Honfoglalás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Általános értelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során valamely nép egy kiválasztott területet birtokába vesz,
abból a célból, hogy ott új hazát alapítson. Ennek megfelelően a magyar történelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot,
melynek során a magyarok a Kárpát-medencét a birtokukba vették.

A nagy történelmi időtávlat és a viszonylag kevés írásos forrás miatt nehéz pontosan rekonstruálni a honfoglalás menetét és eseményeit.
Két jelentősen eltérő fő elmélet létezik. A legelterjedtebb, hagyományos nézet szerint a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-
medencét. A honfoglaló törzsek eszerint 895 táján telepedtek le a Kárpát-medence alföldi területein. Ekkoriban I. Szvatopluk morva
fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat. 902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk
alá vonták, bár az állataik miatt főként az Alföld, Mezőföld, Kisalföld, Csallóköz és Szerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő
minőségű legelők álltak rendelkezésre. E nézet szerint az itt lakó, főleg avar és szláv eredetű népek nem éltek túl sűrűn a vidéken és pár
emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe. Ha földművelésben nem is, állattartásban valószínűleg volt mit tanulniuk a
magyaroktól, akik ridegtartással, téli takarmányozás nélkül nevelték állataikat.

A másik jelentős elmélet László Gyula nevéhez fűződik. A kettős honfoglalás elmélete szerint a magyarság ősei két lépcsőben szállták
meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt (griffes-indás kultúra), míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi
bejövetel. Figyelemreméltó, hogy az itt lakó avarok és magyarok között harci cselekményre nem került sor, ami a két kultúra azonosságát
vagy legalábbis nagyfokú hasonlóságát jelenti. László Gyula szerint az avarok és magyarok egymáshoz hasonló nyelven beszélhettek.[1]

Ami a 895-896-os bejövetelt illeti, legújabb kutatások szerint az is elképzelhető, hogy a magyarság csoportjai fokozatosan, évtizedek
során jöttek be, a 860-as évektől kezdve, 896 ennek csupán a végpontja. E nézetet főleg Szőke Miklós Béla képviseli;[2] kifejtését lásd
alább.

Szócikkünkben a hagyományos nézet szerint ismertetjük a honfoglalás történetét, majd a kettős honfoglalás elméletét is bemutatjuk.

Tartalomjegyzék
A Kárpát-medence népei a honfoglalás idején
Okok és előzmények
A magyarok Etelközben
A közvetlen előzmények
A honfoglalás
A Kárpát-medence keleti részének elfoglalása
Pannónia elfoglalása
A kalandozások
Gazdasági jellemzők
Társadalmi jellemzők
Vallás
A kettős honfoglalás
Honfoglalás-kori díszítőművészet
A honfoglalás a művészetben
Irodalom
Festészet
Szobrászat
Filmművészet
Zene
Jegyzetek
Források
Cikkek
További tudnivalók
Kapcsolódó szócikk

A Kárpát-medence népei a honfoglalás idején

A kárpát-medencében a honfoglalás idején a következő jelentősebb népek ill. utódaik laktak (a dátum a bejövetelüket jelzi):

375 - A hunok egyes elemei túlélhették a népvándorlások viharait, és megmaradhattak a Kárpát-medencében; a

néphiedelem (valószínűleg tévesen) tőlük származtatja a székelyeket, Csaba magyarjait. A hun nyelvről,
írásbeliségről keveset tudunk, valamilyen türk nyelvet beszélhettek, több más nyelv mellett.[3]
568 - korai avarok, másnéven várkonyok.[4][5] Nyelvükről keveset tudunk, valószínűleg valamilyen türk nyelvet
beszélhettek, szintén több más nyelv mellett (gepida, alán, szarmata stb).[6] Makkay szerint a várkonyokkal jöhettek be
a mezőségi magyarok és a csángók ősei.[7]
670 - kései avarok, másnéven onogurok. László Gyula és Makkay János szerint az onogur-bolgár beköltözőkkel együtt
jelentős 'finnugor' (=magyar) elem érkezett a Kárpát-medencébe. Ez a kettős honfoglalás elmélete, amit a tudósok
nagy többsége helytelennnek tart. Az onogur-magyar társadalomban osztálytagolódás volt: a vezető réteg türk
nyelven, míg a köznép magyarul beszélt.[8] Hozzájuk kötődik a jelentős griffes-indás kultúra. A világ népei számára
magyart jelentő "Hungarus" elnevezés is az onogurból származik.[9] Makkay szerint a székelyek ősei az onogurokkal
jöhettek be.[10] Szerinte az onogur-avarok utolsó királyát Attilának hívták, az ő halálával esett Avarország zűrzavarba
795 tájékán.[11]
860-895 - A honfoglalók fokozatos bejövetele. László Gyula és Makkay János szerint törökös nyelvük volt, és az itt
található onogur-magyar tömegek fokozatosan asszimilálták őket. A magyar nyelvben sok török jövevényszó található;
ezek származhatnak a honfoglalóktól, de föntebb tárgyalt népektől is.
Végül pedig laktak itt szórványosan[12] szlávok is, főleg az avar/magyar nyelvterület határain. Több földműveléssel
kapcsolatos magyar szó szláv eredetű vagy közvetítésű.

László Gyula és Makkay János folytonosságot feltételeznek a hun-avar-magyar-honfoglaló népek között. A sztyeppi hagyománykörből
érkeztek mindannyian, még a 'finnugor' népeknek is kiterjedt kapcsolataik voltak a sztyeppi népekkel. Makkay szerint az ugor (finnugor)
és az ogur (onogur) szavak hasonlósága nem véletlen; a déli ugorok már a IV. század végétől türk uralom alatt élhettek.[13] A
honfoglalók és az itt élő avarok-onogurok között semmiféle harci cselekményről nincsen tudomásunk, ez arra utal, hogy legalábbis
szövetségesként (és nem ellenségként) tekintettek egymásra.

Okok és előzmények
Az 5. század óta az eurázsiai sztyeppén a keletről nyugatra mozgás volt a jellemző. Ez
hozta a hunokat, avarokat, onogurokat és a magyarokat is Európába, végül törvényszerűen
mind a Kárpát-medence területén jutottak a legnyugatabbra.[14]

A hadászati tényezőkön túl a népek, így a magyar honfoglalást megelőzően a besenyők és

úzok nyugatra vonulásának gazdasági okai is lehettek, nevezetesen a legelők
megfogyatkozása, amit előidézhetett a szárazabb vagy hidegebb éghajlat, vagy a sikeres
állattenyésztés nyomán bekövetkezett demográfiai robbanás is, végeredményben mindkét
esetben a relatív túlnépesedés.

A magyarok Etelközben Vinzenz Katzler: Árpád birtokába veszi a

magyar földet, 19. százdi litográfia
670 körül a Fekete-tengertől északra levő sztyeppén nagy változások történtek. Felbomlott
az onogur-bolgár birodalom, amelyik az alapítójának, Kuvratnak a halála után fiai
irányítása alatt állt. Az ő viszályukat kihasználva a kazárok és magyarok benyomultak
területükre, a bolgárok több csoportra szakadtak. A volgai bolgárok Kotrag vezetésével
északkeletre a Volga vidékére, a dunai bolgárok Aszparuh vezetésével délnyugat felé a
Duna vidékére, egy másik csoportjuk pedig Kuber vezetésével a Kárpát-medencébe
költözött, ahol az Avar Birodalom hűbérese lett. A magyarok ekkor foglalták el Etelközt, a
nagyjából a Duna és a Dnyeper közé eső területet.[15]

A legújabb kutatások ellenben a magyarok 9. század közepi megtelepedését támasztja alá,

régészetileg semmi sem mutat 6-7. századi bevándorlásra.

Elképzelhető, hogy az ekkor szétvándorló bolgárokkal kisebb magyar csoportok is

tartottak. Ezt támasztja alá a Julianus barát által 1235-ben megtalált Magna Hungaria a
A magyarok vándorlása
Volgai Bolgárország mellett. 922-ben őket nevezte ibn Fadlán baskíroknak.[16] De az is
lehet, hogy ez a bolgárokhoz csatlakozás csak később, a kazároknak az araboktól
elszenvedett 737-es veresége után történt, amikor a bolgárok északabbra húzódtak,
távolabb a kazár fennhatóság alól. Ez az elmélet is megdőlni látszik a magyar-gyanús
leletek pontosabb kormeghatározása nyomán. A magyarok itteni megjelenése szintén a 9.
század közepi időpontra utal, párhuzamosan az etelközi megtelepedéssel.

Egyes elképzelések szerint hasonlóképpen a bolgárokhoz csatlakozott magyar csoportok

bevándorlása is lehet a 670-ben a Kárpát-medencében régészetileg megfigyelhető etnikai
átrendeződés, a griffes-indások megjelenése mögött.

Az írásos forrásokban a magyarok 839-ben jelennek meg, amikor bizánci forrás szerint az
Al-Dunánál tartózkodtak[17] és bolgár felkérésre Bizánc ellen vonultak. A magyarok Európa 814-ben
ekkorra erősödtek meg annyira, hogy végleg elszakadjanak a kazár befolyás alól és teljesen
önálló politizálásba kezdjenek. Valószínűleg azért építették a kazárok Sarkel erődjét 838-ban a Don alsó folyásánál, hogy biztosítsák
határukat a magyarok felé.[15]

Dani magnam regni eius partem cede et igni vastantes praedantur. Sed et hostes antea illis populis ”
„ inexperti, qui Ungri vocantur, regnum eiusdem populantur.

– Hinkmar reimsi érsek: Annales Bertiniani

862-nél jegyezte be Hinkmar reimsi érsek a Szent Bertin-kolostor évkönyvébe, hogy a korábban ismeretlen Ungri is Német Lajos
királyságát pusztították.[16] Német Lajos fia, Karlmann keleti frank király 861-ben kelt fel apja ellen, amiben Lajos hűbérese, Rasztiszláv
morva fejedelem is támogatta. Rasztiszláv szövetségeseiként jelentek meg a magyarok.[15] A hagyományos narratíva szerint Etelközből
kerekedtek fel és indultak hadjáratra, de ez elképzelhetőleg túl sok időt vett volna igénybe, a megsegítendő király számára lehet ez már
késő lett volna. Szőke Miklós Béla ennek nyomán gondolja azt, hogy 862-ben már valamiféle kárpát-medencei magyar bázisnak,
előőrsnek léteznie kellett. Szőke ezért véli úgy, hogy ezek a magyarok 862-re már a Kárpát-medencében éltek, különben a forgandó
hadiszerencse miatt nem tudtak volna bekapcsolódni a küzdelmekbe. Így ők legkésőbb a IX. század közepétől jelen vannak a Kárpát-
medencében, és számottevő katonai erőt képviselnek; a 880-as évek elejére alaposan kiismerték a térséget, s képesek voltak beavatkozni
a Karoling Birodalom keleti végeinek életébe. Szőke végső soron arra a következtetésre jutott, hogy a honfoglalás több évtizeden
keresztül zajló eseménysor volt, amelynek 895/896 nem a kezdő, hanem a befejező dátuma lehetett.[2] Azt hogy a honfoglalóknak 862-
ben már volt előőrse a Kárpát-medencében, Szabados György (MTA Történettudományi Intézet) is elképzelhetőnek tartja.[18]

A közvetlen előzmények

881-ben a magyarok és a kabarok Szvatopluk morva fejedelem szövetségeseként Bécs alatt harcoltak a keleti frankok ellen.[17] Ebben az
időben Etelköz kezdett egyre szűkebb lenni a magyaroknak. Regino prümi apát 908-ban befejezett krónikája szerint a magyarok területe
túlnépesedett. Mivel a ruszok Oleg vezetésével megszállták Kijevet, az Al-Dunánál ott volt a dunai bolgár állam, keletre a sztyeppén
egyéb népek, a Kárpát-medence felé látszott lehetőség a terjeszkedésre.[14]

A 890-es évekre a magyar törzsi vezetők Etelköz felől egyre inkább

nyugati irányban kezdtek orientálódni. 892 és 895 között rövid idő alatt
háromszor is megfordultak a magyar hadak a Balkán és a Kárpát-medence
területén. A fuldai évkönyv szerint 892 nyarán segítette meg egy magyar
sereg Arnulf keleti frank királyt, aki engedetlenkedő hűbéresének, I.
Szvatopluk morva fejedelemnek az országába indított büntető hadjáratot. A
magyarok 892 júliusában négy hétig pusztították Morvaországot. A
történetírás egy része ezt tekinti a honfoglalás valószínű kezdeti
időpontjának, mivel ekkor a Kárpát-medence keleti részét valószínűleg
megszállták a magyarok, és egyes segédnépek (kabarok, székelyek) nem
vonultak vissza, hanem esetleg itt át is teleltek, de erre közvetlen bizonyíték
mindenesetre nincs.[14] A 16. századi humanista, Johannes Aventinus – aki
talán azóta elveszett régi krónikák alapján dolgozhatott – írja, hogy 892-ben
a birodalmi gyűlésen, ahol Szvatoplukot ellenségnek nyilvánították, részt
vettek a magyarok királyának, Cusalának követei és ekkor a magyarok
megkapták Daciat (azaz Erdélyt), mint megtámadható és elfoglalható
területet.[16] A honfoglalás. Miniatúra a Képes krónikában. László Gyula
történész szerint talán az sem véletlen, hogy a Képes
Krónika (14. század közepe) festője azért ábrázolta az
A honfoglalás aranysisakos hét vezér közt Árpádot úgy, hogy magasra
emeli bölényszarv ivókürtjét, hogy emlékeztesse a
vérszerződés fogadalmára a honfoglaló vezéreket.[19]
A Kárpát-medence keleti részének elfoglalása
893 tavaszán I. Iszmail bin-Ahmed emír, a buharai központú
Számánida emirátus uralkodója hadjáratot indított a tőle északra a
Szir-darján túl élő úzok ellen. Foglyul ejtette az úz fejedelemnőt, a
katunt, és rengeteg rabszolgát, állatot, valamint kincset
zsákmányolt. Az úzokat keleti szomszédaik is megtámadták, ezért
csak nyugatra vonulhattak. Kárpótlásul rátámadtak a tőlük nyugatra
élő besenyőkre, elszedték állataikat és legelőiket.[20]

894-ben a besenyők átkeltek a Volgán, és megjelentek Európában,

a magyarok etelközi szállásterületének közvetlen keleti
szomszédjaként.[16] Ebben az évben a magyarok a dunai bolgárok
ellen vezettek hadjáratot, amelynek vezetője Árpád fejedelem fia,
Liüntika volt.[15]

894-ben a magyarok Szvatoplukkal kötöttek szövetséget, melynek

emlékét feltehetően a 14. századi magyar krónikában megörökített,
ún. Fehér ló-monda őrizte meg. A megállapodás értelmében a A honfoglalás menete (893-902)
magyar és a morva seregek együttesen rohanták meg Arnulf
pannóniai tartományát, a források szerint komoly pusztításokat
okozva ezzel. Feltehetően ez a segítségnyújtás, illetve Szvatopluk halála is hozzájárult ahhoz, hogy a morvák, még az év őszén békét
kötöttek a frankokkal. Az akkori kor felfogása szerint az egyik fél halála esetén a megállapodások érvényüket vesztették. A fejedelmi
cím örökléséért két testvér, II. Mojmír és II. Szvatopluk vetélkedett, ez a későbbiekben elősegítette a magyar terjeszkedést.

A fuldai évkönyv beszámol a magyarok pannóniai hadjáratáról és a hatalmas pusztításról. Szvatopluk azonban még a hadjárat előtt
meghalt, halálát a fuldai évkönyv előbb említi.[14] Egy feltevés szerint a magyarok (kavarok és székelyek) értesülve Szvatopluk haláláról
nem vonultak vissza a Kárpát-medencéből, hanem a Felső-Tisza vidékén teleltek át. Velük találkozott a következő évben a Vereckei-
hágón át bejövő magyarság.[21] Biztosan annyit tudunk, hogy 894 őszén a keleti frankok és a morvák békét kötöttek.[14]

A frank-morva békekötés után a nyugat felé tekintő magyar törzsfőknek új

katonai szövetségest kellett keresniük maguknak. Erre nem sokáig kellett
várni: 895-ben a bizánci császár követe jelent meg Árpád és Kurszán vezéri
szállásán, hogy segítséget kérjen az új, energikus bolgár cár, Simeon ellen
folytatott háborúhoz. A Dunán Eusztháthiosz tengernagy által a bizánci
flottával átszállított magyarok lerohanták a bizánciak ellen hadakozó
bolgárok országát, majd a források szerint legalább két csatában az ellenük
vonuló Simeon bolgár cár seregét is legyőzték. Először feltehetően Preszláv
- Mundraga környékén, majd Disztra (Szilisztra) váránál.[14] A Mundraga
várába zárkózó Simeon hamarosan békét kötött a bizánciakkal, akik
visszavonultak. Simeon ekkor a magukra maradt magyarok ellen vonult és
egy nagy csatában legyőzte őket. A fuldai évkönyv csak erről a harmadik
csatáról számol be, amiben Simeon maga is 20 ezer lovast vesztett.[14] A magyarok bejövetele. Miniatúra a Képes krónikában

Egyes vélemények szerint az Etelközben maradt magyarokat közben

besenyő támadás érte. A két oldalról jövő támadás harapófogóba vette a magyarokat és ez Etelköz feladására és a nyugat felé húzódásra
késztette őket.[14] Kisebb csoportjuk ekkor mehetett délre (a Kuma és Tyerek folyó vidéke, ill. a Kaukázus) felé. A keleten maradtakat
ezen a déli területen írta le később Al Bakri, Gardízi stb.

A honfoglalás pontos menete és időrendje nem ismert, de a leírt 895-ös

események hatására 900 előtt történt, amikor újra hallunk a magyarokról.
Úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencébe bevonuló magyarok nem ütköztek
számottevő ellenállásba és nem tudunk a besenyőkkel vagy bolgárokkal
vívott újabb csatáról sem ebben az időben, ami a rendezett áttelepülés
mellett szól, amivel az ellenséges szomszédok is megelégedhettek. A
legújabb régészeti kutatások szerint nem vonultak vissza teljesen a
Kárpátok mögé, az új védvonal a Kárpátok előterében volt. Erre utalnak a
Przemyśl, Lemberg, a Dnyeszter- és Prut-menti valamint Bukarest
közelében feltárt sírok,[16] valamint Gardízi azon megállapítása, hogy a
magyarok országa a Fekete-tengerig terjed.

A magyar törzsek létszámát minden történész másként állapítja meg, a

leggyakoribb becslések 200 és 500 ezer fő köztire teszik, ennek katonai
hadereje 40–70 ezer főre tehető. A bizánci szövetségben végrehajtott bolgár A honfoglaló vezérek a Vereckei-hágónál. (A Feszty-körkép
részlete)
hadjárat, melynek feladata a Kárpát-medence megszállásának előkészítése,
és az északnyugati bolgár tartományok meghódítása, mindössze két törzs
katonai potenciálját, azaz mintegy 20-25 ezer harcost foglalt le. Az egyes törzsek védelmi erői (ún. gyepűvédők) különben sem vettek
részt hadjáratokban. Rendelkezésre állt tehát a megfelelő védelmi erő egy esetleges besenyő támadás kivédésére. Azt is figyelembe kell
venni, hogy több száz ezres tömeg (köztük arányos mértékben öregek, betegek, gyerekek, és állapotos nők) nem menekül
„rendezetlenül” ezer kilométert lóháton, kocsikon, kordékon. Egy ilyen áttelepülés tervezést igényel és felkészülést, takarmányt,
tartósított élelmiszereket, sót stb. Az ellentmondás lehetséges feloldása, hogy a „menekülés” inkább tervszerű kiürítés lehetett, amelyben
esetleg tényező volt a besenyő fenyegetés, akiknek támadása a hátramaradottakat érhette az Etelközben. Ugyanakkor a magyar
törzsszövetségnek a kazár birodalom hierarchiájában elfoglalt helye, és a földrajzi helyzete is utalhat arra, hogy a Kárpát-medence
megszállása egyszerűen a Kazár Kaganátus nyugati terjeszkedését jelentette, majd a beékelődő népek miatt szakadt meg a kazár
kapcsolat.

Erdélyben a magyarok a Képes krónika bejegyzése szerint megölték Álmos vezért, „nem mehetett be ugyanis Pannóniába”. Arra, hogy
ezt miért tehették, három elmélet is létezik.

Egyes feltevések szerint ekkor járt le Álmos megbízatása, és ezután feláldozták.

Mások szerint a kendét akkor kell feláldozni, ha döntő háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült
ítélőképessége.
A harmadik feltevés szerint Álmos fejedelem rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába,
Árpádba.

A forrásból azonban nem derül ki, hogy a megölés rituális feláldozás lett volna. Nem tudhatjuk, mennyire befolyásolhatta a szerzőt
Mózes története, aki elvezette népét új hazájába, de ő maga nem léphetett be oda. Álmos igen idős ember (jóval 60 felett jár) ebben az
időben, így nem zárható ki az sem, hogy mégis természetes halállal halt meg.

Pannónia elfoglalása

A honfoglalás nem egy év alatt zajlott le, és legalább két nagyobb szakaszban. Először az ország keleti
felét, majd később a 10. század elején a nyugati felét foglalták el. Utóbbira az adott alkalmat, hogy 899-
ben Arnulf császár szövetséget ajánlott a magyaroknak Berengár ellen. A hadjárat idején azonban
meghalt Arnulf, így – hasonlóan Szvatopluk öt évvel korábbi halálához – a magyar felfogás szerint
megszűnt a szövetség, az Itáliából visszatérő csapatok elfoglalták a Dunántúlt és 902-ben morvák által
birtokolt északnyugati területeket, ami után a morva állam megszűnt. Mindezek a hódítások nagyobb
csaták nélkül zajlottak, a magyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba. A magyar hódítást
megkönnyítette II. Mojmír és II. Szvatopluk rivalizálása, valamint a morvákat érő ismétlődő frank
támadások is.[16]

Az ezt követő időszak hadjáratainak célja láthatóan a katonailag ellenőrzött terület, a mezsgye nyugatra
tolása volt az Ennsig, ahogy azt korábban az avarok is tették. A hadjáratok vezetőinek nevét nem
ismerjük, az egyetlen kivétel 904, amikor megölték Kuszált, azaz Kurszánt, egyes források szerint
lakomán tőrbecsalták, mások szerint csatában esett el.[16] Árpád fejedelem halálának időpontja sem Árpád fejedelem
ismert. lovasszobra a honfoglaló
vezérek együttesében a
A magyar-keleti frank háborúk történetében az első jelentős összecsapásra 907-ben került sor, amikor a millenniumi emlékművön,
pozsonyi csatában sikerült visszaverni a támadó keleti frankokat. A csatában elesett Luitpold bajor Budapesten. Zala György
herceg és Theotmár salzburgi érsek is. A salzburgi évkönyvek szerint ez volt a legszerencsétlenebb alkotása
háború, Gyermek Lajos király Passauba menekült.[16] Ezzel a magyaroknak sikerült a határt az Ennsnél
biztosítaniuk és ezután következett a távolabbi kalandozások kora.

A kalandozások
A Kárpát-medencét többé-kevésbé birtokba vették (a hegyeket és erdőket jó darabig
érintetlenül hagyták), de a terület az eddig megszokotthoz képest szűkebb volt, ami lassan
letelepedésre késztette az embereket. A kalandozások, amelyeknek célja már nem a hódítás,
hanem a zsákmányszerzés valamint a nyugati hatalmak katonai erőinek lekötése volt,[22]
segítettek a nemzetségek közti feszültségek csillapításában. Egész Európát bejárták,
szokatlan harcmodorukkal kezdetben hatalmas sikereket aratva. Viszont a könnyűlovasság,
amivel a magyarság rendelkezett, hosszú távon nem tudta felvenni a harcot a
nehézpáncélba öltözött ellenfelekkel és a hatalmas, kőből épült várakkal (utóbbiak léte
legalábbis kétséges). Néhány kisebb vereség már a 930-as évek során jelezte a szerencse
megfordulását, de a súlyos csapás 955-ben, Augsburgnál következett be, ahol a
megtámadott tartományok egyesített seregeivel találták szembe magukat. Ez nem csak nagy Hátrafelé nyilazó magyar harcos az itáliai
emberveszteséget, de egy korszak alkonyát is jelentette (Lásd: gyászmagyarok). A hadjáratok idejéből. Részlet az aquileai
kalandozások egy ideig déli irányba még folytatódtak, de 970-re a bizánciaktól elszenvedett székesegyház altemplomának
vereségek is túl nagynak bizonyultak. Ekkor indította és véreztette el vegyes felállású, falfestményéről
orosz-bolgár-besenyő-magyar seregét Szvjatoszlav kijevi fejedelem. Habár a hadjáratot
nem önállóan indították eleink, a hagyományos szakirodalom többnyire az arkadiopoliszi
csatát tartja a kalandozások záró ütközetének.
Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a magyarság előtt két út áll: vagy megszűnnek mint államalkotó tényező (lásd hunok, gepidák, avarok),
vagy a Kárpát-medencén belül viszonylag szilárd helyzetet teremtenek, ahol megjelenhetnek az államiság első nyomai, kialakulhat az
államszervezet.

Árpád és dédunokája, Géza a hagyományosan nagyfejedelem formában fordított titulussal fordul elő egy görög és egy latin nyelvű
forrásban, ezért feltételezett országukat Magyar Nagyfejedelemség néven is szokás említeni. A 9. század végén a Kárpát-medencébe
költöző Magyar Fejedelemség – és a feltételezhető többi magyar fejedelemség – a Hun Birodalom, majd az Avar Kaganátus örökébe
lépve a közép-európai steppe birodalmak sorát zárja le, amik a nem-római típusú államiságot képviselték a térség népvándorláskori
történelmében.[23]

Gazdasági jellemzők
A magyarok félnomád életmódot folytattak, amelyben a nagyállattartás dominált. Korábban, a letelepedés előtt valószínűleg inkább lovat
és szarvasmarhát tenyésztettek, mert ezekkel könnyebben lehetett mozogni, ám a letelepedés után fontosabbá vált a juh és a sertés
tenyésztése is. Az ősmagyarok félnomád életet éltek, tehát az állattenyésztés mellett földműveléssel is foglalkoztak. Ez utóbbi ág
látványos fejlődésen ment keresztül. Az itt élő szláv népektől a magyarok átvettek számos mezőgazdasági eszközt és technológiát. Ekkor
számos földműveléssel kapcsolatos szó került át a magyar nyelvbe.

Ekkoriban az ipar még szűk körű volt. A termelést nagyobbrészt a szolganépek végzik. Ezeket a nemzetségfői település köré telepítik,
úgy, hogy egy helyre kerüljenek az azonos foglalkozásúak. Az iparhoz hasonlóan valószínűleg a kereskedelem sem jelentős.

Társadalmi jellemzők
Legújabb értelmezések szerint[23] a honfoglaló magyar "törzsek" valójában
nemzetségek, (számuk Anonymus szerint 108), a "Hét magyar törzs"
pedig valójában hét vezérnemzetség volt, akik számtalan más nemzetséget
is összefogtak. Ők kötötték a Vérszerződést (890-es évek), amely kb. 100
év múlva a Magyar Királyság megszületéséhez vezetett.

A betelepült magyarok az általános vélekedés szerint törzsenként telepedtek

le, és alakították ki saját településeiket. A hét törzs a tarján, jenő, kér, keszi,
nyék, megyer, kürtgyarmat, az utóbbi nyilvánvaló összetétel a kürt és
gyarmat törzsnevekből, és jó néhány – a törzsneves települések alapján
ismert – egyéb törzs hiányzik közülük. Általában úgy magyarázzák a kürt
és gyarmat összevonását, hogy a többieknél kisebb létszámúak voltak, és
ketten együtt értek fel egy másik nemzetséggel. Ezt a törzsneves települések
Munkácsy Mihály: Honfoglalás (részlet)
elterjedése nem támasztja alá.[24] Általában ugyanez a magyarázat a
magyarokhoz csatlakozó kavarok három ága (berény, őrs, eszlár) is, de erre
sincs konkrét bizonyíték. További honfoglaló törzs volt a szintén a magyarokhoz csatlakozó besenyők berény nevű nemzetsége, valamint
az ismert nevű, de bizonytalan eredetű székely, varsány és tárkány nemzetségek. Ezek együtt számban nyilván sokszorosan meghaladták
a megyer törzs népességét.

A hét törzs vezetője, a Hétmagyar a hagyomány szerint az Etelközben vérszerződést kötött egymással. A hét vezér neve Anonymus
Gesta Hungaroruma szerint: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm.

Az utólagos események tükrében visszavetítve gondolják azt, hogy a központi település a megyer törzs fő szállása volt a mai Csepel-
sziget területén. A társadalom erőteljesen differenciálódott, melynek alapja a vagyon volt. Eszerint három (négy) réteg alakult ki. A
legfelső réteget az urak alkotják. Ők a törzsfők, akik rendelkeznek saját szállásterülettel melynek neve: uruszág (ebből keletkezett az
„uraság”, de az „ország” szó is). A következő társadalmi csoport a bő- csoportja (bővelkedők, bőségesek, lásd: mai „bőség” szavunk).
Ide tartoznak a nemzetségfők. A harmadik réteget az ínek alkotják (mai „ínség” szó). Ide tartoznak a szabad közrendűek. Ezenkívül
voltak rabszolgák is, de számuk minimális. Külön csoportot alkotnak a szabad népek, például a székelyek vagy a besenyő határőrök.

A magyarok nagyállattartó életformát folytattak, ez volt az oka többek között annak, hogy Erdély helyett az erre sokkal inkább alkalmas
Alföldön telepedtek meg. Állataik között a szarvasmarha volt túlsúlyban, emellett a ló, a juh és a sertés volt a legfontosabb. A honfoglaló
magyarok állattartása sokrétű, fajokban gazdag lehetett: a sírokból előkerült leletek alapján több mint egy tucat háziállatfajt tartottak,
köztük a kelet-európai sztyeppékről magukkal hozottak is (teve, sztyeppei ló, ősracka). A baromfitartás a helyhez kötöttség jele. A
halászat (sok folyó és mocsár) és a vadászat (előkelők között) volt elterjedt.

A földművelést már a dél-orosz sztyeppén is gyakorolták a magyarok ősei, használtak ekét, sarlót, kézimalmot, kaszát, és a talajváltó
földművelési rendszer kezdeti fokán álltak. Legfontosabb veteményük a köles, a búza és az árpa volt. Fontos a prémek (fizetőeszköz) és
a bőrök feldolgozása, fonás, szövés, nemezkészítés, varrás. Vannak vasverő, fazekas műhelyek és szövőházak. A kereskedő partnereik
főként Kijev, Bizánc és Prága (keleti luxuscikkek, ló, prém, szarvasmarha, só, ezüst). A nagyállattartó közösségekhez köthető életforma
során alakult ki a rácsos falú, kupolás tetejű, nemezzel borított, praktikus sátorszerű építmény, a jurta. Ezen kívül a honfoglalás kori
falvakban veremházak, föld- vagy kőalapú faházak, paticsházak álltak, a különböző házakban
különböző mesteremberek éltek. A jurta jelentősége abban állt, hogy könnyen tovább lehetett
vele állni, ami az évszakok változása által meghatározott sztyeppei életmód, a költözködés
szempontjából rendkívüli fontossággal bírt.

A Kárpát-medencébe érkező magyarság által kialakított településhálózat nem volt egységes, a

korabeli társadalom tagozódása a lakóhelytípusok szerint is nyomon követhető. A lakosság
legnagyobb része az úgynevezett téli és nyári szállásokon élt, majd a téli szállások lassan
falvakká alakultak. Ettől elütő képet mutattak a törzsfők és nemzetségfők udvarhelyei, melyek
mint piachelyek is működtek.
A honfoglalás 1100. évfordulóján
A fejedelmi udvarban, amellett különböző mesteremberek éltek, például: patkoló- és állított emléktábla Makón, a Szent
István-plébániatemplom falán
fegyverkovácsok, íjászok, solymárok, szakácsok, tolmácsok, írnokok, prémesek stb., és
természetesen gyógyító sámán(ok).

E településhálózaton keveset változtatott az ezredfordulón megvalósuló állam- és egyházszervezés.

Vallás

A vallás: a kereszténység mellett a sámánizmus. A táltos dobot verve révületbe esett, megküzdött a gonosz szellemekkel és jósolt.

A 9. századi salzburgi Conversio részletesen ír a dunántúli templomokról, egy 11. századi egyházi jegyzőkönyv, amely a magyar
templomok patrónusairól készült azt bizonyítja, hogy a 11. században a 9. században megemlített pannoniai templomok még léteztek,
ami azt jelenti, hogy ezek átélték a honfoglalás korát.[25]

A kettős honfoglalás
László Gyula történész amellett foglalt állást (1978), hogy a magyarság ősei két lépcsőben
szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt (griffes-indás kultúra
megjelenése az avar kori leletek között) és egy finnugor nyelvű népcsoport alkotta, míg a
második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel, amely során Árpád vezetésével egy
alapvetően török népesség telepedett volna le. E két népcsoport összeolvadásából született meg
a magyar nép László Gyula elmélete szerint.

Ezt az állítást a különböző krónikák és geszták leírásaival igazolta. Ezekben a leírásokban

megjelennek a kettős bejövetellel kapcsolatos történetek. Például Anonymus Gesta
Hungarorumában a honfoglalást úgy írja le, hogy először a hunok jöttek be, akik a magyarok
rokonai, majd utánuk a magyarok. Az orosz őskrónikában (Nestor krónika) is kettős magyar
A nagyszentmiklósi kincs egy darabja.
honfoglalásról írnak. Eszerint előbb a fekete, majd a fehér magyarok érkeztek a Kárpát-
A ragadozó-bika hibrid fantázialény
medencébe. Az itt leírt fekete magyarok valószínűleg az onogurok lehettek, akik a bolgár-
hátraforduló feje az ivócsanak
törökökkel közös onogur törzsszövetségbe tartozhattak. A magyarok görög ούγγρος (ungrosz) használójára néz.
és latin Hungarus elnevezése is az „onogur” szóból ered. Másrészről, a krónikások a „fekete”
jelzővel jelölték ugyanazt a népet, amíg még pogány volt, és „fehér” jelzővel amikor már
megkeresztelkedett. A pogány és keresztény jelző esetleg egymástól elszakadt néprészeket is jelölt.

A kettős honfoglalást régészeti bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. A 7. század második felében
változás következik be az avar díszítőművészetben. Megjelenik a griffes-indás díszítés, amely
jellemző volt a honfoglaló magyarok díszítőművészetére is (ezt alátámasztja a Nagyszentmiklóson
talált aranylelet, amely avar kori). Emellett a Szarvason talált avar tűtokon látható rovásírásnak van
magyar olvasata is. Eszerint a magyarok és az avarok rokon népek voltak.

Továbbá, a honfoglalás kori leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, és a magyar települések
az avar települések mellé és nem rá települtek, amely megint csak azt igazolja, hogy az avarok
Árpádék rokonai voltak.

A honfoglalás korából származó
régészeti leleteken a palmettás
díszítés az uralkodó. A három
lelet: a zempléni csésze, a
rakamazi tarsolylemez és a
beregszászi süvegcsúcs.
Ezt az elméletet a legtöbb történész nem fogadja el, hiszen a griffes-indás díszítés, ekkoriban a
legtöbb nomád, fél-nomád népre jellemző volt. A viszonylag békés bevonulást pedig azzal
indokolják, hogy ekkoriban a Kárpát-medence nagyon ritkán lakott terület volt, hiszen Nagy
Károly a 8. században kiirtotta az avarok nagy részét. A terület jelentős része bolgár gyepű volt,
tehát lakatlan terület, a Dunántúl részben a keleti-frank állam, részben pedig a Morva Fejedelemség
peremterületéhez tartozott. A Kárpát-medence tehát nem volt túlságosan védett terület, így a
magyaroknak nem kellett véres küzdelmeket vívni az itt élő gyér lakossággal.

Honfoglalás-kori díszítőművészet
Árpád honfoglalói jellegzetes díszítőművészetet hoztak magukkal. Fegyverzetük, ruházatuk, lószerszámuk palmettás díszítése mindmáig
korszakjellemző a Kárpát-medence régészetében. Ábránk a tarsolylemezek művészetének köréből mutat be három leletet. Ezek a
leggazdagabb sírokból kerültek elő: olyan honfoglaló csoportokéi lehettek, akiknek erős kaukázusi, iráni és közép-ázsiai eredetű
művészeti hagyományai voltak.

A honfoglalás a művészetben

Irodalom
Anonymus: Gesta Hungarorum Az első ismert mű, amelynek központi témája a honfoglalás.
Vörösmarty Mihály: Zalán futása eposz
Benedek Elek: Honszerző Árpád regény

Festészet

Munkácsy Mihály festménye a honfoglalásról[26]

Feszty Árpád körképe a honfoglalásról

Szobrászat
A hét vezér (Árpád, Előd, Kond, Ond, Tas, Huba, Töhötöm) lovasszobra a Hősök terén a millenniumi emlékmű
közepén.
Álmos és Előd vezér szobra a Halászbástya teraszán.

Honalapítási Emlékmű Pomázon.

Filmművészet
Mondák a magyar történelemből Jankovics Marcell rajzfilmsorozatának első két epizódja: 1. Álmos vezér, 2. A fehér ló
mondája.
Honfoglalás Koltay Gábor 1996-ban készült filmje.

Zene
P. Mobil – Honfoglalás Öttételes szvit, koncerteken 1978-tól játszották, lemezre először 1984-ben került. 1995-ben
elkészült a szimfonikus hangszerelésű változata. is.
Jegyzetek
1. László Gyula: A „kettős
honfoglalás”.
2. Szőke Béla Miklós: A Kárpát-
medence a Karoling-korban és a
magyar honfoglalás. In: Magyar
őstörténet. Tudomány és
hagyományőrzés. Szerk.: Sudár
Balázs–Szentpéteri József–
Petkes Zsolt–Lezsák Gabriella–
Zsidai Zsuzsanna. Budapest,
2014, 31–42. (MTA BTK MŐT
Kiadványok 1.)
3. A Hun Birodalomban több nyelv is
elterjedt volt, a hun lévén az
uralkodó nép, a többiek (gótok,
alánok stb) meg az alávetett
népek.
4. Makkay János szóhasználata -
Makkay János: INDUL A
MAGYAR ATTILA FÖLDJÉRE -
2., átdolgozott és bővített kiadás.
A szerző kiadása, Budapest, 2009
Tractata Minuscula 70-71
ISBN 978-963-88250-4-9
http://vala.hu/makkay-
janos/makkay-janos-indul-a-
magyar-attila-foldjere-2-
atdolgozott-es-bovitett-kiadas-a-
szerzo-kiadasa-budapest-2009
Archiválva (https://web.archive.or
g/web/20171006062124/http://val
a.hu/makkay-janos/makkay-janos-
indul-a-magyar-attila-foldjere-2-at
dolgozott-es-bovitett-kiadas-a-sze
rzo-kiadasa-budapest-2009)
2017. október 6-i dátummal a
Wayback Machine-ben
Továbbiakban: Makkay 2009.
5. "Régi nevük várkhunni volt, ami
biztosan bontható fel két törzsre,
az avarokéra és a hunokéra." -
Makkay 2009. -Ez arra utal, hogy
az avar nép kapcsolatban állhatott
a hunnal.
6. Az avar nyelv hasonló lehetett a
hun nyelvhez ama szempontból
is, hogy az Avar Kaganátus több
alávetett népen uralkodott, tehát
az avar nyelv az uralkodó nép
nyelve volt.
7. "A mezőségi magyarok, és
legközelebbi magyar rokonaik, a
régi moldvai csángók még Baján
korai avarjaival jöttek e hazába,
illetve Moldvába." - Makkay 2009.
8. "Az avarok uralma alatt élő
finnugor nyelvű magyarságra
ekkoriban került át a fölöttük
uralkodó katonai réteg neve, az
onogur (bolgárság-avarság)." -
Makkay 2009.
9. "(...)a Magyar(országot), illetve
magyar-t jelentő, az onogur-ból
származó név az óorosz Ugor,
orosz ugrin, ukrán vúhor, úhor,
Uhry, Uhor, cseh uher, Uhři,
szlovák Uhor, a szlovén (V)-oger,
óger, vogrin, horvát (V)-ugar, Ugre,
szerb Ugar, óbolgár/bolgár Vęgre,
Ugre, lengyel węgrzyn, węgier,
bizánci görög Ούγγροι,
középgörög Oύγγροs, ólitván
unguras, a török Üngürüsz. A
germánban az ungre > Ungar >
Ungari > Ungere > Unger alakok
fejlődtek ki, további germán
származékaikkal, pl. az angol Honalapítási Emlékmű Pomázon, a
Hungar(ian). A latinban a német Klissza-dombon
Ungar-ból először Ungari, ill.
egyes számú (H)Ungarus,
középlatin Ungrus, Ungri (862-
ből), és Hungrus, (H)Ungarius,
Hungar (889-ből), a franciában a
német Ungar és a latin Ungri,
Ungari alakokból *Hungar, Hungri,
Hungari alakok, majd az ófrancia
*Ungre > Ongre > Ongrois és
Hungre > Hongre > Hongrois.
Jelentésük kivétel nélkül ,,magyar,
Magyarország.” - Makkay 2009. A 2008-ban felépült honfoglalási emlékjel
10. "A székelyek pedig 670-680 táján a Vereckei-hágón. Matl Péter munkácsi
az onogur-bolgár vezérekkel" szobrász alkotása
(jöttek be). - Makkay 2009.
11. "Napnál világosabb, hogy itt arról
a Nagy Keánról, tehát Krum
bolgár kánról van szó, aki – mint
előbb említettem – hiteles történeti
források szerint 804 körül és után
kelt hadra a Nagy Károly által
legyengített és legyőzött kései
avarok ellen, és foglalta el erdélyi
és alföldi tartományaikat. Mindez
Attila király halála után történt, az
előbbiek értelmében tehát csakis
az Avar Attila király (kagán) halála
után (ő meghalt híveinek
lázadásakor valamikor 795-796
körül)." - Makkay 2009.
12. "(...)a 8-11. században a Kárpát-
medencében nem élt számottevő
szláv nyelvű lakosság." - Makkay
2009.
13. "Lehet (bár nem bizonyítható),
hogy a középkori orosz nyelvnek
az ugorságra (tehát finnugor
rokonainkra) használt neve: Ugra,
Iugra, ugor, iugor, ugyancsak az
onogur-nak a denazalizálódott
(már orrhang nélküli) fejlődése, és
így az ogur/onogur – ugor szavak
közötti hasonlóság nem véletlen,
hanem törvényszerű. Ha ez így
lenne, akkor arra is következtetni
kellene, hogy 375 után az erdős
zóna finnugor népeinek legalább
a déli része török, azaz onogur
uralom alatt állott." - Makkay 2009.
14. Tóth Sándor László (2008).
„Hogyan történt a honfoglalás? • A
honfoglalás és nemzetközi
háttere”. História XXX. évf. (2.
szám), 4, 11-13. o.
15. Róna-Tas András: A honfoglaló
magyar nép: Bevezetés a korai
magyar történelem ismeretébe.
Budapest: Balassi. 1997.
ISBN 963 506 140 4
16. Csorba Csaba. Árpád népe,
Tudomány – Egyetem, Kulturtrade
Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963
9069 20 5
17. A magyarok krónikája. Magyar
Könyvklub-Officina Nova
(1995/2000). ISBN 963-547-189-0
18. Szabados, György (2015) Avar–
magyar találkozó. Helyszín,
időpont? In: … in nostra lingua
Hringe nominant. Tanulmányok
Szentpéteri József 60.
születésnapja tiszteletére. MTA-
BTK - Katona József Múzeum,
Budapest-Kecskemét, pp. 121-
141. ISBN 978-963-416-001-4
19. László Gyula: Árpád nép (https://d
ocs.google.com/file/d/0B0xoulDK
5WRaMWYxMTdkODAtYmQ4NS
00ZmNhLWI2ODEtZjExNmU0Nm
Y1NTU4/edit?hl=en_US)
20. Pálóczi Horváth András.
Besenyők, úzok, kunok –
Magyarrá lett keleti népek.
Panoráma 1988. ISBN 963 243
353 X
21. Magyarország története. I.
Előzmények és magyar történet
1242-ig. Akadémiai Kiadó,
Budapest, 1984. 1. kötet, 590-591.
old.
22. Ezért harcoltak jó pénzért,
felváltva más-más uralkodó
oldalán, hogy amíg azok egymást
gyengítik, addig az ország
zavartalanul fejlődhet.
23. Szabados György: Állam és
ethnosz a IX–X. századi magyar
történelemben
http://www.arpad.btk.mta.hu/images/e-
konyvtar/Szabados_Gyrgy_2013_Acta_Historica.pdf
24. Lásd a Kárpát-medence
településföldrajza a 13. századig
25. A kereszt mint jel és ereklye Az
Árpád-kori Magyarországon (htt
p://vigilia.hu/regihonlap/2003/8/da
vid.htm) Archiválva (https://web.ar
chive.org/web/20150114053119/h
ttp://vigilia.hu/regihonlap/2003/8/d
avid.htm) 2015. január 14-i
dátummal a Wayback Machine-
ben, vigilia.hu
26. Száz szép kép - Munkácsy
Mihály: Honfoglalás (http://mek.os
zk.hu/04200/04238/html/erdekes.
htm)

Források
Bartha A. (1988): A magyar nép őstörténete. Akadémiai Kiadó, Budapest
Bendefy László Dr.(1941,2002): Kummagyaria a kaukázusi magyarság története. Cserépfalvi Kiadó, Budapest
Czeglédy K. (1985): Magyar őstörténeti tanulmányok. /Budapest Oriental Reprints A 3./ Budapest, Kőrösi Csoma
Társaság - MTA Könyvtára
Czeglédy K. (1969): Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. Körösi Csoma Kiskönyvtár 8. Akadémiai,
Budapest
Dienes I. (1974): A honfoglaló magyarok. (Hereditas sorozat), Corvina Kiadó, Budapest
Erdélyi I. (1986): A magyar honfoglalás és előzményei. Budapest
Engel P. (1990): Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig. (Magyarok Európában sorozat 1. kötet), Háttér Lap-
és Könyvkiadó, Budapest
Fodor I. (1975): Verecke híres útján… A magyar nép őstörténete és a honfoglalás. (Magyar História sorozat), Gondolat
Kiadó, Budapest
Györffy Gy. (1963-1987): Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 1-3. Akadémiai Kiadó, Budapest
Györffy Gy. (1993): Krónikáink és a magyar őstörténet. Régi kérdések - új válaszok. Balassi Kiadó, Budapest
Györffy Gy. (1990): A magyarság keleti elemei. Gondolat Kiadó, Budapest
Hajdú P., Domokos P. (1978): Uráli nyelvrokonaink. Tankönyvkiadó, Budapest
Hóman B., Szekfű Gy. (1935): Magyar történet. 1. köt. Budapest
László Gy. (1978): A „kettős honfoglalás”. (Gyorsuló idő sorozat), Magvető Kiadó, Budapest
László Gy. (1988): Árpád népe. Helikon Kiadó, Budapest
 ↑ László 1944: László Gyula (történész): A honfoglaló magyar nép élete. Budapest: Püski. 2006. ISBN 963 9906 82 4
Komjáthy I. (1955): Mondák könyve. Móra Könyvkiadó, Budapest
Kristó Gy. (1980): Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. (Elvek és utak sorozat), Magvető Kiadó, Budapest
Matolcsi J. (1982): Állattartás őseink korában. Gondolat Kiadó, Budapest
Róna-Tas A. (1995): A magyarság korai története. (Tanulmányok) (Magyar Őstörténeti Könyvtár 9.) József Attila
Tudományegyetem Kiadója, Szeged
Trogmayer O. (1980): Szer monostorától Ópusztaszerig. (Gyorsuló idő sorozat), Magvető Kiadó, Budapest
Váczy P. (1994): A magyar történelem korai századaiból. (História Könyvtár. Monográfiák 5.) Budapest
Vámbéry Á. (1895): A magyarság keletkezése és gyarapodása. Budapest (Reprint, Holnap Kiadó, 1989)
↑ Vékony 2005: Vékony Gábor: Magyar őstörténet – Magyar honfoglalás. 2. kiadás. Budapest: Nap. 2005.
ISBN 963 9402 16 8
Az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport könyvsorozata időrendben:
↑ Sudár 2014: Sudár Balázs (szerk) – Petkes Zsolt (szerk): A honfoglalók viselete. Budapest: Helikon. 2014. =
Magyar őstörténet, 1. ISBN 978-963-227-625-0
↑ Sudár 2015: Sudár Balázs (szerk): Magyarok a honfoglalás korában. Budapest: Helikon. 2015. = Magyar
őstörténet, 2. ISBN 978-963-227-592-5
↑ Petkes 2015: Petkes Zsolt (szerk) – Sudár Balázs (szerk): Magyarok fegyverben. Budapest: Helikon. 2015. =
Magyar őstörténet, 3. ISBN 978-963-227-694-6
↑ Sudár 2016: Sudár Balázs (szerk) – Petkes Zsolt (szerk): Honfoglalás és letelepedés. Budapest: Helikon. 2016. =
Magyar őstörténet, 4. ISBN 978-963-227-755-4
↑ Petkes 2017: Petkes Zsolt (szerk) – Sudár Balázs (szerk): Hétköznapok a honfoglalás korában. Budapest:
Helikon. 2017. = Magyar őstörténet, 5. ISBN 978-963-227-994-7
↑ Sudár 2018: Sudár Balázs (szerk): A honfoglalók műveltsége. Budapest: Helikon. 2018. = Magyar őstörténet, 6.
ISBN 978-963-479-059-4

Cikkek
Szabados György: Állam és ethnosz a IX–X. századi magyar történelemben. (http://www.arpad.btk.mta.hu/images/e-ko
nyvtar/Szabados_Gyrgy_2013_Acta_Historica.pdf)
Szabados György: Avar–magyar találkozó. Helyszín, időpont? In: … in nostra lingua Hringe nominant. Tanulmányok
Szentpéteri József 60. születésnapja tiszteletére. MTA-BTK - Katona József Múzeum, Budapest-Kecskemét, pp. 121-
141. (http://real.mtak.hu/29997/1/Szabados%202015%20Szentp%C3%A9teri%2060.pdf) ISBN 978-963-416-001-4
Szőke Béla Miklós: A Kárpát-medence a Karoling-korban és a magyar honfoglalás. In: Magyar őstörténet. Tudomány
és hagyományőrzés. Szerk.: Sudár Balázs–Szentpéteri József– Petkes Zsolt–Lezsák Gabriella–Zsidai Zsuzsanna.
Budapest, 2014, 31–42. (MTA BTK MŐT Kiadványok 1.
Róna-Tas András: A magyarság korai története és a honfoglalás (Rubicon, 1996)
Fodor István: Tudatos honszerzés vagy fejvesztett menekülés? (Rubicon, 1996)
Sz. Jónás Ilona: Európa hatalmai a honfoglalás korában (Rubicon, 1996)
Maár Ferenc Géza: A honfoglalás(ok) nyomai a magyar helynevekben (Magyar Szemle, 1995.április)
Maár Ferenc Géza: Az „avar” megtelepülés szaporodó kérdőjelei (Magyar Szemle, 1996.január)
Maár Ferenc Géza: Helynévanyagunk tanúsága (Cibulák Hírlevél, 1996.május)
Maár Ferenc Géza: Várad-ok : váraink a népvándorlás-korban (Cibulák, 1997.május)

További tudnivalók
Harmatta János – A magyar honfoglalás írásos kútfői (Word) (https://web.archive.org/web/20160304235312/http://pedt
ori.extra.hu/tori/Harmatta.doc)
dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria (http://archive.is/20130628104930/www.angelfire.com/realm3/hmult/dentu/dentum
1.htm)
A honfoglalók süvegcsúcsa (https://web.archive.org/web/20121113095007/http://csaba-ijasz.hu/index.php?option=co
m_content&task=view&id=64&Itemid=2)
BudapestCity (http://budapestcity.org/02-tortenet/04-magyarok/magyarok-honfoglalas-hu.htm)
Magyarország története 2. rész: A honfoglalás (http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/05/03/19/Magyarorszag_tortenete_2
_resz_A_honfoglalas.aspx) dokumentumfilm (Magyar Televízió, 2009)
Böjte Horváth István szobrász Honfoglalás-emlékmű (https://www.kozterkep.hu/~/5710/Honfoglalas_emlekmu_Vecses
_2008.html)

Kapcsolódó szócikk
 Mindennapi élet a magyar honfoglalás korában

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Honfoglalás&oldid=23306831”

A lap utolsó módosítása: 2020. november 30., 16:27

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért
lásd a felhasználási feltételeket.