Az ukrán földek Vitovt fejedelemsége idején.

Vitovt, Litvánia nagyfejedelme 1392-1430 között. Vitovt 1350 körül született Kestutis
fejedelem és második felesége, Biruté gyermekeként. Apja, Algirdas fivérével együtt közösen
kormányozta Litvániát. Vitovt 1368-ban és 1372-ben részt vett a nagyfejedelem Moszkva elleni
hadjárataiban. 1376-ban már Hrodna hercegeként harcolt a lengyelek ellen, 1377-től pedig önállóan
intézett betöréseket a lovagrend területére.
Algirdas 1377-es halála után a trón fiára, Jagellóra szállt. 1380-ban Jagelló titkos
megállapodást kötött a teuton lovagokkal, hogy nem siet nagybátyja védelmére, ha őt a lovagrend
megtámadja. Amikor Kestutis erről a következő évben tudomást szerzett, elfoglalta Vilniust,
Jagellót lemondásra kényszerítette, majd ő maga ült a nagyfejedelmi trónra. Jagelló behódolt, de
mikor nagybátyja egy felkelés leverésével volt elfoglalva, csapataival megszállta Vilniust és ismét
uralkodónak kiáltotta ki magát. A két fél serege 1382 augusztusában találkozott, de a tárgyalások
során Jagelló lefogatta Kestutist és az őt kísérő Vitovt.
A pogány Jagelló korábban a nagybátyjával szembeni segítségért cserébe
megkeresztelkedést és Szamogitia átengedését ígérte a lovagoknak; idővel kiderült, hogy nem tartja
be ígéreteit. A lovagrend ezért Vitovt trónigényét kezdte el támogatni és 1383-ban kiújult a teuton-
litván háború. Jagelló 1385-ben feleségül vette a tizenkét éves Hedviget, Lengyelország királynőjét
és társuralkodóként perszonálunióban egyesítette a két országot. Az unió feltételeként
megkeresztelkedett és felvette az Ulászló nevet.
A Jagellóval folytatott háború kezdete előtt Vitovt beleegyezett, hogy feleségül adja lányát,
Sophiát Vaszilijhoz, Dmitrij Donskoy moszkvai herceg fiához. Ezek az események riasztották
Jagellót, és úgy döntött, hogy gyengíti Vitovt befolyását azzal, hogy elveszi tőle Vlagyimir és Luck
városát, Golshanyt szövetségesétől, Ivan Golsanszkijtól és Novogorodokot Vitovt testvérétől,
Tovtiviltől. Vitovt nem várt tovább, és 1389 közepén összegyűjtötte az összes elégedetlen
fejedelmet Grodnóban, ahol elhatározták, hogy elfoglalják Vilnát és Vitovtot helyezik a
nagyfejedelem trónjára. A terv a következő volt, Vitov szekereket küldött tűzifával Vilnába, amiben
a háborúi bújtak, egy ilyen szekérrel kellett volna behatolni a fővárosba és elfoglalni. Koribut
herceg azonban tudomást szerzett erről a tervről, aki akkoriban Vilnában maradt, Skrigailo herceg
helyett, aki elment a polotszki lázadás leverésére. Amint a szekerek Vilnához közeledtek, Koribut
csapatai körülvették őket, és a vitovti háborúknak meg kellett adniuk magukat. A puccsterv
meghiúsult, Vitovt ismét kénytelen volt a keresztesekhez menekülni.
A Német Lovagrend nagymestere megbocsátotta Vitovtnak múltbeli árulását, és megígérte,
hogy segít neki. Egy nyilvánvaló próbálkozás, hogy Vitovt felhasználja a Jagelló elleni harcban,
erősebb volt, mint Vitovt árulása. 1390-ben nyílt háború kezdődik Vitovt és Jagelló között, ebben
az évben a keresztesek segítségével megpróbálta elfoglalni Vilnát, de a kísérlet kudarcot vallott, és
Vilnát sem sikerült elfoglalni 1391-ben. Vitovt erői nagymértékben megerősödtek 1392-ben,
miután lánya hozzáment Vaszilij Dmitrijevics moszkvai herceghez. Vitovt csapásai egyre
erősebbek lettek, a keresztesek felépítették számára az NDK határán fekvő Riteswerder-kastélyt,
ahonnan lerohanta Litvániát. A litvániai Jagelló kormányzója, testvére, Kernovszkij herceg,
Wigand-Alexander viharral próbálta elfogni, de visszaverték. Hamarosan Jagiello testvér meghalt,
és nagy reményeket fűzött hozzá a Vitovt elleni harcban. Vitovt folytatta az előrenyomulást, és el
tudta foglalni Grodnót, és megerősítette ott. Jagiello látva, hogy Vytautas és szövetségesei pozíciói
erősödnek, és kevés esélye van Litvánia megtartására, a békén kezdett gondolkodni. Heinrich
követén keresztül, aki állítólag azért érkezett Poroszországba, hogy fegyverszünetet kössön a
keresztes lovagokkal, Vitovtnak a békére és a hatalom átruházására vonatkozó javaslatot közvetített
a Litván Nagyhercegségben. Vitovtnak nem volt könnyű békét kötnie Jagellóval, hiszen a teutonok
túszul ejtették feleségét Annát, két fiát és testvérét, de ő választotta, elfogta a riteswerderi teuton
helyőrséget, majd lerombolta a várat. Majd kiűzi a kereszteseket Grodnóból, elfoglalja és
lerombolja a Nagyhercegség határán fekvő két teuton erődöt, Metemburgot és Neugartent.
A békét Vitovt és Jagelló között 1392. augusztus 5-én kötötték meg az Oszmjanyi melletti
Ostrov faluban. E békeszerződés értelmében Vitovt Litvánia nagyhercege lett, és esküt tett a
Lengyel Királyság megsegítésére, az ellenségei elleni harcra. Vitov drágán fizetett a nagyherceg
trónjáért, a keresztesek nem bocsátották meg Vitovt második elárulását, és megmérgezték túszaikat,
fiait és testvérüket, Zsigimontot, láncra verték és a börtönbe dobták.
Nagyfejedelemként: Vitovt folytatta Algirdas nagyfejedelem politikáját és igyekezett
minél több rutén földet meghódítani. 1398-ban litván hadsereg tört be a Krímre, megszállták a
tengerpartot egészen Hadzsibejig (a mai Odesszáig) és erődöt építettek. A Litván Nagyfejedelemség
ekkor a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedt. A sikeres hadjáraton felbuzdulva Vitovt és Jagelló
felkérte IX. Bonifác pápát, hogy hirdessen meg egy keresztes hadjáratot a tatárok ellen. A keleti
hadjárat tervét azonban romba döntötte az 1399-es Vorszkla-menti csatában elszenvedett súlyos
vereség. A vesztett csata után a központi hatalom megrendült, több tartomány fellázadt,
Szmolenszket pedig visszavette annak korábbi fejedelme, Jurij Szvjatoszlavics. 1406 és 1408 között
Vitovt három hadjáratot is vezetett veje, Vaszilij moszkvai nagyfejedelem ellen. Végül 1408-ban,
miután hadseregeik farkasszemet néztek az Ugra folyónál, csata nélkül megegyeztek a litván és
moszkvai érdekszférák elkülönítésében: Novgorodot ezután Jagelló öccse, Lengvenis irányította,
Pszkovot pedig egy lengyel kormányzó.
1398-ban, még a keleti keresztes hadjáratra való előkészületképpen, Vitovt békét kötött a
lovagrenddel és átadta nekik az általuk régóta áhított Szamogitiát. Azonban három év múlva, 1401
márciusában a szamogitok (Vytautas támogatásával) fellázadtak és felgyújtottak két várat. Végül
1404-ben békét kötöttek, melyben megerősítették, hogy Szamogitia a lovagrend kezén marad és
Lengyelország megígérte, hogy egy újabb háború esetén nem segít Litvániának. Cserébe a lovagok
támogatták Vitovt keleti háborúját és felhagytak Svitrigajla támogatásával.
1408-ban a nagyfejedelem békét kötött. 1409-ben Vitovt és a lengyelek segítségével kitört
egy második lázadás. A lovagrend a helyzet végleges rendezését kívánta és hadat üzent a lengyel-
litván uniónak. Vitovt személyesen vezette a nagyfejedelemség összegyűjtött erőit, amely, miután
egyesült a lengyel sereggel, megindult a Teuton lovagrend központja, Marienburg felé. 1410. július
15-én a grünwaldi csatában a lengyel-litván szövetség döntő vereséget mért a lovagrendre. Az
1411-ben megkötött első thorni béke során Litvánia Vitovt haláláig visszakapta Szamogitiát. A vitát
Zsigmond magyar és német király döntötte el, aki a határfolyó, a Nyeman teljes jobb partját a
litvánoknak ítélte. A lovagrend ezt nem fogadta el és 1414-ben kitört az újabb háború, amely
azonban csak néhány hónapig tartott, a kérdést pedig a konstanzi zsinat elé terjesztették. Megfelelő
megoldás itt sem született és a lovagrend 1422-ben ismét fegyverrel próbált érvényt szerezni
igazának. A gollubi háborúban azonban két hónap alatt vereséget szenvedtek és véglegesen le
kellett mondaniuk Szamogitiáról, bár Memel városát megtarthatták. Az itt eldöntött határvonal 500
évig, 1923-ig érvényben maradt.
Csata a Vorszkla folyónál
A Vorszkla menti csata Toktamis elűzött tatár kán és támogatója, Nagy Vitold litván
nagyfejedelem, valamint a Timur Lenk, Toktamis feletti győzelme után hatalomra került Timur
Kutlug (1395–1400) között lezajlott csata a Dnyeper egyik mellékfolyója, a Vorszkla mellett, 1399.
augusztus 12-én, amely az Arany Horda győzelmével ért véget. A vereség hatására Vitoldnak le
kellett tenni Toktamis támogatásáról és keleti terjeszkedési terveiről.
Előzmények: Belső-Ázsiában hatalmi harc bontakozott ki Timur Len, és Toktamis, az
Arany Horda kánja (1377–1395) között. Timur és Toktamis kezdetben szövetségesek voltak, mivel
Toktamis, Timur segítségével került hatalomra. Azonban az 1390-es években kétszer is megtámadta
Timur Lenket, aki az első árulását még megbocsátotta, de a második után Toktamisnak menekülnie
kellett. Litvániába menekült, Nagy Vitoldhoz, akinek segítségét kérte Timur Kutlug ellen, aki
időközben átvette a hatalmat az Arany Horda felett. A litvánoknak megígérte, hogy a katonai
támogatásért cserébe néhány orosz területet elcsatolhatnak az Arany Horda birodalmából.
Csata: Az egyesült litván, román, lengyel, német, tatár, orosz, ukrán és fehérorosz
csapatok augusztus 5-én hatoltak be Oroszországba a Vorszkla mentén. Amikor a két haderő
összetalálkozott, Timur, hogy húzza az időt, három nap tűzszünetet kért, és tárgyalásokat folytatott
Vitolddal a lehetséges meghódolásról. Valójában Edigü további erősítésekkel igyekezett Timur
segítségére. Vitold terve az volt, hogy szekérvár mögül felőrli a tatárokat. A tárgyalások
eredménytelenül zárultak, sőt Vitold állítólag felbőszült Timur azon kijelentésén, hogy hatalmat
követel magának Litvániában. A csata kezdetén Timur színlelt támadást intézett a szekérvár ellen,
majd hirtelen visszavonult. Erre a litvánok utánuk eredtek. Amikor már elég távol került a
szekérvártól, a beérkező Fehér Horda egységei Vitold csapatainak hátába kerültek, és bekerítették
őket.
Vitold vereségét látva Toktamis elmenekült a csatából, míg a litván lovassággal a tatárok
nyílzápora végzett. Toktamis kivonulása miatt a szekérvárban is zavar támadt. Ezt kihasználva a
tatárok nekivették magukat, és nyomukban szerteszét menekültek az oroszok, havasalföldiek,
lengyelek és németek katonái.
Veszteségek: Vitoldnak nagy nehézségek árán sikerült elmenekülnie a csatából, ahol ő és
szövetségesei a lengyel források szerint 15-20 ezer embert vesztettek.  A Vitold mellett harcoló 50
szláv hercegből 20 lelte még halálát a harcban. A tatárok úgy 5-6 ezer halottal számolhattak. A
tatárok a győzelem után nyomban betörtek litván területre és egészen Kijevig dúlták az országot. A
Toktamis elleni harcokban még két alkalommal (1407-ben és 1408-ban) vezettek hadjáratot Vitold
földjeire, mivel Toktamis sok esetben ukrán területen keresett menedéket.
 Következmények: Vitold, Vorszkla melletti veresége miatt elszállt annak a lehetősége
hogy a Krími Kánságot uralma alá hajtva kijáratot szerez a Fekete-tengerre, de szerencséje is volt
egyúttal, mert az Arany Horda megtehette volna, hogy Ukrajnát és Moldvát az uralma alá vonja, de
nem tették meg, mivel Timur fontosabbnak tartotta a Toktamis elleni harcot, mint a litván fejedelem
megtörését.
A vereség után Litvániában belpolitikai bonyodalmak keletkeztek, mert Vitold Moszkva ellen akart
hadjáratot indítani, amiért az nem támogatta őt, de ebbe Novgorod és Pszkov nem ment bele. Vitold
ráadásul eddigi szövetségesével, a Német Lovagrenddel is szembekerült, ami arra késztette, hogy
feladja korábbi politikáját és ne harcoljon unokatestvére, a lengyel király ellen.
Utolsó évei
Vitovt litván nagyherceg élete végére Európa legidősebb uralkodója volt. 1430-ban 80 éves
volt. Az évforduló előestéjén az uralkodó kongresszust rendezett Luckban, amelyre meghívta
Jagellót, Luxemburg Zsigmondot (aki hamarosan a Szent Római Birodalom császára lett), pápai
legátust és számos orosz herceget. Már az a tény, hogy ennyi hatalmas uralkodó érkezett erre az
eseményre, már önmagában is jelzi, hogy Vitovt korának egyik legjelentősebb politikai alakja volt.
A lucki kongresszuson az öreg koronázásának kilátásairól volt szó. Ha felvette volna a
Jagellóéval egyenértékű címet, akkor Litvánia végre függetlenné vált volna, és védelmet kapott
volna Nyugaton. A lengyelek azonban ellenálltak a koronázásnak. Soha nem történt meg. Vitovt
nem sokkal a troki kongresszus után, 1430. október 27-én halt meg. Temetésének helye máig
ismeretlen. Vitovt 38 évig volt Litvánia nagyhercege. Az ő uralkodása alatt esett ennek az államnak
a virágkora. A következő fejedelmek kerültek végső függésbe Lengyelországtól.