lele 0

IRODALOM • MŰVÉSZET • KRITIKA

TÁRSADALOMTUDOMÁNY

1998. január—február • XXVIII. évfolyam, 1 -2. szám

 oieneu
Irodalmi, művészeti, kritikai és társadalomtudományi folyóirat
Megjelenik havőnta
F őszerkeszt ő:
Dér Zoltán
Felelős szerkeszt ő:
Lovas Ildikó
A szerkeszt őség tagjai:
Beszédes István, Dudás Károly, 'Fekete J. József,
Mirnics Károly, Siflis Zoltán
Alapító:
Szabadka Község Képvisel ő-testülete
Kiadja a szabadkai íróközösség
Szerkesztőség: 24000 Subotica, Lazar Neši ć tér 1/VII 84-85.
Telefon: (024) 555-333/282-es mellék, 21-338 (főszerkeszt ő)
Telefax: 26-231 (Szabad Hét Nap)
Kiadóhivatal: Suboti čke novine, 24000 Subotica, M. Gorkij u. 8/I.
Telefon: (024) 553-042, telefax: 552-521
Postafiók 159
Szerkeszt őségi fogadóórák kedden és csütörtökön 10-t ől 12 óráig
Kéziratokat nem őrzünk meg és nenl` küldünk vissza
Zsírószámla:
Književna zajednica — Íróközösség, Subotica
46600-678-6-8077 — Üzenet
Előfizetési díj belföldön egy évre 180, fél évre 90 dinár.
Külföldre 360, illetve 180 dinár, Magyarországon 2400, illetve 1200 forint.
Diákoknak és egyetemi hallgatóknak csoportos el őfizetés esetén 100 dinár.
Egyes szám ára 20, kett ős szám ára 2S, hármas szám ára 30 dinár.
Magyarországon 250, .350,
a illetve 400 forint,
más országokban 10, 15, . illetve 20 márka
Számítógépes megmunkálás: Heged űs Edit
Készült a szabadkai Studio Bravo Nyomdában

YU ISSN 0350 -493X

 1998. JANUÁR—FEBRUÁR • XXVIII. ÉVFOLYAM, 1-2. SZÁM

TARTALOM

TELEPÍTÉS, NÉPESEDÉS, MIGRÁCIÓ

3 BESZÉDES VALÉRIA: A népesedéskérdés néprajzi vonatkozásai

5 K. CSILLÉRY KLÁRA: Megejtően szép, ritka emlékek
8 BÁRTH JÁNOS: A magyar népesedéstörténeti kutatások lehet őségei és
korlátai
23 PENAVIN OLGA: A telepítések és a nyelvjárások
38 HARMATH KÁROLY, OFM: Az egyházi élet újraszervezése a török
hódoltság t:'tán
46 PÉNOVATZ ANTAL: Emléksorok a bácskai református .falvak XVIII.
század végi megtelepülésér ő l
56 ÖRSI JULIANNA: Nagykunsági családok a Bácskában
71 SZILÁGYI MIKLÓS: Relatív túlnépesedés, továbbtelepülés
(Békés megyeiek részvétele Bácska és Bánát benépesedésében)
78 KLAMÁR 'ZOLTÁN: Migráció az észak-bácskai Tisza-vidéken
94 VIRÁG GÁBOR: Családnév és helytörténet
101 GRÁFIK IMRE: Nemzet, nemzetiség, nemzeti kisebbség
(Nemzeti identitás a horvátországi szórványmagyarok körében)
119 MIRNICS KÁROLY: A vajdasági magyar népesség fejl ődésének fő vonu-
latai napjainkig
141 HARKAI IMRE: A bácskai kertes települések
148 BARNA GÁBOR: A búcsújáró helyek tájszervez ő szerepe a Dél-Alföldön
157 SILLING ISTVÁN: Magyar és délszláv népi imádságok párhuzamai
171 BESZÉDES VALÉRIA: Vajdasági magyar történeti mondák néhány
vonatkozása

A fedő lapon EISENHLiT FERENC Zentai csata című olajképe

Számunk megjelenését az Illyés Közalapítvány támogatta.

 OLVASÓINKHOZ
Szerkeszt őségünk, miután tagjainak még múlt év februárjában lejárt
megbízatási ideje, e számunktól kezdve új összetételben végzi feladatát.
Alapítónk, Szabadka Község Képvisel ő-testülete 1997. december 19-ei
ülésén Dér Zoltánt további négy évre meger ősítette főszerkeszt ői tiszt-
ségében, felel ős szerkesztővé pedig Lovas Ildikót nevezte ki.
Köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik az elmúlt id őszakban hoz-
zájárultak szerkesztéspolitikánk megvalósításához, azoknak pedig, akik
most kapcsolódtak be munkánkba, kívánjuk, hogy fáradozásuk minél
eredményesebb legyen.
A NÉPESEDÉSKÉRDÉS NÉPRAJZI VONATKOZÁSAI

A Magyar Néprajzi Társaság 1997-ben kilencedik alkalommal tartotta meg azt

a néprajzi szemináriumát, melyen legeminensebb szakemberei találkoznak a
határon túli magyar néprajzkutatókkal és társadalmi gy űjtő kkel. Az első ilyen
jellegű összejövetelt a határon túl el őször 1995-ben Révkomáromban rendez-
ték meg, amikor is arra a kérdésre kerestek választ, hogy a Duna milyen sze-
repet játszik a térség anyagi és szellemi m űveltségében. 1996-ben Illyefalván
az erdélyi magyar néprajzkutatás eredményeivel és feladataival ismerkedhetett
meg a hallgatóság. Tavaly a JMMT Kiss Lajos Néprajzi Szakosztályát érte az
a megtiszteltetés, hogy a Magyar Néprajzi Társasággal együtt vendégül láthat-
ta a Kárpát-medence magyar szakembereit. Ez a bizalom az itteni kutatók
eddigi munkájának szólt, akik több évtizedes tevékenységükkel szolgálták a
vajdasági magyar népismeret ügyét, s ezzel az egyetemes magyar néprajztudo-
mányt is hasznos ismeretekkel gyarapították. Els ősorban Penavin Olga mun-
kásságára gondolunk, de a megboldogult Tóth Ferenc és Matijevics Lajos köz-
leményei, tanulmányai nélkül is szegényebb lenne e tudomány, amelynek
terén az interetnikus kapcsolatok kutatásában Jung Károly szerzett múlhatat-
lan érdemeket.
Az összejövetelre Magyarországról, Erdélyb ő l, Szlovákiából és Kárpátaljá-
ról jöttek el ötven-egynéhányan és cserélhették ki véleményüket, barátkozhat-
tak 1997 nyarán Szabadkán július 4-e és 12-e között.
A szeminárium témájának a meghatározása nem okozott különösebb gon-
dot, mivel a zentai csata háromszázadik évfordulója kínálta az újratelepítések
és visszatelepülések néprajzi problémáinak és interetnikus vonatkozásainak
számbavételét. A tanulmányi kirándulások meghatározásakor is e szempont ve-
zérelt bennünket. A három kirándulási napon Bácska és Bánát történelmi, nép-
rajzi és m űvelődéstörténeti jellegzetességeit akartuk megmutatni. Ezért vezet-
tük el vendégeinket Zomborba, Doroszlóra, Kupuszinára, a bácsi várhoz, a
topolyai néprajzi múzeumokba: a tájházba, a szélmalomba, a bognárm űhelybe.
A soknemzetiségű környezetet láttatta az ópávai, karlócai, tekiai, titeli kirándu-
lás, hogy a napot a debellácsiak esti vendéglátása koronázza meg. A zentai,
becsei, aracsi, szajáni, verbicai, törökkanizsai, kanizsai utazás a Tisza-vidék
tájával, népével hozta közelebbi kapcsolatba a résztvev őket. Ugyanakkor meg-
emlékezhettünk a nagy el ődrő l, Kálmány Lajosról is. A szeminárium alkalmá-
ból a szabadkai Városi Múzeumban bemutattuk a Vajdasági Múzeum Üvegiko-
nok és tükörképek a Vajdaságban című kiállítást, melyet Bánszky Mária rendezett
és K. Csilléry Klára nyitott meg.
Mivel Vajdaság a migráció tekintetében Közép-Európa egyik legdinamiku-
sabban változó vidéke, érthet ő , hogy a szemináriumon az el őadások jelentős
része a bácskai és bánáti magyarok népesedésének problémáit taglalta a törté-
nelmi, illetve társadalmi néprajz módszereinek segítségével. A kérdéskör pon-
tosabb megvilágosításához fontos szempontokat ad a nyelvjárási jelenségek
megismertetése. Még napjainkban is megfigyelhetjük a szegedi, a dunántúli, a
palóc stb. dialektus sajátságait. Az itt él ő emberek nyelve, beszéde tehát nem

3
minden esetben cseng össze a történeti népesedéskutatás eredményeivel. Ma-
gyarán: a népnyelvkutatók a nyelvi jelenségek alapján Zenta, Mohol, Péterréve,
Becse esetében a lakosság palóc, illetve jász eredetére hívják fel a figyelmet.
Ezzel szemben Gyetvai Péter levéltári kutatatásai a kérdés árnyaltabb tárgyalá-
sának szükségességére mutatnak rá. Az új telephelyen — Penavin Olga szavai-
val — „A sokfel ől érkezők és más-más nyelvjárást beszél ő lakosság az els ő
időkben elszigetelten élve őrizte a magával hozott nyelvhasználatot... A két év-
százados vagy még annál hosszabb együttélés és egymás mellett élés azonban
csak megtette a magáét, lassan összecsiszolódtak szokásokban, életmódban,
még nyelvhasználatban is. Összecsiszolódtak — mondtam —, de nem t űntek el
az alapvető sajátságok, még most is felsejlenek a legmarkánsabb vonások".
Az útra kelés és összecsiszolódás bonyolult kérdésére Szilágyi Miklós a
társadalomnéprajz módszerével kereste a választ, amikor kiemelte, hogy a vál-
lalkozói mentalitást „kell alaposabban megismernünk, ha meg akarjuk érteni
az áttelepülések, továbbtelepülések, egyéni és csoportos helykeresések sajátos
logikáját".
Hogy miért kell a néprajzosoknak a huszadik század végén a népesedés-
történet kérdésével egyáltalán foglakozniuk, s hogy nem csak medd ő tudomá-
nyos okfejtésekr ől van szó, arra Bárth János adta meg a feleletet: „Némely tá-
jakon és némely történelmi-politikai helyzetben különösen nagy szükség van
az önismereten alapuló közösségi öntudatra, mivel a XX. század kedvez őtlen
sorsfordulói következtében a megmaradás egyik feltételévé vált."
Erre az égető problémára ketten is felhívták a figyelmet: Gráfik Imre és
Mirnics Károly. Az el őbbi a szlavóniai Velika Pisanica-i magyarok körében azt
vizsgálta, hogy az 1990-es években hogyan viszonyultak magyarságukhoz,
nemzetiségi identitásukhoz. Az utóbbi pedig a demográfiai adatok ismerteté-
sével figyelmeztetett arra, hogy a vajdasági magyarok esetében elt űnő ben levő
népességről van szó, mivel a 14 éves korig terjed ő korcsoport aránya csupán
tizenöt százalék.
A csoporttudat kialakításában és er ősítésében egyes kegyhelyeknek is sze-
repe lehet. Err ől Barna Gábor értekezett, ugyanis a nyári szemináriumnak má-
sik sarkalatos kérdése a vallási élet volt. Mások — az egyháztörténeti vonatko-
zások mellett — a magyar és délszláv imádságok párhuzamaira, a dél-alföldi
búcsújáró helyek tájszervez ő szerepére, valamint a vajdasági üvegikonok és tü-
körképek jellegzetességeire mutattak rá. Feltétlenül tovább kell gondolnunk
Silling Istvánnak azt a felvetését, hogy miféle interetnikum hozhatta létre egy-
egy nép archaikus apokrif imáit. A pravoszláv vallásúak imádságai szerkezeti-
leg, tartalmilag, nyelvileg, ikonográfiailag „ikertestvérei" a katolikus szövegek-
nek. Megkockáztatja a választ is, miszerint ezek a szövegek talán még a
„vallásszakadás el ő tti korban" keletkeztek.
A tanácskozáson elhangzott tizennyolc el őadás közül csupán tizennégy
szerkesztett változatát közöljük, mert — sajnálatunkra — négyen nem küldték el
szövegüket. Terjedelmi okok miatt a hozzászólásokat is kénytelenek vagyunk
mellőzni, de meggyőződésünk, hogy olvasóink így is teljes képet kapnak az
elhangzottakról.

BESZÉDES VALÉRIA

4
K. CSILLÉRY KLÁRA

MEGEJTŐEN SZÉP, RITKA EMLÉKEK

Igen tisztelt vendégsereg! Kedves barátaim!

Meghatottan állok itt a remek üvegikonok, üvegképek, tükörképek tár-

saságában. Szépségével és változatosságával, ikonográfiai gazdagságával el-
kápráztató ez az anyag. Szinte hihetetlen, hogy alig fél évszázad alatt ilyen
tartalmas, számtalan tanulságot kínáló együttest össze lehetett gy űjteni.
Bár szívesen kísérelném meg egyenként méltatni ezt a remek képso-
rozatot, nem csupán az id őhiány miatt állok el ett ől. Bánszky Mária, ezek-
nek a képeknek, az őket létrehozó mestereknek és az egyes képek törté-
netének, mondanivalójának a legjobb ismer ője fog ugyanis beszélni erről
előadásában, pénteken, amit magam is nagy érdekl ődéssel várok.
A következ őkben csupán néhány, a kiállítás kapcsán felötl ő gondolatot
kívánok elmondani.
A kiállítás megtekintése legel őször is arra figyelmeztetett, hogy
mennyire nyitott volt ez a vidék az újításokra. Hiszen az üveglap vagy
esetleg tükör hátlapjára felfestett szentképek Európa más tájain is csupán
a 18. század folyamán, de inkább csak a 18. század második felében terjed-
tek el a köznép és így a falusiak házaiban. Így volt ez Dél-Itáliában és így
Bajorországban, Ausztriában, Csehországban is. Am az ottani, üvegképeket,
tükörképeket nagy tömegben el őállító műhelyek munkásságának megin-
dulásával csaknem egy id őben az egykori Magyarország több vidékén is
elkezd ődött az ilyen képek készítése. Példaként az erdélyi Fogarason
működött műhelyre hivatkozom, az innen legkorábbról ismert évszámos
példány 1780-ból datált.
Az elmondottak fényében különösen korainak kell értékelni a zombori
Mojsej Popović legkorábbról fennmaradt üvegikonját, melyet 1760-ban al-
kotott a mester, nemkülönben az azt követ ő pompás 18. századi sorozatot,
melynél már fia, Andrej működött közre.
Ami egyébként a Bácskát illeti, a levéltári források arról tanúskodnak,
hogy korábban is igen fogékony lehetett az újításokra. Az általam tudomá-
nyos munkám során közelebbr ől kutatott tárgykörb ől hozva példát, meg-
említem, hogy a legkorábbról el őkerült olyan adat, amely azt bizonyítja,
hogy a lakáskultúra középkor végi megújulásának jellemz ő tárgyát, az új tí-
pusú, céhes mesterember, asztalos által készített ládát Magyarországon a
15. század derekán jobbágyok is be tudták már szerezni, innen a Bácská-
ból, az Apatin mellett, a mai Kupuszina helyén feküdt Valfer községb ől
való. 1453-ban ugyanis, Töttös László birtokán történt hatalmaskodás
során, sok más kár mellett, a községen rajtaüt ők feltörték a jobbágyok
házainak ajtaját, majd egyes ládikákat, továbbá a Valferben lakóknak min-
den háziesközét és javait, amit csak találtak, elrabolták. Hozzá kell tenni,

5
a ládikákat a latin szöveg a ladula szóval jelzi, amit az újszer űen, aszta-
losmódszerrel készült kisládára volt szokás alkalmazni.
Ugorva egyet az id őben, a következ ő példám a hosszú török megszál-
lás utánról való. A legkorábbról, a 17. század második feléb ől származó, ko-
máromi asztalosm űhelyben készült menyasszonyi láda szintén a Bácskából,
Hercegszántóról került a budapesti Néprajzi Múzeum gy űjteményébe. Ez
azonban már tömegáru, olyan mesterek terméke, akik a parasztcsaládok
igényelte kelengyebútoroknak az el őállítására szakosodtak, hogy azután azt,
messzi vidékekre elszállítva, vásárokon árusítsák.
Ez utóbbi példa arra is figyelmeztet, hogy más vidékr ől jött mesterek
termékei már igen korán helyet kaphattak az itteni lakásberendezésben —
akárcsak az osztrák és cseh mesterek üveg- és tükörképei, amint azt a je-
len kiállításban szerepl ő példányok meggyőzően bizonyítják.
Ami a lakásbeli képeket, különösen pedig azoknak a köznép otthoná-
nak falain való megjelenését illeti, bizony sok még a kutatnivaló. Remél-
jük, az itt látható szép emlékanyag ihlet ője lesz a további beható vizsgáló-
dásoknak is.
Ma még azt is nehéz meghatározni, hogy a kezdetben csak templo-
mokban elhelyezett és ott felkereshet ő szentképek mikor jutottak el a
hívők otthonába. Az Itáliából ismert legkorábbi adatok bizánci ösztönzésr ől
tanúskodnak. Az általam ismert legrégebbi példát egy a padovai San
Antonio-templom San Giacomo-kápolnájában látható falkép szolgáltatja,
mely Altichieri da zevio műve az 1377-79 közti évekb ől. Ez a kép Ramiro
királyt mutatja be, amint Szt. Jakab jelenik meg el őtte az álmában. A ki-
rály ágyának fejénél a falon ott a Sz űzanya bizáncias megfogalmazású ké-
pe. A bizánci hatás erejét el őkelő olasz családoknál felvett 15. századi lel-
tárak is bizonyítják, amelyek a szoba falán függ ő szentképet ikonnak
nevezik. Így például egy 1475-beli szicíliai jegyzékben „ycone" szerepel,
míg egy Ferrarában, 1436-ban felvettben olaszos formában: „ancona".
Köznépi használatra a 16. századtól kezdve idézhet ők adatok. A sváj-
ci, luzerni Diebold Schilling képes krónikája 1513-ban örökített meg egy
emlékezetes, közbotránkozást okozó eseményt: egy szomszédos falubeli
zsoldoskatona feleséggyilkosságát családi otthonukban. Az ábrázolt jelene-
ten az ágy közelében, a faház falán felragasztott, színezett fametszet látha-
tó: a kereszten szenved ő Krisztus int ő képe.
Falra ragasztva a papírlapra nyomott metszetek — melyek a 15-16. szá-
zadban polgárházak falán sem voltak ritkák — bizony csak rövid ideig ma-
radtak épek. Halálesetkor az efféle képeket nem volt szokás felvenni a lel-
tárba és így igencsak nehéz a nyomukra bukkanni.
Ám, hogy papír szentképek falra való felragasztása vagy felszögezése
nálunk is meglehet ősen korán szokásba jött, jelzi a jezsuiták budai króni-
kájának egy 1696-ból származó feljegyzése, miszerint nem csupán katoli-
kus híveik, de pravoszláv vallású budai rácok is kértek t őlük Szent Ignácot
ábrázoló képeket, hogy azokat a házukra és szobájuk falára tehessék fel, el-
űzni a segítségükkel mindenféle bajt.

6
 Egy századdal kés őbbről, mezővárosi és falusi példát viszont annak
bizonyságául idézek, hogy akkorra mennyire általánossá, mondhatni a ka-
tolikus parasztság lakásának magától értet ődő tartozékává váltak a falakon
sorakozó szentképek, ámde nemcsak falra felragasztott, de üvegezett és
üvegképek is már. 1790-ben Gornbócz Miklós keszthelyi halász hagyatéká-
ban — akinek házát két szoba, konyha és kamra alkotta és mellette a diási
szőlőjében szoba-konyhás pinceépülete is volt — szerepelnek 14 „övegben
levő kisebb-nagyobb képek", melyek mellett volt további 6 darab „kép
papiroson, öveg nélkül", mely mind az els ő szobát ékesítette. A Keszthely-
lyel szomszédos Egregy faluban pedig 1806-ban özvegy Bontó Pálné, fél-
telkes jobbágy özvegyének a hagyatékában 5 „Kiss öveg Képp" került fel-
jegyzésre.
Valószínűnek tarthatjuk, hogy azokban a házakban, ahonnan a jelen ki-
állítás képei származnak, ugyanígy társulhattak a szobák falain komor feke-
te metszetekkel az élénk színezés ű, üvegre festett képek. Örülnünk kell,
hogy miután az eredeti őrzőhelyükön az id ők folyamán új típusú képek
szorították ki őket, hozzáért ő, jó szemű kutatók múzeumba hozták, hogy
ezentúl ott őrizzék meg, mindannyiunk örömére.
És most, megnyitva a kiállítást, kérem, mélyedjenek el önök is ezek-
nek a megejt ő en szép, ritka emlékeknek a szemléletében, megkísérelve
átélni azt az élményt, amit ezek egykori tulajdonosaik számára nyújthat-
tak.

7
BÁRTH JÁNOS
A MAGYAR NÉPESEDÉSTÖRTÉNETI K UTATÁ SOK
LEHE T ŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI

NÉHÁNY SZÓ A NÉPESEDÉSTÖRTÉNETR ŐL

A népesedéstörténet fölöttébb összetett és sokoldalú ága a magyar tör-
ténettudománynak. A honfoglaló magyarság Duna—Tisza-táji elhelyezkedé-
sének históriájától a XX. század végi magyarság demográfiai vészhelyzetének
elemzéséig terjed. A magyar népesedéstörténet meghatározó szerep ű fordu-
latai úgy tekinthet ők, mint a Kárpát-medencében töltött 1100 esztend ő ma-
gyar térnyeréseinek és magyar térvesztéseinek legfontosabb állomásai.
Amikor jelen tanulmányomban népesedéstörténetr ől szólok, a fentebb
vázolt hatalmas témakörnek csak egy szeletére gondolok: nevezetesen a
magyarság XVIII. századi alföldi térnyerésére, „második honfoglalására",
élettérszerzésére. Arra a folyamatra, amelynek eredményeképpen a köz-
ponti magyar népterület XVI—XVII. században kipusztult üres foltjaira új-
ra visszatért a magyarság.
Tanulmányom középpontjában a XVIII. századi migráció áll, mégpe-
dig az észak—déli irányú, országon belüli folyamatos népmozgás, amelynek
hatására az Alföldön és azon belül á Duna—Tisza közén magyar népesség ű
mezővárosok és falvak sokasága született a pusztákon, a török id őket átélt,
meglévő települések pedig hatalmas magyar népességi felülrétegz ődésben
részesültek.'
Nem foglalkozom tanulmányomban a XIX. század közepét ől a XX.
század közepéig tartó pusztahódító migrációval, a farmtanyák és a tanya-
községek születésének folyamatával, pl. a szegediek észak felé irányuló
homokhódító, tanyaszaporító rajzásával. 2

AZ ÉSZAK —DÉLI NÉPMOZGÁS A XVIII. SZÁZADBAN

ÉS A XIX. SZÁZAD ELS Ő FELÉBEN

1991-ben, a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson részletesen

szóltam az észak—déli népmozgás témakörér ől, így most csak vázlatosan
idézem föl az akkor elhangzottakat, illetve a kés őbb leírtakat. 3
A XVIII. században, az el őző két évszázad migrációs törekvéseinek el-
lentéteként, a Kárpát-medence területén zajló legjellemz őbb népmozgás a
peremvidékekről a történeti Magyarország középs ő tájai felé irányult. A la-
kóhelyüket változtató „új honfoglalók" többsége északról déli irányba ha-
ladt. A folyamatos észak—déli népmozgás a Kárpát-medence széles sávjában
érvényesült ugyan, de fő csapása a Pest térségét ől Újvidékig terjed ő Du-
na—Tisza közére esett.

8
1997. ()0VII.) ÉVFOLYAM
1-12. szám

TARTALOMMUTATÓ

Szám Oldal

VERSEK

BARÁTH KATALIN Énekbalett Estivel 11-12 775

CS. S[MON ISTVÁN Hová lettek a hattyúk? 1-2 28
DÉSI ÁBEL A rózsa csodája 1-2 32
Hajnali elégia
(versek és kommentárok)
GULYÁS JÓZSEF Levél 1973. 1-2 27
Emberek 5-6 288
Tiltakozom
Végül 11-12 753
MONOSZLÓY DEZS Ő Születésnapomra 11-12 753
Villanykörte
MOLNÁR RÓZSA A lét foltjai 11-12 754
MOLNÁR VIKTOR Vértezetlenül 11-12 777
PIRMAJER KORNTÉLIA Színeken túl 11-12 776
SZÖGEDI SZABÓ BÉLA Amundsen otthon 1-2 31
Egy utazás elé
Louise Vilmorin arcképe
SZ ŰTS ZOLTÁN Időt nyer a vers 11-12 754
Nihil
Vakolat
TARI ISTVÁN Áramszünet 1-2 29
Mária nevére
Aranyvesszőkből állt

TARTALOMMUTATÓ/1
SZÉPPRÓZA
ALBAHARI, DAVID Hazátlanul, anyátlanul, nyelvetlenül — 1-2 38
Borbély János fordítása (regényrészlet)
BURÁNY NÁNDOR Karácsonyböjt 5-6 278
CSÁKVÁRI HAJNALKA A lámpa titka 11-12 777
DAVID, FILIP A tűz hercege
(Vasagyi Mária fordítása) 11-12 755
DRAINAC, RADE Szellem-patkányok
(Irena Tomovi ć fordítása) 11-12 793
GOBBY FEHÉR GYULA Szárazföldi vadak 11-12 745
KOPECZKY LÁSZLÓ Hawaii felett egy kis fehér felh ő 5-6 288
KRSTI Ć, BOŠKO A Behringer-kastély
(Túri Gábor fordítása) 5-6 289
NÉMETH ISTVÁN Otthon, eresz alatt 11-12 739
TARI ISTVÁN Szemtanú vagyok 5-6 272
VARGA ZOLTÁN Cifra nyomorúságunk 5-6 267

TANULMÁNY, ESSZÉ, KRITIKA, CIKK

BARÁCIUS ZOLTÁN Örömderbi 1-2 109
(Heck Paula — színházban és színházon
kívül 2.)
Sikerderbi 5-6 339
(Heck Paula — színházban és színházon
kívül 3., vége)
Színházi mazsolázás 11-12 852
BENCE ERIKA Egy részlet megállítása 1-2 94
(Jelenségek a magyar prózairodalomban
az 1980-as évek végén)
A nyelvi jelek teremtette irodalmi szöveg 5-6 331
(Szirmai Károly A holló című novellája
és a ható ige)
BORBÉLY JÁNOS Felköszöntő 11-12 841
(Bada István és Bada Johanna
könyvszeretetéről)
Egy jelentős pályakép — dióhéjban 11-12 842
(Papp György mű fordítói munkásságáról)
CSORBA BÉLA Ács József, a TAKT és a Képz őművészeti
Levelezőiskola 11-12 859

TARTALOMMUTATÓ/2
FEKETE J. JÓZSEF A nosztalgia hajómalma 11-12 840
(Takács Ferenc sziváci kiállításának
megnyitására)
„Olvasmányok szirénhangjai be nem
dugott fülenek" 11-12 844
(A könyv mint a lehetséges valóságok
közvetítője Szentkuthy Miklós
művészetében)
FRANYÓ ZSUZSANNA A pillanat öröme 5-6 378
(Fejes György köszöntése)
GALAMBOS IRÉNEUS Az ezeréves magyar iskola 1-2 49
HERBUT ANIKÓ „Keressük egymást és nem találkozhatunk
soha" 11-12 787
(Az Aranysárkány elemzése)
HORVÁTH MÁTYÁS A nemzeti kisebbségek helyzete
Közép-Európában 1-2 60
HÓZSA ÉVA Számadás-e a Számadás? 11-12 769
JUHÁSZ GÉZA Irodalmi és történelmi jelenség 5-6 293
(Szabó Dezs ő 1879-1945)
MÉSZÁROS ZOLTÁN A Zentai csata (a 300. évforduló kapcsán) 11-12 826
PETRIK EMESE Művészi hitvallások titkairól 11-12 781
(Kosztolányi Dezs ő vallomása az
alkotásról)
SILLING ISTVÁN Szent Anna tisztelete és ábrázolásai a
Bácskában 1-2 65
SZEGEDY MASZÁK
MIHÁLY Kosztolányi a világirodalomról 11-12 760
SZEKÉR ENDRE Kosztolányi esszéi — életre-halálra 11-12 797
SZÉKELY ANDRÁS
BERTALAN Magyar nemzetiségi oktatás Szlovéniában 1-2 55
SZÜSZNER ZOLTÁN Messze az ér az óceántól
(Színházi levél) 1-2 127
Ott állni, ahol a madár sem merne
leszállni
(Színházi levél) 5-6 368
A helyszín volt a legcsábosabb 11-12 863
(A IV. Palicsi Nemzetközi Filmfesztiválról)
TOMÁN LÁSZLÓ Adalék a Kalangya történetéhez 1-2 42
TORNAI ERIKA Diákélet Kosztolányi szül ővárosában 11-12 779
TÓTH PÉTER A nyelv és a nyelvek 11-12 803
(Németh László a nyelvr ől és a
kisebbségi létről)
VASAGYI MÁRIA Képzőművészeti jegyzetek 1-2 132
Képzőművészeti jegyzetek 5-6 380
Képzőművészeti jegyzetek 11-12 856

TARTALOMMUTATÓ/3
MEGEMLÉKEZÉSEK, ÉVFORDULÓK
BATA JÁNOS „Kiket kallódásra szántak a mindenkori
erők" 1-2 91
(Podolszki József halálának évér ől)
DOBOS JÁNOS „Ifjú erőben feltünedező új monográphusok
szép serege..." 5-6 311
(Adalék Dudás Ödön életrajzához)
HORVÁTH MÁTYÁS A szabadkai gimnázium 250 éve (1.) 5-6 300
JUHÁSZ GÉZA A pálya csúcsáról a veszt őhelyre 1-2 73
(Emlékképek dr. Bogner Józsefr ől)
„Folyó helyett híd" 11-12 811
(Emlékezés Csuka Zoltánra)
KALAPIS ZOLTÁN Életrajzi kalauz
(Osztrogonácz Iván, K őrösi Csoma
Sándor, Bodrogi Zsigmond,
Erdélyi István, Kondor Lajos) 5-6 315
Életrajzi kalauz 11-12 833
(Petrik Pál, Mészáros Láz. ár, Haraszti
~

Sándor, Babics József, Beöthy Ödön)

KÖNYVISMERTETÉS

BENCE ERIKA Végpontok közt feszül ő élet 11-12 866

(Harkai Vass Éva: Így éltünk)
BORBÉLY JÁNOS Kihátrálni az életb ől 1-2 144
(David Albahari: Mamac)
FARAGÓ ÁRPÁD Egy korszak figyelmeztet ő üzenete 5-6 394
(Barácius Zoltán: Megkésett rekviem)
FEKETE J. JÓZSEF Rangos válogatás 1-2 146
(Élet és Irodalom Antológia `96)
HARKAI IMRE Barangolás egy város építészettörténetében 1-2 150
(Klamár Zoltán: Örökségünk - a kanizsai
képeskönyv)
HEGED Ű S ANTAL Egy új sorozat els ő kiadványa 1-2 149
(Szabadka igazgatástörténetéb ől 1428-1918)
HORVÁTH MÁTYÁS Új műfajban a csúcson 5-6 392
(Kopeczky László: Kádár Kata)
„Jó éjszakát tipeg ő tarka világ" 11-12 865
(Gulyás József: Vers - 1980)

TARTALOMMUTATÓ/4
HÓZSA ÉVA Többféle érdekből tetszik? 1-2 136
(Csáth Géza: Az életet nem lehet
becsapni)
JUHÁSZ GÉZA A mű kedveléstől az egyetemi katedráig 1-2 140
(Pataki László: Elmúlt bizony a régi
szép id ő)
MILOVAN MIKOVIĆ „Valójában miért is rombolták le a
Behringer-kastélyt?" 5-6 386
(Boško Krsti ć : Kaštel Beringer)
SILLING ISTVÁN A temeriniek származása és
néphagyományaik 11-12 868
(Csorba Béla: Még azt mondják,
Temerinben...)
Időjósló néphagyományunk 11-12 870
(Sinkovits Ferenc: Bácskai magyar
időjóslás)
SZŐ KE ANNA Egy meseregény a pedagógus szemével 1-2 147
(Kontra Ferenc: A halász fiai)

EGYÉB
BURÁNY NÁNDOR Vagy trükk volt csupán? 11-12 823
(Koncz István versben, levélben 40 évvel
ezel ő tt)
GYURIS GYÖRGY Folytonosságok és törések a "T'iszataíj
életében 5-6 321
MUNK ARTÚR Napló 1915-1916 1-2 3
NÉMETH ISTVÁN Két töredék 1-2 20

NÉPI VALLÁSOSSÁG - VILÁGI TÁRSULATOK

BESZÉDES VALÉRIA Tematikus számunk elé 3-4 155
BARNA GÁBOR Vallásos társulatok Isten és a közösség
szolgálatában 157
(A tállyai Fáklyás Társulat példáján)
CSORBA BÉLA „Miként Egyiptusba egy pelikán madár..." 165
(XVII. századi énekek egy múlt századi
társulatos énekeskönyvben)
JUNG KÁROLY A Mária-leány kézikönyve 184
BALLA FERENC A bezdáni Régis Szent Ferenc
Keresztény Tanítás Társulat (1764-1782) 202

TARTALOMMUTATÓ/5
KOVÁCS ENDRE A doroszlói Rózsafüzér Társulat 207
(Adatok a falu vallási néprajzához)
BORÚS RÓZSA Laikus világi társulatok 213
SILLING ISTVÁN A laikus vallási társulatok szociokulturális
jelentősége 219
MOLNÁR RÓZSA Mária Társulatok Rábén, Majdánon és
Oroszlárnoson 222
BESZÉDES VALÉRIA Rózsafüzér Társulatok Szabadkán 225
KLAMÁR ZOLTÁN Mária-lányok és szívgárdisták Kanizsán 232
BORIS MASI Ć Apatini vallási egyesületek 237
SZLÁVNICS KÁROLY Csonoplyai Mária-lányok és -léánykák 241
RAJ ROZÁLIA—NAGY
ISTVÁNN A lourdes-i kilenced Tordán 246
NAGY ABONYI ÁGNES A szálláskereső Szent család kilenced
szokásanyaga Adorjánon és Oromhegyesen 252

A számot Mária-lányokról és -szobrokról készült

képek illusztrálják

SZÁZ ÉVE HUNYT EL JÁMBOR PÁL - HIADOR (1821-1897)

DÉR ZOLTÁN „Egy európai műveltségű költér" 7-8 399
KUTI HORVÁTH GYÖRGY A feledés ködébe (vers) 401
JÁMBOR PÁL életútja (kronológia) 402
MAGYAR LÁSZLÓ Levéltári séta az „aposztata" Hiadorral 406
TONCS GUSZTÁV Jámbor Pál (tanulmány) 420
FR.ANKL ISTVÁN Jámbor Pál mint tanár és ember —
Magyar László jegyzetével (megemlékezés) 430
BEREGNYEI MIKLÓS Üzenet a múltból (levél a főszerkesztőhöz) 438
JÁMBOR PÁL nyomában (dokumentumok a kalocsai
érseki levéltárból) 440
JÁMBOR PÁL Szózat a' néphez (választási röpirat) 441
PÁLFFY MÓRIC királyi helytartó levele Kunszt József
kalocsai érsekhez (levél) 443
KUNSZT JÓZSEF válasza Pálffy Móricnak (levél) 443
SCHWERER FERENC Jámbor Pálnak a katolikus egyházba való
visszatérésér ől (beszámoló) 447
JÁMBOR PÁL Petőfi, Petőfi olvasásakor, Theresiopolis,
Pakson (versek) 449
HORVÁTH MÁTYÁS A szabadkai gimnázium 250 éve (2.) 453
KUNKIN ZSUZSANNA Jámbor Pál a szabadkai Városi
Könyvtár különgy űjteményeiben 490

TARTALOMMUTATÓ/6
KASZA IBOLYA jámbor Pál m űvei a szabadkai lapokban
(bibliográfia) 499

GALÉRIÁNK JÁMBOR PÁI.

A 398. oldalon Jámbor Pál szabadkai arcképe (1865),

a 401., 437. és 439. oldalon a házak, amelyekben lakott
(Szabó Attila felvételei), a fed őlap harmadik oldalán
pedig sírjai (Dévavári Zoltán felvételei)

SZÁZTÍZ ÉVE SZÜLETETT CSÁTH GÉZA (1887-1997)

DÉR ZOLTÁN Újabb nagykövetünk 9-10 523
DANYI MAGDOLNA Hazugságdal (vers) 525
CSÁTH GÉZA Háborús napló 1914-1916 közzéteszi
Dér Zoltán (részletek) 527
DÉR ZOLTÁN Romlás és boldogság 588
(Egy életmű új elemei)
HÓZSA ÉVA A lélek lett más 595
(Csáth Géza ismeretlen naplójegyzeteir ől)
SZAJBÉLY MIHÁLY A naplóíró Csáth Géza 599
CSÁTH GÉZA Jolán (novella) 607
SZAJBÉLY MIHÁLY Jegyzet a Jolán cím ű töredékhez 610
MAGYAR LÁSZLÓ Csáth Géza ismeretlen pályam űve 612
BRENNER JÓZSEF
(CSÁTH GÉZA) Ember, természet, tudomány (tanulmány) 613
CSÁTH GÉZA Genersich Antal — Dér Zoltán jegyzetével
(orvosportré) 618
SZONTAGH PÁL A gyermekmotívum Csáth Géza novelláiban 622
KŐVÁRY ZOLTÁN Múlt és jöv ő között 626
(Csáth Géza és Nietzsche)
KERESZTÚRSZKI IDA Az örök áfium 642
(Megalkotható-e Csáth Géza Ópium cím ű
novellájának új olvasata?)
KARACS ZSIGMOND Tiszántúli rapszódia 666
(Csáth Géza földesi napjairól)
LÁBASS ENDRE Házszínház a Nyár utcában 677
(Bevezető sorok egy interjúhoz)
„Bozó még megvan" 679
(Beszélgetés Ág Magdával, Sassy Attila
élettársával)

TARTALOMMUTATÓ/7
TOLNAI OTTÓ Lujza és Mátyás 682
(Palicsi P. Howard feljegyzéseib ől)
RÁKAI ORSOLYA „Vigyázok, hogy határozottan külön
semmire ne gondoljak..." 688
(A gimnazista Csáth zeneszerz ői kísérletei)
MAGYAR LÁSZLÓ Csáth lapszéli rajzairól 701
HORVÁTH MÁTYÁS A szabadkai gimnázium 250 éve (3., vége) 706
Az Üzenet pályadíjait odaítél ő bizottság jelentése 736

A számot CSÁTH GÉZA rajzai illusztrálják

IN MEMORIAM

BARÁCIUS ZOLTÁN Közösségi méretekben 5-6 395

(Varga István 1920-1997)
JUHÁSZ GÉZA „Az értelemnek írok" 5-6 396
(Koncz István 1937-1997)
Gajdos Tibor (1917-1997) 3-4 261
Galamb János (1919-1997) 3-4 262
OLGA NINKOV
KOVAČEV Glid Nándor (1924-1997) 3-4 262
Guelmino Sándor (1945-1997) 3-4 264
Szekeres László (1931-1997) 11-12 872

GALÉRIÁNK
BARANYINÉ MARKOV ZLATA 1-2
KÁLMÁNY LAJOS 3-4
Dr. ZOMBORCSEVICS VINCE 5-6
VINKLER IMRE 11-12

M ŰMELLÉKLET
SZALMA LÁSZLÓ rajzai 1-2
Gajdos Tibor arcképe 3-4
Galamb János arcképe 3-4
Glid Nándor arcképe 3-4
Guelmino Sándor arcképe 3-4
Szekeres László arcképe 11-12
A Kosztolányi Napokon készült nyolc
felvétel ĺ 1--12

TARTALOMMUTATÓ/8
 A Kárpát-medence közepén végighaladó népmozgás legfontosabb állo-
másai az alábbi módon határolhatók körül:
A kibocsátó állomás: Bars, Hont, Esztergom, Nyitra, Nógrád várme-
gye területe
Közép-Pest megye („Pesteleje", Tápió mente, a „Három Város") és a
,Jászság
Dél-Pest megye, a Kiskunság és a Bácska északi széle (Akasztó,
Géderlak, Kecel, Vadkert, Jankováe, Mélykút, Félegyháza, Majsa,
Dorozsma, Csongrád, Szeged)
Bácska
Az észak—déli népmozgás alapvet ően kétféle lakosságvándorlást jelen-
tett: szervezett telepítést és szervezetlen migrációt.
Szervezett telepítéssel kevés magyar került új lakhelyére. Legjellem-
zőbb példaként a nagykunsági reformátusok Feketicsre, Ómoravicára és
Pacsérra költöztetése említhet ő 1785 tájáról. Mivel a kamara a német tele-
pítések mintájára végezte a nagykunsági reformátusok bácskai letelepíté-
sét, az akciónak sok történelmi dokumentuma maradt fenn. Az elhagyott
terület adminisztrációja és a fogadó terület hivatali apparátusa egyaránt fog-
lalkozott az üggyel. Ráadásul a telepítésre viszonylag kés ő n, a XVIII. szá-
zad vége felé került sor, amikor a magyarországi hivatali írásbeliség már jó-
val fejlettebb volt, mint. a spontán néprnozgás legjellemz őbb hullámainak
korában, a XVIII. század els ő felében. A forrásszegénységhez szokott ma-
gyar népesedéstörténeti kutató ámulattal olvassa Nagy Kálózi Balázs klasz-
szikus könyvét a nagykunsági „emigránsok" Bácskába költöztetésér ől, mi-
vel a leírtakból látható, hogy az akcióban részt vev ő hatóságok köre a kun-
hegyesi tanácstól II. József császárig terjedt. Ahhoz képest, hogy jeles me-
zővárosok születtek a Duna—Tisza közén egy szál fennmaradt lényeges írás
nélkül, valószínűtlenül idilli az a kép, amely szerint II. ,József császár ag-
gódva olvasgatja a kunhegyesiek lajstromát, mondván: lesz-e szegényeknek
elég igás állatuk Feketicsen. 4
A szervezetlen spontán migrációt nagy forrásszegénység jellemzi. Van-
nak olyan mezővárosok és nagyközségek a Duna—Tisza közén, amelyeknek
XVIII. századi Újranépesítését a XX. század végén is er ős homály_ fedi, il-
letve újjászületésük elemi kérdéseir ől is vitatkoznak a történészek.' Hason-
lóképpen jeltelen a török uralmat túlélt települések többségének XVIII.
századi népességgyarapodása. Pl. még nem tárta föl a kutatás azokat a né-
pességvándorlási folyamatokat, amelyeknek eredményeként a XVIII. szá-
zad végére Kecskemét és Szabadka népessége a század eleji létszám több-
szörösére növekedett.
A szervezett telepítés és a szervezetlen spontán népmozgás nem min-
dig határolható el világosan. El őfordulnak átmeneti formák is. Efféle pél-
dának tekinthet ő az az eset, amikor egy helységben vagy egy vidéken va-
lamely pusztabirtokló távoli földesúr ügynökei toborzó tevékenységet
folytattak. Ha a toborzás hatására egy helységb ől vagy egy vidékr ől áttele-
pült a népesítend ő pusztára egy kis csoport, az elsó jövevényekhez, mint
maghoz a legkülönbözőbb vidékekrő l mások is csatlakoztak. El őfordult,

9
hogy a kibocsátó hely néhány lakosa maga akarta elhagyni lakóhelyét. Ha
együtt letelepedtek valamely pusztán, hamarosan más vidékekr ő l szárma
zók is melléjük költöztek. Legtöbbször a spontán migrációval érkez ők szá-
ma messze meghaladta az els őnek érkező , egy helységb ől vagy egy tájról
származó csoport lélekszámát. Példaként említhetnénk Kunszentmárton és
Kishegyes újranépesedését, ahol a jászapáti, illetve a békésszentandrási
csoport településteremt ő szerepe kimutatható. 6
A magyar közvéleményben, de jobbára a tudományos közfelfogásban
is, ha XVIII XIX. századi újratelepülésr ől esik szó, kitartóan tartja magát a
„valahonnan valahova telepítés" elve. Az utóbbi évtizedek figyelemre mél-
tó tudományos eredményei ellenére, az újranépesedés formájaként nehe-
zen fogadtatható el a spontán migráció, a lakosság lassú összesereglése. En-
nek oka valószínűleg tudománytörténeti hagyományban rejlik. Valaha
uralkodónak számított a helytörténeti kutatásban a „valahonnan valahova
telepítés" elve, a csoportos áttelepülés mindent leegyszer űsítő gondolata.
Sztereotípiái, beidegz ődött közhelyei ma is élnek és fellelhet ők a legkülön-
bözőbb tanulmányok szövegeiben. Ilyen beidegz ődött közhely pl. az az el-
nagyolt megfogalmazás, hogy Félegyháza lakói Jászfényszaruból származ-
nak. Az utóbbi évek kutatásai világossá tették, hogy jöttek ugyan lakosok
Jászfényszaruból is Félegyházára, de a XVIII. századi félegyházi népesség
többsége az észak—déli népmozgás forgatagában sok helységb ől érkezett új
lakóhelyére.

ÚJ „HONFOGLALÓK" VAGY VISSZATÉR ŐK?

A népesedéstörténet kutatója gyakran találja magát szemben a követ-
kező kérdéssel: az elnéptelenedett alföldi területek XVIII. századi újrané-
pesítői valódi új telepesek voltak-e vagy pedig középkori el ődök nyomdo-
kába lépő visszatér ők? A kérdés néha lokálpatrióta indíttatású, máskor
politikai sugallatú. Bármilyen körülmény sarkallja is, feltevése jogos. Saj-
nos, megnyugtató megválaszolása a népesedéstörténeti kutatás mai állása
és eredményei alapján még nehézségekbe ütközik.
A válasz valószín ű leg legtöbbször aszerint alakul, hogy mennyi id ő telt
el az el őző település elnéptelenedése és az új település életre kelte között.
Ahol rövid id ő, pl. 5-10-20 év múlt el az elnéptelenedést ől az újranépese-
désig, nagyon valószín űnek látszik a régi lakosok egy részének visszatéré-
se. Némely helység esetében a régi lakosok visszaköltözése vallomásokkal
és a családnevek elemzésével is bizonyítható. Néhány Körös—Maros közi
mezőváros történetíróinak sikerült bizonyítani, hogy a török kor után az el-
menekült régi lakosság egy része vetette meg az új helység alapjait is.
Hódmezővásárhely 1693-ban tatár pusztítás áldozata lett. Lakói menekülni
kényszerültek. A Duna—Tisza közén: Halason, Szabadszálláson, Solton húz-
ták meg magukat. Els ő csoportjuk 1699-ben tért haza Szabadszállásról a
pusztán álló Vásárhelyre. Hamarosan követték őket a többiek is. Feltéte-
lezhet ő, hogy a mai Makót is visszatér ő régi makaiak keltették életre a
XVII. század legvégén. Ugyanez érvényes Békés városára. Szeghalom és

10
Vésztő helységekrő l is bizonyította a történeti kutatás, hogy XVIII. század
eleji újranépesítésükben részt vettek hajdani szeghalmi és vészt ő i haza-
térők. 8 Kunszentmártonról is feltételezhet ő, hogy 1719 táján az 1686-ban
elpusztult régi Kunszentmárton hajdani lakói, illetve azok utódai is részt
vettek újranépesítésében. 9 A Duna—Tisza közéről Fülöpszállást említhetem
példaként, amelynek lakói a kuruc háborúk idején, valószín ű leg 1704-ben
elfutottak falujukból, föltehet őleg Kecskemétre. „Tömösvár megvétele",
vagyis 1716 táján „szállottak haza" pusztán álló régi lakóhelyükre. io
A hódoksági helységek többsége esetében 50-100-200 esztend őre is
elnyúlhatott a pusztai szendergés kora. Elvileg lehetséges, hogy felföldi
családokban 50-100-200 év után is élt olyan családi hagyomány, hogy őse-
ik valahonnan az Alföldről menekültek. El őfordulhatott, hogy a XVIII. szá-
zadi útrakel őket efféle családi hagyomány is befolyásolta döntésükben,
amikor elindultak, hogy valahol messze délen új lakóhelyet keressenek
maguknak. Mindezt azonban bizonyítani kell, és szükséges adatokkal még
adós a kutatás. A középkori, török kori és a XVIII. századi családnevek ösz-
szevetéséb ől leszűrhető következtetések fölöttébb kockázatosak. Valószí-
nű leg perbéli vallomások és köznépi levelek kitartó kutatása derítheti föl a
feltételezhet ő visszaköltözések hiányzó apró bizonyítékait.
Az „új megtelepedés-visszaköltözés" kérdésköre szempontjából ko-
rántsem közömbös a költözköd ő családok társadalmi helyzete. Közismert,
hogy a birtokos nemes családok a török kiverése után minden lehetséges
dokumentummal igyekeztek bizonyítani hódoksági birtokjogukat. Ha bizo-
nyító eljárásuk sikerrel járt, birtokba is vették őseik földjeit. Sok esetben
le is telepedtek a visszaszerzett birtokukon. 11 Azt mondhatjuk tehát, hogy
a birtokos nemesség bizonyos köreiben elevenen élt az alföldi származás
tudata, mivel gazdasági érdekeik és családi irattáraik folyamatosan ébren
tartották azt. Kérdés azonban, hogy hol húzható meg ennek az Alföld felé
történelmi jogon tudatosan törekv ő úri-nemesi rétegnek a határa. A magyar
nemesség fogalma ugyanis igen tág, szinte parttalan. Vajon a füleki vár ne-
mesi eredettudatot dédelget ő, de anyagi javakban sokat sz űkölködő hadna-
gya, vagy a birtoktalan, zsellérsorban él ő felföldi kisnemes ugyanúgy tuda-
tában volt ő sei alföldi származásának, mint szerencsésebb sorsú birtokos
nemes társa?
Mindenesetre gyanítható, hogy a nemesi múlttal rendelkez ők körében
elevenebben élhetett az alföldi származás tudata, mint a közrend űekben.''
A nemesi jogállású családok útra kélésében, lakóhely-változtatásában a hi-
vatalszerzés és az újra felemelkedés vágyán kívül valószín ű leg az átlagos-
nál dominánsabb indítóerőnek számított az ősök alföldi származásának ha-
gyománya is.
A képet némiképp komplikálja, hogy bizonyos nemesi családok felföl-
di hivatalnokként, katonaként, esetleg éppen végvári vitézként kaptak hó-
doltsági területen fekv ő birtokot a császártól. El őfordult, hogy olcsón meg-
vettek, zálogba vettek hódoltsági pusztákat. A török kiverése után
igyekeztek érvényesíteni birtokjogukat. Le is telepedhettek a korábban

11
alig ismert földjeiken. Ilyen esetben azonban nem beszélhetünk visszaté-
résrő l, csak a török uralom által késleltetett áttelepülésr ő l.

EREDMÉNYEK, HIÁNYOSSÁGOK, MÓDSZEREK

A XX. században, különösen a század második felében jelent ős ered-
ményeket mutatott föl az újkori magyar népesedéstörténet kutatása. Külö-
nös, de talán nem véletlen, hogy ezeknek az eredményeknek a többsége
kapcsolatba hozható a Duna—Tisza közével. A teljesség igénye nélkül itt
Nagy Kálózi Balázs feketicsi, ómoravicai, pacséri, Gyetvai Péter kishegye-
si, horgosi, tiszai korona-kerületi, Bánkiné Molnár Erzsébet félegyházi,
Csorba Béla temerini és e sorok írójának Kalocsa környéki, keceli és
doroszlói közleményeit említem. 13 Módszerét, céljait tekintve lényegesen
eltér az el őző munkáktól Petróczi Sándor Pest megye újjátelepülésér ől írt
alapvető tanulmánya.' 4
Az eredmények ellenére sok rossz beidegz ődés él a köztudatban. Sok
elnagyolt általánosítás olvasható a helytörténeti, néprajzi, antropológiai,
nyelvészeti, szociográfiai irodalomban. A népesedéstörténet eredményeit
felhasználó tudományos és szépirodalmi m űvekben helyenként nemcsak
pontatlan adatok átvételér ől van szó, hanem a pontosnak látszó adatok fél-
reértésével, esetleg tudatos félremagyarázásával is találkozhatunk.
A felületes népesedéstörténeti megállapítások terjesztésében, a Du-
na—Tisza közét illet ően, nagy szerepe volt a XX. század eleji vármegyei
monográfiáknak, valamint Csetri Károly alapkutatásokkal alá nem támasz-
tott, jegyzetapparátus nélkül írt, ellen őrizetlen irodalmi adatokból összeol-
lózott, elnagyolt értekezésének. ls
A Duna—Tisza közi magyar népesedéstörténet kutatói úgy érték el
eredményeiket, hogy többféle forrást megszólaltattak és többféle módszert
alkalmaztak vizsgálódásaik során. A kutatás reménytelenségét áthidalandó
sikerült megtalálniuk azokat a forrásokat és módszereket, amelyek alkal-
masnak látszottak egy-egy helység, vagy egy-egy táj migrációs irányainak
föltárására. Melyek voltak ezek a források?
A telepítést végz ő hatóságok telepítéssel kapcsolatos iratai.
Efféle forrás a magyarságot illet ően alig maradt fenn. Kivételes eset-
nek számít a nagykunsági reformátusok egy részének Bácskába költözteté-
se. Az akcióval kapcsolatos iratokat kiválóan kiaknázta Nagy Kálózi
Balázs. 16
Származáshelyet feltüntet ő összeírások.
Ilyen összeírás kevés maradt fönn, mivel a népmozgások résztvev ői
nem szívesen közölték a hatóságokkal el őző lakhelyüket. Az útrakel ők kö-
zött sok szökött jobbágy akadt, akik féltek, hogy régi földesuruk és régi
vármegyéjük visszaköveteli őket.
Jellemző példa a majsaiak viszonyulása a származáshelyet feltüntet ő
összeíráshoz. 1744. május 4-én a nemrégiben újranépesített Majsa helység
bírái tiltakoztak amiatt, hogy egy földesúri kapitány házanként, név szerint

12
összeírta őket, és lakosonként feljegyezte azokat a helységeket és várme-
gyéket, ahonnan Majsára költöztek. Sérelmezték az eljárást, mondván, kö-
zöttük mindenki szabad menetel ű , köztük senki ne keressen jobbá-
gyokat. 17
A származáshelyet feltüntet ő összeírás tehát fölöttébb ritka. Nagy ku-
tatói szerencsének számít, ha valaki talál egyet. Szerencsére az elmúlt év-
tizedekben el őkerült néhány. Ilyen lajstrom a kalocsai érsekség 1725. évi
urbáriuma, Félegyháza újratelepít őinek 1744. évi névsora, a Horgosra köl-
tözők 1772. évi jegyzéke. 18
Állami, egyházi és földesúri összeírások a származáshely föltüntetése
nélkül.
Migrációs kutatásokra csak sok áttétellel és más források adataival
együtt használhatók. Sok veszélyt rejt magában a családnevek elemzése,
azonosságuk és különböz őségük bizonygatása. Az összeírásokat tekintette
legfőbb forrásának Petróci Sándor. Sok összeírást használt nagy népesedés-
történeti munkájában Gyetvai Péter is. 19
Szökött jobbágyok összeírásai, kerestet ő lajstromai.
Fölöttébb ritkák. Az észak—déli népmozgás vonatkozásában a kutatás
még adós levéltári feltárásukkal, közlésükkel. Az eddigi közlések sajnos
Jobbára mellőzték a nevek szerepeltetését. 20
S. Bérmálási jegyzékek és bérmálási anyakönyvek.
Kiváló forrásai a népesedéstörténetnek. Bár 1942-ben Polácsi János
már használt bérmálási jegyzéket a gombosi magyarok származási helyének
megállapítására, 21 a Kalocsa-bácsi érsekség területére vonatkozó bérmálási
jegyzékek és bérmálási anyakön yv ek tudományos felfedezése és megis-
mertetése Gyetvai Péter érdeme. 2
Bérmálási jegyzékek a „korai" id őszakban, a XVIII. század közepén,
főleg az 1760-as évek elején készültek a nagyobb településeken végzett
bérmálások idején. Ilyenkor a különböz ő helységekb ől megjelent bérmál-
kozókat lajstromba vették születési helyük feltüntetésével. A lajstromok
egy része felületes, elnagyolt, migrációs kutatásra használhatatlan. Néhány
pap azonban kiváló munkát végzett. Híveinek lajstroma fontos népesedés-
történeti forrásként használható. E sorok írója az 1762. július 25-i és 1763.
június 5-i doroszlói bérmálkozók lajstromainak értelmezését és elemzését
kísérelte meg. 23 A munka eredményeként megállapítható, hogy az újrané-
pesedés első tíz esztendejében 27 vármegye 175 helységéb ől érkeztek la-
kosok Doroszlóra.
A kalocsai főegyházmegye plébániái számára 1789-ben új bérmálási
anyakönyvi lapokat szerkesztettek és nyomtattak. Ezeken szerepelt a
„Locus orti confirmati" (a megbérmált származási helye) rovat. 1812-ig vol-
tak használatban. A jól kitöltött bérmálási anyakönyvek tehát különösen
olyan helységek esetében használhatók eredményesen, amelyeknek ma-
gyarsága viszonylag kés őn, a XVIII. század második felében került új lakó-
helyére. Mivel a bácskai Tisza mente ilyen, viszonylag kés őn népesített te-

13
rület, Gyetvai Péternek több mint 500 származáshelyet sikerült azonosíta-
nia nagyrészt a bérmálási anyakönyvek seítségével. Hasonlóképpen ered-
ményesek voltak kishegyesi kutatásai is.' Az ugyancsak kés ő n népesített
Temerin bérmálási anyakönyveit Csorba Béla tanulmányozta és elemezte. 25
Születési, házasságkötési és halotti anyakönyvek.
A XVIII. században vezetett változataik kevés közvetlen migrációs
adatot tartalmaznak. Az anyakönyvi bejegyzések inkább csak áttételesen
válhatnak a népesedéstörténet. forrásaivá.
Vannak persze különleges kivételek. Ilyen Kishegyes község halotti
anyakönyve, amelybe Kintsey József plébános 1830 és 1840 között buzgón
feljegyezte a megboldogultak életútjának legfontosabb adatait, így a szüle-
tési helyüket is. A hajdani plébános szorgalma kiváló migrációs forrássá tet-
te az egyébként csaknem érdektelen kishegyesi halotti anyakönyvet. 26
Perbéli iratok.
Amikor a fentebbi források nem állnak a kutató rendelkezésére, illet-
ve amikor a fentebbi források adatainak kiegészítésére van szükség, apró-
lékos munkával, migrációs adat-morzsák sokasága hámozható ki a különbö-
ző perek tanúvallomásaiból és ügyirataiból, leveleib ől.
A határperek esetében, a siker szinte kézenfekv ő , hiszen ott már a ta-
núk kiválasztása is utalhat migrációs irányokra. A határperekben ugyanis az
érdekelt falvak népét nem illett megszólaltatni, nehogy részrehajlók legye-
nek a vallomások. Olyan tanúk kellettek, akik nem laktak az érdekelt fal-
vakbari, de mégis ismerték a vitatott határokat. Erre a szerepre azok az em-
berek voltak a legalkalmasabbak, akik valaha a perbéli falvakban laktak, de
időközben elköltöztek onnan. Ezért, ha egy határperben egymás után 4-5
tanút valamely távoli faluból idéztek meg vallomástételre, már gyaníthatja
a kutató, hogy migrációs irány nyomára bukkant. A gyanú azonban legtöbb-
ször be is igazolódik, mivel a tanúk általában elmondták életútjuk legfon-
tosabb állomásait. Mondandójuk hitelességének igazolására el őadták, hogy
hajdan a vitatott határú helységben laktak és onnan költöztek el. Példaként
említhetném e sorok írójának kutatásaiból a Fajsz 1743. évi perében meg-
szólaltatott bezdániak, a legkülönböz őbb akasztói határperekben vallomást
tévő jankováciak, mélykútiak, zentaiak, veprováciak, valamint Kocsis Gyu-
la kutatásaiból az 1758. évi Abony környéki határperbe megidézett zenta-
iak vallomásait. 27
Értékes migrációs adatok találhatók a legkülönböz őbb bírósági perek,
pl. az úriszéki perek vallomásaiban is. A kérd őre fogott vádlottak és tanúk
legtöbbször már az els ő kérdésre válaszolva elmondták, mintegy bemutat-
kozásként, hogy hol születtek és milyen úton jutottak kés őbbi lakóhelyük-
re. A keceliek származáshelyét felderít ő kutatásnak jórészt efféle adatok
képezték az alapját. 28
A családi vagyonperek is tartogatnak migrációs adatokat. Bonyolult
osztozkodási ügyek esetén tisztázni kellett a felosztandó vagyon eredetét:
Ki volt a család őse? Mikor és honnan jött a faluba? Milyen vagyona volt,

14
amikor megérkezett? Mit hozott a házhoz a felesége? Hogyan szaporodott
a vagyona? stb. Kecelen pl. 1820-tól 1836-ig, tehát tizenhat évig tartott egy
családi vagyonper, amelyben a megszólaló tanúk a kiterjedt Haszilló famí-
lia ősének Nyitra megyei származásáról és 70-80 évvel korábban történt
keceli letelepedésér ő l mondtak el értékes adatokat. 29
8. Egyéb iratok.
Fajtáik száma szinte végtelen. Gyakorlatilag mindenféle írott történe-
ti dokumentumban el őfordulhat migrációs adat, csak sok szerencse és meg-
felelő kutatói tudás kell a felfedezéséhez. Példaként említhetném a vég-
rendeleteket, amelyek nem tartoznak a migrációkutatók jellemz ő forrásai
közé. Ennek ellenére el őfordul bennük migrációs adat, csak türelmes és fi-
gyelmes olvasással föl kell fedezni. Pl. 1765-ben végrendelkezett Maróthy
István módos dorozsmai gazda, akinek testamentumában efféle tételek ol-
vashatók: a dorozsmai templomra 300 forint, a jászfényszarui templomra 10
forint, jászfényszarui szentmisére 10 Forint, a félegyházi templomra 10 fo-
rint. Más forrásokból is tudjuk, hogy Jászfényszaruból sokan költöztek
Dorozsmára és Félegyházára. Valószín űleg köztük volt Maróthy István is.
Ezért adományozott 10 forintot a távoli Jászfényszaru templomának.
jászfényszaruban misét is rendelt. Valószín űleg azért, hogy az otthonmaradt
rokonok értesüljenek dorozsmai haláláról. A félegyházi adományt bizonyá-
ra az a tény befolyásolta, hogy jászfényszarui származású rokonai, ismer ő-
sei éltek az ugyancsak kiskunsági, tehát „szomszéd" városban, akikkel
élénk rokoni és gazdasági kapcsolatokat tartott fenn. 3°
A levéltári iratokból, pl. a perekb ő l, levelekből kijegyezhet ő migrációs
adatok legtöbbször szórványosak. Egy-egy család eredetére utalnak. Azon-
ban, jobb híján, egy-egy család biztos származáshelye is lehet jelzés érté-
kű . Kitartó munkával, egy-egy helység összes fellelhet ő történeti doku-
mentumának feldolgozásával gazdag migrációs adatsort állíthatunk össze,
amely alkalmas a település egészét jellemz ő migrációs irányok felvázolásá-
ra. Ennek a törekvésnek és módszernek érzékelhet ő példája a Kecel né-
pességének eredetér ől készített tanulmány. 31

A KIBOCSÁTÓ HELYEK KUTATÁSA

Ez idáig az észak—déli népmozgás történetének kutatói jobbára az új-
ranépesedett helységek, a befogadó tájak oldaláról közelítették meg a mig-
ráció kérdéskörét. A kutatásra vállalkozók arra voltak kíváncsiak, honnan
jöttek egy-egy helység vagy egy-egy táj lakosai. A népesedéstörténeti ku-
tatások fellendülése és el őre jutása szempontjából hasznos lenne, ha a jö-
vendőben szaporodnának az olyan forrásközlések és tanulmányok is, ame-
lyek a kibocsátó tájak oldaláról közelítik meg a migráció kérdéskörét. Föl
kellene tárni, hogy az észak—déli népmozgás kiinduló és átbocsátó állomá-
sairól mikor és kik keltek útra. Milyen hírek hatására, miért indultak el és
hova érkeztek? Tartottak-e kapcsolatot régebbi lakóhelyükkel? Szórványos
vagy tömeges volt-e az elköltözésük? Mentek-e szervezetten, csoportban?

15
Tömeges elköltözés esetén a vándorbotot fogó népesség hiánya kihatott-e
az elhagyott helység, a kibocsátó terület nemzetiségi összetételének alaku-
lására?
Azok a kutatások, amelyek az elmúlt évtizedekben bizonyos helységek
és tájak népességkibocsátó szerepét. vizsgálnák, jelent ős eredményekkel ke-
csegtetnek és további hasonló kutatásokra serkentenek. Els ő helyen említ-
hetem. Nagy Kálózi Balázs többször idézett m űvét, amely tekintetbe vette
ugyan a kibocsátó és a befogadó táj szempontjait egyaránt, a hangsúlyt a
nagykunság) helységek népességkibocsátó szerepére helyezte. Kocsis Gyu-
la az Abonyból induló migrációt elemezte. Zólyomi József a Nógrád megyé-
bő l elszökött jobbágyok összeírását mutatta be. A keletibb fekvés ű magyar
tájak ZVIII. századi migrációját, els ősorban Szabolcs megye népességkibo-
csátó szerepét elemezte: Balogh István és Ács Zoltán. 32 Az utóbbi négy szer-
ző elsősorban a migrációs irányok felvázolására törekedett. Egyikük sem te-
kintette feladatának az útrakel ők névsorainak közlését, amit a befogadó
tájak népesedéstörténetének kutatói végtelenül sajnálnak.
A Kárpát-medence legkülönböz őbb szögleteibő l érkezett magyar nép-
rajzkutatók szabadkai tanácskozásán szükséges és érdemes fölhívnom a fi-
gyelmet arra, hogy a Duna—Tisza köze és benne a Bácska magyar népese-
déstörténetében hagy feladat vár a dél-közép-szlovákiai kutatókra. Alapos,
részletes, sokoldalú monográfiákban kellene feltárniok és bemutatniok a
hajdani népkibocsátó vámlegyek: Bars, Hont, Nyitra, Esztergom, Nógrád
XVII—XVIII—XIX. századi népesedési viszonyait. Ajánlatos lenne minél
több adatot közölni az eltávozókról! Els ő helyen természetesen a nevüket
és költözésük célállomását. A szökött jobbágyok köröz őjegyzékei kiváló
forrásnak látszanak, mert nevek és új lakóhelyek sokaságát tartalmazzák. A
belő lük nyerhet ő adatokat ki kellene egészíteni a határperek, a családi va-
gyonperek és más forráscsoportok adataival. Az efféle mikrokutatások fel-
tárhatnák, hogy a mindennapi életben mit jelentett az útra kelés, az új la-
kóhelyre távozás; volt-e, és ha volt, hogyan lazult a kapcsolat az
eltávozottak és az otthorirriaradottak között.. Az egymást követ ő XVIII. szá-
zadi összeírások összevetésével meg lehetne állapítani az elköltözések mér-
tékét és népesedéstörténeti jelent őségét. Egy-egy táj adatainak elemzésé-
vel fel kellene tárni, hogy mit jelentett hosszú távon az elköltözés.
Hozzájárult-e szlovák térnyeréshez a magyarság rovására?
1942-ben Csapodi Csaba Bars megye verebélyi járásának újkori nem-
zetiségi viszonyait elemezve beszámolt a magyarság ottani nagy visszaszo-
rulásáról és a szlovákság folyamatos térfoglalásáról. Az okok taglalása során
megállt a török háborúk és a Rákóczi-szabadságharc pusztításainál, holott
megállapította, hogy a szlovákság tömeges délre özönlése csak a török hó-
doltság megszű nése után köszöntött be és a helységek elszlovákosodási fo-
lyamata tartott. az egész XVIII. században. 33 Talán az okok között meg le-
hetett volna említeni a magyarság tömeges Alföldre költözését is. Ahhoz
azonban, hogy ezt a szerz ő biztonsággal kijelenthesse, további elemz ő
munkálatokra lett volna szükség a migráció, az elvándorlás témakörében.
Az utóbbi még pótolható, ha akad rá vállalkozó.

16
 A Bars megyeihez hasonló vizsgálatok sokaságát kellene folytatni a jö-
vendő ben a népességkibocsátó tájakon, arra törekedve, hogy a kutatásokban
kellő teret kapjon a XVIII. századi magyar elvándorlás folyamata és hatása.

ELVÁRÁSOK, LEHETŐSÉGEK, KORLÁTOK

A migrációs témájú kutatásokhoz rengeteg id őre, az átlagosnál na-
gyobb szerencsére és a b ű nügyi filmek legendás nyomozóinak fantáziájára
van szüksége a kutatónak.
A népesedéstörténeti kutatások eredményeinek közreadása nagy pub-
likációs terjedelmet kíván. Ezt nem könny ű elfogadtatni a folyóirat-szer-
keszt őkkel és a könyvkiadókkal. A nagy publikációs terjedelmet az indo-
kolja, hogy személynevek sokaságát kell közreadni. Nevek publikálása
nélkül alig haladhat el őre a migrációs és népesedéstörténeti kutatás. Saj-
nos, magyar nyelvterületen a névközlésnek, els ősorban terjedelmi okokból,
kevés hagyománya van. Hatalmas tanulmányok jelennek meg XVIII. szá-
zadi összeírásokról, amelyekben közlik a különböz ő állatfajták létszámát, a
mező gazdasági termékek mennyiségét, a lakosok társadalmi rétegz ődését
stb. Legtöbbször azonban elmarad a jobbágynevek közzététele. A névköz-
léstő l való ódzkodás mögött a terjedelmi korlátok mellett mintha valamifé-
le lesajnálás, lenézés is meghúzódna. Mintha a kutatók alacsonyabb rend ű
tevékenységnek tartanák a nevek közzétételét, mint mutatós migrációs irá-
nyok felvázolását. Ezzel szemben a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy
nevek közreadása nélkül nincs érdemi migrációs kutatás! Különösen fontos
lenne a kibocsátó és átbocsátó helyek korai névanyagának, valamint a szö-
kött jobbágyok összeírásainak közlése, mert ez fogódzót, támpontot jelen-
tene a további migrációs kutatásokhoz. A névközlésekhez ajánlatos lenne
szervezett formát és központi fórumot teremteni.
XVIII. századi magyar személynevek közreadásában, részben német
példák alapján, ez idáig a bácskai Tisza mente újranépesedésének kuta-
tója, Gyetvai Péter nyújtotta a legnagyobb teljesítményt.
Amikor a XVIII. századi népesedéstörténet kutatója apró adatok soka-
ságából kikövetkeztet, vagy megsejt néhány jellemz ő származási irányt, fö-
löttébb körültekint ően kell fogalmaznia. Nem szabad elfeledkeznie a tér-
és időhatárok meghatározásáról. Migrációs témájú tanulmányokban különö-
sen ajánlatos a gondos, árnyalt, valószín ű sítő mondatok használata.
A népesedéstörténész sokszor szembesülhet azzal a tehetetlenségi ér-
zetet kelt ő ténnyel, hogy biztosnak látszó sejtése beláthatatlan id őkig sej-
tés marad, mert az abszolút bizonyító adat a kutatói szerencse forgandósá-
ga miatt valahogy nem kerül el ő. Ilyenkor a rutinosan fogalmazó kutató
megengedheti magának a sejtés finom megpendítését. Az efféle bátorság
persze azzal a veszéllyel jár, hogy a legárnyaltabb fogalmazás ellenére is fél-
reértelmezik és kész ténynek veszik a szerz ő felvetését. Igaz, az adatokon
alapuló legpontosabb tudományos közlés is félreolvasható, ha az olvasó ten-
denciózusan közelít a témához, ami a népesedéstörténet világában sajnos
nem ritka.

17
 MIRE JÓ A NÉPESEDÉSTÖRTÉNET?
A konkrét helytörténeti, tájtörténeti és magyar népiségtörténeti ered-
mények mellett, a népesedéstörténeti kutatás adatokat szolgáltathat az ál-
talános településtörténet, illetve az általános településnéprajz számára. Eb-
bő l a szempontból jelent ősek és fontosak azok az adatok, amelyek arra
vonatkoznak: Miként született a XVIII. században egy új település, külö-
nösen ha nem kamarai birtokon keletkezett állami támogatással? Ki és mi-
ként döntötte el, hogy a puszta melyik részén épüljön fel a falu? A jöve-
vények hogyan választottak portát maguknak? A letelepül ők hol töltötték
az éjszakákat és az es ős nappalokat, amíg nem volt házuk? Hogyan építet-
ték föl lakóházaikat és a középületeket? Hogyan osztották föl a határt? Mi-
ként döntötték el, hogy a határ bizonyos részei milyen m űvelési ág terüle-
tévé váljanak? Hogyan formálódtak ki a határbeli kocsiutak és gyalogutak?
Befolyásolta-e a településhely kiválasztását középkori templomrom vagy
más hajdani településmaradvány jelenléte? Befolyásolta-e a határ hasznosí-
tásának megtervezését a régi szántóföldek barázdáinak és d ű lő inek nyoma?
Hogyan formálódott közösség a sokfel ől jött embercsoportból? Hogyan ke-
letkeztek alkalmi és tartós munkatársulások? Hogyan jöttek létre szom-
szédsági közösségek? Hogyan szervez ődött meg a helyi önkormányzat? Saj-
nos az efféle adatok végtelenül ritkák. A XVIII. századi új települések els ő
hetei, hónapjai legtöbbször írásbeli jel nélkül teltek el. Ezért nagy jelent ő -
sége van minden apró adat-morzsának. Számuk elmélyült mikrokutatá-
sokkal gyarapítható. Az utóbbi évek feltárásaiból említem azt az 1981-ben
közölt adatot, miszerint a sokfel ől jött félegyházi népnek egy ideig a pap
sátorban misézett. Az 1743. évi egyházi számadásokban szerepel a temp-
lom helyett használt sátor. 35 Hasonlóképpen tanulságos egy kunszentmár-
toni feljegyzés, amelyben többször leírták, hogy a jászapátiból Kunszent-
márton területére érkezett pusztafoglaló ősök karók leverésével vették
birtokba új lakóhelyük földjét. 36
A XVIII. században újjáéledt helységek újranépesedésének és korai
történeti néprajzának alapos feltárásával talán egyszer megválaszolható lesz
a néprajz egyik legrégibb alapkérdése: Miként ötvöz ődtek a sokfel ő l tele-
pült lakosok kulturális hozadékai? Hogyan formálódott az összesereglett
nép kecelivé, zentaivá, topolyaivá? A kulturális hozadékokból hogyan ala-
kultak ki azok a kulturális jegyek, amelyek a néprajzi értelemben vett
keceliséget, zentaiságot, topolyaiságot meghatározzák?
A néprajzi jelenségek értelmezését nagymértékben megkönnyíti, ha
ismerjük a néprajzi jelenségek megfigyelési, feljegyzési helyének népese-
déstörténetét. A migrációs irányok alapos feltárása sok néprajzi kérdésre
megadja a feleletet.
A népesség eredetének, származásának, települési útjának ismerete ál-
talában fontos közösségi öntudati kérdés. Némely tájakon és némely törté-
nelmi-politikai helyzetben különösen nagy szükség van az önismereten ala-
puló magyar közösségi öntudatra, mivel az a XX. század kedvez őtlen
sorsfordulói következtében a megmaradás egyik feltételévé vált.

18
 JEGYZETEK
BÁRTH János 1993. - Vö.: PALÁDI KOVÁCS Attila 1993.
2 BÁLINT Sándor 1974. - JUHÁSZ Antal (szerk.) 1990.
3 BARTH János 1993.
4 NAGY KÁLÓZI Balázs 1943. 48.
5 Lásd Félegvháza újranépesítésének néhány kérdését: MEZOSI Károly 1974. -
BÁNKINÉ MOLNAR Erzsébet 1981. - KISS József 1985.
6
BARNA Gábor 1994. -. GYETVAI Péter 1978. - GYETVAI Péter 1984.
BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1981.
8 A kérdéskör rövid összefoglalása: BARTH János 1996. 47-48. - Hódmez ővásárhely-
re: KRUZSLICZ István 1984. 351-354.
Q BARNA Gábor 1994. 4.
10
BÁRTH János 1997. 8.
11 A lehetséges példák közül itt a tiszazugi Csépa falu esetét említem meg, amelyet
1721 után nagyrészt kisnemes családok keltettek életre. Köztük az öt ágra szakadt
Czucz család, amely leányágon utóda volt a XV. század végén már csépai részbirto-
kokkal rendelkező Móricz családnak. (BOTKA János 1980. 140. - HAVASSY Péter
1982.)
12
Erről tanúskodik többek között egy 1629. évi nyitrai vallatás, amelyben a vizsgálat
elrendel ője a kalocsai érsekség középkori birtokaira volt kíváncsi. A megszólaltatott
tanúk, jórészt praedialis nemes eredet ű felföldi végvári vitézek, családi hagyománya-
ik alapján meggyőző erővel szóltak Kalocsa környéki őseik hajdani udvarházairól és
a távoli hódoltsági táj XVI. század eleji birtokviszonyairól. (Kalocsai Érseki Levéltár.
II. Birtoklási iratgy űjtemény. Nyitrai vallatás 1629.)
13 NAGY KÁLÓZI Balázs 1943. - GYETVAI Péter 1978., 1979., 1984., 1992. -
BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1981. - CSORBA Béla 1986. - BÁRTH János
1974., 1981., 1.984., 1997.
la
PETRÓCI Sándor 1965.
15 BOROVSZKY Samu (szerk.) 1909., 1910. - CSETRI Károly 1936.
16 NAGY KÁLÓZI Balázs 1943.
17
KISS József 1985. 327.
18 Közreadásaik, feldolgozásaik: BÁRTH János 1974. - BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsé-
bet 1981. - GYETVAI Péter 1992. I. 734-735.
1Q
PETRÓCI Sándor 1965. - GYETVAI Péter 1992.
20
ZÓLYOMI József 1975. - A tiszántúli népmozgásokra vonatkozó közlések: BA-
LOGH István 1990. - ÁCS Zoltán 1985.
21 POLÁCSI János 1942.
22
GYETVAI Péter 1990. 50-51. - A bérmálási anyakönyvek adatainak feldolgozására:
GYETVAI Péter 1984., 1992.
23
BÁRTH János 1981.
24
GYETVAI Péter 1992., 1984.
25
CSORBA Béla 1986.
26
GYETVAI Péter 1984. 940.
27
BÁRTH János 1997. 24-25., 30-33. - KOCSIS Gyula 1995. 399.
28
BÁRTH János 1984.
29
BÁRTH János 1984. 98-101.
30
SZTRIHA Kálmán 1937. 95 - Idézi GYETVAI Péter 1992. I. 969.
31
BÁRTH János 1984.
32
NAGY KÁLÓZI Balázs 1943. - KOCSIS Gyula 1995. - ZÓLYOMI József 1975. -
BALOGH István 1990. - ÁCS Zoltán 1985.

19
šš
CSAPODI Csaba 1942. 16-20.
GYETVAI Péter 1984.. 1992.
šs
BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1981. 125.
36 BARNA Gábor 1994.
. 8., 11.

IRODALOM

ÁCS Zoltán
1985 Jobbágyvándorlás Szabolcs megyéb ől a XVIII. század első felében
Agrártörténeti Szemle 27. 588-604.
BALOGH István
1990 Felső-Tisza-vidéki szökött jobbágyok kerestetése (1712-1720)
In: JUHÁSZ Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-'T'isza közén. 125-130.
Szeged
BARNA Gábor
1994 A mai Kunszentmárton megalapításának története
Kunszentmárton
BÁLINT Sándor
1974 Szegediek Bács-Kiskun homokján
Cumania II. 411-426.
Kecskemét
BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet
1981 Kiskunfélegyháza újratelepít őinek 1744. évi lajstroma
In: Szolnok megyei Múzeumi Évkönyv. 123-128.
BÁRTH János
1974 Migráció és kontinuitás egy Duna melléki táj népesedéstörténetében
Cumania II. 285-329.
Kecskemét
1981 Doroszló népessége a XVIII. század közepén
Hungarológiai Közlemények 46-47. 1-70.
Újvidék
1984 Kecel története és történeti néprajza a kései feudalizmus idején (1734-1848)
In: BÁRTH János (szerk.) Kecel története és néprajza. 77-325.
Kecel
1993 Az észak-déli népmozgás szerepe a Duna-Tisza köze XVIII. századi népe-
sedéstörténetében
In: BÉKÉSI Imre - JANKOVICS József - KÓSA László - NYERGES Judit
(szerk.)
Régi és új peregrináció III. 1621-1628.
Budapest-Szeged
1995 Népcsoportok, néprajzi csoportok és történeti-néprajzi tájak a Duna-Tisza
közén
In: BÁRTH János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen. 7-21.
Kecskemét
1996 Az Alföld népcsoportjai
In: RAKONCZAI János - SZABÓ Ferenc (szerk.): A mi alföldünk. 37-54.
Békéscsaba
1997 Migrációs adatok a Duna-Tisza közi határperekben
Cumania 14. 5-40.

20
BOROVSZKY Samu (szerk.)
1909 Bács-Bodrog vármegye
Budapeset
1910 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye I—II.
Budapest
BOTKA ,János
1980 Csépa
In: TOTH Tibor (szerk.): Adatok Szolnok megye történetéb ől 1. 137-152.
Szolnok
CSAPODI Csaba
1942 Bars megye verebélyi járásának nemzetiségi viszonyi az újkorban
Budapest
CSETRI Károly
1936 Bácska lakossága a legrégibb id őkrő l a XIX. század végéig
Budapest
CSORBA Béla.
1986 Temerin lakóinak származási helye a Kalocsai Érseki Levéltár bérmálási
anyakönyvei alapján
Hungarológiai Közlemények 66-67. 67-90.
Újvidék
GYETVAI Péter
1978 Kishegyes újratelepítése Békésszentandrásról 1769-ben
Békési Elet. XII. évf. 2. sz. 224-234.
1979 A tiszai korona-kerület újranépesedése a XVIII. században
In: Bács-Kiskun megye múltjából II. 343-406.
1984 Kishegyes lakóinak származási helye, az anyakönyvek adatai alapján
Hungarológiai Közlemények 60. 939-1039.
Újvidék
1990 Migrációkutatás és az egyházi anyakönyvek
In: JUHÁSZ Antal (szerk.): Migráció és település a Duna—Tisza közén. 45-52.
Szeged
1992 A tiszai korona-kerület telepítéstörténete I—III.
Kalocsa
HAVASSY Péter
1982 Csépa történeti vázlata a kezdetekt ől a 19. század végéig
In: BARNA Gábor (szerk.): Csépa. Tanulmányok egy alföldi palóc kirajzás
népéletéb ől I. 17-61.
Eger-Szolnok
JUHÁSZ Antal (szerk.)
1990 Migráció és település a Duna—Tisza közén
Szeged
KISS József
1985 Szempontok a dél-kiskunsági községek 1745 el ő tti újratelepüléséhez
In: FAZEKAS István — SZABÓ László — SZTRINKO István (szerk.): A Jász-
kunság kutatása. 302-344.
Kecskemét—Szolnok
KOCSIS Gyula
1995 Aboriy gazdaság-, társadalom- és m űvelődéstörténete a török ki ű zésétől a job-
bágyfelszabadításig
Studia Comitatensia 25. 395-443.
Szentendre

21
KRUZSLICZ István
1984 A mezővárosi fejl ődés a visszatelepülés után
In: SZIGETI János (szerk.): Hódmez ővásárhely története I. 347-'I'18.
Hódmezővásárhely
MEZŐ SI Károly
1974 Kiskunfélegyháza településtörténete és XVIII. századi társadalma
Cumania. II. 331-364.
Kecskemét
NAGY KÁLÓZI Balázs
1943 Jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába I1. József korában
Budapest
PALÁDI KOVÁCS Attila
1989 Palóc kirajzások
In: BAKÓ Ferenc (szerk.): Palócok I. 169-212.
Eger
1993 Újkori migrációs folyamatok az Alföldön és a népi kultúra alakulása
In: BÉKEISI Imre — JANKOVICS József -- KOSA László — NYERGES
József (szerk.): Régi és új peregrináció III. 1605-1614.
Budapest-Szeged
PETRÓCI Sándor
1965 Pest megye újjátelepülése (1711-1760)
In: KELETI Ferenc — LAKATOS Ern ő - MAKKAI László (szerk.): Pest
megye múltjából. 95-153.
Budapest
POLÁCSI János
1942 A bogojevói magyarok származási helye
Délvidéki Szemle I. 10. 427--430.
SOÓS Imre
1955 Heves megye benépesülése a török hódoltság után
Eger
SZABÓ Ferenc
1991 Az alföldi nemesi vármegyék újraszervezése és a felvidéki hivatalkeres ő
nemesség migrációja a 18. században
Békési Élet 1990/1: 93-96.
SZTRIHA Kálmán
1937 Kiskundorozsma története
Kiskundorozsma
WEIGERT József
1990 Gyomai református magyar családok á ttelepítése Dél-Magyarországra
Békési Élet 1990/1: 97-102.
ZÓLYOMI József
1975 Adatok Nógrád megye parasztságának XVIII—XIX. századi történetéhez
In: Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 1975/21. 95-125.

22
PE NA1I/N OLGA

A TELEPÍTÉSEK ÉS A NYELVJÁRÁSOK

1697. szeptember 11-jének délutánja, a második zentai csata ideje for-

dulópont a Délvidék, Bácska, Bánát. életében. A lassan estébe hajló nap
döbbenetes képet festett meg Zenta alatt, a tiszai hídf őnél. A császáriak
Savoyai Eugén vezette seregét ő l megzavarodott török hadban felbomlott a
rend, a fegyelem cs ő döt mondott, kétségbeesés, menekülni akarás lett úrrá.
A hanyatló nap fényében támadta meg Savoyai hadserege ezt a szétzilált
török hadat s kaszaboltatta le, foglyot, rabot nem ejtve. „20 ezer török
maradt a sáncokban, 8000 a Tiszába veszett" — írja a nem kis veszteséggel
győ ztes hadvezér Lipót császárnak. Este 10 órakor fújta le a harcot, zsák-
mányolást a fő vezér. Az életben maradottak a szultánnal és tanácsosával, az
ott levő Thököly Imrével Konstantinápolyba menekültek vissza, látva a
pusztulást. A gy őztes sereg a palicsi tó partjára vonulva lábbadozott, a
fővezér pedig Szeged felé vette útját.
A kimerült török hosszas alkudozás után 1699-ben aláírta a karlócai
békét, mely szerint többek között a Duna és a Tisza köze a császár birto-
ka, a Temesköz azonban továbbra is a török uralma alatt marad. Ezzel vége
szakadt tájainkon a 150-nél több éves török megszállásnak. Megindult a
helyreállítás.
A régi birtokos családok utódai vagy rokonai siettek a vármegyét
visszaállítani, hogy ősi jogaikat érvényesíthessék. Bécs elnézte Bács és
Bodrog vármegye újjáalakítását, ami természetesen nem ment éppen min-
den baj, összeütközés nélkül.
A bécsi kormány Bács megye szinte egész területét magának foglalta
le, kamarai birtokként kezelte, A Tisza mentén Hat őrőrvidék alakult, a
Duna és Tisza mente alsó részében pedig a térképek Bachmeghe deser-
tát jelöltek.
A Temesköz sem járt jobban. 1717-ben 164 évi török uralom után
szabadult fel. Az osztrákok tették rá a kezüket. Polgári kormányzója gróf
Mercy tábornok lett, aki Temesi Bánság néven kezdte meg a kincstári tu-
lajdonú Temesköz szervezését, betelepítését. Maga Savoyai Jen ő is azt
javasolta a császárnak: „Azon megmásíthatatlan nézetben vagyok, hogy sem
a jelen, sem bármelyik kés őbbi békekötés alkalmából nem szabad a
Bánságot. Magyarországba bekebelezni." Nem is tették meg!
Mindennek az el őzménye a 170 éves megszállás, öldöklés, t űzzel-vas-
sal pusztítás, a lakosság ezreinek elhurcolása, rabláncra f űzése, kardélre
hányása, nok, gyermekek megsemmisítése. A lakosság rémületében
menekül. Szalad ki merre lát. A török történetírók közül Kemál pasa záde
(szül. 1483 körül, meghalt 1534-ben) írja: „A gonosz ellenség életének
gabonáját pusztító szélnek eresztvén, a szép város... (Szeged) ördögi fajza-
tú lakosainak férfiait leölték, kincseit, javait elvették, családjait fogságba

23
hurcolták... E városon kívül az említett vidéken — mely általánosan Bácska
meghe néven ismeretes — ... amennyi jelentékenyebb er ősség, vár, város,
falu és mívelt föld volt, azokat az országhódító sereg egyt ől egyig elözön-
lötte árjával. A nyomorult Magyarország szerencséjének er ős gyökerű fáját
a tartományból is kitépte a fenséges pasa er ős karja, aki a dics ő és szeren-
csés szultán hatalmas várának megdönthetetlen bástyája. Egy ház nem
maradt benne épen, mindnyáját elhamvasztotta az óriási sereg haragjának
és bosszújának... Miután az országba egy lelket sem hagytak és a hitetlen-
ség házát teljesen elpusztítoták, hazafelé gy őzelmesen és diadalmasan
megindultak... tömérdek zsákmánnyal megrakodva, az útjában es ő
vidéken... a gonosz természet ű ellenségnek sem síkon, sem hegyen házat
és szántóföldet nem hagyva, az életük fenntartására szükséges gabonát és
egyéb javaikat kíméletlenül megsemmisítve..."
Néptelenné vált tehát Bácska. Itt vonult gyors menetben Szulejmán
Bécs eredménytelen ostroma után is. Útjában 50 ezer foglyot ejtve. 1547
óta pedig Bács-Bodrog megye a töröké lett. 1566-ban Dél-Magyarország
török birtok. Be is rendezkedik a török. Hat nahijéra osztja a vidéket
mohamedán őrséggel. A lakosság száma igen megcsappant az átélt szörny ű-
ségek következtében. Ezért írhatta Verancsics Antal: „30 faluban sem lakik
annyi ember, mint azel őtt egyben." A súlyos adók is hozzájárultak a hely-
ségek elnéptelenedéséhez (lásd török defterek!). A török el ől északra
menekülő szerbek beköltözésével szaporodott ugyan id ők folyamán a
lakosság, de az elpusztított helységek nem épültek fel. A török ki űzése után
annyira néptelen és puszta volt a vidék, hogy Bács megye mindössze 47
apró helységet számlált, melyekben szerbek, bunyevácok, sokácok laktak.
Az eltiport falvak marhalegel őül szolgáltak. A buvóhelyet, menedéket
nyújtó mocsarak, belvizek uralkodtak a tájon. A Bajától Zomborig terjed ő
óriás mocsár kigőzőlgése a morbus hungaricus terjeszt ője. Buja mezők
uralják a tájat, de sehol egy fa, sehol egészséges ivóvíz. A földek parlagon
hevernek. A szerb pásztorok ideális legel ője a vidék.
A lakosság az események, a körülmények hatására védettebb helyre
húzódik, az Alföldre, a Felvidékre, Erdélybe. Így találunk a török defterek-
ben pl. 1553-ban Temerinben 4 fizet ő, 7 nem fizető házat, Piroson (Cserni)
4 fizető, 3 nem fizet ő házat. Szabadka pl. az 1586-92-es id őszakban 63
adóköteles házat számlál (ezek valószín űleg nagycsaládok, egy ]akóhelyen
együtt él ő rokonság!). Közrejátszott még a lakosság számának csökkené-
sében a határőr szerbek kivándorlása, a végbeli katonák, a hajdúk pusztí-
tása, a portyázó törökök, majd a kurucok fosztogatása, a vallásüldözések, a
kényszermunkák, a robotok. Ezek mind apasztották a lakosok számát —
írják a történetírók.
Óriási területen nincs egy település sem — deserta, pusztaság amíg a
szem ellát.
A második zentai csata után, a karlócai béke nyomán végre felsza-
badított terület kincstári birtokként fungál. Megszervez ődik a Tiszai és a
Dunai Határőrvidék, megkezd ődik a régi tulajdonosok mozgolódása. Eljön
végre az ideje a XVIII. században a két megye egyesítésének, a határ-

24
őrvidék felosztásának (1751), az elpusztásodott kamarai területek bené-
pesítésének, betelepítésének is, mert minél több munkáskézre van szük-
ség a pusztítás, a 170 éves török uralom nyomainak eltüntetésére, a meg-
maradtak életének biztosítására, az európai gazdasági viszonyokba való
bekapcsolódásra. Ehhez pedig földm űvelőkre, állattenyészt őkre volt nagy
szükség.
A XVIII. században errefele nagy a lakosság hullámzása. A kamara, a
középkori földesurak utódai, valamint a telepítés kötelezettségét vállaló új
földesurak, külföldi vállalkozó szellem ű új lakosok telepítenek. De jönnek
leszerelt katonák, szökött magyar, szerb, szlovák, ruszin jobbágyok is a jobb
jövő reményében. Jönnek pásztorok, kertészek, iparosok. Börtöntöltelék is
talált itt magának kedvez őbb életfeltételt a szám űzetésben.
A beköltözött nép sok helyről telepíttetett csoportosan, illetve vet ődött
ide egyénenként. A magyarok közül sokan származtak Észak-Magyaror-
szágról, a Jázsságból, a Kunságból, Szeged városából és környékér ől, a
Dunántúlról, a Tisza túloldaláról, még a messzi Bukovinából is telepítet-
tek. Gyetvai Péter írja: „Kiskunság ontotta dél felé a népfeleslegét." (A
Tiszai korona-kerület újranépesedése a XVIII. században) 1804-ben Kosztolányi
Lajos adai plébános említi: „Most már Adára is, Moholra is mint a sáska,
olyan tömegesen jönnek a magyarok, a házaik gyorsan szaporodnak."
Megesett az is, mint Péterrévén, a kerületi magisztrátus az Udvari
Kamarának jelenti 1765-ben, hogy „az el őző évben ide is sok magyar jött
földet kérni, de nem tudtunk nekik adni". Az összeírások arra is rámutat-
nak, hogy a magyarok és szlávok gyakran költözködtek. Különösen nagy
volt a fluktuáció az 1760-as években. Mivel nem voltak katonák vagy
gazdák, könnyen továbbálltak az emberek. F őleg a magyar és a szerb
népesség volt igen mozgékony. Az óbecsei ferences lelkész 1770-ben
egyel őre vert falú templom építésére kér engedélyt Kalocsától, mert „a
templom esetén nyilván jobban maradnak, míg jelenleg állandóan ván-
dorolnak — északra is".
A XVIII. században, az úgynevezett nagytelepítések idején Mária
Terézia csak katolikus telepeseket óhajtott telepíteni, f őleg németeket és
szlávokat. II. József idején jöttek már csoportosan más vallásúak is, refor-
mátusok is és más nemzetiség ű népesség is: olasz, francia, spanyol stb. A
magyarok tömeges telepítését ől húzódoztak, mondván, itt a végeken nincs
szükség ilyen rebbellis népre.
Cotthmann udvari tanácsos, telepít ő biztos körezm űködésével
érkeznek a telepes csoportok, de magánosok is. A telepítésre kötelezett új
birtokosok a XVIII. század második felében királyi adományként kapott
nagy birtokaikra toborzóik által telepítenek magyarokat is. Ilyen volt pl.
Grassalkovich Antal, aki Baja környékére, Hadik András Futokra, Kray Pál
Topolyára, Széchen Sándor Temerin környékére telepít. Mellettük kisebb
földbirtokosok, kincstári mérnökök hoznak a Felvidékr ől magyarokat,
szlovákokat. Ok azonban kevesebb kedvezményt nyújtottak az új telepe-
seknek. Legtöbbször csak telket meg háromévi adókedvezményt ígértek a
verbuvált jelentkezőknek.

25
 Mária Terézia sokkal gálánsabb volt, különösen a németekkel szemben.
A német telepesek a következ ő kedvezményeket élvezték:
teljes vallásszabadság, papot, tanítót kaptak,
minden család új házat és kertet kapott,
minden földm ű velő család elegend ő földet és rétet kapott, ajándék-
ba igavonó- és teriyészmarhát, mezei és házi szerszámot,
az iparosok csak házi szerszámokat, a mesterséghez szükséges szer-
számok beszerzésére 50 forintot,
a család legid ősebb fia nem hadköteles,
minden család új lakhelyéig a kincstár költségén utazott, közben
teljes ellátást kapott,
ha útközben megbetegedett, a kórházban ingyen kezelték,
a betelepítés napjától számított 10 évig minden országos és földes-
úri tehert ő l mentes lesz.
A telepes község maga is kedvezményben részesült. Például:
ideiglenes imaházat kaptak valláskülönbség nélkül,
iskolát rendeztek be asztalokkal, székekkel, padokkal, táblával,
az ideiglenes templom alapja téglából építtessék — kívánja a Szent
Szék,
a tanító fél telek földet kap, évente 75 forintot készpénzben, ezen-
kívül 24 mérő búzát, 3 mérő kukoricát,
tűzoltásra való eszközök is jártak a községnek: 1 hatakós hordó ko-
csival, 2 létra, 4 csákány, 12 b őr és 6 favödör.
Kimondatott az is, hogy a telepítési felügyel ő , építési vezet ő — többek
között Kiss József mérnök, a Ferenc-csatorna megálmodója — feladata,
„hogy az új falvak rendesen és terv szerint telepíttessenek, hogy a házhe-
lyek és telkek jól kimérettessenek, hogy a szükséges épületanyagok az
illető helyre vitessenek, hogy az épít ő mesterek minden házat 11 ölnyi
hosszúra, 3 ölnyi szélesre, 8 lábnyi magasra vert falakból és nádtet ővel egy
szobából, egy konyhából, egy kamrából, egy istállóból jól elkészíttessenek,
és hogy minden 10 házhoz egy rendesen felszerelt kút ásassék".
Mint mondottuk, nagy volt a migráció, a belső mozgás. Az iparosokat,
szolgákat nem kötötte a hely, könnyebben továbbálltak, a gazdák, katonák
kevésbé voltak mozgékonyak. Mentek az emberek csoportosan is, de egyé-
nenként is.
Amíg Bácskát 1787-ben 184 000 lakos lakta, addig a nagytelepítések
befejeztével, 1880-ban már 638 000 lélekr ől beszélnek a történeti források.
Az új telepeseknek nem volt könny ű, a természet is összeesküdött
ellenük. Elemi csapások érték a lakosságot. 1747-ben, 1750-ben sáskajárás
pusztította a vidéket, 1782-ben is, 1838-ban viszont hóolvadásból ered ő
árvizek károsították Topolyát, •oravicát, Csantavért, Kishegyest. 1866-ban
kolerajárványról olvashatunk, 1872-ben, 1876-ban ismét árvizekr ől tudósí-
tanak. Az országos kolerajárvány sem kíméli vidékünk népét. Közben
egyre jobban tudatosodik a bácskai belvizek lecsapolásának szüksége. A

26
 Ferenc-csatorna a Telecska alatti mocsarakat, belvizeket csapolta le, majd
meghosszabbították Bezdánig, kés őbb Földvárig. Ez a vízi út egyúttal
kereskedelmi útként is fungált. Az 1880-as évek a bácskai belvizek lecsa-
polásának évei.
A beköltözött nép sok helyr ől érkezett, más-más mentalitással, nehéz
volt összeszokniuk. Az elsó id őkben elég sok nézeteltérés rontotta a viszo-
nyokat, de a második és harmadik generáció élete már könnyebbé vált,
beilleszkedtek a környezetbe.
Hol telepedett le a magyarság Bácskában?
Három vonulatot lehet megkülönböztetni.
A magyarság egy része a Tisza mellékén láncszer űen helyezkedik
el nagyobb tömbben (Horgos, Martonos, Kanizsa, Zenta, Ada,
Mohol, Péterréve, Becse, Földvár).
A középs ő sor községei: Szabadka, Topolya, Pacsér, Bajsa, Bajmok,
Kishegyes, Feketics, Szenttamás, Kula, Piros, Újvidék, Temerin.
A Ferenc-csatornától délre, a Duna mellékén helyezkedik el:
Kupuszina, Doroszló, Bezdán.
Ezek nem mind tiszta magyar települések, a legtöbben más népekkel
együtt élve alkotják közösségüket.
Ami a kommunikációhoz szükséges nyelvet illeti, még ma is feldereng
a kibocsátó közösség nyelvjárása, tompultan, lecsiszolódva, mondhatnánk
elszegényedve ugyan, de nyomon lehet követni a magukkal hozott nyelvi
eszközt. Leegyszer ű sítva a dolgokat, három kibocsátó gócból származó
nyelvjárást lehet regisztrálni: 1) Észak-Magyarország, 2) Alföld-Jászság,
Nagy- és Kiskunság, 3) Dunántúl. Érdekes színt hoztak 1883-ban a széke-
lyek Bukovinából. Nem szabad elfeledkezni Szeged és környéke dohány-
kertészeir ő l sem, fő leg a Bánátban. Azt is regisztrálnunk kell, hogy az észa-
ki megyékbő l érkező magyarok szlovákokat is magukkal sodortak, hoztak,
akik többnyire beolvadtak (pl. Kupuszina!). Id ők folyamán nemcsak kato-
likusok, reformátusok is érkeztek, Zsidók is jöttek, de ők nyelvi szem-
pontból nem jelentettek meghatározó er őt.
Mint mondtuk, a telepesek hozták magukkal a kibocsátó közösség
nylevét, akkori szint ű nyelvjárását. A telepítési viszonyokból következ ően
rendkívül színes és változatos képet mutat a jugoszláviai magyarság nyelve.
Nyelvjárási tarkaságot, sok nyelvjárási és nyelvi sziget kialakulását tapasz-
talhatjuk vidékeinken. A sokfel ől érkező és más-más nyelvjárást beszél ő
lakosság az els ő időkben elszigetelten élve őrizte a magával hozott
nyelvhasználatot. Ki is figurázták őket a másképpen beszél ők. A két
évszázados vagy még annál hosszabb együttélés és egymás mellett élés
azonban csak megtette a magáét, lassan összecsiszolódtak szokásokban,
életmódban, még nyelvhasználatban is. Összecsiszolódtak — mondtam, de
nem tű ntek el az alapvet ő sajátságok, még most is felsejlenek a leg-
markánsabb vonások!
A jász, palóc eredet még ma is kiugrik Zenta, Becse, Mohol,
Péterréve, Topolya és a békési í-zést őrző kishegyesiek beszédében, nem
beszélve a nyílt e-z ő református kunokról (Feketics), vagy a bánáti szege-

27
 di kirajzás (Majdán, Rábé, Magyarcsernye, Szaján, Debelyacsa, Jázova,
Torda, Lukácsfalva) ö-ző szegedi tudatáról vagy a székelyek felt ű nően
különböző al-csíki sajátságairól.
Ha csak Bácskáról akarunk beszélni, elmondhatjuk, hogy Bácska népe
sok helyrő l érkezett. Az új telephelyen is a magukkal hozott kommuniká-
ciós eszközt használták. Mivel a szomszédos községekben többnyire más
nyelvjárást használtak, elszigetel ődtek, nyelvjárásszigetként éltek. Még egy
falun belül is voltak nyelvhasználati különbségek attól függ ően, honnan
érkeztek a lakosok. Arra is van példa, hogy egy településen belül egyes
falurészek, utcák beszéde még ma is különbözik egymástól (Feketics).
Egy-egy helységben nem egyszer három-négy vidék nyelvjárási sajátságait
mutathatjuk ki még ma is, igaz, már megfakulva, legyöngülve.
Az összehasonlító nyelvjárástan segítségével deríthet ők ki a település-
történet eseményei.
A bels ő nyelvjárásszigetek — azonos nyelvi környezetben történt a
település —, ezek Bácska, Bánát esetében nem nagy különbségek lehet-
nek — a magyar nyelvájárások között sincsenek érthetetlenségig men ő
különbségek!, egyazon politikai, közigazgatási, kulturális viszonyok közé
kerültek!
A külső nyelvjárásszigetek — idegen, más népesség veszi körül — pl. a
német települések Bánátban!
A magyar szigetek nem kerültek ki a magyar kultúrkörb ő l, a magyar
nyelv köréb ől.
A belső nyelvjárássziget további fejlődése a beolvadás irányába tart: hang-
tanában, szókincsben, grammatikájában uralkodnak a környezet nyelvi
rendszerében él ő jelenések, az eredeti sajátságok pedig csökken ő tendenciát
mutatva nyelvi reliktumokká válnak. A külsők elszigeteltségükből kifolyólag
tovább ő rzik az eredeti sajátságukat + neologizmusokat fejlesztenek ki.
A peremhelyzetiek — az összefüggő nyelvterület széli településen a relik-
tumok jobban megmaradnak — Kupuszina —, sokáig és nagyobb arányban
őrző dnek meg a régi sajátságok.
A nyelvi állapothoz hozzájárul a település, a telepítettek számaránya.
Az adatok nyelvföldrajzi összevetése alapján hitelesen megrajzolhatjuk
a telepítés gócait."
(Benkő Loránd: Nyelvjáráskutatás és településtörténet. Magyar Nyelv,
1967. október—december 4. sz.)
Noha Bácska egyes községei már az Árpád-korban is léteztek, közép-
kori írásos, okleveles adatok bizonyítják létüket, mégsem beszélhetünk egy
itteni ősi magyar nyelvjárásról. Gondoskodott err ől a 170 éves török hódolt-
ság. Az ő slakosság vagy elmenekült, vagy elhurcolták, vagy elpusztult, tehát
nem volt, aki átadja az ő si nyelvet. A XVIII., XIX. századi jövevények
viszont a maguk nyelvét használták. Ez azután elég tarka képét ered-
ményezte az itt beszélt nyelvnek. Összefügg ő egységes nyelvről tehát szó
sem lehetett. A nyelvi tarkaságot, kuszáltságot a két évszázados együttélés,
az új környezetben kialakult egymásrautaltság, nem utolsósorban a falun
kívüliekkel egyre nagyobb mérték ű kommunikációs kapcsolat fokozatosan

28
csökkentette. Id ők folyamán az egyes csoportokra jellemz ő, felt ű nő nyelvi
különbségek elhalványultak, de még máig sem t ű ntek el teljesen. Közben
új elemeket is kifejlesztettek, vettek át a faluban él ő más nyelvjárást, nyel-
vet beszélőktől. A szomszédos német, szerb, horvát, bunyevác, sokk,
ruszin, szlovák, román nyelv ű kontaktus hatásától sem lehetett ter-
mészetesen elszigetel ődni.
Tudott dolog, hogy a népi nyelvhasználat nem kövesedik meg, nem
reked meg egy biZOnyOS fejl ődési fokon, hanem lépést tart a gazdasági, tár-
sadalmi, művelődési változásokkal. A változás állandó folyamat. A szókincs
reagál leghamarabb a változásokra. A régi, hozott paraszti életforma, a
paraszti világ tárgyi eszközkészlete egyre gyorsabb ütemben átalakul, ki-
cserél ődik, a szomszédok is hatnak, de a közösség bels ő élete is megvál-
tozik. A nyelvjárási szókincs más nyelvi, nyelvjárási szavakkal gazdagodik,
ugyanakkor szegényedik is, mivel a régi életformára utaló szavak kihul-
lanak mint feleslegesek.
A hangalakban is bekövetkezik változás, bizonyos színtelenedést
hozva magával (elt űnik pl. az illabiális á, a diftongusok monoftongizálódnak:
áo>á,ou>ó,oü> ő stb.)
Alaktani szempontból is egyszerűsödés áll be: a szótövek, képz ők,
ragok rendszere egyszer űsödik, illetve az egyes rendszertagok megterhelt-
sége csökken (a múlt és jöv ő idő rendszere!).
Eme változás, összecsiszolódás után beszélhetünk ma már több-
kevesebb joggal bácskai, bánáti, baranyai-drávaszögi, szerémségi, szlavó-
niai, muravidéki nyelvjárásterületr ől, nyelvjáráscsoportról, melyet sok
kisebb helyi nyelvjárás, nyelvhasználat alkot.
A nyelvjárásszigetek interdialektális tulajdonságait véve alapul, a
Bácska néven emlegetett földrajzi egység nyelvhasználata, azaz a bácskai
nyelv legfeltűnőbb közös vonásai a következ ők:
a középzárt ő megléte (csak Feketics, Pacsér, Moravica kun telepe-
sei nyílt e-zők!),
a szórványos szegedi kirajzás következtében a szegedieknél er ősebb
az ö-zés, másutt gyenge fokú,
csökkenő tendenciájú az í-zés (-é helyett): szíp, kík, kezit; a kun-
telepek í-znek még ma is leger ősebben!,
zártabbá válási tendencia munkál: o > u, (csuda, vánkus, hun);
ö > ü (b űt, ű gyütt),
,

á - a > á - o (hátom, lábom),

a magánhangzók közötti -1, -a, -sz megnyúlik (szallag, mesterössen,
egísszen),
a magánhangzó utáni -1 kiesik, az el őtte áló rövid magánhangzó
megnyúlik (vót, főd),
az első szótag rövid magánhangzója megnyúlik (pósta, k őr, cúkor,
tűkör), de bekövetkezik a dunántúli rövidülés is: buza, szurás
(Gombos, Doroszló), Etti mán? (Feketics, Gombos), é > e: hetve,
eszrevesz,
ly > j-1: hej - hel,sejem --selöm,

29
 10) palatizációs jelenség: n > ny: keny, fent', de ellenpélda: Kapitánrét:
ny > n,
11)d+1>11:pallás,
d + n > -nn: anni, fekünni,
a szó eleji mássalhangzó elt űnik egyes esetekben: ászló, adruga,
ácint,
felbontják a szó eleji mássalhangzó-torlódást: derót, geróf, ispár,
garádics,
suksükölnek: Mindenki meglássa, vihar lesz.
nákolnak: én írnák neki levelet.
metatézis: cutat — tucat, csanál — csalán,
kétszeres tárgyrag: űzet, aztat,
a sok határozatlan számnév után többes szám áll: sok emberek, sok
népek
a határozott nével ő nagyon megterhelt: a Mari, a Nagy Jóska,
a névutó birtokos szerkezetet alkot: tíz évnek el őtte,
a bír ige kiszorítja a ható igét: Megfőtt a vacsora, birtok enni!
az -e kérd őszó az állítmányt megel őző szó után áll: Meg-e csinálták
a kerítést?
a hasonlító határozó ragja: -tól, -t ől: Pistátul nagyobb.
a tárgyas ragozás -i, -ik, végz ődése sok helyen általános: ű vári, űk
mondik, hogy mi törtínt.
a szokik ige rövidebb alakban: ű szok banántot venni, ha kap
nyugdijat.
az ikes ragozás csak romjaiban él, nem következetes,
ritka a kett őshangzó, csak a kunoknál él,
a megőrzött régi sajátságok között említend ő az illabiális á, a palóc,
jász telepeken még nemrégen hallatszott, ma már csak az id ősek
nyelvében hallatszik á el őtti helyzetben az egy szótagú szavakban,
Kupuszinán az ü > i ö > ö ejtés még ma is él, a magán-
,

hangzórendszerük szegényebb e két hanggal!

A palóc és jász telepek nyelvében i, ü el őtt t-b ől ty lesz, d-b ől gy:
Katyi, gyisznyó.
Az -ít igeképz ő a palóc telepeken -ojt, -ajt alakban szerepel: taszajt.
Osi -t helyhatározó ragot őríztek meg Bajsán: tunant vót = tul.
Az aki vonatkozó névmás állatra, s őt tárgyra, dologra is vonatkozik: A
vánkus, akibe a píz vót égyugva, e—veszett.
Feltű nik az ilyen szerkesztésmód: ez miatt — emiatt helyett. Azok a
festők közé tartozott, akik önm űveléssel lettek azzá, amik.
A szókincsre jellemző a tájszavak mellett a szerb szavak használata,
különösen az újabb fogalomkörökben: adruga, uverenje, szamoposzluga,
majica, édös bor (slatko vino) — must, űzi neki a bosszút (tera mu inat),
batri. De a szláv szavak átvételét érdemes a szlovák rétegnél is megvizs-
gálni Kupuszinán!
Bácska, Bánát: szokán, nena, pasterna, polozsa — palozsa, svargli, pácó,
bosztány, mojac, taraba, trosarina, borac, borizik, odbor stb.

30
 Az átvételek idejét nagyon nehéz meghatározni, általában két nagy
réteget különböztetük meg az átvételek között: I. réget: a régi,
meghonosodott átvételek rétege. Ezek már behatoltak a szókincs legál-
landóbb rétegébe, az alapszókincsbe. Ezeknél a szavak hangtestében is
bekövetkezett változás, hozzáalakult az átvev ő nyelvhez. Kultúrszavak,
ruhadarabok neve, házi eszközök, szerszámok, állatok, növények, ételek
neve, emberi testrészre, szokásokra, azaz a mindennapi életre vonatkozó
szavak szerepelnek itt. A II. réteg az újabban jelentkez ő szavak rétege. Az
újabb átvétel ű szavak hangteste nem sokat módosul, a délszláv hangalak
szinte azonos módon megismétl ődik. Ezek a szavak a nyelv laszább
szókészletében, a periférikus szókincsben élnek. Napjainkban is állandó a
szókincs újszerb vagy más délszláv szóval való feltöltése, f őleg az újabb
hivatali, politikai, szakmai szókészlet szavai kerülnek át a szerb nyelvb ől.
Az újabb átvételek nemcsak nyelvjárási szinten mutathatók ki, de
beszüremkednek a városi nyelvbe is, a sztenderdbe, de megtaláljuk őket a
rétegnyelvekben, a foglalkozások szókincsében, a csoportnyelvekben, a
diáknyelvben, az utca nyelvében is.
A zadrugában most osztottak visakot, vót, aki nagradát is kapott, pedig
a fondban nem sok pénz volt, de hát az upravni odbor meg a zbor így
határozott, a radnicski szávet is helybehagyta. Az agronóm megcsinálta az
elaborátot, a zbor elé visszük, oszt kiderül a diszkuszióbul, vegyünk-e fel
kreditet.
A nadrágkeszám lyukas. Mrsávkó vagy debelykó, nekem egy kutya,
csak ne legyen szemtelen. Ez egy neszpretnyávkó, nem megyek vele tán-
colni. Még szpávázik a Bötyök, ne keltsd fel. Ne szmétálj! — mondja za
igénytelen beszél ő , az utcanyelv használója, az „utcamérnök", „a napra-
forgó".
A szlovák-magyar együttélés eredményezte szlovák nyelvi kölcsönzést
Kupuszina nyelvében kíséreljük meg nyomon követni.
Kupuszina népe is, mint sok más vajdasági község a nagytelepítések
idején, a YVIII. század második felében került ide. Fels ő-Magyarországról
jöttek. 1752 óta több hullámban érkeztek a török alatt kipusztult vidékre.
A palóc nyelvjárást beszél ő magyar telepesekkel szlovák családok is elszán-
ták magukat az útra, együtt is telepedtek le, hisz azel őtt is együtt éltek.
De jöttek még a hetvenes években Pozsony környékér ől is szlovákok.
Az új telephelyen a földrajzi viszonyok, a mocsarak, a rossz, bizonyta-
lan közlekedés, a más nyelvet és más nyelvjárást beszél ő szomszédság
miatt magukba zárkóztak Kupuszina lakói. A szomszédok a sajátos, szokat-
lannak, furcsának t űnő ejtés, viselet, szokásrendszer miatt kicsúfolták a
kupuszinai szomszédokat. Ez is hozzájárulhatott elzárkózásukhoz, szigetté
válásukhoz. Így a magyarok, akik maguk is tudtak valamennyit szlová-
kul, meg a szlovákok szép egyetértésben éltek, dolgoztak szorgalmasan,
össze is házasodtak. Ez csak er ősítette a kölcsönhatást.
A kupuszinai nyelvhasználatban jelentkez ő szlovák szavak fogalom
körök szerinti megterheltségét Silling István kupuszinai születés ű ma-
gyartanár magiszteri munkája, a Kupuszinai szótár alapján vázoljuk fel:

31
 Eddig a legnagyobb számú fogalomkör a ruházaté 22 kölcsönszóval:
bingyulla = bojt, cili = kis gomb, cimbilog = lóg (a gomb), cokolla =
klumpa, csinvat = zsáknak való er ős, sűrű vászon, drola = régi szabású n ői
blúz, hopka = vászon (szürke, fehér, sötétkék csíkkal, ebb ől készült alsó
nadrág; hugyérka hugyétka = népviseletb ől kivetkezett, vékonyra öltözött
nő, lojda = rosszul öltözött (n ő), mingula = érem a láncon, moldony =
vastag, kockás női ruhaanyag, mreska = t űvel cérnából készített csipke
(szoknya, gatya szélére), raszporek = a szoknya nem ráncok eleje a kötény
alatt, rázó = a menyasszonyi koszorú fels ő része, rubenda = városi n ői ruha,
trajbel = rendetlen öltözet ű, trasak = jelmezes ember, trityi = meleg
alsónemű, zsinka = az ing zsinórral összehúzható gallérja, kézel ője, zsoh =
ritka szövés ű zsákvászon, slapek = papucs, smicska = csokorra kötött zsinór.
az emberi tulajdonságra, cselekvésre vonatkozó szavak száma 23:
blugyil = (részegség után reggel) kedvetlenül szédeleg, gribacsek = sovány
(gyerek), lengár = csavargó, kicsapongó, mátoha = ügyefogyott, sztrega =
hanyag, vrizukál = oda-vissza szaladgál, zazrak = beteges, zsubrák = zsug-
ori, zsumrija = fösvény, bubil = félrehúzódva gunnyaszt, bulál = alszik a
gyerek, cunyál = leskel ődik, drickál = biceg, dropcsil = ide-oda topog,
drumblál = bőg (a gyerek), hulál = (népviseletben) tánc közben forog,
pancál = bogoz, robozsdál = csörög valamivel, skulil = kukucskál, kinéz az
ablakon; alapál = sáros lábbal összejárkál valamit, sotrál = lábatlankodik,
snyupál = szaglász, smudál = kutat, keresgél.
19 szó a házra és berendezésre utal.. branka = a két részb ől álló ajtó
alsó fele, brezsdenje = cserépdarab, crikli = csónak, cselusztyi = a kemence
szája és a füstnyílás közötti falrész, gyérma = a gémeskút kútostora, iszter-
he = eresz, plucska = kallantyús zár, nogáca = priccs, ohrablo = szénvonó,
patecska = perem (amin ülni lehet), pecka = polc (a kemence szoba fel őli
sarkán), pisnyicska = zsírmécses, sparhál = tüzet szít, szanya = szánkó, szot-
ka = lépcs ő, vakaricska = gyomláló kés, varajka = főzőkanál, vrindzsog =
zajt üt edények összeütésével, zsufánka = mer őkanál.
12 szó ételekre utal: omára = nyúlós, puha (tészta), dropka = rántott
leves reszelt tésztával, gyubál = kis darabokban szedegeti ki az ételt (az
edényből), korka = a kenyér keményre sült héja, omácska = paradicsom-
mártás, perka = barátfüle, raszoska = kétágú fa a kenyérdagasztó tekn őn
(létraszerű), skarufka = 1) dióhéj, 2) fagylalttölcsér, spincál pincál = túrkál
az ételben, szalatka = linzer sütemény, trótyka = káposztaf őzelék, zamelka
= rántott leves morzsolt tésztával.
fogalomkör: a növényzeté (12 szóval): bacska = a magot term ő hagy-
mavirág, baruska = barka, bubka = a hagyma virága, burina = elhanyagolt
magas növényzet, bozót, goluvacska = ringló, kopc = a levágott kukorica
földben maradt része, koslak = nehezen törhet ő dió, krakas = sok oldal-
gyökerű (petrezselyem), luszkál = tök, napraforgó sült magját hámozza,
makovicska = mákhéj, sica = a hagyma gyökere, aztonka = a sz őlőfürt szára.
fogalomkör: állatokra vonatkozik: brotyka = záptojás, kakabec =
szöcske, kocér = kandúr, nungyulka = a baromfi b őrszakálla, muska =
muslinca, pandzsi = kopasz verébfióka, rarásek = kicsi tyúktojás, (nem
szabad meghagyni), szilvány = kopoltyú, tritol = a baromfi farok alatti
része, vranya = varjú.

32
 fogalomkör. emberi testrész, testi cselekvés: klicska = takony, liscsog =
fénylik az arc a ken őcstő l, mados = szemölcs, skranya = állkapocs,
szrnrtykál = szörtyög, vrikocs = copf, zsmuril = hunyorog.
fogalomkör: rokonságra, környezetre vonatkozó szavak: babó = öreg-
asszony, dedó = öreg férfi, druzsicska = koszorúslány, sztrikó = apai nagy-
bácsi, ucsék = anyai nagybácsi, ucsinka = anyai nagybácsi felesége.
a hitélet szavai: brazsil = bájol, vrazsgyikál = vrácsál, kuruzsol.
***
A szókincsben tapasztalható kontaktushatás, mint láttuk, elég
nagymérték ű, általában gazdagodást jelentenek ezek a szavak, mert lassan
bealakulnak az átvev ő nyelvjárás rendszerébe, új fogalmak megfelel őiként
segítik a nyelvjárást, főleg a diglosszia nélküli nyelvjárást az új valóság kife-
jezésében.
Bánát — a hajdani Banatus — népe a XVIII. század folyamán túl-
nyomóan a szegedi nagytájból rajzott ki 1779 és 1848 között. A királyi
kamara vagy elajándékozta a birtokokat, vagy eladta, 95 helységet és 3
prédiumot jelölt ki eladásra, mert Bánát eléggé néptelen volt, a kamarai
igazgatás nem tudott vele mit kezdeni, nem jövedelmezett.
Bánát népe sokat köszönhet gróf Mercy Claudius Florimund tábor-
noknak, az els ő katonai parancsnoknak. Alatta indult meg a táj bené-
pesítése. De hogy megfelel ő helyet biztosítson a letelepedésre, megindítja
kultúrtájjá való alakítását Bánátnak: a nagyszabású lecsapolást, a folyam-
szabályozást. Fejleszti a gazdaságot, ipart, selyemhernyó-tenyésztést szer-
vez, Fehértemplomon selyemgubó-feldolgozást indít be.
Bánátba a szegedi nagytáj emberfeleslege érkezik, a szegedi dohány-
kertészek nem jobbágyként költöztek ide, hanem szerz ődéses viszonyban
állottak az urasággal, a szabadságharc után pedig bérl őkké váltak. A kiraj-
zásnak gazdasági oka volt, de csak olyan helyre telepedtek le, ahol nem
szigetel ődtek el a magyarságtól. A telepít ők.az új földesurak vagy a kama-
ra volt. Kálmány Lajosnak köszönhet ő, hogy ismerjük a kirajzás falvait,
életüket, szokásaikat.
A szegedi tudatú ö-z ő telepek mellett békési ő -ző, í-ző nyelvet
beszél ők lakják Magyarittabét, Vojlovica, Székelykeve, Sándoregyháza
székely lakosait pedig Bukovinából hozzák.
Ezek szerint Bánát nyelvét vizsgálva három nagyobb csoportot külön-
' böztethetünk meg: Ez a három csoport:
a déli nyelvjáráscsoporthoz tartozó ő-zők, szegedi kirajzás nyelve,
a békési b ző, í-ző Magyarittabé,
-

az al-csíki székely nyelvjárást magukkal hozó bukovinai székelyek,

akik mellé palócok, szlovákok, németek, bolgárok társultak.
Bánát nyelvének általános jellemz ői:
1) az ö-zés, amely fonéma megterheltségében lehet eltérés az egyes
helységekben; főleg a szegedi kirajzású községek f ő jellemzője:
(Szaján, Csóka, Jázova, Padé, Törökkanizsa, Törökbecse, Egyhá-

33
 zaskér, Torda, Muzslya, Kisorosz, Tóba, Szentmihály, Debellács,
Lukácsfalva, Magyarcsernye, Majdány, Rábé, Neuzina, Örmény-
háza, Zrenjanin bizonyos része),
megnyújtják a hangsúlyos rövid zárt magánhangzót és az inter-
vokális mássalhangzókat: t űkör, cúkor; szallag, sóssan, egísszen,
a békési í-zés: kík, szíp, kíve, rígen, kenyír, tesvírit,
suksükölés,
nákolás,
a bír ige ható igeképző helyett,
a szókincsben sok szerb szó, a székelyben román szavak (az inter-
ferencia a szókincsben a legérezhet őbb!)
A Pancsova—Kovin környéki három székely falu nyelve teljesen eltér a
többiek nyelvét ől. Legfeltű nőbb jelenség az öregekt ől megőrzött és ma
csak nagy ritkán hallható csángó sziszegés:
só helyett szuo, kici, cak, cutika,
az al-csíki diftongálás ma már nem következetes és nem egyforma
megterheltség ű; kuocsot, békacimpug. (Leger ősebben diftongál
Vojlovica!)
az illabiális á régen megvolt, ma már elt ű nik,
igen jellemző a zártság: ~ 9, Q,
,

nyíltabbá válás: malarn, orvas,

igen változatos az egyes fonémák realizációja. Egyezés mutatható
ki Vojlovica és Székelykeve nyelve között, ami a közös eredetnek
a jele (Andrásfalva, Hadikfalva a kibocsátó góc),
felbontják a mássalhangzó-torlódást: eskátuja, Estefán, korcsuma,
mássalhangzó-metatézis: feteke, ögyvez, lesojzuk, rekejszétek bé,
igen kedvelt a -ka, -ke, -cska, -cske kicsinyít ő képző: Annacska, ru-
vacska,
suksükölés,
az igeid ők rendszere gazdagabb: írtam, írtam volt, írtam vala, írám,
húzi, vonyi, taszíti ragozás: vári, mondik,
eleven az ikes igeragozás,
a szókincs tájszavakban gazdag és színes, sok a szláv és a román
eredetű vagy román közvetítéssel bekerült szláv, német kölcsön-
szó.
A román és a magyar székely szegény emberek jobbágyi, zselléri
kötelezettségeik teljesítése közben együtt élve, együtt dolgozva sok min-
dent eltanultak egymástól. Moldvában, Bukovinában is közvetlen kapcso-
latban álltak székelyek román földesuraikkal és a román dolgozókkal.
Moldvában a moldvai helyi román nyelvjárás szavai közvetlenül kerültek át
a népi, nyelvi érintkezés eredményeként. Éppen ezért a román történeti
kutatás számára is hasznos ezekkel az archaikus román nyelvjárási
alakokkal való foglalkozás.
Az idősebbek nyelvében még ma is él a hajdani „Móduvá"-ba járásnak
és az ottlakásnak az emléke. Az id ősebbek nyelvében még ma is kb.
250-300 román, illetve román közvetítés ű szláv szót lehet kimutatni a

34
köznyelvi beszédaktusok során. A következ ő fogalomkörhöz tartoznak:
ételek, italok; a ház és környéke; a falu, város és környéke; a földm űvelés és
takarmánykészítés; az állattenyésztés; más falusi foglalkozások; a természet;
az ipar, kereskedelem, mértékegységek; m űvelődés; hagyományok; szoká-
sok; szórakozások, játékok; hiedelmek; az állami élet, katonáskodás stb.
Az erdélyi réteg legnagyobb része a rokonsági kapcsolatokra, a
növényvilágra, az állattartásra, a mez ő- és erd őgazdálkodásra, táplálkozásra,
a ruházkodásra, népi vallásosságra, népszokásokra vonatkozik.
Ha a mindennapi közlésekben hallható átvett szavak fogalomköreit és
az egyes fogalomkörök megterheltségét vizsgáljuk meg napjainkban, akkor
a következő sorrendet állíthatjuk fel:
a legnagyobb számú fogalomkör a ház és berendezése: carinakert
sövénykerítés (r. tarina = mez ő, szántó), csarsaf = leped ő (r. cearsaf),
cserge = gyapjú pokróc (r. cergá), darabonca = talicska (r. táráboatá),
dránica = zsindely (r. dranitá), gudu = süt ő (r. moldvai: cotlon), kame-
ra = szoba (r. camera), kocsorba = szénvonó (r. cociorbá), kompona
= kútgém (r. cumpáná), kuttor = kemence (r. cuptor), oglinda =
tükör (r. oglinda), szóba = kályha, szabad t űzhely (r. sobá), sofron =
fészer (r. Sopron), zevor = retesz (r. závor) stb.
állami élet, szervezés, katonaság: bojér (r. bojer = földesúr), dorobánc
= gyalogos katona (r. dorobank), kontrakt = szerz ődés (r. contract),
oficér = tiszt (r. ofiter), vatáf = ispán (r. vátaf), vatomán = kisbíró (r.
vatoman), vityil = intéz ő (r. vechil), zsitár = cs ősz (r. jitar).
.3. étel, ital: árdéj = paprika (r. ardei), cujka = pálinka (r. tuieá), gogos =
fánk (r. gogoli), pitán = kukoricalisztb ől sütött kenyér (r. pitan =
rozskenyér), recsitura = kocsonya (r. rzciturá) stb.
öltöket: bung = gomb (r. bumb), csercsel = fülbevaló (r. cercel), csin-
iura = széles derékszíj (r. centura), fota = lepelszoknya (r. fotó),
punga = erszény (r. pungá) stb.
juhászat.. bács = juhász (r. baci), berbécs = kos (r. berbec), csobány
= pásztor (r. cioban), orda = a juhsajt készítésekor visszamaradt édes
túró (r. urda) stb.
növényvilág: buszojok = bazsalikom (r. busuioc), buzsor = bazsarózsa
(r. bujor), fág = bükkfa (r. fag), kokojza = vörös áfonya (r. coacazá),
liliják = liliom (r. liliac) stb.
állatvilág. ángria = légy (r. anghirie), bondár = darázs (r. bondar),
cincár = szúnyog (r. kokoséj = seregély (r. coco s el), kurka = puly-
ka (r. curká), veverica = mókus (r. veverita) stb.
család, környezet: bába = öregasszony (r. babá), bacsu = bácsi (r.
baciu), fityor = legény (r. fecior - ficior), vornyik = v őfély (r. vor-
nic) stb.
emberi testrész: besika = vízhólyag (r. bá5ieá), kalik = nyomorék
(r. calic), klápa = szemhéj (r. clapá = fed ő), gusa = golyva (r. gusá).
hitvilág, szokás: radina = komatál (r. rodina), virkolics = kísértet (r.
vircolic) zila - zina = tündér (r. ziná) stb.

35
 gyógyitás: bája = fürd őhely (r. baie), receta = recept (r. retetá),
vizitál = beteget vizsgál (r. vizité) stb.
foglalkozás: csobotár = csizmadia (r. ciobotar, fester = erdész (r.
forestier), kalugyer = szerzetes (r. cálugár), palamár = harangozó (r.
palamar) stb.
földfelszín: ]unka = liget (r. lunca), mogyila = domb (r. mogila), pojá-
na = erdei tisztás (r. poianá), zeton = a folyó mélyebb, csendesebb,
halászatra alkalmas ága (r. zaton) stb.
földm űvelés, állattenyésztés: batóc = csépl őgép (r. batozá), csorba =
moslék (r. ciorba) stb.
erdészet: halk = fejszebevágás a ledöntend ő fában (r. halca =
forgács), sorompoj = felhasogatott fa (r. sarampoi) stb.
játék, szórakozás: cserkebala = körhinta (r. cerce kör), csimpoja =
bőrduda (r. cimpoj), csuma = 1) pestis, 2) álarcos ember (r. pestis)
kereskedelem: balót = bála (r. balot), márfa = áru (r. marfa), fácsa =
kb. másfél hektárnyi terület (r. falce) stb.
vegyes: furtina = vihar, hófergeteg (r. furtiná), memontán = rögtön
(r. la moment), pacil = megjár valaki (r. páti) primil = kap (r. pri-
,

mil) stb.
(A fogalomkörök megterheltségét Penavin Olga—Matijevics Lajos:
Székely szójegyzék, Újvidék, 1980. alapján tárgyaltuk.)
Az átvett szavak megtartották szófajukat. Legtöbb a f őnév, ige arány-
lag kevés van, határozószó csak 1, indulatszó 3.
Altalában az átvételek megtartották eredeti jelentésüket, jelentésvál-
tozásra kevés példa került el ő: carinakert = sövénykerítés, az átadó
nyelvben tarina mezőt, szántót jelent, taraba = t őke, a román nyelvjárásban
taraba a vándokeresked ő asztala stb.
Adatszolgáltatóink — akik társadalmi hovatartozások szerint föld-
mű vesek voltak — mindennap használják egymás közötti kommuniká-
cióban még ma is a magukkal hozott szavakat, a népi közvetítés ű köl-
csönszókat, a román—magyar népi, nyelvi érintkezések emlékeit.
Diglosszia nélküli, kezd ődő kétnyelvű ségükben generációkon át hagyo-
mányozták az új környezetben, a változott társadalmi, gazdasági, civilizá-
ciós, kulturális viszonyok között a román szomszédaiktól valamikor elta-
nult szavakat.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a telepítések nagy migrációs folya-
mata sokféle népet és sokféle nyelvhasználatú személyeket, csoportokat
hozott tájainkra. Mindegyik hozta magával nyelvhasználatát, nyelvjárását, s
azt igyekezett t őle telhet ően meg is őrízni, mint a székelyek mondják:
vigyáztak rá, mint a szemük világára. A sokféle hatás eredményeként a
magukkal hozott „tiszta" nyelvjárást sokféle nyelvi hatás érte, így ma már
nem kereshetjük őseredeti állapotában, nem rekedt meg azon a fokon,
mert a változás állandó folyamat és sok nem nyelvi faktor közrem űkö-
désének eredménye. A több évszázados együttélés többé-kevésbé össze-
csiszolta a sok és sokféle nyelvhasználatot, kialakítva egy helyi nyelvjárá-
saiban élő, többé-kevésbé egységesül ő nyelvhasználatot.

36
 IRODALOM
Bálint Sándor: A Bánát településtörténetéb ől. HITK, 1973/15.
Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye. Bp., é. n.
Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület újranépesedése a XVIII.
században. Separatum Bács-Kiskun megye múltjából II. Kecskemét, 1979.
Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Bp.,
1963.
Kálmány Lajos: Szeged népe I—II. 1981-82. Arad.
Penavin Olga: Bácskai magyar nyelvjárási atlasz. Újvidék, 1988.
Penavin Olga: A jugoszláviai Bánát magyar nyelvjárási atlasza. Cnesa,
Kanizsa, 1995.
Penavin Olga—Matijevics Lajos: A jugoszláviai székelytelepek nyelv-
atlasza. Újvidék, 1978.
Pesty Frigyes: Helynévtár. Kézirat, 1865.
Dr. Dušan J. Popovi ć: Srbi u Bačkoj do kraja XVIII. veka. 1952.
Dr. Dušan J. Popovi ć: Srbi u Vojvodini 2. Od karlova čkog mira 1699.
do temišvarskog sabora 1790. Novi Sad, 1959.
Szabó István: Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstroma
1522-ből. Bp., 1954.

37
HARMATH KÁROLY, OFM

AZ EGYHÁZI ÉLET ÚJRASZERVEZÉSE A TÖRÖK

HÓDOLTSÁG UTÁN

1. A KATOLIKUS EGYHÁZ A MAI VAJDASÁG TERÜLETÉN

A TÖRÖK HÓDOLTSÁG IDEJÉN

1.1. Benlich Máté vizitációs beszámolói

Ahhoz, hogy jobban megértsük, milyen helyzetben találta magát az egy-
ház szűkebb pátriánk területén a török id ők után, és hogy milyen gondok-
kal kellett szembenéznie a török hódoltság utáni újraszervezés folyamán, vá-
zolnunk kell az egyház helyzetét a hódoltság idején. Nagyon jó forrást
jelentenek ezzel kapcsolatban a török hódoltság idején tevékenyked ő belg-
rádi püspökök beszámolói, akik 1625-tő] kezdve a török hódoltsági területek
apostoli vizitátorai l voltak. Közülük elsősorban Benlich Máté belgrádi püs-
pök vizitációs jelentéseinek adatait kell felsorolnunk legalább dióhéjban. 2
A bosnyák ferences rendtartomány fiatalon belgrádi püspökké kineve-
zett (1651) tagja a csaknem negyed évszázados (1651-1674) m űködése ide-
jén a budai vezér levelével és más szükséges levelekkel ellátva rendület-
lenül vizitálta a dél-magyarországi, török hódoltság alatt lév ő területeket. A
vándor püspök, aki szinte alig tartózkodott a 34 — többségében ferences ve-
zette — plébániát számláló belgrádi püspökségében, és aki a teleket szíve-
sebben töltötték a velikai 3 ferences kolostorban, mintsem a püspöki szék-
helyén, rendszeresen küldött beszámolókat az általa látogatott területek
katolikus népének életér ől. A Vatikáni Levéltárban a kutatók eddig az
1651-57-58., 1659., 1664., 1669. és 1673. évi jelentéseit találták meg.
Ezekből a legtöbb adatot témánkkal kapcsolatban a 101 oldalt kitev ő első
kötetben találjuk (1651-57).
Benlich püspök a kalocsai főegyházmegyében el őször 1653-ban tett
bérmakörutat. Ez alkalommal szerkesztette meg Bácskáról szóló részletes
leírását, amelyb ől többek között megtudhatjuk, hogy Bácska a kövér és
igen termékeny, búzavetésre és állattartásra alkalmas föld ellenére is igen
gyéren lakott terület volt a háborúk miatt. S őt úgy tű nik, hogy ekkortájt
nem is a török a legnagyobb veszedelem a lakosság számára, hanem a
felső-magyarországi végvári vitézek, akik gyakran betörnek és fosztogatnak,
sőt fogságba hurcolják a keresztény lakosságot. Emiatt a török katonák in-
kább az er ődítményekben laktak, s néha éppen az ő segítségükkel, velük
szövetkezve tudta elkergetni a keresztény nép a betör ő vitézeket.
1.2. A hódoltsági id ő egyházának helyzete
Benlich vizitátori beszámolóiból és más történeti adatokból kiindulva
a következőképpen vázolható az egyház helyzete a török hódoltság idején:

38
 1.2.1. Az egyházi rendes hierarchia teljesen összeomlott. Kalocsán,
Csanádon, Szerémségben nincs püspök (de nincs püspök a váci, egri, pé-
csi, nagyváradi egyházmegye területén sem). Ennek okai már el őbb kere-
sendők, amikor az 1526-ban elesettek helyére kellett volna kinevezni utó-
dokat, de ezeknek egy része igen kés ő n kapott pápai meger ősítést (pl. a
Szapolyai János által kinevezett főpapok). 4 A török bejövetele miatt 1541-
ben már a kalocsai érsek sem tudta elfoglalni székhelyét.
1.2.2. A katolikus lakosság száma nagyon megcsappant, s zömét szláv
katolikusok képezték. Bács, ahol a kalocsai érseknek méltó és szép palotá-
ja állott, amelyben Benlich látogatása idején törökök laktak, szinte kivétel-
nek számított. A városban, amelyben az érseki f őszékesegyház fele romok-
ban hevert, sekrestyéjében pedig török katonák tanyáztak, mintegy 400
katolikus ház volt 3300 lélekkel. A bácsi plébániához tartozott még mint-
egy 1000 ház Dunabökény, Izsép, Zombor, Hercegszántó, Gara, Jánoshal-
ma, Bajmok és Györgyén területér ől. A lelkek száma ezen a területen alig
érte el a 6000-et. A másik kivételt Martonos és Szeged képezték. A vizitá-
ló püspök ugyan nem számol be a hívek számáról, de arról igen, hogy
Martonoson, amely nagy falu s egyben török er ődítmény volt, 105 személyt
bérmált meg, Szegeden meg a Magyarország e táján található legszebb
épületben, a Havas Boldogasszonyról elnevezett templomban misézett és
a mellette álló ferences zárdában hált meg. A püspöknek meg kellett ten-
nie a Martonos—Szeged utat is, amely mintegy 7 olasz mérföldet tesz ki, s
„a magyar hajdúk miatt nagyon veszélyes út".
A csanádi egyházmegyében is igen megcsappant a katolikusok száma.
A székesegyházat mecsetté alakították át. A névleges püspök általában
Nagyszombaton tartózkodott. A vizitáló püspök csak egy házban misézett.
A csanádi püspökséghez tartozó Apátfalván és Makkón sem találkozott
több hívővel, de itt abban az örömben volt része, hogy még harangot is
szentelhetett.
A csanádi egyházmegyében a török gy őzelme után a magyarság legin-
kább Ternesvárott és környékén maradt meg, de ott is hamarosan raguzai
keresked ők telepedtek le. Ezen a tájon jezsuiták (Temesvár) és ferencesek
(Karasevo, Karánsebes, Lippa) gondoskodtak a hívek lelki ellátásáról.
1.2.3. A hódoltsági területek lelkipásztorai els ősorban a jezsuita és fe-
rences szerzetesek. A mai Vajdaság területén a török uralom alatt az utób-
biak látják el a lelkipásztori teend őket. Kettő, ill. három központ érdemel
külön említést.
1.2.3.1. Bács a Duna menti és az északnyugat-bácskai részek pasztorá-
ciós központja. A török hódoltság idején plébániája kiterjed egészen János-
halmáig. A lelkipásztorok bosnyák ferencesek, kiknek anyaháza az olovói
(plumbói) vagy pedig a gradovrhi (Tuzla) rendház (Bosna Argentina rend-
tartomány). Számukat illet ően közelebbit nem tudunk mondani. Az
1653-as vizitációs beszámoló szerint négy személy látta el a lelkipásztori
teend őket, míg az 1664-es beszámoló szerint hatan vannak, de az egész ka-
locsai érsekség területén. 5

39
 Az 1600-as évek végén már biztos adataink vannak arról, hogy a bácsi
ferencesek a gradovrhi kolostor tagjai.
1.2.3.2. Észak-kelet-Bácska lelkipásztori központja Szeged, ahol a szal-
vatoriánus magyar ferences rendtartomány tagjai teljesítenek szolgálatot, s
ahol az alsóvárosi gvardián egyben a névleges csanádi püspök általános
helynöke. Az észak-bácskai Martonoson és Ludason, majd kés őbb Szent
Márián kívül, a szegedi barátok a csanádi egyházmegye 60 lakott helyére
terjesztették ki m űködési területüket. 8 A szegedi konventben 1692-ben pl.
négy ferences van kirendelve arra, hogy a szétszóratásban lév ő hívek kö-
zött végezzék lelkipásztori teend őiket. Közöttük található Nagy János is,
„famosus ille Christi pugillus", 9 aki a zentai csatában tüzérként küzdött a
törökök ellen.
1.2.3.3. A lelkipásztorok harmadik csoportját az általunk tárgyalt vidé-
ken azok az egyházmegyés papok és jezsuita szerzetesek képezik, akiknek
a török hódokság idején is sikerült megmaradniuk helyükön. Ez els ősor-
ban a mai romániai Bánát területére érvényes.
1.2.4. A hívek számát illet ően Benlich számításai szerint a Száva, Drá-
va, Duna és Tisza folyók közti területen a török hódoltság idején mintegy
170 000 katolikus hívő élt. Ebből Szlavóniában 50 000, Baran yában és föl-
felé Balaton irányában 52 000, Szerémségben 16 000, Bácskában, a kalocsai
főegyházmegyében 9000, a csanádi egyházmegyében 11 000. 10
A hódoltság alatti lelkipásztori ellátással kapcsolatban nem szabad
megfeledkeznünk a licenciátusokról sem, azokról a világiakról, akik azokon
a helyeken, ahol nem volt pap, bizonyos szertartásokat végeztek. Általában
felhatalmazásuk volt arra, hogy a szomszédos pap felügyelete alatt vasárna-
pokon és ünnepeken felolvassák az evangéliumot, kereszteljenek, eskesse-
nek, temetést végezzenek.

2. A KATOLIKUS EGYHÁZÚ1,1ÁSZERVEZÉSE
A TÖRÖK HÓDOLTSÁG UTÁN

2.1. Újjászervezés a kalocsai főegyházmegyében

Az 1600-as évek végére új helyzet állt el ő egész Középkelet-Európá-
ban. A török nagy területeket kénytelen feladni, a visszakerült területeken
pedig a társadalmi élet terén történ ő újjászerveződés tűnik elsődleges fel-
adatnak.
A kalocsai érsekségnek ugyan gróf Kollonitz Lipót személyében
1691-től van már érseke, de még gróf Csáky Imre uralkodásának kezdetén
is (1710-1732), aki egyben nagyváradi püspök is volt, a f őegyházmegyében
mindössze hét plébánia létezik. Ezeket a plébániákat is a ferencesek veze-
tik. Ugyanazokról a plébániákról van szó, amelyeket ők már a török hódolt-
ság idején is elláttak. roa Csáky, akinek nevéhez az újjáépítés kezdete fűző-
rr
dik, 10 templomot építtetett és 15 plébániát szervezett.
A közvetlen hódoltság utáni állapotra jellemz ő az is, hogy 150 év el-
telte után már az egyházmegyei határokkal kapcsolatban is kételyek észlel-
hetők. Tudvalevő, hogy a török hódoltság el őtt Szerémség a kalocsai-bácsi

40
érsekséghez tartozott, azonkívül Szeged is, melynek sorsát, a hódoltság
után, Kalocsa még nem is vitatta. Ez valószín ű leg azzal magyarázható, hogy
a szegedi gvárdián volt a csanádi püspök helynöke a török id őkben, ez azt
is eredményezte, hogy automatikusan a csanádi püspökséghez tartozónak
tekintettek. 12
1733-ban, Patachich Gábor a kalocsai szemináriumot felépít ő érsek
(1733-1745) beiktatásának évében készült összeírásokból nem sok t űnik ki
abból, hogy miként indult meg az új élet. Az 1753-ban, Klobusiczky Fe-
renc idején kelt összeírás, melyet Újvidék városával kezdték és Zombor vá-
rosával zárták le, arról tanúskodik, hogy Szent Mária királyi mez őváros plé-
bániájának a materban 500 pár híve volt, s ezenkívül Szentát, Kanizsát és
Topolyát is a ferencesek látták el. B ővebb adatokat nehéz találni ebb ő l az
időszakból, mert sok ügyet egyedileg intéztek el.
2.1.1. 1748 az espereskerületek felállításának kezdete
1748-ban az érsekséget két esperesi kerületre: a kalocsaira és a bácsi-
ra osztották fel. Ezeknek száma 1763-ra már ötre emelkedett. Ekkor tar-
13
tották meg Kalocsán a hódoltság utáni els ő egyházmegyei zsinatot.
1776-ban már három főesperességre osztják a kalocsai f őegyházme-
gyét: kalocsai, bácsi és tiszai főesperességre. A tiszait két esperesség alkot-
ja: a felső tiszai vagy szentmáriai és az alsó-tiszai vagy szentai kerület (Ka-
nizsa, Horgos, Szenta, Ada, Petrovoszello, Becse és Titel). 14
A 18. század második felére a szerzetes papságot fokozatosan felváltja
a világi papság, amit általában az egyházi hierarhia visszaállásának tekinte-
nek. Ez nem történik fájdalom nélkül. A bácsi kolostor Protocollumának
jegyzője ezt talán a legjobban kifejezte, amikor Batthyányi érsek elvette a
ferencesekt ől a plébániát azzal a megindoklással, hogy „ferencesek szere-
tetből irányították a plébániát (ex caritate), míg az egyházmegyés papok-
nak ez kijár a jog és az igazságosság (titulo iustitiae) alapján". Mire a kró-
nikás hozzáteszi: „Kedves olvasó, itt vissza kell emlékezned ránk a törökök
között a bels ő háborúk idején és a királyság rombolása idején, amikor sze-
retetből voltunk itt a nép között, s most, amikor elérkeztek a békés id ők
akkor el kell kergetni a szeretetet, hogy az igazságosság uralkodhassék."
Az újjászervezés záróakkordja:
Batthyányi József (1760-1776) érsek rendelkezései
2.1.2.1. A hitoktatás megszervezése
Amikor az egyház újjászervezésér ől beszélünk, nem állhatunk meg
csupán a plébániák felállításánál és a templomok meg a paplakok megépí-
tésénél. A vallási élet megszervezése is ide tartozik. Az újjászervezés záró-
akkordjának lehetne nevezni gróf Batthyányi érsek kezdeményezéseit,
amelyek nagymértékben kihatottak a min őség javítására. Batthyányi érsek
nagy kedvvel fogott a kalocsai főegyházmegye hívei életének fellendítésé-
hez. Mindjárt kormányzása kezdetén összeíratta a plébániákat (magyar, né-
met és illír csoportokba, azzal, hogy a tótokat „szláv" néven a magyar cso-
portba vették, minthogy azokkal együtt laktak).

41
 2.1.2.2. Népmissziók megszervezése
1761-ben három jezsuitával az egész f őegyházmegyében népmisszió-
kat tartott. Minden népcsoport számára saját anyanyelv ű pátert rendelt.
(Miháltz Istvánt a magyaroknak, Wütt Pétert a németeknek és Lipovchich
Pétert az illíreknek).
Ez idő tájt már 21 magyar, 10 német és 16 illír helységet találunk a
16
plébániák jegyzékében.
Itt kell megemlíteni, hogy Batthyányi érsek idejében. 20-szal növeke-
dett a plébániák száma a főegyházmegyében»
2.1.2.3. Felnőttek hitoktatása
Az érsek továbbá megszervezte a keresztény tanítás társulatait, a
„Régisi Szent Ferenc keresztény tanítás társulatát". A társulatoknak az a
feladatuk, hogy el őmozdítsák a hitismereteket az ünnepeken történ ő hit-
tantanulás keretében. Az érsek a község minden utcájában egy megbízha-
tó férfit vagy n őt jelöltetett ki, akik az utca híveit a katekizmusban oktat-
ták, külön az ifjúságot és külön a házasokat.
2.1.2.4. A hivatalos egyházlátogatások rendszerezése
Kezdetben az érseki helynökök végzik a vizitációt (Barbátsi Ferenc
gróf Csáky Irnre helynöke háromszor: 1716-ban, 1722-ben és 1280-ban
vizitált, 1731-ben pedig Luzsinszky nagyváradi segédpüspök végzett vizi-
tációt bérmakörúttal egybekötve). Patachich Gábor már személyesen vizi-
tál 1733-ban, s 1738-ban megtartja a hódoltság utáni els ő egyházmegyei zsi-
natot, melynek rendelkezéseit nyomtatásban is kiadta. Klobusicky Ferenc
1756-ban szintén személyesen látogatta végig a plébániákat, de nem úgy,
hogy mindegyiken megjelent, hanem egy-egy központba hívta össze a kör-
nyező plébánosokat. Batthyányi érsek 1763-ban tett vizitációjának állomá-
sai pedig a következők voltak: Hajós (ahova a kalocsai teológusokat is
magához rendelte), Baja, Zombor, Kula, Becse, Szent Mária, Topolya, Új-
vidék, Bács. Az érsek ide rendelte be vizitációra a környez ő helységek plé-
bánosait is.
A vizitációk ezek után egyre rendszeresebbé váltak, ami már a szerve-
zettség jeleként könyvelhet ő el.
Az egyházi újjászervezésnek a bizonytalan egyházmegyei határoktól és
a kevés hívőtől a tömeges hitoktatáson és a plébániák életének megszer-
vezésén keresztül kellett eljutnia a plébániák pappal való ellátásához és a
rendszeres vizitációk megkezdéséhez.
2.2. A katolikus egyház újjászervezése a csanádi egyházmegye terüle-
tén
A katolikus egyház újjászervezése a csanádi egyházmegye területén a
zentai csata után indult meg, mely felszabadította az egyházmegyének f ő-
leg északi területeit. A Maros—Tisza köze csak 1716-ban 18 került végleg a
magyarság birtokába. Dolny VI. István (1700-1707) püspök sokat fárado-
zott egyházmegyéje anyagi és kormányzati rendezéséért, de még nem köl-

42
tözhetett be véglegesen egyházmegyéjébe. Ezt Nádasdy II. László
(1710-1730) teheti meg 1711-ben, de székhelyét Szegeden kénytelen
berendezni, ahol 1723-ban káptalant is létesít. 19
Utódját, Falkenstein Bélát a király olyan korlátozással nevezte ki püs-
pökké, hogy joghatósága a temesi bánságra nem terjedt ki, mivel az
osztrák császár uralma alá tartozik. Kés őbb azonban mégis Temesvárra volt
kénytelen áttenni székhelyét, székesegyházat építtetni és ott káptalant is
felállítani. Falkenstein püspök német és osztrák területr ől igyekezett papo-
kat toborozni egyházmegyéje számára.
2.3. A szerémségi püspökség
A szerémségi püspökség esetében is látszik, hogy mennyire feledésbe
merültek a török id ők előtti jogi viszonyok, amikor is a püspökséghez az
„ulterior Sirmia", a túlsó Szerémség (Száva alatti) tartozott, míg a „citeri-
or" a kalocsai érsek joghatósága alá tartozott. A török hódoltság után, 1716-
ban a Száva—Duna közben megalakul az új szerémségi püspökség felvált-
va kaptoli (Pozsega, Horvátország), zimonyi, újlaki és péterváradi szék-
hellyel, de a plébániák száma a 6-ról (1760-ig) alig emelkedett 11-re.
Mivel azonban a püspökség életképtelennek bizonyult. 1773-ban egyesítet-
ték a Dráva—Száva között önkényesen teret hódító boszniai püspökséggel, a
mai đakovói-szerémségi püspökség jogi el ődjével.

3. A GÖRÖGKELETI SZERB EGYHÁZ ÚJJÁSZERVEZ ŐDÉSE

A török idők előtt, pontosabban 1520-ban Magyarországon jogilag 45
püspökségről tudunk. Csarnojevicsék bejövetele után, 1695-ben hat, 1776-
ban pedig hét püspökségr ől történik említés. Ezek: Temesvár, Versec,
Arad, Buda, Bács, Pakrac és Karlovac. Valamennyi a karlócai metropolita
joghatósága alá tartozik.
A török által megszállt területék közül Bácska volt az, ahol a legtöbb
szerb falu létezett. 20
A szerb falvak lakossága is többször elvándorlásra kényszerült. Az
1686-os és az aztán folyamatosan tartó felszabadító háború idején is szétfu-
tás történt. Az Arsenije Csarnojevics vezette (1690. és 1691.) szerbeket is
szétosztották az ország különböz ő vidékeire, de újra összegy űjtötték őket,
amikor 1702-ban a bécsi kormány felállította a Tiszai és Marosi határ őrvi-
déket, hogy katonaként tevékenykedjenek ezeken a területeken, élvezvén
az ezzel járó katonai kiváltságokat.
1703-ban a Császári Udvari Haditanács elrendelte, hogy minden határ-
őrvidéki községben meg kell szervezni a plébániát és iskolát. Valószín űleg,
hogy ezen a vidéken a Rákóczi-mozgalmak idején újra történtek elnépte-
lenedések, s akkor a plébániák is megsz űntek. Ezért megtörtént, hogy
többszörösen újjá kellett szervezni őket. Az első részletes összeírás a plé-
21
bániákról Mojsije Putnik bácsi szerb püspökt ől származik 1773-ból.

43
 Jegyzékében összesen 55 parókiát sorol fel. Egy 1767-b ől származó ki-
mutatás szerint pedig 53 plébániájuk volt a szerbeknek és két szerzetesko-
lostoruk összesen 33 szerzetessel.

E rövid beszámoló nem készült a teljesség igényével, de célja, hogy

vázlatosan bemutassa els ő sorban a katolikus egyház újjászervezési gondjait
a török hódoltság után. Mivel az egyház esetében is él ő közösségrő l van
szó, az „ecclesia reforminda" pedig mindenkor id őszerű feladat, érthet ő,
hogy az újjászervezés nem állapot, hanem folyamat. Ennek a folyamatnak
a fő mozzanatait szerettem volna kiemelni. S ha ez sikerült, akkor nem ra-
boltam el idejüket és figyelmüket.

JEGYZETEK
A belgrádi püspökök 1647. okt. 7-t ől kapták belgrádi (Alba Graeca) címre a kineve-
zésüket, de mint szendrő i (Smederevo) püspökök már 1618 óta. székeltek Belgrád-
ban. A Szentszék 1625-ben nevezte ki Rengjich Albertet els ő általános helynöknek,
de csak 1626-ban vonalazta meg pontosan joghatósági területét: a Szávától északra
eső terület (míg a délre es ő a boszniai püspök joghatósága alá tartozott).
2 GYETVAI Péter: Egyházi szervezkedés f ő leg az egykori déli magyar területeken és
a bácskai Tisza mentén. Görres Gesellschaft, München, 1987. 109--133.
3 Pozsega közelében (Szlavónia, Horvátország). A kolostort II. József szüntette meg.
4 1538-ban például csak három fölszentelt püspök volt az egész országban.
PAŠKAL, Cvekan: Franjevci u Ba ču. Virovitica, 1985. 52.
6 Emiatt történhet meg, hogy Benlich Szegedet a csanádi egyházmegyébe sorolja, ha-
bár a török hódoltság idején még Kalocsához tartozott.
7 Ludassal kapcsolatban, amely 1680 júniusában kapott els ő lelkipásztort Vojnich Ta-
más ferences atya személyében, érdemes megemlíteni, hogy a hódoltság után, azaz
1694-ben a mintegy 1500 lelket számláló helység bunyevác hívei Ludasi
(Guganovich) Jeromos vezetésével Szabadkára költöznek.
8 BÁLINT Sándor: Szeged-Alsóváros. Szent István Társulat, Budapest, 1983. 31. A
helységek teljes listáját 1. ugyanott: 31-32.
9 „Krisztus híres ökölvívója".
1° Benlich 1664-ben kelt beszámolója arról tanúskodik, hogy az 1664-es török hadjárat
folytán a katolikusok helyzete még nehezebb lett Szerémségben, Bácskában, a kalo-
csai érsekség területén, Pécset és más helyeken (Gyetvai: i. m. 127.).
1Oa A lakosság száma Bácska területén az 1720. évi bácskai összeírás szerint mintegy
30 000 lakos, amely 3375 szerb, 166 magyar és 25 német családból tev ődött össze.
(Katolikus Kincses Kalendárium 1976. 92.)
11 SZÁNTÓ Konrád: A Katolikus Egyház története. Ecclesia, Budapest, 1988. 295.
12
Konstanzban ugyan ezt még tudták, de Kalocsán már nem (1. b ővebben: Gyetvai:
i. m., 163.).
13
Ekkor alapították meg a tiszai espereskerületet is, amelyben Kanizsa, Szenta, Ada és
Becse plébániák találhatók, a hozzájuk csatolt tiliákkal, hiszen egyre jobban növeke-
dett a katolikus lakosság száma Martonost Ókanizsához csatolták, Moholyt Adához,
(

Petrovoszellót, Földvárt, Csurogot, Turiát és Szent Tamást pedig Becséhez).

14
A tiszai espereskerület helységeinek többségében a szabadkai ferencesek látták el a
lelkipásztori teend ő ket mindaddig, amíg állandó plébánosként nem került arra a
helyre világi pap. Kanizsára 1732 és 1759 között jártak ki a ferencesek, Törökkani-
zsára 1744 és 1750 között, Szentára 1750 és 1758 között, amikor Mikoss Jakab vette
át a plébániát (miközben „az éhségt ől majdnem elpusztultunk"), akinek a fogadtatá-
sa nem volt valami szívélyes, vagy pedig maga az ott él ő páter is nagy nyomorban
élt.

44
 Különben Mikossnak van egy följegyzése is, amely a zentai csatához f űző dik. Az
ügyet els ő Tisza menti ügyként tartalmazzák a szentszéki jegyz őkönyvek. Mikuss
beszámol arról, hogy a város közepén van egy kis halom, ahol a zentaiak jelenéseket
láttak: Sz ű z Máriát, csillagokat. A plébános kilenc nevet sorol fel állítólagos
látományukról. A dátum és aláírás nélküli jelentés végén a plébános megjegyzi, hogy
nem tudja a dolgot eltiltani, azért felterjeszti. A helynök józanul megjegyezte, hogy
ezek olyan fényjelenségek, lidércfények lehetnek, amik gyakoriak a temet őkben. Je-
nő herceg itt mérhetetlen sok törököt levágott egykor, ezekb ől keletkezett a domb.
Azt tanácsolták tehát a plébánosnak, hogy legyen közömbös az eseményekkel kap-
csolatban, s majd ha a magyar jezsuita misszionárius megy Zentára, az elrendezi a
dolgot. (Kalocsai Érseki Levéltár, Zenta. „Series Visionum", Prot. Consist. 3. köt.
1761. jún. 3. 204.) A szentai bíró kötelessége volt, hogy „a Szent Ferenc szeráfi rend
Szent Mária könventjéb ől való tisztelend ő hitszónok atya részére gondoskodjék egy
kocsiról Kanizsáig, a kanizsai pedig Szent Máriáig, mindenkorra, amikorra ezt neki
jelzi". A Szentái-a kijáró Szent Mária-i tisztelend ő páterrel az 1754-es évre vonatko-
zólag azt is tudjuk, hogy megalkudtak (magyar nyelven!) az évi járandóságról, mely-
nek értelmében minden pár fizet két garast és „kenyérnek egy szakajtó búzát...
Melly pénzbül tartozik Bort szerezni magának tisztelend ő Attyasága".
Becsére, a kamarai tiszttartó városába, a szegedi fels ővárosi minoriták jártak ki els ő-
ként 1757 és 1762 között, majd pedig a szabadkai ferencesek 1763 és 1770 között.
hogy aztán 1771-ben átadhassák a világi papoknak, azaz a megnövekedett számú he-
lyi németek kérelmére a németül tudó Németh János plébánosnak.
Ada (Hada vel Ostrovo), amelynek ideteleped ő lakói már 1744-től kapcsolatban van-
nak a szabadkai konventtel, csak 1762-ben kapott plébánost egy ferences személyé-
ben, de az érseki vizitáción meg nem jelen ő barátot nem egész két éven belül vilá-
gi pap váltotta fel (1763 v. 1764).
Péterrévé-Petro-Szella katolikusairól az els ő adatokat a szabadkai Perich Flórián fe-
rences atyától tudjuk, aki 1762-ben kezdte meg m ű ködését közöttük. De ő gondos-
kodott a Moholon lakó katolikusokról is. Az els ő helyi lelkész kinevezésére 1776-ban
került sor.
Martonost a török hódoltság idején és közvetlenül utána a szegedi rendházból látták
el, amíg nem vált Kanizsa filiájává, illetve amíg 1779-ben nem kapott plébánost vi-
lági pap személyében.
Horgossal és Szent Péterrel kapcsolatban egészen 1787-ig folynak az egyházi viták
és egyházbírósági eljárások arról, hogy a kalocsai vagy a váci egyházmegyéhez, a do-
rozsmai plébániához tartozik-e. A végén II. József Horgost Szent Péterrel együtt a
kalocsai egyházmegyének ítélte meg. De még ezzel sem vált világossá és teljesen el-
fogadottá az ítélet, ezért nem csoda, habár furcsa, hogy a kalocsai helytartótanács le-
vele értelmében azokat a szegedi tanyákat, amelyek Horgoshoz közelebb vannak,
oda rendelte, „úgysem tudják a szállásiak, hogy melyik plébániához tartoznak a há-
rom közül". Kalocsa 1787-ben nevezett ki plébánost a zentai káplán, Horváth János
személyében.
15
Cvekan: i. m., 118.
16 A részletes jegyzéket lásd: Gyetvai: i. m., 346-347.
17
Szántó: i. m., 296.
Különben a török ki ű zetése után a csanádi püspökség csanádi kerületében 16, a
becskerekiben 21, a pancsovaiban mindössze 19 lakott helység volt. (Becskerek mint
legnagyobb település mindössze 110 házból állt.) A püspökség területének lakosai
azonban egészen 1790-ig sokat szenvedtek a mocsaraktól és az állandó török betöré-
sektől, amikor a lakosokat is elhurcolták. 1789-ben p1. 13. 331 ember t ű nt el. (L. Ka-
tolikus Kincses Kalendárium, 1972. 92.)
19 Szántó: i. m., 296.
20 Ezt meger ősíti még az 1733-ban a Királyi Helytartótanács Levéltárában a kalocsai f ő-
egyházmegyének az a jelentése, hogy Bács vármegyét nagyobbrészt schismaticus
szerbek lakták. Az itt él ő szerbeket a korabeli dokumentumok schismatikusoknak,
rácoknak vagy ortodoxoknak nevezik.
21
L. Gyetvai: i. m., 151.

45
PÉNOVÁTZ ANTAL,

EMLÉKSOROK A BÁCSKAI REFORMÁTUS FALVAK

XVIII. SZÁZAD VÉGI MEGTELEPÜLÉSÉR ŐL

Négy bácskai református falu: Pacsér, Ómoravica, Feketics és Piros XVIII.

század végi újratelepülésének a körülményeir ől, illetve előzményeiről
szeretnék szólni. Arról, hogy tk. mi is történt kétszáztíz-egynéhány évvel
ezelőtt itt lent a Bácskában és ott középen, az ország szívében elterül ő
Nagykunságban, ahonnan a szóban forgó bácskai falvak ősei származtak.'
A témával foglalkozók el őtt közismert, hogy Bácska őslakossága a más-
fél évszázados török hódoltság alatt szinte teljesen elpusztult vagy jobbik
esetben elmenekült. Az elnéptelenedett falvakba, elvadult területekre a
XVII. század folyamán a török el ől menekülni kényszerül ő délszláv népek,
elsősorban szerbek szivárogtak, vándoroltak be. Az 1690-es évek után a
török kiűzésével felszabadított területekre a bevándorlás ugyan felgyorsult,
de a rendez ődés a császári szándék miatt, hogy ti. a visszafoglalt
területekkel a „ius armorum" alapján, mint fegyverrel szerzett „új"
területekkel a saját kénye-kedve szerint rendelkezzék, nemcsak hogy lelas-
sult, de évtizedeken át szinte stagnált is. 2
Bácskában a teljes fejetlenség csak az 1740-es évekkel kezd sz ű nni,
oldódni, és a szervezett, az uralkodó által is szentesített, jóváhagyott, majd
anyagilag is támogatott telepítések is csak ekkortól datálhatók. Hogy hon-
nan, merről és milyen körülmények között jöttek, annak keresztmetszetét
előttem már többen is érintették. Gondoljanak csak Bárt János igazán
lenyűgöző bevezető előadására a városháza dísztermében és Penavin
tanárnő igen fontos részletekre is kitér ő szerda délel őtti áttekintésére. Ez
utóbbival kapcsolatosan külön is kiemelném a magyar és nem magyar
telepesek letelepítését szabályozó és anyagi vonatkozásában igen jelen-
tősen eltérő telepítési feltételeket.
De visszakanyarodva a ius armorum aktivizálásának a lényegére. 3
Ezzel, vagyis a fegyverjog életbeléptetésével és sajátságos értelmezésével
Lipót császárnak az volt a szándéka, hogy a törökt ől 1683 után visszafoglalt
magyarországi területeket ne mint Magyarország integráns részét, hanem
mint az uralkodó személyes birtokát tekintsék és kezeljék. Éppen ezért
ezeket a területeket kamarai igazgatás alá helyezte és úgy rendelkezett,
hogy az esetleges visszaigényl ők, a viszszatelepülni szándékozó egykori bir-
tokosok, illetve azok leszármazottai csak akkor kaphassák vissza régi csalá-
di birtokaikat, ha azok jogosságát eredeti oklevelekkel is igazolni tudják, és
ha vállalják, hogy a kincstárba zárás határid őn belül befizetik a vissza-
foglalás körüli hadikiadásoknak a birtokra es ő arányos részét (quota pro-
portionalis). Ez, vagyis a fegyverváltság, azaz a quota általában a kért bir-
tok becsárának a tíz százaléka volt. 4

46
 Az igazoltatást és a birtokjog elbírálását az 1688-ban felállított
Neoacquistica Commissio — Újszerzeményi Bizottság — végezte,' s mint
tudjuk, működése eredményeképp számos magyarországi nagybirtok nem
a valamikori magyar birtokos tulajdonába, hanem idegen, els ősorban német
földesúr kezére került. Ez történt a századok óta sajátos kiváltságokkal
rendelkező területi és közigazgatási egységként m űködő Jászkunsággal is. 6
Miután 1701-ben eltörölték rendi kiváltságait, 1702-ben 500 000 rhénes
forintért eladták egy félig katonai szervezetnek, a Német Lovagrendnek.
Így a valamikor szabad jászkunok földje, a századokon át koronabirtokként
kezelt és irigyek Jászkun Kerületek (Jászság, Kiskunság és Nagykunság),
illetve annak lakosai: a jászok és kunok minden kiváltságaikkal együtt job-
bágysorba süllyedtek. Maga a nádor is, a jászkunok legrangosabb tiszt-
ségviselője a Jászkun Kerületek eladását egyéni sérelmének tekintette és
a királyhoz írt feliratában ekképpen méltatlankodott: „... min ő következése
lesz annak, ha rossz indulatú emberek látják, mily könny űszerrel lehet még
a nádort is hatalmától megfosztani! Hová lesz akkor a királyi szó szentsége
és a törvények ereje?" 7
De tiltakozott a közvetlen földesúri alávetettség kiépítése ellen a
Jászkun Kerületek parasztsága is, és ősi kiváltságai visszaszerzéséért
állandóan ágált, k űzdött. 7a Ennek eredménye, hogy 1715-ben a Német
Lovagrend hajlandó volt lemondani örökvételi jogáról, amennyiben az álta-
la kifizetett vételárat teljes egészében visszakapja. A királyi kincstár, azaz
az államkassza azonban akkortájt is mindig üres volt, ezért erre csak 30
évvel később, 1745-ben került sor, amikor is az éppen zajló osztrák
örökösödési háború súlyos terhei következtében a fiatal uralkodón ő, Mária
Terézia anyagi helyzete annyira megromlott, hogy mindent, amib ől azon-
nal pénzt lehetett szerezni, támogatott. Következésképp a jászkunok
kiváltságait is hajlandó volt visszaállítani, ha annak fejében azok, már ti. a
jászkunok
kiállítanak 1000 lovas katonát,
a zálog fejében kifizetnek 500 000 rhénes forintot és további 15
ezret javítások címén, valamint
ha évente befizetnek 3000 aranynak megfelel ő 12 600 forintot a
nádor fizetésére. 8
És a jászkunok vállalták a nehéz terheket, 9 hisz egyöntetűen azt
akarták, hogy ismét szabadok legyenek, hogy senkit ől se függjönek. A
tehetősebbek szabadulni akartak a földesúri alávetettség alól, a nincste-
lenek pedig „élelmük jobb móddal való megszerzését" várták és remélték
a megváltástól.
A meg- vagy visszaváltás m űveletét latin szóval REDEMPTIÓ-nak
mondták, ebből kifolyólag a visszaváltásban anyagilag is részt vállaló
lakosok lettek a redemptusok, akik viszont nem tudtak vagy nem akartak
részt vállalni a váltságdíj megfizetésében, lettek az irredemtpusok. Ezt
azért fontos tudni, mert kés őbb a redemptusok az irredemptusokkal szem-
ben a javak nagyobb haszonélvez ői lettek. A határt ugyanis a hozzájárulás
összegének arányában osztották fel, vagyis aki többet fizetett, az nagyobb

47
területet. is kapott; nagyobb területen több állatot tarthatott, több állat után
pedig — nyilván — nagyobb jövedelemre is számíthatott. 10
De arra is kényesen ügyeltek az eseményeket szervez ő, irányító helyi
hangadók, hogy a megváltással szerzett el őjogokat meg is tartsák. Kit űnően
szolgálta ezt a célt az ún. „el ővásárlási jog" intézménye. Il Ennek
értelmében a Jászkunságban birtokot eladni vagy ingatlant vásárolni csakis
szigorú felügyelet és feltételek mellett lehetett, melynek következtében
irredemptus redemptustól földet — még ha lett is volna rá pénze — gyakor-
latilag sohasem vásárolhatott.
Mit eredményezett mindez? Azt, hogy a föld nélküli szegénység, de a
családi kisbirtokok lassú felaprózódása révén az egyre inkább csak
nadrágszíjparcellákkal rendelkez ő földtulajdonosok is egyre súlyosabb
helyzetbe kerültek a rájuk nehezed ő redemptus nagygazdák hatalmával,
gazdasági erejével szemben. Ugyanakkor pedig a különféle közterhek
— amelyek köztudottan a szegényebbeket mindig súlyosabban érintik —
megsokasodtak, és amikor 1784-ben hírét vették, hogy II. József vallási
türelmet hirdet ő rendeletének jóvoltából akár református magyarok is
betelepülhetnek a még mindig jócskán lakatlan Bácskába, a saját sorsukkal,
megélhetési lehet őségeikkel elégedetlenked ők kapva kaptak az alkalmon,
mozgolódni kezdtek, és arra az elhatározásra jutottak, hogy az uralkodótól
a török hódoltság alatt elnéptelenedett bácskai területeken egy-egy
betelepítésre alkalmas pusztát kérnek. 12

FEKETICS BETELEPÍTÉSE

A kunhegyesiek mozgolódása 1784 tavaszán kezd ődött. Azt hallották

ugyanis, hogy Bácskában a lakatlan kincstári pusztákra telepeseket keres-
nek. A hírre a sorsukkal elégedetlenked ők július folyamán küldöttséget
menesztettek Bécsbe. A válasz igen biztató volt, az intézkedés pedig gyors
és eredményes. Mozgásba hozta a teljes hivatali apparátust. A kiköltözést
engedélyező királyi rendeletet ugyanis még az év (1784.) december 28-án
eljuttatták a jászkun főkapitányhoz, onnan pedig a kunhegyesi tanácshoz.
Természetesen a Helytartótanács értesítette róla a bácskai telepítéseket
intéző zombori kamarát is. Ez utóbbi a tél elmúltával a helyszínre küldte
megbízottját, Válovits György kamarai intéz őt, hogy legyen segítségére a
kivándorolni készül őknek. I3
A csaknem egy évig tartó gondos el őkészítés után a kunhegyesiek,
kiegészülve a Tisza menti Tiszabura új életre vállalkozó, ugyancsak refor-
mátus vallású lakosaival, 1785 májusában útra keltek, hogy Bácskába
érkezve megszállják a kétszeri terepszemle után választott feketehegyi
pusztát. Megérkezésük után (1785. június 12-én keltezett beadványukban)
keservesen panaszolják a zombori kancelláriának, hogy a hosszú úton nem-
csak hogy kifáradtak, hanem a rossz id ő miatt holmijaikban, barmaikban
nagy kárt is szenvedtek és eler őtlenedtek. I4

48
 PACSÉR ÉS MORAVICA BETELEPÍTÉSE

A kunhegyesi szervezkedés nem maradt titok a többi nagykun község

szegényei el ő tt sem. Mozgolódni, szervezkedni kezdtek Karcag, Kisúj-
szállás, Kunmadaras, Túrkeve és Jászkisér lakosai is» A zombori kamara
Válovits intéző révén őket is biztatta» Erre a szervezked ők 1785 nyarán
Tóth Istvánnal az élen küldöttséget menesztettek Budára a Helytartó-
tanácshoz, hogy Karcag, ,Kisújszállás és Jászkisér kivándorlói számára
megszerezzék Pacsért és Omoravicát, a kincstár akkortájt két legnagyobb
bácskai pusztáját. Ügyükben a király 1785. október 6-án döntött: tudomá-
sul vette a jászkunok kérését és a telepítés lebonyolítását a Helytartó-
tanácsra bízta. 17
A döntésrő l a bécsi magyar udvari kancellária nyomban értesítette a
budai Helytartótanácsot, az pedig október 18-án a zombori adminisztrációt,
illetve a jászkun főkapitányt. 18 A zombori adminisztrátor, Ürményi Mihály
is értesítette 1785. november 11-én a jászkun f őkapitányt, Almássy Ignácot,
és közölte vele, hogy a leköltözni szándékozókat a pacséri és az ómorovi-
cai pusztákon fogják letelepíteni, de csak 1786 tavaszán, mivel a puszták
bérlete csak akkor, vagyis 1786. április 24-én (Szent György napján) sz űnik
19
meg.
Az érintettek, miután a helyi hatóságok közölték velük, hogy
kérelmük kedvez ő elintézést nyert, mindenütt lázas készül ődésbe kezdtek.
Felkínálták kevéske ingatlanukat, nélkülözhet ő ingóságaikat lábasjószágért,
szekérért és egyéb hasznosabbnak ítélt portékáért, s amikor minden szük-
ségest elrendeztek és megkapták az indulásra feljogosító „elbocsátó le-
veleket", elindultak. 20 Persze nem mind együtt és egyszerre, hanem cso-
portokba rendeződve és csoportonként más-más id őben. 21 Ünnepélyes
búcsúztatásukról ugyan nem tudunk, de hogy az eltávozók indulás el őtt
mindenütt érzékeny búcsút vehettek az ősi háztól, addigi lakóhelyüktől,
föltételezzük. A kisújszállásiak eltávozását Györffy István Nagykunsági
krónika című munkájának felejthetetlen sorai őrzik:
„Kisújszállást az emigránsok 1786. ápr. 12-én hagyták el. Szem nem
maradt szárazon, amikor búcsúztak. Hiszen senki sem ment el úgy, hogy
22
valaki hozzátartozóját itt ne hagyta volna!"
A kiköltöző k írásban adták át búcsújukat. A levelet Orosz Ferenc írta
és a tíz nap múlva tartatott tanácsülésen olvasták fe1. 23 Tóth István élen-
járó, akinek fáradozásaiért örökös nótáriusságot ígértek Pacséron, versben
búcsúzott:
„Negyvenöt esztend ő, miolta itt laktam,
Sok utazásokban kelmetekkel voltam.
Hidegen, melegen gyakorta szenvedtem,
Hogyha hibáztam, bocsássák meg nekem. " 24
A karcagiak utódai, a moroviciak a 150 éves jubíleum alkalmából 1936-
ban szerkesztettek verset Moravica 150 éve címmel. Ebben igen szépen és

49
a történelmi hitelességnek is megfelel ően foglalják össze az elmúlt 150 év
krónikáját:
„Ezerhétszáznyolcvanhatban, jaj de régen történt!...
Nagykunságból sok száz család útnak indult önként!

Nagy a sürgés-forgás Karcag városában.

Madaras, Jászkisér szintén vannak lázban....

Mint a méhkas, mikor útra készül a raj,

Reggeltől napestig el nem ül a nagy zaj!

Új falut megszállni indulnak Bácskába,

Akinek ott sz űk volt Nagykunság. határa.

Szabad kunságiak jobbágyokká lesznek...

Dolgoznak robotba, tizedet fizetnek...

Buzgó énekszóval mégis elindulnak,

Asszonynép szeméb ől búcsúkönnyek hullnak...

De szent hittel jön a református sereg,

Apraja és nagyja, senki sem kesereg.

Előttük a nagy út Ómorovicára,

Ott várja őket a puszta nagy határa.

Fejük felett fedél sem lesz ottan mindjár',

Nehéz munka, sok gond, ami ott rájuk vár;
Mégis kedvvel jönnek, a „császár" szavára:
„Magyar kálvinisták jöhetnek Bácskába."
Termékennyé tenni újra ősi földet,
Ez a nagy gondolat hajtja-űzi őket.
Az otthon maradó öreg, jó szülikék
Mindegyike inti, óvja a gyermekét:
"Istenem! Jaj mi lesz odalent veletek,
Török szomszédságban, szegény jó gyermekek?
Rajtatok üt majd a pogány-török sereg,
Felpörköl, elpusztít, megéget bennetek!
Farkassal vannak ott tele a nádasok,
A férgek ezrei támadnak reátok!
Pár esztendő múlva elpusztultok szálig,
Hírmondó se' jut el a régi hazáig!"

50
Is
vlifucuo1 s722vui v ,yunp/ugas s1np.tog
`vffluvivq a4;aq v smpuasa.~aut .toputv g
i2y2,aa iza gaqla « utas opuout.qg" upjvi
•••~zlztta.t v rz,nzsnsanq v,ymizs 1~vsuny
ifuvZoplv VuazaJara uvqnuogfflvjm
`,yuvaJ . jlns wols o .yau,yopz svut jvz.tog ...
.. .üojutogpi st sala lpvjvsa y2,a1 6
5ouiojdutal 1so zv uv,yos ~jzln.~a~j~
•••~jaua ~ v pqlvqja uoyvlv ,yltijaut,anl
V.7ug1 ja6:41 s.tos ol v ,utiu.t 2:ipad uv,tz6
`a,yautJatU oso unlj v zsaj .112.57od pvgins
54/a.tay as.,ua.M-x,s v iuf2aut jnplof aQ
•••vqzvq zpzs ,yos rNsauta sz.togpg 'zsarazy plvyv
•••vg2sv,t8suapulut spoq zsa(22:op `v.tajay p1v147
••vu jpta vJ2vso jvra .yvs.2 a..tuaZsiaa v1/111ly7
`vlujvp02Sv mai ,p~jzj.1ps o! v aQ
v.tp2;vq 1»..1 v Jvtu ,yvujopuo. sz mag
`vzuvNs ,p2<avllplof sa v onj
',2200/0/2 V 2:zpulut ,youvg lvgpvivj
`vq.~ ogo.t 41vuryo2:1op `;ivut.szap v ,y1laz1J
,vgpjs.2vg v osja `utojdzual stuvzuJo~au
`vz,vqvtul u.alsj ..tvutvgvs.2 lnclajaj
ipvzvl matt jaf guas vgos ua11a áojoQ
••~ vryvq ,yauyúapulzu vg.tos ,yauayd~
,tartlora sorCu,vtasod sa avu v ,ypz-x,vuJows,9
Wp1of4vj.1vd šoZv.' 'Ws?z/ v .yz,1o,1jaj
~aut 1/2'as p.zpare2a 4tvsa 'zaquassj
,p7ua Zv ljjrz,s v../la — 'a,yJA'aut. s~
« •vqvg9vg pusazjaut ~jpsszultalp4/ Jvrffvyy„
: vrtifvra s,v jnpul ryv pzrzzu layo 1jary.nj
v(2,221á as ua1P101a izffly ,yo jnpul 2.v _rauznl
vqplq uapuzut ap Wjn2s V .yvljoNs ~j
 Kongva-bongva szépen hívott, hívogatott
Gyermeket, öreget, ,szegényt és gazdagot.

Másfél század óta szüntelen hívogat,

Zúgó-kongó hangon ilyesmit mondogat..

„Jászkunsági magyar késő unokája

Templomod ne hagyd el, legyen gondod rája!"

„Mert mindig csak itt vagy valójában otthon,

Itt a szülő, testvér, barát és jó rokon.

Mert csak így marad fent a fajtád továbbra,

Magyar kálvinista, így élhetsz Bácskába'. " 2S

Hány napig vándoroltak, merre vonultak, mikor érkeztek meg, nem

tudjuk, de hogy 1786. május 3-án már itt voltak, tanúsítja a pacséri
anyakönyv első bejegyzése: (elhunyt) „dies 3. May" Bunyi István fia 3 eszt
himlőben".

PIROS BETELEPÍTÉSE

Nem egészen ilyen a helyzet a pirosiak ideköltözésével kapcsolatosan,

különösen nem a második hullámban érkez őkével. Az ő esetükben az ősi
porták elhagyásának kiváltó okaként a „szántó földek ... sz űkös volta" mel-
lett a Heves vármegyében a XVIII. század 20-as éveit ől tapasztalható reka-
tolizációs törekvéseket is meg kell említeni. 26 De haladjunk sorjában!
Amíg a nagykunsági települések eltávozni szándékozóit végül is min-
denki segítette, addig a Tisza menti falvak, a Heves vármegyéhez tartozó
Tiszaroff, Tiszabura, Tiszaszalók, Tiszaabád és Tiszaderzs elköltözni akaró
lakóinak kérelmét már sem a zombori adminisztráció, sem a települések
illetékes szolgabírája nem pártfogolta. Így elutasító lett a királyi rendelet
is. 27 Ennek ellenére a tiszaroffiak és a tiszaderzsiek közül több mint hat-
van (pontosan 63) család útra kelt és 1786 nyarán — els ő lelkészük,
Szathmári Molnár Ferenc feljegyzése szerint 1786. június 20-án Z8 — a berli-
ni hő s, gróf Hadik András futaki uradalmához tartozó Piros községbe tele-
pedett, ahol is „a' régi Pirossi Rátz lakosoktól — itt ugyanis ez id ő tájt már
több mint ötven szerb család élt 29 — el őször igen szívesen fogadtattak és
segíttettek". 30 Tekintettel azonban a helyszínen tapasztalt mostoha körül-
ményekre, az újonnan érkezettek közül igen sokan azon nyomban odébb-
álltak, visszaköltöztek. De szerencsére a rákövetkez ő 1787. évben jöttek a
helyükbe újak „mintegy 40 Gazdák Tetétlenr ől".31
„Tetétlenről leginkább azok jöttek a'kik az el őtt valami 14. esz-
tendőkkel, Tisza Nánáról, az Egri Püspök Eszterházi Károly keze alól kén
teleníttettek ki-költözni, és két esztend ők alatt hol égy, hol más

52
Helységekben tartozkodván, végre Tetétlenbe vették magokat, és minek-
utánna 12. esztendeig ottan laktak vólna, hallván, hogy Pirosson Ekklésia
nyittatott, ugy jöttek hozzánk 40 pár házas személyek Ao 1787.i 32
Mindez immár kétszáztíz-egynéhány évvel' ezelőtt történt, és lassan a
feledés homályába is merül. De egészen talán sohasem, mert mindig
lesznek a múltjuk iránt érdekl ődők, akiknek ajkán tovább élnek, tovább
adódnak az idejövetelt megörökít ő mondák, történetek. Közülük egy ilyen
a moravici Séfer Ilona elmondásában:
„A megszállást meg úgy mesélte nagybátyám, hogy... ú ahogy hallotta
az ő dédnagyapjától, én is úgy mondom el. Mikor gyöttek ide a megszál-
lók Karcagrul, akkor azt kérdezték... vagyis úgy kezdem, hogy a Piloszá-
novics szállás... tanya, a majorná... szóval ott vót egy csárda... az úton, és
annak a... aki benne vót kocsmáros, annak a neve Móra... Mára vót a
neve... és Vica vót a lányának a neve. És mikor jöttek ide Karcagrul, akkor
azt kérdezték töllük... az úton... hogy hova mennek... Egísz karaván, sok
kocsi jött... le vótak sátorozva... Hát úgy gyöttek ugye... sokan Karcagrul,
oszt soká kellett... hosszú úton kellett nekik gyönniük, és akkor azt
mondták, hogy megyünk a Mára Vicáhó... Nem tudtak mást mondani, csak
azt tudták, azt a tanyát meg a lánc... a Vica... Megyünk a Móra Vicáhó. És
akkor azt mondta a nagybátyám: Mikó megtelepedtek itt, akkó azt
kiegyenlítették, kitették, hogy ne legyen Móra Vica, hanem legyen
33
MOROVICA... Ettül kapta a nevit.i

JEGYZETEK
A kirajzásnak gazdag irodalma van: Lásd Bagi Gábor, Bellon Tibor, Dévay-Gyarmati,
Fazekas Mihály, Gulyás Katalin, Györffy István, Kaposvári Gyula, Kiss Géza, Máthé
László, Nagy Kálózi Balázs, Örsi Julianna, Pénovátz Antal, Sándor István, Szabó
Lajos, Szabó Lajos-Zsoldos István, Takáts Károly stb. erre vonatkozó Írásait!
2 Bagi, 1995. 19., Bellon, 1979. 35., 38., Fazekas, 1989. 67., Glatz, 1989. 108-111.,
Molnár, 1967. 288-89., Szakály, 1990. 297.
3 Bánkiné, 1995. 15., Bellon, 1979. 50., Györffy, 1984. 70-71. Molnár, 1967. 290-291.,
Őrsi, 1986. 1., Szakály, 1990. 297.
4 Fazekas, 1989. 67., Szakály, 1990. 297.
s Bellon, 1979. 38, 50., 1995. 63., Fazekas, 1989. 67., Glatz, 1989. 108., Györffy, 1984.
70-71., Molnár, 1967. 290-291., Örsi, 1986. 1-2., Szakál-, 1990. 297.
6 Bánkiné, 1995. 15., Bellon, 1973. 9., Örsi, 1986. 1-2., Szakály, 1990. 297.
7 Bellon, 1979. 50-51., Kiss, 1959. 12.
Bagi, 1995. 29., Bellon, 1979. 51., Kiss, 1959. 12.
8 Bagi, 1995. 20., Bellon, 1979. 52-53., Örsi, 1986. 4.
9 Bagi, 1995. 20., Bellon, 1979. 53., Örsi, 1986. 4.
10 Kele, 1903. 380., Szabó, 1966. 5-6.
" Bellon, 1973, 1979, Kele, 1903, Nagy Szeder 1936/1993., Örsi, 1995.
1L Nagy Kálózi, 1943. 10.
13
Uo. 38-42., Szabó, 1966. 25, 36-40., 1989. b) 37-65.
Uo. 52.
ls Fazekas, 1989. 70--82., Gulyás, 1989. 108-113., Kaposvári 1989. 122-130., Kiss, 1959.
36., Nagy Kálózi, 1943. 56, 66., Szabó 1989. a) 7-36.
í6 Kiss, 1959. 36., Nagy Kálózi, 1943. 55.

53
17 Kiss, 1959. 36--37., Nagy Kálózi, 1943. 74.
18 Kiss, 1959. 37., Nagy Kálózi, 1943. 75.
19 Nagy Kálózi, 1959. 75-76.
20 Kiss, 1959. 37., Nagy Kálózi,- 1943. 79-90.
Z' Kiss, 1959. 39`, Nagy I álóii, 1943. 91.
22 Györffy, 1984. 120-121.
23 Uo. 121.
24 Uo. 121.
25 Dévay-Gyarmati, 1936. 12-13.
26 Jegyzések a' Pirosi Magyar Lakosokrol. Protocollum Eccl. ref. Pirosiensis a. 1798. 66.
Obs. II NB. Pirosi Református Egyházi • Hivatal, továbbá Bagi, 1989. 154., Nagy
Kálózi, 1943. 20.
27 Bagi, 1989. 131--162., Nagy Kálózi, 1943. 20.
28 Némelly Jegyzések a' Pirosson meg-telepedett Új -• Magyar - lakosokrul. Matricula
Eccl. 137. Obs. I. Pirosi Református Egyházi Hivatal.
29 Iványi István, 1907. V. kötet 100.
3o
Lásd a 28. jegyzetpontot!
3' Jegyzések a' Pirosi Magyar Lakosokrol. Protocollum Eccl. ref. Pirosiensis a. 1798. 65.
Obs. II. Pirosi Református Egyházi Hivatal.
32 Lásd a 26. jegyzetpontot!
33
Pékityné Séfer Ilona moravicai lakos magnószalagon rögzített visszaemlékezései, 1984.

IRODALOM
BAGI GÁBOR
1989 Egy bácskai kirajzás történeti háttere (A Tisza-vidéki úrbéres települések
lakosainak kivándorlási kísérletei Bácskába 1785/87-ben). In: Jubileumi
tudományoš ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján
(Kisújszállás, 1986. április 19-20.) Szolnok. (A továbbiakban: in: Jubileumi
tudományos ülés... Kisújszállás) 131-162.
1995 A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig.
1745-1848. Szolnok
BÁNKINÉ Molnár Erzsébet
1995 A Jászkun Kerület igazgatása. 1745-1876. Szolnok
BELLON Tibor
1973 Karcag város gazdálkodása (Földm űvelés). Szolnok
1979 Nagykunság. Budapest
DÉVAY Lajos - GYARMATI Sándor
1936 Nagy id ők sodrában. A sztáramoravicai református keresztyén egyház és
község története 1786-1936. Subotica
DUDÁS Ödön
1878 Pacsér történetéb ől. 1n: Bács-Bodrogh, 1878. febr. 1. I. évf. 1. sz.
FAZEKAS Mihály
1989 A karcagi áttelepül ő k. In: Jubileumi tudományos ülés... Kisújszállás, 66-95.
GLATZ Ferenc (szerk.)
1989 Magyarok a Kárpát-medencében
GULYÁS Katalin
1989 Jászkisériek a bácskai kirajzásban. In: Jubileumi tudományos ülés...
Kisújszállás, 108-121.

54
GYÖRFFY István
1922/1984 Nagyhunsági krónika. Karcag
IVÁNYI István
1907 Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára. III--V. kötet.
Szabadka.
KAPOSVÁRI Gyula
1989 Kitelepülés, visszatelepülés Kunmadarason. In: Jubileumi tudományos ülés...
Kisújszállás. 122-130.
KELE József
1903 A Jász-kúpság megváltása. Budapest
KISS Géza
1959 Kisújszállás története a 18. század végéig. Szolnok
MÁTHÉ László
1886 Emléklapok Ómorovicza község 100 éves múltjából. Nagyk őrös
MOLNÁR Erik (szerk.)
1967 Magyarország története I—II. Budapest
NAGY KÁLÓZI Balázs
1943 jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába II. József korában. Budapest
NAGY SZEDER István
1936/1993 A redemptio utáni kor 1745-t ől kezdve. Kiskuhalas
ÖRSI Julianna
1986 A Nagykunság a XVIII. században. Kiállításvezet ő . Túrkeve—Karcag
1995 A redempció szerepe a. Jászkunság fejl ődésében. Karcag—Túrkeve
PÉNOVÁTZ Antal
1986 A jászkunok bácskai kirajzása. In: Kilátó (a Magyar Szó melléklete), IX. évf.
16. sz. 1986. április 19. Ujvidék
1996 Jászkunsági református magyarok Bácskában. (Emléksorok a 210 éves Pacsér,
Moravica, Feketics és Piros megtelepülésér ől.) Pacsér
SÁNDOR István
1911 A kossuthfalvi református egyház 125 éves története. 1786-1911. Topolya
SZABÓ Lajos
1966 A kunhegyesi szegények és redemptusok ellentéte a XVIII—XIX. század for-
dulóján. Szolnok
1989 a) „Patsirra költözend ő szegínysíg" (Kisújszállásiak Bácskába települése
1786-ban). In: Jubileumi tudományos ülés... Kisújszállás. 7-36.
1989. b) Kunhegyesi „földtelen emberek Feketicsre" költözése 1785-ben. In:
Jubielumi tudományos ülés ... Kisújszállás. 37-65.
SZABÓ Lajos — ZSOLDOS István
1969 Fejezetek Kisújszállás történetéb ől. Szolnok
SZABÓ László
1974 A jászok magyarországi betelepedése. Jászberény (Különnyomat)
1982 Jásszság. Budapest
SZAKÁL Aurél (szerk.)
1995 Jászkun redemptio. Kiskunhalas
SZAKÁLY Ferenc
1990 Virágkor és hanyatlás. 1440-1711. In: Magyarok Európában I—IV., II. kötet.
Budapest

55
ORSI JULIANNA

NAGYKUNSÁGI CSALÁDOK A BÁCSKÁBAN

A kutatók különböz ő indíttatásból kezdenek bele egy település, egy táj

kutatásába. Ezek közül leggyakoribb, hogy azt a közösséget vizsgálja a ku-
tató, amelyhez születésénél, lakóhelyénél, munkahelyénél fogva a legköze-
lebb áll. Ez alól én sem vagyok kivétel, hiszen legtöbbet a Nagykunságról
tudok, publikáltam. Ebb ől már adódik, hogy én is szembekerültem azzal a
ténnyel, hogy 1785/86-ban több száz család hagyta el a Nagykunságot és
keresett magának új otthont a Bácskában. Így jött létre Ómoravicza, Pacsér,
Bácsfeketehegy és Piros. Az én érdekl ődésemet azonban még diákkorom-
ban — az 1960-as években felkeltette az a tény, hogy ómoraviczaiak érkez-
tek a városomba, akik karcagi családoknál leltek szállásra. Nagyon távolról
rokonok vagyunk — magyarázta az egyik szomszéd parasztbácsi. Aztán a lá-
togatások meg-megismétl ődtek hol az egyik településen, hol a másikon.
Ezeket az utakat a református egyházközségek szervezték.
Majd 1985/86-ban az új hazában és az óhazában is megemlékeztek a
200. évfordulóról. Megszaporodtak a levelek, a híradások, látogatások. Ahol
lehetett, szép ünnepséget, tudományos tanácskozást, kiállítást rendeztek,
rendeztünk. Ismereteimet, kutatásaimat rendszerezve, újabb adatok után ku-
tatva már nemcsak a kitelepülési akciót ismertem meg egyre pontosabban,
de több olyan levéllel is találkoztam Kunmadaras régi iratanyagában, amelyet
Ómoraviezáról küldtek, hogy vissza szeretnének térni a szül őföldre.
A moroviczi ünnepségre utazván pedig megtaláltam azokat a kegytár-
gyakat, amelyeket két évszázada hoztak magukkal a nagykun telepesek.
Igy most abban a helyzetben vagyunk, hogy a XVIII. század eleji úraszta-
li edények nem a Nagykunságban maradtak fenn, hanem a bácskai falvak-
ban. Ezek a kegytárgyak a törökdúlás után visszatelepült nagykunsági csa-
ládok által adományozott legrégibb relikviák.
Aztán sikerült felgöngyölnöm a kibocsátó települések és a bácskai falvak
több évszázada tartó kapcsolatát. A kapcsolatok kezdetben rokoni alapon vol-
tak. A tanácsok is írtak egymásnak egy-egy személy után érdekl ődve, vagy
éppen igazolva az illet őt, hogy jó úton jár-e. (A vajdasági levéltár ilyen jelle-
gű anyaga sajnos még ismeretlen számomra.) A kitelepülés 100 éves évfordu-
lójának megünneplése már közösségi szinten történt a bácskai falvakban. A
150 éves évforduló ugyancsak alkalmas volt arra, hogy Ómoravicza, Pacsér,
Feketics és Piros népében tudatosítsa, hogy a gyökerek a Nagykunságból
erednek. Ez idő tájt több tanulmány is megjelent, feldolgozván a kitelepülés
történetét, közölve az els ő családok neveit, összetételét, vagyoni állapotát.
A 210 éves évfordulóra szép ünnepségeket rendeztek minden faluban.
A feketicsieket meglátogatták a kunhegyesiek, az ómoravicaiak együtt ün-
nepelhettek a karcagiakkal csakúgy, mint a pacsériak a kisújszállásiakkal.
Immár a települések között együttm űködési szerz ődés is erősíti a testvéri

56
kapcsolatot. A kulturális programokban is gazdag ünneplésr ől szólt a rádió,
írtak az újságok. A karcagi hírmondó és a karcagi kelandárium is híradással
volt az eseményekr ől. Pacséron és Karcagon megjelent Pénovátz Antal
tanulmánya. Több évtizedes kutatómunka eredményeként született meg a
feketicsiek egyháztörténeti monográfiája, amelyb ől Sárközi Ferenc és Sza-
bó Lajos tanulmányára hívom fel a figyelmet.

I. LÉLEKSZÁM, NEMZETISÉG, FELEKEZET

Kunhegyesen 217 kitelepülni szándékozót írtak össze, akikkel együtt
mentek a tiszaburaiak is. Az els ő vándorbotot fogók és Feketicsen
1785-ben otthonra lel ők példáján felbuzdulva a többi nagykun településen
is pénzzé tették csekély ingatlanjukat a vállalkozóbb szellem ű, szegényebb
lakosok. A következ ő évben több csoportban indultak útnak a Bácskába,
felpakolva a család apraját s nagyját is lovas szekereikre. Így Karcagról kb.
120 család, Kunmadarasról 100 család, Kisújszállásról 200 család,
Túrkevéről 9 család indult el, vállalva a hosszú utat a Duna—Tisza közén,
az ígéret földjére. Hozzájuk csatlakozott 30 család Jászkisérr ől, 1
Törökszentmiklósról, 2 Mez őtúrról, 3 Szabadszállásról, 1 Bugyiról, 3 Kun-
szentmiklósról, 1 Körösladányból, 2 Faddról. E családok nagysága igen kü-
lönböző volt. A döntő többség azonban nagycsaládos volt és a fiatalabb kor-
osztályhoz tartozott. 3-9 gyermek volt 217 családban. El őfordult azonban
gyermektelen házaspár, legény, de özvegy is. Ezt nemcsak az összeírások
bizonyítják, de az újonnan létrehozott egyházközségek anyakönyvei is. Az
első öt és fél évet figyelembe véve Omoraviczán évente átlag 107 gyermek
született. Feketicsen 1785-1790 között 365 gyermeket kereszteltek. Ez évi
81 születési átlagot jelentett. Ugyanitt a következ ő évtizedben 842 gyer-
mek kapott keresztnevet, ami a gyermekáldás átlagának évi 84-re való
emelkedését jelenti. Pacséron 1796-1800 között 453 gyermeket keresztel-
tek a református egyház szertartása szerint, amely évi 91-es átlagot jelent.

Stiiiletések száma a pacséri reformátusoknál

újszülöttek száma átlag/év
1796-1800 453 90,6
1801-1810 1286 128,6
1811-1820 1203 120,3
1821-1830 1391 139,1
1831-1840 1375 137,5
1841-1850 1363 136,3
1801-1850 6618 132,4
1851-1860 1256 125,6
1861-1870 1222 122,2
1871 99 99
1801-1870 9096 129,9
1796-1871 9648 127

57
 Születések száma az ómoravicai reformátusoknál
újszülöttek száma
összesen fiú leány átlag/év
1785 9 3 6
1786 22 13 9
1787 83 36 47
1788 130 65 65
1789 106 52 54
1790 119 63 56
1785-1790 462 227 236 92,4
1791 127 59 68
1800 134 66 68
1839 220
1840 225 119 106
1841-1850 2196 219,6
1850 239 137 102
1851-1860 2280 228
1861-1870 1854 185,4
1871-1880 1743 174,3
1880 210 102 108
1881-1889 1735 192,8
1930 80 40 40
1940 73 30 43

Református gyerekek születése Ómoravicán

250

200 -

1 50 -

1 00 -

50r

0 ~ + ~ ► + + , ~ + + ~
1785 1786 1787 1788 1789 1790 1791 1800 1839 1840 1850 1880 1930 1 940

Feketicset 1805-ben 1500-ban, 1851-ben 2000-en lakták. Ómoravicza

lakóinak száma 1805-ben 2595, 1829-ben 3901 f ő volt. Pacséron 1805-ben
1474 főt, 1851-ben pedig 2304 lakost számláltak össze.
A XIX. század els ő felében mind Pacséron, mind Moraviczán fokozatosan
emelkedő tendenciát mutat a születések száma. Tízéves ciklusokat tekintve a
század els ő felében Pacséron évi átlagban 132 gyerek született. A XIX. szá-
zad második harmadában némi csökkenés érezhet ő, ugyanis 1851-1870 kö-
zött 124 az átlagadat. 1796-tól 1871-ig nézve az adatsorokat, legkevesebb

58
gyermek 1796-ban (55), 1801-ben (73), 1798-ban (88), 1814-ben (89) szüle-
tett. A legynagyobb volt a születések száma 1825-ben (167), 1832-ben
(163), 1846-ban (154).
Kutatásaim és adatfeldolgozásom jelenlegi stádiumában Ómoraviczáról
azt mondhatom el, hogy 1860-ig gyorsabb a születések számának évi növe-
kedése, mint a szomszédos településen. Ekkorra már 220-240 az évi átlag.
A XIX. század második felében a születésszám visszaesik 170-190 körüli-
re. Rohamos csökkenést jeleznek a XX. századi adatok. 1930-ban 80, 1940-ben
73 gyerek született ezen a településen.
Ezek a számok már azt is jelzik számunkra, hogy a XIX. században
nagy vitalitást mutató magyar községek lakosainak szemlélete a XX. század
első felére megváltozott. Uj családmodell kezdett elterjedni. E családokban már
a kevesebb gyermek megszületése lett a kívánatos. Ebben nemcsak a Ma-
gyarországon is ismert általános tendenciát kell látnunk, de a parasztembe-
rek realitáson alapuló életstratégiáját is. A települések számára — elérve,
meghaladva az eltartóképességük fels ő szintjét — célszer űvé vált az elszegé-
nyedés elleni ilyen módon történ ő védekezés. A népesség számának roha-
mos csökkenésén kezdetben ez nem annyira látszik. Ezt ugyanis az egész-
ségügy fejlődésével a gyermekhalandóság mérsékl ődése kompenzálta.
A XX. század fordulóján Feketicsen 5537 lakos 1215 házban, Ómora-
vicán 6755-en 1464 házban, Pacséron 7484-en 1057 házban éltek. Ez azt
jelenti, hogy míg a XIX. század els ő felében egy házban átlagosan 7-en lak-
tak, addig 1900-ban már csak 4-5-en. A XX. század közepére ez további
családnagyság-csökkenést (1944-ben az egy házra es ő lélekszám 3-4 fő) jelez.
1944-ben Bácsfeketehegyen 5174-en 1617 házban, Ómoravicán 8273-an
2031 házban laktak, míg Pacsér 5288 lakója 1438 házban élt. Ezek az ada-
tok azt mutatják, hogy Omoravica népessége ekkor még n ő, de Feketicsen
már megkezd ődik a lakosságszám csökkenése. A legnagyobb mérték ű a fo-
gyás Pacséron.
Napjainkra a népesség számának csökkenése már olyan mértéket ért
el ezekben a falvakban is, amely jelzi azt a veszélyt, hogy a bácskai magyar
falvak nem tudják biztosítani népességutánpótlást és elöregednek. Erre a folya-
matra figyelmeztet Mirnics Károly írásaiban, melyet az 1990-es évek sta-
tisztikai adataival támaszt alá. Sokatmondóak a számok. 1993-ban Feketi-
csen 45-en születtek, 95-en haltak meg, Ómoravicán 41-en születtek,
124-en haltak meg. Pacséron 25 és 62 a születések és a halálozások száma.
Bár anyakönyvi kutatásaink els ősorban a református magyar lakosságra
vonatkozik, de fordítsunk egy kis figyelmet a vallási összetételre is! Feke-
tehegyen 1828-ban 2046 protestáns, 24 római katolikus és 37 zsidó élt.
1900-ban 3583 református, 791 római katolikus, 5 görög katolikus, 13 gö-
rögkeleti, 132 ágostai, 120 izraelita, 200 egyéb vallású és 1 unitárius lakta
a falut. Ekkorra tehát már a magyar faluban jelent ős az evangélikus vallást
követő német nyelvű lakosság is. Ómoravicán 1828-ban 3201 protestáns,
361 római katolikus, 4 görögkeleti, 56 zsidó élet. 1900-ban már 4728 refor-
mátus, 1615 római katolikus, 2 görög katolikus, 24 görögkeleti, 33 ágostai,
153 izraelita és 205 nazarénus alkotta a falu népességét. A legszínesebb val-

59
lási képet. Pacsér mutatta mindig. 1828-ban a felekezeti megoszlás a követ-
kező volt a faluban: 221 római katolikus, 104 görögkeleti, 59 izraelita és
1735 protestáns. 1900-ban. 2467 református, 761 római katolikus, 1301 gö-
rögkeleti, 7 görög katolikus, 10 ágostai, 75 izraelita, 163 nazarénus lakik
Pacséron.

A felekezeti megoszlás alakulása 1828-ban és 1900-ban

Ómoravica Pacsér Feketics
év 1828 1900 1828 1900 1828 1900
református 3201 4728 1735 2467 2046 3583
evangélikus 33 10 1332
nazarénus 205 163
unitárius 1
római katolikus 361 1615 221 761 24 791
görögkeleti 4 24 104 1301 13
görög katolikus 2 7 5
izraelita 56 153 59 75 37 120
egyéb 200

A vallási összetétel már utal arra is, hogy hogyan alakult e falvakban a
nemzetiségi összetétel, hiszen a reformátusok els ősorban magyarok, az evangé-
likusok németek, a görögkeleti felekezet űek szerbek. Az 1900. évi nép-
számlálás a falvak nemzetiségi összetételét közvetlenül is bemutatja. E sze-
rint ekkor Feketicset 3621 magyar, 1891 német lakta. A szakirodalomból
tudjuk, hogy az els ő németek az 1820-as években költöztek be Torzsáról
és Szeghegyr ől. Csak néhány szerb, tót és egyéb nemzetiség űt jegyeztek
fel a XX. század fordulóján. Ugyanakkor Ómoravicán a 6589 magyar mel-
lett alig éltek más nemzetiségiek (német, bunyevác, tót, szerb, horvát —
összesen 170 fő). Pacséron a magyar lakosság mellett kezdetekt ől voltak
szerbek is. Már a falu els ő telekkönyve 46 szerb és 197 magyar nevet tar-
talmazott. A település alaplakossága a XX. század fordulójára is megmaradt
magyarnak és szerbnek. 1900-ban 3198 magyar és 1346 szerb lakos mellett
csak néhány német, bunyevác és tót család lakik a faluban.

Feketics, Ómoravica, Pacsér nemzetiségi összetétele 1900-ban

Feketics Ómoravica Pacsér

magyar 3621 6589 3198
német 1891 98 174
szerb 13 28 1346
szlovák 13 13
egyéb 31 66
A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy bemutassuk ezen falvak tár-
sadalmi összetételét is. Szabó Lajos már 1966-ban közzétett kutatása feltár-

60
ta azt az társadalmi körülményt, ami miatt a Nagykunságból több száz csa-
lád elköltözött a Bácskába. A redemptusok és az irredemptusok közötti fe-
szültség levezetésére nyílt lehet őség a kiköltözéssel. Azt is látnunk kell
azonban, hogy az Udvar e lehet őség megadásával kett ős célt ért el: a., le-
hetővé tette a bácskai puszták benépesülését, b., A Nagykunságon letele-
pített római katolikusok életterét biztosította azzal, hogy a szegényebb re-
formátusok elköltözésével több munkaalkalom maradt számukra.
A Nagykunságból kitelepülni szándékozók többsége föld nélküli irre-
dernptus volt, de akadt közöttük néhány holddal rendelkez ő redemptus is.
Kertföldjüket, csekélyke földjüket, házukat pénzzé téve állataikkal indul-
tak útnak abban a reményben, hogy földet, házat kapnak az új helyen. Az
igény több volt, mint ami végül is megvalósult. 1 1/4 — 2 1/2 szessziót kér-
tek 59-en, 1 szessziót (1 szesszió = 38 hold szántó, 22 hold kaszáló, 1 hold
beltelek) 270-en. Egy szessziónál kevesebb volt az igényük 246-uknak.
Mindössze 3-an nem jegyeztettek földet. Mi valósult ebb ől meg? A Bács-
ka betelepítését vizsgáló kutatók már rámutattak arra, hogy az Udvar a re-
formátus magyarokhoz nem volt olyan kegyes, mint az áttelepülést vállaló
németekhez. El őször is a Nagykunságról érkez ők közül másfél szessziónál
többet senki nem kapott, 1 szesszió fölött is csak néhányan. Feketicsen
140 szessziót osztottak ki. A terület egyharmadát pedig meghagyták közle-
gelő nek (72 szesszió). Egész telkes lett 77 (36,15%), 1 /2 telkes 71 (33,33%),
1 /4 telkes 64 (30,05%). Nincs telke egy személynek. Pacséron 1 1 /2 szesz-
sziót kapott 7 család, 5/4-et 6. Egész telkes gazda lett 75, féltelkes 68
(29,06%), negyed telkes 61 (26,6%). 3/4 szessziót 17-en kaptak. Tehát a la-
kosok 44,87%-a félteleknél többet kapott. Omoravicán 204,5 szessziót osz-
tottak ki. Itt a részletes kimutatást nem ismerjük, csak azt, hogy 346 job-
bágy lakja a falut. Egy 1798-as adat szerint 332 gazda és 10 zsellér él a
faluban és 194 telket m űvelnek.
A XIX. század fordulóján a Kamara teret enged egyes nagybirtokos
családoknak. Így kerül ide Vojnics, Pilaszanovics és a többiek. A földesurak
szolgáló népeként elsősorban római katolikus szegény családok kerültek e
falvakba. Így színesedett tovább a falvak társadalma és mélyült el egyre in-
kább a társadalmi rétegek közötti különbség. Az els ő telepesek leszárma-
zottainak szaporodásával a birtokosztódás is egyre jelent ősebbé vált. A XX.
századhoz közeledve szaporodott a birtokon kívül kerültek és más ágazat-
ban keres ők száma is. 1900-ban a három település lakóinak 75-81%-a élt
mezőgazdaságból. Közülük 6-15% a mez őgazdasági cseléd, 23-31% a me-
zőgazdasági munkás és 29-51% a birtokos.
Ekkor Ómoravicán van a legkevesebb birtokos és Pacséron a legtöbb.
A birtokok többsége kisbirtok volt a századfordulón. Ezt támasztja alá még
az 1935-ös órnoravicai statisztika is: 1-5 k. hold: 472, 5-20 k. hold: 215,
20-50 k: hold: 70, 50-100 k. hold: 19, 100 k. holdon felül: 3. Ekkor tehát
összesen 779 birtok volt a faluban, aminek 60,6%-a a törpebirtok, 27,6%-a
pedig a kisbirtok kategóriába tartozott.

61
 Birtoknagyság Ómoravicán 1935-ben
20-50 hold 51 hold felett

5-20 hold
1-5 hold

NÉVADÁS

Miután e közép-bácskai magyar falvak népességér ől egy rövid áttekin-

tést adtam, most már összpontosítsuk figyelmünket csak a református ma-
gyarokra. Virág Gábor családnévkutatásai feketicsi családok két évszázados
kontinuitására hívja fel a figyelmünket. Irányításával több diákdolgozat is
született a ragadványnevek, keresztnevek összegy űjtéséből is.
Én 1996-ban kezdtem a feketicsi, ómoravicai és a pacséri anyaköny-
vek tanulmányozásába. Jelen tanulmányomban a vizsgálataim els ő eredmé-
nyeit teszem közzé. El őször is bemutatom a keresztnévadás szokását e há-
rom településen.
A XVIII. század végén öt évet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy 18-20
féle keresztnév közül választottak a fiúgyermekek születésekor. A szül ők
azonban leginkább a népszer ű neveket választották. A fiúgyermekek több
mint fele (Feketics, Moravicza — 58%, Pacsér — 56,5%) János, István és Mi-
hály nevű lett. A megtelepül ő szülőképes korosztály lánygyermek esetén
12-16 féle névb ől választott. 84-88%-uk azonban öt nevet preferált. Sára,
Zsuzsánna, Erzsébet, Mária, Katalin a leggyakrabban el őforduló keresztne-
vek a három településen. Ómoraviczán Sára (23,2%), Feketicsen Erzsébet
(28%), Pacséron Zsuzsánna (25,1%) nevet adtak ekkor leginkább
leányszülöttjüknek.

A legnépszerűbb keresztnevek Feketicsen

150 !

100

50€

moN , ...._ .,...:.. ,,..,.

János István Whál.y Andr ás Ferenc Erzsébet MÉir1a Zsuzsán S á ra; '<moha
,,.. .:: ..... .....,. ~

III 1785-1790 1791-1800

62
 A XIX. század közepén (1840, 1850) Pacséron legnépszer űbb név a
József (19,4%), a Sándor (16%), a János (12,9%) és a Sámuel. Ugyanekkor
Ómoraviczán a legtöbb fiút János (20%), István (14,2%) és József névre ke-
resztelnek továbbra is. Ugyancsak közkedveltek a Mihály, az András és a
Sándor nevek. A XVIII. század végéhez képest tehát megállapíthatjuk,
hogy a XIX. század közepére a Sándor név el őretör.
A megtelepül ők harmadik generációja 180-ban újszülöttjének leggyak-
rabban a József, a Lajos, a János és a Sándor nevet adja.
A lányok névadási szokásaikról azt mondhatjuk el, hogy új nevek tör-
nek élre a XIX. század közepén., A legnépszer űbb a Juliánna és a Lídia lesz
1840-re mind Pacséron, mind O moraviezán. Csak ezeket követi az el őző _
generáció által olyannyira kedvelt Zsuzsánna, Erzsébet és Mária. Egy év-
ben egyébként 10-15 féle névb ől választanak a szül ők.
A megtelepedés után egy évszázaddal Moraviczán a legtöbb lány a Lí-
dia, a Juliánna, a Zsófia és a Mária nevet kapja.

A fiú keresztnevek népszentségének változása Pacséron

..,.,. .,,..
:... ..
....:, ..:.. ..,.... ... ....
tt''44
~!(t~e~a. . . . S3!1O ~ P

1796-1800
fa 1840

A XX. századra vonatkozó névadási szokásokról egyel őre csak Ómora-

viczáról tudok adatokat hozni. 1930-ban a Sándor (37,1%), a József (20%) és
a László (11,4%) a legkedveltebb fiúnevek, 1940-ben pedig a Lajos (20%),
a Sándor és a József.
1930-ban a legtöbb lányt Máriának (22%), Zsófiának (17%) és Lídiának
(12,2%) keresztelik. Tíz év múlva a Mária (16,3%), a Juliánna (14%) és az
Ilona (14%) nevet adják a keresztvíz alá tartott leánykának.
Még azt is elmondhatjuk, hogy a fiúknál a XVIII. században évente
14-20 név közül választanak. A XX. század els ő felében csak 12-13 nevet
vesznek számításba. A leányoknál 11-15 név fordul el ő évente a XIX. szá-
zadban, a XX. század els ő felében pedig 15-19 féle keresztnév van a vá-
lasztékukban. A kett ős keresztnév pedig éppencsak hogy megjelenik mind
a fiúknál, mind a leányoknál 1940-ben.
Felvetődik a kérdés, hogy a névadási szokások mennyiben az általános
névadási divat helyi leképezései, vagy mennyiben utalnak arra, hogy e tá-
jon kialakultak, megállapodtak vagy éppen felbomlófélben vannak a közös-
ségek.

63
 A legkedveltebb n ői nevek Pacséron
6tJ

S ára Ezsébei M ária uliárma LTdie.

11111 1796-1800 i.~ 1810
1840 1850

Hogy a Bácskába települt családok igen hamar faluközösségekké szer-

veződtek, az nem kétséges. Azt is sejthetjük, hogy külön etnikai csoport-
ként, de legalábbis néprajzi szigetként vannak jelen a Bácskában. Elkülö-
nülésüket nemcsak származásuk, de vallásuk is magyarázza, ugyanis
Ómoraviczát, Feketehegyet, Pirost és Pacsért református magyarok alapí-
tották. Igaz, Pacséron kezdetekt ől vannak szerb családok is, de ők a „szerb
falut" lakják, azaz két részre oszlik a település és külön élik a maguk éle-
tét a magyarok és a szerbek. A más felekezet és más nemzetiség tényéb ől
adódik a lehetőség, hogy kultúrájuk is elkülönül a környezetükt ől.
Pacséron és Feketicsen ezenkívül német családok is éltek, de mára már
leginkább csak az elhagyott templomuk őrzi emléküket.

64
 III. HÁZASSÁGI KAPCSOLATOK

A letelepül ő családok együttesének faluközösségekké szervez ődéséről

és a Nagykunsággal való kapcsolattartásukról tíz évvel ezel őtt már írtam.
Kétségtelen, hogy e folyamatban jelent ős szerepe van, volt a helyi értelmi-
ségnek. Arra a kérdésre azonban, hogy a lakosokban mennyiben van meg
az elkülönülési szándék, a „mi-tudat", most egy újabb kutatással igyekszem
választ adni. Mivel még csak megkezdett vizsgálatról van szó, így jelen el ő-
adásomban Pacsér XIX. század eleji, Omoraviea XX. század második felé-
ben követett házasodási gyakorlatát tudom bemutatni. Mindkét településr ől
van XIX. századi mintavételem is. Nos, lássuk az elemzés els ő adatait!

Pacsér
A XIX. század els ő felében a pacséri fiatalok els ősorban pacséri fiata-
lok közül választottak párt. 72-76% az, aki endogám gyakorlatot követett
ekkor. Különösen erős a helyben maradás igénye 1841-1850 között. Ebben
az időszakban 88,2%-os a lokális endogámia. ugyancsak endogámnak ne-
vezhetjük az azonos népcsoporton belüli házasságokat. A néprajzi csopor-
ton belüli endogámia így 92-95%-os. Pacsér házasodási társközsége Ómora-
victia. 1811-1820 között még kiemelkedik a feketicsiekkel között házassá-
gok száma is. Piros el őfordulása csakúgy véletlenszer űnek tű nik, mint egy
túrkevei, valamint egy tiszafüredi fiatal itteni párválasztása. Innen tehát
nem vittek vissza a Nagykunságba leányt és onnan se hoztak. Az anya-
könyvi adatokból úgy t ű nik, hogy a XIX. század utolsó évtizedére sz ű nik
a település zártsága. Ekkorra már me szaporodnak az exogám házasságok.
55,1% a lakóhely szerinti endogámia. Érzékelhet ő egy 7,8% os réteg jelen-
-

léte is a faluban, amely nem helyben született. Az azonos néprajzi csoport-

hoz való tartozás tudata ugyancsak csökkenni látszik. 1811-1820 között
22,4%-os a szomszédos falvakkal, de néprajzi csoporton belül létrehozott
frigy. Az 1891-1900 években a házasulandó fiatalok 17,54%-a lakik ezeken
a településeken (20,8%-uk született ott). A pacsériak számára a közös há-
zasság ekkor elsősorban Ómoraviczát, kevésbé Feketehegyet és még ke-
vésbé Pirost jelenti. Ezen bácskai falu fiataljai az egykori szül őföldiekkel
már egyáltalán nem kerülnek házassági kapcsolatba.
Az azonos néprajzi csoporton belüli endogámia mérsékli a lokális exogá-
mia arányát. Ilyen értelemben 72,5%-os a település zártsága 1891-1900 kö-
zött (szül őhelyüket figyelembevéve ez a zártság 78%).
Az azonos néprajzi csoporton kívül kötött házasságokra a szórtság a jel-
lemző . Tízéves intervallumokat figyelembe véve egy-egy település csak
egyszer fordul el ő. Különösen igaz ez a XIX. század els ő felére. Mégis
megállapíthatjuk a Duna—Tisza közével való kapcsolattartást. A XIX. szá-
zad végére megváltozik a kép. Amennyiben szül őhely szerint csoportosít-
juk a házasulandókat, távolabbról történ ő migrációt érhetünk tetten. Ez je-
lenti a Felvidéket, Csehországot, Erdélyt, Szlavóniát, s őt előfordul hajdú,
zempléni és dunántúli település is. Az azonban nem hagyható figyelmen

65
kívül, hogy Úrnoravicza (29) után Zombor (9) neve fordul el ő legtöbbször
szülőhelyként, megel ő zve Feketicset (5) és Pirost (3). Ez utóbbival egyen-
Iő Csantavér és Bajmok (3-3). Persze azt feltétlen figyelembe kell ven-
nünk, hogy ekkor már gyakran mindkét fél idegen származású és csak a la-
kóhely köti egykik őjüket vagy mindkett őjüket Pacsérhoz.
Összességében elmondhatjuk, hogy a XIX. század végére Pacsér mint
közösség már nyitottabb, mint, korábban, de még ez a nyitottság nem zavarja a
néprajzi csoport népességének állandóságát, bár kétségtelen, hogy a Zomborhoz
fűződő újabb kapcsolatok ez ellen hatnak.

Házasságkötések Pacséron a XIX. században

néprajzi
összes tiszta endo- exogá- szh. ex. csoporton
év h.k. gámia % mia % lh. end belüli h.k. %

1811-1820 228 166 72,8 62 27,2 95,2

1821-1829 235 175 74,5 60 25,5 93,7
1840 25 19 76 6 24 92
1841-1850 306 270 88,2 36 11,8 95,4
1890 24 14 58,3 10 41,7 75
1891-1900 178 100 56,2 62 34,8 16 9 71,9

Református házasságkötések Pacséron

90
aa
60 -
50 1
4
~ .

20

1811-1820 1891 1-900

-

is tiszta tiszta 1 szülőhely szerint exogámia,

endogámia exogámia lakóhely. szerint endogámia

A PACSÉRI, REFORMÁTUSOK HÁZASSÁGI KAPCSOLATAI

A XIX. SZÁZADBAN (1811-1829, 1841-1850, 1891-1900)
(lakóhely szerinti exogámia)
(1. sz. rajz)

66
 Jelmagyarázat
házasodási társközség: 117 közös házasság — Ómoravica
házasodási társközség: 22 közös házasság — Feketics
házasodási társtelepülés: 20 közös házasság — Zombor
házasodási társközség: 6 közös házasság — Bajsa
házasodási társközség: 4 közös házasság — Bajmok
házasodási körzet: 3-3 közös házasság — Apatin, Csantavér,
Orszállás, Újvidék, Vörösmart,
házasodási körzet: 2-2 közös házasság — Baja, Cservenka, Duna-
szentgyörgy, Piros
házasodási körzet: 1-1 közös házasság — Baja, Balhás,
Bánátkülváros, Bátya, Béllye, Csajág, Csehi, Doboj-Boniscea,
Foktő, Gerjen, Gerolszent (?), Gige, Gul, Tur (?), Gyula, Kapos-
vár, Kecskemét, Kiskunhalas, Kissztapár, Köbölkút, Kula,
Mocsény (?), Nagybánya, Nagykároly, Ocsény, Paks, Szentl őrinc (?),
Tataháza, Tiszafüred, Túrkeve, Újlak, Újmiskovice (Subotiste?),
Újverbász, Verdaali.

Ómoravica
Míg Pacséron tulajdonképpen mindig két nemzetiség magyar és
szerb — van jelen, s őt id ővel német is kerül a faluba, addig Omoravicza a
megtelepülést ől fogva színmagyar. S őt, már megtelepedéskor is sokkal egy-
neműbb volt, hiszen szinte kizárólag a Nagykunsághoz köthet ők Karcag,
Kunmadaras és Jászkisér kitelepül ő református családjai. Pacsér megszálló
népessége sokkal színesebb eredetképet mutatott. A többséget alkotó kis-
újszállásiak (és túrkeveiek) mellett a Nagykunságot körülvev ő vidékről
(Kenderes, Törökszentmiklós, Mez őtúr, Püspökladány), valamint a Kiskun-
ságból és a Dunántúlról is verbuválódtak az útnak indulók.
Omoravicza XVIII XIX. századi adataiból egyel őre még csak az
1891-1895-ös házasságkötéseket tudtam feldolgozni. Így a bemutatást ott
folytathatom, ahol Pacsért illet ően abbahagytam. A XIX. század végén a te-
lepülés zártsága hasonló Pacséréhoz. Itt 84,5% az azonos népcsoporton belül
kötött házasság. Ezen belül csak 67,1% a törzsgyökeres moravicziak aránya.
A többiek az ugyancsak nagykun eredet ű Pacsérról (12,8%) és Fekete-
hegyről (4,3%) kerültek ki. Ez együtt 17,8%-ot tesz ki. S őt, találunk egy a
hazai tájakról, azaz Kunhegyesr ő l érkezőt is. Ami a néprajzi csoporton kí-
vüli településeket jelenti, itt Bajmok (4,3%), Szabadka (2,7%) és Zombor
(2,1%), ezt követ ően Bajsa és Kiskunhalas nevét kell megemlíteni.
Vizsgálatom jelenlegi állapotában még az 1951-1995-ig terjed ő idő-
szakra voltam kíváncsi. E csaknem évszázadban 830 házassági köttetett
Ómoravicán. (Csak közbevet őleg jegyzem meg, hogy 1811-1820 között
228, 1841-1850 között 306 volt a házasságkötések száma.) A csökkenés 1981-
től látványos. 1991-től tovább romlik a házasodási kedv. Ez már agy, 1950-es
évekhez képest is felére csökkent fiatalságot jelez. A 830 ifjú házaspárból 630 eset-
ben mindkét fél t ősgyökeres moroviczi. Ez 75,9%-os endogámiát jelent a
XX. század második felében. Ehhez jön még egy átlag 12%, amely ugyan-

67
ehhez a néprajzi csoporthoz tartozik. Ezek a számok azt mutatják, hogy
Moravicza megtartotta alapnépessége kontinuitását. S őt, 1911-t ől, tehát
napjainkban megfigyelhet ő, hogy a néprajzi csoportja egyre szorosabbra igyekszik
fűzni a kapcsolatát, ezzel a legnagyobb, színtiszta magyar településsel (20,3% a kö-
zös házasság, amelyet az ómoraviczai anyakönyvben rögzítettek).
Amennyiben évtizedek szerint vizsgáljuk a kérdést, megállapíthatjuk,
hogy a néprajzi csoport fellazulása 1961-1970 között nagyobb mérték ű ,
majd egyre jelentősebbé válik (8,2%). A folyamat betet őzését láthatjuk
napjainkban (20,3%). Maga a faluközösség mint egység zártsági foka ezzel
nem esik egybe. Legkisebb a bels ő endogámia 1991-1995-ben (51,9%), és
1971-1980-ban (52,6%). A kétféle folyamat egymást kompenzálja, kiegészí-
ti, így biztosítva mégis a népesség állandóságát.

Református házasságkötések Ómoravicán

összes tiszta endo- exogá- néprajzi csoporton
év h.k. gámia % mia % belüli h.k. %
1951-1960 227 144 63,4 83 36,6 73,6
1961-1970 207 129 62,3 73 35,3 70,5
1971-1980 201 113 56,2 88 43,8 66,7
1981-1990 141 90 63,8 51 36 75,2
1991-1995 54 28 51,9 26 48,1 72,2

Endogámia és exogámia Ómoravicán

70

60

50

40

30

20

10

0 1951-1960 1961-1970 1971-1980 1981-1990 1991-1995

- tiszta . tiszta szülőhely szerint exogámia,
endogámia ' exogámia lekóhely szerint endogámia
(2. sz. rajz)

Ha Ómoravica házasodási körzetét szeretnénk megrajzolni a XX. szá-

zad második felében, akkor megállapíthatjuk, hogy házasodási társközsége to-
vábbra is egyértelm űen Pacsér (22,5%). A második leggyakoribb házasodá-
si irány Szabadka (9,5%), a harmadik Topolya (8,1%). E városok fiataljai
között persze gyakran morovici születés ű, de legalábbis moravicai rokon-

68
sággal bíró egyén áll. A kapcsolat er ősségét tekintve negyedik helyre Bajsa
(3,2%) és Telecska kerül. Csak utánuk következik Feketics (2,3%) és
Cservenka alig meghaladva Zombor, Zenta, Szivác (2,2%) illetve Ujvidék,
Csantavér, Nagyfény (1,7%), majd Bajmok, Nemesmilitics (1,5%), Verbász,
Sokolac (1,2%) vonzását. Nem sorolom tovább a településeket, csak meg-
jegyzem, hogy munkavállalás következtében az exogámia külföldre is elér
(Magyarország, Svájc).

ÓMORAVICA HÁZASSÁGI KAPCSOLATAI 1951-1995

(lakóhely szerinti exogámia)
(2. sz. rajz)
Jelmagyarázat

házasodási társközség: 78 közös házasság — Pacsér

házasodási társtelepülés: 33 közös házasság — Szabadka
házasodási társtelepülés: 28 közös házasság — Topolya
házasodási körzet: 11 közös házasság — Bajsa, Telecska,
házasodási körzet: 8 közös házasság — Cservenka, Feketics
házasodási körzet: 7 közös házasság — Szivác, Zenta, Zombor
házasodási körzet: 6 közös házasság — Csantavér, Újvidék,
Nagyfény
házasodási körzet: 5 közös házasság — Bajmok, Nemesmilitics
házasodási körzet: 4 közös házasság — Sokolac, Verbász
házasodási körzet: 3 közös házasság — Ada, Budapest, Kikinda
házasodási körzet: 2 közös házasság — Kishegyes, Horgos, Jajmure
(?), Káty, Kanizsa, Kula, Martonos, Óbecse, Padé
házasodási körzet: 1 közös házasság — (földrajzi szórtsága és szá-
mos előfordulási helye miatt nem soroljuk fel.)

Ezen adatokból kiolvasható, hogy a közösségnek van egy olyan eleme,

aki már nem elsősorban az azonos népcsoportban keresi élete párját, ezzel
jelezve azt is, hogy kultúrájában, viselkedésében hajlandó egyre több ide-
gen elemet felvenni. Egy részük vallásukat feladva, de ugyancsak magyar
nemzetiség űek között kívánnak maradni, más részük viszont már nemzeti-
ségüket is feladva kötnek vegyes házasságot. Az asszimilálódás ezeknél ak-
kor a legerősebb, ha a házasság idegen, más nemzetiség ű, vallású közösség-
be való kerülést, lakást is jelent. Minden bizonnyal ők vesztik el legha-
marabb magyarságukat, azaz az ő gyermekeik már egy idegen kultúrába,
nyelvi környezetbe születnek.

69
 Az asszimilálódás mértékének vizsgálatára igen tanulságos az áttérési,
illetve kitérési anyakönyvek tanulmányozása. Erre is kísérletet tettem
Omoravicán. 1936-1970 között 213-an tértek át a református vallásra. Hogy
kik és miért, ez még további elemzést igényel. Mindenesetre ennyi csa-
ládot sikerült megmenteni a magyarság számára e színmagyarnak tartott
településen.
Anélkül, hogy összegzést mondanék az el őadásom végén, annyit meg-
jegyzek, hogy az exogámia-endogámia, illetve az anyakönyvi adatok fel-
használása rendkívül fontos és tanulságos lenne minél több településen a
Vajdaságban.

70
SZILÁGYI MIKLÓS

RELATÍV TÚLNÉPESEDÉS, TOVÁBBTELEPÜLÉS

BÉKÉS MEGYEIEK RÉSZVÉTELE
BÁCSKA ÉS BÁNÁT BENÉPESEDÉSÉBEN

A paraszti társadalmat vizsgálva abból szoktunk kiindulni, hogy az

egyéni lét sorsszer űen meghatározott keretbe: a falunak (vagy mez őváros-
nak) nevezett települési egységbe volt belekényszerítve. A néprajzi gy űjtők
megfigyelései is, a faluról mint életkeretr ől vallomást tév ő eltávozottak, ki-
szakadtak szépírói nyilatkozatai is az otthonosság és a bizonytalanban tévely-
gés tragikusra színezett ellentéteként láttatják a faluközösségüket elhagyni
kényszerül ők személyes sorsát. A közösségb ő l kiszakadás embert próbáló
nehézségeit ől való félelmet persze az idegenbe kényszerül őknek, de szeren-
csésen visszatérteknek (pI. az obsitos katonáknak) a maguk apró diadalait
szórakoztató, tanulságot kínáló „igaz történetekké" lényegített beszámolói
segítettek oldani. Végs ő kicsengésükben azonban még ezek az élményelbe-
szélések is a „mindenütt jó, de legjobb otthon" szentenciát igazolták.
Úgy tű nik tehát, hogy elháríthatatlan kényszer volt szükséges ahhoz,
hogy az egyén kiszakadjon abból a társadalmi közegb ő l, eltávozzék arról a
vidékrő l, melybe gazdálkodásával, életvitelével és világszemléletével mé-
lyen belegyökerezett. Mégis: a magyarországi telepítési-települési mozgal-
mak története arról tanúskodik, hogy nem csupán a hatalmi önkény elem-
bertelenedett döntése vagy az elpusztíttatástól való félelem — azaz: a
kényszer —, hanem a lehet őségek délibábos csábítása, a merész, a bukás
kockázatát magában hordozó magabízó vállalkozás is gyakran késztetett ki-
sebb-nagyobb embercsoportokat lakóhely-változtatásra. Az elvándorlásnak,
az új otthon teremtésének voltak ugyan különösen jellemz ő korszakai
— ilyen a török hódoltság alól felszabadított országrész újranépesítésének
majd egy évszázada —, de a források segítségével belátható 17-20. század-
ban szinte nem volt olyan évtized, amikor itt vagy amott ne pezsdítette
volna a képzeletet az új otthon, az új egzisztencia megteremtésének ígére-
te. Mindig akadtak tehát olyanok, akik — bármennyire a megszokott embe-
ri és fizikai környezethez való ragaszkodásra épült is kultúrájuk egész rend-
szere -- neki mertek vágni az ismeretlennek.
Azért idéztem fel az Alföld 18-19. századi újranépesedésének ezt a rit-
kán emlegetett, pedig egyszerre kulturális és érzelmi hátterét, mert a tár-
sadalomnéprajz egyik legsarkalatosabb kérdésére, az egyén és a közösség
viszonyára figyelemmel kísérlem meg értelmezni ebben az el őadásban a
többszörös továbbtelepülések többé-kevésbé ismert adatait. Arra keresem
tehát a választ, hogy a „pionír mentalitás", mely a paraszti gondolkodási

71
módtól eredend ően idegen, milyen közösségi megnyilvánulási formákat ta-
lált. Mennyire volt szervezett, tehát közösségi akció egy-egy falualapítást
eredményező továbbköltözés? — kérdezhetjük. S ha valóban „közösségi-
nek" tűnik, a korábbi faluközösségükb ől néhány éve, néhány évtizede ki-
szakadt családok, noha nem ismerték igazán egymást, hogyan szervez ődtek
szinte azonnal egységes akaratú „telepes csoporttá" — ha úgy tetszik: ér-
dekközösséggé —, így keresvén a falualakítás lehet őségét az új ökológiai és
társadalmi feltételek közepette? Jól tudom persze, hogy az ilyen kérdések-
re csak valószín űsítő válaszok adhatóak, hiszen a források — jó esetben —
csak annyit árulnak el, hogy mely családok indultak el ugyanabból a falu-
ból. Illetve azt még, hogy a földesuraikkal és a szomszédos településekkel
kialakított kapcsolataikban, már a falualakítás „másnapján", az egymásért ki-
állás, a szolidaritás készsége fogalmazódott meg. Talán érdemes mégis meg-
kísérelni az ilyen, s dönt ően a 18. század elején újranépesedett Békés me-
gye jobbágyainak továbbköltözésér ől szóló forrásokból — illetve až ilyen
forrásokra alapozott telepítéstörténeti feldolgozásokból — levonni a valószín ű -
sítő következtetéseket. A rendelkezésemre álló források újraértelmezése ta-
lán a későbbi forrásfeltárás szempontjainak gazdagításához is hozzájárulhat.
A feltű nően gyors faluközösséggé szervez ődésre Békés megye
újranépesítésé nek 18. század eleji adatai csak közvetett bizonyítékokat
szolgáltatnak. Az örökös jobbágyoknak — ez köztudott — szökniük kellett,
és azt kockáztatták, hogy földesuruk felkutattatja és visszaviteti őket. Nyil-
ván ez volt az oka, hogy ugyanabból a faluból néhány családnál több egy-
szerre nem kelt útra, s még ők sem mindig telepedtek le együtt. A visz-
szakényszerítést ől való félelem magyarázza azt is, hogy a szökevény — aki
új földesura birtokán szabadmentel ű jobbágy lett — ritkán maradt meg vég-
legesen az els ő helyen: a többszöri helyváltoztatás csökkentette megtalálá-
sa esélyét. Nemcsak a kibocsátó, de az áttelepül őket befogadó megyékben
is elvégzett összeírások persze általános „szokásnak" mutatják a végleges
megtelepedés többlépcs ős voltát, bizonyos tehát, hogy nemcsak a bujkálók
hagyták ott néhány év múltán az elsó lakóhelyüket. Azok is, akik az új he-
lyen talált gazdálkodási és életkörülményekben csalódva, még kedvez őbb
feltételeket remélve ismét hajlottak a telepítési biztosok csábító szavára.
És azok is, akik az újabb 3 éves adómentesség, no meg a sz űzföld elsó fel-
törése utáni nagyobb termés gondosan mérlegelt el őnyeit igyekeztek a ma-
guk javára kamatoztatni.
A felvidéki megyék egy-egy falujából útnak induló, majd újra meg új-
ra továbbköltöz ő kisebb csoportok tehát pionír alkatú személyek-családok
vállalkozásait, nem szervezett közösségi akciókat sejtetnek. Az is kiolvas-
ható azonban az adatokból, hogy az egy megyéb ől, közeli falvakból szárma-
zók az új helyen nagyon gyorsan közösséggé — ha nem is kulturális értel-
mű közösséggé, legalább érdekközösséggé — szervez ődtek. Erre követ-
keztetek p1. abból, hogy 1723-ban Békéscsabán, mely egy-egy nagyobb
nógrádi és kishonti csoporttal, valamint több más-más vidékr ől érkezett
családokkal frissen települt újjá, 4-4 elöljáró került ki a kishontiak és a nóg-
rádiak közül. Ez pedig a kulturális hasonlóságon felépül ő két hegemón cso-

72
porcnak a faluközösség irányítása érdekében nélkülözhetetlen tudatos
egyensúly keresését sejteti (Fügedi 1969: 61).
Egy-két évtizednyi együttlakás — úgy t űnik — már ahhoz is elegend ő
volt, hogy a legkülönbözőbb falvakból együvé települtek valóban egységes
akaratú „közösségként" szervezzék meg a továbbköltözésüket, ha kell ően
csábítóak voltak egy újabb falu alapításának lehet őségei. Orosházát — ezt a
helyi köztudat ma is számon tartja — 1744-ben „zombaiak" telepítették új-
já. Olyan „zombaiak" azonban, akik még egy emberölt őt se éltek együtt
ebben a Tolna megyei faluban. A települési mozgalmak tényeivel egyezte-
tett dialektológiai és névtani vizsgálattal mutatta ki HAJDU Mihály, hogy
Zombának 18 évvel korábban Sopron, Vas-, Gy őr-, Veszprém-, kisebb rész-
ben Somogy és Fejér megye falvaiból összever ő dött evangélikus magyarok
voltak a benépesít ő i (Hajdú 1969: 201-203). Nemcsak a Békés megyébe
beköltözőkről, az innen továbbköltözőkről is úgy emlékeznek meg a 18.
század közepén — második felében a források, mint egy-egy faluból-mez ő-
városból elindult szervezett telepes csoportról. Önmagában az is a kulturá-
lis azonosságtudaton nyugvó elemi szint ű megszervezettség jele, ha a
továbbköltöző csoport etnikus elkülönülését hangsúlyozva határozza meg
magát. Azaz: etnikai értelemben homogén csoportként válik ki valamelyik
több nemzetiség lakta faluból-mez ővárosból. Nyíregyháza 1753-1754-es új-
ratelepítésében — ez eléggé köztudott — békéscsabai, mez őberényi, szarva-
si szlovákok, vagyis több településr ő l toborzódott azonos nemzetiség űek-
vallásúak vettek részt. GOMBOS János azt bizonyította, hogy az átköltöz ő
(nyilván továbbköltöz ő) kabai magyarok által 1719-ben megszállt
Békésszentandrásra az 1740-es években a Felvidékr ől, elsősorban nógrádi
falvakból szlovákok is települtek. Alig néhány évet töltöttek azonban a re-
formátus magyaroktól elkülönül ő szlovák csoportként Békésszentandráson:
1746-ban továbbköltöztek a közeli Tótkomlósra (Gombos 1986: 221-226).
A Bács-Bodrog megyei Kishegyes 1769. évi, ugyancsak Békésszentandrás-
ról származó benépesít ői viszont — a magyar családnevekb ő l következtetve
— kizárólag magyarok voltak (Gyetvai 1978: 226). Tótkomlósi szlovákok né-
hány évtizeddel kés őbbi vállalkozása volt — 1782-1788 között — a bánáti
Tótújkomlós elkeseredett küzdelmekkel terhes, s végül is sikertelen alapí-
tási kísérlete. A HEGED ŰS Antal által feldolgozott és közölt forrásanyag-
ból okkal-joggal következtethetek arra, hogy a telepít ő földesúrral folyta-
tott és öntudatosan, önérzetesen fogalmazott panaszlevelek sorát
eredményez ő, sót a zendülés gyanúját is felkelt ő érdekküzdelmüket csak-
is „faluközösségi" szervezet volt képes végigvinni (Heged űs 1986:
451-466).
Ha valóban faluközösségi szervezettség űek voltak a másodlagos, s a
18-19. század fordulójától jellemz ően bácskai és bánáti falualapítások, azt
várnánk, hogy ezek a heroikus vállalkozások a résztvev ők leszármazottjai-
nak történeti emlékezetében epikummá szervez ődve is megőrződtek. Ha
meglepő is, korántsem őrződtek meg olyan mértékben, mint a formális lo-
gika szerint meg kellett volna őrződniük! Ahogy Orosházán, másutt is hosz-
szú időn át ébren tartotta persze a helyiek emlékezete egy-egy falunak

73
 vagy a falu népesebb csoportjának továbbköltözését, az új falu megalapítá-
sát. Az sem lehetett elszigetelt kezdeményezés, hogy az endr ő diek
1818-ban, a szarvasiak 1822-ben, megtelepedésük 100. évfordulóján, a
szomszédos települések elöljáróinak részvételére is számító emlékünnepsé-
geket tartottak (BML Gyoma ir. R. 9. Iratok [1739-1825] 534, 701. fol.). A
„közöségi emlékezet" azonban — az adatokból erre következtetek — hajla-
mos volt a bonyolult, többszálú folyamatok leegyszer űsítésére. Rendszerint
csupán a kezdeményez ő , a falualapításban leginkább meghatározó szerep ű
— esetleg nem is a legnagyobb létszámú — csoportot tartották/tartják számon
a leszármazottak, azt már nem, hogy más helyekr ől is csatlakoztak hozzá-
juk. A Bács-Bodrog megyei Kishegyesr ől pl. nemcsak a 20. századi emlé-
kezések, a csaknem egykorú kamarai jelentés is úgy tudta, hogy 1769-ben
békésszentandrásiak szállták meg. GYETVAI Péter többféle forráson (egy-
korú névsorokon, anyakönyveken, bérmálkozási jegyzékeken) alapuló vizs-
gálata viszont azt igazolta, hogy bár jelent ős számban voltak a békésszent-
andrási származékok, több család Tápiószelér ő l és sok más faluból útra
kelve csatlakozott hozzájuk (Gyetvai 1978: 224-230; Gyetvai 1984:
939-1039). A Csanád megyei Nagylak benépesít ői között csak a tótkom-
lósiakhoz csatlakozó néhány békéscsabai és szarvasi családot emlegették
már a 19. század végén is (Borovszky 1897: II. 415-430). Pedig a mez őbe-
rényiek 1815-1825 között eléggé következetesen vezetett, a személyes
útiokmányok nyilvántartására rendszeresített jegyz őkönyvének tanúsága
szerint ennek a kismez ő városnak a szlováksága is részt vett Nagylak nyil-
ván több évtizedig eltartó újranépesítésében. A nagylaki utazásukhoz pasz-
szust kérő mező berényiek úticéljaként a legközvetlenebb rokonok látoga-
tását, rokonoknál végzend ő munkát és „vizsgálódás lakás végett"
megjelölést egyaránt megtaláltam. A legid ősebb berényiek pedig az 1970-
es években emlékeztek rá, hogy a 19-20. század fordulóján még volt, bár
eléggé laza, rokoni kapcsolat a Mez őberénybő l kitelepült nagylakiakkal.
Ugyanez mondható el a mez őberényi németek továbbköltöz ő csoportjairól
is. 1788-ban — a két világháború közötti mez őberényi helytörténeti iroda-
lom így tartotta számon (Bonyhai 1933-1934: 30, 118) — 30 német család a
Temes megyei Lieblingbe, 1826-ban pedig egy népesebb német csoport a
Csanád megyei Szemlakra költözött. A személyes passzusok jegyz őköny-
vében els ő sorban az utóbbi kiköltözés tükröz ődik: a tíz év alatt összesen
239 személy kért útiokmányt Szemlakra, és közöttük az esetleges áttelepü-
lés miatt „vizsgálódók", véglegesen elköltözöttek s rokonlátogatók egy-
aránt voltak. Az id ősebb generáció pedig gyű jtésem idején még emlékezett
rá, hogy a századforduló táján nagyobb ünnepekre, lakodalomra el-eljártak
a szemlaki, lieblingi rokonokhoz. Azt is számon tartották, hogy a kék szí-
nű hagymát a szemlakiak révén ismerték meg, majd amikor maguk is ter-
meszteni kezdték, szemlaki hagymának nevezték. Azt is a személyes pasz-
szusok jegyzőkönyvébő l derítettem ki, hogy a 18-19. század fordulóján
néhány mez ő berényi család Mokrára (Mokrin — Torontál m.), illetve Tésre
(résfalu — Temes m.) költözött; még 1815-1825 között is „vizsgálódás"

74
vagy végleges elköltözés úticélt megjelölve kértek többen ezekbe a falvak-
ba útiokmányt (Szilágyi 1995: 132-133).
A mezőberényiek továbbtelepedésének utóbb említett „célállomásai"
persze nem közösségi vállalkozásokról, hanem egyéni elhatározásokról árul-
kodnak. Az a tény, hogy a 19. század els ő évtizedeiben — még az 1830-as
években is — fel-felkerekedett egy-két család, annak a cáfolhatatlan bizo-
nyítéka, hogy a néhány évtizeddel korábban egy-egy bánáti faluban meg-
települt nagyobb mez őberényi és — ugyanilyen forrásokkal igazolhatóan —
gyomai csoport rokonként számon tartott tagjai alkalmasint igénybe vehe-
tők voltak „helycsinálóként": informátorként mindenképpen, esetleg az át-
meneti nehézségeken átsegít ő szállásadóként is. A gyomai levéltári anyag-
ban szintén meg őrződött személyes passzusok jegyz őkönyvében ilyen
úticél-megjelöléseket olvastam: 1820-ban két férfi feleségest ől a Bánátba
indult lakóhelykeresés végett, egy-egy személy pedig Debellásra, atyafilá-
togatásra, illetve nagyapjához lakni; 1824-ben ketten „familiájuk dolgában"
indultak a Bánátba; 1836-ban ketten helyet keresni, öt család pedig telel-
ni indult Rittbergbe (BML Gyoma ir. R. 9. Iratok [1739-1825] Személyes
passzusok jegyzéke). Egyes gyomai családok Debellásra településér ől más
egyéb, eléggé esetleges adatok is szólnak. 1824-ben pl. egy debellási lakos
azt kérte a gyomai bíráktól, hogy hallgassanak meg tanúkat arról: „ha
tudjáké hány esztend ős légyen". Három megkérdezett gyomai úgy emlé-
kezett, hogy „Cs: Kováts János aki innend Gyomáról ez elött mintegy 20
esz[ten]d őkkel lakását meg változtatta 's Debellásra vette magát most 60
esz[ten]d őn felül van ezt pedig onnand tudják mivel együtt nötek fel 's jár-
tak iskolába, 's pajtások voltak" (BML Gyoma ir. R. 2. Polgári peres ir.
[1767-1825] 398. fol.). Rittberget — azaz: Végvárt — több hullámban meg-
ülő református magyarokról annyi tudható, hogy mintegy 250-en Csanád,
Csongrád, Békés és Heves megyéb ől valók voltak, akikhez a Bánátban már
korábban megtelepedett református magyar töredékek is csatlakoztak
(Paládi—Kovács 1973: 295).
Bármennyire is elszigetelt, csupán néhány családot érint ő vállalkozás a
mezőberényieknek vagy gyomaiaknak az említett falvakba költözése, a
helyben maradt közösség mentalitását is jelent ős mértékben formálták, ala-
kították, befolyásolták az ilyen egyéni akciók. A mez őberényeik — és ha-
sonlóan a gyomaiak — Bánátba irányuló nyomtató-vállalkozásainak a szerve-
zettsége és eredményes volta (melyhez egyébként egy-egy esztend őben az
igás lóállomány mintegy harmadát igénybe vették) bizonyosan összefüggött
azzal, hogy az ottani uradalmak munkaer ő igényét s az elérhet ő jövedelmet
rokonok — ha nem is vérrokonok, legalább valamikori falubeliek, tehát nem
megbízhatatlan „idegenek" — révén ismerték, s ha szükséges volt, évr ől év-
re ellenőrizhették (Szilágyi 1995: 125-128). Érdekl ődési körükbe vonták
tehát ezt a 80-100 kilométer távolságra fekv ő — tehát viszonylag távoli:
több napi járóföldre lév ő — vidéket, ahol hovatovább ugyanolyan otthono-
san mozogtak, mint a szomszédos békési tájakon, hiszen évr ől évre elsze-
kereztek a nyomtatni való, olykor egyéb munkakínálat miatt. Ez a Bánát-
ra kiterjesztett „közösségi otthonosság" pedig azok számára is jól

75
informáltságot biztosított, akik közvetlenül nem voltak részesei a vándor-
nyomtatásnak vagy a kaszás bérmunkának. A bánáti uradalmak munkakí-
nálatának és az újra meg újra felröppen ő, áttelepülésre csábító lehet őség-
nek a közösségben tovaterjed ő hírét ők is nap mint nap hallhatták. Es
— meggyőződésük szerint — „biztos forrásból" hallották! Az egyéni kezde-
ményezés ű továbbköltözések sem függetleníthet ők tehát — ebben az érte-
lemben — a 18. század elsó felében megtelepült helységek felt ű nően gyors
„faluközösséggé" szervez ődésének tényét ől.
Ezeket a közös érdek megszervezte „közösségeket" persze nem elzár-
kózó, a faluközösség akolmelegébe bezárkózó jobbágyparasztok alkották.
Olyan parasztok, akik a kínálkozó lehet őségek — ha úgy tetszik: egy-egy
konjunktúra — kihasználására építették fel „gazdálkodási stratégiájukat".
Ebben a stratégiában központi kategória volt a vállalkozás. Paraszti vállal-
kozás az önellátó földm űvelésnél az árutermel ő állattartást fontosabbnak te-
kintő „piacra figyelés" értelmében — földesuraik nyilván nem alaptalanul
vádolták a Békés megyei jobbágyaikat, hogy „a' marha tartásra nagyobb
gondjok légyen mint sem a gabona termesztésre" (Szilágyi 1995: 366). És
abban az értelemben is vállalkozás, hogy a továbbtelepül ők döntő többsé-
ge korántsem az „elesett szegényemberek" közül került ki. Azok közül
inkább, akik a viszonylag konszolidált életkörülményeik távlati fenntartását
remélve már meglévő paraszti gazdaságuk bázisán igyekeztek kialkudni a
hátrahagyottnál lehet őleg kedvezőbb úrbéres viszonyt.
A konjunktúra paraszti kihasználása olvasható ki a Helytartótanács
1786-os, a békésiek, körösladányiak, szeghalmiak és vészt őiek Arad megyei
kincstári birtokokra történ ő továbbtelepülési szándékát elutasító leiratából.
Az érvelés szerint „a marhatenyészetnek és szaporításnak kára nélkül
nékik Arad vármegyében semmi kamerális puszta a megszállásra nem
adathatik, mivel a mostani lakóhelyeken is elegend ő módjok van élelmek
kikereséséhez és az káros árvizeknek eltávoztatására (...) és helyettek ismét
új lakosokat kellene szállítani" (Implom 1971: 60). A továbbtelepülni szán-
dékozók — így következtetek — nem az elemi megélhetési gondok miatt
panaszkodtak, hanem azért, mert a legeltetésre alapozott marhatartás — az-
az: az árutermel ő ágazat — szaporodó nehézségeit, jelesül az akkortájt való-
ban a legel ők eltartó képességére kedvez őtlenül ható nagy áradásokat, ta-
pasztalták. Az új helyükön ugyanezt a nagyállattartási szisztémát remélték
folytathatónak, s a Helytartótanács erre reagált, amikor azzal érvelt, hogy
Arad megyében nincs megszállásra alkalmas puszta, az elhagyott helyeikre
pedig úgyis jobbágyokat kellene telepíteni. Ha az önellátó földm űvelés és
állattartás egyensúlyára épül ő parasztgazdaság lett volna a kérelmez ők esz-
ménye, nyilván lett volna hely számukra Arad megyében — hiszen még év-
tizedek múlva is volt falualapítási lehet őségük az egyénileg vagy csoporto-
san oda érkezőknek.
Azért „relatív", azért nem tényleges tehát az újratelepedés után né-
hány évtizeddel már jelentkez ő népességfölösleg a Békés megyei, általá-
ban az alföldi mez ővárosokban, már ekkor is „óriásfalvakban", mert a „vál-
lalkozói mentalitás", mely az önellátó parasztgazdaságokat nem szokta

76
jellemezni, olyan mértékben semmiképpen nem, mint a 18. század honfog-
laló pionírjait jellemezte, majd két évszázadra prolongálódott. A 19. század-
ban mind kevésbé csábított Bánát és Bácska faluközösségi szervezés ű, fa-
lualapító továbbtelepülésekre. A relatíve túlnépesedett mez ővárosokból
újra meg újra felkereked ő „pionírok" azonban a bérmunkára vállalkozások
révén otthonossá tett nagytájban megbízhatóan tájékozodó s már nem is
egészen „parasztközösségek" elszánást, bátorságot adó „vállalkozói menta-
litását" tekinthették mentális hátterüknek. Ezt a mentalitást kell alaposab-
ban megismernünk, ha meg akarjuk érteni az áttelepülések, továbbtelepü-
lések, egyéni és csoportos helykeresések sajátos logikáját.

IRODALOM

BONYHAI Mihály
1933-1934 Mezőberény monográfiája. Mezőberény
BOROVSZKY Samu
1897 Csanád vármegye története 1715-ig, II. Budapest
FÜGEDI Erik
1969 Békéscsaba újratelepítése. Békési Élet, IV. 1. sz. 56--65.
GOMBOS János
1986 Szlovák telepesek Békésszentandráson a XVIII. század els ő felében. Békési
Élet, XXI. 2. sz. 221-226.
GYETVAI Péter
1978 Kishegyes újratelepítése Békésszentandrásról 1769-ben. Békési Élet, XII. Z.
sz. 224-234.
1984 Kishegyes lakóinak származási helye az anyakönyvek adatai alapján.
Hungarológiai Közlemények, 60. sz. 16. évf. Újvidék, 939-1039.
HAJDÚ Mihály
1969 Az orosháziak története 1744 el ő tt. Békési Élet, IV. 2. sz. 191-209.
HEGED Ű S Antal
1986 Tótújkomlós a Bánságban 1782-1788. Békési Élet, XXI. 4. sz. 451-466.
IMPLOM József
1971 Olvasókönyv Békés megye történetéhez, II. 1695-1848. Békéscsaba
PALÁDI-KOVÁCS Attila
1973 Az anyagi kultúra alakulása néhány dél-alföldi (bánsági) magyar faluban.
Népi kultúra — népi társadalom, VII. Budapest, 291-326.
SZILÁGYI Miklós
1995 Mezővárosi társadalom — paraszti m űveltség (Történeti-néprajzi adatok és
elemzési kísérletek) Debrecen (= Folklór és Etnográfia, 87).

77
KLAMÁR ZOLTÁN

MIGRÁCIÓ AZ ÉSZAK-BÁCSKÁT TISZA-VIDÉKEN

I. TÁJ ÉS KÉRDÉSKÖR ÖSSZEFÜGGÉSEI

A magyarság történetében fontos mérföldkövek a migráció állomáshe-
lyei. Történelmünk során több jelent ős állómáshely után érkeztünk a Kár-
pát-medencébe, ám bízvást állíthatjuk, hogy nyugvópontra mind a mai na-
pig nem jutott népünk.
Ezeréves ittlétünk alatt történelmi sorsfordulóink mindig nagy töme-
geit mozgatták meg a magyarságnak. Voltak e tájon fölfutó korszakok, ami-
kor a magyarság belakta, birtokba vette az általunk vizsgált területet és vál-
tották egymást olyan id őszakok is, amikor folyamatosan veszítette életterét
a vizsgált kistáj magyarsága.
A címben foglalt földrajzi név némi magyarázatra szorul, ugyanis új, és
nem honos a népi nyelvhasználatban. Amikor az észak-bácskai Tisza-
vidékről mint földrajzi fogalomról beszélünk, voltaképpen a trianoni or-
szághatártól Zenta község határáig terjed ő kistájra gondolunk, melyet Ke-
letről a Tisza, nyugatról pedig a Telecskai-dombok határolnak. Ennek a
közigazgatási egységnek a hivatalos neve Kanizsa község.
A vidék Iakossága tizenhárom településen él: Kanizsa 11 541, Horgos
7201, Oromhegyes 2028, Kispiac 2144, Martonos 2423, Orom 1912, Adorján
1158, Völgyes 367, Velebit 361, Újfalu 336, Zimonjić 282, Tóthfalu 765 lel-
ket számlál az 1991-es népszámlálási adatok szerint.'
Érdekes, hogy a falualapító lakosság a múltban is a mai települések
közvetlen környékét találta alkalmasnak arra, hogy megtelepedjen és talán
nem a véletlen furcsa játéka, hogy az Árpád-kor végén szintén tizenhárom.
faluról tesznek említést a korabeli források.
A táj falurendszere a X—XV. században fejl ődik ki szerves részeként a
középkori magyar településhálózatnak. A fejl ődési folyamat. a XVI. század-
ban akad meg, ugyanis ekkor a területen visszavonuló törökök 1526 őszén
felégetik Kanizsát és a környéket. 2 Ezekben az években pusztul el Árpád-
kori településhálózatunk, bár a török hódoltság alatt egyes falvak újratele-
pülnek, lakosságuk azonban kicserél ődik, a magyarok helyébe nem egy
esetben délszlávok, szerbek lépnek. 3
A XVIII. századi népmozgás eredményeképpen még tarkább lesz a vi-
dék etnikai képe, a Felvidékr ől tótok, ruszinok, Erdélyb ől oláhok, a német
területekr ől pedig svábok költöznek Bácskába.
Dolgozatunkban az .Árpád-kor faluszervez ő, területbelakó id őszakán át
a hódoltság századain keresztül a XVIII. század nagy népmozgásainak ha-
tását kíséreljük meg áttekintetni, felvillantva a XX. században lejátszódó
népmozgási folyamatokat. is.

78
II. A VIZSGÁLT KISTÁJ TELEPÜLÉSHÁLÓZATA ÉS NÉPESSÉGE
AZ ÁRPÁD-KORTÓL A HÓDOLTSÁGIG
Kanizsa község területén a XI—ZVI. században az okleveles említések
és a régészeti lel őhelyek összeverése alapján elmondhatjuk, hogy tizenhá-
rom faluhely létezett hosszabb-rövidebb ideig, bár akad olyan régészeti le-
lőhely, amelyet írott források hiányában nem tudunk beazonosítani.`
Arra vonatkozólag, hogy ez id ő tájt milyen lehetett a vidék, pontos le-
írásokkal nem rendelkezünk, de mindenesetre fontos következtetéseket
vonhatunk le a II. József-kori országleírás 32., Martonosra vonatkozó szaka-
szából, mely az alábbiakat rögzíti:
„3. A Tisza folyó 44ől 500 lépés szélesség ű, mélysége 4-5 öl; Török-
Kanisánál, a kis víznél, mélysége csak 3 öl. Hosszan tartó nagy es őzések al-
kalmával egészen Szentáig árad és a vidék 3-4 hónapig járhatatlanná válik.
Nyáron a kis víznél, a sziget mindkét végénél a folyóágon átkelhet ő a
Tisza. Egyébiránt semmi módon nem lehet átjutni rajta. Török-Kanisánál
komppal lehet átkelni. A Körös-ér a hosszan tartó nagy es őzések és tavasz-
szal a Kanisa környéki mocsár meg a nagy sár miatt járhatatlan; legtöbb he-
lyen májusban, legfeljebb júniusban felszárad a talaj.
A kanisai és rnartonosi mocsarak nagyon-nagyon mélyek, a legcse-
kélyebb víznél embermagasságúak; mindenkor átjárhatatlanok és nem szá-
radnak ki.
Valamennyi [út] jó állapotban van, míg Kanisától Török-Kanisáig
terjed ő — a Tisza áradása miatt — nem járható. A Szegedt ől Martonosra ve-
zető úton — amely a folyó mellett halad és a mocsáron keresztül folytató-
dik — csakis akkor lehet közlekedni, ha a mocsár kiszárad."'
Ezen állapotokat 1782-85-ben rögzítették a vidéket járó hadmérnö-
kök, térképészek. A fentiekb ő l következtethetünk arra, hogy milyen lehe-
tett a vidék képe a IX—X. században, mikor megjelent a falualapító lakos-
ság. A fenti idézet Martonos szempontjából fontos számunkra, ugyanis ez
az a falu, amelyik alapításától kezdve napjainkig lakott és még a hódoltság
évei alatt is mindössze pár esztend őre néptelenedett el. Elmondható tehát,
hogy maga a faluhely kiválasztása igen nagy szakértelemmel történt, nem
csak Martonos, hanem a többi település esetében is, hiszen Kanizsához ha-
sonlóan majd mindegyik település a saját középkori településhelyére épült.
Mégis van hét olyan lel őhelyünk, melyeket írott források hiányában nem
tudunk beazonosítani.
Vegyük tehát szániba az általunk ismert településeket gyér népességi
adataikkal együtt:
Adorján
A források két faluról beszélnek és többféle névvel jelölik a két hely-
séget. Alsó- vagy Kisadorjánt templomos helyként jelölik és el ő ször
1198-ban említik a III. Ince pápa által kiadott oklevélben. 6 A falunak két

79
temploma volt, az egyiket. a Boldogságos Sz űz Máriáról, a másikat Szent:
Miklósról nevezték el.
Felső- vagy Nagyadorjánt 1271-ben a kalocsai káptalan által kiállított
bizonyságlevélben említik, ugyanis egy évvel korábban Laki Sebestyén,
Miklós és Jakab nevű fiai Mindszent ünnepe el őtt fegyveresen betörtek a
Bodrog vármegyei Tárnok monostorába, ahol az apácákat és a nemes leá-
nyokat levetk őztették. Ezen hatalmaskodásiak miatt fels őadorjáni részbirto-
kukat a két templommal a káptalan el őtt átengedték Tárnok földesurai-
k
nak.
Alsóadorján a mai falutól délre 1 km távolságban a Tisza holtágában
feküdt, míg Fels őadorján a mai Oromhegyes közelében.
A lakosságra vonatkozóan 1388-ból van okleveles említés arról, hogy
Adorjánba és Vastorokba kunok települnek. 1466-ban okiratban emlegetik
az apácák kun alattvalóit, kik 1428-ban révmentességet kapnak Kanizsá-
nál, majd 1459-ben felmentik őket a vármunkák és a katonai elszállásolás
alól. s
Arnatteleke
Arnach Teleke faluról egy földesúri viszály kapcsán tesznek említést
1347-ben, mikor is Adorján földesura, Magyar Pál megpróbálta elfoglalni a
falut, ám Boduni János bepanaszolta őt László alnádornál s az ki a pana-
szos javára döntött.
Csecstó
Chechtow az óbudai - Szent Péterr ő l nevezett káptalan birtoka, falu és
halastó. 1224-ben említik el őször, mikor Gyula nádor Sebestyén papot
küldte ki az új határkövek elhelyezésére. 10 A. falu az általunk vizsgált terü-
let legdélebbi települése, közvetlenül a zentai rév mellett feküdt.
Cistrihalonz
1495-ben Geréb Péter országbíró önhatalmúlag elfoglalta a
Nagyadorján és Vastorok közti pusztát és betelepítette 50 jobbággyal. Ki-
rályi rendeletre a földet vissza kellett adnia és az okozott károkat Meg kel-
11
lett fizetnie.
Gyékénytó
. Gekentho először 1335-ben Fels őadorján határjárásában szerepel mint
halastó. Nagy Lajos 1356-ban háromévi adómentességet adott az üresen ál-
ló Gyékénytó és Martonos helységeknek, hogy újranépesítésüket ezzel is
segítse.' 2
[1°1g-os
Horgast mint halásztanyát említi a Tisza mellett I. Géza király a
s
garam.szentbenedeki apátsá alapítólevelében 1075-ben. Ez egyetlen ok-
leveles említése a falunak.' Feltehet ő leg a középkori faluhely templomát

80
tárta fel Szekeres László Kishorgoson 1964-ben egy leletment ő ásatás
14
során.
Kanizsa
Cnesa az egyetlen szláv eredet ű helynevünk, ilyen névalakban emlí-
tik a pannonhalmi apátság birtokösszeírásában 1093-ban. 1237 és 1240 kö-
zött IV. Béla összeíratta a pannonhalmi apátság birtokainak határait s népe-
inek szolgálatait. Ebb ő l az összeírásból tudjuk, hogy Kanizsán ekkor
összesen 27 háznép élt, ami 135 lelket jelent. 1466-ban Kanizsát kunok
lakják: l5
Martonos
Marthonos apátja 1237 októberében részt vett a Kanizsa és Szatmár
közötti vitás határ megállapításában. Monostora a tatárjárás alatt pusztult el.
1244-53 között IV. Béla több ízben kunokat telepít Martonosra, ám a falu
újból elnéptelenedik, mert Nagy Lajos 1356-ban Gyékénytóval együtt
Martonosnak is háromévi adómentességet adott, hogy ezzel is segítse az
újranépesedést. 16
Pasztaegyház
Pusta Ighaz falut 1335-ben említik el őször mint templomos helyet,
utolsó említése 1367-b ől ismert. 17 Fels őadorjánnal északnyugati irányban
volt határos.

Szatmár
Zathmar á szentdemeteri görög szertartású szerzetesek monostorának
birtoka, amit III. Honorius pápa is meger ő sít egy 1218-ban kiadott oklevél-
ben. A tatárjáráskor elnéptelenedett, majd kés ő bb újra élő falu, mert Ma-
gyar Pál gyimesi várnagy 1350-ben feltételesen végrendelkezik a faluról za-
rándokútja el őtt. l$ Közvetlen Kanizsa alatt déli irányban feküdt.
Szentmihály
1408-ban Garai Miklósnak és tesvérének, Jánosnak birtokösszeírásában
szerepel, -majd 1479ben a lendvai Bánúaknak adják el. 19 A falu Martonos
felett a legészakibb települése az általunk vizsgált kistájnak. Csongrád vár-
megyéhez tartozott.
Vastorok
Wasthorok az óbudai klarissza apácák birtoka a két Adorjánnal, Veres-
egyházzal és Csecstóval együtt. A falut 1367-ben említik el ő ször. Zsig-
mond király 1388-ban rendeletben tiltja meg madarasi Tompa László és
más kun kapitányoknak, hogy er ő szakkal saját birtokaikra költöztessék a
vastoroki kunokat. A falu plébániáját 1497-ben említik, ugyanis a vastoro-
ki Ambrus pap és testvére ekkor lépett be a római Szentlélek
Társulatba. LO A falu Fels őadorjántól északra az Oromparton feküdt, a mai
Velebit mellett.

81
 Ebben az id őszakban Gyetvai még egy falut említ Csecstó határjárásá-
ban, 1224-ben Bulcsufölde, terra Bulsu néven. Az 1241-es tatárjárás azon-
ban elrii.ntettt a föld színér ől és a továbbiakban egyetlen forrás sem emlí-
ti, ezért nem.vettük fel külön falukén.t. 2 '
A XVI. század elejére kialakul a vidék s ű rű nek mondható településhá-
lózata, ekkor tizenhárom falu létezett. a térségben, melyeket számok jelöl-
nek a térképen. Ezek: 1) Horgos, 2) Szentmihály, 3) Szentpéter, a faluhely
csak a hódoltság alatt jön létre, 4) Martonos, 5) Kanizsa, 6) Szatmár, 7)
Gyékénytó, 8) Pusztaegyház (?), 9) Vastorok, 10) Fels őadorján, 11)
Csitrihalom, 12) Arnatteleke, 13) Alsóadorján, 14) Csecstó.

Jelmagyarázat:
— • — országhatár
— — — községi határ
dombláb
adatolt faluhely
nem adatolt közép-
kori régészeti lel ő-
hely

A térképet Dudás Gyula és Szerekes László nyomán Klamár Zoltán

készítette

III. NÉPESSÉGMOZGÁS A HÓDOLTSÁG ALATT

A mohácsi vész után a törökök 1526 őszén feldúlják, kifosztják a vizs-

gált vidék falvak, városait. Ez az esemény azonban csak végpontja egy
hosszabb folyamatnak, ugyanis már a fent említett mohácsi csata el őttrő l,
1520-ból való helységösszeírás mindössze három falut említ: Nagyadorjánt,
Gyékénytót és Martonost. Tehát az addig s űrűn lakott kistáj fokozatosan
elnéptelenedett.

82
 A hódoltság els ő szakaszában, a szegedi nahije els ő összeírásában
három település neve szerepel, ebb ől egy, Szentpetri itt bukkan fel
elő ször.
1548-ban Szentpetri faluban 55 személyt, abból 36 házas, írtak össze,
kivétel nélkül magyarok, Martonoson 54 személyt, 33 házas, szintén ma-
gyarok, míg Adorjánon 5 házas személyt, mindannyian szerbek. 22
Földvárt, azaz Kanizsát a hódoltság alatt, 1553-ban említik el őször, la-
kosai délszlávok. 19 összeírt személyb ől 12 házas. Ugyanekkor Adorján már
lakatlan. 23
1570-ben a szegedi szandzsákban Martonoson 41 személyt írnak össze,
ebből 18 házas, Földváron 34 személyt írnak össze, ebb ől 23 házas. A falu
lakossága gyarapodott és továbbra is délszlávok lakják. Szentpetri falu is to-
vább gyarapodik és 109 összeírtból 44 házas, kivétel nélkül magyarok.
Adorján, Nadirlán defteren kívüli faluban 7 házast írnak össze, mindannyi-
an szerbek. Ebben a defterben említik el őször a hódoltság alatt. Horgast
pusztaként 8 házas személlyel, mindannyian magyarok. 24
1578-ban Szentpéter falu lakossága megcsappant, 68 összeírtból 37 há-
zas, de lakói továbbra is csak magyarok. Martonos lakossága is csökkent. 31
összeírtból 17 házas, a lakosság vegyes, szerb, bolgár, vlah és magyar össze-
tételű, de magyar többség ű . Földvár, azaz Kanizsa lakossága viszont gyara-
podott és a 47 összeírtból 27 volt házas. A lakosok szerbek. Vastorokon 24
főt írtak össze, ebb ő l 20 házas. A falu lakói szerbek. Adorján, Nadirlán 29
összeírt személyéb ől 25 házas. A lakosok kivétel nélkül szerbek. 2'
A XVI. század utolsó harmadában tehát el őretör a délszláv népelem,
sőt még az olyan magyarlakta falvakban is megjelenik, mint Martonos.
Ilyen tarka etnikai képet mutatott a vidék falvainak lakossága.
Az 1620. évi török adóösszeírásból kiderül, hogy a korábbi hat helység-
bő l csupán három maradt lakott: Szentpetri, Martonos és Gyékénytó.
Szentpetriben 33 adófizet őt írnak össze, kivétel nélkül magyarok,
Martonoson 20 adófizet őt találtak, akik szintén mind magyarok, és Gyé-
kénytón a 7 adófizet őből 1 magyar, a többi délszláv. 26 Az általunk vizsgált
kistáj az 1620 körüli években mind a települések számát, mind pedig a
lakosság számát illet ően a hódoltság eleji szintre esett vissza.
A ZVII. század végén a vidék elnéptelenedik, Martonos lakossága
1686-ban menekül el és a környez ő nagyobb városokban keres menedéket.
A népmozgás okát magyarázhatjuk a kett ős adózás megjelenésével is,
ugyanis a gyengülő török közigazgatás elt űrte a magyar király adószed őit is.
A vidék az els ő zentai ütközet után (1686. október 20.) szabadul fel a
török fennhatóság alól. Újabb jelent ős délszláv népesség 1690 őszén indul
meg Magyarország felé. Ezek egy része itt ragad a vidéken, tömeges lete-
lepítésük a második zentai csata után (1697. szeptember 11.) veszi kezde-
tét, ugyanis az Udvari Haditanács 1699. augusztus végére készíti el az új
határőrvidék tervét.

83
 Szerb határ ő rséget telepítenek Martonosra, 50 gyalogost és 25 lovast,
Kanizsára 100 gyalogost és 100 lovast."'' Kanizsát és Martonost újtelepes
délszláv népesség lakta ez id ő tájt, az adófizet ő k száma 300-300 fő t tett
k i.
Az általunk említett többi faluhely ebben az id őszakban teljesen el-
néptelenedett.

A hódoltság alatt lakott faluhe-

lyek: 1) Szentpéter, 2) Martonos,
3) Földvár, 4) Gyékénytó, 5) Vas-
torok, 6) Nagyadorján

Jelmagyarázat:
A hódoltság egy id őszaká-
ban lakott faluhely

A hódoltság egész ideje alatt

lakott faluhely

IV. NÉPMOZGÁS A XVIII. SZÁZADBAN

A legújabb kor igazán nagy bels ő népmozgása a XVIII. század köze-
pén teljesedik ki, ekkor kezd ő dik a lakosság szervezett telepítése a déli or-
szágrészekbe. A Tiszai korona-kerület falvait és mez ővárosait az 1750-es
évekig szinte kizárólag szerb határ őrök lakták. A határ őrvidék megszű nté-
vel és kiváltságaik elvesztése miatt az itt katonáskodó szerbek más vidé-
kekre költöztek, ezért: „Ókanizsa újranépesítésével Redl Ferenc József kir.
tanácsos, kamarai prefectus, a bácsi és tiszai korona-javak adminisztrátora
adott ki nyilt felhívást Zomborban, 1753. február 9-én." 28 Ó ad megbízóle-
velet Nagy Mihály szabados számára, hogy toborozzon lakosságot. A szaba-
dos alig néhány év leforgása alatt elvégzi a rábízott munkát, ez egy
1756-ban a kanizsai bíróhoz írott Redl levélb ő l kiderül, ugyanis az admi-
nisztrátor elrendeli, hogy Nagy Mihály járandóságát, a szántót és a kaszálót
a kanizsai elöljáróság adja ki.

84
 Érdekes, hogy amíg Kanizsa újbóli benépesítése 1751-1754-re befejez ő -
dik, addig a szomszédos Martonosra még 1767-ben sem akarják beengedni a
helybeli szerbek a visszatelepül ő magyar lakosságot, jóllehet a faluban a hó-
doltság alatt is éltek magyarok és csak a felszabadító hadmozdulatok el ől fu-
tott szét a lakosság 1684-86 között és Kecskemétt ől Hatvanig szóródott. 29
Horgos esetében teljesen más a helyzet, ugyanis Tisza Szent Péter és
Horgos pusztákat Mária Terézia királyn ő rendeletére Kárász Miklósnak ad-
ták el, kit egy 100 telkes falu felépítésére köteleztek. 1772 márciusától no-
vemberéig 127 család telepedett meg az új faluban.
A negyedik középkori eredet ű falu, Adorján is elnéptelenedett a hó-
doltság alatt, és az egykori faluhely közelében jött létre az új település.
Appel Ede szerint: ,,... sz őlőpásztorok által alkotott kunyhókból keletke-
zett, mire azon körülmény is utalni látszik, hogy itt hajdanta híres dohánya
mellett sok és jó min ő ségű bor is termett.." 30 Papp György a falu nyelvjá-
rási sajátságait vizsgálva megállapítja, hogy valószín ű leg szegedi kirajzású az
31
újonnan megtelepedett népesség.
A vidék lakosságának származására vonatkozóan a Tisza menti bérmá-
lások alkalmával felvett jegyz őkönyvekb ől szerezhetünk tudomást. Az
1797. évi bérmáláskor igen részletes jegyz őkönyvet vezettek, ugyanis nyolc
kérdőpontban rögzítették a bérmálkozók adatait. Ezek a következ ők: 1. A
megbérmált vezeték- és keresztneve. 2. Bérmaneve. 3. Életkora. 4. N őtlen,
hajadon vagy házas. 5. A házastárs vezeték- és keresztneve. 6. A megbér-
mált származási helye. 7. A szül ők vezeték- és keresztneve. 8. A bérmaapa
32
vagy a bérmaanya vezeték- és keresztneve.
Számunkra a 6. pont a legfontosabb, ám a beírt adatokat bizonyos kri-
tikával kell fogadnunk, mert Gyetvai Péter rámutat a Tiszai korona-keriilet
t elepítéstörténete cím ű munkájában, hogy esetenként a szomszédos mez ővá-
rosban, faluban bérmálkozóknak nem az eredeti származáshelyét tüntették
fel, hanem a lakhelyüket.
A másik forrás a szabadosok által készített névjegyzék lenne, ám saj-
nos ezekb ő l igen kevés maradt meg.
A legjobban adatok képet Horgosról tudtuk kialakítani, ugyanis ren-
delkezünk a falu 1772. évi december 19-ei népesség-összeírás jegyzéké-
ve1,33 illetve az 1807. és 1823. évi bérmálási jegyz őkönyvek adataival.
Az első összeírásból kit ű nik, hogy a lakosság 12 vármegye 52 helysé-
gébő l érkezett. A legtöbb lakos Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének 21
helységéb ől, majd ezt követi Heves vármegye 8 helységgel és Bács-Bodrog
5 helységgel. A jegyzékben mindössze 2 fels ő-magyarországi vármegyét ta-
lálunk. Némiképp változott a helyzet, mert az 1807-es bérmálási jegyz ő -
könyv adatai szerint a vármegyék száma 13-ra n őtt, míg a kibocsátó hely-
ségek száma 36-ra csökkent. A legtöbb lakos továbbra is az ország középs ő
részéb ől érkezik, a sorrend azonban megváltozik és Heves vármegyéb ől 10

85
kibocsátó helyr ő l van tudomásunk, míg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéb ől
csak 7 helyr ől.
A betelepülési helyzetkép 1823-ra gyökeresen megváltozik, ekkorra
ugyanis 11-re apad a népességet kibocsátó vármegyék száma és mindössze
21 helységb ő l érkezik a lakosság — korábban egy vármegyéb ő l volt ennyi
kibocsátó hely. Elt ű nnek a fels ő-magyarországi vármegyék és a legnépe-
sebb kibocsátóhely Csongrád vármegye lesz 6 helységgel.• Az addig legtöbb
lakost adó Heves és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék együttesen 5 kibo-
csátó helyet adnak. 35
A vidék központjáról Ókanizsáról már sajnos nem rendelkezünk eny-
nyi adattal, azt azonban tudjuk, hogy már Nagy Mihály szabados tényke-
dése el őtt, 1750-t ől 1752-ig 420 magyar család telepedik le a városban, ám
ezek származási helyét nem ismerjük. 36 Ismételten a bérmálási jegyzékek-
re kell hagyatkoznunk. Az els ő jegyzőkönyv 1797-b ől való, vagyis 27 év-
vel az első betelepül ők megérkezte uránról, ezért nem csoda, hogy a nép-
mozgás iránya eltér az el őzőekben vázoltaktól, ugyanis a 8 vármegyéb ő l
kibocsátott lakosság 17 helységb ől érkezett. A legtöbben Bács-Bodrogból,
a vármegye 5 helységéb ő l. Érdekes, hogy a Horgos esetében oly jelent ős
szerepet játszó Heves és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyékb ől mindössze
1-1 kirajzási pontunk van. Csongrád vrn. 3 kibocsátó pontja közül egyik
Horgos. 37
Az 1807-es bérmálási jegyzékben jóval több adatunk van, ugyanis ek-
kor 17 vármegye 32 kirajzási helyér ől van tudomásunk. A fentiekben
vázolt tendencia tovább folytatódott, így Bács-Bodrog vármegye áll a kibo-
csátó helyek élén 9 kirajzási ponttal, ezt követi Csongrád, Pest-Pilis-Solt-
Kiskun vármegye 3-3 hellyel. Ugyanakkor felt ű nik a jegyzékben Árva,
Hont, Nyitra, Trencsén és Zemplén vármegye 1-1 kirajzási helységgel.
A martonosi népmozgásról még ennél is kevesebb adatunk van. Tud-
juk azt, hogy a magyarság 1774-t ől költözik vissza a faluba. „Az 1840-es
egyházlátogatási okmány szintén megmaradt az elképzelésnél és feltétele-
zésnél: „A hívek els ősorban („a priori") Pest megyéb ől, a Kiskunságból és
Csongrád vármegyéb ől költöztek e helységbe." A községi elöljáróság sem
erő ltette meg magát, mert 1865. november 5-én ezt igazolta: „A magyar la-
kosság többnyire Heves és Pest megyéb ől származott.” „Fels ő megyékből
szállított magyar, és Szerbiából költözött rácz lakosokkal telepíttetett." 38
Valószínű , hogy a jelentést tev ő elöljárók írásos adatokkal nem rendelkez-
vén, a faluban él ő szájhagyományra támaszkodtak, amikor ezeket az adato-
kat továbbították.
A fentieket összevetve az általunk ismert más szomszéd települések
adataival, úgy véljük, hogy az emlékezetben él ő vármegyék lehettek a leg-
népesebb kibocsátó helyek, de nem csak ezekb ő l érkezett az újonnan
megtelepül ő martonosi magyarság.

86
 A népmozgásra vonatkozó adatokból megállapítható, hogy a betelepü-
lő lakosság kisebb tömegekben érkezett és meglehet ősen sok kibocsátó
helyrő l. Horgos esetében az adatokat összegezve az alábbiak állapíthatók
meg: a lakosság 19 vármegye 86 helységéb ő l érkezett. Ókanizsa esetében
az alábbi kép alakult ki: 19 vármegyéb ől érkezett a lakosság, de a kibo-
csátó helyek száma mindössze 37. Ebben az esetben azonban nem szabad
szem elő l téveszteni, hogy jóval kevesebb adatból állt össze a végered-
mé ny.

V. A MEGYÉN BELÜL MOZGÓ LAKOSSÁG

A XIX. század közepét ől megváltozik a migráció iránya, szinte teljesen
megszű nik az észak—déli népmozgás. Most már megyén belül túlnépese-
dett falvak, mez ővárosok bocsátanak ki lakosságot. Így jön létre Oromhe-
gyes, közvetlenül a szabadságharc leverése után, az 1850-es évek elején. Az
oromi lösz hátság peremére épült falu egy Siposs nev ű szerb birtokosnak
köszönheti létrejöttét, ugyanis „6 kerületi láncz földjét és sz őlőjét értéke-
síteni akarván, egyeseknek olcsóbban-drágábban házhelyekül adta el, kir ől
a telep kezdetben Sipossfalvának is neveztetett. Csakhamar a járáson nyá-
jaik mellett él ő juhászok és szegényebb sorsú napszámból él ő munkások a
telepet megszállván, a 6 láncznyi területen 60-70 lakház épült." 39

Rövidítések
— Horgos
M — Martonos
KH — Kishomok
KP — Kispiac
— Kanizsa
A — Adorján
OH — Oromhegyes
T — Tóthfalu
— Völgyes
— Orom

Horgos falu ekkor még Csongrád

vármegyéhez tartozott közigazgatá-
silag, csak a világháború után csa-
tolták a kanizsai járáshoz. Ezért
dupla szaggatott vonallal jelöltük
az egykori megyehatárt.

87
 r .,

Kishomok tanyás település házai 1892-en épülnek 2-5 holdnyi parcel-

lákon. A lakosság Martonosról, Kanizsáról és Szegedr ől költözik ide. 41
Kispiac is a bels ő népmozgás eredményeképpen jön létre a martonosi
magyarság els ő kirajzásakor 1770 végén. 41 Orom és Völgyes tanyás telepü-
lések viszont jó száz évvel kés őbb alakulnak ki. Faluvá fejl ődésük a
Szabadka—Zenta szárnyvonal kiépülésével hozható összefüggésbe, ugyanis
a vasút kapcsolta be e területek lakosságát az ország gazdasági vérke-
ringésébe. 42
Tóthfalu már a XX. század elején, Tóth József kanizsai földbirtokos
birtokközpontja körül alakul ki. A nagygazda házhelyeket oszt béreseinek
és segít az építkezésben is, s őt a nincstelen idetelepül ők még egy kevés
művelhet ő földet is kapnak. 1905-ben felépül a templom, majd elemi is-
kola és bolt kezdi meg m űködését a faluvá kinövő településen. 43
Ezzel az utolsóként létrejött településsel gyakorlatilag lezárul a vidék
magyarságának faluszervez ő tevékenysége. Az els ő világháború végén az
új határok elvágják a vizsgák kistáj népét Szegedt ől, a politikai és gazda-
sági központtól.
A vidék településhálózatának térképe az els ő világháború el őtti években

VI. TRIANONTÓL NAPJAINKIG

Az els ő világháborút lezáró békeszerz ődés értelmében az SzHSz ki-
rálysághoz csatólják többek között Bács-Bodrog vármegyének a kétharma-
dát és Csongrád vármegyének egy elenyész ő részét is. Igy kerül az általunk
vizsgált kistáj az új államalakulathoz. Az új határ elvágta a vidéket azoktól
a központokról, melyekkel évszázados munka-, kereskedelmi- és m űvelő-
dési kapcsolatokat tartott fenn a járás településeinek többsége.
1920 után új mozgási irányok és népcsoportok léptek be a vidék te-
lepüléshálózatába, vagy úgy, hogy új településeket hoztak létre, vagy pe-
dig úgy, hogy a magyarság falvaiba, városaiba a magyarság közé ékel őd-
tek.
Az új hatalom els ődleges feladatának tartotta, hogy az egységes
magyar tömböt telepes szerbekkel megbontsa, ezért új falvak építésébe
fogott és a városi földeket elvéve Kanizsa . határában két új települést
hozott létre. A likai szerbek számára az oromi parton felépült Velebit,
míg az egykori rétparti csárda • mellett hercegovinai telepesek szá-
mára Vojvoda Zimonjié falva épült. Mindkét falu viszonylag korán,
1921-26-ban készül el.
A második világháború alatt egy rövid id őre az akkori magyar kormány
1941 és 1944 között bukovinai székelyeket telepít a Velebit falvi szerbek.
helyére és a falu az Istensegítsfalva nevet kapja, míg Vojvoda Zimonjiéból
44
Ilona kertváros lesz.
A háború után visszatér a szerb lakosság ezekbe a falvakba, s őt 1948-
ban, miután a vidék zsidósága Palesztinába költözik, házaikba újabb szerb

88
telepesek érkeznek. Az új hatalom azonban nem hoz létre Újabb telepes
falvakat a vidéken.
Újabb népmozgásnak lehetünk tanúi az 1960-as évek elején, ugyanis
a magyarok egy jelent ős része, élve a lehet őséggel, nyugat-európai vendég-
munkás lesz.
Ennek a kérdéskörnek a kutatásával a mai napig adós a tudomány,
ugyanis senki nem vizsgálta eddig, hogy hány magyar család vándorolt a
gazdag nyugat országaiba és ebb ől a tömegb ő l hány százalék az, aki haza-
tért.
A község legfiatalabb települése Újfalu, a volt mez őgazdasági birtok
központjában jött létre és csak 1978-ban lett önálló falu.
Az 1980-as évekt ől egy újabb népmozgásnak lehetünk tanúi, a
Bánság szórványmagyarsága mind nagyobb számban költözik a Tisza mel-
lé. Részben ennek tudható be, hogy vidékünkön lassabb a lakosság fo-
gyása.
Dolgozatunk elején már utaltunk arra, hogy szerintünk a magyarság
mind a mai napig nem jutott nyugvópontra a Kárpát-medencében, nos, en-
nek a feltevésünknek látjuk szomorú igazolását, hiszen a '90-es évek ele-
jén a délszláv polgárháború hatására több ezer magyar hagyta el szül őföld-
jét és költözött az anyaországba, vagy a világ más tájaira.
Az alábbi térképen napjaink településhálózatát mutatjuk be és meg-
adjuk a magyarság százalékarányát is az 1991-es népszámlálási adatok
alapján.

A térképen található rövidítések

Horgos 83,6%
M — Martonos 87.9%
KH — Kishomok 95%
KP — Kispiac 95%
— Kanizsa 88,2%
VZ — Vojvoda Zimonji ć 56%
VE — Velebit 18,3%
A -- Adorján 81,9%
UII — Oromhegyes 95%
T — Tóthfalu 95%
— Völgyes 95%
— Orom 93,8%
— Újfalu 87,2%

89
 JE GYZETEK
1
B i acs i , 1994. 67. G3 Dobos, 1995. I. 139 - - 1 40.
2 24
Dobos, 1995. 113-.114. Dobos, 1995. I. 141-148.
25
s Dobos, 1995. 126-127. Dobos, 1995. I. 149-- -159.
4 Szekeres, 1985. 59. C6 Dobos, 1995. 1. 178-179.

5 üzenet, 1993. 448. 27 Koroknav, 1995. I. 233.

!.8
6 Gyetvai, 1992. I. 29. Gvetvai, 1992. I. 237.
7 29
Gyetvai, 1992. I. 30. Gvetvai, 1992. I. 1 29.
8
Gyetvai, 1992. I. 32. 3 0 Appel, 1886. 21.

n Gvetvai, 1992. I. 33. 31 Papp, 1982. 1, 22.

32
1° Gyetvai, 1992. I. 39. Gyetvai, 1992. I. 476.
33
11 Gyetvai, 1992. I. 41. Gyetvai, 1992. I. 734-735.
34
12 Gyetvai, 1992. I. 43. Gyetvai, 1992. I. 738-741.
13 35
Gy e tvai, 1992. I. 44. Gyetvai, 1992. I. 743-745.
14 36
Szekeres, 1986. 57. Gyetvai, 1992. I. 747.
15
Gyetvai, 1992. I. 45 -46. 37 Gyetvai, 1992. I. 809.
16 38
Gyetvai, 1992. I. 49-5 0. Gyetvai, 1992. I. 840.
17 Gyetvai, 1992. I. 54. 39 Appel. 1886. 22.
18 Gyetvai, 1992. I. 55. 40 Papp, 1989. II. 23.
41
19 Gyetvai, 1992. I. 35. Papp, 1989. II. 3 2 .
42
L0 Gyetvai, 1992. I. 5 9. Papp, 1989. II. 97, 157.
21 43
Gye tvai, 1992. I. 38. Papp, 1989. II. 141.
22 44
Dobos, 1995. I. 123 -126. Papp, 1989. II. 163.

IRODALOM
Appel Ede: Ó-kanizsa Nagyközség történelmi, helyrajzi, gazdasági,
népismereti és statisztikai ismertetése. Szabadka, 1886.
Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület tele, ~??ítéstörténete I. Kalocsa, 1992.
Biacsi Antal: Kis délvidéki demográfia. Életjel, Szabadka, 1994.
Dobos János: Kanizsa, Martonos és Horgos a török hódoltság korában.
In: Kanizsa monográfiája I. Szerk.: Dobos János. Cnesa, Kanizsa, 1995.
Koroknay Ákos: Kanizsa és Martonos határ őrvidéki korszaka. In:
Kanizsa monográfiája I. Szerk.: Dobos János. Cnesa. Kanizsa, 1995.
Kósa László: Hagyomány és közösség. Budapest, 1984.
Kósa László-Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása,
Budapest, 1978.
Papp György: Kanizsa és környéke földrajzi neveinek adattára I.
Újvidék, 1982.
Papp György: Kanizsa és környéke földrajzi neveinek adattára II.
Újvidék, 1989.
Szekeres László: Kanizsa múltja a régészeti leletek fényében. Kanizsa,
1986.
Dunáninnen 'Tiszáninnen. Szerk.: Bárth János. In: Merk Zsuzsa: A
bukovinai székelyek Bácskába telepítése az egyházi források tükrében.
Kecskemét, 1995.
Kanizsa kilencszáz éves. Dokumentumok és források Kanizsáról.
Üzenet, XIYIII. évfolyam, 9-10. szám, Szabadka, 1993.

90
 ADATTÁR
HORGOS I. - Az 1772. évi dec. 19-i vármegyei összeírás adatai szerint

VÁRMEGYE HELYSÉG CSALÁDOK SZÁMA

BÁCS-BODROG Ada 8
Csonoplya
Kanizsa
Szabadka
S. Zenta
BÉKÉS 1. Endrő d 1
CSONGRÁD Csongrád 5
Szentes
HEVES Alartván 80
Csánv
Hatvan
Hon
S. Kál
Ludas
Réde
Török Szent Miklós
HONT 1. Bozók 1
JÁSZSÁG L Apáti 14
Fels ő Szent György
Fényszaru
Jászapáti
KISKUNSÁGBÓL Félegyháza 6
Halas
Majsa
NAGYKÚNSÁG 1. Kunszentmárron 1
KOMÁROM Csicsó 2
Perbete
NÓGRÁD Csize' 5
Karancsberénv
Tarnóc
PEST Abony 53
PEST-PILIS-SOLT Bag
Gag(?)
Györe
Hartyán
Hévízgyörgy
Kecskemét
S. Kisnémedi
Mogyoród
Nagykára
Rátót
SZeCS ő
Szent László
Szent. Márton Káta
Tápiószele
Tápió Szent Márton
Tura
Üllő
29. Vadkert
Valkó
Verseg
SZERÉM 1. Szarvas 1
ÖSSZESEN: 12 52 127

" Gömör-Kishonr vármegye

91
 HORGOS
1807. ÉVI BÉ1zMÁL.ÁSI JEGYZÓKÖNYVE
VÁRMEGYE HELYSÉG
ABAÚJ-TORNA 1. Simafalu
BÁCS-BODROG Jánosalma
Marionos
Zenta
BARS Andréd
Körmöcz
Valkóc
BESZTERCE-NASZÓD 1. Némegy
CSONGRÁD Algyő
Horgos*
Szeged
GYÓR 1. Győr
HEVES Csány
Füged
Györk
Heves
S. Horr
Kál
Örs
S. Rózsa Szent Márton
Tótnána
Ugra
JÁSZSÁG 1. Árokszállás
KISKUNSÁG Télegyháza
Halas
KOMÁROM 1. Perbele
NÓGRÁD 1. Patak
PEST Kecsketét
PEST-PILIS-SOLT Nagykára
Nagykőrös
Péteri
Szentlászló
Szolnok-Abonv
Tőrrel
SZOLNOK 1. Törökszentmiklós
ÖSSZESEN:13 36
* A már Horgoson sziiletettekról van szó

HORGOSON BÉRMÁLTAK JEGYZÉKE 1823-BÓL

VÁRMEGYE HELYSÉG
BÁCS-BODROG Kanizsa
Marionos
Mélykút
Zen t a
BÉKÉS L Atkensis-Atka
CSONGRÁD Algyo"
Butyaly-Bucsak
Kistelek
Szeged
Horgos
Szentpéter-Horgos
HEVES 1. Kál
JÁSZSÁG 1. Szenrgy čirgv
KISKUNSÁG Dorozsma
Félegyháza
Majsa
NÓGRÁD 1. Losonc
PEST, PEST-PILIS-SOLT 1. Törtel
TOLNA 1. Paks
TORONTÁL Kikinda
Törökkanizsa
ÖSSZESEN: 11 21

92
 KANIZSÁN BÉRMÁLTAK JEGYZÉKE 1797-B ŐL
VÁRMEGYE HELYSÉG
BÁCS-BODROG 1. Csantavér
Z. Kanizsa
Martonus
Szabadka
Zenta
BARS 1. Keresztúr
CSONGRÁD Bucsak
Horgos*
Szeged
HEVES 1. Daraoszló
JÁSZSÁG 1. Árokszállás
KISKUNSÁG Dorozsma
Félegyháza
PEST 1. Szentmárton
PEST-PILIS-SOLT
TORONTÁL Szóreg
Törökkanizsa
1. Szilézia (r)
ÖSSZESEN: 8 17

* A lakóhelyet valószín ű leg kiegyenlítették a származási hellyel.

KANIZSÁN BÉRMÁLTAK JEGYZÉKE 1807-B ŐL

VÁRMEGYE HELYSÉG
ARAD 1. Mácsa
ÁRVA 1. Loczka
BÁCS-BODROG Csantavér
Hegyes
Jánoshalma
Kanizsa
Kula
Marionos
Szabadka
Tataháza
Topolya
BORSOD 1. Szendr űd
CSONGRÁD Horgos
Szeged
Tápé
HEVES Csánv
Dumoszló
HONT Huntoss
Ság
KISKUNSÁG 1. Dorozsma
NÓGRÁD 1. Palotás
NYITRA 1. Szenice
PEST Némedi
PEST-PILIS-SOLT Örkény
Ráckeve
TOLNA Kovácsi
Paks
TORONTÁL 1. Törökkanizsa
TRENCSÉN 1. Facskó
VESZPRÉM 1. Devecser
ZEMPLÉN 1. Sókút
SOPRON 1. Mihályi
ÖSSZESEN: 17 32

93
VIRÁG GÁ BOR

CSALÁDNÉ V É S HELYTÖRTÉNET

A helytörténetírásban külön problémát jelent az egy-egy falu telepesei

származási helyének kiderítése. Ennek legf őbb oka a levéltári forrásanya-
gok. hiánya. Ha van is valamilyen dokumentum a betelepül őkrő l, az rend-
szerint egy névjegyzék, honnan szerz ődtek az elsó telepesek. A kés őbb
jövőkrő l azonban vajmi kevés adatot lehet találni. Így a levéltári adatok
hiánya miatt a kutatónak más forrásokhoz kell nyúlnia, hogy feltérképez-
hesse egy-egy falu lakosságának származási helyét. El őadásorrban ezt a
kérdést több irányból: a levéltári adatok felhasználásával, anyakönyvek és
családnevek vizsgálatával kísérelem megközelíteni. Ezért — bár bejelentett
elő adásom címe: Kishegyes betelepítésének kérdései — szabadjon kicsit tá-
gabb térségben vizsgálódnom és három bácskai falu: Kishegyes, Csantavér
és Feketics telepítéstörténetét érintenem.
Kishegyes és Nagyhegyes puszták betelepítésére dönt ő hatással volt
Cothmann Antal udvari kamarai tanácsosnak 1763. évi helyszíni szemléje
és utazása, aki jelentésében ajánlatot tesz a betelepítend ő pusztákra, így
Kis- és Nagyhegyesre is.
A falu betelepítésében Kruspér Pál bácsi kamarai jószágigazgatónak
volt a legnagyobb érdeme.
Miután közhírré tették Kishegyes betelepítését, csakhamar jelentkez-
tek a Békés vármegyei Szentandrásról katolikus magyarok, akik bizonyos
szabadságok mellett hajlandók voltak itt me,gtelepedni. Kruspér bácsi karva-
rai jószágigazgató 1768. szeptember 30-án Ecsi Andrást és Kátai Jánost biz-
tatja, hogy a következ ő tavaszra toborozzanak elegend ő számú családot, s a
két Hegyes pusztán, vagy valamelyik környékbeli pusztán, ahol majd job-
ban fog tetszeni, kijelölik nekik a földeket.
Kruspér 1769 márciusában Kishegyest jelölte ki a jövevényeknek.
1769. július 17-i jelentésében javasolta, hogy engedményeket kellene adni
a telepeseknek, mert sem őszi, sem tavaszi vetésük nem lehetett. Utalt ar-
ra, hogy Cothmann annak idején els ősorban Nagyhegyest javasolta magya-
rokkal való telepítésre, de ezt akkor Ujvidék város bírója bérelte, figyelem-
be vette azonban a települ ők ajánlatát is, hogy a Szekics és Kishegyes
közötti országút mentén lenne legalkalmasabb a falu megszállása.
A Kamara a javaslatokra a királyi jóváhagyást megszerezte, majd szep-
temberben leiratban értesítette Kruspér Pált. Tudomásul vették Kishegyes
megszállását és hozzájárultak, hogy Nagyhegyest is bérelhetik. A kedvez ő
leirat hatására Kruspér 1769. október 15-én személyesen kiszállt
Zomborból Kishegyesre, hogy a helyszínen lássa a fejleményeket és kihir-
dethesse az engedményeket. Ekkor örömmel gy ő ződött meg arról, hogy az
építkezés a nyáron kedvez ően haladt, s már 81 család van Kishegyesen.

94
Nyomban a házak sorrendjében saját kez ű leg összeírást is készített róluk s
ezt felterjesztette a Kamarához.
A telepítés nem ment zökken ő mentesen. Kruspér 1769. november
15-én kelt terjedelmes jelentésében maga is kifejezi aggodalmát, hogy az
új telepeseknek nem jó mindjárt nagy földeket. adni, mert akkor gyorsan
nagygazdákká fejl ő dnek és ezek a nagygazdák befogják (zselléreknek) az
újabb jövevényeket. De ha a kamara úgy kívánja — írja —, akkor már 1770.
április 23-án, Szent Györgykor átadhatja a lakosoknak Nagyhegyest is, mert
akkorra felszabadul, lejár a Raczkovics Dáviddal kötött szerz ő dés.
A hegyesiek az 1769-es nagy szárazság és a telepítéssel kapcsolatos
nélkülözések miatt újólag kérik Nagyhegyes pusztát Kruspért ő l.
Kruspér pozitív választ ad kérésükre. Mivel 1770. április 23-án lejárt a
puszta bérleti szerz ődése, a hegyesiek átvehetik a következ ő év, 1771. áp-
rilis 23-án Nagyhegyes pusztának a felét.
Kruspér Pál bácsi kamarai adminisztrátor egyértelm ű leg állítja, hogy a
telepesek mind a Békés megyei Szent Andrásról jöttek. A helytörténeti iro-
dalom már pontosabb, mikor „többnyire Békés megyei lakosok"-ról tesz
említést.
Berauer József tud egy második telepítésr ől is:
„A hatvanas évek vége felé különböz ő vidékekről, de leginkább Hont
és Nógrád megyéb ő l származó magyarok telepedtek itt le, kik az 1776. má-
sodik telepítés alkalmával önálló plébániát nyertek."
Hegyes telepítéstörténetének szempontjából rendkívül értékesek az
anyakönyvek, különösen a bérmálásiak. Az 1791-1810 közötti években kü-
lön rovat szerepelt ezekben a származási hely feltüntetésére. Az említett
bérmálási anyakönyveken kívül az 1830-1840 közti rendszeres anyaköny-
vek jelentenek gazdag forrást a telepítéstörténetre nézve. Gyetvai Péter
vallatóra fogta e két korszak anyakönyveit és egy hatalmas tanulmányban
közzé is tette kutatásának eredményeit. Ennek a rendkívül értékes mun-
kának a befejez ő , összesítési adatait vesszük át.
Az összesít ő szerint az adatok 33 vármegyére (országra), ezen belül 223
helységre utalnak.
A származási helyek közül nagyságrendben messze az els ő helyen van
Bács-Bodrog vármegye a maga 56 helységével. A helyeknek mintegy 25%-a
esik erre a megyére, a bejegyzéseknek pedig valamivel több mint 48%-a.
A Bács-Bodrog vármegyéb ő l legmagasabb számmal a Kishegyes körül
40-50 km-es körzeten belüli helyek találhatók. Ezek közül néhány — nagy-
ságrendben, a felbecsült távolsággal, valamint az egybekeltek anyakönyvé-
ből vett adatszámmal — a következ ő:
Távolság (km) Hely
13 Topolya
8 Bajsa
17 Kula
32 Obecse
46 Szabadka

95
 30 Csantavér
41 1'lohol
21 Szenttamás
40 Péterréve
56 Zenta
35 Ókér
40 Temerin
25 Sivác
40 Kerény
20 Verbász
50 Zombor
Ebből az derül ki, hogy a szomszédos helyekkel — az aránylag nagy tá-
volságok ellenére — igen er ős volt a kapcsolat. Az egyes családokat isme-
retségi, rokoni szálak fűzhették össze, s így gyakran összejártak. Feltehet ő,
hogy valamikor együtt települtek egy helyr ől. Topolyával, Bajsával és
Kulával volt a leger ősebb ez a közösség. Ezt alátámasztja az is, hogy éppen
ezekrő l a helyekrő l nősültek legtöbben.
A fentieken kívül Kula gyakoriságát véleményem szerint fokozta, hogy
az uradalom központja és a falu legközelebbi piaca Kulán volt.
Telepítéstörténetileg fontosabbak a távolabbi helyekr ő l jövő lakosok.
Külföldrő l jöttek:
Ausztriából 1 helyrő l 1 személy
Csehországból 1 helyrő l 1 személy
Morvaországból 1 helyrő l 1 személy
Németországból 7 helyrő l 1 személy
Összesen 10 helyről. 11 személy
A németországi 7 hely valójában 7 tartományt, illetve országot jelent,
melyek akkor önállóak voltak, de jellemz ő , hogy már akkor részben gyűj-
tőfogalomként szerepeltek.
Gyetvai Péter a mondott anyakönyvekben Magyarország 27 vármegyé-
jének 157 helyére talált utalást. (Szerém vármegye akkor Horvát-
Szlavónországhoz tartozott.) Itt is csak azt kell mondanunk, hogy igen sok
helyről, nagy területről jöttek a telepesek, de a Felvidékr ől (csak Árva, Sá-
ros, Zólyom megye szerepel) alig, a Dunántúlról többen, viszont a Tiszán-
túl déli részeiről csak igen kevesen. A jövevények többsége a Nagy-
Alföldről, közelebbről a Duna—Tisza közéről származott.
A vármegyék sorrendje a következ ő:
Nógrád 36
Pest-Pilis-Solt-Kiskun 30
Heves 14
Jász-Nagykun-Szolnok 11
Csongrád 6
Hont 5
Pozsony 5
Békés 2
községgel szerepel a vizsgált anyakönyvekben.

96
 Ez a 8 vármegye adta a jövevények legnagyobb részét. A Duna—Tisza
köze volt tehát a vonulási irány.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéb ő l a Tápió vidéke és környéke emel-
kedik ki: Szele, Süly, Bicske, Sáp, Farmos, Nagykára, Gyömr ő községek-
kel, de jelent ős a Kiskunság is, a Csongrádhoz sorolt Dorozsmával.
Sokkal meglep őbb Nógrád vármegye a maga 36 helységével és 80 be-
jegyzésével. Ebb ő l az következik, hogy Kishegyes lakosságának jelent ős
része ebb ő l a vármegyéb ő l toborzódott. Kisterenye, Karcskeszi, Sipek,
Szanda községek az élenjárók.
Heves megye még ilyen csonkított állapotban is (Alattyán nélkül) je-
lentő s helyen áll, Csongrád és Békés vármegyével együtt. Az utóbbinál az
őstelepeseket kibocsátó Szentandrás viszi el a pálmát. Hont megye már
kissé benyúlik a Felvidékbe, Pozsony vármegye pedig a Kisaldöldr ől jövő
vonulásra utal.
A telepesek származási helye kutatásának harmadik irányát szerintem
a családnevek felé kell tágítani.
A névészek irodalom úgy tekinti, hogy a XVIII. századra a családne-
vek már állandókká és örökl őd őkké váltak, és csak „a rablók, tolvajok vál-
toztattak id ő nként tudatosan nevet", írja Hajdú 1Vlihály. Ennek ellenére
csak a század végén adja ki II. József „Zur Vermeidung aller Unordnun-
gen" kezdet ű rendeletét. Rendeletével — amely els ősorban a birodalomban
élő zsidók ellen irányult — a családnevek használatát kötelez ővé és megvál-
toztathatatlanná tette. Ez a császári rendelet az, amely részben támpontot
adhat mondanivalómhoz.
A családnevekkel foglalkozva felmerült bennem az a gondolat, felhasz-
nálhatók-e a helynevekb ől keletkezett családnevek a telepítéstörténet írá-
sához. Segíthetik-e kideríteni a telepesek esetleges származáshelyét? A
kérdés azért oly izgató, mert az általam megvizsgált két falu, Csantavér és
Feketics névanyagában Csantavér esetében 28%, Feketicsében pedig 36%
a származásra utaló családnevek aránya. Igaz, a névtani irodalom nagyfokú
óvatosságra int ez esetben, mégis megkísérlem egy más megvilágításban
megközelíteni e kérdést.
A családnevek újabb kori vizsgálatakor, itt els ő sorban a XVIII. század-
ra gondolok, jobban figyelembe kellene venni a korabeli társadalmi viszo-
nyokat. Ha a névészek a kor jobbágyneveit vizsgálják, rendszerint kihang-
súlyozzák a jobbágyok röghöz kötöttségét, holott e század elején lényeges
változások történtek. Magyarország utolsó része, a Temesköz is ekkorra
már felszabadult. Közismert tény az ország középs ő részének siralmas hely-
zete. III. Károly törvényeivel igyekezett feltételeket teremteni a népesség
szaporítására, a termelés fejlesztésére. Az 1795: 101 tc-e szabad jogállású
mező gazdasági munkásokról is szól. Azokat nevezte ilyeneknek, akiket a
földesúr szabadon bocsátott, vagy akik vele bérleti viszonyban és nem job-
bágyi kapcsolatban álltak. Ha a bérletük lejárt, szabadon távozhattak a tel-
kükrő l. Ezeket a szabad jogállású bérl őket taksásoknak hívták és szerz ő dés,
egyezség alapján vállaltak jobbágyi vagy zselléri szolgálatot. A taksások jog-

97
állásuknál fogva fontos tényez ői lesznek majd Mária Terézia és II. József
telepítési politikájának.
Csantavér és Feketics telepítésének id őpontja majdnem egybeesik. Az
előbbit Szabadka telepítette. Mária Terézia a szabad királyi város jogállás
adományozásakor kötelezte azt Csantavér puszta betelepítésére. A város
1782. július 29-én szerz ődik Szokola József és fia, Mihály szabados paraszt-
tal, akik arra vállalkoztak, hogy három év alatt jobb módú és fizet őképes
római katolikus vallású jobbágyokat telepítenek be. A makói illet őségű
Szokola és fia első nekifutásra negyvennégy szabadossal szerz ődik, akik a
következő megyékb ől jöttek: Pest 4, Bács, Csongrád és Heves 2-2, Komá-
rom, Nyitra és Zemplén 1-1 helységéb ől.
A későbbi jövevények származási helyét csak közvetve, a családnevek-
bő l következtethetjük ki. Az anyakönyvek és az adóösszeírások 1782-t ől
következetesen jegyzik a kételem ű családneveket is. Ezek támpontként
szolgálhatnak a telepesek korábbi lakóhelyére és származására nézve. Vizs-
gálódásomban eltekintek az id ő rövidségére való tekintettel a nevek soka-
ságának felsorolásától, csak a megyék nevére és a települések számára szo-
rítkozom.
Azok a kételem ű családnevek, amelyeknek egyik tagja a származás he-
lyére utal, a következ ő megyékben találhatók: Pest 9, Bács és Csongrád 4,
Heves, Veszprém 3, a Jász-Kun kerület 2, Békés, Gömör, Gy őr, Külső -Szol-
nok, Nógrád, Pozsony, Sopron és Trencsén 1-1 településnévvel szerepel-
nek ezekben.
Viharosabb volt Feketics telepítése. A kunhegyesi tanács 1784. május
1-én nem kis megütközéssel foglalkozott egy csomó szegényebb lakos me-
rész tervével, hogy valamely föld- vagy pusztaszerzés végett Bécsbe men-
nek. A szegények kezdeményezése sikerrel járt. II. Józseft ő l engedélyt
kaptak a nevezett puszta betelepítésére és 1785-ben megszállták azt. A te-
lepesek — mintegy kett őszázötvenen — Kunhegyesr ől és Tiszaburáról jöt-
tek. A távozókról a kunhegyesi tanács jegyz őkönyvéb ő l tudjuk, hogy nem
törzsökös lakosok voltak, oda is úgy szivárogtak be máshonnan. Feketics
esetében tekintélyes számú telepesnek tudjuk, legalábbis az átmeneti lak-
helyét. A kételem ű családnevek itt is segítségünkre lehetnek, hiszen nagy
valószínűséggel az illet ő korábbi lakhelyére utalhatnak. A családnevek kö-
zött Borsod megye 3, Abaúj, Bács 2, Bereg, Gömör, a Hajdú kerület, Há-
romszék, Heves, a Jász-Kun kerület, Krassó-Szörény, Pest, Szatmár, Vas és
Veszprém megye 1-1 településnévvel képviselteti magát.
A telepítéstörténettel foglalkozó kutatónak ennyi biztos fogódzója van.
Ezek után megkísérelem a két falu családnévanyagában szerepl ő település-
nevek alapján felderíteni a telepesek egy részének valószín ű származási
helyét. A fentebb már említett nagyszámú szabad jogállású jobbágyok és a
családnév-változtatást tiltó rendelet, törvény hiánya ismeretében — termé-
szetesen bizonyos fenntartásokkal — megkockáztatható az a következtetés,
hogy a XVIII. század közepén, harmadik negyedében a településnevekb ől
alakult családnév még utalhat visel ő jének közvetlen származási helyére.
Elképzelhető tehát., hogy még ekkor is egyes jobbágyok önkényesen meg-

98
változtatták családnevüket, vagy környezetük nevezte meg ő ket máskép-
pen.
Összehasonlításképpen csak az els ő tíz megyét sorolom fel az e szem-
pontok alapján vizsgált két falu telepeseinek esetleges származási helyét:
Csantavér Feketics
Pest 55 Szabolcs 18
Nógrád 29 Borsod 15
Heves 28 Pest 11
Gömör 16 Gömör 10
Bács 14 Szatmár 10
Zemplén 15 Abaúj 9
I-Iont 13 Zemplén 9
Pozsony 13 Bihar 7
Abaúj 10 Nógrád 6
Trencsén 10 Bács 5
megyei településnév szerepel családnévként. Két tanulság vonható le az
összevetésb ő l.
Elő ször: pontosan megrajzolható a telepesek mozgásiránya.
Csantavérre az ország középs ő megyéib ől jöttek legtöbben. Más vonatko-
zásban a korábbi kutatásokból tudott dolog, hogy a török ki űzése után a
felvidéki megyékb ől elözönlik a jobb megélhetést keres ő k az ország kö-
zépső részét, ahonnan a XVIII. századi telepítési hullámmal tovább húzód-
nak délre. Ez a vonulási irány Csantavér esetében is igazolódott.. A másik
tanulság a felekezeti jellegb ő l következik. Megvizsgáltam a családnévként
szerepl ő települések lakosságának vallását. Csantavérre a felsorolt megyék
katolikus helységeib ő l települtek fő leg.
Feketics családnévanyagában a keleti megyék településneveib ő l kelet-
kezett nevek vannak túlsúlyban. Itt keleti—déli irányú a mozgás. A megyék
vizsgált településeinek lakosai jórészt reformátusok voltak. Feketics is re-
formátus település, így érthet ő ez a mozgásirány.
Előfordul néhány egyedi eset, amikor a már letelepültek közül valaki
a saját falujának, vagy a közeli településnek a nevét választja családnévnek.
Csantavéren három esetben: 1853-ban kétszeri és 1870-ben egyszeri anya-
könyvi bejegyéssel szerepel Csantavér családnév Nyilvánvaló, hogy az il-
lető szülők falujuk nevét választják családnévnek. A feketicsi születési
anyakönyvben ugyancsak található hasonló példa. 1871-ben egyetlen eset-
ben fordul el ő a Szikicsi családnév. Szeghegy, azaz Szikics a szomszédos
német település. Alig pár száz méternyi távolság választotta el még akkor
egymástól a két települést.
A telepítéstörténetet segítheti a névanyag nemzetiségi megoszlása is.
Feketics családnévanyagában szinte egyetlen idegen eredet ű településnév-
bő l keletkezett név sincsen. Csantavér adataiban a szlovák településnevek-
ből lett családnév aránya 5,14%. A megyék, ahol ezek a településnevek ta-
lálhatók: Zemplén 7; Nyitra 5, Sáros és Trencsén 4; Gömör, Turóc és
Zólyom 3; Árva 2; 1-1 adattal szerepel Abaúj, Hont, Liptó, Pozsony, Sop-
ron és Torna. A családnevek 9% szerb, illetve horvát településnév. Bács

99
megye 5; Horvátország, Bosznia 4; Arad, Esztergom és Pest megye 1-1 te-
lepülésnévvel képviselt.
Jóval többet mond, ha az apanevekb ő l származó családneveket vizsgál-
juk ebb ől a szempontból. Csantavér névanyagában a megvizsgált nevek
15,22% szlovák, 22,42% szerb, illetve horvát. Feketicsében ez az arány is
elenyész ő , holott a település lakosságának egyharmada német ajkú refor-
mátus, kevés ágostai vallású volt. A kezdetekt ől fogva feszült volt a viszony
a két nép között, a feketicsi magyarok nem nézték jó szemmel a németek
betelepedését, ezért teljesen elzárkóztak t ő lük, nem kötöttek velük vegyes
házasságot sem.
Csantavér esetében két okkal magyarázható ez a nagy százalékarány.
A Felvidékről a középs ő megyékbe húzódó szlovákok kés őbb a déli
végekre is eljutottak. Lassan elmagyarosodtak, de meg őrizték család-
nevükben származásuk emlékét. A szerb és horvát eredet ű családnevek
magyarázatának kulcsa Szabadka város közelsége és telepítési kötelezett-
sége.

100
GRÁFIK I M RE

NEMZET, NEMZETISÉG, NEMZETI KISEBBSÉG

NEMZETI IDENTITÁS A HORVÁTORSZÁGI
SZÓRVÁNYMAGYAROK KÖRÉBEN

Az egykori Jugoszlávia szétesését követ ő háborúskodás következményeként.

Horvátország területén a magyar népesség egyrészt létszámában jelent ősen
csökkent, másrészt a korábbiaktól eltér ő, megváltozott életkörülmények,
életfeltételek között éli életét. A legutóbbi népszámlálási adatok közvetle-
nsál a háború kirobbanása el őtt, 1991-b ő l állnak rendelkezésünkre: hivatalo-
san mintegy 22 és fél ezer magyar lakosról adnak számot, a becsült értékek
pedig csaknem duplájáról, minteJgy, 40 ezer főrő l tudósítottak (KOCSIS
1993, BOGNAR 1994: 46, RADICIC 1994: 206, SEB ŐK 1994: 139).
Naprakész hivatalos adatfelvételek és megbízható, objektív felmérések
hiányában a jelen állapotokra nézve igen nehéz hiteles képet alkotni. Az
egyik legutóbbi áttekintés szerint: „A háború szétszórta az amúgy is kis
népcsoportot, éspedig négyfelé: a szabad területeken, a megszállt ország-
részben, a menekültként Horvátországban, illetve Magyarországon él őkre.
Az egykor békés köztársaságbeli magyaroknak csak egyötöde, mintegy
4400 ember mentesült a háború megpróbáltatásai alól. 9300-an éltek a sza-
bad területeken — több mint fele részüket azonban valamilyen módon (pl.
Eszék és Vinkovci hónapokig tartó ostroma kapcsán) érintették a hadm ű -
veletek. 13 100-an kerültek megszállás alá — az Arpád-korig visszavezethe-
tő őshonos nemzetiségiekként. Zömük elmenekült: Horvátország szabad
területeire mintegy háromezer, Magyarországra négyezer, Nyugatra, illetve
ismeretlen helyre másfél ezer f ő távozott. Fájó realitás, hogy pillanatnyilag
a horvátországi magyarság teljes diaszpórában él, s ez az állapot már-már a
népcsoport fennmaradását is veszélyezteti." (Sz. DÉVAI 1996: 11)
Kutatásaink a horvátországi magyarok olyan körére terjed ki, akik az
egykori Jugoszlávia tagköztársaságán belül, az önálló Horvátország létrejöt-
te/kikiáltása el őtt is lényegében szórványként éltek a Dráva és a Száva fo-
lyók közötti térségben (GRAFIK 1996, GRAFIK 1996, GRÁFIK 1996). Ar-
ról a területr ő l van szó, melynek népességi és nemzetiségi összetételét és
arányait az 1880-as évekt ől, főként a feloszlatott határ őrvidékre irányuló ún.
horvátországi bevándorlás változtatta meg, illetve alakította ki (HEGEDÚS
1905, GRAFIK 1996: 68-69). Ez a népmozgás következtében Ver őce,
Belovár-Körös, Pozsega (és Szerém) vármegyékben új magyar és magyarok
lakta települések jöttek létre. „A magyar bevándorlás méreteit szemlélteti
az, hogy Közép-Horvátországban (Belovár-K őrös vármegyében és Pozsega
vármegye nyugati részén, ahol 1840-ben még egyáltalán nem volt magyar,

101
1910-en már 40 507-en ékek. A betelepül ők 45%-ban a Bácskából, 40%-
ban pedig a Dél-Dunántúlról származtak." (BOGNÁR 1994: 38). E népes-
ség több mint egy évszázada él többnemzetiség ű környezetben, azaz ve-
gyes lakosságú településeken. Az életközösség dominánsan horvátokkal,
kisebb részben pedig szerbekkel, csehekkel, szlovákokkal, németekkel, ru-
szinokkal együttesen alakított ,multikulturális zónát eredményezett (vö.:
GRGANIC — LOVRENČ EVIC 1991).
Ennek igazolására felidézzük a két világháború között, 1921-ben fel-
vett anyanyelvhasználati statisztika Velika Pisanicára vonatkozó adatait
(KOLAR — DIMITRIJEVI Ć 1991: 155)
Horvát és szerb magyar cseh német szlovák orosz/ruszin olasz egyéb
2305 766 7 463 2 3 1 18

Az id ők folyamán azonban a térségben zajló események és folyama-

tok a horvát asszimiláció irányában hatottak (SEB ŐK 1994: 144-147,
GRÁFIK 1996: 68-70). Jelen vizsgálatunk középpontjába azt a kérdést
állítottuk, hogy az alapvet ően megváltozott történeti, társadalmi-gazdasá-
gi és politikai viszonyok között az 1990-es években a horvátországi szór-
vány magyarok miként viszonyulnak magyarságukhoz, nemzeti/nemzetiségi iden-
titásukhoz. A téma megközelítésében, objektív, s kés őbbi lehetséges
összehasonlító elemzés érdekében egy viszonylag sz űk körű, kísérleti
kérd őlap/kérd őív alkalmazása mellett döntöttünk (SNA...).
Az adatfelvételeket 1996-ban és 1997-ben végeztük egy korábbi
(1991-ben végzett) tájékozódás alapján kiválasztott településen; Velika
Pisanicán. A lakosság összetételére, illetve annak alakulására vonatkozóan
néhány összehasonlító adat (HRZENJAK 1993: 49):

Lakosok száma Házak száma Nemzetiségek (1991-ben)

1848 1971 1981 1991 1971 1981 1991 Horvát Szerb Egyebek
2189 1863 1606 1469 553 511 480 907 205 357

Megjegyzend ő, hogy a magyar nemzetiség űek e hivatalos statisztika

szerint valójában az egyebek megjelölés alatt szerepelnek, melyen belül
mintegy 10%-ra tehet ő a más (albán, bosnyák, cseh, német) nemzetiség ű
lakosság.
Olyan családokat, illetve személyeket kerestünk fel, akik egyrészt a
legutóbbi hivatalos népszámláláskor magyar nemzetiség űnek, illetve ma-
gyar anyanyelvű nek vallották magukat, másrészt az 1996-os választások al-
kalmával a jegyzékbevétel során ezt meger ősítették. Célunk nem volt és
nem is lehetett egy szociológiai hitelesség ű, kiterjedt statisztikai mintavé-
telű felmérés. Sokkal inkább egy korlátozott mértékben „kemény" adatok-
kal is operáló, de egyidej űleg és meghatározóan „puha" információkat fel-
használó néprajzi/antropológiai megközelítés. Ebb ől a megfontolásból a
település összlakosságának mintegy 20%-át kitev ő magyarok köréb ől ha-
sonló százalékos nagyságrendben folytattunk személyes beszélgetést. Fon-

102
tosnak tartjuk megjegyezni, hogy el őre elkészített adatlapot ugyan csak 18
személy esetében vettünk fel, de ez nem csupán a kérd őlapok/kérd őívek
kitöltését jelentette, hanem egyben különböz ő mélységű interjúk készíté-
sét is. Ez utóbbiak révén olyan ismeretekre is szert tehettünk, amelyek
más módszerekkel nem érhet ők el, illetve nem tárhatók fel.
Mindent egybevetve, korlátozott lehet őségeink mellett is törekedtünk
arra, hogy az általunk felszínre hozott információk több vonatkozásban vi-
szonyíthatók, illetve összevethet ők legyenek más hasonló típusú, de na-
gyobb apparátusú és kiterjedtebb adatfelvételek eredményeivel (lásd:
CSÁMPAI 1994, LÁZÁR — LENDVAY — ÖRKÉNY — SZABÓ 1996.)
Mindenekel őtt lássuk a megkérdezettekre vonatkozóan néhány általá-
nos jellemző információt:
Teljes interjúval megkérdezett: 18 fő
Helyben született: 12
Beházasodott, ill. beköltözött: 6 (ebből 1 fő a ma Belováron él ő
egykori tanító, 1 fő pedig a
Vajdaságból jött tanítón ő)
Férfi: 11
Nő: 7
25 év alatti: 1
25 és 50 év közötti: 3
50 és 60 év közötti: 4
60 és 70 év közötti: 5
70 év feletti: 5
Református: 9
Római katolikus: 9 (ebb ől 3 esetben a férj, ill. fe-
leség református)
A kérdések egy része közvetlenül kísérelte meg behatárolni, illetve
behatároltatni az adatközl őkkel a nemzeti/nemzetiségi hovatartozás meg-
vallását. Más kérdésekben pedig arra törekedtünk, hogy a válaszok egyfaj-
ta közvetett, vagy éppen rejtett módon utaljanak a nemzeti/nemzetiségi
identitás összefüggéseire. A kérdésfeltevések szintjén tehát igyekeztünk
elkerülni a szakirodalom elvi-elméleti alapozottságú és meghatározottságú,
ámde több vonatkozásban eltér ő értelmezéseit (az egykori jugoszláviai
viszonyokra nézve lásd: REHÁK 1988, továbbá vö.: BARTH 1969, illetve
EPERJESY — KRUPA — UJVÁRI 1991; a teljesség igénye nélkül a leg-
újabb elvi-elméleti irodalomból: GIRASOLI 1995, BRUNNER 1995,
BARTH 1996, LÁZÁR 1996: 14-21, WILHELM 1996: 28-30, A. GER-
GELY 1997).
A magunk részér ől — bizonyos megszorításokkal és kiegészítésekkel —
elfogadhatónak tartjuk a nemzeti kisebbség egyik legutóbbi meghatározását:
„Egy állam polgárainak olyan csoportja, amely az állam lakossága többi ré-
széhez képest számszer ű. kisebbségben van, nincs domináns helyzetben, s
amelynek tagjai történelmi események folytán elszakadtak szül őhazájuktól,
de megőrizték annak az országnak vallási, nyelvi és kulturális jellemz őit, s

103
közös akarattal törekednek a fennmaradásra és arra, hogy a többséggel
egyenl ő elbánásban részesüljenek mind ténylegesen, mind a törvények
szerint, s tiszteletben tartják az adott állam szuverenitását." (GIRASOLI
1995: 124).
Közbevetőleg megjegyezzük, hogy a legújabb politológiai irodalom
szerint „a kisebbség megjelölést az érintett magyar közösségek általában el-
utasítják, mivel az a történelmi tapasztalat szerint az örökös leszavazhatósá-
gukat fejezi ki, vagyis azt, hogy a többségi demokráciában ténylegesen nem
kell figyelembe venni az ő érdekeiket. Ilyen értelemben tehát a kisebbség
másodosztályú állampolgárt jelent... a kisebbség... egy adott állam területén
számszerű kisebbségben élő nemzeti közösség et jelöl. A nemzeti jelz ő használa-
ta a kisebbség mellett arra utal, hogy a szóban forgó közösségek tagjai túl-
nyomóan a határoktól függetlenül létez ő magyar nemzet természetes részé-
nek tekintik magukat." (ENTZ 1996: 80)
Esetünkben azonban az értelmezést több más tényez ő is árnyalja,
illetve nehezíti. — Mindenekel őtt nem hagyható figyelmen kívül, hogy a
vizsgált népesség ősei — akkor még egy-ugyanazon állam keretén belül
ugyan, de — önként választottak új lakóhelyet, mely a történelmi esemé-
nyek során az els ő generáció számára valóban elszakadást jelentett a szü-
l őföldtől, de nem feltétlenül a szül őhazától.
A további leszármazottak számára azonban már az id őközben létre-
jött új állam jelentette (illetve államok jelentették) mind a szül őföl-
det, mind a szülőhazát.
Mind az első, mind a további generációknak eleve egy többnemze-
tiségű és multikulturális társadalmi közösségbe kellett beilleszkedni-
ük.
A beilleszkedés legels ő fázisától számolni kellett a speciális állami,
politikai berendezkedéssel (az Osztrák—Magyar Monarchián belül,
Magyar—Horvát perszonálunió), illetve az ebb ől fakadó körülmé-
nyekkel.
— Az új otthont választók eredend ően szórványhelyzetbe kerültek, tér-
ben leváltak a magyar nemzet összefügg ő tömbjéről, igaz, akkor még
egy akadályok nélküli kapcsolattartásban, kommunikációs lehet őség-
ben bízva.
— Az adott szórványhelyzetben a magyar nemzetiség populációjának
mértéke és a más nemzetiségekhez való aránya olyan mérték ű volt,
mely részben feltételezte, részben lehet ővé is tette a magyar nem-
zeti (nyelvi és kulturális) identitás fenntartását, illetve meg őrzését.
Az elsó világháború utáni békekötés térségünkben olyan több-, illet-
ve soknemzetiségű államot hozott létre, mely a horvátországi magya-
rok státusát a korábbiakhoz képest végleg megváltoztatta.
— Trianon után a horvátországi magyarok els ődlegesen egy új államban
az államalkotó nép állampolgárai, másodlagosan egy soknemzetiség ű
állam, illetve ország egy nemzetisége, harmadsorban pedig a társadalom
több vonatkozásban is kisebbséget, alkotó részét képezték.

104
 — A horvátországi magyarok helyzetét vizsgálva nem hagyható figyel-
men kívül az elsó világháború után kialakult európai összképben a
Magyarország határain túlra került magyarság aránya (STRAKA
1970). Különösen nem az a tény, hogy Kelet-Európában (Európá-
ban) „a legnagyobb és leginkább egybefügg ő népcsoportot a Magyar-
országgal szomszédos államok területén él ő magyar kisebbségek alkot-
ják... A magyar kisebbségekre mindenütt az er ős nyelvi és kulturá-
lis homogenitás, valamint a fejlett politikai identitástudat jellemz ő".
(BRUNNER 1995: 30-31)
— Továbbá tény az is, hogy az új államokban a politikai, gazdasági és
„a társadalmi konszolidáció rendszerint asszimilációval jár együtt,
olykor anélkül is, hogy valódi társadalmi integráció születhetne eb-
ből. Épp ezért föltehet ő, hogy az asszimiláció soha be nem fejez ődő
folyamata nem számolja föl, s nem érvénytelenítheti egészében az
etnikai identitást." (A. GERGELY 1997: 146)
Ezt a rendkívül bonyolult történeti és társadalmi folyamatot átélt né-
pességet, „közösséget" az 1990-es évek elején újabb trauma érte. A sok-
nemzetiség ű szövetségi Jugoszlávia széthullása után az érintett társégben
és népeknél a „fejl ődés" a nemzetállam irányába tartott. Az etnikailag ho-
mogén nemzetállam feltételei azonban (ahol a kisebbségek aránya nem éri
el a 10%-ot), csak néhány kelet-európai államban vannak meg. Kelet-Eu-
rópa legtöbb állama tehát nemzetiségi állam, s ezek körében Horvátorszá-
gon az arány 10-20% közötti nagyságrendben mozog. A legnagyobb arányú
nemzetiség, a lakosság 12,2%-át kitev ő szerb kisebbség fegyveres konflik-
tust robbantott ki, mely a szerbek által vezetett szövetségi hadsereg támo-
gatását is bírta (BRUNNER 1995: 21 és 23). A háborúskodás a horvátor-
szági magyarok egy részének (Drávaszög, Kelet-Szlavónia és Szerémség)
életét drasztikusan és közvetlenül, más részének életfeltételeit közvetett
módon befolyásolta. Ez utóbbiak körébe tartoznak az általunk vizsgált Drá-
va és Száva folyók közötti szórvány magyarok.
Kiindulásként szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy noha a hadvi-
selés eseményei az ellenségeskedés kirobbanását követ ően közvetlenül
érintették a közösséget s így annak magyar lakóit is, de a településr ől ki-
fejezetten a háború miatt a magyarok közül nem távozott el senki. S bár
1991. október 31-ig a frontvonal a falu határában húzódott, jól szervezett
védelmével, nagyszámú önkénteseivel (közöttük néhány szerb nemzetisé-
gűvel) és házi készültségben lev ő lakosságával a település megvédte ma-
gát, nem került szerb kézre, és az épületállományt sem érte károsodás. A
háborús eseményekben a falunak kett ő halottja (Gaal Franjo, aki helyben
és Pap Sándor, aki Pakracnál hunyt el), és 7-8 sebesültje volt. A frontvonal
eltávolodásával a faluban lényegében normalizálódtak a körülmények. A
szerb nemzetiségű lakosság helyzete természetesen megromlott, a pravo-
szláv templomot és több család házát megrongálták, s a szerb családok
mintegy 20%-a végleg eltávozott Velika Pisanicáról.
Az otthonhoz való ragaszkodás a megkérdezettek körében is határozott és do-
mináns. Arra a kérdésre, hogy hol kíván végs ő nyugodalomra térni, három

105
kivétellel mindenki úgy válaszolt, hogy Velika Pisanicán. Mindössze a már
Belovárott él ő egykori tanító jelölte meg a várost, ahol felesége is nyug-
szik, valamint a betelepült tanítón ő jelölte meg vajdasági szül őhelyét, s a
legfiatalabb (23 éves leány) adatközl ő nk volt bizonytalan, pontosabban
nem tudott választ adni. A h ű ség indoklása és magyarázata azonban ár-
nyalt és összetett. A helyben születetteknél, s f őként az id ősebbeknél,
akik szinte teljes életüket a faluban élték le, kézenfekv ő a szül őhelyhez
való ragaszkodás. A házassággal beköltözötteknél sikeres beilleszkedés
eredményeként természetesnek tekinthet ő. A fiatalabb korosztálynál
azonban, akik közül többen, rövidebb-hosszabb ideig Horvátországban a
szülőhelytől távol, vagy más országokban vállaltak munkát, s jobb adottsá-
gokat és körülményeket tapasztaltak, már bonyolultabb a válasz mögöttes
tartalma. Erre több más kérdésre adott válasszal való összevetés is utal (pl.
hol élne szívesen; gyermeke házasságkötésének szempontjai; nemzetek
rangsorolása).

egyéb

vagyon

foglalkozás

vallás

nemzetiség

A gyermekek házasságkötésénél el őnyben részesített tényez ők

(egyéb: emberi tulajdonság, egészség, tehetség stb.)

Arra a kérdésre ugyanis: ha választhatna, hol élne szívesen, már kisebb

szóródás figyelhet ő meg. Az eloszlás az alábbi:
Említve Első helyen Második helyen Harmadik helyen
Horvátország 12 esetben —

Magyarország 5 1 1
Németország 1 (ott dolgozott) 1
Szerb-Vajdaság — 1 (ott született) —

Ugyancsak figyelmet érdeml ő megoszlást mutat az arra a kérdésre

adott válasz, melyben az iránt érdekl ődtünk, hogy mely szempontokat ré-
szesítette, illetve részesíti el őnyben gyermeke házasságkötésénél. Itt öt vá-
lasztandó kategóriát adtunk meg:
Említve Első helyen Második helyen Harmadik helyen
Nemzetiség 11 1 (leánynál!) —

Vallás 2 (1 kizáró!) 8 (1 kizáró!) —

Foglalkozás 1 2 2
Vagyon — 3 1
Egyéb 4 2 6

106
 További összevetésre és mérlegelésre alkalmasak azok a válaszok, me-
lyek az adatközl ők megítélése szerinti sikeres népekre, nemzetekre vonat-
koznak, s amelyek példája követend ő (egyes vonatkozásokban vö.: LEND-
VAY 1996):
Említve Első helyen Második helyen Harmadik helyen
Németország 6 4 —

Magyarország 6 4 —

Svájc 1 — —

Amerika (sic!) — 1 1
Horvátország — 1 1
Ausztria — — 1
Megjegyzés: öten kitértek a válaszadás el ől.
A fenti válaszokat bizonyos megszorításokkal kapcsolatba lehet hozni
a sporteseményekhez, versenyekhez fűződő ún. szurkolási szokásokkal,
illetve szimpátiákkal. Az erre vonatkozó kérdésben megkülönböztettük a
horvát—idegen és a horvát—magyar viszonylatokat.
— A horvát—idegen viszonylatban 14 esetben horvát, 1 esetben német
és 3 esetben kitér ő választ kaptunk.
— A horvát—magyar viszonylatban 9 esetben magyar, 2 esetben horvát,
7 esetben kitérő válasszal kellett beérnünk.
Váratlan, s figyelmet érdeml ő összefüggésekre utaló válaszokat ered-
ményezett a színek keveltségére, használatának gyakoriságára vonatkozó
kérdésünk. A kapott eredmények ismeretében talán nem túlzás egyfajta
sajátos, regionális nemzeti/nemzetiségi színszimbolika felt űnésével számol-
ni (Vö.: SCHUBERT 1991). Felt űnően dominál a zöld szín kedveltsége,
sőt három informátorunk kérdezés nélkül közölte, hogy „a zöld magyar
szín" (Lásd: GRÁFIK 1996: 43-44). Néhány szín kedveltsége sajátos egyé-
ni magyarázatot kapott. Így pl. a rózsaszínt csak n ők említették, illetve a
narancssárga, melyet jellegzetesen a belovár környéki fogatok kocsik desz-
kás oldalainak festésénél használtak.
Említve Első helyen Második helyen Harmadik helyen
Zöld 9 2 2
Fehér 6 — 1
Piros 3 1 1
Kék 2 3 2
Fekete 1 1. 1
Barna 1 1 —
Szürke — 1 —

Rózsaszín — 2 —
Narancssárga — 1 1
Az étkezési és italfogyasztási szokásokban is megkíséreltük felmérni az
esetlegesen felbukkanó etnikus jegyeket. Az adatfelvételek arra engednek
következtetni, hogy ezen a téren egyfajta kiegyenlít ő dés, illetve egysége-
sülés figyelhet ő meg, nem tapasztaltuk az étkezési hagyományok szimbó-

107
lummá válását (vö.: FEJ ŐS 1993: 112). Ez sok ismert s kevésbé ismert té-
nyezővel magyarázható, mely utóbbiak feltárása további kutatást igényel.
Vannak azonban az ételek között bizonyos elemek, amelyek részben utal-
nak/utalhat nak nemzeti/nemzetiségi vonatkozásokra (pl. a húsleves, a pap-
rikás kedveltsége magyaros, a savanyúság horvát-balkáni, a „szárma" szerb
konyha hatása). Jellemz ő egyébként a sokféle húsnak (f őként az otthoni
gazdaságban tartott kis- és nagyállatok húsának) f ő leg sültként, illetve a
füstöléssel tartósított húsféleségeknek a fogyasztása. Ez utóbbiakban a ki-
bocsátó vidék táplálkozáshagyománya is fellelhet ő (vö.: KNÉZY 1980:
109-110). A tésztafélék készítése és fogyasztása is utal/hat magyar vonat-
kozásra, de oly mérték ű etnikai örökségnek, illetve napjainkban az etnikai
identitás részének nem tekinthet ő, mint pl. az amerikai magyaroknál (lásd:
HUSEBY—DARVAS 1996).
Az italok kedveltségében a helyi f őzésű pálinka áll az els ő helyen, azt
követi a bor, majd az újabban mindjobban terjed ő sör. Figyelmet érdemel,
hogy a mai id ők szénsavas üdít őitalai ritkán kerültek említésre, s megfigye-
léseink alapján is főként a gyermekek számára vásárolták. Itt jegyezzük
meg, hogy a tej és tejtermékek fogyasztásának gyakorisága és kiterjedése
is tartalmaz/hatott bizonyos nemzetiségi vonatkozásokat, illetve utalásokat
a kibocsátó vidékre: els ősorban a katolikus németek, magyarok körében
(vö: KNÉZY 1980: 142-144).
A gyümölcsök között is meghatározó még a helyi és tájfajták kedve-
lése. Els ő helyen az alma, másodikon a körte áll, majd a cseresznye, a szil-
va és a sz őlő következik. Csak a legfiatalabb adatközl őnknél (és a tanító-
nőnél) került említésre az el őzőekkel szemben a banán és a narancs, mely
utóbbiak a kisgyermekek kínálatában napjainkban természetesen már
egyre el őkel őbb helyet kapnak.
Tanulságos a megkérdezetteknek a zenei hagyományokhoz való viszo-
nyulása. Általánosnak tekinthet ő a népdalokhoz, pontosabban a népies m ű-
dalokhoz (vö. a népszínm űvek hatásával: GRÁFIK 1996), valamint az eh-
hez kapcsolódó népzenéhez, illetve cigányzenéhez való vonzódás. Az
informátorok többsége, 15 f ő ilyen értelmű választ adott, csak a tanítók
(komoly zene, illetve operett) és a legfiatalabb adatközl ő jelöltek meg mást
(horvát folklóregyüttes). A népdal többnyire „magyar nótát", a cigányzene
pedig „magyar zenét" jelentett, korábban természetesen és jellegzetesen
cimbalommal az együttesben (lásd: DAIC 1990: 219). Mára azonban már
többen kedvelt hangszerükként említették a tamburát is. Ez a tény, vala-
mint a lakodalmi zenét szolgáltató együttesek hangszeres összetétele a ze-
nei nyelv és ízlés határozott közeledését, illetve keveredését mutatja. A
táncok közül a megkérdezettek körében a csárdás volt a leggyakrabban fel-
idézett, de többen említették a „valcert" is.
Természetesen megkíséreltük a magyar nemzeti/nemzetiségi tudat, az
etnikai identitás körülhatárolását informátoraink értékrendjének felderíté-
sével, illetve bemérésével. Ebben a vonatkozásban elvileg azonosulni tu-
dunk az alábbi tézisekkel:

108
 az etnikai identitás a társadalmi szervez ődés egy sajátos megnyilvá-
nulása;
az etnikai csoportok és jellemz ő vonásaik, jegyeik sajátos történelmi,
gazdasági és politikai körülmények között jönnek létre, azaz nem
eleve adottak, hanem sokkal inkább szituációfügg őek;
az etnikai csoporthoz való tartozás részben saját vállalástól (ún. „rni
tudat"), részben mások által való besorolástól függ;
az etnikus jelleg szempontjából azok a kulturális jegyek, vonások a
meghatározók, amelyekkel az adott közösség más közösségt ől, illet-
ve a társadalom egyéb csoportjaitól elkülöníti magát (vö.: BARTH
1996:4).
Az etnikai kategorizálás céljából egy tíz komponensb ől álló kérdéscso-
portra adott véleménynyilvánítást vettünk alapul. Az összetev ők és a vála-
szok arányai az alábbiak:
1) Magyarországi származástudat őrzése: 8
A vártnál, illetve feltételezettnél szerényebb arány (vö.: SZABÓ — ÖR-
KÉNY 1996: 212). Az informátorokkal folytatott beszélgetések alapján az
ő sök magyarországi származásának „nyilvántartását" egyrészt az újonnan
alapozott otthonhoz való ragaszkodás, a fiatalabb generációk számára szül ő-
földdé váló új hazához való mindinkább meghatározó köt ődés, másrészt a
vegyes házasságok el ő térbe kerülése szorította vissza. Itt jegyezzük meg,
hogy a vegyes házasságok megítélése pozitívabb, mint pl. a szlovákiai
Zoboralja magyar faluiban (lásd: CSÁMPAI 1994: 76-78). Tájékozódásunk
szerint a vegyes házasságok viszonylag kedvez ő fogadtatása mögött a kö-
vetkező magyarázatok találhatók:
az össznépességen belüli „relatív" kisszámú magyarság, melyet ele-
inte, amikor még az azonos vallás is meghatározóbb volt, a magya-
rok többnyire református volta is sz űkített;
a viszonylagos nemzetiségi endogámia növelte a rokonsági kapcsola-
tokat, mely tovább korlátozta a párválasztási lehet őséget;
a magyarokról általában alkotott jó helyi közvélemény alapján
(DAIC 1990: 219), a horvát fiúk szívesen választottak magyar lányo-
kat feleségnek (e vonatkozásban felidézem egy 73 éves horvát infor-
mátoromnak azt a bölcs megnyugvással való, megható visszaemléke-
zését, mely szerint fiatalkorában két ízben is magyar lányt szeretett
volna feleségül venni, de az els ő gazdagabb családból származott s
emiatt nem adták hozzá, a másikat pedig szülei nem gazdálkodóhoz
szánták);
a magyar házasságokban kevesebb volt a gyermekek száma, ami
ugyancsak csökkentette a nemzetiségen belüli párválasztás esélyeit;
a felnövekv ő gyermekek mind meghatározóbb „egymás közelisége",
s a felnőtt társadalom egyre er ősebb egymásrautalsága;
végezetül: a vegyes házasságok fokozatos növekedése mint asszimi-
lációs tényező.

109
 Magyar nyelvhasználat a családban: 13
Kimagaslóan a legmeghatározóbb tényez ő. Az anyanyelv szül ői házban
való szinte kizárólagos használatának fontosságát és jelent őségét más hatá-
rainkon kívüli, idegen nyelvi környezetben él ő magyar közösségnél is re-
gisztrálta a kutatás (lásd pl: FEJOS 1993: 177). Más vonatkozásban viszont
a családi anyanyelvhasználat összefüggésbe hozható a családnak mint mik-
roközösségnek a nemzettudat fenntartásában és meg őrzésében betöltött
meghatározó szerepével (vö.: CSÁMPAI 1994: 97-101).
Magyar nyelvű iskolai oktatás: 8
Az egyik legbonyolultabb kérdés, melynek alkotmányos rendezése el-
vileg rendezettnek, elfogadhatónak tekinthet ő (GRÁFIK 1996: 75-76).
Gyakorlati megvalósítása azonban több - itt most nem részletezend ő - ob-
jektív és szubjektív tényez őtől, valamint a helyi hatóságok alkalmazási
készségét ől is függ. Az azonban nem hallgatható el, hogy a vizsgált térség-
ben sajnálatosan visszaszorulóban van a magyar nyelv ű iskolai oktatás.
Velika Pisanicán elegend ő jelentkező hiányában pl. meg is sz űnt a magyar
anyanyelvi oktatás. (A térség magyar nyelv ű iskolai oktatásának történeté-
re vonatkozóan lásd: HMSZ Évkönyv 1, 6, 10, 11-14, BERNICS 1994,
ROMSICS 1995: 410-411 és 418). A háttérbeszélgetésekben feltárt okok
több-kevesebb hasonlóságot, illetve azonosságot mutatnak a más idegen
nyelvi környezetben él ő magyar közösségeknél tapasztaltakkal (lásd: SZA-
LAY 1986, KISS GY. 1990-1991: 7-107, KONTRA1991, FEJ ŐS 1993:
165-175, OROSZ 1995, LANSTYÁK - SZABÓMIHÁL YY 1997).
A vallásgyakorlás és a hitélet: 5
Ebben a teintetben figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a Velika
Pisanicára települt magyarok mintegy fele református volt, s ilyenformán
elkülönültek a katolikus horvátoktól. S őt az ugyancsak többnyire katolikus,
s többségükben hasonlóképpen Magyarországról áttelepedett németekt ől
is, akik közül természetesen sokan beszéltek magyarul is, minek következ-
tében egyes. források nem is németeknek, hanem magyaroknak említik
őket. Így pl. egyes informátoraim is Ditmajer Imreként idézték fel a helyi
krónikás által hol magyarnak (DAIC 1990: 219), hol svábnak nevezett
Imbra Ditmajert (DAIC 1991: 191, 193 és 201). Megjegyzend ő, hogy ez a
nemzeti/nemzetiségi és vallási elkülönülés a falu településszerkezetében is
megfigyelhet ő. A rendhagyóan hosszú, mintegy 12 km hosszúságú faluban
a Belovár felöli alsó részben csoportosultak a református magyarok, a kö-
zépső részen főként a katolikus horvátok és a fels ő részen az ugyancsak ka-
tolikus németek. Itt említjük meg, hogy a horvát lakosság viszonylagos
zártságát bizonyos „zadruga" - hagyományok is táplálták (DAIC 1991: 188
és 201, vö.: PENAVIN 1981). A magyarok életében értelemszer űen a re-
formátus egyházközösség játszott meghatározó szerepet. Vonatkozik ez a
vallásos életre, a tanításra, illetve oktatásra és az egyesületi életre egyaránt,
mint ahogy azt a helyi történések igazolják (DAIC 1990, ARDAY 1994,
GRÁFIK 1996). Az egyháznak, illetve a vallási közösségeknek a nemzeti
kisebbségek életében betöltött hasonló funkciójára más kutatások is gaz-

110
dag adatokat szolgáltatnak (NIDERMÜLLER 1985, FEJ ŐS—KÜLL ŐS
1990, FEJ ŐS 1993, ANTAL 1994, HOPPAL 1996). A Velika Pisanica-i
magyarok helyzete annyiban sajátos volt, hogy vallásuk különbözött a
többségi nemzetét ől, s ez erősítette a református egyház etnikus vonatko-
zását (vö.: PETRANOTI 1996). Vannak adataink arra, hogy egy bizonyos
id őszakban, 1906-1918 között, a horvát-szerb koalíció kormányzása idején,
a Velika-Pisanica-i református magyar és katolikus német közösség jobban
egymásra volt utalva, s a magyar katolikusok is eljártak a református isten-
tiszteletekre (ARDAY 1994: 183-184, továbbá vö.: GRAFIK 1996: 42).
Magyarországi kapcsolattartás: 6
A magyarországi rokonokkal való kapcsolattartás a történelem alakítot-
ta lehetőségek, illetve korlátok szerint változóan alakult. Föltehet ően a
nem túl nagy távolságok következtében is, mindig nagyobb jelent ősége
volt a személyes látogatásoknak. A háború el őtti konszolidált években so-
kan rendszeresen jártak rokonlátogatásra Magyarországra, s az utóbbi évek-
ben ismét többen útra kelnek, újabban már néhányan üzleti céllal is.
Magyar nyelvű rádió, TV-adás: 8
A rádió ugyan több családnál részben a hírm ű sorok, de főként a zenei
adások miatt a magyar adások valamelyikén van, de a televízió népszer űbb
Velika Pisanicán is. Ezért is sajnálatos, hogy magyar adást nem lehet fog-
ni, csak külön adapterrel, mellyel azonban egyetlen család sem rendelke-
zett. A magyar érdekképviseleti szervek részér ől az egyik legfontosabb se-
gítség lehetne, ha megszerveznék a magyar adások vételét biztosító
antennák, illetve adapterek beszerzését. Informátoraink szerint igény lenne
rá, s a hiány oka nem kizárólag anyagi természet ű.
Magyar nyelvű újság, könyv: 8
Egyértelm űen megállapítható, hogy a magyar nyelv ű olvasás igen er ő-
sen háttérbe szorult. Több informátorunk kifejezetten utalt — id ősebbek
is — olvasási nehézségeire. Ennek ellentmondani látszik a válaszok kedve-
ző aránya, mely azonban a helyszíni tapasztalatok alapján inkább t űnt egy-
fajta korábbi állapot felidézésének. Mind a magyarországi, mind a horvát-
országi magyar nyelvű nyomtatott sajtónak a szórványban él ők felé történ ő
kínálata, de főként terjesztése megoldatlan. A horvátországi magyarok szé-
lesebb körű tájékoztatását hetente, kéthetente, illetve havonta megjelen ő
kiadványok szolgálták, illetve szolgálják (lásd: MÁK 1996: 11). Ami pedig
a magyar nyelv ű könyvek családi könyvtárban való meglétét és az olvasott-
sági adatokat illeti, nem tudtuk igazolni a háború el őtti évekb ől származó
kedvező képet (lásd: ARDAY 1994: 188).
Magyar művelődési egyesület: 7
Sajnálattal kell megállapítani, hogy a háborús évek alatt szinte teljes
mértékben megsz ű nt a helyi nemzetiségi/etnikai alapú egyesületi élet. A
Horvátországi Magyarok Szövetsége közvetít olykor egy-egy csoportot,
együttest a térségbe. Az egykor szebb napokat megélt egyesületi életnek

111
otthont nyújtó épület egyre elhanyagoltabb állapotú. S bár voltak törekvé-
sek eladására, a tulajdonjog szerencsére még a református egyházközösségé.
Magyar politikai szervezet: 0
Személyes beszélgetéseink alapján nem tudjuk meger ősíteni a „fejlett
és sokszínű pártélet"-r ő l korábban felvázolt képet (ARDAY 1994: 187). Az
idő közben megalakult Horvátországi Magyar Néppártnak nincs helyi, illet-
ve térségi szervezete. Adatközl őink sérelmezték, hogy az 1996-os helyha-
tósági választásokon helyben nem biztosították a magyar érdekképviselet-
re való szavazás lehet ő ségét. A személyes beszélgetések alapján nem
nevezném a megkérdezetteket apolitikusoknak, inkább a politikai aktivi-
tástól tartózkodóaknak. Mindenesetre úgy t ű nik, hogy a vidéki, falusi la-
kosság — legalábbis az általunk vizsgált szórványmagyarság — körében nem
igazolódik az etnikus közösségek politizálódásáról alkotott vélemény (vö.:
A. GERGELY 1997).
Egyéb:
magyar ünnepek 2
Nem hallgathatjuk el, hogy megdöbbent ően szerény mérték ű, szinte
hanyagolható a magyar államisághoz és történelmi eseményekhez kapcso-
lódó megemlékezések felidézése. Szélesebb kör ű — főként az id ősebbek-
nél — az egyházi ünnepek, s azok magyar vonatkozásának említése (vö.:
KRIZA 1987). Ebben a vonatkozásban a családi ünnepek sorában feleme-
lő érzés volt látni a vegyes házasságoknál meglév ő szokás dokumentumát.
A lakodalmas menet élén egy horvát és egy magyar nemzeti zászló lobo-
gott, jelezve a v ő legény, illetve a menyasszony nemzetiségi hovatartozását.
magyar áruk vásárlása 3
Ezen a téren id őszakonként megfigyelhet ő egyes magyar termékek,
áruféleségek preferálása, ez azonban többnyire az ún. határ menti kereske-
delem olcsóbb áraival van összefüggésben. Ilyenformán tehát nem beszél-
hetünk úgy a magyar termékekr ől, mint a „nemzeti image" hordozóiról
(vö.: LENDVAY 1996: 144-145).
közéleti nyelvhasználat: 3
Ebben a vonatkozásban a helyzet azonos a korábban tapasztaltakkal:
„A magyar nyelvet sem a hivatalokban, az orvosi rendel őkben, sem a bol-
tokban, a nyilvános életben nem használták." (ARDAY 1994: 187) Általá-
nos tapasztalatunk, hogy a Velika Pisanica-i (horvátországi) szórványban él ő
magyarság els ő generációja — néhány, főként nő tagját kivéve — törekedett a
kétnyelv ű ség elsajátítására, legalábbis olyan szinten, hogy a köznapi kom-
munikáció ne okozzon nehézséget (vö.: LANSTYÁK 1991: 31, GAL 1991:
138, KÓTYUK 1995). A második generációtól kezdve azonban ez a „két-
nyelvű készség" csökkent, s a végkifejlet sajnálatosan a nyelvváltáson,
nyelvcserén át (vö.: GAL 1991, FEJOS 1993: 176-188) az egynyelv űséghez
vezethet.

112
 magyarországi üdülés 11
Valójában ez is a magyarországi kapcsolattartás egy részeként (is) ér-
telmezhet ő. Azt is meg kell vallani, hogy nem els ősorban a szolgáltatások
minősége, kiválósága, s nem az anyaország preferálása, hanem sokkal in-
kább a hasonló lehet ő ségekhez képest olcsóbb volta, könnyebb elérhet ő-
sége, és több más kapcsolható vonatkozás (pl. vásárlás, rokonlátogatás),
eredményezte a kedvez ő választást.
magyarországi gyógykezelés: 2
Az el őzővel szemben itt egyfajta fordított hatás érvényesült. A beszél-
getésekb ől az tű nt ki, hogy a magyarországi gyógyítás, speciális szakorvosi
ellátás drága, szinte megfizethetetlen a Velika Pisanicán él ő magyaroknak.
Ez a tény pedig felértékeli a zágrábi klinikákat, de még a belovári kórhá-
zat is.

10
9
8
7
6
Š .................. .................................. ~ :::1
4
3 .... .... ..... ..... ..... ........ . ... . .... ..... ...... .::
~ ::~

A nemzeti/nemzetiségi tudat formálásának f ő bb tényezői, értékrendjük

1 — magyar származástudat, 2 — magyar nyelvhasználat a családban, 3 — magyar
nyelvű iskola, 4 — hitélet és vallásgyakorlat (magyar), 5 — magyarországi kap-
csolat, 6 — magyar rádió és televízió, 7 — magyar újság és könyv, 8 — magyar
(m űvel ődési) egyesület, 9 — magyar párt, 10 — egyebek (magyar ünnepek, ma-
gyar áruk, étkezés, közéleti nyelvhasználat, magyarországi gyógykezelés, üdülés)

Természetesen a nemzeti/nemzetiségi identitással összefüggésben

nem kerülhet ő meg a hagyományokhoz, a népi/paraszti kultúrához való ra-
gaszkodás kérdése. (Lásd erre nézve: FEJOS 1993: a folklorisztikus kultú-
rára és az etnikus újjáéledésre vonatkozó fejezetek, illetve gondolatait!)
E témakörben két néprajzkutató végzett kutatásokat, eredményei-
ket azonban még nem fogalmazták meg, illetve nem foglalták össze. Ma-
gunk a népszínművek betanulásának és el őadásainak vizsgálata során
(ORAFIK 1996) tapasztaltunk több olyan jelenséget, mely a hagyomány-
őrzés tudatos vállalását és gyakorlatát igazolta (vö.: SZÉPFALUSI 1991:
114, illetve VOLKSSCHAUSPIEL..., továbbá a népi hagyományokkal ál-
talánosabb vonatkozásban: CSÁMPAI 1994: 62-65). A szokások köréb ől
egyes elemekre, bizonyos jelenségekre az eddigi kutatások is utalnak

113
(PENAVIN 1971, KISS 1993), de e téren még további kutatások szüksé-
gesek, hogy a folyamat és a jelen állapot hitelesen felvázolható legyen.
A több mint egy évszázados együttélés valószín űsíthet ően/igazolha-
tóan kialakított bizonyos kulturális egymásra hatást. Az akkulturációs ha-
tásokat azonban még nem mérte fel a kutatás. A hasonlóságot mutató vo-
násokat, illet ő leg a magyarokra jellemz ő sajátosságokat még nem áll
módunkban úgy regisztrálni, mint pl. Burgenlandban (lásd: HOLZER —
MLTNZ 1997: 170-171). Sajnos, els ő nemzedékbeli kivándorlókkal mi
már nem találkozhattunk. Kérdéses, hogy a rendelkezésünkre álló töre-
dékek, s a még felgy űjthet ő adatok lehet ő vé teszik-e a folyamat hiteles
rekonstruálását. (vö.: FEJOS 1993: 110).
Adatfelvételeink, beszélgetéseink alapján azonban megkíséreljük
összefoglalni következtetéseinket a Velika Pisanica-i szórványmagyarok
nemzeti/nemzetiségi, etnikai identitásáról.
Úgy látjuk, hogy a magyar anyanyelv használatának fokozatos háttér-
be szorulásával csökken a magyarságtudat. Nem állítható ugyanekkor, hogy
az ún. nyelvvesztés feltétlenül nemzeti/nemzetiségi identitásvesztést is je-
lent. Pontosabban: azt tapasztaltuk, hogy az identitásnak mérsékelt, illetve
rejtett formái és módjai figyelhet ő k meg. Tájékozódásunk alapján ezeknek
főbb változatai az alábbiak:
Romlott, illetve romló anyanyelvtudáshoz ragaszkodó, sok elemet
valló, őrző;
Anyanyelvet nem használó, több-kevesebb elemet őrző, tartalmá-
ban szűkülő ;
Anyanyelvet nem használó, lappangó, passzív, egyes elemeiben
„el őhívható";
Anyanyelvet nem tudó, eredettudatra szorítkozó, származástudatot
őrző.
A fentebb megkülönböztetett fokozatok (melyek tovább pontosítha-
tók, finomíthatók), megítélésünk szerint általánosabb folyamatokkal is kap-
csolatba hozhatók, melyek természetesen nemcsak a térségben él ő magya-
rokra hatnak.
Nevezetesen — megfigyeléseink és tapasztalataink szerint — arról van
szó, hogy:
A régióban nem a korábbi multikulturális motiváció hat, hanem rész-
ben az asszimiláció, részben pedig a globalizáció (vö.: BARTH 1996:
6). Ez valójában egy sajátos állapothoz vezet: nyelvileg homogén
(horvát), szellemi és anyagi m űveltségében pedig részben „kevert",
részben „nemzetek feletti" jelleg ű kultúrát eredményez.
Visszaszorulóban van a társadalom etnikai alapon való tagolódása,
illetve annak jelent ő sége, helyette a társadalmi tagozódás más krité-
riumai válnak meghatározóvá (pl. foglalkozás, jövedelem).
Ezzel a folyamattal egyidej ű leg a helyi közösség, a táji csoport, illet-
ve a kis térség, továbbá a régió jelent ősége kerülhet el őtérbe. E vo
natkozásban viszont számolni kell a centrum és periféria viszonylat-
tal is, illetve annak kedvez ő és hátrányos következményeivel.

114
 Ebben a helyzetben mindinkább meghatározó és döntéshozó a pri-
mer közösség, a család stratégiája, ugyanekkor megn ő az egyéniség
szerepe is. Erre a jelenségre a csoportszociológiai kutatások is felhív-
ják a figyelmet.
Mindez azt jelenti és azt eredményezheti, hogy a nemzeti/nemzeti-
ségi tudat fenntartásában is el ő térbe kerül/het/nek a szubjektív ele-
mek (vö.: WILHELM 1966: 29-30), az egyéni, egyedi érdekek, me-
lyeket egyre kisebb mértékben szabályoz és ellen őriz a közösség.
Mindebbő l végs ő soron az következhet, hogy a jöv őformálás szem-
pontjából mind nagyobb figyelmet kell fordítani az egyénre. Némi
paradoxonnal úgy is fogalmazhatnánk, hogy személyre (családra, kis
csoportokra) szóló stratégiával véljük leghatékonyabban kondicionál-
ni, alakítani a nagyobb közösségeket, legyenek azok akár etnikai ki-
sebbségek.

Ennek eszközeit és módjait kell kidolgozni a szórványban él ő magyar-

ság érdekképviseleti szerveinek, mint az etnikai politizálás képvisel ő inek
(vö.: BARTH 1996: 4-5). Ehhez remél használható felismeréseket nyújta-
ni kutatásunk és jelen, elsó eredményeinket megfogalmazó tanulmányunk.
Végezetül megjegyezzük, hogy munkacsoportunk egy másik néprajzkuta-
tója — sok vonatkozásban témakörünket is érint ően — végez családrekonst-
rukciós vizsgálatot, s a kibocsátó közösségekkel való kapcsolattartás alaku-
lástörténetét szándékozik feltárni.

IRODALOM

A. GERGELY András
1997 Kisebbség, etnikum, regionalizmus. Budapest.
ANTAL Béla
1994 A svájci magyar protestáns gyülekezetek szerepe a magyarságtudat meg őrzé-
sében. In: Bartha E. - Dankó I. - Kiill ő s I. - Molnár A. (szerk.): Vallási nép-
rajz 6. Debrecen. 193-204.
ARDAY Lajos
1994a A horvátországi magyarok története. In: Arday, Lajos (szerk.): 1994. 9-42.
19946 Az északnyugat-horvátországi szórványokról. In: Arday L. (szerk.): 1994.
175-194.
ARDAY Lajos (szerk.)
1994 Fejezetek a horvátországi magyarok történetéb ől (tanulmányok). Budapest.
BARTH Fredrik (eds.)
1969 Ethnic groups and boundaries. London.
1996 Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Regio 1: 3-25.
BERNICS Ferenc
1994 A Julián akció. (Egy „magyarságment ő egyesület" tevékenysége Horvátor-
szágban és Bosznia-Hercegovinában és a jelen, 1904-1992) Pécs.
BOGNÁR András
1995 A horvátországi magyarság demográfiai fejl ődése az utóbbi másfél század
alatt. In: Lábadi (szerk.): Rovátkák 1994. Zágráb. 35-47.

115
BRUNNER, Georg
1995 Nemzetiségi kérdés és kisebbségi konfliktusok Kelet-Európában. Budapest.
CSÁMPAI Ottó
1994 Viharvert nemzettudat. Az identitástudat és érzésvilág problémái Zoboralja
magyar falvaiban. Pozsony.
DAIC, Bogdan
1990 Pisanica - uspomene i sje čanja. In: Bjelovarski zbornik 90: 212-223.
1991 Velika Pisanica - uspomene i sje čanja. In: Bjelovarski zbornik 91: 187-203.
ENTZ Géza
1996 A magyar kisebbségek és Magyarország európai integrációja. In: Beszteri, B.
- Mikolasek, S. (szerk.):.Magyarország Európa Unióhoz csatlakozásának tár-
sadalmi-gazdasági kérdései, különös tekintettel Észak-Dunántúlra. Komá-
rom. 73-80.
EPERJESSY Ern ő - KRUPA. András - UJVÁRI Zoltán (szerk.)
1991 Nemzetiség - Identitás, Békéscsaba-Budapest.
FEJŐ S Zoltán
1993 A chicagói magyarok két nemzedéke 1890-1940. Budapest..
FEJŐ S Zoltán - KÜLL ŐS Imola (szerk.)
1990 Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. Budapest.
GAL, Susan
1991a Mi a nyelvcsere és hogyan történik? Régió 1: 66-76.
1991b Kódváltás és öntudat az európai periférián. In: Kontra M. (szerk.): 1991.
123-157.
GIRASOLI, Nicola
1995 A nemzeti kisebbségek fogalmáról. Budapest.
GRÁFIK Imre
1996a A kisebbségi kultúra esélyei. A horvátországi szórványmagyarság múltja és je-
lene. Néprajzi Látóhatár 1--2: 67-78.
1996b Die Chansen der Minderheitskultur. Sreuungartum in Croatien; ihre
Vergangenheit und Gegenwart. In: Leskinen, H. - Raittila, R. - Seilenthal
T. (red.): Ethnologia & Folkloristica Pars VI. Jyvaskkyla. 1996: 77-81.
1996c A népszínm ű szerepe a nemzeti tudat őrzésében. A Velika Pisanica-i (Hor-
vátország) példa, burgenlandi és szlovéniai kitekintéssel. In: Diószegi László
(szerk.): Magyarságkutatás 1995-96. Budapest. 1996: 39-51.
GRGAtNI Ć, Dragutin - LOVREN Č EVI Ć, Zvonko
1991 jezi čno blago Bjelovarsko-Podravskog kraja. In: Bjelovarski zbornik 91:
204-236.
HEGED ŰS Lóránt
1905 A dunántúli kivándorlás és a szlavóniai magyarság. Budapest.
HMSZ évkönyv
1979 Horvátországi Magyarok Szövetsége Évkönyv 1-14. Eszék.
HOLZER, Werner - MÜNZ, Rainer
1977 A magyar nyelvcsoport Burgenlandban. Régio 1: 165-182.
HOPPÁL Mihály
1996 Vallási élet és etnikus tudat egy amerikai magyar közösségben. Néprajzi
Látóhatár 3-4: 2/ 16.
HRZENJAK, Juraj
1993 Lokalna samouprava i uprava u Republici Hrvatskoj. Zagreb.

116
HUSEBY-DARVAS Éva
1996 A „szerdai magyarok" és a csigatészta készítése Délkelet-Michiganban.
Néprajzi Látóhatár 3-4: 47-52.
KISS GY. Csaba
1991 Magyarságkutatás 1990-1991. Budapest.
KISS Mária
1993 Családok és kiscsoportok migrációja mint a peregrináció egy formája. In:
Békési I. - Jankovics J. - Kósa I. - Nyerges J. (szerk.): Régi és új peregri-
náció III. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. Budapest-Sze-
ged. 1664-1667.
KNÉZY Judit
1980a A sertéshús fogyasztása és tartósítása. Somogy megye parasztságánál
(1850-1960). In: Knézy J. (szerk.): Somogy néprajza II. Anyagi kultúra.
Kaposvár. 109-136.
1980b Paraszti tejfeldolgozás és tejtermékek fogyasztása Somogyban (1850-1945).
In: Knézy J. (szerk.): Somogy néprajza II. Anyagi kultúra. Kaposvár. 137-168.
KOCSIS Károly
1993 Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén.
Budapest.
KOLAR-DIMITRIJEVI Ć, Mira
1991 Struktura poljoprivrede na Bjelovarskom podru čju od 1895. do 1940. In:
Bjelovarski Zbornik 1991: 140-165.
KONTRA Miklós (szerk.)
1991 Tanulmányok a határainkon túli kétnyelv ű ségről. Budapest.
KÓTYUK István
1995 Anyanyelvünk peremén. Ungvár-Budapest.
KRIZA Ildikó
1987 Ünnepek és hétköznapok az amerikai magyarságnál. In: Népi kultúra - népi
társadalom XIV. 337--351.
L_ANSTYÁK István
1991 A szlovák nyelv árnyékában (A magyar nyelv helyzete Csehszlovákiában
1918-1991). In: Kontra M. (szerk.): 1991. 11-72.
LANSTYÁK István - SZABÓMIHÁLY Gizella
1997 Magyar nyelvhasználat - iskola - kétnyelv űség. Pozsony.
LÁZÁR Guy
1996 A felnőtt lakosság nemzeti identitása a kisebbségekhez való viszony
tükrében. In: TÖBBSÉG - KISEBBSÉG. Budapest. 9-115.
LÁZÁR G. - LENDVAY I. - ÖRKÉNY A. - SZABÓ I. (szerk.)
1996 TÖBBSÉG - KISEBBSÉG. Tanulmányok a nemzeti tudat témaköréb ől.
Budapest.
LENDVAY Judit
1996 A nemzetben való gondolkodás két f ő típusa: a nemzetkép és a nemzeti
sztereotipia. In: TÖBBSÉG - KISEBBSÉG. Budapest. 117-160.
MÁK Ferenc
1996 Magyarok Horvátorságban II. rész. Horvátországi Magyarság III/12: 7-15.
NTIEDERMÜLLER Péter
1985 Egyházi élet, vallás és a kulturális hagyomány egy amerikai magyar közösség-
ben. In: Dankó I. - Küll ős I. (szerk.): Vallási néprajz II. Budapest. 274-306.

117
OROSZ Ildikó
1995 A magar nyelv ű oktatás esélyei Kárpátalján (dokumentumgy űjtemény).
Ungvár--Budapest.
PENAVIN Olga
1971 Látogatás egy javasasszonynál. In: HITK 7. Novi Sad---Újvidék, 132-138.
1981 A nagycsaládszervezet Szlavóniában (Kórógyon). Újvidék.
PETRANOTI, Marina
1996 Greece as a place for refugees. An anthropological approach to constraints
pertaining to religious practices. In: Jambreši ć-Kirin, R. - Povrzanovi ć, M.
(ed.): War, exile, everday life. Cultural perspectives. Zagreb. 189-206
REHÁK László
1988 Nemzet, nemzetiség, kisebbség Jugoszláviában. Budapest.
RADAČI Ć, Nikola
1994 Odgoj, obrazovanje, kultura i informiranje na jezicima nacionalnih manjina u
Republici Hrvatskoj. In: Vencelj, P. - Klemen čić, V. - Lukanovi ć, S. N.
(ured.): Manjsine v prostoru Alpe-Jadran. Ljubljana. 205-218.
ROMSICS Ignác (főszerk.)
1995 Magyarok kisebbségben és szórványban. Budapest.
SEB Ő K László
1994 A horvátországi magyarok a statisztikák tükrében. In: Arday L. (szerk.): 1994.
135-159.
STRAKA, Manfred
1970 Handbuch der europaeischen Voksgruppen. Wien-Stuttgart.
SZABÓ Ildikó - ÖRKÉNY Antal
1996 14-15 éves fiatalok interkulturális világképe. In: TÖBBSÉG - KISEBBSÉG.
Budapest, 161-235.
SZALAY László (szerk.)
1986 Hungarológiai napok. Szombathely.
SZ. DÉVAI Judit
1996 Földönfutók és gyökérkeres ők. A magyarként való megmaradás esélyei
Horvátországban - egy folyóirat tükrén át. In: Lábadi Károly (szerk.):
Rovátkák 1996. Eszék. 5-51.
SZÉPFALUSI István
1991 Magyarul beszél ők a mai Ausztriában. In: Kontra M. (szerk.): 1991. 73-121.
Volksschauspiel...
1982 Volksschauspiel im Burgenland. Mattersburg.
WILHELM Gábor
1996 Kultúra és egyebek: a lappok esete Észak-Európában. Regio 1:26-43.

118
!11IRNIG'S KÁROLY

A MAGYAR NÉPESSÉG FEJL Ő DÉSÉNEK

FÓ
FŐ VONULATAI NAPJAINKIG

Az 1991-ben megalakult Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban a magyar

népesség hovatovább legnagyobb része Szerbiában, illetve Vajdaságban él,
amely e köztársaság részét képezi, s annak az északi, Magyarországgal,
Romániával és Horvátországgal határos részén helyezkedik el. Ez a terület
a történelmi Magyarország részét képezte a török megszállásig, majd 150
éven át török fennhatóság alatt volt. A karlócai béke (1699) megkötése
után a Habsburg monarchia része lett egészen 1864-ig, illetve 1918-ig, de
ismét mint a Magyar Királyság része a birodalomban. Az 1918 után mega-
lakult Szerb—Horvát—Szlovén Királyság a trianoni nagyhatalmi döntés
alapján ezt a területet kiszakította a Magyar Királyságból. Az 1929-ben
megalakult Jugoszláv Királyságban ez a terület mint Dunai Bánság sze-
repel.
A mai Vajdaság területe 21 680 m 2 tesz ki, lakosainak száma 1991-ben
2 013 889 fő volt. Három nagy tájegység képezi, amelyeket a Pannon sík-
ság nagy folyói választanak el egymástól:

Bácska 8 956 km2 984 511 lakos

Bánság 8 886 km2 680 347 lakos
Szerémség 3 838 km2 349 031 lakos

A belgrádi ipari medencét kivéve Vajdaság úgyszólván minden

tekintetben a JSZK legfejlettebb része. Szerbia itt kapcsolódik Közép-
Európához könnyen járható szárazföldi és vízi útjaival. Vajdaság adja a
JSZK megm ű velhet ő mez őgazdasági földjeinek 29%-át és Szerbia
megművelhető földjeinek 35%-át, a szántóföldek 42%-át, illetve 46%-át,
a búzatermés 53%-át, illetve 59%-át, a kukoricatermés 43%-át, illetve
44%-át, a cukorrépa 87%-át, illetve 87%-át, a gyümölcstermés 20%-át,
illetve 22%-át, a hústermés 36%-át, illetve 40%-át, a földgáz 100%-át,
illetve 100%-át, a k ő olaj 100%-át, illetve 100%-át. Vajdaság adja a
behozatal 33%-át, illetve 35%-át, a kivitel 26%-át, illetve 32%-át,
holott. népességének aránya 19%, illetve 25% Jugoszlávia, illetve
Szerbia össznépességében. Vajdaság adja az ország élelmiszeriparának
58%-át.
Szerbia, illetve Vajdaság népességének a száma az elmúlt 100 évben a
következőképpen alakult:

119
 Szerbia Köztársaság mai területe népességének alakulása
1880-tól 1991-ig
— népszámlálási adatok —
1880 1890 1900 1910 1921 1931
Szerbiai összesen 3 323 732 3 990 109 4 540 037 5147 709 4 807 605 5 726 600
magyar ... .. ... ... 373 001
Központi Szerbia 1895 979 2 344 190 2 718 006 3 146 605 2 856 879 3 569 842
magyar ... ... ... ... 3 137 ...
Vajdaság 1 178 046 1 331 437 1 432 120 1 503 904 1 521 716 1 624 158
magyar 268 300 ... 378 634 424 555 371 006 376 176
Kosovo 249 707 314 482 389 911 497 200 429 010 532 000
magyar ... ... ... ... 12

1948 1953 1961 1971 1981 1991

Szerbia összesen 6 527 966 6 979 154 7 642 247 8 446 591 9 313 677 9 778 991
magyar 433 701 441 907 449 587 430 314 390 468 343 942
Központi Szerbia 4 136 934 4 458 394 4 823 274 5 250 365 5 694 464 5 808 906
magyar 4 686 6 403 6 816 6 279 4 965 4 309
Vajdaság 1 663 212 1 712 619 1 854 965 1 952 533 2 034 772 2 013 889
magyar 428 932 435 345 442 561 423 866 385 356 339 461
Kosovo 727 820 808 141 963 988 1 243 693 1 584 441 1 956 196
magyar 83 159 210 169 147 142

Forrás: Hivatalosan közzétett végleges népszámlálási adatok alapján átszámítva

Vajdaság mai területére. A magyar népesség anyanyelv szerinti kimutatása (1953-ig),
illetve nemzetiségi hovatartozás szerint (1961-t ől).
Megjegyzés: A magyarok száma 2402 fő volt Belgrádban 1991-ben.

Szerbia mai területének a népessége az elmúlt 111 évben (1880 és

1991 között) csaknem megháromszorozódott (a növekedés indexe 294), a
Központi Szerbiáé megháromszorozódott (a növekedés indexe 306),
Kosovo-Metohija tartományé viszont az albán demográfiai robbanás
következtében megnyolcszorozódott (a növekedés indexe 814). Mivel
Vajdaság népessége számának a növekedési indexe 169-et mutat, megál-
lapítható, hogy itt növekedett a leglassabban az ország népessége.
Vajdaság tájegységeit vizsgálva 1910-1991 között, a népesség
számának a növekedésében szintén különbségek mutatkoznak.

1910 1991 index

Bácska 704 563 984 511 139,9
Bánság 563 672 680 347 120,7
Szerémség 235 669 349 031 148,5

Bácskában, mint ahogyan az adatokból is kiviláglik, kétszer olyan gyor-

san növekedett a népesség, mint a Bánságban, és negyedével lassabban,

120
mint Szerémségben. A szerbek Bácskának mindig is különleges stratégiai
jelentőséget tulajdonítottak, és ezért erre a területre történtek a múltban a
legnagyobb állami irányítású beköltöztetések, mind a két világháború
között, mind a második világháború után, de napjainkban is. E területen
történt a múltban a legnagyobb méret ű emberirtás, de a népesség
kitelepítése és elüldözése is. A Magyarországgal határos területek
betelepítését a múltban szigorúan kezelt állami - program irányította
függetlenül a hatalom változásaitól.

AZ ŐSLAKOS MAGYAR NÉPESSÉG A VAJDASÁGBAN

A török hódoltság kezdetéig a túlnyomórészt magyarlakta települések
hálózata lenyúlt egészen a Száva folyóig és néhol behatolt Šumadija terü-
letére is. Sok topográfiai anyag tanúskodik err ől. A törökkel folytatott há-
ború következtében a Délvidék magyar népessége szinte teljesen kipusz-
tult, vagy elmenekült. Bácska és Bánság elnéptelenedett. A magyarok
helyét azonban elfoglalta a szintén a török el ől menekül ő szerb népesség.
Ez a népesség nagyon gyér volt. A XVII. század végéig Bácska, Bánság
és Szerémség népessége túlnyomórészt balkáni eredet ű lett. A szerb né-
pesség nagyon gyér és kisszámú volt. Csak az 1690-es nagy szerb ván-
dorlás er ősítette meg jobban a szerb népesség jelenlétét a térségben. A
török ki ű zése után megindult e térség újratelepítése a Habsburg császár-
ság állami támogatásával a feudális és egyházi nagybirtokok kialakításá-
val és magánúton is. Mária Terézia uralkodása alatt elkezd ő dött a nagy-
méret ű német betelepítés (1749-1779 között), s folytatódott II. József
uralkodásának ideje alatt is (1780-1787 között). Ekkor a Magyar Király-
ság területére a 67 év alatt mintegy 1 800 000 ember települt be (utó-
daikkal együtt 2 800 000). A Bánság lakossága 1720-tól mintegy tizen-
nyolcszorosára n őtt, Bácskáé pedig megkétszerez ődött. A császári
betelepítések ellenére 1787-t ő l 1850-ig a magyarok száma Magyarorszá-
gon 2 300 000-r ől 5 000 000-ra növekedett, s ezáltal az arányok az össz-
népességben 29%-ról 44%-ra változtak. Magyarország összlakossága
1847-1850 között 8 000 000 főről 11 363 000 főre növekedett. 1850-ben
a magyarok száma csak 3 270 000 lett volna a népszaporulatuk alapján,
de mintegy 1 700 000 fő is beolvadt a magyarságba. A szerb etnográfu-
sok és demográfusok véleménye is megegyezik abban, hogy ez a beol-
vadás a XIX. sz . folyamán teljesen észrevétlenül, minden állami er őszak
alkalmazása nélkül ment végbe. Több tényez ő is el ősegítette ezt az er ő-
szakmentes beolvadást a magyarságba. Ezek közül a leglényegesebb a
feudális dinasztikus tudat továbbélése és a nemzeti tudat lassú ébredé-
se a tőkésed ő-iparosodó és urbanizálódó Magyarországon.
1864-ben létrejött az osztrák—magyar kiegyezés, 1866-ban Ausztria el-
szakadt Németországtól és nem sokkal kés őbb, 1867-ben Magyarország és
Horvátország között is megszületett a kiegyezés. Ett ől kezdve a bácskai és
bánsági térségben még nagyobb méreteket ölthetett a magyar visszaköltö-
zés. 1850-1869 között a magyarok száma az össznépesség arányában ugyan
még stagnált: 44%-ról csupán 44,4%-ra n őtt. Ugyanis a Bach-korszak követ-

121
keztében egy id őre megállt, vagy lelassult az asszimilációs folyamat. Igy is
azonban a magyarok száma a 13 579 000 össznépességben már 6 027 000
főt tett ki, vagyis csupán a nagy természetes szaporodás következtében
újabb 1 027 000 n őtt. Csak 1867 után er ősödött meg ismét a németek, zsi-
dók és más nemzetiség űek állami erőszaktól mentes beolvadása a magyar-
ságba. Ugyanis 1867-t ől 1910-ig Magyarország össznépessége újabb
34,5%-kal nőtt: 13 579 000-ről 18 264 000-re. A magyarok száma ekkor
65%-kal n őtt: 6 027 000-r ől 9 944 000-re. A nem magyarok növekedése
jóval szerényebb volt és csak 10%-ot tett ki: számuk 7 552 000-r ől
8 320 000-re növekedett. Ennek alapján megállapítható, hogy az összné-
pesség növekedése 4 685 000 főt tett ki. Ebb ől a magyarokra 3 917 000 f ő
jutott, vagyis a növekedés 83,5%, a nem magyarokra 768 000 f ő jutott. A
magyar gyarapodás tisztított száma 3 149 000 volt. Ennek következtében a
magyarok száma Magyarország össznépességében 44,4%-ról 54,5%-ra ugrott
1910-ben. Feltételezhet ő, hogy ebben az id őszakban a magyarok száma a
természetes szaporodás útján 572 000 fővel, más etnikumok beolvadása út-
ján a magyarságba 2 782 000 fővel nőtt. Mivelhogy ebben az id őszakban
nagyméret ű volt a külső vándormozgalom is, az asszimilációs folyamat va-
lós méretét mégsem lehet megállapítani egészen pontosan.
Az előző folyamatoknak a következtében Bácskában is a szerb népes-
ség aránya az egykori 72%-ról 1720-ban lezuhant messze .az 50% alá.
Ugyanis egész Magyarország területén 1797-ben 300 000-nél kevesebb
szerb élt a szerb püspökség összeírásai alapján is. Ezek az összeírások a
szerbek számát 1847-ben 420 000, 1867-ben pedig 410 000-ben mutatták
ki. Mindennek ellenére még 1880-ban is a szerbek (a többi délszláv elem-
mel együtt) Bácska és Bánság népességének 27%-át, a magyarok pedig
csak 22,6%-át képezték. Itt azonban azt is figyelembe kell venni, hogy
csak az 1880-as évt ől kezdődő népszámlálások kezdték gy űjteni a népes-
ség anyanyelvi és nemzeti hovatartozás szerinti adatait.
Ismeretes az is, hogy az 1880-as évt ől kezdve kétszer gyorsabban n őtt
a magyar népesség száma a városokban, mint a nem magyaroké. Ugyanis
1880-1910 között Bácska és Bánság legnagyobb városainak a magyar né-
pessége 52 034 főről 102 591 főre nőtt. Ujvidék, Zombor, Szabadka, Kikin-
da, Becskerek, Pancsova, Versec és Fehértemplom városainak a lakosságá-
ban a magyarok aránya 26,5%-ról 37,8%-ra n őtt. Ezzel párhuzamosan
terjedt a magyar nyelv ismerete is. Amíg 1880-ban a magyarok Magyaror-
szág össznépességének 48,5%-át adták, a magyar nyelv ismerete és haszná-
lata tekintetében ez a százalék 55,7%-ra ugrott. A nem magyarok 13,8% is
ismerte és használta a magyar nyelvet a közéletben, de még a háztartásban
is. Viszont 1910-ben már Magyarország össznépességének 54,5% volt ma-
gyar, a magyar nyelvhasználat és ismeret pedig felölelte az össznépesség
64,7%-át. Ez arra utal, hogy a nem magyarok 22,5%-a is használta és ismer-
te a magyar nyelvet. Bácskában és Bánságban ez a folyamat még kifejezet-
tebb volt: 1890-ben az össznépesség 33,4%-a ismerte és használta a magyar
nyelvet (571 741 fő), viszont 1910-ben már 45,6% (vagyis 882 905 f ő). Ez
55%-os növekedést. jelentett. Mivelhogy az akkori Bácska és Bánság össz-
népességének a 25,6%-a (423 431 fő), illetve 29,6%-a (571 883 fő) volt ma-

122
gyar, nyilvánvaló, hogy a nem magyarok nyelvismerete és használata meg-
növekedett 147 310 főről 311 022 főre, vagyis 163 712 fővel. Ez azt jelen-
ti, hogy megkétszerez ő dött az arányuk: 11%-ról 22,9%-ra az össznépesség-
ben. Amíg Magyarországon a nemzeti hovatartozás és magyar nyelv isme-
rete és használata között 3%-os volt az eltérés, addig Bácskában és Bánság-
ban ez az eltérés 6,9%-ra emelkedett.
A városokban terjedt leggyorsabban a magyar nyelv ismerete és hasz-
nálata. A szerbek (kivéve Szabadkát) nem akarták használni a magyar nyel-
vet, viszont a németek, zsidók, szlovákok és más nemzetiség űek tömege-
sen tértek át a magyar nyelv használatára nemcsak a közéletben, hanem a
háztartásokban is. Számos utalás van arra, hogy a bácskai és bánsági váro-
sok népességének már 3/5 ismerte és használta a magyar nyelvet. Jól lát-
ható ez városonként a következ ő áttekintésb ől is:

1880 1910
magyar magyar magyar magyar
nyelvismeret nyelvismeret
Szabadka 51,3 62,6 58,7 80,4
Újvidék 26,9 42,8 39,7 64,5
Becskerek 19,3 47,8 35,2 61,3
Zombor 21,5 35,1 32,9 52,2
Kikinda 15,6 26,7 22,2 45,0
Pancsova 6,8 15,2 16,2 44,1
Fehértemplom 4,8 12,7 10,5 43,1
Versec 4,5 11,1 14,2 39,5

Már 1910-ben valamennyi bácskai és bánsági lakosság népességének a

40%-a ismerte és használta a magyar nyelvet. Ezentúl Szerémségben is már
1890-1910 között megnövekedett a magyar nyelv ismerete mintegy
44%-kal. A magyarok száma 6,1%-ról 6,9%-ra növekedett, ugyanakkor a
magyar nyelv ismerete 8,9%-ról 10,8%-ra emelkedett. Zimony lakosságá-
nak a 20%-a 1910-ben a magyar nyelvet használta. Szükséges külön is ki-
emelni, hogy Bácska és Bánság térségében a magyar népesség természetes
szaporodása kétszer intenzívebb volt, mint a szerbé. A múlt század utolsó
évtizedeiben is a magyarok természetes szaporodása meghaladta az évi 10,7
ezreléket, a szerbeké viszont 4,8 ezrelék volt. Szinte azonos intenzitással
folytatódott ez egészen 1918-ig. A magyar népesség természetes szaporodá-
sa az egész Habsburg Birodalomban a legintenzívebb volt egészen 1918-ig.

A MAGYAR NÉPESSÉG HELYZETE 1918-1945 KÖZÖTT

A magyarok természetes szaporodásának az ereje az új délszláv állam-

ban azonnal megtört. Az új délszláv államalakulat minden politikai intéz-
kedése 1918 után arra irányult, hogy ezt a népszaporodást letörje és ezt fo-
kozatosan le is törte. Ha az els ő 1921-es szerb népszámlálás adatait

123
egybevetjük az 1910-es magyar népszámlálással, azt tapasztalhatjuk, hogy a
mai Bácska, Bánság és Szerémség területén a magyar népesség ez alatt a
rövid idő alatt mintegy 53 549 fővel csökkent. A magyarok száma 371 006
fő re esett vissza.. Az össznépességbeli aránya 24,4% -ra zuhant. A magyarok
elvesztették a természetes szaporodásból várható 42 077 f ős növekedést is,
úgyhogy a népességcsökkenés valóságos mérete 95 837 f őt tett ki. Bácská-
ból és Bánságból szinte azonnal 1918-1924- ig Magyarországra kiköltözött
35 249 magyar. Ennek következtében Bácskában a magyarok száma
1910-1921 között 303 171 fő rő l 260 998 főre csökkent (42 173 fővel lett
kevesebb). A Bánságban a magyar népesség 112 783 f őrő l 98 471 főre csök-
kent (14 312 fővel lett kevesebb). Ennek következtében Bácska összes né-
pességében a magyarok százalékos aránya 43,0%-ról 35,5%-ra romlott. A
Bánságban a magyarok százalékos aránya az össznépességben 20,06-ról
17,5%-ra mérsékl ő dött.
Azzal a szándékkal, hogy tovább csökkentsék a magyarok (és néme-
tek) százalékos arányát és leküzdjék a természetes szaporodásuk intenzitá-
sát Bácska és Bánát területén, nem sokkal azután, hogy birtokba vették
ezeket a területeket, olyan elképzelések és nemzeti programok születtek,
hogy ezekre a területekre be kell azonnal telepíteni 500 000 szerbet. Mint
ismeretes, ez a szerb nemzeti program ebben a méretében nem valósult.
meg a két háború között. Ugyanis az államilag irányított betelepítés mind-
össze 92 905 szerbet ölelt fel.
Vajdaság népessége tájegységei szerint
— népszámlálási adatok alapfán —
1869 1880 1890 1900 1910 1921
Vajdaság 1 151 066 1 178 046 1 331 437 1 432 120 1 503 904 1 521 716
magyar ... 268 300 ... 378 634 424 555 371 006
Bácska 518 110 549 696 621 960 665 310 704 563 735 114
magyar ... 303 171 260 998
Bánság 473 972 466 534 515 807 549 986 563 672 557 888
magyar ... ... 112 783 98 471
Szerémség 158 984 161 816 193 670 216 824 235 669 228 714
magyar ... 8 601 11 537

1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991

Vajdaság 1 624 158 1 663 212 1 712 619 1 854 965 1 952 533 1 034 772 2 013 889
magyar 376 176 428 932 435 345 442 561 423 866 385 356 339 461
Bácska 784 896 822 195 848 397 910 981 960 001 1010 641 984 511
magyar 259 355 306 578 310 420 318 867 311 379 286 732 256 795
Bánság 592 372 615 788 624 099 664 301 666 559 673 735 680 347
magyar 99 628 113 371 113 523 112 785 103 093 91 259 76 629
Szerémség 246 890 225 229 240 123 279 683 325 973 350 396 349 031
magyar 17 193 8 983 11 402 10 909 9 394 7 365 6 037

Forrás: Hivatalosan megjelentetett statisztikai közlönyök alapján a végleges nép-

számlálás adatai átszárasítva Vajdaság tájegységeire. A magyar népesség anyanyelv sze-
rinti kimutatása (1953-ig), illetve nemzetiségi hovatartozás szerint (1961-t ő l)

124
 A monarchofasiszta nagyszerb hegemóniához igazodó Jugoszláv Ki-
rályságban tökéletesen kidolgozták és tökélyre vitték a magyar és a töb-
bi kisebbség elnemzetlenítésének a módszereit. Ezek voltak: 1. a szerb
többség biztosítása minden helységben, 2. az er őszakos beolvasztás, 3. a
depopulációs folyamatok kiváltása a nemzetiségi többség ű területeken, 4.
a nemzetiségieknek a városokból való kiszorítása, illetve a városokban
történ ő proletarizálása, pauperizálása és elnyomása, 5. a kivándorlásra és
emigrálásra kényszerítés módszerei. Ennek következtében a magyar
népesség természetes szaporodásának jelent ős részét elvesztette. Az
1931-es jugoszláv—szerb népszámlálás a magyarság számának jelentékte-
len növekedésér ő l tanúskodik. Üldöztek mindenkit, aki magyar akart ma-
radni vagy lenni. A hivatalos és nagyon hiányos rend őri kimutatások is ar-
ra utalnak, hogy 1941-ig legalább 60 000 ember vándorolt ki a Bácskából
és Bánságból a tengerentúli országokba. Ezek úgyszólván kivétel nélkül
magyarok és németek voltak. Az 1931-es népszámlálás 376 176 magyar
anyanyelv ű lakost talált a Vajdaság mai területén. Ekkor már azonban a
százalékos arányuk csak 23,2 százalékot tett ki az össznépességben, a
szerbeké pedig 37,8%-ra n ő tt. Ennek következtében 1910-1931 között
Bácskában 26, a Bánságban 21, Szerémségben 6 magyar többség ű telepü-
lés vált szerb többség űvé.
Az 1941-1945-ös id őszakban dramatikus változások történtek a vaj-
dasági magyarság összetételében. Közvetlenül a második világháború kez-
detén 13 200 bukovinai, 161 moldvai, 2325 vitézi családhoz tartozó ma-
gyart telepítettek a Bácskába. Ezenkívül a magyar hatóság létrehozása
által beköltözött mintegy 20 000 tisztvisel ő, katona, rend őr és más hiva-
talnok a Bácskába. Ennek és más tényez őknek a következtében ismét
megnövekedett a magyarok aránya Bácskában anyanyelv szerint 45,4%-ra,
nemzetiségi hovatartozás szerint pedig 47,2%-ra. Az 1941-es bácskai nép-
számlálás és más becslések arra utalnak, hogy a Vajdaság mai területén
akkor 456 770 magyar élt. Csak néhány évvel kés őbb, 1944-ben elhurcol-
tak a Bácskából kb. 11 000 magyar anyanyelv ű zsidót. Az 1944-1945-ös
id ő szak a megtorlás id ő szaka volt. Ekkor ismét helyreállították a szerb ál-
lamhatalmat ugyancsak súlyos, tragikus következményekkel. Szerb állam-
biztonsági tisztek beismerése szerint is mintegy 20 000 bácskai, bánsági
és szerémségi magyar lett áldozata a vérbosszúnak. A beismerés alapján
is 120 000 bácskai németet irtottak ki a koncentrációs táborokban. Az
el őz ő leg beköltözött 20 000 magyar hivatalnok azonnal elmenekült a
Bácskából és úgyszólván a teljes németség (70 000 f ő ) a Bánságból. Ha
mindez nem történt volna meg, a vajdasági magyarok száma jóval meg-
haladhatta volna a félmilliót 1945-ig.
A zsidók és a németek kiirtásának és elüldözésének a továbbiakban
nagyon tragikus következménye és hatása lett a magyarok etnikai
ellenállóképességére, egykori asszimilációs erejére és természetes szapo-
rodására. A magyar etnikum teljesen egyedül maradt a nem sokkal ezután
a Vajdaságba betelepített harcos mentalitású szerb hegyi lakossággal
szemben.

125
 A MAGYAR NÉPESSÉG HELYZETE 1945-1991 KÖZÖTT

Az 1945-1948-as id őszakban a Vajdaság területére 37 616 harcos csalá-

dot, azaz 225 696 családtagot telepített le a szerb állami hatóság. Ebb ől
szerb és Crna Gora-i nemzetiség ű 202 623 fő volt, vagyis az 1945-ben
megállapított 1 376 804 fős össznépesség 16,3%-a a Vajdaságban. A kolo-
nizáltak 400 000 katasztrális hold földet kaptak, ehhez minden termel őesz-
közt és házat a belakoltatásukhoz. Az államilag megszervezett betelepítés
és letelepítés megindított egy mindmáig tartó folyamatos beköltözési folya-
matot a Vajdaság területére. Ugyanis az állam szerepét azután más politikai
és félállami szervek vették át és folytatták tovább (a kommunista párt, a
Harcos Szövetség, a hadsereg, a Szocialista Szövetség stb.). Az elsó és a
második világháború utáni nagyméret ű, államilag megszervezett szerb be-
telepítések (Vajdaság „kolonizációja") a következ ő 50 évben meghozták az
eredményt. A Vajdaság nagy történelmi múltú őslakos nemzetiségei az
össznépesség arányában és abszolút számuk nagyságában is visszahúzódó-
ban vannak. A Vajdaság ugyan megmaradt még mindig sok nemzetiség ű
területnek, de a történelmi múltú és őslakos nemzetiségeit más délszláv és
balkáni eredet ű nemzetiségek és etnikumok váltották fel. Valamennyiüket
azonban egyre jobban háttérbe szorítja a szerb nemzetiség, mely homoge-
nizáló hatású valamennyire.

Vajdaság népességének összetétele anyanyelv (1953-ig)

vagy nemzetiségi hovatartozás szerint
— népszámlálási adatok —

1910 1921 1948 1953 1961 1971 1981 1991

összesen 1 503 904 1 521 716 1 663 212 1 712 619 1 854 956 1 952 533 2 034 772 2 301 889
Crna Gora-i ... .... 30 589 30 561 34 782 36 416 43 304 44 838
horvát 34 089 128 510 134 232 128 054 146 341 138 561 109 203 98 025
macedón ... ... 9 090 11 689 15 190 16 527 18 897 17 472
muzulmán ... 1 050 10 537 1 630 3 491 4 930 5 851
szlovén ... .... 7 223 6 025 5 633 4 639 3 456 2 730
szerb 510 186 534 776 841 246 874 346 1 017 717 1 089 132 1 107 378 1 143 723
albán ... ... 480 965 1 994 3 086 3 812 2 556
osztrák ... 69 48 38 88 ...
bolgár 3 501 3 706 3 852 3 745 2 525 2 363
cseh ... ... 3 976 3 480 3 086 2 771 2 012 1 844
görög ... 451 396 296 340 483
olasz ... ... 192 196 214 211 146
zsidó ... ... ... 893 735 513 279 513
magyar 424 555 371 006 428 932 435 345 442 561 423 866 385 356 339 491
német 323 779 333 272 31 821 35 290 11 432 7 243 3 808 3 873
lengyel ... ... ... 749 825 704 596 669
roma ... 7 585 11 525 3 312 7 760 19 693 24 366
román 75 223 67 678 59 263 57 236 57 259 52 987 47 289 38 809

126
 orosz 5 148 3 318 3 009 2 082 1 046 1 019
ruszin 13 479 13 644 22 083 23 043 24 548 20 109 19 305 17 652
szlovák 56 689 59 540 72 032 73 460 73 830 72 795 69 549 63 545
török ... ... 76 388 953 241 195 187
ukrán ... ... ... ... ... 5 006 5 001 4 565
vlah ... ... 25 37 66 57 132
egyéb 65 904 13 290 4 693 609 997 699 11 101 1 465
nem nyilatkozott - - - - - 1 025 3 361 5 427
jugoszláv - - - - 3 174 46 928 167 215 174 295
területi megh. - - - - - 5 255 1 643 2 503
ismeretllen ... ... 659 2 410 6 341 3 187 15 493
összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Crna Gora-i ... .... 1,8 1,8 1,9 1,9 2,1 2,3
horvát 2,3 8,4 8,1 7,5 7,8 7,1 5,4 4,7
macedón ... ... 0,6 0,7 0,8 0,8 0,9 0,7
muzulmán ... ... 0,1 0,6 0,1 0,2 0,2 0,3
szlovén ... ... 0,4 0,4 0,3 0,2 0,2 0,1
szerb 33,8 35,1 50,6 51,1 54,9 55,8 54,4 56,9
albán ... ... 0,0 0,1 0,1 0,2 0,2 0,1
osztrák ... ... 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
bolgár ... ... 0,2 0,2 0,2 0,2 0,1 0,1
Cseh ... ... 0,2 0,2 0,2 0,1 0,1 0,1
görög ... ... ... 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
olasz ... ... 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
zsidó ... 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0
magyar 28,3 24,4 25,8 25,4 23,9 21,7 18,9 16,9
német 21,4 22,0 1,9 2,1 0,6 0,4 0,2 0,2
lengyel ... ... 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
roma ... 0,5 0,7 0,2 0,4 1,0 1,2
román 5,0 4,4 3,6 3,3 3,1 2,7 2,3 1,9
orosz ... ... 0,3 0,2 0,2 0,1 0,1 0,1
ruszin 0,9 0,9 1,3 1,3 1,3 1,0 0,9 0,9
szlovák 3,8 3,9 4,3 4,3 4,0 3,7 3,4 3,2
török ... ... 0,0 0,0 0,1 0,0 0,0 0,0
ukrán ... ... ... 0,3 0,2 0,2
vlah ... ... ... 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
egyéb 4,4 0,9 0,3 0,0 0,0 0,0 0,5 0,1
nem nyilatkozott - - - - - 0,1 0,2 0,3
jugoszláv - - - - 0,2 2,4 8,2 8,8
területi meghat. - - - - - 0,3 0,1 0,1
ismeretlen - - ... 0,0 0,1 0,3 0,2 0,8

Forrás: A jugoszláv Szövetségi Statisztikai Intézet közleményeiben közzétett

végleges népszámlálási adatok alapján.
Megjegyzés: A muzulmánokat 1948-ban mint „határozatlan muzulmánokat",
1953-ban mint „határozatlan jugoszlávokat", 1961-ben pedig mint „etnikai muzulmáno-
kat" és 1971-t ől 1991-ig mint „muzulmán nemzetiségűeket" mutatták ki. Az 1971-es
népszámlálásig nem bontották szét az ukránt és ruszint.

127
 Az előző áttekintés is azt mutatja, hogy a németek úgyszólván telje-
sen elt űntek a Vajdaságból: a 323 951 németb ő l (1910-ben), amely az össz-
lakosság 21,4%-át képezte, 1991-re 3873 német maradt (0,2%). A magya-
rok száma csaknem 100 000 fővel csökkent. Ha az 1910-es évet vesszük
alapul és az 1991-es népszámlálással hasonlítjuk össze, ez a kép tárul fel.
A magyarok és a németek együtt a Vajdaság népességének abszolút több-
ségét képezték egészen 1945-ig. Ez a népességi kép megváltozott. A ma-
gyarok aránya Vajdaság össznépességében 1991-ben már csak 16,8%-ot tett
ki, holott 1910-ben 28,3% volt. A jelenlegi úgyszólván a magyarok ellen irá-
nyuló megkülönböztet ő nemzetiségi politika hatását nem kerülhette el tel-
jesen a többi nem szláv nemzetiség ű sem. Így pl. a románok száma is meg-
feleződött az említett id őszakban. A szlovákok és ruszinok (ukránok) száma
legjobban 1961-hez viszonyítva csökkent. Ahogy zsugorodott ezeknek a
nemzetiségeknek a száma és aránya, olyan arányban növekedett a szerbek
száma és aránya. A szerbek 1910-hez viszonyítva megkétszerezték az ará-
nyukat Vajdaság össznépességében. Már 1948-ban biztosították a régóta
áhított abszolút többségüket a Vajdaságban. Azóta tovább növelik arányu-
kat minden tíz évben 1-1%-kal. A horvátok nagy visszaesése nem megle-
pő : arányuk Vajdaság népességében az 1948-as 8,1%-ról 4,9%-ra csökkent.
1986 óta folyamatosan nagy nyomásnak vannak kitéve. Vajdaság népessé-
gében egyre nagyobb helyet foglalnak el mindenekel őtt a Crna Gora-iak,
a cigányok-romák és más balkáni keverék etnikumok. Külön meg kell vizs-
gálni a jugoszlávok jelenségét. Mint az adatokból is látható, 1961-ig nem is
jelentkeztek mint jelenség. Számuk 1971-1981 között rohamosan növeke-
dett és 1981-1991 között is bizonyos növekedést mutatott. 1991-ben ők al-
kották Vajdaság össznépességének 8,9%-át. A jugoszláv hovatartozás a
jugoszláv szocialista modellnek a terméke. A jugoszláv hovatartozású pol-
gárok növekvő számát a „szovjetszkij grazsdanin"-hoz hasonló titoista nem-
zetek fölötti politikai törekvés, illetve új „államnemzetet" kialakító kísér-
let szorgalmazta és gerjesztette. A jugoszlávok számának növekedését az
anyagi kedvezmények és privilégiumok er ős hálózata serkentette. A közhi-
vatalokban, közvállalatokban, rend őrségben és katonai tiszti állományban
első bbségben részesültek. A vegyes házasságokat szintén ilyen megfonto-
lásból (rámenős, erőszakoskodó, pszichológiai manipulációkkal, politikai
propagandával és irányított közhangulat teremtésével) szorgalmazták. A a
vegyes házasságban él őket és utódaikat munkahelyi el őnyökhöz juttatták a
nemzetiségiekkel szemben. Így 1971 és 1985 között három és félszer gyor-
sabban növekedett a jugoszlávok foglalkoztatása, mint a magyaroké: a nö-
vekedés indexe 403 volt az els ő és 119 az utóbbi esetben. Százalékos ará-
nyuk különösen megnövekedett 1976-1981 között (3%-ról 9,2%-ra). A
magyarok 1986-ban 110 842 foglalkoztatott volt a társadalmi szektorban.
1996-ban a tömeges kényszerszabadságolások után, elbocsátások és más
megkülönböztető intézkedések következtében a magyarok foglalkoztatása
rendkívül megromlott. Err ől azonban nem tesznek közzé adatokat, hanem
ellenkezőleg: titkolják. Végs ő sorban az erőszakos mozgósítás mellett mint

128
fő okban éppen a magyarság munkanélküliségében kell keresni pusztulá-
sának a legfőbb okát.
Miután munkahelyi el őnyökhöz juttatták őket, a jugoszlávoktól csak
azt várták el, hogy annak is vallják magukat és azt propagálják. Fordítva is,
ha előzőleg jugoszlávnak vallatták magukat, következtek az anyagi hasznú
kedvezmények. A jugoszlávság mint jelenség természetesen Jugoszlávia
kommunista államnemzeti törekvését szolgálta, azonban Szerbiában a
nagyszerb hegem.onizmus támogatójává vált és a nemzetiségek elnem-
zetlenítő tényezője lett. A jugoszlávság mint megjelölés 1953 óta szerepel
a népszámlálásban. Addig a népszámlálásban f őleg a muzulmánok vallották
magukat jugoszlávnak, félelemb ől. 1961-től aztán fokozatosan megváltozott
a jellege, és megkapta az új és végleges tartalmát.
A jugoszláv polgárok csoportja azért jelent ős magyar szempontból,
mert az 1981-es népszámlálás szerint 12 272 jugoszlávnak az anyanyelve
magyar volt. Ugyanakkor azt is kell tudni, hogy 33 625 magyar nemzetisé-
gű nek szerb volt az anyanyelve. 2535 magyar anyanyelv űnek viszont hor-
vát, 1073-nak szerb, 624-nek szlovák, 447-nek német, 363-nak bolgár volt
a nemzetisége stb.
Az 1971-1991-es id őszakban a magyarok más nemzetiség űekkel kötött
házasságainak az aránya a magas 25-30%-on állandósult. A vegyes házassá-
gokban született gyermekeket, illetve a jugoszláv gyermekeket csak jelen-
téktelen arányban íratták magyar tannyelv ű iskolába. Ez a jelenség jelen-
tős asszimilációs tényez ővé vált, aminek következtében a magyarok
folyamatosan veszítik a természetes szaporodásuk 1/4-ét. Legújabban azon-
ban a nagyszerb hegemonista eszmeiség a jugoszlávokat is ugyanúgy kezd-
te üldözni és meghurcolni, mint a nemzeti kisebbségeket. Történik ez az-
zal a céllal, hogy vallják magukat szerbeknek. Ennek következtében a
jugoszlávok is tömegesen kivándorolnak a tengerentúli országokba, vagy ha
ezt nem akarják, vállalniuk kell a szerb nemzeti hovatartozást (addig nyug-
talanítják őket, míg ezt nem teszik meg).
Várható azonban, hogy a béke helyreálltával hamarosan ismét változni
fog a szerb nemzetiségi politika. Az új szerb nemzetiségi politika ismét
propagálni fogja a jugoszlávvá válást. Állambiztonsági megfontolásból kiin-
dulva ez mindig célravezet őbb. A nemzetiségek számára ugyanis, úgy t ű-
nik, vonzóbb jugoszlávvá válni, mint szerbbé.
Az erőszakos beolvadást szorgalmazó és a depopulációs folyamatokat
kiváltó tényez ők mellé kell sorolnunk a végleges kivándorlást az országból,
illetve a lakhelyt ő l távol történ ő foglalkoztatást az országban. A családalapí-
tó korcsoportokhoz tartozó sok ezer fiatal házaspár és magányos távozott az
elmúlt évtizedekben az országból. Egy ideig nagy volt a disszidálók száma,
azután a kivándorlás hivatalos formát kapott a nyugati és tengerentúli or-
szágokba, viszonylag elég gyorsan, már az 1945-1965-ös id őszakban. A ki-
vándorlás elé magyar esetben sohasem gördítettek nagy akadályt, bár egé-
szében véve a kivándorlási politika szigorú volt. Ezután 1965-t ől kezdve
tömeges méreteket öltött a vendégmunka-vállalás a nyugat-európai orszá-
gokban. A külföldi munkavállalás 1970-ig olyan liberális volt, hogy csak az

129
nem kapott külföldi munkát, aki nem kért, és az nem ment el külföldi
munkára, aki nem akart. Sajnos, minimális érték űek és teljesen megbíz-
hatatlanok a kimutatások. Az 1971-es és az 1981-es népszámlálások szerint
16 627, illetve 13 702 magyar vállalt munkát nyugati országokban. Az ide-
iglenes munkavállalás tartós munkavállalássá vált, amelyet a végleges kül-
földi letelepedés kísért. Ha a külföldi munkavállalókat együtt vizsgáljuk a
családtagjaikkal és az ott született gyermekeikkel, ma 55 000-60 000 vaj-
dasági magyar él a nyugati és tengerentúli országokban. Amíg a szerbek
és a jugoszlávok közül az 1971-es népszámlálás szerint 1000 f őre számítva
22,7 illetve 22,6 fő kényszerült külföldi munkát vállalni, addig a magyarok
közül 39. A hivatalos jugoszláv—szerb statisztika a vendégmunkán külföl-
dön tartózkodókat és családtagjaikat beleszámítja az ország állandó lakossá-
gába. Természetesen ez rövid távon helytálló, de hosszú távon vizsgálva a
népesség helyzetét és számát torzítja.
A következő táblázat az el őzőeknek a következményét bemutatva be-
tekintést nyújt a magyarok természetes népmozgalmában bekövetkezett
változásokba.

1953 1961 1971 1981 1991

Születési arányszám 19,8 15,3 11,4 12,2 10,7
Halálozási arányszám 11,9 11,9 13,0 16,1 18,9
Természetes szaporodási-
csökkenési arányszám 7,9 4,4 —1,6 —3,9 —8,2
Vitális index 166,4 128,6 87,7 75,8 56,6

Az adatokból kit űnik, hogy a vajdasági magyarok természetes népmoz-

galma 1961-ig biztosította a népesség fennmaradását és a nagyon kis mér-
tékű növekedést is. A családokban átlagban megvolt a 2,5 gyermek. Az ak-
kor foganatosított politikai intézkedések (az önálló magyar tannyelv ű
iskolák, művelő dési és más intézmények megszüntetése, felszámolása, a
szebbel való összevonása és bezárása), a nagyméret ű asszimiláció, emigrá-
lás, disszidálás és a kés őbbi vendégmunka-vállalás, majd a nyomasztó mun-
kanélküliség és távlattalanság hatására a vajdasági magyarság kilátástalan
helyzetbe került. Beállt a megfordíthatatlannak t űnő depopuláció. Az 1991-es
évben csak 3621 magyar gyermek született és 6396-an haltak meg. A vitális
index a nagyon gyors kihalás veszélyét vetíti el őre. Népességi szempontból a
vajdasági magyarság az összeroppanás harapófogójába került, bár egészében
véve a nemek közötti arány nem bomlott meg. Nem ez mondható el helysé-
genként. Ott az tapasztalható, hogy egyik helyen sok az agglegény, a mási-
kon pedig a hajadon, mindenütt azonban egyre kevesebb a fiatalság.
A magyar nők termékenységi mutatója a következ őképpen alakult:
Az élve születések száma 1000 n őre a 15-49 éves n ők korcsoportjában:
A csökkenés indexe
1953 1961 1971 1981 1991 1991/1953
72,2 59,4 44,2 54,1 46,4 64,2

130
 A megszült gyermekek száma felez ődéséhez közeledik. Amíg azel őtt
a családokban 2,5 gyermek volt, addig az 1991-re vonatkozó vitális statisz-
tikai adat arra utal, hogy átlagban 1,6 gyermek megszületése várható. A
csökkenés tendenciája kifejezett. Nincs remény a változásra, mivel a fiatal
és családalapító korcsoportok nagyon sérültek az el őző okokból kifolyólag.
A korspecifikus jelz őszámok arra utalnak, hogy 1981-ben már csak a 60
éves nőknek volt 2, vagy annál több gyerekük. Viszont 1991-ben már
egyetlenegy fiatal korcsoportban sem érte el a gyermekek száma a 1,5-et.
A nők 30 éves korukig megszülik a kívánt gyermekszám 85%-át, de
ez sohasem haladja meg a kett őt. Mint látható, ez sem valósul meg. A vaj-
dasági magyar n ők korspecifikus termékenysége látható az alábbi áttekin-
tésből:

Korcsoportok
össze-15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 70- 75
sen 19 24 29 34 39 44 49 54 59 64 69 74 +
1953 2,38 0,07 0,68 1,39 2,15 2,66 3,13 4,41 - - - - - -
1961 2,15 0,08 0,71 1,40 1,79 2,09 2,35 2,44 2,60 2,82 3,01 3,82 2,97 -
1971 1,92 0,10 0,71 1,31 1,66 1,83 1,96 2,14 2,32 2,39 2,55 2,77 2,49 3,41
1981 1,73 0,08 0,70 1,31 1,61 1,69 1,75 1,80 1,88 2,03 2,20 2,30 2,38 2,62
1991 1,68 0,08 0,67 1,35 1,71 1,79 1,80 1,75 1,79 1,82 1,90 2,05 2,22 2,33

A vajdasági magyar nők bruttó (nyers) reprodukciós együtthatója csak

0,86-ot mutatott az 1991-es évben. Ez azt jelenti, hogy száz szül őképes nő
helyett csak 86 született. A nettó (tisztított) reprodukciós együttható,
amely figyelembe veszi a szül őképes n ők és megszületett n ői gyermekék
halálozását is, természetesen ennél is rosszabb. A helyzet több mint aggasz-
tó. Hamarosan kihalnak azok az anyák, akik arról tudnak beszélni, hogy
három gyermekük volt. A fiatalabb anyák, akik 30 éves korukig megszülik
kívánt gyermekeik 85%-át, várható, hogy átlagban mindössze 1,5 gyerme-
ket fognak világra hozni szülni képes koruk végéig.
Ha a magyar népesség korösszetételét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az
idős korcsoportok a legjobban képviseltek, a népesség megújulását és
reprodukcióját biztosítók (a 15-19 évesek) egyre kisebbek:

1921 1961 1991

abszolút szám % abszolút szám % abszolút szám %
14 évig 151 654 32,4 100 462 22,7 52 356 15,4
15-29 98 691 22,3 60 284 17,7
30-59 273 164 58,4 169 943 38,4 145 069 42,8
60+ 42 840 9,2 73 465 16,6 81 782 24,1
összesen 467 658 100,0 442 561 100,0 339 491 100,0
vitális index - 354 - 137 - 51,8

Ha összehasonlítjuk a 14 éves korig terjed ő korcsoportot a 60 éves és

annál idősebb korcsoporttal (vitális index: 60 éves és id ősebbre mennyi

131
0-14 éves gyermek jut), azt látjuk, hogy ha a magyaroknál még nagyobb
vagy ugyanakkora is lenne a születési arányszám, mint a szerbeknél, a
születések abszolút száma rendkívül alacsony maradna. A vitális index pl.
a szerbeknél 1961-ben 279 volt, a Crna Gora-iáknál pedig 386, a magya-
roknál pedig, mint az látható is az el őző táblázatból, 137 volt 1961-ben és
51,8 1991-ben.
A Südberg-féle népességi klasszifikáció szerint az a képesség, amely-
ben a 14 éves korig terjed ő korcsoport aránya 20%-ot tesz ki, már
regresszív jellegű . A vajdasági magyaroknál pedig ez a százalék már csak
15. Nyilvánvaló tehát., hogy egy elt űnőben lévő népességről van szó.
Megdöbbent ő , hogy 1921-1961 között (40 év alatt) 50 000-rel
csökkent a gyermekek száma (a 0-14 éves korcsoportban) és 1961-1991
között (most már csak 30 év alatt) újabb 52 000-rel. Amíg a 0-14 éves gyer-
mekek száma háromszor kisebb lett, addig az id ősek korcsoportja (hatvan
évtől fölfelé) megkétszerez ődött 1921-1991 között.
Az el őző adatok alapján elkészíthetjük a vajdasági magyarok népessé-
gi mérlegét.
Az 1961-1971 közötti id őszak
A vajdasági magyar népesség száma 1961-ben 442 561
A vajdasági magyar népesség száma 1971-ben 423 866
A népesség csökkenése 18 695 (4,4%)
Ebben:
A természetes szaporodás +8 304
Az asszimilálódás és diaszpórálódás tényez ői 18 695 (+8 304)
A teljes csökkenés abszolút száma 26 999

Az 1971-1981 közötti id őszak

A vajdasági magyar népesség száma 1971-ben 423 866
A vajdasági magyar népesség száma 1981-ben 385 356
A népesség csökkenése 38 510 (9,9 %)
Ebben:
A természetes szaporodás — csökkenés következtében — 6 496
Az asszimilálódás és diaszpórálódás tényez ői következtében —32 014

Az 1981-1991 közötti id őszak

A vajdasági magyar népesség száma 1981-ben 385 356
A vajdasági magyar népesség száma 1991-ben 339 491
A népesség csökkenése 45 865 (11,91%)
Ebben:
A természetes szaporodás — csökkenés következtében 21 561
Az asszimilálódás és diaszpórálódás következtében 24 304

Itt csak egészen röviden foglalkozhatunk a vajdasági magyaroknál

uralkodó családmodellel. Mivelhogy még nem rendelkezünk az 1991-es

132
 népszámlálás idevágó adataival (amelyek jóval rosszabbak), megtesszük
ezt az 1981-es népszámlálás adatai alapján. Eszerint a Vajdaságban
44 635 gyermektelen magyar n ő volt mint az egyik házastárs. Közülük,
azonban csak 39 107-nek volt a férje is magyar. A többi más nemzeti-
ség ű férjjel kötött házasságot. A 65 968 gyermekes magyar nemzetiség ű
nő (anya) közül 54 158-nak volt a férje is magyar. A többinek más nem-
zetiségű volt a férje. Azonban még ebben az 54 158 családban is (tehát
ahol az apa is és az anya is magyar volt) csak 53 380 esetben egyezett
meg a gyermekek nemzetisége is a két magyar szül ő nemzetiségével. Ez
annyit jelent, hogy a magyar szül ők is kezdték a jugoszláv államnemzeti
eszme szellemében nevelni gyermeküket.
Ha a 65 968 gyermekes magyar n ő családját vesszük szemügyre, azt
tapasztaljuk, hogy 8348 esetben a gyermekek az apa szerb, horvát vagy más
nemzetiségét vették fel és 2455 esetben úgy nyilatkoztak róluk, mint
jugoszlávokról, holott egyikük sem volt jugoszláv. Az adatokból kiviláglik,
hogy: 1. mennyire teret hódított a gyermektelenség a magyar házastársak
között, 2. valamint a más nemzetiség űekkel kötött házasság aránya. Ennek
következtében 1961 óta szinte állandósult azoknak a magyar gyerekeknek
a száma, akiket a szül ők szerb tannyelv ű általános iskolába írattak (20-25%
körül ingadozik a számuk a település jellegét ő l függően). Jó példának
tekinthet ő az a vegyes házasság, amely kétnyelv ű . Ugyanis általában a
magyar házastárs az, aki áttér a szerb nyelv használatára a más nemze-
tiségűvel kötött házasságában és igazodik a balkáni patriarchális értékrend-
hez.
Az elmúlt évtizedekben az el ő ző folyamatok következtében egyre
jobban távolodott egymástól a nemzetiségi hovatartozás és az anyanyelv
ismerete és használata. Amíg 1953-ban a magyar nemzeti hovatartozás
és magyar nyelvhasználat 98,8%-ban fedte egymást, majd kés őbb,
1961-ben 97,9%-ban, ez már nem mondható el a kés ő bbi id ő szakról.
Már 1981-ben ez a százalék csak 91 volt (a 385 356 magyar nemze-
tiségű ből, ugyanis 33 625-en a szerbet tartották anyanyelvüknek). Az
asszimiláló politikai szándékkal megváltoztatott iskolarendszer (azzal az
erőszakos céllal, hogy minél kevesebb magyar nemzetiség ű gyer-
meknek biztosítsák az anyanyelv ű oktatás lehet őségét) hovatovább sür-
gette az anyanyelv és a nemzetiségi hovatartozás egymástól való
eltávolodását.
Ebben az id ő szakban a magyar nemzetiség ű ek egyre jobban
eltávolodtak a történelmi egyházaiktól is: 1931-ben a 468 185 magyar
anyanyelvű nek 2271 esetben pravoszláv, 410 350-ben római katolikus,
347-ben görög katolikus, 2087-ben evangélikus, 37 909-ben protes-
táns-református, 3868-ban más keresztény és 11 170-ben zsidó volt a val-
lása vagy felekezeti hovatartozása. A következ ő felmérés, amelyet
1953-ban készítettek, azt mutatja, hogy a 435 345 magyar közül már
10 977 ateista volt, 888 pravoszláv, 390 808 római katolikus, 30 813 pro-
testáns, 1304 más keresztény és csak 36 zsidó. Az 1991-es népszámlálás
szerint a vallási felekezeteket még nem mutatták ki nemzetiségi hova-

133
tartozás szerint. Ekkor a Vajdaságban 458 683 római katolikus volt, 78 925
protestáns, 79 128 ateista, 284 izraelita, 9775 muzulmán és 1 170 694
pravoszláv.

A MAGYAR NÉPESSÉG HELYZETE

1991-1996 KÖZÖTT

Az előző folyamatoknál azonban még nagyobb veszélyt jelentettek a

vajdasági magyarokra az 1991-1996 között dúló balkáni etnikai belháború
eseményei a volt Jugoszlávia térségében. A nagyszerb nacionalisták úgy
látták, elérkezett az alkalom, hogy még jobban meggyengítsék a nemzeti-
ségek, köztük a magyar kisebbség biológiai erejét: netán teljesen megsza-
badulnának t őlük. A magyarokat rend őri erőszakkal és becsapással mozgó-
sították a katonai szolgálatra a katonai és félkatonai alakulatokba azzal a
céllal, hogy „a hazát védjék". Ugyanakkor meghirdették, hogy nincsenek
a többi délszláv testvérnéppel háborúban. Nyilvánvaló volt az a céljuk,
hogy létrehozzák a Nagy-Szerbiát a többi délszláv nép és nemzetiség kárá-
ra és leigázására. A háború kezdett ől fogva mások területeinek a megszer-
zéséért folyt. A nemzetiségieket els őként és a számukhoz képest az össz-
népességben aránytalanul mozgósították, s ezzel súlyosan vétettek a
sorozás katonai erkölcse és szabályai ellen. A nemzetiségieknek az ágyú-
töltelék szerepét szánták, azzal a szándékkal, hogyha a területek meghódí-
tása netán nem sikerül, mégis ártatlanok maradjanak.
A magyar közösség egy része (akiket sikerült rákényszeríteni, meg-
ijeszteni és becsapni hamis ígéretekkel) valóban részt vett a hadm űvele-
tekben (különösen Vukovár körül). A magyar közösség másik része azon-
ban megtagadta a katonai szolgálatot, azzal a megindoklással, hogy nem
akar részt venni a délszláv népek testvérháborújában. Számításaim szerint
(amelyet az újvidéki katonai körzet egyik jelentése alapján készítettem.)
18 000-20 000-re tehet ő azoknak a magyaroknak a száma, akik megtagad-
ták a katonai szolgálatot, illetve a behívó parancs átvételét. Ezek külföld-
re menekültek vagy elrejt őztek.
A külföldre menekül őket azután családtagjaik követték és követik
még most is az emigrációba. Ennek az emigrálási folyamatnak még közel
sincs vége. Különböző ek a becslések az emigrálás méreteir ő l. A becslések
általában megegyeznek abban, hogy az 1991. után elüldözött magyarok szá-
ma 40 000 körül mozog. Vannak azonban olyan túlzó becslések is, amelyek
ezt a számot 100 000-re teszik, de ebbe beleszámítják azokat is, akiket el-
bocsátottak munkahelyükr ől („kényszerszabadságoltak"), akik megél-
hetés nélkül maradtak és ezért kényszerültek külföldre emigrálni. A kény-
szerszabadságolási intézkedések a háború alatt valóban a nemzetiségiek
ellen fordultak. Hiszen els őkként bocsátották el vagy kényszerszabadsá-
golták őket a munkahelyükről. Szerencsés volt az, aki úgy mehetett el,
hogy befogadta más ország.

134
 Az 1981-1991-es id őszakban a vajdasági magyarok csökkenése átlago-
san évi 1,5%-ot tett ki. Ha ezt az évi átlagos csökkenést kivetítenénk a kö-
vetkez ő időszakra, a magyarság száma a következ őképpen alakulna 2001-ig:

1981-ben . 385 356

1991-ben 339 491
1995-ben 319 000 évi 1,5% -os csökkenés
2001-ben 296 300

Ez a csökkenés azonban most már nagyon alábecsült lenne. Olyan vál-

tozások következtek be ugyanis a magyar népesség korösszetételében
1991-ig, amelyek nagymértékben valószín űsítik már az évi 2,2%-os átlagos
csökkenést is. E szerint a népesség csökkenés a következ őképpen alakulna:

1981-ben 385 356

1991-ben 339 491
1995-ben 308 491 évi 2,2%-os csökkenés
2001-ben 277 907

A vajdasági magyarok száma az elkövetkez ő 25-30 év alatt elkerülhe-

tetlenül meg fog felez ő dni a korösszetételben beállt romlás következtében.
Az el ő ző becslések népszámlálási adatokon alapulnak, és nem veszik
figyelembe az 1991 után bekövetkezett állapotot: a magyar menekültáradat
méreteit. A menekültáradat méretei katasztrofálisak önmagukban is, de
még lesújtóbb lesz a következményük. Ez már 2001 után meg fog nyilvá-
nUlnl. Nem vállalkozom annak becslésére, milyen következményekkel járt
a háború a népességre nézve. Azok ugyanis valószín ű sítik az egész magyar
népesség kihalását már egy átlagos emberélet tartama alatt.

A MAGYAROK TERliLETI ELHELYEZKEDÉSE

A VAJDASÁGBAN

A magyarok a Vajdaságban (424 555 f ő ) 1910-ben még az össznépes-

ség 28,1%-át képezték. Vajdaság községeinek a 3/4-ben 10% feletti volt
a magyarok jelenléte. Legtöbb magyar volt Bácskában, kevesebb a Bán-
ságban és még kevesebb Szerémségben. A magyaroknak 9 községben
abszolút és két községben relatív többségük volt. Ezek Vajdaság közsé-
geinek a negyedét adták. A kanizsai községben az össznépesség 94,4%-
át képezték, a zentaiban 91,8%-ot, a topolyaiban 87,6%-ot, a temeriniben
80,2%-ot, a becseiben 67,1%-ot, a csókaiban 61,2%-ot, a szabadkaiban
60,8%-ot. A magyarok Vajdaság 53 településében (a települések 15,4%)
abszolút többséget képeztek az össznépesség arányában. A helyzet 1953-
ban is még ehhez hasonló volt. Csakhogy 1991-ben a helyzet jelent ős
mértékben megváltozott a magyarok kárára. A következ ő áttekintés erre
utal:

135
 Vajdaság településhálózata az egyes etnikumok
abszolút és relatív többsége szerint 1991-ben

A települések száma
Etnikai csoport Abszolút többség Relatív többség
szám százalék szám százalék
Szerbek 293 63,2 19 4,1
Magyarok 80 17,2 6 1,3
Románok 18 3,9 2 0,4
Szlovákok 13 2,8 3 0,6
Horvátok 5 1,1 9 1,9
Ruszinok 3 0,6
Crna Gora-iak 1 0,2 4 0,9
Bunyevácok 1 0,2 3 0,6
Csehek 1 0,2
Jugoszlávok — — 1 0,4
Macedónok — — 1 0,2
Ismeretlen — — 1 0,2

A kimutatás szerint a szerbek most már 33 községben abszolút több-

séget képeznek. A települések 63,2%-ban abszolút és 4,1%-ban relatív
többséget alkottak az összlakosság arányában. A magyarok 80 településben
(az összes települések 17,2%-a) abszolút többséget, 6-ban (1,3%) pedig re-
latív többséget alkottak az összlakosság arányában.
Bácskában a szerbek 71 településben abszolút többségben vannak
(12-ben az arányuk 90%-os). A 10 000 lelket meghaladó települések közül
a szerbek abszolút többségben vannak Ujvidéken, Zomborban, Apat inban, .

Palánkón, Cservenkán, Futakon, Szenttamáson. A szerbek 1948-ban Bács-

ka népességének még csak 37,5%-át képezték, azonban 1981-ben már a
százalékuk 43,4%-re ugrott. A magyarok Bácska 51 településében (50% fe-
letti) abszolút többséget képeznek (ezek közül 19-ben 90%-os a többsé-
gük). A 10 000 lelket meghaladó települések között a magyarok abszolút
(50%-ot) meghaladó többségben vannak Adán, Becsén, Topolyán, Kani-
zsán, Zentán és Temerinben. Szabadkán elvesztették az abszolút többsé-
güket és most relatív többség űek (43,8%). Még 1948-ban is a magyarok
Bácska népességének 38,1%-át alkották, 1981-ben viszont már csak
28,8% -át képezték. Az 1991-es népszámlálás szerinti változások jól látha-
tók a következ ő táblázatból:

136
 A települések etnikai többség szerinti megoszlása Bácskában
az 1991-es népszámlálás szerint
A települ. 90%-nál
Község száma 50,1-75,0% 75,1-90,0% több Más
Ada 5 M-1 M-1 M-3
Apatin 5 Sz-1 Sz-1 M-1
I-I-1 M-1
Bács 6 Sz-2 — Szl. -1 3
Palánka 14 Sz-5 Sz-5 Sz-3
Szl.-1
Topolya 22 M-5 Sz-2 M-5 3
Sz-4 M-1 Sz-2
Petróc 4 Szl. -1 Sz-1 Sz1. -2
Becse 5 M-3 M-1
Sz-1
Kanizsa 13 M-2 M-4 M-5 1
Sz-1
Kula 7 Sz-1 Sz-2 RSz-1 3
Kishegyes 3 M-1 — M-1
CG-1
Újvidék 10 Sz-4 Sz-4
(bácskai rész) Sz1.-2
Hódság 9 Sz-1 Sz-5 Sz-1
Szl.-1 M-1
Zenta 5 — M-4 M-1
Zombor 16 Sz-6 Sz-2 Sz-1 1
M-3 M-1
H-2
Szenttamás 3 Sz-1 Sz-1 Sz-1
Szabadka 19 M-3 M-2 M-2 8
H-4
Temerin 3 1\iI-1 Sz-2
Titel 6 Sz-2 Sz-1 Sz-3
Verbász 6 Sz-1 Sz-1 — 2
CG-1
Rsz-1
Zsablya 4 Sz-1 Sz-3
Összesen 165 60 50 34 21

Megjegyzés: M = magyar, Sz = szerb, Szl = szlovák, H = horvát, CG = Crna Gora-i,

R = román, Rsz = ruszin. A MÁS alá azok a települések kerültek, amelyek-
ben egyik etnikai csoport sem érte el az 50%-ot az össznépesség arányában.

A Bánságban a szerbek még jobban el őretörtek és 110 település-

ben abszolút többséget képeznek (ezek közül 34-ben az arányuk megha-
ladja a 90%-ot). A 10 000 lelket meghaladó településekben több mint
50%-os a szerbek aránya. Így van ez Fehértemplomban, Kikindán,
Kovinban, Törökbecsén, Pancsován, Versecen, Becskereken. A szerbek

137
már 1948-ban is Bánság népességének 59,9%-át és 1981-ben 64,6%-át
adták. A magyarok csak 24 bánsági településben voltak abszolút. többség-
ben (ezek közül 11-ben az arányuk meghaladta a 90%-ot). A magyarok
Bánság népességének 18,2%-át adták 1948-ban és 13,7%-át 1981-ben. A
mostani helyzetük a következ ő táblázatban láható:

Bánság településeinek megoszlása etnikai többség szerint

az 1991-es népszámlálás adatai alapján
Közsé g Település száma 50,1-75,0% 751 -90,0% 90%-tól több Más
Alibunár 10 R-2 R-1 R-1 1
Sz-3 Sz-1
Sz1. -1
Fehétemplom 14 Sz -2 Sz -3 Sz -6 1
R-1 M-1

Csóka 8 M 2 - — M-2 3
Sz -1
Kikinda 10 Sz -2 Sz -4 Sz 2 - 1
M 1-

Antalfalva 8 M-1 Szl. -1 Sz -1

R-1 Sz -3
SzI. -1
Kevevára 10 Sz -3 Sz -3 Sz-2
M 1
- M 1 -

Csernye 6 Sz 4- M 1-

M 1 -

Törökbecse 4 Sz -3 Sz -1
Törökkanizsa 9 Sz -3 Sz -1 M -2 2
M-1
Ópáva 4 — Sz -2 Sz 2 -

Pancsova 10 Sz -2 Sz -3 Sz 1 - 3
M-1
Zichyfalva 14 Sz -6 Sz -2 Sz -2 2
M 1
- R-1
Szécsány 11 Sz -4 Sz -4 M-1 2
Versec 24 Sz -5 R-5 R-4
R3- Sz-2 Sz -4
M-1
Becskerek 22 Sz -1 Sz-5 Sz -10 4
M 1 - M-1
Begaszent- 12 M-2 Sz -6 M-2
györgy R-1 Sz-1
Összesen 176 47 57 53 19
Megjegyzés: a rövidítések mint az el ő ző táblázatnál.

Szerémségben a szerbek majdnem homogén tömeget alkotnak.

Ugyanis a szerbeknek 104 településben abszolút többségük van. Ezek kö-
zül 5 településen lélekszámuk meghaladja a 10 000-ret. A szerbek 1948-ban
is Szerémség népességének a 68,6%-át és 1981-ben 70,8%-át adták. A

138
magyaroknak csak két kis településben van abszolút többségük. Látható ez
a következ ő táblázatból:

A települések megoszlása etnikai többség szerint Szerémségben

az 1991-es népszámlálás szerint
Község Települések száma 50,1 - 75,0% 75,1 -90,0% 90% - nál több Más
Beocsin 8 Sz-2 Sz-1 Sz-4
Szl-1
In đija 11 Sz-3 - Sz-4 3
H-1
Ürög 12 Sz-2 Sz - 1 Sz - 7
M-1 M-1
Pećinci 15 — Sz- 7 Sz - 8
Pétervárad 4 Sz-1 Sz-1 H-1 1
Ruma 17 Sz.1 Sz - 8 Sz - 6 2
Sremska
Mitrovica 26 Sz-1 Sz - 2 Sz - 22 1
Karlóca 1 Sz-1
Stara Pazova 9 Sz - 1 Sz - 2 Sz - 3 3
Šid 19 Sz-7 Sz-3 Sz-3 3
H-1 H-1 H-1
Összesen 122 21 27 61 13
Megjegyzés: a rövidítések azonosak az el őző táblázatoknál alkalmazottakkal.

Az 1991-es népszámlálás szerint a 93 település közül, ahol a magyarok

abszolút vagy relatív többségben voltak, csupán négyben növekedett a
magyarok száma (az Ürög községi Satrincán, Kanizsa községben, Újfaluban,
Zenta községben, Tornyoson, és Szabadka községben, Palicson).
Az 1981-1991 közötti id őszakban a magyar abszolút vagy relatív több-
ségű települések 85,7%-ban a népesség már képtelen volt a reprodukcióra,
és ezekben beállt a depopuláció gyorsuló üteme.
A nagyszerb nacionalisták által el őidézett etnikai belháború
következményeként Szerbia területén 1996-ban több mint 600 000 szerb
menekült tartózkodik és vár a végleges letelepítésre. Ebb ől 500 000 szerb
menekült a Vajdaság területén tartózkodik, és itt várja a végleges lete-
lepítését. Várható, hogy újabb menekültek érkeznek Kelet-Szlavóniából és
Boszniából. A magyar nemzetiségű polgárok házát, földjét és munkahelyét
ígérték nekik. Várható, hogy csak kisebbik részük (25%) térhet vissza
Horvátországba, illetve Bosznia-Hercegovinába. Az állam minden bizonnyal
300 000-350 000 főt szándékozik letelepíteni a Vajdaságban.
Máris folyamatban van: 1. azoknak a menekülteknek az összeírása,
akik a Vajdaságban akarnak végleg letelepedni, 2. az új települések
helyének a kijelölése és kialakítása, 3. az üres házak összeírása, 4. az új
települések és üres házak kiépítésére, illetve megvásárlására bizalmasan
kezelt alapok létrehozása (már idáig is számos menekült kapott 30-50 000
DM támogatást a háborúban összerabolt pénzekb ől), 5. az állami, községi

139
és más földek és termel őeszközök térítésmentes odaajándékozása a
menekülteknek, 6. munkába álláskor a menekültek els őbbségi jogának
biztosítása az ipari és kereskedelmi vállalatoknál, közvállalatoknál és állami
hivatalokban, 7. számos állami kedvezmény biztosítása a menekültek
számára a társadalombiztosításban, a tanügyben, a tiltott gazdasági tevé-
kenységek megt űrése, sőt elősegítése a menekültek esetében stb.
A magyarokra folyamatos nyomást gyakorolnak, hogy el őbb vagy
utóbb költözzenek ki. Oktatási, m űvelődési és tájékoztatási intézményeit
leépítik (csak jelképesen pénzelik) vagy egyszer ű en megszüntetik.
Számukra a vállalkozás vagy a munkába állás leküzdhetetlen akadályokba
ütközik. Megkülönböztetésük számos megnyilvánulása nem sz ű nt meg.
Állítható ez még akkor is, ha közvetlenül senkinek sincs az élete veszély-
ben, és nem kell újabb megtorlástól vagy vérbosszútól tartani. A folytonos
megalázás rendszerezett és szervezett m űködtetése a közéletben és a min-
dennapi életben azonban továbbra is elköltözésre késztet. A magyar
közösség közösségi életének a megszervezését lehetetlenné teszik a poli-
tikai, gazdasági és más intézkedések sokaságával. Nyilvánvaló a cél: a
magyar nemzetiség elköltözésre ösztönzése. Az a cél, hogy az arányukat az
össznépességben 4-5% alá csökkentsék, amikor már nem lehet többé
megállítani a bomlás további folyamatát. A szerbek „életterét" úgy akarják
biztosítani, hogy a nemzeti kisebbségekt ő l, köztük a magyarokról, meg
akarnak szabadulni.

140
HARKAI IMRE

A BÁCSKAI KERTES TELEPÜLÉSEK

A település egy embercsoport lakóhelyének és munkahelyének térbeli

együttese.' Ebb ő l adódóan megkülönböztetünk zárt és megosztott telepü-
léseket. Megosztott településnek nevezzük azokat a településeket, ahol a
lakóházzal rendelkez ő telkek és a gazdasági telephelyek térben elkülönül-
nek. Ennek a definíciónak a tükrében a zárt település is lehet megosztott,
ha benne elkülönül ő , de egy háztartáshoz tartozó telkek találhatók. Az
utóbbiak kétbeltelkes településként váltak ismertté a magyar néprajzban.
A megosztott települések tipologizálása általában három f ő típust ismer:
kétbeltelk ű szálláskertes települést,
pajtás vagy cs űröskertes települést, és az
akloskertes teleplilést.'
Az újabb kori irodalomban a felosztás két típusra redukálódik, úgy-
mint a belterületi osztottságot jelent ő szálláskertes teleperlésre és a határbeli
osztottságot jelent ő tartozéktanyás telepiilésre. 3 Az általános terminológiaként
elfogadott szálláskertes települést az újabb kori felosztás istállós-n:4 szérűs
szálláskertekre és pajtás-istállópajtás szálláskertekre tagolja.`"
A bácskai szálláskertes települések meglétét sokáig nem észrevételez-
te a magyar néprajz. Györffy István, a szálláskertek kutatásának elismert
tudósa így vélekedett: „A Marostól délre a Bánátban, továbbá a Bácskában
új települések vannak, melyek a XVIII. században keletkeztek. Ezek nem
a kertes rendszer szerint települtek, hanem mérnöki tervek szerint geometri-
ai formában. De mivel ezeknek az új eredet ű parasztvárosoknak is függeléke
a tanyarendszer, a kertes település reminiscenciáinak kell tekintenünk." 5
A hazai településtudományt megkerülte a megosztottság problémakö-
re. Branislav Koji ć a különböző térképeken Bácskát és Bánátot tervezett
települések területeként jelöli be, míg Szerémséget szabálytalan, de utcák-
ba rendezett településként (ušorena naselja) mutatja be. Három típust kü-
lönböztet meg a települések alaprajzi struktúrájából kiindulva:'
Szabályos, tervezett települések, amelyeknél világos alaprajzi regu-
lációkat vehetünk észre.
Félig szabályos, tervezett, települések, amelyek kisebb eltéréseket
mutatnak az elsó csoporthoz viszonyítva. A szabálytalanság elemét a
helyi viszonyoknak és „a technikai személyzet szakszer űtlen terepi
munkájának" tulajdonítja.
Szabálytalanul szervezett települések, olyan utcahálózattal, amely-
nél nem lehet észrevenni a településfejlesztés geometrikus,
ortogonális voltát..Olyan telepítésekr ő l van szó „amelyekben érez-
hető az egyes utcák felé való törekvés". Ezek a települések Sze-
rémségben találhatók.
Branislav Koji ć számára az elsó két csoport maradt meg jellegzetes
bácskai és bánáti településtípusoknak, amelyek geometriai komponáltsága
kívülrő l történő technikai intervenció (osztrák) eredménye.

141
 Ljubinko Pušić a városrendészet fejl ő désének egzakt mutatóit látja az
urbánus struktúrákban. Így az utcahálózat, blokkok, telkek és terek saját-
ságos karakterisztikákkal rendelkeznek a fejl ődés idő szakaiban. Az utcahá-
lózat transzformálása legékesebben beszél az urbánus struktúrák változásá-
ról. O elismeri, hogy majdnem minden vajdasági település, mez őváros és
város központjában található egy spontán fejl ődésre visszavezethet ő terület.
Az ebb ől átmenő és periférikus utcahálózat már a tervezett fejl ődés vona-
lát követi mérnöki és ortogonális sémákkal. Monocentrikus városfejl ődés-
rő l van szó, amelyek leginkább centrikusan tágulnak és ritkábban terjesz-
kednek egy horizontális tengely mentén. Természetesen ez a megállapítás
nem vonatkozik a mérnökök által tervezett településekre. Puši ć tipologizá-
lásához a legfontosabb kútf ők a városrendészeti tervek voltak. Ezek alap-
ján a városalaprajzokat szabálytalan, szabályos és sugaras alaprajzúra (radiális
úthálózatúra) osztotta. ? A települések szabálytalan utcahálózatát a spontán
jelzővel illeti és nem. bocsátkozik bele mélyebb településszervez ői indíté-
kokba, mint ahogyan a szálláskertes települések megkövetelték volna.
Úgy tűnik, hogy a jugoszláviai kutatók számára nem ismeretes a két-
beltelkes rendszer és az err ől szóló irodalom. Ha ismeretes lenne el őttük a
magyarországi irodalom, akkor láthatnák, hogy ezekb ől a könyvekb ől is hosz-
szú évekig kimaradtak a kétbeltelkes bácskai települések feltárására vonat-
kozó adatok. Id őközben a magyar néprajz is feladta a szálláskertes települé-
sek értelmezését a nomád téli szállások utódaiként. 8 Ugyanakkor több
tanulmány jelent meg a településosztottság európai jelenlétér ől és a szállás-
kertek magyar eredeztetése elveszítette kizárólagosnak titulált vonzáskörét. 9
Be kell ismerni, hogy a XVIII. században történt vajdasági újratelepí-
tések településfejlesztési típusait nem kutattuk eléggé. Az e témában fo-
gant tanulmányok a kilencvenes évek hozadékai. Az 1991-ben megjelent
Topolya építészete c. könyv észrevételezi az 1750-ben létrejött település
kertességét. 10
A két beltelek közül a halmazos településmagban kis telkeket mértek
ki és ezekre jóformán csak lakóházakat építettek. A gazdasági udvarokat a
szérűskertekben alakították ki. A halmazos szér űskertek gyűrűben fogták
körül a lakóudvarokat. Mindez térképekb ől ll és dokumentumérték ű job-
bágylevelekbő l datálható. A jobbágylevelek annál is értékesebbek, mivel
körülírják a szérűskertek funkcióját, valamint a lakóudvar és a szér űskert
közötti kapcsolatot.
,,... Ebben a folyó esztend őben (ti. 1806) május hónapjának 12. napján
a sz űrös kertemben lévő istállómnak egyik sarkát felbontották a rossz embe-
rek éccakának idejiben, ajtómnak sarkait, pléhét leszakajtották, ... Reggel
szokásom szerint a kertembe megyek, akkor látván minden marhámtól meg-
fosztva legyek..." 12
Egy régebbi adat egy 1789-ben készült vallatási jegyz őkönyvből való:
,,... Ezen szók nekem nehezemre esvén, másnap mid ő n az Csőr Pan-
na haza ment volna az Szürüs Kertb ől, kérdeztem tő le..."
Ezekről a gazdasági kertekr ől szól az 1808-as zord telet leíró topolyai
Verses krónika részlete:

142
 „A kegyetlen nagy szél sok kárt tett sokaknak.
Boglyát, kazlakat kertekben szét szórta, (...)
Sem ide, sem oda hajthattak juhokat.
Széna szalma fogyott nagyon a kertekbül, (...)

Mert bár nyomtatalan vannak a kertekben,

Tavasszal még is tsak el lehet nyomtatni, (...)
Téglát sem égettek ezen esztend ő ben
Mert már szalma nem volt sehol a kertekben. (...)
(Majd egy életképpel fejezi be az ismeretlen szerz ő:)
De fájdalom még is a t űzt ű i nem félnek!
Kertekben az utcán a pipák füstölnek.” I3

A fent idézettek tükrében a szér űskertek, vagyis a bels őség külső gyű -
rű jében található magánbirtoklású gazdasági telephelyek komplex színterei
a terménytárolásnak, szemnyerésnek és az állattartásnak.
Ez a településtípus addig volt érvényben, míg a szántóföldek a tele-
püléstő l 4-5 km-es gy űrű ben voltak. Az 1783-as térkép felosztja a távol le-
vő réteket, amelyeket a gazdák feltörnek és a nagy távolságok tartozékte-
lepek evolúcióját indította el. Ezeket a tartozékokat (rakodóhely, állattartó
hely, ott-tartózkodásra alkalmas putri, Földház) kívánja a királyi helytartóta-
nács javaslatára Bács vármegye elöljárósága összevonni. Az okirat 14 tükré-
ben a szállások legnagyobb része föld alatti kunyhó, veremház vagy vert fa-
lú építmény, amelyek tulajdonosainak nincs háza a városban, nem fizetnek
adót, de az állattartás mellett kis területen földm űveléssel is foglalkoznak.
Azonban a topolyai viszonylatban távol lev ő emusiczi pusztán az ott la-
kók topolyaiaknak vallják magukat, de nem tudjuk, hogy van-e Topolyán
házuk. Ehhez a területhez nem messze lév ő , Zákó István bajsai kapitány
szállása a pásztorok menhelye és az állatok takarmányának felhalmozási
helye.'' Egy 1771-es kihallgatásból tudjuk, hogy a szintén bajsai Vojnich
Simon földesúr négy éve hordja a szénát egy helyre, de a válaszoló nem
tudja, hogy ott épületet kíván-e emelni. Bajsa földesurai 1779-ben arra pa-
naszkodnak, hogy a bajsai szállástulajdonosok a term őföldekre építették ta-
nyáikat, így ezekre a területekre adót nem fizetnek. Ennek következtében
1784-ben úgy döntenek, hogy a szántóföldeken lév ő szállásokat a földes-
urak felügyelete alatt lerombolják. A korai robotmegváltás, szabad határ-
használat és a nagy kiterjedés ű, excentrikusan húzódó határ megindítja a
tartozéktanyák építését a XVIII. század végén. A Topolyától messze lév ő
emusiczi pusztán 1807 el őtt 49 házat találtak. Egy már kés őbbi, az
1878-as térkép 185 tanyát jelez lakóépülettel, de 13 telken még mindig
csak gazdasági épület — istálló található. Az 1881-es térkép viszont a szé-
rű skertek beépülését és nagyméret ű tanyaépítést mutat, amely a két világ-
háború között 350 szállással kulminál. Ez a folyamat az 1960-as években
hanyatlani kezd és tart a mai napig. Úgy t ű nik, hogy a kétbeltelkes szál-
láskertes településtípus átalakul tanyás egybeltelk ű településsé. E két pó-
lus közötti átmeneti periódusban lépcs ő s településszerkezeti variánsok ta-

143
láltatnak attól függ ő en, hogy a két beltelek és a küls ő tartozék milyen
funkcióval és térbeli kapcsolattal rendelkezik.
Topolya megtelepítését ő l a XVIII. század végéig a szálláskertes telepü-
lés az uralkodó. A XVIII. század végét ő l a XIX. század 70-es és 80-as évekig
jellemz ő az az átmeneti periódus, ahol a bels ő telkek beépülnek a hiányzó
funkcióval és a tartozékok is a gazdasági telephelyt ől az id őszakos kinn-
tartózkodáson keresztül a farmtanyás gazdálkodásig jutnak. A XIX. sz . 80-as
éveitől a XX. sz. első feléig tanyás egybeltel.k ű mező városról beszélhetünk.
Hasonló evolúción eshetett át a többi bácskai kertes település. Egye-
lőre Kishegyesrő l,' ( Bezdánról, l ' Doroszlóról, Hódságról. (Odžaci), Bogyán-
ról (Bo đani) és Bácsríjfaluról (Seíen č a) 18 tudjuk a recens irodalom tükré-
ben, hogy szálláskertes település.
Az utóbbi négy település kutatása azért jelent ős, mert tudatosítja a
kertes település több nemzethez való köt ődését tájainkon. Doroszló ma-
gyar, Hódság német, Bogyán szerb, Bácsújfalu szlovák népesség ű telepü-
lés. Ugyanakkor artikulálja a tervezett sakktáblaszer ű települések lehetsé-
ges kertes voltát.
Az eddigi recens anyag alapján a modellezés egyik alapeleme a lakóhely,
amely lehet halmazos, többutcás és tervezett (sakktáblás) utcahálózatú.
A modellezés másik eleme a szér űskertek, amelyek lehetnek halmazo-
sak, utcába rendezett szabálytalan telekformájú és különböz ő nagyságú tel-
kek tömbjei és utcába rendezett szabályos geometrikus telekformájú és egy-
forma nagyságú telkek tömbjei. A két. alapelem (lakóudvar és szér ű skert)
egymás közötti viszonya lehet gyűrűs kapcsolatai vagy tömbserű zónák együttese.
A települések két beltelkére vonatkozó morfológiai vizsgálat különbö-
ző lehetséges modellek felállítását tette lehet ővé:
Halmazos lakóhely és halmazos szér űskertek gyűrűs kapcsolata. Ilyen
Topolya.
Többutcás lakóhely és utcába rendezett szabálytalan geometriai te-
lekformájú és különböző nagyságú szérű skertek tömbjeinek tömbsze-
rű zonális együttese. Ilyen Kishegyes.
Tervezett. (sakktáblás) utcahálózatú lakóhely és utcába rendezett sza-
bályos geometrkus telekformájú és nagy részben egyforma nagyságú
szérű skertek tömbjeinek tömbszerű zonális együttese. Ilyen Bogyán.
Többutcás lakóhely és heterogén szér ű skertek (halmazos, szabályta-
lan és szabályos geometriai alakú telkek) tömbszerű zonális együttese.
Ilyen Doroszló.
Tervezett (sakktáblás) utcahálózatú lakóhely és utcába rendezett és
szabályos geometrikus telekformájú és egyforma nagyságú szér ű s-
kertek tömbjeinek tömbszerű zonális együttese. Ilyen Hódság.
Többutcás lakóhely és utcába rendezett szabálytalan telekformájú és
különböző nagyságú szér ű skertek gyűrűs kapcsolata. Ilyen Bácsújfalu.
A recens anyag tükrében nagyon gazdag lehetséges modell-tárház áll
elő ttünk. Az is igaz, hogy ezekre a különböz ő ségekre nagymértékben ki-
hatnak helyi geomorfológiai viszonyok.

144
 A bácskai kertes városok jellegzetessége a két beltelekre való szerve-
ződés többnemzetiség ű megtelepedési gyakorlattal. Jelen van a régi falvak
újrarendezésénél (Bogyáni), mint ahogyan a ZVIII. századi telepítés ű új
falvaknál. Többlépcs ős fejl ődésen esett át a tartozéktanyák megjelenésé-
vel, úgyis mint rakodó-, állattartó- és id őszakos kinnlakásra alkalmas ta-
nyák. Ez alatt az id ő alatt, a múlt század 70-es és 80-as éveire a bels ő szé-
rűskertek a hiányzó funkcióval beépülnek. A településszerkezet átalakul
gazdag tanyavilággal rendelkez ő tanyás településekké, ahol a bels ő ség egy
telekkel szervez ődik, a külsőségben pedig a hangsúly a farmtanyák felé to-
lódik el. Ez pedig már egy újabb típusa a bácskai településeknek.

JEGYZETEK
Új Magyar Lexikon 1962. 894.
2 Tálasi István 1972. 75.; Magyar Néprajzi Lexikon (Bárth János) 1980. 3. kötet. 544.
3 Bárth János 1996. 59.
4
Bárth János 1996. 72-83.
' Györffy István 1943. 86.
6 Koji ć, Branislav 1973. 163.
7 Puši ć, Ljubinko 1987. 152.
8 Györffy István 1943. 51-59.
Q Hofer Tamás 1972. 29-49.; Tálasi István 1972. 76-77.; Bárth János 1996. 65-70.
1° Harkai Imre 1991. 7-10.
11
Topolya és az emusiczi puszta térképe 1771-b ől (Szabadkai Történelmi Levéltár,
Térképtár, 3.3.3.4./15) és a kulai kamarai uradalomhoz tartozó Topolya úrbéri
felosztási térképe, Quits Anton mérnök felvétele 1783-ból (Országos Levéltár,
Budapest, Kamarai térképek, S. 11., No 107.)
12 1806. december 1-jén keltezett jobbágylevél (Heged ű s Antal 1984. 129.)
13
A település eseményeit énekelte meg egy ismeretlen szerz ő Verses krónikája
(1808-1811).
14 A szállások átszervezése, 1771. június 21. - Zombor (Vajdasági Levéltár, Karlóca, 104/1779.)
15 Ulmer, Gašpar 1986. 186-187., 229.
16 Maronka János - Virág Gábor 1994. 245.
17 Balla Ferenc 1993. 91.
18
Bárth János 1992. 345-371.

IRODALOM
A. N. J. DEN Hollander: Az Alföld települései és lakói. Budapest, 1980.
BALLA Ferenc: Bezdán története. Bezdán, 1993
BÁRTH János: Bácskai megosztott települések. In: Cumania, Kecskemét, 1992/13.
Szállások, falvak, városok. Kalocsa, 1996.
ERDEI Ferenc: Magyar város. Budapest, 1974.
GYORFY István: Magyar falu - Magyar ház. Budapest, 1943.
HARKAI Imre: Topolya építészete. Újvidék, 1991.
A topolyai szállások. In: A Vajdasági népi építészete. Szentendre, 1991.
HEGED Ű S Antal: Bácskai és bánáti jobbágylevelek. Újvidék, 1984.
HOFER Tamás: A. magyar kett ős udvarok kérdéséhez. In: Ethnographia LXXXIII.,
Budapest, 1972
KOJIC, Branislav: Seoska arhitektura i turizam. Beograd, 1973.
Magyar Néprajzi Lexikon. Budapest, 1980.
MARONKA János - VIRÁG Gábor: Kishegyes 225 éves. In: Üzenet, 1994/5-6.

145
PUŠI Ć , Ljubinko: Urbanisti č ki razvoj gradova u Vojvodini u XIX i prvoj polovini XX
veka. Novi Sad, 1987.
TALASI István: Adatok és szempontok a szálláskertes települések kutatásához. In:
Ethnographia L=XIII., Budapest, 1972.
Új Magyar Lexikon. Budapest, 1962.

Topolya és az emusiezi puszta térképe 1771-b ől

(Szabadkai Történelmi Levéltár, Térképtár, 3.3.3.4/15.)

O O 0 0 0 U Đ q~Đ 0 0
~ 0 0 00 p0 0 0
°0
0 00 OQ q0p0p 00 00 ~O
o o 0 ~, ~
0° 7,- , ► I° °°gO V°'
oóó 0o°q -
000 ó°
0 ,>\4,.,000% ! 'i ''DEB2
irilr ~~~
o0
oa ° C0 000 . ,rl L
ta
0
00 0
0
0000Q ~
,~ r
i. l
óó' rrflrr t ~
0~ ~

_ - _ o~°
~ q Óq O OÓ ÓO ~
~~111 1
74.
:0°0 ~ ''I ;~ : ~~~
,~'I .;~~~~
w:.ć..Eilli
~
- - o
r •
ti ~
'-• ~~~3 ® ~
~.
~
- _ ° o°ó
~0° O
Q

~.
O~ Ó
°0 ° q
0ó Zo 0 0
~
o OOq
0p O O
®' ~
le 0
I
, „ = -, , , , : , ,
~
--
"

~
, 1
~~
, ~ ~ u

Í ~~ ~
,

-3
,,
~
, ,;,
,~~
'
,, i, ~~~
~ ~~
~
,; i , I Ia° a ~
4' ' ' ' 'r'i , ','r I',

0V`0 Ó U
1
O`
1y
0O 0
OO D00 0 Ó
r_... , i,. ~ l I
00 0-00 0

Bogyáni belterület és környéke 1803-ban. A kéziratos térkép alapján tervezte

Bárth János (Zombori Történelmi Levéltár, Bogyáni doboz)

146
 1§111111 01111111 1111111111111
EMS 184EZEI
MOUEMN
MM BIZ!~
iiIIINININ1111111111
*M MIBE
mai ~ma
mi)afflo «ma ■■••• ■ P.111111 111111
arda 4§51 MffiN6214 1111•MI :11
ISEMEA
55121 51M~ NeMSEI
1111 111111 111111 111111111 11111111111i 111111111111E
85533 ~931 MM« Emu 111111 111111
111191=1 MM« 4•••■ .7. 11111 111111 111111 11 1111111
91111j 1311 1111 11 1111111111
Ror
-!! agnIIM 691¥1~
MM =mese afflom 01•110

33589 IMINE599 110;3:49351

~e« =111. 111111 111111 1 1 11111111
54E§ ZEMS82 • ..
1•■• ■■.. 1111111
meg amnsw azgaitaim «EME
E-11111 111111 111111
1234535591E 5255EQUal =111 11 111111 111111 111111
SISSIM Ma= 1111111
MM ~MM MIBE 81111 min
111111 11111 1 1 111111
1111111

dunieltimenemb 9 100 20.0 300 öl

111111M1
/111111111111111111111111E11

Hódság belterülete 1860-ban. A térképtár 36. számú térképe alapján tervezte

Bárth János (Zombori Történelmi Levéltár)

Kishegyes belterülete az 1783. évi úrbéri térképen (Országos Levéltár,

Budapest. Térképtár. Kamarai térképek. S 11 Hegyes, No. 104.)

147
BARMA GÁBOR

A BÚCSÚJÁRÓ HELYEK TÁJSZERVEZ Ő SZEREPE A

DÉL-ALFÖLDÖN

Az ember életkereteit jelent ő természetes és mesterséges földrajzi/fizikai

tér nem strukturálatlan, hanem nagyon is strukturált, azaz különböz ő ala-
pon: adottságok, célok, érdekek alapján szervezett, rétegzett, hierarchiku-
san felépített, s egymással szoros átfedésben/kapcsolatban álló szintekb ől
épül fel. Mindennapi életünkben jól felismerjük ezeket és emlegetjük is a
nyelvi, az etnikai, a természetföldrajzi, a gazdasági, a társadalmi, a közigaz-
gatási határokat.
E szervezettség alapja — az adottságként megjelen ő természetföldrajzi
tagolódás után és mellett — els ősorban az emberi tevékenység, s annak kü-
lönböző formái. E tevékenységformák alapján a természetes és az ember
által kialakított mesterséges teret a vallás szempontjából két szintre/össze-
tevőre oszthatjuk: profán és szakrális szintre. Ennek egyik szeletét szoktuk
említeni a tér megszentelése, a környezet szakralizációja névvel. (Ennek
példái lehetnek a hegyek és síkok, kutak és források, növények, fák és kö-
vek bevonása a vallásgyakorlás formáiba, vagy a vallásgyakorlás színterei-
nek létrehozása: templomok, az otthon és a temet ő, valamint a lakóhelyek
belterületének számos szakrális alkotása.)
Az egyén mind a profán, mind a vallási tevékenysége során és kapcsán
nemcsak a teret és az id őt szervezi meg, hanem emberi kapcsolatok szöve-
vényes hálózatát is kialakítja. E kapcsolatokat rendezi a társadalom, s szer-
vezi pl. közigazgatási egységekbe és formákba. Ennek kapcsán jönnek lét-
re a mindennapjainkat rendez ő keretek: községek, járások, megyék,
országok, illetőleg, egyházközségek, esperességek, egyházmegyék, egyház-
tartományok, vagy éppen a szerzetesi élet területén a kolostorok, az őrsé-
gek, s a rendtartományok. E szervezeti egységek és keretek az egyén szá-
mára adottságok, amelyekhez alkalmazkodni kell, vagy lehet. Jóllehet nem
örökéletűek, hanem történeti koronként változóak, módosulhatnak.
E keretek nemcsak a fizikai térben határolódnak el — s őt, a közutak
tábláin kívül nem is látjuk mindig igazán, hogy hol végz ődik egyik egység,
s hol kezdő dik egy másik —, hanem mentálisan is. Azaz tudjuk, hogy mi
milyen egységhez/egységekhez tartozunk. Egy másik társunk pedig egy
másik egységhez. (Ha nem tudnánk, akkor pl. határ őrök figyelmeztethet-
nek rá.)
Ezek a terek egymásba kapcsolódnak, tovább szervez ődnek, s a részek
önmagukban is jól strukturáltak. Struktúrájuk, s hierarchiájuk azonban tör-
téneti koronként változhat.
Szempontunkból most els ősorban a vallási alapon megszervezett való-
ságos és mentális térstruktúra érdekes. Egyéb s nem szakrális jelenségek-
re, tényez őkre csak akkor térek ki, amikor azok szoros kapcsolatba kerül-

148
 nek a vallási tényez őkkel. Fogunk látni erre is példákat. A búcsú, búcsú-
járás, búcsújáró helyek pedig azt jelzik, hogy vizsgálatunkból a protestáns
közösségek most kimaradnak. Érintem viszont az ortodoxokat, legnagyobb
részben azonban a római (és görög) katolikusokkal foglalkozom. Arra azon-
ban csak utalásszer űen térek ki, hogy vajon mit is szervez meg egy búcsú-
járó hely a tájban: a vallásgyakorlás, a paraliturgia formáit, énekeit, a közös-
ségi tudatot, ennek szimbolikus megnyilatkozásait stb.?
A problémakör (azaz a vallásos/vallási tér és táj megszervezése) vizsgá-
latával el őször Bálint Sándor foglalkozott az 1930-1940-es években. Tanul-
mánya a Búcsújárás és település címmel először a Katolikus Szemle 1939-es
évfolyamában, másodszor pedig a Sacra Hungariaban jelent meg. Azt írja
Bálint Sándor, hogy „a vallásos élménynek és az egyházi szervezetnek a te-
lepülésre gyakorolt hatását" nem vizsgálta még a kutatás. (Bálint 1944) A
téma újabban fontos a hazai kutatásban, bár annak csak egy része, els ősor-
ban a határbeli kisépítmények vizsgálata tekintetében. Ennek gazdag, s
folyton gyarapodó irodalma van. Ebből — részben az Agapé Kiadó jóvoltá-
ból — vajdasági kollegáink is kivették részüket.
A kulturális tagoltságot, és a néprajzi csoportokat vizsgáló korábbi ku-
tatások e tagoltság mögötti okok feltárása során jórészt vagy teljesen elha-
nyagolták a vallás és intézményesült formái — köztük a búcsújárás — által
előidézett hatásokat, azaz ennek alig tulajdonítottak jelent őséget. (Lásd pl.:
Barabás 1963. 85-87.; Gunda 1963. 3-24.; Sárkány 1980.; Paládi-Kovács
1980.; Kósa 1990. 77-78.) A Magyar Néprajzi Társaság 1995. évi kecske-
méti vándorgyűlésén ezért arra próbáltam figyelemmel lenni, hogy a kato-
likus vallásgyakorlásban (is) megtalálható búcsújárás, az egyes kegyhelyek
történetileg változó vonzáskörzete és a táji-történeti övezetek, régiók kiala-
kulása, s a sajátos mi-tudattal rendelkez ő néprajzi csoportok létezése között
van-e kapcsolat, valamilyen összefüggés. Azt állapíthattam meg, hogy lehet
összefüggés, de az nem magától értet ődő, illetőleg eléggé változékony. Mit
szervez akkor a kegyhely, ha nem a csoporttudatot? Erre most még csak
közhelyekkel lehet válaszolni. Mostani rövid áttekintésemben inkább csak
a búcsújáró helyek tájszervez ő szerepét érintem abban a délvidéki térség-
ben, amelyet az els ő világháborút lezáró békediktátum három/négy ország
között osztott fel.
A gondolat a hazai vallási néprajzi kutatásokban Bálint Sándornál bukkant
fel el őször, aki — bár részletesen nem fejtette ki — azt írta, hogy a szegediség
egyik tudati megnyilvánulása a szeged-alsóvárosi havi búcsú, amely átfogja és
összefogja a szegedi nagytájat, azaz a szegedi kirajzások népét. (Bálint 1980.
165.) Azt írja, hogy hasonló szerepe van Csíksomlyónak a maga térségében, s
kisebb részben Andocsnak és Mátraverebélynek, valamint Máriapócsnak is.
(Bálint 1980. 165.) Sajnos, részleteket nem tudunk meg err ől.
Addig, amíg más típusú körzetek, pl. az árucsere-kapcsolatok révén ki-
alakult vásárkörzetek alapja els ősorban a gazdasági életben megfigyelhet ő
eltéréseken nyugszik, a búcsújáró helyek körül kialakult körzetek alapve-
tően a hasonlóságokon, azonosságokon: az azonos valláson, az ebb ől fakadó
azonos gondolkodáson, mentalitáson, a hasonló vallásgyakorláson alapul-

149
nak. Ezt a hasonlóságot pedig a kegyhely vonzáskörzetében tovább er ősít-
heti, mélyítheti. A búcsújáró helyek és körzeteik azt is jelzik, hogy a val-
lását gyakorló ember vallási életének központját megkett őzi, s egy közeli
vagy belső centrum (a lakhely temploma és szakrálás terei) mellett kialakít
egy külsőt is (búcsújáró hely). Vallásgyakorlása e kett ő függvényében is
szemlélhet ő. (V.ö.: Bartha Elek 1993.)
Nézzük meg a ma négy ország területéhez tartozó, egykor egységes táj
régi és mai búcsújáró helyeit és azok vonzáskörzetét! A következ ő példá-
kat szeretném röviden és vázlatosan megemlíteni és általánosítható tanul-
ságaikat levonni. Nyugat fel ől keleti irányba haladva: Máriagy ű d, Almás,
Szottin, Ilok, Pétervárad-Tekia, Hajós, Baja-Vodica, Zombor Sné-kápolna,
Doroszló, Csonoplya, Bács, Pet őfiszállás, Szeged-Alsóváros, Gyula, Csanád,
Máriaradna. E térség tehát Baranyától az erdélyi hegyek lábáig, az Alföld
közepét ől az Al-Dunáig terjed.
Történetileg az említett hatalmas térség legrégibb kegyhelye Csanád.
A Tiszán túli részek egyházmegyéjének központja, Szent Gellért testerek-
lyéinek őrzőhelye. Gellért sírhelye kedvelt és látogatott, az egész térségre
ható zarándokhely volt. A török hódoltság pusztításaiban enyészik el. Az
ereklyéket Velencébe, a San Giorgio szigeti bencés kolostorba menekítik.
Híre azonban sokáig fennmaradt még, hiszen a XVII. századi híres Atlas
Marianus Gumppenberg Vilmos szerkesztésében még él ő kegyhelyként
említi az ekkor már századok óta elpusztult települést. Szent Gellért Csaná-
di kegyhelye után id őben a legrégibb Újlak/Ilok. Ez Kapisztrán Szent
János halálának és els ő nyughelyének helye. A XVI. század els ő harmadá-
ig talán a térség egyik legnagyobb vonzerej ű kegyhelye. A mirákulumok
adataiból kitetsz ően ennek jól ismerjük vonzáskörzetét, amely leginkább a
Szerémségre és a Duna—Tisza közének alsó részére terjedt ki, de nagyjá-
ból az egész jelzett, akkor még kizárólag magyar és katolikus térséget át-
fogta. Búcsús kultuszának a reformáció újlaki elterjedése és a török hódí-
tás egyidej ű pusztítása vetett véget. (Fügedi 1981.; Knapp 1981.)
Harmadik középkori kegyhelyként a Duna menti Báta Szent Vér kultuszát
említhetjük. (Holub 1940.; Bálint—Barna 1994. 65-68.) Vonzáskörzetér ől
ugyan pontosat nem tudunk, de feltehet őleg térségünk, vagy annak na-
gyobb része (a Bácska) is oda tartozhatott. A török hódoltság pusztító vi-
szonyai közepette megsz űnt. Azt mondhatjuk, hogy e három hely a kor
vallásosságának megfelel ő en (korspecifikusan) szervezte az ereklyetisztelet
révén e dél-magyar régiót. Ehhez járulhatott még a ferences búcsúkivált-
ság, a toties-quoties is (Szeged s más helyeken).
A Délvidék egyéb középkori búcsús helyér ől ezen túl kevés adattal
rendelkezünk. XVI. századi adatok utalnak Gyula búcsúkiváltságaira, s egy
Maria de Arundine (Nádi Boldogasszony) nev ű máriás kegyképre. Törté-
netérő l azonban szinte semmit sem tudunk. (Scherer 1938. 40.; Bálint—Bar-
na 1994. 77.) A dél-dunántúli Máriagy ű d gyökerei is a középkor századai-
ba nyúlnak vissza. Ám csupán a XVIII. századtól tudjuk nyomon követni
az ide zarándokló bácskaikat. Gyík' egészen a XX. századi határváltozáso-

150
kig megmaradt a térség egyik legfontosabb kegyhelyének. Halvány utalás
van a Szent Vér szegedi kultuszára is. (Bálint)
Több kegyhelyünk gyökere esetleg a középkorra nyúlik vissza, de vi-
rágkora, ismert és regisztrált hatóköre csak a barokk id ők lokális búcsújáró
kultuszában teljesedik ki.
A térség ilyen – valószín űleg – középkori gyöker ű, s máig virágzó
kegyhelye Doroszló. Búcsújárása a hódokság századai után lendült fel.
(Bárth 1990. 231-233.; Raj–Nagy 1993.) Ugyanezt mondhatjuk el Szeged-
Alsóvárosról, a Havi Boldogasszony XV századi ottani kegyhelyér ől is. (Bá-
lint 1981.)
XVII–XVIII. századi a legtöbb kegyhely térségünkben: Almás, Szottin,
Baja-Vodica, a német telepesek által alapított, hadi eseményekkel, azok
értelmezésével is összefüggő Hajós, Máriaradna, Pétervárad-Tekia, Baja-
Vodica. (Bálint–Barna 1994.) Közülük a Duna jobb parti Almás és Szottin
megmaradt els ősorban a katolikus horvátok kegyhelyének, Tekiát azonban
látogatták a környez ő horvátokon és németeken kívül a dél-bácskai magya-
rok is. A bajai Vodica egyike a XVII—YVIII. századfordulón Magyarorszá-
gon regisztrált könnyez ő Mária-képeknek. A kegyhely alapító legendája
beszél erről az esetről. Látogatói a múltban és jelenben is: a kistáj római
katolikus horvátjai és magyarjai, valamint más ünnepeken a közelben él ő
ortodox szerbek is.
Addig, amíg a középkori kegyhelyek az ereklyetisztelet révén hatot-
tak, a barokk századaiban jórészt a Mária-tisztelet keretein belül kegy-
képek, kegyszobrok kultuszával találkozunk említett kegyhelyeinken.
Közöttük több az ún. szinkretikus kegyhely, amelynek gyakorlatában egy-
befonódik a mesterséges kultusztárgy és valamilyen természeti jelenség
(víz, növény, k ő stb.) kultusza.
Ahogyan a körépkorban két nagyobb vonzerej ű kegyhely: Csanád és
Újlak/Ilok vonzáskörzetéhez tartozott a mai Vajdaság vidéke, az újkor szá-
zadaiban (XVII XX.) ugyancsak két nagyobb, a vizsgált tájegység nyugati
és keleti peremén fekv ő búcsújáró helyhez köt ődött. Ez pedig Nyugaton
Máriagyűd volt Baranyában, amelynek misztikus vonzáskörzetébe „Trianon
előtt a Dél-Dunántúl, egész Szlavónia, Bácska ... tartozott". Magyar, bu-
nyevác, sokác, horvát, német – minden népnek megvolt a maga preferált
búcsúnapja. (Balogh 1872. 471.; Bálint 1944. 26-27.) Vonzáskörzetének
mintegy centrumában feküdt. Hatása tehát távoli vidékekre is kiterjedt. A
vizsgált Dél-Magyarország keleti peremén, a Zarándi-hegyek lábánál fek-
szik Máriaradna. Három évszázados története (1695) azt mutatja, hogy a
kegyhely Mária-kultusza magához vonzotta a Dél-Alföld, egész Dél-Ma-
gyarország (benne a Bánság, részben a Tisza mente, Tisza jobb partja)
egész területét, a magyar, a bunyevác, a német, a bolgár, a román és a szlo-
vák népet. (Bálint 1944. 50.). Vonzáskörzete azonban Erdély felé alig ter-
jedt ki, azaz a kegyhely e körzetnek keleti/északkeleti peremén feküdt.
Gyűdnek és Radnának ez a hatalmas vonzereje, kisugárzása éppen a
Bácskában ért össze, ott találkozott. Addig, amíg Zenta népe Máriaradnára
zarándokok, Szabadkáról pl. Máriagy űdöt keresték fel rendszeresen.

151
 Emellett a két nagytáji hatású búcsúj űró hely mellett és velük párhu-
zamosan működtek a kistáji és lokális jelleg ű kegyhelyek. Ezek mind má-
riás szent helyek voltak. Legtöbbjük kultusza szinkretikus. Szentkutak
vannak Máriagy ű dön, Doroszlón, Baja-Vodicán, Pet őfiszálláson stb. Egyfaj-
ta növénykultusz jelenik meg Máriaradna búcsús vallási hagyományaiban
(ez a Mária-könnye nev ű virág, ill. annak gumós gyökere), s a szabadkai
Szentkúton (nád).
E kegyhelyek és vonzáskörzeteik dinamizmusuk alapján is különböz-
tek. Azaz hogy mekkora térséget vonzottak magukhoz, illet őleg annak
alapján is, hogy mely felekezetekre és mely nemzetiségekre hatottak.
Több kegyhely tiszteletében jele.n vannak a római katolikusok mellett az
ortodoxok (pl. Baja-Vodica), valamint több nemzetiség is. Ez ebben az et-
nikailag vegyes lakosságú régióban szinte magától értet ődő: a katolicizmus
egyetemessége magához vonzza a nyelvileg eltér ő közösségeket. Bálint
Sándor 1944-ben állapította meg, hogy „e búcsújáró helyek megvalósítják
a magyar nép és a nemzetiségek katolikus jelleg ű szintézisét, s békés
együttélés lelki föltételeit, ami politikai síkon azóta sem sikerült." (Bálint
1944 13.)
Némi igazság van ebben a megállapításban. Az eltér ő etnikumok azon-
ban vagy térben, vagy id őben elkülönülve látogatták a kegyhelyet, nem
mindig vagy talán sosem/ritkán találkoztak egymással.
Itt szeretném röviden érinteni a politika, mint küls ő kényszerít ő erő
hatását a szakrális táj megszervezésében, amely kisebb-nagyobb mértékben
mindig beleszólt az egyházak életébe. A XX. században azonban nagyon
erősen érvényesítette kényszerít ő hatását. Elég itt csak a térségünkben ki-
alakított ateista, egyházellenes államberendezkedésekre utalni. Ennek val-
láséleti következményei mindenütt érezhet őek és ismertek. A politika
azonban átszabta mindazokat az egyházi közigazgatási kereteket is, ame-
lyek keretei között generációk sora élte életét századokon át.
Az el őzőekben említett kegyhelyek a Váci és a Pécsi Püspökség, a
Szerémi Püspökség, a Kalocsai Érs ekség és a Csanádi Püspökség területén
találhatók. Vizsgált térségünk, a mai Vajdaság a Kalocsai és a Csanádi Egy-
házmegyék területéhez tartozott. Az 1920-ban átszabott országhatárok eze-
ket az egyházmegyéket is érintették. Napjainkra területükön a következ ő
új egyházigazgatási keretek jöttek létre: Kalocsából kivált a Szabadkai Püs-
pökség, Csanádból a Nagybecskereki, a Temesvári és a Szeged-Csanádi
Püspökség. Azaz az egyházigazgatási határok — ha néhány évtized eltérés-
sel is — igazodtak a politikailag meghúzott határokhoz. (Itt megjegyzem
csupán, hogy ennek tudati hatásaival tudomásom szerint nem foglalkozott
még a társadalomtudományi: egyházszociológiai, egyháztörténeti, társada-
lomlélektani kutatás, jóllehet fontos volna és sok figyelemre méltó tanul-
sággal szolgálna. Az egyik véleményt fogalmazom meg most: sokak szemé-
ben ez jelentette a „második Trianont", amikor az egyház is elismerte az
erőszakkal meghúzott új országhatárokat. A másik vélernéüy ennek gyakor-
lati egyházkormányzati szerepét hangsúlyozza. Ám hogy élte meg mindezt
a hívő magyar/bunyevác/német/szlovák/ ruszin nép? Nem tudjuk.)

152
 A kialakult új államhatárokkal párhuzamosan tehát az egyházigazgatá-
sa határok is módosultak. S őt, a szerzetesrendek m űködési határai és lehe-
tőségei is. A ferences rendet említve a Kapisztrán Szent Jánosról elneve-
zett rendtartományból Máriaradnát pl. átcsatolták a Szent Istvánról
elnevezett erdélyi rendtartományhoz. A Bácskában pedig új tartományt
szerveztek.
Mindez nem volt hatás nélkül természetesen a búcsújáró helyek von-
záskörzetére sem. A politikai határok nehéz átjárhatósága miatt módosultak
a körzetek. A nagytáji jelent őségű kegyhelyek: Máriagy ű d és Máriaradna
különböző országokba kerültek. A Szerbiához csatolt Bácska népe végképp
elmaradt e helyekr ől, s a szerbiai Bánságból sem tudták Máriaradnát to-
vábbra is látogatni. Doroszlóról elmaradt a Magyarországnak hagyott Észak-
Bácska katolikussága, amely ett ő l kezdve részben Szegedre, részben
Pálosszentkút/Pet őfiszállásra és Bajára járt. A magyarországi részek radnai
zarándoklatai rendre megsz űntek. Ugyanakkor viszont az adott országon
belüli körzethatárok is módosultak. Pl. Radna vonzereje az országhatár
mellett, de romániai területen észak felé er ősen megnőtt. Kitágult körzete
Erdély belseje felé is. Ebben nemcsak az államhatárok, hanem az új ren-
di tartományi határok is közrejátszottak.
E körzethatárok módosulása kapcsán eddig figyelmen kívül hagyta a
kutatás azt a kérdést is, hogy vajon a korábbi kegyhelyhez tartozás kialakí-
tott-e id ők folyamán egy összetartozás-tudatot? Azaz létezik-e a vallásos
emberek tudatában az összetartozás gondolata a Doroszlói Mária és a
Radnai Mária tiszteletében? Megjelenik-e az összetartozás tudatának szim-
bolikus kifejezése? S ez vajon egybeesik-e a kulturális (nyelvi stb.) tagolt-
ság egyéb karakterisztikus elemeivel?
Egy-egy település és egy-egy kegyhely kapcsolatában a távolság és
célpont szerinti csoportosítás a mennyiségi mutatók közé tartozik.
(Brückner, 1970. 418.) Ennek alapján lehetett felállítani egy négyes csopor-
tosítását kegyhelyeinknek: 1./ lokális jelent őségű = főleg falusias környe-
zetben 25 km-es körzetb ől felkeresett (5 órai gyaloglás révén) kegyhelyek;
2./ a kistáji (vagy regionális) jelent őségű kegyhelyek vonzáskörzete már na-
gyobb, kb. 50 km-es körzetet jelent, azaz átlag 10 órai gyaloglás révén el-
érhet ő helyet, s ebbe a körbe már faluk és városok is beletartoznak;
3./ nagytáji (szupraregionális) vonzáskörzet ű kegyhelyek, itt már a 10 órai-
nál nagyobb a távolság, s határmentiségük miatt ezek már bizonyos nem-
zetközi jelleget is ölthetnek; 4./ végül a nemzetközi jelent őségű kegyhe-
lyek, amelyek az adott térségen túl is kifejtik hatásukat. (Bangó 1979. 153.)
Egy-egy kegyhely esetében azonban legtöbbször megállapíthatunk
egy szűkebb és egy tágabb vonzáskörzetet (Tüskés 1993. 330.), amelyek az
esetleges és a rendszeres látogatási övezetet jelentik. Ezek az övezetek
azonban történeti koronként változhatnak. Különböz ő tényezők befolyásol-
hatják kiterjedésüket. Szeged-Alsóváros esetében a havi búcsú (augusztus
5.) vonzáskörzetét pl. két tényez ő alakította: a.) a ferences szerzetesek
pasztorációs körzete, b.) a szegedi kirajzások. S ez a vonzáskörzet egy sz ű -
kebb, 30-40 km-es vonzáskörzetet jelent, amely mutatja a havi búcsú „ha-

153
zatérés" jellegét, s ebben az esetben a búcsú táji-etnikai összetartó erejét.
(Tüskés 1993. 344. Nem idézi viszont Bálint Sándort, akit ől a „hazatérés"
kifejezés származik!) Az egyes kegyhelyek szerepét a csoporttudat kialakí-
tásában vagy erősítésében éppen térségünkben vizsgálhatjuk jól, ahol a po-
litikai folyamatok hatására nagyon er ős társadalmi mobilitás volt és van
(magyarok elűzése Trianon után, a második világháború után, a németek
kitelepítése több alkalommal, bolgárok visszaköltözése Vinga környékér ől
stb., stb.). Ezeknél a közösségeknél és egyéneknél nyilván meg lehet fog-
ni azt, hogy a szül őföld kegyhelyének volt-e, van-e valamilyen szerepe a
szülőföldhöz való tartozás tudatának alakításában, vagy egy-egy csoporthoz
tartozás tudatának kiformálásában.
A körzethatárok, egy-egy kegyhely vonzáskörzetének kiterjedtsége
azonban a kultusz története folyamán is természetszer ű leg változik. Meg
tudjuk különböztetni a kegyhely felfutó korszakát, a virágkorát, a beállását,
s hanyatlását, amelyek során a vonzáskörzet kitágul, majd besz űkül. Ezért
tanulságos megfigyelni és dokumentálni minden új búcsús kezdeményt.
Ilyet találunk a Nagykikinda melletti Töröktopolyán, ahol az 1990-t ől re-
gisztrált Mária-jelenések/látomások hatására csoportos zarándoklatok mutat-
koznak elsősorban a bánsági részekb ő l. Ezek rögzítése azért is tanulságos
volna, mivel a közlekedés szempontjából modern korban vagyunk, ahol a
tömegközlekedési eszközök révén a körzethatárok is kitágulhatnak. (Barna
1990.)
Előadásom anyagát röviden összefoglalva és értékelve azt mond-
hatom, hogy a délvidéki búcsújáró helyek esetében is megfigyelhet ők
mindazok az általános törvényszer űségek, amelyek a az elmúlt évszázadok-
ban másutt is érvényesültek Magyarországon és más európai régiókban. A
középkor ereklyetiszteleten alapuló, nagytáji vonzáskörzet ű búcsújáró he-
lyeinek kultusza és évszázadai után térségünkben az iszlám uralma követ-
kezett. Majd a Tridentinum és a barokk jegyében megújuló katolicizmus
kialakította a főleg a Mária-tiszteleten és a magyar szentek kultuszán nyug-
vó újkori, főleg lokális jelentőségű és vonzerejű búcsújáró helyek egész há-
lózatát. Ebben már a térségre jellemz ő speciális vonások is feltűnnek. Egy-
részt a beköltöz ő, a régióban korábban nem domináns, nem magyar, de
katolikus népelemek (horvátok, németek) vallásosságának jellemz ői, vala-
mint a korszak elejét ől mind nagyobb tömegben jelentkez ő szerb orto-
doxia jellemző i, illető leg a katolicizmus és az ortodoxia közti interferencia
vonásai. Az új folyamatok a XIX. századra nyugvópontra jutottak, s végle-
gesen kialakultak térségünk búcsújáró helyei, s nagyjából rögzültek ezek
körzethatárai. Változások ebben a tömegközlekedés, f őleg a vasút kiépíté-
sével kezdődtek el. Gyökeres átalakulást azonban egy küls ő kényszerít ő
erő, a politika hozott. Az els ő világháborút lezáró békediktátumok
hatására átrajzolt országhatárok egyúttal átrajzolták a kegyhelyek körzetha-
tárait is, mindinkább az új országalakulat területére sz űkítve a zarándokok
mozgását. Mindez nem azt jelenti, hogy a kegyhelyek vonzáskörzetét ösz-
szetartó erők és szálak teljesen elt űntek. Csak fenntartásukhoz, ápolásuk-
hoz napjainkban tudatos szervez őmunkára van szükség. Ez azért is meg-

154
valósítható volna, hiszen nemcsak azonos vallás, nyelv és nemzetiség köti
össze a vonzáskörzet lakóit, hanem még egyházigazgatásilag is közös gyö-
kerekkel rendelkeznek. Ezzel párhuzamosan pedig megjelentek és meg-
erősödtek a búcsújárásnak bizonyos politikai, ideológiai és a nemzeti iden-
titásokban is szerepet játszó elemei, különösen a nemzeti nyelveknek
liturgikus nyelvvé válása következtében. Ezeket a hatásokat nem lehet tel-
jesen kiküszöbölni, a csoporttudat ápolásában azonban nagyon is ki
lehet(ne) használni jelenlétüket.
Előadásom nemcsak lezárt kutatások kész eredményeit hozta, inkább
bizonyos elvégzend ő vizsgálatokra hívta fel a figyelmet. Azeknek a társa-
dalmi és tudati folyamatoknak a vizsgálata, amelyekr ől szóltam, egyik fon-
tos feladata lehet a jöv őben e délvidéki térség búcsújárás-kutatásának.

IRODALOM
BÁLINT Sándor
1944 Búcsú járás és település. In: Sacra Hungaria. Kassa
BÁLINT Sándor
1980 A „szögediség". El őmunkálatok a magyarság néprajzához 7.
Budapest, 161-165.
BÁLINT Sándor—BARNA Gábor
1994 Búcsújáró magyarok. Budapest
BALOGH, Augustinus Florianus
1872 Beatissima Virgo, Mater Dei, qua regina et patrona Hungariarum ... Agriae
BANGÓ F. Jen ő
1979 Die Wallfahrt in Ungarn. UKI Berichte über Ungarn. Wien
BARABÁS Jenő
1963 Kartográfiai módszer a néprajzban. Budapest
BARNA Gábor
1990 Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon. Budapest
BARNA Gábor
1990 Structural Changes in Pilgrimage. SIEF 4th Congress. Papers. Bergen
BÁRTH János
1990 Adalékok a jugoszláviai magyarság búcsújáró hagyományainak ismereté-
hez (Doroszló). In: Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. Budapest
227-245.
BARTHA Elek
1992 Vallásökológia. Debrecen
BRÜCKNER, Wolfgang
1970 Zur Phnomenologie und Nomenklatur des Wallfahrtswesens und seiner
Erforschung. Im Dieter Harméning u.a. (Hrsg.) Volkskultur und Gfchichte.
Festgabe für Josef Dünninger zum 65. Geburtstag. Berlin, 384-424.
FÜGEDI Erik
1977 Kapisztránói János csodái. Századok, 847-887.
GUNDA Béla
1963 A kultúra integrációja és az etnikai csoportok alakulása. M űveltség. és
Hagyomány V. 3-24.

155
HOFER Tamás
1980 A regionális tagoltság különböző megközelítési lehetőségeiről. Előmun-
kálatok a magyarság néprajzához 7. Budapest, 103-129.
HOLUB József
1940 Tolna vármegye múltjából 5. h. n. 38-48.
KÓSA László
1990 Paraszti polgárosodás ... Debrecen
PALÁDI-KOVÁCS Attila
1980 Kulturális régiók néprajzi vizsgálata. El őmunkálatok a magyarság néprajzához
7. Budapest, 57-76.
SCHERER Ferenc
1938 Gyula város története. Gyula
RAJ Rozália—NAGY István
1993 Bajkúti Sz űz Mária, könyörögj érettünk! Tóthfalu
TÜSKÉS Gábor
1993 Búcsújárás a barokk kori Magyarországon a mirákulumirodalom tükrében.
Budapest

156
SILLING ISTVÁN

MAGYAR ÉS DÉLSZLÁV NÉPI IMÁDSÁGOK

PÁRHUZAMAI

Váratlan felbukkanások, esetleges lejegyzések kísérték a népi imádságm ű -

faj életútját a XX. század hatvanas éveiig. Valójában nem ismeretlen költé-
szeti anyagot találtak a század korábbi kutatói, gy űjtői, hiszen KÁLMÁNY
Lajos már 1891-ben publikált ilyen szövegeket figyelemfelkelt ő kísérőszö-
veggel: „Kincseink ismer ő i tanulva fogják összehasonlítani imádságainkat a
16. századból fennmaradt Bornemissza Péter: Ördögi kísértetekről művében
található b űbájos imádságokkal, illet őleg ráolvasóinkkal s ezeknek önár né-
peknél lelhető változataival (kiemelés tő lem. S. I.), és nem fogják kérdezni,
miért vettük fel imádságainkat gy űjteményünkbe; miért nevezzük kin-
cseknek? Nincs terünk e helyen velök behatóan foglalkozni, ezt máshol
tesszük meg; itt csak nyelvkincseink gy űjtői figyelmébe ajánljuk az ily
imádságok feljegyzését..." (Kálmány, 1891:299). A XIX. század végén köz-
zétett imádságszövegeket, összesen tizenhármat, Kálmány Lajos Szeged
környékén jegyezte le, s közülük egyet Törökkanizsán, tehát a mi gy űjtő-
területünkön. A lejegyzett imák kutatástörténeti jelent ősége mellett szá-
munkra Kálmánynak az a kijelentése érdemel figyelmet, hogy a más né-
peknél lelhető változatok el őfordulási lehet őségét nem zárja ki, s őt bizton
tudja. Igen fontos megjegyzés ez, hiszen a délszláv szakkutatás már ennél
tíz évvel korábban, 1881-ben közzétette a zágrábi Jugoslavenska akademi-
ja znanosti i umjetnosti Starine című sorozatának XIII. könyvében Vladimir
KACANOVSKIJ gyűjtését: Apokrifne moltive gatanja i pri če címen, melyet a
tudós társaság 1880. február 12-ei ülésén olvasott fel. Tehát Kálmányt is
megelőzte, és a késő bbi magyar terminológiai gondokat a szláv kutatás szá-
mára jó el őre eldöntötte, amikor apokrif imáknak nevezte a szövegeket. A
magyar mű faji elnevezés csak 1971-ben történt meg Erdélyi Zsuzsanna ne-
vezetes akadémiai el ő adása után, amikor is a magyar folklorisztika nagy te-
kintélyű tudorai nem tartották fontosnak az apokrif jelző használatát a m ű -
faji meghatározásban. Ezt Erdélyi kés őbb is hiányosságnak minősítette.
Az imák, melyeket Kaéanovskij vizsgált, a pravoszláv kolostorok kéz-
iratos emlékeiként maradtak fenn a XIV—XVI. századból, leginkább a ma
montenegrói Herceg Novi városka melletti Savina kolostorban. A szerz ő
orosz és görög el ő fordulásokról is említést tesz, ami arról tudósít bennün-
ket, hogy az ortodoxia területén nem ismeretlen ez a m űfaj.
Kálmány után egy szabadkai kutatót, Ive PR Č I Ć ET kell megemlíte-
nünk, aki Bunjevačke narodne pisme címen Szabadkán adott ki egy tizenhá-
rom népi imádságot tartalmazó rendkívül értékes füzetet, hiszen a vajdasá-
gi szlávok körében gyű jtött népi imádságokat azóta sem publikáltak a

157
magunk 1992. évi szerény gy ű jtéséig, melyet 1.995-ben tettünk közzé az
újvidéki Létünk cím ű folyóiratban.
A magyar szakrális néprajz kiváló professzora, BÁLINT Sándor, száza-
dunk harmincas éveiben a keresztény folklór, egyházi folklór körébe utal-
ja ezeket a népünk imádságainak nevezett jámbor szövegeket, hangsúlyoz-
va „t ő rülmetszett népi hangulatuk"-at (Bálint 1937:27), miközben
megállapítja tudománybeli társtalanságukat.
ERDÉLYI Zsuzsanna nagy irodalomtörténeti és folklorisztikai érdek-
l ődést kiváltó könyve, a Hegyet hájék, lótót lépék 1974. és 1976. évi megjele-
nése késztette kutatásra a ljubljanai Vilko NOVAK professzort, aki a szlo-
vén népi imádságokat gyűjtötte össze és adta ki 1983-ban Slovenske /judske
moliive címen. De őt is megel őzte a zágrábi Maja BOŠKOVI Ć -STULLI az
1978-ban Dina ZE Č EVIC-tyel közösen megjelentetett Zismena i pu čka
krrji4evnost.. Povijest hz°vatske kzji. evzzosti 1. kötetével.
Délszláv archaikus népi imádságok publikálásában ezek után magyar-
országi folkloristák jeleskedtek.
Erdélyi Zsuzsanna az Új Írás cím ű folyóirat legutolsó, 1991. évi 12.
számában adott ízelít őt a Magyarországon él ő szerb, horvát és szlovén ki-
sebbség népi imádságaiból Közös sorsok — „gépénekek" címmel.
Duro FRANKOVIC Da su grane do ueba címmel az Etnografija južnih
Slavena a Mađ arskoj sorozat 1993. évi évkönyvében jelentette rrieg a ma-
gyarországi horvátok, szerbek és szlovének között gy űjtött szépszámú szö-
vegét.
Ugyanabban az évben adta ki Ruža BEGOVAC: „Illem spati, Boga
zvati, i Mariju milovati..." címen a magyarországi horvátok népi imádságait.
A mai Vajdaság területén él ő magyarok népi imádságai felé a figyelem
a hetvenes évek elején fordult. A zentai néprajzkutatók 1972-ben egy nép-
költészeti pályázatra több helyen is gy ű jtöttek, egyebek között ilyen szö-
vegeket is: BODOR Aniko (Kispiacon, Kupuszinán), BODOR Géza
(Keviben, Fels ő hegyen), BURÁNY Béla (Padén, Zentán, Horgoson),
TRIPOLSKY Géza (Verbicán). Tehát ezt az esztend őt tarthatjuk a vajda-
sági népi imádsággyűjtés kezdetének, s az els ő publikálás is csakhamar,
1973-ban történt dr. Burány Béla: Hej, széna, széna című könyvében, amely-
ben az altatók között közreadott négy szöveget középkori imák elnevezés-
sel illeti a szerző.
A továbbiakban Burány 1975-ben gy űjtött Oroszlánoson, CSORBA
Béla 1976-ban Temerinben, KÓNYA Sándor 1977-ben Csókán, Burány
1978-ban Zentán, Kónya 1979-ben ismét Csókán. SILLING István
1981-ben publikálta az 1980-ban megkezdett kupuszinai gy űjtéséb ő l 'az
első imádságot, majd 1983-ban, 1991-ben, míg 1992-ben jelent meg az
első vajdasági népi imádságokat tartalmazó önálló gy űjteménye Boldogasz-
szony ablakában (Népi imádság-ok és ráolvasások Kupuszináról) címmel, majd
1995-ben a Kaján esék esete (Vajdasági archaikus népi imádságok), amelyben
42 vajdasági helységb ől közöl szövegeket.
A vajdasági népi imádságok gy ű jtése és a népi vallásosság megnyilvá-
nulási formáinak kutatása közben, az 1990-es évek elején figyelmünk fel a

158
velünk együtt él ő szlávok hasonló néphagyományára. BESZÉDES Valéria
szabadkai néprajzkutató fedezte fel a Zombor melletti, szerbek lakta
Sztapár faluban szániunkra az elsó szerb népi imádságot. Ezt közös gy ű jté-
siek követte az ottani Vodica ünnepén, majd Beszédes a szabadkai bunye-
vácok, a monostorszegi sokácok, Silling a Zombor környéki szerbek és bu-
nyevácok körében igyekezett gy űjteni. De a gyű jtésre fordított id ő ez
idáig igen kevés volt, s mindmáig nem sikerült nagyobb korpusz birtoká-
ba jutnunk. Be kell vallanunk, hogy a rendelkezésünkre álló szöveggy űj-
temény csupán az egybevet ő vizsgálatok elindításához is eléggé sz űkös.
~

Erdélyi Zsuzsanna már az egyik, 1984-ben közzétett tanulmányában

megállapította, hogy a mi magyar „szövegeink nem kizárólagosan a magyar
néphagyomány részei, hanem párhuzamai — a középkori egyházi kultúra
egyetemessége és a vallásgyakorlás általános módozatai folytán — más né-
pek szóbeliségében is föllelhet ők." (Erdélyi 1984: 44) Nem célunk most az
Erdélyi által taglalt Mária-álom-típusba sorolt imádságnak a Vajdaságban is
meglelt magyar és horvát el őfordulásait (San Bla~ene Djevice Marie; Gospin
san) tárgyalni, mint ahogy az ugyanott taglalt Aranymiatyánk itteni magyar
és katolikus szláv megfelel őit idézni sem (Arany Miatyánk az imádandó, di-
csérendő és keserűséggel szenvedő Úr Jézus Krisztus halálához; Ziatni Otčenaš), hi-
szen ez a hosszú népi imádság más, szlovén, szlovák, német és más nyel-
ven is előfordul Európa-szerte. Csupán annyit fű znénk e témához, hogy az
ortodox vallású szerbek között még nem leltünk a nyomára, ami egyáltalán
nem jelenti azt, hogy ők nem ismerik. Mint ahogyan mi sem ismertük egé-
szen 1997 nyaráig a szerb Mária-álom formáját. Ugyanis van a hivatalos
szerb pravoszláv egyháznak egy a budai Danilo érsek által szerkesztett s
1996-ban Belgrádban megjelentetett aprónyomtatványa, a San majke Bo čje
(A Szdzanya álma) cím ű aprónyomtatványa, amelyben több vallásos szöveg
és tanítás mellett a Mária-álom két, egymást kiegészít ő változata is szere-
pel: San prervete vlaclatel ke naše Bogorodice u Vitlejenzu (A mi legszentebb ár-
nőnk, a Sz űzanya álma Betlehemben) és a San presvete vladateljke naše
Bogorodice na Jeleonskoj gori (A mi legszentebb úrn ő/ik, A Szúanya álma az
Olajfák hegyén). E két szöveg azonban, bizonyos tartalmi és szerkezeti
hasonlósága mellett sem mondható az ilyen magyar vagy horvát imádságok
szerb nyelvű párjának, hanem kimondottan didaktikus ima.
A római katolikus vallású szlávok imái között megleltük a vidékünk
magyarságánál igen elterjedt, reggeli imának is nevezett ún. kakasos imád-
ságot a Prčić-féle gy ű jtésben Zlatan kokot (Aranykakas) címen. A szenve-
déstörténet-központú szövegben megtaláljuk a közismert, kakas általi
ébresztésmotívumot, amelyben az újat, a megváltást hirdet ő fényszimboli-
ka az arany jelzővel bővül, szinte hangsúlyosabbá emelve így az üdvözülést
jelentő fényt. Az arany anyagnév különben a magyar szövegekben is
gyakori, csak nem a kakas mellett. Egy másik imádság fényszimbólumait
az égitestek jelenítik meg. Az üdvözlégy egy b ővített és sz ű kített változa-

159
tában Mária fején csillagokkal ékesített mennyei korona van, s az égi
személynek nap a ruhája, hold a lábbelije:

Zdravo, !llarijo, puna,

Na tebi je rajska kruna,
Zvizdama oki, ćena,
Suncem odivena,
.Misecom obuvana,
Na nebesa uznešena,
Svetom Trojstvom okrunjena,
Blaf<"›ena, blago.slovena Ti jesi nzedu tienama
I blagosl.ovl en plod utrohe tvoje, Isus.

(Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes,

Rajtad mennyei korona,
Csillagokkal ékesített,
Napba öltöztetett,
Hold a lábelid,
A mennybe felvitt,
A Szentháromságtól megkoronázott,
Boldog, áldott vagy Te az asszonyok között
És áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.)

(A szöveget Jobadjiné Gromilovi ć Kata, 1928-ban a Zombor melletti

Nenadić tanyákon született katolikus bunyevác asszony mondta el
1994-ben.)
A kozmogóniai jegyek el őfordulásában is párhuzamot láthatunk ma-
gyar és délszláv imádságok között. A suncem odivena, misecom obuvana
motívumok napba öltözött asszonya bibliai fogantatású:

Potom se u nebu pokaza velianslveni finak:

Žena obučena u sunce,
Mjesec pod z jezinim. nogama,
A na glavi joj v jenac od dvanaest zvijezda... (Knjiga Otkrivenja 12. 1-2.),
vagyis:
.És láttaték nagy jel az égben:
egy asszony, aki a napba vala felöltözve,
és lábai alatt vala a hold,
és az ő fejében tizenkét csillagból korona (János Jelenésekr ől 12. 1-2.), s ez
a ferencesek által igen kultivált ikonográfiai megoldás.
Hasonlóan a fényszimbolika körébe tartozik a repül ő galamb is:
Leti, leti golubak, (Repül, repül a galamb,
Nije to golubak, Nem galamb az,
Veé Bokji anc ~elak..., Hanem Isten angyala...),

160
amely a magyar szövegekben az
Égen repülő madár,
De nem madár,
Szárnyas angyal...
soroknak felel meg. S amint látható, a magyar imádságokban jelentkez ő
ellentét — a bajelhárító formula — a horvátban is éppúgy el őfordul. Az ima
teljes szövege így szól:
M.ARIJIItiA POR UKA
Leti, lesi golubak.
Nije to golubak,
Veé Bo4ji andelak.
Otkrili nin kolino,
Na kolinu knjk:ica,
Na kz jik1 ici Marija,
pa besidi Marija:
— Ko bi mene spomemo
Ujtru ustajuć,
U veče ligajuć,
Ja bil tom dala lip dar
Na smrtni dan. (Prčić, 1929: 7)

(MÁRIA ÜZENETE
Repül, repül a galamb.
Nem galamb az,
Hanem Isten angyala,
Kitakarták a térdét,
A térdén könyvecske,
A könyvecskén Mária,
Mária azt mondja,
Aki engem megemlítene reggel fölkeltében,
Este lefektében,
Annak szép ajándékot adnék
Halála napján.)
A záradék tehát itt is hozza az égiek által hitelesített ígéretet.
Ugyancsak a fényt szimbolizálják egy másik imádság egyes motívumai:
MARIJA I ŽIDOVI
Šetala se Diva Marija,
Po rajti po ravnom pol u.
Sustrili je l idi-Zidovi,
Proklete majke sinovi.
— Tako ti Boga, Marijo!
Šta ti se sjaji u nidri2
Je 1i je sunce, je l' miset.

161
 Je li je dite Isuse?
—

Niti je sunce, ni misec,

Nit, mi je dite Isuse,
Većjesu moje rukave
Svakakom svilom vezene,
Prićistim z .latom punjen. —
Izvadi da mi vidimo!
— Šta ću sad, kume, Ivane?
Oteće Židi-Židovi,
Proklete majke sinovi. —

Otkini zvizdu od krune

Pa baci doli u more!
Zvizda će morem ploviti
A Židi će za njom toniti
A ti ćeš po njoj hodit. (Prčić 1929: 9).

(MÁRIA ÉS A ZSIDÓK
Sétált a Sz űz Mária
A mennyei sík mezőben,
Találkozott a zsidókkal,
Átkozott anyának fiaival.
— Az istenre, Mária! (vagy Az istenedet, Mária!)
Mi fénylik a kebledben?
Talán a nap, vagy a hold,
Avagy pedig a gyermek Jézus?
Nem is a nap, sem a hold,
Sem a gyermek Jézus.
Hanem a ruhám ujjai,
Mindenféle selyemmel hímzettek,
Színarannyal tömöttek.
Vedd ki, hogy lássuk!
Mit tegyek most, János komám?
Elveszik a zsidók,
Átkozott anyának fiai.
Szakíts le egy csillagot a koronádról,
És dobd a tenger mélyébe.
A csillag a tengerben fog úszni,
A zsidók meg utána süllyedni,
Te pedig azon fogsz járni.)

Bizonyára szembeötl ő az égitestek és a fényes ékszerek, díszít őelemek

jelenléte az imádságban. De ugyanúgy felt űnő Keresztel ő Szent János
megnevezése is. Pedig ugyanilyen, sőt kölcsönös megszólítás olvasható egy
másik imában:

162
 NEBESK9 ZLAAÁENJA
Vozila se po moru gallja.
U njojzi je Isus i Marja
I š njima Krstitel Ivane.
~

Crna jim se tieml a zanijala

I visoka ponavila gora,
A i vedro nebo otvorr.'lo.
Al besidi Krstitel Ivane:
0 kumice, Marijo Divice!
Što se crna zemlja zan fala
I visoka ponavila gora,
A i vedro nebo otvorilo 2
-

Kad me pitaš, moj kume Ivane,

Kad me pitaš, pravo ću ti katat..
Kad se crna zeml a tan jala,
Onda sam se Bogu pomolila;
A visoka ponavila gora,
Onda sam se Bogu poklonila;
Kad se vedre nebo otvorilo,
Onda me je Bog u nebo zvao. — (Prčić, 1929: 8)
(MENNYEI JELENÉSEK
Egy gálya úszott a tengeren,
Rajta Jézus és Mária,
És velük volt Keresztel ő János.
Egyszer a fekete föld megingott,
A magas hegy megmozdult,
A derült égbolt megnyílott.
De kérdé is Keresztel ő János:
Ó, komámasszony, Szűz Mária!
Mért ingott meg a fekete föld,
És mért mozdult meg a magas hegy,
S a derült égbolt mért nyílott meg?
Ha kérdezed, János egykomám,
Ha kérdezed, az igazat mondom:
Amikor a fekete föld megingott,
Akkor imádkoztam az Istenhez;
Amikor a magas hegy megmozdult,
Akkor adtam hálát az Istennek;
Amikor a derült ég• megnyílott,
Akkor engem az Isten a mennybe hívott.)
Nagyon közel állhattak az imádságban szerepl ő személyek az imád-
kozóhoz, avagy a közösséghez, melynek ő a tagja, ha ennyire „ismerte" az
azok közötti rokonsági kapcsolatot. Természetesen teljesen apokrif és népi
hagyománnyal van dolgunk.

163
 A délszláv imádságokban gyakoribb a háromszori ismétlés. A szláv
antitézisnek, mint a délszláv népköltészeti alkotások egyik különleges
szerkezeti és stilisztikai sajátosságának el ő fordulása szintén megfigyelhet ő
ebben a folklórm űfajban is. Az általunk gyűjtött szerb népi imádságokat
már közzétettük a Létünk folyóirat 1995. évi 1-2. számában, s az ott
olvasható szövegek is a fönt elmondottakat támasztják alá. Most csupán
egyet közlünk ezekb ől:
Crkvice, Bogorndice,
Mirom ograđena,
Tamjanom okađena,
U crkvi Sveta Bogorndica kle či,
1z sveg srca ječi,
U nebo gledi,
Suze roni,
Bogu se moli,
Bele prste lomi.
Dide pitaše:
A što kle čiš, Sveta Bogorodice,
I sveg srca ječiš,
U nebo glediš,
Suze roniš,
Bogu se moliš,
Bele prste lom&
Kako ne bi kle čala,
Iz sveg srca ječala,
U nebo gledala,
Suze ronila,
Bogu se rnolila,
Bele prste lomila.
Imala sam jednog sing, jedinoga,
D.'ide ga uvatiše,
Na glog ga baciše,
Na krst ga razapeše,
Zlatnu krunu skidoše,
A od trnja metoše,
Lice mu upl uvaše,
Žučom ga napojiše,
Kopljem mu rebro probodoše,
1z rane poteče kap krvi,
Di je krvca kanula,
Tu je ruta cvatila,
An đeli dođoše,
Ruk'e nabraše,
Na presto Bogu odnesoše.
Reče Bog jedno:

164
Ko očita ovaj Očenaš tri puta na dan,
Biće sretan u iduće:
Ajegovetri će mu dirše u raj otifi,
Očina, materina i njegova.
Reče Bog još jednu reč:
Ko o čita ovaj Očenaš na svojoj tajnoj večeri,
Otiće mu duša kod Isusa Hrista. Amin.
(Kápolnácska, Istenszül őcske,
Békével körülvéve,
Tömjénnel tömjénezve,
Benne térdel a Szent Istenszül ő,
Fájdalmasan zokog,
Az eget nézi,
Könnyeit ontja,
Istenhez fohászkodik,
Fehér kezét tördeli.
Kérdezik a zsidók:
Mért térdelsz itt, Szent Istenszül ő
Fájdalmasan zokogva,
Az eget nézve,
Könnyeid ontva,
Istenhez fohászkodva,
Fehér kezed tördelve?
Hogyne térdelnék,
Zokognék siralmasan,
Néznék az égbe,
Ontanám könnyeimet,
Fohászkodnám Istenhez,
Tördelném fehér kezemet,
Amikor volt nekem egyetlen fiam,
A zsidók megfogták,
Galagonyabokorra vetették,
Keresztfára feszítették,
Aranykoronáját levették,
Töviskoronával koronázták,
Arcát leköpdösték,
Epével itatták,
Dárdával az oldalát átjárták,
Sebéből elcseppent csepp vére,
Ahová a vér hullott,
Ott rózsa nyílott,
Eljöttek az angyalok,
A rózsát leszedték,
Isten trónjához elvitték.
Isten egyet szólott:

165
 Aki ezt a miatyánkot napjában háromszor elmondja,
A következő boldogságot. nyeri:
Három lelket, a mennyországba juttat,
Apjáét, anyjáét és a magáét.
Isten még egy szót szók:
Aki ezt a miatyánkot utolsó vacsoráján elmondja,
Lelke Jézus Krisztushoz távozik. Ámen.)
(Az imádságot elmondta Bojeti ćné Katanić Dara, 1917-ben Sztapáron
született szerb asszony 1992-ben.)
Amilyen fontos a moldvai magyarok körében gy űjtött Stient. Borbála
(Szent Borbár) imádsága (Tánczos 1995: 166-7), olyan jelent ősége van a vaj-
dasági horvátok imáiban Szent Katalinnak, akinek imáját 1929-ben is leje-
gyezték, és napjainkban mi újra megleltük.

BOLI SV. KATARINE

Sveta Kata, Katarin,

Prva Bogija mučenica,
Bičom bičovana,
Šibom šibovana,
U kolo vitana,
Prid Boga pitarra:
— Bolu I tebe rane tvoje?
— Ne bolu me rangi moje
Već me boli srce moje,
~Va Isusa gledajući,
Di ga Židi odvezaše
I na kri.' ga pripinjaše.
Svetu krunu skidaše
A trnovu rraticaše
Čavli ruke pmbijaše,
Mačom srce probodoše,
Svetu krvcu polivaše. —
Tako sveta Kata govoraše:
0 Isuse! Smiluj mi se!
Primi mene pored tebe! (Prčić 1929: 11-2)
(SZT. KATALIN FÁJDALMAI
Szent Kata, katalin,
Isten els ő vértanúnője,
Korbáccsal korbácsok,
Vesszővel vesszőzött,
Kerékbe kötött,
Isten előtt kérdezett:
— Fájnak-e a te sebeid?

166
 — Nem fájnak az én sebeim,
Inkább a szívem fáj
Jézusra nézve,
Hogy a zsidók elvitték,
Keresztfára feszítették,
Szent koronáját levették,
Töviskoronát a fejébe szúrtak,
Szögekkel kezeit átverték,
Karddal a szívét átdöfték,
Szent vérét hullajtották. —
Ísy beszélt Szent Kata:
O, Istenem! Kegyelmezz nekem!
Fogadj magad mellé engem!)
Sveta Kata, .Katarina,
Prva Bo.ja mučenica,
Koja si se mučila dvanaest ponedeuaka,
Trinaest utoraka,
Šiborra šibana,
Bičom bičana,
Okolo vitana,
Svi andele pitarra,
Sveta Kata, Katarina,
Bole l tebe rane tvoje,
Ne bole me rane moje,
Uećme boli srce moje,
Što sam tebe uvridila,
Prid smrt, na četrdeset, dana,
Pripravl aj se, moj putniče,
Ti ćeš sa mnom putovati
U današnji dan,
U nebeski raj.
„Triba molit ko ho će da zna ka će umrit. Tako sam ja čula od mame
moje... bila sam mala"
(Elmondta: Jobadjiné Gromilović Kata, 66 éves asszony, a Zomborhoz
tartozó Nenadi ć-szálások lakója. Gy űjtötte: Silling István 1994. VI. 18-án.)
(Szent Kata, Katalin,
Isten első vértanúnője,
Aki tizenkét hétfőn szenvedtél,
És tizenhárom kedden,
Vesszővel vesszőzött,
Korbáccsal korbácsolt,
Körbekötött,
Minden angyal(tól) kérdezett,
Szent Kata, Katalin,

167
 Fájnak-e a te sebeid,
Nem fájnak az én sebeim,
Inkább fáj az én szívem.,
Hogy téged megbántottalak
Halálod el őtt negyven nappal,
Készülj, én utasom,
Velem fogsz te utazni
A mai napon
A. mennyei Paradicsomba.

„Ezt annak kell imádkoznia, aki tudni akarja, hogy mikor fog meghal-
ni. Így hallottam az anyámtól... kicsi .koromban.")
MOLITVA SVETE KATE
Sveta Kata kle či,
Zaiskala vodice,
Da opere ručice,
Da se maši ramena,
I Isusa ranjena,
Da s ne boji bisna psa,
1Vi zla sna,
Ni gore polorna,
Ni vode potopa,
Ni vile vištice,
Nikakve arčice,
Od ovoga svita. Arnen! (Prčić, 1929: 13)
(SZENT KATALIN IMÁJA
Szent Katalin térdel,
Vizecskét kérlel,
Hogy megmossa kezecskéjét,
Hogy megvédje vállát
És a sebesült Jézuskát,
Hogy ne féljen a mérges (veszett?) kutyától,
Sem a gonosz álomtól,
Sem a hegyek hasadásától,
Sem a vizek kiöntését ő l,
Sem a tündér boszorkánytól,
Semmiféle parázstól)
És ettő l a világtól. Amen.)
Szent Katalint Isten els ő vértanújának említik az imádságok, bizonyára
apokrif hagyomány alapján. A több Katalin nevű szent és véd őszent közül
itt Alexandriai Szent Katalinról van szó, ugyanis a kerékr ől, mellyel Katalint
kínozták, említés történik a szövegekben. Egy másik Szent Katalint, a
Siennait, mint ismeretes, Assisi Szent Ferenccel együtt Itália véd őszent-

168
 jeként tartják Számon. A Katalin-tiszteletet így ferences hatásnak is
tarthatjuk, bár az el őző attribútum a korábbi, a IV. századi egyiptomi
szentre utal, valamint az imádságok más részei is. A harmadik ima bajel-
hárító funkciója teljesen világos, míg az elsó két variánsban a
szenvedéstörténet jelenti a központi motívumot, bár Katalin kínzatásának
is fontos szerep jut az imában. Tánczos Vilmos erdélyi folklorista meg-
jegyzi, hogy Szent Borbálát a jó halál véd őszentjeként tisztelik, ugyanakkor
a mi bunyevác adatközl őnk is utal a jó halálra való felkészülés
lehetőségére, ha ezt az imádságot végzik. A párhuzam tehát létezik, csak
nem ugyanazon n ői szent a védelmez ő.
Más, gyakori párhuzamos motívuma a magyar és a délszláv archaikus
imádságoknak az angyal, aki közvetít ő Isten és az emberek között.
Leginkább a felfeszített Jézus vérét felszed ő égi küldöttekként jelennek
meg e térség népeinek imáiban, illetve az esti és más bajelhárító imádsá-
gokban oltalmazó szerepük hangsúlyozott.
A szerb és a horvát imádságokban is kiemelt helyen szerepel Krisztus
keresztre feszítése, akárcsak a magyar szövegekben. A kínzás módozatainak
elmondásában, az eltérések mellett, párhuzamok is jócskán el őfordulnak, s
az imák tartalmi hasonlósága is evidens. Mindhárom nemzet imádságaiban
jelen van a m űfajra jellemz ő archaikus világértelmezés, valamint archaikus
nyelvhasználatuk egyaránt kidomborodik.

A hasonlógások és párhuzamok néhány példájának bemutatása után

— és mindezek ellenére — meg kell vallanunk, hogy nem látjuk tisztázott-
nak a nyugati és a keleti egyház híveinél egyaránt jelentkez ő archaikus
apokrif népi imádságok keletkezésének korát és eredetét. A katolikus
imádkozók szövegeit köthetjük ugyan a kés ő középkori közköltészetnek a
ferencesek által terjesztett másodlagos oralitásúvá vált hagyományához, de
mitévők legyünk az említett renddel semmiféle kapcsolatban sem álló
pravoszláv vallásúak imádságaival, amelyek szerkezetileg, tartalmilag,
nyelvileg, ikonográfiailag remek párjai, ikertestvérei a katolikus kultúra
ilyen szövegeinek. Vajon milyen interetnikum hozhatta létre s mikor egy-
egy nép archaikus apokrif imáit? Netán feltehet ő-e a kérdés, hogy esetleg
a vallásszakadás el őtti korból származó anyagról van szó? Úgy érezzük,
hogy ezeket a kérdéseket épp itt, ebben a vegyes lakosságú Vajdaságban,
ahol több vallás él egymás mellett, tehetjük fel a legjogosabban — többi
kutatótársunknak is, önmagunknak is.

169
 IRODALOM
BÁLINT Sándor
1937 Népünk imádságai. ln: Regnum Egyháztörténeti Évkönyv. 19-47. Budapest
BEGOVAC, Ruža
1993 „Idem spati Boga zvati i Mariju milovati..." Pe čuh
BOŠKOVI Ć -STULLI, Maja-ZE Č EVI Ć, Dina
1978 Usmena i puka književnost. Povijest h ►vatske književnosti I. Zagreb
FRANKOVIĆ , Duro
1993 Da su grane do rieba. Etnogralija Južnih Slavena u Ma đarskoj 10. Budapest
ERDÉLYI Zsuzsanna
1971 Archaikus és középkori elemek népi szövegekben. Ethnographia, 343-359.
1978 Hegyet hágék, l őtő t lépék. Archaikus népi imádságok. Budapest
1984 Késő középkori közköltészeti emlékek a hazai interetnikus - délszláv - szak-
rális hagyományban. In: Folklór és tradíció I. Szerk. Kiss Mária. 43-105.
1988 Archaikus népi imádságok. In: Magyar Néprajz V. Népköltészet. F őszerk.:
tárgyas Lajos. Budapest
1991 Közös sorsok - „szépénekek" (Szent szövegek a hazai szláv hagyományból).
Új Írás, X.I. évf. 12. sz. 71-80.
KAČANOVSKIJ, Vladimir
1881 Apokrifne molitve, gatanja i pri če. In: Starine XIII. 150-163. Zagreb
K ALMÁNY Lajos
1891 Szeged népe. 3. Szeged vidéke népköltése. Szeged
NOVAK, Vilko
1983 Slovenske ljudske molitve. Ljubljana
POLNER Zoltán
1978 Föld szülte fáját. Szeged környéki ráolvasások és népi imádságok. Szeged
PRČ I Ć, Ive
1929 Bunjevačke narodne pisme. Subotica
SILLING István
1981 Egy népi imádság Kupuszináról. Hungarológiai Közlemények 13. évf. 46-47.
sz. 153-155.
1983 Archaikus népi imáinkról. Híd, XLVII. évf. 9. sz. 1077-1084.
1991 Egy archaikus népi imádság motívumainak jelképrendszere. Híd, LV. évf. 5.
sz. 482-494.
1992 Boldogasszony ablakában. Népi imádságok és ráolvasások Kupuszináról.
Újvidék
1994 Templomok, szentek, imádságok. Tanulmányok a vajdasági népi vallásosság
tárgyköréb ől. Újvidék---Tóthfalu
1995a. Kínján esék esete. Vajdasági archaikus népi imádságok. Újvidék
1995b Szerb archaikus népi imádságok interetnikus jegyeinek vizsgálata. Létünk,
XXV évf. 1-2. sz. 69-81.
TANCZOS Vilmos
1995 Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok. Csík-
szereda
1997 A Szent megnyilatkozásai a moldvai és gyimesi népi imádságokban. In: Kriza.
János Néprajzi Társaság Évkönyve 5. Kolozsvár.

170
BESZÉDES VALÉRIA

A VAJDASÁGI MAGYAR TÖRTÉNETI MONDÁK

NÉHÁNY VONATKOZÁSA

A Magyar Néprajzi Társaság 1995. évi történeti mondapályázatát megpró-

báltuk népszerűsíteni nálunk is, sajnos nem sok sikerrel, mert a felhívá-
sunkra mindössze három pályamunka érkezett, egy Hetényból (Tamásfalvá-
ról), egy Bezdánból és egy Kispiacról, az utóbbi azonban kizárólag Rózsa
Sándor viselt dolgait elevenítette fel. A három anyagból kétségkívül Berta
István gyűjteménye bizonyult a legértékesebbnek, mert nemcsak memorá-
tokat tartalmazott, hanem jól megformált fabulátokat is. A tamásfalvi szöve-
geket a gyű jtő a negyvenes és az ötvenes évek elején gy űjtötte, adatközl ői
a múlt század hetvenes-nyolcas éveiben születtek. Balla Ferenc azt is el-
mesélte, milyen nehézségekkel járt, hogy a pályázat meghirdetésének ide-
jén összegyűjtse a bezdáni adatokat. 1995 nyarán Varga Attila szabadkai ma-
gyar tanár nyári néprajzi táborban Ludason, illetve Bánátmonostoron
történeti mondákat is gyűjtött, ezek a szövegek is igencsak megkoptak már.
Nem sokkal biztatóbb a helyzet az ilyen jelleg ű vajdasági magyar köz-
leményekkel sem. Penavin Olga kétkötetes népmesegy űjteménye nemcsak
meséket, hanem mondákat is tartalmaz. A történeti mondák els ősorban Má-
tyás király országlását taglalják, s mindössze három betyártörténet olvasható
a 377 szöveg között. Külön kérdés a II. kötetben található 34, Kraljevi ć
Narkóról szóló monda, melyekkel ezúttal nem kívánok foglalkozni. Az sem
véletlen, hogy a jugoszláviai magyar mondavilágot bemutató népszer űsítő
kiadványban Jung Károly, a szövegek válogatója a hiedelemmondákkal
együtt a Tündér Ilona kertjében teszi közzé azokat a történeti mondákat, me-
lyek nem Mátyás királlyal, illetve a betyárokkal foglalkoznak. Kevés az
olyan tanulmány is, mely e kérdéskört tárgyalja, talán még az egy tucatot
sem éri el. Történeti mondáinkat Ben.cze Sándor, Bodor Géza, Borús Rózsa,
Ferenczi Imre, Jung Károly, Csorba Béla, Matijevics Lajos, Penavin Olga,
Silling István közölték rövidebb-hosszabb tanulmány kíséretében.
A fentiek alapján két következtetést vonhatunk le: a vajdasági magyar
történeti mondahagyományt vagy elhanyagolta hazai kutatásunk, vagy be-
le kell nyugodnunk, hogy ennyire szegényes ez az örökség, amit az eddi-
gi publikációk tanúsítanak.
A nemzetközi mondakatalógus fejezeteit figyelembe véve a rendelke-
zésünkre álló szövegek legtöbbje helyhez köt ődik, szinte valamennyi tele-
pülésnek ismert az eredetmondája, névetimológiája (Vörösmart — Vöróš Már-
ta, Bogojevo — Bogoly Éva, !llartonos — Márton halász, Csantavér, Csont és vér).
Kétségkívül a legnépszer űbbek a h ősökhöz fűződ ő mondák, amelyek szin-
te csak Mátyás királlyal és a betyárok viselt dolgaival foglakoznak; a hábo-
rúkról és katasztrófákról szóló történetek a török világot elevenítik fel, az

171
1848-as helyi eseményekr ől, ha szólnak, igaz történeteket mesélnek, több-
nyire a nagy szaladásról, gyújtogatásokról, gyilkosságokról számolnak be.
Végeredményben a bácskai, bánsági magyarság esetében is érvényes Sza-
bó Lajos megállapítása: „kevés a történelmi mondák aszú ágacskája a magyar
mondafán." A jelenséget jung Károly a következ őkkel magyarázza: „A szó-
hagyományozott emlékezet mindössze néhány nemzedéknyi távban nyomozható visz-
szafelé az időben. A török világ, vagyis a hódoltság előtti történeti események, alig
követhetők nyomon az oralitásban; legfeljebb a tatárdúlás halvány lecsapódásai, s
a kortárs és későbbi írásbeliség által kifejezett módon támogatott. Mátyás-hagyo-
mány tekinthet ő ilyennek." Végeredményben ezzel a jelenséggel magyarázhat-
juk, hogy az 1995-ös kezdeményezésünk nem sok sikerrel járt.
Hogy korábban — a múlt században — hogyan éltek. ezek a hagyomá-
nyok, arról szinte semmit sem tudunk, de azt igen, hogy helytörténetíró-
ink: Iványi István, Tormási Gábor, Fridrik Tamás is felhasználták koruk
közkedvelt történeti mondák. Iványi például tényként fogadja el, hogy
Szabadka lakosai a török id őben a Ludasi-tóba menekültek, s nádszálon
szívták a levegőt. Hogy a lányokat, Márókat és a Kátókat csellel hívták el ő
a törökök. Iványi István is, Tormási Gábor is Farkas Bertalan verses város-
történetét veszik alapul, amikor ezekre az adatokra hivatkoznak, a ferences
író pedig a múlt század els ő harmadában még a közkedvelt történeti mon-
dát mentette meg. Ezt a történetet az utóbbi id őben sem az itteni magya-
rok, sem pedig a bunyevácok már nem mesélték. A ludasiak sem tudtak
arról, hogy a tó egykor menedékül szolgált. Viszont arról beszámoltak, hogy
a Halomi sornál egykor, a török id őben nagy háború dúlt, s a török
nagyvezír sírja a Ludasi-tóban található.
Fridrik Tamás is felhasználta a történeti mondákat, amikor 1878-ban
elkészítette tankönyvét: Bács-Bodrog vármegye földrajzi, történelmi és sta-
tisztikai népszerű leírását. Ebben olvashatjuk a következ őket: „E vidék sík-
ságát Árpád, szemügyre vette és a pusztaszeri népgy űlés után előbb Bodrogi- aztán
Bács-vára felé vonulva a Duna kanyarulatánál, a mostani Plávna helyén ütött
tábort." (Fridrik, 1878. 124.)

A BÁCSKAI CSEH TEMPLOMOK

Különösen Ada történetével kapcsolatos megállapításaiban támaszkod-

hatott a néphagyományra, mivel hogy adai tanító volt. Nagy vihart is ka-
vart Ada ismertetésével, mert Steltzer Frigyes már 1879-ben kétségbe
vonta állítását, majd Iványi István is, amikor elkészítette Bács-Bodrog vár-
megye helynévtárát. Lássuk azonban közelebbr ől, mit is állít Fridrik Ta-
más: „Ada török eredetű szó, magyar fordításban szigetet jelent, e város régi neve
Osztrova, ez meg szláv szó, szintén annyit tesz, mint sziget. Osztrova községe, me-
lyet hajdan csehek alapítottak, a török uralom alatt, 1530 év körirl elpusztult, mely
a Zenta felőli országúttól a Tisza felé, az úgynevezett pusztatemplom körül állott,
melynek ős lakói köziil némelyek a török el ől az Osztrova bora posványságából kis-
sé kiemeltebb partba rejtőztek, s ott föld alatti kunyhókban laktak, kik a zentai f ő

172
őrség által többször meglátogattak, azon helyet Adicának — szigetecskének nevezték
el.." (Fridrik, 1878. 226-227.)
Ivónyi és Stelzer azt kifogásolja Fridrik Tamás fejtegetésében, hogy
tényként fogadja el a népi tradíciót. A levéltári adatok szerint a mohácsi
vész el őtt nem találták nyomát Ada, illetve Osztrvo nev ű helységnek. Sze-
rintük a cseh Osztrova vagy a török Ada nev ű település csak a török hódolt-
ság végével keletkezett. Az adai helytörténész tanítónak a megállapítását
próbálja igazolni .Urbán János, Ada újkori történetírója. Fölsorolja mindazo-
kat a történelmi eseményeket, melyek a cseh—magyar középkori kapcsola-
tokra utalnak, és esetleg összefüggésbe hozhatók a Tisza-vidékkel. Urbán
János végkövetkeztetése szerint: „Osztrova település történetével kapcsolatban
hiányzik a magyarázat arra is, hogy mi volt a Pusztatemplom. Épületről vagy fa-
luról van szó? A néphagyomány csak templomot, azaz cseh templomot (kiemelés
B. V) emleget. Mivel Zsigmond király cseh származású volt és uralkodása idején
rendelték el a templomok építését, így az s ,feltételezhet ő, hogy a nép nyelvész ezek a
templomok cseh elnevezéssel maradtak fenn. Másrészt ezen a vidéken Cseh nev ű bir-
tokosok is éltek." (Urbán 1967. 31) Az igazság az, hogy a templomok építését
már Zsigmond uralkodása el őtt jóval korában elrendelték, s ezeket rendre
fel is építették. Ezt igazolják a középkori régészeti topográfiák. A Cseh ne-
vű birtokos neve pedig éppen a cseh származásra is utalhat. Urbán János
történelmi fejtegetéseinek buktatói mellett sajnos nem közli, hogyan él az
adai néphagyományban a cseh templom legendája, könyvében nem szól
arról, hogy mit meséltek az adaiak a csehekr ő l. Ennek ellenére meggy őző-
désünk, hogy a hatvanas években, amikor a TiGcziget készült, még eleven
lehetett a cseh hagyomány, mert Urbán János szerint templomuk valahol a
Sárgapartoknál lehetett.
Fridrik Tamás és Urbán János tehát Ada kapcsán emlegetik a kora kö-
zépkori cseh—magyar kapcsolatokat. Fridrik ugyan nem, de Urbán a nép-
hagyományra hivatkozik. A kora középkori cseh templomok nemcsak Ada
környékén ismertek a néphagyományban. 1984-ben Martonoson Szabóné,
Nagy Erzsébet nyolcvanéves asszonytól a következ ő történeti mondát
gyűjtöttem:
„Öreganyám mesélte, vót egy szegény cserépéget ő ember, akkó gy űrt a víz,
összedit, a kemencéje. Összed űt a kemence, ahogy pusztította, kétfül ű kanta vót ben-
ne, tele píze, és megolvadt az egyik ódala a píznek. A szomorú, zsidó becseréte, de
az nem gy űrt sohase vissza, evitte a..z ezüstpízt. Ki tudja, valamelik forradalomba
tették oda, vagy akkó, amikor a csehek vótak itt. Mert azoktú maradt több olyan
minden. A kanizsai Orom területén, az most a Velebit, azt az árverésen adták el..
Ott vótak a kukoricafődek. Nos, vót ott egy k őkecske, azt mindenki hasznáta, mert
régen tüskös boronával borondtak. Hát egyszé gyün három nagy ember, keresik a
kecskét. Hát itt van, hoztak egy kúcsot, a farkává benyútak, kinyitották, tele vót
aranyp.'ze. Hogy került ide a kőkecske? Mikó a csehek nzenekútek, mert ez cseh te-
rület vót. Mondtam én a fiamnak, apun a mi sz őlőnk vót, azt templom düll őnek
kiitták, mer ott vót a csehek temploma, van is ott egy halom. Akkor gyütt az Ár-
pád vezér, a cseh kormány meghajút alatta, átadták neki a kormányzatot: Ezt nem
tanzítuk meg a történelemb ű." A beszélgetés további folytatásában arról is szó

173
esett, hogy amikor a kishomokiak sz őlőket telepítettek éppen a kérdéses
templomdombnál, óriási csontvázakra is bukkantak. Erzsébet néni szerint
ezek is csehek voltak, és egy koponyát a férje haza is vitt, feltették a pad-
lásra, hogy a galambokban ne tegyen. kárt a vész.
Szabó Erzsébet szövegében a történeti monda keveredik a k őkecske
kincsmondával. Az utóbbi a legnépszer űbb hiedelem, kincsmondák egyike
ezen a tájon. Els ősorban ott mesélnek róla, ahol valamilyen középkori
templomrom volt korábban, s a mesés kincseket minden esetben a törö-
köknek tulajdonítják. Nemcsak az itteni magyarok, hanem a bunyevácok
is ismerik ezt a mondatípust. Ismertek a szövegek balkáni párhuzamai is.
Mi ezúttal Balint Vujkovna.k a györgyéni adatára utalunk: Pavlovacon (a kö-
zépkori Pálegyháza, pálosok monostora volt ezen a területen), Györgyén
egyik határrészén találták meg a k őkecskét. Ezt is a törökök nyitották fel.
A kishomoki variáns abban különbözik a többi vajdasági variánstól, hogy
a mesés kincset egykoron a csehek rejtették, nem pedig a törökök, s akik,
mint elbeszéléséb ől hallottuk, más értékeket is hagytak ezen a vidéken.
A középkori cseh—magyar kapcsolatok a néphagyományban tehát nem-
csak Adán volt közismert, hanem. a Tisza-vidék északibb területén is.
Martonoson a kishomoki templomromot a nép még ma is cseh templom-
ként emlegeti, tehát Szabó Erzsébet történetének több variánsa is van.
Más kérdés az, hogy ezek az újabb megnyilatkozások mindössze néhány
mondatra korlátozódnak. Iványi István a csehek megjelenését ezen a vidé-
ken a török hódoltság végére teszi, mint azt már korábban idéztük. Szeke-
res László honfoglalás el őtti cseh telepekr ől nem tesz említést sem az
Amit az id ő eltemetett, sem a Középkori települések Északkelet-Bácskában című
munkájában, sem pedig Kanizsa monográfiájában.
A kishomoki kőkecske cseh vonatkásainak kiderítése további levéltári,
régészti búvárkodást igényel. Jó lenne tudni, hogy a kishomoki, m.artonosi
és adai adatokon kívül, mesélnek.-e máshol is cseh templomokról.
Más szempontból is tanulságos Szabóné Nagy Erzsébet mondája: ő is
akár a többi adatközl őm (Ludas, Majdány), arról számol be, hogy régi ko-
rok sírjaiban óriási csontvázakra bukkantak. Hatalmas lábszárcsontokról
mesék, s arról, hogy milyen nagy foguk volt az elhunytaknak. S arról, hogy
az emberi koponya is lehet baj ellen oltalmazó, ugyancsak érdemes tovább
gondolkodni és vele kapcsolatban utólagos gy űjtéseket végezni.
A kishomoki kőkecske története tehát a honfoglalásig nyúlik vissza,
hasonlóan, mint az alábbi ludasi monda. Az utóbbinak azonban egészen
mások a tanulságai.

A HONFOGLALÁS ÉS A TÖRÖKÖK
A vajdasági magyarok történelmi tudatában kitörölhetetlen nyomot
hagyott a török világ. Lehet, hogy szerepe ebben a mindenkori történe-
lemtanításunknak volt. Az összes halom — és ilyen jócskán van a Tisza
mindkét oldalán — népünk szerint valamelyik török vezérnek a sírja lehe-
tett. Egyik ludasi adatközl őnk pedig még a honfoglalást is a törökökkel

174
hozta kapcsolatba. A mernoratot Varga Attila 1994-ben Ludason gy űjtötte
tanítványaival.
Hunnan gyüttÜnk:
„Mink magyarok Azsiábú gy űltünk, ahu.nna Arpád vezetett bennünket, annyi
polgárságga, hogy egy szárazmalom alatt elfértek. Azelőtt bent voltak a törökök.
Megtámadta Arpád ifiket, Ugyanannyira, hogy amikor a magyarok összeértek, any-
nyi török belehullott a Tiszába, hogy a magyarok, mint, a hídon jártak át rajtok.
Akkor megfogadta a török vázul, hogy többet a magyarokat nem támadja."
Az adatközl ő valószín ű leg a magyarok vitézségét akarta érzékeltetni,
amikor azt állította, hogy egy szárazmalomnyi sereggel gy őzték le a törökö-
ket. A ludasi monda ugyan Arpádot emlegeti, de a szövegvariáns a zentai
csatával kapcsolatos mondáinkkal rokonítható. Az 1697-es csatában valóban
a Tiszába vesztek a törökök.
„Ott lőtték el a bórhidat, oszt annyi török belepusztult a Tiszába, hogy elfog-
ták a Tisza vizit, annyira gyiittek át a Tiszán." (Bodor Géza gy űjtése)
Nagy Lajos 1933-ban készült zentai riportjában az egyik riport alanya
a híres csatával kapcsolatban a következ őket mesélte: „miután Jenő herceg
ágyúi belőttek a bőrhídba, s az a közepén kettészakadt, a rengeteg ember belepoty-
tyant a Tiszába... Annyi volt a hulla a Tiszában, hogy egy te cos óráig - felfogta a
vizet. A magyarok a holttesteken mentek át a túlsó partra és még ott is messze föl-
dön kergették a törököt."
A törökök által készített híd korának nagy szenzációja lehetett, hiszen
nemcsak a zentai néphagyományban maradt fenn, hanem a martonosiban.
is. Sörös Melinda, a szabadkai óvón őképző hallgatója 1996-ban gy űjtötte a
következő szöveget (sajnos nem szó szerit jegyezte 1e, összefoglalója azon-
ban számunkra így is tanulságos): „A Tiszán egy nagy hajóhidat vertek a törö-
kök, azon át akartak menekülni Martonos és Kanizsa között. A majomsziget he-
lyén sok évig. nagy homokzátony volt; ami csak ritkán került szárazra. Ezt régen
török szigetnek hívták. Itt volt, az a Hajóhíd, amelyr ől a keresztény sereg a törökö-
ket vízbe szorította. Vezérlik Savoyai Eugén Jen ő tábornok volt. Zentánál egy nagy
és nevezetes csata zajlot t: "
A martonosi szöveg természetesen arra is bizonyíték, hogy hadm űve-
leti felvonulás az egész Tisza-vidéket érintette, kisebb-nagyobb összeütkö-
zések más területeken is lehettek. Érdemes lenne tovább kérdez ősködni,
valószín ű leg további mondák is el őkerülnének a Tisza mindkét oldalán él ő
lakosok körében. Hasznos lenne kikérdezni a zentai, martonosi, kanizsai
őslakos szerbeket is, hogyan emlékeznek ők erre a fontos eseményre.
A ludasi honfoglalást idéz ő memorat pedig azt bizonyítja, hogy törté-
neti mondáinkban is szabadon vándorolhatnak az egyes motívumok.
Matijevics Lajos Szabadkán is gy űjtött a zentai csatával kapcsolatos szöve-
geket. A törökök Tisza-parti veresége nem ismeretlen Szabadkán sem, s
ezért keveredhetett ez a történet a honfoglalás eseményeivel.
Három történeti mondát ismertettem, mindhármat az utóbbi tíz esz-
tend őben jegyeztük fel. Kett ő közülük nagyon töredékes. Sok tanulsága
közül csak néhányra hívnám fel a figyelmet. Hogy a vajdasági magyar pró-
zai epikus m űfajok egyre inkább csak töredékekben gy ű jthetők, sajnálatos

175
tény Számunkra azonban ezek a töredékek is tanulságosak, hiszen bennük
a bácskai és bánáti magyarok a magyar történelemr ől, szűkebb pátriánk
eseménytörténetér ől emlékeznek meg, úgy, ahogy azt öregekt ő l hallották.
Nem tankönyvek anyaga felesel vissza, hiszen az utóbbi hetven évben az
itteni nép az iskolában nem sokat tanuk a magyarok cselekedeteir ő l. A kis-
homoki példa pedig arra is sarkallhat bennünket, hogy megpróbáljunk
fényt deríteni a népvándorlás kori, kora középkori, esetleg kés őbbi dél-al-
földi magyar—cseh kapcsolatokra.

IRODALOM
BODOR Géza -
]972 A zentai csata a szájhagyományban. HTIK IV. 11-12. 231-251.
BORÚS Rózsa.
1976 Topolya betyárvilága a szájhagyományban. HITK VIII. 28. 119--133.
FARKAS Bertalan
1846 Szabadka szabad királyi város századjai. Szeged.
FERENCZI Imre
1979 Jugoszláviai magyar hiedelmek, népmondák a törökökr ől és a tatárokról.
Néprajz és Nivelvtudon-lány, XXII-XXIII. 181-224.
FRIDRIK Tamás
1878 Bács-Bodrog vármegye földrajzi, történelmi és statisztikai népszer ű leírása.
Szeged.
IVÁNYI István
1909 Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára: I-II. kötet.
Szabadka.
JUNG Károly (szerk.)
1994 Tündér Ilona kertje. (Mondavilágunk 4.) Forum, Újvidék, 1997.
PENAVIN Olga
1971 Jugoszláviai magyar népmesék I. UMNGY XVI. Akadémia, Budapest.
1984 Jugoszláviai magyar népmesék II. UMNGY XVI. Akadémia, Budapest,
Forum, Újvidék.
SILLING István
1997 Kupuszinai mondák. Üzenet, XXIII. 7-8.357-364.
SZEKERES László
1981 Amit az id ő eltemetett. Forum, Ujvidék.
1982 Középkori települések Északkelet-Bácskában. Hungarológiai Intézet,
Újvidék.
1986 Kanizsa múltja a régészeti leletek fényében. Kanizsa.
TORMÁSY Gábor
1883 A szabadkai római kath. főplébánia története. Szabadka.
URBÁN János
1967 Tűzsziget. Az adai földmunkás- és munkásmozgalom krónikája (1919-1947).
Forum, Ujvidék.

176
 MEGJELENT AZ ÉLETJEL KÖNYVEK 74. KÖTETE
JUHÁSZ GÉZA

PÁRHUZAMOK ÉS KAPCSOLATOK
(SZfNTHÁZTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK)

Juhász Géza Párhuzamok és kapcsola-

r tok c. könyve els ő részének tanulmányai
JUHÁSZ GÉZA a magyar—szerb színházi és drámairodal-
mi kapcsolatok eleddig kell ően fel nem
tárt fejezeteir ől, Kisfaludy Károly és
PÁRHUZAMOK Jovan Sterija Popovi ć dramaturgiájáról
ÉS szólnak, akiket a saját irodalmukban a
modern dráma megteremt őjeként tarta-
KAPCSOL ATUK .
nak számon; a két dramaturgia közös vo-
+ l r
~( $ 4 násairól, a két jelent ős alkotó lehetséges
ÓRI~~1 •~ ~TAN V I:7~~AN E OK.
kapcsolatáról.
A második fejezet a magyar szín-
m űvek szerb h ő seirő l, illetve a magyar
színm űvek előadásairól szól a horvát és
szerb színpadokon. Ezen a területen
.~• Ntr'r i
. ~~ .....
alapvető fontosságú a baranyai származá-
sú magyar színész, Balog István drámája
Csenni Györgyrő l, melynek színrevitele a
magyar—szerb színházi kapcsolatok kezdetét jelenti. A múlt század közepé-
nek drámai terméséb ől a Br'ankovics Györgyei foglalkozik, ismerteti keletke-
zésének körülményeit, el őadásait és operaváltozatát is. E tanulmány harma-
dik része a szerbesítéseket tárgyalja, azaz a szerb átdolgozásban igen
népszerű népszínm űveket a szerb színpadokon.
A kötet második részében Juhász Géza a jugoszláviai magyar színjátszás
és drámairodalom történetének fontos fejezetér ől értekezik. Az el őtörténet
ismertetése után a színházak nélküli színm űvek két háború közti szakaszát
tárgyalja, ezen belül pedig ama szerz ők felé fordul figyelme, akik a dráma-
írásban a folytonosságot képviselik, felmutatja az tán. szociális tematika vo-.
nulatát, amely a polgárinak nevezett témákkal együtt teljessé teszi a két há-
ború közötti évtizedek drámairodalmának történetét.
A Párhuzamok és kapcsolatok fontos adalék a 19. századi színház- és drá-
mairodalom történetéhez, a két háború közötti írók életm űvének kiteljese-
déséhez. A tanulmányok jellege egyszerre irodalom-, színház- és m űvel ő -
déstörténeti, s ennek megfelel ően tudományos jelent ősége is háromszoros,
azaz többrét ű.
GEROLD László recenziójából

A 220 oldalas könyvet a Szabadkai Népszínház egykori tagjainak. 16

egész oldalas arcképe teszi gazdagabbá. A kötet bolti ára 50 dinár.
 . MEGJELENT AZ ÉLETJEL KÖNYVEK 75. KÖTETE
BESZÉDES VALÉRIA

ÖRÖKSÉG II.
(KIS MAGYAR BÁCSKAI NÉPRAJZ)

Négy nagy témakörbe rendezve kí-

nálja fel az olvasónak Beszédes Valéria
az Öröskség II. cím ű kötetében azokat a
népszerű tudományos írásait, melyeket
két éven át, hétr ő l hétre a Szabad Hét
Nap általa népszer űvé vált néprajzi ro-
vatában publikált.
Tiszteletre méltóan vállalta kutatási
területe közösségi életünk lassan fele-
—

désbe merül ő, napjainkban már néhol

HFs?P.FF:5
alig fellelhető értékeinek közönség elé
—

tárását, megszerettetését. Szinte egyet-

ÖRÖKSÉG len lélegzetre vezet bennünket végig a
születésen, gyermekkoron, lányságon és
r:~ : •:;st>, ai ;s ;:u !.~ r.,r,sr..
,~~.~ ~ ~
asszonyi dolgokon át a halálig, hogy azu-
tán ugyancsak megbízhatóan és ruti-
nosan avasson be a régi foglalkozások
titkaiba, majd elvisz bennünket a halá-
szok, vízimolnárok, a vizek világába, hogy végül vidékünk betyárjairól,. vagy
az itt járt híres betyárokról Bogár Imréről, Sobri Jóskáról, Angyal Bandiról
—

és Rózsa Sándorról mondjon el valóságh ű és érdekfeszít ő dolgokat.

—

Kutatásai során széles földrajzi területet jár be: egyaránt otthon van
Kupuszinán, Martonoson, Doroszlón, Topolyán, Szabadkán vagy Kucorán, a
Tisza és Duna mentén vagy a Ludasi-tó világában.
A gazdag ismeretanyagot tartalmazó könyv külön értéke, hogy a szer-
ző , ahol lehetőség kínálkozik rá, párhuzamot von a vidékünkön élt vagy él ő
más népek bunyevácok, sokácok, svábok stb. szokásai, hagyományai kö-
— —

zött, és kutatási anyagát elhelyezi a kölcsönhatásnak abban a nagy tarka tér-

ségében, amelyben a Vajdaság mindig is volt.
Beszédes Valéria régi életünk és dolgaink adatainak igényes gy űjtője,
és elkötelezett, itt-ott személyiségében is visszafogottan megmutatkozó kró-
nikása. Az Örökség II. az el őző kötet folytatásaként népi kultúránk -és ha-
— —

gyományaink tárháza, egy újabb értékes és bátor tett a feledés és elmúlás

ellen. Megingott azonosságtudatunk egy biztos pontja lehet.
MIRNIGS Zsuzsa recenziójából

A 196 oldalas, több mint félszáz rajzzal illusztrált könyv bolti ára 50
dinár. Akárcsak az Életjel többi kiadványa, 20%-os kedvezménnyel meg-
rendelhető a szabadkai Szabadegyetem címén: Jovan Nenad cár tér 15.
(Telefon: 554-600)