A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata

Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek

1. oldal

Bv. tv. - a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás

A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata (HVG-ORAC, 475 B/5 végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény
oldal, 2014) Bv. tvr. - a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet [1979. évi
Kiadással kapcsolatos információk 11. tvr.]
BVOP - Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
? Dr. Belovics Ervin, 2014 Bv. Szabályzat - Büntetés-végrehajtási Szabályzat [6/1996. (VII. 12.) IM rendelet]
? Dr. Vókó György, 2014 Bv. Sztv. - a büntetés-végrehajtás szervezetéről szóló törvény
[a kézirat leadásakor a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól
? HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2014 szóló 1995. évi CVII. törvény]
CCPE - Európai Ügyészek Konzultatív Tanácsa

Szerzők CPT - Kínzás Elleni Bizottság [European Committee for the Prevention of Torture]
EJEB - Emberi Jogok Európai Bírósága
BELOVICS ERVIN
ENSZ - Egyesült Nemzetek Szervezete [United Nations, UN(O)]
I-IV., XXIII-XXV., XXVII-XXXII. fejezetek ENYÜBS - egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika [12/2011. (III. 30.) BM
rendelet, régebben ERÜBS]
ERP - egyéni reintegrációs program
VÓKÓ GYÖRGY EüM - Egészségügyi Minisztérium [jelenleg Emberi Erőforrások Minisztériuma, EMMI]
Bevezetés, V-XXII., XXVI., XXXIII. fejezetek EVSZ - enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása
Fb. - Fiatalkorúak bíróságáról szóló törvény [1913. évi VII. törvénycikk a fiatalkorúak bíróságáról]
fk. - fiatalkorú
Szerkesztő-lektor
HM - Hadügy-, majd Honvédelmi Minisztérium
VÓKÓ GYÖRGY HSR - hosszúidős speciális részleg
IK - Igazságügyi Közlöny
A kézirat lezárva: 2014. március 31. IKbv. Mell. - Igazságügyi Közlöny Büntetés-végrehajtási Melléklete
IM - Igazságügyi Minisztérium [jelenleg: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, KIM]
IMEI - Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
A borítón a Szegedi Fegyház és Börtön főbejárata látható.
KE - köztársasági elnök
Fotó: BvOP archív. KKMI - Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet
KKR - Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, Korm. - kormány
adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy KÖMI - Közérdekű Munkák Igazgatósága
más módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.
Legf. Bír. (LB) - Legfelsőbb Bíróság, most Kúria
Legf. Ü. (LÜ) - Legfőbb Ügyészség
ISBN 978 963 258 228 3 ME - miniszterelnök
MK - Magyar Közlöny

Budapest, 2014 MüM - Munkaügyi Minisztérium [Szociális és Munkaügyi Minisztérium, jelenleg:

Nemzetgazdasági Minisztérium]
A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása NAV - Nemzeti Adó- és Vámhivatal [korábban: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, APEH]
Nbjt. - a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény
Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője
NM - Művelődésügyi Minisztérium [Oktatási és Kulturális Minisztérium, jelenleg: Emberi
Internet: www.hvgorac.hu Erőforrások Minisztériuma, EMMI]
OGY - országgyűlés
E-mail: info@hvgorac.hu
OKJ - Országos Képzési Jegyzék
Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt OM - Oktatási Minisztérium [Oktatási és Kulturális Minisztérium, jelenleg: Emberi Erőforrások
Minisztériuma, EMMI]
Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva
OP - Országos Parancsnok (büntetés-végrehajtásnál)
Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. PM - Pénzügyminisztérium [jelenleg: Nemzetgazdasági Minisztérium]
RÖVIDÍTÉSEK Pp. - Polgári Perrendtartás [1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról]
AB - Alkotmánybíróság Ptk. (régi) - 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről
ÁVH - Államvédelmi Hatóság Ptk. (új) - Polgári Törvénykönyv [2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, hatályba lépett:
2014. március 15-én]
Be. - büntetőeljárásról szóló törvény [1998. évi XIX. törvény]
Szabs. tv. - Szabálysértési Kódex [2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési
BED - a Legfelsőbb Bíróság Elvi Döntése eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről]
BFB - Befogadási és Fogvatartási Bizottság ÜK - Ügyészségi Közlöny
BGH (régi) - Bírósági Gazdasági Hivatal Üjt. - az ügyészek jogállásáról szóló törvény [2011. évi CLXIV. törvény a legfőbb ügyész, az
TGH - Törvényszéki Gazdasági Hivatal ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról]
BJD - Büntetőjogi Döntvénytár Üt. - az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény
BH - Bírósági Határozatok [most: Kúriai Döntések (KD)] Ütv. - az ügyészségről szóló törvény [2011. évi CLXIII. törvény]
BK - a Legfelsőbb Bíróság, majd Kúria Büntető Kollégiuma Vhr. - bírósági végrehajtásról szóló törvény végrehajtási rendelete [11/1994. (IX. 8.) IM rendelet]
BKv - a Legfelsőbb Bíróság, majd Kúria Büntető Kollégiumának véleménye Vht. - bírósági végrehajtásról szóló törvény [1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról]
BM - Belügyminisztérium ELŐSZÓ
Bn. - Büntető Novella 2015. január 1. napján lép hatályba - egy-két szakasz kivételével - a büntetések, az intézkedések,
BNYH - Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Bűnügyi egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL.
Nyilvántartó Hatóság törvény. E könyv az új törvény megismertetését és gyakorlati alkalmazását szeretné elősegíteni,
megkönnyítve az egyetemi hallgatók, büntetés-végrehajtási vagy munkájuk során büntetés-
Bnytv. - a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által végrehajtást is érintő más alkalmazottak, tisztségviselők, a büntető igazságszolgáltatás valamennyi
magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és területén dolgozók felkészülését, tevékenységét.
rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény
Az egyetemi tananyagok a jövőre készítik fel az olvasókat, az őket tanulmányozókat. Azok az
Bp. - büntető perrendtartás: ismeretek találhatók meg ebben a könyvben is, amelyek útmutatásszerűen mutatják be az új
törvényt, elvezetve a tisztelt Olvasót annak elmélyültebb megismeréséhez, megítéléséhez.
- 1896. évi XXXIII. tc.;
Hangsúlyt helyezünk ennek során a jogalkalmazási alapismeretekre és tapasztalatokra is, a
- az 1951. évi III. törvénynek az 1954. évi V. törvénnyel módosított és egységes szerkezetbe foglalt tudományos és gyakorlati követelmények figyelembevételével. Tudatában vagyunk annak, hogy
szövege és az azzal kapcsolatos büntető eljárási jogi szabályok időtálló tankönyvet, szakkönyvet írni napjaink változó világában nagy felelősséget jelent.
Btá. - a Büntető Törvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény Elsődleges célunk ezért az új törvény megismertetése, alkalmazására, követésére felkészülés
elősegítése. Mindehhez a legjobb szakmai álláspontokat kell megtalálni, hogy azokat később ne
Btk. (régi) - Büntető Törvénykönyv [1978. évi IV. törvény] kelljen rövid idő elmúltával módosítani. A tudomány és a gyakorlat összehangolása,
Btk. (új) - Büntető Törvénykönyv [2012. évi C. törvény] együttműködése, együttgondolkodása nélkül nehéz az előrelépés. Nem haszontalan az
elgondolkodtató kérdések felvetése sem, a jobbá tételre és az időszerű feladatok megoldására
Btké. - 1979. évi 5. törvényerejű rendelet a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény vonatkozó javaslatok összegyűjtése.
hatálybalépéséről és végrehajtásáról
Az a szándék vezérelt bennünket, hogy ne csak a büntetés-végrehajtási jog oktatását szolgáló
bv. - büntetés-végrehajtás tankönyvet írjunk, hanem egyben olyan kézikönyvet is, amely a büntetés-végrehajtási jogról szóló
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
részletesebb tájékoztatást, az új törvénynek a jogalkotó indokaival megismertetését szolgálja.
A mű rendszertani felépítése is az új törvény rendszerét követi a vele való ismerkedés
megkönnyítése érdekében, így annak szerkezete - eltérően az eddigi tankönyvektől - tehát teljes
mértékben az új törvényhez igazodik.
A büntetés-végrehajtási joggal foglalkozás megköveteli az új törvény és más jogszabályok pontos
ismeretét, mert minden szankció tartalmaz valamilyen jogkorlátozást. Ennek mértéke egy
jogállamban nem lépheti túl a törvényben pontosan meghatározott határt, de addig viszont el kell
jutnia. Minden szankció érzékeny beavatkozást jelent az állampolgárok magánéletébe, jogi
helyzetébe, másrészt pedig a végrehajtás törvényességéhez alapvető állam, társadalmi, emberi jogi
érdekek is fűződnek, ennél fogva a büntetés-végrehajtási jog jelentősége semmivel sem kisebb,
mint más jogágazatoké.
A büntetés-végrehajtási jog fejlődési-fejlesztési iránya összhangban történik a magyar jog
rendszerével.
Fogadja e könyvet a kedves Olvasó szeretettel, és tanulmányozza az új törvény által megújított
büntetés-végrehajtási jogot. Kívánjuk, hogy a ráfordított idő, a befektetett munka és fáradozás
hozza meg a gyümölcsét számára!
A Szerkesztők
Bevezetés a büntetés-végrehajtási jogba
Szemelvények a büntetés-végrehajtás történetéből
A. Történelmi előzmények a XX. századig
A büntetés-végrehajtás megismerésében is igaz, hogy a jövő tervezése a történelmi múlt ismeretét
igényli, mert csak annak tudományos elemzése alapján hagyományozhatók át az értékek.
A büntetés egyidős a társadalommal, tükrözi annak korát, sajátosságait, uralkodó felfogását, a
bűnözés ellen folytatott harc eszközeit. "Amióta a társadalomban, kisebb-nagyobb közösségekben
él az ember, kénytelen tekintettel lenni másokra. Alkalmazkodnia kell másokhoz; ezt várják tőle
embertársai. Ezek a várakozások az idők folyamán megszilárdultak, szabályokban rögzültek. E
normák lényegében az emberek viselkedésére vonatkoznak, ezért ezeket viselkedési szabályoknak
nevezzük. Kezdetben e szabályok csak az emberek tudatában éltek. A társadalom egyes tagjai
tisztában voltak azzal, mit várnak tőlük a többiek. Ha nem aszerint viselkedtek, helytelenítették
magatartásukat, megvetették, esetleg ki is közösítették őket."[1] Az őstársadalmak bosszún alapuló,
közösen viselt felelősségét, a hordák egymást pusztító magánháborúit az ókori és a kora középkori
államok kompenzációra, kompozícióra, valamint a talio elvére felépített igazságszolgáltatása
követte.[2] Az állam és jog létrejöttekor a hatalom új szervezete a nemzetségi hagyományokra
támaszkodva alakította ki büntetési rendszerét. Az állam tekintélye a fő helyre került a büntetőjog
által védett értékek közül. Az ókori görög bölcsek közül Protagorasz a bűnelkövetések
megelőzésének társadalmi szempontjaira alapozta elképzelését.
Arisztotelész büntetési elméletének alapját az igazságosság elve képezte. Eszerint az erkölcs és a
jog által biztosított jogok meghatározott egyensúlyát a bűncselekmény megzavarja, amelyet a
büntetés hivatott helyreállítani. Platón választotta el élesen egymástól az erkölcsöt és a jogot. A
rabszolgamunkából és a szabadságfosztásból alakult ki a deportáció, a fogva tartás kombinálása
száműzéssel és munkavégzéssel. A rabszolgamunka és a fogva tartás keveréke a bányamunka, a
kényszermunka. Enyhébb jogfosztás volt a kitiltás, kényszerlakhely-kijelölés, valamint a
száműzetés. Az utóbbi különösen a görög poliszokban volt kedvelt büntetési nem.
A rómaiaknál - Ulpianus által Pius császár utasításairól készített feljegyzésből kitűnően - volt egy
ítélet előtti (az előzetes fogva tartást is büntetésnek tekintették) és egy ítélet utáni büntetés. Van
olyan vélemény is, hogy börtön nemcsak kizárólagos őrző funkciót töltött be, hanem a
császárkornak már általános büntetési nemévé vált.
Az indiai kasztrendszerben lehetőség volt a státuszváltozás büntetéskénti felhasználására. Manu
törvénykönyve is rendelkezett már a szabadságvesztésről.
A rabszolgatartás módszereihez, a rendszer kegyetlenségéhez igazodó római büntetőjog, habár a
magánjog színvonalát meg sem közelítette, a korában mégis fejlettnek számított elveivel. A
leggyakrabban alkalmazott büntetés a halálbüntetés volt.
Rómában a carnifex a rabszolgákon hajtotta végre az ítéletet (keresztre feszítést és kínzást), a lictor
(vesszőnyalábba dugott bárdot vitt magával a hatalom szimbólumaként) pedig a polgárokon. A
német államokban céheket alkotva a nem megbecstelenítő büntetés (pl. a pallos általi halál)
végrehajtói a bakók voltak, az akasztást, a fölnégyelést, a megégetést, a kerékbe törést pedig a
hóhér végezte. Ezek közül a legrégibb kivégzési módot, az akasztást Constantinus Magnus rendelte
el széles körben, az addigi keresztre feszítést Jézus iránti tiszteletből eltiltva.
"Az ókorban és a középkor első felében ismert börtönök lényegében elsődlegesen nem a büntetés
végrehajtására, hanem annak biztosítására szolgáltak, hogy a gyanúsított bíróság elé állítása
megtörténhessék."[3]
A római jogban a polgári jogi deliktumok egy részénél a károkozó magatartás egyszersmind a
büntető jogi normákba is beleütközik, bűncselekményt is megvalósít. Ilyenkor a deliktuális kötelem
mint magánjogi jogviszony mellett létrejön egy közjogi, pontosabban büntetőjogi jogviszony is,
amelynek körében a károkozó, mint a bűncselekmény (pl. rablás, szándékos rongálás) elkövetője,
már nem elsősorban a sértettel, hanem a büntetőhatalmat gyakorló állammal áll szemben.
A károkozó magatartásokért való deliktuális és büntetőjogi felelősség ilyen formában történő
kialakulásához évezredeken át zajló, igen nagy változásokat eredményező fejlődés vezetett el. E
hosszú fejlődés az európai jogtörténetben az archaikus római jogtól napjainkig tartó folyamatos,
szerves fejlődést jelent.
Az elkövető által a sértettnek fizetendő pénzösszeget (poena) - kárpótló büntetés - sokáig
egyszerűen "váltságdíjnak", a bosszú megváltásának tekintették, tehát olyan lehetőségnek, amivel
az elkövető élhetett abból a célból, hogy magát a bosszútól, később pedig a szigorú végrehajtási
eljárástól megmentse.
Delictumként a rómaiak olyan bűncselekményeket szankcionáltak, amelyek elsősorban az egyén
érdekeit, a magánérdekeket (utilitas private) sértették, mint például a lopás. Voltak azonban olyan
magatartások is, amelyek nem, illetve nemcsak az egyes személyekre vagy családokra, hanem
közvetlenül az államra és az egész társadalmi rendre nézve jelentettek veszélyt, mint például a
hazaárulás.
Az archaikus jog büntetési rendszere véresen egyhangú; majdnem mindegyik bűncselekmény
szankciója halálbüntetés. A büntetési rendszer másik sajátossága emellett a talio sajátos formáiban
való megjelenése, például a tűzvész okozójának megégetése.
Változatosságot mutat viszont a halálbüntetés végrehajtásának sokféle módja. A szokványos
halálbüntetések között is számos kivégzési módot találunk (akasztás, halálra ütlegelés). Állami
kivégzési módnak számított a lefejezés és a szikláról való levetés (praecipi prailo e saxo). E
"hivatalos" kivégzési módokat kiegészíti az elkövetőnek mint homo sacernek bárki által való,
továbbá magánbosszú alapján a sértett vagy hozzátartozói által való megölése. A mai értelemben
vett szabadságvesztés-büntetést az antik Róma nem ismerte. A börtön jellegű építmények (pl. a
Tulliánum) célja pusztán az volt, hogy a büntetőeljárás tartama alatt ott őrizzék a foglyokat.
A klasszikus korban alakultak ki a modern büntetőjog olyan alapfogalmai, mint a szándékon túli
bűncselekmény (halált okozó testi sértés), az erős felindulásból, illetve az előre megfontolt
szándékból elkövetett bűncselekmény, a bűnrészesség, a kísérlet és a visszaesés.
A klasszikus kor büntetési rendszerében a halálbüntetés (mivel a száműzetésből menekülés joga
megszűnik) ténylegesen alkalmazásra került: 1. lefejezés, 2. keresztre feszítés, 3. vadállatok elé
vettetés, 4. élve elégettetés. Differenciálódtak a száműzetés különböző formái: a kitiltás, az
egyszerű száműzetés és a deportatio.
2. oldal
Egy sor új büntetési nem is kialakult; bizonyos crimenek elkövetőit rabszolgává minősítve
bányamunkára (ad metala) vagy közmunkák végzésére ítélték (ad opera publica). A teljes
vagyonelkobzás mellett lehetséges volt a részleges vagyonelkobzás és az esethez igazodó
pénzbüntetések kiszabása is.
A hatékonyság mérséklődését mindig újabb és újabb halálnemekkel próbálták ellentételezni, majd a
kívánt cél elmaradása miatt a végrehajtás kegyetlen módozatait kezdték alkalmazni. Már Ulpianus
III. századbeli római jogtudós, a Digesták egyharmadának írója a pallos, bárd, furkó, kötél, méreg,
valamint elégetés általi halált gyűjtötte össze. Sok esetben alkalmazták az ókori Rómában a
vesszőzéssel, korbácsolással végrehajtott halálbüntetést. Paulus (Papinianus tanítványa) az
elítélteknek vadállatok általi széttépetéséről, keresztre feszítésről számolt be. Modestinus, Ulpianus
tanítványának írása szerint az apagyilkost vesszőkkel véresre verték, utána egy kutyával, egy
kakassal, egy viperával és egy majommal bőrzsákba dugták, majd a zsákot egy mély tengerbe
hajították. A végrehajtásban nem annyira a megtorlás eszméje dominált, mint inkább az elrettentésé
és a visszatartásé. Rómában a keresztre feszítettek hetekig voltak az utak mentén, figyelmeztetően
az állam büntetőhatalmára. Más népek joga is előírta, hogy a végrehajtott ítélet után a holttestet
napnyugtáig függesszék ki egy jól látható helyre.
Magyarországon még a XVII. században is előírták a vármegyék statútumaiban, hogy minden falu
végén akasztófát kell felállítani a büntetőhatalom jelenlétére emlékeztetőül.[4]
A katolikus egyház az első évszázadokban tagadta a halálbüntetés jogosságát, ezt tükrözi például
hazánkban Szent István törvénykönyve. Amikor a pápaság világpolitikai tényezővé vált, az egyház
is rátért az alkalmazására (inkvizíció). Magyarországon az állam megalakulása idején alkalmazott
módozatok a kerékbe törés, máglyahalál, vízbe fullasztás, élve eltemetés, nyársra, illetve karóba
húzás, felnégyelés voltak. Európában ezen kívül előfordult forró olajba mártás, forró vízben főzés,
olvasztott fém torokba öntése, iszapba fojtás, élve eltemetés tövissírba. A ma kegyetlennek tűnő
végrehajtást akkor igazságosnak tudták. Veszélyesebb bűncselekmény esetén súlyosabb,
elrettentőbb volt a halálbüntetés végrehajtása.
A testi büntetés az elítélt fájdalommal járó fizikai sértése volt, az enyhe vesszőzéstől a testcsonkító
büntetésig bezárólag. Ide sorolható a stigmatizáció[5] érdekében foganatosított szankciók köre.
A kor tehát nem biztosított lehetőséget a mai, humánusabb büntetések alkalmazására, mert egyrészt
hiányoztak az érvényesítés feltételei, másrészt az adott társadalmi viszonyok korlátozták a
hatékonyságát.
Az európai befolyás alatt alkotott magyar törvénykönyvek a testcsonkításnak szinte valamennyi
válfaját ismerték. Szent István a hitszegőt keze levágására, a rágalmazót nyelve kimetszésére ítélte.
Korai feudális jogunkban tehát jelen volt mind a talio, mind a tükröző elv. A tolvaj szolga
büntetésénél a megbélyegzésre való törekvés dominált; az első elkövetésnél orrlevágás, a
másodiknál füllevágás következett. A XIV. és XV. századi uralkodóink tiltották a testrészlevágást.
Werbőczy István (ítélőmester, királyi személynök, nádor, majd kancellár), a XVI. század egyik
legnagyobb jogtudósa, - a realitással számolva - fellépett a kegyetlenségek ellen. Sem a
Hármaskönyv, sem a Dekrétumok nem tudták azonban a véres gyakorlatot megszüntetni. Például
Esztergom vármegye még 1646-ban is "nyelve kimetszésével" rendelte büntetni a káromkodást
statútumában.
A fenyítő büntetés a testre történő fizikai ráhatás, fájdalomokozás, ütlegelés volt. Így a korbácsolás,
seprűzés, vesszőzés, pálcázás, szíjhasítás az elítélt hátából, éheztetés. A testfenyítő büntetések
összefonódtak más büntetésfajtákkal. A nyűgvas (nyakas, kurtavas, farkasgúzs) természetellenes
helyzetbe kényszerítette az elítélt testét.
A testi büntetéseknek a felvilágosult abszolutizmus (Mária Terézia és II. József) igyekezett gátat
vetni. 1820-ban a kihágásokra kiszabható ütések számát tizenkettőben maximálták.
Az Országbírói Értekezlet - a Királyi Kúria gyakorlatára hivatkozva - eltörölte mindazok testi
büntethetőségét, akik az 1848. évi 5. törvénycikk értelmében jogosítottak voltak politikai jogok
gyakorlására. A testi fenyítést 1869-ben az igazságügy-miniszter az állami fegyintézetekben
megtiltotta. Végül az 1878. évi V. törvény büntetési rendszere már nem ismerte el, ugyanakkor az
ennek alapján kiadott igazságügy-miniszteri rendelet lehetővé tette a szabadságvesztés-büntetést
töltő elítéltekkel szemben fegyelmi fenyítésként. A kódex általános része, amelyen ez alapult;
1951-ig volt hatályban.
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során fegyelmi fenyítésként alkalmaztak testi
fenyítéseket. Így valamennyi fokozatban a lábbilincset, karperecet, fegyházban és börtönben a
kurtavasat, kényszeröltönyt és leláncolást.
A testfenyítő büntetések - elsősorban a verés - a büntetőjogból kikerülve a büntetés-végrehajtás
fenyítő eszközeként éltek tovább. Az első korlátozás csak 1947-ben történt, amikor a kurtavas-
fenyítést kizárólag fegyencekkel és rabokkal (fegyház, börtön) szemben tette lehetővé a jogszabály,
s csak nappal, valamint nagyon súlyos rendzavaró cselekmény esetén. Csak 1948-ban törölték a
fegyelmi fenyítések köréből az olyan embert lealacsonyító, fizikai szenvedést okozó fenyítési
eszközöket, mint a leláncolás, a lábbilincs használata.
A feudalizmusban a börtönök szintén vizsgálati fogságot és biztonsági célokat szolgáltak. "A
vizsgálati foglyokat pincékben, városfalak tornyaiban, várak kazamatáiban láncra verve helyezték
el, és a tortúrával járó nyomozás során a végletekig sanyargatták. Először a XIV. században szabtak
ki hosszabb tartamú - több hónapra terjedő - fogházbüntetéseket egyes olasz városi hatóságok."[6]
Az abszolutizmus korában a politikai bebörtönzések olyan építményei létesültek, mint "a Tower, a
Bastille, a Dózse-palota ólomkamrái". A szabadságvesztés új formája volt a gályarabság, amely a
foglyok munkáltatásának gondolatából alakult ki.
A feudalizmus tagoltságának megfelelően a világi központi hatalom, az egyházi hatalom és a
földesúri hatalom irányítása alatt voltak, később a városok fejlődése során megjelentek városi
(vármegyei) törvényhatósági börtönök.
Angliában a járványok, az éhség és az embertelen bánásmód egyaránt tömegesen pusztította az
elítélteket. A XII. században épített Fleet börtönben 1355-ben szörnyű járvány pusztított;
Shakespeare korában is sok szó esett messze érezhető bűzéről. Ugyanakkor a gazdag foglyoknak
kiváltságaik voltak a börtönökben is.
A szabadságvesztés-büntetés elemeinek megjelenése a polgárosuló nyugat-európai államokban a
XVI-XVIII. században történt, a börtönügy fejlődése valójában mégis a XVIII. század végén és a
XIX. század elején indult be. A XVI. század derekán kezdték a háború után elszaporodott
közveszélyes csavargókat letartóztatási intézetekben elhelyezni, hogy rendes életmódhoz
szoktassák őket. Utóbb rájöttek arra, hogy ilyen biztonsági intézkedés szükséges a bűntettesekkel
szemben is. Ekkor kezdték az elítélteket dologházba irányítani. Először - 1553-ban - Angliában egy
London melletti királyi kastélyt (Bridewell) alakítottak át fegyházzá munkakerülők, prostituáltak és
bűntettesek elhelyezésére.
Később törvénnyel rendelték el, hogy minden grófságban állítsanak fel hasonló fegyházat (house of
correction). Az 1595-ben létesített amsterdami fegyházban, és az ugyanitt a nők számára épített
fonóházban (Spinnhaus) már komolyabb munkakényszert alkalmaztak. Ugyancsak nőtt a
munkáltatás intenzitása utóbb a német Hansa-városok hasonló intézeteiben, valamint a XI.
Kelemen pápa által a XVII. század elején fiatalkorúak számára alapított római "San Michele"-ben.
A XVII. és XVIII. században már a büntető törvénykönyvekben is előfordultak fogházbüntetések, a
végrehajtás módja azonban a középkori színvonalnál nem emelkedett magasabbra. Föld alatti
tömlöcökben elmebetegekkel, prostituáltakkal elhelyezve, szennyben és bilincsben sínylődtek az
elítéltek.
Kivételt jelentett Belgiumban Mária Terézia uralkodása idején az 1773-ban alapított genti fegyház
(maison de force), az első modern büntetőintézet, ahol az elítéltek nappal szigorú felügyelet alatt
közös termekben dolgoztak, éjjel pedig elkülönítve hálózárkákban aludtak és bizonyos kategóriák
szerint már csoportosították is őket.
A különböző büntető törvénykönyvek csak keretrendelkezéseket tartalmaztak, a részletkérdések
szabályozását belső utasításokra bízták. Az első börtönök igazgatói teljes szabad kezet kaptak a
börtönrezsim kialakítására.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A pennsylvaniai rendszer vagy a philadelphiai magánrendszer a legtökéletesebb volt a maga
nemében. Nem csak a társadalomtól szigetelte el az elítélteket, de megvédte őket a közös elzárásból
származó káros hatásoktól is (éjjel-nappal magánzárka, séta elkülönített sétaudvarokban, az
istentisztelet és az iskolai tanítás külön fülkéből hallgatása, munkatilalom).
A hallgató rendszer (auburni vagy silent) a magánelzárásról a munkával való foglalkoztatásra
helyezte a hangsúlyt. A rendszer kidolgozója, Lynds Elam szerint a munka szokása, a törvény
tisztelete hasznos polgárrá változtathatja át az elítéltet, még ha a jelleme nem is lesz olyan tiszta,
mint a nem bűnelkövető emberé. Az első ilyen börtön a New York-i Auburnben létesült (innen
kapta a rendszer a nevét), majd 1825-ben következett a híres Sing-Sing.
A vegyes rendszerek e két rendszer egyesítésével kísérleteztek, de megfogalmaztak egy új elemet
is; az elítéltek differenciálásának elvét. A müncheni rendszerben - kitalálója után Obermayer-
rendszernek is szokás nevezni - a hallgatás és fegyelem megtartására maguk a fogvatartottak
ügyeltek.
A fokozatos rendszerek abból indultak ki, hogy az elítélt a börtönrezsim szigorúságát illetően
különböző szakaszokon haladjon át, a szigorúból a szabadulás közeledtével fokozatosan enyhébb
rezsimbe kerüljön. Angliában Walter Crofton, az írországi börtönök főfelügyelője az angol
rendszer második és harmadik szakasza közé iktatta az átmeneti vagy közvetítői intézetet, amelyik
csak szálláshelyül szolgált. Nagy fontosságot tulajdonítottak az elítéltek hasznos termelőmunkával
való foglalkoztatásának, a munkára nevelést az erkölcsi megjavulás kulcskérdésének tekintették.
Svájcban 1895-ben szervezték meg az ún. büntető munkatelepet Witzwiliben. A mezőgazdasági
munkát végző elítéltek szabadon mozoghattak a telepen, nem voltak kitéve a zárt börtön nyomasztó
és káros hatásának.
Oroszországban a XVI. századtól kezdve lett a börtönbe zárás a büntetés egyik alternatívája.[7]
A cári Oroszország börtönrendszere mindig kitűnt különleges kegyetlenségével. A cári
börtönrendszer jogi szabályozásának történetében fontos szerepet töltött be az 1845. évi rendelet a
büntetésekről, mely a börtönök következő fajtáit határozta meg: javító fogolyszázad, kényszer- és
dologházak, erődök, börtönök, rövid lejáratú börtönbüntetésekre szolgáló helyek. Az 1886-os
szabályzat a munkáltatást a rendszer egyik alapjává tette.
Magyarországon a szabadságvesztésnek már Szent István Törvénykönyvében is nyoma volt, mely
szerint, aki pénteken húst eszik, annak egy hétig kell bezárva böjtölnie. Szent László pedig így
rendelkezett: "Oly esetben, ha nemes embert rokonai lopáson érnek, nem kell őt eladni, hanem
vessék a tömlöc fogságába. Aki kivont karddal embert öl, vessék a tömlöcbe és vagyonát osszák
szét."
A szabadságtól megfosztást ebben a korban nagyon súlyosnak ítélték, a módja pedig a szolgasággal
sújtás volt, így az elítéltek őrzéséről nem kellett külön gondoskodni. A szabadságvesztés harmadik
nemeként a kiutasítást, száműzetést fogták fel, amikor szintén nem kellett gondoskodni a büntetés
végrehajtásáról. Könyves Kálmán első dekrétumának 77. fejezetében előírta, hogy "Magyar
nemzetbeli szolgát vagy akárkit, aki Magyarországon született [?] senki el ne adjon külföldre."
Vannak, akik ezt a saját állampolgár kiutasításának első tilalmaként fogják fel.
Az Árpád-korban azonban már megjelent a kényszerlakhely kijelölése és az internálás is. A Váradi
Regestrumként ismert jegyzőkönyvtöredék közel négyszáz jogesettel igazolja, hogy a börtön létező
intézmény volt, tehát (száműzetés, kiutasítás, internálás, státusvesztés mellett) részét képezte a
büntetési rendszernek. A XV-XVI. századra megjelent az "örökös börtön".
A XVII. századra kialakult a börtönök néhány fajtája. Volt börtöne a földesúrnak az úriszék mellett
a várban, az uradalmi épületben vagy a kastély pincéjében. A vármegyei hatóságok szolgálatában a
várakban voltak börtönök. A városok a városházán vagy annak pincéjében, avagy a hóhér házában
alakították ki a "karcert". A kor felfogása szerint a szabadságelvonás önmagában nem igazi
büntetés, testi sanyargatással kell kiegészíteni. A börtönbüntetés fokozatos elterjedtével annak
végrehajtására egészen a XIX. század közepéig a vármegyék, a törvényhatósági joggal felruházott
városok és a pallosjoggal bíró uradalmak tömlöcei szolgáltak. Ezen kívül a katonaság váraiba,
erődítményeibe adták át a hajóvontatásra és láncmunkára ítélt rabokat, valamint a politikai
foglyokat. Országos jellegű fenyítőház létesítésének gondolata először 1763-ban, a Helytartó
Tanácsban merült fel, érezhetően a jól bevált németalföldi intézmény hatására.
A Helytartó Tanács a fenyítő intézetek ellátását a vármegyékre bízta. Rendeletekben utasította a
helyi hatóságokat, hogy állítsanak és szereljenek fel megfelelő börtönöket, alkalmazzanak
őrszemélyzetet, osztályozzák az elítélteket. Hazánkban az első kísérlet 1795-ben volt egy egyszerű
büntetési rendszer megalkotására, középpontban a szabadságvesztés-büntetéssel.
Bodó Mátyás, Gömör vármegye tiszti ügyészének "Iurisprudentia criminalis" című, 1751-ben
Pozsonyban megjelent műve, amely a korabeli európai alkotások között kiemelkedő volt, a törvény
előtti egyenlőség egyik első hazai megfogalmazását adta, a fogság embertelen körülményeinek
enyhítését sürgette.
A büntetőjog és a börtönügy reformjának a XVIII. század második felében impulzust adott
Beccaria, aki humánusabb büntetéseket hirdetett. Angliában John Howard - korabeli francia
börtönből szabadulva - a börtönügy megreformálásának szentelte életét.
Külön törvények szabályozták ezt követően a börtönügyet Angliában, Belgiumban, kodifikálták a
szabadságvesztés végrehajtását Hollandiában és Norvégiában. 1791-ben a Constituante
(Alkotmányozó Nemzetgyűlés) tette meg a büntetés alapjává a szabadságvesztést, majd az 1810.
évi Code Pénal büntetési rendszerében már központi helyet foglalt el. A büntetés-végrehajtás jogi
szabályozása, ezen belül az elítéltek jogállásának kérdése egyébként az európai államokban csak a
XIX. század végén keltette fel a törvényhozás figyelmét.
A feudalizmus büntetési rendszerének bírálói hangoztatták a büntetési formák embertelenségét,
követelték a javító célzatú büntetés-végrehajtási rendszer kialakítását.
Voltaire, Montesquieu, Rousseau büntetéstani nézeteit Beccaria és Filangieri foglalták össze.
Ezáltal vált el a büntetési elmélet a spekulatív filozófiától és lépett elő önálló szaktudománnyá.
Megfogalmazta azokat a klasszikusnak tekintendő büntetőjogi elveket, amelyek értelmében csak
törvény szabhat ki bűncselekményre büntetést, ennek pedig arányban kell állni az elkövetett tettel,
amivel az állampolgári jogok elévülhetetlen garanciáját alkotta meg, az erkölcsi kategóriaként
értelmezett büntetésből jogi fogalmat alapított.
Az abszolút büntetési elméletek Kant és Hegel felfogásában a XVIII. század második felében ismét
előtérbe kerültek.
Kant szerint a büntetést kizárólag azért kell alkalmazni, hogy a bűncselekmény feltétlenül
igazságos viszonzásban, megtorlásban részesüljön.
A XVIII-XIX. században a büntetési rendszereket a különféle relatív elméletekre alapozták. Ezek a
büntetés célját a hasznosságában jelölték meg, az újabb bűncselekmények elkövetésének
megelőzésében.
Első képviselői közül Bentham a büntetés külső társadalmi tartalmát, Feuerbach pedig az
emberekben lezajló belső hatását tárta fel. Bentham elmélete szerint a büntetés célja a közjó,
Feuerbach pedig a bűnelkövetést támogató képzetek legyőzéséből indult ki. A javítási elméletet
továbbfejlesztve úgy foglaltak állást, hogy a büntetés egyetlen célja a bűnelkövető javítása
neveléssel és munkáltatással.
A büntetés-végrehajtás tudománya is a társadalomtudományok fejlődésének eredményeként alakult
ki a büntetőjog tudományának talaján. A XIX. század első negyedében Németországban és
Franciaországban, nem sokkal később az angolszász jogterületeken megindult a börtönügy
tudományos feldolgozása, aminek lökést adott a börtönügyi kongresszusok sorozata. Az amerikai
Livingstone a XIX. század elején a börtönügy jelentőségét hangsúlyozta az igazságszolgáltatásban.
Egyik híres tana volt, hogy "a börtönök szervezetétől és igazgatásától függ az egész
büntetőrendszer sikere". A bíró csak megállapítja a büntetés nemét és mértékét; de hogy a célját
elérje a büntetés, az az elítélt egyéniségén felül a végrehajtás módján is múlik. Vagyis az ítélet egy
forma, aminek tartalmat a végrehajtás ad.[8]
3. oldal
Magyarországon az első országos jellegű börtönt gróf Eszterházy Ferenc alapította 1772-ben, Mária
Terézia uralkodásának idején, a Pozsony megyei Szemcz községben. A Szemczi Fenyítőház
("Domus Correctoria") szervezeti szabályait helytartó tanácsi rendelet állapította meg. Újabb
országos jellegű intézetet 1786-ban létesítettek Szamosújváron.
A XIX. század 30-as, 40-es éveiben a társadalmi haladásért vívott harc egyik kulcskérdése
Magyarországon is az igazságszolgáltatás reformja volt. Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi
István, Szalai László és sokan mások keltették fel hazánkban az érdeklődést a büntetési rendszer
iránt.
Az 1843. évi büntetőjogi reform, ezen belül a börtönügyi törvényjavaslat előtt már a tudományos
irodalom számos jelentős alkotása látott napvilágot.[9] Szemere Bertalan, Csatskó Imre, Sárváry
Jakab, Balla Károly, Eötvös József, Lukács Móric büntetéselméleti munkái kifejezésre juttatták a
reformkor fejlődést kereső tudományos gondolkodását. Az abszolút és relatív elméleteket elvetve a
francia irodalomból megismerhető, Rossi nevéhez fűződő egyesítő elméletet vették alapul.
Az elmélet hatását mutatja, hogy azt az 1843-as törvényjavaslat szinte teljes egészében
hasznosította.
Kölcsey Ferenc így írt a korabeli börtönviszonyokról: "A megyei fogháznak három osztálya volt.
Egyik az alsó tömlöc, egy föld alatti pince vagy verem, ahol rendesen 70-80 rabló, gyilkos,
gyújtogató rothadó nyirok és fojtó gőz közt összetorlaszolva őriztetett. A másik két osztály, az élők
levegője, a földszinten épült: egy férfiak, egy asszonyok számára. E kettőben mindenféle rangú
megrögzött és kezdő gonoszok, vigyáztatlan tettekért befogott ifjoncok és őrültek minden
különbség nélkül együvé zárattak".
A reformkor nagyjai, így Kossuth Lajos és Deák Ferenc megsemmisítő bírálattal illették az
uralkodó büntetési eszméket és a büntetés-végrehajtási gyakorlatot.
Deák Ferencnek, a "zalai követnek" az 1840. évi országgyűlés után megyéje gyűlésén elmondott
jelentése szerint: "Korunkban minden művelt nemzet különös figyelmet fordít büntető törvényeinek
javítására és börtönei javító rendszerének célszerű rendezésére". Igen gazdag és mindmáig
teljességében feltáratlan az az anyag, amit a börtönügyi javaslatot előkészítő országos választmány,
a kerületi gyűlések, az országgyűlési viták, a szakirodalom és a sajtó képviselői tettek le akkor az
asztalra.
A börtönök, tömlöcök, fogházak állapotát a XIX. század első felében tehát középkorinak,
embertelennek jellemezhetjük. Felső szintű jogszabály a szabadságvesztés végrehajtására nem volt,
egyes megyék házi szabályokat és fegyelmi rendelkezéseket adtak ki.
Az 1843-as börtönügyi javaslat 387. §-ában tartalmazza a büntetés-végrehajtás alapvető jogi
szabályait. Tartalmaz rendelkezést többek között az elítéltek anyagi, egészségügyi ellátására, a
büntetés-végrehajtási személyzet feladatköréről, javadalmazásáról és jogi helyzetéről, a büntetés-
végrehajtási intézményekről és igazgatásukról. Lényegében a bűnhődés és javítási elmélet, főként
az utóbbinak a benthami változata hatja át. A javaslat előirányozta a törvényhatósági (megyei,
városi) fogházak és börtönök, valamint kerületi, azaz országos börtönök építését.
Az abszolutizmus korában életbe léptetett osztrák büntetőtörvények az 1852-1861. években voltak
érvényben.
1854-ben egy osztrák igazságügy-miniszteri rendelet intézkedett a magyarországi fogházak
nemeiről, szervezetéről és a foglyokkal való bánásmódról.
Előrelépést jelentett az elítélt férfiak és nők elkülönítése, a munkakényszer keresztülvitele, az
élelmezés, az anyagi és egészségügyi ellátás rendezése. Az osztrák börtönrendszer azonban ennek
ellenére alacsonyabb szinten állt, mint az 1843-as javaslat. A megyei és városi börtönök
elégtelenek voltak. Létrehozták a váci és a márianosztrai fegyházat, az utóbbiba 1858-tól nők
kerültek. Az elítéltek munkáltatásáról, élelmezéséről a vállalkozók gondoskodtak az állammal
kötött bérleti szerződés alapján.
Az 1867-es kiegyezés után gyors ütemben indult meg a polgári jellegű államapparátus és jogrend
kiépítése. Azonban már ezt megelőzően, 1861-ben az Országbírói Értekezlet visszaállította az 1848
előtti büntető törvények hatályát, kifejezetten megtiltva a rendi különbségeket és a testi büntetések
alkalmazását is.
Az 1869. évi IV. törvény ugyanis az igazságszolgáltatást elkülönítette a közigazgatástól,
megszüntette a törvényhatóságok bírói hatalmát, s az 1871. évi XXXI. törvény 32. §-a alapján a
törvényhatóságok átengedték a börtöneiket és azok felszerelését az újonnan szervezett bíróságok
részére, az 1871. évi XXXIII. törvény pedig a királyi ügyészek alá rendelte a bírósági fogházakat.
A hazai, központilag irányított büntetés-végrehajtási rendszer kialakulását innen lehet számítani.
Magyarországon a jogilag szabályozott egységes büntetés-végrehajtási rendszer kialakulásában,
annak fejlődésében, humanizálásában fontos szerepet játszott az ügyészség.
Az igazságügy-miniszter 1874-ben kiadott 696. számú rendelete már egy végrehajtási rendszer
kialakítását tükrözte, amelynek legfőbb irányítója az Igazságügy-minisztérium lett.
Az igazságszolgáltatás reformja hosszabb előkészítés után az 1878. évi V. törvénnyel elfogadott
büntető törvénykönyvet eredményezte, amelyet a szakirodalom - kodifikátora után - Csemegi-
kódexként tart számon. A Csemegi-kódex több tekintetben is jelentősen eltért az 1843. évi
javaslattól, az osztrák, német, francia, belga és olasz javaslatokat vette figyelembe. Döntő változást
hozott a szabadságvesztés-büntetés szerkezetében.
A szabadságvesztés végrehajtásáról nem külön törvény rendelkezett, hanem a büntetési rendszerről
szóló fejezet tartalmazta a szabadságvesztés-büntetésre és annak végrehajtására vonatkozó
legfontosabb rendelkezéseket. A részletszabályok kidolgozását az igazságügy-miniszter rendeleti
hatáskörébe utalta. A szabadságvesztés több nemét (fegyház, börtön, államfogház, fogház és
elzárás) állapította meg, a büntetés-végrehajtást a fokozatos börtönrendszerre alapította, ami több új
intézmény - magánzárkás intézetek, börtön, közvetítő- és javítóintézetek - létesítését tette
szükségessé. A kódex a büntetőjogi repressziót tekintette fő feladatának a bűnelkövetők pszichikus
sajátosságait szem elől tévesztve.
Csemegi elméletének sajátossága, hogy megalapozza és magyarázza a büntetési rendszert, annak
céljait, a büntetés kiszabásának elveit.
Az új törvénykönyvek életbe léptetésével (1880. évi XXXVII. tc.) egy időben a 2106/1880. IM E.
számú rendelet és ennek mellékletei (fegyház-, börtön-, fogházrendtartások stb.) részletesen
szabályozták a büntetés-végrehajtást. Jelentős börtönépítési program vette kezdetét. A meglévő
fegyintézetek mellé a század végére felépült a Szegedi Börtön (1881), a Soproni Fegyház (1884), a
Budapesti Országos Gyűjtőfogház (1896) és több megyei törvényszéki fogház. A közvetítő
intézetek (Kisharta, Lipótvár, Vác, Nagyenyed, Márianosztra) az ír fokozatos rendszernek
megfelelően épültek ki.
Az ír fokozatos rendszerben az elítéltek büntetésüket fegyházban és börtönben négy-négy
fokozatban (magánelzárásban, közös munkáltatásban, közvetítői intézetben és végül feltételes
szabadságon) töltötték, fogházban pedig három fokozatban (a közvetítő intézet kiesett). A közvetítő
intézet feladata az elítéltek előkészítése a szabadulásra és a társadalomba beilleszkedésük
elősegítése volt. Az elmélet művelői sürgették, hogy minden fegyház és börtön mellett létesítsenek
egy-egy ilyen intézetet, ez azonban nem valósult meg, sőt az 1920-as, 1930-as években a még
meglévő közvetítő intézetek is megszűntek.
A magyar börtönügy átfogó kiépítésére lényegében a Csemegi-kódex életbe léptetését követően
került sor. Az irodalom ekkor, de már ezt megelőzően is, számottevő elméleti munkát
produkált.[10] A század végén Tauffer Emil, Fayer László, Balogh Jenő és más jeles elméleti és
gyakorlati szakemberek fejtették ki véleményüket a börtönrendszer hiányosságairól és tettek
javaslatokat annak korszerűsítésére. A századfordulótól sem szakadt meg e munkák sora, egymás
után jelentek meg komoly pönológiai művek.[11] A XX. század elején a tudományos irodalomban
a büntetés valamennyi alapkérdését átértékelték. Somló Bódog, majd Friedmann Ernő és Vámbéry
Rusztem hatására a pozitivista gondolkodás tört előre jelentősen. Ennek ellenére azonban a
pozitivista célgondolat egyoldalúságával szemben az egyesítő elméletek gyakorlatiasságának volt
szemmel láthatóan nagyobb szerepe, ami a magyar irodalomban főként Angyal Pál, Fayer László és
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Finkey Ferenc munkáiban jut kifejezésre.
Hazai szakirodalmunk (Tauffer, Fayer, Vámbéry stb.) igen kemény hangon bírálta az igazságügyi
kormányzatot a börtönügy fejlesztése terén történt mulasztások miatt. Az irodalom képviselői
mellett a Magyar Jogászegylet 1888-ban megalakult Börtönügyi Bizottsága is jelentős mértékben
hozzájárult ahhoz, hogy sikerült valamelyest fejleszteni a büntetés-végrehajtást.
Az elítéltek jogi helyzetével kapcsolatos szabályokat - a büntetőjog és a büntetőeljárás-jog mellett -
már a XIX-XX. századfordulóján is említették hazánkban a jogtudomány művelői. A fogházba való
befogadás az ügyészség vagy a járásbíróság rendelkezése alapján történt. Az országos
büntetőintézetekbe pedig csak az igazságügy-miniszter előzetes írásbeli engedélye alapján lehetett
befogadni a "rabokat és a fegyenceket".
Az 1871. évi XXXIII. tc. 17. §-a és a Bűnvádi Perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. (Bp.)
494. §-a értelmében a törvényszék hatáskörébe tartozó bűnvádi ügyben a királyi ügyészséget illette
az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság, valamint a jogerős ítélet végrehajtásának
foganatosítása. A Bp. 559. §-a alapján járásbírósági ügyben a büntetés végrehajtását a királyi
ügyészség ellenőrzése mellett foganatosította a járásbíróság. A főügyész felügyeletet gyakorolt és
jelentést tett a fogházak állapotáról; a legfőbb felügyeletet pedig az igazságügy-miniszter
gyakorolta.[12]
A királyi ügyészség vezetőjének havonként legalább egyszer meg kellett vizsgálnia a felügyelete
alatt álló törvényszéki fogházat, évenként egyszer - szükség esetén a főügyész tudtával többször is -
vizsgálatot kellett foganatosítani a területén lévő járásbírósági fogházakban is.[13]
Az ügyésznek őrködnie kellett a büntetés-végrehajtás, a foglyokkal való bánásmód, azok őrzése,
élelmezése, ruházattal való ellátása, a fogházi rend, a fegyelem szabályainak betartása felett, és a
törvénysértések kiküszöbölése végett intézkednie kellett.
A felügyeleti hatóság (királyi ügyész, főügyész, miniszteri biztos, igazságügy-miniszter) az alkalmi
vagy időszaki vizsgálat eredményéhez képest utasíthatta az alája rendelt hatóságot, illetve annak
tagját az észlelt szabálytalanság megszüntetésére és a hiányok pótlására.
A fogházba befogadás a királyi ügyész (járásbíró) rendeletére történt, ami rendszerint bírói
határozaton, illetve az ítéletről szóló bírósági értesítésen (Bp. 506. §) alapult. Ideiglenesen azonban
be kellett fogadni a fogházba a rendőrhatóság vagy csendőrség által elővezetett, bekísért vagy más
fogházból átszállított egyéneket, ezekről a fogházvezetőnek haladéktalanul jelentést kellett tennie
további rendelkezés végett az ügyészségnek, járásbíróságnak. A terheltet a királyi ügyész
(járásbíróság) utasítására a fogházvezetőnek azonnal szabadlábra kellett helyeznie.[14]
Az előzetes letartóztatás foganatosítását, a letartóztatottak levelezését, látogatását a királyi ügyész,
illetve a királyi járásbíróság ellenőrizte, a vizsgálati fogságot pedig a vizsgálóbíró.
A fogvatartott a fegyelmi határozat ellen panasszal élhetett, fellebbezésnek azonban nem volt helye.
A panasznak halasztó hatálya sem volt. A fogházvezető tiszt határozata miatt a királyi ügyészhez,
az utóbbi döntése miatt a főügyészhez, az igazgató határozata ellen pedig az igazságügy-
minisztériumhoz lehetett fordulni panasszal.[15]
Az elítélésről kiállított büntetőlapot a királyi ügyészségek és a járásbíróságok megküldték az
Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalnak.
Az előzetes letartóztatás tartamát a királyi ügyészség vezetője volt köteles nyilvántartani és a
szükséges indítványokat megtenni avégett, hogy törvényes időtartamon túl senki se maradjon fogva
előzetes letartóztatásban.
Az 1871. évi XXXIII. tc. 25. §-a alapján az ügyésznek a fogházakra vonatkozó felügyeleti joga
lényegében igen széles körű és operatív jellegű volt. A 696/1874. IM rendelet III. rész 187-188. §-a
szerint a főügyész hatáskörébe tartozott a fogházőrök felfogadása, a fogházőrmester kinevezése,
áthelyezése; a fogházfelügyelő, orvos, lelkész szabadságolása; háromhavi fizetési előleg
engedélyezése, bizonyos fogházi szükségletek beszerzése. A hivatkozott rendelet 207. §-a
értelmében a lelkészeket is a főügyész bízta meg fogházlelkészi teendőkkel, a 208. § alapján pedig
a fogházorvosok alkalmazását a főügyész felterjesztésére miniszter hagyta helyben.
Az 1891. évi XVII. tc. 57. §-a alapján az ügyészek kérelmükre fegyintézetek igazgatásával
bízhatók meg. Az ítélet vagy végzés kihirdetésekor a törvényszék a jogerősen elítéltről - valamint
arról is, akit ugyan nem jogerősen ítéltek el, de büntetését megkezdeni kívánta [Bp. 506. § (2)
bekezdés] - írásbeli értesítést adott a királyi ügyészségnek, amely az ítélet rendelkező, illetőleg
végrehajtandó részét tartalmazta [Bp. 506. § (3)-(4) bekezdés], egyidejűleg átadta a jelenlévő
elítéltet az ügyészségnek. Ha az ítéletet kézbesítés útján közölték, vagy ha az elítélt az
ítélethirdetésre nem volt előállítható, a további eljárás - idézés, elfogatóparancs stb. - a királyi
ügyészséget illette (Bp. 504. §), melynek hatáskörébe tartozott a végrehajtás foganatosítása.
A büntetések elhalasztása 1885-ig a bíróságok hatáskörébe tartozott, azonban adhatott az ügyészség
előbb pl. egy hónapra, aztán ismét egy hónapra szóló halasztást is. Ha a kegyelmi kérelem
teljesítését a királyi ügyész (járásbíró) megtagadta, a büntetést azonnal meg kellett kezdeni.
A jövedéki kihágás miatt kiszabott szabadságvesztés megkezdésére a királyi ügyészség, illetőleg
másodfokon a főügyész adhatott halasztást [31.000/1928. IM rendelet 34. §].
Végezetül fontos a büntetés-végrehajtási tevékenység lezáró aktusára, az utógondozás
intézményére is röviden utalni.
Az utógondozás igénye történetileg messze megelőzte jogintézményként való megalkotását. Az
elítéltek gondozására a 325-ben tartott niceai zsinat egy külön szervezetet létesített, Hocutratores
Pauperum néven.[16] Hasonlóképpen már az ókorban a Karthágói püspök a diakónusok
kötelességévé tette, hogy viseljék gondját az elítélteknek.[17] A XVIII. század végétől megindult
börtönreformálási mozgalom eredményeképpen ismét egyik fontos kérdéssé lépett elő. John
Howard nem csupán az elítéltek helyzete és a börtönállapotok gyökeres javításáért szállt síkra,
hanem törvényjavaslatot is benyújtott az "elbocsátott elítéltek gondozásáról". Az utógondozás, az
úgynevezett patronázs további felkarolói (elsősorban Mary Carpenter és a "börtönök angyala",
Elizabeth Fry) további jótékony egyesületeket és intézeteket hoztak létre. Az utógondozás terén jó
példát mutatott az 1826-ban alapított Rajna-Westfáliai Börtönügyi Társaság, amelyet a szabaduló
elítéltek segítésére hozott létre Liedner. Mintaszerűen szervezte az utógondozás ügyét Belgium,
ahol már 1850-ben, 1870-ben, majd 1891-ben külön törvényt alkottak a gyermekvédő és
rabsegélyező egyesületek állami támogatásáról.
Az utógondozás először Angliában lett nem csupán társadalmi, hanem állami feladat, és Észak-
Amerika teremtette meg a börtönügyi és utógondozási patronázsmunka nemzetközi fejlesztésének
és elősegítésének modern eszközéül a Nemzetközi Börtönügyi Kongresszus intézményét.
Az utógondozással kapcsolatban hazánkban Eötvös József már 1838-ban kifejtette, hogy "csak, ha
a büntető társaság mellett egy másik áll, mely a süllyedt szerencsétlent magához felemelni
igyekszik, csak ha a rendes tömlőci kormányt egyes polgárok segítik, részint a lelki pásztort
felváltva, vigasztalással közelítve a rabokhoz, részint oktatva őket, vagy kiszabadulásuk után jövő
jólétekről gondoskodna, csak akkor remélheti mindezen institúciók sikerét."[18]
Deák Ferenc és társai európai színvonalú 1843-as javaslata össze tudta volna foglalni és a
megvalósulás felé vinni az utógondozást, és a patronázst is, mint ahogy erre Finkey Ferenc több
írásban rá is mutatott. Az utógondozási javaslatok az 1867-es kiegyezés és konszolidáció idején
éledtek újjá, és ekkor lépett előtérbe valójában az úgynevezett rabsegélyezés eszméje.[19]
Buda-Pesten 1773-ban alakult meg az első magyar rabsegélyező egylet azzal a céllal, hogy a
vagyontalan vizsgálati foglyoknak és elítélteknek megkönnyítse a polgári életbe visszatérését.
1900-ban huszonegy, 1909-ben pedig már harminchárom rabsegélyző egylet tevékenykedett az
országban. A Patronázs Egyesületek Országos Szövetségét 1909-ben alapították.
A korabeli magyar szakirodalom még nem használta az utógondozás fogalmát, az csak az 1940-es
évektől vált gyakorivá. A hazai patronázs tevékenység törvénybe iktatásáról, állami feladatként
történt megfogalmazásáról az 1878. évi V. tcz. 27. §-a rendelkezik először az úgynevezett
rabsegélyezés ügyének törvénybe iktatásával. Schäfer István 1949. évi írása szerint "a visszaesők
[?] magas arányszámának leszorítása érdekében [?] elsősorban az utógondozás kiépítése látszik a
legsürgetőbb feladatnak."[20]
4. oldal
Az 1955-ben kiadott Büntetés-végrehajtási Szabályzat 189. § (3) bekezdése előírást tartalmazott
arról, hogy a szabadulótól a szabadulást megelőző napon érdeklődni kell a szabadulása utáni
terveiről, hasznos tanácsokkal kell ellátni és figyelmeztetni a visszaesés következményeire. Az első
kifejezetten utógondozásról szóló jogszabály az 55/1960. (XII. 22.) Kormányrendelet volt, amely a
börtönből szabadult személyek munkába állításáról rendelkezett és konkrét feladatokat fogalmazott
meg a bv. intézetek számára is az elítéltek szabadulásának előkészítésével kapcsolatban. A
szabadságvesztésből szabadult személyek munkába állításáról szóló 12/1965. (VII. 11.)
Kormányrendelet ismertette az utógondozás szervezetét és feladatait. Az e rendelet végrehajtása
tárgyában kiadott 9/1966. EüM utasítás módot nyújtott önkéntes vállalkozó pártfogó felügyelő
kirendelésére, azonban a feladataik és jogkörük nem voltak pontosan meghatározva, így
funkcióiknak nem igen tudtak eleget tenni.[21]
Az 1960-1965. évi kormányrendeletek alapvető jellemzőjeként ítélte Tavassy Tibor, hogy nem
tűzték ki célul az egységes, komplex és mindenre kiterjedő utógondozási és pártfogási tevékenység
létrehozását, hanem csak segítséget kívántak nyújtani a szabadultak társadalmi beilleszkedéséhez,
elsősorban munkába állításukhoz.[22]
Az élet sürgetően vetette fel a szabadultak hatékonyabb támogatását, hiszen nem kevés közülük
valóban fel akarja számolni a múltat, meg akarja találni helyét a társadalomban. A
szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozásáról szóló 1975. évi 20. tvr. egységes
irányítás alatt működő utógondozási-pártfogási rendszert hozott létre. Következett az 1979. évi 11.
tvr., amely már a bv. intézet számára és a munkáltatók számára is kötelezettséget írt elő.
Komoly fejlődést a 2003. évi XIV. törvény hozott, amely a büntetések és az intézkedések
végrehajtásáról szóló, többször módosított 1979. évi 11. törvényerejű rendeletet (továbbiakban: Bv.
tvr.) kiegészítve kötelezettségeket írt elő a bv. intézet és a pártfogó felügyelő részére is.
Ekkor fogalmazódott meg a pártfogó felügyelet és az utógondozás közötti különbség először.
Mindkét intézménynek van azonos tartalmi része, de amíg a pártfogó felügyelet - mint büntetőjogi
szankció - kötelezettséget jelent az elítélt számára, ellenőrzési jogosultságot a hatóságnak, addig az
utógondozás - mint büntetés-végrehajtási jogi intézmény - csupán lehetőség a segítség kérésére,
igénybevételére, kötelezettség a hatóságnál mutatkozik.
***
A magyar büntetés-végrehajtás több évszázados történetének tanulmányozása az elmélet és a
gyakorlat tükrében arra a következtetésre vezet, hogy a fejlődést nem csupán a végrehajtás tárgyi
feltételeinek javítása biztosította, hanem a gazdasági fellendülés - amely magával hozta a rabipart,
mivel a gazdasági környezet igényt tartott az elítéltek, köztük a börtönből szabadulók munkaerejére
-, továbbá a szellemi gondozás és a börtönügyi irodalom is igyekezett megtalálni a büntetés-
végrehajtás akkor még megválaszolatlan kérdéseire a választ.
B. A XIX-XX. század fordulójától napjainkig
A XIX. század végén és a XX. század elején a törvényesség elve alapján megújított büntetési
rendszerbe vetett bizalmat aláásták a válságjelenségek, a büntetési elméletek alakulására a
klasszikus és a reform, a tett és tettes büntetőjogi irányzatok harca nyomta rá a bélyegét. Jhering és
Jellinek felfogásából megszületett a "célbüntetés" tana, amely a vizsgálódás középpontjába, a
szabad akaratot tagadva, az elkövető személyét helyezte.
Lombroso tanai - ezt az irányzatot túlhajtva - a személyben rejlő veszélyességet, a biztonsági
intézkedések szükségességét hirdették. Garofalo és Ferri a természet analógiájára utalva hirdették,
hogy személyük miatt veszélyes bűnözőket, mint alkalmatlan egyedeket a társadalomnak ki kell
rekesztenie. A "tett"-büntetőtanokon felépült börtönügy nem tudta elfogadni a pozitivisták
felfogását, különösen a "nulla poena sine lege" elv feladását. Egymás után születtek törvények az
iszákosok, a koldusok és csavargók ellen; 1881-ben Belgiumban, 1900-ban Norvégiában, 1903-ban
Svájcban. A visszaeső, megrögzött bűnözőkkel szemben is ugyanilyen jogszabályt hoztak többek
között 1902-ben Norvégiában, 1908-ban pedig Angliában.
Liszt az abszolút és a relatív elmélet elegyítésével - noha a relatív iskola tökéletesítésében vélte
fáradozása legfőbb célját - létrehozta a közvetítő irányzatot. E szerint a büntetés egyedüli célja a
célszerűség eszméje lehet, mint amely kielégíti a büntetéstől elvárható hatásokat.
Jogirodalmunk Európa élvonalába sorolja a század elején bevezetett fiatalkorúakra vonatkozó
büntetés-végrehajtási rendszer megalkotását. A büntetési rendszer enyhítése céljából született meg
az 1908. évi XXXVI. törvény, az első Büntetőjogi Novella (Bn.), amely bevezette a próbaidőre
felfüggeszthető szabadságvesztést, emellett rendelkezéseket tartalmazott a fiatalkorúakra nézve is.
Amíg a XIX. század első felében több börtön is épült, javítóiskola csak Zeleméren létesült 1845-
ben, és ez is rövid életű volt. Az első javítóintézetet Aszódon építették fel 1884-ben, a Csemegi
kódex életbe lépését követő ötödik évben. Az új iránti bizalmatlanság megnyilvánulása volt, hogy
csak a 90-es évektől kezdve utaltak be jelentősebb számban fiatalkorúakat javítóintézetbe. A
fiatalkorúak bíróságáról szóló 1913. évi VII. törvény (Fb.) leszögezte, hogy fiatalkorúval szemben
megtorlásnak nincs helye, a javítóintézet feladata a hiányos nevelés megfelelő pótlásával, a
megfelelő környezet biztosításával a veszélyeztetett fiatalkorú tisztességes állampolgárrá nevelése.
Az 1908. évi törvény szüntette meg annak lehetőségét, hogy fiatalkorúval szemben fegyház- vagy
börtönbüntetést szabjanak ki, és egységes szabadságvesztésként bevezette a fiatalkorúak fogházát.
A munkakerülőkkel, csavargókkal szemben Nyugat-Európában már a múlt században is jó
eszköznek tekintették a dologházakat. Hazánkban a dologházat a közveszélyes munkakerülőkről
szóló 1913. évi XXI. törvénycikk vezette be, mint a közveszélyes munkakerülő csavargókkal
szemben alkalmazandó biztonsági rendszabályt. A dologházak szervezetét és rendtartását a
62.000/1916. IM rendelet szabályozta, az elítélt a fegyház, börtön, fogház kiállása után került ide
biztonsági intézkedésként.
Az első világháború minden fejlődést, haladást visszavetett. A világháború időszakában a büntetés-
végrehajtás intézményei jelentős mértékben dekomponálódtak.
1919. március 21-én - a Tanácsköztársaság kikiáltásával - teljesen megváltozott az
igazságszolgáltatás. Az őrszemélyzet kiegészítő része lett az ún. "Vörös Őrségnek".
Nem csak az elítéltek élelmezése volt gyenge ettől kezdődően, de a tiszteké, őröké is. Az év
második felében a büntetés-végrehajtási intézetekben nagy zsúfoltság keletkezett, emiatt ún.
kisegítő fogházakat is kellett létesíteni.
A trianoni békeszerződés következtében három fegyintézet (a lipótvári, az illavai és a nagyenyedi
fegyház), 42 törvényszéki és 200 járásbírósági fogház került elcsatolásra.
A nyugat-európai kriminálpolitikai reformok és a bűnözés emelkedésének hatására vezették be
hazánkban az 1928. évi X. törvénnyel (II. Bn.) a szigorított dologház intézményét, egységes
intézkedésként a szabadságvesztés helyett. Ennek legrövidebb tartama három év volt, a felső határt
a jogszabály nem határozta meg. A megrögzött bűnözőkkel szemben rendelték alkalmazni, akiknél
a hagyományos büntetések hatástalannak bizonyultak. A dologházba beutaltak munkakényszer alatt
álltak, a munka alól felmentésnek semmilyen címen nem volt helye.
Az 1930-as években született jogszabályok széles körben megállapították a veszélyes bűnözők
javíthatatlanságát. Például 1930-ban Belgium a "Társadalomvédelmi Törvénnyel" megszüntette a
visszaesők, bűnelkövetők államigazgatási jellegű rendőri felügyeletét és bevezette a szokásszerű
bűnözők "állami felügyeletét". Ennek tartama 5-20 év volt.
A két világháború közötti Magyarországon a fegyház, államfogház, fogház, dologház, szigorított
dologház végrehajtása 6 országos intézetben 23 törvényszéki és 90 járásbírósági fogházban,
továbbá két dologházban történt.
A munkáltatást nevelési eszközként fogta fel a korabeli igazságügyi vezetés, a leszerelt hadsereg
számos tisztjét a börtönök élére helyezték, amelynek egyik következményeként a börtönélet kezdett
militáris jelleget ölteni.
A jogi helyzet szabályozása lényegében csak a kötelességek meghatározásából állott.
A szabadságvesztésre ítéltek kötelessége volt a különösen szigorú alkalmazkodás az intézet
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
5. oldal
napirendjéhez: meghatározott helyen tartózkodás, rabruha viselése, a tisztaság fenntartása, munka, Az 1964-1965-ben a szabadságvesztés végrehajtásának tárgyában végzett ügyészi vizsgálatok (így
tanulás; tartózkodás mindattól, amitől el vannak tiltva, és feltétlen engedelmesség feljebbvalóikkal az elítéltek elhelyezésével, anyagi és egészségügyi ellátásával, a neveléssel, a fegyelmi eljárással, a
szemben. munkáltatással kapcsolatban) felhívták a figyelmet a büntetés-végrehajtási rendszer
A magyar büntetés-végrehajtást ebben az időszakban nem törvény szabályozta, a büntetés- megváltoztatásának szükségességére.
végrehajtási jog alacsonyabb szinten, miniszteri rendeletekben, utasításokban öltött testet. Élénkítőleg hatott a 60-as évek elején megindult kodifikációs munkára az elméleti tevékenység is,
A büntetőjogi reformirányzatok Európa-szerte kimozdították az ítélkezési rendszert a merev ami azt tükrözte, hogy megnőtt az érdeklődés a büntetés-végrehajtás tartalmi kérdései iránt. A
tettarányos szemléletéből és a tettes felé fordítva a figyelmet, lehetővé tették a magyar büntetés- büntetéssel kapcsolatos elméleti munka élénkítésében jelentős szerepet játszottak Földvári József,
végrehajtásnak is a humán tudományok, elsősorban a kriminológia, a pedagógia, a pszichológia Fonyó Antal és Kádár Miklós elméleti nézetei, valamint az a vita, amely felelevenítette a tett-
alkalmazását. büntetőjog és a tettes-büntetőjog, illetőleg a büntetésbiztonsági intézkedés problémáit.
A legkiválóbb büntetőjogászok - Balogh Jenő, Angyal Pál, Finkey Ferenc - által évtizedeken A büntetési rendszer újabb alapokra helyezésének útján az első lépést az 1966. évi 20. törvényerejű
keresztül dédelgetett reformelképzelések néhány év alatt botrányosan megbuktak a gyakorlatban. rendelet tette meg, a szabadságvesztés addigi két fokozata két újabb fokozattal bővült, szigorított
Finkey Ferenc munkásságától eltekintve kevesen vettek tudomást a második világháború előtti börtön, börtön, szigorított büntetés-végrehajtási munkahely és büntetés-végrehajtási munkahely.
időszakban a börtönügy világon folyó fejlődéséről. A szabadságvesztés végrehajtásának magyarországi történetében figyelemre méltó állomásnak
A Nemzetközi Büntetőjogi és Börtönügyi Bizottság az 1920-as években felállította a minimális tekinthető a jogi szabályozást illetően a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásáról és az előzetes
követelményeket, amelyeket az elítéltek emberséges és szociális kezelése szempontjából minden letartóztatás foganatosításáról szóló 1966. évi 21. törvényerejű rendelet, amely minden állampolgár
kultúrállamnak kötelessége volt betartani. A bizottságban részt vett államok - köztük hazánk - és a számára megismerhető jogszabályként határozta meg a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának
Népszövetség is elfogadta az 1929-ben "Alapelvek az elítéltek kezelésére" címen kiadott alapelveit, módszereit és az új büntetés-végrehajtási rendszert. A törvényerejű rendelet és
nemzetközi dokumentumot, amely a korabeli leglényegesebb börtönügyi követelményeket foglalta végrehajtására a 110/1967. IM számú utasítással kiadott Büntetés-végrehajtási Szabályzat 1967.
össze. Ennek a nemzetközi tudományos dokumentumnak azonban nem lett sok gyakorlati március 1-jén lépett hatályba.
eredménye; mivel nem volt kötelező erejű az elfogadó államokra, továbbá a 30-as évek társadalmi- E szabályozás már a nevelést tette egyértelműen a büntetés-végrehajtás leglényegesebb tartalmi
politikai eseményei is jócskán elterelték a figyelmet a börtönügyi problémákról, az elítéltek elemévé.
helyzetéről.
Az elítélteket megillető jogokat a Bv. Szabályzat sorolta fel részletesen. Az elítéltek jogi
A börtönök világát ekkor a közvetítő iskola tanai hatották át. A megtorlás háttérbe szorult, az helyzetének kérdései több mint egy évtizedig nem voltak témái ekkor az elmélet művelőinek sem.
egyéni megelőzés került előtérbe. A Bv. Szabályzat az elítéltet jogi szempontból a végrehajtás alá vetett tárgyából annak alanyává
Nagy súllyal szerepelt az elítéltek foglalkoztatásának kérdése a nemzetközi börtönügyi emelte fel.
kongresszusok munkájában is. Az 1905-ös budapesti tanácskozás állásfoglalása az elítéltek A törvényerejű rendelet a munkáltatás céljaként a következő megfogalmazást adta: "A büntetés-
intézeten kívüli munkáltatását illetően keltett külön figyelmet. végrehajtás során a munkáltatás elsődleges nevelési célokat szolgál; a rendszeres munkás
A második világháború befejeződése után az Ideiglenes Nemzeti Kormány első intézkedései között életmódhoz való készséget hivatott kialakítani."
szerepelt a jogrend helyreállítása és a számonkérés jogi feltételeinek megteremtése. Az Ideiglenes A növekvő bűnözés türelmetlenséget váltott ki, melynek következménye lett a Büntető
Nemzeti Kormány 1945. január 25-én a 81/1945. ME számú rendeletével különbíróságként ún. Törvénykönyv 1971. évi Novellája, a 28. számú törvényerejű rendelet, amely a halálbüntetés mellé
népbíróságokat hozott létre a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonására. A népbírósági visszaállította az életfogytig tartó szabadságvesztést és szigorításokat rendelt el a visszaeső
jogban alkalmazott büntetések a Csemegi-kódexben ismert fegyházon és börtönön kívül rövid időre bűnözőkkel szemben. A Novella a négy végrehajtási fokozat elnevezését fegyházra, szigorított
az internálás és a kényszermunka büntetések lettek. Az 1140/1945. ME számú rendelet eltörölte a börtönre, börtönre és fogházra változtatta.
fogházat és az internálást mint büntetést, viszont új büntetési nemként bevezette a munkatáborban
végrehajtandó életfogytig vagy határozatlan időre kiszabható kényszermunkát. A A büntetés-végrehajtás kérdéseinek nem belső, titkos utasításokban történt szabályozása a 60-as
kormányrendeletet az Ideiglenes Nemzetgyűlés az 1945. évi VII. törvény rendelkezéseiben emelte években már kétségtelen egyfajta fejlődést, előbbre lépést juttatott kifejezésre a törvények
törvényi szintre. A 320/1946. (I. 15.) ME számú rendelet 10. §-a értelmében az elítélteket az tiszteletben tartása iránt.
újjáépítés érdekében szükséges bármely közérdekű munkára igénybe lehetett venni. Az internálás - Az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény (Üt.) az 1959. évi 9. törvényerejű rendelethez képest a
az új államrendőrség megszervezése után - államigazgatási kényszerintézkedésként a rendőrség büntetés-végrehajtás törvényessége feletti felügyeletben komoly változásokat hozott.
hatáskörébe került. Az 1946. évi XIV. törvény eltörölte az államfogház-büntetést. A
kényszermunka végrehajtási szabályait a 78.000/1946. IM számú rendelet[23] határozta meg, Nemcsak egy általános meghatározást adott, hanem kihangsúlyozta, hogy a büntetés-végrehajtás
ugyanakkor 7. pontjában új igényként megfogalmazta az elítéltek demokratikus szemléletű törvényessége feletti felügyelet tárgyát az összes fő- és mellékbüntetések, valamint a Btk.-ban
nevelését és a társadalomba való beilleszkedésre alkalmassá tételét. A 10.100/1948. IM számú megjelölt intézkedések képezik. Kifejezetten kiterjesztette az Üt. a törvényességi felügyeletet a
utasítás eltörölte a leláncolást és a lábbilincs használatát, továbbá az éjjel-nappali megbilincselést, feltételes szabadságra, az utógondozásra és a bűnügyi nyilvántartásra is. Új jogot jelentett, hogy az
mint fizikai szenvedést okozó és lealacsonyító fenyítési eszközöket. ügyész bármely büntetőügy iratait megvizsgálás végett magához kérhette, hogy a határozat
végrehajtása megfelel-e a törvényeknek.
1947-től az igazságügyi kormányzat azt az álláspontot képviselte, hogy a büntetés-végrehajtás nem
lehet az állam számára veszteséges. A rabmunkáltatást beillesztették a tervgazdaságba. Az Üt. 12. § (2) bekezdésének alapvetően fontos rendelkezése szerint "az ügyész köteles nyomban
szabadlábra helyezni azokat, akiket törvényes határozat nélkül tartanak fogva".
Az 1950. évi II. törvény (Btá.) hatályba lépésétől - 1951. január 1-jétől - az eltorzult
igazságszolgáltatás az elítéltek hazai történelmünkben ritka nagy tömegét zúdította a börtönökre. A Az 1969. évi 9. törvényerejű rendelet "A társadalom fokozottabb védelméről a közrendre és a
Btá. egyféle szabadságvesztést ismert, amit börtönnek nevezett. A korábbi végrehajtási rendszerhez közbiztonságra különösen veszélyes visszaeső bűnözők elleni fellépés érdekében" új intézkedés
képest megszűnt mindenfajta fokozatosság, így a közvetítő intézet is. Nem vette fel a törvény a alkalmazásának lehetőségét teremtette meg: a szigorított őrizetét, amely nem egyszerűen csak
büntetések közé sem a dologházat, sem a szigorított dologházat. társadalomvédelmi célokat követő biztonsági intézkedésként került bevezetésre, hanem célja volt a
társadalomba való visszavezetés is.
A Btá. hatályba lépésének időszakában azonban már tapasztalhatók voltak a személyi kultusz
okozta torzulások és következményei. A törvényességi szempontok figyelmen kívül hagyása a A büntetés-végrehajtás intézményrendszere szempontjából is változás az alkoholisták
büntetés-végrehajtásra is jellemző volt. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) közvetlen kezelésébe kényszergyógyításának bevezetése 1974-ben.
került több büntetés-végrehajtási intézet, amelyek titkos utasítások szerint működtek.
Nagy jelentőségű volt a szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozásáról szóló 1975. évi
Az őrszobákon jelmondatként függesztették ki, hogy "ne csak őrizd, gyűlöld is" a foglyot, ami a 20. törvényerejű rendelet megjelenése, amely az utógondozás differenciált rendszerét hozta létre.
gyakorlatban nemegyszer durva, embertelen bánásmódhoz vezetett.
A munkáltatás ügyészi vizsgálata a munkavédelem területén tárt fel sok hiányosságot.
Az ÁVH-börtönökben nem volt megtiltva a testi fenyítés alkalmazása, sőt ez még jó pontnak is
számított. A súlyos, egyes esetekben maradandó testi fogyatékosságot is okozó ún. vasalás A helsinki értekezlettől (1975) meginduló közeledés keretében a büntetés-végrehajtási rendszerek
megszüntetésére 1953 őszén került csak sor.[24] kultúráját, humánumát is kezdték megismertetni az egyes országok között. Ettől kezdődően egyre
szélesebb szakmai körök számára is lehetővé vált az ENSZ által kimunkált 1955. évi, az Európa
A 2033/10/1952. MT számú határozat alapján 1952. március 1-jétől a szabadságvesztés Tanács által kidolgozott 1973. évi ajánlások megismerése, amelyek már kétségtelenül hatással
végrehajtását és a végrehajtás irányítását kivették az igazságügy-miniszter hatásköréből és azt a voltak a korszerű börtönnormák megalkotására. A büntetőhatalom "önkorlátozása", az oldódás
belügyminiszter hatáskörébe tették át. Gyakorlatilag azonban 1950-től 1963-ig tartozott a büntetés- légköre, a 70-es évek generációváltása és ezáltal felkészültebb szakemberek munkába állása a hazai
végrehajtás a Belügyminisztérium szervezetéhez. A büntetőintézetek központi irányítására szakterületen változást, a fejlődés előkészítését hozta magával.
megszervezték a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, az elítéltek munkáltatásának
irányítására pedig a Közérdekű Munkák Igazgatóságát (KÖMI). A mellékbüntetések végrehajtásának törvényességi felügyelete a végrehajtás ellenőrzésének hiányát
tárta fel sok esetben.
A Belügyminisztérium Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1956. július 20-án tartott
országos értekezletén megállapították, hogy a büntetés-végrehajtási munka fő hiányossága a A fogva tartással járó szankciók végrehajtása minőségének meghatározó jelentőségére figyelemmel
testületi tagok fegyelmi és erkölcsi állapotának tűrhetetlen alacsony színvonala. nem haszontalan az összes fogvatartott létszámának alakulását áttekintenünk 1945-től napjainkig.
Az egyes évek utolsó napján (december 31-én) ez a következőképpen alakult:
Az 1955. évi Bv. Szabályzat rögzítette az egynemű végrehajtási rendszert, célnak tekintette a
nevelést, mellőzte a testkínzó, fizikai fájdalmakat okozó fegyelmi fenyítéseket, konkrétan 1945? 1950?59 1960?69 1970?79
Év/Létszám Év/Létszám Év/Létszám Év/Létszám
megjelölte az elítéltek kötelességeit. A munkateljesítménytől függött a levelezés, a látogatás,
csomag esedékessége, sőt még a feltételes szabadság is. 1945 10 682 1950 21 214 1960 13 827 1970 18 374
1946 12 641 1951 35 039 1961 15 879 1971 19 946
Érdeméül hozható fel, hogy rögzített néhány állampolgári jogot is. Például a panaszjogot, az
ingyenes egészségügyi ellátást, a pihenéshez való jogot. 1947 12 722 1952 34 368 1962 13 391 1972 20 013
1948 15 802 1953 23 276 1963 11 033 1973 18 540
A büntetőpolitika eltorzulása következményeként a börtönök túlzsúfolttá váltak, ami objektíve is
lehetetlenné tette az előírások betartását, az elkülönítést, az első és visszaeső bűntényesek, valamint 1949 18 959 1954 28 971 1964 14 334 1974 17 778
a felnőttek és fiatalkorúak közötti kategorizálást. A zsúfoltsághoz hozzájárult az is, hogy a 1955 30 451 1965 17 156 1975 18 154
büntetés-végrehajtási szervek nem éltek eléggé a feltételes szabadság kedvezményével. 1956 5 375 1966 18 169 1976 20 485
Az 1954. évi 17. számú törvényerejű rendelet ugyan utal a szabadságvesztés végrehajtásának 1957 19 170 1967 17 379 1977 17 811
kétféle módjára; a börtönre és a büntetés-végrehajtási munkahelyre, a gyakorlatban azonban nem 1958 18 760 1968 15 974 1978 19 150
volt különbség a két végrehajtási mód között.
1959 16 063 1969 16 822 1979 16 764
Az 1956. október 23-át követő néhány nap alatt a börtönökből kiszabadultak a politikai foglyok, a
beszolgáltatást nem teljesítő parasztok ezrei. Végérvényesen ekkor szűntek meg a szénbányák, mint 1980?89 1990?99 2000?2009 ?2013
Év/Létszám Év/Létszám Év/Létszám Év/Létszám
bv. munkahelyek (pl. a Béta bányaüzem), valamint a büntetés-végrehajtási ipari vállalatok is. 1959-
ben napirendre került a szabályozatlan vagy nem megfelelően szabályozott büntetések 1980 17 532 1990 12 319 2000 15 757 2010 16 382
végrehajtásának törvényességi vizsgálata az ügyészség feladatai között. 1981 18 881 1991 14 810 2001 17 169 2011 17 210

Változást hozott az 1959. évi 9. törvényerejű rendelet és az ennek alapján kiadott 5/1959. Legf.Ü. 1982 19 775 1992 15 913 2002 17 624 2012 17 179
számú utasítás. Ez volt az első utasítás, amely a büntetés-végrehajtás törvényessége feletti ügyészi 1983 21 129 1993 13 186 2003 16 379 2013 17 829
felügyelettel foglalkozott, meghatározta a szervezetét, alapvető feladatait, tárgyát, a felügyelet 1984 21 884 1994 12 694 2004 16 399
gyakorlásának módját.
1985 23 016 1995 12 455 2005 16 300
Az 1961. évi V. törvény (Btk.), a szabadságvesztésnek két végrehajtási módját különböztette meg; 1986 24 816 1996 12 763 2006 14 740
a börtönt és a büntetés-végrehajtási munkahelyet.
1987 22 543 1997 13 410 2007 14 328
1962-ben kezdetét vette az egyes büntetések végrehajtásának jogi szabályozása. A javító-nevelő 1988 20 921 1998 14 181 2008 14 572
munka végrehajtásának a 7/1962. (VI. 28.) IM számú rendelettel, a kényszergyógykezelés
1989 15 928 1999 15 066 2009 15 196
foganatosításának a 9/1962. (VII. 21.) IM számú rendelettel, a büntetőbírósági határozattal
elrendelt kényszerelvonó-kezelés foganatosításának pedig az 5/1962. (IX. 16.) EüM számú Az összlétszám alakulására kisebb mértékben volt befolyással, hogy az 1989. évi LIV. törvény
rendelettel történt meg a végrehajtás szabályozása. kiiktatta a szankciórendszerből a szigorított őrizetet, az 1990. évi XVI. törvény a munkaterápiás
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
alkoholelvonást, az 1993. évi XVII. törvény a szigorított javító-nevelő munkát.
A rendőrségi fogdákban fogvatartottak összlétszáma 100 fő alatti.
A fogvatartottak létszámának alakulása mindig hatással volt a fogvatartási körülményekre, az
elhelyezésre, munkáltatásra, anyagi és egészségügyi ellátásra, nevelésre, bánásmódra, az intézeti
fegyelemre stb., így végső soron a törvényességre is.
C. A büntetés-végrehajtás jogi szabályozásának útja napjainkig
Az 1978. évi IV. törvényben a megtorlás eszméivel szemben a reszocializáció került egyértelműen
előtérbe. A szabadságvesztés-büntetés fokozatait négyről háromra; fegyház, börtön és fogházra
csökkentette. Jellemzője a bírói intézkedések széles skálája, a szabadságkorlátozással nem járó
büntetések előtérbe helyezése (javító-nevelő munka, pénzbüntetés, szabadságvesztés-büntetés
végrehajtásának felfüggesztése és a feltételes szabadságra bocsátás alkalmazásának széles
lehetősége).
A bűnözés elleni küzdelem nemzetközi követelményeire is figyelemmel az Országgyűlés
megszavazta az új Büntető Törvénykönyvet, amely a közel százszor módosított 1978. évi IV.
törvény helyébe lépett 2013. július 1. napjától.
A Btk. büntetési és intézkedési rendszerével szoros összefüggésben napirendre került a büntetés-
végrehajtás szabályozása is, amire hatással voltak a nemzetközi tapasztalatok. A XX. század
második felében Európa sok államában változtatták, módosították a büntetés-végrehajtási jogot
vagy teljesen új törvényi alkotások születtek.
A bűnözés alakulása, ami a börtönnépesség váratlan, nagyarányú megnövekedését eredményezte, a
büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. számú törvényerejű rendeletben (Bv.
tvr.) deklarált korszerű elvek gyakorlati megvalósítását megnehezítette.
A Bv. tvr.-hez hasonlóan a 8/1979. (VI. 30.) IM rendelettel kiadott Bv. Szabályzatot is minden
alkalommal módosítani kellett a Bv. tvr. és más törvényi szintű jogi szabályozás változása
alkalmával.
Csökkent a büntetés-végrehajtási fokozatok száma, a Bv. tvr. a szükséges elzártság mellett
biztosította az elítélt és a külvilág közötti kapcsolat fenntartását, sőt fokozását. A Bv. tvr.
évszázados hiányosságot pótolt azzal, hogy egységes szempontok szerint szabályozta a
közügyektől, a foglalkozástól, a járművezetéstől eltiltás, a kitiltás és a kiutasítás végrehajtását.
A Bv. tvr. az elítéltek nevelését alapelvnek tekintette, amit kifejezésre juttatott az a korábbi, már
hatályon kívül helyezett rendelkezése is, hogy "a szabadságvesztés végrehajtásának egész
rendszere, az abban részt vevő szervek összehangolt tevékenysége az elítéltek nevelését
szolgálják".
Az IM Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1984-ben kiadta "a büntetés-végrehajtási
nevelés fejlesztési koncepcióját és a koncepció megvalósítási programját".
A rendszeres munkavégzést is a nevelési folyamat részeként fogták fel, mint ami biztosítja az elítélt
testi, szellemi képességének fenntartását és fejlesztését, az elítéltet állandó tevékenységre készteti
és elősegíti a társadalomba való beilleszkedését. Az 1986-ban kiadott munkáltatás-fejlesztési
koncepció ugyan megkísérelte az elítéltek munkavégzésének gazdaságossági és reszocializációs
céljait összehangolni a kedvezőtlen gazdasági körülmények között is, a helyzet rosszabbodásának
folyamatát azonban már nem tudta megakadályozni.
A szabadságvesztés végrehajtását illetően a szabályaink előremutatók voltak, ha minden előírásra a
feltételek még nem is álltak rendelkezésre. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban arra az álláspontra
helyezkedhetünk, hogy a személyi és tárgyi előfeltételek csak akkor válnak törvényességi kérdéssé,
ha a feltételek hiányára hivatkozással elmarad, vagy a jogszabály rendelkezéseitől eltér valamely
büntetés-végrehajtási feladat ellátása.
A Btk.-t módosító 1984. évi 19. számú törvényerejű rendelet bevezette a szigorított javító-nevelő
munka főbüntetést, ami az elítélt személyi szabadságának korlátozásával együtt járó munkára
kötelezést jelentett. A rendszerváltást követően ezt kiiktatták a szankciórendszerből.
A pénzbüntetés végrehajtására alapvetően fontos rendelkezések a Bv. tvr. 68-69. §-ai, valamint a
valamennyi büntetés és intézkedés foganatba vételére, illetve végrehajtására nézve szabályokat
előíró, a többször módosított, a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bírósági
büntetés-végrehajtási csoportra és a bírósági gazdasági hivatalra háruló feladatokról szóló
108/1979. (IK 8.) IM számú utasítás voltak. Utóbbiakat a 9/2002. (IV. 9.) IM számú rendelet 158. §
(2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A magyar büntetés-végrehajtási jogban a pénzbüntetés végrehajtását - bármennyire is régi büntetési
nem - mégis belső utasítások szabályozták részleteiben. A 9/2002. (IV. 9.) IM számú rendelet
ennek véget vetett. Végrehajtásának hatékonyságát az rontotta le, amikor indokolatlanul
engedélyeztek részletfizetést, halasztást.
A mellékbüntetések végrehajtásának alapvető kérdéseit, részletes szabályait a 4/1968. BM számú
utasítás tartalmazta, amelyet a 27/2001. (BK 11.) BM számú utasítás helyezett hatályon kívül. A
részben egyes jogoktól fosztó büntetések végrehajtásának részletes, az új büntető és büntetés-
végrehajtási rendelkezésekkel összhangban álló szabályozását minél előbb meg kellett alkotni.
A 2001. évi CXXI. törvény 88. § (2) bekezdés a) pontja a Btk. vagyonelkobzást tartalmazó 62-63.
§-ait hatályon kívül helyezte, a vagyonelkobzás mellékbüntetés helyett intézkedés lett.
A pártfogó felügyelet érvényesülése szintén változást eredményezett az állampolgári jogi
helyzetben. Tartalmát a Bv. tvr. 92-104. §-ai, valamint a 7/1979. (VI. 29.) IM számú rendelet
határozták meg. A biztonsági, felügyeleti, valamint a reszocializálási, segítési vonások
komplexitását adta meg a szabályozás.
A pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XIV. törvény
megteremtette a pártfogó felügyelet korszerűsítéséhez szükséges törvényi kereteket.
A Btk. 74. §-a a kényszergyógykezelést csak a kijelölt egészségügyi intézetben (Igazságügyi
Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, IMEI) engedte és engedi foganatosítani. A Bv. tvr.
meghatározta a kényszergyógykezelés foganatosításának alapvető feladatát és a
kényszergyógykezelt jogi helyzetét is. Azokat az alapvető követelményeket, amelyeket az
intézetnek biztosítani kell, a Bv. tvr. a kényszergyógykezelés és az ideiglenes
kényszergyógykezelés végrehajtásáról szóló 9/1979. (VI. 30.) IM számú rendelet, majd a 36/2003.
(X. 3.) IM rendelet sorolta fel.
Az 1990. évi XIV. törvény a kényszergyógyításnak a korábbi Btk. 76. §-ában szabályozott formáját
hatályon kívül helyezte a kezelés kikényszerítésének mivoltára, a jogállamiság követelményeire, az
emberi jogok érvényesítésére figyelemmel.
A jogi szakirodalomban is szükségesnek ítélték, hogy a kényszergyógyítás lehetősége kiterjedjen a
kábítószer-függőségben szenvedőkre, sőt, a kábító hatású anyagot fogyasztókra is, hiszen ezek
kóros élvezete a kábítószerhez hasonló függőséget hozhat létre, a gyógyításuk ugyanolyan
gondoskodást igényel, mint a kábítószer-fogyasztóké. Ezért szervezték meg a bv. intézetekben az
ún. kábítószermentes körletrészeket. Nem mintha a többi rész nem lenne az, de itt külön tudnak
foglalkozni azokkal a fogvatartottakkal, akik már kapcsolatba kerültek kábítószerrel. Ehelyütt is
meg kell említeni, hogy a 2012. évi C. törvénnyel kiadott új Btk. szankciórendszerében már nem
szerepel a kényszergyógyítás.
Szükségessé vált az életviszonyok folytán az elkobzásra vonatkozó jogszabályok korszerűsítése. Az
elkobzás célja elsődlegesen nem az, hogy joghátrány alkalmazásával tartson vissza újabb
bűncselekmények elkövetésétől; hanem hogy megakadályozza a társadalomra veszélyes dolog
további birtokban tartását. A Bv. tvr.-en kívül a végrehajtási szabályokat az elkobzás
foganatosításáról, valamint a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről szóló 13/1979. (VIII.
10.) IM számú rendelet, valamint a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és
nyilvántartásáról szóló 117/1984. (IK 2.) IM-BM-PM-Legf.Ü. számú együttes utasítás tartalmazta.
A végrehajtási szabályok figyelemmel voltak a technikai, gazdasági, pénzügyi életben
bekövetkezett változásokra is, azonban a fejlődés azóta már túlhaladta őket. E végrehajtási
6. oldal
szabályokat felváltotta a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának,
előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról
szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet. A Bv. tvr. érvényt szerzett a vagyonelkobzás
büntetés jellegének azzal is, hogy végrehajtását büntetés-végrehajtási feladatnak tekinti, továbbá
azzal, hogy nem ad kibúvási lehetőséget a vagyonelkobzás végrehajtása alól. A 2001. évi CXXI.
törvény 88. § (2) bekezdés a) pontja a Btk. vagyonelkobzást tartalmazó 62-63. §-ait hatályon kívül
helyezte, a vagyonelkobzás mellékbüntetés helyett büntetőjogi intézkedés lett.
Az 1998. évi LXXXVII. törvény átfogó jelleggel módosította a korábbi Btk.-t (1978. évi IV.
törvény), és újításként honosította meg a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ)
intézményét. 1999 tavaszától már kizárható lett a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége
életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén.
Huzamosabb ideig eredményez beavatkozást az állampolgár jogi helyzetébe az őrizet, az előzetes
letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés és a házi őrizet.
Az 1980-as évek végén érzékelhető volt az európai jogállamiság eszmeáramlatának hatása. Először
a büntetési rendszer humánusabbá tételét kezdték meg. Ekkor került sor a halálbüntetés, a
szigorított őrizet, a kényszergyógyítás munkaterápiás intézeti kezelési formája, valamint a
szigorított javító-nevelő munka megszüntetésére. Nemzetközi jogi kötelezettségeink teljesítése
során, így az Európa Tanácsba történő belépésünkkel összefüggően mindenki nagy figyelmet
fordított arra, hogy a hazai büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogszabályok megfeleljenek az
Emberi Jogok Európai Egyezményének.
A jogharmonizáció folyamata a büntetés-végrehajtási jog fejlődését is meghatározó változást
eredményezett. A jogszabályi változások közül, jelentőségére figyelemmel, kiemelést igényel a Bv.
tvr. rendelkezéseit korszerűsítő 1993. évi XXXII. törvény, amely a büntetés-végrehajtás
szabályozásában figyelembe vette az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az európai büntetés-
végrehajtási szabályokra vonatkozó ajánlásait, valamint az ENSZ Minimumszabályait.
Rendelkezései közül garanciális jelentőségükre tekintettel külön is meg kell említeni, hogy a
nemzetközi követelményrendszerrel összhangba hozta a fogvatartottak jogi helyzetét, a félszabad
végrehajtási rendszer egyes elemeit hasznosítva lehetővé tette a börtönben, illetőleg a fogházban
végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés esetén enyhébb szabályok alkalmazását (EVSZ), ezáltal
enyhítve az elítélt személyi szabadságának korlátozását. A korábbiakhoz képest szélesebb körűvé
vált a fogvatartottak panaszjoga, általános lett a bírói út igénybevételének lehetősége, bővült a
speciális büntetés-végrehajtási jogviszonyban a bírói hatáskör.
A börtönügy szervezeti korszerűsítése a rendszerváltozást követő években kezdődött meg.
Fontos előrelépést jelentett a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény
meghozatala, amely a bv. szervezetnek az államszervezetben elfoglalt helyét, az irányítási és
vezetési jogköröket, a szervezet felépítését, valamint működésének fontosabb szabályait
tartalmazza.
A részletes végrehajtási szabályok kidolgozásának folyamatában 1996. október 1. napján lépett
hatályba a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996.
(VII. 12.) IM számú rendelet (Bv. Szabályzat), amely a büntetés-végrehajtási intézetek számára
meghatározó jelentőségű. Komoly változást hoztak az azt követően kiadott végrehajtási miniszteri
rendeletek.
A korszerűsítés a jogalkotást és a jogalkalmazást orientáló olyan alapelvek mentén indult meg és
folytatódott, amelyeket az ENSZ, majd az Európa Tanács is fontosnak tartott. A megvalósítás során
meg kellett és meg kell felelni a társadalom biztonsághoz való joga érvényesülésének, mégpedig a
fogvatartott személy emberi méltóságának tiszteletével.
D. A Büntetés-végrehajtási jog meghatározása az elmélet és a gyakorlat tükrében
A büntető felelősségre vonás végrehajtási szakaszában a tettről a tettesre irányul már nagyobb
figyelem. Jóllehet a büntetési és büntetés-végrehajtási elmélet filozófiai alaptételei összecsengenek,
a konkrét büntetések és azok végrehajtása elemzésénél a különbségek válnak egyre
hangsúlyosabbá.
A büntetéstan hagyományos vitái a büntető igazságszolgáltatás céljainak felsorolásával kezdődnek
Bentham óta.
A büntetésre vonatkozó - a mai napig befolyással bíró - elképzelések az európai gondolkodásban az
ókori görög gondolkodók nézeteiben már megtalálhatók. Így a bűncselekmények megelőzésének
racionális társadalmi célkitűzése (Protagorasz), a büntetésnek az egyénnel szembeni etikai
igazolása (Platón, Arisztotelész), a megtorlásnak mint a kiegyenlítő igazságosságnak az elve, a
büntetés arányosságának követelménye. Már az i.e. V. században ajánlotta Platón, hogy a
megtorlás mellett keresni kell azokat a módszereket is, amelyek a bűnelkövetőt megjavítják,
megelőzik az újabb bűnelkövetést és visszavezetik a társadalomba.
A természetjogászok, majd a szerződéses államfelfogás képviselőinek (Grotius, Pufendorf, Hobbes,
Locke és mások) büntetéselméleti nézeteiben az állam büntetési jogosultsága és az állampolgári
szabadság büntetőjogi garanciái kerültek az érdeklődés előterébe. A XVIII. század filozófusai
(Voltaire, Montesquieu, Rousseau, Beccaria és Filangieri) munkásságának eredményeként vált el a
büntetési elmélet a spekulatív filozófiától. A Nyugat-Európában ekkor uralkodóvá vált nézet szerint
a szabadságvesztés-büntetést kell a büntetési rendszer elemévé tenni a halálbüntetés és a testi
büntetések helyett. A hangsúly a büntetés társadalmi funkciójára kerül, amelyet az általános
megelőzésben látnak. Kant és Hegel megtorlási elmélete maradandó hatást gyakorolt Közép-
Európában. A XIX. század gondolkodói az ún. relatív vagy hasznossági elméletekre kezdtek építeni
a megtorlás (abszolút elméletek) helyett. Az általános megelőzésen túl a különös megelőzést
tekintette elsődlegesnek egy részük (Roeder, Ahrens, Grohmann), így az elkövető megjavításával
foglalkoztak.
A büntetés szükségességét, hasznosságát, igazságosságát a büntetési célok keretében veszik
figyelembe az ún. egyesítő elméletek (Carrara, Rossi, Romagnosi, Lucas, Helie).
A XIX-XX. századforduló két egymással küzdő felfogása, a klasszikus és az új irányzatok, a tett-,
illetőleg a tettes-büntetőjog (Liszt, Garofalo és Ferri), a megtorlás szerepét a büntetés különféle
céljaiban fogalmazta meg. A viták tanulságaként levonható, hogy a megtorlás tartalma a
büntetésnek, de nem célja. A XX. században a modern polgári jogfejlődés keretei között kitűnik a
megtorlási és a hasznossági elméletek harca és egymás mellett élése is. Gramatica fejtette ki 1934-
ben, hogy a társadalom védelme érdekében el kell törölni a büntetőjogi felelősség fogalmát és azt
az antiszocialitással kell helyettesíteni.
A XX. század első felére mély nyomot hagyott a klasszikus büntetőjogi iskola garanciákkal
körülbástyázott büntetéselmélete. Nyugat-Európában a második világháború utáni büntetés-
végrehajtás fejlődésére jelentős hatást gyakorolt az "új társadalomvédelem" mozgalma, amely
egyéniesített kezeléssel az aktív, megelőző szociálpolitika kiépítését, a megtorló jellegű
szabadságvesztés-büntetések felváltását szorgalmazta.
Ancel 1954-ben a büntetőjog fenntartása mellett javasolta az aktív megelőző büntetőpolitikát a
társadalom fokozott védelme érdekében, valamint a bűnelkövetők társadalmi beilleszkedésének
elősegítését, átnevelését, pszichológiai kezelését. A bűnelkövetőket ilyen szempontból
csoportosította, és krónikus elmebetegekre, alkoholistákra és kábítószer-fogyasztókra, neurotikusan
indulatos vagy depressziós személyekre, személyiségfejlődésben visszamaradottakra,
pszichopatákra és jellemfogyatékosságban szenvedőkre; valamint céltudatos cselekvésre képesekre
osztotta őket.
A hetvenes évek közepe tájától Európában és az Egyesült Államokban a pozitivista szemlélet azért
vált tarthatatlanná, mivel rájöttek, hogy a rehabilitáció, a reszocializáció nem lehet a
büntetéskiszabás irányító eszméje.
Az általános elrettentés büntetési elmélete egybeesik az "érvényesüljön a törvény és legyen rend"
(law and order) követéssel. A semlegesítési elméletnek - mint a generális elrettentési teória egyik
leágazásának - fő tétele a bebörtönzés semlegesítő hatása. A pozitivista célbüntetések elmélete,
ugyanúgy, mint a kontrollelmélet, minden esetben eszköznek tekintette a büntetést, rajta kívüli
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
célhoz igazította hozzá az alkalmazandó eszköz kiválasztását. Szociológiai-pszichológiai
megalapozásúak és hasznossági szemléletűek. Az erkölcsfilozófiai indíttatású arányossági elmélet
hívei nem büntetőpolitikai célok meghatározásából indultak ki, hanem erkölcsi értékekből
(igazságosság és méltányosság). Morris és Hart rámutattak, hogy a megérdemelt büntetés és az
ehhez kapcsolódó egész gondolatmenet olyan alapelvek kidolgozását teszik lehetővé, amelyek az
állam büntetőhatalmát korlátozzák, emberségesebb és az emberi méltóságot tiszteletben tartó
bűntettes-kezelést tesznek lehetővé.
A büntető-végrehajtás tárgya 1882-ben, Rómában kapott először az egyetemen önálló tanszéket,
amivel megkezdődött tudományági önállóságának hangoztatása.[25]
Abban az időszakban a szabadságvesztés végrehajtása volt a központi kérdés, ezért szerepelt
börtönügy néven. Később az érdeklődés tárgya lett az egyes büntetési nemek egymáshoz való
viszonya, a büntetési rendszer, így a többi büntetésfajta végrehajtásával összefüggő kérdések
vizsgálata is. Így alakult a börtönügyből új tudományággá a pönológia, ahogy Lieber amerikai
börtönügyi író nevezte el a büntetéstant. A büntetés-végrehajtási tudomány túllépett a XIX. századi
"börtönügyön", a XX. század elején már felölelte valamennyi büntetés, intézkedés végrehajtásával
kapcsolatos jogi és nem jogi kérdéseket. A XX. század első felében olvasható egyik álláspont
szerint a börtönügy különféle ismereteket magában foglaló társadalomtudomány, a másik álláspont
szerint pedig jogtudomány. Magyarországon Finkey munkássága nyomán ez az utóbbi vált
uralkodóvá. Nézete szerint a társadalomban éppen olyan fontos szerepe van - az általa használt
elnevezéssel - a büntetés-végrehajtástannak vagy büntetéstannak, mint az anyagi büntetőjog vagy a
büntetőeljárás-jog tudományának. Németországban és a nyugat-európai államokban a büntetések,
biztonsági és nevelőintézkedések végrehajtását mind jogi, mind empirikus szempontból vizsgálják
(Strafvollzugskunde).
Németországban is az újabb uralkodó felfogás a büntetés-végrehajtási jogot az anyagi és eljárásjog
mellett önálló, harmadik jogterületnek tekinti az egész bűnügyi jogon belül.[26] A büntetés
harmadik pilléreként említik a büntetés-végrehajtási hatóságot, a büntetés-végrehajtási jogot is.
A büntetés-végrehajtás a büntetőeljárási folyamatban fontos, az egész büntetőprocesszust
lényegében lezáró szerepet tölt be. A "három pillér teóriából" kiindulva, amely szerint a
büntetőeljárási folyamatnak különböző szakaszokra és területekre bontása lehetővé teszi, hogy a
büntetés állami végrehajtása, a szankcióval való törvényi fenyegetettség és a bírói büntetéskiszabás
mellett az állami reakció (folyamat) harmadik fokát képezze.[27]
Kaiser a büntetés-végrehajtáshoz sorolja lényegében a Büntető Törvénykönyvben és a
Büntetőeljárási Törvényben szabályozott valamennyi végrehajtási intézkedést, kezdve az idézést a
büntetés megkezdésére, a végrehajtás elhalasztására, a pénzbüntetésre, az elkobzásra stb. vonatkozó
rendelkezéseket is. Kaiser professzor szerint sem az abolicionizmus, sem a börtönök privatizálása
nem nyújt elfogadható, még kevésbé különb alternatívát. Épp ezek, épp ott, azokon a területeken
nem jelentenek a problémákra megoldást, ahol belátható időn belül nincs más (ki)út, csak a
büntetés-végrehajtás.
A büntetés-végrehajtási jogról írt tanulmányokból, monográfiákból kitűnően, azért tekintették a jog
önálló ágának, mert meghatározott társadalmi viszonyokat mint saját tárgyát önállóan szabályozza.
Vitathatatlan tény, hogy a jog általában a társadalom viszonyait, tehát életviszonyokat szabályoz és
egy-egy jogág viszonylagos önállósága mögött mindig a társadalmi viszonyok, életviszonyok
önállósága húzódik meg. A büntetés-végrehajtás során kialakuló jogviszonyok jellegükből adódóan
merőben mások, sajátosabbak mint más jogviszonyok.
A végrehajtási szabályozás egyik fő feladata realizálni a büntetés, büntetőjogi intézkedés, a
büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedés, továbbá a büntetés-végrehajtás járulékos intézkedéseinek
végrehajtását. Nem lehet az önkényesség eszköze, mindig a jogszabályoknak megfelelően, a
törvényesség betartásával kell teljesítenie funkcióját. Csak így biztosítható, hogy az állampolgári
jogok korlátozása, változása ne haladja meg a szükséges mértéket, ne lépje túl a büntetés,
intézkedés célját. A büntetés-végrehajtási jog a végrehajtásban részt vevők feladatait, jogviszonyát
szabályozva teszi teljessé a büntető felelősségre vonás folyamatát.
A büntetés-végrehajtási jog - megtartva szoros kapcsolatát a büntető anyagi joggal, eljárási joggal -
társadalmi funkciójára, a szabályozott joganyag terjedelmére, valamint tárgyának és módszerének
sajátosságaira tekintettel viszonylag önálló jogterületnek tekinthető.
Az egymással összefüggő társadalmi viszonyokat szabályozó jogszabályoknak egységes rendszert
kell alkotniuk, ez alapvető feltétele a jogrendszer hatékony működésének.
Az elítélt a büntetés-végrehajtási szervekkel büntetés-végrehajtási jogviszonyba kerül, mert a
büntetés végrehajtására, az intézkedés foganatosítására hivatott szerv és a kötelezett közötti
viszonyt a jog szabályozza, amely egyben csak a jog révén létezik.
Napjainkban már egyértelművé vált az is, hogy a büntetés-végrehajtásra vonatkozó kérdések
tudományos vizsgálata nem szűkíthető le az ún. börtönügyre és nem csak azért, mert mind több lesz
a szabadságvesztést helyettesítő büntetési nem, illetőleg intézkedés.
A büntetés-végrehajtási jog tudományának magára kell vállalnia azoknak az ellentmondásoknak a
feloldását, amelyek a tett- és a tettes büntetőjog; a múltba és a jövőbe tekintés körül feszülnek. A
büntetés-végrehajtási jog tudományának feladata a különböző szankciók - a büntetések, az
intézkedések - egymásra hatásának, a közöttük lévő összefüggéseknek a vizsgálata is.
A büntetés-végrehajtás jogilag szabályozott állami tevékenység, mellyel kapcsolatos ismeretanyag
szintetizálásában és a jogi normák világába történő átvitelében kiemelkedő és nélkülözhetetlen
szerepe van a büntetés-végrehajtási jogtudománynak. "A büntetés-végrehajtási jog tudománya
tanulmányozza a büntetés-végrehajtási normák keletkezését, alkalmazásának gyakorlatát, illetve e
normák hatékonyságát a bűnözés elleni küzdelemben [?] Tárgya és módszere kifejezetten a
jogtudományokra jellemző. Emellett több tudományág és tudományos ismeretanyag eredményeire
támaszkodik."[28] A büntetés-végrehajtás jogilag szabályozott állami tevékenység, a büntetés-
végrehajtási jogtudománynak ezért fontos szerepe van az erre vonatkozó ismeretek összefogásában,
a jogrendszerünkbe történő kellő interpretálásában. Az állam büntetőigényének érvényre juttatását
szabályozza.
A büntetés-végrehajtás célja nem más, mint a büntető anyagi és eljárási jogoké, de egészen mások
azok a követelmények, amelyek a büntetőigény realizálása folytán a büntetőjogi célkitűzéseket
szolgálni alkalmasak lehetnek. Ezeket a követelményeket kizárólag csak a büntetés-végrehajtási jog
fogalmazhatja meg, s egyben ezek szabhatják meg továbbfejlesztésének irányait is.
Napjaink elméleti vitáiban a végrehajtásban a feladatok és a célok sokrétűsége is megfigyelhető, s a
reszocializációt más-más módon tartják elképzelhetőnek elérni. Az orosz és a kínai büntetés-
végrehajtás a munka által történő nevelést, illetve átnevelést, a dán, svéd és a holland börtönök a
szabad élethez közelítő lakócsoportos végrehajtással tartják elképzelhetőnek a cél leghatékonyabb,
leggyorsabb elérését.
A fokozott biztonságra alapozott büntetés-végrehajtás megvalósítása változatlanul nehezíti a világ
legtöbb országában a fogvatartási feltételeket, állandó tökéletesítésre ösztönözve a biztonsági
intézkedéseket. Sokan hangoztatják, hogy a jövő a külvilág felé történő jól adagolt és átgondolt
nyitásban, a fogvatartottak felelősségének és önálló életvezetésre való képességének növelésében
keresendő.
A szabadságelvonással nem járó szankciók alkalmazása, a fogva tartás elkerülésének igénye nem
szünteti meg egyben a zárt büntetés-végrehajtás létét.
Az 1970-es évek elején a megtorló elmélet nyert teret azzal a módosítással, hogy a büntetések
zömét a közösségben, a szabad élet viszonyai között kell végrehajtani, ott, ahol a cselekményt
kiváltó okok is fellelhetők.
A nyolcvanas évek második felétől a börtönbüntetés reneszánszát éli. Magyarázható ez a
bűncselekmények számának emelkedésével, az újból jelenlévő elrettentés eszméjével, valamint az
alternatív szankciók iránti bizalmatlansággal. Több európai ország hatalmas méretű
börtönépítkezésekbe kezdett, habár ez indokolható a már meglévő büntetés-végrehajtási intézetek
zsúfoltságával is.
7. oldal
Léteznek olyan irányzatok is, amelyek magának a büntetőjognak keresik az alternatíváját, ezeket
diverziós programoknak szokás nevezni. E körbe tartozik pl. a kompenzáció és a mediáció.
Erősödött a világon az a felismerés, hogy hatékony büntetési rendszer nem valósítható meg
korszerű büntetés-végrehajtás nélkül. Ebből következően egyre nagyobb figyelem fordul a büntetés
végrehajtásának tágabb értelemben vett büntetőeljárásban betöltött szerepére, a büntető felelősségre
vonás folyamatában játszott fontos tevékenységére.
A büntetés-végrehajtási jog számos elméleti problémájának tisztázását sürgeti az a fejlődési igény
is, amely minden állampolgári jogot és kötelességet, azok módosulását - így a büntetés végrehajtása
miatt történőt is - törvényben kívánja szabályozni.
Jelentős elméleti munkák születtek, tudományt teremtő hatással.
A magyar büntetési elmélet fejlődésének kezdeteit túlnyomórészt az 1795. évi büntető kódex
tervezetétől számítjuk, a gyökerek azonban messzebbre nyúlnak vissza. A következő században a
már említett kiváló magyar gondolkodók (Szemere Bertalan, Csatskó Imre, Sárváry Jakab, Balla
Károly, Eötvös József, Szalay László, Lukács Móric) büntetéselméleti munkáikban már teljes
áttekintést nyújtottak az európai, valamint az észak-amerikai büntetés-elméletekről, másrészt azok
kritikai értékelését is elvégezve keresték a legjobb hazai megoldási lehetőségeket.
Elvetették úgy az abszolút, mint a relatív elméletek egyoldalúságát, nézeteiket főként az emberi
vagy polgári igazság elméletét (Rossi) követve fejtették ki. A reformiskola megalapozói Pikler
Gyula és Somló Bódog voltak. A reformirányzatok hatása ellenére a magyar büntetési elmélet
további fejlődésére a gyakorlatiasabb és rugalmasabb egyesítő elméletek voltak a meghatározók,
amelyet Fayer László, Balogh Jenő, Angyal Pál és Finkey Ferenc képviseltek.
Finkey a "börtönügyi tudományt" már nem egyszerűen a szabadságvesztés tudományának
tekintette. Felfogása szerint a börtönügy a büntetőjog tudományának az az önálló ága, amely
általában a büntetési eszközökkel, főleg azonban a szabadságvesztés-büntetésekkel, az ezekhez
hasonló vagy ezekkel összefüggésben álló letartóztatási vagy büntetőpolitikai megelőző
intézetekkel, illetőleg a büntetési és megelőzési eszközök szervezetével, végrehajtási módozataival
foglalkozik.[29]
Angyal Pál és Finkey Ferenc után arra, hogy a büntetés-végrehajtással kapcsolatos kérdések önálló
szabályozást igényelnek, Irk Albert már magától értetődő természetességgel mutatott rá és osztotta
fel a büntetőjogot a ma is követett három fő részre: anyagi, eljárási és végrehajtási jogra.
Király Tibor többször kiemelte a büntetés jogi lényegét. Később legtöbben a büntetés-nevelés
problémakörével foglalkoztak. Szabó András az átnevelés szükségleteihez igazodó büntetések
követelésével logikusan jutott el olyan közvetítő elméleti alapra, amelyen a tett-büntetőjog és a
determinizmus egyeztethető. Földvári József a büntetéstan elméletének alapjául átfogó
tanulmányában a büntetés végső célját a megelőzésben jelölte meg, az általános és különös
megelőzést módszerként alkalmazva. Az 1960-as évek elejétől kriminológusok, szociológusok
kezdték meg a börtönökben az empirikus kutatásokat.[30]
Olyan célkitűzést irányoztak elő, amely értelmében az elítéltekben a büntetés-végrehajtás
eredményeképpen kialakulhat az újabb bűnelkövetéstől való tartózkodás és a társadalmi
munkamegosztásba való önkéntes beilleszkedés készsége. Az elítéltet jogi helyzetének törvényi
szintű szabályozása révén sikerült a végrehajtás tárgyából annak alanyává tenni. A büntetés-
végrehajtási jog jogi szabályozását érintő, azzal kapcsolatos elemzések az 1970-es évektől már
megjelentek Földvári József, Gláser István és Horváth Tibor tollából. Györgyi Kálmán a büntetési
rendszert - a büntetőjog alapkérdésének tekintve - egységbe foglalva dolgozta fel, Nagy Ferenc
pedig az intézkedések helyét a büntetőjog szankciórendszerében. Mindezek jelentős hozzájárulások
voltak a büntetés-végrehajtási jogtudomány újraindulásához.
A büntetőjogi szankciók napjainkban már sokat humanizálódtak, eszközeikben bővültek, de
lényegében ma is az embernek mint társadalmi és fizikai lénynek az élet, a szabadság, a becsület, a
vagyoni és egyéb javai, az ezzel kapcsolatos jogai korlátozását, illetve megvonását jelentik, ami a
végrehajtás folyamatában realizálódik, teljesedik ki.
Az ezredfordulót követő évtizedekben a büntetőjog, a büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás
koncepciója és szerkezete középpontjában - mint tettesnek és sértettnek egyaránt - az ember
védelmének és tiszteletének kell állnia, melyből levezethető szabadságának korlátja is, melyet csak
annyiban gyakorolhat, és amelynek tiszteletben tartását csak annyiban igényelheti másoktól,
amennyiben embertársainak ugyanolyan és éppúgy tiszteletben tartandó szabadságába és jogaiba
nem ütközik. A büntetési célokat is az emberre - mint individuumra és társadalmi lényre -
tekintettel kellett megfogalmazni. A jövő emberközpontú büntető igazságszolgáltatása
szempontjából a szankcionálás feltételei és formái mellett fontos az eljárás és a büntetés-
végrehajtás is.
A büntetés-végrehajtó vagy a büntetés-végrehajtásban közreműködő szervek a bűnelkövetőkkel, a
tettesekkel kerülnek kapcsolatba, jogviszonyba, mégpedig büntetés-végrehajtási jogviszonyba. A
büntető felelősségre vonás e szakaszában már a tettesre esik nagyobb figyelem.
Jóllehet a büntetési és büntetés-végrehajtási elmélet filozófiai alaptételei összecsengenek, a konkrét
büntetés és annak végrehajtása elemzésénél a különbségek egyre hangsúlyosabbakká válnak. Az
ítéletben kiszabott és törvényben meghatározott büntetés jogfosztó, illetve jogkorlátozó mivolta
akkor realizálódik, amikor a végrehajtásra kerül sor, midőn az egyes büntetés-, büntetőjogi
intézkedés tartalmától függően valakit ténylegesen börtönben, fogdában fogva tartanak, avagy
kitiltják, kiutasítják valahonnan és eltiltanak más alapvető jogaitól. A jogfosztás, illetve
jogkorlátozás mértékét az adott szankciók tartalma adja. Mivel az alapvető jogok korlátozásáról
van szó - még ha maga az állam részéről és törvény alapján is -, messzemenő védelmet kell
nyújtani az esetleges visszaélésekkel szemben. Ezt követeli meg a személyiség és általában az
emberi jogok megnövekedett jelentősége.
A visszaesés elleni küzdelem egyik fontos eszköze kétségtelenül a büntetések és a büntetőjogi
intézkedések hatékony végrehajtása. Tulajdonképpen a büntetőjogi szankciók céljának realizálása a
végrehajtás feladata.
A modern büntetőjogok a büntetés célját általában a speciális és generális prevencióban határozzák
meg.
Gyakran előfordulnak olyan esetek, amikor az új bűncselekmény elkövetése az előtte végrehajtott
büntetéssel nem kapcsolatos okok hatásának következménye és ezért nem igazolhatja az előbb
végrehajtott büntetés bizonyos hiányosságait. A büntetést kitöltött személynek a végrehajtás utáni,
szabadságvesztés esetén a szabadulás utáni cselekedeteit nem szükségszerűen magyarázza meg a
büntetés hatásossága vagy hatástalansága, a hatékonyság lényegében tehát a tervezett eredmények
megvalósítását jelenti, kritériuma a cél meghatározta tevékenység által szabályozott.
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a büntetés nem szünteti meg azokat a szociális feltételeket,
amelyek a bűnözést létrehozták vagy annak növekedését lehetővé tették. Az elítélt javításának
kérdését nem lehet elbírálni a szociálpolitikai helyzet és a társadalmi jogi tudat figyelembevétele
nélkül. A visszaesés tehát a társadalmi beilleszkedés szubjektív és objektív körülményei együttes
hatásának eredménye.
A szakirodalom hatékonysági mutatói voltaképpen nem a büntetés kedvező hatását, hanem éppen
hatástalanságát mutatják meg.
Az újabb bűnelkövetésnek lehetnek olyan biológiai, szociálpszichológiai vagy környezeti okai,
amelyek közömbösítik, lerontják a büntetés esetleges pozitív hatását. Másrészt az újabb
bűnelkövetés elmaradása sem tudható be csak a büntetés hatásának.
Az angol büntetési rendszert jellemezve mondta Lacey, hogy az voltaképpen nem valami egyöntetű
örömrivalgás az egyedi igazságosság mellett, hanem egyfajta kompromisszum az igazságosság és a
hatékonyság között, más célok elérésének szélesebb értelmében véve - amelyek közül a
legnyilvánvalóbb a bűnözés visszaszorítása.
Ennek a kompromisszumnak az alapját kardinális kérdések adják, mint pl. az, hogy mennyit kell
egy társadalomnak büntető igazságszolgáltatásra költenie, a jóléti vagy oktatási ráfordításokkal
összehasonlítva.[31]
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A büntetési eszközök takarékos felhasználásának elve azt jelenti, hogy arra kell törekednünk;
lehetőleg a legkisebb hátrányokozással érjük el a kívánt eredményt. Shavell az optimális visszatartó
hatást a büntetés és a bűncselekmény által okozott kár arányosságától várja.[32]
A szigorú büntetés is teljesen hatástalan lesz, ha az elkövető azt hiszi, őt nem fogja utolérni.[33]
Észak-Amerikában Warren, Wilson és Glaser kísérleteiket a büntetés megtorló jellegének
fenntartása mellett végezték. Morris és Hawkins a büntetés kúraként való felfogása ellen ugyan
fellépett, de emellett ragaszkodtak a kezelési, nevelési eljárások továbbfejlesztéséhez. A büntetés
célja csak az lehet, hogy aki "bűnt követett el, meg kell büntetni".
A közvélemény a büntetőtörvények érvényesítésének hatékonyságát azon szervek tevékenysége
alapján értékeli, amelyek a gyakorlatban alkalmazzák ezeket a törvényeket.
A visszaesés megelőzését kutatva Gödöny József a tapasztalatokat három problémakörbe
csoportosította: a visszaesés okai, a szabadságvesztés alatti nevelés, az utógondozás. Fel kell
használni a direkt pedagógiai módszereken kívül minden olyan tevékenységet az elítéltek pozitív
személyiségformálására, amely a büntetés-végrehajtás keretén belül működik. Az indirekt
pedagógiai formák közül a rendszeres termelőmunkában való részvétel kifejleszti a munkavégzés
igényét. A fegyelmezés és a jutalmazás a rend fenntartása mellett az erkölcsileg helyes viselkedésre
ösztönözve fejt ki hatást az elítéltre. Az oktatás, szakmai képzés, a művelődési, kulturális és
sportolási lehetőségek, a szabadidő értelmes kitöltésének lehetősége több mint hasznos időtöltés;
személyiségformáló tényező. A rövid tartamú eltávozás elősegíti az elítéltek külvilággal való
kapcsolattartását, jól szolgálja a végrehajtás hatékonyságát.
Az, hogy az elítélt a büntetés kitöltése után ismét a bűnözés útjára lép-e, attól is függ; milyen
körülmények közé kerül, a környezete miként befolyásolja és szükséges esetben kaphat-e
támogatást a társadalomba való beilleszkedéshez, ami azonban nem szorítkozhat csak a szociális
támogatásra.
Az állami büntetőigény érvényesítése nem járhat az egyén alkotmányos jogainak sérelmével. Ha
nem így történik, akkor a megsértett jogrend védelmére hivatkozó állam az egyén jogainak
sérelmén keresztül éppen a jogrendet sérti meg. A jogállamiság ellen hat, amikor a korszerű
törvényi előírás és a végrehajtás feltételei, mindennapi valósága között jelentős az eltérés.
A bűnüldözés és az igazságszolgáltatás társadalmi hatékonyságához elengedhetetlen, hogy minél
több bűncselekményt feltárjanak, az elkövetőket minél előbb felelősségre vonják. Nehéz elképzelni
hatékony büntető igazságszolgáltatást korszerű büntetés-végrehajtás nélkül. A büntetések pusztán
hátrányokozó jellege fölött elszállt az idő, a nevelés és a rehabilitáció módszereinek a jogállamiság
követelményei között kell érvényesülniük.
A bűn társadalmi költségeit kutatva az Egyesült Államokban valószínűsítették a kutatók, hogy a
társadalom a börtönberuházások után lényeges megtérülési rátában részesedne.
Az adatokból természetesen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Valószínűleg
kevesebbe kerülnének a társadalomnak a büntetéssel összefüggő kiadások, ha a jelenlegi helyhiány
miatt a fogvatartási intézetekbe nem kerülő, de oda érdemes bűnelkövetők számára megfelelő
férőhely lenne.[34]
Természetesen a legjobb-legolcsóbb büntetés-végrehajtási módozatok a börtön különféle
alternatívái lennének. Ezek a szankciók viszont nem alkalmazhatók mindenkivel szemben, s ezek
végrehajtási, ellenőrzési feltételeit is meg kell teremteni.
A büntetés-végrehajtási jog a büntető anyagi jogtól abban határolódik el, hogy nem jelöl meg
büntetéseket, intézkedéseket, hanem a végrehajtás szabályozásával kívánja előmozdítani a büntetés
és intézkedés céljának megvalósítását. Nem a bűnözés, a bűnelkövetés a tárgya, hanem a
végrehajtás folyamatában az elítélt és a végrehajtási szerv közötti jogviszony, külön figyelemmel
mindegyikük jogi helyzetére.
A törvényesség és humanitás követelménye, valamint a hatékonyság igénye jelentős mértékben
fejleszti a büntetés-végrehajtási jogot az egész világon.
A humanitás minden büntetőpolitikát megelőző tétele azt kívánja meg, hogy a bűncselekmény
elkövetője és a közösség között létrejött kapcsolatok a bűnt elkövető emberekért való társadalmi
felelősség alapján, valamint az elítélt bűnözők újbóli integrációjára vonatkozó szociális segély,
gondoskodás, az emberiséghez való tartozás alapján legyenek szabályozva.
Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a büntetés-végrehajtás Magyarországon humánusabb lett,
követve a mai viszonyokat.
Valamennyi büntetési nem végrehajtására vonatkozó szabályokat törvény kell hogy tartalmazza. Az
elítélt jogi helyzetének szabályozása során abból kell kiindulni, hogy "mindent szabad, amit a
törvény nem tilt" - ám ezt csak a büntetés jellegzetességeivel összhangban lehet értelmezni,
figyelemmel arra, hogy az elítélt is állampolgár.
Számos elméleti munka megállapította, hogy a börtönviszonyok humanizálása terén lehet
támaszkodni a történelmi tapasztalatokra, de gyorsan és hatékonyan kell reagálni az újonnan
megjelenő ellentmondásokra.
Elengedhetetlen követelménnyé vált, hogy minden jogkorlátozás, az állampolgári jogok és
kötelességek minden módosulása - így a büntetés végrehajtása miatt történő is - törvényben nyerjen
szabályozást. A büntetés-végrehajtási jog átfogja minden marasztalást megállapító és intézkedést
jelentő ügyészségi és bírósági határozat végrehajtását is. A bűnügyi nyilvántartás sem tisztán
igazgatási jellegű tevékenység, s nem csak az elítélés kimutatását célozza. Közvetlenül kihat az
állampolgári jogokra is, szorosan kapcsolódik a rehabilitációhoz, amely viszont döntő szerepet
játszik az elítélt társadalomba való beilleszkedésében.
A büntetés-végrehajtási jognak a nemzetközi dokumentumokban is tükröződő követelmények,
elvárások szerinti művelése és ezen belül az elítéltek jogi helyzetének átgondolása, összhangban a
kriminálpolitika, a büntetési rendszer fejlődési irányvonalával, hozzájárulhat az állampolgári jogok
fokozott védelméhez, a törvényesség e területen történő további erősítéséhez.
Komplex problémák kezelésében csak a komplex megközelítés vezethet eredményre.
Magyarországon is örvendetesen beindult mediáció, mely a büntetés-végrehajtási szakaszban is
szerephez jutott.
A vázolt elméleti fejtegetések is mutatják, miként változtak a büntetési célokra vonatkozó
felfogások, a büntetőpolitikai szemlélet, maga a büntetőjog intézményei, aminek megfelelően
alakult a büntetés-végrehajtás jogi szabályozása.
A büntetés-végrehajtási jog a bűnügyi tudományok "mostohagyermeke" volt az 1990. évi
rendszerváltozásig, holott nem vitásan a jogi kultúra része. A büntetőjog egyik hatásmérőjeként is
jellemezték. A jogot, a jogi szabályozásra szoruló intézményeket mindig az életben felmerülő
szükségesség hozza létre.
A büntetés-végrehajtási jog az utóbbi egy-két évtized alatt nagyot fejlődött, vele szemben a
társadalmi gyakorlat újabb és újabb követelményeket támaszt, s ez a fejlődés a büntetés-végrehajtás
tudományági önállóságát eredményezte.
Tudományos fogalmát így határozhatjuk meg: A magyar büntetés-végrehajtási jog az az önálló
jogág, amely a büntetések, a büntetőjogi intézkedések, a büntetőeljárási törvényben felsorolt
szabadságkorlátozó kényszerintézkedések, továbbá más törvények által szabályozott kapcsolódó
járulékos feladatok végrehajtását és megkezdését; a végrehajtásban közreműködő szervek és
személyek feladatait; a végrehajtás hatálya alatt álló személy jogi helyzetét (jogait és
kötelezettségeit), ezek érvényesítésének módját (büntetés-végrehajtási eljárás); a felelősségre vont
személy társadalomba való visszavezetését szabályozza a jogállami biztosítékrendszerrel (ügyészi
törvényességi felügyelet, büntetés-végrehajtási bírói hatáskör és eljárás, nemzetközi ellenőrzés,
társadalmi ellenőrzés, ombudsmanhoz fordulási jog) teljes összhangban.
Első rész - Általános szabályok
8. oldal
I. - ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
Az alapvető rendelkezésekről szóló fejezet azokat a normákat tartalmazza, amelyek a büntetés-
végrehajtás egész folyamata szempontjából determináló jellegűek, illetve amely előírásoknak a
törvény teljes terjedelmében érvényesülniük kell.
Ebben a fejezetben nyert szabályozást:
- a büntetés-végrehajtás feladata és célja,
- a törvény hatálya,
- a határozatok végrehajthatósága, valamint az ebben betöltött állami szerepvállalás,
- a törvényességi felügyelet,
- a büntetés-végrehajtási jogviszony fogalma,
- az elítélt kötelezettségei, jogai és a jogérvényesítés lehetőségei,
- a védelemhez és a képviselethez való jogosultság,
- az anyanyelv használatához és a tájékoztatáshoz való jog,
- a sértetti jogosultságok,
- a végrehajtás rendje, valamint
- a bírósági felülvizsgálat.
Szintén ebben a fejezetben találhatók meg a törvényben szereplő fogalmakkal kapcsolatos
értelmező rendelkezések. Ezek a definíciók azoknak a kifejezéseknek a jelentéstartalmát határozzák
meg, amelyek a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás
végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényben (továbbiakban: Bv. tv.) a leggyakrabban
használatosak. E körben az "E törvény alkalmazásában" kitétel pedig arra utal, hogy a 3. §
fogalomértelmezése a Bv. tv. egészére irányadó.
3. § E törvény alkalmazásában
1. büntetés-végrehajtási ügy: a bíróságnak, a végrehajtásért felelős szervnek és az adott ügyben
döntési jogkörrel rendelkező személynek a büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés, valamint
a rendbírság helyébe lépő és a szabálysértési elzárás végrehajtásával kapcsolatos olyan eljárása -
ide nem értve a Be. XXIX. Fejezet II. Címe szerinti eljárásokat - amely érinti annak tartalmát,
mértékét, a végrehajtás helyét vagy módját, megkezdésének időpontját, a félbeszakítás, a feltételes
szabadságra bocsátás, az ideiglenes elbocsátás, illetve a végrehajthatóság kérdését, vagy a
végrehajtás rendjének fenntartására irányul, és lényeges kihatással van az elítélt és az egyéb
jogcímen fogvatartott jogaira és kötelezettségeire,
2. büntetés-végrehajtási intézet (a továbbiakban: bv. intézet) tisztántartását, karbantartását és
ellátását szolgáló munka: az elítélt, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy, a rendbírság
helyébe lépő elzárásra kötelezett személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető által,
jogszabályban meghatározott feltételekkel és tartamban, alkalomszerűen, a fogva tartó bv. intézet
fenntartása körében, díjazás nélkül végzett takarítási, karbantartási és ellátási tevékenység, amely
nem minősül munkáltatásnak,
3. egyéb jogcímen fogvatartott: a kényszergyógykezelt, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló
személy, a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett személy és a szabálysértési elzárásra
kötelezett elkövető,
4. elektronikus megfigyelési eszköz: zárt rendszerű biztonságtechnikai eszköz, amely elektronikus
formában kép, hang, vagy kép és hang együttes felvételére, továbbítására és rögzítésére alkalmas,
5. elektronikus távfelügyeleti eszköz: az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott mozgását
nyomon követő technikai eszköz,
6. értesítőlap: a bíróság által a végrehajtás érdekében - papír alapon vagy elektronikus formátumban
- a végrehajtásért felelős szerv részére a kiszabott büntetésről, az alkalmazott intézkedésről,
valamint az ezeket érintő, az ítélethozatalt követő érdemi rendelkezésekről, továbbá a
kényszerintézkedés elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről kiállított értesítés, amelynek
része a szabadságelvonással járó büntetés, intézkedés vagy kényszerintézkedés foganatosítására,
avagy a szabadításra adott bírói rendelvény,
7. hivatalos minőségben kapcsolattartó:
a) a Btk. szerinti hivatalos és külföldi hivatalos személy a hivatalos eljárásában,
b) a védő, a jogi képviselőként eljáró ügyvéd és jogtanácsos folyamatban lévő büntető, polgári,
szabálysértési eljárásban, közigazgatási hatósági eljárásban vagy egyéb hatósági ügyben, valamint
büntetés-végrehajtási ügyben, illetve ilyen eljárás megindításának kezdeményezése érdekében
eljárva, ideértve a meghatalmazás adását is,
c) az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott államának konzuli tisztviselője,
d) a büntetőügyben eljáró tolmács,
e) az egyházi személy hitéleti szolgálata ellátása során, a büntetés-végrehajtási szervvel (a
továbbiakban: bv. szerv) kötött megállapodás alapján a bv. intézetben vallási tevékenységet végző
szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, az egyházi jogi személy vagy a vallási
tevékenységet végző szervezet által megbízott más személy e tevékenység végzése során,
f) a bv. szervvel kötött megállapodás alapján a bv. intézetben jogvédő vagy karitatív tevékenységet
folytató civil szervezet tagja, képviselője vagy ilyen szervezet megbízásából eljáró személy e
tevékenység végzése során,
8. hozzátartozó: a Btk.-ban hozzátartozóként meghatározott személy,
9. kapcsolattartó: az a személy, aki az elítélttel vagy az egyéb jogcímen fogvatartottal jogszabály
vagy engedély alapján kapcsolattartásra jogosult,
10. kényszerintézkedés: a büntetőeljárásban, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi
együttműködés keretében és a nemzetközi bűnügyi jogsegély ügyekben elrendelt
szabadságelvonással járó kényszerintézkedés,
11. munkáltatás: a reintegrációs tevékenység azon formája, amikor az elítéltek vagy a
kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető
munkavégzése szervezetten, rendszeresen, haszon- vagy bevételszerzési céllal, a munka
törvénykönyvében szabályozott munkaviszonytól eltérő, jogszabályban meghatározott feltételekkel
és díjazás ellenében történik, az így létrejövő munkáltatási jogviszony alanyai munkáltatóként a bv.
intézet, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaság vagy a bv. szerv
szerződése és a fogvatartott hozzájárulása alapján más gazdálkodó szervezet, valamint
munkavégzőként az elítélt vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy, illetve a
szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető;
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
12. terápiás foglalkoztatás: a reintegrációs tevékenység azon formája, amikor elsősorban a
kényszergyógykezelt, az ideiglenesen kényszergyógykezelt és a gyógyító-reintegráló csoportba
helyezett, illetve megváltozott munkaképességű vagy egyébként az egészségi állapota miatt a
munkáltatásban részt venni nem képes elítélt foglalkoztatása szervezetten, rendszeresen, e
törvényben meghatározott feltételekkel és térítési díj ellenében, büntetés-végrehajtási jogviszony
keretében történik,
13. védő: a Be. szerinti védő, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtása alatt az elítélt,
illetve az egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyében eljáró ügyvéd,
14. végrehajtásért felelős szerv: a büntetés-végrehajtási szervezet, a javítóintézet, a pártfogó
felügyelői szolgálatként a Kormány által kijelölt szerv (a továbbiakban: pártfogó felügyelői
szolgálat).
1. A büntetés-végrehajtás feladata és célja
1. § (1) A büntetés-végrehajtás feladata a büntetési célok érvényesítése a büntetés, illetve az
intézkedés végrehajtásán keresztül, azzal a célkitűzéssel, hogy a végrehajtás során az egyéniesítés
szempontjait biztosítani kell annak érdekében, hogy az megfelelően szolgálja az egyéni megelőzési
célok elérését.
(2) A büntetések és az intézkedések végrehajtásának rendjét úgy kell kialakítani, hogy az
a) a büntetésben és az intézkedésben megnyilvánuló joghátrányon, illetve a megelőzést szolgáló
rendelkezések érvényesítésén túl elősegítse az elítélt társadalmi beilleszkedését és a jogkövető
magatartás kialakulását,
b) a fiatalkorúak tekintetében a gyermekek jogainak érvényesülését is szolgálja,
c) a kényszergyógykezelés esetén a társadalom védelmén túl, a kényszergyógykezelt számára
megfelelő kezelést és gondozást biztosítson.
A Bv. tv. a büntetés-végrehajtás feladataként a büntetési célok - a büntetések, illetve az
intézkedések végrehajtásán keresztül történő - érvényesítését jelöli meg.
A büntetés-végrehajtás általános jellegű céljának definiálása során a jogalkotónak a büntetés
céljából kell kiindulnia, azonban a büntetőeljárás lefolytatása, illetve a büntetés kiszabása
értelmetlen lenne a jogalkalmazó által meghatározott joghátrány végrehajtása nélkül.
A büntetés célját a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.)
akként definiálja, hogy a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy
akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el (Btk. 79. §). A Btk. tehát két szinten
fogalmazza meg a büntetés célját: egyrészt a társadalom védelmének érdekkörében, másrészt a
megelőzés szempontjából. A társadalom védelme és a megelőzés lényegében ugyanazt jelenti,
nevezetesen a generális és speciális prevenció érvényre juttatása által a büntetés társadalomvédelmi
szerepének garantálását.
A törvény azonban a Btk.-ban meghatározott büntetési cél érvényesítésével kapcsolatban
kifejezetten kiemeli a speciális prevenciót. Eszerint a végrehajtás során az egyéniesítés
szempontjait biztosítani kell azért, hogy a büntetés realizálása megfelelően szolgálja az egyéni
megelőzést. Ez tehát azt jelenti, hogy nem csupán a büntetés kiszabásakor van jelentősége a
speciális prevenciónak, hanem a szankció foganatosítása során is, mert a végrehajtás körében
előtérbe kell kerülnie az egyéniesítés követelményének.
A törvény szerint a büntetések és intézkedések végrehajtási rendjét úgy kell kialakítani, hogy az
- a büntetésben és az intézkedésben megnyilvánuló szankción, továbbá a prevenciót szolgáló
rendelkezések érvényesítésén túl elősegítse az elítélt társadalomba való reszocializációját, továbbá
a norma-adekvát magatartás kialakulását,
- amennyiben az elítélt fiatalkorú, a gyermekek jogainak érvényesülését is szolgálja, illetve
- kényszergyógykezelés esetén biztosítsa a kényszergyógykezeltnek a szükséges kezelést és
gondozást.
Mindebből pedig az következik, hogy a valamennyi elítéltre vonatkozó, általános jellegű
követelmény - azaz az elítélt társadalmi beilleszkedésének és jogkövető magatartása kialakulásának
elősegítése - mellett, a büntetés végrehajtása vagy az intézkedés alkalmazása során, a
kiszolgáltatottabb, védtelenebb személyek speciális jogaira, illetve érdekeire is tekintettel kell
lenni. Ahogy arra a miniszteri indokolás is rámutat, a büntetés-végrehajtás alatt érvényesítendő
alapelvek már a preambulumban is megjelennek, amelyek "a büntetés-végrehajtás egészét át kell
hogy hassák, korlátokat állítva és feltételeket szabva a kényszer alkalmazásának lehetőségét is
magában foglaló állami büntetőhatalom gyakorlásának".
2. A törvény tárgyi és időbeli hatálya
2. § E törvény rendelkezéseit
a) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti büntetések
és intézkedések, a szabadságvesztésből szabadultak és a javítóintézeti nevelésből elbocsátottak
utógondozásának végrehajtása,
b) a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) szerinti előzetes
letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés és őrizet, valamint a Be. 161. § (5) bekezdése
szerinti rendbírság helyébe lépő elzárás (a továbbiakban: rendbírság helyébe lépő elzárás)
végrehajtása,
c) az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX.
törvény (a továbbiakban: 2012. évi CLXXX. törvény) szerinti átadási és ideiglenes átadási
letartóztatás, ideiglenes végrehajtási letartóztatás, az eljárási jogsegély keretében ideiglenesen
átszállított személy fogvatartásának, továbbá a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi
XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.) szerinti kiadatási és ideiglenes kiadatási letartóztatás, az
eljárási jogsegély keretében ideiglenesen átvett személy fogvatartásának, illetve - ameddig az
átvételről a bíróság nem határoz - a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés ideiglenes
végrehajtása, valamint
d) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről
szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) szerinti szabálysértési elzárás, továbbá a
pénzbírság, a helyszíni bírság és a közérdekű munka helyébe lépő szabálysértési elzárás (a
továbbiakban együtt: szabálysértési elzárás) végrehajtása során kell alkalmazni.
2.1. Tárgyi hatály
a) A törvény tárgyi hatálya kiterjed a Btk.-ban szabályozott valamennyi büntetés és intézkedés,
valamint a szabadságvesztésből szabadultak és a javítóintézeti nevelésből elbocsátottak
utógondozásának végrehajtására.
aa) Büntetés a szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka, a pénzbüntetés, a foglalkozástól
9. oldal
eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kitiltás, a sportrendezvények látogatásától való eltiltás és a
kiutasítás, míg mellékbüntetés a közügyektől eltiltás [Btk. 33. § (1)-(2) bekezdés].
bb) Intézkedés a megrovás, a próbára bocsátás, a jóvátételi munka, a pártfogó felügyelet, az
elkobzás, a vagyonelkobzás, az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele, a
kényszergyógykezelés, valamint a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi
intézkedésekről szóló törvény szerinti intézkedés.
A Btk. ugyan az intézkedések körében említi a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi
intézkedéseket, ugyanakkor azok végrehajtásáról külön jogszabály, nevezetesen a 2001. évi CIV.
törvény rendelkezik.
A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések:
- a jogi személy megszüntetése,
- a jogi személy tevékenységének korlátozása,
- pénzbírság.
A jogi személlyel szemben alkalmazott büntetőjogi intézkedés végrehajtása iránt a bíróság a
megszűntnek nyilvánítás és a tevékenység korlátozása esetén a jogi személyről nyilvántartást
vezető bíróságot keresi meg. A jogi személy megszüntetése esetén a nyilvántartást vezető bíróság
az egyes jogi személyekre vonatkozó külön törvényeknek a megszűntnek nyilvánítás, illetve a
feloszlatás esetén irányadó szabályai szerint jár el, azzal az eltéréssel, hogy ha a bíróság a
büntetőeljárás során a jogi személy vagyonát érintően vagyonelkobzást alkalmazott, annak bírósági
végrehajtása megelőzi a jogi személy vagyonának felosztását és így a végelszámolási, illetve
felszámolási eljárás megindítását, illetve folytatását.
A nyilvántartást vezető bíróság megszűntnek nyilvánítás esetén törli a jogi személyt a
nyilvántartásból és abban feltünteti, hogy a törlésre hivatalból került sor. A tevékenység korlátozása
esetén a nyilvántartást vezető bíróság a nyilvántartásban a határozat szerinti tevékenység
korlátozását tünteti fel.
Ha a jogi személlyel szemben alkalmazott pénzbírság behajtására bírósági végrehajtási eljárás
indult, és annak megindulásától számított hat hónapon belül a végrehajtás nem vezetett
eredményre, a bírósági végrehajtó erről írásban értesíti az intézkedést alkalmazó bíróságot. A
bíróság haladéktalanul kezdeményezi a jogi személlyel szemben a felszámolási eljárást.
b) Kiterjed a törvény tárgyi hatálya a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben
(továbbiakban: Be.) szabályozott előzetes letartóztatásra, ideiglenes kényszergyógykezelésre,
őrizetre, valamint - meg nem fizetés miatt - a Be. 161. §-ának (5) bekezdésében taxatíve
meghatározott törvényhelyek alapján kiszabott rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtására.
A Bv. tv. tehát valamennyi szabadságelvonással járó kényszerintézkedés tekintetében tartalmaz
előírásokat, de szabályozza a rendbírság helyébe lépő elzárás foganatosítását is. Abban az esetben
ugyanis, ha kiszabására a Be.-ben konkrétan megjelölt ok miatt került sor és azt a kötelezett nem
fizette meg, a rendbírságot a bíróság elzárásra változtatja át. A rendbírság elzárásra történő
átváltoztatásakor ezer forinttól ötezer forintig terjedő összeg helyett egy-egy napi elzárást kell
számítani, az egynapi elzárásnak megfelelő összeget pedig a rendbírságot kiszabó határozatban kell
megállapítani [Be. 161. § (5) bekezdés].
c) Szintén a Bv. tv. hatálya alá tartozik a bűnügyi együttműködésen alapuló átadási és ideiglenes
átadási letartóztatás, az ideiglenes végrehajtási letartóztatás, és az eljárási jogsegély keretében
ideiglenesen átszállított személy fogva tartása. Továbbá a nemzetközi bűnügyi jogsegély keretei
között foganatosított kiadatási és ideiglenes kiadatási letartóztatás, az ideiglenesen átvett személy
fogva tartása és a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés ideiglenes végrehajtása.
Külön jogszabály, vagyis az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló
2012. évi CLXXX. törvény rendelkezik az Európai Unió tagállamaiban kiszabott büntetések, illetve
alkalmazott intézkedések foganatosításáról.
d) Végül a törvény hatálya vonatkozik a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a
szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (továbbiakban: Szabs. tv.)
szerinti elzárásra és a pénzbírság, helyszíni bírság meg nem fizetése, illetve a közérdekű munka
teljesítésének elmulasztása miatt az ezek helyébe lépő szabálysértési elzárás végrehajtására.
2.2. Időbeli hatály
A törvény időbeli hatályára vonatkozó legfontosabb rendelkezést a 435. § (1) bekezdése
tartalmazza, amely szerint "E törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2015. január 1-
jén lép hatályba". A kivételek hatályba lépésének időpontja 2016. január 1.
Az átmeneti rendelkezések szabályozzák a törvény hatályba lépése előtt kiszabott büntetések és
alkalmazott intézkedések végrehajtási rendjét, amelyek a következők:
436. § (1) A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV.
törvény) alkalmazásával kiszabott büntetések és alkalmazott intézkedések végrehajtása során a (2)-
(9) bekezdésben foglalt eltérésekkel e törvény rendelkezései szerint kell végrehajtani.
(2) Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával kiszabott szabadságvesztésre ítélt a 2013. június 30.
napján hatályban volt 1978. évi IV. törvény rendelkezései szerint bocsátható feltételes szabadságra.
(3) Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával a részben felfüggesztett szabadságvesztés mellett
kiszabott foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kiutasítás, közügyektől eltiltás és kitiltás
tartamának számítására a 296. §, a 298. § (1) és (4) bekezdése, a 299. § (1) bekezdése, a 301. § (1)
bekezdése és a 304. § az irányadó.
(4) Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával kiszabott szabadságvesztés esetén az enyhébb
végrehajtási szabályok a 104. § (2) bekezdés c) pontja tekintetében akkor nem alkalmazhatók, ha az
elítélt az 1978. évi IV. törvény 47. § (4) bekezdése alapján vagy a bíróság határozata folytán nem
bocsátható feltételes szabadságra.
(5) A bíróság által 2013. július 1-jét megelőzően elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtása során az
1978. évi IV. törvény 70. § (3) bekezdése alkalmazható.
(6) Az 1978. évi IV. törvény alkalmazásával elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtásában való
közreműködése során a rendőrség az 1978. évi IV. törvény 82. § (5) bekezdés a)-d) pontja
tekintetében ellenőrzi a magatartási szabályok megtartását.
(7) A 2010. május 1-jétől 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény alkalmazásával
elrendelt kényszergyógykezelés végrehajtása során a kényszergyógykezelés tartamának eltelte
napján - az 1978. évi IV. törvény 74. § (3) bekezdése alapján - a kényszergyógykezelés megszűnik
és a beteget el kell bocsátani az intézetből.
(8) Ha a (7) bekezdés szerinti elbocsátáskor a beteg gyógykezelésének szükségessége továbbra is
fennáll, az IMEI főigazgató főorvosa az elbocsátás esedékességének napjával történő elhelyezés
érdekében az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint kellő időben kezdeményezi
a bíróságnál a kötelező gyógykezelés elrendelése iránti eljárást. Ha a bíróság elrendeli a beteg
kötelező gyógykezelését, az IMEI főigazgató főorvos - az Országos Mentőszolgálat útján -
intézkedik a beteg átszállítása iránt a kijelölt, az egészségügyről szóló törvény szerinti
gyógykezelést végző pszichiátriai intézetbe.
(9) A 205., a 206., a 279., a 302-303., a 306. és a 316. §-t arra az elítéltre is alkalmazni kell, akit a
1978. évi IV. törvény alkalmazásával katonai büntetőeljárásban katonaként ítéltek el.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(10) A BFB az elítélt személyes meghallgatását követően nyolc napon belül - az országos
parancsnok által kiadott módszertani útmutató alapján - dönt az elítélt rezsimbe helyezéséről és a
bv. intézetben működő reintegrációs programokban történő részvételről. Az országos parancsnok
által kiadott módszertani útmutató alapján lefolytatott kockázatelemzési vizsgálat lefolytatását
követően a BFB záró kockázatelemzési jelentésben rögzíti az elítélt befogadásakor mért általános -
visszaesési és fogvatartási - kockázatát, valamint meghatározza a kockázat csökkentéséhez
szükséges egészségügyi, pszichológiai, biztonsági és reintegrációs feladatokat, amelyet a bv.
intézetnek a reintegrációs tevékenysége során figyelembe kell vennie.
3. A határozatok végrehajthatósága és intézkedési kötelezettség a végrehajtás iránt
Az Alaptörvény "Szabadság és felelősség" című fejezete rendelkezik arról, hogy az ember
sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait mindenek felett tiszteletben kell tartani, és ezen
jogok védelme az állam elsőrendű kötelezettsége. A szóban forgó jogokra és az azokkal összefüggő
kötelezettségekre vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthatja meg. Az alapvető jogok
kizárólag meghatározott alkotmányos érték vagy más alapjog érvényesülése, védelme érdekében, és
csupán a szükséges mértékben, valamint az elérni kívánt céllal arányosan korlátozhatóak, azonban
ez esetben is tiszteletben kell tartani azok lényeges tartalmát. Az emberi méltóság sérthetetlen, ezért
sem lehet senkit kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Az
Alaptörvény kimondja azt is, hogy senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben
meghatározott okból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani (I-IV. cikk).
Az Alaptörvény említett rendelkezéseit konkretizálja a Bv. tv. a határozatok végrehajthatóságával
kapcsolatos rendelkezéseivel.
4. § (1) Büntetés, intézkedés és a szabálysértési elzárás - a (2) bekezdésben meghatározott
kivételekkel - csak a bíróság jogerős határozata alapján, jogszabályban meghatározott módon
hajtható végre. Kényszerintézkedés - az őrizet kivételével -, továbbá a rendbírság helyébe lépő
elzárás a bíróság határozata alapján, jogszabályban meghatározott módon hajtható végre.
(2) Megrovás a határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül és az ügyész határozata alapján
is végrehajtható. A vádemelés elhalasztása mellett elrendelt pártfogó felügyelet az ügyész
határozata alapján hajtható végre. Őrizetbe vételnek az ügyész és a nyomozó hatóság határozata
alapján is helye van.
(3) A büntetés és az intézkedés, továbbá - az őrizet kivételével - a kényszerintézkedés és a
rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtását a bíróság rendeli el. Az őrizet foganatosítása iránt az
azt elrendelő bíróság, ügyész, nyomozó hatóság intézkedik. A szabálysértési elzárás végrehajtása
iránt a Szabs. tv.-ben kijelölt szabálysértési hatóság intézkedik.
(4) A büntetés, az intézkedés és a kényszerintézkedés végrehajtásának foganatosítása, illetve a
kényszerintézkedés megszüntetése esetén a terhelt szabadon bocsátása érdekében a bíróság
értesítőlapot állít ki. Ha a kényszerintézkedés megszüntetéséről az ügyész határoz, a terhelt
szabadon bocsátása végett határozatát eredeti aláírással ellátva küldi meg a kényszerintézkedést
foganatosító szervnek.
A törvény alapelvi szinten szól arról, hogy a büntetés, az intézkedés, valamint a szabálysértési
elzárás - a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve - kizárólag jogerős bírósági határozat
alapján és csak jogszabályban meghatározott módon hajtható végre. A büntetőjog-ellenes
magatartás és a szabálysértés miatt alkalmazható jogkövetkezmények végrehajtásának tehát két
konjunktív feltétele van. Az egyik, hogy a büntető- vagy szabálysértési eljárás lefolytatása alapján
megszülessen a bíróság jogerős ügydöntő határozata. A másik, hogy a joghátrány tényleges
realizálásának jogszabályban meghatározottak szerint kell megtörténnie.
A büntetőjogi felelősség megállapításáról és ennek eredményeként a büntetés kiszabásáról vagy az
intézkedés alkalmazásáról a bíróság - fő szabályként - ítéletben dönt, és csak kivételes esetben - a
tárgyalás mellőzése elnevezésű külön eljárásban - határoz végzésben, a büntetőjogi fő kérdésről és
a szankcióról. Az ítélet kizárólag a jogerőre emelkedése után hajtható végre, míg az előbb említett
végzés azon a napon válik végrehajthatóvá, amikor a tárgyalás tartására irányuló kérelem
előterjesztésére nyitva álló határidő anélkül telt el, hogy a jogosultak tárgyalás tartását kérték volna,
illetve a tárgyalás tartását kérő a kérelmét visszavonta, vagy a tárgyaláson nem jelent meg [Be. 589.
§ (2) bekezdés].
Mindebből az is következik, hogy a büntetőügyben hozott ítélet, valamint a tárgyalás mellőzésével
hozott végzés előzetes végrehajtása fogalmilag kizárt.
Az a feltétel, hogy a jogkövetkezmény végrehajtásának alapját a jogerős ügydöntő bírósági
határozat képezi, nem vonatkozik a megrovásra. A Btk. szerint megrovásban kell részesíteni azt,
akinek cselekménye "az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy olyan csekély fokban veszélyes a
társadalomra, hogy az e törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más
intézkedés alkalmazása - ide nem értve az elkobzást, a vagyonelkobzást és az elektronikus adat
végleges hozzáférhetetlenné tételét - szükségtelen".
A megrovással a bíróság vagy az ügyész rosszallását fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt, és
felszólítja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől [Btk. 64. § (1)-
(2) bekezdés].
A Be.-nek a nyomozás megszüntetésére vonatkozó egyik előírása szerint az ügyész a nyomozást
határozattal megszünteti - megrovás alkalmazása mellett - ha a Btk.-nak az előbbiekben idézett
feltételei fennállnak [Be. 190. § (1) bekezdés j) pont].
Tehát a jogalkotónak - a Btk. szabályaiból következően - egyrészt arra kellett figyelemmel lennie,
hogy mind a bíróságnak, mind az ügyésznek határozata közlésekor a jogerőre emelkedés előtt kell
kifejezésre juttatnia a jogellenes cselekmény miatti rosszallását, másrészt - a Be. rendelkezésére
figyelemmel - biztosítania kellett a végrehajtást ügyészi határozat alapján is.
Mindezekre figyelemmel rendelkezik úgy a Bv. tv., hogy amennyiben a terhelt a megrovást
alkalmazó határozat kihirdetésekor jelen van, a megrovást a bíróság a határozat jogerőre
emelkedésének bevárása nélkül vagy az ügyész szóban foganatosítja, egyéb esetben a megrovás
végrehajtása a határozat kézbesítésével történik. Nem magyar állampolgár terhelt esetén az ügyész
a nyomozó hatságot is megbízhatja a megrovás foganatosításával [Bv. tv. 307. § (1)-(2) bekezdés].
A Be. lehetővé teszi, hogy az ügyész vádemelés helyett háromévi szabadságvesztésnél nem
súlyosabb büntetéssel büntetendő bűncselekmény miatt - a bűncselekmény súlyára, és a rendkívüli
enyhítő körülményekre tekintettel - a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre határozattal
elhalassza, ha ennek a gyanúsított jövőbeni magatartásában mutatkozó kedvező hatása
feltételezhető. [Be. 222. § (1) bekezdés]
Amennyiben a kábítószer birtoklása (Btk. 178. §) elnevezésű bűncselekmény vonatkozásában
büntethetőséget megszüntető ok miatt az eljárás megszüntetésének lehet helye, és a nyomozást
korábban nem függesztették fel, az ügyész a vádemelést egyévi időtartamra elhalasztja, ha a
gyanúsított vállalja a kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, kábítószer-használatot kezelő más
ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvételt.
Az ügyész a vádemelést tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt egy évre ugyancsak
elhalasztja, ha ettől az elmulasztott kötelezettség teljesítése várható.
Végül a Be. különös méltánylást érdemlő esetben arra is lehetőséget ad, hogy az ügyész a
vádemelést ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt is
elhalassza, ez esetben a vádelhalasztás tartama a törvényben meghatározott büntetési tétellel azonos
[Be. 222-222/A §].
Tehát az általános szabály alól ugyancsak kivétel a vádhalasztás, mert az ügyész a vádemelés
10. oldal
elhalasztásáról szóló határozatában elrendelheti a terhelt pártfogó felügyeletét, melynek
végrehajtására szintén az ügyész által meghatározottak szerint kerülhet sor.
A Szabs. tv. szerint szabálysértési elzárást - a törvényben meghatározott szabálysértések miatt -
csak bíróság szabhat ki [Szabs. tv. 9. § (1) bekezdés].
A kényszerintézkedés fogalmát a Bv. tv. 3. §-ának 10. pontja definiálja, mely rendelkezés szerint
kényszerintézkedésnek minősül a büntetőeljárásban, valamint az Európai Unió tagállamaival
folytatott bűnügyi együttműködés keretében és a nemzetközi bűnügyi jogsegély ügyekben elrendelt
szabadságelvonással járó kényszerintézkedés.
Tekintettel arra, hogy a Bv. tv. értelmező rendelkezése szerint a törvény hatálya kizárólag
szabadságelvonással járó kényszerintézkedésekre terjed ki, ezért a Be.-ben szabályozott
kényszerintézkedések közül az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, és az ideiglenes kényszer-
gyógykezelés elrendelésére vonatkozó normáknak van jelentősége.
Azon szabály alól, amely szerint a Bv. tv. hatálya alá tartozó kényszerintézkedés kizárólag a
bíróság végzése alapján hajtható végre, az őrizetbe vétel minősül kivételnek, mivel az őrizet az
ügyész vagy a nyomozó hatóság határozata alapján is foganatosítható.
Függetlenül attól, hogy a kényszerintézkedést a bíróság, az ügyész, vagy a nyomozó hatóság
rendeli-e el, a végzés, illetve a határozat a fellebbezésre vagy a panaszra tekintet nélkül
végrehajtható.
A bíróságnak kell intézkednie a büntetés és az intézkedés, valamint - az őrizet kivételével - a
kényszerintézkedés és a rendbírság helyébe lépő elzárás foganatosításának elrendelése érdekében.
Az őrizet foganatosítása iránt az azt elrendelő bíróságnak, ügyésznek vagy nyomozó hatóságnak
kell intézkednie. A Szabs. tv. alapján a szabálysértési elzárás végrehajtásáról az elkövető lakóhelye,
tartózkodási helye, ennek hiányában az elkövetés helye szerint illetékes általános szabálysértési
hatóságnak kell gondoskodnia [Szabs. tv. 139. § (3) bekezdés].
A bíróságnak a büntetés, az intézkedés, továbbá a kényszerintézkedés végrehajtásának
foganatosítása végett értesítőlapot kell kiállítania, miként akkor is, ha a kényszerintézkedést
(például előzetes letartóztatást) megszünteti és a terheltet szabadon bocsátja.
A Bv. tv. 3. §-ának 6. pontja szerint értesítőlap a bíróság által a végrehajtás érdekében - papír
alapon vagy elektronikus formátumban - a végrehajtásért felelős szerv részére a kiszabott
büntetésről, az alkalmazott intézkedésről, valamint az ezeket érintő, az ítélethozatalt követő érdemi
rendelkezésekről, továbbá a kényszerintézkedés elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről
kiállított értesítés, amelynek része a szabadságelvonással járó büntetés, intézkedés vagy
kényszerintézkedés foganatosítására, avagy a szabadításra adott bírói rendelvény.
Tekintettel arra, hogy a Be. egyes kényszerintézkedések megszüntetésére az ügyészt is feljogosítja,
ezért amennyiben erről az ügyész dönt, határozatát eredeti aláírással ellátva kell megküldenie a
kényszerintézkedést foganatosító szervnek.
4. Az állam feladatai a végrehajtásban
5. § (1) A büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtása,
valamint az utógondozás az állam feladata. Az elítélttel és az egyéb jogcímen fogvatartottal
szemben a törvényben meghatározott joghátrányok az ítéletben, illetve az egyéb határozatban
foglaltak szerint - az ott meghatározott tartamban és tartalommal - érvényesíthetők.
(2) A büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtását az
állam a bíróság, a végrehajtási ügyintéző, a bírósági végrehajtói szervezet, az ügyész, a
végrehajtásért felelős szervek, a rendőrség, valamint az e törvényben meghatározott más szervek
útján teljesíti. A végrehajtásban - törvényben meghatározottak szerint - más szervek és szervezetek
is közreműködnek.
(3) A végrehajtásért felelős szerv a jogszabályok keretei között együttműködik az oktatási
intézményekkel, valamint a fogvatartás körülményeinek a figyelemmel kísérésére, a szabadulás
után a társadalomba való beilleszkedés elősegítésére, a karitatív tevékenység végzésére, továbbá az
egyéb büntetés-végrehajtási feladatok segítésére alakult civil szervezetekkel és az ilyen
tevékenységet ellátó vallási közösségekkel. Ha az ilyen szervezet tagja vagy a megbízásából eljáró
személy a végrehajtásért felelős szerv rendjére és biztonságára vonatkozó jogszabályokat, vagy a
végrehajtásért felelős szervvel kötött megállapodásban foglaltakat megszegi, a végrehajtásért
felelős szerv az együttműködést megszüntetheti.
A Bv. tv. az alapvető rendelkezések körében deklarálja, hogy a szankciók, illetve a
kényszerintézkedések végrehajtása, továbbá az utógondozás állami feladat. A törvény nem hagy
kétséget afelől sem, hogy a joghátrányok végrehajtása tekintetében két kérdéskörnek van
determináló szerepe. Egyrészt a törvényi előírásoknak, mivel kizárólag törvényben meghatározott
szankciók foganatosítására kerülhet sor, másrészt a törvényben szabályozott joghátránynak az
ítéletben vagy egyéb határozatban megjelenített konkretizálásának. Így például a szabadságvesztés-
büntetésre vonatkoztatva az előbbi tételt mindez azt jelenti, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás
alapjául szolgáló bűncselekmény miatt kiszabható tételkeretet a Btk. Különös Része állapítja meg,
de jelentősége lehet a Btk. Általános Részében szereplő keret-tágító előírásoknak is. A döntésre
jogosult - azaz a bíróság - ezen törvényi rendelkezésekre figyelemmel határozhatja meg a konkrét
ügy konkrét terheltjével szemben alkalmazott joghátrány tartamát, és az ahhoz kapcsolódó egyéb
következményeket, mint például a végrehajtási fokozatot vagy a feltételes szabadságra
bocsáthatóságból való kizártságot. Mindennek érvényesülnie kell a Be.-ben szabályozott
kényszerintézkedések alkalmazásakor is.
Az állam a joghátrány, illetve a kényszerintézkedés végrehajtását az arra jogosult szervek, így:
- a bíróság,
- a végrehajtási ügyintéző,
- a bírósági végrehajtói szervezet,
- az ügyész,
- a végrehajtásért felelős szervek,
- a rendőrség, és
- a törvényben meghatározott más szervek
útján teljesíti.
A Bv. tv. tehát más szervek és szervezetek közreműködésére is lehetőséget biztosít a végrehajtás
terén.
A végrehajtásért felelős szerv fogalmát a Bv. tv. 3. §-ának 14. pontja határozza meg, így e körbe
tartozik a büntetés-végrehajtási szervezet, a javítóintézet, a pártfogó felügyelői szolgálatként a
kormány által kijelölt szerv, azaz a pártfogó felügyelői szolgálat.
A végrehajtásért felelős szerv - a jogszabályokban meghatározottak szerint - köteles
együttműködni:
- az oktatási intézményekkel,
- a civil szervezetekkel,
- a vallási közösségekkel.
A civil szervezetek, illetve a vallási közösségek feladatköre a fogva tartás körülményeinek
figyelemmel kísérésére, a terhelt szabadulását követően a társadalomba való beilleszkedésének
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
elősegítésére, karitatív tevékenység végzésére, illetve egyes büntetés-végrehajtási feladatok
segítésére terjedhet ki. A végrehajtásért felelős szerv és az említett civil szervezetek, illetve vallási
közösségek közötti együttműködés szintén ezeket a területeket érintheti.
A végrehajtásért felelős szerv az együttműködést megszüntetheti, ha az említett szervezetek tagja,
vagy a megbízásukból eljáró személy a végrehajtásért felelős szerv rendjére és biztonságára
vonatkozó jogszabályokat vagy az együttműködéssel kapcsolatos megállapodásban foglaltakat
megszegi.
5. Törvényességi felügyelet
6. § A büntetések, az intézkedések, a kényszerintézkedések, a rendbírság helyébe lépő elzárás és a
szabálysértési elzárás végrehajtása felett az ügyész törvényességi felügyeletet gyakorol, amelynek
során az ügyészségről szóló törvény szerinti jogosultságok illetik meg és kötelezettségek terhelik.
"A büntetés-végrehajtást övező garanciarendszerhez hozzátartozik az adott végrehajtási
tevékenységet irányító, ebből fakadó belső ellenőrzésén túlmenően az ügyészi törvényességi
felügyelet."[35]
Az Alaptörvény 29. cikk (2) bekezdés c) pontja szerint a legfőbb ügyész és az ügyészség
felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett. A büntetés-végrehajtás
tekintetében a törvényesség legfontosabb sajátossága, hogy a büntetés-végrehajtási szervek a
jogszabályi előírásoknak megfelelően működnek és minden törvényes eszközt igénybe vesznek a
büntetés, az intézkedés, a büntetőeljárási kényszerintézkedés, valamint a rendbírság helyébe lépő és
a szabálysértési elzárás céljának realizálása érdekében. A törvénysértések ugyanis valójában az
említett joghátrányok és a büntetőeljárási kényszerintézkedés céljának elérését akadályozhatják, de
az is elképzelhető, hogy azok olyan következményekkel járnak, amelyek aránytalan terhekkel
sújtják az érintett személyt.
Mindebből az is következik, hogy a joghátrányokat - a jogszabályi előírásokkal összhangban -
végre kell hajtani, mert végrehajtásuk nélkül a szankciók céljuk elérésére alkalmatlanok. A
végrehajtás során minden törvényes eszközzel ki kell kényszeríteni a terhelt kötelezettségeinek
teljesítését, ellenkező esetben ugyanis a végrehajtás formálissá válik. Biztosítani kell azonban azt
is, hogy a joghátránnyal érintett személyek jogai érvényesüljenek, valamint hogy a számukra a
jogszabályok által biztosított jogosultságok csorbát ne szenvedjenek.
Az ügyészi törvényességi felügyelet mindkét követelmény megvalósulását biztosítja, azaz, hogy
szankció végrehajtás nélkül ne maradjon, továbbá hogy a terhelti jogok és kötelezettségek
ténylegesen érvényesüljenek, illetve teljesüljenek.
Tehát "az ügyészi tevékenység a büntető igazságszolgáltatás folyamatát egészben átfogja, annak
minden szakaszára kiterjed, mintegy összekötve a büntető felelősségre vonás szakaszait; a
nyomozást, a bírósági tárgyalást, a büntetés-végrehajtást, sőt az ezt követő visszailleszkedést. Az
ügyész a bűnügyek teljességét átlátva tudja megtenni a szükséges intézkedést. A büntetés-
végrehajtási ügyészi törvényességi felügyelet - ami bizonyos tekintetben elkülönül a többi ügyészi
tevékenységtől, de egyben tartja a szoros munkakapcsolatot is - jelenti az állampolgárok, az
elítéltek jogainak védelmét, de egyben az állam büntető igénye érvényesülésének eszközét is, a
társadalom és a többi állampolgár védelmét, az állami szervek kötelezettségei teljesítésének
kikényszerítését, a mindkét oldalú esetleges joggal való visszaélés kiküszöbölésének garanciáját.
Célja a büntetőhatározat törvényes végrehajtásának elősegítése, de cél annak előmozdítása is, hogy
az adott büntetés, intézkedés betöltse rendeltetését, amit a törvénysértések feltárásával,
megelőzésével szolgál".[36]
A büntetés-végrehajtás feletti ügyészi törvényességi felügyelet magában foglalja a rendszeres
ellenőrzést, vizsgálatok tartását, a szükséges intézkedések megtételét, valamint a törvényt sértő
szerv felé történő jelzési kötelezettséget.
Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (továbbiakban: Ütv.) rendelkezései az
előbbiekben kifejtettek jogi hátterét hivatottak megteremteni. Az Ütv. szerint az ügyész felügyeleti
tevékenysége során bármely időpontban és helyen ellenőrizheti a törvényekben meghatározott
joghátrányok és jogkorlátozások végrehajtásának, a fogvatartottakkal való bánásmódnak a
törvényességét, a végrehajtás alatt állók jogvédelmére vonatkozó rendelkezések érvényesülését. Az
ellenőrzési jogosultság az ügyészt megilleti az utógondozás, a bűnügyi, a szabálysértési és a
körözési nyilvántartás, valamint a központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok
adatbázisának vonatkozásában is.
Az ellenőrzéssel érintett - személyi szabadságot kizáró vagy korlátozó, illetve más jogot korlátozó
joghátrányokat végrehajtó - szerv vezetője köteles az ügyésznek a törvények megtartására és a
fogva tartás körülményeire vonatkozó rendelkezését teljesíteni. A szerv vezetője az ügyészi
rendelkezésben foglalt utasítás ellen felettes szerve útján - 15 napon belül - előterjesztést tehet a
felettes ügyészhez, amelynek nincs halasztó hatálya.
Az ügyész köteles haladéktalanul szabadlábra helyezni azt, akit törvényes határozat nélkül vagy a
határozatban megjelölt időponton túl tartanak fogva.
Az ügyész törvénysértő gyakorlat vagy mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés megszüntetése
érdekében felhívással fordul az illetékes vezetőhöz, aki ez alapján intézkedni köteles. Az illetékes
vezető az ügyészi felhívás ellen 15 napon belül - felettes szerve útján - előterjesztést tehet a felettes
ügyészhez, amelynek az ügyészi felhívásban foglaltak végrehajtására halasztó hatálya van.
Az ügyész a büntetés-végrehajtáshoz kapcsolódó bírósági eljárásban részt vehet, indítványt tehet,
illetve jogorvoslattal élhet. Ha az ügyész a bíróság büntetés-végrehajtási igazgatási
tevékenységével összefüggésben intézkedésre okot adó körülményt észlel, a jogszabályi
rendelkezés érvényesülésének biztosítása érdekében az illetékes bíróság elnökének intézkedését
kezdeményezi.
Felügyeleti jogkörében az ügyész:
a) meghallgathatja a fogvatartottakat, illetve megvizsgálhatja a büntetőügyben hozott határozatok
végrehajtásával kapcsolatos panaszokat,
b) megtekintheti a fogva tartás körülményeit és rendjét szabályozó utasításokat, a fogvatartási
iratokat,
c) a végrehajtás bármely kérdésében vizsgálatot tarthat, illetve az ellenőrzött szervet vizsgálat
tartására kérheti fel,
d) a végrehajtásra illetékes szervek vezetőitől iratok és adatok rendelkezésre bocsátását, illetve
megküldését, továbbá felvilágosítás adását kérheti,
e) a végrehajtási szerveknél általános érvényű rendelkezés - intézkedés, utasítás - kiadását,
módosítását vagy hatályon kívül helyezését kezdeményezheti.
Az illetékes szerv vezetője a vizsgálat tartására történő, valamint az iratok rendelkezésre
bocsátásával kapcsolatos ügyészi felkérésnek köteles haladéktalanul eleget tenni. Amennyiben az
ügyész a végrehajtási szervnél általános érvényű rendelkezés kiadását, módosítását vagy hatályon
kívül helyezését kezdeményezi, és az illetékes szerv vezetője a kezdeményezéssel nem ért egyet,
ugyancsak előterjesztést tehet a felettes ügyészhez (Ütv. 22-24. §).
A büntetés-végrehajtás feletti törvényességi felügyeletet számos nemzetközi dokumentum
megköveteli. Így például:
- az ENSZ által 1978-ban elfogadott "Előzetes alapelvek valamennyi, bármely formában fogva
tartott vagy bebörtönzött személy védelméről" című dokumentum II. 3. 25. pontja;
- az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának Rec(2000) 19. számú Ajánlásának 4. pontja;
- az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az Új Európai Börtönszabályokról szóló Rec(2006) 2.
számú Ajánlás 92-93. pontjai.
11. oldal
"A büntetés-végrehajtás kontrolljával kapcsolatos nemzetközi elvárások (ajánlások, irányelvek stb.)
- bizonyos hangsúlybeli különbségek mellett - egybehangzóan mutatnak rá a garancia és
kontrollrendszer belső és külső elemeinek együttes fontosságára. A kétfajta ellenőrzés ugyanis
kölcsönösen feltételezi és erősíti egymást, bármelyik fogyatékossága az egész garanciarendszert
gyengíti."[37]
Tehát az említett nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott elvárások, továbbá a törvényi
rendelkezések realizálása érdekében kell az ügyésznek a törvényességi felügyeleti jogkörét
gyakorolnia.
Ezt a tevékenységet részletesen szabályozza az 5/2012. (I. 27.) LÜ utasítás. Ezen utasítás a Bv. tv.
hatályba lépésére figyelemmel nyilvánvalóan átdolgozásra szorul, de egyes elvi jellegű tételeinek
ezt követően is érvényesülniük kell.
Ilyen, hogy az ügyésznek felügyeleti tevékenysége körében vizsgálnia kell a fogvatartottakkal való
bánásmód törvényességét a büntetés-végrehajtási intézetben, melynek során a kérelem alapján
meghallgatottak mellett szúrópróbaszerűen kiválasztott fogvatartottakat is meg kell hallgatnia.
Amennyiben a meghallgatott fogvatartott által elmondottak bűncselekmény gyanúját keltik, az
ügyésznek a meghallgatásról készített feljegyzését a nyomozás lefolytatására hatáskörrel és
illetékességgel rendelkező hatóságnak kell megküldenie.
A nem ügyészi hatáskörbe, valamint a más ügyészség hatáskörébe vagy illetékességébe tartozó
kérelmet a lehető legrövidebb idő alatt, de legfeljebb nyolc napon belül a hatáskörrel és
illetékességgel rendelkező szervhez, illetve az eljárásra jogosult ügyészséghez kell áttenni, illetve
felterjeszteni.
Ha a kérelmet az ügyész alaptalannak találja, azt indokolt állásfoglalásával kell elutasítania. A
kérelmező a felülvizsgálat érdekében panaszt jelenthet be az állásfoglalást hozó ügyészségnél.
Ennek lehetőségéről a kérelmezőt tájékoztatni kell. A panaszt, az ügyben keletkezett valamennyi
irattal és véleményes jelentéssel együtt, elbírálásra a felettes ügyészséghez kell felterjeszteni. A
panasz elbírálásának eredményéről, illetőleg a megtett intézkedéséről a felettes ügyészség
tájékoztatja a kérelmezőt. A felettes ügyészség állásfoglalása ellen további panasznak nincs helye.
Az ügyész rendszeresen - a jelenleg hatályos rendelkezés szerint havonta legalább kétszer - köteles
ellenőrizni a személyes szabadságot kizáró kényszerintézkedések foganatosításának körülményeit,
továbbá a személyes szabadságot elvonó joghátrányok (például szabálysértési elzárás)
végrehajtásának törvényességét is.
Ha az ügyész rendkívüli eseményről értesül, meg kell vizsgálnia a bekövetkezés okát és
körülményét, bűncselekmény gyanúja esetén büntetőeljárást kell kezdeményeznie.
A fogvatartott halála esetén, továbbá ha a fogvatartott életveszélyes balesetet, mérgezést szenved,
az ügyésznek a lehető legrövidebb időn belül helyszíni vizsgálatot kell végeznie. Amennyiben
lőfegyverhasználatra kerül sor, ellenőriznie kell annak jogszerűségét, törvénysértés esetén a
hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál kell kezdeményeznie az eljárás lefolytatását.
6. A büntetés-végrehajtási jogviszony
7. § (1) A büntetés-végrehajtási jogviszony a büntetés, az intézkedés, az egyes
kényszerintézkedések, a rendbírság helyébe lépő elzárás, a szabálysértési elzárás végrehajtása alatt
- ideértve annak előkészítését és a foganatba vétel érdekében megtett intézkedéseket is - a
végrehajtásért felelős szerv, a végrehajtásban közreműködő más szerv és az elítélt, illetve az egyéb
jogcímen fogvatartott között fennálló jogviszony, amely meghatározza a végrehajtásért felelős
szervek, a végrehajtásban közreműködő más szervek és személyek feladatait, valamint az elítélt,
illetve az egyéb jogcímen fogvatartott jogait és kötelezettségeit és azok érvényesítésének módját.
(2) A büntetés-végrehajtási jogviszony jellegéből eredően a végrehajtás során az elítéltet és az
egyéb jogcímen fogvatartottat jogszabályban meghatározott sajátos jogok és kötelezettségek illetik
meg, illetve terhelik.
A büntetést végrehajtó, illetve a büntetés-végrehajtásban részt vevő szervek jogszabályok által
rendezett és meghatározott kapcsolatba kerülnek az elítéltekkel, továbbá a kényszerintézkedések
hatálya alatt állókkal, valamint a rendbírság helyébe lépő és a szabálysértési elzárással
érintettekkel. Ennek a kapcsolatnak a legfőbb jellemzője a büntetés-végrehajtási jog általi
rendezettsége, és éppen ezért jön létre a büntetés-végrehajtási jogviszony.
Ma már nem képezi vita tárgyát, hogy a büntetés-végrehajtással kapcsolatos kérdések önálló
szabályozást igényelnek, illetve hogy e jogterület nemcsak "a büntetés-végrehajtási intézetek
rendjét" szabályozza, hanem valamennyi büntetés, intézkedés, kényszerintézkedés és elzárás
végrehajtásával kapcsolatos jogi normát is felöleli.
7. Az elítélt, illetve a joghátránnyal érintett kötelezettségei
7.1. Az alávetési kötelezettség
8. § (1) Az elítélt köteles magát a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtásának alávetni, a
kényszerintézkedés hatálya alatt álló köteles eltűrni a szabadságelvonással járó kényszerintézkedés
foganatosítását, ennek megtagadása esetén vele szemben a törvényben meghatározott
jogkövetkezmények állnak be, illetve kényszer alkalmazható. A kényszergyógykezelt köteles
eltűrni személyi szabadságának korlátozását, a végrehajtás rendőri elővezetéssel és elfogatóparancs
kibocsátásával kikényszeríthető. A rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett személy köteles
eltűrni személyi szabadságának elvonását, a végrehajtás elővezetéssel kikényszeríthető.
Az alávetési kötelezettség az elítéltet, a személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedés hatálya
alatt állót, a kényszergyógykezeltet, és a rendbírság helyébe lépő elzárással érintett személyt
egyaránt terheli. Nincs ilyen kötelezettsége a szabálysértési elzárással érintett személynek.
Az elítélt büntetés-végrehajtási szempontból legjelentősebb kötelezettsége az alávetési
kötelezettség. Ez magában foglalja egyrészt a büntetés, illetve intézkedés végrehajtásának
foganatosítására vonatkozó, másrészt a végrehajtás során megkívánt, a személyhez fűződő jogok
elvonásával vagy korlátozásával kapcsolatos tűrési kötelezettséget is. A kényszerintézkedés - amely
a Bv. tv. 3. §-ának 10. pontja szerinti értelmező rendelkezés szerint a büntetőeljárásban, az Európai
Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködés keretében és a nemzetközi bűnügyi jogsegély
ügyekben elrendelt, szabadságelvonással járó intézkedés - hatálya alatt állót az alávetési
kötelezettség ugyancsak terheli. A kényszergyógykezelt a személyi szabadságának korlátozását,
míg a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett személyi szabadságának elvonását köteles tűrni,
mely kötelezettség az előbbi esetben rendőri elővezetéssel és elfogató parancskibocsátásával, míg
az utóbbi elővezetéssel kényszeríthető ki.
7.2. Az együttműködési kötelezettség
8. § (2) A büntetés és az intézkedés végrehajtása során az elítélt köteles a végrehajtásért felelős
szervvel együttműködni és a kért felvilágosítást megadni. Ha e törvény úgy rendelkezik, az
együttműködés vagy a felvilágosítás adás megtagadása esetén a büntetés-végrehajtási bíró az
elítélttel szemben rendbírságot szabhat ki.
Kizárólag az elítélt tekintetében a Bv. tv. együttműködési kötelezettséget is meghatároz, amely a
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
büntetés, illetve az intézkedés végrehajtása során jut szerephez, és magában foglalja a kért
felvilágosítás megadásának kötelezettségét is. A szóban forgó kötelezettség teljesítésének
megtagadása esetén - a Bv. tv. rendelkezésére figyelemmel - a büntetés-végrehajtási bíró
rendbírságot szabhat ki.
7.3. Lakcímbejelentési kötelezettség
8. § (3) A Magyarországon élő elítélt köteles a lakóhelye vagy a tartózkodási helye címében (a
továbbiakban: lakcím) bekövetkező változást a változás bekövetkeztétől számított három
munkanapon belül a végrehajtásáért felelős szervnek, ha ez nem ismert, az érdemi határozatot hozó,
első fokú bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak bejelenteni.
(4) A (3) bekezdés szerinti kötelezettség elmulasztása miatt a büntetés-végrehajtási bíró hivatalból
vagy a végrehajtásért felelős szerv kezdeményezésére rendbírságot szab ki. Erre az elítéltet az ítélet
kihirdetésekor, továbbá a végrehajtás során adott tájékoztatásakor vagy a részére kiadott idézésben,
felhívásban figyelmeztetni kell.
(5) A (2) és a (4) bekezdés szerinti rendbírság kiszabására a Be. 161. § (1)-(4) bekezdését kell
alkalmazni.
Szintén csak az elítéltet terheli a lakcímbejelentési kötelezettség.
Az elítéltnek - amennyiben Magyarországon él - be kell jelentenie a lakó-, vagy tartózkodási
helyében bekövetkező változást - a bekövetkezéstől számított - három munkanapon belül a
végrehajtásért felelős szervnél. Abban az esetben, ha az elítélt a büntetés-végrehajtásért felelős
szervet nem ismeri, lakcímbejelentési kötelezettségét az érdemi határozatot hozó elsőfokú bíróság
székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró előtt is teljesítheti. Ezen kötelezettség
elmulasztása miatt a büntetés-végrehajtási bíró rendbírságot szab ki, mely következményre az
elítéltet az ítélet kihirdetésekor, de a későbbi tájékoztatásban, idézésben vagy felhívásban
figyelmeztetni kell.
7.4. Megjelenési kötelezettség
Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott köteles a hatóság idézésének, illetve felhívásának
eleget tenni, mulasztása szankcionálható.
A törvény a szabályszerű idézéssel, felhívással szembeni mulasztás következményét is
meghatározza, azaz ha az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott szabályszerű idézés
ellenére, továbbá a szabályszerűen kézbesített felhívásban meghatározott határidőn belül vagy
határnapon az ott megjelölt helyen nem jelenik meg, akkor elővezetése rendelhető el. Az elővezetés
- amely jogintézmény a személyi szabadságot korlátozó intézkedés - részletes szabályait a Be. 162.
§-a tartalmazza. A büntetés és intézkedés esetén a Be. említett rendelkezését azzal kell alkalmazni,
hogy az elővezetés elrendelésére a bíróság, a vádemelés elhalasztása esetén pedig az ügyész
jogosult. Az elővezetést a rendőrség hajtja végre és ennek során az elítéltet, illetve az egyéb
jogcímen fogvatartottat az elővezetést elrendelő határozatban megjelölt helyre kíséri. A rendőr
ennek érdekében a reá irányadó törvény szerint szükség esetén kényszert és más intézkedést
alkalmazhat.
Az elővezetést lehetőség szerint a nap hatodik és huszonnegyedik órája között kell végrehajtani. A
bíróság és az ügyész azonban rendelkezhet úgy is, hogy a rendőr az elővezetés foganatosítása
helyett az érintett személy útba indulását ellenőrizze, ha megalapozottan feltehető, hogy az
elővezetés célja ezzel is elérhető.
8. Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott jogai
9. § (1) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott az Alaptörvényben meghatározott alapvető
jogait, valamint egyéb jogait és kötelezettségeit - a törvényben, a bíróság ítéletében, valamint a
bíróság és az ügyészség egyéb határozatában meghatározott korlátozásokkal vagy tilalmakkal - a
büntetés-végrehajtás rendjével összhangban gyakorolja, illetve teljesíti.
(2) A jogkorlátozás során az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kell alkalmazni.
A büntetőeljárás hatálya alatt álló, személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedéssel vagy a Btk.
rendelkezése alapján kiszabott büntetéssel vagy alkalmazott intézkedéssel érintett terheltek,
továbbá az elzárással érintett személyek jogi helyzetében is alapvető változás áll be. A büntetés-
végrehajtási jog központi kérdése ezen személyi kör státuszának jogi normák általi meghatározása,
a jogok és kötelezettségek pontos megfogalmazása.
"Az elítéltek jogi helyzete kifejezi az egész büntetés-végrehajtási rendszer lényegét és egyben
szintjelzője a jogállamiságnak is. Vitathatatlan, hogy az utóbbiról csak akkor beszélhetünk, ha az
teljes; minden hatóságra, szervre, állampolgárra, a társadalom minden egyes tagjára kiterjed, így a
megbélyegzettekre, az elítéltekre is."[38] Mindez nyilvánvalóan igaz az egyéb jogcímen
fogvatartottak tekintetében is.
A polgárok bármely jogát, így a személyes szabadságát is, az állam csak akkor korlátozhatja, illetve
vonhatja meg, ha azt a társadalom érdeke megköveteli. A közjó érvényre juttatása érdekében
azonban a jogalkotónak mindez kötelességévé is válik.
Ezért már az alapvető rendelkezések körében szól a törvény az elítélt és az egyéb jogcímen
fogvatartott Alaptörvényben deklarált alapvető jogainak, valamint egyéb jogainak megvonásáról,
illetve korlátozásáról. Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott ugyanis jogait kizárólag a
törvényben, a bíróság ítéletében, a bíróság és az ügyészség egyéb határozatában meghatározott
tilalmakkal vagy korlátozásokkal, a büntetés-végrehajtás rendjével összhangban gyakorolhatja.
A jogkorlátozásnak célhoz kötöttnek kell lennie, azonban az adott cél elérésére csak a legenyhébb
eszközt lehet alkalmazni. A büntetés-végrehajtás során vagy a büntetőeljárás lefolytathatósága
érdekében a polgárokat megillető jogokat tehát kizárólag akkor szabad elvonni, illetve korlátozni,
és csupán olyan mértékben, amikor a cél realizálása érdekében ez elkerülhetetlen.
A büntetés céljának megvalósítása nem lehetséges hatékony büntetés-végrehajtás nélkül. Az
utóbbinak viszont alapfeltétele a törvényesség, és ezen belül a büntetés-végrehajtás
foganatosításában részt vevő szervek és személyek norma-adekvát magatartásának biztosítása.
A törvény tehát mindezekre figyelemmel szól általánosságban a terhelti jogok elvonásának, illetve
korlátozásának lehetőségéről, azok célhoz kötött voltáról, azonban számos terhelti jogosultságot
már az alapvető rendelkezések körében szabályoz. Így például:
- a kérelem előterjesztésének és a jogorvoslatnak a jogát, mint jogérvényesítési jogosultságot,
- a védelemhez és képviselethez való jogot,
- az anyanyelvhasználat jogát,
- a tájékoztatáshoz való jogot, valamint az
- az iratbetekintési és másolatkészítési jogot.
8.1. Jogérvényesítés
10. § (1) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyben vagy a
12. oldal
fogvatartással összefüggésben kérelmet terjeszthet elő és a kérelemről hozott döntéssel szemben
panaszt nyújthat be, továbbá e törvény szerinti egyéb jogorvoslati jog illeti meg. Ha e törvény a
jogorvoslatot lehetővé teszi, arról az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat a döntés
meghozatalakor tájékoztatni kell.
(2) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott az (1) bekezdés szerinti kérelmét, a panaszt és a
jogorvoslat iránti kérelmét írásban terjesztheti elő. Az írni vagy olvasni nem tudó elítélt, illetve
egyéb jogcímen fogvatartott nyilatkozatát - kérelmére két érdektelen tanú jelenlétében -
jegyzőkönyvbe kell foglalni.
(3) A tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszicho-
szociális károsodással - illetve ezek bármilyen halmozódásával - élő, illetve írni vagy olvasni nem
tudó, vagy a magyar nyelvet nem beszélő, valamint az egészségi állapota miatt akadályozott elítélt
vagy egyéb jogcímen fogvatartott számára elő kell segíteni, hogy jogorvoslati jogával élni tudjon.
Az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott az akadályoztatása fennállásáról a büntetés-
végrehajtásért felelős szervet - kivéve, ha az erről tudomással bír - köteles tájékoztatni.
(4) A fiatalkorú, valamint a cselekvőképtelen nagykorú, vagy a cselekvőképességében részlegesen
korlátozott elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyben vagy a
fogvatartással összefüggésben önállóan tehet panaszt, nyújthat be kérelmet, jogorvoslati kérelmet
és tehet nyilatkozatot.
(5) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott a végrehajtással kapcsolatosan
a) közvetlenül fordulhat a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések, a rendbírság
helyébe lépő elzárás és a szabálysértési elzárás végrehajtásának törvényességi felügyeletét ellátó
ügyészhez, kérheti az ügyész általi meghallgatását,
b) közvetlenül fordulhat az alapvető jogok biztosához, valamint a kínzás és más kegyetlen,
embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni fakultatív jegyzőkönyv 3. cikke szerinti
nemzeti megelőző mechanizmus (a továbbiakban: nemzeti megelőző mechanizmus) feladatainak
teljesítésére felhatalmazott munkatársához,
c) kérelemmel, panasszal fordulhat törvényben kihirdetett nemzetközi egyezményben elismerten
erre hatáskörrel rendelkező nemzetközi jogvédő szervezethez.
(6) Az (1) bekezdésen kívüli egyéb jogviszonyokat érintően az elítélt és az egyéb jogcímen
fogvatartott az általános szabályok szerint, korlátozás nélkül - ide nem értve a fogvatartás tényéből
eredő eltéréseket - érvényesítheti jogait, vagy fordulhat a bírósághoz, illetve az állami szervekhez,
tehet panaszt vagy közérdekű bejelentést.
A jogérvényesítési jog magában foglalja az eljárás kezdeményezéséhez és - büntetés-végrehajtási
ügyben és a fogva tartással összefüggésben egyaránt - a jogorvoslathoz való jogot. Az elítélt és az
egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyben, vagy a fogva tartásával összefüggésben
kérelmet terjeszthet elő.
A büntetés-végrehajtási ügy fogalmát a Bv. tv. 3. §-ának 1. pontja határozza meg. Ezen értelmező
rendelkezés szerint: büntetés-végrehajtási ügy a bíróságnak, a végrehajtásért felelős szervnek és az
adott ügyben döntési jogkörrel rendelkező személynek a büntetés, az intézkedés, a
kényszerintézkedés, valamint a rendbírság helyébe lépő és a szabálysértési elzárás végrehajtásával
kapcsolatos olyan eljárása - ide nem értve a Be. XXIX. Fejezet II. Címe szerinti eljárásokat -,
amely érinti annak tartalmát, mértékét, a végrehajtás helyét vagy módját, megkezdésének
időpontját, a félbeszakítás, a feltételes szabadságra bocsátás, az ideiglenes elbocsátás, illetve a
végrehajthatóság kérdését, vagy a végrehajtás rendjének fenntartására irányul, és lényeges
kihatással van az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott jogaira és kötelezettségeire.
Minden egyéb, a fogva tartással kapcsolatos kérdéskört érintő beadvány a fogva tartással
összefüggésben előterjesztett kérelemnek minősül.
Az említetteken kívüli jogviszonyokat érintően az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott az
általános szabályok szerint, korlátozás nélkül - ide nem értve a fogva tartás tényéből eredő
eltéréseket - érvényesítheti jogait vagy fordulhat a bírósághoz, illetve az állami szervekhez, tehet
panaszt vagy közérdekű bejelentést.
A kérelem előterjesztésére az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott jogosult. Ezen utóbbi
személyi kört a Bv. tv. 3. §-ának 3. pontja definiálja. Egyéb jogcímen fogvatartott a
kényszergyógykezelt, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy, a rendbírság helyébe lépő
elzárásra kötelezett személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető.
Mind az elítéltet, mind az egyéb jogcímen fogvatartottat a kérelmével kapcsolatos döntés
tekintetében jogorvoslati jog is megilleti, amelynek formája panasz vagy - ha ezt a Bv. tv. lehetővé
teszi - egyéb jogorvoslat lehet. Egyéb jogorvoslat lehet a bírósági felülvizsgálati kérelem, mert
például az elítélt a biztonsági zárkába helyezés elrendeléséről szóló parancsnoki határozat ellen
ilyen kérelmet terjeszthet elő, vagy a fellebbezés, amely jogorvoslat - feltéve, hogy azt a Bv. tv.
nem zárja ki - a büntetés-végrehajtási bíró végzésével szemben vehető igénybe. A jogorvoslati
jogosultságról az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat a kérelemről hozott döntésben
tájékoztatni kell.
A kérelem és a jogorvoslat írásban terjeszthető elő, abban az esetben pedig, ha az érintett írni,
olvasni nem tud, nyilatkozatát - amennyiben arra igényt tart két érdektelen tanú jelenlétében -
jegyzőkönyvbe kell foglalni.
A bármilyen - a jogorvoslati jog érvényesülése szempontjából releváns - fogyatékossággal
rendelkező elítélt, vagy egyéb jogcímen fogvatartott esetében a törvény szerint elő kell segíteni a
jogorvoslati jog érvényre juttatását. Az ezt gátló körülményről ugyanakkor az elítélt vagy egyéb
jogcímen fogvatartott köteles tájékoztatni a büntetés-végrehajtásért felelős szervet, kivéve ha az
akadályoztatás fennállásáról az említett szerv tudomással bírt.
A jogérvényesítés körében sem az életkornak, sem a cselekvőképességnek nincs jelentősége,
tekintettel arra, hogy a törvény kifejezett rendelkezése szerint a fiatalkorú, a cselekvőképtelen
nagykorú és a cselekvőképességében korlátozott elítélt, vagy egyéb jogcímen fogvatartott is
önállóan tehet panaszt vagy nyilatkozatot, illetve nyújthat be kérelmet vagy jogorvoslati kérelmet.
Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott a végrehajtással kapcsolatban közvetlenül fordulhat a
büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések, a rendbírság helyébe lépő elzárás és a
szabálysértési elzárás végrehajtásának törvényességi felügyeletét ellátó ügyészhez, akitől
meghallgatását is kérheti.
Ugyancsak közvetlenül megkeresheti az alapvető jogok biztosát.
A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni nemzetközi
egyezmény kihirdetéséről szóló 1988. évi 3. tvr.-hez kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyv 3. cikke
szerinti nemzeti megelőző mechanizmus feladatainak teljesítésére felhatalmazott személyhez az
elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott szintén közvetlenül fordulhat a végrehajtással
kapcsolatban.
Ez a jogosultság kiterjed a törvényben kihirdetett nemzetközi egyezményben elismerten erre
hatáskörrel rendelkező nemzetközi jogvédő szervezettel való kapcsolatfelvételre is.
8.2. A védelem joga és a képviselet szabályai
11. § (1) Az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat a büntetés-végrehajtási ügyben megilleti a
védelem joga, a védőnek irat-betekintési és önálló nyilatkozattételi jogosultsága van.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(2) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott védőjével mind írásban, mind szóban és - a
fogvatartást foganatosító szerv rendjének a megtartásával - személyesen, ellenőrzés nélkül
érintkezhet.
(3) Ha az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott nem magyar állampolgár, jogosult államának
diplomáciai, illetve konzuli képviseletéhez fordulni, és annak képviselőjével kapcsolatot tartani. Ha
az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott hontalan, jogosult az Egyesült Nemzetek Szervezete
Menekültügyi Főbiztosságához fordulni, és annak képviselőjével kapcsolatot tartani.
(4) Védőt az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott, előbbiek törvényes képviselője vagy
nagykorú hozzátartozója, külföldi állampolgár esetén továbbá hazája konzuli tisztviselője
hatalmazhat meg, illetve a végrehajtásért felelős szerv székhelye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bíró, kényszerintézkedés hatálya alatt álló esetén a büntető ügyben eljáró bíróság
hivatalból, vagy az előbb felsoroltak kérelmére a Be. 48. § (3) bekezdése alapján védőt rendel ki.
(5) A fogvatartással kapcsolatos, nem büntetés-végrehajtási ügyben az elítélt, vagy az egyéb
jogcímen fogvatartott képviselőt hatalmazhat meg, a képviseleti jogosultságot igazolni kell. A
képviselő tevékenysége nem veszélyeztetheti a fogvatartás biztonságát és a végrehajtás rendjét.
(6) A fogvatartással kapcsolatos egyéb ügyben vagy bármely más ügyben az elítélt és az egyéb
jogcímen fogvatartott képviselőjével mind írásban, mind szóban és - a fogvatartást foganatosító
szerv rendjének a megtartásával - a látogatás során személyesen, ellenőrzés mellett érintkezhet.
Nem ellenőrizhető a személyes kapcsolattartás az érintett bv. intézet eljárásával kapcsolatban az
elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott és őt nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi
szerv, így különösen az Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztett ügyben képviselő személy
között, kivéve abban az esetben, ha a képviselő az elítélt, vagy az egyéb jogcímen fogvatartott
hozzátartozója.
(7) Telefonon történő kapcsolattartás során, ha a beszélgetés nem ellenőrizhető, a büntetés-
végrehajtásért felelős szerv jogosult a hívást kezdeményező védő vagy képviselő, illetve az elítélt
vagy az egyéb jogcímen fogvatartott híváskezdeményezése esetén a hívott fél
személyazonosságáról meggyőződni, ennek érdekében a beszélgetés megszakítható.
(8) Fogvatartással kapcsolatos egyéb ügyben az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott a jogi
segítségnyújtásról szóló törvény rendelkezései szerinti jogi szolgáltatást vehet igénybe és jogosult a
jogi segítségnyújtási eljárást lefolytató szervvel, valamint a jogi szolgáltatást nyújtó jogi segítővel,
illetve pártfogó ügyvéddel kapcsolatot tartani.
a) Büntetés-végrehajtási ügyben az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat megillető alapvető
jogosultság a védelemhez való jog.
Az értelmező rendelkezés (3. § 13. pont) alapján a védő a Be. szerinti védő, valamint a büntetések
és intézkedések végrehajtása alatt az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-
végrehajtási ügyében eljáró ügyvéd.
A Be. rendelkezésére figyelemmel védőként meghatalmazás vagy kirendelés alapján ügyvéd,
illetőleg külön törvényben foglalt feltételek esetén európai közösségi jogász járhat el [Be. 44. § (1)
bekezdés].
Tekintettel arra, hogy a törvény rendelkezése szerint az egyéb jogcímen fogvatartott körébe tartozik
a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy is, így a büntetőeljárással kapcsolatban adott védői
meghatalmazás vagy kirendelés kiterjed a terhelt büntetés-végrehajtási ügyére is.
Védőt elsősorban a terhelt hatalmazhat meg. Meghatalmazást a terhelt törvényes képviselője vagy
nagykorú hozzátartozója, külföldi állampolgár terhelt esetén hazája konzuli tisztviselője is adhat. A
más által adott meghatalmazásról a terheltet értesíteni kell [Be. 47. § (1) bekezdés].
Büntetőeljárás során védő kirendelésére a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság jogosult,
ha ezt a terhelt érdekében szükségesnek tartja [Be. 48. § (3) bekezdés].
Abban az esetben, ha a meghatalmazásból más nem tűnik ki, a meghatalmazás, illetve a kirendelés
hatálya a büntetőeljárás jogerős befejezéséig tart, de kiterjed a perújításra, a felülvizsgálatra,
valamint a különleges eljárásokra is. A meghatalmazás, továbbá a kirendelés hatályvesztését
követően a büntetések és intézkedések végrehajtása alatt az elítélt és az egyéb jogcímen
fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyében ügyvéd járhat el.
A büntetőeljárás jogerős befejezését követő büntetés-végrehajtási ügyben, valamint a rendbírság
helyébe lépő és a szabálysértési elzárás végrehajtásával kapcsolatos eljárásban védő bevonására
szintén meghatalmazás, illetve kirendelés alapján kerülhet sor.
Az elítélt büntetés-végrehajtási ügyében a végrehajtásért felelős szerv székhelye szerint illetékes
büntetés-végrehajtási bíró rendelhet ki védőt.
A kirendelésre hivatalból vagy a meghatalmazásra jogosultak bármelyikének kérelmére sor
kerülhet, amennyiben arra az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott érdekében szükség van.
A fogvatartottak alapvető jogairól is rendelkezik, a büntetőeljárás során és az európai
elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról,
valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a
szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz
való jogról szóló, 2013. október 22-i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv. Az
irányelv rendeltetése, hogy a tagállamok számára minimumszabályokat határozzon meg a
terhelteknek a büntetőeljárás során az ügyvédi segítség igénybevételéhez, a harmadik személy
értesítéséhez, valamint a harmadik személyekkel és a konzuli hatóságokkal történő
kommunikációhoz való jogáról.
Az irányelv kimondja, hogy a terhelt szabadságának elvonása esetén a tagállamoknak meg kell
tenniük a szükséges intézkedéseket, hogy ezen személy ténylegesen gyakorolni tudja az ügyvédhez
való jogát, kivéve ha erről a jogáról lemondott. Ilyen intézkedés lehet, hogy a hatóságok az
ügyvédek jegyzéke alapján gondoskodnak ügyvédi segítségről (28. pont). Biztosítani kell továbbá,
hogy az ügyvéd az illetékes hatóságoknál érdeklődhessen a szabadságelvonással érintett személy
fogva tartásának körülményeiről (29. pont).
A Bv. tv. tehát mindezekre figyelemmel alapelvi szinten garantálja a büntetés-végrehajtási ügyben
a védelemhez való jogosultságot. A törvény a védőnek - nyilvánvalóan az ügy megismerése
érdekében - irat-betekintési jogot biztosít, az ügy előbbre vitelének elősegítése céljából pedig
garantálja a nyilatkozattételi jogot.
A már említett irányelv szerint a gyanúsított vagy a vádlott és ügyvédje közötti kommunikáció
titkossága alapvető fontosságú a védelemhez való jog tényleges gyakorlásának biztosítása
szempontjából, és lényeges részét képezi a tisztességes eljáráshoz való jognak. A tagállamoknak
ezért eltérések nélkül tiszteletben kell tartaniuk az irányelv alapján biztosított, ügyvédi segítség
igénybevételéhez való jog gyakorlása során a gyanúsított vagy a vádlott és ügyvédje között tartott
találkozók, illetve az egyéb kommunikációs formák titkosságát. Az irányelv nem érinti azokat az
eljárásokat, amelyek olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor objektív és tényszerű körülmények
alapján az ügyvéddel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy a gyanúsítottal vagy a vádlottal együtt
érintett a bűncselekményben. A titkosság tiszteletben tartásának kötelezettsége nemcsak azt jelenti,
hogy az állam szervei nem zavarhatják meg a kommunikációt, illetve nem férhetnek hozzá, hanem
azt is, hogy amennyiben a gyanúsított vagy a vádlott szabadságát elvonták, vagy az állam
ellenőrzése alatt álló egyéb helyen van, a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a
kommunikáció módozatai megfeleljenek a titkosság követelményének, és védjék azt. Mindez nem
érinti a fogvatartási létesítményekben alkalmazott azon mechanizmusokat, amelyek célja
megakadályozni - például a levelezés átvilágítása révén - tiltott küldemények eljuttatását a
fogvatartottak részére, feltéve hogy ezek a mechanizmusok nem teszik lehetővé a hatóságok
számára a gyanúsított vagy a vádlott és az ügyvédje közötti közlések elolvasását. Az irányelv nem
13. oldal
érinti továbbá azokat a nemzeti jog szerinti eljárásokat, amelyek értelmében a levelezés továbbítása
megtagadható, ha a feladó nem járul hozzá ahhoz, hogy a levelezést a továbbítást megelőzően egy
illetékes bírósághoz benyújtsák.
A törvény mindezekre figyelemmel azt is lehetővé teszi, hogy az elítélt és az egyéb jogcímen
fogvatartott védőjével mind írásban, mind szóban és - a fogva tartás rendjének megtartásával -
személyesen, ellenőrzés nélkül érintkezhessen. Az utóbbi esetben kizárólag a fogva tartást
foganatosító szerv rendjének a megtartására kell figyelemmel lenni.
A védővel való telefonon történő kapcsolattartás ellenőrzésére sincs tehát törvényes lehetőség. A
büntetés-végrehajtásért felelős szerv azonban jogosult a hívást kezdeményező védő, illetve az
elítélt, vagy egyéb jogcímen fogvatartott híváskezdeményezése esetén a hívott fél
személyazonosságáról meggyőződni.
A nem magyar állampolgár elítélt és egyéb jogcímen fogvatartott arra is jogosult, hogy saját
államának diplomáciai, illetve konzuli képviselőjével tartson kapcsolatot. Abban az esetben, ha az
elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott hontalan, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának
képviselőjével létesíthet kapcsolatot.
b) Ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott bármilyen a fogva tartással kapcsolatos,
azonban büntetés-végrehajtási ügynek nem minősülő szituációt sérelmez, képviselő
meghatalmazására jogosult, akinek a tevékenysége azonban a fogva tartás biztonságát és a
végrehajtás rendjét nem veszélyeztetheti. A képviselőre a védővel kapcsolatos előírások nem
vonatkoznak, azaz képviselőként nem csupán ügyvéd járhat el. Ebből következően meghatalmazás
alapján fogva tartással kapcsolatos ügyben képviselőként bárki eljárhat.
Ezen ügykörben mind az írásbeli, mind a szóbeli érintkezésre kizárólag ellenőrzés mellett kerülhet
sor.
A törvény azonban nem teszi lehetővé az ellenőrzést, ha a személyes kapcsolattartás az érintett
büntetés-végrehajtási intézet eljárására vonatkozik és az az elítélt vagy az egyéb jogcímen
fogvatartott, valamint nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szervet - különösen az
Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztett ügyben - képviselő személy között jön létre. Ezen
rendelkezés nem vonatkozik azonban arra az esetre, ha a képviselő az elítélt vagy az egyéb
jogcímen fogvatartott hozzátartozója.
A fogva tartással kapcsolatos vagy bármilyen más ügyben tehát a képviselő telefonon is csak
ellenőrzés mellett érintkezhet az elítélttel és az egyéb jogcímen fogvatartottal.
A telefonos kapcsolattartás azon esetköreiben pedig, amikor a beszélgetés nem ellenőrizhető, a
büntetés-végrehajtásért felelős szerv jogosult a képviselő személyazonosságáról meggyőződni. Erre
nyilvánvalóan a rendelkezésre álló adatok kontrollálása révén kerülhet sor, és az ellenőrzés
érdekében a beszélgetés akár meg is szakítható.
Fogva tartással kapcsolatos egyéb ügyben az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott a jogi
segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény rendelkezései szerinti jogi szolgáltatást vehet
igénybe és jogosult a jogi segítségnyújtási eljárást lefolytató szervvel, valamint a jogi szolgáltatást
nyújtó jogi segítővel, illetve pártfogó ügyvéddel kapcsolatot tartani.
8.3. Az anyanyelv használata és a tájékoztatáshoz való jog
12. § (1) A magyar nyelv nem tudása miatt az elítéltet, illetve az egyéb jogcímen fogvatartottat nem
érheti hátrány. A végrehajtás során az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott mind szóban, mind
írásban anyanyelvét, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott
körben regionális vagy nemzetiségi nyelvét, vagy - ha a magyar nyelvet nem ismeri - az általa
ismert más nyelvet használhatja.
(2) A végrehajtásért felelős szervnek az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott részére az
anyanyelvén, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott körben
regionális vagy nemzetiségi nyelven, vagy az általa ismert más nyelven a végrehajtás rendjére, a
végrehajtással összefüggő jogaira és kötelezettségeire vonatkozó jogszabályi rendelkezések lényegi
elemeiről, valamint a fogvatartást foganatosító szerv házirendjéről tájékoztatást kell adnia.
(3) Az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott részére írásban kell a tájékoztatást megadni
a) a büntetés-végrehajtási ügyben a panaszjogról és a jogorvoslati lehetőségekről,
b) a büntetés-végrehajtási ügyben, továbbá kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy esetén a
büntetőeljárás során őt megillető védelemhez való jogról,
c) a büntetés-végrehajtási ügy irataiba, kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy esetén a
büntetőügy irataiba való betekintés jogáról,
d) a kapcsolattartás formáiról,
e) a konzuli hatóságok, továbbá kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy esetén az általa
megjelölt hozzátartozó vagy az általa megjelölt más személy értesítéséhez való jogról,
f) a fegyelemről szóló szabályozásról,
g) a biztonsági intézkedésekről, különösen az elektronikus megfigyelési rendszer alkalmazására
vonatkozó szabályokról,
h) a büntetés, illetve intézkedés, valamint a szabálysértési elzárás kezdő és utolsó napjáról,
valamint a feltételes szabadságra bocsátás, illetve ideiglenes elbocsátás esedékessége napjáról,
i) a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személyek esetén a kényszerintézkedés elrendeléséről
szóló határozat szerinti, illetve a törvényben meghatározott lehetséges végső tartamáról, valamint a
kényszerintézkedés meghosszabbításáról, felülvizsgálatáról és a szabadlábra helyezési kérelem
benyújtásához való jogról,
j) a kártérítési felelősség rendjéről,
k) az egészségügyi ellátáshoz való jogról.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott jogokról szóló írásbeli tájékoztatót az elítélt és az egyéb
jogcímen fogvatartott magánál tarthatja.
(5) A (2) és (3) bekezdés szerinti tájékoztatás megtörténtét és annak tudomásul vételét írásban kell
rögzíteni. Ha az elítélt, vagy az egyéb jogcímen fogvatartott írni, olvasni nem tud, a (2) és (3)
bekezdés szerinti tájékoztatást szóban - két tanú jelenlétében - kell elvégezni, és annak megtörténtét
írásban kell rögzíteni.
(6) A tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszicho-
szociális károsodással - vagy ezek bármilyen halmozódásával - élő, az írni vagy olvasni nem tudó,
valamint a fiatalkorú elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott részére a tájékoztatást - állapotára,
adottságaira, illetve helyzetére figyelemmel - a számára érthető módon kell megadni.
Az Alaptörvény XXIX. cikkének (1) bekezdése szerint a Magyarországon élő nemzetiségeknek
joguk van az anyanyelv használatához, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz,
saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A Strasbourgban 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai
Kartájának kihirdetéséről szóló 1999. évi XL. törvény 9. Cikke szabályozza az igazságszolgáltatás
területét. A törvény - többek között - kimondja, hogy a büntetőeljárásokban biztosítani kell, hogy a
hatóságok az egyik fél kérelmére az eljárást regionális vagy kisebbségi nyelven folytassák és/vagy
garantálják, hogy a terhelt regionális vagy kisebbségi nyelvét használja akár írásban, akár szóban.
Az eljárással kapcsolatos okmányokat pedig kérelemre a regionális vagy kisebbségi nyelven is ki
kell állítani, ha szükséges, fordítók igénybevételével.
Az Európai Unióban 2009. november 30-án fogadták el a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy
vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervről szóló tanácsi állásfoglalást.
Az állásfoglalás alapján kidolgozott és elfogadott első jogi aktus a büntetőeljárás során igénybe
vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20-i 2010/64/EU európai
parlamenti és tanácsi irányelv, amely a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsolás és fordítás
terén alkalmazandó közös minimumszabályokat állapít meg. Az irányelv biztosítani kívánja a
gyanúsítottak vagy a vádlottak tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogát a büntetőeljárás során,
különösen a tisztességes eljáráshoz való joguk érvényesülése érdekében.
Az irányelv szerint a tagállamoknak lehetővé kell tenniük, hogy olyan eljárás vagy mechanizmus
álljon rendelkezésre, amely alkalmas annak tisztázására, hogy a terhelt beszéli és érti a
büntetőeljárás nyelvét, illetve hogy szüksége van-e tolmács segítségére (21. pont).
Amennyiben pedig arra szükség van, a terhelt számára késedelem nélkül kell biztosítani a
tolmácsolást (18. pont).
Mindezen normákra tekintettel rendelkezik úgy a törvény, hogy a magyar nyelv nem tudása miatt
az elítéltet vagy az egyéb jogcímen fogvatartottat hátrány nem érheti. Amennyiben a magyar
nyelvet nem ismeri, az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott szóban és írásban egyaránt
anyanyelvét, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján az abban meghatározott körben
regionális vagy nemzetiségi nyelvét, illetve az általa ismert más nyelvet használhatja.
Annak érdekében, hogy az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott a végrehajtás rendjére, a
jogaira és kötelezettségeire vonatkozó rendelkezések lényegi elemeivel tisztában legyen, azokról
részére anyanyelvén, regionális vagy nemzetiségi nyelvén vagy az általa ismert nyelven
tájékoztatást kell adni. Ezen tájékoztatási kötelezettség kiterjed a fogva tartást foganatosító szerv
házirendjére is.
A törvény meghatározza azokat az esetköröket, amikor írásban kell a tájékoztatásnak megtörténnie,
amely iratot egyébként az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott magánál tarthat.
Az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott részére írásban kell a tájékoztatást megadni:
- a büntetés-végrehajtási ügyben a panaszjogról és a jogorvoslati lehetőségekről,
- a büntetés-végrehajtási ügyben, továbbá kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy esetén a
büntetőeljárás során őt megillető védelemhez való jogról,
- a büntetés-végrehajtási ügy irataiba, kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy esetén a
büntetőügy irataiba való betekintés jogáról,
- a kapcsolattartás formáiról,
- a konzuli hatóságok, továbbá kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy esetén az általa
megjelölt hozzátartozó vagy az általa megjelölt más személy értesítéséhez való jogról,
- a fegyelemről szóló szabályozásról,
- a biztonsági intézkedésekről, különösen az elektronikus megfigyelési rendszer alkalmazására
vonatkozó szabályokról,
- a büntetés, illetve intézkedés, valamint a szabálysértési elzárás kezdő és utolsó napjáról, valamint
a feltételes szabadságra bocsátás, illetve ideiglenes elbocsátás esedékessége napjáról,
- a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személyek esetén a kényszerintézkedés elrendeléséről
szóló határozat szerinti, illetve a törvényben meghatározott lehetséges végső tartamáról, valamint a
kényszerintézkedés meghosszabbításáról, felülvizsgálatáról és a szabadlábra helyezési kérelem
benyújtásához való jogról,
- a kártérítési felelősség rendjéről,
- az egészségügyi ellátáshoz való jogról.
Az írásbeli tájékoztatás tényét és annak tudomásulvételét szintén írásban kell dokumentálni. Abban
az esetben pedig, ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott írni vagy olvasni nem tud, a
tájékoztatást két tanú jelenlétében szóban kell megadni, azonban ennek megtörténtét ugyancsak
írásban kell rögzíteni.
A törvény arra is felhívja a figyelmet, hogy a valamilyen fogyatékosságban szenvedő, az írni vagy
olvasni nem tudó, valamint a fiatalkorú elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott részére a
tájékoztatást az érintett körülményeire tekintettel kell realizálni.
8.4. Iratbetekintés és másolatkészítés
26. § (1) A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtása, valamint a
kényszerintézkedés foganatosítása során keletkezett iratokat az elítélt és az egyéb jogcímen
fogvatartott, valamint védője és képviselője, a fiatalkorú törvényes képviselője, továbbá a
kényszergyógykezelt törvényes képviselője, házastársa és élettársa tekintheti meg. A jogosultságot,
ha ez az iratokból nem állapítható meg, hitelt érdemlően igazolni kell.
(2) Aki az (1) bekezdés szerint az iratokat megtekintheti, azokról másolat kiadását kérheti.
(3) Az iratokról a végrehajtásért felelős szerv a kérelem előterjesztésétől számított nyolc
munkanapon belül másolatot ad ki. A másolat kiadása során a Be. 70/B. § (9) és (11) bekezdését és
a 70/C. § (5) bekezdését alkalmazni kell.
(4) Nem engedhető betekintés és nem adható ki másolat a döntés-előkészítés során készült
tervezetekről, a bv. szerv előterjesztéseiről, az elítélt biztonsági csoportba, részlegre sorolásának
alapjául szolgáló iratokról, a foglalkozásokról szóló feljegyzésekről, a pártfogó felügyelő
feljegyzéseiről és az egyéni pártfogó felügyelői tervről, valamint azokról az iratokról, amelyeknek a
megismerésére a kérelmező törvény szerint nem jogosult.
(5) Ha a kiadandó másolat olyan adatot tartalmaz, amely megismerésére a kérelmező nem jogosult,
részére olyan másolatot kell kiadni, amely a védett vagy zártan kezelt adatokat nem tartalmazza.
(6) A másolat kiadásának megtagadásáról indokolt határozatot kell hozni. A határozattal szemben
bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani.
(7) Az egészségügyi dokumentációval kapcsolatos iratbetekintésre és másolat kiadására az
egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény
rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
A törvény meghatározza azok körét, akik a büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás
végrehajtása, továbbá a kényszerintézkedés foganatosítása során keletkezett iratokat
megtekinthetik. Ilyen jogosultsággal rendelkezik:
- az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott,
- a védő és a képviselő,
14. oldal
- a fiatalkorú törvényes képviselője, és
- a kényszergyógykezelt törvényes képviselője, házastársa, élettársa.
Az iratokról - a Be.-ben szabályozottak szerint - kérelemre másolatot kell készíteni, illetve kiadni.
A törvény meghatározza azoknak az iratoknak a körét is, amelyek nem tekinthetők meg és
amelyekről nem készíthető másolat.
Így nem tekinthetők meg, illetve nem másolhatók:
- a döntés-előkészítés során készített tervezetek,
- a büntetés-végrehajtási szerv előterjesztései,
- a biztonsági csoportba, részlegre sorolás alapjául szolgáló iratok,
- a foglalkozásokról szóló feljegyzések,
- a pártfogó felügyelő feljegyzései, és
- az egyéni pártfogó felügyelői terv.
Ezek az iratok lényegében a büntetés-végrehajtásért felelős szervek és személyek által készített
úgynevezett "házi iratok".
Nem tekinthetők meg továbbá az olyan iratok sem, amelyeknek a megismerésére a kérelmező
törvény szerint nem jogosult. Az ilyen iratokról másolat sem készíthető.
Abban az esetben, ha a másolat kiadásának megtagadására kerül a sor, ezen döntésről - a kiadást
megtagadó hatóságnak - indokolt határozatot kell hozni, amellyel szemben bírósági
felülvizsgálatnak van helye.
9. A sértett jogainak és érdekeinek védelme
13. § (1) Az élet, a testi épség és az egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt meghaladó
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet) és a nemi élet szabadsága és
a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. XIX. Fejezet) sértettjét kérelmére értesíteni kell az
elítélt véglegesen vagy feltételesen történő szabadon bocsátásáról és a szabadságvesztés
végrehajtásának félbeszakításáról, továbbá szökéséről, illetve javítóintézeti nevelés esetén a
fiatalkorú végleges és ideiglenes elbocsátásáról, valamint a javítóintézet engedély nélküli
elhagyásáról.
(2) A kérelmet a büntető ügyben első fokon eljárt bíróságnál kell benyújtani, és abban meg kell
jelölni, hogy milyen lakcímre kéri a sértett az értesítést. A sértett a kérelmét, annak a bírósághoz
történő bejelentésével visszavonhatja.
(3) A szabadságvesztést foganatosító bv. intézet, illetve a javítóintézet a bíróság értesítése alapján a
sértetti kérelmet a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíti, és a szabadulás, illetve az elbocsátás előtt
egy hónappal, félbeszakítás engedélyezése, valamint szökés, illetve a javítóintézet engedély nélküli
elhagyása esetén haladéktalanul tájékoztatja a sértett által megadott lakcím szerint illetékes rendőri
szervet, amely haladéktalanul értesítést küld a sértett részére az elítélt szabadon bocsátásának
időpontjáról.
(4) A bíróság, a bv. intézet és a javítóintézet a sértett kérelmét, a sértett nevét és lakcímét zártan
kezeli, és biztosítja, hogy ezek az adatok ne jussanak az elítélt tudomására.
A sértett fogalmát a Be. 51. §-ának (1) bekezdése határozza meg. Ezen rendelkezés szerint sértett
az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Egyes,
kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények esetében a sértettnek alapvető érdeke fűződik ahhoz,
hogy tudomással bírjon arról, hogy a terhelt tölti-e még ténylegesen a büntetését, avagy sem.
Elképzelhető ugyanis, hogy az alapbűncselekmény indítékai, az elkövetést kiváltó okok olyanok,
amelyek hosszabb idő elteltével is fennállnak és ezért a sértett alappal tarthat a bűnismétlés
veszélyétől. Lehetséges az is, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségre vonására a sértett aktív
szerepvállalása mellett került sor, és ezért tarthat a sértett az elkövető bosszújától. Ezért indokolt az
áldozatokat tájékoztatni az elítélt szabadlábra kerüléséről annak érdekében, hogy a sértettnek
legyen ideje a szabadulás tényére felkészülni, az ne érje váratlanul.
Az Európa Tanács az áldozatok jogainak és védelmének különösen a büntetőeljárások során való
megerősítésére vonatkozó ütemtervről szóló 2011. június 10-i állásfoglalásában kijelentette, hogy
uniós szinten kell fellépni a bűncselekmények áldozatait megillető jogok megerősítése, valamint
fokozott támogatása és védelme érdekében.
Amint a miniszteri indokolás rámutat, ebből a célból fogadták el a bűncselekmények áldozatainak
jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a
2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló 2012. október 25-i 2012/29/EU európai
parlamenti és tanácsi irányelvet. Ennek célja, hogy felülvizsgálja és kiegészítse a 2001/220/IB
kerethatározatban lefektetett elveket, valamint hogy az Unió egészében jelentős előrelépést tegyen
az áldozatok számára - különösen a büntetőeljárások keretében - biztosított védelem tekintetében.
Ezért a törvény kimondja, hogy az élet, a testi épség és az egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt
meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet), valamint a nemi
élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. XIX. Fejezet) sértettjét kérelmére
értesíteni kell az elítélt véglegesen vagy feltételesen történő szabadon bocsátásáról és a
szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakításáról, továbbá szökéséről, illetve javítóintézeti
nevelés esetén a fiatalkorú végleges és ideiglenes elbocsátásáról, valamint a javítóintézet engedély
nélküli elhagyásáról.
10. A végrehajtás rendje
14. § (1) A büntetések közül a Btk. büntetési nemei szerinti súlyosabb büntetést kell előbb
végrehajtani, kivéve, ha a büntetések egymás melletti végrehajtását törvény nem zárja ki. Az
azonos nemű büntetéseket - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - az értesítőlapoknak a
végrehajtásért felelős szervhez érkezésének sorrendjében kell végrehajtani.
(2) Több határozott tartamú, összbüntetésbe nem foglalható, vagy összbüntetésbe nem foglalt
szabadságvesztés végrehajtásának sorrendje: fegyház, börtön, fogház. A fiatalkorúval szemben
kiszabott börtön- és fogházbüntetés végrehajtása megelőzi az egyéb szabadságvesztés
végrehajtását. Az azonos végrehajtási fokozatban lévő - összbüntetésbe nem foglalható vagy
összbüntetésbe nem foglalt - szabadságvesztések közül azt a szabadságvesztést kell előbb
végrehajtani, amelyből az elítélt feltételes szabadságra bocsátása kizárt.
(3) A végrehajtási sorrend érvényesítése érdekében - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a
folyamatban lévő büntetés végrehajtását meg kell szakítani.
(4) A kényszergyógykezelés elrendelése a szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka és a
javítóintézeti nevelés végrehajtását megszakítja.
(5) A szabadságvesztés és a kényszerintézkedés foganatba vétele az elzárás, a közérdekű munka és
a javítóintézeti nevelés végrehajtását megszakítja. A javítóintézeti nevelés foganatba vétele az
elzárás és a közérdekű munka végrehajtását megszakítja. Az elzárás a közérdekű munka
végrehajtását megszakítja.
(6) A szabadságelvonással járó büntetés és intézkedés, valamint a kényszerintézkedés foganatba
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
vétele a szabálysértési elzárás végrehajtását megszakítja.
(7) A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtásának megszakítását kiváltó
körülmény megszűnéséig az elévülés nyugszik.
15. § (1) A szabadságelvonással járó büntetés és intézkedés, valamint a szabálysértési elzárás
tartamába minden megkezdett nap beszámít, a végrehajtás utolsó napját naptári nap szerint kell
meghatározni.
(2) A végrehajtás rendjét a végrehajtásért felelős szerv és az elítélt, illetve az egyéb jogcímen
fogvatartott, valamint a kapcsolattartás során a kapcsolattartó köteles megtartani.
16. § A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtását a Be.-ben és az e
törvényben meghatározott feltételek szerint, kérelemre vagy hivatalból a bíróság, az igazságügyért
felelős miniszter, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, valamint a gyermekek és az ifjúság
védelméért felelős miniszter felfüggesztheti, elhalaszthatja vagy félbeszakíthatja.
A Btk. szabályaira tekintettel lehetséges, hogy a terheltet - az anyagi bűnhalmazatból fakadó több
büntetőeljárás során - több azonos vagy különböző nemű szankcióval sújtja jogerősen a bíróság.
Ezért a törvény az alapvető rendelkezések között meghatározza a végrehajtás rendjének általános
szabályait, azaz a végrehajtás sorrendjét, és az egyes büntetések vagy intézkedések foganatba
vételének más szankciók foganatosítására való kihatását.
Amennyiben több büntetés végrehajtása válik szükségessé, a Btk. büntetési nemei szerinti
súlyosabb büntetést kell előbb végrehajtani. Ezen rendelkezés alól kivételt képeznek azok a
büntetések, amelyek egymás melletti végrehajtását törvény nem zárja ki. A büntetések Btk.-beli
felsorolása [Btk. 33. § (1) bekezdés] egyben súlyossági sorrend is, azaz a legsúlyosabb büntetés a
szabadságvesztés, míg a legenyhébb a kiutasítás. Az azonos nemű büntetéseket - a Bv. tv.-ben
meghatározott kivétellel - abban a sorrendben kell végrehajtani, ahogy az értesítőlapok a
végrehajtásért felelős szervhez érkeztek. Az értesítőlap fogalmát a 3. § 6. pontja határozza meg.
Eszerint "6. értesítőlap: a bíróság által a végrehajtás érdekében - papír alapon vagy elektronikus
formátumban - a végrehajtásért felelős szerv részére a kiszabott büntetésről, az alkalmazott
intézkedésről, valamint az ezeket érintő, az ítélethozatalt követő érdemi rendelkezésekről, továbbá
a kényszerintézkedés elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről kiállított értesítés, amelynek
része a szabadságelvonással járó büntetés, intézkedés vagy kényszerintézkedés foganatosítására,
avagy a szabadításra adott bírói rendelvény".
Több határozott tartamú - összbüntetésbe nem foglalható vagy nem foglalt - szabadságvesztés
végrehajtásának sorrendje a következő:
a) fegyház,
b) börtön,
c) fogház.
A fiatalkorúval szemben kiszabott börtön, illetve fogházbüntetés végrehajtása megelőzi az egyéb
szabadságvesztés végrehajtását. Abban az esetben, ha több azonos végrehajtási fokozatba tartozó
szabadságvesztés vár végrehajtásra, közülük azt kell előbb végrehajtani, amelyből az elítélt
feltételes szabadságra bocsáthatósága kizárt. A végrehajtási sorrend realizálása érdekében a már
folyamatban lévő büntetés végrehajtását meg kell szakítani. A kényszergyógykezelés elrendelése
azzal a következménnyel is jár, hogy a szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka és a
javítóintézeti nevelés végrehajtását meg kell szakítani. Ugyanakkor a szabadságvesztés és a
kényszerintézkedés foganatba vétele az enyhébb szankciók, így az elzárás, a közérdekű munka és a
javítóintézeti nevelés végrehajtását szakítja meg.
A szabadságvesztés és a kényszerintézkedés foganatba vétele:
- az elzárás,
- a közérdekű munka,
- a javítóintézeti nevelés,
az utóbbi foganatba vétele
- az elzárás,
- a közérdekű munka, míg
- az elzárás a közérdekű munka
végrehajtását szakítja meg.
A szabadságelvonással járó büntetés, intézkedés, továbbá a kényszerintézkedés foganatba vétele
megszakítja a szabálysértési elzárás végrehajtását. A büntetés, az intézkedés, valamint a
szabálysértési elzárás végrehajtásának megszakítását kiváltó körülmény megszűnéséig az elévülés
nyugszik.
A törvényesség szempontjából determináló jelentősége van annak, hogy az időtartamban
meghatározott szankció végrehajtására vagy az időhatárhoz kötött kényszerintézkedés
alkalmazására kizárólag a büntetést kiszabó vagy a személyes szabadságot elvonó
kényszerintézkedést elrendelő határozatban megjelölt időpontig kerüljön sor. Ennek a
követelménynek a szándékos megsértése büntetőjogi felelősségre vonást is eredményezhet, mert az
idő előtti szabadítás csupán a büntetés-végrehajtás érdekeit sérti, a törvénytelen fogva tartás
azonban bűncselekményt valósíthat meg (Btk. 304. §).
Mindezek miatt bír relevanciával a tartamszámítás.
A szabadságelvonással járó büntetés és intézkedés, valamint a szabálysértési elzárás tartamába
minden megkezdett nap beszámít, a végrehajtás utolsó napját naptári nap szerint kell meghatározni.
A végrehajtás rendjét a végrehajtásért felelős szerv és az elítélt, illetve az egyéb jogcímen
fogvatartott, valamint a kapcsolattartás során a kapcsolattartó köteles megtartani. A végrehajtásért
felelős szerv fogalmát a 3. § 14. pontja definiálja. E szerint végrehajtásért felelős szerv a büntetés-
végrehajtási szervezet, a javítóintézet, a pártfogó felügyelői szolgálatként a kormány által kijelölt
szerv.
A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtását a Be.-ben és a Bv. tv.-ben
meghatározott feltételek szerint, kérelemre vagy hivatalból a bíróság, az igazságügyért felelős
miniszter, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, valamint a gyermekek és az ifjúság
védelméért felelős miniszter felfüggesztheti, elhalaszthatja vagy félbeszakíthatja.
11. A megkeresés
17. § (1) A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtása, továbbá az elítélt,
illetve egyéb jogcímen fogvatartott kérelmének elbírálása érdekében a bíróság, az ügyész, a
végrehajtásért felelős szerv, valamint az igazságügyért felelős miniszter, a gyermekek és az ifjúság
védelméért felelős miniszter és a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter megkereséssel élhet,
amelyre a Be. 71. § (1)-(5) és (7) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.
(2) Ha a megkeresett szerv, szervezet a megkeresést a megadott határidőn belül nem teljesíti, vagy
a megkeresés teljesítését jogosulatlanul megtagadja, a bíróság, illetve az ügyész rendbírságot
szabhat ki. A rendbírság kiszabására a Be. 161. § (1)-(4) bekezdését kell alkalmazni. A rendbírság
15. oldal
kiszabását a végrehajtásért felelős szerv kezdeményezheti a büntetés-végrehajtási bírónál,
vádemelés elhalasztása esetén az ügyésznél.
(3) Ha ez feladatának ellátásához szükséges, a bíróság, az ügyész, az igazságügyért felelős
miniszter, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter és a végrehajtásért felelős szerv egymástól,
illetve a büntető ügyben eljáró vagy eljárt bíróságtól, ügyészségtől vagy nyomozó hatóságtól,
továbbá a szabálysértési ügyben eljárt bíróságtól, szabálysértési hatóságtól is kérhet adatokat,
iratokat és felvilágosítást.
A megkeresésre a Be. szabályait engedi alkalmazni a törvény. E szerint a büntetés, az intézkedés és
a szabálysértési elzárás végrehajtása, továbbá a kérelmek elbírálása érdekében a bíróság, az ügyész
és a végrehajtásért felelős szerv, továbbá az igazságügyért, a gyermekek és az ifjúság védelméért,
valamint a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter megkeresheti az állami és helyi önkormányzati
szervet, hatóságot, köztestületet, gazdálkodó szervezetet, alapítványt, közalapítványt és egyesületet
tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett. A
megkeresés teljesítésére legalább nyolc, legfeljebb harminc napos határidő állapítható meg. A
rejtjelezett vagy más módon megismerhetetlenné tett adatot a megkeresett köteles az átadás vagy a
közlés előtti eredeti állapotába visszaállítani, illetőleg a megkereső számára az adat tartalmát
megismerhetővé tenni. A megkeresett szerv köteles az adatszolgáltatást - amely magában foglalja
különösen az adat feldolgozását, írásban vagy elektronikus úton való rögzítését és továbbítását is -
térítésmentesen teljesíteni. A megkeresett a megállapított határidő alatt - ha törvény másképp nem
rendelkezik - köteles a megkeresést teljesíteni, vagy a teljesítés akadályát közölni.
A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság helyi önkormányzatot és más hatóságot iratok
rendelkezésre bocsátása végett is megkereshet.
Ha a megkeresés személyes adatok közlésére vonatkozik, az csak annyi és olyan személyes adatra
vonatkozhat, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. A
megkeresésben az adatkezelés pontos célját és a kért adatok körét meg kell jelölni.
Amikor a megkeresés eredményeként olyan személyes adat jut a megkereső tudomására, amely a
megkeresés céljával nem függ össze, az adatot törölni kell.
Amennyiben a meghatározott személyes adat az irat eredeti példányában található, a megkeresés
céljával összefüggő személyes adatról kivonatot kell készíteni, és ezzel egyidejűleg az eredeti iratot
a megkeresettnek vissza kell küldeni.
Ha a megkeresett szerv a megkeresést azért nem teljesíti, mert azt törvény kizárja, a megkeresett
birtokában lévő adat megszerzése érdekében a megkeresettet érintően további eljárási cselekmény
nem végezhető [Be. 71. § (1)-(5) és (7) bekezdés].
A megkeresés határidőn belüli nem teljesítése vagy annak jogosulatlan megtagadása esetén
kizárólag a bíróság vagy az ügyész szabhat ki rendbírságot. A rendbírság kiszabását azonban a
végrehajtásért felelős szerv is kezdeményezheti. A rendbírság kiszabására a Be. rendelkezéseit kell
alkalmazni (Be. 161. §).
A törvény lehetővé teszi, hogy a joghátrány végrehajtásában közreműködő szervek egymástól,
valamint a büntetőügyben vagy a szabálysértési ügyben eljárt szervektől is kérhessenek adatokat,
vagy felvilágosítást.
12. Intézkedés ismeretlen helyen tartózkodó elítélt és kényszergyógykezelt felkutatására és az
elfogatóparancs
19. § (1) Az ismeretlen helyen tartózkodó elítélt, illetve kényszergyógykezelt tartózkodási helyének
felkutatására
a) a Be. 73. §-át,
b) a 2012. évi CLXXX. törvény 25. § (1) és (2) bekezdését, valamint
c) az Nbjt. 32. § (2) bekezdését
kell alkalmazni azzal, hogy körözés elrendelésére és elfogatóparancs kibocsátására kizárólag a
bíróság jogosult.
(2) A szabadságvesztés, a közérdekű munka és a pártfogó felügyelet végrehajtása körében a
végrehajtásért felelős szerv is jogosult az elítélt lakó- és tartózkodási helyének megállapítása iránt
[Be. 73. § (2) bekezdés] intézkedni.
(3) Ha az elítélt vagy a kényszergyógykezelt tartózkodási helyének felkutatása iránt megtett
intézkedés, vagy a végrehajtás foganatosítása érdekében elrendelt elővezetés nem vezetett
eredményre, a bíróság elfogatóparancsot bocsát ki annak az ismeretlen helyen tartózkodó elítéltnek
vagy kényszergyógykezeltnek a felkutatása érdekében, aki
a) a jogerősen kiszabott szabadságvesztés vagy elzárás, illetve a jogerősen elrendelt javítóintézeti
nevelés vagy kényszergyógykezelés letöltését nem kezdte meg,
b) a bv. szerv őrizetéből megszökött,
c) a jogerősen kiszabott közérdekű munka végzését nem kezdte meg - akkor is, ha a munkavégzés
helyének kijelölése az elítélt felróható magatartása miatt még nem történt meg -, vagy jogellenesen
megszakította,
d) a javítóintézetből, vagy a javítóintézetből történő előállítás, más javítóintézetbe vagy
egészségügyi intézménybe vagy onnan történő szállítás, illetve ott-tartózkodás során engedély
nélkül távozott, avagy a javítóintézetből engedéllyel távozott, de jogellenesen nem tért vissza,
e) az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (a továbbiakban: IMEI)
kényszergyógykezeltként, illetve ott elhelyezett kóros elmeállapotúvá vált elítéltként engedély
nélkül távozott, vagy engedéllyel távozott, de határidőben nem tért vissza.
(4) A (3) bekezdés rendelkezéseit a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő
szabadságvesztés, valamint a bíróság által elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtása során is
alkalmazni kell a fokozatosság elvének szem előtt tartásával.
A büntetés, illetve az intézkedés foganatosításának nem lehet akadálya, hogy az elítélt vagy a
kényszergyógykezelt tartózkodási helye ismeretlen. Ebben az esetben a tartózkodási hely
felkutatása iránt kell intézkedni; ennek során el lehet rendelni a lakóhely, illetőleg a tartózkodási
hely megállapítását, a körözést, valamint elfogatóparancsot lehet kibocsátani.
A szabadságvesztés, a közérdekű munka és a pártfogó felügyelet végrehajtása tekintetében a
végrehajtásért felelős szerv is jogosult az elítélt lakó- és tartózkodási helyének megállapítása iránt
intézkedni. Ennek érdekében a személyiadat- és lakcímnyilvántartást kell megkeresni.
Körözés elrendelésére és elfogatóparancs kibocsátására kizárólag a büntetés-végrehajtási bíró
jogosult.
Abban az esetben ugyanis, ha az elítélt vagy a kényszergyógykezelt tartózkodási helyének
felkutatása iránt megtett intézkedés, vagy a végrehajtás foganatosítása érdekében elrendelt
elővezetés nem vezetett eredményre, a büntetés-végrehajtási bíró elfogatóparancsot bocsát ki annak
az ismeretlen helyen tartózkodó elítéltnek vagy kényszergyógykezeltnek a felkutatása érdekében,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(6) A kényszerintézkedés elrendeléséről, meghosszabbításáról, fenntartásáról vagy
megszüntetéséről szóló végzés végrehajthatósága esetén a tanács elnöke haladéktalanul intézkedik
a foganatosítás, illetve a szabadlábra helyezés céljából az értesítőlap azonnali kiállítása, átadása,
illetőleg megküldése iránt. A tanács elnöke az értesítőlapra bírói rendelvényt vezet.
Kényszerintézkedés megszüntetése esetén, ha a terhelt előállítására nem került sor, a tanács elnöke
azonnal intézkedik a szabadlábra helyezés iránt a fogvatartást foganatosító szervnél.
(7) Ha a kényszerintézkedést az ügyész rendeli el vagy szünteti meg, akkor haladéktalanul
intézkedik a foganatosítás, illetve a szabadlábra helyezés iránt.
A törvény kógens rendelkezése szerint a büntetés vagy az intézkedés végrehajtása érdekében annak
a bíróságnak kell intézkednie, amelynek eljárása során az végrehajthatóvá vált.
A végrehajthatóságra vonatkozó rendelkezéseket a Be. 588-589. §-ai tartalmazzák. Így a Be. 588.
§-ának (1) bekezdése szerint az ítélet a jogerőre emelkedése után hajtható végre. A Be.
meghatározza a jogerőre emelkedés időpontját is.
Az elsőfokú bíróság ítélete azon a napon emelkedik jogerőre, amelyen:
- azt kihirdették, feltéve hogy ellene a fellebbezést a Be. kizárja,
- a fellebbezésre jogosultak úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak fellebbezni, illetőleg a
fellebbezést visszavonták,
- a fellebbezési határidő fellebbezés bejelentése nélkül telt el,
- a másodfokú bíróság a fellebbezést elutasította, vagy az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta,
feltéve hogy harmadfokú bírósági eljárásnak nincs helye.
A másodfokú bíróság ítélete azon a napon emelkedik jogerőre, amelyen:
- azt meghozták, feltéve hogy ellene a fellebbezést a Be. kizárja,
- a fellebbezésre jogosultak úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak fellebbezni, illetőleg a
fellebbezést visszavonták,
- a fellebbezésre nyitva álló határidő fellebbezés bejelentése nélkül telt el,
- a harmadfokú bíróság a fellebbezést elutasította, vagy a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A harmadfokú bíróság ítélete azon a napon emelkedik jogerőre, amelyen azt meghozták.
Az ügydöntő határozat jogerőre emelkedése után a jogerőt és a határozat végrehajthatóságát a
tanács elnöke a határozat eredeti példányára vezetett záradékkal tanúsítja, amelyben feltünteti mind
a jogerő, mind a végrehajthatóság napját.
A határozat részleges jogerőre emelkedése esetén a záradékban fel kell tüntetni azt a napot,
amelyen a határozat részlegesen jogerőre emelkedett, valamint azt, hogy az mely részében lett
jogerős, és mely rendelkezése hajtható végre [Be. 588. § (1)-(6) bekezdés].
A végzés - fő szabályként - a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, kivéve ha a fellebbezés
halasztó hatályáról a Be. rendelkezik.
Amennyiben a tárgyaláson kívül hozott végzés esetén tárgyalás tartására irányuló kérelemnek van
helye, a végzés azon a napon válik végrehajthatóvá, amikor a kérelemre nyitva álló határidő anélkül
telt el, hogy a jogosultak tárgyalás tartását kérték volna, illetőleg a tárgyalás tartását kérő a
kérelmét visszavonta, vagy a tárgyaláson nem jelent meg [Be. 589. § (1)-(2) bekezdés].
A szükséges intézkedést, ami az értesítőlap kiállítását és megküldését jelenti, a tanács elnökének
vagy az egyesbírónak az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követő három munkanapon belül
kell megtennie.
Az ügydöntő határozat fogalma alatt a perújítás, a felülvizsgálat, a törvényesség érdekében emelt
jogorvoslat folytán, vagy a jogegységi eljárásban meghozott ügydöntő, illetve a kiszabott büntetést,
az alkalmazott intézkedést érintő határozatot is érteni kell.
Pénzbüntetés, elkobzás és vagyonelkobzás esetén - amennyiben a jogerő és a határozat
végrehajthatóságát a tanács elnöke a határozat eredeti példányára vezetett záradékkal tanúsította,
feltüntetve mind a jogerő, mind a végrehajthatóság napját - az ügydöntő határozat rendelkező
részének végrehajtási záradékkal és eredeti bírói aláírással ellátott példányának megküldése is
elegendő a végrehajtáshoz.
A büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra háruló feladatokat - a
tankönyv készítésekor - a 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet szabályozza. A rendelet nyilvánvalóan
átdolgozásra szorul, egyes normáinak azonban a jövőben is érvényesülnie kell.
Így például a büntetőhatározatról kiállított értesítőlapnak tartalmaznia kell:
- a bíróság megnevezését, ügyszámát, a terhelt nevét, személyi adatait, a határozat keltét, számát,
jogerejét és végrehajthatóságát, illetőleg a jogerőre tekintet nélküli végrehajthatóságot,
- a bűncselekménynek a Btk. szerinti megnevezését és minősítését,
- a kiszabott büntetést számmal és betűvel kiírva, az alkalmazott intézkedést, illetőleg a
rendbírságot, az előzetes fogva tartás, illetőleg a házi őrizet beszámítását, a járművezetéstől
eltiltásba beszámítható időre vonatkozó rendelkezést, továbbá azokat a végrehajtáshoz szükséges
adatokat, amelyeknek az értesítőlapon való feltüntetését jogszabály elrendeli,
- összbüntetés esetén az összbüntetésbe foglalt egyes alapítéletek számát, az egyes ítéletekben
megállapított bűncselekményeket és büntetéseket számmal és betűvel kiírva, az összbüntetésként
megállapított büntetést számmal és betűvel kiírva, a végrehajtási fokozatot, valamint a
végrehajtandó foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, sportrendezvények
látogatásától való eltiltás, kiutasítás vagy közügyektől eltiltás megnevezését,
- feltételes szabadság megszüntetése esetén, ha arra az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően
vagy azt követően elkövetett bűncselekmény miatt került sor, azt, hogy a feltételes szabadság
megszüntetése melyik bíróság milyen számú határozata vonatkozásában történt, valamint a
feltételes szabadulás napját.
A másodfokú bíróság által kiállított értesítőlapon az első fokon eljárt bíróság, a harmadfokú bíróság
által kiállított értesítőlapon az első- és a másodfokon eljárt bíróság megnevezését, ügyszámát és
határozata keltét is fel kell tüntetni.
A szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó előírások szerint az értesítőlap kiállítása, illetőleg a
bírói rendelvény adása előtt a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy
- nem állapítható-e meg a szabadságvesztés végrehajtását kizáró ok,
- az elítélt nem töltötte-e ki az előzetes fogva tartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött idővel a
kiszabott szabadságvesztést,
- az elítélt nem töltött-e előzetes fogva tartásban, illetőleg házi őrizetben annyi időt, hogy feltételes
szabadságra bocsátására kerülhet sor.
A bíróság a jogerős határozatáról kiállított értesítőlapon - a már említetteken kívül - feltünteti:
- a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát,
- ha az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra, ezt a tényt,
- az előzetes fogva tartás, illetőleg a házi őrizet beszámítására vonatkozó rendelkezést és az ítélet
kihirdetése után az ítélet jogerőre emelkedéséig előzetes letartóztatásban, illetőleg házi őrizetben
töltött időt,
- ha a bíróság a terheltet az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően vagy azt követően elkövetett
19. oldal
bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és a feltételes szabadságot
megszüntette, az erről szóló rendelkezést, azzal hogy a feltételes szabadságra bocsátás melyik
bíróság milyen számú határozata alapján történt,
- ha a bíróság a vádlott távollétében megtartott tárgyaláson hozta meg a határozatát,
- ha olyan terheltet ítélt szabadságvesztésre, aki pártfogó felügyelet alatt áll, annak közlésével, hogy
a pártfogó felügyeletet melyik pártfogó felügyelői szolgálat hajtja végre,
- ha az elítélt visszaeső, különös visszaeső, többszörös visszaeső vagy erőszakos többszörös
visszaeső; több visszaeső kategória esetén a legsúlyosabbat kell megjelölni,
- ha a bíróság olyan terheltet ítél szabadságvesztésre, akivel szemben a korábban felfüggesztett
szabadságvesztés végrehajtását nem lehet elrendelni, a felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó
bíróság megnevezését és a határozat számát,
- a végrehajtást foganatosító büntetés-végrehajtási intézetet, ha a bíróság olyan terheltet ítél
szabadságvesztésre, akivel szemben elzárást hajtanak végre,
- a végrehajtást foganatosító javítóintézetet, ha a bíróság olyan terheltet ítél szabadságvesztésre,
akivel szemben javítóintézeti nevelést hajtanak végre,
- ha a büntetőeljárásban - amelyben a szabadságvesztést kiszabták - óvadék letételére került sor, az
óvadék megállapítása tárgyában jogerős határozatot hozó bíróság megjelölésével.
Ha a bíróság a szabadlábon lévő terhelttel szemben a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét,
illetőleg a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedést rendeli el, ezt a
tanács elnöke - az intézkedés ellenőrzésére jogosult rendőri szerv megjelölésével - az értesítőlap
megjegyzés rovatában feltünteti.
Kényszerintézkedés vonatkozásában az értesítőlap kiállításával, átadásával, illetőleg megküldésével
kapcsolatban a törvény szigorúbb rendelkezést tartalmaz. A kényszerintézkedés elrendeléséről,
meghosszabbításáról, fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló végzés végrehajthatósága esetén a
tanács elnökének haladéktalanul intézkednie kell a foganatosítás, illetve a szabadlábra helyezés
céljából az értesítőlap azonnali kiállítása, átadása, illetőleg megküldése iránt. A tanács elnöke az
értesítőlapra bírói rendelvényt vezet. Kényszerintézkedés megszüntetése esetén, ha a terhelt
előállítására nem került sor, a tanács elnöke azonnal intézkedik a szabadlábra helyezés érdekében a
fogva tartást foganatosító szervnél.
Amennyiben vádemelés elhalasztásával összefüggésben kerül sor pártfogó felügyelet elrendelésére,
valamint ha az ügyész alkalmaz megrovást, a végrehajtás iránt az ügyésznek kell intézkednie.
Azon kényszerintézkedések esetében, amelyeket az ügyész rendelt el vagy szüntetett meg, az
ügyésznek kell - ugyancsak haladéktalanul - intézkednie a foganatosítás, illetve a szabadlábra
helyezés vonatkozásában.
33. § (1) Ha a bíróság az értesítőlap alapjául szolgáló határozatot kijavítja, újabb értesítőlapot
kiállítani nem kell. A tanács elnöke a kijavítást elrendelő jogerős határozatot - a jogerőre
emelkedését követően nyomban - és az eredeti aláírással ellátott megkeresést megküldi annak a
végrehajtásért felelős szervnek, illetve a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának (a
továbbiakban: bv. csoport), amelynek az értesítőlapot már megküldte, és utal arra, hogy a
megküldött határozatot milyen módosítással kell végrehajtani.
(2) Ha a bíróság olyan kérdésben, amelyre nézve az értesítőlap adatot tartalmaz, utóbb a Be. XXIX.
Fejezet II. Címe szerinti eljárásban másként határoz, vagy a határozata mulasztását utólag pótolja, a
tanács elnöke erről értesítőlapot állít ki, és azt határozatával együtt haladéktalanul megküldi a
végrehajtásért felelős szervnek, szabadságvesztés esetén a bv. csoportnak.
A törvény lehetőséget teremt a végrehajtás alapjául szolgáló határozat kijavítása esetén arra, hogy a
kijavításról szóló határozat jogerős, eredeti bírói aláírással ellátott példányát küldjék meg. Ebben az
esetben természetesen új értesítőlap kiállítására nem kerül sor.
34. § (1) A jogerősen kiszabott szabadságvesztés azonnali foganatba vételének elrendelésekor a
tanács elnöke a szabadságvesztésről kiállított értesítőlapra bírói rendelvényt vezet, és azt a
végrehajtás foganatosítása végett az elítéltet a bv. intézetbe előállító rendőrnek, vagy büntetés-
végrehajtási őrnek adja át.
(2) A tanács elnöke az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el, ha szabadságvesztés, illetve az
elzárás kiszabása, javítóintézeti nevelés vagy kényszergyógykezelés elrendelése esetén a terhelt az
ítélet jogerőre emelkedésekor - akár az adott, akár más büntetőügyben - fogva van.
(3) Ha a terhelt fogva van, de előállítására nem került sor, a tanács elnöke haladéktalanul megküldi
a szabadságvesztésről, az elzárásról, a javítóintézeti nevelésről vagy a kényszergyógykezelésről
kiállított és bírói rendelvénnyel ellátott értesítőlapot a végrehajtásért felelős szervnek, ha a terhelt
más szervnél van fogva, a fogvatartást foganatosító szervhez, amely haladéktalanul intézkedik a
terhelt átszállítása iránt.
(4) Ha a terhelt szabadlábon van és a szabadságvesztés azonnali foganatba vételének nincs helye, a
tanács elnöke a szabadságvesztésről, illetve az elzárásról kiállított értesítőlapra bírói rendelvényt
vezet, és azt megküldi a végrehajtás érdekében a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (a
továbbiakban: BVOP) részére.
(5) Kényszergyógykezelés és javítóintézeti nevelés elrendelése esetén a tanács elnöke az
értesítőlapra bírói rendelvényt vezet, és azt megküldi az intézkedés végrehajtásáért felelős illetékes
intézetnek, továbbá intézkedik a kényszergyógykezeltnek, illetve a fiatalkorú elítéltnek az intézetbe
szállítása vagy kísérése végett.
A jogerősen kiszabott szabadságvesztés végrehajtását azonnal foganatba kell venni, ha
- a szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt akár az adott ügyben, akár
más ügyben előzetes fogva tartásban van, vagy
- a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba vételét rendelte el.
Abban az esetben, ha a terhelt a végrehajtandó szabadságvesztést jogerősen kiszabó ítélet
kihirdetésekor szabadlábon van, a büntetőügyben eljáró bíróság elrendelheti a szabadságvesztés
azonnali foganatba vételét, ha a kiszabott szabadságvesztés tartama öt év vagy ennél súlyosabb, és
a bűncselekmény jellegére, az elítélt személyi és családi körülményeire figyelemmel, alappal lehet
tartani attól, hogy a büntetés-végrehajtás alól kivonná magát. A szabadságvesztés azonnali fogantba
vételének elrendelése kötelező az alapügyben eljáró bíróság számára, ha a szabadságvesztést olyan
bűncselekmény miatt szabta ki, amelyet bűnszervezetben valósítottak meg az elkövetők [Bv. tv. 37.
§ (1) bekezdés].
Amennyiben a szabadságvesztés azonnali foganatba vételének elrendelésére sor kerül, a tanács
elnöke a szabadságvesztésről kiállított értesítőlapra bírói rendelvényt vezet, és azt a végrehajtás
foganatosítása végett az elítéltet a büntetés-végrehajtási intézetbe előállító rendőrnek vagy
büntetés-végrehajtási őrnek adja át. Ugyanígy kell eljárni akkor is, ha szabadságvesztés vagy az
elzárás kiszabása, javítóintézeti nevelés vagy kényszergyógykezelés elrendelése esetén a terhelt -
akár az adott ügyben, akár más büntetőügyben - az ítélet jogerőre emelkedésekor fogva van.
Elképzelhető, hogy a terhelt fogva van, de előállítására nem került sor. Ilyenkor a tanács elnökének
ugyancsak haladéktalanul meg kell küldenie az előbbiekben említett büntetésekről, illetve
intézkedésekről kiállított és bírói rendelvénnyel ellátott értesítőlapot a végrehajtásért felelős
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
szervnek.
Az ügyek döntő többségében a büntetőeljárás során a terhelt szabadlábon védekezhet. Ekkor -
feltéve hogy a szabadságvesztés azonnali foganatba vételének nincs helye - a tanács elnökének a
szabadságvesztésről vagy az elzárásról kiállított értesítőlapot bírói rendelvénnyel kell ellátnia, és
azt meg kell küldeni a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának. Kényszergyógykezelés
és javítóintézeti nevelés elrendelésekor a címzett az intézkedés végrehajtásáért illetékes intézet.
Mindemellett intézkednie kell a kényszergyógykezeltnek vagy a fiatalkorú elítéltnek az intézetbe
szállítása vagy kísérése végett.
35. § (1) Ha a perújítás vagy felülvizsgálat folytán indult eljárásban a bíróság az alapügyben hozott
bármely rendelkezés végrehajtását felfüggeszti vagy félbeszakítja, a tanács elnöke - a határozatnak
a büntetést vagy intézkedést foganatosító szervhez történő megküldésével - azonnal intézkedik a
szabadságvesztésre ítélt, a kényszergyógykezelt és a javítóintézeti nevelt szabadítása, illetve
elbocsátása iránt.
(2) A tanács elnöke az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el, ha a fellebbezési joggal
kapcsolatban benyújtott, a Be. 65. § (5) bekezdése szerinti igazolási kérelem alapján a végrehajtást
felfüggeszti.
(3) Ha a rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott határozattal a bíróság az elítéltet felmenti, a
kényszergyógykezelést mellőzi, vagy az eljárást megszünteti, és a végrehajtás felfüggesztésére
vagy félbeszakítására nem került sor, a tanács elnöke azonnal intézkedik a szabadságvesztésre ítélt,
a kényszergyógykezelt és a javítóintézeti nevelt szabadítása, illetve elbocsátása iránt.
(4) Ha a bíróság a Be. XXIX. Fejezet II. Címe szerinti valamely eljárásban - a végrehajtást érintő -
olyan határozatot hoz, amelynek végrehajtására nincs értesítőlap rendszeresítve, a tanács elnöke a
jogerős, eredeti bírói aláírással ellátott határozatát haladéktalanul megküldi a végrehajtásért felelős
szervnek, szabadságvesztés esetén a bv. csoportnak.
(5) A tanács elnöke, ha utóbb a büntetés vagy az intézkedés végrehajtását kizáró ok bekövetkeztét
állapítja meg,- a kegyelem kivételével -, végzést hoz, és eredeti bírói aláírással ellátott határozatát
megküldi a végrehajtásért felelős szervnek, továbbá szabadságvesztés esetén a bv. csoportnak.
Amennyiben a perújítási eljárásban a bíróság a perújítási indítványt alaposnak találja, a perújítást el
kell rendelnie, és egyidejűleg az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtását
felfüggesztheti, illetőleg félbeszakíthatja [Be. 413. § (1) bekezdés]. Ugyanilyen rendelkezést
tartalmaz a Be. a felülvizsgálati eljárással összefüggésben, miszerint a felülvizsgálati indítvány
elbírálásáig a Kúria a megtámadott határozat végrehajtását felfüggesztheti vagy félbeszakíthatja
[Be. 423. § (6) bekezdés]. A büntetés vagy intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére, illetve
félbeszakítására nyilvánvalóan akkor kerülhet sor, ha a perújítást vagy a felülvizsgálati eljárást a
terhelt javára kezdeményezték, és az alaposnak látszik. Abban az esetben, ha a felfüggesztés vagy a
félbeszakítás elrendelésére sor kerül, a tanács elnökének azonnal intézkednie kell a
szabadságvesztésre ítélt, a kényszergyógykezelt, vagy a javítóintézeti nevelt szabadítása, illetve
elbocsátása iránt, oly módon, hogy a felfüggesztésről vagy a félbeszakításról szóló határozatot meg
kell küldenie a büntetést vagy intézkedést foganatosító szervnek.
Ha a rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott határozattal a bíróság az elítéltet felmenti, a
kényszergyógykezelést mellőzi, vagy az eljárást megszünteti - feltéve hogy a végrehajtás
felfüggesztésére vagy félbeszakítására nem került sor -, a tanács elnökének azonnal intézkednie kell
a szabadságvesztésre ítélt, a kényszergyógykezelt és a javítóintézeti nevelt szabadítása, illetve
elbocsátása iránt.
Amikor a különleges eljárások bármelyikében az ügyben eljáró bíróság olyan - a végrehajtást érintő
- határozatot hoz, amellyel kapcsolatban nincs értesítőlap rendszeresítve, a tanács elnöke a jogerős
eredeti bírói aláírással ellátott határozatát küldi meg haladéktalanul a végrehajtásért felelős
szervnek, illetve szabadságvesztés esetén a büntetés-végrehajtási csoportnak. Hasonlóan kell
eljárnia a tanács elnökének a végrehajtás kizártságának utólagos megállapításakor.
36. § (1) Az ügydöntő határozat írásba foglalását követően haladéktalanul meg kell küldeni annak
kiadmányát - a vagyoni jellegű büntetések és intézkedések kivételével - a külön jogszabályban
foglaltak szerint a végrehajtásért felelős szervnek, illetve a bv. csoportnak.
(2) Halasztás vagy részletfizetés engedélyezése esetén a tanács elnöke intézkedik az engedélyezés
tényének és tartalmának az értesítőlapon történő feltüntetése iránt. Az értesítőlap elküldését
követően meghozott határozatot haladéktalanul meg kell küldeni a végrehajtásért felelős szervnek,
illetve a bv. csoportnak.
(3) Szabadságvesztés, elzárás és közérdekű munka kiszabása, kényszergyógykezelés, pártfogó
felügyelet és javítóintézeti nevelés elrendelése esetén az ügydöntő határozathoz - amennyiben
rendelkezésre áll - mellékelni kell:
a) az elítéltről készült pártfogó felügyelői vélemény, valamint az elítélt személy mentális és testi
állapotáról készült szakvélemény, orvosi bizonyítvány másodpéldányát vagy másolatát,
b) fiatalkorú elítélt esetében a környezettanulmány és az iskolai bizonyítvány, az iskolai vagy
munkahelyi jellemzés másolatát.
(4) Az értesítőlap, az ügydöntő határozat, a végrehajtást érintő egyéb határozat, vagy a (3) bekezdés
szerinti iratok, ha ennek biztonsági feltételei adottak, elektronikus úton is továbbíthatók a
végrehajtásért felelős szervnek, illetve a bv. csoportnak.
Halasztás a szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka, a pénzbüntetés, valamint a
javítóintézeti nevelés tekintetében egyaránt engedélyezhető, míg részletfizetés engedélyezésére
csak pénzbüntetés kiszabásakor kerülhet sor. A halasztással, illetve a részletfizetéssel kapcsolatos
kérelemről - ha azt a terhelt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően azonnal
előterjesztette - az ügydöntő határozatot hozó bíróságnak kell dönteni. A később előterjesztett
terhelti kérelemről az alapügyben eljáró bíróságok közül az a bíróság jogosult határozni, amely az
alapügyben első fokon ügydöntő határozatot hozott. A döntési kompetenciákra is tekintettel a
tanács elnökének kell intézkednie, az engedélyezés tényének és tartalmának az értesítőlapon történő
feltüntetése iránt. Akkor, amikor a halasztás vagy a részletfizetés engedélyezésére az értesítőlap
elküldése után kerül sor, az engedélyező határozatot kell haladéktalanul megküldeni a
végrehajtásért felelős szervnek, illetve a büntetés-végrehajtási csoportnak.
A törvény végül arról is rendelkezik, hogy a szabadságvesztés, az elzárás és a közérdekű munka
kiszabásakor, illetve a kényszergyógykezelés, a pártfogó felügyelet és a javítóintézeti nevelés
elrendelésekor az ügydöntő határozathoz milyen iratokat kell mellékelni.
A szabadságvesztés azonnali foganatba vételének lehetőségét, illetve kötelezettségét, valamint a
szabadságvesztés végrehajtásának biztosítását a törvény az alapügyben eljáró bíróság jogkörébe
utalja.
37. § (1) A bíróság a szabadlábon lévő elítélttel szemben a jogerősen kiszabott szabadságvesztés
azonnali foganatba vételét
20. oldal
a) rendelheti el, ha annak tartama öt év, vagy ennél súlyosabb, és a bűncselekmény jellegére, az
elítélt személyi és családi körülményeire tekintettel alaposan feltehető, hogy a szökésével vagy az
elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná magát,
b) rendeli el, ha azt bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt szabta ki.
(2) Az (1) bekezdés esetén a bíróság a székhelyén működő bv. intézet parancsnokától rövid úton
büntetés-végrehajtási őr kirendelését kéri, és az elítéltet az őrnek adja át. Ha a bíróság székhelyén
nincs bv. intézet, vagy a büntetés-végrehajtási őr kirendelésének akadálya van, a bíróság az
elítéltnek a bv. intézetbe kísérése végett rövid úton a rendőrséget keresi meg.
38. § (1) Ha a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor
a terhelt nincs előzetes letartóztatásban, és a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba
vételét a bíróság nem rendelte el, az elítélttel szemben - a bv. intézetbe történő befogadásáig - a
szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés rendelhető el, ha a
bűncselekmény jellegére, a kiszabott szabadságvesztésre az elítélt személyi és családi
körülményeire - különösen az egészségi állapotára, idős korára - tekintettel alaposan feltehető, hogy
ezzel is biztosítható, hogy a terhelt szökésével vagy elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól ne
vonja ki magát.
(2) A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedést el kell rendelni, ha a
bíróság két évet meghaladó tartamú szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére halasztást
engedélyezett.
(3) A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés elrendeléséről a bíróság
határoz. Az intézkedés hatálya alatt álló elítélt a bíróság határozatában meghatározott területet,
körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét vagy a lakóhelyét nem
változtathatja meg. A határozatban előírható, hogy a terhelt meghatározott időközönként a
rendőrségen jelentkezzen.
(4) A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásainak megtartását -
a Be. lakhelyelhagyási tilalom megtartásának ellenőrzésére vonatkozó szabályai szerint - a
rendőrség ellenőrzi.
(5) Ha a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásait az elítélt
megszegte, a rendőrség haladéktalanul értesíti az intézkedést elrendelő bíróságot, és az elítéltet a
bíróság határozatának meghozataláig - legfeljebb hat napig - büntetés-végrehajtási őrizetbe veheti.
A bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásainak
megszegése esetén a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét rendelheti el.
(6) Ha az elítélt ismeretlen helyre távozott és a tartózkodási helyének felkutatása iránt megtett
intézkedések nem vezettek eredményre, a tanács elnöke elfogatóparancsot bocsát ki.
(7) A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedést meg kell szüntetni, ha a
büntetés végrehajthatósága megszűnt vagy kizárt.
(8) Ha a bíróság az elítélttel szemben nem végrehajtandó szabadságvesztés mellett alkalmazott
kiutasítást és az ügydöntő határozat a kihirdetésekor jogerőre emelkedik, a bíróság a kiutasítás
végrehajtása érdekében elrendeli az elítéltnek az illetékes idegenrendészeti hatósághoz történő
előállítását. Az előállítás végrehajtása érdekében a tanács elnöke a rendőrséget keresi meg.
Az alapügyben eljáró bíróság a törvényben meghatározott esetekben - ha a terhelt szabadlábon van
- rendelkezhet, illetve köteles rendelkezni a jogerősen kiszabott szabadságvesztés azonnali
foganatba vételéről.
A döntés a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik, ha a szabadságvesztés tartama öt év, vagy ennél
súlyosabb, és a bűncselekmény jellegére, az elítélt személyi és családi körülményeire tekintettel
alaposan feltehető, hogy a szökésével vagy az elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná
magát.
Bűnszervezetben megvalósított bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés tekintetében a
bíróságnak azonban mérlegelési jogosultsága nincs, az azonnali foganatba vétel elrendelése - a
jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamától függetlenül - a törvény erejénél fogva kötelező. Az
azonnali foganatba vételről az alapügyben eljárt bíróságok közül annak a bíróságnak kell döntenie,
amelynek eljárásában a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedett. A
törvény szabályozza az azonnali foganatba vétellel kapcsolatos eljárási rendet, miszerint a
bíróságnak a székhelyén működő büntetés-végrehajtási intézet parancsnokától kell büntetés-
végrehajtási őr kirendelését kérnie, és az elítéltet az őrnek kell átadnia. Amennyiben ennek
akadálya van, a bíróság a rendőrséget keresheti meg.
Ha a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt
nincs előzetes letartóztatásban, és a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba vételét a
bíróság nem rendelte el, az elítélttel szemben - a büntetés-végrehajtási intézetbe történő
befogadásáig - az alapügyben eljárt bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására
irányuló intézkedést rendelhet el, ha a bűncselekmény jellegére, a kiszabott szabadságvesztésre, az
elítélt személyi és családi körülményeire - különösen az egészségi állapotára, idős korára -
tekintettel alaposan feltehető, hogy ezzel is biztosítható, hogy a terhelt szökésével vagy
elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól ne vonja ki magát. Az intézkedés elrendelése ez esetben
a bíróság mérlegelésétől függ.
Kötelező azonban a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés
elrendelése, ha a bíróság a két évet meghaladó tartamú szabadságvesztés végrehajtásának
megkezdésére halasztást adott. Az intézkedés elrendelésére az a bíróság köteles, amely a halasztást
engedélyezte.
A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés legfontosabb sajátossága,
hogy az elítélt a bíróság határozatában megjelölt területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja
el, és a tartózkodási helyét vagy a lakóhelyét nem változtathatja meg. A határozatban egyébként a
terhelt arra is kötelezhető, hogy bizonyos időközönként a rendőrségen jelentkezzen. Az intézkedés
előírásainak betartását a rendőrség ellenőrzi, és az előírások megszegésekor az elítéltet a bíróság
határozatának meghozataláig - legfeljebb azonban hat napig - büntetés-végrehajtási őrizetbe veheti,
míg a bíróság a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét rendelheti el.
Ha az elítélt az intézkedés előírásait megszegve ismeretlen helyre távozik, tartózkodási helyének
felkutatása iránt kell intézkedni. Ennek eredménytelensége esetén a tanács elnöke
elfogatóparancsot bocsát ki.
Az intézkedést meg kell szüntetni, ha a büntetés végrehajthatósága megszűnik, vagy az kizárttá
válik.
2. Halasztás a büntetés végrehajtásának megkezdésére
A büntetés célja csak akkor realizálható, ha azt a büntetőjogi felelősség jogerős megállapítását
követően a lehető leghamarabb végre is hajtják. Minél több idő telik el az ítélet (végzés) jogerőre
emelkedése, azaz a végrehajthatóvá válása és a kiszabott büntetés foganatosítása között, a generális
és a speciális prevenció hatása annál jelentéktelenebb. Az időszerűség követelményének tehát a
büntetések végrehajtásának körében is érvényre kell jutnia. Elképzelhető azonban, hogy a terheltet
marasztaló határozat jogerőre emelkedésekor vagy közvetlenül ezt követően olyan körülmények
állnak fenn, illetve következnek be, amelyek átmenetileg nem teszik lehetővé a büntetés
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
végrehajtását. Az ilyen szituáció kezelésére ad megoldást a Bv. tv. a halasztás jogintézményének
szabályozása révén.
2.1. A szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztása
39. § (1) A tanács elnöke a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére, ha annak hátralévő
része két évnél rövidebb, az elítélt kérelmére - fontos okból - különösen az elítélt személyi vagy
családi körülményeire tekintettel - legfeljebb három hónapra halasztást engedélyezhet.
(2) Ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke
a) az (1) bekezdésben szabályozott tartamú halasztást meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is
engedélyezhet,
b) az (1) bekezdés alapján engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja,
c) halasztást engedélyezhet a szabadságvesztés végrehajtás megkezdésére abban az esetben is, ha a
szabadságvesztés hátralévő része két évnél hosszabb.
(3) El kell halasztani - kérelem nélkül, hivatalból is - a szabadságvesztés végrehajtásának
megkezdését annak az elítéltnek az esetében, aki
a) a tizenkettedik hetet meghaladó várandós, legfeljebb a szülés várható idejét követő első év
végéig,
b) egy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza.
(4) A (2) bekezdés esetében a tanács elnöke igazságügyi orvos-szakértői szakvélemény alapján
állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását, és a BVOP egészségügyi
szakterület vezetőjének - az elítélt egészségi állapotának büntetés-végrehajtás keretei között való
kezelhetőségére vonatkozó - nyilatkozatát figyelembe véve határoz a kérelemről.
(5) A (3) bekezdés a) pontja esetén, ha a gyermek halva született, vagy utóbb meghalt, a
szabadságvesztés végrehajtását a bíróság felhívására hat héten belül kell megkezdeni. Ha a
gyermek véglegesen vagy tartósan kikerül az elítélt gondozásából, a szabadságvesztés végrehajtását
- amint azt a nő szülés utáni egészségi állapota lehetővé teszi - haladéktalanul meg kell
megkezdeni. A nő szülés utáni egészségi állapotáról a tanács elnökének a felhívására a BVOP
egészségügyi szakterületének vezetője - a rendelkezésre bocsátott orvosi dokumentumok alapján -
nyilatkozik.
(6) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott feltételek esetén sincs helye a szabadságvesztés
végrehajtása elhalasztásának, ha az súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet,
illetve ha az elítélt szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani.
(7) Ha az igazságügyért felelős miniszter a 46. § (2) bekezdése szerint a büntetés végrehajtását
elhalasztotta vagy félbeszakította, a bíróság az ezt követően a halasztás iránt benyújtott kérelem
tárgyában a döntés meghozatalát mindaddig felfüggeszti, ameddig a 46. § (2) bekezdése szerinti
halasztás vagy félbeszakítás tart.
(8) A katona szabadságvesztése végrehajtásának elhalasztásáról az elítélt munkáltatói jogkört
gyakorló parancsnokát (vezetőjét) értesíteni kell.
(9) Ha a szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztása iránti kérelmet olyan időben terjesztik elő,
hogy annak elintézésére a végrehajtás megkezdésére kitűzött határnap előtt már nincs lehetőség, a
tanács elnöke a kérelem elbírálását mellőzi és erről a kérelmezőt értesíti. Ha a szabadságvesztést
már foganatba vették, a kérelmet a szabadságvesztés végrehajtásának esetleges félbeszakítása iránti
intézkedés megtétele végett a bv. intézetnek megküldi.
A szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztására kizárólag akkor kerülhet sor, ha a
szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedésekor a terhelt nincs előzetes fogva tartásban,
illetve nem állnak fenn az azonnali foganatba vétel elrendelésének feltételei. Abban az esetben
ugyanis, ha a terhelt akár az alapügyben, akár más ügyben előzetes fogva tartásban van a határozat
jogerőre emelkedésekor, vagy a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba
vételét rendelte el, a végrehajtás megkezdésére halasztás nem engedélyezhető. A szabadságvesztés
megkezdésének elhalasztására kérelemre és hivatalból egyaránt sor kerülhet.
a) A szabadságvesztés elhalasztása kérelem alapján
Halasztási kérelmet az elítélt, illetve a védő terjeszthet elő, akár szóban, akár írásban. A szóban
előterjesztett kérelmét jegyzőkönyvbe kell foglalni.
A szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére, amennyiben a terhelt az ügydöntő határozat
jogerőre emelkedését követően azonnal előterjeszti kérelmét, az ügydöntő határozatot hozó bíróság
adhat halasztást. A később előterjesztett halasztási kérelemről az a bíróság dönt, amelyik az
alapügyben első fokon ügydöntő határozatot hozott. Bár a Bv. tv. a kérelem tekintetében nem ír elő
indokolási kötelezettséget, az elítéltnek, illetve a védőnek azokat az adatokat közölnie kell,
amelyekre figyelemmel sor kerülhet a halasztásra. A kérelmet olyan időben kell benyújtani, hogy
az elbírálható legyen a végrehajtás megkezdése előtt, mert a szabadságvesztés foganatba vétele
után már csak félbeszakítás engedélyezhető. Ezért a törvény rendelkezik arról is, ha a halasztás
iránti kérelem előterjesztése olyan időpontban történik, amikor annak elintézésére - beleértve a
határozat kézbesítését is - a végrehajtás megkezdésére kitűzött határnap előtt már nincs lehetőség.
Ebben az esetben a tanács elnöke a kérelem érdemi elbírálását mellőzi és erről a kérelmezőt értesíti.
Amennyiben a szabadságvesztést időközben foganatba vették, úgy a kérelmet a foganatosítás
esetleges félbeszakítása iránti intézkedés megtétele végett a büntetés-végrehajtási intézetnek küldi
meg.
Természetesen a szabadságveszés végrehajtásának megkezdésére halasztás csak akkor adható, ha
nem állnak fenn az azonnali foganatba vétel törvényi feltételei [Bv. tv. 84. § (1) bekezdés].
A szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére - fő szabályként - halasztás akkor
engedélyezhető, ha annak hátralévő része két évnél rövidebb, azaz a bíróság a büntetőeljárás során
szabadlábon lévő terhelttel szemben két évet el nem érő tartamú végrehajtandó szabadságvesztést
szabott ki, vagy ha a kiszabott szabadságvesztés tartama ugyan két évnél hosszabb, de az előzetes
fogva tartásban töltött idő beszámítására figyelemmel annak hátralévő része nem éri el a két évet.
A döntés meghozatalakor elsősorban az elítélt személyi és családi körülményeire kell figyelemmel
lenni. A halasztás tartama fő szabályként három hónap. Ettől eltérni csak a törvényben felsorolt
esetekben lehet, vagyis egyéb körülmények miatt a három hónapos határidő túllépésére legális
lehetőség nincs.
Viszont, ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke a két évnél
rövidebb tartamú szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére három hónapot meghaladó
határozott ideig tartó halasztást is engedélyezhet, illetve a három hónapi halasztást
meghosszabbíthatja. Lehetősége van továbbá arra is, hogy a két évnél hosszabb tartamú
szabadságvesztés megkezdését is elhalassza. Megjegyezendő, a törvény szövege nyilvánvalóan
pontatlan, figyelemmel arra, hogy alapesetben a két évnél rövidebb, utóbb pedig a két évnél
hosszabb tartamú szabadságvesztésről szól, így a kétévi szabadságvesztésre a szabályozás nem
terjed ki. Normaértelmezéssel arra a következtetésre kell jutni, hogy a kétévi szabadságvesztés
végrehajtásának elhalasztására szintén csak akkor kerülhet sor, ha az elítélt betegsége az életét
közvetlenül veszélyezteti.
21. oldal
Mindazokban az esetekben, amikor a halasztás elbírálása az elítélt egészségi állapotától függ,
igazságügyi orvosszakértői véleményt kell beszerezni az egészségügyi feltétel értékelése
érdekében. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága egészségügyi szakterületi
vezetőjének - az elítélt büntetés-végrehajtás keretei között történő egészségügyi kezelhetőségére
vonatkozó - nyilatkozatát is be kell szerezni.
b) A szabadságvesztés elhalasztása hivatalból
Külön kérelem nélkül, hivatalból kell elhalasztani a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdését
azon elítéltek esetében, akik tizenkettedik hetet meghaladó várandós állapotban vannak, illetve egy
évesnél fiatalabb gyermeküket gondozzák. Ezek a rendelkezések az állapotos nő és a gyermek
érdekeire tekintettel teszik kötelezővé a halasztást.
A gyermek halva születése vagy halála esetén, a szabadságvesztés végrehajtását - külön bírósági
felhívásra - hat héten belül kell megkezdenie az elítéltnek, míg ha a gyermek véglegesen vagy
tartósan kikerül az elítélt gondozásából - a nő egészségügyi állapotától függően - haladéktalanul
meg kell kezdeni a szabadságvesztés foganatosítását.
Sem kérelemre, sem hivatalból nincs törvényes lehetőség a szabadságvesztés végrehajtásának
elhalasztására, ha az súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet, illetve ha az elítélt
szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani. Az említett feltételek megállapítása a tanács elnökének
mérlegelési jogkörébe tartozik, azonban amennyiben az említett körülmények fennállására
következtet, a halasztás engedélyezésére nem kerülhet sor.
c) A halasztás speciális esete
Kegyelem iránti előterjesztéssel kapcsolatos eljárásban - amely hivatalból és kérelemre is indulhat -
az igazságügyért felelős miniszter elrendelheti - akár kérelem alapján, akár hivatalból - a büntetés
végrehajtásának a köztársasági elnök döntéséig történő elhalasztását vagy félbeszakítását. Az ezt
követően halasztás iránt benyújtott kérelemmel kapcsolatos eljárását a bíróság mindaddig
felfüggeszti, ameddig az igazságügyért felelős miniszter döntése szerinti halasztás vagy
félbeszakítás tart.
2.2. Az elzárás végrehajtásának elhalasztása
40. § (1) A tanács elnöke az elzárás végrehajtásának megkezdésére az elítélt kérelmére fontos
okból, különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire való tekintettel, legfeljebb három
hónapra halasztást engedélyezhet.
(2) Ha az elítélt betegsége az elítélt életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke
a) az (1) bekezdésben szabályozott tartamú halasztást meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is
engedélyezhet,
b) az (1) bekezdés alapján engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja.
(3) El kell halasztani - kérelem nélkül, hivatalból is - az elzárás végrehajtásának megkezdését
annak az elítéltnek az esetében, aki
a) a tizenkettedik hetet meghaladó várandós, legfeljebb a szülés várható idejét követő tizenkettedik
hónap végéig,
b) egy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza.
(4) A (2) bekezdés esetében a tanács elnöke igazságügyi orvos-szakértői szakvélemény alapján
állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását, és a BVOP egészségügyi
szakterület vezetőjének - az elítélt egészségügyi állapotának büntetés-végrehajtás keretei között
való kezelhetőségére vonatkozó - nyilatkozatát figyelembe véve határoz a kérelemről.
(5) A (3) bekezdés a) pontja esetén, ha a gyermek halva született, vagy utóbb meghalt, a
szabadságvesztés végrehajtását a bíróság felhívására hat héten belül kell megkezdeni. Ha a
gyermek véglegesen vagy tartósan kikerül az elítélt gondozásából, a szabadságvesztés végrehajtását
- amint azt a nő szülés utáni egészségi állapota lehetővé teszi - haladéktalanul meg kell
megkezdeni. A nő szülés utáni egészségi állapotáról a tanács elnökének a felhívására a BVOP
egészségügyi szakterületének - a rendelkezésre bocsátott orvosi dokumentumok alapján - vezetője
nyilatkozik.
(6) Az (1)-(4) bekezdésben meghatározott feltételek esetén sincs helye az elhalasztásnak, ha az
súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet, illetve ha az elítélt szökésétől vagy
elrejtőzésétől kell tartani.
(7) Az elzárás végrehajtásának elhalasztása iránti kérelemmel összefüggésben a 39. § (7)-(9)
bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell.
Az elzárás végrehajtásának elhalasztásáról rendelkező anyagi és eljárási szabályok lényegüket
tekintve megegyeznek a szabadságvesztés elhalasztására irányadó szabályokkal.
Megjegyezendő, a törvényszöveg pontatlansága folytán a Bv. tv. 40. § (5) bekezdésében - két
helyen is tévesen - szereplő "szabadságvesztés végrehajtása" helyett az elzárás végrehajtását kell
értelmezni.
2.3. A közérdekű munka végrehajtásának elhalasztása
41. § (1) A tanács elnöke a közérdekű munka végrehajtásának megkezdésére az elítélt kérelmére
fontos okból, különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire való tekintettel, legfeljebb
három hónapra halasztást engedélyezhet.
(2) Ha az elítélt betegsége az elítélt életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke
a) az (1) bekezdésben szabályozott tartamú halasztást meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is
engedélyezhet,
b) az (1) bekezdés alapján engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja.
(3) El kell halasztani - kérelem nélkül, hivatalból is - a közérdekű munka végrehajtásának
megkezdését annak az elítéltnek az esetében, aki
a) a tizenkettedik hetet meghaladó várandós, legfeljebb a szülés várható idejét követő tizenkettedik
hónap végéig,
b) egy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza.
(4) A (2) bekezdés esetében a tanács elnöke igazságügyi orvos-szakértői szakvélemény alapján
állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását.
(5) Ha a közérdekű munka végrehajtásának elhalasztása iránti kérelmet olyan időben terjesztik elő,
hogy annak elintézésére a végrehajtás megkezdésére kitűzött határnap előtt már nincs lehetőség, a
tanács elnöke a kérelem elbírálását mellőzi és erről a kérelmezőt értesíti, és a kérelmet a közérdekű
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
munka végrehajtásának esetleges félbeszakítása iránti intézkedés megtétele végett a büntetés-
végrehajtási bírónak, tájékoztatásul az illetékes pártfogó felügyelői szolgálatnak is megküldi.
(6) Ha az elítélt gyermeke halva született, vagy utóbb meghalt, a közérdekű munka végrehajtását a
bíróság felhívására hat héten belül meg kell kezdeni.
(7) A büntetés végrehajtását haladéktalanul meg kell kezdeni, ha
a) a gyermek véglegesen vagy tartósan kikerül az elítélt gondozásából, és azt a nő szülés utáni
egészségi állapota lehetővé teszi,
b) az elítélt részére a gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, vagy gyermeknevelési
támogatás folyósítását egy év eltelte előtt megszüntetik,
c) az elítélt fogvatartása vagy házi őrizete megszűnik, kivéve, ha a közérdekű munka
végrehajtásának e törvény szerinti végrehajtási akadálya áll fenn.
(8) A (6) bekezdés és (7) bekezdés a) pontja szerinti szülés utáni egészségi állapotról az
igazságügyi orvos-szakértő vagy a szülést levezető egészségügyi intézmény főorvosa nyilatkozik.
A közérdekű munka végrehajtásának elhalasztására irányadó szabályok - a sajátosságaival
kapcsolatos eltérésektől eltekintve - szintén megegyeznek a szabadságvesztés elhalasztásával
kapcsolatos normákkal.
2.4. Halasztás és részletfizetés engedélyezése pénzbüntetés esetén
42. § (1) Ha az elítélt valószínűsíti, hogy a pénzbüntetés azonnali vagy egy összegben való
megfizetése magának, vagy tartásra szoruló hozzátartozójának a büntetés célján túlmenő jelentős
anyagi nehézséget okozna, és megalapozottan feltehető, hogy az elítélt a meghosszabbított
határidőben fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz, részére a bíróság legfeljebb három
hónapi halasztást, illetve azt engedélyezheti, hogy a pénzbüntetést két éven belül, részletekben
fizesse meg.
(2) A pénzbüntetés megfizetésére adott halasztás fontos okból egy alkalommal, legfeljebb további
három hónappal meghosszabbítható.
(3) A részletfizetés olyan, havonta fizetendő összegben engedélyezhető, amely osztható a
pénzbüntetés esetén az ítéletben megállapított napi tétel összegével.
(4) A pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatását követően halasztás vagy
részletfizetés nem engedélyezhető.
A Btk. rendelkezése szerint a pénzbüntetést úgy kell kiszabni, hogy - figyelemmel a
bűncselekmény tárgyi súlyára - meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát, és - az
elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaihoz és életviteléhez mérten - az egynapi tételnek
megfelelő összeget.
A pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. Egynapi
tétel összegét legalább ezer, legfeljebb ötszázezer forintban kell meghatározni [Btk. 50. § (1)-(3)
bekezdés].
Már az alapügyben eljáró és a pénzbüntetést kiszabó bíróság is rendelkezhet úgy az ítéletében - az
elkövető vagyoni, jövedelmi viszonyaira tekintettel -, hogy az elkövető a pénzbüntetést legfeljebb
két éven belül havi részletekben fizetheti meg [Btk. 50. § (4) bekezdés].
Amennyiben az ítélet ilyen rendelkezést nem tartalmaz, a pénzbüntetés megfizetésének
halasztására, illetve a részletfizetés engedélyezésére akkor kerülhet sor, ha a pénzbüntetés azonnali
vagy egy összegben történő megfizetése az elítéltnek vagy a tartásra szoruló hozzátartozójának a
büntetés célját meghaladó, jelentős anyagi nehézséget okozna. Mindezt az elítéltnek kell adatokkal
alátámasztottan valószínűsítenie. További feltétel, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján
megalapozottan feltehető legyen, hogy az elítélt - a meghosszabbított határidőn belül - fizetési
kötelezettségének pontosan eleget fog tenni. A feltételek tehát konjunktív jellegűek, bármelyik
hiányában a pénzbüntetés megfizetésére halasztás nem engedélyezhető.
A pénzbüntetés megfizetésére legfeljebb három hónap halasztás adható, mely időtartam fontos
okból egy alkalommal legfeljebb további három hónappal meghosszabbítható.
Ezzel szemben a részletfizetés tartama maximum két évig terjedhet. A részletfizetéssel kapcsolatos
további előírás, hogy az olyan, havonta fizetendő összegben engedélyezhető, amely osztható a
pénzbüntetés esetén az ítéletben megállapított napi tétel összegével.
A törvény kizárja a halasztás vagy a részletfizetés engedélyezését a pénzbüntetés
szabadságvesztésre történő átváltoztatását követően.
2.5. Javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztása
43. § (1) A fiatalkorúval szemben jogerős ítéletben elrendelt javítóintézeti nevelés végrehajtását a
tanács elnöke a 39. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek mellett és keretek között
elhalasztja.
(2) Ha a fiatalkorú egészségi állapota indokolja, három hónapot meghaladóan, vagy ismételten is
engedélyezhető halasztás.
A javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztására a szabadságvesztés végrehajtásának
elhalasztásával kapcsolatos rendelkezések irányadók, azzal az eltéréssel, hogy amennyiben a
fiatalkorú egészségi állapota indokolja, három hónapot meghaladóan vagy ismételten is
engedélyezhető halasztás.
3. A halasztás és a részletfizetés engedélyezésének eljárási szabályai
44. § (1) A halasztás és a részletfizetés iránti kérelemnek nincs halasztó hatálya.
(2) A kérelemről, ha azt a terhelt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően nyomban
előterjesztette, az ügydöntő határozatot hozó bíróság dönt, a határozatát indokolni köteles.
(3) A terhelt később előterjesztett kérelmének elbírálására a különleges eljárások szabályait (Be.
XXIX. Fejezet) kell alkalmazni. A kérelemről bírósági titkár is határozhat.
(4) A pénzbüntetés, a rendbírság és az államot illető bűnügyi költség tekintetében a halasztás, vagy
a részletfizetés engedélyezése tárgyában hozott határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.
(5) A szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka és a javítóintézeti nevelés végrehajtásának
elhalasztása tárgyában hozott határozat ellen az ügyész, az elítélt, a törvényes képviselő és a védő
fellebbezhet. Ha a halasztást a (2) bekezdés alapján a másodfokú bíróság engedélyezte, a
fellebbezés elbírálására a Be. XIV. Fejezet IV. Címe megfelelően irányadó.
22. oldal
(6) A tanács elnöke szabadságvesztés esetén a 39. § (2) és (3) bekezdésében, elzárás esetén a 40. §
(2) és (3) bekezdésében meghatározott körben - a 39. § (4) bekezdésére és a 40. § (4) bekezdésére
figyelemmel - szükség szerint intézkedik a büntetés-végrehajtási bírónál a végrehajtás függőben
tartása iránt.
(7) Az elítéltet bejelentési kötelezettség terheli minden olyan tény vagy körülmény tekintetében,
amely a végrehajtás elrendeléséhez alapul szolgál. Ennek elmulasztása esetén rendbírsággal
sújtható. Az elítéltet a halasztást engedélyező határozatban tájékoztatni kell bejelentési
kötelezettségéről, továbbá a bejelentés elmulasztása jogkövetkezményéről.
A büntetés és a javítóintézeti nevelés végrehajtásával kapcsolatos halasztási, továbbá a
pénzbüntetés részletfizetésének engedélyezésére vonatkozó kérelemnek nincs halasztó hatálya.
A döntési kompetencia szempontjából determináló jelentősége van a kérelem előterjesztési
időpontjának. Abban az esetben ugyanis, ha a terhelt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését
követően azonnal előterjeszti a kérelmét, arról az ügydöntő határozatot hozó bíróság dönt.
Mindezekre tekintettel kiemelkedő jelentősége van a jogerőre emelkedés időpontjának.
A jogerős ügydöntő határozatot hozó bíróság tehát a következő esetekben rendelkezik döntési
kompetenciával:
a) Az elsőfokú bírósági eljárásban, ha az érdemi ügydöntő határozat közlésére kihirdetéssel kerül
sor és a jogerőre emelkedés feltételei adottak, mert az arra jogosultak valamennyien tudomásul
veszik a döntést, a jelenlévő terheltnek azonnal elő kell terjesztenie a halasztásra vagy a
részletfizetésre vonatkozó kérelmét. Amennyiben a kihirdetéskor jelenlévő terhelt a
fellebbezésének bejelentésére három napot tart fenn, de jogorvoslatot sem ő, sem más arra jogosult
nem terjeszt elő, úgy a halasztással vagy a részletfizetéssel kapcsolatos kérelmét ezen határidőn
belül kell eljuttatnia az alapügyben eljárt bírósághoz. Ha a terhelt az ügydöntő határozattal szemben
fellebbezést jelent be, de azt utóbb visszavonja - és nincs elbírálásra váró egyéb jogorvoslati
kérelem - a visszavonást tartalmazó iratban kell kérelmeznie a halasztást vagy a részletfizetést.
Tekintettel arra, hogy - fő szabályként - a büntetőeljárás másodfokon lezárul, így amennyiben a
másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetésekor a terhelt jelen van, a halasztással vagy
részletfizetéssel kapcsolatos kérelmét ugyancsak azonnal be kell jelentenie. Ha a törvény a
másodfokú bíróság ügydöntő határozata ellen a fellebbezést lehetővé teszi, az elsőfokú bíróság
ügydöntő határozatával kapcsolatban kifejtettek az irányadóak, azaz amennyiben a terhelt jelen van
és fellebbezési jogával nem él azonnal, három nap fenntartásakor - tudomásul vétel esetén - ezen
határidőn belül kell bejelentenie a halasztásra vagy részletfizetésre vonatkozó kérelmét.
Figyelemmel arra, hogy a büntetőeljárás harmadfokon mindenképpen lezárul, a jelenlévő terheltnek
az ügydöntő határozat kihirdetésekor a halasztási vagy részletfizetési kérelmét a döntés
kihirdetésekor haladéktalanul be kell jelentenie.
Ilyenkor a kérelem elutasítására, illetve a halasztás vagy részletfizetés engedélyezésére kizárólag
bíró jogosult.
b) Minden olyan esetben, amikor az ügydöntő határozattal szemben fellebbezés bejelentésére már
nincs törvényes lehetőség és a határozat kihirdetésekor a terhelt jelen van, de nem terjeszt elő
kérelmet, vagy nincs jelen, akkor az utóbb benyújtott halasztási vagy részletfizetési kérelem
elbírálására az a bíróság jogosult, amely az alapügyben első fokon ügydöntő határozatot hozott.
Ugyanez a szabály vonatkozik arra az esetkörre, ha a fellebbezés lehetősége adott, de a terhelt az
előbbiekben részletezett időpontokban nem, hanem csak az ügydöntő határozat jogerőre
emelkedését követően terjeszti elő kérelmét. Ezen esetekben a kérelemről bíró, de bírósági titkár is
határozhat.
A döntéssel szemben függetlenül attól, hogy mely bíróság határozott:
- az ügyész,
- az elítélt,
- a törvényes képviselő, illetve
- a védő
fellebbezhet.
A pénzbüntetés, a rendbírság, valamint az államot érintő bűnügyi költség vonatkozásában a
halasztás, továbbá a részletfizetés engedélyezése tárgyában hozott határozat ellen fellebbezésnek
nincs helye.
A fellebbezés elbírálására, amennyiben a halasztást az elsőfokú bíróság engedélyezte, a
törvényszék; ha a határozatot a törvényszék hozta, az ítélőtábla; míg ha az ítélőtábla döntött, a
Kúria jogosult.
A törvény az elítélt számára bejelentési kötelezettséget ír elő valamennyi olyan tényre vagy
körülményre, amely megalapozhatja a végrehajtás elrendelését. A bejelentési kötelezettség
elmulasztásakor az elítélt rendbírsággal sújtható. Minderről az elítéltet a halasztást engedélyező
határozatban tájékoztatni kell.
4. Kegyelmi eljárás
45. § (1) Kegyelem iránti előterjesztést - hivatalból vagy kérelemre - a még végre nem hajtott
büntetés, a próbára bocsátás, a jóvátételi munka és a javítóintézeti nevelés elengedésére vagy
mérséklésére, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre az igazságügyért
felelős miniszter tehet a köztársasági elnökhöz.
(2) Az (1) bekezdésben fel nem sorolt intézkedés mérséklése vagy elengedése, valamint a már
végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt kegyelmi kérelem nem nyújtható
be.
(3) Kegyelmi kérelmet az elítélt, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, valamint az elítélt
hozzátartozója nyújthat be.
(4) A még végre nem hajtott büntetés, az (1) bekezdés szerinti intézkedés elengedése vagy
mérséklése, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt a kegyelmi
kérelmet az első fokon eljárt bíróságnál kell benyújtani.
(5) Az első fokon eljárt bíróság tanácsának elnöke a kegyelmi eljárás során az elítéltnek a kegyelmi
döntéshez szükséges személyes adatait beszerzi.
(6) A döntéshez szükséges adatokat tartalmazó iratokat, valamint a kegyelmi kérelmet a tanács
elnöke az igazságügyért felelős miniszterhez felterjeszti.
46. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter az előterjesztés előkészítése során - a büntetés
végrehajtásának megkezdésére halasztó hatállyal - elrendelheti az elítéltnek a Büntetés-végrehajtás
Központi Kórházában (a továbbiakban: Központi Kórház) vagy az IMEI-ben történő szakorvosi
vizsgálatát - ha a kegyelmi kérvényben egészségügyi okra hivatkozik -, illetve további iratok
beszerzését.
(2) A büntetés vagy az intézkedés elengedése vagy mérséklése iránti kérelem, illetve előterjesztés
esetén az igazságügyért felelős miniszter elrendelheti a büntetés vagy javítóintézeti nevelés
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
intézkedés végrehajtásának a köztársasági elnök döntéséig történő elhalasztását vagy
félbeszakítását.
(3) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi kérelmet a köztársasági elnökhöz akkor is
felterjeszti, ha a kegyelem gyakorlása iránt nem tesz előterjesztést.
(4) A kegyelmi döntésről szóló határozatot az ügyben első fokon eljárt bíróság tanácsának elnöke
kézbesíti az elítéltnek, és a kegyelmi kérelem előterjesztőjének.
(5) Ha az elítélt a szabadságvesztését vagy a javítóintézeti nevelését tölti, részére a kegyelmi
döntésről szóló határozatot az igazságügyért felelős miniszter közvetlenül a bv. intézet, illetve a
javítóintézet útján kézbesíti, egyidejűleg a kegyelmi határozat megküldésével értesíti az első fokon
eljárt bíróságot.
(6) Ha a köztársasági elnök kegyelmet gyakorolt, az elítélt részére küldött értesítés tartalmazza a
kegyelemhez fűződő jogkövetkezményekről szóló tájékoztatást is.
A kegyelemnek mint a végrehajtást kizáró oknak két formája van, a közkegyelem, illetve az egyéni
kegyelem. A Bv. tv. a köztársasági elnök jogkörébe tartozó egyéni kegyelemmel kapcsolatos
eljárás szabályait részletesen meghatározza.
Kegyelem iránti előterjesztésre hivatalból vagy kérelemre kerülhet sor. Kegyelmi kérelmet az
elítélt, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, valamint az elítélt hozzátartozója nyújthat be.
A kegyelmi kérelmet az alapügyben első fokon eljárt bíróságnál kell benyújtani. Az első fokon
eljárt bíróság tanácsának elnöke köteles az elítéltnek a kegyelmi döntéshez szükséges személyes
adatait beszerezni. Ezt követően a döntéshez szükséges iratokat, valamint a kegyelmi kérelmet a
tanács elnökének az igazságügyért felelős miniszterhez kell felterjesztenie. Az igazságügyért
felelős miniszter, amennyiben a kegyelmi kérvényben egészségügyi okra hivatkoznak, az
előterjesztés előkészítése során elrendelheti az elítéltnek a Büntetés Végrehajtás Központi
Kórházában vagy az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő szakorvosi
vizsgálatát. Az igazságügyért felelős miniszter ezen intézkedésének a büntetés végrehajtásának
megkezdésére halasztó hatálya van.
A kegyelem iránti előterjesztés megtételére az igazságügyért felelős miniszter jogosult a még végre
nem hajtott:
- büntetés,
- a próbára bocsátás,
- a jóvátételi munka, és
- a javítóintézeti nevelés
elengedésére vagy mérséklésére, továbbá a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés
érdekében. A már végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt kegyelmi
kérelem nem nyújtható be.
A büntetés vagy az intézkedés elengedése vagy mérséklése iránti előterjesztés esetén az
igazságügyért felelős miniszter elrendelheti a végrehajtás - a köztársasági elnök döntéséig történő -
elhalasztását vagy félbeszakítását.
Az igazságügyért felelős miniszternek a kegyelmi kérelmet akkor is fel kell terjesztenie a
köztársasági elnökhöz, ha a kegyelem gyakorlása iránt nem tesz előterjesztést, mert javaslata a
köztársasági elnököt nem köti.
A kegyelmi kérelem, illetve előterjesztés tárgyában a döntési jogosultság tehát a köztársasági
elnököt illeti meg, akinek a határozatát nem kell megindokolnia. A határozatot az alapügyben első
fokon eljárt bíróság tanácsának elnöke kézbesíti az elítéltnek, és a kegyelmi kérelem
előterjesztőjének. Abban az esetben, ha az elítélt büntetését tölti, a határozatot az igazságügyért
felelős miniszter a büntetés-végrehajtási intézet vagy a javítóintézet útján - az első fokon eljárt
bíróság egyidejű értesítése mellett - kézbesíti.
5. A büntetés-végrehajtási bíró feladatai a végrehajtás foganatosítása körében
47. § (1) A büntetések és az intézkedések végrehajtása során a bíróságra háruló feladatokat a
törvényszéken működő, a törvényszék elnöke által kijelölt büntetés-végrehajtási bíró, vagy a
katonai büntetőeljárásban elítélt katona esetében a büntetés-végrehajtási bíró feladatait a
törvényszék elnöke által kijelölt katonai bíró (a továbbiakban együtt: büntetés-végrehajtási bíró)
látja el. Büntetés-végrehajtási feladatokat esetenként a törvényszék elnöke által kijelölt más bíró is
elláthat.
(2) A büntetések és az intézkedések végrehajtásának elősegítése vagy ellenőrzése érdekében bv.
csoport működik, amelynek illetékessége a törvényszék illetékességi területére terjed ki.
(3) A bv. csoport munkáját a törvényszék elnöke által kijelölt büntetés-végrehajtási bíró szervezi,
irányítja és ellenőrzi.
48. § (1) A szabadságvesztés - ideértve a 64. § és 66. § szerinti szabadságvesztést is -, az elzárás, a
közérdekű munka vagy a javítóintézeti nevelés kiszabása esetén a büntetés-végrehajtási bíró a
bíróság határozata és a BVOP által megküldött gyűjtőjegyzék alapján - külön jogszabályban
meghatározottak szerint - megvizsgálja, hogy
a) nem állapítható-e meg a büntetés vagy az intézkedés végrehajtását kizáró ok, vagy e törvény
szerinti egyéb végrehajtási akadály bekövetkezése,
b) az elítélt az előzetes fogvatartásban vagy házi őrizetben töltött-e annyi időt, hogy a kiszabott
szabadságvesztést, a 64. § és 66. § szerinti szabadságvesztést, az elrendelt javítóintézeti nevelést
kitöltötte, vagy a szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátása, vagy javítóintézeti
nevelésből az ideiglenes elbocsátása kérdésében való döntés esedékes.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró az e törvény szerinti végrehajtási akadály fennállását határozattal
állapítja meg.
49. § (1) Ha a büntetőügyben eljárt bíróság a halasztás iránti kérelemmel kapcsolatosan - a 44. § (6)
bekezdése alapján - a végrehajtás függőben tartása iránt küldött megkeresést, a büntetés-
végrehajtási bíró intézkedik annak érdekében, hogy az elítélt részére a büntetés megkezdésére a
felhívást ne küldjék ki, vagy - ha az elítélt nem jelenik meg a megjelölt határnapon a bv. intézetnél
- nem bocsát ki elfogatóparancsot, illetve az elfogatóparancsot, elővezető parancsot visszavonja,
vagy visszavonatja. Ha az elítéltet a bv. intézet befogadta, a büntetés-végrehajtási bíró erről
haladéktalanul értesíti a megkeresést küldő bíróságot a kérelemnek, mint félbeszakítás iránti
kérelemnek a továbbítása végett.
(2) A közérdekű munka, vagy a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére - az
elítéltnek az átváltoztatásról hozott határozat kihirdetésekor nyomban, vagy a határozat
kézbesítésétől számított nyolc napon belül bejelentett kérelmére - a büntetés-végrehajtási bíró a 39.
§-ban foglaltak értelemszerű alkalmazásával halasztást engedélyezhet, határozatát indokolni
köteles. Az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt nap elteltével igazolásnak nincs
23. oldal
helye. A halasztás tárgyában hozott határozat ellen nincs helye fellebbezésnek. A 44. § (6) és (7)
bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
A büntetések és az intézkedések végrehajtása érdekében teendő feladatok egy része bírói jogkörbe
tartozik.
A bíróra háruló feladatokat
- a büntetés-végrehajtási bíró vagy
- a katonai bíró
látja el.
A büntetés-végrehajtás körében mind a törvényesség, mind egyes jogintézmények
alkalmazhatósága szempontjából meghatározó szerepe van a büntetés-végrehajtási bírónak. "A
büntetés-végrehajtást övező garanciarendszer fontos eleme a büntetés-végrehajtási bíróhoz fordulás
lehetősége [?] aki olyan feladatokat lát el, amelyek szorosan kapcsolódnak az ítélkező
tevékenységhez [?] Bírói funkciójában mindenkire kötelező döntést hoz a lényeges jogkorlátozások
mértékéről, időtartamáról, a büntetés céljának - elsődlegesen a speciális prevenció igényeinek
megfelelően a törvény keretei között alakít az ítélőbíróság által kiszabott büntetés (intézkedés)
végrehajtásának menetén. Enyhítéssel vagy szigorítással változtathat az ítélő bíróság határozatain
(végrehajtási fokozat) sőt olyan büntetés-végrehajtási intézkedés is van (magánelzárás fegyelmi
fenyítés), ahol jogorvoslati fórumként szerepel. A büntetés-végrehajtási bírónak még számos más
olyan adminisztratív, igazgatási, végrehajtó rendelkező tevékenysége is van, amelyek nem bírói
feladatot jelentenek. Igazgatási feladatként - tehát nem bíróként - szervezi, irányítja, ellenőrzi a
büntetés-végrehajtási csoport munkáját."[40]
Mind a büntetés-végrehajtási bírót, mind a katonai bírót a törvényszék elnöke jelöli ki, és mindkettő
a törvényszéken működik. A katonai bíró kizárólag a katonai büntetőeljárásban elítélt katona
esetében látja el a büntetés-végrehajtási bírói feladatokat. A törvény a törvényszék elnöke számára
felhatalmazást ad arra, hogy a büntetés-végrehajtási feladatok ellátására - esetenként - más bírót is
kijelöljön.
A törvényszékeken a büntetések és intézkedések végrehajtásának biztosítása és ellenőrzése
érdekében büntetés-végrehajtási csoport működik, az adott törvényszék illetékességi területére
kiterjedően. A büntetés-végrehajtási csoport munkáját - a törvényszék elnöke által kijelölt -
büntetés-végrehajtási bíró szervezi és irányítja.
A szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka vagy a javítóintézeti nevelés vonatkozásában a
büntetés-végrehajtási bíró köteles megvizsgálni, hogy
- nem áll-e fenn a büntetés vagy az intézkedés végrehajtását kizáró ok, vagy e törvény szerinti
egyéb végrehajtási akadály,
- az elítélt az előzetes fogva tartásban vagy házi őrizetben nem töltött-e annyi időt, amire tekintettel
a kiszabott szabadságvesztést, a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő
szabadságvesztést, az elrendelt javítóintézeti nevelést már kitöltötte, vagy nem vált-e esedékessé a
szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátás, vagy javítóintézeti nevelésből az ideiglenes
elbocsátás kérdésében való döntés.
A végrehajtási akadályt a büntetés-végrehajtási bíró határozattal állapítja meg.
Amennyiben a büntetőügyben eljárt bíróság halasztás iránti kérelem esetén, a végrehajtás függőben
tartása vonatkozásában megkeresi, a büntetés-végrehajtási bírónak kell intézkednie annak
érdekében, hogy a büntetés megkezdésére ne kerüljön sor, illetve ha az elítéltet a büntetés-
végrehajtási intézet már befogadta, erről haladéktalanul értesítenie kell a büntetőügyben eljárt
bíróságot, a kérelemnek félbeszakítás iránti kérelemként való továbbítása érdekében.
A közérdekű munka vagy a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére a büntetés-
végrehajtási bíró - a szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztására irányadó szabályok szerint -
indokolt határozattal engedélyezhet halasztást.
6. A büntetés-végrehajtási bíró eljárásának általános szabályai
50. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró
a) egyesbíróként jár el,
b) az e törvényben meghatározott esetekben iratok alapján hozhatja meg a döntést, ez esetben
beszerezheti az ügyész és az elítélt nyilatkozatát. Az ügyész és az elítélt a nyilatkozatát a bíróság
felhívásától számított nyolc napon belül teheti meg; egyéb esetekben, vagy ha azt szükségesnek
tartja, az elítéltet meghallgatja, bizonyítás felvétele esetén tárgyalást tart, az ügyész, a
végrehajtásért felelős szerv képviselője és a védő az elítélt meghallgatásán jelen lehet, a tárgyaláson
az ügyész és a védő részvétele kötelező, a végrehajtásért felelős szerv képviselője jelen lehet,
c) e törvény eltérő rendelkezése hiányában a meghallgatást az indítvány, illetve az előterjesztés
beérkezését követő, vagy hivatalból történő eljárás esetén, az eljárás alapjául szolgáló ténynek vagy
körülménynek a tudomására jutásától számított harminc napon belüli, fogva lévő elítélt esetén
tizenöt napon belüli időpontra, a tárgyalást negyvenöt napon belüli, fogva lévő elítélt esetén
harminc napon belüli időpontra tűzi ki,
d) az elítélt vagy védője kérelmére, továbbá a bírósági felülvizsgálati kérelem alapján indult
eljárásban beszerzi az ügyész és a végrehajtásért felelős szerv véleményét, ezek beérkezésétől
számított tizenöt napon belüli időpontra tűzi ki a meghallgatást, vagy harminc napon belüli
időpontra a tárgyalást; ha iratok alapján dönt, a kérelmet tizenöt napon belül bírálja el,
e) a meghallgatást és a tárgyalást a bíróság épületében, ha az elítélt fogva van, a meghallgatást a bv.
intézetben, vagy a javítóintézetben tartja,
f) eljárása során hozott végzés ellen - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - fellebbezésnek van
helye,
g) az eljárást megszünteti, ha az ügyész indítványát visszavonta, illetve az előterjesztést vagy a
kérelmet visszavonták,
h) határozatát hatályon kívül helyezi, ha a büntetőügyben első fokon eljárt bíróságnak a Be. XXIX.
Fejezet II. Címe szerinti valamely eljárásban meghozott határozata ezt szükségessé teszi, ugyanígy
jár el, ha hivatalból, az ügyész, az elítélt vagy védője indítványa alapján észleli, hogy valamely
rendelkezése nem a törvénynek megfelelő. Ezekben az esetekben a Be. XXIX. Fejezetében írt
szabályok alapján új határozatot hoz,
i) az eljárást felfüggeszti, ha az elítélt ismeretlen helyre távozott, vagy külföldön tartózkodik és a
kiadatása, vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadása iránt kell intézkedni, vagy ha a
Be. XXIX. Fejezet II. Címe szerinti valamely eljárás lefolytatására hívta fel a büntetőügyben első
fokon eljárt bíróságot,
j) az ismeretlen helyen tartózkodó elítélttel szemben elfogatóparancsot bocsáthat ki,
k) szükség esetén szakértői vizsgálatot rendelhet el.
(2) Az e fejezet szerinti eljárásokat - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - annak a
végrehajtásért felelős szervnek, szervezeti egységnek vagy javítóintézetnek a székhelye szerint
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, ahol az eljárás alapjául szolgáló büntetést vagy
intézkedést végrehajtják.
(3) Az e fejezetben szabályozott eljárások közül azokban, amelyeknél e törvény az elítélt
meghallgatását nem írja elő, a büntetés-végrehajtási bíró feladatait önálló aláírási joggal a
törvényszék elnöke által kijelölt bírósági titkár is elláthatja. A bírósági titkár a döntését iratok
alapján hozza meg.
(4) A büntetés-végrehajtási bíró végzése elleni fellebbezést a törvényszék másodfokú tanácsa
tanácsülésen, bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson bírálja el. A tárgyaláson az ügyész és a védő
részvétele kötelező.
(5) Az e fejezet szerinti eljárások során felmerült bűnügyi költség - e törvény eltérő rendelkezése
hiányában, valamint az (1) bekezdés g) pontja kivételével - az elítéltet terheli.
(6) Ha e törvény, vagy más törvény eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró
eljárására a büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni.
51. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró végzése ellen a fellebbezést, ha azt kihirdetés útján közölték,
nyomban be kell jelenteni, ha azt kézbesítés útján közölték, nyolc napon belül írásban lehet
benyújtani. Az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt nap elteltével igazolásnak
nincs helye. A fellebbezésnek - ha e törvény másképp nem rendelkezik - halasztó hatálya van a
végrehajtásra.
(2) Fellebbezésre jogosult az ügyész, az elítélt, a védő az elítélt hozzájárulása nélkül is, és a
fiatalkorú törvényes képviselője.
(3) Ha a fellebbezési határidő valamennyi jogosultra nézve lejárt, a büntetés-végrehajtási bíró
haladéktalanul, de legkésőbb három munkanapon belül az iratokat felterjeszti a törvényszék
másodfokú tanácsához.
(4) A fellebbezést a törvényszék a felterjesztéstől számított tizenöt napon belül, fogva lévő elítélt
esetén nyolc napon belül tanácsülésen, bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson bírálja el. A tárgyalás
határnapját a felterjesztéstől számított harminc napon belüli, fogva lévő elítélt esetén tizenöt napon
belüli időpontra kell kitűzni.
(5) A büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a Be. 431. §-a
szerinti törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján a Kúria a törvénysértés
megállapítása esetén a megtámadott határozatot megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti,
és szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.
A törvény meghatározza a büntetés-végrehajtási bíró eljárásának általános szabályait, egyben
leszögezi, hogy amennyiben a törvény eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró
eljárására a Be. szabályait kell alkalmazni.
A büntetés-végrehajtási bíró eljárásában nem érvényesül a társasbíráskodás elve, figyelemmel arra,
hogy a büntetés-végrehajtási bíró egyesbíróként jár el. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ezen elv
érvényesülése az egész büntetés-végrehajtással összefüggő bírósági eljárásban kizárt lenne,
tekintettel arra, hogy amennyiben a törvény a büntetés-végrehajtási bíró végzése ellen fellebbezésre
ad lehetőséget, azt a törvényszék másodfokú tanácsa bírálja el. A büntetés-végrehajtási bíró
illetékességét annak a végrehajtásért felelős szervnek, szervezeti egységnek vagy javítóintézetnek a
székhelye határozza meg, ahol az eljárás alapjául szolgáló büntetést vagy intézkedést végrehajtják.
Amennyiben a törvény az elítélt meghallgatását nem írja elő, azaz ha a döntés az iratokon alapul, a
büntetés-végrehajtási bíró helyett, önálló aláírási joggal, a törvényszék elnöke által kijelölt bírósági
titkár is eljárhat.
a) A büntetés-végrehajtási bíró a Bv. tv.-ben meghatározott esetekben, míg a bírósági titkár
kizárólag az iratok adatai alapján hozhatja meg a döntését.
Így például a büntetés-végrehajtási bíró az iratok adatai alapján dönthet:
- az enyhébb fokozat kijelöléséről, vagy
- az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásáról,
feltéve hogy a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztést tett ezekre.
Szintén az iratok alapján dönt a büntetés-végrehajtási bíró a szabadságvesztés végrehajtási
fokozatának utólagos meghatározásakor, továbbá a szabadságvesztés végrehajtása alatt kóros
elmeállapotúvá vált elítélttel kapcsolatos eljárása során. Az iratok alapján állapítja meg a büntetés,
továbbá a javítóintézeti nevelés végrehajthatóságának kizártságát.
b) A büntetés-végrehajtási bíró eljárásának két formája van: a meghallgatás és a tárgyalás. Az
elítélt meghallgatása az általánosabb jellegű eljárási forma és amennyiben a büntetés-végrehajtási
bíró az elítéltet meghallgatja, azon jelen lehet az ügyész, a végrehajtásért felelős szerv képviselője
és a védő. Az említett személyek jelenléte csupán lehetőség, saját döntésüktől függ, hogy ezzel
élnek-e vagy sem. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a büntetés-végrehajtási bíró kizárólag a Bv.
tv.-ben konkrétan megjelölt ügykörben dönthet az iratok alapján, egyébként - amennyiben
bizonyításra nem kerül sor - csak az elítélt meghallgatását követően határozhat. Minden olyan
esetben, amikor az eljárás alapjául szolgáló kérdés bizonyítás felvételével dönthető el, az ügyben
tárgyalást kell tartani. A tényállás teljes körű felderítése ugyanis a büntetés-végrehajtási bíró
eljárásában is alapkövetelmény. Annak ugyanis, hogy a döntés törvényes legyen, fundamentális
jellegű feltétele a megalapozottság. A tényállás pedig akkor minősül megalapozottnak, ha az
hiánytalan, összhangban van az iratok adataival és a ténybeli következtetések is mentesek a logikai
hibáktól. A tárgyaláson az ügyész és a védő részvétele kötelező, a végrehajtásért felelős szerv
képviselője pedig jelen lehet. A nyilvánosság elve a büntetetés-végrehajtási bíró által megtartott
tárgyaláson is érvényesül, miként a védelemhez és az anyanyelv használatához való jog is.
A törvény meghatározza a meghallgatás, illetve a tárgyalás megtartásának végső időpontját azzal,
hogy a meghallgatást az indítvány beérkezését követő vagy az eljárás alapjául szolgáló
körülmények ismertté válásától számított harminc napon belüli - fogva lévő elítélt esetén tizenöt
napon belüli -, míg a tárgyalást negyvenöt napon belüli - fogva lévő elítélt esetén harminc napon
belüli - időpontra kell kitűzni.
A büntetés-végrehajtási bírónak minden olyan esetben, amikor az elítélt vagy a védő kérelmére az
ügyész vagy a végrehajtásért felelős szerv véleményének beszerzését rendeli el, a meghallgatást - a
vélemény beérkezésétől számított - tizenöt, míg a tárgyalást harminc napon belüli időpontra kell
kitűznie. Amennyiben kizárólag iratok alapján határoz, tizenöt napon belül kell döntenie.
A törvény meghatározza a tárgyalás és a meghallgatás helyszínét is. A meghallgatás és a tárgyalás a
bíróság épületében, míg a meghallgatás - ha az elítélt fogva van - a büntetés-végrehajtási
intézetben, illetve a javítóintézetben tartható meg.
A büntetés-végrehajtási bíró az ügy érdemében végzéssel dönt, mely határozat ellen - amennyiben a
törvény azt nem zárja ki - fellebbezésnek van helye. A fellebbezést, ha a végzést kihirdetés útján
közölték, nyomban be kell jelenteni. A végzés kézbesítés útján történő közlésekor a jogorvoslatot
nyolc napon belül írásban kell benyújtani, a határidő elmulasztása esetén azonban - tizenöt napon
belül - igazolásnak van helye. A fellebbezésnek egyébként a végrehajtásra - ha a törvény másképp
nem rendelkezik - halasztó hatálya van. Fellebbezésre az ügyész, az elítélt, a fiatalkorú törvényes
képviselője és - akár az elítélt hozzájárulása nélkül is - a védő jogosult. A fellebbezési határidő
lejártát követően az iratokat haladéktalanul, de legkésőbb három munkanapon belül a törvényszék
másodfokú tanácsához kell felterjeszteni. A végzés elleni fellebbezést a törvényszék másodfokú
tanácsa - fő szabályként - tanácsülésen, bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson bírálja el. Amikor az
24. oldal
ügyben tárgyalás tartására kerül sor, azon az ügyész és a védő részvétele kötelező.
Végül a törvény rendezi az eljárás megszüntetésének, a határozat hatályon kívül helyezésének és az
eljárás felfüggesztésének esetköreit, továbbá lehetővé teszi, hogy a büntetés-végrehajtási bíró az
ismeretlen helyen tartózkodó elítélttel szemben elfogatóparancsot bocsásson ki, illetve hogy
szükség esetén szakértői vizsgálatot rendeljen el.
7. A büntetés-végrehajtási bíró konkrét eljárásai
7.1. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatására irányuló eljárás
A szabadságvesztés a legsúlyosabb büntetési nem. Annak tartamát - a Btk. Különös Részének
továbbá az Általános Rész kerettágító rendelkezései alapján - az alapügyben eljárt bíróság
határozza meg. A szabadságvesztés határozott ideig vagy életfogytig tart. Amennyiben a bíróság
szabadságvesztést szab ki, azt fogházban, börtönben vagy fegyházban rendeli végrehajtani.
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozata fogház, ha azt vétség miatt szabták ki, kivéve ha
az elítélt visszaeső.
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozata börtön, ha azt:
- bűntett miatt szabták ki, vagy
- vétség miatt szabták ki, és az elítélt visszaeső.
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozata fegyház, ha a háromévi vagy ennél hosszabb
tartamú szabadságvesztést:
- emberiesség elleni bűncselekmény, háborús bűncselekmény, állam elleni bűncselekmény,
- életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekmény,
- terrorcselekmény, terrorizmus finanszírozása, jármű hatalomba kerítése, bűnszervezetben
részvétel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés,
nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés, haditechnikai termékkel vagy
szolgáltatással visszaélés, kettős felhasználású termékkel visszaélés,
- emberölés, kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, emberrablás, emberkereskedelem,
szexuális erőszak, közveszély okozása, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése vagy rablás
súlyosabban minősülő esetei
miatt szabták ki.
Szintén fegyházban kell végrehajtani a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha
az elítélt többszörös visszaeső, vagy a bűncselekményt bűnszervezetben követte el [Btk. 37. § (1)-
(2) bekezdés].
A büntetés kiszabásánál figyelembe vehető körülmények alapján a Btk.-ban meghatározottnál
eggyel enyhébb, vagy eggyel szigorúbb végrehajtási fokozat megállapítására is lehetősége van az
alapügyben eljáró bíróságnak.
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megállapítása, a fokozatok közötti differenciálás - a
Btk. által meghatározott keretek között - az ítélő bíróság jogkörébe tartozik.
52. § (1) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatása, valamint az enyhébb
fokozat kijelöléséről szóló határozat hatályon kívül helyezése iránt a bv. intézet tesz előterjesztést a
büntetés-végrehajtási bíróhoz.
(2) A szabadságvesztés enyhébb végrehajtási fokozatának kijelölését leghamarabb az elítélt
befogadását követő hat hónap elteltével az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a bv.
intézet - értékelő véleményével és javaslatával - tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-
végrehajtási bíróhoz. Ha az enyhébb fokozat kijelölését e törvény kizárja, vagy az egy éven belül
ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat
elkészítését a bv. intézet mellőzheti.
(3) Az elítélt megváltozott magatartására figyelemmel a bíróság az enyhébb végrehajtási fokozat
kijelölésről szóló határozatát hatályon kívül helyezheti.
(4) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül, az iratok alapján elutasíthatja,
ha
a) az enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazását e törvény kizárja,
b) az elítélt vagy a védője a hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelemben új körülményre
nem hivatkozik, ide nem értve azt az esetet, ha a korábbi kérelem elutasítását követően a 115. § (2)
bekezdés a)-d) pontja szerinti idő elteltével nyújtanak be újbóli kérelmet.
(5) Enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésére vonatkozó előterjesztés esetén a büntetés-végrehajtási
bíró az elítélt meghallgatását mellőzheti.
(6) Enyhébb végrehajtási fokozat kijelölése, valamint a fokozat megváltoztatása vagy az enyhébb
fokozat kijelöléséről szóló határozat hatályon kívül helyezése iránt tett előterjesztés elutasítása
esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.
a) Tehát a Btk. meghatározza, hogy a szabadságvesztés-büntetést mely esetekben kell fogház-,
börtön-, illetve fegyházfokozatban végrehajtani, és az alapügyben eljárt bíróság e törvényi
rendelkezésekre figyelemmel az ítéletben, azaz a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt
állapítja meg a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát. Az elítéltnek a büntetés végrehajtása során
tanúsított kifogástalan magatartása azonban arra engedhet következtetni, hogy a jogerős marasztaló
ítéletben meghatározott végrehajtási fokozat az adott terhelt esetében eltúlzottan súlyos és emiatt a
speciális prevenció realizálására sem alkalmas. Ezért a törvény lehetőséget ad arra, hogy a
büntetés-végrehajtási bíró a hátralévő szabadságvesztés letöltésére a jogerős bírósági ítéletben
meghatározott büntetés-végrehajtási fokozatnál enyhébb fokozatot állapítson meg. Nem képezheti
vita tárgyát, hogy ez a törvényi lehetőség - az egyes fokozatok szigorúságával kapcsolatos
különbségek miatt - pozitívan befolyásolhatja az elítéltnek a büntetés-végrehajtás során tanúsított
magatartását.
Az enyhébb végrehajtási fokozatba utalásnak alapfeltétele, hogy az elítélt kifogástalan magatartást
tanúsítson, amire például alappal lehet következtetni, ha az elítéltet nem részesítették fenyítésben.
Tekintettel arra, hogy a törvény kizárólag a büntetés végrehajtása alatt tanúsított példaértékű
magatartás esetén teszi lehetővé, hogy a büntetés hátralévő részét enyhébb fokozatban hajtsák
végre, ezen feltétel meglétének vagy hiányának vizsgálatakor a büntetés végrehajtása alatti
magatartáson túlmutató vagy egyéb feltételezésen alapuló elvárások támasztására nem kerülhet sor.
Figyelembe vehető továbbá az elítélt - kedvező tulajdonságokkal rendelkező - személyisége,
előélete. Nyomatékos érv lehet az enyhébb fokozat kijelölése mellett az elítélt betegsége,
megromlott egészségi állapota, de relevanciával bír az elkövetett bűncselekmény a kiszabott
szabadságvesztés tartama és az elítéltnek a társadalomba való beilleszkedési készsége. Az említett
tényezőket a fokozatváltás körében egyenként és összességükben is értékelnie kell a büntetés-
végrehajtási bírónak.
Abban az esetben, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten vagy súlyosan megzavarja,
a szabadságvesztés végrehajtására eggyel szigorúbb fokozat jelölhető ki. A szigorúbb fokozatváltás
alapját tehát vagylagosan kizárólag az ismétlődő vagy a súlyos rendzavarás képezi.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatása érdekben a büntetés-végrehajtási
intézet tehet előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
A szigorúbb végrehajtási fokozat kijelölése iránt azonban erre csak akkor kerülhet sor, ha az elítélt
a szabadságvesztésből hat hónapot már kitöltött.
Az enyhébb fokozat kijelölésére irányuló eljárást az elítélt vagy a védő is kezdeményezheti a
büntetés-végrehajtási intézetnél, erre azonban leghamarabb az elítélt befogadását követő hat hónap
eltelte után van lehetőségük. A kérelmet a büntetés-végrehajtási intézet - értékelő véleményével és
javaslatával - tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Az értékelő vélemény
és a javaslat elkészítését a büntetés-végrehajtási intézet mellőzheti, ha az enyhébb fokozat
kijelölését a Bv. tv. kizárja, vagy ha az elítélt, illetve a védő az egy éven belül ismételten
előterjesztett kérelemben új körülményre nem hivatkozik.
A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül utasíthatja el, ha:
- az enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazását a törvény kizárja,
- az elítélt vagy a védő hat hónapon belül előterjesztett ismételt kérelmében új körülményre nem
hivatkozik.
Az enyhébb végrehajtási fokozat kijelölését a törvény kizárja, ha:
- az elítélt a szabadságvesztésből - az előzetes fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is
beszámítva - a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,
- az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztés tartamának - az előzetes
fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva - egyharmadát nem töltötte le,
- az elítélt a szabadságvesztésből fegyházfokozatban legalább egy évet, börtönfokozatban legalább
hat hónapot nem töltött le,
- az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztésből - az előzetes fogva
tartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva - annak fele tartamát nem töltötte le,
- az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,
- az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
- az elítélt életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetést tölt, amelyből nem bocsátható feltételes
szabadságra.
A hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelem vonatkozásában kivétel, ha a korábbi kérelem
elutasítását követően:
- az elítélt a szabadságvesztésből - az előzetes fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is
beszámítva - a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét letöltötte.
- az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztés tartamának - az előzetes
fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva - egyharmadát letöltötte,
- az elítélt a szabadságvesztésből fegyházfokozatban legalább egy évet, börtönfokozatban legalább
hat hónapot letöltött,
- az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztésből - az előzetes fogva
tartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva - annak fele tartamát letöltötte.
Abban az esetben, ha a büntetés-végrehajtási intézet az enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésére
tett előterjesztést, a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt meghallgatását mellőzheti.
b) Az enyhébb végrehajtási fokozattal kapcsolatos büntetés-végrehajtási bírói döntés nem
tekinthető azonban véglegesnek. Ha a kijelölést követően az elítélt magatartása hátrányosan
változik meg - a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése alapján - a büntetés-végrehajtási bíró az
enyhébb végrehajtási fokozattal kapcsolatos határozatát hatályon kívül helyezheti.
7.2. Enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása
53. § (1) A fogház vagy a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb szabályok
alkalmazása, illetve alkalmazásuk megszüntetése iránt a bv. intézet tesz előterjesztést a büntetés-
végrehajtási bírónak.
(2) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A
kérelmet a bv. intézet - értékelő véleményével és javaslatával - tizenöt napon belül továbbítja a
büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását e törvény
kizárja, vagy ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik,
az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a bv. intézet mellőzheti.
(3) Enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása iránti előterjesztés tárgyában a büntetés-
végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést; az elítélt vagy a védő által benyújtott
kérelem tárgyában - a (4) bekezdésben meghatározott esetek kivételével - meghallgatást tart.
(4) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül az iratok alapján elutasíthatja,
ha
a) az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását e törvény kizárja,
b) az elítélt vagy a védője a hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelemben új körülményre
nem hivatkozik, ide nem értve azt az esetet, ha a korábbi kérelem elutasítását követően a 104. § (2)
bekezdés a) és b) pontja szerinti idő elteltével nyújtanak be újbóli kérelmet.
(5) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának elrendelése, valamint az alkalmazásuk
megszüntetésének mellőzése esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.
Az enyhébb végrehajtási szabályok legfontosabb rendeltetése a szabadságvesztés végrehajtásából
fakadó ártalmak csökkentése, valamint az elítéltnek a társadalom életébe történő beilleszkedésének
az elősegítése. Ezeket a célokat a Bv. tv. azáltal kívánja realizálni, hogy az elítélt számára nagyobb
szabadságot biztosít, mert például lehetővé teszi, hogy látogatóját a büntetés-végrehajtási intézeten
kívül is fogadja, vagy hogy a felügyelet mellőzhető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtási intézeten
kívül dolgozik. "A jogintézmény lényege tehát enyhítés és engedmény a végrehajtás módjában a
hatékonyság és a humanizmus jegyében. Azáltal szolgálja a büntetés és a büntetés-végrehajtás
célját, hogy az elnyerhető jelentős kedvezmény lehetősége ösztönzőleg hat az elítéltre, elősegíti a
végrehajtás rendjének megtartását, személyiségének pozitív alakulását. Egyúttal elősegíti az elítélt
külvilággal való kapcsolatrendszerének kialakulását és fenntartását, a társadalomba való
visszailleszkedés előkészítését, a reszocializációt."[41]
a) A jogerősen fogházban vagy börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt terheltek
tekintetében ezen fokozatok végrehajtására vonatkozó általános szabályoknál enyhébbek
alkalmazására is sor kerülhet. Az elítélt csak akkor részesülhet az enyhébb végrehajtási szabályok
által biztosított kedvezményekben, ha az alapügyben eljárt bíróság ítéletében a szabadságvesztés
végrehajtási fokozatát börtönben vagy fogházban határozta meg. Ebből az is következik, hogy
fegyházfokozat esetében a szóban forgó jogintézmény alkalmazására törvényes lehetőség nincs.
Kizárt továbbá az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása akkor is, ha a közérdekű munkát
vagy a pénzbüntetést fogházfokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatják át, mert
ilyenkor csupán a végrehajtás módja változik meg.
Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazására a büntetetés-végrehajtási intézet tehet
előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Az intézetnek értékelő véleményt kell készítenie,
amelynek az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazhatósága szempontjából releváns
25. oldal
körülményeket kell tartalmaznia. Így különösen az elítélt személyi adatait, az elítélésre vonatkozó
tényeket, valamint az elítéltnek a szabadságvesztés végrehajtása során tanúsított magatartásával
kapcsolatos információkat.
Kezdeményezésre az elítélt, illetve a védője is jogosult. A kérelmet a büntetés-végrehajtási
intézetnél kell előterjeszteni, azt az intézetnek értékelő véleményével, illetve javaslatával együtt
tizenöt napon belül kell megküldenie a büntetés-végrehajtási bírónak. Az értékelő vélemény,
továbbá a javaslat elkészítése mellőzhető, ha az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását a Bv.
tv. kógens rendelkezése kizárja, valamint amennyiben az elítélt vagy a védő egy éven belül terjeszti
ismételten elő a kérelmet, azonban abban új körülményre nem hivatkoznak.
Az enyhébb végrehajtási szabályok ugyanis nem alkalmazhatók, ha
- az elítélt a szabadságvesztésből - az előzetes fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is
beszámítva - a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,
- az elítélt a szabadságvesztésből börtönfokozatban legalább hat hónapot, fogházfokozatban
legalább három hónapot nem töltött le,
- az elítélt a Btk. szerint [Btk. 38. § (4) bekezdés] vagy a bíróság határozata folytán nem bocsátható
feltételes szabadságra,
- az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,
- az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
- a bíróság jogerős ítéletében fegyházbüntetésre ítélt elítélt a szabadságvesztés fokozatának
enyhítésével tölti a büntetését,
- az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban,
- az elítélttel szemben egyidejűleg több szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés, és a
büntetések nincsenek összbüntetésbe foglalva.
A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül akkor utasíthatja el, ha:
- az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását a törvény kizárja,
- az elítélt vagy a védő hat hónapon belül előterjesztett ismételt kérelmében új körülményre nem
hivatkozik.
Érdemben kell vizsgálni a kérelmet, ha a korábbi kérelem elutasítását követően:
- az elítélt a szabadságvesztésből - az előzetes fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is
beszámítva - a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét letöltötte,
- az elítélt a szabadságvesztésből börtönfokozatban legalább hat hónapot, fogházfokozatban
legalább három hónapot letöltött.
Amennyiben a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést az enyhébb végrehajtási szabályok
alkalmazására, a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján dönthet, az elítélt vagy a védő
kérelméről azonban csak meghallgatás után határozhat.
b) Ez a büntetés-végrehajtási bírói döntés sem végleges jellegű, azaz ha az elítélt magatartása utóbb
negatív irányban változik meg - a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztésére figyelemmel - az
enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása megszüntethető.
7.3. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának utólagos meghatározása
54. § (1) Ha a szabadságvesztést az ítélet szerint fiatalkorúak börtönében vagy fiatalkorúak
fogházában kell végrehajtani, de az elítélt a huszonegyedik életévét a büntetés végrehajtásának
megkezdése előtt betölti, a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes
büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, az iratok alapján a Btk. 37. §-a szerint meghatározza a
szabadságvesztés fokozatát, amelynek során a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján a törvényben
meghatározottnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot is meghatározhat.
(2) Ha a fiatalkorúak börtönében vagy a fiatalkorúak fogházában levő elítélt a szabadságvesztés
végrehajtása alatt tölti be a huszonegyedik életévét, a szabadságvesztés fokozatának a Btk. 37. §-a
alapján történő meghatározása, valamint a fiatalkorú végrehajtás során tanúsított magatartására
figyelemmel a Btk. 35. § (2) bekezdésének alkalmazása iránt a bv. intézet előterjesztést tesz a
büntetés-végrehajtási bírónak.
(3) Ha az előterjesztés a Btk. 35. § (2) bekezdésének alkalmazására is irányult, a büntetés-
végrehajtási bíró meghallgatást tart, egyéb esetben a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján a
Btk. 37. §-a szerint meghatározza a szabadságvesztés fokozatát. A büntetés-végrehajtási bíró a
szabadságvesztés fokozatának meghatározásakor a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján a törvényben
meghatározottnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot is meghatározhat azzal, hogy az ott
meghatározott szempontokon túl a fiatalkorúnak a szabadságvesztés végrehajtása során tanúsított
magatartását is vizsgálni kell.
(4) A bűnügyi költséget az állam viseli.
A Btk.-nak a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezései szerint a szabadságvesztés végrehajtási
fokozata fiatalkorúak börtöne, ha
- a fiatalkorút bűntett miatt kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélik,
- az egyévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú visszaeső, vagy
- az egyévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt fiatalkorút a szándékos
bűncselekmény elkövetését megelőző három éven belül szándékos bűncselekmény miatt
javítóintézeti nevelésre ítélték.
Az előbbiekben említett eseteken kívül a szabadságvesztés végrehajtási fokozata a fiatalkorúak
fogháza [Btk. 110. § (1)-(2) bekezdés].
A törvény azonban a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának utólagos meghatározását rendeli
el, ha fiatalkorú elítélt a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdése előtt betölti a
huszonegyedik életévét. Ilyenkor a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bíró hivatalból a határozott ideig tartó szabadságvesztésre vonatkozó szabályok szerint
(Btk. 37. §) meghatározza a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát.
Ugyancsak utólag kell meghatározni a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát, ha a fiatalkorú a
szabadságvesztés végrehajtása alatt tölti be a huszonegyedik életévét. Ekkor azonban a büntetés-
végrehajtási intézetnek kell előterjesztést tennie a büntetés-végrehajtási bíró felé.
Abban az esetben, ha a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb vagy szigorúbb végrehajtási
fokozat megállapítására is irányul az előterjesztés, a büntetés-végrehajtási bíró meghallgatást tart,
egyébként az iratok alapján, a Btk. vonatkozó szabályának (Btk. 37. §) - lényegében automatikus -
alkalmazásával határozza meg a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát.
7.4. A feltételes szabadságra bocsátás kizártságának megállapítása
55. § (1) A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a 87. § (1) bekezdésében meghatározott
feltételek alapján történő kizárására a bv. intézet tesz előterjesztést - a szabadságvesztés foganatba
vételekor - a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró az előterjesztés érkezésétől számított tizenöt napon belül dönt.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(3) A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárásának mellőzése esetén a bűnügyi költséget
az állam viseli.
Tekintettel arra, hogy a határozott ideig tartó szabadságvesztés letöltését az elítéltek egy jelentős
része nem kezdi meg önként, ezen mulasztást a törvény rendkívül szigorúan szankcionálja. A
büntetés-végrehajtási intézet ugyanis előterjesztést köteles tenni a büntetés-végrehajtási bíróhoz a
feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárásra, amennyiben a határozott ideig tartó
szabadságvesztés letöltését az elítélt önhibájából nem kezdi meg határidőben.
A feltételes szabadságra bocsátás kizártságának megállapítására azonban csak akkor kerülhet sor,
ha:
- az elítéltet erre a következményre a szabadságvesztés megkezdésére kiadott felhívásban, halasztás
esetén a határozatban figyelmeztették,
- a mulasztás vonatkozásában önhiba terheli.
Az első feltétel objektív jellegű és elégséges a tény tisztázása, míg a második feltétel fennállásának
megállapítása bírói mérlegelést igényel.
Nincs önhiba a vis major jellegű akadályok fennállásakor, így például a súlyos, eszméletvesztéssel
járó betegség bekövetkezésekor.
A büntetés-végrehajtási bíró az előterjesztés érkezésétől számított tizenöt napon belül köteles
döntését meghozni, amelyben vagy megállapítja a feltételes szabadságra bocsátás kizártságát, vagy
a kizárás lehetőségét mellőzi.
7.5. A szabadságvesztés végrehajtása alatt kóros elmeállapotúvá vált elítélttel kapcsolatos eljárás
56. § (1) Az IMEI főigazgató főorvosa előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak a
szabadságvesztés végrehajtási helyének megváltoztatására, ha az IMEI pszichiáter szakorvosa az
elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket állapított meg.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény beszerzését rendeli el.
Az eljárásban két szakértőt kell alkalmazni, ha az elítélt IMEI-be szállítására sürgősségi
intézkedésként sor került, az IMEI orvosa az elmeorvos-szakértői vélemény kialakításában egyik
szakértőként közreműködhet.
(3) Ha a szakértői vélemény szerint az elítélt kóros elmeállapotú, a büntetés-végrehajtási bíró a
szabadságvesztés végrehajtási helyeként az IMEI-t jelöli ki.
(4) Ha a szakértői vélemény szerint az elítélt gondnokság alá helyezése vagy részére ideiglenes
gondnok rendelése szükséges, a büntetés-végrehajtási bíró javaslatot tesz az ügyésznek a
gondnokság alá helyezés kezdeményezésére, vagy ideiglenes gondnok rendelését kezdeményezheti.
(5) Az elítélt elmeállapotának vizsgálatát félévente el kell végezni. A büntetés-végrehajtási bíró a
felülvizsgálat, illetve az IMEI főigazgató főorvosa által tett, a szabadságvesztés eredeti helyének a
visszaállítása iránti előterjesztésnek az elbírálása során az elítélt újabb elmeorvos-szakértői
vizsgálatát rendeli el.
(6) Ha az újabb szakértői vélemény szerint az elítélt elmeállapotában bekövetkezett változás
alapján az elítéltnek az IMEI-ben történő elhelyezése már nem indokolt, a büntetés-végrehajtási
bíró elrendeli az elítélt visszaszállítását a bv. intézetbe.
(7) Ha a szakértői vélemény szerint az elítélt gondnokság alá helyezése vagy az ideiglenes gondnok
rendelés megszüntetése indokolt, a büntetés-végrehajtási bíró javaslatot tesz az ügyésznek a
gondnokság alá helyezés megszüntetésének a kezdeményezésére, vagy az ideiglenes gondnok
rendelés megszüntetését kezdeményezi.
(8) Ha a szabadságvesztés tartamának lejártát megelőző, valamint a feltételes szabadságra bocsátás
esedékessége előtt két hónappal az elítélt visszaszállítására nem került sor, a büntetés-végrehajtási
bíró az elítélt igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát rendeli el, kivéve, ha az előző szakértői
vélemény két hónapon belüli időpontban készült. Ha a szakértői vélemény alapján az elítélt további
gyógykezelése indokolt, a büntetés-végrehajtási bíró felhívja az IMEI főigazgató főorvosát, hogy
az egészségügyről szóló törvény alapján kezdeményezze a szabaduló elítélt pszichiátriai
gyógykezelését.
(9) A büntetés-végrehajtási bíró határozatait az iratok alapján is meghozhatja. A büntetés-
végrehajtási bíró határozatával szemben a nagykorú elítélt törvényes képviselője, házastársa vagy
élettársa is jogosult a fellebbezésre.
(10) A bűnügyi költséget az állam viseli.
A terheltnek a bűncselekmény elkövetéskori kóros elmeállapota - feltéve hogy az képtelenné tette
cselekménye következményeinek a felismerésére vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelően
cselekedjen - kizárja a büntethetőséget [Btk. 17. § (1) bekezdés]. Előfordulhat azonban, hogy a
terhelt a büntetés-végrehajtás során válik kóros elmeállapotúvá.
Amint kóros elmeállapotra utaló tünetek figyelhetők meg, a büntetés-végrehajtási intézetnek kell
gondoskodnia az elítéltnek az IMEI-be történő szállításáról. Ha az IMEI pszichiáter szakorvosa az
elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket állapít meg, az IMEI főigazgató főorvosa előterjesztést
tesz a büntetés-végrehajtási bírónak a fogva tartás helyének megváltoztatása iránt.
Ez esetben a büntetés-végrehajtási bírónak - döntésének meghozatala előtt - igazságügyi
elmeorvos-szakértői véleményt kell beszereznie. Az eljárásban két szakértőt kötelező alkalmazni,
akik közül az egyik - ha az elítélt az IMEI-ben van - az IMEI orvosa is lehet.
Kóros elmeállapot diagnosztizálásakor a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt fogvatartási helyeként
az IMEI-t jelöli ki, egyúttal - ha a szakértői vélemény szerint az szükséges - javaslatot tesz az
ügyésznek a gondnokság alá helyezés kezdeményezésére, vagy az ideiglenes gondnok
kirendelésére.
Természetesen az elítélt elmeállapotában pozitív változások is előállhatnak, ezért a törvény
kötelezővé teszi az elítélt elmeállapotának hat hónaponkénti vizsgálatát. Kedvező változás esetén
az IMEI főigazgató főorvosa tehet soron kívül javaslatot az elítélt büntetés-végrehajtási intézetbe
történő visszaszállítására, az erről való döntés előtt újabb igazságügyi elmeorvos-szakértői
vélemény beszerzése szükséges. Amennyiben az IMEI-ben történő elhelyezés már nem indokolt, a
büntetés-végrehajtási bíró elrendeli az elítélt büntetés-végrehajtási intézetbe történő
visszaszállítását. Erről a körülményről - amennyiben a szakértői vélemény szerint a gondnokság alá
helyezés, illetve az ideiglenes gondnok-rendelés megszüntetése szükséges - értesíti az ügyészt.
A büntetés-végrehajtási bíró az iratok adatai alapján is meghozhatja a határozatait. A törvény
szabályozza annak lehetőségét is, hogy a szabadulásának időpontjában - elmeállapotára tekintettel -
további gyógykezelésre szoruló elítélt pszichiátriai gyógykezelést kaphasson.
7.6. A feltételes szabadságra bocsátásra irányuló eljárás
A Btk. rendelkezései szerint - fő szabályként - a terhelt mind a határozott ideig, mind az életfogytig
tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátható. A végrehajtandó szabadságvesztésre
ítélt terhelt számára a feltételes szabadságra bocsáthatóság azt teszi lehetővé, hogy ne kelljen a
26. oldal
kiszabott szabadságvesztés teljes tartamát a büntetés-végrehajtási intézetben letöltenie. Ez a
kedvezmény lényegében olyan fő szabály, amely kizáró ok hiányában érvényesül.
A határozott ideig tartó szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra:
- a többszörös visszaeső, ha a szabadságvesztést fegyházfokozatban kell végrehajtani,
- az erőszakos többszörös visszaeső,
- aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
- akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi, határozott
ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése vagy a
végrehajthatóság megszűnése előtt követett el.
Amennyiben a feltételes szabadságra bocsáthatóságot a Btk. nem zárja ki, az alapügyben eljáró,
azaz a terhelt büntetőjogi felelősségének kérdésében döntő bíróság az ítéletben állapítja meg a
feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját [Be. 258. § (1) bekezdés e) pont].
Határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi
időpontja:
- a büntetés kétharmad,
- visszaeső esetén háromnegyed
részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő nap [Btk. 38. § (2) bekezdés].
A Btk. azonban öt évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén - különös méltánylást
érdemlő esetben - arra is lehetőséget ad, hogy a bíróság akként rendelkezzen, hogy az elítélt a
büntetés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ez a rendelkezés azonban
nem alkalmazható, ha az elítélt többszörös visszaeső [Btk. 38. § (3) bekezdés].
Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a perbíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi
időpontját legalább huszonöt, de legfeljebb negyven évben állapíthatja meg [Btk. 43. § (1)
bekezdés]. Az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a Btk.-ban meghatározott
bűncselekmények elkövetésekor [Btk. 44. § (1) bekezdés] a bíróság ítéletében a feltételes
szabadságra bocsátás lehetőségét kizárhatja, illetve ki kell zárnia, ha az elkövető erőszakos
többszörös visszaeső vagy a Btk.-ban feltüntetett bűncselekmények valamelyikét bűnszervezetben
követte el.
Az ítélkező bíróság a Btk. rendelkezései alapján vagy dönt a kedvezmény lehetőségéről, mint
például az elítéltnek a büntetés fele részének letöltése után történő feltételes szabadságra
bocsáthatóságáról, vagy deklarálja a törvényi lehetőséget.
A büntető anyagi jogi rendelkezések tehát csak a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét
teremtik meg, feltéve természetesen, hogy a feltételes szabadságra bocsáthatóságot a Btk. nem zárja
ki. A Btk. normáira figyelemmel az alapügyben eljáró bíróság a jogerős ítéletben határoz annak
tartamáról vagy deklarálja azt. A tényleges döntést - az elítélt büntetés-végrehajtás során tanúsított
magatartásának értékelése alapján - a büntetés-végrehajtási bírónak kell meghoznia.
57. § (1) A feltételes szabadságra bocsátásról (Btk. 38., 39., 42-43. §) a büntetés-végrehajtási bíró a
bv. intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt -
kivéve, ha az elítélt annyi időt töltött előzetes fogvatartásban, hogy az esedékesség már
bekövetkezett -, az elítélt meghallgatása után határoz.
(2) A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró - feltéve, hogy a feltételes
szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább két hónap -
elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.
(3) A pártfogó felügyelő a (2) bekezdésben írt pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében
az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább két hónappal a bv.
intézetben meghallgatja és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen érintkezhet.
(4) A büntetés-végrehajtási bíró a határozott ideig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra
bocsátott elítélt pártfogó felügyeletét (Btk. 69. §) rendelheti el, és az elítélt számára a Btk. 71. § (2)-
(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.
(5) A büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra
bocsátott elítélt számára a Btk. 71. § (2)-(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat
elő.
(6) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes
szabadságra bocsátás lehetőségét később újból megvizsgálhatja. Ebben az esetben elrendelheti a
pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.
(7) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes
szabadságra bocsátást az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a bv. intézet - értékelő
véleményével és javaslatával - harminc napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha
az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő
vélemény és a javaslat elkészítését a bv. intézet mellőzheti.
(8) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet nem bocsátotta
feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét legkésőbb két év múlva, azt
követően évente megvizsgálja. Ilyen esetekben elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény
beszerzését.
58. § (1) A feltételes szabadságra bocsátásról soron kívül kell határozni, ha az előzetes
fogvatartásban, vagy házi őrizetben töltött időre figyelemmel az elítélt az ítélet jogerőre
emelkedésekor feltételes szabadságra lenne bocsátható.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatás időpontjáról a bv. intézetet, ha a terhelt
szabadlábon van, a terheltet, vagy ha fiatalkorú, törvényes képviselőjét idézi, az ügyészt, továbbá,
ha a pártfogó felügyelő meghallgatása szükséges, a pártfogó felügyelőt értesíti.
(3) Ha a büntetés-végrehajtási bíró azt észleli, hogy az elítéltet a feltételes szabadság
kedvezményéből a Btk. 38. § (4) bekezdésében, illetve a Btk. 45. § (7) bekezdésében foglaltak
miatt az ítélet meghozatalakor ki kellett volna zárni, a Be. 557. §-a szerinti eljárás lefolytatása
érdekében az alapügyben eljárt elsőfokú bíróságot keresi meg, és az elsőfokú bíróság határozatának
megküldéséig az eljárást felfüggeszti. Ha a büntetés-végrehajtási bíró megállapítja, hogy a Btk. 38.
§ (2) bekezdésében meghatározott minimális időtartam a szabadságvesztésből még nem telt el, a
feltételes szabadságra bocsátást mellőzi.
(4) Ha a feltételes szabadságra bocsátásról való döntéshez a szükséges adatok hiányoznak, de rövid
időn belül beszerezhetők, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátás mellőzése
helyett a meghallgatást elnapolja, és a meghallgatásra új határnapot tűz ki.
(5) A bűnügyi költséget az állam viseli.
59. § (1) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását rendelte el, de a
bv. intézet a feltételes szabadságra bocsátás esedékességének napjáig arról értesíti, hogy az elítélt
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
súlyos fegyelmi vétséget követett el, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátást
újból megvizsgálja, és ennek alapján a végzését hatályon kívül helyezheti.
(2) Ha a büntetés-végrehajtási bíró a szabadlábon lévő elítéltet nem bocsátotta feltételes
szabadságra, az elítélt kérelmére, a szabadságvesztés megkezdésére a 39. § szerint halasztást
engedélyezhet.
(3) Ha a feltételes szabadságra bocsátást elrendelő végzés ellen az ügyész fellebbezést nyújt be,
ennek a feltételes szabadság megkezdésére halasztó hatálya van. Az ügyész a fellebbezésről - a
fellebbezés benyújtásával egy időben - értesíti a bv. intézetet.
(4) Ha a másodfokú bíróság a végzést helyben hagyja, haladéktalanul értesíti a bv. intézetet a
szabadítás érdekében.
(5) A (3) bekezdés esetén, ha a másodfokú bíróság a végzést helyben hagyja, a bűnügyi költséget az
állam viseli.
60. § (1) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőzte, de úgy
ítéli meg, hogy az elítélt később feltételes szabadságra bocsátható, felhívja a bv. intézetet, hogy az
általa meghatározott időpontban, amely
a) öt évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén nem lehet kevesebb, mint a feltételes
szabadságra bocsátás mellőzéséről hozott határozat napjától számított három hónap,
b) öt évet meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén nem lehet kevesebb, mint a feltételes
szabadságra bocsátás mellőzéséről hozott határozat napjától számított hat hónap,
tegyen újabb előterjesztést.
(2) Az elítélt magatartásában tartósan bekövetkezett, lényeges változásra figyelemmel a bv. intézet
ismételten előterjesztést tehet, ha a büntetés-végrehajtási bíró - feltételes szabadságra bocsátást
mellőző - határozatától számítva hat hónap már eltelt.
(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.
A feltételes szabadságra bocsátás jogintézménye egyrészt az elítéltet arra ösztönzi, hogy a
szabadságvesztés végrehajtása során jogkövető magatartást tanúsítson, másrészt elősegíti a terhelt
társadalmi beilleszkedését. A feltételes szabadságra bocsáthatóság ugyanis az elítéltnek a büntetés
végrehajtása alatt tanúsított magatartásától függ. Az elítéltet azonban azzal a feltétellel bocsátják
szabadon, hogy amennyiben a feltételes szabadságra bocsátás tartama alatt büntetőjog-ellenes
magatartást tanúsít, a büntetés hátralévő részét le kell töltenie. Ebből is következik, hogy valójában
a feltételes szabadság a szabadságvesztés részét képezi.
A feltételes szabadságra bocsáthatóság akkor kerülhet szóba, amikor a Btk.-ban meghatározott
időtartam - fő szabályként a büntetés kétharmada - letelt. A feltételes szabadság esedékessége azt
az időpontot jelenti, amikortól a terhelt legkorábban részesülhet ezen kedvezményben. Az
esedékesség időpontjának azért van determináló jelentősége, mert ezt megelőzően kell a
jogintézmény alkalmazhatóságával kapcsolatos kérdéseket tisztázni. Ennek első fázisa a feltételes
szabadságra bocsátás előkészítése, mely feladat a büntetés-végrehajtási intézetet terheli. Az
előkészítés magába foglal minden olyan tevékenységet, amely a büntetés-végrehajtási bíró érdemi
döntésének a megalapozását szolgálja.
Az említett követelmény érvényesülése érdekében a büntetés-végrehajtási intézet értékelő
véleményt készít, amely a személyi és büntetés-végrehajtási adatokon kívül a legfontosabb
eseményekre, így különösen a jutalmazásra, fegyelmezésre is kiterjed.
A feltételes szabadságra bocsáthatóságról a büntetés-végrehajtási bíró tehát a büntetés-végrehajtási
intézet előterjesztése alapján, az elítélt meghallgatása után dönt. Érdemi döntését a feltételes
szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontja előtt kell meghoznia.
Pártfogó felügyelői vélemény beszerzését is elrendelhetik, feltéve hogy a feltételes szabadságra
bocsátás lehetséges időpontjáig még legalább két hónap hátra van. Ennek a rendelkezésnek az a
célja, hogy a büntetés-végrehajtási bíró ne csak a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztésében
szereplő adatokra alapítsa döntését, hanem független személy értékelését is mérlegelje. A pártfogó
felügyelő ugyanis az elítéltet meghallgatja, vele rendszeresen érintkezhet. A pártfogó felügyelő a
meghallgatáson elhangzottakra is figyelemmel, véleményében az elítélt személyiségével és
életviszonyaival összefüggő legfontosabb adatokat rögzíti, így például az elítélt családi
körülményeit, lakhatási, illetve munkavégzési lehetőségeit.
A büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatás időpontjáról a büntetés-végrehajtási intézetet, - ha
szabadlábon van - az elítéltet, továbbá a fiatalkorú elítélt törvényes képviselőjét idézi, az ügyészt,
továbbá - ha a meghallgatása szükséges - a pártfogó felügyelőt értesíti.
Tekintettel arra, hogy a Btk. rendelkezései szerint az előzetes fogva tartás és a házi őrizet beszámít
a kiszabott szabadságvesztésbe, a feltételes szabadságra bocsátásról soron kívül kell határozni, ha
az előzetes fogva tartásban vagy házi őrizetben töltött időre figyelemmel az elítélt az ítélet jogerőre
emelkedésekor feltételes szabadságra lenne bocsátható.
Abban az esetben, ha olyan adatok hiányoznak, amelyek relevanciával bírnak a feltételes
szabadságra bocsátással kapcsolatos döntés tekintetében és rövid időn belül beszerezhetők, a
büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatást elnapolja, és a meghallgatásra új határnapot tűz ki,
illetve egyidejűleg intézkedni köteles a szükséges adatok megismerhetővé válása érdekében.
A büntetés-végrehajtási bírónak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a döntéséhez
szükséges adatok a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt már a rendelkezésére
álljanak.
Ha eljárása során a büntetés-végrehajtási bíró azt észleli, hogy az elítéltet a feltételes szabadság
kedvezményéből a Btk. kógens rendelkezése alapján [Btk. 38. § (4) bekezdés, 45. § (7) bekezdés]
már a jogerős ítélet meghozatalakor ki kellett volna zárni, a feltételes szabadságra vonatkozó
rendelkezés utólagos módosítása érdekében (Be. 557. §) az alapügyben eljárt elsőfokú bíróságot
keresi meg, és az elsőfokú bíróság határozatának megküldéséig az eljárást felfüggeszti. Ha a
büntetés-végrehajtási bíró megállapítja, hogy a Btk.-ban meghatározott minimális időtartam, azaz a
három hónap [Btk. 38. § (2) bekezdés] a szabadságvesztésből még nem telt el, a feltételes
szabadságra bocsátást mellőzi.
Az ügy érdemében egyébként a büntetés-végrehajtási bíró kétfajta döntést hozhat, nevezetesen az
elítéltet feltételes szabadságra bocsátja, vagy a feltételes szabadságra bocsátást mellőzi.
A büntetés-végrehajtási bírónak legelőször azt kell vizsgálat tárgyává tenni, hogy fennállnak-e a
feltételes szabadságra bocsáthatóság törvényi feltételei, azaz az elítélt nincs-e kizárva a feltételes
szabadságra bocsáthatóságból, továbbá, hogy letöltötte-e a szabadságvesztés-büntetésének a Btk.-
ban meghatározott tartamát. Figyelemmel arra, hogy a Btk. ezt egységesen a büntetés kétharmad
részének a kitöltésében határozza meg, indifferens a szabadságvesztés végrehajtási fokozata és csak
a visszaesésnek van relevanciája. A visszaesők feltételes szabadságra bocsátására csak a büntetés
háromnegyed részének kitöltését követően kerülhet sor. A büntetés-végrehajtási bírónak vizsgálnia
kell továbbá, hogy a terhelt a kiszabott szabadságvesztésből legalább három hónapot kitöltött-e,
mert a feltételes szabadságra bocsáthatóság érdemi vizsgálhatóságának ez a
minimumkövetelménye.
Abban az esetben, ha az előbbiekben említett törvényi követelmények teljesülnek, a büntetés-
végrehajtási bíró döntését - az elítélt meghallgatása után - a rendelkezésére álló adatok
mérlegelésével hozza meg. Ennek során vizsgálat tárgyává kell tennie minden releváns tényezőt,
27. oldal
így különösen az elítéltnek a személyiségét, a büntetés végrehajtása során tanúsított magatartását,
azt, hogy betartotta-e a büntetés-végrehajtási intézet rendjére vonatkozó normákat, teljesítette-e
kötelezettségeit. Ezek értékelése után vonhat következtetést a büntetés-végrehajtási bíró arra, hogy
az elítélt tekintetében megalapozottan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás
nélkül is elérhető, illetve ha ilyen konklúzió levonására lehetőség nincs, a feltételes szabadságra
bocsátást mellőznie kell.
Tehát, ha a személyi tulajdonságaira, a szabadságvesztés foganatosítása alatt tanúsított
magatartására figyelemmel a büntetés-végrehajtási bíróban az a meggyőződés alakul ki, hogy
további szabadságelvonásra már nincs szükség, mert az elítélt a jövőben tartózkodni fog a
büntetőjog-ellenes cselekményektől, az elítéltet feltételes szabadságra kell bocsátania.
Amennyiben a büntetés-végrehajtási bíró a határozott ideig tartó szabadságvesztésből az elítéltet
feltételes szabadságra bocsátja, elrendelheti a pártfogó felügyeletét (Btk. 69. §) és számára külön
magatartási szabályokat írhat elő [Btk. 71. § (2)-(3) bekezdés], miként az életfogytig tartó
szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt tekintetében is, aki a Btk. kógens
rendelkezésére figyelemmel a feltételes szabadság tartama alatt pártfogó felügyelet hatálya alatt áll.
Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását rendelte el, de a büntetés-
végrehajtási intézet a feltételes szabadságra bocsátás esedékességének napjáig arról tájékoztatja,
hogy az elítélt súlyos fegyelmi vétséget követett el, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes
szabadságra bocsátás kérdését ismételten megvizsgálja, és ennek alapján a végzését hatályon kívül
helyezheti.
A büntetés-végrehajtási bíró végzésével szemben az ügyész, valamint az elítélt, a védő és a
fiatalkorú törvényes képviselője jelenthet be fellebbezést. Az ügyész által bejelentett
fellebbezésnek a feltételes szabadság megkezdésére halasztó hatálya van. Ha a másodfokú bíróság
a feltételes szabadságra bocsátást elrendelő végzést helyben hagyja, az elítélt szabadítása érdekében
haladéktalanul értesítenie kell a büntetés-végrehajtási intézetet.
A büntetés-végrehajtási bíró nemleges döntése természetesen nem azt jelenti, hogy az elítéltnek a
szabadságvesztés-büntetését mindenképpen teljes egészében ki kell töltenie, illetve hogy az elítélt
egyszer s mindenkorra elesett a feltételes szabadságra bocsáthatóság lehetőségétől. A büntetés-
végrehajtási bíró ugyanis a jogintézmény alkalmazhatóságát később ismételten megvizsgálhatja.
Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőzte, de megítélése
szerint az elítélt később feltételes szabadságra bocsátható, felhívja a büntetés-végrehajtási intézetet,
hogy az általa meghatározott időpontban, amely
a) öt évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén nem lehet kevesebb, mint a feltételes
szabadságra bocsátás mellőzéséről hozott határozat napjától számított három hónap,
b) öt évet meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén nem lehet kevesebb, mint a feltételes
szabadságra bocsátás mellőzéséről hozott határozat napjától számított hat hónap,
tegyen újabb előterjesztést.
A törvény az újabb előterjesztés legkorábbi időpontját határozza csak meg, azaz a büntetés-
végrehajtási bíró az ügy konkrét körülményeire figyelemmel három, illetve hat hónapnál távolabbi
időpontot is megjelölhet a végzésében.
Az elítélt magatartásában tartósan bekövetkezett, lényeges változásra figyelemmel a büntetés-
végrehajtási intézet ismételten előterjesztést tehet, ha a büntetés-végrehajtási bíró - feltételes
szabadságra bocsátást mellőző - határozatától számítva hat hónap már eltelt. Ez esetben - tehát az
elítélt magatartásában beállott tartós és lényeges pozitív változásra figyelemmel - a büntetés-
végrehajtási intézet újból előterjesztést tehet a feltételes szabadságra bocsáthatóság érdekében -
mégpedig attól függetlenül, hogy a feltételes szabadságra bocsátást mellőző végzésben a büntetés-
végrehajtási bíró a későbbi feltételes szabadságra bocsátás tekintetében felhívást nem fogalmazott
meg - feltéve hogy a korábbi döntéstől számítva hat hónap már eltelt.
Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes
szabadságra bocsátás lehetőségét később - az előbbiekben leírt feltételektől függetlenül - újból
megvizsgálhatja, amit az elítélt vagy védője is kezdeményezhet. Az elítélt vagy a védő tehát csak
azt követően kérelmezheti a feltételes szabadságra bocsátást, hogy a büntetés-végrehajtási bíró a
büntetés-végrehajtási intézet előterjesztését követően az elítéltet nem bocsátotta feltételes
szabadságra. A kérelmet a büntetés-végrehajtási intézethez kell benyújtani, a büntetés-végrehajtási
intézet pedig - értékelő véleményével és javaslatával - harminc napon belül köteles továbbítani azt
a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új
körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a büntetés-végrehajtási
intézet mellőzheti, de a kérelmet természetesen ebben az esetben is továbbítania kell.
Amennyiben a büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet nem
bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét legkésőbb két év
múlva, azt követően évente köteles megvizsgálni.
7.7. A feltételes szabadság megszüntetésére irányuló eljárás
61. § (1) Ha a magatartási szabályok súlyos megszegése miatt a feltételes szabadság
megszüntetésének lehet helye, az ügyész az elítélt tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bírónak indítványt tesz.
(2) Ha az elítélt elfogása előtt a hatóság elől elrejtőzött, vagy a még végrehajtásra váró
szabadságvesztés tartamára tekintettel, avagy egyéb okból alaposan feltehető, hogy szökésével
vagy elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná magát, illetve alaposan tartani kell attól,
hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, az ügyész, az indítvány
benyújtása után a büntetés-végrehajtási bíró elrendelheti a szabadságvesztés ideiglenes foganatba
vételét.
(3) A határozatban a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételének az időtartamáról is
rendelkezni kell, amely a feltételes szabadságra bocsátás megszüntetése esetén még letöltendő
szabadságvesztés tartamáig terjedhet, de nem haladhatja meg a harminc napot. A határozat a
fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
(4) Az ügyész által elrendelt ideiglenes foganatba vétel időtartama legfeljebb öt nap. Az ügyész
határozata ellen a Be. szerinti panasznak van helye.
(5) Az ügyész indítványának elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.
A Btk. rendelkezései szerint a pártfogolt általános magatartási szabályként köteles:
- a jogszabályban és a határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani,
- a pártfogó felügyelővel rendszeres kapcsolatot tartani, és
- a pártfogó felügyelő részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni.
A bíróság határozatában a pártfogó felügyelet céljának elősegítése érdekében külön magatartási
szabályként kötelezettségeket és tilalmakat írhat elő.
A bíróság elrendelheti, hogy a pártfogolt:
- a bűncselekmény elkövetésében részt vett, meghatározott személlyel ne tartson kapcsolatot,
- a bűncselekmény sértettjétől, illetve annak lakásától, munkahelyétől, vagy attól a nevelési-oktatási
intézménytől, ahová a sértett jár, továbbá a sértett által rendszeresen látogatott helytől tartsa távol
magát,
- meghatározott jellegű nyilvános helyeket és nyilvános rendezvényeket, meghatározott
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
közterületeket ne látogasson,
- nyilvános helyen ne fogyasszon szeszes italt,
- meghatározott helyen és időközönként, meghatározott szervnél vagy személynél jelentkezzen,
- vegye fel a kapcsolatot az állami foglalkoztatási szervvel, vagy a helyi önkormányzatnál
közfoglalkoztatásra jelentkezzen,
- meghatározott tanulmányokat folytasson,
- beleegyezése esetén, meghatározott gyógykezelésnek vagy gyógyító eljárásnak vesse alá magát,
- vegyen részt a pártfogó felügyelő által szervezett csoportos foglalkozáson vagy a pártfogó
felügyelői szolgálat közösségi foglalkoztatójának programja szerinti más foglalkozáson.
A bíróság a felsorolt magatartási szabályokon kívül más magatartási szabályokat is előírhat,
különös tekintettel a bűncselekmény jellegére, az okozott kárra és az elkövető társadalmi
beilleszkedése esélyeinek növelésére [Btk. 71. § (1)-(3) bekezdés].
Ha a pártfogolt a feltételes szabadság tartama alatt a magatartási szabályokat megszegi, a pártfogó
felügyelőnek javaslatot kell készítenie, és ehhez mellékelnie kell a rendelkezésére álló
bizonyítékokat, vagy a rendőrségi jelentést.
Abban az esetben, ha a határozott idejű szabadságvesztésből vagy az életfogytig tartó
szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt a pártfogó felügyelet magatartási
szabályait súlyosan megszegi, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságot megszünteti.
Azt, hogy a magatartási szabályok megszegése súlyosnak minősül-e, a büntetés-végrehajtási bíró
jogosult megítélni, illetve eldönteni.
A feltételes szabadság megszüntetésére irányuló büntetés-végrehajtási bírói eljárás ügyészi
indítvány alapján indul meg. Tehát abban, hogy a pártfogó felügyelet magatartási szabályainak
megszegése súlyosnak tekinthető-e, először az ügyésznek kell állást foglalni, amit a büntetés-
végrehajtási bírónak kell felülvizsgálnia. A büntetés-végrehajtási bíró illetékességét az elítélt
tartózkodási helye határozza meg. A miniszteri indokolásban kifejtettek szerint törvényi szinten
nem indokolt a magatartási szabályok súlyos megszegésének definiálása, mert az egyénenként
eltérő lehet, azonban arra kell törekedni, hogy csak komoly és ténylegesen súlyos magatartási
szabályszegés esetén kerüljön sor a feltételes szabadság megszüntetésére. Így például a jelentkezési
kötelezettség elvétve előforduló elmulasztása nem szabad, hogy ilyennek minősüljön.
Ha az elítélt elfogása előtt a hatóság elől elrejtőzött, vagy a még végrehajtásra váró
szabadságvesztés tartamára tekintettel, avagy egyéb okból alaposan feltehető, hogy szökésével
vagy elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná magát, illetve alaposan tartani kell attól,
hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, az ügyész, míg az
indítvány benyújtása után a büntetés-végrehajtási bíró elrendelheti a szabadságvesztés ideiglenes
foganatba vételét.
Az ideiglenes foganatba vétel abban az esetben, ha az ügyész rendelte el legfeljebb öt, míg ha a
büntetés-végrehajtási bíró, akkor legalább harminc napig tarthat, de egyik esetben sem haladhatja
meg a még letöltendő szabadságvesztés tartamát.
A büntetés-végrehajtási bíró határozata ellen az elítélt és a védője halasztó hatállyal nem
rendelkező fellebbezést jelenthet be, míg az ügyész döntésével szemben panasznak van helye.
7.8. Az elzárás végrehajthatósága megszűnésének megállapítása
62. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, vagy a bv. intézet előterjesztése alapján, a 278. §-
ban meghatározott ok fennállása esetén az iratok alapján megállapítja az elzárás végrehajthatósága
megszűnését. Az eljárásnak az elítélt kérelmére is helye van.
(2) Az eljárást az elzárás végrehajtására kijelölt bv. intézet székhelye, ha az elzárást még nem
vették foganatba, az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bíró folytatja le.
(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.
Az elzárás vagy annak hátralévő része nem hajtható végre, ha az ítélet jogerőre emelkedését
követően az elzárásra ítélt:
a) megszületett gyermekének gondozásáról egy éven át saját háztartásában gondoskodott,
b) legalább egy évig gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesült,
c) öt évet vagy azt meghaladó időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban, vagy
két évet vagy azt meghaladó időt töltött javítóintézetben (Bv. tv. 278. §).
Az első két esetben nyilvánvalóan méltányossági okok indokolják a végrehajthatóság megszűnését,
míg a harmadik esetben az egyik büntetési cél - azaz az egyéni megelőzés - válik értelmetlenné, az
elkövetés időpontjától eltelt igen jelentős időtartamra figyelemmel.
Ha a törvényben meghatározott körülmények fennállnak, a büntetés-végrehajtási bírónak
hivatalból, vagy a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése alapján meg kell állapítania az elzárás
végrehajthatóságának megszűnését. Ezen döntését a büntetés-végrehajtási bíró kizárólag az iratok
adatai alapján hozza meg.
7.9. A közérdekű munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása
63. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy a pártfogó felügyelő előterjesztésére, a 289.
§-ban meghatározott ok fennállása esetén az iratok alapján megállapítja a közérdekű munka
végrehajthatósága megszűnését. Az eljárásnak az elítélt kérelmére is helye van.
(2) Az eljárást a közérdekű munka végrehajtására kijelölt munkahely, ha a kijelölésre még nem
került sor, az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bíró folytatja le.
(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.
A közérdekű munka vagy annak hátralévő része nem hajtható végre, ha az ítélet jogerőre
emelkedése után az elítélt
a) megszületett gyermekének gondozásáról egy éven át saját háztartásában gondoskodott,
b) legalább egy évig gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesült,
c) egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, amely a közérdekű munka
végrehajtását nem teszi lehetővé, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény, vagy a megismételt
vizsgálat szerinti foglalkoztathatósági szakvélemény alapján a közérdekű munka végzésére az
elítélt nem alkalmas,
d) öt évet vagy azt meghaladó időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban (Bv.
tv. 289. §).
A körülmények létezését a büntetés-végrehajtási bírónak ugyancsak az iratok adatai alapján kell
tisztáznia, és a feltételek fennállásakor meg kell állapítania a közérdekű munka
végrehajthatóságának megszűnését.
28. oldal
A közérdekű munka végrehajthatóságának megszűnését eredményező, az a) és b) pontban említett
körülmények tekintetében ugyancsak méltányossági okoknak van determináló szerepe. A c) pont
szerinti változás lényegében lehetetlenné teszi a közérdekű munka végrehajtását, míg a d) pontban
meghatározottak szintén az egyéni megelőzés realizálását zárják ki.
7.10. A közérdekű munka átváltoztatása szabadságvesztésre
64. § (1) A közérdekű munka megtagadása vagy nem teljesítése miatt annak szabadságvesztésre
való átváltoztatását az ügyész a pártfogó felügyelő jelentése alapján indítványozza a büntetés-
végrehajtási bírónál.
(2) Az eljárást a közérdekű munka végrehajtására kijelölt munkahely, ha a kijelölésre még nem
került sor, az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bíró folytatja le.
(3) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az indítványnak helyt ad, a közérdekű munka helyébe lépő
szabadságvesztés tartamát a még le nem töltött munkaórák alapulvételével állapítja meg. Ha az
átváltoztatásra nincs ok, a büntetés-végrehajtási bíró munkahely vagy új munkahely kijelölésére
hívja fel a pártfogó felügyelőt.
(4) Ha az elítélt felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét tölti, a közérdekű munka
szabadságvesztésre történő átváltoztatásakor a büntetés-végrehajtási bíró határozatában
megállapítja, hogy a próbaidő az átváltoztatott szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik [Btk.
86. § (2)-(3) bekezdés].
(5) Az átváltoztatásról rendelkező végzés elleni fellebbezésnek halasztó hatálya van.
(6) Az ügyész indítványának elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.
(7) A büntetés-végrehajtási bíró a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére
fontos okból halasztást engedélyezhet, határozathozatal előtt pártfogó felügyelői vélemény
beszerzését rendelheti el. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.
65. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára a Btk. 49. §-ában
meghatározott feltételek fennállása esetén - az iratok alapján - a közérdekű munkát vagy annak
hátralévő részét szabadságvesztésre változtatja át.
(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.
(3) Az (1) bekezdés alapján átváltoztatott közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztésre
halasztás nem engedélyezhető.
a) Ha az elítélt a számára meghatározott közérdekű munkát önhibájából nem végzi el, a közérdekű
munkát - fogházfokozatban végrehajtandó - szabadságvesztésre kell átváltoztatni [Btk. 48. § (1)-(2)
bekezdés].
Az ügyész számára a pártfogó felügyelőnek jelentést kell készítenie, ha az elítélt a közérdekű
munka elvégzését megtagadja, illetve azt nem teljesíti. A megtagadás körébe tartozik minden olyan
tevékenység, amely által az elítélt egyértelműen kifejezésre juttatja azon szándékát, hogy a
közérdekű munka büntetés végrehajtásának nem kívánja magát alávetni. A közérdekű munka
átváltoztatását azonban az elítélt azon cselekvőségei vagy mulasztásai is megalapozzák, amelyek
indirekt módon engednek arra következtetni, hogy az elítélt nem fog eleget tenni a büntetés-
végrehajtására vonatkozó kötelezettségének. Ebbe a körbe tartozik, ha az elítélt a
foglalkoztathatósági vizsgálaton vagy a közérdekű munka megkezdésére megjelölt időpontban
igazolatlanul nem jelenik meg, vagy megjelenik ugyan, de munkavégzési kötelezettségének nem
tesz eleget. Az átváltoztatásra a munkafegyelem súlyos megsértése is alapot adhat, így például
amennyiben az elítélt ittassága miatt nem képes a munkát elvégezni.
A közérdekű munka megtagadása vagy nem teljesítése miatt, annak szabadságvesztésre való
átváltoztatását tehát az ügyész a pártfogó felügyelő jelentése alapján indítványozza a büntetés-
végrehajtási bírónál. Az ügyész - amennyiben azt szükségesnek tartja - meghallgathatja az elítéltet
és a pártfogó felügyelőt. Ha a meghallgatás vagy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az
ügyész nem tartja indokoltnak az átváltoztatást, a pártfogó felügyelő kezdeményezését elutasítja,
egyetértéskor viszont átváltoztatásra vonatkozó indítványt terjeszt elő. A büntetés-végrehajtási bíró
illetékessége attól függ, hogy a közérdekű munka végrehajtására a munkahely kijelölése
megtörtént-e már vagy sem. Amennyiben igen, a munkahely, ellenkező esetben pedig az elítélt
lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye alapozza meg az illetékességet.
A büntetés-végrehajtási bíró az ügyben meghallgatást tart, és ha az ügyész indítványának helyt ad,
a még le nem töltött munkaórákra figyelemmel megállapítja a közérdekű munka helyébe lépő
szabadságvesztés tartamát, melynek megkezdésére fontos okból halasztást engedélyezhet. A
közérdekű munka, vagy annak hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell
megállapítani, hogy négy óra közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg. Abban az
esetben, ha az ügyészi kezdeményezés alaptalan, a büntetés-végrehajtási bíró munkahely, vagy új
munkahely kijelölésére hívja fel a pártfogó felügyelőt.
Az átváltoztató végzés ellen az arra jogosultak által bejelentett fellebbezésnek halasztó hatálya van.
A büntetés-végrehajtási bíró fontos okból halasztást engedélyezhet a közérdekű munka helyébe
lépő szabadságvesztés megkezdésére. Döntése előtt pártfogó felügyelői véleményt szerezhet be. A
halasztással kapcsolatos végzése ellen fellebbezésnek helye nincs.
b) Amikor az elítéltet a közérdekű munkára ítélése után megvalósított bűncselekmény miatt
végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, és a közérdekű munka büntetést még nem hajtották végre,
a közérdekű munkát vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Ebben az
esetben ugyancsak négy óra közérdekű munkának felel meg egynapi szabadságvesztés (Btk. 49. §).
A büntetés-végrehajtási bíró döntését hivatalból vagy az ügyész indítványára hozza meg. A
közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztésre halasztás nem engedélyezhető.
7.11. A pénzbüntetés átváltoztatása szabadságvesztésre
66. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára a Btk. 51. §-ában
meghatározott feltételek fennállása esetén - az iratok alapján - a pénzbüntetést vagy annak meg nem
fizetett részét szabadságvesztésre változtatja át.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára a fiatalkorúval szemben
kiszabott pénzbüntetés behajthatatlansága esetén - az iratok alapján -, ha a Btk. 112. és 113. §-a a
közérdekű munka átváltoztatását lehetővé teszi, a pénzbüntetést közérdekű munkára, ha az kizárt, a
pénzbüntetést szabadságvesztésre változtatja át.
(3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti eljárást annak a törvényszéknek a gazdasági hivatala szerint
illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, amely a pénzbüntetés végrehajtása érdekében
intézkedett.
(4) Ha az elítélt felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét tölti, a pénzbüntetés
szabadságvesztésre történő átváltoztatásakor a büntetés-végrehajtási bíró határozatában
megállapítja, hogy a próbaidő az átváltoztatott szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik [Btk.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
86. § (2)-(3) bekezdés].
(5) Az (1) és (2) bekezdés alapján meghozott, átváltoztatást elrendelő végzés ellen fellebbezésnek
nincs helye.
(6) A bűnügyi költséget az állam viseli.
(7) A büntetés-végrehajtási bíró a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére
fontos okból halasztást engedélyezhet. Határozathozatal előtt pártfogó felügyelői vélemény
beszerzését rendelheti el. E végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.
Ha a terheltet az alapügyben eljárt bíróság jogerősen pénzbüntetésre ítélte, és a pénzbüntetést nem
fizeti meg, vagy részletfizetést engedélyeztek a számára, de egyhavi részlet megfizetését
elmulasztja, a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre kell
átváltoztatni [Btk. 51. § (1) bekezdés].
Az elítéltnek a pénzbüntetést - figyelemmel arra, hogy azt a törvényszék gazdasági hivatala köteles
végrehajtani - legkésőbb a gazdasági hivatal felhívásának kézbesítésétől számított tizenöt napon
belül, ha a bíróság halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, a bíróság által megállapított
időpontig, illetve meghatározott részletben kell megfizetnie.
Ha az elítélt a pénzbüntetést nem fizette meg, a törvényszék gazdasági hivatala:
- fiatalkorú elítélt esetén a pénzbüntetés behajtása iránt intézkedik, ennek eredménytelensége esetén
a büntetés-végrehajtási bírót megkeresi a pénzbüntetés közérdekű munkára vagy
szabadságvesztésre történő átváltoztatása iránt,
- felnőtt korú elítélt esetén a büntetés-végrehajtási bírót a pénzbüntetés szabadságvesztésre történő
átváltoztatás érdekében keresi meg.
Az átváltoztatásra irányuló eljárást, a büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész
indítványára - az iratok alapján - folytatja le.
Az eljárást annak a törvényszéknek a gazdasági hivatala szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró
folytatja le, amely a pénzbüntetés végrehajtása érdekében intézkedett.
Speciális szabályokat tartalmaz a Bv. tv. a fiatalkorúakkal kapcsolatban, mert behajthatatlansága
esetén - amennyiben a Btk. azt lehetővé teszi - a büntetés-végrehajtási bíró a pénzbüntetést
közérdekű munkára is átváltoztathatja.
A büntetés-végrehajtási bíró átváltoztatást elrendelő végzésével szemben a törvény kizárja a
jogorvoslat lehetőségét.
7.12. A kiutasítás végrehajthatósága kizártságának megállapítására irányuló eljárás
67. § (1) A kiutasítás végrehajtását kizáró ok fennállásának megállapítását az ügyész az
idegenrendészeti hatóság - az elítélt kérelmére vagy hivatalból tett - kezdeményezése alapján
indítványozza a büntetés-végrehajtási bírónál. Ha az eljárás az elítéltnek közvetlenül a bírósághoz
benyújtott kérelmére indul, a büntetés-végrehajtási bíró beszerzi az ügyész indítványát.
(2) Az eljárást annak az idegenrendészeti hatóságnak a székhelye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bíró folytatja le, amelynek területén az elítélt tartózkodik.
(3) A büntetés-végrehajtási bíró az idegenrendészeti hatóság kezdeményezése alapján az ügyész
indítványára, de legalább kétévenként megvizsgálja a kiutasítás végrehajthatóságát.
(4) Ha a (2) bekezdés szerinti eljárás hivatalból indult, a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt
meghallgatását mellőzheti.
(5) A bűnügyi költséget az állam viseli.
Az alapügyben eljárt bíróság a kiutasítás végrehajtása érdekében az elítélt tartózkodási helye szerint
illetékes idegenrendészeti hatóságot értesíti. A kiutasítást a területi idegenrendészeti hatóság
foganatosítja. A kiutasítás azonban nem hajtható végre, ha a végrehajtás vonatkozásában a szabad
mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a
harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényekben
meghatározott akadály léte állapítható meg [301. § (6) bekezdés].
A kiutasítás végrehajthatósága kizártságának megállapítására irányuló eljárás lefolytatását az
ügyész az idegenrendészeti hatóság előterjesztése alapján indítványozhatja. A szóban forgó eljárás
megindítását az elítélt is kérheti akár az idegenrendészeti hatóságnál, akár a bíróságnál. Ha az
eljárást az elítélt közvetlenül a bírósághoz benyújtott beadványban kezdeményezi, az ügyészi
indítványt a büntetés-végrehajtási bírónak kell beszerezni.
Az eljárást annak az idegenrendészeti hatóságnak a székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási
bíró folytatja le, amelynek területén az elítélt tartózkodik.
Amennyiben az eljárás hivatalból indult, lehetőség van arra, hogy büntetés-végrehajtási bíró az
elítélt meghallgatását mellőzze.
Végül a törvény előírja, hogy az idegenrendészeti hatóság kezdeményezésén alapuló ügyészi
indítvány alapján a kiutasítás végrehajthatóságát a büntetés-végrehajtási bíró kétévente vizsgálja
felül.
7.13. A pártfogó felügyelettel kapcsolatos eljárás
68. § (1) A bv. intézet a pártfogó felügyeletnek a feltételes szabadságra bocsátáskor való
elrendelése [Btk. 69. § (1) bekezdés b) pont] iránt a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége
előtt az 57. § (1) bekezdésében írt előterjesztéssel együtt tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási
bíróhoz.
(2) A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró - feltéve, hogy a feltételes
szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább három hónap -
pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el külön magatartási szabály előírása
érdekében.
(3) A büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyelet elrendeléséről a feltételes szabadságra
bocsátásról szóló határozattal dönt, ha az elítélt pártfogó felügyeletét rendeli el, külön magatartási
szabályt írhat elő.
(4) A pártfogó felügyelet kötelező alkalmazása esetén a bv. intézet a feltételes szabadságra bocsátás
tárgyában megtett előterjesztéshez kapcsolódóan a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges
időpontja előtt legalább három hónappal előterjesztést tehet a büntetés-végrehajtási bíróhoz - külön
magatartási szabály előírása érdekében - pártfogó felügyelői vélemény beszerzése iránt, ha ez az
eredményesebb megelőzés érdekében szükséges.
(5) A (4) bekezdés szerinti előterjesztés alapján a büntetés-végrehajtási bíró pártfogó felügyelői
vélemény beszerzését rendelheti el, és a pártfogó felügyelet alkalmazásának megállapításával külön
magatartási szabályt írhat elő.
29. oldal
(6) A pártfogó felügyelő a (2) és az (5) bekezdés szerinti pártfogó felügyelői vélemény elkészítése
érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább két
hónappal a bv. intézetben meghallgatja, és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen
kapcsolatot tarthat.
(7) A Btk. 70. § (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén a pártfogó felügyelő jelentést
készít, és annak megküldésével a pártfogó felügyelet megszüntetésére tesz javaslatot az ügyésznek.
(8) Az ügyész indítványára a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt pártfogó felügyeletét megszünteti,
ha a pártfogó felügyelet fele része, de legalább egy év eredményesen eltelt, és annak szükségessége
már nem áll fenn. A büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.
(9) Az ítéletben, vagy a bíróság határozatában előírt külön magatartási szabályok megváltoztatása
iránt a pártfogó felügyelő tesz javaslatot a büntetés-végrehajtási bírónak. A külön magatartási
szabályok megváltoztatása iránti javaslatnak a pártfogolt kérelme alapján is helye van. Ez utóbbi
esetben a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.
(10) A pártfogolt kérelme esetén a büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyelőt meghallgathatja,
és pártfogó felügyelői véleményt szerezhet be.
(11) Az e §-ban szabályozott eljárásokban a bűnügyi költséget az állam viseli.
a) A Btk. rendelkezései szerint pártfogó felügyelet rendelhető el - többek között - a feltételes
szabadság tartamára, ha annak eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése
szükséges [Btk. 69. § (1) bekezdés b) pont]. A büntetés-végrehajtási intézet a szóban forgó
intézkedés elrendelését a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt, az előterjesztésében
kezdeményezheti a büntetés-végrehajtási bírónál, aki - amennyiben a feltételes szabadságra
bocsátás lehetséges időpontjáig még legalább három hónap hátra van - a külön magatartási szabály
előírása érdekében dönthet pártfogó felügyelői vélemény beszerzéséről. Abban az esetben, ha a
büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet feltételes szabadságra bocsátja, ezen végzésében határozhat -
külön magatartási szabály előírásával is - a pártfogó felügyeletről.
A Btk. a feltételes szabadságra bocsátás bizonyos eseteiben a pártfogó felügyeletet kötelezően
alkalmazandó intézkedésként szabályozza, kimondva, hogy pártfogó felügyelet alatt áll:
- akit életfogytig tartó szabadságvesztésből bocsátottak feltételes szabadságra, illetve
- az a visszaeső, akit feltételes szabadságra bocsátottak [Btk. 69. § (2) bekezdés a)-b) pont].
Amennyiben a büntetés-végrehajtási intézet megítélése szerint a prevenciót eredményesebbé teszi,
a pártfogó felügyelet kötelező alkalmazása esetén a feltételes szabadságra bocsátás tárgyában
megtett előterjesztéséhez kapcsolódóan, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt
legalább három hónappal indítványt tehet a büntetés-végrehajtási bíróhoz - külön magatartási
szabály előírása érdekében - pártfogó felügyelői vélemény beszerzése iránt.
A pártfogó felügyelői vélemény elkészítése során a pártfogó felügyelő az elítéltet meghallgathatja
és vele rendszeres kapcsolatot tarthat.
A pártfogó felügyelő a terhelt ellenőrzésével és irányításával segíti elő annak megakadályozását,
hogy a terhelt ismételten bűncselekményt kövessen el, de segítséget nyújt társadalmi
beilleszkedéséhez és a sértettek érdekeinek érvényesüléséhez is.
Ha a pártfogó felügyelet elrendelése a büntetés-végrehajtási bíró diszkrecionális jogkörébe tartozik,
a pártfogó felügyelő javasolhatja a pártfogó felügyelet megszüntetését, feltéve, hogy annak
elrendelésétől számítottan a pártfogó felügyelet egy része, de legalább egy év már eltelt, és a
további fenntartásra nincs szükség. Javaslatát az ügyésznek kell megküldenie. Amennyiben az
ügyész a javaslattal egyetért, indítványt tesz a büntetés-végrehajtási bírónál a pártfogó felügyelet
megszüntetésére.
Az ügyész indítványára a büntetés-végrehajtási bíró, amennyiben megítélése szerint a feltételek
adottak - az iratok adatai alapján - a pártfogó felügyeletet megszünteti.
b) Amikor a jogerős ítéletben, illetve bíróság határozatában előírt külön magatartási szabályok
megváltoztatása válik szükségessé, ezzel kapcsolatban a pártfogó felügyelő tehet javaslatot a
büntetés-végrehajtási bírónak, de a megváltoztatására irányuló eljárást az elítélt is
kezdeményezheti.
7.14. Ideiglenes elbocsátás a javítóintézetből és annak megszüntetése
69. § (1) A javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra az 57-59. §, a javítóintézetből történő
ideiglenes elbocsátás megszüntetésének a magatartási szabályok megszegése miatt történő
elrendelésére a 61. § rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a javítóintézetből történő ideiglenes
elbocsátásra az intézeti tanács tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.
(2) A javítóintézetből való ideiglenes elbocsátás megszüntetése iránti eljárásban felmerült bűnügyi
költséget az állam viseli, ha a büntetés-végrehajtási bíró a javítóintézetből való ideiglenes
elbocsátást nem szünteti meg.
A javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra, illetve annak megszüntetésére a feltételes
szabadságra bocsátásra vagy annak megszüntetésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal
az eltéréssel, hogy a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra az intézeti tanács tesz
előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
7.15. Az elévülés megállapítása
70. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára, iratok alapján
megállapítja a büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajthatóságának kizártságát a 28. §
szerinti elévülés bekövetkezése miatt.
(2) Az eljárásra - a közérdekű munka kivételével - az a büntetés-végrehajtási bíró illetékes, aki a
büntetés végrehajtása érdekében utoljára intézkedett vagy intézkedésre köteles.
Az elévülés bekövetkezését is a bv. bíró állapítja meg. Eljárását hivatalból, vagy az ügyész
indítványára folytatja le.
7.16. Utólagos büntetés-végrehajtási bírói eljárás
71. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, az ügyész indítványára vagy az elítélt kérelmére,
illetve a végrehajtásért felelős szerv jelzése alapján utólag - a Be. XXIX. Fejezetében írt szabályok
alapján - folytatja le az 52-70. § szerinti eljárásokat, ha a határozatában nem a törvénynek
megfelelően rendelkezett.
(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.
A törvény a büntetés-végrehajtási bíró eljárása során elkövetett törvénysértések orvoslását is
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
biztosítja. Jogszabálysértés esetén a Be.-nek a különleges eljárásokra vonatkozó normáit kell
alkalmazni.
7.17. A végrehajtásért felelős szerv határozatának bírósági felülvizsgálata
72. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró - a 24. § szerinti eljárásban -
a) a bírósági felülvizsgálati kérelmet elutasítja, ha az elkésett, e törvényben kizárt vagy nem a
jogosulttól származik,
b) a határozatot helyben hagyja, ha a bírósági felülvizsgálati kérelem alaptalan,
c) a határozatot megváltoztatja, ha a bírósági felülvizsgálati kérelem és az iratok alapján lehetséges
a törvénynek megfelelő határozat meghozatala,
d) a határozatot hatályon kívül helyezi és a döntésre jogosultat új eljárásra utasítja, ha új határozat
meghozatala szükséges.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró csak az elítélt javára változtathatja meg a végrehajtásért felelős
szerv döntését. A büntetés-végrehajtási bíró bírósági felülvizsgálati eljárásában hozott határozata
ellen fellebbezésnek helye nincs.
(3) A büntetés-végrehajtási bíró végzéssel határoz, az iratnak a hozzá érkezésétől számított nyolc
napon belül; a határozat tartalmára, alakszerűségére, közlésére, valamint a kijavításra a Be. 257-
262. §-át kell értelemszerűen alkalmazni.
(4) A határozat hatályon kívül helyezése vagy megváltoztatása esetén a bűnügyi költséget az állam
viseli.
Amint az már bemutatásra került, a végrehajtásért felelős szerv határozata ellen - ha a törvény úgy
rendelkezik - a büntetés-végrehajtási bíróhoz címzett bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet
benyújtani [Bv. tv. 24. § (1) bekezdés]. A rendelkezés célja nyilvánvalóan az, hogy a büntetés-
végrehajtási jogviszony egyik szereplőjének, azaz a büntetés-végrehajtási szervezetnek, vagy a
javítóintézetnek a döntését törvényességi szempontból az említett szervektől független személy
kontrollálja.
A törvény meghatározza az egységes bírósági felülvizsgálat rendszerét, de az általános szabályok
megfogalmazásán túl speciális szabályokat is tartalmaz.
A büntetés-végrehajtási bíró a felülvizsgálati kérelem kapcsán az eljárás egészének törvényességét
vizsgálja.
A törvény kimondja, hogy a büntetés-végrehajtási bírónak a felülvizsgálati kérelmet - érdemi
vizsgálat nélkül - el kell utasítani, ha az:
- elkésett,
- a törvényben kizárt,
- nem a jogosulttól származik.
Ha a felülvizsgálati kérelmet érdemben vizsgálja és az alaptalan, a büntetés-végrehajtási bíró a
határozatot helyben hagyja, ellenkező esetben megváltoztatja és az iratok alapján a törvénynek
megfelelő határozatot hoz, amennyiben pedig erre nincs lehetősége, a határozatot hatályon kívül
helyezi, és új eljárást rendel el. A büntetés-végrehajtási bírónak a határozatát nyolc napon belül kell
meghoznia. A bírósági felülvizsgálati eljárásban fellebbezésnek nincs helye.
A határozat tartalmára, alakszerűségére, közlésére és a kijavítására a Be. vonatkozó rendelkezéseit
kell alkalmazni.
A törvény "súlyosítási tilalmat" is tartalmaz, tekintettel arra, hogy a büntetés-végrehajtási bíró
kizárólag az elítélt javára változtathatja meg a végrehajtásért felelős szerv döntését.
Megállapítható tehát, hogy a törvény az egyfokú jogorvoslatot tette hangsúlyossá és minden olyan
kérdésben, amelyben a végrehajtásért felelős szervnek indokolt határozattal kell döntenie, biztosítja
a bírósági felülvizsgálat lehetőségét.
7.18. Biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés felülvizsgálata
73. § (1) Az elítéltnek a bv. intézet parancsnokának a biztonsági zárkába helyezés elrendeléséről és
meghosszabbításáról, valamint az országos parancsnok biztonsági zárkába helyezés
meghosszabbításáról vagy biztonsági részlegre helyezés elrendeléséről és meghosszabbításáról
szóló határozata elleni bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a
hozzá érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.
(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak az előzetes letartóztatottak esetén is irányadók.
A biztonsági zárkába vagy részlegre történő helyezés tekintetében mind az elrendelés, mind a
meghosszabbítás vonatkozásában a törvény lehetővé teszi a bírósági felülvizsgálatot és a büntetés-
végrehajtási bírónak a döntését az iratok hozzá érkezésétől számított öt napon belül kell meghoznia.
Ezek a rendelkezések az előzetesen letartóztatottakra is irányadók.
7.19. Az elítélt sajtó útján történő nyilatkozattételével, nyilatkozata közzétételével kapcsolatos
eljárás
74. § (1) Az elítéltnek a 124. § szerinti nyilatkozattételét és a 125. § szerinti nyilatkozat
közzétételét megtagadó, határozattal szemben benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmét a
büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül - az iratok alapján
- bírálja el.
(2) Ha a bíróság az országos parancsnok határozatát helybenhagyja, a közlésre szánt anyagot
haladéktalanul meg kell semmisíteni.
(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.
Az elítélt a véleményét csak olyan formában nyilváníthatja ki, amely nem zavarja a büntetés-
végrehajtási intézet rendjét és biztonságát.
A véleménynyilvánítás körében az elítélt jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról és a
tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti műsorszámban vagy
sajtótermékben, valamint jogosult arra is, hogy nyilatkozatát az elektronikus hírközlésről szóló
2003. évi C. törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján tegyék közzé.
A nyilatkozattételnek, illetve a nyilatkozat közzétételének az engedélyezéséről vagy
30. oldal
megtagadásáról az országos parancsnok a kérelem benyújtásától számított három napon belül
köteles dönteni. A nyilatkozattétel, valamint a nyilatkozat közzétételének engedélyezése
megtagadható, ha alapos okkal lehet következtetni arra, hogy a nyilatkozattétellel vagy a
nyilatkozat közzétételével az elítélt sértené vagy veszélyeztetné a büntetés-végrehajtási intézet
rendjét, illetve biztonságát.
A nyilatkozattételt, illetve a nyilatkozat közzétételét megtagadó határozattal szemben a terhelt
bírósági felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő, amelyet a büntetés-végrehajtási bírónak öt napon
belül kell elbírálnia.
Amennyiben a bíróság helybenhagyja a megtagadó határozatot, a közlésre szánt anyagot azonnal
meg kell semmisíteni.
7.20. A fenyítés felülvizsgálata
75. § (1) Az elítéltnek vagy védőjének a bv. intézet magánelzárás fenyítést kiszabó határozattal
szembeni bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá
érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.
(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.
(3) Az (1)-(2) bekezdés irányadó az elzárásra ítéltnek és a szabálysértési elzárást töltő elkövetőnek,
valamint az előzetesen letartóztatottnak és a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezettnek a
magánelzárás fenyítést kiszabó határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelme elbírálására.
A büntetés-végrehajtási intézet magánelzárás fenyítést kiszabó határozatával szemben az elítélt
vagy a védő nyújthat be felülvizsgálati kérelmet, amelyet a büntetés-végrehajtási bírónak szintén öt
napon belül kell elbírálnia.
Ez a rendelkezés irányadó az elzárásra ítéltnek és a szabálysértési elzárást töltő elkövetőnek,
valamint az előzetesen letartóztatottnak és a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezettnek a
magánelzárás fenyítést kiszabó határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelme elbírálására is.
IV. - AZ ADATKEZELÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
76. § (1) E törvényben meghatározott feladatai teljesítése céljából a bíróság, az ügyészség és a
végrehajtásért felelős szerv a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a
szabálysértési elzárás végrehajtására vonatkozó adatokat, továbbá a végrehajtással összefüggésben
az elítéltre vagy az egyéb jogcímen fogvatartottra vonatkozó személyes adatokat kezeli.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adatkezelés kiterjed
a) a büntetőügyben eljáró bíróság, ügyészség megnevezésére, határozatának számára és keltére,
jogerőre emelkedésének napjára, a kiszabott büntetés, alkalmazott intézkedés nemére, tartamára és
mértékére, az előírt magatartási szabályra vagy kötelezettségre, a bűncselekmény Btk. szerinti
megnevezésére és minősítésére, az elkövetői minőségre, valamint a bűnismétlésre vonatkozó
adatokra, kényszerintézkedés esetén az eljáró bíróság, ügyészség megnevezésére és az ügyszámra,
az ezzel kapcsolatos valamennyi határozat keltére, jogerőre emelkedésének napjára, továbbá a
kényszerintézkedés tartamára,
b) az elítélt, vagy az egyéb jogcímen fogvatartott természetes személyazonosító adataira, nemére,
állampolgárságára, - hontalan személy esetén - a hontalansága tényére, valamint lakcímére, katona
elítélt esetén annak rendfokozatára, valamint állományilletékes alakulata vagy testülete
megnevezésére és címére,
c) az elítélt vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló családi állapotára, iskolai végzettségére és
szakképzettségére, a kényszergyógykezelt családi állapotára,
d) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott törvényes képviselőjének, meghatalmazott vagy
kirendelt védőjének, jogi eljárásban eljáró képviselőjének, valamint a kényszergyógykezelt
házastársának, továbbá nem magyar állampolgárságú fogvatartott esetén az állampolgársága
szerinti diplomáciai vagy konzuli képviselet eljáró tagjának családi és utónevére, továbbá - ha
azokat megadja - a levelezési címére, telefonszámára, illetve e-mail címére,
e) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére kiállított, a személyazonosság igazolására
alkalmas hatósági igazolvány és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló esetében a vezetői
engedély okmányazonosítójára és érvényességi idejére, továbbá az okmányt kiállító hatóság
megnevezésére,
f) a szabadságvesztés büntetés hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító
jelére, az egészségügyről szóló törvényben meghatározott egészségügyi adataira (a továbbiakban:
egészségügyi adat), esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi
körülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, a választójoggal
nem rendelkező elítélt személyi azonosítójára, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező
időpontjára,
g) a közérdekű munkára ítélt társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, szociális
helyzetére, foglalkozására, munkahelyére, munkarendjére és tanulói jogviszonyára, tanulmányi
rendjére vonatkozó adataira, továbbá - ha azokat megadja - a levelezési címére, telefonszámára,
illetve e-mail címére, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára, valamint a
ledolgozott napok számára,
h) a közügyektől eltiltott esetén a népképviseleti szerv testületében vagy bizottságában korábban
betöltött tagságára, civil szervezetben betöltött vezetői tisztségére, köztestületben vagy
közalapítványban viselt tisztségére, volt katonai rendfokozatára, volt belföldi vagy külföldi
kitüntetésére, a hivatalos személyi minőséget korábban megalapozó jogviszonyára, törvényben
kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésébe, testületébe történt korábbi
delegálására vonatkozó adataira, illetve az arra vonatkozó adatokra, hogy korábban védőként vagy
jogi képviselőként járt el,
i) a pártfogó felügyelet alatt álló egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire,
foglalkozására, munkahelyére vagy tanulói jogviszonyára vonatkozó adataira, szociális helyzetére,
így különösen családi körülményeire, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni
körülményeire vonatkozó adataira, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási
intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére,
j) a kényszergyógykezelés és a javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló arcképmására,
társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire,
szociális helyzetére, így különösen családi viszonyaira, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és
vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási
intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére, továbbá javítóintézeti nevelés
esetén a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,
k) az utógondozott társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros
szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi viszonyaira, lakáskörülményeire,
valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
l) a kényszerintézkedés hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére,
egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és
befejező időpontjára,
m) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott jogai gyakorlásához és kötelezettségei
teljesítéséhez szükséges további személyes adatokra, különösen az egészségügyi állapotára,
esetleges káros szenvedélyeire vonatkozó vagy a bűnügyi személyes adataira,
n) az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a végrehajtással összefüggésben keletkezett
kártérítési és egyéb fizetési kötelezettségére, kártérítési igényére vonatkozó adatokra és a
keresményét terhelő fizetési kötelezettségekre,
o) a büntetések és az intézkedések végrehajtására vonatkozó adatokra, így különösen a végrehajtás
elhalasztásával, a végrehajtás kezdő és befejező időpontjával, a foganatosítás helyével és
körülményeivel, a jutalmazással és a fenyítéssel, a végrehajtás félbeszakításával és annak okával,
valamint a büntetés végrehajtását kizáró ok vagy végrehajtási akadály bekövetkezésével
kapcsolatos adatokra,
p) pártfogó felügyelői vélemény, környezettanulmány, megelőző pártfogó felügyelői vélemény
vagy jelentés készítése esetén a terhelt családi állapotára, iskolai végzettségére, szakképzettségére,
foglalkozására, munkahelyére vagy tanulói jogviszonyának adataira, egészségügyi adataira,
esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire,
lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, valamint a
sértett azon személyes adataira, amelyek a részére adandó jóvátételhez szükségesek, fiatalkorú
esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai
jellemzésére,
q) a büntetőeljárásban vagy az elítélttel kapcsolatos egyéb - bírósági, ügyészségi, közjegyzői,
közigazgatási - eljárásban keletkezett azon iratokra, amelyeket jogszabály rendelkezése alapján a
végrehajtásért felelős szerv részére meg kell küldeni.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni az elítélt adatainak kezelésére akkor is, ha
a) az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárás során elrendeli az elítéltnek a Központi
Kórházban történő szakorvosi vizsgálatát, vagy
b) a szabadlábon lévő elítélt feltételes szabadságra bocsátása az előzetes letartóztatásban vagy házi
őrizetben töltött idő beszámítására figyelemmel esedékes, de az előzetes letartóztatást nem a bv.
intézetben töltötte.
77. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárások lefolytatása során, illetve a
nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében lefolytatott eljárások során, a 76. § (2) bekezdésében
meghatározott adatok közül a kegyelem iránti előterjesztéshez, továbbá a jogsegélykérelem
elintézéséhez és a bűnügyi jogsegélyről szóló jogszabályokban meghatározott vagy nemzetközi
egyezményből eredő egyéb feladatai teljesítéséhez szükséges személyes adatokat ismerheti meg és
kezelheti.
(2) A büntetés-végrehajtásért felelős miniszter a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok
közül a büntetések félbeszakítása iránti kérelmek elbírálásához szükséges személyes adatokat
ismerheti meg és kezelheti.
(3) A gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter a 76. § (2) bekezdésében meghatározott
adatok közül a javítóintézeti nevelés félbeszakítása iránti kérelmek elbírálásához szükséges
személyes adatokat ismerheti meg és kezelheti.
78. § (1) A rendőrség a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül
a) a Be. szerinti őrizet,
b) ha az előzetes letartóztatást rendőrségi fogdában hajtják végre, az előzetes letartóztatás,
c) a pártfogó felügyelet,
d) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott más ügyben történő előállítása, szállítása
végrehajtásához szükséges adatokat ismerheti meg és kezelheti.
(2) A helyi önkormányzat a társadalmi kötődés program, illetve az utógondozás végrehajtása során
az ezekben részt vevő elítélt természetes személyazonosító adatát ismerheti meg és kezelheti.
(3) A közérdekű munka végzésének helyeként kijelölt munkáltató a 76. § (2) bekezdésében
meghatározott adatok közül az elítélt természetes személyazonosító adatát, társadalombiztosítási
azonosító jelét, egészségügyi adatait, továbbá - ha azokat megadja - a levelezési címét,
telefonszámát, illetve e-mail címét, valamint a ledolgozott napok számát ismerheti meg és
kezelheti.
(4) A szabadságvesztés vagy elzárás büntetést töltő elítélt, illetve a javítóintézeti nevelés alatt álló
személy munkáltatását biztosító gazdálkodó szervezet a munkáltatásban részt vevő természetes
személyazonosító adatait és a büntetés-végrehajtási szervezet által alkalmazott nyilvántartási
számát ismerheti meg és kezelheti.
79. § Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a 76-78. § alapján kezelt személyes adatokat a büntetés,
az intézkedés, a kényszerintézkedés, vagy a szabálysértési elzárás végrehajtása befejezésekor vagy
végrehajthatósága megszűnésekor törölni kell.
80. § (1) A pártfogó felügyelő a közérdekű munka és a pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében
az érintett következő bűnügyi személyes adatait igényelheti és veheti át a bűnügyi nyilvántartó
szervtől:
a) a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar
állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti
biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 11. §
(1) bekezdés c)-l) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott adatokat,
b) a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c)-l) pontjában és (2) bekezdés m) pontjában meghatározott
adatokat, ha az érintettel szemben kényszergyógykezelést rendeltek el,
c) a Bnytv. 28. § b)-d) pontjában meghatározott adatokat, ha a terhelttel szemben lakhelyelhagyási
tilalmat, házi őrizetet, előzetes letartóztatást vagy ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el.
(2) Az (1) bekezdés alapján átvett adatokat törölni kell, ha
31. oldal
a) azokat a bűnügyi nyilvántartásból törölték,
b) ha a közérdekű munkát vagy a pártfogó felügyeletet végrehajtották, vagy
c) a közérdekű munka a pártfogó felügyelet végrehajtása megszűnt.
81. § Az elítéltek, az egyéb jogcímen fogvatartottak, a vádemelés elhalasztása során pártfogó
felügyelet alatt állók és az utógondozottak adatai - személyazonosításra alkalmatlan módon -
statisztikai és tudományos célra felhasználhatók.
A törvény IV. Fejezete az adatkezeléssel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. A szabályozás
során a Bv. tv. nemcsak az adatkezelésre jogosultak, hanem a kezelhető adatok körét is
meghatározza.
Lehetővé teszi az elítéltek vagy egyéb jogcímen fogvatartottak, a vádemelés esetén pártfogó
felügyelet alatt állók és az utógondozottak adatainak statisztikai és tudományos célból történő,
anonimizált felhasználását.
Második rész - A büntetések végrehajtása
V. - A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSA
A történelem változásaival egyidőben alapvetően változott a szabadságvesztés tartalma, a célja és a
végrehajtás körülményei, de a büntetések sorában központi szerepe a legtöbb országban
napjainkban is megmaradt. Célja mindig függött a történelmi kortól, a bűnözés alakulásától, az
adott társadalomtól.
A középkorban büntetésként történő alkalmazása még nem terjedt el, lényegében az újkor
találmányának tekinthető.[42] Az első letartóztató intézetet,[43] a Fleet börtönt Angliában már
kifejezetten ilyen célból építették a XII. században. Londonban a Marshalsea már 1381-ben is
létezett, és csak 1850-ben zárták be. Az első nevesítetten szabadságvesztés végrehajtására szolgáló
intézetet 1553-ban VI. Eduard emeltette az angliai Bridewellben csavargók és munkakerülők
számára. A XIV. századból ismerünk utalásokat arra, hogy egyes olasz városi bíróságok szabtak ki
több hónapra terjedő fogházbüntetéseket.
A szabadságvesztés mint büntetés megjelenése a polgárosuló nyugat-európai államokban a XVI-
XVIII. században történt, a börtönügy fejlődése valójában mégis a XVIII. század végén és a XIX.
század elején indult be. Dologházakból, fenyítőházakból alakultak ki a fegyházak.
Az első börtönök igazgatói teljes szabadkezet kaptak a börtönrezsim kialakítására, amelynek
következtében több sajátos börtönváltozat jött létre. Így a magánrendszer, a hallgató rendszer, a
vegyes rendszer, a fokozatos rendszerek, a javítórendszer stb.
Hazánkban 1772-ben, a Pozsony megyei Szemczen épült az első fegyház.
Ezekben az intézetekben - de még inkább egyéb, e célt szolgáló helyiségekben - a végrehajtás
szabályozatlanul, rendszertelenül folyt még, közösen zárták el a fiatalokat és időseket, férfiakat és
nőket, első bűntetteseket és visszaesőket.
John Howard, az intézmény első reformere a filantróp eszméktől vezettetve utat tört a reformoknak,
amelyek a börtönrendszerek tökéletesítését, a közös rendszer háttérbe szorítását eredményezték.
Jelentős fejlődést jelentettek az angol és ír fokozatok, melyek összevonták a magán- és
hallgatórendszert, kiegészítették a reszocializációt közvetítő intézettel és a próbára bocsátás
elméletével.
A fokozatos rendszer célja az elítélt felkészítése a szabad élet viszonyaira, és ebből is látható, hogy
itt a megtorlás és elrettentés gondolatát háttérbe szorítja a speciális prevenció elérése. A XX. század
második felében megjelentek a nyitott és félig nyitott végrehajtási intézetek, a századfordulóhoz
közeledve pedig a szabadságvesztéshez viszonyított alternatív büntetések törtek utat. Ekkorra
egyértelműen a büntetés jogalapja, hasznossága és szükségessége került előtérbe, azzal, hogy a
büntető törvényhozás elveit kötni kell a jogállamiság alapvető követelményeihez is. A XX.
században végül a relatív és abszolút elméletek hatására kialakult vegyes teória győzedelmeskedett,
a büntetés egyértelmű célja a kialakult jogrend védelme, továbbá a speciális és generális prevenció.
A szabadságvesztés-büntetést a reszocializációs célkitűzés legitimálja jelentős mértékben, de
anélkül, hogy ez az orientálódás maga után vonná az eltérő magatartásra való társadalmi reagálás
elvi jellegű megkérdőjelezését.
A szabadságvesztés mint szankció általános megelőző hatását vizsgálva nem hagyhatjuk figyelmen
kívül, hogy a bűnözés nemcsak a jog eszközével csökkenthető, hanem - elsődlegesen társadalmi
jelenségként - szorosan összefügg az adott állam gazdasági, politikai helyzetével is. Csak az adott
társadalom konkrét viszonyain múlik, hogy az átlagember mennyire lát hátrányt a
szabadságelvonásban, annak ellenére, hogy a szabadság az élet mellett alapvető emberi jog. A
szabadságvesztés nem oldja meg az érintett személyek konfliktusait, nem szünteti meg a
hiányhelyzetet és nem számolja fel a szocializációs deficiteket sem.
Nem tagadva a hátrányokat okozó retorzió szükségességét, a történelmi tapasztalatok azt mutatják,
hogy a megtorlás kényelmetlensége csak addig hat, amíg átélik. Számolni kell azzal a veszéllyel is,
hogy az elrettentés, a retorzió erőltetése átcsap az embertelenségbe, a kegyetlenségbe, ami pedig
összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, az emberiességgel.
A végrehajtás célját, feladatát illetően uralkodó volt az eltelt évtizedekben az úgynevezett nevelési
elmélet, amelynek képviselői azt vallották, hogy az elítélt a végrehajtás ideje alatt átnevelhető,
törvénytisztelő állampolgárrá is alakítható. E nézetre az volt jellemző, hogy túlzott
eredményességet várt a neveléstől. Közelebb állt a realitásokhoz, de mégsem fogadható el az a
vélemény, amely a szabadságvesztésre ítélteket eleve két csoportra osztotta: a nevelhető és a
nevelhetetlenek csoportjára. Ha ezt vennénk alapul, az elítéltek egyes kategóriáival, különösen a
többszörös visszaesőkkel szembeni céltudatos nevelési tevékenység már nem is lenne
megvalósítható.
A hátrányok érvényesítése mellett nem mellőzhetők a reszocializációt szolgáló jogelvek és
módszerek sem. Ebbe a körbe tartozik mindaz a nevelési, kezelési forma, módszer, amely a
speciális prevenciót szolgálja. A hátrány és a nevelés együtthatásától várható, hogy az elítélt úgy
illeszkedik majd be a társadalomba, hogy szabadulása után igyekszik tartózkodni újabb
bűncselekmény elkövetésétől.
A szabadságvesztés hatásaival foglalkozók szerint, amikor a büntetés különös megelőző hatásáról
beszélünk, elsősorban a szabadságvesztés javító-nevelő célzataira gondolunk. A szakirodalomban
ezzel legtöbbet a börtönártalmakról, illetve a kezelési (treatment) ideológia (meghatározatlan
tartamú büntetés, elítéltek osztályozása, pszichológiai alapokra támaszkodó kezelési programok)
háttérbe szorulásának okairól szóló munkákban foglalkoztak. Egyértelműen arra a következtetésre
jutnak, hogy a szabadságvesztés végrehajtása - a szabadságtól megfosztás - nem javítja meg az
elítéltet. Annak ellenére, hogy a büntetés-végrehajtás célja a büntetés realizálása olyan módon,
hogy a társadalomba való beilleszkedés és az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodást
elősegítse, az elítélt társadalomba beilleszkedését csak akkor tarthatjuk aggálytalannak, ha a
szabadságvesztés végrehajtása kellő eredménnyel járt, vagyis megszüntette, vagy legalább
csökkentette az illető személyében rejlő és a társadalmat fenyegető veszélyt tápláló
komponenseket.
A börtön személyiségkárosító hatásait hangoztatva megjelent a "prizonizáció", a börtönösödés
fogalma, meghatározták így a deprivációkat, mely szerint a börtön megfosztja nem csak a
szabadságától, de különböző javaktól, szolgáltatásoktól is az elítéltet. A szabadságvesztés nem
nyújt megfelelő lehetőséget az elítéltek erkölcsi megerősítésére, ehelyett morális korrupcióhoz és
kriminális fertőzöttséghez vezet, melyet a "börtöniskola" fogalommal jellemeztek. Az
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
elszigeteltség lerombolja az elítélt önbecsülését, önálló életvitelre való képességét, kommunikatív
és egyéb szociális készségeit, amelyekre pedig nagy szüksége lenne a külvilágban, hogy ne
kövessen el újabb bűncselekményt. A külvilággal való kapcsolat meglazulása következtében
sokszor nincs hová, kihez fordulnia a szabadulás után, mert korábbi baráti, családi kapcsolatai
fellazultak, vagy felbomlottak. Hiába szabadul az elítélt azzal az elhatározással, hogy "soha
többet", ha azután nem tud munkájához jutni, nem várja támaszt nyújtó családi, baráti kör. A
társadalom se úgy fogadja a "börtöntölteléket", hogy segítse a talpra állásban. Sokáig, talán egész
életére "megbélyegzett" marad, kiközösítik, így sokkal nehezebb feladat, hogy új életet kezdjen.
A szakirodalomban olvasható vélemény szerint az ok - mint, ami a '70-es évek börtönválságához
vezetett világszerte - az volt, hogy "a börtön céljainak meghatározásában hiányzik mindenfajta
koherencia: egy időben kell büntetnie és bűnhődtetnie, gyógyítania és rehabilitálnia, elkülönítenie
és izolálnia".[44]
Az elmúlt negyven évben erőteljesen emelkedett a világon a börtönbüntetések száma, ennek
következtében néhány ország jelentős összeget fordított börtönépítkezésre, a börtönférőhelyek
számának növelése érdekében. Más országok anyagilag nem voltak képesek több börtönférőhely
létesítésére, a meglévőkben helyezték el a kétszer, háromszor, tízszer annyi rabot, akik nem egy
országban kénytelenek voltak ágyaikat is megosztani egymás között. Az ilyen környezetben nem
meglepő, hogy betegség üti fel a fejét, és tombol az erőszak.
A nyitott börtön, ami szinte teljesen bevált a fiatalkorúaknál, nem alkalmazható korlátlanul a felnőtt
bűnelkövetőknél. "A nyitott intézet csak a zárt intézet mellett, vagy abban, tehát egységes
szisztémát feltételezve funkcionálhat. A félnyitott és nyitott büntetés-végrehajtás misztifikált
megváltásnak is kikiáltott rendszere napjainkra praktikumában hasznossá szelidült, a gyakorlati
szakemberek által adaptált, nélkülözhetetlen eleme lett a börtönügynek."[45]
A börtönbüntetés a '80-as évek második felétől élte ismét a reneszánszát. A neoklasszikus vagy
konzervatív nézetek képviselői mellett feltűntek más irányzatok is, mint a kritikus radikális
szemlélet, amely a rövid és enyhe szabadságvesztés-büntetéseket tartja megfelelőnek, a
büntetőpolitika gazdasági irányzata pedig arra keres megoldást, hogy egyrészt megfizettesse a
bűncselekménnyel okozott kárt, másrészt hogy a büntetés ne járjon nagyobb költséggel, mint az
abból származó nyereség. E nézet képviselői szintén az elkövetők hatékonyabb elrettentését és
semlegesítését kívánják elérni.
A büntetési cél és ezáltal a "börtön" feladatainak meghatározása - melynek kiinduló pontja a
célmeghatározás - alá kell hogy szálljon az ideák világából, vagyis a büntetéssel egy időben
teljesíthető funkcióból kiindulva a lehetőségek maximumához igazodó és az emberiesség
követelményével javított, de optimális célkitűzésre van szükség.[46]
A visszaeső bűnelkövetőkről az bizonyosodott be, hogy többszörösen hátrányos helyzetűek,
szocializációjuk hibás, egyharmaduk személyiségzavarban szenved, sokak intellektusa alacsony,
többségük szakképzetlen, inkább az antiszociális szubkultúra értékrendjét fogadják el. Az intézeti
szabályokhoz igyekeznek alkalmazkodni, de személyiségükben a vizsgálatok gyakran mutatnak ki
torzulásokat. Az elítélteknek erre a "magjára" kell megtalálni a leghatékonyabb eszközöket,
részükre kellene egy sajátos, de mindenképp a többinél szigorúbb, a személyiséget jobban
figyelembe vevő végrehajtási rezsimet kialakítani. Az Amerikai Egyesült Államokban úgynevezett
szupermax börtönökben helyezik el őket. A velük szemben alkalmazott olyan módszer, mint az
egyszer megtévedt elítéltnél, nagy igazságtalanság a büntetés-végrehajtás területén, ahol az
egyenlőtlenekkel szembeni egyenlő elbánás maga a legnagyobb egyenlőtlenség. A
szabadságvesztés fokozatai közötti eltérést tehát helyes növelni.
A büntetés-végrehajtás területére Wahlberg 1869-ben megírta alapvető fontosságú művét az
individualizáció tárgyában.[47] A differenciálás gyakorlata az 1842-es évre vezethető vissza,
amikor a pentonville-i intézetben azt a progresszív angol rendszert alkalmazták, amely lehetővé
tette az elítéltek bizonyos szempontú elkülönítését, illetve a szabad életre való folyamatos
előkészítését. 1851-től Walter Croftons ír rendszere méginkább élt a differenciálás eszközével.
A modern büntetés-végrehajtási rendszerek előnyben részesítik a nyitottságot, a társadalmi
integrációt az izolációval szemben. A modern börtönök - bármennyire magasak is a falak - szoros
kapcsolatban állnak környezetükkel és ezt a kapcsolatot a lehetőségek határáig nyitottá teszik.
Szükségtelennek tartják korlátozni a fogvatartott külvilággal való kapcsolatát, többüknek
engedélyezik az intézet időszakos elhagyását. Az európai jogrendszerek - hangsúlyozva az egyén
emberi, állampolgári jogait - természetesnek tartják, hogy ésszerű keretek között, fontos társadalmi
érdek védelmében szükségessé válhat a jogok korlátozása.
Két ellentétes tendencia érvényesül a szabadságvesztés végrehajtása alatt. A szabadságelvonás
hosszabb időtartamát igényelné a rögzült személyvonásokra figyelemmel a visszaesők kezelése,
nevelése, de a visszatartó hatás növelése is, ugyanakkor viszont a hosszabb időtartam csökkenti az
elítélt kapcsolatait a társadalommal és fokozza a prizonizációs veszélyeket is.
A börtönrendszerre vonatkozó legtöbb elméletet két csoportba sorolják: funkcionális és importációs
(a külső életből átvett aspektusok alapján álló) elméletre. A börtönt mint komplex társadalmi
rendszert vizsgálja például Herbert J. Spiro, amely más normális közösségektől eltérően sajátos
problémákat vet fel, ezért ezekre sajátos megoldásokat kell találni. A nyugati országokban a
kutatók a börtönnek mint komplex rendszernek a megközelítése felé haladtak. A börtön
funkcionális megfosztó modelljét képviselők azzal érvelnek, hogy egy belső szubkultúra jön létre,
amely a bebörtönzés fájdalmát tompítja. Klemmert "börtönösülésnek" hívja ezt. Ez annyit jelent,
hogy a büntetőkultúrának olyan vonásait fogadják el, amely abban merül ki, hogy a
börtönszemélyzettel szembe kell helyezkedni egyik oldalon, másik oldalon a szerepel a
"testvériség" kiterjesztése a bebörtönzöttek között. Ez a megfosztó börtönkép. Ennek a fő kritikusa
egy volt bebörtönzött, később neves kriminológus, John Irwin. A tanulmányában írtak szerint a
börtönön belüli társadalmi rendszer olyan értékek köré csoportosul, amelyeket kintről importálnak.
Spiro a börtöntársadalmat politikai rendszerhez hasonlítja. Nézeteltérések esetén szerinte a
közösségnek politikai természete van. Felhasználása a börtönszervezet jobb megértéséhez,
megismeréséhez gyümölcsöző lehet, segítségével új, pezsdítő kutatásokat lehet bevinni a börtönök
tanulmányozásába.[48]
A börtönbüntetés lélektani hatása három szakaszra osztható: először deprimáló hatású; a második
szakaszban eltompul az elítélt; végül alkalmazkodik a mesterséges körülményekhez és elidegenedik
a külvilágtól.
A rövid tartamú szabadságvesztés során csak az első szakasz érvényesül, a fokozottan hátrányos
további folyamatok elkerülhetők. A kisebb súlyú büntetés-alternatívák hatékonysága viták tárgya,
amelyek empirikus úton nincsenek megfelelően alátámasztva. A rövid tartamú szabadságvesztések
aránya nemzetközi méretekben továbbra is magas. A nemzetközi és hazai adatokat tanulmányozva
azt láthatjuk, hogy nincs teljes összhang a rövid tartamú szabadságvesztés hatástalanságáról szóló
elméleti tételek és a gyakorlat között. Az ellene felhozott érvek a következőkben foglalhatók össze:
nem érvényesülhet a szabadságvesztés átnevelő hatása; nem lehet megfelelően előkészíteni a
szabadulás utáni életbe beilleszkedést; nagy a veszélye a börtön káros hatása érvényesülésének, a
bűnözők a környezet hatása alá kerülhetnek; a rövid tartamú szabadságvesztésre ítéltek lekötik a
börtönadminisztrációt, ezért nem tudnak eleget foglalkozni a súlyosabb elítéltekkel.
A rövid tartamú szabadságvesztés előnyeként említik, hogy nincs szükség reszocializációs
intézkedésre, a környezettel nem szakad meg a kapcsolat, a munkaviszony fennmarad, az elítélt
meg tud felelni társadalmi kötelezettségeinek.
A rövid tartamú szabadságvesztéssel hozzák többen szorosan összefüggésbe a félszabad
intézmények kérdését. Több országban hosszú múltra tekint vissza ez a végrehajtási forma,
amelyből létezik a hétvégi, illetőleg az éjszakai. A franciáknál alkalmazott semi-liberté kifejezetten
félszabad intézmény, az elítélt intézeten kívül folytathatja korábban megkezdett munkáját,
tanulmányait és a szünetet, illetve pihenő idejét tölti a bv. intézetben. Érdemes megemlíteni a svájci
példát, ahol a rövid tartamú szabadságvesztésnél három megoldást vezettek be: az úgynevezett napi
végrehajtást a tizennégy napig terjedő szabadságvesztésnél, a félfogságot, illetőleg a félszabad
végrehajtást az egy hónapig terjedő szabadságvesztésnél. Az előbbi ünnepnapi, hétvégi elzárást
jelent, az utóbbi pedig a francia példánál említett vonást, hogy az elítélt megkezdett munkáját,
tanulmányait intézeten kívül is folytathatja.
Deák Ferencnek tulajdonítják azt a mondást, hogy nem szabad egyik börtönrendszerre sem leadni a
32. oldal
voksunkat, amíg ki nem kísérleteztük a legoptimálisabbat. Nem biztos, hogy Magyarországon jó az
a rendszer, ami külföldön bevált.
Napjaink tudományos vitái során senki nem vitatja, hogy a neoklasszikus büntetési elvek
érvényesítése során sem nélkülözhető a börtön, mint büntetési forma. Hiszen ez a legsúlyosabb
bűncselekmények elkövetőitől legalább a büntetés tartamára fizikailag védi a társadalmat, emellett
jól arányosítható a bűncselekmény társadalomra veszélyességéhez is. Létével félelmet kelt a
társadalom potenciális bűnelkövetőiben, így betölti a generális prevenció szerepét is. Általános - de
konkrét példákkal is bizonyítható - tapasztalat, hogy minél többször ítélnek el egy embert
szabadságvesztésre, minél több időt tölt el a börtönben, annál nagyobb mértékben alakul ki nála a
"börtönkonformitás". Ennek következtében, főként az eltöltött idők függvényében, egyenes
arányossággal idomul az elvárásokhoz, a speciális börtönviszonyokhoz. Viselkedése,
véleménynyilvánítása sablonos, formális lesz, a feltett szubjektív kérdésekre konformista választ
ad.
1. Értelmező rendelkezések
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása tekintetében a Bv. tv. mindenek előtt a legfontosabb
fogalmakat tisztázza.
82. § E fejezet alkalmazásában
1. fiatalkorú alatt érteni kell a tizennyolcadik életévét betöltött, de huszonegyedik életévét meg nem
haladott szabadságvesztést töltő elítéltet is,
2. fogvatartotti nyilvántartás: az elítéltről és az egyéb jogcímen fogvatartottról a büntetés-
végrehajtási szervezetről szóló törvény szerint vezetett nyilvántartás,
3. kockázatelemzési és kezelési rendszer: az elítélt visszaesési és fogvatartási kockázatának a
felmérése, értékelése és kezelése érdekében kialakított és működtetett szakmai rendszer,
4. közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvben közeli hozzátartozóként meghatározott személy
és az élettárs,
5. reintegrációs program: az elítélt munkaerő-piaci integrációjának elősegítését, a befogadást
megelőző életkörülményeiből, életviteléből eredő hátrányok csökkentését, személyisége és
szociális készségei fejlesztését célzó reintegrációs programok, foglalkozások,
6. rezsim: az egyéniesítés alapelvéhez igazodó, az elítéltre vonatkozó reintegrációs célok
megvalósítását biztosító végrehajtási környezet, amelyet e törvény vagy annak céljaival
összhangban a bv. szervek vezetői hoznak létre.
2. A szabadságvesztés végrehajtásának célja és elvei
A szabadságvesztés céljával kapcsolatos nézetek, vélemények, egyes részkérdésekkel foglalkozó
kutatások eredményeinek összevetése után arra a következtetésre lehet jutni, hogy a
szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja - fejlődésére is visszatekintve - az általános
büntetőjogi célon túlmenően összetett, bonyolult kapcsolatrendszerben speciális célkitűzéseket is
magába foglal.
83. § (1) A szabadságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott joghátrány
érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak
elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a
társadalom jogkövető tagjává váljon.
(2) A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával kiszabott életfogytig tartó
szabadságvesztés végrehajtásának célja a társadalom védelme érdekében az ítéletben meghatározott
joghátrány érvényesítése.
(3) Az elítéltek társadalmi beilleszkedését elősegítő reintegrációs tevékenységet a végrehajtásért
felelős szerv - önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve - az elítéltek munkáltatása,
terápiás foglalkoztatása, továbbá általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatása, felsőfokú
tanulmányok végzése, szakképzése, szakmai gyakorlat megszerzése, valamint egyéb reintegrációs
programok által biztosítja. A végrehajtásért felelős szerv a reintegrációs tevékenységet az elítélt
személyéhez igazodó szakmai módszerekkel végzi.
A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésüket (TÉSZ) töltő fogvatartottak esetében
sem jelölhető meg más cél, mint a társadalom védelme. De a társadalomra legnagyobb veszélyt
jelentő elítélteknek is emberi körülményeket kell teremteni fogva tartásuk során, büntetéssel nem
korlátozott jogaik biztosításával, személyiségük gondozásával.
A reintegráció új fogalomként került a törvénybe. Magában foglal minden olyan programot,
tevékenységet, amely elősegíti, támogatja a társadalomba történő visszailleszkedés hatékonyságát,
a visszaesés esélyének minimalizálását, akár kizárását is. A reintegráció keretében nem szigorúan a
bv. intézetben szervezett tevékenységekre kell csak gondolni, hiszen a büntetés-végrehajtási
szervek más szervekkel együttműködve eredményesebben szolgálják a büntetés-végrehajtás
céljának megvalósítását.
A reintegráció számos programja közül a leglényegesebbeket sorolja fel a törvény, melyek a
társadalomban is a legnagyobb jelentőséggel bírnak, így a szakképzés, az oktatás, valamint a
munkavégzés. Az elítélt szabadulása után előre láthatóan eredményesebben tud alkalmazkodni a
társadalmi elvárásokhoz, ha a fogva tartása idején képesítést szerez és munkát végez, hozzászokik a
rendszeres, törvénytisztelő életmódhoz.
83. § (4) A szabadságvesztés végrehajtása során - a szabadságvesztés végrehajtási fokozatára, a bv.
intézet rendjére és biztonságára figyelemmel - törekedni kell arra, hogy az elítélt életkörülményei
közelítsenek a szabad élet általános körülményeihez, és ezáltal a szabadságvesztés káros hatásai
enyhíthetők, illetve ellensúlyozhatók legyenek.
(5) A szabadságvesztés végrehajtása során a végrehajtás rendjének megtartásához és a büntetés-
végrehajtás feladatainak ellátásához szükséges fegyelem érvényesül. Ezt lehetőleg az elítélt
önkéntes jogkövetésével, vele együttműködésben kell biztosítani.
(6) A szabadságvesztés végrehajtása során az elítéltet csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges
mértékben lehet elkülöníteni a társadalom tagjaitól. Az elítélt számára biztosítani kell a büntetés
céljával, valamint az intézet rendjével és biztonságával nem ellentétes családi, személyes és
társadalmi kapcsolatok létesítését, fenntartását, illetve fejlesztését.
(7) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell, hogy az elítélt önbecsülése,
személyisége, felelősségérzete fejlődhessen, és ezáltal felkészüljön a szabadulása utáni, a
társadalom elvárásának megfelelő önálló életre.
(8) Az elítéltet kizárólag a büntetés céljának eléréséhez szükséges legkisebb mértékű
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
korlátozásoknak lehet alávetni. A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási
szervezet az elítélt életébe csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben avatkozik be.
Az elítélt szabadságvesztés alatti életvitelét - ha erre képesnek és késznek mutatkozik - vele
együttműködésben kell kialakítani.
A büntetés-végrehajtási cél gyakorlati megvalósulásához járulnak hozzá az alapvető végrehajtási
elvek. Ilyen az is, hogy az elítélttel szemben csak az ítéletben és a törvényben meghatározott
joghátrányok alkalmazhatók. A végrehajtás során az elítélt elveszti ugyan a személyi szabadságát,
de az állampolgári kötelezettségei és jogai csak annyiban szünetelhetnek, illetve korlátozottak,
amennyiben erről az ítélet vagy a törvény rendelkezik. A szabadságvesztés-büntetésnek egyedül a
szabadság elvonásából kell állnia. Ezen elvre vezethető vissza, hogy az elítéltet egyrészt a
lakóhelyéhez közeli intézetben kell elhelyezni. Másik alapelv az ellenhatás elve, ennek értelmében
a szabadságelvonással együtt járó káros következményeket, a személyiség negatív fejlődését
elősegítő mellékhatásokat is ellensúlyozni kell. Ennek eléréséhez szükséges egyrészt az elítéltek
elkülönített elhelyezése, főként a visszaesőknek és az első bűntényeseknek a különválasztása. Más
káros mellékhatások (izoláció, depriváció, prizonizáció), az anyagi és egészségügyi hátrányok
ellensúlyozása ugyancsak indokolt, hiszen a totális intézményt jelentő bv. intézetből a szabad életre
alkalmas elítéltek kibocsátása a társadalom érdeke is.
Fontos alapelv a felelősség elve, amely minden elítéltre kell hogy vonatkozzon, és nem szabad
csupán az elbocsátás előtti időszakra korlátozódnia. Ennek érvényesítésével az elítéltnek segítséget
kell adni ahhoz, hogy önmagáról tudjon gondoskodni. A beilleszkedést erősítheti az elítéltek
felelősségének, önbecsülésének és önállóságának fejlesztése.
A reintegrációs program az elítélt munkaerő-piaci integrációjának elősegítését is jelenti, a
befogadást megelőző életkörülményeiből, életviteléből eredő hátrányok csökkentését, személyisége
és szociális készségei fejlesztését célzó reintegrációs programok, foglalkozások sorát.
Valamennyi szabadságelvonás, de különösen a szabadságvesztés büntetés vonatkozásában elvi éllel
jelenik meg az a követelmény, hogy a büntetőelem, a valódi büntetés a szabad élettől való
megfosztásban, azaz a "bebörtönzésben" nyilvánul meg. A személyi szabadságtól való
megfosztáson túl az elítélt életkörülményiben bekövetkező és a büntetéssel szükségszerűen együtt
járó, az életrend meghatározottságából adódó körülményeket közelíteni kell a szabad élet
viszonyaihoz. Ezt a szakirodalom Európában a normalizálás elvének nevezte. E megközelítés során
a bíróság ítéletében meghatározott végrehajtási fokozatra vonatkozó jogszabályok és a
rendelkezésre álló szociálpolitikai adottságok meghatározó jelentőségűek. A normalizáció
kiteljesedésének mértéke minden országban másként alakul, eltérő. A nemzetközi
kötelezettségvállalásokból eredő minimális körülményeket azonban minden országban biztosítania
kell.
A büntetés-végrehajtási szervezet egyik fő feladata az elítélt társadalomba való beilleszkedésének
elősegítése, amely azt jelenti, hogy szabadulásakor olyan helyzetben legyen, és olyan attitűddel
rendelkezzen, hogy képes legyen, és belső meggyőződésből akarjon is a társadalom hasznos tagjává
válni. Ennek elérésére csak individualizált módszerekkel van lehetőség, annak érdekében, hogy a
számára legmegfelelőbb és leghatékonyabb szakmai előírás legyen alkalmazható. A végrehajtás
egyéniesítése nem jelentheti azt, hogy az intézet minden egyes elítéltet egyedi módon kezeljen, de
szükségessé teszi az elítéltek nemek és fokozatok szerinti elkülönítésén túl személyiség-adekvát
életkori, kriminológiai, biztonsági, nevelési és egészségügyi szempontok szerinti csoportokba
sorolását, amit a szakirodalomban klasszifikációnak neveztek.
Fontos motivációs tényező a fokozatosság, amennyiben a fogvatartott aktívan és együttműködően
részt vesz a számára felkínált reintegrációs programokban, így a börtönön belüli sajátos és
viszonylagos szabadságának változása jogkövető magatartásának függvénye. A progresszivitás és
az egyéni aktivitás szorosan összefügg, mert az utóbbi a progresszív jogintézmények (például
feltételes szabadság, az új rezsimrendszerből adódó lehetőségek) alkalmazásának egyik kritériuma,
másrészről meghatározóvá válik az elítélt visszaesési kockázata is.
Az elítéltek magatartására vonatkozó szakmai szemlélet és értékítélet új értelmezési keretben
ismerhető meg, amelyben nem elég az, hogy az elítélt megtartja az intézet szabályait, hanem az
együttműködésre ösztönzése jelenik meg és ennél fogva a reintegrációs programokban részvétele
szabadon választható.
A "joghátrány alkalmazásának" követelménye gyakorlatilag azt az igényt jelenti, hogy a
szabadságvesztést büntetésként kell végrehajtani. Ebből a szempontból van fokozott jelentősége a
szabadságvesztés végrehajtása rendjének, amely biztosítja minden a büntetés lényegéhez tartozó
hátrány érvényesítését. A szabadságvesztés végrehajtása a büntetés-végrehajtási szervezet feladata,
melynek teljesítésében az állami szervek, a börtönmissziók, társadalmi szervezetek, a pártfogó
felügyelők is közreműködnek, az elítéltek hozzátartozóinak segítségét szintén igénybe lehet venni.
A büntetés-végrehajtásban közreműködő önkormányzatok, egyházi, karitatív és más társadalmi
szervezetek, illetve magán- vagy közalapítványok, valamint más végrehajtást segítő szervezetek a
végrehajtással kapcsolatos feladataikat a saját alapszabályzatuknak megfelelő körben és működési
szabályokkal, a végrehajtás rendjét meghatározó jogszabályi előírások betartásával,
együttműködési megállapodás alapján végzik.
Hazánkban a történelem során a szabadságvesztés végrehajtása az igazságügy-miniszteri
feladatokat ellátó miniszter kormányzati irányítása alatt állt (ezt a feladatot csak 1952 és 1963
között látta el a Belügyminisztérium, jelenleg szintén a Belügyminisztérium kormányzati irányítása
alatt áll). A jogi szabályozáson és iránymutatáson túlmenő gyakorlati igazgatási feladatok túlnyomó
többségét a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsoksága látja el. Az országos parancsnok
irányítása alatt álló végrehajtási tevékenységet végző intézetek csoportosíthatók országos, megyei
büntetés-végrehajtási intézetekre és speciális feladatokat ellátó büntetés-végrehajtási intézetekre.
Utóbbiak között például a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, az Igazságügyi Megfigyelő és
Elmegyógyító Intézet, a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetei említhetők meg.
A végrehajtás feladata a büntetési célok érvényesítése, teljesítésének biztosítéka a biztonsági
intézkedések, kényszerítő eszközök alkalmazásának lehetősége is. Ha az elítélt akadályozza, vagy
akadályozni kívánja a szabadságvesztés végrehajtásának feladatát, ezáltal veszélyezteti a büntetés
céljának megvalósítását is. A jogi szabályozás ezért lehetővé teszi biztonsági, rendfenntartó
intézkedések megtételét, kényszerítő eszköz használatát, illetve alkalmazását.
A büntetés-végrehajtási szervezet rendelkezésére álló eszközrendszer elemei, amelyek az elítéltek
jogkövető magatartásra késztetését szolgálják, a következők:
- ösztönzés (elérhető eredmények kitűzése),
- a rend megszegőivel szemben hátrányok kilátásba helyezése,
- közvetett kényszerítés, kilátásba helyezett hátrányok alkalmazása, a szerzett vagy elért
kedvezmények megvonása,
- közvetlen kényszerítő eszközök alkalmazása.
Az ösztönzést, az elítélt önkéntes jogkövetésben való érdekeltségét szolgálja egyrészt a jutalmazás
(ami egyben fontos nevelési eszköz is); a végrehajtási szabályok enyhítésének, valamint a
végrehajtási fokozatnak az elítélt számára kedvező irányú megváltoztatási lehetősége.
A rend megszegőivel szemben kilátásba helyezhető hátrányok:
- fenyítés (egyben fontos nevelési eszköz is),
- a szerzett vagy elért kedvezmények elvesztése (enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása
megszüntetésének, a végrehajtási fokozat megváltoztatásáról szóló - az elítéltet kedvezően érintő -
döntés hatályon kívül helyezésének kezdeményezése),
- a végrehajtási fokozat szigorúbbra változtatásának kezdeményezése,
- a különböző intézkedések hatására a feltételes szabadságra bocsátás esélyének romlása vagy
elvesztése.
A rend helyreállítása érdekében ideiglenesen felfüggeszthető egyes elítélti jogok gyakorlása,
33. oldal
törvényben meghatározott kényszerítő eszközök (testi kényszer, bilincs, könnygáz, gumibot,
szolgálati kutya) alkalmazása történhet.
A végrehajtás rendjének megsértése a büntetés-végrehajtási szervezet részéről is bekövetkezhet -
mulasztás vagy helytelen intézkedés eredményeként -, és az elítélt jogainak, jogos érdekeinek a
sérelmét eredményezheti. Az elítélt nem rendelkezik a rend helyreállítását, jogainak érvényesítését
közvetlenül elősegítő eszközökkel, ilyen esetekben a büntetés-végrehajtási jog által biztosított -
kérelem, panasz, bejelentés - lehetőségekkel élhet.
3. A szabadságvesztés-büntetés megkezdése
A végrehajtás megkezdésének elsődleges, abszolút előfeltétele a jogerős ítélet. A Be. 588. §-ából
következik, hogy a büntetés és intézkedés csak bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre.
Kivételt képeznek azok az ügyészi vagy bírósági határozatok, amelyeknél a jogorvoslatnak,
fellebbezésnek - a törvény értelmében - nincs halasztó hatálya. A megrovás a bírósági határozat
jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, a pártfogó felügyelet és a megrovás az ügyész határozata
alapján is végrehajtható. A Be. 591. §-ában foglalt rendelkezés értelmében pedig halasztás csak
"fontos okból" engedélyezhető. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásánál nagy jelentősége van
annak, hogy mennyi idő telik el a büntetés jogerős kiszabásától annak megkezdéséig.
3.1. Intézkedés a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére
84. § (1) A szabadságvesztés végrehajtását azonnal foganatba kell venni, ha
a) a szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt akár az adott ügyben,
akár más ügyben előzetes fogvatartásban van, a határozat jogerőre emelkedését követő nappal,
b) a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba vételét rendelte el.
(2) Ha a szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt más ügyben
kiszabott szabadságvesztést, elzárást, javítóintézeti nevelést vagy szabálysértési elzárást tölt, a
szabadságvesztés végrehajtását a 14. §-ban meghatározott végrehajtási sorrend érvényesítésével
kell foganatba venni.
(3) Az (1)-(2) bekezdés esetein kívül a szabadságvesztés végrehajtásának a megkezdésére az
elítéltet a BVOP hívja fel.
(4) A BVOP az elítéltet soron kívül hívja fel a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére, ha
a) a kiszabott szabadságvesztés ötévi vagy azt meghaladó tartamú,
b) az elítélt többszörös visszaeső.
(5) A (3)-(4) bekezdés szerinti felhívás tartalmazza
a) a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv. intézet nevét, címét,
b) a jelentkezés napját és időpontját,
c) tájékoztatást arról, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését
önhibájából nem kezdte meg,
d) tájékoztatatást a jelentkezési kötelezettség elmulasztásának egyéb következményeiről,
e) általános tájékoztatást az elítélt által a bv. intézetnél bemutatandó iratokról és a megjelenéssel
kapcsolatos általános kötelezettségekről.
(6) A (3)-(4) bekezdés szerinti felhívást olyan időpontban kell kiadni, hogy azt az elítélt a
jelentkezési kötelezettség napja előtt legalább tizenöt nappal megkapja.
(7) A (3)-(4) bekezdés szerinti felhívás kiadása érdekében a jogerős szabadságvesztést kiszabó
bíróság két példányban kiállított gyűjtőjegyzékkel megküldi a szabadságvesztésekről kiállított, bíró
rendelvénnyel ellátott értesítőlapokat BVOP-nak.
(8) A BVOP a (3)-(4) bekezdés szerinti felhívás megtörténtét követően a gyűjtőjegyzék egy
példányának visszaküldésével haladéktalanul tájékoztatja a bv. csoportot a felhívás tényéről, a
szabadságvesztés kezdő időpontjáról, valamint a végrehajtás megkezdésére kijelölt bv. intézetről.
A szabadságvesztés-büntetést kiszabó ítélet jogerőre emelkedésekor a szabadságvesztést nyomban
foganatba kell venni, ha az immár elítélt előzetes letartóztatásban volt eddig, avagy a bíróság a
szabadlábon lévő elítélt szabadságvesztés-büntetésének azonnali foganatba vételét rendelte el. A
jogerős ítélet kihirdetését követően már halasztást sem lehet kérni, indokolt esetben legfeljebb a
büntetés félbeszakításának kéréséről lehet szó, amit a bv. intézet parancsnoka, az országos
parancsnok, valamint a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter engedélyezhet.
Az új törvény 84. § (2) bekezdése rendelkezik azokról az esetekről is, ha a szabadságvesztést
kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt más ügyben kiszabott szabadságvesztést,
elzárást, javítóintézeti nevelést vagy szabálysértési elzárást tölt, ilyenkor a szabadságvesztés
végrehajtását a súlyossági végrehajtási sorrend érvényesítésével kell foganatba venni.
A fenti eseteken kívül a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére a Büntetés-végrehajtás
Országos Parancsnoksága hívja fel az elítéltet. Soron kívül teszi ezt, ha
- a kiszabott szabadságvesztés ötévi évi vagy azt meghaladó tartamú,
- az elítélt többszörös visszaeső.
A felhívásban tájékoztatni kell az elítéltet arról, hogy melyik bv. intézetbe, mely időpontban,
iratokkal jelentkezzen. A felhívásban arra is fel kell hívni a figyelmét, hogy nem bocsátható
feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés-büntetésének letöltését önhibájából nem kezdte meg.
A felhívást olyan időpontban kell kiadni, hogy azt az elítélt a jelentkezési kötelezettség napja előtt
legalább tizenöt nappal megkapja. A felhívás kiadása érdekében a jogerős szabadságvesztést
kiszabó bíróság két példányban kiállított gyűjtőjegyzékkel megküldi a szabadságvesztésekről
kiállított, bírói rendelvénnyel ellátott értesítőlapokat a Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnokságának, ahol a gyűjtőjegyzék egy példányának visszaküldésével haladéktalanul
tájékoztatják a törvényszéki büntetés-végrehajtási csoportot a felhívás tényéről, a szabadságvesztés
kezdő időpontjáról, valamint a végrehajtás megkezdésére kijelölt bv. intézetről. Ezáltal
érvényesülhet a végrehajtás megtörténtének bírói kontrollja.
Az új törvény folytán a büntetés-végrehajtási szervezet ráhatást gyakorolhat a szabadságvesztések
végrehajtásával kapcsolatos feladatok ütemezésére és földrajzi elhelyezkedésére. Különös
jelentősége van annak, hogy soron kívül hívja fel az ötévi, vagy ezt meghaladó tartamú
szabadságvesztésre ítélteket, illetve a többszörös visszaesőket. Ezt indokolttá teszi az általuk
elkövetett bűncselekmény veszélyessége, amiért ilyen súlyos büntetésben részesültek. Az elítélt
szempontjából kimondottan előnyös, hogy a felhívás ezentúl nem szükségszerűen a területileg
illetékes megyei (fővárosi) büntetés-végrehajtási intézetbe szól, hanem közvetlenül a
szabadságvesztés végrehajtására kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe. A felhívásokkal lehetővé
válik bizonyos feladatok átütemezése a szervezeten belül, ezzel érdemben csökkentve a jellemzően
túltelített megyei büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartotti létszámát. A felhívásokon szereplő
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
jelentkezési időpontok központi összehangolása lehetővé teszi a programozott végrehajtási
modellek bővítését, a szabad kapacitások eredményesebb felhasználását, és a fogvatartottak
foglalkoztatásának hatékony szervezését. Mindez azonban felveti másik oldalon azt, hogy ezek a
bűnelkövetők nem kerülnek a jogerős határozatot követően rövid időn belül a büntetés-végrehajtás
hatáskörébe, továbbra is maradhatnak a környezetükben, az elkövetés helyén, a sértett(ek)
közelében. A büntetés mielőbbi megkezdéséhez fűződő érdek az ő esetükben háttérbe szorul a
büntetés-végrehajtási adminisztrációs feladatok hatékony teljesítésének az előnyére. Ezért is
szükséges erre nézve egy erős igazságügyi garanciarendszert működtetni.
A büntetés-végrehajtási szervezet a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére a bv. intézet
kiválasztásánál több körülményt, tényt is figyelembe vesz.
85. § (1) A BVOP a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv. intézet
kiválasztásánál figyelembe veszi
a) a kiszabott szabadságvesztés tartamát és végrehajtási fokozatát,
b) az elítélt állandó lakóhelyét,
c) azt, hogy az elítélt visszaeső-e, és
d) a telítettséget.
(2) A 84. § (3) bekezdése szerinti felhívást úgy kell kiadni, hogy a szabadságvesztés végrehajtását
az elítélt legkésőbb a szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedését követő három
hónapon belül megkezdje.
A törvény egyfajta rugalmasságot enged meg a felhívások ütemezésében, ugyanakkor
meghatározza a legkésőbbi időpontot is, amikor a felhívást ki kell adni. Ennek ellenőrzése
törvényességi szempontból igen fontos feladat. A BVOP e tevékenysége során nagy döntési
jogosultsággal rendelkezik.
A felhívásokat hetente az azokban megjelölt bv. szervek szerint összesíti a Büntetés-végrehajtás
Országos Parancsnoksága, az így összeállított jegyzéket az értesítő lapokkal együtt megküldi az
érintett bv. intézet parancsnokának.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az előírt szempontoknak megfelelő bármely
intézetet megjelölheti a felhívásában, erről intézetenként összefoglalót készít és küld meg,
amelyhez mellékeli a bíróság által korábban kiadott értesítőlapot is. Ezáltal már a felhívást követő
héten tudomást szerez az adott bv. intézet a várható befogadási feladatokról, és alapvető
információkhoz jut a végrehajtandó szabadságvesztésről is, így annak tartamáról, végrehajtási
fokozatáról, valamint arról, hogy az elítélt első bűntényes vagy visszaeső-e.
86. § (1) A BVOP az előző naptári héten kiadott felhívásokat az azokban megjelölt bv. szervek
szerint összesíti, az ezek alapján összeállított jegyzéket az értesítőlapokkal együtt a bv. intézet
parancsnokának megküldi.
(2) Ha a szabadságvesztés megkezdésére szóló felhívás az elítéltnek azért nem volt kézbesíthető,
mert ismeretlen helyre távozott, a BVOP haladéktalanul megkísérli az elítélt tartózkodási helyének
a felkutatást, ha ez nem vezet eredményre, kezdeményezi az első fokon eljárt bíróság székhelye
szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónál az elítélttel szemben elfogatóparancs kibocsátását.
(3) Ha az elítélt a szabályszerűen kézbesített felhívás ellenére nem jelent meg a bv. intézetnél,
akkor a bv. intézet haladéktalanul intézkedik az elítélt elővezetése iránt, ha az elővezetés nem járt
eredménnyel, kezdeményezi az első fokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bírónál az elítélttel szemben elfogatóparancs kibocsátását.
(4) A (2) és (3) bekezdésben foglaltak esetén mellékelni kell az intézkedések meghozatalának
szükségességét alátámasztó iratokat.
Kellő figyelmet szükséges fordítani arra, hogy a bíróság és az egyes bv. szervek, valamint a bv.
szervezeten belüli információáramlás tökéletesen működjön, ne maradjon el ennek zavara miatt
egyetlen szabadságvesztés-büntetés végrehajtása sem, illetve ne szenvedjen késedelmet a
végrehajtás megkezdése, mert ez a büntetés hatékonysága ellen ható tényező lenne.
Fontos szempont, hogy a felhívás sikertelen kézbesítése, vagy az abban meghatározott jelentkezési
időpont elmulasztása esetén a szükséges intézkedések megtételére csak a bv. bíró jogosult, ezért a
törvény mind a felhívást megküldő BVOP, mind a befogadásra kijelölt bv. intézet számára
haladéktalan intézkedés-kezdeményezési kötelességet ír elő. Az intézkedéshez szükséges,
rendelkezésre álló dokumentumok mellékelése a bv. bíró gyors és hatékony döntését segíti elő,
emiatt kötelező.
3.2. Kizárás a feltételes szabadság lehetőségéből
Fontosnak tartotta a jogalkotó, hogy a szabadságvesztést önhibájából meg nem kezdő elítéltet a
feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből a törvény erejénél fogva kizárja. Ez a rendelkezés is
erősíti a felhívási tevékenység kötött rendjét, továbbá megfelelő visszatartó erőt képvisel arra
nézve, hogy valaki kivonja magát a végrehajtás alól. A kiemelten súlyos következményre felhívás
kötelező tartalmi eleme a hátrányos következményekről való tájékoztatás, kiegészítve a halasztási
eljárásra vonatkozó utalással.
87. § (1) Az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből ki kell zárni, ha a határozott
ideig tartó szabadságvesztés letöltését önhibájából határidőben nem kezdte meg.
(2) Az elítéltet erre a következményre a szabadságvesztés megkezdésére kiadott felhívásban,
halasztás engedélyezése esetén a határozatban figyelmeztetni kell.
Annak mérlegelése, hogy az elítélt valóban önhibájából nem kezdte meg a szabadságvesztése
letöltését a kijelölt időpontban, a bv. bírói eljárás keretében történik.
3.3. Befogadás a bv. intézetbe
3.3.1. A befogadás alapjául szolgáló iratok
88. § A bv. intézet az elítéltet
a) a jogerős bírósági ítéletről szóló értesítőlap,
b) az elővezetésről szóló rendelkezés,
c) az elfogatóparancs,
34. oldal
d) a szabadságvesztés letöltésére vonatkozó felhívás,
e) a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételére vonatkozó ügyészi vagy bírói rendelkezés,
vagy
f) az igazságügyért felelős miniszter külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés
végrehajtásának átvételéről szóló értesítése
alapján fogadja be.
A végrehajtás elrendelését követő és egyben a végrehajtás érdemi részéhez tartozó aktus. Jogi
jelentősége abban nyilvánul meg, hogy az elítélttel a - jogszabályban megjelölt - végrehajtó szerv
kerül büntetés-végrehajtási jogviszonyba és a büntetés végrehajtását már csak a jogszabály szerinti
esetekben lehet megszakítani. A bv. intézetbe történő befogadási eljárás a szabadságvesztés
végrehajtásának megkezdését jelenti a bv. intézet részéről. Az elítéltet akkor kell befogadottnak
tekinteni, amikor az általa közölt adatokat egyeztették az okiratok adataival és megállapították a
személyi azonosságát.
Amennyiben a szabadlábon lévő jogerősen szabadságvesztésre ítélt szökésétől vagy elrejtőzésétől
lehet tartani az elítélt bv. intézetbe befogadásáig, a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására
irányuló intézkedés rendelhető el. El kell rendelni ezt az intézkedést, ha a bíróság a két évet
meghaladó szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére halasztást engedélyezett [Be. 591. §
(2) bekezdés].
A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés hatálya alatt álló elítélt a
bíróság határozatában meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a
tartózkodási helyét, illetőleg a lakóhelyét nem változtathatja meg. A bíróság határozatában
előírhatja, hogy az elítélt meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzék. Az előírások
megtartását - a lakhelyelhagyási tilalom megtartásának ellenőrzésére vonatkozó szabályok szerint -
a rendőrség ellenőrzi. Ha az elítélt az előírásokat megszegi, a rendőrség haladéktalanul értesíti az
intézkedést elrendelő bíróságot, és az elítéltet a bíróság határozatának meghozataláig - legfeljebb 6
napig - őrizetbe veheti. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló
intézkedés előírásainak megszegése esetén a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét rendelheti
el, és intézkedhet az elítélt tartózkodási helyének felkutatása iránt, illetve elfogatóparancsot
bocsáthat ki.
A büntetés végrehajthatóságának megszűnése esetén a szabadságvesztés végrehajtásának
biztosítására irányuló intézkedést is meg kell szüntetni.
3.3.2. Az elítélt személyazonosságának megállapítása, a befogadás megtagadása, ideiglenes
befogadás
89. § (1) Ha a befogadás során az elítélt személyazonossága iránt kétség merül fel és az a
személyazonosító okmánya alapján nem tisztázható, a bv. intézet ellenőrzi, hogy az elítélt
a) arcképmása szerepel-e a bűnügyi nyilvántartási rendszerben,
b) ujj- és tenyérnyomata szerepel-e a daktiloszkópiai nyilvántartásban.
(2) Ha az elítélt arcképmása szerepel a bűnügyi nyilvántartási rendszerben, a bv. intézet a
befogadás során rögzíti az elítélt arcképmását és azt összehasonlítja a bűnügyi nyilvántartási
rendszerben szereplő arcképmással.
(3) Ha az elítélt ujj-és tenyérnyomata szerepel a daktiloszkópiai nyilvántartásban, a bv. intézet az
elítélt azonosítása érdekében a Bnytv. 82. § (5) bekezdés b) pontja szerint kezdeményezi a szakértői
nyilvántartó szervnél az elítélt ujj- és tenyérnyomatának összehasonlítását a daktiloszkópiai
nyilvántartásban szereplő ujj- és tenyérnyomattal.
(4) Ha az (1)-(3) bekezdésben foglalt intézkedések nem jártak eredménnyel az elítélt
személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetékes rendőri
szervhez fordul.
90. § A bv. intézet a befogadást megtagadja, ha
a) a befogadás alapjául szolgáló iratok hiányoznak, vagy
b) a szabadságvesztés végrehajtására előállított, átkísért, átszállított vagy önként jelentkező személy
a befogadás alapjául szolgáló iratokban megjelölt személlyel nem azonos.
91. § (1) Az elítéltet ideiglenesen kell befogadni, ha a személyazonossága kétségessé válik, a
szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó értesítés hiányos vagy kijavításra szorul, illetve, ha a
bv. intézet a szabadságvesztés végrehajtását kizáró ok gyanúját észleli.
(2) A szabadságvesztés végrehajtására kijelölt bv. intézet az oda útba indított elítéltet az értesítőlap
megérkezéséig ideiglenesen fogadja be.
(3) Ideiglenes befogadás esetén a bv. intézet haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket az
elítélt személyazonosságának tisztázása, illetve a szükséges iratok kiegészítése, kijavítása, pótlása
vagy megküldése iránt.
(4) Az ideiglenes befogadás az arra okot adó körülmény megszűnéséig, de legfeljebb harminc napig
tarthat.
Részletes szabályokat tartalmaz a törvény az elítélt sikeres azonosítása érdekében. Eszerint a
kétséges esetekben a büntetés-végrehajtási intézet jogosult a bűnügyi nyilvántartási rendszerben
rögzített arcképmás megismeréséhez és az azzal történő összevetésre, valamint a daktiloszkópiai
nyilvántartásban rögzített ujj- és tenyérnyomat meglétére vonatkozó információ megismerésére, és
ezek alapján az összehasonlító vizsgálat kezdeményezésére az illetékes szakértői nyilvántartó
szervnél. Ehhez a folyamatos lekérdezési lehetőséget biztosítani kell, mivel bv. intézetbe befogadás
történhet a hivatalos munkaidőn túl is. Ha ez nem járt eredménnyel, az elítélt
személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetékes rendőri
szervhez fordul.
Az elítéltet felhívják annak közlésére is, hogy van-e felügyelet nélkül maradt kiskorú gyermeke és
igényel-e intézkedést vagyonának és lakásának biztonságba helyezésére. Ha ezt követően az elítélt
közli, hogy kiskorú gyermeke a szabadságvesztés végrehajtása alatt felügyelet nélkül maradna, a
bv. bíró haladéktalanul megkeresi az illetékes gyámhatóságot a szükséges intézkedések megtétele
végett. Ha az önként jelentkező elítélt a bv. intézetbe magával hozza kiskorú gyermekét, aki
felügyelet nélkül maradna, a bv. intézet gondoskodik a kiskorú gyermek- és ifjúságvédelmi
intézetbe szállításáról. Az elítélt vagyontárgyainak és lakásának biztonságba helyezése érdekében a
bv. intézet rövid úton az illetékes önkormányzat jegyzőjét keresi meg, ha az elítéltnek nincs olyan
hozzátartozója, közeli ismerőse, akinek az elítélt megbízást adhatna vagyontárgyai megőrzésére.
A szabadságvesztés-büntetés elhalasztása iránti kérelmet a befogadási eljárás során már nem lehet
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
előterjeszteni. A halasztás tartalmilag a büntetés megkezdését érinti, amiből következik, hogy a
végrehajtás megkezdése után már nem lehet halasztást engedélyezni. Így nem engedélyezhető
halasztás azon elítélt számára, akinek a szabadságvesztését félbeszakították. Nem részesülhet a
halasztás kedvezményében az elítélt akkor sem, ha a szabadságvesztés hátralévő részét azért kell
végrehajtani, mert a bíróság a feltételes szabadságot megszüntette. Nem lehet halasztást adni az
ítélet jogerőre emelkedésekor előzetes letartóztatásban lévő terheltnek, valamint a más ügyben
szabadságvesztését töltő elítéltnek sem.
A határozat jogerőre emelkedésének és végrehajthatóságának deklarálása önmagában még nem
elegendő a végrehajtás megkezdéséhez. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság a határozat
végrehajtását külön elrendeli. A végrehajtás elrendelése történhet az értesítés és az erre vezetett
végrehajtási utasítás kiállításával és megküldésével, magának a határozatnak a megküldésével,
speciális értesítés kiállításával és megküldésével. Az értesítés és erre vezetett végrehajtási utasítás
alapján történik a szabadságvesztés végrehajtása.
Ha a befogadás alapjául szolgáló iratok hiányoznak, vagy az előállított, átkísért, átszállított vagy
önként jelentkező személy nem azonos az iratokban megjelölt személlyel, a befogadást meg kell
tagadni és ennek tényéről haladéktalanul értesíteni kell az előállító, illetve a végrehajtást elrendelő
hatóságot.
Mind alaki, mind tartalmi szempontból gondosan meg kell vizsgálni a befogadás alapjául szolgáló
okiratokat, így a bélyegző lenyomatát, az aláírást, illetve hogy van-e eltérés az adatok között.
Hiányosság észlelése esetén célszerű a bv. törvényességi felügyeletét ellátó ügyészt is tájékoztatni
erről, aki nyomban minden szerv, hatóság felé hatékony intézkedést tud tenni a törvényesség
érdekében. Amennyiben a hiányosság nem nagyon zavaró, és a befogadás előtt álló személy
kétséget kizáróan azonosítható, ideiglenes befogadásra kerülhet sor. Ez az átmeneti állapot azonban
harminc napnál tovább nem tarthat.
A fogvatartott a róla nyilvántartott adatokat megismerheti, a téves adatok kijavítására és a
jogellenesen nyilvántartottak törlésére irányuló kérelmet teljesíteni kell. Az adataira vonatkozó
rendelkezési joga azonban nem sértheti a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervek működéséhez,
az állami és önkormányzati feladatok ellátásához, a fogva tartás biztonságához szükséges adatok
használatához fűződő közérdek érvényesülését [1995. évi CVII. tv. 29-31. §].
Fontos tudni arról, hogy milyen tartamú a büntetés, és abból a szabadulás, feltételes szabadságra
bocsátás és egyéb időtartamokat hogyan lehet kiszámítani. A büntetésbe minden megkezdett nap
beszámít, végrehajtásának utolsó napját naptári nap szerint kell megállapítani. Amennyiben a
művelet nem végezhető el, az előzetes fogva tartás utolsó napját megelőző hónapot kell naptári
napokra bontani, majd a számítást ennek alapulvételével kell elvégezni. Ha a szabadságvesztésbe
több előzetes fogva tartás idejét kell beszámítani, a beszámítandó fogva tartások tartamait össze
kell adni, majd az így kapott együttes időtartamot kell a szabadságvesztés időtartamából levonni. E
számításnál egy hónapot harminc nappal kell figyelembe venni. Az elítélttel szemben a magyar
bíróság által kibocsátott elfogatóparancs alapján a külföldi hatóságok által foganatosított fogva
tartás idejét - hivatalos igazolás alapján - a szabadságvesztés utolsó napjának a számítását végző
bv. intézetnek kell figyelembe vennie.
A büntetés-végrehajtás átvételére sajátos szabályok vonatkoznak. A büntetés végrehajtásának
átvétele és átengedése feltételeit és részletes szabályait nemzetközi szerződés szabja meg. A
Strasbourgban 1983. március 23-án kelt, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény
kihirdetésére hazánkban az 1994. évi XX. törvénnyel került sor. Az egyezmény 3. Cikke szerint az
elítélt személy csak az alábbi feltételek fennforgása esetén szállítható át:
a) ha a végrehajtó állam állampolgára;
b) ha az ítélet jogerős;
c) ha az átszállítás iránti kérelem kézhezvételekor az elítélt személynek legalább hat hónap
letöltendő büntetése van hátra, vagy ha a büntetés határozatlan időtartamra szól;
d) ha az átszállításhoz az elítélt személy, illetve - amikor kora, fizikai vagy elmeállapota miatt a két
állam közül az egyik, ha szükségesnek tartja - képviselője hozzájárult;
e) ha a büntetőítélet alapjául szolgáló cselekmények vagy mulasztások a végrehajtó állam joga
szerint bűncselekmények vagy azok lennének, ha területén követték volna el;
f) ha az ítélkező és a végrehajtó állam megegyeztek az átszállításban.
A kérelem alátámasztására szolgáló okirati követelményeket a 6. Cikk tartalmazza. Az illetékes
miniszter állásfoglalásának ismeretében a dokumentumok megérkezését követően a Fővárosi
Törvényszék tárgyalást tart, amelyen az elítélt és az ügyész részvétele a törvény értelmében
kötelező. A bíróság végzéssel mondja ki a szabadságvesztés végrehajtásának átvételét és ebben
feltünteti a Magyarországon végrehajtandó szabadságvesztés tartamát, végrehajtási fokozatát, a
bűncselekménynek a magyar törvény szerinti minősítését. A büntetésnek azt a részét, amelyet az
elítélt a büntetést hozó bíróság államában kitöltött, be kell számítani a magyar bíróság által
megállapított büntetés tartamába. A büntetés végrehajtásának átvétele és a külföldi bíróság ítélete
végrehajtásának elrendelése a Fővárosi Törvényszék részéről ugyanolyan hatályú, mint amikor
elismerik a külföldi bíróság ítéletének érvényét. A büntetés-végrehajtási fokozat és a feltételes
szabadságra bocsátás lehetősége tekintetében a Btk.-ban foglalt büntető anyagi jogi rendelkezések
az irányadók [1/1997. BH 1. BK].
A Magyarországon fogva lévő elítélt hozzájáruló nyilatkozatáról a jegyzőkönyvet a bv. bíró veszi
fel és azt az első fokon eljárt bíróságnak megküldi.
3.3.3. Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet és a Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer
A Bv. tv. 92. §-át megelőző alcím és a 92-94. §-ok a 435. § (2) bekezdés értelmében 2016. január
1-jén lépnek hatályba. Tehát egy évvel később, mint maga a törvény, ami a megfelelő felkészülési
idővel, valamint a tárgyi és személyi feltételek biztosíthatóságával magyarázható.
92. § (1) A Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet (a továbbiakban: KKMI) a
Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer alapján elvégzi az e törvényben meghatározott elítéltek
kockázatelemző, valamint az egyéb reintegrációs programokat és döntéseket elősegítő vizsgálatát.
(2) A tizennyolc hónapot meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélt személyt a KKMI-ben kell
elhelyezni, ha várható szabadulásáig több mint egy év van hátra. A KKMI-ben az elítélt harminc
napig tartózkodik, amit a KKMI főigazgatója további harminc nappal meghosszabbíthat.
(3) A KKMI-ben eltöltött időszak kockázatértékelési összefoglaló jelentéssel zárul, amely
tartalmazza az elítélt befogadásakor mért általános - visszaesési és fogvatartási - kockázatát,
meghatározza a kockázat csökkentéséhez szükséges egészségügyi, pszichológiai, biztonsági és
reintegrációs feladatokat, amelyet a bv. intézetnek a reintegrációs tevékenysége során figyelembe
kell vennie.
93. § (1) A KKMI elvégzi az elítélt újbóli kockázati csoportba sorolását a kiemelkedően magas
kockázattal bíró elítéltek rezsimváltását megelőzően és a fogvatartásra különös veszélyt jelentő
események bekövetkezésében részt vevő elítéltek esetében.
(2) E törvény eltérő rendelkezése hiányában az elítéltet szabadulása előtt legalább hat hónapon
belül záró kockázatelemzési vizsgálatnak kell alávetni a KKMI-ben, amelynek időtartama húsz
napig terjedhet, amelyet a KKMI főigazgatója további tíz nappal meghosszabbíthat. A záró
kockázatértékelési jelentésben kell rögzíteni az elítélt szabadulásakor mért visszaesési kockázatát.
(3) A bv. intézeti szakterületi véleményezést megelőzően az (1) bekezdésben foglaltak szerint kell
35. oldal
eljárni a feltételes szabadságra bocsátáshoz készítendő előterjesztés megalapozása érdekében azzal,
hogy a vizsgálatot az előterjesztés benyújtásának esedékességét megelőző két hónapon belül meg
kell kezdeni.
(4) Nem kell elvégezni annak az elítéltnek a záró kockázatértékelését,
a) aki nem tartozik a 92. § (2) bekezdése alá,
b) aki az anya-gyermek részlegen van elhelyezve,
c) aki a társadalmi kötődés programban vesz részt, vagy
d) akinél a fogva tartó bv. intézet ezt nem javasolja.
94. § (1) A KKMI a tevékenysége során keletkező fogvatartotti kockázatelemzéshez szükséges
adatokat rendszerezi, elemzi, értékeli, indokolt esetben adatot szolgáltat a büntetés-végrehajtási
ügyben döntésre jogosultak részére. Az elítéltről készült kockázatelemzési jelentéseket a
fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell és a bv. intézet által az elítélttel kapcsolatban kezelt
iratok között kell elhelyezni.
(2) A KKMI új szakmai módszerek és eljárások kidolgozását is elvégzi.
Egy központi kivizsgáló intézet szerepe régóta témája a büntetés-végrehajtási jogi szakirodalomnak
is. A megvalósításának azonban eddig korlátot szabott az anyagi eszközök erre fordítható szűkös
volta, a megvalósíthatóságához szükséges hatóság hiánya.
A törvény bevezeti egy új, speciális célkitűzésű intézet létrehozását, amelynek feladata a hosszabb
tartamú szabadságvesztésre ítéltek diagnosztizálása, az őket befogadó intézetek kijelölése,
reintegrációs programjuk kidolgozása az ítéletben meghatározott végrehajtási fokozaton belül. A
miniszteri indokolás részletesen taglalja, hogy ennek érdekében kerül kialakításra a Központi
Kivizsgáló és Módszertani Intézet (KKMI). A központban elhelyezendő, tizennyolc hónapot
meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítéltek esetén a KKMI nemcsak az elítéltek kategorizálását
végzi, hanem jelentős szerepet vállal a büntetés végrehajtásában alkalmazott módszerek és
eljárások kidolgozásában, a pragmatizmus alapelvével összhangban. Mindez azt jelenti, hogy
standard módon alkalmazhatók a korszerű büntetés-végrehajtási elvek. E rendszer működtetése
alapján történik meg az elítéltek bv. kockázati csoportba sorolása és a feltárt szükségletekhez
igazított kezelési igények meghatározása. A kategorizálás az elítéltek megfigyelését, a kapcsolódó
iratok elemzését, a fogvatartott szakterület-specifikus szempontból történő kivizsgálását és az azt
követő véleményalkotást foglalja magában. Időtartama harminc nap, amely szakmai szempontok
alapján további harminc nappal meghosszabbítható. Ezen időszakot az ún. összegző jelentés zárja,
amely pontokban vagy százalékos formában határozza meg az elítélt befogadásakor mért általános
(visszaesési) kockázatát. Az összegző jelentés kötelezően javaslatot tesz a kockázat csökkentéséhez
szükséges konkrét reintegrációs programokra, azok prioritását is meghatározva. A KKMI jelentős
szerepet vállal abban is, hogy meghatározott, egyéb szakmai helyzetekben (pl. feltételes
szabadságra bocsátás) is elvégzi az elítélt kockázatelemzését.
A KKMI - tevékenysége jellegéből adódóan - koncentráltan jut olyan információkhoz, amelyek
mind a bűnmegelőzésben, mind a reintegrációs munkában értékes adatokat jelentenek, melyeket
elemezni és értékelni kell, továbbá megfelelő szükséges felhasználni és hasznosítani a
mindennapokban. Az összegyűjtött információk segítségül szolgálhatnak a büntetőpolitikai,
büntetés-végrehajtási döntésekhez is.
Ez idáig kizárólag a tudomány egyes művelői részéről voltak arra vonatkozó mérések és adatok,
hogy a szabadságvesztés-büntetését töltő, valamint az azt kitöltő fogvatartottat milyen visszaesési
kockázattal lehet jellemezni. Szintén csak reprezentatív mérés volt arra vonatkozóan, hogy az elítélt
a fogva tartás során milyen fejlődésen, változáson megy keresztül, azaz reintegrációs hajlandósága
mely irányba változik. Mindezzel csak néhány tudományos írás foglalkozott.
Feladat egy egységes osztályozási és kezelési rendszer működtetése, amely a büntetés
megkezdésétől a befejezéséig végigkíséri az elítéltet, megfelelő információt szolgáltatva a
szabadságvesztés alatti és a szabadulás utáni jogkövető magatartás valószínűségére nézve. E
rendszer előnyei abban mutatkoznak meg, hogy egyértelmű, szakszerű és differenciált
iránymutatást ad a fogvatartott veszélyességével kapcsolatban és a programok kiválasztásához is
alapvető támpontként szolgál. Mivel a kockázati faktor változása összefüggésben van az elítélt
reintegrációs hajlandóságával, ezért annak mérésével pontosabban értékelhető az egyén, és ez a
körülmény hasznos információt szolgáltathat többek között a bv. bíró egyes döntéseihez. Szervezeti
szinten is egy újfajta teljesítménymérési rendszernek lehet alapja, mert plasztikus képet ad a
programok hatékonyságáról. A rendszer működtetéséhez elengedhetetlen a személyi, tárgyi,
módszertani szükségletek felmérése, majd biztosítása. A megismerési folyamatban,
információgyűjtésben és kiértékelésben kiemelt szerepet játszó szakterületek feladatait és
véleményezési kötelezettségét is rögzítik. A törvény pontosan meghatározza azokat az eseteket,
amelyekben a KKMI-nek nincs feladata, mert az elítélt egyéb körülményei szakmailag ezt nem
teszik indokolttá. Garanciális jelentősége van annak a rendelkezésnek, amely meghatározza, hogy a
bv. intézetben elhelyezett elítéltek esetében legalább hathavonta felülvizsgálatot kell végezni,
melynek eredményeként a progresszív rezsimrendszer legmegfelelőbb szintjére lehet őket
besorolni. Az egyéniesítés, a klasszifikáció így intenzíven működhet a gyakorlatban, minden egyes
elítéltre kiterjedően.
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtási rendszerének megújítását célozza az elítéltek besorolása
terén a progresszív végrehajtást elősegítő, egyéniesítést lehetővé tevő rendszer bevezetése
(Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer). Ez a hagyományos besorolásokhoz képest
hatékonyabban segíti, segítheti elő az elítéltnek a társadalomba való visszailleszkedését. A
kockázatbecslési eszközök olyan strukturált, szilárd empirikus alapokon álló kérdőívek, amelyek a
bűnismétlés prediktorainak felmérése révén fontos információkat nyújtanak arról, hogy az adott
bűnelkövető milyen kockázati tényezők tekintetében veszélyeztetett, és milyen valószínűséggel fog
újabb bűncselekményt elkövetni. A módszerek segítségével differenciáltabb kép nyerhető a
fogvatartottakról, amely lehetővé teszi a felmért kockázatokhoz és szükségletekhez leginkább
igazodó preventív célú beavatkozás kiválasztását és alkalmazását, illetve a bűnelkövetők ilyen
szempontú osztályozását.
3.3.4. Befogadási és Fogvatartási Bizottság
95. § (1) A bv. intézetek Befogadási és Fogvatartási Bizottságot (továbbiakban: BFB)
működtetnek.
(2) A 92. § (2) bekezdésében meghatározott kivizsgálást követően az elítéltet haladéktalanul a
számára kijelölt bv. intézet befogadó részlegébe kell helyezni, ahol legfeljebb tíz napig
tartózkodhat. A befogadó részlegben tájékoztatni kell az elítéltet a kockázatértékelési összefoglaló
jelentés tartalmáról, a javasolt visszaesési és fogvatartási kockázatot csökkentő reintegrációs
programok igénybevételéről.
(3) Az elítélt együttműködésével a bv. intézeti befogadást követően a kockázatértékelési
összefoglaló jelentés alapján a befogadó részleg vezetője rögzíti az elítélt beleegyezésével elkészült
egyéniesített fogvatartási programtervet, majd a BFB az elítélt személyes meghallgatását követően
nyolc napon belül dönt az elítélt rezsimbe helyezéséről és a bv. intézetben működő reintegrációs
programokban történő részvételéről.
(4) Ha az elítélt KKMI-ben elvégzett vizsgálatára és értékelésére e törvény szerint nem kerül sor, az
elítéltet a KKMI által kiadott módszertan alapján a BFB sorolja be az adott fokozathoz tartozó
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
megfelelő rezsimszabály alá.
(5) A fogvatartott egyéniesítéséhez igazodó rezsimkategóriába sorolásáról, szigorúbb biztonsági
csoportba, valamint a IV. biztonsági csoportba sorolásáról - a 26. § (4) bekezdésében foglaltak
figyelembevételével - a BFB határozattal dönt.
(6) Halaszthatatlan esetekben az elítélt rezsimkategóriájának, illetve elhelyezésének módosításáról
a bv. intézet parancsnoka is határozhat. Halaszthatatlan az eset, ha fogolyzendülés, fogolyszökés,
támadás, tömeges ellenállás, önkárosítás, vagy bármilyen, az intézet biztonságára veszélyt jelentő
más körülményről bejelentés érkezik, valamint ha rendkívüli esemény bekövetkezésétől tartani
lehet.
(7) A fogvatartásért felelős szakterületek bevonásával a bv. intézetnél kell elvégezni - legalább
hathavonta - az elítéltek kötelező felülvizsgálatát a rezsimbe helyezés vonatkozásában, amelyről a
BFB dönt.
96. § (1) A BFB elítéltekkel kapcsolatos feladatai:
a) adatok, iratok egyeztetése,
b) befogadó részlegbe helyezés,
c) tájékoztatás az összefoglaló jelentés tartalmáról, valamint a reintegrációs programokról,
d) rezsimkategóriába sorolás, elhelyezés,
e) hosszúidős speciális részlegen történő elhelyezés, illetve annak megszüntetése,
f) gyógyító-terápiás, illetve drogprevenciós részlegre való besorolás vagy megszüntetés,
g) rezsimbe helyezés felülvizsgálata,
h) záró kockázatelemzési vizsgálathoz vélemény elkészítése,
i) reintegrációs gondozásba vétel, reintegrációs programba történő bevonás, ilyen programba
történő helyezés, eredményességének értékelése,
j) nem dolgozó és újonnan befogadott elítélt munkába állítása, a munkahely és a munkakör
kijelölése,
k) dolgozó elítélt munkahelyről történő leváltása,
l) dolgozó elítélt más munkahelyre történő áthelyezése,
m) a bv. szerv orvosának javaslata alapján döntés a terápiás foglalkoztatásról, annak munkaidejéről
és munkarendjéről,
n) oktatásra, szakképzésre, továbbképzésre jelentkezők beiskolázása,
o) alacsony biztonsági kockázatú részlegen történő elhelyezés és megszüntetés,
p) biztonsági csoportba sorolás,
q) jogszabályban meghatározott egyéb feladat.
(2) A BFB az (1) bekezdés c), e) és i)-p) pontjában meghatározott feladatainak ellátása kapcsán az
elítéltet meghallgatja.
(3) Az elítéltet a bv. intézet parancsnoka és a BFB döntéseivel szemben e törvényben
meghatározott jogorvoslati jog illeti meg. Jogorvoslatnak a határozat, illetve a döntés
végrehajtására nincs halasztó hatálya.
(4) A BFB részletes feladatait, tagjait, eljárásrendjét az országos parancsnok határozza meg.
(5) A bv. intézet parancsnokának hatáskörei kapcsán a BFB véleményezési, illetve javaslattételi
feladatokat is elláthat.
A 95. § (2)-(4) bekezdése és a 96. § (1) bekezdés h) pontja 2016. január 1-jén lép hatályba, a Bv. tv.
hatályba lépését követő egy év elteltével. Ez összefüggésben van a KKMI-re vonatkozó
rendelkezésekkel.
A korábbi években is működő befogadási bizottság komoly továbbfejlesztését szabályozza most a
törvény. A kockázatkezelési rendszer bevezetése, valamint az elítéltek reintegrációjának
kiszélesítése megkívánta a szabadságvesztés végrehajtásának rendszerében helyi szinten
kulcsszerepet betöltő Befogadási és Fogvatartási Bizottság (BFB) tevékenységének kiterjesztését.
A bizottságnak a szabadságvesztés-végrehajtás rendszerében elfoglalt helyét, feladatkörét,
legalapvetőbb működési szabályait és a döntéseivel kapcsolatos jogorvoslat kérdését a törvény
szabályozza. A Befogadási és Fogvatartási Bizottság feladatai között szerepel az egyéniesítést
szolgáló adatok feldolgozása, aminek révén sokkal szélesebb körű információ áll a végrehajtás
részére rendelkezésre az elítéltről, és ez alapján hatékonyabb rezsimet és kezelést lehet
személyükre lebontva alkalmazni. A büntetés-végrehajtási szervezetnek a Befogadási és
Fogvatartási Bizottságon keresztül lehetősége van arra, hogy az elítélt személyiségének,
magatartásának fejlődését rendszeres időszakonként megvizsgálja, és az egyes fokozatokon belül
ennek megfelelően állapítsa meg; az életrend milyen meghatározottsága indokolt az elítélttel
szemben. A törvény biztosítja a BFB döntéseivel szemben a jogállami elvárásoknak megfelelően a
jogorvoslati jogot.
4. A szabadságvesztés végrehajtásának rendje
4.1. A végrehajtási rend meghatározása
A végrehajtás rendje a büntetés-végrehajtási rendszer legfontosabb tartalmi eleme; a büntetési,
intézkedési cél megvalósítását szolgálja, nélküle a végrehajtási feladatokat nem lehet teljesíteni.
Magában foglalja a szabályozottságot, továbbá az érvényes és hatályos szabályok betartását is.
97. § (1) A szabadságvesztést a büntetés-végrehajtási szervezet hajtja végre. A szabadságvesztést a
bíróság által meghatározott fokozatban - fegyházban, börtönben vagy fogházban -, a büntetés-
végrehajtási szervezet által - a jogszabály, illetve az országos parancsnok intézkedése alapján -
kijelölt, lehetőleg az elítélt lakóhelyéhez legközelebb eső bv. intézetben hajtják végre. A fegyház a
börtönnél, a börtön a fogháznál szigorúbb végrehajtási mód.
(2) A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának rendjét az elítélt egyéni körülményeinek
figyelembevételével - személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire, a
szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a
36. oldal
szabadságvesztés fokozatára és tartamára tekintettel - kell kialakítani.
(3) A szabadságvesztés végrehajtása során az elítélt kockázati elemzése, magatartása és a
reintegrációs tevékenységben való részvétele függvényében az egyes fokozatokon belül a
végrehajtás rendje, az elítélt részére adható kedvezmények az egyes fokozatokhoz kapcsolódó
rezsimszabályok szerint eltérőek lehetnek.
(4) Az elítélt az egyes végrehajtási fokozatokhoz kapcsolódóan általános, enyhébb és szigorúbb
rezsimszabályok alá sorolható be.
(5) A végrehajtás biztonságának fenntartása érdekében az egyes fokozatokhoz tartozó
rezsimszabályokon belül az elítélt biztonsági besorolása alapján az elítélt őrzésére, felügyeletére,
ellenőrzésére, a zárkaajtó zárva tartására, bv. intézeten belüli mozgására, látogatónak biztonsági
fülkében vagy rácson keresztül történő fogadására, külső munkahelyen történő foglalkoztatására, az
intézet elhagyására, az elítélt előállítására, szállítására vonatkozó előírások szigorúbbak lehetnek.
(6) Az elítélt biztonsági besorolása önmagában nem lehet akadálya annak, hogy az elítélt az egyes
fokozatokhoz tartozó kedvezőbb rezsimszabályok alá kerüljön.
(7) A végrehajtás rendje az egyes végrehajtási fokozatokhoz képest eltérő az enyhébb végrehajtási
szabályok alkalmazása, az átmeneti részlegre, illetve a biztonsági zárkába, illetve részlegre
helyezés esetén. A büntetés-végrehajtási szervezet a sajátos kezelési igényű elítéltek részére
speciális részleget alakíthat ki, ahol a végrehajtás rendje elsősorban e sajátos igényekhez igazodik.
(8) A szabadságvesztés végrehajtásának részletes rendjét e törvény, valamint a szabadságvesztés
rendjét szabályozó egyéb jogszabályok alapján kell meghatározni.
A végrehajtás rendjének léteznek általános vagy állandó elemei, amelyek egyetlen büntetés és
intézkedés végrehajtása folyamán sem hagyhatók figyelmen kívül, a különös vagy változó elemek
viszont csak egyes büntetések és intézkedések végrehajtása során nélkülözhetetlenek.
Az állandó és változó elemek a következők:
- a végrehajtó szerv kötelezettségeinek és jogainak meghatározása, különös figyelemmel a
nyilvántartási, jelentési, tájékoztatási, intézkedési kötelezettségre,
- az elítélt (terhelt) jogainak és kötelezettségeinek meghatározása, érdekvédelme,
- a tilalmak érvényesítése,
- felügyelet, őrzés, ellenőrzés,
- anyagi és egészségügyi ellátás, gyógyítás,
- nevelés, oktatás, munkáltatás,
- a végrehajtás befejezésének előkészítése.
Általános értelemben tehát a büntetések és intézkedések végrehajtásának rendje a jogszabályok
azon rendelkezéseinek megtartását jelenti, amelyek meghatározzák az adott büntetés és intézkedés
eredményes végrehajtásának alapvető feltételeit, különös figyelemmel a végrehajtó szerv és a
végrehajtás hatálya alatt álló személy kötelezettségeire és jogaira.
A bv. intézetekben a helyes rendet egyrészt a biztonsági, a biztonságossági és fegyelmi
követelmények figyelembevételével kell megtartani, a fogvatartottak számára olyan életfeltételeket
biztosítva, amelyek tiszteletben tartják az emberi méltóságot és teljes tevékenységi programot
biztosítanak számukra.[49]
A törvény a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét természetesen továbbra is a Btk.-ban
meghatározott végrehajtási fokozatokhoz igazodóan szabályozza. Ugyanakkor a megújítást célozza
az elítéltek besorolása körében a progresszív végrehajtást elősegítő, egyéniesítést lehetővé tévő
rendszer bevezetése.
A végrehajtás rendjének szabályozása terén az egyik legfőbb elem az elítélt személyiségét, az
elítélttel való foglalkozást előtérbe helyező elhatározás. Cél, hogy elítélt életrendje az egyéniesítés
érdekében az életrend szigorúsága, az elérhető kedvezmények, a szabad élethez mért lehetőségek, a
szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának fokozatai szerint, a fokozatokon belül, valamint a
fokozatok között is lépcsőzetesen bővüljenek.
A rend kialakítása és biztosítása a büntetés-végrehajtási szervezet feladata. Annak érdekében, hogy
a helyi sajátosságok ne akadályozzák, hanem inkább segítsék a végrehajtás céljának
megvalósulását, az elítéltet megillető jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendjét
házirend szabályozza. A napi folyamatos működést (ébresztő, takarodó, étkezés, munkavégzés,
szabad levegőn tartózkodás, oktatás stb.) napirendben kell meghatározni.
A napirendet a bv. intézet parancsnoka (igazgatója) határozza meg, melynek teljesen összhangban
kell állnia a házirenddel, a jogszabályi rendelkezésekkel, amit a BVOP mellett az ügyészség is
ellenőriz, törvényességi felügyeleti jogkörében. Így többek között a folyamatos pihenőidőnek, a
szabadidő eltöltésének, az orvosi rendelésnek, a jogorvoslat előterjesztésének idejét és helyét is
szabályozni kell benne. Lényeges, hogy nem tartalmazhat több kötelezettséget, mint amit a
jogszabályi rendelkezések az együttélés rendjének fenntartása végett lehetővé tesznek, valamint
azokkal ellentétes, jogkorlátozást jelentő elemek sem lehetnek részei
98. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt
a) őrzését, felügyeletét és ellenőrzését,
b) elhelyezését, élelmezését, ruházatát,
c) - ha e törvény másként nem rendelkezik - a hatályos egészségügyi, társadalombiztosítási,
egészségbiztosítási jogszabályok, illetve a kötelező szakmai eljárásrend szerinti egészségügyi
ellátását,
d) jogainak e törvény szerinti gyakorlását,
e) oktatásához szükséges feltételeket,
f) foglalkoztatásához szükséges feltételeket,
g) társadalmi visszailleszkedését segítő egyéb reintegrációs programokhoz szükséges feltételeket.
(2) A szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban eltérő az elítélt
a) elkülönítése a külvilágtól,
b) őrzése, felügyelete és ellenőrzése,
c) bv. intézeten belüli mozgása,
d) életrendje,
e) személyes szükségleteire fordítható összeg,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
f) jutalmazása és fenyítése,
g) részvétele a reintegrációs programokban.
(3) A rezsimszabályok alapján a (2) bekezdés a)-g) pontja szerinti egyes feltételek - e törvény
rendelkezései alapján - a szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban megegyezhetnek.
99. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során - ha e törvény másképp nem rendelkezik -
a) a különböző végrehajtási fokozatba tartozókat egymástól,
b) a férfiakat a nőktől,
c) a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól,
d) a katonákat a katonának nem minősülő elítéltektől,
e) a dohányzókat a nem dohányzóktól,
f) a fekvőbetegeket az egészségesektől,
g) a fertőző betegeket a nem fertőző betegektől el kell különíteni.
(2) Az elkülönítést külön részlegen, ennek elkülönített részén, illetve külön zárkában vagy
lakóhelyiségben kell végrehajtani.
(3) A gyógykezelés érdekében a különböző végrehajtási fokozatú elítéltek a kórteremben, a
betegszobában, a fertőző elkülönítőben, illetve az e célra kijelölt zárkában közösen helyezhetők el,
valamint az orvosi vizsgálatra, illetve egészségügyi rendelésre közösen várakozhatnak.
(4) Végrehajtási fokozattól függetlenül az elítéltek - az adott részlegen belül - együtt helyezhetők el
a gyógyító-terápiás és az átmeneti részlegen, a drogprevenciós részlegen, a pszichoszociális
részlegen, a hosszú időre ítéltek részlegén, az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása során, a
fiatalkorú elítéltek részlegén és az anya-gyermek együttes elhelyezése esetén.
(5) A különböző végrehajtási fokozatú elítéltek a munkahelyen együtt dolgozhatnak, az általános
iskolai, illetve középfokú iskolai oktatásban, a felsőoktatásban, a szakmai képzésben, a sport és a
kulturális programon, a szállítás és az előállítás során, valamint a vallásos szertartásokon és más
rendezvényeken közösen vehetnek részt, továbbá a szabad levegőn és a közös étteremben együtt
tartózkodhatnak.
(6) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl jogszabály az elkülönítés egyéb szempontjait is
meghatározhatja.
(7) A bv. szerv jellegéhez, rezsim szabályokhoz igazodóan a bv. szerv vezetője határozza meg a
zárka vagy lakóhelyiség ajtók nyitva- illetve zárva tartásának rendjét.
Az elítélt személyiségének, magatartásának fejlődését rendszeres időszakonként megvizsgálja a bv.
szervezet, és az egyes fokozatokon belül ennek megfelelően állapítja meg, hogy az életrend milyen
meghatározottsága indokolt az elítélttel szemben. Gyakorlati tapasztalatok szerint az elítéltek
különböző rezsimekbe történő helyezése elősegíti a velük történő foglalkozás hatékonyságát. A
nemzetközi kutatások eredményei alapján megállapítható, hogy önmagukban sem a pszichológiai
kezelési programok, sem a társadalmi tényezőket célzó reintegrációs törekvések nem mindig
vezetnek sikerhez. Olyan komplex prevenciós megközelítésre van szükség, amely mind a
kilépésben szerepet játszó lélektani folyamatokat, mind a kilépést elősegítő társadalmi feltételek
megteremtését támogatja. Ez a folyamat már a börtön falain belül meg kell hogy kezdődjék,
pszichológiai rehabilitációs programok és a későbbi visszailleszkedést segítő oktatás, képzés és
egyéb reintegrációs célú programok formájában. Az alapelvek megvalósítása elképzelhetetlen
differenciálás nélkül, amely a fogvatartottak biztonsági és kezelési szempontból történő kifinomult
osztályozását, csoportosítását, személyiségükhöz illeszkedő, eltérő rezsimek és programok
kialakítását; sajátos, egyéniesített kezelési, nevelési eljárások alkalmazását jelenti.
Az elemeket egyenként vizsgálva kell meghatározni, hogy azok mit is jelentenek.
A büntetés-végrehajtási individualizáció elvét már száz évvel ezelőtt megfogalmazták. Humánus és
értelmes büntetés-végrehajtás már csak a fogvatartottak személyiségére irányuló és hatékony
eszköztárral képzelhető el.
Az eddigi szabályozás új elkülönítési szabályokkal egészült ki, ilyen például a hosszú időre
elítéltek részlege. A külvilágtól elkülönítés azt jelenti, hogy az elítélt elhagyhatja-e, s ha igen,
milyen feltételekkel és gyakorisággal a bv. intézetet. Az elkülönítés nem vonatkozik a külvilággal
egyéb módon fenntartott - itt különösen a passzív, az intézeten belül is folytatható - kapcsolatokra,
mint például a rendszeres informálódás a külső eseményekről a média útján, levelezés, látogató
fogadása.
Az elítéltek őrzése, felügyelete és ellenőrzése a fogva tartás biztonságát szolgálják. Az őrzés az
elítélt szemszögéből a meghatározott helyen való tartására, életének és testi épségének a
megóvására irányuló tevékenység. A felügyelet az elítélt meghatározott helyen való
tartózkodásának, tevékenységének folyamatos - közvetlen vagy közvetett - irányítása, az ellenőrzés
pedig a meghatározott helyen való tartózkodásának, tevékenységének az időszakos figyelemmel
kísérése. A feladat ellátásának rendjét a bv. intézet parancsnoka határozza meg.
A bv. intézeten belüli mozgás összefügg az elítélt viszonylagos önállósága mértékével, közelebbről
pedig azzal, milyen területre korlátozódik az intézeten belüli szabad mozgása, illetőleg milyen
okból, milyen biztonsági feltételekkel juthat az intézet egyéb területeire.
Az elítélt biztonsági besorolása alapján az egyes fokozatokhoz tartozó rezsimszabályokon belül az
elítélt őrzésére, felügyeletére, ellenőrzésére, a zárkaajtó zárva tartására, bv. intézeten belüli
mozgására, a látogatónak biztonsági fülkében vagy rácson keresztül való fogadására, külső
munkahelyen történő foglalkoztatására, az intézet elhagyására, az elítélt előállítására, szállítására
vonatkozó előírások enyhébbek vagy szigorúbbak lehetnek. Az elítélt biztonsági besorolása
önmagában nem lehet akadálya azonban annak, hogy az elítélt az egyes fokozatokhoz tartozó
kedvezőbb rezsimszabályok alá kerüljön.
Az életrend kötöttsége abban nyilvánul meg, hogy az elítélt a számára kötelező programok mellett
rendelkezik-e szabadidővel, illetőleg jogosult-e az intézeti lehetőségek és adottságok között maga
meghatározni, hogy azt mire fordítja.
A személyes szükségletre - szükségleti cikkek vásárlására - az elítélt munkadíjából, illetőleg letéti
pénzéből fordítható összeg nagysága a tartási költségekkel csökkentett munkadíjhoz és a
végrehajtási fokozathoz kapcsolódik.
A jutalmazás tekintetében a fokozatok közötti eltérés az intézet elhagyását jelentő jutalmaknál
jelentkezik.
A büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megsértő elítélttel szemben alkalmazható fenyítések köre
az egyes fokozatokban azonos, eltérő azonban a kiszabható magánelzárás leghosszabb tartama.
Az elítéltek részvétele a reintegrációs programokban összefügg az életrend kötöttségének,
meghatározottságának a fokával és az elítélt intézeten belüli mozgásának viszonylagos
szabadságával, illetőleg a korlátozás mértékével.
37. oldal
4.2. Fegyház-, börtön- és fogházfokozat
100. § (1) A fegyház fokozat a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja.
(2) A fegyházban az elítélt
a) eltávozása - a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kivételével - kivételesen
engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít,
b) életrendje részleteiben is meghatározott, állandó irányítás és ellenőrzés alatt áll,
c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján
ca) engedéllyel és felügyelet mellett,
cb) felügyelet mellett, vagy
cc) felügyelet mellett, a kijelölt részlegen ellenőrzéssel mozoghat,
d) zárkája ajtaját éjszaka zárva kell tartani, nappal engedélyezhető a rezsimszabályokhoz igazodó
időszakos nyitva tartás,
e) számára a rezsim szabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek
csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv.
intézeten belüli programokon,
f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető,
azonban a korlátozás a könyvtári és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett
kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,
g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az
e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,
h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik,
i) külső munkáltatásban kivételesen részt vehet, ha a külvilágtól a munkavégzés alatt is
elkülöníthető.
101. § A börtönben az elítélt
a) eltávozása kivételesen engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít,
külső munkáltatásban részt vehet,
b) életrendje meghatározott, irányítás és ellenőrzés alatt áll,
c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján
ca) csak engedéllyel és felügyelet mellett,
cb) felügyelet mellett, a bv. intézet kijelölt területén ellenőrzéssel, vagy
cc) felügyelet mellett, a bv. intézet meghatározott területén ellenőrzéssel, illetve meghatározott
szervezett programokon szabadon mozoghat,
d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva kell tartani, kivéve, ha a tisztálkodáshoz
szükséges folyó vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják, nappal engedélyezhető a teljes
vagy az időszakos nyitva tartás,
e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek
csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv.
intézeten belüli programokon,
f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető,
azonban a korlátozás a könyvtári- és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett
kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,
g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az
e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,
h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik.
102. § (1) A fogház fokozat a szabadságvesztés legenyhébb végrehajtási módja.
(2) A fogházban az elítélt
a) eltávozása engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít, külső
munkáltatásban részt vehet,
b) életrendje részben meghatározott, a reintegrációs programokon kívüli szabad idejét belátása
szerint használhatja fel,
c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján
ca) felügyelettel,
cb) ellenőrzéssel, vagy
cc) szabadon járhat,
d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva, kivéve, ha a tisztálkodáshoz szükséges folyó
vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják, nappal nyitva kell tartani,
e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek
csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv.
intézeten belüli programokon,
f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető,
azonban a korlátozás a könyvtári- és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett
kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,
g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,
h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik.
A Btk. által meghatározott fegyház-, börtön-, fogházfokozatok közül a legszigorúbb végrehajtási
módja a fegyházfokozatnak van.
Fegyházfokozatban az elítélt életrendje részleteiben is meghatározott, állandó irányítás és
ellenőrzés alatt áll. Börtönben az elítélt életrendje meghatározott, irányítása és ellenőrzése e
fokozatban is kötelező, de már viszonylagos önállósággal rendelkezik, a bv. intézetben a kijelölt
területeken szabadon járhat. A fogház a szabadságvesztés enyhébb végrehajtási módja. Az elítélt az
intézet területén szabadon járhat (kivéve az intézet azon részét, ahová elítéltek nem léphetnek be).
Az életrend csak részben meghatározott, szabadidejét belátása szerint használhatja fel.
Az életrend szigorúsága, az elérhető kedvezmények, a szabad élethez mért lehetőségek a
szabadságvesztés végrehajtásának fokozatai szerint, a fokozatok között, de a fokozatokon belül is
lépcsőzetesen bővülnek. Ezáltal a büntetés-végrehajtási szervezetnek lehetősége nyílik arra, hogy
az elítélt személyiségének, magatartásának fejlődését rendszeres időszakonként megvizsgálja, és az
egyes fokozatokon belül is ennek megfelelően állapítsa meg az életrendet.
A fiatalkorúak börtönének, illetőleg a fiatalkorúak fogházának rendje - a fiatalkorúak életkori
sajátosságaiból fakadó eltérésekkel - a börtön, illetve a fogház rendjének felel meg. A katonai
fogházban a szabadságvesztés végrehajtásának rendje - a katonai sajátosságokból fakadó
eltérésekkel - a fogház rendjének felel meg.
4.3. Az átmeneti részleg végrehajtási rendje
A Bv. tv. középpontjában a reintegráció áll, ehhez kapcsolódva a hosszabb tartamú
szabadságvesztés börtönpszichológia által közismert negatív hatásainak (prizonizáció) a
kiküszöbölése, illetve csökkentése. A hosszú időtartamú büntetések esetén gyengülnek a társadalmi
kapcsolatok, ezért is fontos, hogy a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében
megmaradjon büntetés-végrehajtásnak ez a lehetősége; átmeneti részlegbe helyezni azokat, akik a
szabadságvesztés-büntetésükből legalább öt évet kitöltöttek. Az átmeneti részlegek -
elnevezésüknek megfelelően - átmenetet jelentenek a börtönbüntetés és a szabad élet között.
103. § (1) Azt az elítéltet, aki büntetését fegyház- vagy börtönfokozatban tölti és a
szabadságvesztésből legalább öt évet kitöltött, a társadalomba való beilleszkedés elősegítése
érdekében, a várható szabadulása előtt legfeljebb két évvel átmeneti részlegre lehet helyezni.
(2) Az átmeneti részlegen az elítéltre irányadó büntetés-végrehajtási szabályok enyhíthetők, így
különösen
a) a bv. intézetből az eltávozása engedélyezhető huszonnégy órát meg nem haladó időre, továbbá
jutalomként ezt meghaladó időre, és részt vehet a bv. intézeten kívüli munkáltatásban,
b) csökkenthető az életrend meghatározottsága,
c) a bv. intézet kijelölt területén szabadon mozoghat,
d) a pártfogó felügyelővel rendszeresen tarthat kapcsolatot.
(3) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít.
(4) Az átmeneti részlegre helyezés megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét
súlyosan megsérti.
(5) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából a szabadságvesztésből kitöltött idő
meghatározásakor, ha az elítélt több, határozott ideig tartó, összbüntetésbe nem foglalható
szabadságvesztését folyamatosan hajtják végre, akkor ezek tartamát összegezni kell.
A szabályok a külső kapcsolatok építését szolgálják a társadalmi beilleszkedés elősegítése
érdekében. Ilyen kapcsolatok nélkül nagy nehézségekbe ütközik a visszailleszkedés sikeressége. A
társadalom részéről aktív segítségre van szükség ehhez, nem pedig merev elzárkózásra,
kirekesztésre. Hosszú időkre nyúlik vissza ennek a gyakorlati tapasztalatnak az ismerete.
Nagyon helyesen tartalmazza a Bv. tv. 103. § (5) bekezdése - a korábbi szabályozás e hiányosságán
túllépve - azt a követelményt, miszerint a szabadságvesztésből kitöltött időtartam
meghatározásakor a folyamatosan történő végrehajtás vehető figyelembe. Ha az elítélt több,
határozott ideig tartó, összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztését folyamatosan hajtják
végre, akkor ezek tartamát összegezni kell.
Az átmeneti részlegbe helyezésről a bv. intézet parancsnoka dönt.
4.4. Az enyhébb végrehajtási szabályok
A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi törvényerejű rendelet (Bv. tvr.)
módosításáról szóló 1993. évi XXXII. törvény nyitotta meg a lehetőségét annak, hogy az elítélt a
fogház, illetőleg a börtön végrehajtási szabályainál enyhébb szabályok szerint tölthesse a
büntetését. A Bv. tv. átvette e jogintézményt is.
A jogalkotó a szabadságvesztés végrehajtásának szabályai között helyezte el az enyhébb
végrehajtási szabályok (EVSZ) alkalmazását, tehát a szabadságvesztés-büntetésre ítéltekre
vonatkozik.
104. § (1) A fogház, illetve a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb végrehajtási
szabályok akkor alkalmazhatók, ha - különösen az elítélt személyiségére, előéletére, életvitelére,
családi körülményeire, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett
bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára tekintettel - a szabadságvesztés célja az enyhébb
végrehajtási szabályok alkalmazásával is elérhető, és az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok
alkalmazása a büntetés-végrehajtás biztonságát nem veszélyezteti.
(2) Enyhébb végrehajtási szabályok nem alkalmazhatók, ha
a) az elítélt a szabadságvesztésből - az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is
beszámítva - a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,
b) az elítélt a szabadságvesztésből börtönfokozatban legalább hat hónapot, fogházfokozatban
legalább három hónapot nem töltött le,
c) az elítélt a törvény értelmében [Btk. 38. § (4) bekezdés] vagy a bíróság határozata folytán nem
bocsátható feltételes szabadságra,
d) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,
e) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
38. oldal
f) a bíróság jogerős ítéletében fegyházbüntetésre ítélt elítélt a szabadságvesztés fokozatának
enyhítésével [115. § (1) bekezdés] tölti a büntetését,
g) az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban,
h) az elítélttel szemben egyidejűleg több szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés, és a
büntetések nincsenek összbüntetésbe foglalva.
Megállapítható, hogy ez a szabályozás összhangban van az EVSZ alkalmazásával kapcsolatos bv.
bírói gyakorlattal is.
Az elítélt személyiségén és a szabadságvesztés végrehajtása alatt tanúsított magatartásán túlmenően
még vizsgálni kell, hogy mennyiben szolgálja ez a rendelkezés az elítéltnek a szabadulása után a
társadalomba beilleszkedését és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől.
Az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazásának engedélyezése során elsődlegesen a
büntetés céljának a biztosítása a meghatározó, de emellett jelentősége van természetesen az elítélt
büntetés-végrehajtás alatt tanúsított magatartásának, a személyi és családi körülményeinek, az
elkövetett bűncselekménynek, a kiszabott szabadságvesztés tartamának, az elítélt előéletének,
életvitelének, amelyeket összességükben kell értékelnünk. Az enyhébb végrehajtási szabályok
alkalmazása nem jelent új fokozatot. Nem szükséges hozzá különleges érdem, elegendő a
kifogástalan magatartás.
Nincs helye annak, hogy a bv. bíró a feltételek megléte esetén határozatában későbbi időpontban
engedélyezze az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását [4/1996. BH 181. BK].
Pénzbüntetés meg nem fizetése miatt szabadságvesztésre történt átváltoztatása folytán fogházban
lévő elítélt javára enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása ugyanúgy nem rendelhető el, mint
ha közérdekű munkát változtattak volna át szabadságvesztésre, hiszen lényegében egyik esetben
sem szabadságvesztés-büntetésről van szó. Van ugyan ezzel ellentétes eseti döntés is, a többségi
álláspont szerint azonban nem engedélyezhető az átváltoztatás folytán fogházban lévő esetében az
EVSZ alkalmazása.
104. § (3) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása esetén az elítélt
a) huszonnégy órát, kivételesen negyvennyolc órát meg nem haladó időre havonta legfeljebb négy
alkalommal eltávozhat a bv. intézetből azokon a napokon, amelyeken nem végez munkát,
b) a személyes szükségletére fordítható pénzt készpénzben is megkaphatja, és azt a bv. intézeten
kívül költheti el,
c) a látogatóját a bv. intézeten kívül is fogadhatja,
d) felügyelete mellőzhető, amikor a bv. intézeten kívül dolgozik.
(4) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. Az elítélt köteles bejelenteni, hogy az
eltávozás ideje alatt hol tartózkodik.
(5) Ha az elítélt az eltávozással vagy a bv. intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási
szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegi - így különösen, ha az eltávozásról önhibájából
nem az előírt időn belül tér vissza, vagy más, súlyos fegyelemsértést követ el -, továbbá ha a (2)
bekezdésben meghatározott okok valamelyike bekövetkezik, a bv. intézet parancsnoka felfüggeszti
az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását, és előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási
bírónak az enyhébb végrehajtási szabályok megszüntetése iránt.
Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe természetesen beszámít, hiszen az nem került
félbeszakításra. Az elítélt köteles bejelenteni, hogy az eltávozás ideje alatt hol tartózkodik.
Az elítélt nem távozhat el a bv. intézetből, ha ellene újabb büntetőeljárás van folyamatban. Ha az
elítélt az eltávozással vagy a bv. intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási
szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegi - így különösen, ha az eltávozásról önhibájából
nem az előírt időn belül tér vissza, vagy más súlyos fegyelemsértést követ el -, továbbá ha olyan
körülmény következik be, amely miatt eleve nem is lehetett volna elrendelni az EVSZ-t, a bv.
intézet parancsnoka felfüggeszti alkalmazását, és előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak
annak megszüntetése iránt.
A bv. intézet parancsnoka felfüggesztheti az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását, ha az
elítélt a bv. intézetben követ el súlyos vagy ismételt fegyelemsértést; ha az elítélttel szemben újabb
szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés; továbbá ha ellene újabb büntetőeljárás indult
[11/1995. BH 624. BK].
A bv. bíró a bv. intézet parancsnokát az enyhébb végrehajtási szabályok megszüntetésére irányuló
előterjesztésben foglalt adatok kiegészítésére kötelezheti, de nyomozati cselekmények elvégzésére
nem hívhatja fel és a pártfogó felügyelőt sem bízhatja meg azzal, hogy tanút hallgasson ki; az ilyen
jellegű bizonyítást maga veszi fel, illetve az ügyészt keresi meg a szükséges bizonyítási eszközök
felkutatása érdekében [11/1995. BH 624. BK; 2/1997. BH 64. és 65. BK].
4.5. Sajátos kezelési igényű elítéltek számára kialakított részlegek
105. § (1) Hosszúidős speciális részlegre (a továbbiakban: HSR) helyezhető az életfogytig tartó-,
vagy legalább tizenöt évi szabadságvesztés büntetését töltő elítélt, akinek magatartása, a
szabadságvesztés végrehajtása során tanúsított együttműködési készsége, az intézet rendjéhez és
biztonságához való viszonya, illetve egyéni biztonsági kockázatelemzése alapján különleges
kezelése és elhelyezése indokolt abból a célból, hogy a közösségbe helyezésre felkészítést, illetve a
közösségbe visszahelyezést nyerjen.
(2) A HSR alkalmazására és megszüntetésére a BFB döntése alapján kerülhet sor, melyet
háromhavonta felül kell vizsgálni, illetve haladéktalanul meg kell szüntetni, ha feltételei már nem
állnak fenn. A HSR alkalmazásáról való döntés, illetve az elhelyezés felülvizsgálata során az
elítéltet meg kell hallgatni, a döntésről az elítéltet írásban tájékoztatni kell.
(3) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó általános szabályok a HSR alkalmazása
esetén annak végrehajtási rendjéhez igazodnak.
(4) A HSR alkalmazása esetén az elítélt
a) állandó őrzés és felügyelet alatt áll,
b) a bv. intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani,
c) zárkájában indokolt esetben belső biztonsági rács alkalmazható,
d) munkát a hosszúidős speciális részlegen belül, illetve a parancsnok által kijelölt helyen végezhet,
e) önképzést folytathat, az intézet csoportos művelődési, sportolási és szabadidő eltöltésének
lehetőségeit csak a hosszúidős speciális részlegen belül, illetve a parancsnok külön engedélyével
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
veheti igénybe,
f) lelkészi gondozásban egyénileg, közösségi lelki gondozásban a parancsnok engedélye szerint
részesülhet,
g) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható,
h) számára a 175-177. §-ban biztosított kapcsolattartás gyakorisága növelhető.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott rendelkezések, illetve a szükséges biztonsági intézkedések
együttesen vagy külön-külön alkalmazhatók, amelyről a bv. intézet parancsnoka írásban dönt, e
jogkörét átruházhatja. Az esetleges rendelkezésekről, illetve azok felülvizsgálatáról a HSR
alkalmazásáról vagy a felülvizsgálatáról szóló döntést követően haladéktalanul kell intézkedni.
A büntetőjogi, valamint büntetés-végrehajtási jogi változások teremtették meg annak a
szükségességét, hogy az olyan speciális fogvatartotti csoportra, amelyik hosszú ítélettel
rendelkezik, megfelelő bánásmódot, kezelést alkalmazzanak. Szintén ilyen szabályozást igényelnek
a gyógyító-terápiás részlegre vonatkozó speciális feladatok. Van egy olyan különleges csoport is,
amelynek tagjai állapotuknál fogva elkülönítendők az általános fogvatartotti csoporttól, de a
gyógyító-terápiás részlegre helyezés feltételei még nem állnak fenn, azonban speciális kezelést,
foglalkozást igényelnek. Őket a Befogadási és Fogvatartási Bizottság pszichoszociális részlegén
helyezik el.
106. § (1) Gyógyító-terápiás részlegre kell elhelyezni - az IMEI-ben végzett kivizsgálás után - azt
az elítéltet,
a) akinek korlátozott beszámítási képességét állapították meg;
b) akit szabadságvesztés végrehajtása alatti időben - kóros elmeállapota miatt - az IMEI-ben
kezeltek és elmeállapota olyan mértékben javult, hogy az a szabadságvesztés folytatását nem
akadályozza;
c) akinek, a személyiségzavar jellege vagy annak súlyossága miatt gyógyító-terápiás részlegen való
elhelyezése indokolt.
(2) Az (1) bekezdés a) és c) pontja alá tartozó elítéltek az IMEI-be történő kivizsgálásig - az orvos
javaslatára - harminc napra, a BFB döntése alapján a gyógyító-terápiás részlegbe ideiglenesen
elhelyezhetők. Az időtartam egy alkalommal további harminc nappal meghosszabbítható a BFB
döntése alapján.
(3) A gyógyító-terápiás részlegről való kihelyezésről - orvosi javaslatra - a BFB dönt. Javult
elmeállapotú elítéltet - (1) bekezdés b) pontja - csak az IMEI írásbeli engedélyével lehet a
gyógyító-terápiás részlegről kihelyezni.
(4) A gyógyító-terápiás részlegre utalt elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás program
keretében kell megvalósítani.
(5) A gyógyító-terápiás részlegre elhelyezett elítéltek részére az állapotuknak megfelelő jellegű és
idejű terápiás foglalkoztatást, oktatást, valamint pszichológiai foglalkozást kell biztosítani.
107. § (1) Ha az elítélt személyiségzavarban szenved, vagy mentális állapota miatt különleges
gondozást igényel, de a gyógyító-terápiás részlegre helyezés feltételei nem állnak fenn, a BFB
pszichoszociális részlegen helyezheti el.
(2) A pszichoszociális részlegen elhelyezett elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás
program keretében kell megvalósítani.
Indokolt a végrehajtás alatt kóros elmeállapotúvá vált, valamint személyiségzavarban szenvedő
elítéltek állapotuknak megfelelő külön elhelyezése, kezelése. Az ebben a csoportokban elhelyezett
elítéltek külön házirend és napirend szerint élnek, részükre az állapotuknak megfelelő jellegű és
idejű foglalkoztatást, oktatást, pszichoterápiás kezelést biztosítanak.
A nemzetközi tudományos irodalomból kitűnően, a büntetés-végrehajtás a pszichopaták esetében is
zárt intézetben történik. A velük való penitenciális foglalkozással szemben magasabb igényeket
kell támasztani. Feltétlenül szükséges individuális, főleg azonban kollektív és csoportos
pszichiátriai, pszichológiai és pedagógiai módszerek alkalmazása is a szokásos módszerek mellett.
Külföldi tapasztalatok szerint a pszichopaták speciális intézeteiben beigazolódott a következetes
fegyelem rendszerének az igénye és soha nem a permisszív (megengedő) eszközök
igénybevételével. A szakemberek többsége a fegyelmezett környezetben történő munkára nevelés
mellett tör pálcát.
E részlegek működése a legkülönfélébb szakembereket igényli. Így pszichiátert, pszichológust,
gyógypedagógust stb. A többi bv. szakember - akik e részlegekkel kapcsolatba kerülnek munkájuk
során - külön felkészítése is szükséges erre a speciális tevékenységre, beleértve az őröket,
felügyelőket, munkáltatókat, nevelőket is. Speciális kezelést, foglalkozást igényelnek a
pszichoszociális részlegen elhelyezett fogvatartottak, akik az állapotuknál fogva szintén
elkülönítendők az általános fogvatartotti csoporttól.
108. § (1) A drogprevenciós részlegen az az elítélt helyezhető el, aki írásban nyilatkozik arról, hogy
a kábítószer-mentesség ellenőrzése érdekében aláveti magát rendszeres vizsgálatoknak, és azokhoz
vizsgálati anyagot (testváladékot) szolgáltat.
(2) A drogprevenciós részlegen elhelyezett elítéltek számára a kapcsolattartás gyakorisága
növelhető.
(3) A drogprevenciós részlegen elhelyezett elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás
program keretében kell megvalósítani.
(4) Az elítélt írásbeli kérelmére a drogprevenciós részlegen történő elhelyezést meg kell szüntetni.
(5) Az elítélt drogprevenciós részlegen történő elhelyezését meg kell szüntetni, ha
a) a kábítószer-mentesség ellenőrzésére szolgáló vizsgálat eredménye pozitív (az elítélt
szervezetében kábítószert mutatott ki),
b) az elítélt az intézetben vagy azon kívül súlyos fegyelemsértést, illetve bűncselekményt követ el,
vagy
c) az együttműködési kötelezettségét nem teljesíti.
A káros szenvedélyek alapvetően meghatározzák a reintegráció sikerességét, ezért a kábítószer-
fogyasztással érintett fogvatartottak esetében a gondozás eredményessége érdekében szükséges egy
39. oldal
olyan komplex, az elítélt igényeihez igazodó program kialakítása, amely magában foglalja a
rehabilitációt, valamint a különböző fejlesztendő készségekre vonatkozó tréningeket, a
munkakeresésre vonatkozó ismereteket, melyek elsajátításával az elítélt jobb esélyekkel indulhat a
szabad életben. A drogprevenciós részleg kialakítása ezt a lehetőséget teremti meg.
109. § (1) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen az az elítélt helyezhető el, akinek biztonsági
csoportba sorolása alapján a fogvatartása nem igényli magas szintű biztonsági védelmi eszközök
alkalmazását.
(2) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen csökkenthető az életrend meghatározottsága, az
elítélt a reintegrációs programokon kívüli szabad idejét belátása szerint használhatja fel és a bv.
intézet kijelölt területén szabadon mozoghat.
(3) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegre helyezés megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-
végrehajtás rendjét súlyosan megsérti.
(4) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen elhelyezett, gondatlan bűncselekmény miatt
kiszabott, egyévi vagy annál rövidebb tartamú szabadságvesztését töltő elítélt esetén a pártfogó
felügyelő legkésőbb a bv. intézetből való szabadulás várható időpontja előtt két hónappal, az elítélt
társadalmi kapcsolatainak megerősítése érdekében megkezdi a gondozását.
(5) A gondozás körében a bv. intézet székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelő
a) a bv. intézetben felkeresheti az elítélteket és egyéni vagy csoportos tájékoztatást ad a
társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében,
b) ha az elítélt részt vesz reintegrációs programban, közreműködik annak megvalósításában,
értékeli a reintegrációs programban elért eredményeket, szükség szerint kiegészíti, fejleszti azt,
c) szükség esetén segíti a családi kapcsolatok helyreállítását,
d) az elítélt társadalmi kapcsolatainak megerősítése érdekében a helyi önkormányzatokkal, a
munkáltatókkal, a civil szervezetekkel, az egyházi és egyéb karitatív szervezetekkel, illetve egyéb
önkéntes közreműködőkkel együttműködik.
Az egyéniesítés megteremtésével az alacsony biztonsági kockázatot jelentő elítéltek esetében a
biztonsági rendszer elemei is igazodnak az elítéltek kockázatához. Fontos szempont, hogy a kisebb
súlyú bűncselekményt elkövető, első bűntényesek ne kerüljenek a visszaesők, súlyos
bűncselekményt elkövetők közé. Ők más kezelést, foglalkozást igényelnek és kevésbé éri őket így
az ún. "börtöniskola" káros hatása is. Azok a bűnelkövetők, akik rövidebb tartamú
szabadságvesztést töltenek vagy gondatlan bűncselekmény miatt kerültek elítélésre, jellemzően
nem a "tipikus" szubkulturális bűnözők. Esetükben a reintegráció legfontosabb célja, hogy a rövid
ítéleti időre tekintettel ne szakadjanak ki abból a családi, szociális és munkahelyi környezetből,
amelyben elítélésüket megelőzően éltek.
Az alacsony biztonsági kockázatú részleg törvényi szinten történő szabályozásával közelítettünk az
európai büntetés-végrehajtási gyakorlatban elfogadott nyitott intézmények koncepciójához, mellyel
jelentősen csökkenthető a szabadságvesztés végrehajtásának költsége.
4.6. Kóros elmeállapotúvá vált elítélt elhelyezése
110. § (1) Ha az elítélt kóros elmeállapotúvá válik, a szabadságvesztést a bv. intézetben nem lehet
végrehajtani, az elítéltet a büntetés-végrehajtási bíró döntése alapján az IMEI-ben kell elhelyezni.
Az itt eltöltött idő a szabadságvesztés tartamába beszámít.
(2) Ha a bv. intézet a szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt kóros elmeállapotára utaló
tüneteket észlel, intézkedik az elítéltnek az IMEI-ben történő pszichiáter szakorvos általi
kivizsgálása iránt.
(3) Ha az IMEI pszichiáter szakorvosa az elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket állapított meg,
és az elítélt pszichiátriai kezelése meghaladja a két hónapot, az IMEI főigazgató főorvosa
előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak a szabadságvesztés végrehajtási helyének
megváltoztatására.
(4) Az elítélt elmeállapotában bekövetkezett kedvező változásra tekintettel, az IMEI főigazgató
főorvosa soron kívül tehet javaslatot az elítélt bv. intézetbe történő visszaszállítására a büntetés-
végrehajtási bírónak.
(5) Ha az elítélt szabadításakor gyógykezelésének szükségessége továbbra is fennáll, az IMEI
főigazgató főorvosa az elbocsátás esedékességének napjával történő elhelyezés érdekében az
egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint kellő időben kezdeményezi a bíróságnál
a kötelező gyógykezelés elrendelése iránti eljárást.
(6) Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező gyógykezelését, az IMEI főigazgató főorvos - az
Országos Mentőszolgálat útján - intézkedik az elítélt átszállítása iránt a kijelölt, az egészségügyről
szóló törvény szerinti gyógykezelést végző pszichiátriai intézetbe.
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása alatt kóros elmeállapotúvá vált elítéltet állapotának
megfelelő gyógyintézetben kell elhelyezni. A büntetés-végrehajtás keretében ez a gyógyintézet az
IMEI, ahol pszichiáter szakorvosok vizsgálják és gyógykezelik.
Humánus jogalkotói megoldás - amihez több évtizedes gyakorlat vezetett -, hogy a
szabadságvesztést ilyen esetben sem szakítják félbe, hanem az tovább folyik. Tehát az IMEI-ben
töltött időt állapot-javulás esetén nem kell a bv. intézetbe visszahelyezést követően letölteni, mert
az elítélt lényegében szabadságkorlátozás alatt áll a gyógykezelés alatt, és nem lenne emberséges,
ha ezt az időt nem számítanák be a szabadságvesztés-büntetések tartamába.
4.7. Egyéb végrehajtási szabályok
111. § A szabadságvesztés tartamába nem számít be az az idő, amíg az elítélt a szabadságvesztés
végrehajtása alól kivonja magát.
112. § (1) Ha az összbüntetési ítélet olyan időpontban emelkedik jogerőre, amikor az elítélt az
összbüntetésként megállapított szabadságvesztést már kitöltötte, és az elítélttel szemben más
ügyben kiszabott szabadságvesztést kell foganatba venni, a végrehajtásra kerülő szabadságvesztés
tartamába be kell számítani azt az időtartamot, amennyivel az elítélt által kitöltött szabadságvesztés
tartama meghaladja az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés tartamát.
(2) Ha rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott határozatban a bíróság az elítélttel szemben nem,
vagy nem a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozattal megegyező tartamban szab ki
szabadságvesztést, vagy a kiszabott szabadságvesztés tartamát mérsékli, és az elítélt a kiszabott
tartamnál hosszabb időt töltött szabadságvesztésben, ha az elítélttel szemben más ügyben kiszabott
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
szabadságvesztést kell foganatba venni, akkor a végrehajtásra kerülő szabadságvesztés tartamába
be kell számítani azt az időtartamot, amennyivel az elítélt által kitöltött szabadságvesztés tartama
meghaladja a rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott határozattal megállapított szabadságvesztés
tartamát.
(3) Az (1)-(2) bekezdés abban az esetben alkalmazható, ha az elítélten az összbüntetésként
megállapított, illetve a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozattal kiszabott
szabadságvesztést és a más ügyben végrehajtásra váró szabadságvesztést folyamatosan hajtják
végre. Az (1)-(2) bekezdés akkor is alkalmazandó, ha a túltöltés tartama hosszabb a végrehajtásra
váró szabadságvesztés tartamánál, de további szabadságvesztések várnak végrehajtásra.
Célszerű ez a törvényi szabályozás, hiszen az elítélteknek korábban pereskedniük kellett amiatt,
hogy az úgynevezett túltöltésükre kártalanítást kapjanak - és amelyet a bíróság meg is ítélt
számukra. Egyszerűbb megoldás a másik szabadságvesztés tartamába történő beszámítás.
Abban az esetben alkalmazható ez, ha az elítélten az összbüntetésként megállapított, illetve a
rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozattal kiszabott szabadságvesztést és a más ügyben
végrehajtásra váró szabadságvesztést folyamatosan hajtják végre. Helyesen mutatott rá a jogalkotó,
hogy ha a túltöltés tartama hosszabb a végrehajtásra váró szabadságvesztés tartamánál, de további
szabadságvesztések várnak végrehajtásra, akkor is alkalmazni kell ezt a beszámítást. Mindezzel
fontos jogállami garanciát rögzített a jogalkotó, biztosítva az egységes joggyakorlatot is.
113. § (1) Az elítéltet - megjelenési szándékától függetlenül - elő kell állítani, ha
a) büntető ügyben terheltként,
b) tanúként,
c) az apaság és a származás megállapítása iránti perben személyes megjelenésre kötelezéssel
félként,
d) gondnokság alá helyezés iránti perben alperesként,
e) szabálysértési ügyben eljárás alá vont személyként idézik.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja esetén az elítéltet nem kell előállítani, ha törvény lehetőséget ad arra,
hogy a terhelt nyilatkozzon részvételi szándékáról, és az elítélt nemleges nyilatkozatot tesz.
(3) Az elítéltet - kivéve, ha írásban tett nyilatkozata szerint a közvetítői megbeszélésen nem kíván
megjelenni - az intézet előállítja, ha a büntető ügyekben alkalmazandó közvetítői tevékenységet
végző közvetítő idézi.
(4) Az elítéltet - amennyiben a tárgyaláson meg kíván jelenni - elő kell állítani, ha félként a
személyes megjelenés kötelezettségével idézik.
(5) Az (1), (3) és (4) bekezdésben foglaltakon kívül az intézet akkor állítja elő az elítéltet, ha az az
előállítást kéri, és annak költségeit megelőlegezi.
(6) Ha az elítélt az előállítás költségeit nem tudja megelőlegezni, az intézet tájékoztatja, hogy
költségmentességet, illetve pártfogó ügyvéd kirendelését kérheti. Az intézet az előállítás költségeit
az elítélt írásbeli kérelmére kivételesen megelőlegezheti, ha a kérelemben a költségek
visszafizetését vállalja.
(7) A bírósági ügyekben való előállításra vonatkozó szabályokat a közjegyzői eljárásra is
megfelelően alkalmazni kell.
Az elítéltet nem kell büntetőügyben terheltként - tehát saját ügyében sem - előállítani, ha a törvény
lehetőséget ad arra, hogy a terhelt nyilatkozzon részvételi szándékáról és nemleges nyilatkozatot
tesz.
Ha félként személyes megjelenés kötelezettségével idézik az elítéltet, abban az esetben elő kell
állítani, amennyiben a tárgyaláson meg kíván jelenni. Amennyiben nem szükséges az előállítása az
elítéltnek, de az előállítást kéri, elő kell állítani, ha annak költségeit megelőlegezi.
Az előállítás tekintetében az elítélt helyzete jogi szempontból - a szabadságvesztés végrehajtásából
keletkező jogok és kötelességek kivételével - megegyezik a nem elítélt állampolgár jogi
helyzetével. Szerepel a rendelkezések között, hogy mikor kötelező és mikor lehet az elítéltet
kérésének megfelelően előállítani bírósághoz, közjegyzőhöz stb. A kérelemre történő előállítás
költségeit saját maga tartozik viselni.
114. § (1) A nyomozó hatóság az elítéltet az ügyész engedélye alapján - a bv. intézettel való
előzetes egyeztetés szerint - az intézetben kihallgathatja, illetve ha az elítéltek ugyanabban az
intézetben vannak fogva tartva, a nyomozó hatóság a szembesítést az intézetben is végrehajthatja.
A nyomozó hatóság az elítélt intézetben lévő érték-, vagy tárgyletétjéből lefoglalhat, illetve
iratismertetést (Be. 193. §) tarthat. Az ügyész más nyomozási cselekmények intézetben történő
elvégzésére is engedélyt adhat.
(2) Az elítéltet az intézetben a hatósági ügyben eljáró más szerv a bv. intézettel való előzetes
egyeztetés alapján hallgathatja ki.
(3) Az elítéltet az illetékes ügyész, illetve a nyomozó hatóságnak az illetékes ügyész engedélyét is
tartalmazó írásbeli megkeresésére a parancsnok adja ki, nyomozási cselekmények lefolytatása,
továbbá a Bnytv.-ben meghatározott bűnügyi nyilvántartási adat mintavétele céljából.
(4) Ha az elítélt kiadása a rendőrségi fogdán történő elhelyezéssel jár, úgy azt az illetékes ügyész a
Be. 135. § (2) bekezdése szerinti időtartamban engedélyezheti.
(5) A kiadás nem teljesíthető, ha
a) az elítélt szabadulása esedékes,
b) az elítéltet a bíróság idézésére elő kell állítani, vagy
c) azt - orvosi vélemény szerint - az elítélt egészségi állapota nem teszi lehetővé.
(6) Az elítélt törvényes jogait a kiadás ideje alatt is biztosítani kell. A kiadás időtartama a
szabadságvesztés idejébe beszámít.
Az elítéltet ügyészi engedéllyel - a bv. intézettel történt előzetes egyeztetés után - az intézetben a
nyomozó hatóság kihallgathatja, illetve ha az elítéltek ugyanabban az intézetben vannak fogva
tartva, a nyomozó hatóság a szembesítést az intézetben is foganatosíthatja.
A nyomozó hatóság az elítélt intézetben lévő érték- vagy tárgyletétjéből lefoglalhat, illetve
iratismertetést (Be. 193. §) is tarthat. Az ügyész ezeken kívül más nyomozási cselekmények bv.
40. oldal
intézetben történő elvégzésére is adhat engedélyt.
Az elítéltet az illetékes ügyész, illetve a nyomozó hatóságnak az illetékes ügyész engedélyét is
tartalmazó írásbeli megkeresésére a parancsnok adja ki, nyomozási cselekmények lefolytatása,
továbbá a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar
állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti
biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.)
meghatározott bűnügyi nyilvántartási adat mintavétele céljából. Tehát ha az elítélt ellen
büntetőeljárás folyik, érvényesül az ügyész rendelkezési joga.
Az elítélt kiadását a rendőrségi fogdán történő elhelyezéssel az illetékes ügyész a Be. 135. § (2)
bekezdése szerinti időtartamban engedélyezheti.
4.8. Fokozatváltás
115. § (1) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb fokozat akkor jelölhető ki, ha -
különösen az elítélt személyiségére, előéletére, egészségi állapotára, a szabadságvesztés során
tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára, a
társadalomba való beilleszkedési készségére tekintettel - a büntetés célja a szabadságvesztés
enyhébb fokozatban történő végrehajtásával is elérhető.
(2) Enyhébb végrehajtási fokozat nem jelölhető ki, ha
a) az elítélt a szabadságvesztésből - az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is
beszámítva - a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,
b) az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztés tartamának- az előzetes
fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva - egyharmadát nem töltötte le,
c) az elítélt a szabadságvesztésből fegyházfokozatban legalább egy évet, börtönfokozatban legalább
hat hónapot nem töltött le,
d) az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztésből - az előzetes
fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva - annak fele tartamát nem töltötte le,
e) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,
f) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
g) az elítélt életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést tölt, amelyből nem bocsátható feltételes
szabadságra.
(3) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel szigorúbb fokozat akkor jelölhető ki, ha az elítélt a
büntetés-végrehajtás rendjét ismételten vagy súlyosan megzavarja.
(4) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb, illetve eggyel szigorúbb végrehajtási
fokozat kijelölése iránt a bv. intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak. A
szabadságvesztés szigorúbb végrehajtási fokozatának a kijelölésére a bv. intézet nem tehet
előterjesztést, ha az elítélt a szabadságvesztésből legalább hat hónapot még nem töltött le.
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának utólagos megváltoztathatósága kiemelkedő
motivációs tényező a végrehajtás során. Az országok túlnyomó többségénél a végrehajtás alatti
büntetés megváltozik a kiszabáskori büntetéshez képest. Az enyhébb végrejhatási fokozat
kijelölésére vonatkozó általános elvek mellett a törvény meghatározza azokat a körülményeket,
amelyek esetén nem jelölhető ki az enyhébb fokozat.
Az új törvényi fogalom meghatározása a fokozat enyhítésével kapcsolatban magában foglalja az
eddigi bv. bírói gyakorlatot, az egyes döntésekben megfogalmazott bv. bírói követelményeket.
Az enyhébb fokozatba helyezés nagyszerű motivációs tényező nevelési eszköz, hiszen ezáltal az
elítélt a szabadságvesztés végrehajtásának ideje alatt kerülhet enyhébb végrehajtási körülmények
közé. Több ügyben előfordult, hogy a bv. bíró azért nem engedte - a törvényi feltételek fennállása
ellenére sem - enyhébb fokozatba helyezni az elítéltet, mert ezáltal egyben feltételes szabadságra is
jogosulttá vált volna. Álláspontunk szerint ez nem kizáró ok, nem lehet akadálya az enyhébb
fokozatba helyezésnek. Habár sok esetben így történik az enyhébb fokozatba helyezés, mégsem
lehet egyértelműen örülni az ilyen - egyébként jogszabályt nem sértő - gyakorlatnak a
nevelésieszköz-szerep még hatékonyabb alkalmazása szempontjából.
Az alapítélettel kiszabott szabadságvesztés hátralévő részének végrehajtására eggyel enyhébb vagy
eggyel szigorúbb végrehajtási fokozatot kijelölő bv. bírói határozat az új helyzetet teremtő
összbüntetési ítélettel hatályát veszíti, ami azonban nem jelenti a bv. bírói hatáskör elvonását. A bv.
intézetnek ismét meg kell vizsgálnia ilyen esetben, hogy az összbüntetés tekintetében fennállnak-e
a fokozatváltoztatás feltételei [7/1983. BH 106. BK].
A bv. intézetnek szintén nevelési eszköze a szigorítás, a szigorúbb fokozatba helyezés
kezdeményezése. Az eggyel szigorúbb fokozatba helyezés iránti előterjesztés feltétele az eddigi bv.
intézeti gyakorlat szerint, hogy az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten és súlyosan
megzavarja. Ebből következően nem kerülhet sor a végrehajtási fokozat súlyosítására egyszeri
súlyos fegyelemsértés vagy többszöri csekély súlyú rendzavarás esetén.
A szabadságvesztés enyhébb fokozatának kijelölésére lehet előterjesztést tenni, ha az elítélt
folyamatosan kifogástalanul teljesíti kötelezettségeit és a büntetés célja enyhébb fokozatban is
elérhető. Az intézet tájékoztatja a bv. bírót a végrehajtott és a végrehajtásra váró
szabadságvesztés(ek)ről, valamint ha az elítélt ellen új büntetőeljárás van folyamatban.
Kifogástalan magatartás hiányában enyhébb fokozat megállapításának nincs helye [12/1994. BH
642. BK; 233/1994. BH]. Az eggyel enyhébb végrehajtási fokozat engedélyezésének előfeltételei
kapcsán eseti döntés mutatott rá arra, hogy azok a körülmények, amelyeket a bíróságnak az ítélet
meghozatala során értelmeznie kell, nem szolgálhatnak alapul a bv. bíró döntéséhez [1997/161.
BH].
A törvény arra nem ad lehetőséget, hogy az elítélt fegyházfokozatban kezdi tölteni a büntetését,
majd fogház fokozatból szabaduljon. A végrehajtás során a fokozat enyhítésére vagy szigorítására
csak egy esetben kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság 248/B/1998. AB számú határozatában a fokozatváltoztatás tekintetében
mondta ki, hogy általános kérelmezési jog az elítéltet és védőjét is megilleti, hivatalból a bv. intézet
részéről történő előterjesztés nem zárja ki, hogy ők is kérelmezzék az eljárás folytatását.
4.9. Félbeszakítás
116. § (1) Fontos okból - így különösen az elítélt személyi vagy családi körülményei, egészségi
állapota miatt - a szabadságvesztés végrehajtása hivatalból vagy kérelemre félbeszakítható, erről
a) egy naptári évben harminc napig terjedő időtartamra a parancsnok,
b) egy naptári évben harmincegy naptól kilencven napig terjedő időtartamra az országos
parancsnok,
c) a b) pontban szabályozottnál hosszabb időre a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter dönt.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(2) Kivételesen engedélyezhető a szabadságvesztés félbeszakítása, ha az elítélt ellen
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt újabb büntetőeljárás van folyamatban. Ebben
az esetben az eljárás szakaszától függően az ügyész vagy a bíróság véleményét be kell szerezni.
(3) Nem engedélyezhető a szabadságvesztés félbeszakítása, ha a bíróság az életfogytig tartó
szabadságvesztést kimondó ítéletben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.
(4) Ha az elítélt nő a várandósság tizenkettedik hetét elérte, és a szülés várható időpontja
megelőzné a szabadulás napját, nyilatkoztatni kell arról, hogy kéri-e a szabadságvesztés
félbeszakítását. A várandósság alatt vagy közvetlenül a szülés után benyújtott büntetés-
félbeszakítási kérelmek elbírálása során elsősorban a gyermek érdekét kell figyelembe venni.
(5) A szabadságvesztés félbeszakítására irányuló kérelem indokoltságának ellenőrzése céljából a
bv. intézet, illetve a BVOP megkeresheti az elítélt által megjelölt tartózkodási hely szerint illetékes
pártfogó felügyelői szolgálatot, illetve rendőri szervet a környezettanulmány készítése céljából.
(6) A kérelem elutasítását indokolt határozatba kell foglalni.
(7) A félbeszakítás tartama a szabadságvesztés tartamába nem számít be.
(8) A félbeszakítás tartama alatt az elévülés nyugszik.
A félbeszakításhoz a törvény nem taxatív módon sorol fel érdekeket, hanem példálózó jelleggel,
amelyek részint egyéni jellegűek, de a közérdek is a méltányolható érdekek körébe tartozik. A
félbeszakítás iránti kérelem intézésénél nyomatékosan kell értékelni az elítélt bűncselekményét, a
vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárást, a várható szabadulásának időpontját, a fogva tartás
biztonsága körében érvényesülő kockázati tényezőket, a normakövetési hajlandóságát, az aktuális
pszichés állapotát, a külső környezetében esetlegesen általa vagy a vele kapcsolatban álló
személyek által kiváltott közbiztonsági, bűnügyi kockázati tényezőket, az intézetből esetlegesen
korábban történő távolléte alkalmával tanúsított magatartását, valamint a büntetés félbeszakítására
okot adó körülmény objektív igazolhatóságát, vagy a körülmény megvalósulásának reális esélyét.
A büntetés-végrehajtási szerv az elítélt által megjelölt tartózkodási hely szerint illetékes pártfogó
felügyelői szolgálatot, illetve rendőri szervet környezettanulmány készítése céljából megkeresheti,
érdemi információval rendelkező pártfogótól adatokat kérhet az adatvédelmi törvény
rendelkezéseinek megfelelően és a cél, a szükségesség keretei között. A kérelem elutasítását
határozatba kell foglalni, amelyet minden esetben meg kell indokolni. A félbeszakítás tartama a
szabadságvesztés tartamába nem számít be, a félbeszakítás tartama alatt az elévülés nyugszik,
hiszen ezen időszak alatt állami engedéllyel nem folyik a büntetés végrehajtása.
A büntetés-félbeszakításon töltött időt úgy kell számítani, hogy az utolsó napját követő napból ki
kell vonni a büntetés-félbeszakítás kezdő napját. A félbeszakítás tartamába tehát nem számít be az
a nap, amelyen az elítéltet szabadon bocsátották.
A büntetés-végrehajtásért felelős miniszter a 116. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak esetében
konkrét büntetés-végrehajtási döntést hoz. A 116. § a büntetés-végrehajtási jogi félbeszakítást
szabályozza, viszont ettől függetlenül létezik büntetőeljárás-jogi félbeszakítás is, amelyre az
elsőfokú bíróság döntése alapján a perújítási [Be. 413. § (1) bekezdés], illetve a Kúria döntése
esetén a felülvizsgálati indítvány [Be. 423. § (6) bekezdés] elbírálásáig kerülhet sor. A
büntetőeljárásról szóló törvényen alapuló harmadik félbeszakítási lehetőség az, amikor az
igazságügyért felelős miniszter kegyelem iránti előterjesztés esetén a köztársasági elnök döntéséig
a büntetés félbeszakítását elrendeli [Be. 598. § (2) bekezdés]. A kép teljességéhez ez is
hozzátartozik, hiszen a végrehajtás félbeszakad, az elévülés is nyugszik, tehát ez is végrehajtást
érintő esemény.
117. § (1) A szabadságvesztés félbeszakítását az engedélyező megszünteti, ha a tudomására jut,
hogy
a) az elítélttel szemben a félbeszakítás tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás
indult, vagy újabb szabadságvesztés végrehajtásáról érkezik értesítőlap,
b) az elítéltet más ügyben előzetes letartóztatásba helyezték,
c) a félbeszakítás indoka az engedélyezett határidő letelte előtt megszűnt.
(2) A félbeszakítás megszüntetéséről az engedélyező indokolt határozattal dönt.
(3) A félbeszakítás megszüntetéséről az elítéltet írásban haladéktalanul tájékoztatni kell, és fel kell
hívni, hogy a megadott időpontban a szabadságvesztést végrehajtó intézetben jelentkezzen.
A törvényben taxatív módon felsorolt indokolt esetekben a büntetés-végrehajtási szerv a
szabadságvesztés félbeszakítását mintegy hatóságként eljárva megszüntetheti, amiről az elítéltet
haladéktalanul írásban kell tájékoztatni. Ebben megjelölheti azt az időpontot is, amikor
jelentkezzen a bv. intézetben. Felmerülhet a kérdés, hogy melyik büntetés-végrehajtási szerv
szüntetheti meg a félbeszakítást. Nyilvánvalóan az, amelyik engedélyezte. Álláspontunk szerint, ha
másik bv. szerv szerez tudomást a megszüntetési okról, abban az esetben a helyes eljárás az lenne,
ha az engedélyezőt értesítené erről. A Bv. Országos Parancsnoka, illetve a büntetés-végrehajtásért
felelős miniszter a döntést saját hatáskörébe vonhatja.
5. Az elítéltek jogi helyzete
5.1. Az elítélt jogai gyakorlásának és kötelezettségei teljesítésének általános szabályai
118. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt elveszti a személyi szabadságát, köteles
eltűrni a végrehajtás tényéből eredően egyes alapvető jogainak és a jogszabályok által biztosított
egyéb jogosultságainak szünetelését, korlátozását, módosulását.
(2) A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt az alapvető jogait és a jogszabályok által
biztosított egyéb jogosultságait a büntetés végrehajtása során is gyakorolhatja és jogszabályban,
vagy bírósági, illetve hatósági határozatban megállapított kötelezettségeit a büntetés végrehajtása
során is köteles teljesíteni, kivéve, ha azok szüneteléséről, illetve korlátozásáról az ítélet vagy
törvény rendelkezik, vagy amelyek gyakorlásában, illetve teljesítésében az elítélt akadályozva van.
(3) A büntetés-végrehajtási szervezet biztosítja, illetve elősegíti az elítélt jogainak gyakorlását.
(4) Az elítélt kötelezettségeinek teljesítése, illetve jogainak gyakorlása során a szabadságvesztés-
büntetés céljai teljesítése érdekében köteles a bv. intézettel együttműködni.
(5) Az elítélt jogait személyesen vagy védője, illetve fiatalkorú esetén törvényes képviselője útján,
a bv. intézet rendjével és biztonságával összhangban gyakorolja.
A fogvatartottak jogi helyzete nagyon fontos szerepet tölt be az emberi jogok védelmét kiemelt
helyen kezelő európai közösségben.
41. oldal
Az elítéltek jogairól szóló rendelkezések legfőbb eleme egyrészt a már korábban említett, az elítélt
személyiségét, az elítélttel való foglalkozást előtérbe helyező szabályozás, valamint az elítélt
alapvető jogait biztosító garanciális rendelkezések rendszerbe foglalása. Garanciális elemként
került megfogalmazásra, hogy a bv. szervezet biztosítja, illetve elősegíti az elítélt jogainak
gyakorlását.
Alapvető jogok korlátozásáról van szó a szabadságvesztés végrehajtása alatt, amelyeknek a
törvényben és az ítéletben meghatározott mértékig, határig el kell jutnia, de nem tovább, az
esetleges visszaélésekkel szemben is védelmet kell nyújtani, amit a gazdag garanciarendszer
hivatott elősegíteni. A szabadságvesztés tényéből adódóan vannak olyan jogok, amelyek csak a
törvényben meghatározott korlátozásoknak megfelelően gyakorolhatók, és szintén rendszerbe
foglaltak a szünetelő jogok. Megtörtént a bv. szervezet jogainak és kötelezettségeinek
meghatározása is az elítéltek jogi helyzetének végrehajtás szempontú megközelítése alapján, igaz,
nem taxatív jelleggel.
Az általános állampolgári jogi helyzetben bekövetkező változás mértéke a büntetés-végrehajtási
jogi helyzet tartalma. Az elítélt nem tárgya, hanem alanya a büntetés-végrehajtásnak. A miniszteri
indokolás szerint a "rabjogok" fokozatos elismerésén keresztül vezetett az út a ma már általánosnak
tekinthető felfogásig, amely szerint a személyi szabadság elvonása adja e büntetés és
végrehajtásának tartalmát.
A börtönkörülményeket úgy kell kialakítani, hogy az elítélt emberi méltósága, alapvető emberi és
általában a büntetéssel össze nem függő jogai ne csorbuljanak. Az elítélt jogi helyzete kifejezi az
egész büntetés-végrehajtási rendszer lényegét és egyben szintjelzője a jogállamiságnak. A
fogvatartott jogainak elismerése sine qua non előfeltétele, mintegy kiinduló pontja minden olyan
akciónak, amely megkísérli a reszocializáció elérését. Az állampolgári jogokat büntetés
végrehajtása céljából is csak annyiban szabad korlátozni, amilyen mértékben ezt törvény
megengedi, és amilyen mértékben ez elkerülhetetlen.
5.2. Az elítélt jogainak korlátozása, módosulása
119. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt
a) munkához és foglalkozása szabad megválasztásához való joga és a vállalkozáshoz való joga,
b) művelődéshez való joga, illetve a tanulás és a tanítás szabadsága,
c) önrendelkezéshez való joga,
d) kegyeleti joga,
e) szülői felügyeleti joga,
f) közérdekű adatokhoz való hozzáféréséhez és azok terjesztéséhez való joga,
g) véleménynyilvánítási szabadsága,
h) egyesülési joga,
i) tulajdonhoz való joga,
j) a szabadidő eltöltéséhez való joga,
k) ha munkát végez, az éves fizetett szabadsághoz való joga,
l) magántitokhoz való joga,
m) általános cselekvési szabadsága a szünetelő jogokra való tekintettel,
n) lelkiismereti és vallási szabadsága
e törvényben meghatározott korlátozásoknak megfelelően gyakorolható.
A kapcsolattartási jog is módosul, ami sajnos kimaradt a szabályozásból.
A levelek ellenőrizhetők biztonsági okból, a biztonságot sértő vagy veszélyeztető cselekmények
megelőzése végett. Az ellenőrzés lehet szúrópróbaszerű, de rendszeres is, az adott helyzettől és
tényektől függően. Ennek során a levelet felbonthatják, hogy nem tartalmaz-e bizonyos veszélyes
tárgyat vagy információt. Ez az Európai Emberi Jogi Bizottság eseti álláspontja szerint nem
ellentétes Az emberi jogok és alapvető szabadságok Európai Egyezményével. Az elítéltnek a
hatóságokkal, nemzetközi szervezetekkel és a védővel való levelezése tartalmilag nem
ellenőrizhető. Konkrét ügyben az Emberi Jogok Európai Bizottságától érkezett levelet a bv.
intézetben felbontották, amivel megsértették az Egyezmény 8. cikkét [21.67/1993. sz. kérelem]. Az
Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete Olaszországot a Domenichini ügyben marasztalta el
azért, mert az ügyvéddel folytatott levelezést ellenőrizték [BH 1997.9]. Ha alapos indok merül fel
arra, hogy az elítélt részére érkező levelek nem a borítékban megjelölt hatóságtól (rendőrség,
ügyészség, bíróság), nemzetközi szervezettől vagy a védőtől származnak, a levelet - jegyzőkönyv
egyidejű felvétele mellett - az elítélt jelenlétében fel kell bontani.
Az elítéltek levelezésnek ellenőrzése szempontjából nemzetközi szervezetnek a nemzetközi
egyezmény által feljogosított emberi jogok érvényesülésének vizsgálatát végző szervek
tekintendők. Ha az ellenőrzés során megállapítják, hogy a fogva tartás biztonságát veszélyeztető
adatot, információt vagy tárgyat tartalmaz a levél, az nem kézbesíthető az elítéltnek, amit külön kell
vele közölni, a levelet pedig vissza kell küldeni a feladónak. A levél biztonságát nem veszélyeztető
tartalomról az elítéltet viszont tájékoztatni kell.
A távbeszélő használatának korlátozása szintén ezzel az indokkal történhet, és erről sem maradhat
el az elítélt tájékoztatása. A látogatók ellenőrzése is emiatt történik a beléptetésnél.
A szabadságvesztést töltők közül nincs senki olyan helyzetben, mint a szabad életben. Ez pedig a
közérdekű adatok megismerésének is akadálya.
120. § (1) Az elítélt véleményét - ellenőrzés mellett az e törvényben meghatározott korlátozás
kivételével - olyan formában nyilváníthatja ki, amely nem zavarja a bv. intézet rendjét és
biztonságát.
(2) A vélemény nyilvánosságra hozatala
a) a nemzetbiztonság védelme,
b) a minősített adat közlésének megakadályozása,
c) a bűncselekmény közvetlen veszélyének fennállása esetén, annak megakadályozása,
d) a bv. intézet rendje és biztonsága,
e) a bűnöző életmód népszerűsítésének megakadályozása, valamint
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
f) az elítélt, vagy hozzátartozója számára a bűncselekménnyel kapcsolatos vélemény
nyilvánosságra hozatalából eredő vagyoni előny elérésének megakadályozása
érdekében korlátozható.
A véleménynyilvánítás korlátozására vonatkozó szabályokat a törvény tételesen felsorolja. A
korszerű áldozatvédelmi elveknek megfelelően külön rendelkezés szól a sértett jogainak vagy jogos
érdekeinek figyelembevételéről, amely első ízben jelenik meg törvényi szintű szabályozásban
tételes felsorolás formájában.
Az Emberi Jogi Bizottság gyakran ítélte meg úgy, hogy a fogvatartott véleménynyilvánítási és
információs szabadságának korlátozása a börtönben lévők helyzetének elkerülhetetlen
következménye, mivel a szabadságtól megfosztás bizonyos jogok és szabadságok korlátozásával jár
együtt. A korlátozások szerves részét képezik a fogva tartásnak.
A bv. intézet rendjének megsértése például akkor következik be, ha valaki vagy valakik egy vagy
több meghatározott kérdésben kiáltozva, demonstratív módon fejtik ki véleményüket, de
megnyilvánulhat teljes csöndben, csak ha éppen a kapott utasításokkal vagy a házirend előírásaival
ellentétesen cselekszenek. Így a bv. intézet rendjét sérti, ha valaki - valami ellen tiltakozási
szándékkal - az étkezéshez vonulás közben leül a folyosó vagy az udvar talajára (padozatára) és
onnan nem hajlandó távozni mindaddig, amíg tiltakozása eredményre nem vezet. (Gyakorlatban
előfordult eset)
Az Alkotmánybíróság a 13/2001. (V. 14.) AB határozatában úgy foglalt állást, hogy a
véleménynyilvánítási szabály - mint alkotmányos alapjog - magas értéktartalmából következően a
korlátozás alapjául szolgáló érdeksérelemnek különösen súlyosnak kell lennie. A
véleménynyilvánítási szabadság a végrehajtás által nem érintett és a végrehajtás lényege miatt a
fogva tartás során továbbélő, de szükségképpen módosuló alapjog. Nem sérti a
véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot önmagában az, hogy a fogvatartottaknak a
médiával való kapcsolata szabályozás és ellenőrzés alatt áll. Helyes gyakorlat, hogy a nyilatkozat
engedélyezéséről a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka dönt rövid határidőn belül, amely
döntés ellen a bv. bíróhoz lehet fordulni. Maga a nyilatkozattétel, illetve nyilatkozat közzététele
engedélyezésre kerül vagy megtagadható. Értelmezésünk szerint két engedély van, magának a
nyilatkozattételnek az engedélyezése és a nyilatkozat tartalmáé.
5.3. Az elítélt jogainak szünetelése
121. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel az elítélt joga
a) a szabad mozgáshoz,
b) a tartózkodási hely szabad megváltoztatásához,
c) a békés gyülekezéshez,
d) a sztrájkhoz,
e) a szabad orvosválasztáshoz
f) ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi és kisebbségi önkormányzati képviselők és
polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választható legyen.
(2) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelnek az elítélt azon jogai, amelyekre a
közügyektől eltiltás, illetve a bíróság ítéletében meghatározott foglalkozástól eltiltás,
járművezetéstől eltiltás és kitiltás kiterjed.
A törvény igyekszik meghatározni, milyen jogokat és kötelességeket érint - szüneteltet, módosít,
keletkeztet - a szabadságvesztés. A szabadság elvonása ugyanis együtt jár mindazoknak a hozzá
szorosan kapcsolódó jogosultságoknak, lehetőségeknek az elvesztésével, amelyek szabad
gyakorlásának előfeltétele a személyi szabadság megléte. A szabadságvesztésre ítélt számára a
büntetés egész tartamára a végrehajtó intézet jelenti az élet- és mozgásteret, az alig befolyásolható
létfeltételeket, az elítélttársak és a börtönszemélyzet a személyes kapcsolatokat és azok jellegét,
továbbá azt, hogy mivel és milyen módon töltheti (kell töltenie) az idejét. A törvény változtatott az
eddigi szabályozáson; kikerült a szülői felügyelet joga a szünetelő jogok közül és a
mozgásszabadság korlátozása helyett került be a 121. § (1) bekezdés a) pontjába a szabad
mozgáshoz, a b) pontjába pedig a tartózkodási hely szabad megváltoztatásához való jog
szünetelése. Lényegében ez pontosan fedi a szabadságvesztés tartalmát képező
mozgáskorlátozottságot.
Kikerült a korábbi szabályozásból a honvédelmi kötelezettség szünetelése, helyette bekerült a
szabad orvosválasztáshoz való jog korlátozása, valamint az ahhoz való jog, hogy az országgyűlési
képviselők, a helyi és kisebbségi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai
parlamenti képviselők választásán választható legyen az elítélt.
Új szabályozás a 121. § (2) bekezdése is, hiszen a büntetés-végrehajtás céljával lenne ellentétes, ha
az elítélt azokat a jogait gyakorolhatná, amelyekre a közügyektől eltiltás, illetve a bíróság ítéletében
meghatározott foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kitiltás kiterjed. Ezek nevesítése
azért szükséges, mert a bíróság ítélete kell ahhoz, hogy e jogok is szüneteljenek. Ellenkező esetben
ugyanis az elítélt számára is biztosítani kell a közügyekben való részvételt, illetve gyakorolhatja a
büntetés végrehajtásának ideje alatt is foglalkozását, a bv. intézetből jutalomból történő eltávozás,
kimaradás esetén is elmehet arra a területre, ahová a kitiltás hatálya kiterjed, tehát ezeket a bíróság
ítéletében ki kell mondani.
Ez a rész egyébként összevetendő a nem szabadságelvonással járó büntetések végrehajtásának
szabályaival is.
5.4. Az elítélt büntetés-végrehajtási jogviszonyból eredő jogai
122. § Az elítélt jogosult
a) a higiéniai feltételeknek megfelelő egészséges elhelyezésre, az egészségi állapotának és a
szabadságvesztés végrehajtása alatti tevékenységének megfelelő élelmezésre, egészségügyi
ellátásra, megfelelő ruházat biztosítására,
b) a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a bv. intézet által engedélyezett személyekkel,
szervezetekkel az e törvényben meghatározottak szerint kapcsolatot tartani,
c) baleset esetén baleseti ellátásra és baleseti egészségügyi szolgáltatásra,
d) pihenésre, szabadidőre,
e) testi és szellemi állapotának fenntartása, illetve fejlesztése érdekében
ea) naponta - a szabadságvesztés végrehajtási rezsimjeinél megállapított rendelkezések szerint, de
legalább egy óra - szabad levegőn tartózkodásra,
42. oldal
eb) önképzésre, sajtótermékek megrendelésére, a bv. intézet művelődési és sportolási
lehetőségeinek - a szabadságvesztés végrehajtási rezsimjeinél megállapított rendelkezések szerinti -
igénybevételére,
ec) tanuláshoz való jogát e törvényben meghatározottak szerint gyakorolni; általános iskolai,
középfokú, valamint felsőfokú tanulmányok megkezdésére, illetve folytatására, a vizsgákra való
felkészüléshez tanulmányi és vizsgaszabadságra,
f) a bv. intézetben, illetve annak felügyeleti szerveinél és a büntetés-végrehajtástól független
szervhez közérdekű bejelentés, panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére,
g) a büntetés végrehajtása során jogorvoslati joggal élni,
h) a rendelkezésére álló pénzből havonta meghatározott összeget személyes szükségleteire
fordítani, illetve azzal egyéb módon rendelkezni,
i) a szabadságvesztés végrehajtása során keletkezett kárának megtérítésére,
j) sajátos védelemre a nők, fiatalkorúak és a fogyatékkal élők a rájuk vonatkozó eltérésekkel,
k) jogszabályban meghatározottak szerint saját ruha viselésére, illetve használati tárgyak tartására;
az elítélt magánál tartható tárgyainak köre a bv. intézet rendjére és biztonságára figyelemmel,
valamint az egyes rezsimszabályok szerint korlátozható,
l) a már megállapított, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben
meghatározott valamely rendszeres pénzellátásának (e fejezetben továbbiakban: rendszeres
pénzellátás) a meghatalmazott személy kezéhez vagy a bv. intézethez történő folyósítására, továbbá
a saját jogon járó családi pótléknak a letéti számláján való elhelyezésére,
m) a szabadulást követő társadalomba való visszailleszkedés érdekében az ehhez szükséges
szociális feltételek megteremtésének segítségére,
n) önkéntes vállalása alapján - a szabadságvesztés fokozatának és a rezsimre vonatkozó szabályok
szerint
- oktatási, képzési, valamint reintegrációt elősegítő személyes fejlődését biztosító programokon
való részvételre,
o) büntetés-végrehajtási szervezeten belüli fogvatartotti fórumon való véleménynyilvánításra.
A törvény bővítette, pontosította az elítélt jogairól szóló rendelkezéseket. A változtatás kitűnik
abból is, hogy az elítélt emberi méltósága, alapvető emberi - és általában a büntetéssel össze nem
függő - jogai a büntetés-végrehajtásának ideje alatt ne csorbuljanak. Az elítélt személyiségét, az
elítélttel való foglalkozást helyezi homloktérbe az új szabályozás.
Minden jogot pontosan teljesíteni azonban nehézséggel jár, mivel szabadság elvonásához
hozzátartozik mindazoknak a szorosan kapcsolódó jogosultságoknak, lehetőségeknek az elvesztése,
amelyek szabad gyakorlásához előfeltétel a személyi szabadság megléte. A szabad ember
eldöntheti, hogy mit, mikor, kivel, hol és milyen módon tesz, viszonylag szabadon választhat a
kínálkozó vagy elérhető alternatívák közül, elhatározásait megváltoztathatja, módosíthatja, míg a
szabadságvesztésre ítélt számára a büntetés egész tartamára a végrehajtó intézet jelenti az élet- és
mozgásteret, az alig befolyásolható létfeltételeket. Így az elítélttársak és a börtönszemélyzet a
személyes kapcsolatokat és azok jellegét, továbbá azt, hogy mivel és milyen módon töltheti (kell
eltöltenie) az idejét.
Az egyes büntetés-végrehajtási jogok a következőképpen csoportosíthatók:
- ellátási (pl. az elhelyezéshez, élelmezéshez, ruházathoz, egészségügyi ellátáshoz, a már
megállapított nyugellátáshoz és baleseti ellátáshoz való jog),
- kapcsolattartási (levelezés, látogatás, csomag küldése és fogadása, távbeszélő használata,
munkáltatóval, karitatív szervezet tagjával, pártfogóval kapcsolat),
- újrafogalmazott, büntetés-végrehajtási körülmények között sajátosan érvényesülő alkotmányos
jogok (vallásszabadsághoz való jog, munkához való jog, művelődéshez való jog stb.).
A jogok és kötelezettségek kölcsönös feltételezettségének elve azt igényli, hogy a büntetés-
végrehajtási apparátusban számon kérhető kötelezettségként jelenjen meg az elítélti jogok
érvényesülése. A jogokkal ellentétes gyakorlat kedvezőtlenül hat az elítélt személyiségére.
Az elhelyezéssel kapcsolatban elvárás, hogy emberhez méltó, egészséges, kulturált legyen, feleljen
meg a higiéniai követelményeknek. Az élelmezéshez az elítélt életkorának, egészségi állapotának
és a szabadságvesztés végrehajtás alatti tevékenységének kell megfelelnie. A ruházati ellátás az
évszaknak megfelelő formaruha, alsóruha és lábbeli, a dolgozó elítélteknek ezen túl munkaruha
biztosítását jelenti. A formaruha nem lehet megalázó vagy lealacsonyító. Az elítélt egészségének
védelmére, egészségügyi ellátására az egészségügyi jogszabályok irányadók.
A hozzátartozóival és a külvilággal való kapcsolattartásra vonatkozó jogok fontos szerepet töltenek
be a társadalomba visszailleszkedés esélyeinek megőrzésében, javításában. A kapcsolattartás
korlátai a bv. intézet rendjére és biztonságára vonatkozó előírásokkal indokolhatók. A munkának
alanyi jogként megfogalmazása nem került ehelyütt felsorolásra, viszont ha dolgozik, akkor minden
munkavégzéssel kapcsolatos jog megilleti, a táppénz és ennek az időnek szolgálati időként történő
figyelembevételén kívül.
123. § (1) Az elítélt a bv. intézet parancsnokának engedélye alapján - őrzéssel, vagy anélkül -
meglátogathatja orvos által igazoltan súlyos beteg közeli hozzátartozóját, részt vehet közeli
hozzátartozója temetésén.
(2) A bv. intézet parancsnoka az (1) bekezdésben foglaltak engedélyezése esetén elrendelheti
mozgáskorlátozó eszközök használatát, kivételes esetben megtagadhatja a látogatás, a temetésen
való részvétel, illetve a kegyelet lerovásának engedélyezését.
(3) Az (1) bekezdés szerinti rendkívüli eltávozás az öt napot nem haladhatja meg, annak tartama a
szabadságvesztésbe beszámít.
(4) Ha az elítélt a temetésen nem vett részt, a parancsnok a temetést követő harminc napon belül -
az (1) bekezdés szerinti feltételekkel - engedélyezheti, hogy az elítélt lerója kegyeletét a közeli
hozzátartozója temetési helyénél.
(5) Az elítélt az (1) és (4) bekezdésben felsorolt esetekben az előállítás költségét köteles
megtéríteni.
Az emberséges bánásmód nyilvánul meg e törvényi rendelkezésben, amellyel kapcsolatban ki kell
emelni, hogy a büntetés végrehajtásához fűződő érdeket a közérdek, illetve az elítélt személyi,
családi körülményei, egészségi állapota megelőzhetik, melyek fennállása esetén ideiglenes
eltávozása őrzéssel vagy anélkül engedélyezhető. A kérelem elbírálása során értékelni kell az elítélt
által elkövetett bűncselekményt, a vele szemben folyamatban lévő esetleges büntetőeljárást, a
várható szabadulásának időpontját, a fogva tartás biztonsága körében érvényesülő kockázati
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
tényezőket, a normakövetési hajlandóságát, az aktuális pszichés állapotát, a külső környezetében
esetlegesen általa vagy a vele kapcsolatban álló személyek által kiváltott közbiztonsági, bűnügyi
kockázati tényezőket, az intézetből esetlegesen korábban történő távolléte alkalmával tanúsított
magatartását.
A kegyeleti jog vonatkozásában új elemként került a törvénybe a kegyelet harminc napon belüli
lerovása. Erre az elítéltnek utólag akkor is lehetősége van, ha a közrend, közbiztonság szempontjai
alapján a temetésen történő részvétele elutasításra került, vagy egyéb okból nem tudott részt venni a
megemlékezésen. Az előállítás költségei ebben az esetben is az elítéltet terhelik, azzal a kivétellel,
hogy a 18. életévét be nem töltött fiatalkorút a költségek megtérítésére nem kell kötelezni.
124. § (1) Az elítélt a 120. §-nak megfelelően jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról
és a tömegkommunikációról szóló törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, illetve az
elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő
közzététellel.
(2) A nyilatkozattétel engedélyezéséről vagy megtagadásáról az országos parancsnok a kérelem
benyújtásától számított három napon belül dönt. A nyilatkozattétel engedélyezése akkor tagadható
meg, ha alapos okkal arra lehet következtetni, hogy a nyilatkozattétel a 120. §-ban meghatározott
érdekek valamelyikét sértené vagy veszélyeztetné.
(3) Az országos parancsnok haladéktalanul értesíti a sajtó képviselőjét, ha az elítélt
nyilatkozattételét engedélyezte, vagy e törvény szerint az engedélyt megadottnak kell tekinteni. Az
értesítésben az országos parancsnok tájékoztatást ad a kapcsolatfelvétel részleteiről.
(4) Ha az országos parancsnok a nyilatkozattételt megtagadja, arról indokolt írásbeli határozattal
dönt. A határozat minősített adatot nem tartalmazhat. A nyilatkozattétel megtagadásáról szóló
határozat ellen az elítélt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A kérelmet a bv. intézet
haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
(5) A bv. intézet parancsnoka vagy az általa kijelölt személy a nyilatkozattételt - a 120. §-ban
foglaltak megtartása érdekében - ellenőrzi. Ha a nyilatkozattétel a 120. §-ban meghatározott
érdekek valamelyikét sérti vagy veszélyezteti, a nyilatkozattétel megszakítható, és az elítéltet
figyelmeztetni kell a szabályok megtartására és arra, hogy azok be nem tartása esetén a nyilatkozat
közzététele megtagadható.
125. § (1) Az elítélt - hozzájárulásával készített - nyilatkozattételét tartalmazó írás, kép-,
hangfelvétel (a továbbiakban: közlésre szánt anyag) közzétételéhez az országos parancsnok
engedélye szükséges.
(2) A közzététel engedélyezéséről vagy megtagadásáról az országos parancsnok a kérelem
benyújtásától számított három napon belül dönt. Az engedély akkor tagadható meg, ha a 120. §-ban
meghatározott érdekek valamelyikét sértené, vagy veszélyeztetné.
(3) Ha az országos parancsnok a közzétételt megtagadja, arról indokolt írásbeli határozattal dönt. A
közzététel megtagadásáról szóló határozat ellen az elítélt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat
be. A kérelmet a bv. intézet haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
A törvény a véleménynyilvánítás mint alapjog korlátozását szigorú eljárási szabályok között
rendezi.
A szigorítást indokolta, hogy a médiában több alkalommal hangzottak el az olyan kirívó tárgyi
súlyú bűncselekményekkel kapcsolatban tett nyilatkozatok, melyek a személyes adatok védelmét is
figyelembe véve, felvetették azt a jogos társadalmi igényt, miszerint a nyilatkozó elkövető öncélú
kijelentésével szemben a közérdek élvezzen védelmet.
A véleménynyilvánítás mint állampolgári jog módosulásokkal történő gyakorlása a fogvatartottak
vonatkozásában a véleménynyilvánítás ellenőrzését jelenti, a taxatíve meghatározott jogcímen
történő korlátozás lehetősége mellett. A véleménynyilvánítási szabadság magas értéktartalmából
következik, hogy a korlátozás alapjául szolgáló érdeksérelemnek különösen súlyosnak kell lennie,
másrészt a szabadság alóli kivételeket szűken kell értelmezni és a korlátozásoknak meggyőző
módon kell megalapozottnak lenniük.
A társadalom rosszallása és a jog által szabott tilalom közötti határon elhelyezkedő esetek körében
különösen korlátozás alá kell hogy essenek a testi sérülés okozásának vagy az élet elvételének
konkrét körülményeire és megvalósult eredményére, a különleges adatokra és az egészségügyi
adatokra vonatkozó, valamint a külön törvény szerint hátrányos megkülönböztetés
bekövetkezésének megállapítását eredményező kijelentések.
126. § (1) A bv. intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy lelkiismereti és vallási
meggyőződését szabadon megválassza, vagy megváltoztassa, vallását gyakorolhassa.
(2) A bv. intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy az egyházi személy, a vallási
tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, az egyházi jogi
személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet által megbízott más személy általi
gondozásban részesülhessen.
(3) Az elítélt magánál tarthatja a vallása gyakorlásához szükséges könyveket, írásos anyagokat és
kegytárgyakat. A kegytárgyak vallásgyakorláshoz való szükségességének megállapításához az
adott egyházi és vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző
tagjának állásfoglalása kikérhető.
(4) Az elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy a bv. intézetekben megvalósítható vallásos
szertartásban részesüljön a vallási közösség előírásainak megfelelően. A súlyos, életveszélyes
állapotban lévő elítélt kérelmére az egyházi személlyel, vagy a vallási tevékenységet végző
szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával való találkozást soron kívül lehetővé
kell tenni.
(5) Az elítélt eltiltható az istentiszteleten való részvételtől, ha az a bv. intézet rendjét vagy a
biztonságot veszélyezteti.
(6) Az istentiszteletre önként jelentkezők részvétele - az (5) bekezdés alapján eltiltottakat, valamint
a magánelzárást töltő elítélteket kivéve - nem korlátozható. A (2) bekezdésben meghatározott
személlyel való ellenőrzés nélküli találkozás lehetősége azonban az istentisztelet látogatástól
eltiltott, a magánelzárást töltő, illetve biztonsági zárkában vagy részlegen elhelyezett elítélttől sem
tagadható meg.
(7) A bv. intézet elősegíti a vallási közösségek szociális, karitatív, gondozói tevékenységét és az
elítéltnek a szabadulásra való felkészítéséhez nyújtott szolgálatait.
A vallásgyakorlás lényeges, nélkülözhetetlen szerepet tölt be a reintegráció elősegítésében.
A vallásgyakorlás alapjogát a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása alatt is biztosítani kell. A bv.
intézetek parancsnokai, valamint a börtönellátási szolgálat tagjai elősegítik, hogy az elismert
egyházak vallásgyakorlási és lelki-gondozási jogosultsága a fogvatartottak igényei szerint
43. oldal
érvényesüljön. A szolgálat végzi az istentiszteleteket, bibliaórákat és hitoktatást, egyéni és
közösségi lelki gondozást, rendszeres fogadóórákat tart, valamint életismereti, valláserkölcsi
oktatást is. A bv. intézet köteles elősegíteni az egyház szociális gondozói tevékenységét, az elítélt
szabadulásra felkészítéséhez nyújtott szolgálatait.
Fontos, hogy az elítélt jogosult magánál tartani a vallásgyakorláshoz szükséges kegytárgyakat. A
magántitok védelmét szolgálja, hogy a bv. intézet a lelkésztől nem kérhet felvilágosítást a
tevékenysége során tudomására jutott adatokról.
A bv. intézet szakmai tevékenységébe ugyanakkor a lelkész sem avatkozhat be.
127. § (1) Az elítélt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás során a bíróság, az ügyész vagy a
nyomozó hatóság által elektronikus eszközön átadott iratokba vagy az ellene folyamatban volt
büntetőeljárásban keletkezett iratról elektronikus adathordozón kiadott másolatba a büntetés-
végrehajtási szervezet által biztosított számítástechnikai eszköz igénybevételével jogosult
betekinteni.
(2) Az elítélt köteles az (1) bekezdésben meghatározott, valamint a büntetés-végrehajtási ügyben
keletkezett iratokon kívüli egyéb iratai másolásának, nyomtatásának és továbbításának költségét
megtéríteni.
Az elítélt alapvető büntetőeljárási joga, hogy az ellene folyamatban volt vagy lévő büntetőeljárás
során keletkezett iratokról elektronikus adathordozón átadott másolatba betekinthessen.
A fogvatartottak folyamatban lévő számos ügye miatt beadványaikat, az arról készített másolatokat
központilag szükséges szabályozni és meghatározni annak díját, ha azt az intézet nyomtatja ki,
küldi el, vagy közreműködik abban, hogy a fogvatartott azt az intézeten keresztül kapja kézhez.
Különösen időszerű ez a büntetőeljárás során küldött elektronikus iratokkal kapcsolatos feladatok
teljesítése miatt (fellebbezések, nyilatkozatok továbbítása) valamint a polgári peres eljárás jövőre
esedékes elektronikus ügyintézési szabályaira tekintettel. Az elítéltet ebből a szempontból a nem
fogva tartott személyhez hasonló helyzetbe kell hozni, a védekezési joga, lehetősége nem lehet
kevesebb, nem korlátozható.
128. § (1) A várandós és a kisgyermekes elítélt nőnek az egészségét védő és a gyermek fejlődését
szolgáló, e törvényben nem szabályozott jogai nem korlátozhatók.
(2) Ha a szülésre a szabadságvesztés végrehajtása alatt kerül sor, és az együttes elhelyezést kizáró
ok nem áll fenn, a gyermeket egy éves koráig az anyjával együtt kell elhelyezni.
(3) Az anya és a gyermek együttesen nem helyezhető el, ha
a) az anya a gyermek gondozását nem vállalja,
b) a bíróság a szülői felügyeletet az anya valamennyi gyermekével kapcsolatosan megszüntette,
c) az anya ellen a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt eljárás indult, vagy
d) az anya egészségi állapota miatt a gyermek gondozását, nevelését nem tudja ellátni.
(4) A (3) bekezdés d) pontjában meghatározott esetben, ha az anya a gyermekét szoptatja, a
gyermek a bv. intézet anya-gyermek részlegén elhelyezhető.
(5) Együttes elhelyezése esetén az anya a gyermek felett a gondozás és a nevelés jogát gyakorolja.
(6) A gyermek felett szülői felügyeletet gyakorló vagy a gyermekkel kapcsolattartásra jogosult
másik szülő, valamint a gyám részére heti egy alkalommal a kapcsolattartást és a gyermek
fejlődéséről a megfelelő tájékoztatást biztosítani kell.
(7) Az anya és gyermeke együttes elhelyezése esetében a gyermek elhelyezése iránt indított eljárás
elbírálására a bv. intézet székhelye szerint illetékes bíróság jogosult.
(8) A (2) bekezdésben meghatározott eseten kívül az elítélt a gyermekével kapcsolatot tarthat,
kivéve, ha a kapcsolattartásra bíróság vagy gyámhatóság határozata alapján nem jogosult, és a
büntetés-végrehajtási jogviszony keretei között részt vehet a gyermek nevelésében, valamint a
gyermek sorsát érintő lényeges kérdések eldöntésében, kivéve, ha a bíróság a szülő e jogát
korlátozta.
A gyermekek testi és lelki fejlődésének biztosításáért az állam is felelősséggel tartozik, ezért az
anya és gyermek együttes elhelyezése - amelyet a gyermek egy éves koráig kell biztosítani -
törvényi szabályozást nyert. Kitér részletesen azokra az esetekre is, amikor az anya a gyermek
gondozásában nem vehet részt. A gyermek ártatlan, nem felel anyja bűnéért, szabad emberként van
anyjával.
129. § (1) Az elítélt - a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel - a jogszabályban meghatározottak és a
rezsimszabályok szerint az intézetben tarthat minden olyan tárgyat, amelynek elhelyezése
a) a zárka rendeltetésszerű használatát nem akadályozza, illetve
b) az elítélt számára - ha ilyen az intézetben rendelkezésre áll - a zárkán kívül rendelkezésre
bocsátott tárolóhelyiségben megoldható.
(2) Az elítélt magánál tartható tárgyainak köre a bv. intézet rendjére és biztonságára figyelemmel
korlátozható, valamint az az egyes rezsimszabályok szerint eltérhet.
(3) Az elítélt nem tarthat az intézetben olyan tárgyat,
a) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik,
b) amely az intézet rendjét, a fogvatartás biztonságát, a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét,
vagy ezek fenntartását és ellenőrzését, illetve az elítélt vagy más személy testi épségét vagy
egészségét veszélyezteti, továbbá
c) amely alkalmas arra, hogy használatával az elítélt önállóan vagy másokkal közösen
bűncselekményt kövessen el, vagy - ha ellene büntetőeljárás van folyamatban - a büntetőeljárás
eredményességét veszélyeztesse.
Az elítéltek által a bv. intézetben maguknál tartható tárgyak szabályozása a szabadságvesztés-
büntetés végrehajtásának rendje körébe került. A differenciáltabb büntetés-végrehajtás tükröződik a
rezsimszabályokhoz igazodó saját tulajdonú tárgyak birtoklásában is, amire a 129. § (2) bekezdése
egyértelműen lehetőséget ad. Még ilyen apró részletekkel is pozitívan ösztönözhető az elítélt a
reintegrációs programokon való aktív együttműködésre (szubjektív oldal), és a vonatkozó
jogszabályi rendelkezésekkel összhangban (objektív oldal) számára az intézeten belüli
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
életkörülmények jobbá, könnyebbé válhatnak.
Nyilvánvalóan vannak olyan veszélyes tárgyak, amelyeket egyáltalán nem tarthat magánál az
elítélt. Ezek birtoklása egyrészt jogszabályba ütközik, másrészt a közbiztonságot, továbbá az intézet
rendjének fenntartását és ellenőrzését, az elítélt vagy más személy testi épségét vagy egészségét
veszélyezteti, harmadrészt alkalmas lehet bűncselekmények elkövetésére, vagy akár még egy
folyamatban lévő büntetőeljárás eredményességének veszélyeztetésére is.
130. § Pénzküldemény küldése és fogadása a jogcím igazolásához, az elítélt nyilatkozatához vagy
kapcsolattartói minőség - ideértve a védővel való kapcsolattartást is - fennállásához köthető.
A büntetés-végrehajtási személyi állomány kötelezettsége, hogy meggátolja az elítéltek között
egymás sérelmére elkövetett bűncselekményt, ezért szükséges a pénzküldemény küldése és
fogadása esetén a kapcsolattartói minőség igazolása.
Meg kell akadályozni, hogy a szabadlábon lévő bűntársak, vagy az elítéltek befolyása alatt álló
személyek a bv. intézeten belül ilyen módon előnyösebb helyzetbe hozzák az elítéltet, aki ezzel
vissza is élhet.
131. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt részére biztosítani kell, hogy a választójogát
gyakorolhassa. Az elítélt a fogvatartás helyén, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint
jogosult szavazni, az elítélt személyazonosságát a fogva tartó bv. intézet nyilvántartása alapján kell
megállapítani. A bv. intézet köteles elősegíteni az elítélt választójogának gyakorlását, az elítélt
részére félbeszakítást lehet engedélyezni, amelynek tartama legfeljebb három nap.
Azok a személyek, akik nincsenek eltiltva az aktív választójoguktól, a szabadságvesztés
végrehajtása alatt is gyakorolhatják a közügyekben való részvételt.
132. § Ha az elítélt a Btk. XIX. Fejezetében meghatározott valamely bűncselekményt
tizennyolcadik életévet be nem töltött sértett sérelmére követte el, vagy a tizennyolcadik életévét be
nem töltött sértett ellen elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetési
körülményeiből a szexuális motívum a kockázatértékelési vizsgálat alapján kimutatható, az elítélt
befogadását követően fel kell mérni, hogy mennyire áll fenn a veszélye annak, hogy szabadon
bocsátását követően hasonló bűncselekményt fog elkövetni. Ha ennek a lehetősége fennáll, akkor
az elítélt részére - önkéntes részvételi alapon - fel kell ajánlani megfelelő viselkedésterápián vagy
más csoportos foglalkozáson való részvételt.
A büntetés-végrehajtás bűnmegelőzési tevékenysége akkor érvényesül, ha a bűnelkövetők
társadalomba történő visszailleszkedésének támogatására irányuló aktív és célzott tevékenységeket
valósít meg. A szexuális bűnelkövetők tekintetében ezt a feladatot a 2012. évi CCXXIII. törvény
67. §-ával módosított Bv. tvr. 36. § (9) bekezdése vezette be a büntetés-végrehajtás számára.
5.5. Az elítélt kötelezettségei
133. § (1) Az elítélt jogszabályban meghatározott kötelezettségeit a szabadságvesztés végrehajtása
alapvetően nem érinti.
(2) Az elítélt köteles - különösen -
a) a szabadságvesztést a jogszabályban vagy az országos parancsnok által meghatározott bv.
intézetben tölteni,
b) a büntetés-végrehajtás rendjét megtartani, illetve tűrni, a kapott utasításokat végrehajtani,
c) a számára kijelölt munkát elvégezni,
d) a reintegrációs foglalkozás rendjét, a bv. intézet biztonsági és higiéniai követelményeit
megtartani,
e) a bv. intézet tisztántartásában, karbantartásában és ellátásában díjazás nélkül, alkalomszerűen
részt venni,
f) alávetni magát a jogszabályban előírt kötelező vagy egészségi állapotának megítéléséhez
szükséges orvosi vizsgálatnak és a jogszabály szerint kötelező, gyógykezelésnek,
g) fegyelemsértés, illetve bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja esetén vizsgálati
anyagot szolgáltatni az alkohol, bódító-, illetve kábítószer fogyasztás ellenőrzéséhez,
h) a végrehajtási fokozatnak és rezsimszabályoknak megfelelően előírt forma- és egyéb ruházatot
viselni,
i) a tartására fordított költséghez hozzájárulni, kivéve, ha önhibáján kívüli okból nem dolgozik, és
nem részesül rendszeres pénzellátásban, illetve nem rendelkezik letéti pénzzel.
j) a képességeinek és a bv. intézet adottságainak megfelelő képzésben, illetve oktatásban részt
venni.
(3) A tartási költségekhez való hozzájárulás összegét az országos parancsnok normatív utasításban
határozza meg, az évente meghatározott napi összeg nem lehet kevesebb, mint az egy havi
alapmunkadíj egy százaléka.
(4) Az elítélt keresményének és rendszeres pénzellátásának meghatározott részét a szabadulása
idejére tartalékolni kell. A tartalékolás évente meghatározott összege a fogvatartás első négy
évében az egy havi alapmunkadíj ötven százaléka, ezt meghaladó tartamú fogvatartás esetén évente
az egy havi alapmunkadíj huszonöt százaléka.
(5) Az elítélt köteles együttműködni a bv. intézet a pártfogó felügyelői szolgálat és a reintegrációs
tevékenységben részt vevő szervezet megbízottjával.
134. § (1) A dolgozó elítélt a munkadíjából köteles a tartására fordított költséghez hozzájárulni,
abból a hozzájárulás összegét és a szabadulás idejére tartalékolandó összeget közvetlenül le kell
vonni.
(2) A munkáltatásban részt nem vevő elítélt a tartására fordított költségekhez - ha azt a fogva tartó
bv. intézethez folyósítják -valamely rendszeres pénzellátásából, illetve - legfeljebb annak erejéig -
szabadon felhasználható letéti pénzéből járul hozzá, azokból a hozzájárulás összegét és a
szabadulás idejére tartalékolandó összeget közvetlenül le kell vonni.
(3) Ha a nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, vagy magánnyugdíj-
44. oldal
pénztár által nyújtott járadékszolgáltatásban részesülő, illetve szabadon felhasználható letéti
pénzzel rendelkező elítélt dolgozik, a hozzájárulást és a szabadulás idejére tartalékolandó összeget
a munkadíjból kell levonni.
(4) Az elítélt munkadíjából, rendszeres pénzellátásból, illetve letéti pénzéből a tartásra fordított
költséghez való hozzájárulás napi összegének és a szabadulás idejére kötelezően tartalékolandó
összegének az (1)-(3) bekezdés szerinti levonása után fennmaradó összeg legfeljebb ötven
százalékát lehet végrehajtás alá vonni.
(5) Az elítélt által e törvény alapján megtérítendő költségeket és az általa igénybe vett
jogszabályban meghatározott többletszolgáltatások díjait és költségeit a (4) bekezdés szerinti
levonásokat követően kell levonni.
(6) Az elítélt nem kötelezhető a tartási költségek megfizetésére a feltételes szabadságra bocsátás, a
büntetés félbeszakítás és a bv. intézet huszonnégy órát meghaladó elhagyása esetén.
A bíróság jogerős ítélete által létrejött büntetés-végrehajtási jogviszony a végrehajtás teljes
tartamára érvényes, törvényben megállapított kötelezettségeket hárít az elítéltre. E kötelezettségek
részben aktív, részben passzív jellegűek; azok az elítéltet valamilyen cselekvésre szorítják, illetve
meghatározott cselekménytől eltiltják. Átmeneti jellegűek, tehát csak a szabadságvesztés
végrehajtásának ideje alatt hatályosulnak.
A fogvatartottak az elhelyezésért és az ellátásért ellenszolgáltatást nem fizetnek. A tartáshoz
hozzájárulást az új szabályozás alapján nem csupán azok fizetik meg, akik a bv. szerveknél
dolgoznak, vagy más állandó jövedelmük van, hanem azok is, akik ugyan nem dolgoznak és
jövedelmük sincs, de a letéti számlájukon szabadon felhasználható - így nem sértve például pénzt
küldő hozzátartozó rendelkezési jogát - összeggel rendelkeznek, és legfeljebb annak erejéig.
A tartási költségekhez hozzájárulás beszedése akkor működőképes, ha a munkadíjból, más
jövedelemből vagy a letéti számlán lévő szabadon felhasználható összegből a számlatulajdonos
rendelkezése előtt levonható.
A költségtérítés újragondolt rendszerében az elítélt az általa igénybe vett többletszolgáltatásokért
díjat, költséget fizet. Ezen összegek levonására a tartására fordított költségekhez történő
hozzájárulás szabályait kell értelemszerűen alkalmazni a közvetlen levonhatóság (munkadíjból,
egyéb ellátásból vagy letéti pénzből) érdekében azzal a korlátozással, hogy sorrendiséget állít fel a
levonások esetében.
135. § (1) Az elítélt köteles a fogva tartó bv. intézet tisztántartását, karbantartását és ellátását
szolgáló munkában díjazás nélkül részt venni.
(2) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkában csak olyan elítélt vehet részt, aki
egyébként munkáltatásra is alkalmas. A munkaköri alkalmasság megállapításáig az elítélt nem
vehet részt a munkavégzésben.
(3) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés ideje a napi négy órát, havonta
összesen a huszonnégy órát nem haladhatja meg. A bv. intézet orvosa a munkavégzés idejét az
elítélt egészségi és fizikai állapotára vagy életkorára tekintettel csökkentheti.
(4) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés idejére az elítéltet szükség
szerint el kell látni munkaruhával és lábbelivel, szakmai oktatásban kell részesíteni, balesetét a
munkabalesetre vonatkozó jogszabály szerint kell elbírálni.
(5) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés időpontjait és tartamát a bv.
intézet a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíti.
E törvényi kötelesség arra szorítja, készteti az elítéltet, hogy a lakókörnyezetéül szolgáló intézet
tisztaságának fenntartásához, ellátásához tevékenyen járuljon hozzá. Ilyen munkának kell tekinteni
a takarítást, nyersanyagok ki- és berakását, az alkalmi, kisebb karbantartási munkákat stb.
136. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt köteles tűrni - különösen -
a) a más nemű és más végrehajtási fokozatú elítéltektől való elkülönítést, az életkori, kriminológiai,
kockázatelemzési és kezelési szempontú, foglalkoztatási és egészségügyi szempontok szerinti
csoportba sorolását,
b) az egyes rezsimekre vonatkozó korlátozásokat,
c) személyes tárgyainak átvizsgálását,
d) az e törvény szerinti kivételekkel kapcsolattartásának ellenőrzését,
e) életrendjének, bv. intézeten belüli mozgásának meghatározását, illetve korlátozását,
f) a 145. § (1) bekezdésében felsorolt biztonsági intézkedések végrehajtását.
137. § Nem terheli az elítéltet
a) a bv. intézetbe vagy intézménybe szállítás, ideértve azt is, ha az elítéltnek polgári ügyben a
hatóság előtt való megjelenése érdekében másik bv. intézetbe szállítása szükséges,
b) a büntetőügyben való -, vagy szabálysértési - ideértve a büntető ügyben lefolytatandó közvetítői
eljárást is - előállítás,
c) a szabálysértési ügyben való - ideértve a szabálysértési ügyben lefolytatandó közvetítői eljárást
is - előállítás,
d) az alkoholbetegséggel összefüggő gyógykezelés,
e) az elmeállapot megfigyelésének,
f) a kábítószer-prevenciós tevékenység, illetve a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés,
kábítószer-használatot kezelő más ellátás, illetve a megelőző-felvilágosító szolgáltatás és
g) a jogsegélykérelem folytán más állam részére történő ideiglenes átadás költsége.
Külön csoportba kerültek a passzív kötelezettségek, olyan intézkedések, rendelkezések, amelyeket
a fogvatartottak kötelesek eltűrni a végrehajtás során.
138. § (1) A bv. intézetet - amelyben az elítéltet fogva tartják - érintő katasztrófahelyzet esetén az
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
elítélt köteles közreműködni a katasztrófahelyzet elhárításához szükséges tevékenységben.
(2) Az elítéltet megillető, e törvényben meghatározott jogok a katasztrófahelyzet elhárításához
szükséges mértékben a katasztrófahelyzet idejére korlátozhatók.
(3) Az elítéltet a külön jogszabályok szerinti katasztrófavédelmi kötelezettség terheli, illetve
ideiglenes katasztrófavédelmi szolgálatra beosztható.
(4) Az elítéltet az elhelyezésére szolgáló bv. intézet közvetlen veszélyeztetettsége vagy
használhatatlanná válása esetén más bv. intézetbe kell átszállítani.
139. § A büntetés-végrehajtási szervezet joga és kötelezettsége az e törvényben meghatározott
jogkövetkezményeket minden törvényes eszközzel biztosítani, illetve kikényszeríteni.
A törvény új elemként szabályozza az elítéltek kötelezettségeit katasztrófahelyzet esetére. A
büntetés-végrehajtási szervezet jogaként és kötelezettségeként jelenik meg az új szabályozásban a
jogkövetkezmények biztosítása, illetve kikényszerítése. Az elítélt köteles magát a büntetés-
végrehajtásnak alávetni, ami a legáltalánosabb kötelezettsége.
Azt, hogy melyik bv. intézetbe kerül, több körülmény is befolyásolhatja.
Ha valaki olyan betegségben szenved, hogy nem kerülhet össze az egészséges elítélttársakkal,
gyógyulásáig a Bv. Központi Kórházba kerül, függetlenül annak lakóhelyétől való távolságától.
Behatárolja a kijelölési jogot a Btk. 110. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezés is, mely
szerint a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne, ha
a) a fiatalkorút bűntett miatt kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélik,
b) az egyévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú visszaeső, vagy
c) az egyévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt fiatalkorút a szándékos
bűncselekmény elkövetését megelőző három éven belül szándékos bűncselekmény miatt
javítóintézeti nevelésre ítélték.
Ezeken az eseteken kívül a fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetésének végrehajtási fokozata
fiatalkorúak fogháza.
Ha az elítélt a szolgálatban megtartható, a bíróság a vétség miatt kiszabott, egy évet meg nem
haladó szabadságvesztést, illetve az elzárást katonai fogdában rendeli végrehajtani, kivéve ha az
elítélt visszaeső. Ha az elítélt szolgálati viszonya megszűnt, a büntetés, illetve hátralévő részének
végrehajtási fokozata fogház [Btk. 132. § (1)-(2) bekezdés].
Az elítélt éjjel és nappal a számára kijelölt bv. intézetben köteles tartózkodni, az intézet az elítélt
lakó- és tartózkodási helyét jelenti a büntetés végrehajtásának teljes tartama alatt, onnan csak
jogszabályban meghatározott esetekben lehet távol.
A teljes távollét - amikor az elítélt mind a nappalt, mind az éjszakát bv. intézeten kívül tölti - esetei
a következők: a szabadságvesztés-büntetés félbeszakítása, nyomozás céljából történő kiadás,
polgári kórházi elhelyezés, elmeállapot megfigyelése, rövid tartamú eltávozás, enyhébb
végrehajtási szabályok alkalmazása keretében történő eltávozás.
Az ideiglenes távollét - amikor az elítélt csak átmenetileg, rövid időre vagy csak meghatározott
napszakban van távol - esetei:
- kimaradás jutalom,
- enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása keretében látogató bv. intézeten kívül fogadása,
- peres eljárásban bíróságra, ügyészi és nyomozóhatósági kihallgatásra, továbbá közjegyzőhöz
előállítás,
- más intézetbe átszállítás,
- intézeten kívüli munkavégzés,
- külső egészségügyi szakrendelésre előállítás,
- súlyosan beteg hozzátartozó meglátogatása, hozzátartozójának a temetésén való részvétel, illetve
kegyelet lerovása címén.
Az elítélt köteles a büntetés-végrehajtás rendjét, biztonsági és higiéniai követelményeit megtartani,
a kapott utasításokat teljesíteni.
Kérdésként merülhet fel, hogy a végrehajtás rendje megsértésének tekintendő-e, ha az elítélt
valamely állampolgári kötelezettségét szegi meg a végrehajtás ideje alatt, akár cselekvéssel, akár
mulasztással. Az elítélt állampolgári kötelességei annyiban szünetelnek, amennyiben erről az ítélet
vagy a törvény rendelkezik. A végrehajtás rendje megsértésének kell tekinteni, ha az elítélt ezeket
az állampolgári kötelezettségeket megszegi.
A munkavégzésre, munkavédelemre a Munka Törvénykönyve általános szabályait kell alkalmazni,
ha a büntetés-végrehajtási jogszabályok ettől eltérően nem rendelkeznek. A büntetés-végrehajtás
rendje megsértésének kell tekinteni, ha az elítélt fegyelmezetlenül dolgozik.
Köteles az elítélt alávetni magát a jogszabályban előírt kötelező vagy egészségi állapotának
megítéléséhez szükséges orvosi vizsgálatnak és a jogszabály szerint kötelező, illetve életmentő
gyógykezelésnek, műtétre az egészségügyi jogszabályok az irányadók.
A szabadságvesztés általában nincs hatással az állampolgári kötelezettségekre, így
- a jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően az elítéltnek is hozzá kell járulnia a
közterhekhez;
- teljesítenie kell a munkavédelemmel, környezetvédelemmel összefüggő kötelességeit;
- terheli a feljelentési kötelezettség a Btk.-ban megjelölt esetekben (2012. évi C. törvény 263. §);
- köteles tanúvallomást tenni és azt csak a Be. szerinti esetekben tagadhatja meg (Be. 82. §);
- ha az elítélt más ügy terheltje, ebben az ügyben a bizonyítási eljárás lefolytatása során köteles
magát szakértői vizsgálatnak alávetni és tűrni, hogy a szakértő a szakvélemény megadásához
szükséges vizsgálatot elvégezze (Be. 106. §).
Ha az elítélt magánvádlóként szerepel, köteles a bizonyítási indítványával felmerülő bűnügyi
költséget előlegezni, feltéve, hogy költségmentesség nem illeti meg.
A Ptk., a Pp., illetve a Vht. alapján az elítéltet terhelő kötelezettségek közül kiemelhető:
- az elítélt a tanúvallomást - polgári perben is - csak a jogszabály szerinti esetekben tagadhatja meg
[Pp. 170. § és 286. § (2) bekezdés],
- az elítélt köteles tartózkodni alaptalan polgári per kezdeményezésétől, mert az joggal való
visszaélésnek minősül és fegyelmi, valamint anyagi konzekvenciákkal jár,
- ha az elítélt félként (Pp. 48. §) szerepel polgári, munkaügyi peres eljárásban, az eljárási szabályok
szerint a feleket terhelő kötelezettségek alól nem mentesül csak azért, mert szabadságvesztést tölt,
így terheli őt a közreműködési, a bizonyítási kötelezettség stb.
- perköltség, illetékfizetési kötelezettség szintén a polgári peres eljárás szabályai szerint terhelheti,
- a szabadságvesztés töltése nem mentesíti az elítéltet a polgári végrehajtás alól, köteles eltűrni,
hogy keresményére - a jogszabályok betartásával - végrehajtást vezessenek,
- hozzá kell járulni a gyermeke jogainak (így a családhoz, a testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez
szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jog) biztosításához.
45. oldal
Korlátozott bizonyos mértékig az elítéltnek - mint más ügy terheltjének - a jelenléti kötelezettsége.
A jogi szabályozás a bv. intézet kötelességévé teszi az elítélt előállítását, amennyiben ezt az
illetékes hatóság szükségesnek tartja.
5.6. Kérelem, panasz és egyéb jogorvoslat
140. § (1) Az elítéltet a jogorvoslat során jogairól, kötelezettségeiről bármikor tájékoztatást kérhet,
a felvilágosítást megfelelő időben kell megadni.
(2) Az elítélt jogorvoslati jogának érvényesüléséről a bv. intézet gondoskodik.
141. § (1) Az elítélt a fogvatartásával összefüggő ügyben írásban, kérelemmel fordulhat a büntetés-
végrehajtási szervezet ügyintézésre jogosult tagjához.
(2) Az elítélt személyes meghallgatást kérhet a bv. intézet parancsnokától, a bv. intézet szervezeti
egységének a vezetőjétől. Az elítélt a bv. intézet parancsnokához írásban, közvetlenül is fordulhat.
(3) Az elítélt kérelmét a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell, és a bv. intézet által kezelt
iratokhoz kell csatolni.
(4) A kérelemnek helyt adó döntésről az elítélt szóban is tájékoztatható.
(5) A döntés lényegét és a közlés időpontját a nyilvántartásban rögzíteni kell, ezzel egyidejűleg az
írásba foglalt döntést az elítélt számára át kell adni.
(6) Ha az elítélt az (5) bekezdés szerinti irat átvételét megtagadja, akkor annak tényét az iraton fel
kell tüntetni, vagy azt jegyzőkönyvbe kell foglalni.
142. § Az elítélt a büntetés-végrehajtási szervezet ügyintézésre jogosult tagjának döntése - kivéve a
kérelemnek helyt adó - vagy az intézkedés ellen, illetve annak elmulasztása esetén, a 21. § (3)
bekezdése szerint panasszal fordulhat annak a bv. intézetnek a parancsnokához, ahol a döntés, vagy
intézkedés, illetve a mulasztást történt. Ha a döntést, az intézkedést, illetve mulasztást a bv. intézet
parancsnoka vagy a BVOP kijelölt szervezeti egységének a vezetője hozta, a panaszt a büntetés-
végrehajtás országos parancsnoka bírálja el.
A jogorvoslati jog tágabb fogalom, mint a panaszjog intézménye, amely annak - a fellebbezés
mellett - csak egyik, bár semmivel sem csekélyebb jelentőségű komponense. Az Alaptörvényből
fakadó elidegeníthetetlen joga ez minden állampolgárnak, így az elítélteknek is. Különbséget kell
tenni büntetés-végrehajtási panasz, kérelem és egyéb panasz, kérelem között. Előbbiről akkor
beszélhetünk, amikor az elítélt a büntetés-végrehajtás helyzetével (fogvatartási körülmények,
munkáltatás, büntetés félbeszakítása stb.) kapcsolatban sérelmez vagy kér valamit. A büntetés-
végrehajtási panasz vagy kérelem írásban vagy szóban terjeszthető elő.
Az elítélt jogosult a bv. intézetben a büntetés-végrehajtástól független szervhez közérdekű
bejelentés, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére.
A független szervek közül például a bv. törvényességi felügyelet és jogvédelmi ügyész, amikor a
panaszt érdemben vizsgálja, jogorvoslati szerepet is ellát, amely azonban abban is különbözik a
klasszikus értelemben vett processzuális jogorvoslattól, hogy nem tekinthető járulékosnak. Ha az
ügyész jogszabálysértést állapít meg, akkor is köteles eljárni a törvényesség helyreállítása
érdekében, ha az előterjesztő azt már nem kívánja. Az ügyészhez fordulás lehetősége természetesen
nem érinti a panaszosnak azt a jogát, hogy emellett sérelmével a jogszabályban meghatározott más
jogorvoslati fórumokhoz is forduljon.
A fogvatartottak jogorvoslati jogának érvényesülését a bv. intézetnek biztosítani kell, az ezzel
kapcsolatos iratokat a címzettnek haladéktalanul továbbítania szükséges, a panaszokat, kérelmeket,
bejelentéseket és döntéseket köteles nyilvántartani. Ez a kötelezettség azt jelenti, hogy nem veszhet
el beadvány, és az sem fordulhat elő, hogy egy kérelemre ne szülessen döntés.
A kérelem általános jogérvényesítési eszköz. Ilyen mérlegelési jogkörbe tartozó kérelmek például,
hogy - egyedi elbírálás alapján - az elítélt jogszabály által nem kizárt, de engedélyhez kötött
tevékenységet folytathasson; kapcsolattartás hozzátartozónak nem minősülő személlyel; az elítélt
az intézet nyújtotta munkalehetőségek közül a neki legmegfelelőbbet végezhesse; használhassa a
kondicionáló termet stb.
Az elítélt jogainak védelmét, a jogsérelmek orvoslását szolgáló eszköz az elítélt panaszjoga,
törvényben meghatározott esetekben a fellebbezés, a kereset. A panasz irányulhat a fogva tartással
összefüggő és attól független jogsérelem orvoslására.
5.7. Kártérítés
143. § (1) Az elítélt kárigényét - kivéve, ha szabadult - annál a bv. szervnél terjesztheti elő, ahol a
kár bekövetkezett, más gazdálkodó szervezetnél végzett munkáltatás során annál a bv. szervnél,
amely a szerződést a gazdálkodó szervezettel megkötötte. Ha az elítélt társadalomba való
beilleszkedését elősegítő programban vesz részt, kárigényét annál a bv. szervnél terjesztheti elő,
amely a szerződést az ilyen szervezettel megkötötte.
(2) A kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított
harminc napos jogvesztő határidőn belül, a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes
bírósághoz, illetve a munkáltatással összefüggésben keletkezett kártérítési igény esetén a
közigazgatási és munkaügyi bírósághoz keresettel élhet.
(3) Az elítéltet ért kárért a bv. szerv a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint felel. A munkával
összefüggésben okozott kárért, ha más gazdálkodó szervezetnél munkáltatták az elítéltet, a munka
törvénykönyvéről szóló törvény irányadó azzal, hogy az elítéltet ért kárt a gazdálkodó szervezettel
szerződésben álló bv. szerv téríti meg. A társadalmi integrációs programban résztvevő elítéltnek
okozott kárt a Polgári Törvénykönyv rendelkezése értelmében az ilyen programot lebonyolító
szervezettel szerződött bv. szerv téríti meg.
(4) A kár bv. szerv általi megtérítése a kárért való felelősséget nem érinti, és a bv. szerv
visszkereseti igényét nem gátolja.
(5) Ha az elítélt szabadult, kártérítési igényét a Polgári Törvénykönyv alapján, elévülési időn belül
közvetlenül a bv. szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz, illetve a munkáltatással
összefüggésben okozott kár megtérítése iránti igényét a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz
benyújtott keresettel érvényesítheti.
A büntetés-végrehajtási jogviszony szempontjából alapvetően két kártérítési kereseti típus jöhet
számításba a fogvatartottak érdekében. Az egyik a Polgári Törvénykönyv alapján érvényesíteni
kívánt vagyoni kár, illetve követelés, a másik pedig a fogvatartotti munkáltatással összefüggő
kártérítési igény.
A kártérítési igényt a bv. intézet elismeri vagy elutasítja. A kártérítési igény elévülése csak akkor
kezdődik, amikor a bv. szerv a kárigény előterjesztésének lehetőségére a kárt szenvedett
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
fogvatartottat írásban felhívta és az a felhívást átvette. A felhívásban a bv. szerv kötelesség közölni
a kártérítési eljárás leglényegesebb szabályait, így a határidőt is.
A fogvatartottnak meg kell jelölnie, hogy milyen körülmények között, miben és hogyan keletkezett
a kára. Arról is nyilatkoznia szükséges, hogy a kár bizonyítását milyen eszközökkel,
bizonyítékokkal (pl. tanú) kívánja biztosítani. A bv. intézetben előterjesztett igényben
természetesen meg kell jelölnie azt is, hogy mekkora a bekövetkezett kár összege. Az előterjesztett
kérelem és esetleges bizonyítási eljárás, illetve kivizsgálás során szerzett adatok, tények
összevetése után hozza meg a bv. intézet a határozatát.
A nem vagyoni kár érvényesítésekor minden esetben hitelt érdemlő módon kell a sérült és
károsodott személynek a kár mértékét bizonyítania. Például egy láb vagy kéz részben elvesztése is
lehetetlenné teheti a korábban gyakorolt sportokat. Más sérülés - például az arcvonások torzulása -
a károsult esztétikai problémája lehet. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló programokban
való részvétel megkívánja az ilyen célból létrejött jogviszony keretében a fogvatartottakat ért kár
miatti keresetek szabályozását. A szabály egyértelművé kívánja tenni, hogy kártérítés után kereset
harmincnapos jogvesztő határidőn belül nyújtható be az illetékes bírósághoz.
Az okozott kár mértéke az eddigiektől eltérően a letéti számláról közvetlenül levonható. A
fogvatartott jogorvoslati joga ezzel nem sérül, mivel harminc nap áll rendelkezésére, hogy
bíróságon a kártérítést megállapító határozatot megtámadja. A kártérítésre vonatkozó, az elzárást, a
bv. szerv kötelességeit taglaló részletes szabályokat bővebben, külön jogszabályban ajánlott
meghatározni.
144. § (1) Az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása során okozott kárért a Polgári Törvénykönyv
alapján felelős, a munkával összefüggésben okozott kárért fennálló felelősségére a munka
törvénykönyvéről szóló törvény értelemszerűen irányadó.
(2) Ha az elítéltet az általa okozott kár megtérítésére a bv. szerv határozattal kötelezte, ellene a
határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróságnál, illetve a munkáltatással
összefüggésben okozott kártérítési kötelezettség esetén a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál a
közléstől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresettel élhet.
(3) A kereset benyújtása a kár összegének az elítélt bv. intézet által kezelt letéti számlájáról történő
levonására nincs halasztó hatálya.
Az elítélt köteles a szabadságvesztés végrehajtása során vagy azzal összefüggésben az általa
okozott kárt megtéríteni. A kártérítésre az elítéltet a károkozás jellegének megfelelően a Polgári
Törvénykönyv, illetőleg a Munka Törvénykönyve mint irányadó jogszabályok alkalmazásával a bv.
intézet határozattal kötelezi.
A károkozás egyben a büntetés-végrehajtás rendjének megsértése is, a kárfelelősség együtt jár a
fegyelmi felelősséggel. A kárfelelősség nem csak reparációs, hanem nevelési célt is szolgál.
Alapvető funkciója a megelőzés, hogy az elítélt ne okozzon ismét kárt. Károsult lehet az elítélt
társa, büntetés-végrehajtási dolgozó, a bv. intézet, a külső munkáltató vagy annak dolgozója.
Minden olyan munkavégzéssel kapcsolatban kár keletkezhet, amelyet az elítélt díjazásért vagy
díjmenetesen köteles elvégezni. Ilyen lehet a gazdasági társaságoknál, más munkáltatónál vagy a
bv. intézet ellátásával és fenntartásával kapcsolatban végzett tevékenység.
Ha az elítélt nem ismeri el a kárt, a bv. intézet parancsnokához nyújthat be panaszt, illetve ha a
parancsnok döntését nem fogadja el, akkor a szabadságvesztés ideje alatt is indíthat peres eljárást a
bv. intézettel szemben. Az utóbbi esetben annál a bíróságnál kell három példányban a
keresetlevelet benyújtani, ahol az intézet székhelye van. A kártérítési eljárás egyfokú, a meghozott
döntés ellen a közléstől számított harminc napon belül a határozatot hozó bv. szerv székhelye
szerint illetékes bírósághoz lehet keresettel fordulni. A harmincnapos határidő elmulasztása esetén
a jogérvényesítés elvesztése áll be, azonban lehetőség van a Polgári Perrendtartás szabályai szerinti
igazolási kérelem előterjesztésére. Az általános elévülési idő munkavégzéssel összefüggő károk
esetén a kár bekövetkezését követő három év, míg a nem munkával összefüggő károk megtérítése
iránti igénynél öt év.
6. A büntetés-végrehajtás rendjének és a fogva tartás biztonságának fenntartása
145. § (1) Az elítélttel szemben alkalmazható biztonsági intézkedések:
a) biztonsági elkülönítés,
b) biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés,
c) mozgáskorlátozó eszközök alkalmazása,
d) elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazása,
e) elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazása,
f) motozás,
g) biztonsági ellenőrzés, biztonsági vizsgálat és biztonsági szemle,
h) az ajtók zárva tartásának elrendelése,
i) egyes jogok gyakorlásának felfüggesztése.
(2) Az (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott biztonsági intézkedések egyéni kockázatelemzés
alapján alkalmazhatók.
(3) Indokolt esetben több biztonsági intézkedés együtt is alkalmazható.
(4) A büntetés-végrehajtási szervezet tagjai a bv. intézet biztonságát sértő vagy veszélyeztető
cselekmények felszámolása érdekében jogosultak és kötelesek a rend fenntartásához, illetve
helyreállításához szükséges intézkedéseket megtenni.
(5) A büntetés-végrehajtási szervezet tagja hivatásának jogszerű teljesítése során az
intézkedéseinek a megengedett kényszerítő eszközök alkalmazásával is jogosult érvényt szerezni.
A kényszerítő eszközök alkalmazási feltételeit a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló törvény
határozza meg.
146. § (1) Az elítélt biztonsági elkülönítésére akkor kerülhet sor, ha
a) a bv. intézet rendjét, biztonságát súlyosan sérti vagy veszélyezteti,
b) csoportos ellenszegülésben vesz részt,
c) az utasítás végrehajtását, a munkavégzést megtagadja, vagy
d) ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsít.
46. oldal
(2) A biztonsági elkülönítés elrendelésére és megszüntetésére a bv. intézet parancsnoka vagy a
személyi állomány általa megbízott tagja jogosult. A biztonsági elkülönítés csak az elrendelésre
okot adó körülmény megszűnéséig, de legfeljebb tíz napig tarthat, ezt egy alkalommal legfeljebb tíz
nappal a bv. intézet parancsnoka meghosszabbíthatja. Az elkülönítés tartamába minden megkezdett
nap beszámít.
(3) A biztonsági elkülönítés ideje alatt az elítélt
a) állandó felügyelet alatt áll,
b) az intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani,
c) látogatójával biztonsági beszélőfülkében vagy biztonságtechnikai eszközön keresztül
érintkezhet,
d) az intézet csoportos művelődési, sportolási és szabadidő eltöltésének lehetőségeit nem veheti
igénybe,
e) önképzést folytathat,
f) saját ruhát nem viselhet,
g) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott korlátozások együttesen vagy külön-külön alkalmazhatók,
erről az elrendelőnek írásban kell határoznia.
(5) Az ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsító elítéltet az erre a célra kialakított helyiségben
kell elhelyezni, és haladéktalanul intézkedni kell orvosi vizsgálata iránt. Az elkülönítés legfeljebb
hat óra időtartamú lehet, és annak szükségességét kétóránként felül kell vizsgálni.
A biztonsági intézkedés - eltérő mértékben, de - jelentősen befolyásolja a fogvatartottak jogi
helyzetét. Ezért indokolt volt, hogy a biztonsági intézkedések alapvető rendelkezései törvényben
kerüljenek meghatározásra. A törvény taxatíve felsorolja a büntetés-végrehajtási szervezet által
használható biztonsági intézkedéseket, amelyek kiegészültek új típusú eszközökkel, így például az
elektronikus távfelügyeleti eszközzel, illetve felhatalmazást kapott a bv. intézet az elektronikus
megfigyelési eszköz alkalmazására, amelyet szintén jogszabályi szinten volt szükséges rögzíteni.
A progresszív szellemű végrehajtást az segíti elő a leghatékonyabban, ha az elítélt
szabadságvesztés alatti életét a vele történő együttműködéssel tervezik és alakítják. Az elítélttel
való foglalkozás terén a kényszerelemeket lehetőleg háttérbe kell szorítani. A büntetés-végrehajtás
feladata a reintegrációt elősegítő rend fenntartása, ezért emeli törvény megfelelő szintre a
biztonsági elkülönítésre okot adó elítélti magatartásokat.
A végrehajtás feladata teljesítésének biztosítéka a biztonsági intézkedések alkalmazásának
lehetősége is. A fogva tartás biztonsága olyan állapot fenntartását jelenti, amelynél az intézetben,
illetve a büntetés-végrehajtási feladatok teljesítése során a bv. intézet területén tartózkodó
személyek élete, testi épsége, szabadsága, a büntetés-végrehajtás anyagi javainak sérthetetlensége,
valamint a büntetés-végrehajtási feladatok ellátása a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően
biztosított. A fogva tartás biztonságának megvalósulása érdekében olyan biztonsági rendszert kell
kialakítani és működtetni, amely segíti, szükség esetén kikényszeríti a fogva tartás rendjére
vonatkozó szabályok érvényesülését.
A biztonsági elkülönítés az elítélt elhelyezésének megváltoztatását, intézeten belüli
kapcsolattartásának és mozgásának, valamint a nála tartható tárgyak körének korlátozását jelenti.
Az elrendelésére okot adó körülmény lehet különösen valamely utasítás végrehajtását megtagadó
csoportos ellenszegülés, a táplálkozás megtagadása, illetve ha az elítélt ön- és közveszélyes
magatartást tanúsít. Amennyiben az elrendelésre okot adó körülmény megszűnik, a biztonsági
elkülönítést meg kell szüntetni.
147. § (1) Biztonsági zárkába vagy részlegre helyezhető az elítélt, akinek különösen az előélete,
bűncselekménye, büntetési ideje, magatartása, informális kapcsolati rendszere, az intézet rendjéhez
és biztonságához való viszonya, valamint személyi körülményei alapján alapos okkal arra lehet
következtetni, hogy
a) a bv. intézet rendjét és biztonságát súlyosan sértő cselekményt vagy bűncselekményt készíthet
elő, vagy ilyen cselekményt már megkísérelt vagy elkövetett,
b) saját vagy mások életét, testi épségét, illetve vagyontárgyakat sértő vagy veszélyeztető
magatartást fog tanúsítani vagy ilyen cselekményt már elkövetett, nyíltan vagy rejtetten agresszív
viselkedésű.
(2) Az elítélt biztonsági zárkába vagy részlegre helyezését a bv. intézet parancsnoka indokolt
határozattal legfeljebb három hónapra rendelheti el, amelyet alkalmanként három hónappal,
legfeljebb azonban egy év időtartamig meghosszabbíthat.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott időtartamot meghaladóan a biztonsági zárkába helyezés -
alkalmanként - legfeljebb hat hónappal való meghosszabbításáról, valamint az elítéltnek legfeljebb
hat hónapra biztonsági részlegre helyezéséről, vagy annak - alkalmanként - legfeljebb hat hónappal
való meghosszabbításáról az országos parancsnok indokolt határozattal dönt.
(4) A biztonsági zárkába vagy részlegre helyezésről való döntés, valamint annak felülvizsgálata
során az elítéltet meg kell hallgatni. Az alkalmazásáról való döntés során a meghallgatás a bv.
intézet biztonsága, illetve bűncselekmény megelőzése érdekében mellőzhető.
(5) A bv. intézet parancsnoka és az országos parancsnok határozata ellen az elítélt bírósági
felülvizsgálati kérelmet nyújthat be.
(6) A biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés (2)-(3) bekezdésben meghatározott tartamába
minden megkezdett nap beszámít.
(7) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó általános szabályok a biztonsági zárkába
vagy részlegre helyezés esetén annak végrehajtási rendjéhez igazodnak. A biztonsági zárkába vagy
részlegre helyezés esetén az elítélt
a) állandó őrzés és felügyelet alatt áll,
b) az intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani,
c) zárkájában indokolt esetben belső biztonsági rács alkalmazható,
d) látogatóval biztonsági beszélőfülkében vagy biztonságtechnikai eszközön keresztül érintkezhet,
melytől a parancsnok engedélyével el lehet térni,
e) munkát a biztonsági zárkában, illetve a biztonsági részleg területén belül, valamint a parancsnok
által kijelölt helyen végezhet,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
f) önképzést folytathat, az intézet csoportos művelődési, sportolási és szabadidő eltöltésének
lehetőségeit csak a biztonsági részlegen belül, illetve a parancsnok engedélyével veheti igénybe,
g) lelkészi gondozásban egyénileg, közösségi lelki gondozásban a parancsnok engedélye szerint
részesülhet,
h) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható.
(8) A (7) bekezdésben meghatározott rendelkezések, valamint a szükséges további biztonsági
intézkedések együttesen vagy külön-külön alkalmazhatók, melyről a bv. intézet parancsnoka
írásban dönt.
(9) Az elítélt - kérelmére, vagy hivatalból - biztonsági zárkába vagy részlegre helyezhető, ha
személyes védelme érdekében más elítéltektől való elkülönítése szükséges, és más módszer nem
vezet eredményre Ez esetben a (6) bekezdésben meghatározott rendelkezések a behelyezés
indokának figyelembe vételével, ha pedig az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott feltételek
is fennállnak, szükség szerint alkalmazhatók.
A fogva tartás rendjét és biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekmények megelőzésére, illetve
megszüntetésére a büntetés-végrehajtási alkalmazottak a világon mindenütt biztonsági
intézkedéseket foganatosítanak. Ezek köréből különösen a biztonsági elkülönítés, a különleges
biztonsági részlegre, illetve zárkába helyezés, a mozgást korlátozó kényszerítő eszközök
alkalmazása, a személy- és biztonsági motozás, a biztonsági ellenőrzés, valamint a biztonsági
szemle emelendő ki.
Az elítélt biztonsági zárkába helyezésének indokoltságát is rendszeres időközönként felül kell
vizsgálni. A szabadságvesztés végrehajtása során az elítélt életkörülményeit a börtönkörülmények
között is, amennyire lehetséges, közelíteni kell a szabad élet körülményeihez, ezzel is ellensúlyozva
a börtön káros hatásait. Az elítélt szabadságvesztés miatti életét a végrehajtó szerveknek csak a
szükséges mértékben szabad irányítaniuk. A biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés olyan
mértékű beavatkozás az elítélt életébe, amelyet törvényi szinten kell szabályozni, és biztosítani kell
a felülvizsgálati lehetőséget az intézkedésekkel szemben.
148. § Mozgáskorlátozó eszközként - testi sérüléssel nem járó módon - rögzítő övvel vagy anélkül
bilincs, vezetőbilincs vagy a végtag rögzítésére alkalmas más eszköz az intézkedésre okot adó
körülmény megszűnésig, de legfeljebb folyamatosan tizenkét óra időtartamra alkalmazható, ha az
elítélt egészségi állapota azt megengedi. A tizenkét óra időtartamú korlátozás nem vonatkozik az
elítélt bv. intézeten kívüli kísérésére vagy őrzésére.
Jelenlegi gyakorlat szerint az elítélt kísérése, valamint az intézeten kívüli őrzése során fennáll a
mozgáskorlátozás lehetősége. Nincs korlátozva az intézkedés tartama, azaz a kísérés és az intézeten
kívüli őrzés teljes idejére alkalmazható mozgáskorlátozó eszköz. A hatályos előírások között
ellentét volt a magasabb szintű és az alacsonyabb normák szövegében, ennek feloldása és a
gyakorlati feladatok biztonságos végrehajtásának elősegítése érdekében született meg a mostani a
törvényi szabályozás.
Az elítélt mozgását korlátozó eszközök biztonsági intézkedésként akkor alkalmazhatók, ha a fogva
tartás biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekmény megelőzése érdekében szükséges. A
gyakorlatban ez a kezek előre- vagy hátrabilincselésével, két vagy több személy egymáshoz
rögzítésével, vezetőbilinccsel, bilincs és bilincsszorító öv együttes alkalmazásával történik.
Előállítás esetén a vezetőbilincs elrendelésére és megszüntetésére a parancsnok vagy a személyi
állomány általa megbízott tagja jogosult.
149. § Az elítéltek intézeten kívüli mozgásának nyomon követése érdekében elektronikus
távfelügyeleti eszköz alkalmazható
a) az elítélt bv. intézet területén kívül történő foglalkoztatása,
b) a nem a büntetés-végrehajtási szervezet kezelésében lévő egészségügyi intézményben (a
továbbiakban: egészségügyi intézmény) elhelyezett elítélt őrzése, felügyelete,
c) a súlyos beteg közeli hozzátartozóját meglátogató elítélt felügyelete,
d) a közeli hozzátartozója temetésén részt vevő elítélt felügyelete,
e) csoportos kimaradás felügyelete
esetén.
Új technikai megoldásként jelentkezik az intézet ideiglenes elhagyása során alkalmazható
elektronikus távfelügyeleti eszköz. Az ideiglenes eltávozás során az elítéltre szigorú magatartási
szabályok vonatkoznak. Ezek betartásának ellenőrzése új technikai eszközökkel is lehetséges,
amelynek alkalmazása élőerő-megtakarítást jelent a büntetés-végrehajtás számára.
150. § (1) Az elítéltek intézeten belüli mozgásának megfigyelése, valamint a büntetés-végrehajtás
rendjének biztosítása céljából a bv. intézetnek elítéltek részére fenntartott, közös használatú
helyiségeiben, bv. intézet udvarán, folyosóin, valamint a bv. intézet területét határoló külső falakon
és kapujánál elektronikus megfigyelési eszközt helyezhet el.
(2) A büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása, valamint bűncselekmények, szabálysértések és
fegyelmi vétségek vagy más jogsértések megelőzése céljából a biztonsági zárkában és részlegen, a
biztonsági elkülönítőben, a HSR részlegen, a fegyelmi elkülönítőben és a magánzárkában is
elhelyezhető elektronikus megfigyelési eszköz.
(3) A korábban öngyilkosságot megkísérlő vagy a saját testi épsége elleni önkárosító cselekményt
elkövető elítélt zárkájában az elítélt életének, testi épségének megóvása érdekében helyezhető el
elektronikus megfigyelési eszköz, ha az elítélt viselkedésének folyamatos nyomon követése
szükséges, valamint, ha az elítélt életének és testi épségének megóvása érdekében az egyébként
szükséges.
(4) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott helyszínen elhelyezett elektronikus megfigyelési
eszköz nem alkalmazható külön légterű illemhely, vagy fürdőhelyiség megfigyelésére.
(5) Az elektronikus megfigyelési eszköz által rögzített felvétel és az abban szereplő személyes adat
a) az eszköz alkalmazásának a helyszínén elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult
eljárásban,
b) az eszköz alkalmazásának a helyszínén az elítélt vagy a büntetés-végrehajtási szervezet
állományába tartozó személy által elkövetett jogsértés miatt indított fegyelmi eljárásban, és
47. oldal
c) az eszköz alkalmazásának a helyszínén a büntetés-végrehajtási szervezet állományába tartozó
személy eljárása jogszerűségének a megállapítására irányuló eljárásban
használható fel.
(6) Az elektronikus megfigyelési eszköz által rögzített felvétel és az abban szereplő személyes adat
a felvételen szereplő személy által, jogainak gyakorlása érdekében indított eljárásban is
felhasználható. Az a felvételen szereplő személy, akinek a felvételre a jogainak gyakorlása
érdekében van szüksége, a rögzítéstől számított harminc napon belül jogának vagy jogos érdekének
igazolásával kérheti, hogy az adatot annak kezelője ne törölje. A jogainak gyakorlása érdekében
indított eljárás során a felvétel a bíróság vagy más szerv megkeresésére továbbítható.
(7) Az elektronikus megfigyelési eszközzel rögzített felvételt legfeljebb a rögzítést követő hatvan
nap elteltével törölni kell, ha az (5) bekezdésben megjelölt eljárás lefolytatását nem
kezdeményezték vagy a felvételen szereplő személy a (6) bekezdés szerinti lehetőségével nem él.
(8) Ha az (5) bekezdésben meghatározott célból az adat felhasználására kerül sor, akkor az (5)
bekezdésben meghatározott eljárás befejezését követően kell az elektronikus megfigyelési
eszközzel rögzített felvételt törölni. Ha büntetőeljárás indult, a rögzített kép-, illetve hanganyagot
vagy ezek másolatát az eljáró hatóság kérésére az iratokhoz csatolás érdekében meg kell küldeni.
(9) Ha a (6) bekezdésben meghatározott célból az adat felhasználására kerül sor, akkor a (6)
bekezdésben meghatározott eljárás befejezését követően kell az elektronikus megfigyelési
eszközzel rögzített felvételt törölni. Ha a (6) bekezdésben meghatározott célból az adat
felhasználására nem kerül sor, akkor a (6) bekezdésben meghatározott kérelemtől számított
kilencvenedik napon az elektronikus megfigyelési eszközzel rögzített felvételt törölni kell.
(10) A büntetés-végrehajtási szervezet a felvétel kezelése során köteles megtenni az ahhoz
szükséges szervezési, technikai és egyéb adatbiztonsági intézkedéseket, hogy az érintett személy
személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy
tudomására jutásától megóvja.
A büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása, valamint bűncselekmények, szabálysértések és
fegyelmi vétségek vagy más jogsértések megelőzése céljából a törvényben meghatározott helyeken
elektronikus megfigyelési eszköz helyezhető el. Az elektronikus megfigyelés az elítélt
magánszférájába történő beavatkozás, amelynek lehetőségét törvényi szinten kell szabályozni.
Nagy segítséget jelent bűncselekmények, illetve esetleges hivatali visszaélések felderítésénél is.
151. § (1) Az elítélt motozását, illetve a ruházat átvizsgálását - ide nem értve a motozásnál
közreműködő orvost, valamint a technikai eszközzel történő ruházatátvizsgálást - az elítélttel
azonos nemű személy végezheti.
(2) A motozás nem történhet megalázó, szeméremsértő módon.
(3) A test üregeinek átvizsgálását - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - csak orvos
végezheti.
(4) A szájüreg szemrevételezéssel történő ellenőrzését a bv. intézet állományának az elítélttől eltérő
nemű tagja is végrehajthatja.
(5) Az elítélt személyes tárgyainak átvizsgálása során, az elítéltnél nem tartható tárgyak elvételéről,
illetve megsemmisítéséről jegyzőkönyvet kell felvenni.
A személyi motozás az elítélt személyes használati tárgyainak, teljes ruházatának, valamint
testének, testüregeinek átvizsgálására irányulhat. A motozást, a ruházat átvizsgálását csak a
személyi állománynak az elítélttel azonos nemű tagja végezheti, és az nem történhet szeméremsértő
módon. Más nemű személy még jelen sem lehet a motozásnál, amit az Emberi Jogok Európai
Bírósága konkrét ügyben hozott ítéletében is kihangsúlyozott.
A fogvatartottak motozása naponta többször is végrehajtandó intézkedés. A technikai eszközökkel -
például fémkeresővel - alkalmazása nem teszi szükségessé, hogy az érintkezzen a motozott személy
testével, ugyanis az eszköz 10-15 cm távolságról is rendeltetésszerűen működtethető. Ezért
technikai eszközökkel történő ruházat-átvizsgálás során nem szükséges az azonos neműség
követelménye.
A személyi motozás során a testüregek átvizsgálását orvos végezheti. Vannak olyan testüregek,
amelyek biztonsági szempontból történő ellenőrzése - az átvizsgálással ellentétben - nem igényel
orvosi szakértelmet, továbbá megalázónak, szeméremsértőnek sem bizonyul. Így például a szájüreg
- testi kontaktus nélküli - szemrevételezéssel történő ellenőrzése nem tekinthető testüreg-
átvizsgálásnak.
152. § (1) A zárkák, a lakóhelyiségek, a munkaterületek, az egészségügyi helyiségek és az elítéltek
tartózkodására szolgáló egyéb helyiségek biztonsági ellenőrzését naponta kell végrehajtani.
(2) A bv. intézet biztonságának fenntartása, a rendkívüli események megelőzése, megszakítása,
felszámolása érdekében a napi biztonsági ellenőrzésen túl a bv. intézet helyiségei, területei a nap
bármely szakaszában átvizsgálhatók.
(3) A bv. intézet valamennyi helyiségére és létesítményére kiterjedő biztonsági szemlét
jogszabályban meghatározott időközönként kell tartani.
(4) A bv. szervnél évente legalább egy alkalommal a biztonsági rendszer valamennyi elemére
kiterjedő, átfogó biztonsági vizsgálatot kell tartani.
(5) Ha a biztonsági ellenőrzés, biztonsági szemle vagy átfogó biztonsági vizsgálat során az elítélt
személyes tárgyai között az elítéltnél nem tartható tárgyat találnak, annak elvételéről, illetve
megsemmisítéséről jegyzőkönyvet kell felvenni.
Törvényi szinten került szabályozásra a biztonsági ellenőrzés, a biztonsági szemle és az átfogó
biztonsági vizsgálat végrehajtása, mely eddig rendeleti szinten valósult meg.
Biztonsági szempontból indokolt az elítélt zárkájában vagy máshol elhelyezett személyes használati
tárgyainak átvizsgálása. Ha ekkor az elítélt nincs jelen, az intézkedést jegyzőkönyv felvétele
mellett, két tanú jelenlétében kell foganatosítani és a jegyzőkönyv egy példányát az elítéltnek át
kell adni. Ezt az elítélt személyes tulajdonának védelméhez fűződő jog biztosítása teszi
szükségessé.
A biztonsági ellenőrzés kiterjed az elítéltek tartózkodására szolgáló helyiségek nyílászáró
szerkezeteinek, a falaknak, a mennyezetnek, a padozatnak, a rácsoknak naprakész átvizsgálására.
Ekkor az elítélt nem lehet jelen.
A biztonsági szemle a biztonsági berendezések és felszerelési tárgyak meglétének, rendeltetésszerű
használatának ellenőrzésére irányul. A biztonsági szemlét az intézet valamennyi helyiségére és
létesítményére ki kell terjeszteni, megtartását szükség szerinti - fokozatonként eltérő -
gyakorisággal célszerű elvégezni.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Minden évben átfogó biztonsági vizsgálatot is kell tartani, amely a biztonsági rendszer valamennyi
területére kiterjed.
153. § A bv. intézet parancsnoka biztonsági okból, rendkívüli esemény bekövetkezésének a
megelőzése, megszakítása vagy felszámolása érdekében - a kiváltó ok megszűnéséig, a végrehajtási
fokozattól függetlenül - elrendelheti az elítéltek elhelyezési körletén az ajtók zárva tartását.
154. § (1) A bv. intézet rendjét, a fogvatartás biztonságát közvetlenül és súlyosan sértő vagy
veszélyeztető események felszámolásának idejére - legfeljebb öt napig - a bv. intézet parancsnoka
az elítéltek meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a 122. § b), e), n) és o) pontjában foglalt
jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés
időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja.
(2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedés elrendeléséről vagy meghosszabbításáról az ügyészt
haladéktalanul értesíteni kell. Az ügyész az intézkedés indokoltságát haladéktalanul megvizsgálja,
annak tartalmát megváltoztathatja, a jogok gyakorlásának felfüggesztését megszüntetheti.
(3) Az (1) bekezdés szerinti intézkedést kiváltó ok előidézésében vétlen elítélt részére az elmaradt
jogainak gyakorlását utólag lehetővé kell tenni.
A bv. intézet rendjét, a fogva tartás biztonságát közvetlenül és súlyosan sértő vagy veszélyeztető
cselekmények felszámolásának idejére ideiglenesen, az ok megszűnéséig további jogkorlátozást
rendelhet el a parancsnok. Jogállami elvárás, hogy az elítéltek életébe történő ilyen mértékű
beavatkozás törvényi szinten kerüljön szabályozásra, és továbbra is biztosított legyen a büntetés-
végrehajtás törvényességi felügyeletét gyakorló ügyész felülvizsgálati jogköre is.
A jogkorlátozás a kapcsolattartást; a képzést és önképzést; a szabad levegőn tartózkodás jogát; az
oktatási képzésen, reintegrációs programokon részvételt; a fogvatartotti fórumon részvételt érinti a
törvényi szabályozás szerint.
A jogok gyakorlásának felfüggesztéséről az érintett elítélteket, továbbá lehetőség szerint
mindazokat értesíteni kell, akikre az intézkedés végrehajtása kihat.
Ennek az intézkedésnek a hatálya alatt is engedélyezhető, hogy az elítélt a súlyosan beteg
hozzátartozóját meglátogassa, részt vegyen a hozzátartozója temetésén, illetve kegyeletét a temetés
helyén lerója.
Az intézkedés hatálya - az eddigi gyakorlattól eltérően - a munkáltatásban való részvételt nem
érinti.
7. Az elítéltek elhelyezése és anyagi ellátása
155. § (1) Az elítéltek közösen helyezhetők el, de ha erre lehetőség van, az elítéltet egyedül kell
elhelyezni.
(2) Az elítélteket ágyneművel ellátva és legfeljebb egyemeletes ágyon kell elhelyezni, ettől eltérni
csak rendkívül indokolt esetben lehet.
(3) Az elítélt részére az általuk végzett munka jellegének, az egészségi állapotuknak és az
életkoruknak megfelelően kialakított normák alapján, legalább napi háromszori étkezést - ebből
legalább egy alkalommal meleg ételt - kell biztosítani.
(4) Az elítéltet az évszaknak megfelelő formaruhával, alsóruhával és lábbelivel kell ellátni. Ha a
bv. intézet ideiglenesen nem tud formaruhát biztosítani, ennek idejére az elítélt a saját ruháját
viselheti.
(5) Rendkívüli esemény idején, vagy más elháríthatatlan ok miatt - legfeljebb három napig - az
elítéltek kizárólag hideg élelemmel is elláthatók, az átszállításra, illetve az előállításra - ha az a bv.
intézet székhelyének közigazgatási határán kívülre történik - kerülő elítélt részére csomagolt hideg
élelmet kell adni.
(6) Az elítélt köteles a saját ruházat mosatásának, tisztíttatásának díját és a tisztálkodási felszerelés
költségét megtéríteni, a letéti pénzzel nem rendelkező elítélt részére az alapvető tisztálkodási
felszerelést biztosítani kell. Az elítélt köteles továbbá a jogszabályban meghatározott
többletszolgáltatások igénybevételét megtéríteni, így különösen
a) a kondicionáló terem használati díját;
b) a hűtőszekrény használati díját;
c) a vízmelegítő használati díját.
Az elhelyezés olyan büntetés-végrehajtási feladat, amely a bv. intézet működéséhez szükséges
helyiségek kialakítását, a technikai és egyéb feltételek biztosítását jelenti a szabadságvesztés
végrehajtása rendjének érvényesítése érdekében. A zárka ajtaja, ablaka külön rendelkezésekben
meghatározott biztonsági követelményeknek felel meg, a lakóhelyiségnél ilyen felszerelés (pl.
zárkazár) mellőzhető. A zárkában folyóvízzel ellátott mosdót, illetve - az ön- és közveszélyes
magatartást tanúsító elítéltek elhelyezésére kialakított zárka kivételével - elkülönített, lehetőség
szerint önálló szellőzésű WC-t kell létesíteni.
A zárkában (lakóhelyiségben) elhelyezett szekrényt lakattal saját költségére bezárhatja az elítélt, az
egyik kulcsot magánál tarthatja, a másikat az intézet őrzi. Személyenként jár az elítélteknek
fekhely, ülőke, szekrény; közös használatra asztal, hulladéktároló, hamutartó, lábbeli-tároló, tükör,
lavór, söprű, szemeteslapát, felmosóruha, lehetőség szerint rádió, televízió.
Az elhelyezés során a különböző végrehajtási fokozatba tartozókat egymástól, a férfiakat a nőktől,
a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól, az előzetesen letartóztatottakat az elítéltektől, a fekvőbetegeket
az egészségesektől, az előbbiek közül a fertőzőeket a nem fertőzőektől el kell különíteni. Ha az
elítélttel szemben más ügyben büntetőeljárás folyik, az elítéltet a tárgyalás előkészítése során
hozott határozatig az ügyész, ezt követően pedig a bíróság rendelkezése szerint el kell különíteni.
Az elítélt élete nem csak a zárkában, lakóhelyiségben zajlik, hiszen különféle büntetés-végrehajtási
feladatokhoz különböző helyiségekre van szükség (befogadó, szabadságos, szabaduló, fegyelmi, az
ön- és közveszélyes elítéltek elhelyezésre szolgáló, továbbá a különleges biztonsági zárka,
szabadidő eltöltését és közös foglalkozást, közös vallásgyakorlást szolgáló helyiségek, könyvtár,
szabad levegőn tartózkodásra és sportolásra alkalmas terület, látogatóhelyiség, orvosi rendelő,
betegszoba, egészségügyi elkülönítő szoba, fürdő, fertőtlenítő, konyha, fegyelmi és elkülönítő
zárka, védővel és más személlyel történő hivatalos érintkezés céljára alkalmas helyiség, iskolai
oktatáshoz és szakirányú képzéshez tanterem, sportolásra alkalmas terület is követelmény).
Az anyagi ellátás a végrehajtás rendjében az elítélt létfenntartását, egészségi állapotának megóvását
és személyi tulajdonának megvédését egyaránt jelenti. Ennek megfelelően az anyagi ellátás
feladatkörébe tartozik az elítéltek élelmezése (beleértve a védőitalt, a terhes és szoptatós anyát
megillető élelmezési pótlékot is); az évszaknak megfelelő formaruhával, alsóruhával, lábbelivel,
ágyneművel ellátása; ruházatuk rendszeres tisztítása és karbantartása; a tisztálkodás lehetőségeinek
és feltételeinek biztosítása.
48. oldal
Az étrend összeállításánál gondoskodni kell arról, hogy az elítéltek - orvosi javaslat alapján, a
vonatkozó normakereten belül - diétás vagy kímélő ellátásban részesüljenek. Az élelmezésnél az
intézet lehetőségein belül figyelemmel kell lenni az elítélt vallási igényeire is. Az esetleges
visszaélések megelőzése érdekében az ételek adagolását és a kiosztást elítélt csak felügyelet mellett
végezheti.
Általános követelmény, hogy a kiadott ruházat - beleértve még a munkaruhát, védőruhát,
védőfelszerelést is - nem lehet megalázó vagy lealacsonyító. A rendszeres tisztítás és karbantartás
az intézet feladata.
Az elítélt tárgyainak, értékeinek megőrzése nem letéti szerződés alapján történik, hanem a büntetés-
végrehajtási jogviszony következményeként a bv. intézet kötelessége.
Az elítélt keresményére kiadott letiltások teljesítése során az elítélt munkadíjából le kell vonni a
személyijövedelemadó-előleget, a tartásra fordított költségekhez való hozzájárulás napi összegét, a
havonta személyes szükségleteire fordítható keretet, a szabadulás idejére tartalékolt pénzt. E
levonások után fennmaradó összeg - figyelemmel a Vht. szerinti kielégítési sorrendre - legfeljebb
ötven százaléka vonható le. A letétbe helyezett tárgyakat az elítélt beleegyezésével sem szabad
felhasználni, használni vagy zálogba adni.
A vásárlás céljára fordítható keretösszeg megállapításának az alapja az elítéltnek a tartási
költségekhez való hozzájárulás összegével csökkentett munkadíja. A hozzájárulás szempontjából az
elítélt önhibájából akkor nem dolgozik, ha annak oka bűncselekmény vagy fegyelmi vétség
elkövetése, illetve ha munkaképtelen állapotát szándékosan maga okozta. Ha az elítéltet saját
büntetőügyében állítja elő a bv. intézet, szállítási és előállítási költséget nem lehet felszámítani.
Az elítéltek elhelyezési körletét az intézet egyéb területeitől, az egyes körletrészeket pedig szükség
szerint egymástól el kell különíteni. Az elítélteket lehetőség szerint egyedül kell elhelyezni, ám ha
ez nem oldható meg, az együttes elhelyezésük is engedélyezhető.
A fogvatartottak rekreációjához - az uniós előírásokat elfogadva, társadalmi beilleszkedést
elősegítendően - nélkülözhetetlen a szabadidő is, amit a bv. szervek is kötelesek biztosítani.
Az elítéltek a bv. intézetben kialakított kondicionáló termeket, többletszolgáltatásokat (például
hűtőszekrény használat) - mivel azok leginkább egyéni és nem létfenntartáshoz kötött igényt
elégítenek ki - ellenszolgáltatás fejében, a közösségi, csoportos sportolás lehetőségét pedig
változatlanul térítés nélkül vehetik igénybe.
8. Az elítéltek egészségügyi ellátása
156. § (1) Az elítélt egészségügyi ellátására az egészségügyi és társadalombiztosítási jogszabályok
irányadók. Az elítéltet gyógyszer és gyógyászati segédeszköz a külön jogszabályban
meghatározottak szerint illeti meg.
(2) A letéti pénzzel, jövedelemmel, más pénzbeli juttatással nem rendelkező, továbbá a
közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmében közgyógyellátásra jogosult
elítélt esetében a gyógyszer és a gyógyászati segédeszköz térítési díját a bv. intézet a
közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben meghatározott mértékig átvállalja. A
dolgozó elítélt munkavégző képességének megőrzéséhez, helyreállításához szükséges gyógyszer,
gyógyászati segédeszköz térítési díját a bv. intézet biztosítja, ha a fogvatartás során bekövetkezett
munkabaleset, vagy a munkavégzéshez kapcsolódó megbetegedés teszi a kezelést szükségessé.
(3) A várandós elítélt, valamint az anya-gyermek részlegen elhelyezett gyermek gyógyszert,
gyógyászati segédeszközt térítés nélkül kap.
(4) Az elítélt a bv. orvos szakmai javaslatára, a bv. intézet vezetőjének engedélyével a hozzátartozó
vagy - kapcsolattartóként nyilvántartásba vett - harmadik személy által finanszírozott gyógyszert,
gyógyászati segédeszközt használhatja.
(5) Az elítélt a jogszabályban meghatározott térítéshez, illetve részleges térítéshez kötött
egészségügyi szolgáltatásokat a kiszabott térítési díj ellenében veheti igénybe.
(6) Az (5) bekezdésben foglalt költségek térítését a bv. intézet - különös méltánylást érdemlő
esetekben - átvállalhatja.
157. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt hatályos egészségügyi,
társadalombiztosítási, egészségbiztosítási jogszabályok, illetve a kötelező szakmai eljárásrend
szerinti egészségügyi ellátását.
(2) Az elítélt egészségügyi ellátására az egészségügyi és társadalombiztosítási jogszabályok
irányadók.
158. § Az elítélt egészségügyi ellátása visszautasításával kapcsolatos önrendelkezési joga - a saját
és a közösség egészségének védelme érdekében -
a) veszélyeztető, illetve közvetlen veszélyeztető állapot fennállása esetén,
b) sürgős szükség esetén,
c) közegészségügyi-járványügyi érdekből
korlátozható.
159. § Az elítélt a beavatkozás elvégzéséhez való beleegyezését bármikor visszavonhatja. A
beleegyezés alapos ok nélküli visszavonása esetén azonban kötelezhető az ennek következtében
felmerült és indokolt költségek megtérítésére.
160. § A büntetések és intézkedések végrehajtása során az elítélt egészségi állapotának megfelelő
gyógyító-megelőző ellátását elsősorban a fogva tartó bv. intézet, illetve a Központi Kórház, annak a
Szegedi Fegyház és Börtönben működő Krónikus Utókezelő Részlege, valamint az IMEI biztosítja,
és az elítélt ezt az ellátást köteles igénybe venni.
161. § Ha az elítélt megfelelő egészségügyi ellátása a büntetés-végrehajtási szervezet keretein belül
nem lehetséges, a bv. orvos vagy a bv. egészségügyi szerv gondoskodik arról, hogy az elítélt nem a
bv. szervezet kezelésében lévő egészségügyi intézményben (a továbbiakban: egészségügyi
intézmény) részesüljön a megfelelő és kötelező ellátásban.
162. § Az elítélt a 160. §-ban foglaltaktól eltérő egészségügyi intézmény térítésköteles
szolgáltatását csak akkor veheti igénybe, ha azt a bv. intézet parancsnoka engedélyezi, az elítélt a
várható költségeket - ideértve a szállítás költségeit is - megelőlegezi, és az egészségügyi intézmény
a szolgáltatást vállalja.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
163. § (1) A bv. intézetben az elítélt sürgősségi orvosi ellátását a bv. orvos, munkaidőn túl,
valamint munkaszüneti napokon a készenléti szolgálatot teljesítő orvos, ennek hiányában a bv.
intézet székhelye szerint területileg illetékes háziorvosi ügyeleti szolgálat, sürgősségi orvosi
szolgálat vagy mentőszolgálat biztosítja.
(2) Az elítéltet az orvos írásos javaslata, beutalója alapján a legközelebbi, megfelelő és kötelező
ellátást biztosító egészségügyi intézménybe kell szállítani, ha a járó- vagy fekvő beteg szakellátásra
szorul és a bv. egészségügyi szerv nehezen elérhető.
(3) A sürgős orvosi ellátásra szoruló elítélt egészségügyi intézménybe történő szállítása és ellátása
nem tagadható meg, nem halasztható el.
A szabad emberek általában saját elhatározásuk alapján vesznek részt orvosi vizsgálaton,
gyógykezelésük is a kérésükre történik. Kivételnek azok a betegségek minősülnek, amelyek
tekintetében az általános szűrővizsgálaton, és ennek eredményétől függően gyógykezelésen - az
állami egészségügyi szolgálat felhívására - mindenki köteles részt venni. A szabadságvesztés
végrehajtása nem eredményezheti az elítélt egészségkárosodását. A befogadáskor történő általános,
a későbbiekben pedig időszakosan, illetve szükség szerint végzett szűrővizsgálatok hiányában
egyes betegségek elterjedésének, az elítéltek tömeges megbetegedésének a fokozott veszélyével
kellene számolni.
A fogvatartott egészségügyi ellátása visszautasításával kapcsolatos joga a saját és a közösség
egészségének védelme érdekében korlátozható:
- veszélyeztető, illetve közvetlen veszélyeztető állapot fennállása esetén,
- életveszélyes állapot, valamint várhatóan maradandó egészségkárosodás elhárítása miatt,
- közegészségügyi, járványügyi érdekből,
- törvényben meghatározott esetekben.
Amennyiben a fogvatartott ezekben az esetekben az előzetes tájékoztatás ellenére megtagadja az
együttműködést, az orvos köteles a vizsgálatot vagy a kezelést (a Büntetés-végrehajtási szervezetről
szóló 1995. évi CVII. törvényben meghatározott intézkedések mellett) elvégezni.
A fogvatartottaknak az első befogadáskor EKG-szűrésen, évente tüdőszűrésen, fogászati szűrésen,
a nőknek évente nőgyógyászati szűrésen, továbbá a megbetegedések korai felismerését célzó
rutinszerűen alkalmazott laboratóriumi szűrővizsgálatokon kell részt venniük. Egyéb
szűrővizsgálatokra a hatályos egészségügyi jogszabályok az irányadóak. Az elítélt HIV-szűrésen
önkéntes alapon részt vehet.
Az általános tűrési kötelezettség nem terjed ki az orvosi kísérletre és a műtéti beavatkozásra.
Orvosi kísérletek - így pl. új gyógymódok, új gyógyszerek kipróbálása - elítélten még annak
beleegyezésével sem végezhetők.
Az egészségügyi ellátás sem tárgyát, sem jelentőségét tekintve nem mosható össze az anyagi
ellátással. Ez utóbbi számos egyéb területet ölel fel, de csak érintőleges szakmai kapcsolatban van
az egészségüggyel, amely az anyagi ellátás mellett önállóan szabályozandó.
A gyógyszerköltségek levonására leginkább a dolgozó, munkadíjjal rendelkező fogvatartottak
esetében van lehetőség. A társadalom részéről elvárás, hogy a fogvatartottak minél nagyobb
részben viseljék a fogva tartásuk költségeit, amelynek része a gyógyszerrel történő ellátásuk is.
A korábbi szabályozáshoz képest a törvény szűkítette a gyógyszertérítés körét munkabaleset vagy
munkavégzéshez kapcsolódó megbetegedés eseteire, hasonlóan a társadalomban jelenleg érvényes
eljáráshoz, tekintettel arra, hogy a munkavégző képesség megőrzése, helyreállítása alapesetben a
dolgozó által finanszírozandó költség.
A büntetés-végrehajtás keretein belül biztosítani kell a hatályos egészségügyi tárgyú jogszabályok
érvényesülését, továbbá a kötelező szakmai eljárás szerinti ellátást, tekintettel arra, hogy a
szabadságvesztés végrehajtása során sem csorbulhat az elítélt Magyarország Alaptörvényében is
biztosított testi és lelki egészséghez való alapjoga. Szakmailag mindent meg kell tenni annak
érdekében, hogy az elítélt egészségi állapota ne romolhasson a büntetés végrehajtása alatt. A
kötelező szakmai eljárásrend azon szakmai protokollokra utal, amelyek követése a betegellátás
során elengedhetetlen.
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény alapján a betegjogok között prioritást élvező
önrendelkezési jog kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható, ezért a
fogvatartottak egészségügyi ellátásáról szóló 5/1998. (III. 6.) IM rendelet önrendelkezési jogot
korlátozó bekezdésének beemelése a törvénybe, és ily módon törvényi erőre emelése teszi csak
jogszerűvé a beteg fogvatartott vonatkozó jogának korlátozását.
Az egészségügyről szóló törvény hivatkozott szakaszának beemelése a bv. törvénybe az
indokolatlan szállításokat és a visszaéléseket kívánja megelőzni. Az egészségügyi önkárosításnak
mindenképp elejét kell venni, az emberi jogi követelmények szempontjából is.
Az elítélt egészségügyi ellátása során a büntetés-végrehajtás keretein kívüli tevékenységeknek van
egyértelmű prioritása. A gyakorlatban számos esetben előfordul fogvatartott polgári intézményben
való kezelésének, vizsgálatának indokolatlan elhúzása, várakozási listára tétel, amely adott esetben
egészségkárosodáshoz vezethet. A bv. szerv orvosa kénytelen a polgári egészségügyi
intézményekhez fordulni, azonban elutasítás, indokolatlan vagy szakmailag nem magyarázható
hosszas várakoztatás esetén a felelősségi alakzat a bv. orvos körében marad, mivel ha nem tudja
időben kihelyezni a beteg fogvatartottat, egészségkárosodás léphet fel.
Ezért volt szükséges az egészségügyi ellátóintézmény oldaláról a kötelező jelleg szabályozása,
valamint a betegellátás útjának leírása.
Az egészségügyi panasszal jelentkező fogvatartottat a legközelebbi orvosi rendelésre elő kell
állítani. Akinek az egészségi állapota ezt indokolja, és kórházi fekvőbeteg-ellátása nem szükséges,
azt a fogvatartottat a bv. intézet betegszobájában kell elhelyezni. Sürgős szakorvosi vagy kórházi
kezelésre szoruló beteget a legrövidebb időn belül a legközelebbi, megfelelő ellátást biztosító
egészségügyi intézménybe kell szállítani, amihez mentőt vagy betegszállító gépkocsit kell igénybe
venni. Haladéktalanul orvosi vizsgálatnak kell alávetni a dühöngő, valamint az ön- és közveszélyes
magatartást tanúsító elítéltet.
A betegségek megelőzésének eszközei: az orvosi vizsgálat a befogadás alkalmával (legkésőbb 72
órán belül), az orvosi rendelés, az üzemi gyógyító-megelőző ellátás, munkaköri alkalmasság orvosi
vizsgálata, a különböző szűrések, a magánelzárás orvosi ellenőrzése, az elítélt ellátása gyógyászati
segédeszközökkel.
Szakrendelésre kell beutalni a fogvatartottat, ha a kivizsgálása, gyógykezelése a bv. intézetben, bv.
egészségügyi intézetben nem végezhető el, az ellátás nem tűr halasztást és a szállítással járó
időveszteség a beteg egészségi állapotát veszélyezteti; fekvőbeteg-gyógyintézetbe kell utalni a
beteget, ha a vizsgálattól, kezeléstől a gyógyulás, illetve a munkaképesség visszanyerése
időtartamának a lényeges megrövidülése várható, és a vizsgálat és gyógykezelés a járóbeteg-ellátás
keretében nem biztosítható.
Ha a várandósságra tekintettel nem engedélyeztek büntetés-félbeszakítást, a fogvatartottat a szülés
várható időpontja előtt négy héttel a Bv. Központi Kórházba kell szállítani. A fogvatartott nő
terhesség-megszakítása iránti kérelmét a bv. intézet székhelye szerint illetékes családvédelmi
szolgálat munkatársa előtt teheti meg. A várandós fogvatartott nő részére biztosítani kell a
térítésmentes terhesgondozást, tanácsadást, az élettani állapotának megfelelő gyógyító-megelőző
ellátást, valamint a megszületett gyermek egészséges fejlődését.
Ha az IMEI-be kivizsgálásra utalt elítéltről két elmeszakorvos véleménye alapján megállapítják,
hogy kóros elmeállapota miatt a szabadságvesztést nem lehet végrehajtani, az elítéltet az IMEI
49. oldal
főigazgató főorvosa további gyógykezelés céljából az IMEI elmeosztályára helyezi át.
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 218. § (3) bekezdésének g) pontja értelmében a
fogvatartott halála minden esetben rendkívüli haláleset, a holttestet csak az ügyész nyilatkozata,
valamint a hatósági boncolás után szabad eltemetni.
A fogvatartott gyógyszert csak a bv. orvos írásbeli engedélye alapján tarthat magánál. Biztosítani
kell a fogvatartottnak külön jogszabályokban meghatározottak szerint az egészségügyi adatainak a
megismerését.
A bv. intézetben szervezett véradásban önkéntes jelentkezés alapján vehet csak részt elítélt.
Kórházi kezelésre szoruló fogvatartott szabadulásakor a bv. orvos intézkedik a megfelelő
egészségügyi intézményben való elhelyezés iránt.
9. Az elítéltek reintegrációja
164. § (1) A reintegrációs tevékenység keretében törekedni kell arra, hogy az elítélt
bűncselekményének társadalomra veszélyességét felismerje, annak következményeit lehetőség
szerint enyhítse. Az elítéltet - büntetésének tartamához képest - betanított-munkás képzésben,
szakmunkásképzésben, vagy a bv. intézet lehetősége szerint, a büntetés-végrehajtási szempontokra
is figyelemmel, szakképzésben kell részesíteni, valamint - ha a bv. intézet parancsnoka engedélyezi
- támogatható, hogy a felsőfokú tanulmányokat megkezdje, vagy folytassa.
(2) Lehetővé kell tenni, hogy az elítélt a bv. intézetben alapfokú iskolai tanulmányokat végezzen.
Ha az adott bv. intézetben nem folyik alapfokú nevelés-oktatás, akkor az elítéltet - kérelmére -
lehetőség szerint el kell szállítani alapfokú oktatás biztosítására alkalmas bv. intézetbe.
(3) Az elítéltet a vizsgára való felkészüléshez a munka alól - törvényben meghatározott időre -
kérésére fel kell menteni.
(4) A bv. intézet lehetőségeihez mérten, a büntetés-végrehajtási szempontokra is figyelemmel
támogatni kell az elítélt önképzését.
(5) A bv. intézet lehetőségei szerint biztosítani kell az elítélt számára a rendszeres munkavégzés
feltételeit.
(6) Az eredményes reintegráció érdekében elő kell segíteni, hogy az elítélt családi és egyéb
kapcsolatait fenntartsa, fejlessze.
(7) Az elítéltek reintegrációjának elősegítése érdekében a büntetés-végrehajtási szervezet igénybe
veszi a Börtönlelkészi Szolgálat tevékenységét.
(8) A szabad idő hasznos felhasználása érdekében lehetőséget kell biztosítani a művelődésre,
sportolásra, vallásgyakorlásra.
A reintegráció új fogalomként került be a jogszabályba, ezért lényeges a fogalom tisztázása. A
reintegráció magában kell hogy foglaljon minden olyan programot, tevékenységet, mely elősegíti,
támogatja a társadalomba történő visszailleszkedés hatékonyságát, a visszaesés esélyének
minimalizálását, akár kizárását is. Reintegráció keretében nem szigorúan a büntetés-végrehajtási
intézetben szervezett tevékenységekre kell fókuszálni, hiszen a bv. szervek más szervekkel
együttműködve eredményesebben szolgálják a büntetés-végrehajtás céljának megvalósítását.
A reintegráció számos programot foglal magában. A leglényegesebbek azok, melyek a
társadalomban is a legnagyobb jelentőséggel bírnak, így a szakképzés, oktatás, valamint a
munkavégzés. Az elítélt szabadulása után várhatóan eredményesen tud alkalmazkodni a társadalmi
elvárásokhoz, a fogva tartása idején képesítést szerez és munkát végez.
Az oktatás és a munkavégzés mellett a szabadidő hasznos eltöltése sarkalatos pontja a
reintegrációnak. A szabadidős tevékenységek megfelelő szervezése, lehetőségek teremtése a fogva
tartás rendje és biztonsága szempontjából is kiemelkedő, ha az elítélt hasznosan és hatékonyan
használja fel szabadidejét. A szabadidő felhasználása kapcsolódik a kapcsolattartási formákhoz is,
hiszen itt kell lehetőséget teremteni a család, a majdani befogadó környezet és az elítélt
kapcsolatának fenntartására. A család a reintegrációs tevékenységet is erősíti, támogatja.
A családi kapcsolatok erősítésén túl a büntetés-végrehajtási intézet keretei között a szabadidő
művelődéssel, sporttal tölthető el eredményesen. Mindezeken túl a vallási szertartások, a lelki
gondozás szerepel kiemelkedő helyen a reintegrációs célok elérésében.
A büntetés-végrehajtási nevelés a kriminálpedagógián keresztül - amely interdiszciplináris
tudományág a pedagógia és a büntetőjog határai között - tudatos, tervszerű tevékenység, mely a
bűncselekményt elkövetett szabadságvesztés-büntetésre ítéltekre irányul, folyamat jellege van,
szervesen illeszkedik a büntető igazságszolgáltatás egész hatásrendszerébe.
A szabadságvesztés végrehajtásának feladata, hogy fenntartsa az elítélt önbecsülését, fejlessze a
felelősségérzetét és ezzel elősegítse, hogy felkészüljön a szabadulása utáni, a társadalom
elvárásának megfelelő önálló életre. Az elítélt önbecsülésének fenntartását elsősorban megfelelő
bánásmóddal; a szabadságvesztés ideje alatti értelmes élettevékenység szervezésével; a társadalmi
hasznosság tudatának kialakításával, illetve erősítésével kell elérni. A felelősségérzet fokozására
felhasználják az öntevékenység és önképzés megfelelő formáit, az önálló munkavégzés
lehetőségeit, valamint családi és társadalmi kapcsolatainak támogatását, a jutalmazást és a fegyelmi
felelősségre vonást. Ide tartozik az elítélt megismerése, képzése, szakképzése, önképzésének
támogatása, szabadidős programjának biztosítása, rehabilitációs programjának szervezése, családi
és társadalmi kapcsolatainak támogatása, jutalmazása és fegyelmezése, lényegét tekintve munkával
foglalkoztatása, azaz munkáltatása is.
A büntetés-végrehajtási nevelői eljárások lehetnek közvetlenek, mint az e feladattal megbízott
személyeknek az elítéltre gyakorolt személyes hatása; lehet közvetett eljárás, mint az elítéltek
egymásra gyakorolt hatásának irányítása, tevékenységük megszervezésére irányuló, közösségi
személyiségformálása.
Az eljárások három területre irányulnak: az elítéltek életviszonyainak alakítására úgy, hogy a
nevelési céloknak megfelelő irányú hatások keletkezzenek; az elítéltek cselekvéseinek
szabályozására úgy, hogy egyes tevékenységformák gyakoroltatása, erősítése, mások háttérbe
szorítása, csökkentése váltsa ki a kedvező hatást; az elítéltek felfogásának alakítására oly módon,
hogy változzon értékrendszerük, bővüljenek ismereteik, erősödjenek a beilleszkedésre irányuló
törekvéseik.
A büntetőintézetben a fegyelem megteremtése érdekében alkalmazott eszközök: a házirend, a
napirend, a magatartási szabályok, a munka, az oktatás, a különböző kedvezmények, az elítéltekkel
kapcsolatos bánásmód.
A büntetés-végrehajtás alatti differenciálás a büntetés-végrehajtási jog rendelkezéseinek
követésével az egyéniesítést valósítja meg.
A célszerű foglalkoztatás keretében a bv. szervezet biztosítja az alapfokú iskolai oktatást, a
szakirányú képzést, a munkáltatást, a terápiás foglalkoztatást, a művelődési, a szabadidős, a sport-,
továbbá a személyiségfejlesztő és gyógyító, rehabilitációs programokon való részvétel lehetőségét.
9.1. A jutalmazás
165. § (1) Az elítélt példamutató magatartásáért, a munkában elért eredményéért, a tanulásban
tanúsított szorgalmáért, a közösség érdekében végzett tevékenységéért, élet vagy jelentős anyagi
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
érték megmentéséért vagy súlyos veszély elhárításáért jutalomban részesíthető.
(2) A jutalmak:
a) dicséret,
b) kondicionáló terem használatának díjmentes biztosítása,
c) látogatófogadás soron kívül, a látogatási idő meghosszabbítása,
d) a személyes szükségletekre fordítható összeg növelése,
e) pénzjutalom,
f) tárgyjutalom,
g) a végrehajtott fenyítés nyilvántartásból törlése,
h) látogató bv. intézeten kívüli fogadása soron kívül,
i) jutalom kimaradás,
j) jutalom eltávozás.
166. § A 165. § (2) bekezdés h)-j) pontja nem engedélyezhető, ha az elítélt
a) ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban,
b) a magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegte.
167. § A látogató bv. intézeten kívüli fogadása, a jutalom kimaradás és a jutalom eltávozás
időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. A jutalom kimaradásra és a jutalom eltávozásra
egyebekben a kimaradás és az eltávozás szabályait kell alkalmazni.
A fogvatartottak jutalmazása és fegyelmezése a személyiség fejlesztésének, az erkölcsi-akarati
pozitív ráhatásnak olyan meghatározó eszköze, melynek célja egyben a fogva tartás rendjének a
biztosítása.
A jutalmazás rendeltetése az, hogy ösztönözzön a végrehajtás célját szolgáló szabályok betartására,
az elítélt magatartásának pozitív értékelésével erősítse a helyes magatartásforma választását. A
pozitív megerősítés a fogvatartottak megítélésének, lehetőségeinek alakulásában fontos szerepet
játszik.
Az ösztönzés módszerének alapformája az elismerés, a jutalmazás, a visszatartásé pedig a büntetés.
A kívánt tevékenység és magatartásformák gyakorlását motiválják, ugyanakkor demotivációs hatást
is kifejtenek a nem kívánatosak irányában. A jutalmazó jellegűek ilyen esetben valamilyen már
meglévő szükséglet kielégítésével pozitív érzelmi állapotot idéznek elő, s ez az érzelmi állapot,
illetve ennek ismételt átélésére való törekvés indítja az elítéltet a nevelő által megkívánt cselekvés
elismerésére. A jutalmazó eljárás is csak akkor vált ki pozitív érzelmi élményeket, ha találkozik az
elítéltek szükségleteivel, s azokat kielégíti.
Az ösztönző rendszer érvényesítésében kiemelt jelentőséggel bír a végrehajtás progresszív jellege,
a törvényesség és a végrehajtás egyéniesítése. A végrehajtás progresszív jellegének elve szerint az
elítélt a szabadulása közeledtével fokozatosan enyhébb, a szabad élethez közelítő körülmények
közé kerülhet. Az intézetekben kialakított kondicionáló termek használata, amennyiben az elítéltek
a törvényben megfogalmazott ellenszolgáltatás fejében veszik igénybe, jutalmazási formaként
díjmentesen biztosíthatók. A szélesebb körben alkalmazható intézetelhagyási lehetőséget és az új
rezsimkategóriák bevezetésével létjogosultságot nyerő további klasszifikációs elemek -
felelősségtudatukat erősítve - elősegítik a hosszabb szabadságvesztést töltők esetében a
börtönártalmak csökkentését és a neveléshez való aktív viszony kialakulását.
Mindezek összességében - a fogvatartottak egymásra gyakorolt hatását is figyelembe véve - a
büntetés-végrehajtás pozitív oldalainak fokozására alkalmasak. Azzal például, hogy bizonyos
feltételekkel nem rendelkező fogvatartottakat kizárunk az intézetelhagyással járó jutalmazási
formák adta lehetőségekből, arra sarkalljuk őket, hogy a szabályokat betartva, újabb
bűncselekmény elkövetésétől tartózkodva töltsék ki a rájuk kiszabott szabadságvesztés idejét.
9.2. A fenyítések és a fegyelmi eljárás
168. § (1) A büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megsértő elítélttel szemben, valamint a büntetés-
végrehajtás rendjének és biztonságának biztosítása érdekében a következő fenyítések
alkalmazhatók:
a) feddés,
b) a magánál tartható tárgyak körének - a 98. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározottakra
figyelemmel - korlátozása, amely legalább egy, legfeljebb hat hónapig tarthat,
c) bv. intézet által szervezett programokon, rendezvényeken, művelődési, szabadidős, illetve
sportprogramokon való részvétel korlátozása, attól való eltiltás,
d) a 155. § (6) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott többletszolgáltatások megvonása,
e) a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése,
f) magánelzárás.
(2) A személyes szükségletekre fordítható összeg hat hónapig terjedő időre, legfeljebb ötven
százalékkal csökkenthető.
(3) Az bv. intézetnél programoktól, rendezvényektől történő eltiltás, vagy a művelődési, szabadidős
és sportprogramokon való részvétel korlátozása, meghatározott alkalmakra, de legfeljebb három
hónapig tarthat.
(4) A többletszolgáltatások megvonása legalább egy hónaptól, legfeljebb három hónapig terjedhet.
169. § (1) A magánelzárás fegyházban huszonöt, börtönben húsz, fogházban tíz napig terjedhet,
amelynek időtartama alatt engedélyezhető, hogy az elítélt dolgozzon vagy iskolába járjon. A
magánelzárás, ha az elítélt dolgozik, fegyházban húsz, börtönben tizenöt és fogházban öt napig
terjedhet.
(2) Magánelzárás várandós és kisgyermekes nővel szemben nem alkalmazható.
50. oldal
(3) A magánelzárás végrehajtása alatt az elítélt
a) kimaradásra és eltávozásra nem mehet,
b) a védőjével való kapcsolattartást kivéve nem telefonálhat, és nem levelezhet,
c) nem küldhet, és nem kaphat csomagot,
d) nem fogadhat látogatót, kivéve a lelkészt, valamint a szabadulás előkészítése érdekében a leendő
munkáltatóját, a pártfogó felügyelőt és a karitatív szervezet megbízottját,
e) a személyes szükségleteire nem vásárolhat,
f) nem veheti igénybe a bv. intézet művelődési és sportolási lehetőségeit, sajtóterméket nem
olvashat,
g) a munkáltatásban nem vehet részt.
(4) Az elítélt a magánelzárás végrehajtása alatt is érintkezhet a védővel, a bv. intézet
parancsnokának engedélyével, felügyelettel meglátogathatja a súlyos beteg közeli hozzátartozóját,
részt vehet a közeli hozzátartozója temetésén.
(5) A magánelzárás végrehajtása folytán elmaradt látogatás, csomagküldemény és az elítélt
személyes szükségleteire szolgáló vásárlás a magánelzárás végrehajtása után engedélyezhető.
(6) Ha az orvos vagy a pszichológus az elítélt egészségi állapota miatt a magánelzárás
végrehajtásának megkezdését, vagy folytatását nem javasolja, a magánelzárás végrehajtását félbe
kell szakítani.
170. § (1) A fenyítés kiszabásánál figyelemmel kell lenni a fegyelemsértés súlyára és az elítélt
eddigi magatartására, szem előtt tartva a fenyítés célját.
(2) Ha a fegyelemsértés bűncselekményt is megvalósít, a fegyelmi eljárás mellett a feljelentést is
meg kell tenni.
(3) Ha a fegyelemsértés szabálysértést is megvalósít, a bv. intézet sérelmére - ide nem érte a
magánindítványra üldözendő szabálysértést - elkövetett szabálysértés miatt a fegyelmi eljárás
mellett a feljelentést is meg kell tenni. Az elítélt másik elítélt sérelmére elkövetett szabálysértést
megvalósító fegyelemsértése esetén a feljelentés megtételére lehetőséget kell biztosítani.
(4) A bv. intézet magánelzárást kiszabó határozata ellen az elítélt és - ha a fegyelmi eljárásban
eljárt - a védője a büntetés-végrehajtási bíróhoz bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A
bírósági felülvizsgálati kérelmet a határozat közlésekor nyomban be kell jelenteni; a kérelemnek a
magánelzárás végrehajtására halasztó hatálya van.
(5) Az elítélt köteles megtéríteni az általa elkövetett fegyelemsértéssel kapcsolatban - ideértve a
szándékos egészségkárosító cselekményt is - a büntetés-végrehajtás részére felmerült költséget.
(6) A fegyelmi eljárás rendjét külön jogszabály határozza meg.
171. § (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója az elítélt másik elítélt sérelmére megvalósított
fegyelemsértése miatt indult eljárást megszüntetheti, a fenyítés végrehajtását felfüggesztheti, ha az
elítélt közvetítői eljárásban vesz részt.
(2) A fegyelmi jogkör gyakorlója által, közvetítői eljárásra utalt ügyben az elítéltek közötti
közvetítői eljárást a bv. intézet állományának erre kiképzett tagja folytathatja le.
(3) A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a sértett és az elkövető között - az elkövető
tevékeny megbánását megalapozó - írásbeli megállapodás jöjjön létre.
(4) A közvetítői eljárás csak a sértett és az elkövető önkéntes hozzájárulásával folytatható le.
(5) Az eljárásban a sértett és az elkövető egyenrangú felek, az eljárás során bármikor
visszavonhatják a részvételre vonatkozó hozzájárulásukat, és a megállapodásra önként kell jutniuk.
(6) Hozzájárulás visszavonása, illetve megállapodás hiányában a fegyelmi eljárást, a fenyítés
végrehajtását folytatni kell.
A bv. intézet rendjének, szabályos működésének betartását a jogalkotó elsősorban az elítéltek
önkéntes jogkövetésétől várja, de számol azzal is, hogy az elítéltek egy része megszegi a
végrehajtás rendjét. Az elítélteknek ez a magatartása, ha vétkesség terheli őket, megvalósíthat
bűncselekményt, szabálysértést és fegyelmi vétséget is.
Fegyelmi vétségnek általában azt a szándékos magatartást nevezik a gyakorlatban, amely megjelölt
előírások megszegését jelenti. A cselekmény megvalósítását megkezdő, de azt be nem fejező
(akinek kísérleti szakban marad a magatartása) szintén fegyelmi vétséget követ el. Kísérlet miatt
nem állapítható meg a fogvatartott fegyelmi felelőssége, ha a cselekmény befejezésétől önként
elállt, továbbá ha az eredmény bekövetkezését önként elhárította. Ha a cselekmény önmagában is
fegyelmi vétségnek minősül, a fogvatartott fegyelmi felelősségét meg kell állapítani.
Általános nemzetközi követelmény, hogy a fegyelmi fenyítések alkalmazásának nem lehet célja
szenvedés előidézése, vagy fizikai fájdalom kiváltása. A világon mindenütt tiltott az olyan
fegyelmező eszköz alkalmazása, amely sérti az elítélt emberi méltóságát.
A fegyelem fenntartása a bv. intézetek rendjének szempontjából a legkényesebb szakmai kérdések
közé tartozik. A fogvatartottak számára igen fontos közösségi impulzusokat mérsékelik, és a
fogvatartottat egyéni gondolkodásra ösztönzik annak érdekében, hogy mérlegeljék és felmérjék
tettük következményeit. Így például a többletszolgáltatások megvonásával a fogvatartott
ösztönözhető a jövőbeni szabálykövető magatartásra.
Új eleme a fenyítési rendszernek a térítés ellenében igénybe vehető többletszolgáltatások
igénybevételének megvonása, mely legfeljebb három hónapig tarthat.
A magánelzárással kapcsolatos szabályozás egyik lényeges változása, hogy fegyházban a
magánelzárás a hatályos szabályoktól eltérően nem harminc, hanem huszonöt napig tarthat.
További változás, hogy a dolgozó elítélt a magánelzárást fegyházban húsz, börtönben tizenöt,
fogházban pedig öt napig tölti. A magánelzárás fegyelmi fenyítés maximálisan adható napjának
dolgozó fogvatartottaknál való csökkentése azért fontos, mert ezzel is kiemelte a jogalkotó a munka
fontosságát, a szabadságvesztés során betöltött nélkülözhetetlen szerepét. A magánelzárás
végrehajtása alatt kimaradásra és eltávozásra az ezt töltő elítélt nem jogosult.
Az egészségét szándékosan megsértő elítélt által elkövetett fegyelemsértés kapcsán felmerült az
ezáltal okozott költségek megtérítésére kötelezés is. A fogvatartottak által népszerű tetoválások,
különféle tárgyak beültetéséből eredő, saját szándékból fakadó sérülések költségeit, valamint a
verekedésekből származó egészségügyi kiadásokat is fel lehet számítani így a kár okozójának.
Ugyanez a helyzet az öngyilkossági kísérletet elkövető fogvatartott vonatkozásában is. Amint a
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
szabad életben a magánszemély részére felszámítja az egészségügyi szolgáltató azokat a
költségeket, amelyek alkoholos befolyásoltság okán keletkeznek a sürgősségi osztályokon, illetve
az extrém sportokból eredő sérülések költségeit is, úgy a fogvatartott sem kerül kivételes helyzetbe
ezeket illetően. Az eltérő szabályozást az ilyen jellegű cselekmények visszaszorításának
szükségessége is indokolja.
Új elemként jelenik meg a törvényben, hogy amennyiben az elítélt mediációban vesz részt, a
fegyelmi jogkör gyakorlója az eljárást megszüntetheti, a fenyítés végrehajtását felfüggesztheti.
Az eljárásban a sértett és az elkövető egyenrangú felek, az eljárás során bármikor visszavonhatják a
részvételre vonatkozó hozzájárulásukat. A megállapodásra önként kell jutniuk.
Kérdéses lehet, hogy ilyenkor a jogvesztő határidő honnan számít. Az eljárás megindítását kell-e
figyelembe venni, vagy a részvételre vonatkozó nyilatkozat visszavonásának időpontját. Erre nézve
nincs külön rendelkezés, de célszerű ezekben az esetekben az elévülésre vonatkozó rendelkezéseket
a visszavonó nyilatkozat megtételének keletkezésétől számítani, mert egy idő után taktikává válhat
a fegyelmi felelősségre vonás hatálya alatt álló elítéltek részéről az ilyen hozzájáruló nyilatkozattal
való visszaélés is.
9.3. A kapcsolattartás szabályai
172. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során a bv. intézet az e fejezetben, valamint a
végrehajtási fokozatokra és rezsimekre vonatkozó szabályok szerint, a társadalomba való
beilleszkedés érdekében elősegíti, hogy az elítélt fenntarthassa és fejleszthesse hozzátartozóival,
más személyekkel, valamint a reintegrációs célkitűzéseket elősegítő külső szervezetekkel való
kapcsolatát.
(2) Az elítélt kapcsolattartása az e törvényben meghatározottak szerint, a bv. intézet rendje és a
fogvatartás biztonsága érdekében ellenőrizhető. A bv. intézet rendje és a fogvatartás biztonsága
érdekében, vagy egészségügyi okból a kapcsolattartás korlátozásának is helye lehet.
(3) Ha a szabadságvesztés foganatba vételére tekintettel szüntette meg a bíróság vagy az ügyész az
elítélttel szemben más büntető ügyben elrendelt előzetes letartóztatást, akkor a rendelkezési jogkör
gyakorlójának ilyen irányú rendelkezése esetén az elítélt kapcsolattartása vagy elkülönítése
tekintetében korábban hozott korlátozó intézkedéseit be kell tartani.
173. § (1) Az elítélt kapcsolattartási formái:
a) levelezés,
b) telefonbeszélgetés a bv. intézet által biztosított telefonnal,
c) csomag küldése és fogadása,
d) látogató fogadása,
e) látogató bv. intézeten kívüli fogadása,
f) kimaradás,
g) eltávozás.
(2) Az elítélt a rezsim szabályok szerint igénybe veheti a bv. szerv által nyújtott elektronikus
kapcsolattartási formákat. E kapcsolattartási formák ellenőrzésére és korlátozására az általános
szabályok az irányadók.
9.3.1. Levelezés
174. § (1) Az elítélt hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a bv. intézet által
engedélyezett személyekkel levelezhet, a levelek gyakorisága és terjedelme nem korlátozott.
(2) Az elítélt által írt, illetve a részére érkezett levelet - ha jogszabály másként nem rendelkezik -
legkésőbb a második munkanapon továbbítani, illetve kézbesíteni kell.
(3) A levelezés biztonsági ellenőrzésének célja a fogvatartás biztonságának a fenntartása, a
biztonságot sértő vagy veszélyeztető cselekmények megelőzése.
(4) Az elítéltnek a hatóságokkal, törvényben kihirdetett nemzetközi egyezményben elismerten erre
hatáskörrel rendelkező nemzetközi jogvédő szervezetekkel, az alapvető jogok biztosával, valamint
a nemzeti megelőző mechanizmus szervezetével vagy munkatársával és a védővel való levelezése
tartalmilag nem ellenőrizhető. Ha alapos indok merül fel arra, hogy az elítélt részére érkező vagy az
általa küldött levelek nem a borítékban megjelölt hatóságtól, nemzetközi szervezettől vagy a
védőtől származnak vagy nem a címzetteknek szólnak a levelet az elítélt jelenlétében -
jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett - kell felbontani. Az ellenőrzés csak a feladó azonosítására
szolgálhat.
(5) Ha a bv. intézet az általa tartalmilag ellenőrizhető levél tekintetében megállapítja, hogy az a
fogvatartás biztonságát veszélyeztető adatot, információt vagy tárgyat tartalmaz, a levél nem
továbbítható, az elítéltnek nem kézbesíthető.
9.3.2. Telefonbeszélgetés
175. § (1) Az elítélt a szabadságvesztés végrehajtási fokozataira és rezsimjeire vonatkozó
rendelkezések szerinti gyakoriságban és időtartamban telefonhívást kezdeményezhet.
(2) Az elítélt a házirend előírásainak megfelelően kizárólag a bv. intézet által kijelölt telefont
használhatja.
(3) A telefonbeszélgetés a bv. intézet rendje, a fogvatartás biztonsága érdekében a külön
jogszabályban meghatározott módon ellenőrizhető, indokolt esetben megszakítható, amelyről az
elítéltet tájékoztatni kell.
(4) Ha jogorvoslatra vonatkozó jognyilatkozat megtétele miatt a védővel való telefonon történő
kapcsolatfelvétel indokolt, és az elítélt nem rendelkezik letéti pénzzel, részére a telefonbeszélgetés
költségét a bv. intézet megelőlegezi.
9.3.3. Csomag küldése és fogadása
176. § (1) Az elítélt jogszabályban meghatározott módon csomagot fogadhat és küldhet. A
csomagküldés lehetőségéről, módjáról és a költségek viseléséről a bv. intézet az elítélt útján küld
értesítést.
(2) Az elítélt havonta fogadhat, vagy küldhet csomagot.
51. oldal
(3) Az elítélt által küldött, illetve fogadott csomag a bv. intézet, valamint a fogvatartás biztonsága
érdekében ellenőrizhető, ennek lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell.
(4) A csomag mindazokat a tárgyakat tartalmazhatja, amelyeket az elítélt engedéllyel magánál
tarthat.
(5) Ha az elítélt nem kap csomagot, a bv. intézet parancsnoka engedélyezheti, hogy az elítélt a letéti
pénzéből - a személyes szükségleteire egyébként fordítható összegen felül - a csomag tartalmára
vonatkozó szabályok figyelembevételével vásároljon.
(6) A bv. intézet parancsnoka engedélyezheti, hogy a kapcsolattartó a csomagot közvetlenül a bv.
intézetben adja át.
9.3.4. Látogató fogadása
177. § (1) Az elítélt a rezsim szabályokhoz igazodóan havonta legalább egyszer, alkalmanként
hatvan percben, de legfeljebb kilencven percben, egyidejűleg négy fő látogatót fogadhat.
(2) Az elítélt és a látogató beszélgetése ellenőrizhető, amelynek lehetőségéről az elítéltet és a
látogatót tájékoztatni kell.
(3) Ha a bv. intézet biztonsága indokolja, a bv. intézet parancsnoka elrendelheti, hogy az elítélt
biztonsági beszélő fülkében, vagy rácson keresztül beszélhet a látogatóval.
(4) A látogatásból ki kell zárni azt, akit az ügyész vagy a bíróság a folyamatban lévő büntetőeljárás
eredményessége érdekében attól eltiltott, illetve azt, akinek a magatartása a bv. intézet, valamint a
fogvatartás biztonságára veszélyt jelent.
(5) A látogatás félbeszakítható, ha az elítélt vagy a látogató a látogatás rendjét megsérti, és azt
figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba.
(6) A látogatást meg kell szakítani a szükséges intézkedések megtétele mellett, ha az elítélt vagy a
látogató magatartása a bv. intézet rendjét, a fogvatartás biztonságát közvetlenül sérti, vagy
veszélyezteti.
9.3.5. Látogató bv. intézeten kívüli fogadása
178. § (1) Az elítélt számára - a szabadságvesztés végrehajtási fokozataira és rezsimjeire vonatkozó
rendelkezések szerint - engedélyezhető látogató bv. intézeten kívüli fogadása, amelynek tartama
alkalmanként legalább két óra.
(2) Látogató bv. intézeten kívüli fogadása annak az elítéltnek engedélyezhető, aki a
szabadságvesztésből a büntetés egyharmadát letöltötte, és fegyházban legalább egy évet, börtönben
legalább hat hónapot, fogházban legalább három hónapot kitöltött, vagy akit átmeneti részlegre
helyeztek.
(3) A bv. intézeten kívüli látogatás idejére - az elítélt letétében lévő pénze terhére - a bv. intézet
parancsnoka költőpénz kiadását engedélyezheti. Az bv. intézeten kívüli látogatás a
szabadságvesztés időtartamába beszámít.
(4) A látogató bv. intézeten kívüli fogadása esetén az elítélt kizárólag a látogató megjelenését
követően távozhat a bv. intézetből.
9.3.6. Kimaradás
179. § (1) Kimaradás annak az elítéltnek engedélyezhető, aki a szabadságvesztésből a büntetés
egyharmadát letöltötte, és fegyházban legalább egy évet, börtönben legalább hat hónapot,
fogházban legalább három hónapot kitöltött, vagy akit átmeneti részlegre helyeztek.
(2) A kimaradás tartama a huszonnégy órát nem haladhatja meg. A kimaradás idejére a bv. intézet
parancsnoka - az elítélt letétben lévő pénze terhére - költőpénz kiadását engedélyezheti.
(3) Kimaradás elsősorban az elítélt családi és társadalmi kapcsolatainak fenntartása, oktatásban,
képzésben való részvétele, a szabadulása után a munkahelyről és a lakásról való gondoskodás
elősegítése érdekében engedélyezhető.
(4) A kimaradás az elítéltek csoportja részére is engedélyezhető. A bv. intézet parancsnoka dönti el,
hogy a csoportos kimaradás kísérővel történik-e.
9.3.7. Eltávozás
180. § (1) Eltávozás kizárólag akkor engedélyezhető, ha az elítélt a szabadságvesztésből a büntetés
egyharmadát letöltötte, és fegyházban legalább egy évet, börtönben legalább fél évet, fogházban
legalább három hónapot kitöltött.
(2) Az eltávozás tartama évente fegyházban legfeljebb öt nap, börtönben legfeljebb tíz nap,
fogházban és az átmeneti részlegen legfeljebb tizenöt nap. Ha az elítélt fizetett szabadsággal
rendelkezik, az eltávozást a fizetett szabadságba be kell számítani.
A kapcsolattartás fő célja a családi, baráti, társadalmi kapcsolatok fenntartása annak érdekében,
hogy a szabadságvesztés letöltése a lehető legkisebb negatív hatást fejtse ki a fogvatartottak,
valamint a családtagjaik részére. Ennek érdekében a hozzátartozókkal, a volt munkaadókkal, a
segítő környezettel való kapcsolattartás fenntartása, annak hiánya esetén kiépítése alapvető
fontosságú. Az elítéltek szociális gondozásának, kezelésének, börtöntűrő képességükre, a
társadalomba visszailleszkedésük szubjektív szándékára és objektív feltételeire egyaránt kiható
területe személyes kapcsolatrendszerük fenntartásának támogatása, ami elsősorban a meglévő
családi kapcsolatok megőrzésére, ápolására irányul.
A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának ideje alatt számos, korábban kiegyensúlyozott
kapcsolat is kritikussá válik. Néhány évtizeddel ezelőtt végzett felmérés szerint a fogvatartottak
harminc százaléka állította, hogy börtönbe kerülése miatt súlyos családi, illetve egzisztenciális
problémái keletkeztek. Ezek között házassági, anyagi természetű gondok, gyermekelhelyezés körüli
bizonytalanságok, munkavállalási gondok jelentkeztek halmozottan. Ugyanakkor a felmérés azt is
kimutatta, hogy az elítéltek jelentős részében él a rendezett, biztonságos családi élet iránti vágy.
Régi felismerés, hogy a társadalomba beilleszkedés reális lehetősége nagymértékben függ a családi
környezet segítségétől.
A családi kapcsolatok fenntartásán, rendezésén túl a bv. intézetek támogatnak minden olyan
személyes kapcsolatfelvételt is, amely hozzájárulhat az elítélt jövőbeli életútjának, életvezetésének
rendezéséhez, ezen belül segítheti letelepedését, lakáshoz, munkahelyhez jutását. Fontos feladat,
hogy akadálytalanná váljék az elítélt kapcsolatfelvétele az őt hivatásszerűen vagy önként segítő
utógondozókkal, pártfogó felügyelőkkel, társadalmi vagy karitatív szervezetek képviselőivel.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A történelembe visszatekintve látható, hogy míg az '50-es években gyakran előfordult, hogy az
elítéltek éveken keresztül nem küldhettek senkinek hírt, és nem kaphattak közelebbi
hozzátartozójuktól sem, addig a '60-as és '70-es években uralkodó szemlélet szerint a
kapcsolattartás kedvezmény, amit ki kell érdemelni. Ezt az a felfogás követte, hogy a
kedvezményeknek kapcsolódniuk kell az elítélt bűncselekményéhez, a kiszabott büntetés
tartamához, a végrehajtási fokozathoz. Az elítélt kapcsolattartása (illetve annak differenciált
korlátozása) tehát a büntetés részévé, a joghátrány egyik elemévé vált, amelyet nemcsak a
tettarányos büntetés tartalmi részének, hanem jutalmazási, illetve elvonásával fegyelmezési
eszköznek is tartottak.
Napjainkban általános követelmény, hogy a szabadságvesztés ténye ne szakítsa meg az elítélt
pozitív emberi és társadalmi kapcsolatait.
A kapcsolattartás jogként szerepel a törvényben, ugyanakkor a gyakorlati végrehajtás számos
módszerét, módozatait veti fel, amely indokolttá tette a külön alfejezetben történő tárgyalását.
A kapcsolattartás formái kibővültek (pl. látogató bv. intézeten kívüli fogadása), emellett
megmaradtak az olyan hagyományos formák, mint a levelezés, a látogatófogadás, a telefonálás,
valamint a csomagküldés, illetve fogadás.
A kapcsolattartási formákat a törvény jutalomként is lehetővé teszi a rezsimszabályok keretei
között.
A külvilággal való kapcsolat megőrzése és támogatása a hosszúidős szabadságvesztés során nehéz
feladat mind a fogvatartott, mind pedig a bv. szervezet számára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy
az extrém hosszúságú ítéletet töltők esetében külső kapcsolatként csak a legközelebbi
hozzátartozók maradnak meg, a szülők elvesztése után lényegében a külvilággal való kapcsolat
megszűnik. A kapcsolattartás fenntartása egyik oldalon a fogvatartott pozitív magánkapcsolatainak
támogatását igényli, a másik oldalról a bv. intézetnek törekednie kell a külső segítő szervezetek,
missziók bevonására.
Hangsúlyosan szükséges kezelni a fogvatartottak családtagjainak, és elsősorban a gyermekeinek az
érdekeit, hogy a kapcsolattartási módozatok során a lehető legcsekélyebb mértékű negatív ártalom
érje a bv. intézetbe látogató gyermekeket.
A látogatás ideje a szabadságvesztést töltő elítélt esetében meghosszabbítható. A látogatás
lebonyolításának általános szabálya az, hogy az erre kijelölt helyiségben, asztal mellett, ülve
történik. Biztonsági okok azonban indokolhatják, hogy az elítélt látogatójával rácson keresztül,
vagy zárt fülkéből, telefonon beszéljen.
A fogvatartott kapcsolattartójával való érintkezés - az önrendelkezési jog alapján - az érintett felek
kölcsönös, egybehangzó akaratnyilvánításán alapul. A fogvatartott jogaira vonatkozó rendelkezés
ennek megfelelően úgy alakult, hogy a bv. szervezet engedélye mellett az érintett (az az a
kapcsolattartó, illetve fogvatartott) hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy őt, mint az elítélt
kapcsolattartóját, rögzítsék.
A fogvatartott alanyi jogon hozzátartozóival jogosult kapcsolattartásra, más kapcsolattartók
esetében már a bv. szervezet mérlegelési jogkörébe tartozik. A kapcsolattartás a bv. szervezet
rendje és biztonsága, a bűnmegelőzés, valamint a büntetőeljárás eredményessége érdekében
korlátozható, amely ellen - a jogállami elvekkel összhangban - a jogorvoslati lehetőséget biztosítani
kell. Panasz esetén ennek elbírálása a bv. bíró vagy a rendelkezési jogkör gyakorlójának
hatáskörébe kerül.
A látogatófogadás biztosítása során a bv. intézet vezetőjének lehetősége van a kapcsolattartás
formáját határozatban korlátozni, illetve felfüggeszteni abban az esetben, ha a látogató
fogvatartottnál nem tartható tárgyat ad át/vagy kísérel meg átadni.
Az alkalmanként küldhető csomag súlya korlátozott - a gyakorlatban öt kilogrammnál több nem
lehet -, nincs ilyen korlátozás azonban a kizárólag ruhaneműt és tisztasági szereket tartalmazó
csomagra nézve. Fontos szabály, hogy a csomag tartalmát csak az elítélt jelenlétében lehet
felbontani és ellenőrizni. A csomagban talált olyan tárgyakat, amelyeket az elítélt nem tarthat
magánál, az elítélt letétjében kell elhelyezni vagy - költségére - a feladónak vissza kell küldeni.
A telefonbeszélgetést értelemszerűen a levelezésre vonatkozó szempontok és előírások szerint kell
ellenőrizni, indokolt esetben biztonsági okból a beszélgetést meg kell szakítani. Az elítélt az intézet
által kijelölt távbeszélőt a házirend előírásainak megfelelően használhatja a gyakorlatban.
Az elítélt társadalomba történő visszailleszkedésének elősegítése, valamint az eredményes
reintegrációs törekvések pozitív hatásának elősegítése érdekében a törvény biztosítja a külvilággal
történő érintkezés olyan formáját is, amely szorosan illeszkedik a kapcsolattartáshoz. A látogató bv.
intézeten kívüli fogadása lehetőséget teremt az elítélt számára egy intimebb, közvetlenebb
érintkezési formára, amely során szabad környezetben, kötetlenül töltheti el a látogatásra
engedélyezett időt kapcsolattartójával. Különösen fontos a családi kapcsolatok ápolása során a
házastárssal, élettárssal, kiváltképpen a gyermekekkel való fizikai kontaktus - rendszeres
időközönkénti - lehetőségének biztosítása, hiszen a fogvatartott érzelmi kötődése a fogva tartása
során felerősödik, illetve fontosabb szerepet kap. A törvény lehetőséget teremt a különböző
végrehajtási fokozatokban meghatározott időtartam letöltése után, vagy már a szabadulás előtti
időszakban (átmeneti részlegen) - figyelembe véve a szabadságvesztés alatt tanúsított magatartást is
- a kontroll nélküli környezetben történő kapcsolattartás formájának gyakorlására.
A szabadulás előtt, illetve az erre való felkészítés során fontos feladat és társadalmi szintű elvárás,
hogy az elítélt büntetésének letöltése után munkát tudjon vállalni. Ennek elősegítése, illetve a
családi kapcsolatok ápolása érdekében szintén a végrehajtási fokozatnak megfelelően, hosszabb
időtartamú, kontroll nélküli környezetbe való kibocsátás lehetőségét adja meg a törvény. A leendő
munkáltatóval történő kapcsolatfelvétel fontos állomása a szabadulásra való felkészítésnek, illetve
a szabadulás utáni társadalom által elvárt magatartás megteremtésének.
A családi kapcsolatok ápolásának humanitárius szempontokat figyelembe vevő, valamint a
kegyeleti jog gyakorlását is megengedő formája, hogy az elítélt felügyelettel, vagy anélkül
meglátogathatja a súlyos beteg hozzátartozóját, részt vehet a hozzátartozója temetésén, illetve
leróhatja kegyeletét. A döntéshez szükséges annak hitelt érdemlő igazolása, hogy az elítélt
hozzátartozója súlyos beteg lett, vagy elhunyt, a parancsnoknak továbbá mérlegelnie kell azt is,
hogy az elítélt eltávozása a közrendet nem veszélyezteti-e. A parancsnok ettől függően az
eltávozást szükség esetén felügyelet mellett engedélyezi, ami azt jelenti, hogy az elítéltet a bv.
intézet beosztottja kíséri a látogatásra, illetve a temetésre. A parancsnok ezen túlmenően (pl. ha az
elítélt szökésétől kell tartani) bilincs használatát is elrendelheti, valamint kivételes esetben
megtagadja a látogatás, illetőleg a temetésen való részvétel engedélyezését.
Bizonyos kapcsolatot jelent a külvilággal a külső munkahelyen dolgozás, az intézetből távollétek
(félbeszakítás, rövid tartamú eltávozás, kimaradás, enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása
keretében eltávozás) és látogató intézeten kívüli fogadása. Mindezek a bezártság, az elzártság
érzése ellen ható tényezők.
9.4. Az elítéltek oktatása és képzése
181. § (1) Az oktatásban, szakképzésben vagy továbbképzésen való részvétel nem helyettesíti az
elítélt munkában való részvételi kötelezettségét.
(2) Az általános iskolai oktatásban, a középfokú iskolában, illetve a szakképzésben vagy
továbbképzésben részt vevő elítéltet - ha bv. intézet működési körében felmerült okból nem
állították munkába, illetve nem rendelkezik nyugellátással, szolgálati járadékkal, korhatár előtti
ellátással, bányászok egészségkárosodási járadékával, átmeneti bányászjáradékkal - a képzés ideje
alatt az alapmunkadíj egynegyedének megfelelő pénzbeli térítés (a továbbiakban: ösztöndíj) illeti
meg.
(3) Az ösztöndíjra jogosultak körének meghatározása során a bv. intézet parancsnoka a (2)
bekezdésben foglaltaktól különös méltánylást érdemlő esetben eltérhet.
52. oldal
(4) Azon képzési formák esetében, amelyért az elítéltet ösztöndíj illeti meg, bv. intézet oktatási-
képzési megállapodást köt az elítélttel. A megállapodásban az elítéltet tájékoztatni kell arról, hogy
ha az, általános iskolai oktatásban, középfokú iskolában - idetartozik a gimnázium, a
szakközépiskola és a szakiskola -, illetve a szakképzésben vagy továbbképzésben a tanulmányait
megkezdi, és a képzésben önhibájából nem vesz részt, illetve indokolatlanul megszakítja, a
felmerült költségek teljes vagy részleges megtérítésére kötelezhető.
(5) Az ösztöndíj az iskolai végzettséget vagy szakképzettséget igazoló okirat alapján állapítható
meg. A bv. intézet parancsnoka e rendelkezéstől indokolt esetben eltérhet.
(6) Az oktatásban részesülő elítélt tanulmányi eredményétől, szorgalmától és magatartásától
függően kiegészítő ösztöndíjban részesül, az elbírálás és a kiegészítő ösztöndíj mértékét rendelet
szabályozza.
(7) Az ösztöndíj a szabadulásra kötelezően tartalékolandó pénzösszeg tekintetében munkadíjnak
minősül. A havi levonás mértéke igazodik a (2) bekezdésben meghatározott ösztöndíj mértékéhez,
azaz az alapmunkadíjból levonandó kötelezően tartalékolandó pénzösszeg egynegyede vonható.
182. § A bv. intézet parancsnokának döntése alapján az elítéltet különös méltánylást érdemlő
esetben
a) az iskolarendszeren kívüli szakoktatás
b) felsőfokú tanulmányok folytatatása során is megilleti a 181. § (2) bekezdésében meghatározott
ösztöndíj.
9.4.1. Az oktatásban, szakképzésben vagy továbbképzésen részt vevők kedvezményei
183. § (1) Az általános iskolai oktatásban, a középfokú iskolai oktatásban, szakképzésben és
továbbképzésben részt vevő, valamint felsőfokú tanulmányokat folytató dolgozó elítélteket a
vizsgára való felkészüléshez tanévenként a munkavégzés alól jogszabályban meghatározott időre -
saját kérésére - fel kell menteni.
(2) A felmentést a vizsgát megelőzően legfeljebb egy hónappal a bv. intézet parancsnoka
engedélyezi.
(3) Az (1) bekezdés szerint tanulmányokat folytató elítélt - kérelmére - egy óra munkaidő-
kedvezményre jogosult.
(4) A munkavégzés alóli mentesség időtartamára és a munkaidő-kedvezmény idejére az elítélt
munkadíját a 258-267. § alapján kell megállapítani.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltakat abban az esetben kell alkalmazni, ha a bv. intézet oktatási-
képzési megállapodást kötött az elítélttel.
9.4.2. Az elítéltek szakképzése és továbbképzése
184. § (1) Az elítéltek szakképzését és továbbképzését elsősorban azokban a szakmákban kell
megszervezni, amelyek elősegíthetik a szabadulás után a társadalom életébe való beilleszkedést,
vagy a bv. intézeten belül történő munkavégzést.
(2) Az elítélt a szakképzésbe és a továbbképzésbe a kérelme alapján vonható be, a kérelem alapján
megkezdett szakképzésben és továbbképzésben az elítélt részvétele kötelező.
(3) A 181. § (4) bekezdése alapján az elítélt a költségek részbeni vagy teljes megtérítésére
kötelezhető.
(4) Az elítéltek részére oktatást, szakképzést és továbbképzést a munkáltató, a bv. szerv, vagy
jogszabály által arra felhatalmazott egyéb szerv, illetve magánszemély külön-külön vagy
együttesen is szervezhet. Az oktatás, szakképzés és továbbképzés költségei a szervezőt terhelik, a
költségekhez az elítélt önként is hozzájárulhat.
A szabadságvesztés-büntetésüket töltő elítéltek személyiségének pozitív irányú fejlesztéséhez
tartozik képzésük szakképzésük, önképzésük támogatása, részükre rehabilitációs programok
szervezése.
Az elítéltekre ható szubjektív tényezők: a bánásmód kulturáltsága, az állomány stílusa, hangneme,
a foglalkozások gyakorisága, mélysége.
Az elítéltek között van alkalmazkodó viselkedésű, a normákhoz helyesen viszonyuló, önszabályozó
módon élők is. A környezet elvárásaihoz való alkalmazkodási igény - ami a helyes énkép
kialakítása iránti igény is - a társadalom számára is megnyugtatóan hat. Ugyanakkor ezek az
emberek a bv. intézeti csoportjukban lévő hierarchiában - épp pozitív viselkedésük miatt -
alacsonyabb státusba kerülhetnek.
Az elítélttársak vegzálását rosszul viselik, negatívan alakul énképük (nem férfias, dependens,
alkalmatlan, inkomponens) és ezzel együtt csökken önbecsülésük. Sajnos az utóbbi időben egyre
jobban számolni kell a csoportos agresszióval is. Az agresszív viselkedésben a börtönhelyzet és a
személyiségstruktúra játszik lényeges szerepet.
A személyiségtényezők szerepe a bűnözői viselkedés létrejöttében ma már aligha vitatható. A
börtönszocializáltság, az informális csoportintegráció és a depriváció-csökkenés olyan változást
hoz létre a személyek érték és normarendszerében, amely megkönnyíti az újabb bűncselekmény
elkövetését.
A szabályszerű viselkedés különféle formáit, a munkateljesítményt, a tanulmányi eredményt
pontszámokkal lehet mérni és ez elsősorban a csoportok teljesítményének összehasonlítását teszi
lehetővé.
Az elítéltek közül valakinek elsősorban az oktatása, míg valakinek a munkára késztetése szükséges
a társadalomba való beilleszkedés érdekében. A büntetés-végrehajtáson belüli foglalkoztatás,
illetve a későbbi szabad munkaerő-piaci versenyre való felkészülés érdekére figyelemmel a
szabadságvesztés végrehajtása során a hasznos munka az elítéltek számára jog és kötelezettség,
melyhez az oktatásban való részvétel az elítélt személyi körülményeinek és egyéni adottságainak
megfelelően igazodik. Az elítéltek reintegrációja érdekében az oktatás-képzés az egyéniesítés
elvének megfelelően eszköz annak érdekében, hogy a megszerzett tudást hasznosíthassák,
ugyanakkor a fejlesztő, tudást gyarapító programok a dinamikus biztonság összetevőjeként is
értékelhetők. Az oktatás és képzés abban az esetben szolgálja a reintegrációt, amennyiben a
munkaerő-piacon értékesíthető végzettséget, szakképzettséget ad a programban való elítéltek
számára, illetve ha a fogvatartott személyisége az oktatás következtében pozitív irányba változik.
A büntetés-végrehajtási szerv a tényeket igazoló okirathoz köti az ösztöndíj megállapítását.
A fogvatartottak motiválása, valamint a társadalmi igazságosság érdekében az oktatásban,
képzésben való részvételért többszintű, egymásra épülő ösztöndíj érhető el. Az ösztöndíj hármas
rendszerében a végzettséget nem igazoló elítéltnek fő szabály szerint nem jár ösztöndíj.
Amennyiben hitelesen megtörtént a végzettség igazolása, abban az esetben az ösztöndíj az egyéni
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
teljesítményhez igazodik, oly módon, hogy az alapszintű ösztöndíjon felül a tanulmányi eredmény
függvényében részesülnek díjazásban a fogvatartottak. A tanulmányok minőségi elismerésében
indokolt a magatartás- és szorgalom-összetevők súlyozott értékelése, mivel a gyengébb képességű,
de jó hozzáállású tanulók nem feltétlenül tudnak jó tanulmányi eredményt produkálni. A törvény az
ösztöndíj megállapítását középiskolai oktatásban való részvétel esetén is biztosítja, valamint az
általánoshoz képest csökkentett ösztöndíjat ír elő a felsőfokú tanulmányokat végzők számára.
A végzettség vagy szakképzettség igazolásának hiánya az előre nem látható élethelyzetbe került
személyek esetén biztosítja a méltányosság lehetőségét, különösen a válságövezetből menekült
külföldi elítéltek számára. Magyar állampolgárok esetében általában elvárható az iskolai
végzettséget igazoló okirat bemutatása vagy pótlólagos megszerzése, ettől különös méltánylást
érdemlő esetben, így az egyéni életútra, anyagi és szociális körülményekre tekintettel el lehet térni.
A fogvatartottak műveltségének, végzettségének fejlesztése érdekében tett erőfeszítés elismerése,
hogy az oktatásban részesülő munkaidő-kedvezménye a felsőoktatásban résztvevőkre is kiterjed.
Az iskolarendszeren kívüli, kompetencia-alapú oktatás támogatását szolgálja az intézmény
törvényben történő megfogalmazása, valamint az elítéltek tanulmányainak ösztöndíjjal történő
honorálása. Kompetencia-alapú az a képzés, amelynek tananyagát és folyamatát, valamint tanítási
környezetét adott, definiált munkakörök betöltéséhez szükséges, a tanulókkal előre közölt
ismeretek, készségek és beállítódások együtteseinek (kompetenciáknak) kialakítása érdekében
rendszerelvűen terveznek és építenek fel. Lényege, hogy a képzési tartalom a résztvevők
foglalkoztathatóságát, munkaerő-piaci mobilitását segítő ismeretek és készségek elsajátítását
szolgálja (pl. idegen nyelvű kurzus). E képzési formát megelőzik az iskolarendszeren belüli és az
Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmák, képzések.
A motiváció irányába hat, hogy amennyiben az elítélt felróható okból nem végzi el az iskolát, nem
szerez képzettséget, szakképzettséget vagy időarányos tanulmányi kötelezettségeit nem teljesíti, a
képzésből-oktatásból kizárása mellett a részére fizetett ösztöndíj teljes vagy részbeni
visszatérítésére kötelezhető, amennyiben oktatási-képzési megállapodást kötött az elítélttel a
büntetés-végrehajtási szerv. A visszatérítés mértékét a felróhatóság mértéke, az enyhítő és súlyosító
körülmények, valamint az elítélt pénzügyi és vagyoni helyzete határozza meg.
A törvény az oktatásban részt vevő azon fogvatartottak számára, akik munkavégzés mellett
folytatják tanulmányaikat, munkaidő-kedvezményt biztosít. A fogvatartotti kör szakmai
szempontból kiemelt gondoskodást érdemel a kettős erőfeszítések ellentételezéseként.
Gyakorlati tapasztalat, hogy ezeket a kedvezményeket az érintettek nem vették igénybe, melyre a
bv. törvény úgy reagál, hogy a munkaidő kedvezmény az oktatási-képzési megállapodás
megkötésével és a fogvatartott kifejezetten erre irányuló kérelme esetén biztosítandó.
Az elítéltek szakképzését és továbbképzését elsősorban azokban a szakmákban kell megszervezni,
amelyek elősegíthetik a szabadulás után a társadalom életébe való beilleszkedést, vagy a büntetés-
végrehajtási szerven belül történő munkavégzést. A preferált szakmákat a munkaerő-piaci
szükséglet, valamint az egyén minőségjellemzői, pl. a szabadulás várható ideje határozzák meg. A
szakképzés, illetve továbbképzés a reintegráción kívül azon életfogytig tartó szabadságvesztés-
büntetésüket töltő elítéltek érdekeit is kell hogy szolgálja, akik esetében a várható szabadulás igen
távoli, illetve akik esetében a feltételes szabadság kérdése nem vizsgálható felül. Utóbbi elítélti kör
esetében a büntetés-végrehajtási szerven belüli minőségi munkavégzéshez szükséges feltételek
megteremtése lehet a cél.
9.5. A szabadulásra felkészítés
185. § (1) Az elítéltek szabadulásra felkészítése keretében (a továbbiakban: gondozás) már a
szabadságvesztés végrehajtása alatt segítséget kapnak a szabadulást követő társadalomba való
visszailleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A gondozás - az
elítélt visszailleszkedésének elősegítése érdekében - kiterjed a befogadó környezet felkészítésére,
más személyek és szervezetek bevonására is. A gondozás reintegrációs program keretében valósul
meg.
(2) Az elítélt gondozását a bv. intézetből való szabadulás - ideértve a feltételes szabadságra
bocsátás lehetőségét is - várható időpontja előtt
a) egy évig terjedő szabadságvesztés esetén két hónappal,
b) egytől öt évig terjedő szabadságvesztés esetén hat hónappal,
c) öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés esetén egy évvel,
d) tíz évnél hosszabb szabadságvesztés esetén két évvel
kell megkezdeni.
(3) A gondozás keretében a bv. intézet és a bv. intézet székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelő
egymással szorosan együttműködve jár el, a gondozás eredményéről rendszeresen tájékoztatják
egymást. Az együttműködés során a pártfogó felügyelő gondozási tevékenységét legkésőbb a bv.
intézetből való szabadulás - ideértve a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is - várható
időpontja előtt két hónappal kezdi meg.
(4) A gondozás megkezdésekor a bv. intézet az elítéltet meghallgatja és
a) megállapítja, hogy az elítélt rendelkezik-e a szabadulás időpontjára érvényes személyazonosító
okmánnyal, szükség esetén intézkedik annak beszerzése iránt,
b) nyilatkoztatja, hogy a szabadulása után hol kíván letelepedni, rendelkezik-e lakóhellyel vagy
tartózkodási hellyel, illetve az elítélt szabadulást követően várhatóan rendelkezni fog-e
munkavállalási lehetőséggel,
c) felméri a családi kapcsolatainak rendezettségét, iskolai végzettségét és szakképzettségét.
(5) Az elítélt (4) bekezdés szerinti meghallgatásánál a pártfogó felügyelő jelen lehet.
(6) A gondozás keretében a pártfogó felügyelő
a) a bv. intézetben felkeresi az elítélteket és egyéni vagy csoportos tájékoztatást tart a társadalomba
való beilleszkedés elősegítése érdekében,
b) értékeli a reintegrációs programban elért eredményeket,
c) a reintegrációs programot szükség szerint kiegészíti, fejleszti,
d) közreműködik a reintegrációs program megvalósításában, különösen társadalmi-, munkaerő-
piaci beilleszkedést célzó csoportos foglalkozások megvalósításban,
e) felméri, hogy az elítélt rendelkezik-e befogadó környezettel,
f) ha az elítélt rendelkezik befogadó környezettel, felveszi velük a kapcsolatot, és együttműködésük
esetén megkezdi felkészítésüket az elítélt lehetőség szerinti visszafogadására,
g) szükség esetén segíti a családi kapcsolatok helyreállítását,
53. oldal
h) ha az elítélt részéről gyógyintézetben, illetve szociális intézményben való ellátás vagy elhelyezés
igénye merül fel, és ezt kellő időben jelzi, felveszi a kapcsolatot az ellátást nyújtó intézményekkel
az elítélt elhelyezése érdekében.
(7) A (6) bekezdés e)-h) pontjában foglalt tevékenységeket az elítélt által megjelölt letelepedés
helye szerint illetékes pártfogó felügyelő végzi.
(8) A gondozási tevékenység keretében a pártfogó felügyelő együttműködik a helyi
önkormányzatokkal, a munkáltatókkal, az elítélt társadalomba való beilleszkedését elősegítő,
karitatív tevékenységet végző civil szervezetekkel, vallási közösségekkel, valamint egyéb önkéntes
közreműködőkkel.
(9) E § alkalmazásában befogadó környezet: a társadalmi kötődés mértékének megítélése
szempontjából vizsgálandó szociális közeg, amelyben az elítélt szabadulását követően élni kíván.
9.5.1. A szabadulásra felkészítés hosszabb tartamú szabadságvesztést töltő elítéltek esetében
186. § (1) Azt az elítéltet, aki szabadságvesztés büntetésből folyamatosan legalább tíz évet bv.
intézetben tölt, reintegrációs programba kell bevonni, amelynek szabályait az elítélt köteles
megtartani.
(2) A bv. intézet az elítélt részére egyéni reintegrációs programot készít, amely alapján végrehajtja
az elítélt gondozását. A bv. intézet székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelő az egyéni
reintegrációs program kidolgozásában és megvalósításában szükség szerint közreműködik.
(3) Az egyéni reintegrációs program alapján az elítélt köteles
a) az egyéni reintegrációs programban részére meghatározott feladatokat végrehajtani,
b) együttműködni a bv. intézettel, a pártfogó felügyelővel és a programba bevont szervezetekkel.
(4) Az egyéni reintegrációs program megvalósulásáról és eredményeiről a bv. intézet és a pártfogó
felügyelő folyamatosan tájékoztatják egymást, azt szükség szerint - az elítélt, a reintegrációt segítő
szervezetek képviselőinek bevonásával - felülvizsgálják és módosíthatják.
(5) A programot a 185. § (4) és (6) bekezdése szerinti adatok alapján kell elkészíteni.
A szabadulásra felkészítés és az utógondozás hatékony megvalósítása csak abban az esetben
képzelhető el, ha arra mint egységes komplex folyamatra tekintünk (reintegrációs gondozás).
Ugyanakkor a szabadulásra történő felkészítés, gondozás megkezdésének időpontja és időtartama
tekintetében szükséges annak a szabadságvesztés tartamához igazodó arányos meghatározása.
A hosszabb tartamú szabadságvesztés börtönpszichológia által közismert negatív hatásainak
(prizonizációs ártalmak) kiküszöbölése értelmében a szabadságvesztés céljának hatékony elérése
végett nem csak az elítélt, hanem a több elemből álló befogadó környezet (család, szűkebb
közösség, önkormányzat, munkáltató, társadalmi szervezetek) felkészítése is szükséges a
visszailleszkedés sikeressége érdekében. A reintegrációs gondozás eredményessége érdekében
szükséges egy olyan komplex, az elítélt egyéni igényeihez igazodó program - egyéni reintegrációs
program (ERP) - kialakítása, amely magában foglalja az oktatást, képzést és szükség szerint
szakképesítés megszerzését, továbbá a különböző fejlesztendő készségekre vonatkozó tréningeket,
a munkakeresésre vonatkozó ismereteket, amelyek elsajátításával az elítélt jobb esélyekkel indulhat
a szabad életbe. A reintegrációs gondozás megkezdéséhez szükséges információk beszerzéséhez a
pártfogó felügyelővel történő szoros együttműködés mellett be kell vonni az elítéltet és befogadó
környezetét. Fontos eleme a programnak, hogy abban minden hosszú tartamú szabadságvesztést
töltő elítélt köteles részt venni.
9.5.2. Társadalmi kötődés program
187. § (1) Azt az elítéltet, akit vétség miatt legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek,
kérelmére társadalmi kötődés programba kell helyezni.
(2) A társadalmi kötődés program végrehajtását a bv. intézet parancsnoka felfüggeszti, ha az
elítélttel szemben újabb szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés, és a büntetések
nincsenek összbüntetésbe foglalva.
(3) A társadalmi kötődés program feladata:
a) befogadó környezet biztosítása és erősítése,
b) korábbi munkahelyre történő visszahelyezés elősegítése, ha ez nem lehetséges, új munkahely
felderítése, esetlegesen közfoglalkoztatás megteremtése,
c) további társadalmi kapcsolatok felderítése, erősítése,
d) lakhatás megteremtésének elősegítése.
(4) A társadalmi kötődés erősítése érdekében az elítélt jogosult
a) havonta legfeljebb tíz nap eltávozásra azokon a napokon, amelyeken nem végez munkát,
b) felügyelet nélkül külső munkahelyen dolgozni,
c) tanulmányainak bv. intézeten kívüli folytatására.
(5) Ha az elítélt a bv. intézet elhagyásával, a bv. intézeten kívüli munkáltatással kapcsolatos
magatartási szabályokat megszegi, az bv. intézet parancsnoka a társadalmi kötődés program
végrehajtását felfüggeszti.
(6) A programelemek megvalósításának eredményességét a bv. intézet és a pártfogó felügyelő
ellenőrzi és értékeli. Az értékelés alapját a pártfogó felügyelőnek a befogadó környezettel történő
együttműködés és ellenőrzés során beszerzett adatok képezik.
Azok az első bűntényes bűnelkövetők, akik rövidebb tartamú szabadságvesztést töltenek, vagy
gondatlan bűncselekmény miatt kerültek elítélésre, jellemzően nem a "tipikus" szubkulturális
bűnözők. Esetükben a reintegráció legfontosabb célja, hogy a rövid ítéleti időre tekintettel az elítélt
ne szakadjon ki abból a családi, szociális és munkahelyi környezetből, melyben elítélését
megelőzően élt. Esetükben a leglényegesebb a családi kötelékek fenntartása, a munkáltatás és a
szabad élethez közelítő fogva tartás megteremtése (társadalmi kötődés program), melyben a
pártfogó felügyelőnek markánsan nagyobb szerepet kell szánni, mint a bv. intézet
szakszemélyzetének, amely elsősorban a totális rendszerben végzi a reszocializációs tevékenységet.
Ennek érdekében a hangsúly a korábbi munkahelyen történő továbbfoglalkoztatásra, a fokozatosan
hosszabbodó és huzamosabb tartamú intézetelhagyásra helyeződik, amelyben a pártfogó felügyelő
tölt be kontrollpozíciót.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
9.6. Feltételes szabadságra bocsátás
188. § (1) A szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátható, ha
a) a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására, valamint arra a készségére
tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni, alaposan feltehető, hogy a büntetés célja
további szabadságelvonás nélkül is elérhető, és
b) a határozott ideig tartó szabadságvesztésnek a Btk. 38. § (2) bekezdése szerinti vagy a bíróság
által az ítéletben megállapított részét, az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a bíróság által a
Btk. 43. § (1) bekezdése alapján az ítéletben meghatározott tartamot letöltötte.
(2) Ha az elítélt által előzetes fogvatartásban, vagy házi őrizetben töltött idő beszámítására
figyelemmel indokolt a feltételes szabadságra bocsátás tárgyában a bv. intézet soron kívül,
egyébként a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt három hónappal tesz
előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak. Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes
szabadságra bocsátását rendelte el, de annak esedékességéig az elítélt súlyos fegyelmi vétséget
követett el, a bv. intézet erről haladéktalanul értesíti.
(3) A büntetés-végrehajtási bíró a határozott ideig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra
bocsátott elítélt pártfogó felügyeletét (Btk. 69. §) rendelheti el, és az elítélt számára a Btk. 71. § (2)-
(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.
(4) A büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra
bocsátott elítélt számára a Btk. 71. § (2)-(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat
elő.
189. § (1) Ha az elítélttel szemben több határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztést kell
végrehajtani, és a szabadságvesztések folyamatos végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely
szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátotta, a feltételes szabadság mindaddig nem
kezdhető meg, amíg az elítélt más szabadságvesztést - ide nem értve a közérdekű munka vagy a
pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést - tölt.
(2) Ha a bíróság az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátotta feltételes szabadságra, az elítélt
ezeket párhuzamosan tölti.
190. § (1) Ha a határozott idejű szabadságvesztésből vagy az életfogytig tartó szabadságvesztésből
feltételes szabadságra bocsátott elítélt a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan
megszegi, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságot megszünteti.
(2) A párhuzamosan töltött feltételes szabadságok mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a
feltételes szabadság megszüntetésének az (1) bekezdésben meghatározott feltétele fennáll-e.
A feltételes szabadság a végrehajtás szempontjából különösen fontos elem, mivel megengedi, hogy
a büntetőeljárásban meghozott ítéletet a végrehajtás során tanúsított magatartás és
személyiségfejlődés függvényében felülvizsgálják, adott esetben a bíróság a büntetés meghatározott
részének végrehajtásától eltekintsen.
A törvény konkrét rendelkezést tartalmaz arra a gyakorlati élethelyzetre, amikor egy elítélt több
szabadságvesztés-büntetést tölt, és ezek valamelyikéből feltételes szabadságra bocsátását
engedélyezték. Az ilyen módon megítélt kedvezmény értelemszerűen addig nem kezdhető meg,
amíg további szabadságelvonást kell végrehajtani. Ugyanakkor, ha az elítéltet több
szabadságvesztés tekintetében is feltételes szabadságra bocsátotta a bíróság, azok párhuzamos
töltésének nincs törvényi akadálya, amelynek deklarálása a feltételes szabadság és a hátrányos
jogkövetkezmények alóli mentesülés tartamának számítása szempontjából lényeges kérdés.
A feltételes szabadság elősegíti a társadalomba való fokozatos visszavezetést (alapgondolata is a
progresszív börtönrendszerhez kapcsolódóan jelent meg), érdekeltté teszi az elítéltet a büntetési cél
megvalósításában való együttműködésben, az elítélt számára átmenetet és próbatételt is jelent
reintegrációjához és reszocializációjához. A feltétel az, hogy újabb bűncselekményt az elítélt ne
kövessen el, a törvény által tartalmazott, valamint a bíróság által előírt magatartási szabályokat
pártfogó felügyelet alatt állása esetén tartsa be.
A feltételes szabadság megszüntetését a jogszabály kötelezően írja elő a bv. bírónak, ha az elítélt az
elrendelt magatartási szabályokat súlyosan megszegi. A vonatkozó eljárásában a bv. bíró mérlegeli
a szabályszegés körülményeit, annak fokát, és ez alapján értékelheti súlyosnak, amely esetben
viszont nincs lehetősége nem visszavonni a feltételes szabadságot.
A korábbi szabályozás során a feltételes szabadság megszüntetésénél nem tartalmazta a törvény a
"súlyos" jelzőt a magatartási szabály megszegése előtt. Nem kizárt az új szabályozás szerint sem,
hogy a bv. bíró megszüntetheti a feltételes szabadságot nem súlyos magatartási szabályszegés
esetén is, tehát tulajdonképpen a korábbi szabályozás is tovább él, de súlyos magatartási
szabályszegés esetén viszont köteles megszüntetni a feltételes szabadságot. Ez a megoldás a
feltételes szabadságra bocsátott elítélt normakövető magatartásának biztosítása szempontjából
különösen fontos, mivel egyértelműen jelzi, hogy a magatartási szabályok súlyos megszegése már
nem teremt mérlegelési alapot a bíróság számára, hanem kötelező döntési helyzet.
Mivel az egyes szabadságvesztések vonatkozásában engedélyezett feltételes szabadságokra
különféle magatartási szabályok vonatkozhatnak, a jogszabály mérlegelési lehetőséget ad a bíróság
részére, hogy a magatartási szabály megszegését mindegyiknél külön vizsgálja és állapítsa meg,
hogy van-e helye a feltételes szabadság visszavonásának.
A feltételes szabadságra bocsátás szubjektív feltétele az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatt
tanúsított kifogástalan magatartása és a törvénytisztelő életmód folytatása iránti készsége, mint
amelyekre figyelemmel feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságvesztés nélkül is elérhető.
A feltételes szabadság lényege a következőkben összegezhető:
- A feltételes szabadság nem joga az elítéltnek, hanem csupán lehetőség, amelyet a bíróság a
törvényi előfeltételek alapján vizsgál meg.
- A feltételes szabadság a bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának sajátos
szakasza; az elítélt még a büntetés hatálya alatt áll akkor is, ha a pártfogó felügyeletét nem
rendelték el.
- A feltételes szabadságra bocsátott elítélt gyakorlatilag elhagyja a bv. intézetet, a szabad élet
körülményei közé kerül. Ezért már a végrehajtás ideje alatt jelét kell adnia annak, hogy - vagy
pártfogó felügyelet mellett vagy anélkül, de - képes törvénytisztelő életmódot folytatni.
- A feltételes szabadság jogi tartalmában még a büntetés célja realizálásának az időszaka.
- A pártfogó felügyelet nélkül elrendelt feltételes szabadság esetén a feltételes szabadságra
bocsátottat magatartási szabály nem terheli és semmiféle ellenőrzésnek nem lehet helye.
A feltételes szabadságnak a szabadságvesztés-büntetéshez szoros kapcsolódását mutatja a feltételes
szabadság tartamának meghatározása is.
A feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt két hónappal (katona esetében három
hónappal), illetve ha ennél kevesebb idő áll rendelkezésre, haladéktalanul előterjesztést tesz a bv.
intézet a bv. bírónak, katona esetében a bíróság katonai tanácsának.
54. oldal
Az előterjesztési nyomtatványt hivatalból minden olyan elítélt ügyében el kell készíteni, aki a
törvény értelmében nincs kizárva a feltételes szabadságból.
Az előterjesztés tartalmazza a nevelői véleményt, értékelést. A személyi és büntetés-végrehajtási
adatokon kívül kiterjed az elítélttel kapcsolatos fontosabb eseményekre, a viselkedésére, tanulására,
munkavégzésére, a jutalmazására és fegyelmezésére, a szabadidő eltöltésének módjára, a
kapcsolattartásra, a szabadulásra való felkészítés érdekében tett intézkedésekre.
A bv. bíró az elítélt meghallgatása után dönt a feltételes szabadság kérdésében; az elítéltet feltételes
szabadságra bocsáthatja vagy a feltételes szabadságra bocsátást mellőzi, egyidejűleg határoz a
pártfogó felügyelet hatálya alá helyezésről is.
Az elítélt nem bocsátható szabadon, ha a feltételes szabadságra bocsátást engedélyező bírósági
határozat kelte és a szabadon bocsátás határideje közötti időben előzetes letartóztatásba helyezik,
vagy szabadságvesztés végrehajtását rendelik el. Ilyen esetben a bv. intézet az illetékes bíróságot
haladéktalanul tájékoztatja. Ha az elítélt a feltételes szabadságra bocsátást engedélyező bírósági
határozat kelte és annak jogerőre emelkedése közötti időben súlyos fegyelmi vétséget követ el, az
intézet erről a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészt haladéktalanul értesíti.
A bv. bírónak nem kötelező meghallgatnia az elítéltet, ha a feltételes szabadságra bocsátást
engedélyező végzését azért kell - a bv. intézet közlése alapján - hatályon kívül helyeznie, mert a
szabadítás előtt más ügyben az elítélt előzetes letartóztatásának elrendeléséről vagy jogerős
büntetés kiszabásáról szóló értesítés érkezett [10/1996. BH, a Fejér Megyei Bíróság Bf.29/1995. sz.
határozata].
Az elítélt és védője mellett az ügyészt is megilleti a fellebbezési jog a törvényesség és az állami
büntetőigény érvényesítése végett.
Amennyiben a bv. bíró a feltételes szabadságra bocsátást mellőzte ugyan, de úgy látja, hogy az
elítélt később feltételes szabadságra bocsátható; megjelöl egy időpontot, amelyre kiegészítő
véleményt és jogorvoslatot kell előterjeszteni. Ha a bv. bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes
szabadságra, és annak későbbi megvizsgálására sem szabott meg újabb határidőt, a bv. intézet
akkor tehet ismételt előterjesztést, ha az elítélt magatartásában tartósan kedvező változás
következett be.
A bírói gyakorlat érthetően nem tulajdonít egyenlő jelentőséget minden körülménynek, hiszen egy-
egy vizsgálódási szempont nagymértékben függ az elítélt elítélés előtti életvitelétől, a külvilággal
való kapcsolattól, de a letöltött büntetés tartamától is. Nyilvánvalóan nem lehet például reális alapja
az erkölcsi szemlélet pozitív értékelésének annál, aki néhány hónapot töltött a bv. intézetben. Ilyen
esetben nagyobb súlya van az egyéb körülményeknek (magatartás, munka, felkészülés a szabad
életre stb.).
Az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának a mellőzését indokolhatja, ha ellene újabb
büntetőeljárás van folyamatban, ilyen esetben ugyanis nem lehet alappal felvetni, hogy a büntetés
célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető [1/1996. BH 3. BK]. Ez azonban olyan
büntetőeljárásra nem vonatkozik, amelyik még a büntetés végrehajtása előtt indult egy másik
ügyben és a büntetés végrehajtása alatt is folyik az elítélt ellen [3/1997. BH 106. BK].
Nem bocsátható feltételes szabadságra, akinek a büntetés végrehajtása alatt tanúsított magatartása
nem felel meg az intézeti szabályoknak. Konkrét esetben az elítélt még előzetes letartóztatásban
volt, melynek során a zárkarend megsértése miatt két esetben fegyelmi felelősségre vonására került
sor, és jutalmazásban nem részesült. Arra nem volt adat, hogy jövendő munkáltatójával felvette
volna a kapcsolatot [1/1996. BH 12. BK].
A feltételes szabadság megszüntetésének következménye a hátralévő szabadságvesztés
végrehajtása.
A feltételes szabadságon lévő elítélt jogi helyzetét alapvetően befolyásolja, hogy a feltételes
szabadságot pártfogó felügyelet nélkül vagy pártfogó felügyelet mellett rendelte el a bíróság. A
pártfogó felügyelet nélküli feltételes szabadságot csak újabb bűncselekmény elkövetése esetén lehet
megszüntetni.
A Be. szerinti büntetőeljárásban történik a feltételes szabadság megszüntetése, ha az elítélt a
feltételes szabadság lejártáig újabb bűncselekményt követett el. Ebben az esetben a feltételes
szabadság megszüntetése tárgyában az újabb bűncselekményt elbíráló bíróság határoz.
A feltételes szabadság megszüntetése szempontjából közömbös, hogy az újabb bűncselekményt
szándékosan vagy gondatlanul követi el az elítélt. Ha nem állapítható meg bizonyosan, hogy a
terhelt az újabb bűncselekményt a feltételes szabadság tartamának lejárata előtt követte el, úgy a
feltételes szabadságot nem lehet megszüntetni [3/1977. BH 85. BK].
A feltételes szabadság megszüntetési oka nem azonos mindig a feltételes szabadság
kedvezményéből való kizárási okkal. A feltételes szabadság kizárására a korábbi szabadságvesztést
kiszabó ítélet jogerőre emelkedésétől annak kitöltéséig bármikor - tehát nem csak a feltételes
szabadság alatt történt újabb elkövetés esetén - sor kerülhet [11/1995. BH 613. BK].
A bíróság a feltételes szabadság megszüntetéséről utólag határoz, ha erről - a feltételes szabadság
tartama alatt elkövetett - bűncselekményt elbíráló bíróság nem rendelkezett (Be. 559. §).
A feltételes szabadság megszüntetése akkor történik a Bv. tv. szerinti eljárásban, ha a pártfogó
felügyeletre kötelezett feltételes szabadságra bocsátott a magatartási szabályokat megszegi. Ebben
az eljárásban a hivatásos pártfogónak, a rendőri szervnek, az ügyészségnek és a bv. bírónak, illetve
a bíróságnak vannak feladatai. A pártfogó, illetve a rendőrség a feltételes szabadság megszüntetése
érdekében az ügyészhez fordul, előterjesztésében megjelöli a bizonyítási eszközöket. Amennyiben
az ügyész a tényállást nem látja kellően tisztázottnak, megkeresi a nyomozó hatóságot vagy a
pártfogótól további bizonyítási eszközök megjelölését kéri.
A magatartási szabályok megszegésénél az ügyész az elítélt tartózkodási helye szerint illetékes bv.
bírónak tesz indítványt a feltételes szabadság megszüntetésére.
Ha az elítélt - elfogása előtt - a hatóság elől elrejtőzött vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell, az
ügyész, az indítvány benyújtása után pedig a büntetés-végrehajtási bíró elrendelheti a
szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét.
Erre a Be.-nek az előzetes letartóztatás tartamára vonatkozó rendelkezései az irányadók. Az ügyész
csak akkor tehet intézkedéseket a feltételes szabadság megszüntetése érdekében, ha az annak
alapjául szolgáló magatartási szabályok megsértéséről még a feltételes szabadság lejárta előtt
értesül. A feltételes szabadság megszüntetésének viszont nem akadálya az, hogy a feltételes
szabadság tartama a bv. bíró döntése előtt már eltelt. Tehát az ügyészségre kell a tartam alatt
megérkeznie az előterjesztésnek. Az ideiglenes foganatbavételi határozat ellen fellebbezésnek nincs
helye. Ennek magyarázata az, hogy itt már jogerősen szabadságvesztésre ítélt személyről van szó,
aki büntetésének hátralévő részét szabadlábon tölthette, remélve, hogy a büntetés célja így is
elérhető. Éppen ez hiúsult meg, azért kellett a feltételes szabadság megszüntetése érdekében
nyomban intézkedni.
Ha az elítélt a feltételes szabadság tartama alatt a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan
megszegte, a feltételes szabadság megszüntetésének van helye, nem pedig a pártfogó felügyelet
szabályainak megszegésével kapcsolatos szabálysértés megállapításának [6/1980. BH 198. BK].
9.7. Utógondozás
191. § (1) Az utógondozás célja az, hogy a szabadságvesztésből szabadultnak segítséget nyújtson a
társadalomba beilleszkedéshez. Az utógondozás tartalma legfeljebb egy év.
(2) Az utógondozásnak az elítélt kérelmére van helye. A szabadságvesztésből szabadult elítélt
segítséget és támogatást kérhet, különösen a munkába állásához, a letelepedéséhez, a
szállásbiztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító
eljáráshoz.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(3) Az utógondozást az elítélt által megjelölt letelepedés helye szerint illetékes pártfogó felügyelő
végzi, a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, az elítélt társadalomba való beilleszkedését
elősegítő, karitatív tevékenységet végző civil szervezetekkel, vallási közösségekkel, valamint egyéb
önkéntes közreműködőkkel.
(4) Az elítélt szabadulását követő munkavállalásának és lakhatásának elősegítése érdekében a
pártfogó felügyelő felméri a szabaduló elítélt befogadó környezete szerinti munkáltatókat, civil
szervezeteket, vallási közösségeket, amelyek vállalják a szabaduló elítélt foglalkoztatásának,
lakhatásának biztosítását.
(5) A 186. § (1) bekezdésében meghatározott elítélt esetében, ha a (4) bekezdésben megjelölt
szervezeteknél a szabaduló elítélt munkavállalásának és lakhatásának megteremtésére irányuló
intézkedések eredményre nem vezettek, a közfoglalkoztatást, illetve a lakhatást az állam biztosítja.
Mindig időszerű és megalapozott tudományos törekvést tükröz, hogy a büntetőeljárás
megindulásától az utógondozás megszűnéséig tartó folyamatot mint egységes egészet vizsgáljuk,
mint olyant, amely a társadalommal összeütközésbe került személyt hivatott a társadalomba újra
visszavezetni, ott elismertetni, éppen a társadalom, a többi ember védelme érdekében. A
jogállamiság követelményeinek teljesítésével az új viszonyokhoz kellett és továbbra is kell
alakítani a büntető felelősségre vonás egészét, benne a büntetés-végrehajtást, valamint az azt
követő utógondozást is. Mit ér a nyomozás vagy a tárgyalás által esetleg kiváltott "morenoi
pszichodráma", ha az elítélt nem részesül további pozitív ráhatásban a büntetés végrehajtása alatt,
ha nem kap segítséget szabadulása után a társadalomba beilleszkedéshez?
A nyomozás megindulásától a tárgyaláson és a végrehajtáson, valamint az utógondozáson át, a
hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülést követő várakozási idő utáni bűnügyi
nyilvántartásból törlésig tartó szakaszok mindegyikének koncepciója és szerkezete középpontjában
- mint tettesnek és sértettnek egyaránt - az ember védelmének és tiszteletének kell állnia, melyből
levezethető szabadságának korlátja is, amelyet csak annyiban gyakorolhat, és amelynek tiszteletben
tartását csak annyiban igényelheti másoktól, amennyiben embertársainak ugyanolyan és éppúgy
tiszteletben tartandó szabadságába és jogaiba nem ütközik. A bűnözésre adott válasznak mindenkor
tiszteletben kell tartani a büntetőjog, és a büntetés-végrehajtási jog társadalmi funkcióját; igazodnia
kell ezek hagyományos értékeihez és a jogállamiság megkívánta feltételekhez, azaz az elkövetett
bűncselekmény súlyához igazodó büntetés keretei között csak az individualizációval lehet a
speciális prevenció szempontjait érvényesíteni. Ugyanakkor figyelembe kell venni a sértettek
szükségleteit, valamint a lakossági elvárásokat is. A bűnelkövető emberben viszont nemcsak az
individuumot, hanem az embertársat is látnunk kell.
A cél tehát a bűncselekmény folytán megbomlott jogi egyensúly helyreállítása, amely a büntető
felelősségre vonás hatálya alatt álló személy részére cselekményéért hátránnyal járó következményt
jelent, de egyben a társadalomba visszavezetésével, reszocializálásával, integrálásával a
megbomlott egyensúly helyreállításának követelménye is érvényesül.
A büntetés-végrehajtás és az utógondozás feladatai szorosan kapcsolódnak egymáshoz, már a
végrehajtás ideje alatt is messzemenően figyelemmel kell lenni az utógondozásra, meg kell tenni az
előkészítő intézkedéseket az utógondozás eredményessége érdekében. A legtökéletesebb
büntetőeljárás vagy a legjobban szervezett és működő végrehajtás sem érhet el komoly
eredményeket, ha nincs utógondozás.
A gyakorlati tapasztalatok szerint a legintenzívebb és legeredményesebb büntetés-végrehajtás is
illuzórikussá válhat az utógondozás hiánya vagy helytelensége miatt. A büntetés-végrehajtás céljai
csak részben valósíthatók meg a végrehajtás ideje alatt, a továbbiakban az utógondozásra vár a
feladat, hogy a büntetés-végrehajtás során esetleg kialakított pozitív készséget realizálja, a
reszocializációt, vagy amint a nyugati kriminológiai irodalomban említik az utóbbi években; az
integrációt biztosítsa.
Az utógondozással kapcsolatban szükséges kiemelni, hogy nem büntetőjogi intézkedés, még ha a
pártfogó felügyelő is végzi.
Az utógondozás és a pártfogó felügyelet közötti főbb különbségek a következőkben foglalhatók
össze:
- A pártfogó felügyelet tartalmi eleme a pártfogolt ellenőrzése és irányítása mellett a
segítségnyújtás, az utógondozás tartalmi eleme viszont kizárólag a szabadult támogatása a
társadalomba beilleszkedésben.
- A pártfogó felügyeletet a bíróság, ügyészség határozattal elrendeli, az utógondozás nem igényel
bírósági, ügyészségi határozatot, a szabadult kérelmére történik.
- Alapvető különbség, hogy a pártfogoltat mindig magatartási szabályok terhelik, az utógondozás
nem jár együtt magatartási szabályok előírásával.
- A pártfogolttal szemben különféle szankciók alkalmazására kerülhet sor a magatartási szabályok
megszegése esetén, és annak következménye van, az utógondozás körében szankciók alkalmazása
kizárt.
- A pártfogó felügyelet büntetőjogi intézkedés, míg az utógondozás a szabadságvesztésből
szabadultat megillető büntetés-végrehajtási jogi intézmény, amely azok számára is biztosítva van,
akiknek a pártfogó felügyeletét a bíróság nem rendelte el.
A pártfogó felügyelők tevékenységének fontosságát felismerve, a jogalkotó megteremtette a
pártfogó felügyelet és az utógondozás korszerűsítéséhez szükséges törvényi kereteket. Nagy
eredmény volt, hogy létrejött az Igazságügyi Hivatal, az egyes megyei hivatalok, ahol a pártfogó
felügyelők egységes országos irányítás alatt a pártfogó felügyelet és a közérdekű munka
végrehajtásával, az utógondozással, a mediációval kapcsolatos feladataikat látták el. Ezzel
megszűnt a szankciók és intézmények végrehajtásával kapcsolatos eltérő gyakorlat, a végrehajtásuk
elkerült a még az egymástól is független bíróságoktól.
Az addig is számos törvénnyel módosított Bv. tvr. rendelkezése szerint a büntetés-végrehajtási
intézet megállapítja, hogy az elítélt szabadulása után hol kíván letelepedni, és rendszeresen munkát
végezni; elősegíti, hogy az elítélt rendezze a szabadulása utáni letelepedésével és munkába
állásával kapcsolatos ügyeit. A feladatok teljesítése érdekében a büntetés-végrehajtási intézet az
elítéltet meghallgatja, szükség esetén megkeresi azt a pártfogó felügyelőt, akinek az illetékességi
területén az elítélt letelepedni kíván, hogy nyújtson segítséget a letelepedéséhez és a munkába
állásához, illetőleg a megkezdett tanulmányok folytatásához.
A pártfogó felügyelő kötelezettsége volt az utógondozáson túlmenően, a Bv. tvr. 114/A. § (2)
bekezdése alapján
a) a büntetés-végrehajtási intézetben felkeresheti az elítéltet, és tanácsot adhat a társadalomba való
beilleszkedéséhez;
b) a büntetés-végrehajtási intézetnek a megkeresésére, illetőleg az elítélttel történő megbeszélés
alapján segítséget nyújthat az elítélt letelepedéséhez és munkába állásához;
c) szükség esetén segíti az elítélt családi kapcsolatainak helyreállítását.
A pártfogó felügyelőnek kötelessége volt még az elítélt szabadulása előtt a bv. intézetet tájékoztatni
intézkedésének eredményéről, amit a bv. intézet közölt az elítélttel.
Ha a szabadságvesztésből szabadult személynek nincs megfelelő munkahelye és szállása, elő kell
segíteni az olyan munkáltatónál való elhelyezkedését, amely szállást is nyújt, és a büntetés-
végrehajtási szervekkel, valamint a pártfogó felügyelővel együttműködve szervezetten támogatja a
szabadságvesztésből szabadult személyek beilleszkedését a társadalomba - tartalmazta a Bv. tvr.
115. § (1) bekezdése.
A helyi önkormányzat hatáskörébe tartozott, hogy külön jogszabály szerint segélyben vagy
kölcsönben részesítheti a szabadult személyt.
55. oldal
A bv. intézet és a pártfogó felügyelő köteles volt rendszeresen kapcsolatban állni a
szabadságvesztésből szabadult személyek szállása és munkába állása gondjainak megoldására
szakosodott szociális, karitatív és öntevékeny szervezetekkel. Ez így van napjainkban is.
A bv. intézetben büntetésüket töltő elítéltek látogatása az illetékes megyei hivatal kijelölt pártfogó
felügyelőjének a feladata, amit a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez
kapcsolódóan az egyes igazságügy-miniszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM
rendelet 39. § (1) bekezdése "börtönpártfogolás"-nak nevezett. Célja az, hogy a bv. intézetből a
szabadlábra helyezés várható időpontja előtt legalább hat hónappal elkezdődjön az elítélt
tájékoztatása az esetleg elveszett iratai pótlásának; ha szükséges, egészségügyi, szociális
intézményi ellátásának vagy elhelyezésének; munkavégzésének, illetve tanulmányai folytatásának;
letelepedésének, szállásának vagy lakhatásának; tanácsadó vagy felvilágosító programokon való
részvétele lehetőségeiről és szabályairól; az elítélt családjának, gondozójának a felkészítése az
elítélt lehetőség szerinti visszafogadására.
Az utógondozott elítélt jogi helyzetére jellemző, hogy őt kötelezettség nem terheli, viszont joga van
ahhoz, hogy segítséget és támogatást kérjen, különösen munkába állásához, letelepedéséhez, szállás
biztosításához, megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz.
Emellett segélyt vagy kölcsönt is kérhet a helyi önkormányzattól.
Az Bv. tv. 191. § (1) bekezdésének első mondata azonos a Bv. tvr. 113. § (1) bekezdés első
mondatának első részével. Nem tartalmazza azonban az "és az ehhez szükséges szociális feltételek
megteremtéséhez" mondatrészt. Magától értetődően azért hagyta el ezt a jogalkotó, mert az
utógondozást végző pártfogó felügyelő a szociális feltételek megteremtéséhez sem gazdasági, sem
hatalmi eszközökkel nem rendelkezik és a jövőben sem kívánják ezekkel felruházni. Nem
teljesíthető törvényi rendelkezés szorításában vergődni eleve a hatékonyság ellen ható tényező. Az
utógondozás a szabadságvesztésből szabadultnak jelent segítségnyújtást, de csak kifejezetten az ő
kérelmére, amit a hivatkozott törvényszakasz (2) bekezdése tartalmaz.
A miniszteri indokolás az utógondozás fontos elemének tekinti - mint ami a hatékonyságát segíti
elő -, hogy kérelemre történik, nem hatóság vagy valamely szerv kezdeményezésére, azaz nem
kötelező a szabadultak részére.
Az utógondozás nem elhanyagolható kiegészítője a büntetés-végrehajtásnak, és differenciált
intézkedéseket igényel a sikeres alkalmazás érdekében. A jól végrehajtott utógondozás alkalmas a
büntetés-végrehajtás eredményeinek realizálására, pótolhatja még annak esetleges hiányosságait is.
Hiába történt a szabadulás azzal, hogy "soha többé nem fogok bűncselekményt elkövetni", ha
nincsenek a szabadulót e szándékában megerősítők, hanem csak ettől eltérítők - például volt
bűntársai és környezete -, mert ekkor szertefoszlik a szabadságvesztés végrehajtása alatti minden
fáradozás eredménye.
"A szabadságvesztésből szabadult elítélt segítséget és támogatást kérhet, különösen a munkába
álláshoz, a letelepedéshez, a szállás biztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához,
gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz" - az Bv. tv. már említett 191. § (2) bekezdés
rendelkezése alapján. Ebből kitűnően nem kimerítő, taxatív a felsorolás, hanem csak a
beilleszkedés szempontjából legfontosabb elemeket emeli ki a "különösen" szó használatával,
amelyek az eddigi, illetve a hatályos szabályozásban is benne vannak. A családi kapcsolatok
helyreállításának segítése ugyan nincs külön nevesítve, de a "megkezdett tanulmányai
folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz" segítségnyújtást már nevesíti az új
szabályozás.
Az utógondozás egy komplex területet kell hogy lefedjen, ki kell terjednie minden olyan területre,
amelyben a volt fogvatartott segítséget igényel - hívja fel a figyelmet, helyeselhetően, az indokolás
ehhez a törvényi rendelkezéshez kapcsolódóan. Ezzel megerősíti azt a szándékot, hogy nemcsak a
különös jelzővel kiemelt területekre kell az utógondozásnak kiterjednie, hanem mindarra, ahol a
fogvatartottnak, majd szabadultnak a leginkább szüksége van rá.
Az utógondozás tartamát legfeljebb egy évben határozta meg a törvényhozó. Kutatási-gyakorlati
tapasztalatokra, a visszaesési mutatókra és az utógondozást végző pártfogó felügyelők túlzott
leterhelésének megakadályozására is figyelemmel, egyet lehet érteni ennek az időtartamnak a
megjelölésével. Érezhető azonban, hogy ez egy hivatalos határidő, ami nem zárja ki a többi
közreműködő további segítő tevékenységét.
A beilleszkedés, a segítés szempontjából csak az lehet a megoldás, hogy az elítélt által megjelölt
letelepedés helye szerint illetékes pártfogó felügyelő végzi az utógondozást a helyi
önkormányzatok, a munkáltatók, az elítélt társadalomba való beilleszkedését elősegítő, karitatív
tevékenységet végző civil szervezetekkel, vallási közösségekkel, valamint egyéb önkéntes
közreműködőkkel [Bv. tv. 191. § (3) bekezdés].
Az indokolás a helyi önkormányzatok szerepét emeli ki, de nehezen képzelhető el azok lelkesedése
a megfogalmazásért, miszerint "hiszen kötelességük a lakhatás biztosítása és a
munkahelyteremtés." A pártfogó felügyelő számára viszont egyértelműen kötelezettségként írja elő
az Bv. tv. 191. § (4) bekezdése, hogy mérje fel az elítélt szabadulását követő munkavállalásának és
lakhatásának elősegítése érdekében az őt befogadó környezete szerinti munkáltatókat, civil
szervezeteket, vallási közösségeket, amelyek vállalják a szabaduló elítélt foglalkoztatásának,
lakhatásának biztosítását. A törvényi rendelkezés azt sugallja, hogy vállalásról van szó. Ha a
reintegrációs programba bevont, szabadságvesztés-büntetéséből folyamatosan legalább tíz évet bv.
intézetben töltött elítélt szabadulása esetén munkavállalásának és lakhatásának megteremtésére
irányuló intézkedések nem vezettek eredményre - az esetleges korábbi ígéretek ellenére sem -, a
közfoglalkoztatást, illetve a lakhatást az állam biztosítja a hivatkozott szakasz (5) bekezdése
értelmében. Ennek teljesítése ügyészi eszközökkel kikényszeríthető (felhívás, rendelkezés, büntető-
, fegyelmi-, szabálysértési-, kártérítési eljárás kezdeményezése). Sajnálatosan a szociálpolitika csak
ebben az esetben - a kötelező, kikényszerítő eszközök hatására - lép be az utógondozásba, az
önkéntes vállalás igen csekély.
Az utógondozás szükségessége nem csak ezeknél az elítélteknél jelentkezhet a gyakorlati életben:
felmerülhet még a rövidebb tartamú szabadságvesztést töltőknél, a hosszabb ideig előzetes
letartóztatásban volt személyeknél, továbbá akiknek a kényszergyógykezelését megszüntették.
Az új törvény a hosszabb és a rövid tartamú szabadságvesztést töltők között differenciál mind a
reintegrációs tevékenységben, mind utógondozásuk előkészítésében is. A szabadulásra felkészítés
keretében a pártfogó felügyelő a Bv. tv. 185. § (3), (5)-(8) bekezdései és 186. § (2)-(5) bekezdései
szerint tételesen felsorolt feladatok elvégzésében közreműködik. Ugyanúgy a kérelmükre
társadalmi kötődési programba helyezett elítéltek (vétség miatt legfeljebb egy évig terjedő
szabadságvesztésre ítéltek) visszailleszkedésének elősegítése érdekében is (187. §).
A fogvatartottak társadalmi visszailleszkedési esélyének javítása integrált megközelítést tesz
szükségessé, ami figyelembe veszi a problémák sokrétűségét. Egymástól elszigetelt erőfeszítések
esetén nehezebben érhetők el eredmények, a támogatásoknak egységes folyamattá kell
integrálódnia. Nem alakultak ki még olyan együttműködések, amelyek a hatékony támogatás
feltételei. A bv. dolgozókon, a bv. felügyeleti ügyészeken és a pártfogó felügyelőkön kívül
megkérdezettek kevéssé tájékozottak a probléma kezelésében. A volt fogvatartottak irányában a
munkáltatóknál is szerény mértékű a támogatói attitűd. Célszerű lenne a munkáltatók további
ösztönzése a halmozottan hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, ide sorolva a szabadult,
munkanélküli elítélteket is.
A bűnismétlés megelőzésének feladata elsősorban ott merül fel, ahová a volt fogvatartott visszatér,
ezért a helyi szervezetek és az önkormányzat együttműködését, részvételét is erősíteni kell a
probléma megoldásában. Örvendetes, hogy több közhasznú egyesület is alakult célprogramokkal a
szabaduló emberek és munkanélküli családtagjaik segítése, a fogvatartottak szabadulás utáni
reszocializációjának megkönnyítése végett.
A reszocializáció eredményességének növelése szükségessé teszi az utógondozás
továbbfejlesztését, abban a társadalom legkülönbözőbb erőinek, a nem kormányzati szerveknek is
még aktívabb, szervezettebb, koordináltabb, szabályozottabb részvételét. A jövőben a gyakorlatnak
jobban figyelembe kell vennie a tudomány jelzéseit, és szintúgy fordítva.
10. A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
192. § (1) A fiatalkorúakra az e címben foglalt eltérésekkel a szabadságvesztés végrehajtására
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2) A fiatalkorúak szabadságvesztését külön bv. intézetben, vagy a bv. intézet elkülönített részében
kell végrehajtani. A fiatalkorúak bv. intézetében felnőtt korú elítéltek csak a bv. intézet működése
érdekében helyezhetők el.
(3) A fiatalkorú társadalomba beilleszkedésének segítéséhez igénybe kell venni a gyámhatóság és
az egyéb állami szervek, a civil szervezetek, oktatási intézmények, a pártfogó felügyelő, valamint a
fiatalkorú hozzátartozóinak segítségét.
(4) A szabadságvesztés végrehajtása során különös gondot kell fordítani a fiatalkorú oktatására,
személyiségének fejlesztésére és testi fejlődésére, a tankötelezettség érvényesítésére, az első
szakmához jutás lehetőségére.
(5) A fiatalkorú gyógyszert, gyógyászati segédeszközt térítés nélkül kap.
193. § (1) Biztosítani kell, hogy a fiatalkorú szakképzésben vagy betanított munkás-képzésben
vegyen részt, és lehetővé kell tenni, hogy középfokú iskolai tanulmányokat folytasson.
(2) A fiatalkorú a tankötelezettségét a külön törvényben meghatározott életévének betöltéséig
köteles folytatni.
(3) A fiatalkorú dicsérő oklevéllel is jutalmazható.
(4) A magánelzárás a fiatalkorúak börtönében tíz, a fiatalkorúak fogházában öt napig terjedhet. A
magánelzárással fenyített fiatalkorút az iskolai óráktól, reintegrációs programokról nem lehet
eltiltani.
(5) A bv. intézet a fiatalkorú elítéltről az oktatási intézménytől, gyermekvédelmi intézménytől
pedagógiai véleményt kér a fiatalkorú megismerése érdekében, különösen a magatartás, a
szorgalom, a fejlesztést igénylő területek, a családi háttér adataira vonatkozóan. Az adatok az
egyéni fejlesztési terv, a fiatalkorú védelme, valamint a kockázatbecslés érdekében használhatók
fel.
(6) A bv. intézet a nevelési programját, a fiatalkorú egyéni fejlesztési tervét a fiatalkorú társadalmi
beilleszkedésének elősegítése, ennek érdekében beilleszkedési zavarai enyhítése, pszichés állapota
rendezése, iskolázottsága, szakmai képzettségének fejlesztése, az alapvető erkölcsi normák
elfogadtatása, az egészséges életmódra való felkészítése érdekében a gyermekek és az ifjúság
védelméért felelős miniszter felügyelete alá tartozó javítóintézetek szakmai tapasztalatai
felhasználásával, azokkal együttműködve alakíthatja ki.
194. § (1) A fiatalkorú fogvatartott saját vagy a törvényes képviselő kérelmére és a bv. intézet
engedélyével, háromhavonta családi konzultáción vehet részt, amely a bv. intézetben megvalósuló
kötetlen kapcsolattartási forma. A családi konzultáción a szülő, valamint az vehet részt, aki a
Polgári Törvénykönyv alapján a fiatalkorúval kapcsolattartásra jogosult, kivéve, ha a bíróság vagy
a gyámhatóság a kapcsolattartási jogot korlátozta vagy megvonta.
(2) A fiatalkorú - a bv. intézet lehetősége szerint - saját vagy a törvényes képviselő kérelmére és a
bv. intézet engedélyével családterápiás foglalkozáson vehet részt. A családterápiás foglalkozáson
nem vehet részt a szülő, ha kapcsolattartásra nem jogosult. A családterápiás foglalkozások számát a
terápiás szükségletek határozzák meg.
(3) A fiatalkorú családterápiás foglalkozáson való részvétele kivételesen a bv. intézeten kívül is
engedélyezhető.
(4) A családi konzultáció és a családterápiás foglalkozás nem minősül látogatófogadásnak és az
elítéltek között is engedélyezhető.
195. § (1) A fiatalkorú kérelmére az azonos nemű fiatalkorú testvérével együttesen elhelyezhető, ha
ez mindkét fiatalkorú érdekében áll, és a bv. intézetben ennek lehetősége megteremthető.
(2) Az együttes elhelyezésnél figyelembe kell venni az elítéltek előéletét és az elkövetett
bűncselekményt, valamint az együttes elhelyezés fogvatartás rendjére és biztonságára gyakorolt
lehetséges hatását, a fiatalkorú veszélyeztetettségét, értelmi és érzelmi fejlettségét.
196. § A fiatalkorú kapcsolatot tarthat az oktatási-nevelési intézménye pedagógusával, tanulmányi
és vizsgakötelezettsége, valamint személyiségfejlődése érdekében.
197. § Megkezdett tanulmányok esetén a fiatalkorú kérelmére, vizsgakötelezettség teljesítése
érdekében a bv. intézet gondoskodik az előállításáról, ha ehhez az oktatási intézmény vezetője és a
bv. intézet parancsnoka együttesen hozzájárul.
198. § (1) Tanulói vagy magántanulói jogviszonyt a bv. intézet parancsnokának engedélyével a
fiatalkorú a bv. intézeten kívüli oktatást nyújtó intézménnyel is létesíthet, amely során
iskolalátogatási és vizsgakötelezettségét az oktatási intézményben teljesíti.
(2) Az engedélyezés során figyelembe kell venni különösen az elkövetett bűncselekményt, a
biztonsági kockázatokat, a fiatalkorú korábban tanúsított magatartását, tanulmányi előmenetelét és
szorgalmát.
199. § (1) A bv. intézetben tartózkodó fiatalkorú elítéltek elhelyezésére szolgáló lakóhelyiségek és
zárkák berendezése - a bv. intézet lehetősége szerint - a fiatalkorúak magatartása, tanulmányi
előmenetele és szorgalma figyelembevételével alakítható ki.
(2) A tanulmányi eredményt és a szorgalmat az egyéni képességek alapján kell értékelni.
(3) Az (1) bekezdés szerinti szempontoknak megfelelő értékelést a bv. intézet személyzete,
valamint a fiatalkorú oktatásáért felelős reintegrációs szakember végzi.
200. § Ha a bv. intézet nem áll szerződéses kapcsolatban általános iskolával, a bv. intézet
illetékességi területébe tartozó iskola a bv. intézettel kötött együttműködési megállapodás alapján
biztosítja az alapfokú képzést, magántanulói jogviszony keretében.
56. oldal
201. § (1) A fiatalkorú a törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nélkül
is önállóan tehet panaszt, kérelmet, vagy nyilatkozhat a fogvatartásával kapcsolatban felmerülő
ügyekben.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók a fiatalkorú egészségügyi önrendelkezési
jogának érvényesülése tekintetében.
202. § (1) A fiatalkorú a tartására fordított költségekhez csak akkor köteles hozzájárulni, ha
munkáltatásban vesz részt, rendszeres pénzellátással rendelkezik vagy ösztöndíjban részesül.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a költségtérítéses előállítások, szállítások, egyéb
szolgáltatások esetén is.
(3) A tizennyolcadik életévét meg nem haladott fiatalkorú részére, ha letéti pénzzel nem
rendelkezik, a bv. intézet költségtérítés nélkül biztosítja az előállítását a súlyos beteg közeli
hozzátartozója meglátogatása vagy a közeli hozzátartozó temetésén való részvétel, vagy a kegyelet
lerovása érdekében.
203. § (1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorú dohányterméket nem tarthat magánál,
és dohányzása még a törvényes képviselőjének a hozzájárulásával sem engedélyezett.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség megszegése nem alapoz meg fegyelmi
vétséget.
204. § (1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorú szabadítása előtt hatvan nappal a
törvényes képviselőt értesíteni kell.
(2) A fiatalkorút szabadítása esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülőnek, vagy a gyámnak
kell átadni a bv. intézet székhelyén. A törvényes képviselő írásbeli hozzájárulása esetén a fiatalkorú
kísérő nélkül hagyhatja el a bv. intézetet.
(3) Ha a fiatalkorú szülőjéhez, vagy gyámjához történő hazatérésére megtett intézkedések nem
vezetnek eredményre, akkor a bv. intézet megkeresi a gyámhatóságot a szükséges gyermekvédelmi
intézkedés megtétele érdekében.
(4) Ha a fiatalkorú törvényes képviselője nem jelent meg az átvétel érdekében és nem járult hozzá a
fiatalkorú kísérő nélküli eltávozásához, a bv. intézet haladéktalanul megkeresi a fiatalkorú
ideiglenes elhelyezése érdekében a gyermekek védelméről szóló törvényben feljogosított szervet és
gondoskodik a fiatalkorúnak az ideiglenes hatályú elhelyezéséről rendelkező határozatban
megjelölt gondozási helyre történő szállításáról.
(5) Ha a nevelésbe vett fiatalkorú szabadulásakor a gyermekvédelmi gyám nem jelent meg a
fiatalkorú átvétele érdekében, a bv. intézet haladéktalanul értesíti a fiatalkorú gyermekvédelmi
gyámját működtető területi gyermekvédelmi szakszolgálatot a fiatalkorú gondozási helyére történő
szállításának megszervezése érdekében.
A szabadságvesztés végrehajtása az elítéltek egy-egy csoportján az általánostól eltérően történik,
több szempontból is. Ez elsősorban a személyiségükből fakad, másrészt a hatékonyabb
szocializációjukat szolgálja, de közös bennük az, hogy könnyítést jelentenek az ide sorolt
elítélteknek az általános büntetés-végrehajtási szabályokhoz képest. Ez a fajta differenciálás, úgy
mint a többi, eszközfunkciót tölt be a társadalomba visszailleszkedés terén.
A fiatalkorúak felnőtt korúakétól eltérő büntetőjogi megítélését, büntetés-végrehajtási kezelését
életkori sajátosságaik teszik szükségessé. A társadalomnak igen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy
a jövő nemzedéke hazáját szerető, munkát becsülő, egészséges, művelt állampolgárokból álljon. A
még lezárulatlan fejlődésük elengedhetetlenné teszi a büntetés nevelő jellegének erősítését a
represszív elemekkel szemben. A fogva tartás és a tudományos kutatások igazolják, hogy a felnőtt
bűnözők többsége már fiatal korában kezdi a bűnözést, a felnőtt bűnözés utánpótlását, tartalékát
képezik a fiatalkorú bűnelkövetők.
Az elhagyatott és büntetett ifjúságot a XIX. század elejéig a börtönökben, dologházakban és egyéb
épületekben minden elkülönítés és válogatás nélkül, együtt helyezték el a felnőtt bűntettesekkel,
elmebetegekkel és elzüllött csavargókkal. Hazánkban az az igény, hogy a fiatalkorúakat másként
kell kezelni, az 1795. évi Büntető Törvénykönyv javaslatában ugyan felmerült, de nem váltott ki
különösebb érdeklődést a későbbiek során sem. A Csemegi-kódex megalkotása idején ismét
háttérbe szorult probléma. Végül az 1908. évi XXXVI. törvény szüntette meg annak lehetőségét,
hogy a fiatalkorúakkal szemben fegyház- vagy börtönbüntetést szabjanak ki, és egységes
szabadságvesztésként bevezette a fiatalkorúak fogházát. Ennek - és egyben a javítóintézeteknek - a
támogatására és ellenőrzésére a törvény külön szervezetet, a fiatalkorúak felügyelő hatóságát
létesítette. Ennek tagjai részben az állami, nagyobb részben azonban társadalmi szervek
képviselőiből kerültek ki, akik javarészt pedagógusok voltak. Ellenőrizhették az intézetet,
közvetlenül érintkezhettek a fiatalkorúval, és az alájuk rendelt pártfogó felügyelők révén bizonyos
utógondozási feladatokat is elláttak. Jogkörükbe tartozott a fiatalkorúak kísérleti kihelyezésének,
feltételes szabadságra bocsátásuknak, illetve a feltételes szabadság visszavonásának
véleményezése.
A törekvések - mondhatjuk, hogy - haladó jellegéről említést kell tenni akkor is, ha gyakorlatban
nem valósultak meg. Több átmeneti szerepet betöltő jogszabályt követően az 1966. évi 20. tvr.
változtatta meg érdemben a fiatalkorúakkal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának
rendjét, melynek realizálását az 1966. évi 21. törvényerejű rendelet tartalmazta. E szabályozás
lényege az volt, hogy a fiatalkorúak esetében a büntetés-végrehajtási rendszert is differenciálttá kell
tenni, bár a felnőttekre vonatkozó általános szabályok rájuk is irányadók. Az eltérések a végrehajtás
helyében, rendjében, az anyagi és egészségügyi ellátásban, kötelességekben és a jogokban, a
nevelésben és oktatásban, a fegyelmezésben, a jutalmazásban, a munkáltatásban és szakoktatásban,
a társadalom segítsége igénybevételében, a szabadulásra való felkészítésben jelentkeztek.
A hatályos büntetés-végrehajtási szabályozás bővítette az ENSZ VII. Milánói Bűnmegelőzéssel és
az elítéltek kezelésével foglalkozó kongresszusa minimumkövetelményeinek a hazai gyakorlatunk
általános megfelelőségét. Azonban a 30. pontban foglaltak valóra váltása érdekében még ma is
tennünk kell. E szerint létre kell hozni olyan intézményeket, mint az átmeneti otthonok, félig nyitott
intézetek, oktatási központok, a beilleszkedés megkönnyítése érdekében.
A nyugat-európai szakirodalom rendszeres témája volt, hogy a fiatalkorúak bebörtönzésének, fogva
tartásának leépítése nem tanácsos és nem is lehetséges. Németországban a vonatkozó szankciók
eszközrendszerét területenként eltérően alkalmazták. Kifejezetten hangsúlyt kapott az is, hogy a
fiatalkorúakkal szembeni munkavégzésre kényszerítés a nevelő viszonyhoz kapcsolódik.[50]
Franciaországban kísérletképpen úgynevezett modulokat (általános és szakmai tanfolyamokat,
oktatás, képzésszerzés, tájékoztatók, irányító beszélgetések stb.) vezettek be a múlt század utolsó
évtizedeiben. A tanulságokat abban lehet összegezni, hogy az irányító modulok hozzájárulása a
fiatal elítéltek társadalomba való beilleszkedéséhez szorosan összefügg a külső munkaalkalmakhoz
és a képzési lehetőségekhez való kapcsolódásával. A számos külső közreműködő részvétele az
intézeten belül vitathatatlanul az egyik feltétele lehet az akció sikerének, abban a mértékben,
amennyiben elősegítik az intézet és a szabad környezet kapcsolatát, valamint közösen
hozzájárulnak az elítéltekkel való foglalkozás átvállalásához szabadulás után.[51] Az Egyesült
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Államokban, Massachusettsben bevezetett reform első lépcsőjeként enyhítették a fiatalkorú
elítéltekkel szembeni bánásmódot: megszűnt a kötelező hajvágás, az egyenruha-viselet, a
dohányzási tilalom. Zárt intézetekben csak az erőszakos bűnözők és a visszaesők kerültek
elhelyezésre, bővítették a feltételes elítélés rendszerét. A reform hatékonynak bizonyult.[52]
Az 1978. évi IV. törvény 108. § (3) bekezdése már a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989.
november 20-án kelt Egyezmény szellemével összhangban rendelkezett úgy, hogy fiatalkorúakra
szabadságvesztés kiszabása csak végső eszközként alkalmazható, ha az intézkedés vagy a büntetés
célja más módon nem érhető el.
Nemzetközi dokumentumok, köztük az úgynevezett Pekingi Szabályok (Az ENSZ kötelező
minimumszabályai a fiatalkorúakkal kapcsolatos jogalkalmazásra, 1985. november 29.) szintén
élénkítőleg hatottak e téren a jogharmonizációs munkára: a fiatalkorú környezetéből történő
kiemelésére csak végső esetben kerül sor.
Az igazán hatékony személyiségfejlesztés elképzelhetetlen az elítéltek személyiségének sokoldalú
és alapos ismerete nélkül, hiszen csak azt várhatjuk el az elítélttől, aminek a teljesítésére képes.
Már ebben a megismerési szakaszban is nagyobb szerepet szán a törvény a fiatalkorú
környezetének - elsősorban családjának - bevonására, amikor úgy rendelkezik, hogy az intézet a
fiatalkorú megismerése érdekében véleményt, információt kér a lakóhely szerint illetékes
gyámhatóságtól, törvényes képviselőjétől, gyámság esetén a gyámtól, az illetékes területi
gyermekvédelmi szakszolgálattól.
A pozitív hatások érvényesítésének egyik feltétele a fiatalkorúak megfelelő csoportosítása. A
fiatalkorúak intézetében a '90-es években a nemzetközi gyakorlatban jól bevált progresszív
szisztéma bevezetéséhez fogtak. Ennek lényege, hogy a fiatalkorú a követelmények teljesítésével,
az intézet rendjének, fegyelmének betartásával az intézet ideiglenes elhagyását is lehetővé tévő,
félig nyitott részlegbe kerüljön. Emellett a fiatalkorú által elkövetett bűncselekmény jellege,
körülményei, a büntetés tartama, az intézetben tanúsított magatartása indokolttá teszi félig zárt,
illetve zárt részlegek létrehozását.
A fiatalkorú elítéltek személyisége általában gyengén fejlett, neveltségi szintjük alacsony,
szocializációs folyamatuk sérült. Az átlagos népességhez képest magas köztük a kóros
személyiségzavarban szenvedők aránya. A progresszív szisztéma hatékonyságát jelzi, hogy a
korábbi években nehezen kezelhető intézeti szubkultúra agresszivitását javarészt sikerült
kiküszöbölni, a fegyelmi felelősségre vonások számát lényegesen csökkenteni. Az intézeti
pszichológus, illetve pedagógus hatására ún. korrekciós csoportba helyezték egyfelől azokat a
fiatalkorúakat, akik elesettebbek, társaiknál kiszolgáltatottabbak voltak és ezért különös védelemre,
gondozásra szorultak, másfelől külön csoportba azokat, akik agresszivitásuk miatt veszélyt
jelentettek társaikra vagy önmagukra. Ezen kívül a fiatalkorúak intézetében is működik gyógyító-
nevelő csoport.
A fiatalkorú elítéltek személyiségfejlesztő programja nem vállalhatja fel a családi és az iskolai
nevelés minden funkcióját, de ugyanakkor nagyobb eséllyel léphet fel, mint a felnőtt korúaknál.
A nemzetközi tendenciákkal egybeesően, az intézeti nevelési hatásrendszer középpontjába
hazánkban is az elmaradt vagy hiányos szocializáció pótlására irányuló általános és
szakműveltséget nyújtó képzés fejlesztésére irányuló törekvések kerültek. Ezen belül olyan oktatási
keretek kialakítása vált célszerűvé, amelyek az értelmi funkciókon túl lehetővé teszik az elmaradt
készségek és képességek fejlesztését, azaz az úgynevezett készségtárgyaknak az oktatásba történő
bevitelét. A szakemberek megfigyelték, hogy a fiatalkorúak számára élményszerű, érzelmileg is
motiváló oktatási program állítható össze a szokványos tanulási helyzet kerülésével; irodalmi, zenei
és egyéb művészeti, a kézügyességet próbára tevő, kreativitást, alkotókedvet serkentő
tevékenységgel járó élmények nyújtásával.
Az iskolai oktatás feltételein kívül a szakmai képzés feltételeit is meg kell teremteni.
Betanítottmunkás-képzésükről azért kell gondoskodni, mivel a büntetés tartama alatt a
szakmunkásképzésük esetleg nem fejeződik be. A fiatalkorúaknak a tanulmányok végzésében,
szakmai képzésükben érdekeltté tételét a 90-es évek közepétől folyósított ösztöndíjkeret is segíti.
A fiatalkorúak foglalkoztatásának az oktatáson, szakmai képzésen túl fontos területe megfelelő
munkával foglalkoztatásuk, azaz munkáltatásuk. A munkavégzésnek a fiatalkorúak életkori
sajátosságaihoz, szellemi és testi képességeihez, érdeklődésükhöz közelállónak, valamint a
munkaerő-piaci szükségletekhez egyaránt alkalmazkodónak kell lennie. A fiatalkorúak
munkáltatása során a fiatalkorúakra vonatkozó munkajogi szabályok előírásait messzemenően
figyelembe kell venni. Fiatalkorú is részt vehet külső munkában. Esetükben fokozottan tekintettel
kell lenni az oktatásban, illetve szakmai képzésben való részvételre, valamint az életkori
sajátosságokból fakadó általános munkajogi korlátozásokra. 18. éven aluli fiatalkorú éjszakai
munkára nem osztható be, túlmunkára nem kötelezhető.
A fiatalkorúak külső munkában foglalkoztatását már korábban is nevelésük és a társadalomba
beilleszkedésük hasznos eszközének tekintették.
A csoportos foglalkozás lehetőséget nyújt a fiatalkorúak öntevékeny szervezeteinek eredményes
működtetésére. E szervezetek elsősorban a közművelődési és szabadidő programok előkészítésében
és lebonyolításában nyújtanak segítséget. Nem nélkülözhető azonban a pedagógus közvetlen,
szakszerű irányítása. Az intézet hatásrendszerének egyik kiemelt eszköze a mozgásigény
kielégítését, a feszültségek csökkentését szolgáló testnevelési és sportfoglalkozás. Ezen kívül a
fiatalkorúak érdeklődéséhez közel álló kreatív szakköri, önképzésre lehetőséget kínáló programokat
szerveznek. Az intézeti tapasztalatok szerint nagy a fiatalkorúak érdeklődése a kézügyességet
fejlesztő (rajz-, makett-készítő), a zenei, az irodalmi és a praktikus ismeretekre felkészítő (fodrász,
háztartási) szakkörök és önképző körök iránt. A fiatalkorúak intézetében is biztosítják továbbá a
rendszeres könyvtárhasználatot, a több csatorna és videofilmek vetítésére is alkalmas televíziós
műsorközvetítést, a rádió hallgatását, napilapok, folyóiratok olvasását.
A fiatalkorú szabadulás utáni beilleszkedését különösen fontos érdekként tartja szem előtt a
törvény, bv. intézetet más szervekkel, szervezetekkel, a fiatalkorú hozzátartozójával való
együttműködésre kötelezi. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korábban konfliktusos családi
kapcsolatok ellenére a fiatalkorú családhoz - szülőkhöz, testvérekhez stb. - kötődési igénye
általában fokozódik a szabadságvesztés ideje alatt. A családtagok jelentős részéről is érezhető a
felelősségérzet, amit az anyagilag is megterhelő látogatások és más kapcsolati formák (pl.
csomagküldés) sokszor erőn felüli vállalása is jelez.
Az intézet a törvényes képviselő kérésére a fiatalkorú fejlődéséről, magatartásáról köteles
felvilágosítást adni. Az általános gyakorlat szerint a nevelő a hozzá sorolt fiatalkorúak
hozzátartozói részére negyedévente tart szülői értekezletet, de ez szükség szerint sűríthető. A
fiatalkorúak részére szervezett rendezvényekre a hozzátartozók is meghívhatók.
A fiatalkorúak szabadítása előkészítésében az intézetnek fontos teendői vannak. A szabadulók
gyakran kerülnek rendezetlen körülmények közé, ezek pedig a külső hatásokra még fogékony,
többségükben sodródásra hajlamos fiatalkorúaknál a végrehajtás ideje alatt elért eredményeket
megsemmisíthetik.
A bv. intézet szabadítás-előkészítő feladatai eltérőek aszerint, hogy a fiatalkorú szabadulása
időpontjában 18 éven aluli, vagy 18. életévét már betöltötte. Az intézet kötelessége a fiatalkorú
várható szabadulása előtt az illetékes pártfogó felügyelői szolgálatot értesíteni.
A szabadítás során az általánostól eltérő eljárást kell alkalmazni a javítóintézeti nevelésre ítéltek,
illetve az állami vagy intézeti neveltek esetében. A szabadon bocsátás napján a javítóintézetnek -
előzetesen egyeztetett időpontban - átadja a bv. intézet a fiatalkorút, vagy oda átszállítja.
Amennyiben a szabadságvesztés foganatba vétele előtt a fiatalkorút átmeneti vagy tartós nevelésbe
vették, szabadulása előtt a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot is értesíteni kell, a fiatalkorút a
szabaduláskor a gyermekvédelmi szakszolgálat által megjelölt személynek adhatják csak át. Ha az
átvételre megjelölt személy nem jelenik meg, a fiatalkorút a fogva tartás helye szerint illetékes
ideiglenes elhelyezést biztosító gyermekotthonba kell szállítani.
A Bv. tv. 384. §-a értelmében a javítóintézet utógondozói részlegébe kerülhet a fiatalkorú, ha
- javítóintézeti nevelése azért szűnik meg, mert a 21. életévét betöltötte,
57. oldal
- a bíróság által meghatározott tartam letelt, és családjához nem térhet vissza,
- az elbocsátás idején nem sikerült számára lakhatási lehetőséget és megélhetési feltételeket
teremteni,
- megkezdett tanulmányaikat javítóintézeti oktatás, képzés keretein belül szeretnék befejezni.
Ez a kikísérletezett gyakorlat szintén jól szolgálja az utógondozás célját, a fiatalkorúak társadalmi
beilleszkedésének elősegítését.
A fiatal-felnőttek (19-25 év) szabadságvesztése differenciált végrehajtásának fontosságát
nyomatékosan alátámasztja, hogy sajátos biológiai, pszichikai, szociális és kulturális adottságokkal
rendelkeznek, melyek specializált büntetés-végrehajtást igényelnek. Tapasztalatok mutatják, hogy
pszichikai életük struktúrája még nem szilárdult meg, a társadalmi szempontból nem alkalmazható,
disszociális és deviáns viselkedésjegyeik rendszerint még nem gyökereznek mélyen. Több
országban létrehoztak már olyan típusú intézetet, amelyekben kizárólag vagy részben elkülönítetten
fiatal-felnőtt elítélteken hajtják végre a szabadságvesztést. Nálunk is van egy ilyen külön alegység
az egyik országos bv. intézetben. A szakirodalomban ugyanakkor komoly kifogások is elhangzanak
az elítéltek túlzott homogenitásával, vagyis a személyiségtípusok kis variabilitásával szemben.
A fiatalkorúakra vonatkozó jutalmak és fegyelmi fenyítések is eltérnek a felnőtt korúakétól. A
legsúlyosabb fegyelmi fenyítési forma a magánelzárás, amely a fiatalkorúak börtönében maximum
tíz nap, míg a fiatalkorúak fogházában maximum öt nap lehet, de még a végrehajtása során sem
lehet távol tartani az iskolai oktatástól vagy a reintegrációs programoktól a fiatalkorút.
A pedagógiai vélemény az adatkezelés sajátos formája, amellyel a pedagógus a bv. intézet számára
értékes információval szolgálhat, ennek alapján az egyéni fejlesztési terv és kockázatbecslés
eredményesebben végezhető el. A nevelés-oktatási intézményben elkövetett fegyelemsértések, az
osztályközösségben betöltött szerep, valamint a fogvatartottak egymás sérelmére elkövetett
cselekményeinek megelőzése érdekében a kockázati tényezők mérlegelése és értékelése az
áldozattá válás fenyegetettsége és a potenciális elkövetői kör valószínűsítése szempontjából a
büntetés-végrehajtás elemi biztonsági érdekének tekinthető.
Az állam felelősséggel tartozik a fiatalkorúak, ahogy a nemzetközi szakirodalomban írják, a
kiskorúak testi és lelki fejlődésének, ismeretének fejlesztéséért. E feladatok egy részének a
gyermekvédelemben markánsan meg kell jelenniük, másrészt a büntetés-végrehajtás
intézményrendszerében pozitív diszkrimináció szükséges a kiskorúak érdekében. A pozitív
diszkrimináció körében kiemelt gondot kell fordítani a családi és más pozitív külső kapcsolatok
fenntartására és fejlesztésére a továbbiakban is, mely a hagyományos családi kötelékek fenntartása
és erősítése mellett személyiségfejlesztő és konfliktuskezelő funkcióval is bír.
A családi konzultáció kötetlen találkozási forma, ellentétben a családterápiával, mely során a
családterapeuta rendszeres, egymásra épülő, tematikus foglalkozások során látja el szakfeladatát. A
családterápia olyan pszichoterápiás szemlélet és módszer, amelynek segítségével a terapeuta
hozzájárul a családban mutatkozó problémák okainak felderítéséhez, a tüneteket produkáló
egyénnel és a családdal közös együttműködésben. A szakember a családterápia során - a
lehetőségekhez mérten - optimalizálja a család rendszerének működését, megváltoztatja az
élmények átélésének minőségét, és ezáltal a család viselkedését. A családterápia fogalmának
törvényben való külön rögzítése azért nem indokolt, mivel a fogalmak a segítő tudományokban
elfogadottak, a szakmában széles körben ismertek. A segítő célú családi konzultáció, illetve a
családterápia az intézet engedélyével folytatható, amely magában foglalja annak mérlegelését, hogy
a szülő jelenléte a fiatalkorú érdekét szolgálja-e, valamint nem veszélyezteti-e a büntető eljárás
eredményességét, a büntetés-végrehajtás rendjét és biztonságát.
A fiatalkorú fogvatartott bv. intézetbe kerülése nagy megrázkódtatással jár, melynek
feldolgozásában a szülő vagy a testvér jelenléte támogató hatással bírhat. Más személy (nem
közvetlen családtag) azonban még kivételesen sem helyezhető el velük közösen a zárkába, a bv.
intézet rendjére tekintettel. De a szülővel való esetleges közös elhelyezés rendkívül kriminogén
hatású lehet. A börtönhöz való alkalmazkodást sajátítja el a fiatalkorú a felnőtt szülője révén, így a
"rácsosegyetem" mint börtönártalom lesz az elsődleges hatása a közös elhelyezésnek. A
fiatalkorúak bűnelkövetési okaként számos esetben a szülői minta nyújtott alapot, az elsődleges
szociális közeg, a család már a korai gyermekkorban antiszociálisan funkcionált számos
gyermekkorú bűnelkövető esetében. Mindezekre való tekintettel a fiatalkorú helyes irányú
fejlődése érdekében nem javallott a szülővel való közös elhelyezés.
A jogerősen elítélt, valamint az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú fogvatartottak tanulói
jogviszonya eltérő abban a tekintetben, hogy a jogerősen elítélt tanulói jogviszonya a bv. intézetbe
kerülés előtti oktatási-nevelési intézménnyel megszűnik, míg az előzetesen letartóztatott vagy
elzárást töltő esetében a jogviszony továbbra is fennáll. Ebből következően az iskola
pedagógusával való kapcsolattartás jogosultság és kötelezettség is egyben, mely a tanulmányi
előírások teljesítésének elősegítésén túl a pozitív külső kapcsolat büntetés-végrehajtási intézetben
való megjelenését is biztosítja.. Magyarországon minden gyermek köteles a Nemzeti Köznevelésről
szóló 2011. évi CXC. törvény 45. § (1) bekezdése alapján az intézményes nevelés-oktatásban részt
venni, tankötelezettségét teljesíteni. E törvény 45. § (3) bekezdése szerint a tankötelezettség a
tanuló 16. életévének betöltéséig tart. E jogszabályhely sajátos nevelési igény esetén lehetővé teszi,
hogy a szakértői bizottság 23 éves korig meghosszabbítsa a tankötelezettséget. A kriminálisan
fertőzött fiatalkorú fogvatartottakról egyértelműen kijelenthetjük, hogy szinte valamennyien a
sajátos nevelési igényű tanulók körébe tartoznak, így a tankötelezettség a fogva tartás során
egyértelműen fennáll.
A fiatalkorú is hozzájárul a tartási költségeihez, de csak abban az esetben, ha munkát végez, illetve
ösztöndíjban részesül. Ez a megoldás már a felelősségtudat kialakítását célozza meg, csakúgy, mint
a civil életben szokásos módon, ahol egy adott családon belül a dolgozók, pénzkeresők teszik
ugyanezt.
A fiatalkorúak esetében is rendkívül fontos az egészség védelme és a szenvedélybetegségektől való
távoltartás biztosítása a végrehajtás során. Ennek egyik garanciális feltétele 18. életév előtt a
dohányzás megszüntetése, a dohánytermék tartásának tilalma. Amennyiben készségszinten kialakul
a dohánymentes életrend a fiatalkorúban, úgy a későbbiekben már minimális kockázati tényezővel
lehet számolni a dohányzás és más káros szenvedélybetegségek kialakulása terén.
11. Nők szabadságvesztése
A nők szabadságvesztés-büntetésének végrehajtásával kapcsolatos speciális szabályok nem külön
cím alatt, hanem több helyen szerepelnek e törvényben. Úgy véljük, szükséges e helyütt, a többi
speciális kategória között említést tenni erről a sajátos végrehajtási feladatról is.
Nők esetében a szabadságvesztés megkezdésekor, de még a büntetés letöltése után is az élet
megoldhatatlan kérdéseket teremt. A büntetés-végrehajtási jogszabályok ezért mindenütt külön
előírásokat tartalmaznak. Például Lengyelországban az anya és gyermekei kapcsolattartásáról; a
terhes nő és a fogoly anya jogi helyzetére, a büntetés-végrehajtási intézet területén született
gyermek státusára nézve, a speciális büntetés-végrehajtási intézetben gyermekükkel tartózkodó
anyákra; a büntetésük letöltése utáni helyzetre.[53] A Szlovák Köztársaság büntetés-végrehajtási
törvénye nem engedélyezi a terhes és az egy évnél fiatalabb kisgyermekes elítélt nő
szabadságvesztésének a végrehajtását.[54]
Korábbi kódexünk is kimondta, hogy a terhes és kisgyermekes elítélt nőnek az egészségét védő s a
gyermek fejlődését szolgáló jogai nem korlátozhatók. Ha a szülésre a szabadságvesztés
végrehajtása alatt kerül sor, az újszülöttet az anyjával együtt kell elhelyezni hat hónapig,
kivételesen engedélyezhető, hogy egy éves koráig a büntetés-végrehajtási intézményben maradjon.
Az új törvény már egy évig engedélyezi az elhelyezést.
A fogva tartás során el kell különíteni a nőket a férfiaktól, velük szemben kényszerítő eszköz csak
kisszámú esetben és korlátozottan alkalmazható. Semmilyen kényszerítő eszköz nem alkalmazható
terhes nővel szemben, ha e körülményről az intézkedőnek tudomása van, vagy az számára
nyilvánvalóan felismerhető [1995. évi CVII. törvény 16. § (2) bekezdés]. Nincs helye
lőfegyverhasználatnak sem női fogvatartottal szemben.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A terhesgondozásra, szülésre, a terhesség megszakítására, az anyának gyermekével együtt történő
elhelyezésére vonatkozó szabályok szintén a nők sajátos védelmét szolgálják szabadságvesztésük
töltése idején. Magánelzárás terhes és kisgyermekes nővel szemben nem alkalmazható.
További kedvezmény, hogy a nőknek nagyobb mozgásteret (fejenként 3,5 m2) biztosítanak, mint a
férfiaknak, gyakrabban nyílik lehetőségük a tisztálkodásra is.
A nők jogosultak a rájuk vonatkozó sajátos védelemre a munkáltatásuk alatt. Elítélt nő - a terhesség
megállapításától gyermeke hat hónapos koráig, illetve ha a gyermek az intézetben van elhelyezve,
annak egy éves koráig - éjszakai munkára nem osztható be, túlmunkára nem kötelezhető.
Annak ellenére, hogy a bv. intézet falai között emberségesen megoldható a szülés, a terhes nők
többsége a szülés előtt kérvényezi a büntetés félbeszakítását, amit az esetek többségében
engedélyeznek is. Ekkor a szülés idejére s az azt követő néhány hónapra elhagyhatják a börtönt, de
a családjuk körében töltött idő természetesen nem számít be a büntetés idejébe.
12. A katonákra vonatkozó rendelkezések
205. § (1) Ha a bíróság a szabadságvesztést katonai fogdában rendeli végrehajtani, az általános
szabályokat a jelen fejezetben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A szabadságvesztés végrehajtásának rendje a katonai fogdában a fogház rendjének felel meg.
(3) A bv. intézetet, amelyben a katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztés-büntetést kell
végrehajtani, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter jelöli ki. A katonai fogdában végrehajtandó
fogházbüntetést a külön jogszabályban kijelölt bv. intézet - e célra - elkülönített részén kell
végrehajtani.
(4) A szabadságvesztés végrehajtása alatt a különböző állománycsoportú elítélteket el kell
különíteni egymástól. Az elítéltek katonai érdekből is csoportosíthatók.
(5) A katonai fogdában büntetésüket töltő elítéltek szolgálati kötelezettségei és jogai annyiban
szünetelnek, illetőleg korlátozottak, amennyiben erről az ítélet vagy jogszabály rendelkezik, illetve
amennyiben ezek érvényesülése a büntetés céljával ellentétes.
(6) Az elítéltek a szabadságvesztés végrehajtása alatt elöljárói és feljebbvalói joggal nem
rendelkeznek, fegyvert nem viselhetnek, és szolgálatot nem láthatnak el.
(7) Az elítéltek a szabadságvesztés végrehajtása alatt rendfokozati és fegyvernemi jelzés nélküli
egyenruhát viselnek.
(8) Kapcsolattartásra jogosult személy az elítélt munkáltatói jogkört gyakorló parancsnoka vagy
annak megbízottja is.
206. § A katonai fogdában biztosítani kell az elítéltek szakmai ismereteinek szinten tartását vagy
fejlesztését, továbbá azt, hogy az elítéltek az alakulatukkal való kapcsolatukat fenntartsák és
fejlesszék.
A katona szabadságvesztés-büntetésének végrehajtása alatt az elítéltek elöljárói és feljebbvalói
joggal nem rendelkeznek, fegyvert nem viselhetnek, fegyveres szolgálatot nem láthatnak el,
fokozati és fegyvernemi jelzés nélküli egyenruhát kötelesek hordani.
Az elítéltek kiképzését a katonai fogda feladatának megfelelően kidolgozott követelmények szerint
hajtják végre. Az elítélt köteles a parancsnoknak és beosztottainak az utasításait vonakodás nélkül,
gyorsan és pontosan teljesíteni.
Lehetővé kell tenni, hogy az elítélt szabadidejének felhasználásával önképzés útján folytassa a már
megkezdett tanulmányait, illetőleg képezze magát, erre a foglalkozási idő keretéből napi egy órát
kell biztosítani. Tanulmányaiból a szabadságvesztés végrehajtása alatt vizsgát tehet, e célból rövid
tartamú eltávozás vagy a büntetés félbeszakítása engedélyezhető.
13. A nem magyar állampolgárságú elítéltekre vonatkozó rendelkezések
207. § (1) A nem magyar állampolgárságú elítélt (a továbbiakban: külföldi elítélt) befogadásáról
késedelem nélkül értesíteni kell az állampolgársága szerint illetékes diplomáciai vagy konzuli
képviseletet (a továbbiakban: illetékes külképviselet). Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha a
külföldi elítélt az írásbeli nyilatkozatában ezt kifejezetten kéri. Ha a külföldi elítélt többes
állampolgár, az általa megjelölt külképviseletet kell értesíteni.
(2) A külföldi elítéltet az általa ismert nyelven tájékoztatni kell arról, ha nemzetközi egyezmény a
szabadságvesztés végrehajtásának az átengedését lehetővé teszi.
208. § A külföldi elítélt kérelmére szabadságvesztése alatt biztosítani kell a bv. intézet
lehetőségeihez mérten a magyar nyelv oktatását, illetve olyan programokat kell biztosítani számára,
amelyek megismertetik azokkal a nemzeti, történelmi és erkölcsi értékekkel, amelyek köré a
magyar társadalom szerveződik.
209. § A külföldi elítélt elhelyezésénél lehetőség szerint biztosítani kell, hogy a vele együtt
elhelyezett elítéltek között legyen az általa használt nyelvet, továbbá a magyar nyelvet ismerő és
beszélő személy. Nem lehet együttesen elhelyezni azokat a külföldi elítélteket, akik között nemzeti,
nemzetiségi, etnikai vagy vallási ellentét áll fenn.
210. § (1) A szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatban a külföldi elítélt jogainak és
kötelezettségeinek a gyakorlásával összefüggő tolmácsolási és fordítási költségek (a továbbiakban:
tolmácsköltségek) a bv. intézetet terhelik.
(2) Ha a külföldi elítélt a szabadságvesztés végrehajtásával nem összefüggő ügyben kéri tolmács
közreműködését, az intézet azt a külföldi elítélt költségére biztosítja.
(3) A külföldi elítélttel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban felmerült tolmácsköltségek
viselésére a Be. rendelkezéseit kell alkalmazni.
211. § A külföldi elítélt és az illetékes külképviselet tagja a konzuli kapcsolatokról szóló
nemzetközi egyezmény, valamint az érintett államok által kötött szerződésekben foglaltak szerint,
az e törvényben foglaltak figyelembevételével tartanak kapcsolatot. A kapcsolat felvétele csak a
külföldi elítélt beleegyezésével történhet.
212. § (1) Ha a külföldi elítélt vagy a képviselője a szabadságvesztés végrehajtásának más állam
58. oldal
részére történő átengedését kéri, a kérelmet a BVOP útján az igazságügyért felelős miniszterhez
kell felterjeszteni.
(2) A szabadságvesztés végrehajtásának más állam részére történő átengedésekor a bv. intézet a
kiutasítás szabályainak megfelelő alkalmazásával jár el.
213. § (1) A bv. intézet az illetékes külképviseletet haladéktalanul értesíti arról, ha a külföldi elítélt
részére - a bv. intézet tudomása szerint - gyámot vagy gondnokot kell kirendelni.
(2) A bv. intézet az illetékes külképviseletet haladéktalanul értesíti a külföldi elítélt haláláról.
214. § A bv. intézet a külföldi elítélt várható szabadulása előtt harminc nappal, ha a
szabadságvesztés hátralévő tartama kevesebb harminc napnál, akkor legkésőbb a jogerős bírósági
ítéletről szóló bírói értesítés kézhezvételét követő munkanapon, illetve ha a szabadulás időpontja
indokolja, haladéktalanul értesíti a határozatot hozó első fokú bíróság székhelye szerint illetékes
területi idegenrendészeti hatóságot az elítélt szabadulásáról.
215. § A külföldi elítélt szabadításáról, vagy a más államnak történő átadásáról a bv. intézet értesíti
az illetékes külképviseletet és a BVOP-t, szabadítás esetén - a szabadulás előtt legalább három
nappal - az útlevelet őrző szervet. Az illetékes külképviseletet a bv. intézet nem értesíti, ha azt a
külföldi elítélt az írásbeli nyilatkozatában kifejezetten kérte.
Nemzetközi dokumentumok foglalkoznak az idegen állampolgárságúakra vonatkozó végrehajtási
szabályokkal abból a célból, hogy a végrehajtás során jelentkező hátrányok csökkentését elérjék.
Az elítéltek között nem tehető hátrányos megkülönböztetés nemzetiségi és etnikai hovatartozásuk,
vallási vagy politikai meggyőződésük szerint.
Külföldi elítélt befogadásáról értesíteni kell azt a konzuli képviseletet, amelyik a befogadott
személy állampolgársága alapján illetékes. Ez lehet hazájának a külképviselete, de ennek hiányában
azon ország külképviselete is, amely ezt a feladatot ellátja. Nem kell értesíteni a konzuli
képviseletet ellátó szervet, ha az elítélt írásban nyilatkozik arról, hogy ezt kifejezetten ellenzi. Ez az
elítélt személyiségi jogainak védelme érdekében van így, hiszen nem kényszeríthető arra, hogy
olyan érdekvédelmi tevékenységet vegyen igénybe, amelyet nem akar.
A bv. intézet értesíti a külföldi befogadásáról a rendőrséget is.
Alapvetően fontos kötelezettsége a bv. intézetnek, hogy a külföldi elítélt saját vagy az általa ismert
más nyelven megismerhesse a bv. intézet házirendjének szabályait, valamint a jogaira,
kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket. Tájékoztatni kell annak lehetőségéről is, hogy a
büntetés végrehajtásának átengedéséről van-e az adott államnak egyezménye Magyarországgal.
Az elhelyezés során törekedni kell arra, hogy lehetőleg olyan személy legyen a közelében, aki
segíteni tud neki a napi érintkezésben. E célból tolmács is igénybe vehető. A tolmács a hivatalos
eljárásokban szakértőnek minősül, tevékenysége garancia arra, hogy pontosan az hangzik el, amit ő
fordít. A hivatalos eljárás a büntetés-végrehajtás esetében az elítélt jogainak érvényesítésével,
illetve kötelezettségeinek teljesítésével van összefüggésben. Ilyen például a fegyelmi, kártérítési
eljárás stb. A tolmács költségeit az a szerv viseli, amelynek érdekében áll az eljárás, a pótnyomozás
során végzett cselekmények költségei a nyomozást végző szervet, a bírósági meghallgatás költségei
a bíróságot, az ügyészi meghallgatás költségei pedig az ügyészséget terhelik. Ha a külföldi elítélt a
tolmácsot nem a büntetőeljárással vagy a büntetés-végrehajtással összefüggő kérdésben kívánja
igénybe venni, abban az esetben a költségeket maga köteles viselni. A levél- és
csomagküldeményének költségét szintén az elítélt viseli.
Az elítélti jogosultságok között a külföldi állampolgárnak alapvető joga, hogy államának
diplomáciai, illetve konzuli képviseletéhez forduljon, annak képviselőjével érintkezhessen. E jog
biztosítása a bv. intézet kötelessége. A külföldi elítélt befogadásáról késedelem nélkül értesítenie
kell az állampolgársága szerint illetékes diplomáciai vagy konzuli képviseletet. A kapcsolat
felvételét az elítélt és a konzul is kezdeményezheti. Ezek nem számítanak be a látogatófogadás
vagy a csomagküldés egyébkénti esedékességébe. A bv. szervezet az illetékes külképviseletnek a
külföldi elítéltről tájékoztatást nyújt, illetve meghatározott esetekben értesítést kell küldeni. Az
intézet az illetékes külképviseletet haladéktalanul értesíti a külföldi elítélt haláláról, továbbá ha a
külföldi elítélt részére - az intézet tudomása szerint - gyámot vagy gondnokot kell kirendeli. Az
intézet arról is értesíti az illetékes külképviseletet, ha a külföldi elítélt szabadul, illetve a büntetés
végrehajtása más államnak kerül átengedésre, az értesítést azonban mellőzni kell, ha azt a külföldi
elítélt írásbeli nyilatkozatában kifejezetten kérte.
A nem magyar állampolgárságú elítéltek jogai érvényesítésében, kötelezettségei teljesítésében
jelentős szereppel bír az anyanyelvhasználati jog. Általános alapelv, hogy az elítélt jogosult az
anyanyelvén vagy az általa ismert más nyelven megismerni a jogaira és kötelezettségeire vonatkozó
rendelkezéseket; a magyar nyelv nem tudása miatt nem érheti hátrány. A külföldi elítélt
elhelyezésénél lehetőség szerint biztosítani kell, hogy a vele együtt elhelyezett elítéltek között
legyen az általa használt nyelvet, továbbá magyar nyelvet ismerő és beszélő személy.
A külföldi elítélteknek - sajátos helyzetükből következően - kapcsolattartási joguk gyakorlásában
számos nehézséggel kell szembenézniük. Ha a külföldi elítélt nem Magyarországról kap csomagot,
annak vám- és postaköltségét, valamint az egyéb költségeket maga viseli, e költségek megfizetését
az illetékes külképviselet átvállalhatja. Ha a külföldi elítélt letéti pénzzel nem rendelkezik és a
költségeket az illetékes külképviselet sem biztosítja, az intézet a költségeket megelőlegezheti, ha a
tartozás megfizetését a külföldi elítélt vállalja és annak fedezetét igazolja. Ha a külföldi elítéltnek
nincs letéti pénze, a hozzátartozó részére havonta egy alkalommal - az intézet költségére - küldhet
levelet.
A nem magyar nyelven írt vagy kapott levelek biztonsági ellenőrzése gyakran ütközik nyelvi
akadályokba és okoz késedelmet továbbításuk vagy kézbesítésük. A korábbi szabályozás alapján
kialakult gyakorlat szerint az ilyen levelet négy napon belül kell a címzettnek továbbítani, vagy
részére kézbesíteni.
Minden állam alapvető érdeke - a nemzetközi jogi normák szem előtt tartásával -, hogy
megteremtse a jogállami lehetőségét a területén tartózkodó nemkívánatos személyek
eltávolításának (kiutasíthatók, kitoloncolhatók legyenek). Természetesen abban az időszakban,
amíg a külföldi elítélt Magyarországon tartózkodik, kiemelt figyelemmel kell lenni sajátos
helyzetéből adódó szükségleteinek kielégítésére, figyelembe véve a fogva tartás alapvető érdekeit
is. Ennek jegyében lehetőség szerint meg kell szervezni a nem magyar állampolgárságú elítéltek
magyar nyelvi oktatását, melyhez külső szervezetek bevonása adhat segítséget.
VI. - A MUNKÁLTATÁS
1. A munkáltatás általános szabályai, általános magatartási követelmények, határidők számítása
216. § (1) Az elítéltek által végzett termelő munka szervezése során törekedni kell a bv. szervezet
önellátóvá és részben önfenntartóvá tételére.
(2) Az állam a mindenkori költségvetés teherviselő képességének megfelelően az
adójogszabályokban meghatározott adó- és járulékkedvezményekkel támogatja az elítéltek teljes
körű munkáltatásának megvalósítását és a szabadulás utáni munkavállalását.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
217. § (1) A munkáltatás során - kivéve, ha e törvény eltérő követelményt ír elő - úgy kell eljárni,
ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
(2) Az elítélt köteles a munkáltatót minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek
változásáról tájékoztatni, amely a munkáltatás, valamint a kapcsolódó jogok gyakorlását és a
kötelezettségek teljesítését érinti.
(3) Az elítélt a munkáltatás során nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos
gazdasági érdekeit veszélyeztetné.
218. § (1) Napon naptári napot kell érteni.
(2) A határidő számítása a határidő megkezdésére okot adó intézkedést (eseményt) követő napon
kezdődik.
(3) A hetekben megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél fogva a kezdő
napnak megfelel. Hónapokban vagy években megállapított határidő lejártának napja az a nap,
amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel, ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap
utolsó napja.
(4) A határidő az utolsó napjának végén jár le. A határidő az általános munkarend szerinti
következő munkanap végén jár le, ha az utolsó nap az általános munkarend szerint heti pihenő-
vagy munkaszüneti nap.
(5) A határidőt - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - akkor kell megtartottnak tekinteni, ha a
lejárat napjának végéig a jognyilatkozatot közlik vagy ezen időpontig az egyéb magatartás
tanúsítása megtörténik.
Az elítéltek munkáltatása, az általuk végzett tevékenységek kiválasztása és támogatása során úgy
kell eljárni, hogy az elítéltek lehető legszélesebb köre vegyen részt a munkáltatásban és az
ellátásukhoz szükséges lehető legtöbb terméket és szolgáltatást saját maguk állítsák elő. A törvény
reintegrációs céljainak megvalósítása érdekében a jogalkotó deklarálja, hogy adó- és
járulékkedvezménnyel ösztönzi a civil munkáltatókat arra, miszerint elítélteket foglalkoztassanak,
illetve szabadulás után számunkra munkalehetőséget biztosítsanak.
Az elítélt munkával foglalkoztatása - büntetés-végrehajtási szakkifejezéssel munkáltatása - során,
díjazás ellenében, rendszeres munkát végez. A munka és minden olyan más foglalkoztatás, ami
rendszerességre, normakövetésre, kultúrára szoktat, szocializációs hátrányok csökkentésére
alkalmas. Az elítéltek munkáltatása tisztán nyereséges alapon nem szervezhető meg. A
munkáltatókra ugyanis jelentős pótlólagos terheket ró az elítéltek betanításából, alacsony iskolai
végzettségükből és többségükben szakképzetlenségükből származó gyengébb teljesítő képességük.
Ugyancsak költségnövelő tényező a munkahelyek őrzése, felügyelete, ott biztonsági rendszer
működtetése.
A munkáltatás célja, hogy elősegítse az elítélt testi és szellemi erejének fenntartását, lehetőséget
adjon a szakmai gyakorlottság megszerzésére és a fejlesztésére, s ezáltal megkönnyítse, hogy a
szabadulása után a társadalomba beilleszkedjék. Tapasztalatok szerint különösen a közösen végzett
hasznos és célszerű munka alkalmas ilyen hatások elérésére. A rendszeres munkavégzés segíthet a
börtönkárosító hatások csökkentésében, gátolhatja az elítélt testi-lelki kondíciójának hanyatlását, a
munka eredményéből fakadó sikerélmények fokozzák az önbizalmát, az anyagi-erkölcsi
elismerések növelik a pénztartalékát. A munkavégzés a szakmai gyakorlottság megszerzésével és
fejlesztésével jár, alkalmassá válhat egy rendezettebb, anyagi és létbiztonságot is kínáló életmód
előfeltételeinek megteremtésére. Nemzetközi dokumentumok, a külföldi szakirodalom és a törvényi
szabályozások egyaránt kiemelik a munkavégzés nevelő és reszocializációs jellegét.
A munkáltatás rendszeres, díjazással elismert tevékenység. Ezzel szemben "nem minősül
munkáltatásnak" a Bv. tv. 133. § (2) bekezdésének e) pontja, valamint 135. §-a alapján az elítélt
fogvatartási helyének tisztántartásában és ellátásában való díjazás nélküli, kötelező részvétele.
A szabadságvesztés-büntetését töltő elítélt munkavégzése a világ legtöbb országában, így
hazánkban is kötelező. (Franciaországban 1987 óta szűnt meg a munkakötelezettség, de törvényi
előírás szerint minden olyan intézkedést meg kell hozni, amely a fogvatartott szakmai
tevékenységét, a munkavégzést biztosítja.) Míg a munkakötelezettség az állampolgárok számára
általában magatartásetikai tartalmú fogalom, addig az elítéltet törvény kötelezi munkavégzésre.
A büntetés-végrehajtás foglalkoztatási kötelezettsége a szabadságvesztés ideje alatt folyamatosan
fennáll, míg egy általános munkaadó csak eredményhez kötötten és szerződés alapján
foglalkoztathatja a dolgozót. A munkáltató kötelezettsége a biztonságos munkafeltételek
megteremtése, a szükséges tájékoztatás megadása, az előírt (munka-, tűz- és környezetvédelmi)
oktatás megtartása, a munka folyamatos szervezése, irányítása, díjazása. Az elítélt alapvető
kötelezettsége a munkáltatás során a kijelölt helyen és időben személyesen megjelenni, a kijelölt
munkát az utasítások szerint a tőle elvárható szakértelemmel és gondossággal, a technológiai
utasítások betartásával elvégezni. Mindezekért fegyelmi és kártérítési felelősséggel tartozik.
Röviden így foglalhatjuk össze az elítéltek munkáltatásának tartalmát.
Az elítéltek munkára kötelezésével összefüggő elvi kérdés az, hogy a szabadságvesztés-büntetés
tartama alatt végzett munka nem lehet büntető- vagy kényszermunka jellegű. A kényszer- vagy
kötelező munka végzésének általános tilalmát a hazánkban is kötelező érvényű nemzetközi
dokumentumok tartalmazzák, így az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmányának 8. Cikk 3.a. pontja és az Európa Tanács által kezdeményezett Emberi Jogok
Európai Egyezményének 4. Cikk 2. pontja. Mindkét dokumentum lehetővé teszi azonban a
kötelező munkával járó szabadságvesztés kiszabását, illetve a munkakötelezettség megkövetelését a
bírói határozat alapján letartóztatásban lévő, vagy az ilyen határozattal feltételes szabadságra
bocsátott személytől. A börtönmunka jelentőségét a munkakötelezettség mértékében,
reszocializációs értékében, a börtönben rendelkezésre álló munkaerő megfelelő foglalkoztatásának
szükségességében és a közvélemény jogos elvárásában találhatjuk meg; hogy a fogvatartottaktól
meg kell követelni a munkavégzést a büntetésük ideje alatt. Amennyiben ez lehetséges, a
munkáltatást úgy kell megszervezni és lebonyolítani, hogy az más folyamatokkal együtt - az
oktatáshoz hasonlóan - az egész büntetés-végrehajtási rendszer szerves részévé váljon.
A munkakötelezettség fenntartásának az Európa Tanács ajánlása szerint sincs akadálya. Az ENSZ
Minimumszabályok 71.3. pontja szerint "elegendő és hasznos munkát kell biztosítani ahhoz, hogy
az elítélteket teljes munkanapon át foglalkoztatni lehessen".
A munkáltatás céljának reszocializációs tartalma azt is megköveteli, hogy az elítéltek
munkavégzése sem súlyában (pl. rendkívül megterhelő, nehéz testi munka), sem természetében (pl.
egyhangú, megalázó, egészségre ártalmas) nem hordozhatja a társadalmi rosszallás jegyeit.
Semmiféle, az elítélt beilleszkedését elősegítő hatást nem remélhetünk az olyan munkavégzéstől,
amely értelmetlen vagy haszontalan. Az elítéltet a büntetés-végrehajtási intézet adottságainak
megfelelően kell társadalmi hasznos munkával foglalkoztatni.
A munkáltatással szemben támasztott követelmény elsősorban olyan ipari vagy mezőgazdasági
tevékenység végzése, amely a legjobban megközelíti a szabad társadalomban megszokott
munkafeltételeket, mind a gyártási folyamatok, mind a minőség-ellenőrzés és értékesítés
szempontjából.
Hazánkban nem új keletűek az elítéltek munkavégzésének represszív, sújtó jellegét kiküszöbölő és
a reszocializálást elősegítő garanciális rendelkezések. Az elítéltek munkavégzésének legfontosabb
kérdéseit a magyar munkajog szabályai alapján szükséges mindig rendezni. A hazai
törvényhozásunk 1979-től ismerte el az elítélt munkához, a munka mennyiségének és minőségének
megfelelő jövedelemhez, munkavédelemhez való jogát, mint olyan, mindenkit megillető
állampolgári jogot, amelytől az elítélt még a szabadságvesztés végrehajtásának idejére sem
59. oldal
fosztható meg.
Az elítélt munkáltatásának sajátossága, hogy munkavégzése nem a munkáltató és munkavállaló
szabad elhatározásából létrejött szerződésen alapul, hanem az elítélt számára kötelező
munkavégzést előíró jogszabályi rendelkezésen. Az elítélt munkavégzése tehát nem a
munkajogviszony, hanem a büntetés-végrehajtási jogviszony keretein belül szabályozott.
Az elítéltek munkáltatásának hazai gyakorlatában a megváltozott gazdálkodási feltételrendszerben
az elítéltek munkával foglalkoztatását túlnyomórészt ellátó kritikus helyzetbe került büntetés-
végrehajtási vállalatok helyébe 1994-től a nagyobb gazdasági önállósággal rendelkező gazdasági
szervezetek, az igazságügy-miniszter által e célra akkor alapított korlátolt felelősségű társaságok
léptek. A munkáltatás szervezete jelenleg két alapvető formában; a büntetés-végrehajtási intézetben
a költségvetés keretén belül és a gazdasági társaságokban látja el az elítéltek munkával való
foglalkoztatását.
Az intézeti (költségvetési) munkáltatás során történik az elítéltek kisebb hányadát foglalkoztató
intézet-fenntartási, úgynevezett központi ellátásra, szolgáltatásra irányuló és a terápiás jellegű
munkáltatás.
Az elítélt által végzendő munka kijelölését a befogadó intézetben határozzák meg. A munka
kijelölésénél figyelembe kell venni az elítélt testi és szellemi képességeit, lehetőség szerint a
szakmai képzettségét és érdeklődését is.
Az elítélt nem köteles munkát végezni, amíg állampolgári kötelezettségét teljesíti; közeli
hozzátartozója súlyos betegsége vagy halála esetén, legalább két munkanapon át, ha a parancsnoka
a látogatást, illetve temetésen való részvételét engedélyezte; ha keresőképtelen beteg; a kötelező
orvosi vizsgálat teljes időtartamára, valamint a véradás miatt távol töltött időre, de legfeljebb egy
munkanapra; ha elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni; valamint a munkáltató
külön engedélye alapján.
A fogvatartottak munkavédelmével kapcsolatban a hatályos törvényi szabályozás nem tesz
különbséget az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit illetően
a szabad munkavállalók és a fogvatartottak között. A munkavédelemről szóló 1997. évi CII.
törvénnyel módosított 1993. évi XCIII. törvény 9. § (1) bekezdése értelmében a törvény hatálya -
meghatározott kivételektől eltekintve - kiterjed minden szervezett munkavégzésre, függetlenül
attól, hogy az milyen szervezeti vagy tulajdoni formában történik.
A fogvatartottak munkavédelmi oktatása, munkahelyek ellenőrzése rendszeres kötelezettség.
Munkabaleset esetén a vizsgálat során megállapított adatokat, tényeket munkabaleseti
jegyzőkönyvben kell rögzíteni.
2. A munkáltatáshoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek
219. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet adottságai
szerint biztosítani kell az elítélt munkáltatását. Az elítélt munkáltatása átmenetileg, a munkába
állítását akadályozó ok fennállásáig szünetelhet.
(2) Az elítélt munkába állításáról és annak módosításáról a munkakör, a munkahely és a munkáltató
megjelölésével a BFB dönt.
(3) A munkaköri alkalmasság megállapításáig az elítélt nem állítható munkába.
(4) A munka kijelölésénél lehetőség szerint figyelembe kell venni az elítélt szakmai képzettségét.
(5) Az elítélt nem végezhet munkát olyan munkakörben, amely kapcsán jogerősen foglalkoztatástól
eltiltásra ítélték.
(6) A munka jellegének megfelelően az elítélteket szervezeti egységekbe lehet beosztani azzal,
hogy köztük alá-fölérendeltségi viszony nem hozható létre.
(7) Az elítéltek a biztonság, a munkafegyelem és a rend fenntartása érdekében a munkahelyre vagy
a munkakörre utaló jelzés viselésére kötelezhetők.
(8) Ha az elítélt munkáltatása felügyelettel vagy ellenőrzéssel történik, az elektronikus
távfelügyeleti eszközök igénybevételével is megvalósítható.
(9) A munkáltató - törvényben meghatározott keretek között - a munkáltatással kapcsolatos jogok
és kötelezettségek érvényesítéséhez szükséges adatokat a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíti.
220. § (1) A munkáltató köteles
a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit a jogszabályokban
előírtak szerint biztosítani,
b) a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, az előírt oktatásokat
megtartani,
c) a munka jellegének és a munkában részt vevő elítéltek és egyéb jogcímen fogvatartottak
összetételének megfelelő munkarendet kialakítani,
d) a munkát folyamatosan szervezni,
e) a végzett munkáért díjazást fizetni,
f) a munkafolyamatokat, illetve a munkaköröket munkavédelmi szempontból veszélyességi
fokozatokba sorolni,
g) a munkáltatásra vonatkozó jogszabályi előírásokat betartani,
h) a munkába állítás előtt, vagy azt követően a jogszabály előírása szerint az elítéltet munkaköri
alkalmassági orvosi vizsgálatra küldeni, valamint
i) az elítéltek számára a végzett feladatokra vonatkozó egyedi vagy csoportos munkaköri leírást
készíteni.
(2) A munkáltató köteles az e fejezetben meghatározott kérdések részletes szabályozására
munkáltatási szabályzatot készíteni.
A munkáltatás kapcsán az eddig elaprózott és nem következetesen összefoglalt, több jogszabályban
megtalálható alapvető feltételeket és tilalmakat önálló szakaszba foglalta a törvény. Újdonság, hogy
az elítélt nem végezhet munkát olyan munkakörben, amely kapcsán jogerősen foglalkozástól
eltiltásra ítélték. Egyértelmű törvényi rögzítésre került a munkáltatás során a fogvatartottak közötti
alá- és fölérendeltség tilalma is. Bevezeti a törvény a külső munkáltatás során az elektronikus
távfelügyeleti eszközök alkalmazhatóságának lehetőségét. Szintén újdonság annak törvényi szintű
szabályozása, hogy a munkáltató köteles az elítélt számára is munkaköri leírást készíteni, ez
azonban elsősorban a munkáltató érdeke, hiszen a munkaköri leírás az elítélttel szemben
megfogalmazott munkavégzési követelmények egyértelmű, rögzített alapdokumentuma.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
221. § Az elítéltet megilleti
a) az e törvény alapján megállapított díjazás,
b) munkahelyi vagy üzemi baleset esetén baleseti ellátás és baleseti egészségügyi szolgáltatás,
c) a rendszeresen végzett munka után fizetett szabadság.
222. § (1) A munkáltatás során az elítélt köteles
a) törvényben meghatározott kivételtől eltekintve munkát végezni,
b) a kijelölt munkát szakismereteinek és képességeinek megfelelően, fegyelmezetten ellátni,
c) a munkabiztonsággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokat megtartani,
d) a munkát
da) a kijelölt időben és helyen,
db) a munkáltató utasítása szerint,
dc) az elvárható szakértelemmel és gondossággal,
dd) a munkájára vonatkozó szabályok, előírások és technológiai utasítások
szerint elvégezni.
(2) Az elítélt köteles megtéríteni a munka-alkalmassági vizsgálatok költségét, ha neki felróható
okból vált az szükségessé.
223. § (1) Az elítéltet nem terheli munkavégzési kötelezettség, ha
a) tankötelezettsége áll fenn,
b) a várandósság a hatodik hónapot elérte, a szülést, illetve a várandósság egyéb okból
bekövetkezett megszűnését követő ötvenedik napig,
c) gyermekével együttesen kerül elhelyezésre,
d) munkaképtelen,
e) a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy a szükséges szolgálati időt megszerezte.
(2) Az elítéltet az (1) bekezdésben meghatározottakon túl nem terheli munkavégzési kötelezettség
a) amíg állampolgári kötelezettségét teljesíti,
b) közeli hozzátartozója súlyos betegsége vagy halála esetén legfeljebb két munkanapon át, ha a
rendelkezési jogkör gyakorlója a látogatást, illetve a temetésen való részvételt engedélyezte,
c) keresőképtelen betegség esetén,
d) a kötelező orvosi vizsgálat teljes időtartamára, valamint a véradás miatt távol töltött időre, de
legfeljebb egy munkanapra,
e) ha elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni, vagy
f) a munkáltató engedélye alapján.
(3) A munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés szempontjából elháríthatatlan oknak minősül a
büntetés-végrehajtási szervezetnek az elítélt jogai érvényesítésével, illetve a kötelezettségei
teljesítésével kapcsolatos, valamint a fogvatartás rendjének és biztonságának a fenntartása
érdekében tett intézkedése.
(4) Ha az (1) bekezdés b) vagy e) pontja szerinti feltétel bekövetkezik, akkor az elítéltet tájékoztatni
kell arról, hogy a továbbiakban munkavégzési kötelezettség nem terheli, és ezzel egyidejűleg
írásban nyilatkoztatni kell arról, hogy a munkáltatásban továbbra is részt kíván-e venni. Ha az
elítélt a további munkáltatását kéri, a büntetés-végrehajtási szervezet lehetőségeihez képest kell a
továbbiakban munkáltatni. A munkaalkalmasságról a bv. orvos véleményét is ki kell kérni.
(5) Ha az elítéltet az (1) bekezdés b) vagy e) pontja alapján nem terheli munkavégzési
kötelezettség, de kérelmére munkáltatásban vesz részt, munkáltatására és a tartási költségekhez
való hozzájárulására a kötelező munkavégzés szabályait alkalmazni kell azzal, hogy erről az
elítéltet előzetesen tájékoztatni kell.
Fontos új kötelezettség, hogy - elsősorban a gyakori szándékos önkárosítás miatt - az elítélt a
munkaalkalmassági vizsgálat költségét köteles megtéríteni, ha az neki felróható okból vált
szükségessé. A törvény előírja, hogy az elítélt mely kivételes esetekben és milyen
következményekkel mentesülhet a munkavégzési kötelezettség alól. A női fogvatartottak
várandósságához kapcsolódóan az érintett időszak meghatározása az orvostudomány jelenlegi
állásának megfelelően került módosításra.
3. A munkáltatás szervezete, más gazdálkodó szervezetnél történő munkavégzés
224. § (1) Az elítéltet munkával a bv. szerv foglalkoztatja és gyakorolja a munkáltatói jogokat.
(2) Munkáltatásban kizárólag az az elítélt vehet részt, aki a tizenhatodik életévét betöltötte.
A munkáltatást biztosító szervek elsősorban a büntetés-végrehajtási szervek, azaz a végrehajtó bv.
intézetek, a bv. intézmények, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági
társaságok, valamint a BVOP. A munkáltatás vonatkozásában alsó életkori korlátként a 16. életév
került meghatározásra, a fiatalkorúak védelme érdekében.
225. § A munkáltató szerződése alapján az elítélt - írásban megadott hozzájárulásával - más
gazdálkodó szervezetnél is végezhet munkát. A szerződésben a munkáltatói jogok kizárólag azon
60. oldal
része ruházható át, amely az e törvényben szabályozott jogok és kötelezettségek gyakorlását, illetve
az elítéltek személyiségi jogait nem sérti.
226. § (1) Más gazdálkodó szervezetnél történő munkavégzésre kijelölése érdekében az elítéltnek
az első munkába állításkor írásban nyilatkoznia kell arról, hogy hozzájárul-e más gazdálkodó
szervezetnél történő munkáltatásához.
(2) Ha az elítélt a hozzájárulást akár írásban, akár - jegyzőkönyv felvétele mellett - szóban utóbb
visszavonja, akkor a BFB a munkahelyről az elítéltet soron kívül leváltja.
227. § Az elítélt más gazdálkodó szervezetnél nem végezhet munkát, ha
a) ott a fogvatartás megkezdése előtt öt éven belül a munkavállaló, vezető tisztségviselő vagy
tulajdonos volt, üzletrésszel rendelkezett, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állt, illetve
e körülmények bármelyike a szabadságvesztés végrehajtása alatt is fennáll,
b) olyan munkakörben foglalkoztatnák, amelyet jogszabály rendelkezése szerint csak büntetlen
előéletű személy tölthet be,
c) a hozzátartozójával kerülne alá-fölérendeltségi vagy elszámolási viszonyba.
A munkáltatás fejlesztése érdekében továbbra is indokolt fenntartani azt a lehetőséget, hogy a bv.
szervek szerződése alapján az elítélt más gazdálkodó szervezetnél is végezhessen munkát azzal,
hogy ilyen esetekben a munkáltatói jogok csak korlátozottan adhatók át, és a munkáltatáshoz
szükséges az elítélt hozzájárulása is.
Az esetleges visszaélések és rendkívüli események megelőzése érdekében a törvény egyértelműen
rögzíti azokat az összeférhetetlen helyzeteket, mikor az elítélt más gazdálkodó szervezetnél történő
munkavégzése kizárt.
A munkáltató (a bv. intézet és a gazdasági társaság) által kötött szerződés alapján az elítélt más
gazdálkodó szervezetnél (pl. önkormányzat, más kft, magánvállalkozás) is végezhet munkát, ennek
azonban korlátai vannak. Ilyen gazdálkodó szervezetnél az elítélt nem végezhet munkát
- ott, ahol a szabadságvesztés megkezdése előtt vezető tisztségviselő vagy tulajdonos volt,
üzletrésszel rendelkezett, illetve ezen körülmények bármelyike a szabadságvesztés végrehajtása
alatt is fennáll,
- ha olyan munkakörben foglalkoztatnák, amelyet jogszabály rendelkezése szerint csak büntetlen
előéletű személy tölthet be,
- ha közeli hozzátartozójával kerülne alá- és fölérendeltségi vagy elszámolási viszonyba.
4. A munka- és pihenőidő
228. § (1) Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő.
(2) Előkészítő vagy befejező tevékenység: minden olyan feladat ellátása, amelyet az elítélt a
munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen köteles elvégezni vagy a munkáltató
végrehajtani. Az előkészítő vagy befejező tevékenység ideje nem része a munkaidőnek.
229. § (1) Munkanap a naptári nap vagy a munkáltató által meghatározott megszakítás nélküli
huszonnégy óra, ha a munkáltató működése miatt a munkarend szerinti napi munkaidő kezdete és
befejezése nem azonos naptári napra esik.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadók a heti pihenő- vagy a munkaszüneti nap
meghatározása tekintetében is, azzal, hogy a hét és huszonkét óra közötti tartamot heti pihenő- vagy
a munkaszüneti napnak kell tekinteni.
(3) Munkahét: a naptári hét vagy a munkáltató által meghatározott megszakítás nélküli
százhatvannyolc óra, ha a munkáltató működése miatt a munkarend szerinti napi munkaidő kezdete
és befejezése nem azonos naptári napra esik.
230. § (1) Napi munkaidő: a munkáltató által meghatározott
a) teljes napi munkaidő vagy
b) részmunkaidő.
(2) Munkarend szerinti napi munkaidő: a munkanapra elrendelt rendes munkaidő.
(3) Munkarend szerinti heti munkaidő: a munkahétre elrendelt rendes munkaidő.
231. § (1) Éjszakai munka: a huszonkét és hat óra közötti időszakban teljesített munkavégzés.
(2) A női elítélt a várandóssága megállapításától a szülést, illetve a várandósság egyéb okból
történő megszűnését követő ötvenedik napig, illetve ha gyermekével együttesen kerül elhelyezésre,
akkor annak teljes időtartama alatt éjszakai munkára nem osztható be.
(3) Tizennyolc éven aluli elítélt éjszakai munkára nem osztható be.
232. § (1) A munkáltató tevékenysége
a) megszakítás nélküli, ha naptári naponként hat órát meg nem haladó tartamban vagy naptári
évenként kizárólag a technológiai előírásban meghatározott okból, az ott előírt időszakban szünetel
és
aa) társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás biztosítására irányul, vagy
ab) a termelési technológiából fakadó objektív körülmények miatt gazdaságosan vagy
rendeltetésszerűen másként nem folytatható,
b) több műszakos, ha tartama hetente eléri a nyolcvan órát,
c) idényjellegű, ha a munkaszervezéstől függetlenül az év valamely időszakához vagy időpontjához
kötődik.
(2) Több műszakos munkarend esetén az elítélt műszakbeosztását legalább háromhetente
változtatni kell.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A törvény meghatározza az alapvető fogalmakat, amelyek az elítélt munkaidejének és
pihenőidejének számításához szükségesek. Specialitásként jelentkezik a munkáltató érdekében,
hogy az előkészítő és befejező tevékenység, amely az elítéltek vonatkozásában a speciális
biztonsági követelmények és bv. sajátosságok (körletről ki- és körletre bevonulás, motozás,
veszélyes eszközök átadása és átvétele) miatt sokszor rendkívül időigényes, nem képezik a
munkaidő részét. Meghatározásra került az éjszakai munkavégzés tilalma a várandós nők és a 18
éven aluli elítéltek vonatkozásában, ugyanakkor a munkáltatók érdekében került megfogalmazásra
a többműszakos munkarend alkalmazása esetére az, hogy a műszakbeosztást - mivel a speciális
helyzetéből és ehhez kapcsolódó meghatározott életrendjéből adódóan az elítélt számára nem jár
hátrányokkal - elég háromhetente változtatni.
4.1. A napi munkaidő
233. § (1) A teljes napi munkaidő napi nyolc óra (általános teljes napi munkaidő).
(2) A munkáltatási szabályzat az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt
is megállapíthat.
(3) A munkáltatási szabályzat az adott munkakörre irányadó teljes napi munkaidőnél rövidebb napi
munkaidőt is megállapíthat (részmunkaidő).
(4) Az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott elítélt napi munkaidejének
megállapítására külön jogszabály az irányadó. E munkaköröket, a munkában tölthető időt, a
tevékenységre folyamatosan vagy megszakításokkal fordítható időt és az ehhez szükséges
munkaszervezési intézkedéseket a munkáltató a foglalkozás-egészségügyi szolgálat bevonásával,
jogszabályban meghatározott keretek között a munkáltatási szabályzatban határozza meg.
(5) Tizennyolc éven aluli elítélt napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet és az idejét a
foglalkoztatás többi formájával össze kell számítani.
A törvény rögzíti a napi munkaidő tartamának és megállapításának alapvető szabályait. Az elítélt
napi munkaideje alapesetben nem lehet hosszabb 8 óránál. Ez lényegében nem jelent változtatást az
eddigi gyakorlathoz képest, amely a polgári, a szabad életben foglalkoztatottak munkaidejére
vonatkozó szabályozást követi.
4.2. A munkaidőkeret
234. § (1) A végzett munka jellegétől függően munkaidőkeret is megállapítható.
(2) A munkaidőkeretet - a fogva tartó bv. intézet házirendjének figyelembevételével - a
munkáltatási szabályzatban a munkáltató állapítja meg.
(3) A munkaidő-keretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az
általános munkarend alapul vételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend
szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni.
(4) A munkaidő (2) bekezdés szerinti meghatározásakor a munkavégzési kötelezettség alóli
mentesülés tartamát figyelmen kívül kell hagyni vagy az adott munkanapra irányadó munkarend
szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni. Munkaidő-beosztás hiányában a
munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés tartamát a napi munkaidő mértékével kell figyelmen
kívül hagyni vagy számításba venni.
(5) A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját meg kell határozni és az elítéltet erről
tájékoztatni kell.
(6) Tizennyolc éven aluli elítélt számára legfeljebb egy heti munkaidőkeretet lehet elrendelni.
235. § (1) A munkaidőkeret tartama legfeljebb négy hónap vagy tizenhat munkahét.
(2) A munkaidőkeret tartama legfeljebb hat hónap vagy huszonhat munkahét
a) a megszakítás nélküli,
b) a több műszakos, valamint
c) az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott elítélt esetében.
(3) A munkaidőkeret tartama munkáltatási szabályzat rendelkezése szerint legfeljebb tizenkét
hónap vagy ötvenkét munkahét, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.
Szintén meghatározásra kerültek az új törvényben a munkaidőkeret alkalmazásának és
számításának alapvető szabályai. Védelmük érdekében a 18 éven aluli elítéltek számára legfeljebb
egy heti munkaidőkeretet lehet elrendelni.
A munkaidőkeret tartalmára vonatkozó szabályok részben az elítéltek élethelyzetéből adódóan,
részben a mezőgazdasági jellegű munkáltatók érdekében szükséges specialitások miatt kerültek
meghatározásra úgy, hogy akár éves munkaidőkeret is alkalmazható.
4.3. A munkaidő beosztása
236. § A munkavégzés idejét, a munkaidő kezdetét, végét, a munkaközi szünet időtartamát és a
műszakok beosztását a munkarendben kell meghatározni.
237. § (1) A munkáltató a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére,
valamint a munka jellegére figyelemmel osztja be.
(2) Általános munkarend esetén a munkaidőt heti öt napra, hétfőtől péntekig kell beosztani.
(3) Munkaidőkeret, vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén - a munkaidő vasárnapra vagy
munkaszüneti napra történő beosztására vonatkozó szabályokra tekintettel - a munkaidő a naptári
hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható (a továbbiakban:
egyenlőtlen munkaidő-beosztás).
(4) A munkaidő-beosztásáról az elítéltet legalább egy nappal korábban tájékoztatni kell.
(5) A munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy
működésében előre nem látható körülmény merül fel, legalább egy nappal korábban módosíthatja.
61. oldal
238. § (1) Az elítélt beosztás szerinti napi munkaideje - a részmunkaidőt kivéve - négy óránál
rövidebb nem lehet.
(2) Az elítélt beosztás szerinti
a) napi munkaideje legfeljebb tizenkét óra,
b) heti munkaideje legfeljebb negyvennyolc óra lehet.
(3) Az elítélt beosztás szerinti napi vagy heti munkaideje a (2) bekezdésben meghatározott tartamot
legfeljebb egy órával meghaladhatja, ha a téli időszámítás kezdete a munkaidő-beosztás szerinti
munkaidőre esik.
(4) Az elítélt beosztás szerinti napi, munkaidőkeret alkalmazása esetén heti munkaidejébe a
rendkívüli munkaidő tartamát be kell számítani.
(5) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén a (2)-(4) bekezdést azzal az eltéréssel kell
alkalmazni, hogy a beosztás szerinti heti munkaidő tartamát átlagban kell figyelembe venni.
239. § A munkáltató a munkáltatási szabályzatban a napi munkaidőt legfeljebb két részletben is
beoszthatja (a továbbiakban: osztott napi munkaidő). A beosztás szerinti napi munkaidők között
legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani.
240. § Az iskolai tanulmányokat folytató vagy szakképzésben részt vevő elítélt munkaidő-
beosztását úgy kell meghatározni, hogy - figyelemmel az oktatásban résztvevők munkaidő-
kedvezményének szabályaira is - az iskolai oktatásban, képzésben részt tudjon venni.
241. § Vasárnapra rendes munkaidőbe
a) a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben,
b) az idényjellegű tevékenység keretében,
c) a megszakítás nélküli munkarendben,
d) a több műszakos munkarendben,
e) a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben,
f) társadalmi közszükségletet kielégítő, vagy külföldre történő szolgáltatás nyújtásához - a
szolgáltatás jellegéből eredően - e napon szükséges munkavégzés esetén
foglalkoztatott elítélt számára osztható be.
242. § (1) Munkaszüneti nap: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő,
augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.
(2) Munkaszüneti napra rendes munkaidő a 241. § a)-c), e) pontjában meghatározott esetben
osztható be.
(3) A munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán
működőnek, ha
a) a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben
kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján, vagy
b) baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély
megelőzése vagy elhárítása, továbbá a vagyonvédelem érdekében
kerül sor.
(4) A munkaszüneti napra vonatkozó beosztási szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a
munkaszüneti nap vasárnapra esik, továbbá a húsvét- és a pünkösdvasárnap tekintetében.
A munkaidő-beosztás szempontjából alapvető dokumentum a munkáltató által készített munkarend,
amely a munkáltatási szabályzat része.
Az új törvény meghatározta a munkaidő beosztásának alapvető szabályait. Specialitás az elítéltek
esetében, hogy a munkaidő-beosztás változásáról - mivel a rendelkezésre állásuk a fogva tartás
miatt adott - elég egy nappal korábban tájékoztatást adni.
A reintegráció érdekében meghatározott garanciális szabály értelmében az oktatás szempontjainak
elsődlegességét a munkáltatásnál, a munkaidő beosztásánál kötelező figyelembe venni.
Az elítéltek munkáltatása vasárnap is történhet, azonban rendes munkaidőként csak a törvényben
meghatározott esetekben rendelhető el, egyébként rendkívüli munkavégzésnek minősül. A
meghatározott esetek a munkaidőkeretet alkalmazó és a megszakítás nélküli munkarendben
foglalkoztató munkáltatók érdekeinek megfelelnek.
Az elítéltek munkáltatása munkaszüneti napon is történhet, azonban rendes munkaidőként csak a
törvényben meghatározott esetekben, még a vasárnapi munkavégzésnél is szűkebb körben
rendelhető el, egyébként rendkívüli munkavégzésnek minősül. A meghatározott esetek a
munkaidőkeretet alkalmazó és a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztató munkáltatók
érdekeinek megfelelnek.
4.4. A munkaközi szünet
243. § (1) Az elítélt részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a napi munkaidő-
beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartama
a) a hat órát meghaladja, húsz perc,
b) a kilenc órát meghaladja, további huszonöt perc
munkaközi szünetet kell biztosítani.
(2) A munkaközi szünet nem minősül munkaidőnek.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(3) A beosztás szerinti napi munkaidőbe a napi munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő
tartamát be kell számítani.
(4) A munkáltató az elítéltek számára legfeljebb hatvan perc munkaközi szünetet biztosíthat.
(5) A munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni.
(6) A munkaközi szünetet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni.
(7) A munkaközi szünetet a munkáltató jogosult több részletben is kiadni és ebben az esetben a (6)
bekezdésben foglaltaktól eltérhet.
(8) Tizennyolc éven aluli elítéltet négy és fél órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő
esetén legalább harminc perc, hat órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén legalább
negyvenöt perc munkaközi szünet illeti meg.
A munkaközi szünet a korábbi szabályozással ellentétben, összhangban a munkajogi változásokkal,
az új szabályozás alapján az elítéltek esetében sem képezi a munkaidő részét. A munkaközi szünet
szabályai az elítéltek vonatkozásában annyiban speciálisak, hogy az akár hatvan percben is
meghatározható, illetve 18 éven aluli elítéltre vonatkozóan eltérő szabály került rögzítésre.
4.5. A napi pihenőidő
244. § (1) Az elítélt részére a napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között
legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (napi pihenőidő) kell biztosítani.
(2) A munkáltatási szabályzat - az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott elítélt
kivételével - a napi munkavégzés befejezése és a másnapi munkakezdés között tizenegy óránál
rövidebb, de legalább nyolc óra pihenőidő biztosítását írhatja elő
a) a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott,
b) a többműszakos munkarendben foglalkoztatott, továbbá
c) az idénymunkát végző
elítéltek esetében.
(3) Legalább nyolc óra napi pihenőidőt kell biztosítani
a) az osztott munkaidőben,
b) a megszakítás nélküli,
c) a több műszakos,
d) az idényjellegű tevékenység keretében
foglalkoztatott elítélt esetében.
(4) A napi pihenőidő, ha az a nyári időszámítás kezdetének időpontjára esik, legalább hét óra.
(5) Tizennyolc éven aluli elítéltnek legalább tizenkét óra napi pihenőidőt kell biztosítani.
A napi pihenőidő számítására vonatkozó szabályok egyben garanciát is jelentenek, egy határt
szabnak, amit nem lehet túllépni. A 18 éven aluli elítélt e tényre tekintettel különleges védelemben
részesül. A legalább nyolc óra egybefüggő pihenőidőt a napi munka befejezése és a másnapi
munkakezdés között biztosítani kell még a több műszakos munkarendben, az idényjellegű
tevékenység keretében, a több műszakban és a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott
elítéltek esetében is. A (4) bekezdés szabályozását kivételes esetre alkották meg, mintegy abszolút
precizitásra törekedve.
4.6. A heti pihenőnap
245. § (1) Az elítéltet hetenként két pihenőnap illeti meg (heti pihenőnap).
(2) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak alkalmazásakor - a megszakítás nélküli, a több műszakos vagy az
idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott elítéltet kivéve - az elítélt számára hat
munkanapot követően egy heti pihenőnapot be kell osztani.
(4) Az elítélt számára - a társadalmi közszükségletet kielégítő, vagy külföldre történő szolgáltatás
nyújtásához - a szolgáltatás jellegéből eredően - e napon szükséges munkavégzés kivételével -
havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell beosztani.
(5) Tizennyolc éven aluli elítélt esetében a (2) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.
246. § (1) A munkáltatási szabályzat rendelkezése esetén
a) az elítélt részére a heti pihenőnap legfeljebb havonta,
b) idénymunkát végző elítélt esetében a heti pihenőnap legfeljebb hathavonta
részben vagy teljesen összevontan is kiadható.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak esetén a heti pihenőnap összevonásának időtartama az alkalmazott
munkaidőkeret időtartamát nem haladhatja meg, továbbá hat nap munkavégzést követően egy
pihenőnap kiadása kötelező.
(3) A heti pihenőnap összevonása nem alkalmazható
a) az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott elítélt tekintetében,
b) a női elítélt esetében a várandóssága megállapításától a szülést, illetve a várandósság egyéb
okból történő megszűnését követő ötvenedik napig, illetve ha gyermekével együttesen kerül
elhelyezésre, akkor annak teljes időtartama alatt,
c) tizennyolc éven aluli elítélt esetében.
62. oldal
A heti pihenőnap kiadására vonatkozó alapvető szabályok a 18 éven aluli elítéltet életkorára
tekintettel speciális védelemben részesítik. A meghatározott esetek a munkaidőkeretet alkalmazó és
a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztató munkáltatók érdekeinek is megfelelnek. A
munkát végző elítélt számára a munka utáni regenerálódás, a szükséges pihenés biztosítása
érdekében ezt a pihenőidőt is részletesen szabályozta a jogalkotó.
4.7. A heti pihenőidő
247. § (1) Az elítéltet - a heti pihenőnapok helyett - hetenként legalább negyvennyolc órát kitevő,
megszakítás nélküli heti pihenőidő illeti meg.
(2) Az elítélt számára a heti pihenőidőt - a társadalmi közszükségletet kielégítő, vagy külföldre
történő szolgáltatás nyújtásához - a szolgáltatás jellegéből eredően - e napon szükséges
munkavégzés kivételével - havonta legalább egy alkalommal vasárnapra kell beosztani.
(3) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén - az (1) bekezdésben meghatározott heti pihenőidő
helyett és a (2) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával - az elítéltnek hetenként legalább
negyven órát kitevő és egy naptári napot magába foglaló megszakítás nélküli heti pihenőidő is
biztosítható. Az elítéltnek a munkaidőkeret átlagában legalább heti negyvennyolc óra heti
pihenőidőt kell biztosítani.
(4) Tizennyolc éven aluli elítélt esetében a (3) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.
A heti pihenőidő összevontan történő kiadása esetén is kötelező az elítélt részére egy pihenőnap
vasárnap történő kiadása. A meghatározott esetek a munkaidőkeretet alkalmazó és a megszakítás
nélküli munkarendben foglalkoztató munkáltatók érdekeinek szintén megfelelnek.
4.8. A rendkívüli munkaidő
248. § Rendkívüli munkaidő
a) a munkaidő-beosztástól eltérő,
b) a munkaidőkereten felüli
munkaidő.
249. § (1) Rendkívüli munkaidő a fogva tartó bv. intézet hozzájárulásával rendelhető el.
(2) A rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésről az elítéltet tájékoztatni kell.
(3) Nem korlátozott a rendkívüli munkaidő elrendelése baleset, elemi csapás, súlyos kár, az
egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása
érdekében.
(4) Munkaszüneti napon rendkívüli munkaidő
a) a rendes munkaidőben e napon is foglalkoztatható elítélt számára, vagy
b) a (3) bekezdésben meghatározott esetben
rendelhető el.
250. § (1) Az elrendelhető rendkívüli munkaidő felső határa havonta tizenhat óra, két egymást
követő napon - e korlátozás nem vonatkozik a heti pihenőnapon és a munkaszüneti napon végzett
munkára - összesen négy óra.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat arányosan kell alkalmazni, ha
a) a munkáltatás évközben kezdődött, vagy
b) részmunkaidőre jött létre.
(3) A rendkívüli munkaidő elrendelése nem veszélyeztetheti az egészséget és testi épséget, nem
eredményezheti az elítéltet e törvény alapján megillető jogok és kötelezettségek korlátozását.
(4) Rendkívüli munkaidőben nem foglalkoztatható
a) a női elítélt várandóssága megállapításától a szülést, illetve a várandósság egyéb okból történő
megszűnését követő ötvenedik napig, illetve ha gyermekével együttesen kerül elhelyezésre, akkor
annak teljes időtartama alatt,
b) az egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott elítélt,
c) tizennyolc éven aluli elítélt.
(5) A félórát meg nem haladó rendkívüli munkaidő félórának, a félórát meghaladó rendkívüli
munkaidő teljes órának számít.
(6) A napi munkavégzést meghaladó rendkívüli munkaidő esetén a munkáltatónak és a fogva tartó
bv. intézetnek a rendkívüli munkaidő megkezdése előtt biztosítani kell az elítélt étkeztetését.
A túlmunka elrendelése nem veszélyeztetheti az egészséget és testi épséget, nem eredményezheti az
elítéltet megillető jogok gyakorlásának korlátozását.
A rendkívüli munkaidőre vonatkozó alapvető alkalmazási és eljárási szabályokat olyképpen
határozta meg a Bv. tv., hogy rendkívüli munkavégzés a várandós, a 18 éven aluli és az
egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott elítélt számára nem rendelhető el. Az
elrendelésről az elítéltet tájékoztatni kell és speciális szabályként ilyenkor a munkáltató és a
fogvatartó bv. intézet közös felelősségi körében gondoskodni kell az elítélt étkeztetéséről.
A rendkívüli munkavégzés kapcsán egyértelműen rögzítésre került, hogy elrendelése kizárólag a
bv. intézet hozzájárulásával történhet.
4.9. Fizetett szabadság
251. § Az elítéltet egyévi munkavégzés után húsz munkanap fizetett szabadság illeti meg.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
252. § (1) Az elítélt egyévi munkavégzésének időtartamát a munkában töltött napok alapján kell
megállapítani. Egyévi munkavégzésnek kétszázötvennégy munkában töltött nap számít.
(2) A szabadság számításánál munkanapként kell figyelembe venni:
a) a szabadságon töltött időt,
b) általános iskolai, illetve középfokú iskolai, valamint a szakmunkás iskolarendszerű képzésben,
továbbá a szakképzésben részt vevő elítéltnek az elméleti oktatáson, illetve a vizsgára való
felkészüléshez biztosított idő miatt a munkahelyről távol töltött időt,
c) a fél munkanapot elérő állásidőt,
d) a ledolgozott fél munkanapot.
(3) A szabadság számításánál teljes munkanapként kell figyelembe venni a részmunkaidőben, és a
csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak ledolgozott munkanapjait.
253. § (1) Az évi szabadságot legkésőbb a munkában töltött kétszázötvennegyedik munkanapot
követő három hónapon belül kell kiadni. Betegség vagy más akadály esetén a szabadságot
legkésőbb az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell kiadni.
(2) A szabadság kiadásának időpontját - a fogva tartó bv. intézettel történt előzetes egyeztetés
alapján, lehetőség szerint az elítélt kérésének megfelelően - a munkáltató határozza meg.
(3) Az elítéltnek a szabadságra vonatkozó kérését legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt
be kell jelentenie.
(4) A szabadság indokolt esetben több részletben, a ledolgozott munkanapok arányában is kiadható.
(5) A szabadság kiadásának időpontját az elítélttel legkésőbb a szabadság kezdete előtt öt nappal
közölni kell.
254. § (1) A szabadságot a munkarend szerinti munkanapokra kell kiadni.
(2) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása során a hét minden napja
munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti
napot.
(3) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság - a (2) bekezdéstől eltérően - az adott
naptári évben úgy is kiadható, hogy az elítélt a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a
munkavégzési kötelezettsége alól.
(4) A szabadságot az (1) és (2) bekezdés esetén munkanapban, a (3) bekezdés esetén a
munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámban kell nyilvántartani.
(5) Munkaidő-beosztás hiányában a szabadságot az általános munkarend és a napi munkaidő
figyelembevételével kell kiadni és a (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel kell nyilvántartani.
255. § (1) Ha a munkáltatónál a munkáltatás szünetel, vagy az elítélt munkáltatása bármely okból
megszűnik és még ki nem adott időarányos szabadsággal rendelkezik, a megállapított szabadságát
ki kell adni, ha ez nem lehetséges, úgy pénzben kell megváltani.
(2) Ha az elítélt a szabadulás időpontjáig a szabadságra jogosító idő tartamát nem éri el, részére a
tényleges munkavégzése után járó napokat időarányosan kell kiadni, amennyiben ez nem
lehetséges, úgy azt pénzben kell megváltani.
(3) Pénzbeli megváltás esetén a szabadság idejére járó díjazás mértéke az előző havi ledolgozott
egy munkanapra járó munkadíj és a szabadságos napok szorzatának összege.
256. § (1) Az elítélt szabadsága megszakítható.
(2) A kiadott szabadságot meg kell szakítani, ha az elítélt a szabadságát bv. intézetben tölti és
elrendelik az elkülönítését, vagy vele szemben magánelzárás fegyelmi fenyítést szabnak ki.
(3) A megszakított szabadság hátralévő részét később ki kell adni.
257. § (1) A munkáltató nyilvántartja a rendes munkaidő, a rendkívüli munkaidő és a szabadság
tartamát.
(2) A nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli
munkaidő kezdő és befejező időpontjának is.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás - a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a közölt
munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is
vezethető.
Az új törvény is meghatározta a fizetett szabadság mértékét. A szabadság számítására vonatkozó
szabályok határozzák meg a szabadságra jogosító időtartamot és eseteket. A szabadságot a
munkáltató adja ki, az elítélt erre vonatkozóan kérést terjeszthet elő. A szabadság kiadásának
szabályai úgy kerültek meghatározásra, hogy azok ne veszélyeztessék a munkáltató jogos gazdasági
érdekeit, ugyanakkor a szabadság pénzbeni megváltására csak végső esetben kerülhessen sor.
A szabadságvesztés-büntetés tartama alatt végzett munka folyamatossága tekintetében jelentősen
eltérhet a szabad munkavállalókétól, ezért a fizetett szabadság alapjául szolgáló egyéni
munkavégzés időtartamát a munkában töltött napok - ez 254 nap - alapján állapítják meg. Ez a 254
munkanap az elítélt számára nem feltétlenül egy naptári év alatt érhető el, lehetséges az is, hogy az
elítélt ezeket a napokat több bv. intézetben, több munkahelyen teljesíti, a szabadság számítása
szempontjából.
A szabadság megszakítására vonatkozó szabályokat is meghatározta a törvény, éppen a
munkáltatók érdekében: ha ilyen intézkedést kényszerülnek megtenni, annak legyen törvényi
alapja.
A szabadság kiszámításához és kiadásához szükséges nyilvántartási szabályokat is rendezi a
törvény.
5. A munkadíj
63. oldal
258. § Az alapmunkadíj a kifizetés évét megelőző év első napján a munkaviszonyban álló
dolgozókra megállapított kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összegének legalább
egyharmada, az országos parancsnok által normatív utasításban, évente meghatározott összeg.
259. § (1) A munkadíjat a teljesítmény, a ledolgozott idő, valamint az előzőek kombinációja
alapján lehet megállapítani.
(2) A ledolgozott idő alapú díjazás alapján munkáltatott elítélt részére fizetett havi munkadíj a havi
teljes munkaidő ledolgozása esetén éves átlagban az alapmunkadíjnál nem lehet kevesebb.
(3) Ha a munkadíjat a teljesítmény alapján állapítják meg, a teljes munkaidő ledolgozása és a
teljesítménykövetelmény száz százalékos teljesítése esetén az elítélt munkadíja éves átlagban az
alapmunkadíjnál nem lehet kevesebb.
(4) Teljesítményalapú díjazás esetén a munkáltató a teljesítménykövetelményt előzetes, objektív
méréseken és számításokon alapuló eljárás alapján köteles meghatározni, amely kiterjed a
követelmény rendes munkaidőben történő száz százalékos teljesíthetőségének vizsgálatára is.
(5) Teljesítményalapú díjazás esetén az elítélt számára legalább az alapmunkadíj ötven százalékát
elérő garantált munkadíj megállapítása is kötelező.
(6) A csökkentett, illetve nem teljes munkaidőben való foglalkoztatás esetén a munkadíj arányos
része jár.
(7) A teljesítménykövetelményt és a teljesítménydíj-tényezőt alkalmazásuk előtt közölni kell az
elítélttel.
260. § (1) Munkaidőkeret alkalmazásával foglalkoztatott elítélt számára teljesítménykövetelmény
csak azzal írható elő, hogy ez esetben számára havonta minimum a garantált munkadíjat ki kell
fizetni.
(2) A munkaidőkeret lejártakor az elítélt munkadíját az általános munkarend és a napi munkaidő,
valamint a teljesített munkaidő alapulvételével kell elszámolni.
(3) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás és ledogozott idő alapú díjazás alkalmazása esetén az elítélnek
- a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül - a besorolási munkadíja jár.
261. § (1) A munkáltató az elítélt által ellátható munkákat, illetve munkaköröket a szakképzettség
és a munkafeltételek alapján a munkáltatási szabályzatban minősíti és kategóriákba sorolja,
valamint az alapmunkadíj figyelembevételével megállapítja a besorolás szerinti munkadíjakat.
(2) A besorolásról és a kapcsolódó munkadíjról a munkáltató az elítéltet a munka megkezdése előtt
írásban tájékoztatja.
262. § (1) Az elítéltet a besorolás szerinti munkadíj időarányos része illeti meg a munkaszüneti nap
miatt kiesett időre.
(2) Munkaszüneti napon a munkaidő-beosztás alapján munkát végző elítéltet
a) havidíj alkalmazása esetén - a havi munkadíján felül - a munkaszüneti napon végzett munkáért
járó munkadíja;
b) teljesítmény- vagy óradíj alkalmazása esetén - a munkaszüneti napon végzett munkáért járó
munkadíján felül - az (1) bekezdés alapján megállapított díj illeti meg.
(3) Munkaszüneti napon rendkívüli munkaidőre kötelezett elítéltet - a (2) bekezdés alapján járó
munkadíjon felül - a munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapon (pihenőidőben) végzett rendkívüli
munkaidő ellenértéke is megilleti.
263. § (1) A munkáltató a munkáltatási szabályzatban a végzett munka jellegére figyelemmel külön
pótlékokat állapíthat meg, amelyek együttes összege legfeljebb a besorolás szerinti munkadíj
harminc százalékáig terjedhet.
(2) Az éjszakai munkarendben foglalkoztatott elítéltet tizenöt százalékos pótlék illeti meg.
(3) A pótlékok számításának alapja az elítélt által végzett munkára megállapított besorolás szerinti
munkadíj.
(4) A pótlék az elítéltet a rendes munkavégzés alapján járó munkadíján felül illeti meg.
264. § (1) A munkáltató anyagi ösztönzést alkalmazhat a teljesítmény növelésére, illetve a végzett
munka minőségének javítása érdekében.
(2) Az elítélt részére anyagi ösztönzésként
a) célfeladathoz kötött külön juttatás,
b) a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzletben beváltható vásárlási
utalvány az alapmunkadíj legfeljebb húsz százalékáig,
c) pénzbeli elismerés, vagy
d) tárgyjutalom
állapítható meg.
265. § (1) A munkadíjat utólag, legalább havonta egy alkalommal kell elszámolni.
(2) A munkadíjat forintban kell megállapítani és a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig
ki kell fizetni.
(3) A késedelem idejére a késedelembe esés időpontjától kezdve a késedelemmel érintett naptári
félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot kell
fizetni.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(4) A munkadíjból való levonásnak jogszabály vagy végrehajtható határozat alapján van helye.
(5) Az elítélt a munkadíjáról előzetesen nem mondhat le.
266. § (1) A munkáltatás megszűnésekor az elítélt munkadíját az általános munkarend, a napi
munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit munkaidőkeret hiányában is alkalmazni kell, ha a munkáltatás
hónap közben szűnik meg.
267. § (1) A kifizetett munkadíj elszámolásáról - a jogszabály szerinti kötelező tájékoztatáson túl -
az elítélt kérelmére, térítés ellenében írásbeli tájékoztatást (másolatot) kell adni.
(2) Ha az elítélt észrevétele alapján az elszámolást helyesbíteni kell, akkor az írásbeli
tájékoztatásért fizetett térítmény számára visszajár.
(3) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatásnak olyannak kell lennie, hogy az elítélt az elszámolás
helyességét, a levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja.
Az elítélt a végzett munkáért munkadíjban részesül. Ezek a rendelkezések is kihangsúlyozzák az
elítéltek munkavégzésének reszocializációs tartalmi szempontjait. A munkadíjnak az elítélt számára
az a jelentősége, hogy családjának támogatást tud nyújtani, egy részét személyes szükségleteire
fordíthatja, a szabadulás idejére tartalékolhat, továbbá eleget tehet fizetési kötelezettségeinek.
Az elítéltek anyagi ösztönzése a munkavégzésben való érdekeltségüket szolgálja. A munkáltató
anyagi ösztönzést alkalmazhat a teljesítmény növelésére, illetve a végzett munka minőségének
javítása érdekében. Ilyen például a konkrét feladathoz (célfeladat) kötött prémium, a pénzbeli
elismerés, a vásárlási utalvány és a tárgyjutalom.
Az új törvény értelmében az elítéltek díjazásánál alkalmazott alapmunkadíj mértéke a korábbi
szabályozáshoz képest nem változik, az továbbra is az előző évi minimálbér egyharmadában kerül
meghatározásra.
Az elítéltek díjazásánál mind időbér, mind teljesítménybér, de mindkettő kombinációja is
alkalmazható a törvény által meghatározott garanciális szabályok betartása mellett.
A munkaidőkerethez kapcsolódó speciális díjazási szabályok azzal kerültek be a törvénybe, hogy a
munkaidőkeret hosszától, a javadalmazás formájától és a munkaidőkeret lejártakor alkalmazott
elszámolástól függetlenül ilyen esetben is havonta legalább egyszer, legalább a garantált
munkadíjat elérő mértékben kell javadalmazni az elítéltet. Így garantálható az, hogy havonta
teljesíthetők a munkadíjból történő levonások és az elítélt arányosan jut a fennmaradó összegből
jövedelemhez.
A munkáltató objektív szempontok - elsősorban a szükséges végzettség, ügyesség és teherbíró
képesség - alapján kategorizálja a munkaköröket, és ezt megjeleníti az egyes munkakörökhöz
kötődő díjazásban is. Garanciális szabály, hogy az elítéltet erről a besorolásról és a kapcsolódó
munkadíjról tájékozatni kell.
A munkaszüneti napon történő munkavégzés és díjazása is szabályozásra került a törvényben.
A munkáltató által alkalmazható pótlékokra jellemző, hogy az egyetlen kötelező formája továbbra
is az éjszakai munkához kapcsolódó tizenöt százalékos pótlék, minden másról a munkáltató dönt a
munkáltatási szabályzatban. A munkáltató által alkalmazható anyagi ösztönzésnek sincs kötelező
formája, erről is a munkáltató dönt.
A munkadíj elszámolására vonatkozó szabályok kialakításánál a munkáltató és a fogvatartó bv.
intézet érdekei kerültek figyelembe annak érdekében, hogy a levonások teljesíthetők legyenek. Az
esetleges késedelembe esésre az átlagosnál szigorúbb, a munkáltatóra nézve kedvezőbb
kamatszámítási szabály került meghatározásra. A munkadíj elszámolását garanciális szabályként
védi, hogy abból levonásnak csak jogszabály vagy végrehajtható határozat alapján van helye,
illetve az elítélt a munkadíjáról előre nem mondhat le. Speciális elszámolási szabályok
alkalmazandók a munkáltatás megszűnésekor.
A munkadíj elszámolásáról - összhangban a jogszabály alapkoncepciójával - az elítéltet csak térítés
ellenében kell külön tájékoztatni, amivel költségmegtakarítás érhető el mind a papír, mind a
munkaórák felhasználása tekintetében.
5.1. Állásidő
268. § Ha az elítéltet a munkáltató a működési körében felmerült okból nem tudja munkával
foglalkoztatni - ide nem értve a büntetés-végrehajtási okokat - a kiesett munkaidőre az
alapmunkadíj 50 százaléka jár. A kiesett munkaidőre az elítélt a tartási költségekhez 50 százalékkal
csökkentett összegben köteles hozzájárulni.
Állásidő szabályozásával kerül kezelésre az az eset, amikor az elítélt valamilyen ideiglenes, a
munkáltató érdekkörében felmerült okból (pl. anyaghiány, átállás, a szükséges eszközök
beszerzésének, a munkaszervezésnek az akadályai stb.) ugyan munkát nem végez, azonban ez csak
rövid ideig tart, vagy más okból nem érdekelt a munkáltató abban, hogy az elítéltek erre az
átmeneti időre leváltásra kerüljenek. Ilyen időszakban csak az alapmunkadíj felét kell kifizetni az
elítélt számára, aki tartási költséget is ebben az arányban fizet.
5.2. Tanulódíj
269. § (1) A betanulási idő alatt végzett munkáért az elítélt részére tanulódíjat kell fizetni,
amelynek mértéke az alapmunkadíj ötven százaléka.
(2) A tanulóidő tartamát a munkáltatási szabályzatban munkakörönként kell megállapítani azzal,
hogy a betanulási idő legfeljebb hatvan munkanap.
(3) Ha a betanulás ideje alatt az elítélt a teljesítmény alapján díjazott munkakörben az érvényes
norma szerinti hatvan százalékos teljesítményt tartósan eléri, akkor a tanulóidőt meg kell szüntetni
és az elítéltet ettől az időponttól a teljesítménye alapján kell az általános szabályok szerint díjazni.
(4) A tanulóidő tartamára az elítélt a tartási költségekhez ötven százalékkal csökkentett összegben
köteles hozzájárulni.
Sajátos díjazási előírások vonatkoznak arra az elítéltre, aki betanulási idejét tölti, így még nem
végez teljes értékű munkát.
Az elítélt-munkaerő gyakori változására, munkájának minőségére és alacsony teljesítményére -
amely a munkáltatás kezdeti fázisában különösen igaz -, továbbá a munkáltatók alapvető gazdasági
érdekeire tekintettel a betanulási időre eltérő szabályok vonatkoznak. Az állásidőhöz hasonlóan
csak az alapmunkadíj felét kell kifizetni az elítélt számára, aki tartási költséget, díjat is ebben az
arányban fizet. Garanciális szabály a tanulóidő tartamának hatvan napos felső korlátja, és a hatvan
százalékos teljesítménykövetelmény elérésekor történő megszüntetési kötelezettség.
64. oldal
6. Terápiás foglalkoztatás
270. § (1) A bv. orvos javaslatára a BFB dönt az elítélt terápiás foglalkoztatásáról, munkaidejéről,
munkarendjéről.
(2) A terápiás foglalkoztatáson részt vevő elítélt rendszeres pénzbeli térítésre jogosult, amelynek
legkisebb összege az alapmunkadíj egyharmada.
(3) Terápiás foglalkoztatás esetén e törvény munkáltatásra vonatkozó szabályait kell
értelemszerűen alkalmazni azzal, hogy az ilyen foglakoztatásban részt vevő elítélt számára
teljesítménykövetelmény nem írható elő.
Terápiás foglalkoztatásról akkor beszélhetünk, ha az elítélt megváltozott munkaképességéhez vagy
egyészségi állapotához igazodó munkát végez.
A terápiás foglalkoztatás szabályai a munkáltatás más szabályaival összhangban, a munkavégzésre
irányuló szabályozás keretében történtek megállapításra az új törvényben. Terápiás foglalkoztatás
gyakori a gyógyító-nevelő csoportban lévő elítéltek részére, valamint a csökkent munkaképességű,
betegségben szenvedő elítéltek esetén, akiknek állapotjavításához orvosi vélemény szerint szükség
van a terápiás foglalkoztatásra.
7. A kártérítési felelősség különös szabályai
271. § (1) Az elítélt a munkáltatásból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt
köteles megtéríteni.
(2) A kártérítés mértéke nem haladhatja meg a négyhavi alapmunkadíj összegét. Szándékos
károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni.
(3) Az elítélt teljes egészében köteles megtéríteni a kárt a megőrzésre átadott, visszaszolgáltatási
vagy elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dologban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket
állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel.
272. § (1) A munkáltatásból származó kártérítés iránti igény három év alatt évül el.
(2) A bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére irányuló igény öt év; ha a büntethetőség
elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el.
A kártérítési felelősség különös szabályai között kerülnek rögzítésre az egyes esetekhez
kapcsolódóan a felelősségi alakzatok, valamint a speciális elévülési szabályok. Alapesetben a
kártérítési összeg maximuma négyhavi alapmunkadíj, amely figyelembe veszi az elítéltek
jövedelmi helyzetét.
VII. - AZ ELZÁRÁS VÉGREHAJTÁSA
1. Általános szabályok
273. § (1) Az elzárás a bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre.
(2) Az elzárást a külön jogszabályban kijelölt bv. intézetben hajtják végre.
(3) Az elzárás végrehajtására az V. Fejezetben foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogyha e fejezet
valamely kérdésben nem tartalmaz rendelkezést, az elzárás végrehajtására a szabadságvesztés
fogház fokozatára irányadó szabályokat kell alkalmazni, és az elzárásra ítéltet megfelelően
megilletik a szabadságvesztésre ítélt részére biztosított jogosultságok.
(4) Az elzárásra ítéltek és a szabálysértési elzárást töltő elkövetők együtt helyezhetők el.
(5) Az elzárás végrehajtása során el kell különíteni
a) az elzárásra ítélteket a szabadságvesztésre ítéltektől és az előzetesen letartóztatottaktól,
b) a férfiakat a nőktől,
c) a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól,
d) a dohányzókat a nem dohányzóktól, és
e) a fertőző betegeket a nem fertőző betegektől.
(6) Az elzárásra ítélt befogadását a bv. szerv hivatali munkarendjében kell végrehajtani.
(7) Az elzárásra ítélttel szemben biztonsági intézkedésként nem rendelhető el biztonsági zárkába,
vagy részlegre helyezés.
274. § (1) Az elzárást kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor szabadságvesztést vagy
javítóintézeti nevelést töltő vagy más ügyben előzetes letartóztatásban levő elítélten az elzárást a
szabadságvesztés kitöltését, a javítóintézetből történő elbocsátás vagy az előzetes letartóztatás
megszüntetését követően kell végrehajtani.
(2) Az elzárás végrehajtásának elévülését félbeszakítja, ha az elzárásra ítélttel szemben
szabadságvesztést, javítóintézeti nevelést vagy előzetes letartóztatást vesznek foganatba. Ezeknek a
körülményeknek a megszűnéséig az elévülés nyugszik.
(3) Az elzárásra ítélt köteles
a) az elzárást a bv. szervek által meghatározott helyen tölteni,
b) a bv. intézet rendjét megtartani, a kapott utasításokat teljesíteni,
c) a bv. intézet tisztán tartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen részt
venni,
d) a tartására fordított költséghez hozzájárulni, kivéve, ha önhibáján kívüli okból nem dolgozik, és
nem részesül nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban, illetve nem
rendelkezik letéti pénzzel,
e) a végrehajtás alatt okozott kárt megtéríteni,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
f) tankötelezettsége esetén általános iskolai tanulmányokat folytatni.
275. § (1) Az elzárásra ítélt
a) a saját ruháját viselheti,
b) hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a bv. intézet által engedélyezett személyekkel
levelezhet,
c) hetente legalább három alkalommal tíz perc időtartamban távbeszélő használatára jogosult, ez
ellenőrizhető, az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell,
d) havonta legalább két alkalommal fogadhat látogatót,
e) részére heti négy óra kimaradás engedélyezhető, a kimaradás tartama az elzárásba beszámít,
f) a külön jogszabályban meghatározott összeget a személyes szükségleteire használhatja fel,
g) csomagot hetente kaphat,
h) a bv. intézetben a rendelkezésre álló sport- és közművelődési lehetőségeket igénybe veheti,
i) naponta legalább egy óra szabad levegőn tartózkodásra jogosult,
j) a bv. intézetben, illetve annak felügyeleti szerveinél és a büntetés-végrehajtástól független
szervhez közérdekű bejelentés, panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére jogosult.
(2) Ha az elzárásra ítélt ellen újabb büntetőeljárás indul vagy van folyamatban, részére kimaradás
nem engedélyezhető.
(3) Ha az elzárás tartama a húsz napot meghaladja, az elzárásra ítélt kérelmet nyújthat be a
kimaradás összevontan történő kiadása érekében. Összevontan legfeljebb huszonnégy óra
kimaradás engedélyezhető.
(4) Az elzárásra ítélt szökése vagy engedély nélküli eltávozása esetén, továbbá ha az elzárásra ítélt
engedéllyel távozott, de jogellenesen nem tért vissza, az elzárás végrehajtása alatt további
kimaradásra nem mehet. A bv. szerv vezetője erről határozatot hoz. Ha egy éven belül újabb
elzárást vesznek foganatba, az intézet parancsnoka e körülményekre figyelemmel az újabb büntetés
tekintetében a kimaradást határozattal megtilthatja.
(5) Az elzárásra ítélt részére biztosítani kell, hogy a választójogát gyakorolhassa. Az elzárásra ítélt
a fogvatartás helyén, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint jogosult szavazni, az
elzárásra ítélt személyazonosságát a fogvatartó bv. intézet nyilvántartása alapján kell megállapítani.
A bv. intézet köteles elősegíteni az elítélt választójogának gyakorlását, szükség esetén az elzárásra
ítélt részére félbeszakítást kell engedélyezni, amelynek tartama legfeljebb három nap.
(6) Az elzárásra ítélt a 120. §-nak megfelelően jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról
és a tömegkommunikációról szóló törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, vagy az
elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő
közzététellel. A nyilatkozattétel korlátozására és engedélyezésére a 124-125. § rendelkezései az
irányadók.
(7) Az elzárásra ítélt
a) részt vehet a munkáltatásban és külső munkában,
b) részére a szabadságvesztésre ítéltekkel azonos mértékű munkadíj jár,
c) együtt dolgozhat a szabadságvesztésre ítéltekkel,
d) munkáltatására egyebekben a szabadságvesztésre ítélt munkáltatására vonatkozó szabályok
irányadók.
(8) Az elzárást foganatosító bv. intézet parancsnoka a 154. § (1) bekezdésében meghatározott okok
fennállásának az idejére - legfeljebb öt napig - az elzárásra ítéltek meghatározott csoportjára nézve
elrendelheti az (1) bekezdés b)-e) és g)-i) pontjában, az (5) bekezdésben, továbbá a 123. § (1)-(2)
bekezdésében foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. A büntetés-
végrehajtás országos parancsnoka az intézkedés időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja.
A 154. § (2)-(3) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
276. § (1) Az elzárásra ítélt a következő jutalmakban részesíthető:
a) dicséret,
b) a személyes szükségletekre fordítható összeg növelése,
c) pénzjutalom,
d) rendkívüli kimaradás, ami az elzárás tartamába beszámít.
(2) Az elzárásra ítélttel szemben alkalmazható fenyítések:
a) feddés,
b) a személyes szükségletekre fordítható összeg legfeljebb ötven százalékkal történő csökkentése,
c) a kimaradás legfeljebb három alkalomra történő megvonása,
d) öt napig terjedő magánelzárás, amelynek során engedélyezhető, hogy az elzárásra ítélt
dolgozzon.
(3) A bv. intézet magánelzárást kiszabó határozata ellen az elzárásra ítélt a büntetés-végrehajtási
bíróhoz fellebbezéssel élhet. A fellebbezést a határozat közlésekor nyomban be kell jelenteni; a
fellebbezésnek a magánelzárás végrehajtására halasztó hatálya van.
277. § (1) A bv. intézet parancsnoka az elzárásra ítélt vagy védője kérelmére fontos okból,
különösen az elzárásra ítélt személyi és családi körülményeire, egészségi állapotára tekintettel az
elzárás félbeszakítását legfeljebb harminc napig terjedő időtartamra engedélyezheti.
(2) Ha az elzárásra ítélt kórházi gyógykezelése szükséges, és az a büntetés-végrehajtás keretei
között nem megoldható, a bv. intézet parancsnoka a gyógykezelés tartamára az elzárás
65. oldal
végrehajtását félbeszakítja.
(3) A bv. intézet parancsnoka az elzárást hivatalból vagy az elítélt kérelmére félbeszakítja, ha az
elzárásra ítélt
a) a tizenkettedik hetet meghaladóan várandós, a gyermek egy éves koráig, feltéve, hogy gyermekét
a saját háztartásában gondozza,
b) gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesül, annak hátralévő idejére,
de legfeljebb egy évre.
(4) A (3) bekezdés alkalmazása esetén a büntetés végrehajtását haladéktalanul folytatni kell, ha
a) a gyermek nem az elzárásra ítélt gondozásában van,
b) a gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozási segély folyósítását egy év eltelte előtt
megszüntetik.
(5) A félbeszakítás tartama az elzárás tartamába nem számít be. A félbeszakítás alatt az elzárás
elévülése nyugszik.
(6) A félbeszakítás tárgyában hozott határozat ellen az ügyész, az elzárásra ítélt és a védője,
fiatalkorú esetén továbbá a törvényes képviselő a határozat közlésétől számított három napon belül
panasszal élhet.
278. § Az elzárás vagy annak hátralevő része nem hajtható végre, ha az ítélet jogerőre emelkedését
követően az elzárásra ítélt
a) megszületett gyermekének gondozásáról egy éven át saját háztartásában gondoskodott,
b) legalább egy évig gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesült,
c) öt évet vagy azt meghaladó időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban, vagy
két évet vagy azt meghaladó időt töltött javítóintézetben.
A jogalkotó a Btk. szerinti elzárás szabályait önállóan, a szabálysértési elzárástól elkülönítetten
helyezte el az új törvényben. Nem szabályozott kérdésekben végrehajtására a fogházfokozat
szabályai az irányadók. Az elzárást és a szabálysértési elzárást a külön jogszabályban kijelölt bv.
intézetben hajtják végre. Ha az elzárásra ítélt és a szabálysértési elzárással sújtott elkövető külön
gondoskodást igénylő mentális vagy fizikai állapota ezt indokolttá teszi, az elzárás és a
szabálysértési elzárás sajátos bv. intézetben is végrehajtható.
Ehelyütt visszautalhatunk az első büntetőtörvénykönyvünkre, a Csemegi-kódexre, amely a
bűncselekmények hármas felosztásán alapult. A bűntettről és a vétségről a kisebb súlyú
magatartásokat leválasztották, melynél fogva a kihágások külön törvénykönyvbe kerültek. Ez a
kihágási kódex pénzbüntetést és elzárást ismert. Az utóbbi végrehajtására a közigazgatási hatósági
fogház szolgált. Három naptól két hónapig terjedt a különféle helyeken (törvény, miniszteri
rendelet, városi szabályrendelet) szabályozott kihágások szankcionálása. Az elzárással sújtottakat
egyszemélyes zárkába helyezték, élelmezésükről saját maguk gondoskodtak, munkára őket nem
kényszeríthették. Az 1950. évi II. törvény (Btá.) a kihágás miatti elzárás legrövidebb tartamát egy
napban, leghosszabb tartamát hat hónapban állapította meg. Az 1955. évi 17. törvényerejű
rendelettel, a bűncselekmények súly szerinti felosztását megszüntetve, a büntetőjogon kívüli
szabálysértéseknek minősített magatartások az államigazgatási jog területére kerültek.
Az elzárást a 2012. évi C. törvény 33. § (1) bekezdés b) pontja hozta vissza a büntetőjogi területre,
mint a második legsúlyosabb büntetési nemet. Ennek végrehajtási szabályai és a közigazgatási
eljárás során kiszabott elzárás végrehajtási szabályai eltérnek egymástól, de jelentős mértékben
tartalmaznak azonosságot is.
Az általános szabályok értelmében a nem szabályozott kérdésekben mindkettőre a
szabadságvesztés-büntetés fogházfokozatának szabályai irányadók.
Az elzárásra ítélt jogai és kötelezettségei részben megegyeznek a szabadságvesztés
fogházfokozatában lévő elítéltek jogaival és kötelezettségeivel, az eltéréseket azonban részletesen
rögzíti a törvény. Ezek közül kiemelhetők az alábbiak:
- az elzárásra ítélt saját ruháját viselheti,
- csomagot hetente kaphat, havonta legalább két alkalommal fogadhat látogatót,
- kimaradásra heti négy óra tartamban mehet, a kimaradás - ha az elzárás tartama a húsz napot
meghaladja - összevontan is kiadható.
Az elzárásra ítélt jutalmazásának és fenyítésének szabályai a büntetés tartamára és jellegére
tekintettel eltérőek a szabadságvesztéshez képest. Speciális fenyítési forma a kimaradás megvonása
(legfeljebb három alkalommal), a magánelzárás pedig öt napig terjedhet.
Az elzárás végrehajtásának félbeszakítására hivatalból vagy kérelemre kerülhet sor. Félbe kell
szakítani az elzárás végrehajtását bizonyos személyi körülmények (pl. várandósság), illetve
egészségügyi ok (intézeten kívüli kórházi gyógykezelés szükségessége) fennállása esetén, egyéb
fontos esetekben az elzárásra ítélt vagy védője kezdeményezheti a félbeszakítást, annak tartama
legfeljebb harminc nap lehet.
A félbeszakításról a bv. intézet parancsnoka dönt, az elutasító határozat ellen panasz nyújtható be.
Részben méltányossági, részben célszerűségi szempontokra figyelemmel a törvény kimondja, hogy
bizonyos esetekben az ítélet jogerőre emelkedése után bekövetkező okból a büntetés, illetve annak
hátralévő része nem hajtható végre. A végrehajthatóság megszűnését a bv. bíró állapítja meg.
2. Katona elzárására vonatkozó szabályok
279. § (1) Katona elzárását a külön jogszabályban kijelölt intézet katonai fogdaként kialakított és
elkülönített részlegén kell végrehajtani.
(2) Az elzárás végrehajtása alatt a katonákat a 273. § (5) bekezdésében előírtakon felül a többi
elzárásra ítélttől és szabálysértési elzárást töltő elkövetőtől, továbbá a különböző állománycsoportú
katonákat egymástól el kell különíteni.
(3) A katona elzárásának végrehajtására a 205. § (5)-(8) bekezdésének rendelkezései megfelelően
irányadók.
(4) E § alkalmazásában katona: a Btk. 127. § (1) bekezdésében meghatározott az a személy, akinek
tényleges állományviszonya a vele szemben kiszabott elzárás végrehajtásának megkezdésekor és a
végrehajtás alatt fennáll.
Katona (a Magyar Honvédség tényleges állományú, a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a
büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint a polgári
nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja, ha tényleges állományviszonya a vele
szemben kiszabott elzárás végrehajtásának megkezdésekor vagy a végrehajtás alatt fennáll)
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
esetében a törvény külön szabályokat állapít meg a végrehajtás helyére és az elkülönítésre nézve.
A katona elzárását külön a katonák fogva tartására kijelölt bv. intézetben katonai fogdaként
kialakított és elkülönített részlegén kell végrehajtani. A katonákat a többi elzárásra ítélttől és a
szabálysértési elzárást töltő elkövetőtől, valamint a különböző állománycsoportú katonákat
egymástól el kell különíteni.
VIII. - A KÖZÉRDEKŰ MUNKA VÉGREHAJTÁSA
1. A közérdekű munka végrehajtásának rendje
280. § (1) A közérdekű munka végrehajtásának célja, hogy az elítélt a köz érdekében álló munkát
végezzen, és hogy az az elítélt bűnismétlése megelőzésének és társadalmi beilleszkedésének az
elősegítését is szolgálja.
(2) A közérdekű munka végrehajtásáról a pártfogó felügyelői szolgálat gondoskodik, amely
feladatát a központi vagy helyi önkormányzati költségvetési szervekkel vagy ezek intézményeivel,
helyi közszolgáltatást végző egyéb szervezetekkel, az állami és önkormányzati tulajdon kezelésével
és fenntartásával megbízott vagy erre a célra az állam vagy az önkormányzat által létrehozott
gazdálkodó szervezetekkel, az egyházi jogi személyekkel, a közhasznú jogállású szervezetekkel, a
civil szervezetekkel, valamint a gazdálkodó szervezetekkel (a továbbiakban együtt: munkahely) és
az állami foglalkoztatási szervvel együttműködésben látja el. Ha nincs az e fejezetben
meghatározott feltételeknek megfelelő más munkahely, a helyi önkormányzati költségvetési
szervek vagy ezek intézményei, a helyi közszolgáltatást végző egyéb szervezetek, az
önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott vagy erre a célra az önkormányzat
által létrehozott gazdálkodó szervezetek kötelesek a közérdekű munkavégzés helyét biztosítani.
(3) A kijelölt munkahellyel a közérdekű munka tartamára nem létesül munkaviszony, az elítélt a
munkát büntetés-végrehajtási jogviszony keretében végzi.
(4) A közérdekű munka végrehajtása során a napi munkaidő legalább négy óra, legfeljebb tizenkét
óra. A közérdekű munkavégzés heti időtartama legalább négy óra, de a negyvennyolc órát nem
haladhatja meg. A letöltött közérdekű munkát órákban kell nyilvántartani.
(5) A közérdekű munkát az első munkahely kijelöléséről szóló határozat jogerőre emelkedésétől
számított két éven belül végre kell hajtani. A félbeszakítás, valamint a közérdekű munka
szabadságvesztés büntetés vagy előzetes letartóztatás foganatba vétele miatti megszakításának,
továbbá más közérdekű munka büntetés, elzárás, illetve közérdekű munka vagy pénzbüntetés
helyébe lépő szabadságvesztés tartama e határidőbe nem számít be. Ha két éven belül a közérdekű
munkát az elítélt önhibájából nem végzi el, a pártfogó felügyelő jelentést készít, és a 290. § (2)
bekezdése szerint kezdeményezi az ügyésznél a közérdekű munka szabadságvesztésre való
átváltoztatásának indítványozását.
(6) A közérdekű munka végrehajtása során az elítélt jogosult
a) ha a munkakör jellege indokolja, a munkahely által biztosított munkaruházatra és egyéni
védőeszköz-ellátásra,
b) munkahelyi vagy üzemi baleset esetén a külön törvény szerinti baleseti ellátásként baleseti
egészségügyi szolgáltatásra.
(7) Munkahelyi vagy üzemi baleset esetén a pártfogó felügyelő és a munkahely képviselője közös
jegyzőkönyvet vesz fel.
(8) A közérdekű munka végrehajtása során az elítéltnek az általa okozott kárért való felelősségére,
vagy az elítéltet ért kárért a munkahely felelősségére a munka törvénykönyvéről szóló törvény
rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az elítélt anyagi felelősségének a mértékét a hasonló
munkakörben foglalkoztatott munkavállalók távolléti díjának figyelembevételével kell
megállapítani.
(9) A közérdekű munka végrehajtásának elévülését félbeszakítja, ha az elítélttel szemben
szabadságvesztést, elzárást, közérdekű munka vagy pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést
vagy előzetes letartóztatást vesznek foganatba. Ezeknek a körülményeknek a megszűnéséig az
elévülés nyugszik.
Kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőinél a szabadság elvonása nélkül is elérhető a büntetés
célja.
A nem szabadságvesztéssel járó szankciókra az irodalomban gyakran az "alternatíva" kifejezést
használják, megfeledkezve arról, hogy ez a szó valójában több értelmet is takar.
Az alternatíva kifejezés jelentheti egyrészt az adott ügy bíróság elé vitelét megelőző olyan eljárást,
melynek célja, hogy az elkövető bírósági felelősségre vonását elkerüljék; vagy a szabadságvesztés
végrehajtása előtt vagy során alkalmazott olyan eljárási cselekményt, amely a szabadságvesztés
káros hatásainak megelőzésére vagy csökkentésére irányul, vagy pedig a bíróság által alkalmazott
olyan szankciókat, amelyek nem járnak szabadságelvonással. Mindhárom jelentésre találhatunk
példát a nemzetközi gyakorlatban is.
A második értelmezés egyfajta megoldás a szabadságvesztés-büntetés negatív hatásainak
csökkentésére. Ilyen megoldást alkalmaznak a skandináv típusú, vagy más néven nyílt típusú
büntetés-végrehajtási intézetek.
A harmadik lehetőség sem valódi alternatíva, hiszen a legtöbb esetben kapcsolódnak a
szabadságvesztéshez valamilyen módon, például átváltoztathatók szabadságvesztéssé. A
szakirodalomban szorgalmazzák a vagyoni jellegű, anyagi hatású szankciók alkalmazását, mint
amelyek megfelelően képesek visszatartani az elkövetőt újabb bűncselekményektől. Kiemelhető a
szabadságvesztéshez hasonlítva, hogy végrehajtásuk sokkal kevesebb költségráfordítást jelent.[55]
A végrehajtás megszervezésére viszont már kevesebb figyelem esik.
A szabadságvesztés visszaszorítására törekvéssel gyakorlati problémák is felmerültek az egyes
országokban. Például Németországban a szociálisan hátrányos és/vagy gyökértelen, többszörösen
visszaeső bagatell bűnözők csoportjánál, akikkel szemben az anyagi szankciók végrehajthatatlanok,
és akik a munkabüntetést nem képesek, vagy nem akarják teljesíteni.
A kezelési elmélet háttérbe szorulásával a jogállami, garanciális előírások és értékek hangsúlyozása
mellett előtérbe kerültek a sértett érdekei, és az ezzel foglalkozó viktimológia is. Az áldozat és a
tettes kiegyezésének hangsúlyozása meghatározott körben a szankciók alkalmazásával szemben
növekvő kétely megnyilvánulását is érzékeltette, valójában azonban még mindig jobb, ha az állam
szabályozza a megegyezés feltételeit, mintha az állampolgárok önhatalommal védenék érdekeiket.
A mediációt is általában csekélyebb súlyú bűncselekmény esetében alkalmazzák mint
büntetőeljárást helyettesítő intézményt. Az érintett felek között úgynevezett mediátor közvetít, aki
ügyel arra, hogy a megkötött egyezség a felek valódi akaratát tükrözze. A büntetőeljárásra csak
akkor kerül sor, ha nem jön létre megállapodás.
Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is kedvező tapasztalatokról írnak a mediációval
kapcsolatban. A mediációt és a jóvátételt főként a vagyon elleni bűncselekmények esetén tartják
alkalmazhatónak, továbbá esetenként mintegy a "sértett fájdalomdíjaként". Európa más országaiban
is keresik a büntetés egyéniesíthetősége céljából a szélesebb körű szankcionálási lehetőségeket.
A munkabüntetések nagy történelmi múlttal rendelkeznek a világ valamennyi országában, így
hazánkban is. Vannak, akik a gályarabságot is ennek az előzményének tekintették, valójában
azonban a szabadságvesztésé volt. Magyarországon is élt a középkorban szokásjog alapján a
66. oldal
munkával büntetés, de írásban is megjelent. Mária Terézia rendelkezésére például községenként
írásban rögzítették a jobbágy robotterhein, szolgáltatási kötelezettségein kívül azt is, hogy "aki az
erdőket rontotta, a fákat nyeste, a kártérítésen felül három napi munkával tartozott."
A Nemzetközi Börtönügyi Társaság részéről már 1883-ban hangzott el javaslat a közérdekű
munkáltatásra, de csak 1920-ban került rá sor, a volt Szovjetunióban, mégpedig szabadságvesztést
helyettesítő szankcióként. Az angolszász államokban már több mint húsz éve bevezették büntetési
formaként a közmunkát. Németországban merült fel, hogy önálló büntetési nem legyen, nemcsak
azért, hogy a szabadságvesztés negatív hatásait kiküszöbölje, hanem gazdaságossági és megelőzési
megfontolásokból is. Hazánkban a gazdasági életben bekövetkezett változások folytán lehetetlenné
vált a javító-nevelő munka kijelölt munkahelyen végrehajtandó formájának fenntartása, az 1987-
ben bevezetett közérdekű munkaként végrehajtandó változata lépett elő főbüntetéssé. Az 1984. évi
19. törvényerejű rendelettel bevezetett szigorított javító-nevelő munka végrehajtása szintén
lehetetlenné vált. Anglia, Kanada, Ausztrália után az Egyesült Államok szövetséges államainak
egyharmada, továbbá Franciaország, Írország, Dánia, Portugália a 70-es évek végén, a 80-as évek
elején bevezette büntetőjogi szankciórendszerébe a közhasznú munkát. Általános jellemvonások
ezekben az országokban, hogy közhasznú munkát az elítélt csak szabad akaratából végezhet; rossz
vagy el nem végzett munka esetén általában szankciókat helyeznek kilátásba (ami nem lehet pénz-
vagy szabadságvesztés-büntetés); a legtöbb országban 240 munkaóra a felső határa. Azt a
problémát, hogy munkanélkülieket és munkával rendelkezőket ugyanúgy közhasznú munkára
köteleznek, a holland megoldás hidalja át. E szerint úgy kell meghatározni a heti óraszámot, hogy
amellett a rendes munkájának is eleget tudjon tenni a kötelezett. Előírás, hogy el kell különülnie a
normál és a büntetőjelleggel végzett munka helyének. Az ítélet arra kötelezi az elítéltet, hogy
ellenszolgáltatás nélkül (legtöbbször karbantartó jellegű) munkát végezzen. Angol szerzők említik
az idős vagy rokkant emberek lakásainak festését, tapétázását, régészeti ásatásokban való részvételt
stb. Más országokban is hasonló jellegűek a munkák, de mint a szerzők kiemelik, túlnyomó részt
karbantartási munkálatokról van szó.
A közérdekű munkával kapcsolatos publikációk hangsúlyozzák annak jelentőségét, hogy a
végzendő munkát az elítélt személyiségének megfelelően kell megválasztani. A közmunka
sikerének forrását a háromszoros ráhatásban keresik; büntetés jellegű, mivel a kijelölt munkát
meghatározott időben, éspedig szabadidőben kell végezni; a munka fegyelme, az ellenőrzés
reszocializációs elem. Bizonyos megállapodásról van szó a vádlott és a bíróság között; a vádlott
vállalja, hogy elvégzi a számára kijelölt munkát ingyen, a bíróság pedig eltekint a szabadságvesztés
kiszabásától. A vádlott szabadon dönthet, közreműködhet a vele szemben alkalmazandó büntetés
kiválasztásában. Különösen lényeges az elítélt aktív hozzájárulása, mivel humánus és társadalmilag
hasznos tevékenységet vállal, hogy bizonyos mértékben jóvátegye azt a kárt, amit a társadalomnak
okozott, és erre lehetőséget is kap (retributív tényező). Az ilyen munka vállalása fejleszti az
önbecsülést és felkeltheti az erkölcsi érzést. A társadalmi elítélés helyett, ami a hagyományos
büntetések velejárója, a közmunka a társadalommal való pozitív kötelékeket erősíti, mélyíti az
egyes társadalmi csoportokkal való azonosulás, összetartozás érzését. Hátránya a munka
szabadidőben történő elvégzése és ingyenessége, a kötelességteljesítéssel összefüggő
szabadságkorlátozás.
A közérdekű munka nem tartozik a kényszermunkát tiltó nemzetközi egyezmény felsorolásába.
A kényszermunka megszüntetéséről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által 1957. június
26-án elfogadott Egyezmény 1. Cikke kimondja, hogy "a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
minden olyan tagja, amely a jelen egyezményt megerősíti, vállalja, hogy megszünteti a kényszer-
vagy kötelező munkát és azt semmilyen formában nem veszi igénybe az alábbi célokból:
a) politikai kényszerítés vagy nevelés eszközeként, vagy mint büntetést olyan politikai nézetek
megvalósulásáért vagy kifejezéséért, vagy olyan ideológiai nézetekért, amelyek szemben állnak a
meglévő politikai, társadalmi, vagy gazdasági rendszerrel;
b) mint a gazdasági fejlődés céljából a munkaerő mozgósításának és felhasználásának módszere;
c) mint a munkafegyelem eszköze;
d) mint a sztrájkokban való részvétel büntetése;
e) mint a faji, társadalmi, nemzeti, vagy vallási megkülönböztetés eszköze."
A közérdekű munkára ítélt személy szabad belátása szerint létesíthet munkaviszonyt, illetve
korábbi munkahelyét megtarthatja, munkaviszonyát fenntarthatja, szakmáját folytathatja, azt a
közérdekű munka végrehajtása nem érinti. Nem kényszermunkáról van szó, hiszen az elítélt nincs
kényszerítve a munkavégzésre, helyette szabadságvesztést is tölthet. Így tehát a közérdekű munka
olyan önálló büntetési nem, amely nem érinti a munkához, a munka és a foglalkozás szabad
megválasztásához fűződő alkotmányos jogot, annak lényeges tartalmát nem korlátozza.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlást készített a tagállamoknak a büntetéskiszabás
egyöntetűségére [Rec(92) 17.], amit a Miniszteri Bizottság a miniszterhelyettesek 482. ülésén,
1992. október 19-én fogadott el. A függelék B.5., C.6. és 7. pontjai is érintik a közérdekű munkát.
Többek között tartalmazzák, hogy "a szabadságelvonással nem járó büntetések és intézkedések
elősegítése érdekében, különösen ha új törvényt alkotnak, a törvényalkotó vegye figyelembe
szabadságelvonással nem járó büntetés vagy intézkedés előírását bizonyos cselekmények esetében
a szabadságelvonás büntetés helyett. [?] Nemcsak a különböző jogkövetkezmények formái veendők
tekintetbe (pl. felfüggesztett büntetés, pénzbüntetés), hanem szigorúságuk különböző fokozatai is
(pl. magas, vagy alacsony pénzbüntetések, hosszú vagy rövid időtartamú közérdekű munka). [?] A
szabadságvesztéssel nem járó határozat követelményeinek a megszegése esetén (nem újabb
bűncselekmény elkövetésével) az elkövetőt csak akkor kell bebörtönözni, ha a bíróság meg van
győződve arról, hogy minden más, a törvényben előírt módszert már alkalmaztak, vagy azok
alkalmazhatatlanok és hogy az elkövető képes lett volna az előírásokat teljesíteni". Az Európa
Tanács illetékes szerve éppen az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelme
Egyezményének 3., 5. és 6. cikkeire hivatkozott lényegében a közérdekű munka elismerését is
magában foglaló dokumentumában.
A nyugat-európai jogirodalomban a közmunka végzését olyan fő- vagy mellékbüntetésnek tekintik,
amely szociális és reedukatív (nevelő, képző) jellegű tevékenység elvégzését jelenti fizetség nélkül,
elősegítve ugyanakkor az elítélt beilleszkedését vagy újra beilleszkedését a társadalomba.
281. § (1) Az állami foglalkoztatási szerv a honlapján megjelentetett tájékoztatóban ismerteti a
munkahelyekkel a közérdekű munkára ítéltek igénybevételének lehetőségét.
(2) Az állami foglalkoztatási szerv a közérdekű munka szervezése céljából a közérdekű munka
végzésére kijelölhető munkahelyekről foglalkoztatói nyilvántartást (a továbbiakban: foglalkoztatói
nyilvántartás) vezet. Az állami foglalkoztatási szerv a büntetőügyben kiszabott közérdekű munka
végrehajtására kijelölhető munkahelyekről vezetett foglalkoztatói nyilvántartást és a Szabs. tv.
alapján létrehozott közérdekű munka foglalkoztatói nyilvántartásnak a foglalkoztatókra vonatkozó
részét egységes rendszerként működteti.
(3) A foglalkoztatói nyilvántartásba közérdekű munka végzésére kijelölhető munkahelyként
nyilvántartásba vehető:
a) a központi és a helyi önkormányzati költségvetési szerv,
b) az állami és az önkormányzati fenntartású intézmény,
c) az állami és az önkormányzati tulajdon kezelésével és fenntartásával megbízott, vagy erre a célra
az állam vagy az önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet,
d) a helyi közszolgáltatást végző egyéb szervezet,
e) az egyházi jogi személy,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
f) a közhasznú jogállású szervezet,
g) a civil szervezet,
h) a gazdálkodó szervezet.
(4) A (3) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott munkahelyeknek be kell jelenteniük, a (3)
bekezdés d)-h) pontjában meghatározott munkahelyek bejelenthetik az állami foglalkoztatási szerv
részére az (5) bekezdés a)-i) pontjában foglalt adatokat.
(5) A foglalkoztatói nyilvántartás tartalmazza:
a) a kijelölhető munkahely megnevezését és elérhetőségét,
b) a közérdekű munka jellegét (FEOR), a munkahelynek a tevékenységét (TEÁOR), a közérdekű
munkaként végezhető munkakör megnevezését, leírását,
c) a kijelölhető munkahely által igényelt létszámot,
d) a munkavégzés helyét,
e) a munkavégzés tartamát,
f) a napi munkaidő legalacsonyabb és legmagasabb mértékét,
g) az arra vonatkozó adatokat, hogy a közérdekű munka az általános munkarend szerint heti
pihenő- vagy munkaszüneti napokon végezhető-e,
h) az egy napon foglalkoztatható személyek legkisebb és legnagyobb létszámát,
i) a munkavégzéshez szükséges iskolai végzettségre, szakképesítésre vonatkozó adatokat.
(6) Az állami foglalkoztatási szerv a honlapján való közzététellel tájékoztatja a pártfogó felügyelői
szolgálatot azokról a munkahelyekről, amelyek közérdekű munka végzésére elítéltek kijelölését
igénylik.
(7) A pártfogó felügyelő munkahely kijelöléséről szóló értesítése alapján az állami foglalkoztatási
szerv átvezeti a változásokat a foglalkoztatói nyilvántartás (5) bekezdés szerinti adatain. Ha a
pártfogó felügyelő a munkahely kijelöléséről értesíti a foglalkoztatási szervet, akkor a kijelölt
munkahely nem jeleníthető meg a szabálysértési eljárásban kiszabott közérdekű munka, vagy a
pénzbírság, helyszíni bírság vagy közigazgatási bírság megváltására vállalt közérdekű munka
elvégzésre kijelölhető munkahelyként a foglalkoztatási szerv által a Szabs. tv. alapján vezetett
közérdekű munka foglalkoztatói nyilvántartásban.
(8) Ha a foglalkoztatói nyilvántartás alapján a közérdekű munka elvégzésére nincs kijelölhető
munkahely, a pártfogó felügyelő arra a Szabs. tv. alapján vezetett közérdekű munka foglalkoztatói
nyilvántartás szerinti munkahelyet is kijelölhet.
(9) Közérdekű munka végzésére a foglalkoztatói nyilvántartásban nem szereplő munkahely is
kijelölhető, ha vállalja, hogy megfelel a munkahelyekre vonatkozó, e fejezet szerinti előírásoknak.
A közérdekűmunka-büntetés előnyei közé sorolandó nyilvánvalóan az, hogy az elítélt elkerüli a
börtönt, a vele járó negatív következményeket, nem szakítják ki a megszokott környezetből, családi
kapcsolatai nem szakadnak meg. Sőt, sok esetben - mivel általában az elítélt lakóhelye a
végrehajtás helyszíne - az ismert közegben végzett munka pozitív változást idéz elő az arra
kötelezettben. További előnye, hogy a hasznos munka növelheti az elítélt önbecsülését, sokszor
erkölcsi értékítéletére is jó hatással van, elősegíti a beilleszkedést, az alkalmazkodást az adott
társadalmi csoporthoz.
Hátránya, illetve büntetésjellege az, hogy a munkát szabadidőben kell végezni, vagy éppen a
szabadságát kell az elítéltnek rááldozni; továbbá a munka ingyenessége és a hozzá tartozó
felügyelet, illetve ellenőrzés.
A törvény megállapítja az elítéltet a közérdekű munkavégzés során megillető jogosultságokat, és a
napi munkaidő, illetve heti munkavégzés minimális és maximális tartamát. Külön hangsúlyozza,
hogy a közérdekű munkát az elítélt nem munkaviszony, hanem büntetés-végrehajtási jogviszony
keretében végzi.
A törvény rendelkezik az állami foglalkoztatási szerv által a közérdekű munka végzésére
kijelölhető munkahelyekről vezetendő nyilvántartásról, amelyet a szabálysértésekről, a
szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartás rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
(Szabs. tv.) szerinti foglalkoztatói nyilvántartással együtt kell működtetni. A törvény meghatározza,
hogy mely szervek, szervezetek vehetők munkahelyenként nyilvántartásba és rögzíti a nyilvántartás
adattartalmát is.
A megfelelő munkahely kiválasztása érdekében az állami foglalkoztatási szerv a honlapján való
közzététellel tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot a közérdekű munkára ítéltek
foglalkoztatását vállaló munkahelyekről.
A foglalkoztatói nyilvántartás 2013. július elsejei bevezetése óta eltelt időszakban a gyakorlat
részéről az a visszajelzés érkezett, hogy a munkáltatók egy része ismét csökkentette a munkahely
biztosítására vonatkozó hajlandóságát, többen nem kívánnak a nyilvántartásba kerülni, mert újabb
adminisztrációs tehernek élik azt meg. A kijelölhető munkahelyek számának csökkenése kritikus
méretű bizonyos kistelepülések, régiók vonatkozásában. Ezért a törvény megállapítja, hogy
közérdekű munka végzésére foglalkoztatói nyilvántartásban nem szereplő munkahely is kijelölhető,
ha vállalja, hogy megfelel az e munkahelyekre vonatkozó előírásoknak.
2. A munkahely kijelölése
282. § (1) A közérdekű munka végrehajtására szolgáló munkahelyet az elítélt lakóhelye - ennek
hiányában, vagy az elítélt kérelmére a tartózkodási helye - szerint illetékes kormányhivatal pártfogó
felügyelője jelöli ki, a munkahely kijelölése előtt az elítéltet meghallgatja. Evégből az elítéltet a
bíróság értesítésének és ítéletének kézhezvételétől számított nyolc napon belül megidézi, egyben az
iskolai végzettségére, szakképesítésére és az egészségi állapotára vonatkozó iratok bemutatására
hívja fel.
(2) Ha az elítéltnek magyarországi lakóhelye vagy tartózkodási helye nem ismert, az eljárásra a
Fővárosi Kormányhivatal pártfogó felügyelője illetékes.
(3) A munkavégzés helyeként elsősorban az elítélt lakóhelye, ennek hiányában vagy az elítélt
kérelmére a tartózkodási helye szerinti munkahelyet kell kijelölni. Az elítélt legkésőbb a
meghallgatáson nyilatkozhat arról, hogy a közérdekű munka végrehajtási helyét a tartózkodási
helye szerint kéri kijelölni.
(4) A munkahely kijelölése előtt a pártfogó felügyelő foglalkoztathatósági szakvélemény kiadása
érdekében kezdeményezi az elítélt foglalkoztathatósági vizsgálatát és az elítéltet a vizsgálaton való
megjelenésre hívja fel.
67. oldal
(5) Az elítélt köteles a foglalkoztathatósági vizsgálaton megjelenni. A felhívásban az elítéltet
figyelmeztetni kell arra, hogy ha a vizsgálaton nem jelenik meg és távolmaradását nem igazolja,
akkor a pártfogó felügyelő a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatását
kezdeményezi.
(6) Ha a foglalkoztathatósági vizsgálat elvégzésére jogosult arról értesíti a pártfogó felügyelői
szolgálatot, hogy az elítélt a foglalkoztathatósági vizsgálaton nem jelent meg és az elítélt a
távolmaradását nem mentette ki, a pártfogó felügyelő jelentést készít az ügyésznek. Az eljárásra a
továbbiakban a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatásának szabályait kell
alkalmazni.
283. § (1) Az elítélt a foglalkoztathatósági szakvéleményt az elkészültétől számított tizenöt napon
belül köteles bemutatni a pártfogó felügyelőnek, aki ennek alapján - kivéve, ha a közérdekű
munkavégzés félbeszakítására okot adó körülmény áll fenn - legkésőbb a foglalkoztathatósági
szakvélemény bemutatásától számított tizenöt napon belül a közérdekű munka végrehajtására
szolgáló munkahelyet határozatban jelöli ki.
(2) A munkahely kijelölése előtt a pártfogó felügyelő - a kötelezettségeire vonatkozó tájékoztatás
mellett - egyeztet a kijelölhető munkahellyel. A kijelölés esetére a kötelezettségek vállalásáról a
munkahely vezetője vagy képviseletre jogosult tisztségviselője nyilatkozatot tesz.
(3) A munkahely kijelölésénél az ítélet rendelkezésén túl figyelembe kell venni az elítélt egészségi
állapotát, a foglalkoztathatósági szakvéleményt, az elítélt szakképzettségét, szakképesítését és a
munkára való alkalmasságát, valamint az elkövetett bűncselekmény jellegét.
(4) A munkavégzés helyeként nem jelölhető ki az a munkahely,
a) ahol az ellátandó munkakört az elítélt - büntetett előéletére vagy a foglalkozástól eltiltás
hatályára figyelemmel, vagy egészségi állapota miatt - nem töltheti be,
b) amelynek az elítélt akár a közérdekű munka megkezdése előtt, akár annak végrehajtása alatt
vezető tisztségviselője vagy tulajdonosa, vagy abban üzletrésszel rendelkezik,
c) ahol az elítélt a közérdekű munka végrehajtása során a Polgári Törvénykönyv szerinti
hozzátartozójával kerülne alá-fölérendeltségi vagy elszámolási viszonyba,
d) amelynél a munkába járás költségeit az elítélt előreláthatólag nem tudja fedezni.
(5) A munkahely kijelöléséről szóló határozat ellen a kézhezvételtől számított nyolc napon belül az
ügyész, az elítélt és védője bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A felülvizsgálati kérelmet
az ügyben eljárt kormányhivatal pártfogó felügyelői szolgálatánál kell benyújtani. Ha a munkahely
kijelöléséről a pártfogó felügyelő meghallgatáson határoz, az elítélt a felülvizsgálati kérelemről
nyomban nyilatkozatot tesz, amit jegyzőkönyvbe kell foglalni. A pártfogó felügyelő a
felülvizsgálati kérelmet a rendelkezésre álló iratokkal együtt a kérelem előterjesztésére nyitva álló
határidő leteltét követően haladéktalanul felterjeszti a székhelye szerint illetékes büntetés-
végrehajtási bírónak.
(6) Ha az elítélt a felülvizsgálati kérelemben kizárólag a közérdekű munka megkezdésének az
időpontját kifogásolja, a büntetés-végrehajtási bíró a felülvizsgálati kérelmet félbeszakítási
kérelemként bírálja el.
(7) Ha az elítélt a pártfogó felügyelői meghallgatáson vagy a munkahely kijelöléséről szóló
határozattal szemben benyújtott felülvizsgálati kérelemben úgy nyilatkozik, hogy a közérdekű
munka elvégzését megtagadja, a pártfogó felügyelő erről jelentést készít az ügyésznek. Az eljárásra
a továbbiakban a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatásának szabályait kell
alkalmazni.
284. § (1) A munkahely kijelöléséről - a határozat előkészítése során a munkahellyel való
kapcsolatfelvétel alapján -, továbbá a bírósági felülvizsgálat folytán a kijelölés módosításáról
haladéktalanul értesíteni kell az elítélt lakóhelye, ennek hiányában vagy az elítélt kérelmére a
tartózkodási helye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervet, ha a munkahely a foglalkoztatói
nyilvántartásban szerepel.
(2) A munkahely kijelöléséről szóló jogerős határozatot a pártfogó felügyelő kézbesíti az elítéltnek,
és egyben a munkavégzés megkezdésére hívja fel az elítéltet. A felhívásban
a) meg kell határozni a munkavégzés kezdő időpontját, amely nem lehet kevesebb, mint a
kézbesítést követő nyolc nap, és
b) az elítéltet figyelmeztetni kell arra, hogy
ba) a foglalkoztathatósági szakvéleményt a munkahely képviselőjének mutassa be, és
bb) ha a kijelölt munkahelyen a felhívás szerinti határidőn belül vagy időpontban nem jelenik meg,
akkor a pártfogó felügyelő a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatását
kezdeményezi.
(3) A munkavégzés kezdő időpontjáról a pártfogó felügyelő értesíti a munkahelyet.
285. § (1) Ha munkahely-kijelölés érdekében történő meghallgatáson az elítélt egészségi
állapotával összefüggésben olyan adat merül fel, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény alapján
- a foglalkoztatási korlátozásokra és a kijelölhető munkahelyekre figyelemmel - megalapozottan
arra lehet következtetni, hogy az elítélt ideiglenesen nem lesz foglalkoztatható, és egészségi
állapotában a közeli jövőben változás nem várható, a pártfogó felügyelő jelentést készít és a
pártfogó felügyelői szolgálat székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak javaslatot
tesz a közérdekű munka félbeszakítására.
(2) Ha munkahely-kijelölés érdekében történő meghallgatáson az elítélt egészségi állapotával
összefüggésben olyan adat merül fel, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény alapján
megalapozottan arra lehet következtetni, hogy az elítélt egészségi állapotában olyan tartós változás
következett be, ami a közérdekű munka végrehajtását nem teszi lehetővé, a pártfogó felügyelő
jelentést készít és a pártfogó felügyelői szolgálat székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási
bírónak javaslatot tesz a közérdekű munka végrehajthatósága megszűnésének a megállapítására.
A közérdekű munka végrehajtására szolgáló munkahelyet a pártfogó felügyelő jelöli ki, akinek
illetékessége elsődlegesen az elítélt lakóhelye, ennek hiányában vagy kérelemre a tartózkodási
helye szerint alakul (ha egyik sem ismert, a Fővárosi Kormányhivatal jár el).
A törvény szerint a munkahely kijelölése előtt a pártfogó felügyelő meghallgatást tart, felveszi a
kapcsolatot a kijelölhető munkahellyel, illetve kezdeményezi az elítélt foglalkoztathatósági
vizsgálatát.
A kijelölésről szóló határozat ellen az ügyész, az elítélt és védője bírósági felülvizsgálati kérelmet
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
nyújthat be a bv. bíróhoz.
A munkahely kijelöléséről szóló jogerős határozatot a pártfogó felügyelő kézbesíti az elítéltnek, és
egyúttal felhívja a munkavégzés megkezdésére. A felhívást a kezdő időpont előtt legalább nyolc
nappal kell kézbesíteni az elítéltnek annak érdekében, hogy megfelelő felkészülési idő álljon
rendelkezésére.
A pártfogó felügyelő a munkahely kijelölése előtt meghallgatja az elítéltet, az idézésben felhívja az
egészségi állapotára vonatkozó iratok bemutatására. Ha ekkor vagy a foglalkoztathatósági
szakvélemény alapján olyan körülmény merül fel, amely miatt az elítélt ideiglenesen vagy
véglegesen nem foglalkoztatható, a pártfogó felügyelő kezdeményezi a büntetés-végrehajtási
bírónál a közérdekű munka félbeszakítását vagy végrehajthatósága megszűnésének megállapítását.
3. Új munkahely kijelölése
286. § (1) Az elítélt lakóhelye, ennek hiányában vagy az elítélt kérelmére a tartózkodási helye
szerint illetékes kormányhivatal pártfogó felügyelője hivatalból vagy az elítélt, vagy a munkahely
kérelmére a közérdekű munka végrehajtására új munkahelyet jelöl ki, ha a közérdekű munka
a) a kijelölt munkahelyen nem hajtható végre,
b) végrehajtása
ba) a munkafegyelem biztosítása érdekében vagy
bb) az elítélt személyi körülményeiben történt változás miatt
más munkahelyen célszerű,
c) azért nem teljesíthető, mert az elítélt jövedelmi viszonyai miatt nem képes fedezni a kijelölt
munkahelyre történő utazás költségeit, és azokat a munkahely sem fizeti meg.
(2) A pártfogó felügyelő új munkahelyet jelöl ki, ha erre a büntetés-végrehajtási bíró vagy az
ügyész felhívja.
(3) Az új munkahely kijelöléséről szóló határozat ellen a kézhezvételtől számított nyolc napon
belül az ügyész, az elítélt és védője bírósági felülvizsgálati kérelmet jelenthet be. Az elítélt és
védője az új munkahely kijelölése iránti kérelmet elutasító határozattal szemben is élhet
felülvizsgálati kérelemmel. A felülvizsgálati kérelmet az ügyben eljárt kormányhivatal pártfogó
felügyelői szolgálatánál kell benyújtani. Ha az új munkahely kijelöléséről a pártfogó felügyelő
meghallgatáson határoz, az elítélt a felülvizsgálati kérelemről nyomban nyilatkozatot tesz, amit
jegyzőkönyvbe kell foglalni.
(4) A pártfogó felügyelő a felülvizsgálati kérelmet a rendelkezésre álló iratokkal együtt a kérelem
előterjesztésére nyitva álló határidő leteltét követően haladéktalanul felterjeszti a székhelye szerint
illetékes büntetés-végrehajtási bírónak.
Az új munkahely kijelöléséről szóló, illetve az új munkahely kijelölése iránti kérelmet elutasító
határozat ellen is nyújtható be bírósági felülvizsgálati kérelem a bv. bíróhoz.
Közérdekű munkán a közérdeket szolgáló tevékenységet, a közösség érdekében végzett munkát
kell érteni. Például még a közbiztonság fenntartásához szükséges anyagok raktározása is a
közérdeket szolgálja, ezért az ilyen munkahely közérdekű munka végzésére kijelölhető [9/1994.
BH 465. BK].
4. A közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzése, az elítélt és a munkahely kötelezettségei
287. § (1) A közérdekű munka végrehajtását a pártfogó felügyelő ellenőrzi, ennek keretében
rendszeresen vizsgálja, hogy az elítélt vagy a munkahely a közérdekű munka végrehajtásával
összefüggő kötelezettségeinek eleget tesz-e.
(2) A pártfogó felügyelő a közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzésére nyilvántartó lapot és
jelenléti ívet állít ki, amely tartalmazza
a) az ügy számát,
b) az elítélt természetes személyazonosító adatait, lakóhelyének, tartózkodási helyének címét, és
egyéb elérhetőségét,
c) a munkahelyen történő megjelenések időpontját,
d) az egy munkanapon ledolgozott órák számát és munkanaponként az elítélt és a munkahely
képviselőjének aláírását,
e) az összesen ledolgozott órák számát.
(3) A közérdekű munka végrehajtása során az elítélt kötelességei:
a) a kijelölt munkahelyen a munkaidő kezdetére munkaképes állapotban megjelenni, és a
meghatározott munkaidőben munkát végezni, esetleges hiányzásait orvos által vagy más megfelelő
módon igazolni,
b) a kijelölt munkát szakismerete, képessége és legjobb tudása szerint, fegyelmezetten, a kijelölt
munkahely képviselőjének az utasításai, vagy ha a munka felügyeletét a pártfogó felügyelő vagy a
pártfogó felügyelői asszisztens látja el, az ő utasítása szerint elvégezni,
c) a munkavédelemmel, a tűzvédelemmel, a balesetvédelemmel és a környezetvédelemmel
kapcsolatos előírásokat megtartani,
d) a kijelölt munkahelyen munkát végzőkkel együttműködni, és a munkáját úgy végezni, valamint
általában olyan magatartást tanúsítani, hogy más egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse,
munkáját ne zavarja, anyagi kárt ne idézzen elő,
e) a pártfogó felügyelővel együttműködni és számára a szükséges tájékoztatást megadni, a
közérdekű munka végrehajtását elősegítő rendelkezéseit megtartani.
(4) A közérdekű munka végrehajtása során a munkahely kötelességei:
a) az elítéltet az ítélet és a kijelölésről szóló határozat szerinti közérdekű munkával, hetente
legalább egy napon, napi legalább négy és legfeljebb tizenkét óra közötti tartamban foglalkoztatni,
b) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani,
c) a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, a munkavégzéshez szükséges
ismeretek megszerzését biztosítani,
68. oldal
d) az elítéltet a munkavédelemmel, a balesetvédelemmel, a tűzvédelemmel és a
környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokról kioktatni,
e) az elítéltnek a munkával összefüggésben okozott kárt megtéríteni,
f) a pártfogó felügyelő által megküldött nyilvántartó lapot és jelenléti ívet vezetni,
g) az elítéltről kért felvilágosítást a pártfogó felügyelőnek megadni,
h) haladéktalanul értesíteni a pártfogó felügyelőt arról, ha
ha) az elítélt a büntetése letöltését megkezdte,
hb) az elítélt a közérdekű munka önkéntes végrehajtásának nem tesz eleget,
hc) új munkahely kijelölése tűnik célszerűnek,
hd) rendkívüli esemény következett be, így különösen, ha az elítéltet munkahelyi baleset érte,
he) az elítélt a meghatározott közérdekű munkát teljesítette.
A közérdekű munka végrehajtását a pártfogó felügyelő ellenőrzi, ennek keretében vizsgálja, hogy
az elítélt és a munkahely eleget tesz-e a törvényben meghatározott kötelezettségeinek. A közérdekű
munkára ítélt és az őt foglalkoztató intézmény vagy gazdálkodó szervezet között a kártérítési
felelősséggel, továbbá a munkavégzéssel összefüggésben álló jogokkal és kötelezettségekkel
kapcsolatban keletkezett vitában a munkaügyi jogvitákat eldöntő bíróságok járnak el [8/1993. BH
156. MK állásfoglalás].
5. A közérdekű munka végrehajtásának félbeszakítása
288. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró az elítélt vagy védője kérelmére fontos okból, különösen az
elítélt családi körülményeire, egészségi állapotára tekintettel a közérdekű munka végrehajtását
félbeszakíthatja. A félbeszakítás tartama - a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel - évente a
hatvan napot nem haladhatja meg.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró a közérdekű munka végrehajtását hivatalból vagy az elítélt
kérelmére félbeszakítja, ha az elítélt
a) a tizenkettedik hetet meghaladóan várandós, a gyermek egy éves koráig, feltéve, hogy gyermekét
a saját háztartásában gondozza,
b) gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesül, annak hátralévő idejére,
de legfeljebb egy évre,
c) egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, amely a közérdekű munka
végrehajtását ideiglenesen nem teszi lehetővé, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény alapján,
vagy a foglalkoztatási korlátozásokra és a kijelölhető munkahelyekre figyelemmel az elítélt
ideiglenesen nem foglalkoztatható, legfeljebb egy évre.
(3) A (2) bekezdés alkalmazása esetén a büntetés végrehajtását haladéktalanul folytatni kell, ha
a) a gyermek nem az elítélt gondozásában van,
b) a gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozási segély folyósítását egy év eltelte előtt
megszüntetik,
c) az elítélt egészségi állapota a közérdekű munka elvégzését lehetővé teszi, illetve a megismételt
vizsgálat szerinti foglalkoztathatósági szakvélemény alapján az elítélt foglalkoztatható.
(4) A félbeszakítás tartama a közérdekű munka tartamába nem számít be. A félbeszakítás alatt az
elévülés nyugszik.
A közérdekű munka végrehajtásának félbeszakítására hivatalból vagy kérelemre kerülhet sor.
Félbe kell szakítani a közérdekű munka végrehajtását bizonyos személyi körülmények (pl.
várandósság), illetve egészségügyi okok fennállása esetén, vagy egyéb fontos esetekben.
Az elítélt vagy védője kezdeményezheti a félbeszakítást, annak tartama évente legfeljebb hatvan
nap lehet. A félbeszakításról a bv. bíró dönt.
6. A közérdekű munka végrehajthatóságának megszűnése
289. § A közérdekű munka vagy annak hátralévő része nem hajtható végre, ha az ítélet jogerőre
emelkedése után az elítélt
a) megszületett gyermekének gondozásáról egy éven át saját háztartásában gondoskodott,
b) legalább egy évig gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben részesült,
c) egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, amely a közérdekű munka
végrehajtását nem teszi lehetővé, vagy a foglalkoztathatósági szakvélemény, vagy a megismételt
vizsgálat szerinti foglalkoztathatósági szakvélemény alapján a közérdekű munka végzésére az
elítélt nem alkalmas,
d) öt évet vagy azt meghaladó időt töltött szabadságvesztésben vagy előzetes letartóztatásban.
Részben méltányossági, részben célszerűségi szempontokra figyelemmel a törvény kimondja, hogy
bizonyos esetekben az ítélet jogerőre emelkedése után bekövetkező okból a közérdekűmunka-
büntetés, illetve annak hátralévő része nem hajtható végre. A végrehajthatóság megszűnését a bv.
bíró állapítja meg.
7. A közérdekű munka átváltoztatása szabadságvesztésre
290. § (1) A pártfogó felügyelő jelentést készít, ha
a) az elítélt a közérdekű munka elvégzését megtagadja,
b) az elítélt a foglalkoztathatósági vizsgálaton nem jelenik meg és távolmaradását nem igazolja,
c) a munkahely értesítése alapján vagy az ellenőrzések során megállapítja, hogy az elítélt
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
önhibájára visszavezethető okból
ca) a közérdekű munka megkezdésére megjelölt időpontban nem jelent meg,
cb) a munkavégzési kötelezettségének az arra való felhívás ellenére nem tett eleget,
cc) a munkafegyelmet súlyosan sértő magatartást tanúsított,
cd) a 280. § (5) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak, illetve
d) a 291. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak.
(2) A pártfogó felügyelő a jelentést - az azt alátámasztó bizonyítékok csatolásával - megküldi az
ügyésznek, és javaslatot tesz a közérdekű munka szabadságvesztésre való átváltoztatásának
indítványozására.
(3) Az ügyész szükség esetén meghallgatja a pártfogó felügyelőt és az elítéltet, vagy további
bizonyítékok csatolására hívhatja fel a pártfogó felügyelőt.
(4) Ha az átváltoztatás indítványozására az ügyész nem lát alapot, az ügyész, vagy ha a büntetés-
végrehajtási bíró az ügyész indítványát elutasítja, a büntetés-végrehajtási bíró új munkahely
kijelölésére hívja fel a kormányhivatal pártfogó felügyelői szolgálatát.
291. § (1) A közérdekű munka, vagy annak hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell
megállapítani, hogy négy óra közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg. Az
átváltoztatás után fennmaradó közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg.
(2) A közérdekű munka szabadságvesztésre a munkahely kijelölését megelőzően is átváltoztatható,
ha annak elmaradása az elítélt felróható magatartására vezethető vissza.
A közérdekű munka szabadságvesztésre átváltoztatását megalapozó okok a Bv. tv. szerint az
alábbiak:
- a közérdekű munka elvégzésének megtagadása [283. § (7) bekezdés],
- a foglalkoztathatósági vizsgálat kimentés nélküli elmulasztása [282. § (6) bekezdés],
- meg nem jelenés a kijelölt munkahelyen a felhívás szerinti időpontban [284. § (2) bekezdés b)
pont bb) alpont],
- munkavégzési kötelezettség megtagadása a felhívás ellenére [290. § (1) bekezdés c) pont cb)
alpont)],
- a munkafegyelmet súlyosan sértő magatartás tanúsítása [290. § (1) bekezdés c) pont cc) alpont],
- a közérdekű munka kijelöléstől számított két éven belüli elvégzésének önhibából történő
elmulasztása [280. § (5) bekezdés],
- ha a munkahely kijelölésének elmaradása az elítélt felróható magatartására vezethető vissza [291.
§ (2) bekezdés].
A közérdekű munka szabadságvesztésre átváltoztatását az ügyész kezdeményezi a bv. bírónál a
pártfogó felügyelő jelentése alapján.
Az átváltoztatás folytán nem a büntetési nem változik, hanem a bíróság által eredetileg kiszabott
büntetés végrehajtási módja. A közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztésből az elítélt
feltételes szabadságra nem bocsátható, az ilyen szabadságvesztés végrehajtását nem lehet
felfüggeszteni. Közérdekű munkának szabadságvesztésre történő átváltoztatása esetén az elítélt
nem a szabadságvesztésre, hanem a közérdekű munkára vonatkozó szabályok szerint mentesül a
büntetett előélethez fűződő hátrányok alól is.
IX. - A PÉNZBÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSA
292. § (1) A pénzbüntetést a törvényszék gazdasági hivatala hajtja végre.
(2) Az elítéltnek a pénzbüntetést legkésőbb a gazdasági hivatal felhívásának kézbesítésétől
számított tizenöt napon belül, ha a bíróság halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, a bíróság
által megállapított időpontig vagy meghatározott részletben kell megfizetnie.
(3) Ha az elítélt a pénzbüntetést nem fizette meg a (2) bekezdésben meghatározottak szerint, a
gazdasági hivatal
a) fiatalkorú elítélt esetén a pénzbüntetés behajtása iránt intézkedik, ennek eredménytelensége
esetén a büntetés-végrehajtási bírót megkeresi a pénzbüntetés közérdekű munkára vagy
szabadságvesztésre átváltoztatása iránt,
b) felnőtt korú elítélt esetén a büntetés-végrehajtási bírót megkeresi a pénzbüntetés
szabadságvesztésre átváltoztatása iránt.
(4) A meg nem fizetett pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy
egynapi tétel helyébe egynapi szabadságvesztés lép.
(5) A pénzbüntetés helyébe lépő közérdekű munka végrehajtására a VIII. Fejezet rendelkezéseit
kell alkalmazni azzal, hogy a napi munkaidő legalább két óra, legfeljebb nyolc óra.
(6) A közérdekű munka vagy annak hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell
megállapítani, hogy két óra közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg. Az
átváltoztatás után fennmaradó közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg.
293. § (1) A pénzbüntetés akkor is megfizethető, ha azt a bíróság már átváltoztatta
szabadságvesztésre vagy közérdekű munkára.
(2) Ha a pénzbüntetést a helyébe lépő szabadságvesztés vagy közérdekű munka végrehajtásának
megkezdése előtt megfizetik, a szabadságvesztés vagy a közérdekű munka nem hajtható végre. Ha
a pénzbüntetést a szabadságvesztés vagy a közérdekű munka végrehajtása alatt fizetik meg, a
befizetés azonosítását követően az elítéltet nyomban szabadon kell bocsátani, vagy a közérdekű
munka végzése alól fel kell menteni.
(3) Ha a pénzbüntetést a szabadságvesztésre vagy a közérdekű munkára való átváltoztatás után
részben fizetik meg, a szabadságvesztésnek vagy a közérdekű munkának az a része hajtható végre,
amely a meg nem fizetett pénzbüntetésnek felel meg.
Történetileg ez a büntetési nem volt az első, ami a börtönbüntetés helyettesítésére jött létre. Bár
gondolata már a XIX. század végén felmerült, csak az utóbbi évtizedekben lett központi
jelentőségű, mára már a korábban jellemző szabadságvesztés-központúság helyett a pénzbüntetés
kap nagyobb szerepet, közel negyven-ötven százalékos az alkalmazásuk aránya a büntetőjogi
69. oldal
szankciók körében.
A pénzbüntetés régi büntetési nem a magyar büntetőjogban, végrehajtását azonban mégis mindig
belső utasítások szabályozták.
Magyarországon a pénzbüntetés legkisebb és legnagyobb mértékét napi tételben határozza meg a
bíróság. A közvélemény előtt nem ismert, hogy a pénzbüntetést milyen célra fordítják.
Franciaországban az állami költségvetésbe kerül, Belgiumban vallásos jótékonysági intézmények
kapják.
Nem új keletű, viszont nyomatékkal ismétlődő, a pénzbüntetés végrehajtásának
alkotmányosságával kapcsolatos az a felvetés, hogy "a kiszabott pénzbüntetések [?] a bírósági
költségvetésbe folynak be, s ott használódnak fel (az egyéb hatósági díjbevételekkel együtt)."[56]
Nehezen védhető az a helyzet, amelyben a "bírósági szankció alkalmazását nem csupán a
büntetőjog, hanem a pénzügyi helyzet szempontjai is befolyásolhatják, ahol az a gyanú vetülhet a
bíróságokra, hogy a pénzbüntetés gyakoribb alkalmazásával próbálják ?helyrebillenteni? a központi
költségvetés szűkmarkúságát." Az Állami Számvevőszék veszélyes potenciális lehetőségnek
tekintette, hogy a bíróság hajtja végre a pénzbüntetést.[57] A kifejtett álláspont szerint, ha a
pénzügyi lehetőségek oldaláról megszorulnak a bíróságok, betévedhetnek abba az utcába, hogy
pénzügyi lehetőségeiket az ítélkezési tevékenységgel bővítsék. Vannak olyan vélemények, hogy
nem alkotmányos megoldás, ha a bíróságok hajtják végre az anyagi büntetéseket.[58]
Az Alkotmánybíróság több határozatának indokolásában is rámutatott arra, hogy a bírói
tevékenység függetlensége az ítélkező tevékenységhez tapad, a büntetés-végrehajtás igazságügyi
igazgatási feladat, amely nem az igazságszolgáltatás, hanem a közigazgatás egy ágazata. A
Legfelsőbb Bíróság (a Kúria jogelődje) annak idején konkrét ügyben már leszögezte, hogy a
bíróság ítélkező tevékenysége az ítéletről szóló értesítés kiállításával befejeződik, a bírói
függetlenség e tevékenységgel lezárul az ügyben, utána a büntetés-végrehajtás folyamata veszi
kezdetét.
A Bv. tv. által rögzítetten - az ítéleten alakító hatású - bv. bíró tevékenységéhez szintén a
függetlenségnek kell tapadnia.
A jogállami elvárásoknak megfelelően a bírósági szervezetet a végrehajtó hatalomtól el kell
különíteni, mert csak így válhat teljessé a bírák függetlenségének biztosítékrendszere. Mentesíteni
kell a bírákat az ítélkezés érdemét nem érintő technikai feladatok ellátásától. Áthidalhatatlan
problémákat okozhat a büntetés-végrehajtási gyakorlatban a megyehatár, a bíróság illetékességi
területe. Ha valahol az úgynevezett profiltisztítás kellemetlenségeket szüntetne meg, ez az a terület.
A pénzbüntetés végrehajtásához kapcsolódó feladatokat a hatályos törvény szerint a Törvényszék
Gazdasági Hivatala, illetve a büntetés-végrehajtási bíró látja el, ezen az új törvény sem változtatott.
A pénzbüntetést - halasztás vagy részletfizetés engedélyezését kivéve - a gazdasági hivatal
felhívásának kézbesítését követő tizenöt napon belül kell megfizetni. Ha erre nem kerül sor, a
bíróság intézkedik a pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatása iránt; fiatalkorú esetén
csak akkor, ha a pénzbüntetés behajtása nem vezet eredményre. A Btk. szerint a fiatalkorú
pénzbüntetését nem szabadságvesztésre, hanem közérdekű munkára kell átváltoztatni, ha az ítélet
meghozatalakor a 16. életévét betöltötte.
A törvény szerint a pénzbüntetés az átváltoztatást követően is megfizethető, akár a helyébe lépő
szabadságvesztés vagy közérdekű munka végrehajtásának megkezdése előtt, akár a végrehajtás
alatt.
X. - A közérdekű munka éS a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtása
294. § (1) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés büntetés
végrehajtására a V. Fejezet rendelkezéseit e fejezet szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés büntetés végrehajtására -
kivéve a Btk. 51. § (2) bekezdésében meghatározott esetet - a szabadságvesztés fogház fokozatának
rendelkezései az irányadók, azzal, hogy a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő
szabadságvesztést töltő elítélt
a) a szabadságvesztésre ítéltekkel együtt elhelyezhető,
b) havonta legalább két alkalommal fogadhat látogatót,
c) kérelmére részt vehet a munkáltatásban.
(3) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést foganatosító bv. intézet
parancsnoka a 154. § (1) bekezdésében meghatározott okok fennállásának az idejére - legfeljebb öt
napig - a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítéltek
meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a (2) bekezdés b)-c) pontjában, a 122. § b), e) n) és o)
pontjában, továbbá a 123. § (1)-(2) bekezdésében foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges
felfüggesztését. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az intézkedés időtartamát további öt
nappal meghosszabbíthatja. A 154. § (2)-(3) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
(4) A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítélt részére
biztosítani kell, hogy a választójogát gyakorolhassa. Az elítélt a fogvatartás helyén, a választási
eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint jogosult szavazni, az elítélt személyazonosságát a fogva
tartó bv. intézet nyilvántartása alapján kell megállapítani. A bv. intézet köteles elősegíteni az elítélt
választójogának gyakorlását, szükség esetén az elítélt részére félbeszakítást kell engedélyezni,
amelynek tartama legfeljebb három nap.
(5) A magánelzárás fenyítés a Btk. 51. § (2) bekezdése esetén is legfeljebb öt napig terjedhet.
295. § (1) A bv. intézet parancsnoka fontos okból, így különösen az elkövető személyi és családi
körülményeire, egészségi állapotára tekintettel a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő
szabadságvesztést legfeljebb harminc napig terjedő időtartamra félbeszakíthatja.
(2) Ha az elkövető kórházi gyógykezelése szükséges és az a büntetés-végrehajtás keretei között
nem megoldható, a bv. intézet parancsnoka a gyógykezelés tartamára a közérdekű munka és a
pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést félbeszakítja.
(3) A félbeszakítás tartama a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés
tartamába nem számít be. A félbeszakítás alatt a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő
szabadságvesztés elévülése nyugszik.
Amennyiben a pénzbüntetést a helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtásának megkezdése előtt
kifizetik, a szabadságvesztés nem hajtható végre, ha pedig a szabadságvesztés végrehajtása alatt
fizetik meg, az elítéltet nyomban szabadon kell bocsátani.
Az ilyen jogcímen történő befizetést a Törvényszék Gazdasági Hivatala (TGH) igazolja. A
pénzbüntetés egy részének megfizetése esetén a szabadságvesztésnek csak az a része hajtható
végre, amely a meg nem fizetett pénzbüntetésnek felel meg. Az átszámítás során a bv. intézetnek a
napi tételekkel kell számolnia. A szabadulás napját még szabadságvesztésben töltött időnek kell
tekinteni, tehát az elítéltnek az erre a napra szóló napi tétel összegét nem kell megfizetnie.
Fogva tartás beszámítása esetén a pénzbüntetés ezzel lerovott összegét megkapjuk, ha az előzetes
fogva tartás napjainak számát megszorozzuk a napi tétel összegével.
Az elítéltnek joga van a befizetett összeg egészében vagy részben való visszatérítését kérni, ha azt a
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztés letöltésével lerótta. Az így lerovottnak tekintendő
összeget a TGH az elítélt részére visszafizeti.
A pénzbüntetés átváltoztatása folytán helyébe lépő szabadságvesztés nem azonos a
szabadságvesztésre ítéléssel. Így annak végrehajtása sem függeszthető fel, és abból az elítélt
feltételes szabadságra sem bocsátható. Átváltoztatás esetén is a büntetett előélethez fűződő
hátrányok alóli mentesítés a pénzbüntetésre vonatkozó szabályok szerint következik be, az ítélet
jogerőre emelkedésével bekövetkező mentesülést az átváltoztatás nem érinti. A pénzbüntetés
helyébe lépő szabadságvesztéshez értelemszerűen nem fűződnek azok a büntetőjogi
következmények sem, amelyek a végrehajtandó szabadságvesztéshez szükségszerűen
kapcsolódnak. Ennek megfelelően a pénzbüntetés átváltoztatása folytán letöltött szabadságvesztés
nem alapozza meg a visszaesői bűnösséget és nem vonja maga után a feltételes szabadság
megszüntetését.
Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását sem lehet elrendelni mindezek alapján, hiába van
még ezzel ellentétes eseti megyei bírósági döntés. A pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést
töltő elítéltek választójogukat gyakorolhatják.
XI. - A FOGLALKOZÁSTÓL ELTILTÁS VÉGREHAJTÁSA
296. § (1) A foglalkozástól eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Ha a
foglalkozástól eltiltást szabadságvesztés mellett szabják ki, tartamába be kell számítani
a) az ítélet jogerőre emelkedése és a szabadságvesztés megkezdése között eltelt időt,
b) a szabadságvesztés félbeszakításának tartamát,
c) a feltételes szabadságon töltött időt, ha a bíróság azt nem szüntette meg.
(2) Nem számít be a foglalkozástól eltiltás tartamába
a) az az idő, amely alatt az elítélt kivonja magát a foglalkozástól eltiltás, vagy ha
szabadságvesztésre is ítélték, a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása alól,
b) a más ügyben előzetes fogvatartásban töltött idő, feltéve hogy elítélték,
c) a bármely ügyben kiszabott és töltött szabadságvesztés - ideértve a közérdekű munka vagy a
pénzbüntetés átváltoztatása folytán végrehajtott büntetést is - ideje.
297. § (1) A foglalkozástól eltiltás végrehajtása annak a szervnek a feladata, amely a foglalkozástól
eltiltással érintett foglalkozás kapcsán, jogszabály alapján kötelező nyilvántartási vagy
engedélyezési tevékenységet végez. A büntetés-végrehajtási bíró felhívása alapján a nyilvántartást
vezető szerv a foglalkozástól eltiltásra vonatkozó adatokat bejegyzi a nyilvántartásba, és
gondoskodik arról, hogy az elítélt az eltiltás tartama alatt ne végezhessen olyan tevékenységet,
amelytől a bíróság eltiltotta.
(2) A foglalkozástól eltiltás hatálya alatt álló részére - a Btk. 102. §-a szerinti előzetes mentesülése
esetén is - olyan hatósági bizonyítványt kell kiállítani, amely tartalmazza, hogy a bíróság az elítéltet
milyen foglalkozástól tiltotta el, és annak tartama előreláthatóan mikor jár le.
(3) Jogszabály a foglalkozástól eltiltás esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újbóli
gyakorlását a foglalkozáshoz szükséges jártasság, alkalmasság igazolásától teheti függővé. Az
elítélt a foglalkozás újbóli gyakorlását mindaddig nem kezdheti meg, amíg a foglalkozáshoz
szükséges jártasságát, alkalmasságát a jogszabályban előírt módon nem igazolja.
(4) Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a végleges hatályú eltiltás alóli mentesítés esetén is az
alkalmasság igazolásának módjára.
(5) A foglalkozástól végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az elítéltet a kérelmére mentesítheti. A
mentesítésnek akkor lehet helye, ha az elítélt a foglalkozás gyakorlására alkalmasságát a bíróság
által előírt módon igazolja.
(6) A foglalkozástól eltiltás büntetés végrehajtását a rendőrség ellenőrzi.
A törvény részletesen meghatározza azokat az időket (lehetőségeket), amelyeket a
szabadságvesztés mellett kiszabott foglalkozástól eltiltás tartamába be kell számítani, továbbá
rendelkezik azokról is, amelyek nem számíthatók be.
A végrehajtás annak a szervnek a feladata, amelyik az eltiltással érintett foglalkozás kapcsán
kötelező nyilvántartási, vagy engedélyező tevékenységet végez (pl. szakmai kamarák, szakmai
szövetségek).
A rendőrség feladatát képezi a foglalkozástól eltiltás büntetés végrehajtásának ellenőrzése.
A végrehajtásban közreműködnek a bíróságok, a bv. csoportok, a törvényszéki gazdasági hivatalok,
a bírósági végrehajtók, a rendőri szervek, egyéb állami intézmények, társadalmi szervezetek,
egyesületek.
A foglalkozástól eltiltott személy részére mindaddig, amíg az eltiltás hatálya alatt áll, csak olyan
hatósági bizonyítvány állítható ki, amely tartalmazza az eltiltás tényét és időtartama lejártának
várható idejét. E rendelkezés az előzetes mentesítésben részesültekre is vonatkozik.
Ehelyütt is szükséges rámutatni, hogy téves és helytelen az a nézet, amely az ilyen, egyes jogtól
megfosztó (továbbiakban: jogfosztó) büntetést másodlagos, kevésbé fontos büntetőjogi
szankciónak tekinti. A foglalkozástól eltiltás és a többi jogfosztó büntetés ugyanis a terheltet
érzékenyen és közvetlenül érintő joghátrány, amely az esetek többségében az elítélt számára
egzisztenciális jelentőségű. A büntetési jelleget domborítja ki az a tény is, hogy a mellékbüntetések
közül ezek a büntetések sorába kerültek.
A hatályosulás lényegében az ítélet jogerőre emelkedésének napjától automatikusan megkezdődik,
az elítélt már e naptól elveszti azt a jogosultságot, amelyet a büntetés érint, a végrehajtásnak az a
feladata, hogy ennek realizálását garantálja. A büntetés sajátosságai a végrehajtásban is
megnyilvánulnak. A végrehajtó szervek felelősségét növeli, hogy a végrehajtás lényege az ilyen
jogfosztó büntetés tartalmi elemét képező tilalmak deklarálása.
A tilalom érvényesítéséről a végrehajtó szervnek kell gondoskodnia. Ha azonban az elítélt a részére
kötelező tilalmat nem tartja be, ez nem jelenti a büntetés lejártának eltolódását, mert a beszámítás
tilalmi esetei között - egyet kivéve - nem szerepel az az eset, amikor az elítélt gyakorolja a számára
tiltott jogokat. Éppen ezért döntő jelentőségű az ilyen jogfosztó büntetések hatályosulása, aminek
érvényt szerezni a rendőrség kötelessége [1994. évi XXXIV. törvény 1. § (2) bekezdés i) pont].
Az, hogy a végrehajtás ne jelentsen a szükségesnél nagyobb hátrányt az elítélt számára, figyelmet
érdemlő és megoldásra váró probléma. A jogi szabályozásnál és a tényleges megvalósításnál is
törekedni kell arra, hogy a büntetés végrehajtása kedvezően hasson az elítéltre és a társadalom
többi tagjára egyaránt.
Törvényességi szempont, de az elítélt egyéni érdeke is, hogy a büntetés tartalmát képező tilalmak a
törvényes időtartamon keresztül érvényesüljenek. A tartam számításánál nagyon világosan és
egyértelműen fogalmaz a törvény. A beszámítható és be nem számítható időtartamok ismeretében a
büntetési tartam számításának képlete: kezdőnap + bíróság által kiszabott tartam - a beszámítható
idő + a be nem számítható idő.
70. oldal
XII. - A járművezetéstől eltiltás végrehajtása
298. § (1) A járművezetéstől eltiltás végrehajtására az előző fejezet rendelkezéseit értelemszerűen
alkalmazni kell.
(2) A járművezetéstől eltiltás esetén az ezzel összefüggő feladatok ellátásáról a fővárosi és megyei
kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) a bíróság
értesítése alapján gondoskodik.
(3) Ha jogszabály a járművezetés újbóli gyakorlását a járművezetéshez szükséges jártasság
igazolásától teszi függővé, az elítélt a járművezetés újbóli gyakorlását mindaddig nem kezdheti
meg, amíg a járművezetéshez szükséges jártasságot a (2) bekezdésben meghatározott járási
hivatalnál nem igazolja.
(4) A járművezetéstől eltiltás tartamába be kell számítani azt az időt is, amelynek tartamára az
elítélt vezetői engedélyét a bűncselekménnyel összefüggésben a helyszínen elvették, vagy azt a
hatóságnál leadta.
(5) A járművezetéstől eltiltás büntetés végrehajtását a rendőrség ellenőrzi.
A törvény a Btk.-val összhangban állapítja meg a járművezetéstől eltiltás végrehajtásának
szabályozását. A járművezetéstől eltiltás lényegében a foglalkozástól eltiltás speciális, ezért néhány
eltérő szabályt is igénylő változata.
Alapvetően a foglalkozástól eltiltás szabályai alkalmazandók azzal, hogy a végrehajtást a fővárosi
és a megyei kormányhivatalok járási (fővárosi kerületi) hivatalai végzik a bíróság értesítése
alapján. A gyakorlatban azonban a végrehajtást ténylegesen a rendőrség ellenőrzi (az említett
hivatalokban a nyilvántartást végzik, de például az utcai ellenőrzést a rendőrség).
Az eltiltás tartamába beszámít az az idő is, amelynek tartamára az elítélt vezetői engedélyét a
helyszínen elvették, avagy azt a hatóságnál leadta.
XIII. - A KITILTÁS VÉGREHAJTÁSA
299. § (1) A kitiltás tartamára a 296. § szabályai értelemszerűen alkalmazandók.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró a kitiltás végrehajtásának ellenőrzése céljából értesíti a kitiltással
érintett közigazgatási terület szerint illetékes rendőrkapitányságot, valamint az elítélt lakcíme
szerint illetékes rendőrkapitányságot.
(3) A kitiltott köteles az ítélet jogerőre emelkedését vagy a szabadságvesztésből való szabadulását
követő nyolc napon belül elhagyni az ítéletben megjelölt helységet (helységeket) vagy
közigazgatási területet, az általa szabadon választott helységbe távozni, és ott a rendőrségnél
jelentkezni. A letelepedés helye szerinti rendőrkapitányság erről értesíti a (2) bekezdés szerinti
rendőrkapitányságokat.
(4) A kitiltott a kitiltás tartama alatt köteles a kitiltást elrendelő határozatot magánál tartani, és ha a
rendőrség igazoltatja, a határozatot a személyazonosság igazolására alkalmas okirattal együtt
bemutatni.
(5) A rendőrség az elítélt kérelmére személyi vagy családi körülményeire figyelemmel a kitiltás
végrehajtását félbeszakíthatja, vagy az elítélt kötelezettségei teljesítése, vagy jogai, törvényes
érdekei érvényesítése érdekében, avagy más fontos okból engedélyezheti, hogy az elítélt rövid
időtartamra visszatérjen olyan helységbe, ahonnan kitiltották. Az elítélt kérelmének elutasítása
esetén a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezhet.
A kitiltás ellenőrzése a rendőrség hatáskörébe tartozik. Ezt a feladatot a bv. bíró értesítése alapján
látja el az érintett közigazgatási kerület, valamint az elítélt lakóhelye szerint illetékes
rendőrkapitányság.
A kitiltott személy kötelezettsége az adott terület nyolc napon belüli elhagyása és az általa
szabadon választott helység rendőrségénél történő jelentkezés, valamint a kitiltást elrendelő
határozat magánál tartása.
A rendőrség bizonyos esetekben - az elítélt kérelmére - a kitiltás végrehajtását félbeszakíthatja,
elősegítve ezzel az elítélt kötelezettségeinek teljesítését és törvényes érdekei érvényesítését. A
kérelem elutasítása miatt az elítélt a bv. bíróhoz fordulhat.
XIV. - A SPORTRENDEZVÉNYEK LÁTOGATÁSÁTÓL VALÓ ELTILTÁS VÉGREHAJTÁSA
300. § (1) A sportrendezvények látogatásától való eltiltás végrehajtását - a bíróság értesítése alapján
- a sportrendészeti nyilvántartás alapján a rendőrség ellenőrzi.
(2) Az elítélt az eltiltás tartama alatt köteles a bíróság által meghatározott sportrendezvények,
sportlétesítmények helyszínétől távol maradni.
A Btk. új büntetési nemként vezette be a sportrendezvények látogatásától való eltiltást. Az eltiltás
végrehajtását a rendőrség ellenőrzi a sportrendészeti nyilvántartás alapján.
A sportról szóló 2004. évi I. törvény 72. § (5) bekezdése kimondja, hogy beléptető rendszer
alkalmazása esetén a szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a
belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya eladásakor, valamint a rendező a beléptetés során a látogató
személyazonosságát egybeveti a sportrendészeti nyilvántartás adataival.
A sportrendészeti nyilvántartásban szereplő személynek belépőjegy, bérlet vagy klubkártya nem
értékesíthető, az eltiltó határozat szerinti sportrendezvény helyszínére, illetve sportlétesítménybe
történő belépését meg kell tagadni. Ezekben az esetekben tehát a beléptetési rendszer
üzemeltetésével összefüggésben hatályosul a büntetés.
Az elítélt köteles az eltiltás alatt a bíróság által meghatározott sportrendezvények,
sportlétesítmények helyszínétől távol maradni.
Az egyéb sportrendezvények esetén a szervező ugyancsak jogosult a sportrendészeti
nyilvántartásból adatok lekérdezésére, de beléptetési rendszer alkalmazásának hiányában csak
szúrópróbaszerűen történhet meg a belépni szándékozó és a nyilvántartási rendszer adatainak
egybevetése.
A 2012. évi CCXXIII. törvény 74. §-a kiegészítette a Bv. tvr.-t egy 76. §-sal, ez volt a megelőző
végrehajtási szabályozás.
XV. - A KIUTASÍTÁS VÉGREHAJTÁSA
301. § (1) A kiutasítás tartamára a 296. § rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(2) A bíróság a kiutasítás végrehajtása érdekében értesíti az elítélt tartózkodási helye szerint
illetékes területi idegenrendészeti hatóságot.
(3) A kiutasítást - ha azt végrehajtandó szabadságvesztés vagy elzárás mellett szabták ki - a
szabadságvesztés vagy elzárás kiállása után, egyébként az ítélet jogerőre emelkedése után kell
végrehajtani.
(4) Ha az elítélt szabadságvesztés-büntetést tölt - ideértve a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés
helyébe lépő szabadságvesztést is -, a várható szabadulása előtt harminc nappal a bv. intézet értesíti
a székhelye szerint illetékes területi idegenrendészeti hatóságot.
(5) A kiutasítást a területi idegenrendészeti hatóság a szabad mozgás és tartózkodás jogával
rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a harmadik országbeli
állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvények rendelkezései szerint hajtja végre.
(6) A kiutasítás nem hajtható végre, ha a végrehajtásnak a szabad mozgás és tartózkodás jogával
rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a harmadik országbeli
állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényekben meghatározott akadálya
állapítható meg.
A bíróság a végrehajtás érdekében az elítélt tartózkodási helye szerint illetékes területi
idegenrendészeti hatóságot értesíti. Az új törvény szabályozza azt az esetet is, amikor az elítélt
szabadságvesztést tölt. Ebben az esetben a bv. intézet számára ír elő értesítési kötelezettséget.
A végrehajtás során figyelembe kell venni a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező
személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvények rendelkezéseit.
A kiutasítás végrehajthatóságának kizártsága megállapításának szabályait a külön törvény
rendelkezéseinek figyelembételével kell alkalmazni.
A kiutasítás végleges hatályú, vagy határozott ideig tart. Az országból egyszer kiutasított külföldi a
kiutasítás tartama alatt csak külön engedéllyel térhet vissza.
A bíróság a végleges hatályú kiutasítás alól a kiutasítottat kérelemre mentesítheti. A mentesítés
előfeltétele, hogy a kiutasított arra érdemes legyen és kiutasítása óta tíz év elteljen.
A kiutasított - amennyiben szabadságvesztésre is ítélték - a szabadságvesztés megkezdésére
halasztást nem kaphat, mert az gátolná a kiutasítás végrehajtását. Ha a bíróság a kiutasítást nem
végrehajtandó szabadságvesztés mellett szabta ki, a kiutasításról szóló külön értesítést a jogerős és
végrehajthatósági záradékkal ellátott kiadmánnyal együtt megküldi a Belügyminisztérium
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BÁH) bíróság székhelye szerinti illetékes területi
szervének.
A kiutasítás esetén a végrehajthatóságot, valamint az azt kizáró okot a bv. bíró vizsgálja meg
ügyészi indítványra [7/1993. BH 403. BK].
A kiutasított a feltételes szabadságból nem zárható ki, ugyanakkor a törvény alapján viszont
büntetése kitöltésekor kell a kiutasítást végrehajtani. A kiutasítottnak az ország területén
tartózkodása nem kívánatos. A gyakorlat ezt úgy oldotta meg, hogy már a feltételes szabadságát is
külföldön tölti az elítélt.
E kérdés felveti a szabályozás szükségességét a tekintetben is, hogy a külföldi esetében milyen
mértékben alkalmazható a szabadságvesztés végrehajtása során az enyhébb végrehajtási szabályok
alkalmazásával járó eltávozás, továbbá a kimaradás, a rövid tartamú eltávozás jutalom. Kiutasított
esetében való alkalmazását nem tiltja a törvény. Felvetődik a kérdés, ez mennyire van összhangban
úgy a kiutasítás, mint az eltávozások alkalmazásának céljával. Ha egyszer valakinek "az országban
tartózkodása nem kívánatos" és kiutasították, az a büntetés-végrehajtási jogi kedvezményként,
jutalomként tartózkodhat-e tovább az országban bv. intézeti területen kívül. Másik oldalról viszont
alapelv, hogy a nem magyar állampolgár elítélt sem hozható hátrányosabb helyzetbe a magyar
állampolgár elítéltnél.
XVI. - A KATONAI BÜNTETÉSEK VÉGREHAJTÁSA
302. § (1) A lefokozást és a szolgálati viszony megszüntetését az illetékes miniszter (országos
hatáskörű szerv vezetője), illetve a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnok hajtja végre.
(2) A jogerős határozatot hozó bíróság a katonai büntetés végrehajtása érdekében közvetlenül
értesíti a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokot.
303. § (1) E fejezet alkalmazásában katona: az a Btk. 127. § (1) bekezdésében meghatározott
személy, akinek tényleges állományviszonya a vele szemben kiszabott büntetés vagy intézkedés
végrehajtásának megkezdése és a végrehajtás alatt fennáll.
(2) Ha a bíróság katonával szemben nem katonai fogdán letöltendő szabadságvesztést szab ki, a
tanács elnöke az ítélet jogerőre emelkedését követően soron kívül megkeresi az elítélt munkáltatói
jogkört gyakorló parancsnokát a szolgálati viszony megszüntetése végett. Egyebekben az általános
szabályok az irányadók.
(3) Ha katonával szemben a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét rendelik el, a határozat
egy kiadmányát a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnoknak is meg kell küldeni.
Az új törvény teljes mértékben átvette a Bv. tvr. rendelkezéseit, azonban rendszerében szétválasztja
az anyagi és eljárási jellegű szabályokat.
A katonai büntetések közül a lefokozást és a szolgálati viszony megszüntetését az illetékes
miniszter, illetve a személyügyi hatáskörrel rendelkező parancsnok hajtja végre, ezért a katonai
ügyekben kijelölt bv. bíró a végrehajtás érdekében e személyeket keresi meg.
Arra nézve, hogy kit kell katonának tekinteni, szintén tartalmaz rendelkezést a törvény.
Eltérés az általános szabályokhoz képest, hogy a nem katonai fogdában letöltendő szabadságvesztés
kiszabása esetén a bíróság a jogerőre emelkedést követően soron kívül megkeresi az elítélt
munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokát a szolgálati viszony megszüntetése érdekében.
XVII. - A KÖZÜGYEKTŐL ELTILTÁS VÉGREHAJTÁSA
304. § (1) A közügyektől eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik, tartamába be
kell számítani:
a) az ítélet jogerőre emelkedése és a szabadságvesztés - előírt időben történő - megkezdése között
eltelt időt,
b) a szabadságvesztés félbeszakításának idejét,
c) a feltételes szabadságon töltött időt, ha a bíróság azt nem szüntette meg,
d) a közérdekű munka vagy pénzbüntetés átváltoztatása miatti szabadságvesztés idejét.
71. oldal
(2) A közügyektől eltiltás tartamába nem számít be az az idő, amely alatt az elítélt
a) azt a szabadságvesztést tölti, amelynek alapján a bíróság a közügyektől eltiltást kiszabta,
b) olyan összbüntetésbe foglalt szabadságvesztést tölt, amelyhez kapcsolódóan közügyektől eltiltást
is végre kell hajtani,
c) az a)-b) pontban megjelölt szabadságvesztés végrehajtása alól kivonja magát.
305. § (1) Ha a bíróság közügyektől eltiltást alkalmazott és a lefolytatott bizonyítás alapján
tudomására jutott, hogy az elítélt hivatalos személy, népképviseleti szerv testületének vagy
bizottságának tagja, civil szervezet tisztségviselője, belföldi kitüntetéssel vagy külföldi kitüntetés
viselésére vonatkozóan engedéllyel rendelkezik, katonai rendfokozattal bír, törvényben kihirdetett
nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésébe vagy testületébe delegált tag, hatósági
eljárásban védő vagy jogi képviselő, valamennyi, a közügyektől eltiltás által érintett szervezetet
illetően külön-külön, közügyektől eltiltásról szóló értesítőlapot állít ki, és megküldi:
a) a hivatalos személy munkáltatójának,
b) a népképviseleti szerv testületének vagy bizottságának,
c) annak a civil szervezetnek, köztestületnek, közalapítványnak, amely szervezetben az elítélt
tisztséget visel,
d) a belföldi kitüntetés adományozására, vagy a külföldi kitüntetés viselésének engedélyezésére
jogosítvánnyal rendelkező személy hivatalának,
e) a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésének vagy
testületének,
f) az illetékes ügyvédi kamarának.
(2) Ha katonai rendfokozattal rendelkező elítélttel szemben nem katonai büntetőeljárásban
alkalmaztak közügyektől eltiltást, a közügyektől eltiltásról kiállított - és a soron következő római
számmal ellátott - értesítőlapot
a) nyugállományú és kiképzett tartalékos személy esetén a Honvédség katonai igazgatási és
központi adatfeldolgozó szervének,
b) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény hatálya
alá tartozó elítélt esetén az állományilletékes parancsnoknak, vagy a honvédek jogállásáról szóló
törvény hatálya alá tartozó elítélt esetén a munkáltatói jogkört gyakorlónak
kell megküldeni.
(3) Belföldi kitüntetés: a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami
kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvényben nevesített, vagy annak felhatalmazásán alapuló, a
Kormány, a miniszterelnök, a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a Magyar Nemzeti Bank
elnöke, a legfőbb ügyész, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az Országos Bírói Tanács,
az Alkotmánybíróság elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke, valamint miniszter által alapított
kitüntetés, vagy a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvényben meghatározott díj.
Az új törvény nem változtatott az eddigi szabályozáson, a korábbiakkal egyezően határozta meg a
tartam számítását; azokat az időket, amelyek beszámítandók, és azokat is, amelyek nem
számíthatók be.
A bíróság értesítőlap kiállításával gondoskodik a végrehajtásról. Részletezi, hogy mely szerveknek
kell az értesítőlapot megküldeni. Többes érintettség esetén valamennyi érintett számára ki kell
állítani és meg kell küldeni az értesítőlapot.
A közügyektől eltiltás mellékbüntetésnek is sajátossága, ami a jogfosztó büntetéseké, a bennük
rejlő hátrány realizálásának időpontja. Az elítélt már az ítélet jogerőre emelkedésének napján
elveszti azt a jogosultságot, amelyet a büntetés, a mellékbüntetés érint. Az, hogy a büntetés milyen
tilalmat és milyen időtartamban tartalmaz, a büntető törvénykönyvben megtalálható. Ezen
túlmenően azonban az elítélt más állampolgári jogai is változnak, így különösen a közügyektől
eltiltás miatt, amit külön jogszabályok tartalmaznak. A tilalom érvényesítéséről a végrehajtó
szervnek kell gondoskodnia. Ha azonban az elítélt a részére kötelező tilalmat nem tartja be, az nem
jelenti a jogfosztó büntetés lejártának eltolódását, mert a beszámítás tilalmi esetei között a törvény
nem jelöli meg azt az esetet, amikor az elítélt gyakorolja a számára tiltott jogot. Éppen ezért döntő
jelentőségű ezeknek a büntetéseknek a hatályosulása, amelynek érvényt szerezni a rendőrség
kötelessége [Btk. 53. § (3) bekezdés].
Törvényességi szempont, de a jogfosztó büntetésre ítélt egyéni érdeke is, hogy a büntetés tartalmát
képező tilalmak a törvényes időtartamon keresztül érvényesüljenek. A tartam számításánál a Btk.
53. § (2) bekezdése irányadó. A közügyektől eltiltás büntetés lejárati napja csak akkor határozható
meg, ha figyelembe vesszük a kezdő napját, a büntetésbe beszámítható és be nem számítható
időtartamokat. Be kell számítani az ítélet jogerőre emelkedése és a szabadságvesztés megkezdése
között eltelt időt, a szabadságvesztés félbeszakításának tartamát, valamint a feltételes szabadságon
töltött időt, ha a bíróság azt nem szüntette meg. Nem számít be e büntetések tartamába az az idő,
amely alatt az elítélt kivonta magát a szabadságvesztés végrehajtása alól [Btk. 53. § (3) bekezdés].
Nem számít be továbbá az az idő sem, amely alatt az elítélt szabadságvesztést töltött - ideértve a
más ügyben kiszabott, valamint a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés átváltoztatása folytán
végrehajtott büntetést is -, továbbá más ügyben fogva tartásban töltött idő, ha abban az ügyben az
elítéltet jogerős büntetéssel sújtották. A szabálysértés átváltoztatása folytán alkalmazott elzárás
beszámítását sem a Btk. sem a Bv. törvény nem zárja ki.
A beszámítható és be nem számítható időtartamok ismeretében a mellékbüntetés
tartamszámításának képlete: kezdőnap + bíróság által kiszabott tartam - a beszámítható idő + a be
nem számítható idő. Így kapjuk meg a lejárati időt.
Valamennyi jogfosztó büntetés közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre hátrányosabb.
Közügyektől eltiltás nem foglalható összbüntetésbe. Több közügyektől eltiltás mellékbüntetés
közül azt kell végrehajtani, amelyik a leghosszabb tartamú.
A büntetések végrehajtási rendjéhez tartozó folyamat azzal indul, hogy a jogerős ítéletről a bírósági
tanács elnöke által kiállított különjelzésű (I., II., III.,) értesítés a bírósági bv. csoporton keresztül
eljut a végrehajtó szervekhez. Az I. jelzésű értesítést a bv. csoport előadója haladéktalanul
megküldi az elítélt állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, hogy nyomban az
ítélet jogerőre emelkedése után tudomást szerezzen a büntetésről. A II. jelzésű értesítést a bv.
csoporttól a bv. intézet akkor kapja meg, amikor a bv. csoport a szabadságvesztés végrehajtására
vonatkozó értesítés megküldésével a szabadságvesztés-büntetés megkezdése érdekében intézkedik.
Az elítélt szabadulása alkalmával a bv. intézet kitölti a II. jelzésű értesítés megfelelő rovatait és az
így kitöltött értesítést még a szabadítás napján megküldi a büntetésenként külön-külön felsorolt
szerveknek, így pl. az elítélt tartózkodási helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak.
A büntetésre ítélt személyekről az illetékes rendőrkapitányság és a körzeti megbízott is vezet
nyilvántartást, a tartam változását figyelemmel kíséri és vezeti. Az ellenőrzés az adott büntetés
tartalmát képző jogkorlátozás érvényesülésére terjedhet csak ki.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
XVIII. - A KATONAI MELLÉKBÜNTETÉSEK VÉGREHAJTÁSA
306. § (1) A rendfokozatban való visszavetést és a várakozási idő meghosszabbítását az illetékes
miniszter (országos hatáskörű szerv vezetője) vagy a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnok
hajtja végre.
(2) A jogerős határozatot hozó bíróság a katonai mellékbüntetés végrehajtása érdekében
közvetlenül értesíti a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokot.
(3) A katonai büntetésről vagy közügyektől eltiltásról szóló külön értesítőlapot a katona volt
munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokának akkor is meg kell küldeni, ha az elítélt szolgálati
viszonya a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt megszűnt.
(4) A bíróság a lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről, fenntartásáról, vagy megszüntetéséről,
valamint a távoltartás elrendeléséről, módosításáról és megszüntetéséről szóló határozatot megküldi
a katona munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokának.
A katonai mellékbüntetések közül a rendfokozatban visszavetés (Btk. 139. §) és a várakozási idő
meghosszabbítása (Btk. 140. §) a bíróság által megszabott tartamig tart, a lefokozott viszont csak az
általános szabályok szerint nyerheti vissza rendfokozatát.
A katonával szemben alkalmazott mellékbüntetésekről a bíróság külön állít ki értesítést és azt az
állományilletékes parancsnoknak küldi meg.
Harmadik rész - Az intézkedések végrehajtása
XIX. - A megrovás végrehajtása
307. § (1) Ha a terhelt a határozat kihirdetésekor jelen van, a megrovást a bíróság a határozat
jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, vagy az ügyész szóban foganatosítja, egyéb esetben a
megrovás végrehajtása a határozat kézbesítésével történik.
(2) Nem magyar állampolgár terhelt esetén az ügyész a nyomozó hatóságot is megbízhatja a
megrovás foganatosításával, a határozat szóban is lefordítható.
Ha a határozat kihirdetésénél a terhelt jelen van, a bíróság a megrovást a határozat jogerőre
emelkedésének bevárása nélkül, a kihirdetéssel foganatosítja, míg az ügyész által alkalmazott
megrovás esetében - a terhelt jelenléte esetén - a megrovás foganatosítására szóban kerül sor.
Abban az esetben, ha a megrovás foganatosítása nem a terhelt jelenlétében történik, a megrovás
tényleges végrehajtása a határozat kézbesítése útján valósul meg.
Gyakorlati szempontokra figyelemmel lehetővé teszi a törvény, hogy a megrovást az ügyész helyett
a nyomozó hatóság foganatosítsa. Az eljárás egyszerűsítését szolgálja az a rendelkezés, miszerint a
határozat szóban is közölhető.
A megrovás foganatosítása érdekében tehát az a hatóság intézkedik, amelyik a határozatot hozta. A
megrovással a hatóság rosszallását fejezi ki, és az elkövetőt felhívja, hogy a jövőben tartózkodjék
bűncselekmény elkövetésétől.
A fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályok végrehajtás során való érvényesülését szolgálja az a
rendelkezés, amely szerint a megrovás foganatosításáról a fiatalkorú gondozóját értesíteni kell, a
gondozó megjelenése az intézkedéssel elérni kívánt nevelési célokat erősítheti.
XX. - A PRÓBÁRA BOCSÁTÁS VÉGREHAJTÁSA
308. § (1) A próbaidő a próbára bocsátást elrendelő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik.
(2) Ha a bíróság a próbaidőt meghosszabbítja, a meghosszabbítás a próbaidő korábbi határidejének
elteltével kezdődik. Ilyen esetben a próbaidő tartama a három évet meghaladhatja.
(3) Ha a próbára bocsátotton olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amellyel kapcsolatban a
bíróság a próbára bocsátást nem szüntette meg, a próbaidő a szabadságvesztés tartamával
meghosszabbodik.
(4) A próbára bocsátás megszűnik, ha
a) a próbaidő eltelt, vagy
b) a bíróság a próbára bocsátást megszüntette.
A próbára bocsátásra nézve mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy két fő típusra osztható,
mégpedig pártfogó felügyelet nélküli és pártfogó felügyelettel elrendelt próbára bocsátásra.
A próbára bocsátás kezdete a próbára bocsátást elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napja.
A próbára bocsátás végrehajtásának fontos kérdése a próbaidő számítása. A próbaidő a bíróság
határozatának jogerőre emelkedésével kezdődik. A próbaidő meghosszabbításának esetét is
szabályozza a törvény: a meghosszabbítás a próbaidő korábbi határidejének elteltével kezdődik.
Egyértelműen rendelkezik arról is, hogy meghosszabbítás esetén a próbaidő tartama meghaladhatja
a Btk. 65. § (3) bekezdésében meghatározott három éves leghosszabb tartamot. A törvény arról
rendelkezik a 308. § (3) bekezdésében, amikor a próbára bocsátotton olyan szabadságvesztést
hajtanak végre, ahol a bíróság a próbára bocsátást nem szüntette meg. Ez akkor fordulhat elő, ha a
szabadságvesztést nem a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt szabták ki. A próbára
bocsátás céljával ellentétben állna, ha a próbaidő a szabadságvesztés végrehajtása alatt folynék.
Ezért a törvény úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a próbaidő meghosszabbodik a
szabadságvesztés tartamával.
A próbára bocsátás megszüntetési eseteit is a törvény szabályozza részletesen. Meg kell szüntetni
és büntetést kell kiszabni, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan
megszegi, vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekményért elítélik.
A Btk. 66. § (1) bekezdés a) pontja értelmében ilyen következménnyel jár, ha a próbára bocsátottat
a próbára bocsátás előtt elkövetett bűncselekmény miatt elítélik. A Be. 568. § (3) bekezdése az
ügyek egyesítését írja elő. Bármilyen bűncselekmény miatt, bármilyen büntetés kiszabása esetén
kötelező a próbára bocsátás megszüntetése.
A próbára bocsátás végrehajtása a pártfogó felügyelet elrendelésének hiányában nem igényel
érdemi tevékenységet, mindössze a bűnügyi nyilvántartást kezelő szervet kell értesíteni a bírósági
határozat tartalmáról, különös figyelemmel a próbaidő tartamának kiszámításához szükséges
időpontok megjelölésére. A próbaidő-meghosszabbítás esetén sem maradhat el a bűnügyi
nyilvántartó értesítése.
A bíróság hivatalból, vagy az ügyész indítványára tárgyaláson határoz a próbaidő
meghosszabbításáról vagy a próbára bocsátás megszüntetéséről, ha a próbára bocsátott a pártfogó
felügyelet magatartási szabályait megszegte. Utóbbi esetben az ítélő bíróság jár el, és nem a bv.
bíró. Fiatalkorú esetén a bíróság kijelölt tanácsa jár el. Fontos, hogy a büntetőügyekben eljáró
hatóságok a próbára bocsátás elrendelése szempontjából jelentős tényeket, így különösen az
72. oldal
elkövető személyi körülményeit a büntetőeljárás során felderítsék, és azokat a bíróság ügydöntő
határozatában rögzítse és értékelje.
XXI. - A JÓVÁTÉTELI MUNKA VÉGREHAJTÁSA
309. § (1) A jóvátételi munka elvégzését a határozat jogerőre emelkedésének napjától számított egy
éven belül kell igazolni az ügyben első fokon eljárt bíróságnál.
(2) A jóvátételi munkát a bíróság által megállapított munkaórák szerinti tartamban kell elvégezni,
az elítélt és a munkavégzés helyét biztosító szervezet vagy intézmény megegyezése szerinti
feltételekkel. Az elítélt köteles a jóvátételi munkavégzés helyét biztosító szervezet vagy intézmény
munkabiztonságra vonatkozó rendelkezéseit megtartani.
(3) A jóvátételi munka idejére nem létesül munkaviszony. A jóvátételi munka nem minősül
szervezett munkavégzésnek.
(4) A jóvátételi munka elvégzéséről az érintett állami vagy önkormányzati fenntartású intézmény
vezetője, közhasznú jogállású civil szervezet vezető tisztségviselője, a vallási közösség képviselője
vagy a képviseletre feljogosított tisztségviselője két példányban igazolást állít ki. Az igazolás
közokirat. Az elítélt az igazolás egyik példányát a bíróság részére átadja.
(5) A pártfogó felügyelői szolgálat szükség esetén tanácsadással segíti az elítéltet a jóvátételi
munka helyének kiválasztásában. Ennek érdekében a pártfogó felügyelői szolgálat önkéntes
bejelentkezés alapján nyilvántartást vezet azokról az állami vagy önkormányzati intézményekről,
közhasznú jogállású civil szervezetekről, vallási közösségekről és az ezek által fenntartott olyan
intézményekről, amelyek jóvátételi munka végzésére elítéltet fogadnának.
(6) A jóvátételi munkahelyek nyilvántartása tartalmazza az (5) bekezdés szerinti szervezet
a) megnevezését,
b) székhelyét,
c) a képviselő vagy kapcsolattartó személy nevét és telefonos elérhetőségét,
d) a jóvátételi munka jellegét,
e) a jóvátételi munkavégzés helyét, valamint
f) a munkavégzésre igényelt létszámot.
(7) Ha az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll, részére a pártfogó felügyelő a jóvátételi munkavégzés
helyének kiválasztásában segítséget nyújt, továbbá a pártfogó felügyelő a jóvátételi munka
elvégzését ellenőrzi.
A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett
miatt a büntetés kiszabását egy évre elhalasztja, és jóvátételi munka végrehajtását írja elő, ha
alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető. A jóvátételi munka mellett pártfogó
felügyelet is elrendelhető.
Jóvátételi munka nem írható elő azzal szemben, aki
a) visszaeső,
b) a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c) a szándékos bűncselekményt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás
befejezése előtt követte el, vagy
d) a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.
[Btk. 67. § (1)-(2) bekezdés]
Az elkövető - választása szerint - állami vagy önkormányzati fennhatóságú intézménynél,
közhasznú civil szervezetnél, egyháznál vagy azok részére végezheti a jóvátételi munkát. Ennek
tartamát munkaórákban kell meghatározni, a legkisebb huszonnégy, a legnagyobb mérték
százötven óra.
A jóvátételi munkát az elítélt és a munkavégzés helyét biztosító szervezet vagy intézmény
megegyezése szerinti feltételekkel kell elvégezni. Az elítélt köteles a jóvátételi munkavégzés helyét
biztosító szervezet vagy intézmény munkabiztonságára vonatkozó rendelkezéseket megtartani.
Ha a speciális prevenciós célok ezt indokolják, és az elkövető magatartásának nyomon követése a
jóvátételi munka eredményes elvégzése érdekében szükséges, a bíróság jóvátételi munkavégzés
előírása mellett az elkövető pártfogó felügyeletét is elrendelheti.
A pártfogó felügyelői szolgálat szükséges esetén tanácsadással segíti az elítéltet a jóvátételi munka
helyének kiválasztásában. Ennek érdekében önkéntes bejelentkezés alapján nyilvántartást vezet
azokról az állami vagy önkormányzati intézményekről, közhasznú jogállású civil szervezetekről,
egyházakról vagy egyházi intézményekről, amelyek jóvátételi munka végzésére elítéltet
fogadnának. E nyilvántartás tartalmazza a fenti szervezet megnevezését, székhelyét, a képviselő
vagy kapcsolattartó személy nevét és telefonos elérhetőségét, a jóvátételi munka jellegét, a
munkavégzésre igényelt létszámot. Ha az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll, részére a pártfogó
felügyelő a jóvátételi munkavégzés helyének kiválasztásában nyújt segítséget, továbbá a jóvátételi
munka elvégzését ellenőrzi. Ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését nem igazolja, vagy a
pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegi, a bíróság büntetést szab ki [Btk. 68. § (2)
bekezdés].
A bíróság meghatározza a jóvátételi munka tartamát, de ennek keretei között a végrehajtás konkrét
részleteiről, feltételeiről az elítélt és a munkahely állapodik meg. Az elítélt számára egyévi
időtartam áll rendelkezésre ahhoz, hogy a jóvátételre alkalmas munkavégzést találjon, és azt az
előírt mértékben teljesítse. A jóvátételi munka végzése, miként a közérdekű munka, nem
munkaviszony keretében történik, továbbá szervezett munkavégzésnek sem minősül, mivel a
végrehajtás körülményeiben az elítélt és az adott intézmény, szervezet vezetője állapodik meg, és
az elítélt azt díjazás nélkül, mintegy társadalmi munkaként végzi.
A jóvátételi munka elvégzéséről az érintett állami vagy önkormányzati fenntartású intézmény
vezetője, közhasznú jogállású civil szervezet vezető tisztségviselője, a vallási közösség képviselője
vagy a képviseletre feljogosított tisztségviselője két példányban igazolást állít ki. Ez utóbbi
személyi kör ilyen formában való meghatározása a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról,
valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI.
törvény fogalomhasználatának való megfelelést szolgálja. Az igazolás közokirat, amit megfelelő
alakisággal állítanak ki, és hitelesen bizonyítja a benne foglalt tényeket, vagyis hogy a jóvátételi
munkát az elítélt a megadott tartamban az igazolás szerinti helyen teljesítette.
Ha az elítélt a jóvátételi munka elvégzését egy éven belül megfelelően igazolja, büntethetősége
megszűnik. Ha az elítélt ezen idő elteltével a jóvátételi munka elvégzését nem igazolja, vagy a
pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegi, a bíróság büntetést szab ki.
XXII. - A pártfogó felügyelet végrehajtása
A pártfogó felügyelet végrehajtása körében a felnőtt korúak pártfogó felügyeletét modellként
tekintve a fiatalkorúak és a katonák pártfogó felügyeletéről csak a sajátosságok kiemelése célszerű.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
1. A pártfogó felügyelői szolgálat és a rendőrség feladatai a pártfogó felügyelet végrehajtása során
310. § (1) A pártfogó felügyelet végrehajtása során a pártfogó felügyelő a pártfogolt ellenőrzésével
és irányításával elősegíti annak megakadályozását, hogy a pártfogolt ismételten bűncselekményt
kövessen el, továbbá segítséget nyújt a társadalmi beilleszkedéséhez, az ehhez szükséges szociális
készségek kialakításához és feltételek megteremtéséhez, közreműködik a sértettek érdekeinek
érvényesülésében.
(2) A pártfogó felügyeletet a pártfogó felügyelői szolgálat kijelölt pártfogó felügyelője hajtja végre.
(3) A pártfogó felügyelő
a) ellátja a pártfogó felügyelet végrehajtásával járó teendőket,
b) a pártfogó felügyelet végrehajtására pártfogoltanként egyéni pártfogó felügyelői tervet készít,
c) összehangolja a pártfogó felügyelet végrehajtásában közreműködő szervek, szervezetek és
személyek tevékenységét,
d) a magatartási szabályok meghatározása és a bíróság döntésének megalapozása érdekében
pártfogó felügyelői véleményt készít.
(4) A pártfogó felügyelet végrehajtásában a rendőrség közreműködik. Ennek keretében a rendőrség
a) teljesíti a pártfogó felügyelői szolgálat megkereséseit,
b) ellenőrzi egyes magatartási szabályok [Btk. 71. § (2) bekezdés a)-d) pont] megtartását, ezek
megszegése esetén jelentését megküldi a pártfogó felügyelői szolgálatnak,
c) javasolhatja a pártfogó felügyelői szolgálatnak az előírt magatartási szabályok módosításának
kezdeményezését (68. §),
d) tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot a pártfogolt ellenőrzése során szerzett
tapasztalatairól.
A pártfogó felügyelet céljai között a törvény megfogalmazza a társadalomba való beilleszkedéshez
szükséges szociális készségek kialakításához való segítségnyújtást. Ez egyrészt a pártfogolt saját
helyzetének analizálásával, másrészt a készségek fejlesztését szolgáló intézményi lehetőségek
igénybevételével történhet. A szociális készségek kialakítása elengedhetetlen a társadalomba való
beilleszkedéshez.
A törvény a pártfogó felügyelet végrehajtását a pártfogó felügyelői szolgálat feladatává teszi. A
pártfogó felügyelő egyéni terve alapján látja el a felügyelet végrehajtásával járó teendőket, és
összehangolja a pártfogó felügyelet végrehajtásában közreműködő szervek, szervezetek, személyek
tevékenységét.
A törvény külön rendelkezik a rendőrségnek a pártfogó felügyelet végrehajtásában való
közreműködéséről. E szerint a rendőrség a pártfogó felügyelői szolgálat megkeresése alapján,
illetve a pártfogó felügyelői szolgálat általi - a pártfogó felügyelet elrendeléséről, a rendőrség által
ellenőrizendő magatartási szabályokról való - értesítést követően működik közre a végrehajtásban.
A rendőrség külön magatartási szabályok módosításának kezdeményezésére vonatkozó javaslatot
tehet a pártfogó felügyelői szolgálatnál.
2. A pártfogó felügyelet végrehajtásában részt vevő egyéb személyek, szervezetek
311. § A pártfogó felügyelet eredményes végrehajtása érdekében a pártfogó felügyelői szolgálat
együttműködik az egészségügyi, a gyermekvédelmi és a szociális ellátást, támogatást vagy
szolgáltatást nyújtó szervekkel, szervezetekkel.
A törvény a szakmai és társadalmi kapcsolatok keretében rendelkezik az egészségügyi, a
gyermekvédelmi és a szociális ellátást, támogatást, illetve szolgáltatást nyújtó szervek, szervezetek
pártfogó felügyelői szolgálattal való együttműködéséről.
3. A pártfogó felügyelet tartama
312. § (1) A pártfogó felügyelet
a) próbára bocsátás és szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén, vagy jóvátételi
munka elrendelése mellett a pártfogó felügyeletet elrendelő határozat jogerőre emelkedésével,
b) feltételes szabadságra bocsátás esetén a szabadságvesztésből való szabadulás napjával
kezdődik.
(2) A pártfogó felügyelet tartama a 308. § (3) bekezdésében, vagy a Btk. 86. § (2) bekezdésében
meghatározott esetben meghosszabbodik, vagy a bíróság határozatával [Btk. 65. § (4) bekezdés, 68.
§ (2) bekezdés] meghosszabbíthatja.
(3) A pártfogó felügyelet megszűnik, ha
a) a tartama letelt,
b) a büntetés-végrehajtási bíró a Btk. 70. § (3) bekezdése alapján megszünteti,
c) a próbára bocsátást, vagy a feltételes szabadságot megszüntetik, vagy a felfüggesztett
szabadságvesztést végre kell hajtani,
d) ha a pártfogolt a jóvátételi munka elvégzését egy éven belül megfelelően igazolja [Btk. 68. § (1)
bekezdés],
e) a pártfogó felügyelet tartama alatt a pártfogolton szabadságvesztés büntetést vesznek foganatba,
a Btk. 40. § (4) bekezdésében és 86. § (2)-(3) bekezdésében szabályozott eset kivételével.
(4) A pártfogó felügyelet végrehajtása a Btk. 40. § (4) bekezdésében és 86. § (2)-(3) bekezdésében
meghatározott esetben a szabadságvesztés vagy a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő
szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel.
A törvény a pártfogó felügyelet egységes végrehajtása érdekében meghatározza a pártfogó
felügyelet kezdő napjának megállapítására, tartama meghosszabbítására, illetőleg megszűnésére
vonatkozó alapvető szabályokat.
73. oldal
4. A pártfogó felügyelet tartalma
313. § (1) A pártfogó felügyelet tartama alatt a pártfogolt köteles
a) a bíróság határozatában előírt külön magatartási szabályokat és az e törvényben meghatározott
kötelezettségeket (a továbbiakban együtt: magatartási szabályok) megtartani,
b) a pártfogó felügyelőnek és a rendőrségnek a magatartási szabályok megtartására és ellenőrzésére
vonatkozó rendelkezéseit teljesíteni, a kért felvilágosítást megadni,
c) a pártfogó felügyelő felhívásának eleget tenni, és a kapcsolattartás meghatározott rendszeressége
és módja szerint a pártfogó felügyelőnél jelentkezni.
(2) A pártfogó felügyelet végrehajtása során a pártfogolt a pártfogó felügyelői szolgálattól
a) segítséget kérhet, különösen munkába állásához, letelepedéséhez, megélhetése és szállása
biztosításához, tanulmányai folytatásához, gyógyító kezeléséhez és gyógyító eljárásához,
b) életvezetési tanácsot kérhet,
c) segítséget kérhet családi kapcsolatainak helyreállításához,
d) kérheti csoportos foglalkozáson való részvételét.
(3) Ha a pártfogolt az (1) bekezdés b) pontja szerinti felvilágosítás-adási kötelezettségének nem
tesz eleget, a pártfogó felügyelő vagy a rendőrség a büntetés-végrehajtási bírónál rendbírság
kiszabását kezdeményezi, erre a pártfogoltat előzetesen figyelmeztetni kell.
(4) A magatartási szabályok megtartását a pártfogó felügyelő ellenőrzi, abban a rendőrség a 310. §
(4) bekezdése szerint, vagy a pártfogó felügyelő megkeresésére közreműködik.
(5) Ha a pártfogó felügyelet eredményes végrehajtása érdekében a külön magatartási szabály
módosítása vagy mellőzése indokoltnak tűnik, a pártfogó felügyelő az ellenőrzési tapasztalatai,
vagy a rendőrség kezdeményezése vagy a pártfogolt kérelme alapján a külön magatartási szabály
megváltoztatásának indítványozására az ügyésznek javaslatot tesz.
A törvény meghatározza a pártfogolt jogait és kötelezettségeit. Kötelessége a törvény alapján
kötelező általános magatartási szabályok és a bíróság által előírt külön magatartási szabályok
megtartása. Joga pedig a társadalomba való beilleszkedésre ható ügyeiben, illetve családi
kapcsolatainak helyreállításában segítség kérése, illetve kérheti csoportos foglalkozáson való
részvételét.
A törvény meghatározza a külön magatartási szabályok megváltoztatására irányuló eljárást. A
pártfogó felügyelő ellenőrzési tapasztalatai alapján hivatalból, a rendőrség kezdeményezése vagy
az elítélt kérelme alapján tehet a külön magatartási szabályok megváltoztatásának indítványozására
vonatkozó javaslatot az ügyésznek.
5. A magatartási szabályok megszegésének következményei
314. § (1) Ha a pártfogolt a
a) feltételes szabadság tartama alatt,
b) szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt,
c) próbára bocsátás próbaideje alatt,
d) jóvátételi munka elrendelése mellett
a magatartási szabályokat megszegi, a pártfogó felügyelő javaslatot készít, amelyhez mellékeli a
rendelkezésre álló bizonyítékokat, vagy a rendőrség jelentését, és azt megküldi az ügyésznek.
(2) Ha az ügyész a tényállást nem látja tisztázottnak, a tényállás felderítése érdekében a nyomozó
hatóságot keresi meg, vagy a pártfogótól további bizonyítási eszközök megjelölését kéri.
(3) Ha a magatartási szabályok - (1) bekezdés szerinti - megszegése miatt
a) a 190. § szerint a feltételes szabadság megszüntetésének,
b) a Btk. 87. § c) pontja szerint a szabadságvesztés végrehajtása elrendelésének,
c) a Btk. 65. § (4) bekezdése szerint a próbaidő meghosszabbításának, vagy a Btk. 66. § (1)
bekezdés c) pontja szerint a próbára bocsátás megszüntetésének, vagy
d) a Btk. 68. § (2) bekezdése szerint a jóvátételi munka helyett büntetés kiszabásának
lehet helye, azt az ügyész a bíróságnál indítványozza. Kisebb súlyú szabályszegés esetén az ügyész
a külön magatartási szabályok megváltoztatását is indítványozhatja.
A gyakorlati végrehajtás elősegítése érdekében a törvény külön-külön rendelkezik a feltételes
szabadságra bocsátás, illetve a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés mellett elrendelt,
továbbá próbára bocsátáshoz, illetve a jóvátételi munkához kapcsolódó pártfogó felügyelet
vonatkozásában a magatartási szabályok megszegése esetén követendő eljárásról.
6. A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések
315. § (1) A 310-314. § rendelkezéseit a fiatalkorúak pártfogó felügyeletének végrehajtása során az
alábbi eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A fiatalkorúak pártfogó felügyeletét az erre külön kijelölt fiatalkorúak pártfogó felügyelője
hajtja végre. A pártfogó felügyelet végrehajtásában a gyermekjóléti szolgálat is közreműködhet.
(3) A javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás esetén a pártfogó felügyelet az elbocsátás
napjával kezdődik.
(4) Ha a pártfogolt az ideiglenes elbocsátás alatt a magatartási szabályokat megszegi, a pártfogó
felügyelő a 314. § (1) bekezdése szerint jár el. Ha a magatartási szabályok megszegése miatt a Btk.
121. § (3) bekezdése alapján az ideiglenes elbocsátás megszüntetésének lehet helye, azt az ügyész a
bíróságnál indítványozza.
(5) A pártfogó felügyelet akkor is megszűnik, ha a bíróság az ideiglenes elbocsátást megszünteti
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
vagy a pártfogolt az ideiglenes elbocsátás tartama alatt a huszonegyedik életévét betölti.
A törvény a fiatalkorúak pártfogó felügyeletének végrehajtása körében fenntartja a jelenlegi
szabályozás azon megoldását, hogy - a felnőtt korú elítéltek pártfogó felügyeletének végrehajtási
szabályait alapul véve - csupán a fiatalkorúak pártfogó felügyeletének végrehajtására vonatkozó
eltérő szabályokat határozza meg. Ezek rendelkeznek arról, hogy a fiatalkorúak pártfogó
felügyeletét az erre külön kijelölt fiatalkorúak pártfogó felügyelője hajtja végre, ami megfelelő
biztosíték, hogy a fiatalkorúak életkori sajátosságai a végrehajtás során érvényesüljenek. A
fiatalkorúak pártfogó felügyeletének végrehajtásában a gyermekjóléti szolgálat is közreműködik. A
javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás mellett elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtása
körében a kezdő napra, a magatartási szabályok módosítására, illetve a pártfogó felügyelet
megszűnésére vonatkozóan is tartalmaz szabályozást a törvény.
7. A katonákra vonatkozó rendelkezések
316. § (1) A 300-314. § rendelkezéseit a katona pártfogó felügyeletének végrehajtása során az
alábbi eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A katona pártfogó felügyeletét - ha a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnok másképp nem
rendelkezik - a szolgálati elöljáró által kijelölt hivatásos katona pártfogó, a bíróság, vagy az
ügyészség határozata alapján hajtja végre.
(3) A pártfogó felügyelő
a) rendszeres kapcsolattartás útján figyelemmel kíséri a pártfogolt életvitelét, munkáját és
magatartását,
b) szolgálati és lakóhelyén ellenőrzi, hogy a pártfogolt betartja-e a magatartási szabályokat, szükség
esetén utasítja azok betartására,
c) munkáltatói jogkört gyakorló parancsnoka útján kezdeményezi a magatartási szabályok
módosítását, vagy a magatartási szabályok megszegése esetén a területileg illetékes ügyészség
tájékoztatását.
(4) A pártfogó felügyelő jogosult közvetlenül vagy az illetékes szervek útján segítséget nyújtani a
pártfogoltnak a beilleszkedése során felmerült nehézségek megoldásához.
(5) A pártfogolt köteles
a) az előírt magatartási szabályokat megtartani,
b) a pártfogó felügyelő utasításait teljesíteni.
(6) Ha a pártfogó felügyelet alá helyezett katona szolgálati viszonya a pártfogó felügyelet tartama
alatt szűnik meg, köteles jelentkezni a lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelőnél.
(7) A szolgálati viszony megszűnéséről a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnok haladéktalanul
értesíti a pártfogolt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes pártfogó
felügyelői szolgálatot és rendőrkapitányságot, egyidejűleg közli a megállapított magatartási
szabályokat. A továbbiakban a pártfogó felügyelet végrehajtására az általános szabályokat kell
alkalmazni.
A katona pártfogó felügyeletét a szolgálati elöljáró által kijelölt hivatásos katona pártfogó hajtja
végre. Ha a katona szolgálati viszony megszűnik, de a pártfogó felügyelet még fennáll, akkor a
parancsnok értesíti az illetékes pártfogó felügyelői szolgálatot, amely a pártfogó felügyeletet az
általános szabályok szerint hajtja végre.
Ha a pártfogó felügyelet alá helyezett katona szolgálati viszonya a pártfogó felügyelet tartama alatt
szűnik meg, köteles jelentkezni a lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelőnél.
8. A pártfogó felügyelet végrehajtása a vádemelés elhalasztása esetén
317. § (1) Vádemelés elhalasztása esetén az ügyész által elrendelt pártfogó felügyelet
végrehajtására a 310-314. § rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel.
(2) A pártfogó felügyelő az ügyész határozata alapján jár el. A külön magatartási szabály
módosítására, vagy mellőzésére az ügyész jogosult.
(3) A vádemelés elhalasztása esetén elrendelt pártfogó felügyelet akkor kezdődik, ha az elrendelő
ügyészi határozat ellen panasszal nem éltek, vagy a panaszt az arra jogosult elutasította. A pártfogó
felügyelet kezdetének időpontját az ügyészi határozaton záradékként fel kell tüntetni.
(4) A vádemelés elhalasztása esetén elrendelt pártfogó felügyelet megszűnik, ha
a) az ügyész a nyomozást megszünteti [Be. 190. § (1) bekezdés e) pont],
b) a vádemelés elhalasztásának tartama letelt,
c) az ügyész vádat emel (Be. 227. §).
(5) Ha a vádemelés elhalasztása a Be. 222. § (2) vagy (3) bekezdésén alapul, vagy a közvetítői
eljárás során létrejött megállapodásban foglaltak ellenőrzése érdekében rendelte el az ügyész, a
pártfogó felügyelő nem készít egyéni pártfogó felügyelői tervet, a kapcsolattartásra a pártfogó
felügyelő által meghatározott rendszerességgel - de legalább kéthavonként - és módon kerül sor.
(6) A pártfogolt köteles az ügyész határozatában előírt egyéb kötelezettséget megtartani.
(7) Ha a pártfogolt az ügyész által előírt, vagy az e törvényben előírt magatartási szabályokat
súlyosan megszegi, vagy az előírt kötelezettséget nem teljesíti, a pártfogó felügyelő az ügyészhez
fordul.
A törvény megállapítja a vádemelés elhalasztásához kapcsolódó pártfogó felügyelet végrehajtási
szabályait. Az ügyész által megállapított pártfogó felügyelet végrehajtására a pártfogó felügyelet
általános szabályait kell alkalmazni. A vádemelés elhalasztásához kapcsolódó pártfogó felügyelet
végrehajtására az ügyész határozata alapján kerül sor.
A külön magatartási szabályok előírására, módosítására, illetve mellőzésére is az ügyész jogosult.
XXIII. - AZ ELKOBZÁS VÉGREHAJTÁSA
A Btk. rendelkezései szerint el kell kobozni azt a dolgot:
a) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak vagy arra szántak,
74. oldal
b) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre,
c) amelyre a bűncselekményt elkövették, vagy amelyet a bűncselekmény befejezését követően e
dolog elszállítása céljából használtak,
d) amelynek a birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik.
A Btk. arról is rendelkezik, hogy azt a sajtóterméket is el kell kobozni, amelyben a bűncselekmény
megvalósul.
E körben viszonylag új jogintézmény a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok
megőrzésére kötelezés (Be. 158/A. §).
A fenti a) és c) pontban szereplő esetekben - feltéve hogy a tulajdonos az elkövetésről előzetesen
nem tudott - az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog nem az elkövető tulajdona, kivéve ha az
elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség kizárja.
A Btk. kimondja azt is, hogy az elkobzást olyankor is el kell rendelni, amikor
- az elkövető gyermekkor, kóros elmeállapot vagy törvényben meghatározott büntethetőséget
megszüntető ok miatt nem büntethető,
- ha az elkövetőt megrovásban részesítették,
- az a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvényben
meghatározott különleges védelem időtartama alatt nem hajtható végre.
A Btk. tehát az elkobzás alkalmazását még akkor is lehetővé teszi, ha büntethetőséget kizáró vagy
megszüntető ok fennállása miatt a Btk. Különös Részében szereplő törvényi tényállást megvalósító
személy felelősségre vonására nem kerülhet sor.
Nem lehet elkobozni azt a dolgot, amelyre vagyonelkobzást rendelt el a bíróság, illetve nincs helye
elkobzásnak a cselekmény büntethetőségének elévülésére megállapított idő, de legalább öt év
elteltével [Btk. 72. § (1)-(7) bekezdés].
A Btk. 73. §-a szerint: "A 72. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott esetekben az
elkobzás kivételesen mellőzhető, ha az az elkövetőre vagy a tulajdonosra a bűncselekmény súlyával
arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene, kivéve,
a) ha azt nemzetközi jogi kötelezettség kizárja,
b) ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c) kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, kábítószer készítésének elősegítése, kábítószer
előállításához szükséges anyaggal visszaélés, új pszichoaktív anyaggal visszaélés,
teljesítményfokozó szerrel visszaélés, egészségügyi termék hamisítása, méreggel visszaélés,
ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés, természetkárosítás, állatkínzás, orvhalászat, orvvadászat,
tiltott állatviadal szervezése, ózonréteget lebontó anyaggal visszaélés, radioaktív anyaggal
visszaélés, nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel
visszaélés, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel
visszaélés, haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés, kettős felhasználású termékkel
visszaélés vagy veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése esetén."
318. § (1) Az elkobzást a bíróság értesítése vagy a jogerős és végrehajtási záradékkal, valamint
eredeti aláírással ellátott határozata alapján
a) a törvényszék gazdasági hivatala,
b) jövedéki termék, vagy nem közösségi áru esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
c) ingatlan esetén a bírósági végrehajtó
hajtja végre.
(2) Ingatlan elkobzása esetén a vagyonelkobzás végrehajtásának szabályai szerint kell eljárni.
(3) Ha az egyéb érdekelt az ítélet jogerőre emelkedését követően hatvan napon belül tulajdonjogi
igényét egyéb törvényes úton érvényesítette, az elkobzás végrehajtását a polgári perben eljáró
bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig el kell halasztani.
(4) Ha az elkobzott dolog - külön jogszabály alapján - közérdekű felhasználásra alkalmas, az ezzel
kapcsolatos döntés meghozatala érdekében a közérdekű felhasználás kezdeményezésére jogosult
Karitatív Tanácsot kell megkeresni. Az elkobzás végrehajtását a Karitatív Tanács döntésének
beérkezéséig nem lehet megkezdeni.
(5) Az elkobzás végrehajtásának részletes és az egyedi jellegű elkobzott dolgok végrehajtásának
különleges szabályairól külön jogszabály rendelkezik.
Az elkobzás végrehajtásának elsődleges rendeltetése a társadalomra veszélyes eszközök további
birtokban tartásának megakadályozása, valamint a bűncselekmény megvalósítása révén létrejött
dolgok elvonása. Az elkobzás társadalomvédelmi szerepét juttatja kifejezésre a Be. azon
rendelkezése, amely szerint az ügyész indítványára a bíróság rendelkezhet az elkobzásról még
abban az esetben is, ha büntetőeljárás senki ellen nem indult, vagy azt megszüntették, illetve a
terhelt ismeretlen helyen tartózkodása vagy elmebetegsége miatt az eljárást felfüggesztették [Be.
569. § (1) bekezdés].
A bíróság - az említett kivételtől eltekintve - a büntetőeljárás során lefoglalt dologról az ügy
érdemében hozott határozatában köteles dönteni. Az elkobzás végrehajtásának szükségszerű
előfeltétele, hogy annak foganatosítása érdekében a dolgot már a büntetőeljárás során lefoglalják. A
lefoglalás a dolognak a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság általi őrzésbe vétele, vagy a
megőrzés más módon történő biztosítása által valósul meg [Be. 151. § (1) bekezdés]. Az
elkobozható dolog megtalálása érdekében házkutatás, illetve motozás elrendelésére kerülhet sor,
míg ha ingatlan elkobzásának van helye, a bíróságnak zár alá vételt kell elrendelnie.
Az elkobzás végrehajtására a bíróság jogerős döntésén alapuló értesítés vagy a végrehajtási
záradékkal ellátott jogerős és az eredeti aláírást tartalmazó határozat alapján kerülhet sor. Az
elkobzás a tulajdoni- és birtokviszonyokban eredményez változást, figyelemmel arra, hogy az
elkobzott dolog tulajdonjoga - fő szabályként - az államra száll. Az állam a tulajdonjogot az
elkobzást kimondó bírósági határozat jogerőre emelkedésével szerzi meg. Az elkobzás
foganatosítását az érintett tűrni köteles.
Az elkobzás végrehajtása a különböző szervek kapcsolódó tevékenységéből áll. Az elkobzás
végrehajtásában közreműködő szervek: a törvényszéki gazdasági hivatalok (TGH), a
bűnjelkezelők, a rendőrségi szervek, NAV, bírósági végrehajtók, gazdálkodó szervezetek és más
szervek.
Az elkobzás szempontjából kiemelkedően fontos feladat a bűnjelek kezelése és megőrzése. A
nyomozás befejezésével a bűnjeleket a bírósági, törvényszéki bűnjelkezelőhöz szállítják át, kivéve
többek között az előzetes értékesítést, vagy ha a bűnjel jellegénél fogva a bírósági bűnjelkezelőnél
nem tárolható (pl. vámáru). A törvényszék székhelyén a TGH ezzel megbízott dolgozója látja el a
bűnjelkezelői feladatokat. Ez jelenti a bűnjelek megőrzését, az egyes speciális bűnjelekkel
kapcsolatos eljárást, szükséges esetben az előzetes értékesítését.
A megőrzés módjai: raktári kezelés, bírósági letétbe helyezés, a bírói letéti számlára befizetés. Ha a
büntetőeljárás során lefoglalt dolog gyors romlásnak van kitéve, huzamosabb tárolásra alkalmatlan;
kezelése, tartása, tárolása, illetve őrzése az értékével arányban nem álló költséggel járna; értéke az
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
előre látható, hosszú ideig tartó tárolás miatt jelentősen csökkenne, a büntetőügyben eljáró hatóság
a dolog előzetes értékesítése iránt intézkedik.
Előfordulhat, hogy a bűnjel nyomozó hatósághoz vagy a bűnjelkezelőhöz való beszállítására -
annak terjedelme, súlya, jellege vagy a rendes kezelési (tartási, tárolási, őrzési) módja miatt - nincs
lehetőség, ekkor azt a lefoglalás helyén működő, a szakszerű kezelés feltételeivel rendelkező
gazdálkodó szervezet, illetőleg vállalkozó kezelésére lehet bízni, megfelelő díjazás ellenében. A
megbízott a bűnjel kezeléséről úgy köteles gondoskodni, hogy a bűnjel állaga (minőségi állapota,
használhatósága, értéke stb.) romlást ne szenvedjen.
A bűnjelkezelő a bűnjeleket az erre alkalmas, tűzbiztos, vízmentes, biztonsági zárral ellátott
helyiségben (bűnjelkamrában), lehetőleg a bűnjelnyilvántartó könyv tételszámainak sorrendjében
őrzi. Nem lehet bűnjelkamra olyan helyiség, amit más célra is igénybe vesznek (pl. garázs,
széntároló stb.).
A bűnjelek bizonyos fajtái jellegükből adódóan speciális kezelést igényelnek. Így különleges
előírások vonatkoznak a lefoglalt lőfegyverre, lőszerre, robbantószerre és robbanásveszélyes
ismeretlen tárgyra, sugárzóanyagra, kábítószerre, méregre vagy méreg tartalmú tárgyra,
devizaértékre és értéktárgyakra, jövedéki tárgyakra és vámárukra, zálogjegyekre. Az értékpapír-
lefoglalásról a kibocsátó vagy kiállító szervet haladéktalanul értesíteni kell.
A bűnjel lefoglalásáról - négy vagy szükség szerint annál több példányban - jegyzőkönyvet kell
felvenni, melyben a bírósági határozat szerinti mennyiségét, értékét, minőségi állapotát, esetleges
hiányosságait és különös ismertetőjeleit fel kell tüntetni. A bűnjel anyagi értékének megállapítása
nem mellőzhető akkor, amikor - a többségben vagyon elleni - bűncselekmény minősítése a
nyomozás során lefoglalt dolog értékéhez igazodik.
A lefoglalt bűnjelekről bűnjeljegyzéket kell készíteni. A bűnjeleket - a bírósági letétbe helyezett
bűnjelek kivételével - bűnjelnyilvántartó könyvbe kell bevezetni és nyilvántartani. A bűnjelek
pontos, naprakész nyilvántartása a bűnjelkezelés szakszerűségét és kezelési megkönnyítését segíti
elő. A bűnjelnyilvántartó könyvbe történő bejegyzésnek mindig megfelelő okiraton kell alapulnia,
és az okiratokat meg kell őrizni.
Abban az esetben, ha az ítélet jogerőre emelkedése után - hatvan napon belül - az egyéb érdekelt
tulajdonjogi igényét egyéb törvényes úton érvényesítette, az elkobzás végrehajtását el kell
halasztani, a polgári perben eljáró bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig.
Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény rendelkezései
szerint közérdekű felhasználás az elkobzott dolognak a rászorulók részére történő egyéni
szükségleteiket meg nem haladó mértékű ingyenes juttatás. A közérdekű felhasználás
kezdeményezésére a kormány által rendeletben kijelölt szerv mellett működő Karitatív Tanács
jogosult.
Nincs lehetőség az elkobozott dolog közérdekű felhasználására többek között, ha
- azért kobozták el, mert birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik,
- külön jogszabály alapján az elkobzást követően meghatározott szervnek kell átadni,
- a közrendet, a közegészséget vagy a közerkölcsöt sértő jellege miatt a közérdekű felhasználással
összeegyeztethetetlen,
- jövedéki termék.
Tehát minden olyan esetben, amikor az elkobzott dolog közérdekű felhasználásra alkalmas, az
ezzel kapcsolatos döntés meghozatala érdekében a Karitatív Tanácsot kell megkeresni, amely
testület döntésének beérkezéséig az elkobzás végrehajtását nem lehet megkezdeni.
Az elkobzott dolgot rendszerint értékesíteni kell, amire sor kerülhet kereskedelmi tevékenység
végzésére jogosult bevonásával, bizományi értékesítés által, vagy akár árverés útján is.
319. § (1) Veszélyes eb, valamint egyéb veszélyes állat elkobzásának végrehajtása során külön
jogszabályokban meghatározott módon kell eljárni.
(2) Természetvédelmi oltalom alatt álló vagy nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá
tartozó állatot - a külön jogszabályban meghatározott módon - a természetvédelmi hatóságnak kell
átadni.
(3) Más állatot az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek kell átadni.
A törvény külön rendelkezik a veszélyesnek tekinthető, továbbá a természetvédelmi oltalom alatt
álló állatok elkobzásáról. Az előbbi körbe nem tartozó élő állatot az élelmiszerlánc-felügyeleti
szervnek kell átadni.
320. § (1) Ha az elkobzás foganatosítása az Európai Unió másik tagállama bírósági határozatának
elismerése alapján történik, az elkobzott dolog, vagy annak értékesítéséből befolyt összeg
megosztása egyenlő arányban történik a határozatot kibocsátó tagállam és a magyar állam között.
Nem kell megosztani az elkobzott dolgot, vagy az annak értékesítéséből befolyt összeget, ha annak
értéke a tízezer eurót nem haladja meg.
(2) Ha törvény vagy nemzetközi szerződés alapján fennálló kötelezettségvállalás teljesítése
érdekében az elkobzott dolgot más - az Európai Unió tagállamai közé nem tartozó - állam vagy
nemzetközi szervezet részére át kell adni, vagy azt, vagy annak értékesítéséből befolyt összeget
más állammal vagy nemzetközi szervezettel meg kell osztani, az átadás vagy a megosztás
tekintetében a nemzetközi kötelezettséget végrehajtó jogszabály, vagy az annak alapján megkötött
nemzetközi szerződés rendelkezéseit kell alkalmazni.
A Bv. tv. az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi
CLXXX. törvény szerinti elkobzott dolog vagy annak értékesítéséből befolyt összeg megosztásáról
is rendelkezik, kimondva, hogy ilyen megosztásra nem kerülhet sor, ha az elkobzott dolog értéke
vagy az értékesítéséből befolyt összeg a tízezer eurót nem haladja meg.
321. § (1) Az elkobzott dolgot rendszerint értékesíteni kell. Az értékesítés elsősorban kereskedelmi
tevékenység folytatására jogosult gazdálkodó szervezet vagy egyéni vállalkozó közreműködésével
történő eladás útján, vagy a bírósági végrehajtó által tartott árverésen történhet.
(2) Az elkobzott dolgot meg lehet semmisíteni, ha
a) értékesítésre alkalmatlan,
b) az értékesítés iránt tett intézkedések nem vezettek eredményre.
(3) Az elkobzott dolgot meg kell semmisíteni, ha a forgalomba hozatal
a) valamely szellemitulajdon-jogot sértene,
b) a közrendet, a közegészséget, a környezetet vagy a közerkölcsöt sértené, vagy veszélyeztetné,
c) törvény rendelkezése alapján kizárt.
75. oldal
(4) A megsemmisítés megtörténtéről jegyzőkönyvet kell felvenni.
(5) Ha az elkobzott dolog nemzetközi szerződés vagy törvény rendelkezése folytán nem került a
magyar állam tulajdonába, a nemzetközi szerződésben, vagy a külön jogszabályban foglaltak
szerint kell eljárni.
A törvény - fő szabályként - kimondja, hogy az elkobzott dolgot értékesíteni kell, amelyre
kereskedelmi tevékenység folytatására jogosult gazdálkodó szervezet, illetve egyéni vállalkozó
bevonása általi eladás útján vagy bírósági végrehajtó által tartott árverésen kerülhet sor.
Amennyiben az értékesítés lehetősége nem áll fenn, mert az elkobzott dolog arra alkalmatlan, vagy
az értékesítés iránt tett intézkedések eredményre nem vezettek, az elkobzott dolog
megsemmisíthető.
A törvény kötelező rendelkezése szerint - jegyzőkönyvben rögzített módon és körülmények között -
meg kell semmisíteni az elkobzott dolgot, ha annak forgalomba hozatala:
- szellemitulajdon-jogot sértene,
- a közrendet, a közegészséget, a környezetet, a közerkölcsöt sértené vagy veszélyeztetné, valamint,
ha
- azt a törvény rendelkezése kizárja.
322. § (1) Az elkobzás elrendelésétől annak végrehajtásáig a tárolásból, a megsemmisítésből vagy
az értékesítésből eredő költségek az elkobzást foganatosító szervet vagy hatóságot terhelik.
(2) Az elkobzott dolog szállításával kapcsolatos költségek az elkobzott dolog
a) kereskedelmi értékesítése esetén az értékesítésben közreműködő gazdálkodó szervezetet vagy
egyéni vállalkozót,
b) közérdekű felhasználása esetén a Karitatív Tanácsnak a lebonyolítást végző tagját
terhelik.
A törvény rendelkezik az elkobzás végrehajtásával kapcsolatban felmerült költségek viseléséről is.
XXIV. - A VAGYONELKOBZÁS VÉGREHAJTÁSA
A Btk. rendelkezése szerint vagyonelkobzást kell elrendelni arra
a) a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény
elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett,
b) a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett,
c) a vagyonra, amelyet a kábítószer-kereskedelem elkövetője a bűncselekmény elkövetésének ideje
alatt szerzett,
d) a vagyonra, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során
vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett,
e) a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő
feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak,
f) a vagyonra, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt.
Vagyonon annak hasznát, a vagyoni értékű jogot, követelést továbbá bármely pénzben kifejezhető
értékkel bíró előnyt is érteni kell.
A vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény
elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ha
gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást a gazdálkodó szervezettel
szemben kell elrendelni.
Ha az elkövető vagy a gazdagodott személy meghalt, vagy a gazdálkodó szervezet átalakult, a
vagyonelkobzást a jogutóddal szemben kell elrendelni a vagyonra, amelyre a jogutódlás történt.
Az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni:
a) a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt
b) a kábítószer forgalomba hozatalának, illetve az azzal való kereskedés ideje alatt
szerzett valamennyi vagyont.
Nem rendelhető el vagyonelkobzás:
a) arra a vagyonra, amely a büntetőeljárás során érvényesített polgári jogi igény fedezetéül szolgál,
b) arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek,
c) a bűnszervezetben való részvétel vagy a kábítószer-kereskedelem ideje alatt szerzett vagyonra,
ha a vagyon törvényes eredete bizonyított.
A vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni:
a) ha a vagyon már nem lelhető fel,
b) ha a Btk. 74. §-ának (1) bekezdése alapján vagyonelkobzás alá eső vagyon az egyéb vagyontól
nem különíthető el, vagy az elkülönítése aránytalan nehézséget okozna,
c) a jóhiszeműen ellenérték fejében való vagyonszerzés esetében.
A vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha:
a) az elkövető gyermekkor, kóros elmeállapot vagy törvényben meghatározott büntethetőséget
megszüntető ok miatt nem büntethető,
b) az elkövetőt megrovásban részesítették,
c) az a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvényben
meghatározott különleges védelem időtartama alatt nem hajtható végre.
Az elkobzott vagyon törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.
323. § A vagyonelkobzást a bíróság értesítése, vagy a jogerős és végrehajtási záradékkal, valamint
eredeti aláírással ellátott határozata alapján a bírósági végrehajtó a bírósági végrehajtásról szóló
törvény rendelkezései szerint hajtja végre.
A törvény az elkobzással teljességgel megegyező módon, a bíróság értesítése vagy a végrehajtási
záradékkal és eredeti aláírással ellátott jogerős bírósági határozat alapján teszi lehetővé a
vagyonelkobzás foganatosítását.
A vagyonelkobzást a bírósági végrehajtó hajtja végre, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
LIII. törvény rendelkezései szerint.
Vagyonelkobzás esetén az egységes értesítőlapon fel kell tüntetni, hogy a bíróság a
vagyonelkobzást az elítélt, illetőleg a vagyonelkobzással érintett egyéb érdekelt (természetes
személy vagy gazdálkodó szerv) egész vagyonára vagy milyen határozott vagyontárgyaira, illetve
milyen nagyságú pénzösszegekre rendelte el. Ha a büntetőeljárás során a terhelt akár ingó, akár
ingatlanvagyonának zár alá vételét rendelték el, az egységes értesítőlapon a zár alá vételt elrendelő
hatóság megnevezését, határozatának számát és keltét is fel kell tüntetni. Ha a zár alá vételt nem
foganatosították, az egységes értesítőlapon erre a körülményre utalni kell.
A TGH a vagyonelkobzás előírása után - az egységes értesítőlap két hiteles másolati példányának
egyidejű megküldésével - a vagyonelkobzás foganatosítása végett a törvényszék mellett működő
végrehajtó irodát keresi meg. Az egységes értesítőlap eredeti példányát a TGH iratainál kell
elhelyezni.
A TGH a behajtás iránti intézkedést követően az iratokat határidős nyilvántartásba helyezi. A
vagyonelkobzást a bírósági végrehajtó iroda által az eljárás befejezéséről küldött értesítés alapján
törli a nyilvántartásból, ha a meghatározott vagyontárgyra, vagy a meghatározott pénzösszegre
vezetett végrehajtás eredményes volt.
Jelentős - rendszerbeli és egyes rendelkezéseket is érintő - módosuláson ment keresztül a
vagyonelkobzás szabályozása is, egyértelművé téve azt, hogy a bűncselekmények, különösen
szervezett bűnözés keretében elkövetve, nem képezhetik sem a gazdagodás, sem pedig újabb
bűncselekmények elkövetésének anyagi alapját.
XXV. - AZ ELEKTRONIKUS ADAT VÉGLEGES HOZZÁFÉRHETETLENNÉ TÉTELÉNEK
VÉGREHAJTÁSA
A Btk. az intézkedések körében szabályozza az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné
tételének feltételeit. A Btk. rendelkezése szerint véglegesen hozzáférhetetlenné kell tenni azt az
elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatot:
a) amelynek hozzáférhetővé tétele vagy közzététele bűncselekményt valósít meg,
b) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy
c) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre.
Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét akkor is el kell rendelni, ha az elkövető
gyermekkor, kóros elmeállapot, vagy törvényben meghatározott büntethetőséget megszüntető ok
miatt nem büntethető, illetve ha az elkövetőt megrovásban részesítették.
Ennek az intézkedésnek a bevezetésével Európai Uniós kötelezettségnek is eleget teszünk. A
2011/93/EU irányelv 25. Cikke szerint a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges
intézkedéseket annak érdekében, hogy a gyermekpornográfiát tartalmazó, vagy azt terjesztő, a
területükön üzemeltetett weboldalak eltávolíthatók legyenek.
324. § (1) Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének teljesítésére - a Be. 596/A. §
(1) bekezdés a) pontjában meghatározott kivétellel - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások,
valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló
törvényben meghatározott tárhelyszolgáltató köteles. Az elektronikus adat végleges
hozzáférhetetlenné tételét a bírósági végrehajtó hajtja végre.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró a bírósági végrehajtó értesítése alapján a tárhelyszolgáltatóval
szemben a hozzáférhetetlenné tételi kötelezettség elmulasztása miatt százezer forinttól egymillió
forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki. A pénzbírságot kiszabó határozattal szemben halasztó
hatályú fellebbezésnek van helye.
(3) Ha a tárhelyszolgáltató a pénzbírságot kiszabó határozat jogerőre emelkedését követő egy
munkanapon belül a kötelezettségét nem teljesíti, a pénzbírság háromhavonta ismételten
kiszabható. Az ítélet jogerőre emelkedésétől számított három év elteltével pénzbírság kiszabásának
nincs helye.
(4) Ha a tárhelyszolgáltató a kötelezettség elmulasztása miatt első alkalommal jogerősen kiszabott
pénzbírság ellenére nem teljesíti a kötelezettségét, a büntetés-végrehajtási bíró az iratokat
haladéktalanul megküldi az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételéről első fokon
határozatot hozó bíróságnak a Be. 596/A. §-a szerinti eljárás lefolytatása érdekében.
(5) Az elektronikus adathoz való hozzáférés végleges megakadályozását az elektronikus hírközlési
szolgáltatók a bíróság határozatáról szóló értesítéstől számított egy munkanapon belül kötelesek
végrehajtani.
Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének teljesítését az elektronikus
kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások
egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben, illetve az egyes rendelkezéseket módosító
2003. évi XCVII. törvényben meghatározott tárhelyszolgáltatónak kell biztosítania, kivéve ha a
büntetőeljárás befejezésekor az elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes megakadályozása
volt elrendelve, és a hozzáférés meggátlása továbbra is indokolt.
Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét a bírósági végrehajtó hajtja végre.
A törvény rendelkezik továbbá kötelezettségszegés esetén a tárhelyszolgáltatóval szembeni
pénzbírság kiszabásának lehetőségéről. A tárhelyszolgáltatóval szemben a hozzáférhetetlenné tételi
kötelezettség elmulasztása miatt százezer forinttól egymillió forintig terjedő pénzbírságot szabhat
ki a bv. bíró, a bírósági végrehajtó értesítése alapján. A határozattal szemben halasztó hatályú
fellebbezésnek van helye. A pénzbírság háromhavonta ismételten kiszabható. Az ítélet jogerőre
emelkedésétől számított három év elteltével pénzbírság kiszabásának nincs helye. A bv. bíró az
első nemteljesítés után az iratokat haladéktalanul megküldi az elektronikus adat végleges
hozzáférhetetlenné tételéről első fokon határozatot hozó bíróságnak a Be. 596/A. § szerinti eljárás
lefolytatása érdekében. Ezt az elektronikus hírközlési szolgáltatók egy munkanapon belül kötelesek
végrehajtani (2012. évi CCXXIII. törvény 77. §).
XXVI. - A KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS VÉGREHAJTÁSA
1. Általános rendelkezések
325. § (1) A kényszergyógykezelés végrehajtására e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt
eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) E törvénynek a szabadságvesztésre ítélt jogait, jogai védelmét és érvényesítését érintő
rendelkezései a kényszergyógykezelt személyre (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: beteg) is
vonatkoznak, kivéve ha a szabályozás a kényszergyógykezelés céljával és természetével
összeegyeztethetetlen, vagy ha törvény másként rendelkezik.
(3) A beteg gyógykezelésével összefüggő jogaira - e törvényben meghatározott eltérésekkel - az
egészségügyről szóló törvény általános rendelkezéseit, valamint a pszichiátriai betegek jogaira
vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
(4) A kényszergyógykezelés során a beteget az orvostudomány mindenkori állása szerinti szakszerű
ellátásban kell részesíteni, hogy állapotának romlását megakadályozzák és egészségét mielőbb a
76. oldal
lehetséges mértékig helyreállítsák.
(5) A kényszergyógykezelés költségei az államot terhelik.
A beteg gyógykezelésével összefüggő jogait az egészségügyről szóló törvény általános és a
pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó rendelkezései alapján a törvényben meghatározott
eltérésekkel kell alkalmazni. Szakszerű ellátását az orvostudomány mindenkori lehetőségei szerint
kell végezni.
A kezelések költségeit minden esetben az állam viseli.
A kényszergyógykezelés elsődleges célja a gyógyítás. A feladat a beteg állapotromlásának
megakadályozása, egészségének helyreállítása. A kényszergyógykezelés azonban nemcsak
gyógyítást jelent, hanem egyúttal az újabb - bűncselekmény törvényi tényállásában leírt - elkövetési
magatartás megelőzése is szándéka. Összegezve, olyan büntetőjogi intézkedés, amelynek célja az
elkövető gyógyítása, és a társadalom védelme érdekében újabb veszélyes cselekmény
elkövetésének megelőzése.
Marcus Aurelius törvényhozói tevékenységéről megtudhatjuk, hogy - Kosztolányi Dezső szavaival
élve - a római "koldus imperátor"-nak milyen gondja volt az elmebetegre. Ő hozta törvénybe, hogy
a bűnözők elmeállapotát meg kell vizsgálni; ha betegek, nem büntethetők. Birodalma bukásával e
törvénye is hosszú időre feledésbe merült.
1905. szeptember 3-án a Budapesten összeült VII. Nemzetközi Börtönügyi Kongresszus II.
szakosztálya tárgyalta, hogy szükséges-e külön letartóztató intézeteket felállítani oly egyének
elhelyezésére, akiknek korlátolt beszámítási képességét a bíróság megállapította, valamint az idült
iszákosok számára. Egyöntetűen elismerték, hogy az ilyen egyének nem valók sem a fogházakba,
sem az elmegyógyintézetekbe. Megállapították, hogy részükre külön orvosi kezelés volna
szükséges, és az államnak kellene gondoskodnia egy olyan közbenső intézetről, amely részben
alkalmazza a fogház szigorát, de mellőzi az elmegyógyintézetnek a teljes beszámíthatatlanokra
vonatkozó rendelkezéseit.
Ekkor már működött hazánkban a 60.789/1896. számú igazságügy-miniszteri rendelettel
megalapított "Letartóztatottak és Elítéltek Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézete".
Pár évtizeddel ezelőtt viták indultak a szakirodalomban a működéséről, főként a büntetés-
végrehajtás szervezetében való elhelyezéséről, de napjainkra - az intézet törvényes és hatékony
működése hatására - ezek elcsitultak. Az ápolási idő a tapasztalatok szerint hosszabb a polgári
kórházakban elhelyezett betegek esetében, mint a kégyszergyógykezelteknél az IMEI-ben.
Az orvosok, hozzátartozók ódzkodnak attól, hogy kevésbé veszélyes betegek közé veszélyes
cselekményt elkövetőket helyezzenek. A pár évvel ezelőtti erre irányuló hazai kísérlet megbukott
(2009. évi LXXX. törvény).
Úgy tűnik, hogy a világ szinte valamennyi országában a terápiás intézkedések rendszere, mint
egyfajta bírói intézkedés, túllép az egyéb közigazgatási szempontból történő elhelyezésen az eljárás
szempontjából, éppen azon célból, hogy védje az emberi jogokat; ugyanakkor azért is, hogy
irányítsa az elhelyezett páciensek jó kezelését.
Szabó András véleménye szerint a büntetőjog hatókörébe kell rendezni a beszámíthatatlan
elkövetők kezelését. A büntethető elmebeteg elkövetők helyzetét pedig a bv. jogszabályokban
javasolja szabályozni, ahol a büntetés-végrehajtás közben állapotuknak megfelelő gyógykezelésről
kell gondoskodni.[59] A büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási tevékenységbe illeszkedő, azzal
szorosan kapcsolódó feladatok, mint az elmeállapot megfigyelése, az ideiglenes
kényszergyógykezelés, az elítéltek ideg-elmegyógyászati kivizsgálása és gyógykezelése az IMEI-
ben koncentrálva kerülnek ellátásra. Az elítélt-gyógykezeltek polgári egészségügyi
intézményekben történő elhelyezése már csak azért sem valósítható meg, mivel őrzésüket
veszélyességük folytán biztosítani kell.
2. A végrehajtás helye és a befogadás
326. § (1) A kényszergyógykezelést az IMEI-ben kell végrehajtani.
(2) Ha a kényszergyógykezelés elrendelésekor a beteg szabadlábon van, a bíróság az Országos
Mentőszolgálat útján intézkedik a beteg IMEI-be történő beszállítása iránt. A beteg ellenállása
esetén a beszállításhoz a rendőrség közreműködése igénybe vehető.
(3) A befogadással egyidejűleg a beteget - egészségi állapotának megfelelően - tájékoztatni kell
jogairól és kötelezettségeiről.
(4) A kényszergyógykezelés végrehajtása alatt a beteg nem tarthat magánál olyan tárgyakat,
a) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti vagy jogszabályba ütközik,
b) amely az IMEI rendjét és biztonságát, valamint ezek fenntartását és ellenőrzését, saját vagy
mások életét, testi épségét veszélyezteti.
A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézetben hajtják végre, amely a Igazságügyi
Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI). Az IMEI gyógyító tevékenysége felett az
egészségügyi miniszter szakfelügyelet gyakorol. A gyógykezelés kezdete az IMEI-befogadás napja.
A kényszergyógykezelés kezdő napjának különösen a kényszergyógykezelés felülvizsgálati
határideje szempontjából van jelentősége, mert a befogadás napjának azt a napot kell tekinteni,
amikor a kényszergyógykezelésre kötelezettet a IMEI-be beszállították. Ha tehát ez a beszállítás
még az ideiglenes kényszergyógykezelés végett történt, akkor ezt a napot kell a befogadás
napjaként figyelembe venni a felülvizsgálati idő számításánál. A hat hónapos időtartamot az
ideiglenes kényszergyógykezelésre befogadás napjától kell számítani akkor, ha a gyógyítás
folyamatos volt. Amennyiben a beutalt elmeállapotát az intézetben megfigyelték, az ideiglenes
kényszergyógykezelés határideje nem a befogadás, hanem az ideiglenes kényszergyógykezelés
elrendelése napjával kezdődik. A felülvizsgálatra legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől
számított hat hónap elteltével kerülhet sor. A szabadlábon lévő beteg IMEI-be szállításáról a
bíróság az Országos Mentőszolgálat útján, szükség esetén a rendőrség közreműködésével
gondoskodik. A bíróság az értesítéshez mellékeli a betegre vonatkozó kórrajz és orvosszakértői
vélemény másolatát, továbbá megküldi az IMEI-nek a jogerős és végrehajthatósági záradékkal
ellátott ítélet kiadmányát is.
A befogadás lebonyolításával megbízott dolgozónak az IMEI-ben egyeztetni kell a bírósági
értesítés, a kórrajz, a szakértői vélemény adatait és minden kétséget kizáróan meg kell állapítani a
befogadott beteg személyazonosságát.
A beteg társadalombiztosítási ellátásának biztosítása érdekében ellenőrizni kell, hogy
munkaviszonyban áll-e, jogosult-e táppénzre, illetve nyugdíjra, és van-e gondnoka.
A Bv. tv. rögzíti azon tárgyak körét, amelyeket a beteg nem tarthat magánál.
Kötelezően előírja az IMEI számára a beteg - egészségi állapotához mérten - teljes körű
tájékoztatását a jogairól és kötelességeiről.
3. A végrehajtás rendje
327. § (1) Az IMEI főigazgató főorvosa haladéktalanul előterjesztést tesz a bírósághoz a
kényszergyógykezelés megszüntetésére, ha ezt a beteg állapota indokolja.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(2) A kényszergyógykezelést a bíróság megszünteti, ha megállapítja, hogy szükségessége már nem
áll fenn.
(3) A kényszergyógykezelés végrehajtását nem lehet félbeszakítani.
328. § (1) A kényszergyógykezelés végrehajtása során biztosítani kell a beteg
a) őrzését és felügyeletét,
b) szakellátásához szükséges elhelyezését,
c) anyagi és egyéb egészségügyi ellátását,
d) jogi érdekeinek védelmét,
e) életvitelszerű benntartózkodásához az IMEI rendjével összhangban lévő feltételeket.
(2) A beteg megfelelő őrzésének és felügyeletének biztosításáról az IMEI főigazgató főorvosa
gondoskodik. A beteg őrzését más bv. intézet is elláthatja.
(3) Ha a beteg - az intézkedés elrendelésének alapjául szolgáló októl eltérő egyéb
egészségkárosodás vagy betegség miatt - egészségügyi ellátásra szorul, ellátását elsősorban a
büntetés-végrehajtási egészségügyi intézetben kell biztosítani.
(4) Ha a büntetés-végrehajtási egészségügyi intézet a beteg gyógykezeléséhez szükséges
feltételekkel nem rendelkezik, a szükséges szakellátást biztosító gyógyintézetet kell igénybe venni.
Az egészségügyi intézménybe kihelyezett beteg őrzéséről vagy felügyeletéről az IMEI főigazgató
főorvosa gondoskodik. Az őrzést és a felügyeletet polgári ruhában vagy kórházi védőruházatban
kell ellátni.
(5) Ha a betegnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, teljes körűen hiányzik,
vagy belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent és nem
áll gondnokság alatt, az IMEI főigazgató főorvosa a gyámhatóság útján kezdeményezi a gondokság
alá helyezés iránti per megindítását. Ha nincs olyan személy, aki a cselekvőképtelen, vagy
cselekvőképességében részlegesen korlátozott beteg törvényes képviseletét ellátná, vagy személye
nem ismert, vagy e feladatának bármilyen okból nem tud eleget tenni, az IMEI főigazgató főorvosa
haladéktalanul megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek a beteg törvényes képviseletének
biztosítása érdekében szükségesek.
A végrehajtás rendjét megállapító szabályok felsorolják mindazokat a feladatokat, amelyeket a
kényszergyógykezelés alatt az IMEI-nek a beteg érdekében el kell látnia.
Amennyiben a beteg egyéb egészségkárosodás vagy betegség miatt külön gyógykezelésre szorul,
azt elsősorban a büntetés-végrehajtás egészségügyi intézetében kell megoldani. Külső egészségügyi
intézményben történő gyógykezelés esetén a beteg őrzéséről az IMEI főigazgató főorvosa
gondoskodik. Erre is figyelemmel, ez a lehetőség csak kivételes esetekben vehető igénybe.
A beteg jogai gyakorlásának elősegítése, a szükséges jognyilatkozatok érvényességének biztosítása
végett, ha a beteg az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem vagy csökkent mértékben
rendelkezik, illetve ha nincs olyan személy, aki törvényes képviseletét elláthatná, az IMEI
főigazgató főorvosa - amennyiben a beteg még nem áll gondnokság alatt - kezdeményezi a
gondnokság alá helyezés iránti per megindítását. Addig is a beteg érdekképviseletét az IMEI
szociális ügyeket intéző előadója látja el.
A kényszergyógykezelés végrehajtása rendjének tartalmi elemi közül első helyen a gyógyító orvosi
tevékenység áll. A beteget az orvostudomány mindenkori állása szerinti szakszerű ellátásban kell
részesíteni, hogy ezáltal állapotának romlását megakadályozzák, és egészségét mielőbb, a
lehetséges mértékig helyreállítsák. A gyógyítás egyik fontos eszköze a munkaterápiás
foglalkoztatás is.
4. A kényszergyógykezelés felülvizsgálata
329. § (1) A Be. 566. § (1) bekezdése alapján a betegnek az IMEI-be történő befogadása napjától
számított harmadik hónap folyamán az IMEI főigazgató főorvosa a beteg állapotára vonatkozó
részletes kórrajz-kivonatot küld a kényszergyógykezelés felülvizsgálatára illetékes bíróságnak. Ezt
az eljárást a kényszergyógykezelés megszűnéséig vagy megszüntetéséig hathavonta meg kell
ismételni.
(2) Ha a kényszergyógykezelést ideiglenes kényszergyógykezelés előzte meg, és annak
végrehajtását nem szakították meg, az (1) bekezdés szerinti időtartamot az ideiglenes
kényszergyógykezelés megkezdésétől kell számítani, azonban a szakvéleményt legkorábban a
kényszergyógykezelést elrendelő ítélet jogerőre emelkedésétől számított három hónap elteltével
kell a bíróságnak megküldeni.
(3) A betegnek a bíróság előtti megjelenéséről - egészségi állapota alapján - az IMEI főigazgató
főorvosa dönt, akadály esetén haladéktalanul értesíti az eljáró bíróságot.
(4) Ha a bíróság a kötelező felülvizsgálat során, vagy az IMEI főigazgató főorvosának
előterjesztése, vagy az arra jogosult indítványa alapján jogerős határozatával a
kényszergyógykezelést megszünteti, az erről szóló értesítőlapot haladéktalanul megküldi az IMEI-
nek, vagy ha a beteg előállítására sor került, a beteget kísérő felügyelőnek adja át, aki a beteget
visszakíséri az IMEI-be.
A bíróság a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított 6 hónap eltelte előtt a
kényszergyógykezelés szükségességét hivatalból felülvizsgálja. Ha a kényszergyógykezelést nem
szünteti meg, a felülvizsgálatot 6 hónaponként megismétli [Be. 566. § (2) bekezdése].
Az illetékesség tekintetében a Be. 566. § (1) bekezdésének rendelkezése az irányadó, mely szerint a
bíróság a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról tanácsban, tárgyaláson, végzéssel határoz. A
kényszergyógykezelés felülvizsgálatát az IMEI székhelyén lévő, a főváros területén működő
bíróságok feladatává teszi, függetlenül attól, hogy az (alap)ügyben melyik - alkalmasint nem
budapesti székhelyű - bíróság járt el. Ha első fokon nem budapesti székhelyű járásbíróság járt el, a
felülvizsgálatra a Pesti Központi Kerületi Bíróság az illetékes.
5. A beteg jogai és kötelezettségei
330. § (1) A beteg a higiéniai feltételeknek megfelelő egészséges elhelyezésre, az egészségi
állapotának megfelelő élelmezésre, egészségügyi ellátásra jogosult, a gyógyszerellátás térítés
nélkül illeti meg.
(2) A beteg a bíróság határozata szerinti, az IMEI-ben történő kezelést nem utasíthatja vissza. Az
egészségügyi ellátás visszautasításának joga csak a kezelés módozatai, az ennek során alkalmazni
kívánt beavatkozások tekintetében illeti meg. A beteg joga az ellátást végző orvos
megválasztásához az IMEI keretei között korlátozott. Önrendelkezéshez való jogára egyebekben az
77. oldal
egészségügyről szóló törvényben foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni.
331. § (1) A beteg a saját ruháját viselheti.
(2) A beteg pénzletétjének jogszabályban meghatározott részét havonta saját szükségleteire
fordíthatja, az ezt meghaladó összegű felhasználást az IMEI főigazgató főorvosa engedélyezheti. A
beteg letétjéből az IMEI főigazgató főorvosa engedélyével - a vagyoni ügyei vitelében
korlátozottan cselekvőképes beteg gondnoka hozzájárulásával - családjának vagy
kapcsolattartójának pénzt küldhet.
(3) A beteg részére - kivéve, ha belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a
választójogból kizárta - biztosítani kell, hogy a választójogát gyakorolhassa. A beteg az IMEI-ben a
választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint jogosult szavazni, a beteg személyazonosságát
az IMEI nyilvántartása alapján kell megállapítani.
332. § (1) A beteg a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és az IMEI által engedélyezett
személyekkel való kapcsolattartás során jogosult
a) levelezésre, amelynek során a kapott és a küldött levelek gyakorisága és terjedelme nem
korlátozott,
b) legalább hetenként látogató fogadására,
c) kétnaponként telefonkészülék használatára hívás céljából, továbbá hetenként telefonhívás
fogadására az intézet rendjére figyelemmel, alkalmanként legalább húsz perc időtartamban,
d) legalább hetenként csomag küldésére és fogadására.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kapcsolattartásról az IMEI főigazgató főorvosa - az IMEI biztonságára,
valamint a beteg állapotára figyelemmel - dönt.
(3) A beteg állapotára tekintettel a látogatás későbbi időpontra halasztható, vagy soron kívüli
látogatás engedélyezhető.
(4) A látogatás a kapcsolattartó biztonsága érdekében és a betegnek küldött csomag biztonsági
szempontból ellenőrizhető. Az ellenőrzés lehetőségéről a beteget tájékoztatni kell.
333. § Az elítélt vallásgyakorlását szabályozó rendelkezéseket a betegre azzal a kiegészítéssel kell
alkalmazni, hogy a beteg vallásos szertartáson való részvétele akkor is korlátozható vagy
megtiltható, ha jelenléte a saját vagy mások életére, testi épségére vagy egészségére jelentős
veszélyt jelent.
334. § (1) Annak a betegnek, akinek gyógyulását, munkaképessége megtartását vagy fejlesztését,
illetve szakmai átképzését ez várhatóan előmozdítja, munkaterápiás foglalkoztatást kell biztosítani.
(2) A betegek munkaterápiás foglalkoztatását az IMEI elsősorban intézet-fenntartási munka
formájában biztosítja. A munkaterápiás foglalkoztatás módját és helyét az IMEI főigazgató
főorvosa állapítja meg, de annak időtartama egy nap a két órát, egyheti viszonylatban a tíz órát nem
haladhatja meg.
(3) A beteget a munkaterápiás foglalkoztatás vagy szakképzés keretében tanúsított
munkakészségéhez és munkájához mérten - terápiás célból - havonként jutalomban kell részesíteni;
esetenként soron kívül is jutalmazható. A jutalom mértékét az IMEI főigazgató főorvosa állapítja
meg.
335. § (1) A beteg
a) köteles az IMEI rendjét megtartani,
b) munkához való jogát nem gyakorolhatja, kizárólag munkaterápiás foglalkozásban vehet részt, de
sem erre, sem egyéb munkavégzésre nem kötelezhető,
c) nem fenyíthető.
(2) A kényszergyógykezelés alatt álló nő és gyermeke együttes elhelyezése nem engedélyezhető.
Ha a gyermekével együtt elhelyezett elítélt nőnek a kényszergyógykezelése válik szükségessé, az
együttes elhelyezést meg kell szüntetni.
(3) A beteg az IMEI-nek okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felel, de a főigazgató főorvos
méltánylást érdemlő esetben eltekinthet a kártérítési igény érvényesítésétől.
A beteg jogait és kötelezettségeit tartalmazó szabályok jelentős hangsúlyt fektetnek azokra a
jogokra, amelyek az egészségügyről szóló törvény alapján a betegeket általában is megilletik.
Nem lehet kérdéses, hogy a kényszergyógykezelt személyt is térítésmentesen illeti meg a
gyógyszerellátás joga. Ugyanakkor a törvény rögzíti, hogy a szabad orvosválasztás lehetősége az
IMEI keretei között csak korlátozottan érvényesül.
Jelentősen bővülnek a beteg kapcsolattartásának lehetőségei, több alkalommal és hosszabb ideig
érintkezhet például telefonon a kapcsolattartásra kijelölt személyekkel.
A kötelezettségek köre a kényszergyógykezelés speciális jellegéhez és a beteg állapotához
igazodik.
Az intézeti jogi helyzetére jellemző, hogy - a jogszabályban meghatározott eltérésekkel - az
elmegyógyintézetben ápoltakra irányadó szabályokat kell alkalmazni, személyes szabadságában
korlátozott a beteg, az intézetet csak orvosilag indokolt esetben hagyhatja el, hozzátartozóival,
valamint az általa megjelölt és az intézet által engedélyezett személyekkel tarthat kapcsolatot.
Ennek keretében levelet korlátlanul küldhet és kaphat, látogatót hetente fogadhat, csomagot hetente
kaphat és küldhet, hetente telefonálhat. A kapcsolattartás valamennyi formáját az intézet
ellenőrizheti, melynek lehetőségéről a beteget tájékoztatni kell. A beteg állapotára figyelemmel a
látogatás későbbi időpontra halasztható, illetve soron kívüli látogatás is engedélyezhető. A beteg
vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel kapcsolatot tarthat, megilleti vallása
szabad gyakorlásának joga is.
A beteg köteles az intézet rendjét megtartani, amely alatt a végrehajtás rendjét kell érteni. A
kényszergyógykezelt intézeti formaruhát visel, amely nem lehet megalázó, alkalmazkodnia kell az
évszakokhoz és különböznie kell az elítéltek által viselt bv. intézeti ruházattól.
Az IMEI kórházjellegéből következik, hogy a kényszergyógykezeltek számára is biztosítanak
kulturális lehetőségeket (könyv, televízió, sporteszközök), feltéve természetesen, hogy ezt
egészségi állapotukra tekintettel igénylik.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
A kényszergyógykezelt jogi helyzetét tehát meghatározza a gyógyítás követelménye mint az
intézkedés fő célja, a személyes szabadságtól megfosztottság, a büntetőjogi büntethetőséget kizáró
kóros elmeállapot, a polgári jogi cselekvőképesség hiánya vagy korlátozottsága, a perbeli
cselekvőképesség hiánya, a társadalombiztosítási jogok folyamatossága, a fokozott családjogi
védettség és korlátozás egyidőben történő érvényesülése, a sajátos intézeti jogi helyzet, az intézeti
feladatként realizálódó jogi és szociális érdekvédelem.
6. Kényszerítő eszközök alkalmazása
336. § (1) A beteggel szemben az egészségügyi jogszabályokban meghatározott okok miatt és az
ott meghatározott módokon van helye korlátozó intézkedések alkalmazásának.
(2) A beteggel szemben a szabadságvesztés végrehajtása során alkalmazható kényszerítő eszközök
közül kizárólag korlátozott testi kényszer alkalmazható, és csak abban az esetben, ha az IMEI-ből
vagy a felügyelet mellett az intézeten kívüli tartózkodása színhelyéről az engedély nélküli távozását
másként nem lehet megakadályozni. Korlátozott testi kényszernek minősül a megfogás és a lefogás.
A beteggel szemben kizárólag az egészségügyi jogszabályokban meghatározott okok miatt és az ott
meghatározott módokon lehet helye korlátozó intézkedések alkalmazásának.
A kényszerítő eszközök közül csupán korlátozott testi kényszer alkalmazható. Erre is csak akkor
van lehetőség, amikor az intézeten kívüli tartózkodás során alaposan feltehető, hogy az engedély
nélküli távozását másképp nem lehet megakadályozni.
Az egészségügyi személyi korlátozás a beteg lefogását, hevederrel az ágyhoz rögzítését jelenti,
amelyet kizárólag orvosi utasításra és orvos jelenlétében végezhetnek; a korlátozás az orvos által
meghatározott ideig tart. A gyakorlatban két óránál tovább nem terjed a tartama.
7. Az IMEI elhagyása
337. § (1) A beteg az IMEI-t csak vizsgálata, szűrővizsgálata, gyógykezelése, rehabilitációja
érdekében, orvosilag indokolt esetben, felügyelettel hagyhatja el.
(2) A beteg felügyelettel
a) meglátogathatja - orvos által igazoltan - súlyos beteg hozzátartozóját,
b) részt vehet a hozzátartozója temetésén, vagy ha a temetésen nem vett részt, az azt követő
harminc napon belül a hozzátartozó temetési helyénél kegyeletét leróhatja.
(3) Az IMEI (2) bekezdés szerinti okból történő elhagyását az IMEI főigazgató főorvosa indokolt
határozattal - a beteg állapotától függően - kivételesen megtagadhatja.
(4) A beteg, az egészségügyi és a biztonsági kockázatok gondos mérlegelésével, az IMEI
főigazgató főorvosának engedélyével részt vehet rehabilitációját, személyiségének fejlődését
biztosító programokon.
Az IMEI-ből a kényszergyógykezelés alatt álló személy felügyelettel távozhat különféle orvosi
vizsgálatok és gyógykezelés céljából, valamint lehetősége van arra is, hogy súlyos beteg
hozzátartozóját meglátogassa, elhunyt hozzátartozója temetésén részt vegyen.
Az IMEI főigazgató főorvosának törvényi felhatalmazása van arra, hogy a beteg állapotára
tekintettel - csak kivételes és indokolható esetben - megtagadja e lehetőségek érvényesülését.
8. Adaptációs szabadság
338. § (1) Ha a kényszergyógykezelés megkezdésétől hat hónap eltelt, a beteg gyógyulása
érdekében, a jogszabályban meghatározottak szerint felállított adaptációs bizottság javaslatára az
IMEI főigazgató főorvosának engedélyével adaptációs szabadságra bocsátható. Az engedély
megadásáról a törvényes képviselőt értesíteni kell.
(2) Az adaptációs szabadság tartama legfeljebb harminc nap, amely egy alkalommal legfeljebb
harminc nappal meghosszabbítható. Adaptációs szabadság több alkalommal is engedélyezhető.
(3) Ha a kényszergyógykezelést megelőzően a beteggel szemben ideiglenes kényszergyógykezelést
foganatosítottak, az adaptációs szabadság feltételeként megállapított határidőt az ideiglenes
kényszergyógykezelés végrehajtásának kezdőnapjától kell számítani.
(4) Az adaptációs szabadság a beteg gondozására alkalmas és azt írásban vállaló személynél
tölthető el. A beteg a gondozását vállaló személy kíséretében bocsátható adaptációs szabadságra.
(5) Az adaptációs szabadságon lévő beteg köteles az IMEI főigazgató főorvosa által meghatározott
időpontban vagy időközönként, külön rendelkezés hiányában a szabadság megkezdésétől számítva
kéthetenként orvosi ellenőrzésen megjelenni. Az orvosi ellenőrzésen való megjelenés elmulasztása
esetén az adaptációs szabadságot az IMEI főigazgató főorvosa megszüntetheti.
(6) Ha az orvosi ellenőrzés során a beteg állapotának romlását állapítják meg, az orvos vagy a beteg
gondozását vállaló személy javaslatára haladéktalanul intézkedni kell - az állami mentőszolgálat
útján - a beteg visszaszállításáról.
(7) Az (5) bekezdés szerinti kötelezettségről és elmulasztásának lehetséges következményeiről a
beteget és a gondozását vállaló személyt írásban ki kell oktatni.
Az adaptációs szabadság a beteg felgyógyulását szolgáló intézkedés, ennek teljes körű és részletes
szabályozását adja a törvény.
9. Rendkívüli események
339. § (1) A kényszergyógykezelés végrehajtása során bekövetkezett rendkívüli eseményről
haladéktalanul értesíteni kell a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészt.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában rendkívüli eseménynek minősül minden olyan esemény, amely
az IMEI rendjét súlyosan sérti vagy veszélyezteti, így különösen az intézet területén megvalósult
bűncselekmény, a beteg engedély nélküli távozása, öngyilkossági kísérlete, balesete vagy halála.
(3) Ha a beteg az IMEI-ből engedély nélkül távozik, vagy az intézeten kívül felügyelettel vagy
adaptációs szabadságon való tartózkodása során ismeretlen helyre távozik, az IMEI főigazgató
főorvosa haladéktalanul a rendőrséghez fordul a beteg eltűnt személyként történő körözésének
elrendelése végett.
78. oldal
A rendkívüli esemény egzakt meghatározását nyújtja a törvény, előírva az ilyen esetekben
követendő teendőket.
10. Előállítás
340. § Ha bíróság vagy az ügyész a beteg előállítása iránt intézkedik, az IMEI főigazgató főorvosa
a beteg egészségi állapota alapján dönt az előállításról. Ha a beteg előállítása nem teljesíthető, az
elrendelőt erről haladéktalanul értesíteni kell.
A bíróság és az ügyész intézkedése alapján a beteg előállításáról a főigazgató főorvos gondoskodik,
de lehetősége van arra, hogy - amennyiben a beteg egészségi állapota ezt indokolja - az előállítástól
elálljon. Amennyiben lehetőségével él, úgy az elrendelőt köteles haladéktalanul erről a tényről
értesíteni, megjelölve annak okát is.
11. Elbocsátás az IMEI-ből
341. § (1) A beteget azon a napon kell elbocsátani az IMEI-ből, amelyen a kényszergyógykezelés
megszüntetéséről a bíróság értesítőlapja az IMEI-be megérkezik.
(2) A súlyos beteg vagy önálló életvitelre képtelen beteg elbocsátása előtt kellő időben értesíteni
kell a törvényes képviselőt, a gondozásra vagy egyéb ellátására kötelezett személyt, és gondoskodni
kell az elbocsátott hazaszállításáról, vagy szükség esetén kezdeményezni kell a megfelelő
gyógyintézetben vagy a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást nyújtó
intézményben történő elhelyezését. A szükséges intézkedéseket az IMEI főigazgató főorvosa teszi
meg.
342. § Az elbocsátott betegről két példányban részletes kórrajz-kivonatot kell küldeni a lakóhelye
szerint illetékes pszichiátriai szakintézménynek.
A kényszergyógykezelés alatt álló személyt az IMEI-ből azon a napon kell elbocsátani, amikor az
erről szóló bírósági értesítőlap oda megérkezett. Nagyon fontos, hogy az értesítőlap megérkezéséig
a beteg nem bocsátható el.
Az elbocsátást sajátosan kell megoldani súlyos beteg, vagy önálló életvitelre alkalmatlan személy
esetében. Minden ezzel kapcsolatos intézkedés megtételére a főigazgató főorvos nyert
felhatalmazást.
XXVII. - A JAVÍTÓINTÉZETI NEVELÉS VÉGREHAJTÁSA
Magyarországon 1884-ben adták át az első javítóintézetet, azonban egészen az 1900-as évek elejéig
viszonylag csekély számban utaltak be fiatalkorúakat javítóintézetbe. A büntető törvénykönyvek és
a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról szóló 1908. évi XXXVI. törvénycikk
(továbbiakban: I. Bn.) rendelkezése szerint azzal a fiatalkorúval szemben, aki büntethető, javító-
nevelés rendelhető el (I. Bn. 17. §) akkor, ha a fiatalkorú környezete miatt "a romlás veszélyének
van kitéve", vagy értelmi és erkölcsi fejlődése érdekében az szükségesnek mutatkozik. Az I. Bn.
kimondta, hogy javító-nevelés céljára állami és az igazságügy-miniszter által arra alkalmasnak
talált egyéb intézetek szolgálhatnak. A fiatalkorúak bíróságáról szóló 1913. évi VII. törvénycikk
előírása alapján a javító-nevelés végrehajtása iránt az igazságügy-miniszternek kellett intézkednie a
fiatalkorúak bírájának előterjesztése alapján.
1. A javítóintézeti nevelés általános szabályai és célja
A Btk. szerint fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizenkettedik életévét betöltötte, de
a tizennyolcadikat nem [Btk. 105. § (1) bekezdés]. A törvény azonban a javítóintézeti nevelés
végrehajtásával kapcsolatos fejezet szabályainak alkalmazásában fiatalkorúnak minősíti a
tizennyolcadik életévét betöltött, de huszonegyedik életévét meg nem haladott javítóintézeti
neveltet is [Bv. tv. 343. § (6) bekezdés]. Tehát a javítóintézeti nevelés végrehajtása tekintetében
fiatalkorú az, aki a tizenkettedik életévét betöltötte, de a huszonegyediket nem.
343. § (1) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorúval szemben emberi méltósága
tiszteletben tartásával, életkori szükségletei figyelembevételével kell bánni, és a törvényben
meghatározott korlátozások kivételével gondoskodni kell jogai megkülönböztetés nélküli
biztosításáról és védelméről.
(2) A javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt a törvényes képviselő gondozási és nevelési joga
szünetel, ez a jog a javítóintézet igazgatóját (a továbbiakban: igazgató) illeti meg.
(3) A törvényes képviselőt és a szülőt tájékoztatni kell az őket érintő szabályokról, különösen a
levelezés, a csomagküldés, a telefonbeszélgetés, a látogatás rendjéről, valamint a fiatalkorú
eltávozásra, szabadságra menetelének lehetőségéről.
(4) A törvényes képviselő, a szülő vagy a fiatalkorú gondozója a fiatalkorú nevelése, gondozása
érdekében együttműködésre köteles a javítóintézettel. Ennek keretében köteles tájékoztatni a
javítóintézetet a fiatalkorú esetleges egészségügyi problémájáról, korábbi gyógykezeléséről.
(5) A fiatalkorú neveléséhez és a társadalomba való beilleszkedésének elősegítéséhez igénybe kell
venni a gyámhatóságnak, a pártfogó felügyelőnek, az erre szakosodott szociális, karitatív és
öntevékeny szervezeteknek, valamint a fiatalkorú szülőjének, gyámjának vagy más
hozzátartozójának a közreműködését.
(6) E fejezet alkalmazásában fiatalkorú alatt érteni kell a tizennyolcadik életévét betöltött, de
huszonegyedik életévét meg nem haladott javítóintézeti neveltet is.
A Btk. fiatalkorúakkal kapcsolatos szabályai szerint javítóintézeti nevelést a bíróság akkor rendel
el, ha a fiatalkorú eredményes nevelése érdekében intézeti elhelyezése szükséges. A javítóintézeti
nevelés a személyi szabadság elvonásával járó, bármilyen bűncselekmény miatt alkalmazható,
nevelő jellegű intézkedés. Javítóintézeti nevelés nem rendelhető el azzal szemben, aki az ítélet
meghozatalakor huszadik életévét betöltötte, míg a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik
életévét be nem töltött személyek esetében ez a legszigorúbb joghatóság. A javítóintézeti nevelés
tartama egy évtől négy évig terjedhet, annak tartamát a bíróság - a bűnösséget megállapító
ítéletében - évben, illetve évben és hónapban állapíthatja meg. Amennyiben a terhelt a
büntetőeljárás során előzetes fogva tartásban vagy házi őrizetben volt, annak teljes időtartamát be
kell számítani a javítóintézeti nevelés idejébe. Beszámításkor egynapi javítóintézeti nevelésnek
egynapi előzetes fogva tartás, illetve három nap házi őrizet felel meg [Btk. 125. § (1)-(2) bekezdés].
Javítóintézeti nevelés elrendelése esetén a bíróság megállapítja, hogy a fiatalkorú a javítóintézeti
nevelés felének letöltése után ideiglenesen elbocsátható az intézetből, ha:
- legalább egy évet eltöltött az intézetben, és
- alaposan feltehető, hogy az intézkedés célja további javítóintézeti nevelés nélkül is elérhető.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Az ideiglenes elbocsátás tartama azonos a javítóintézeti nevelés hátralévő részével, de legalább egy
év.
A bíróság az ideiglenes elbocsátást megszünteti, ha a fiatalkorút az ideiglenes elbocsátás alatt - a
Btk. 122. §-ában meghatározott esetet kivéve - szabadságvesztésre ítélik, vagy vele szemben
javítóintézeti nevelést rendelnek el. Ha a bíróság a fiatalkorúval szemben más büntetést szab ki,
vagy más intézkedést alkalmaz, a bíróság az ideiglenes elbocsátást megszüntetheti.
Az ideiglenes elbocsátás megszüntetése esetén az ideiglenes elbocsátáson töltött idő a javítóintézeti
nevelésbe nem számítható be [Btk. 121. § (1)-(4) bekezdés].
Ha a fiatalkorút a javítóintézeti nevelésre ítélés után elkövetett bűncselekmény miatt a javítóintézeti
nevelés vagy az ideiglenes elbocsátás alatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, a
szabadságvesztés-büntetést kell végrehajtani. Ebben az esetben a javítóintézeti nevelés hátralévő
részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni úgy, hogy kétnapi javítóintézeti nevelés helyébe
egynapi szabadságvesztés lép (Btk. 122. §).
A javítóintézeti nevelés végrehajtásának fundamentális jellegű rendeltetése a fiatalkorú
életvitelének helyes irányba történő terelése, annak elősegítése, hogy a fiatalkorú képes legyen
beilleszkedni a társadalom életébe, valamint hogy elbocsátását követően norma-adekvát
magatartást tanúsítson. Erre tekintettel a törvény az általános rendelkezések körében kimondja,
hogy a javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorúval szemben emberi méltósága
tiszteletben tartásával, életkori szükségletei figyelembevételével kell bánni, és - a törvényben
meghatározott korlátozások kivételével - gondoskodni kell jogai megkülönböztetés nélküli
biztosításáról és védelméről.
A törvény meghatározza a javítóintézeti nevelés célját, valamint a javítóintézeti felügyeletre
jogosultak körét.
A fiatalkorú jogi helyzetét alapvetően megváltoztatja az a körülmény, hogy a javítóintézeti nevelés
végrehajtása során a törvényes képviselő nevelési és gondozási joga szünetel, és ezalatt az idő alatt
ezen jogok a javítóintézet igazgatóját illetik meg. Ugyanakkor a törvényes képviselő, a szülő és a
fiatalkorú gondozója is köteles együttműködni a javítóintézettel, amely kiterjed a fiatalkorú
egészségügyi problémájával és gyógykezeléssel összefüggő tájékoztatási kötelezettségre is. Ezek a
rendelkezések nyilvánvalóan a fiatalkorú érdekeit szolgálják.
344. § A javítóintézetben folyó nevelés célja a fiatalkorú társadalmi beilleszkedésének elősegítése,
ennek érdekében beilleszkedési zavarai enyhítése, pszichés állapota rendezése, iskolázottsága,
szakmai képzettsége fejlesztése, az alapvető erkölcsi normák elfogadtatása, az egészséges
életmódra való felkészítése.
A javítóintézeti elhelyezés a fiatalkorú személyi szabadságának elvonását eredményező intézkedés,
amelynek legfőbb rendeltetése - miként az az intézkedés nevében is megjelenik - a nevelés. Az
intézkedés végrehajtása által a fiatalkorú kikerül a korábbi környezetéből és olyan helyre kerül,
ahol gondoskodnak a testi, értelmi fejlődéséről, neveléséről. A javítóintézetben folyó nevelés célja,
hogy elősegítse a korábban büntetőjogi normát sértő deviáns magatartást tanúsító fiatalkorú
társadalmi beilleszkedését. Ennek a célnak a realizálása elsősorban azáltal valósítható meg, hogy a
javítóintézeti elhelyezés tartama alatt a szükséges végzettséggel és képzettséggel rendelkező
szakemberek bevonásával sor kerül a fiatalkorú iskolai és szakmai ismereteinek a fejlesztésére,
illetve ezek bővítésére. Az ezen a területen elért eredmények járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a
fiatalkorú elfogadja az alapvető erkölcsi normákat, ami viszont alapfeltétele annak, hogy a jövőben
jogkövető magatartást tanúsítson, törvénytisztelő életmódot folytasson. A társadalmi beilleszkedés
elősegítésének körében ugyanakkor jelentős szerepe lehet a fiatalkorú pszichés jellegű problémái
megoldásának, az egészséges életmódra történő nevelésnek.
345. § (1) A javítóintézeti nevelést a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
felügyelete és közvetlen irányítása alatt álló javítóintézet hajtja végre. A javítóintézet biztonságával
összefüggésben a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter - az érintett miniszter általános
felügyeleti jogát nem érintve - szakfelügyeletet gyakorol.
(2) A javítóintézet házirendjét, biztonsági követelményeit a büntetés-végrehajtásért felelős
miniszter felügyelete alá tartozó, a fiatalkorú elítéltek szabadságvesztésének végrehajtását biztosító
bv. intézetek szakmai tapasztalatai felhasználásával, azokkal együttműködve kell kialakítani.
A javítóintézeti a nevelést a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter felügyeli és
irányítja. A biztonsággal összefüggő területeket a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
felügyeli, e jogosultsága azonban kizárólag a biztonsági követelmények szakmai kontrolljára terjed
ki.
2. A végrehajtás rendje
346. § (1) A javítóintézeti nevelést e törvény és a javítóintézetek rendtartásáról szóló jogszabályban
meghatározott intézeti rend szerint kell végrehajtani. A javítóintézet belső életének rendjét a
házirend tartalmazza, amit az igazgató állapít meg. A házirend jóváhagyása a gyermekek és az
ifjúság védelméért felelős miniszter hatáskörébe tartozik.
(2) A fiatalkorú gondozását és nevelését a gyermekek védelméről szóló törvény rendelkezései és a
javítóintézetek működése során irányadó szakmai szabályokban meghatározott elvek szerint kell
biztosítani.
(3) A nevelő egyéni nevelési tervet készít a fiatalkorú számára a befogadásakor készített szakértői
vizsgálatok megállapításai, családi kapcsolatairól beszerzett tájékoztatás, a javítóintézetbe kerülése
előtt készített pedagógiai, pszichológiai vélemények, valamint a befogadást követően tapasztalt
viselkedése és az egyéni beszélgetések során szerzett információk figyelembevételével. Ha a
fiatalkorúnak egyéni pszichológiai gondozásra is szüksége van, a pszichológus egyéni gondozási
tervet készít.
(4) A javítóintézet rendjének fenntartása érdekében gondoskodni kell - az ébresztőtől a takarodóig -
a fiatalkorú folyamatos felügyeletéről, tevékenysége irányításáról, valamint éjszakai nyugalma
biztosítása érdekében a hálótermek rendszeres ellenőrzéséről.
347. § (1) A javítóintézet a befogadáskor
a) a fiatalkorú adatait a gyermekek védelméről szóló törvény rendelkezései szerint nyilvántartásba
veszi (a továbbiakban: fiatalkorúak nyilvántartása), és személyi adatlapot állít ki róla,
b) a fiatalkorúról arcképmást készít, ami a ki- és belépés ellenőrzése érdekében kiállítandó
javítóintézeti azonosító kártyán használható.
(2) A javítóintézeti kártya igazolja a fiatalkorú személyazonosságát.
(3) A fiatalkorú a javítóintézetben nem tarthat magánál olyan tárgyat,
a) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti vagy jogszabályba ütközik,
79. oldal
b) amely a javítóintézet rendjét, biztonságát, valamint ezek fenntartását és ellenőrzését, saját vagy
mások életét, testi épségét és egészségét veszélyezteti,
c) amely alkalmas arra, hogy használatával a fiatalkorú - önállóan vagy másokkal közösen -
bűncselekményt kövessen el, vagy - amennyiben ellene büntetőeljárást folytatnak - a büntetőeljárás
eredményességét veszélyeztesse.
A törvény rendelkezése szerint a javítóintézeti nevelést a törvényi előírások, továbbá a
javítóintézetek rendtartásáról szóló jogszabályban meghatározottak szerint kell végrehajtani. A
javítóintézetek rendtartását - a kézirat leadásakor - a 30/1997. (X. 11.) NM rendelet szabályozza. A
rendelet hatálya kiterjed a javítóintézetekre, továbbá a bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt és
az előzetes letartóztatás céljából ott elhelyezett fiatalkorúakra, valamint az intézetben
foglalkoztatott személyekre. A házirend - amely az intézet belső viszonyait szabályozza -
megállapítására az igazgató jogosult, annak jóváhagyása pedig a gyermekek és az ifjúság
védelméért felelős miniszter hatáskörébe tartozik.
A nevelési cél realizálása érdekében a befogadáskor készített szakértői vizsgálatok megállapításai,
a családi viszonyokra vonatkozó tájékoztatás, a pedagógia, a pszichológiai vélemények és a
személyes információk alapján a nevelőnek egyéni nevelési tervet kell készítenie. Ha a fiatalkorú
pszichés állapota miatt egyedi jellegű ellátásra szorul, a pszichológusnak egyéni gondozási tervben
kell meghatároznia a szükséges teendőket. Tehát mind a nevelési, mind a pszichológusi gondozási
terv elkészítésekor az érintett fiatalkorú tulajdonságaira, az általa tanúsított cselekvőségekre,
valamint szellemi képességeire kell tekintettel lenni.
A rend és a biztonság garantálásának körében gondoskodni kell a fiatalkorú felügyeletéről,
tevékenységének irányításáról, az éjszakai nyugalom biztosításáról.
348. § (1) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során el kell különíteni a fiúkat a lányoktól.
(2) A fiatalkorúak életkoruk, továbbá egészségügyi és nevelési szempontok szerint
csoportosíthatók.
(3) A tizenhatodik életévüket be nem töltött és a tizenhatodik életévüket betöltött javítóintézeti
nevelteket a javítóintézetben külön lakóegységben kell elhelyezni, kivéve ha a fiatalkorú érdekében
az igazgató ettől eltérően rendelkezik.
A törvény meghatározza az elkülönítés szempontjait. Így a végrehajtás során el kell különíteni:
- a fiúkat a lányoktól,
- külön lakóegységben történő elhelyezéssel a tizenhatodik életévüket be nem töltötteket a
tizenhatodik életévüket betöltöttektől.
A nemek szerinti elkülönítés teljes körű szétválasztást kíván meg a végrehajtás során, míg az
életkor javítóintézeten belüli szeparálást eredményez. Ezek a szabályok kógens jellegűek.
A törvény azonban lehetőséget ad a fiatalkorúak csoportosítására életkoruk, valamint egészségügyi
vagy nevelési okok alapján, mely csoportosításra a körülmények által indokolt esetben egyedi
döntés alapján kerülhet sor.
349. § (1) A javítóintézeti nevelés a javítóintézetbe való befogadás első napjával kezdődik.
(2) A fiatalkorút a befogadást követő nyolc napon belül tájékoztatni kell a javítóintézeti nevelés
kezdő napjáról és az elbocsátás várható időpontjáról.
A törvény meghatározza a javítóintézeti nevelés kezdő napját, illetve kötelezettségként előírja az
intézet számára, hogy a fiatalkorút - a befogadástól számított nyolc napon belül - tájékoztassa mind
a kezdő napról, mind az elbocsátás várható időpontjáról.
350. § (1) A befogadott fiatalkorú elhelyezésére a javítóintézet befogadó csoportot működtet, ahol a
fiatalkorú a végleges csoportba helyezéséről szóló döntés meghozataláig - legfeljebb azonban egy
hónapig - tartózkodik.
(2) A fiatalkorú személyiségének, értelmi képességeinek, egészségi állapotának a feltárása
érdekében a javítóintézet - jogszabályban meghatározott működési rend szerint - szakértői
csoportot működtet, amelynek pszichológus, gyógypedagógus és orvos tagja végzi el a
befogadáskor a szükséges vizsgálatokat.
(3) A szakértői csoport a vizsgálat eredményei alapján javaslatot tesz a javítóintézet igazgatójának
a fiatalkorú végleges csoportba helyezésére és jelzi, ha a fiatalkorú fogyatékossága miatt
gyógypedagógiai nevelésre szorul, vagy személyiségzavara, egészségi állapota miatt sajátos
nevelést, oktatást, gyógyítást igényel.
(4) A végleges csoportba helyezésről az igazgató vagy e feladattal megbízott helyettese dönt.
(5) A javítóintézet a fiatalkorú részére a gyermekek védelméről szóló törvény szerint teljes körű
ellátást biztosít és ellátja a fiatalkorú gondozását, nevelését és felügyeletét.
(6) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során gondoskodni kell a fiatalkorú oktatásáról,
képzéséről, munkafoglalkoztatásáról, továbbá a művelődési, a sportolási és megfelelő szabadidős
tevékenység feltételeiről.
A törvény részletesen szabályozza a befogadás rendjét. A fiatalkorút - legfeljebb egy hónapra -
először a befogadó csoportban kell elhelyezni. A fiatalkorú legmegfelelőbb végleges jellegű
elhelyezése érdekében a javítóintézet szakértői csoportot foglalkoztat. A befogadáskor a csoport
pszichológus, gyógypedagógus és orvos tagjai elvégzik mindazon vizsgálatokat, amelyek a
fiatalkorú személyiségének, értelmi képességének és egészségi állapotának megállapításához
szükségesek. A vizsgálatok befejezéséig tehát a fiatalkorú elhelyezése ideiglenes jellegű. A
végleges csoportba helyezésről az igazgató vagy - e feladattal megbízott helyettese - dönt, a
szakértői vizsgálat eredményei alapján tett javaslatra figyelemmel. E körben tekintettel kell lenni a
fiatalkorú fogyatékosságára, személyiségzavarára és egészségi állapotára, amennyiben ezek a
sajátosságok speciális nevelést, oktatást, gyógyítást igényelnek. Mindezekre a szakértői csoportnak
feltétlenül fel kell hívnia az igazgató figyelmét.
A javítóintézetnek a fiatalkorú számára teljes körű ellátást kell biztosítania, ideértve a gondozást,
nevelést, felügyeletet, továbbá az oktatást, munkafoglalkozást, sportolást is.
351. § (1) A fiatalkorú kérelmére gyermeke vele együtt helyezhető el a javítóintézetnek erre a célra
létrehozott részlegében, a kérelemről az igazgató dönt.
(2) Az együttes elhelyezés akkor engedélyezhető, ha
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
a) a fiatalkorú nyilatkozik arról, hogy vállalja gyermeke gondozását, és
b) a gyermek törvényes képviselője hozzájárul a gyermek javítóintézetben történő elhelyezéséhez.
(3) A fiatalkorú és a gyermek együttesen nem helyezhető el, ha
a) a bíróság a szülői felügyeletet a fiatalkorú valamennyi gyermekével kapcsolatosan megszüntette,
b) a fiatalkorú ellen a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt eljárás indult, vagy
c) a fiatalkorú egészségi állapota miatt a gyermek gondozását, nevelését nem tudja ellátni.
Ez utóbbi esetben, ha az anya a gyermekét szoptatja, a gyermek a javítóintézet gyermekkörletén
elhelyezhető.
(4) A gyermeke gondozását ellátó fiatalkorú számára olyan napirendet kell előírni, amely lehetővé
teszi a gyermeke gondozásával kapcsolatos feladatainak az ellátását. Arra az időre, amíg a
fiatalkorú iskolai oktatáson, szakképzésen vagy más fejlesztő foglalkozáson vesz részt, a gyermeke
felügyeletéről a javítóintézet gondoskodik.
(5) Az állapotos és a kisgyermekes fiatalkorúnak az egészségét védő és a gyermek fejlődését
szolgáló, e törvényben nem szabályozott jogai nem korlátozhatók. Ha a szülésre a javítóintézeti
nevelés végrehajtása alatt kerül sor, és az együttes elhelyezést kizáró ok nem áll fenn, a gyermeket
egyéves koráig az anyjával együtt kell elhelyezni.
(6) A gyermek felett szülői felügyeletet gyakorló vagy a gyermekkel kapcsolattartásra jogosult
másik szülő, valamint a gyám részére heti egy alkalommal a kapcsolattartást és a gyermek
fejlődéséről a megfelelő tájékoztatást biztosítani kell.
Előfordulhat, hogy a fiatalkorú elítéltnek gyermeke van. Ebben az esetben a törvény lehetővé teszi,
hogy a fiatalkorú - amennyiben ezt kérelmezi - a gyermekével együtt nyerjen elhelyezést, az erre a
célra létrehozott részlegben.
Ennek a feltétele, hogy:
- a fiatalkorú vállalja a gyermeke gondozását, és
- a gyermek törvényes képviselője hozzájáruljon a gyermek javítóintézetben történő
elhelyezéséhez.
A feltételek konjunktívak, azaz a törvényes képviselő hozzájárulásának hiányában az együttes
elhelyezés nem engedélyezhető.
Nincs törvényes lehetőség a fiatalkorúnak a gyermekével együttesen történő elhelyezésére,
amennyiben:
- a bíróság a szülői felügyeletet a fiatalkorú valamennyi gyermekével kapcsolatosan megszüntette,
- a fiatalkorú ellen a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt eljárás indult, vagy
- a fiatalkorú egészségi állapota miatt a gyermek gondozását, nevelését nem tudja ellátni.
Az utóbbi esetben, ha az anya a gyermekét szoptatja, a gyermek a javítóintézet gyermekkörletén
elhelyezhető.
Az eljárás megindítása alatt a nyomozás elrendelését kell érteni. A terhelt egészségi állapotával
kapcsolatban orvosi véleményt kell beszerezni.
A napirend meghatározásakor tekintettel kell lenni arra a tényre, hogy a fiatalkorúnak el kell látnia
a gyermekgondozással kapcsolatos feladatait, illetve amennyiben a fiatalkorú oktatáson,
szakképzésen, vagy más fejlesztő foglalkozáson vesz részt, a javítóintézetnek kell biztosítani a
gyermek felügyeletét.
A törvény kifejezetten kimondja, hogy az állapotos és a kisgyermekes fiatalkorú egészségét védő,
illetve a gyermek fejlődését szolgáló jogai nem korlátozhatók. Abban az esetben, ha a szülésre az
intézkedés végrehajtása alatt kerül sor, a gyermeket - egyéves koráig - az anyjával együtt kell
elhelyezni, kivéve ha együttes elhelyezést kizáró, a fentiekben említett valamely ok áll fenn.
A törvény a másik szülő érdekében rendelkezik arról, hogy számára heti egy alkalommal a
kapcsolattartást, továbbá a gyermek fejlődéséről a megfelelő tájékoztatást biztosítani kell.
3. A fiatalkorú alapvető jogai és kötelezettségei
352. § A javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt a fiatalkorú az Alaptörvényben meghatározott
alapvető jogait és a jogszabályok által biztosított egyéb jogosultságait a javítóintézeti nevelés
végrehajtása során is gyakorolhatja, és kötelességeit a javítóintézeti nevelés során is köteles
teljesíteni, kivéve, ha azok szüneteléséről vagy korlátozásáról az ítélet vagy törvény rendelkezik.
A törvény taxatíve felsorolja a fiatalkorú azon jogait, amelyek a javítóintézeti nevelés végrehajtása
alatt szünetelnek.
353. § A javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt szünetel a fiatalkorú
a) a szabad mozgáshoz való joga,
b) a tartózkodási hely szabad megváltoztatásához való joga,
c) a békés gyülekezéshez való joga,
d) a sztrájkhoz való joga.
A fiatalkorú tehát ezeket a jogait legálisan nem gyakorolhatja. A törvény a fiatalkorút egyes
jogainak gyakorlásától nem fosztja meg, de ezek érvényesülését korlátozza.
354. § A javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt a fiatalkorú
a) munkához való joga, vagy a foglalkozás szabad megválasztásához való joga,
b) művelődéshez való joga és tanszabadsága,
c) önrendelkezéshez való joga, és a szabad orvos és egészségügyi szolgáltató megválasztásához
való joga,
d) kegyeleti joga,
e) - ha nagykorúságot szerzett - szülői felügyeleti joga,
80. oldal
f) egyesülési joga,
g) tulajdonhoz való joga,
h) vállalkozáshoz való joga,
i) pihenéshez, szabadidőhöz és rendszeres fizetett szabadsághoz való joga,
j) lelkiismereti és vallási szabadsága,
k) magántitokhoz való joga,
l) általános cselekvési szabadsága a szünetelő jogokra való tekintettel
törvényben meghatározott korlátozásoknak megfelelően gyakorolható.
A jogok körében rendelkezik a törvény arról, hogy a fiatalkorút milyen jogosultságok illetik meg a
javítóintézeti nevelés végrehajtása során.
355. § (1) A javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt a fiatalkorú e törvény szerint jogosult
a) személyi biztonságának és a tulajdonhoz fűződő jogainak a védelmére,
b) életkori szükségleteihez igazodó ellátásra, gondozásra és felügyeletre,
c) megfelelő ruházat biztosítására,
d) kapcsolattartásra hozzátartozóival, valamint harmadik személyekkel és szervezetekkel,
e) lelkiismereti vagy vallási meggyőződésének szabad megválasztására, annak kinyilvánítására és
gyakorlására; a hitéleti szolgálatot ellátó egyházi személy és a vallási tevékenységet végző
szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja részéről lelki gondozására,
f) munkavégzése után - annak mennyiségének és minőségének - megfelelő, a javítóintézeti
rendtartásban meghatározott díjazásra,
g) az intézetbe való befogadásakor a jogainak és a kötelességeinek megismerésére,
h) külön törvényben meghatározott egészségügyi és mentálhigiénés ellátásra,
i) megfelelő sport- és kulturális, vagy egyéb szabadidős-foglalkozás biztosítására.
(2) A fiatalkorúak részére - személyiségük fejlesztése érdekében - egyéni és csoportos
foglalkozásokat, valamint különféle - intézeten belüli, vagy intézeten kívüli - programokat kell
szervezni vagy biztosítani.
(3) A fiatalkorú szűrt tartalmú internet-szolgáltatás használatára hetente egy alkalommal harminc
perc időtartamban jogosult.
(4) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorú személyiségi jogainak védelmét a
végrehajtásban közreműködő, vagy azt segítő szerveknek és személyeknek is biztosítaniuk kell.
A törvény nem csupán a fiatalkorú jogait, hanem a kötelezettségeit is egzakt módon meghatározza.
356. § (1) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorú köteles - különösen -
a) az intézkedés végrehajtásának rendjét, az intézet házirendjét, biztonsági és higiéniai
követelményeit megtartani,
b) javítóintézetben az igazgató által kijelölt csoportban nevelkedni,
c) a javítóintézet elhagyásához engedélyt kérni,
d) tanulmányait a köznevelésről szóló törvényben meghatározott életkorig, vagy a köznevelésről
szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetében azt követően is folytatni,
e) alávetni magát a szükséges orvosi vizsgálatnak és gyógykezelésnek, az invazív eljárásra az
egészségügyi jogszabályokat kell alkalmazni,
f) a gondozása és az eredményes nevelése érdekében a javítóintézet dolgozóival együttműködni,
g) a katasztrófahelyzet elhárításához szükséges tevékenységben közreműködni,
h) az általa okozott kárt a polgári jog szabályai szerint megtéríteni.
(2) A fiatalkorú a nevelés keretében - a házirendben foglaltak szerint - köteles közreműködni a háló
és az egyéb közös helyiségek takarításában, környezete rendben tartásában. Ezt a tevékenységet a
fiatalkorú díjazás nélkül végzi a 135. § szerinti időtartamban.
Az említett kötelezettségek előírásával kívánja a jogalkotó a fiatalkorú helyes irányú fejlődését
elősegíteni.
4. A fiatalkorú kapcsolattartása
357. § (1) Kapcsolattartásra jogosult a fiatalkorú a hozzátartozójával, szülői felügyeleti jogát
gyakorló szülőjével, más törvényes képviselőjével, ha a kapcsolattartást kizáró ok nem merült fel.
(2) A javítóintézet szorgalmazza, hogy a fiatalkorú kapcsolattartásra jogosult hozzátartozóival
megfelelő kapcsolatot tartson, azokat fejlessze, egyben elősegíti, hogy a nevelésbe vett kapcsolata
ne szakadjon meg a gondozást korábban ellátó gyermekotthonnal vagy nevelőszülővel.
A javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorú terheltet megilleti a kapcsolattartás joga. Az
értelmező rendelkezések szerint kapcsolattartó az a személy, aki az elítélttel vagy az egyéb
jogcímen fogvatartottal jogszabály vagy engedély alapján kapcsolattartásra jogosult (3. § 9. pont).
Kapcsolatot a fiatalkorú elsősorban a hozzátartozójával, a szülői felügyeleti jogát gyakorló
szüleivel, illetve más törvényes képviselőjével tarthat. Hozzátartozónak a Btk.-ban meghatározott
személy minősül (3. § 8. pont). A törvény kifejezetten a javítóintézet kötelességévé teszi annak
elősegítését, hogy az említett személyi körrel a fiatalkorú megfelelő kapcsolatot tartson, illetve -
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
mivel mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a nevelésbe vett kapcsolata ne szakadjon
meg - a gondozását korábban végző gyermekotthonnal, nevelőszülővel.
A fiatalkorú kapcsolattartására ellenőrzés mellett vagy ellenőrzés nélkül kerülhet sor.
357. § (3) Ellenőrzés nélkül kapcsolattartásra jogosult a fiatalkorú
a) a védővel,
b) hazája Magyarországon akkreditált diplomáciai képviselőjével, konzuli tisztségviselőjével,
ennek hiányában az érdekei képviseletét ellátó állam képviselőjével,
c) nevelésbe vétele esetén a gyermekvédelmi gyámmal,
d) a pártfogó felügyelővel,
e) jogszabályok által az alapvető jogok védelmére feljogosított szervezet tagjával, a nemzeti
megelőző mechanizmus feladatainak teljesítésére felhatalmazott munkatársával,
f) vallásgyakorlás céljából a hitéleti szolgálatot ellátó egyházi személlyel és a vallási tevékenységet
végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával.
(4) A javítóintézettel kötött megállapodás alapján az egyházi jogi személy vagy a vallási
tevékenységet végző szervezet által megbízott más személy, jogvédő vagy karitatív tevékenységet
folytató civil szervezet tagja, képviselője vagy ilyen szervezet megbízásából eljáró személy is
ellenőrzés nélkül tarthat kapcsolatot a fiatalkorúval.
A fentiekben nem felsorolt személyekkel a fiatalkorú ellenőrzés mellett tarthat kapcsolatot.
357. § (5) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorú kérelmére az igazgató az (1), (3)
és (4) bekezdésben meghatározottakon túl más személy számára is engedélyezheti a
kapcsolattartást.
(6) A fiatalkorúnak a hozzátartozóján kívüli más személlyel való kapcsolattartása a fiatalkorú
fejlődése, nevelése érdekében korlátozható, amiről az igazgató dönt.
(7) A javítóintézet a kapcsolattartásra jogosult személyeket a fiatalkorúak nyilvántartásában
rögzíteni kell.
A törvény meghatározza a kapcsolattartás lehetséges területeit is, eszerint:
357. § (8) A fiatalkorú kapcsolattartásának formái:
a) levelezés,
b) csomagküldés,
c) telefonbeszélgetés,
d) látogatás,
e) kimenő,
f) eltávozás,
g) szabadság,
h) családi konzultáció.
(9) A kapcsolattartásra az intézet rendje szerint, látogatásra a javítóintézettel előre egyeztetett
időpontban kerülhet sor. A fiatalkorú részére biztosított egyes kapcsolattartási formák
gyakoriságának számításakor a hivatalos kapcsolattartókkal történő kapcsolattartást figyelmen
kívül kell hagyni.
A felsorolást követően a Bv. tv. az egyes kapcsolattartási formákra vonatkozó részletszabályokat
határozza meg.
4.1. Levelezés
358. § (1) A levelezés korlátlan gyakorisággal és terjedelemben történhet. A fiatalkorú által írt,
vagy a részére érkezett levelet legkésőbb két napon belül továbbítani vagy kézbesíteni kell.
(2) A levelezés biztonsági szempontból, tartalmilag - szúrópróbaszerűen - ellenőrizhető. Az
ellenőrzés célja annak megakadályozása, hogy a fiatalkorú a biztonságát vagy az intézmény
biztonságos működését sértő vagy veszélyeztető eszközhöz, információhoz jusson, vagy ilyen
információt továbbítson. Az ellenőrzés lehetőségéről a fiatalkorút tájékoztatni kell.
(3) Ha az ellenőrzés során a biztonságot sértő tárgyat vagy információt találnak, a levél nem
továbbítható vagy kézbesíthető. A levél továbbításának vagy kézbesítésének a megtagadását a
fiatalkorúval közölni kell.
(4) A fiatalkorúnak a hatóságokkal, nemzetközi szervezetekkel, az alapvető jogok biztosával,
valamint a védővel való levelezése tartalmilag nem ellenőrizhető. Ha alapos indok merül fel arra,
hogy a fiatalkorú részére érkező, vagy az általa küldött levél nem a címzésben megjelölt hatóságtól,
nemzetközi szervezettől, az alapvető jogok biztosától vagy a védőtől származik, vagy nem ezeknek
szól, azt a fiatalkorú jelenlétében - jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett - kell felbontani. Az
ellenőrzés csak a feladó, illetve a címzett azonosítására szolgálhat.
(5) A levelezés ellenőrzése szempontjából nemzetközi szervezetnek az a szervezet minősül,
amelynek tevékenysége az emberi jogok érvényesülésének vizsgálatára - nemzetközi szerződés
alapján - kiterjed.
A levelezés a fiatalkorú kapcsolattartásának egyik formája. Levél küldésére, illetve fogadására a
törvény semmilyen korlátot nem szab, azaz arra bármilyen gyakorisággal és bármekkora tartalmi
terjedelemben sor kerülhet. Az intézetnek a levelet két napon belül továbbítani, illetve kézbesíteni
kell. A levelezés - az ellenőrzés nélküli kapcsolattartás esetköreinek kivételével - biztonsági
szempontból tartalmilag ellenőrizhető. Az ellenőrzés - melyre szúrópróbaszerűen kerülhet sor -
célja, annak megakadályozása, hogy a fiatalkorú a saját testi épségét, egészségét vagy az intézmény
81. oldal
biztonságos működését sértő vagy veszélyeztető eszközhöz, adathoz jusson, vagy ilyeneket
továbbítson. Amennyiben az ellenőrzés alkalmával a biztonságot sértő tárgyra vagy információra
derül fény, a levél továbbítására nem kerülhet sor, amiről a fiatalkorút tájékoztatni kell.
A fiatalkorúnak a levelezése tartalmilag nem ellenőrizhető, ha annak címzettje:
- hatóság,
- nemzetközi szervezet,
- az alapvető jogok biztosa, vagy
- a védő.
Ugyanez a szabály érvényes akkor is, ha a fiatalkorúnak az előbbiekben említett szervezettől vagy
személytől érkezik levél.
Ha alapos indok merül fel arra, hogy a fiatalkorú részére érkező, vagy az általa küldött levél nem a
címzésben megjelölt hatóságtól, nemzetközi szervezettől, nem az alapvető jogok biztosától vagy a
védőtől származik, vagy nem ezeknek szól, azt a fiatalkorú jelenlétében - jegyzőkönyv egyidejű
felvétele mellett - kell felbontani. Az ellenőrzés a feladó, illetve a címzett azonosítását célozza.
Abban az esetben, ha az ellenőrzés során megállapítható, hogy a levél nem a feladóként vagy
címezettként megjelölt szervnek, vagy személynek szól, illetve hogy nem ezektől származik,
tartalmi kontrollra is sor kerülhet, figyelemmel arra, hogy a törvény a tartalmi ellenőrzés
lehetőségét csak a 358. § (4) bekezdésében taxatíve felsorolt személyek, illetve szervek
vonatkozásában zárja ki.
4.2. Telefonbeszélgetés
359. § (1) A fiatalkorú telefonkészülék használatára hetente két alkalommal legalább tíz perc
időtartamban jogosult. A fiatalkorú a javítóintézet által kijelölt telefonkészüléket használhatja.
(2) A telefonbeszélgetés ellenőrizhető vagy biztonsági okból félbeszakítható. Az ellenőrzés vagy a
félbeszakítás lehetőségéről a fiatalkorút tájékoztatni kell.
A törvény szabályozza a telefonon történő kapcsolattartás lehetőségét. A fiatalkorú hetente kétszer
jogosult telefonálni, és a beszélgetésre az intézetnek legalább tíz percet kell biztosítania. A törvény
szövegéből következően tehát alkalmanként akár hosszabb idejű telefonkészülék használatra is sor
kerülhet. A törvényben meghatározott időtartam lerövidítése azonban kizárólag biztonsági ok miatt
lehetséges. A fiatalkorú a telefonbeszélgetés lebonyolítása érdekében jogosult használni a
javítóintézet által kijelölt telefonkészüléket.
A telefonbeszélgetés ellenőrizhető, ennek tényéről, valamint a félbeszakítás lehetőségéről a
fiatalkorút tájékoztatni kell.
4.3. Csomagküldés
360. § A fiatalkorú részére küldött csomagot a fiatalkorú a csoportnevelő jelenlétében bontja fel,
aki ellenőrzi, hogy a csomag nem tartalmaz-e az intézet rendjét, a fiatalkorú vagy társai egészségét,
biztonságát veszélyeztető tárgyat.
A fiatalkorú kapcsolattartásának egyik formája a csomag fogadása. Figyelemmel arra, hogy a
törvény a csomagfogadás vonatkozásában semmilyen korlátot nem állít, elvileg arra bármilyen
gyakorisággal sor kerülhet. A fiatalkorú a részére küldött csomagot kizárólag a csoportnevelő
jelenlétében bonthatja fel, mely rendelkezés arra irányul, hogy a fiatalkorú ne vehessen át olyan
tárgyat, amely sértené vagy veszélyeztetné az intézet rendjét, a javítóintézetben elhelyezettek testi
épségét, egészségét.
4.4. Látogató fogadása
361. § (1) A kapcsolattartók általi látogatást a fiatalkorú részére kéthetente egy alkalommal kell
engedélyezni, legalább harminc perc és legfeljebb két óra időtartamban.
(2) A látogatást az intézet erre kijelölt helyiségében kell lebonyolítani. A fiatalkorút egy időben
négy személy látogathatja.
(3) A látogatók élelmiszeren kívül egyéb tárgyat csak engedéllyel adhatnak át a fiatalkorúnak.
(4) A látogatás félbeszakítható, ha a fiatalkorú vagy látogatója a látogatás rendjét megsérti, és a
szabálysértő viselkedéssel figyelmeztetés ellenére sem hagy fel. A látogatást félbe kell szakítani, ha
a fiatalkorú vagy látogatója magatartása az intézet biztonságát közvetlenül sérti, vagy veszélyezteti.
(5) Az igazgató indokolt esetben rendkívüli látogatást is engedélyezhet.
(6) Egyházi jogi személy, civil szervezet vagy karitatív szervezet képviselője részéről a fiatalkorú
hetente egyszer jogosult látogató fogadására.
A törvény a látogatást is lehetővé teszi a kapcsolattartás körében a fiatalkorú számára. Erre
kéthetente - egy alkalommal - kerülhet sor. Az intézet igazgatója indokolt esetben rendkívüli
látogatást is engedélyezhet, mely döntését nyilvánvalóan az alapul szolgáló körülmények
mérlegelésével, diszkrecionális jogkörben hozhatja meg. A látogatás minimális időtartama harminc
perc, míg maximuma két óra lehet. A fiatalkorút egyidejűleg legfeljebb négy személy látogathatja.
Kizáró vagy korlátozó szabály hiányában annak sincs akadálya, hogy a látogatás időtartama alatt a
fiatalkorút látogató személyek váltsák egymást, mindössze azt a rendelkezést kell betartani, hogy
egyidejűleg legfeljebb négy személy tartózkodjon az intézetben.
A fiatalkorú a látogatót az intézet erre kijelölt helyiségében fogadhatja. A látogatás félbeszakítható,
amennyiben akár a fiatalkorú, akár a látogatója megsérti a látogatás rendjét, és ezen magatartását
figyelmeztetés ellenére is folytatja. A látogatást mindenképpen félbe kell szakítani, ha a terhelt
vagy látogatója viselkedésével közvetlenül sérti vagy veszélyezteti az intézet biztonságát.
A kapcsolattartók általi látogatáson kívül a fiatalkorú hetente egyszer egyházi jogi személy, civil
szervezet, vagy karitatív szervezet képviselőjét is fogadhatja. Ezen látogatási forma időtartamáról a
törvény külön nem szól, ezért a kapcsolattartók általi látogatás időtartamára vonatkozó rendelkezést
kell alkalmazni erre az esetre is.
4.5. Az intézet elhagyásának legális formái
A fiatalkorú a javítónevelő intézetet különböző jogcímeken hagyhatja el, ezek a legális lehetőségek
a következők:
- kimenő,
- eltávozás,
- szabadság,
- családi konzultáció és családterápiás foglalkozás,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
ideiglenes elbocsátás esedékessége előtt két hónappal megtett előterjesztése alapján a büntetés-
végrehajtási bíró dönthet a fiatalkorú ideiglenes elbocsátásáról. Ilyen kérelemmel a fiatalkorú, a
védője és a törvényes képviselője is élhet.
(3) Az ideiglenes elbocsátásra, annak esedékességét megelőző két hónappal, az intézeti tanács tesz
előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak. Az előterjesztéshez a nevelő és a pszichológus
véleményét mellékelni kell. Az előterjesztésben javaslatot kell tenni az ideiglenes elbocsátás
időpontjára és arra, hogy a pártfogó felügyelet alatt milyen külön magatartási szabályok
megállapítása segítené a fiatalkorú helyes irányú fejlődését.
(4) Az ideiglenes elbocsátás véglegessé válik, ha a fiatalkorú annak tartama alatt betölti a
huszonegyedik életévét.
(5) A javítóintézet a fiatalkorú ideiglenes elbocsátásának várható időpontjáról legalább két
hónappal korábban értesíti a fiatalkorú lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint
illetékes pártfogó felügyelői szolgálatot, és a pártfogó felügyelővel együttműködve előkészíti az
ideiglenes elbocsátást.
(6) Az ideiglenes elbocsátás előkészítése során
a) a javítóintézet annak esedékessége előtt legalább három hónappal a külön magatartási szabályok
előírása érdekében a büntetés-végrehajtási bírónál pártfogó felügyelői vélemény beszerzésére
javaslatot tehet,
b) a fiatalkorú családját, gondozóját fel kell készíteni a fiatalkorú visszafogadására, vagy ha a
családba való visszatérés nem lehetséges, megfelelő elhelyezéséről kell gondoskodni,
nagykorúsága elérése esetén elő kell segíteni, hogy - legalább - lakhatása biztosítva legyen,
c) elő kell segíteni továbbá azt, hogy a fiatalkorú folytathassa tanulmányait vagy munkába álljon.
(7) A pártfogó felügyelő az (5) bekezdés szerinti értesítés időpontjától kezdődően a fiatalkorúval
rendszeres kapcsolatot tarthat.
381. § (1) Az ideiglenes elbocsátást meg kell szüntetni, ha a fiatalkorú a pártfogó felügyelet
magatartási szabályait súlyosan megszegi. Ha a magatartási szabályok megszegése miatt az
ideiglenes elbocsátás megszüntetésének lehet helye, a pártfogó felügyelő vagy a rendőrség - a
pártfogó felügyelő egyidejű értesítése mellett - a bizonyítási eszközök megjelölésével a
megszüntetés érdekében az ügyészhez fordul.
(2) Ha az ideiglenesen elbocsátott fiatalkorú javítóintézeti nevelésének folytatását vagy ideiglenes
foganatba vételét rendelték el, a fiatalkorút az az intézet fogadja vissza, amelyikből elbocsátották.
382. § (1) Ha a fiatalkorú a huszonegyedik életévét betöltötte, az igazgató a javítóintézetből
elbocsátja.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül megszűnik a javítóintézeti nevelés, ha
a) a bíróság által meghatározott tartama letelt,
b) a fiatalkorút a javítóintézeti nevelés tartama alatt szabadságvesztésre ítélik (Btk. 122. §).
(3) A végleges elbocsátás várható időpontja előtt a javítóintézet - a gyermekjóléti szolgálat
segítségével - előkészíti, megszervezi és segíti a fiatalkorú családjába való visszatérését, vagy ha ez
nem lehetséges, önálló életének megkezdését, munkaerő-piaci elhelyezkedését, szükség esetén
átképzését. A családjába visszatérni nem tudó fiatalkorú részére a javítóintézet lakhatási lehetőséget
keres.
A Btk. rendelkezése szerint javítóintézeti nevelés elrendelése esetén a bíróság megállapítja, hogy a
fiatalkorú a javítóintézeti nevelés felének letöltése után ideiglenesen elbocsátható az intézetből,
amennyiben:
- legalább egy évet eltöltött az intézetben, és
- alaposan feltehető, hogy az intézkedés célja további javítóintézeti nevelés nélkül is elérhető.
Az ideiglenes elbocsátás tartama azonos a javítóintézeti nevelés hátralevő részével, de legalább egy
év [Btk. 121. § (1)-(2) bekezdés].
Az ideiglenes elbocsáthatósággal kapcsolatos döntés joga tehát az alapügyben eljárt bíróság
jogkörébe tartozik. Ezen döntés realizálása azonban a büntetés-végrehajtási bíró rendelkezésétől
függ. A fiatalkorút ugyanis akkor kell a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátani, ha a végrehajtás
alatt tanúsított magatartására figyelemmel alaposan feltehető, hogy törvénytisztelő életmódot fog
folytatni. Az ideiglenes elbocsátással egyidejűleg a bíróság a fiatalkorút pártfogó felügyelet alá
helyezi.
Fő szabályként kizárt az ideiglenes elbocsátása annak a fiatalkorúnak, akinek a fegyelmi
felelősségét szökés miatt három alkalommal is megállapították. Kivételesen azonban - megváltozott
magatartására figyelemmel - a büntetés-végrehajtási bíró ilyenkor is elrendelheti a fiatalkorú
ideiglenes elbocsátását.
Az ideiglenes elbocsátás véglegessé válik, ha a fiatalkorú annak tartama alatt betölti a
huszonegyedik életévét.
Az ideiglenes elbocsátást meg kell szüntetni, ha a fiatalkorú a pártfogó felügyelet magatartási
szabályait súlyosan megszegi. Ha a magatartási szabályok megszegése miatt az ideiglenes
elbocsátás megszüntetésének lehet helye, a pártfogó felügyelő vagy a rendőrség - a pártfogó
felügyelő egyidejű értesítése mellett - a bizonyítási eszközök megjelölésével a megszüntetés
érdekében az ügyészhez fordul.
Megszűnik a javítóintézeti nevelés, ha:
- a fiatalkorú a javítóintézeti nevelés végrehajtása során betölti a huszonegyedik életévét,
- a bíróság által meghatározott tartam letelik,
- a fiatalkorút szabadságvesztésre ítélik.
A Btk., azaz a 2012. évi C. törvény hatálybalépése előtt jogerőre emelkedett határozattal elrendelt
javítóintézeti nevelést a jogerőre emelkedésekor hatályos törvényi rendelkezések alapján kell
végrehajtani (1/2014. BK vélemény). A javítóintézeti nevelésből történő elbocsátás törvényben
meghatározott életkor betöltése miatti kötelező eseténél az intézkedés elrendelésekor hatályos
büntető anyagi jogi szabályok akkor is meghatározóak, ha időközben a törvény a javítóintézeti
nevelésből történő elbocsátás életkor miatti kötelező esetének feltételét megváltoztatta. Ez azt
jelenti, hogy ha a 2013. július 1-jét megelőzően jogerőre emelkedett ítélettel elrendelt javítóintézeti
nevelés esetén a fiatalkorú a tizenkilencedik életévét 2013. július 1-jét megelőzően még nem
töltötte be - figyelemmel arra, hogy a korábbi Btk. szerint a javítóintézetből azt kellett elbocsátani,
aki a tizenkilencedik életévét betöltötte - ha ez okból a végleges elbocsátására még nem került sor,
annak időpontja a fiatalkorú tizenkilencedik életévének betöltése utáni nap.
85. oldal
383. § (1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorú elbocsátása vagy ideiglenes
elbocsátása előtt hatvan nappal a törvényes képviselőt értesíteni kell.
(2) A fiatalkorút szabadítása esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülőnek vagy a gyámnak
kell átadni a javítóintézet székhelyén. A törvényes képviselő írásbeli hozzájárulása esetén a
fiatalkorú kísérő nélkül hagyhatja el a javítóintézetet.
(3) Ha a fiatalkorú szülőjéhez vagy gyámjához történő hazatérésére megtett intézkedések nem
vezetnek eredményre, akkor a javítóintézet megkeresi a gyámhatóságot a szükséges
gyermekvédelmi intézkedés megtétele érdekében.
(4) Ha a fiatalkorú törvényes képviselője nem jelent meg az átvétel érdekében és nem járult hozzá a
fiatalkorú kísérő nélküli eltávozásához, a javítóintézet haladéktalanul megkeresi a fiatalkorú
ideiglenes elhelyezése érdekében a gyermekek védelméről szóló törvényben feljogosított szervet és
gondoskodik a fiatalkorúnak az ideiglenes hatályú elhelyezéséről rendelkező határozatban
megjelölt gondozási helyre történő szállításáról.
(5) Ha a nevelésbe vett fiatalkorú szabadulásakor a gyermekvédelmi gyám nem jelent meg a
fiatalkorú átvétele érdekében, a javítóintézet haladéktalanul értesíti a fiatalkorú gyermekvédelmi
gyámját működtető területi gyermekvédelmi szakszolgálatot a fiatalkorú gondozási helyére történő
szállításának megszervezése érdekében.
(6) Az elbocsátáskor vagy ideiglenes elbocsátáskor a fiatalkorú részére kell kiadni a letéti pénzét, a
letétként kezelt értéktárgyait, a saját ruházatát, továbbá a személyazonosító igazolványát, iskolai
bizonyítványát, valamint az elbocsátó levelét.
A törvény rendelkezése szerint a fiatalkorút szabadítása alkalmával a szülői felügyeleti jogot
gyakorló szülőnek vagy a gyámnak kell átadni. Amennyiben a törvényes képviselő írásban
beleegyezését adja, a fiatalkorú kísérő nélkül hagyhatja el a javítóintézetet. Minden olyan esetben,
amikor a fiatalkorú családjához történő hazatérésével kapcsolatos intézkedések eredménytelenek, a
gyámhatóságot kell megkeresnie az intézetnek. A szóban forgó rendelkezések kizárólag a
tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorú elbocsátására vonatkoznak.
10. Az utógondozás
384. § (1) Azon fiatalkorúak számára, akiknek a javítóintézeti nevelése a 382. § (1) bekezdésében
vagy a 382. § (2) bekezdés a) pontjában szabályozottak szerint szűnik meg, és
a) a családjukba nem térhetnek vissza, továbbá az elbocsátás idejére nem sikerült számukra
lakhatási lehetőséget és megélhetési feltételeket teremteni,
b) a megkezdett tanulmányaikat a javítóintézeti oktatás, képzés keretein belül szeretnék befejezni a
javítóintézet utógondozó részleget működtet.
(2) Az utógondozói részlegen történő elhelyezés engedélyezéséről - a fiatalkorú írásbeli kérelmére -
az intézeti tanács javaslatára az igazgató dönt.
(3) Az elhelyezést az igazgató megszünteti
a) a fiatalkorú kérelmére,
b) ha az elhelyezés okai megszűntek,
c) ha a fiatalkorú a javítóintézet rendjét megszegi.
Az elbocsátás előkészítése körében az utógondozó előkészíti, illetve megszervezi és segíti a
fiatalkorú családjába való visszatérését, amennyiben pedig ez nem lehetséges, az önálló életének a
megkezdését. Mindezek érdekében az utógondozó tájékoztatást kérhet az intézet munkatársaitól a
fiatalkorú magatartásáról, tanulmányi eredményéről, személyiségi állapotáról. Az utógondozó a
fiatalkorúval is kapcsolatba léphet és tájékoztatást kérhet tőle az elbocsátása utáni terveiről.
Felkeresheti a fiatalkorú családját, a gyermekjóléti szolgálatot és a területileg illetékes pártfogó
felügyelőt azért, hogy megismerhesse a fiatalkorú rendelkezésére álló lakhatási, munkavégzési,
tanulási lehetőségeket. Szükség esetén lakhatási lehetőséget vagy munkalehetőséget keres a
fiatalkorú számára, vagy segítséget nyújt tanulmányai folytatásához.
Minden olyan esetben, amikor a javítóintézeti nevelés azért szűnik meg, mert a fiatalkorú betöltötte
a huszonegyedik életévét, illetve ha a bíróság által meghatározott tartam letelt, de a fiatalkorú -
bármilyen okból kifolyólag - nem térhet vissza a családjába, vagy nem sikerült a számára megfelelő
lakhatási, megélhetési lehetőséget megteremteni, illetve ha a már megkezdett tanulmányait a
javítóintézeti oktatás, képzés keretein belül szeretné befejezni, az igazgató engedélyezheti számára
az utógondozói részlegen történő elhelyezést.
Az elhelyezést az igazgató megszünteti a fiatalkorú kérelmére, ha az elhelyezés okai megszűntek,
illetve ha a fiatalkorú a javítóintézet rendjét megszegi.
Negyedik rész - Egyes kényszerintézkedések végrehajtása
XXVIII. - A KÉNYSZERINTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSÁNAK KÖZÖS SZABÁLYAI
"A kényszerintézkedések olyan hatósági aktusok, amelyek a büntetőeljárás eredményessége vagy
rendje érdekében, törvényi felhatalmazás alapján, állampolgári jogokat sértenek, illetve
korlátoznak".[60] A kényszerintézkedések elrendelésével kapcsolatos szabályokat a Be., míg a
végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseket a Bv. tv. tartalmazza.
A személyes szabadságot érintő eljárásjogi kényszerintézkedések megelőzik a szankciók jogerős
kiszabását és végrehajtását, ugyanakkor - beszámításuk által - befolyással vannak azok tartamára.
Az Alaptörvény rendelkezése szerint mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi
biztonsághoz, illetve senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott
okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn
belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani. A bíróság köteles az elé állított
személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy
letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
Akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult
[Alaptörvény IV. cikk (1)-(4) bekezdés].
Az Alaptörvény rendelkezéseiből egyértelműen kitűnik, hogy a szabadsághoz való jog az egyik
legjelentősebb alkotmányos alapjog, amelynek védelmét a Btk. számos tényállása is biztosítja.
Ezért akkor is kiemelkedő figyelmet kell fordítani a személyi szabadság elvonására, ha arra
ideiglenes jelleggel, átmenetileg kerül sor.
A személyes szabadsághoz való jog olyan alapjog, amelyet számos nemzetközi dokumentum is
védelmez, így az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmánya. A személyes szabadság és biztonság az ember fizikai biztonságát jelenti az
állam szerveinek intézkedéseivel, például az előzetes letartóztatás vagy az őrizetbe vétel
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
elrendelésével szemben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ember személyi szabadságának
elvonására semmilyen okból nem kerülhet sor. Az Alaptörvény IV. cikkének (2) bekezdése ugyanis
lehetővé teszi a szabadságtól való megfosztást törvényben meghatározott esetekben. Az Emberi
Jogok Európai Egyezményének 5. cikke is tartalmaz olyan körülményeket, amelyek fennállásakor
sor kerülhet a személyi szabadságtól való megfosztásra.
A törvény Negyedik Részében szabályozza a jogalkotó az egyes - a személyi szabadságot elvonó -
kényszerintézkedések végrehajtását, mégpedig oly módon, hogy előbb a valamennyi
kényszerintézkedésre vonatkozó előírásokat határozza meg, majd külön-külön fejezet tartalmazza
az adott kényszerintézkedés végrehajtásával kapcsolatos rendelkezéseket.
385. § (1) A kényszerintézkedés végrehajtása során a terhelt személyi szabadsága és egyéb alapvető
jogai olyan mértékben korlátozhatók, amilyen mértékben az a kényszerintézkedés célja, és a bv.
intézet, a rendőrségi fogda, a javítóintézet, vagy az IMEI rendjének vagy biztonságának megőrzése
érdekében feltétlenül szükséges.
(2) A kényszerintézkedés lejárta, megszűnése vagy megszüntetése esetén a terhelt szabadon
bocsátása iránt haladéktalanul intézkedni kell.
(3) Ha a határozat vagy az értesítőlap kézbesítése nem a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság
kézbesítője vagy biztonságos kézbesítési szolgáltatás útján történt, akkor a kényszerintézkedés
meghosszabbításáról, felülvizsgálatáról és megszüntetéséről szóló határozatot és értesítőlapot,
valamint a nyomozás vagy az eljárás megszüntetése esetén az erről szóló határozatot telefax útján is
meg kell küldeni a kényszerintézkedést foganatosító végrehajtásért felelős szervnek, és azt
telefonon is meg kell erősíteni.
(4) Az egyes kényszerintézkedések végrehajtása során a (3) bekezdés alapján megküldött
határozatot és értesítést a telefax beérkezésének napján kell kézbesítettnek tekinteni.
Minden személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedés foganatosítása során tekintettel kell lenni
a törvényesség elvére, a kényszerintézkedés céljára, valamint a végrehajtás rendjére és
biztonságára. A szóban forgó kényszerintézkedések elrendelésére és végrehajtására tehát kizárólag
a törvényi előírásoknak megfelelően kerülhet sor. A foganatosítás során azonban a terhelt jogai
csupán - a kényszerintézkedés céljára és a biztonsági követelményekre figyelemmel - indokolt
esetben és csak olyan mértékben korlátozhatók, amit az indok alapjául szolgáló körülmények
szükségessé tesznek.
A fentiekből következik, hogy a törvény már az általános szabályok között rendelkezik arról, hogy
a kényszerintézkedés lejártakor a terheltet haladéktalanul szabadon kell bocsátani.
XXIX. - AZ ELŐZETES LETARTÓZTATÁS VÉGREHAJTÁSA
1. Az előzetes letartóztatás végrehajtása
Az előzetes letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő
határozat meghozatala előtt. A legsúlyosabb eljárásjogi kényszerintézkedés, azaz az előzetes
letartóztatás elrendelésének feltételeit a Be. szabályozza.
A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott
eljárásban, és akkor van helye, ha
a) megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést
kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos
bűncselekmény miatt eljárás indult,
b) szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető,
hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható,
c) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával
vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával
vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást,
d) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített
bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne
el [Be. 129. § (1)-(2) bekezdés].
Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a bíróság határoz, azonban ha a büntetőeljárásnak
magánindítványra van helye, annak előterjesztése előtt a szóban forgó kényszerintézkedés nem
rendelhető el.
386. § (1) Az előzetes letartóztatás végrehajtására - függetlenül az előzetes letartóztatás 388. § és
389. § szerinti végrehajtási helyétől - az e fejezetben foglalt eltérésekkel a szabadságvesztés
végrehajtására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2) E fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni a 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti
kényszerintézkedések végrehajtása során.
387. § (1) Az előzetesen letartóztatott a büntetőeljárási jogait korlátozás nélkül gyakorolhatja.
(2) Az előzetes letartóztatást a bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig az
ügyész, ezt követően a bíróság (a továbbiakban: rendelkezési jogkör gyakorlója) rendelkezésének
megfelelően kell végrehajtani.
(3) A végrehajtásért felelős szerv az előzetesen letartóztatottat a bíróság végzése szerint kiállított
értesítőlap alapján fogadja be.
A törvény rendelkezése szerint - végrehajtási helytől függetlenül - a Bv. tv. XXIX. Fejezetében
meghatározott eltérésekkel a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó szabályokat kell
alkalmazni az előzetes letartóztatás végrehajtására is. Abban az esetben tehát, ha az előzetes
letartóztatás foganatosítása tekintetében a törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a
szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatos normák e körben is irányadóak.
Az előzetes letartóztatást a rendelkezési jogkör gyakorlójának utasításai szerint kell foganatosítani.
A rendelkezési jogkör gyakorlója a büntetőeljárás alapjául szolgáló ügyben hatáskörrel és
illetékességgel rendelkező ügyész, illetve bíróság. A tényleges jogosultság attól függ, hogy a
vádemelést követően a bíróság döntött-e az előzetes letartóztatás fenntartásának, illetve
elrendelésének kérdésében. A vádirat benyújtása előtt elrendelt letartóztatás ugyanis legfeljebb az
elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tarthat [Be. 131. § (1)
bekezdés]. A Be. ezen szabályából következik, hogy az előzetes letartóztatást az alapügyben eljáró
bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig az ügyész, ezt követően pedig a
bíróság rendelkezései szerint kell végrehajtani.
A XXIX. Fejezet rendelkezéseit - a 386. § (2) bekezdése szerint - a 2. § c) pontjában felsorolt, azaz
az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló, továbbá a nemzetközi
bűnügyi jogsegélyről szóló törvényben meghatározott kényszerintézkedések vonatkozásában is
alkalmazni kell. (Megjegyezendő, a törvény szövege nyilvánvalóan téves, hiszen a 2. §-nak
nincsenek bekezdései.)
86. oldal
Tehát a XXIX. Fejezet rendelkezései alapján kell végrehajtani az Európai Unió tagállamaival
folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény szerinti átadási és ideiglenes
átadási letartóztatást, ideiglenes végrehajtási letartóztatást, az eljárási jogsegély keretében
ideiglenesen átszállított személy fogva tartásának, továbbá a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről
szóló 1996. évi XXXVIII. törvény szerinti kiadatási és ideiglenes kiadatási letartóztatást, az eljárási
jogsegély keretében ideiglenesen átvett személy fogva tartásának, illetve - ameddig az átvételről a
bíróság nem határoz - a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés ideiglenes foganatosítását.
2. Az előzetes letartóztatás végrehajtásának helye
388. § (1) Az előzetes letartóztatást - ha a rendelkezési jogkör gyakorlója másképp nem rendelkezik
- a rendelkezési jogkör gyakorlójának székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bv. intézetben
kell végrehajtani. Az országos parancsnok erre a célra - kivételesen - más bv. intézetet is kijelölhet.
(2) A Be. 135. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben - az ott meghatározott időtartamban -
az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában is végrehajtható.
(3) A Be. 141. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az előzetes letartóztatást az IMEI-ben kell
végrehajtani. Az előzetes letartóztatás IMEI-ben történő végrehajtását a bíróság haladéktalanul
megszünteti, ha az az IMEI szakorvosának véleménye vagy igazságügyi pszichiátriai szakértői
vizsgálat alapján már nem indokolt.
(4) A (2) és a (3) bekezdés esetén a fogva tartó intézet vezetője értesíti az ügyészt, ha az előzetes
letartóztatás végrehajtási helyének megváltoztatását indokoltnak tartja.
(5) Az előzetes letartóztatott befogadására a bv. intézetben kerül sor.
389. § Szövetséges fegyveres erő [Btk. 459. § (3) bekezdés] tagjának magyar büntető joghatóság
alá tartozó bűncselekménye miatt indult büntetőeljárásban az előzetes letartóztatást bv. intézetben
kell végrehajtani. Az előzetes letartóztatást törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján a
szövetséges fegyveres erő Magyarország területén állomásozó alakulata is foganatosíthatja.
Az előzetes letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani [Be. 135. § (1)
bekezdés].
A rendelkezési jogkör gyakorlójának, azaz a bíróságnak vagy az ügyésznek a székhelye határozza
meg az előzetes letartóztatás végrehajtásának konkrét helyét. Fő szabályként az előzetes
letartóztatást a megyei (fővárosi) büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani, amiből
következően az előzetes letartóztatott befogadására a büntetés-végrehajtási intézetben kerül sor. Az
intézet illetékessége tehát a rendelkezési jogkör gyakorlójának székhelyéhez igazodik.
A törvény felhatalmazza a rendelkezési jogkör gyakorlóját, hogy indokolt esetben az
illetékességgel kapcsolatos jogszabályi előírástól eltérően rendelkezzen. Ez a törvényi
felhatalmazás - miként az országos parancsnokot megillető kivételes jogosultság is - csupán másik
büntetés-végrehajtási intézet kijelölésére ad lehetőséget. Erre - miként arra miniszteri indokolás is
utal - az ország különböző részein lévő büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak eltérő
létszámára tekintettel, az egyes büntetés-végrehajtási intézetek túltelítettségének mérséklése
érdekében kerülhet sor.
A Be. azonban lehetővé teszi a letartóztatásnak rendőrségi fogdán való végrehajtását is.
Amennyiben ugyanis a büntetőeljárás nyomozati szakaszában nyomozási cselekmények elvégzése
indokolttá teszi, az ügyész akként rendelkezhet, hogy az előzetes letartóztatás legfeljebb
harmincnapi időtartamban, rendőrségi fogdában is végrehajtható. Ezt az időtartamot követően a
gyanúsított rendőrségi fogdán történő elhelyezéséről - további harmincnapi időtartamra - az ügyész
indítványára a bíróság határoz. A gyanúsított rendőrségi fogdán történő elhelyezése tárgyában
hozott határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye [Be. 135. § (2) bekezdés].
Ha az előzetesen letartóztatott pszichiátriai kezelése szükséges, azonban ideiglenes
kényszergyógykezelésének elrendelésére nincs alap, az előzetes letartóztatást - a bíróság
rendelkezése alapján - igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetben kell végrehajtani. Az
előzetes letartóztatásnak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (továbbiakban:
IMEI) történő foganatosítását a bíróságnak haladéktalanul meg kell szüntetnie abban az esetben, ha
a szakorvosi vélemény vagy a szakértői vizsgálat adatai egyértelműen arra engednek következtetni,
hogy azok az okok, amelyek az IMEI-ben történő végrehajtást indokolttá tették, már nem állnak
fenn.
Sajátos szabály vonatkozik az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyére, amennyiben a
büntetőügy terheltje a szövetséges fegyveres erő tagja. A szövetséges fegyveres erő fogalmát a Btk.
459. §-ának (3) bekezdése határozza meg. A definíció értelmében a honvédelemről és a Magyar
Honvédségről szóló 2011. évi CXIII. törvényben meghatározottaknak van relevanciája, azaz a
szövetséges fegyveres erők alatt a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettségét tartalmazó
nemzetközi szerződés alapján Magyarországgal szövetséges államok fegyveres erőit, valamint a
szerződés alapján létrehozott közös katonai szervezeteket kell érteni. Törvénnyel kihirdetett
nemzetközi szerződés alapján a szövetséges fegyveres erő tagja által, a magyar büntető joghatóság
alá tartozó bűncselekmény miatt indult eljárásban az előzetes letartóztatást a szövetséges fegyveres
erő Magyarország területén állomásozó alakulata is foganatosíthatja.
3. A rendelkezési jogkör gyakorlása
390. § (1) A büntetőeljárás szakaszától függően a rendelkezési jogkör gyakorlója dönthet az
előzetesen letartóztatott
a) 173. § (1) bekezdés a)-f) pontja szerinti kapcsolattartásának korlátozásáról vagy ellenőrzéséről a
büntetőeljárás eredményessége érdekében,
b) a 391. § (1) bekezdés c) pontja szerinti elkülönítéséről,
c) fokozott őrzéséről vagy felügyeletéről,
d) előállításáról, a fogva tartó intézetben való kihallgatásáról, a nyomozó szervek részére történő
kiadásáról,
e) más fogva tartó intézetbe történő átszállításáról, kivéve, ha az átszállítást az előzetesen
letartóztatott egészségi állapota indokolja,
f) a 406. § szerint a sajtó részére történő nyilatkozattételéről és annak közzétételéről,
g) - orvos által igazoltan - súlyosan beteg hozzátartozójának meglátogatásáról, vagy az előzetesen
letartóztatott hozzátartozója temetésén való részvételéről, illetve a kegyeleti jog utólagos
gyakorlásának engedélyezéséről.
(2) A 173. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kapcsolattartási formák ellenőrzését a
rendelkezési jogkör gyakorlója végzi; ebből a célból az intézet megküldi a levelet a rendelkezési
jogkör gyakorlójának. A 174. § (2) bekezdésében foglalt határidőt a rendelkezési jogkör
gyakorlójának döntésétől kell számítani.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
(3) Ha az előzetesen letartóztatottat - egészségi állapotára figyelemmel - bv. egészségügyi
intézetben vagy gyógyintézetben kell elhelyezni, erről a rendelkezési jogkör gyakorlóját legkésőbb
az elhelyezés megváltoztatásával egy időben értesíteni kell. Ha az elhelyezés megváltoztatására
orvosilag indokolt sürgős esetben kerül sor, a rendelkezési jogkör gyakorlóját utólag haladéktalanul
értesíteni kell. A rendelkezési jogkör gyakorlójának (1) bekezdés szerinti rendelkezését ebben az
esetben is be kell tartani.
(4) Ha a bírói értesítőlap vagy az ügyészi rendelvény az előzetes letartóztatás végrehajtására
vonatkozó valamely kérdésben nem tartalmaz rendelkezést, az intézet a rendelkezési jogkör
gyakorlóját haladéktalanul értesíti a döntés szükségességéről. A rendelkezési jogkör gyakorlójának
döntéséig az intézet az előzetes letartóztatást a 392. § (2) és (5) bekezdése szerinti általános
szabályok alkalmazásával hajtja végre.
(5) A fogva tartó intézet haladéktalanul értesíti a rendelkezési jogkör gyakorlóját, ha az előzetes
letartóztatás végrehajtása alatt annak jogkörébe tartozó döntés szükségességét észleli.
(6) Az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott előállításra vonatkozó idézés, értesítés esetén a bv.
intézet a Be. 279. § (3) bekezdése alapján állítja elő a terheltet.
A törvény meghatározza a rendelkezési jogkör gyakorlására jogosult döntési kompetenciáit.
Ezek szerint a rendelkezési jogkör gyakorlója dönthet az előzetesen letartóztatott:
- levelezésének,
- telefonbeszélgetésének,
- csomagküldésének és fogadásának,
- látogató fogadásának,
- látogató intézeten kívüli fogadásának és
- kimaradásának
korlátozásáról vagy ellenőrzéséről.
Megjegyezendő, a törvény megfogalmazása szerint "A büntetőeljárás szakaszától függően a
rendelkezési jogkör gyakorlója dönthet" az említett jogosultságokról. Ez a szövegezés azonban
pontatlan, mert a vádemelés tényével, "azaz a vádiratnak a bírósághoz érkezésével az ügy bírói
szakba kerül, de a rendelkezési jogkör gyakorlója ennek ellenére mindaddig az ügyész, amíg az
elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése körében nem dönt az előzetes letartóztatás fenntartásáról.
Amennyiben pedig azt megszünteti, értelemszerűen a rendelkezési jogosultság is véget ér". A
rendelkezési jogkör gyakorlójának a döntését a büntetőeljárás eredményességének biztosítása
érdekében kell meghoznia. A levelezés és a telefonbeszélgetés ellenőrzését szintén a rendelkezési
jogkör gyakorlója végzi, ezért az intézetnek a levelet meg kell küldenie a számára. A határidőt,
amely szerint a terhelt által írt, illetve a részére érkezett levelet legkésőbb a második munkanapon
továbbítani, illetve kézbesíteni kell, a rendelkezési jogkör gyakorlójának döntésétől kell számítani.
Szintén a rendelkezési jogkör gyakorlójának kell elkülönítenie az ugyanabban a büntetőeljárásban
érintett előzetesen letartóztatottakat.
A rendelkezési jogkör gyakorlójának jogosultsága kiterjed a fokozott őrzés vagy felügyelet, az
előállítás, a fogva tartó intézetben való kihallgatás, továbbá a nyomozó szervek részére történő
kiadás engedélyezésére is. Ugyancsak a rendelkezési jogkör gyakorlója dönthet az előzetesen
fogvatartottnak más fogva tartó intézetbe történő átszállításáról - kivéve ha az átszállítást a terhelt
egészségi állapota teszi szükségessé -, valamint arról, hogy az előzetesen letartóztatott
nyilatkozhat-e a sajtónak, az előzetesen letartóztatott súlyosan beteg hozzátartozójának
meglátogatásáról, a hozzátartozó temetésén való részvételéről, végül a kegyeleti jog utólagos
gyakorlásának engedélyezéséről.
A hozzátartozó fogalmával kapcsolatban a törvény 3. §-ának 8. pontja a Btk.-ra utal. A Btk. 459. §-
ának 14. pontja szerinti hozzátartozó:
- az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa vagy élettársa,
- az örökbefogadó és a nevelőszülő (ideértve az együttélő mostohaszülőt is), az örökbe fogadott és
a nevelt gyermek (ideértve az együttélő mostohagyermeket is),
- a testvér és a testvér házastársa vagy élettársa,
- a házastárs, az élettárs,
- a házastárs vagy az élettárs egyeneságbeli rokona és testvére.
Lehetséges, hogy az előzetesen letartóztatottat betegsége miatt büntetés-végrehajtási egészségügyi
intézetben vagy gyógyintézetben kell elhelyezni. Erről a rendelkezési jogkör gyakorlóját az
elhelyezés megváltoztatásával egyidejűleg tájékoztatni kell, kivéve ha arra - orvosilag indokolt -
sürgősség miatt kerül sor, mert ilyenkor csak utólag kell értesíteni a rendelkezési jogkör
gyakorlóját.
Minden olyan esetben, amikor az előzetes letartóztatás foganatosításával kapcsolatban az
értesítőlap vagy a rendelvény valamilyen kérdésben nem foglal állást, az intézet a rendelkezési
jogkör gyakorlóját a döntés szükségességéről haladéktalanul értesíteni köteles, miként akkor is, ha
az előzetes letartóztatás foganatosítása során bármilyen döntés szükségességét észleli.
4. Elkülönítési szabályok
391. § (1) Az előzetes letartóztatás végrehajtása során el kell különíteni
a) az előzetesen letartóztatottakat a többi egyéb jogcímen fogvatartottól,
b) a férfiakat a nőktől,
c) - a rendelkezési jogkör gyakorlójának rendelkezésétől függően - az ugyanabban az eljárásban
letartóztatottakat egymástól,
d) a dohányzókat a nem dohányzóktól,
e) a fertőző betegeket a nem fertőző betegektől.
(2) Az előzetesen letartóztatott fiatalkorúakat a felnőttektől el kell különíteni.
(3) Az előzetesen letartóztatott katonát a többi előzetes letartóztatottól el kell különíteni.
(4) Ha az előzetesen letartóztatott elítéltekkel együtt végez munkát, a kijelölt körletrészen lévő
zárkákban vagy lakóhelyiségekben közösen helyezhető el.
(5) Az előzetesen letartoztatott az általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatásban,
szakképzésben, valamint a reintegrációs programokon az elítéltekkel együtt vehet részt.
(6) Az együttes elhelyezésnél figyelembe kell venni a rendelkezési jogkör gyakorlójának
rendelkezését, az előzetesen letartóztatott előéletét és a bűncselekményt, amely miatt ellene
büntetőeljárás van folyamatban.
87. oldal
A törvény meghatározza, hogy az előzetes letartóztatás végrehajtása során kiket kell egymástól
elkülöníteni. Így szeparálni kell az előzetesen letartóztatottakat a más jogcímen fogvatartottaktól,
azaz a szabadságvesztés, az elzárás, a rendbírság helyébe lépő elzárás, a szabálysértési elzárás
végrehajtása alatt állóktól, továbbá a férfiakat a nőktől. Annak érdekében, hogy az ugyanazon
büntetőeljárásban érintett előzetesen letartóztatottak a tényállás teljes körű felderítését - például
vallomásaik egyeztetése által - ne gátolhassák meg, az ugyanazon ügyben letartóztatottakat
ugyancsak el kell különíteni egymástól. Egészségügyi indokoltsága van azon előírásnak, amely
szerint el kell különíteni a dohányzókat a nem dohányzóktól, továbbá a fertőző betegeket a nem
fertőző betegektől. Tekintettel arra, hogy a fiatalkorú elkövetők általában kiszolgáltatottabbak és
védtelenebbek a felnőtt korú terheltekkel szemben, ezért úgy rendelkezik a törvény, hogy az
előzetesen letartóztatott fiatalkorúakat a felnőttektől el kell különíteni. Végül ugyancsak el kell
különíteni a katonát a többi előzetesen letartóztatottól.
Bizonyos esetekben az előzetesen letartóztatott kapcsolatba kerülhet az elítéltekkel, így a közös
munkavégzés vagy az iskolai képzés, továbbá a reintegrációs programok keretében.
Az együttes elhelyezéssel kapcsolatban mindenképpen figyelemmel kell lenni a rendelkezési jogkör
gyakorlójának előírásaira, továbbá az előzetesen letartóztatott előéletére, végül arra a
bűncselekményre, amely miatt folyamatban van ellene a büntetőeljárás. Ezen szabályra tekintettel -
a lehetőségekhez képest - kerülni kell a büntetlen előéletű és a többszörösen büntetett terheltek,
valamint a csekély tárgyi súlyú és a kiemelkedően társadalomra veszélyes deliktumokat
megvalósító terheltek együttes elhelyezését. Előfordulhat továbbá, hogy az ugyanabban az ügyben
érintett egyik terheltet a bíróság már jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, míg a
másik terhelttel szemben még nem fejeződött be a büntetőeljárás. Erre a tényre szintén figyelemmel
kell lenni.
5. Az előzetes letartóztatás végrehajtásának rendje
392. § (1) Az előzetesen letartóztatottakat a zárkában egyedül vagy közösen lehet elhelyezni. Az
együttes elhelyezésnél figyelembe kell venni a rendelkezési jogkör gyakorlójának rendelkezését, az
előzetesen letartóztatott előéletét és a bűncselekményt, amely miatt ellene büntetőeljárás van
folyamatban.
(2) Az előzetesen letartóztatott
a) életrendje a rendelkezési jogkör gyakorlója rendelkezéseinek figyelembevételével
meghatározott, őrzés, felügyelet és ellenőrzés alatt áll,
b) külső munkáltatásban nem vehet részt,
c) a bv. intézet kijelölt részén csak munkáltatás céljából járhat szabadon,
d) zárkáját zárva kell tartani, kivéve a munkáltatásban részt vevő esetén, a rá vonatkozó eltérő
szabályok szerint,
e) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható.
(3) Az előzetes letartóztatást az általános szabályok szerint kell végrehajtani, de a parancsnok a
rendelkezési jogkör gyakorlójának egyetértésével az enyhébb vagy szigorúbb szabályok
alkalmazását is elrendelheti.
(4) Ha a BFB az előzetesen letartóztatottat kérelmére oktatásban, képzésben, illetve speciális
programban való részvételre osztotta be, az elhelyezés kivételesen zárt körleten lévő
lakóhelyiségben is biztosítható. A rendelkezési jogkör gyakorlója rendelkezését ebben az esetben is
be kell tartani.
(5) Az általános rezsimszabályok alkalmazása során az előzetesen letartóztatott
a) őrzését és felügyeletét fokozott gondossággal kell megvalósítani,
b) a fogva tartó intézet területén csak engedéllyel és felügyelet mellett mozoghat, zárkáját zárva
kell tartani,
c) látogatóját az erre kijelölt helyiségben alkalmanként hatvan perc időtartamban fogadhatja,
d) az előzetesen letartóztatottak csoportos programjain kivételesen vehet részt,
e) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható,
f) saját ruháját viselheti.
(6) Az enyhébb rezsimszabályok alkalmazása során az előzetesen letartóztatott
a) fogvatartását őrzéssel és felügyelettel kell biztosítani,
b) engedélyezhető, hogy a fogva tartó intézet kijelölt területén felügyelet nélkül mozogjon, ez
esetben zárkáját nappal nyitva lehet tartani,
c) részére engedélyezhető, hogy látogatóját az erre kijelölt helyiségben alkalmanként legalább
hatvan perc, de legfeljebb kilencven perc időtartamban fogadja,
d) részére - a rendelkezési jogkör gyakorlójának rendelkezéseit figyelembe véve - engedélyezhető,
hogy részt vegyen az előzetesen letartóztatottak csoportos szabadidős, sport- és kulturális
programjain,
e) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége a fogva tartó intézet rendjének megtartásával és
biztonságának megőrzésével bővíthető,
f) saját ruháját viselheti.
(7) A szigorúbb rezsimszabályok alkalmazása során az előzetes letartóztatott
a) fogvatartását a fokozott őrzés szabályira is figyelemmel, őrzéssel kell biztosítani,
b) a fogva tartó intézet területén csak engedéllyel és felügyelet mellett mozoghat, zárkáját zárva
kell tartani,
c) látogatójával biztonsági beszélőfülkében vagy biztonságtechnikai eszközökön keresztül harminc
perc időtartamban érintkezhet,
d) részére - a rendelkezési jogkör gyakorlójának rendelkezéseit figyelembe véve - kivételesen
engedélyezhető, hogy részt vegyen az előzetesen letartóztatottak csoportos szabadidős, sport- és
kulturális programjain,
e) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége a fogva tartó intézet rendjének megtartásával és
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
biztonságának megőrzésével korlátozható,
f) saját ruházata viselésének joga a fogva tartó intézet területén biztonsági szempontból
korlátozható.
(8) A fogva tartó intézet az előzetes letartóztatás lejártának idejét nyilvántartja.
393. § (1) Ha az előzetesen letartóztatottal szemben a bíróság más ügyben szabadságvesztés
végrehajtását rendeli el - kivéve a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő
szabadságvesztést -, az intézet az előzetes letartóztatás végrehajtását megszakítja, és a
szabadságvesztést hajtja végre.
(2) Az intézet az előzetes letartóztatás (1) bekezdés szerinti megszakításáról értesíti a rendelkezési
jogkör gyakorlóját.
(3) Az intézet a szabadságvesztés végrehajtása alatt a rendelkezési jogkör gyakorlójának a 390. §
szerinti előírásait köteles végrehajtani.
(4) Ha szabadságvesztés végrehajtása alatt az előzetes letartóztatás tartama nem jár le, vagy azt
nem szüntetik meg, a szabadságvesztés lejárta után az előzetes letartóztatás végrehajtását
folyamatosan folytatni kell.
(5) Ha az a büntetőügy, amelyben az intézet által megszakított előzetes letartóztatást elrendelték,
még jogerősen nem fejeződött be, az intézet a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt
harminc nappal megkeresi a bíróságot, vagy a vádemelés előtt az ügyészt az előzetes letartóztatás
kérdésében való döntés érdekében.
Az előzetes letartóztatást zárkában kell foganatosítani. Az előzetesen letartóztatott a zárkában
egyedül vagy - tekintettel az elkülönítésre vonatkozó szabályokra - más előzetesen letartóztatottal
közösen helyezhető el. Az elhelyezés során is figyelemmel kell lenni a rendelkezési jogkör
gyakorlójának előírásaira, továbbá a terhelt előéletére, és arra a bűncselekményre is, amelyre a
megalapozott gyanú vonatkozik. Az előzetesen letartóztatott őrzés, felügyelet, továbbá ellenőrzés
alatt áll. Külső helyszínen megvalósuló munkavégzésben nem vehet részt. Az előzetesen
letartóztatott zárkáját zárva kell tartani, azt nem hagyhatja el, kivéve ha munkáltatásban vesz részt.
A rezsimszabályok tekintetében különbséget kell tenni általános, enyhébb és szigorúbb előírások
között.
Fő szabályként az előzetes letartóztatást az általános szabályok szerint kell végrehajtani, azonban a
parancsnok - feltéve hogy a rendelkezési jogkör gyakorolója azzal egyetért - enyhébb vagy
szigorúbb előírások alkalmazása iránt is intézkedhet. A rendelkezési jogkör gyakorlójának
hozzájárulása nélkül tehát az előzetes letartóztatást kizárólag az általános szabályok szerint lehet
végrehajtani.
a) Az általános rezsimszabályok alkalmazása során az előzetesen letartóztatott:
- őrzését és felügyeletét fokozott gondossággal kell megvalósítani,
- a fogva tartó intézet területén csak engedéllyel és felügyelet mellett mozoghat, zárkáját zárva kell
tartani,
- látogatóját az erre kijelölt helyiségben, alkalmanként hatvan perc időtartamban fogadhatja,
- az előzetesen letartóztatottak csoportos programjain kivételesen vehet részt,
- magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható,
- saját ruháját viselheti.
b) A parancsnok - tehát a rendelkezési jogkör gyakorlójának egyetértésével - enyhébb szabályok
alkalmazását is elrendelheti. Ezen parancsnoki rendelkezés alapján az előzetesen letartóztatott:
- fogva tartását őrzéssel és felügyelettel kell biztosítani,
- engedélyezhető, hogy a fogva tartó intézet kijelölt területén felügyelet nélkül mozogjon, ez
esetben zárkáját nappal nyitva lehet tartani,
- részére engedélyezhető, hogy látogatóját az erre kijelölt helyiségben, alkalmanként legalább
hatvan perc, de legfeljebb kilencven perc időtartamban fogadja,
- részére - a rendelkezési jogkör gyakorlójának rendelkezéseit figyelembe véve - engedélyezhető,
hogy részt vegyen az előzetesen letartóztatottak csoportos szabadidős, sport és kulturális
programjain,
- magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége a fogva tartó intézet rendjének megtartásával és
biztonságának megőrzésével bővíthető,
- saját ruháját viselheti.
Az enyhébb rezsimszabályok tekintetében kiemelést kíván az intézet kijelölt területén történő
felügyelet nélküli mozgás, valamint a csoportos szabadidős, sport és kulturális programon való
részvétel lehetőségének engedélyezése.
c) A parancsnok - szintén a rendelkezési jogkör gyakorlójának hozzájárulásával - szigorúbb
rezsimszabályok alkalmazását is előírhatja, amelyek alapján az előzetesen letartóztatott:
- fogva tartását a fokozott őrzés szabályaira is figyelemmel őrzéssel kell biztosítani,
- a fogva tartó intézet területén kizárólag engedéllyel és felügyelet mellett mozoghat, zárkáját zárva
kell tartani,
- látogatójával biztonsági beszélőfülkében vagy biztonságtechnikai eszközökön keresztül harminc
perc időtartamban érintkezhet,
- részére - a rendelkezési jogkör gyakorlójának rendelkezéseit figyelembe véve - kivételesen
engedélyezhető, hogy részt vegyen az előzetesen letartóztatottak csoportos szabadidős, sport és
kulturális programjain,
- magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége a fogva tartó intézet rendjének megtartásával és
biztonságának megőrzésével korlátozható,
- saját ruházata viselésének joga a fogva tartó intézet területén biztonsági szempontból
korlátozható.
Előfordulhat, hogy az előzetes letartóztatásban lévő személyt a bíróság más ügyben végrehajtandó
szabadságvesztésre ítéli. Ezen büntetés végrehajtása érdekében az intézetnek az előzetes
letartóztatás végrehajtását meg kell szakítania, és a szabadságvesztés-büntetést kell foganatba
vennie. Ezáltal a terheltre már az elítéltre irányadó normákat kell vonatkoztatni.
Az intézetnek a végrehajtás során azonban figyelembe kell vennie a rendelkezési jogkör
gyakorlójának - még az előzetes letartóztatás ideje alatt - a kapcsolattartásra, elkülönítésre
vonatkozó rendelkezéseit. Abban az esetben, ha a terhelt a szabadságvesztés-büntetését kitölti, és
ennek ideje alatt az előzetes letartóztatás nem járt le, vagy azt nem szüntették meg, az előzetes
letartóztatást ismételten foganatosítani kell.
6. Az előzetesen letartóztatott jogai és kötelezettségei
6.1. Az előzetesen letartóztatott jogosultságai
88. oldal
394. § (1) Az előzetesen letartóztatott jogosult
a) büntetőeljárási jogainak korlátozás nélküli gyakorlására, ennek során védőjével - és ha nem
magyar állampolgár, államának konzuli tisztviselőjével - szóban, írásban, telefonon ellenőrzés
nélkül érintkezhet.
A törvény először az általánosság síkján rendelkezik az előzetesen letartóztatott jogairól.
Büntetőeljárás-jogi szempontból garanciális jelentősége van azon törvényi előírásnak, amely szerint
a terhelt eljárási jogai nem korlátozhatók.
A védővel kapcsolatos rendelkezéseket a meghatalmazott vagy kirendelt védőre, az annak
helyettesítésére jogosultra, így az alkalmazott ügyvédre, ügyvédjelöltre, továbbá - külön
törvényben meghatározott feltételek fennállásakor - az európai közösségi jogászra is alkalmaznia
kell.
A Be.-ben meghatározott feltételek esetén bizonyos személyek nem járhatnak el védőként.
Így nem lehet védő:
- a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél és képviselőjük, valamint ezek
hozzátartozója,
- aki az ügyben mint bíró, ügyész, illetve mint a nyomozó hatóság tagja járt el, valamint az ügyben
eljárt vagy eljáró bírónak, ügyésznek vagy a nyomozó hatóság tagjának a hozzátartozója,
- aki a terhelt érdekével ellentétes magatartást tanúsított, vagy akinek az érdeke a terheltével
ellentétes,
- aki az ügyben szakértőként, illetőleg szaktanácsadóként vesz vagy vett részt,
- aki az ügyben tanúként vesz vagy vett részt, kivéve ha a tanú vallomástételének abszolút vagy
relatív akadályára figyelemmel nem volt kihallgatható, illetve a tanúvallomást megtagadta,
- aki az ügyben közvetítőként jár vagy járt el,
- aki az ügyben terheltként vesz részt.
A tanú érdekében eljáró ügyvéd ezzel egyidejűleg szintén nem lehet védő [Be. 45. § (1)-(2)
bekezdés].
Amennyiben a bíróság a védőt kizárta az eljárásból, erről a büntetés-végrehajtási intézetet értesíteni
kell.
398. § (1) Az előzetesen letartóztatott a védőjével - és ha nem magyar állampolgár, államának
konzuli tisztségviselőjével - szóban, írásban és telefonon - a befogadás időpontjától -, ellenőrzés
nélkül érintkezhet.
(2) A szóbeli érintkezésre a fogva tartó intézet hivatali idejében kerülhet sor, kivéve ha a védővel
való megbeszélés olyan eljárási cselekmény megtétele végett szükséges, amelynek elmulasztásához
jogkövetkezmény fűződik.
(3) Az előzetesen letartóztatott a védőt a fogva tartó intézet által kijelölt telefonkészüléken hívhatja
fel. A védő hetente egyszer - az előzetesen letartóztatott büntetőeljárási jogainak gyakorlása
érdekében - a fogva tartó intézet által a házirendben megállapítottak szerint, egy óra időtartamban
jogosult telefonbeszélgetés kezdeményezésére.
(4) Az előzetesen letartóztatott a büntetőeljárással kapcsolatban készített feljegyzéseit magánál
tarthatja, azokat védőjének ellenőrzés nélkül átadhatja. Ha alapos indok merül fel arra, hogy az
előzetesen letartóztatott részére érkező, vagy az előzetesen letartóztatott által küldött -
büntetőeljáráshoz kapcsolódó levél - nem a címzésben megjelölt védőtől származik, vagy nem a
védőnek szól, azt az előzetesen letartóztatott jelenlétében - jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett -
kell felbontani. Az ellenőrzés csak a feladó és a címzett azonosítására szolgálhat.
399. § (1) A védő az előzetesen letartóztatottal való megbeszélésről készített feljegyzést vagy
hangfelvételt a fogva tartó intézetből ellenőrzés nélkül kiviheti. A védő a hangfelvevő készüléket -
a belépéskor történő bejelentés mellett - külön engedély nélkül viheti be az intézetbe.
(2) A védő személyes biztonságát - kérésére vagy beleegyezésével - a fogva tartó intézet biztosítja.
A felügyelet az előzetesen letartóztatott és a védő büntetőeljárási jogait nem korlátozhatja.
(3) Ezen alcímnek a védőre vonatkozó rendelkezéseit a meghatalmazott vagy kirendelt ügyvédre,
az alkalmazott ügyvédre, az ügyvédjelöltre, valamint - a rendelkezési jogkör gyakorlójának
előírásait figyelembe véve - a törvényes képviselőre is alkalmazni kell.
(4) Ha a bíróság a védőt a Be. rendelkezése alapján az eljárásból kizárta, az érintett
büntetőeljárásban a védő az e címben meghatározott jogait nem gyakorolhatja. Erről a bíróság a bv.
intézetet hivatalosan értesíti.
(5) A 2012. évi CLXXX. törvény szerinti átadási letartóztatás és ideiglenes átadási letartóztatás,
ideiglenes végrehajtási letartóztatás végrehajtása, az eljárási jogsegély keretében ideiglenesen
átszállított személy fogvatartása, valamint az Nbjt. szerinti kiadatási letartóztatás, ideiglenes
kiadatási letartóztatás végrehajtása, az eljárási jogsegély keretében ideiglenesen átvett személy
fogvatartása, illetve - ameddig az átvételről a bíróság nem határoz - a külföldi bíróság által
kiszabott szabadságvesztés ideiglenes végrehajtása esetén a külföldi államban folytatott
büntetőeljárásban védőként eljáró személy fogva tartó intézetbe történő belépését - a védőre
vonatkozó szabályok szerint - engedélyezni kell.
Tehát a védő az előzetes letartóztatásban lévő védencével szóban, írásban és telefonon ellenőrzés
nélkül érintkezhet. E rendelkezésből következően a fogva tartó intézetnek olyan körülményeket kell
biztosítania, amelyek kizárttá teszik a védő és a terhelt beszélgetésének más vagy mások által
történő észlelhetőségét. A szóbeli érintkezésre a fogva tartó intézet hivatali ideje alatt kerülhet sor.
Hivatali időn kívül is beszélhet a védő a terhelttel, ha olyan eljárási cselekmény megtétele válik
szükségessé, amelynek elmulasztásához jogkövetkezmény fűződik. Ez a jogkövetkezmény
kizárólag a terhelt "alapügyével" állhat kapcsolatban.
A védő és az előzetes letartóztatásban lévő terhelt írásbeli érintkezésének ellenőrzése szintén kizárt.
Ha alaposan feltehető, hogy az előzetesen letartóztatott számára érkező, vagy az általa küldött levél
nem a védőjétől származik, vagy nem a védőnek szól, a levelet jegyzőkönyv felvételével az
előzetesen letartóztatott jelenlétében fel kell bontani. Az ellenőrzés kizárólag a feladó és a címzett
azonosítására szolgálhat. Abban az esetben viszont, ha egyértelműen kiderül, hogy a levél
valójában nem a védőtől származik, vagy nem neki szól, a tartalmi ellenőrzésnek akadálya nincs,
hiszen ez a levelezés már nem minősülhet a védővel való kapcsolattartás formájának. Kivételt
képez azonban az az eset, ha a levél tényleges címzettje olyan személy vagy szerv, akivel a
levelezés tartalmi ellenőrzésére semmiképpen nincs lehetőség [403. § (3) bekezdés]. A törvény az
írásbeli érintkezésnek sem a gyakoriságát, sem a terjedelmét nem korlátozza, azaz a terhelt és a
védő akár naponta többször is válthat levelet egymással.
Az előzetesen letartóztatott jogosult arra, hogy az ügyével kapcsolatban feljegyzéseket készítsen,
melyek tartalmazhatják például a védekezési taktikáját, vagy a beszerzett bizonyítékokra vonatkozó
észrevételeit. Az ilyen jellegű feljegyzését a terhelt magánál tarthatja, de azt át is adhatja a
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
védőjének. A védő a védencével folytatott beszélgetésről ugyancsak készíthet feljegyzést vagy
hangfelvételt, és ezeket, valamint a terhelt által írt feljegyzést ellenőrzés nélkül viheti ki az
intézetből. Abban az esetben, ha a védő hangfelvételt kíván készíteni a védencével folytatott
beszélgetésről, kizárólag az a kötelezettség terheli, hogy a belépéskor be kell jelentenie, hogy ilyen
készülékkel rendelkezik. A védőt terhelő ezen kötelezettség minden hangfelvételre alkalmas
eszközre - így amennyiben ilyen funkcióval rendelkezik - a mobiltelefonra is kiterjed.
Nincs lehetőség a telefonbeszélgetés ellenőrzésére sem. Az előzetesen letartóztatott az intézet által
kijelölt telefonkészüléken bármikor felhívhatja a védőjét, míg a védő hetente egyszer - a
házirendben rögzítettek szerint - jogosult telefonbeszélgetés kezdeményezésére, melynek
időtartama legfeljebb egy óra lehet.
400. § Ha a Be. 114. §-a szerint a büntetőeljárásban tolmács alkalmazása kötelező, a tolmács
intézetbe történő belépését - a rendelkezési jogkör gyakorlójának előírásait figyelembe véve -
engedélyezni kell.
A Be. rendelkezései szerint a büntetőeljárás nyelve a magyar, a magyar nyelv nem tudása miatt
azonban senkit sem érhet hátrány. A büntetőeljárásban a terhelt szóban és írásban az anyanyelvét,
törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott körben regionális
vagy nemzetiségi nyelvét, vagy - ha a magyar nyelvet nem ismeri - az általa ismertként megjelölt
más nyelvet használhatja [Be. 9. § (1) bekezdés].
Ha a nem magyar anyanyelvű terhelt az eljárás során az anyanyelvét - törvénnyel kihirdetett
nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott körben regionális vagy nemzetiségi nyelvét
- kívánja használni, tolmácsot kell igénybe venni. Ha az anyanyelv használata aránytalan
nehézségbe ütközne, a magyar nyelvet nem ismerő személy által ismertként megjelölt más nyelv
használatát kell tolmács útján biztosítani.
Amennyiben a terhelt hallássérült, kérésére jelnyelvi tolmács közreműködésével kell kihallgatni,
vagy a kihallgatás helyett írásban is nyilatkozatot tehet. Ha a terhelt siketvak, kérésére jelnyelvi
tolmács közreműködésével kell kihallgatni. Ha a terhelt beszédfogyatékos, kérésére a kihallgatás
helyett írásban tehet nyilatkozatot [Be. 114. § (1)-(2) bekezdés].
Azon esetben, amikor kötelező a tolmács alkalmazása a büntetőeljárás során, a tolmács intézetbe
történő belépését engedélyezni kell.
401. § (1) Az előzetesen letartóztatottat - a rendelkezési jogkör gyakorlójának intézkedése alapján -
a fogva tartó intézet irattanulmányozásra előállítja. A fogva tartó intézetben történő
irattanulmányozásra felügyelet mellett kerül sor.
(2) Az előzetesen letartóztatott jogosult az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás során a bíróság,
az ügyész vagy a nyomozó hatóság által elektronikus eszközön átadott iratokba vagy kiadott
másolatba történő betekintéshez a fogva tartó intézet által biztosított eszközt igénybe venni.
A büntetőeljárás hatálya alatt álló terhelt egyik legfontosabb joga az ügy megismerésére
vonatkozik. Ennek alapját az iratok tanulmányozásával kapcsolatos jogosultsága képezi. A terhelt
iratmegismerési joga a nyomozás során szűkebb, az teljessé a nyomozás befejezésekor a nyomozás
iratainak megismerésekor válik (Be. 193. §). A nyomozás elvégzése után ugyanis az ügyész vagy -
ha az ügyész nem rendelkezik másképpen - a nyomozó hatóság a gyanúsítottnak és a védőnek az
erre kijelölt helyiségben átadja a nyomozás összefűzött iratait. A terhelt iratmegismerési joga ettől
az időponttól teljes. A bírósági szakban a teljes iratanyagot szintén bármikor áttekintheti. Annak
érdekében, hogy az előzetesen letartóztatott az említett jogosultságait gyakorolhassa - kérelmére - a
fogva tartó intézetnek a rendelkezési jogkör gyakorlójának intézkedése alapján, irattanulmányozás
érdekében elő kell állítania. Abban az esetben, ha az irattanulmányozásra az intézetben kerül sor,
ezt a terhelt felügyelet mellett teheti meg.
A terhelt az eljárás során keletkezett iratokból jogosult másolatot kérni. Kérheti azt is, hogy a
másolatot a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elektronikus úton vagy elektronikus
adathordozón adja ki. Ha a bíróságnál, az ügyésznél, illetve a nyomozó hatóságnál a kiadni kért irat
elektronikus formában rendelkezésre áll, a másolatot elektronikus úton vagy elektronikus
adathordozón kell kiadni [Be. 70/B. § (11) bekezdés]. A Be. hivatkozott rendelkezése
realizálhatóságának érdekében írja elő a törvény, hogy az előzetesen letartóztatott jogosult az
elektronikus eszközön átadott iratokba vagy kiadott másolatokba történő betekintése érdekében
igénybe venni a fogva tartó intézet által biztosított technikai eszközt.
Az előzetesen letartóztatott jogosult
394. § (1)
b) hozzátartozóival és más személyekkel - a rendelkezési jogkör gyakorlójának 390. § (1) bekezdés
a) pontja szerinti rendelkezését figyelembe véve - kapcsolattartásra, ennek keretében
ba) levelezésre, a levelezés gyakorisága és terjedelme - ha a rendelkezési jogkör gyakorlója
másként nem rendelkezik - nem korlátozott,
403. § (1) Az előzetesen letartóztatott korlátlanul küldhet és fogadhat leveleket, ha a rendelkezési
jogkör gyakorlója másként nem rendelkezik.
(2) A levelezés költségeit az előzetesen letartóztatott viseli. Ha vagyoni helyzete miatt szükséges, a
büntetőeljárással kapcsolatos levelezés költségeit az intézet megelőlegezi.
(3) Az előzetesen letartóztatott levelezése az általános szabályok szerint ellenőrizhető vagy
korlátozható. Nem ellenőrizhető a hatóságokkal, nemzetközi egyezmény alapján létrehozott
nemzetközi szervezetekkel és a védővel, vagy nem magyar állampolgár előzetesen letartóztatott
esetén államának konzuli képviselőjével való levelezés.
A törvény kiemelkedő figyelmet szentel a kapcsolattartás szabályozásának. Amint arra a miniszteri
indokolás is rámutat, a társadalmi, rokoni kapcsolatok fenntartása nagyban hozzájárulhat a sikeres
reszocializációhoz, azaz ahhoz, hogy a fogvatartott szabadulása után minél hatékonyabban
illeszkedhessen vissza a társadalmi életbe. E körben garanciális jelentősége van annak, hogy a
kapcsolattartási formákon túl az érintkezési lehetőségek gyakoriságának meghatározására is sor
került.
A törvény a hozzátartozóval, valamint az arra jogosult más személlyel történő levelezést lehetővé
teszi az előzetesen letartóztatott számára. A levélváltás gyakoriságát, illetve a levelek terjedelmét a
jogszabály nem korlátozza, azonban a rendelkezési jogkör gyakorlóját erre feljogosítja.
Az előzetesen letartóztatott levelezése ellenőrizhető, kivéve:
- a hatóságokkal,
- nemzetközi egyezmény alapján létrehozott nemzetközi szervezetekkel, és
- a védővel,
- vagy nem magyar állampolgár előzetesen letartóztatott esetén államának konzuli képviselőjével
89. oldal
történő levelezést.
Az előzetesen letartóztatott a kapcsolattartás körében jogosult
394. § (1) b)
bb) legalább havonta két alkalommal látogató fogadására,
404. § (1) Az előzetesen letartóztatott - legalább havonta két alkalommal - felügyelet mellett
látogatót fogadhat. A látogatás időtartama alkalmanként egy óra. Az előzetesen letartóztatott e joga
a rendelkezési jogkör gyakorlójának döntése alapján korlátozható.
(2) Az előzetesen letartóztatottnak - a rendelkezési jogkör gyakorlójának a 390. § szerinti
rendelkezéseire figyelemmel - lehetővé kell tenni, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésétől
számított hetvenkét órán belül látogatót fogadjon, és tőle csomagot vehessen át.
Az előzetesen letartóztatott látogatót felügyelet mellett fogadhat. Annak időtartama havonta
legalább két alkalommal egy-egy óra lehet. Az előzetesen letartóztatott látogatófogadási
jogosultságát a rendelkezési jogkör gyakorlója korlátozhatja, ami vonatkozhat a havi alkalmakra, és
az alkalmankénti időtartamra. Az előzetesen letartóztatott számára - a rendelkezési jogkör
gyakorlójának, a kapcsolattartásra vonatkozó döntésére is figyelemmel - biztosítani kell, hogy
előzetes letartóztatásának elrendelésétől (pontosabban foganatosításától) számítottan hetvenkét
órán belül látogatót fogadhasson, illetve hogy csomagot kaphasson.
Az előzetesen letartóztatott továbbá jogosult
394. § (1) b)
bc) kapcsolattartójával naponta, alkalmanként legalább tíz perc időtartamban telefonbeszélgetés
kezdeményezésére,
405. § (1) Az előzetesen letartóztatott telefonbeszélgetést kezdeményezhet. A telefonbeszélgetés
kezdeményezése a 390. § (1) bekezdés a) pontja szerint korlátozható vagy ellenőrizhető.
(2) A 394. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti időtartamba a védővel történő
telefonbeszélgetés tartama nem számítható be.
A törvény biztosítja az előzetesen letartóztatott számára, hogy a kapcsolattartójával
telefonbeszélgetést kezdeményezzen. Erre naponta - legalább tíz perc időtartamban - kerülhet sor.
A tízperces időtartamba a védővel történő telefonbeszélgetés nem számítható be. Az előzetesen
letartóztatott terheltnek a kapcsolattartójával való telefonbeszélgetés kezdeményezési jogosultsága
a büntetőeljárás eredményessége érdekében korlátozható, illetve ellenőrizhető.
Az előzetesen letartóztatott jogosult
394. § (1) b)
bd) legalább havonta csomag fogadására, kéthetente a jogszabályban meghatározott összegért a
letéti pénzéből való vásárlásra.
A törvény lehetővé teszi az előzetesen letartóztatott számára, hogy havonta kaphasson csomagot,
illetve hogy kéthetente az intézetben a számára szükséges tárgyakat megvásárolhassa.
A kapcsolattartása vonatkozó közös szabályok a következők:
402. § (1) A fogva tartó intézet az előzetes letartóztatás biztonsága és a fogva tartó intézet rendje és
védelme érdekében - a rendelkezési jogkör gyakorlója előírásainak végrehajtása mellett - ellenőrzi
az előzetesen letartóztatott 394. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kapcsolattartását. Az
ellenőrzés lehetőségéről az előzetesen letartóztatottat, vagy az előzetesen letartóztatott útján a
kapcsolattartót tájékoztatni kell.
(2) Az előzetesen letartóztatott hivatalos kapcsolattartásra jogosulttal történő kapcsolattartása nem
számítható be a szóbeli és személyes kapcsolattartás 394. § (1) bekezdés b) pont bb) és bc) alpontja
szerint meghatározottak gyakoriságába és tartamába.
Az előzetesen letartóztatott jogosult
394. § (1)
c) kérelmére - a fogva tartó intézet lehetőségei szerint - munkavégzésre, a munka minőségével és
mennyiségével arányos díjazásra, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos
munkakörülményekre,
407. § (1) Az előzetesen letartóztatott munkára nem kötelezhető.
(2) Az előzetesen letartóztatott kérelmére munkát végezhet, erről a BFB dönt. Ha az előzetesen
letartóztatott munkát végez, az elhelyezés kivételesen zárt részlegen lévő lakóhelyiségben is
biztosítható. A munka kijelölésénél tekintettel kell lenni különösen
a) a rendelkezési jogkör gyakorlójának előírásaira,
b) az előzetesen letartóztatott szakképzettségére, foglalkozására és szaktudására,
c) az előzetesen letartóztatott egészségi állapotára, nemére és életkorára.
(3) Ha az előzetesen letartóztatott kérelmére munkáltatásban vesz részt, munkáltatására és a tartási
költségekhez való hozzájárulására a kötelező munkavégzés szabályait alkalmazni kell azzal, hogy
erről előzetesen tájékoztatni kell.
(4) A munkavégzés az előzetesen letartóztatottat büntetőeljárási jogainak gyakorlásában és
kötelezettségeinek teljesítésében nem akadályozhatja.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Az előzetesen letartóztatott munkára nem kötelezhető, azonban a munkavégzés engedélyezése iránt
kérelmet terjeszthet elő. A kérelemről a Befogadási és Fogvatartási Bizottság dönt. A törvény
meghatározza azokat a körülményeket is, amelyekre a munka kijelölésénél mindenképpen
tekintettel kell lenni.
A munkát végző előzetesen letartóztatott jogosult arra, hogy számára az egészségét nem
veszélyeztető és biztonságos munkafeltételeket teremtsenek, illetve hogy a munkájával arányos
díjazásban részesüljön.
Az előzetesen letartóztatott jogosult
394. § (1)
d) kérelmére - a fogva tartó intézet lehetőségei szerint - általános iskolai, illetve középfokú iskolai
oktatásban vagy szakképzésben való részvételre,
396. § (1) Ha a fogva tartó intézetben szervezett általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatás
vagy szakképzés folyik, továbbá a reintegrációs programok és foglalkozások valamelyikét
biztosítják, a parancsnok az előzetesen letartóztatott részére engedélyezheti, hogy oktatásban,
szakképzésben, programban vagy foglalkozáson részt vehessen, ha ezzel nem veszélyezteti a
fogvatartás biztonságát, és az nem ütközik a rendelkezési jogkör gyakorlójának előírásaiba.
A törvény garantálja az általános iskolai, a középfokú iskolai, valamint a szakképzésben való
részvétel lehetőségét akkor, ha a terhelt ezen oktatási formák valamelyikében képezni kívánja
magát. Ennek két feltétele van, nevezetesen, hogy a fogva tartó intézetben legyen szervezett
oktatás, valamint, hogy a részvételt a parancsnok engedélyezze.
394. § (1)
e) választójoga gyakorlására a fogva tartó intézetben; ennek során az előzetesen letartóztatott
személyazonossága a fogva tartó intézet nyilvántartása alapján állapítható meg.
Tehát az előzetesen letartóztatott a büntetés-végrehajtási intézetben a választójogát gyakorolhatja.
394. § (2) Ha az előzetesen letartóztatott ellen a Btk. XIX. Fejezete alá tartozó bűncselekmény
elkövetése miatt indult meg a büntetőeljárás, részére - önkéntes részvételi alapon - fel kell ajánlani
megfelelő viselkedésterápiát vagy más csoportos foglalkozáson való részvételt.
Az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága 2007. július 13-án fogadta el a gyermekek szexuális
kizsákmányolása és szexuális bántalmazása elleni védelméről szóló Egyezményt. Az egyezmény
15. cikkének (1) bekezdése szól a szerződő feleknek a hatékony intervenciós programok vagy
intézkedések elősegítésének, illetve biztosításának kötelezettségéről abból a célból, hogy
gyermekek elleni szexuális bűncselekmények ismételt elkövetését megelőzzék, illetve annak
kockázatait csökkentsék az ilyen cselekmények elkövetőinél. Az egyezmény követelményeinek
eleget téve, a törvény a viselkedésterápián, csoportos foglalkozáson való részvétel lehetőségét a
szexuális motívumú bűncselekmény elkövetése miatt, azaz a nemi élet szabadsága vagy a nemi
erkölcs elleni bűncselekmények bármelyikének megalapozott gyanúja esetén lehetővé teszi a terhelt
részére.
394. § (3) Az előzetesen letartóztatott - a rendelkezési jogkör gyakorlójának engedélyével - őrzéssel
meglátogathatja orvos által igazoltan súlyos beteg közeli hozzátartozóját, és részt vehet a közeli
hozzátartozója temetésén. Az erre irányuló kérelemről a fogva tartó intézet - véleményének
csatolásával - a rendelkezési jogkör gyakorlóját haladéktalanul, indokolt esetben rövid úton értesíti.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott előállítás költségeit az előzetesen letartóztatott viseli.
(5) A parancsnok a 154. § (1) bekezdésében meghatározott okok fennállásának az idejére - az ott
meghatározott időtartamban - az előzetesen letartóztatottak meghatározott csoportjára nézve
elrendelheti az (1) bekezdés b) és d) pontjában foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges
felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés időtartamát további öt nappal
meghosszabbíthatja.
(6) Az (5) bekezdés szerinti intézkedéssel kapcsolatban a 154. § (2) bekezdésében foglaltakat kell
alkalmazni. Az előzetesen letartóztatott részére a járványügyi intézkedés kivételével az (5)
bekezdés szerinti időtartam alatt is engedélyezhető, hogy orvos által igazoltan súlyos beteg közeli
hozzátartozóját őrzéssel meglátogassa, részt vegyen közeli hozzátartozója temetésén, vagy hogy
részére a bírósági, hatósági eljárásokban való részvételhez szükséges iratok kézbesítésre kerüljenek.
(7) Ha az előzetesen letartóztatott a temetésen nem vett részt, a rendelkezési jogkör gyakorlója a
temetést követő harminc napon belül - a (6) bekezdés szerinti feltételekkel - engedélyezheti, hogy
az előzetesen letartóztatott lerója kegyeletét a közeli hozzátartozója temetési helyénél.
Emberiességi szempontok miatt teszi lehetővé a törvény, hogy az előzetesen letartóztatott a
rendelkezési jogkör gyakorlójának engedélye alapján - őrzéssel - meglátogathassa a súlyos beteg
közeli hozzátartozóját, vagy annak halála esetén részt vehessen a temetésen. A hozzátartozó
betegségének súlyosságát orvosnak kell igazolnia.
Abban az esetben, ha az előzetesen letartóztatott a temetésen bármilyen okból nem vett részt - így
például, mert annak időpontjáról csak utóbb értesült - a rendelkezési jogkör gyakorlója a temetést
követő harminc napon belül engedélyezheti, hogy - őrzés mellett - lerója kegyeletét a közeli
hozzátartozója sírhelyénél.
A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a büntetés-végrehajtási intézet rendjét, a fogva tartás
biztonságát közvetlenül és súlyosan sértő vagy veszélyeztető események felszámolásának idejére -
legfeljebb azonban öt napig, mely határidőt az országos parancsnok további öt nappal
meghosszabbíthat - az előzetesen letartóztatottak meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a
hozzátartozóval vagy más személyekkel történő kapcsolattartás, valamint az oktatásban való
részvétel teljes vagy részleges felfüggesztését. A súlyosan beteg közeli hozzátartozó
meglátogatását, továbbá a temetésen való részvételt azonban ilyenkor is engedélyezheti a
rendelkezési jogkör gyakorlója.
395. § (1) Az előzetesen letartóztatott csak a fogva tartó intézetben köthet házasságot vagy
létesíthet bejegyzett élettársi kapcsolatot. A házasságkötés vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat
létesítése megszervezésének és lebonyolításának során a rendelkezési jogkör gyakorlójának a
kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseit érvényesíteni kell.
(2) A házasságkötés vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése után a parancsnok - a
rendelkezési jogkör gyakorlójának előzetes jóváhagyásával - a házastársak vagy a bejegyzett
élettársak részére a tanúkkal és a hozzátartozókkal beszélgetést engedélyezhet.
90. oldal
Amennyiben az előzetesen letartóztatott házasságot kíván kötni, azt kizárólag a fogva tartó
intézetben teheti meg, miként azt is, ha bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni. Ezek a
jogosultságok az előzetesen letartóztatottat alanyi jogon illetik meg, azaz csak a szándékát kell
hogy közölje. Az esemény lebonyolítása során azonban a rendelkezési jogkör gyakorlójának a
kapcsolattartásra vonatkozó döntéseit érvényre kell juttatni. Az eseményt követően a parancsnok a
házastársak vagy az élettársak részére a tanúkkal és a hozzátartozókkal beszélgetést engedélyezhet.
396. § (2) Az ugyanazon büntetőeljárásban letartóztatottak elkülönítésére vonatkozó szabályokat a
munkavégzés, az oktatás és szakképzés, vagy a reintegrációs programok és foglalkozások során,
valamint a művelődési és a sportolási lehetőségek igénybevételekor is be kell tartani.
(3) A fogva tartó intézetben megtartott vallásos szertartásokon és más rendezvényeken az
ugyanazon büntetőeljárásban letartóztatottak is részt vehetnek, de a fogva tartó intézetnek
biztosítania kell, hogy az érintettek ez alatt egymással ne érintkezhessenek.
Az előzetesen letartóztatott jogosult nyilatkozatot tenni, illetve arra is, hogy nyilatkozatát közzé
tegye.
406. § (1) Az előzetesen letartóztatott jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról és a
tömegkommunikációról szóló törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, vagy az
elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő
közzététellel.
(2) A nyilatkozattétel, vagy a közzététel engedélyezésére és megtagadására a 124-125. §-ban foglalt
rendelkezéseket az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(3) Az előzetesen letartóztatott nyilatkozattétele vagy nyilatkozatának közzététele a bv. intézet
rendje és biztonsága, valamint a büntetőeljárás eredményessége érdekében korlátozható.
(4) Az országos parancsnok a 124. § (2) bekezdése szerinti kérelem benyújtásától számított három
munkanapon belül javaslatot készít arról, hogy a nyilatkozattétel a (3) bekezdésben meghatározott
érdekek valamelyikét sérti vagy veszélyezteti-e, és azt a kérelemmel együtt megküldi a vádirat
benyújtásáig az ügyésznek, a vádirat benyújtását követően a bíróságnak.
(5) A kérelemről az iratoknak a hozzá érkezésétől számított három munkanapon belül az iratok
alapján
a) a vádirat benyújtása előtt az ügyész határozattal,
b) a vádirat benyújtását követően a bíróság végzéssel
határoz.
(6) Az (5) bekezdés alapján hozott, a nyilatkozattétel megtagadásáról szóló határozat ellen az
előzetesen letartóztatott és védője, az (5) bekezdés b) pontja alapján hozott, a nyilatkozattételt
engedélyező határozat ellen az ügyész a határozat kézbesítésétől számított öt munkanapon belül
fellebbezhet, a fellebbezést az iratokkal együtt haladéktalanul fel kell terjeszteni.
(7) A fellebbezést az iratok hozzá érkezését követően három munkanapon belül az (5) bekezdés a)
pontja esetén a nyomozási bíró, az (5) bekezdés b) pontja esetén a törvényszék másodfokú tanácsa
tanácsülésen bírálja el.
(8) Ha az országos parancsnok a (3) bekezdés alapján a közzététel megtagadására lát okot, akkor
erről a 125. § (2) bekezdése szerinti kérelem benyújtásától számított három munkanapon belül
javaslatot tesz, és azt a kérelemmel és a közlésre szánt anyaggal együtt megküldi a vádirat
benyújtásáig az ügyésznek, a vádirat benyújtását követően a bíróságnak. Az ügyész vagy a bíróság
eljárására az (5)-(7) bekezdést kell alkalmazni.
(9) Az ügyész és a bíróság eljárására egyebekben a Be. szabályait kell alkalmazni.
(10) E § alkalmazásában a bv. intézet rendje és biztonsága alatt a fogva tartó intézet rendjét és
biztonságát kell érteni.
(11) Előzetes letartóztatás esetén a 13. § (1) bekezdése szerinti kérelmet a vádirat benyújtása előtt
az ügyésznél, azt követően a bíróságnál kell benyújtani, melyben meg kell jelölni, hogy milyen
lakcímre kéri a sértett az értesítést. A sértett a kérelmét visszavonhatja.
A törvény az előzetesen letartóztatott számára is alapjogi szinten biztosítja, hogy nyilatkozatot
tegyen a médiában, illetve, hogy nyilatkozata közzétételre kerüljön az elektronikus hírközlő
hálózaton. Ez a jogosultsága azonban a büntetés-végrehajtási intézet rendje és biztonsága, továbbá
a büntetőeljárás eredményessége érdekében korlátozható. Az előbbi kört érintő rendelkezés a
fogvatartó intézetre vonatkozik, tekintettel arra, hogy a 406. § (10) bekezdése szerinti értelmező
rendelkezés alapján a büntetés-végrehajtási intézet rendje és biztonsága alatt a fogvatartó intézet
rendjét és biztonságát kell érteni. Ezen értelmező rendelkezés törvénybe iktatásának indoka, mert
bár az előzetes letartóztatás fő szabály szerint büntetés-végrehajtási intézetben hajtható végre,
azonban a Bv. tv. több kivételt tesz, így például a fiatalkorú előzetes letartóztatását javítóintézetben
kell foganatosítani, míg ha a nyomozási cselekmények azt szükségessé teszik, az előzetes
letartóztatás rendőrségi fogdában is végrehajtható. A büntetőeljárás eredményességével kapcsolatos
szabály nyilvánvalóan arra hivatott, hogy megakadályozza az előzetesen letartóztatott olyan
tevékenységét, amely befolyásolhatná a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságát. A tekintetben,
hogy az említett érdekek sérelmének veszélye a nyilatkozattétel által fennáll-e, az országos
parancsnok jogosult véleményt formálni, az engedélyezéssel kapcsolatos döntési jogosultság
azonban - az elítéltekre vonatkozó rendelkezésektől eltérően - a vádirat benyújtása előtt az ügyészt,
ezt követően pedig a bíróságot illeti meg.
A nyilatkozattétel megtagadásáról szóló határozat ellen az előzetesen letartóztatott és védője, a
bíróság nyilatkozattételt engedélyező végzése ellen pedig az ügyész jelenthet be fellebbezést. A
jogorvoslat bejelentése a határozat kézbesítésétől számított öt munkanapon belül lehetséges. A
fellebbezés elbírálására a vádelőkészítés szakaszában a nyomozási bíró, az eljárás bírósági
szakában pedig a törvényszék másodfokú tanácsa jogosult.
A nyilatkozat közzétételével kapcsolatban, amennyiben az országos parancsnok megtagadásra lát
okot, az ezzel kapcsolatos okfejtését a közlésre szánt anyaggal együtt a vádirat benyújtásáig az
ügyésznek, ezt követően a bíróságnak kell megküldenie. Az ügyész, illetve a bíróság eljárására az
ismertetett szabályokat kell alkalmazni.
6.2. Az előzetesen letartóztatott kötelességei
397. § Az előzetesen letartóztatott köteles
a) a fogva tartó intézet rendjét betartani,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
b) az előzetes letartóztatást a bíróság vagy az ügyész döntése alapján a fogva tartó intézetben
tölteni,
c) az önként vállalt és kérelmére kijelölt munkát ismereteinek és képességeinek megfelelően,
fegyelmezetten, a munkahelyi és munkaköri szabályoknak megfelelően elvégezni, a
munkavégzéssel kapcsolatos előírásokat megtartani,
d) ha a c) pont szerint munkát végez, jogszabályban meghatározottak szerint forma-, illetve
munkaruhát viselni,
e) munkadíjából, illetve a letéti pénzéből a tartására fordított költségekhez hozzájárulni,
f) az intézet ellátásában, tisztán tartásában díjazás nélkül részt venni.
A törvény meghatározza az előzetesen fogvatartott kötelezettségeit is, ezek közül kiemelést
érdemel az intézet rendjének betartásával kapcsolatos, továbbá az intézet ellátásában, tisztán
tartásában - díjazás nélküli - részvételi kötelezettsége.
7. Az előzetesen letartóztatott jutalmazása és fenyítése
408. § Az előzetesen letartóztatott számára adható jutalmak közül a 165. § (2) bekezdés h)-j) pontja
nem alkalmazható.
409. § (1) Az előzetesen letartóztatottal szemben alkalmazható fenyítések:
a) feddés,
b) a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése legfeljebb három hónapig terjedő
időre, legfeljebb havi ötven százalékkal,
c) a fogva tartó intézet által szervezett rendezvényektől, szabadidős és sportprogramokon való
részvételtől eltiltás, amely meghatározott alkalmakra vagy legfeljebb három hónapra vonatkozhat,
d) tizenöt napig terjedő magánelzárás.
(2) Ha az előzetesen letartóztatott dolgozik, a magánelzárás tíz napig terjedhet.
(3) A fenyítés végrehajtása nem akadályozhatja az előzetesen letartóztatottat a büntetőeljárási
jogainak gyakorlásában és kötelezettségeinek teljesítésében.
A törvény meghatározza az előzetesen letartóztatott jutalmazásának és fenyítésének formáit.
Az előzetesen letartóztatott a következő jutalmakban részesíthető:
- dicséret,
- kondicionáló terem használatának díjmentes biztosítása,
- látogatófogadás soron kívül,
- látogatási idő meghosszabbítása,
- személyes szükségletekre fordítható összeg növelése,
- pénzjutalom,
- tárgyjutalom,
- a végrehajtott fenyítés nyilvántartásból való törlése.
Egyértelmű, hogy a fogva tartás okára figyelemmel az előzetes letartóztatott számára nem adható a
végrehajtás helyéül szolgáló intézet elhagyását lehetővé tévő jutalom, azaz sem a látogató büntetés-
végrehajtási intézeten kívüli fogadása, sem jutalom kimaradás, illetve eltávozás nem
engedélyezhető a részére.
A kötelezettségek megszegése fegyelmi eljárás alapjául szolgálhat. Az előzetesen letartóztatottal
szemben alkalmazható fenyítések a következők:
- feddés,
- a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése legfeljebb három hónapig terjedő időre,
legfeljebb havi ötven százalékkal,
- a fogva tartó intézet által szervezett rendezvényektől, szabadidős és sportprogramokon való
részvételtől eltiltás, amely meghatározott alkalmakra vagy legfeljebb három hónapra vonatkozhat,
- tizenöt napig terjedő magánelzárás.
Rendkívül fontos rendelkezése a törvénynek, hogy a fenyítés végrehajtása semmiképpen sem
akadályozhatja a terhelt büntetőeljárási jogainak gyakorlását vagy kötelezettségeinek teljesítését.
A Be. által biztosított terhelti jogokat tehát a fenyítés foganatosítása sem korlátozhatja.
8. Az előzetes letartóztatott szabadítása
410. § (1) Az előzetesen letartóztatottat
a) az előzetes letartóztatás lejáratának,
b) az előzetes letartóztatásnak a Be. 132. § (3) bekezdése szerinti megszűnése,
c) a nyomozás vagy az eljárás megszüntetése esetén az erről szóló határozat kézbesítésének,
d) az előzetes letartóztatást megszüntető rendelkezés
napján kell szabadítani.
(2) Ha a bíróság az előzetes letartóztatást a tárgyaláson szünteti meg, az erről szóló végzés és az
értesítőlap átadása után az előzetesen letartóztatottat - ha más ügyben nem kell fogva tartani -
helyben szabadítani kell, az arról szóló tájékoztatás mellett, hogy szabadulási igazolásának az
átvétele, vagy az elszámolás érdekében a fogva tartó intézetet a következő munkanapon, hivatali
időben keresse fel.
(3) Az előzetesen letartóztatott bíróságon történő szabadítása esetén a bíróság személyazonosításra
alkalmas igazolást állít ki az előzetesen letartóztatott szabadításáról, amennyiben a fogvatartott nem
kíván visszatérni a bv. intézetbe.
(4) A fogva tartó intézet az (1) bekezdés szerinti rendelkezés bevárása nélkül szabadítja azt az
előzetesen letartóztatottat, aki az első- vagy a másodfokú bíróság által nem jogerősen kiszabott
91. oldal
szabadságvesztés tartamát letöltötte.
(5) Az (1) és (2) bekezdés eseteiben sem szabadítható az előzetesen letartóztatott, ha
szabadságvesztést, elzárást, közérdekű munka vagy pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést,
előzetes letartóztatást, kiadatási letartóztatást vagy ideiglenes kiadatási letartóztatást, az európai
elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatban elrendelt átadási letartóztatást vagy ideiglenes átadási
letartóztatást, vagy ideiglenes végrehajtási letartóztatást kell töltenie.
(6) Ha az előzetesen letartóztatottnak az előzetes letartóztatást követően idegenrendészeti őrizetet
vagy menekültügyi őrizetet kell töltenie, a fogva tartó intézet a szabadítás időpontját legkésőbb
három nappal megelőzően értesíti az illetékes idegenrendészeti hatóságot, vagy menekültügyi
hatóságot. Ha az idegenrendészeti hatóság vagy menekültügyi hatóság az értesítés alapján a
szabadítás időpontjában nem veszi át az előzetesen letartóztatottat, ez az előzetesen letartóztatott
szabadítását nem akadályozhatja meg.
Az előzetes letartóztatás a legsúlyosabb kényszerintézkedés, amely a személyi szabadság teljes
körű elvonásával jár. A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 9. cikkének 1. pontjában
foglaltak szerint "Senkit sem lehet önkényesen őrizetbe venni vagy letartóztatni", amely
rendelkezésből az is következik, hogy az előzetes letartóztatás kizárólag addig állhat fenn, amíg
törvényi feltételei adottak.
Az előzetesen letartóztatottat szabadítani kell:
- az előzetes letartóztatás lejártának,
- az előzetes letartóztatás végső határidejének lejárati,
- a nyomozás vagy az eljárás megszüntetésekor az erről szóló határozat kézbesítésének,
- az előzetes letartóztatást megszüntető rendelkezés
napján.
Lehetséges, hogy az előzetes letartóztatással kapcsolatos döntés meghozatalára a bírósági
tárgyaláson kerül sor. Ebben az esetben a megszüntető végzés, és az ennek alapján kiállított
értesítőlapnak a büntetés-végrehajtási őr számára történő átadása után az előzetesen letartóztatottat
azonnal és helyben szabadítani kell.
A törvény az előbbiekben említett rendelkezésekkel összefüggő kivételeket is meghatározza azzal,
hogy mely körülmények létezésekor nem szabadítható semmiképp a terhelt [410. § (5) bekezdés].
Amennyiben - tényleges szabadítása esetén - a terhelt már nem kíván visszatérni a büntetés-
végrehajtási intézetbe, a bíróság személyazonosításra alkalmas igazolást állít ki a részére.
Az előzetes letartóztatást megszüntető rendelkezés bevárása nélkül kell a terheltet szabadítani, ha a
nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamát - előzetes fogva tartásban - már kitöltötte.
9. Az elmeállapot megfigyelése és a kóros elmeállapotú előzetesen letartóztatott vizsgálata
411. § (1) Ha a fogva tartó intézetben elhelyezett előzetesen letartóztatott elmeállapotának
megfigyelését a bíróság elrendelte (Be. 107. §), a fogva tartó intézet az előzetesen letartóztatottat
haladéktalanul az IMEI-be szállítja.
(2) Az elmeállapot megfigyelésének befejezésekor az IMEI a véleményét megküldi a megfigyelést
elrendelő bíróságnak. Ha az IMEI véleménye szerint az előzetesen letartóztatott kóros
elmeállapotú, az előzetes letartóztatás végrehajtását vagy az előzetesen letartóztatott
gyógykezelését a bíróság más döntéséig az IMEI végzi.
412. § (1) Ha az előzetesen letartóztatottnál a fogva tartó intézet kóros elmeállapotra utaló tüneteket
észlel, megvizsgálás céljából haladéktalanul az IMEI-be utalja és erről egyidejűleg a rendelkezési
jogkör gyakorlóját értesíti.
(2) Az IMEI a vizsgálat eredményéről haladéktalanul értesíti a beutaló fogva tartó intézetet és a
rendelkezési jogkör gyakorlóját. Az IMEI, ha a beutalt előzetesen letartóztatott fekvőbeteg
gyógyintézeti kezelése nem szükséges, a vizsgálati eredményről készült dokumentációt megküldi a
bv. orvosnak.
(3) Ha a vizsgálat eredménye szerint az előzetesen letartóztatott kóros elmeállapotú, az előzetes
letartóztatás végrehajtását vagy gyógyítását a rendelkezési jogkör gyakorlójának eltérő döntéséig az
IMEI végzi.
(4) Ha az előzetesen letartóztatottnál veszélyeztető állapot nem áll fenn és a kezelést visszautasítja,
valamint ha a vizsgálat nála pszichiátriai megbetegedést nem igazolt, az IMEI haladéktalanul
intézkedik a beutaló fogva tartó intézetbe történő visszaszállításáról. Erről az IMEI a rendelkezési
jogkör gyakorlóját haladéktalanul értesíti.
A büntetőeljárás során előfordulhat, hogy kétségessé válik a rendelkezésre álló adatok alapján a
terhelt beszámítási képessége. Ilyenkor, ha - a szakvélemény szerint - a terhelt elmeállapotának
hosszabb szakértői megfigyelése szükséges, a bíróság - a vádirat benyújtásáig az ügyész
indítványára - a terhelt elmeállapotának megfigyelését rendeli el. A fogva levő terheltet
igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetbe kell beutalni. A megfigyelés egy hónapig
tarthat, ezt a határidőt a bíróság a megfigyelést végző intézet véleménye alapján egy hónappal
meghosszabbíthatja [Be. 107. § (1) bekezdés].
Amennyiben a bíróság az előzetesen letartóztatott elmeállapotának megfigyelését rendelte el, a
terheltet az IMEI-be kell szállítani. Ha az IMEI véleménye szerint a terhelt kóros elmeállapotú, az
előzetes letartóztatás végrehajtását és gyógykezelését - a bíróság más döntéséig - az IMEI-nek kell
végeznie.
Lehetséges, hogy a fogva tartó intézet észlel a terhelt vonatkozásában kóros elmeállapotra utaló
jeleket, ekkor kivizsgálás céljából az IMEI-be kell az előzetesen letartóztatottat szállítani. A
vizsgálat eredményéről az IMEI-nek a fogva tartó intézetet és a rendelkezési jogkör gyakorlóját
kell értesítenie.
Ha a vizsgálat eredménye szerint az előzetesen letartóztatott kóros elmeállapotú, az előzetes
letartóztatás végrehajtását vagy gyógyítását a rendelkezési jogkör gyakorlójának eltérő döntéséig az
IMEI végzi.
10. Fiatalkorúak előzetes letartóztatásának végrehajtására vonatkozó szabályok
413. § (1) A fiatalkorúak előzetes letartóztatásának végrehajtására - az e fejezetben foglalt
eltérésekkel - az V. Fejezetnek a fiatalkorúakra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
(2) Törvényben meghatározott esetben, vagy ha a bíróság úgy rendelkezik, a fiatalkorú előzetes
letartóztatását javítóintézetben kell végrehajtani.
(3) Ha a Be. 454. § (2) és (3) bekezdése alapján a fiatalkorú előzetes letartóztatását bv. intézetben
kell végrehajtani, a fogva tartó intézet - ha a fiatalkorú érdekében szükséges - javaslatot tehet az
ügyésznek arra, hogy indítványozza az előzetes letartóztatás végrehajtási helyének
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
megváltoztatását.
(4) A fiatalkorú előzetes letartóztatott legfeljebb öt napig terjedő magánelzárással fenyíthető.
A fiatalkorú előzetes letartóztatásának az általános feltételek fennállásakor is kizárólag akkor van
helye, ha az a bűncselekmény különös tárgyi súlya folytán szükséges.
A fiatalkorú előzetes letartóztatását:
- javítóintézetben, vagy
- büntetés-végrehajtási intézetben
kell végrehajtani.
A tizenkettedik életévüket betöltött fiatalkorúak védelme érdekében rendelkezik úgy a Bv. tv., hogy
a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét be nem töltött fiatalkorú előzetes
letartóztatását kizárólag javítóintézetben lehet foganatosítani.
Egyébként a bíróság dönthet arról, hogy az előzetes letartóztatást - a fiatalkorú személyiségére vagy
a terhére rótt bűncselekmény jellegére tekintettel - javítóintézetben kell végrehajtani.
Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú legfeljebb öt napra büntetés-végrehajtási intézetben
vagy rendőrségi fogdán akkor is elhelyezhető, ha az előzetes fogva tartást javítóintézetben hajtják
végre.
Az előzetes letartóztatás tartama alatt a bíróság az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyét az
ügyész, a terhelt vagy a védő indítványára megváltoztathatja. Erről - a tárgyalás előkészítése során
hozott határozatig - az előzetes letartóztatást elrendelő bíróság, azt követően az a bíróság határoz,
amelyik előtt a büntetőeljárás folyik.
414. § (1) Az előzetes letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtására a XXVII. Fejezet
rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni, a 362-364. §, valamint a 374., 375. és 378-379. §
rendelkezései azonban nem alkalmazhatók.
(2) Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú kivételesen, legfeljebb öt napra, ideiglenesen akkor
is elhelyezhető bv. intézetben és rendőrségi fogdán, ha az előzetes letartóztatást javítóintézetben
hajtják végre.
(3) Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú bv. intézetben vagy rendőrségi fogdán történő
ideiglenes elhelyezéséről, annak tartamáról a (2) bekezdés keretei között a bíróság határoz.
(4) A bíróságnak az előzetes letartóztatásról a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig a
fiatalkorú - huszonnégy órát meg nem haladó tartamban - az ügyész rendelkezése alapján is
elhelyezhető bv. intézetben vagy rendőrségi fogdában. Erről az ügyész a bíróságot értesíti.
(5) Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú, ha fekvőbeteg-ellátásra szorul, vagy egészségi
állapota kórházi kivizsgálást igényel, egészségügyi ellátását és vizsgálatát lehetőség szerint
büntetés-végrehajtási egészségügyi intézetben kell biztosítani.
415. § (1) Ha a fiatalkorú tartósan szembeszegül a javítóintézet rendjével, társai vagy a
javítóintézeti dolgozók testi épségét, illetve a javítóintézet biztonságát súlyosan veszélyeztető
magatartást tanúsít, az igazgató az ügyésznél kezdeményezheti az előzetes letartóztatás végrehajtási
helye megváltoztatásának indítványozását.
(2) Ha a bíróság az előzetes letartóztatás végrehajtási helyének megváltoztatását rendeli el, a
javítóintézet a fiatalkorú átszállítása érdekében megkeresi a javítóintézet székhelye szerint illetékes
rendőrkapitányságot.
416. § (1) A rendelkezési jogkör gyakorlója rendelkezik az előzetesen letartóztatott fiatalkorú
a) kapcsolattartásának (levelezés, látogató fogadása, csomagküldemény, telefonbeszélgetés)
korlátozásáról, vagy ellenőrzéséről,
b) előállításáról, a javítóintézetben való kihallgatásáról,
c) más intézetbe való átszállításáról,
d) elkülönítéséről az ugyanabban az eljárásban letartóztatottaktól.
(2) Az intézet gondoskodik a rendelkezési jogkör gyakorlója rendelkezéseinek végrehajtásáról. Ha
a bírói értesítőlap vagy ügyészi rendelvény az előzetes letartóztatás végrehajtására vonatkozó
valamely kérdésben nem tartalmaz rendelkezést, a javítóintézet az általános jogszabályi
előírásoknak megfelelően jár el.
(3) Ha az intézet az előzetes letartóztatás végrehajtása alatt a rendelkezési jog gyakorlójának
jogkörébe tartozó döntés szükségességét észleli, erről őt haladéktalanul értesíti.
417. § Az előzetesen letartóztatott fiatalkorú javítóintézeten kívüli oktatásban, képzésben,
munkafoglalkoztatásban nem vehet részt.
418. § (1) Az előzetesen letartóztatott fiatalkorú számára javítóintézeten kívüli program,
betegszabadság nem engedélyezhető.
(2) Ha a rendelkezési jogkör gyakorlója engedélyezte az előzetesen letartóztatott fiatalkorú
számára, hogy felügyelettel meglátogassa súlyosan beteg hozzátartozóját, vagy részt vegyen
hozzátartozója temetésén, megkeresi az intézet székhelye szerint illetékes rendőrkapitányságot a
fiatalkorú kísérése érdekében.
419. § (1) Kapcsolattartásra jogosult a fiatalkorú a hozzátartozójával, szülői felügyeleti jogát
gyakorló szülőjével, más törvényes képviselőjével, ha a kapcsolattartást kizáró ok nem merült fel.
(2) Az ellenőrzés nélküli érintkezés lehetőségét kell biztosítani - az intézet házirendje szerint - az
előzetesen letartóztatott fiatalkorú és
a) védője,
b) a jogszabályok által az alapvető jogok védelmére feljogosított szervezet tagja, a nemzeti
megelőző mechanizmus feladatainak teljesítésére felhatalmazott munkatársa, továbbá a karitatív
tevékenységet végző egyházi jogi személy vagy civil szervezet tagja,
c) nevelésbe vett fiatalkorú esetén a gyermekvédelmi gyámja,
92. oldal
d) vallásgyakorlás céljából az egyházi személy,
e) a kirendelt pártfogó felügyelője vagy megelőző pártfogó felügyelője,
f) hazája Magyarországon akkreditált diplomáciai képviselője, konzuli tisztségviselője, ennek
hiányában az érdekei képviseletét ellátó állam képviselői
között.
(3) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során a fiatalkorú kérelmére a javítóintézet igazgatója az
(1)-(2) bekezdésben meghatározottakon túl más személy számára is engedélyezheti a
kapcsolattartást.
420. § (1) Büntető ügyben történő idézés alapján a javítóintézet megkeresi a bíróság székhelye
szerint illetékes rendőrkapitányságot az előzetesen letartóztatott fiatalkorúnak a megjelölt helyre és
időre történő előállítása, majd a javítóintézetbe visszaszállítása érdekében. A nyomozó hatóság
részéről kért előállítás a rendelkezési jog gyakorlójának hozzájárulásával történhet.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni akkor is, ha a bíróság értesítése alapján az
előzetesen letartóztatott fiatalkorú vagy a védője kéri az előállítását.
(3) Az előzetesen letartóztatott fiatalkorút a nyomozó hatóság - a rendelkezési jogkör
gyakorlójának engedélyével - az igazgatóval egyeztetett időpontban, a javítóintézetben is
kihallgathatja.
4) Az előzetesen letartóztatott fiatalkorúnak a nyomozó hatóság részére történő kiadását a
rendelkezési jogkör gyakorlója engedélyezi.
421. § (1) Az előzetesen letartóztatott fiatalkorút a lejárat napján vagy az előzetes letartóztatást
megszüntető rendelkezés napján a javítóintézetből szabadon kell bocsátani, és a törvényes
képviselőnek vagy megbízottjának a javítóintézet székhelyén kell átadni. Ha a törvényes képviselő
vagy megbízottja a fiatalkorúért nem jelenik meg, gondoskodni kell a fiatalkorú elkülönített
elhelyezéséről és a továbbiakban a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
törvény és végrehajtási rendelete szerint kell eljárni.
(2) Ha a bíróság az előzetes letartóztatást a tárgyaláson szünteti meg, az erről szóló végzés átadása
után a fiatalkorút helyben szabadítani kell, annak tájékoztatása mellett, hogy szabadulási
igazolásának az átvétele vagy az elszámolás érdekében a javítóintézetet a következő munkanapon,
hivatali időben keresse fel.
(3) Az előzetes letartóztatásból szabaduló fiatalkorút a jelen lévő törvényes képviselőjének vagy
megbízottjának, a más ügy miatt jogerős javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló fiatalkorút a
javítóintézet megbízottjának kell átadni, de távollétük a szabadításnak nem akadálya. A fiatalkorú
átvételére jogosult személy távolléte esetén, ha a fiatalkorú hazatérése nem biztosítható, a bíróság
intézkedik a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése iránt és gondoskodik a gyermeknek az
ideiglenes hatályú elhelyezéséről rendelkező határozatban megjelölt gondozási helyre történő
szállítása iránt.
(4) A (2) bekezdés alapján helyben szabadított fiatalkorú - jegyzőkönyvbe foglalt hozzájárulása
alapján - a tárgyalásról az intézetbe visszaszállítható, ha az intézet hivatali idejében a szabadulási
igazolás kiadása és az elszámolás még aznap elvégezhető.
(5) Az előzetes letartóztatásból szabaduló fiatalkorú részére a javítóintézet szabadulási igazolást ad.
A szabadításkor ki kell adni a fiatalkorú részére a személyazonosító igazolványát, a letéti pénzét, a
letétként kezelt értéktárgyait, saját ruházatát, valamint iskolai bizonyítványát.
(6) Az előzetes letartóztatásból szabaduló fiatalkorú szabadításáról értesíteni kell azokat a szerveket
és személyeket, akiket a fiatalkorú intézetbe történt befogadásáról értesítettek, továbbá az előzetes
letartóztatás megszüntetését elrendelő ügyészt vagy bíróságot.
A törvény az előzetes fogva tartással kapcsolatban külön rendelkezik a fiatalkorú előzetes
letartóztatásának végrehajtásáról. A Bv. tv. rendelkezése szerint a fiatalkorú javítóintézetben
történő előzetes letartóztatásának végrehajtására a javítóintézeti nevelés végrehajtására vonatkozó
szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a kimenőre, az eltávozásra, a szabadságra, a fegyelmi
büntetésre, valamint a zárt jellegű javítóintézeti részlegbe helyezésre vonatkozó rendelkezések nem
alkalmazhatók.
A bíróság vagy az ügyész az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorút büntetés-végrehajtási
intézetben vagy rendőrségi fogdán is elhelyezheti. Ez az elhelyezés azonban csak kivételes jellegű
lehet, és annak maximumát a bíróság döntése esetében öt napban, míg ügyészi rendelkezés
tekintetében huszonnégy órában határozza meg a törvény. Az ügyésznek továbbá kizárólag addig
van erre lehetősége, amíg a bíróság a tárgyalás előkészítése során nem határoz az előzetes
letartóztatásról.
Tekintettel arra, hogy az előzetes letartóztatásnak mint büntető eljárásjogi kényszerintézkedésnek,
illetve a javítóintézeti nevelésnek mint intézkedésnek a rendeltetése eltérő jellegű, ezért a törvény
az előzetes letartóztatás céljával össze nem egyeztethető szabályok alkalmazásának lehetőségét
kizárja. Így az előzetesen letartóztatott fiatalkorú javítóintézeten kívüli oktatásban, képzésben,
munkafoglalkoztatásban nem vehet részt, számára javítóintézeten kívüli program nem
engedélyezhető. Ugyanakkor a törvénynek természetesen biztosítania kell az előzetes
letartóztatásban lévő fiatalkorú számára a büntetőeljárási jogainak érvényesülését, így különösen a
védővel való ellenőrzés nélküli kapcsolattartási jogosultságot.
Szintén sajátos szabályok vonatkoznak az előzetesen letartóztatott fiatalkorú szabadítására. Így a
fiatalkorút törvényes képviselőjének vagy annak megbízottjának kell átadni, illetve ha nem
jelennek meg, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
alapján kell eljárni.
11. A katonák előzetes letartóztatásának végrehajtására vonatkozó szabályok
422. § (1) A katona előzetes letartóztatását katonai fogdán - a külön jogszabályban kijelölt intézet e
célra elkülönített részén - kell végrehajtani, kivéve ha a rendelkezési jogkör gyakorlójának a
terheltek elkülönítésére vonatkozó rendelkezésének teljesítése másként nem biztosítható.
(2) A katona előzetes letartóztatásának végrehajtására egyebekben a 386-387. és a 390-412. §-ban
foglaltakat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy
a) az előzetes letartóztatás végrehajtása során a különböző állománycsoportú katonákat egymástól
el kell különíteni,
b) a katona a bíróság, az ügyész vagy más hatóság elé állításkor egyenruhát visel,
c) katona esetén a befogadásról és szabadításról értesíteni kell a munkáltatói jogkört gyakorló
parancsnokot is.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Fő szabályként a katona előzetes letartóztatását katonai fogdán kell végrehajtani. A rendelkezési
jogkör gyakorlója ezen előírás alól kivételt tehet abban az esetben, ha a terheltek elkülönítésére
vonatkozó normák teljesítésére másként nincs lehetőség.
12. A nemzetközi bűnügyi együttműködéssel összefüggésben kényszerintézkedés hatálya alatt álló
személy fogva tartása
423. § (1) A 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti kényszerintézkedések hatálya alatt álló személyt a
Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben kell elhelyezni.
(2) A bv. intézet az ideiglenes kiadatási, illetve kiadatási letartóztatásban lévő személyt az
igazságügyért felelős miniszter vagy a bíróság döntése alapján, az ideiglenes átadási vagy átadási
letartóztatásban, vagy ideiglenes végrehajtási letartóztatásban lévő, illetve ideiglenesen átszállított
személyt a bíróság döntése alapján helyezi szabadlábra.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott személyt - más állam részére történő átadásakor - az
illetékes rendőri szerv megbízottja az intézetben veszi át. A rendőrség megbízottja részére az
intézet elismervény ellenében átadja a személy letéti tárgyait és a nyilvántartási okmányok
másolatát is.
A törvény - mint már arról szó volt, tévesen - visszautal a 2. § (1) bekezdés c) pontjára, mely utalás
helyesen a 2. § c) pontjára vonatkozik.
A hivatkozott törvényhely szerint a Bv. tv. hatálya kiterjed az Európai Unió tagállamaival folytatott
bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény szerinti átadási és ideiglenes átadási
letartóztatásra, ideiglenes végrehajtási letartóztatásra, az eljárási jogsegély keretében ideiglenesen
átszállított személy fogva tartásának, továbbá a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi
XXXVIII. törvény szerinti kiadatási és ideiglenes kiadatási letartóztatásra, az eljárási jogsegély
keretében ideiglenesen átvett személy fogva tartásának, illetve - ameddig az átvételről a bíróság
nem határoz - a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés ideiglenes végrehajtására.
A szóban forgó kényszerintézkedések hatálya alatt álló személyek kizárólag a Fővárosi Büntetés-
végrehajtási Intézetben helyezhetők el. A törvény meghatározza a szabadlábra helyezéssel
kapcsolatban döntésre jogosultak körét, illetve hogy más állam részére történő átadáskor a terheltet
az illetékes rendőri szerv megbízottjának kell átadni az intézetben.
XXX. - AZ IDEIGLENES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS VÉGREHAJTÁSA
424. § (1) A kényszergyógykezelés végrehajtására vonatkozó szabályokat - a
kényszergyógykezelés felülvizsgálatára, megszüntetésére, megszűnésére, valamint az adaptációs
szabadságra és az elbocsátott kényszergyógykezelt pszichiátriai gyógykezelésére való
előterjesztésre vonatkozó szabályok kivételével - az e fejezetben foglalt eltérésekkel az ideiglenes
kényszergyógykezelés végrehajtása során is alkalmazni kell.
(2) Az ideiglenes kényszergyógykezelés kezdő napja az a nap, amelyen a beteget az IMEI-be
befogadták. Ha az ideiglenes kényszergyógykezelést megelőzően a beteg elmeállapotát az IMEI-
ben megfigyelték, úgy ennek időtartamát az ideiglenes kényszergyógykezelés tartamába nem lehet
beszámítani; ez esetben az ideiglenes kényszergyógykezelés az elrendelés napján kezdődik.
(3) Az ideiglenes kényszergyógykezelés költségei az államot terhelik.
(4) Az ideiglenes kényszergyógykezelésre utalt beteg
a) kórlapján legalább kétnaponként fel kell tüntetni azt is, ha állapot- vagy kezelésváltozás nem
következett be,
b) más gyógyintézetben történő elhelyezéséről a rendelkezési jogkör gyakorlóját előzetesen -
sürgős esetben utólag - értesíteni kell.
(5) A más gyógyintézetben töltött időt az ideiglenes kényszergyógykezelés időtartamába be kell
számítani.
(6) Az ideiglenes kényszergyógykezelt a védőjével és hazája konzuli tisztségviselőjével az
előzetesen letartóztatottra vonatkozó szabályok szerint jogosult kapcsolatot tartani. Az ideiglenes
kényszergyógykezelt a rendelkezési jogkör gyakorlójának korlátozó rendelkezése hiányában
törvényes képviselőjével szóban ellenőrzés nélkül érintkezhet.
(7) A rendelkezési jogkör gyakorlójának rendelkezését az elkülönítés, a fokozott őrzés, a
kapcsolattartás tekintetében az ideiglenes gyógykezelés végrehajtása során meg kell tartani. Ha az
IMEI a rendelkezési jogkörbe tartozó döntés szükségességét észleli, erről a rendelkezési jogkör
gyakorlóját haladéktalanul értesíti.
425. § Az ideiglenes kényszergyógykezelés indokoltságának időszakos felülvizsgálata esetén a
kórrajzkivonatot a felülvizsgálat indítványozására köteles ügyésznek kell megküldeni az ideiglenes
kényszergyógykezelés határidejének lejártát megelőző legalább tizenöt nappal.
426. § (1) Ha az ideiglenes kényszergyógykezelésre befogadott nem kóros elmeállapotú, az IMEI
főigazgató főorvos haladéktalanul javaslatot tesz az ideiglenes kényszergyógykezelés
megszüntetésére. A megszüntetésre jogosult intézkedéséig az IMEI - a rendelkezési jogkör
gyakorlójának rendelkezése szerint - gondoskodik az őrzésről és a felügyeletről.
(2) Az ideiglenesen kényszergyógykezeltet el kell bocsátani az IMEI-ből
a) ha az ideiglenes kényszergyógykezelés tartama eltelt és a felülvizsgálatra nem került sor, a
lejárat napjával,
b) a nyomozás vagy az eljárás megszüntetése esetén, az erről szóló határozat kézbesítésének a
napjával.
(3) Ha az ügyész vagy a bíróság az ideiglenes kényszergyógykezelést megszünteti, a beteget -
megfelelő igazolással ellátva - azon a napon kell elbocsátani, amelyen a kényszerintézkedés
megszüntetéséről szóló értesítőlap az IMEI-be megérkezik.
(4) Ha az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetésekor a terhelt előzetes letartóztatását
rendelték el, szabadságvesztésre, elzárásra ítélték, haladéktalanul intézkedni kell a bv. intézetbe
történő átszállítása iránt. Ha a beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti ápolásra szorul, úgy az IMEI
megfelelő osztályán kell gyógykezelését folytatni, vagy a Központi Kórház megfelelő osztályára
kell átszállítani. Részletes kórrajz-kivonatát a büntetés-végrehajtási egészségügyi anyagához
csatolni kell.
(5) A (2) és (3) bekezdés eseteiben sem bocsátható el az ideiglenesen kényszergyógykezelt és
93. oldal
haladéktalanul intézkedni kell a bv. intézetbe történő átszállítása iránt, ha
a) más ügyben kiszabott szabadságvesztést, elzárást, közérdekű munka vagy pénzbüntetés helyébe
lépő szabadságvesztést,
b) más ügyben elrendelt előzetes letartóztatást, kiadatási letartóztatást vagy ideiglenes kiadatási
letartóztatást, az európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatban elrendelt átadási
letartóztatást vagy ideiglenes átadási letartóztatást, vagy ideiglenes végrehajtási letartóztatást
kell töltenie.
(6) Ha az ideiglenesen kényszergyógykezeltnek az elbocsátást követően idegenrendészeti őrizetet
vagy menekültügyi őrizetet kell töltenie, a fogva tartó intézet az elbocsátás esedékességének
tudomására jutását követően haladéktalanul értesíti az illetékes idegenrendészeti hatóságot vagy
menekültügyi hatóságot. Ha az idegenrendészeti hatóság vagy menekültügyi hatóság az értesítés
alapján az elbocsátás időpontjában nem veszi át az ideiglenesen kényszergyógykezeltet, ez az
elbocsátást nem akadályozhatja meg.
A Be. rendelkezése szerint az ideiglenes kényszergyógykezelés a kóros elmeállapotú terhelt
személyi szabadságának bírói elvonása jogerős ítélet nélkül.
Ideiglenes kényszergyógykezelésnek akkor van helye, ha megalapozottan lehet következtetni arra,
hogy a terhelt kényszergyógykezelését kell elrendelni.
Az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésére az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó
szabályok irányadók.
Amennyiben a terhelt előzetes letartóztatásban van, az ideiglenes kényszergyógykezelés
elrendelésével egyidejűleg az előzetes letartóztatást meg kell szüntetni.
Ha az előzetesen letartóztatott pszichiátriai kezelése szükséges, de ideiglenes
kényszergyógykezelésének elrendelésére nincs alap, az előzetes letartóztatást - a bíróság
rendelkezése alapján - igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetben kell végrehajtani.
A vádirat benyújtása előtt elrendelt ideiglenes kényszergyógykezelés az elsőfokú bíróságnak a
tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.
Ha az ideiglenes kényszergyógykezelés megkezdésétől hat hónap eltelt, és az ügyész még nem
nyújtott be vádiratot, az ideiglenes kényszergyógykezelés indokoltságát a bíróság felülvizsgálja. A
felülvizsgálat iránt az ügyész a határidő lejárta előtt öt nappal tesz indítványt a bíróságnak.
Az ideiglenes kényszergyógykezelés megkezdésétől számított egy év elteltével annak indokoltságát
a törvényszék egyesbíróként eljárva, a vádirat benyújtásáig a nyomozási bíró eljárására vonatkozó
szabályok szerint vizsgálja felül. A felülvizsgálat iránt az ügyész a határidő lejárta előtt öt nappal
tesz indítványt a bíróságnak (Be. 140-142. § ).
XXXI. - AZ ŐRIZET VÉGREHAJTÁSA
427. § (1) Az őrizet végrehajtására az e fejezetben foglalt eltérésekkel az előzetes letartóztatás
végrehajtására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2) A büntetőeljárás során elrendelt őrizetet rendőrségi fogdán (e fejezetben a továbbiakban: fogda)
kell végrehajtani.
(3) Az őrizetes büntetőeljárási jogait korlátozás nélkül gyakorolhatja. Meghatalmazás aláírása
érdekében az ügyvéd belépését a fogda területére hivatali időn kívül is biztosítani kell.
(4) Az őrizet során a gyanúsított személyi szabadsága és egyéb alapvető jogai olyan mértékben
korlátozhatók, amilyen mértékben az őrizetbe vétel célja és a fogda rendjének vagy biztonságának
megőrzése érdekében feltétlenül szükséges.
(5) Az őrizetes a fogdában folytatott munkáltatásban vagy oktatásban nem vehet részt, a fogdában
házasságot nem köthet, bejegyzett élettársi kapcsolatot nem létesíthet.
(6) Az őrizetessel szemben fegyelmi eljárás nem folytatható le.
(7) A fogvatartással kapcsolatos panaszt a fogvatartásért felelős bírálja el.
(8) A fogvatartásért
a) rendőrkapitányság fogdájában és a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitánysági (központi) fogdában
a rendőrfőkapitány,
b) a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda fogdájában a Készenléti Rendőrség
parancsnoka
felelős.
(9) E fejezet alkalmazásában büntetés-végrehajtási őr alatt a fogdaőrt kell érteni.
428. § (1) A fogda az őrizetbe vett személyt a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság
határozata szerint a fogvatartásért felelős által kiállított rendelvény alapján fogadja be.
(2) A fogda az őrizetbe vett személy befogadásáról
a) az őrizetbe vételt elrendelő bíróságot, ügyészt vagy nyomozó hatóságot,
b) katona esetén a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokot
értesíti.
(3) A fogda az őrizetbe vétel Be. 126. § (3) bekezdése, 249. §-a, 281. § (6) bekezdése, 519. § (2)
bekezdése, 555. § (4) bekezdése és 596. § (6) bekezdése szerinti határidejének lejártát - a Be. 126. §
(5) bekezdése szerinti, az őrizetbe vétel elrendelését megelőző hatósági fogvatartás beszámításával
- nap, óra és perc megjelöléssel tartja nyilván.
429. § (1) Az őrizetbe vételt elrendelő bíróság, ügyész vagy nyomozó hatóság vezetője (az őrizet
végrehajtása tekintetében a továbbiakban: a rendelkezési jogkör gyakorlója) dönt az őrizetbe vett
személy
a) fokozott őrzéséről,
b) elkülönítéséről az ugyanabban az eljárásban letartóztatottaktól vagy őrizetbe vett személyektől,
c) levelezése, telefonálása és látogatása ellenőrzéséről,
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
d) levelezésének, telefonbeszélgetésének, a látogató fogadásának korlátozásáról vagy tiltásáról,
e) előállításáról, nyomozási cselekmény elvégzése érdekében a nyomozó hatóságok részére történő
kiadásáról.
(2) A rendelkezési jogkör gyakorlójának tiltó rendelkezése hiányában az őrizetbe vett személy az
általa megjelölt hozzátartozóval kapcsolatot tarthat. Az őrizetes a hozzátartozójával naponta
egyszer tíz perc időtartamban telefonhívást kezdeményezhet. Az őrizetbe vett személyt
hozzátartozója naponta, hivatali időben - a fogda parancsnokával előzetesen egyeztetett időpontban
- meglátogathatja. Az őrizetbe vett személy a látogatás alkalmával csak egy látogatót fogadhat; a
látogatási idő harminc perc.
(3) Az őrizetbe vett személy más személlyel - ide nem értve a védőt, államának konzuli
tisztviselőjét - csak a rendelkezési jogkör gyakorlójának engedélyével tarthat kapcsolatot.
(4) A kapcsolattartás joga nem gyakorolható, ha az őrizetbe vett személlyel szemben eljárási
cselekményt folytatnak. A kapcsolattartás pótlását, ha arra még hivatali időn belül sor kerülhet,
engedélyezni kell.
(5) Ha a fogvatartásért felelős a rendelkezési jogkörbe tartozó döntés szükségességét észleli, erről a
rendelkezési jogkör gyakorlóját haladéktalanul értesíti.
430. § (1) Az őrizetbe vett személy letéti pénze terhére megvásárolhatja azokat a tárgyakat,
amelyeket birtokában tarthat, valamint ruházatát kiegészítheti.
(2) Az őrizetbe vett személy letéti pénzéből történő vásárlásokat elsősorban hozzátartozója vagy
védője útján kell biztosítani. Ennek hiányában a vásárlást az őrizetbe vett személy írásos kérelme
alapján a fogvatartásért felelős megbízottja végzi a befogadás napján.
431. § (1) Az őrizetbe vett személyt - ha a bíróság az előzetes letartóztatását nem rendelte el - az
őrizetbe vétel tartamának elteltével, vagy az őrizet megszüntetéséről hozott határozat fogdával való
közlésének időpontjában haladéktalanul szabadítani kell.
(2) Ha a bíróság az őrizetbe vett személy előzetes letartóztatására vonatkozó indítványt elutasítja,
az erről szóló végzés átadása után az őrizetbe vett személyt helyben szabadítani kell, de - kérelmére
- az ülésről a fogdába visszaszállítható, ha a szabadulási igazolás kiadása és az elszámolás még
aznap elvégezhető.
(3) Az őrizetbe vett személy szabadításáról - a (2) bekezdés szerinti eset kivételével - az őrizetbe
vételt elrendelő, vagy az azt megszüntető bíróságot, ügyészt vagy nyomozó hatóságot kell
értesíteni. Katona esetén a szabadításról értesíteni kell a munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokot
is.
Büntetőügyben a Be. lehetővé teszi az eljárás eredményes lefolytathatósága érdekében a terhelt
őrizetbe vételét, amely kényszerintézkedés a terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonását
jelenti.
Az őrizetbe vételre a nyomozás elrendelése után - azonban halasztást nem tűrő esetben - annak
elrendelése előtt is sor kerülhet (Be. 177. §).
Az általános jellegű bűnügyi őrizet
A Be. 126. §-ának (2) bekezdése szerint az őrizetbe vétel szabadságvesztéssel büntetendő
bűncselekmény megalapozott gyanúja - különösen tettenérés - esetén rendelhető el, feltéve hogy a
terhelt előzetes letartóztatása valószínűsíthető.
Az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat. Ennek elteltével a terheltet - ha a bíróság az előzetes
letartóztatását nem rendelte el - szabadon kell bocsátani.
Ugyanazon bűncselekmény miatt - ha a körülmények nem változtak - az őrizetbe vétel újra nem
rendelhető el. A terheltnek az őrizetbe vétel elrendelését megelőző hatósági fogva tartását az őrizet
tartamába be kell számítani [Be. 126. § (1)-(5)]. Az őrizetbe vétel elrendelésére és megszüntetésére
a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság egyaránt jogosult. Amennyiben az őrizetbe vételt a
nyomozó hatóság rendelte el, erről az ügyészt huszonnégy órán belül értesíti [Be. 127. § (1)-(2)
bekezdés].
Tárgyalási őrizet
Más okból teszi lehetővé a terhelt őrizetbe vételét a Be. 281. §-ának (6) bekezdése. Ez a
törvényhely csak a bíróság számára biztosítja azt a jogot, hogy a terhelt őrizetét elrendelje,
amennyiben a Be. 281. §-ának (6) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak.
Abban az esetben ugyanis, ha a szabályszerűen idézett terhelt a tárgyaláson nem jelenik meg, a
következő tárgyalási határnapra történő elővezetését kell elrendelni. Ha a bírósági eljárás során a
meg nem jelent vádlott elővezetését már elrendelték, szabadságvesztéssel büntetendő
bűncselekmény esetén elfogatóparancsot kell kibocsátani, vagy ha a vádlott lakóhelye, illetve
tartózkodási helye ismert, a kitűzött új tárgyalási határnapot megelőző naptól a vádlott tárgyalási
őrizetét kell elrendelni. A tárgyalási őrizet elrendeléséről szóló határozatot a kényszerintézkedés
foganatba vételekor a rendőrség kézbesíti a vádlott részére. A határozat fellebbezésre tekintet
nélkül végrehajtható. A tárgyalási őrizet tartama a hetvenkét órát nem haladhatja meg, kezdő
időpontja az őrizet foganatba vételének időpontja. A tárgyalási őrizet foganatba vételét követően a
kitűzött tárgyalási határnapon a vádlottat a tárgyalási őrizetet elrendelő bíróság elé kell állítani. A
bíróság a vádlottat meghallgatja és a meghallgatás eredményétől függően a vádlott előzetes
letartóztatását rendelheti el, illetve a tárgyalás idejére - de legfeljebb hetvenkét óráig - a tárgyalási
őrizetet fenntarthatja. Ha a bíróság a tárgyalási őrizetet nem tartotta fenn, vagy a vádlott előzetes
letartóztatását nem rendelte el, a vádlottat szabadon kell bocsátani.
A tárgyalás rendjének zavarása miatti őrizet
Szintén kizárólag a bíróság rendelheti el a rendzavaró személy őrizetbe vételét.
A tárgyaláson történt büntető- vagy fegyelmi eljárás alapjául szolgáló rendzavarásról ugyanis a
tanács elnöke az illetékes hatóságot, illetőleg a fegyelmi jogkör gyakorlóját értesíti. A
büntetőeljárás alapjául szolgáló esetben a bíróság elrendelheti a rendzavaró őrizetbe vételét. Az
őrizet hetvenkét óráig tarthat (Be. 249. §).
Bíróság elé állítás miatti őrizet
Abban az esetben, ha a bíróság elé állítás feltételei fennállnak, őrizetbe vétel elrendelésére bíróság
elé állítás céljából is sor kerülhet. Az őrizet ilyenkor legfeljebb hetvenkét óráig tarthat.
A különleges eljárásban elrendelhető őrizet
Ugyancsak az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak a különleges eljárások során a tárgyalás
vagy az ülés megtartása végett elrendelt őrizetre.
A különleges eljárások körében a tárgyalás vagy az ülés megtartása céljából az ismeretlen helyen
tartózkodó terhelttel szemben a Be. 73. §-ban szabályozott intézkedéseknek van helye.
Elfogatóparancs akkor bocsátható ki, ha a különleges eljárás folytán szabadságelvonásra kerülhet
sor. Ha elfogatóparancsot bocsátottak ki, a terhelt megtalálása esetén őrizetbe vehető. Az őrizet a
94. oldal
tárgyalás, illetőleg az ülés befejezéséig - legfeljebb hat napig - tarthat.
Szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés
A kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásainak
megszegése esetén az elítéltet a bíróság - határozatának meghozataláig - legfeljebb hat napra
őrizetbe veheti.
A törvény előírása szerint az őrizetet - az őrizet végrehajtásáról szóló fejezetben meghatározott
eltérésekkel - az előzetes letartóztatásra vonatkozó rendelkezések szerint kell foganatosítani. Tehát
a törvény kizárólag az eltérésekről szól az őrizet végrehajtásával kapcsolatban.
Rendkívül lényeges eltérés az előzetes letartóztatáshoz képest, hogy a büntetőeljárás során elrendelt
őrizetet rendőrségi fogdán kell végrehajtani.
Az őrizetbe vett terhelt munkáltatásban, munkavégzésben, oktatásban nem vehet részt, házasságot
nem köthet, bejegyzett élettársi kapcsolatot nem létesíthet. Fegyelmi eljárás az őrizetessel szemben
nem folytatható, míg a fogva tartással kapcsolatos panaszát a fogva tartásért felelősnek kell
elbírálnia.
A törvény - a fogva tartás helyétől függően - meghatározza azt is, hogy ki felelős a terhelt fogva
tartásáért. A rendőrkapitányság és a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság fogdájában realizált
fogva tartásért a rendőrfőkapitány, míg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
fogdájában foganatosított őrizetért a Készenléti Rendőrség parancsnoka.
Befogadásra az elrendelő határozata szerint a fogva tartásért felelős által kiállított rendelvény
alapján kerülhet sor.
A fogda - az elrendelését megelőző hatósági fogva tartás beszámításával nap, óra és perc
megjelöléssel - köteles nyilvántartani az őrizetet.
Az őrizetbe vételt elrendelő jogosult dönteni az őrizetes:
- fokozott őrzéséről,
- az ugyanabban az eljárásban letartóztatottaktól vagy őrizetbe vett személyektől való
elkülönítéséről,
- levelezése, telefonálása és látogatása ellenőrzéséről,
- levelezésének, telefonbeszélgetésének, a látogató fogadásának korlátozásáról vagy tiltásáról,
- előállításáról, nyomozási cselekmény elvégzése érdekében a nyomozó hatóságok részére történő
kiadásáról.
A törvény rendelkezése szerint tehát a rendelkezési jogkör gyakorlója minden esetben az őrizetbe
vételt elrendelő bíróság, ügyész vagy nyomozó hatóság.
A kapcsolattartás keretében - tiltó rendelkezés hiányában - az őrizetes az általa megjelölt
hozzátartozójával naponta egy alkalommal tíz perc időtartamban telefonálhat, őt hozzátartozója -
legfeljebb harminc percre - naponta meglátogathatja.
Az őrizetbe vett személy harmadik személyekkel kizárólag a rendelkezési jogkör gyakorlójának
engedélyével tarthat kapcsolatot. Ez a korlátozás a védőre, konzuli tisztviselőre természetesen nem
vonatkozik.
A törvény szabályozza a letéti pénz terhére történő vásárlás lehetőségét is.
Amennyiben a terhelt előzetes letartóztatásának elrendelésére nem került sor, a terheltet
haladéktalanul helyben szabadítani kell, miként abban az esetben is, ha az őrizetbe vétel tartama
eltelik, vagy azt korábban megszüntetik.
XXXII. - A RENDBÍRSÁG HELYÉBE LÉPŐ ELZÁRÁS VÉGREHAJTÁSA
432. § (1) A rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtására a VII. Fejezetben foglaltakat a (2)
bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett
a) nem köteles munkát végezni, vagy tanulmányokat folytatni a végrehajtás ideje alatt,
b) hetente legalább három alkalommal húsz perc időtartamban távbeszélő használatra jogosult, ez
ellenőrizhető, az ellenőrzés lehetőségéről az elkövetőt tájékoztatni kell,
c) havonta legalább három alkalommal fogadhat látogatót,
d) heti nyolc óra kimaradásra mehet, a kimaradás tartama az elzárásba beszámít,
e) naponta legalább két óra szabad levegőn tartózkodásra jogosult.
A törvény rendelkezése szerint a rendbírság helyébe lépő elzárás foganatosítására a büntetőjogi
elzárás végrehajtására irányuló normákat kell alkalmazni a jogszabályban meghatározott
eltérésekre figyelemmel. A lényeges eltérések körét a törvény pontosan definiálja.
Ötödik rész - A szabálysértési elzárás végrehajtása
XXXIII. - A SZABÁLYSÉRTÉSI ELZÁRÁS VÉGREHAJTÁSA
433. § (1) A szabálysértési elzárás végrehajtására a VII. Fejezetben foglaltakat a (2)-(4)
bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A szabálysértési elzárás végrehajtásának elévülését félbeszakítja, ha az elkövetővel szemben
elzárást vesznek foganatba. Ennek a körülménynek a megszűnéséig az elévülés nyugszik.
(3) A szabálysértési elzárás nem hajtható végre, ha
a) az elkövető a szabálysértési elzárást kiszabó határozat jogerőre emelkedését követően egy évet
meghaladó időt töltött szabadságvesztésben, elzárásban, javítóintézeti nevelésben vagy előzetes
letartóztatásban,
b) a szabálysértési elzárás kiszabását kizáró körülmény következett be,
c) a Szabs. tv. 24. §-ában meghatározott elévülés bekövetkezett.
(4) E § alkalmazásában katona: az a Szabs. tv. 28. § (1) bekezdésében meghatározott személy,
akinek tényleges állományviszonya a vele szemben kiszabott elzárás végrehajtásának
megkezdésekor és a végrehajtás alatt fennáll.
A törvény az átláthatóság érdekében külön részben szabályozza a szabálysértési elzárás
végrehajtását.
A szabálysértési elzárás a legsúlyosabb szabálysértési büntetés, tartalma a szabadság meghatározott
időre történő elvonása.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Ehelyütt a büntetőjogi elzárástól elérésekkel foglalkozunk.
A szabálysértési eljárást is bíróság szabhatja ki, legrövidebb tartama egy nap, a leghosszabb pedig
hatvan nap. Halmazat esetén a felső határ a felével megemelkedhet, így elérheti több szabálysértés
egy eljárásban elbírálása során a kilencven napot.
A tartamába be kell számítani a szabálysértési elzárás alapjául szolgáló szabálysértéssel
összefüggésben elrendelt szabálysértési őrizet teljes idejét, a négy órát meghaladó előállítás
tartamát. Minden megkezdett órát egész tartamú szabálysértési elzárásként kell beszámítani.
Nincs helye szabálysértési elzárásnak fogyatékos személy, a kórházi fekvőbeteg-ellátásban
részesülő személy, a várandósság negyedik hónapját elérő nő, a tizennegyedik életévét be nem
töltött és gyermekét egyedül nevelő szülő, a fogyatékos, illetve folyamatos ápolást, felügyeletet
vagy kiszolgálást igénylő hozzátartozójáról egyedül gondoskodó személy esetében. Nem tartozik
ebbe a körbe a már nem várandós, gyermekét időközben világra hozó nő akkor, ha a gyermeket
nem egyedül neveli.
Fiatalkorúaknál maximum harminc nap lehet az elzárás.
A szabálysértési eljárást alapvetően az elkövető lakhelye szerint illetékes bv. intézetben kell
végrehajtani, a 17/2012. (IV. 5.) BM rendeletben foglaltaknak megfelelően. A bv. intézeteket -
amelyekben a szabálysértési elzárás végrehajtható - a 42/2012. (III. 20.) Korm. rendelet melléklete
sorolja fel. A külön gondozást igénylő mentális vagy fizikai állapotú szabálysértési elzárással
sújtott személy büntetését speciális bv. intézetben is végre lehet hajtani.
A szabálysértési elzárást töltőket a végrehajtás során el kell különíteni a büntetőügyben jogerősen
elítéltektől és az előzetesen letartóztatottaktól (munkát végezhetnek velük együtt), a szabálysértési
elzárást töltők között is a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól, a férfiakat a nőktől, az egészségeseket a
betegektől, a katonákat a többi elkövetőtől, valamint a különböző állománycsoportú katonákat
egymástól.
A szabálysértési elzárás végrehajtásáról az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóság
köteles gondoskodni. A szabadlábon lévőt a jogerőre emelkedett bírósági határozat megküldésével
felhívja, hogy a megjelölt napon és bv. intézetben jelentkezzen az az elzárás végrehajtása végett. A
felhívást a jelentkezési idő előtt legalább nyolc nappal kézhez kell kapnia az elzárásra ítéltnek.
Egyben figyelmeztetni szükséges, hogy az önkéntes jelentkezés elmulasztása az elővezetését vonja
maga után. Az elővezetés végrehajtásával, továbbá a terhelt elfogatóparancs alapján történő
elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről, valamint megfizetésének részletes
szabályairól a 35/2008. (XII. 31.) IRM-PM együttes rendelet rendelkezik.
Halasztást az elzárás megkezdéséig lehet kérni. A szabálysértési elzárást kiszabó bíróság kérelmére
egészségi, családi vagy más fontos okból a szabálysértési elzárás végrehajtását legfeljebb hat
hónappal elhalaszthatja. A halasztást elutasító végzés ellen az elkövető és képviselője, fiatalkorú
esetén a törvényes képviselő is fellebbezhet a végzés kézbesítésétől számított három napon belül.
Ezt a törvényszék a beérkezéstől számított három napon belül, tanácsülésen bírálja el.
A letöltés megkezdése után már csak félbeszakításra van lehetőség. Ez legfeljebb harminc napig
tarthat.
A kérelmet elutasító határozat ellen a közléstől számított három napon belül a büntetés-
végrehajtásért felelős miniszterhez (belügyminiszter) lehet jogorvoslatért fordulni, melyet az
elkövető, képviselője, fiatalkorú esetében annak törvényes képviselője is megtehet.
Kórházi gyógykezelés esetén kötelező az elzárás félbeszakítása. Sürgős esetben nem lehet várni a
bíróság határozatáig, ez esetben a bv. intézet parancsnoka önállóan dönthet az elzárás
félbeszakításáról.
IRODALOM
Albrecht, H.-J. - Schädle, W.: Die gemeinnützige Arbeit auf dem Weg zur eigenständigen
Sanktion? Entwicklung, Stand, Perspektiven [A közhasznú munka az önálló szankcióvá válás útján.
Fejlődés, helyzet, távlatok] Zeitschrift für Rechtspolitik, no. 8, 1988
Altenhein, G. A.: Die Organisation des Strafvollzuges [A büntetés-végrehajtás szerkezete] In:
Schwind, H.-D. - Blau, G. (Hg.): Strafvollzug in der Praxis [A büntetés-végrehajtás gyakorlata] 2.
Aufl., Berlin-New York, 1988
Angyal P.: A magyar büntetőjog tankönyve I. Budapest, 1915
Antal Sz. - Solt Á.: A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudiális
vizsgálata. Börtönügyi Szemle, 2013. évi 1. szám
Arndt, H.: Haftentschädigung nach der Menshenrechtskonvention [Az emberi jogok konvencióinak
megfelelő fogolykártalanítás] Deutsche Richterzeitung, 1966
Auby, I.-M.: Le contentieux administratif du service public pénitentiaire [A büntetés-végrehajtási
szervek közigazgatási perei] Revue du Droit Public et de la Science Politique en France et á
l'Etranger, 1987
Austin, J. - Krisberg, B.: Incarceration in the United States: The Estend and Future of the Problem
[Szabadságvesztés az Egyesült Államokban: a probléma nagysága és jövőbeli alakulása] Annales
of American Academy, no. 3, 1985
Ádám A.: Az emberi és állampolgári jogok jellegéről és korlátairól. Jogtudományi Közlöny, 1993.
évi 11-12. szám
Balla K.: Vélemény a büntetésmód javítása iránt. Trattner-Károlyi, Pest, 1841
Balogh J.: Börtönügyi viszonyaink reformjához. XXXIX. kötet, 6. füzet. Franklin Társulat,
Budapest, 1888
Balogh L. - Horváth T.: Büntetés-végrehajtási jog I. BM Könyvkiadó, Budapest, 1983
Barabás A. T.: A büntetési rendszerrel kapcsolatos reformtörekvések napjainkban, Svájcban.
Magyar Jog, 1992. évi 8. szám
Barabás T.: A mediáció lehetőségei a büntetés-végrehajtásban. In: Virág Gy. (szerk.):
Kriminológiai Tanulmányok 48. kötet. OKRI, Budapest, 2011
Barabás T.: Megbékélés és helyreállítás a börtönben. In: Barabás T. - Fellegi B. - Windt Sz.
(szerk.): Felelősségvállalás, kapcsolat és helyreállítás. Mediáció és resztoratív igazságszolgáltatás a
büntetés-végrehajtásban. OKRI, Budapest, 2011
Barabás A. T.: Fiatalok a börtönben. In: Barabás A. T. (szerk.): Tanulmányok Irk Ferenc professzor
70. születésnapja tiszteletére. OKRI, Budapest, 2012
Bartsch, H.-J.: Dauer der Untersuchungshaft und Europäische Menschenrechts-Konvention [A
vizsgálati fogság tartama és az európai emberi jogi konvenciók] Juristische Schulung, 1970
Bassiouni, M. Ch.: The International Association of Penal Law [A Nemzetközi Büntetőjogi
Társaság működése] 1924-1984. New York, 1984
Baumann, J.: Sicherheit und Ordnung in der Anstalt [Biztonság és rend a fegyintézetben] Festschift
für Reinhardt Maurach, Karlsruhe, 1972
Bán T. - Bárd K.: Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a Magyar Jog. Acta Humana, 1992.
évi 6-7. szám
Bárd K.: A büntető hatalom megosztásának buktatói. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,
1987
Bárd K.: A büntetés-végrehajtási reform sikerének feltételei. Börtönügyi Szemle, 1991. évi 1. szám
Becánis A.: Az elítéltekkel való bánásmód kérdései az Emberi Jogok Európai Bírósága
gyakorlatába, különös tekintettel a nagy vonatkozású ügyekre. Jogtudományi Közlöny, 2013. évi 9.
szám
95. oldal
Beccaria, C. B.: A bűnökről és a büntetésekről. Zágráb, 1834
Beccaria, C. B.: Bűntett és büntetés. Franklin Társulat, Budapest, 1916; Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest, 1967
Becker, G. S.: "Crime and Punischment: An Economic Approach" [Bűncselekmény és büntetés:
Egy gazdasági megközelítés] Journal of Political Economy, vol. 76, 1968
Belovics E.: A büntetés-végrehajtás ügyészi törvényességi felügyeletének szerepéről. Börtönügyi
Szemle, 2008. évi 1. szám
Belovics E. - Tóth M.: Büntetőjog I. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012
Berkes Gy.: Vitás kérdések a büntetés-végrehajtási bírói eljárásban I. Magyar Jog, 1981. évi 2.
szám
Berkes Gy.: Vitás kérdések a büntetés-végrehajtási bírói eljárásban II. Magyar Jog, 1981. évi 3.
szám
Bertel, Ch.: Der Strafvollzug in rechtsvergleichender Sicht [A büntetés-végrehajtás a
jogösszehasonlítás szemszögéből] Österreichische Juristenzeitung, no. 55, 1977
Bertel, Ch.: Die Wiederkehr der kurzen Freiheitstrafe [A rövid tartamú szabadságvesztés
visszatérése] Österreichische Juristenzeitung, vol 42, 1987
Békés I.: Dogmatika és büntetőpolitika. Jogtudományi Közlöny, 1986. évi 12. szám
Bisztriczki L. - Kántás P.: Az új szabálysértési törvény magyarázata. Gyakorlati kérdések és
válaszok a szabálysértési jog köréből. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012
Boros J. (szerk.): A börtönrendszerek átalakítása, költségkímélő fejlesztése, működtetése.
Nemzetközi Konferencia, Pilisszentkereszt. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár, 1996. évi 1. szám
Boros J. - Vókó Gy.: A pártfogó felügyelet alá helyezés előkészítésének kérdései a gyakorlati
tapasztalatok tükrében. Magyar Jog, 1986. évi 12. szám
Borovszky S. (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai II. Pest, Pilis, Solt, Kiskun vármegyék.
Fegyelem a fogházban, kedélyes foglárok, rabdolgoztató ház, testi büntetés. Országos Monográfiai
Társaság, 1908
Bozóky A.: A börtönügy legújabb haladásai. Pest, 1867
Bócz E.: A személyi társadalomveszélyesség a büntetőjogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
Budapest, 1983
Bócz E.: Miért büntetünk? Hogy büntessünk? In: Tanulmányok Szabó András 70. születésnapjára.
Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1998
Böhm, A.: Der Schweizerrische Starfvollzug [A svájci büntetés-végrehajtás] Zeitschrift für
Strafvollzug und Straffälligenhilfe, 1985
Brückler, K. O.: Haftentschädigunk nach der Menschenrechtskonvention [Fogvatartottak
kártalanítása az Emberi Jogi Konvenció alapján] Deutsche Richterzeitung, 1965
Bullington, B. - Sprowlis, J. - Katkin, D. - Lovell, H.: The Politics of Policy: Deinstitutionalization
in Massachusetts 1970-1985. [A szakpolitika politikája: Intézmény leépítés (intézménytelenítés)
Massachusettsben, 1970-1985 között.] Law and Policy, October 1986
Burger, E. W.: Prison industries: Turning warwhouses into factories with fences [Börtönipar.
Tegyük az emberraktárakat körülkerített üzemekké (Emberraktárak helyett kerítéssel elzárt
üzemeket)] Public Administration Review, Special Issue, 1985
Callies, R.-P.: Strafvollzugsrecht 2. [Büntetés-végrehajtási jog 2.] 2. Aufl., München, 1981
Cameron, S.: The Economics of Crime Deterrence: A Survey of Theory and Evidence. [Az
elrettentő büntetőjogi szankciók gazdaságossága: Kutatási elmélet és bizonyítás.] Kyklos, vol. 41,
no. 2, 1988
Choitz, K.-H.: Die pewährleistung der persönlichen verbindungen der strafgefangenen und ihres
aufenthalts im freien [Az elítéltek szabadon tartózkodásának és személyes kapcsolatainak
biztosítása] Forum der Kriminalistik, no. 2, 1978
Clayton, O. jr. - Carr, T.: A börtönök zsúfoltságának a visszaesésre gyakorolt hatása az USA-ban.
(Ford.: Juhász I.) Journal of Criminal Justice, no. 15, 1987; Magyar Jog, 1989. évi 3. szám
Cornils, K.: A szabadságvesztés és annak helyettesítői a svéd jogban. Juristische Rundschau, no. 8,
1981
Cremens, H.: Erfahrungen mit der gemeinnützigen Arbeit im Sanktionensystem der Niederlande [A
közhasznú munka tapasztalatai a holland szankciórendszerben] Bewährungshilfe, no. 32, 1985
Csicsay I. - Nagyné Bánffy A.: Az IMEI helye a büntetés-végrehajtásban. Módszertani Füzetek,
Egészségügyi Különszám. Igazságügyi Minisztérium Büntetés-végrehajtás Országos
Parancsnoksága, 1984
Cser Gy.: Vita az elítéltek jogi helyzetéről. Börtönügyi Szemle, 1991. évi 1. szám
Csetneky L.: Rabnevelés (Divat-e még Európában?) Börtönügyi Szemle, 1995. évi 4. szám
Csonka P.: Rabjog. Börtönügyi Szemle, 1993. évi 3. szám
Csordás S.: Bánásmód és biztonság. Börtönügyi Szemle, 1992. évi 2. szám
Csóti A.: A büntetés-végrehajtási szervezet múltja, jelene, jövője az új börtönügyi változások
tükrében. Börtönügyi Szemle, 2013. évi 4. szám
Dárday S.: Mely börtönrendszert honosítsák meg hazánkban? Budapest, 1868
Dárday S.: Szabályrendelet a börtönök és fogházak háztartási szükségleteinek meghatározása, azok
fedezésének, s az erre vonatkozó szerződések megkötésének módja, valamint a számadások
vitelének tárgyában. Negyedik rész. Igazságügyi Törvénytár, Athenaeum R. Társaság kiadása,
Budapest, 1895
Dombóváry G.: Fenyítő eljárás, a büntetési rendszer Pest megyében a XIX. század első felében.
Rényi Károly kiadása, Budapest, 1906
Dombóváry G.: Levéltári és egyéb adalékok a '48 előtti fenyítőjogunk általános részéhez és
büntetésjogához. In: Irk A. (szerk.): Büntetőjogi Dolgozatok. Dunántúl Pécsi Egyetemi
Könyvkiadó és Nyomda RT, Pécs, 1936
Donelly, J.: The energing international regime against torture. [A kínzás tilalmára vonatkozó
nemzetközi szabályozás kialakulása] Netherlands International Law Review, vol. 33, no. 1, 1986
Dunham, D. W.: Inmates' Rights and the Privatization of Prisons [A foglyok jogai és a börtönök
magánvállalkozásba adása] Columbia Law Review, vol. 86, no. 7, 1986
Eötvös J.: Vélemény a fogházjavítás ügyében. Pest, 1838
Eötvös J. - Lukács M.: Fogházjavítás. Pest, 1842
Erdei Z.: A büntetlen előélet értékelése rehabilitáció esetén. Magyar Jog, 1959. évi 1. szám
Erdősi E.: Büntetési rendszerünk továbbfejlesztésének néhány feladata. Jogtudományi Közlöny,
1975. évi 5. szám
Éltes M.: Javítóintézeteink és a gyógypedagógia. Magyar Pedagógia, 1906
Fayer L. (szerk.): Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye IV. Magyar Tudományos
Akadémia, Budapest, 1902
Farkas Á.: A büntető igazságszolgáltatás hatékonyságának alapkérdései, avagy hatékonnyá tehető-e
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
a büntető igazságszolgáltatás. In: Kriminológiai Közlemények 49. Magyar Kriminológiai Társaság,
Budapest, 1994
Fábián J. - Vókó Gy.: A pártfogó felügyelet alá helyezés előkészítésének kérdései a gyakorlati
tapasztalatok tükrében. Magyar Jog, 1986. évi 12. szám
Fehérváry I.: Börtönvilág Magyarországon. A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége kiadása, 1990
Felkai L.: Gondolatok az új Bv. Kódex kapcsán. Börtönügyi Szemle, 2013. évi 4. szám
Finkey F.: A börtönügy jelen állapota és reformkérdései. Jogi értekezések, Budapest, 1904
Finkey F.: A börtönügy haladása az utolsó száz év alatt. MTA, Budapest, 1930
Finkey F.: Büntetéstani problémák. A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi
Bizottságának Kiadványsorozata, 4. Budapest, 1933
Finkey F.: Alkossunk törvényt az igazságügyi patronázs egyesületekről és a letartóztató
intézetekből kibocsátottak utógondozásáról. Budapest, 1943
Fliegauf G.: A börtönpszichológia elhatárolása a kriminálpszichológiától. Börtönügyi Szemle,
2012. évi 1. szám
Fliegauf G.: Mi történt Goffman után? Pönológiai szemelvények a hetvenes évek amnesztiai
kutatási eredményeiből. Börtönügyi Szemle, 2013. évi 1. szám
Fliegauf G.: A magyar büntetés-végrehajtás kábítószerügyi kihívásai: az ártalomcsökkentés, a
Klonazepán-probléma, a Magdolna-negyed jelenség és a kortárs tanácsadás. Börtönügyi Szemle,
2013. évi 2. szám
Foucault, M.: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Társadalomtudományi Könyvtár-Gondolat
Kiadó, Budapest, 1990
Forgács J.: Merre tart a nevelés? A nevelői profil vizsgálata. Börtönügyi Szemle, 2012. évi 1. szám
Földvári J.: A büntetés tana. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1970
Földvári J.: Gondolatok a szabadságvesztés végrehajtásáról. Magyar Jog, 1971. évi 11-12. szám
Földvári J.: Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 1997
Frisching, A.: A biztonság és az ellenőrzés fenntartása a börtönökben, a társadalomhoz fűződő
kapcsolatok. (Ford.: Huszár V.) Az Európa Tanács kiadványa. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár,
1994. évi 3. szám
Garami L.: A szociális munka helye és szerepe a büntetés-végrehajtás gyakorlatában. Börtönügyi
Szemle, 1991. évi 1. szám
Gartner I. - Oltyán I.: Szomszédolás. Gondolatok az osztrák bv. jogágáról és büntetés-
végrehajtásáról. Börtönügyi Szemle, 1998. évi 1. szám
Gedeon E.: A szabadságvesztés végrehajtásának reformkérdései és az ezekből folyó új
büntetőrendszer. Sopron, 1926
Gellér B.: A "büntetés" fogalma az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló
egyezmény 7. cikkének (1) bekezdésében. Magyar Jog, 1987. évi 2. szám
Giudicelli-Delage, G. - Masse, M.: Travail penitentiaire; absence de contrat de travail
[Büntetőintézetben fogolyként végzett munka, a munkaszerződés hiánya] Droit Social, no. 4, 1997
Gláser I.: A szabadságvesztés büntetés végrehajtása. Történeti áttekintés. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest, 1975
Gláser I.: Számítási módszerek a pénzbüntetés napi tételeinek végrehajtásáról. Magyar Jog, 1984.
évi 4. szám
Gödöny J. - Kertész I. - Király T.: Az emberi-állampolgári jogok garanciái a magyar
büntetőeljárásban. Jogtudományi Közlöny, 1979. évi 6. szám
Gönczöl K.: A "rehabilitációs" ideológia "csődje" - börtönreformok az amerikai kontinensen.
Jogtudományi Közlöny, 1977. évi 12. szám
Gönczöl K.: A veszélyes, erőszakos bűnözők reszocializációja a büntetés-végrehajtás és az
utógondozás során. Belügyi Szemle, 1979. évi 12. szám
Gyepes I.: A próbára bocsátás alkalmazásának tapasztalatai Komárom, Fejér, Vas és Győr-Sopron
megyében. Magyar Jog, 1982. évi 6. szám
Györgyi K.: A büntető ítélethez fűződő nem - büntetőjogi következmények és a mentesítés hatálya.
Magyar Jog, 1977. évi 12. szám
Györgyi K.: Büntetések és intézkedések. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984
Hacker E.: A börtönrendszerek. Wessely-Horváth, Pécs, 1917
Hacker E.: A börtönügy. Pécs, 1918
Hacker E.: A börtönügyünk reformkérdései, különösen törvényhozási szabályozása. "Fel olvastatott
a Magyar Jogászegylet büntető jogi szakosztályában 1921. évi május hó 25. napján". Sárospatak,
Református Főiskola, 1922
Hacker E.: Börtönügyi jog a gyakorlatban. Miskolc, 1928
Hajdú L.: Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadában. Magvető
Könyvkiadó, Budapest, 1985
Halmai G.: Szabadságunk terjedelme avagy a tolerancia határai. Jogtudományi Közlöny, 1993. évi
11. szám
Harmathy A.: Az elmebetegek polgári jogi jogállása. Jogtudományi Közlöny, 1985. évi 9. szám
Horváth T.: A büntetési elméletek fejlődésének vázlata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981
Huszár T.: Fiatalkorú bűnözők. Tankönyvkiadó, Budapest, 1964
Irk A.: Az individualizmus és a kollektivizmus gondolatköre a büntetőjogban. Szent István
Akadémia, Budapest, 1933
Irk F.: Kriminálpolitika - nemzetközi kitekintés. Ügyészségi Értesítő, 1993. évi 3. szám
Jeschek, H.-H.: Der Einfluss der neueren schwedischen Kriminalpolitik auf die deutsche
strafrechtsreform Zeitschrift für die gesammte Strafrechtswossenschaft, 1978
Juhász Zs.: Az elöregedő börtönnépesség problémái. Börtönügyi Szemle, 2012. évi 2. szám
Kabódi Cs.: Börtönrendszerünk a mérlegen. Jogtudományi Közlöny, 1990. évi 5. szám
Kabódi Cs.: Emberi jogok - a strasbourgi esetjog tükrében. Börtönügyi Szemle, 1994. évi 3. szám
Kabódi Cs. - Mezey B.: A testi büntetések jellege. Igazságügyi Minisztérium Büntetés-végrehajtás
Országos Parancsnoksága Módszertani Füzetek, 1986. évi 2. szám
Kabódi Cs. - Lőrincz J. - Mezey B.: Büntetéstani alapfogalmak. Budapest, Rejtjel Kiadó, 2005
Kabódi Cs. - Lőrincz J. - Vókó Gy.: Szót kér a büntetés-végrehajtási jog. Jogpolitika, 1989. évi 1.
szám
Kalinich, D. - Stojkovic, S. - Klofas, J.: Toward a political-community theory of prison
organization. [A börtönszervezet politikai-közösségi elmélete felé.] Journal of Criminal Justice,
1988. évi 3. szám
Király E.: Szabálysértési jog. Novissima Kiadó, Budapest, 2013
Kaiser, G.: Strafvollzug im europäischen Vergleich [Büntetés-végrehajtás európai
96. oldal
összehasonlításban] Darmstadt, 1983
Kaiser, G. - Kerner, H.-J. - Schöch, H.: Strafvollzug, Lehrbuch. [Büntetés-végrehajtási jog.
Tankönyv] 3. Aufl., Heidelberg, 1982
Kerezsi K. - Dér M.: Az alternatív szankciók költségösszefüggései. Magyar Jog, 1998. évi 5. szám
Korinek L.: Félelem a bűnözéstől. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1995
Korinek L.: Kriminológia I-II. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010
Kőhalmi L.: A büntetőjog alapproblémái. Pécsi Tudományegyetem ÁJK-Gazdasági Büntetőjogi
Kutatóintézet, Pécs, 2012
Köhler, M.: Zwangsarbeitsverbot und jugendstrafrecht. [A kényszermunka tilalma és a fiatalkorúak
büntetőjoga.] Juristen Zeitung, vol. 43, no. 15-16, 1988
Kövér Á.: Reszocializáció a börtönben? Jogtudományi Közlöny, 1989. évi 4. szám
Kövér Á.: A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásáról. In: Kriminológiai
Közlemények 53. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1996
Lacey, N.: Justice and efficiency in criminal justice. [Igazság és hatékonyság a
büntetőbíráskodásban.] Coexistence, no. 23, 1986
Lajtár I.: Gondolatok a büntetés-végrehajtási bírói eljárásról. Ügyészek Lapja, 1993. évi 1. szám
Lajtár I.: A védő és az előzetesen letartóztatott kapcsolattartása. Ügyészek Lapja, 1994. évi 2. szám
Lajtár I.: A közügyektől eltiltás rendőri nyilvántartása és ellenőrzése. Belügyi Szemle, 1995. évi 1.
szám
Lajtár I.: A büntetés-végrehajtás felügyeleti ügyészi munka helyzete és fejlődésének irányai. In:
Emlékképek az ügyészség történetéből. Ügyészek Országos Egyesülete, 1996
Lajtár I.: Külső kontroll. Büntetés-végrehajtás a jogharmonizáció tükrében. Börtönügyi Szemle,
1997. évi 3. szám
Lajtár I.: Börtönmunka (A munkáltatás ügyészi vizsgálata) Börtönügyi Szemle, 1998. évi 1. szám
Lajtár I.: A büntetés-végrehajtás garancia- és kontrollrendszere Magyarországon. HVG-Orac Lap-
és Könyvkiadó, Budapest, 2010
Lajtár I.: Büntetés-végrehajtási jog. Patrocinium Kft., Budapest, 2011
Lamnich, S.: Das neue russiche Strafvollzugsrecht. [Az új orosz büntetés-végrehajtási jog (Az
1996. december 25-i, 1997. július 1-jén hatályba lépett büntetés-végrehajtási tankönyv)] Zeitschrift
für Strafvollzug und Straffälligenhilfe, vol. 46, no. 5, 1997
Lebujos I.: Resztoratív módszerek a büntetés-végrehajtási intézetekben. Börtönügyi Szemle, 2012.
évi 4. szám
Lévay M.: Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a fiatalkorúakkal szembeni
halálbüntetés és a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés alkotmányellenességéről.
Jogtudományi Közlöny, 2013. évi 12. szám
Lőrincz J.: A büntetések végrehajtása a II. világháborút követő évtizedekben. In: Magyar
Jogtörténet (tankönyv). Osiris Kiadó, Budapest, 1996
Lukács M. - Eötvös J.: Fogházjavítás. 1842
Megyeri I.: A magyar börtönügy és az országos letartóztatási intézetek. Az Igazságügyi
Minisztérium kiadványa, Budapest, 1905
Mezey B.: Nyitott börtön. A nem zárt büntetés-végrehajtás múltja és jelene. Börtönügyi Szemle,
1995. évi 2. szám
Mezey B.: A fenyítőházak forradalma. A modern büntetés-végrehajtás alapvetése Európában.
Gondolat Kiadó, Budapest, 2012
Molnár J.: A bűntettes fiatalkorúak személyiségformálása és a javítóintézet. In: Gödöny J. (szerk.):
Kriminalisztikai Tanulmányok II. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963
Müller-Dietz, H.: Strafvollzugsrecht. [Büntetés-végrehajtási jog]. 2. Aufl., Berlin-New York, 1978
Nagy F.: A szabadságvesztéssel nem járó büntetések és intézkedések jogpolitikai problémái. In:
Kriminológiai Közlemények 6-7. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1985
Nagy F.: Intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
Budapest, 1986
Nagy F.: A bv. jog a nyugat-európai jogrendszerekben. Börtönügyi Szemle, 1990/3.
Nagy F.: Jogállamban. Alkotmány. Szabadságelvonás. Büntetés-végrehajtás. Börtönügyi Szemle,
1993. évi 1. szám
Nagy F.: A büntetés-végrehajtás törvényességének külső kontrollja. In: Irk F. (szerk.): Német-
magyar büntetőjogi kollokvium 2. OKRI, Budapest, 1994
Nagy F.: A feltételes szabadságra bocsátásról. Belügyi Szemle, 1995. évi 1. szám
Nagy F.: Célok és alapelvek a szabadságvesztés büntetés végrehajtása körében. Magyar Jog, 1996.
évi 4. szám
Nagy F.: Gondolatok a hosszú tartamú szabadságvesztésről és az európai börtönnépességről.
Börtönügyi Szemle, 2013. évi 1. szám
Nagy M.: Qua-vadis Domine? Elmélkedések a szabálysértések helyéről a 2012. évi szabálysértési
törvény kapcsán. Jogtudományi Közlöny, 2012. évi 5. szám
Niedworok, J.: Matki wiezniarki i ich drieci w zakladach penitencjarnuch. Zapadnienia
podstawowe. [Fogoly anyák és gyermekeik a büntetés-végrehajtási intézetben. Alapkérdések.] Acta
Universitatis Wratislaviensis, Prawo, 1988
Nyiri S.: A büntetés-végrehajtás időszerű kérdései. Ügyészségi Értesítő, 1983. évi 1. szám
Pajcsicsné Csóré E.: A büntetés-végrehajtás fogvatartottainak jogai ombudsmani szemmel.
Börtönügyi Szemle, 2013. évi 3. szám
Pál L.: Nevelés a büntetés-végrehajtásban. Kriminálpedagógiai tanulmány. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest, 1976
Palánkai T.-né: Hogyan büntessünk a jogállamban, avagy hogyan válthatóbb "apró pénzre" a
büntetőjogi paradigmaváltás? In: Az alternatív büntetési formák és a pártfogó felügyelet Angliában
és Walesben. Kriminológiai Közlemények 42, Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1991
Pallo J.: Új szabálysértési törvény-változó szemlélet. Börtönügyi Szemle, 2012. évi 4. szám
Pauler T.: Büntetőjogtan I. Pest, 1872
Polt P.: Nemzetközi büntetőjog és emberi jogok. Társadalmi Szemle, 1992. évi 10. számla
Polt P. - Gerencsér B. - Nagy R.: A magyar ügyészség az Alaptörvény elfogadása után. In. Vókó
Gy. (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 50. kötet. Országos Kriminológiai Intézet, Budapest,
2013
Polt P. - Varga Zs. A. (szerk.): Az ügyészek nagy kézikönyve. CompLex Kiadó, Budapest, 2013
Polt P. - Vókó Gy.: Az ügyészek és a büntetés-végrehajtási hatóságok közötti kapcsolatok
Európában. Börtönügyi Szemle, 2012. évi 1. szám
Pozsár-Szentmiklósy Z.: Megismerhető-e az alapjogok lényeges tartalma? Magyar Jog, 2013. évi
12. szám
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
Pulszky Á. - Tauffer E.: A börtönügy múltja, elmélete, jelen állása, különös tekintettel
Magyarországra. Pest, 1867
Pusztai L.: A büntetés-végrehajtás reformja Olaszországban. Büntetés-végrehajtási rendszerek
nemzetközi áttekintése. IM Bv. Országos Parancsnokság Nevelési Osztály, Nevelői Szakkönyvtár
sorozat, 1987. évi 1. szám
Pusztai L.: Elterelés a büntetőútról. In: Gödöny J. (szerk.): Kriminológiai és Kriminalisztikai
tanulmányok 28. BM Kiadó, Budapest, 1991
Reiner I.: A büntetőintézetek Magyarországon. Budapest, 1898
Réső E. S.: Fegyházi Reform Magyarországon. 1868
Róth E.: Tárgyalásra várva. Fogva tartási helyzetkép jogerős ítélet előtt. Magyar Jog, 1998. évi 5.
szám
Ruzsonyi P.: Új megközelítés. A konstruktív életvezetés megalapozásának korrekciós pedagógiai
rendszere. Börtönügyi Szemle, 1997. évi 4. szám
Sajó A.: Látszat és valóság a jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1986
Schäfer I.: Utógondozás a visszaesés ellen. Jogtudományi Közlöny, 1949. évi 19. szám
Shavell, S.: Criminal law and the optimal use of nonmonetary sanctions as a deterrent. [A nem
monetáris jellegű elrettentő szankciók optimális felhasználása a büntetőjogban.] Columbia Law
Review, no. 6, 1985
Somogyvári M.: Büntetőpolitika és legitimáció. Börtönügyi Szemle, 2012. évi 3. szám
Szabó A.: A nevelési helyzet alapproblémái a fiatalkorúak börtönében. Állam- és Jogtudomány,
1962. évi 3. szám
Szabó A.: A beszámíthatóság és az ittasság büntetőjogi értékelése. Magyar Jog, 1976. évi 2. szám
Szabó A.: A bűntett és büntetés. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979
Szabó A.: A büntetőjog reformja - a reform büntetőjoga. Jogtudományi Közlöny, 1988. évi 8. szám
Szabó J. - Parti K. - Virág Gy.: A szexuális bűnelkövetőkkel kapcsolatos szabályozás és kezelés
fejlesztése Európában. Egy tematikus workshop felvetései. Börtönügyi Szemle, 2013. évi 4. szám
Szalayné Sándor E.: Alapjogok (európai) válaszúton Lisszabon után. Jogtudományi Közlöny, 2013.
évi 1. szám
Szemere B.: A büntetésről. 1842
Szlemenics P.: Magyar Fenyítő Törvénykönyv. Heckenast, Pest, 1832
Szlemenics P.: Fenyítő törvényszéki magyar törvény. Ökröss B. kiadása, Pest, 1865
Szőllősy O.: A magyar börtönügy vázlata. Magyar Királyi Igazságügy-minisztérium, Budapest,
1920
Szőllősy O.: Magyar Börtönügy. A szabadságvesztés büntetések végrehajtása. Budapest, 1930
Szűcs A.: Bírói jogvédelem a büntetés-végrehajtásban. Börtönügyi Szemle, 2012. évi 1. szám
Szűk L.: Az emberi jogok és büntetés-végrehajtás. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár, Budapest,
1990
Takács J.: Pártfogoltak és utógondozottak elhelyezkedése - ma. Börtönügyi Szemle, 1990. évi 1.
szám
Tari F.: Az időszerű Finkey. In: Szatmáry B. (szerk.): Dr. Finkey Ferenc 1870-1949. Emlékkönyv.
Jogászok a Kultúráért Alapítvány, Sárospatak, 1995
Tari F.: A rehabilitáció szervezeti és emberi jogi feltételei. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár,
1995. évi 1. szám
Tavassy T.: A szabadságvesztésből szabaduló visszaeső bűnözők társadalmi beilleszkedése.
Belügyi Szemle, 1973. évi 10. szám
Tauffer E.: A szabadságvesztés különféle nemeinek végrehajtása. 1880
Tóth L.: Emlékezés a nemzetközi börtönügyi kongresszusra Rómában. 1886
Tóth L.: A rabmunka. 1888
Tóth M.: Tanulmányok a börtönügy terén. 1874
Tóth M.: Az új Btk. bölcsőjénél. Magyar Jog, 2013. évi 9. szám
Tremmel F.: A kényszerintézkedések a büntetőeljárásban. III. füzet. Janus Pannonius
Tudományegyetem ÁJK, Pécs, 1992
Vabrik L.: A javító- és büntetés-végrehajtási intézetekből elbocsátott fiatalkorúak társadalmi
beilleszkedésének tapasztalatai. Ügyészségi Értesítő, 1982. évi 2. szám
Vajna K.: Hazai régi büntetések I-II. Budapest, 1908
Varga J.: A rabmunka. 1880
Varga J.: A börtönügy köréből. 1880
Varga Zs. A.: Ombudsman, ügyész, magánjogi felelősség, Alternatív közigazgatási kontroll
Magyarországon. Pázmány Press, PPKE ÁJK, 2012
Varga Zs. A.: A jogrendszer és a jogalkalmazás határozatlansága és nem-teljessége. Jogtudományi
Közlöny 2013. évi 3. szám
Varga V.: Önfenntartó börtönök - realitás vagy utópia? Börtönügyi Szemle, 2013. évi 1. szám
Vámbéry R.: Büntetőjog. II. füzet. Budapest, 1918
Vermes M.: Az utógondozás szerepe a bűnismétlés megelőzésében. Az Összehasonlító
Kriminológia Nemzetközi Központjának IV. Regionális Szemináriuma. IM, Budapest, 1980
Vermes M.: Próbaidős büntetések, illetve intézkedések és a pártfogó felügyelet. Magyar Jog, 1982.
évi 7. szám
Viala, G.: Jennes détenus et insertion proffessionelle. [Fiatalkorú elítéltek szakmai képzése és
szabadulásuk utáni támogatásuk.] Revue Pénitentiaire et Droit Pénal, no. 7, 1985
Vigh J. - Gönczöl K.: A fiatalkorú bűnelkövetők reedukációja az utógondozás során. Jogtudományi
Közlöny, 1972. évi 8. szám
Visegrádi A.: A magyar jogi kultúra, mint európai jogi kultúra. Magyar Jog, 2013. évi 7. szám
Vókó Gy.: A bv. bírói eljárás. Börtönügyi Szemle, 1983. évi 4. szám
Vókó Gy.: A büntetés-végrehajtási munkáltatásról. Ügyészségi Értesítő, 1984. évi 1. szám
Vókó Gy.: Az utógondozás jelentőségéről a gyakorlati tapasztalatok tükrében. Magyar Jog, 1987.
évi 10. szám
Vókó Gy.: A büntetés-végrehajtási jog továbbfejlesztésének, tudományos művelésének
szükségességéről. Jogtudományi Közlöny, 1990. évi 7-8. szám
Vókó Gy.: A büntetés-végrehajtási bíró szerepe a végrehajtás alakításában. Magyar Jog, 1990. évi
10. szám
Vókó Gy.: A büntetés-végrehajtás ügyészi törvényességi felügyeletének mindennapi valósága és
összefüggései. Magyar Jog, 1991. évi 9. szám
97. oldal
Vókó Gy.: A büntetés-végrehajtás hatékonyságát meghatározó tényezőkről. Jogtudományi
Közlöny, 1993. évi 7. szám
Vókó Gy.: A közérdekű munkáról, mint egyik új főbüntetésről. Magyar Jog, 1994. évi 1. szám
Vókó Gy.: A büntetés-végrehajtást övező szükséges garancia- és kontrollrendszerről. Ügyészek
Lapja, 1994. évi 5. szám
Vókó Gy.: A magyar büntetés-végrehajtásról és reformjának szükségességéről. Jogtudományi
Közlöny, 1995. évi 7-8. szám
Vókó Gy.: Büntetés-végrehajtási jog. Janus Pannonius Tudományegyetem ÁJK, Pécs 1996
Vókó Gy.: Járulékos feladatok. Vagyoni követelés. Nyilvántartás. Elzárás. Idegenrendészei őrizet.
Börtönügyi Szemle, 1997. évi 1. szám
Vókó Gy.: Büntetés-végrehajtási jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2008
Vókó Gy.: Magyar büntetés-végrehajtási jog. 5. átdolgozott kiadás. Dóm-Dialóg Campus Kiadó,
Budapest-Pécs, 2013
Wahlberg, W. E.: Das Prinzip der Individualisierung. Gerold, Wien, 1869
Wlassics Gy.: Új irányok és börtönügy. Jogtudományi Közlöny, 1904. évi 52. szám
Zedlewski, E. W.: When have we punished enough? [Meddig büntessünk?] Public Administration
Review, Special Issue, 1985
JEGYZETEK
[1] Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 1997, 19. oldal
[2] A kompenzáció (kiegyenlítés) a korai büntetési rendszerekben volt uralkodó elv. A
bűncselekménnyel okozott rossz kiegyenlítésére, megtorlására irányult. Lehetett vagyoni és
személyi. A kompozíció (elrendezés, egyezkedés) a sértettnek vagy nemzetségének juttatott
vagyoni elégtétel (megváltás) a bosszú elmaradásáért. Ehhez már a gazdasági viszonyok bizonyos
fejlődésére is szükség volt. A táliót (latin) a "szemet szemért, fogat fogért" elv alkalmazásával
azonosítják, a kompenzáció arányos megvalósításának megfelelője.
[3] Földvári József: A büntetés tana. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1970, 113. oldal
[4] Statútum: a törvényhatóságok (vármegyék, szabad királyi városok, kiváltságos területek) belső
rendjére és működésére vonatkozó rendszabály.
[5] Stigmatizáció: megbélyegzés, megszégyenítő testi jellel, stigmával történő ellátás.
[6] Szöllősy Oszkár: A magyar börtönügy vázlata. Magyar Királyi Igazságügy-minisztérium,
Budapest, 1920, 4. oldal
[7] 1550. évi Törvénykönyv, 1649. évi Rendi Törvénykönyv
[8] Wlassics Gyula: Új irányok és börtönügy. Jogtudományi Közlöny, 1904. évi 52. szám
[9] Eötvös József: Vélemény a fogházjavítás ügyében. Pest, 1838; Balla Károly: Vélemény a
büntetésmód javítása iránt. Pest, 1841; Eötvös József - Lukács Móric: Fogházjavítás. Pest, 1842.
[10] Pulszky Ágost - Tauffer Emil: A börtönügy múltja, elmélete, jelen állása, különös tekintettel
Magyarországra. Pest, 1867; Bozóky Alajos: A börtönügy legújabb haladásai. Pest, 1867
[11] Vajna Károly: Hazai régi büntetések. Budapest, 1906; Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák.
Budapest, 1933; Gedeon Emil: A szabadságvesztés végrehajtásának reformkérdései és az ezekből
folyó új büntetőrendszer. Sopron, 1926
[12] A királyi ügyészségről szóló 1871. évi XXXIII. tc. 25., 27. §; 696/1874. IM számú rendelet
(M.VI.282/179. §)
[13] 1871. évi XXXIII. tc. 25. §
[14] Bp. 147., 158. 159., 537. §-ai
[15] Fogházrendelet 223-224., 228-229., 231-232. és 235-236. szakaszai; Börtönrendelet 81. §;
Fegyházrendelet 82. §
[16] Vámbéry Rusztem: Büntetőjog. II. füzet. Budapest, 1918, 127-128. oldal; Finkey Ferenc:
Büntetéstani problémák. Budapest, 1933, 277. oldal
[17] Finkey Ferenc: Alkossunk törvényt az igazságügyi patronázs egyesületekről és a letartóztató
intézetekből kibocsátottak utógondozásáról. Budapest, 1943, 8. oldal
[18] Eötvös József: Vélemény a fogházjavítás ügyében. Pest, 1938, 48-49. oldal
[19] Pál László: Nevelés a büntetés-végrehajtásban. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest,
1976, 155. oldal
[20] Schäfer István: Utógondozás a visszaesés ellen. Jogtudományi Közlöny, 1949. évi 19. szám,
419-423. oldal
[21] Vermes Miklós: Az utógondozás szerepe a bűnismétlés megelőzésében. Az összehasonlító
Kriminológia Nemzetközi Központjának IV. Regionális Szemináriuma. IM, Budapest, 1980, 217-
218. oldal
[22] Tavassy Tibor: A szabadságvesztésből szabaduló visszaeső bűnözők társadalmi
beilleszkedése. Belügyi Szemle, 1973. évi 10. szám, 33-39. oldal
[23] Igazságügyi Közlöny, 1946/12. szám. Kiegészítette a 71.000/1948. (VII. 22.) IM számú
rendelet (Igazságügyi Közlöny, 1948/7. szám).
[24] Vasalás: a pincében a kőre leültetett rab kezeit a bokájához láncolják, gúzsba kötve.
[25] Hacker Ervin: A börtönügy. Pécs, 1918, 37. oldal
[26] Rolf-Peter Callies: Strafvollzugsrecht. [Büntetés-végrehajtási jog.] 2. Aufl., München, 1981,
10-11. oldal; Günther Kaiser - Hans-Jürgen Kerner - Heinz Schöch: Strafvollzug. Lehrbuch.
[Büntetés-végrehajtási jog. Tankönyv.] 3. Aufl., Heidelberg, 1982, 8. oldal; Heinz Müller-Dietz:
Strafvollzugsrecht. [Büntetés-végrehajtási jog.] 2. Aufl., Berlin-New York, 1978, 22. oldal
[27] Günther Kaisert idézi Nagy Ferenc: A büntetés-végrehajtás törvényességének külső kontrollja.
In: Irk F. (szerk.): Német-magyar büntetőjogi kollokvium 2. OKRI, Budapest, 1994, 243-252. oldal
[28] Balogh László - Horváth Tibor: Büntetés-végrehajtási jog. I. kötet. BM Könyvkiadó,
Budapest, 1983, 34-35. oldal
[29] Finkey Ferenc: A börtönügy jelen állapota és reformkérdései. 1904, 8. oldal. Kiemelés: Tari
Ferenc: Az időszerű Finkey. In: Szatmáry Béla (szerk.): Dr. Finkey Ferenc 1870-1949.
Emlékkönyv. Jogászok a Kultúráért Alapítvány, Sárospatak, 1995, 81-95. oldal
[30] Szabó András: A nevelési helyzet alapproblémái a fiatalkorúak börtönében. Állam- és
Jogtudomány, 1962. évi 3. szám; Molnár József: A bűntettes fiatalkorúak személyiségformálása és
a javítóintézet. In: Gödöny József (szerk.): Kriminalisztikai Tanulmányok II. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest, 1963; Huszár Tibor: Fiatalkorú bűnözők. Tankönyvkiadó, Budapest, 1964
[31] Nicolas Lacey: Justice and efficiency in criminal justice. [Igazság és hatékonyság a
büntetőbíráskodásban.] Coexistence, no. 23, 1986
[32] Steven Shavell: Criminal law and the optimal use of nonmonetary sanctions as a deterrent. [A
nem monetáris jellegű elrettentő szankciók optimális felhasználása a büntetőjogban.] Columbia
Law Review, no. 6, 1985, 1232-1265. oldal
[33] Samuel Cameron: The Economics of Crime Deterrence: A Survey of Theory and Evidence.
[Az elrettentő büntetőjogi szankciók gazdaságossága: Kutatási elmélet és bizonyítás.] Kyklos, vol.
A büntetésvégrehajtási törvény magyarázata
Hatályosság: 2014.03.31 - Jogkódex - Jogszabályok, Szakcikkek, Döntvények, Könyvek
98. oldal
41, no. 2, 1988, 301-323. oldal
[34] Edwin W. Zedlewski: When have we punished enough? [Meddig büntessünk?] Public
Administration Review, Special Issue, 1985
[35] Vókó György: Magyar büntetés-végrehajtási jog. 5. átdolgozott kiadás. Dóm-Dialóg Campus
Kiadó, Budapest-Pécs, 2013, 379. oldal
[36] Vókó György: Büntetés-végrehajtási jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2008, 66.
oldal
[37] Lajtár István: A büntetés-végrehajtás garancia- és kontrollrendszere Magyarországon. HVG-
Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010, 17. oldal
[38] Vókó György: Magyar büntetés-végrehajtási jog. Dóm-Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs,
2013, 165. oldal
[39] Lajtár István: Büntetés-végrehajtási jog. Patrocinium Kft., Budapest, 2011, 15. oldal
[40] Lajtár István: Büntetés-végrehajtási jog. Patrocinium Kft., Budapest, 2011, 28. oldal
[41] Lajtár István: Büntetés-végrehajtási jog. Patrocinium Kft., Budapest, 2011, 124. oldal
[42] A római jog carcerje, a germán népjogok fogsága, a középkor turmja, a Spinn- és Raspelhaus
nem a büntetés-végrehajtás, hanem a vizsgálati fogság céljait szolgálta.
[43] A foglyokat itt őrizték a hatóság elé állítás céljából.
[44] Kövér Ágnes: Reszocializáció a börtönben? Jogtudományi Közlöny, 1989. évi 4. szám, 173.
oldal
[45] Mezey Barna: Nyitott börtön. A nem zárt büntetés-végrehajtás múltja és jelene. Börtönügyi
Szemle, 1995. évi 2. szám, 15. oldal
[46] Kabódi Csaba: Börtönrendszerünk a mérlegen. Jogtudományi Közlöny, 1990. évi 5. szám,
158. oldal
[47] Wilhelm E. Wahlberg: Das Prinzip der Individualisierung. Gerold, Wien, 1869
[48] David Kalinich - Stan Stojkovic - John Klofas: Toward a political-community theory of prison
organization. [A börtönszervezet politikai-közösségi elmélete felé.] Journal of Criminal Justice,
1988. évi 3. szám, 217-230. oldal
[49] Európa Tanács Miniszteri Bizottság Rec(2006) 2. Ajánlása a tagállamok számára az Európai
Büntetés-végrehajtási Szabályokról, 49-69. szabályok.
[50] Michael Köhler: Zwangsarbeitsverbot und jugendstrafrecht. [A kényszermunka tilalma és a
fiatalkorúak büntetőjoga.] Juristen Zeitung, 1988, vol. 43, no. 15-16, 749-755. oldal
[51] Georges Viala: Jennes détenus et insertion proffessionelle. [Fiatalkorú elítéltek szakmai
képzése és szabadulásuk utáni támogatásuk.] Revue Pénitentiaire et Droit Pénal, no. 7, 1985
[52] Bruce Bullington - James Sprowlis - Daniel Katkin - Harvey Lovell: The Politics of Policy:
Deinstitutionalization in Massachusetts 1970-1985. [A szakpolitika politikája: Intézményleépítés
(intézménytelenítés) Massachusettsben, 1970-1985 között.] Law and Policy, October 1986, 508-
523. oldal
[53] Josef Niedworok: Matki wiezniarki i ich drieci w zakladach penitencjarnuch. Zapadnienia
podstawowe. [Fogoly anyák és gyermekeik a büntetés-végrehajtási intézetben. Alapkérdések.] Acta
Universitatis Wratislaviensis, Prawo, 1988
[54] "Woman in prison" International Conference ["Nők a börtönben" című nemzetközi
konferencia], 27-30 May, Hungary, 1997. Balkó Jenő, a Nitra-Chrenovai Büntetés-végrehajtási
Intézet igazgatójának előterjesztése
[55] Kerezsi Klára - Dér Mária: Az alternatív szankciók költségösszefüggései. Magyar Jog, 1998.
évi 5. szám
[56] Kerezsi Klára - Dér Mária: Az alternatív szankciók költségösszefüggései. Magyar Jog, 1998.
évi 5. szám
[57] "Nem hozzák a bíróságok a bevételi tervet" Magyar Nemzet, 1995. november 10-i száma
[58] "Bírósági bevételek ítéletekből" Népszabadság, 1995. október 12-i száma
[59] Szabó András: A beszámíthatóság és az ittasság büntetőjogi értékelése. Magyar Jog, 1976. évi
2. szám, 179. oldal
[60] Belovics Ervin - Tóth Mihály: Büntető eljárásjog. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest,
2013, 153. oldal