott, kellemes húslevesre emlékeztető íze volt, bár a vége felé megváltozott az íze, édes lett, és pudingra hasonlított, de az is lehet, hogy akkor
már mást ettem.
Jó meleg volt, melegített a tűz, és a zöld 3-szögek is. Arra gondoltam, kéne csinálni valami édességet is, csak előbb ki kéne hajtogatni a pillangókat a
hasamból. A 3. mély levegővételre kirepültek a számon, ha jól láttam, 5-en voltak, lilán és sárgán világítottak, gyorsan mozogtak és elrepültek a folyó felé.
Ahogy körbe néztem, láttam, hogy minden és mindenki akkor vesz levegőt, amikor én, a folyó a szívem ütemére hullámzott. A levegőben úszkáló zöld
háromszögek mellett más színes geometriai alakzatok is megjelentek, amelyekből időnként természeti formák alakultak.
Késő este volt, és felkelt a hold, és ahogy felkelt, rögtön le is ült közénk. Örültem neki, én bírom a holdat, szerintem tök jó fej. Pár gomba összeállt, és a
tűz mellé telepedve zenélni kezdtek, ketten doboltak, 1 pedig didzseridón játszott, amitől egy kicsit a testemet is zenének éreztem.
A hold közben vissza tért az égre. Közelebb mentem a barátaimhoz, de nem mindet ismertem meg, mert többségüknek 1 képernyő volt az arcán, melyen
mindegyik fényképeket vetített más-más stílusban. Akiknek megvolt az arcuk, azokkal palacsintát akartam sütni, felvilágosítottak, hogy sütöttünk, és jól is
laktunk vele. Azt hiszem, igazuk volt, mert én sem voltam már éhes.
Később páran sétálni mentünk, csak a képernyősök maradtak, akik szótlanul ücsörögtek, és vetítették érdekes fényképeiket. Egy darabig a parton
sétálgattunk, majd belementünk a vízbe, ahol úszkáltunk egy kicsit. Amikor elfáradtunk, elfeküdtünk a víz tetején, és azt próbálgattuk, képesek vagyunk-e a
levegőbe emelkedni, ez mindenkinek sikerült. Egyik barátom el akart repülni a holdra, de lebeszéltük róla.
A parton halványan foszforeszkáló párafelhőket kerülgetve visszamentünk a tűzhöz, ahol a többiek már aludtak, a képernyősök sem vetítettek már
semmit, elsötétült képernyőarcukat az ölükbe hajtva pihentek. Leültünk és akartunk csinálni még valamit, de hogy mit, az nem derült ki soha.
Amikor felébredtem, a nap már magasan járt, körülnéztem, és láttam, hogy a többiek is ébredeznek. A gombák sehol. Megpróbáltam felidézni, hogy
amikor az éjjel visszajöttünk a sétáról, itt voltak-e még, megkérdeztem a parton heverésző, teát szürcsölgető barátaimat, hogy hogy vannak, és hogy hova
tűntek kedves gomba barátaink.
Köszönték szépen, jól érezték magukat, azt mondják, hogy ők ugyan gombát nem láttak, de mit szóltam a vízitündérekhez és a beszélő fákhoz.
Ezen elgondolkodtam.Na de sebaj, mostanában akkor is sűrűn találkozom gombákkal.