You are on page 1of 3

1.

lecke: Az Ige, mint legfőbb tanácsadó


A Biblia
A Biblia csodálatos könyv. Isten szava, amely élő és ható: „Mert az Istennek beszéde élő és ható,
és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsidók 4:12)
Erő és hatalom van benne: „Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.” (Zsoltárok 33:9)
Isten szavában teremtő erő rejlik, s ugyanez a hatalom megtalálható az Ő Igéjében is, amely
szíveket formál át, életeket változtat meg.
Az Ige az, amely feltárja számunkra a megváltás csodálatos örömhírét: „Tudakozzátok az
írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek
bizonyságot tesznek rólam;” (János 5:39) „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az
egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (János 17:3) Isten Igéje a lelki
fejlődésünk eszköze, lelki kenyér, amelyet naponta „fogyasztanunk” kell: „Ő pedig felelvén,
monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek
szájából származik.” (Máté 4:4)
A Biblia azonban nem csak lelki szükségleteinkre ad választ, az élet mindennapi problémáihoz is
találunk benne sok tanácsot, eligazítást.

Isten az Alkotó
A Biblia a teremtés történetével kezdődik, s már itt, az első fejezetekben elénk tárja életünk
alapvető elemeinek eredetét, tökéletes rendeltetését. Tökéletes, bűntől szennyezetlen
formában láthatjuk az Istennel való kapcsolatot („És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös
alkonyatkor a kertben jár vala…” 1Móz 3:8), az embertársainkkal való kapcsolatot és egyben az
eredeti családmodellt („És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki
segítő társat, hozzá illőt.” 1Mózes 2:18), a munkában való örömöt („És formált vala az Úr Isten
a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy
lássa, minek nevezze azokat…” 1Mózes 2:19). A bűn megjelenése utáni beszámolóban rögtön
olvashatunk róla, hogyan is tudjuk azt kezelni, elénk tárul a megváltás lehetősége: „És
ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva
között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Mózes 3:15)
Isten saját kezűleg alkotta meg az embert, jól ismeri kívülről-belülről. Személyes kapcsolatot
létesített vele, feladatot adott neki. Ő az, Aki tudta, nem jó az embernek egyedül. Isten az, Aki a
bukása után is lehetőséget adott az emberiségnek. Jól tesszük tehát, ha figyelünk Szavára!

A Biblia tanácsai a mindennapokra


A Biblia tele van különböző elvekkel és szabályokkal, amelyek megmutatják nekünk hogyan is
éljük boldogan az életünket. Útmutatást találhatunk a bibliai történetekben, ahol tanulhatunk a
szereplők jó és rossz példáiból; iránymutatást találunk a törvényekben, rendeletekben; s
konkrét tanácsokat is olvashatunk példának okáért a Példabeszédek könyvében, vagy
valamelyik újszövetségi levélben.

Történetek
A bibliai történetek rengeteg tanulságot rejtenek magukban azok számára, akik hajlandóak
mások hibájából vagy esetleg helyes döntéséből tanulni. Nézzünk át néhány példát a
történetekben rejlő tanulságokra a teljesség igénye nélkül.
Noé története megtanít kiállni a hitünkért a csoportnyomás ellenére (Máté 24:37-39; Zsidók
11:7). Ábrahám és Dávid király története elrettentő példa a mindazok számára, akik házasságon
kívüli kapcsolatba akarnak kezdeni (1Mózes 16; 21; 2Sámuel 11; 12; 13; 15). Izsák és Rebeka
története az Isten által megáldott, boldog házasságot mutatja be (1Mózes 24). Jákób és Ézsau
története a család megosztottságának, a prioritások helytelen kezelésének következményeire
világít rá (1Mózes 25; 27). József és testvéreinek története a kivételezés és a
testvérféltékenység történetét meséli el (1Mózes 37). Mózes története bemutatja mind a
fiatalkori pályaválasztás, mind az időskori elhívás történetét, s ezenkívül felsorakoztatja egy
rendkívüli vezető fő tulajdonságait (2Mózes 2; 3).

Törvények, rendeletek
Isten törvénye - a tízparancsolat - egyszerű, de átfogó útmutatást ad a boldog élethez (2Mózes
20). Megtartása nem egyedül lelki értelemben fontos, hiszen Isten azért adta, hogy az életünket
békéssé, örömtelivé, áldásossá tegye. Az első négy törvény leírja, hogyan mutathatjuk ki Isten
iránti szeretetünket; az utolsó hat pedig azt írja le, hogyan tudjuk kimutatni embertársaink
iránti szeretetünket (Máté 22: 37-40).
A tízparancsolaton kívül a Biblia leírja azon egészségügyi, higiéniai, szervezeti törvényeket is,
amelyek egy mennyei elveken alapuló, földi kormányzat képét tárják elénk. Ezen előírások
segíthetnek egészségesebbé, minőségibbé és boldogabbá tenni az életünket.

Tanítások
A Biblia sok konkrét, egyértelmű tanítást is tartalmaz.
Nagyon gazdag az efféle útmutatásokban a Példabeszédek könyve, ahol rengeteg hasznos
tanácsot kaphatunk a pénz helyes kezeléséről /pl. „A gazdag a szegényeken uralkodik, és
szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak.” (Példabeszédek 22:7)/, az függőség veszélyeiről
/pl. „Ütöttek engem, nékem nem fájt; vertek, nem éreztem! Mikor ébredek fel? Akkor folytatom,
ismét megkeresem azt.” (Példabeszédek 23:35)/, az emberi kapcsolatokról /pl. „Az engedelmes
felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt
haragot.” (Példabeszédek 15:1)/, és egyéb fontos témakörökről.
Jézus maga is sok gyakorlati tanácsot adott számunkra földi élete során, /pl. „Azért, ha a te
ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza
van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te
atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.” (Máté 5:23,24)/, ahogy az apostoli
levelek is nagy segítséget nyújtanak nekünk a gyakorlati dolgokban /pl.„Ti is atyák ne
ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.” (Efézus
6:4)/.

Útmutató
A Biblia egy hihetetlen kincs, megbízható és pontos útmutató az élethez. Isten - Aki megalkotott
bennünket - egy „használati utasítással” is ellátott minket. Nála senki nem tudja jobban mire is
van szükségünk, hallgassunk tehát szavára. Ha valaki talán kételkedne az Ige tanácsainak
erejében, elég csupán egyetlen egyszer kipróbálnia azt, s meg fog győződni a Szentírás erejéről.
Rengeteget tanulhatunk Isten Szavából, hiszen a Biblia beszámol arról, hogyan juthatunk örök
életre, s mindemellett azt is leírja, hogy hogyan élhetünk boldog, békés, és kiegyensúlyozott
életet a hétköznapokban.

A tanulmány
Ebben a tanulmányban sajnos nem tudjuk az emberi élet minden részletét átfogni, de
próbálunk minél több részt érinteni. A gyermekkortól kezdve, a fiatal felnőttkoron át a
középkorig, és egészen az idős korig dolgozzuk fel az élet fő problémáit biblikus törvényekkel,
tanulságokkal és történetekkel.

Kérdések:
1. Miért érdemes olvasnunk a Bibliát?
2. Az életünk mely alapvető részeiről olvashatunk tökéletes, eredeti formában a teremtést
követően?
3. Írjunk példát a bibliai történetekben fellelhető mindennapi tanulságokra (írhatunk olyat is,
amely nem szerepel a tanulmányban)!
4. Írjunk példát a törvényekben, rendeletekben fellelhető mindennapi tanulságokra (írhatunk
olyat is, amely nem szerepel a tanulmányban)!
5. Írjunk példát a konkrét tanításokban fellelhető mindennapi tanulságokra (írhatunk olyat is,
amely nem szerepel a tanulmányban)!
6. Miért mondhatjuk a Bibliára, hogy hasznos útmutató az élethez?
7. Van-e valami egyéb kérdése a leckével kapcsolatban?

You might also like