Kovács Zsolt

MÓKUSOK ES TÁRSAIK A LAKÁSBAN

TÁRSÁLLATKÉNT TARTOTT KISEMLŐSÖK

GONDOZÁSA ÉS SZAPORÍTÁSA

Gazda Kiadó, 1998

 Fotó
Kovács Zsolt

Grafika:
Mirtse Áron

A címlapot Kovács Zsolt fotójának felhasználásával Keleti Mária tervezte

A címlapon repülő erszényes mókusok láthatók.

© Kovács Zsolt, 1998

ISBN: 963 7445 22 6

Kiadja a Gazda Kistermelői Lap- és Könyvkiadó Kft.

1036 Budapet, Lajos u. 144.
Felelős kiadó: Lengyel Zoltán
Szerkesztő: Bálint Katalin
 Néhány szó elöljáróban

Késő este volt. Egy kicsit megcsúsztunk a munkával, a Budapesti Állatkert

Szarvasházának kiállítása azonban végre elkészült. A tengerimalacok már
visítoztak a lépcső alatti kifutóban, aranyhörcsög motoszkált esztétikusan
berendezett terráriumában, papagájok csiviteltek, zebrapintyek trilláztak.
Másnap átadásra kerülhetett az „Én állatkertem" bemutató, amelyben kol-
légáimmal megpróbáltuk bemutatni, hogyan szabad és hogyan nem szabad
különféle kedvtelésből tartott állatokat tartani. Építettünk egy imitált iskolai
élősarkot és egy gyermekszobát, igyekeztünk a legmegfelelőbben
berendezni a férőhelyeket, már csak azért is, hogy a látogatók otthon
„lemásolhassák" azokat. Elégedettek voltunk munkánkkal, úgy gondoltuk,
gondoljuk, kiállításunkkal ha csak egy picit is, de hozzájárultunk a hazai
kisállattartási kultúra emeléséhez.
 Azóta, ha tehetem betérek a Szarvasházba, körülnézek és - bár tudom,
hogy ez elítélendő dolog - hallgatózom. A látogatók legtöbbször bizony
elcsodálkoznak azon, hogy a hullámos papagájnak nem elég egy harminc
centiméter hosszú kalitka, hogy az ékszerteknős elpusztul a műanyag
tálkában, s bizony nem ideális aranyhörcsögotthon az eredetileg kidobásra
szánt uborkásüveg.
S az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy még ma is százával, vagy tán
ezrével gyötrik halálra a házikedvenceket merő tudatlanságból. Éppen ezért
könyvemet elsősorban azoknak szánom, akik szeretnének minél többet
megtudni kedvencükről. Szakítva az eddigi hagyománnyal, bőven esik szó a
hobbiállattartás árnyoldalairól is. Azt persze nem ígérhetem, hogy minden
fogságban tartott kisemlősfaj gondozására kitérek, azt azonban igen, hogy
amelyekkel foglalkozom, azokról objektív kép tárul az olvasó elé.
Mielőtt belekezdenék könyvem érdemi részébe, hadd kívánjak minden
kedves olvasómnak sok szerencsét az állattartáshoz.Úgy gondolom, a szak-
tudás mellett ez a legfontosabb.

Kovács Zsolt

1998. május
 Mielőtt megvennénk

Néhány évtizede még viszonylag egyszerű volt kisemlős kedvencet válasz-

tani. Volt ugyebár tengerimalac, aranyhörcsög, laboregér, patkány, s emlék-
szem, akkoriban milyen nagy újdonságnak számított az üzletekből azóta
már jószerével eltűnt csíkos hörcsög. E fajok tartásának persze már régóta
megvolt a pontos receptje, s egyik sem nevezhető különösebben
igényesnek, lévén tulajdonképpen már valamennyi háziállat. A gazdi vagy az
állat számára káros balfogásokat tehát kis odafigyeléssel el lehetett kerülni.

Ma azonban elég betévedni egy nagyobbacska állatkereskedésbe, rengeteg

üres, faforgáccsal almozott terráriumban „gyönyörködhetünk". Ezekben
jobbára éppen alvó, egyébként éjszakai életmódot folytató rágcsálók vagy
egyéb kisemlősök laknak, mélyen a forgács alá bújva vagy éppen egy
odúban. A kereskedő persze felsorolja nekünk a választékot, ám ettől sem
leszünk sokkal okosabbak. De nem is baj, hiszen választani nem a
kereskedésben, hanem otthon kell! Alapszabály, hogy csak olyan állatot
vegyünk meg, amelytől egyetlen családtagunk sem ódzkodik. Felesleges
bonyodalmaktól kíméljük meg magunkat, ha nem „majd csak megszokják!"
felkiáltással visszük haza újdonsült kedvencünket.

Az első teendő, hogy felmérjük, lesz-e időnk mindennap foglalkozni a

kiválasztott kisemlőssel. Ha gyermekünknek vásároljuk meg, a napi teendők
egy idő után szintén ránk maradnak. „Idényjelleggel" semmiképpen se
vásároljunk semmilyen élőlényt. Amelyet megveszünk, azt élete végéig
tisztességgel gondoznunk kell; ez legtöbb esetben sajnos amúgy sem több
két-három évnél. Azt se feledjük, hogy a gyermeket igencsak megviselheti
kedvence halála, így mindenképpen vegyük figyelembe a röpke életkort is.
Lényeges, hogy lakáskörülményeink tegyék lehetővé, hogy ne kelljen az
állattal egy szobában senkinek se aludnia (lásd később!), s a terrárium
számára megfelelő hely álljon rendelkezésre. Mert ugyebár míg egy
törpehörcsög számára megfelel egy harminc liter űrtartalmú terrárium,
addig egy ugróegér egy méter hosszú medencében is kényelmetlenül
érezheti magát. Kezdetben csak olyan, egyszerűen tartható fajjal
próbálkozzunk, mint amilyen a tengerimalac, aranyhörcsög,
törpehörcsögök. Kezdő ne vegyen ecsetfarkú pelét, erszényes mókust vagy
hosszúfülű sünt. Igaz, a szőrös apróságok jobbára könnyen tarthatók, de
akadnak közöttük olyan fajok is, amelyek teszem azt rendszeres
rovarellátást igényelnek. Ennek beszerzési vagy tenyésztési módját is meg
kell találni.

Egyszóval mielőtt állatot veszünk mérlegeljünk, ne kapjunk azonnal a

kereskedő által fülünkbe duruzsolt szenzációs, csak arra az időpontra
érvényes ajánlaton.

Kopogtató „miniszellemek"
Ha tetszik, ha nem, a legtöbb kisemlős alkonyattól pirkadatig
tevékenykedik. Olyanoknak, akik szeretnek a tyúkokkal ágyba bújni, s a
kakaskukorékolás sem több számukra egyszerű zajnál, nem ajánlhatók a
kisemlősök, hiszen láthatóan más az életritmusuk, mint jövendőbeli
kedvencüknek. A legtöbb állat igencsak rossz néven veszi, ha édesded
álmából felébresztik. Ilyenkor még a legjámborabb aranyhörcsög is harapós
kedvében lehet. Tartsuk tehát tiszteletben kedvenceink magánéletét, ha
aludni szeretnének, hát aludjanak, s csak akkor kerüljünk velük testközelbe,
ha már felébredtek. Ehhez persze az kell, hogy mi is ébren legyünk.
Leginkább a sünök, hörcsögfajok, pelék és még néhány faj tűnik sokak
számára különösen álomszuszéknak.

Persze az, hogy a kisemlősök éjjel mozognak, korántsem jelenti, hogy ki-
csiny férőhelyen jól érzik magukat. Régebben, de talán még manapság is,
gyakran tartottak, kínoztak uborkásüvegben aranyhörcsögöket. Amikor ezt
egy újdonsült ismerősömnél szóvá tettem, csak legyintett.
Úgyis mindig alszik, mondta, miközben a kredencen ízléstelenül
elhelyezett aranyhörcsöggel töltött befőttesüvegre esett a pillantása. Azt
már nem tudhatta, hogy az az állat számára nem otthon, hanem kegyetlen
börtön, hiszen szinte mindig csak aludni látta a szerencsétlent. Egy szó mint
száz, minden állatnak minél nagyobb férőhely dukál.
Ám mivel aktivitásuk az éjszakai órákra esik, terráriumukat tegyük minél
messzebb a hálószobától. Folyamatos motoszkálásuktól ugyanis lehetetlen
nyugodtan aludni. Megtehetjük ugyan, hogy kivesszük azokat a tárgyakat,
amelyekkel zajt csaphatnak, rögzíthetjük az alvódobozt is, csak ezzel éppen
kedvencünk életét tesszük unalmassá.
 Olykor bizony szagosak is...
A hobbiállatot vásárlók közül csak kevesen készülnek fel arra, hogy
némelyik állatkának bizony erős szaga lehet. Rendszeres tisztítással a
legtöbb esetben ez orvosolható, ám olykor állandóan terjeng a sokszor nem
éppen kellemes állatszag, ami minket talán nem is zavar, viszont igencsak
nagy családi viharokat idézhet elő.

Sajnos, míg az akváriumi halak és terráriumi hüllők többnyire szagtalanok,

ez csak néhány kisemlős fajról mondható el. A kistestű hörcsögöknek nincs
szaga, s ha rendszeresen takarítjuk férőhelyüket, az sem áraszt kellemetlen
illatot. A sivatagi ugróegér fajok szintén csaknem teljesen szagtalanok.
Általánosságban elmondható, hogy az eredetileg sivatagi, félsivatagi
területeken honos, járatokban élő kisemlősök vizelete nem különösen
büdös -persze kis mennyiségben.

A szobában tartott burunduk már okozhat problémát, mivel vizelete rend-

kívül szúrós szagú. Az egerek vizelete még kellemetlenebb: az elhanyagolt
egérterráriumtól szagos lehet az egész emelet.

Szagszempontból nagy gondot jelenthetnek a gyümölcs- és nektárevő fajok,

valamint a rovarevők. Ezek anyagcseréje esetenként igen gyors lehet.
Néhány faj, például az erszényes mókus rendszeresen jelöli vizeletével
terráriumának berendezési tárgyait: ha új dekorációs elemeket teszünk a
medencébe, egy hét elteltével az sem lesz különb szagú. Persze rendszeres
takarítással ezen is segíteni lehet.

Az ecsetfarkú pelék (Graphiurus fajok) szintén gyakori takarítást igényelnek,

annál is inkább, mivel ürülékükkel előszeretettel mázolják össze a terrárium
üvegét. A rovarevők közül leginkább sünfajokat lehet beszerezni. Ők szintén
szagosak, bár ismerek olyan, tágas „szobakifutóban" tartott sünöket,
amelyeknek illata alig érződik.
Általánosságban az a helyzet, hogy maga az állat a legritkább esetben
büdös, sokkal inkább kellemetlenek a túlságosan kicsi vagy rosszul
karbantartott ketrecben felhalmozódott anyagcseretermékei.
 Fontos a férőhely
Rágcsálókat leginkább terráriumokban szokás elhelyezni. Csináltathatunk is
ilyet, ám gyakran megteszi egy nagyobbacska kiselejtezett és átalakított
akvárium is. Tartsuk szem előtt, hogy egy állatférőhely sohasem lehet elég
nagy, hiszen a kistestű állatok is sokat mozognak a természetben. Az persze
kétségtelen, hogy anyagi lehetőségeink is befolyásolhatják a terrárium
méretét.
A fán és bokrokon élő, kúszni-mászni szerető fajok számára inkább
magas, mint hosszú és széles terráriumot készítsünk. Az ecsetfarkú pelék kis
kolóniája remekül elél egy 90 x 30 cm alapterületű, 60 cm magas
terráriumban. Az erszényes mókusoknak már ennek legalább a duplája
szükséges. A talajon mozgó, futkosó-ugró fajoknál, hörcsögöknél,
ugróegereknél a magasság nem létkérdés, így a szíriai aranyhörcsög vagy
törpehörcsög számára a 60 x 40 x 30-as méret is megfelel. Az egyes fajoknál
a minimális terrárium-méretekre még visszatérek.

Fontos, hogy a medence jól szellőző legyen, ezért a tetőt és legalább az

egyik kisebb oldal felét bontsa erős, fogbiztos acélháló. Mostanában divat
az olyan terrárium, amelynek eleje (pontosabban frontálüvege)
vitrinszerűen nyílik. Ez igen praktikus megoldás lehet teszem azt hüllőknél,
sőt, néhány kisemlős fajnál is, ám a szőrmés kedvencek számára többnyire
mégsem megfelelő. A műanyag sínt, amelyen az üveg csúszik hamar
szétrághatják, sőt, a degu még a jóval erősebb alumínium sínnel is elbánik.
Ha homok kerül az üveg alá, annak elhúzásakor magas frekvenciájú,
csikorgó hang hallatszik, s ezt nehezen viselik állataink. Ha egy mód van rá,
felülről nyitható terráriumot építsünk.
A rágcsálók számára csak nehezen lehet mesterséges hátterezést
kialakítani, legfeljebb betonból épülhet súlyos hátsziklafal, netán
járatrendszer. Különösen a gyakran ürítő, bűzös vizeletű fajoknál kell kerülni
a hátterezést, ugyanis ezek terráriumának dekorációs elemeit is cserélgetni
kell időről-időre. A hátteret pedig ugyebár nem lehet hétről-hétre levakarni.
A mesterséges, egyik oldalán nyitott, esetleg föld alá süllyesztett
járatrendszer akkor hasznos, ha állatkáinkat viszonylag természetes
környezetében szeretnénk megfigyelni.
Ez azonban csak a kevéssé kényes fajoknál válik be, a még nem
domesztikált kisemlősöket zavarja a beáramló fény.
Persze a mesterséges háttér hiánya nem jelenti azt, hogy le kell
mondanunk a díszítésről, már csak azért sem, mert arra kell törekednünk,
hogy terráriumunk igazán dísze legyen a lakásnak. Egy faforgáccsal tömött
kiselejtezett akváriumról azonban ez aligha mondható el.

Kívülről a hátfalat, illetve az egyik oldalfalat burkolhatjuk fakéreggel, netán

náddal. Lehetőség szerint az odúkedvelő fajoknak kérges fából készítsünk
természetesnek tűnő éjszakai, vagy még inkább nappali nyugvóhelyet.
Tehetünk faágakat, gyökereket a terráriumba, sőt, megfelelően rögzített
szikladarabokat is. Kis, természetes polcokat is építhetünk tuskókból,
deszkadarabokból. Az efféle többszintes meg-oldást különösen a
hörcsögfajok és a csíkos fűegerek szeretik.
 Emellett jótékony hatású lehet az időről-időre beadott friss széna is,
amelyből időnként majszolgatnak kedvenceink, de egyúttal pompás
fészekanyag is.
Az etetőedényeket, esetleg itatót rejtsük el úgy, hogy az állat könnyen
észrevegye, ám a szemlélő ne lássa meg azonnal ezeket a „műtárgyakat".
Tehetünk nem mérgező lombos faágakat is a terráriumba, ezek amellett,
hogy esztétikusak, még természetes kosztot és fogkoptatási lehetőséget is
jelentenek.
Fontos szempont az almozás is. A legtöbb rágcsálónál faforgácsot szokás
használni. Ez látszólag jó megoldás, hiszen könnyen cserélhető, minden
állatkereskedésben beszerezhető és jó nedvszívó. Ám csúnya és hamar
büdösödik. Én a sivatagi-félsivatagi fajoknál kétujjnyi vastag tiszta bánya-
homokot használok több okból. Esztétikus, sokkal kevésbé büdösödik, mint
a forgács, ha a vizelettel átitatott kis részt kiemeljük, a megfelelően nagy
terráriumot elég két-három hetente, néha ritkábban újraalmozni. Ha nincs
módunk teljes egészében homokkal almozni, legalább egy tálcányit tegyünk
belőle a terráriumba. Ezenkívül a homok sokkal jobb az állatnak is, mert a
legtöbb faj szeret ásni, sőt sokuk odavan a porfürdőért is. Azoknál a fajok-
nál, amelyeket amúgy is gyakran kell almozni, illetve takarítani, magam is
forgácsot használok, ám ezt keverem szagelszívó macskaalommal, némi
fakéreggel, szénával. így az alom látványa is természetesebb.

Figyeljünk arra, hogy a forgács tiszta, illatos és fűrészpormentes legyen! A

fűrészpor légúti megbetegedéseket, illetve kötőhártyagyulladást is okozhat.
Ha csak poros forgácsot tudunk beszerezni, azt otthon szitáljuk át.

A legtöbb kisemlősfajnak nagy szüksége van odúra vagy egyéb

búvóhelyre is. Jó ha ezt magunk szegeljük össze, mivel a többnyire vékony
furnérlemezből készített, állatkereskedésekben kapható odúk hamar
áldozatul esnek a rágcsálók erős fogainak. Előnyös, ha egyszerre több odút
is beteszünk, mivel előfordul, hogy az egyikben alszik, a másikban raktároz
állatunk.A terráriumot mindig huzatmentes helyre állítsuk, az éjszakai
életmódot folytató fajok esetében lehetőleg árnyékba.
A nagyméretű, talajlakó állatok számára készített medencét tehetjük 15
cm magas kis állványra, ám a legtöbb fajnál a 80-100 cm-es magasság a
megfelelő. Mivel a kisemlősök hallása igen kifinomult, ne tartsuk őket olyan
szobában, ahol bömböl a CD-lejátszó, gyakran szól a tévé vagy a rádió. A
terráriumot este kis wattszámú, kékes derengést adó lámpával is
megvilágíthatjuk.

Sajnos, mivel a legtöbb terráriumot árnyékba kell tenni, csak kevés és

igénytelen növényt tehetünk melléjük.
Mostanság ketreceket is gyártanak kisebb rágcsálóknak. Ezek
többnyire megfelelőek, ám éppen a rács miatt olyan esztétikusak
sohasem lesznek, mint a terráriumok.
Nagyobb testű fajok számára készíttessünk ketrecet. A mókusfajok
például nem igazán érzik jól magukat terráriumban, s a rács egy plusz
mászási felületet is nyújt számukra. Természetesen a ketrecet is be
lehet esztétikusan rendezni. Jó, ha a ketrec kerekeken gurul, mert így
szép idő esetén könnyedén kivihető az erkélyre vagy a kertbe.
Természetesen szükség van etető- és itatóedényekre is.
Etetőedényként vagy rozsdamentes súlyos tálat vagy cserépedényt
használjunk. Minden kisemlős szívesen iszik önitatóból, amelynek
előnye, hogy nem piszkolódik benne a víz. Egy célszerűen berendezett
terráriumban, ahol van elég rágási, mászási, bujkálási lehetőség, nincs
szükség semmiféle külön játékra, mókuskerékre stb.
 A kiválasztott kedvenc
Miután jól végiggondoltuk a vásárlást, a kiválasztott állatka igényeinek utá-
nanéztünk a szakirodalomban (tán épp ebben a könyvecskében),
megbeszéltük családunkkal az esetleges problémákat, berendeztük a
terráriumot és gondoskodtunk a folyamatos eleség-utánpótlásról, már
bizton mehetünk kisemlőst venni.

Ne felejtsük azonban el, hogy Murphy velünk van, így aztán szinte biztos,
hogy a néhány napja kinézett állatkát már elvitte valaki, a megrendelt állat
még nem érkezett meg, esetleg nem is kapható jelenleg a kiválasztott faj. A
legfontosabb alapszabály, ne legyünk türelmetlenek, ne vegyünk meg szük-
ségmegoldásként egy másikat! Inkább várjunk és vegyük nyakunkba a
várost, kukkantsunk be minden elképzelhető állatkereskedésbe.
Előbb-utóbb biztosan rábukkanunk arra, amelyet keresünk. Csak
egészséges, fényes szemű, bársonyos szőrű állatot vegyünk meg, hiába
mondja az eladó, hogy a csapzott szőrű olcsóbb, szösszörgő hamarosan
meggyógyul.
A tenyésztett példányokat mindig előnyben kell részesíteni a vadonban
fogottakkal szemben. Ők már megszokták a fogságot, a helyi kosztot,
szelídebbek és valószínűleg hosszabb életűek is, mint vadon fogott társaik.
Az import egyedek mindenféle, ne adj Isten, az embert is megfertőző
trópusi nyavalyát is hordozhatnak magukban.

Nem mindegy az sem, miben szállítjuk újdonsült védencünket. A szál-

lítóeszköz a befőttesüvegtől a papírdobozig sok minden lehet, ám a legjobb
a már szinte mindenütt kapható, műanyag állatszállító doboz (zoo-box).
Nem drága és megtérül, hiszen ebbe tehetjük később az állatot, amikor
terráriumát takarítjuk, s ha szaporulatunk van, a kicsiket is ebben vihetjük
új gazdáikhoz.

A dobozba tegyünk némi almot és ha messzire visszük az állatot, kevéske

magot és lédús takarmányt, mondjuk almadarabot. Az átlátszó részt
burkoljuk, hogy a környezet ne zavarja az állatot és a legrövidebb úton
menten induljunk haza, a nagybevásárlást ne az állat megvétele utánra
ütemezzük. Ha gépkocsiban utazunk, ügyeljünk arra, nehogy túlhevüljön a
doboz, mert a kisemlősök hamar hőgutát kapnak. Télen ügyeljünk a hidegre
is.
 Otthon, amint lehet, tegyük az állatot terráriumába, s néhány napra
hagyjuk békén. Amíg meg nem szokta a helyét, ne simogassuk, ne vegyük
ki, ne mutogassuk boldog-boldogtalannak.

Ha más állatunk is van, közös helyre csak legalább három hét karantén
után tegyük őket. Az újdonsült állat kezdetben haraphat, ezért amikor
megfogni kényszerülünk, vegyünk föl bőrkesztyűt. Ha rendszeresen látja
kedvencünk, hogy enni adunk neki és láthatóan szelídül, vegyük le a
kesztyűt és gyengéden simítsuk meg. Ez az első lépcső a
kézhezszoktatáshoz.
 A kisemlős kedvelő felszerelése
Aki állatot tart, annak nem csupán az állatot, a terráriumot és időről-időre
az eleséget kell beszereznie. Alkalmanként szükség van az állat
megfogásához, a terrárium kitisztításához egyéb felszerelési tárgyakra is.
Ezeket ne használjuk másra, kizárólag kedvencünk terráriumához
tartozzanak.

Ha még vadóc rágcsálókkal van dolgunk, szükség lehet bőrkesztyűre. A

gumikesztyű akkor szükséges, ha állatunk beteg és kézbe kell venni.
Elkülönítőként tökéletesen megfelelnek az úgynevezett zoo-boxok, amelyek
voltaképpen erős műanyagból készített „mini-terráriumok".

Ajánlják a dobozokat kisemlőstartásra is, ám könnyű és csúnya

karcolódásuk és többnyire kis méretük miatt inkább csak szállításnál, illetve
elkülönítőként használjuk őket. Persze nagytakarításkor, apróbb állatok
esetében elkülönítésre ideiglenesen megfelel egy nagyobb uborkásüveg
vagy ládikó is. A terráriumot rendszeresen ki kell mosni és fertőtleníteni,
ehhez álljon külön szivacs és ruha rendelkezésre.

Nem marad vízköves a medence oldala, ha ecetes vízzel leöblítjük és

újságpapírral szárazra töröljük. Az almot és ételmaradékot ne dobjuk a
szemetesünkbe, gyűjtsük külön műanyag zsákba.
Ha harapós állatot tartunk, nem árt ha némi elsősegély-felszerelés is van a
közelben.
 Változatos kosztot!
A legtöbb hobbiállatként tartott kisemlős a rágcsálók közül kerül ki, ám ez
korántsem jelenti azt, hogy azonos táplálékon kell őket tartanunk. Amíg
teszem azt a tengerimalac előszeretettel majszolja a káposztalevelet, addig
az ugróegér rá se néz, őt inkább csak a saláta érdekli.

Csínján kell bánnunk az állatkereskedésekben kapható rágcsáló

magkeverékekkel is, egyes fajok esetében ezt más összetevőkkel is ki kell
egészíteni. A leggyakrabban tartott állatok, tengerimalacok,
aranyhörcsögök számára azonban többnyire megfelelő a jó minőségű bolti
koszt. Arra ügyeljünk, hogy a magvak tiszták, szagtalanok és szárazak
legyenek. Jó ha egy kis egértáp is meglapul a magvak között. A csíkos
mókusok magkeverékét kicsit fel kell dúsítani napraforgóval, dióval,
mogyoróval, makkal, fenyőtobozzal.

Mivel a burunduk felettébb mozgékony, hamar lemozogja a fölös energiát

feltéve persze, ha elég nagy ketrecben tartjuk. Ha azt tapasztaltuk, hogy
kedvencünk felszedett néhány fölösleges grammot, menten csökkentsük a
nagy olajtartalmú magvak arányát.

Az ugróegerek számára a boltban vásárolt rágcsáló magkeveréket keverjük

össze némi kanárieleséggel.
 A mageledel azonban önmagában kevés: a zöldségek, gyümölcsök fontos
kiegészítők. Sokan mindössze egy almadarabkával és/vagy egy salátalevéllel
próbálják kedvencük vitaminszükségletét kielégíteni. Bár ezekben is
található némi vitamin és rostanyag, mégis fontos, hogy állataink minél
változatosabb kosztot kapjanak.
Számításba jöhet szinte minden idénygyümölcs, egzotikus gyümölcsök,
hajtások, lombok, tyúkhúr, pitypanglevél és -virág, borsó, répa stb. Egy-egy
kirándulás valóságos aranybánya lehet, hiszen gyűjthetünk megannyi
termést, s ezek, különösen a burunduk számára, feltétlenül szükségesek.
Egyszerre legalább három-négyféle zöldséget, gyümölcsöt adjunk a
mageledel mellé. Arra feltétlenül ügyeljünk, hogy a zöldeledel ne legyen
vizes, s például a lucerna enyhén fonnyadt legyen. Egyszerre több lóherét,
tyúkhúrt stb. is szedhetünk, ezek viszonylag sokáig elállnak a hűtőszek-
rényben.
Télen nehezebb a változatos táplálék előteremtése, ám kis leleménnyel
ez sem gond. Jó megoldást jelentenek például az emberi fogyasztásra szánt
mélyhűtött vegyes zöldségköretek. Ezekből ugyan felmelegítés után bátran
adhatunk kedvenceinknek. Vitamintartalmuk persze nem az igazi, ezért
cseppentsünk rá némi kombinált vitamint. Igen jó minőségű például az
állatorvosi gyógyszertárakban kapható Gervivet. Ha ez nincs kéznél, némi
porrá tört, eredetileg kutyáknak szánt Ipevet tabletta is megteszi. Ügyeljünk
azonban arra, nehogy túladagoljuk, mert ez az állat pusztulását okozhatja.
A kisemlősök többségének több-kevesebb állati fehérjére is szüksége van,
az igénytelenebbek beérik a hetente több alkalommal adott kemény főtt
tojással, sajttal, száraz vagy szaftos kutya-macska eledellel, ám nem egy faj
számára elengedhetetlen a rovartáplálék is. A lisztkukac önmagában kevés,
tápértéke nem túl nagy, s kalcium-foszfor aránya sem megfelelő. Idényben
mi is szedhetünk számukra sáskákat, esetleg vásárolhatunk afrikai
tücsköket. Kevesen tudják, hogy rendszeres rovartáplálékot igényel például
a csíkos mókus.
A már említett vitamin-utánpótlás mellett gondoskodnunk kell a
folyamatos kálciumutánpótlásról is. Jó szolgálatot tehet a kifőzött
szépiadarabka, amelyet a legtöbb rágcsáló szívesen majszol. Ha azt vesszük
észre, hogy mégsem fogy a szépia, állatunk kedvenc gyümölcsére szórjunk
némi kalcium-foszforikumot. Különösen az utódnevelés idején fontos a
rendszeres kalcium-adagolás: ellenkező esetben előfordulhat, hogy az anya
megcsonkítja vagy megeszi ivadékait.
 Az ásványi anyagokat leginkább az állatkereskedésekben kapható kisál-
latalmokból nyerhetik állataink. Természetesen se szeri, se száma azoknak
az állatkereskedésekben kapható kiegészítő táplálékoknak, amelyek jó
szolgálatot tehetnek. Egy azonban biztos: a legjobb a természetes
takarmány!
A rovarevők, erszényesek és egyéb fajok táplálására nem lehet egységes
tanácsokat adni, így ezekről inkább az egyes fajok bemutatásánál írok. Az el
nem fogyasztott táplálékot minden nap dobjuk ki. Az éjszaka aktív fajokat
este, míg a nappalikat reggel etessük. Azt talán mondanom sem kell, hogy
az ivóvizet mindennap cserélni kell.
 Teendők dióhéjban
A hobbiállat-tartásnak is megvan a maga ritmusa. Naponta, hetente,
havonta el kell végeznünk bizonyos feladatokat.
Napi teendők: Adjunk friss eleséget és ivóvizet az állatnak, ahol szükséges
emeljük ki a vizelettel átitatott forgácsot vagy homokot. Vegyük jól szem-
ügyre az állatainkat. Ha viselkedésükben zavart észlelünk, kedvencünk
netán levert, kedvetlen, étvágytalan, menten forduljunk állatorvoshoz.

Heti teendők: Ahol forgáccsal almozunk cseréljük ki a teljes almot. Az állatot

tegyük külön dobozba, mossuk ki jól a medencét is. Azoknál a fajoknál,
amelyek tartalékot gyűjtenek, nézzük meg a „kamrát", nincs-e benne
romlott táplálék.

Ha szükséges, cseréljük ki a dekorációs elemeket, esetleg mossuk le azokat.

Nézzük át jó alaposan az állatokat, egészségesek-e, netán a közeljövőben
nem várható-e gyermekáldás.

Ha nőstényünk előrehaladottan vemhes vagy túl kicsik a kölykök, csak a

legszükségesebb takarítást végezzük el. Mivel a legtöbb kisemlősbébi
gyorsan növekszik, viszonylag hamar sor kerülhet a nagytakarításra.
Havi teendők: A bányahomokot legalább havonta egyszer cserélni kell,
még akkor is, ha nincs szaga.

Egyedül vagy párban

Gyakran felvetődik a kérdés, a különféle kisemlősök vajon nem szenvednek-
e a magánytól? Nos, erre nem lehet általános választ adni, némelyik
szenved, mások pedig nem. A hörcsögfajok a természetben is magányosan
élnek, így a terráriumban is jól elvannak egyedül. Némely egyed
menthetetlenül el is pusztítja párját.

Szintén magányos állat a csíkos mókus és még jó néhány mókusfaj. Őket

csak rövid időre, pároztatásra szabad összeengedni a nősténnyel.
A degu, az ugróegér, a mongol futóegér, a háziegér viszont csak párban
vagy csoportban érzi jól magát. Ők szenvednek a magánytól, ezért egyedül
sohasem tarthatók.

Párban azonban csak akkor tartsunk állatot, ha gondoskodni tudunk

annak szaporulatáról is. Az ismeretségi kör állatfelvevő-képessége igencsak
korlátozott, épp úgy, mint az állatkereskedések piaca. Nem beszélve az
állatkertekről, amelyek legfeljebb csak táplálékként fogadnak be úgymond
közönségesebb fajokat. Ezért aztán, ha nem akarjuk, hogy szapora
védenceink ügybuzgalmának következtében rövid időn belül öt-tíz
terráriumot kelljen kerülgetnünk, inkább mondjunk le a tenyésztésről.
 Ha nyaralni megyünk
Nyaraláskor minden állat gondot okoz. Ugyebár ilyenkor csak a legritkább
esetben vihetünk mondjuk egy aranyhörcsögöt magunkkal, hacsak nem
saját vagy közeli ismerősünk nyaralójában kívánjuk eltölteni vikendünket.
Ezért aztán a legtöbbször olyan valakiről kell gondoskodnunk, aki időről
időre ránéz az állatainkra. Az is megoldás, ha valamelyik ismerősünknél
panzióztatjuk őket. Fontos, hogy mielőtt bárkire rábíznánk védenceinket, ne
csak elmondjuk, hanem írjuk is le a gondozási alapszabályokat, a teendőket
lehetőleg napokra lebontva. Hagyjuk meg elérhetőségünket, hogyha bármi
történik tudjunk intézkedni, tanácsot adni. A kertben tartott állatokat
helyezzük biztonságba, nehogy épp akkor lopják el őket, amikor nem
vagyunk otthon.
Ha csak két-három napra utazunk el, és nincs különösebben kényes
állatunk, nyugodtan magukra is hagyhatjuk őket. Adjunk bőséges
mageleséget nekik, szereljünk be önitatót és tegyünk be néhány vékony
almaszeletkét. Az egész alma nem jó, mert amíg az almaszelet megfonnyad,
addig az egész alma megrothad. Induláskor a szokásosnál is jobban
ellenőrizzük, bezártuk-e rendesen a terráriumot .
 Olcsóbban is lehet
Tagadhatatlan, hogy a hobbiállattartás bizony pénzbe kerül, olykor nem is
kevésbe. Meg kell vennünk a terráriumot, vagy legalábbis annak az üvegét,
az almot, a felszerelést, magát az állatot, a takarmányt, még akkor is, ha
télen minden zöldség és gyümölcs drága. Van azonban néhány olyan
lehetőség, amellyel jelentősen kímélhetjük pénztárcánkat.
Érdemes a terráriumot magunknak ragasztani. Ez nem ördöngösség,
lehet, hogy első alkalommal kicsit csálé lesz, ám mégis érdemes
megpróbálni. A ragasztás, üvegvágás technikája minden valamirevaló
akvarisztikái és terrarisztikai könyvből kinézhető.
Ha mégis szakemberrel szeretnénk a medencét elkészíttetni, csináltassuk
üvegessel. Egy átlagos üveges jóval olcsóbb terráriumot készít, mint
amennyiért a kereskedésből vásárolnánk.
Bár a legtöbb állatkereskedésben nagyon szép dekorációs elemeket, gyö-
kereket lehet kapni, ne költsünk rájuk, inkább kiránduljunk és gyűjtsük be
magunk ezeket. A bányahomokot kérhetjük építkezésekről, a borsos áron
kínált forgácsot viszont nagy tételben fillérekért megvehetjük a helyi asz-
talostól.
Nem szükséges minden alkalommal a méregdrága salátára pénzt
kiadnunk, amikor a tyúkhúr sokszor még a hó alatt is zöld.
Ha értékesebb állatot szeretnénk, érdemes böngészgetni az apróhirde-
téseket. Ha tenyésztőtől és nem kereskedőtől vásárolunk, sok ezer forintot
spórolhatunk, nem beszélve arról, hogy egy szakember, akinek már sikerült
szaporítania a fajt, sokkal több tartási tanáccsal tud szolgálni, mint egy állat-
kereskedő.

Valós veszélyek
Ha tetszik, ha nem, a legtöbb emlősfaj harap. Változó intenzitással, gyako-
risággal marhatnak meg minket, ám e kellemetlenségre mindenképpen fel
kell készülnünk. A legtöbbször úgyis mi vagyunk a hibásak, hiszen vagy
éppen felébresztjük, vagy rossz helyen fogjuk meg, netán kölyköket nevel a
kedvenc. A harapás általában kellemetlen, különösen a gyermekek veszik
zokon az efféle atrocitást, ezért kis gyermek mellé csak olyan állatot
vegyünk, amelyik nem veszélyes. Ilyen például a tengerimalac. Egyéb állatok
esetében vállaljuk magunkra a megszelídítése Ne feledjük, minden állathoz
csak nyugodtan és kimérten szabad közelednünk, az izgága, félős embert
hamarabb eléri a baj.
A harapást természetesen el kell látni, nem szabad elfeledkezni a fer-
tőtlenítésről sem. Sokszor megkérdezik tőlem, terjeszthetnek-e betegséget
a kisrágcsálók? A válaszom az, természetesen igen. Legalább száz olyan
nyavalya létezik, amely az emberre is veszélyes lehet elméletileg. Ám még
nem hallottam arról, hogy ezek bármelyikét meg is kapta volna valaki. A
tenyésztett állatoktól általában nincs tartani valónk, ám nem árt óvatosan
bánni a nemrégiben befogottakkal.
Van azonban valami, amire mindenkinek oda kell figyelnie, sajnos mind
többen allergiásak az állatszőrre!
 Védelem alatt
Ma, amikor több tucatnyi kisemlősfaj megvásárlására nyílik lehetőség, nem
árt tudni, hogy nem egy faj fogságban tartása ilyen vagy olyan okból tilos.
Például nagyon sok, hazánkban is előforduló kisemlős faj áll termé-
szetvédelem alatt. Ezeket csak komoly tudományos vagy bemutatatási
céllal szabad tartani, és ehhez sok stemplivel és aláírással ellátott
engedélyre van szükség.
A következő fajok ugyan megdobogtathatják a kisemlőskedvelők szívét,
ám gondozásukról sajnos ( az állatok és a természetvédelem szempontjából
azonban szerencsére) le kell mondanunk:

- keleti sün ( Erinaceus concolor)

- mókus (Sciurus vulgáris)
- ürge (Citellus citellus)
- erdei pele ( Dryomys nitedula)
- nagy pele ( Glis glis)
- mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)

Emellett védett még néhány pocok- és egérfaj is. Igen ám, de mit
tegyünk, ha végzetesen legyengült vagy sérült védett állatot találunk? Őket
természetesen nem hagyhatjuk ebek harmincadjára, vigyük haza a kis
betegeket, rendezzünk be számukra valamilyen szükségférőhelyet és
állatorvos vagy más szakember segítségével kezdjünk hozzá egészségük
helyreállításához. A leggyakrabban éhhalálhoz közel álló sünöket lelhetünk,
különösen télen, amikor egy felmelegedési időszak után hirtelen kemény
hideg köszönt be. Ilyenkor a talált sünt meleg helyre, lakásba kell vinni, fel
kell hizlalni és kora tavasszal, az első igazi tavaszi napon erdőszélen vagy
más alkalmas helyen érzékeny búcsút kell venni tőle. Időnként mókus vagy
pele is oltalmunkra szorulhat, kezdeti istápolás után őket is szabadon kell
ereszteni. Ha nem áll módunkban az állatkákat hosszabb ideig,
felépülésükig gondozni, vigyük őket a legközelebbi állatkertbe.
(Tájékoztatásul: hazánkban Budapesten, Veszprémben, Debrecenben,
Pécsett, Győrött, Szegeden, Budakeszin, Miskolcon, Nyíregyházán és
Jászberényben működik olyan állatkert, ahová nyugodt lélekkel vihetünk
sérült vagy legyengült kisállatot.)
 Szerencsére a fent említett fajokhoz hasonló állatok beszerezhetők állat-
kereskedéseinkben, ezért nem is túl nagy a kísértés. Különösen a
mókuskedvelők örülhetnek, ugyanis a hazai mókus egyik, Szibériában
előforduló, szürke színű, vörös fejű és mancsú alfaja előfordulhat némely
tenyésztőnél.
Nem árt akkor is tájékozódni, ha egzotikus állatkülönlegességet
vásárolunk. Az úgynevezett Washingtoni Egyezmény ugyanis, amelyet angol
nevének rövidítéséből CITES-nek is szokás nevezni (Convention of
International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flóra), a
vadon élő állatok kereskedelmét szabályozza. A konvenciót 1973. március
3-án fogadták el Washingtonban. Magyarország 1985-ben csatlakozott
hozzá, a végrehajtási utasítás azonban csak nagyon megkésve, 1990-ben
látott napvilágot. Az egyezményben jelenleg mintegy harmincezer faj
szerepel, ezeket három kategóriába sorolták aszerint, hogy mennyire ritkák
a természetben.
Ha kereskedésben vagy tenyésztőtől a felsorolásban szereplő fajok
bármelyikéből vásárolunk, feltétlenül kérjünk hozzá úgynevezett CITES-
papírt. Ennek hiányában állatunkat büntetés terhe mellett el is kobozhatják.
Szerencsére a Washingtoni Egyezményben viszonylag kevés hobbisták
számára érdekes kisemlősfaj szerepel.
Ellenben rajta van a listán valamennyi majomfaj, a vadon élő kis- és nagy-
macskák többsége valamint a barnamedve. Ezek tartásához a jegyzői, állat-
egészségügyi engedélyen kívül a Környezetvédelmi Minisztérium Élővilág-
védelmi Főosztályának engedélye is szükséges.
A harmadik „passzus", amelyet figyelembe kell vennünk, az 1999-ben
hatályba lépő állatvédelmi törvény. Erről talán felesleges is írni, hiszen egy
magára valamit is adó állatbarát aligha fog összeütközésbe kerülni az
állatvédelemmel. Az állatvédelmi törvény kisemlősökkel kapcsolatosan
inkább azokra az „állatkedvelőkre" vonatkozhat, akik valamilyen állat
táplálékaként hozzák-viszik az egereket, patkányokat stb. Az ő ténykedésük
sokszor még igen sok kívánnivalót hagy maga után. Magam is gyakran hal-
lok olyan szerencsétlen „táplálékállatokról, amelyeket zsúfoltan utaztatnak,
halálukig nem etetnek-itatnak. Azt azonban talán mondanom sem kell, hogy
egy igazi állatbarát tisztességgel bánik minden, akárcsak ideig-óráig nála
lakó élőlénnyel is!
 Jegyzeteljünk
Meglehetősen zsenge koromban jutottam hozzá első aranyhörcsögömhöz,
Samuhoz. A takaros kis állatkát az Iskola utcai állatkereskedésben vettem,
szülői engedély nélkül. Szerencsére az otthoniak is megbarátkoztak a kis
jövevénnyel, így boldog három esztendőt tölthettünk együtt.
Samu volt az első állat, amelynek életéről, viselkedéséről jegyzeteket
készítettem. Nagy önbizalommal pötyögtem le öreg Mercedes írógépünkön
tapasztalataimat, amely végül az „Adatok az aranyhörcsög etológiájához"
címet kapta. Persze nem jelent meg sehol, nem is ez volt a cél, ám e „tanul-
mányomat" azóta is őrizgetem évtizedek óta szorgosan vezetett zoológiai
naplóm első kötetében.
Már akkor, gyermekfejjel úgy gondoltam, nem árt lejegyezni, amit tapasz-
talunk. Igaz, a tudomány a kisemlősök sok titkát már megfejtette, de
korántsem mindet. Számos olyan apró momentum, apróság létezik, ami
nem jelent még meg a szakirodalomban. Ám ha nem is találunk semmi újat,
az sem baj, jegyzeteink jó szolgálatot tehetnek az etológia tudományának
elsajátításában. Nem beszélve arról, hogy amíg figyeljük állatainkat, együtt
vagyunk velük.
Én például mindig pontosan feljegyzem, mikor érkezik hozzám egy új
jövevény, honnan kaptam, milyen korú, kitől származik. Azután időről-időre
bejegyzem a fontosabb viselkedéssel kapcsolatos fejleményeket, ritkább faj
esetében a táplálkozásra vonatkozó szabályokat. Feljegyzéseimben szerepel
az is, mikor született kicsi, hogyan nevelt az anya, kikhez kerültek a kölykök,
volt-e valamelyik állatnak betegsége, mivel gyógyítottam meg. A sajnálatos,
bár elkerülhetetlen elhullás is szerepel a lajstromban. Természetesen
minden állatnak neve van, így könnyebb a jegyzetelés. Manapság persze a
számítógépek korszakában viszonylag egyszerű nyilvántartó programra
vinni minden állatot, ám akinek még nincs ilyen csodamasinája, annak sem
kell bánkódnia, egy füzet épp ilyen jól megteszi.
A jegyzetelés megkezdése előtt persze nem árt néhány etológiai szak-
könyvben elmélyednünk Csányi Vilmos és Konrád Lorenz munkái ajánlhatók
elsősorban, nehogy bizonyos megkerülhetetlen szakszavakat rosszul
használjunk. A jegyzetkészítést mindenkinek melegen ajánlom. Nemcsak
remek szórakozás, de felettébb hasznos időtöltés is!
 Repülő kedvenc
Cukormókus
(Petaurus breviceps)

A Svédországi Malmö városában nem találunk állatkertet. Nincs is rá nagy

szükség, hiszen Koppenhága a maga parádés állatseregletével
meglehetősen közel van. Ám azért annyira még sincs közel, hogy egy-egy
órára el lehessen ruccanni oda. Az állatbarátoknak tehát kellett valami saját
bemutató is. Építettek hát a Városi Múzeum alagsorában egy afféle mini
zoót. (A városban e mellett még egy terrárium is üzemel.) Itt tágas
medencékben úszkálhatnak a színpompás vagy éppen egyszerű külsejű
halak, terráriumokban leguánok méláznak és óriáskígyók tekeregnek,
aprócska, aranyhörcsögnél alig nagyobb törpe selyemmajmocskák
tekintenek a látogatókra manószerű arcocskájukkal.

A létesítmény legérdekesebb része azonban kétségkívül az éjszakai ház,

amelynek derengő fényű vitrinjeiben alkonyat után mozgó állatok élik
mindennapjaikat. Itt láttam először repülő erszényes mókusokat vagy más
néven cukormókusokat (Petaurus breviceps). Látványuk rögtön rabul ejtett,
bár igazából akkor még nem gondoltam, hogy szobámat valaha is
megoszthatom e bájos fajjal.
Évekkel később azonban váratlanul rám mosolygott a szerencse. A Stutt-
garti Állatkert meglehetősen olcsón egy pár cukormókust kínált eladásra, s
ezeket az állatokat sikerült megszereznem. Az egyetlen bökkenő az volt,
hogy akkoriban még nem tartották magánkézben ezt a fajt hazánkban, így
tartásáról nem rendelkeztem elegendő információval. Pedig minden
fellelhető szakkönyvben, szakfolyóiratban utánanéztem, de nem sok adatot
leltem. Végül is Hangay György, az Ausztráliában élő kiváló zoológus
segített, küldött egy nagy paksaméta szakcikket a cukormókusról. A Szegedi
Vadaspark akkori igazgatója, Egyházi István pedig hasznos tartási
tanácsokkal látott el. Köszönet mindkettőjüknek!

Az európai állatbarát számára meglehetősen egzotikusan cseng az

erszényes szó. Ha meghalljuk, lelki szemeink előtt végigvonul számtalan
kedves, rokonszenves állategyéniség a kengurutól a koaláig. Elkönyveljük,
hogy ezek egy távoli kontinens egzotikus lakói, amelyek nem igazán valók a
magyar hob-bisták lakásába. Persze a legtöbb erszényes nem is ideális
kedvenc, a nagyobbak épp méretük, míg az apróságok kényességük miatt. A
már említett cukormókus azonban sem nem nagy, sem nem nehezen
tartható, sőt a szaporítása sem ördöngösség. Persze azt is hozzá kell
tennem, hogy tartása korántsem olyan egyszerű, mint teszem azt az
aranyhörcsögé.
 Az angolul honey glidernek, „mézevő vitorlázónak" nevezett állatka
Ausztrália, Tasmánia, Új-Guinea és néhány kisebb sziget lakója. Hét,
egymástól lényegesen különböző alfaja ismert. Jellegzetesen éjszakai
életmódot folytat. Kisebb-nagyobb családi közösségekben él: a csoport
legfeljebb hét felnőttből és azok kölykeiből áll. A szaporodásban a
nagycsalád összes nősténye és hímje részt vesz. Élőhelyének egy részén, bár
éjszakai életmódja miatt ritkán figyelhető meg, meglehetősen gyakori,
egyetlen hektáron olykor tíz példány is élhet. Elterjedésének sokszor a
búvó- és pihenőhelyül szolgáló odvas fák száma szab gátat. A cukormókusok
domináns hímjei szaganyaggal jelölik meg territóriumukat, különösen
„alvófájukat". Jellegzetes mirigyeik vannak a homlokukon, mellükön,
végbélnyílásuk környékén, talpukon, szájszögletükben és fülkagylójuk belső
szélén. Ám leginkább erős szagú vizeletüket használják e célra, ezenkívül
végbélnyílásuk és lábuk mirigyeit, valamint nyálukat is. Természetes
környezetükben táplálékuk jobbára eukaliptuszkéregből, fanedvekből,
nektárból, virágporból és rovarokból áll, de olykor kisebb gerinceseket is
zsákmányolnak. Egyes rovarokat és éjszakai lepkéket röptükben kapnak el.
Bár repülő mókusoknak is hívják őket, repülésük természetesen nem a
madarakéhoz vagy denevérekéhez hasonló csapkodó szárnyalás, hanem jól
kormányzott siklórepülés, általában egyik ágról a másikra. A hímek
némiképp termetesebbek, zömökebbek a nőstényeknél. Mint minden
erszényes, a cukormókus is egészen fejletlenül, szinte még embrióként
hozza világra kölykeit, rendszerint kettőt. A kicsik négy-öt hónapot töltenek
az erszényben, legalábbis tapasztalataim szerint, bár a szakirodalom
mindössze hetven napot említ. Élettartamuk 14 év is lehet. A természetben
a leggyakrabban a tapasztalatlan, egy évnél fiatalabb példányok esnek
áldozatul az éjszakai ragadozóknak, elsősorban a baglyoknak.
A cukormókusokat Ausztrálián kívül mind többen tartják főképp amerikai
és európai állatkedvelők. Gondozásuk hálás, bár kissé időigényes feladat.
A cukormókusok csak csoportban, de legalábbis párban érzik jól magukat.
Egy pár állatra legalább 100 x 100 x 100 centiméteres terráriumot kell
számolnunk. Jó ha az első üveglap eltolható, mert ez igencsak megkönnyíti
a takarítást. Már csak azért is, mert cukormókust takarítani bizony sűrűn
kell!
Mivel a faj éjszakai életmódot folytat, terráriumát tegyük árnyékos helyre
egy kisebb szekrénykére vagy polcra.
 Világításra nincs szükség, ám előnyös, ha éjszakára egy kékes fényű
gyenge lámpát állítunk. A szobahőmérséklet megfelel számukra, a
szakirodalom szerint bírják a viszonylag hűvösebb időt is, bevallom
őszintén, én ez ügyben nem kockáztattam.

A terráriumot almozzuk „szagelszívó" kisállatalommal kevert faforgáccsal.

A homok azért nem jó, mert azt is hetente ki kellene cserélni, s ez már
sokkal nehezebb feladat, mint a forgácscsere. Dekoratív hátterezésre
természetesen nincs lehetőség, egyrészt mivel az állatok megrághatják, de
méginkább azért, mert ez a dekoráció hamar magába szívná az állatok
jellegzetesen kellemetlen szagú vizeletét és mirigy váladékát. Inkább a
medence hátfalának külső felére erősítsünk némi fakérget, falevelet vagy
más természetes anyagot. A berendezéshez tartozik jó néhány tuskó és faág
is. Én könnyen cserélhető és beszerezhető fűzfaágakat használok, ennek
kérgét és hajtásait olykor szívesen rágcsálják. Az etető- és itatótálakat
célszerű valamelyik tuskó tetejére rögzíteni.
Nagyon jók az eredetileg macskáknak szánt rozsdamentes edények. A
cukormókusoknak elengedhetetlen egy magasra szerelt odú, amelyben
pihenhetnek és kölykeiket is nevelhetik. A hagyományos nimfapapagáj odú
is megfelel, amely minden állatkereskedésben olcsón beszerezhető, de
sokkal jobb egy természetes fatörzsből kialakított kuckó.
A cukormókusok gondozásának sarkalatos pontja a férőhely
tisztántartása. A gyakran és rendszeresen takarított ketrec nem áraszthat
bűzt, ám a higiénia elhanyagolása förtelmes szaggal jár. Ennek elkerülésére
az almot legalább hetente egyszer teljesen ki kell cserélni. A terráriumot
ugyanekkor enyhe samponos vízzel célszerű átmosni. Jó, ha minden
alkalommal - ám ha erre még-sincs lehetőség legalább kéthetente cseréljük
ki - a vizelettel átitatott tuskókat és faágakat. A kölykök „kirepülése" után az
odút is célszerű kicserélni. Az odúcsere a legegyszerűbben úgy oldható meg,
hogy a régi odút a benne édesdeden alvó állatokkal egyetemben a
terrárium aljára tesszük, míg az új odút a végleges helyre akasztjuk. Másnap
hajnalban aztán állataink az új odúba térnek nyugovóra.
A cukormókusok táplálása, legalábbis első olvasatra, nem éppen
egyszerű. Igen nagy mennyiségű rovart képesek elfogyasztani, én a
tenyészpárnak naponta nyolc kifejlett afrikai kétfoltú tücsköt adok, de
megfelel a szintén tenyésztett banántücsök, kertből fogott sáska stb. is.
Magam a lisztkukac etetését kerülöm, ám ha nincs kéznél más, ezzel is
etetek. Ilyenkor némi Gervivet vitamint csepegtetek a lárvára. A vitamint
mindig rovartáplálékra adagolom, mert csak így tudom ellenőrizni a
megfelelő mennyiséget. A takarmány másik fontos része egy speciális
keverék. A saját receptem a következőkből áll: méz, szőlőcukor, némi
kalcium-foszforikum, gabonape-hely, étkezési búzacsíra, icipici só, pár
csepp citromlé, zsíros tejpor, virágpor, mindez natúr joghurttal
összekeverve, mikrohullámú sütőben összemelegítve. A keverék nagyon
hamar megromlik, így ezt minden reggel kiveszem a ter-ráriumból. Ha nincs
időnk pepecselni, időnként a gyümölcsös joghurt is megfelel.
A keverék mellett adjunk még gyümölcsöt, zöldséget például borsót,
esetleg száraz kutya- és macskatápot, némi meghámozott diót és mogyorót,
mazsolát, napraforgót stb.
A cukormókusokat viszonylag könnyű szaporítani. Ha megfelelő tenyész-
párt tartunk, s nem rontottuk el az elhelyezést és táplálást, biztosak
lehetünk a gyermekáldásban. Évente egy-két alkalommal két-két kicsi
hagyja el az erszényt. A nőstény minden esetben biztonsággal nevel, bár azt
hozzá kell tegyem, hogy az első időszakban nem szabad zavarni az állatokat.
A kicsiket csak akkor válasszuk el, ha már hosszabb ideje maguktól
esznek. A cukormókusok, mint általában az erszényesek, emberi szemmel
nézve nem tekinthetők különösebben értelmesnek. Egy aranyhörcsög IQ-ja
minden bizonnyal magasabb. Nem hiszem, hogy saját állataim
felismernének, s az idős állatok már nehezen szoktathatok le arról, hogy
megfogásukkor az ember kezébe mélyesszék a némiképp a rágcsálókéra
emlékeztető méretes fogukat. A fiatalok azonban több-kevesebb sikerrel
kézhez szoktathatok.
A leírtakból kitűnik, hogy a cukormókusok tartása nem éppen egyszerű.
Minden fáradságért, rájuk fordított időért és energiáért kárpótol azonban
kedves lényük, bohókás viselkedésük és az az élmény, hogy otthonunkban
követhetjük végig az erszényesek páratlanul különleges ivadékgondozását.
 Tüskés társak

Hosszúfülű sün
(Hemiechinus auratus)

A rovarevők a legkevésbé sem nevezhetők ideális házikedvencnek. Anyag-

cseréjük gyors, ürülékük többnyire több mint szagos, nem beszélve arról,
hogy némely fajuknál maga az állat sem éppen kölniillatú.

Dr. Ország Mihály „Mindent lehet, de krokodilt azt nem!" című tanulságos
könyvecskéjében ír Berciről, a mezei cickányról, amelynek „illata"
elárasztotta a lakást. Magam ez ideig a rovarevők közül csak hosszúfülű
sünöket (Hemiechinus auratus) tartottam, de, bevallom férfiasan az
említett ok miatt őket sem sokáig.
Két hosszúfülű sünömet egy állatkereskedésben vásároltam, s
ideiglenesen egy óriási terráriumban helyeztem el őket. Másnap reggel már
bűzlött az egész ház, úgyhogy menten almoznom kellett. Sajnos ezeket az
állatkákat szinte mindennap almozni kell ahhoz, hogy átható illatuk ne
emelkedjen az emberi tűréshatár fölé. Az persze elképzelhető, hogy
nagyobb, szellősebb helyen tartva nem lett volna akkora a probléma.

A hosszúfülű sün megtalálható Líbiában, Egyiptomban és Délnyugat-

Ázsián keresztül egészen Indiáig és Mongoliáig. Emellett él még a Nílus
mentén dél felé, sőt Cipruson is. Egyiptomban vegetáció illetve
táplálékfüggően szórványosan lelhető fel, de a nagyobb parkokban és
kertekben gyakori.
Elterjedési területének északi határán, India és Pakisztán hegységeiben
három és fél hónapig tartó téli álmot is alszik.

Jellegzetesen éjszakai faj, az egyes példányok pedig territóriumot bir-

tokolnak. A hazánkba érkező hosszúfülű sünök gyakorlatilag valameny-
nyien vadbefogásból, mégpedig Egyiptomból származnak, noha, például az
USA-ban széltében tenyésztik őket. Hosszuk 15-28 cm, súlyuk mintegy fél
kilogramm lehet.
 Mivel vadon fogott állatokról van szó, frissen megérkezett állatunkkal
bánjunk csínján, ugyanis harapásuk veszélyes lehet, fertőzést, betegséget is
kaphatunk tőle. Amikor hozzánk kerül, fürdessük meg langyos kutya- vagy
macskasamponos vízben. Ezt persze a sün meglehetősen rühelli. Fürdetés
után fejét takarjuk le, s fújjuk be kiscicák és kiskutyák számára gyártott
rovarölő spray-vel. Ezután szedjük ki külső élősködőit, kullancsait. Jó ha a
székletmintáját megvizsgáltatjuk állatorvossal. Amíg meg nem szelídült,
viseljünk bőrkesztyűt.

A hosszúfülű sün meglehetősen mozgékony, ezért nagy férőhelyet

igényel. A szakirodalom szerint a legjobb, ha készítünk számára egy több
helyen kilyuggatott 60 centiméter hosszú, 35 centiméter széles és 32 cm
magas, fedett fadobozt. Ebbe kell tenni az alvódobozát, amelynek ideális
mérete 20 cm magas, 24 cm hosszú és 15 centiméter széles. Bejárati nyílása
legyen 10 x 13 centiméter.
A nagy doboz oldalára is kell egy akkora lyukat vágni, hogy az állat
kényelmesen kiférjen rajta. A dobozt végül is állítsuk egy 1 x 2 méteres
szobakifutóba. Ennél kisebb helyen kegyetlenség sünt tartani!
A legjobb, ha alomként vékony réteg újságpapírt teszünk, s erre szórunk
fenyő- vagy cédrusalmot.
Etető- és itatóedénynek nehéz tálkákat használjunk. Nagyon jó például a
rozsdamentes acéltálka, az üveg és a porcelán.
A sünöket jobbára csak magányosan lehet tartani, mivel a természetben
sem élnek párban vagy csoportosan. Kevesen tudják, hogy a sünök igencsak
játékos állatok, ezért aztán nem kevés unaloműző felszerelést is adnunk kell
nekik. Jó szolgálatot tehet az állatkereskedésekben kapható bőrből készült
műcsont, valamint a tiszta papír, kartonlap stb. Míg az előbbit szívesen rág-
csálják, az utóbbit élvezettel tépik miszlikre.
A sünök táplálása nem éppen egyszerű, megfelelő rovarmennyiség nélkül
pedig szinte elképzelhetetlen. A lisztkukaccal és lisztbogárral csínján
bánjunk, de tenyésztett afrikai kétfoltú tücsökkel bizton etethetők. Olykor
adhatunk szaftos macskatápot is, emellett kaphatnak zsírmentes, testmeleg
darált baromfihúst, főtt, feldarabolt tojást, sokféle gyümölcsöt.
Készíthetünk süntápot is a következő összetevőkből: 400 g sovány, apróra
darált hús, 1 teáskanál kalcium-vitamin kiegészítés, 4 teáskanál szaftos vagy
száraz kutyaeledel, 1/2 teáskanál főtt, egész zab vagy búzadara (Pat Storer
nyomán). A táp természetesen csak rovartáplálék mellett adható.
 Ha két kifutóban két sünink van, nem elképzelhetetlen, hogy tenyészteni
is sikerül őket. Amint összetesszük az állatokat, legtöbbször a hím
ostromolni kezdi a nőstényt. A két állatot 48 óráig hagyjuk együtt, annyi idő
alatt nagy valószínűséggel megtörténik a párzás. A vemhességi idő
mindössze 35 nap, a kis sünök egészen tehetetlenül jönnek világra.
Ügyeljünk arra, hogy különösen kezdetben senki és semmi ne zavarja a
tüskés családot. Az apróságok, méretüktől függően már 4-6 hetesen
elválaszthatók anyjuktól.

A hosszúfülű sünhöz hasonlóan kell gondozni csaknem valamennyi

sünfajt. A hazánkban is előforduló sün természetvédelem alatt áll, s ezért
tartása tilos.

Akár a kenguruk
Egyiptomi ugróegér
(Jaculus jaculus)

Nagy egyiptomi ugróegér

(Jaculus orientális)

Aligha van különösebb testfelépítésű rágcsáló az ugróegérnél. Hátsó lába

felettébb hosszú, ezen támaszkodik és ugrál hihetetlen sebességgel. Mellső
lába azonban olyan, mintha nem is lenne, alig centiméteres. Hosszú, bojtos
farka támasztékul szolgál, no és meneküléskor persze jó egyensúlyozó szerv
is. Feje nagy, füle hosszú, fekete szeme pedig értelmet tükröz. S ha
mindehhez még hozzávesszük, hogy nem is harap, sőt, nem is
különösebben igényes, beláthatjuk, nála ideálisabb házikedvencet még nem
hordott hátán a Föld. Igenám, csak a beszerzése enyhén szólva nehézkes,
nem beszélve arról, hogy igencsak terjedelmes terráriumot igényel.
Sokan persze úgy gondolják, a legegyszerűbb dolog egy ugróegérre szert
tenni, csak be kell menni a sarki állatkereskedésbe, s mintegy 150 Ft
kifizetése után már miénk is az állat. Nos, erről szó sincs, ugyanis a
szakboltokban árusított ugróegerek voltaképpen mongol futóegerek, csak
éppen a félretájékozott, sokszor a fehérnemű-kereskedelemből átigazolt
állatkereskedők nevezik rosszul eleven portékájukat.
Az ugróegereknek számos faja ismert, leggyakrabban az egyiptomi
(Jaculus jaculus) és a nagy egyiptomi (Jaculus orientális) ugróegér érkezik az
országba. A két faj tartása nagyjából megegyezik, én a nagyobb testű fajt
tartom, ezért a következőkben őt mutatom be. Az ugróegereket jellegzetes,
felegyenesedő tartásuk miatt az ókori görög és római írók egyaránt
„kétlábú egérként" emlegetik. Ezek a kistestű rágcsálók feltűnnek a
Bibliában is: Ézsaiás büntetéssel fenyegette azokat, akik megeszik őket.
Persze az ugróegerek nem emiatt élték meg az ezredfordulót, sokkal inkább
alkalmazkodóképességük segítette őket a fennmaradásban. Nemigazán
üldözik őket, bár a nagy Brehm megemlíti, hogy finom prémjükért időnként
ritkították az állományukat.
A nagy egyiptomi ugróegerek Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában élnek.
Leginkább a sivatagokat, félsivatagokat és a homokos sztyeppékét lakják.
Anatómiájuk élőhelyük zord viszonyaihoz, illetve éjszakai életmódjukhoz
idomult. Tájékozódásukban nagymértékben segíti őket nagy szemük, nagy
fülük és hosszú, több mint tíz centiméteres bajuszszőrük.

Ha biztonságban érzik magukat, lépegetnek, szökdécselnek, ám veszély

esetén akár 40-50 km/óra sebességgel is menekülhetnek, miközben
kétmétereseket ugranak. Ha módjukban áll, a ragadozók elől járataikba
iszkolnak. Természetes viselkedésükről alig tudunk valamit. Kolóniákban,
kisebb-nagyobb közösségekben élnek. A nappalt többnyire üregeikben
töltik, s csak alkonyat után indulnak táplálékszerző körútjukra. Leginkább
aszott fűfélékkel, különféle magvakkal, nagy ritkán rovarokkal táplálkoznak.
A nőstények négy hétig tartó vemhesség után egy-öt (általában 3-4)
csupasz és vak kölyköt hoznak világra. A kicsik már csaknem kifejletten, 5-6
hetesen jönnek elő járatukból.
Gondozásuk nem túlságosan nehéz, ám néhány dologra feltétlenül ügyel-
nünk kell. Az ugróegerek csak nagyon nagy, tágas és szellős terráriumban
érzik jó magukat. A minimális méret két példány számára 120 x 60 x 60 cm.
Vastagon eltentett bányahomokkal almozzunk, ezt, ha éppen nincs kölyök
két-három hetente cseréljük ki. Gondoskodnunk kell megfelelő búvóhelyről
is. Dekorációként kövek, faágak, gyökerek használhatók, nem nagy mennyi-
ségben, hogy az ugróegerek lehetőségeikhez mérten tudjanak mozogni.
A terráriumot mindenképpen meleg, huzatmentes helyre tegyük, a
szobahőmérséklet megfelelő számukra.
Táplálásukra vásárolhatunk az állatkereskedésekben jó minőségű
rágcsálóeledelt, ám ezt mindenképpen dúsítanunk kell némi
kanárieleséggel. Könnyen elhízhatnak, ezért az olajos magvakkal, például a
napraforgóval nem szabad bőkezűen bánni. A napi koszthoz hozzátartozik
még a sokféle zöldség és gyümölcs, különösen szeretik a fűféléket,
pitypanglevelet, lucernát, salátát, répát. ínyencségnek háztartási kekszet is
adhatunk. Állati fehérjeként sok minden szóba jöhet, csak éppen kevés félét
esznek meg. Próbálkozhatunk lisztkukaccal, sajttal, főtt tojással, száraz
kutyaeledellel. Jó szolgálatot tehet egy darabka szépia, amelyhez az állatok
bármikor hozzáférhetnek. A nagy egyiptomi ugróegér nem harapós, még a
frissen befogott állatok sem kapnak fogaikkal az emberi kéz felé.
 A hasonló méretű rágcsálók között hosszú élettartamúnak számítanak,
akár a nyolc-tíz éves kort is elérhetik.
Amikor nagy egyiptomi ugróegereimhez hozzájutottam, nemigen leltem
rájuk vonatkozó szakirodalmat, nem beszélve szaporításuk leírásáról. Ezért
aztán megpróbáltam leutánozni eredeti környezetüket.
Készítettem számukra betonból egy üreget, amelyhez méteres, szintén
betoncső vezetett. Az üregen is hagytam egy kis lyukat. Mivel tudtam, hogy
a sivatagban az ugróegérvackok már a nyirkos szintbe esnek, magam is
rendszeresen locsoltam nem éppen esztétikus tákolmányomat.
Fészekanyagként centiméteresre vágott teljesen tiszta kenderkócot és
szénát adagoltam. Körülbelül fél év elteltével megtörtént a csoda.

Alaposan összevert, különösen a farkán megtépázott hím ugróegerem

kint csücsült a járat előtt és esze ágában sem volt agresszív arájához
visszamenni. Az állatot elkülönítettem egy kisebb terráriumba. Másnap a
nőstény lefialt! Sajnos örömöm nem tartott sokáig, a nőstény egy hét után
nem gondozta tovább kölykeit. Valami miatt ideges lett pedig a lehető
legkevésbé zavartam, homokot szórt a kölykökre, így azok valószínűleg
abban pusztultak el.
Néhány hét múlva megszületett a második alom, amelyből sikerült az
első kölyköt felnevelnem. Három sajnos különféle fejlődési szakaszokban
elpusztult, volt amelyik szintén a homok alatt lelte a halálát. Ezt követően
sikeres és sikertelen nevelések egyaránt következtek, ám a fiaskók
közvetlen okát sohasem sikerült kiderítenem.

Ugróegereim állati eledel ügyben eléggé finnyásak voltak, legjobban még

a lágyevő madaraimnak készített, tojással és reszelt répával kevert
Vitakraftos lágyeledelt fogyasztották. Talán e koszt is hozzájárult az
Európában oly ritka tenyészeredményhez.

Sajnos azonban nőstény ugróegerem hirtelen elpusztult. Okát nem

ismerem, lehet, hogy egyszerűen öreg volt, hiszen kifejlett és ki tudja
milyen korú vadon befogott állatként került hozzám. Azóta a megözvegyült
hím egyedül él, jómagam pedig hiába próbálok újabb mátkát találni
számára...
 Pici pelék
Afrikai ecsetfarkú pele
(Graphiurus murinus)

Ha nem is túlságosan gyakran, de azért időnként felbukkannak állatke-

reskedéseinkben az afrikai ecsetfarkú pelék (Graphiurus nemzetség). Ezek
az aprócska és felettébb mozgékony állatok Afrika lakói. Több fajuk ismert,
ám rendszertanuk még mind a mai napig nem tisztázott. Hazánkba a
leggyakrabban minden valószínűség szerint Graphiurus murinusok
érkeznek. E faj kisebb a házi egérnél, testhossza ritkán haladja meg a tíz
centimétert. Egész Afrikában elterjedt. A szavannán jobbára a talajszinten
él, ám erdőben olykor 6-9 méter magasra építi fészkét. Az erdei változat
(alfaj? netán mégis más faj?) sokkal sötétebb a szavannáinál. Az ecsetfarkú
pele Kongóban előszeretettel telepszik meg a banánültetvényeken. Mivel
igencsak pocsékol, s nem csak azt a banánt rágja meg, amelyikből eszik,
olykor bizony károkat is okoz.
Bár rágcsáló, mégis nagy mennyiségben fogyaszt különféle rovarokat, sőt
apró gyíkokat és más rágcsálókat is. Emellett imádja a lédús gyümölcsöket,
nektárt. Mint minden pele, az ecsetfarkú is éjszakai életmódot folytat.
Viselkedéséről még nagyon keveset tudunk. Rendkívül mozgékony, s ezt
fogságban tartásánál is figyelembe kell vennünk. A minimális terrári-um
mérete 90 x 30 x 60 cm. Ha több
állatot tartunk, több odút
helyezzünk el. Kisebb
élelmiszerraktárt is készíthet
magának. A terráriumba nagy
mennyiségű faágat, gallyat
helyezzünk. Emellett tehetünk némi
papír-szalvétát, WC-papirt, igen jól
elbíbelődnek velük, elszaggatják,
fészekanyagnak használják ezeket.
Táplálásukhoz az élő rovartáplálék
elengedhetetlen, emellett sokféle
gyümölcsöt, olajos magvat igényelnek. Ezt érdemes kiegészíteni a cukor-
mókusoknál említett joghurtos keverékkel. Szívesen fogyasztják a különféle
gyümölcsjoghurtokat és egyes bébiételeket, alkalmasint a konzerv és száraz
kutyaeledelt is.
Nem elképzelhetetlen, hogy szaporodik fogságban, a vemhességi idő 24
nap, az alomszám 2-5. A fiatalok akár egy hónapig is a fészekben tartózkod-
hatnak. Az ecsetfarkú pelék terráriumát, éppen gyors anyagcseréjük miatt,
gyakran kell takarítani.

A füvek népe
Közönséges csíkos fűegér
(Lemniscomys barbarus)

Nem tudom miért, de kevesen szeretik az egereket. Pedig jobban megnézve

őket, igencsak takaros állatkák. Sőt, némely fajaik, mint például a csíkos
fűegerek igen helyre mustrázattal is bírnak. A csíkos fűegér (amelynek neve
voltaképpen nem is faj-, hanem gyűjtőnév) néhány éve még teljességgel
ismeretlen volt a hobbiállattartók körében. Mára azonban már van belőle
bőven. Sokan megkedvelték ezt a vaddisznómalac-szerűen csíkos állatkát,
mivel viszonylag könnyen tartható és tenyészthető, érdekes viselkedésű,
nem büdös és nem is túlságosan drága.
A csíkos fűegér Afrika Szaharától délre eső területeit, Közép- és Nyugat-
Afrikát lakják. A Kilimandzsárón 4000 méter magasságig felhatolnak. Nyolc
fajuk ismert, amelyek leginkább csíkjaik számában és szélességében térnek
el egymástól. A Lemniscomys griseldanak például csupán egyetlen csík fut
végig a hátán, a Lemniscomys striatus csíkjai már szinte foltok, más fajoknak
pedig sűrű csíkozatuk van.

A legismertebb és hazánkban is leginkább elterjedt a közönséges csíkos

fűegér ( L. barbarus). Testhossza 8-10 cm, farka pedig 12 cm.
A fűegerek csak a nyílt, füves, jobbára csapadékban szegény területeket
kedvelik. Kisebb-nagyobb erdei tisztásokon, mezőkön, útszéleken is fellel-
hetők, ám az erdőbe sohasem mennek be. Áramvonalas testükkel, hosszú
lábukkal meglepően gyorsan futnak, sőt, csaknem két méter magas ugrásra
is képesek. Laza kötelékben élnek, amelynek magvát a párok és kölykeik al-
kotják. Minden pár fészket épít magának, táplálékukat pedig megszokott
ösvényük mentén szedegetik össze. Leginkább félérett és érett magvakkal.
táplálkoznak, de jó étvággyal elfogyasztják a különféle bábokat, lárvákat,
rovarokat és egyenesszárnyúakat is. Szomjukat a fűszálon gyöngyöző har-
matcseppekkel oltják. A fűegér-kolónia tagjai nem tartják szorosan
egymással a kapcsolatot. Inkább csak megszaglásszák egymást, ha
találkoznak, aztán mindenki indul a maga dolgára.
A csíkos fűegér, bár nem különösebben nagytestű faj, mozgékonysága
miatt mégis terjedelmes terráriumot igényel, minimális méret 80 x 40 x 50
cm. Mivel többnyire nappal mozog, medencéjét félárnyékos vagy napos
helyre tegyük, de semmiképpen se tűző napra. A terráriumot erős
dróthálóval le kell fedni. Almozhatunk faforgáccsal is, de jobban szeretik a
homok és a sóder keverékét. Fészküket szénából készítik, ezért ez sem
hiányozhat. A terráriumba tegyünk sok szép faágat, gallyat. A fészekkel
ellentétes irányban helyezzük el a nehéz etető- és itatóedényt.
A talajt, mivel tiszta és gyakorlatilag szagtalan állatról van szó, elegendő
havonta egyszer kicserélni. Ha nem csupán egy párt, hanem egy kisebb
kolóniát szeretnénk együtt tartani, a leírtaknál jóval nagyobb terrárium
szükséges, ellenkező esetben nemtől és kortól függetlenül igen civakodóssá
válhatnak. Ügyeljünk arra, hogy mivel a csíkos fűegerek Afrika meleg
területeiről származnak, érzékenyek a túlzott lehűlésre és a hőmérséklet-
ingadozásra.
A csíkos fűegerek fogságban nagyon jól szaporodnak. A nemeket felnőtt
korban viszonylag könnyű megkülönböztetni egymástól, ugyanis jól
látszanak a hím heréi. A nőstény 21 napig tartó vemhesség után 2-4 csupasz
és vak, 2-3 gramm tömegű és 3-4 cm hosszú kölyköt hoz világra. Csupasz
bőrük pig-mentációján már ekkor látszanak a későbbi csíkok. A fiatalok 3-4
hétig szopnak, majd két hónapos korukra már ivarérettnek tekinthetők.
Maximális élettartamuk 2,5 év.
A csíkos fűegerek táplálása egyszerű. Szeretik a különféle apró magvakat,
keverjünk össze számukra rágcsáló- és kanárieledelt. Emellett sok zöld-
eledelre, almára, körtére és más gyümölcsre, csíráztatott magvakra, liszt-
kukacra és egyéb gerinctelenekre van szükségük. Tiszta ivóvíz mindig legyen
előttük.
Mivel a csíkos fűegér korántsem tekinthető domesztikált fajnak, tartása
csak azoknak ajánlható, akik nem akarják babusgatni. Igen félénk
természetű, ezért zavarását kerülni kell. Ha kifogására mégis szükség van, a
farka tövénél csípjük el. Gyermekek számára nem megfelelő házikedvenc.

Futóbajnok Belső-Ázsiából
Mongol futóegér
(Meriones unguiculatus)

Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy az első egzotikus egérfaj, amely
eljutott a hazai hobbistákhoz a mongol futóegér (Meriones unguiculatus)
volt. E takaros kis állatka hamar közkedveltté vált, hiszen nem
különösebben egérszerű, inkább a hörcsögökre emlékeztet, ritkán harap,
sőt, nappal is mozog, s persze az sem elhanyagolható szempont, hogy
könnyen szaporítható. Ám mivel éjszaka is sertepertél, terráriumát ne
helyezzük a hálószobába. Eredeti vadas színű változatban még mindig a
leggyakoribb, ám egyre több a fekete és a világos színű egyed is. Farka,
ellentétben a jól ismert házi egérével, végig szőrös. Beszerzése egyáltalán
nem ördöngösség, hiszen csaknem valamennyi állatkereskedésben kapható.
Ám ha optimális korú, egészen fiatal példányokat szeretnénk, akkor már a
nyakunkba kell venni a várost.
E faj Belső-Ázsia kietlen vidékeit lakja, leginkább a végeláthatatlan sztyep-
péken honos. Megtelepszik a gabonaföldeken is. Kisebb nagyobb
csoportok-

ban él. Járatrendszert épít, ahol több éléskamrát is kiképez. A járatok több-
nyire egy méter mélyen futnak a föld színe alatt.
Bár a természetben igen nagy kolóniákban is élhetnek, fogságban nagyon
oda kell állatainkra figyelnünk. Ha tenyészteni szeretnénk őket, a párt
egészen fiatalon szerezzük be.

A nőstény 21-25 napig tartó vemhességi idő után általában 5-6 kölyköt
hoz világra. A kölykök csupaszon és csukott szemmel születnek, súlyuk
csupán 2,5 gramm. A kicsik hallatlanul gyorsan nőnek, kéthetesen már
szőrösek, csupán három hétig szopnak, négyhetesen pedig már bizton
elválaszthatók. Fialás után nem szabad az odút zavarni, mert a nőstény
megölheti, felfalhatja apróságait.

Mivel mongol futóegérből már igencsak telített a piac, sőt ma már kígyó-
eledelként is árusítják, jobb ha nem szaporítjuk. Inkább szerezzünk be két
fiatal nőstényt, lehetőleg testvéreket. A hímek még akkor is civakodhatnak
egymással, ha fivérek. Egyedül soha se tartsuk, a magányos állat hamar
apatikus és agresszív lesz és rövidebb ideig is él.

Ha egyik egerünk elpusztul, menten szerezzünk helyette másikat, még

annak tudatában is, hogy a régi és az új állat összeszoktatása nem lesz
problémamentes. Fontos, hogy az össze-szoktatás semleges helyen, és
semmiképpen se a régebbi egyed megszokott terráriumában történjék.

A mongol futóegér, mint neve is mutatja, igencsak helyigényes állat.

Viszonylag kis terráriumban is elvan, ám igazán jól csak egy legalább nyolc-
van centiméter hosszú és negyven centiméter széles terráriumban érzi
magát.
Állatunk felettébb jól ugrik, ezért a terráriumát dróthálóval fedjük le.
Almozzunk bányahomokkal. Mivel a futóegér felettébb tiszta és szagtalan,
elég három-négy hetente kicserélni az almot, hacsak nincs túl sok állatunk.

Néhány rögzített kő jó szolgálatot tehet, szívesen ücsörögnek ezek tetején.

Faágakkal, gyökerekkel tovább gazdagíthatjuk környezetüket, sőt ezeket
rágcsálva koptathatják fogukat is. Kosztjukat erős tálban adjuk. A
terráriumot szereljük fel önitatóval.

Fontos berendezési tárgy még az odú, amelybe állataink szénát, rövidre

vágott kócot, tiszta papírt hordanak. Jó játék számukra, ha keménypapír
hengereket is teszünk terráriumukba.
Ezeket szívesen rágcsálják és bujkálnak is bennük. Táplálásuk viszonylag
egyszerű. Tökéletesen megfelel számukra az állatkereskedésekben kapható
magkeverék, ezt egészítsük ki sokféle zöldséggel és gyümölccsel. Fontos az
állati táplálék is, ezért gyakran kínáljuk meg őket sajttal, főtt tojással,
lisztkukaccal, sáskával.

Csemegeként adhatunk nekik mazsolát, háztartási kekszet, mogyorót,

mandulát száraz kenyeret. Mivel éjjel és nappal egyaránt mozognak, a
délelőtti órákban etessünk. Nem igényesek a hőmérsékletre, ezért a
szobahőmérséklet tökéletesen megfelel számukra.

A mongol futóegerek, ha sokat foglalkozunk velük, hamar

megszelídülnek, bár sohasem lesznek olyan kezesek, mint teszem azt az
aranyhörcsög. Általában 3-4 évig élnek, ám egyes irodalmi adatok
beszámolnak 8 éves matuzsálemekről is!
 Egyéb egzotikus egerek
Tüskés egér
(Acomys cahirinus)

Csupasztalpú egér
(Tatéra indica)

Afrikai futóegér
(Gerbillus perpallidus)

Az utóbbi években néhány érdekes és egzotikus egérfaj is felbukkant állat-

kereskedéseinkben, ám ezek csak azoknak ajánlhatók, akik nem akarnak
kontaktust kialakítani állataikkal, inkább azok hallatlanul érdekes
viselkedésüket szeretnék megfigyelni.
Viszonylag gyakori terrárium-lakó az egyiptomi tüskés egér (Acomys
cahirinus). Jellegzetesen nagy füleiről és névadó hátsörtéiről könnyen
felismerhető. E faj Európában Kréta és Ciprus szigetén, ezenkívül még
Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában fordul elő.

Élőhelyén a meleg, száraz időjárást kedveli, s ezt kell megteremtenünk

számára a terráriumban is. Hideg, párás környezetben könnyen
megbetegszik és hamar elpusztul. Éjjel és nappal egyaránt aktív lehet, ezért
terráriumát a hálószobától távol helyezzük el. Bár viszonylag kis helyen is jól
megél, sőt, szaporodik is, ha természetes viselkedését szeretnénk
megfigyelni legalább 60x40x40 centiméteres jól berendezett terráriumban
tartsuk.
Terráriumát természetesen a már ismertetett módon fedjük le.
Almozzunk bányahomokkal. Díszítésként jól mutat néhány nagyobbacska
kő, faág, gyökér.
Nagy családokban él, ezért elegendő egy pár állatot beszerezni. A csoport
állatai egymással szemben békés természetűek, csak kevés közöttük az
agresszív egyed. Sok más egérfajjal ellentétben nem rágcsál, így
ideiglenesen még jól zárt faládában is tartható. Bár nem igazán odúlakó,
rejtekhelyre természetesen szüksége van.
 A leírások szerint a természetben leginkább magvakat fogyaszt, ám
kosztjában nagy mennyiségben szerepelnek ízeltlábúak, sőt, madártojások
és apróbb fiókák is. Ezért elengedhetetlen számára a rendszeres élő
rovarellátás is.
Kaphat lisztbogárlárvát, tücsköt, gyűjtött egyenesszárnyúakat stb.
Emellett zöldeledelre, gyümölcsre és kalcium-utánpótlásra is szüksége van.
A szabvány rágcsáló eledel többnyire megfelel számára, s ezt
kiegészíthetjük némi csemegével, háztartási keksszel, dióval, mazsolával is.

Szaporítása viszonylag egyszerű. A vemhességi idő 38-39 nap (más irodal-

mi adatok szerint 19-21 nap), a nőstény 2-6 kölyköt hoz világra. A kicsik nyi-
tott szemmel és ritkás szőrzettel születnek. Sok jó tulajdonsága mellett
azonban van egy dolog, amely eme egérke tartása ellen szól: felettébb
harapós, s gyakorlatilag sohasem szelídül meg.
Érdekes viselkedésének megfigyelése azonban úgy hiszem bőven
kárpótol ezért.

A csupasztalpú egér (Tatéra indica) csak az utóbbi egy-két évben kezdett

szélesebb körben elterjedni. Ebben talán az is közrejátszik, hogy az átlagem-
ber számára kevésbé szép, mint teszem azt, a mongol futóegér, lévén nem
annyira hörcsögszerű és farka sem annyira bozontos.
Dél-Ázsiában él, természetes viselkedéséről mit sem tudunk. Igen gyors,
mozgásában és ugrásaiban nagyban segíti, hogy hátsó lába jóval hosszabb
az elsőnél. Mozgásigényéből adódóan a mongol futóegéréhez hasonlóan
nagyméretű ter-ráriumra van szüksége.

Itt is homokkal almozzunk. Búvóhelyként szénával bélelt odút igényel.

Táplálása is megegyezik a mongol futóegérével. Hamar megszelídül, egy idő
után még simogatni is hagyja magát. Arra azonban ügyeljünk, nehogy
meglépjen, mert megfogása nagy bonyodalmakkal járhat.
Szaporítása nem lehetetlen, a nőstény 19-21 napig vemhes s 4-8 kölyköt
hoz világra. A kicsiket 3-4 hétig istápolja.

Az afrikai futóegér (Gerbillus perpallidus) Észak-Afrika lakója. Színe

barnásszürke, hasalja világos. Még csak néhány terrarista foglalkozik
tartásával. Gondozása megegyezik a mongol futóegérével.
 Kamrából a terráriumba
/Labor- és háziegér /

(Mus musculus)

Japán táncoló egér

Bevallom őszintén, házi egeret, fehér egeret házikedvencként még sohasem

tartottam. Igaz, megfordult nálam jó néhány példány, ám azokra sajnos
elég szomorú sors várt. Kígyóeledelként fejezték be földi pályafutásukat.
Kevesen tudják, hogy a fehér egér nem amerikai, netán európai
„találmány". A különlegességeket kedvelő japánok tenyésztették ki. Tőlük
került az állatka a világ minden valamirevaló laboratóriumába. Rengeteg
gyógyszer köszönhette létét és ezáltal számtalan ember az életét a fehér
eminenciásoknak. Sajnos sokan „szőrös kémcsővé" degradálják őket,
elfeledve azt, mennyi mindent is köszönhetünk nekik, hány milliárd egér
életébe került egy kisebb patika gyógyszerkészletének kikísérletezése.
Szomorú, de a szépiparnak is nevezett kozmetika csaknem annyi állatot
áldozott fel néhány feledhető kencefice kikísérletezéséért, mint az
orvostudomány.
A háziegeret manapság
nem is szokás
házikedvencként tartani.
Régebben, amikor még
meglehetősen szűkös volt a
rágcsálókínálat többen
foglalkoztak vele. Ma már
leginkább csak szabványos
tenyészdobozokban sza-
porítják nagyüzemi
körülmények között a
„tapos" egereket.
Ha mégis szeretne valaki ege-
reket tartani, készüljön fel a jel-
legzetes egérszagra, amely még a
gyakori takarítással és több kilónyi
szagmegkötő kisállat-alommal is
 csak nehezen közömbösíthető. Egy kisebb egércsapat számára
tökéletesen megfelel egy mintegy 40 liter űrtartalmú kiselejtezett
akvárium, amelyet finom dróthálóval fedünk. Alomként jó a gyakran és
gyorsan cserélhető faforgács, keverve a már említett kisállatalommal.
Dekorációs elemként a legjobb, ha szépívű fákat használunk. Ezeket is
gyakran kell cserélni. A kisegerek úgy nőnek fel a legbiztosabban, ha
néhány odút is helyezünk a terráriumba. Az egerek a hidegre, párás
környezetre, huzatra igen kényesek. A legjobb, ha egyszerre két
nőstény és egy hím egeret szerzünk be. Ezekből kialakulhat egy
nagycsalád, egy népes tenyészkolónia. Később nem bővíthetjük újabb
állatokkal a kolóniát, már csak azért sem, mert a régi egerek megölnék
az újakat.
A laboregér rendkívül jól szaporodik fogságban, vemhességi idejük
mindössze 18-24 nap. A nőstény szülés után akár pár órával újra ivarzik, így
20-25 nap múlva ismét fialhat.
Az alomszám általában 9-15, az újszülött kisegér testtömege egy gramm
körüli, csupasz, csukott szemű és rózsaszínű. A laboregerek élettartama
általában 1,5-3 év. Takarmányozásukra megfelel a granulált egértáp,
magkeverék, zöldségek, gyümölcsök, száraz kenyér, keksz, lisztkukac, sajt
stb.
Ivóvizet mindig a számukra kifejlesztett önitatóból kapjanak.
A japánok három évszázada tenyésztik a japán táncoló egeret, amely
valamivel kisebb a házi egérnél, bár abból háziasítottak.
Mivel ezek az állandóan körbe-körbe forgó, láthatóan idegrendszeri
bántalmakkal küzdő állatok, messze állnak a természetes formától,
tartásukat már csak szánalomból sem ajánlom.
 A rágcsálók „professzora"
Vándorpatkány
(Rattus norvegicus)

Az utóbbi időben meglehetősen sok hírt hallottunk az elszaporodott

vándorpatkányokról. Olyan helyeken, ahol állattartás folyik, állandó
küzdelmet kell folytatni a felettébb szapora és hallatlanul intelligens
rágcsálóval.
Az vándorpatkány az egész világon megtalálható, kártétele felbecsül-
hetetlen, sőt, igen sokféle halálos nyavalyát is terjeszt. E faj eredetileg nem
volt honos Európában, érkezésének időpontja sem tisztázott. Bár leginkább
kultúrakövető faj, eredeti élőhelyén, Kelet-Ázsiában és Szibériában a vá-
rosoktól, falvaktól távol is megtalálható. Kontinensünkön először valószínű-
leg a XI-XIII. század között telepedhetett meg, ám inváziószerű
megjelenésére csak a XVIII. században került sor. Egyébként a
vándorpatkány a felelős a középkor nagy pestisjárványaiért is, mert e faj
bolhái terjesztették a gyilkos kórt.
A patkány azonban nemcsak halált hozott, hanem életet is mentett.
Laboratóriumi állatként milliószámra tenyésztik. A leírások szerint nagyobb
termete miatt sokkal több kísérlethez felhasználható, mint a laboregér. Egy
bizonyos szintig több állat is viszonylag jól megfér egymással, az újonnan
betett állatot sem ölik meg olyan törvényszerűen a többiek, mint ahogyan
ez a laboregérnél igaz. Stresszhelyzetben, zsúfoltság esetén persze ők is
másképp viselkednek.
Az etológusok, állatpszichológusok is szívesen dolgoznak patkányokkal, az
úgynevezett labirintus-kísérlet szinte minden ilyen témájú tankönyvben
olvasható.
A kisállattartók ma jobbára nem társként, hanem sokkal prózaibb okból:
hüllőeledelként tartanak és tenyésztenek patkányt. A kifejlett egyedek leg-
inkább óriáskígyók, varánuszok és krokodilok táplálására szolgálnak, míg a
fiatalokat siklóknak, teknősöknek, esetleg gyíkoknak szokás adni.
Ennek ellenére ma már egyre többen veszik igazi hobbiállatszámba.
Hallatlan intelligenciája, könnyű szelídíthetősége, érdekes viselkedése
méltán emeli a házikedvencek sorába.
Ma leginkább a fekete-fehér csuklyás patkány divatos, de sokan
választanak fehér színű példányt, esetleg vadasat is.
 A vándorpatkány rendkívül könnyen kézhez szoktatható.
Több olyan történetről olvashatunk, amikor rabok kötöttek barátságot
cellájuk szürke rágcsálóival, amíg ezzel bíbelődtek, nem gondoltak szomorú
helyzetükre.
Konrád Lorenz, Nobel-díjas etológus is hadifogsága idején növendék
patkányokat próbált megszelídíteni.
A patkányok tartására minél nagyobb terráriumot rendezzünk be. Legyen
benne sok mászóág, odú játék.
Az a példány amely fiatalon kerül hozzánk, ha magányosan tartjuk és
sokat foglalkozunk vele, éppúgy megszelídül, mint egy kutya. Olyannyira,
hogy kellő szoktatás után akár sétálni is mehetünk vele, miközben
vállunkon vagy zsebünkben üldögél.

Arra azonban felhívom a figyelmet, hogy ne vigyük olyan helyre, ahol

sokan vannak, hiszen nem mindenki van oda a patkányokért. Nem egy
súlyos konfliktust elkerülhetünk e szabály betartásával.
Ha patkányainkat párban tartjuk, számolnunk kell a nagyszámú
szaporulattal is.
Egy nőstény fialásonként 1-23 (átlagosan 9-12) kölyköt hoz világra. A
fiatalok már három hónaposán termékenyek, s évente 8-9 alom is
születhet! Már csak ezért is lebeszélek arról minden hobbistát, hogy
patkánypárt tartson.
A vándorpatkány táplálása viszonylag egyszerű. Tarthatjuk granulált
patkánytápon is, ez tökéletesen kielégíti az állatok szükségleteit. Ám ha
csak egy házikedvencünk van, kaphat magkeveréket, élelmiszerhulladékot,
sajtot, friss túrót, főtt húst, csontszáraz kenyeret, zöldség és
gyümölcsféléket stb. A vizet önitatóban „szolgáljuk fel!"
 Kedvencem, a degu
Degu
(Octogon degu)

Jó évtizede már, hogy hozzájutottam életem első degujához. A kis állatkát a

budapesti állatkert tenyészetéből vásároltam. A degu akkoriban még igen
nagy ritkaságnak számított legalábbis nálunk, így aztán különösen nagy
örömmel vittem haza újdonsült kedvencemet. A kis fiú hamar megszelídült,
amikor otthon voltam mindig szabadon engedtem, hadd futkosson kedvére.
Sajnos volt egy rossz tulajdonsága: mindent megrágott, ami útjába került.
Kezdetben csak a fotel lábát alakította át saját ízlése szerint, később
újságokat szaggatott miszlikre. Akkor telt be a pohár, amikor a padlótól
induló könyvespolcom első köteteinek sarkát is megkóstolta. Ezek után csak
akkor engedhettem ki ketrecéből - amelyet később szintén ki kellett egy
200 liter űrtartalmú terrári-umra cserélnem, mert éles fogaival szétrágta és
meglépett amikor valóban csak vele foglalkoztam. Mivel egyre kevesebb
időm jutott állatkámra, a Szegedi Vadasparkból beszereztem mellé egy
degu menyecskét. Az össze-szoktatás nem ment zökkenőmentesen, mivel
mindkét állat ivarérett volt, s ilyenkor sokkal nehezebben szokják meg
egymás háklijait, mint gyermekkorban. Ám végül összeszoktak, s a frigy
eredményeképpen számos degucse-csemő látta meg a napvilágot.
Mivel tapasztalataim szerint a degu ideális társállat, úgy vélem, nem árt
kicsit bővebben foglalkozni vele. Beszerzése nem nehéz, mivel a legtöbb
nagy állatkereskedésben kapható, illetve megrendelhető.
A degu (Octogon degu) Chile kietlen vidékeiről indult világhódító útjára.
Századunk elején még inkább csak a nagyobb természettudományi
múzeumok szakemberei ismerték. Brehm ugyan bemutatja Az Állatok
világában, ám a legtöbb állattani enciklopédiából sokáig kifelejtették. Az
eredetileg német nyelven, a hatvanas években megjelent Uránia Állatvilág
sorozata sem foglalkozik vele.
E csillogó szemű, szürkés aguti színű állatka, mint említettem, az Andok
lakója. Élőhelyén három degufaj osztozik, közülük kettő (a még magyar név
nélküli Octodon bridgesi és az O. lunatus) még igazi ritkaság
kontinensünkön, így most velük nem foglalkozom.
A degu hazájában a hegyvidéki füves, bokros területeket kedveli. Föld
alatti járatokat ás, veszély esetén rögvest kotorékjába menekül.
Otthonában nagyjából ugyanazt az ökológiai szerepét tölti be, mint nálunk
az üregi nyúl. Tápláléka különféle füvekből, levelekből, gyökerekből áll, de
eszik fakérget

is. Megfigyelték, hogy olykor kaktuszt is fogyaszt. Elszaporodva akár mező-

gazdasági kártevővé is válhat. Számos más kisemlőssel szemben inkább
nappal aktív, de olykor éjszaka is motoszkál. Kisebb, öt-tíz fős családi közös-
ségekben él. Ezeken belül szigorú hierarchia uralkodik, a ranglétra csúcsán
mindig egy erős hím áll. A kis családok hatalmas, laza kolóniát alkothatnak.
Akárcsak hasonló méretű emlőstársai, a degu is kedvelt tápláléka a
különféle ragadozó madaraknak, de vadásznak rá kígyók és szőrmés
ragadozók is.
A degut Európában a holland és az egykori keletnémet tenyésztők tették
népszerűvé. Hazánkban széles körben a nyolcvanas évek végén terjedt el,
az első jelentős tenyészkolónia tudomásom szerint a budapesti állatkertben
alakult ki.
Mielőtt újdonsült kedvencünk beköltözne otthonunkba, mérlegelnünk
kell, tudunk-e számára megfelelő férőhelyet biztosítani. Éles fogaival
ugyanis szinte mindent képes szétrágni, egy hagyományos kalitka
tönkretétele néhány órájába kerülhet. Ezért mindenképpen célszerű már
kezdetben a végleges ter-ráriumát elkészíteni. Ez 2-4 példány esetén nem
lehet kisebb, mint 100x60x60 centiméter. Tetejét erős acélhálóból
készítsük, s jó ha a medence egyik oldala is ebből készül.
Almozáshoz a tiszta bányahomokot ajánlom három-négy centiméteres
vastagságban. Az almot igény szerint két-három hetente cseréljük. Mivel a
deguk WC-t használnak, azaz csak egy helyre vizelnek, az átnedvesedett
homokot naponta eltávolíthatjuk. A bányahomok azért is kedvező, mert az
állatok szívesen ásnak, porfürdőznek benne.
A terrárium egyik sarkába helyezzünk néhány marék finom szénát: ebből
eszegetnek és kis fészket is építenek. Jó szolgálatot tehet egy odú, amelyet
ugyan előbb-utóbb menthetetlenül szétrágnak, s ezért gyakran kell cserélni,
ám növeli az állatok biztonságérzetét. Játéknak kiválóan bevált az akvarista
szaküzletekben kapható, égetett cserépből készült üreges „gyökér",
amelynek járatában szívesen bujkálnak, s örömmel elidőznek a tetején is,
mintegy kilátóként használva azt.
A berendezéshez tartozik még egy súlyos, nehezen felborítható edény,
amelybe a mageleséget helyezzük, valamint egy ágas-bogas faág, melyet
lelkesen rágcsálnak, s olykor „felgallyazhatnak" rá.
Jó játék számukra, ha különféle keménypapír gurigákat teszünk a
terráriumba, például a papír-törölköző hengerét. Ezeket szívesen rágcsálják,
bujkálnak benne, esetleg fészekanyagnak dolgozzák fel.
Ha az elmondottaknak eleget tudunk tenni, jöhetnek az állatok!
Mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy a magányosan tartott degu
még akkor is szenved, ha nap mint nap órákat foglalkozunk vele. Ezért
legalább két példányt vásároljunk, ha nem akarjuk szaporítani őket, akkor
egyneműeket.
Amennyiben megpróbálkozunk a szaporítással is, ügyeljünk arra, hogy
állataink különböző tenyészetekből származzanak, ezért más-más
kereskedésben válogassuk össze az ellentétes nemű példányokat. A
legjobb, ha négy-öt fős közösséget alakítunk ki, amelyben természetesen
csak egy hímet tartunk.
Mint már említettem, a felnőtt állatok összeszoktatása igen nehéz, a
végleges rangsor csak komoly harcok árán, véres küzdelmekkel alakul ki.
Ezért célszerű egészen fiatal, hat-nyolc hetes állatokat vásárolni, ők még
viszonylag békésen elrendezik egymás között a hatalmi viszályokat. Csak
teljesen egészséges, csillogó szemű, jó kondíciójú állatokat válasszunk.
Sajnos előfordul, hogy egyes idősebb egyedek leharapják a kölykök
farkának végét. Ennek okáról még semmit sem tudunk, de azért vásárláskor
nem árt arra is odafigyelni, hogy egészséges farkvégű állatokat vigyünk
haza.
A fiatal egyedek, ha óvatosan bánunk velük, nem harapósak:
simogathatok és kivehetők a terráriumból. Igazi énjük akkor érvényesül, ha
szabadon engedjük őket a lakásban, természetesen állandó felügyelet
mellett.
Amikor a futtatás végén meg akarjuk fogni őket, kezdetben fel kell
készülnünk egy kis bújócskára, ám később némi csemegével, például egy
darabka háztartási keksszel csalogatva a legmélyebb szekrény alól is
előmásznak.
Magas hegyek állata lévén a degu a hőmérsékletre nem különösebben
érzékeny. Szobahőmérsékleten jól érzi magát, fűtésre, világításra nincs
szüksége. Megfelelően kialakított és felszerelt kifutóban tavasztól-őszig a
kertben is tartható.
Itt is fontos, hogy az állatok ne tudják kirágni magukat, ezért vagy nagyon
erős háló, vagy jól lesimított, mászásgátlóval, például műanyag csíkkal
ellátott betonfal ajánlható. Mivel szeret ásni, az aljzatot is le kell betonozni,
ez esetben azonban gondoskodni kell az esővíz elvezetéséről.
Természetesen a betonaljzatra is vastag talajréteget helyezzünk. Jó
megoldás az is, ha erős dróthálót süllyesztünk a földbe.
Nem szabad megfeledkezni a fedett részről, kuckóról sem, ahová eső,
rossz idő esetén visszahúzódhatnak. A macskaveszély minden kertben
fennáll, még akkor is, ha mi magunk nem tartunk macskát. Ezért még a
betonoldalú kifutót is le kell fedni.
A degu táplálékát tekintve nem különösebben igényes, bár a változatos
kosztot természetesen megköveteli. Az állatkereskedésekben
megvásárolható, jó minőségű magkeverék képezze alaptakarmányát, ebből
mindig legyen bőségesen a terráriumában.
Bár igencsak szereti, kiegészítésként ne adjunk plusz napraforgót,
tökmagot vagy kukoricát, mert ezek erősen hizlalnak. Nap mint nap
kapjanak ellenben friss gyümölcsöket. Ez szinte bármilyen idényvagy
déligyümölcs lehet, ezenkívül szeretik a sárgarépát is.
Bőséges gyümölcsellátás mellett keveset isznak. A szoptatós nőstények
azonban jó ha úgynevezett egéritatóból, önitatóból bármikor olthatják
szomjukat.
Fontos a mindennapi zöldeledel is. Szeretik a salátát, káposztát, lóherét,
tyúkhúrt, pitypangot, füvet stb. Jó étvággyal fogyasztják a fák fiatal ágainak
kérgét, hajtásait, például a fűzfáét vagy az akáclevelet.
A deguk igencsak nagy ínyencek tudnak lenni, ezért alkalmasint
kaphatnak némi kekszet vagy egyéb nyalánkságot is. Állati fehérjét,
tapasztalatom szerint nem igényelnek. Változatos koszt mellett külön
vitaminadagolásra nincs szükségük, kalcium-utánpótlásra viszont igen, ezt
leginkább egy szépiadarabkával oldhatjuk meg.
Mint minden rágcsálónak, a degunak is folyton nő a metszőfoga, így azt
koptatnia kell.
A terrárium berendezési tárgyain kívül jó ha egy darabka keményfaágon
is edzheti fogait. A degu élettartamáról megoszlanak a vélemények, egyes
szerzők szerint akár tíz évig is elélhet. A hazai tenyésztők általam ismert
adatai ennél rosszabbak, kevés egyed élt négy évnél tovább.
Az aranyhörcsöggel és a tengerimalaccal ellentétben a degu kicsinyeinek
elhelyezése nem okoz problémát. Viszonylag lassú szaporodási üteme miatt
ez az állatka még nem terjedt el széles körben, így „piaca" telítettnek még
nem mondható.
Ennek ellenére, mielőtt beállítanánk tenyészetünket, tájékozódjunk arról,
hogy biztosan jó helyre tudjuk-e elhelyezni a születendő apróságokat.
A jó tenyészeredmény egyik alapfeltétele a természeteshez hasonló kis
kolónia kialakítása. A hím mellett lehetőleg több nőstényt tartsunk.
Ha betartottuk az eddig leírtakat és állataink egészségesek, bizton
remélhetünk szaporulatot. A szakirodalom szerint a deguk már hat-nyolc
hónaposán szaporodóképesek.
Sikeres párzás után a nőstényen két hónapig nem látszik, hogy várandós,
csak a harmadik hónapban ereszt pocakot. Bár a legtöbb könyv 82-86 napos
vemhességi időt említ, tapasztalataim szerint 90-91 nap után születnek meg
az utódok. Az alomszám egy és nyolc közötti, általában kettő-öt.
Ha elég nagy terráriumban tartjuk állatainkat, a nőstényt nem kell a
vemhesség és gyermeknevelés idejére elkülöníteni.
A viszonylag fejletten, szőrösen született kicsik hamar önállósodnak, az
anyatej mellett fokozatosan rátérnek a szilárdabb táplálékra.
Az elválasztás időpontjáról megoszlanak a vélemények. Egyes adatok
szerint célszerű megvárni a nyolc-kilenc hetes kort, ám saját tapasztalataim
azt mutatják, hogy egyes hímek már a hat-hét hetes kölyköket is üldözik és
bántják. Ha ezt tapasztaljuk, válasszuk külön a kicsiket!
 Nem lesz belőlük bunda
Csincsilla
(Chinchilla laniger)

A csincsilla (Chinchilla laniger) diadalútja nem házikedvencként idült.

Kezdetben pusztán a bőrükre fájt a divatdiktátorok foga. Selymes bundács-
kájukért megindult kegyetlen pusztításuk, olyannyira, hogy a századforduló
táján a faj közel került a kipusztuláshoz. Sőt, 1917-ben megtiltották va-
dászatukat is.
A csincsilla igazi hegyvidéki állat, Chile, Bolívia, Peru és Argentína 3000
méter körüli régióit lakja. Ebben a magasságban már szűkös a táplálék,
ezért csak leginkább száraz füvekkel és magvakkal kell beérnie. Fészkét
barlangokban, sziklahasadékokban alakítja ki. Kolóniákban él, amelyek
nagysága ritkán a száz főt is eléri. Éjszakai életmódot folytat, erre utal
viszonylag nagy szeme is.
Már az inkáknak is kedvelt vadászzsákmánya volt, nevét is egyik tör-
zsükről, a Chincha indiánokról kapta. Leírások szerint az alacsonyabb
vidékekről ők irtották ki őket. Az indiánok szívesen fogyasztották húsát is,
ami nem csoda, mivel az Andok híjával van a nagyobb vadászzsákmánynak.
Alig egy-két nagyobbacska faj közül válogathattak, akik állati fehérjére vágy-
tak. A csincsillák sorsát azonban nem az inkák, hanem a fehér ember megje-
lenése pecsételte meg. Már a spanyol konkvisztádorok is szép számmal
ritkították állományát, ám a faj már-már iparszerű irtása csak mintegy
százötven esztendeje kezdődött el.
A századforduló körül csak Chiléből évi 300-400 ezer bőrt exportáltak.
Ezekután nem csoda, hogy a csincsillák állománya igencsak megcsappant.
Az első világháború idején már-már úgy tűnt, kipusztul a faj.
Szerencsére ez idő tájt már működött néhány tenyészet Dél-Amerikában,
főképp Chilében. Európába először, igaz pusztán látványosságként és nem
mint tenyészállat, 1829-ben a Londoni Állatkertbe került néhány példány.
Dél-Amerikán kívüli tenyésztése 1924-ben (más irodalmi adatok szerint
1923-ban) kezdődött el, amikor is egy vállalkozó nyolc hímet és három
nőstényt Kaliforniába szállított, s velük tenyészfarmot alapított. A mai te-
nyésztett állomány csaknem kizárólag e tizenegy állatra vezethető vissza. A
háziasítás során az állatok testnagysága mintegy felével megnövekedett,
több fajtája alakult ki, s megszületett egy sötét és egy fekete
tenyészváltozat is.
A csincsillát, mint házikedvencet csak néhány évtizede kezdték el
értékelni. Térhódítása körülbelül egy időben kezdődött a deguéval. Selymes
bundája, csillogó fekete szeme és viszonylagos szelídsége ma már a
legkedveltebb társállatok közé emelte.
Beszerzése könnyű, jónéhány állatkereskedésben kapható, de érdemes
böngészni a Kistermelők Lapjának apróhirdetéseit is.
Sajnos a szakirodalom elég mostohán bánik a csincsillával, hobbiállatként
való tartásáról alig ír valamit, s ha olykor fel is bukkan egy-egy könyvben,
olykor még tévedések is belecsúsznak a szövegbe.
Gyakori hiba, hogy kis férőhelyet ajánlanak, annak ellenére, hogy
felettébb gyors mozgású és aktív állatról van szó. Ezért legalább egy
méterszer egy méteres alapterületű, másfél méter magas, jól berendezett,
erős rácsú ketrecre vagy terráriumra van szüksége.
A természetben kolóniákban élő állat lévén az egyke csincsilla gyakran
unatkozik, ezért jó ha legalább két-három példányunk van. Természetesen
náluk is érvényes az a szabály, hogy az állatokat egészen fiatal korban kell
összeszoktatni. Férőhelyét ne helyezzük el a hálószobában, hiszen éjjel
matat és futkos. A hidegre nem érzékeny, de a melegre igen, 30 °C felett
akár hőgutát is kaphat.
Almozásra megfelel a tiszta, pormentes faforgács, ám egy nagy felületű
dobozban mindig legyen ketrecében apró szemcséjű homok némi
hintőporral vegyítve. Vásárolhatunk speciális csincsillahomokot is. A
homokra feltétlenül szüksége van, rendszeresen fürdik benne, ezzel tartja
tisztán bundáját.
A ketrecbe helyezzünk vastag fatörzseket, tuskókat és egy megfelelő
méretű faodút. Ha tehetjük, naponta engedjük ki az állatokat a szobában,
ám arra ügyeljünk, nehogy megrágják a bútorokat.
A csincsilla táplálása nem nehéz. Jó minőségű magkeveréket adjunk
számára, a Vitakraft például árusít csincsillaeledelt, emellett lucerna
granulátumot, aszalt gyümölcsöket, sőt, bizonyos gyógynövényeket is
adhatunk neki.
Jó szolgálatot tehet néhány speciális termék is (Kracker, Karotis, Raviolis,
Happy Mixi, Happi Müsli stb., amelyek a nagyobb állatkereskedésekben
beszerezhetők illetve megrendelhetők).
A napi kosztot természetesen ki kell egészíteni némi zöldséggel és gyü-
mölccsel. Jó ha a táplálékra időnként némi kálcium-foszforikumot is
szórunk. Mindig este etessünk. Bár a természetben ritkán iszik, élőhelyén a
kicsapódó harmatcseppeket azért lenyalogatja, tehát nem mellőzhetjük a
tiszta ivóvizet sem.
Ha tenyészteni szeretnénk, egy hímhez három-négy nőstényt is vá-
laszthatunk. A nőstény nyolc, a bak tizenkét hónaposán válik ivaréretté. A
vemhességi idő 111 nap, s általában 1-4 kölyök születik. Az újszülöttek
fejletten, nyitott szemmel és szőrösen jönnek világra, 6-7 hetes korban már
elválaszthatók.
 Csíkos kedvenc
Burunduk
(Tamias sibiricus)

Sokan szeretnének csíkos mókust (burundukot) tartani. Nem véletlenül,

hiszen e bájos állatka látványa megdobogtatja minden állatbarát szívét.
Színét leszámítva hasonlít népmeséink hőséhez, erdeink akrobatájához, a
nálunk természetvédelem alatt álló európai mókushoz, bár jóval kisebb,
bundácskáján pedig takaros sávok futnak. Egyszóval ideális házikedvenc
lehetne.
Mert bizony sem beszerzése, sem pedig tartása nem egyszerű. Mivel
sokkal nagyobb a kereslet iránta, mint amennyi egyed a „ piacon" van, ára
már-már csillagászati. A tenyésztett fiatal állatok teljesen érthetően
különösen drágák. Persze olykor lehet kapni vadon fogott példányokat is,
ám ezek nem igazán szelídülnek meg, kondíciójukkal is sokszor baj van, nem
beszélve arról, hogy
életkoruk sem állapítható meg. Közöttük csak elvétve találni nőstényt, mert
általában párzási időszakban, a nőstény hangját utánozva fogják be a
hímeket. Amíg az állatok elérnek Európába a rossz körülmények közötti
viszontagságos utazás alatt nagy részük elpusztul.
A csíkos mókus az úgynevezett pofazacskós mókusok (Tamias fajok) közé
tartozik. Összesen 24 fajukat ismeri a tudomány, amelyek Finnországtól
keletre Ázsiában valamint Észak-Amerikában élnek.
A burunduk a mi mókusunkkal ellentétben leginkább az erdők
talajszintjén mozog, bár kétségkívül jól mászik fára. Föld alatti járatokat ás,
téli álmát is ebben alussza, raktárkészletét is a talajszint alatt kialakított
kamrában halmozza fel. Egy példány általában 1-7 kilogrammnyi táplálékkal
biztosítja be magát télire.
Megfigyelték, hogy a barnamedve előszeretettel keresgéli ezeket a
raktárkészleteket, olykor még a jogos tulajdonost is felfalja. Ha vacka közel
esik a mezőgazdasági területekhez, akkor leginkább gabonát, búzát halmoz
fel. Orosz adatok szerint naponta 7,5-15 gramm magot és 55-90 gramm
bogyót eszik.
A csíkos mókus téli álma élőhelyén akár hat hónapig is eltart. A
természetben leginkább gombákat, magvakat, bogyókat, tobozokat, erdei
gyümölcsöket, rügyeket, hajtásokat, rovarokat, tojásokat és fiókákat
fogyaszt. Különösen kedveli a cirbolyafenyő tobozát.
A szabadban magányosan él, a hím és a nőstény csak a tavaszi ébredés
után, párzási időszakban rövid időre keresi egymás társaságát.
A fogságban tartásnál mindenképpen figyelembe kell venni, hogy nem
háziasított állatról van szó.
A kézhezszoktatásáról megoszlanak a vélemények, ám az kétségtelen,
hogy még a kölyökkortól nevelt állatok sem lesznek olyan szelídek, mint
például egy aranyhörcsög. Ezért kisgyermek kedvencének semmiképpen
sem ajánlható!
A csíkos mókus tartására nem megfelelő a hagyományos terrárium,
hallatlanul nagy mozgásigénye miatt legalább lxl méter alapterületű, másfél
méter magas ketrecet igényel. Ezt mindenképpen földdel almozzuk, mivel
szeret ásni.
Elmaradhatatlanok a
különféle vastagságú faágak,
valamint az „alvó- és
kamradobozok is". Ezek
keményfából készüljenek,
különben hamar szétrágja
őket. Az odúkat földre vagy
talajközelbe tegyük.
A csíkos mókus számára a legmegfelelőbb
a kerti tartás. Ebben az esetben napos,
szélvédett helyen építsünk számára egy
minél nagyobb ketrecet. Erős dróthálóból
készüljön, nehogy kedvencünk szétrágja.
Mivel jól ásó fajról van szó, a ketrec alját, -
ügyelve a vízelvezetésre - betonozzuk ki.
Alomként földet használjunk. Védett zugba
tegyük az odúkat, nehogy nagyobb
esőzéskor beázzanak.A legjobb ha miután az
állat téli pihenőre vonult dobozát - ter-
mészetesen mókussal együtt - fagymentes
fészerbe, szuterénbe tesszük egy kisebb
ketrecbe. Ilyenkor adjunk neki vizet és
táplálékot, mivel a burun-dukok a természetben is fel-felébrednek egy kis
nyújtózkodásra és táplálkozásra.
A csíkos mókus felettébb változatos kosztot igényel. Fontos számára a jó
minőségű magkeverék, sokféle gyümölcs, zöldség, bogyó, termés, rügy stb.
Kirándulásainkról hozzunk számára makkot, tobozt és különféle bogyókat.
Állati fehérjét leginkább afrikai kétfoltú tücsök és lisztkukac adagolásával
nyújthatunk, de előszeretettel fogyasztja az egyenesszárnyúakat, sőt,
tavasszal a cserebogarat is.Emellett adhatunk még keményre főtt tojást,
friss túrót, sajtot, száraz kenyeret, háztartási kekszet. Itatására a legjobb az
önitató.
Bár nőstény burundukot még drágán is nehéz beszerezni, mégis érdemes
megpróbálkozni szaporításával. A párt külön kell tartani, ellenkező esetben
az állatok megtépik, sőt, meg is ölhetik egymást.
Csak akkor engedjük őket össze, amikor a nőstény tavasszal füttyögni
kezd. A párzás után feltétlenül különítsük el őket.
 A vemhességi idő 30-32 nap, a többnyire 3-4 kölyök csupaszon és zárt
szemmel jön világra. A kicsik kb. egy hónapos korukig szopnak, két
hónaposan már önállóak. Természetesen a kölyöknevelés időszakában nem
szabad a nőstényt háborgatni.

Ma Magyarországon több helyről származó, valószínűleg más és más

alfajhoz tartozó burundukokat tartanak. A két legismertebb forma a kisebb
testű, tenyésztői szlengben szibériainak nevezett és a jóval nagyobb
„koreai". Ezek pontos alfaji hovatartozása még kérdéses.
 Más mókusok
Az utóbbi egy-két évben több, sokszor meg sem határozott távolkeleti
mókusfaj érkezett hazánkba. Ezek tartására sajnos kevés irodalom áll ren-
delkezésünkre, ám néhány alapszabályt azért mégis el lehet mondani.
Mivel vadon fogott és nem tenyésztett állatokról van szó,
megszelídítésük szinte lehetetlen.
Élőhelyük meleg és nedves, ennek következtében felettébb kényesek a
páratartalomra és hőmérsékletre. Kertben, épp a nagy hőingadozások miatt
nem tarthatók. Testnagyságuk jóval meghaladja a burundukét, olykor a
hazai mókusét is, ezért nagy, faágakkal és odúval ellátott ketrecet
igényelnek. Táplálékuk is sokban eltér a burundukétól, mert úgynevezett
lágyevő mókusok. Sokféle déligyümölcsöt szolgáljunk fel nekik, emellett
kapjanak tücsköket, lisztkukacot, esetleg némi macskatápot, kis
mennyiségű zabpelyhet és egy kevés mageledelt.

Az inkák öröksége
Tengerimalac
(Gavia aparea)

Jó néhány évvel ezelőtt a Szegedi Vadasparkban furcsa állatkára lettem

figyelmes. Szürke színe ugyan leginkább hutiát sejtetett, ám „faroknélküli-
sége" mégis másról árulkodott. Bevallom, eléggé bizonytalanul tekintettem
az állatot rejtő ketrecre. Végül is az állatkert igazgatója árulta el nekem,
milyen jószággal is állok szemben.
- Tengerimalacokat látsz - mondta. Tegnap érkeztek Zürichből. Persze azt
bizonyára észrevetted, ezek nem hagyományos „malackák", hanem az
eredeti ősök. így néz ki a vadon élő tengerimalac.
Szó se róla, elég messze esett az alma a fájától!
 Sokan, sokszor megkérdezték már tőlem, miért hívják tengerimalacnak
ezt a bájos rágcsálót. Nos azért, mert hazánkban minden bizonnyal a német
nyelvterület felől terjedt el, s ott a neve tükörfordításban ugyanaz: Meer-
schweinchen. Ám hogy a német nevét honnan kapta, azt csak találgatni
lehet. Elképzelhető, hogy azért, mert a tengerentúlról származik. Az
azonban biztos, hogy nem a vízimádata miatt. Ugyanis ez a kisemlős sem
úszni, sem pedig fürödni nem szeret. A malacot pedig valószínűleg azért
ragasztották a tengerihez, mert ui-ui hangja egy kicsit emlékeztet a kismalac
visítására. Egyébként a tengerentúlról származó kukoricát is feltehetően
emiatt nevezik népiesen tengerinek. (A kettő között azonban nincs
összefüggés, az biztos, hogy a tengerimalac nem azért tengeri, mert
valóban szereti a kukoricát...)
A vad tengerimalacok a bozótosokat és fátlan pusztaságokat lakják.
Járatokat is ásnak, s táplálékszerző útjukra azonos útvonalakat, úgynevezett
váltókat használnak.
Sok száz évvel ezelőtt a dél-amerikai óriáshegység, az Andok nagy
részének urai az inkák voltak. Civilizációjuk fejlettségéről, kultúrájukról még
mindig keveset tudunk, velük kapcsolatban alighanem több a találgatás,
mint a valós ismeretanyag. Egy azonban bizonyos, e kis úgynevezett
patáskörmű rágcsálót ők tették háziállattá, ám azt, hogy mikor, nem tudjuk
pontosan.
Matolcsi: A háziállatok eredete című alapművében Kr.e. 750-500-ra teszi
ennek időpontját. A bebalzsamozott leletek alapján minden bizonnyal a
négy vadon élő tengerimalac közül a Cavia aparea tekinthető ősének.
Azt nem tudjuk, voltaképpen miért is balzsamozták be a tengerimalacokat,
ám valószínűleg azért, hogy a megboldogultaknak a túlvilágon is legyen
eledele.
Az indiánok ugyanis korántsem hobbiállatként tartották a tengerimalacot.
Megették, mégpedig feltehetően jó étvággyal. Ne feledjük, e faj élőhelye
kietlen, állat csak kevés él rajta, ezért minden állati eredetű táplálék kincs
volt az ember számára. Ez persze nem jelenti azt, hogy az inka gyerekek ne
játszottak volna szívesen egy apró „uizóval."
Dél-Amerikában még ma is elfogyasztják a tengerimalac állítólag gyenge
húsát, s a piacokon ugyanúgy árulják, mint nálunk a rántani való csirkét. Aki
pedig bizarrnak tartja a tengerimalacfogyasztást, gondoljon arra hogy nem
egy roma még néhány éve is öntött ürgét, és húsát szintén jó étvággyal
elfogyasztotta.
No de térjünk vissza a tengerimalacra! E faj valószínűleg a XVI. században
került Európába, ám azt, hogy melyik népnek köszönhetjük elterjedését,
csak találgathatjuk.
A tengerimalac élőhelyének, a mai Perunak meghódítása 1529-1533
között zajlott. A spanyol konkvisztádorok elől az inkáknak menekülniük
kellett. Volt is félnivalójuk, hiszen a hódítók állítólagos kulturáltságuk és
hitük ellenére sem bántak kesztyűs kézzel velük. Mivel nem horrorregényt
írok, javaslom, akit e téma érdekel lapozzon fel néhány idevágó történelmi
könyvet.
Az inkák menekülésük során nem vihettek sok mindent magukkal, de
azért jó néhány tengerimalacot is felnyaláboltak. Ez, mint afféle biztonsági
tartalék sok indián életét mentette meg.
Európába vagy a spanyol vagy pedig a holland hajósok hozták az első ten-
gerimalacokat. A különféle ma sem mindig ismert politikai manőverezések
miatt akkoriban a holland hajósok is spanyol zászlók alatt szelték át az
óceánt, így aztán nehéz eldönteni, hogy voltaképpen kié is volt az
elsőbbség. Az azonban bizonyos, hogy 1577 előtt már voltak Európában
tengerimalacok.
Ez idő tájt alakult ki egy érdekes rakománycsere. Mint tudjuk, rakomány
nélkül utazni, több mint veszteséges vállalkozás. Ám mivel a rabszolga-
kereskedelem éppen ekkortájt élte fénykorát, az Amerikába irányuló
„áruval" nem is volt baj , de mit hozzanak onnét, hogy ne kelljen üres
hajóval visszatérniük? Nos, egyebek mellet különféle madarakkal, jobbára
nagytestű papagájokkal és emlősökkel telt meg a raktér. Néhány korabeli
leírás szerint éppen a tengerimalac iránt volt a legnagyobb a kereslet.
Angliába a kalózként ismert Sir Walter Raleigh vitte az első
tengerimalacokat. (Róla egyébként annyit mindenképpen érdemes tudni,
hogy „hivatásos" kalóz volt, még I. Erzsébet királynő is megbecsülte
tevékenységét.)

Hollandiából és Angliából csaknem egyszerre indult világhódító útjára a

tengerimalac. Hogy Spanyolországból hová, hogyan és mikor terjedt el, nem
tudni. Kezdetben leginkább hobbiállatként és vásári mutatványosok
szánalmas segítőtársaként vált ismertté, kísérleti állat csak jóval később,
évszázadok múltával lett belőle.
Aki látott már tengerimalacot - és ugyan ki ne látott volna? - tudja, hogy
viszonylag nagyméretű, körülbelül 26-28 centiméteres, farkatlan állat.
Mellső lábán négy, a hátsón három ujjat visel. Mint minden rágcsálónak
metszőfoga állandóan növekszik és gyökér nélküli. Színe lehet fehér, fekete,
tarka, barnás, zsemlyeszínű stb.
Két egyforma állatot nemigen lehet találni. Szőrhosszúsága is változó,
vannak göndör, hosszúszőrű változatok is. Az első, bizonyítottan
angóraszőrű állatot 1880-ban preparálták ki. Németországban és néhány
más országban különféle standardok szerint is tenyésztik, ám mivel nálunk
ennek nincs hagyománya, úgy gondolom fölösleges a bírálati szempontokat
ismertetni.
Magyarországon is számos különböző szőrhosszúságú és színű tengeri-
malac kapható, kis utánajárással bárki megtalálhatja a neki leginkább
tetszőt. Néha állatkertekből is adnak el tengerimalacokat, ezekben
általában nagyobb a választék.
A tengerimalac nem igényes állat. Tartására sokan ajánlják a faládát vagy
műanyag tejesládát. Véleményem szerint azonban minden hozzánk került
állat megérdemli, hogy tisztességes helyen lakjon, ezért ezeket
semmiképpen sem javaslom.
Mivel nagytestű, mozgékony állatról van szó, kis férőhelyen ne tartsuk.
Ismeretségi körünkből próbáljunk meg beszerezni számára egy kiszuperált
nagyméretű akváriumot, s ezt alakítsuk át terráriummá. Ha ez nem megy,
ragasszunk magunk vagy készítessünk üvegessel egy legalább 100 x 50 x 50
centiméteres medencét. A terráriumot, különösen, ha kutyánk vagy
macskánk van, fedjük le. A lefedés azért is előnyös, mert a medence tetejét
így növényekkel, természeti tárgyakkal dekorálhatjuk is, emelve ezzel az
élősarok fényét. A medencét ne tegyük árnyékra, de tűző napra sem. A
tengerimalac nem szereti a hűvöset, párás levegőt, huzatot. Erre is
ügyeljünk!
Almozzunk faforgáccsal. Bár magának az állatnak gyakorlatilag nincs
szaga, az elhanyagolt terrárium bizony kellemetlen illatokat terjeszthet,
ezért azt legalább három-négy naponta takarítsuk ki és cseréljük ki az
alomot.
Helyezzünk a terráriumba búvóhelyeket, faágakat, gyökereket stb. Ezek
mint fogkoptatók is lényegesek. Naponta legalább egyszer futtassuk
tengerimalacunkat a szobában.A futtatás több okból is lényeges: egyrészt
köny-nyebben szelídül az az állat, amelyikkel foglalkozunk, másfelől csak így
szabadulhat meg a túlsúlytól.
Tavasztól őszig tarthatjuk kedvencünket erkélyen, vagy kertben is.
Készítsünk számára kutya- és macskabiztos tágas kifutót, amelyhez csat-
lakozzon egy mindig száraz kis faházacska. Jó ha a ketrec felét-harmadát
lefedjük hullámpalával is. Jól beválik a mobil ketrec.
Mivel felettébb szeret legelni, ketrecét, miután lelegelte területét, új, füves
részre tehetjük.
A tengerimalac előtt mindig legyen magkeverék, s ezt erős
cserépedénybe adagoljuk. Emellett szüksége van gyümölcsre és zöldségre
is. Ivóvizüket önitatóban adagoljuk. Csemegeként szeretik a száraz
kenyeret, háztartási kekszet is, állati fehérjét azonban nem igényelnek.
Kedvelik a már széltében árusított Vitakraft kiegészítőket, ínyencségeket is.
Ezek jobbára hasznos granulátumok, mixek, müzlik.
Jó szolgálatot tehet, különösen téli hónapokban a zöldségre csepegtetett
Gervivet vitamin, valamint egy darabka szépia is. Ha csak egy
tengerimalacot tartunk, lehetőleg fiatal hímet válasszunk, mivel
könnyebben szelídül, mint a nőstény.
A tengerimalac bizton ajánlható gyermekek mellé, mivel nagyon ritkán
harap. Egyet azonban vegyünk figyelembe: akárcsak a többi állat, a
tengerimalac sem játékszer! Ezért ügyeljünk arra csemeténk ne nyúzza,
gyötörje az amúgy alapjáraton is félénk állatot.
 A tengerimalac kár tagadni nem különösebben értelmes állat. A nála
kisebb degut például sokkal több mindenre meg lehet tanítani. Értelmi
képességei össze sem vethetők a kutyáéval, s ha tehetné, bizony egy
közönséges csatornapatkány is túljárna az eszén. Tengerimalacunknál
legfeljebb annyit tudunk elérni, hogy eltűrje a simogatást, nevét hallva
pedig odaszaladjon gazdájához. Az a feltételes reflex azonban hamar
kialakul benne, hogy ha a zöldtakarmányt tartalmazó zacskójának csörgését
hallja, nyugtalanul „uizva" várja táplálékát.
Ha a tengerimalacot párban tartjuk, bizakodhatunk a gyermekáldásban.
Vemhességi ideje nagy szórásban alomnagyságtól függően 58-74 nap.
A kölykök száma 1-6 lehet. Az apróságok szüleik miniatűr másai, fejletten,
szőrösen jönnek világra. A hímet az első napokban ajánlatos elkülöníteni.
No nem azért, mintha zavarná csemetéit, esetleg agresszív lenne velük
szemben. Inkább a nőstényt kell félteni tőle, mert szülés után ismét
teljesíteni szeretné fajfenntartó feladatát, s úgy kergeti a nőstényt, hogy a
„malackák" is kárt szenvedhetnek, például nem jutnak elegendő tejhez.
Ha nagy csoportot tartunk egy hím mellé sok nőstényt tehetünk, s így az
efféle problémák elkerülhetők. A kölykök háromhetes korukig szopnak, bár
hamar csipegetnek szüleik kosztjából is. Az elválasztásra legkorábban
három-négy hetesen kerüljön sor.
A tengerimalacokból néhány éve még „túltermelésről" beszélhettünk, ám
mostanság egyre inkább hiánycikké kezdenek válni, beszerzésük némi
utánajárást igényel. Több olyan állatkereskedővel beszélgettem, aki már
csak nehezen vagy egyáltalán nem jut hozzá. Nagy kár, mert igénytelensége
miatt kezdő kisemlősbarátoknak igazán ajánlható állat, sokkal jobb, mint a
sok, halálra ítélt húsvéti nyuszi.
 Nem minden hörcsög „hörcsögtermészetű"

Kínai törpehörcsög
(Cricetulus barabensis)

Roborovszki törpehörcsög
(Phodopus roborovskii)

Dzsungáriai törpehörcsög
(Phodopus sungorus)

Néhány évtizede szinte robbanásszerűen tört be a kisállatkedvelők

gyűjteményeibe a kínai csíkos, más néven kínai törpehörcsög (Cricetulus
barabensis). Magam 1976-ban az akkor Majakovszkij (ma Király) utcai állat-
kereskedésben pillantottam meg először ezt a szürkés színű,
cipőgombszemű állatkát. Nem sokkal később szinte minden
állatkereskedésben megvásárolható volt, majd eltűnt, olyannyira, hogy
beszerzése ma már korántsem egyszerű feladat. Pedig érdemes lenne
többet foglalkozni vele.
 A kínai csíkos hörcsög nevével ellentétben nem csupán Földünk legnépe-
sebb országában él, előfordul még Oroszország Bajkálon túli részén és
Mongóliában is. Lényegesen kisebb a szíriai aranyhörcsögnél, általában 8-12
centiméter hosszú. Hátán sötét színű jellegzetes sáv fut végig, nevét is erről
kapta. Aranyszőrű rokonához hasonlóan a kínai csíkos hörcsög is
laboratóriumi állatként kezdte pályafutását. Bár már az első világháború
után is megpróbálták bevonni a kutatásokba, irodalmi adatok szerint
először csupán 1937-ben sikerült mesterséges körülmények között nagyobb
számban szaporítani, s nem sokkal később Amerikában már jelentős
tenyésztelepei alakultak ki.
A faj természetes viselkedéséről vajmi keveset tudunk. Az azonban
bizonyos, hogy rokonaihoz hasonlóan föld alatti járatokban él.
Ha kínai törpehörcsögöt szeretnénk tartani, ám tenyésztésére nem törek-
szünk, mindig magányos hímet válasszunk. Hamar megszelídül és nem is
harap. Az egyke állat tartására egy nagyméretű (!), dróthálós tetejű kiselej-
tezett akvárium tökéletesen megfelel. Finom bányahomokkal almozzunk, s
helyezzünk kisebb-nagyobb faágakat valamint odút is a terráriumba.
Fészkét jó ha friss szénából építheti. A terráriumot éjszakai motoszkálása
miatt ne tegyük be a hálószobába, s állítsuk árnyékos helyre, már csak azért
is, mert éjszakai életmódja miatt kerüli a fényt. Táplálására tökéletesen
megfelel az állatkereskedésekben vásárolható magkeverék, amelyet némi
gyümölccsel, zöldeledellel is ki kell egészítenünk. Meglehetősen sok állati
fehérjét igényel,ezt bizonyítja az is, hogy felettébb kannibál természetű
lehet. Naponta kapjon sajtot, kemény tojást, esetleg friss túrót, de
méginkább lisztkukacot, tücsköt, sáskát. Táplálékára szórjunk kevéske
kalcium-foszforikumot vagy legyen előtte némi szépia.
A kínai csíkos hörcsög szaporítása nem nehéz. Mivel a hímek heréi csak
ivarzáskor látszanak, a pár kiválasztásakor a végbélnyílás és a húgycsőnyílás
közötti távolságot kell figyelembe venni. Ezek a nőstényeknél közel, a
hímeknél pedig messze vannak egymástól. Az állatokat lehetőleg csak
párosításkor tartsuk együtt. Ellenkező esetben, különösen a szülés előtt a
nőstény véresre tángálhatja, esetleg meg is ölheti a hímet. Gyakran
előfordul, hogy első lépésként a hím farkát, vagy annak végét harapja le.
Ugyan dr. Ország Mihály könyvében említi, hogy egy egyméter hosszú
terráriumban valóságos tenyészkolóniát tartott fenn, ahol állatai rendre
szaporodtak, ez azonban mégsem tekinthető általánosnak.
A nőstény odújában mintegy három hét után hozza világra négy-nyolc
kölykét. A kicsik kezdetben magatehetetlenek, ám háromhetesen már
egészen önállóak.
A kínai csíkos hörcsögnél jóval kisebb, a leginkább talán plüssállatra
emlékeztető, mintegy fél hüvelykujjnyi roborovszki törpehörcsög
(Phodopus roborovskii). Szeme óriási, szőre puha, farkincája parányi,
bundácskája felül krémszínű, hasán pedig hófehér. Oroszország Kínával és
Mongóliával határos területeiről került Európába, de természetesen
előfordul az említett országokban is. Élőhelyén a félsivatagokat és
sztyeppékét kedveli. 50-100 centiméter mély járatot ás, amelynek végén jól
kibélelt vackot készít. Táplálékgyűjtő útjain akár 200 méterre is
elkalandozhat „lakásától". Nem lebecsülendő teljesítmény ez egy ilyen
csöppségtől!
A robororovszki törpehörcsög, ellentétben sok más hörcsögfajjal szinte
sohasem harap, és meglepően igénytelen. Elhelyezése és táplálása nagy vo-
nalakban megegyezik a kínai csíkos hörcsögével, bár annál kevesebb állati
fehérjét igényel. Érdemes szaporítani, már csak azért is, mert nem kell a
hímet elkülöníteni, s figyelembe kell azt is venni, hogy állatkáinkat
viszonylag hamar elveszítjük, mivel csak a legritkább esetben érik meg a
hároméves kort.
Egy hímhez egy-két nőstényt tegyünk. A vemhességi idő 19-22 nap. A csu-
paszon és vakon világrajött apróságok tíznapos korukra kiszőrösödnek, 13
naposan pedig már kinyílik a szemük. A nőstény szülés után egy nappal újra
párosodik. Az idősebb kölykök nem bántják az időközben megszületett
második generációt, ám mégiscsak tanácsos elkülöníteni őket, nehogy
elszívják a picik elől a tejet. A roborovszki törpehörcsög irodalmi adatok
szerint akár húsznaposan is ivarérett lehet, ám dr. Ország Mihály
megfigyelése szerint ez nem következik be három-négy hónapnál
hamarabb.
A harmadik, hazánkban is előforduló törpehörcsög faj a roborovszkihoz
némiképp hasonló, szürkés hátú, fehér hasú dzsungáriai törpehörcsög
(Phodopus sungorus). Eredeti hazája Belső-Ázsia. Sztyeppén és félsivatagok-
ban fordul elő. Élőhelyének egyes vidékein bundája télire teljesen kife-
héredik, vagy legalábbis világosabb árnyalatúvá válik.
Néhány fogságban tartott populáció is fehéres színű. A tudomány
számára régen ismert faj, Pallas írta le 1773-ban, ám csak az elmúlt
évtizedekben vált széltében elterjedt háziállattá. Egyes egyedei sajnos
meglehetősen morcak lehetnek, főleg akkor, ha rossz helyen fogjuk meg
őket, netán kölykeiket féltik.
Táplálása és elhelyezése megegyezik a kínai csíkos hörcsögével. A
roborovszki törpehörcsöghöz hasonlóan a hímet és a nőstényt e fajnál is
együtt lehet tartani.
Vemhességi ideje 22 nap, alomnagyságuk 2-4.
A dzsungáriai törpehörcsög alfaja a krémszínű Campbell hörcsög (P. s.
campbelli). Gyakran tartott hörcsög, bár sokkal harapósabb, mint az eddig
bemutatottak. Ismert félalbínó változata is, ekkor szeme piros.
Valószínűleg ezért rosszul is lát, így bizalmatlanul fordul mindenhez, ami
hozzá közelít, légyen az akár egy emberi kéz.
 Gyermekeknek ajánlom
Aranyhörcsög
(Mesocricetus auratus)

Amikor hobbiállatokról előadást tartok, gyakran megkérdezik tőlem, melyik

az a kisemlős, melyet bizton ajánlanék kisgyermek mellé. Nem könnyű
ilyenkor tanácsot adni, hiszen egy efféle kedvencnek számos jó tulajdonság-
gal kell rendelkeznie. Nem haraphat, kis helyen kell elférnie s bizony
igénytelennek is kell lennie. Mondanom sem kell, hogy az olyan állatok,
mint a csíkos mókus, ugróegér, cukormókus már az első körben kiesnek, s
nagy mérete miatt a tengerimalac sem mindig ajánlható.
Ezért aztán a legtöbbször az aranyhörcsögöt javaslom. Az aranyhörcsög
(Mesocricetus auratus) ma már nyugodtan nevezhető háziállatnak, a
legkülönfélébb színekben és szőrhosszúságban tenyésztik. Vannak fehér,
fekete, tarka, pezsgőszínű és még a jó ég tudja milyen színű
aranyhörcsögök. Talán a vadas színűből, a barnás-aranyos bundájúból van
jelenleg a legkevesebb.
Szerencsére az aranyhörcsög egy gyermek méreteihez képest se nem
nagy, se nem kicsi. Egy törpehörcsögöt apró mivolta miatt óvatosan kell
simogatni, míg egy tengerimalac gyakran túl nagy lehet. Ezenkívül az
aranyhörcsög könnyen is tartható.
 Mielőtt rászánnánk magunkat tartására, kerítsünk számára egy jókora
kiselejtezett akváriumot. A befőttesüveg sem felépítése, sem pedig mérete
miatt nem megfelelő.

A műanyag edényeket nem lehet szépen berendezni, nem beszélve arról,

hogy az állatka ki sem lát belőle, a fadobozt meg szétrághatja. Jó lehet még
egy egyméretes kalitka is, ám ez nem védi a huzattól, s ki is szemetelhet
belőle.
Ha megvan a terrárium, helyezzük el szemmagasságban, lehetőleg minél
messzebb a hálószobától. Almozzunk homokkal. Teraszokat, mászókákat is
eszkábáljunk bele, ezzel megnövelhetjük a hasznos felületet.
Szükség van emellett még egy alvódobozra, jó ha tudunk egy önitatót is
keríteni, s természetesen kell a magoknak egy súlyos edény is. A vacokba
tehetünk rongyot vagy rövid darabokra vágott kenderkócot, esetleg friss
szénát. Ha mindez együtt van, mehetünk is az állatért.
Választék van bőven, ezért aztán nem kell mindjárt az első
állatkereskedésben megvenni hörcsögünket. Válasszuk a legjobban tetsző
és minél fiatalabb állatot. A kölykök könnyen szelídülnek, s természetesen
tovább is élnek az idősebbeknél.
Lehetőség szerint hímet válasszunk, mivel könnyebben kezessé válik,
mint a nőstény. Kezdetben, egy-két napig ne fogdossuk, simogassuk, hadd
szokja meg új környezetét.
 Az aranyhörcsög eredendően éjszakai életmódot folyat, ám kis
szoktatással késő délután is felébreszthető. Napközben azonban ne
nyúljunk hirtelen hozzá, mert a mély állomból felvert állat hamar harap.
A megszelídített hörcsögöt, amikor tehetjük, futtassuk az erkélyen, -
ügyelve arra, le ne ugorjon, mert képes rá! - vagy a kertben. A kertben
kedvére áskálódhat is.
Még akkor is ügyeljünk a macskák jelenlétére, ha közel vagyunk
állatunkhoz, s fontos szabály, hogy egy másodpercre se hagyhatjuk magára.
A lakásban futtatás némiképp problémásabb, ugyanis teszem azt a szekrény
mögül nehéz előcsalogatni. Rendszeres futtatásra minden hörcsögnek
szüksége van.
Az aranyhörcsög táplálása rendkívül egyszerű. Vásároljunk számára jó
minőségű magkeveréket. Ez állandóan legyen előtte.
Emellett szinte minden egzotikus és idénygyümölcsöt szívesen fogyaszt.
Jó ha kap lóherét, tyúkhúrt, pitypanglevelet, gallyakat, bogyókat is. Állati
fehérjeként megfelel a sajt, főtt tojás, esetenként lisztkukac.
Csemegeként adható száraz kenyér, háztartási keksz. Jó szolgálatot tehet
egy darabka szépia is. Figyelem, minden aranyhörcsög hajlamos az
elhízásra! Az almot két-három hetente cseréljük, ám az átnedvesedett
homokot mindennap távolítsuk el onnan, ahová az állatka vécézni jár.
Az aranyhörcsög nem társas állat, ezért sok más fajjal ellentétben nem
szenved a magánytól.
Bár az aranyhörcsög tenyésztése hálásnak tűnő feladat, mégis mindenkit
lebeszélnék róla. Sajnos a kis hörcsögökre manapság még ingyen sincs
kereslet, így nem lehet mit kezdeni a menetrendszerű pontossággal érkező
hörcsöglurkókkal.
Ha mégis tenyészteni szeretnénk, szerezzünk be két azonos korú, de nem
testvér hörcsögöt. Az állatokat tartsuk külön terráriumban, s csak a párzás
idejére tegyük őket össze.
Ha a nőstény kergetni kezdi a hímet, feltétlenül válasszuk szét őket. Bár
az aranyhörcsög már nagyon korán, akár egy hónaposán is ivarérett, két
hónapos kora előtt ne szaporítsuk.
Vemhességi ideje mindössze 16-18 nap, a nőstény évente több
alkalommal fial, egyszerre általában 6-13 kölyköt. A kicsik vakon és
csupaszon születnek, 15-31 napos korukig szopnak, s háromhetes korban
már elválaszthatók.
 A kölykök sokat játszanak egymással, magányos természetük csak később
alakul ki. Természetesen a kölyköket nevelő anyát az első két hétben
semmilyen ürüggyel sem szabad háborgatni.
Az aranyhörcsög „legnegatívabb" tulajdonsága, hogy mindössze 2-3 évig
él.
 Az „idénykedvenc"
Nyúl

Sajnos az állatvédők még nem tudták elérni, hogy megszűnjön a nyúlfiókák

húsvéti ajándékozgatása. Pedig ennél nagyobb állatkínzást aligha lehet
elképzelni. Amint közeleg a húsvét, lelkiismeretlen tenyésztők elkezdik
árusítani a gyakran még szopó, alig eszegető nyúlfiakat. Ezek többsége
eleve halálra van ítélve. Gyakran azonban a hazavitt kedvencekre sem vár
más sors, hosszabb-rövidebb ideig gyötrik őket, utána pedig vagy a parkban
élnek egy darabig, amíg meg nem fáznak vagy egy kóbor kutya gyomrába
nem vándorolnak, netán a kukában kötnek ki, gyakran még élve. Ugyanis a
húsvéti nyulat sajnos nem az állatbarátok vásárolják meg, hanem azok, akik
eleven játékszernek tekintik az állatot.
Természetesen előfordulhat, hogy saját csemeténket lepi meg valaki
nyuszival. A legfontosabb a férőhely megteremtése. Az természetes, hogy
mondjuk egy lakótelepi lakásba nem tehető nyúlketrec, ám a napról-napra
növekvő nyuszit mégis el kell helyezni. Egy nagyobbacska faláda kezdetben
megteszi. Almozzuk faforgáccsal, bár azt előrebocsátom, a lakás nem lesz
kölniillatú.
A nyúlnak adhatunk magkeveréket, nyúltápot, fonnyasztott vagy szárított
lucernát, szénát gyümölcsöt, zöldséget. Az ivóvízről se feledkezzünk meg.
Természetesen a vizet és a táplálékot egyaránt nehéz edénybe szolgáljuk
fel. Amint lehet, próbáljunk meg túladni a nyuszin, a legjobb, ha
tenyésztőhöz kerül, de leadhatjuk valamelyik állatkertnek is.
 „Mosom kezeimet!"

Mosómedve
(Procyon lotor)

A mackóra emlékeztető, bájosan bumfordi mosómedve (Procyon lotor)

gyakran látható állatkertekben, cirkuszokban és menazsériákban, prémjéért
farmokon is tenyésztik. Hobbiállatként azonban csak mostanában kezd
elterjedni. Nem véletlenül! Ha éppen nem alszik, rendkívül eleven, játékos s
némely tulajdonsága kifejezetten emberszerű', praclija kézre emlékeztet,
feltűnő fekete álarca pedig igazi gézengúz arckifejezést kölcsönöz neki.
Élőhelyén, Észak-Amerikában (más mosómedve fajok előfordulnak Közép-
és Dél-Amerikában is) a gyermekmesék kedvelt, jobbára pozitív hőse.
Otthonosan mozog az erdőkben és a bokros területeken, megtelepedett a
városi parkokban, nagyobbacska kertekben egyaránt. Nem válogatós, szinte
minden ehetőt elfogyaszt. Előszeretettel csemegézik gyümölcsöket,
gumókat, makkot, olykor kultúrnövényeket, gerincteleneket, kisebb
gerinceseket és madártojásokat. A lakott területeken gyakran
szemetesekben, kukákban guberál, imádja a konyhahulladékot.
Az európai állatfajok emberi segédlettel történő világhódításáról sok szó
esik, de arról már kevesebben tudnak, hogy önálló terjeszkedésre is van
példa. Az egyik ilyen bevándorló a mosómedve, amely sikerrel vetette meg
a lábát kontinensünkön. Németországban először a harmincas években
engedtek szabadon néhány példányt. Az állatok szépen elszaporodtak, s ma
a faj élettere egyre inkább kelet felé tolódik. Noha kézzelfogható bizonyíték
még nincs rá, a szórványos megfigyelések azt tanúsítják, hogy már
hazánkban is felbukkant. Leginkább Győr-Sopron-Moson megyéből
érkeztek hírek felőle. (Elképzelhető persze az is, hogy a látott állatok nem
vadon élő populáció tagjai, hanem egyszerűen megszöktek valahonnan).
Németországban, ahol tetemes állományuk él, a vadászok és a termé-
szetvédők egyaránt haragszanak rájuk: véleményük szerint e ragadozók kárt
tesznek a vadállományban és kifosztják az énekesmadarak fészkeit. A nem-
régiben készített gyomortartalom és ürülékvizsgálatok azonban
bebizonyították, hogy kártételüket bizony alaposan eltúlozzák. Az ugyan
tény, hogy egy-egy fészekalj áldozatul eshet a mosómedvéknek, ám
korántsem annyi, mint azt korábban feltételezték. Az apróvadat pedig azért
hagyja békén, mert egyszerűen nem találkozik vele, hiszen más biotópban
él! Míg teszem azt a fácán a nyílt területeken, gabonatáblákban,
bokrosokban költ, addig a mosómedve inkább az erdők, nagy kiterjedésű
nádasok lakója.
A mosómedve a nappalt fák odvaiban, sziklarepedésekben rejtőzködve
tölti, jobbára csak alkonyatkor és este mozog. Párzási időszaka januártól
márciusig tart, a nőstény mintegy 63 napig tartó vemhesség után átlagosan
négy kölyköt hoz világra. A kicsik szeme háromhetesen nyílik ki, hét hétig
szopnak és hat hónaposán hagyják el anyjukat. Élettartamuk a szabadban 6-
8 év, fogságban azonban 14 évig is elélhetnek.

Ennyi báj, ennyi pozitív tulajdonság láttán nem csoda, hogy sokan
szívesen látnának otthonukban efféle „minimackót". Tartása mégis
kizárólag azoknak ajánlható, akik kertjükben tágas, vízmedencével ellátott
kifutót tudnak építeni. (Mielőtt a munkákhoz hozzákezdenénk érdemes
megszemlélni a budapesti-, nyíregyházi- vagy veszprémi állatkertek
mosómedve férőhelyeit.)
Fontos, hogy kifutójában sokat tudjon mozogni (könnyen elhízhat ugya-
nis!), legyenek mászófái, játékai, odúja, ahová visszahúzódhat, és kis vízme-
dence, melyben kedvére pancsolhat. Mérsékelt égövi állat lévén télen-
nyáron szabadban tartható. Táplálása nem nehéz, megfelel számára a
konyhahulladék, gyümölcsök, zöldségek, tojás, különféle főtt húsok,
kutyatáp stb.
Ha valaki mosómedvetartásra szánja el magát, mindenképpen ügyeljen
arra, hogy csak egészen fiatal kölyköt vigyen haza. A nagyobbacska egyedek
nehezen vagy egyáltalán nem szelídülnek meg. Bár a mosómedve felettébb
játékos jószág, szeszélyes természete miatt kisgyermek mellé nem való.
Lakásban tartása sem az ember, sem pedig az állat számára nem jelent
nagy élvezetet. A mosómedvében ugyanis nem csak anatómiai
tulajdonságaiban, hanem viselkedésében is van valami majomszerű.
Csillapíthatatlan kíváncsiság hajtja: ügyes kis kezeivel szétszed, lebont,
felboncol, tönkretesz mindent, amihez csak hozzájut. Márpedig
gyakorlatilag mindenhez képes hozzájutni! Megdöbbentő intelligenciájának
köszönhetően roppant tanulékonynak bizonyul a különféle ajtók kinyitása
terén. Elképesztő tehetséggel mászik: nincs olyan könyvespolc vagy
ruhásszekrény, amely leküzdhetetlen akadályt jelentene számára. Szűk
ketrecbe zárva viszont szenved: megöli az unalom...
 Időzített bombák
Gyakran járok állatkertbe. Szeretem a jó állatkerteket, ahol nincsenek
rácsok, tágas kifutójukból láthatóan elégedett állatok tekintenek a
látogatókra. Szerencsére a hazai zoók is átalakulóban vannak,
megkezdődött a rácsbontás, a legtöbb helyen megtörtént a szemléletváltás.
Csak éppen kevés a pénz, s ezért a fejlesztés is olykor csigalassúsággal
halad. De halad, és ez a fontos! Gyakran járjuk végig állatkertvezetőkkel az
intézményeket, ilyenkor aztán tudomást szerzek azokról a nehézségekről,
amelyekkel egy ilyen, hallatlanul összetett intézmény üzemeltetése jár. S
ilyenkor beszélgetünk persze magukról az állatokról is.

Ha egy-egy új állatot látok, természetesen megkérdezem, honnak

származik, hogyan került az állatkertbe. Olykor meglepő válaszokat kapok.
Egy feketepárduc egy ideig azért lakott a Veszprémi Állatkertben, mert
Tatabányán magánháznál tartották és ott súlyosa megsebesítette gazdáját.
Az állat később visszakerült gazdájához... Egy puma szintén veszélyessé vált,
ezért került Veszprémbe.

A Miskolci Vadaspark Zénó nevű tigrise egykor egy budai villában élt. Pesten
e sorok írásakor egy olyan nőstény oroszlán lakik egy pestlőrinci család
tulajdonában, amely súlyosan megsebesített egy fiatal lányt.
Persze ezek csak kiragadott példák, számos más, egykor magántulajdonú
veszélyes nagyemlős él állatkertjeinkben, s bizonyára vannak olyanok is,
amelyeknek már csupán a bőre díszeleg egykori tulajdonosuk házfalán. Ma
még hozzávetőleg is nehéz megítélni, vajon hány nagymacskát, medvét,
majmot tartanak magánházaknál. Feltehetően több száz állatról van szó,
egy alföldi városban például működik egy oroszlántenyészet, ahonnan bárki
vásárolhat kisoroszlánt.
Máshol majmok tenyésznek, s nem ördöngösség például farkashoz jutni.
Szerencsére az elmúlt évben a magyar állatkertek egyöntetűen elkötelezték
magukat arra, hogy vadállatot nem, vagy csak nagyon indokolt esetben és
engedélyek birtokában adnak el magánszemélyeknek. Az etikai szabályzat
gyakorlatilag megtiltja az állatkerti vadállatok magánkézbe juttatását.
Sajnos ez a vándor menazsériákra és magántenyésztőkre nem vonatkozik,
így nem különösebben nehéz bármilyen egzotikus állatot beszerezni. Persze
elméletileg a vadállattartáshoz kell jegyzői engedély, s olykor CITES enge-
dély is, az európai farkas és az európai bamamedve tartásához pedig
közvetlenül a KTM-nek kell hozzájárulnia. Ám sajnos az ellenőrzés hiánya
továbbra is lehetővé teszi az illegális vadállattartást.
Ám azt rögtön meg kell jegyeznem, hogy ezeket az állatokat elsősorban
nem azért nem szabad tartani, mert tilos. Sokkal inkább a magunk és az
állat érdekében.
A következőkben néhány olyan állatot mutatok be, amelyek tartása min-
denképpen kerülendő.
Kezdjük mindjárt a medvével. A népmesék kedvelt figurája a valóságban
antiszociális, magányosan kóborló ragadozó. Bocs korában még úgy-ahogy
kordában tartható, ám felnőttként már valóban életveszélyes. A legtöbb
egyéb ragadozóval szemben nem jelzi előre támadási szándékát, így
váratlanul sebesít. Irdatlan erő lakozik benne, egyetlen kis legyintésével
eltörheti egy ember összes bordáját. Még veszélyesebb, ha láncon, kis
ketrecben él. Óriási kifutóra lenne szüksége, ám egy ilyen létesítése több
millió forintba kerül. Gödöllőn a tervek szerint hamarosan elkészül egy
medverezervátum, ahová jó volna, ha minden legalább tucatnyi háznál
tartott medve is elkerülne, mielőtt komolyabb baj történne.
A farkas a kutya őse, de ez még önmagában kevés indok ahhoz, hogy
kutyaként tartsuk. Ugyanis az ős és a háziállat viselkedése sokban eltér egy-
mástól. A közhiedelemmel szemben a természetben nem kell tartanunk a
farkastól, ugyanis bármilyen hihetetlen nem regisztráltak még egyetlen
olyan bizonyítható esetet sem, amikor egészséges vad farkas támadott
volna emberre. Magyarországon egyébként sem fordul elő ez az alapjában
véve félénk ragadozó, legfeljebb az Aggteleki Nemzeti Parkban telepedik
meg ideig-óráig. Bár hazánkban védelem alatt áll, sajnos az észak felől
érkező egyedek rendre „eltűnnek".
A tágas kifutóban élő állatkerti farkasok is félénkek, a legtöbbször
nyugodtan be lehet menni közéjük, nem támadnak, inkább menekülnek.
Más a helyzet azokkal a példányokkal, amelyeket háznál neveltek fel.
Ezek az egyedek elveszítik természetes félelmüket és olykor redkívül
agresszíven tudnak viselkedni. Emellett igen alacsony az ingerküszöbük,
hamar pánikba esnek, sétáltatni őket, mivel mindenre figyelnek, mindent
szeretnének megtapasztalni, szinte lehetetlen. A hirtelen mozdulatokra
akár harapással is reagálhatnak. Szánthó János, a Nyíregyházi Vadaspark
igazgató-helyettese két kisfarkast is felnevelt már. Ő a következő érveket
gyűjtötte csokorba a farkastartás ellen:
- Védett állat, tartásához engedély szükséges
- Csak falkában érzi jól magát
- Mozgásigénye óriási
- Általában fél az embertől
- Zsákmányszerző ösztönét nem lehet befolyásolni

- Biztonságos elhelyezését megnehezíti, hogy jól fut, ugrik, kapar és erős

álkapcsával mindenben kárt tud tenni
- A mesterségesen nevelt állat életveszélyes lehet, mert az embert
fajtársának tekinti és nem fél tőle
- Viselkedése már kölyökkorában is eltér a kutyáétól.

Ha lehet, még problematikusabb a nagymacskák gondozása. Míg a farkast

általában a tudatlan érdeklődők szerzik be, addig a nagymacskákat
többnyire újgazdagok merő kivagyiságból. Az állatokhoz persze mit sem
értenek, jó esetben olvasták Adamsonné valamelyik Elza-könyvét. Nos, meg
kell hogy mondjam, a nagymacskatartás még szakembernek is
életveszélyes, nemhogy laikusnak. Nemrégiben beszélgettem a neves
állatidomár Hubert G. Welsszel. O filmekhez számtalan oroszlánt és egyéb
nagymacskát idomított, állatai egyebek mellett közreműködtek a Távol
Afrikától című Oscar-díjas filmben is. Amikor szóba került a hazai
nagymacskatartási hóbort, bizony elcsodálkozott. Még ő sem bízik meg
százszázalékosan az oroszlánokban, noha ismeri minden rezdülésüket. Nem
csoda, hogy az utóbbi időben nálunk is történt néhány nagymacska-baleset.
Ahogy már másutt is leírtam, azt hogy egyesek sikeres könyveket írhattak a
nagymacskák tartásáról, két ténynek tulajdonítom. Adamsonék és
sorstársaik félszabadon tartották állataikat, így azok akkor pihentek amikor
akartak, félrevonulhattak, ha kedvük szottyant, nemigen érte őket
agresszivitást kiváltó esemény sem. Ezért ritkán támadtak. Mert bizony
mind Joy, mind pedig George Adamson viselt testén néhány oroszlán
ejtette seb helyét. A másik ok sokkal profánabb. Akinek nem sikerült a
nagymacskatartás az már aligha írt könyvet...
A negyedik olyan állatcsoport, amely nem „jön be" mint házikedvenc: a
majmok. Persze itt is vannak különbségek. Akadnak olyan majomfajok,
amelyekkel mi nem bírjuk ki, s olyanok, amelyek minket nem bírnak ki.
Lássuk a példákat! A leggyakrabban páviánok kerülnek emberkézbe. E
kutyafejű majmok ugyanis rendkívül igénytelenek, még viszonylag kis
ketrecben is jól szaporodnak, úgyhogy elég könnyű beszerezni őket. A
pávián kölyök nagyon aranyos, így aztán nem csoda, hogy sokak szívét
azonnal meghódítja.
Csak éppen a kölyök is felnő egyszer, s kifejlett korában ő lesz a család
réme. Nem pusztán azért, mert lehetetlenség szobatisztaságra nevelni mert
szétszed és tönkretesz mindent, ami a keze ügyébe kerül, hanem mert a
családtagokat hordája részeinek tekinti. Ez azért nagy baj, mert a pávián-
hordákban szigorú hierarchia uralkodik, s az egyes „lépcsőfokokért" olykor
kemény csatározások folynak. A felnövekvő pávián is szeretne mind maga-
sabb fokra kerülni, ezért tépni, harapni kezdi kortól és nemtől függetlenül a
család valamennyi tagját..
Persze ez magával hozza, hogy a majmot ketrecbe kell zárni. Szűk helyen,
magányosan méginkább agresszív lesz, s szó szerint megőrül. Nemrégiben
az egyik budapesti állatkereskedés szűk cellájában tartott páviánját kellett
örökre elaltani, mert súlyosan megsebesítette felelőtlen gazdáját. Elég
gyakori még a házikedvencként tartott makákó. Általában két fajuk fordul
elő magánkézben, a bunder és a jávai makákó. Felnőve mindkét faj teljesen
kiszámíthatatlanná válik. A cerkófokkal sincs könnyű dolga az
állattartóknak. Talán nem annyira veszélyesek, mint a páviánok és
makákók, de mindenképpen igényesebbek azoknál.
Nálunk szerencsére még kevesen tartanak kapucinus majmokat, ám
Ausztriában és Németországban már sokan tenyésztik őket.
Házikedvencnek talán ők ajánlhatók leginkább, mivel értelmesek és kevéssé
harapósak. Azt azonban nem árt leszögezni, hogy tartásukat csak
hozzáértőknek, tapasztalt állatbarátoknak ajánlom. Lakásban persze nem
gondozhatok, hiszen ők sem lesznek szobatiszták, s törnek-zúznak is
derekasan, nem beszélve arról, hogy kellő méretű ketrecük el sem fér egy
átlagos lakásban. Csak kertben, kifutóban, többedmagukkal szabad őket
tartani.
Nyugat-Európában már elterjedtek, bár korántsem olcsó hobbiállatok a
fehérpamacsos selyemmajmocskák (Callithrix jacchus). E kistestű, mókus
nagyságú állatok nagyon igényesek, ezért mindenkit lebeszélek a
tartásukról. Nem beszélve arról, hogy nálunk még azok a speciális
granulátumok és zselék (pl. Purina termékek) sem kaphatók, amelyek ugyan
méregdrágák, de jelentősen megkönnyítik ezeknek az állatoknak a tartását.
A selyemmajmokat csak családi közösségekben szabad gondozni,
magányosan tartva hamar letargikussá válnak. Tavasztól-őszig igénylik a
kerti kifutót, ám ekkor is szükségük van védett kuckóra.A napfény rendkívül
fontos számukra. Este odúban térnek nyugovóra. Nagy a mozgásigényük,
ezért tágas ketrecbe tegyük őket.
Férőhelyüket fel kell szerelni fatörzsekkel, ágakkal, kötelekkel, hintákkal,
polcokkal. Aljzatként persze a benti ketrecben pormentes faforgácsot
ajánlatos használni, ezt két-három naponta cserélni kell.
Hetente egyszer az egész ketrecet érdemes átmosni enyhe fertőtlenítős
vízzel. Mivel vizeletükkel jelölik a ketrec berendezési tárgyait, az ágakat két-
három hetente cserélni kell, s a polcokat is jól át kell súrolni. A fent említett
tápbeszerzési problémák miatt nálunk nagyon nehéz az állatokat táplálni.
Reggelire legalább 4-5 féle friss gyümölcsöt igényelnek.
Ehhez kapniuk kell egy-két tücsköt, ritkábban lisztkukacot,
szénhidrátszegény korpás kekszet, mazsolát, magvakat, például diót,
mogyorót, sajtot, keményre főtt tojást és némi jó minőségű száraz
macskatápot. Vacsorára joghurtba kevert, zsíros tejpor, cseppnyi igazi, nem
cukrozott méz, némi szőlőcukor, búzacsíra és pehelyke-verék jár.
Általában ezt szívesen fogyasztják. A joghurt helyett adhatunk tejfölt is. A
vitaminok egy részét a reggelihez adjuk, ám a kalciumkészítményt
mindenképpen este. Irodalmi adatok szerint ugyanis, mivel a banánban lévő
sok foszfor együtt ürül a szervezetből a kalciummal, nem lesz eredményes a
kúra. Estére viszont a garantáltan elsőként elfogyasztott banán már kiürül a
szervezetből.
A selyemmajmok számára méreg mindenféle szénhidrát, így
természetesen cukrot, csokoládét, cukorral dúsított gyümölcsjoghurtot sem
kaphatnak. A fehérpamacsos selyemmajom a Washingtoni Egyezményben
szereplő faj, ezért tartása engedélyhez kötött. A fent leírtak alapján még
senki se vegyen selyemmajmot, hiszen tartásukról csak dióhéjban írtam.
Mielőtt bárki is beszerezne néhány ilyen állatot, alaposan tanulmányozza át
a rá vonatkozó nemzetközi szakirodalmat
 IRODALOM

Bár könyvemben, ahol tudtam, igyekeztem saját tapasztalataimat leírni,

nem tagadom, bőségesen mentettem a rendelkezésre álló szakirodalomból
is. Természetesen arra nincs mód, hogy minden forrásmunkát felsoroljak,
hiszen például újságcikkek tömegét böngésztem végig. Különösen érdekes
információkat találtam a Kistermelők Lapjában és a Természet magazinban
valamint külföldi magazinokban. Emellett imitt-amott segítettek a már
megszűnt Állatvilág és Állatbarát c. lapok írásai is. Azt talán mondanom sem
kell, hogy minden állattartónak legyen akár aranyhörcsöge vagy erszényes
mókusa folyamatosan képeznie kell magát.
Ezért mindenkit csak arra buzdíthatok, ne elégedjen meg a könyvemben
található, sajnos olykor meglehetősen kevés információval.

A leghasznosabb, nagyobb könyvtárakban valószínűleg fellelhető könyvek

a következők:

Bársony - Kovács: Kisemlősök a lakásban, Süni Könyvtár l. Bp., 1988 BI-

Lexikon Heimtiere, VEB Leipzig, 1988
Gráf Zoltán: Állatkedvencek tartása és gyógyítása, Mezőgazdasági Kiadó,
Bp., 1991
Grzimek Bernhard: Az emlősök enciklopédiája, l. kötet. Esély-Lutra 1992
Holdas Sándor: A csincsilla tenyésztése, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest,
1981
Pénzes Bethen: Kisemlősök a lakásban, MG Bt. Szombathely, 1997
Sporon, Anna: Unser Degu, Franckh-Kosmos, Stuttgart, 1990
Schmidt Egon: Hörcsögök, egerek, egyebek, Gondolat-Marabu, Bp., 1989
Schmidt Egon: Egér a zongorában. Állatvilág Füzetek L, Bp., 1984
Kovács Zsolt: Állatok és állatkertek, Aqua Bp., 1996
Kürschner, Michael: A hörcsög, Elektra Kiadóház, Bp., 1998
Matolcsi János: A háziállatok eredete, Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1975
Uránia Állatvilág, Emlősök, Gondolat Bp., 1973
Ország Mihály: Mindent lehet, de krokodilt - azt nem!, Natura, Bp., 1979