Kaffka 100 - Tanulmányok Kaffka Margitról

Kaffka
/
100
Tanulmányok Kaffka Margitról
Kaffka
/
100
Kaffka
/
100
Szerkesztette:
Mészáros Zsolt
Parádi Andrea
Rákai Orsolya
Petőfi Irodalmi Múzeum

Budapest, 2020
PIM Studiolo
A Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos könyvsorozata
Sorozatszerkesztő: Parádi Andrea
Szerkesztők: Mészáros Zsolt, Parádi Andrea, Rákai Orsolya

A szerkesztők munkatársa: Sulyok Bernadett
Függeléket összeállította: Mészáros Zsolt
Bibliográfiát összeállította: Mészáros Zsolt, Parádi Andrea
Petőfi Irodalmi Múzeum

Budapest, 2020
https://pim.hu
Felelős kiadó: Demeter Szilárd
Borítóterv, tipográfia, tördelés: Rimanóczy Andrea
ISBN 978-615-5517-56-3
ISSN 2064-7581
© Szerzők, szerkesztők, 2020

© Petőfi Irodalmi Múzeum, 2020
Tartalom
Előszó / 7
Gintli Tibor: Intertextuális kapcsolatok a Mária évei

és a Bovaryné szövege között / 9
Rákai Orsolya: A szem és a modernség – Fokalizáció és meg-

figyelés Kaffka Margit és Virginia Woolf művészetében / 25
Benedek Anna: Indiszkréció az irodalomban? – Kaffka Margit

és kulcsregényei, a Színek és évektől az Állomásokig / 47
Borgos Anna: „Talán senki nem vette olyan komolyan

ezt az egész híres modernséget, mint ő.” – Kaffka Margit
személyes és irodalmi kötődései / 63
Mészáros Zsolt: „én látom azokat a ruhákat” – Női hangok,

divat és irodalmi modernség: A gondolkodók és egyéb
elbeszélések (1906) / 93
Mercs István: Kaffka Margit kritikáiról / 117
Kapus Erika: „És oly fontos voltam magamnak akkor, mint

fekélyborította sebek.” – Sebek és sebhelyek Kaffka Margit
szövegei(be)n / 137
Rózsafalvi Zsuzsanna: Az Országos Széchényi Könyvtár
Kaffka Margit-gyűjteménye / 163
Borbás Andrea: „…az én agyonfáradt, neuralgiás írás-

iszonyommal” – Kaffka Margit levélírói identitásai / 185
Zeke Zsuzsanna: Boncza Berta alkotói önkeresései

– Kaffka Margit, Baskircsev Mária, Szendrey Júlia / 203
Függelék – Kaffka Margit relikviái és róla készült

képzőművészeti műalkotások a Petőfi Irodalmi Múzeum
Művészeti, Relikvia- és Fotótárában / 233
Bibliográfia / 243
Előszó
Kaffka Margit (1880–1918) halálának 100. évfordulójára em-

lékezve 2019 tavaszán közös konferenciát rendezett a Petőfi
Irodalmi Múzeum és az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet.
Az eseménnyel arra igyekeztünk felhívni a figyelmet, hogy
Kaffka Margit mint a Nyugat alapító nemzedékének tagja és
a magyar irodalmi modernség egyik legjelentősebb kép-
viselője mintha kevésbé lenne szerves módon jelen az iro-
dalomtörténetben, mint amit prózai, lírai és publicisztikai
munkásságának újító jellege indokolna, s egyelőre műveinek
kritikai kiadása is várat magára. A tudományos tanácskozás
és az eredményeként megszületett tanulmánykötet nem vál-
lalkozhat a hiányok betöltésére, de reméljük, hogy ösztönzően
hozzájárul az életműre irányuló jövőbeli, átfogó kutatások-
hoz, a még elvégzendő filológiai munkához.
A jelen kötetben felkínált megközelítések révén az œuvre
több rétege tárul fel, fontos ugyanakkor megjegyeznünk, hogy
korántsem a teljes írói korpusz. A szerzők a legújabb kutatási
Előszó / 7
eredmények és elméleti tanulságok, valamint az irodalmi mo-
dernség hazai és nemzetközi folyamatai felől olvasták újra
Kaffka Margit írásait: prózája, kéziratos hagyatéka, írói pro-
fesszionalizációja, valamint kortársaira gyakorolt hatása kerül
előtérbe a narratológia, a testelméletek, a feminista perspek-
tíva, a társadalomtörténeti és kultúratudományi szemlélet és a
komparatisztika módszertanának segítségével. A heterogén
elemzési szempontok dacára a tanulmányokban jól érzékelhető
az a közös törekvés, hogy fókuszba kerüljön a kaffkai életmű-
ben érvényesülő női tekintetek és elbeszélői hangok megke-
rülhetetlen szerepe és jelentősége az irodalmi modernségben.
A szerkesztők
8 / Előszó
Intertextuális kapcsolatok
a Mária évei és a Bovaryné
szövege között
/
Gintli Tibor
Az irodalmi köztudat ma valószínűleg Móricz Zsigmond

Az Isten háta mögött című regényét tartja számon a legismer-
tebb magyar Bovaryné-parafrázisként. Veres tanító urat az
egyik szereplő, a helyettes ügyész ironikusan Bovary úrnak
szólítja, ezzel a határozott gesztussal a szöveg mintegy felhívja
olvasóját, hogy a regényt a modern próza e klasszikus darabjá-
nak kontextusába helyezve értelmezze. Ugyanakkor mintha
Móricz műve nem érzékelné Flaubert regényének azokat a je-
lentésszintjeit, amelyek annak 1857-es megjelenését a modern
regény történetének szimbolikus dátumává tették. Az Isten
háta mögött a Bovarynét alcímének (Vidéki erkölcsök) jegyé-
ben értelmezi, tehát a provinciális viszonyok megjelenítését
és bírálatát teszi hangsúlyossá. Csakhogy Flaubert regényének
talán éppen ez a társadalomkritikai attitűd a legkevésbé új-
szerű vonása, hiszen ennek előzményei bőséggel megtalálhatók
Intertextuális kapcsolatok / 9
a francia realizmus klasszikus szerzőinek, Stendhalnak és
Balzacnak műveiben.
Móricz regénye nem látszik tudomást venni a modern próza
felerősödő öntükröző hajlamáról, amelynek nyitánya a
Bovaryné romantika-kritikája. Emma története a romanti-
kus kalandregényeken felnövekedett, egyszerre naiv és sze-
repjátszó olvasóé, aki saját életének keretei között igyekszik
megismételni vagy legalább utánozni a romantikus lektűrök
cselekményét. Flaubert regénye más vonatkozásban is ér-
vényteleníteni igyekszik azt a romantikus esztétikának tulaj-
donított művészetfelfogást, amelynek lényegét az önmagát
kivételes egyéniségnek tartó személyiség öntetszelgő meg-
nyilatkozásában látja, ahogy azt a XV. fejezetben olvasható
operaelőadás is jól szemlélteti.1 Az irodalmi önreflexió szintje
mellett Flaubert regénye olyan egzisztenciális jelentésréteg-
gel is rendelkezik, amely magát az emberi lét természetét ér-
telmezi. A Bovaryné romantika-kritikája összefügg azzal az
absztrakt szerzőnek 2 tulajdonítható meggyőződéssel, amely
1 „Emma leánykori olvasmányainak gondolatvilágában találta magát, abban

a világban, melyet Walter Scott keltett életre. Ugy tetszett neki, hogy a ködön át
hallja a pusztaságban szóló skót dudáknak a hangját. De, a mellett, még tisztán em-
lékezett a regényre, s ez az emlék megkönnyítette neki az opera szövegének meg-
értését. […] Egyszerre a szinpadra lépett Edgar-Lagardy. Arczán a sáppadtságnak
az a fényessége ült, a mellyel a Délvidék tüzesebb emberfajtája mintha a márvány-
szobrok fenségéből kapott volna valamit. Erős derekát barna szinü ujjas fedte; bal
czombját egy kis tőr verdeste, melynek markolata és hüvelye vésett munka volt;
és epedően forgatta a szemét, megmutogatva fehér fogait. […] Szép hang, megza-
varhatatlanul biztos fellépés, több hév, mint értelem és több áradozás, mint érzés:
ezek voltak azok a tulajdonságok, melyek, a már említett sajátsággal egyetemben,
kiemelkedővé és feltünővé tették ezt az érdekes sarlatán-természetet, a szinpadi
szédelgésnek és a valóságos nyegleségnek ezt a csodálatraméltó alakját, a kiben
volt valami a borbélyból és volt valami a toreadorból.” Gustave Flaubert, Bovaryné,
ford. Ambrus Zoltán (Budapest: Révai, 1904), 147–148. Hozzáférés: 2019.07.12,
http://mek.oszk.hu/09500/09550/09550.pdf
2 A fogalmat a Wolf Schmid által definiált értelemben használom: “The abstract
author exists on a different level of the work from the narrator; s/he embodies the
principles of the representation of a narrator and the entire represented world.
S/he has no voice, no text. His or her text consists of the entire text on all levels,
the entire work in its artificiality and composition. His or her position encompasses
both ideological and aesthetic norms. The abstract author only the anthropomor-
10 / Gintli Tibor
szerint az emberi létezés eredendő marginalitása olyan adott-
ság, amelynek megváltoztatására nincs esély. A regény néző-
pontjából közelítve a romantikus irodalom inautentikus volta
éppen abban áll, hogy a nagyszabású, heroikus élet hamis
ideálját állítja követendő példaként olvasói elé.
Móricz regényére az utóbb említett két jelentéssík nem gya-
korolt ösztönző befolyást, ahogy a Bovaryné poétikája sem
tett rá számottevő hatást. Kulcsár Szabó Ernő véleménye sze-
rint Móricz az indirekt magánbeszéd és a személytelen aukto-
riális narráció jelöletlen váltakozásával nem csupán tematikus
szinten kapcsolódott Flaubert regényéhez, hanem a narrato-
lógiai eljárások terén is párhuzam fedezhető fel a két regény
között. 3 Ez az értelmezés erősen vitatható, mert a Bovaryné
legjellegzetesebb sajátossága nem a függő beszéd gyakori al-
kalmazása, hanem a szabad függő beszéd látványos dominan-
ciája: míg Móricz elsősorban az átélt beszéd technikájával él
a szereplők tudattartalmainak megjelenítése érdekében, addig
Flaubert a szereplőtől hűvös távolságot tartó szabad függő
beszédet részesíti előnyben. Azt sem érdektelen megjegyezni,
hogy a Móricz-féle függőbeszéd-technika eredete lényegében
független a francia szerző regényétől, forrása a 19. századi ma-
gyar elbeszélői hagyomány, s azon belül elsősorban az anek-
dotikus narráció. A Flaubert-regény meghatározó narratív
sajátossága, a szabad függő beszéd alkalmazása a narrátor
látványos háttérbe húzódásával párosul. Az elbeszélő ilyen
phic hypothesis of all creative acts, the personified intention of the work. The ab-
stract author real but not concrete. S/he exists in the work only virtually, indicated
by the traces left in the work by the acts of creation, and requires concretization by
the reader. S/he therefore has a double existence: on one hand, s/he is objectively
given in the text, as a virtual schema of the symptoms; on the other, s/he depends for
his or her configuration on the actualizing, subjective acts of reading, and interpre-
tation.” Wolf Schmid, Narratology: An introduction (Berlin–New York: De Gruyter,
2010), 48–49.
3 K ulcsár Szabó Ernő, „Beszédaktus, szerepkör, irónia: Az Isten háta mögött mint
elbeszélés”, Alföld 44, 4. sz. (1993): 58–76, 71.
értelemben vett önkorlátozása a modern próza meghatározó
jellegzetessége, mivel lehetővé teszi a jelentéstulajdonítás ko-
rábban nem tapasztalt mértékű felszabadítását. A flaubert-i
impassibilité, a szenvtelenség elbeszélői attitűdje olyan távol-
ságtartó narrációs technika, amely nem nyilvánítja ki egyér-
telműen a maga értékítéleteit és nem fogalmaz meg határozott
értelmezési ajánlatot sem. Az absztrakt szerző értékrendjére,
álláspontjára csupán az irónia közvetett gesztusai utalnak.
Móricz elbeszélője Az Isten háta mögött című regényben ko-
rántsem vonul háttérbe, s a narrációt pedig bizonyosan nem
a szenvtelenség jellemzi. Éppen ellenkezőleg: az elbeszélő
kommentárjai révén gyakran lép előtérbe, a függő beszéd
technikáját pedig olyan módon használja, hogy szereplőivel
azonosulva mintegy átéli azok érzelmeit és élményeit, azaz
a szó etimológiai értelmében is átélt beszédet alkalmaz.
A korszak magyar prózájában ugyanakkor találhatók olyan
művek, amelyek lényegesen összetettebb módon létesítenek
párbeszédet a Bovaryné szövegével, és mélyebb ösztönzést
merítenek annak narratív poétikájából, mint Móricz regénye.
A komoly franciás műveltséggel rendelkező Laczkó Géza mel-
lett, akinek Királyhágó című regényében világosan kimutat-
ható a balzaci és flaubert-i poétika párhuzamos ihletése,
a Mária évei nevezhető meg ilyen alkotásként.4 Ahogy azt már
4 Horváth Zsuzsa Kaffka Margit regényeiről írott doktori értekezésében egész

fejezetet szentelt a regény intertextuális kapcsolatainak, felsorolva azokat a mű-
veket, melyeknek a szövegközi hálózat kialakításában jelentős szerep tulajdonít-
ható. Horváth Zsuzsa, „Az élettörténet mint játékszer”: Fikció, narráció és identitás
összefüggései Kaffka-regényekben, doktori disszertáció (Budapest: ELTE BTK,
2008), 104–116. Az általa említett művek között azonban a Bovaryné nem szere-
pel, miközben a Salambót az intertextusok egyik forrásaként azonosítja. Flaubert
történelmi regényében, amely az ókori Karthágóban játszódik, az egzotikus hely-
színen meglehetősen vadregényes cselekményt kapunk: egy zsoldoslázadás vérbe
fojtásának és egy szenvedélyes szerelemnek a történetét kísérheti figyelemmel az
olvasó. Ezek ismeretében aligha meglepő, hogy a Mária évei és a Salambo közöt-
ti mélyebb szövegközi kapcsolatok feltételezése enyhén szólva is kétséges. Ezzel
szemben a Bovarynéval folytatott párbeszéde meglehetősen szembetűnő: a főhős
12 / Gintli Tibor
Zsadányi Edit is megállapította, Kaffka regénye előszeretettel
alkalmazza a szabad függő beszéd eljárását. 5 Ehhez az észre-
vételhez még azt is érdemes hozzáfűzni, hogy ezzel a techni-
kával az elbeszélő látványos háttérbe húzódása párosul.
A regény szövegében alig olvasható olyan elbeszélői kom-
mentár, amely jelezné a narrátor, illetve az absztrakt szerző
ideológiai nézőpontját.6 A narrátor iránymutatásaira hagyat-
kozó, passzív olvasási stratégia ezért komoly akadályokba
a vidéki élet unalmas középszerűségéből az irodalmi szövegek világába vágyódik,

s ez az életstratégia végül a hősnő öngyilkosságához vezet. A Bovarynéra való rá-
játszás feltételezése már csak azért is kézenfekvő, mert a regény Ambrus Zoltán
fordításának köszönhetően 1904-től magyarul is olvasható volt. 1911-ben Móricz
regénye is ráirányította a figyelmet azzal, hogy Az Isten háta mögött mintegy saját
pretextusaként állította be Flaubert művét. A Mária évei folyóiratközlése csupán
egy évvel követte Móricz regényének megjelenését. Ez a befogadástörténeti szitu-
áció már önmagában elegendő ahhoz, hogy felhívja a figyelmet a Kaffka-regény és
a Bovaryné, illetve Az Isten háta mögött szövege közötti kapcsolatok lehetőségére.
Önálló tanulmányt érdemelne a Kerek Ferkó és a Mária évei összeolvasása: mindkét
regény 1912-ben jelent meg folytatásokban, amit 1913-ban követett a könyv alak-
ban történő publikálás. Móricz regényében a legfontosabb nőalakot Mariskának
hívják, aki az érettségi után a fővárosból érkezik haza, és „még zúg a feje a legmo-
dernebb irodalmi »látásoktól«, amelyek egészen különleges régiókba emelték az
észjárását.” Móricz Zsigmond, Regényei és elbeszélései 1 (Budapest: Magyar Heli-
kon, 1962), 586. Kaffka hősnője felbontja az eljegyzését és öngyilkosságot követ
el, a Móricz-regény nőalakja pedig korábbi fölényes iróniáját föladva szerelmi há-
zasságot köt a címszereplővel.
Annak, hogy a Bovaryné és a Mária évei közötti meglehetősen nyilvánvaló kap-
csolat elkerülte Horváth Zsuzsa figyelmét, valószínűleg egy alapvető módszertani
hiba a magyarázata. A disszertáció szerzője tulajdonképpen csak olyan művek ese-
tében veti fel az intertextuális összefüggés lehetőségét, amelyeket a regény szöve-
ge megemlít. A Salambo valóban szerepel a Mária által olvasott könyvek között,
de ebből a tényből hiba lenne a két regény közötti mélyebb párhuzamra következ-
tetnünk. A Salambo romantikus regényessége ugyanis Mária irodalomhoz fűződő
viszonyát, illetve olvasásmódját jellemzi, korántsem fogható föl a regény önértel-
mező gesztusaként, míg a Bovarynéra történő rájátszásnak joggal tulajdonítható
ilyen öntükröző funkció. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a Salambo említése
a hősnőre vonatkoztatott irónia szolgálatában áll. Míg a regény a maga értelme-
zésének egyik lehetséges viszonyítási pontjaként a Bovarynét jelöli meg, Mária
a francia szerző művei közül a Salambót olvassa. A két Flaubert-regény szemlélet-
módjának távolsága jelzi az absztrakt szerző és a regényalak nézőpontjának alap-
vetően eltérő voltát.
5 Z sadányi Edit, „Írónők a századelőn” in A magyar irodalom történetei 1800-tól
1919-ig, szerk. Szegedy-M aszák Mihály és Veres András, 807–826 (Budapest:
Gondolat Kiadó, 2007), 812.
6 A narrációnak erre a jellegzetességére már Fülöp László is felhívta a figyelmet.
Vö. F ülöp László, Kaffka Margit, Nagy magyar írók (Budapest: Gondolat Kiadó,
1987), 122, 135.
ütközik, amikor saját olvasatát az elbeszélő értelmező meg-
nyilatkozásainak puszta követéseként próbálja kialakítani.
A szabad függő beszéd alkalmazásának ez a narrátor háttérbe
vonulásával párosuló változata joggal tekinthető flaubert-i
párhuzamnak.
Az elbeszélő Kaffka regényében bizonyos tekintetben job-
ban háttérbe húzódik, mint a Bovaryné esetében. Az impassi-
bilité elbeszélői magatartása Flaubert narrátorát nem
akadályozza meg abban, hogy hűvösen ironikus megjegyzé-
seit rendre elhelyezze a szövegben. A Mária évei esetében
a narráció jellemzően nem, vagy csak alig él az elbeszélő ironi-
kus megnyilatkozásának lehetőségével. A főszereplőre, illetve
a neki tulajdonítható szemléletmódra vonatkoztatott iróniát
– a többi szereplő szólamán kívül, ahol viszonylag gyakran ta-
lálkozhatunk vele – nem a narrátor megjegyzései, hanem
a cselekmény alakítása és szcenírozása juttatja érvényre. En-
nek egyik leginkább szembetűnő példája a Seregélynél, az idő-
södő, befutott írónál tett érzékeny látogatás elbeszélése.
Mária a délutáni vizit során pezsgőt kér, ami már önmagában
is kissé színpadias gesztusnak hat. A régen várt találkozóra
egy kis szobrot visz ajándékba, amely Sarlós Boldogasszonyt
ábrázolja, s amelyet ő ugyan nagyon finom munkának tart, de
valójában igénytelen tucatdarab. Maga az ajándék kissé kimó-
dolt, hiszen Mária olvasói hódolatának jelzéseként Seregély
egyik művének címére utal vele. Mindezen túltesz azonban
a búcsúzás érzelmesen giccses jelenetsora. Amikor Seregély
megkérdezi, hogy mit adhatna neki emlékül, Mária arra kéri,
hogy a férfi locsoljon a kesztyűjére az általa használt kölnivíz-
ből. A találkozó után a főszereplő úgy érzi, hogy minden a le-
hető legtökéletesebben történt, „[m]intha meg lett volna írva
valahol – egy vigyázva összegondolt színdarab valamelyik
14 / Gintli Tibor
jelenetében.” 7 Boldogságában elsírja magát a leintett bérko-
csiban, miközben orrát finoman megcsapja a férfi parfümjé-
nek illata.
Hasonlóan ironikus hatást kelt a Seregély és Térey grófnő
tartózkodási helyeit nyomon követő érzékeny utazása, mely-
nek során igyekszik pontosan azokon a helyeken megszállni,
ahol néhány nappal korábban a neves író és szeretője laktak.
A regény a cselekménynek erről az időszakáról Mária levelei
révén tudósítja az olvasót. Ez az eljárás óhatatlanul felidézi
a szentimentális levél- és naplóregény műfaját, illetve ennek
legismertebb magyar képviselőjét, a Fanni hagyományait.
Ebben a mozzanatban is megfigyelhető Máriának az a sajátos
vonása – amelyről alább még részletesen lesz szó –, hogy a kí-
nálkozó élmények és események intenzív átélése helyett azok-
nak az irodalom közegébe történő szublimálását választja.
A Seregéllyel létesített viszony lehetőségétől visszariad, in-
kább a magányosan szenvedő regényhősnő alakját ölti ma-
gára érzékeny lelkivilágát kidomborító, enyhén szenvelgő
hangú leveleiben, melyeket végül el sem küld az írónak.
A főhősre vonatkoztatott elbeszélői irónia abban is tetten
érhető, hogy Mária irodalmi ízlése nagyon ellentmondásosnak
vagy legalábbis eklektikusnak mutatkozik. Miközben meg-
tudjuk, hogy a tanítóképzőből hazatérve olyan szerzőket is ol-
vas, mint Flaubert, Anatole France, Guy de Maupassant és
Paul Verlaine, kedélyvilágára az intézeti évek érzelmes olvas-
mányai gyakorolnak meghatározó befolyást. Ennek tudható
be, hogy miközben ismeri a modern európai irodalom több je-
lentős alkotóját, s Apostol az alakulóban lévő magyar modern-
ség új tehetségeinek műveivel is megismerteti, életének „iro-
dalmasítása” során ízlésvilága a korábbi korszakok felé vonzza.
7 K affka Margit, Mária évei (Budapest: Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1994), 73.
A Fanni hagyományainak intonációjára emlékeztető levelek-
ben egy már korszerűtlenné vált magatartásmódnak és érzés-
világnak adja át magát. Ehhez hasonló „újraírással” él, amikor
a regény végén arról a Margit hídról veti magát a Dunába,
amely Arany János Híd-avatás című balladájában a haláltánc-
szerű öngyilkosságsorozat színhelye.8 Ezzel a sajátos ismétlés-
sel ugyanakkor, melyben irodalmi sznobizmusa is
megmutatkozik, a ballada tragikumát groteszk melodrámába
fordítja át.
A bálványozás tárgyául kiválasztott Seregély személye
szintén Mária eklektikus ízlésének bizonyítéka. A zárda falai
közül indított rajongó levelezés címzettje egy olyan íróideál,
akinek művészi teljesítménye a modernség felől közelítve leg-
alábbis kétséges. A regényben említett olyan műcímek, mint
A thrák harcos vagy Sarlós Boldogasszony meglehetősen régi
vágású, konzervatív szerző imázsát rajzolják meg, aki még
mindig a romantika történelemkultuszának hatása alatt
alkot. A műveit övező közönségsiker, előrehaladott életkora
a modernek viszonylagos ismeretlenségével és fiatalsá-
gával szembeállítva szintén a korszerűtlenség képzetét kelti.
Lőrinczy Huba éles szemmel vette észre, hogy Seregély alakját
bizonyos utalások alapján (például magyar író, akinek jachtja
van a Földközi-tengeren) az olvasók Herczeg Ferenc szemé-
lyével is összefüggésbe hozhatják,9 ami ismét csak a regény-
beli írófigura konzervatív esztétikai felfogásának jelzéseként
értelmezhető.
8 Ezt a párhuzamot Horváth Zsuzsa is észrevette. Horváth , „Az élettörténet mint

játékszer”…, 111.
9 L őrinczy Huba, „A kulcsregény határán: Kiről mintázódott a Mária évei c.
Kaffka-mű íróhőse?”, Irodalomtörténeti Közlemények 88, 5–6. sz. (1984):
642–648, 646.
16 / Gintli Tibor
Mint ahogy azt az irónia szövegbeli érvényesülését szemlél-
tető fenti példák is jelezték, a Mária évei és a Bovaryné között
mutatkozó intertextuális kapcsolatok egyik legfontosabb te-
rülete a főszereplők irodalomhoz fűződő viszonyának temati-
zálása és színrevitele. Emma az internátusban olvasott
könyvek hatására igyekszik saját élete keretei között megva-
lósítani a romantikus kalandregények cselekményének kli-
séit. Olvasmányélményeit akarja a valóságba átültetni.
Jóllehet az általa forgatott, többnyire másod-, harmadvonal-
beli romantikus irodalom olyan hamis világot jelenít meg,
amely nem vetíthető rá az ő életviszonyaira. Mária életszem-
léletét és sorsát – noha sokkal képzettebb és intelligensebb
olvasó, mint Emma – szintén internátusbeli olvasmányélmé-
nyei határozzák meg. Kaffka regénye ugyanakkor a Bovaryné
szövegénél sokkal explicitebb módon tematizálja a valóság és
az élet dichotómiájának kérdését, amely a mű egyik központi
problémáját képezi. Irodalom és valóság viszonya közismerten
a korszak művészregényeinek visszatérő problémája. (A Nero,
a véres költő is ezt a kérdést járja körül egy évtizeddel a Mária
évei publikálása után.) Kaffka regénye irodalom és valóság vi-
szonyát a vitalitás szemléletmódjának hatása alatt értelmezi.10
10 Ugyan az irodalomra mind Mme Bovary, mind Mária a saját élet helyettesítésé-
nek szerepét osztja, ezt jelentősen eltérő módon viszik végbe. Emma a romantikus
szerelmi kalandregények igencsak eseménydús cselekményét igyekszik utánozni
saját életviszonyai között, tehát ebben az értelemben túlságosan is aktív, bár ez
a tettrekészség inkább csak külsőségekben nyilvánul meg. Ezzel szemben Máriát
a rá jellemző olvasásmód egyfajta általános passzivitásra kárhoztatja, a regények
hősnőinek tetteit nem követi, magatartása csak a szenvedő és cselekvésképtelen
nőalakokkal mutat párhuzamot. Ez részben azzal függ össze, hogy Mária Emmá-
nál összetettebb személyiség, aki túlságosan is hajlamos az önreflexióra. Másrészt
a két regény irodalom és élet viszonyának kérdését az európai gondolkodástör-
ténet különböző időpontjaiban járja körül. Míg Flaubert regényében a probléma
felvetésére a romantika-kritika kontextusában kerül sor, addig Kaffka művében
a romantikus szemléletmód érvényességének megkérdőjelezése már nem jut szá-
mottevő szerephez. A romantikus világszemléletre és esztétikára vonatkoztatott
irónia miatt Flaubert művében a valóság és a romantikus irodalom oppozíciójá-
ra esik a hangsúly, Kaffka regényében ezzel szemben az irodalom – pontosabban
az irodalom egy bizonyos olvasásmódja – és az élet áll szemben egymással. Ez a
Az absztrakt szerző az úgynevezett „életes esztétiká”-nak
a korszak irodalmában meglehetősen népszerű elvét osztja. Ez
az Ady költészetében és – ennek hatásától aligha függetlenül
– Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című nagyregényében is
megjelenő felfogás az élet elsőbbségét vallja az irodalommal
szemben. Ady közismert ars poeticája, a Hunn, új legenda
a költészetet az egyéni létprobléma megoldásának eszköze-
ként értelmezi, míg a Kezdetben volt a kert Lizója számára saját
élete a legfontosabb alkotás, amelyhez képest művészi tevé-
kenysége csak másodlagos jelentőségű. Az élet elsőbbségének
hangsúlyozása ugyanakkor mindkét szerző esetében jól meg-
fér az esztétizmus poétikai eljárásainak művészi artisztikumot
hangsúlyozó megoldásaival.
A Mária évei az irodalmat olyan felfokozott, nem valószerű
miliőként fogja fel, amely az olvasót, pontosabban az olvasók
egy bizonyos típusát könnyen passzivitásra csábíthatja. A re-
gény azt az olvasásmódot illeti kritikával, amely a befogadás
passzívnak tételezett magatartásában felemészti és elsor-
vasztja az olvasó vitális energiáit, aki ennek következtében
lemond a tettről, a cselekvésről, az élet megélésének lehetősé-
géről. Az internátusbeli magyar irodalom csoport tagjai,
a végzős tanárjelöltek az irodalom, a szó mámorában élve töl-
tik mindennapjaikat. Ezt az életformát a regény szinte vala-
mennyi szólama egyaránt kritikával illeti. Az első fejezetben
maguk a növendékek hozzák szóba ezt a kérdést, kissé mester-
kélt módon. Olyannyira reflektálnak irodalom és élet kapcso-
latára, a regény egyik legfontosabb témájára, hogy az
olvasónak óhatatlanul az az érzése támad, hogy „túl sokat
tudnak”. Azaz a szerző átbeszél szereplői feje fölött, az alakok
megközelítés aligha független a vitalitás, az életerő kultuszától, amelyet többek

között a naturalizmus biologizmusának és Nietzsche filozófiájának hatása alatt
a magyar századforduló és századelő irodalma egyaránt középpontba állított.
18 / Gintli Tibor
olyan határozottan exponálják a regény tárgyát, hogy az már-
már hiteltelenné teszi a jelenetet, a lányok hálóterembeli,
spontán beszélgetését. Vica például ilyen, életkorát megha-
zudtoló, retrospektív nézőpontból tekint vissza internátusbeli
éveikre: „Játszottuk a dolgokat, élményt, lihegést, szomorú-
ságot; apró, csinált novellákat.” 11 Bár a lányok közötti nézet-
különbségek relativizálni látszanak ennek az álláspontnak az
érvényességét, néhány oldallal később a narrátor is hasonló
álláspontra helyezkedik ritka kommentárjai egyikében:
„Mind érezték itt már, hogy mit fog jelenteni az; meg-
lenni ezentúl e különös, gőzködű levegő nélkül, mellyel
itt körülvették volt lelküket, érzéseiket szinte termé-
szetellenes szivárványlással. E fülledt összecsukottság
tette – a fokozott asszonyi és intellektuális érlelődés
idején, és fiatal testük szüzességét is ez őrizte és szige-
telte el: a teljes és túlzott lelki kiélés és a műélvezés el-
vonatkozottságában betegessé nőtt igényeik, írott
betűkbe hazugul sűrített élet volt előttük, ez lett kis és
nagy élményeik mértéke, és hozzáhangolódtak ifjúsá-
guk fel-felszakadó ritmusai.” 12
A későbbiekben ez a valódi érzések és élmények hiányát

felrovó értékelés még számos szöveghelyen visszatér a sze-
replői szólamokban, többek között Mária önértelmezésében,13
11 K affka , Mária évei…, 7.

12 Uo., 12. Hasonló elbeszélői kommentár olvasható a Seregély iránt érzett sze-
relem kapcsán: „És még nem merte végiggondolni azt, ami tán az igazság: hogy
egészen egyszerűen, olyan ok nélkül, ahogy támadt, elmúlóban van itt egy szere-
lem. Egy ideges, kicsit mesterkedő, parfümös-levegő szerelem, félig internátus-ízű
még, és éppen mert nem volt eseménye, emléke, valósága – úgy esik szét most elé-
retten, mint a pitypangvirág kaszatjai a szélben.” Uo., 93.
13 Apostol Sándorral tervezett házasságára készülődve Mária így tekint vissza az
internátusban töltött évekre: „Most a valóság jön és az annyira más! – Most lát-
ta, hogy valójában milyen tájékozatlan a legegyszerűbb dolgokat illetőleg is, amik
nővérének, Verának hozzá intézett szavaiban 14 vagy Taubler
Vica visszaemlékezésében.15
A regény nyelvhasználata az életteliséget – szólamoktól
függetlenül – a szókészlet szintjéig hatóan pozitív értékként
kezeli. Az elbeszélő például azzal magyarázza az egyik frissen
alapított, új szellemű irodalmi lap „felvillanyozó” hatását,
hogy abban „addig nem látott életmélységek” 16 jelentek meg.
A szövegben többször is feltűnnek olyan neologizmusok,
olyan szokatlan, újszerű szóösszetételek, melyeknek előtagját
a most említett példához hasonlóan az élet főnév alkotja
(„életáramlás”,17 „életérték”).18 Az új irodalom egyik meghatá-
rozó jellegzetessége tehát az „életmélység”, az úgynevezett
„életes esztétika”, amely leváltja a Seregély-féle idejétmúlt,
eszményítő konzervativizmust.
a házasságban várnak rá. Az ő drága, bolond csapatuk a Valériában csak a költé-

szetét élvezte az érzéki életnek, a testi szerelem illatát itták tarka és eszmélyült [!]
bujaságú gyönyörében a szónak és kitalált életnek. A valóság ebben is más; egy-
szerűbb, szigorúbb, a mord természet leplezetlen célzatában és a következmények-
ben.” Uo., 166.
14 Vera akkor hozza szóba a tanítóképzőben töltött éveket, amikor férje újabb al-
kalmi szerelmi viszonyáról beszámolva megosztja húgával szerelemről és házas-
ságról vallott nézeteit: „Csacsi, hát ne ess kétségbe. Azelőtt, iskoláslány korodban
nem tudtam veled így beszélni – hisz emlékszem, milyen ferde, hazug látás az, amit
a Valéria-internátusban magunkba szívtunk az én időmben is. De hisz már két éve
a világon élsz – egyet-mást csak megfigyeltél! Istenem, míg az ember leány marad,
nem fejlődik tovább!… Persze, vidéken más egy kicsit, kivált abban a derék bugris-
fészekben, szegénykém!” Uo., 62–63.
15 „Az internátusban együtt volt velem egy csomó húsz-huszonkét éves leány,
csupa érintetlen testű, csupa finom és okos. Mindig a szerelemről olvastunk és be-
széltünk, a fantáziánk olyan hajszálnyi nüánszokra is rezonált, hogy az már beteg-
ség volt szinte. Sőt, bizonyos értelemben szexuális értékűvé vált köztünk minden
szó, minden jelenség; a legegyszerűbb dolgoknak is volt a szemünkben valami hát-
megetti, lila színű és szimbolikus értelme… és mégis, azt hiszem, abban az időben
egyikünk sem lett volna alkalmas egy igazi, amolyan rendes ölelésre… Furcsa bo-
garak voltunk! Szerencsére, szétkerültünk a világba, jött az élet, és többé-kevésbé
mindnyájunkat helyreigazított, remélem. Bár valami hiba azért mindig marad!…
Igaz, Apostol, maga ismer közülünk egy tipikus példányt. Laszlovszky Mária egy
városban tanít magával. Szegény, szép, furcsa Máriánk meg az ő hóbortos levele-
zése egy híres íróval. Valaha még bekerül az irodalomtörténetbe is tán.” Uo., 134.
16 Uo., 117.
17 Uo., 122.
18 Uo., 145.
20 / Gintli Tibor
A Mária évei az irodalmi önreflexiót a feminista nézőpont
érvényesítésével köti össze. Ez a kapcsolat korántsem vélet-
lenszerű, nem egyszerűen arról van szó, hogy Kaffka regénye
a kor két aktuális témáját egyszerre tudja megszólaltatni an-
nak a szerencsés döntésnek a következményeként, hogy vá-
lasztott főhőse magyar szakos tanárnő, azaz egyrészt
bensőséges kapcsolatban van az irodalommal, másrészt nő
létére önálló egzisztenciával rendelkezik, képes eltartani ön-
magát. Az életes esztétika és a feminista perspektíva közötti
szoros összefüggés a passzivitás meghaladásának igényében
rejlik. Mária és az internátusbeli lányok olvasásmódjában az
absztrakt szerző nézőpontja szerint a passzivitásra kárhozta-
tott női életforma nyilatkozik meg. Mária és Apostol Sándor
gyakran beszélgetnek arról a fiatalokból álló új irodalmi cso-
portosulásról, amelynek az ifjú tanár feltétlen híve. Apostol
beszámolóit hallgatva Mária azzal szembesül, hogy az iroda-
lom mennyire eltérő hatást váltott ki az ő internátusbeli iro-
dalmi csoportjukból és Apostol egyetemista barátaiból:
„Mária ámulva gondolta el, hogy lám ugyanaz az »Iro-

dalmi Csoport«, a papírosélmények és filológiai elmé-
lyedések milyen másképp hatnak férfi-ifjakra! Nem
fűltek össze, mint őbennük, a lekötött szerelmi élet va-
lami örökké fenyegető helyzeti energiává, hanem fölös
tevésvágyba, néha oktalan, de heves ambíciókba forr-
tak. Csaknem mindegyik doktorjelölt írónak készült
[…]” 19
Az olvasásra épülő életforma az internátusbeli lányokat

passzívvá tette az élettel szemben, míg a férfiakban felcsigázta
19 Uo., 96.
a tettvágyat, a tenni akarást. Beszédes különbség az is, hogy
Mária társainak többsége (Taubler Vica kivételével) csak ol-
vassa, de nem műveli az irodalmat. A regény nézőpontjából
tekintve – mai felfogásunktól eltérően – az olvasás lényege-
sen passzívabb magatartás, mint az írás. Az olvasó a regény-
nek tulajdonítható álláspont szerint tehát nem társszerző,
szerepe másodlagos az alkotóéhoz képest. Ugyanez a passzivi-
tás mutatkozik meg Mária élettörténetében is. Tényleges sze-
relmi kapcsolatok helyett képzelt szerelmekben él, nem érez
testi vonzalmat a férfiak iránt, talán csak egyszer érinti meg az
erotikus vágy, amikor egy pillanatra hatása alá kerül Szent-
andrássy személyiségének. Ez az a kivételes alkalom, amikor
Máriára nem a szavak hatnak, hanem a férfi tényleges jelen-
léte: „Mert ő sem a szavakat hallotta és ítélte ez egyszer, e félig
közhelyes válogatatlan összevisszaságot; a férfi fulladozó,
küszködő heve hevítette forróvá a levegőt feje körül. Hagyta,
hogy csókjaival a keze fejére boruljon, hogy lassan elébe
csússzék a földre, és térdére tegye a fejét.”20 De ekkor sem
tudja teljesen átadni magát az élménynek: „Legbensőbb énje
lesben állt a pillanat fölött hűvös kíváncsisággal: mi fog most
következni?”21 Máriát az idézett jelenettől eltekintve tulajdon-
képpen aszexuális magatartás jellemzi, amit a regény ugyan-
csak a passzivitás egyik változataként értékel. Bár egy-egy
szereplő megnyilatkozása soha nem azonosítható teljes mér-
tékben az absztrakt szerző álláspontjával, a regény cselek-
ményvezetése, valamint a narrátor Máriára vonatkozó elszórt
megjegyzései arra engednek következtetni, hogy Viktorin
kijelentéseinek érvényességét a regény nem korlátozza a sze-
20 Uo., 108.
21 Uo.
22 / Gintli Tibor
replői szintre, azaz monológjának tartalma nem esik távol sem
a narrátor, sem az absztrakt szerző nézőpontjától:
„A nő ősi, testies hajlamát a szerelemre (mint a faj cél-

jaira már-már fölöslegest) máris jórészt visszafejlesz-
tette a gazdasági elnyomatás. Kénytelen volt átengedni
magát; vágya évezredeken át nem jött számításba;
a passzivitás felé fejlődött egyre jobban. Szerelme ma
már inkább »szívügy«, érzelmi lelkendezés. És sok köz-
tünk a korcs, a dolgozóméh-típus; sok nőkülsejű ember
érzésben szinte kívül áll a nemén semlegességével.”22
Az idézett részlet értelmében a nő aszexuális magatartása

évszázados passzív helyzetének következménye. Ebből a né-
zőpontból közelítve a nő nem úgy szabadíthatja fel magát
a férfi elnyomása alól, ha nem akarva a vágy tárgyává válni,
elfordul a szexualitástól, hanem ha maga is aktív szexuális
szerepet vállalva, a vágy kölcsönösségében cselekvő alany-
ként haladja meg az elszenvedő tárgy pozícióját. Mária a re-
gény szemléletmódjának kontextusából közelítve megrekedt
valahol félúton az önemancipáció útján. Miközben intellektu-
álisan reflektál a nő sajátos társadalmi helyzetére, azon túl,
hogy önálló egzisztenciával rendelkezik, nem képes kilépni
a passzivitás magatartásából, foglya marad az évszázados női
szerepmintának. Mária tehát korántsem az a regényalak, aki
mintegy megtestesíti az önálló, modern nő típusát. Ennek
a szerepkörnek sokkal inkább Taubler Vica felel meg, aki képes
kilépni az irodalom olvasásának internátusban elsajátított,
passzivitásra csábító formájából. Alkotó emberré válik, író
lesz, így valósítva meg az olvasás egy aktív változatát.
22 Uo., 133.
A művek befogadása nem idegeníti el az élet alapvető megnyi-
latkozásaként értett cselekvéstől, hanem aktivitásra ösztönzi.
Ebből is kitűnik, hogy a regény az élet és az irodalom viszonyát
korántsem egymást kizáró ellentétként gondolja el, nem az
irodalom mutatkozik életellenesnek, hanem az olvasásnak az
a módja, amely cselekvésképtelenné teszi azt, aki átadja magát
neki.
Mária olvasás- és életmódját tehát egyaránt a passzivitás
jellemzi. Emmával ellentétben, akit az irodalom a fikció sema-
tikus utánzására, tehát félresikerült aktivitásra, pótcselek-
vésre ösztönöz, Mária öngyilkosságától eltekintve mindvégig
elzárkózik az aktív cselekvéstől, a tett elől a szóhoz menekül.
Kaffka hősnője nem Emma Bovary tükörképe, mint ahogy re-
génye sem Flaubert művének puszta utánérzése, hanem az ott
felvetett problémák alkotó újraértelmezése.
24 / Gintli Tibor
A szem és a modernség
Fokalizáció és megfigyelés
Kaffka Margit és Virginia Woolf
művészetében
/
R ákai Orsolya
„Vizsgáljuk meg egy átlagos gondolkodású embernek

egy átlagos napját. Benyomások miriádja éri […] Min-
denhonnan érkeznek, megszámlálhatatlan atom sza-
kadatlan zivataraként… Próbáljuk meg rögzíteni az
atomokat, ahogyan az elmébe hullanak, abban a sor-
rendben, ahogyan aláhullanak, próbáljuk meg kibo-
gozni a mintát, amelyet a látványok és a történések
összessége alakít ki a tudatban.” 1
Virginia Woolf modern regényről írott híres esszéjének fenti

részletét gyakran idézik a szakirodalomban a tudatregény,
1 Virginia Woolf, „Modern Fiction”, in The Essays of Virginia Woolf, vol. 4, 1925–
1928, szerk. Andrew Mc N eillie , 157–165 (London: The Hogarth Press, 1984), 160.
(Fordítás tőlem – R. O.)
A szem és a modernség / 25
pontosabban a tudatfolyam-regény születéséről írva. A nyu-
gat-európai „high modernism” prózájának egyik középponti
jelentőségű fogalmáról lévén szó a szakirodalom gyakran ki-
emeli, hogy a szubjektumfelfogás, az érzékelés szerepének
a modern természettudományos eredmények által átírt jelen-
tősége és a lelki folyamatokról alkotott új elméletek legalább
olyan fontos elemei e fogalomnak, mint az elbeszéléspoétiká-
ban ezek kapcsán megjelenő alapvető változások. E sokrétű
összefonódás miatt szokás az irodalmi modernizmus korszak-
határ-kijelölő törekvéseinek, alkotásainak tekinteni azokat
a szövegeket, amelyek kifejezetten középpontba állítják az ér-
zékelés redukálhatatlan sokfélesége következtében széteső
„Egész” megragadhatatlanságának problémáit. Virginia Woolf
prózapoétikája e modernizmus-koncepció egyik legfontosabb
hivatkozási pontja, különösen a fokalizáció kérdése iránti ér-
deklődés megnövekedése óta: Manfred Jahn 2 például a narra-
tív fókusz problematikájának növekvő hangsúlyát egyenesen
a modernizmus prózairodalmából eredezteti.
Kaffka Margit, aki mindössze két évvel született előbb
Woolfnál, s hozzá hasonlóan „tanult férfiak leánya” volt –
ahogy sajátos társadalmi közegét Saját szoba című esszéjében
Woolf nevezi –, rövid életében a költészettől a novella- és
regényíráson át az újságírásig és a pedagógiai reformtevékeny-
ségig számos területen alkotott figyelemre méltó és maradandó
értéket. Nemcsak ezek a párhuzamok indokolhatják azonban,
hogy a két női alkotót egymás kontextusában vizsgáljuk: a lá-
táson, a lehető legaprólékosabb és legrészletesebb megfigyelé-
sen alapuló láttatás, felmutatás igénye Kaffka lírai és elbeszélő
munkásságát éppúgy alapjaiban határozza meg, mint Woolf
2 Manfred Jahn, „Focalization”, in The Cambridge Companion to Narrative, szerk.

David H erman, Cambridge Companions to Literature (Cambridge: Cambridge
University Press, 2007), 94–108.
26 / Rákai Orsolya
prózáját. A szem, a tekintet középpontba állítása talán némi-
képp félrevezető is, mivel e folyamatban a tapasztalás, érzé-
kelés csatornái nem feltétlenül különíthetők el egymástól
– Kaffka írásművészetében ennek egyik sokak által kiemelt
jele a szinesztéziás jellegű jelzők, leírások nagy szerepe, de az
érzékelés csatornáinak keverése-keveredése, elválaszthatat-
lansága Woolf regényeinek is sokat elemzett vonása. Az apró
részletek felbontása és dekontextualizálása egyszerre a kon-
szenzuális jelentéstől való megfosztásnak és az értelmezhető-
ség keresésének az aktusa, s e poétikai kiindulópont nemcsak
az angolszász szakirodalomban használatos modernizmus 20.
század eleji képviselőire jellemző, de törekvésként változatos
újabb formákban jelenik meg a 20. század középső évtizedeiben
is. A szubjektivitás kérdésének e nem kifejezetten a filozófia
vagy a lélektan, mint inkább az elbeszéléselmélet felől történő
megközelítése ezért a modernség irodalomtörténeti áttekinté-
sét elősegítő szempontként is hasznos lehet. Nem utolsósorban
azért, mert a nézőpont immanens megalkotottságára-megal-
kotódására irányuló szövegszintű figyelem segítségével egy-
más mellé helyeződhetnek olyan szerzők, műalkotások is,
amelyeket hagyományosan egymástól távoli, esetleg hierar-
chikusan is elválasztott kanonikus kontextusokba sorolunk,
így a közösségi önaffirmációtól (és ezzel az irodalomtörténet
mindenkori politikai kiszolgáltatottságától) távolodva erősít-
hetjük az irodalomtörténeti leírás önreflexív, kritikai jellegét.
E dolgozatnak nem célja, hogy a fokalizáció és a társadalmi
modernizálódás összefüggéseivel is részletesen foglalkozzon,
bár egy következő lépésben, a női irodalom és az irodalmi mo-
dernség kapcsolatának vizsgálatánál ez valószínűleg elenged-
hetetlen. A társadalmi modernizálódás legnagyobb hatású
elméletei ugyanis mind kiemelik egyrészt a mindenkori
megfigyelő alapvető szerepét az információ megalkotásának
folyamatában, másrészt azt, hogy ez a mindenkori megfigyelő
mindig partikuláris: akkor is, ha önmagáról alkotott leírása
általános érvényűséget vindikál önnön nézőpontjának. Gon-
dolhatunk itt többek közt akár Anthony Giddensre, aki a mo-
dernséget szorosan összefüggőnek látta a térbeli-társadalmi
beágyazottságokból való kiszakadással (disembedding) és
a bizonytalansággal; Arjun Appaduraira, aki szintén az elvá-
lasztás, a megkülönböztetés (disjuncture) felől indít, vagy
Niklas Luhmannra, aki szerint a modernitás legfőbb mozga-
tója a „másként is lehetséges” értelmében való esetlegesség,
a kontingencialitás, amit a megfigyelések, a nézőpontok vég-
telen sokasága eredményez.
Mindez lényegében azt jelenti, hogy a társadalmi moderni-
zálódás leírásában kezdettől nagyon fontos szempontként lé-
tező individualizálódás (és egy másik aspektusból nézve:
szubjektumképződés) e szintén elbeszéléseken alapuló dis-
kurzusban ugyanúgy vizsgálható a fókusz „szóródásának”,
széttagoltságának problémájaként, mint a modern elbeszélé-
sek poétikájának történetében. Emellett ez a széttagoltság,
a nézőpontoknak ez a redukálhatatlan (bár természetesen kü-
lönféle eljárásokkal egy-egy aktuális helyzetben állandóan
redukált) sokfélesége a modernség inherens, kiiktathatatlan,
leállíthatatlanul dinamizáló sajátosságává teszi az individua-
lizálódás politikai dimenzióját: az emancipáció problémáját is.
Így tehát mindezeket a kérdéseket anélkül lehetünk képesek
összefüggéseikben megvizsgálni, pontosabban anélkül lehe-
tünk képesek a változások következményeinek egy jóval szé-
lesebb hatókörét észlelni, hogy belevesznénk a különféle
elméleti diskurzusok egymással szembeni legitimációs harca-
inak végtelenségébe.
28 / Rákai Orsolya
A narratív fokalizáció és a modern elbeszélés
Bár a fokalizáció kérdése az elbeszéléselméleti kutatások egyre

népszerűbb témájának tűnik, talán Manfred Jahn megközelí-
tése a legmerészebb, olyannyira, hogy irodalomtörténeti kö-
vetkeztetések levonásától sem riad vissza. Jahn a lélektani
realizmus és az irodalmi impresszionizmus századfordulós je-
lentkezéséről írva olyan szerzőknél, mint Henry James, Virgi-
nia Woolf, James Joyce, Dorothy Richardson, Katherine
Mansfield, Franz Kafka, Arthur Schnitzler és mások, kiemeli,
hogy az impresszionista festészet néhány évtizeddel korábbi
megjelenéséhez hasonlóan az irodalomban is változás történt.
A realizmus és a modernizmus közti átmenet a festészethez
hasonlóan itt sem éles és elvágólagos, és ugyanúgy nem válik
el élesen attól a modern természettudományos szemlélettől
sem, amely a század második harmadának végén a pozitiviz-
mus filozófiai divatja révén vált a társadalomtudományok és
a bölcsészet korabeli elméletei számára meghatározóvá. Jahn
úgy fogalmaz, hogy ahogyan az impresszionista festőket sem
a realizmus-igény feladása választotta el az akadémikus vagy
a realista festőktől, hanem az, hogy számukra a világ valósága
immár nem külső jelenségekként, hanem szubjektív benyo-
mások sokaságaként volt megragadandó, úgy az irodalomban
is a szubjektivitás valósága lett a kutatandó és megfogalma-
zandó, felmutatandó realitás. A szubjektivitás immár nem va-
lamiféle torzulást jelentett, amitől a tudományos empiricizmus
segítségével szabadulni kéne: a modernisták a világot indi-
viduális benyomások által formálódó, állandóan változó,
villódzó entitásnak tekintették. 3
3 Uo.
A magyar kritikatörténetben, pontosabban a filozófiai esz-
tétika kritikai alkalmazásának történetében szintén nagy
hangsúllyal találjuk meg ezt a gondolatot a 19-20. század for-
dulóján. Bár a Nyugat köréből Fenyő Miksa igen élesen támadta
Alexander Bernát kritikusi működését, már Komlós Aladár
észrevette, hogy Alexander ízlésről, egyéniségről és „deskrip-
tív kritikáról” való felfogása előkészítette azt, amit Osváték
majd a Nyugat szerkesztésekor fognak megvalósítani.4 Másutt
részletesebben foglalkoztam azzal, hogyan válik a pozitiviz-
mus Alexander számára az impresszionista kritikát legitimáló
legfontosabb alappá. 5 A művészet című dialógusában például
már úgy értelmezi a mimézis fogalmát, mint ami „a valóságig
eljutni kívánó érzékelés”, amely a műalkotásokat képes olyan
entitásokká tenni, melyekben (és amelyek révén) immár meg-
figyelhető a működésben lévő élet, amelyre egyébként nem
láthatunk rá – „az alkotásba belevarázsolt élet”, amely a tudo-
mány számára még mindig hozzáférhetetlennek tűnik, ám
a modern irodalom segítségével talán megpillantható, reflexió
tárgyává tehető. Már 1890-ben leírja, hogy ez volna az iroda-
lom feladata, amennyiben helyzete „normális” volna, ám
mindeddig a magyar irodalom sajnos nem volt ebben a helyzet-
ben: a nemzetszolgálat feladatai eltérítették valódi céljától, s az
irodalom ezzel „oly terheket rótt magára, melyeket csak formai
tökéletessége, aesthetikai becse árán viselhetett el. […] A mi
iróink csak félkézzel szolgálták az aesthetikát, a másikkal
a nemzeti szellem hangos és lelkesítő védelmére keltek.”6
4 Komlós Aladár, Gyulaitól a marxista kritikáig: A magyar irodalmi kritika hét

évtizede, Irodalomtörténeti Kiskönyvtár 18 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1966),
94–95.
5 R ákai Orsolya, A teljes zenekar: Schöpflin Aladár és a társadalmi modernség
irodalmi jelentősége, Klasszikusok: az Irodalomtudomány és kritika társsorozata
(Budapest: EditioPrinceps Kiadó, 2013), 138–143.
6 A lexander Bernát, „Irodalmi bajok”, A Hét 1, 1. sz. (1890): 11–13, 11.
30 / Rákai Orsolya
A pozitivista „lélekkutatáshoz” szükséges objektivitás,
amire az írónak, de a művet megérteni vágyó kritikusnak is
szüksége van, lényegében valami olyasmi, amit ma inkább
neveznénk szubjektivitásnak. „A műértő kritikusnak – írja
Alexander – fő dolga a művész lelkének odaadni magát, hogy
vele szinte egybeolvadjon. A műszemléletnek oly objektívnek,
minden érdektől mentesnek kell lennie, mint amilyen objektív
és odaadó a művész lelke a maga tárgyával szemben. Első az
odaadás minden művészi dologban.” 7 E beleérző odaadás tár-
gya és célja a művészi koncepció, a műalkotás: a „művész” lé-
nyegében puszta metonimikus kiterjesztése ebben az esetben
annak az instanciának, amely segítségével a láttatás, a kom-
munikáció, a megismerés-ráismerés és az „élet” megértése
végbemehet.
Érdekes megfigyelni, hogy a modernizmus kritikai kánon-
jának egyik példaadó szövege, T. S. Eliot Tradíció és egyéni
tehetség című esszéje sok ponton hasonló módon próbálja e
paradox szubjektív objektivitást vagy objektív szubjektivitást
megragadni néhány évtizeddel később:
„Dicséretes cél a költőről a műre terelni a figyelmet,

mert ez elősegíti a költészet igazságos értékelését, le-
gyen az jó, vagy rossz költészet. Sokan vannak, akik
nagyra becsülik az őszinte érzések versben való kifeje-
zését, s vannak olyanok is – bár kevesebben –, akik
a technikai tökéletességet is értékelik. De nagyon keve-
sen látják meg a jelentős érzelmet, azt, amely nem a köl-
tő élettörténetében, hanem magában a versben él.
A művészi érzelem személytelen. És a költő nem érheti
7 A lexander Bernát, A művészet: Válogatott tanulmányok, szerk. Szemere Samu

(Budapest: Akadémiai Kiadó, 1969), 72.
el ezt a személytelenséget anélkül, hogy teljesen átadná
magát az elvégzendő feladatnak.”8
A költőnek ezért nincs, úgymond, „személyisége”, írja Eliot,

amit félrevezetően így szokás nevezni, az sokkal inkább egy
médium, egy közeg, amelyben „a benyomások és a tapasztala-
tok sajátságos és váratlan módon kombinálódnak.”9 A műal-
kotást pedig felfoghatjuk egy reakció, egy kísérlet edényeként,
melyben a szerző érzékelő-érző elméje a katalizátor szerepét
tölti be:
„[a]mikor a fentebb említett két gáz egy platinaszál je-

lenlétében keveredik, kénsavat alkot. Ez a kombináció
csak platina jelenlétében történhet; mindazonáltal az
újonnan keletkezett savban nyoma sincs platinának,
s látszólag nem változott maga a platinaszál sem: sem-
leges maradt, passzív, megmásítatlan. Ez a platinaszál
a költő elméje.” 10
Eliot esszéje mindamellett igen nagy hangsúlyt fektet arra,

hogy a keletkező modern műalkotás értékének meghatározá-
sához világos, megkérdőjelezhetetlen alapelveket biztosítson
– az a fajta bűnös liberalizmus, amit még a Nyugat kritikusai is
felróttak Alexander „descriptiv kritikájának” (de jóval később
majd Schöpflin „megértő kritikájának” is), itt nem nyer teret,
amit a metaforaválasztások (platina, semleges, megmásítat-
lan) is mutatnak. Ez a mozzanat mindvégig kényes egyensúly-
ban áll a valóság individuális érzékelések, benyomások
szövedékeként való felfogásával, illetve az „élő”, a „valódi”,
8 T. S. E liot, „Tradíció és egyéni tehetség” [1919], ford. G ömöri György, Híd 26,
9. sz. (1962): 753–759, 759. (Kiemelés az eredetiben.)
9 Uo., 757–758.
10 Uo., 756.
32 / Rákai Orsolya
a működésben lévő realitás megragadásának igényével, ami
az irodalom legfőbb feladatának (s egyben érték-kritériumá-
nak) tűnik.
Szintén 1919-ben látott napvilágot Virginia Woolf esszéje
(Modern fiction), amely ugyanígy a sajátosan felfogott való-
ság megragadását és e művészi folyamat hitelességét teszi
a modern irodalom, pontosabban a modern regény fő céljává.
A „materialista” regényekből (ahol a tárgyak, külső jelenségek
aprólékos leírása, szabályszerű cselekményesítése jelenti a rea-
litást) „az élet megszökik: és talán élet nélkül semminek nincs
értelme” – az élet, állítja Woolf, nem így működik: nem szim-
metrikusan elrendezett, mechanikus színpadi reflektorok so-
kasága, hanem fénylő, félig áttetsző burok, mely körülvesz
bennünket tudatosságunk kezdetétől a végéig.11 Ez a fénylő va-
lami csak hatásában érzékelhető: nem tehetünk mást, mint
hogy megkíséreljük megfigyelni, hogy a benyomások atom-
jainak milliói hogyan formálják magukat egy hétfő vagy egy
kedd életévé, s mindeközben a lehető legnyitottabbak mara-
dunk, s a lehető legkevesebb válogatást, konvenciók megköve-
telte előzetes redukciót végezzük ezek között az elemek között.12
Jóval későbbi naplóbejegyzéseiben, a regényírás nehézségei-
ről szólva arról ír, hogy a szereplőket nem megformálni kell:
a szereplők mögé kell hatalmas és óvatos munkával olyan
visszhangüregeket vájni, amelyek felerősítik a hétköznapi,
konvenció homályosította érzékelésünk által észre nem vett,
meg nem hallott hangjaikat. A szereplőket tehát sokkal inkább
megfigyelni és szóhoz juttatni kell: nem a szerző bábjai, aki
mesterségesen és zsarnoki módon alkothat belőlük előítéle-
teinek és előfeltevéseinek megfelelő cselekménymintákat, mű-
fajokat. Ehhez jóval közelebb, az ego számára biztonságos
11 Woolf, „Modern Fiction”…, 160.

12 Uo.
távolságnál sokkal közelebb kell menni, s a megértésnek és az
együttérzésnek olyan, szinte egy szentre emlékeztető attitűd-
jére van szükség, amelyhez hasonlót a modern orosz prózában
vél felfedezni.13
Visszatérve a fokalizáció kérdéséhez: Manfred Jahn a
Henry James által „reflektornak” nevezett figurák egyre válto-
zatosabb alkalmazását, a fokalizáció minél nagyobb szerephez
juttatását azért tekinti a modernizmus prózapoétikája szem-
pontjából központi jelentőségűnek, mert ez egybeesik és narra-
tológiai értelemben mintegy „leképezi” azt a változást, amely-
nek során a valóság megragadásának igénye külső tárgyak
felől e tárgyak perceptív képének realitása, a pozitivista episz-
temológia felől a fenomenológiai episztemológia felé mozdul.
A modern próza ebben az értelemben elutasítja az egyetlen,
mindentudó, autoritatív nézőpontot, s az elbeszélést egy be-
határolt tudású-nézőpontú szereplő fókuszán keresztül al-
kotja meg, vagy még gyakrabban számos szereplőn keresztül,
akik egyike sem rendelkezik kizárólagossággal, egyike sem
képes megalkotni, illetve átadni a kép teljességét: változatos
nézőpontjaik közt mozogva teszünk szert – egymásnak akár
ellentmondó, inkoherens – információkra, melyek között
a regénybeli szerző sem igazít el minket.
(Női) identitás és megfigyeltség
Az iméntiek értelmében tehát a modern próza nemhogy nem

teszi szükségszerűvé integer identitás, autonóm szubjektivitás
meglétét, de egyenesen ennek lehetetlenségét, illetve leg-
alábbis konstruált, a „valóság” megismerése szempontjából
13 Uo., 163.
34 / Rákai Orsolya
irreleváns voltát feltételezi, amennyiben mögé/elé kíván
menni ezeknek a társadalmi mikrohatalmi viszonyok létre-
hozta szubjektumkonstrukcióknak. E folyamatban a női szer-
zők szerepe többek közt azért lehetett korszakos jelentőségű,
mert az érvényes diskurzusok szerint a női szubjektum pusz-
tán hiányként, esetleg defektusként, a normától való eltérés-
ként létezik. A pszichoanalízis a női hisztériában a női
szubjektum lényegét vélte meglelni: a női psziché par excel-
lence kóros, amennyiben létezni próbál, hiszen a női szubjek-
tivitást (betöltendő) űr volta kategorizálja. A „normál” női
psziché ebben a megközelítésben külső leírások sokaságának
való tökéletes, reflexiómentes, néma megfelelés, melynek így
története sincs, nem mondható el: története már eleve csak
betegségtörténet, anamnézis lehet. Az egészséges női lélek
problémamentes, másoktól függő szerepek sokaságának be-
töltése – a gépek és a szolgák pedig nem autonómak, így nin-
csenek történeteik sem. (Talán nem véletlen, hogy ebben az
időben egyre több olyan regény születik, melynek főhőse női
szolgáló; gondolhatunk például Szenes Piroska Csillag a hom-
lokán című regényére, Kosáryné Réz Lola Filoménájára, vagy
akár a leghíresebb, a „mechanikus”, elidegenedett és néma
életet, a puszta kötelességteljesítésre és megfelelésre redukált
emberi lényt középpontba állító példára, Kosztolányi Édes
Annájára – s az is érdekes lehet, hogy Kosztolányi főhőse az
egyetlen, aki fellázad és erőszakhoz folyamodik, a női szerzők
női hősei nem.)
Kaffka korai novellái közt sok olyat találunk, amely felnö-
vekvés-történetet mond el, s ezekben minden esetben jellemző,
hogy a női főszereplő-fokalizátor a beilleszkedéshez szinte
kizárólagosan külső visszajelzéseket, külső megerősítéseket
keres: elvárásoknak igyekszik megfelelni, hogy önmagát
elfogadhassa, s nem merül fel, hogy e megfelelés nélkül érté-
kelhető volna, hogy megpróbálhatna nem-megfelelni is. A sa-
ját test még kevésbé tehető autonóm szubjektivitás forrásává:
az adott társadalmi kontextusban több mint problémás a női
testet a saját identitás forrásává tenni. Bizonyos társadalmi ré-
tegekben ugyanis eleve teljes az „információstop” a női test fej-
lődésével, működésével kapcsolatban: a lányok szocializációja
és felserdülése ebben a közegben sok esetben súlyos traumák
sorozata, amelyekről nem tudnak semmit, s nem is beszélhet-
nek róluk, mert e kérdéseket a legszigorúbb tabuk övezik. Rá-
adásul a folyamat soha nem zárul le, nem lehet tudni, hogy
„sikerrel” létrejött-e a női test, annak megítélése ugyanis kizá-
rólag férfiak által, a férfiszempontoknak való megfelelés révén
történik, mely szempontok viszont sajnálatos módon roppant
változékonyak: számos novella tematizálja azt a sokkot, amikor
a testi és általa megalapozódó lelki önértékelést zúzta porrá,
hogy a Férfi, aki számára a női test készült, egyik pillanatban
reakcióival még arról biztosította a nőt, hogy teste és egész női
valója elfogadható (megkérte a kezét, elvette feleségül, stb.),
a következőben félredobta és egy következő nőhöz viszonyítva
elégtelennek nyilvánította – „feljebbviteli fórum” pedig ebben
a rendszerben nem adatott. Ez a jelenség (mármint hogy azért
nem lehet könnyű ilyen módon békés identitáskapcsolatot ki-
alakítani a saját testtel) még férfi írók figyelmét is felkelti – egy
ilyen felnövekedés- (és megcsalatás-)történetet ír meg lénye-
gében Maupassant az Egy asszony élete című regényben, de bi-
zonyos szempontból Németh László Iszonya is ide sorolható.
Női szerzőktől számtalan példát lehetne idézni – a legismertebb
talán Simone de Beauvoir visszaemlékezése (Egy jóházból való
úrilány emlékei) és nagy hatású könyve, A második nem, mely-
ben ezt a kérdést expliciten, esszényelven is tárgyalja.
36 / Rákai Orsolya
Kaffka Margit több regényében is fontos elem e problémák
felvetése (például a Mária éveiben, a Két nyárban, a Hangya-
bolyban), de már korai novelláinak is gyakori témája az erköl-
csi kiábrándulás, az összezavarodás, majd a keserű vagy
kétségbeesett megalkuvás, mely a nővé válás elkerülhetetlen
velejárójának tűnik a narrátor interpretációjában. A világtól
elzárva (gyakran egyenesen zárdában), kérlelhetetlenül szi-
gorú, ám egyszersmind a világ rendjének biztonságát nyújtó
erkölcsi elvek szerint nevelt lányok felnőve szembesülnek az-
zal, hogy a szerelem, a párkapcsolat nem az, aminek ők tanul-
ták és gondolták – hogy a csalás és a hazugság úgyszólván
elkerülhetetlen része ennek. S mivel egész szocializációjuk
épült ezekre az „életidegen” erkölcsi elvekre, a választott
férfiban való csalódás egész világképük alól húzza ki a talajt,
életük innentől hit és bizalom nélküli, kiábrándult megalku-
vás, mely akár tragédiába is torkollhat. (Ilyen például az Egy
házasság, az Utak, az Egy nap, a Felszabadultan, a Csonka
regény, az Este, A kisleány vagy a Lujzika.)
Az Este című novella,14 melynek történetét szinte végig a női
főszereplő gondolatfolyamaként látjuk, épp e következetes
fókuszhasználat miatt teljesen expliciten írja le a készülődés,
bizalomteli várakozás és a törvényszerű, rendszerszerű kiáb-
rándulás, önbizalom- és reményvesztés gyors folyamatát
mint valamit, ami a női coming of age-történetek közös sa-
játja. E felnövekvés-történet tehát lényegében a felnövekvés
során megszerzett értékesség- és egyediség-érzet szétzúzó-
dása, a „női identitás” az identitás elvesztése – a felcserélhe-
tőség, a tucatszerűség, a lényegtelenség, hangsúlytalanság
élményével való tökéletes azonosulás. Ennyiben hasonlít
14 K affka Margit, „Este”, in K affka Margit, Csendes válságok (Budapest: Neumann

Kht., 2001), hozzáférés: 2020.05.21, http://mek.oszk.hu/04500/04566.
a kép a nőt negativitásként meghatározó diskurzusok nőleírá-
saira, ám fontos különbség, hogy sem ez a „felturbózott” érté-
kesség, sem ennek szétzúzása nem az érintett női individuumok
önleírásából, elképzeléseiből következik, épp ellenkezőleg:
gyermekkoruktól fogva szocializálják őket (legalábbis egy
meghatározott társadalmi szint fölött) arra, hogy önmagukat
a Másik vágyának titokzatos tárgyaként, díjként, az élet aján-
dékaként lássák, majd a házassággal, sőt, adott esetben már
a párválasztás folyamatában ráébredjenek, hogy ebből semmi
nem volt igaz. Kezdettől, kisgyerekkortól nincs lehetőség te-
hát saját fókuszra; a nevelés a lányok esetében épp azt jelenti,
hogy folyamatosan a néma megfigyelt pozíciójában maradja-
nak, és kizárólag ennek az interiorizált normatív tekintetnek
a segítségével határozzák meg magukat.
A novella hősnője tanult, dolgozó, önálló nő, aki egy mérnök
jegyese, kettejük kapcsolata az ő értelmezésében harmonikus-
nak, őszintének és tisztának tűnik. Részben talán ezért is érzi
magától értetődőnek, hogy a férfiért fel fogja adni eddigi élet-
formáját, kizárólag az otthonteremtésnek, a „gondtalan as�-
szony-életnek” fogja szentelni magát. Ébredő testi vágyaival is
tisztában van, s várja, hogy ezeket legitim módon megélhesse
végre: „Mellette lesz a férfi, aki felszabadítja, fedezi és védi az ő
tehetetlen, lekötött, asszonyi vágyait ez áhított és tilalmas em-
berörömök felé.” Érzéseit, testi megjelenését, ahogy tanították
és nevelték, felsőbbrendűnek, finomabbnak, értékesebbnek
érzi, mint az új lakáshoz felvett kis cselédét, ugyanakkor érzi vele
a közösséget is, hiszen ahogy neki, úgy a kis cselédnek is van
férfi az életében, akinek tetszik, aki szépnek látja:
„Ujjas pendelyén átvilágított a konyhalámpa, és göm-

bölyű csípői, kicsiny melle sziluettjét lopva és tűnődve
38 / Rákai Orsolya
nézegette bentről a kisasszony. Ő szokatlannak, utála-
tosnak találta az ilyen tömzsi formákat, a leány vastag
karjait és inas, erős nyakát. Arra gondolt, hogy ő men�-
nyire más, finomabb, nemesebb alkatú. De lám, az is
tetszik a magaformájúnak, a saját körében hetyke és
kívánatos.” 15
A probléma akkor következik el, amikor egyértelműen kide-

rül, hogy a cseléd távolról sem csak „a saját köreiben” kelt fi-
gyelmet – a mérnök is viszonyt kezdett vele. A főhős végtelen
megalázottsága, kétségbeesése nemcsak a fizikai megcsaltság
tudatából fakadnak. Része ennek a kijátszottság, a balekség
kínzó érzése: ő betartotta a társadalmi konvenciókat, uralko-
dott erősödő vágyain, a testén, mert ezt várják el tőle a szabá-
lyok, míg a másik fél, illetve a másik nő felrúgta ezeket az oly
áthághatatlannak és súlyos következményekkel fenyegetőnek
tudott szabályokat, és ezt senki nem érzi megbotránkoztató-
nak. Miféle szabályok azok, amelyek rá nézve olyan végtelen
szigorúsággal nehezednek, de amelyek áthágását a másik ol-
dalról semmiféle szankció nem követi? S ha ez nem lenne elég,
saját egyediség- és fontosságtudatát is súlyos sérülés éri, hi-
szen nyilvánvalóvá válik, hogy az, amire annyi más kortársnő-
jéhez hasonlóan felépítette identitását – a társadalmi erkölcsi
konvencióknak való megfelelés, a modern, értékes, önálló, de
mégse túl önálló Gibson girl-féle nőkép maximális beteljesí-
tése és a vőlegénye hozzá való viszonyából leszűrt elismerő,
magasztaló vélemény – minden elemében hazug. Vőlegénye
épp akkor csalta ugyanis meg a cseléddel, amikor neki forró
szerelmes leveleket írt, és a frissen talált majdani közös lakásuk
ügyében járt (ahol egyébként mindeközben az aktus történt):
15 Uo.
„Hitvány!… Férfi!…
Férfi… igen! Hisz ő, az ő okos, érett lányságában tudta
már ezt. Hogy minden férfi ilyen – így élnek; és nem is
tehetnek róla. De idáig csak úgy elméletben, hallomás-
ból tudta, elhitte, belenyugodott. De most sújtón és ot-
rombán tör rá a kézzelfogható valóság.
De hát hol van akkor ebben ő, a körülimádott, kért és
várt nőiség? Hisz ez kell a férfiúnak őtőle is, ezért áhí-
tanak fojtott sóhajok, csókok és rejtett célzások? Az ő
vállát is átszorította már szenvedélyesen, kitörő indu-
lattal. Hát csak ez?… Átfinomult voltunk, megőrzöttsé-
günk, érzéseink… illatok, álmok, szépségek… lassan
kifejlődő idilljei egy gyöngéd szerelemnek… mind, mind
nem adhat nekik többet, mást, mint ami így is pótol-
ható. Mi hát az érték? Mert a barátság, együttérzés,
megértés… az más, igen; de azt férfibarátaiknál telje-
sebben és zavartalanabbul föllelik. És mit is tudhat
megértésről a férfi, ki mindössze pár hónapja ismeri.
Igen, hajlama van a házasságra, mert az rendes, kényel-
mes, olcsó és alkalmatos módja a nőbírásnak. Békén
akar lenni, letudni ezt a szükségletet, hogy nyugodtan
dolgozhassék… Igen… de akkor miért nem őszintébb ez
a vásár… mire érzelmes szenvelgés, holdfény, szavak?
Konvenció… Galádság!” 16
Mindamellett tisztában van vele, hogy nincs visszaút, hiába

tudja már az indulás előtt, hogy ez a kapcsolat őszintétlen és
halálra ítélt, hiszen az esküvő körüli előkészületek, a munká-
ból való felmondás folyamata előrehaladt, s őt venné szájára
a város, ha most szakítana:
16 Uo.
40 / Rákai Orsolya
„És tudta, hogy említeni sem fogja az egészet, magyará-
zatot sem akar, mentséget, megalázkodást, letagadást.
Milyen undorító volna mindez – és nem érne semmit…
A jegyese megjön holnapután, és ő mosolyogva, gőgö-
sen, tisztán, okosan, álnokul megy elé. És semmi sem
változik… és valami mégis közöttük marad… és egy-
szer, később, talán felelőtlenebbül lesz ő is hazug és go-
nosz vele szemben. Mert ez az élet – a férfi és nő
szembenállása – végetlen, alig-titkolt, kényszerű, örök
hazugság. És tán jól van így, hogy egyszer mindenki be-
lelát világosan, itt véget ér lelki gyermekkora, és embe-
rül, látón és értőn lép az életet élők közé. Úgy kell venni,
ahogy adatott.” 17
Ez a „végetlen, alig-titkolt, kényszerű, örök hazugság”

azonban, amint a novella szinte túlzó részletességgel feltárja,
távolról sem valamiféle misztikus, leegyszerűsítő, ám a kor
pszichológiai irodalmában is roppant népszerű meghatáro-
zottságnak, metafizikai jellegű nemi specifikumok össze-
egyeztethetetlenségének az eredménye, hanem egészen
egyszerűen és prózaian annak, hogy a férfi és nő közti társa-
dalmi szerződést, mely elvileg a felek viselkedését és életlehe-
tőségeit leírja, kizárólagosan az egyik fél határozza meg,
a másiknak ebbe nincs beleszólása, ám épp ez az egyik, tör-
vényhozó fél nem tartja be a szerződést, míg a másik féltől ezt
elvárják. Emiatt viszont lehetetlennek tűnik küzdeni a helyzet
ellen, hiszen nem elsősorban maga a szabály a probléma (azzal
a főhős tökéletesen ki tudna békülni és igazodik hozzá, ha ál-
dozatokat és nehézséget jelent is számára), hanem a szabály
egyoldalú felrúgása.
17 Uo.
Ilyen körülmények között hiteltelenné válik mindenfajta
hagyományos női életstratégia, s Kaffka kezdettől megszál-
lottan keresi a megoldást a kérdésre, hogy akkor hogyan is
volna lehetséges teljes, hiteles és boldog emberi életet élni nő-
ként, miféle identitás épülhet, aminek segítségével ez megva-
lósítható lenne, s miféle szerepet kaphat ebben a test, a testi
tapasztalás, s mindenekelőtt miféle elbeszéléspoétikai eszkö-
zökkel lehet ezt megragadni.
Ehhez nagyon hasonló módon használja a női fókuszt (il-
letve fókuszokat) első, The Voyage Out címmel 1915-ben
megjelent regényében Virginia Woolf is. Woolf első regénye
főszereplőjének gyakran Rachel Vinrace-t szokás nevezni, ta-
lán mivel ez a megközelítés könnyebben értelmezhetővé teszi
a műfajt és a szereplőstruktúrát (női coming of age-regény,
önéletrajziság, pályakezdő útkeresés stb.), bár a regény maga
ezt egyáltalán nem támasztja alá, és nem kelt ilyen elváráso-
kat. Az első jelenettől többes fókusszal dolgozik, a fokalizátor
szereplőkön kívüli narrátor gyakorlatilag láthatatlan és érzé-
kelhetetlen marad. Rachel Vinrace szerepe mégis érdekes, mi-
vel lehetővé teszi a regény számára, hogy érzékelhessük azt
a preszubjektív állapotot, amely mintegy szinekdochészerűen
felmutatja a valóság megragadásának hiteles (a széttagoltsá-
got, összefüggéstelenséget társadalmi prekoncepciók segít-
ségével nem elfedő) módját. Rachel Vinrace így inkább
a regény egyfajta mise en abyme alakzatának tekinthető.
A szinte teljes elzártságban és kizárólagos női társaságban,
idősebb nagynénjei védőszárnyai alatt, apját távolról istenítve
felnövő Rachel számára értelmezhetetlenek azok az elvárások,
amelyekre útitársai célozgatnak: egészen addig, amíg a nála
jóval idősebb, elérhetetlen, hatalommal bíró és tiszteletre
méltó figurának érzett Mr. Dalloway (akinek házassága is
42 / Rákai Orsolya
problémamentesnek és mintaszerűnek tűnik) számára tökéle-
tesen váratlan és érthetetlen módon ki nem lép ebből a szerep-
ből, és meg nem csókolja (Rachel teljes világképének domi-
nószerű összeomlását indítva el ezzel), addig nem látja magát
kívülről. Azt pedig különösen nem érzékeli, hogy mások vala-
milyennek látnák, s neki ehhez bármilyen módon is alkalmaz-
kodnia kéne. Terence Hewittal, későbbi vőlegényével meg-
ismerkedve fejti ki, hogy ez a láthatatlanság, ez a végtelen és
végletes magány és jelentéktelenség valójában a boldogság
és a szabadság záloga, és az egyetlen őszinte valóság.
”A girl is more lonely than a boy. No one cares in the

least what she does. Nothing’s expected of her. Unless
one’s very pretty people don’t listen to what you say. . .
And that is what I like,” she added energetically, as if the
memory were very happy. ”I like walking in Richmond
Park and singing to myself and knowing it doesn’t mat-
ter a damn to anybody. I like seeing things go on—as we
saw you that night when you didn’t see us—I love the
freedom of it—it’s like being the wind or the sea.” 18
Később, amikor teára hivatalosak az egyik hölgyhöz, Rachel

épp azért nem akar elmenni, mert tudja, hogy fókuszba kerül:
hogy „látni akarják”, s hogy ez külső leírást és szerepbe kény-
szerítést jelent, olyan szerepbe, amely nem teszi lehetővé a
18 „Egy lány mindig magányosabb, mint egy fiú. A legkevésbé sem érdekel senkit
sem, mit csinál. Semmit nem várnak tőle. Hacsak nem vagy nagyon csinos, az em-
berek nem figyelnek arra, amit mondasz… És épp ez az, amit szeretek – tette hozzá
energikusan, mintha ezek nagyon boldog emlékek lettek volna. – Szeretek sétálni
a Richmond Parkban magamban énekelve és tudva, hogy ez egyáltalán nem érdekel
senkit. Szeretem nézni a dolgokat, ahogy történnek – ahogy téged néztünk azon az
éjszakán, amikor nem láttál bennünket – szeretem ennek a szabadságát – olyan,
mintha én lennék a tenger vagy a szél.” Virginia Woolf, The Voyage Out [1915], The
Project Gutenberg, 2006, hozzáférés: 2020.05.21, https://www.gutenberg.org/
files/144/144-h/144-h.htm. (Fordítás tőlem – R. O.)
hiteles életet, a hazugságtól való mentességet, a dolgok őszinte
megélését:
”Directly anything happens—it may be a marriage, or

a birth, or a death—on the whole they prefer it to be
a death—every one wants to see you. They insist upon
seeing you. They’ve got nothing to say; they don’t care
a rap for you; but you’ve got to go to lunch or to tea or
to dinner, and if you don’t you’re damned. It’s the smell
of blood,” she continued; ”I don’t blame them; only they
shan’t have mine if I know it!”
She looked about her as if she had called up a legion of
human beings, all hostile and all disagreeable, who en-
circled the table, with mouths gaping for blood, and
made it appear a little island of neutral country in the
midst of the enemy’s country.19
A külső tekintet a dominancia eszköze, amitől nincs hová

menekülni. A regény számos elemzője ezért tekinti Rachel ha-
lálát az egyetlen – bár szándéktalan (hiszen betegség révén
bekövetkező) – útként, amelyen keresztül tökéletesen kilép-
het az önmaga teljes feladását, felemésztését követelő társa-
dalom dominanciatörekvései alól. 20 Rachel hiába próbálja
19 „Tulajdonképpen akármi történik – lehet az házasság, vagy születés vagy halál

– összességében azt szeretik legjobban, ha halálról van szó – mindenki látni akar
téged. Ragaszkodnak ahhoz, hogy lássanak. Nincs semmi mondanivalójuk, egy fi-
karcnyit sem törődnek veled, de el kell menned ebédre vagy teára vagy vacsorára,
és ha nem, hát átkozott vagy. A vér szaga teszi – folytatta – nem hibáztatom őket,
csak ha rajtam múlik, az enyémet nem kapják meg!
Úgy nézett körül, mintha csupa ellenséges és ellenszenves emberi lény légióját
idézte volna meg, akik körülvették az asztalt vérre szomjazó, kitátott szájjal, egy kis
semleges ország szigetévé téve ezt a teret az ellenséges ország kellős közepén.” Uo.
(Fordítás tőlem – R. O.)
20 Patricia A. C rouch , „Gender in the Jungle: The Voyage Out as a Response to Heart
of Darkness”, Women Writers: A Zine, Online Journal, 2002. január 07., hozzáférés,
2020.05.21, https://www.womenwriters.net/dec2001articles/crouch.html.
44 / Rákai Orsolya
Terence-szel való kapcsolatukat „az igazság alapjára helyezni”
– és hiába próbálkozik ezzel Terence is –, a regény e törekvést
esélytelennek mutatja, mintha a világ társadalmi valóságának
két végletesen eltérő pontjáról nem lenne lehetséges az emberi
azonosság közösségében találkozni.
”Does it ever seem to you, Terence, that the world is

composed entirely of vast blocks of matter, and that
we’re nothing but patches of light—” she looked at the
soft spots of sun wavering over the carpet and up the
wall—”like that?”
– kérdezi Rachel, ám Terence számára ez a tapasztalat tökéle-

tesen ismeretlen. Számára a világ szilárd, átlátható és átlá-
tandó, ő maga pedig szerves része ennek a világnak:
“No,” said Terence, “I feel solid; immensely solid; the

legs of my chair might be rooted in the bowels of the
earth. But at Cambridge, I can remember, there were
times when one fell into ridiculous states of semi-coma
about five o’clock in the morning.”21
Kaffka és Woolf műveit vizsgálva a szubjektivitás egyfelől

kétélű, állandóan változó, instabil valaminek tűnik, másfelől
egyfajta kommunikációs csatatérnek: el kell – vagy inkább
kellene – érnünk egy „működőképes” ént, egy látható, hall-
21 „Nem tűnt még neked úgy, Terence, hogy a világ teljes egészében az anyag
hatalmas tömbjeiből áll, és mi nem vagyunk egyebek fényfoltoknál – a nap lágy
fénypöttyeire nézett, amelyek áthullámzottak a szőnyegen, fel a falra –, ilyenek-
nél, mint ezek? – Nem – mondta Terence – én szilárdnak érzem magam, rendkívül
szilárdnak, a székem lábai akárha a föld beleiben gyökereznének. De emlékszem,
Cambridge-ben néha volt olyan, hogy az ember nevetséges félkóma-állapotba esett
olyan hajnali öt óra tájban.” Woolf, The Voyage Out… (Fordítás tőlem – R. O.)
ható, releváns personát (vagy inkább többet), ám ez távolról
sem egyszerű. E folyamat során semmit sem adnak ingyen: ha
valamit készpénznek veszünk, az azt jelenti, hogy valaki más-
nak kell leírásaink, kategóriáink árát megfizetni helyettünk,
valakinek, akit leírva tárggyá tettünk ahelyett, hogy fókusz-
ként hagytuk volna „szólni magáért”. Önmagunk és a minket
körülvevő világ megfigyelése során folyamatosan erőteljes
szelekciókat és redukciókat hajtunk végre annak érdekében,
hogy a dolgokat értelemmel bíróvá tegyük, ám mindig tuda-
tában kell lennünk döntéseink megszüntethetetlen esetleges-
ségének. Ez az egyetlen esélyünk az empátia és a béke elérésére,
ahogy mindkét (elkötelezett és a nyilvános térben is aktív pa-
cifista) szerző, Woolf és Kaffka is számtalanszor hangsú-
lyozta. A modern elbeszélés ebben az értelemben olyasmi, ami
különbségeket tesz, észleli a dolgok komplexitását és nem fedi
el kényelmes, leegyszerűsítő prekoncepciók segítségével, se-
gít „erővel tágra nyitni a szemünket” (ahogy Kaffka írta egy
versében), 22 illetve abban, hogy ne essünk vissza a kimond-
ható dolgok megnyugtató birodalmába. A fokalizáció közép-
ponti szerepével ugyanis a narratíva épp arról próbál szólni,
amiről nem lehet beszélni, s nem fogadja el, hogy arról hall-
gatni kell.
22 Lásd az Én szegény című versben: „Két szemem erővel feszítettem nagyra, ke-
rekre: Nézzen! / És ösztökéltem a lelkem, hogy: serkenjen, kapukat nyisson!” K affka
Margit, Az élet útján: Versek, cikkek, naplójegyzetek, szerk., jegyz. B odnár György,
107–108 (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972), 107.
46 / Rákai Orsolya
Indiszkréció
az irodalomban?
Kaffka Margit és kulcsregényei,
a Színek és évek től az Állomások ig
/
Benedek A nna
„Az ember jól-rosszul mégiscsak végigjátssza a maga vállalta

szerepeket mind sorjában. Csakhogy nem, mint a színpadi,
csinált történetekben, egy fő személy szándéka után igazodik
a többieké; a valóságban mindenki külön fő személy önmagá-
nak, és senki sem vállal mellékes szerepet; magáért magának
játszik. Ebből támad a sokféle és véletlen bonyolódás, ami
mindnyájunkat végtelen érdekel, amíg benne vagyunk. Ki kit
szeret, kit vesz el, mire neveli a gyereket, milyen helyért ve-
rekszik a világban, és hogy dől ki.” 1
1 K affka Margit, Színek és évek (Budapest: Franklin Társulat, 1912), 3–4.
Indiszkréció az irodalomban? / 47
1.
„Az író legyen kegyetlen” – írja Kosztolányi Dezső a Nyugat

1927-ben Indiszkréció az irodalomban címmel zajló ankétjá-
ban. 2
Mitől lesz indiszkrét egy mű? A Petőfi Irodalmi Múzeum
Médiatárában őrzött, Kaffka Margitról szóló interjúkban – fő-
ként a kortársakkal rögzített felvételeken – rendre feltűnik az
Állomásokkal 3 kapcsolatban a kulcsregény műfaji meghatá-
rozás, és korántsem pozitív jelzőként. „Az Állomások. Hát,
az tiszta pletyka volt, asszonyi pletyka” – mondja például
a Kaffkát személyesen ismerő Lányi Sarolta.4
Mit jelent a „kulcsregénység” a kortársak értelmezésében?
Hogyan küzd meg az indiszkréció vádjával a női író, Kaffka
Margit vagy épp a Kaffka-recepció?
Mikortól veszíti el egy mű tükörjellegét, referenciapont-
jait? Lehet-e köze mindennek a realizmushoz vagy a doku-
mentumregény műfajához – azaz megváltozott olvasási szo-
kásainkhoz?
1912-ben megjelent Kaffka Margit első regénye, a Színek és
évek. A könyv formában kiadott művet egyértelmű szakmai
és közönségsiker fogadta. Kaffka Margit könyvéről szuperla-
tívuszokban beszélt a kritika, dicsérte éleslátásáért, nagy ívű
szerkezetéért, „asszonyi” látásmódjáért, realizmusáért.
2 Kosztolányi Dezső, „Indiszkréció az irodalomban: A Nyugat ankétja”, Nyugat

20, 6. sz. (1927): 457–458. A Nyugat előző (1927/4.) számának Ignotus Teremtő
indiskréció című írása nyomán született körkérdésre Kosztolányi Dezső is válaszolt.
3 K affka Margit, Állomások (Budapest: Franklin Társulat, 1917).
4 Vezér Erzsébet és Tóbiás Áron interjúja Lányi Saroltával, 1969, PIM Médiatár,
ltsz. OR0223/1.
48 / Benedek Anna
Móricz, 5 Lengyel Menyhért,6 Schöpflin,7 később Radnóti8 és
Németh László9 írt róla elismerően. Hogy a Színek és évek
Kaffka gyerekkorának helyszínét, Nagykárolyt idézi, nem volt
senki számára kétséges. Az ott élő ismerősök-ismeretlenek
állítólag10 meg is haragudtak Kaffkára, amiért „kiírta” őket.
A főszereplőt, Pórtelky Magdát mindenki – olvasók, kritikusok
– egyértelműen Kaffka Margit édesanyjával, Uray Margittal
azonosította.
„Az előttem járt okoknak és nehéz, véres csatájú bonyodal-
maiknak nemcsak a »Színek és évek« regény témáját köszö-
nöm, melyért szülővármegyém – megizente – kegyetlenül
csúffá tesz, ha megbántott földjére merem a lábam tenni” –
írja Kaffka Margit Önéletrajzában.11
Lányi Sarolta, Kaffka kortársa így emlékezett Kaffka
Margit két regénye, a Színek és évek és az Állomások kapcsán
Vezér Erzsébetnek adott interjújában:
„Lányi Sarolta: – Nézd, ő írt egy pletykaregényt.

Az nekem nagyon nem tetszett.
Vezér Erzsébet: – Az Állomásokra gondolsz?
5 Móricz Zsigmond, „Kaffka Margit”, Nyugat 5, 3. sz. (1912): 212–217.

6 L engyel Menyhért, „Kaffka Margit regénye: Szinek és évek”, Nyugat 5, 23. sz.
(1912): 854.
7 S chöpflin Aladár, „Kaffka Margit”, Nyugat 5, 24. sz. (1912): 937–944.
8 R adnóczi [R adnóti] Miklós, Kaffka Margit művészi fejlődése, Értekezések a
M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetéből 14
(Szeged: Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1934); R adnóti Miklós, „Kaffka Margit
1918–1938”, Nyugat 31, 12. sz. (1938): 446–447, 446.
9 N émeth László, „Kaffka Margit” [1933], in N émeth László, Két nemzedék:
Tanulmányok, szerk. H egedős Mária, Németh László munkái (Budapest: Magvető
Könyvkiadó–Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970), 121–123.
10 A PIM Médiatárában több interjúban is találkozunk ezzel a váddal, többek kö-
zött Madarassy Istvánné Nemestóthy Szabó Hedvig vagy Luby Margit emlékeiben.
Lásd Madarassy Istvánné Szabó Hedvig beszél, Tóbiás Áron kérdezi, 1969, PIM
Médiatár, ltsz. CD00063/2.; Luby Margit beszél, Tóbiás Áron kérdezi, 1971, PIM
Médiatár, ltsz. OR0412/D
11 K affka Margit, „Önéletrajz”, in K affka Margit, Az élet útján: Versek, cikkek,
naplójegyzetek, szerk., jegyz. B odnár György (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó,
1972), 401–402.
LS: – Az Állomások. Hát az tiszta pletyka volt,
asszonyi pletyka. Ugye, hogy az volt?
VE: – Jó könyv…
LS: – Jó könyv? Nem tudom.
VE: – Benne van egy kor és ez az egész irodalmi
élet. Azért jól benne van. Tudom, hogy mindenki
megsértődött rajta a korban.
LS: – Nekem nem tetszett, olyan kisvárosi
pletyka.
VE: – Igen…
LS: – Hát, a legszebb, az első nagyregénye…
VE: – A Színek és évek…
LS: – A Színek és évek… hát, az páratlan.
VE: – Az is kulcsregény pedig.
LS: – Igen?
VE: – Az is a kisváros.
LS: – Kulcsregény, de… azokat nem ismertem.
Elég az hozzá, hogy az nagyon tetszett.
VE: – Máli néni mamája is nagyon meg volt sértve
az Állomások miatt, mert a Máli is magára vette.
Lesznai Anna.
LS: – Igen. Már melyik lett volna a…?
VE: – Nem tudok visszaemlékezni, de ő is magára
vette.
LS: – Nekem az a regény… sose veszem elő azt
a regényt. És a Lesznai regényében is ezeket
a pletykákat nem szerettem.
VE: – A Kert-ben?
LS: – Igen. Pedig ő igazán nagyon okos asszony
volt.” 12
12 Vezér Erzsébet és Tóbiás Áron interjúja Lányi Saroltával, 1969, PIM Médiatár,
ltsz. OR0223/1.
50 / Benedek Anna
Az Állomások című regény hosszas huzavona, többszöri át-
szerkesztés után, 1917-ben jelent meg könyv alakban, s szinte
a kezdetektől ellenszenv fogadta a történetet, de főként a meg-
írt karaktereket.
A regényt eleinte egyenetlennek, széttartó szerkezetűnek,
aránytalannak ítélték, hibáztatták szerkesztetlenségéért, ka-
rikatúrajellegéért, s hamarosan rásütötték a kulcsregény mű-
fajának bélyegét.13 (A regényt illető jelzők nem mondhatók
éppen visszafogottnak: hév, karikatúrajelleg, kínos meglepe-
tés, puszta másolás, kompozícióban elnagyolt, környezet-
rajzában indulattól színezett stb.)
Kaffka tulajdonképpen nem tiltakozott úgy, mint később
Babits, akinek Timár Virgil fia című regénye kapcsán kipattant
az Indiszkréció az irodalomban-vita.14 Kaffka naplói, levelei s
a regényből vett idézetek segítségével a recepció15 további
megerősítést kapott ahhoz, hogy az Állomásokban Kaffka
a Nyugat és köre, illetve a Nyolcak történetét írta meg.
Kaffka ars poeticája a tükrözésről, illetve a rögzítésről, s
a regény megírásának céljáról egyértelmű volt:
„én valahogy egészen benne vagyok abban, amit körül-

tem látok; amit magamhoz eresztek. Hogy mi történik
így a »művészet«-tel? – kérded. Tudja Isten, Tekla; idáig
még ment az is; sőt – valahogy most igen zavartalanul.
13 Tóth Árpád, „Kaffka Margit új regényeiről”, Nyugat 10, 22. sz. (1917): 792–798.
14 Babits Mihály, „Indiskréció?”, Nyugat 20, 5. sz. (1927): 382–383.
15 Rolla Margit, A fiatal Kaffka Margit, A Magyar Tudományos Akadémia Könyv-
tárának közleményei, Új sorozat 10(85) (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia
Könyvtára, 1980); Rolla Margit, Kaffka Margit II: Út a révig…, A Magyar Tudomá-
nyos Akadémia Könyvtárának közleményei, Új sorozat 12 (87) (Budapest: Magyar
Tudományos Akadémia Könyvtára, 1983); B odnár György, Kaffka Margit (Buda-
pest: Balassi Kiadó, 2001). Rolla idézi Kéky Lajos 1917-ben, a Budapesti Szemle ha-
sábjain megjelent írását az Állomásokról: „A regény úgynevezett kulcsos regény.”
„Valóban az már visszaélés a regény formájával, amit a szerzője elkövet. Folyton
zavarban vagyunk: regényt olvasunk-e vagy emlékiratot, vagy pasquilt?”
„A regény úgy látszik a Nyugat írói körét mutatja be…”Rolla , Út a révig…, 149.
Az ember tán eleget élt és érzett és reagált egy bizonyos
korig; azontúl már abból élhet, és nincs szükség tovább
személyeskedni, »tegeződni a dolgokkal«, ahogy te
írod! Vagy tán beletanul »az ember« idővel, hogy így is
látni tudjon (erősen, igazán), ha distanciában marad,
három lépést; ha nem áll bele térdig a dolgokba. Ha nem
vérzi meg magát szándékosan még a szépséggel is (nem
célzás!), csak hogy sikoltania kelljen és művészetet
sikoltozzon!…” 16
Mi történt a két regény megjelenése között? Vajon a kom-

pozíciós különbség vagy a témaválasztás (egy időben távoli,
illetve egy jelenkori történet megírása) indokolja-e a két
regény ennyire különböző megítélését? A Színek és évek tör-
ténete valóban jóval könnyebben összefoglalható, ráadásul
sokkal kisebb a terjedelme az Állomásokénál, ugyanakkor túl-
zónak tűnik az életmű egésze szempontjából sikerként, illetve
kudarcként megítélni ezeket.
2.
Többen (Horváth Zsuzsa,17 Bodnár György18 stb.) felhív-

ják a figyelmet arra az értelmezési keretre, amelyben Kaffka
életműve olvasódik: a megjelent műveket színe-visszája ala-
pon mindig párban, mindig egymáshoz képest értékelték. Ezt
a feltevést persze Kaffka jól követhető, s az idők során egyre
16 K affka , Állomások, 436. (Kiemelések az eredetiben.)

17 Horváth Zsuzsa, Az élettörténet mint játékszerˮ: Fikció, narráció és identitás
összefüggései Kaffka-regényekben, doktori disszertáció (Budapest: ELTE BTK,
2008).
18 B odnár , Kaffka Margit…
52 / Benedek Anna
bővülő oeuvre-je is megalapozza: a naplókban, lírai jegyze-
tekben, versekben, levelekben rendre hasonló gondolatok
térnek vissza, és jól követhető egy-egy motívum kibontása,
irodalmivá formálása. A Színek és évek és az Állomások ennek
megfelelően az asszonysors különböző szakaszaiban megszó-
laló szereplők élettörténetét meséli el „folytatásokban”, de
értelmezői szerint különböző minőségben.
Az életmű két végpontja nagyjából e két regény helyzetével
egyezik: a csúcspontot jelentő Színek és évek és az Állomások
mint írói kudarc marad meg az irodalomtörténetben jó ideig.
Fülöp László19 1987-es Kaffka-monográfiája annyiban kí-
sérletet tesz a regény műfaji átsorolására, illetve újraértéke-
lésére, hogy a kétféle szempontot, vagyis „kétféle fabulá-
lási módszer”-t, a dokumentatív és a fiktív réteget próbálja
összehangolni, bár megjegyzi, hogy a „kulcsregény-ötvözet
létrehozási kísérletei esztétikailag mindig kockázatos pró-
bálkozások”, ám arra a végkövetkeztetésre jut, hogy „a regé-
nyépítményen jól láthatók a konstrukciós törésvonalak…”
A főhőssel állítólag „alig-alig történik valami”, hiszen a nagy
történéseket csak a háttérből figyeli.
Ezzel szemben az én olvasatomban az Állomások története
tele van jelentőségteljes pillanatokkal: Éva válása után mű-
kedvelő illusztrátorból érett művésszé válik, önálló kiállítása
nyílik, egy múzeumigazgatóval bonyolódik viszonyba, beke-
rül a városi művészeti élet forgatagába, korábbi ügynöke
megpróbálja elcsábítani, de mikor kudarcot vall, Évának más
úton kell érvényesülést keresni, összebarátkozik „ellenpárjá-
val”, Szörény Teklával, költözéseket, gyerekei kanyaróját ve-
zényli le a Béke ligete című regénybeli fő mű létrehozása
19 F ülöp László, Kaffka Margit, Nagy magyar írók (Budapest: Gondolat Kiadó,
1987).
közben, eljut külföldre, megismeri a kor vad zseni költőjét –
hogy csak pár „aligtörténést” említsünk.
Az időben távolabbi múltat megörökítő Színek és évek
nőalakjai, különösképpen a főhős, Pórtelky Magda statikusab-
bak: egy meglévő társadalmi konvencióhoz igazítják saját tör-
ténetüket, míg az Állomások két főalakja szembemegy az
elvárásokkal, így rendre át kell hágniuk azokat a hagyományos
és elvárt szabályokat, amelyek az önálló női és művészi élet ki-
bontakozását gátolják. Pórtelky Magda egyik házasságból
a következőbe menekül, Rosztoky Éva a függetlenséget, az ön-
álló életet választja. E kétféle döntés a megrajzolt korszak
sztereotípiáit is tükrözi, de az is érezhető, hogy az új szerephez
vezető út, az önálló nő történetének megrajzolása másféle
nyelvet, más dinamikát feltételez. Profánul mondva más a két
történet tétje: az egyik esetben a már lezárt élet (Színek és
évek), a másikban az épp feltáruló, de még járatlan út (Állomá-
sok) képe érzékeltetheti a nyelvi és szerkezeti különbségeket.
3.
De valóban kulcsregény-e az Állomások? Hogyan írható körül

ez a műfaj, vannak-e jól leírható jellegzetességei? Igen is, meg
nem is. Török Zsuzsa Wohl Stefánia Aranyfüst című regénye
kapcsán idézi fel Madeleine de Scudéry 17. századi művét:
„A regénybe kódolt ízletes titkok felfedéséhez pedig

szükség van egy kulcsra, amely a szereplők nevét létező,
valós személyekhez kapcsolja. A kulcsot általában egy
jól meghatározott társaság, közösség tagjai ismerik csak.
[…] Tematikájában főként a királyi udvarral kapcsolatos
54 / Benedek Anna
pletykákat dolgozta fel, így érthető módon illegális és
a cenzúra által kifejezetten üldözött műfaj volt, amely az
oralitás közegén (a szóbeszéd, a pletyka révén) és tiltott
könyvek formájában juttathatta el üzenetét zártkörű ol-
vasói elé. Noha szinte mindig a fikció álruhájában publi-
kálják és terjesztik, valójában egy meghatározott klikkel
vagy csoportosulással, társasággal kapcsolatos pikáns
pletykák sorozatát kódolja.”20
Kaffka mint szerző látszólag más helyzetben van, mint a

17. századi Mademoiselle de Scudéry, hiszen a Nyugat kevés,
rendszeresen közölt női szerzője közé tartozik, műveit gyakran
a férfi szerzőkével „egy szinten” emlegetik.
Ha a kulcsregényként azonosított Állomások kapcsán felso-
rolt jellemzőket összevetjük az 1927-es Indiszkréció-vitában
felhozott vádakkal, jól láthatóan kirajzolódik, mi az, amit eti-
kátlan, indiszkrét az irodalmat művelő írónak (mások szerint
kritikusnak, sőt olvasónak) egy művel elvégeznie: a valóság
tükrözését, a beazonosítást, a fecsegést, az üres vagy épp leegy-
szerűsített jelentésadást tenni egy szöveg fő mozgatórugójává.
Vajon a dokumentarizmus (ami könnyen a szereplők és
a helyszínek beazonosításához, a szöveg kulcsregényszerűsé-
géhez vezet a kortárs olvasatban) milyen szerepet játszik
a Kaffka-életműben? Ahogy a korábban idézett Lányi-inter-
júban felmerült, már a Színek és évek írása és fogadtatása so-
rán is ott van a tükrözés-tükröztetés, a dokumentarizmus és
a fikcionalizált élettörténet 21 problémája.
20 Török Zsuzsa, „Az Aranyfüst és a kulcsregény műfaja a modernizmus ma-

gyar irodalmában”, Irodalomtörténet 44, 3. sz. (2013): 350–374, 363.
21 Lásd Philippe L ejeune , Önéletírás, élettörténet, napló: Válogatott tanulmányok,
szerk. Z. Varga Zoltán, ford. Bárdos Zsuzsanna, G ábor Lívia, H ázas Nikoletta, Toókos
Péter, Varga Róbert és Z. Varga Zoltán (Budapest: L’Harmattan, 2003).
„Tóbiás Áron: – Amikor megjelent a Színek és évek, akkor az
nagy szenzáció volt Nagykárolyban?
Madarassy Istvánné: – Hát, igen. De először a fővárosi la-
pokban jelent meg folytatásokban. Olvastuk. Hát, az egész
vármegyében nagy szenzáció volt.
TÁ: – Miért?
MI: – Miért? Mert annyira érdekes volt, és an�-
nyira, meg úgy ismerték is a viszonyokat, az ille-
tőket és az eseményeket, amik le vannak írva
benne. Nagy szenzáció volt és nagyon olvasták.
Megvették és olvasták. Vagy a fővárosi lapokban
olvasták.
TÁ: – És tessék mondani, kik a különböző re-
gényfigurák? Hogy hívták őket az életben?
MI: – Azt már bajos megmondani. Azt már nem
mondom meg.
TÁ: – És megharagudtak a nagykárolyiak, hogy
kiírta őket?
MI: – Nem, nem, nem, nem. Azért nem haragud-
tak, pedig úgy kiírta őket, mind élő alak volt az,
akiket ő írt. Nagyon sok élő alak volt. Hát, ugyan
kiírta őket. Én aztán már nem tudom, hogy meg-
haragudtak-e vagy nem…
TÁ: – Hedda néni is szerepel a regényben?
MI: – Én nem. Csudálatos, hogy nem. Nem szere-
pelek, nem.”22
Az interjúalany, Nemestóthy Szabó Hedvig (Hedda) Kaffka

Margit rokona, és a levelek tanúsága szerint gyerekkori lelki
22 Tóbiás Áron Madarassy Istvánné Nemestóthy Szabó Hedviggel, azaz Heddá-

val, Kaffka Margit gyerekkori barátnőjével beszélget, 1969, PIM Médiatár, ltsz.
K00198/1.
56 / Benedek Anna
társa is volt. Habár Hedda az interjúban többek között Kaffka
édesanyját, Uray Margitot is felismeri a szereplők között, talán
idős kora miatt, vagy mert időben és térben már annyira távol
van a nagykárolyi történettől, nem akar megfeleltetéseket ke-
resni a fikció és a valóság között.
Kaffka azonban – ahogy korábban is említettem – mintha
maga sem zárkózna el 23 teljesen a kulcsregényre jellemző szer-
kezettől. Noha számára nyilvánvaló, hogy a regényt milyen
közönség olvassa, tesz is azért, hogy a megfelelő szereplők
időben tálcán kapják a megfejtés lehetőségét. Leveleiben töb-
bek között Schöpflinnek és Fenyő Miksának is említi, számít
arra, hogy az olvasók körében majd botrányt okoz a szöveg és
a szereplők „kiírása”.
„Különben is karácsonyra, (ha Schöpflin atya nem ugrat
megint,) megjelenik az »Állomások« című regény új átdolgo-
zásban; nem éppen jó de elég érdekes könyv lesz – és Pest ap-
raja-nagyja úgyis kövekkel fog várni a vámnál, ha felmegyek,
– hogy megdobáljon és visszakergessen miatta” – írja Fenyő
Miksának 1916 októberében. Habár ő „Lipóciát”, az irodalmi
szalonok és az írói érvényesülés informális útjait, a társasági
ítéletek anomáliáit és a szalonokban forgolódó, de valójában
súlytalan és „szmokk” percembereket célozza, mintha a kri-
tika csak az ikonikus alakokra koncentrálna. A két női főhőst
Kaffkával és Lesznaival azonosítják, a regény vége felé testi
valójában feltűnő Kürthyt Adyval, a Kultúrát a Nyugattal,
a Céhet a Nyolcakkal – de e karakterek regénybeli helyzete el-
sikkadni látszik. Hol azért kárhoztatják, hogy a valóságból
23 Lásd a Kaffka-levelezés dokumentumait, többek között 1916. október 23-án

kelt levelét Fenyő Miksának, vagy 1917. március 5-én írott levelét Schöpflin Ala-
dárnak az Állomások fogadtatása és az olvasói reakciók kapcsán. A lélek stációi:
Kaffka Margit válogatott levelezése, s. a. r., jegyz. S imon Zsuzsanna (Budapest: Nap
Kiadó, 2010), 137. és 162.
beemelt figurák túl felismerhetőek, hol azért, hogy a valóság-
hoz képest torzított, karikírozott formák miatt hiteltelenné
válik a regény – gyakorlatilag megelőlegezve az előbb említett
indiszkréció-vita majdani érvrendszerét. A Scudéry-jellegű
kulcsregények azonban azért is születnek, mivel egy perifé-
rián, vagy valami miatt kisebbségben lévő személy, csoport
a mainstreamhez szeretne csatlakozni. Látja annak szabályait,
belső törvényeit, és valamiképp próbálja magát beleírni a ha-
talmon lévő történetbe. Az Állomások esetében a női alkotók
útját, buktatókat, csúcspontokat, vagyis a kibontakozás lehe-
tőségeit követhetjük nyomon.
Ha azonban Kaffka irodalmon belüli helyzetét vizsgálva
a napló vagy a levelek felé fordulunk, látható, milyen problé-
mákkal kellett mint női szerzőnek megküzdenie. 24 Kaffka lát-
szólagos helyzete, amely a férfi szerzőkkel azonos bánásmódot
feltételez a felszínen, mintha inkább a regénybeli Rosztoky
Éváéhoz lenne hasonló. Ez a kulcs azonban nem a valóságos
szerzők valódi „bűneihez” vezet el minket, sokkal inkább az
egyébként kibeszélhetetlen traumákról szól. A kulcsregény
mint a kibeszélés, feldolgozás eszköze a későbbiekben még
szóba kerül.
4.
A PIM hangtárában készült felvételek példájával szerettem

volna felhívni arra a figyelmet, hogy az azonosítás, a vélt kul-
csok megadása szempontjából nem nagyon van különbség
a Színek és évek, illetve az Állomások között. Talán annyi, amit
24 Erről részletesen ír B orgos Anna, „»Mit csinálhatok én az embervoltommal…«:

Kaffka Margit”, in B orgos A nna és Szilágyi Judit, Nőírók és írónők : Irodalmi és női
szerepek a Nyugatban (Budapest: Noran Könyvesház, 2011), 33–78.
58 / Benedek Anna
az egyik fentebb megszólaló, Lányi Sarolta 25 jelez: „hát, őket
nem ismertem” – vagyis a Színek és évek szereplőinek mintá-
jául szolgáló valóságos alakokat.
Kulcsregény-e az Állomások? Igen is, meg nem is. Kaffka sa-
ját intencióit nézve talán igen, amennyiben a kulcsregény műfa-
ját nem esztétikai értékítéletként sütjük a regényre. Nem, mert
eszerint a mai olvasó nem tudna más értelmezést adni a törté-
netnek a dokumentarista egyezések beazonosításán kívül.26
Az Állomások történetét két asszony sorsának alakulásával
írhatjuk le. Rosztoky Éva és Szörény Tekla párhuzamosan futó
élete: szerelmek, kudarcok, művészi utak története. A fe-
minista irodalomkritika, illetve a gender szempontú iroda-
lomtudomány27 az asszonysors alakulástörténetét vizsgálja
a regényben. Kétségtelen, hogy Pórtelky Magda karaktere ki-
forrottabb, jobban megrajzolt, mint Rosztoky Éváé. Éva életé-
nek eseményeit valamilyen hatalommal folytatott harc, az
érvényesülésért, a beérkezésért folytatott küzdelem határozza
meg. Először férje árnyékától, majd szeretője erőszakos „párt-
fogásától”, végül az intrikus pályatársaktól kell megszabadul-
nia ahhoz, hogy önálló életet kezdhessen. Évát folyamatosan
valamilyen kimondhatatlan gyanú övezi: a láthatatlan párt-
fogók, a gazdag segítők egyengetik pályáját, hiszen nőként
hogy is lehetne alanyi jogon sikeres. Éva alakján keresztül
25 Lásd Vezér Erzsébet és Tóbiás Áron interjúja Lányi Saroltával, 1969, PIM Média-
tár, ltsz. OR0223/1.
26 Hogy mennyire ellentmondásokkal teli az emlékezet, jól példázzák a Kaffka
Margitra emlékező kortársak egymástól eltérő visszaemlékezései, például Kaffka
legendásan feltűnő öltözködése kapcsán. Erről lásd Bauer Hilda, Emlékeim – Levelek
Lukácshoz, szerk., jegyz. L enkei Júlia, Archívumi füzetek 5 (Budapest: MTA Filo-
zófiai Intézet–Lukács Archívum, 1985), 67–68.; Szabó Dezső, Életeim: Születéseim,
halálaim, feltámadásaim, szerk. Balogh Sándor (Budapest: Püski Kiadó, 1996),
2: 804–806.; Lányi Sarolta (lásd interjú).
27 Például lásd B ollobás Enikő, „Kísérletek a női alanyiságra: Kaffka Margit,
Németh László, Gertrude Stein, Djuna Barnes, H. D.” in B ollobás Enikő, Egy képlet
nyomában: Karakterelemzések az amerikai és a magyar irodalomból (Budapest:
Balassi Kiadó, 2012), 130–146.
Kaffka programja is kibomlik: családi kötelék, kisvárosi gyö-
kerek, alkotói függetlenség, pontos történetrögzítés. A kulcs-
regény fricska a kortársaknak: hétköznapi aljasságok kiírása,
ugyanakkor világgá kiabálása, a traumákat elszenvedők em-
lékműve. Kaffka kulcsregényének kritikusai tulajdonképp
maguk segítenek abban, hogy egy hatalmi gépezet elhallga-
tott történetei lelepleződjenek. Az Állomások története lassan
halad a robbanás felé. Az átszerveződő kulturális elit, az átala-
kulóban lévő asszonyszerep, a „vadak” művészi előretörése
alkotják a főbb csomópontjait. Furcsa módon nem a nehezen
azonosítható kulcsfigurák tűnnek a mai olvasó számára rejté-
lyesnek, feloldásra várónak. Sokkal inkább a társadalmi sze-
repek, az asszimilálódó zsidóság helyzetének, a sokszor idézett
„faj”, „törzs” stb. emlegetéséhez kell dokumentarista olvasat.
Vannak egyértelmű csúcspontok, epizódok, amelyek a mikro-
történetiség eszköztárát mozgósítják: egy ilyen eszköz például
a párhuzamos szövegmagyarázat a hivatalos verzió ellen-
pontjaként, amikor ugyanannak a történetnek két, egymás-
nak ellentmondó változata kerül az olvasó elé. Lássunk erre
egy példát: az egyik szereplő, Szinnay egy családi félrelépést és
egy lány hirtelen férjhez adását meséli el, nem sokkal később
ugyanezt a történetet halljuk attól a szereplőtől, aki a hirtelen
megmentett lány férjének szerelme volt. A két elbeszélés fe-
szültsége nemcsak a nézőpontok különbségéből ered, hanem
az anekdotikus ellentmondásosság arra is rávilágít, ki milyen
szándékkal, milyen kontextusban értelmezi a történteket. Ez
a narrációs technika az Állomások újszerűségét jelzi Kaffka
korábbi műveinek történetvezetéséhez képest.
Az Állomások újraolvasása számos kérdést vet fel. Fontos-e
a karakterek – a Kaffkáról szóló monográfiák 28 kapcsán már
28 Lásd Bodnár György és Rolla Margit műveit Kaffka Margitról.
60 / Benedek Anna
idézett – azonosítása a valós személyekkel? Az Állomások ér-
telmezését nagyban befolyásolta, hogy kulcsregényként ka-
tegorizálták, a történetet konkrét eseményekhez és szerep-
lőkhöz kötötték, s mind a már említett korabeli recepció, mind
a későbbi összefoglaló művek – Bodnár György vagy Rolla
Margit interpretációja – a dokumentarista olvasatot igyekez-
tek számon kérni Kaffka regényén. Alapvető kérdés, hogy egy
szöveg értelmezésekor kit fogadunk el hitelesítőnek: a szöveg
narrátorát a történeten belül, vagy a történelmi tényeket iga-
zolni vágyó külső szemlélőt? Megfeleltethetők-e az egyes sze-
replők történelmi alakokkal, ebben az esetben a Nyolcak vagy
éppen a Nyugat körének alkotóival? A szöveg műfaji határ-
helyzete hasonló az interjúk, az oral history létmódjához.
A dokumentum maga is fikcionalizálódik, akárcsak azok
a mikrotörténetek, amelyek egy-egy írói életmű peremvidé-
kéről tudósítanak (továbbírják, színezik és cáfolják a szépiro-
dalmi szövegeket). Habár a száz évvel ezelőtti alakok jó része
a regényből már csak elmosódva látszik, valami sejthetővé
válik a színfalak mögül a mai olvasó számára.
A nyilvánosság szerkezetének radikális átalakulása, a kiegé-
szítő információk, megoldásjavaslatok révén hipertextualizá-
lódó irodalmi szöveg egy mai olvasó számára sajátos kira-
kójátékká változtatja a regény azonosítható rétegét. A szerző
felkínál egy álkulcsot, majdnem egyező figurákat, de a megfe-
leltetéseket az olvasó, az utókor végzi el. A kulcsregényszerű-
ség, az indiszkréció, a háttérben kirajzolódó „éhes város”29
kellék, de az Állomások erőssége épp a jellemrajz, egy olyan
figura kibontása, aki függetleníteni tudja magát a konvenciók-
tól és a körülményektől. A Színek és években megrajzolt főhős
29 Horváth Györgyi, „Kószálónők a régi Budapesten: Nagyvárosi térhasználat és

női művészlét – Kaffka Margit: Állomások ”, in Nő, tükör, írás: Értelmezések a 20.
század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág és Z sávolya Zoltán, női
reKON 1 (Budapest: Ráció Kiadó, 2009), 162–190.
tudatra ébredése, identitásképzése az Állomások kiinduló-
pontja lesz. Az a figura, aki a történet középpontjába kerül,
a képességeit, társadalmi helyzetét tudatosan használja.
Az igazi botrány, az indiszkréció valójában a sikerhez vezető
társadalmi tabuk kimondása. Kaffka írói módszere, hogy az íté-
letet az olvasóval mondatja ki. Két párhuzamos életet, két kü-
lönböző habitust mutat meg Rosztoky Éva és Szörény Tekla
alakjában, akik nem látványosan és nem is a keretek ellen
lázadva érvényesülnek. A társadalmi konvenciók és a szóbe-
széd ütköztetésével teremt feszültséget, ehhez használja
a kulcsregény adta kereteket. Konzervatív és feminista, aki
akár a botrányokat is vállalva akarja bemutatni a nőiség,
a női érvényesülés buktatóit és lehetetlenségét.
62 / Benedek Anna
„Talán senki nem vette olyan
komolyan ezt az egész híres
modernséget, mint ő.”
Kaffka Margit személyes
és irodalmi kötődései*30
/
Borgos A nna
Tanulmányom a Kaffka pályáját kísérő személyes és irodalmi

kapcsolatok nyomait térképezi fel – szerkesztőkkel, írókkal,
férfi és női kortársakkal, szerelmekkel – levelekben, vissza-
emlékezésekben, és jelzésszerűen művekben.
Útban a Nyugat felé
Kaffka első versei alig húszévesen jelennek meg, s hamarosan

rendszeres kapcsolatot alakít ki több szerkesztővel is – akik
* A tanulmány a „»Mit csinálhatok én az embervoltommal…«: Kaffka Margit”

című tanulmány rövidített és átdolgozott változata, in B orgos Anna és Szilágyi
Judit, Nőírók és írónők: Irodalmi és női szerepek a Nyugatban (Budapest: Noran
Könyvesház, 2011), 33–78.
Kaffka Margit személyes és irodalmi kötődései / 63

Kiss Józsefet leszámítva a kortársai. Első kiadott műve, az Ind
legenda című vers 1901-ben jelenik meg a nagykárolyi Szat-
márnémeti Közlönyben (Margit néven), de ugyanettől az évtől
már a Nyugat egyik előlapjának tekintett Magyar Géniuszban is
publikál verseket. 1903-ban megjelenik első verseskötete (Ver-
sek), 1905-ben pedig első prózakötete (Levelek a zárdából –
Nyár) is.1
1904-től A Hét (Kiss József), 1905-től a Figyelő (Osvát Ernő),
a Jövendő (Bródy Sándor) és a Virágfakadás (Endrődi Béla),
1906-ban a rövid életű Szerda (Ignotus, Ambrus Zoltán) közli
verseit, novelláit és kritikáit. Első valódi irodalmi fóruma, pá-
lyája elindítója, az első irodalmi kapcsolatok színtere a Magyar
Géniusz. Szerzőtársai Ady Endre, Cholnoky Viktor, Elek Artúr,
Fenyő Miksa, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Révész Béla, Szilágyi
Géza, Szini Gyula, Gellért Oszkár, és (ha még távolról is, de)
kapcsolatba kerül a lapot 1902-ben felelős szerkesztőként át-
vevő Osvát Ernővel is. A két évvel fiatalabb Gellért Oszkárral
a Magyar Géniusznak küldött versei kapcsán ismerkedik meg,
és 1903 folyamán viszonylag sűrűn leveleznek; Kaffka levelei-
ből érződik a rokon szellemű irodalmi közösség keresése:
„Talán így, ha legalább valamelyes szellemi közösséget

érezhetnék Önökkel néha, – inkább volna kedvem részt
venni a munkájukban, amely, – úgy amint van, – tetszik
nekem. […] szeretem, hogy sem egyik, sem másik irány-
hoz nem csatlakoztak. Szeretném tudni, kik önök és mi-
lyenek a törekvéseik, – hogy kerültek össze a Géniusznál,
– mit akarnak vele”. 2
1 K affka Margit, Versek (Budapest: Lampel R., 1903); K affka Margit, Levelek
a zárdából – Nyár, Magyar Könyvtár 437 (Budapest: Lampel R., 1905)
2 Kaffka Margit levele Gellért Oszkárnak, Miskolc, 1903. március 30., in A lélek
stációi: Kaffka Margit válogatott levelezése, s. a. r., jegyz. S imon Zsuzsanna
(Budapest: Nap Kiadó, 2010), 93.
64 / Borgos Anna
1904-től rendszeresen közli verseit A Hét, s ekkor kerül
meghatározó, „atyamesteri”, irodalmon túli, személyes kap-
csolatba Kiss Józseffel. Intenzív levelezésük Kaffka életkörül-
ményeinek és írói fejlődésének is hiteles dokumentuma.
Megfogalmazza többek között a (vers)íráshoz egyaránt szük-
séges belső inspirációk és külső irodalmi mentorok hiányát,
igényét:
„Huszonkét éves koromig egy verset sem írtam, – pró-

bából sem, – akkor valami hóbortos kis szerelem, vagy
csak hogy ráébredtem az életre, – vagy 35-40 versiké-
ben tombolta ki magát, mert egyébben nem tehette.
Most nyugodt vagyok és semmi sem kényszerít belül-
ről, hogy verseket írjak. Valószínű, hogy végkép elha-
gyom. […] A családom sok férfi tagja adott és adhat
tanácsot a pályaválasztásban, pénzzel való bánásban,
hivatalos ügyekben, házasságban, sőt öltözködésben,
egészségben is, – szubtilis, lelki dolgokban senki. Azért
örültem nagyon a Mester és családja jóságának, – elte-
kintve, hogy büszke voltam rá.” 3
Fontos kapcsolata alakul ki Fenyő Miksával, aki megláto-

gatja Kaffkát Miskolcon, kéziratokat hoz-visz, kritikákat ír
róla A Hétbe.4 Fenyő személye jelentős segítség nemcsak
a Kaffka műveire adott visszajelzésekben, de az irodalmi élet-
ben való eligazodásban is. A hozzá írt levelekben nyomon kö-
vethetők Kaffka benyomásai, tervei, írói kétségei és
vonzódásai. 1905-ben írja:
3 Kaffka Margit levele Kiss Józsefnek, Miskolc, 1905. május 2., in A lélek stációi…,
146.
4 f. m. [F enyő Miksa], „F. Kaffka Margit [Levelek a zárdából – Nyár]”, A Hét 17,
12. sz. (1906): 191.; f. m. [F enyő Miksa], „Kaffka Margit könyve”, A Hét 17, 52. sz.
(1906): 879–880.

„… alig ismerek két írót és sok dologban teljesen járat-
lan vagyok, a mire nézve a szíves felvilágosításukat
kérném. Például – hogy most van egy kötetre való no-
vellám –, mit kell avval csinálni? Szeretném, ha valaki
megbírálná egy kicsit, hogy érdemes-é […]. Azt hallot-
tam, hogy a folyóiratoknak nincs is afféle irodájuk,
– azt a kávéházakban csinálják.”5
„Itt küldöm az emlegetett prózát, – de igazán nem

affektálok, – azzal a szent meggyőződéssel, hogy rosz
[!], gyenge dolog és máris nem tudok írni többé. A vers-
hez holmi egyéb emóciók kellenek, – tehát verset nem
írhatok, – a prózához pedig mindenesetre emberek közt
járás, világban jövés-menés, utazás, társaság, minden.
Szóval, – no vessenek már egyszer végkép [!] keresztet
énrám
Fröhlichné”6
Ugyanebben az évben némi bizonytalansággal verset küld

a Figyelőnek, személyesen Osvátnak címezve, utalva a „jó Gé-
niusra”, ahol „kezdődött”:
„Kedves Szerkesztő Úr!
Nem tudom, az Ön vagy más dolga-e, – de mert a nevére

emlékszem a jó Géniusból is, ahol én »kezdődtem« –
5 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1905. június 11., in Feljegyzések
és levelek a Nyugatról, s. a. r., jegyz. Vezér Erzsébet (Budapest: Akadémiai Kiadó–
Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete– Petőfi Irodalmi
Múzeum, 1975), 390.
6 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1905. június vége, in Uo., 391.
66 / Borgos Anna
azért köszönöm Önnek, hogy érdemetlenül is kapom
a »Figyelő«-t, ami azóta a legkedvesebb lapom.
Azt nem tudom, közöl-e verseket vagy csak elméleti
esztétikát, amihez nem értek. (Azért respektálom.)
Ha kárba vész sem baj, egy kis semmit ideigtatok [!].” 7
1906-tól felbukkan a levelekben a főváros felé irányulás-

nak, Miskolc elhagyásának a terve, egy másfajta közeg és élet-
forma kialakításának igénye. Ez tágabb dilemmát is jelez és
felvet az öröklött fórumokhoz és formákhoz való kötődés és
a modern irodalmi kezdeményezések vonzása között. Szintén
Fenyőnek írja 1906-ban:
„Amint látja, arról van szó, hogy elkezdjek egy életet,

ami (most úgy hiszem) nekem valóbb, mint ez. Itt, Mis-
kolcon, megőrülnék egy év alatt. […] Most, nagyon ké-
rem, tanácsolja-e nekem, hogy egy új laphoz lekössem
magam? Elveszíteném Kiss Józsefet, akit személyesen is
(hiába) nagyon szeretek, – és az Atheneumot [!] és
Lampeléket, azonkívül az Uj Időket, amely nagyon olva-
sott, és napilapok eshetőségét. Másrészt pedig végtelen
vonz egy Figyelő szellemű lap.”8
Kaffka igen pontosan látja helyzetét, határait, szükségle-

teit és lehetőségeit. Merész és „sorsdöntő” lépést jelent, ami-
kor 1907 júliusában Újpestre költöznek férjével, Fröhlich
Brúnó erdőmérnökkel és egyéves kisfiukkal. Férje állást kap
7 Kaffka Margit levele Osvát Ernőnek, é. n. [A boríték bélyegzőjén: 1905. március

22.], PIM Kézirattár, 2019.9.17.
8 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1906. szeptember 10., in
Feljegyzések és levelek…, 401. A „Figyelő szellemű lap” a Szerda, amely mind-
össze 1906 októberétől novemberéig létezett – a csábítás tehát rövid életű, de
az általa felvetett dilemma lényeges.

a földművelésügyi minisztériumban, ő az újpesti polgári
leányiskolában kezd tanítani, de ettől kezdve egyértelműen
az irodalmat teszi prioritássá az életében. Az újpesti tanítás,
az írás, a művek „menedzselése” és az irodalomhoz kapcsolódó
társasélet nem fér meg együtt: 1910-ben saját költségére egy-
éves tanulmányi szabadságot szerez, s egy évvel később már
a fővárosban, az Üteg utcai polgári leányiskolában folytatja
a tanítást. (Közben 1910 végén elköltözik a Márvány utcába, és
békésen elválik Fröhlichtől.) A tanítás egyrészt nyűg és robot,
másrészt viszont biztosítja anyagi és ezzel összefüggésben
lelki függetlenségét – az irodalommal szemben is. Erről ta-
núskodik féltestvéréhez, Almásy Saroltához írt levéltöredéke
is: „Bizony, Sárikám, a tanítás nem elsőrendű életöröm, de
anélkül felkopna az állam azért; meg az irodalmi emberekkel
sem beszélhetnék akkor olyan könnyedén, ha tudnák, hogy
csak őrájuk vagyok szorulva.”9
Kezdettől inspirációkat keres és fogad be, ugyanakkor azon
dolgozik, hogy a különféle hatások alatt és ellenében megtalálja
saját hangját. A támogatás, megerősítés az írás és a megjelenés
terén is meghatározó, erről tanúskodnak saját visszatekintései
a pályakezdés körülményeire már beérkezett íróként:
„Írni húszéves koromban kezdtem népies versikéket

Szabolcska és balladákat Kiss József hatása alatt, Erzsé-
bet-nőiskolás koromban a Basch Árpád Géniusz-ába.
Később Gellért Oszkár szerkesztette a lapot; az ő biz-
tató, bátorító szerkesztői levele […] már vidéken ért
utol, valamint ott jutott a kezembe […] az első könyvem
is; anélkül, hogy magam szedőt, korrektúrát, kiadót,
9 Kaffka Margit levele Almásy Saroltának, é. n., in A lélek stációi…, 190.
68 / Borgos Anna
kritikust a szememmel is láttam volna. Csak most,
tizenegy kötet után tudom ésszel felérni, milyen nagy
dolog ez; és elkésve megköszönni Gellértnek”.10
A Nyugat hálójában
Kaffka 1908-tól szükségszerű és természetes módon kapcso-

lódik be a Nyugat munkájába. A lap nagy lehetőségek, látvá-
nyos alkotói termékenység, komoly inspirációk, kötődések,
ugyanakkor elbizonytalanodások és konfliktusok terepe lesz
Kaffka számára. 1909 és 1914 között négy novelláskötete, két
verseskötete, három regénye és egy gyerekkönyve jelenik
meg. Ez az időszak nem csak irodalmilag sűrű: az írás mellett
a tanítás, az utazás, a válás, az anyaság, a szerelmi és baráti
kapcsolatok is kitöltik és alakítják az életét. Ahogyan ő maga
megfogalmazza, a művek e – korábban felgyűlt és aktuálisan
szerzett – tapasztalatoknak és belső változásoknak is lenyo-
matai: „Vidékből, családból, előítéletekből, kapcsolatokból,
robotos munkából, anyagi nyűgökből, önmagammal való sú-
lyos konfliktusokból – egy állandó és folytonos kimenés azóta
az életem; s ezen a kivándorló úton tán csak fényképfelvételek
az írásaim.” 11
A Nyugathoz vezető útnak és a folyóirat életének nemcsak
követőjévé, de részesévé is válik. Fokozatosan bevonódik a lap
belső ügyeibe, az irodalomba és az irodalmi életbe, megismer-
kedik a szerkesztőkkel és szerzőtársakkal. A szerkesztők közül
– a már említett Fenyő, Gellért, Osvát és Ignotus mellett –

naplójegyzetek, szerk., jegyz. B odnár György, 401–402 (Budapest: Szépirodalmi
Könyvkiadó, 1972), 402.
11 Uo., 402.

Schöpflin Aladár és Hatvany Lajos, az írók közül Ady, Lesznai
Anna, egy ideig Szabó Dezső, a fiatalabbak közül Füst Milán és
Tersánszky személyéhez fűzik szorosabb szálak.
Sokat mozog az irodalmi élet tereiben – melyek a szerkesz-
tőségek mellett leginkább a kávéházak, elsősorban a Bristol és
a Centrál. Részt vesz nagy éjszakai vándorlásokon is – legin-
kább Szabó Dezső, Tersánszky vagy Ady társaságában. 1910
júliusában Párizsban jár Szabó Dezsővel és Kuncz Aladárral.
Biedermeier bútorokkal berendezett Márvány utcai lakásán
vasárnaponként maga is irodalmi vendégséget tart: „Bauer
Hilda úgy emlékszik,12 hogy Kaffkánál vasárnaponként
több-kevesebb rendszerességgel megjelent Ady, Balázs Béla,
Ignotus, Fenyő Miksa, Füst Milán, Kosztolányi, Lányi Sarolta
és Lányi Viktor, Lesznai Anna, Szabó Dezső, Tóth Árpád és rit-
kábban Babits Mihály.” 13 Továbbá Fémes Beck Vilmos szobrász
is, aki portrét készít Kaffka Margitról.
Kezdetben irodalmi, szociális és egészen konkrét, „to-
pográfiai” értelemben is keresi a helyét, s ez a hely- és ideálke-
reső attitűd soha nem szűnik meg teljesen. 1908-ban írja
Fenyőnek:
„A héten, – esetleg szerdán v. csütörtökön, ha nincs ga-

lád idő, megnézem Önöket a Bristolban. Vágyom hal-
lani az Osvát okos, nyugodt, jóságos és válogatott
szavait. Általában maguk, – férfiak és nők – egészben
külömbek [!] nálam – többnyire okosabbak és minden-
kor sokkal jobbak.” 14
12 Bauer Hilda, Emlékeim – Levelek Lukácshoz, szerk., jegyz. L enkei Júlia, Archívu-
mi füzetek 5 (Budapest: MTA Filozófiai Intézet–Lukács Archívum, 1985), 59.
13 B odnár György, Kaffka Margit (Budapest: Balassi Kiadó, 2001), 55.
14 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Újpest, 1908. január végén, in
Feljegyzések és levelek…, 407.
70 / Borgos Anna
„Legelőször is azt szeretném tudni, hol van és mikor
van most a Nyugat hivatalosan otthon. Azaz, – ha az
ember egy szerkesztővel »mint olyannal« szóba akar
állni, meg kell-e innia a Bristol kávéját valamely meg-
határozott napon, vagy elmehet az Akácfa utcába; és ha
igen, mikor?” 15
A lakásrendezés kapcsán előkerül a „saját szoba” 16 problé-

mája; a megfelelő fizikai környezet és a házimunka kritikus vi-
szonya az alkotáshoz:
„Mert e két hónap alatt úgy éltem, hogy tollat sem fog-
hattam a kezembe […] Most talán megint jobban lesz egy
kicsit, ha a nagyanyám jön háziasszonynak és az új la-
kásban megint lesz négy falam (egy-egy méteresek) ami
közé behúzódom. […] Költözés után megyek a Bristolba;
de az asszonyok ne legyenek nagyon jól öltözve.” 17
A nőiséggel is összefüggő kategorizálás-leértékelés egyik

látványos, térbeli jele a többek által felidézett nyugatos külön
asztal. A történet nehezen ellenőrizhető, de fennmaradása
mindenképp sokatmondó. Az elbeszélések szerint a Nyu-
gat-vacsorákon a női munkatársaknak és a feleségeknek
(Dénes Zsófia visszaemlékezése szerint vélhetően Osvát indít-
ványára) külön asztalnál terítettek, s Kaffkát is ehhez az asz-
talhoz ültették:
15 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Újpest, 1908. augusztus 1. után, in

Uo., 408.
16 Vö. Virginia Woolf, Saját szoba, ford. B écsy Ágnes (Budapest: Európa Könyv-
kiadó, 1986)
17 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Újpest, 1908. október 26., in Feljegyzések
és levelek…, 409–410.

„Balázs Béla odalép íróasztalomhoz.
– Szent igaz, hogy Margitnak sok minden rosszul esik.
Hogy ne mondjak mást, tudod, a Nyugat néha vacsorá-
kat rendez, kis zöldkorcsmákban, budai vendéglőkben,
és akkor külön asztalnál ülnek a nők. Az írónők és fele-
ségek. És neki, Margitnak, a nőkkel kell ülnie. Ezért
bizony dühös.
– Joggal. Ő író, és punktum. Az asztalnál üljön a
Nyugat-írók élén, a szerkesztő mellett.
Béla fölnevet.
– De próbáld ezt nekik mondani.” 18
A gesztus többszörösen is beszédes. Kifejezi, hogy Kaffká-

nak, minden „univerzális” tehetsége ellenére neme fontosabb
jelölője maradt a Nyugat számára, mint írósága; hogy – leg-
alábbis szociális értelemben – közelebb sorolták az írófelesé-
gek „szubkultúrájához”, mint az írókéhoz. S kiderül az is, hogy
Kaffka ezt a partikularizáló helyzetet elutasította.
Másfelől legalább ilyen mértékben megtaláljuk Kaffka
Nyugathoz való viszonyában az otthonosság, a bennfentes-
ség és a szociabilitás jeleit is. 1909-ben, 29 évesen már az
„érettebb” nemzedékhez, az „ősnyugatosokhoz” számítja ma-
gát, kissé ki is élezve a generációs különbségeket:
„Hétfőn megyek be a szerkesztőségbe; ott lesz Lesznai

Anna (nagyon kedves asszony), Ignotus is említette,
hogy bejön. Csak maga nem található ott soha. Én leg-
több héten bemegyek egyszer; de újabban túlságosan
fiatalok ott az emberek, s elhiheti, hogy nélkülözöm
18 D énes Zsófia, „Kaffka Margit”, in D énes Zsófia, Úgy, ahogy volt és…, 206–216
(Budapest: Gondolat Kiadó, 1981), 210.
72 / Borgos Anna
kortársaimat. Lackó [!], Kunz [!], Ferency [!] Sári,
Lukács: – csupa bájos és talentumos ember, de képtelen
vagyok őket megkülömböztetni [!]”.19
Kortársai közül Ady már 1905-től fontos tájékozódási pon-

tot jelent. Későbbi személyes kapcsolatuk meglehetősen ambi-
valens: Ady részéről az elismerés, a gúny és a provokáció
változó arányú elegye jellemzi, Kaffka oldaláról a sértettsé-
gekkel együtt mindvégig a rajongás és az Ady hatása alatt állás
a meghatározó. Úgy tűnik, Adyt kifejezetten irritálja Kaffka
nemét fölülíró tehetsége. Hosszas fejtegetésekbe bonyolódik
annak kapcsán, hogy Kaffka mit kezd (vagy nem kezd) a saját
(író)nőségével: „Én is jobban szerettem, azaz tűrtem Magát,
amíg ki nem derült a Maga valami mivolta. Milyen szép tré-
fa-virágokkal udvaroltam Magának: »nem szeretem az írónő-
ket, de Maga annyira író, hogy már nem is nézem magát
nőnek«.”20 Kaffka 1918-as válogatott verseskötetéről (Az élet
útján) írott kritikája viszont már egyértelműen, a kettős mér-
cét félretéve elismerő. 21
Kaffkának változó a kapcsolata a talán másik legismertebb
kortárs nőíró Lesznai Annával. 22 Sokáig (kis rivalizálással ke-
vert) szoros barátságban állnak, azonos szellemi körökben
mozognak. Kaffka kritikát ír a Nyugatba Lesznai versesköteté-
ről. 23 A hindu filozófia hatása alatt közösen fordítják le Paul
Claudel A hetedik nap pihenője című művét a Nyugatnak. 24
19 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Budapest, 1909. vége, in Feljegyzések és

levelek…, 411.
20 A dy Endre, Csendes válságok: Kaffka Margit könyve, 1910, OSZK Kézirattár,
Quart. Hung. 2169.
21 A dy Endre, „Kaffka Margit versei”, Nyugat 11, 9. sz. (1918): 789–790.
22 Lásd erről Földes Anna, Kaffka Margit (Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1987),
103–111.
23 K affka Margit, „Lesznai Anna: Hazajáró versek”, Nyugat 2, 18. sz. (1909): 325–326.
24 „A hetedik nap pihenője: Paul Claudel drámája”, ford. L esznai Anna és K affka
Margit, Nyugat 6, 6. sz. (1913): 413–418.

Kulcsregényeikben – Állomások, Kezdetben volt a kert – köl-
csönösen megírják egymást Szörény Tekla, illetve Leona alak-
jában. Lesznai a két alkotó nő irigységgel vegyes, kölcsönös
vonzódását, rokon szellemi irányultságait hangsúlyozza,
amely áthidalja társadalmi hátterük különbségeit.
„Mert Leona is ott volt velük, Lizó barátnője és bálvá-

nya. Az egyetlen nő, akit férfitársai kételytelenül
egyenrangú íróként kezeltek. […] Tulajdonképpen arra
lettek volna szánva, hogy irigyen gyűlöljék egymást.
Lizó irigyelte is Leona tehetségét, Leona meg Lizót azért,
mert bőségben és biztonságban élt. Leona elhivatott
tolla alatt minden mondat, minden elbeszélés kerek és
befejezett egységgé ötvöződött, míg Lizó írásai gyakran
szétfolytak és formátlanok voltak. […] Félóra se kellett,
hogy megbarátkozzanak. […] Mindketten – az elszegé-
nyedett dzsentri-lány és a felföldi kocsmáros jómódra
emelkedett dédunokája – ősi pogány babonák erejében
hittek, amelyeket a jelenkor nyelvén szerelemnek és
művészetnek kereszteltek el az emberek.”25
A háború alatti kiélezett politikai helyzetben azonban

az eltérő társadalmi háttér és életforma okozta feszültségek
elmélyülnek, s ez eltávolítja őket egymástól.
Közben fontos magánéleti változások zajlanak Kaffka éle-
tében (válás, Osvát-szerelem), s részben ezzel átfedésben fel-
erősödik hang- és műfajkeresése is. Egy időre újra eltávolodik
a lírától, és csak a magánéleti szempontból harmonikus, utolsó
években tér vissza a – kötött formájú – versekhez. Összegyűlt
25 L esznai Anna, Kezdetben volt a kert (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó,

1966), 2: 194–195.
74 / Borgos Anna
élményanyaga már regénybe kívánkozik. 1911-ben a Vasár-
napi Ujság folytatásokban közölni kezdi a Színek és éveket.
Külön fejezet Kaffka kapcsolata Osváttal és Hatvanyval.
E viszonyok alakulása azért is lényeges, mert összekapcsoló-
dik a Nyugat történetének egy fontos periódusával és konflik-
tusával, a magánügyek ezen a ponton irodalmi közügyekkel
érintkeznek. 1910-ben zajlott Kaffka és Osvát alig néhány hó-
napig tartó, felemás viszonya, amelyből Kaffka komoly és tar-
tós érzelmi sérülésekkel került ki. 26 Néhány novellája (Külön
úton, Májusi zápor) és Utólszor a lyrán (1912) című verseskö-
tete sejthetően részben e sérülés irodalmi lenyomatai, az Állo-
mások című (folytatásokban 1914-ben közölt, kötetben
1917-ben megjelent) regény szerelmi szála pedig tekinthető az
Osvát-affér kései szublimációs csatornájának, amelyben
Vajda Róbert és Rosztoky Éva figurájában ezt a liaisont írja
meg/újra. Kissé talán olyan módon, ahogyan szerette volna,
ha a történet lejátszódik: önmagát irányítóbbnak, morális fö-
lényben lévőnek mutatva, de azért érzékeltetve az érzelmi be-
vonódást és kiszolgáltatottságot is: „Úgy indult, mint egy
szép, nagy, megtalált, egész szerelem; közönséges, egy-nyári
viszonnyá romlott; nem múlhatott bele komoly, emberséges
barátságba. Nem volt méltó erre, és tán ők maguk sem érde-
melték, – egymástól vagy az élettől.”27
Kaffka friss magánsérelme élezte és motiválta az Osvát és
Hatvany közt párbajig fokozódó ellentétet, mely kettejük el-
térő irodalomszemléletéből és eltérő szerkesztési elveiből
bontakozott ki. 28 Balázs Béla emlékei szerint:
26 Erről és Kaffka többi szerelmi kapcsolatáról lásd A te színed előtt: Kaffka Margit
szerelmei, szerk. B orgos Anna (Budapest: Holnap Kiadó, 2006)
27 K affka Margit, Állomások (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957), 128.
28 Az Osvát–Hatvany-konfliktusról lásd Osvát Ernő a kortársak között, vál., össze-
áll., s. a. r. Kőszeg Ferenc és M árványi Judit (Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1985);
Fráter Zoltán, Osvát Ernő élete és halála (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1987)

„Főképpen Osvát gyermekkertészete ellen támadtak
fel Hatvany, Ady, Kaffka és a részvénytársaság is. […]
Nagy tárgyalások és intrikák után, melyek Kaffka
Margit kopott kis budai lakásában folytak […]. Érdekes
az intrikákban az, hogy Margit vezette, aki mindig és
nagyon szerelmes Osvátba. Szinte banális, romantikus
motívum. Fanatikus és szívós dühvel dolgozott ellene.
– Ellenségeivel szövetkezik.”29
Végül az Osvát-féle értékrend érvényesült a lapban, amely

a beérkezett, „biztos” szerzők közlése helyett-mellett a fiatal,
még ismeretlen tehetségek felfedezésének küldetését és koc-
kázatát vállalta. 30 Kaffka csalódottan konstatálja a helyzetet
1912-ben Hatvanynak: „Mondanom sem kell, hogy az első
szám éppolyan, mint az eddigiek. […] Az egész komédia csak az
Ady elbolondítására volt jó, s hogy O. pénzt kaphasson. […]
A második számba jön Füstnek egy ódája Osvát Ernőhöz
címen. Mit mondjak még.” 31
Kaffka lojális marad a laphoz, de a Nyugattal és a „nyugatos”
közeggel való viszonyában mindvégig kötődés és távolságtar-
tás sajátos elegye mutatkozik meg. A folyóirat elsődlegesen
fontos „vonatkoztatási csoport” a számára, ugyanakkor
komoly kulturális, érzelmi és morális jellegű hiányérzeteket,
idegenséget is átél. Ebből az ambivalens viszonyulásból és lel-
kiállapotból születik Állomások című korrajzregénye.
29 Balázs Béla, Napló 1903–1914, szerk. Fábri Anna (Budapest: Magvető Könyv-
kiadó, 1982), 580.
30 A szerkesztőség felépítésében azért történt némi átrendeződés, legalábbis
az impresszumot tekintve: 1912 júliusától Osvát helyett Ady szerepel Fenyő mel-
lett társszerkesztőként, Osvát a felelős szerkesztői címét tartja meg; 1913-tól csak a
főmunkatársak közt szerepel, és 1920-tól haláláig lesz Babitscsal, majd Babitscsal
és Gellérttel megosztva a lap szerkesztője s egyben felelős szerkesztője.
31 Kaffka Margit levele Hatvany Lajosnak, 1912. július eleje, in Levelek Hatvany
Lajoshoz, vál., szerk. H atvany Lajosné (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967),
151. (Kiemelések az eredetiben.)
76 / Borgos Anna
Ugyancsak ebben az időszakban (1913-ban) íródik sokat
idézett, önfeltáró-önkínzó levele Adynak, mely egyszerre
mutatja a személyes, az irodalmi és a nőiszerep-krízis jeleit:
„Férfiúnak fogalma sem lehet róla, milyen semminek érezheti
magát egy asszony, ha egyszer ráébred. Sok mindenért most
kellene megválni, vagyok-e valami; és ez borzasztó. Egy per-
cig se hiszem. És ha legalább asszony tudtam volna lenni
amúgy igazán! Jaj, ezekről szégyen beszélni!” 32
Beérkezett íróként továbbra is, sőt talán egyre inkább szük-
sége van arra a szellemi közösségre, amit a Nyugat képvisel:
„Igen jól esett, hogy a Nyugat számít rám és törődik a dolgo-
zásommal. Ez jó dolog. Mert valahová bizony mégis kell tar-
tozni már egy harminchat éves írónak.” 33 – írja Fenyőnek
1916-ban.
Tanulságos (az Állomásokban ugyancsak megbúvó)
„Lipócia” versus vidék vita Bauer Ervinnel, melyben mind-
ketten a másik társadalmi hátterét tartják vonzóbbnak. A vi-
táról Schöpflinnek is beszámol:
„…csakhogy az én rokonaim nem kulturkör. […] Adyt

magukban bolondnak tartják, (de nem azért, amiért
mink.) – – Babitsot nem értik, Kaffkát unják, Schöpflint
nem ösmerik ki; s mindezen urak és hölgyek bizony so-
hase élhettek volna meg és nem formálódhattak volna
ki a szidott és szidandó, de nem-nélkülözhető Lipócia
részvétele és érdeklődése nélkül.”34
32 Kaffka Margit levele Ady Endrének, 1913. augusztus 20., in A lélek stációi…, 170.
33 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Temesvár, 1916. október 23., in Feljegy-
zések és levelek…, 416–417.
34 Kaffka Margit levele Schöpflin Aladárnak, Temesvár, 1917. március 23., in
A lélek stációi…, 164. (Kiemelés az eredetiben.)

Kaffkának kezdettől foglalkoznia kell az írói lét praktikus
oldalaival is: eligazodni, és megvédeni (részben anyagi) érde-
keit a szerkesztőségek, kiadók, honoráriumok világában.
Nemcsak hivatás, lelki szükséglet, de részben – az utolsó há-
rom évben pedig teljes egészében – megélhetési forrás is szá-
mára az irodalom. Megemlékezésében Fenyő Miksa szintén
kiemeli Kaffka anyagi kérdésekben tanúsított önérzetességét:
„Pontosságáról, megbízhatóságáról, önérzetéről, arról

a kedves igyekezetről benne, hogy mindenért megdol-
gozzon, de viszont hogy amiért megdolgozott, komoly
ellenértéket kapjon s ne pedig holmi »tiszteletdíjat«.
(Ingyen semmit sem fogadott el, örökké apró elszámo-
lásai voltak barátaival, melyeket makacs pontossággal
levél útján bélyeggel egyenlített ki.)” 35
A tétova új nő – Kortársak Kaffka Margitról
Kaffka műveiben a hivatásos és laikus befogadók visszaté-

rően felfedezik a nőiség, a „női” látás- és írásmód jegyeit, s
a szerzőre rendszerint a nőírók láthatatlan, de sok szálon mégis
összetartozó közösségének képviselőjeként hivatkoznak
– minta, mérce, kivétel, tetőpont –, aki ugyanakkor tehetsé-
gével és művészetével zárójelbe is teszi, mintegy „meghaladja”
nemét.
Németh László sokat idézett szavai markánsan mutatnak rá
Kaffka szerepének „természetből” fakadó elkerülhetetlensé-
gére és nehézségére: „A Nyugat megindulása körüli években
nagy szereposztás folyt felénk […] Ady lett a Forradalom,
35 F enyő Miksa, „Kaffka Margit”, Nyugat 11, 24. sz. (1918): 773–776, 775.
78 / Borgos Anna
Móricz a Nép, Babits a Hagyomány, Karinthy a Humor, Koszto-
lányi a Finomság, Ignotus a Szellem, Szép Ernő a Gyermekes-
ség s így tovább. […] Kaffka Margit az lett, amire a természet is
kijelölte: a Nő. Ez volt a legkézenfekvőbb, de egyszersmind
a legnehezebb szerep. […] de hogy milyen legyen a Nő, arra
nem volt recept s használható útbaigazítás. Semmiképp sem
olyan, mint »anyáink«; a férfival egyenrangú, független, sor-
sának ura – magától értetődik. De mégis milyen?” 36 – teszi fel
a kérdést, majd megállapítja, hogy az irodalmi Nőnek az Ady
által kijelölt „új irodalmi Férfihoz” kellett méltónak lennie.
Ez egyrészt a „férfimércéknek” való megfelelési kényszert je-
lentett, ugyanakkor azonosulást és megküzdést is a női
„Más”-szereppel.
Talán nem véletlen, hogy épp Ady karikírozza leginkább
Kaffka ez irányú igyekvéseit. Helykeresés, bizonytalanság, al-
kalmazkodás, ugyanakkor elszántság, munkabírás, önkifeje-
zés, önérzet – ezekkel a fogalmakkal jellemezhető Kaffka
jelenléte a Nyugat körül. Ez rajzolódik ki leveleiből, és a kor-
társak is ezt ragadják meg egészen hasonló módon. Németh
László egyfajta túlazonosulást érzékel benne a modern iro-
dalmi törekvésekkel: „Kitűnő ritmusérzékét belelovalta egy
laza szabadversbe, költői képeit adyizmusokba, polgárias er-
kölcseit a Lipótvárosban is nagy nehézséggel tenyésztett nyu-
gatias izgalmakba. […] Talán senki sem vette olyan komolyan
ezt az egész híres modernséget, mint ő.” 37 Kaffka folyamatos
igénye a hagyományos gyökerektől, konvencióktól való el-
szakadás, ugyanakkor új ideálok, tekintélyek keresése is;
a kétféle törekvés elbizonytalanító, ugyanakkor termékeny
36 N émeth László, „Kaffka Margit” [1933], in N émeth László, Két nemzedék:

Tanulmányok, szerk. H egedős Mária, Németh László munkái, 121–123 (Budapest:
Magvető Könyvkiadó–Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970), 121.
37 Uo., 122.

konfliktusa élethelyzeteinek és műveinek is visszatérő motí-
vuma. Erre utal a vidéki kispolgárság és a „lipóciai” művész-
értelmiség már említett kettős köteléke. Ady meglehetős iró-
niával, Kaffka külsőségein keresztül ragadja meg ezt az ambi-
valens viszonyt otthoni és új közegéhez:
„Ez az asszony a legnagyobb magyar írónő. Kár, hogy el-

fuserálta az életét. Tele van úri gőggel és tele van gyűlö-
lettel a saját osztálya ellen. Nincsen sehol és nem lesz
sehol. Nála senki nem érzi jobban ezt a mai életet, de nem
látja… Láttad rajta azt a vörös selyemslafrockot?
És alatta a magasszárú fekete cipőt? Fogalma sincsen
arról, hogy miként kell az emberekkel bánni. A piros
slafrokkja alatt bizonyára perkálbugyigót visel…”38
Ady jellemzése, túl az osztálykérdésen, igen erősen nemi

alapú, szexualizáló leírás, melyet ettől eltérő formában mások-
nál is megtalálunk. A kortársak karakterizálását áthatják
a Kaffka nőiségére, testére, külsejére vonatkozó utalások. Szá-
mos emlékezés szól nem csúnya, de aszexuális megjelenéséről
és kommunikációjáról, olykor a komikusságig diszharmonikus
öltözködéséről. Kádár Erzsébet is (bár épp a női külsőségeken
való „felülemelkedés” igazolására) azzal a Schöpflintől hallott
történettel kezdi tanulmányát, amelyből kiderül, hogy Kaffka
fényes nappal élénkzöld estélyi ruhát húzott. „Ilyen tájékozat-
lan volt. Ilyen nagyokat hibázott apró asszonyi dolgokban.
Ilyen kevéssé volt – csak asszony.” 39 Szabó Dezső, akit egy
ideig gyengéd szálak fűztek az írónőhöz, szintén külső meg-
38 Idézi Fóris László, „Az uzsonna: Ady Endre és Kaffka Margit”, Látóhatár 18,
5–6. sz. (1968): 549–551, 551.
39 K ádár Erzsébet, „Kaffka Margit”, in Ködlovagok: Írói arcképek, szerk.
Thurzó Gábor, 216–234 (Budapest: Szent István Társulat, 1941), 217.
80 / Borgos Anna
jelenéséből kiindulva vezeti le Kaffka egész lelki-szellemi be-
állítódásának jellegzetességeit – legalábbis ahogyan azokat ő
érzékelte –, erős szarkazmussal:
„Öltözete állandóan egy vad néger plasztikai muzsika

volt, ahol minden darab a maga elütő hangjával ordin-
kálta a maga makacs nótáját, miközben az egymáshoz
nem illő színek vad pofozkodása csattogott. […] Hihe-
tetlen mértékben nem volt ízlése. […] Többször tana-
kodtunk írói társaságban: mi a titka annak, hogy ez
a sok vágyú és határozottan érdekes külsejű nő annyira
csekély nemi igézetet gyakorol a férfiakra. Kétségtelen,
hogy ennek okai, legalábbis jórészben, belső meghatá-
rozottságaiban voltak. Talán neveltetésének szeren-
csétlen következményeként, szégyellte a benne fel-
gerjedő természetes vágyat. Ezért igyekezett a férfit
meggyőzni arról, hogy ő csak lélekkel szeret, neki csak
lelki megelégülésre van szüksége, testi megnyilatko-
zásra csupán a férfi iránti irgalomból szánja rá magát,
mert ezek nem örömek neki, inkább áldozat. Hogy ezt
a célját elérje, a legalkalmatlanabb helyzetekben végte-
lenül csurgó filozofálgatásba kezdett, mely egy tavaszi
ménlovat is eunukká bénított volna.”40
Tersánszky visszaemlékezésében azokra a szükségletekre és

hatásokra mutat rá, melyek egyfelől az új nő szabadsága, más-
felől viszont a hagyományos, belé nevelt tekintélyek elisme-
rése felé terelték Kaffkát. Tersánszky szerint az előbbi ideál az
író Kaffkáé volt, míg emberként inkább az utóbbi felé hajlott:
40 S zabó Dezső, Életeim: Születéseim, halálaim, feltámadásaim, szerk. B alogh

Sándor (Budapest: Püski Kiadó, 1996), 2: 805–806.

„…Kaffka Margitnak, az írónak hite, meggyőződése,
ideálja volt az új ember, az új nő, az új társadalom, de az
ember Kaffka Margit mégis kifejezett szeretettel és
nosztalgiákkal tömjénezte körül a régi bálványt, vagy-
ishát nem egyebet, mint azt a bizonyos hamisítatlan úri
levegőt […] Például bármennyire belátta, megvetette,
kigúnyolta az író Kaffka Margit az Akadémiát, […] azért
az ember Kaffka Margit a haladó szellemű kritikusok,
ujságok, olvasók minden megbecsülését, szeretetét,
szóval az igazi sikert odaadta volna a komikus, vén, de
úri Akadémia egyetlen dicsérő szaváért.”41
Schöpflin Aladár és Török Sophie hasonló benyomásokat

fogalmaznak meg:
„Emberi mivoltában és alkotásában egyaránt két egy-

mással ki nem egyenlíthető ellentét surlódott: az, amit
vérében, származásában, nevelésében magával hozott s
ami alaptermészete volt, s az, amit útközben magára
vett, leginkább a korabeli pesti irodalmi környezetből,
abból a levegőből, amelyben élt és amelyben sohasem
tudott tökéletesen tájékozódni.”42
„Csodálta a merészeket, a szabad, szélsőséges, minden-

re-bátor fővárosi modern szellemeket. De köztük is
idegen volt, félszeg és riadt, eltagadott úri lénye tilta-
kozott modor és szituáció ellen, a gyenge gyomor
csökönyösségével. […] Ő maga biztos ösztönnel s meg-
41 Tersánszky Józsi Jenő, „Kaffka Margit: Elmondtam a Nyugat-Barátok Körében”,

Nyugat 24, 15. sz. (1931): 142–151, 146–147.
42 S chöpflin Aladár, „Kaffka Margitról”, Nyugat 28, 1. sz. (1935): 58–59, 59.
82 / Borgos Anna
vesztegethetetlenül okos volt – de ugyanakkor
gyermekien naiv s jóhiszeműségében hihetetlenül
hiszékeny.”43
Kérdés, hogy ebben a bizonytalanságban és tekintélykere-

sésben mekkora szerepe volt a női és nőírói mivolta nyomán
(elsősorban épp írótársai felől) rá háruló társadalmi szerepel-
várásoknak, izoláltságának és alkotói szorongásainak.
Füst Milán empatikus-ironikus hangsúlyokkal idézi fel
Kaffka személyiségét, irodalmi ízlésének bizonytalanságait,
ideálkeresését, ugyanakkor az önállóság állandó hangsúlyo-
zását, rajongás és öntörvényűség kettősségét:
„Nem bízott magában, csak másokban bízott… s amellett

olyannak akart látszani, mint aki férfias, megáll a maga
lábán, s nem szorul senkire. […] Nem volt oly áramlat,
mely ne rántotta volna őt magával, vagy oly próféta,
akinek ő legalább egy ideig ne akart volna hinni.”44
„Tanítani őt semmire se lehetett, vagy változtatni rajta,

befolyásolni […]. Ő maga viszont folyton nevelte ma-
gát […], mert állandóan voltak ideáljai, csodálni való
mintaképei, akiket utánozni szeretett volna […] Mit
akarsz, Margit? olyan jól akarsz-e írni tudni, mint
Homérosz, vagy úgy-e, mint Tolsztoj? – Mint mind
a kettő – felelte ő.”45
43 Török Sophie, „Hol az én életem? Kaffka Margit emlékezete”, Nyugat 30, 1. sz.
(1937): 4–10, 5.
44 F üst Milán, „Emlékezés Kaffka Margitra” [1928], in Kortársak nagy írókról,
szerk. L ukácsy Sándor, 344–347 (Budapest: Művelt Nép Könyvkiadó, 1954), 345.
45 F üst Milán, „Újabb néhány szó Kaffka Margitról” [1960], in F üst Milán,
Emlékezések és tanulmányok, 127–129 (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1986), 129.

Ugyanakkor Kaffka magában az írásban alapvetően ön-
törvényű volt, és jó néhány, nyugatosok között eltöltött év
után – talán magánéleti biztonságérzetével is összefüggés-
ben – írói tehetségébe vetett hite megerősödött. Erről tanús-
kodik Fenyő Miksához írt 1916-os levele:
„De tudja, most már (végre-valahára) beláttam és

rendíthetetlen biztossággal tudom, hogy én jó író va-
gyok a többi néhány (nem túl sok) jó között; és hogy
nem annyira nekem, mint értem lesz kár, ha nemso-
kára el kell hallgatnom helyszűke miatt, – mert min-
denünnét folyton »rövid, rövid« dolgot kérnek és
akarnak tőlem; pedig az Istennek se tudok rövidet írni,
és nem is akarok.”46
1913-ban találnak egymásra a tíz évvel fiatalabb orvos-bio-

lógussal, Bauer Ervinnel, Balázs Béla öccsével. Ez a tragikusan
rövid, de annál intenzívebb kapcsolat a legmeghatározóbb,
talán az egyetlen igazán jelentős szerelem az életében. Nem
volt könnyű idáig eljutnia, egy kiüresedett házasság, majd re-
ménytelen és/vagy méltatlan viszonyok, próbálkozások és
nagy, „verstelen és csóktalan” idők után. Annál inkább érté-
kelhette ezt a feltétel nélküli, minden másnak fölérendelt sze-
relmet, kölcsönös és egyenrangú kapcsolatot. Talán ekkorra
érett meg rá, hogy elfogadja, hogy szeretik; magabiztosabb lett
– tehetségében is, és ezen keresztül talán emberi-női vonz-
erejében, szexualitásában is:
46 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Temesvár, 1916. november 16. után,
in Feljegyzések és levelek…, 420.
84 / Borgos Anna
„Én soha, még hasonlóan sem bántam senkivel, bár
a vágy és a hajlam mindig megvolt bennem, ilyen teljes,
feltétlen és gyengéd, szenvedélyes odaadásra. Csak ez
tud kielégíteni; ez az első igazi szerelmem, olyan, amit
nem szégyellek magam előtt. Hihetetlen harmóniához,
váratlan értékekhez jutottunk időközben, és ez máig
csak nő és erősödik.”47
Nászútjukon éri őket a háború híre. Bauer a temesvári kato-

nai kórházban teljesít szolgálatot, ahol Kaffka rendszeresen
meglátogatja. Életüket szegénység, távolság, ingázás, állandó
aggodalom kíséri. De mindez csak fokozza az érzelmi intenzitást
és elköteleződést. Bauer naplójában egymást váltják, egymás-
ból következnek a hétköznapi együttlét aprólékos részletezései,
az önismereti filozofálások és a szerelmi vallomások.48 Kaffka
leveleiből, verseiből, naplóiból is sugárzik a megtalált érzelmi
biztonság és kötődés. Aktuális életének megosztása és korábbi
életének elbeszélése révén a Bauerrel való kapcsolat vissza-
menőleg is értelmet adott sorsának. Ezzel maga is tisztában
lehetett, amint A te színed előtt című verse mutatja:
„Mindig azt hittem: rút vagyok,

Csak durva vágyra hangoló,
Szívet bájolni nem tudó.
– Te megszerettél, – s rámigézted
Ezt a halk, esteli szépséget.
Oly csúnya volt, mit eddig éltem;

Kevert, pocsékló, fél, törött!…
47 K affka Margit, „1914. augusztus”, in K affka , Az élet útján…, 410.

48 Részletek a naplóból: A te színed előtt, 232–239.

– Most a multam is rendbejött,
Ahogy tenéked elmeséltem. –
Mert láttad sorsom: megszerettem.”49
A háború után már csak néhány békés budapesti hónap

adatott meg nekik; 1918 novemberében Kaffka kisfiával együtt
a spanyolnátha járvány áldozata lett.
Kaffka és a nők
A női szerepekkel kapcsolatos kérdéseket illetően sajátos ket-

tősség érzékelhető Kaffka megnyilvánulásaiban. Életében
mindvégig jelen vannak a női létből táplálkozó kisebbségi ér-
zések nyomai, ugyanakkor a női szerepek modernizálását
igenlő-sürgető (szépirodalmi és esszé, illetve kritika formájú)
reflexiók is.
Nőkkel fenntartott társas kapcsolatai nehezen azonosítha-
tók; levelezéséből néhány, irodalmilag-társadalmilag rokon lé-
lekkel (Lesznai Anna, néhány szerkesztőfeleség) ápolt barátság
(és elhatárolódás) körvonalazódik. Hatvanyt 1911-ben így tu-
dósítja társas életéről:
„Legifjabb költőtársném50 csak e héten fog feljönni Pest-

re, és itt marad állandóan. Máli még nincs fenn, Renée
zárdában, Nogáll Janka ma gratulált a regényemhez.51
Gyanús, hogy kiknek tetszik az az elírt, zagyva dolog! –
49 K affka Margit, „A te színed előtt”, in K affka Margit Összes versei, s. a. r., jegyz.
Kozocsa Sándor (Budapest: Magyar Helikon, 1961), 152.
50 Elképzelhető, hogy Lányi Saroltáról van szó, bár ő ekkor már a fővárosban él.
51 A Színek és évek ekkor jelenik meg folytatásokban a Vasárnapi Ujság hasábjain,
amely a következő évben kötetben is napvilágot lát; feltehetőleg erre vonatkozik
a gratuláció.
86 / Borgos Anna
Ma Fenyőnét és Osvátnét várom baráti uzsonnára […]
»Már egészen lefoglalnak a tisztességes asszonyok!«
mondta egyszer Málink kedves-féltékenyen. Haj, haj –
nem is olyan nagy a különbség pedig!”52
Már idézett, Adynak címzett levele a női önleértékelés és az

internalizált kisebbségi érzések meglehetősen drámai doku-
mentuma. A más megnyilvánulásaiban jellemző szolidaritás és
társadalmi reflexiók helyett itt látványosabb az elhatárolódás
saját nemétől. Szavai szerint a nő értéke biológiai adottságaiban
rejlik, a kulturális teremtés és szabadság letéteményese a férfi.
Kaffka pedig mintha a két világ között volna elveszve:
„Bandika, mennyiért lennél helyettem asszony? – Mit

csinálhatok én az embervoltommal, ha ugyan van
ilyen? Elhazudhatom két-három formában nektek,
hogy mink minők vagyunk, – ez az egész! Kell ez nek-
tek? Nincs vonatkozásom az Istennel, a világgal, a faj-
támmal sem tágabb, sem szűkebb értelemben; és
semmiféle törvényével, sem rendjével a világnak, amit
nélkülem csináltatok meg. […] Csakhogy asszonyistent
magam sem képzelek és nem vállalok. Mi vagyok? Iga-
zán semmi és tíz gyereket kellett volna szülnöm, hogy
mint beszáradó magburok, békülten válhassak le enyé-
imről a földbe, miből vétettem? De hisz a férfiból vétet-
tem. […] Mikor látlak? Elmegyek veled utazni
férfiruhában!… Látod ez az, hogy nem volnék képes
mégse!…
Kaffka Margitod”53
52 Kaffka Margit levele Hatvany Lajosnak, 1911. november 11. körül, in Levelek
Hatvany Lajoshoz, 135.
53 Kaffka Margit levele Ady Endrének, 1913. augusztus 20., in A lélek stációi…,
170–171. (Kiemelések az eredetiben.)

A nőkérdésben ugyanakkor számos tudatos, az előítéle-
tekre reflektáló megszólalása van, részben ugyanebben az
időszakban. Előadásokat tart különböző egyesületek felkéré-
seire: 1913 áprilisában a Reform Klubban „a női lélekről”, 54 jú-
liusban egy svábhegyi előadássorozatban Otto Weininger
Nem és jellem című, nagy port felvert, mizogün könyvéről,
szeptemberben a nagyváradi Feministák Egyesületének meg-
hívására felolvasást tart Eötvös Józsefről, a Nőtisztviselők
Országos Egyesületében pedig saját műveiből olvas fel. Eljár
a Galilei Körbe is.
Kritikái jelentős részben (ha sejthetően nem is teljesen
önszántából) nőírók műveit tárgyalják. A Nyugatban nagyjá-
ból fele-fele arányban publikál nőírók és férfi szerzők mun-
káiról; az általa recenzeált női szerzők: Lesznai Anna, Pap
Mariska, Alba Nevis (Unger Ilona), Else Jerusalem, Erdős Re-
née, Lengyel Laura és Selma Lagerlöf. Bár első nyugatos pub-
likációja – a folyóirat legelső számában – Kosztolányi Négy fal
között című első kötetének méltató kritikája, 55 rajta, Balázs
Bélán és Herczeg Ferencen kívül nem jelenik meg írása más,
jelentősnek tartott férfi szerzőről. Nagyrészt lektűrszerzőkről
ír, akikkel empatikus (Jörgné például „a költői munka bájos
dilettánsa és a finom, igaz, nagy érzések embere”56), egyszers-
mind szigorú és ironikus is (Alba Nevis kötetéből „nem a sze-
mérem hiányzik […], hanem a költészet”57 ). Selma Lagerlöf
regényében azt értékeli, hogy „valahára ime asszonyi alkotás
54 „Az Országos Reform Klub Igazgatósága tisztelettel meghivja csütörtök, április

17. esti ½ 7 órára Kaffka Margit urasszony előadására: »A női lélekről«. Vendége-
ket szivesen látunk.” Az Országos Reform Klub meghívója Füst Milán részére, 1913.
április, PIM Kézirattár, V. 4140/340/4.
55 F röhlichné K affka Margit, „Kosztolányi Dezső: Négy fal között”, Nyugat 1, 1. sz.
(1908): 45–47.
56 F. K affka Margit, „Jörgné Draskóczy Ilma: Versek”, Figyelő 1 (1905): 393–394,
393.
57 K affka Margit, „Alba Nevis: Nász előtt”, Nyugat 3, 8. sz. (1910): 556–558, 557.
88 / Borgos Anna
is kiszállhat az asszonyi lét nyűgös lyrájából, kicsit mindig sze-
méremsértő megmutatkozások, vagy aggodalmas körűlker-
telések tehetetlenségeiből; s lehet mindennél objektívebb
föléje perspektiválódás idegen sorsoknak és idegen lelkek-
nek”. 58 A kritikák is tükrözik a fent említett, önértékelésbeli
kettősséget: egyfelől elismeri a női teljesítményt, másfelől
magáévá teszi a férfi kritikusok mércéjét, mely a privát, szub-
jektív témák fölé helyezi a személytelen, „objektív” nézőpon-
tot – még ha ezt nem nevezi is férfiasnak. 59
Sokszor elrugaszkodik a konkrét szerzőtől, és általánosabb
problémákról elmélkedik. Van, hogy ezt maga a téma is szük-
ségszerűvé teszi – erre példa Szász Zoltán A szerelem című ér-
tekezése:
„[Szász] nagyobb jelentőséget tulajdonít a »női karak-

ter«-t meghatározó okok közt a »szervezeti inferiori-
tás«-nak a társadalmi viszonyokkal szemben […]
A történetírás kezdetétől máig teljesen független úr-
helyzete a nőnek csak egyetlen formában, az uralko-
dónő állásában volt, a próbát az »eredendő női ter-
mészet«-ét illetőleg tehát kizárólag Didók, Kleopatrák,
[…] Katalinok, Tjudor Erzsébetek stb. életében sza-
badna megtenni.”60
Szofja Kovalevszkaja orosz matematikus csodálattal meg-

rajzolt alakjába saját ideálját vetíti a nőről, aki minden szerep-
ben helytáll:
58 K affka Margit, „Selma Lagerlöf: Az antikrisztus csodái”, Nyugat 3, 4. sz. (1910):

221–224, 221.
59 Kaffka publicisztikájáról lásd Varga Virág, „Kaffka Margit publicisztikája”,
Életünk 42, 7–8. sz. (2004): 713–722.; 10. sz. (2004): 881–887.
60 K affka Margit, „Szász Zoltán: A szerelem”, Nyugat 6, 15. sz. (1913): 197–199, 197.

„Kissé tán – ideálom ez a női kép; az isteni szeszélyű
hercegnő, a fantasztikus turista, a zseniális tudós, szen-
vedelmes író, okos anya, hű barát, a mindvégig igézni
tudó asszony e – tán kissé magamformálta, kissé ten-
denciózus portréja. E kép köré akasztom áldozati aján-
dékul mindazt, amit az Asszony lényétől erőszakos és
követelő szeretettel várni szeretek.”61
A Világban és a Pesti Naplóban közölt publicisztikáit erős

intellektualitás, általános szociális érzékenység és társada-
lomkritika jellemzi.62 A társadalmi és szellemi mozgalmak re-
gényeibe is mélyen beleszövődtek; az Állomásokban például
– kissé túl direkten – felismerhető nemcsak a Nyugat vagy
a Nyolcak, de a szociológia, a freudizmus és a feminizmus ha-
tása is. A kétségbeesett Ady-levél előtt négy hónappal szüle-
tik talán legprogresszívebb megnyilvánulása „az asszony
ügyében”. A cikk „a női lélekről” tartott előadása írott válto-
zataként és feltehetőleg az 1913 júniusában Budapesten
rendezett nemzetközi női választójogi kongresszus előhango-
lásaként jelent meg. Lefesti az átmeneti női szerepek pszicho-
lógiai nehézségeit, és az „új nőben” rejlő potenciál, a tágabb
társadalmi és személyes lehetőségek, a fejlődés mellett érvel:
„A legujabb idő – ugyszólva a szemünk láttára nagy és

hirtelen, válságos változásokat hozott az asszonyi lé-
lekben; […] egyik serpenyőben a régi asszony minden
fészeklakó és centripetális ösztönével, a ház és gyerme-
kek gondjával, – a másikban az aktivitás és emberi
érvényesülés égő és nyugtalan vágyával és a saját énje
61 Kaffka Margit, „Szemüveg: Beköszöntő”, Esztendő 1, 1. sz. (1918): 118–121, 120.

62 Erről lásd K emény Gábor, „Kaffka Margit és a szociális lelkiismeret”, Korunk 4,
2. sz. (1929): 108–113.
90 / Borgos Anna
szabad kifejlesztésének szinte mániákusan szenvedé-
lyes akarásával. […] De világosan áll előttem uj helyze-
tében a jövő fejlettebb asszonya. Emberasszony legyen,
kinek egyéniségében az asszonyi bájjal egyértékü egy
sereg nemétől független kvalitás: becsületesség, szava-
tartás, felelősség, gavalléria és diszkréció. Tisztességes
ember legyen; ne tisztességes asszony. […] És minde-
nekfelett próbáljon közeledni önmagához és kibá-
nyászni, felhozni magából azokat a nagy, eltemetett,
rég-pihenő teremtő értékeket, amelyekkel adós a vi-
lágnak s amelyek nélkül bizonyosan hiányosabb és
csunyább ez a világ.”63
Az „ember és asszony” dichotómia az ő gondolatmeneté-

ben is megjelenik; az univerzális, nemtől független erényeket
állítja szembe az addig hiányzó (de az „emberivel” ellentétben
nem részletezett) „asszonyi” értékekkel. Hasonló szembeállí-
tás (egyszersmind annak megkérdőjelezése) már egy öt évvel
korábbi, George Sand apropóján írt cikkében is felbukkan:
„Ember az asszonyban, mi az? Nóra talán? Nem! Ugyanaz,
a mi az ember a férfiuban.”64 Ez a szemlélet árnyalja és fölülírja
azt a hagyományos kettős mércét és nemi-irodalmi dichotó-
miát, amely a kritika közkedvelt képzettársítása vele (és álta-
lában a nőírókkal) kapcsolatban.
Kaffka Margit pályáját fogékonysága és függetlensége,
a kifejezés vágya, ambíciója, képessége és – minden önbizalmi
válság ellenére – tehetségébe vetett alapvető hite vitték előre,
63 K affka Margit, „Az asszony ügye”, Világ 4, 94. sz. (1913): 9. (Kiemelés az erede-
tiben.)
64 K affka Margit, „Tintás ujjak”, in Budapesti Újságírók Almanachja 1908-ra, szerk.
Szerdahelyi Sándor, 431–436 (Budapest: Budapesti Újságírók Egyesülete, 1908),
435. (Kiemelés az eredetiben.)

az ehhez kapott külső megerősítésekkel, melyeket közvetlen
környezetéből, de a tágabb társadalmi változásokból is merít-
hetett. Mindebben a Nyugat meghatározó közeget – lehetősé-
get, visszajelzést, biztatást és olykor konfliktushelyzeteket
– nyújtott, de sok más nőíróval ellentétben (például Török
Sophie, Lányi Sarolta vagy Kádár Erzsébet) Kaffkát nem
a Nyugat „fedezte fel”. Saját írói pályája a lap megindulásával
együtt bontakozott ki, azt alakítva-követve, alapvetően mégis
önállóan.
92 / Borgos Anna
„én látom azokat a ruhákat”
Női hangok, divat és irodalmi modernség:
A gondolkodók és egyéb elbeszélések
(1906)
/
M észáros Zsolt
Kaffka Margit novelláinak fogadtatástörténete hasonlóan

alakult, mint a nagyregényeié, vagyis elsősorban az önéletrajz
és a női sorsok ábrázolása felől értelmezték azokat. Mindezek
mellett elbeszélései kapcsán is érdemes számot vetni Kaffka
epikai modernségével (ahogy ez az utóbbi időben megindult
a Színek és évek, Mária évei vagy az Állomások esetében), hi-
szen novelláinak nőalakjai kísérletező prózapoétikai eljárá-
sokkal kapcsolódnak össze, és e kettő folyamatos párbeszédét,
kereszteződését figyelhetjük meg a szövegekben. Jelen tanul-
mányomban az egyik ilyen metszéspontot vizsgálom első no-
velláskötetének formabontó ruhaleírásain keresztül.
Kaffka Margit pályakezdőként tudatosan és jó érzékkel tá-
jékozódott és publikált a korabeli nyomtatott sajtóban. Első
„én látom azokat a ruhákat” / 93

novelláit Gellért Oszkár, a Magyar Géniusz szerkesztője kö-
zölte 1903-ban, aki költői indulását, valamint ugyanabban az
évben napvilágot látott első verseskötetének kiadását is
egyengette. Rajta kívül a modern magyar irodalom olyan más
fórumaival és azok szerkesztőivel került munkakapcsolatba
a korai novellák esetében, mint A Hét (Kiss József) vagy a Fi-
gyelő (Osvát Ernő), de az olyan országos napilapokat sem ve-
tette meg, mint a Budapesti Napló.1 Elbeszéléseinek kötetbe
rendezését már 1905 nyarán megpendítette egyik irodalmi
mentorának, Fenyő Miksának, aki készséggel magára vállalta
az ezzel kapcsolatos ügyintézést. 2 A megjelentetés részben
anyagi okairól árulkodik, hogy Kaffka 1906 elején azzal a fel-
tétellel adta volna oda kötetét a Franklinnak, ha rögtön meg-
veszik, mivel Kaffka az ügyletből remélt „ötven privát és
számfeletti” forintból egy hosszabb pesti tartózkodást terve-
zett a fővárosba való költözés előkészítése érdekében. Hozzá-
tette, ha nem most akarnak fizetni, akkor más kiadót keres. 3
Talán emiatt, de végül az Athenaeummal egyezett meg már-
cius derekán, és 100 korona szerzői díjat kapott. Egyébként
Kaffka eredetileg tizenkét szöveggel számolt, ám a nyomda
sürgetésére, hogy meglegyen a 10 ív, tizenharmadikként hoz-
zácsapta a Budapesti Naplóban közölt Egy negyedóra című
novellát.4
1 Irodalmi kapcsolatrendszeréről lásd Borgos Anna és Borbás Andrea tanulmá-

nyát jelen kötetben.
2 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1905. június 11., in A lélek
stációi: Kaffka Margit válogatott levelezése, s. a. r., jegyz. S imon Zsuzsanna (Buda-
pest: Nap Kiadó, 2010), 108.
3 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, 1906. január 9., in A lélek stációi…,
115–116.; Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1906. január 26., in A lélek
stációi…, 116.
4 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1906. március 29., in A lélek stá-
ciói…, 117–118. Az Athenaeum iratai között fennmaradt, Kaffka Margit által aláírt
szerződés rögzítette, hogy 10 ív terjedelemben jelenik meg a kötet, és ha „az átadott
levonatok ezen terjedelmet ki nem teszik”, azok pótlására az írót kötelezték. Szer-
zői díjul 100 koronát állapítottak meg. Továbbá belefoglalták, hogy amennyiben
94 / Mészáros Zsolt
A gondolkodók és egyéb elbeszélések 1906 májusában ke-
rült a könyvpiacra. Bár a Csendes válságok (1910) című, má-
sodik elbeszélésgyűjteményre élénkebben reagált a kritika, az
első novelláskötet sem maradt visszhangtalan. Két lelkes re-
cenzió jelent meg róla Schöpflin Aladár és Szini Gyula tollá-
ból. 5 Közülük Schöpflin kulcsszerepet játszott Kaffka irodalmi
kanonizációjában, és ebben az írásában már feltűntek azok
a megállapítások, amelyek mind a mai napig fémjelzik az író
recepcióját: a modern női lélek ábrázolása és az önéletrajziság.
Monográfusa, Bodnár György szintén a „kor asszonyi gondja-
ira”, a hagyományosnak tekintett és a kialakulóban lévő, új
női szerepek közötti konfliktusra vezeti vissza Kaffka prózájá-
nak gyökerét. Innen nézve jelenti ki, hogy A gondolkodókba
felvett Új típusok című novella (amely egyébként jelen ismere-
teink szerint Kaffka első sajtóban publikált novellája) „az
egész Kaffka-életmű tézise”.6 Maga az író úgy fogalmazott az
Új típusokról Gellért Oszkárnak, hogy egy leánykollégium
belső életét mutatja be, a „20 éven túl is tanuló lányok lelki
fejlődését vagy elfejlődését jelezve”, hozzátéve, hogy „egész
töretlen út még”.7 Ez utóbbi megjegyzése nem teljesen világos,
hogy mire vonatkozik, a témára, a feldolgozásra, vagy a nyelvi
megformáltságra. Alighanem mindegyikre, mivel így foly-
tatta: „Azt hiszem, úgy lesznek vele, mint a versekkel, – előbb
meg kell szokni.” Az előző és az új női nemzedékek közötti kü-
lönbségek mellett meghatározó A gondolkodókban a múlt és
ez a kiadás elfogy, a kiadónak jogában áll a munkát ugyanilyen összegű tiszteletdíj

ellenében bármikor újból és újból kiadni. Kaffka Margit szerződése, 1906. március
19., Athenaeum Okmánytár – iratok, szerződések, MNL Z 1508, 8. cs. 983. i. sz.
5 [S chöpflin Aladár], „A gondolkodók”, Vasárnapi Ujság 53, 23. sz. (1906): 375–
376.; Szini Gyula, „Kaffka Margit: A gondolkodók és egyéb elbeszélések” [1906], in
Színek, évek, állomások: In memoriam Kaffka Margit, vál., szerk., összeáll. B odnár
György (Budapest: Nap Kiadó, 2005), 36–37.
6 B odnár György, Kaffka Margit (Budapest: Balassi Kiadó, 2001), 127, 130.
7 Kaffka Margit levele Gellért Oszkárnak, Miskolc, 1903. március 26., in A lélek
stációi…, 94.

a jelen, a vidék és a főváros, a valóság és a valóságon túli vi-
szonya. Mindazonáltal a kötet visszatérő szereplői, a középis-
kolás lányok, az orvosnak, tanárnak készülő nők valóban
újszerű alakok, újszerű élethelyzetekkel, de nem előzmény
vagy párhuzam nélküliek a magyar irodalomban. Az Ego írói
álnevű Fried Margit Uj Időkben futó tárcasorozatára (1902–
1903) például azért érdemes utalni, mert diáklányokról, vál-
tozó szerepekről, nők munkavállalásáról és ambícióiról szólt
sokszor novellisztikus formában, illetve azért, mert nagy ol-
vasói érdeklődés övezte, Kaffka figyelmét is felkeltve, aki ol-
vasásra ajánlotta az egyik tárcát Hedvig unokatestvérének
1903 elején.8 Ide kívánkozik még Ritoók Emma 1905-ös Egye-
nes úton – egyedül című feminista regénye, Fehér Judit Asszo-
nyok és Czóbel Minka Pókhálók című, szintén 1906-ban
megjelent prózakötete, vagy a Pesten továbbtanuló középosz-
tálybeli, vidéki fiatal nők helyzetét elemző Lux Terka Leányok
(1906) című regénye.9 Egy jövőbeni kutatás témája lehetne
ezen időben és témában egymáshoz közel eső művek összeve-
tése, az írói megközelítések, poétikai eszközök, tematikai pon-
tok hasonlóságainak és eltéréseinek tisztázása.
Jelen tanulmányomban – tiszteletben tartva a rendelkezé-
semre álló terjedelmi kereteket – szűkebbre veszem a vizsgá-
lódás körét, és A gondolkodók nőalakjaira összpontosítok.
Döntéseik, kétségeik, vágyaik, kiszolgáltatottságuk és küzdel-
meik állnak a novellák előterében, ami kölcsönhatásban áll az
8 „A legújabb Új Idők-ben van egy írása Egonak két leányról. Olvasd el!” Kaffka
Margit levele Nemestóthy Szabó Hedvignek, Miskolc, 1903. február 8., in A lélek
stációi…, 75. (Kiemelés az eredetiben.)
9 Borgos Anna Fehér Judit felől veti fel a Kaffkával való irodalmi kölcsönhatás
kérdését, és az ezt megválaszolni képes filológiai elemzés szükségességét. B orgos
Anna, „Íróné és írónő között (Fehér Judit: Asszonyok: Bródy Sándor feleségének
története és írásai)”, in B orgos Anna, Nemek között: Nőtörténet, szexualitástörté-
net, 277–284 (Budapest: Noran Libro Kiadó, 2013), 282. Mindenesetre Kaffka tu-
dott az Asszonyokról, legalábbis azt írta Fenyőnek, hogy szívesen elolvasná. Kaff-
ka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1906. február 3., in A lélek stációi…, 117.
öltözék–test–szubjektum viszonyrendszerével. Három novel-
lát (A veszedelem, Diadal, Új típusok) veszek közelebbről
szemügyre, amelyeknél a ruhaleírások a történetek fontos je-
leneteiben helyet kapva aktívan részt vesznek a cselekmény-
ben, a karakterformálásban és a szubjektumábrázolásban.
Hálás takarók, eszményi árulók
A divat mint kulturális, esztétikai és társadalmi jelrendszer

sokrétű módon jelenik meg a modern irodalmi szövegekben,
ami az irodalomtudomány figyelmét sem kerülte el. Jelentősé-
gét egyrészt a szereplők jellemrajzánál, identitásánál (nem, hi-
vatás, osztály, vallás stb.) vizsgálják a külső-belső, az
olvashatóság-olvashatatlanság viszonyával összefüggésben,
másrészt az elbeszélésben betöltött jelentésképző funkcióját
tanulmányozzák.10 Kádár Erzsébet érzékeny elemzésében rá-
mutat Kaffka azon narrációs eljárására, ahogy tárgyakon ke-
resztül jellemzi női hőseit: „Asszonyfigurái mind kissé
fétisimádók, házioltáruk előtt lepi meg őket.” 11 Ruhaleírásai-
ban szintén a tárgyakba vetett női szubjektivitás jut érvényre.
A ruha, a kelme, a kézimunka motívuma egyébként is vissza-
visszatér Kaffka műveiben, ami a karakterek és az elbeszélés
szintjén az átváltozásban, az átjárhatóságban működik közre,
10 Az angolszász irodalomtudomány ruhával és öltözködéssel kapcsolatos, in-

terdiszciplináris elemzési szempontjairól lásd Horváth Györgyi, „Irodalomkritika
a ruhásszekrényből: Az öltözködés, a test, szubjektum és irodalom metszéspont-
ján”, Helikon 59, 3. sz. (2013): 297–304. A magyar irodalom vonatkozásában lásd
Fábri Anna, „Beszélő ruhák: Az öltözet szerepe Mikszáth Kálmán műveiben”, Holmi
4, 7. sz. (1992): 984–988.
11 K ádár Erzsébet, „Kaffka Margit” [1941], in K ádár Erzsébet, Ritka madár, vál.,
s. a. r. K enedi János, Ars Scribendi, 313–323 (Budapest: Nyilvánosság Klub–Szá-
zadvég, 1993), 318.; Kaffka és kortársai szövegeiben megjelenő, tárgyakban kifeje-
zett éntudatról lásd Z sadányi Edit, „Bazsali, rezeda meg kisasszonycipő”: Kulturális
másság feminista kritikai értelmezésben (Budapest: Balassi Kiadó, 2017), 46–50.

valamint magával az írástechnikával hozható párhuzamba.12
Mindezzel összhangban A veszedelem, a Diadal és az Új típusok
című novellákban a nőalakok öltözékei a szubjektum változé-
konyságának, töredezettségének és sokféleségének, a nemi
szerepek megalkotottságának modern tapasztalatát hordoz-
zák, és olyan dimenziót nyitnak meg, amely az énkeresés tere-
peként működik.
A veszedelem 13 két főhőse, az orvostanhallgató Klára és
a tanárnak készülő Csire egyik este felkeresi az előbbi szí-
nésznő nagynénjét, hogy jegyet kérjenek tőle az aznapi elő-
adásra. Lizán, a házvezetőnőn kívül azonban nem találnak
senkit otthon. Kihasználva a nagynéni távollétét és az így
kútba esett színházi estét, a lányok felpróbálják a jelmezeket
Liza segítségével a gardróbszoba szárnyas tükre előtt. Az egy-
más után következő toalettek leírásaikor az elbeszélő tobzódik
az anyagok, színek és formák jellemzésében, amelyek a testen
kelnek életre. Liza először „egy halovány gyöngyszínű köntöst
húzott elő. Csodálatosan puha szövet volt, bő, gyűrött kiné-
zésű és lógó, nyitott ujjaival, mintha félbehagyottan szabadult
volna el a szabóasztaltól.” A két lány közömbösen dicséri, mire
Liza gyors mozdulattal ráadja Csirére, aki a végeredményt
megpillantva a tükörben, örömében felkiált:
12 A kézimunka és a szöveg összefüggéseiről lásd Z sadányi Edit, „A tű és a toll:

Lesznai Anna hímzéseinek és verseinek tárgya”, Irodalomtörténet 37, 1. sz. (2006):
119–127.; Földvári József, „Pajzs a résen: El(len)álló alakzatok a 20. század elején
alkotó nőírók műveiben”, in Mozgásban: Irodalomtudományi PhD-konferencia
elméleti irányvonalakról, kihívásokról és lehetőségekről, szerk. B odrogi Ferenc
Máté és M iklós Eszter Gerda, Studia Litteraria 46 (Debrecen: Debreceni Egye-
tem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet, 2008), 226–236.;
Földvári József, „Hímezni? Hámozni! – a »nőirodalmi« szöveg a minta, a reproduk-
ció és a kézimunka fogalmainak tükrében”, TNTeF – Társadalmi Nemek Tudománya
Interdiszciplináris eFolyóirat 4, 1. sz. (2014): 18–27.
13 K affka Margit, A gondolkodók és egyéb elbeszélések (Budapest: Athenaeum
Irodalmi és Nyomdai Rt., 1906), 76–95.
„Bájos terpsychore-modell lebegett előtte, pompás, telt
formái előnyösen megnyujtva kissé az ívbe futó vona-
lak hullámaiban, karcsú bokája körül ezer selyem-fo-
dor, mint egy nagy, világos mákvirág gyűrött, duzzadó
kelyhe, – arányos, kicsi keble alatt raffináltan naív em-
pire szalagcsokor.”
Rendhagyó Pygmalion-történet bomlik ki, amelyben

a szobrász is nő. Lizáról kiderül, hogy régen öltöztető volt, és
a rögtönzött próba közben nyújtott segítségét a művészethez
rendeli az elbeszélő, amit az alkotás lelkesedése és láza hat át.
Szakértő mozdulataival különféle hatásokat hoz létre a texti-
lek redőzése révén a lányok testén vagy a hajuk alakításával:
„tragikusan feltornyozta, kacéran bodrozta, vagy komolyan,
szendén lesimította.” Nemcsak a test kelti életre a ruhát, ha-
nem a ruha is életre kelti, vagy inkább formálja a testet. Hos�-
szabbnak, karcsúbbnak tünteti fel azt, vagy a tónusán
módosít, ahogy Klárán a sötétvörös lovaglóruha színe „élénk
reflexet vetített a halványbarna arcbőrre.” Továbbá a test tu-
lajdonságai visszahatnak az öltözék és a kiegészítők érvénye-
sülésére: „És olyan sötét hajban mennyire erős a csehüvegek
ragyogása.”
A pompás viseletek elsőre keserűvé teszik a két egyetemis-
tát, mert a sivár jelenre (kollégium, anyagi gondok) és a rájuk
váró, kilátástalan jövőre emlékeztetik őket. A szakmai ki-
égésre, a szegénységre, a vidéki elzártságra, a helyi kirekesztő
társaságra, a kétségbeesett férjvadászatra, a háziasszonyi sze-
repre, tehát olyan önkorlátozó közegre, ahová nincs kedvük,
tehetségük beilleszkedni: „engem pedig valamennyi meg fog
szólni és kiátkozni, mert ülök és állok és járok, ahogy jólesik,
szeretem a többinél különb férfiakat, a ruhaszekrényem ren-
detlen és nem tudok főzni. Utoljára meg fogok ijedni és olyan

leszek, mint ők.” Viszont a jelmezek időlegesen olyan dimen-
ziót teremtenek számukra, ahol a körülmények és elvárások
szűkítette életkereteikből kilépve, a ruhák által performált ka-
rakterekre vetett tekintet révén nemcsak szexualitásukat fe-
dezik fel, hanem önmaguk megismerésének és artikulálásának
perspektívája is megnyílik előttük: „Szinte elfulladtak a gyö-
nyörüségben, amint egyre nyilvánvalóbb, teljesebb, ismerő-
sebb lett előttük a saját szépségük, amivel olyan keveset
foglalkozhattak eddig. Csak ez a titka hát?” Önfeledten elkez-
denek játszani a tükör előtt maguknak és egymásnak, pózokat
vesznek fel, dalra fakadnak, tánclépéseket tesznek, miközben e
gesztusok külső megalkotottsága lelepleződik a számukra. Vé-
gül a próba utolsó szakaszában a következő látványt nyújtják:
„Csirén halványkék pongyola volt megint és látni lehe-

tett, hogy e bő és lenge színes leplek alatt virul ki leg-
szebben sajátságos alakjának minden rejtelme. A ruha
nagyon könnyű kékselyem volt, telepazarolva pompás,
elefántcsontszínű csipkével, a hajába pedig kék szala-
got csavart, görögös abroncsként átfogva a homloka
körül. Klára a Stuart Mária zöld bársonyköntösét vi-
selte, hátul felcsapott fehér nyakfodorral, csillogó
aranydíszítéssel és sötét hajában hamis gyémántokból
fűzött rezgő diadémmal.”
A történetben ekkor fordulópont következik be, mert meg-

jelenik a nagynéni férje, az előkelő viveur. Az eddig csak női
tekintetek között megjelenő férfitekintet újraszervezi a viszo-
nyokat, és a férfitekintet felől erotizálja: „pillantása valami
finom, elégedett gourmandériával nyugodott a két egymástól
annyira előnyösen különböző női alak jellegzetes vonalain.”

A ruha és a test kölcsönhatásának jelentése ezáltal módosul,
és másfajta dramaturgiát ölt. Tulajdonképpen Klárának és
Csirének mégsem marad el a tervezett színházi előadása, hi-
szen az estéjük további része társasági darabként folytatódik.
Adott a két naiva, a könnyelmű férj, a flörtölő pezsgőzés,
a primadonna váratlan hazaérkezése miatt fenyegető in flag-
ranti, majd a lányok sikeres kimenekítése a lakásból. Mind-
azonáltal a ruhaleírásokban, bár megidéződik a színházi világ,
nem annyira az ál versus valódi erkölcsi példázatnak, mint in-
kább a szereplők ruhákon keresztül való újrajelölődésének le-
hetünk tanúi, ami a testi jegyeket nőképekkel és azokhoz
kötődő kulturális toposzokkal (növendék, kurtizán, királynő)
hozza játékba. Továbbá, amellett, hogy a ruhapróba során az
egyes toalettek felvillantják tulajdonosuk színészi pályáját,
szerepeit, történelmi korokra és alakokra utalnak (antikvitás,
empire, Stuart Mária). Ez pedig a női identitások és a történeti
emlékezet kérdését veti fel.14
Vele szemben a Diadal 15 című novellában az öltözködés
motívuma az én és a szubjektív idő viszonyába ágyazódik. Az
egyes szám első személyű elbeszélő egy késlekedő vonat miatt
néhány órát szülővárosában tölt, ahol séta közben feleleveníti
gyerekkorát és abból egy számára meghatározó eseményt.
Közbeszólásaival, utólagos reflexióival folyamatosan megtöri
az elbeszélést, váltogatja a múltat és a jelent, ezáltal egymásba
nyitja a kettőt, akár egy mondaton belül, mint a következő
idézetben: „A nagytemplom szögletén két kézzel szorítom le
a kalapom, mert belekapaszkodik a szél, a zabolátlan, vad, ös�-
sze-vissza alföldi szél, épp úgy, mint régen, mikor iskolás ko-
romban itt befordultam.” Az elbeszélői hang nemcsak az
14 Vö. Horváth Györgyi, Nőidő: A történeti narratíva identitásképző szerepe

a feminista irodalomtudományban, Léda Könyvek (Budapest: Kijárat Kiadó, 2007)
15 K affka , A gondolkodók…, 52–65.

időben mozog, hanem a térben is: az utcákat róva észleli a jól
ismert épületeket, és az azóta emelt újakat (iskola helyén eme-
letes vendéglő, Gőzfürdő, Városi tornaterem). A modernizáció
folyamataival szembesül, miközben tudatában a város emlék-
beli és aktuális topográfiája összemosódik. Tizennégy éves
korának helyszíneire és történéseire emlékszik vissza. Édes-
apja halála után három évig kolostorban nevelkedett, majd
onnét hazatérve más családba csöppent, ugyanis édesanyja
másodszor is férjhez ment, és a házasságból két gyerek szüle-
tett. Visszahúzódó, eszes, élénk fantáziájú kamaszként jel-
lemzi akkori önmagát, akit különc és kitűnő tanuló volta
miatt iskolatársnői nem különösebben kedveltek:
„Valami csudálatosan szomorú ügyetlenség lehetett

a lépéseimben is, éreztem, én nem tehettem róla.
A könyvestáskát mélyen lelógattam és gondozatlan,
nagy cipőimben egyre megbotlottam az egyenetlen
utcai kövekben, a földet néztem és elfelejtettem kö-
szönni a néniknek.”
A kamasztest és a kamaszlélek félszeg esetlenségeit hang-

súlyozza a ruházata, ami visszahat testtartására, járására.
A lelógatott táska súlyánál fogva meggörnyeszti, a nagy cipő
bizonytalanná teszi lépteit, ebből kifolyólag sűrűn a lába elé
kell néznie, mindez hozzájárul elszigetelődéséhez. Az elbeszé-
lésben visszatérő rá vonatkozó minősítés, hogy ügyetlen, so-
káig nem ismeri az órát, a pénz értékét, egy szem cukorért
padszomszédja készíti a kézimunka feladatát, de középkori cé-
hekről és lovagrendekről szóló dolgozatával feltűnést kelt.
A család ekkor úgy dönt, hogy tanulnia kell és kenyeret
keresni, mert „csúnyának indulok, és úgy sem fog senki

feleségül venni”. Tehát ügyetlenségét elsősorban a középosz-
tálybeli nőeszményhez (kézimunka, csinos külső) viszonyítva
határozzák meg, ami kizárólag a házasság nyélbe ütése szem-
pontjából ítéli meg és intézi a dolgokat. A család róla alkotott
véleményét, miszerint csúnya és ügyetlen, nem utasítja el, el-
fogadja, mint ahogy hordja nagynénje viselt ruháit. Viszont
a kor társadalmi nemi konvencióin túl megmarad a maga szá-
mára egy terület, a képzelet: „Kívül csupa tragikomikus eset-
lenség volt az egész gyerek, aki voltam, de a bensőm tele erős
elméleti fogékonysággal és nagy, merész, gyönyörködő fantá-
ziával.” Magányos játékai és álmodozásai során hol vonatve-
zető, hol várkisasszony, de mindig „főszemély és főcselekvő”.
Az elbeszélő visszaemlékezése egy konkrét eseményre fut
ki, amit visszatérően bagatellizál (csacsiság, gyerekség), hol-
ott felnövekvés-történetében bevallottan központi szerepet
játszik: „ami nélkül, érzem, egészen másforma volnék én, mint
amilyen most vagyok.” Keresztanyja ötlete nyomán beíratják
tánciskolába, mert valamiképp „ügyeskednie” kell. Az órákat
eleinte unja, mivel a fantázia szabadságához képest a valóság
korlátaival szembesül, amihez testi tapasztalatok is társulnak.
A táncórán „füzőben és szűk cipőben lépegetni […] nyirott-
fejű, izzadtkezű kamaszok” között. Szorongva figyeli társnői
másfajta életét, a flörtök, pletykák, szójárások számára idegen
nyelvrendszerét. Míg az iskolában otthonosan mozog, édes-
séggel és leckeírással biztosítva ottani pozícióját, itt védtelen-
nek érzi magát egy ellenséges közegben. Leginkább fő
ellenfelétől, a harminckétruhás Iréntől tart. Valahogy aztán
megtudja, hogy társai összefogtak ellene, és kitalálták, hogy
a próbabálon nem fogja senki felkérni táncolni. Szembesül
gyerekkorának elmúltával, a társadalmi érvényesülés és pozí-
ciószerzés nemi különbségeivel, a nő értékének viszonylagos-

ságával egy férfiak uralta világban: „Oda eljön anyám, a nénik
és keresztanyám is készül, aki beiratott és ott táncolni kell,
kell, szégyen vagy diadal függ a kicsi frakkok szeszélyétől.”
Rettegve várja az estét, és amikor aznap délután felölti az ün-
nepi alkalomra csináltatott kék színű batisztruháját, megle-
pődik, mert felfedezi a tükörben saját szépségét, amely
egyébként a kívánt nőideálhoz közelíti:
„Néhány kedves szalagcsokor, üde csipke fedte most

először az alig bátorkodó, fiatal vállamat, a hajam pude-
ros volt a gavotte miatt és a kezemen könyökig érő, ma-
gas bőrkesztyü. Ejh, csinos voltam. Az Egyetemes
Regénytárban is megesik, hogy Neville kisasszony, vagy
más jókedvű angol lányok csúf kis szörnyetegekből,
csak úgy máról holnapra, formás missekké vedlenek.
De ebben van is valami. A leánygyerek egyszer csak
észrevétlenül megnyúlik, hozzánő a kezéhez-lábához, az
orra megformásodik, egyszer a tükörbe néz és megpró-
bálja a száját, hogy’ jobb? Frizurát csinál és gondozni
kezdi a körmeit.”
Végül nem marad partner nélkül a bálon, a táncmester Alá-

nyi úr jóvoltából, aki megneszelve a készülő heccet, a szom-
széd városból szerez neki erre az alkalomra három fiatalembert,
majd látva sikerét, a helyiek is felkérik. A ruha olyan szimboli-
kus tőkeként működik a báljelenetben, amelynek birtoklása
kijelöli az egyén helyét a nemileg kódolt társadalmi hierarchi-
ában, és jelentésessé teszi a többiek számára. Erre utal az elbe-
szélésben a fiatal fiúk és a „kicsi frakkok” közötti jelentés-
átvitel, vagy Irén „asszonyosan díszes lilaszínű ruhája”. Ezt
ismeri fel a főhős, amikor rokokószerű öltözékében a meg-

változott külsejéhez és az alkalomhoz illőn kezd viselkedni, és
hódolóiként kezeli a beszervezett diákokat:
„Csodálatosan tiszta, diadalmas ösztönnel megéreztem

a helyzetet és már uralkodtam is rajta. Hirtelen mozdu-
lattal összecsaptam a legyezőm, kiegyenesedtem jó ma-
gasra és ujjongó megkönnyebbüléssel, ragyogó, biztos
mosollyal végignéztem rajtuk. […] Aztán szólni kezdtem
nyugodt biztonsággal, mint bármelyik ünnepelt leány.”
A főhős önbizalmat merít az első báli ruhájából, illetve az

ahhoz kapcsolódó társasági sikeréből. Ugyanakkor tisztában
van vele, hogy a sikert nem magának vagy toalettjének, ha-
nem táncmesterének és a látszatnak köszönheti. A családja és
környezete által példaként eléje állított középosztálybeli férfi
és női eszmények ironikus megvilágítást kapnak a „kicsi
frakkok” szókapcsolat, vagy Irén erőfeszítése révén, ahogy
nagylánymódra hordozza az uszályát. A főhős „ünnepelt le-
ány”-ként való viselkedése pedig nem annak természetessé-
gén, magától értetődő mivoltán, hanem konstruáltságának
tapasztalatán alapul: „Kiváltotta a perc, a helyzet, a szívdo-
bogásom, remegő diadalom, amit még elronthatnék, az elke-
seredett, dacos, erős akaratom.”
A Diadal modern időkezelése az emlékezet és az én kontext-
usában a Színek és években tér majd vissza, és válik szintén fő
szervező elvvé.16 A novellában végighúzódó múltba nézés –
a későbbi regényhez hasonlóan – az elbeszélő korábbi énjének
keresésével jár együtt olyan formán, hogy távolságot tart te-
matikai és nyelvi szinten jelenkori és akkori énje között: „Ke-
resem az akkori lépteim nyomát, de hányszor szétfujhatta
16 B odnár , Kaffka Margit…, 178–188.

azóta!” vagy „csupa tragikomikus esetlenség volt az egész
gyerek, aki voltam”. A ruha motívuma összefügg az identikus
folytonosság ezen időbeli megszakítottságával.17 Az elbeszélő
valamikor hozzátartozó, de ma már idegennek ható holmiként
hivatkozik rá: „Készült a ruhám is, kicsi kék battiszt, egy da-
rabját a multkor leltem meg”. Az öltözék így lesz a múló idő és
a változó én jelölője, mint ahogy a Színek és évek narrátora
felsóhajt: „Kis, régi pípes, magos sarkú cipőim, szalagos bebé-
kalapom, fűzős, tünikes első nagylányruhám; istenem, hova
lesznek a régi ruhák rongyai, volt énünk tevés-vevése, elszállt,
időközi napok, jeltelen órák nyoma!” 18 Rákai Orsolya Kaffka
korai novellái kapcsán jegyzi meg, hogy közöttük sok felnö-
vekvés-történetet találunk.19 Ide sorolható a Diadal is azzal
a kitétellel, hogy nem lineáris vonalú fejlődést beszél el. Fel-
rajzol ugyan egy középosztálybeli nőeszmény felé vezető fel-
növekvés-történetet, amelyet családi, közösségi, irodalmi
minták (anya, keresztanya, Irén, Neville kisasszony) szegé-
lyeznek, de épp a fordulópontnál szakítja félbe. Az így keletke-
zett hiány, és az azt megelőző elbeszélői eljárások inkább
kikezdik és aláássák a kamaszlányt kirekesztő, nemileg kódolt
társadalmi normarendszer és az őáltala interiorizált csúnya,
ügyetlen minősítések érvényét. Az elbeszélő jelenben elejtett
utalásai sejteni engedik, hogy önálló lett, dolgozik, hiszen
egyedül utazik, és szavaival élve a vonat visszaviszi a „kényte-
len sürgölődésbe”. A három fiú nevét elfelejtette, de hálával
gondol rájuk, „amiért megcsinálták az első-utolsó bálom
hangulatát és öntudatossá érlelték bennem egy kissé az em-
17 Vö. Horváth Zsuzsa, „Az idegenné vált saját és a sajáttá vált idegen: Avagy
a történeti narratíva és a női identitás kérdései Kaffka Margit Színek és évek című
regényében”, Új Forrás 42, 5. sz. (2010): 53–69.
18 K affka Margit, Színek és évek, Millenniumi Könyvtár 13 (Budapest: Osiris
Kiadó, 1999), 19.
19 Lásd Rákai Orsolya tanulmányát jelen kötetben.

bert és az asszonyt.” Mindez azt sugallja, hogy sikerült a való
életében főcselekvővé válnia, vagy legalábbis a bál után afelé
indult el.
Míg a Diadalban az idő, az Új típusokban 20 a tér poétikájában
vesz részt az öltözék. A történet hat, vidéki származású, egye-
temre járó lány estéjébe enged bepillantást. A helyszín egy,
a felsőoktatásban tanuló nők számára fenntartott fővárosi
kollégium nappalija, amely tanulószobaként is szolgál. De-
cember van, a kimenőnap vége, a társaság éppen a vacsorára
hívó csengőszóra vár. A szereplőkkel először csoportképsze-
rűen találkozunk, amely során már hangsúlyt kapnak kül-
ső-belső hasonlóságaik és különbözőségeik: „Amint így,
– hanyag és kissé affektáltan festői pózokban ültek, heverész-
tek az asztalok, padok tetején, minden közös és különös sajá-
tosságuk szinte látszóan fölöttük lebegett.” Az elbeszélés – ma
úgy mondanánk – filmszerű megoldásokkal dolgozik, először
nagytotálban, majd közelikre váltva, elidőzik az egyes figurá-
kon és beszélgetéseiken, közben pedig bejárja a teret. Míg
a narrátor végigpásztázva rajtuk felvillantja az eltérő családi
háttereket, ambíciókat, gondolatokat és érzéseket, megmu-
tatja a szereplők viszonyrendszerét. A különböző karakte-
reket, valamint a közösségben uralkodó erőviszonyokat a szo-
bában való, egymáshoz képest elfoglalt hely, a ruhák színei és
formái, illetve az azokkal összefüggő mozdulatok és testtartá-
sok jellemzik. Középen ül Bózsi, „a csodaszőke baba-lány, –
azaz: piros empire-ruhájában, mint egy százfodrú, tömzsi
mákvirág”. Fejét a mellette ülő Mária ölébe hajtja, aki iskolai
ideálja volt, és kapcsolatuk azóta szoros. Bózsi társnői
kedvence, ő áll rokonszenvük középpontjában, ez abban is
megmutatkozik, hogy szeretik megérinteni. Mária a haját
20 K affka , A gondolkodók…, 96–108.

simogatja, az orvostanhallgató Sára fekete harisnyás bokáját
fogva, gyönyörködik benne, vagy később, amikor lábával dü-
hösen felborít egy széket, „valamelyik mosolyogva nyúlt érte”.
Bózsi és Mária kettősének közelében Erzsébet ül fekete, nyakig
begombolt, dísztelen köntösben és a kígyómozgású Sára.
Mindketten fűző nélküli reformruhát viselnek, amely fazont
egyaránt propagálták a korabeli nőemancipációs mozgalmak,
orvosi szakvélemények vagy a divat megújítását célzó ipar-
művészeti törekvések; hazai terjedése épp a novella megszüle-
tésének idejére tehető. 21 Az Új típusokban a reformruha a nők
testükhöz való megváltozott viszonyát szemlélteti. A kényel-
mes szabás korábban, a szoros fűző miatt bajosan kivitelez-
hető, ekkor pedig szabadabb mozgást és pozitúrákat tesz
lehetővé. Erzsébet és Sára éppen a „reformruhák újszerű
testtartásával” tűnnek ki a társaságból, „szinte a térdükig
görnyesztve szép, gondosan fésült fejüket”, illetve Sára az
asztalon átnyúlva fogja Bózsi bokáját. Mindemellett ezek
az „újszerű” testtartások és mozdulatok az elbeszélésben
megjelenített kompozícióban, vagyis a szereplők csoport-
fűzésében is közreműködnek.
A tőlük távolabbi szögletben berendezkedő orvosnövendék
Fánninál a textil nem a láthatóságot, hanem az elrejtőzést
segíti; sátorszerűen, több rétegben borítják be a különféle szö-
vetek és ruhadarabok (kötény, kendő, bő ruha, könyökvédő).
Jelenlétéről ezért először a hangja tudósít, ahogy bekapcsoló-
dik a beszélgetésbe, majd azt követi külsejének leírása:
21 F röhlichné Móricz Paula, „A nők ruházatának reformjáról”, Pesti Napló, 1903.

május 3., 21.; F. Dózsa Katalin, „A női divat változása 1896–1914 között”, in Folia
Historica 10, Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve, főszerk. F ülep Ferenc (Budapest:
Magyar Nemzeti Múzeum, 1982), 189–220.

„Ott, a kályha melletti zugban, amit egy ócska kötén�-
nyel elfüggönyözött könyvespolc segítségével rekesz-
tett magának, ott székelt Fánni […] Az íróasztalát
a falnak fordította, a kendőjét, – mert örökké fázott, –
a két fülére is felhúzta, aztán se látva, se hallva körmölt
napokon, estéken át […] A csenevész kis alakját most
valami óriás-bő ujjú, zöld bársony ruha tette ünnepé-
lyesen éktelenné. »Szegény egyetlen nénémé volt« –
szokta mondani sokszor. A két karjára könyökig érő
ujjvédőt húzott, – hogy írás közben a ruha ne kopjék”.
Fánni ellentétpárjaként, teljesen más környezetben jelenik

meg Lóna. Alakjaik a nappali szoba két pólusát jelölik ki, ke-
retbe foglalva a középen elhelyezkedő négy társukat. A „má-
sik remeteleány” éppen az ablakfülkében ír, amikor ráirányul
a többiek figyelme:
„Szép, stílszerű kicsi íróasztalnál, amit a préseltbőr-

karosszékével együtt hazulról hozott, csupa igazán
szép és összeválogatott apróságok közt ült Lóna.
Finom, érdekes arca volt, és olyan színű, mint a valódi
csipkék a lila-posztó pongyoláján. A könyv is, amit
a kezében tartott, lila színű volt, rajt ezüst betükkel
a cím: »Memoire«.”
Nemcsak külsejét alakítja tudatosan, hanem a környezeté-

nek, mozdulatainak, hangjának harmóniájára is ügyel. Például
írás közben az ünnepelt olasz színésznőt, Eleonora Dusét
utánozza, ahogy „tenyerét kifelé fordítva, simított végig
a szemén.” A többiek együttműködnek vele a hatás érde-
kében, mert szépsége, érdekessége imponál nekik, de Bózsival

ellentétben őt távolról csodálják, magázzák, és fel sem merül
bennük, hogy megérintsék. Művészi beállításai ugyanakkor
nem tévesztik meg őket, „úgy voltak vele, mint a férfiak szok-
tak ilyen esetekben. Hálásan vették, hogy valaki annyit fáradt
az illuzióikért.” A férfi és a női tekintet felcserélése máshol is
felbukkan az elbeszélésben, ami a maszkulin–feminin dicho-
tómiája helyett a kettő átjárhatóságát és kereszteződését ál-
lítja előtérbe. Egyébként mindegyiküknél megfigyelhető,
hogy szerepeket öltenek fel, pózolnak a másik előtt. A sze-
cesszió esztétikáját magukon viselő ruhaleírásaikban keve-
rednek a valóságreferenciák és a vágyképek. Az ezáltal
egymásra vonatkozó mozdulatok, kelmék, hangok és holmik
a női szubjektivitás megsokszorozódását, valamint a nők
közötti viszonyok változatosságát teremtik meg a szövegben.
Ennek a fluiditásnak és pluralitásnak vet véget a napos taní-
tónő belépése, akinek karikatúraszerű ábrázolása („Sovány,
sipító hangú, ráncosarcú vén leány”) és a kollégistákról hi-
ányzó, halcsontos derekakra vonatkozó számonkérése a nő-
ket homogenizáló, szabályozó és korlátozó, a nemi szegregációt
újratermelő társadalmi gyakorlatokat leplezi le.
„De milyen hálás takarói, milyen eszményi árulói ezek
a mozdulatoknak.” – jegyzi meg A veszedelem elbeszélője
a színész nagynéni szekrényéből kikerülő hattyúprémes bun-
dákról. Kaffka Margit A gondolkodók című kötetében vizsgált
példák arra mutatnak, hogy nála a ruha nemcsak valamit ta-
kar vagy kitakar, hanem maga is alakít viselőjének magatartá-
sán, mozdulatain, a test észlelésén: egyfelől a kívánatos
nőeszmény megalkotásának eszköze, másfelől részt vesz az
énképzés és a nemi szerep kialakításának, reprezentálásának
folyamataiban. 22 Továbbá Kaffkánál összekapcsolódik az
22 Vö. B ollobás Enikő, Egy képlet nyomában: Karakterelemzések az amerikai és

a magyar irodalomból (Budapest: Balassi Kiadó, 2012), 98–107.

identikus folytonosság megszakítottságával, az én megsok-
szorozódásával, ami nemcsak a múltra vonatkozóan (Diadal),
hanem a jelenben is megtapasztalható (A veszedelem, Új típu-
sok). A novellák főhősnői mozgó, rögzítetlen szubjektumok,
akik földrajzilag is kiszakadnak korábbi lakhelyükről, családi
és ismerősi környezetükből. Közülük többen félárvák, árvák,
kamaszok vagy fiatal, egyedülálló nők. Az általuk használt te-
rek átmeneti jellegűek (más lakása, kollégium, bálterem). Küz-
denek a változó társadalmi és saját életviszonyokkal,
előítéletekkel, családdal, vidéki származással, nagyvárosi kö-
zeggel, vágyaikkal, szerelemmel, anyagiakkal, munkával és
nemi szerepekkel. Énkeresésük és a saját maguk (újra)defini-
álása folyamatába illeszkednek a másikra aggatott becene-
vek. Klára a ruhapróba közben Csirét csengő baracknak,
mosolygó almának, fehér sátánkisasszonynak hívja, az Új tí-
pusok elbeszélője pedig kis anyónak, babának, cicának, fehér
boszorkánynak szólítja a szereplőket, illetve azok egymást.
Kisajátítva ezeket az elnevezéseket és a hozzájuk kötődő nő-
képeket, a játék és az irónia révén ki is forgatják azokat. Ha-
sonló történik az öltözékükkel, ami egyébként ritkán az övék:
megöröklik, csináltatják nekik, kölcsön veszik, jelmezek vagy
a fantázia termékei. Ezekben az esetekben a ruha hol a szerep-
repertoár része, hol vagyontárgy, hol belső utazás, hol mene-
dék, hol pedig fétis, amelynek birtoklása pozíciót szerez
a közösségben, azonkívül a képzeletet és a vágyakat jeleníti
meg. Rendszerint a látás és a látvány kontextusa társul hozzá
(például a tükör visszatérő motívuma), ami egyébként is jel-
lemző Kaffkánál, hogy hősei érzékszervi észlelések révén
tesznek kísérletet a test visszaszerzésére. 23
23 Vö. R ákai Orsolya, „»én valahogy egészen benne vagyok abban, amit körültem
látok; amit magamhoz eresztek.«: Test, idegenség, modernitás: Kaffka Margit és
a modernség női arca”, Irodalmi Szemle 59, 9. sz. (2016): 58–70.

A veszedelem, a Diadal és az Új típusok című novellákban,
ahogy a fentiekben láthattuk, a ruhaleírások a történetek
fontos jeleneteiben helyet kapva, aktívan részt vesznek
a cselekményben, a karakterformálásban és a szubjektum-
ábrázolásban. A nőalakok öltözékei a szubjektum változé-
konyságának, töredezettségének és sokféleségének, a nemi
szerepek megalkotottságának modern tapasztalatát hordoz-
zák, és olyan dimenziót nyitnak meg, amely az énkeresés
terepeként működik.
Epilógus
Felmerül a kérdés, hogy Kaffka Margit első novelláinál milyen

prózahagyományból indult ki, mennyiben figyelte kortársait,
és hozzájuk képest mennyiben hasonlók vagy eltérők alkotói
törekvései. Ennek megválaszolását nehezíti, hogy Kaffka el-
beszéléseire vonatkozóan nem hivatkozott mintákra úgy, mint
korai versei kapcsán reflektált Szabolcska Mihály népies köl-
teményeinek és Kiss József balladáinak hatására. 24 A szakiro-
dalom később felvetett néhány lehetséges analógiát. Például
Radnóti Miklós a szórend és a hangszerelés tekintetében Szo-
mory Dezsőt hozza párhuzamként az írónőről szóló doktori
disszertációjában. 25 A festőiség és az intermedialitás szem-
pontjából pedig a Justh Zsigmond vagy Czóbel Minka elbeszé-
léseivel való összevetés kínálkozik. 26 Habár jelen ismereteink

naplójegyzetek, szerk., jegyz. B odnár György, 401–402 (Budapest: Szépirodalmi
Könyvkiadó, 1972), 402.
25 R adnóczi [R adnóti] Miklós, Kaffka Margit művészi fejlődése, Értekezések
a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetéből
14 (Szeged: Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1934), 24.
26 K ardeván L apis Gergely, Justh Zsigmond első alkotói pályaszakasza (1885-1889),
doktori disszertáció (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalom-
tudományi Kar, Irodalomtudományi Doktori Iskola, 2015), 93.

alapján egyet lehet érteni Bodnár György azon megállapításá-
val, miszerint nincs arra bizonyíték, hogy „Kaffka Margit jól
ismerte volna valamennyi premodern novellista-elődjét.”27
A gondolkodók megjelenése előtti leveleiben megemlített
prózaírók sem segítenek eligazodni ebben a kérdésben, egy-
részt futólag és különböző összefüggésben kerülnek szóba,
másrészt irodalmilag széttartó névsort kapunk: Andersen,
Schopenhauer, Ohnet, Marlitt, ifj. Dumas, Pierre Loti, Jens Pe-
ter Jacobsen, Tolsztoj, Wilde, Sienkiewicz, Jósika Miklós, Pekár
Gyula, Herczeg Ferenc, Bársony István, Cholnoky Viktor, Szini
Gyula, Jób Dániel, Ego (Fried Margit), Fehér Judit. Mindazon-
által ezek a nevek és párhuzamok azt sugallják, hogy talán
mégsem volna tanulság nélküli vállalkozás elhelyezni Kaffka
elbeszéléseit a kor prózaelőzményeinek és -fejleményeinek
kontextusában.
Bodnár György Kaffka prózapoétikai megoldásait az új no-
vella kialakulásával kapcsolja össze, kiemelve a csattanó és az
anekdotikus betétek mellőzését, a jelzőhalmozást, a szineszté-
ziát, a megszemélyesítést, valamint a lélektani dimenziót,
a hangulatok és belső történések dominanciáját. 28 Ezen sajá-
tosságok A gondolkodók elbeszéléseiben már megjelennek,
sőt Kaffkát bevallottan a belső történések érdekelték, ahogy
a kötet címadó novellájáról írta Gellértnek: ha van is benne
történet, az inkább belső. 29 Továbbá megfigyelhetjük a kötet-
ben a műfaji átmenetekkel való kísérletezést: találunk színpadi
jelenetre emlékeztető elbeszélést, tárcanovellát, vallomásos
szöveget vagy prózakölteményt. Utóbbit példázza A halál me-
séje (1903): A Hétben zárójelben feltüntették a cím alatt, hogy
27 B odnár , Kaffka Margit…, 127.

28 Uo., 127–134.
29 Kaffka Margit levele Gellért Oszkárnak, Miskolc, 1903. június 30., in A lélek
stációi…, 99.

költemény prózában. 30 Ez a műfaj más hazai szerzőnél is fel-
bukkan a 19. század végén, például Bársony Istvánnál, End-
rődi Sándornál, Wohl Stefániánál vagy Czóbel Minkánál.
Három külföldi forrással szoktak számolni: német romantika,
francia szimbolizmus, Turgenyev prózakölteményei. Nálunk,
bár Kazinczytól kezdve akadtak művelői, nem alakult ki gaz-
dag tradíciója, a 20. századi modernség fedezi fel újra. 31 Kaffka
írásai alapján ő már egész korán kísérletezett a líra és a próza
határmezsgyéjén egyensúlyozó műformával, kiaknázva a köl-
tői beszéd eszköztárát, a mondatok zenei hatását, az elbeszélés
nyújtotta kereteket, az érzelmi telítettséget. Ezt a vonalat vitte
tovább az Így beszélt az asszony (1905) című novellájában
– a belső utazás és a fizikai bezártság kettősségének feszült-
sége, a kötőjelekkel és közbevetésekkel ritmizált mondatok
szabad áramlása, az én-elbeszélő pozíció rögzítetlensége
révén – a tudatfolyam technika irányába. Ebbe illeszkednek
a narrátor által elképzelt öltözékek leírásai, amelyek a korábbi
példákhoz hasonlóan az én fluiditásának és megsokszorozó-
dásának nyelvi jelölőiként működnek:
„Gyönyörű ruhákban kellene kijönnöm a hűs reggele-

ken – és én látom azokat a ruhákat. Van egy fehér, me-
reven komoly és tiszta, nagy redőkkel, – egy fekete,
lenge, mint az éjszaka felhői áttetsző – és csillogó szür-
ke-kék szövetre borul. Van ezerfodros, kacagó, üde ró-
30 K affka Margit, „A halál meséje (Költemény prózában)”, A Hét 15, 28. sz. (1904):
444–445. A szöveget először a Magyar Géniusz 1903. június 7-i száma közölte, ott
nem szerepel ez a műfajmegjelölés.
31 A 20. századi magyar prózakölteményekről lásd Ő si János, Prózaköltemények
a Nyugat korszakától 1989-ig, doktori disszertáció (Budapest: ELTE BTK, 2005) –
a munka nem említi Kaffkát. Turgenyevről és a műfaj európai előzményeiről lásd
Kovács Albert, „Turgenyev: Költemények prózában: Poétikai kérdések”, Filológiai
Közlöny 26, 1. sz. (1980): 53–62.; D. Zöldhelyi Z suzsa , Turgenyev prózai költeményei:
Új műfaj születik (Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat, 1991)

zsaszín, van betegesen finom, hulló csipkékkel
telepazarolt lila színű. Tudok egy ezüsttel szőtt sárga
brokátot, amikor a jegesmedvebőrön pihennék álma-
tag, hosszú délutánokon, és látom a pompás, bíborszínű
esti ruhát, mely szorosan simul a vállamhoz, az alakom-
hoz és ragyogó gyémántok kedvéért szabadon hagyja
a nyakam. Igen, meg kellene próbálnom ezt is.” 32
Itt, valamint a fentiekben vizsgált ruhaleírások egyrészt

kapcsolódnak női viselőik vágyaihoz, küzdelmeihez, az én és
a test elsajátíthatóságának lehetőségéhez-lehetetlenségéhez,
másrészt az idő- és térkezelés, a polifonikus szerkezet és
a szubjektumábrázolás részeiként a 20. század prózafejlemé-
nyei felé nyitnak. Rávilágítanak Kaffka Margit egyéni és kí-
sérletező alkotói útjára, hogy epikai életműve koherens
egységet képez, amelynek darabjai szemléletükben, poétikai
eljárásaikban és megoldásaikban dialógust folytatnak egy-
mással, illetve koruk újító művészeti törekvéseivel.
32 K affka , A gondolkodók…, 138.

 „Reformruha és kötény”, Magyar Lányok 9, 9. sz. (1903)

Kaffka Margit kritikáiról
/
M ercs István
I.
„Könyvbírálatot a legszívesebben írnék, ha néhány szerkesz-

tőségbe küldött könyvet, – illetve tiszteletpéldányt elkölcsö-
nöznének, – mert ami könyv a vidéki boltokban kapható, – azt
nem érdemes bírálni. Itt nem lehet művelődni. Semmi új vagy
régi jó könyv, forrásmunka, vagy értékes idegen itt nem kap-
ható. Sokban szorulnék a segítségükre” – írta Kaffka Margit
1905. június 11-én a Nyugat előzményének tekinthető Figyelő
szerkesztőjének, Fenyő Miksának.1 Az idézett passzus a fela-
datra való bejelentkezést olyan összefüggésbe helyezi, hogy
nehéz eldönteni, mi jelenti az igazi motivációt: a könyvbírálat
maga, avagy az, hogy ezáltal izgalmas, friss és másképp nehe-
zen elérhető olvasmányokhoz juthat. A levél írásakor talán
– én hajlok erre – ez utóbbi jobban megmozgatta a miskolci
1 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1905. június 11., in A lélek
stációi: Kaffka Margit válogatott levelezése, s. a. r., jegyz. S imon Zsuzsanna
(Budapest: Nap Kiadó, 2010), 108.
Kaffka Margit kritikáiról / 117

Állami Polgári Leányiskola tantestületébe tartozó, ám egyre
erősödő művészi ambícióktól fűtött, s művészi-irodalmi
életre sóvárgó írónőt. S még akár az is átfuthatott gondolatai
között, hogy a könyvbírálat a tiszteletpéldányok mellett egy
kétségtelen további előnyt jelenthet: ha már személyesen nem
lehet ott a pesti asztaltársaságok beszélgetéseinél, az elsők
közt értesültek megkülönböztetett helyzetéből adódóan még-
iscsak bekapcsolódhat a disputába.
A levelezés elejtett utalásainak tanúsága szerint Fenyő
Miksának alapjában meghatározó szerepe van Kaffka Margit
eszmélésében, beavatásában, művészi szemléletének alakítá-
sában. Fenyő komolyan vette az olvasmányok ajánlására vo-
natkozó kérést. Kaffka Margit 1905. július végén írott leve-
lében köszönetet mondott a kapott könyvekért. 2 Beszámol ar-
ról, hogy a Jens Peter Jacobsen-regényt, a Niels Lyhne-t már
elolvasta, 3 és tudatja, hogy az ajánlást megfogadva, a „Mo-
dern Könyvtár-ba beiratkoztam”. Ez minden valószínűség
szerint az 1904 és 1905 között 22 kötettel jelentkező, Rózsa
Miklós által szerkesztett Modern Írók Könyvtára volt.4 A dán
szerző sikerregénye, a további beazonosítható művek, 5 illetve
2 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Budapest, 1905. július 29., in A lélek
stációi…, 111–112.
3 A századfordulón népszerű dán szerző művét Ibsen az évszázad legjobb köny-
vének titulálta. Népszerűségre főleg az intellektuális élményre vágyó olvasók
körében tett szert. Hatása az európai irodalomra – főleg német nyelvterületen –
igen nagy, olyan alkotók tartoztak méltatói közé, mint Rilke, Thomas Mann vagy
Gottfried Benn. A nemi szerepek karakterisztikájának ábrázolása hatott Freud és
Weininger elméleteire. Első magyar kiadása: Jacobsen Jens Péter, Lyhne Niels, ford.
E lek Artúr, Az Athenaeum olvasótára (Budapest: Athenaeum, 1900). Recepció-
járól, értékeléséről és értelmezéséről lásd G ergye László, A dán regény aranykora,
(Budapest: Universitas, 2015), 110–194.
4 Vö. Magyar könyvészet 1901–1910, 2 köt., szerk. P etrik Géza és Barcza Imre
(Budapest: Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete,
1917–1928)
5 A Fenyőtől kölcsönbe kapott könyvek közül a kor bestsellere, Pierre Loti Izlandi
halásza nyerte el leginkább Kaffka tetszését. Első magyar megjelenése: Pierre L oti ,
Izlandi halász, ford. Dr. Kováts Sándor János, (Budapest: Franklin, 1896). A kül-
deményben még szerepelt Tolsztoj Anna Kareninája is, amelynek címét Kaffka
118 / Mercs István

a könyvsorozat darabjai arra engednek következtetni, hogy
Fenyő kifejezetten Kaffka „asszonyiságához” igazította aján-
lásait, mivel ezek az alkotások jellemzően a nemi szerepek és
a „nőiség” mibenlétével foglalkoztak.
Kaffka könyvbírálatra való ajánlkozását Fenyő, a szerkesztő
és kritikus szintén komolyan vette – e levél nincs meg –,
s kritika írására kérhette fel az írónőt. Ez Kaffka Margitot egy-
szeriben szembesíthette a kritikaíróval szembeni elvárással,
s a diskurzus alakításával járó felelősség gondolatával. A kö-
vetkező Fenyő Miksához intézett levelében az írónő megtor-
panni látszik a feladat előtt: „Egyszer hát megpróbáltam
könyvismertetést írni. Persze, csak azt, amit én gondolok,
– és nagyon kétséges, hogy más is ugyanazt gondolja-é, holmi
absolut törvények szempontjából. Azt hiszem egyébként, hogy
nem tudok kritizálni, – de ez már az Önök dolga.”6 Míg korábbi
levelében könyvbírálatra ajánlkozik, addig most arról beszél,
hogy még a könyvismertetésével sem elégedett. E megtorpa-
náson azonban a felelősség néminemű átruházásával átlen-
dül. Nem sokkal később, még 1905-ben nyomtatásban
megjelent Kaffka Margit első kritikája, ami Jörgné Draskóczy
Ilma verseskötetéről szól.7
Ez a lendület későbbi alkotói pályája szűk másfél évtizedé-
ben kitartott, s végül életműve termékeny, bár részleteiben
kevésbé ismert részévé vált ez a műfaj. Még ez évben szintén
a Figyelő hozta Tormay Cécile Apró bűnök című novellásköte-
tének bírálatát.8 Továbbá írt kritikát A Hétbe, a Színjátékba,
– fura módon – csak afféle „hímnemű” főnévként citálta: „Karenint már régen ol-
vastam de most is átnéztem”. Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Budapest, 1905.
augusztus 4., in A lélek stációi…, 114.
6 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1905. június 11. után, in A lélek
stációi…, 108. (Kiemelés az eredetiben.)
7 F. K affka Margit, „Jörgné Draskóczy Ilma: Versek”, Figyelő 1 (1905): 393–394.
8 F. K. M. [F röhlichné K affka Margit], „Tormay Cécile: Apró bűnök”, Figyelő 1
(1905): 531–532.

1917-ben pedig több bírálatát közölte a Pesti Napló. Kritikusi
tevékenységének legfontosabb orgánuma a Nyugat, ahol ti-
zenhét e körbe tartozó publikációja jelent meg. Irodalmi alko-
tások mellett figyelme kiterjedt színpadi produkciókra is.
Kaffkáról írt doktori értekezésének nyomtatott változata füg-
gelékeként Radnóti Miklós – Radnóczi néven – a könyvben
meg nem jelent írások között huszonhat e körbe sorolható
szöveget számlált elő.9 Ez a huszonhat írás bekerült a mind-
máig legteljesebb Kaffka Margit gyűjteményes kiadás
Könyvek és arcok című fejezetébe.10
II.
Bár Kaffkának a kritikaírói feladat előtt való megtorpanásá-

ban érezni némi „nőies” évődést és kéretést, de a meghatározó
mégis a korban elfogadott kritikaírói gyakorlat és az általa
képviselt művészi látásmód eredményezte befogadói, olvasói
magatartás közti különbség. A 19. század második felében
megerősödő kritikai gondolkodást olyan, egymástól nem egy
kérdésben különböző, de mégis egy táborba, a konzervatív
kritikusok csoportjába tartozó, nagy elméleti felkészültségű
és nagy tekintélyű személyek uralták, mint Salamon Ferenc,11
9 R adnóczi [R adnóti] Miklós, Kaffka Margit művészi fejlődése, Értekezések

a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetéből
14 (Szeged: Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1934), 95–96.
10 K affka Margit, Az élet útján: Versek, cikkek, naplójegyzetek, szerk., jegyz.
B odnár György, 175–259 (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972). A tanulmá-
nyomban említett minden műbírálat megtalálható itt.
11 Kritikai munkásságáról lásd Salamon Ferenc irodalmi írásai, 2 köt., szerk.
Z abán Márta (Kolozsvár: Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2018); R igó László, „Salamon
Ferenc dramaturgiája”, Irodalomtörténeti Közlemények 69, 1. sz. (1965): 54–76;
R igó László, „Salamon Ferenc nemzeti irodalomeszménye”, Irodalomtörténeti
Közlemények 70, 3–4. sz. (1966): 335–351.; Z abán Márta, Salamon Ferenc szakmai
életútja: Hivatástörténeti esettanulmány, Fiatal erdélyi kutatók mestermunkái
a humán- és társadalomtudományok köréből (Kolozsvár: Kolozsvári Egyetemi
Kiadó, 2014)
120 / Mercs István

Gyulai Pál,12 Rákosi Jenő13 vagy Beöthy Zsolt.14 A századelőn
még egyértelműen hegemón, a kulturális közgondolkodást
meghatározó, jelentős elméleti arzenállal felszerelkezett kriti-
kai szemléletet jó húsz évvel később, a Nyugat 1926. december
20-án, a Zeneművészeti Főiskolán tartott jubileumi estjén 15
Schöpflin Aladár konferansziéra emlékeztető, mai megfogal-
mazással afféle intellektuális „stand up” keretében találóan
jellemzi:
„A kritikusnak ez a típusa szélesebb tudományos meg-

alapozást keres magának, minden műre alkalmazható
általános szempontokra törekszik, kritikája többé-ke-
vésbé elméleti jellegű. […] Elfogultságai részben sze-
mélyi természetűek, ha ellentétet érez saját személyi
ideáljai és az íróéi között, vagy ha az írót olyan embertí-
pushoz tartozónak érzi, amely neki ellenszenves, több-
nyire azonban párt-elfogultságok. Mert ez a kritikus-
típus mindig egy pártnak az embere, előre megállapí-
tott programmal dolgozik, beleveti magát egy irodalmi
irány, vagy egy világfelfogás sodrába s ami ezen kívül
van, az iránt kevés méltányosságot tanusít.” 16
12 Kritikai munkásságáról szóló jelentős mennyiségű szakirodalomból legutóbb

lásd (B)Irodalom: Gyulai Pál az irodalom élén, szerk. A jkay Alinka és C sásztvay
Tünde, Reciti konferenciakötetek 2 (Budapest: reciti, 2018)
13 Kritikai munkásságáról lásd Szénási Zoltán, „A Jó, a Szép és az Igaz: A kon-
zervatív irodalomkritika szemléletmódja 1906 előtt”, Alföld 62, 1 sz. (2011):
76–87.; Szénási Zoltán, „»Az irodalom hajdani bakói és koronaőrei«: A Nyugat és
A Holnap fogadtatása, különös tekintettel a konzervatív kritikára”, Literatura 39,
1. sz. (2013): 3–26.
14 Dóczy Jenő, „Irodalmunk és a nemzeti szempontú kritika: IV. Beöthy Zsolt taní-
tása és iskolája”, Nyugat 11, 20. sz. (1918), hozzáférés: 2020.05.21, http://epa.oszk.
hu/00000/00022/00256/07588.htm; Németh G. Béla, „Beöthy Zsolt”, Irodalom-
történeti Közlemények 67, 5. sz. (1963): 581–590.
15 Az estről rövid beszámoló: –r–, „A »Nyugat« jubileumi emlékestje”, Népszava,
1926. december 21., 7. A 20. évfolyam indítására szervezett esten elhangzott szö-
vegeket a Nyugat 1927. január 1-jei száma közölte. Az esten elhangzott, s a folyó-
iratban megjelent Feleky Géza szövege, amely Kaffka Margit emlékét idézte.
16 S chöpflin Aladár, „A kritikus”, Nyugat 20, 1. sz. (1927), hozzáférés: 2020.05.21,
ht tp://epa.oszk.hu/00000/00022/00410/12757.htm. Schöpflin esszéjének

Schöpflin a rá jellemző kiegyenlítő megfogalmazással nem
vonja kétségbe ezen irányzat követőinek az irodalom ügye
iránt érzett elkötelezettségét. Érdemeiket jóváírja, hisz – mint
hangoztatja – ezen kritikai iskola nagy szolgálatot tesz a fo-
galmak és eszmék tisztázásában, a közönség esztétikai nevelé-
sében, s abban, mit ma kánonképzésnek mondanánk.
Azonban ezen tisztafejű, racionális kritikai szemlélet, s az
ezekben az írásokban megfogalmazódó, kötelező érvényűnek
beállított „holmi absolut törvények” kinyilvánításának igénye
az, mely a kezdet kezdetén megtorpanásra késztették Kaffka
Margit műbírálói ambícióit. Az 1902-től keltezett, majd mis-
kolci évei alatt Osvát Ernőnek, Gellért Oszkárnak, Fenyő Mik-
sának vagy Kiss Józsefnek címzett leveleiből az irodalmi
életben járatlan,17 de az irodalom ügyeiben megérzései által,
mintegy ösztönösen eligazodó alak tárul elénk. Kezdő íróként
és költőként jó érzékkel ragadta meg azokat a véletlenek által
felkínált kapcsolatokat, melyek az újonnan formálódó, modern
irodalmi élet áramába sodorták. Oda, ahová tartoznia kellett
ahhoz, hogy az lehessen, ami lett. A véletlenszerű és sorsszerű,
az ösztönös és tudatos különös, intuitív összjátéka ez. Ugyan-
úgy az ösztönös viszolygás és a tudatos megfontolás az, mely
oda vezet, hogy elutasítja a konzervatív kritikai koncepciót,
értékeléséről lásd R ákai Orsolya, „A figyelem szenvedélye: Megjegyzések a 19–20.

század fordulójának irodalomszemléleti változásaihoz Schöpflin Aladár kapcsán”,
in Médiumok, történetek, használatok: Ünnepi tanulmánykötet a 60 éves Szajbély
Mihály tiszteletére, szerk. P usztai Bertalan (Szeged: Szegedi Tudományegyetem
Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 2012), 204–218.
17 A kezdő íróként az irodalmi életben való naiv járatlanságára példa e tanulmány
elején idézett, könyvbírálatra ajánlkozó levelének egy másik passzusa, amikor saját
novelláira nézve kér eligazítást: „Szeretném, ha valaki megbírálná egy kicsit, hogy
érdemes-é, – de nem tudom, a maguk szerkesztősége ép’ olyan hivatalos helyiség-e,
mint a napilapoké, – szóval, hogy lehet-é oda menni. Azt hallottam, a folyóiratok-
nak nincs is afféle irodájuk, – azt a kávéházakban csinálják.” Kaffka Margit levele
Fenyő Miksának, Miskolc, 1905. június 11., in A lélek stációi…, 108.
122 / Mercs István

s ez olyan személyes meggyőződés, amely utat nyit neki az iro-
dalmi modernek táborához.
Bár Osvát,18 Ignotus,19 Gellért vagy Fenyő már művelői
a nyugati mintára meghonosodó kritikai impresszionizmus
irányzatának, de 1905 körül ez a felfogás még halványnak és
erőtlennek mutatkozik a konzervatív irodalomkritikához ké-
pest. Épp a Nyugat indulása lesz az, ami ezt a hegemóniát el-
kezdi megbontani. A kritikatörténet ebben a kiegyenlítődés
felé induló rendszerben megkülönböztetett szerepet tulajdo-
nít – joggal – a folyóirat körül megjelenő szakértő és „főál-
lású” kritikusoknak. De az impresszionista kritika áttöréséhez
szükség volt a lap költőinek és íróinak, mint például Tóth Ár-
pádnak, Móricznak, Karinthynak, természetesen Kaffka Mar-
gitnak, s legfőképp a kritikát már a debreceni időkben író,
aztán pedig a közéleti és politikai témákon megedződött Ady-
nak ez irányú tevékenykedésére.
1926 végére, amikor Schöpflin megírja A kritikus című es�-
széjét, a kritikai impresszionizmus már megizmosodott, a kon-
zervatív bírálói magatartás pedig veszített erejéből. Ekkorra
a múlt századfordulón még újnak számító gyakorlat már elfo-
gadott szólammá vált. A benyomáson alapuló irodalomkritika
Schöpflin megfogalmazásában
„az irodalmat inkább a tehetségek szabad játéká-

nak tekinti, mint bizonyos, a priori követelményekhez
való alkalmazkodásnak. Kiinduló pontja a közvetlen
irodalmi élmény, melyet azon frissességében igyek-
szik reprodukálni, ahogy kapta. Ezért attitűdje nem
18 Vö. Kosztolánczy Tibor, A fiatal Osvát Ernő (Budapest: Universitas Kiadó,

2009)
19 Vö. A ngyalosi Gergely, Ignotus-tanulmányok: Közelítések az „impresszionista”
kritika problémájához (Budapest: Universitas Kiadó, 2007)

a tudósé, hanem a művészé: ahogy a művész műalko-
tást formál életélményéből, ugyanazon belső indító-
okok alapján formálja meg ő az irodalomból kapott
élményét. Fő célja a tehetség felismerése. Amint fel-
ismert egy tehetséget, azonnal melléje szegődik és
segítségére siet.” 20
Erre a kritikai szemléletre érzett rá Kaffka Margit még kezdő

íróként 1905-ben, s ennek a kritikai szemléletnek a határozott
jelenlétét figyelhetjük meg már korai bírálataiban.
III.
„Tudja-e, hogy a lelkem jobb része iszonyúan áhítozik a bol-

dogult Figyelő után” – írja Kaffka Margit nem sokkal a lap
megszűnése után. 21 Vágya beteljesülésére várnia kellett, de –
utólag mondhatjuk – nem sokat. Fenyő az elsők között, 1907
tavaszán keresi meg Kaffkát egy új lap tervezetével. Kaffka
azonnal szándéknyilatkozatot tesz: „Természetes, hogy örü-
lök, ha a feltámadó Figyelő munkatársa leszek.”22
A hivatalosan 1908. január 1-jén induló Nyugat nemcsak
szellemiségében és alkotógárdájában idézte a mindössze ti-
zenegy lapszámot megélő elődjét, hanem abban is, hogy az
egyik rovat a Figyelő címet kapta. A korábbi lap, illetve most
már rovat címe idővel átlényegült, s mint egy társaság eseté-
ben az alapkifejezésekkel sokszor megtörténik, a Nyugat
20 S chöpflin, „A kritikus…”
21 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, Miskolc, 1905. augusztus 2., in A lélek
stációi…, 113.
22 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, dátum nélkül [Miskolc, 1907. tavasz],
in A lélek stációi…, 125.
124 / Mercs István

munkatársainak szóhasználatában köznevesült. „Délre ok-
vetlenül kész leszek a Kaffka-figyelőmmel”23 – írja Ady, ami-
kor az írónő 1910-es Csendes válságok című kötetéről készített
kritikát. A figyelőt – ez esetben kisbetűvel – a nyugatosok
a művészeti kritika, sőt tágabb értelemben az ismertetés, leírás
szinonimájaként használták. Kaffka Margit is említette így:
„A szerkesztőséget kérem értesítni, [!] hogy a Zágráb-ról szóló
figyelőt holnap délelőtt a szerkesztőségbe juttatom.”24
Kaffka Margit a Figyelő rovatba írt figyelővel debütált
a Nyugat hasábjain már rögtön az első számban. Kosztolányi
Négy fal között című kötetéről írt.
Kaffka 1905 és 1906 során írt, összesen csupán három kri-
tikájában erősen érződik az óvatosság. Ezekben az írásokban
sem ódzkodik az elmarasztaló vélemények megfogalmazásá-
tól. Ugyanakkor a hosszabb körmondatok mögé bújva kínosan
ügyel arra, hogy ne ejtsen nagyobb vágást. A bírálatok nyel-
vezetében és körmönfont retorikai fordulataiban Újpestre
költözésével (1907 nyara), s a Nyugat indulásával egy időben
figyelhető meg fordulat.
Kaffka Margit gyakorlatának impresszionista jegye, hogy
a Nyugat „hivatásos” ítészeihez hasonlóan minden igyekezet-
tel arra törekszik, hogy a lehetetlen közelébe férkőzve minél
előítélet-mentesebben üljön le olvasni. 25 Azt a vágyott elfo-
gulatlanságot szeretné megközelíteni, hogy ne az ítélet által
mérettessék meg a tárgy, hanem a tárgy által szülessen benne
az ítélet. A szövegek által kifejtett művészi hatást igyekszik
23 Ady Endre levele A Nyugat szerkesztőségének, Budapest, 1910. június kö-

zepétől, in Tessék színt vallani: Osvát Ernő szerkesztői levelezése, s. a. r. és tan.
Kosztolánczy Tibor és N emeskéri Erika (Budapest: Gondolat Kiadó–Országos
Széchényi Könyvtár, 2019), 1: 455.
24 Kaffka Margit levele A Nyugat nyomdájának, Budapest, 1913. szeptember 10.
körül, in Tessék színt vallani…, 1: 884. (Kiemelések az eredetiben.)
25 Vö. A ngyalosi Gergely, „Ignotus avagy a kritikai impresszionizmus”, Irodalom-
történeti Közlemények 96, 4. sz. (1992): 464–473, 466–467.

gondolatokba transzformálni, szavakba önteni. Ezért is tartja
fontosnak például az erotikus költeményeivel feltűnést keltő
Alba Nevis (Unger Ilona) kötetéről írt kritikájának elején a kö-
vetkező alapvetést:
„Legtávolabb álljon tőlem minden olyas aggodalom,

mely az ízlés nevében tilalomfát állít bizonyosfajta té-
mák, bizonyos oldalú költői megnyilatkozások elé, ha
ezek nem férfi-, hanem asszonyembertől erednek. Hogy
asszony ne írhasson őszinte lírát bármelyfajta szerel-
mes érzéseiről, mert ha nem óvatos ebben, nem fog tet-
szeni, – rég fennálló viszonyok folytán idegzetbe-évült
önkénytelenséggel ellenszenvet ébreszt – a másiknemű
emberben. […] Még feltevésnek is szégyenkezni való
szempont ez és távol maradjon tőlem, amikor ezen tű-
nődöm: miért nem kellemesek nekem sem e versek, még
csak nem is kellemesek, holott bennük rím és mérték
többnyire helyén, poént aláhúzva; pár szólam magy-
arán, pár jelző néha színesen és biztosan van is mega-
kasztva és egymásba költve.”26
Ez az 1910-ben írott recenzió már egyértelműen kifejezi

a Kaffka kritikáinak hanghordozásában beállt változást. A bí-
rálat a pesti művészvilág disputáiban ellesett és megszokott
ravasz retorika hatását mutatja, s körültekintően felépített
gondolati ívet rajzol. Megfigyelhetünk egy frappáns anaforás
megoldást. Ám rafinált, mert az egyszerű ismétlésnek tűnő
„nem kellemesek” kifejezésnek, egy időviszonyt kifejező hatá-
rozószónak, illetve két jelentéktelennek tetsző módosító-
26 K affka Margit, „Alba Nevis: Nász előtt”, Nyugat 3, 8. sz. (1910), hozzáférés:
2020.05.21, https://epa.oszk.hu/00000/00022/00054/01499.htm.
126 / Mercs István

szónak a beillesztésével egész más jelentést generál. Ezt para-
dox fokozással fűzi tovább, majd a gondolatmenetet könnyed
társalgást idéző, súlyos ítélettel, egy igazi bonmot-val zárja le:
„S látnom kell: olyan egyszerű kérdés ez, hogy gyerekes elfo-
gultság lenne fiziológiai megfejtésekkel bajlódni; nem a szemé-
rem hiányzik e kis kötetre való poémából, hanem a költészet.”
A bírálatokban alkalmazott, az elhallgatás eredményezte
töredezettség már eleve felkínálja, de a pikírt, ravasz megfo-
galmazás még inkább erősíti, hogy a hangnemváltásban
a kávéházi epés beszélgetések mellett kifejezetten meghatá-
rozó szerepe lehetett Ady Endre kritikai megnyilvánulásai-
nak. A feljegyzésekből, levélrészletekből tudjuk, hogy Kaffka
nagy elismeréssel tekintett földijére. Érezhetővé válik e pár-
huzam, ha ideidézzük Ady ugyancsak Alba Nevisről írott, de
öt évvel korábbi kritikájának záró sorait: „Ami pedig a címet
illeti, a kötet első verse magyarázza meg. Az öreg bölcs hét
csodát lát, de nem tudja őket megfejteni. Egy csodatestű le-
ányka haja, szeme, vérpiros ajka, fülecskéje, (a lepel lejjebb
csúszik), válla (a lepel még lejjebb csúszik), a melle. Ez hat.
De a költőnő hétről énekel mindig. Légrády testvérek könyv-
kereskedésében jelent meg a tipikus verseskönyv. A könyv
első lapján a költőnő arcképe. Öt csodát e dekoltált kép is
megmutat.” 27 A további rokonítás alapja az is, hogy Adyhoz
hasonlóan Kaffka szintén gyakran alkalmazott körmondatos
szerkesztést műbírálataiban.
A Nyugat körébe való belépés más szempontból is fordula-
tot jelentett. Miskolcon papírra vetett bírálataiban a betekin-
tésre vágyó, de alapvető információk hiányában intuícióira
építő magatartás figyelhető meg. „Egy »indiszkrét« gondolat.
27 A dy Endre, „A hét csoda: Alba Nevis költeményei”, Budapesti Napló, 1905.

május 29., 6.

Vajjon [!] hány esztendős lehet ez az asszony?” – hangzik el
egyik korai, 1906-os kritikájában. 28 Három évvel később már
a személyes kapcsolat fejeződik ki, amikor Lengyel Menyhért
Tájfun című darab bemutatójáról írt: „»Ez a téma pedig ki
tudja, mióta hevert észre-nem-vetten Berlin utcáin!« szokta
mondogatni a szerző, és el kell hinni neki”. 29 Az ismeretség e
rövid idézeten kívül nem ragadható meg más írásokban, az
előítélet-mentesség kívánalmát itt is igyekszik megtartani.
Azonban a magabiztos és határozott hanghordozás érezteti,
hogy kritikusként tájékozottabb.
IV.
Kaffka Margitról szóló esszéjét Németh László azzal kezdi,

hogy a Nyugat indulása körüli években megindult a szerep-
osztás: „Ebben a lázas szereposztásban és színésztoborzásban,
mely mindig eleven idők jele, Kaffka Margit az lett, amire
a természet is kijelölte: a Nő.” 30 Mind a szépirodalom, mind pe-
dig a kritikaírás terén ez a szereposztás egyértelműen igazoló-
dik. S mindkét esetben erős befolyást gyakorolt erre Fenyő
Miksa. A Figyelőben közölt, minden bizonnyal Fenyő által bí-
rálatra felkínált kötetek szerzői nők voltak. S nem alaptalan,
hogy a kronológiailag harmadik kritikájában, Szabóné Nogáll
Janka könyvéről írt soraiban is Fenyő ajánlását feltételezzük.
Ezt már nem az időközben megszűnt Figyelőben, hanem A Hét
hasábjain publikálta. Ott, ahol 1906 elején Fenyő Miksa
28 F. K affka Margit, „Szabó Nogáll Janka”, A Hét 17, 15. sz. (1906): 248–249, 249.
29 K affka Margit, „Lengyel Menyhért: Taifun”, Nyugat 2, 22. sz. (1909), hozzá-
férés: 2020.05.21, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00044/01141.htm.
30 N émeth László, „Kaffka Margit”, in N émeth László, A minőség forradalma –
Kisebbségben, 1. köt., 460–462 (Budapest: Püski Kiadó, 1992), 460.
128 / Mercs István

és Ignotus is publikált. Kaffka első kritikái, melyekben alkotó
nőtársait véleményezte, kapott feladatok voltak, amely felada-
tok viszont nem lehetettek idegenek számára.
Huszonhat bírálatából tizenöt szól alkotónőről. A magyar
költő- és írónők közül nagyító alá vette Jörgné Draskóczy
Ilma, Tormay Cécile, Szabóné Nogáll Janka, Pap Mariska,
Lesznai Anna, Alba Nevis (Unger Ilona), Erdős Renée, Lengyel
Laura, Kóbor Noémi, Várnai Zseni, Szederkényi Anna mun-
káit. A külföldi szerzők közül foglalkozott Selma Lagerlöffel, 31
és a korszak botrányos megítélésű könyvével, Else Jerusalem
A szent szkarabeusz című regényével. Művészeti tárgyú bírá-
latai között tarthatjuk számon a korszak ünnepelt színésznő-
jéről, K. Hegyesi Mariról írt szöveget, valamint a francia
kabaré nagyasszonyának, Yvette Guilbertnek a magyar-
országi fellépéséről való beszámolót.
A „Nő” szerepe kritika terén megtalálta őt. Ám maga is ke-
reste. 1907 tavaszán írta Fenyőnek, hogy „Kiss József, az öreg
most fedezett fel egy asszonyembert, Pap Mariskát, aki kezd
imponálni nekem. Kicsit túlpazarol jelzőivel, – mint egy gaz-
dag, nehéz, arany és gyöngyhímzésű selymes bíborszövet, –
de néhol csipkekönnyű és pókhálófinom.” 32 Közel egy évvel
később a Nyugat hasábjain szólt Pap Mariska elbeszélés-
kötetéről. 33
Alkotótársnőiről higgadt, tárgyilagos hangon igyekszik
fogalmazni. Pap Mariska kötetét szemléző írásában szóba
hozza az általános megítélést. A recenzált szerző stílusát az
első olvasatra korántsem hízelgő „kásahegy” metaforával
31 Ez utóbbit Radnóti Miklós tanulmánynak nevezi, ami, tekintve alaposságát

és kidolgozottságát, indokolt megjelölés.
32 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, dátum nélkül [Miskolc, 1907. tavasz],
33 F röhlichné K affka Margit, „Papp Mariska: Rög”, Nyugat 1, 5. sz. (1908), hozzá-
férés: 2020.05.21, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00005/00132.htm.

érzékelteti, s bevallja, hogy „az egyhangúan ömlő, szélesnu-
merusú mondatok, a díszítőjelzők háromosztatú rendszere, e
kényszerösszetételek, a gondolatritmussal s a szinonimákkal
való visszaélések nem kedvesek nekem sem.” 34 Ezzel együtt is
figyelemre méltónak ítéli.
Nagyjából 1910-ig már önmagában azt a tényt, hogy egy nő
írásra szánja magát, támogatandó, bátorítandó tevékenység-
nek tartja, az egyenjogúság felé tett lépésként értékeli. Ezek
esetében sem köntörfalaz, bár általában nem hegyezi ki
a problémának látott kérdéseket. A bírálatok elsősorban esz-
tétikai, irodalmi jellegűek. „Gyarlóságként” Jörgné Draskóczy
Ilmánál a közhelyességet emeli ki. Tormay Cécile-t egyfajta
realizmusigénnyel szembesíti, amikor arról beszél, hogy pát-
osszal veszi körül paraszti figuráit, avagy amikor egy-egy alak
jellemétől idegen, indokolatlan választékossággal szólal meg.
Pap Mariskát a nyelvi ökonómia hiányára, Lesznai Annát
a „dilettánsos foghegyről-valóság”-ra figyelmezteti. Ám ezek
a bírálatok minden esetben pozitív végkicsengésűek. Ekkori-
ban gyakori eljárása, hogy felsorolja, összeszámolja a kötet
általa kiemelkedőnek tartott szerzeményeit, és kitér a sikerü-
letlenebbnek tartott produktumokra. Több helyen kifejezi el-
fogadó, érdeklődő, s a jót megragadni kívánó, végső soron
ösztönző hozzáállását. A saját művészi erejének kétségeivel
küzdő alkotó együttérzése érhető tetten ezekben a sorokban:
„Hogy őszinte legyek, legszívesebben csak arról a há-

rom-négy írásról beszélnék, amelyet még jó néhányszor
el fogok olvasni. Tudom, hogy csak a legjobb művekből
alkotott ítélet lehet igazságos. Az ember nem írhat csu-
pán a szent termékenységű, igaz óráiban – ezeregy ok
34 Uo.
130 / Mercs István

készti az önmaga meghajszolására, ezeregy körülmény
jön közbe elzavarni, derékba törni a legihlettebb hangu-
latot is. Csak a teljes sikerű műveiben él igazán az író.”35
Már az 1910-ig terjedő időszakban is bele-belebocsátkozik

a nők társadalmi szerepét, a boldogsághoz és kiteljesedéshez
való jogát tárgyaló fejtegetésekbe. De nem teszi bírálata fó-
kuszába. Szabóné Nogáll Janka hőseiről megállapítja, hogy „a
gyáva asszonykák”, akik nem vállalják a dacos szembenállást,
a küzdelmet, avagy a nemes bukást, hanem inkább a megalku-
vást, az alázatos önfeladás jellemzi őket. Lesznai Annáról
1909-ben írott kritikájában már a „ma” modern asszonyának
képéről beszél, aki „már nem született megadásra s még küz-
désre sem egészen”. 36
Az 1910-es évek elején új árnyalat kerül Kaffka kritikai
palettájára, amikor a csipkelődő hanghordozás és a nők hely-
zetét, lehetőségeit és határait felmérő eszmefuttatások talál-
koznak. Már Lesznai Anna kötetéről és Erdős Renée Az arany-
veder című verseskötetéről írt soraiban lehet valamiféle
szembenállást, hiányt érezni a költőtársak által kifejezett,
megtalálni vélt bizonyosság ellenében. Lengyel Laura elbeszé-
léseiről szóló bírálatában a tradicionális nőszereppel szembeni
hiányérzetet már az elégedetlenség váltja fel. A kritika ki-
indulópontja a fejlődés hiánya, ami művészi, poétikai síkon
érthető, mert Kaffka megítélésében a kötet a nyelvi megfor-
máltság és cselekménybonyolítás szempontjából nem jelent
előrelépést a korábbihoz képest. Ám ez az esztétizáló felvetés
már az első bekezdés végére tartalmi, társadalmi fejtegetésbe
csúszik át. A következőkben már a nők élethelyzete, a nők és
35 Uo.
36 F. K affka Margit, „Lesznai Anna: Hazajáró versek”, Nyugat 2, 18. sz. (1909),
hozzáférés: 2020.05.21, https://epa.oszk.hu/00000/00022/00040/00999.htm.

férfiak viszonyának tárgyalására kerül sor. Az eddigiektől
eltérően nem a szövegek rá mint olvasóra gyakorolt hatása,
működése, művészi világa kerül középpontba, hanem a mon-
danivaló.
A szövegek megformáltságára, kifejezőképességére vonat-
kozó megállapításai is ennek rendelődnek alá, s mindez igen
karcosan artikulálódik:
„Szürkék ezek az írások, mint a házipamuk; s éppolyan

tiszták, józanok, nyugalmasak, puhán legördülők. Tán
céljuk is az, mi a kötőpamuké, hasznos foglalkoztatás,
erősítés a jó erkölcsben s a szükséges magunk-biztos-
ságban. »A tűzbe, vízbe – mondatja egy helyen – szíve-
sen belemennék egy igazi, nagy érzésért; de a sárba,
gyalázatba nem lépek senkiért és semmiért, soha!«
Igaza van, asszonyom! Helyesen mondta! Mindnyájunk
szíve szerint beszélt!” 37
Az akár a konvenciók ellenében elérendő boldogság össze-

cseng a nők szerepének azzal az átértékelésével, ami az 1910-es
években egyre erősebben foglalkoztatja, s melyet leghatáro-
zottabban Az asszony ügye (1913) című írásának tézisében
ragadhatunk meg.
Nő írótársa alkotásai esetében ritka az a hangnem, amit
Lengyel Laura elbeszélései váltottak ki belőle. Ám ha kon-
venciókból építkező, hatásvadász, Kaffka szerint elnagyolt és
torz képet festő férfi író merészkedett a „nőiség”, „asszo-
nyiság” kérdésének terepére, számíthatott a csípős, malició-
zus megjegyzésekre. A fehér páva című regény szerzőjét,
Herczeg Ferencet az írói mesterség ismerőjeként, biztos
37 K affka Margit, „Máb királyné: Lengyel Laura novellái”, Nyugat 4, 8. sz. (1911),
hozzáférés: 2020.05.21, https://epa.oszk.hu/00000/00022/00078/02396.htm.
132 / Mercs István

tudású alkotóként állítja elénk. Ez a dicséret azonban kétes
értékűvé válik, amikor Kaffka arra tesz egyértelmű utalá-
sokat, hogy meglévő kvalitásait nem a művészi kiteljesedés,
hanem az olvasók erkölcsi és szórakozás iránti elvárásainak
szolgálatába állítja. Kaffka szemére veti Herczegnek, hogy
a közönség igényének kielégítése vezet olyan nehezen elkép-
zelhető eseményekhez, mint például az, hogy a lányszöktetés
után a legénylakáson maradó nő és megszöktetője mindvégig
adnak az erkölcsi feddhetetlenségre. Ezen befogadói kívána-
lom beteljesítése valóban anakronisztikus a 20. század elején,
évtizedekkel a Bovaryné vagy az Anna Karenina után. Kaffka
ugyancsak szemére veti Herczegnek, hogy hasonló megfon-
tolás miatt a műben a lélekábrázolás elnagyolt. Gúnyosan
jegyzi meg, hogy Dosztojevszkij művészete korántsem olyan
közönségcsalogató. Herczeg regényéről írt maró hangú kriti-
kájának konklúziója a következő:
„Fejcsóválva szomorodnak el néhol, mikor ez a talpig

disztingvált és biztos érzékű író mégis csak ízlésbeli
koncessziókra ragadtatja magát a Nic-Cartertől [!]
Marlitton átmentett publikummal szemben. Az ébenfa-
szekrény titkos fiókja ilyen – vagy a Nietzsche-könyv
szerepe a szerelmesek ismerkedésében. Látnivalón
olyan olvasóknak dobták ezt oda, akikről feltehető,
hogy most először hallanak Nietzsche-ről. Bántó az
ilyesmi, mert érezzük mögötte a gúnymosolyt. És ös�-
szecsapottan hanyag a váratlan befejezés, hogy a hősnő
feminista szereplésekbe veti bele azontúl életét. Ilyes-
mivel, ha már hozzányúlunk – másképp, komolyabban
is érdemes volna foglalkozni.” 38
38 K affka Margit, „Herczeg Ferenc: A fehér páva”, Nyugat 4, 1. sz. (1911), hozzá-
férés: 2020.05.21, https://epa.oszk.hu/00000/00022/00071/02125.htm.

A közkedvelt detektívsorozat és az érzelgős szerelmi regé-
nyeket író Eugenie Marlitt műveinek együtt említése egyrészt
utal a közönség vágyára a könnyen befogadható, fordulatos,
a jók sikerével járó történetek után. Másrészt utal Herczeg
könyvének ponyvára emlékeztető olcsó és váratlan fordula-
taira, az erkölcsjobbító szándékú leányregényekre hajazó di-
daktikusságára. Ám önmagában nem ezt tartja aggasztónak
Kaffka. Sőt a Marlittra való hivatkozás nem csekély önreflexi-
vitást is hordoz magában, hiszen a német szerző időről-időre
felbukkanó, rendszerint ironikus kontextusban megjelenő
szereplője Kaffka Margit életének és műveinek. „A tizenkét
esztendős koromban olvasott Marlithe [!] és Ohner [!]-regé-
nyek mélységes benyomása felülkerekedett a később rám
ragadt cinizmuson, és én, – a tacskó lányok mesés romantiká-
jával a szívemben jártam-keltem és gondolkoztam” – írja egyik
levelében. 39 De említi a leányregényírót Fenyő Miksához írott
levelében is. Schöpflin Aladárnak címzett levelében az olvas-
mányélménnyel való jellemzés iskolapéldáját láthatjuk: „az én
rokonaim nem kulturkör. Marlitt a főolvasmányuk és ritkán,
tehát nehezen művelik a levélírást is például. – – Viszont Adyt
magukban bolondnak tartják, (de nem azért, amiért mink.) – –
Babitsot nem értik, Kaffkát unják, Schöpflint nem ösmerik
ki”.40 Említi a Hangyaboly,41 a Mária évei42 című regényekben
39 Kaffka Margit levele Nemestóthy Szabó Hedvignek, Miskolc, 1898. január 4.,
40 Kaffka Margit levele Schöpflin Aladárnak, Temesvár, 1917. március 23.,
in A lélek stációi…, 164. (Kiemelés az eredetiben.)
41 Vö. B ovier Hajnalka, „Egy zárt világ szemantikája: Kaffka Margit: Hangyaboly”,
in Mozgásban: Irodalomtudományi PhD-konferencia elméleti irányvonalakról,
kihívásokról és lehetőségekről, szerk. B odrogi Ferenc Máté és M iklós Eszter Gerda,
Studia Litteraria 46, 151–163 (Debrecen: Debreceni Egyetem Magyar és Össze-
hasonlító Irodalomtudományi Intézet, 2008), 161–162.
42 Horváth Zsuzsa, „»Ahogy a modernek olvassák Marlittot«: Lélektani regény –
lányregény: a Mária évei műfajisága”, Spanyolnátha 5, 4. sz. (2008), hozzáférés:
2020.05.21, http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2008-tel/25/hommage-a-
kaffka/horvath-zsuzsa/1713/
134 / Mercs István

csakúgy, mint a Süppedő talajon vagy a Lujzika című elbe-
szélésekben.
Kaffka számára Herczeg regényének nem a népszerű és kü-
lönösebb irodalmi értékeket nem képviselő volta jelentette
a legnagyobb problémát. Sokkal nagyobb gondnak tartja,
hogy lényeges kulturális és társadalmi kérdéseket devalvál.
Herczeg Ferenc művéhez hasonlóan Szász Zoltán A szerelem
című novelláskötete bírálatának tételmondatában is dicsérve
elmarasztaló retorikai kettősség fogalmazódik meg: „Teóriás
beskatulyázások, furcsa szentenciák, szaloni értékű és me-
részségű döntések akadnak a Szász Zoltán könyvében, de van
sok becsületes jóindulat, írói qualitás, szellemesség s komoly,
igaz emberi morál” – hangzik a kritika egyik sommás ítélete.43
S közben a novellaíró nőábrázolását szedi ízekre. Szász Zoltán
rosszallását nyílt levélben tette szóvá. Stilisztikai és helyes-
írási következetlenségekre hivatkozva arról beszél, hogy
a helytelen idéző formulák miatt az írónő kritikájában valót-
lan mondatokat, gondolatokat tulajdonított neki.44 Ugyaneb-
ben a lapszámban közölte a folyóirat Kaffka Margit válaszát.45
Nem hátrált meg…
***
Kaffka Margit kritikáinak a későbbi időszakokban való vissz-

hangtalanságuk adekvát oka, hogy az általa vizsgált alkotók
döntő többsége hamar kikerült a kánon fősodrából. A ma-
radandóság különböző fokán álló szerzők esetében maguk
43 K affka Margit, „Szász Zoltán: A szerelem”, Nyugat 6, 15. sz. (1913), hozzáférés:
2020.05.21, https://epa.oszk.hu/00000/00022/00133/04341.htm.
44 Szász Zoltán, „Igen tisztelt Szerkesztő úr!”, Nyugat 6, 18. sz. (1913), hozzáférés:
2020.05.21, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00136/04439.htm.
45 K affka Margit, „Szász Zoltán leveléhez!”, Nyugat 6, 18. sz. (1913), hozzáférés:
2020.05.21, http://epa.oszk.hu/00000/00022/00136/04440.htm.

a tárgyalt művek azok, melyek nem, vagy csak érintőlegesen
tartoznak az életmű meghatározó vonulatához. A bírála-
tok vállaltan szubjektív, impresszionista volta pedig a gyak-
ran távlatosságot kereső kutatókat ejtette gondolkodóba.
Az sem tett jót a bírálatok befogadásának, hogy bár rész-
leteikben felérnek, de teljességükben elmaradnak Kaffka
szépirodalmi műveitől. Ugyanakkor ezekben az írásokban
elfeledett arcélek villannak fel vagy elmosódott portrék rész-
letei tisztulnak ki. S Kaffka Margit ezen szövegei intuitív meg-
érzésekben, finom megfigyelésekben, érzékeny probléma-
felvetésekben, gondolatokban gazdagok. Önértékük jogán,
művészi és emberi gesztusaik révén megérdemlik a figyelmet.
136 / Mercs István

„És oly fontos voltam
magamnak akkor,
mint fekélyborította sebek.”
Sebek és sebhelyek Kaffka Margit
szövegei(be)n
/
K apus Erika
Test – szöveg – szövegtest
Szöveg és test összetett, egymást több síkon közös szövedékbe

vonó viszonyával már magyar nyelven is számos tanulmány
foglalkozik, megrajzolva azt az elméleti keretet, amelybe he-
lyezve Kaffka Margit recepciója új megközelítéssel gazdagít-
ható. Tanulmányomban Földes Györgyi a test és szöveg közötti
alapvető elméleti konstellációt összefoglaló megállapításából
indulok ki, miszerint: „A szöveg írja a testet, a test írja a szöve-
get, sőt, továbbmenve, egyes elméletek szerint a szöveg is test,
„És oly fontos voltam magamnak akkor, mint fekélyborította sebek.” / 137
a test is szöveg.” 1 Hasznosítva ezt a hipotézist, a megsebzett
testet tematizáló kaffkai szövegeket hozom játékba a tartal-
milag vagy fizikailag sebet kapott szövegekkel, arra töre-
kedve, hogy e két jelenség metszéspontjait megmutassam. Az
életmű kis szeletén és néhány ahhoz kapcsolódó szövegen kí-
vánom érzékeltetni, hogyan sebződik meg újra és újra ez az
életmű, hogyan alkot sebzett szövegeket maga a szerző, s ho-
gyan horzsolódnak tovább ezek a szövegek Kaffka Margit ha-
lála után. Olyan ismert és kevésbé ismert szövegeket hívok
elő, mint a Mária évei, a Két nyár, a Lírai jegyzetek egy évről,
a Katonasírok című esszé, a Kis emberek, barátocskáim kötet
gyermekekhez írt előszava, vagy Kaffka unokanővéréhez írt
levelei, amelyekben konkrét utalások találhatók sebekre, sé-
rülésekre, ugyanakkor felhívom a figyelmet néhány olyan,
csupán kéziratban hozzáférhető írásra is, amelyek eleddig nem
képezték elemzés tárgyát a recepcióban (receptek, háztartási
listák, ceruzás feljegyzések stb.), amelyek azonban gyakran
mutatnak szakadást, külsérelmi nyomot. Dolgozatom fó-
kuszában tehát a sérült (szöveg)testek és (test)szövegek áll-
nak, azok a szövedékek, amelyek külső vagy belső tényezők
spontán vagy tervezett beavatkozása miatt sebet kaptak, fel-
feslettek valahol.
A Magyar értelmező kéziszótár szerint a seb: „Szúrás, vágás,
karcolás stb. okozta vérző nyílás a testen. | Ez behegedt álla-
potban. 2. Mezőg. Fán: sérülés okozta nyílás. 3. vál. | Lelki sé-
relem, fájdalom. | Fájdalmas sérelem, veszteség, kár.” A Magyar
nyelv történeti-etimológiai szótára a sebet „a testszövet
felületi megsérülésével támadt nyílás, hegedő sérülés”-ként
1 Földes Györgyi, „Szövegek, testek, szövegtestek: A testírás-elmélet irá-

nyai”, Helikon 57, 1–2. sz. (2011): 3–49, 3.; Módosított újraközlése Földes Györgyi,
Test – szöveg – test: Testreprezentációk és a Másik szépirodalmi alkotásokban
(Budapest: Kalligram Kiadó, 2018), 11–73.
138 / Kapus Erika

határozza meg. Közös eleme e definícióknak valamiféle hiány,
megszakítottság, a (korábban meglévő) folytonosság (külső
behatásra fellépő) hiánya. Ez a jelenség érhető tetten azokban
a szövegekben, amelyek megnevezik a szövetében szakadást
elszenvedő, sebzett emberi testet, de azokban is, amelyek me-
taforikus értelemben vett sebesülést (vö. Éksz 3. jelentése)
írnak le vagy írnak körül (például a „női szépség”, „nőiség”
kulturális konszenzuson alapuló attribútumainak hiánya),
sőt, hasonló csonkolásnak lehetünk tanúi azoknál a szöve-
geknél is, amelyekbe/amelyekre nem a szerzői szándék szerint,
hanem külső behatásra íródnak sebek (fizikailag sérülnek,
szétvágják őket, beléjük/rájuk írnak/törölnek, tartalmilag
rongálódnak, például sajtóhibák folytán, elvesztik eredeti
szerkezetüket, vagy nem tudjuk, milyen sorrendben szánta
őket olvasásra a szerző).
Élet – írás
A dolgozat olyan – gyakran önreflexív – szövegeket is vizsgá-

lódása körébe von, amelyek a klasszikusnak tekintett műfaji
skálákon nem olvasódnak irodalmi szövegként (naplójegyze-
tek, levelek, feljegyzések, háztartási napló, receptek, újságok
hibamutatója), illetve olyat is, amely a lehető legtágabb ér-
telmű definíció alapján olvasható csak szövegként (képeslap).
Olyan inkluzív önéletrajzírás fogalommal 2 dolgoztam tehát,
amely szakítva a hagyományos, esztétizáló irodalomfelfogás-
sal, minden fellelhető szövegszerű dokumentumot bekapcsol
a szerzőről szóló narratívába. Különösen fontosnak tartom ezt
2 Például lásd Louise O. Vasvári , „Életírás, társadalmi nemek és trauma”,

TNTeF: Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 6, 2. sz.
(2016): 150–197.
az inkluzív szemléletet Kaffka Margit szövegeinél, aki gyakran
csak mint kötelező női penzum kerül az irodalmi vizsgálódá-
sok tárgykörébe, 3 s akinek recepciója mégis éppen a női élet-
narratívák építésekor kiemelt szereppel bíró szövegtípusokról,
műfajokról hallgat. Ahogyan Louise O. Vasvári – többekre
hivatkozva – összefoglalja a life-writing-ról szóló tanulmá-
nyában: „Mivel a korai feminista kritika az önéletrajz hagyo-
mányos meghatározását maszkulinistának ítélte, igyekeztek
oly módon újradefiniálni a kánont, hogy az magába foglalja
a férfiak életpályájától eltérő női életutakat is”.4 Mennyiben
igaz Kaffka életére, hogy eltér a férfiak életpályájától? Másho-
gyan sebződik-e egy női és egy férfi írta szöveg, különböz-
nek-e az életművek sérülései? Megpróbálok erre nem
a hagyományos módon, nem a Schöpflin- vagy Móricz-féle
Kaffka-kritika nyomán gyakran elemzett kettős kritikai
mérce citálásával válaszolni. Amennyiben ugyanis valamiféle
biológiai alapú, titokzatos „asszonyiság” fogalommal ope-
rálva elemezzük Kaffka életművét, megpróbálva őt elhelyezni
egy „igazi művész” versus „asszonyi kézimunka-dilettantiz-
mus” tengelyen, éppen azokat a társadalmilag meghatározott
tényezőket hagyjuk figyelmen kívül, amelyek a férfi életpá-
lyáktól megkülönböztetik az asszonyíró életútját. 5
3 Lásd legutóbb Háy János irodalomtörténetét: „Kaffka a tradíció része, de mégis

olyan, mintha csak azért lenne, hogy legyen ott egy nő, s erre a szerepre még mindig
ő volt a legalkalmasabb. Afféle jolly joker, akit elő lehet rángatni, ha épp a ma-
gyar irodalom patriarchális voltát kapargatja valaki. […] Amikor eldöntöttem,
hogy írok róla, nem akarok őszintétlen lenni, engem is az a kozmetikázási szempont
vezérelt, hogy legyen a kötetben egy nő is”. H áy János, Kik vagytok ti?: Kötelező
magyar irodalom – Újraélesztő könyv (Budapest: Európa Kiadó, 2019), 344–345.
4 Vasvári , „Életírás…”, 152.
5 Vö.: „Körülbelül Kaffka Margit a magyar irodalomban az első asszony, akiben
az iró minden asszonyi kézimunka-dilettantizmustól megtisztulva, igaz művészi
mivoltában nyilatkozik meg, de asszonyosságának teljes megőrzésével. Elődei
csaknem kivétel nélkül meglehetősen kompromittálták az irónő nevet, amely se-
lejtes minőségü és gyanus jóhiszeműségü irással vált egyértelmüvé.” S chöpflin
Aladár, „Kaffka Margit”, Nyugat 5, 24. sz. (1912): 937–944, 943.; „[…] eddigi írói
utjának a csúcsára ért s egyszersmind olyan magaslatra, ahova asszonyíró
140 / Kapus Erika

Vasvári idézi a Linda S. Coleman által szerkesztett Women’s
Life-Writing: Finding Voice/Building Community című tanul-
mánykötetet, amely arra mutat rá, hogy „a női élettapasztala-
tokat kíméletlenül marginalizáló társadalmi nemi normák
a nők magánéletének narratíváit is elhallgattatták, mivel tör-
ténelmi és kritikai elfogultsággal viseltettek olyan »szemé-
lyes« műfajokkal szemben, mint a napló, a feljegyzések, vagy
a levelezés.”6 Továbbá arra emlékeztet Vasvári, hogy a „femi-
nista kutatás ma már olyan jelenségeket is vizsgál, melyeket
valaha privát és triviális mivoltuk miatt nem vettek figye-
lembe, például az újságkivágásokat tartalmazó albumokat
(scrapbooks), a hímzéseket, kötéseket, mintadarabokat, il-
letve olyan verbális, nem irodalmi diszkurzus formákat, mint
a levelezés, a versek, a naplók, vagy a receptek.” 7 Ezért megke-
rülhetetlen, hogy dolgozatomban például – a Kaffka-recepció
hagyományától eltérően – Kaffka zöld noteszének8 teljes ve-
hikulumát tekintsem, annak minden paratextusával, bele-
értve az odavetett feljegyzéseket, dátumozásokat, a látszólag
teljesen mindennapi, az életmű irodalmi értékelése szempont-
jából korábban irrelevánsként kezelt (vagy figyelmen kívül
hagyott) momentumokat is.
nálunk még soha. […] A legfőbb érdekessége az én számomra az, hogy asszony
írta.” Móricz Zsigmond, „Kaffka Margit”, Nyugat 5, 3. sz. (1912): 212–217, 212.
Móricz ebben a kritikájában 33-szor írja le az „asszony” szót, ám egyetlenegyszer
sem utal rá, hogy a nőíróknak tulajdonított írói profilt a nők társadalmi szerepvál-
lalása határozná meg vagy befolyásolná, sokkal inkább tekinti valamiféle titokza-
tos alkati, esszenciális női képesség kiteljesítésének.
6 Vasvári , „Életírás…”, 153.
7 Uo., 158. (Kiemelés az eredetiben.)
8 Zöld noteszként utalok itt és a továbbiakban Kaffka Margit napló- és háztar-
tási feljegyzéseit tartalmazó naplófüzetére, melyet az MTA Könyvtár és Informá-
ciós Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye (továbbiakban MTA KIK
Kézirattár) őriz eredeti kéziratban Ms 4516/54 jelzeten.
Sebek a szövegekben
– Sebezhetőség és sebzettség
Rákai Orsolya a modernség, a nőiség és a kaffkai oeuvre

viszonyrendszerét boncoló tanulmányában tér ki Kaffka azon
kérdésére, hogy hogyan lehet teljes és hiteles életet élni nő-
ként, milyen identitás építhető fel ennek érdekében, s ebben
milyen szerepe van a testnek, a testi tapasztalásnak.9 Rákai
hangsúlyozza: „A testi tapasztalatokkal és azok szavakba fog-
lalásával való aprólékos játék tulajdonképpen az elidegenített,
tárggyá tett »idegen« test »visszabirtoklására« tett kísérlet.
Ez tűnik egyszersmind a női identitás kialakításához vezető
egyetlen lehetséges útnak is Kaffka műveiben: az eltárgyiasí-
tott testet kell valahogy visszaszerezni.” 10 Valójában egy kris-
tevai értelemben vett abjekt-élményről van itt szó, ahol
a testélmény valahol a kint és bent közé rekedt, az ismerős,
immanens test mint felület és az idegenné tett (mert elbirto-
kolt, mert tárggyá lett) test mint felület csúszik el egymáson
az identitásépítés folyamatában.
Közelebb hozhatjuk Kaffka szövegein át ezt a jelenséget, ha
akár szó szerinti, akár metaforikus, akár konkrét fizikai érte-
lemben sérült, sebzett testeket keresünk. Már Kaffka korai,
lánykorában unokatestvéréhez írt leveleiben megjelenik a női
szív megsebzésének közkeletű szerelmi metaforikája: „Te vala-
mikor okos, jóízlésü, természetes leány voltál. Miféle szellemi
hypokondria ütött beléd, — miféle képzelt betegség, hogy
mesenagy sebnek képzeled azt a gombostükarczolást, a mi a
9 R ákai Orsolya, „»én valahogy egészen benne vagyok abban, amit körültem
látok; amit magamhoz eresztek.«: Test, idegenség, modernitás: Kaffka Margit és
a modernség női arca”, Irodalmi Szemle 59, 9. sz. (2016): 58–70, 65.
10 Uo., 68–69.
142 / Kapus Erika

szivecskédet érte esetleg. Ha ugyan érte? De hajlandóbb va-
gyok azt hinni, hogy a gombostü rozsdás, törött, még karczolni
se való és ez lehet a baj.” 11 Hedvig leveléből kiderül, hogy egy
szerelmi csalódás miatt keletkezik szakadás a lány érzelmi éle-
tében, s ez az, amit Kaffka tizennyolc évesen az elkoptatott seb
metaforával ragad meg.12 Fontos, hogy a levél folytatásában
a (meghiúsult szerelem lehetséges következményeként tétele-
ződő) vénlány státusz fenyegetésként tűnik fel, melytől Kaffka
óvja unokatestvérét, mondván: „Ne csinálj kultuszt a szomo-
ruságodból fiam, ne akarj vén lány lenni, se savanyu se’ édes
se’ semilyen, mert az nem neked való. Neked van érzéked az
egészséges élet eleven ereje és megrenditő hatalma iránt és
meg kell találnod a boldogságot egyszer”.13 Szerelem és házas-
ság tengelye képezi tehát itt az egészséges folytonosságot,
mely ha megszakad, ha a szerelmi csalódás feltépi a szövetet,
a konvenció sérül. Tehát a seb értelmezhető a foly-
tonosság megszakadásaként a hagyományban, a kultúrában,
a konvencióban. Ezt a konvenciót azonban már a fiatal Kaffka
relativizálja, hiszen a „nem neked való”, illetve a „neked van
érzéked” egy beteges–egészséges tengelyt hoz létre, mely
azonban Hedvig életére szabott, a tanács adója önmagára nem
tartja érvényesnek. Azt a „konvenczionalis ürességet a bölcső
és koporsó közt valamivel mindenesetre ki kell tölteni” ugyanis,
11 Kaffka Margit levele Nemestóthy Szabó Hedvignek, Szatmár, 1898. június 25.,
in Rolla Margit, A fiatal Kaffka Margit, A Magyar Tudományos Akadémia Könyv-
Könyvtára, 1980), 52.
12 Később ugyanez a sebzett szív metafora köszön vissza a Kaffka első házasságát
kihirdető hírlapi tudósításban: „Kaffka Margit a költőnő a karácsonyi ünnepek óta
városunk vendége, amennyiben az ünnepeket édesanyja Almássy Ignácné úrnő
házánál töltötte. Innen egyenesen Budapestre utazik Kaffka Margit, hogy jan. 21-
én, az Ámor által szivecskéjén ejtett sebre gyógyírt találjon az oltárnál, esküvőjén.”
Rolla , A fiatal Kaffka Margit, 153.
13 Kaffka Margit levele Nemestóthy Szabó Hedvignek, Szatmár, 1898. június 25.,
in Uo., 52.
„valami kompakt egységes dolgot tölteléknek” használva, amit
Kaffka saját életében a szerelemből és a csalódásban, a „Sa-
rao-féle örök fájdalom”-ban való megmerítkezésből kiábrán-
dultan a munkában vél megtalálni, míg Hedvignek a házasságot
javasolja ilyen „töltelékként”. Egészen korán, a lánykori ma-
gánlevelezésében kialakul tehát Kaffkánál az a tematika, amely
a szerelmet és a házasságot betegségmetaforákkal ábrázolja,
ezáltal a testi szenvedés körébe vonva a férfi–nő kapcsolatot.
Később regényeiben és novelláiban is visszatérő motí-
vummá válik a házasság mint abjekciós élmény, amelyben
a nő kívánatos, mégis idegen behatolóként tekint a lehetséges
vagy tényleges udvarlóra, férfitársra. A Mária éveinek fősze-
replője például így ír Seregélynek egy levelében:
„Tudom, ízetlen bújósdi ez, amit az élettel játszom; vá-

gyom a szenvedélyre, és reszketve rejtőzöm tőle. Érzem,
mit jelentene az nekem. A legendás fekete mágiára kell
gondolnom és a kis lágyviasz képmásokra egy idegen
lény hatalmában, ki néha tűvel karcol végig a szíven.
Okom van félni, minden hajlam megvan bennem és min-
den vágy, hogy hatalmába essem egy méltóbb valakinek,
tőle függjek, és általa legyek végtelenül sebezhető.” 14
Mária explicit módon is megfogalmazza saját idegenség-

élményét, visszautasítva a lehetőséget, hogy mássága csupán
az „új nő” típusára felkészületlen kor okozta feszültségből
eredne:
„Azt hiszem, nekem nem volna jobb dolgom egy más,

sokkal elkészültebb korban sem; nekem önmagammal
14 K affka Margit, Mária évei (Budapest: Eri Kiadó, 2005), 46.
144 / Kapus Erika

van legtöbb bajom – én magamnak fájok… Én sem ér-
tem egészen! Talán a »természet« sem olyan általános
– van benne néhol hiba, eltérés vagy fölösleg – halálra-
szülöttség, mely zavart okoz.” 15
Ugyancsak Mária szájába adja Kaffka azokat a hasonlato-

kat, amelyek tárgyakkal mérik össze a férjes asszonyt, a be-
rendezés részeként, illetve, amelyek a férfi testrészeiként
utalnak rá: „[…] mindennap, akármikor, kéretlenül is kéznél
lenni… valaki számára, mint egy közömbös bútordarab, mint
a keze vagy a lába, amivel nem sokat törődik, amíg meg-
van!…” 16 De nem csupán a képek szintjén jelentkezik a házas-
sággal kapcsolatban a „zavar” és az idegenségélmény, hiszen,
ahogy a tapasztalt rokon is egyértelművé teszi, az idegenség
gyökere alapvetően testi jelenség:
„Nem, a házasság csakugyan nem valami differenciált,

izgalmas »élmény«, galambom… Első héten én is, em-
lékszem, mindig eloltottam a lámpát, és sötétben vet-
kőztem le, de az ember felhagy az ilyennel. Mint egyéves
menyecskét, egy kicsit operálni kellett, és az uram ott
állt az ágy fejénél, és nézte. Aztán a gyerek. Csúnya, ál-
latian testies dolgok ezek – a szeretetnek túl kell tenni
magát holmi finnyásságon… Persze, az, amit a házasság
»lényegének« neveznek, szintén nem a legfinomabb do-
log – ezt már mondtam neked régen is –, és hozzá még
egészben nem is jelentékeny.” 17
15 Uo., 49.
16 Uo., 70.
17 Uo., 71.
Azt a tapasztalatot, amely a testélményt, sőt néhol a szexu-
alitást a halálhoz kapcsolja, a háború élménye hozza be Kaffka
szövegeibe. Az I. világháború változást jelent, s ez a változás
a testélményben is tetten érhető nála. Két nyár című művében
„háborús egybekelésekről” olvashatunk, megszaporodik
a házasságok száma, fellazulnak a társadalmi konvenciók:
„A férfiak, civilek kedve is megjött a házassághoz. Általában
a hungarákkal megszaporodott társadalmontúli nők hem-
zsegő rajának nagy konkurrenciát csináltak a divatba jött és
édes hites szeretőkké kibomlott törvényes feleségek.” 18
A könnyed, játékos nyelv azonban olyan társadalmi változá-
sokat leplez el/leplez le, amelyek az emberi testtel és a felette
érzett önrendelkezési képességgel kapcsolatban létező bi-
zonytalanságérzetet alapvető élménnyé alakítják. A nők alap-
élményén, hogy más rendelkezik saját testük felett, egyre több
férfi kényszerül osztozni a frontokon, a kórházakban.
Judith Butler Frames of War című könyvében kifejti, hogy
a test nem privát biológiai individuum, hanem politikai ter-
mészetű „képződmény”, még inkább képződés. Minden emberi
testbe születő lény ki van téve (exposure) a körülményeknek,
gondoskodást, védelmet igényel. Nem csupán sebezhető, de
a körülményekből adódóan szükségszerűen sebzett. Nem ál-
landó és abszolút egység, hanem folyamatos történés, amelyet
a mindenkori hatalmi diskurzus ural. Egy folyton változó vi-
szonyrendszer függvénye, amit Butler Arendt nyomán human
conditions-nek nevez. A testről való személyes gondosko-
dás nem választható el a diskurzus uralta körülményektől.
„A bizonytalanság (precarity), mint általánosított kondíció
a test alapvető függőségét tételező elméletben gyökeredzik,
s a fenntartott és fenntartható világ kondíciói között létezik.
18 K affka Margit, Két nyár (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974), 40.
146 / Kapus Erika

A megfelelőség – végső soron a megfeleltethetőség – a fenn-
tartandó és az egyénnel szemben álló világra adott affektív
válaszban lokalizálódik.” 19
Kaffka az 1918-ban megjelent Kis emberek, barátocskáim
című gyerekkönyve előszavában éppen arról beszél legifjabb
olvasóinak, amit Butler később kitettségnek (exposure) ne-
vez, utalva arra, hogy a háború idegen embereket egymás el-
len fordító hatalmi játszma, ami emberek ezreit nyomorítja
meg testileg-lelkileg egyaránt:
„Millióan és millióan vannak odakünn; minden nemzet

fiai, magyarok, németek, oroszok és olaszok, angolok és
franciák. Nagyon sokat szenvednek mind, olyan em-
bertársaktól, akiket nem is ösmertek, sohasem láttak
azelőtt. Ezeren és ezeren szörnyű sebeket vagy tartós,
nehéz betegséget kapnak, mások egész életükre meg-
nyomorodnak; nagyon-nagyon sok ember fölé már
egyszerű sirhant borul valahol messze; névtelenül, is-
meretlenül, pihen alatta és soha többé föl nem kél. […]
De mégis azt mondom: ne engedjétek a sziveteket meg-
zavarni, az élethez való kedveteket elrontani, gye-
rek-emberek! Ez a szörnyű háború a mostani felnőttek
hibája, de tinektek kell majd helyrehozni, ha nagyok
lesztek. Ó, nagyon erősnek kell majd lennetek, nagyon
sokat kell majd dolgoznotok ezért a szegény, kedves ha-
záért, hogy minden sebe meggyógyuljon, minden hiá-
nyossága elmuljon!”20
19 Judith B utler , Frames of War: When Is Life Grievable? (London etc.: Verso,
2016), 34. Az idézet fordítása: M áté-Tóth András, „Sebzett testek, sebzett iden-
titás: Judith Butler testfilozófiája és Kelet-Közép-Európa kollektív identitása”,
TNTeF: Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 7, 2. sz. (2017):
60–73, 64. Butler eredeti szövegében „precariousness” szerepel a Máté-Tóth által
zárójelben megjelölt „precarity” helyett.
20 K affka Margit, Kis emberek, barátocskáim (Budapest: Pallas Irodalmi Nyomdai
Rt., 1918), 5–6.
Butler Frames of War című könyvében részletesen elemez
egy olyan szakadást, skizmát, amely test és test között kelet-
kezik, amikor az egyik, jellemzően a miénk, a mieink teste érté-
kesebbként tételeződik, mint a másik teste (vö. háborús hősi
halott, nemzeti gyász versus testi kínzás, halottgyalázás). 21 Ez
a szakadás azt az antropológiailag megalapozott hálót éri,
amely az emberi testeket közösségbe szervezi. Máté-Tóth
András összefoglalásában:
„Az emberi testek alapvető közössége és egymásban lé-

tezése azt is jelenti, hogy az emberi identitás részben kí-
vül esik az adott ember-testen, a »másik«-ban is
fennáll, ezért mindaz, ami ezzel a másikkal történik, ér-
telemszerűen a sajáttal is történik. Amennyiben a má-
sik test, amellyel szétválaszthatatlan hálózatba fontan
létezik a saját test, sérelmeknek van kitéve, akkor ez
nem hagyja érintetlenül a hálózatba font többi testet
sem. […] A nacionalista diszkurzus a mindenkori »má-
siknak« olyan tulajdonságokat juttat, amelyek révén
azok a határon túlra kerülnek, s mint ,odaátiak’ nem
teljes értékű emberek, akár egyáltalán nem azok.”22
Kaffkánál is megjelenik a mieink iránt érzett féltő gondosko-

dás tematikája a háború kapcsán, nem ritkán finom iróniával áb-
rázolva, ugyanakkor megismerhetjük szövegeiből azt a vágyat is,
amely mások elpusztítását sürgeti. Ironikus, mikor a Lírai jegy-
zetekben arról ír, hogy éppen az utcákon érzékelhető háborús
mámor elől bemenekül egy ismerős könyvkereskedő házaspár-
hoz, ahol a gyermektelen asszony macskáját félti a sebesüléstől:
21 B utler , Frames of War…, 162.

22 M áté-Tóth , „Sebzett testek…”, 65.
148 / Kapus Erika

„[…] de nem baj, ha tönkremegyünk is; a kutya szerbnek
megmutatjuk!… – Egy nagy angóramacska ült az elszánt
menyecske ölén, jól ismertem, kissé különc, de érdekes
egyéniség. – Hát Bolyhos nem megy a háborúba, rác tor-
kot harapni? – kérdem. – Isten őrizz, még sebet kapna!
– nevet, és magához szorítja ijedten. Nem csoda – gyer-
mektelenek, hát ragaszkodnak a szép macskához.”23
A „kutya szerbnek megmutatjuk” elszántságán túl a Két

nyárban megjelenik az az éhség, ami az embereket hajtja, hogy
testközelből láthassák a háborút, s annak konkrét bizonyíté-
kát, a vért:
„[…] van-e már sebesült, igazi, háborús sebesült Buda-

pesten? Némelyek biztosan tudták, hogy tegnap hozták
az első ötvenet Szerbiából; mások meg már kétszázról
regéltek suttogva. – Minek is titkolja a kisasszony? […]
– Hát nincs, ha mondom, egy sincs! […] Ijedt megdöb-
benésben hagyta hallgatóit, azzal a biztos hittel, hogy
elképzelhetetlenül nagyszámú sebesültet, véres, cson-
kított, összekötözött szenvedők rémes, hallatlan töme-
gét – talán ezeret is rejtegetnek már itt Budapesten…”24
Kaffka azonban nem csupán a sztereotip női féltés okán

(férje mint katonaorvos) foglalkozik a háborús sebeknek kitett
emberi test problematikájával az I. világháború alatti publi-
cisztikájában, de komoly elemző igénnyel fordul felé:
23 K affka Margit Naplói – Lírai jegyzetek egy évről, kiad. B odnár György (Buda-
pest: Nap Kiadó, 2008), 55.
24 K affka , Két nyár, 41. (Kiemelések az eredetiben.)
„El lehet képzelni, milyen nehézségekkel jár tisztán
technikailag a koporsótlanul, sebtiben nyugalomra he-
lyezett hullák kiszedése, messzire szállítása – hisz bár-
mily rohamosan vette is birtokába poraikat az enyészet,
mégsem oly gyorsan és teljesen, hogy már közönnyel
nézhesse őket a babonás vagy ideges, háborúban meg-
viselt lelkű temető katona. Hadifoglyot nem is lehet,
nem is szabad kényszeríteni, hogy a hullákhoz nyúljon;
csak aki önként vállalkozik a mieink közül.”25
Mindemellett Kaffka kitér ezekben a cikkeiben a háborús

holttestek sorsára, a temetőművészetre, 26 a katonasírok be-
mutatására, az idegen földön, ismeretlenül való eltemettetés
gyakorlatában megnyilvánuló mienk versus idegenek élmé-
nyére: „Legtöbb helyt hant sem jelölte már az ilyen sírt, csak az
a kis faragatlan fakereszt, amit a bajtársak róttak össze, és rá-
pingálták durván, bizonytalan ákombákommal a nevet, vagy
ezt: »Unbekannte – Unsere« – ha közös ezredből valók voltak;
magyarul, ha honvédek.”27
Sebek a szövegeken
– A folytonosság megszakítása
A sebzett emberi test kaffkai tematikáját szoros egységben

vizsgálom a szövegek sebzettségének problematikájával.
A kézirat s végső soron a szöveg és az emberi test misztikus
25 K affka Margit, „Katonasírok” [1917], in K affka Margit, Az élet útján: Versek,

cikkek, naplójegyzetek, szerk., jegyz. B odnár György, 324–328 (Budapest: Szép-
irodalmi Könyvkiadó, 1972), 325.
26 Gondolok itt a síremlékek megformálására, a sírok egymáshoz való elhelyezé-
sének kérdésére, a temető tájépítészeti sajátosságaira, a feliratokra.
27 K affka , „Katonasírok”, 324.
150 / Kapus Erika

egylény(eg)űsége a szépirodalom minden esztétikai szintjén
toposz. Bulgakov Mestere Wolandtól megtudja, hogy a kézirat
sosem ég el, míg J. K. Rowling Pottere mérgező baziliszkusz-
foggal küldi vissza lét és nemlét határára a Gonoszt, aki lelké-
nek egy kihasított darabját őrzi abban a naplóban, amelyet
a főhős a foggal keresztüldöf. Mikor Oscar Wilde Dorianje ke-
resztülszúrja saját arcképét, önmagát is elpusztítva ezzel,
a képről eltűnnek a főhős eltorzult vonásai, átkerülve Dorian
halott arcára. 28
Amennyiben a szerző szövegeit testként értelmezzük, ha-
sonló sebekre bukkanunk, mint a tartalmi elemzéskor. Nem
mindegy például, hogy naplóinak nyomtatásban megjelent
közléseit olvassuk, vagy az eredeti kéziratot tartjuk a kezünk-
ben. Kaffkának jelenleg két, egymáshoz közel álló időszakot
felölelő naplója ismert, melyek különböző intézményekben,
a Petőfi Irodalmi Múzeum, illetve az MTA KIK Kézirattárában
találhatók. Mindkét napló megjelent nyomtatott formában,
ezek a közlések azonban gyakran szabadon kezelik a szöveghű-
séget, a paratextusokat, a bejegyzések kronológiáit, nem egy-
szer figyelmen kívül hagyva, vagy éppen felülírva az eredeti
kéziratból kiolvasható narratívákat. A hagyományos, életrajzi
alapú értelmezések 29 nem tesznek említést arról, hogy a nyom-
tatásban megjelent naplók miféle változásokon mentek ke-
resztül a publikálás során, ahogyan arról sem, miféle új,
a közlő által teremtett narratívába helyeződnek az eredeti
környezetükből kiszakított szövegek (például hogyan keretezi
át az eredeti szöveget egy hatásvadász cím és néhány fotó).
28 Köszönöm Bojti Zsoltnak, hogy felhívta figyelmemet az arckép és napló egy-

lényegűségére, hiszen a regényben úgy változik a kép külsőleg, mint belsőleg
Dorian maga, s a tőrdöféssel (amely tőr korábban a kép festőjét is megölte) fel-
cserélődik a külső-belső oppozíció, a képről a modellre kerülnek a torz vonások,
a rend helyreáll.
29 Például lásd Bodnár György utószavát a Lírai jegyzetekhez, 95–102.
Az 1914-es augusztusi bejegyzéseket 30 (három nap) Baloghy
Mária közli először a Tükör című folyóirat 1966-os, három
egymást követő számában Egy szenvedély története címmel, 31
Kaffka saját rajzaival, valamint kéziratos naplórészlettel, le-
véllel, fotókkal s néhány anekdotával illusztrálva. A szöveg
(a hatásvadász cím kontextustorzító erején túl) több helyen
sérült, így rögtön a 2. számban a lap helyreigazítást közöl (csak
az „értelemzavarónak” ítélt elírásokról!), elismerve a „több
sajnálatos sajtóhibát”, mely Baloghy közlésébe bekerült. Ezek
egyike Kaffka Egy régi naplóskönyv utolsó oldala című versé-
nek a naplószövegbe ékelt részletére vonatkozik, melyből
a lapban éppen egy hangsúlyos tagadószó maradt ki:
Voltak szavak mégis, miket sohse mondtam

Ezt: „Be jó hogy jöttél! Jaj, ne késsél másszor!
Látod, boldog vagyok!” Ilyet sohse mondtam!
Ilyen szent egyszerűt, ilyen szép biztosat.
Most jut eszembe, hogy [sohse] voltam boldog!
Az 1915. február 10. – március 30. közötti naplóbejegyzése-

ket szintén Baloghy Mária közli először Kaffka Margit – Rész-
letek kiadatlan naplójából címmel a Magyar Női Szemle
hasábjain 1937-ben, 32 egy önarcképvázlattal, egy vázlatos
kézrajzzal (mindkettő Kaffka vázlatkönyvéből való), és egy
fotóval, amelyen Kaffka saját otthonában látható; a képek
szintén első közlésűek. Az önarcképvázlat jellegzetessége,
30 A Nap Kiadó által 2008-ban kiadott naplófüzet tartalmazza mindkét, Baloghy

közlésében megjelent naplót, utóbbit Feljegyzések egy háztartási könyvben cím-
mel, valamint a Lírai jegyzetek egy évről című szöveget, és Bodnár György utósza-
vát, melyben áttekinti az eddigi közléseket.
31 Baloghy Mária, közread., „Egy szenvedély története”, Tükör 3, 37. sz. (1966): 22.;
38. sz. (1966): 27–29.; 39. sz. (1966): 27–29.
32 Baloghy Mária, közread., „Kaffka Margit: Részletek kiadatlan naplójából”,
Magyar Női Szemle 2 (1937): 140–146.
152 / Kapus Erika

hogy az alkotó által prózában és versben oly gyakorta hang-
súlyosan emlegetett szemeket áttetsző, fátyolszerű függöny
takarja, közvetetté téve mind a modell mint alany nézését,
mind a modell mint tárgy szemeinek látványát. Az 1915-ös be-
jegyzéseket Rolla Margit is közli kétkötetes életrajzi könyvé-
ben, kiemelve azokat a sorokat, amelyeknek ez az első közlése,
utalva arra is, hogy öt teljes nap ekkor jelenik meg először
nyomtatásban, valamint felhívja a figyelmet az előző közlés
néhány szöveghibájára.
Az eredeti naplóbejegyzéseket egy kisméretű, előre dátu-
mozott zöld naptárfüzet őrzi, mely az MTA KIK Kézirattárban
található. Ez a napló tehát egy író jegyzetfüzetének része, egy
író nőé, aki katonai táborokba utazik a férjét ellátni, aki recep-
teket gyűjt, főz, aki minden követ megmozgatva igyekszik be-
szerezni a háztartás zökkenőmentes fenntartásához szükséges
hozzávalókat, aki férfigatyát és lajbit vásárol, s bevásárlólis-
tákat ír. A zöld notesz borítóján a „Napló” felirat olvasható,
ami paratextusként értelmezve nem csupán a nyomtatásban
közölt 1915-ös naplóbejegyzésekre, hanem a füzet egészére
vonatkozik. Csonkán jelenik meg tehát a nyomtatott napló
Rolla könyvében, a zöld borító közrefogta naptárfüzetből ki-
ragadott torzóként. Az eredeti kézirat több ennél a hét oldal-
nál, egy másik napló, ami a Naplóból kimaradt. Ezek egy „igazi”,
lineárisan és kronologikusan írt napló sebei: azok a helyek,
ahol a folytonosság megszakad, ahol csonkítások vannak,
ahol a herstory felvérzik. Mikor Szabó Dezső Kaffkát mint
nőt külseje alapján próbálja értelmezni, a kép egy elképzelt
sémához képest mutatkozik elégtelennek. 33 A Szabó alkotta
33 „Szegény jó Kaffka Margit, kivel később nagy barátságba kerültem, ezen az es-
tén – de később is sokszor – egy rosszul rendezett néprajzi múzeum hatását tette
rám. Fején egy kalap rémlett, melyet roppant arányaival láthatólag gyötört, hogy
az űr csak három dimenziót bocsát rendelkezésére. A kalap sajátságos középlény
„rosszul rendezett néprajzi múzeum” imázsa nem illik a nőiség
konvencionálisan tételezett esszenciájához, ahogyan a „zord
tanítónői, majdnem férficipők” is sebet ejtenek az elvárt nőké-
pen. 34 Ha Szabó sorai felsőbbrendű pozícióból szólnak is kol-
légájáról, Kaffka naplójának bemutatásakor hasznosnak
bizonyulhatnak. A napló ugyanis nem az a rendezett, lineári-
san előrehaladó, feljegyzésszerű, ám mégis decens szöveg,
amit a későbbi nyomtatott megjelenései sugallnak.
A Görög J. papírkereskedő logójával ellátott naptárfüzet
fűzése vélhetően eredetileg is hibás, hiányos (több hónap ki-
marad), mivel ezek kitépésének nincs nyoma a fűzésnél. Kaffka
bejegyzései többször felülírják, illetve figyelmen kívül hagyják
az eredeti dátumozást, így számos bejegyzés keltezése nem
egyértelmű, nem követi a naptári kronológia konvencióját,
a notesz szövege többféle sorrendben olvasható. Mintha már
maga a gyártó egy posztmodern játékot indított volna, melyet
Kaffka folytatott, s a mindenkori olvasó mint szerkesztő velük
játszik, hogy aztán egy mindeddig hiányzó teljes hasonmás kia-
dás összeállítója véget vessen a játszmának, vagy – alternatív
volt egy afrikai bennszülött falusi ház, egy tigristank, és egy dühbe duzzadt kan-
pulyka között. Blúza ravatalos fekete, de szoknyája rikító zöld volt. Aztán itt is,
ott is holmi néprajzi különlegességek lógtak le róla. Cipői ellenben zord tanítónői,
majdnem férficipők voltak. Odaszorítva székéhez egy komoran összecsavart feke-
te esernyő hallgatott, melyet az éjszaka folyamán időről időre féltő gonddal szorí-
tott magához.” Szabó Dezső, Életeim: Születéseim, halálaim, feltámadásaim, szerk.
Balogh Sándor (Budapest: Püski Kiadó, 1996), 2: 804.
34 Szabó Dezső nem az egyedüli, aki Kaffkát mint nőt ítéli meg. Rolla Margit köny-
véből kiderül, hogy Kaffka nőgyógyászati problémái éppúgy témát képeztek kör-
nyezetében, mint alsóneműinek minősége. Rolla Erdős Renée-től értesül Kaffka
nőgyógyászati problémáiról, aki pedig Héczey Erzsébettől hallotta, hogy „valami
női baja volt Kaffka Margitnak: genny jött a melléből. Ezért, később, mikor hal-
lottuk, hogy beteg lett, tudtuk, hogy meg fog halni, mert akinek a szervezete meg
volt támadva, azt elvitte a spanyol. Erzsébet rávette, hogy menjen el egy orvoshoz
és vizsgáltassa meg magát. Megütközve mondta, hogy »képzeld nem volt egyetlen
inge sem, amelyben az orvos előtt levetkezhetett volna.« Erzsébet női holmit nem
viselt, vennie kellett Kaffka Margitnak egy inget, hogy orvos elé vihesse.” Rolla
Margit, Kaffka Margit II: Út a révig…, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtá-
rának közleményei, Új sorozat 12(87) (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia
154 / Kapus Erika

sorrendek megadásával – nyitva hagyja a társasjáték dobozát.
A notesz belső borítóval indul, majd két kivágott lap csonka
maradványa következik, ezután a fejjel lefelé és fordított sor-
rendben befűzött november 30., 29. előre dátumozott naptár-
lapok következnek, majd január 5-től április 2-ig a borító cím-
feliratának megfelelő irányban jönnek a lapok, végül ismét
fejjel lefelé november 28., 27., 24., 23., 26., 25. Kaffka kézírásos
bejegyzései, melyek legtöbbször fekete tollal, néhol ceruzával
íródtak, már a belső borítón elindulnak néhány bevásárló-
vagy háztartási, például (vélhetően) patyolat listával indítva
a (napló feliratú!) zöld notesz szövegét. Ezeket két oldalnyi szá-
mítás követi, majd néhány üres lap után megfordul a szöveg
iránya. A szerző láthatóan fejjel lefelé, a notesz vége felől kez-
dett egy új „fejezetet”, melynek a Háztartási napló címet adta,
s ide jegyezte fel néhol személyes megjegyzésekkel tarkított re-
ceptjeit. Ez a naplóba integrált napló a notesz nyomtatott dátu-
mozása szerinti február 9-től január 12-ig tart, jellegzetessége,
hogy a legtöbb recept áthúzva, összefirkálva maradt meg,
melynek okát – rosszul sikerült az étel, esetleg a háború miatt
lehetetlen volt előteremteni a hozzávalókat – csak találgatni le-
het. A háztartási napló után a szövegirány ismét visszafordul:
február 10-től március 30-ig napi rendszerességű, „klasszikus”
naplóbejegyzések következnek, követve a naptárfüzet eredeti
dátumozását. A már említett másik, nyomtatásban megjelent
napló mellett ezt a rövidke részt szokás Kaffka naplójaként
emlegetni, 35 figyelmen kívül hagyva a borítófedél címfeliratát,
ezáltal voltaképpen megcsonkítva a naplótestet. Az utolsó
lapokon napi teendők feljegyzései, újabb háztartással kapcsola-
tos listák állnak, melyekben visszatérő elem a fronton-
frontközelben orvosként szolgálatot teljesítő férj számára
35 Például lásd Rolla , Út a révig…, 100–101.
nélkülözhetetlen holmik felsorolása, a neki küldött és a tőle ér-
kező sürgönyök nyugtázása. Mind a notesz elején, mind a végén
fordítva befűzött lapokon szerepel 1917. októberi bejegyzés,
vélhetően ezeket a naptár logikája szerinti, hibásan betett la-
pokat először figyelmen kívül hagyta tulajdonosuk, évekkel
később azonban jegyzeteket, néhol dátumozott feljegyzéseket
készített rájuk.
A naplók mellett más életrajzi dokumentumok is sebeket
szenvednek Kaffka hagyatékában. Az MTA KIK Kézirattárban
találunk olyan megírt képeslapot Bauer Ervin és Kaffka Margit
fotójával, amelyről levágták a pár körüli fekete hátteret, így
a hátoldal szövege is megcsonkítottá vált, elvágva éppen
a „Margit” aláírást (név elvágása!) is. Nem tudjuk, ki és mikor
vágta szét a lapot, van azonban példa arra is a hagyatékban,
hogy maga Kaffka csonkítja meg saját szövegét. Előfordul
ugyanis, hogy a férjének a frontra írt rövid levelekben, melye-
ket kis papírdarabokra vagy levelezőlapokra gépel, az írógép
minden sor utolsó betűjét levágja, vagyis véget ér a papír, mi-
előtt a szöveg befejeződne.
Mind a sajtóhibák, mind a szándékos vagy véletlen csonkí-
tások, áthúzások, átfirkálások, levágások a szövegtesten ejte-
nek sebet. Hasonlóan a Kaffka műveiben szereplő emberi
testekhez, itt is megszakad a folytonosság, szétbomlik a szöve-
gek eredeti rendje. Ahogy azonban a testi sebek helyén új szö-
vetek keletkeznek (akár a fizikai, akár a metaforikus sebekre
gondolunk), úgy a sérült/sértett szöveg rekonstrukciója,
újra/újjáolvasása is új, posztmodern szövegolvasatokra ad
lehetőséget. A sebben rejlő lehetőség: vagy a gyógyulás,
az eredeti vagy kívánatos állapot visszaállításának igénye
(vö. a tizennyolc éves Kaffka tanácsai unokatestvérének
– hibajegyzék a következő lapszámban –, filológiai kutatások,
156 / Kapus Erika

kézirat-restaurálás, kritikai kiadás igénye), vagy a maradan-
dóan megváltozott (szöveg)test létrejötte, a változás elfoga-
dása, az ép-sérült oppozíció dekonstrukciója. A butleri
bizonytalanság (precariousness) és kitettség (exposure) fo-
galma éppúgy jellemzi a készülő vagy elkészült szövegeket,
mint az emberi testet magát. E két jelenség játékba hozása
olyan lehetőség, amely új szempontokkal bővítheti Kaffka
szövegeinek értelmezéseit, a szövegek médiumainak kezelé-
sét, szövegkiadások készítését, a testről mint szövegről (foly-
tonosság, linearitás, illetve ezek megszakadása) való beszéd-,
vagy a szöveggel mint (nem autonóm, sosem végleges, nem
lezárt kompozíciójú, külső körülményeknek kitett) testtel
való bánásmódot.
Összegzés
Tanulmányomban szöveg és test szövedékét vizsgáltam a se-

bezhetőség, a megsebzettség problematikája szempontjából
Kaffka Margit írásaiban. Nem csupán azok a szövegek kerültek
látóterembe, amelyek állandó tárgyai a mindenkori recepció-
nak, hanem olyan, többségében kéziratos feljegyzések is, ame-
lyek segíthetnek egy női életmű teljesebb megértésében.
Abból a feltételezésből indultam ki, hogy a szövegekben tema-
tizálódó sebzettség játékba hozható a szövegek fizikai sérülé-
seivel. Olyan metszéspontokra világítottam rá e két jelenség
kapcsán, mint a női(es)ség sztereotípiáinak megbomlása,
szétfeslése, aminek mind tartalmi, mind külső, formai nyomai
tetten érhetők a szövegekben/szövegeken. Kaffka fikciójában
a nő mint hagyományos kulturális-társadalmi konstrukció
legtöbbször felvérzik valahogyan, miközben az író háztartást
vezető, férjéről, gyermekéről gondoskodó nősége is folyama-
tosan karcolódik, elég csak rápillantani noteszének írásképére
azon a részen, ahol receptjeit gyűjti.
Mennyiben asszonyiak ezek a sebek? Hogyan függ össze
a női identitás kérdése azzal, hogy hogyan közlik nyomtatás-
ban Kaffka Margit naplóit? Mi a válasz hát a korábban feltett
kérdésre, mennyiben igaz Kaffka életére, hogy eltér a férfiak
életpályájától? Olyan sebekről olvashatunk Kaffka szövegei-
ben, amelyek a nőiség ideáját kezdik ki: női testélményen ala-
pulnak, a női szerephez kapcsolódó elvárásokhoz kötődnek
(például gyermektelenség, pártában maradás mint nő-ség
deficit). Ezekről a női sebekről, a mellőzöttség sebeiről árul-
kodik az a tény is, hogy Kaffka Margitnak, a kevés kanonizált
magyar nőíró egyikének mindmáig nem készült kritikai élet-
műkiadása, hogy művészetének értékelése Móricztól Háy
Jánosig sajátos mérce szerint történik. Ha fent idézett tanul-
mányában Rákai Orsolya úgy összegezte a Kaffka műveiben
ábrázolt utat a női identitás kialakításához, hogy a szerző
„az elidegenített, tárggyá tett »idegen« test »visszabirtoklá-
sára« tett kísérlet”, 36 akkor ezt most kiterjeszthetjük Kaffka
szövegtesteire is: száz év után ideje visszabirtokolni az auten-
tikus szövegeket a szövegromlástól, ideje a kritikai kiadás el-
készítésének. Női sebet ejt az életművön a közölt naplószövegek
önkényes szövegválogató elve, az a tény, hogy éppen a kon-
vencionálisan női élettérbe sorolt dolgok maradnak ki a köz-
lésekből, hogy a háború kitörésekor írt feljegyzéseket először
szenvedélyes folytatásos lányregényként adják közre, majd
ugyanezek a sorok a Lírai jegyzetek 2008-as kiadásában kes-
keny, lila színű könyvecskében öltenek testet, ami egy nőíró
sztereotip népszerűsítését célzó kiadói stratégiának tűnik.
36 R ákai Orsolya, „»én valahogy egészen benne vagyok…”, 69.
158 / Kapus Erika

Ezekről a női sebekről mesél a kézirattárban némán lapuló zöld
notesz, amely tele van áthúzott, összefirkált receptekkel,
amely háztartási teendőket, a családtagok számára beszer-
zendő mindennapi dolgokat listáz. Ezekről a női sebekről ta-
núskodnak a sebtében megírt levelek a frontra, melyek sorait
az írógép vágja el, és amelyek a családfenntartó férfihoz szól-
nak a nőtől, aki napi háztartási teendői s a gyermeknevelés
mellett, írói hivatása mellett most férje teendőit is magára
vállalja, s aki számára a szeretett férfiról való mindennapos
gondoskodást a háború akadálypályává változtatta. Történik
mindez anélkül, hogy hősként tételeződne, mint a fronton
szolgáló férfiak. Mennyiben bír más értékkel az a harc, amit ez
a nő vív a mindennapokban, hogy családját megtartsa, mint
azoké, akik a fronton vívják a háborút? Erre válaszol maga
Kaffka Hajnali ritmusok című versében:
Ilyeneken évődtem az éjen és mint aludt vér gyűlt torkomba

a keserű emlék,
És oly fontos voltam magamnak akkor, mint fekélyborította
sebek.
[…]
„Férfiak! szóltam halkan – és szép, éber szemükbe néztem. –
Ha netalán lesz valami, – ne feledjetek izenni nekünk is!
Mi szívünkkel bíbelődünk, mert sorsunk kis tömlöce szívünk,
Mosogatjuk könny-vízzel, díszítjük szerelemrózsák
kárpitjaival, mi szegénykék.
– De egy-egy kis időre ilyenkor elköthetitek rólunk a láncot.

(Jobb minekünk rohanni rohammal, mint sírni, várni, szülni
és félni.)
Ne feledjétek, férfiak, hogy az asszonyvér se drágább harcra,
mint szerelemre.
S mint más, eddigi forradalomkor uszítsatok minket is
barikádjaitokra megint.
– Mint fülledt szalmakazal, fölös létünk heve jó lobot vetni
és hajtani csóvát,
És kisarcolt, szegény tetemünkkel majd tömjétek a sáncokat!
Férfiak! Ha netán lesz valami, – ne feledjetek izenni nekünk!”37
Képmelléklet
 Kaffka zöld notesze

(MTA KIK Kézirattár
Ms 4516/54)
37 K affka Margit, „Hajnali ritmusok”, in K affka Margit Összes versei, s. a. r., jegyz.
Kozocsa Sándor (Budapest: Magyar Helikon, 1961), 135–136.
160 / Kapus Erika

A zöld notesz bejegyzései háztartási listákkal (MTA KIK Kézirattár

Ms 4516/54)
 A zöld notesz bejegyzése a Háztartási naplóval (receptes könyv)

és az 1915-ös naplójegyzetekkel (MTA KIK Kézirattár Ms 4516/54)
 Kaffka Margit és Bauer Ervin egy körbevágott képeslapon (MTA KIK
Kézirattár Ms 4516/81)

Levelezőlap Kaffkától férjének (MTA KIK Kézirattár Ms 4516/74)

162 / Kapus Erika

Az Országos Széchényi Könyvtár
Kaffka Margit-gyűjteménye
/
Rózsafalvi Zsuzsanna
Kaffka Margit írói hagyatéka azon kézirategyüttesek közé tar-

tozik, amelyek az idők folyamán sajnálatos módon szétszóród-
tak. Leszármazottak hiányában az írónő halálát követően
a még menthető autográfok összegyűjtését, a kiadóktól, szer-
kesztőségektől, szerkesztőktől való visszaszerzését senki sem
tartotta fontosnak, s noha a második férj, Bauer Ervin, majd
annak nővére, Bauer Hilda gondosan őrizte az elhunyt feleség
iratait, ennél többet nem tett az életmű autográfjainak fenn-
maradásáért.
A gyűjtemény szóródása miatt a hagyaték semelyik
közgyűjteményben nem kutatható egyben tartott kézirat-
együttesként, úgynevezett fondként. A fondképzés módszere
– miként a kézirattári szabályzatok leszögezik – valamely sze-
mély működése során keletkezett és/vagy rendeltetésszerűen
nála maradt, valamint hozzá érkezett kéziratos és ezt kiegé-
szítő egyéb dokumentumok együttesét, összességét rendezi
Az Országos Széchényi Könyvtár Kaffka Margit-gyűjteménye / 163

egybe.1 Ezt a feldolgozási gyakorlatot az 1950-es évektől al-
kalmazták közgyűjteményeink. S jóllehet az Országos Széché-
nyi Könyvtár Kézirattára közel 300 unikális dokumentumot
őriz Kaffka Margittól, és több tucat, szorosabb értelemben az
írónőhöz köthető autográffal és egyedi irattal rendelkezik –
tehát alkalmas lett volna a fondszerű feltárásra –, kézirattári
elődeink mégsem érezték szükségesnek és indokoltnak az ira-
tok egy személyi hagyatékká csoportosítását, azaz egységbe
rendezését. Kaffka Margit irategyüttese tehát formai és nyelvi
csoportokra bontva kutatható: azaz kötetes (magyar nyelvű)
kéziratként, analektaként és levelestári dokumentumként.
Ennek oka lehetett a hagyaték szóródásán túl az is, hogy az
írónő kevés szépirodalmi művét őrizzük, márpedig az írói irat-
együttes esetében a művek autográfjai képezik a fondok leg-
becsesebb részét. Másik oka lehetett az ilyetén csoportosítás
hiányának, hogy Kaffka Margit életműve a II. világháborút
követően, ha nem is feledésbe merülni látszott, de a kilencve-
nes évekig nem tartozott a kutatott életművek közé. (Ellen-
tétben Babits, Jókai, a Pulszky család hagyatékával, melyeknek
utólagos egységbe rendezéséről döntés született, és ezek meg
is valósultak.)
De milyen autográfok is találhatók az Országos Széchényi
Könyvtárban? A továbbiakban nem csak a kéziratokról,
hanem részben az azokat a könyvtár számára átadókról is
szeretnék szólni, amennyiben az anyagok érkeztetésekor ér-
vényben lévő, illetve a ma hatályos levéltári törvényt betartva
ez megtehető, hiszen számos, beszédes adattal világítja meg
a hagyaték sorsát.
1 V. Windisch Éva, „Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában”,

in Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1973, 141–159 (Budapest: Országos
Széchényi Könyvtár, 1976), 141.
164 / Rózsafalvi Zsuzsanna

Az írónő halálát követően tíz évnek kellett eltelnie, hogy
Kaffka-autográf érkezzen a nemzeti könyvtárba: 1929 máju-
sában Osvát Ernő ajándékaként nyolc 1901 és 1903 között
publikált költeményt kapott a kézirattár. 2 A művek a Magyar
Géniuszban jelentek meg, mely lapot Osvát 1902. június 1-től
1903 februárjáig szerkesztette. Ez idő alatt Kaffka Margittól
tizennégy verset közölt a folyóirat, melyet követően – ha hi-
hetünk Gellért Oszkár Kortársaim című visszaemlékezése
Kaffka Margitról szóló fejezetének 3 – az asztalfiókban maradt
kiadatlan versekből Gellért, Osvát tudta nélkül válogatott
a Magyar Géniusz számára, s ezzel 1903-tól megkezdődött
kettejük Kaffka haláláig tartó jó munkakapcsolata.4 Az írónő
később Önéletrajzában már meg sem említi a lap Osvát-kor-
szakát és munkakapcsolatukat, hanem inkább Gellért hang-
súlyos szerepére emlékszik vissza. 5 Ám az Osvát-korszak
fontosságát a levelek és az 1929-ben adományozott kéziratok
is bizonyítják, a folyóirat Kaffka pályáján való jelentőségét
pedig igazolja az a tény, hogy összesen harminchat alkotása
jelent meg a Magyar Géniuszban.
2 K affka Margit költeményei, eredeti kézirat, Analekta 2825. A nyolc darabos,

11 fóliós kézirategyüttes címe és egyes darabjai: 1. A játékszer (névjegyen),
2. Vándor-ének, 3. Teréz, 4. Fáradt emberek, 5. Méh-történet, 6. Társaságban,
7. Pogány-imádság, 8. Vágyak.
3 G ellért Oszkár, Kortársaim (Budapest: Művelt Nép Könyvkiadó, 1954), 49–65.
4 Rolla Margit, A fiatal Kaffka Margit, A Magyar Tudományos Akadémia Könyv-
5 „Írni húszéves koromban kezdtem népies versikéket Szabolcska és balladákat
Kiss József hatása alatt, Erzsébet-nőiskolás koromban a Basch Árpád Géniusz-ába.
Később Gellért Oszkár szerkesztette a lapot; az ő biztató, bátorító szerkesztői levele
(egy nappal sem igen volt idősebb nálamnál) már vidéken ért utol, valamint ott
jutott a kezembe készen, csinosan, friss nyomdafestéktől illatosan az első köny-
vem is; anélkül, hogy magam szedőt, korrektúrát, kiadót, kritikust a szememmel
is láttam volna. Csak most, tizenegy kötet után tudom ésszel felérni, milyen nagy
dolog ez; és elkésve megköszönni Gellértnek, akivel minap találkozva, tíz év után
először – örömmel vegyes mélabúval állapítottuk meg, hogy akkoriban mind
a ketten hosszabb hajat viseltünk.” K affka Margit, „Önéletrajz”, in K affka Margit,
Az élet útján: Versek, cikkek, naplójegyzetek, szerk., jegyz. B odnár György, 401–402
(Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972), 402. (Kiemelés az eredetiben)

Az Osvát által ajándékozott kéziratok közül kettő, a Társa-
ságban és a Pogány imádság azonos levélpapíron és azonos
tintával íródott, mindkettő 1902-ben jelent meg a lapban.
Kettejük levelezéséből – mely zömében a kézirattár Elek Ar-
túr-Osvát Ernő gyűjteményben, a Fond 253-ban maradt fenn
– azonban nem sikerült azonosítani a keletkezés-küldés dátu-
mát, noha Kaffka 1902 júliusában írott üzenetében bizonyos
ígért művek küldéséről is szól,6 ám a küldeményre vonatkozó
kijelentések – tudniillik az ötödik egység törölhető – egyike
sem passzol a kézirategyüttes darabjaihoz.
Az üzenethordozó papírok formája is rendkívül érdekes,
a mindig fekete tintás autográf a legkülönfélébb hordozóanya-
gon került rögzítésre: vízjeles levélpapíron (Társaságban),
levélkártyán, sőt névjegykártyán (A játékszer) is találhatók
költemények. Ez utóbbi vers a költőnő 1902 novemberének
elején kelt levelével együtt érkezett a szerkesztőségbe. A levél
és a névjegykártya összetartozását meggyőzően bizonyította
az Osvát és a Nyugat szerkesztőségi leveleit közzétevő két vá-
logatáskötetében Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor.7
Külön érdekessége még a kéziratoknak, hogy ismeretlen kéztől
származó, ceruzás nyomdai korrektúrajelek kerültek a
szövegre, ami a Magyar Géniuszban megjelent szövegek
tipográfiájára utal, s olykor rákerült Osvát Ernő megjegyzése
vagy írása is a kéziratra: a mű szerkesztőségi azonosításához
volt szükség erre. (A Méh-történet autográfjára a szerkesztő
ráírta az írónő nevét.) Arra is akad példa, hogy egy-egy mű
6 Kaffka Margit levelei Osvát Ernőhöz, OSZK Fond 253/788/3. (Elek Artúr–
Osvát Ernő hagyatéka). Lásd A lélek stációi: Kaffka Margit válogatott levelezése, s.
a. r., jegyz. S imon Zsuzsanna (Budapest, Nap Kiadó, 2010), 104. (A kötetben hibás
a jelzethivatkozás.)
7 Tessék színt vallani: Osvát Ernő szerkesztői levelezése, s. a. r. és tan. Kosztolánczy
Tibor és Nemeskéri Erika, 2 köt. (Budapest: Gondolat Kiadó–Országos Széchényi
Könyvtár, 2019)

kéziratának verzójára, miként a Teréz című vers esetén - írja
üzenetét a szerző a szerkesztőnek, melyek együttes datálására
boríték híján csak a megjelenés adhat támpontot.8 A művek
keletkezéséhez és megjelenéséhez azonban összességében ke-
vés információval szolgál az Osváthoz és a Magyar Géniusz
szerkesztőségéhez címzett három, 1902-ből való levél, mely
csupán a versek küldését regisztrálja. Kaffka Margit hason-
lóan szűkszavú a Nyugat szerkesztőségéhez és munkatársai-
hoz címzett, összességében kilenc, 1908 és 1916 között
keletkezett üzenetében is, melyek szintén az Elek Artúr által
megőrzött Osvát-hagyatékban maradtak fenn.
Sok kérdést vet fel az 1929-es ajándékozás ténye is. A Nyu-
gat szerkesztősége – nyilván Osvát döntéseként – mint hiva-
tal ajándékozott írói kéziratokat az akkor még a Nemzeti
Múzeum részeként működő nemzeti könyvtárnak. Ezek közül
legnevezetesebb volt az az 1919-es adomány, melyben Ady
cikkeinek, novelláinak autográfjait, valamint Ignotus A fekete
zongora című tanulmányának és Kosztolányi Dezső A szegény
kisgyermek panaszai versciklusának némileg hiányos kézira-
tait küldte el a szerkesztőség – az írói autográfok filológiai
szerepének felértékelődésével számoló Sebestyén Gyula igaz-
gató kérésére. Amikor Osvát az 1920-as években a szerkesztés
terhét Babits Mihályra és Gellért Oszkárra bízta, vagy leg-
alábbis megosztotta velük, hozzákezdett a lakásán felgyülem-
lett kéziratok felszámolásához. 1924-ben juttatta el a Kézirat-
tárnak Ady egy levelét, majd halála előtt néhány hónappal
Kaffka Margit verseinek kéziratait. Osvát legfontosabb szemé-
lyes adománya e kézirategyüttes volt, amelyet már vélhetőleg
azért helyezett el a múzeumban, mert közvetlen örökösöket
nem tudott vagy nem akart felkutatni. Érdekes kérdést vet fel,
8 Uo., 1: 50.

miért ezek a kéziratok maradtak meg az archívumban, abban
a gyűjteményben, melyből sok darabot megsemmisített. Csu-
pán feltételezésekbe bocsátkozhatunk. A versek érzelemmel
átszőtt női, lírai szövegek, természetesen még jóval az írónő és
Osvát személyes kapcsolatát megelőző időkből, ám nem zár-
ható ki, hogy Osvát kötődhetett a szövegekhez. A későbbi kül-
demények felett Gellért diszponált, a Nyugat számára átadottak
esetében pedig már többen.
Kaffka Margit hagyatékának zöme, szám szerint 174 doku-
mentum, az írónő sógornőjétől, Schilling Oszkárné Bauer Hil-
dától, Bauer Ervin testvérétől érkezett 1956-ban a könyvtárba,
mely a vásárlási szerződést követően egy hónappal már kutat-
hatóvá is vált kötetes, levelestári és analekta anyaggá bontva.
Bauer Hilda az emlékiratában lejegyzi Kaffka Margittal való jó
kapcsolatát, és testvére, Ervin, valamint az írónő megismer-
kedésének történetét, illetve harmadik testvérük, Balázs Béla
(Bauer Herbert) idegenkedését és tiltását a házassággal kap-
csolatban.9 Ez az emlékirat adhatja meg arra a kérdésre is a fe-
leletet, miért is ő vált az írónő hagyatékának őrzőjévé.
A Bauer Hildától kapott dokumentumokból az analekta
anyag közé olyan fontos iratok kerültek, mint az írónő személyi
dokumentumai, fényképei és néhány művének autográfja.10
Ezek között az életút szinte valamennyi személyi és igazolási
okmánya fennmaradt – ami szinte páratlan az írói hagyatékok
esetében –, így születési és házassági anyakönyve, tanítói
oklevelei, tanítónői kinevezése.11 Mindazon iratok tehát,
amelyekből az életút pontos eseményei dátumok szerint
9 Bauer Hilda, Emlékeim – Levelek Lukácshoz, szerk., jegyz. L enkei Júlia, Archí-
vumi füzetek 5 (Budapest: MTA Filozófiai Intézet–Lukács Archívum, 1985)
10 Bauer Hilda 208 dokumentumot adott el az Országos Széchényi Könyvtárnak,
melynek egy része nem Kaffka hagyatéka volt.
11 Kaffka Margit személyi okmányai, Analekta 2836.

kijelölődnek különösebb levéltári kutatás nélkül, s amelyeket
a monográfiák hivatkoznak is. Hogy Kaffka Margit ily akku-
rátusan megőrizte és egyben tartotta okmányait, bizonyítvá-
nyait, azzal is magyarázható, hogy tanítónői működése során
ezekre állandóan szüksége volt. Nem csak bizonyítványait,
diplomáját tette el, hanem miskolci tanítónői állásából az Új-
pesti Állami Polgári Leányiskolához való áthelyezési kérelmét
is. Ugyanebben az irategyüttesben maradtak fenn Fröhlich
Brúnóval kötött első házasságának felbomlását dokumentáló
iratok is.
Közel egy tucatból áll az a képsorozat, mely a későbbi írónő
tanítóképző-intézeti hallgató korától a halálát megelőző éve-
kig rögzíti fotókon az életét.12 A gyűjteményben nagyon érde-
kes darabok is fellelhetők: az egyiken Kaffka Margit Márvány
utcai lakásában – melyben sokszor megfordultak a korszak
ismert írói, szerkesztői, például Ady Endre, Szabó Dezső,
Schöpflin Aladár – látható. E fényképet levélírásra is felhasz-
nálta: a Feljegyzések egy háztartáskönyvben című naplójából
pontosan tudható, hogy 1915. március 5-én postázta a fron-
ton lévő férjének első közös otthonuk képét.13 A kép hátol-
dalára írt üzenetben a lakás akkori állapotát, és saját várako-
zását fogalmazza meg a harctéren katonaorvosi szolgálatot
teljesítő férjének. A felvételt barátnője, Bölöni Györgyné,
Itóka készítette.14
A szintén spanyolnáthajárvány következtében elhunyt
kisfiának, Lacikának az Electra fotóműhelyben készült fény-
képe is fennmaradt e gyűjteményben. Ugyanennek a fotómű-
12 Kaffka Margit, második férje és fia fényképei, Analekta 2827.

13 K affka Margit, „Feljegyzések egy háztartási könyvben”, in K affka , Az élet
útján…, 424.
14 A Feljegyzések egy háztartási könyvben című írásban a kép készítését 1915.
március 1-jére jegyzi be. Uo., 423. Kettejük levelezéséből két darab került be
a Bölöni-gyűjteményből Kézirattárunkba.

helynek a munkája Kaffka Margit és Bauer Ervin közös
felvétele, mely 1914 ősze és 1915 tavasza között készülhetett.
Bauer Ervin ez idő tájt katonaorvosi szolgálatát töltötte a bé-
késcsabai 101-es gyalogezrednél, vélhetően hazalátogatása
idején készült e fotó. A Bauer Hildától érkezett anyagok kö-
zött voltak a kutatóorvosként működő Bauer Ervinről és
Kaffka Margitról készült fotók, melyek mikroszkópos vizsgá-
lat közben örökítették meg a házaspárt, illetve a katonai szol-
gálatot töltő Bauerről készült ábrázolások, melyek az utóbbi
évek kötetkiadásainak többször ismétlődő illusztrációs anya-
gává váltak. Az írónő utolsó ábrázolásainak egyike lehet az az
1918-as kép, mely a Magyar Királyi Államvasutak ingyenes
közlekedésre jogosító igazolványában maradt fenn. Több aján-
dékba kapott dedikált kép is fennmaradt a gyűjteményben:
Ady15 és Kiss József ajánló soraival ellátott portréi, 16 és dedi-
kálatlanul a Lesznai Annát kisfiával megörökítő fotó.17
Teljesen mellőzöttek az írónő kapcsán azok a kötetes kézira-
tok közé került, tékában megőrzött, datálatlan eredeti rajzok és
vízfestmények, melyeket élete különböző szakaszaiban készít-
hetett.18 Ha megnézzük Kaffka tanítónői okleveleit, noha ki-
tűnő érdemjegyet kapott rajzból, korábbi érdemjegyei hullámzó
teljesítményt mutatnak. A megmaradt művek jó rajzkészségről
árulkodnak. Egy részük talán tanulmányaihoz vagy munkájá-
hoz készült gyakorlat lehet, több közülük – például a kato-
naruhás Bauer Ervint ábrázoló – személyes indíttatású kísérlet.
Szintén Bauer Hilda őrizte meg Az élet útján öccse számára
dedikált példányát,19 és a közelmúltban kiadott, háborús nap-
15 Ady Endre arcképe Kaffka Margitnak szóló ajánlással, Analekta 72.

16 Kiss József arcképei Kaffka Margitnak szóló ajánlásokkal, Analekta 3062.
17 Lesznai Anna fiával, Analekta 3697.
18 Kaffka Margit rajzai, Fol. Hung. 2569.
19 K affka Margit, Az élet útján, Quart. Hung. 3644.

lóként, illetve levélgyűjteményként is aposztrofált, 1915. ja-
nuár 27. és 1915. március 24. között Bauer Ervin által írott és
Kaffka Margithoz címzett „levélnaplót”, mely az írónő több
munkájához forrásként szolgált. 20 Sajnálatos módon csupán
néhány mű kéz- vagy gépirata került be 1956-ban Bauer
Hildától, például A pikkoló és a csavargó című novella, 21 az
1917-es Dialógus, 22 az 1918-as a Rosszalkodás 23 című, utolsó
vers és egy el nem készült novella vázlata. 24
Különösen érdekes és még művészettörténészi feltárásra
vár Pór Bertalan két meztelen női testet ábrázoló ceruzarajza/
grafikája az alábbi, az írónőnek szóló ajánlással: „Kaffka Mar-
git őnagyságának Pór Bertalan. Bpest, 1910. március hó 28-
án.”25 A rajz születésének és ajándékozásának körülményei
ismeretlenek. A két alkotó között kapocs lehetett a hol Buda-
pesten, hol Párizsban élő Bölöni házaspár, a Nyugat26 táborá-
hoz és a Nyolcak tágabb köréhez tartozó Lesznai Anna, esetleg
a Galilei Kör tagjai közül többen. Mindenesetre Bauer Hilda
visszaemlékezésében a Japán kávéház egyik törzsasztalának
vendégeként említi Pórt és az írónőt is. 27
Több szórvány is érkezett kézirattárunkba. 1950-ben kap-
tuk a Petike jár28 című vers kéziratvariánsát a Magyar Pedagó-
gusok Szabad Szakszervezetétől ajándékképpen. A Petike jár
20 Bauer Ervin naplója és levelei Kaffka Margithoz, Quart. Hung. 3645. A közel-
múltban ennek teljes szövege egy háborús naplókat tartalmazó gyűjteményben je-
lent meg. Lásd „Dr. Bauer Ervin emlékei” in „…az irodalmat úgyis megette a fene”:
Naplók az első világháború idejéből, szerk. Molnár Eszter Edina (Budapest: Petőfi
Irodalmi Múzeum, 2015), 67–262.
21 K affka Margit, A pikkoló és a csavargó, Analekta 2833.
22 K affka Margit, Dialógus, Analekta 2823.
23 K affka Margit, Rosszalkodás, Analekta 2834.
24 Kaffka Margit novellavázlata, Analekta 2830.
25 Pór Bertalan rajza Kaffka Margitnak szóló ajánlással, Analekta 4905.
26 1910-től a Nyugat rendszeresen beszámol Pór és a Nyolcak munkáiról, útke-
reséséről, ami a kölcsönös respektust is mutatja.
27 Bauer , Emlékeim…, 46–47.
28 K affka Margit, Petike jár, Analekta 2832.

több lapban megjelent, s talán ez lehet az oka, hogy több au-
tográfja is volt a műnek. Pontosan nem deríthető ki, hogyan
jutott a szakszervezethez, melynek jogelődje, a Magyarországi
Tanítók Szakszervezete az írónő halálát követően, 1918.
december 30-án alakult meg.
A Lantos antikváriumtól vásároltuk az írónő 1913-as,
a Nyugatban publikált novelláját, a Szent Ildefonso bálját,
mely azért is izgalmas autográf, mert a szövegjavítások jól
láthatóak, így a keletkezés és írás folyamata is kirajzolódik.
A birtokunkba jutott bírálatok egyik legkülönösebb darabja
Csáth Géza 1908-as, első könyvéről, A varázsló kertjéről, mely
Kaffka életében nem jelent meg nyomtatásban, s a véletlen
folytán maradt csak fenn az Elek Artúrra bízott Osvát-hagya-
tékban. 29 Valószínűsíthető, hogy a szerkesztőség nem talál-
hatta megfelelőnek a szöveget, mivel az asztalfiókban maradt.
Megjelent viszont Herczeg Ferenc A fehér páva című regényé-
ről készült bírálata, melynek kéziratát 30 1946-ban magán-
személytől vásároltuk.
Kaffka Margit egy készülő regényhez készített jegyzeteit
1958-ban adta át számunkra Biró Lajosné. A 106 fóliós szö-
vegtöredék életműbeli elhelyezésével még adós az irodalom-
történeti kutatás.
Egy olyan dedikált kötet is figyelmet érdemel, melynek
eredete homályos: az 1906-ban kiadott Kaffka Margit könyve
egy példánya egy 1956-os raktárrendezés során került elő
a törzsgyűjteményből, és a benne található dedikációk és au-
tográf javítások miatt került át a Kézirattárba. Az ajánlás szö-
vege felfedi az egykori tulajdonost: „Gróf Károlyi Istvánné
29 N emeskéri Erika, „Kaffka Margit ismeretlen bírálata Csáth Géza első kötetéről”,
Irodalomtörténet 70, 1. sz. (1989): 117–120.
30 Kaffka Margit bírálata Herczeg Ferenc A fehér páva című regényéről, Fol.
Hung. 2068.

Őméltóságának hálája és tisztelete jeléül. Fröhlichné Kaffka
Margit. Miskolc, 1907. márc. 8.” A hála kifejezés azért szerepel-
het a bejegyzésben, mivel Kaffka Margit Károlyi Istvánné
segítségével nyert felvételt 1899-ben a budapesti Erzsébet
Nőiskolába. A kötet valószínűleg a Károlyi család fóti kastélyá-
ból az államosítást követően került a törzsgyűjteményünkbe.
Az írónő magánlevelezéséből csak szórványok jutottak
a birtokunkba. Ennek az anyagcsoportnak csupán kisebb ré-
sze érkezett Schilling Oszkárné Bauer Hildától, többet dara-
bonként vásároltunk aukciósházaktól, ismert irodalom-
történészektől, gyűjtőktől. 31
A már említett Osvátnak szóló leveleken túl – melyek vél-
hetően a valós szövegegyüttesnek csak a töredékét teszik ki,
és csupán a kettejük munkakapcsolatára vonatkozó rövidebb
üzenetváltásokat tartalmazzák – egy-egy szórványt őrzünk,
így például Ignotusnak, Szabó Dezsőnek, Papp Viktornak, Ady
Endrének szólókat. Ezekben több olyan adat szerepel – párizsi
és firenzei útjára vonatkozó faktumok –, melyek az életrajz
homályos pontjai és további kutatást igényelnek. 32
Érdekes töredék az írónő Szabó Dezsőhöz küldött, négy
fennmaradt levele, melyek 1910 és 1914 között keletkeztek, és
Kézirattárunkba az 1950-ben érkezett Szabó Dezső-hagyaték-
kal együtt kerültek. 33 Sajnos a válaszok semelyik gyűjtemény-
ben nem maradtak fenn. Kettejük kapcsolata az 1910-es tanári
mozgalom idejétől dokumentált, ekkortájt íródik Kaffka datá-
latlan levele az akkor Székelyudvarhelyen tevékenykedő ta-
nártárshoz. Szabó Dezső a pedagógusok bérrendezésének
31 Eredetük sajnos ez idő tájt még nem közölhető.

32 A gyűjtemény darabjai megjelentek A lélek stációi: Kaffka Margit válogatott
levelezése című, korábban már hivatkozott kötetben.
33 Kettejük kapcsolatának történetéről részletesebben lásd B udai Balogh Sándor,
„Kaffka Margit műveiből: születésének századik évfordulóján”, Új Tükör 17, 23. sz.
(1980): 16–17.

kapcsán nyílt konfliktusba keveredett Tisza Istvánnal, mely-
ből hírlapi polémia is keletkezett. Ekkor jelent meg Szabó
Dezső első írása, épp egy Tiszának szóló nyílt levele a Nyugat-
ban, 34 melyet követően több-kevesebb rendszerességgel je-
lentek meg írásai ott. Kaffka első, fennmaradt üzenete Szabó
harcát támogató írás. A további levelek rendszeresebb talál-
kozásokról vallanak, melyek helyszíne a Márvány utcai lakás,
ahol az íróbarátok gyakorta összejöttek, illetve éttermek,
kávéházak, különösen a Bristol. Miként a levelezésből kiderül,
Szabó sümegi tanárkodása idején előadásra hívta az írónőt,
sőt Kaffka, Kuncz Aladár és Szabó Dezső közös párizsi tanul-
mányútra is vállalkozott.
Említésre méltó még a Rozsnyay Kálmánnal folytatott üze-
netváltása, melyben az írónő finoman hárítja a később bot-
rányhősként és műgyűjtőként is elhíresült egykori színész
közeledését. 35
Fontos szólni még a Schöpflin Aladárhoz szóló néhány au-
tográfról is. A levelek értelmezéséhez nélkülözhetetlen is-
merni a Franklin Társulat által kiadott Vasárnapi Ujság
lektoraként, majd később a Nyugat munkatársaként is mű-
ködő kritikus viszonyulását a kaffkai életműhöz. A Nyugat
első nemzedéke prózaírói közül Schöpflin Kaffka Margitot az
elsők között méltatta. A kritikus soha meg nem szűnő figyelme
és elismerése Kaffka írásművészete iránt recenzióiban és az
írónőről készített esszéportréiban is kitapintható. Az írónő
első felfedezőinek egyike éppen Schöpflin volt, s már az
1904-es Versek című kötetről ismertetést közölt a Vasárnapi
Ujságban, mint ahogyan az évről évre megjelenő további
34 Szabó Dezső, „Válasz: Nagyméltóságú gróf Tisza István volt miniszterelnök,

nagybirtokos úrnak [A címzettnek a Magyar Figyelő 1911. április 1-i számában meg-
jelent Szabadgondolkodás című írására.]”, Nyugat 4, 9. sz. (1911): 809–812.
35 OSZK Kézirattár Levelestár, Kaffka Margit Rozsnyai Kálmánhoz, 1905 és é. n.

Kaffka-könyvekről is minden alkalommal elsők között írt
a korabeli lapokban. Az igazi sikert meghozó 1911-es Színek
és évek, valamint az 1914-es Állomások Schöpflin lapjában,
a Vasárnapi Ujságban jelentek meg először folytatásokban.
Az 1914-es, a Nyugat számára készített portréban Schöpflin e
regényeken keresztül értékeli – retrospektív módon is – az
első, dilettantizmustól, utánzástól mentes, önálló nyelvet és
a regényben saját formát találó nőírót Kaffka személyében,
akit az analitikus és impresszionista próza legérettebb hazai
művelőjének tart, s akiben a portréíró szerint a női szerep har-
móniában él a művészi szerepvállalással. Azt azonban kevesen
hangsúlyozzák, hogy a sikert hozó regény megjelentetésében
milyen fontos szerepet játszott, hisz miként Bohuniczky Szefit,
úgy Kaffka Margitot is Schöpflin terelte a regényírás felé. Er-
ről a Színes és évek esztétikai mérlegét megvonó, Huszadik
Századbeli recenzióban is vall:
„Versekkel tünt fel majd tíz év előtt, finom, mély hang-

zású, rejtett nyugtalanságú lirával, mely akkor még
nem szabadult meg teljesen bizonyos irodalmi hatások-
tól, nem maga csinálta meg a maga nekivaló formáit, de
máris egy eredeti és érdekes tehetség igéretét tette.
A fellépése utáni évek általános felszabadulása bátorí-
totta csak fel liráját szabadabb nekilendülésre, de ekkor
már teljes erejével a novella felé volt fordulva, ami lira
kikerült a keze alól, az bármi értékes magában véve, in-
kább csak mellékterménye novellisztikus munkájának.
Már novellái is erősen feszegették ennek az erősen
megkötött műfajnak szorosra szabott határait, leg-
többnyire nem is igazán novellák, hanem inkább
félbenmaradt regényfejezetek vagy regényvázlatok.

Szabad egyszer dicsekedni is: alighanem e sorok írója
gondolt először arra, hogy Kaffka Margitban kitünő re-
gényíró-tehetség rejtőzik s tőle eredt a biztatás első re-
génye megírására. Ez a regény Színek és évek cím alatt
jelent meg s mindjárt eleve ki kell mondani: egyike
a legkitünőbb magyar társadalmi regényeknek s Móricz
regényei mellett a legnagyobb szabású modern magyar
regény.” 36
Hogy mindezeket a szempontokat csupán a közismert kriti-

káiban hangsúlyozta, vagy a magánlevelezésükbe is be-
leszőtte, az nem tudható, hiszen jelen ismereteink szerint
Schöpflin levelei nem maradtak fenn. A kritikushoz szólók
azonban az 1950-es évek elején beérkezett hagyatékban igen.
A személyes, baráti és munkakapcsolat respektusa érezhető
ugyan a leveleken, melynek csupán egyik, de jellemző adaléka,
hogy Kaffka gratulál a kritikus házasságához, azonban utolsó
üzenetei inkább a művek megjelentetésének financiális hátte-
réről szólnak, egészen prózaian a háborús évek közepette
anyagi szükséget szenvedő írónő honoráriumokat illető alku-
dozásairól, és a kiadók közötti kézirat-köröztetésekről, vagy
éppen az autográfok visszaszerzéséről. 1916-ban még a majd
1917-re átcsúszó az Állomások megjelenésének előkészítését
egyeztetik, de Kaffka egyre inkább más kiadókat keres meg
művei megjelentetésével. Végül a Franklinnak felajánlott no-
velláskötet honoráriumát kevésnek találja, így a Nyugat és
a Pallas jelenteti majd meg azokat. 1914 után a Vasárnapi Uj-
ságban nem jelenik meg más írása, mely a financiális okokon
túl a lapot sújtó, a háború okozta papírhiány miatt kialakult
36 Schöpflin Aladár, „Szépirodalmi szemle”, Huszadik Század 14, (1913): 494-502,

498. (Kiemelés tőlem – R. Zs.)

kényszerűen csökkentett terjedelem és az ellenőrzött tartalom
révén is alakulhatott így.
Végezetül, ha végigtekintünk a nagyobb közgyűjtemények
anyagán, miként bevezetőmben már utaltam erre, látható,
hogy Kaffka Margit nagyobb kézirategyütteseinek, novellás-
köteteinek és regénykéziratainak zöme nem maradt fenn. Az
okok feltárásához egy alaposabb kutatás szükséges majd. Ám
nem zárható ki, sőt valószínűsíthető, hogy műveinek zöme az
írónő köteteit megjelentető kiadóvállalatoknál maradt. Kaffka
Margit első nyomtatásban kiadott kötete, a Versek a Lampel
kiadónál debütált, melyet követően ugyan az Athenaeumnál is
publikált néhány kötetet, ám később visszatért a Lampelhez.
Az 1904-es év, mely Kaffkának az első kötet megjelenését
hozta, a Lampel Róbert által alapított cégnek – egy hosszú pe-
reskedést követően – a Franklin Társulattal való kényszerű
együttműködést, majd az ebbe való szép csendes beolvadást
jelentette. A Lampelt felvásárló Franklin Társulat meghagyta
ugyan a kiadó nevét, de a könyvkiadói részleget bekebelezte
sajátjába. Ennél, azaz a Franklin Társulat kiadói részlegénél
dolgozott lektorként Schöpflin Aladár, aki az írónő első elis-
merői és népszerűsítői közé tartozott. Az sem lehet véletlen,
hogy az első Kaffkát méltató Schöpflin-írás 1904-ből való, és
éppen ezt a kötetet, a Verseket ismerteti. 1909-ben a Képze-
let-királyfiak című mesekönyvét és a Süppedő talajon című
elbeszéléseit is Lampel cégnév alatt adta ki a vállalat, mely lé-
nyegében azonos volt az 1912-ben megjelent Színek és évek,
vagy az 1916-os Állomások kiadói stábjával. A Franklin Tár-
sulat épületét, ezáltal szinte teljes irattárát a II. világháború-
ban lebombázták, csupán a kiadói levelezés egy része maradt
fenn. Valószínűleg számos kézirat esett áldozatul a Ferenciek
tere szomszédságában működő épületben keletkezett kárnak.

Hogy a másik nagyvállalat, a Nyugat könyvkiadójában maradt
kéziratoknak, a Nyugatban folytatásokban megjelent két re-
gényének (Mária évei és a Hangyaboly), valamint a Két nyár
novelláinak mi lett a sorsa, nem tudjuk. Az autográfok hiánya
azonban a majdan készülő kritikai kiadás számára a legna-
gyobb kihívást jelenthetik.
Képmelléklet
 Az írónő 1918-as vasúti igazolványa (OSZK Kézirattár, Analekta 2827/5.)

 Petike jár egyik kéziratvariánsa
(OSZK Kézirattár, Analekta 2832.)

 Kaffka Margit Márvány utcai lakásában. Képeslapfotóként elküldve Bauer
Ervinnek (OSZK Kézirattár, Analekta 2827/2.)

 Az írónő a férje, Bauer Ervin laboratóriumban
(OSZK Kézirattár, Analekta 2827/6.)
 Kaffka Margit rajzkísérletei önmagáról és férjéről (OSZK Kézirattár, Analekta

2827/8.)

 Pór Bertalan rajzai Kaffka Margitnak dedikálva (OSZK Kézirattár, Analekta 4905.)
 Kaffka Margit könyve Gróf Károlyi Istvánnénak dedikált példánya (OSZK Kéz-
irattár, Oct. Hung. 1462.)

 Kaffka Margit levele Schöpflin Aladárnak (OSZK Kézirattár, Levelestár,
Kaffka Margit – Schöpflin Aladárnak)

 A Társaságban című vers Osvát Ernőnél őrzött autográfja (OSZK Kézirattár,
Analekta 2825/6.)

„…az én agyonfáradt,
neuralgiás írás-iszonyommal”
Kaffka Margit levélírói identitásai
/
Borbás A ndrea
Kaffka Margit kéziratainak jelentős szóródása miatt a Petőfi

Irodalmi Múzeumban nem található meg az írónő teljes ha-
gyatéka, mindazonáltal az intézmény gazdag anyagot őriz az
írónő kézirataiból, különös tekintettel a leveleire. Tanulmá-
nyom bevezetéseként áttekintem a múzeumban található
Kaffka-hagyatékot, behatóbban azonban csak a levelekkel
foglalkozom, figyelembe véve az azokban megfogalmazott
(levél)írói identitásokat.
A PIM Kézirattárában őrzött levelek címzettjei: Elek Artúr,
Gellért Oszkár, Fenyő Miksa, Füst Milán, Ignotus, Kiss József,
Osvát Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Valkovszky Erzsébet, Uray
Dezsőné Kölcsey Anna, Kozmutza Viktorné, Bölöni György és
Bölöni Györgyné, Nagy Zoltán, Gömöri Jenő Tamás, Biró
Lajos. A leveleken kívül elsősorban verseket találhatunk
a gyűjteményben: a Belehangzik a szavad, az Élet, az Epilógus,
„…az én agyonfáradt, neuralgiás írás-iszonyommal” / 185

a Lackó, a Lót asszonya, a Felföldi románc, az Örökkön a mér-
legen, a Petike jár, a Reggel, a Temetés, illetve az Apám című
költeményt és egy részletének szövegváltozatát. Azt a papír-
kötésű kézírásos versgyűjteményt is a Petőfi Irodalmi Mú-
zeum Kézirattára őrzi, amit Gellért Oszkár kapott Kaffka
Margittól akkor, mikor első verseskötetének első példányát
mint szerkesztő átadta az írónőnek. Elbeszélései közül kettő
található a gyűjteményben Tehát beszélt az asszony és Rablás
címmel. A Kézirattárba került még három kritika Marjay Ödön
Kelet fia című művéről, Szász Zoltán A szerelem, illetve Lesz-
nai Anna Hazajáró versek kötetéről. Ez utóbbi szövegválto-
zata a Nyugatban 1909-ben megjelent kritikának. Kaffka
versfordításaiból négy darabot őriz az intézmény: Hugo
Salustól, Theodor Stormtól, Wang Weitől és egy ismeretlen
kínai költőtől.
A legérdekesebb mű a gyűjteményben egy esszéisztikus,
mindmáig publikálatlan szöveg Ady-rigmusok címmel, mely-
ben Kaffka Margit Ady Endre stílusát (is) utánozza. A kétfó-
liós prózai szöveg mellett az Apám című vers harmadik,
negyedik, ötödik versszakának szövegváltozata található
a palliumban.
Naplója második férjével való kapcsolatának történetéről
címmel őriz egy dokumentumot a Kézirattár, mely Szegeden,
1914 augusztusában íródott, s egy 36 fóliós, cérnával össze-
fűzött füzetben található. Az írás inkább emlékezés, mint
napló, kapcsolatuk kezdetét idézi fel; a férfit „első, megtalált,
egyetlen társ”-ának nevezi.
Ezek mellett még két személyi dokumentum, egy meghatal-
mazás és egy elismervény maradt fönn a gyűjteményben. Az
autográf tintaírású meghatalmazás Bölöni Györgynek szól
1918-as dátummal. Ebben Bölöni arra kapja a megbízást, hogy
186 / Borbás Andrea

a Jeanette szerelmei című tárcáért vegye fel az írónő 40 koro-
nás honoráriumát. Az elismervényben (szintén autográf tin-
taírás) 1917. május 24-én Kaffka elismeri, hogy felvett 500
koronát versgyűjteménye kiadásának tiszteletdíjaként. Az irat
restaurált.
Érdekességképp megemlítendő, hogy egy polgári leányis-
kolai bizonyítvány is megőrződött, melyen az írónő osztályfő-
nöki aláírása szerepel.
Mivel ez a sokrétű kéziratos anyag nem egy helyről érkezett,
érdemes végigtekinteni az egyes dokumentumok gyűjte-
ménybe való bekerülését. A levelek provenienciája az egysze-
rűbb, hiszen ezek jellemzően a címzettektől vagy a címzettek
leszármazottaitól kerültek a múzeumba, kivétel Kaffka Margit
Tersánszky Józsi Jenőnek szóló egyik levele, ami Kozmutza
Theodórától, illetve az Elek Artúrnak szóló levél, amely For-
gács Béla magángyűjtőtől származtatható. Gellért Oszkár ha-
gyatéka a neki szóló leveleken kívül a fent említett kézírásos
verseskötetet is tartalmazza. A Fenyő-gyűjtemény a Kaffka
Margit által Fenyő Miksának írott levelekkel érkezett. A meg-
hatalmazást Bölöni György és Bölöni Györgyné hagyatékából
gyarapította a múzeum. Az Ady-rigmusok és az Apám című
vers szövegváltozata Szalay József magángyűjtő hagyatékából
került a gyűjteménybe. Az Epilógus és az Élet című verseket
Kozmutza Theodórától vásárolta a PIM a Kozmutza Viktorné-
nak szóló levelekkel együtt. A kéziratok egy része szórvány-
ként érkezett: a napló 1984-ben, versfordításai és elismervénye
1987-ben, Biró Lajosnak szóló levele 1994-ben, Uray Dezsőné
Kölcsey Annának címzett levele 2008-ban, Szász Zoltán kriti-
kája 2009-ben. E két új szerzemény közül az előbbit, az Uray
Dezsőné Kölcsey Annának íródott levelet már az Alföld 1 is
1 Horkay László, „Kaffka Margit két ismeretlen levele”, Alföld, 7, 5. sz. (1956):
151–152.

közölte azzal a megjegyzéssel, hogy a közzétevő a levél erede-
téről és forrásáról semmit sem árul el. A PIM-be került kéz-
irathoz azonban egy levél tartozott Kaffka levelének
provenienciájáról: a levél szerzője, Uray György (Uray Dezső és
Kölcsey Anna második gyermeke) amellett, hogy leírja, ő
maga is jól ismerte Kaffka Margitot, feljegyzi, hogy családja
birtokában több kézirat is volt, ezek azonban a II. világháború
során elpusztultak.
A múzeum legújabb Kaffka-szerzeményei szintén szór-
ványként érkeztek 2018-ban, az Elek–Osvát-hagyaték része-
ként. Ez a kézirategyüttes tartalmazza a Lesznai Anna Hazajáró
versek című kötetéről írt kritika szövegváltozatát, továbbá az
Apám, a Felföldi románc, a Lackó, a Reggel című verseket. Ez
utóbbi egy Osvát Ernőnek szóló zárt levelezőlap melléklete.
Az írónő leveleit Hász-Fehér Katalin Levélirodalom és iro-
dalomtörténet-írás 2 című tanulmánya alapján elemzem, a ta-
nulmány következő gondolatából kiindulva: „a levél az
identitásképzésnek konkrét kommunikációs viszonylatban
létrejövő helyszíne és eszköze. Különböző kapcsolatokban így
nem egyetlen, önazonossággal a priori rendelkező szubjektum
különböző megnyilvánulásait feltételezi e kiindulópont […]
hanem mindig a címzettre is figyelő konkrét és egyedi én-
formálást.” 3
Megfigyelhető, hogy Kaffka levélváltásai kezdetén mind
önmagáról, mind levele címzettjeiről vázol egy elfogadható
identitást. Valkovszky Erzsébetet például, akivel együtt vé-
gezték a polgári iskolai tanárképzőt azzal, hogy első levelében
„asszonyom”-nak szólítja, holott a borítékra Valkovszky
Erzsébet úrleányt ír, a tapasztalt nőismerős szerepébe helyezi.
2 H ász-F ehér Katalin, „Levélirodalom és irodalomtörténet-írás”, Irodalom-

történet 34, 1. sz. (2003): 43–54.
3 Uo., 43.

S bár a következő levelekben már Erzsébetnek, sőt Bösynek
nevezi, megtartja a címzettet a tapasztalt nőismerős identi-
tásban azzal, hogy tanácsot kér tőle a férjhezmenetel kérdésé-
ben. A levélíró Kaffka reális identitások sokaságát építi fel
Valkovszky Erzsébethez íródott leveleiben.4 1902. december
15-én „ultramarin fantáziájú temperamentum”-nak, 5 illetve
„harcoskedvű, erős leány”-ként6 írja le önmagát, tehát csupa
pozitív jelzővel, a maga különlegességét hangsúlyozva, hiszen
az ultramarin a legkiválóbb és legdrágább pigment. Eközben
levele címzettjét a sajátjánál halványabb színárnyalattal jel-
lemzi: „A maga pasztell-színei tartósabbak”.7 1903. február
22-i levelében azonban Kaffka, önmagában való bizonytalan-
ságról tanúskodva módosítja a maga identitását: „rájöttem,
hogy sem az ultramarin, sem a violaszínű nem való nekem”.8
Valkovszky Erzsébetnek írva (de ezt más címzettekkel való le-
velezésében is látni fogjuk) saját identitását Kaffka szétvá-
lasztja írói és „egyéni”/„emberi” identitásokra: „Ami a sápadt
ember egyéni és írói életszükséglete most”9 – írja dátum nél-
küli, csonkán fennmaradt levelében. Ugyanez a különbségté-
tel olvasható a Gellért Oszkárnak 1903. március 26-án küldött
soraiban, ahol az irodalom („ünnepi élet”) és a mindennapok
(„a hétköznap minden lelki nyomorúsága”) feszülnek szembe
egymással: „Rólam azt hiszi, hogy ismer? A verseimen keresz-
tül? De ez csak az ünnepi élet, – és itt úgy körülvesz a hétköz-
nap minden lelki nyomorúsága, hogy már nem hiszek
a verseimnek és az orgonaillatnak, amiben születtek.” 10
4 Uo., 44.
5 PIM Kézirattár V. 4001/2
6 Uo.
7 Uo.

Hász-Fehér Katalin kiemeli, hogy „befolyásolja az adott én-
formálást, hogy a megszólító személy milyen előzetes tudás,
milyen feltételezett identitáskép alapján lép kapcsolatba
a megszólítottal, ez hogyan módosul a tényleges kommuniká-
ció során, és ezek együttesen, egymással összhangban, ellen-
tétben, vagy egymással való játékban jelennek-e meg egy-egy
szövegen belül.” 11 Kiss Józsefnek szóló első levelében Kaffka
a „mester” identitást adományozza a költő-szerkesztőnek
1904. február 21-én: „Igen tisztelt Szerkesztő Úr, – mindnyá-
junk mestere!” – eközben önmagának egy teljesen alárendelt
identitást választ: „egy magamforma kis dilettáns leány”.12
Nem sokkal később, még levelezésük elején (1905. május 2-án)
„hálás tanítványa” 13-ként zárja mondanivalóját. De Kaffka
már az első Kiss Józsefhez szóló levelében megjeleníti a szer-
kesztő két másik identitását, itt is szétválasztva az alkotói és az
„emberi” szerepeket: „Nem is tudom, hogy kell megszólítni,
milyen szókkal szabad csak illetni a Noémi és a Tüzek költőjét,
– én mégis megmerészelem, – az én egyszerű, ormótlan kis
betűimmel, s ha nincs bátorságom a költőhöz, – az emberhez
fordulok.” 14 A „kis dilettáns leány” és a „hálás tanítvány” mel-
lett Kaffka Margit saját magát illetően még kétféle identitást
villant fel Kiss Józsefnek íródott leveleiben. Ahogy Valkovszky
Erzsébetnek írva, illetve Kiss Józsefről szólva már láthattuk,
Kaffka az alkotói és nem alkotói szerepeket megkülönböztetve
mint ember és mint szépíró jeleníti meg önmagát: „Az ember-
nek nem muszáj verset írni, de kell, hogy jó emberei legyenek
azok közt, akiket kiválónak tart. Hát én sohase’ mehetnék el
11 H ász-F ehér , „Levélirodalom…”, 44.

12 A lélek stációi…, 145.
13 PIM Kézirattár V. 5239/128/1
14 A lélek stációi…, 145.

Önökhöz, ha felhagynék az írással?” 15 – kérdezi 1905. május
2-án, önmagát az „ember” szerepbe helyezve. 1905. szeptem-
ber 27-én pedig kettős identitásban láttatja magát: „Én szí-
vem mélyéből, szinte idegbeteg undorral gyűlölöm Miskolcot,
az itteni polgári iskolát és életet, – nem mint író, hanem mint
ember.” 16
A Kiss Józsefnek szóló levelekben a hódolat és a hála hangja
az uralkodó, a levelezés kibontakozásával azonban Kaffka
egyre közvetlenebb hangot üt meg a mindvégig „Mester”-ként,
sőt egy helyen „ünnepelt Nagymester” 17-ként megszólított
szerkesztővel. Így jut el saját maga identitásaiban a „kis dilet-
táns leány” és „hálás tanítvány” szerepektől a „hálás barátnő”
és a „szerető tanítvány” énformálásig. 1907-ben, tehát három
évvel az első levél után ugyanis így írja le önmagát: „a maga
ügyetlen, modortalan, tudatlan és egyéb talan, de azért na-
gyon hálás barátnője”.18 Látható tehát, hogy a kapcsolat bizal-
masabbá válásával együtt azért az alárendelt szerep
megmaradt.
A Gellért Oszkárnak és Fenyő Miksának írott levelekben
a szerkesztők szerkesztőként vették fel a kapcsolatot Kaffká-
val. A levelezés kibontakozása során a szerkesztői identitás
mellé került a baráti szerep. Kaffka kimondva is játszik Gellért
Oszkár vagy Fenyő Miksa különböző identitásaival, hol a szer-
kesztőhöz, hol a baráthoz intézve szavait. Fenyő Miksát pél-
dául 1908. augusztus 1-jén szerkesztőként szólítja meg:
„Önnel, mint szerkesztővel a könyvemről akarok beszélni”.19
Ugyanígy tesz 1917. április 23-án, igaz, itt már burkolt kritikát

16 PIM Kézirattár V. 4289

is megfogalmazva, mely a baráti viszony kibontakozására
utal: „tegyen le Ön is a modern szerkesztők úri közönyéről,
térjen vissza kissé szorgalmas elődjéhez, Kazinczy Ferenchez
és válaszoljon levelemre minél előbb.”20 De Fenyő kritikusként
is megjelenítődik egy Kaffkára nagyon jellemző tanácskérő
levélben: „küldök egy verset, […] érdekel, mit szól majd hozzá
Fenyő, a kritikus.”21 Ezek mellett a Nyugat-szerkesztőt Kaffka
Margit barátként is többször megszólítja: „maga általában
mindig barátibban és kedvesebben írt nekem, mint ahogy be-
szélt velem tíz éves barátságunk alatt.”22 Vagy: „Itt olvastam
Málinál a cikkét; nagyon örültem neki és igen-igen-igen kö-
szönöm! Mégiscsak vannak az embernek öreg barátai.”23 Más-
kor kettős identitásban jeleníti meg a szerkesztőt: „Nem is
lenne rossz egy olyan állapot már, hogy az a kellemetlen Fenyő
szerkesztő sohse lelne több alkalmat a fülembe zsémbelni:
»Azt hiszi, reprezentálhat magával a Nyugat?« – ellenben az
én kedves barátom, Fenyő mondogathatná még egy pár kis
esztendeig utólérhetetlen [!] szeretetreméltóságával, hogy:
»Na lássa, ma egyenesen kötötte fel az orrát, nem görbén. Így
egész csinosan áll!« stb.”24 Illetve: „Igen nagyon hálásan
köszönöm, hogy az én kedves jóbarátom, dr. Fenyő Miksa
gondoskodva segít benne, hogy annak a kiállhatatlan Nyu-
gat-szerkesztőnek, annak a Fenyőnek végre már kevesebb
ügye legyen velem.”25
Kaffka Margit Gellért Oszkárnak írott leveleire is igaz, hogy
túlnyomórészt kétféle identitásához szólnak: „Ő, és a »jó ba-
rát« még annyira egy személy nekem, hogy nem tudnám, nem

22 PIM Kézirattár V. 3181/71, 1916. október 23.
23 PIM Kézirattár V. 3181/5/2, 1911. augusztus 28.
24 PIM Kézirattár V. 3181/5/29, 1913. március 7.

akarnám háborúba keverni.”26 – írja neki 1903. március 28-
án. Ugyanebben a levélben „új barátként” is megnevezi. Nem
egészen egy hónappal később egy prózai írását a következő
szavakkal küldi Gellértnek: „Talán nem is a szerkesztőnek kül-
döm, – bár a szerkesztő tehet vele, amit akar.”27 Kaffka 1903.
június 30-i levelében pedig a sorok között kimondatlanul női/
férfi identitások is megjelennek: „»Makacs és ideges«. – kire
illik rá jobban kettőnk közül? – Mit töpreng a megváltoztat-
hatatlanon, még ha csupa üres szeszély is. Ha felteszi rólam,
hogy ok nélkül szeszélyeskedem, – legyen. – Tehát: azért, mert
így akarom. Ha emiatt félbe kell maradnia valaminek, – egy
megbeszélés, vagy egy verseskönyv, – maradjon! –”28 Egy dá-
tum nélküli, Gellértnek szóló levelében Kaffka explicit módon,
negatív konnotációval hangsúlyozza nemi szerepét, kiegé-
szítve életterének megnevezésével: „Lánymódra és vidéki
módra”. 29 A Gellért Oszkárnak írt levelek között figyelemre
méltó még az 1903. március 28-i keltezésű, melyben Kaffka
„veszedelmes álmodozó”-nak írja le a férfit, magát pedig „bo-
lond őszintének” 30 – e jellemzések a levélkapcsolat bizalmas-
ságára utalnak. S releváns az 1903. június 24-i levél is, melyben
Kaffka Gellértet a „jó és enyhe kritikus”, önmagát pedig
a „kezdő” és „egészen kezdő” szerepébe helyezi.
Ami Kaffka saját identitásait illeti, megfigyelhető még,
amellett, hogy írói és magánemberi szerepeit különválasztja,
önnön alkotói identitását tovább bontja leveleiben prózaíróra
és költőre: „én verset mostanában nem tudok, prózát
szoktam, de arról nem vagyok biztos, hogy jó-e”31 – vallja

27 PIM Kézirattár V. 3195/375, 1903. április 23.

Fenyő Miksának 1905. június 11-én. Néhány héttel később
kifejti ezt a gondolatot: „A vershez holmi egyéb emóciók
kellenek, – tehát verset nem írhatok, – a prózához pedig min-
denesetre emberek közt járás, világban jövés-menés, utazás,
társaság, minden.”32 Két hónappal később folytatja saját költői
és prózaírói identitásának szétválasztását: „Azt hiszem, nem
fogok több verset írni. A vershez izgatolódni [!] kell, – tör-
ténetének, emócióinak kell lenni az embernek, – én meg nem
győzök eléggé örülni, hogy most nyugodt lehetek és nem rom-
bolom ezt a generációk óta rossz idegeimet.”33 Gellért Oszkár-
nak is ugyanerről a jelenségről ír: „nem tudok több verset írni.
Az valahogy lejárt, – kiveszett. – Ez itt unalmas, pókhálós
csizmadiaváros, csupa rút, szennyes patakvíz és csupa vas-
kezű forma. A kályhám mindig füstöl, az iskola csupa tintafolt,
a tanítványaim képezhetetlen hülyék és a nagyanyám férjhez
akar adni. – Nem tudom, vajon ezekből megérti-e, hogy hova
lettek a nóták, a mesék?”34 1914-ben pedig újra beszél költői
identitása megszüntetéséről: „Többé nem írok lírát”. 35
Kaffka Margit leveleinek egyik állandó eleme a tanácskérés.
Ilyenkor levélíróként önmagát rendszerint alárendelt sze-
repbe tolja. Az mindig a címzett függvénye, hogy kitől milyen
segítséget kér. Valkovszky Erzsébettől például életviteli út-
mutatásra számít – 1902. december 15-én például a férjhez-
menetel témájában: „felesége lenne egy elég csinos, jó
embernek, aki jó családból való, magát úgy látszik, szereti, –
nyugalmat ígér, – és akit maga egy picit sem szeret? […] csak
tudnám, hogy jár-é annyi meglepetéssel az asszonyi élet,
amennyi változatosságot hozzon ebbe a borzasztó unalomba.
32 PIM Kézirattár V. 3181/5/8, 1905. június vége

33 PIM Kézirattár V. 3181/5/2, 1905. augusztus 4.
35 PIM Kézirattár V. 3181/5/16, Fenyő Miksának, 1914. július 20.

Édes Bösym – írjon egyszer, – hisz magának minden gondo-
lata világos, tisztult lehet most, – és jobb tanácsot fog adni,
mint én magának a kandalló korában.” 36 Ez utóbbi mondatból
kitűnik, hogy Valkovszky Erzsébettel való viszonylatában
Kaffka maga is került tanácsadó szerepbe; levelezésük közép-
pontjában egyébként annyira Kaffka Margitnak az asszonyi
élet iránti érdeklődése állt, hogy férjhezmenetele után kette-
jük levélváltása megritkult.
A különböző folyóiratok szerkesztőinek írott leveleiben
Kaffka, önmagát alárendelt szerepbe szorítva, gyakorta vár
útmutatást. Ez az alárendeltség a Fenyő Miksának 1905. no-
vember 7-én írott levelében igen hangsúlyos: „Kell, hogy jöj-
jön valaki felülről és beszéljen okos dolgokat.” 37 Kiss Józsefnek
ugyancsak tanácsadói identitást ad: „A családom sok férfi
tagja adott és adhat tanácsot a pályaválasztásban, pénzzel
való bánásban, hivatalos ügyekben, házasságban, sőt öltöz-
ködésben, egészségben is, – szubtilis lelki dolgokban senki.
Azért örültem nagyon, [!] a Mester és családja jóságának, – el-
tekintve, hogy büszke voltam rá.” 38 De konkrét irodalmi kér-
désben is megszólítja A Hét szerkesztőjét: „Radóval beszélt
Lampel, illetve a cégvezetője, s ő kiadná a novelláimat a »Ma-
gyar Könyvtár«-ban. Sürgősen, kérem, írja meg, helyesli-e
ezt, vagy tudna-e valami jobb dolgot is?”39 Gellért Oszkár is
megkapja a tanácsadói identitást Kaffkától: „Szeretném egy-
szer a véleményét a prózámról.”40 – írja a szerkesztőnek 1903.
március 26-án. Két nappal később azonban visszakozik: „Pró-
zát most, – nem merek küldeni.”41

38 PIM Kézirattár V. 5239/128/1, 1905. május 2.
39 PIM Kézirattár V. 5239/128/4, 1905. szeptember 26.

Kaffka leveleiből a gyakori tanácskérés mellett többször az
önmagában, az írói szerepében, írói szerepeiben való bizony-
talanság csendül ki. Fenyő Miksának 1905. június végén a kö-
vetkezőket írta: „Levelek a zárdából Írta: Frölichné Kaffka
Margit. Itt küldöm az említett prózát, – de igazán nem affektá-
lok – azzal a szent meggyőződéssel, hogy rossz, gyenge dolog
és máris nem tudok írni többé.”42 Ugyancsak Fenyő Miksának
ki is fejti önmagában való bizonytalanságát: „…nézze meg ezt
a figuraságot és tegye be a Nyugatba, ha olyannak ítéli. Kell-é
mondanom, hogy én egyik olvasásra erre-méltónak érzem;
másik olvasásra tűzbe-valónak!”43 De Kiss Józsefnek szintén
önmagában való kételyét hangsúlyozza: „Hogy a vers való-
színűleg rossz, azt onnét tudom, hogy a Mester nem tette
közzé. Mert én egyáltalán nem tudom megbírálni, – még ob-
jektív nézni sem, a magam versét”.44
Megállapítható, hogy Kaffka Margit levelei identitásképző
levelek, feltétlen bizalom nyilvánul meg bennük az írás, a cím-
zett és a közvetítő csatorna (a posta, a kézbesítő) iránt. De Fe-
nyő Miksa és Kiss József esetében kimondva/kimondatlanul
a feleségeknek is íródtak a levelek. Egyes női nézőpontot
igénylő passzusok ugyanis a levelekben átadandó üzenetként
az asszonyokhoz szólnak. Ezzel a tematikával (mint a Val-
kovszky Erzsébetnek szóló levelekben a férjhezmenetel té-
mája) megjelenik a női nézőpont, ami által Kaffka Margit
„egyéni” és „emberi” identitása tovább árnyalódik, hangsú-
lyossá téve a női identitást. Fenyő Miksánénak a következő-
képpen üzen 1905. augusztus 2-án: „Először is Rella-
asszonynak szóló üzenetem bízom rá: hogy már nemcsak őneki

43 PIM Kézirattár V. 3181/5/14, 1915. október vége
44 PIM Kézirattár V. 5239/128/1, 1905. május 2.

van fia.”45 1907. január 2-án választ is vár az asszonytól: „Rella
megüzenhetné, hogy egy 7-dik hónapos embernek elég-e egy
napra egy liter tej?”46 Kiss Józsefnének indirekt módon üzen
a Kiss Józsefnek 1905. július 30-án kelt levelében: „Aztán jött
az új cseléd, – az anyósom itt 5 napig, – aztán baracklekvár és
meggylekvár, meg mosás egyszerre (: kérdezze csak az asszo-
nyait:)”.47
A női nézőpont, a női identitás különösen a Fenyő Miksának
szóló levelekben végig jelen van, Kaffka a direkt női témákat
többször úgy írja meg a szerkesztőnek, hogy nem szól közvet-
lenül a feleséghez. Ír kisfia elválasztásáról: „Lackót, képzelje,
elválasztottam”,48 sőt férjével való kapcsolatáról is: „Az
uracskámmal nagyon sok most a bajom. Kitűnő protekciói
vannak, […] De ő még most is haboz, hogy így, – amúgy –, én
Pesten még annyira sem leszek neki felesége, mint itt, – hogy
neki kevesebb lesz ott a jövedelme az utazások híján, és az nem
mindegy, ha helyette nekem lesz több. Ő nem akarja az igényeit
összébb venni egy másik ember ideáiért, amik neki semmi, ez
megint érthető és természetes. Én pedig már gyűlölök igera-
gozást tanítani, és ha megélhetek írásból és Lackónak jut tej-
begrízre,– egyelőre legalább abbahagynám.”49
Ezekből a vallomásokból is kitűnik, hogy hosszú levélváltá-
suk során Fenyő Miksa Kaffka bizalmasává vált: „mindig ma-
gát fogom megnyomorítani az első olvasással.”50 – írja neki
1915. október végén, november elején.
Kiss József a „Mester” megszólítást érdemelte ki, míg Fenyő
Miksát és Gellért Oszkárt a vezetékneveiken szólítja meg.

46 PIM Kézirattár V. 3181/5/23, 1907. január 2.
49 PIM Kézirattár V. 3181/5/35, 1906. szeptember 20.

Fenyő Miksával könyvekről, olvasmányélményeiről is levelez,
de a vele való levelezésben jelenik meg egy harmadik személy-
ről, Kiss Józsefről való bizalmas kérdezősködés is: „Hogy van
Kiss Józseffel? Ő furcsán csinált most velem.”51 S Fenyő az,
akivel Kaffka többször barátságosan tréfál: „nekünk, örege-
dőknek” vagy „kedves Fenyő a mi korunkban”. 52 Sőt, még ta-
nácsot is ad neki: „És remélem, be fogja látni, hogy
nyilvánosság előtt egy asszony két vállára tenni a kezét csak
igen-igen öreg Cassanováknak engedhető meg!”53
A saját magában való bizonytalanságok ellenére Kaffka
Margit levelezését folyamatosan, levélregényként olvasva,
ahogy Simon Zsuzsanna ajánlja, 54 végigkövethetjük egy írói
identitás kialakulásának folyamatát. A levelekben kibontako-
zik Kaffka saját, kezdetektől jelen levő írói identifikációja.
1905. július 27-én még ezt írja Fenyő Miksának: „Azt mondják,
van olyan ember, aki az irodalomból »megél«”. „Én nem akar-
nék megélni belőle, – sokkal inkább gyönyörűség az nekem, ha
néha írok.”55 Kiss Józsefnek 1905. szeptember 27-én úgy is-
métli meg ezt a gondolatot, hogy a saját képességeiben való
kételkedésre helyezi a hangsúlyt: „A tehetségem, tudom, hogy
nem elég nagy, s ami a fő, nem elég termékeny arra, hogy írás-
ból megéljek.”56 Abból a kiindulópontból, hogy „nem akar” és
képességei miatt „nem tud” megélni az irodalomból, jut el ti-
zenegy évvel később, 1916. október 23-án odáig, hogy büszkén
a Nyugat köréhez tartozó írónak vallja magát: „Igen jól esett,
hogy a Nyugat számít rám és törődik a dolgozásommal. Ez jó
dolog. Mert valahová bizony mégis kell tartozni már egy har-
51 PIM Kézirattár V. 3181/5/30, 1906. április 13.

52 PIM Kézirattár V. 3181/7, 1916. október 23.
53 PIM Kézirattár V. 3181/5/21, 1913. második fele
54 S imon Zsuzsanna, „Előszó”, in A lélek stációi…, 6.
56 PIM Kézirattár V. 4289

minchat éves írónak.”57 A saját írói identitásait konkrétan meg-
fogalmazva Kaffka a „kis dilettáns leány”-tól a „kezdő író”-n 58
át jut el odáig, hogy „magamforma, tisztán szépíró”59-nak
nevezi magát.
Képmelléklet
 K affka Margit kézírásos

versgyűjteménye külső
borítója (PIM Kézirattár
V. 3452/47)

58 PIM Kézirattár V. 3181/5/9, Fenyő Miksának, 1905. július 14.
59 Kaffka Margit levele Fenyő Miksának, 1916. november 25., in A lélek stációi…,
142.

 Kaffka Margit kézírásos vers-
gyűjteménye belső borítója
(PIM Kézirattár V. 3452/47)
 K affka Margit kézírásos vers-

gyűjteménye első fóliója

 Kaffka Margit: Ady-rigmusok (PIM Kézirattár V. 2096/1)

 Kaffka Margit naplója második férjével való kapcsolatának történetéről
 K affka Margit
elismervénye (PIM
Kézirattár V. 5113/8)

Boncza Berta alkotói önkeresései
Kaffka Margit, Baskircsev Mária,
Szendrey Júlia
/
Zeke Zsuzsanna
Jelen tanulmányban Csinszka életútjának egy-egy szakaszát és

a különböző időszakokban megnyilvánuló alkotói önkereséseit
kívánom bemutatni. Csinszka irodalmi regényhősök, írónők,
múzsaözvegyek alakjaival azonosult, reflektált rájuk, kötődött
hozzájuk, ugyanakkor el is határolódott tőlük. Kaffka Margit
Mária évei című regényének szereplőiben magára és Adyra is-
mert, levelezésükben számos alkalommal utalt erre. Miközben
Ady Kaffkát tartotta a legnagyobb írónőnek, szinte már „férfi
írónak”, Csinszka idővel kénytelen volt szembesülni azzal, hogy
ő nőként nem válhat nagy íróvá. „Mit tehet itt egy írónő?”
– tette fel a kérdést 1934 júliusában Bárczy Istvánnak írt le-
velében. Bár maga is vonzódott a művészi pálya felé, úgy érez-
te, hogy számára múzsaként van lehetőség előtérbe kerülni és
fennmaradni. Baskircsev Mária naplóját olvasva irigylésre
méltónak tartotta a fiatal nő tüdőbaját, vágyakozva tekint
Boncza Berta alkotói önkeresései / 203

halálos betegségére, mely benne is megmenthetné a művészt.
Mindkét nő belátta, hogy szüksége van egy olyan férfi szerel-
mére, aki őt a legmagasabb méltóságra emeli, aki maga is kivá-
lóság. 1930-ig nincs nyoma Csinszka leveleiben annak, hogy
foglalkoztatta volna őt Szendrey Júlia alakja, sorsa. Mikes
Lajos révén figyelt fel rá, aki akkortájt írt könyvet Szendrey
Júliáról. Csinszka számos közös vonást fedezett fel önmagá-
ban és Petőfi özvegyében. Ennek eredményeképpen 1930-ban
verset írt Üzenet Júliának címmel, amelyben sorsukat megfe-
leltetve egymással, testvérének tekinti Júliát.
Tehát Csinszka Kaffkával való viszonya nem magában áll,
hanem része öndefiniálási törekvéseinek. Ezért a követke-
zőkben Csinszka és Kaffka viszonyát szélesebb kontextusban
vizsgálom, hogy erőteljesebben kirajzolódjon Kaffka írónői
szerepe és jelentősége Csinszka alkotói önkeresésében.
Boncza Berta művészi ambíciói
Boncza Berta már a leánynevelő intézetben töltött évek alatt

igyekezett kitörni az apai szigorból, és próbált az akkori kor-
társ irodalom művelőivel kapcsolatba kerülni. Levelezett köl-
tőkkel, járatta a Nyugatot, ismerte a kortárs magyar szerzők
munkáit, francia és német irodalmat olvasott, színészekért
rajongott, továbbá művészi pályáról álmodozott. Az intézet
falain belül nem tudott kibontakozni, leveleit gyakran melan-
kólia és lehangoltság hatotta át. Problémás diákként tekintett
magára, ami nem érdekelte, azt nem tanulta meg, makacs volt,
kereste önmagát.1 Korai írásai írói ambíciókról, költői tehet-
ségről árulkodnak. Szabadabb, boldogabb életre vágyott, ahol
1 Így történt, I. Svájc, Csinszka memoárfüzete, MTA KIK Kézirattár, K 10/6.
204 / Zeke Zsuzsanna

minden kötöttség nélkül önmaga lehet, kibontakoztathatja
kreativitását. Kezdetben még hangsúlyozta saját művész vol-
tát, legalábbis Lám Bélával való megismerkedésekor tele volt
ilyen irányú tervekkel:
„Néha szerettünk arról beszélni, hogy majd valahol

Párizsban a Montmartre-on fogunk lakni, írók és mű-
vészek lesznek a barátaink, én zongorázni fogok, ő írni
és festeni […] Úgy beszéltük, hogy idővel mikor majd
Pesten lakunk vagy valamely kertes házban Budán, de
lehet, hogy Párizsban is, közvetlen baráti körünkhöz
fog tartozni Ady”. 2
A Lám Bélával elképzelt jövő azonban mégsem teljesedett

be, hiszen Ady megjelenése hamar meghiúsította kettejük kö-
zös életének lehetőségét. A két férfi egymással ellentétes élet-
utat kínált a fiatal lánynak. Ady Endre magához méltó
tehetségnek tartotta őt, dicsérte levélírói stílusát, verseit ol-
vasva poétának nevezte, mindezzel növelte Csinszka önbizal-
mát. A költővel való házasság gondolata a vágyott, szabad
művészélettel kecsegtetett. Vele szemben Lám Bélától egyre
inkább az önállóságát és az egyéniségét féltette Berta. Oldalán
szabadság helyett megkötött, korlátozott életet sejtett. „Társ-
nak akartalak! – Hozzá szoktam szép, bolondos ábrándokhoz
– álmokhoz – a lelkem – vad – szent tüzű csókjaihoz – s Te le
akartad vágni a szárnyamat, normális földön járó kedves bu-
tácska s töltenivaló libává akartatok idomítani s a szárnyam
– ezer, – ritka színét bemázolni vastag fehér mázzal, mert az
2 L ám Béla, A körön kívül…: Önéletrajzi regény (Bukarest: Irodalmi Könyvkiadó,

1967), 42–43.

ideálok fehérek s a merészebbek rózsaszínűk vagy halványké-
kek.” – írta Lám Bélának. 3
Bertában ott munkált a kiteljesedés vágya, leveleiben vis�-
szatérően olvashatunk a képzőművészet, a költészet, valamint
a fényképészet iránti lelkesedéséről. 1911 februárjában Tabéry
Gézának a svájci intézetben készített aktuális munkáiról me-
sélt: „Én most egy nagy plakáton dolgozom, megrendelésen.”4
Majd áprilisban növendéktársáról készített rajzokat: „Én most
sokat dolgozom, rajzolok, és van egy nagyon jó act modellem,
egy kis növendék Romániából.”5 1913 augusztusában Adynak
már egy lehetséges müncheni útról számolt be, egy évre el-
utazott volna a német városba rajztudását fejleszteni, de ez a
terv hamar meghiúsult.6 Mindeközben kishitűség kínozta,
1913 októberében Szadeczky Margitnak, barátnőjének már is-
mét a felmerülő kétségeiről beszélt: „Itt csodaszép az ősz. –
Ilyenkor ha eszközeim és hivatottságom lenne, tudnék művész
lenni. – Így azonban – nem vagyok senki – semmi. Ilyenkor
vannak a legigazibb érzéseim ilyenkor vagyok beszámíthatat-
lan – szinte részeg – a sok szépségtől ami körülvesz.” 7 A kö-
vetkező év tavaszán, egyre közelebb kerülvén Adyhoz, rajzokat
küldött neki, melyeket egy lehetséges Ady-kötet „könyvtáb-
lájának tervezett”.8 A fiatal lányt a divat is érdekelte, színházi
kosztümöket rajzolt,9 gyakran beszámolt írásaiban a ruhatára
3 Boncza Berta levele Lám Bélának 1914 tavaszán. Lám Béla a Bertától kapott
levélnek ezt a részét jelzés nélkül kihagyta a könyvéből a levelek közlésekor.
L ám , A körön kívül..., 58.
4 Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1911. február 5., MTA KIK Kézirattár,
K 19/23.
5 Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1911. április 1., MTA KIK Kézirattár,
K 19/25.
6 „Szó van arról, h[ogy] talán kimegyek egy évre Münchenbe – rajzolni.” Boncza
Berta levele Ady Endrének, 1913. augusztus vége, OSZK Kézirattár, Levelestár
7 Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1913. október vége, in Rolla Margit,
„Boncza Berta a nagy találkozás előtt”, Új Írás 21, 2. sz. (1981): 88–108, 101.
8 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1914. április, PIM Kézirattár, A. 191/22
9 Boncza Berta kosztümtervei francia feliratokkal, MTA KIK Kézirattár,
K 11/80–84.

legújabb darabjairól, melyeket saját rajzaival illusztrált,10 de ő
maga is tervezett sálból kialakított ruhát, amelyről Adynak is
mesélt.11 A képzőművészet mellett, akárcsak a nőírók többsé-
gét (köztük Tutsek Anna, Lux Terka, Kaffka Margit, Török
Sophie),12 Csinszkát is érdekelte a fotográfia, felvételeket ké-
szített és hívott elő. Ezt támasztja alá például a következő két,
Adynak címzett leveléből vett részlet: „Photókat – ma próba-
képpen és kicsit gyönge napsütésben lecopíroztam – két, sőt
három – sőt négy – nagyon kedves – jó – és Te vagy.” 13 „A ké-
peket küldöm – bocsáss meg a késésért, de magam dolgozom
ki, hívom elő és kopírozom le a negatívokat. – Ugye – elég jók?
– és meglep ennyi praktikus tudás – Csinszkym?” 14 Az elké-
szült képekből tehát a költőnek is küldött, egyébként Adyról
feltehetőleg több fotót is készített kapcsolatuk során.15
Boncza Berta olvasmányai között az Erzsébet Nőiskolában
eltöltött évektől kezdve jelen voltak a nyugatos szerzők művei.
Levelezőpartnereivel megbeszélték az aktuális olvasmányokat,
kritikákat fogalmaztak meg a könyvekről leveleikben, vagy
éppen a könyvek lapjain.16 Diáklány korában írt leveleiben az
10 Csinszka levele Baróti Máriának, 1917. március 23., OSZK Kézirattár, Fond
74/136.
11 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1914. május, MTA KIK Kézirattár, K 10/57.
12 Lásd K ádár Judit, Engedelmes lázadók: Magyar írónők és nőideál-konstrukciók
a 20. század első felében (Pécs: Jelenkor Kiadó, 2014)
13 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1914. június 13., MTA KIK Kézirattár,
K 10/66.
14 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1914. június 21., MTA KIK Kézirattár, K 10/63.
Csinszky Ady Endre beceneve volt, a Csacsinszky rövidített alakja, a Csinszka név
párja.
15 Feltehetőleg Boncza Berta fotói Ady Endréről: MTA KIK Kézirattár, K 10/128;
K 10/129; K 10/130; K 10/131. E. C sorba Csilla, Ady, a portrévá lett arc: Ady Endre
összes fényképe (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2008), 192–195.
16 Szász Gerő, Corday Charlotte (Budapest: Athenaeum, 1876), magántulajdon.
Boncza Berta bejegyzése olvasható a könyv utolsó lapján: „Kritika – Kort jelemző
[!], értékes irodalmi mű. – Az események kissé rövidre vannak fogva s így némely-
kor hatásosabb lélekbe mélyedőbb jeleneteket vártam. Stylusa szép, de néha várat-
lanul veszi fel a történetíró alakját. – 1909. –”; Zöllner Duci levele Boncza Bertának,
1910 előtt, MTA KIK Kézirattár, K 11/148. – „Dosztojevszkytől: Bűn és bűnhődés.
Dosztojevszky szintén olyan életet élt mint Gorkij, rengeteget szenvedett, nagyon

alábbi szerzők műveire találni utalást, kritikai észrevételt:
Molnár Ferenc, Erdős Renée, Eötvös József, Komjáthy Jenő,
Jókai Mór, Babits Mihály, Ady Endre, Dosztojevszkij, Gorkij,
Tolsztoj, Gogol, Ibsen, Oscar Wilde, Thomas Mann, Rostand és
Olga Wohlbrück. Baskircsev Mária naplója az évek során több-
ször is megjelenik olvasmányai között.
1910-ben Berta kedvenc festőiről, íróiról – köztük Ady
Endréről – így írt Tabéry Gézának:
„Az öreg magyar írókat nem tudom megérteni, unom

Jókait és unom a többi öreg írót. […] Szeretem Adynak
histerikus, beteg egyéniségét. A versei néha túlzottak,
sőt korcsak, talán maga sem tudja amit ír, de vannak
erős, hatalmas, új érzései, pár sorban sok, sok gondolat,
és ezek csak egy megértést, egy elismerést váltanak ki
belőlünk. Adyból az idő kell nagy írót csináljon.” 17
1911-ben szintén Tabérynak fogalmazott meg véleményt

Adyról:
„talán gyerek ítélet, amit mondok, de Ady Endrében egy

kis Petőfit, a jövő kis nagyranövő messiását látom
megszületni. – »Az őskajánt« tartom talán a legszebbek
beteg élete vége felé. Epileptikus volt. Könyvében is saját tapasztalatából merített
alakok vannak. Majdnem mind részegek, lelki betegek, elme háborodottak, gyilko-
sok stb. A tárgy röviden: egy fiatal tanuló (kiben önmagát írja le) egy megnevezhe-
tetlen ösztön által üldözve, megöl egy vén uzsorás asszonyt, lelkiismeret furdalásai
és felzaklatott elmebeli állapota addig kínozzák, míg önként feljelenti magát.
Az egész könyvön végighúzódik az ő borzasztó lelkiállapota, beteg lesz, majd meg-
őrül stb. Közben borzasztó epizódokkal van telve a könyv, melyek tanúskodnak
arról a borzasztó nyomorról, mely az oroszországi alsóbb néposztály közt van. Nem
ajánlom, hogy egyenlőre elolvasd ezt a könyvet, túlságosan hatna Rád! Legföljebb
két év múlva! Én rám oly erős hatást gyakorolt, hogy azt hiszem, egyideig nem is
tudok másra gondolni. Benne élek, mintha én is egy szereplő lennék.”
17 Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1910. december 14., MTA KIK Kézirattár,
K 19/16.

egyikének. – Babits versformáját nehéznek érzem.
Vágyom haza innen, és mintegy fehérbűnösen álmo-
dom a szabadságról. – Akarom ismerni Ady Endrét”.18
1913-ban pedig már azt írja Adynak, hogy „olvastam jórészt

minden megkaphatót Magától”.19
Kaffka Margit: Mária évei

– Laszlovszky Mária és Seregély Pál
Boncza Berta 1913-ban kezdte el olvasni Kaffka Mária éveit.

A Nyugatban folytatásokban közreadott regényt több szem-
pontból is közel érezte magához. Kaffka éppen azt a környe-
zetet, leánynevelő intézetet mutatja be, ahol Boncza Berta
is tanult. Ugyanakkor a mű nyitánya párhuzamba állítható
Kaffka életrajzával, hiszen az írónő 1899 és 1902 között a
budapesti Erzsébet Nőiskola növendéke volt, ő is a 17-es
szobában lakott, akárcsak regényalakjai. A regényvilág
személyessége jól érzékelhető, valamint Kaffka epikus mű-
vészetének az a sajátossága, ahogy a lírai természetű önkife-
jezések, az öntükrözések, a személyesen megélt és tapasztalt,
illetve kitalált elemek egységet alkotnak. Alakjai, a Valé-
ria-intézet diákjai éveken át szerelmet táplálnak egy rokon
férfi közelében töltött éjszaka emlékével, leejtik fátylukat
a templom kövére, hogy felhívják magukra a fiatal káplán
figyelmét, valamint költőkkel veszik fel a kapcsolatot leve-
lezés céljából. A műben az intézeti látogatók fogadásának
18 Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1911. február 5., MTA KIK Kézirattár,
K 19/23.
19 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1913. március 5., PIM Kézirattár, A. 191/7

bemutatása segíti elképzelni az olvasónak azt a közeget,
ahonnét a fiatal Bertuka leveleket küldött udvarlóinak:
„És mikor szombat délutánonként sorban betelefonál-

tak bennünket a fogadószobába, ahol rokonok vagy
barátnők, pesti zsúrasszonyok és – túlnyomó számban
bizony – ál-unokafivérek vártak, és a kicsi asztalok kö-
rül megindult társaságonkint a szokott halk, fojtott be-
szélgetés, és mi ragyogtattuk a szemünket, és
kacérkodtunk nekipirulva, kiöltözötten, illatosan ki-
fürödve – mert a heti fürdőóra pont a vendégórák előtt
volt beosztva; – igen, […] egy nyilvános ház szalonja,
egy finomabbé, ilyen lehet nagyjában. A különbség
annyi csak, hogy a párok itt nem tűntek el diszkréten
végül, hanem ha a nagy falióra elverte a hetet, a napos
felügyelőnő tapintatosan közeledett a maradozó cso-
portokhoz, és figyelmeztette a vendégeinket, hogy az
idő lejárt. Akkor elmentek, és mi szépen feljöttünk a
szobáinkba, egymásnak regélni, néha éjfélig is. […] át-
szíttuk az idegeinkbe kelet-nyugat literatúrájának és
minden álmodott asszonyának minden kigondolható
szenvedélyét. Komolyan, szakszerűen, a munka látsza-
tával gyötörtük magunkba a legkülönfélébb, idegen
szerelmeket; holott jómagunkat az Isten cifra világán
soha, senki még szájon nem csókolt…”20
Boncza Berta magára ismert Kaffka sorait olvasva, önma-

gát rögtön a regény főszereplőjéhez, Laszlovszky Máriához
20 K affka Margit, „Mária évei” in Kaffka Margit regényei (Budapest: Szépirodalmi

Könyvkiadó, 1968), 212–213.

hasonlította, aki az intézetből kezdeményezett levelezést a kor
nagyhírű költőjével, Seregély Pállal.
„Ez különben nem is hozzáméltóan megszokott, hagyo-

mányos internátusi szokás; levélben, ismeretlenül kö-
zelíteni meg valami neves embert, kérdő vagy
tanácskérő ürüggyel.
De hogy mindjárt levélben válaszolt neki szerkesztői

üzenet helyett. Úgy látszik, mégis érdekelhette! Pedig
hány ilyen levelet kaphat az!
Meghiszem! Miért ne érdekelte volna! Egy ilyen sajátsá-

gos női lélek; az ő drága, ösztönös, óvatos kacérságával,
a legnagyobb asszonyi művészettel, ahogy azt az első
levelet megírta.”21
Boncza Berta is hasonlóan számolt be Markössy Erzsébet

barátnőjének Ady Endrétől kapott leveléről 1912 januárjában:
„Írtam valakinek Budapestre, tűzzel játszom, ha kapok

választ, írni fogok róla.”22
„A Szilveszter nagy örömet és szenzációt hozott, – mit

gondolsz, kis Marczi? Már megmondom, Ady Endre írt
egy levelet. Néhány héttel előbb írtam a Minden titkok
költőjének egy elég hideg és józan levelet – hol kérem
az autogrammját és elküldtem egy-két őszihangulatot
21 Uo., 216–217.
22 Boncza Berta levele Markössy Erzsébetnek, 1911. november, MTA KIK Kézirattár,
K 19/51.

bírálás céljából. Meleg hangú, szép levelet írt, váratlant
és bensőt.” 23
Szabó Dezső korrajznak nevezte Kaffka regényét, amely-

ben kortársait is megjelenítette. Ennek fényében a távszere-
lem férfi főszereplője kapcsán akár Ady Endrére is gya-
nakodhatnánk, ha csak a regényben megjelenő „könyöklős”
fényképre gondolunk, amit „a Magyarság kiadóhivatala
akárkinek szállít utánvéttel”, de Seregély Pál alakjában Lőrin-
czy Huba kutatása szerint Herczeg Ferenc, az Uj Idők főszer-
kesztője rejtőzik. Kaffka egyik volt osztálytársa, Valkovszky
Erzsébet szolgált a könyv főalakjának modelljéül, aki évtize-
deken át táplált gyengéd érzelmeket Herczeg Ferenc iránt, a
Laszlovszky Mária nevet pedig egy tanítványától kölcsönözte
az írónő. 24 Valkovszky Erzsébet is magára ismert, a maga tük-
rének látta Kaffka regényben megformált nőalakját. Kaffka
nem alakmás figurát teremtett, de odakölcsönözte neki a
maga autobiográfiájának nem egy elemét. Kaffka és Val-
kovszky levelezése sem érdektelen az irodalomtörténet szá-
mára, mert bennük forrnak azok a problémák, melyek az
írónő lényét már akkor eltöltik, s melyek későbbi regényeiben
a korra annyira jellemző történetekké, tipikus alakokká for-
málódtak. Az önállóságra sóvárgó, a férfitől függetlenedni
akaró dolgozó nő, aki szeretné, de mégsem meri levonni ön-
állóságának konzekvenciáit – a belénevelt szokások viasko-
dása a szabadságvággyal, a férjhez menéssel kapcsolatos
tépelődések az írónő műveinek uralkodó témái. 25
23 Boncza Berta levele Markössy Erzsébetnek, 1912. január 1., MTA KIK Kézirattár,
K 19/52.
24 L őrinczy Huba, „A kulcsregény határán: Kiről mintázódott a Mária évei c.
Kaffka-mű íróhőse?”, Irodalomtörténeti Közlemények 88, 5–6. sz. (1984): 642–648.
25 Uo.

Ady Endre Kaffka következő, Állomások című regényében
kapott szerepet Kürthy Bálint alakjában. Az írónő mindkét re-
gényében feladatnak érezte, hogy bemutassa – azonosítható
személyek segítségével – érdekes kortársait, a századelő zilált,
forrongó világát.
Az 1913-as regény központi szereplője – Mária – leveleiben
kitér a benne felmerülő félelmekre, aggodalmakra, ezeket
megosztja a költővel: „Rettenetes volna, ha egyszer terhére
lennék, és ezt eltitkolná előlem jóságból.”26 „De igazán – nem
fél hogy nagyon kellemetlen a külsőm például, vagy a han-
gom, a mozdulataim? Hisz, ugye, nem kérdezett semmit felő-
lem? De ha nagyon kevéssé talál is megnyerőnek majd, ugye,
fogja tudni a levelek Máriáját nézni egy idegen leányarcban”. 27
A Máriában felmerülő félelmek mind jelen voltak Boncza Ber-
tában is, aki másfél éven keresztül – a találkozásra várva – le-
velezett a költővel. Kétségeit leveleiben Adynak is szóvá tette,
nemcsak bizalmas barátnőinek: „Tisztán, szépen – úrin essünk
át a találkozáson, Endre. Ha akarja – és legyen elnéző a kis-
lyány gyerek volta és csúnyasága iránt. – És ne haragudjon
rám, de legyen belátással.”28 Berta 1913 januárjában olvas-
mány-élményét megosztotta a költővel, kiemelte a szereplők
és a köztük lévő hasonlóságot, majd a későbbiekben már a
regény szereplőitől való eltávolodást is:
„Olvastam Mária éveit Kaffka Margittól, és mi jutot-

tunk eszembe, Maga meg én. Csak az időben, körül-
ményben és emberekben esett egy kis különbség
– különben talán mink magunk vagyunk – ha beéri egy
26 K affka , Mária évei…, 239.

27 Uo., 241.
28 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1913. július 23., PIM Kézirattár, A. 191/17

józanabb – realisabb – egyszerűbb – Máriával – s ha
beérem egy – más – Seregéllyel. –”29
Korábban is megesett már Boncza Bertával, hogy magán-

életének részleteit olvasta vissza a lapok hasábjain. Tabéry
Géza a közös síelésük történetét Az első álmatlan éjszaka cím-
mel hozta nyilvánosságra 1911-ben a Budapesti Hírlap hasáb-
jain, mikor Berta kérésére Csató Pál álnéven jelentkezett be
a diáklányok szállására. 30 A tárcát Berta és barátnői is olvas-
ták, hiszen szemrehányást tettek neki levélben, hogy 5 kraj-
cárért bárki elolvashatja az életét. 31 Berta Tabéry írását nem
vette rossz néven, sőt kifejezetten érdekelte: „Ma olvastam
egy nagyon bájos kis tárcádat a Pesti Hírlapban, – »Az első
álmatlan éjszaka« címen. A szerepem igazán kedves, egy ki-
csit naiv, egy kicsit túlzott, de ha nem volna ilyen, nem lennél
fiatal és talán veszítene a szépségéből. – De valamire komo-
lyan kérlek, ne írd ki a magyar lányok nevét, már mint a Bárd
Etáét, Gattein Arankáét, na és az enyémet, mert ezzel csak ne-
kem csinálnál kellemetlenséget. Ugye megteszed? – Apropos
még valamit – Ha írsz valamit ehez [!] hasonló kis dolgot még,
ami rollam [!] szól küldjél nekem is egy példányt, tudod, hogy
érdekel.” 32
Berta Adyval szemben kialakított viszonya idővel folyama-
tosan változik, 1913 szeptemberében már elhatárolódik Kaffka
Máriájától, rajongás helyett a testvéri rokonszenvét hangsú-
lyozza leveleiben:
29 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1913. január 8., PIM Kézirattár, A. 191/5
30 Tabéry Géza, „Az első álmatlan éjszaka”, Budapesti Hírlap, 1911. március 30.,
1–3.
31 Zöllner Duci levele Boncza Bertának, 1911. szeptember 22., MTA KIK Kézirattár,
K 11/137.
32 Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1911. április 2., MTA KIK Kézirattár,
K 19/26.

„A pózos – érdekeskedő, kislyányos modernkedések, a
nagy írónak szóló kritikát félő – stílusos, de kicsit
félszeg – episztolák – meleg, barátin testvéri rokon-
szenvvé, két ember egymással levő közösségére egy-
szerűsödött. – Ezek a levelek nem a Laszlovszky Mária
– ideges, beteg episztolái – (jaj – ennek a lyánynak stí-
lusos – szomorún szép története megijesztett nagyon),
de a Maga, Magát igazán szerető, sokszor kiforratlan –
csacsi és buta – de Magához hű, igaz, őszintén ragasz-
kodó húgocskájáé.” 33
Majd 1914-ben ismét utalt Kaffka regényalakjára: „A Kaffka

finom és fantasztikusan egzaltált fehér Máriájához talán sose
volt olyan kevés közöm, mint most.” 34 Érdekes adalék, hogy
a regény más szempontból is hatást gyakorolt Bertára, a könyv
– Falus Elek, a Nyugat grafikusa által tervezett – borítójáról
a lángoló szív motívumát a későbbiekben ő is felhasználta a
saját maga tervezte, verseket tartalmazó füzetének borítójára.
(A lángoló szív az Isten iránti odaadó szeretet jelképe.) Akár-
csak Kaffkának, Adynak is a kor neves művészei tervezték a
könyvei borítóját. Míg a rajzolásban Csinszka Lesznai Anná-
hoz kívánt felemelkedni, addig az írásban Kaffka volt az irány-
adó, akire Ady mint a legnagyobb író asszonyra tekintett.
Csinszka 1915-ben könyvborítót tervezett Adynak, beszá-
molt róla Dénes Zsófiának: „A címlap átrajzolásával és módo-
sításával lesz egy kevés dolgom még. Tudod, nekem az első
nyilvánosabb munkám lesz és szeretném, ha jó kerete volna
Adysnak. […] Úgy félek túlsápadtan, lyányos félszegséggel
33 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1913. szeptember 26., PIM Kézirattár,
A. 191/19
34 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1914. február, MTA KIK Kézirattár, K 10/15.

állani a Lesznai-rajzok buja, telt asszonyisága után.” 35 Nem
tudni, hogy végül mit tervezett Csinszka, egyedül egy 1918-as
terve maradt fenn, ami szintén nem jelent meg nyomtatásban.
Mindent egybevetve Ady Endre magához méltó tehetség-
nek tartotta őt, dicsérte levélírói stílusát, verseit olvasva po-
étának nevezte, ezáltal növelte a lány önbizalmát. A költővel
való házasság a vágyott, szabad művészélettel kecsegtetett:
„Poéta vagy, jobb, több és szeretnivalóbb minden poétánál, és
skálád gazdagabb valahányuknál. Óh, maradj meg ezer pokol
ellen is nekem, aki a benned teremtett remeket legjobban
értem és imádom.” 36
Ady Endre és Kaffka Margit
Ady igyekezett biztatni Csinszkát az írásra (de árulkodó, hogy

Csinszkának a házasságuk idejére datált versei nem maradtak
fenn), habár a költő őszintén mégis csak Kaffka Margit írói
tehetségét ismerte el. A Vágyni hogy szeretnék című versét
Kaffka Margitnak küldi, a nagy írónak, félelmetes barátnak,
de derék embernek. 37 Kaffka verseiről 1918-ban a Nyugatban
megjelentetett kritikájában Asszonyoskodó férfiúnak, férfias
erejű asszonynak nevezi, kit úgy lehet, sőt muszáj mérni, mint
hasonló sorsú férfiú-embert; gazdag, ragyogó szavú, ritka
magyar költőnőnek, azaz költőnek tekinti őt. Majd úgy zárja
fejtegetését, hogy „[ö]rüljünk Kaffka Margitnak, mert ő femi-
nizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író,
akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani.” 38
35 Csinszka levele Dénes Zsófiának, 1915. március 2., OSZK Kézirattár, Levelestár
36 Ady Endre levele Boncza Bertának, 1914. július 6., PIM Kézirattár, A. 121/15
37 A dy Endre, „Vágyni hogy szeretnék”, Nyugat 6, 21. sz. (1913): 653.
38 A dy Endre, „Kaffka Margit versei”, Nyugat 11, 9. sz. (1918): 789–790.

A női/írónői szerep
Kaffka Ady megjegyzéseiben érzékelte, hogy igazi író csak férfi

lehet. 1913 augusztusában az alábbi kérdésekkel fordult Adyhoz:
„Bandika mennyiért lennél helyettem asszony? – Mit

csinálhatok én az embervoltommal, ha ugyan van
ilyen? Elhazudhatom két-három formában nektek,
hogy mink minők vagyunk – ez az egész! Kell ez nektek?
[…] Vagy nemem prófétája legyek és lelkiösmerete és
példázzam és írjam fojtott és örök lázadást a férfi-isten
világa ellen? Csakhogy asszony-istent magam sem
képzelek és nem vállalok. Mi vagyok? Igazán semmi és
tíz gyereket kellett volna szülnöm, hogy mint leszáradó
magburok, békülten válhassak le enyéimről a földbe,
miből vétettem? De hisz a férfiból vétettem.” 39
1934-ben Boncza Berta is hasonló problémákkal, gondola-

tokkal küzdött, ahogy olvashatjuk Bárczy Istvánnak címzett
levelében:
„Nő vagyok – nem író. Asszony.
Értelmes és gyermektelen. Sok játékossággal, túl sok

képzelőerővel, rengeteg idővel, pontatlansággal, hiú-
sággal, izléssel megverve. Nem meddő nő, csak gyer-
mektelen. Olyan, akiben túl sok volt a felelősségérzet
és túl sok volt a gyávaság egy új emberélet megterem-
39 Kaffka Margit levele Ady Endrének, 1913. augusztus 21., in Színek, évek, állomá-
sok: In memoriam Kaffka Margit, vál., szerk., összeáll. B odnár György (Budapest:
Nap Kiadó, 2005), 46.

tésére. Magam gyereke maradtam. Kortalan, kicsit cél-
talan, felnevelhetetlen gyerek, aki jól tudja, hogy a nő
csak nő lehet, és ha idejében nem lett anya – elcsúszott
arról az útról, amiért világra jött.”40
Csinszka, míg önmagára vonatkoztatva tagadta az írónő

megnevezést, Török Sophie-t – némi féltékenységgel – annak
tartotta. „Ő, a költőnő – én nem vagyok az”.41 Ennek ellenére
tisztában volt vele, hogy neki sem egyszerű Babits mellett és
egyáltalán nőként írni: „Tudom mi az tehetséggel asszonynak
lenni és van fogalmam arról is talán, mit jelent súlyban az a
dicsőség, amit a Babits Mihály neve Rajtad díszít. Sajnállak
Ilonka, nem a barátnők kajánságával és nem a libák kíváncsi-
ságával, de a Veled együtt megvertek alázatával.”42
Csinszka 1931-es verseskötete megjelenése után keletkezett
levelei erősen tükrözik a versírástól való elhatárolódását, sőt
írójuk elutasította önmaga írónőként való definiálását. Nehéz
megkülönböztetni, hogy ebben mi a póz és mi a valóság. A fo-
lyamatos tagadással, elutasítással felhívta önmagára a kör-
nyezete figyelmét, de vélhetően saját állítása megcáfolását
kívánta hallani. Érzéseit leplezve védekezett az esetleges vá-
dakkal szemben, előre tisztára mosva magát az „Ady-utánzó”
megbélyegzéstől. Míg Ady – leveleiben a betegeskedése folya-
matos tárgyalásával – rájátszott a dekadens költőre, addig
Csinszka a költőnőktől való határozott elhatárolódásával
mégis (feltehetően szándékosan) a feléjük való közeledést
40 Csinszka levele Bárczy Istvánnak, 1934. július, in C sinszka , Életem könyve:

Boncza Bertának, Ady Endre özvegyének visszaemlékezései, s. a. r. és a képeket vál.
B. L ukáts Júlia, utószó B enedek István, jegyz. Vitályos László (Budapest: Kelenföld
Kiadó, 1990), 13–14.
41 Boncza Berta levele Révész Bélának, 1932. január 4., OSZK Kézirattár, Fond
74/29.
42 Csinszka levele Tanner Ilonának [Török Sophie], 1933. június 16., OSZK Kézirat-
tár, Fond III/350.

éri el. Ennek szemléltetésére állnak itt a következő Csinszkától
vett idézetek. (Kiemelések tőlem – Z. Zs.):
„Egy vers – amit 3 éve írtam. Nem vagyok költő és isten

őrizzen meg tőle hogy valaha is az legyek. Születési hi-
bából a világon már csak költőnő lehetnék és nekem
drágám hinned kell – nincsenek és nem is lesznek –
ilyen beteg ambicioim. Ez a vers mégis megíródott. –
Őszintén és céltalanul. Néha tesz az Isten ilyesfélét az
emberrel.”43
„Kérem ne rémüljön meg tőlem, egy kicsit megbolon-

dultam és írtam egy verset. Kamaszkorban megesik az
ilyesmi, de ígérem, hogy nem vagyok és nem leszek
költő-nő. Ha eszembe jutnak a költőnőink minden
okom megvan rá, hogy Isten megmentsen ettől a csa-
pástól.”44
„Ez egyszer mondanivalómnál fogva – nem félem a nyil-

vánosságot – de nem is keresem. Nincsenek ambicioim,
hiszen ha lennének – biztosan már zavartak volna, mégis
ha most van valami értelme az egésznek ugye természe-
tes hogy magára és az Estre45 gondoltam a Nyugat he-
lyett hová szabad bejárásom van gondolom.”46
„Gedichte werde ich, glaube ich, keine mehr schreiben.

Diese jetzt verlegten 25 gereimte Bekenntnisse schrieb
ich von meinem vierzehnten Lebensjahr an bis 1931. […]
43 Csinszka levele Fenyő Miksának, 1929. november 13., PIM Kézirattár, V. 3181/77
44 Csinszka levele Kemény Simonnak, 1930. június, PIM Kézirattár, V. 3992/31/1
45 Kemény Simon Az Est című napilap segédszerkesztője volt.
46 Csinszka levele Kemény Simonnak, 1930. június, PIM Kézirattár, V. 3992/31/1

Gedichte, ich wiederhole es, schreibe ich keine mehr.
Nie wird aus dem Csinszka genannten jungen Poeten
eine alte Dichterin.”47
„Olvasta a versemet? Mit szól hozzá megártott a meleg.

Na nem baj – jövőre jól viselem magam. Itt nagy port
vert föl és nagyon jól bántak velem. Na nem baj – foly-
tatása ugysem következik.”48
„Nem hiszem, hogy fogok még verset írni. Ebben a

percben, hogy kijött a napvilágra minden elfojtott han-
gom, nincsen is mondanivalóm.”49
„Valahogyan napló nekem a kiadott kis könyvem, 50 s

most hogy kikerült fiokomból emberek, ismeretlenek
és barátok kezébe – kicsit elárvultam – mert ezentul
verset nem hiszem, hogy írok.”51
„Köszönöm hogy gyűjtött előfizetőket a könyvemre –

és írja meg mielőbb mit talált benne – érdekel szereti ezt
a lezárt részét – az életemnek ami nem hiszem, hogy
többet verseken keresztül megszólaljon.”52
47 „Verseket, azt hiszem, már nem fogok többé írni. Ezt a most kiadott 25 rímes be-
ismerést tizennégy éves koromtól 1931-ig írtam. [...] Verseket, megismétlem, nem
írok már többet. Soha nem lesz a Csinszkának nevezett fiatal poétából egy öreg
írónő.” Csinszka német nyelven írt levele Conrad Veidtnak, MTA KIK Kézirattár,
K 11/113. (Fordítás tőlem – Z. Zs.)
48 Csinszka levele Bárczy Istvánnak, 1930. július 5., MTA KIK Kézirattár, K 11/99.
49 Csinszka levele Tabéry Gézának, 1932. február 8., in Tabéry Géza, Két kor küszö-
bén: Önéletírások (Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1970), 249–250.
50 1931 decemberében megjelentek Csinszka versei.
51 Csinszka levele Kunffy Lajosnénak, 1932. február 26., OSZK Kézirattár, Fond
114/52.
52 Csinszka levele Isó Pálnak, 1932. március 9., PIM Kézirattár, 2014.1.1.

„Verset úgy érzem nem írok többet, ezeket is csak színes
formájuk miatt érzem verseknek, jegyzetek ezek, szűk-
szavú jegyzetek, operációk arról az emberről aki voltam
– s aki halálig maradok. Vedd őket bölcs elnézéssel nem
»költőnő« írta őket – de valaki – akinek sok baja volt és
lesz még önmagával és önmaga körül.”53
„Nő vagyok – nem író. Asszony. […] nem játszunk iro-

dalmat. […] A nő, aki írónővé léptetgeti elő magát és
nem jut eszébe, hogy nagy ambíciói árnyékában milyen
komikusan kicsi és idétlen! Milyen szánni valóan torz az
a »nagy írónő« mikor Balzac, Zola, vagy Dosztojevszkij
fillérekért felénk vágott nevét vágja arcunkba a szél.
[…] Írónő? Mit tehet itt egy írónő? […] Szóval – írónő
nem vagyok. Akkor sem, ha marad utánam egy-két be-
tűkkel közölt mondanivaló.”54
„Nem vagyok írónő és nem is akarok az lenni. Írtam

verseket, mert valaki azt parancsolta belülről, hogy ír-
jak. Lehet, hogy isteni, lehet, hogy ördögi parancs ez.
De követnem kell. Az emlékirataimhoz már egy halom
jegyzet készen áll. Szeretném, ha megismernék majd be-
lőle, az igazi, a leplezetlen Csinszkát, aki élt valamikor,
de már elsüllyedt a múltban.”55
53 Csinszka levele Schöpflin Aladárnak, 1932. május előtt, OSZK Kézirattár, Oct.
Hung. 1593. A levél Csinszka Schöpflinnek dedikált verseskötete elejébe ragasztva
található.
54 Csinszka levele Bárczy Istvánnak, 1934. július, in C sinszka , Életem könyve…,
6–14.
55 K álmán László, „Emlékezés Csinszkára”, Népszava, 1939. november 5., 4.
Az interjú 1931 után készülhetett.

Baskircsev Mária
A következő személy, akihez Berta kapcsolódni próbált,

az Baskircsev Mária.
Adynak 1911-ben kezdődött levelezése a lausanne-i inter-
nátus fiatal növendéklányával, Boncza Bertával. Az első leve-
lek jellemzője Fenyő Miksa szerint a „tisztelő áhítat, tiszteletlen
kíváncsiság s valami magasabbrendűség, mely megkülönböz-
teti Ady Endre elég bőséges lánylevél-postájától.”56 Minde-
mellett Baskircsev Mária Maupassanthoz írt első leveleinek
szellemiségét ismerte fel rajtuk. 57
Baskircsev Mária orosz származású francia festő volt, aki
tizenéves korában súlyosan megbetegedett (tuberkulózis),
családja különböző üdülőhelyeken gyógyíttatta. A fiatal lány
ekkoriban fogott bele naplójába, amelyet élete végéig írt.
A huszonhat éves korában bekövetkezett halála után festé-
szete helyett írásaival vált híressé. Naplóját Boncza Berta ere-
detiben, azaz francia nyelven vagy német fordításban
olvashatta, hiszen Udvarhelyi Ádám csak 1920-ban ültette át
magyar nyelvre.
Baskircsev Mária legfőbb célja az volt, hogy a világban bár-
milyen alakban fennmaradjon. Azt tervezte, amennyiben nem
hal meg fiatalon, nagy művész lesz, viszont, ha fiatalon kell
meghalnia, akkor kiadatja a naplóját. Dicsőségre, nagy izgal-
makra, diadalokra vágyott, azt gondolta, hogy a hírnév mellé
56 F enyő Miksa, „Ady tragédiája: Révész Béla új könyve”, Nyugat 18, 3–4. sz.
(1925): 173–175, 174.
57 K irály István, „Ady és Csinszka: Egy szerelem és egy házasság története”, Kor-
társ 24, 1. sz. (1980): 101–128, 110. Fenyő Miksa szerint Adyt Maupassant példája
vette rá a Csinszkával való levelezésre. Ady is olvasta Baskircsev Mária naplóját,
utal is rá a Baróti Máriának 1913. november 15-én küldött levelében: „ne forgá-
csolja szét magát, hiszen a minden-művészet nem sikerült ám Baskircsef Máriának
sem.” PIM Kézirattár, A. 231

majd az emberek csodálata és tisztelete is társul, és bárkinek a
szívét elnyerheti, akibe beleszeret. Simone de Beauvoir A má-
sodik nem című művében az önmagába szerelmes, narciszti-
kus serdülő lány példájaként emlegeti Baskircsev Máriát. 58
Mária naplójához hasonlóan Csinszka leveleiben is jelen van az
önimádat, a narcizmus, ahogy ezt az Adyhoz írt sorai is mutat-
ják. Az önimádatot önsajnálat váltja fel, ami végül öngyűlö-
letben, önkínzásban éri el a tetőfokát. Csinszka 1914-ben
Nárcisznak nevezte önmagát, aki másokban is csak önmaga
szépségét keresi, majd kifejti, hogy születési hiba lehet nála,
hogy szerelmes önmagába. 59
Berta levelezésében először 1914 novemberében utalt arra
Adynak, hogy olvassa az orosz festőnő naplóját: „Ma este ta-
lán megint Basckirtseffet – olvasom – ha bírom”.60 Majd egy
év múlva, 1915 őszén Baróti Máriának61 ajánlja „Baschkirtseff
memoirjait (ha nem ismered – okvetlenül olvasd el.)”62 Ezt
követően a levelezése szerint Ady halála után kezdte el ismét
olvasni a naplót, melyről Babits Mihálynak is beszámolt 1919
nyarán:
„Az éjjel 3-ig olvastam Baskirtscheff naplóját és nagyon

irigyellem a tüdőbajáért. Istenem hol lehetne szert tenni
egy akár kevesebb romantikát igénylő de biztos és gyó-
gyíthatatlan nyavalyára. Az megmentené bennem a mű-
vészt. Érezném, hogy nincsen sok időm és mérhetetlen
58 Simone de B eauvoir , A második nem, ford. G örög Lívia és S omló Vera (Budapest:
Gondolat Könyvkiadó, 1971), 267–269.
59 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1914. június 13. és 1914. november 18.,
MTA KIK Kézirattár K 10/66 és K 10/67.
60 Boncza Berta levele Ady Endrének, 1914. november 13., MTA KIK Kézirattár, K
10/65.
61 Baróti Mária (Sztójka Józsefné, 1891–1954): Ady Endre, majd Csinszka levelező-
partnere.
62 Boncza Berta levele Baróti Máriának, 1915. szeptember 19., OSZK Kézirattár,
Fond 74/136.

gőgöm, hiuságom egyesülne a készségemmel. Mihály
én két éven belül muszáj kapjak egy lassan, de biztosan
pusztító betegséget különben minden ezerfelé szakad
és ég el bennem és körülöttem. Nem szeretsz eléggé,
nem értesz hozzám és az élet is kínosan rossz és nem
nekem való.”63
Mária gyakran intenzív áloméletet élt, valójában nem szere-

lemre, diadalra vágyott, de belátta, hogy egyedülálló és füg-
getlen nőként a társadalomban nem arathat sikert: „Azt írom
C.-nek, hogy szeretnék férfi lenni. Tudom, hogy nagy ember
lehetnék, de hová menjen az ember – szoknyában? Egyetlen út
áll előttünk: a férjhezmenetel.”64 Csinszka is hasonlóan látta,
hogy a társadalomban csak a férfiak tudnak érvényesülni.
„Mit tehet itt egy írónő?” – tette fel a kérdést. Számára múzsa-
ként van lehetőség előtérbe kerülni és fennmaradni. Mindkét
nő belátta, hogy szüksége van egy olyan férfi szerelmére, aki őt
a legmagasabb méltóságra emeli, aki maga is kiválóság.
Csinszka az 1920-as években saját életét kívánta papírra
vetni. A fennmaradt pepita borítású memoárfüzetekben
Csinszka kitér gyerekkorára, csucsai éveire, Adyra. Többször
nekilátott, hogy megfogalmazza az Adyra vonatkozó emlékeit
is, de mindig félbemaradt az írás, folyamatosan benne volt az
alkotástól való szorongás. A memoárjaiban, melyekben az
életét próbálta meg leírni, összegezni az emlékeit, Adyra te-
kintett vissza; önmagáról beszélt Adyn, a férjen, a férfin ke-
resztül. Csinszka élettörténete férjei élettörténeteinek
63 Csinszka levele Babits Mihálynak, 1919. július 24. előtt, in Kedves Csinszka!
Drága Mis! Babits és Csinszka levelezése 1919–1920, szerk. N emeskéri Erika (Buda-
pest: Pesti Szalon Könyvkiadó, 1994), 72.
64 B eauvoir , A második nem…, 297.

dokumentumává válik, az „én” másokhoz való viszonyában,
nem pedig másoktól való elkülönülésében definiálódik.
Szendrey Júlia
Dénes Zsófia Élet helyett órák című könyvében Szendrey

Júliához hasonlítja Csinszkát, mint ahogy azt már sokan meg-
tették.65 „Ő maga: nagyon fiatal, szőke, pedantériamentes,
formákon könnyen átsikló – Szendrey Júlia.”66 – írja. Ellent-
mondásosak voltak a megítélések, egyesek megvetették, elí-
télték, mások elfogadták döntését. Dénes Zsófia viszont úgy
rontja Csinszka jó hírét, mintha közben dicsérné: Szendrey Jú-
liához hasonlítja, akit erősen elítélt a közvélemény.
Csinszka levelezésben, közeli barátságban állt Mikes Lajos-
sal, aki 1920 szeptemberétől Az Est-lapok olvasószerkesztője-
ként, 1923-tól pedig az „Irodalmi” rovat vezetőjeként, és
egyidejűleg az Athenaeum lektoraként is dolgozott. A Szend-
rey Júlia-hagyaték kiadói és közlési jogát az Athenaeumnak és
Az Est-lapoknak sikerült megszerezni 1925-ben az örököstől.67
Az Athenaeum volt Petőfi összes munkáinak az első kiadója és
vállalta, hogy Szendrey Júlia kéziratos hagyatékát is megje-
lenteti. Mikes kutatta és rendezte a hagyatékot, 1925-ben kéz-
iratokat közölt magyarázataival a lapokban, majd az 1928-as
árverés Lantos Rt. aukciókatalógusába bevezető tanulmányt
és a hagyatékhoz fűzött jegyzeteit publikálta. 1925-ig nincs
nyoma Csinszka leveleiben annak, hogy foglalkoztatta volna
Szendrey Júlia alakja, sorsa. Mikes Lajos által figyelt fel rá, aki
65 D énes Zsófia, Élet helyett órák (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1967), 187.
66 Uo., 258.
67 M ikes Lajos, „Arany János ismeretlen verse Petőfihez: Szendrey Júlia leveles-
ládájának kincseiből”, Magyarország, 1925. április 12., 9.

kutatásaiban elmélyülve 1930-ban könyvet írt Szendrey Júliá-
ról.68 Épp e munka keltette fel Csinszka Mikes Lajos iránti
rajongását.69
Mikes művével rehabilitálta Szendrey Júliát, és ezzel lénye-
gében közvetve Csinszka mellett is kiállt.70 Laczkó Géza írja
Mikes könyvéről 1930-ban a Pesti Naplóban megjelent cikké-
ben, hogy Mikes Petőfi özvegyének, „a humanumnak vissza-
adta jogát a magyar irodalomtörténetben, ahol pár éve még
olyan rettentő megütközést keltett, amikor Ady Lajos könyv-
ben megírta, hogy Bandinak bizony luese volt”.71 Ady Lajos
1923-ban jelentette meg a Csinszkát negatív fényben beállító
könyvét, majd 1928-ban, évekig tartó vita után az Ady család
perre vitte Ady Endre örökségének ügyét Csinszka ellen. A per
számos fellebbezéssel évekig elhúzódott. Csinszka mindeköz-
ben ráébredt, hogy mennyi közös vonás van közte és Petőfi
özvegye között. Sőt, 1930-ban verset írt Üzenet Júliának cím-
mel (1930. június 15.). A költeményben megfigyelhető a sze-
repjátszó exhibicionizmus, ami mindig is meghatározó
jellemvonás volt Boncza Bertánál.72 Levelei is mutatják, hogy
már tizenévesen meggyőződéssel vallotta magát rendkívüli
egyéniségnek. Harcát Ady megszerzéséért is az a tudat fűtötte,
hogy ő méltó a zsenihez, és csak egy zsenihez lehet méltó iga-
zán. Csinszka versében testvérének tekinti Júliát („Csöndes
testvérem, szent, halott rokon”), majd sorsukat megfelelteti
egymásnak:
68 M ikes Lajos, Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett
vallomása (Budapest: Genius Kiadó, 1930)
69 Csinszka írása Mikes Lajos halála után: Levéltöredék arról, ami történt, MTA KIK
Kézirattár, K 10/11.
70 L aczkó Géza, „Szendrey Júlia – özv. Petőfiné – Horváth Árpádné”, Pesti Napló,
1930. május 22., 8.
71 Uo.
72 Bárdos József, „Csinszka és Júlia”, Irodalomismeret 10, 3–4. sz. (1999): 142–151.

„Húszévesen szent elítéltek voltunk,
Választódtunk az önfeláldozáshoz,
Naplót írtunk és húsz évesek voltunk,
elégni vágyón fiatalok, szépek.
Elváltozó, pusztuló ifjuságunk
hamvát megőrzik a versek és a képek.
[…]
Hívtuk a halált, – nem kellettünk néki!
Kifáradt a vész, – s a zöldellő hantok
parancsot küldtek: hősin tovább élni!”
Csinszka Ady halála után nem kívánt a nemzet özvegye

lenni, nem fogadta el a felkínált életjáradékot sem, mégis so-
kak szemében az Ady kiteljesedését gátló, Szendrey Júliához
hasonlítható – ahogy tette maga is – múzsa maradt. Idézem
Hatvanyhoz írt leveléből ehhez kapcsolódó gondolatait:
„Nincs penetráns »Ady özvegye« parfümöm, miként

Szabó Dezső barátod óhajtja. […] Ha látna pihent jóked-
vemben, élő, erős humoromban, elmenne a kedve, az
Ady sírjára ültetni trombitáló angyalnak vagy Szendrey
Júliának. Álmomban sem ambicionálom mindezt. Én
élni és jól élni akarok – senki sírján, de a magam lábán.
Ady, gyász, szerelem, mindez erősen lezárt privát
ügyem. A lárma körülötte az emberek izléstelensége.” 73
Csinszka Ady halálát követően vissza-visszatért a vers-

íráshoz, és Mikes Lajos tanácsára 1931-ben megjelentette a
Csinszka versei című kötetét, melyben külön ciklust szentelt
73 Csinszka levele Hatvany Lajosnak, 1927. szeptember 28., MTA KIK Kézirattár,

Ms 375/4. és MTA KIK Kézirattár, K 11/105.

Ady Endre emlékének és mentorának, Mikes Lajosnak. Lírája
pozitív visszhangot keltett kortársai körében.
Összegezve elmondható, hogy Boncza Berta alkotói önkere-

sésében egyaránt jelentős szerepet töltött be Kaffka Margit,
Baskircsev Mária és Szendrey Júlia. Életük, munkásságuk
éveken keresztül hatottak rá, alakjuk beszűrődött gondo-
latvilágába, illetve levelezésében, verseiben, memoárjaiban
vissza-visszatérő szereplőként jelennek meg. Mindhárom
nőalak hozzájárult ahhoz az életfelfogáshoz, világnézethez,
amely formálta, alakította a fiatal lány, majd a feleség, végül
az özvegy szerepét. Kaffka Margit regényei, Baskircsev Má-
ria és Szendrey Júlia naplói fontos támpontoknak tekinthetők
Csinszka alakjának, az alkotáshoz való viszonyának és írói
munkásságának tanulmányozása során.

Képmelléklet
 Kaffka Margit Mária évei című regényének borítója (1913), tervezte: Falus Elek

 Csinszka saját készítésű, verseit tartalmazó füzetének borítója (PIM Kézirattára,
V. 980)

 Csinszka által tervezett borító Ady Endre A halottak élén című kötetéhez (OSZK
Kézirattára)

 Ismeretlen fényképész: Kaffka Margit Márvány utcai lakásában (1915)
Eredeti pozitív
PIM, ltsz.: F.2431.2.
Függelék
Kaffka Margit relikviái és róla készült
képzőművészeti műalkotások a Petőfi Irodalmi
Múzeum Művészeti, Relikvia- és Fotótárában
Kaffka Margit relikviái és róla készült képzőművészeti műalkotások / 233

 Sassy Attila: Kaffka Margit portréja (1910)
Pasztell, karton, 24,5 x 19,2 cm
Ltsz.: 76.10.1.
234 / Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti, Relikvia- és Fotótár

 Fémes Beck Vilmos: Kaffka Margit mellszobra (1913)
Haraszti kő, magasság: 49 cm
Ltsz.: 58.581.1.

 Íróasztal (20. század eleje)
Fa
Ltsz.: R.2010.3.
A budapesti Szent Margit Gimnáziumból került a múzeum gyűjteményébe.

 Tálalószekrény
Kétrészes, fa, márványlap
Ltsz.: R.80.1.
Kaffka Margit szülei lakásából való. Uray Istvántól, Kaffka Margit unokaöccsétől
került a múzeum gyűjteményébe.

 Halálfejes gyűrű
Ezüst
Ltsz.: 2015.126.1.
Sassy Attilától került a múzeum gyűjteményébe.

 Függőkkel díszített nyaklánc
Réz
Ltsz.: R.86.44.
Sassy Attilától került a múzeum gyűjteményébe.

 Legyező (1910-es évek)
Háncs
Felirat: „Ricordo • Firenze” [Emlék • Firenze]
Ltsz.: R.61.28.
Feltehetően Kaffka Margit és Bauer Ervin 1914 nyarán tett olaszországi útjáról.
A legyező feltűnik a Márvány utcai lakás belsejéről készített fényképen, Kaffka
Margit feje felett, a szoba falán.
Schilling Oszkártól került a múzeum gyűjteményébe.
.

 Kora reneszánsz és reneszánsz itáliai festők műveinek reprodukciói
Ltsz.: R.89.11.1-10.
Az R.89.11.1. leltári számú felvétel hátoldalán a következő rájegyzés olvasható:
„9 drb. művészeti fotográfia (Giotto, Lorenzetti, Ghirlandaio, Raphael, Beato
Angelico stb.) melyek Kaffka Margit szobájának falát díszítették. Bizonyságul,
1955. november 22. Dr. Schilling Oszkár”.

Bibliográfia
A dy Endre. „A hét csoda: Alba Nevis költeményei”.

Budapesti Napló, 1905. május 29., 6.
A dy Endre. „Kaffka Margit versei”.
Nyugat 11, 9. sz. (1918): 789–790.
A dy Endre. „Vágyni hogy szeretnék”.
Nyugat 6, 21. sz. (1913): 653.
A jkay Alinka és Császtvay Tünde, szerk. (B)Irodalom: Gyulai Pál
az irodalom élén. Reciti konferenciakötetek 2.
Budapest: reciti, 2018.
A lexander Bernát. A művészet: Válogatott tanulmányok. Szer-
kesztette Szemere Samu.
Budapest: Akadémiai Kiadó, 1969.
A lexander Bernát. „Irodalmi bajok”.
A Hét 1, 1. sz. (1890): 11–13.
A ngyalosi Gergely. Ignotus-tanulmányok: Közelítések az
„impresszionista” kritika problémájához.
Budapest: Universitas Kiadó, 2007.
A ngyalosi Gergely. „Ignotus avagy a kritikai impresszionizmus”.
Irodalomtörténeti Közlemények 96, 4. sz. (1992): 464–473.
Babits Mihály. „Indiskréció?”.
Nyugat 20, 5. sz. (1927): 382–383.
Balázs Béla. Napló 1903–1914. Szerkesztette Fábri Anna.
Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1982.
Baloghy Mária, közread. „Egy szenvedély története”.
Tükör 3, 37. sz. (1966): 22.; 38. sz. (1966): 27–29.; 39. sz.
(1966): 27–29.
Bibliográfia / 243
Baloghy Mária, közread. „Kaffka Margit: Részletek kiadatlan
naplójából”.
Magyar Női Szemle 2 (1937): 140–146.
Bárdos József. „Csinszka és Júlia”.
Irodalomismeret 10, 3–4. sz. (1999): 142–151.
Bauer Hilda. Emlékeim – Levelek Lukácshoz. Szerkesztette,
a képanyagot összeállította, az utószót és a jegyzeteket írta
L enkei Júlia.
Archívumi füzetek 5. Budapest: MTA Filozófiai Intézet–
Lukács Archívum, 1985.
Simone de Beauvoir. A második nem. Fordította Görög Lívia és
Somló Vera.
Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1971.
Bodnár György. Kaffka Margit.
Budapest: Balassi Kiadó, 2001.
Bollobás Enikő. Egy képlet nyomában: Karakterelemzések az
amerikai és a magyar irodalomból.
Borgos Anna, szerk. A te színed előtt: Kaffka Margit szerelmei.
Budapest: Holnap Kiadó, 2006.
Borgos Anna. „Íróné és írónő között (Fehér Judit: Asszonyok:
Bródy Sándor feleségének története és írásai)”. In Borgos Anna,
Nemek között: Nőtörténet, szexualitástörténet, 277–284.
Budapest: Noran Libro Kiadó, 2013.
Borgos Anna. „»Mit csinálhatok én az embervoltommal...«:
Kaffka Margit”. In Borgos Anna és Szilágyi Judit, Nőírók
és írónők: Irodalmi és női szerepek a Nyugatban, 33–78.
Budapest: Noran Könyvesház, 2011.
Bovier Hajnalka. „Egy zárt világ szemantikája: Kaffka Margit:
Hangyaboly”. In Mozgásban: Irodalomtudományi PhD-
konferencia elméleti irányvonalakról, kihívásokról és le-
hetőségekről, szerkesztette Bodrogi Ferenc Máté és M iklós
Eszter Gerda, 151–163. Studia Litteraria 46.
244 / Bibliográfia
Debrecen: Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító
Irodalomtudományi Intézet, 2008.
Budai Balogh Sándor. „Kaffka Margit műveiből: születésének
századik évfordulóján”.
Új Tükör 17, 23. sz. (1980): 16–17.
Judith Butler. Frames of War: When Is Life Grievable?
London etc.: Verso, 2016.
Patricia A. Crouch. „Gender in the Jungle: The Voyage Out as a
Response to Heart of Darkness”. Women Writers: A Zine,
Online Journal, 2002. január 07. Hozzáférés: 2020.05.21.
https://www.womenwriters.net/dec2001articles/crouch.html
Csinszka. Életem könyve: Boncza Bertának, Ady Endre özve-
gyének visszaemlékezései. Sajtó alá rendezte és a képeket
válogatta B. Lukáts Júlia, az utószót írta Benedek István,
a jegyzeteket készítette Vitályos László.
Budapest: Kelenföld Kiadó, 1990.
D. Zöldhelyi Zsuzsa. Turgenyev prózai költeményei: Új műfaj
születik.
Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat, 1991.
Dénes Zsófia. Élet helyett órák.
Dénes Zsófia. Úgy, ahogy volt és…
Budapest: Gondolat Kiadó, 1981.
Dóczy Jenő. „Irodalmunk és a nemzeti szempontú kritika: IV.
Beöthy Zsolt tanítása és iskolája”.
Nyugat 11, 20. sz. (1918). Hozzáférés: 2020.05.21. https://
epa.oszk.hu/00000/00022/00256/07588.htm
„Dr. Bauer Ervin emlékei”. In „…az irodalmat úgyis megette
a fene”: Naplók az első világháború idejéből, szerkesztette
Molnár Eszter Edina, 67–262.
Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2015.
Bibliográfia / 245
E. Csorba Csilla. Ady, a portrévá lett arc: Ady Endre összes
fényképe.
Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2008.
T. S. E liot. „Tradíció és egyéni tehetség” [1919]. Fordította
Gömöri György.
Híd 26, 9. sz. (1962): 753–759.
F. Dózsa Katalin. „A női divat változása 1896–1914 között”.
In Folia Historica 10, főszerkesztő Fülep Ferenc, 189–220.
Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve.
Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum, 1982.
Fábri Anna. „Beszélő ruhák: Az öltözet szerepe Mikszáth Kálmán
műveiben”.
Holmi 4, 7. sz. (1992): 984–988.
Fenyő Miksa. „Ady tragédiája: Révész Béla új könyve”.
Nyugat 18, 3–4. sz. (1925): 173–175.
Fenyő Miksa. „F. Kaffka Margit [Levelek a zárdából – Nyár]”.
A Hét 17, 12. sz. (1906): 191.
Fenyő Miksa. „Kaffka Margit”.
Nyugat 11, 24. sz. (1918): 773–776.
Fenyő Miksa. „Kaffka Margit könyve”.
A Hét 17, 52. sz. (1906): 879–880.
Gustave Flaubert. Bovaryné. Fordította A mbrus Zoltán.
Budapest: Révai, 1904. Hozzáférés: 2020.05.21. https://
mek.oszk.hu/09500/09550/09550.pdf
Földes Anna. Kaffka Margit.
Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1987.
Földes Györgyi. „Szövegek, testek, szövegtestek: A testírás-
elmélet irányai”.
Helikon 57, 1–2. sz. (2011): 3–49.
Földvári József. „Hímezni? Hámozni! – a »nőirodalmi« szöveg a
minta, a reprodukció és a kézimunka fogalmainak tükrében”.
TNTeF – Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris
eFolyóirat 4, 1. sz. (2014): 18–27.
246 / Bibliográfia
Földvári József. „Pajzs a résen: El(len)álló alakzatok a 20. szá-
zad elején alkotó nőírók műveiben”. In Mozgásban: Iroda-
lomtudományi PhD-konferencia elméleti irányvonalakról,
kihívásokról és lehetőségekről, szerkesztette Bodrogi Ferenc
Máté és M iklós Eszter Gerda, 226–236. Studia Litteraria 46.
Debrecen: Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító
Irodalomtudományi Intézet, 2008.
Fóris László. „Az uzsonna: Ady Endre és Kaffka Margit”.
Látóhatár 18, 5–6. sz. (1968): 549–551.
Fráter Zoltán. Osvát Ernő élete és halála.
Fröhlichné Móricz Paula. „A nők ruházatának reformjáról”.
Pesti Napló, 1903. május 3., 21.
Fülöp László. Kaffka Margit. Nagy magyar írók.
Füst Milán. „Emlékezés Kaffka Margitra” [1928]. In Kortársak
nagy írókról, szerkesztette Lukácsy Sándor, 344–347.
Budapest: Művelt Nép Könyvkiadó, 1954.
Füst Milán. „Újabb néhány szó Kaffka Margitról” [1960].
In Füst Milán, Emlékezések és tanulmányok, 127–129.
Gellért Oszkár. Kortársaim.
Budapest: Művelt Nép Könyvkiadó, 1954.
Gergye László. A dán regény aranykora.
Budapest: Universitas Könyvkiadó, 2015.
Hász-Fehér Katalin. „Levélirodalom és irodalomtörténet-írás”.
H atvany Lajosné vál., szerk. Levelek Hatvany Lajoshoz.
Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967.
H áy János. Kik vagytok ti?: Kötelező magyar irodalom – Újra-
élesztő könyv.
Budapest: Európa Kiadó, 2019.
Bibliográfia / 247
Horkay László. „Kaffka Margit két ismeretlen levele”.
Alföld, 7, 5. sz. (1956): 151–152.
Horváth Györgyi. „Irodalomkritika a ruhásszekrényből: Az öl-
tözködés, a test, szubjektum és irodalom metszéspontján”.
Helikon 59, 3. sz. (2013): 297–304.
Horváth Györgyi. „Kószálónők a régi Budapesten: Nagyvárosi
térhasználat és női művészlét – Kaffka Margit: Állomások”.
In Nő, tükör, írás: Értelmezések a 20. század első felének női
irodalmáról, szerkesztette Varga Virág és Z sávolya Zoltán,
162–190. női reKON 1.
Budapest: Ráció Kiadó, 2009.
Horváth Györgyi. Nőidő: A történeti narratíva identitásképző
szerepe a feminista irodalomtudományban. Léda Könyvek.
Budapest: Kijárat Kiadó, 2007.
Horváth Zsuzsa. „Az élettörténet mint játékszer”: Fikció,
narráció és identitás összefüggései Kaffka-regényekben.
Doktori disszertáció.
Budapest: ELTE BTK, 2008.
Horváth Zsuzsa. „Az idegenné vált saját és a sajáttá vált ide-
gen: Avagy a történeti narratíva és a női identitás kérdései
Kaffka Margit Színek és évek című regényében”.
Új Forrás 42, 5. sz. (2010): 53–69.
Horváth Zsuzsa. „»Ahogy a modernek olvassák Marlittot«:
Lélektani regény – lányregény: a Mária évei műfajisága”.
Spanyolnátha 5, 4. sz. (2008). Hozzáférés: 2020.05.21.
http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2008-tel/25/
hommage-a-kaffka/horvath-zsuzsa/1713/
Jacobsen Jens Péter. Lyhne Niels. Fordította E lek Artúr.
Az Athenaeum olvasótára.
Budapest: Athenaeum, 1900.
248 / Bibliográfia
Manfred Jahn. „Focalization”. In The Cambridge Companion
to Narrative, edited by David H erman, 94–108. Cambridge
Companions to Literature.
Cambridge: Cambridge University Press, 2007.
K ádár Erzsébet. „Kaffka Margit”. In Ködlovagok: Írói arcképek,
szerkesztette Thurzó Gábor, 216–234.
Budapest: Szent István Társulat, 1941. = K ádár Erzsébet,
Ritka madár, válogatta és sajtó alá rendezte K enedi János,
313–323. Ars Scribendi.
Budapest: Nyilvánosság Klub–Századvég, 1993.
K ádár Judit. Engedelmes lázadók: Magyar írónők és nőideál-
konstrukciók a 20. század első felében.
Pécs: Jelenkor Kiadó, 2014.
K affka Margit. „A halál meséje (Költemény prózában)”.
A Hét 15, 28. sz. (1904): 444–445.
Újraközölve K affka Margit, A gondolkodók és egyéb
elbeszélések, 151–155.
Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., 1906.
K affka Margit. „Alba Nevis: Nász előtt”.
Nyugat 3, 8. sz. (1910): 556–558.
K affka Margit. Állomások.
Budapest: Franklin Társulat, 1917. = Kaffka Margit. Állomások.
K affka Margit. „A te színed előtt”. In K affka Margit Összes
versei, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Kozocsa Sándor,
152–153.
Budapest: Magyar Helikon, 1961.
K affka Margit. „A veszedelem”. In K affka Margit, A gondolkodók
és egyéb elbeszélések, 76–95.
K affka Margit. „Az asszony ügye”.
Világ 4, 94. sz. (1913): 9.
Bibliográfia / 249
K affka Margit. „Diadal”. In K affka Margit, A gondolkodók
K affka Margit. „Én szegény”. In K affka Margit, Az élet útján:
Versek, cikkek, naplójegyzetek, összegyűjtötte, szerkesz-
tette, az előszót és a jegyzeteket írta Bodnár György, 107–108.
K affka Margit. „Este”. In K affka Margit. Csendes válságok.
Budapest: Neumann Kht., 2001. Hozzáférés: 2020.05.21.
http://mek.oszk.hu/04500/04566.
K affka Margit. „Feljegyzések egy háztartási könyvben”.
In K affka Margit, Az élet útján: Versek, cikkek, naplójegyze-
tek, összegyűjtötte, szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket
írta Bodnár György, 421–427.
K affka Margit. „Hajnali ritmusok”. In K affka Margit Összes
versei, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Kozocsa Sándor,
133–136.
K affka Margit. „Herczeg Ferenc: A fehér páva”.
Nyugat 4, 1. sz. (1911). Hozzáférés: 2020.05.21. https://epa.
oszk.hu/00000/00022/00071/02125.htm
K affka Margit. „Így beszélt az asszony”. In K affka Margit,
A gondolkodók és egyéb elbeszélések, 130–139.
K affka Margit. „Jörgné Draskóczy Ilma: Versek”.
Figyelő 1 (1905): 393–394.
K affka Margit. Két nyár.
K affka Margit. Kis emberek, barátocskáim.
Budapest: Pallas Irodalmi Nyomdai Rt., 1918.
K affka Margit. „Kosztolányi Dezső: Négy fal között”.
Nyugat 1, 1. sz. (1908): 45–47.
250 / Bibliográfia
K affka Margit. „Lengyel Menyhért: Taifun”.
Nyugat 2, 22. sz. (1909). Hozzáférés: 2020.05.21. http://
epa.oszk.hu/00000/00022/00044/01141.htm
K affka Margit. „Lesznai Anna: Hazajáró versek”.
Nyugat 2, 18. sz. (1909): 325–326.
K affka Margit. Levelek a zárdából – Nyár.
Magyar Könyvtár 437. Budapest: Lampel R., 1905.
K affka Margit. „Máb királyné: Lengyel Laura novellái”.
Nyugat 4, 8. sz. (1911). Hozzáférés: 2020.05.21. https://epa.
oszk.hu/00000/00022/00078/02396.htm
K affka Margit. Mária évei.
Budapest: Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1994. = K affka Margit.
Mária évei. Budapest: Eri Kiadó, 2005.
K affka Margit. Naplói – Lírai jegyzetek egy évről. Kiadta és
szerkesztette Bodnár György.
Budapest: Nap Kiadó, 2008.
K affka Margit. „Önéletrajz”. In K affka Margit, Az élet útján:
Versek, cikkek, naplójegyzetek, összegyűjtötte, szerkesztette,
az előszót és a jegyzeteket írta Bodnár György, 401–402.
K affka Margit. „Papp Mariska: Rög”.
Nyugat 1, 5. sz. (1908). Hozzáférés: 2020.05.21. http://epa.
oszk.hu/00000/00022/00005/00132.htm
K affka Margit. „Selma Lagerlöf: Az antikrisztus csodái”.
Nyugat 3, 4. sz. (1910): 221–224.
K affka Margit. „Szabó Nogáll Janka”.
A Hét 17, 15. sz. (1906): 248–249.
K affka Margit. „Szász Zoltán: A szerelem”.
Nyugat 6, 15. sz. (1913): 197–199.
K affka Margit. „Szász Zoltán leveléhez!”.
oszk.hu/00000/00022/00136/04440.htm
Bibliográfia / 251
Kaffka Margit. „Szemüveg: Beköszöntő”.
Esztendő 1, 1. sz. (1918): 118–121.
K affka Margit. Színek és évek.
Budapest: Franklin Társulat, 1912. = K affka Margit. Színek és
évek. Millenniumi Könyvtár 13. Budapest: Osiris Kiadó, 1999.
K affka Margit. „Tintás ujjak”. In Budapesti Újságírók Alma-
nachja 1908-ra, szerkesztette Szerdahelyi Sándor, 431–436.
Budapest: Budapesti Újságírók Egyesülete, 1908.
K affka Margit. „Tormay Cécile: Apró bűnök”.
Figyelő 1 (1905): 531–532.
K affka Margit. „Új típusok”. In K affka Margit, A gondolkodók
K affka Margit. Versek.
Budapest: Lampel R., 1903.
K álmán László. „Emlékezés Csinszkára”.
Népszava, 1939. november 5., 4.
K ardeván L apis Gergely. Justh Zsigmond első alkotói pálya-
szakasza (1885–1889). Doktori disszertáció.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társada-
lomtudományi Kar, Irodalomtudományi Doktori Iskola, 2015.
K emény Gábor. „Kaffka Margit és a szociális lelkiismeret”.
Korunk 4, 2. sz. (1929): 108–113.
K irály István. „Ady és Csinszka: Egy szerelem és egy házasság
története”.
Kortárs 24, 1. sz. (1980): 101–128.
Komlós Aladár. Gyulaitól a marxista kritikáig: A magyar iro-
dalmi kritika hét évtizede. Irodalomtörténeti Kiskönyvtár 18.
Budapest: Akadémiai Kiadó, 1966.
Kosztolánczy Tibor. A fiatal Osvát Ernő.
Budapest: Universitas Kiadó, 2009.
252 / Bibliográfia
Kosztolánczy Tibor és N emeskéri Erika, s. a. r. és tan. Tessék
színt vallani: Osvát Ernő szerkesztői levelezése. 2 köt.
Budapest: Gondolat Kiadó–Országos Széchényi Könyvtár,
2019.
Kosztolányi Dezső. „Indiszkréció az irodalomban: A Nyugat
ankétja”.
Nyugat 20, 6. sz. (1927): 457–458.
Kovács Albert. „Turgenyev: Költemények prózában: Poétikai
kérdések”.
Filológiai Közlöny 26, 1. sz. (1980): 53–62.
Kőszeg Ferenc és M árványi Judit, vál., összeáll., s. a. r. Osvát
Ernő a kortársak között.
Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1985.
Kulcsár Szabó Ernő. „Beszédaktus, szerepkör, irónia: Az Isten
háta mögött mint elbeszélés”.
Alföld 44, 4. sz. (1993): 58–76.
Laczkó Géza. „Szendrey Júlia – özv. Petőfiné – Horváth Árpádné”.
Pesti Napló, 1930. május 22., 8.
L ám Béla. A körön kívül…: Önéletrajzi regény.
Bukarest: Irodalmi Könyvkiadó, 1967.
Philippe Lejeune. Önéletírás, élettörténet, napló: Válogatott ta-
nulmányok. Szerkesztette Z. Varga Zoltán. Fordította Bárdos
Zsuzsanna, Gábor Lívia, H ázas Nikoletta, Toókos Péter, Varga
Róbert és Z. Varga Zoltán.
Budapest: L’Harmattan, 2003.
L engyel Menyhért. „Kaffka Margit regénye: Szinek és évek”.
Nyugat 5, 23. sz. (1912): 854.
L esznai Anna. Kezdetben volt a kert. 2 köt.
L esznai Anna és K affka Margit, ford. „A hetedik nap pihenője:
Paul Claudel drámája”.
Nyugat 6, 6. sz. (1913): 413–418.
Bibliográfia / 253
Pierre Loti. Izlandi halász. Fordította Dr. Kováts Sándor János.
Budapest: Franklin, 1896.
L őrinczy Huba. „A kulcsregény határán: Kiről mintázódott a
Mária évei c. Kaffka-mű íróhőse?”.
Irodalomtörténeti Közlemények 88, 5–6. sz. (1984): 642–648.
M áté-Tóth András. „Sebzett testek, sebzett identitás: Judith
Butler testfilozófiája és Kelet-Közép-Európa kollektív
identitása”.
TNTeF: Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris
eFolyóirat 7, 2. sz. (2017): 60–73.
Móricz Zsigmond. „Kaffka Margit”.
Nyugat 5, 3. sz. (1912): 212–217.
Móricz Zsigmond. „Kerek Ferkó”. In Móricz Zsigmond regényei
és elbeszélései 1.
Nemeskéri Erika. „Kaffka Margit ismeretlen bírálata Csáth
Géza első kötetéről”.
Nemeskéri Erika, szerk. Kedves Csinszka! Drága Mis! Babits és
Csinszka levelezése 1919–1920.
Budapest: Pesti Szalon Könyvkiadó, 1994.
Németh G. Béla. „Beöthy Zsolt”.
Németh László. „Kaffka Margit” [1933]. In Németh László, Két
nemzedék: Tanulmányok, szerkesztette Hegedős Mária, 121–
123. Németh László munkái.
Budapest: Magvető Könyvkiadó – Szépirodalmi Könyvkiadó,
1970. = Németh László, A minőség forradalma – Kisebbségben,
1. kötet, 460–462. Budapest: Püski Kiadó, 1992.
Ősi János. Prózaköltemények a Nyugat korszakától 1989-ig.
Doktori disszertáció.
Budapest: ELTE BTK, 2005.
254 / Bibliográfia
P etrik Géza és Barcza Imre, szerk. Magyar könyvészet
1901–1910. 2 kötet.
Budapest: Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők
Országos Egyesülete, 1917–1928.
R adnóczi [R adnóti] Miklós. Kaffka Margit művészi fejlődése.
Értekezések a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem
Magyar Irodalomtörténeti Intézetéből 14.
Szeged: Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1934.
R adnóti Miklós. „Kaffka Margit 1918–1938”.
Nyugat 31, 12. sz. (1938): 446–447.
R ákai Orsolya. A teljes zenekar: Schöpflin Aladár és a társa-
dalmi modernség irodalmi jelentősége. Klasszikusok: az
Irodalomtudomány és kritika társsorozata.
Budapest: EditioPrinceps Kiadó, 2013.
R ákai Orsolya. „»én valahogy egészen benne vagyok abban,
amit körültem látok; amit magamhoz eresztek.«: Test, idegen-
ség, modernitás: Kaffka Margit és a modernség női arca”.
Irodalmi Szemle 59, 9. sz. (2016): 58–70.
R ákai Orsolya. „A figyelem szenvedélye: Megjegyzések a 19–
20. század fordulójának irodalomszemléleti változásaihoz
Schöpflin Aladár kapcsán”. In Médiumok, történetek, hasz-
nálatok: Ünnepi tanulmánykötet a 60 éves Szajbély Mihály
tiszteletére, szerkesztette P usztai Bertalan, 204–218.
Szeged: Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Mé-
diatudományi Tanszék, 2012.
R igó László. „Salamon Ferenc dramaturgiája”.
R igó László. „Salamon Ferenc nemzeti irodalomeszménye”.
Irodalomtörténeti Közlemények 70, 3–4. sz. (1966): 335–351.
Rolla Margit. A fiatal Kaffka Margit. A Magyar Tudományos
Akadémia Könyvtárának közleményei, Új sorozat 10(85).
Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1980.
Bibliográfia / 255
Rolla Margit. „Boncza Berta a nagy találkozás előtt”,
Új Írás 21, 2. sz. (1981): 88–108.
Rolla Margit. Kaffka Margit II.: Út a révig… A Magyar Tudo-
mányos Akadémia Könyvtárának közleményei, Új sorozat
12 (87).
Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1983.
Wolf Schmid. Narratology: An introduction.
Berlin–New York: De Gruyter, 2010.
Schöpflin Aladár. „A gondolkodók”.
Vasárnapi Ujság 53, 23. sz. (1906): 375–376.
Schöpflin Aladár. „A kritikus”.
Nyugat 20, 1. sz. (1927). Hozzáférés: 2020.05.21. http://
epa.oszk.hu/00000/00022/00410/12757.htm
Schöpflin Aladár. „Kaffka Margit”.
Nyugat 5, 24. sz. (1912): 937–944.
Schöpflin Aladár. „Kaffka Margitról”.
Nyugat 28, 1. sz. (1935): 58–59.
Schöpflin Aladár. „Szépirodalmi szemle”.
Huszadik Század 14, (1913): 494-502.
Simon Zsuzsanna, s. a. r., jegyz. A lélek stációi: Kaffka Margit
válogatott levelezése.
Szabó Dezső. Életeim: Születéseim, halálaim, feltámadásaim.
Szerkesztette Balogh Sándor. 2 kötet.
Budapest: Püski Kiadó, 1996.
Szabó Dezső. „Válasz: Nagyméltóságú gróf Tisza István volt
miniszterelnök, nagybirtokos úrnak”.
Nyugat 4, 9. sz. (1911): 809–812.
Szász Gerő. Corday Charlotte.
Budapest: Athenaeum, 1876.
Szász Zoltán. „Igen tisztelt Szerkesztő úr!”.
oszk.hu/00000/00022/00136/04439.htm
256 / Bibliográfia
Szénási Zoltán. „A Jó, a Szép és az Igaz: A konzervatív iroda-
lomkritika szemléletmódja 1906 előtt”.
Alföld 62, 1. sz. (2011): 76–87.
Szénási Zoltán. „»Az irodalom hajdani bakói és koronaőrei«:
A Nyugat és A Holnap fogadtatása, különös tekintettel
a konzervatív kritikára”.
Literatura 39, 1. sz. (2013): 3–26.
Szini Gyula. „Kaffka Margit: A gondolkodók és egyéb elbe-
szélések” [1906]. In Színek, évek, állomások: In memoriam
Kaffka Margit, válogatta, szerkesztette és összeállította
Bodnár György, 36–37.
Tabéry Géza. „Az első álmatlan éjszaka”.
Budapesti Hírlap, 1911. március 30., 1–3.
Tabéry Géza. Két kor küszöbén: Önéletírások.
Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1970.
Tersánszky Józsi Jenő. „Kaffka Margit: Elmondtam a Nyugat-
Barátok Körében”.
Nyugat 24, 15. sz. (1931): 142–151.
Tóth Árpád. „Kaffka Margit új regényeiről”.
Nyugat 10, 22. sz. (1917): 792–798.
Török Sophie. „Hol az én életem? Kaffka Margit emlékezete”.
Nyugat 30, 1. sz. (1937): 4–10.
Török Zsuzsa. „Az Aranyfüst és a kulcsregény műfaja a mo-
dernizmus magyar irodalmában”.
V. Windisch Éva. „Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kéz-
irattárában”. In Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve
1973, 141–159.
Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 1976.
Varga Virág. „Kaffka Margit publicisztikája”.
Életünk 42, 7–8. sz. (2004): 713–722.; 10. sz. (2004): 881–887.
Bibliográfia / 257
Louise O. Vasvári. „Életírás, társadalmi nemek és trauma”.
TNTeF: Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris
eFolyóirat 6, 2. sz. (2016): 150–197.
Vezér Erzsébet, s. a. r., jegyz. Feljegyzések és levelek a Nyugatról.
Budapest: Akadémiai Kiadó–Magyar Tudományos Akadé-
mia Irodalomtudományi Intézete–Petőfi Irodalmi Múzeum,
1975.
Virginia Woolf. „Modern Fiction”. In The Essays of Virginia
Woolf, vol. 4, 1925–1928, edited by Andrew McNeillie, 157–165.
London: The Hogarth Press, 1984.
Virginia Woolf. Saját szoba. Fordította Bécsy Ágnes.
Budapest: Európa Könyvkiadó, 1986.
Virginia Woolf. The Voyage Out [1915].
The Project Gutenberg, 2006. Hozzáférés: 2020.05.21.
https://www.gutenberg.org/files/144/144-h/144-h.htm
Z abán Márta, szerk. Salamon Ferenc irodalmi írásai. 2 kötet.
Kolozsvár: Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2018.
Z abán Márta. Salamon Ferenc szakmai életútja: Hivatástörté-
neti esettanulmány. Fiatal erdélyi kutatók mestermunkái a
humán- és társadalomtudományok köréből.
Kolozsvár: Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2014.
Zsadányi Edit. „A tű és a toll: Lesznai Anna hímzéseinek és
verseinek tárgya”.
Z sadányi Edit. „Bazsali, rezeda meg kisasszonycipő”: Kulturális
másság feminista kritikai értelmezésben.
Z sadányi Edit. „Írónők a századelőn”. In A magyar irodalom
történetei 1800-tól 1919-ig, szerkesztette Szegedy-M aszák
Mihály és Veres András, 807–826.
258 / Bibliográfia
Megjelent kötetek
„Próza az, amit kinyomtatnak”

Tanulmányok Ottlik Gézáról
Szerkesztette: Bednanics Gábor, Hansági Ágnes,
Horváth Csaba, Palkó Gábor, Wernitzer Júlia (2013)
„tánc volnék, mely önmagát lejti”

Tanulmányok Weöres Sándorról
Szerkesztette: Bartal Mária, Kulcsár-Szabó Zoltán,
Palkó Gábor (2014)
„Csillagtoronyban”
Tanulmányok Jékely Zoltánról
Szerkesztette: Palkó Gábor, Péterfy Sarolt (2014)
„Határincidens”
Tanulmányok Szilágyi Domokosról
Szerkesztette: Palkó Gábor, Szilágyi Zsófia Júlia (2016)
„Helyre tolni azt”

Tanulmányok Örkény Istvánról
Szerkesztette: Palkó Gábor, Szirák Péter (2016)
„álom visszhangja hangom”

Tanulmányok Szép Ernőről
Szerkesztette: Palkó Gábor (2016)
„folyékony szobor vagy szilárd szökőkút”

Tanulmányok Nemes Nagy Ágnesről és más újholdasokról
Szerkesztette: Buda Attila, Palkó Gábor, Pataky Adrienn (2017)
„Örök véget ér és örök kezdetet”
Tanulmányok Szabó Lőrincről
Szerkesztette: Kabdebó Lóránt, Kulcsár-Szabó Zoltán,
L. Varga Péter, Palkó Gábor (Prae Kiadóval közösen, 2019)
„Nincs vége. Ez a befejezés.”

Tanulmányok Esterházy Péterről
Szerkesztette: Lőrincz Csongor, L. Varga Péter,
Palkó Gábor (Prae Kiadóval közösen, 2019)
Benedek Anna
Borbás Andrea
Borgos Anna
Gintli Tibor
Kapus Erika
Mercs István
Mészáros Zsolt
Rákai Orsolya
Rózsafalvi Zsuzsanna
Zeke Zsuzsanna

Kaffka 100 - Tanulmányok Kaffka Margitról

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Kaffka 100 - Tanulmányok Kaffka Margitról

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Kaffka

Petőfi Irodalmi Múzeum

Szerkesztők: Mészáros Zsolt, Parádi Andrea, Rákai Orsolya

Petőfi Irodalmi Múzeum

© Szerzők, szerkesztők, 2020

Gintli Tibor: Intertextuális kapcsolatok a Mária évei

Rákai Orsolya: A szem és a modernség – Fokalizáció és meg-

Benedek Anna: Indiszkréció az irodalomban? – Kaffka Margit

Borgos Anna: „Talán senki nem vette olyan komolyan

Mészáros Zsolt: „én látom azokat a ruhákat” – Női hangok,

Mercs István: Kaffka Margit kritikáiról / 117

Kapus Erika: „És oly fontos voltam magamnak akkor, mint

Borbás Andrea: „…az én agyonfáradt, neuralgiás írás-

Zeke Zsuzsanna: Boncza Berta alkotói önkeresései

Függelék – Kaffka Margit relikviái és róla készült

Kaffka Margit (1880–1918) halálának 100. évfordulójára em-

Az irodalmi köztudat ma valószínűleg Móricz Zsigmond

1 „Emma leánykori olvasmányainak gondolatvilágában találta magát, abban

4 Horváth Zsuzsa Kaffka Margit regényeiről írott doktori értekezésében egész

a vidéki élet unalmas középszerűségéből az irodalmi szövegek világába vágyódik,

8 Ezt a párhuzamot Horváth Zsuzsa is észrevette. Horváth , „Az élettörténet mint

megközelítés aligha független a vitalitás, az életerő kultuszától, amelyet többek

A későbbiekben ez a valódi érzések és élmények hiányát

11 K affka , Mária évei…, 7.

a házasságban várnak rá. Az ő drága, bolond csapatuk a Valériában csak a költé-

„Mária ámulva gondolta el, hogy lám ugyanaz az »Iro-

Az olvasásra épülő életforma az internátusbeli lányokat

„A nő ősi, testies hajlamát a szerelemre (mint a faj cél-

Az idézett részlet értelmében a nő aszexuális magatartása

„Vizsgáljuk meg egy átlagos gondolkodású embernek

Virginia Woolf modern regényről írott híres esszéjének fenti

2 Manfred Jahn, „Focalization”, in The Cambridge Companion to Narrative, szerk.

Bár a fokalizáció kérdése az elbeszéléselméleti kutatások egyre

4 Komlós Aladár, Gyulaitól a marxista kritikáig: A magyar irodalmi kritika hét

„Dicséretes cél a költőről a műre terelni a figyelmet,

7 A lexander Bernát, A művészet: Válogatott tanulmányok, szerk. Szemere Samu

A költőnek ezért nincs, úgymond, „személyisége”, írja Eliot,

„[a]mikor a fentebb említett két gáz egy platinaszál je-

Eliot esszéje mindamellett igen nagy hangsúlyt fektet arra,

11 Woolf, „Modern Fiction”…, 160.

(Női) identitás és megfigyeltség

Az iméntiek értelmében tehát a modern próza nemhogy nem

14 K affka Margit, „Este”, in K affka Margit, Csendes válságok (Budapest: Neumann

„Ujjas pendelyén átvilágított a konyhalámpa, és göm-

A probléma akkor következik el, amikor egyértelműen kide-

Mindamellett tisztában van vele, hogy nincs visszaút, hiába

Ez a „végetlen, alig-titkolt, kényszerű, örök hazugság”

”A girl is more lonely than a boy. No one cares in the

Később, amikor teára hivatalosak az egyik hölgyhöz, Rachel

”Directly anything happens—it may be a marriage, or

A külső tekintet a dominancia eszköze, amitől nincs hová

19 „Tulajdonképpen akármi történik – lehet az házasság, vagy születés vagy halál

”Does it ever seem to you, Terence, that the world is

– kérdezi Rachel, ám Terence számára ez a tapasztalat tökéle-

“No,” said Terence, “I feel solid; immensely solid; the

Kaffka és Woolf műveit vizsgálva a szubjektivitás egyfelől

„Az ember jól-rosszul mégiscsak végigjátssza a maga vállalta

1 K affka Margit, Színek és évek (Budapest: Franklin Társulat, 1912), 3–4.

„Az író legyen kegyetlen” – írja Kosztolányi Dezső a Nyugat

2 Kosztolányi Dezső, „Indiszkréció az irodalomban: A Nyugat ankétja”, Nyugat

„Lányi Sarolta: – Nézd, ő írt egy pletykaregényt.

5 Móricz Zsigmond, „Kaffka Margit”, Nyugat 5, 3. sz. (1912): 212–217.

„én valahogy egészen benne vagyok abban, amit körül-

Mercs István: Kaffka Margit kritikáiról / 117