Professional Documents
Culture Documents
Hőmérséklet-mérés
A 36-37 fok pedig nem véletlen, hiszen az anyagcsere folyamatok és szervezetünk komplex
folyamatai ezen hőmérsékleten működnek a legjobban. Az evolúció a test alaphőmérsékletét
valamennyi melegvérű esetében nagyjából erre a tartományra állította be. Azonban, akár csak
egy fok ingadozás is képes mindent a feje tetejére állítani.
Mérhetünk nem higanyos hőmérővel is, amely galliumot tartalmaz higany helyett. A gallium
nem mérgező, így, ha véletlenül el is törik a mérő egyszerűen feltörölni a tartalmát és
leöblíteni vízzel. Nehezebb lerázni mint, a higanyost, ez kisebb súlyának tudható be. A mérés
elve a hőtágulás, aminek köszönhetően a higanyt helyettesítő szál felszökik a lázmérőben. A
higanyos lázmérők utódai a hónaljban és a szájban (nyelv alatt) is alkalmazhatók.
A témához kapcsolódóan, a jelenlegi vírus helyzet miatt, sok munkáltató cég nagy hangsúlyt
fektetett infrakamerák megvételére, ugyanis ezzel próbálják szűrni az esetleges vírus
fertőzött dolgozókat. Ez az érintésmentes hőmérő készülék a test infra kisugárzását méri egy
detektor segítségével. Ez a fajta eszköz nemcsak hőmérséklet
mérésre alkalmas, ugyanis általa kimutathatók daganatok, illetve
keringési problémák. Ugyan tizedfokos mérési különbségek is
megjeleníthetőek, azonban nem mindig mutat pontos értéket.
Nem terjedtek még el széles körben a homlokra helyezhető feltéttel rendelkező digitális
homloklázmérők, amik - a fülhőmérőkhöz hasonlóan - a test által kibocsájtott infravörös
Orvostechnika és biofizika alapjai beadandó dolgozat
Simon Sára Kata
Hang, beszéd, nyelés terapeuta szak
Teljesidős, nappali tagozatos hallgató
2001.12.19.
Felvett vizsga időpont: 2020.12.15. 10.00
Beadás: 2020.12.12.
Téma: Hőmérséklet-mérés
sugarakat detektálják. A velük való mérés, könnyű és gyors, akár még akkor is, amikor a
gyermek alszik.
- https://drive.google.com/file/d/0B6_OZdpYhZd5bldSN0Z4bkozUmc/view
- https://www.nkp.hu/tankonyv/fizika_7/lecke_05_001
- https://www.eon.hu/hu/blog/eletmod/testunk-csodalatos-termosztatja.html
- http://www.patikaplus.hu/hirek/hazipatika/melyik-lazmerot-valasszam.html