Vandálok

Eredetük
A vandálokat először az 1. században, idősebb Plinius Naturalis Historia című művében
említik. Őshazájuk pontos helye nem tisztázott, de a legtöbb történész egyetért abban, hogy a
két nagyobb egységre, az aszding és a sziling törzsre bomló keleti germán nép valószínűleg a
Balti-tenger partvidékéről származott.
Történetük
A 2. században az aszdingi vandálok Raus és Rapt (vagy Rhaus és Raptus) király
vezetésével dél felé vándoroltak, a rómaiakat először a Duna alsó folyásánál támadták meg.
271 körül Aurelianus császárnak meg kellett erősíteni a Duna középső folyásának védelmét.
Ezután békét kötöttek, a vandálok pedig Dacia nyugati részén és Pannoniában telepedtek le.
A Duna menti régióban letelepedő vandálok létszáma maximum 100 ezer főt tehetett ki.
Iordanes A gótok története című műve szerint az aszdingi vandálok I. Constantinus
uralkodása idején kerültek konfliktusba a gótokkal. Akkoriban a vandálok azon a területen
éltek, amit később a gepidák vettek birtokba. A vandálokat Geberik gót király támadta meg,
és a csatában a vandál király, Visimar is elesett. A vandálok ezután Pannoniába vándoroltak,
ahol I. Constantinus (330 körül) a Duna jobb partján földet adott nekik; itt körülbelül hatvan
évig éltek. Innen 400-ban vagy 401-ben – valószínűleg a hunok elől menekülve – Godigisel
király vezetésével és szövetségeseikkel (az alánokkal és a szvévekkel) nyugat felé
vándoroltak. Később a szilingi vandálok egy része is csatlakozott hozzájuk. Ebben az időben
az aszdingi vandálok már felvették a keresztény hitet. Valens római császár uralkodása idején
(364-378) tértek át az arianizmusra, mely ellentétben állt a keresztény vallás hivatalos
Szentháromság-felfogásával.
Gallia, Hispánia
406-ban átkeltek a rajnán és betörtek a Római Birodalom részét képező Galliába. A vandálok
két éven át fosztogatták a vidéket, majd 409-ben királyuk, Gunderich vezetésével behatoltak
Hispániába. Róma barbár szövetségeseit, a vizigótokat hívta segítségül, hogy
megakadályozza a vandálok letelepedését az Ibériai-félszigeten. A vizigótok 416-ban döntő
győzelmet arattak a déli területeken letelepedett sziling törzs felett, a szvéveket pedig
északnyugatra szorították vissza. A harcokban az alán törzs gyakorlatilag teljesen
megsemmisült. A támadásokat túlélők a szilingekkel együtt beolvadtak a vandálok immár
egyetlen törzsébe, az aszdingba.
Afrika
Bár a vandálok egyre otthonosabban mozogtak Hispániában, mindössze 20 éven keresztül
tartózkodtak a félszigeten. A források szerint Bonifatius gróf, a függetlenedési törekvései
miatt a nyugatrómai vezetéssel hadban álló, nehéz helyzete miatt segítségre szoruló hadvezér
hívta be őket 429-ben Afrikába. Miután átkeltek a Földközi tengeren keresztül Afrikába
Bonifatius ekkor már hiába közölte velük, hogy megoldódtak a vitái a nyugatrómai
vezetőkkel, nem tértek vissza korábbi szálláshelyükre, és sorra ostrom alá vették a városokat.
430-ban Hippo Regius ostromakor vesztette életét − többek között − a korai kereszténység
egyik legnagyobb gondolkodója, a város püspöke, Szent Ágoston, aki valószínűleg az
éhezésbe halt bele. Bár III. Valentinianus császár 435-ben végül engedélyezte a vandálok
számára, hogy több provinciába is legálisan betelepüljenek, Karthágót, Róma első számú
gabonaraktárát nem volt hajlandó átadni.
Karthágó ostroma
Geiserich azonban nem hátrált meg, és 439-ben a kulcsfontosságú várost is – gyakorlatilag
harc nélkül – meghódította és kifosztotta.
A Vandál Királyság végleges területe 442-ben alakult ki, fővárosa innentől kezdve
Karthágó lett. Geiserich igyekezett kihangsúlyozni királyi hatalmát, a többi barbár
uralkodótól eltérően olyan pénzérmét veretett, amelyen a saját arcképét tüntette fel. A
vandálok Karthágó elfoglalásával jelentős flottaállományra is szert tettek, és meghódították
Szicíliát, Korzikát, Szardíniát és a Baleár-szigeteket. Geiserich sajátos történetfilozófiai
megközelítéssel választotta ki, hogy kit fog legközelebb megtámadni. Azt vallotta ugyanis, ha
valamilyen népet megtámadnak, az bizonyára azért történik, mert kiváltották Isten haragját.
Róma kifosztása
Valószínűleg ennek jegyében vágott neki a Róma elleni hadjáratának is. A vandálok betörését
a Nyugatrómai Birodalom vezetőinek belső harcai nagyban elősegítették. Miután a császár
III. Valentinianus 454-ben megölette a hatalmára veszélyesnek tartott hadvezérét, Flavius
Aëtiust, válaszul a meggyilkolt politikus egyik híve, Flavius Petronius Maximus végzett a
császárral. Róma anarchiába süllyedt. A Geiserich és Valentinianus között megkötött
egyezség semmissé vált, és a város előtt nem sokkal később mintegy ötszáz hajóval megjelent
a vandál flotta. I. Leó pápa Geiserich elé vonult, hogy kérje, legyen irgalmas Róma népével.
A vandál uralkodó ígéretéhez híven nem rombolta le teljesen a várost, és a gyilkosságoktól is
tartózkodott, de a 14 napos fosztogatásnak számos értéktárgy esett áldozatul. Többek között a
császári palota kincsei, valamint a Jupiter-templom bronzból készült, arannyal bevont
tetőzetének a fele is a zsákmányok közé került. Eudoxia, az özvegy császárné két lányával
együtt szintén kénytelen volt a vandálokkal tartani Afrikába, s az idősebbik hercegnő a
vandál trónörökös, Hunerich felesége lett.
477-ben meghalt Geiserich. Utódja, Hunerich az uralkodásának utolsó éveit a katolikusok
üldözésével töltötte. A beszámolók szerint élve megégettette a katolikus papokat, és akiket
megkímélt, soha többé nem tarthattak misét. A püspököket Szardíniára száműzte. A
katolikus templomokat javaikkal együtt lefoglalta, és megtiltotta, hogy továbbiakat építsenek.
Hunerich öccsei, Gunthamund és Thrasamund uralkodása alatt jelentősen csökkent a
katolikusokra nehezedő nyomás. Bár a száműzött püspökök nem térhettek vissza otthonaikba,
a katolikus templomok megnyithatták kapuikat. Újra működni kezdtek a római uralom alatt
létrehozott, de később betiltott neves karthágói iskolák, Thrasamund még fürdőt is építtetett
Karthágó mellett.
Thrasamund utódja Hilderich (60 évesen kerül trónra) lett (523). Elődjével ellentétben
azonban már nem vette figyelembe a vandál arisztokrácia érdekeit. Visszahívta a száműzött
katolikus püspököket, és bebörtönözte elődje hitvesét, Amalafridát. Ezzel magára haragította
a vandál királyság ariánus lakosságát és Amalafrida testvérét a keleti gót király Nagy
Theodorichot is. Hilderich unokatestvére Gelimer nem is tűrte sokáig a vandál
hagyományokat semmibe vevő király ténykedését, és 530-ban letaszította a trónról.
Justinianus bizánci császár a Vandál Királyságban uralkodó kaotikus állapotokat kihasználva
533-ban hadjáratot indított Gelimer ellen. Justinianus Belizárt (Flavius Belisarius) nevezte
ki a vandálok elleni expedíció élére. Gelimer két sorsdöntő csatát is elveszített, és végül 534-
ben megadta magát. A vandál kincstárat Konstantinápolyba vitték. Az ariánus papság
elmenekült, az otthonmaradók többsége pedig áttért a katolikus hitre. A hadsereg java részét
beolvasztották a bizánci haderőbe, s a legjobb harcosokat a perzsa határra rendelték. Az
egykori Vandál Királyságból bizánci provincia lett.